Monster in my Sleep - Mammon & Natalie

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


Monster in my Sleep - Mammon & Natalie Xs6BoYF
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
717
☩ Rang :
Staff
☩ Képességem :
Admini erők uralkodnak bennem
☩ Multi :
Raiden, Cassael
☩ Play by :
Jason Momoa, Misha Collins
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Okt. 27, 2019 7:33 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


***
Lezárt játék


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Bad Boys

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Monster in my Sleep - Mammon & Natalie Tumblr_pt7lne0Ai81smfjeeo1_250
Monster in my Sleep - Mammon & Natalie Tumblr_pwsxfpwbOQ1smfjeeo5_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
293
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Képességem :
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Okt. 27, 2019 11:41 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Sweet Nightmare
Mammon & Natalie
──────────── ────────────
« Szószám; 721 • Zene; Boulevard of Broken Dreams»
« IT IS BETTER TO CONQUER YOURSELF
THAN TO WIN A THOUSAND BATTLES.
THEN THE VICTORY IS YOURS.
IT CANNOT BE TAKEN FROM YOU,
NOT BY ANGELS OR BY DEMONS,
HEAVEN OR HELL»
Arcom fintorba fordul minden egyes kiejtett szavánál. Érzem, hogy egyre gyorsabban veszem a levegőt, noha próbálom mérsékelni ezt. A szavai továbbra is csak megerősítenek abban az egyszerű tényben, hogy nem fogok megtörni. Leszek olyan makacs, hogy inkább haljak ezer halált, de nem fogok megtörni, mert nem fogom neki soha, ezt az örömet megadni. Sírok, rívok, ordibálok neki, ha kell, megkapja, de nem fogok megtörni.
Nem és nem, kizárt dolog és mivel az elmémbe van, pontosan ki is olvashatja ezt az elhatározást, ezt a makacsságot. Ajkamra most mégis elégedett mosoly terül.
- Majd meglátjuk – felelek ennyit rá. Reméljük, hogy sok időm van még addig, hogy a pokol kénköves bugyraiba kerüljek, így van is időm felkészülni erre, főként, hogy éppen most közölte velem, hogy mi fog rám várni.
Egy valamiben amúgy igaza van. Fogalmam sincs, hogy mi vár rám. Nem tudom, hogy milyen a pokol valójában, vélhetőleg a képzelő erőm is kevés ahhoz, hogy elképzeljem. De megjártam már a lelkemben a poklot és ezt pont ő kicsinyli le.
Szavai mégis meglepnek, szemöldököm a magasba reppen szavai hallatán. Akaratlanul nevetem el magamat rajta.
- Te tényleg ilyen nagyra vagy magaddal? Azt hiszed, hogy legyőzhetetlen vagy? – nevetem el magamat, jóízűen. – Uh, remélem tudod, hogy ez fogja okozni a vesztedet – nevetem továbbra is. Igen, kinevetem. Elkövettél pár hibát Mammon.
Az elsőt, hogy Wallenberggel szórakoztál.
A másodikat, hogy az én elmémben szórakozol.
S a harmadikat, hogy túl sokat elárulsz magadból, magadról, csak hogy bizonyíts nekem valamit.
Ha azt hiszed, hogy a fejemre ejtettek, hát tévedsz, ha azt hiszed, hogy olyan ostoba vagyok, mint a legtöbb ember, akkor tévedsz.
Ki fogunk nyírni téged a picsába, csinálj velünk addig bármit is. Kínozz, de akkor is ki fogunk téged csinálni, remélem hallod elmém hangját, te rohadék! Tartson bármeddig is!
- De a mi döntésünk volt, hogy mennyit ölünk a sajátjainkból. Sem angyaloknak, sem démonoknak nincs helyük itt a földön, ez a mi földünk, nem a ti játszóteretek – fintorgok rá újra csak. Nem vagyunk szentek, egy másodpercig sem. Halandók vagyunk az isten szerelmére, mit várnak tőlünk, hogy szentek leszünk?
Hát nem. De semmi közük nincs ehhez, ez a mi előjogunk, nem az övék. Kicsinyes és hisztis lények az angyalok és a démonok.
- Már elnézést, hogy mi vagy? – nevetek rá újra csak és ez az első alkalom, hogy ténylegesen végignézek rajta. Mármint, velejéig megnézem magamnak a démont, a pasast, de szemöldököm ráncai csak egyre jobban sűrösödnek össze.– Te, sármos? -teszem fel a kérdést, hitetlenkedve. – Hát, nem akarom letörni démoni szarvaidat, de iszonyat messze állsz ettől. Az öltözéked, még talán jó pont, sokan kedvelik az elegánságot, de árad belőled egyfajta… jellem! – keresem a megfelelő szavakat. – Az aurád, azt sugallja minden épeszű lénynek, hogy meneküljön előled, ez pedig aranyom, minden, de nem sármos – vonom meg a vállamat. Nem sármos, egy másodpercig sem jön be, pedig én aztán nem válogatok már a partnerek között.
Vagyis nem annyira, mint régen. De kizárt dolog, hogy egy másodpercig is elgondolkozzak azon, hogy ágyba bújjak vele. Nem kell jól kinéznie a férfinak ehhez, de kell bele valami plusz, amire azt tudom mondani, hogy na, ez több, mint az átlag.
- Jujj de szép szavak, épp egy pestistől, de hát vártam én mást? Vírusok vagyunk, és? Mégis mi voltunk Isten kicsi kedvenckéi. Miattunk pusztultatok, sőt, miattatok a föld alatti kis kénköves kis házikótokba vagytok és soha nem lesztek többek, mint szánalmas kis lények, akiket bárki, bármikor könnyedén eltaposhat – én is tudok ám a lelkébe taposni, ha nagyon akarok. Persze vélhetőleg meg sem fog neki kottyani, ahogy eddig sem…
Mégis…
Az, hogy a szobámba látom őt? Egyszerre rémiszt, és dühít. Érzem ahogy a félelem átjárja minden sejtemet a harag pedig elhomályosítja józan ítélőképességemet. Le tudnám szakítani a fejét és tudom, hogy könnyedén megölne. Rohadt egy helyzet.
Csak sziszegni tudom a szavakat és amit elém tár? Mellkasom még mindig fel alá járkál. Egy szál pizsamába, Dylan egykori pólójába térdelek az ágyon, bőröm alatt megfeszülnek az izmok, lágyan vibrálnak, mint egy támadni készülő tigris.
Szótlanul figyelem miként hagyja el a lakásomat. Az én lakásomat! S ahogy az ajtó bezáródik mögötte…
- A rohadt életbe – fújok ki egy nagy levegőt, egész testembe remegek, ahogy visszadőlök az ágyra, a takarót húzom magamra és dobom is le, megpróbálok felállni, ám az izmaim nem engedelmeskednek. Nem tudok felállni.
- A rohadté életbe… - ennyit tudok csak suttogni még hosszú, hosszú perceken keresztül.
Rohadt nagy pácban vagyok.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Heroes aren't always
the ones who win.
They are the ones
who lose
sometimes.

But they keep fighting.
They keep coming back.
They don't give up.
That's what makes them
heroes.



Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Mammon


Monster in my Sleep - Mammon & Natalie Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
27
☩ Rang :
Lord/Lovas - Pestis
☩ Play by :
Harry Lloyd
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Okt. 25, 2019 5:31 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


- Kühne Aussage. Pokol, dobálóztok ezzel a szóval, de úgy érzem, hogy csupán a szavak felesleges pazarlása lenne, ha megismételném magamat. Meg fogod tapasztalni, hogy igenis meglehet törni. Nem vagy különleges, nem vagy kiválasztott, csak egy ember vagy, halandó, semmi rendkívüli nincs benned, és mint a fajtád összese, ki hozzánk került, meg fogsz törni. Nem azért, mert olyan ügyesek vagyunk a kínzásban, nem azért, mert kapsz valamit cserébe, nem, azért fogsz, mert ilyen a fajtátok, elfogadjátok a vereséget, lehajtjátok a fejetek, és várjátok a véget, hiszen nem vagytok mások, csak állatok.- halálos nyugalom áradt a szavaiból, mosolyogva állta a dacos tekintetet, és enyhén mulatságosnak is találta. Álomba ringatja magát az ember a szavaival, elhiszi, hogy igazak, bízik bennük, azt gondolják, hogy úgy lesz, és értik, mikor az ellenkezője bizonyul igaznak.
- Így lenne? Az lennék? Kleine Dame, tévedsz. A test, ami elpusztult nem volt más, csak egy húsöltöny, viselet, nem több és nem kevesebb. S bár idővel hozzánk nőnek egyes ruhaneműk, érzékenyen érint minket az, ha javíthatatlanokká vállnak, de túltudunk lépni rajta, elfelejtjük. De amit most látsz, ez már ténylegesen az én testem, én alkottam, hozzám tartozik, és ha túléltem az arkokkal való kakaskodást, nos, azt hiszem, hogy nem fogtok gondot jelenteni. Olyanok vagytok, mint amikor egy kölyökmacska morog az oroszlánra, inkább mosolyognak rajtatok, mint hátrálnak.- kettejük közül Mammonak megvolt az az előnye, hogy nem tartott az embertől, nem félte a szavait, nem gondolta, hogy komoly fenyegetést jelentene, nem jobban, mint egy légy, mi az alvó ember füle körül repked. Zavaró, de nem halálos.
- S milyen csodás döntés is lesz az.- mondta egy lenéző és gúnyos vigyor keverékével az ajkán.- Ahogy egy jó pásztor, úgy mi is kezelhető méretben tartottuk a nyájat, ahogy az angyalok is. Nincs szükségünk vad példányokra. Oh, és még valami, többet öltettek meg a sajátjaitok közül, mint a Pokol és a Menny együtt.- nyersen, száraz tényként közölte ezt az apróságot, mióta léteznek az országok, azóta alig volt néhány évtized, hogy valahol nem dúlt a háború, folyt a vér, ontottak értelmetlenül életet.
- Oh, Dame. Ernst?- elnevette magát.- Tisztában vagyok a külsömmel, és ahogy a fajtád nőstényei mondanák; Sármos, jóképű vagyok. Ha nem tudnád, hogy mi vagyok, nem jelentene gondot, hogy párosodjunk. De ez inkább az angyalokra jellemző. Nem képesek ellenállni a hús bűnének, és utódokat nemzenek. Mischlingeket, nefilimeket.- már a gondolattól is undor ült ki az arcára, hogy utódokat nemzen egy embernek, hiába csábító a párosodás, de az eredmény lehet hatalmas siker vagy hatalmas bukás, egy félvérnek van lelke, és a lélek kockázat.
- Szabályok, társadalom, ezt mind kitaláltátok, elkorcsosult fajtátok egy szüleménye. Tudod mi az igazi emberei állapot? A barbarizmus, egy szabály volt, az erősebb marad életben, az vezeti a törzset, eszik elsőnek, hál a nőkkel. Ahogy egyre civilizáltabbak lettetek, úgy vesztettétek el magatokat, az igaz valótokat. De tudni akarod, hogy mik vagytok? Igazából mik? Elárulom neked. Talán nem is állatok, nem is emlősök. Minden emlős ezen a bolygón ösztönösen az egyensúlyra törekszik a környezetével, de ti, emberek, nem. Eljuttok egy területre, és elszaporodtok, egészen addig, amíg fel nem élitek az erőforrásokat. Csak úgy tudtok fennmaradni, ha új területre terjeszkedtek. Van egy másik organizmus is, amely ugyanezt a sémát követi: a vírusok. Az ember ragályos kór. A bolygó rákfenéje. Betegség, és mi vagyunk az orvosság rá.- ha nem lenne az az úridémon, aki, akkor talán most köpne is egyet, hogy azzal is kifejezze a véleményét, de hiába volt démon, nem alacsonyítja le magát egy mocskos kocsis szintjére.
- Verzeih Mir. De ez nem történhet meg, nem vagyok képes rá.- szélesedett a mosolya, mi inkább már vigyorba fordult át. Úgy fest, hogy ismét érzékeny pontra talált.
Halkan cicicegő hangot adott ki. Nem szükséges ekkora kupit rendezni, szavakkal is ki lehet tessékelni.
- Még mindig dacos, a helyzet ellenére is. Könnyedén eltudnám vágni életed fonalát, vagy tehetnék veled még rosszabbat. Talán megmutatnám, hogy milyen velem hálni, elültetném benned a magomat, elragadnálak, és még életben tartanálak, még életet nem adsz az utódnak, majd az ujjaid közül tépném ki a gyermeket, és természetesen tudnál mindenről, amit tett, hogy kínozta a vadász barátaid, hogy ragadta el a lelküket, és végül talán a gyermek rakná Drake fejét eléd. Nos, ez elég lenne ahhoz, hogy megtörj? Hogy könyörögj a halálért? Hm… de szerencsédre én nem az a démon vagyok, ki ilyesmit tesz. Nem. Én eleget teszek a kérésednek Dame.- mosolyogva az ajtó felé kezdett hátrálni, búcsú gyanánt megemelte kalapját, megfordult, kellemes volt az este, talán sétál egy keveset.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Monster in my Sleep - Mammon & Natalie Tumblr_pt7lne0Ai81smfjeeo1_250
Monster in my Sleep - Mammon & Natalie Tumblr_pwsxfpwbOQ1smfjeeo5_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
293
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Képességem :
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Okt. 19, 2019 9:08 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Sweet Nightmare
Mammon & Natalie
──────────── ────────────
« Szószám; 720 • Zene; Boulevard of Broken Dreams»
« IT IS BETTER TO CONQUER YOURSELF
THAN TO WIN A THOUSAND BATTLES.
THEN THE VICTORY IS YOURS.
IT CANNOT BE TAKEN FROM YOU,
NOT BY ANGELS OR BY DEMONS,
HEAVEN OR HELL»
Mit akar elérni? Hogy elhiggyem a szavait? Hát nem fogom. Arcom fintorba fordul. Volt amikor ő irányított? Ezt tökéletesen el tudom képzelni, de nem abban a formában, amiben ő akarja, hogy elhiggyem. Ó, dehogy abban.
Arcomon megfeszül a bőr, fogaimat szorítom össze, nem akarok rá válaszolni, nem akarok vele vitába folyamodni. Elmémbe akar belemászni, összezavarni, és ezt nem engedhetem meg neki!
Nem fogom neki engedni, mondjon bármit! Ha ezt túlélem, biztos, hogy leülök Drakekel ezt megbeszélni! Azt hiszi, hogy nem fogom megtenni?
- Mérj rám bármennyi szenvedést, ne hidd, hogy meg fogsz tudni törni, itt vagy a pokolba – mondom most őszintén, határozottan, dacosan. Most már ha azon múlik, akkor is ki fogom állni, bármennyire is fog fájni, nem fogok sikítani. Nem fogok, ha Ő ott fog állni, ha ő lesz a kínzóm, akkor sem. Dacosan tekintek vele szembe, nem ismeri még, hogy mennyire makacs tudok lenni.
Igaza van, nem ismerem azt a kínt, de számtalan mást túléltem már. Lelkemet hét éve kínzom, azt hiszi, hogy változatosság lesz, annyi nyüh és nyavalya, amivel meg akar ismertetni? A szívből, lélekből jövő fájdalom, sokkal intenzívebb, mint bármilyen testi fájdalom. Tudom, hogy az utóbbi elmúlik idővel, az idő megszépíti és emlékezni sem fogok a fájdalom érzetére, ám a lelkembe támadt hegeket bármikor fel tudom idézni.
Elég csak az elmúlt percekre gondolni.
- Túl elvakult vagy, nem gondolod? Túl magabiztos. De az egyikünk már elpusztította a tested és mi meg sokan vagyunk ellened, ha tényleg ez a terved – nem csak ő tud fenyegetni, de nem ám. Nem csak ő tudja elmondani, hogy mi lesz, hanem én is. Ha azt hiszi, hogy ilyen könnyedén megteheti velünk, akkor rohadtul téved. Ha azt hiszi, hogy nem tudunk ellene védekezni, akkor téved. Lehet, hogy látott mindent Drakenél, de még mi így is tudunk neki meglepetéseket okozni.
Én is elárultam neki információkat. Most ő is nekem.
Viszont ez a sok német kezd az idegeimre menni. Szemöldököm lágy tikkelésbe kezd, ahogy újra ezzel kezdi a beszédét. Nem értem, de most már esküszöm, hogy megtanulok!
- De ez a mi döntésünk lesz! Nem a tied, nem Gabrielé, nem is Michaelé, de végképp nem Istené – itt nem tehetek róla, az eddig felgyülemlett nyálamat magam mellé köpöm. Nekem ők csak ennyit jelentenek nem többet és nem is kevesebbet. – Mi marakodunk egymással, de soha, de soha! Nem vontunk be. De amit ti végeztek, az nem több, mint egyszerű mészárlásnál. Nem vagytok jobbak, mint mi – fanyalodok el a mondatom végére, ahogy undorral tekintek rajta végig.
- Legfeljebb veled nem akar, egy nő sem hálni – az undor az arcomról még mindig nem tűnik el. Nem tudom, hogy ő hol élt eddig – tudom, tudom, Drake testében – de nem tudja nekem megmagyarázni, hogy a félvérek nem démonok fattyai. Mert azok.
Mégsem fogom megmagyarázni, hogy miért irtjuk a mást. Dylan. Vannak mások, ezzel én sem értek egyet, épp miatta nem.
- Aki nem tud beilleszkedni az emberek, a mi társadalmunkba, aki nem tudja elfogadni a szabályainkat, és aki csak árt nekünk, az ezt érdemli. Nekem jöhetsz, hogy olyanok vagyunk, mint Hitler. De ez a világ már nem olyan, mint ami akkor volt – vágom vissza rögtön. Menjen már el a bús francba amúgy!
Együttélés? Azokkal, akik random a városunkba támadtak és irtották az ártatlanokat? Éljünk együtt? És a civilekkel mi lesz? Jah, hogy közbe mi is meghaltunk volna? Ó, kérlek, bocsáss meg!
S amikor Dylanre kerül a szó. Észre sem veszem, hogy mellkasom újra hullámzik, újra kapkodva veszem a levegőt. Újra elmémbe él az az álomkép, mely túl valóságos volt.
- Rohadj el! – sziszegem neki. Sejtem, hogy nem kerülhetett a mennybe, már csak a démoni vére miatt sem, dehogy bizonyosságot is szerezzek erről.
Ez már túl sok, túl sok és úgy riadok fel, mintha rugók lennének a hátamba, vállamba beültetve.
A mozdulatom reflexszerű, nem is talál be, ellenben az éjjelszekrényről leverek mindent. Vernyogós órát, könyvet, tollakat, papírokat, papírzsebkendőt egy pohár vizet, a jegygyűrűs bordó bársony dobozkámat, a gyűrű az ujjamon pihen, műanyag bizbaszokat.
Párnám alá nyúlok, ám fegyverem nem találom ott. Dühösen, villámokat szóró tekintettel meredek rá.
- Takarodj innen – sziszegem. Még él emlékembe az utolsó mondata. Arcom kipirosodik a haragtól, lélegzetem nem tudom csillapítani. Tudom, hogy nem tudok ellene harcolni és fogalmam sincs, hogy mihez kezdek, ha nem megy el. De gondolom valamit ki tudok találni ellene. Egyelőre csak félig feltérdelek az ágyon, ha támadna, tudjak mozdulni, szinte bármely irányba.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Heroes aren't always
the ones who win.
They are the ones
who lose
sometimes.

But they keep fighting.
They keep coming back.
They don't give up.
That's what makes them
heroes.



Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Mammon


Monster in my Sleep - Mammon & Natalie Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
27
☩ Rang :
Lord/Lovas - Pestis
☩ Play by :
Harry Lloyd
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Okt. 17, 2019 7:52 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


- Ugyan kérlek, dehogy voltam benne. Ostobaság lett volna részemről, ha egy embergyermekhez láncolom magamat, úgy, hogy nem tudom mi lesz belőle. Kérlek, a feltételezés is kellemetlen.- ült ki arcára a fintor.- Nem feltétlen akarlak ellene fordítani, csupán felvilágosítalak, hogy voltak helyzetek, mikor én voltam a sofőr.- s nem egy alkalom volt, mikor ott suttogott az elméjében, rávezette arra, hogy mit kell tennie, elhitette Vele, hogy ez mind a saját ötlete volt, és igazából alig kellett noszogatnia. Ilyenek az emberek, a legtöbben vágynak arra, hogy más döntsön helyettük, másokat tudjanak hibáztatni mindenért, könnyebben tudnak elaludni, meggyőzik magukat, hogy mindent megtettek, amire csak képesek voltak, és nem hibáztak.
- Valamiért, valahogy mindenki alábecsüli azt a kínt, ami a Pokolban várja. Ha csak egy másodpercre is megtapasztalnák azt a fájdalmat, az üvöltéseket, mik a démonok számára igazi zene lehet, máshogy vélekednének. Látnák az anyákat, kik szorongatják a gyermekük kezét, ahogy menetelnek az akasztófa felé, ahogy lenéznek, és nem látnak mást, csak az elszáradt, korhadt kezeket, miknek a végén valaha a gyermekeik voltak. Oh, akkor máshogy beszélnétek. Szavamat adom, mire oda fog kerülni a sor, könyörögni fogtok azokért a kínokért, miket Wallenberg előtt szenvedtettek el.- sötétté vált a mosolya, szemeiben gonosz fény csillant meg, a nő vehette ígéretnek a démon szavait. Csupán ki kell várnia, hogy újra megnyíljon a kapu.- De, könyörögni fog.- mondta vidám hangon.- Elsőnek azért fog, hogy fejezzem be azt, amit veletek teszek, utána azért, hogy öljem meg. S félre értesz. Nem csupán kínozni foglak benneteket, oh, de nem ám. Mikor látom a szemében, hogy nahm sein Schicksal an. Akkor foglak megölni benneteket, és magam cibálom le a lelketek a Pokolba.- harangok fognak szólni odalent, mikor Mammon megérkezik a vadászok lelkével, lakomát fognak csapni, azon fognak marakodni a démonok, hogy kié is legyen az első falat, a szenvedők sikolyai fogják a zenét szolgálni, ünnep lesz a Pokolban.
- Das ist richtig. Nem vagytok többek, csupán marakodó állatok. Ha valami csoda történne, és mink visszakerülnék lentre, az angyalok fentre, és magatok lennétek, minden úgy menne tovább, ahogy félbemaradt. Saját magatok fogjátok a kipusztulásotokat okozni. Az a kis béke, amitek most van, nem több, csupán illúzió, vihar előtti csend, ha úgy tetszik.- kissé zavarja, hogy a szavainak ily kevés hatása van, már ha a nevetést nem számítja annak, és bár az volt, mégse olyan, amit elvárt. De azzal kell főznie, amit kapott.
- Kérlek, ne kend ránk. A démonok nem képesek utódot nemzeni az emberekkel, ez az angyalok sara. S ti nem voltatok képesek elfogadni őket, nem jöttetek rá, hogy milyen fegyver van a kezetekben, helyette vadászátok őket. Hiába, volt, a szavaiddal élve jó ember, nem számított. Hisz elismered, aki más, mint ti vagytok, azt írtani kell. Tudod, emlékeztettek valakire, egy férfira, hasonló elképzelései voltak, mint nektek. Aki egy kicsit más volt, az halált érdemelt, néhány tábort is létrehozott, kifejezetten erre a célra. Azt hiszem tudod, hogy kire is gondoltam.- apró félmosoly jelent meg ajkán.- A történelem megismétli önmagát. S ahelyett, hogy az együttélésre törekedtettek volna, helyette harcot választottátok, mintha nem lett volna más út. Mindig a könnyebbet keresitek. S még az én fajtám a rossz, kárhozott? Nem sokkal vagytok másabak. Nem gondolkoztál el még ezen, hogy miért olyan egyszerű számunkra az, hogy megszálljunk benneteket? Mert titkon akarjátok.- félmosolya vigyorba fordult át. Újabb és újabb felismerésekbe botlik ezen kis párbeszéd alkalmával.
- Das ist wahr.- jókedvűen csapta össze a tenyereit.- Ezért lesz végetek, pontosan ezért. Ami pedig azt illeti, a kedves Dylaned lent szenved, talán tudnék több kínt okozni, vagy éppen csökkenteni. Nem lenne jó, ha lekerülne a kínpadról, ha békére lelne?- kérdezte vigyorogva, kárörvendően.
Sajnos fel kell kelni, nem maradhat az ágyban, túlalvás többet árthat, mint a kevés alvás. S bár igazából nem Mammon ötlete volt, de ellent se állt. Jöjjenek hát vissza, legyenek igaziak, ne csak holmi álomképek.
- Otrombaság így kezdeni az ébredést.- rosszalóan rázta meg a fejét, mellé pedig lassan rázta a fejét, és lépett hátra a rúgás elől. Ébredés után nem tanácsos egyből kakaskodni.
- No de kleine Dame. Nem illik így viselkedni, mikor vendég van a háznál. Akár távozhatok is, ha úgy gondolod.- szemtelenül rá mosolygott.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Monster in my Sleep - Mammon & Natalie Tumblr_pt7lne0Ai81smfjeeo1_250
Monster in my Sleep - Mammon & Natalie Tumblr_pwsxfpwbOQ1smfjeeo5_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
293
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Képességem :
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Okt. 15, 2019 8:05 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Sweet Nightmare
Mammon & Natalie
──────────── ────────────
« Szószám; 835 • Zene; Boulevard of Broken Dreams»
« IT IS BETTER TO CONQUER YOURSELF
THAN TO WIN A THOUSAND BATTLES.
THEN THE VICTORY IS YOURS.
IT CANNOT BE TAKEN FROM YOU,
NOT BY ANGELS OR BY DEMONS,
HEAVEN OR HELL»
Már az első mondatára is epésen felnevetek.
- Ó, és mindjárt azt mondod, hogy egészen gyerekkora óta benne bújkáltál, nem igaz? Tudom mit csinálsz és elég ostoba lennék, ha bedőlnék az olcsó trükkjeidnek. Nincs olyan és soha nem is lesz olyan, amivel ellene tudnál fordítani, ez - mutatok körbe a világba, amit létrehozott, Dylan élettelen testére, melyre nehezemre esik lenézni, mégis megteszem. Már elmúlt. Hét éve. A fájdalom a mai napig él a szívembe, hasítja ezt, láthatja ő is, tapasztalhatta. Mégis a magam erejéből megteszek mindent, hogy végre túllépjek rajta. Nem állítom, hogy könnyű, hiszen rohadt nehéz, főleg minden egyes ilyen alkalomnál. Emlékeztetnek rá, emlékszem rá, az elhatározásom, no meg a hűségem szilárd - noha fene sem tudja, hogy honnan is jön ez, hiszen igaza van.
Viszont ostoba, vagy csak annak látszik. Az én mosolyom pedig egyre magabiztosabb.
- Hajrá - vonom meg a vállamat. - Kínozz minket, hadd lásson szenvedni, így legalább a pokol sem lesz majd ismeretlen a számunkra - hümmentek egyet. Nem vagyunk hiúak, naivak meg végképpen nem. Tudjuk, hogy a pokolba fogjuk végezni, ha egyszer megdöglünk. Ám soha, egyetlen egy szóval sem adnánk el a lelkünket senkiért és semmiért. Még Dylanért sem. - Nem fog könyörögni - rázom meg a fejemet. - Azt hiszed, vagyunk olyan ostobák, hogy elhisszük a két szép szemedért, hogy kínzánsunkat nem fogod folytatni, ha meghal? - vonom fel kérdőn a szemöldököm. Na persze, én pedig most jövök le a falvédőről.
A kezdeti döbbenet, rettegés és félelem kezd elmúlni - legalább is kezd átalakulni. Kezdem visszanyerni az eredeti könnyed beszélgetési szokásomat, hogy könnyedén veszek mindent, mintha semmi sem lenne fontos, és hozzá még a önfeledt mosolyom is kezd visszatérni. Mások legalább is elhiszik, hogy önfeledt.
- Lehet, hogy igazad van - ami azt illeti rohadtul kezdem unni, hogy én magyarázom, hogy az emberek nem annyi, mint amennyit ezek gondolnak rólunk. - Lehet, hogy tényleg csak ennyit érünk, vagyis pontosabban, ennyit értünk. Marakodunk egy darab húsért, egy talpalatnyi földért. Ki tudja, lehet ha az egész végetér, sem bírnánk a békét igazán és egymás torkának ugranánk - vonom fel az egyik vállamat, hiszen még ez is megeshet. Az, hogy megvetsz, vagy nem… - halkan nevetem el magamat és közelebb hajolok hozzá. - Cseszettül nem érdekel - rázom meg enyhén a fejemet, ajkamra már vissza is költözik az a pimasz vigyor. Nem számít az ő véleménye. Az övé számít a legkevésbé.
Én tudom, hogy mire képesek a vadászok, mikre vagyunk képesek, ha összefogunk. Engem nem érdekel, ha marakodnak, én túl tudok lépni az emberi kétszínűségen, együtt tudok dolgozni olyanokkal, akiket legszívesebben olykor felkoncolnék.
Mert szem előtt tudom tartani a város érdekeit, és tudom, hogy sokan mások is meg tudják ezt tenni. Más sem bizonyítja ezt jobban, minthogy élünk még. S vannak emberek, akik ebben a rohadt világban még boldogok tudnak lenni.
De be kell vallanom, szónoklata percről, percre eléri a hatását. Nem kételkedem magam, ennyire még nem. Megtalálta az emberek gyenge pontját, és azt használja fel ellenem.
Csak hogy nem ismeri még, hogy mennyire makacs tudok lenni. Dacos tekintetem mégis láthatja.
- Valóban hittem a csodába - remegnek meg szempilláim. - És tudod, hogy miért nem számít? Mert egy évvel később, épp miattatok, az ostoba félvérek háborúja miatt megölték volna, kivégezték volna, esélyt sem adtak volna neki, hogy bebizonyítsa, hogy jó ember. Elítélünk minden teremtményt, amibe egy csepp természetfeletti van. Nem számít, hogy ő ölte meg, vagy más. Egyikünk sem akart elmenni a városból, tragikus, ami történt. Nem akartuk feladni harc nélkül - arcomon mégis derűs mosoly látszódik. Meleg, nosztalgikus. Fejemet enyhén lehajtom, majd újra visszaemelem barna lélektükreimet a szurokszeműre.
- Az ember legnagyobb ellensége önmaga. Azt hiszed, hogy tudsz olyat mondani, amit én már nem gondoltam végig? - nevetem hitetlenkedve. - Dylant nem tudod felhasználni ellenem - már nem. Ezeket a köröket lefutottam, oly sok éve már, folyamatosan. Újra és újra és újra. És lám, még mindig itt vagyok.
A város volt a mindenünk, egymáson kívül. Vannak kötelezettségeink, ezt tudtuk. Az volt az elsődleges. Fordított esetben is tudom, hogy Ő is így tenne. Tragikus, óriási veszteség ér, ám azt veszem észre, hogy az utóbbi időbe, a fájdalom tompul…
Szemöldököm mégis ráncolom, ám nem reagálok arra, hogy Drake valóban ennyire szenvedett volna a döntés miatt. Nem hinném. Azt jobban kinézem belőle, hogy álmába újra és újra előhozta ezeket a képeket Mammon. Mint nálam is. Ebben igen, így tekintve azonban igaza van.
Viszont dühít, hogy ennyire ellenem akarja fordítani. Az egyetlen dologhoz fordulok, melyhez értek, melyben kiutat látok.
Szavai mégis megrettententenek.
Egy pillanatra, majd a szemeim kipattannak. Szürkeség fog körbe, érzem, ahogy szívem hevesen ver, érzem.
Érzem. Ez a valóság.
Nem ébredek, hanem szinte riadok, s ez a mosoly, ami a félhomályból jön elő.
- Rohadék - szemeim zavarosak, emlékeim még inkább. Testem még nem ébredt fel igazán, elmém sem nagyon pihent, ezt lássuk be.
A párnám alá nyúlok, ám ott a késem nem pihen. Nem mintha nagy hasznát venném. Két tenyeremre támaszkodva fordulok annyira, hogy lábaimmal Mammon térdei felé rúgjak. Ha azt hiszi, hogy cseverészni fogok vele, akkor nagyon téved.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Heroes aren't always
the ones who win.
They are the ones
who lose
sometimes.

But they keep fighting.
They keep coming back.
They don't give up.
That's what makes them
heroes.



Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Mammon


Monster in my Sleep - Mammon & Natalie Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
27
☩ Rang :
Lord/Lovas - Pestis
☩ Play by :
Harry Lloyd
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Okt. 14, 2019 6:33 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


- Honnan tudhatnátok, hogy nem az én szavaimat tolmácsolta nektek? Hogy nem Én voltam az, aki vezette az ujjait, mik a kés markolatára kulcsolodtak, és mozgattam az izmait, kioltva egy újabb és újabb életet, talán ártatlan emberekét is. Ich habe es geschafft a vádakat.- gonosz félmosoly árnya vetült rá az emberre, Mammon szemei sötéten tündököltek.- Dummer kleiner Freu. Mégis mit kezdenék? Hasznát fogom venni.- nem zavarta a nőszemély reakciója, rázza hát a fejét, ha akarja, dacosan ellenkezzen, gondolja azt, hogy ennyi telik Mammontól, csak némi zavarkeltés, semmi egyéb.- Nem hiszem, hiszen említettem, hogy az egyikőtök húsbörtönjének a foglya voltam. Tudom hogyan funkcionáltok, ismerem a módszereiteket, és ne hidd, hogy megtörni akarlak benneteket. Mit sem jelentetek a számomra, nem vagytok többek, mint ostoba rovarok, mik a cipőm talpára ragadnak, miután eltapostam őket. Túl sokat gondoltok magatokról, semmik vagytok csupán, a légy, mi idegesítően repked, zümmög a fülnél, ennyik, semmi többek. Nem terveztem, hogy az útjaim keresztezni fogják a tieteket, Wallenberget akartam megbüntetni, de hála neked, kedves jäger, ez megváltozni látszik. Rájöttem valamire, fontosak vagytok Wallenberg számára, ha szenvedtek, Ő is szenved, oh, és képeségeim közt ott szerepel az, hogy szenvedést okozzak. Végül könyörögni fog a halálért, és talán gyakorlom azt, mit ti emberek úgy hívtok, a Kegyesség.- talán megteszi, talán adni fog a vadászoknak egy újabb háborút, egy olyat, ami miatt visszasírják a többit, egyet, ami olyan kegyetlen lesz, hogy beszélni se mernek róla, talán. De talán nem, talán nem akar mást, csak kissé tovább kínozni a nőszemélyt, elvetni benne a kétség magvát, hogy terjessze Mammon szavait, még nagyobb éket verni közéjük és az emberek közzé, terjedjen a hír, hogy a Pestis volt egy vezető vendége.
- Wirklich? Amilyen a ház… azt hiszem, be tudod fejezni magadtól is.- mosolygott tovább.- Nézzek szét? S mond, mit látnék? Egy embert, ki a rég elhunyt párját siratja, kapar érte, mintha vissza tudná hozni. Egy vadászt, kiben ott lakoztam, egy szánalmas Hund. Embereket, kik egymással marakodnak. Összefognak, még a saját, önös érdekeik mást nem diktálnak. Nem kell más, mint bedobni egy darab húst a kutyák közzé, és vége is az imádott egységnek, vége a békének, egymás torkának esnek, kitépik azt, s fuldokolva fogják nyelni egymás meleg, vörös vérét. Ilyenek vagytok ti emberek, szánni való ostobák, de én inkább megvetlek bennetek.- száraz tényként közölte a véleményét, kihallatszik belőle, hogy mennyire is tartja a vele szemben lévő személyt, és a fajt, minek tagja volt.
- S még egy ok, amiért szánni lehet. Mit gondolsz hát? Jobb lesz tőle az életed? Megváltozik valami? Visszakapod az elvesztett éveket? Ostoba és gyarló szokás, ahogy az, hogy okot keresel a harcra. Boldogság miatt, hogy mások is megtapasztalják. Állatok vagytok csupán, kikben nincs beleprogramozva a monogámia. Magatoknak választottátok, eldöntöttétek, hogy így van, szabályok közzé szorítva magatok. Leláncolva, mint egy hund. Nem vagytok mások, csak Gott állatkertjének egyik látványossága. De láthatod, rátok unt, és elhagyott bennetek. S jössz azzal, hogy megbocsájtottál annak, ki elvette a párod életét. Még úgy is, hogy az egészet Wallenberg tette, nem volt ki vezesse a kezét, megtette, nem kényszerítették rá. Ha igazán szeretted volna azt a shceußlich lényt, elhagyjátok a várost, ha Wallenberg tényleg törődött volna veletek, akkor fellázad a vezetőség ellen. De egyikőtök se tette, mert ostobák vagytok, azt hittétek, hogy valami csoda fog történni, vagy csak féltetek, féltetek attól, hogy elhagyjátok a várost, azt a kevés biztonságot, mitek megvolt, nem akartatok változást. Talán nem is bánnod annyira, hogy megölte a párod, felszabadulhattál, nem kellett másért aggódnod, nem kellett teherként cipelned, maradhattál a városban, harcolhattál, és nem kellett azzal foglalkoznod, hogy meghallgasd a fajtátokra jellemző panaszáradatot.- korbácsként csap le a szavaival, sejti jól, hogy milyen hatással lesznek, de nem számított, hisz mit árthatna Mammonnak? Ember volt csupán, apró, törékeny játékszer, kit az érzelmei vezérelnek.
- Oh, elhiheted, marja még mindig, minden nap érzi az ujjain a vérének melegét, a hangot, amit akkor adnak ki, mikor elvágják a torkot, ahogy a vér bugyborékol, ahogy messzire elspriccelt. Gyakran álmodott vele, és én újra és újra végignéztem, hányszor ébredt fel kiáltva, verejtékezve…- mondta kissé izgatott, gyermeki hanglejtéssel, mintha csak az ajándékát bontaná ki, arca is felderült.- és hogy mennyire untam.- és tova is szállt ez az öröm, kiült hát helyére a közöny.
Érdekli, tudni szeretné, hogy mit jelentenek azok a szárnyak, melyik angyalnak van fekete szárnya, kivel köthetett alkut, mi hát ez az egész? Talán nem is egy olyan átlagos vadászba botlott, talán egy kicsit még érdekes is lehet, lehet mögötte valami.
Erőszak, újra és újra, fájdalmat nem érez, helyette az zavarja, hogy a ruhája látja kárát, és a haja talán Még ha csak álom is csupán, nem ok a slampos megjelenésre. Félbe is szakítja hát, ujjak börtönébe zárja öklét. Ám mikor szabadul az ingje, ellökte azt, és zakójának belső zsebéből kendőt elővéve törölgetni kezdi tenyerét.
- Nocsak… mégis mit remélhetsz? Kilöksz innen és folytatjuk odaát? Wie du willst.- talán az ige használt, talán nem, de elhagyta a nőszemély álmát, és ismét az ágya mellett állt. Várt, várt az ébredésére, várt, hogy magához térjen, az első legyen mit meglát, az Mammon mosolya.- Guten morgen. Remélem kellemes volt az álmod. De talán jobb lesz, ha távozom. Nem hinném, hogy szívesen kínálnál kávéval.- de ezt nem is róhatja fel, hisz Mammon volt az, ki engedély nélkül jelent meg, nem illene elvárnia, hogy jó házigadza legyen a nőstény.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Monster in my Sleep - Mammon & Natalie Tumblr_pt7lne0Ai81smfjeeo1_250
Monster in my Sleep - Mammon & Natalie Tumblr_pwsxfpwbOQ1smfjeeo5_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
293
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Képességem :
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Okt. 12, 2019 12:51 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Sweet Nightmare
Mammon & Natalie
──────────── ────────────
« Szószám; 732 • Zene; Boulevard of Broken Dreams»
« IT IS BETTER TO CONQUER YOURSELF
THAN TO WIN A THOUSAND BATTLES.
THEN THE VICTORY IS YOURS.
IT CANNOT BE TAKEN FROM YOU,
NOT BY ANGELS OR BY DEMONS,
HEAVEN OR HELL»
Hát valóban ennyi lenne az emberi faj? Maréknyi boldogságnak is ez az ára? Nem lehet örömünk az életbe, nem élvezhetjük azt? Gondtalan mosoly nem költözhet az arcokra, önfeledt nevetés nem töltheti be a teret, tündöklő boldogság sem világíthatja meg életünket.
Mikor váltunk ilyenekké? Egyáltalán miért harcolunk hát? Ha hinnék Wallenberg szavainak, akkor csak fel kellene adnunk mindent, kitenni a város felé a céltáblát, hogy tessék, támadjatok meg, minden már oly mindegy. Elveszünk és marakodhattok tovább.
De nem ez az, amiért harcolunk? Nem csak a saját boldogságunk miatt, hanem másokért is? Mégis kérdéses, hogy saját magam boldogságát valaha megtalálom-e. Kétlem, hiszen ő vette el. Teste itt fekszik a lábaim előtt, könnyeim az arcom mossák.
S ez mégsem a valóság. Ez…
Szemei megrándulnak. Nem tudok fizikálisan küzdeni ellene, az eszem, a nyelvem maradt már csak ellene. Kár, hogy az aduászomat már az elején ellőttem.
- Magába kárt, de másba? – ostoba, ha azt hiszi, hogy…
De ha ez nem a valóság, és mégis itt van, ha mindezt megmutatta. Szemeim hirtelen tágulnak ki, majd szűkölnek össze.
- S mégis mit kezdenél a tudással? – fújok egyet, mosolyogva. Fejemet megrázom. – Tán vannak olyanok, kiket össze tudsz zavarni, de azt hiszed, hogy nem vagyunk erre felkészülve? – tekintek fel rá itt, dacosan. Nem csak Wallenberg vadászai ádázak és hithűek. – Ne hidd, hogy könnyű megtörni minket – és addig is, van időnk felkészülni mindenre.
Mellkasom mégis szaporán jár fel és alá, a harag a méreg kezd úrrá lenni rajtam. Csapdába ejtett, nem tudom, hogy saját elméjében, vagy az enyémben. Egyet sejtek, hogy ez nem a valóság. Azon kívül pedig minden teljesen az. Ő itt van, vele beszélgetek személyesen.
A vágy, hogy megöljem egyre inkább fokozódik. Ó, nem vagyok szent és nem vagyok sérthetetlen. Nincs kint mint a négy kerekem, aljas ember vagyok én is, gyarló.
- Ne keverd össze a várost és annak a vezetőségét – rázom meg a fejemet, mosolyogva. Nincs olyan, amivel össze tudna zavarni, hogy is lenne képes rá? Évek óta rágódom ezeken, évek előnyei vannak meg számomra vele szemben. – A város sokat adott nekem, Drakenek megbocsájtottam, a vezetőségünkben van hibánk, de nézz szét. Sose volt ennyire összefogó az emberiség, annak ellenére, hogy az elveink nem egyeznek – nem fogom feladni, nem fogom eladni a lelkem, főleg nem neki.
- A megbocsájtás és a felejtés nem ugyanaz. Soha nem feledtem el, hisz látod, mindig van valaki, aki emlékeztet rá – itt egy sóhajtással fújom ki a levegőt, nyugodtan, mosolyt erőltetek az arcomra. – Nem telik el úgy nap, hogy nem tépném fel a saját sebeimet. Az, hogy mellette megadatott az a boldogság ritka. És ez ad erőt, hogy harcoljak azokért, akik nem képesek erre, hogy ez meglegyen nekik. Életem végéig fájni fog, tépni és marcangolni belülről. De megbocsájtottam neki – tekintetem őszinte, ezt láthatja. Túl sok mindenen mentünk keresztül Drakekkel, hogy ezen lovagoljunk még mindig. Tudom, hogy a végtelenségig és tovább is elmennénk egymásért, függetlenül attól, hogy mi történt velünk a múltba. Bízok benne és tudom, hogy ezzel ő is így van.
Mégis amikor azt mondja, hogy Drake nem bocsájtott meg magának, szemeim kikerekednek, íriszeim kitágulnak, arcom egy leheletnyit megnyúlik. Meglep, meglep ez a kijelentés, fejemet mégis megrázom. Nem hiszek neki.
Számít neki, ám ahogy a homlokomra bök, egyre erősebb a késztetés, hogy az angyalra gondoljak, mégis meg kell állnom. Szemének színe, arcának vonala, szárnyai gyönyörű feketesége az éjszakába, mégis lelki szemeim elé kúszik.
Nem!
Harcolok saját elmémmel. Bennem van. Álmodok.
A szobámba van.
Teljesen elsápadva tekintek fel rá, aztán már csak a harag az, mely elmémet elhomályosítja, a vörös köd leszáll rá, uralkodni rajta nem tudok, de nem is akarok. Holtan akarom látni ezt a tetvet. Homlokom csattan arcába, majd én is.
Ám öklöm állítja meg, kicsavarja, igazi fájdalmat mégsem érzek. Olyat nem, ami felkelthetne. Álmodok csak, semmi más ez csupán. Undorral tekintek végig rajta, elengedem az ingjét. Még mindig érzem, ahogy kapkodom a levegőt, ám lassan állok fel.
Fogalmad sincs Mammon, hogy kikkel kezdtél ki.
- Crux sacra sit  mihi lux! – kezdek bele előbb csak halkan, ám ahogy haladok előre az igébe, úgy hangosabba a hangom, magabiztosabb. Még hogy nincs értelme a latinnak, pf. Igen, ezt most leginkább magamnak mondom. – Nunquam draco sit mihi dux. Vade retro Satana. Nunquam suade mihi vana, sunt mala quae libas. Ipse venena bibas! – nincs helyed az elmémben, az álmomba. Nincs helyed az életünkbe, a pokol mélyére száműzlek vissza, ha kell te rothadt férek. A fejembe vagy, hát halld ezt is meg.
Nem fogod megkapni a városunkat!


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Heroes aren't always
the ones who win.
They are the ones
who lose
sometimes.

But they keep fighting.
They keep coming back.
They don't give up.
That's what makes them
heroes.



Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Mammon


Monster in my Sleep - Mammon & Natalie Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
27
☩ Rang :
Lord/Lovas - Pestis
☩ Play by :
Harry Lloyd
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Okt. 07, 2019 5:41 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


- Engem! Minket! Mindenkit érdekelni kéne. Kihaló faj vagyunk, alig van egy maréknyi ember már, még azok a rohadékok egymás torkának ugrottak, mi kerültünk középpre.- már-már mulatságos, hogy így beszél a sajátjairól, ha nem Wallenberg lenne az, akit megszemélyesít, akkor még jobban érezné magát, de sajnálatosan nem tudja elfedni azokat a napokat, amikor annak a húsbörtönnek a rabja volt.- És még legalább annyi ideig élvezni fogjuk! Kár áltatni magunkat, a mi fajtánknak már nincs jövője. Elodázhatjuk még tudjuk, de előbb vagy utóbb rábaszunk. Felesleges már az a vér és verejték, jobb lenne ha mind elfogadnák, hogy ennyi volt.- talán kissé vissza kellene vennie, kezdi beleszőni a saját szavait, gondolatait is Wallenbergébe, és már túlságosan is eltérőek a személyiségük. Wallenberg egy ostoba barbár, semmi más.
- Akkor ne én legyek a hibás, mert a félvérednek meg kellett halnia. Ha lett volna eszed, és nem a szívedre hallgatsz, akkor életben maradt volna! És már megtanultam, hogy igen is lehet, el tudod felejteni, mert tudod, hogy ára van. Egy cseppnyi boldogságnak is megvan az ára, és nem engedhetjük meg ezt a luxust. De te mégis megtetted, és látod mi lett a vége.- mindennek megvan az ára, a hűségnek egy szeretett félvér élete volt az ára.

Apró izom rándult meg a szeme alatt. El kell ismernie, hogy ezzel sikerült betalálnia az embernek.
- Yawohl. Sikerült neki, elkapott, és bezárt saját magába. De ezzel több kárt okozott, mint hasznot.- hasonlóan gúnyossá vált a mosolya, mint az embernek.- Eláruljam, hogy miért? Mert mindent, amit tudott, azt én is tudom. Nem csak a magánéletével… már ha életnek lehet azt nevezni. De minden egyébbel kapcsolatban is. Ismerek minden vadászt, akit Wallenberg ismert, minden rejtekhelyet, mindent, ami a vadászaival kapcsolatos.- ennyi előnye mégis volt annak, hogy egy darabig osztoztak egy testen.- A legszebb pedig, hogy ez teljesen kiment a fejemből, de szerencsére emlékeztettél erre az apróságra. Danke vielmals.- önteltté vált hát a mosolya. Tudja csak az ember, hogy mit tett, hála neki, még többet árthat azoknak, akiket Wallenberg annyira meg akart védeni, akik a családot jelentették a számára.
- Ostoba ember, nem tetted volna meg. Pedig erre vágyott Wallenberg, meg akart szabadulni, és azt akarta, hogy valaki olyan tegye meg, aki közel állt hozzá. Te. De tévedsz, ha azt hiszed, hogy lett volna benned erő. Elhiteted magaddal, hogy igen, ha alkalmad lett volna, megteszed, de csak áltatod magad, ez segít elaludni.- nyugodt volna a hangja, oktató, mintha csak tanár tenné helyre rossz diákját.- Ein Jahr? Oh, micsoda hosszú időszak volt ez… egy emberhez képest legalábbis az. A városért? Mit adott neked a város? Ha szükséges lenne, akkor a lakói minden szó nélkül feláldoznának, csak előtte mindegyik megerőszakolna, ilyen a városod, ilyenek vagytok ti emberek. Hazudhatjátok magatoknak, hogy nem, hogy ez nem igaz, de a végén nekem lesz igazam.- lassan rázta meg a fejét.- Megbocsájtani? Nem. Elfelejteni egy időre? Ja. Ott lesz benned a tüske, egészen addig, még meg nem halsz. S itt egy titok, egy démon is képes rá, csak éppen nem mind akarjuk, mert számunkra ott az idők vége. Oh, és még egy titok, Wallenberg sose bocsájtott meg magának, és soha nem is fog. Emészti és mindig is emészteni fogja.- szánalmas ember, nem képes elfelejteni, hogy amivel végzett, nem volt több, csak egy folt a világ lapjain, semmi több, egy förtelem, minek pusztulnia kellett.
- Számít, mert nem kellene itt lenniük. S elméletileg angyal dukálna, de manapság az angyal angyalt öl… ennyi hasznuk van legalább. Ami pedig azt illeti, azt hiszem, hogy elárulhatom. Itt.- a nőszemély homloka felé mutatott.
Nem mozdult, miért tenné? Nem tart a nőtől, csinálhat bármit, amit csak akar, nem árthat Mammonnak, most nem.
- Oh…- kissé meglepetten érte a mozdulat, bár sejthette volna, hiszen már le is lőtték. De reménykedett abban, hogy az a harag csak Drakenek szólt, ám olybá tűnik, hogy kit előbb még megfosztott volna életétől, most elég, ha pár rossz szót szólnak rá, és már is tombolásba kezd a nőszemély. Ki érti ezt?
- Verdammt.- homlok csattant az arcában, feje hátra bicsaklott, majd lassan hajtotta vissza.
- Sajnálatosan ebbe nem sok beleszólásod van, kedvesem.- lecsapott egy ököl, majd újra és újra, mitől az orra kissé furán kezdett állni. S Mammonnak is elege lett abból, hogy állta az ütéseket.
Megragadta hát a felé csapó öklöt, és kicsavarta azt, majd lassan kezdett el felállni, továbbra is ujjai rabságában tartva a nő ujjait.
- Legalább nem pisztoly.- fáradtan sóhajtott, és szabad kezével egy hangos reccsenéssel helyre rakta az orrát.- Elengednéd az ingem? Utálnám, ha ki kellene dobnom.- unottá vált a hangja, és már kedve se volt tovább fogni a nőszemélyt. Úgy engedte el a kezét, mintha valami mocskot dobott volna le a földre, rovart.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Monster in my Sleep - Mammon & Natalie Tumblr_pt7lne0Ai81smfjeeo1_250
Monster in my Sleep - Mammon & Natalie Tumblr_pwsxfpwbOQ1smfjeeo5_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
293
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Képességem :
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Okt. 07, 2019 8:16 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Sweet Nightmare
Mammon & Natalie
──────────── ────────────
« Szószám; 851 • Zene; Boulevard of Broken Dreams»
« IT IS BETTER TO CONQUER YOURSELF
THAN TO WIN A THOUSAND BATTLES.
THEN THE VICTORY IS YOURS.
IT CANNOT BE TAKEN FROM YOU,
NOT BY ANGELS OR BY DEMONS,
HEAVEN OR HELL»
Szinte hitetlenkedve hallgatom amit mondd. Mintha nem is ő lenne. Mintha ez az egész számítana, mintha…
- Kit érdekel, hogy mit csinálnak az angyalok, vagy mit kellene? Vagy épp a démonok! - fakadok ki értetlenül, hiszen ennek az egésznek semmi értelme, mégsem gyanakszom. Még mindig nem gyanakszom semmire. Elvesztette volna a hitét, ám mikor? - Huszonhét éve élvezzük az apokalipszist! Azóta a saját lábunkon álltunk meg, mi! Nem kell nekünk sem angyal, sem démon, de még Isten sem, hogy életben maradhassunk, magunktól is megy. Még ha vér és verejték árán is - mégis mikor változott meg a beszélgetés onnan, hogy megöli Dylant, onnan, hogy én_győzködöm_hogy van értelme az életünknek?
De hát kellett nekem kérdeznem. Keserű nyál gyűlik össze s számba. A kérdés, mely azóta is sokszor gyötör, amit azóta is számos alkalommal feltettem már. Miért nem mentünk?
- Miattam - hajtom le a fejemet. Dylan ment volna, ha nem ragaszkodom… Ha nem ragaszkodom Wallenberghez, Cameronhoz, a városhoz, ahhoz, amit felépítettünk… Akkor elmentünk volna, de bíztam és hittem a városba, a vezetésébe, hogy ismeri a kegyelmet, hogy fel tudja ismerni a jót a rosszban is. Bíztam benne, ez a szomorú igazság.
- Egyszer majd megtanulod Wallenberg, hogy vannak érzelmek, melyek ellen nem tudsz küzdeni, mely ellen nem tudsz mit tenni. A szerelmet nem lehet befolyásolni. Nem tudod befolyásolni, hogy kit szeretsz, hogy kiben bízol meg - tekintek fel rá, még utoljára, mielőtt alakját szétlőném, mielőtt köddé válna és egy teljesen más ember jelenne meg.
Párdon, akarom mondani, teljesen más démon jelenne meg előttem.
- Csak egy olyan, akit még egy szánalmas ember is el tudott magába zárni és felülkerekedni rajta, igaz? - tekintek rá gúnyos félmosollyal az ajkamon. Jöhet nekem itt azzal, hogy ő aztán mekkora démon. Az egyik nagy lovast, a pestist! képes volt Drake elzárni magába, felülkerekedni rajta, még ha nem is mindig, de végig küzdött ellene. Mennyi ember volt eddig képes erre? Még a porhüvelyét is meg tudta ölni.
Az már megint más tény, hogy nekem semmi esélyem nincs ellene. Csak nekem, csak puszta fegyverekkel.
- Tévedsz, ha azt hiszed, hogy elfogadtam valaha is. Tévedsz ha azt hiszed, hogy nem akartam megölni, mert de. Meg akartam. Hét éve megtettem volna, ha van rá lehetőségem, ha lett volna eszköz a kezembe megtettem volna - tekintek fel a démonra dacosan, láthatja, hogy nem hazudok, hogy szavaim őszinték. - Ha nem lett volna a félvér háború, talán meg is tettem volna. Egy évig szenvedtem a saját mocskomba, az önsajnálatba és elfelejtettem, ami igazán számított, amit mindig is Drake tanított nekem. Mi a városért vagyunk, történjen bármi is - rázom meg a fejemet. - Képzeld, talán hihetetlen számodra, de az ember képes felülemelkedni a saját, kicsinyes problémáján. Képes voltam megbocsájtani neki - az már más kérdés, hogy a Tanácsnak soha nem fogok. Mert tudom, hogy Dylan ártatlan volt a vádakba és a vádakat épp a Payne kurva kreálta. Ebbe hiszek, még ha senki más nem is. Drake csak egy eszköz volt Marissa kezébe. - A félvér háború után ígyis úgyis megölték volna Dylant - ezzel is tisztába vagyok, nincsenek tévképzeteim.
Nem tudja ellenem hangolni. Nem tud olyat mondani, amit én már nem mondtam volna, nem vágtam volna kedvenc főnököm fejéhez. Mégis hiszek abba, hogy megbocsájtottam neki. Ez a tüske mindig is ott lesz a szívembe, de a seb már hegesedik, már nem tépem fel minden nap.
Már van okom arra.
Vessenek hát a kutyák elé, Drake mellől nem fogok elállni. Már nem, majd ha ő repít a fejembe, akkor talán. Hitem benne erősebb, mint valaha, és ha azt hiszi, hogy most épp porig próbálja rombolni, téved. Még élnek bennem az előbbi percek emlékei, ez az egész, mely nem valóság.
Mely nem valóság. Nem lehet, hiszen mindez hét éve történt. Szemfedőim újra lehunyom. Nyugalmat erőltetek magamra. Ez mind nem igaz, akkor azt jelenti, hogy a tollak is.
- Csak tollak, mit számít? - tekintek fel rá újra. - Démonok ellen angyal dukál nem igaz? Mégis hol vagyunk? - teszem fel a kérdést, hiszen teljesen még mindig nem áll össze a kép - össze sem állhat, az álom az alvás valósága. Fogalmam sincs, hogy hol vagyok, de ha tollak… Talán van esélyem.
S ahogy taglalja Draket? Érzem, hogy egyre szaporábban veszem a levegőt, tekintetem elsötétül. Szívem a fülembe dobog, mégsem igazán érzem. Mellkasom fel-alá jár. Hirtelen mozdulok, remélem, hogy még mindig a közelembe van, ingét ragadom meg, ahogy közelebb rántom magamhoz és ha van esélyem, akkor lefejelem. Persze tudom, hogy elég sok helyen elvérezhet a tervem. De meg akarom ütni. Nem egyszer és nem kétszer, ha van rá lehetőségem, ha el tudom érni, ha el tudom kapni.
- Soha, de soha, nem fogsz még egyszer hozzáérni - sziszegem neki, dühösen. Érzem, hogy felmegy bennem a pumpa. Lelki szemeim előtt megjelenik a férfi, ahogy a szobába ült, ahogy a folyosón ültünk egymás mellett, mint két nyomorék. Cserepes szája, beesett szeme. Véraláfutásoktól terhes arca, megszottyadt bőre. Piszkos, poros, büdös teste. Az élettelen tekintete, mely nem akart magáról beszélni, mely azóta sem dolgozta fel igazán, ami vele történt akkor és ott.
Ez jelenik meg lelki szemeim előtt, miközben próbálom az előttem guggoló démonért kinyúlni és beverni a képét.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Heroes aren't always
the ones who win.
They are the ones
who lose
sometimes.

But they keep fighting.
They keep coming back.
They don't give up.
That's what makes them
heroes.



Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Mammon


Monster in my Sleep - Mammon & Natalie Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
27
☩ Rang :
Lord/Lovas - Pestis
☩ Play by :
Harry Lloyd
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Okt. 06, 2019 11:38 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


- Igen! Pont én! Próbáltam színesben látni mindent, keresni a szürkét, de ennyi szopás után rájöttem, hogy nincs olyan. Túl sokat nyeltem már le, és túl sokszor.- Wallenberg, egy utolsó, ostoba emberi lény. Próbálta tartani magát az eszméihez, elveihez, de rá kellett volna jönnie, hogy nincs semmi értelme.- Igen, tudtam, de a saját káromon tanultam meg mindent. Láttam olyanokat, akiket démonok téptek szét, vagy éppen angyalok öltek meg. Angyalok! Akik elméletileg értünk voltak, és mégis, úgy mészárolták az embereket, mintha semmik se lettek volna, csak csótányok, amiket el kell taposni. Lehet nem éri már meg az egész, mindenki magáért.- ez volt az emberek igazi természete, amikor beüt a baj, akkor mindenki magáért a sajátjaiért, nem foglalkoznak másokkal, saját magukat mentik, és egyszer eljön az ideje annak is, hogy az életösztön erősebb lesz a családi köteléknél is, és igaz lesz az, amit mindenki tud, hogy nem többek, csak egyszerű állatok.
- És akkor miért nem mentettek?- kérdezte ingerültséggel a hangjában, kifejezve, hogy elege van a vádlott szerepéből, ha el tudtak volna menni, miért maradtak? Nem volt ez más hibája így, csak is a nőszemélyé.- Mégis maradtatok, mert hülyék vagytok. Hátra kellett volna hagynotok mindent és mindenkit, leszarni az egész Világot, és akkor talán békében élnétek, kölykökkel körülvéve. De nem! Nem mentettek, és most én vagyok a hibás? Azért mert tettem a dolgomat?- oldalra köpött, mást nem is tenne Wallenberg, az, akiben bíztak, az ostoba ember.
- Csak egy félvért szerettél, ez elég.- ember az emberért, nem pedig egy féllényért, egy förmedvényért, egy lény, aminek nem szabadna léteznie, és mégis léteznek, veszélyt jelentenek mindenkire, csak mert emberi arcuk van, sokan ezt elfelejtik.

- Kleine Dame ez így igaz, legalábbis részben. Kedvünket leljük benne, de csak annyira, ahogy a macska játszik az egérrel. Előbb-utóbb unalmas lesz. S talán igaz, néhányan a fajtámból így tesznek, csak hogy kiszabaduljanak, de kérem, ne keverjen velük. Nem vagyok holmi egyszerű démon. Az is bizonyítja, hogy még mindig élek és létezek.- nyugodt volt a mosolya, tekintete már-már atyai volt, ki figyelte ostoba és gyarló gyermekét, aki úgy vergődött, mintha csak egy pocsolyában fulladozna.
- Nem csak az angyalok gyakorolnak kegyet.- ezt félreértik sokan, a démonok is képesek a jóra, hogy jót cselekedjenek, csak éppen nem szokásuk, és ha mégis megteszik, akkor annak általában van valami hátsószándéka, de ha mégse, nos, azt a démont akkor hamar meg kell vizsgálni, talán valami baj van a fejével.
- Elárulni? Nein. Ez nem az lenne. Mondjuk úgy, hogy kvittek lennétek csupán. Hiszen megölte a szerelmed, tudom, ott voltam Drake fejében, mindent tudok róla, jobban ismerem, mint saját maga.- és bár ne így lenne, azt kívánja, hogy bár sose lett volna rabja annak a testnek, sose tudja lemosni magáról azt a bűzt.- Ilyen könnyen elfogadod, hogy megölte az életed párját? A másik feled? Lustig. Azt hittem, hogy ti, emberek a bosszúért bármire készek vagytok. Manapság ezen senki se lepődne meg, ember már embernek farkasa.- továbbra is szelíden mosolygott, de kissé fúrta az oldalát a düh, ami csak tovább növekedett, mert nem kapta meg a választ a kérdésére.- Úgy fest, hogy mégse, vannak még ostobák, akik azt hiszik, hogy ez nem így van. Idő kérdése, és téged is a kutyák elé vetnek majd. De a kérdésemre még nem kaptam választ. Mik voltak azok a tollak? Oh, és ami a lelked illeti, nincs rá szükségem, és ami azt illeti, csak úgy nem tudnám elvenni.- akármennyire is sajnálatos tény, a démonok kezét is köti néhány szabály.- Jól mondod, tőled nem kapom meg, de meg fogom, ebben biztos lehetsz. Olyan kínokban lesz része, hogy még a Pokolban is csak suttogni mernek róla. Darabokra fogom tépni a lelkét, újra és újra, olyan kínokat fog átélni, hogy könyörögni fog azért, hogy pusztítsam el azt, ami meg fog maradni a hitvány lelkéből. S akkor azt fogom a fülébe suttogni, hogy nem, szenvedni fogsz, és ezt a barátai makacsságának köszönheti.- hangja rideggé vált, fenyegetővé, teli sötétséggel, az ígérettel, hogy ez megtörténik.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Monster in my Sleep - Mammon & Natalie Tumblr_pt7lne0Ai81smfjeeo1_250
Monster in my Sleep - Mammon & Natalie Tumblr_pwsxfpwbOQ1smfjeeo5_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
293
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Képességem :
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Okt. 04, 2019 11:17 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Sweet Nightmare
Mammon & Natalie
──────────── ────────────
« Szószám; 573 • Zene; Boulevard of Broken Dreams»
« IT IS BETTER TO CONQUER YOURSELF
THAN TO WIN A THOUSAND BATTLES.
THEN THE VICTORY IS YOURS.
IT CANNOT BE TAKEN FROM YOU,
NOT BY ANGELS OR BY DEMONS,
HEAVEN OR HELL»
- Pont te mondod, hogy minden fekete és fehér? Pont te? – tekintek végig rajta szánakozón. Szinte el sem hiszem a szavait, fejemet megrázom, hiszen ez nem lehet ő. Nem lehet, hogy tényleg így gondolkozzon. – Épp neked kellene tudnod, hogy ez nem igaz, hiszen nem ezért harcolunk nap, mint nap, nem ezért tesszük kockára az életünket, ezért a rohadt városért a benne élőkért! – ordítom le újra a fejét. Ennyire ne legyen már beképzelt az ég szerelmére is. Nem tévedhet ekkorát. Ekkorát nem, ezt én nem engedhetem meg neki!
Ez egyszerűen borzalom.
- Elmentünk volna, pont úgy, ahogy felajánlottad – csóválom meg a fejem. Senkinek sem ártottál volna. Sem neki, sem nekem, sem a városnak, sem magadnak de még csak a vadászoknak sem – vonom fel a vállamat esetlenül. Volt más úgy. Mindig van más út. – Elmentünk volna örökre, tőletek távol – lábad újra csak könnybe a szemem. Megtettem volna, ha felajánlják megteszem, ha tudom, hogy ezzel életben maradhat, akkor nem érdekelt volna. Elmentünk volna, vannak más városok is, amik védelemre szorulnak, ahol nem nézik ki a félvéreket.
Akkor megtettem volna.
- Sose tettem volna semmit sem, amivel árthatok a városnak – rázom meg a fejemet. Soha nem. Soha nem is tettem, előbb ártanék magamnak, mint nekik és ezt neki is tudnia kell. Mindvégig az évek alatt, mindvégig a várost tartottam szem előtt és ez egy pillanatig sem változott sohasem.
Azóta sem.
Még a fejéhez vágnám, hogy képmutató, de már nem teszem. Megtettem számosszor és amúgy is…

Úgy érzem, hogy a világom újra összeomlik.
Újra?
Szívem megszakad, szó szerint, az életem értelmetlenné válik, hiszen ő meghalt. Nincs már, nincs kiért harcolnom, nincs kiért minden nap felkeljek. Nem maradt semmim, csak az üres magány, egy hideg ágy, a végtelen üresség a mellkasomba, melybe helyezkedett. Bosszút akarok, de nem kapom meg.
Sosem kapom meg igazán, holott tudom, hogy nem Drake tehet róla, de még csak nem is Dylan. Egyszerűen ilyen a világunk, nem kaphatunk meg mindent.
Nem kaphatok meg semmit, amit szívem óhajt.
Szemeimet lehunyom, s mikor újra felnézek már más van helyette. Arcomra fagy minden érzelem, vonásaim megkeményednek, felállni mégis képtelen vagyok.
- Ti démonok, élveztek az emberekkel játszadozni igaz? De amikor ti kerültök kínzópadra, csak sírni tudtok, vinnyogni és könyörögni – tekintek végig rajta, undorral az arcomon, hidevéremet mégis igyekszem visszanyerni. Mély levegőket veszek ennek érdekébe. Nem kellene lebuknom, nem kellene elvesztenem az eszemet.
A fegyverem hasztalan és egyedül vagyok ellene.
Az ég szerelmére, még Drake sem tudott elbánni vele!
- Milyen kegyes – eresztek meg felé egy gúnyosan hálás mosolyt. Figyelem, ahogy közelebb lép hozzám, ahogy leguggol elé.
Hallgatom a szavait és nem hiszek neki. Szemfedőm újra csak lehunyom, mély levegőt veszek. Téved. Mindenbe téved, az imént azt hittem, hogy hét évvel korábban vagyunk, hiszen annyira valóságos minden. Az elmém lassan kezd tisztulni. Előbb csak Drake arca jelenik meg előttem, a kiszáradt, megtört, összevert képű Draké, aki azután jelent meg, hogy kiűzték belőle ezt a mocskos démont.
Majd egy rideg férfié, a rideg barna szemek, a rezzenéstelen arc, a gúnyos mosoly, a fagyos tekintet, mégis…
- Tévedsz ha azt hiszed, hogy elárulom Draket – nyitom ki a szemeimet és egyenesen a szurokszemű íriszeibe fúrom. Merészen, makacsul. – Történt bármi is hét évvel ezelőtt, már magunk mögött hagytuk. Tény velem bármit, nem fogom neked elárulni – hangom meglepően nyugodt, a fekete tollakra nem válaszolok, nincs értelme. Nem fogja tőlem megtudni. – Vedd el lelkem önzően, száműzz a pokolba, nem érdekel – rázom meg a fejemet röviden. – Nem kapod meg tőlem Draket – szemeim leheletnyit vonom csak össze.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Heroes aren't always
the ones who win.
They are the ones
who lose
sometimes.

But they keep fighting.
They keep coming back.
They don't give up.
That's what makes them
heroes.



Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Mammon


Monster in my Sleep - Mammon & Natalie Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
27
☩ Rang :
Lord/Lovas - Pestis
☩ Play by :
Harry Lloyd
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Szept. 26, 2019 5:00 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


- Fekete, fehér, jó és rossz, mindegy hogy nézed. Most már rohadtul az volt. Amikor démonok és angyalok közzé szorultunk, akkor már minden fekete-fehér lesz. Nincs meg az a luxus, hogy a szürkeségbe sétáljunk.- ásítani volna kedve, annyira armselig volt ez a nő. Próbálná a múlt szabályait erőltetni a mára, amikor ha egy valami biztos volt, az az volt, hogy ez a világ már nem olyan, mint volt, nem érvényesek az akkori törvények. Akkor nem öltek volna meg egy marék töltényért, nem folyt volna élet-halál harc a legkisebb apróságért. De ma, ma már igen.
- Nem, nincs már út! Két út volt csak, a rossz és a rosszabb. Mára ilyen el cseszett lett minden, választhattam, hogy megölöm, és azzal neked ártok, vagy elengedem, és azzal másoknak, és elárulom a többi vadászt, akikért felelős vagyok.- igen, az ilyen szavak, amikor engedi, hogy a páncélja alá lássanak, amikor megmutatja, hogy igen is van herze és emotionenei. Ekkor szokta a másik fél is átgondolni, hogy igaza van vagy talán tévedett mindvégig? Hogy a másiknak nem olyan egyszerű, mint azt hitte. Törékeny és ostoba emberek.
- Ez volt a baj… minket a sor végére raktál. Elcserélted volna az életünket az Ő életéért?- oly leicht volt az egész. Kiforgatni a szavait, rámutatni a hibákra, felfedezni a kétértelműséget, és ezt mind vele szembe fordítani.- És ezt honnan tudod? Talán Ő mondta?- kiült az állarcára a közöny, szemei pedig vádlón csillogtak.
- Azt tenném, amit tennem kell, ami a dolgom. Akkor is, ha Cameron lett volna Dylan helyén.

Nem számított arra, hogy ezt a reakciót váltja majd ki a test látványa, bár az is meglepő volt, hogy csak úgy megjelent egy pisztoly. Bár az álmokban sok minden előfordulhat, minden úgy van, ahogy az álmodó akarja, legalábbis álltalában így volt, csak most egy nyúlfarknyit más volt a helyzet.
De mégis szerencsés fordulat volt ez, hiszen végre felfedhette magát, az igaz valóját, és nem kellett tovább viselnie azt a fránya és ekelhaft testet.
- Hogy miért nem lep meg ez a nagy változás az arckifejezésben?- halkan felsóhajtott.- Az a gewehr…- mutatott a pisztolyra.-… hasztalan. Ez már az előbb is bizonyságot nyert. Khm, ami pedig azt illeti a kínzáson már túl vagyunk. S azt kell mondanom, hogy egész jól indult, volt pár buktatója, némi harag, agresszió, felesleges könnyek, kiabálás, ha osztályoznom kéne… egy erős közepes fölé lenne.- enyhe csalódás érződhetett a hangjából.- De úgy éreztem, hogy ha nem mutatóm meg magam, akkor beleragadunk ebbe a tretmühlebe.- az pedig senkinek se lett volna jó. Mammont hamar elfogta volna az unalom és az ember pedig kiszáradt volna a sok könny veszteség miatt.
- Hogy mit is akarok?- átlépett a hulla felett, vigyázva, nehogy hozzá érjen véletlen, majd egy kicsit fentebb húzta a nadrágjának szárát és leguggolt a nővel szembe, ajkain barátságos, már-már szelíd mosoly.- Kezdetnek egy kis játékot akartam veled, most pedig csak annyit, hogy mond el, hogy merre találom a drágalátos barátodat, Wallenberget. Cserébe pedig… hm…- egy pillanatra el kellett gondolkodnia, majd felderült arccal nézett le a testre.- Visszakapod a drága Dylaned. Cserébe Wallenbergért én erhöhen Dylan. Még kicsiny lelked is megtarthatod… erről jut eszembe. Mik voltak azok az engel federnek, amik aláhulltak?- kíváncsi volt, hogy volt jelentősége azoknak a tollaknak, vagy csak a nő tudatalattija csinálta az egészet, amolyan védekezésnek?

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Monster in my Sleep - Mammon & Natalie Tumblr_pt7lne0Ai81smfjeeo1_250
Monster in my Sleep - Mammon & Natalie Tumblr_pwsxfpwbOQ1smfjeeo5_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
293
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Képességem :
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Szept. 19, 2019 11:16 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Sweet Nightmare
Mammon & Natalie
──────────── ────────────
« Szószám; 580 • Zene; Boulevard of Broken Dreams»
« IT IS BETTER TO CONQUER YOURSELF
THAN TO WIN A THOUSAND BATTLES.
THEN THE VICTORY IS YOURS.
IT CANNOT BE TAKEN FROM YOU,
NOT BY ANGELS OR BY DEMONS,
HEAVEN OR HELL»
Nem hiszek neki és nem is fogok. Hiszen ez nem ő! Nem lehet, hogy ez ő legyen, az akivel felnőttem, kiért az életem is tudnám adni. Az nem lehet, hogy ez lett volna belőle. Mégis undorral tekintek végig rajta.
- Az élet nem fekete és fehér, ezt te is tudod – tekintek rajta végig, szempilláim megremegnek. Nem lehet, hogy csak ennyi legyen, hogy ez legyen Ő.
- Rohadtul nincs igazad – rázom meg a fejemet. Ez nem ilyen egyszerű. – Mindig van egy harmadik út. Egy nehezebben járható út, de az mindig ott van! Mindig van választási lehetőségünk! – érzem, hogy a torkomba gombóc képződik, egy elemi erő, belülről tépne szét, szakítja a mellkasom, a bőröm. Mégsem engedek neki utat, nem engedhetek neki. Nem lehet, hogy ez csak ennyi legyen.
Nem lehet.
- És ne vond kétségbe a hűségemet. Először vagyok hűséges a városhoz, az emberekhez, aztán hozzá és hozzátok! – kiáltom el magamat. Miért járjunk újra és újra ugyanazokat a köröket? Miért kell mindig, mindent újrakezdenünk, újravitatnunk? Sose fogunk megegyezni, lényegében semmiben. – Ha Ő tette volna, elfogadnám a büntetését, de nem tett semmi rosszat! – nem használta az erejét, nem zökkent ki! Nem tette! Nem és nem! Tiltakozom, ameddig csak tudok, mert tudom, hogy ebben igazam van és ebbéli hitembe senki sem fog megváltoztatni, mert nem fog tudni!
- Hitegesd csak magadat – tekintek újra rajta végig undorral. – Ha Cameron lett volna ott Dylan helyett, akkor is ezt tennéd? – újra csak a kérdés, nem is gondolván igazán bele, hogy milyen témát is feszegetek ezzel, hiszen nem is tudhatom. Mégis csak megrázom a fejemet.

A cella előtt esek össze, mozogni képtelen vagyok. A világom darabjaira hullik körülöttem, fel sem tűnik, hogy a falak kezdenek megrepedni, mintha valóság is átélné azt a fájdalmat, amit én. A megrázkódtatást, a mélyről jövő, néma sikolyokat, a elhaló nyögéseket, a néma könnyeket, melyek tehetetlenül folynak végig az arcomon.
S nem bírom. Dylan élettelen teste elszakít minden józanságtól. Bosszút akarok, végtelen bosszút, azon aki, megölte. Oda sem tekintek, csak úgy lövök. Majd lassan állok fel.
Tekintetem üres, néma. Üveges. Nincs benne élet, elvette mindet. Elvette Drake, amikor kioltotta az egyetlen férfi életét, kit igazán szerettem. A férfit, ki többet jelentett nekem bárminél, még nálam is. A férfiét, ki lelkemre megnyugvást hozott, ki mellett teljes lehetettem. Boldog, felhőtlen, dühös, keserű. Kinek érintése felborzolta az idegeimet, kinek csókja alatt elfelejtettem minden gondomat.
Mégsem halt meg.
Szempilláim megremegnek. Lassan fordítom a fejem egykori barátom felé. A német káromkodást nem ismerem igazán fel. A nyelvet igen – továbbra is – a jelentését mégsem értem.
Tekintetem megállapodik a testen, melyből fekete füst gomolyog a plafon irányába, mely egyre jobban repedezik. Hangja betörti a kettőnk közti csendet. Fény mégsem jut át rajta.
S Drake eltűnik, helyébe más lép.
Szemöldököm összevonom, a könnyek nem patakoznak már a szememből, a meglepettség annál jobban kirajzolódik. Ujjaim csak még szorosabbra fonódnak a fegyver agyán.
Sokat mégsem kell várnom. A gorombaságra nem reagálok, csak ajkamat húzom fel, flegmán, lenézően.
- Miért mégis mit csinálsz? Megkínzol? – hangom már nem esetlen, gúnnyal teli, iróniával. Megtört, hiszen hiszem, hogy nem tudna ennél jobban kínozni. Ám, amikor kimondja a nevét, pilláim újra csak megremegnek.
Emlékszem a névre. Draket szállta meg de akkor… Visszatekintek a holtest irányába. Ez hét éve volt már. Lassan hunyom le szemeimet még egy fél könnycsepp legördül az arcomról, mely fintorba torzul, úgy rázom meg a fejemet.
- Hát persze… - ennyit mondok csak s mikor újra feltekintek, a démonra tekintek. – Mégis mit akarsz? – kérdezem egyszerűen, színtelen hangon. Vállaimat is megvonom hozzájuk, mintha nem számítana az egész.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Heroes aren't always
the ones who win.
They are the ones
who lose
sometimes.

But they keep fighting.
They keep coming back.
They don't give up.
That's what makes them
heroes.



Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Mammon


Monster in my Sleep - Mammon & Natalie Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
27
☩ Rang :
Lord/Lovas - Pestis
☩ Play by :
Harry Lloyd
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Szept. 14, 2019 2:01 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


- Nem játszok meg semmit, ilyen vagyok, vagy ilyen lettem. Egyáltalán nem lényeg, lettem aki lettem, teszem amit teszek, ami a dolgom. Ahogy mindenkinek kéne.- ha azt tették volna az emberek, amit kell, akkor most nem ülnének nyakig a scheißen. De nem, nekik lázadni kellett, megtagadni a fentieket, megtagadni Istent, és utána meglepve pislogtak, amikor kicsiny démonok élve nyúzták meg őket. Nem értették az egészet. De azért az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy Isten se jobb, sőt, a legrosszabb. Szabadakarat, egy hatalmas luftballons. Abban hisznek amiben akarnak, úgy élnek ahogy akarnak, de ha ez Isten szerény szabályai ellen van, akkor marad a kárhozat. Szabadakarat… persze.
- Már mindegy, nem számít. Kár kapaszkodnod a múltba, mintha csak egy hisztis kislány lennél, aki nem kapta meg az áhított babát. És ne hazudj magadnak, ha választanod kellett volna tíz civil és közte, akkor tudod, hogy kit választottál volna.- mondta érzelmektől mentes hangon, üres tekintettel. Nem hatotta meg a kiabálás, kiabáljon a torkaszakadtából, az se jelent semmit, maximum elmegy majd a hangja, és marad a mutogatás, abban egyébként is jók voltak az emberek.
- Sok minden vagyok, de nem álszent szent pedig főleg nem. Csak a tényeket közlöm veled, ennyi az egész.- lassan forgatta a szemeit, hála annak a tekintetnek, mintha jelentene bármit is, rég vége van azoknak az időknek, amikor ez még számított is valamit. A túlélés, ez számít nekik, legalábbis annak az ostoba Drakenek ez számít, és ez lesz az egyik oka annak, hogy a végén a bőre Mammon fotelját fogja befedni.
Figyelnie kell a szavaira, hiába nincs tudatában a hündin, hogy ez egy álom, de attól még az volt, reagált rá, elrontaná a cirkuszt, ha idő előtt kiderülne az ég, és szárba szökkennének a virágok. Bár ha figyelembe veszi azt, hogy még a német szavak is alig váltottak ki reakciót, ettől lehet nem kéne tartania.
Komödie, nem több, mint egy olcsó komödie, figyeli a testet, mintha életet akarna lehelni belé, de ez nem egy tündérmese, ez maga a keserű valóság.
Az mondjuk egy kicsit meglepte, hogy nem csak a fegyvernek a csővével nézett szembe, de az el is sült. Hátra tántorodott a lövéstől, több érte a mellkasát, a vállát és egy eltalálta a fejét, amitől a feje hátrabicsaklott és a teste elkezdett hátrafelé dőlni, de még mielőtt földet ért volna megállt a levegőben.
- Mutters Butter soll dich ausbrechen! (A nyavalya törjön ki!)- mondta és közben pedig elkezdett visszalebegni az eredeti helyzetébe, és mellette még felnyúlt a homlokán lévő lyukhoz, amiből kivette a lövedéket. Időközben a testét fekete füst borította be, és mire ismét egyenesen állt, a füst elpárolgott róla, Drake helyett pedig Mammon állt már a nő felett.
- Fraulein, ezt kulturáltabb körökben ezt úgy hívnák, hogy; gorombaság. Angenehm beszélgetést folytattunk és ilyen durván félbeszakítani, modortalanság volt kegyed részéről. De most elnézem ezt a kis botlást, tekintettel a női szeszélyre és érzelmi változásokra. Lehetőleg ne forduljon elő újfent, mert másodjára már nem hiszem, hogy ilyen elnéző, és finom úridémon leszek.- hangja csevegő volt, nyugodt, lelkében, ha volt neki, akkor megnyugvással telt meg, végre ledobhatta magáról azt a bűzös külsőt.- Oh, én beszélek. Nézze el nekem a bemutatkozás kimaradását, most pótolnám. Ich heiße Mammon.- udvariasan megemelte kalapját a nőstény előtt.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Monster in my Sleep - Mammon & Natalie Tumblr_pt7lne0Ai81smfjeeo1_250
Monster in my Sleep - Mammon & Natalie Tumblr_pwsxfpwbOQ1smfjeeo5_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
293
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Képességem :
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Szept. 10, 2019 8:11 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Sweet Nightmare
Mammon & Natalie
──────────── ────────────
« Szószám; 499 • Zene; Boulevard of Broken Dreams»
« IT IS BETTER TO CONQUER YOURSELF
THAN TO WIN A THOUSAND BATTLES.
THEN THE VICTORY IS YOURS.
IT CANNOT BE TAKEN FROM YOU,
NOT BY ANGELS OR BY DEMONS,
HEAVEN OR HELL»
Csak egy fújtató sóhajjal nyugtázom szavait. Fejemet lehajtom. Azt hiszi, hogy ez csak ennyi? Hogy ne bízzunk meg egymásba és minden máris sokkal szebb és jobb lesz? A bizalom nélkül mégis hova haladna a világ, a kapcsolatok? Hova fejldőnénk mi magunk is?
- Ne játszd el nekem ezt az érzéketlen fafejű indián törzsfőnököt, kérlek. Mindketten tudjuk, hogy nem ilyen vagy - tekintek fel rá, barna íriszeim vádlóak. Vádlom őt a történtekért, hogy nem volt képes szembe menni a Tanáccsal, hogy nem más, mint egy végrehajtó. Egy ostoba végrehajtó, aki úgy nyal, akár egy pincsi. Arcom fintorba rándul, mikor meghallom, hogy miként hallgatok a szívemre. Nem tagadom, hogy inkább követem, követném azt.
- Sosem helyeztem a város, az emberek védelme elé! Soha! Te is tudod, hogy nekem is az a fontos, hogy az ártatlanok, a civilek életben maradhassanak, hogy ebben a rohadt világban boldogok lehessenek a magunk módján! Bízhatnál bennem, hogyha veszélyt jelentett volna, először hozzád fordulok, de nem jelentett! - a végére már fel sem tűnik, hogy kiabálok vele. Újra csak. A bizalom, amit én belé helyzetem, de lám, vissza már nem tudja adni, nem tudom kapni.
- Ó, ne légy már ennyire álszent, kérlek - tekintek végig rajta, megvetően. Mert jelen pillanatban ezt érzem iránta. Megvetést. Ha azt hiszi, hogy benyelem, hogy nem tenne meg mindent, hogy nem tenne mindent kockára érte, akkor alábecsül. Akkor tényleg nem hiszi, hogy ismerem és tényleg azt hiszi, hogy képes átvernie.
Milyen szánalmas.
Manapság. Még mindig szemöldököm ráncolom, hiszen mi van manapság? Semminek sem kell lennie, hisz mindenki éli az életét, azért halhatott meg mert… Mégis mi történik? Valami dereng, de nem áll össze a kép. Nem lehet, hogy nem halhatnak meg az emberek, hiszen akkor…
Akkor Dylan sem halt meg?
Csöpp remény költözik a szívembe, szinte rögtön melegséggel áraszt el, a vaskos hamuk felett egy pillanatra még a nap is kisüt.
De mégis mi folyik itt? Nem tud németül, nem beszél más nyelvet, a latint is éppen hogy csak ismeri, egy-két szót, amit belé vertem az évek folyamán, a német nem az ő erőssége. Arra is megvan a saját embere, de…
Mégis mi folyik itt. Ki Ő?
Ő lenne? Ennyire nem ismerném?
A fegyvert egyenesen rászegezem. Nem tudom, hogy mit kérdez, nem értem. Szemöldököm csak ráncolom, a hanglejtést, az akcentust ismerem csak fel.
De nem is maradok sokáig vele szemben, hiszen Dylan él, tudom, hogy él, tudom, hogy…
***
A világom szakad meg, a szívem ezernyi darabra hull látva élettelen testét. Mellkasom, hátam rázkódik a rám törő pániktól, könnyeim áztatják arcomat, bőrömre fagynak a hidegtől, fájdalmat mégsem érzek.
Szavaira mégis elönt a düh. Korábbi fegyveremet kérdés nélkül kapom fel, tekintetem mégsem veszem le kedvesem testéről. Nem, hisz ő ad erőt, hogy meghúzzam a ravaszt. Hogy lelőjjem a barátomat, ki számított nekem.
Aki képes volt mindent elvenni tőlem. Mindent, amiért éltem, ami fontos volt, ami számított valaha.
Drake felé emelem a fegyvert és lövök. Nem egyet, nem kettőt. A fegyver hangjának mégsincs akkora ereje, mint annak lennie kell. Fülem nem cseng tőle.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Heroes aren't always
the ones who win.
They are the ones
who lose
sometimes.

But they keep fighting.
They keep coming back.
They don't give up.
That's what makes them
heroes.



Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Mammon


Monster in my Sleep - Mammon & Natalie Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
27
☩ Rang :
Lord/Lovas - Pestis
☩ Play by :
Harry Lloyd
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Szept. 08, 2019 10:08 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


- Mindenkinek mag vannak a maga hibái, neked ez.- albern nőszemély. Támaszkodni valakire, elfogadni, megbízni benne, és utána a meglepett arcok gyűrűje, mikor kiderül, hogy ez mind felesleges volt, apró pókháló, amit egy gyengébb szél is eltép.- Talán nem akarom már bizonyítani, lehet belefáradtam abba, aki vagyok, amit tennem kell. Hiszen ember vagyok én is, a saját hibáimmal, és egyetlen ember se bírhat ki mindent. Egyszer megroppanunk a súly alatt. És igen, adtál, amikor beleszerettél abba a korcsba. Kockára tettél mindent, csak azért mert a szíved azt diktálta.- az az ostoba szerv, amit annyira gyakran emlegetnek, amire fognak sok mindent, amit követnek, pedig nem volt több az, csak egy pumpa, ami nélkül nem voltak képesek élni. Mégis többet tulajdonítanak neki, mint ami valójában volt. Ezért szerencsések a démonok, nincs ilyen gondjuk. Nem kell azzal foglalkozniuk, hogy mag szakad a szívük, vagy éppen azzal, hogy van vagy sincs. De látva, hogy ez a nő mit él át, és viselkedik, az mosolyt csal az arcára, kár, hogy nem mutathatja meg, még nem…
- Nem, nem tenném meg. És ezt tudja Cameron is, hogy vannak nálunk nagyobb, fontosabb dolgok is, boldogan adná az életét ezért.- ez a sok emlék, amik annak a féreg Drake fejében vannak, csupa zagyvaság, értelmetlenségek, haszontalanok, több mint a felétől megszabadulna, főleg ilyenkor, amikor kutatnia kell az említett Cameron után, hogy ki is ő, mit csináltak, rémesen ermüdend. Ahogy az időjárás is kezd az lenni. Hogy nem bírt egy jobb helyről álmodni, ahol meleg van és kényelem, nem, az embereknek muszáj drámainak lenniük.
- Igen, manapság.- nehéz szó lenne talán? Vagy nem ismeri a jelentését? Esetleg nincs tisztábban azzal, hogy mi történik a Világban? Akárhogyan is, nem Mammon lesz az, aki felvilágosítja erről. Nem volt tanár, aki tanít, főleg nem egy alsóbbrendű lényt.
- ligens…- nem igaz, hogy ezt a szót se ismeri. Kész csoda, hogy nem előbb pusztult el a világuk, ilyen oktatás mellett kész csoda, hogy eddig is bírták.
Érdekesnek találja azokat az angyaltollakat. Honnan jönnek és kié lehet, és főleg, hogy mit csinálnak? Talán ez lenne valami figyelmeztetés a unterbewusstseintől? Így akarná jelezni, hogy a betolakodó nem éppen ember?
- Wirklich?- egy aprót sóhajtott, csalódás, hogy egyből a fegyveréhez nyúlt, mintha bármi haszna is lenne, és így főleg, hogy egyből el lett vonva a figyelme. Kissé oldalra döntött fejjel figyelte ahogy belépet az épületbe, majd eltűnt.
- Ostoba nő.- lassan indult utána, nem kell elsietni semmit, élvezze ki csak a látványyt.
S úgy fest, hogy így tesz, bár nem látott mindent, csak arra ér oda, hogy a nőszemély már a térdén volt.
- Innen nézve el lett vágva a torka. Fél lény létére a blut pont olyan volt, mint egy embernek. Ha ez megnyugtat nem szenvedett sokat, de a vére messzire spriccelt.- mondta elmosolyodva és teljesen fekete szemekkel. Kezeit pedig a sétapálcájának a gombján pihentette meg.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Monster in my Sleep - Mammon & Natalie Tumblr_pt7lne0Ai81smfjeeo1_250
Monster in my Sleep - Mammon & Natalie Tumblr_pwsxfpwbOQ1smfjeeo5_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
293
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Képességem :
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Szept. 05, 2019 11:07 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Sweet Nightmare
Mammon & Natalie
──────────── ────────────
« Szószám; 607 • Zene; Boulevard of Broken Dreams»
« IT IS BETTER TO CONQUER YOURSELF
THAN TO WIN A THOUSAND BATTLES.
THEN THE VICTORY IS YOURS.
IT CANNOT BE TAKEN FROM YOU,
NOT BY ANGELS OR BY DEMONS,
HEAVEN OR HELL»
- Úgy döntöttem, hogy elfogadlak olyannak, amilyen vagy és ennek ellenére elfogadlak - teszem kezemet a szívem helyére, kesztyűbe bújtatott ujjaimmal szorítok a ruhámra. - A te dolgod lenne, a tied is, hogy bizonyítsd, hogy igazam van! Hogy van okom megbízni benned, hogy tudunk együtt működni, egymás mellett élni. Az ég szerelmére Drake, hazudtam neked valaha? Adtam valaha okot arra, hogy ne bízz bennem? Akartam valaha is rosszat neked, vagy ennek a retkes városnak? - buknak ki belőlem a kérdések, mert sose tettem így. Soha nem adtam okot neki arra, hogy ne bízzon bennem. Igen heves vagyok, sokszor az érzelmek vezérelnek, most is, ám hibáztathatna valaki érte? A világomat akarja megrengetni azokat az alapokat, amikben még hiszek, amikért még élek. Amikért hiszek még egy szebb világba.
Az apokalipszis szélén ezek számítanak a leginkább számunkra. Apró fűszálak, melyekbe kapaszkodhatunk, pontosan tudja, hogy ez mennyit ér. Mennyit ér egy emberi kapcsolat, egy szoros kötelék, hiszen neki is ott van Cameron.
- Ne mondd, hogy nem tennél meg mindent azért, hogy Cameront megmentsd bármi áron. Hogy nem tennél meg mindent érte, hogy ne haljon meg, hogy megmentsd az életét! - tekintek rá vádlón. Nincs ez vele sem másként, miért várja el, hogy ölbe tett kézzel tűrjek?
Hiszen azt mondták, hogy elengedik.
Megígérte, hogy elengedik.
Mégsem teszek már több megjegyzést arra, hogy csak felhasználta Dylant. Inkább ütök és rúgok, mégis haszontalan.
A szél felkavarodik, fejemről a csuklyát lesöpri, hajamba kap, elvinné tőlem jobbra, tőle balra. Hamu keveredik bele, mintha teljesen el akarná fedni. Most már nem őszít, hanem holttá változtatná. Arcomra tapadnak a holtakból megmaradt foszlányok, mégsem foglalkozom velük.
- Manapság? - húzom össze a szememet. Manapság nem maradnak azok? Miért, hiszen meghalt a vadász. Azért történt ez az egész, mert meghalt, akkor mégis miért.
Pár lépést teszek tőle hátra. Mi történik? Mintha minden oly furcsa lenne, mégsem az. Természetes, hogy nem tudnak meghalni az emberek, nem mert történt valami, de mi?
Mi köze van ennek Dylanhez?
- Inte… - micsoda? Újra csak homlokomat ráncolom, ám már rég az indákat tépem. Könnyedén zuhanok a földre, és próbálok elszakadni ettől a valóságtól, a világtól, ám mégsem sikerül. Meghallom a hangját, a kérdését. S egy kósza emlékkép villan az elmémbe. Feltekintek. Lassan állok fel és fordulok vissza Drake irányába. Fejemre hollófekete angyaltollak hullanak. Honnan és miért?
Hiszen nem adhatom el a lelkem, ha azt már megígértem valakinek.
A magas férfi alakja elmémbe idéződik.
Dylan képe mintha halványulna. Majd újra élesen látom magam előtt.
- Te nem tudsz németül - nyúlok farzsebemhez - mely nincsen, mégis ott találok egy fegyvert, különös. Túl különös, mert annak nincs ott helye, akkor mégis hogy került oda? Most mégis lényegtelennek tűnik, mert egyenesen felé emelem a fegyvert, csövével nézhet farkasszemet. Ám az indák visszahúzódnak. Fejemet újra csak hátra fordítom. A gyilkossági kísérlet rögtön talonba teszem, megfordulok, szoknyámat felkapva rohanok az épületbe, pontosan tudom, hogy merre keresssem - mégsem tudom, hogy honnan tudom. Egy ösztön hajt, semmi több.
A cellájához érve, pedig…
- Ne… - bukik ki ajkaim közül a sóhajtó, remegő hang. Szemeim könnyekkel telnek meg. Dylan élettelen teste a padlón hever, nyakán tátongó seb viseli Drake kezének nyomát. Vérbe fagyott, szemei üregesek, mégis rám tekint. Szőke haját átitatja a vér, ajka… mégis mosolyog. Lábaim megremegnek, összecsuklok, két kézzel kapaszkodok a padlóba, próbálom magam megtartani.
A fájdalom átjárja a lényemet, ajkaimat csak tátani tudom, a könnyeim peregnek, szívem ezernyi darabra hasad, csak nézni tudok magam elé. Csak az ő jéghideg arcát tudom figyelni. Kezét, melyben a tőlem kapott lánc pihen. - Mit tettél? - kérdezem Draketől, elhalóan.
Nem tudok beszélni, gombóc akad a torkomba, az ereimet egy láthatatlan erő hasítja. Nem kapok levegőt, érzem, hogy nem kapok… Fulladozok.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Heroes aren't always
the ones who win.
They are the ones
who lose
sometimes.

But they keep fighting.
They keep coming back.
They don't give up.
That's what makes them
heroes.



Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Mammon


Monster in my Sleep - Mammon & Natalie Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
27
☩ Rang :
Lord/Lovas - Pestis
☩ Play by :
Harry Lloyd
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Aug. 28, 2019 7:09 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


- És talán jobb is lenne, ha nem ismernél. Újra és újra beleesel abba a hibába, hogy olyanokat fogadsz a bizalmadba, akiket nem kellene.- emberek, olyan könnyű őket manipulálni, terelni az útra, mi a biztos pusztulásba vezet. Vagy elvágni azokat a gyengéd kapcsolatokat, amik egymáshoz kötik őket. Pár jól eltalált szó, mozdulat, és már is elszakadt a kötelék. S mégis, ezek a csupasz majmok lennének Isten legjobb, legtökéletesebb alkotásai? Valamit beszedhetett az öreg, ha tényleg így gondolta, nem többek ezek, mint gyéren, zsírkrétával felskiccelt jegyzetek.
- Nem, nem volt az. Hasznos volt, akkor, amiket mondtál, hasznos volt, semmi több, csak egy korcs eszköz, ami éppen kapóra jött nekünk. Nem kétszínű vagyok, hanem gyakorlatias, ezt tudnod kéne.- frauen, mind egyformák, ahogy reagálnak, és ha meglátnak egy újszülött embert, már is világit a méhük. Oh, és persze ők is szeretnek erőszakhoz folyamodni.
Állja a pofont, és állta a hasfalát ért rúgást is, nem mozdult, nem görnyedt, hiszen álomban voltak, egy olyan álomban, ahol Mammon kiragadta a gyeplőt a kocsis kezéből, és ennyitől nem fog zavarba jönni, helyette csak megjegyezte magának.
- Egyszer mindenki meg fog, csak manapság senki se marad az.- zavarhatná ez a tény, de valahol mégse teszi, számára tökéletes ez az állapot. Nem a Halál volt, nem az volt a dolga, hogy lelkeket szállítson, mint valami taxis, Mammon számár ez csak egy állapot volt, egy olyan állapot, ahol újra és újra kísérletezhet újabb és újabb betegségekkel, még végül el ne méri a tökéletest, azt, ami embert és angyalt egyformán érint, egyformán megöli őket, csak még az embereket újra elkaphatja, az angyalok végleg ledobják a szárnyaikat.
- Interessant.- kissé meglepve tekintett a szenvedő embert, ha tippelnie kellene, akkor az a félvér korcs lehet, akiért ez az egész színjáték van, akinek túl gyors volt a halála, egy mozdulat, és már át is volt vágva a nyaka, kis spriccelés a vörös nedűből és vége. Túl olcsón távozhatott.
Az angyal nevének említése miatt csak sóhajtott egy aprót, alig észrevehetőt. Felesleges hozzájuk fohászkodni, mindig is az volt. Ezért volt nagyobb sikere a Pokolnak, mert ők figyeltek, és megadták azt, amikre az emberek vágytak. Cserébe apró, kicsi lelkükért.
- Nem hiszem, mert már hagytad meghalni. Nem fogsz bent találni semmit.- romokat talán, de a vágyát biztosan nem, és úgy fest, hogy mégse szerette annyira, még a lelkét se hajlandó eladni érte.
- Das is tein problem.- tudja jól, hogy ezzel leleplezheti magát, de legalább a gyanút elültetheti a nő fejében, de vajon át lát a kínján, hogy észre is vegye?
- Szolgáld ki magad, ha már a szavakra nem hallgatsz, talán hiszel a szemednek.- lassan visszahúzódtak az indák, utat engedve, hogy a saját szemeivel lássa azt, amit a szíve nem akar felfogni, hogy nem vár más bent, csak az üresség, és magány, kín.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Monster in my Sleep - Mammon & Natalie Tumblr_pt7lne0Ai81smfjeeo1_250
Monster in my Sleep - Mammon & Natalie Tumblr_pwsxfpwbOQ1smfjeeo5_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
293
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Képességem :
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Aug. 25, 2019 11:04 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Sweet Nightmare
Mammon & Natalie
──────────── ────────────
« Szószám; 486 • Zene; Boulevard of Broken Dreams»
« IT IS BETTER TO CONQUER YOURSELF
THAN TO WIN A THOUSAND BATTLES.
THEN THE VICTORY IS YOURS.
IT CANNOT BE TAKEN FROM YOU,
NOT BY ANGELS OR BY DEMONS,
HEAVEN OR HELL»
- Ha tényleg ilyen lennél, ennyire kicsinyes, ennyire rövidlátó Drake, akkor lehet, hogy ismerni sem akarlak – fordul fintorba az arcom. Nem akarom elhinni, hogy ezt tényleg megtenné, csak így. Aljas módon a hátam mögött, hazudva, mindezt miért? Hogy nekem jó legyen? Mégis melyik univerzumba lenne ez jó nekem? Mitől lenne jó, ha hitegetnek, ha reményt ületnek a szívembe, hogy aztán gyökerestől tépjék azt ki?
Az érzelmeimnek mégsem tudok gátat szabni. Könnyeim arcomon végifolynak, a hideg miatt rá kellene fagyni, mégsem történik meg. Nem érzek igazából semmit, a fájdalmat a dühöt igen, fizikálisan nem érzem a dolgokat. Számomra ez az egész teljesen valóságos, ez most élet halál kérdése.
- De ember volt!? Miért nem látjátok? Érdekes, akkor semmi bajod nem volt ezzel az egésszel, amikor együtt harcoltatok, nem igaz? Amikor életedet mentette nem egyszer, nem igaz? Akkor sem volt nagyon bajod ezzel, amikor a költözésed alatt segített a bútoradiat cipelni, akkor valahogy nem számított, hogy félvér igaz? Akkor nem számított, lényegében fel sem tűnt neked, szóval ne légy ennyire kétszínű – emberibb volt, mint bármely ember ebben a rohadt városba. Bárhogy is kerítették hatalmába a rosszindulat, olykor a depresszió, önzetlenebb volt, mint bárki más a világon.
Hibáim kifejtésénél már teljesen nem bírok magammal. Aljas húzás volt ez tőle, kesztyűbe bújtatott kezem csattan arcán – újra csak – ám ennyivel nem állok meg. Két vállát megfogva erőteljesen rúgok hasfalába, már ahogy szoknyám engedi. Még le is fejelném, ettől mégis eltekintek.
- Dögölj meg, Wallenberg – sziszegem szavait. Soha nem gyűlöltem még annyira, mint most, ebben a pillanatban. Soha nem akartam ennyire a halálát, hogy inkább vesszen oda Ő, vagy Én, de Dylan életbe maradhasson.
Nem felelek már neki a rendszerre, nem teszem, mert felesleges lenne. Semmi értelme nincsen, inkább csak Dylanért sietek. Inkább futok, menekülök hozzá, hogy kihozhassam, hogy átölelhessem, hogy láthassam.
Egy emlékkép mégis lelki szemeim elé úszik, észre sem veszem, hogy nem messze tőlünk áll megnyúzott bőre, láncok tartják, a pokol tüze nyaldossa eleven húsát. Nem látom, csak elmémbe hiszem, hogy ott van, igyekszem kizárni onnan, elküldeni. Tagadom, hogy végezheti így is. Nem lehet, hogy ez így legyen, ez egyszerűen lehetetlen.
Az inda egyik tépésnél megbotlok a földre esek. Kezeimmel támaszkodom a térdemen, nem lihegek, nem érzem magam fáradtnak sem. Tekintetem lehunyom.
Még a lelkedet is eladnád?
Lélektükreim úgy pattannak fel, mintha csak most keltettek volna, rugóként. Csak fejemet fordítom hátra a csuklya mégis sokat takar barátom, vagy legalább is annak hitt személy alakjából.
- Samariel – suttogom magam elé és az angyalnak tett alkumat. – Ha azt hiszed, hogy megtenném tévedsz, de abban is tévedsz, hogy hagyom meghalni – hangszínem most megváltozott. Nem tudom, hogy honnan merítem az erőt, de felállok. – A lelkem nem eladó – már nem. Vagyis… eltudnám, de egy ígéret visszhangzik elmémbe, melynek itt nincs helye. A fekete tollak hullanak alá, mintha az elmém hátsó részlege figyelmeztetne valamire. De mire?
- Engedd ki, Dylant! – nem kérem, nem könyörgök. Hangom ezúttal határozott, magabiztos. Egész lényem megváltozott, büszkén állok a férfi előtt.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Heroes aren't always
the ones who win.
They are the ones
who lose
sometimes.

But they keep fighting.
They keep coming back.
They don't give up.
That's what makes them
heroes.


Ajánlott tartalom

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 14 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 1 Bot




• Fajaink száma •
Arkangyal
7/5
Leviatán
8/4
Angyal
6
Démon
11
Bukott Angyal
2
Ember
2
Félvér
3
Harcos Angyal
5
Vadász
9
Nephilim
3