Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• East Village lakások •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


East Village lakások - Page 2 HQTdSIs
East Village lakások - Page 2 TBHXtln
☩ Történetem :
☩ Reagok :
129
☩ Play by :
Maxence Danet-Fauvel
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Aug. 28, 2019 6:56 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


We die a day at a time
Kyara & Cole Streets  • Credit:
Nem minden szava nekem szól – emlékeztetem magam felfelé menet, egyre feljebb kapaszkodva a létrák valamelyikén –, de azokon, amelyek mégis, legalább annyit kell gondolkoznom majd, hogy eleget értsek belőlük. Talán sosem fogom tudni őt megfejteni, de a kihívás még mindig áll, és én azóta is úgy érzem magam, mint aki egy olyan régi fajta, vasból készült ördöglakatot kapott a kezébe.
Az alatta lévő szinten pihenek egy percet, de az is lehet, hogy csak bátorságot gyűjtök, mielőtt még ennél is közelebb mennék. Még néhány fokkal magasabbra, ami pontosan ugyanennyivel növeli meg az esés időtartamát, és azt mind tudjuk, hogy ez erősen összefüggésben áll a becsapódás mértékével. Ekkora távolságban még minden egyes méter számít, aztán minél feljebb mész, annál kevésbé; egyszerű fizika, az elképzeléshez pedig csak elegendő pesszimizmusra van szükség.
Kérdést tesz fel, és én megint alaposan átgondolom, mit válaszoljak, mielőtt egyáltalán megszólalnék, aztán megfordul, így szembe kerülünk egymással.
– Alapvetően bármit, aminek van legalább két lába, nehéz megtalálni – vonok vállat, mielőtt fellépnék az utolsó előttem álló szakasz legalsó fokára. – Egy embert könnyebb, mint egy démont, és egy démont könnyebb, mint egy angyalt. – Az útvonalak a legegyszerűbbek. Rutinokra és mozdulatlan pontokra épülnek és nem igényelnek nagyobb erőfeszítést, mint egy sakkjátszma, ha az ember szeret kalkulálni. A tárgyak a legtöbbször nyomot hagynak maguk után: ha ritka, azért, ha pedig mágikus erővel bír, az válik elszórt morzsává az útvonalán, az utóbbiakat pedig rendkívül egyszerű követni, ha valaki tudja, hogyan ismerje fel a jeleket. Egyetlen személy persze sohasem elég egy komplexebb feladathoz – valami olyasmihez, amit az emberek, az angyalok és a démonok jelentenek –, ismerni kell valakit, aki ismer egy srácot, aki egy másikkal áll kapcsolatban és így tovább; időtől, specializációtól és pénztől függ a bonyolult folyamat minden egyes lépése. – Ha valaki New Yorkban van, az nem tűnhet el teljesen. Nincs a városnak ismeretlen része, és azt hiszem, hogy senki sem teljesen legyőzhetetlen. Mindig lesz valaki, aki jártas az adott sarokban és olyan is, aki le tudja bontani, bármilyen erő is legyen az, amivel például egy angyal láthatatlanná válhat – foglalom össze végül röviden, miután leülök a ferdén álló fokra.
Apró koppanás hallatszik alólam, mire lenézek a rácsokra, illetve a lemezre, ami alatt összefutnak; a kemény páncél ugyanis pontosan az egyetlen összefüggő felületen landol. A rovarnak szerencséje lehetett volna, ha valamivel arrébb ér földet és eltűnhet a lyukak között; életben maradhatna, ha a feneketlen mélység nyeli el, és sosem találkozik az unatkozó Kyarával. Előre dőlök, hogy közelebbről figyelhessem, bármit is csináljon a csótánnyal, de hamar ráncok jelennek meg a homlokomon és a szemöldökeim között. Különösebben nem kéne meglepnie, de mégis elgondolkoztat, hogyan láthatja a világot: talán nem érez semmit sem.
Még egy kicsit szórakozik a szerencsétlenül járt ízeltlábúval, és már nem is tudom, mikor melyikünknek intézi a szavait. Nem szólalok meg újra, csak ha nagyon muszáj, helyette csendben hallgatom a tanácsait; lehetséges, hogy a fejében sorsolta ki, kinek a lábait tépkedi ki közülünk, és ha arról van szó, hogy vagy ő, vagy én, szívesen nézem tovább hangtalanul a csótány szenvedését.
– Mi van, ha az egész sokkal egyszerűbb ennél? – pillantok fel rá mégis, mikor alternatív szemszögből közelíti meg az ajánlatomat. – Fogadni mernék rá, hogy te legalább annyira unatkozol, mint én. Duplán jársz jól, ha megegyezünk. – Csak akkor tudom, hogy meggyőztem, mikor vigyorogva néz le rám – félelmetes vigyorral, ha valaki tisztában van vele, hogy a lány mire képes, de mégis –, nekem pedig egyből százféle ötletem támad, mikor meghallom az első konkrétumot.
– Félvért – ismétlem utána szinte oda sem figyelve. – Mondj el róla mindent, amit tudsz. Ha áll az alku – teszem hozzá sietősen, mielőtt az ölembe venném a táskámat, hogy kivehessem belőle a szamárfülekkel tarkított, kopottas jegyzetfüzetet. Belül sem sokkal szebb, mint amilyen a külső borítása: változó sebességgel írt bekezdések és fél oldalakat elfoglaló firkák tarkítják. Egyes sorok egészen szabályosak és olvashatóak, mások viszont ferdén állnak a vonalakhoz képest és láthatóan kapkodva lettek papírra vetve, s a kétféle stílus néhány oldalanként váltja egymást.
– Nem, életkor, szemszín, magasság… – intek a darabosra rágott végű tollal, miközben végigfutok a sablonosabb kérdéseken. Ha azonnal megosztja velem a részleteket, csak utána fűzöm hozzá a következő gondolatot. – Ha úgy vesszük, mindenkinek megvan a saját története. Talán fontosabb is, mint ezek a részletek... szóval ha van egy jó sztorid erről a félvérről, most azt hiszem, itt az ideje, hogy elmeséld. – És egyébként is érdekel, hogy én vagyok a kivétel, vagy ő az, akinek nem teljesen átlagos a viselkedése.




○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Stars and scars across our dark universes˙
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Kyara Gilberung


East Village lakások - Page 2 Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
211
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Képességem :
☩ Multi :
Ophilia
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Aug. 22, 2019 11:06 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


To Cole
Továbbra is csak szemem sarkából figyelem, ahogy feljön felém. Nem igazán tulajdonítok még neki nagy jelentőséget. Most meghúzom magam, és egyébként is az elmém teljesen más irányt vált. Nem tehet róla, senki sem tehet, egyszerűen csak ilyen a természetem.
minthogy elgondolkozzak, mégis milyen az amikor a felhők vattacukra hirtelen vérbe fordul, vaskos cseppjeit a földre petyegteti. Kéjesen sóhajtok fel, akár a gondolatra is.
- Upsz, hogy ez már megtörtént? – düllesztem ki szemeimet az égre meresztve azt újra. Szóval, mi van még, amit nem húztam ki a listámról?
Oh, milyen gyönyör lenne, ha égve látnám a várost! A falak lassan dőlnének össze, a házak, akár a dominók. Újabb sóhajtás, teljesen elmerülök a gondolataimba és fel sem tűnik, hogy már lassan alattam van. Szemöldököm összevonom a hangjára. Újra csak félre tekintek. Ám szemem sarkából nem látok semmit, csak a korlát kopottas, rozsdás szegélyét. Érzem fémes illatát az orromba, elfintorodik tőle az arcom. Gondolataim megint elkalandoznak, mégis valamiért megpróbálok a jelen síkján mozogni.
Ezúttal lemondó sóhaj hagyja el a torkomat. A halandók világa annyira unalmas. Mennyivel érdekesebb a démonok világa. A pokol égető tüze, ahogy marja a bőrödet. A forróság, amit lelélegzel, mely belülről marja a bensődet.
- Áh, ez nem olyan egyszerű – felelem neki, szemöldököm újra csak összevonva. Azt hiszem, hogy újra csak egyértelműsíteni kellene a kérdésem. – Hogy keresel meg egy démont? – teszem fel a kérdést, találkozásunk óta először őszintén. – Vagy épp egy angyalt? – fordulok meg a rácson. Két könyökömmel támasztom meg magamat. Csontomba, bordámba vág a rács, ám most mégsem zavar. Élvezem a kellemes fájdalmat, melyet okoz nekem.
Ebben a pillanatban, azonban az épület tetejéről egy csótány ugrik fejest közénk. Az én emeletemen gellert kap, megfordul, a résen átesik, majd a levegőben újra fordul.
Kicsi félvér előtt ér földet, háttal. Hatezer lábával kapálózik, élete után könyörög. Egy darabig figyelem a vergődő csótányt. Körbe-körbe forog, akár a búgócsiga.
Majd egyesével kezdem el kínzó lassúsággal kitépni a lábait.
Nem lehet, hogy tudja, hogy hol lehet. Embereket talán, de démonokat? Oh, édesem az nem ilyen egyszerű, ezt már megtanulhattad volna.
A dohány füstjét kifújom az ajkamon, ha fel is néz, a hasaló énemmel találkozhat szembe, ahogy a füsttel játszom.
- Tudni, tudni, tudni – forgatom meg a szememet. Ez nem tudás. – A tudás csak az ostobák találmánya, akik ezzel akarják megmagyarázni a világ működését… Ne tudd, tedd – felelem neki könnyedén, vállaimat megvonva. Hogy miként használom az erőmet, nos ezt inkább senki se firtassa. De lássátok, hogy kivel van dolgotok.
- Oh, nem, nem, nem, nem, kicsi Csótány, nem – hadarom, halkan, szinte suttogva. Ez nem ilyen egyszerű. Nem kapja el ilyen gyorsan, amit akar, nem mert előbb én akarok valamit. És azt lassan mindennél jobban, még ha az elmém nem is akarja ezt belátni.
- Ha mindenki jól jár, valójában nem jár jól senki sem, így olyan, mintha meg sem történt volna semmi sem – fejezem ki, pupilláim kitágulnak, ahogy az ülő férfit figyelem. De akarja tőlem az erőt, én pedig pofátlanul vigyorgok rá.
- Keresek egy félvért – tudatom végül vele. Kevés mindenre emlékszem a tízévvel ezelőtt fiúról. Tán már nem is él. De azt is tudni kívánom.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Why are you serious?
I talk, I smile, I laugh too

But be carefull when I'm silent
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


East Village lakások - Page 2 HQTdSIs
East Village lakások - Page 2 TBHXtln
☩ Történetem :
☩ Reagok :
129
☩ Play by :
Maxence Danet-Fauvel
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Aug. 19, 2019 10:07 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


We die a day at a time
Kyara & Cole Streets  • Credit:
A csutka zuhan, aztán lassulva esik tovább és még azután is nyújtózkodik kicsit lefelé, mintha gumikötélen bungee jumpingolna, vagy épp láthatatlan, rugalmas hálón akadt volna fent. Ugyan nem sikerül egyből tökéletes mozdulatlanságba dermeszteni a levegőben, de egyszer mégis megáll; alig egy méterrel a fejem felett és egyelőre tökéletes biztonságban a becsapódástól. Elgondolkozva szemlélem a lebegő maradékot, most igazodom ki először az alakján. Reményeim szerint hazafelé nem kerül majd ennyi koncentrációmba egy efféle apró trükk kivitelezése, és ha gyakorlottabb nem is, legalább okosabb leszek egy kicsivel, miután megosztotta velem a titkait. Talán az ereje nem jár együtt az őrültséggel; talán nem kell a nevetését is elsajátítanom, ha kíváncsi vagyok a technikájára. Hátha tanulhatok és hátha erősebb lehetek, és ha egyszer sikerül – ha egyszer erősebb leszek, talán minden más részem felett is visszanyerhetem az irányítást.
– Ja, én vagyok – intek felé óvatosan és nem pont olyan lelkes hanghordozással, mint a belépőmnél, pedig legutóbb igazán megszokhattam volna már a beceneveit. Egyelőre azonban várok a bemutatkozással, teljesen feleslegesen pazaroljuk ugyanis egymás idejét, ha élből elutasítja az ajánlatomat. A tűzlétra azonban biztató jelként csapódik a betonra a lábaim előtt, miután szinte rám sem pillantva ad zöld jelzést; s persze akármilyen jól esne ezután nem felfelé bámulva kiabálni, alaposan átgondolom, egyáltalán elinduljak-e felfelé. Azzal nyugtatom magam, hogy ezen a környéken sokkal nehezebb lenne vérfürdőt rendeznie, mint a múltkor: az utca ilyenkor már nem olyan forgalmas, de abban a magasságban azért még mindig szem előtt leszünk. Szem előtt és biztonságban.
Megkapaszkodom kétoldalt, és innentől kezdve kényelmes tempóban, váltott lábbal veszem a fokokat. Hagyom, hogy az elhatározásom irányítson az ösztöneim helyett, azok ugyanis a lehető legtávolabb akarnak küldeni ettől a helytől; távol Kyarától, az emberi léttől igencsak messze álló tudástól és a halott férfi emlékétől.
Lassan, de biztosan fogynak közülünk az ablakok és az emeletek, és ezzel együtt az én válaszaim is halkabbá és szuszogósabbá válnak.
– Egyszerűen. Tudom, hogy mit hol érdemes keresni. – Még egy szakasz hátravan ugyan a tűzlétrából, innen már csak néhány fokot megyek felfelé, s háromnegyed-úton leülök valahol azalatt a rács alatt, amin ő is fekszik. – És néha napokig nem alszom – vallom be csendesen, mintha ő lenne az egyetlen a világon, aki megértheti az életem legkuszább pontjait. Lehet, hogy tényleg így van, és mi ketten nem véletlen találkoztunk legutóbb. Már az első felfelé tartó lépésemmel megelőlegeztem neki a maximális bizalmat, így most gond nélkül könyökölök a térdeimre, hogy az utcát pásztázhassam magunk alatt, míg a gondolataimat keresem.
Régóta van csendben, így felpillantok; pont időben ahhoz, hogy elkapjam az újabb mutatványát a vasból készült négyzetek másik oldalán. Végre felém néz, habár éppen csak az irányomba fordítja a fejét, és nekem bizakodó mosolyra húzódik a szám. Félsikernek érzem az érdeklődését.
– Te erős vagy. Tudni akarom, hogyan lehetek én is erősebb – pillantok el róla, hogy megint a távolit figyelhessem egy kicsit. Rajta kívül senkihez sem fordulhatok, ugye? De az is lehet, hogy tudat alatt a veszélyt keresem és azt az izgalmat, ami vele jár, és talán még valamit, ami leköt majd, ha az utolsó szép dolognak is vége, ami most a valósághoz láncol. – Te segítesz nekem, én pedig neked. Mindenki jól jár – vázolom fel az ajánlatomat röviden.




○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Stars and scars across our dark universes˙
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Kyara Gilberung


East Village lakások - Page 2 Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
211
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Képességem :
☩ Multi :
Ophilia
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Aug. 19, 2019 5:21 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


To Cole
Sosem voltam egy igazán kiszámítható alkat, legfeljebb csak akkor, ha azt akartam, hogy kiszámítható legyek. Most mégis inkább kerülném ezt és lám, így lettem a legjobban kiszámítható? Vagy a tudatalattim szeretne ezzel valamit közölni velem? Nem tudom, csak amikor az elhajított almacsutka nem csattan a földön kezdek el gyanakodni, ám mivel épp mélyen szívom le a dohányt a tüdőmbe nem igazán akarok vele foglalkozni.
Egy újabb olyan ösztön, melyre hallgatnom kellene. A mellém felröppenő ételem is ezt tudatja velem. Pupilláim kitágulnak és csak a fejem félrefordításával próbálok letekinteni. Nem emelem fel a fejemet, nem emelkedem el a tűzlétra rácsozott aljától, mely egyre jobban nyomja minden egyes porcikámat. Mégis jóleső "fájdalommal" tölt el. Már ha éreznék komoly fájdalmat. Ezt sem érzem, legfeljebb tudatom egyik hátsó részében, mely nem hajlandó a napvilágra jönni.
- Kicsi félvér – ejtem ki a nevét, melyet nem tudom, hogy mi az. Szemem sarkából látom csak, leginkább csak sejtem a hangja alapján. Egy kis légypiszkot látok három-négy emeletről lejjebb. Ajkam akaratlanul gördül félmosolyra és hagyja el torkomat az általa már jól ismert őrült nevetés.
Ennyi csak, mivel adózok neki, fejemet újra visszafordítom, az eget szemlélem. A nap már nem tűzi a fejemet, nem úgy, mint egész nap, piros pírral tarkítva azt. A cigit újra mélyen szívom le, hallom hangját, a füstöt pedig lassan engedem ki.
Nem indítok ellene támadást, lényegében semmit sem csinálok ellene. Itt és most normálisnak kell lennem, így a feldobott almacsutkát is, ha hagyja, akkor én is hagyom visszaesni.
Kérdésére mégis ösztönösen vonom össze a szemöldökömet. Az ezernyi, lassan vándorló felhőt figyelem. Az álomképem alakja jelenik meg közöttük. A füstszerű démon, kinek csak ezt a formáját látom, ki a Viszálynak mutatkozott be egykor. Azt az őrült vigyorát, az kínzó fájdalmat, melyet okozott.
Kéjesen sóhajtok fel.
- Talán – felelem neki. Kegyesen intek kezemmel, hogy térjen fel hozzám, ha van kedve. S ekkor koppan előtte a tűzlépcső alja. Persze nem használom az erőmet, annyira látványosan, de egy ilyen eset még lehet véletlen is, nem igaz? Vagy ha nem, hát… Mit számít neki még egy gyilkosság, amivel vádolhatják?
Ajkamra aljas mosoly költözik újra csak. Ha feljön, addig is nyugodtan fekszem, ahogy akkor is, ha nem teszi ezt meg.
- Hogy találsz meg bárkit is? – kérdezem tőle tőlem szokatlanul nyugodt hangon, ám ha fel is tér hozzám nem állok fel, nem tekintek rá. A felhőket szugerrálom. Ha igazat mondd, akkor lényegében bárkit megtalálhatnék, ám tudnom kellene az árát. Feltéve, ha jobban keres és kitartóbban, mint én. Mióta bezárult a pokol lehetetlen bárkit is leküldeni az én módszereimnek csődöt mondtak – kereshetnék mást is, de ahhoz meg nincs is túl sok kedvem.
Újabb adag füstöt engedek ki. Erősen koncentrálok rá, az apró részecskéire, melyből áll és enyhén, de sikerül megmozgatnom. Egy almát rajzolok ki belőle, melynek a közepén van két x szem alatta pedig egy túlzottan mély és nagy ívű mosoly.
Aztán csak elengedem ezt.
- Mégis miért cserébe? – tekintek rá, most először, ha feljött hozzám. Ő akar üzletet, szóval neki kellene feljönnie, bár lehet, hogy ő sem gondolkozik annyira logikusan?


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Why are you serious?
I talk, I smile, I laugh too

But be carefull when I'm silent
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


East Village lakások - Page 2 HQTdSIs
East Village lakások - Page 2 TBHXtln
☩ Történetem :
☩ Reagok :
129
☩ Play by :
Maxence Danet-Fauvel
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Aug. 16, 2019 11:35 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


We die a day at a time
Kyara & Cole Streets  • Credit:
Nehéz idők, nehéz döntések – ismétlem magamban, miközben befordulok az utolsó sarkon, de akkorra már tudom, hogy valószínűleg egyszerű kalandvágy az, ami rávett a mai túrámra, ehhez pedig aránytalanul sok kutatómunkát igényelt a kiruccanás még ennél is hosszabb megtervezése. Egészen tegnapig semmit sem tudtam róla, az őrült lányról, akivel nem is olyan régen keresztezték egymást az útjaink, de New York mindig figyel egy kicsit; félszemmel odanéz és jegyzetel, ha különlegességet lát. Még ma sincs sok minden, ami feltűnőbb lenne egy késsel szurkálódó, hangosan és ok nélkül nevető, csapzott idegennél a város legsötétebb utcáin, így mégsem teljesen lehetetlen küldetés összeszedni a részleteket, ha az ember tudja, merre keresse a megfelelő forrást. Leginkább a láthatatlanok soraiban, mert ők azok, akik észreveszik ezeket az apró és fura dolgokat, akik az ablakban vagy a padon ülnek és akiknek semmi ennél hatalmasabb nem tolakszik be a memóriájukba a következő napon, hogy az információt kiszorítsák.
Manhattan csendes és civilizált; majdnem olyan, mint amilyennek az azelőttöt képzelem. Sokkal több autó kéne és még néhány gyalogos; talán kevésbé rozsdás utcanév jelző táblák és vakolat minden épület oldalára, jóesetben bontatlan járdaszegélyek és esetleg egy kicsivel kevesebb szemét. De az is lehet, hogy pontosan így tökéletes: mindenki magányos és senki sincs igazán biztonságban, én pedig legalább ilyenkor nem érzem magam egyedül.
Még két ház előre és nincs szükségem többé térképre vagy a memóriámra, elég az ismerős hangot követnem, amint a vészjósló nevetés újra és újra felcsendül valahol a fejem felett. Megállok és odanézek, a tekintetem hosszasan végigfut a vasból készült, ingatag lépcsőfokokon, mielőtt megállapodna a rácsokon nyújtózkodó Kyarán. Elvileg így hívják, illetve inkább emlegetik, de a legtöbben a nyilvánvalótól többet nem is igazán tudnak róla. Bolond. Nem normális, ez már az első pillanattól fogva tiszta, mégis ő az egyetlen félvér, akit ismerek, és az első találkozásunk utolsó másodpercei óta biztos vagyok benne, hogy a mégsem jelent rám veszélyt. Szórakozni szeretne, én pedig unatkozom. Talán egész New Yorkban nincs nála erősebb, és nekem szükségem van a titkaira.
Almacsutka repül felém fentről, de nem ér földet, mert még azelőtt megállítom a levegőben, hogy az darabokra robbanhatna a lábaim előtt a betonon. Visszaküldöm. Szépen, lassan és egyenletesen úszik vissza hozzá a levegőben és végül pontosan a fejével egyvonalban áll meg, mintha őt figyelné, miközben a cigijét szívja. Magasan van, de ahhoz nem eléggé, hogy a tőle szálló szürke csík elkerülje a figyelmemet, és hogy teljesen kiabálásnak érződjön innen lentről megszólítani.
– Még mindig nem üzletelsz? – Hacsak nem indít támadást egyből ellenem, barátságos vigyort küldök felé, mikor lenéz, valamint, ha eddig semmit sem csinált az előtte lebegő csutkával, most hagyom leesni, miután elővigyázatosan odébb álltam az útjából. – Jó ajánlataim vannak. – Nem készültem sok mindennel, mert szemmel láthatóan nem sok minden izgatja őt ebben az életben, de magammal hoztam egy nyúzott, foltos hátizsákot olyan pántokkal, amibe nehéz nem beleakasztanom az ujjaimat, mikor járni kezdenek a kezeim és nem figyelem többé minden ösztönös mozdulatomat.
– Keresel valakit, ugye? – Mindig mozgásban van, és már amúgy is elárult egy-két részletet. – Akárkit megtalálok a városban. Csak mondj egy nevet – húzom fel a szemöldökeimet magabiztosan.




○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Stars and scars across our dark universes˙
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Kyara Gilberung


East Village lakások - Page 2 Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
211
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Képességem :
☩ Multi :
Ophilia
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Aug. 12, 2019 12:21 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


To Cole
Friss alma ropog a fogaim között, miközben a lenyugvó nap aranyló sugarait figyelem még félig lehunyt szemhéjam alól. Egy jó dolog van a nyárban, főként mely ilyen meleg. Kecsegtet azzal az illúzióval, hogy a pokolban vagyok. Szinte már kéjesen sóhajtok fel, felsőtestem kissé elemelem a tűzlétra rácsától. Az épület egyik legfelső emeletének a tűzlétrájának a tetején fekszem, nem a tetőn, a létrán. Élvezem, ahogy a rács, a vas a bőrömbe fúródik, kényelmetlensége jóleső ebben az unalmas városban.
Kezemet emelem, hogy harapjak az almából, gyűrűsujjam segítségével fordítok rajta, majd újra. Nedve szám két szélén folyik le arcomon, nyakam irányába, ám fekvő pozícióm miatt a hajam irányába, mely kócosabb ritkán is lehetne. Az utóbbi időbe egyik nem túl forgalmas, mégis emberek lakta vidékén laktam be magamat. Ennek több oka is van: nem halok éhen, no meg nem árt, ha elhiszik, hogy én is egy vagyok közülük. Ennek érdekébe kezdtem el "dolgozni". Visszatértem a régi rutinomhoz, amikor el tudom hinni a kocsmába, hogy egy pultos vagyok és bizony nem akarok én semmi többet, minthogy kiszolgálni őket. Az, hogy néha teszek az italukba egy két dolgot, amik miatt megnövekedett az agresszió és a kocsmai verekedések száma?
Upsz?
Szörnyű eme emberi világ, amikor megadatott számunkra, hogy azt tehessünk amit akarunk, úgy ahogy akarjuk, inkább korlátok közé zárják magukat és képtelenek arra, hogy kiszakadjanak belőle. Az embernek meg sokszor - látszólag - nincs is más lehetősége, minthogy beilleszkedjen ezekbe a formákba. Mintha a kocka alakú lyukba szeretnél egy gömböt beleilleszteni. Nem fog menni, ám erőszakosan talán sikerülhet, akkor sem lesz az igazi. Mégis képesek lesznek elmondani, hogy igen! Megtörtént! Sikerült nekik, hiszen ott van!
Hangosan nevetek fel elcsépelt emberi szavakon, melyek úgy visszhangoznak a fejembe, mintha csak tegnap ültem a székbe, melybe nem kívántak mást tenni, csak hogy átformálják a gondolataimat. Ha belegondolok ez sikerült is nekik, csak éppen nem úgy, ahogy ők azt várták. Nem lettem az az engedelmes, a társadalomba tökéletesen beilleszkedett lány, akit akartak. Aki nem lát rémeket, aki nem öl meg ártatlan embereket.
Hangosan nevetek fel újra csak. Nem öl meg embereket. Még egyet fordítok az almán, a csutkáját pedig könnyedén hajítom le az utca irányába. El akarták hitetni velem, hogy én tettem, holott egy démon volt. Nem hitték el, hiszen akkor nem lehettek New York közelébe démonok. Azt hitték, hogy én voltam, képes lettem volna alig hét évesen kiirtani egy egész karavánt. Végül is.
A mellém lepakolt dohány után nyúlok, könnyedén csippentem ki az utolsó szálat a dobozból és illesztem kiszáradt ajkaim közé. A rózsaszín eget bámulva gyújtom meg gyufával a cigit, és mélyen szívom le a tüdőmbe. Türelmesnek kell lennem, ezt tudom, mégis ez annyira unalmas Apám. Türelmesnek lennem, a hívásodra várva, addig meg sem hallhatok. Legalább is nem végelegesen. Beilleszkedni az emberek közé, elnyerni a bizalmukat. Mélyet sóhajtva engedem ki a rózsaszín és narancs színekbe öltözött égboltra a kártékony füstöt. Unalmas ez így.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Why are you serious?
I talk, I smile, I laugh too

But be carefull when I'm silent
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Kyara Gilberung


East Village lakások - Page 2 Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
211
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Képességem :
☩ Multi :
Ophilia
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Aug. 12, 2019 7:45 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


East Village lakások - Page 2 Things-to-do-in-the-east-village-180927123616018-1920x960


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Why are you serious?
I talk, I smile, I laugh too

But be carefull when I'm silent
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
 Similar topics
-
» Milyen jövő vár az emberiségre, a földi ökoszisztémára, az életre?

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 25 felhasználó van itt :: 8 regisztrált, 0 rejtett és 17 vendég :: 2 Bots




• Fajaink száma •
Arkangyal
8/3
Leviatán
8/2
Angyal
6
Démon
11
Bukott Angyal
3
Ember
2
Félvér
3
Harcos Angyal
4
Vadász
9
Nephilim
6