Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


Gravesend Xs6BoYF
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
703
☩ Rang :
Staff
☩ Képességem :
Admini erők uralkodnak bennem
☩ Multi :
Raiden, Cassael
☩ Play by :
Jason Momoa, Misha Collins
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Aug. 20, 2019 8:20 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


***
Szabad a játéktér



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Bad Boys

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Gravesend Tumblr_pt7lne0Ai81smfjeeo1_250
Gravesend Tumblr_pwsxfpwbOQ1smfjeeo5_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
284
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Képességem :
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Aug. 20, 2019 7:03 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


Why am I here?
Zagar & Natalie
──────────── ────────────
« Szószám; 716 • Zene; War»
«In any moment of decision,
the best thing you can do is the right thing,
the next best thing is the wront thing,
and the worst thing you csan do is nothing.»
Nagy levegőt véve sóhajtok egyet. Sokatmondó pillantással félrehajtott fejjel tekintek rá. Megjegyzését inkább elengedem, nem reagálok rá. Nem, mert abból újra csak vita lenne. Inkább majd ott megtárgyaljuk, vagy legalább is ott már nem fog tudni ellenkezni, legfeljebb, ha lelő a nyílpuskájával. A kocsitologatás miatt lássuk be, hogy torpább, mint én.
Meg semmi kedvem őt sem a vállamra venni és a kocsiba gyömöszölni és elvinni a legközelebb kórházig. Inkább csak vezetek tovább és csendben maradok.
Bölcsen, az útra koncentrálok, vagyis igyekszem. A fáradtság mégis kezd úrrá lenni rajtam. Megrázom a fejemet, ezzel akarom kiűzni elmémből.
Újabb megjegyzésére halkan morgok csak. Persze, még készítsek nekik tervet, mi? Tudom azt kellene, de túl sok munka szakadt a nyakunkba, neki is, nekem is. Ez is csak az bizonyítja, ha akkor és ott magamnál vagyok, most nem lennénk itt. Egyébként is, Drake is megkapta a jelentéseket, ő még részletesebben is. Ő látta, hogy mi történt velem, akkor mégis mi a fenét képzelt, hogy kijöjjünk ide?
Egy pillanatra elfog a rettegés: megint átvette volna felette az uralmat egy démon?
Egy újabb fejrázással ezúttal a gondolatot verem ki a fejemből. Nem gondolhatok erre, nem gyanakodhatok erre mindig. Le kell vele ülni beszélgetni erről, mert így csak kétségeink maradnak bennünk, melyeket nem fogunk feloldani. Valahogy ezt meg kell oldanunk, nem csak a mi érdekünkben, de a városért is.
Mert még egy ilyen akció és a fogunk hagyjuk ott.
- Ez nem az én évem, lássuk be – sóhajtom el magamat. Az univerzum esküdött össze ellenem. – De lássuk a jó oldalt, egy másodpercig sem unatkozok, igaz? – vigyorgok rá, mintha nem számítana semmit. – A kocsit leteszem ott, köszönöm – felelem neki, kikerülve a szállásajánlat elfogadását. Hálás vagyok neki, tényleg.
Mégsem élnék vele. Nem akarok senkire sem nyűg lenni, nem akarom senki életterét az enyémmel összepiszkolni. Piszok nehéz természet vagyok, olykor még magamat sem tudom elviselni, mégis akkor hogyan várhatnám ezt el másoktól? Sehogy, nem igaz?
Addig is a bázison elleszek. Eddig sem tűnt fel nekik, ezután sem fog. Ha minden igaz hamarosan kész az ablakon és végre hazamehetek. Talán akkor fogok is tudni pihenni egy kicsikét.
- Melyik szélén van a városnak? – kérdezek vissza, emiatt sem reagálva a megjegyzésére. Nyelvemen van, hogy megjegyezzem, ne aggódjon nem fog feltűnni hogy nem vagyok ott, mert ott sem leszek. De eszem ágába sincs, még egyszer ma vitába szállni vele.
- Szerintem Drake tart tőle – kanyarodok be, szemöldökeimet egy pillanatra összevonom, ahogy elgondolkozok rajta. – Okkal nem szólt nekünk, hogy megszállta, okkal hagyott ki minket belőle – még ha keserű is a gondolat. Hogy nem bízik bennünk. Hogy ennyire sem tart minket, holott tudom, az eszemmel felfogom, hogy nem így van. A szívem mégsem tudja a helyére tenni a történteket. – Valamit tud Mammon, amiről mi nem tudunk – tekintek szemem sarkából csak Zagarra, majd megvonom a vállamat. – Vagy csak túlmisztifikálja, ám hónapokig kínozta, így érthető, hogy egyelőre miért tart tőle – nem vagyunk a cipőjébe, fogalmunk sincs, hogy mi játszóhat le benne. Egyelőre úgy véli, hogy egyszerűbb mindent átrendeznünk. S ezt okkal hiszi. Eddig is a város érdekét szolgálta, nem hinném, hogy most történne ez másképpen.
Mikor kiszállok a kocsiból, hallom a hangját. A nyitott ajtóba kapaszkodva állítom meg a lendületem. Türelmesen várok és várom, hogy kiszálljon. Nem igazán sietek, türelmetlen sem vagyok, nem dobolok lábammal, kezemmel.
De nem jön, hanem csak néz egy pontot. Lassan fordítom oda a fejemet. Ajkamra jönne ezernyi szitokszó, közöttük, hogy ugye csak viccelsz? De már túl fáradt vagyok ehhez.
Csak egy mélyről jövő sóhaj szakad fel torkomból.
Gyorsan pattanok vissza a kocsiba.
- Kösd be magad. Fájni fog, de még jobban, ha nem teszed – figyelmeztetem előre, és én is megteszem a magam részéről. Bekötöm magam.
Padlógázzal indulunk. A kanyarokat fék nélkül veszem be, oh, nem fogok én nekik egy percet sem adni arra, hogy utolérjenek. Inkább megteszek így egy-két kilómétert, majd a város beljebb lévő szakaszában normalizálom a nevetést. Visszafogom a nevetésemet, visszafogom a mosolyomat, ám a vigyoromat nem tudom.
Az ég áldjon meg, jól esett ez a vezetés! Már szinte elvonási tüneteim voltak!
Még ha Zagar bosszankodik is, csak a combját paskolom meg mellette. Most már nyugizhatunk, túléltük. Bent vagyunk a városba, ha baj is történik, hamarabb tudunk bárkinek is szólni.
- Azt hiszem, hogy a város ezen részére ledobhatunk egy napalmot – jegyzem meg. Több gondunk sem lenne vele. Persze tudom, hogy ez nem így működik. De hát…


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Heroes aren't always
the ones who win.
They are the ones
who lose
sometimes.

But they keep fighting.
They keep coming back.
They don't give up.
That's what makes them
heroes.



Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Zagar Berten


Gravesend 68747470733a2f2f73332e616d617a6f6e6177732e636f6d2f776174747061642d6d656469612d736572766963652f53746f7279496d6167652f4e7376776f4f6d324c58517549413d3d2d3531303636343934372e313530323662353038306539393331663935383533333032323030312e676966?s=fit&w=720&h=720
Gravesend Tumblr_pwsxfpwbOQ1smfjeeo1_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
148
☩ Rang :
Elit vadász
☩ Multi :
Isten, Ramiél
☩ Play by :
Norman Reedus
☩ Korom :
45
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Aug. 20, 2019 11:12 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


to Nataly
Csendben pislogok, mert igaza van. Részben.
- Rendben. És ha rosszul leszel, akkor cipeljelek ki téged is és a motoromat is.
Azt már nem teszem hozzá, hogyha én is összeesek, akkor ott nyuvadunk ki mind a ketten egy motorért, ami csak nekem fontos. De csak azért, mert hozzászoktam, egyébként tudnék építeni másikat, még ha több idő is és addig nem lesz mivel közlekednem. Ez teljesen logikus. Közben figyelem a térképet és az utat is, próbálom irányítani, de néha bukkan egyet a kocsi. Elkezdünk megint ugyanarról beszélgetni, csak más megfogalmazásban, mintha kétszer húzná fel az ember ugyan azt a zoknit.
- Az ilyen üzenetekben nem az az érdekes hogy démon tanyák vannak a városban, hanem hogy hol? Mikor láttad és mit láttál? Különben mindenki csak kihajítja a szemétbe.
Könnyű ujjal mutogatni hogy de én hagytam üzenetet, de ha csak kutyafuttában odavakkant valamit, attól senki sincs előrébb. Ez nekem olyan, mintha azt mondaná most, "Nesztek csináltam valamit, a többit oldjátok meg! De én csináltam valamit!". Valahogy jobb is hogy elkanyarodunk kicsit ettől a témától, mert a ki ha én nem ujjal mutogatástól felidegesedem. És Natalie amióta itt vagyunk tulajdonképpen csak ezt csinálja a hisztin kívül. Bár ezek nem olyan dolgok, amiktől eldobnám az evezőket hirtelen. Tipikus nő. Az agyamra megy vele. Fájok.
- A kocsid is, a lakásod is..rád jár a balsors. Van egy üres erdész ház a város szélénél, ott még ezt a Rubicon-t is elrejtheted egy ideig.
Nem olyan kényelmes, mint a mi lakásaink, de tökéletesen kiesik mindenki szeme elől. És a kutyának sem kellett, senki sem érdeklődik felőle, mert nincs meg benne az alap felszerelés, mint a fürdőszoba, konyha, és a vécéje is potyogtatós. Elvégre csak egy kényelmetlen erdész ház, amit valaha egy öreg vadász lakhatott, mára meg lakatlan. Tele van mindenféle trófeával és amikor rátaláltam pókhálókkal és kosszal is tele volt. Kitakarítottam, de a többi maradt, ezek meg sok emberre a frászt hozzák, valószínűleg ezért árválkodott magányosan.
- Van néhány cuccom ott, azokra kérlek, vigyázz! Elpakolhatod őket a garázsba, csak használhatóak maradjanak később is!
Muszáj vagyok kihangsúlyozni, különben ki tudja hol kötnek ki a késeim, meg a félig összeszerelt nyílpuska, amelyiknek a darabjaival legóztam a nyugis pillanataimban a kandalló előtt. Néhány ruhám is ott maradt. Persze, ha érdekli a ház. Ha nem, akkor nem kell féltenem a cuccaimat se. Rátérünk az újraszervezés ötletére.
- Ha már úgy is tud mindent ez a Mammusz, nem volna jobb csapdába csalni inkább? És elkapni?
Nem tudom. Lovas ide vagy oda, egy fecske nem csinál nyarat, legyen bármilyen veszélyes is. Miatta átszervezni mindent, már ha tudjuk, mert nem lehet húszféleképpen őrködni a falakon ugyebár. Max. a helyét változtathatjuk, de attól a fal még fal marad, a vak is megtalálja a helyét. Ugyan ez a vízrendszerről is elmondható, mert egy helyről jön. Ahhoz hogy azon változtassunk, hát fel kellene túrni több mérföldes körzetet. Ami azt jelentené, hogy az emberi erőforrásaink jelentős része mozgósítva lenne föld túrásra. Megváltoztatni a rúnák helyét és újakat lerakni, az ésszerű és reális. Megváltoztatni a fegyver raktárak helyeit szintúgy. De mindent nem tudunk kicserélni. Fizikai képtelenség, vagy rengeteg időt és energiát felemészt, közben pedig védtelenné válunk. Megérkezünk az előző utunk elejére, legalább is a közelébe. Megáll a kocsi, Kvazimodo meg már ki is száll belőle, megint csak anélkül, hogy körbe nézne. Mondjuk irigylem, ő legalább ki tud, mert én meg sem tudok mozdulni még.
- Várj!
Leginkább azt mondanám "várjál már meg, hova a fenébe sietsz", de amikor nekiveselkedem hogy én is kikecmeregjek, a tekintetem megakad egy egybefüggő, mozgó, vöröses masszán, ami a házak között látható. Még távcső sem kell hozzá, megállapítható hogy impek, jó sok, szám szerint talán száz és úgy rajzanak, mint a feldühödött hangyák. Nah, ezek ellen kevés lenne a baseball ütő! Odáig jutottam a mozgásban, hogy kinyitottam a kocsiajtót és nekidőltem.
- Ó, Natalie! Pattanj vissza és húzzunk a fenébe! Majd később visszajövök érte!
Kiáltom neki és én is vissza kecmergek, bevágom az ajtót. Hamar vissza tud szállni, még nem indult el semerre. Gázt ad neki, akkor azelőtt elhagyjuk a terepet, mielőtt ide érnének.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Gravesend Tumblr_pt7lne0Ai81smfjeeo1_250
Gravesend Tumblr_pwsxfpwbOQ1smfjeeo5_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
284
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Képességem :
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Aug. 19, 2019 9:18 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


Why am I here?
Zagar & Natalie
──────────── ────────────
« Szószám; 577 • Zene; War»
«In any moment of decision,
the best thing you can do is the right thing,
the next best thing is the wront thing,
and the worst thing you csan do is nothing.»
Szemem sarkából érzékelem, hogy milyen nehezen veszi, hogy hátra kell dőlnie, mégsem jegyzem meg. Nem csak ő szenvedett komoly sebeket. Azonban egyikünk sem jegyzi meg komolyabban, nem ajánlja fel túlzottan a másik segítségét, nem pofátlankodik be fájdalmas életterébe. Inkább csak finoman tudomást veszünk egymásról és hagyjuk egymást magába szenvedni, legfeljebb csak fogszívásaink árulkodnak küzdelmeinkről a démonjainkkal. Átvitt értelemben persze, mert azt tudjuk, hogyha valóságban küzdene bennünk egy démon, ha már másért nem, de Drakeből tanultak miatt elsők lennénk, aki kiverné a másikból azt.
- Kövekkel betonoztad be – tekintek rá újra. – Még ha én sem vagyok a toppon, azért tudok segíteni eltakarítani őket – ne egyedül végezze. – Ha túl sokáig eltart, még megtalálnak én meg már a város másik végén járok, mire feltűnik, hogy bizony nem követsz – kacsintok rá, ahogy egy pillanatra felé fordulok és kacsintok felé.
Ha segít iránytani, akkor könnyedén és zökkenőmentesen haladunk az úton. Figyelek rá, hogy kikerüljek minden kátyút, a bukkanókon óvatosan menjünk át. Most nem rohanunk, inkább az óvatosságra megyek, majd akkor őrülök bele, ha követnek minket. Ehhez beállítom újra csak a visszapillantót és a kelleténél többet nézek bele. Valamint az ajtó melletti példányba is, mégsem látok semmi különöset. Az eddigi rossz érzés mégsem költözik el belőlem, bár remélem, hogy ez csak a stressz utóhatása, nem pedig újabb veszedelemre gyanakvás.
Sírni fogok, ha az utóbbi lesz, most már tényleg nem kívánok mást, csak békében hazatérni és elsírni magamat, a fájdalmaim közepette, ahogy a fürdő közepén…
Jah, hogy továbbra sincs placcom, mert az ablakon még mindig nem csinálták meg?
Akkor ugyanezt teszem a bázis eldugott pontján, bezárkózom a takarítószertárba és ott pityergek bús magányomba.
- Ühüm – felelem neki két visszapillantó tükör mustra között. Aztán csak csendben hallgatom, nem zaklat fel, ha idiótának néz, hogy nem voltam jelen, csak testben. Lélekben, szellemben tényleg máshol jártam.
Most is kalandoznak el gondolataim, ám próbálok a legkomolyabban figyelni, ahogy bekanyarodok az utcába, ahol hagytuk a járgányát. Lassan, óvatosan haladok a régi gyárépület felé.
Halkan hümmögök közbe, mégis amikor odaér, hogy én sem gondoltam volna erre, csak felhorkanok.
- Legalább ezer üzenetet hagytam a bázison mindenhol, hogy démontanyák vannak a városba – tény, nem ezen a részen, hanem kb mindenhol, de ez most lényegtelen. Ha a tudatomnál lettem volna, biztos hogy heves vitába kezdek mindkettővel és ki nem dugom a lábam, épp az ilyenek miatt. Hetek óta…
Kérdésére mégis mély sóhaj szökik ki a torkomból. Mély, sokat sejtető.
- Elfáradtam Zagar. A Drake eltűnése utáni időszak senkinek sem volt könnyű. Sem neked, sem Camnek, sem nekem, sem a többieknek. Nem aludtam, alig, pár órákat, hónapokon keresztül, nem beszélve, hogy a lakásom is tropa, így a maradék időmet is a bázison töltöttem – itt kelletlenül húzom el a számat, de inkább vállalom ezt, minthogy bepofátlankodjak bárkihez is. Megtehettem volna, ám nekem is kényelmesebb így. Szörnyű velem együtt élni. – Mióta visszajött sem változott semmi. Lényegében újra kell szerveznünk a város védelmét, ellátását, hiszen Mammon mindenről tudhat, tud is vélhetőleg. Az órák napokká folynak össze, golyózik a szemem a sok térképtől. Amikor először hozta ezt a részt ide Drake, visszadobtam neki, hogy felejtse el, nem tervezem újra. Visszaküldte, kidolgoztam egy hetembe került – erre tessék, még ha nem is mondom ki bosszant, hogy így végződött. – Nem beszélve az ezernyi rémálomomról, szóval az alvásnak most még jobban lőttek – állok meg végül ott, ahonnan elindultunk. Vagyis ahol megálltunk a motorral.
- Segítek – mondom és meg sem várom, hogy ellenkezzen, kinyitom az ajtót és kiszállok. Nem pattanok, ahhoz túl tropa vagyok és még mindig púposan járok, de mozogni tudok.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Heroes aren't always
the ones who win.
They are the ones
who lose
sometimes.

But they keep fighting.
They keep coming back.
They don't give up.
That's what makes them
heroes.



Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Zagar Berten


Gravesend 68747470733a2f2f73332e616d617a6f6e6177732e636f6d2f776174747061642d6d656469612d736572766963652f53746f7279496d6167652f4e7376776f4f6d324c58517549413d3d2d3531303636343934372e313530323662353038306539393331663935383533333032323030312e676966?s=fit&w=720&h=720
Gravesend Tumblr_pwsxfpwbOQ1smfjeeo1_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
148
☩ Rang :
Elit vadász
☩ Multi :
Isten, Ramiél
☩ Play by :
Norman Reedus
☩ Korom :
45
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Aug. 17, 2019 11:40 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


to Nataly
A hisztijére gondolván az utunk elejéről arra alapoztam, hogy azért nem tetszik neki a motor, mert nem az ő világa. Hát nem! Valószínűleg ha kocsi volna és nem motor, akkor sem ülne be, mert nem ő vezeti. Mindegy. Egy kis időre elfogadom a felém nyújtott kezet, de próbálok nem túl nagy terhet róni ki rá, míg felállok. Azután hamar a kocsiba keveredünk, ami jobb is. Én sem nézem hülyének a démonokat, bár szerintem a kocsi hiánya tűnik fel nekik a legkevésbé. Az viszont, hogy nem találnak az épületben minket, már nagyobb probléma, mert keresni fognak. Olyan lazán beültem az ülésre, de amint a hátam a támlájának ér, már üvöltenék. Persze nem teszem, csak a csillagokat számolom, míg Nat is bent lesz. A testtartásom meg olyan, mint aki karót nyelt, csak hogy minél kevesebbet dörzsölődjön a bőröm az cuccon. Ha nem mozgok, tök jó. De Nat vezetési stílusától most kezdek tartani! Amíg az útirányt mutogatja, én is az ujját követem a szememmel a térképen. A kerülésre pedig bólintok.
- Ültem én már rosszabb állapotban is rajta! Csak rakj ki a közelében és hajts tovább! Úgy is le foglak előzni!
Valahogy így képzeltem el. Ha meg nagyon nem megközelíthető, vagy túl nagy a mozgás a környékén, akkor hagyom a francba és nem szállok ki, csak tovább megyünk. Semmit sem tudnak vele kezdeni, valószínűleg meg sem találják. Ez esetben majd később vissza jövök érte. Elfordítja a kulcsot, beindul a motor.
- A megbeszélésre gondolsz?
Pontosítsunk, mert nekem fogalmam sincs arról mit csinált a napja első felében. Drake-el még az indulás előtt találkoztunk.
- A térkép és a beszámoló alapján csak be kellett volna jönnünk, körbe menni a rúnák helyein, kijavítani őket, lerakni pár újat, megölni az utunkba akadó dögöket és kimenni. Egyszerű és nagyszerű. Senki sem gondolta hogy itt fognak minket várni, se Drake, se én, de te sem. Egyébként ez egy jó kérdés. Alig szóltál hozzá. Hol voltál?
A hangomban nincs szemrehányás, úgy vélem, ez egy kivédhetetlen "csalás" volt az irányunkba, nem gondolnám hogy bárki hibája lenne, leszámítva azt, aki elárult minket. Már tervben van hogy agyonverem. De van egy olyan sanda megérzésem, mely szerint ez idő alatt kereket oldott. Menekülhet, megtalálom! Utána meg kifingatom! Úgyhogy csak érdeklődéssel pislogok oldalra, bár meglehet nem köti az orromra.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Gravesend Tumblr_pt7lne0Ai81smfjeeo1_250
Gravesend Tumblr_pwsxfpwbOQ1smfjeeo5_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
284
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Képességem :
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Aug. 15, 2019 8:42 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


Why am I here?
Zagar & Natalie
──────────── ────────────
« Szószám; 633 • Zene; War»
«In any moment of decision,
the best thing you can do is the right thing,
the next best thing is the wront thing,
and the worst thing you csan do is nothing.»
Mintha ő jobb állapotban lenne. Szemöldököm csak kérdőn vonom fel, de egy fújtató sóhajtás kíséretében el is engedem a szavait, a lényegen nagyon már nem változtat. Egyelőre itt vagyunk, kifújja magát. A démonok, ha keresnek is minket nem erre fognak - habár kérdés, hogy feltűnik-e nekik a járgány eltűnése, egyáltalán feltűnt-e nekik, hogy ott van. Szívesen nézném a szurokszeműeket hülyének, de lássuk be, nem feltétlenül azok. Sajnos.
Egyelőre karom sem kell neki, így hát leguggolok elé, hogy legalább egy szintbe legyünk. Nem tudom miért, kényelmetlen számomra, ha valaki jóval alacsonyabban van mint én, és úgy kell vele beszélni. Nem mindig zavar, de az esetek nagy többségében nagyon is.
- Semmi - emelem fel védekezőleg a kezem magam előtt, majd a könyökeimmel a térdeimen támaszkodom meg. - Pöpec járgány, tényleg. Csak nem én vezetem. Valami problémám van, ha legalább a járműveket nem én irányítom, meg ne kérdezd miért, de rettentő mód frusztrál. És lássuk be, az én vezetési stílusommal a harmadik soknál nem csak magam, de a motort is ripityára törném - préselem össze ajkamat, miközben el is húzom. Ennek ellenére belátom, hogy a motorral sokkal gyorsabban lehet közlekedni és egy normális világba nagyon dugóba sem lehet keveredni. Ellenben a kocsiba meg teljes mértékben el lehet kényelmesedni, szétfolyni az ülésen és vezetés közbe hatezer más dolgot csinálni, miközben nem történik baleset.
Ennek ellenére igazak a szavaim. Rettentően zavar, ha nem én vezetek, elmém hátsó rejtekét egy idegen érzés kaparja, egyre erősebben és hiába próbálom visszafojtani, sokszor képtelen vagyok rá. Idegesít akkor minden, ahogy tartja a kormányt, ahogy a gázra lép, ahogy a váltót használja, lényegébe minden, holott pontosan tudom, hogy nem én vagyok a legjobb vezető.
Mikor felállna, követem, ám még utoljára megpróbálkozom a segítségem felajánlásával. Ha továbbra is süket fülekre, vagy esetünkre vak kezekre talál, akkor hagyom, majd a kocsi elejére sétálok én is.
Könnyedén felpattintom a motorháztetőt, ki is támasztom azt. Régen nem használták, kérdés, hogy a benzin képes-e megromlani.
- Képes rá? - teszem fel a kérdést, miközben fejemet felemelem. Nemsokára úgy vélem, hogy kiderül. De ő sem talál túlzott hibát benne, így hamar a volán mögött találom magam. És rá várok, nem sürgetem, ő sincs jó bőrbe.
- Ühm - kitekintek az ablakon, hogy mégis melyik utcában vagyunk. Harmadik. - Ki a P sugárra, azon végig, majd az Ocean-re, egészen a Fort Hamiltoning - tudatom vele, majd a térképet is előhalászom neki, az ölébe ejtem, így szavaimat könnyedén tudja kísérni ujjával, szemével, amivel csak szeretné - ez a legrövidebb, de ha van más opciód… - még folytatnám, ám ekkor egy újabb kérdést tesz fel. Szemeim kikerekednek, mielőtt még beindítanám a járgányt.
De nem szólok semmit.
- Ez esetben kerülünk - köszörülöm meg a torkom, mely egyre jobban fáj, egyre nehezebb nyelni. Jobb kezemmel elfordítom a járgányba dekkoló kulcsot, míg a ballal a torkomat simítom végig, szívem szerint mind az öt körmömmel belemarnék, csak hogy ne érezzem a fájdalmat, helyette inkább mást.
A Rubicon halk, duruzsoló hanggal indul, noha a kipufogó halkan köhint egyet. Csak szemem sarkából nézek a hang irányába.
- Nem akarok beleszólni, tényleg - kezdek neki, miközben finoman taposok a gázra, nem szándékozom gyorsan hajtani. - De biztos, hogy a te állapotodban most fel kellene rá ülni? - tekintek rá. - Persze, nem hagyjuk ott! - emelem fel kezemet védekezőleg. Ismerem a járgányok iránt érzett erős kötődést, bele sem akarok szólni, ez csak egy aprócska… kérdés.
- De, most hogy kicsit nyugodtabbak a körülmények, megosztanád, hogy mi történt ma? Nem viccből kérdezem, a napom első fele, totál kiesett - látom be, és valóban szeretném tudni, hogy mégis melyik univerzumba sikerült engem rávenni, hogy kijöjjek, vagy egyáltalán mit mondtak, mit beszéltek, mert az biztos, hogy belőlem csak egy porhüvelyt láthattak, nem pedig olyat, aki értelmesen társalogni is tud. Amíg visszaszállítom a motorjához, addig ezt a kérdéskört pont megtudjuk tárgyalni.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Heroes aren't always
the ones who win.
They are the ones
who lose
sometimes.

But they keep fighting.
They keep coming back.
They don't give up.
That's what makes them
heroes.



Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Zagar Berten


Gravesend 68747470733a2f2f73332e616d617a6f6e6177732e636f6d2f776174747061642d6d656469612d736572766963652f53746f7279496d6167652f4e7376776f4f6d324c58517549413d3d2d3531303636343934372e313530323662353038306539393331663935383533333032323030312e676966?s=fit&w=720&h=720
Gravesend Tumblr_pwsxfpwbOQ1smfjeeo1_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
148
☩ Rang :
Elit vadász
☩ Multi :
Isten, Ramiél
☩ Play by :
Norman Reedus
☩ Korom :
45
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Aug. 14, 2019 10:11 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


to Nataly
- Nem akartam kérni, mert láttam rosszul voltál.
Vágom rá a szájalására, de nem állok még fel. Ha megkérem, akkor ott esik össze a kocsi mögött és akkor több gondom is lett volna, mint csak a kocsit tolni. Szerintem ezt belátja ő is. Más kérdés ha akart segíteni, csak nem tudott. Felrakom a kezeimet magam elé, behajlított könyökkel, így utasítom el a karját.
- Mindjárt felállok, csak kell még egy kis idő.
Továbbra is sűrűn veszem a levegőt, közben nekiállunk itt beszélgetni, ha már a segítségét elutasítottam, de cserébe elkezdtem az eszmefuttatást, ugye. A kérdésére csak megvonom a vállam. Velem senki sem közölte hogy nincs kocsija, a pletyka az meg csak pletyka, amíg be nem bizonyosodik hogy igaz. Megtörtént. Bár a száját húzogatja közben, amitől olyan érzésem lesz hogy nem akar róla bővebben beszélni. A lényeg, hogy nem összetörte, hanem összetörték.
- Mi a bajod a motorommal?
Ez már csak egy kis vérszívás a részemről. Azért jó észben tartani, hogy legközelebb ne hívjam el motorozni, mert le fog fitymálni! Nah, fel kellene állnom. De most már tényleg! Mielőtt betesz a nemtudom hova! Ez fenyegetés volt?! Rá sandítok menet közben és lassan, komótosan felállok. Bár tök olyan érzésem van, mintha visszahúzna a beton. Nem fog, ellenállok! Csak ne lennének olyan fáradtak a kezeim meg a lábaim. Erős izomláz kezdi felütni a fejét. Így jár az, aki több tonnás kocsit tologat a tűző napon!
- Te vezetsz!
Vágom rá neki, miközben már állok és elindulok a kocsihoz, hogy aztán megkerülve az elejénél kössek ki. Kézzel mutogatok neki, pattintsa fel a motorháztetőt. Azután mind a ketten behajolunk. Még szép! Kvazimodo tiszta lázban ég az új kocsija miatt! Az alkatrészekre ráférne egy olajozás, valószínűleg mert egy ideje itt állt már. Még a gyertyák szorulhatnak cserére, de összességében működőképes és szép állapotban van. Natalie-nak azért így is sikerül összeolajoznia magát.
- Mehetünk!
Kikecmergek a tető alól és megvárom amíg az ő feje is kint van, azután lecsapom. Irány az anyós ülés!
- Merre fogunk menni?
Kérdezem már a kocsiban ülve, amint ő is betette a "csinos popóját". Igyekszem figyelni, de muszáj vagyok még egy fontos kérdést fellőni.
- Van mód rá hogy kitegyél a motorom közelében? Nem akarom itt hagyni. Majd jövök utánad vele!

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Gravesend Tumblr_pt7lne0Ai81smfjeeo1_250
Gravesend Tumblr_pwsxfpwbOQ1smfjeeo5_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
284
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Képességem :
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Aug. 13, 2019 9:42 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


Why am I here?
Zagar & Natalie
──────────── ────────────
« Szószám; 662 • Zene; War»
«In any moment of decision,
the best thing you can do is the right thing,
the next best thing is the wront thing,
and the worst thing you csan do is nothing.»
Még ha nem is látja, akkor is kihívásokkal teli pillantást vetek Zagar hátára, még szemöldökeimet is felvonom neki.
- A csinos popómat úgyse lőnéd le – vigyorgok rá, suttogva beszélve. Persze, hogy nem, túl formás, meg amúgy is túl fontos vagyok neki – és viszont, mert ő is az nekem – hogy csak úgy lelőjön. Vagyis szeretném hinni, hogy kevés az olyan helyzetek, amikor megtenné. Mondjuk, ha én is zombivá változnék és muszáj lenne neki, mert veszélyeztetném az ártatlanok életét. Na, azt megérteném. Szeretném hinni, hogy faji hovatartozás nélkül, csak azért, mert az vagyok, aki nem ártana nekem…
Egyébként mintha az angyalok…
Nem, egy fecske nem csinál nyarat. Egy Gabrielpárti nem fogja elhitetni velem, hogy mindegyik hajlandó nyitni az emberek irányába. Nem és nem.
De már nem is foglalkozok tovább a férfival, ki lelki szemeim előtt megint betipeg azzal a tökéletes testtel, hanem inkább megkerülve Zagart nyargalok a kocsi irányáig. Persze kikéri magának, hogy nem tolja hazáig.
Kerek szemekkel nézek rá.
" Én meg tolom. Elvisszük a házig!"
Ó, hogy azok a kétértelmű mondatok! Főleg nála! Csodálkozunk, ha folyamatosan elbeszélünk egymás mellett? Mert én nagyon nem, de nem nem.
Jól van Drágám, akkor mondd el, hogy meddig szeretnéd tolni. Egyik kezemet a csípőmre teszem, úgy tekintek rá, fejemet is félrehajtom, némán állok és várom a fel nem tett kérdésre a választ. Várok még egy pillanatot, majd inkább csak legyintek mindkét kezemmel és beszállok a kocsiba. Nem csapom be, csak beteszem, be sem záródott, majd később, ahol már csaphatok zajt, jobban bezárom.
- Értettem, főnök! – szólok neki, nem kiabálok, remélem így is érti. A kormányon szétterítem a térképet és keresek egy utat. Kezd megfogalmazódni a fejembe, neki is meg kell mutatnom, mert ha egyszer bepattan mellém, neki kell navigálnia. Ez járható lehet, ha nincsenek ott szemetek. De ahogy haladtunk ide, nem sok helyen láttunk, lehet, hogy csak ez volt ténylegesen egy csapda.
Figyelek, Főnök, figyelek.
Az utat nézem, bár ha a csigatempóba kezdünk neki, akkor még perceim vannak, amíg nem kell odanézni. Amúgy is ott a perfiériás látásom és hé! Senki se kritizálja a vezetési stílusomat! Bárhova elvezetek… Épségbe is akár, lehet csak néha koccan le a fejünk a kormányba és kesztyűtartóba.
De rendben, kiscserszkész módjára figyelek. Figyelek és irányítok. Nem sikítok fel, hogy elindulunk, nem is teszek úgy, mintha egy vonat lennék és nem is csihuhuzok hozzá. Jaj, de nehéz megállni, azok a fránya démonok.
Most mégis úgy érzem, hogy visszatért belém az élet.
A ház elé érve, gyorsan behúzom a kéziféket is, a féket felesleges lenne taposni, nem mentünk olyan gyorsan. Kinyitom az ajtót és kipattanok belőle. A kocsi hátához érve nyújtom a karom neki.
- Segíthettem volna, ha kéred – jegyezem meg, de nem. Hős akar lenni, de lássa, hálás mosoly ül ki arcomra. Ma tényleg a hősöm volt, még ha nem is akart lenni.
Kérdésére mégis bennem akad a lélegzetem.
- Szerinted egyéb esetben felültem volna mögéd a motorra? – vonom fel kérdőn az egyik szemöldököm, próbálom terelni a témát, de félő nem fogom tudni sokáig. – Démonok azzal akartak kilapítani – húzom el a számat. Nem akarom neki említeni az angyalt, nem akarom, hogy bárki tudja, még nem. Semmiség volt az egész. Az egész éjszaka az volt, a démonok, Ő.
- De persze a Tanács úgy gondolta, hogy az eliteknek nem kell járgány, így nem pótolták – vonom meg a vállamat, majd leguggolok elé, még ha fájdalom is költözik miatta az arcomra, feltéve ha nem fogadta el a kezemet. Bárhogy is legyen fejemmel bökök a járgány irányába.
- Gyere. Beteszlek, megnézem a motort, ha minden rendben, visszamegyünk a bázisra, beülünk a pihenőbe és holnap reggelig fel sem állunk onnan. Én vezetek – kötöm még ki és már állok is fel, vagy ha az imént elfogadta a kezem, akkor csak előre sétálok megtekinteni a járgányt. A motorral úgy tűnik, hogy nincs semmi, megnézek még egy-két alkatrészt, mitől remek olajos lesz a kezem, mégsem zavar annyira, mint a szemét, mely az utcába várt.
Ha nem történik semmi, akkor könnyedén ülök be mellé a kocsiba, immár behúzva normálisan az ajtót.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Heroes aren't always
the ones who win.
They are the ones
who lose
sometimes.

But they keep fighting.
They keep coming back.
They don't give up.
That's what makes them
heroes.



Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Zagar Berten


Gravesend 68747470733a2f2f73332e616d617a6f6e6177732e636f6d2f776174747061642d6d656469612d736572766963652f53746f7279496d6167652f4e7376776f4f6d324c58517549413d3d2d3531303636343934372e313530323662353038306539393331663935383533333032323030312e676966?s=fit&w=720&h=720
Gravesend Tumblr_pwsxfpwbOQ1smfjeeo1_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
148
☩ Rang :
Elit vadász
☩ Multi :
Isten, Ramiél
☩ Play by :
Norman Reedus
☩ Korom :
45
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Aug. 13, 2019 9:09 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


to Nataly
- Ha angyal lennél, én volnék az első aki seggbe lő!
Horkanok fel a kijelentésén, mert vegyes érzelmekkel viszonyulok a szárnyasokhoz, a képzeletbeli rangsorban ők állnak nálam az első helyen. Még akkor is, ha van egy részük, akiknek az életemet köszönhetem. Ettől függetlenül jobban rühellem őket, mint a démonokat, hiszen sok éven keresztül előlük menekültünk. Utána csak a tekintetem cikázik ide oda, egyrészt mert Nat jól elengedte a fantáziáját, másrészt, meg engem annyira nem köt le a téma. Én jól vagyok úgy, ahogy vagyok. Valakinek figyelnie is kell. Dadog egy keveset nekem, közben én már a kocsi felé haladok. Valóban szárnyal a járgány felé, mert előbb odaér, mint én. Hamar be is csusszan és bent kotorászik, mikor én hozzá beszélek. A hörgése kicsit rám hozza a frászt, de látom a kitörő örömöt az arcán, szóval ezért hörgött. Úgy látszik süket is.
- Dehogy tolom hazáig!
Közben a kocsi mellett haladok, nézem az állapotát, ő meg beszél hülyeségeket.
- A széléig? Ugye, viccelsz?! Nem akarom a széléig se kitolni, ki sem bírnám addig!
Főleg mert a ház felé lejt a terep, a széléig meg visszafelé kellene mennünk és előbb lapítana ki a járgány, mint hogy én tologassam arra. Hát nem vagyok Superman! Már az is fizikailag megerőltető, ha eljutunk odáig. Van még pár kijárata a szektornak, de azok rettentően messze vannak, nagyot kerülnénk úgy és a benzin sem húzná sokáig.
- A házig tolom! Ott felnyitod a motorháztetőt, belenézek. Keresünk egy járható utat visszafelé és ha van benne elég benzin, akkor elhúzunk a francba!
Ez az utolsó szavam. Nem jelenik meg senki körülöttem, se akkor, mikor a gumikat ellenőrzöm, se azután hogy Nat kidugja a fejét.
- Inkább figyelj az útra!
Morgom neki hangosabban, de nem kiabálva. Hogy elment az esze a járgány kapcsán! Le merem fogadni már benne terpeszkedik, mintha az övé volna. Nem bánom. Nekem van motorom. De nem szeretnék kifingani útközben, mert nem tud reálisan gondolkodni épp! Párszor neki kell veselkednem, mire megindul a több tonnás nyavalyatörés, mivel a hátamat nem tudom nekivetni, mert akkor ott nyuvadnék meg a fájdalomtól, így a karjaim és a vállaim érintkeznek vele miközben erőlködök. Aztán elkezd gurulni és már könnyebb tologatni. Van egy olyan érzésem inkább magától gurul, mint tőlem, csak a kezdő lökés kellett neki. Persze azért sokszor megérzem hogy kell neki az újabb lökés. Az út eseménytelenül telik. Talán húsz percbe került, mire odaértünk a házhoz. Félúton már éreztem a lábam remegését, az egyre fogyó levegőt a tüdőmben, mintha több és több kellene, úgyhogy amikor megpillantom a kúszónövények sokaságát, elengedem a kocsit és térdre rogyok. Majd Natalie behúzza a féket, ha nem akar nekimenni a falnak. Egyébként a fene tudja mire kúsztak rá itt a ház oldalánál a növények. Ha időközben előkerülne a kocsiból, én még ott pihenek és lihegek egy sort magamban.
- Szóval igaz a pletyka? Tényleg összetörted a kocsidat?

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Gravesend Tumblr_pt7lne0Ai81smfjeeo1_250
Gravesend Tumblr_pwsxfpwbOQ1smfjeeo5_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
284
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Képességem :
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Aug. 13, 2019 7:52 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


Why am I here?
Zagar & Natalie
──────────── ────────────
« Szószám; 597 • Zene; War»
«In any moment of decision,
the best thing you can do is the right thing,
the next best thing is the wront thing,
and the worst thing you csan do is nothing.»
Figyelek minden egyes apró mozzanatra, mely közöttünk zajlik. Ilyenkor tudom, hogy ez milyen életbevágó lehet. Mennyi minden múlik egy pillantáson, egy szemrebbenése, de akár csak egy váll meglökésén is. Igyekszem visszafogni a légzésemet és tényleg csak akkor magamhoz venni az éltető oxigént, ha már teljesen behorpadt a mellkasom. A légzés hangján mégsem tudok változtatni, bármennyire is fáj – fizikálisan is.
- Mondjuk angyal – vetem fel, ha már úgy rákérdezett. Azért nem tartott el olyan sokáig, hogy gondolkozzak a válaszon. Minden ember eljátszik a gondolattal, hogy mi is lehetne belőle, mit is csinálhatna, melyik lény lenne a legszívesebben. – Vagy csak sárkány, pegazus, egyszarvú – vonogatom a vállamat, suttogó, rekedt hangon, továbbra is.
Óvatosan indulunk tovább, amíg a szemét takarásából meg nem pillantom, azt a csodaszép járgányt. Szívem rögtön bele is sajdul, ha arra gondolok, az előző kicsikémmel mi történt. Még most is meg tudnám könnyezni, ahogy a levegőbe párszor fordult, hogy eltaláljon engem! A gazdáját! Majd ahogy Samariel azt használta arra, hogy pár démont a hátamról szó szerint letépjen. Nem állítom, hogy nem szolgálta ki a lelkét, csak.
Szipp.
Mégis aggályára csak kérdőn pillantok rá. Kizárt dolog, hogy ne emlékezzen a ralliversenyzőket megszégyenítő vezetési stílusomra. Mégsem mondok semmit, mert van abban logika, amit mondd.
- De… - kezdek bele, hiszen kár lenne itt hagyni. A motorja sokkal nagyobb zajt csapna, ha oda vissza is tudnánk találni. Nem tudom, hogy ez hatott-e rá, vagy más, de elindul abba az irányba.
Zagar pedig megcsodálója lehet annak a különleges jelenségnek, amikor a lélek és az érzések megmutatkoznak egy ember tropa fizikális mivoltján. Ugyanis szívem, lelkem reppeni tudna az örömtől, hogy csak megnézzük!
Már ettől! Magam még torpának érzem, úgy is járok, egyik vállam jóval lejjebb lóg, mint a másik – jó, hogy nemrég volt benne ficam, gratulálok Natalie – menni bár bírok, de alig kapok még mindig levegőt, nyelnem is fáj, mégis úgy érzem, hogy már-már szárnyalok a járgány felé.
Persze figyelek magam köré, minden apró fényforrást megvizsgálok, de legtöbbször csak a szemétkupacban lévő üvegek, tükrök azok, melyek visszaverik a nap aranyló fényét.
Óvatosan lépek mellé és a lehető legóvatosabban húzom meg az ajtó karját. Halk kattanás, mégsem töri meg úgy a csendet, hogy a némaságba rajtunk kívül bárki meghallhassa. Ennél is óvatosabban nyitom ki az ajtót, először a sluszkulcs helyét tekintem meg, ám ott nincs kulcs. Majd lehajtom a napellenzőt. Hat millió szeméttel egyetembe hull az ülésre a kulcs. Örömömbe sikoltani lenne kedvem, ám visszafogom a kényszert és inkább csak egy mély, hörgő valamit hallhat hű társam is.
- Normális vagy? – nézek rá, majd a kocsira, majd rám, majd újra rá, majd az útra. – Hazáig nem kell – suttogom neki. – Elég csak a szektor széléig. Onnan már tudunk erősítést kérni – tekintek rá, majd szó nélkül beülök a kocsiba, persze előtte még a szemeteket lesöpröm a lábam alá. A kulcsot nem helyezem még a helyére, helyette a kéziféket húzom fel. Az ablakot magam mellett lehúzom, majd feltérdelek az ülésen és a mögöttem lévő ablaknak is búcsút mondok egy rövid időre.
A táskát hátradobom, de még előveszem belőle a térképet. Igyekszem megkeresni, hogy mi hol vagyunk, és hogy merre kellene eljutni és ehhez mi a legrövidebb út – papíron.
A visszapillantókat is beállítom, ám rendellenesen. Arra vagyok kíváncsi, hogy Zagar mögött, vagy körül megjelennek-e démonok.
Ha pedig elindulunk, a kormányt finoman mozgatom, hogy egyrészt irányba állítsam, másrészt könnyebben tudjam kormányozni.
A tank félig tele van – ki hogy nézi az életet. Óvatosan dugom ki a fejem az ablakon.
- A bázisig eljutunk vele – közlöm a férfival, hogy nem kell a végtelenségig hőst játszania. Eleget hősködött ma már, legyen annyi elég, hogy a szektor széléig kitolja a seggünket. Szó szerint.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Heroes aren't always
the ones who win.
They are the ones
who lose
sometimes.

But they keep fighting.
They keep coming back.
They don't give up.
That's what makes them
heroes.



Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Zagar Berten


Gravesend 68747470733a2f2f73332e616d617a6f6e6177732e636f6d2f776174747061642d6d656469612d736572766963652f53746f7279496d6167652f4e7376776f4f6d324c58517549413d3d2d3531303636343934372e313530323662353038306539393331663935383533333032323030312e676966?s=fit&w=720&h=720
Gravesend Tumblr_pwsxfpwbOQ1smfjeeo1_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
148
☩ Rang :
Elit vadász
☩ Multi :
Isten, Ramiél
☩ Play by :
Norman Reedus
☩ Korom :
45
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Aug. 13, 2019 6:35 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


to Nataly
Gond nélkül lejutunk, bár látom, tapasztalom hogy Natalie nincs jól, mégsem engedi hogy segítsek neki, sokszor félre löki a kezemet. Egy idő után már nem is próbálkozom. Kissé groteszk a dolog, mert valóban úgy érzem, mintha Kvazimodo rohangálna körülöttem, aki Darth Vaderként szürcsöli az életet adó levegőt. Nem annyira hangosan, de igen. És idegesítő is. Átjutunk a következő épületig, Nat még túl is szalad rajtam. Én félig kifelé kukucskálok még a sikátorba, amelynek a másik oldalán tart a mozgás, úgy látom az épületbe igyekeznek, amelyikből megszöktünk. Valószínűleg vagy a lövések miatt, vagy mert tényleg csapda volt. Visszahúzódom és finoman meglököm Nat hozzám közelebbi vállát, aztán elindulok megint előre, menjünk tovább. Nem érzem én sem magam a toppon, de a fájdalomhoz kellően hozzászoktam, a mozgásomra pedig vigyázok. Nem dörgölőzök neki a falnak sem.
- Mi akarnál inkább lenni?
Kérdezek vissza suttogva. Gyorsan haladunk, minimális zajt kiadva, amikor megpillantom a házat, amelyiket odafentről láttam. Megállok. Messze van, de most már biztos hogy eljutunk odáig, ha senki sem csinál semmi hülyeséget. Egy mérföldre lehet tőlünk. A szemétkupac pár méteren belül véget ér, utána már nem foghatjuk rá a minket követő bűzt. Majdnem megindulok, amikor Natalie megérinti a karomat. A tekintetét követve feltűnik az olajzöld dzsip.
- Nem tudjuk, merre van szabad út. Ha ezt itt beindítod, akkor mindenki, aki eddig az épületbe tartott, ide indul majd kifele és a dzsippel fogunk szörnyet halni.
Rázom meg nemlegesen a fejemet, bár ez nem annak szól, hogy ne nézzük meg, mert de. El is indulok feléje, hiszen csak néhány méter. Egyszer körbenézek megint -hátra is-, de sehol senki, leszámítva az engem kitartóan követő, most lelkes Kvazimodómat, aki gazellákat megszégyenítő mozgással szökell a kocsiig. Pár napja fél füllel elcsíptem egy beszélgetést két társunk között, amiben arról volt szó hogy Nat kocsija torpára ment, talán ezért ez az érdeklődés a dzsip után? Közben már be is előz engem, bár ha a kulcs meglesz, visszatartom a motor búgatásától.
- Ülj be és kormányozz! Én meg tolom. Elvisszük a házig!
Remélem, előtte a kéziféket kiengedi, különben én meg a kocsi mögött fogok szörnyet halni, hiába ha egyébként a terep a ház irányába lejt. Miközben megkerülöm, alaposan végigmérem a kerekeit -kettőbe bele is rúgok, látom nem lapos-, és azt kell mondjam, karban volt tartva. Bár kicsit koszos. De nem rozsdás és nem horpadt, mindene rendben van. Ha azok hagyták itt, akiket kimenekítettek innen, akkor még az aksija sem lehet lemerülve és kell legyen benne valamennyi benzin. Utóbbi ha nincs is, nem probléma, szerzünk, van itt még pár autóroncs a környéken, azokból ki lehet nyerni a benzint. A kocsi háta mögött megállok, a nyílpuskából kiszedem a nyilam és visszarakom a helyére, aztán a kezeimet szabaddá téve átvetem a pántját a nyakamon, ezzel a hátamra tessékelve. Letekintek a földre, nem-e folyik belőle a fékolaj, de nem. Ezután várok, arra hogy Natalie jelezzen nekem. Ha így tesz, akkor elkezdem tolni, biztos erőlködnöm kell amíg megindul, de utána könnyebb lesz.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Gravesend Tumblr_pt7lne0Ai81smfjeeo1_250
Gravesend Tumblr_pwsxfpwbOQ1smfjeeo5_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
284
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Képességem :
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Aug. 11, 2019 9:57 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


Why am I here?
Zagar & Natalie
──────────── ────────────
« Szószám; 604 • Zene; War»
«In any moment of decision,
the best thing you can do is the right thing,
the next best thing is the wront thing,
and the worst thing you csan do is nothing.»
Hálás vagyok a segítségéért, olyannyira, hogy még felkarját is megpaskolom köszönetem gyanánt – nem, továbbra sem akarok többet beszélni a kelleténél. Legfeljebb csak torkom köszörülöm, ám a nyelés is percről, percre egyre nehezebb lesz. Hát igen, az emberként, ha mondjuk egy démon megfagyasztja a torkod, vélhető, hogy az be akar majd gyulladni. Más sem hiányozna most az életemből, mit ne mondjak.
- Csak arra kérlek, ne a hajamnál fogva – húzom fel a szám jobb sarkát, ezzel fintorba rántva az egész arcomat. Mégis láthatja szemem csillanásából, hogy nem mondom komolyan, akkor úgysem lesz nagyobb beleszólásom az egészbe. Remélem ezúttal ezt sem érti félre.
Csendesen követem, mindkét vállamra teszem a táskát, eloszlatva a súlyt, így kevésbé húzza, kevésbé fáj. Habár, ahogy haladunk egy gondolat kezd el motoszkálni a fejembe. A nemrégiben vásárolt medál, mely valahol a táskám alján rejtőzködik. Ha megállunk biztos előkutatom, ha másért nem, akkor…
Halkan hümmentek neki, hogy megértettem, amit kér tőlem. Tudok makacs lenni, tudok akaratos lenni, ha nem értek egyet valamivel. De ha az életünk a tét, akkor ezerszer és még jobban alkalmazkodni tudok a helyzethez, át tudom látni, hogy nélküle esélyem sem lenne most itt.
Pár lépcsőfok erejéig figyelem, ahogy halad lefelé. Majd leveszem a csuklómról a hajgumit és ezúttal könnyedén kötöm a fejem tetejére a kósza tincseimet, melyek a szélrózsa minden irányába elfutnának fejemről, ha a szél engedné. Majd lassan követem. Minden egyes lépcsőfoknál végighúzódik a hátamba a fájdalom, a karomba nyílal, a szédülés környékez. Fogaimat szorítva nyelek le minden könnyet, minden szitokszót, mindent, mellyel lebuktathatnánk magunkat. Mégsem haladok olyan gyorsan, ahogy azt akarom, vélhetőleg Zagar már régebben lent van, mint én. Még csak félúton járhatok, amikor megcsap a bűz. Halkan öklendezem fel a meg nem evett reggelimet – áldom magam, hogy nem tettem meg.
Segítségéből nem kérek, igyekszem önállóan mozogni, még ha sután is lépek, bicegve, kissé hatrét görnyedve, akárha Quasimodo szaladgálna mellette. Halkan csusszannak lépteim mögötte, nesztelenül surranunk, mintha csak szellemek lennénk.
A ház sarkán megállunk és mindketten a falhoz lapulunk. A csendet csak hörgő levegővételem szakítja félbe. Ha rám is nézne, láthatja, hogy csukott szájjal veszem a levegőt, de veszem a jelzést. Pár másodperc erejéig nem fogok úgy tenni, mintha én lennék Darth Vader. Majd ő elindul, addig én takarásba maradok, amíg át nem ér a túloldalra. Ha ott már épségben van, és a falhoz lapul és ha rám tekint, akkor nézek én is csak ki és ha tiszta a terep – és én annak látom, akkor – bár nem olyan gyorsan – futok én is az irányába, kicsit túlfutok rajta és újra megállok a ház falánál. A tüdőm csak még jobban hörögve próbál lélegezni.
Elfáradtam, a fenébe is és csillagokat is egyre jobban kezdek látni. A szédülést immár a vércukromnak tudom be, hogy a béke feneke alatt van.
- Mondtam már, mennyire utálok embernek lenni? – kérdezem meg tőle suttogva az utóbbi években legalább már százszor. Utálom a határainkat, melyeket kaptunk, melyekkel gazdálkodnunk kell. S ha nincs semmi, akkor haladunk tovább csendesen. Próbálom terelni a figyelmem a fájdalmaimról és a környezetünket figyelni. A szemétkupac kezd eltűnni körülöttünk, ám szaga átitta minden ruhánkat, pórosunkat. A kívánt ház, mely tényleg rohadt messze van, még csak a sziluettjét lehet látni. A táj pedig csendes, lépteink zaját is próbáljuk a minimálisra csökkenteni.
És ekkor pillantom meg az olajzöld Rubicon kissé poros testét. Finoman érintem meg társam karját, mégis határozottan annyira, hogy egyrészt ne kapjon szívrohamot, de rám tudjon figyelni.
Ha sikerül felhívni magamra a figyelmem állammal bökök a jármű felé, egész jóállapotúnak tűnik, itt a szemétkupac végén.
- Ha nincs is benne kulcs, be tudom indítani – feltéve ha van benne még benzin. De az ilyen járgányokba mindig a napellenzőbe van elrejtve a pótkulcs.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Heroes aren't always
the ones who win.
They are the ones
who lose
sometimes.

But they keep fighting.
They keep coming back.
They don't give up.
That's what makes them
heroes.



Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Zagar Berten


Gravesend 68747470733a2f2f73332e616d617a6f6e6177732e636f6d2f776174747061642d6d656469612d736572766963652f53746f7279496d6167652f4e7376776f4f6d324c58517549413d3d2d3531303636343934372e313530323662353038306539393331663935383533333032323030312e676966?s=fit&w=720&h=720
Gravesend Tumblr_pwsxfpwbOQ1smfjeeo1_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
148
☩ Rang :
Elit vadász
☩ Multi :
Isten, Ramiél
☩ Play by :
Norman Reedus
☩ Korom :
45
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Aug. 11, 2019 9:33 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


to Nataly
A csendben üldögéléséből arra következtetek: nagyon rottyon van. Nem int le, nem dorgál meg hogy de a kevés hely az a hátrányunkra válhatna, mert simán beszoríthatnak minket. Nem. Pedig vártam. Tehát marad az én tervem. Addig jó, amíg egyetértünk! Még kínzom magam egy kicsit, azzal hogy visszahúzom a táskát, meg hajolgatok a nyílpuskámért, nem a gerincem fáj, hanem a zúzódások, horzsolások, amikkel tele vagyok. Elkapom a kacsintását, hallom a karfára csapkodást, de azért rásegítek én is erre a lendületre azzal, hogy megragadom az egyik kezét és felfelé húzom. Akkor neki sem kell nagyon erőlködnie.
- Ha összeesnél, akkor is haza cibállak valahogy.
Kettőnk közül ő az, akinek mindenképp haza kell érnie. Elindulunk. Kimegyünk a folyosóra, ott jobbra fordulunk, megint elhaladunk a lépcsőfeljáró előtt, majd tovább és néhány ajtóval arrébb a vészlejárattól megyünk be a lakásba, mely a tűzlétrára nyílik. Közben hallgatom a felszereléséről az összefoglalót. Én jobban állok, leszámítva a mínusz egy nyílvesszőt, ami eltört a rohadék démonunk miatt. De nem reagálok rá, ahogy a többire sem. Nem fogom azt mondani neki, amit hallani akar, mert már most semmi sincs rendben. Egyenlőre felesleges bármi nemű puska ropogtatás. Akármi lesz a létra alatt, elintézem csendben. Amikor néztem, nem láttam semmit, tiszta volt.
- Maradj mögöttem!
Lassan nyitom ki az ablakot a lakásban és kitekintek rajta épphogy. Hangok nem jönnek felfelé, pedig ha kutyák lennének ott, már javában hallanánk a hangjukat. Senkit sem látok odalent. A nyílpuska is a hátamon végzi, aztán kilépek és elindulok lefelé. Most szerintem is jobb, ha én megyek előre. Mert ha ő beájulna, még el tudom kapni időben, azt nem töri össze magát a betonon. Ha meg társaságunk akad lent, legalább hamar tudok rá reagálni. Van egy olyan sejtésem, mely szerint a démonjaink nem voltak körültekintőek, még ha csapdát is akartak állítani nekünk. Halvány fogalmuk sem volt róla kik vannak az épületben, csak ketten jöttek, azok is alacsony démonok voltak, a kutyák pedig bár veszélyesek, igen azok, de könnyen elintézhetőek. És idekint nincs senki. Viszont a szag az oltári jó megint, legalább elnyomja az én szagomat, ami már kezd érni. Szerintem mire odaérünk ahhoz a házhoz, Natalie imádkozni fog, hogy bárcsak maradhatna a szemétkupac közelében, még az is illatosabb lesz nálam. Csendben haladok lefelé, a létra alja itt is fel van húzva, én most lerúgom. Nem túl erősen, de annyira hogy lefelé menjen és ne csapjunk a kelleténél nagyobb zajt. Utána már hamar a betonon állok megint, várva hogy Nat is lekászálódjon onnan. Nem rohanok előre rögtön, hátha itt is segítenem kell neki, csak azután indulok meg a kezemmel mutatva az irányt neki, miután már ő is lent van. Felhúzom a nyílpuskát és előre megyek, egészen a ház széléig, mert ott a falnál megállok. Itt van egy keskeny sikátor és a másik felén, az utcán bizony mozgást láttam. Reméljük nem a sikátorba igyekeztek, hanem az épületbe. Ezért a falhoz lapulok oldalasan, egy nyílt teszek az idegre, aztán kinézek óvatosan. Semmi. Intek Nalatie-nak, én pedig megindulok gyorsan a következő épület takarásába. Mivel tudom, ő nem fog ilyen gyorsan mozogni, ezért ott meg is állok és várok. Ha gáz lesz, hamar tudok reagálni rá és bevédem a hátsóját.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Gravesend Tumblr_pt7lne0Ai81smfjeeo1_250
Gravesend Tumblr_pwsxfpwbOQ1smfjeeo5_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
284
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Képességem :
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Aug. 09, 2019 10:54 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


[quote="Natalie Rossmyra"]
Why am I here?
Zagar & Natalie
──────────── ────────────
« Szószám; 607 • Zene; War»
«In any moment of decision,
the best thing you can do is the right thing,
the next best thing is the wront thing,
and the worst thing you csan do is nothing.»
Már nyitom a számat, hogy megkérdezzem, hogy akkor mi a bánatos fenéért issza, de inkább csak elengedem. Annyira nem is lényeg, nem az én dolgom, hogy ki, miért és éppen mit iszik. Elég nekem a saját alkoholproblémámra fókuszálni, főként, hogy nincsen, de már megint kezdem érezni, hogy igényem lenne rá, csak épp lehetőségem nem sok. Ebben a világban nehezebb az embernek alkoholistának lenni. Kelletlenül húzom el a számat gondolatom menetére.
A kinti szavaimmal ellentétben annyira azért nem vagyok finnyás. Már nem, ennek a szerelésnek lőttek, meg sem próbálom kimosni majd, egyből mehet a tűzre.
Ettől függetlenül kénytelen vagyok megtámaszkodni rajta, vére, a démon, a kutyáké így az én kezemre is kerül, de nem is nagyon izgat. Kisebb célokat tűzök ki magam elé, elsőként: eljutni a folyosóig. Onnan a táskáig.
- Menni – legyintek. Mi ez nekem? Játszva leelőz egy teknős, de megy ez. Elszoktam már ettől, noha az utóbbi időben több csapás ért, mint… nem. Lehet ez a baj, a folyamatos sérülések nem gyógyulnak, csak tetőzik egymást. Elhúzom számat újra, mert bezzeg az angyal seperc alatt meggyógyított. Fene a pofáját.
- Zagar, ünnepélyesen elátkozok minden lépcsőfokot, és azt is, aki ezt kitalálta – nevetem halkan, nem túl hangosan, hogyha lenne még valaki itt rajtunk kívül és eddig nem hallott volna meg minket, akkor most se tegye. Inkább csak kettőnknek szól a felhőtlen jókedvem, melyet nem indokol lényegében… Semmi. Azon túl, hogy pocsék a helyzetünk és olyan, mint egy rossz tragikomédia.
A lépcsőn könnyedén segít, habár egyszerre sziszegünk fel. Tényleg nincs egy olyan testrészem sem, ami nem sajogna, így nem is tudna olyat sem megfogni.
- Hogy sose vagyok elég gyors neked – sóhajtom, bár a mondatom kétértelműre értelmezem a hangsúlyom nem elég letargikus. De azért csak megmászom azt a hegyet, előttem. Zagarra pedig most szavam sem lehet, besegít egy lakásba, sőt még hellyel is kínál, én pedig úgy zuhanok le, ahogy egy liszteszsákot hajítanak le a sarokba. Halk nyűszítéssel honorálom saját hülyeségem, de ahogy látom, ő sincs jobb állapotba.
- Azért arra kíváncsi lennék, hogy két olyan elit vadász, mint mi, mégis miként tudtunk, ennyire, ennyitől leamortilázódni – jegyzem meg halkan. Nem tetszik a fal sérülése, egyre több a démon a városba és ezáltal egyre több az ilyen eset is. Nem tetszik, hogy a szövetség miatt, ezek a mocskok, de az angyalok is szabadon járkálhatnak és még mi isszuk meg a levét az egésznek.
Egyszerűen csak nem tetszik.
Amíg várom vissza, addig erőt gyűjtök magamba. Egyszerűen csak lehunyom a szemem és hallgatom a körülöttem zajló világot. Leginkább csak a mászkálását hallom, amikor meg a lakásban ér vissza, addigra már szemeimet is kinyitom.
Csendben hallgatom, hogy mit fedezett fel. Ajkamat újra csak kelletlenül húzom el, több reakció nem is nagyon fér ki a torkomon. Továbbra sem oly kellemes a beszéd, de a nyelés sem. Inkább csak a karfára csapok, ezzel veszek lendületet, hogy felálljak.
- Ha felállok, onnantól már csak a bázison esek össze. Cserkészbecsszó – kacsintok rá. Az arcom azért még egy pillanatra fintorba fordul, nem kellemes a mozgás, de itt sem akarok maradni.
- Három golyó maradt a pisztolyba, azt már csak végszükség esetén használnám. Sóból maradt még egy markényi, szenteltvízből több is – csak hogy mivel állunk szembe, mivel tudunk harcolni. – Sok választásunk nincs – megvonnám a vállam, de nem teszem. – Ha itt maradunk, megdöglünk, ha kimegyünk akkor is, de van némi esély, hogy túléljük. Így inkább ezt választom – bár nem ilyen tragikus a helyzet, azért lássuk be, erre az egészre egyikünk sem számított. Közben ha elindulunk, akkor töredelmesen magam elé engedem. Nem illendőségből, de ő látta az útvonalat, illik neki menni előre. Addig én előszedem a maradék sót és nadrágom farzsebébe rejtem, ha szükség lenne rá, akkor kéznél legyen.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Heroes aren't always
the ones who win.
They are the ones
who lose
sometimes.

But they keep fighting.
They keep coming back.
They don't give up.
That's what makes them
heroes.



Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Zagar Berten


Gravesend 68747470733a2f2f73332e616d617a6f6e6177732e636f6d2f776174747061642d6d656469612d736572766963652f53746f7279496d6167652f4e7376776f4f6d324c58517549413d3d2d3531303636343934372e313530323662353038306539393331663935383533333032323030312e676966?s=fit&w=720&h=720
Gravesend Tumblr_pwsxfpwbOQ1smfjeeo1_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
148
☩ Rang :
Elit vadász
☩ Multi :
Isten, Ramiél
☩ Play by :
Norman Reedus
☩ Korom :
45
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Aug. 09, 2019 9:56 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


to Nataly
- Nem is azért iszom, mert finom. Sosem mondtam, hogy finom.
Húzom meg a vállaimat a kijelentésére, azután felállok. Nem megyek egyből a fegyveremért, mivel Natalie-nak láthatóan nehezére esik még felállnia, így segítek neki. A kezeim beletörlöm a nadrágomba, hogy aztán őt fel tudjam húzni és ne vérezzem össze. Talán nem megy messzemenőkig teljes sikerrel, főleg ha menet közben nekem dől, mert akkor biztosan összekeni magát.
- Menni fog?
Nem áll túl biztos talpakon, én meg nem vagyok orvos hogy nekiálljak a sérüléseit nézegetni. Azt mondta lépcső mellett, tehát még szédül, jobban, mint én. Bár amikor elindul kifelé, nem veszi be élesen az S-kanyart, szóval csak nem olyan vészes. Miután összeszedtem a felszerelésem, a fegyverem, megyek kifelé utána. Védem a hátát, mialatt a cókmókokat szedi fel a földről, ahol hagyta, utána mind a ketten a lépcső feljáróhoz érünk. Nem hallottam hangokat és most hogy lenézek az alsó szintek lépcsőfokaira, mozgás sincs.
- Van egy vészkijárat a folyosó végén, ugyanolyan lépcsőfokokkal mint ez, csak keskenyebb.
Még nem tudom melyiket lenne célszerű használni, amúgy lehet hogy egyiket sem. Látom hogy itt szerencsétlenkedik a korlátnál, a baljára érve megállok ugyanazon a fokon, és átkarolom, ezzel stabil támasztékot nyer.
- Húzzunk bele, Szivi!
Igen, ekkor nyilall belém a fájdalom, hogy majd összepisilem magam, mert a hátam és az oldalam is olyan, de én nem rogyok meg. Csak felszisszenek, aztán inkább a számat harapdálom felfelé. Amint felérünk, és látom hogy itt is teleszórta sóval a tetejét, először neki keresünk valami ülő alkalmatosságot az egyik lakásban, addig is hadd szedje össze magát. Utána pedig én veszem elő a hátamról a táskát, belőle pedig a távcsövet. Mind a táskát, mind a nyílpuskámat Natalie lábaihoz pakolom.
- B@zdmeg!
Igen, nem kellemes a mozdulat, meg a hajolgatás sem. Pár percre magára hagyom, amíg a lakások között mászkálok, hol az egyik oldal ablakaiból nézek körbe, hol a másik oldal ablakaiból. Később térek vissza hozzá, miután kinézelődtem magam.
- Van egy tűzlétra a hátsó oldalon is. A rossz hír, hogy a ház háta mögött nagyon kevés hely van és közvetlen mellette ott van egy nagy szemét halom. Az utca nem biztonságos, több alakot láttam. Csak idő kérdése mikor indulnak felfelé. Így szerintem a lépcsőket sem lenne jó használni.
Miközben magyarázok, aprólékos mozdulatokkal, mintha csak hímes tojás lenne, úgy pakolom vissza a távcsövet a sniper többi darabjához a táskába, azután a hátamra húzom. Az arcom megint fájdalomba torzul, de most nem adok ki hangot. Amint túljutok a problémámon, folytatom.
- Néhány háztömbbel arrébb, sokkal messzebb innen láttam egy házat, amit nagyon benőttek a kúszónövények. Szerintem arra kellene mennünk. Ott el tudunk bújni előlük, amíg kitaláljuk hogyan tovább. A szag miatt a kutyák sem tudnak lekövetni minket. Mit mondasz? Kibírod, amíg áthaladunk a szemétkupac mellett?
Remélem igen, és nem kezd el megint akadékoskodni, meg hisztizni. Nagyon nagy sz@rban vagyunk, nem válogathatunk. És nincs több ötletem. Őrültség lenne bevállalni a lépcsőket, ilyen állapotban hamar le fognak gépelni minket a mocskok.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Gravesend Tumblr_pt7lne0Ai81smfjeeo1_250
Gravesend Tumblr_pwsxfpwbOQ1smfjeeo5_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
284
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Képességem :
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Aug. 07, 2019 10:50 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


Why am I here?
Zagar & Natalie
──────────── ────────────
« Szószám; 657 • Zene; War»
«In any moment of decision,
the best thing you can do is the right thing,
the next best thing is the wront thing,
and the worst thing you csan do is nothing.»
Hallom, ahogy a nevemen szólít, de nem igazán tudok megszólalni, tényleg nem szívesen erőltetem. Csak hümmögve – mely inkább hörgés – jelzem neki, hogy nincs nekem semmi bajom, a félhulla állapotomon kívül. Mégis hirtelen ér érintése. Kissé megugrok ültömbe, szemeim is rögtön kipattannak, kezemet már emelem, hogy csuklóját megfogva törjem el. Amikor szembesülök vele, hogy nem egy újabb démon akar épp megfojtani, csak épp ő ellenőrzi, hogy élek-e még.
Kissé fújtatva, kapkodó lélegzettel, hatalmasra tágul pupillákkal nézem összevert arcát. Egyikünk sem néz ki szépen, ismerjük el.
Szívesen vállára hajtanám a fejemet, ahogy mellém ül. Csak úgy odabújni hozzá, mint egy félős macska a gazdájához, hogy érezze bőrének melegét. Egy pillanatra meghitt is lenne, tekintve, hogy ma háromszor majdnem megöltük egymást. Mégsem teszek. És nem csak azért, mert tudom, mennyire nincs neki sem az ínyére ezek – pasiból van a drágám, minden érzelmi reakció az gáz, ismerjük, hanem mert ki tudja, hogy épp mely bordája, karja, válla van megrepedve, sajog, nyilal, akar épp leszakadni.
Én nevetek mellette, leginkább kínunkon és szerencsétlen ábrázatunkon, ő nem teszi. Neki még el kell telnie egy kis időnek, hogy humornak foghassa fel, ami itt történt. Holott ez az életünk, a létünk része, mely korán sem nevetséges. Mégsem tudnék mindig morogni, beleőrülnék ha egy kis mulatságot nem találnék a dolgokba.
- Szerintem csak robbantsuk magunkra a házat, aztán pihenjünk pár napot – ajánlom fel ötletem neki, mellyel vélhetőleg nem fog élni. Mégis széles vigyorral az arcomon fordítom felé a fejemet, halántékom támasztva így a falhoz.
- Hagyjál az otthon kotyvasztott pálinkáiddal. Nem is tudom, hogy honnan szeded, hogy az finom – fintorgok el. Hangom rekedt és mély, tiszta szexi, ha nem épp nő lennék. De még lehetek férfi, a többiek mellett lassan kinő középen a játékszerem, annyi tesztoszteront termelnek egy nap, valami már csak ragad rám is.
De tény, hogy jól esne az idegeimnek egy kis erős, talán megnyugodnak, nem remegnének ennyire, mert így most csak a lábamat nézem, ami úgy izeg-mozog, mintha a kengyelfutó gyalogkakukk futná le rajta a maratont.
- És vissza sem nézünk – rázom meg a fejemet nevetve. Ez az a dolog, amibe tökéletesen egyet értünk. Ha bárki, valaha, egyszer is hallgatott volna rám, be sem jöttünk volna ide. Natalie, kapd össze magad, nem eshetsz szét ennyire. Még egy ilyen Drakekel szembe és az életetekbe kerül. Nem hagyhatod ezeket rá, mert biztos, ha ott vagyok fejben, amikor ide kiküld én kötöm fel őt az első fára. De legalább is pofonig szájaltam volna vele szemben. Valakinek azt is kell.
Viszont ő máris feláll én még halkan nyüszítek, igyekszem a lehető legkevesebbet beszélni. Az én testem nem igazán van még kész arra, hogy elinduljon.
Így amikor csak int, hogy menjünk, én intek neki, és nyújtom neki a karomat. Ó, én nem fogom azt játszani, hogy menő vagyok és nem kell senki segítsége. Nekem kell az övé, én beismerem, ha a határaimat átléptem és most átléptem. Nem is kicsit.
Próbálom a torkom köszörülni, miközben felhúz a földről. Egy pillanatra, még megtámaszkodom benne, amíg a fejem szét nem hasad és nem látok százezer csillagok, csak kilencezer-kilencszáz-kilencvenkilencet.
- Lépcső mellett – intek csak fejemmel és elindulok én is. Vele ellentétben én most még szét sem nézek, figyeljen ő. Nem is tudom, hogy mim fáj jobban, a lábam remegése miatti lépéseim, a tüdőm, a bordám, a torkom, vagy a hasogató fejem, a félig betört koponyám – biztos, hogy betört, ha nem, akkor ez nem tudom, hogy micsoda, de szörnyű. Halántékom masszírozom, mégsem tudok egyenesen járni. A lépcső mellé érve – remélem nem támad ránk semmi más, mert most bizony hagyom neki, hogy földre vigyen – akkor sóhajtva hajolok le a táskáért. A korlátba kapaszkodom végig, de még így sem esik jól.
Nagyot fújtatva emelkedem fel és dőlök a szélének.
- Gondolom nincs egyszerűbb kijárat – sóhajtom a lépcső irányába. De persze előbb megvárom, hogy Zagar szétnézzen, ahogy szeretett volna. Én addig megbarátkozom a gondolattal, szoros barátságot kötve a korláttal, hogy bizony azon a monstrumon le kell mennem. Már előre érzem, hogy a második fok után zuhanórepülésbe kezdek.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Heroes aren't always
the ones who win.
They are the ones
who lose
sometimes.

But they keep fighting.
They keep coming back.
They don't give up.
That's what makes them
heroes.



Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Zagar Berten


Gravesend 68747470733a2f2f73332e616d617a6f6e6177732e636f6d2f776174747061642d6d656469612d736572766963652f53746f7279496d6167652f4e7376776f4f6d324c58517549413d3d2d3531303636343934372e313530323662353038306539393331663935383533333032323030312e676966?s=fit&w=720&h=720
Gravesend Tumblr_pwsxfpwbOQ1smfjeeo1_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
148
☩ Rang :
Elit vadász
☩ Multi :
Isten, Ramiél
☩ Play by :
Norman Reedus
☩ Korom :
45
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Aug. 07, 2019 6:52 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


to Nataly
Nem tudok magamra időt szánni, mert Natalie először számomra érthetetlen kézjeleket mutogat, amiből csak annyit tudok kitalálni, hogy nem tud megszólalni..valami van a torkával. Persze, az előbb fojtogatta az a démon. Az nem baj, szájalt ma velem eleget! De amikor becsukja a szemét megriadok. Végül is honnan a fenéből tudjam hogy nem éppen most leheli ki a lelkét? Egyből kúszni kezdek mellé a falhoz, igyekezvén segíteni neki. Így aztán az orromból tovább dől a vér, amikor megelégelem köpök egyet oldalra, de hamar odaérek Natalie-hoz. A véres kezeimet most a nadrágomba törlöm, mert még ott maradt hely ennek, azt még gányolhatom, az ingem meg a mellényem tocsog a vértől és amint ez az egész rám szárad pár óra múlva, akkor olyan büdös is leszek, hogy a borz fog tőlem receptet kérni!
- Hé! Natalie!
Megérintem a nyaki ütőerét, hallom a hörgő légzését, most már biztos hogy nem itt fog elhalálozni. Elfordulok tőle és én is a falnak vetem a hátam mellette, féloldalasan. Az orromat felfelé tartom, a kezem amivel fogom megint csupa vér lesz. Azért viszonylag hamar elszokott így állni. Így maradok.
- Igen.
Morgom neki a következő felszólalására, mert én nem találom viccesnek, bár ettől ő nevethet rajta. Tekintve hogy felé fordulva senyvedek, látom miként ügyetlenkedik.
- Én még maradnék egy kicsit...
Kezdem, de látom hogy ő sem húzza sokáig. Oké.
- Egyet értek.
Legalább addig, amíg abbamarad az orrvérzésem, mert ez így nem kóser. Nagyon nem! Az ép szemem kikerekedik a kérdésére.
- Nincs. De ha körbenézel a konyhákban, biztos akad dugi pálesz. Addig én kerítek napozó ágyakat odafentre!
Mi a nyavalyatörés ütött belé hogy itt akar lerészegedni? A hangomban még sincs semmi irónia, noha komolyan sem gondolom. Siralmas a helyzetünk, ezen már tényleg vagy sírni vagy röhögni lehet.
- Figyelj! Amint egy kicsit összeszedtük magunkat, a sniper távcsövével körbenézek az ablakokból a legfelső szinten. Aztán elhúzunk a f@szba!
Visszafelé ugyanazon az úton nem mehetünk, talán akad kerülő. Kimenni nem akarok a motorom nélkül, ha egy mód van rá. De majd meglátjuk. Nyilván nem ér annyit hogy itt hagyjuk érte a fogunkat, viszont ha meg tudom oldani, akkor elmegyek érte. Nem maradhatunk itt sokáig, ezt már az előbb is megállapítottam, sz@rul jött ki ez a csörte. Most engedem el a kezemmel az orromat, úgy érzem nem tört el, csak keményen betalált az az ütés. A szememnek annyi, kicsi kínaira zsugorodott és bár nem látom, már ott lehet a véraláfutás alatta. Elállt a vérzés, ezért én állok most fel, közben az orrom alatt és a számon végig húzom a felső karom. Először a késemért megyek, amit a démonban hagytam. Kihúzom belőle és beletörlöm.
- Gyere te is!
Fordulok Natalie felé, közben a kés a helyére kerül. Nem tudom hogy még mindig segítségre szorul a felállásban, vagy megy már egyedül is, úgyhogy várok. Ha nagyon nem megy neki, akkor odamegyek és felsegítem. Aztán ha mindenki áll, lassan csatasorba rendeződhetünk.
- Megvan mindenünk?
Kérdezem tőle, mert ő szedelőzködött odakint, mielőtt a démon nekem esett. Én most a nyílpuskámért megyek, a kezembe veszem, ellenőrzöm az ideget, a nyíl az ugyan kiesett belőle és el is tört. Eggyel kevesebb. Másikat húzok bele. Előre megyek, amint megindulunk ki a folyosóra. Amíg Natalie a cuccainkat szedi össze, addig fedezem a hátát. A folyosó falához lapulva, az előbbiekből tanulva most nekivetem a vállamat és becélzom a lépcsőfeljárót.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Gravesend Tumblr_pt7lne0Ai81smfjeeo1_250
Gravesend Tumblr_pwsxfpwbOQ1smfjeeo5_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
284
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Képességem :
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Aug. 06, 2019 7:54 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


Why am I here?
Zagar & Natalie
──────────── ────────────
« Szószám; 521 • Zene; War»
«In any moment of decision,
the best thing you can do is the right thing,
the next best thing is the wront thing,
and the worst thing you csan do is nothing.»
Nem kell nagyon csendben somfordálnia Zagarnak, elég zajt csapok a csapkodási és rúgási kísérleteimmel, no meg a hörgésemmel, amit a démon szeme előtt végzek. Mintha minden haszontalan lenne. Ha kitalálja, hogy van egy rúna rajta, amitől nem érzi a fájdalmat én menten meghalok. Szó szerint is. A fegyver agyával is hiába csapkodom vállát, nyakát, mintha hasztalan lenne. A tüdőm pedig  egyre jobban laposodik, míg végül nem kap már friss oxigént. Érzem, hogy miként szorul össze, miként vörösödik el az arcom, miként kezdek el egyre homályosabban látni.
Az üvöltés már csak tompán érkezik meg hozzám, mégis amikor a mancsok lecsúsznak a nyakamról, körmei nyomát otthagyva, az éltető oxigén hirtelen kerül vissza a szervezetembe, a magam részéről csak hangos hörgéssel kapkodom és erőm híján csúszok le a fal mentén a földre.
Segítenék Zagarnak, de az izmaimba nem maradt erő, érzem miként remegnek a lábaim, lényegében az egész testem. A nyakam mentén jéghideg kezek érzetétől fázok.
A szurkálástól mindenfelé frecseg a vér, Zagarra - ki így sem volt vértelen - rám is, a lábamra. Elhúzom, nem a finnyásság miatt, hanem csak nem akarom ennek a mocsadéknak egy darabját sem hordani magamba.
Mikor társam is lefordul róla, fejemet hátravetve a falnak csukom le szemeimet. Egyik lábamat kinyújtom, míg a másikat behajlítom, talpamat a kinyújtott combjához simítom. Két kezem csak lóg mellettem, a csendet kettőnk légzése töri meg. Az enyém szakasos, továbbra is hörgő jellege van, mint egy rossz metálzene.
Kérdésére csak horkanok, képtelen vagyok megszólalni. Szemeimet résnyire nyitva tekintek rá. Ezt próbálom is kezem mozdulataival eljátszani, hogy mennyire is nehéz. A torkomra mutogatok, majd csak rázom a kezem előtte, mintha nyakam vágnám le.
Ha nem is érti meg, egy idő után akkor is leengedem a kezemet. Szemeimet újra lehunyom.
Még el kell telnie néhány percnek, mire légzésemet tudom csillapítani, a csönd hirtelen ül le ránk, a helyre és a környékre is.
Újra kinyitom barna lélektükreimet, ő már térdel. Remek, lassan, de biztosan összeszedjük a romjainkat.
Előbb csak mosolyra húzom a számat, majd halkan kezdek el nevetni, saját kínunkon, hogy aztán ez egyre hangosabb legyen. Fejemet újra csak hátravetem a falnak, halkan koppan. Ezt a fájdalmat már meg sem érzem a többi mellett.
- Lássuk be - kezdek neki, mély, érces hangon, mintha egy egész estét végig ordibáltam volna. Próbálom megköszörülni, ám ettől csak még jobban fáj, halkan szisszenek fel. - Lehetett volna rosszabb is - nevetem halkan, fájdalmasan. Kezeimmel támaszkodom magam mellett.
Fel kellene állni.
- Kaparjuk össze a hulláinkat és valahogy húzzunk haza - ilyenkor sajnálom, hogy nincs kocsim. Még ha enyhén szédülök is az enyhe agyrázkódástól, még akkor is biztonságosabb lenne, mint a motor, jelenlegi állapotunkba.
Próbálok a falba kapaszkodva felmászni, már el is jutok félútig, amikor az izmaim újra megadják magukat és visszakúszok.
- De előbb pihenjünk - javallom, csak még egy tíz percet, fél órát, egy életet hadd töltsek itt el. Szemeimet újra lehunyom, egy halk sóhaj szakad fel torkomból.
- Gondolom semmi erős ital nincs nálad, mi? - teszem fel reménytelen kérdésemet. Na igen, az a megrögzött alkohol, minek az utóbbi időben egyre nagyobb híve vagyok… Nem áltatom magam, most iszonyat jól esne egy korty. Erőt adhatna, hogy elhúzzunk innen.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Heroes aren't always
the ones who win.
They are the ones
who lose
sometimes.

But they keep fighting.
They keep coming back.
They don't give up.
That's what makes them
heroes.



Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Zagar Berten


Gravesend 68747470733a2f2f73332e616d617a6f6e6177732e636f6d2f776174747061642d6d656469612d736572766963652f53746f7279496d6167652f4e7376776f4f6d324c58517549413d3d2d3531303636343934372e313530323662353038306539393331663935383533333032323030312e676966?s=fit&w=720&h=720
Gravesend Tumblr_pwsxfpwbOQ1smfjeeo1_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
148
☩ Rang :
Elit vadász
☩ Multi :
Isten, Ramiél
☩ Play by :
Norman Reedus
☩ Korom :
45
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Aug. 05, 2019 9:54 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


to Nataly
A késem után nyúlok, a démon üvölt a fájdalomtól és ekkor jelenik meg Natalie a baseball ütőjével. Már a markolattal húzom ki, de várok, nem akarom őt leszúrni véletlenül, mert a démon még simán felpattanhat mellőlem. És így is lesz, holott kapott egy akkora tockost, amibe én simán belehalnék. Most már az a problémám hogy nekem is fel kellene állnom. Egyszerűbb lett volna csak gyorsan leszúrni! Még krákogok egy sort, és kiköpöm oldalra a lenyelt vérem maradékát, de már a taknyom is összefolyik vele, közben lassan felülök. Látom, Natalie nagy bajban van, én még félig bolygóközi pályán keringek, de igyekszem felállni. A kés a kezemben, azt hiszem a mostani dobálózás vele necces lenne, még ledobhatom a társamat is simán, tekintve hogy így állva jobban érzem már a bal egyenes súlyát, kissé szédelgek. Bár ez nem állít meg abban hogy minél kevesebb zajt és hangot kiadva mögéje érkezzem. A jobb kezemmel gyorsan átkarolom a nyakánál és üvöltve húzom hátrafelé, ezzel egyben lefelé Natalie-ról, a másik kezemben a pengével meg hátulról megszúrom. Belecsúszik a bordái közé, aztán felfelé a tüdejébe. Ha mástól nem, ettől már legyengül annyira, hogy ténylegesen leb@sszam most én a padlóra és ott tovább döfködjem bele a késem, amíg tart ez a szárnyaló lendületem. Aztán amikor elfogy a kraft, én is kinyúlok a padlón háttal, féloldalasan, mert a hátizsák útban van. Így levegőt venni kész művészet, de amint sikerül kifújnom magam, először megint kiköpöm a vérem, aztán Natalie-hoz beszélek.
- Élsz még?
Nincs a képben, mert hát lent fetrengek, a jobb szemem kezd bedagadni, az orromból dől a vér, a hátam annyira fáj, mintha el akarna törni, ó, zajlik itt az élet! Oldalra fordulok és megint lassan sikerül magam térdre húzni. Natalie felé tekintek. Ha úgy látszik szüksége van segítségre, akkor elkezdek felé kúszni, ha nem, akkor az orromat felfelé emelve, egy kezemmel fogva várom, hogy elálljon a vérzés. Meg az enyhe szédülés.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Gravesend Tumblr_pt7lne0Ai81smfjeeo1_250
Gravesend Tumblr_pwsxfpwbOQ1smfjeeo5_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
284
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Képességem :
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Aug. 04, 2019 8:30 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


Why am I here?
Zagar & Natalie
──────────── ────────────
« Szószám; 609 • Zene; War»
«In any moment of decision,
the best thing you can do is the right thing,
the next best thing is the wront thing,
and the worst thing you csan do is nothing.»
Komolyan néha úgy viselkedik, mintha nem ismerne. Kikerekedett szemekkel tekintek a válaszára, annak is leginkább a hangsúlyára. Mintha nem évek óta dolgoznánk együtt, mintha nem ő lett volna, hogy gyerekként is kiképzett, hogy segítségemre volt.
Avagy csak én figyelek oda a részletekre? Miket szeret, merre jár, mennyire visszahúzódó, mennyire nem keresi mások társaságát, de ettől függetlenül senki képét nem veri be rögtön, ha hozzászólnak? Ez a fajta gondoskodás, nem inkább odafigyelés, csak nálam jelenik meg? Kezdek egyre jobban erre gyanakodni, főként, hogy az utóbbi időben is, mintha nem ismerne igazán Drake. Valahol összeszorul a szívem emiatt, hisz ez csak azt jelenti, hogy élünk egymás mellett, de igazán mások életébe nem avatkozunk bele. Nem vagyunk igazán részesei, talán nem is számítunk egymásnak.
Így csak kelletlenül húzom el a számat az egészre. Lehet, hogy most tényleg az lenne a legjobb ha pár hétre felszívódnék. Ehhez hasonló esetek sem történnének meg, hiszen Drake sem engem küldene ki akkor vele.
- Gondolom, ahonnan bárki más is – vonom meg a vállamat. – Az én asztalomon is csak ott terem, miután bekérem őket, vagy csak Drake meglepetésaktákat felejt ott, hogy oldjam meg a rejtvényt – vonom meg újra a vállam, a rejtvénnyel a rúnák áthelyezésére gondolok. Nem tudom, hogy Ed honnan szerzi őket, biztos van ennek is egy adatbázisa. A bázis struktúrája is olyan, mint egy pókháló. Biztos vissza tudnánk fejteni, ha mindenki az igazat mondaná nekünk. A kérdés tényleg csak az, hogy valóban azt kapnánk?
Ahogy rám tekint, újra csak felvonom a vállamat, ajkamat elhúzom, amolyan ki tudja, arckifejezéssel tekintek rá. Nem tudom, hogy képes lenne-e ilyenre Ed, ha igen, akkor miért. Évek óta nincs vele gond. Ha pedig csak véletlen, nagyon el fogom verni a seggét.
- Oké – emelem fel a kezemet, ahogy a megölésére célozgat a démonnak. A magam részéről kezdek teljesen lenyugodni, az idegeim kiengednek, ámbár ismerem magam annyira, hogy tudjam, bármikor egy másodperc alatt a plafonon tudok lenni. Egyelőre csak engedek a férfinak, vitatkozni már rohadtul nincs kedvem. Ezért is indulok el azért, hogy összeszedjem a szétdobált cócmókjaimat. Itt követem el az első hibát. Nem nézek körbe, hogy a démon a helyén van-e, csak haladok tovább, a sarokba dobott táska után. Könnyedén hajolok le hozzá.
Későn hallom meg Zagar hangját.
Halkan hümmentve egyenesedek fel, érdeklődve tekintve rá, halk sikoly szökik ki a számból, ahogy berántja a démon a lakásba.
- Ugye most csak szórakoztok? – sírom szinte, majd keresek valami fegyvert, de a baseball ütőn nem maradt több. Azzal rohanok vissza, ahol a két férfi már egymáson hemperegnek is. Épp addigra érek oda, amikor Zagar szemeibe fúrja az ujját. Én pedig ezt az alkalmat választom, hogy a fejét használjam labdának. Azonban nem repül le a nyakáról, inkább csak felkászálódik Zagarról, én pedig ütnék újra, ám hirtelen ragadja meg a kezem.
Alkarján felsejlik egy rúna. Letekintek rá és az életem filmje pereg le szemem előtt.
- A franc – ennyi időm van csak. Ereje megnő, elrugaszkodik és most már az én nyakamat szorongatva nyom a falhoz. Persze ehhez a két méteres távolságot, ha bárki is engem kérdez, fénysebeséggel tesszük meg, a hátam újra nekicsapódik a falnak. Vakolat apró porszemei hullnak hajamra, vállamra, szépségemmel mégsincs időm foglalkozni, mert tüdőmből fogy az oxigén. Csípőmet fegyverem nyomja, mégis olyan szorosan áll, hogy alig férek hozzá. Lábamat emelem, hogy meg tudjam rúgni, ám combján kívül mást nem találok el.
Érzem, hogy miként kezdek el hörögni, érzem, hogy ég az arcom. Nőies mozdulattal fejelem le, majd ha tudom, akkor előveszem a fegyverem és az oldalába lövöm a maradék három golyómat, de hiába égeti a testét, nem akarna ereszteni. Nem, inkább újra fagyasztásba akar kezdeni, kezével immár a nyakam táján.
Ne már…
Kezdeném el, ám hang nem jön ki a torkomból.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Heroes aren't always
the ones who win.
They are the ones
who lose
sometimes.

But they keep fighting.
They keep coming back.
They don't give up.
That's what makes them
heroes.


Ajánlott tartalom

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 16 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 1 Bot




• Fajaink száma •
Arkangyal
7/4
Leviatán
8/4
Angyal
5
Démon
10
Bukott Angyal
2
Ember
1
Félvér
3
Harcos Angyal
4
Vadász
9
Nephilim
3