Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


Salamis, Greek Xs6BoYF
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
718
☩ Rang :
Staff
☩ Képességem :
Admini erők uralkodnak bennem
☩ Multi :
Raiden, Cassael
☩ Play by :
Jason Momoa, Misha Collins
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Nov. 11, 2019 8:49 pm
Következő oldal


***
Szabad a játéktér


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Bad Boys

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Salamis, Greek Tumblr_oarii8pvuK1vq1u6ao1_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
689
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Júl. 27, 2019 11:59 am
Következő oldal


To Seth
Szükség törvény bont. Van ebben valami. Talán a családdal is így van, azonban ez mégis más. A család mindig más.
- Állhattok bármennyire is egymás ellen, de amikor igazán szükséged van valakire, a család az, aki ott áll melletted – vonom össze a szemem enyhén, ráncolva a szemöldökömet. – Persze ez sem törvényszerű – vonom meg végül a vállamat. Én sem igazán tudok számítani a családomra, ha így nézzük. Bárkitől kértem segítséget senki sem tette meg értem. Senkit sem érdekeltem. Ezért miért is érdekeljenek engem? Tényleg, miért?
- A bezárásnak is nézheted a rossz oldalát, vagy fordíthatod figyelmed a pozitív dolgokra – fejezem ki észrevételemet ezzel kapcsolatban. Kicsit unalmas, hogy mindig mindenki csak panaszkodik. A rossz és negatív oldalát látják a dolgoknak, képtelen a jót, a pozitívat meglátni. Pedig ha meg tudnák, sokkal több mindenre is képesek lehetnének.
De hát… Nem mindenki egyforma, amivel nincs is gond.
Újra csak figyelem, bár a szemeinek villanása nem kerülte el a figyelmemet, mégsem foglalkozok vele túlzottan. Ahogy a démonok szurokszemeivel sem, ha látom. A megjegyzésére mégis halkan elnevetem magam.
- Na persze, amíg megteheted – mosolygok rá sokat mondóan. Vajon tudja, hogy bármikor belenézhetnék a fejébe és elvehetném az emlékeit? Mindent megtudnék róla? Az egyetlen dolog, amiért nem teszem, az Amara és a hozzá kötődő valamiféle… hűség? Nem nevezném annak. Kötődésnek meg végképp nem. Ahhoz képest, hogy a szavak angyala vagyok, erre most mégsem találok kifejezést. Egy a célunk, a világ pusztulása. Az én reményem csak annyi, hogy ha minden eltűnik, ketten újra felépítik. Ám ezúttal úgy, ahogy annak lennie is kell.
- Ahhoz még ő sem ért, annyi mindent elpusztítani, hogy ténylegesen ne lehessen ama eseményeket meghatározni? – teszem fel a költői kérdést – De persze, ha lényeges volt – emelem fel a kezemet védekezőleg. Akkor volt értelme annak, amit csináltak. Persze a történeken mit sem változtat. Ők emlékeznek, mi aligha. Mégis a világ elment úgy, hogy nem tudtak róla és tökéletesen eléltek. Ez vajon miként lehetséges? Talán mindegy is, ezen már tényleg kár rágódni.
Az azonban mégis jobban izgat, hogy miért lettek elzárva? Mi volt a valódi ok, mert biztos, hogy nem a hatalom szerzése, arra ott vannak a démonok is.
- Minden pusztítás új világ csíráját hordozzák magába. Az egyensúly természeti törvény, meghaladja Isten és Amara hatalmát is. A világnak egyensúlyban_kell állnia. Ha el is pusztítja a világot Amara, egy újat hozhatnak létre – vonom meg a vállam. Persze ez sem törvényszerű, nem kell létrehozniuk. Elmarakodhatnak, a két ellenpólus mégis meglesz. Nem létezhetnek a másik nélkül, nem alkothatnak teljes világot, egymás nélkül. Isten ezt elfelejtette.
- Szóval, az, hogy vissza akarod venni, amit Tőled elvettek, az nem bosszú? Elvennéd mástól, mely szerinted joggal téged illet, de az már másé, és ez nem bosszú? – vonom fel a szemöldököm, ő is ellentmondásokról beszél ezek alapján. Ez is valahol bosszú, még ha tagadja is. De ő is csak egy, azok közül, ki képtelen a saját érdekein tovább nézni. Halkan fújtatok csak. Mindenki önző a világba, a saját érdekeiket nézik és képtelenek egészébe látni az eseményeket. Ez nem feltétlenül az ő hibájuk, mégis, amikor meghallják az ész érveket, még akkor is a saját maguk igazát szajkózzák? Belefáradtam már ebbe.
Ha nem érti meg, nem érti meg. Sokat tenni ellene nem tehetnek. Isten nincs és Amara ereje napról napra nő.
- Ugyanazzal az okkal mint Ti – teszem hozzá. – Hogy nehogy beleszóljon Isten babaházába – vonom meg a vállamat. Okkal volt, mert Isten is önző, miért várnánk el akkor, hogy a teremtményei ne legyenek azok? Humbuk, hogy csak azért volt elzárva, mert el akart mindent pusztítani. Ez a dolga, ez a természete. Isten volt az, aki elsőkörben megszegte a természet törvényeit.
A történet mégis érdekes, melyet előad. Figyelmesen hallgatom, szemmel láthatóan mégsem adózok neki túl sok figyelmet.
- Kíváncsi lennék, hogy Amaranak mennyi időből telne saját teremtményeket létrehozni – melyeket aztán senki sem ismer. És máris nem lesznek olyan különlegesek. Egyelőre mégis megvan az oka, hogy nem teszi. Megkérdezném szívesen, hogy mi az. – Mh – teszek csak hozzá ennyit. – Érdekes történet – fűzöm hozzá. Szóval egyszer már elszakították a rabláncot, de az anyjuk démon volt, nem? Amara meg egy istenség, ezt miért felejti el mindenki? Halkan sóhajtok csak fel.
- Miért minden megszállt démon, amikor a képességét használja, annak automatikusan feketévé válik a szeme? – vonom fel a szemöldököm. Nem hinném. – A képességeik alapján pedig miért ne lehetne azt hinni? A középkorban, de utána is dívott a démonok körébe a túlzott emberi megszállás. Nem csak a boszorkányokra értve. Ott van Salem, jóval azután létezett, mint ahogy eltűntök, ott is boszorkányok tanyáztak. Legalább is ezt mondták, később kiderült, hogy csak démonok szállták meg a nők testét – zárkóztatom fel egy kis történelemmel, habár Salem lehet nem is mond neki sokat. Így nem volt egy elvetett ötlet az, hogy démonoknak adta ki Isten a boszorkányokat.
Nem érdemelte meg a halált? Hangosan felnevetek.
- Oh, Seth. Minden halandó megérdemli a halált. Onnantól kezdve, hogy hátat fordítottak az emberi létnek, megérdemelték – nevetek rajta. – Itt most arról van szó, hogy az emberek mit tehetnek meg és mit nem. Miért az megérdemli hogy pokolra jusson, aki azért adja el a lelkét, hogy a szeretteit védje? – vonom fel a szemöldököm. Attól még a lelküket adták el egy démonnak, ezáltal megérdemli, ami történt velük. – Ez az élet törvénye – vonom meg végül a vállamat.
- Isten belátta tévedését – vagyis nagyon remélem. – Hagyja világát elpusztítani, megunta a játszóteret, melybe belepiszkított más. Nem tökéletes, de mégis ki mondta, hogy az? – teszem fel újra a költői kérdést, majd újra csak legyintek. Lényegtelen is, mert nem az.
- Mh, te vagy az első rajtam kívül, aki felvetette egy másik világ teremtésének a történetét. Akkor mégis miért ragaszkodnánk ehhez? – teszem fel újra csak a kérdést, ezúttal mégis érdeklődően.  


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



The prettiest smiles hide
the most pain...
And the kindest heart have
been broken in million pieces
Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Júl. 20, 2019 11:11 pm
Következő oldal


The story of Leviathans
Szószám; 962 lett, maradhat? • Zene; background noise »
A családdal kapcsolatos idézetére csak enynhe fintorral az arcán reagált. Bár szüksége volt terve eléréshez a testvéreire jobban örült volna annak ha egyik sem került volna elő a dobozból. Vagy ha meg se születtek volna és az Ő erejük most benne összpontosulhatna.
- A leviatánoknál kicsit más ez a család téma. Szükség törvény alapon vagyunk csak egy család. Ha nem lenne szükséges az együttműködés elhiheted, hogy egyikünk se próbálna családként létezni. - vonja meg enyhén vállait. ez volt az igazság. Mindenki utálta a másikat viszont az erőre mindig szükség volt és lesz is főleg most, hogy az amilyük volt megcsappant. Ha képes lett volna rá anyját is egymaga ölte volna meg, hogy az Ő ereje csak rá szálljon át. Esze ágába nem lett volna osztozkodni ha az nem lett volna kötelező. Nélkülük anyjuk még mindig élne és soha nem lettek volna azok akik.
- Nos ezzel én is így vagyok. Még az elzárást is túléltem. Pedig nem volt a legkellemesebb egy kígyófészekben. - villantja meg egy pillanatra kígyó szerű szemeit. Bár maga sem tudja, hogy szándékosan tette vagy csak zsigerből jött a kígyófészek emlegetésére.
A tenger látványa nyugtató volt számára. Szerette. Kevés dolog van a világon amit ténylegesen szeret. De a tenger és a víz közelsége pont ide tartozott. S fajából adódóan közel is állt hozzá. Az angyal megjegyzése miszerint frusztráló, hogy nem tudni róluk semmit mosolyt csal az arcára. Ez számára inkább előny volt. Isten kitörölte Őket a tudatból, de mégis itt vannak és elég nagy előnnyel indulhatnak majd a későbbiekben bárkivel szemben.
- Számomra csak helyzeti előny ha nem tudnak rólam semmit. - mosolyog továbbra is miközben tekintete még mindig a tengert kémleli. A nő provokációja hidegen hagyja hiszen kinőtt már ebből. Elég régóta létezik ahhoz, hogy tudja mire kell reagálnia.
- Át lett írva, de a lényegi része megmaradt. Szóval sokkal inkább mondanám azt, hogy igenis fontos volt. - tárja szét karjait kifejezéstelen arccal nézve a nőre. Mert ha valóban lényegtelen lett volna bármelyik tettük is akkor az teljes mértékben eltűnt volna a tudatból. Viszont a legtöbb megmaradt és ez azt jelentette, hogy igenis formálták valamennyire a világot. Legalábbis Ő ebben hitt és ezt senki sem tudja elvenni tőle.
- Szóval a világnak kipusztultnak kell lennie amit csak sötétség borít? Ez igen ellentmondásos ha azt vesszük figyelembe, hogy egyensúlyról beszéltél korábban. - beszél továbbra is kifejezéstelen arccal a nőnemű angyalhoz. -Bosszú? - kérdez vissza hiszen ez a kérdés váratlanul érte.  - Talán az első kétszáz év. Az volt az amikor pusztítani akartam. De azóta eltelt még ötszáz év és megváltozott a nézőpontom. Csak azt akarom amit elvettek tőlem. Erőt. Hatalmat és az életemet. Persze ehhez szükség lesz egy kis vérontásra itt meg ott. - mutogat karjaival két különböző irányba. - De ez mind szükséges ahhoz, hogy elvegyem másoktól azt amit Tőlem elvettek és amit most Ők mondhatnak maguknak. - ereszti le karjait és arca ismét kisimult, semmi érzelem nem olvasható ki belőle még szemeiből sem. - Szóval nem bosszút akarok. Csak azt, ami jár. A föld kiirtása pedig pont nem tartozik ebbe a kategóriába. - dől neki háttal ismét a romos falnak. Esze ágában nem lenne kiirtani azokat akik felett uralkodhat majd. Csak a szükséges áldozatokat hajandó kivégezni a többit majd a sorsra bízza.
- Ha lehetőségem adódik. Akkor egy percig sem fogok azon gondolkodni, hogy megtegyem e. Megteszem. Ő is okkal volt elzárva. - csak tekintetével követi Ophiliát.
- A kezdetek kezdetén anyánk parancsait követtük. Minden amit akkor megszereztünk az Ő ölében landolt. Végül szívét és életét vettük, mi a gyermekei. Elegünk lett a rabláncokból. S Amara meg az Ő szolgálása pont ugyan ebbe a helyzetbe taszít minket. Amitől egyszer már megszabadultunk. - pillant az égre. - Kellett az erő és a hatalom, hogy életben maradjunk, de végső soron csak a gyarapodásra koncentráltunk hiszen belőlünk nem készült több száz vagy ezer egy csettintésre mint belőletek vagy a démonokból. Mi limitált számban létezünk és mivel egymás társaságát nem igazán tűrjük kellett fejenként mindenkinek egy saját család, egy vérvonal, ami generációkon keresztül hordozta volna a mi örökségünk. - ismét Ophiliára tekintett, de most nyhén felé is fordította a fejét. Az unalmas részeket amiket Ophilia az emlékezésről mondott igyekezett figyelmen kívül hagyni csak a lényegi részét megragadni a dolgonak. Meg sem kérdőjelezte, nem is reagált rá.
- Szóval ezt a mesét adta be nektek. Démonok.. - nevette el magát akarva akaratlanul hiszen nevetségesnek tartotta. - S látott bárki olyan boszorkánt akinek fekete szemei voltak vagy látta a bárki is mondjuk Te, aki mindent lát és tud, hogy valaha megszállta volna Őket egy démon? - vonja kérdőre az angyalt bár nem vitatkozni akart. Ez már a múlt és megtörtént. Nem lehet visszavonni ahogyan új boszorkányokat sem képesek már alkotni erejük gyengülésének köszönhetően.
- Belenyúltunk. Viszont azok az emberek nem érdemelték meg a halált. Csak lehetőséget kaptak valakitől aki felettük állt. Azonban a szerető teremtőjük kivégeztette mindet legalábbis elintézte, hogy mind meghaljon. Igazán Isteni cselekedet. - jegyzi meg gúnyosan.
- Azokat a teremtményeket hagyta hátra akiket annyira védett. De úgy látszik, hogy Isten mégse annyira tökéletes. S hogy hol tart? A pusztulás szélén miután az angyalok hadjáratba kezdtek aztán pedig jött Amara és az Ő sötétsége amely mindent el akar pusztítani. Azonban Isten még mindig sehol. Szóval ebben akkor hol az egyensúly? A mérleg ismét csak egy oldalra billen mint amikor Amara lezárásra került. - ismét az eget kémleli. Nem akart sem szemkontaktust létesíteni sem pedig rá nézni az angyalra.
- Egyszerű a válasz. Belefáradt. Egyszerűbb ha úgy hagyja ahogy van hiszen az angyalai és Amara jelenleg elvégzi ezt az igazán piszkos munkát, Istennek még a kisujját sem kell mozdítani. Talán már teremtett is egy másik világot tanulva a hibákból. - vonja meg ismét vállait.


« taggeld; @Ophilia • Komment: megkésve bár, de törve nem  Cool   »

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Salamis, Greek Tumblr_oarii8pvuK1vq1u6ao1_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
689
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Júl. 18, 2019 9:28 pm
Következő oldal


To Seth
Szemöldököm magasra vonom fel és halkan nevetem el magamat, hallva a kifogását. Tekintetem újra csak a földre sütöm, alsó ajkamba puhán harapok bele, amíg tart a jókedvem.
- Pedig az a mondás tartja, hogy a családért mindent nem igaz? Várj-várj, ez nem így hangzik. Sokkal magasztosabb a család összetartásáról. Mindjárt meglesz - hunyom le szememet, gondolkodóan. Ehhez a szemöldököm is összeráncolom, homlokommal egyetembe. - "Szép kis család (...), amelyik csak az örökségről álmodik." Ez talán ma minden családra igaz - nem csak az övékre. Kapzsik, ezért lettek elzárva, már ha lehet hinni Calypso emlékeinek. S mivel emlékek, azok ritkán hazudnak. Hittem egy időbe, és nézzük. Már sokszor nem tudom, hogy mit tudok és mit nem. Mi az ami valódi és mi az amit csak úgy kitöröltek az emlékeimből.
Méghogy nem frusztráló ez az egész.
- Túléltem már egy pár dolgot - biggyesztem le ajkaim, amolyan elgondolkodón és beismerően. Mióta lent vagyok, csak a pofonokat kapom, mindkét, vagy három oldalról. Nem tekintettek testvérének Michael angyalai is, ahogy Gabriel szolgái sem. A démonok közé is becsempészték a hírt, egy sokat tudó lent van a Földön. A legtöbbje nem szépen kér, csak egy.
Egy jégkék szempár tulajdonosa.
Mégis azt érzem, hogy egyedül Ramiél maradt nekem, az oldalamon, senki más.
Fent is sokat voltam egyedül,hát most idelent is. Nem sok a változás, legfeljebb itt valójában megtapasztalom a szél simogatását, a sós, tengeri levegő finom illatát.
- Hidd el, hogy épp elég frusztráló a tudat, hogy nem tudni rólatok semmit - már azon kívül, amit megmutattak, de neki egyelőre erről nem kell tudnia. - De hétszáz év. Ha nem volt hozzátok hasonló, akkor is elég nagy részével tisztába vagyok az eseményeknek. Egy-két apróság átíródott, az nem sokat dob a latba. Ezek szerint nem volt túl fontos - provokálom. Vagy éppen túl fontos volt. Egyelőre még meghagyom abban a tudatban, hogy lenézem. Isten nem törölné ki ok nélkül a létezésüket. A kérdés akkor csak az, hogy miért tette. Mi volt ezzel a célja, mert biztos, hogy célja volt vele.
Figyelem miként szorul ökölbe a keze. Nem hinném, hogy nekem szól a gondolat. Ő is frusztrált, naná. Elrohant a világ mellettük és ki tudja, hogy miként érezték magukat odabent. Nem ismernek semmit és senkit, ha mégis, ők nem teszik.
Ha engem zavar a tudatlanság, hát akkor őket?
- Nem teljesen igaz. Talán a tettei azt sugallják, hogy bosszút akar, de ez sokkal többről szól. Ez arról szól, amilyennek a világnak lennie kellene, de ezt tegyük egy pillanatra félre - támaszkodom meg tenyérrel a romon. - Te nem vágysz bosszúra azért mert bezártak téged? - teszem fel az egyszerű kérdést. Addig nem is folytatom a gondolataimat, amíg erre nem kapok választ. A reakciója természetes lenne, ha így lenne, ahogy Amaráé is.
Figyelmesen hallgatom szavait, mégsem szólok bele. Hallgatom és figyelem a reakcióit, mintha reménykednék abba, hogy valamit ki tudok belőlük olvasni.
- Ennyi évnyi szenvedés után, amikor tudod, hogy milyen ez, visszatennél valakit a börtönébe? - kérdezzem meg, hogy van e neki szíve? Nem fogom, teljesen felesleges lenne. Inkább csak fejemet rázom meg halkan nevetve és elfordulok tőle, hogy a romok távolabbi részét is megvizsgálhassam. Még ha nincs is itt semmi különös engem vonz a látványa. Talán követ, meglehet, hogy ott marad. Bárhogy is, hallom a hangját, szavait. Mondandóját.
- Melyik állításom téves? Nem voltatok kapzsik? Nem akartatok mindent megszerezni, nem akartatok hatalmat és erőt? - valakitől szerzett információ. Sokat sejtető mosollyal fordulok felé, fejemet is félrehajtom, csak hogy lássa, nem teljesen így van ez. - Isten elkövette azt a hibát, hogy átírta a történelmet, még előttem is. Az ő teremtménye vagyok, mindenkinél jobban tudja, hogy amint napvilágra kerül ez, mindent megteszek, hogy a legapróbb részletekre is visszaemlékezzek, így vagy úgy - mindent teljesen objektívan szemlélni. Csak így állhat össze a kirakós.
- Oh, a boszorkányok. Démonoknak nézte őket minden angyal - legalább is megszálló démonoknak. A múlt, ahogy mi emlékszünk rájuk, hiszen úgy hogy nem tudtunk róluk ez volt a leglogikusabb, amit gondolhattunk. - Nézőpont kérdése igazán, hogy bűn volt-e. Isten igazán hepciás arra, ha a teremtményei életébe belefolynak. A démonokat azért teremtetette, hogy megkísértsék az embereket. Ha nem lennének képesek megszállni az angyaloknak sem kellen védelmezni őket. Lucifer itt átlépett egy határt, amire Isten így reagált. Beleszóltatok az emberek életébe, úgymond a bioritmusába. Átformáltátok őket - magyarázom, ha az isteni logika mentén akarnék gondolkozni.
Az egyik fal tövébe azonban megcsillan valami. Óvatosan guggolok le. Vékony ujjaimmal simítom el onnan a földet, ha kell kicsit kaparok is hozzá, mígnem egy régi drachma nem válik kiolvashatóvá.
- Vélhetőleg volt oka, hogy nem ölt meg. De hogy nem tartana ott a világ? Mert hol tart? Isten elment, mert nem bírt már a teremtményeire nézni, annyira undorodott tőlük, amikké vált - felelem, felemelve az érmét. Az emberek elfelejtették, hogy honnan jöttek hát mi? - Isten bosszúálló, viszont egy teljes fajt még ő sem irtott ki. Mit gondolsz, miért nem? - teszem hát most fel én a kérdést neki.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



The prettiest smiles hide
the most pain...
And the kindest heart have
been broken in million pieces
Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Júl. 14, 2019 2:38 pm
Következő oldal


The story of Leviathans
Szószám; 610 lett, maradhat? • Zene; background noise »
-Tudod az a hétszáz esztendő amit testvéreimmel összezárva töltöttem.. Segített elfogadni és elviselni a kellemetlen társaságot. Te még a közelükbe sem érsz. Hozzájuk képest a legjobb társaság vagy a világon. - mondom kifejezéstelen arccal válaszul arra, hogy akár el is mehetnék. [i,]Dehogy megyek.[/i] fut át a gondolat tervekkel teli fejemen miközben a tengert kémlelem. Legalább az maradt hasonló ahhoz, ami a múltban volt.
- Tény ámbár tapasztalataim szerint nem a legelőnyösebb egyedül lenni. Nincs biztonság, megszűnt létezni amikor a pokol fattyai és az úr szolgái a Földre száműzettek. - vonja meg vállait, nem érdekli a szent beszéd. Sokkal jobban kedvelte mindig is a valós tényeket és dolgokat. Az pedig, hogy a világ megszűnt létezni azon formájában ahol éltek csak lehetőséget ad a fejlődésre.
- Itt bukott el az állítás, hogy mindent tudsz. - nézek rá gúnyos mosolyt díszelegtetve egyébként komor arcomon. - Találkoztam a ténnyel, hogy senki sem tud rólunk. Ez viszont nem jelenti azt, hogy azok is vagyunk. Bár eltörölték a létezésünk apró jelét is itt vagyunk. Itt állok Veled, egy angyallal és a tengert kémlelem. - nem mintha nem lett volna ezer meg egy dolog amit szívesebben tennék sajnos erőm hiányában erre kényszerültem. Önmagam árnyékának tudata elszomorító sőt inkább dühítő és amint lehetőségem adódik mindaz amit átéltem a bosszúm részeként fogja elsöpörni azokat kik ellenszegülnek. Kezeim ökülbeszorulnak mellyel próbálom csillapítani jelenlegi dühömet. Kézfejem elfehéredik az erek pedig kidüllednek. Körmeim tenyerembe vájnak és apró, hajszálvékony vérpatak indul meg belőle. Bár hamar begyógyul azért még lopva oda pillantok és nézem ahogy egy-két csepp a poros földre hullik.  
- Legalábbis kötelességed lenne, de az a hőn imádott urad még előled is elrejtette a leviatánokat. Nem bosszantó? - teszem fel a kérdést mely tényleg foglalkoztat. Ez a nőszemély azt a feladatot kapta, hogy mindenről tudjon, de még Ő sem tudhatott rólunk.
- Tény viszont az Isten eltűnt ha jól tudom. Amara pedig csak pusztítani akar. Ő maga is bosszúra szomjazik. - vonom meg vállaim. Egészen addig míg erőm vissza nem tér valódi formájában nem zavar ha pusztít csak ne az egész univerzum bánja gyermeteg sértettségét azért mert Ő is úgy járt mint mi.
- Kifejezetten én magam sem megölni szeretném hisz mint mondtad isteni lény és nem tudnék annyi erőt gyűjteni mely elegendő lenne és még a következményekkel se vagyunk tisztában. Bőven elég ha visszakerül a kis börtönébe. De nem most. Még csak bemelegített azzal, hogy mi visszakerültünk a képletbe és még mi is csak árnyékok vagyunk a múltból. - lopva pillantok az angyalra. Furcsa mégis jó érzés elmondani valakinek azon gondolatokat melyek már kiszabadulásunkat követően nyomták tudatomat.
- Mint ahogy korábban mondtad nem tudsz rólunk semmit. Tehát bezárásunk okát sem tudod csak valakitől szerzett információ morzsák alapján következtetsz. Kapzsik? Mindent akartunk? Rablánc? - kérdezek vissza gúnyosan kuncogva. - A történelem formálói voltunk. A világ nem lenne az ami a mi nem nyúlunk bele. S az ok amiért a drága Istened dobozba zárt… Nem más mint az, hogy sokasodni akartunk. Fajtánkból születésünk óta csak mi vagyunk és nem is vagyunk képesek ugyan olyanokat nemzeni mint mi. Ezért megosztottuk a mágiánkat az emberi fajjal, hogy valamilyen szinten legyenek utódaink. -  arc izmaim megfeszülnek, kezeim ismét ökölbe szorulnak. - Aztán jött a drága apucikátok és mindent elvett tőlünk. Holott csak fenn akartuk magunkat tartani. Bezzeg az angyalok. A kihalás szélére sodorják teremtményeit még sincsenek dobozba zárva. Sőt még le is lépett. Magatokra hagyott Titeket mi pedig ismét a földet tapossuk. - a dühtől szinte már már alig látok, de végül egy nagy sóhaj kíséretében ellazul minden izmom, ami korábban megfeszült. - Ez bűn lett volna? - nézem rá már kisimult, nyugodtan tűnő arccal.
- Az elintézésem helyett viszont az egyik elzárt nem ölt meg. A másik pedig kiszabadított. Szóval mindkettőnek valamilyen szinten fontos a leviatánok létezése, nem gondolod? - vonom kérdőre miközben tekintetem ismét a tengerre téved.

« taggeld; @Ophilia • Komment: megkésve bár, de törve nem  Cool   »

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Salamis, Greek Tumblr_oarii8pvuK1vq1u6ao1_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
689
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Júl. 07, 2019 8:18 pm
Következő oldal


To Seth
Létezésem nem mások szórakoztatására van szentelve. Mindig is egy dolgom volt: az emberek történetét papírra vetni, elraktározni. Ebbe beletartoznak az angyalok és azon démonok is, kiket képes vagyok felismerni. Rideg tényen, melyen még a nézőpontok sem tudnak változtatni. A történteket nem a győztesek írták a mennybe, hanem Én.
- Ha kellemes társaságra vágysz, talán egyszerűen tovább is állhatnál - zöldesbarna íriszeimet reám emelem. Hangom nyugodt, ahogy arcom is. Nem zord, nem érzelemmentes, mégis olyan, mintha alabástromból faragták volna ki. Nincs lelkem, régóta nincs már szívem sem, nincs mi tükröződjön a tekintetemben.
Ajkamon mégsem pihen ott a kellemes és szelíd mosoly. Egyre kevesebbszer jelenik meg orcámon. S egyre kevesebbszer igazak is.
- És, hogy miért ácsorgok itt, noha a körülményekről semmit sem tudsz, elég balga dolog lenne kijelenteni, hogy emiatt. A világ óriási, s te is mondtad, az emberek száma megcsappant. Egy természetfelettinek nem nehéz valahol egyedül lennie - tény, nem kötözködöm.
Egyszerű tényeket közlök vele, mely továbbra sem fog tetszeni számára. Az egyedüllétet pedig én választottam. Nincs ellenemre, sokat voltam odafenn is egyedül. Idelent sincs ez másképp. A magányban az angyal leánya jobban tud gondolkodni. Tisztábban látni, átlátni a kirakós darabkáit, melyekhez értenem kellenem.
Tekintetem visszavezetem a tenger irányába. Valójában ha el kívánna menni, nem gátolnám meg benne. Mégsem tesz úgy. Így a beszélgetést egyelőre folytatjuk.
- Ahhoz tudnom kellett volna a létezésetek tényéről - ráncolom össze újra a szemöldököm. - Talán nem tudod, viszont a világ elfelejtett titeket. Isten kitörölte az utolsó lábnyomotokat is a történelem lapjairól, az emlékekből. Mindent, mit tettetek, mások eredményeként dicsőítették, avagy egyszerű legendává formálta. Így ezúttal is téves a kérdésed - megkérhetném, hogy előbb gondolkodjon, mielőtt kérdez, de nem teszem.
Először is azért, mert valóban nem tudom, hogy tudja-e ezt a tényt. Mennyire volt elszeparálva a világtól, ha maga is a kietlen helyeket keresi. Másodszor azért sem teszem, mert sokan nem tudják, hogy milyen logikai tévesztéseket tesznek. Vegyünk csak egy embert. A gyermek hazaérkezik az iskolából. Betoppan a lakásba, az anyja épp a konyhába főz, csak hogy néhány klisét említsek. A nő arca felderül és kibukik száján az első kérdés, ami eszébe jut: “Hazaértél?” Holott szemmel látható, hogy hazatért, mégis megkérdezi.
Nincs ez máshogy sem az angyalokkal, sem a démonokkal. De ezek szerint a kígyókkal sem.
- Mindent, a ténykedéseiteket leszámítva - felelem határozottan. - A menny irattárosaként kötelességem mindenről tudnom - ez ilyen egyszerű. Fizikálisan miként lehetséges?
Sokan nem képesek ezt megérteni, vagy csak egyszerűen felfogni. Az én agyam befogadóképessége tágasabb, mint bármely egyszerű halandóé, vagy épp halhatatlané. Amíg ők, a kapacitásuk csak egy kis elenyésző részét tudják felhasználni, én addig majd az egészet. Persze nem mindig tudom elsőnek a választ. Előfordul, hogy gondolkoznom kell néhány esemény megtörténtén, főként úgy, hogy minden iratom odafenn ragadt.
- A szabadság relatív fogalom - vonom meg végül a vállam, részben egyetértek azzal, amit mond. - Amíg Amara és Isten létezik, addig senki sem lesz szabad. Mindig a kettejük játékszerei leszünk - persze erre Amaranak van egy megoldása. A számunkra, mellyel magam élnék is.
Egy következő világnak már annál kevésbé. Ha el is pusztul minden, ha meg is semmisíti ezt a világot, minden teremtményével együtt és ha újat hoznának létre ők ketten, akkor sem lenne ez máshogy. - A világ nem más, mint az ő kettejük sakkjátszmája, a korábbi hasonlattal élve. Még igazán azt sem mondhatnánk, hogy mi magunk határozzuk meg, hogy mely pozícióban állunk, ha így is van, az csak egy hamis illúzió - vonom meg a vállamat, mint akit nem érdekel.
Soha nem akartam magas babérokra törni. Mindig is tudtam, hogy hol a helyem. Isten alatt is a legalacsonyabb rangban éltem, ahogy Amara alatt is. Nincsenek nagyravágyó terveim, sem olyanok, melyekkel másokon kellene áttaposnom, hogy előre tőrhessek. Engem nem ilyennek teremtett és ezzel teljes mértékben meg is tudok barátkozni.
- Elzárta és nem megölte. Amara nem más, mint Istven tökéletes ellentéte. A két pólus. A világegyetemen az egyensúlyon alapszik, nem tudod kiírtani az egyik pólust a másik létezése nélkül. Nem ölte meg, mert tudta, hogy azzal minden kárba vész - persze ez csak az én elméletem, de a leglogikusabb. Az egyensúlynak a mintája mindenhol és mindenben megtalálható.
- Pontosan, a magad ura voltál és mit értél el vele? Kapzsik voltatok és mohók, mindent akartatok és rabláncra vertek titeket? Nem volt elég időd a múlt hibáiból tanulnod, újra elkövetnéd azt? - fordulok irányába, karjaimat könnyedén fonom össze mellkasom előtt.
A sötétség okkal hozta ki őket, ezzel tisztában vagyok. Ahogy azzal is, hogy fogalmam sincs, hogy miért. Tervében mégis töretlenül hiszek. A kérdés, a leviatánok vajon tudnak a saját hibájukból tanulni, vagy újra a kárhozaté lesznek?
- Amarat, de még talán Istent is mindenki lebecsüli. Mindenki a saját erejéhez mérten gondolkozik, főként ha róluk van szó. Isteni lények. Csettintéssel elintézhetné mindkettő, hogy többé ne létezzél - tekintek a szemeibe, ajkamon még mindig nem játszik a szelíd mosoly halovány fénye sem. - Okkal nem teszi.
Kérdésére, hogy engem mivel vett rá, nem válaszolok. Az eddigi beszélgetésünk alapján, nem hinném, hogy képes lenne megérteni, túllátni a saját vágyain. Nem is teszi, hiszen újra csak ezt akarja, nem igaz? A szavaiból legalább is így veszem ki. Saját vágyak, saját célok. Önző akarat.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



The prettiest smiles hide
the most pain...
And the kindest heart have
been broken in million pieces
Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Júl. 02, 2019 10:38 pm
Következő oldal


To Ophilia
I wonder if fears ever really go away,
or if they just lose their power over us.
leviathan  • Credit:

A nő társasága közel sem volt szórakoztató. Mindig is távol állt tőlem ez a mindent megmagyarázó típus. Sokkal jobba szerettem az egyszerű tényközléseket mint azt amikor valaki ódákat zengve körbe magyaráz egy bizonyos tényt.
- Látom le kell egyszerűsíteni. - sóhajtok egy nagyot miután végighallgattam mennyire fontosak is lennének azok a mihaszna embernek becézett hatalmat jelképező hús zsákok.
- Ők a hatalomért vívott harc parasztjai. Ők azok akik felett ítélkezik bárki, akinek nagyobb hatalma van. A szárnyas pereputty az őket való védelmezéssel a hatalmukat firtatták mondván képesek megóvni több millió kelléket. De ahogy hallottam leginkább Ők felelősek a populáció csökkenésért. Elég ironikus. A démonok pedig erőt gyűjtenek azáltal, hogy bűnbe csábítják azt a sok tudatlant. Növelik a hadsereget, kellékek. - zárom le ennyivel a témát körbeölel magyarázatot, ami mellett a halálos ágyamon is kiállnék. Más szerepük nem is igazán adódik. Csak vannak vagyis voltak leginkább miután több mint a fele kipusztult mint a háziállatok.
- Látom szereted oktatni a másikat. Ezáltal közel sem vagy kellemes társaság, kezdem érteni miért egyedül ácsorogtál itt. - mondom enyhén gúnyosan jelezve mennyire idegesítő tud lenni eme szokása még akkor is ha nem szándékosan teszi ezt.
Láttam a meglepődöttséget vagy inkább értetlenséget az arcán miközben engem hallgat. Kezdett frusztrálni, hogy ennyire lenéz bizonyos keretek között hiszen szerény személyem nem éppen a jelentéktelen kategóriába tartozik még akkor sem ha Ő ezt nem tudja.
- Szóval Te engedtél ki minket. Olyan opció nem volt, hogy csak én jövök ki és az a hét haszontalan ott marad abban a dobozban? - bár így lett volna. Sokkal nyugodtabb és boldogabb életem lehetne most.
A pár másodperces hókuszpókusz, ami a réginek mutatta ezt a romba dőlt helyet meglepett. Gondoltam rá, hogy akad némi hatalma, de ezt nem igazán néztem volna ki belőle.
- Igazán? Mindent? - kérdezek vissza reflexből az eléggé egocentrikus kijelentésén. Kezdett nagyon kinyílni az a bizonyos bicska a zsebembe ezektől a megjegyzésektől, de türtőztetnem kell magam. Még jó ha szóval tudom tartani, nehezen, de meg lehet törni és ki lehet szedni belőle bármit főleg ha továbbra is ilyen magasan hordja az orrát.
- Szabadság? - gúnyos mosoly terül el az eddigi kifejezéstelen arcomon. - Valójában még mindig olyan mintha abban a dobozban lennék. Gúzsba köt a pusztítás iránti vágya melyhez fegyverként óhajt minket felhasználni. Semmivel sem vagyok szabadabb mint odabent. Az, hogy járok kelek azon a földön amit a tollas barátaid letaroltak? Évszázadokkal ezelőtt is itt voltam. Az erőm többsége elveszett az évszázadok alatt, árnyéka vagyok önmagamnak. Ezt neveznéd igazi szabadságnak? - lépek közelebb a romos falhoz majd hátamat nekivetve folytatom. - Senki nem tudna rólunk? Így sem tud rólunk senki. Neveink és tetteink elvesztek amikor elzártak. Azzal, hogy kijöttünk nem nyertük vissza régi dicső valónkat. Legalábbis még nem. - az eget kémlelem miközben hozzá beszélek. Nagy levegőt kell vennem, hogy ne rajta vezessem le azt a dühöt amit mások iránt érzek. Ő még nem szolgált rá erre bármennyire zavaró volt jelleme.
- Isteni lény… Jegyezd meg. Mindig van egy kiskapu. Miként fivére eltudta zárni úgy akadhat olyan hatalom még eme kietlen, játszótérként használt Földön, amivel meg lehet ezt ismételni. - pillantok rá. Hála. ismét nevetnem kellett, de megint csak egy szelíd mosolyt engedtem meg magamnak.
- Miért kéne hálásnak lennem? A magunk urai voltunk. Azóta pedig vagy rabok vagy valaki aktuális játékszerei. Ha annyira isteni lény miért van annyira szüksége ránk? Vagyis miért pont ránk amikor ott van a Pokol összes szemete vagy éppenséggel a Te fajtád. Miként képesek voltak ekkora pusztítást véghez vinni úgy tudnának Neki is dolgozni. Egy szó mint száz. Nincs okom a hálára. - vonom meg vállaimat miközben ismét az égre emelem tekintetem.
- Szóval Ophilia. Jól csengő név. - nem kedveskedni akartam tényleg így volt. - Seth. - árulom el a sajátom bár ha tényleg Ő engedett ki minket és állítólagosan mindent tud akkor ezt is tudta.
- A szabad akarat az, ami meggátol abban, hogy más ütődött harcát vívjam. Megvannak a magam céljai és tervei. Amiben a mindenség elpusztítása éppenséggel nem szerepel. Legalábbis nem abban a formában ahogyan azt Ő akarja. - fordulok meg és két kézzel támasztom magam a falnak miközben a tengert kezdem el szemlélni.
- Téged mivel vett rá, hogy szolgáld? Neked is talán hazug szabadságot ajánlott fel?





Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Salamis, Greek Tumblr_oarii8pvuK1vq1u6ao1_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
689
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Júl. 02, 2019 8:18 pm
Következő oldal


To Seth
Magyarázatára kissé megrántom a szemöldökömet. Sakktáblán a feláldozható parasztok az emberek? Nem hinném, hevesen is tiltakoznék ez ellen. Talán fogok is.
- Ők, azok a parasztok, akiket Isten soha nem áldozna fel. Vagyis soha, nem áldozott volna fel, de akikért folyt évezredeken keresztül a harc - szemeimet kissé összevonom, íriszeimet enyhén szűkítem. - Akikért mindenki, bármit beáldozott volna - érdekes parasztok, lássuk be.
Démonok, angyalok világéletünkben az esendő emberi lélekért vívott csatát. Megvédeni vagy elcsábítani őket, ez volt a kérdés. A tét pedig nem volt más, mint a lelkük. Sokáig azt hittem, hogy ennek nincs különösebb oka. Aztán a menny és a pokol bezárult, a lelkeket magához vette Amara és lecsökkentette az erőnket. Ezért ment a harc. Hogy csak egyszerű parasztok lennének?
Nem.
Megjegyzésére mégis értetlenség ül ki arcomra.
- Ez megint nem igaz. Tudod, ügye, hogy különbség van lélek és lelketlen porhüvely között? - teszem fel neki a kérdést, immár felé fordulva. Vajon honnan jött és miért veszi egy kalap alá őket?
Egyáltalán én miért próbálok logikát találni a dolgok között? A szavaknak erejük van,amit mondanak, számomra még mindig az, amit kiejtenek. Az úgy is van, úgy is gondolják, így hát nem furcsa, hogy teljes mértékben értelmetlen amit mondd.
- Amíg az egyik természetfeletti a másik csak szimpla halandó - tudatom vele, mielőtt újra belém kötne, vagy tovább magyarázná ezt az értelmetlenséget, melynek újra csak: semmi értelme.
Fejemet enyhén megrázom újra csak, mintha az egész nem lenne fontos. De nem is az, igaz? Volt idő, amikor még mindenkit kijavítottam, amikor tévedett. Ezek már elmúltak, az enyészetté lettek.
Tapsát sem értem. Szemöldököm tovább ráncolom, homlokom ráncain lassan keresztrejtvényt lehet fejteni.
- Persze, hogy tudom, én engedtelek ki titeket - tekintek egy pillanatra el mellette, majd újra vissza rá. Fejemet enyhén félre hajtom. - Mindenki máshogy reagál a világra - vannak akiknek kérdései vannak, mint a tengeri szörnyetegnek. Nem, nem szörnyeteg, ő maga a Tenger. Vannak, akik elfogadják, volt olyan, aki próbált belemerülni az emberek adta kényelembe.
- Tudom - felelem röviden. Egy pillanatra lehunyom a szememet.
Pár másodperccel később, amikor kinyitom már a régi pompájában tündököl a kikötő. Az ókor terhes kikötőjét pillanthatjuk meg, tógába öltözött emberekkel, halászokkal, pajzsot viselő katánokkál. Illúzió csupán, a múlt egy darabja. Erőmet mégsem pazarlom tovább. Nem élvezheti sokáig a múlt színes képeit, mert újra a csöndes jelenben találhatjuk magunkat. - Mindent tudok - jelentem ki tömören.
Tudtam mindent. Hittem, hogy tudok mindent, ám ezt az ő létezésükkel foszlatta ezernyi darabra Isten. Erről neki mégsem kell tudnia. Egyelőre nem, később pedig eldől, hogy méltó e rá.
- A helyedben megválogatnám a szavaidat - tekintek féloldalasan rá, sokatmondóan. - Már csak azért is, mert neki köszönhetitek elsősorban a szabadságotokat. Nélküle senkinek sem lenne tudomása rólatok - vonom meg hetykén a vállamat.
A tények, amiket sokan igazságnak hívnak. Igazság, ami pedig mélységesen tud fájni az embernek, démonnak. De olykor még nekünk angyaloknak is.
Figyelmeztetésem ellenére mégis beszél. Ez ellen már tényleg nem tudok mit tenni, bölcsen csak csendben maradok. Kijelentésére mégis elhúzott szájjal bólintok, amolyan “az igen” arckifejezéssel. Vajon mit szólna, ha tudná, hogy képes vagyok elméjébe belelátni? Nos, leginkább azt, amit a legtöbben.
Gyáván megrettennének.
- Egy isteni lényről beszélsz. Csak úgy tudod elpusztítani, mint Istent. Sok sikert a feltalálásához. Meglehet, hogy hamarabb harapsz fűbe, mint végigvinnéd a terved. Miért vagy ennyire hálátlan? - teszem fel a kérdést újra visszatekintve a tenger irányába. Vállamat a romos falnak vetem, kezeimet pedig keresztbe fonom a mellkasomon.
Nem tekintek rá. A kéklő végtelenséget figyelem, elveszek benne. Mint azokban a szempárokba.
- A világ a tökéletes egyensúlyra épül. Isten elvette ennek az esélyét, amikor börtönébe zárta nővérét - jegyzem meg, mintegy mellékesen.
Nevet adtak nekem? Újra összevonom a szemöldököm. Mikor megteremtett, nem mondta ki a nevem, mégis tudtam, hogy mi az. Annyira egyértelműnek tűnt akkor.
- Ophilia - a menny irattárosa. Vagyis egykor az voltam, mióta száműztek a Földre? Egy senki lettem. - Miért nem érzed magadénak az Ő akaratát? Ennyire ellentmond a jellemeteknek? - vonom fel kérdőn a szemöldököm, amikor újra rátekintek.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



The prettiest smiles hide
the most pain...
And the kindest heart have
been broken in million pieces
Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Júl. 02, 2019 7:42 pm
Következő oldal


To Ophilia
I wonder if fears ever really go away,
or if they just lose their power over us.
leviathan  • Credit:

A szél kellemesen hűsítette egyébként vizes testem. Imádtam eme adottságot mellyel fajom rendelkezett. Főleg most ebben a lepusztult, lehetőségekkel teli világban amibe visszatértem. Bár még a mai napig bosszantó tény számomra, hogy az emberiség túlnyomó többsége kihalt mégis kezdtem megbarátkozni a dolgokkal. Utólag belegondolva nagyobb teret kaptam így a hódításra és a hatalom megszerzésére amelyre már születésem óta vágyok és amiért hajlandó voltam tulajdon, manipulatív anyámat is kivégezni.
Közeledve a nőhöz alaposan megfigyelem mit csinál. A romos falat tapogatta mintha várna tőle valamit vagy mint, aki még soha nem látott romokat a letűnt korokból. Közeledésem láthatóan nem zavarta talán észre sem vett egészen addig míg meg nem szólítottam. Felváltva tekintett rám és a tengerre majd végül megszólalt.
- Az emberi mivolt létezését? Tudod ez csak egy képletes szófordulat volt. De jobban átgondolva.. az ok amiért léteznek nem más mint az, hogy minden sakktáblára kellenek feláldozható, esendő parasztok. - nézek rá továbbra is kifejezéstelen arccal. Furcsállottam eme megfogalmazást és reakciót. Eddigi életem során, - ami valljuk be nem éppen a legrövidebb - kevés ilyen furcsa szerzettel találkoztam, de ez most mindegyiken túltett. Titokzatos volt mégis emberi szemmel elbűvölő.
Látszólag gondolataiba volt elmélyülve és alig akart foglalkozni azzal a ténnyel, hogy már nem egyedül tartózkodik itt. Nem mintha engem zavarna vagy lekötne a jelenléte, de ha már itt van talán megtudok Tőle egy-két dolgot. Szívesen bővítem az új világról kialakult képet a fejemben. S szerintem Ő ebben igenis hasznomra lehet.
- Jelen korban minden élő annak számít. - vonom meg vállaimat ismételten furcsa megjegyzésén. Azonban ezzel szöget ütött fejemben az, hogy mi is lehet Ő. A mellkasom előtt keresztbe font karjaim magam mellé hullanak le mintha ólomsúly lett volna rajtuk. A bemutatója és a szárny nyitogatás szinte egyből nyilvánvalóvá tette számomra, hogy mi is lehet s ahogy beszélt.. mintha tudná, hogy én mi vagyok.
- Ha már ennyire előreszaladtunk.. bár díjazom, Te vagy az első, aki tudja mi vagyok. - tapsolom meg lelkesen miközben láthatóvá teszem számára sárga, kígyószerű szemeimet. A tény, hogy pont egy angyalba botlottam nem zavart az pedig, hogy úgy néz ki tudja mi vagyok csak lelkessé tett azzal kapcsolatban, hogy beszédre méltónak tartsam.
- Sokkal szebb volt mielőtt lerombolták volna. - ismét beletúrtam a hajamba. Emlékeimben még él a kép erről a helyről bár nem éppen a nosztalgiázások híve vagyok. A múlt elmúlt és nem lehet meg nem történtté tenni.
- Ohh igen. Amara és az ő nevetséges parancsai. - nevetek fel hangosan. Tény hogy az adósa vagyok, de ez nem mindig lesz így. Ugyanazt a sorsot szánom neki mint anyáknak csak ahhoz kell még egy kis erő.
- Hogy őszinte legyek nem igazán hatnak meg bizonyos parancsok. Jobb szeretem azokat a dolgokat amikből hasznom is származik. Tény nagy haszon, hogy szabad lettem, de ez nem a világ csúcsa. - kacsintok rá. Ennél többet jelenleg nem szükséges tudnia így is fennáll a  lehetősége annak, hogy mindezt visszamondja annak a szajhának. Jelen helyzetemben pedig még nem lenne előnyös a harc. Könnyedén a földbe tiporna még mielőtt bármit is tehetnék. Előbb erőt kell gyűjtenem és befolyást kell szereznem minél többet. Ezt követően pedig jöhet majd a szó szerint szívbemarkoló cselekedet.
- Tudod ez az Amara nagyon hasonlít egy bizonyos személyre a múltból. A pusztítás a mindene és ezt szereti másokkal elvégeztetni. Csak szólok, hogy az a személy ha nem is hamar, de meghalt. - vonom meg nemtörődöm módon a vállaimat.
Azt már tudtam, hogy mi is a nő azt viszont nem, hogy ki és miért is tud ilyen dolgokat. Ez pedig még tovább fokozta a lelkesedésemet az iránt, hogy több információt tudjak belőle kiszedni.
- Most, hogy tudom mi vagy már csak azt kéne elárulni, hogy ki is vagy. Esetleg nevet adtak neked? - vonom kérdőre miközben felé fordítom fejem és ismét elé tárom kifejezéstelen arc szerkezetem. Ez egy a sok csodálatos képességem közül amit az elmúlt évezred alatt tökéletesre fejlesztettem.




Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Salamis, Greek Tumblr_oarii8pvuK1vq1u6ao1_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
689
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Júl. 02, 2019 5:50 pm
Következő oldal


To Seth
Fejem enyhén lehajtom, mikor kérdésem magamnak intézem. Hallom a távoli víz csobbanását, a tengercseppekkek könnyed hullását, ahogy újra eggyé vállnak a végtelennek tetsző felszínnel.
A víz, olyannyira rejtélyes, úgy vonza magához az embert, de az angyalt, a démont is, melyre igazán nincsenek is szavak. Szavak, melyeknek a mestere én lennék, most mégsem találom. Nem is keresem igazán. Hallom is, mégsem foglalkozok vele. Van más is? Az elmémet egy jégkék szempár tartja fogva. Fejemet enyhén megrázom. Léptek halk, surranó hangjára még most sem igazán figyelek fel.
Tenyerem továbbra is a boltíves épület maradványra simítom. Ujjaimat enyhén behajlítom, úgy, hogy végei érjék még a durva köveket.
Majd meghallok egy ismeretlen hangot. Szemeimet lassan nyitom ki, a sötétség után bántó a fény. Aprókat pislogva emelem fel fejemet és tekintek a hang irányába. A férfi vizes, szemöldököm enyhén ráncolom. Zöldes íriszeimet a kéklő tenger irányába vezetem, ahol a nap fénye bántóan tükröződik vissza. Majd vissza a férfira.
- Tévedés. A lélek feltételezi az emberi mi volt létezését, melyeknek a száma az utóbbi időben igazán megcsappant - kezdek bele, fejemet pedig akaratlanul is körbeforgatom. Tekintetemmel keresek legalább egy kósza lelket magam körül, ám nincsen. Évtizedek óta lakatlan a sziget, az ország, a kontinens. Gabriel kiirtott mindenkit, mégsem volt képes normális munkát végezni.
Nem tudom, hogy elfogadja-e az ajánlatom ezzel kapcsolatban. Azóta nem jelentkezett, de Ramiél sem utolsó találkozásunk óta. Bezzeg a jégszemű. Fejemet kissé megrázom, hogy kiverjem elmémből Őt.
- Lelket porhüvely vagyok, semmi több - nincs okom rejtegetni valódi kilétemet. Nem ember, ebben biztos vagyok. Testvérem sem lehet, hiszen mindannyiukat ismerem névről, arcról. Szóval maradnak a démonok, esetleg egy nephilim. Vagy… Ébenfekete szárnyaimat kibontom magam mögött, hogy tisztában legyen a kilétemmel.
- Te is egy vagy közülük - emlékeim, melyek nem a sajátjaim cikáznak gondolataimban. Megmutatta a tengeri szörnyek anyja, hogy ki is ő, mit tettek egykoron. Láttam “testvéreinek” arcát, neveket mégsem tudok hozzájuk párosítani. Ezzel mégis óriási előnybe részesített.
Ahogy én is őt, azzal, hogy megmutattam mivé lett a világ mióta bezárták őket.
Amara szolgája ő is, mégis megkérdezi, hogy mi járatban. Szemöldököm leheletnyit szűkítem össze.
Hangom tárgyilagos, mégis kedves. Az évmilliók alatt megszokott hanghordozást nem tudom levetkőzni. Tényként közlök mindent, mégis a hangszínemben van valami… Miként is szoktak fogalmazni mások? Melegséget hordoz magában.
- A tájat csodálom - felelem röviden. Egyelőre nincs okom válaszolni rá. - Amara parancsát kellene teljesítened, nem igaz? Nem éppen holt világokat meglátogatni - persze a nosztalgia az nagy úr tud lenni.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



The prettiest smiles hide
the most pain...
And the kindest heart have
been broken in million pieces
Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Júl. 01, 2019 10:56 pm
Következő oldal


To Ophilia
I wonder if fears ever really go away,
or if they just lose their power over us.
leviathan  • Credit:

Évszázadokkal ezelőtt Isten nem bírta nézni ahogy állítása szerint megfertőzzük szerencsétlen teremtményeit. Azokat a gyarló, esendő embereket. Pedig közel sem ez volt a célunk. Erőt adtunk a kezükbe reménykedve abban, hogy be tudjuk népesíteni a Földet. A hála több évszázadnyi börtön volt. Elzártak egy kietlen tájra ahol végig csak testvéreim bamba arcát tudtam bámulni miközben szabadulásomat terveztem.
Most pedig, évszázadokkal később, visszatérésünk örömére szembesülnünk kell azzal a ténnyel, hogy azok a mihaszna emberek szinte kihaltak. A legironikusabb, hogy nem a mi kezünk által akiktől annyira féltette az a drágalátos Isten porontyait hanem saját magának alkotott játékszerei választották csatatérnek a Földet ezzel leigázva minden élőt. Arcon köpték tulajdon atyjukat és elvették a benépesítési projektünk lehetőségét. Részben jót nevettem az egészen hiszen pont azok tették ezt akiknek meg kellett volna óvnia Őket.. leginkább Tőlünk, de míg mi raboskodtunk homokszem kerülhetett a gépezetbe.
Szerény személyem a világot jártam. Kerestem elveszett erőm és a lehetőséget, hogy visszaszerezzem azt. Bár az a boszorkány Amara adott egy kicsit és már teljesen képesek vagyunk elfedni illúziókkal igaz valónkat nekem ez nem volt elég. Ismét teremteni akartam és azok által pusztítani. Bosszúra szomjazom és meg akarom hágni a világot. Vissza akarom szerezni igaz és dicső hírnevünket amelyet elfeledtek az évszázadok során. Azonban akin ezt leverhetném, Isten, eltűnt. Kerestem még ily gyengén is, de nyomát se leltem. Ezt követően határoztam úgy, hogy magamhoz veszem a létező legnagyobb erőket a világon és kiirtom fattyait az angyalokat. Talán ezzel elő tudom majd csalogatni azt a hóbortos nyomorultat.
Mint az elmúlt időszakban számtalanszor most is Egyiptom területeit tapostam. Sokkal könnyebben tudtam haza környezetben gondolkodni. Talán a bezártság okozta elferdült baromság az egész, de mégis eleget tettem neki minden alkalommal amikor úgy éreztem, hogy elakadtam.
A Nílus partján álldogáltam és a hatalmas piramisokat és azok körvonalait vizslattam. Furcsa, hogy ezek építésekor valahányan jelen voltunk és megannyi ember élt itt. Most pedig egy kietlen, lepusztult bár még így is pompás táj volt. Sóhajtottam egyet. Kezdett elegem lenni a hazai tájjal általában ha huzamosabb ideig tartózkodok itt testvéreim jutnak eszembe akikről jelenleg szinte semmit tudok és örülnék ha még egy ideig ez így is maradna. Elég gond az nekem, hogy erőm lényeges része elvezett nem kell még az a hét agyoniskolázott ide. Nem is agyaltam sokáig a távozáson. Beléptem a vízbe majd az első olyan helyre juttattam magam, ami eszembe jutott.
Egész hamar értem célba bár pontosan még magam sem tudtam hova kergettem el magam testvéreim gondolata elől. Csak akkor tudatosul ez bennem mikor hosszú léptekkel siettem a partra. Beletúrtam hajamba, hátra simítva ezzel fejemen. Tény a borotvával megbarátkoztam már, de a hajvágás nem volt az erősségem.
Körbepillantottam és egyből rájöttem hol vagyok. Görög földre érkeztem azon belül is ha jól emlékszem akkor Salamisba. Korábban, évszázadokkal ezelőtt amikor a jelen romjai még csak épültek jártam itt. Elszomorító volt látni, hogy mit tettek ezzel a csodálatos hellyel is. Viszont még mielőtt elmerültem volna gondolataimba egy női alakra leszek figyelmes a romos falak között. Szőke haja fátyolként omlott le fejéről és bár elég távol volt mégis oly ismerősnek tűnt. Mintha találkoztam volna vele, de nem tudom hol, miért és ki ez. Grimaszolva űzöm el gondolataimat amik a nőt illetik. A céljaim fontosabbak mint apró, átfutó gondolatok. Azonban a tudat, hogy ismerős nem hagyott nyugodni. Végül egy hatalmas sóhaj kíséretében elindultam felé. Bíztam benne, hogy szóra tudom bírni és választ kapok a kérdésre amely annyira foglalkoztatott vele kapcsolatban.
- No lám. Egy kósza lélek. - szólítom meg semleges hangnemben, komor arccal amikor elég közel érek hozzá. Amint közvetlen közelébe érek szó nélkül állok meg körülbelül másfél karnyújtásnyira tőle és jómagam is a tengert kezdem kémlelni.
- Mi járatban? - fonom össze karjaimat mellkasom előtt.



Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Salamis, Greek Tumblr_oarii8pvuK1vq1u6ao1_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
689
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Júl. 01, 2019 7:10 pm
Következő oldal


To Seth
Az emberiség évtizedes pusztításai kihatással voltak a Földre, a környezetre. A mohóság, a becsvágy és a hatalom nem ismert határokat. Kihaltak azok, akik még vala foglalkoztak a természet kincseivel, csodáival. Gyarló módon képesek voltak saját épített világukat az előtérbe helyezni, kiírtva bármit és bárkit, aki az útjukban állt.
Orgyilkosok, olajmágnások a pusztulás szélére sodorta a világot. Azt hitték, hogy ennél rosszabb, már nem lehet. Meglehet, Isten is ezért lépett le, nem igaz?
Gabriel tetteinek nagy részével sokáig nem értettem egyet. Nem értettem, miért kell a végtelen öldöklés eszközéhez folyamodnia. Egy jótékony hatása mégis volt az egésznek. A Föld ökoszisztémája helyre állt. Az emberi kéz nem veszélyeztette az erdőket, vizeket, hegységeket. A nyár nem lesz egyre melegebb, ahogy a tél is egyre fagyosabb. Az egyensúly megteremtődött az évszakok között, ahogy az egykor el volt rendelve. Amiként egykor megteremtette Isten.
S mégis honnan jutott ez most eszembe?
Szalamisz szigetén állva figyelem az egykori kikötőről a kéklő tengert. A nap hiába tűz a magasból, mégsem érzem a rekkenő hőséget, mely elolvasztaná még az angyalokat is. A szél gyengéden permetezi arcomba a hullámok által felcsapott apró hűs szemcséket. Szemeimet lehunyva élvezem a nap kellemes melegét, a hűs szellővel, mely hozzájárult ehhez. Kezemet óvatosan simítom a boltívre. Ősi kövek, melyeket gondos kezek rakták. Melyek mégis az idő múlásának ellenálltak. Megnyugtató számomra ez az apróság. Csodálom az emberi építészetet, mégis az utóbbi időben egyre többször nézem le.
Emlékeimbe az egykori csatát idézem magam elé. Az emberek hősöknek tartották a görögöket az ádáz perzsákkal szembe, holott ha az ember belegondol minden csak nézőpont kérdése. Mégis a tudattól furcsa az egész. Becsvágyónak hittem Xerxészt, ki nem akart mást, csak hatalmat, aki nem csak azért terjeszkedett, mert az új föld meghódításával, új termőföldekkel népének segítene.
Láttam valamit annak a kígyónak az emlékeibe. Mintha egy látomás lett volna, de volt itt a csatában valaki, akire nem emlékszem.
Az irattárosi lét egyben tud áldás és átok is lenni. Minden egyes emberi lényre emlékszem, aki valaha megszületett a Földön. Minden bogár, rovar, emlős, hal életével tisztában vagyok. Figyelmemet a fű lassú növése sem kerülhette el. De azok a kígyói szempárok.
Tudom, hogy egy leviatán volt. Ismerem az arcát az emlékből, ám nem tudom a nevét. De tudom, hogy veszélyes lehet. Magam sem értem, hogy miért érdekel, hiszen Amara szolgálatában áll Ő is. Mégis rossz előérzet fog el vele szemben. Nem vagyok jártas az emberi pszichológiában. Az eseményeket mindig is tényként figyeltem odafentről. Nem tudom meghatározni azokat a mintákat, mely figyelmeztetnének azzal kapcsolatban, hogy valaki rosszra készül. Kegyetlenségre. Vele szemben azonban…
De mégis miért? Hiszen a többi kígyó sem ártatlan. Nem véletlenül lettek elzárva. Veszélyesek voltak, ám nem ölték meg őket. Az arkok nem, Isten sem, ám emlékeinket elvette. Frusztráló a tudat. Miért? Miért tette ezt?
Nekem mindenről tudnom Kell. Mégis mit gondolt milyen érzés lesz…
Érzések. Amik nálunk nem is léteznek. Bosszant a tudata azonban, hogy ennyit érek. Nem emlékszem, nem ismerek dolgokat, vagy épp máshogy. Alapjaiban kérdőjelezem meg a tudást, mit birtoklok.
Lassú sóhaj hagyja el ajkaimat, szemeimet óvatosan nyitom ki.
- Mégis mit keresel itt, Ophilia? Mit vársz a tengertől? Hogy elmondja, azt amit nem ismersz? - az emlékek, bárhányszor játszom is vissza elmémbe nem fog közelebb hozni. A roncsok, mely a tenger mélyén pihennek nem rejt gyógyírt a fájdalmamra, mely a tanácstalanság okoz nekem.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



The prettiest smiles hide
the most pain...
And the kindest heart have
been broken in million pieces

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Salamis, Greek Tumblr_oarii8pvuK1vq1u6ao1_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
689
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Júl. 01, 2019 7:05 pm
Következő oldal


Pic':
 


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



The prettiest smiles hide
the most pain...
And the kindest heart have
been broken in million pieces
Ajánlott tartalom

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég :: 1 Bot




• Fajaink száma •
Arkangyal
7/5
Leviatán
8/4
Angyal
6
Démon
11
Bukott Angyal
2
Ember
2
Félvér
3
Harcos Angyal
5
Vadász
9
Nephilim
3