The Tunnel Club

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


The Tunnel Club - Page 2 T2LBKvp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
119
☩ Play by :
Maxence Danet-Fauvel
☩ Korom :
28
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Május 26, 2019 8:36 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


We are not alive
Alex & Cole
────────────── ──────────────
« Szószám; 756 • Zene; Brother Louie »
Stay, cause then the flames grow higher.
Ma esti beszélgetőpartnerem hosszú körmei oldalról karistolják az arcomat, mikor közelebb húz magához, hogy a fülembe suttoghasson párat a legintimebb vágyai közül. Egészen közel helyezkedett hozzám nemrég, mikor visszatértem az italával, és azóta a meztelen comjának oldala az enyémhez nyomódik; most keresztbe pakolja rajta a másikat is, hogy a vádliját is érezhessem a farmerom anyagához simulni. Tudom, hogy ez nagyjából a beszélgetés végét jelöli és valami egyészen másnak a kezdetét, mégsem bátorítom tovább úgy, ahogy eddig tettem; sokkal részegebb, mint én, azt viszont nem tudom megállapítani, hogy többet ivott-e, vagy egyszerűen csak gyakorlatbeli a kettőnk közti különbség. A karom ugyan a háta mögött nyomódik a kopott bárkanapé támlájának, a tenyerem pedig a derekán nyugszik, mégsem díjazom ígérettel az ajánlatát – még nem akarok menni, mert akkor biztosan emlékezni fogok erre az egészre. Ahhoz viszont, hogy egyhelyben üljek egész éjszaka, szintén nincs sok kedvem, így nem gondolkozom rajta tovább; felé hajolok egy megadó csókra.
A mozdulat közepén látom meg az ismerős alakot a szemem sarkából, amint megáll és újra elindul, és bár a testtartása nem éppen a vadászok szokásos büszkeségéről árulkodik, sikerül beazonosítanom Alexet. A mosdók irányába megy, jobbra-balra dülöngélve egy sörösüveggel a kezében; a vele szemből jövők alig tudnak kitérni előle, ahogy sietve egyensúlyozik. Messzebb húzódom a lánytól. Muszáj, mert nem tudom, mit csináljak, hogy a közepesen józan eszemre hallgatva itt maradjak-e, ahol pontosan azt kapom, amit kérek és amit akarok, vagy a lelkiismeretemre, ami azt súgja, tartozom neki egy bocsánatkéréssel. És azt hiszem, hogy a szívem is utóbbi mellett érvelne, ha számára is hagynék beleszólást.
Megmondom, hogy pisilnem kell és felállok. Csalódottnak tűnik, de nem kell sokáig nyugtatnom, mert azt válaszolja, nem megy sehová. Persze kötve hiszem, hogy ha nem jövök vissza néhány percen belül, ugyanitt találom majd, mert pontosan olyan, mint én: a hangos zenén, a vakító fényeken és az alkohol mámorán keresztül üldözi azt, amire igazán vágyik.
Nem nézek vissza, mikor a pult előtt sorakozó tömegnek hála meg kell torpannom a sarkon, mert nem érdekel többé, mi történik mögöttem. Kikerülöm az utamba kerülő embereket és magabiztosan nyitom ki a WC nyikorgó ajtaját, mert nem látom Alexet a környéken lézengeni.
Először bent sem veszem észre és zavaró meglepetésként ér, mikor kidugja a fejét egy nyitott ajtó mögül, homályos tekintete pedig az enyémbe fúródik egy futó pillanatra. Akárki más belezavarodna a köszönésébe, én azonban azt hiszem, hogy értem, mit akart mondani. Pontosan ezért csinálok úgy, mintha ott sem lenne, elsietek mellette és egyenesen a piszoárokhoz megyek, mintha egyedül a véletlen érdeme lenne a találkozásunk. Kint ugyan tényleg véletlen futottunk össze, ide már okkal jöttem utána, hiába tettetem éppen, hogy nincs számára mondanivalóm; őszintén szólva csak a felkészülési időt tolom ki, míg megfogalmazom magamban a mondatokat.
Addig csend honol a helyiségben, ha eltekintünk a tánctérről beszűrődő ritmusos lüktetéstől és a csempén kopogó lépteimtől. Pisilek. Gondolkozom. Visszasétálok és kezet mosok, és a tükörben őt figyelem, ha nem néz felém, végül a fülkéjével szembeni kagylónak dőlök. Alex nem néz ki jól – pont olyan, mint a többi részeg a város összes többi klubjának koszos mosdójában, és még össze sem hányta magát – önmagához képest viszont talán nem is lehetne rosszabbul. Úgy tűnik, hogy még egy sör és számára vége a bulinak, kihunynak a fények és nem fogja zavarni, milyen kemény és kényelmetlen az elválasztó fal faanyaga. Ezek átlagos körülményei ugyan egy hosszú éjszakának, de nem nála, aki minden egyes döntését józanul akarja meghozni és aki nem iszik egy-két pohárnál többet még munka után sem, hogy biztosan átlásson a flörtölésemen.
– Segítsek valamiben? – kérdezem őt méregetve, miközben az egyik karomat keresztbe rakom magam előtt, a másikkal pedig rákönyökölök, s a mutatóujjam oldalával a számat kezdem piszkálni. Ennél rosszabb kérdések is átfutottak az agyamon a választott előtt, például, hogy „mi a helyzet?”, „jól vagy?”, vagy éppen, hogy „haragszol-e rám?”. Mind értelmetlennek és túlságosan egyértelműnek tűnik egyszerre, és nem hiszem, hogy értelmes választ kapnék rájuk, maradok tehát a semleges hangvételnél.
Bármit is mondjon, nem akarom csak úgy itt hagyni egy wc mellett ülve, de egyáltalán ilyen állapotban egy szórakozóhely közepén, ahol akárki felismerheti. Nem mindenki lelkesedik ugyanis a vadászok iránt. Sóhajtva hajolok le hozzá, hogy elvegyem az üvegét, aminek a tartalmát hátat fordítva a csapba is öntöm. Kicsit kiöblítem, mielőtt újra tölteném hidegvízzel.
– Tessék – nyújtom vissza ezután, és ha nem akarná elvenni, elkapom a kezét, hogy kinyithassam és összezárhassam az ujjait az üveg körül. Visszahátrálok a falhoz, amíg kitalálom, mit kezdjek most vele, vagy hogy csináljak-e valami mást egyáltalán. Elvégre nem az én dolgom és felelősségem, mit művel és hogy mi történik vele, de ekkor már tudom, hogy győzni fog felettem az iránta érzett elfogultság.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


The Tunnel Club - Page 2 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
291
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
20
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Május 25, 2019 10:28 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


We are not alive
Cole & Alexander
────────────── ──────────────
« Szószám; 662 • Zene; Drift »
« Dreaming of some distant land,
Fighting out of my consciousness »
Forró, akadozó lélegzetet sóhajtok ki a számon keresztül, ahogy elnehezülő fejem oldalra bicsaklik a vállam irányába, a füleimben már egészen tompán dübörgő zene ritmusára. Újabb este, újabb szórakozóhely, újabb, a feledésnek szentelt momentumok. Eddig behunyt szemeim lustán nyílnak fel, ködös felületükön megtörnek az élénk, színes fények, amelyek ezúttal sem hagynak cserben; egybefüggő, de mégis állandóan vibráló, váltakozó valójukkal megteremtenek egy titkos, csak nekem létező világot, amiben kényem-kedvem szerint merülhetek alá - vagy éppen fölé. Nincsenek benne emberek, sem megoldandó problémák, egyszerű és mégis megfejthetetlen, olyan, amin egy pillanatra sem jut eszemben gondolkodni, és ez pontosan így jó.
Addig, amíg valaki nekem nem csapódik a zsúfolt, szűkös tánctéren. Az állam egyenesbe billen, mintha egy álomból ráztak volna fel, de mire oldalra nézek, nem tudnám megmondani, hogy ki esett nekem, és igazából nem is érdekel. A kezem automatikusan emelkedik, az ujjaim között tartott üveg pedig odafigyelés nélkül simul a számra, hogy újabb kortynyi sörrel áztathassa tovább a torkomat. Csak mikor már lenyeltem, akkor döbbenek rá, néhány perccel - perccel? - ezelőtt sem akartam többet inni, mert míg a tudatomnak jól esik a körhinta, ami minden letudott itallal egyre sietősebben forog s hullámzik fel-alá, addig a gyomromnak közel sem, és azt hiszem most jutottam el a töréspontra.
Mélyet szippantok az orromon át a helyiség áporodott, izzadtság szagú levegőjéből, mielőtt fordulnék egyet és a táncolók sűrűjéből elindulnék kifele, a mosdók irányába. Az üveget persze változatlanul a kezemben szorongatom, mintha az életem függne tőle, és tulajdonképpen ez így is van. Minél több öntudatlan órát, napot töltök el, annál később kell összeszednem magamat és megtennem, amit kieszeltem a helyzetem orvoslására.
A kényelmetlen és nem kívánt gondolatra megint inni támad kedvem a sörből, a mozdulatban azonban határozottan megakadok, amikor az ülősarkok közelében elhaladva egy nagyon is ismerős alakot vélek felfedezni. Pislognom kell párat, mert a józanságomban már egyáltalán nem bízok, de bárhogyan is nézzem, a „kedvenc” informátorom ücsörög ott, szorosan összeölelkezve egy lánnyal.
Ajkaim gúnyos és egyben hitetlen mosolyra futnak, amint hirtelen a helyére ugrik a fejemben az utóbbi hetek egyik nagy rejtélye, és ami készségesen hozzátoldott az álmatlan éjszakáimhoz. Persze, hogy nem akart semmit tőlem, amikor nem is gondolt semmit komolyan.
Azt hiszem, jobban kellene ennek bántania, mint amit most érzek, noha azok után, ami mostanság történt velem, ez az egész legfeljebb már csak a romlott hab lehet a szartortán. Úgy döntök, hogy nem ér meg egy szót se az egész, meg amúgy is, változatlanul fel akar fordulni a gyomrom… Tény, ezúttal még intenzívebben.
A mosdó ajtaján szinte átesek, ahogy belököm magam előtt, és az egyik fülkébe lépve sem nagyon törődök a ki-bejárati alkalmatossággal; tárva nyitva hagyom, miután leültem a hűvös, koszos kőpadlóra a vécécsésze előtt. Rosszabbul néz ki, mint ahogyan a hasam érzi magát, szóval egy kicsit odébb csúszva nekidöntöm a hátamat a két fülkét elválasztó falapnak, és ismét mély levegőt veszek. Most érzem meg igazán, hogy a testem fel akar gyulladni - éppen, csak nem gőzölögnek a tincseim, amelyek nedvesen tapadnak a homlokomra -, hogy a mellkasom kellemetlenül szorít, és hogy minden pillanattal egyre nehezebb a levegővétel. Nyilvánvalóan egy kiadós hányás megoldaná a problémát, de attól tartok, az imént látottakra mégsem voltam teljesen közönyös; bennem rekesztett mindent a kettejük látványa.
Lehunyom a szemeimet, miközben a fejemet egy halk nyögés kíséretében a falnak koccantom. A szédülésem hatványozódik, a kis színkavalkád-világom pedig sürgetően hívogat magához, hogy kikapcsolhasson a tudatom és újfent elfelejthessek mindent, ami a legkisebb kellemetlenséget is okozhatná. Csakhogy mielőtt megadhatnám magamat a kábulatnak, a mosdó ajtaja kinyílik, és valamilyen elfuserált okból kifolyólag szükségét érzem annak, hogy megnézzem, ki az.
- Ezt el se hiszem - morranok fel egy hitetlen nevetéssel karöltve, habár lehetséges, hogy kizárólag a fejemben hangzik értelmesnek és kontrolláltnak a kijelentés, egyébként meg összefolyva csordulnak le a szörnyen kiszáradt ajkaimról a szavak. Valószínűbb ez utóbbi. Legszívesebben helyből felpattannék és tovább is állnék a törzshelyemmé vált mosdók egyik hánytatott sorsú példányából, azonban rá kell döbbenjek, egyelőre a kisujjam megmozdításához is alig találok magamban erőt, nemhogy a feltápászkodáshoz. A szemeimet forgatva szusszanok egy nagyot és türelmetlent.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


The Tunnel Club - Page 2 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
291
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
20
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Május 25, 2019 7:16 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Kép:
 
Ajánlott tartalom

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon
Nincs


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 12 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 12 vendég :: 1 Bot




• Fajaink száma •
Arkangyal
7/5
Leviatán
8/3
Angyal
6
Démon
12
Bukott Angyal
2
Ember
3
Félvér
3
Harcos Angyal
5
Vadász
10
Nephilim
3