Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


Bestiárium Xs6BoYF
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
700
☩ Rang :
Staff
☩ Képességem :
Admini erők uralkodnak bennem
☩ Multi :
Raiden, Cassael
☩ Play by :
Jason Momoa, Misha Collins
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 21, 2019 6:33 pm
Következő oldal


Bestiárium



Frissítve: 2019. 04. 21.

Alap információk - Fontos!

• Ezt a leírást a játék színesítésére hoztuk létre, a megadott szempontok alapján nyugodtan kijátszhatóak (de nem regisztrálhatóak) a felsorolt fajok! Kérünk titeket, hogy vegyétek figyelembe, amennyiben egy lényhez ritka előfordulást jegyeztünk fel, illetve ha kimondottan nehéz őket fellelni.

• A lista a játék előrehaladtával bővülni fog kalandok, egyéni mesék által, vagy szimpla frissítéssel, erről fogunk tájékoztatást küldeni. Kérünk titeket, hogy ne vezessetek be önkényesen olyan lényeket, amelyek a bestiáriumban nem szerepelnek. Cserébe mindenféle ötletet szívesen veszünk, várunk a fő fiókunkon!


Gyűjtemény
Wendigo
Egykor emberi lények voltak, akiket megérintett a bennük élő sötétség. Létezett egykor egy démon, ki úgy vélte mókázik a vadonban élő emberekkel. Haszonállataikat elátkozta, hogy kijátssza az alkukötést és a pokol hű szolgájává tegye őket. Csakhogy akarata balul sült el az átokhoz használt borostyánnak hála. Minél több ilyen elátkozott állatot ettek meg a halandók, annál jobban vesztették el emberi mivoltukat. Testük súlyos változásokon esett át. Karjuk, lábuk megnőtt, fejük is nyúlánkabb lett, bőrük színe pedig hajazott a vulkanikus fekete földre. Ábrázolásuk sokszor egy agancsos rénszarvas feje, hiszen előfordul, hogy a vadonban élő állatok bőrét, koponyáját húzzák magukra.
Lelkük örökre elveszett, nem jutnak sem a Mennybe, sem a Pokolba. Ösztönlénnyé vált emberek ők csupán.
Egy idő után nem volt számukra elég az állati hús, másra vágytak, méghozzá emberre. A vadonban élő egykori őslakosokra vadásztak, élőhelyük pedig az erdők mélye volt. Ám ha nem jutnak elég táplálékhoz? Lassan kipusztulnak. Gabriel irtása óta létszámuk emiatt megcsappant, a vadonban vagy kisebb falvakban élő emberekre vadásznak, amíg találnak még élő szakadárt vagy könnyen elérhető áldozatot.
Elpusztításuk direkt módja a borostyánban rejlik, amely legyengíti őket, de ahhoz, hogy végérvényesen megölje őket valaki, ahhoz a borostyánt ezüst pengével szükséges ötvözni.


Peryton
Mennyei kis teremtmények. Fejük akár a nyúlé, hosszúkás fülük is hasonlít hozzájuk, még testük is. Apró kis lábaikkal könnyedén és gyorsan ugrálják körbe a területet, azonban lapockáikból eredve, testük méretével megegyező szárnyak helyezkednek el a hátukon. Fülük és szárnyaik vége is fekete, farkuk pedig nem bolyhos, hanem mint egy macskáé tekereg körülöttük. Isten a négy folyóban lévő lelkek őrzésére teremtette meg őket. Noha az édent angyalok is őrzik, az ő feladatuk merőben más.
Az ott nyugvó lelkek számára a legszebb emlékeket hozzák elő. Emlékeztetik őket a földi életük legszebb pillanataira és életükre. Ugyanezt képesek kiváltani az angyalokból is. Békés lények, senkinek sem képesek ártani, mégis kíváncsiak, ez pedig sokszor a vesztüket okozhatja. Amara a Mennyek bezárásával az összes perytont a Földre száműzte, ahogy a démonkutyákat és impeket a Pokolból. Alakjukat nem vesztették el, hiszen nem önszántukból hagyták el otthonukat.


Ewran
Nyúlánk testű, emberi formájú apró lények. Nagyságuk alig nagyobb egy tenyérnél, lapockájukból hártyaszerű szárnyak nyúlnak a magasba. Egykor perytonok voltak, akik túl kíváncsiak voltak és engedély nélkül lemerészkedtek az emberek világába. Isten nem halállal büntette őket, hanem örök száműzetéssel, ráadásul eredeti alakjukhoz képest eltorzult formájukba kénytelenek élni a Földön. Az évezredek folyamán ijedős lényekké váltak. Szeretnének segíteni az embereken, de tudják, hogy nem mindig tehetik meg. Óvatosan közelednek feléjük, nehéz a bizalmukat elnyerni már. Rejtőzve élnek az erdők rejtekébe, fák lombjain. Eme életmódhoz kényszerültek, ugyanis vérük értékes, a legtöbb átkot vagy rúnát képes megtörni, emiatt a démonok előszeretettel vadásszák őket. Az elkapott példányokat régebben a Pokolban kínozták, kísérleteket folytattak rajtuk, ám hamar halálukat lelték. Visszatérésük a Mennybe lehetetlen.  


Szellemek
Az emberek vagy a Mennybe vagy a Pokolba kerülnek a halálukat követően - esetleg képtelenek meghalni, ha felborul a világ rendje -, ennek okán a hétköznapi értelemben vett szellemek nem léteznek. Ellenben létezett egy elátkozott tükör, amelybe ha belenézett valaki, aki élete során elkövetett bármilyen bűnt, onnantól kezdve a lelkével tartozott a tárgynak. Vagyis a halála után a tükör fogságába esett a lelke. Ez a tükör később darabjaira tört, csakhogy részeit számos másik elkészítéséhez felhasználták, továbbörökítve az átkát, így megbecsülni sem lehet, hány lélek esett áldozatul pontosan bennük.
Amara Pokol és Menny bezáró ténykedése valamilyen okból kifolyólag erre a mini kárhozat-világra is hatással volt, így az eddig ott raboskodó és hánykolódó lelkek kiszabadultak. Az évszázadok, ezredek során azonban torzzá váltak, bosszúvágyóvá lettek. Ugyanazt a kínt és fájdalmat akarják okozni, amit megéltek a tükrökben, ölni is képesek volnának, ha meg tudnának halni az emberek. Ennek híján marad az áldozataik terrorizálása éjszaka, hol csak a tárgyak leverésével, ajtók csapkodásával, ám a tárgyak közvetítésében bántani is képesek a kiszemeltjüket. Megjelenésük áttetsző, fátyolszerű, lidérces, ha úgy tetszik, de alig ismerhető fel rajtuk egykori emberi valójuk. Képesek láthatatlanná válni az emberi szemek előtt, a démonok és angyalok elől azonban nem bújhatnak az álcájuk mögé.
A szellemekről keveset tudni, viszont elképzelhető, hogy akiket sikerül az őrületbe kergetniük, azok később a világ rendjének helyreállásával csakugyan a tükörnek fognak tartoznak a lelkükkel.
Egyébként érzékenyek a vasra, a vakító fényre, de elpusztítani csak úgy lehet őket, ha szemben tartanak velük egy tükröt.


Tündérek
Intelligens, ámde alattomos népek. Azon szirének leszármazottai, akiket még Calypso teremtett hajdanán, de míg a sellők pusztulásra ítéltettek, ezek a furfangos kis lények megmaradtak. Élőhelyük változatos: akadnak vízi népek, erdeiek, hegyekben lakók és a házak falai között sunnyogók, a kavicsok alatt rejtezők vagy éppen a virágszirmok közt bujdosók. Küllemük is változatos, lehetnek kicsik is, nagyok is, bár többségével rémisztő, iszonytató a megjelenésük, amit legfőbb képességükkel, az illúziókeltéssel palástolnak az emberek elől. Akiket egyébként nagyon szeretnek; hol segíteni, hol megviccelni, de vannak köztük, akik odáig is elmennek, hogy emberi csecsemőket cserélnek el kavicsokra annak érdekében, sajátjukként nevelhessenek egy halandót. Ártalmatlanabbak is előfordulnak persze közöttük, például akik egyszerűen az otthonokat vagy a természetet óvják.
Jellemzőik és képességeik szerteágazósága nem vitás, de vannak közös pontok; hazudni nem képesek, imádják az embereket, a vágyakat kiolvassák bárki fejéből, büszkék s sértődékenyek, illetve az illúziók és a báj mesterei. Egyébként óvakodnak a vastól, a haláluk biztosítéka, ha valaki lélekkel használja ellenük, ám a cukrot sem állják, miként kénytelenek minden szemet megszámolni, ha kiszórják elébbük. Furcsa jellemzőjük még, hogy valódi megjelenésüket minden szemfényvesztés nélkül le tudják cserélni egy fénygömbére - sokan tévesztették már össze őket a szentjánosbogarakkal.


Fertőzöttek
Egykor emberek voltak, ám Amara kiszabadulásakor sokak vesztették el a lelküket, amíg ő erőt gyűjtött magának a fennmaradó városokból. Ez még nem tette őket feltétlen szörnyeteggé, azonban a később felbukkanó fekete füst a többségükre nagy hatással volt, végérvényesen beléjük költözött, és addig-addig keringett bennük, míg végül az egykori valójukból nem maradt semmi sem. Ösztönlényekké váltak, akiket a pusztítás hajt, mindent és mindenkit szét akarnak tépni, ami/aki eléjük keveredik - foggal, körömmel… Egyelőre nem elterjedtek, valahol még egyetlen eggyel sem találkoztak, hiszen folyamatos az átalakulásuk: először csak a negatív, erőszakos gondolatok fészkelődnek az elméjükbe, aminek sokáig ellen tudnak állni, de eljön az a pont, amikor nem tudnak parancsolni a késztetéseiknek, s onnantól kezdve nincs megállás a lejtőn. Mivel az emberi szükségleteik kielégítésére többé nem tartanak igényt, ezért előbb-utóbb meghalnának, csakhogy a bennük lakozó sötétség kitartóan élteti őket. A régóta sínylődő fertőzöttek bőre elszürkül, szemük opálossá válik.
Nem egyszerű megölni őket, egyedül a lefejezés, ami hatásos ellenük.


Impek
A Pokol démonai által gyakran használt lények. Magasságuk egy, maximum másfél méter, arcuk leginkább egy denevérére hasonlít, hátukból két, röpképes bőrszárny áll ki. Bőrükön kevés szőrzet van, lábaik és kezeik karmokban végződnek. A Pokol bugyraiban rajokba tömörülve élnek a hegyekben. Intelligenciájuk humanoid formájuk ellenére meglehetősen alacsony, de az egyszerű utasításokat könnyen felfogják, és végre hajtják (mint pl.: „vidd ezt el ennek és ennek”, „takarítsd össze ezt-azt” stb). Harcra nem érdemes őket használni, mert bár igen gyorsak, az apró éles fogaikon és karmaikon kívül mást nem tudnak használni és azok sem effektívek. Arról nem is beszélve, hogy rendkívül gyáva népség: már a náluk magasabb egyéntől is tartanak. Ha megtámadják őket, visszasietnek ahhoz, aki éppen megidézte őket. Nem kifejezetten szeretnek szolgáskodni. Előfordul, hogy az idősebb egyedek türelmetlenek, vagy hisztisek lesznek, ha alávaló munkát kapnak - mint ahogyan arra használni is szokták őket. Egy fenyegetés, vagy mérges pillantás általában helyre zökkenti őket és követik az utasításokat.
A sót nem tudják átlépni, a szenteltvíz pedig marja a bőrüket, és tulajdonképpen bármivel megölhetőek, amennyiben halálos sebet kapnak.
A démonok meg tudják őket idézni néhány órára, azután visszakerülnek az eredeti helyükre, ami korábban a Pokol valamely vidéke volt, ám a bezárultával már mindannyian a Földet járják, és igen csak sokan vannak. Viszonylagos szabadságuk révén ráadásul fellelhetőek elkanászodott, engedetlen, sőt, agresszív példányok is.


Pokolkutya
A rangosabb démonok „házi kedvencei”. Az ebek hűségesek, és legalább olyan értelmesek, mint a földi kutyák. Marmagasságuk a fél métert is elérheti. Erős állkapcsaik vannak, hegyes fogaikkal könnyen tépnek szét bármit. Hátrányuk, hogy könnyen elterelhető a figyelmük, a sót nem tudják átlépni és viszonylag egyszerű a megölésük is, ha jó helyre céloznak a testén (szív). Korábban az volt a bevett szokás, hogy a Pokolban falkákban élő egyedekből a démonok elkaptak egyet-egyet, majd beidomították őket őrzésre, vagy harcra, mivelhogy engedelmesek és könnyen is tanulnak.
Azok a démonok, akik alkut kötöttek, de az emberek valamilyen módon kicselezték őket és a halálukat, általában a pokolkutyákat uszították rá az illetőre, valamilyen nyomot hagyva az emberen: szagot például, ami által a kutya követni tudta az áldozatot. Minekután az emberi szemnek láthatatlanok, őket már nehezebben tudták elkerülni a szerencséjüket próbálók.

A démonok meg tudják őket idézni néhány órára, azután visszakerülnek az eredeti helyükre, ami korábban a Pokol valamely vidéke volt, ám a bezárultával már mindannyian a Földet járják, és igen csak sokan vannak. Főleg az idomítatlan, vad példányokból.


Parazita
Ezek a hosszúkás és viszonylag kicsi férgek korábban a Pokol kénköves földjében éltek. Igen csak kevesen voltak a közel sem ideális klíma okán, olyannyira, hogy egy idő után kihaltnak nyilvánították őket a démonok. Egy-egy példány azonban megmaradt, és miután a Pokol bezárult, ők is a felszínre kerültek. A vizekbe és nedves környezetbe húzódtak, ahol lassacskán szaporodásnak indultak, igaz, csak ott, ahol mindemellett a meleg is biztosítva volt.
Eltartott egy ideig, amíg rátaláltak a megfelelő peterakó helyre, avagy az emberi testre, azóta viszont ugrásszerűen megnőtt a számuk. Áldozatukba akár a bőrön keresztül is berágják magukat, azonban gyakoribb, hogy valamelyik testnyílást választják a gazdatest elfoglalására. Általában addig bírja ki egy ember a megszállást, amíg a paraziták következő generációja kikel benne, ugyanis már egyetlen féreg is rengeteg vizet elszív a testből, de 2-3 darab élősködése egyenlő a halállal (ideiglenesen, hisz akinek van lelke, az feltámad). Végül a gazdatest összeaszódik, a paraziták pedig tovább állnak a következőhöz.
A túl nagy forróságot és a száraz helyeket sem kedvelik, erre lehet alapozni a kiűzésüket, illetve az elektromossággal sincsenek jó barátságban. Ha egyszer kikerültek egy testből, bármivel meg lehet őket ölni, akár a rájuk taposással, csak győzze elkapni őket bárki, hiszen meglehetősen fürgék.



Credit: a leírásokat a Supernatural, a Magicians wiki és saját ötletek alapján dolgozta ki nektek a Staff.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Bad Boys
 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 18 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 12 vendég :: 1 Bot




• Fajaink száma •
Arkangyal
7/4
Leviatán
8/3
Angyal
5
Démon
9
Bukott Angyal
2
Ember
1
Félvér
3
Harcos Angyal
4
Vadász
11
Nephilim
3