Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Hell or Heaven


Versailles Xs6BoYF
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
718
☩ Rang :
Staff
☩ Képességem :
Admini erők uralkodnak bennem
☩ Multi :
Raiden, Cassael
☩ Play by :
Jason Momoa, Misha Collins
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Aug. 12, 2019 5:45 pm
Következő oldal


***
Lezárt játéktér


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Bad Boys
[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Versailles Tumblr_oarii8pvuK1vq1u6ao1_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
689
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Május 07, 2019 5:06 pm
Következő oldal


To Uriel
There are darknesses in life and there are lights, and you are one of the lights, the light of all lights
[You must be registered and logged in to see this image.]
Kedves mosollyal az arcomon hallgatom Uriel szavait. Arcomra ülő nyugalom őszinte, ahogy a tekintetemből áradó szeretet is. Szavai súlyosak, magam is tudom, mégsem tudok senkit sem hibáztatni. Sem Gabrielt, sem pedig Michaelt. Mindketten a saját álláspontjukat védik. Hiszem, hogy Atyánk vissza fog térni közénk, ha ők ketten belátják, nem kell ennyire az emberek életébe beleavatkozni. Vissza fog térni és minden ugyanolyan lesz, mint amilyen egykoron.
A rend és a béke visszaáll, az angyalok többé nem jönnek le a földre, csak ha küldetésük van. Otthonunk újra olyan békés lesz, mint egykoron. Hívhatnak naivnak, magam nem érzem annak.
- Gabriel tiszta szívéből szereti Atyánkat, soha nem tenne semmit, amivel a helyét vehetné át. Cselekedetei logikusak. Úgy véli, hogy amit csinál, az a helyes, hogy Atyánk azért ment el, mert nem bírta tovább elviselni legkedvesebb teremtményeinek bűneit. Az ő szemszögéből az tűnt a legjobb lépésnek, ha megpróbálja őket kiirtani - nem haragszom rá.
Sem pedig a katonáira. Mindannyian a testvéreim. Elég gyűlölködést kell elviselniük, épp egymástól. Nem kívánok beállni a sorba. Tiszta szívemből, őszintén szeretem mindannyiukat, annak ellenére is, hogy tudom: ha tehetnék a pengéjüket mártanák belém. Nem csak Gabriel katonái viszik túlzásba saját testvéreik bántalmazását. Michael angyalai sem kivételek, főként, ha nem az ő oldalukon állsz. Főként, ha védelmezel egy Gabriel pártit.
- Nincs olyan, hogy megmenthetetlen. Tehetetlen van. Nem szabad ezekben a nehéz órákban homokba dugni a fejünket. Atyánk számít ránk, arra, hogy az évmilliók alatt átadott tudását használjuk. Ennyi idő alatt megtanultuk, hogy miként várja el, hogy cselekedjünk. Hiszek benne, hogy visszatér és hiszek abban, hogy Gabriel és Michael megtalálja a békét egymással szemben - persze az is előfordulhat, hogy ez nem fog bekövetkezni.
Mégsem lenne újdonság, ha két fivér vívna egymással háborút, de a végén kibékülve élik le hátralévő életüket. Nem rosszabbak, de nem is jobbak az embereknél. Mindketten szeretnek és gyűlölnek, ezek pedig emberi érzések, nem angyaliak.
Hajamat óvatosan tűröm a fülem mögé, miközben elmesélem jövetelem okát.
- Védte az embereket - adok igazat Uriel szavainak. Valóban Michael angyala, mégsem vagyok abban biztos, hogy az ark tud is arról, hogy mi történt vele. Vajon Ramiél elmesélte neki? Uriel szavaiból ítélve nem. Esetleg  Michael lemondott volna róla?
Megölte volna? De akkor…
- Mindannyiunkban ott van a fény és a sötétség. Még bennünk angyalokban is, Uriel. A világegyetem az egyensúlyt képviseli. Nincsen jó rossz nélkül, ahogy nincsen rossz jó nélkül sem. A poklot nem azért teremtette Atyánk, mert az embereket csábításba akarta kényszeríteni. Tudta mindig is, hogy Amara hiányát ellensúlyozni kell - hogy miért tartok ilyen nagy kitérőt? Egy lépést teszek az arkangyal felé. Hangom mindvégig nyugodt, ahogy pillantásom is. - Tudom, hogy megmenthető, egyedül a módjában nem vagyok tökéletesen biztos. Te vagy az, aki őrzi Atyánk fényét, mégis mi lehetne ennél erősebb? - hajtom oldalra a fejem, ekként mosolygok a nőre.
Bizonytalan, ahogy mindannyian. Nem tudjuk, hogy mit tegyünk, merre nyúljunk, egyáltalán jó lesz-e, amit csinálunk, még esetleg nagyobb káoszba taszítjuk a világot?
Ám úgy tűnik, hogy ő is elhatározásra jut. Tennünk kell valamit. Nem ülhetünk ölbe tett kézzel. Sem ő, sem pedig én. Kevesen maradtunk, akik vissza kívánják hozni a régi időt. Akik még ezért küzdenek.
- San Franciscoban. A katonai bázisra vittük Ramiéllel. A pecsét egy egyszerű bénító rúnákat tartalmaz, az én vérem ehhez kevés volt, bátyád vérét használtuk fel. Nem ajánlanám, hogy egyedül menj oda. Ha megmozdul, ha képes áttörni a pecsétet, egy rossz mozdulat - fejemet könnyedén rázom meg, fejemet pedig lehajtom. Lesütöm a szemeim, a lábát figyelem.
Lassan hunyom le lélektükreimet fedő koporsókat. Miként figyelmeztethetném arra, ami engem várt? Ha őt is fogságba ejti, ahogy engem… Ő egy ark. Ezt nem engedhetem, nem hagyhatom.
- Cassael - tekintek fel rá. - Sajnos kevés oly testvérem maradt, akiben feltétlenül meg tudok bízni. Ő mindig segített nekem. Vidd őt magaddal, ő ért a rúnákhoz, ő meg tud védeni. De én is ott leszek - honnan is tudhatnám, hogy eme könnyelmű kijelentést nem lesz oly egyszerű véghez is vinnem?
Figyelem alakját, ahogy fel alá járkál. Ajkamra hálás mosoly ül ki, hallva miként válik egyre magabiztosabbá.
- A sötétség ott van mindenhol. Arra fogékony csak, kinek elméjét sikerült megfertőznie, ha belénk is költözik, a bennünk élő sötétség miatt nem feltétlenül kell a hatalmát átvennie felettünk - mert igen, tudom, hogy bennünk is él a sötétség, még ha nem is tűnik annak.
Készen? Ajkaimat apróra nyitom, majd lassan zárom be. Az egyetlen angyal, akiben megbízok és akit nem tudok napok óta elérni. Nem tudom, hogy mi történhetett vele, nem tudom, hogy merre van.
- Cassael nem válaszol a szavamra. Nélküle nem vágnék bele - jelentem ki, talán határozotabban, mint amire számítottam.
[You must be registered and logged in to see this link.]


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



The prettiest smiles hide
the most pain...
[You must be registered and logged in to see this image.]
And the kindest heart have
been broken in million pieces
[You must be registered and logged in to see this image.]
Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Május 04, 2019 11:26 am
Következő oldal


every moment matters
Ophilia & Uriel
──────────── ────────────
« Comment; luvu • Szó; 716 • Zene; so far »
« we can't help everyone;
but everyone can help someone »
A nyugalom, amivel Ophilia kiejti az egyébként súlyos, fájdalmas szavakat, mélyen megérint. Méltósággal, mosollyal viseli azt, amit meg kell most élnünk, pontosan úgy, ahogy egy angyal, egy igazi angyalnak viseltetni kellene; hierarchiánk szerint egy irattáros majdhogynem semmiféle ranggal nem rendelkezik, de itt van ő, aki igazabb angyalként viselkedik, mint mi, arkok, akik közül sokan a háborúskodásban látják a megoldást, vagy itt vagyok én, aki már saját teremtésének okában is kételkedni kezdett.
Tény, hogy én Michael testvérem mellé álltam a harcban, de kizárólag azért, mert képtelen voltam meglátni Gabriel tettei mögött az indokoltságot és ésszerűséget. Nem értettem és még most sem értem, mit szeretne elérni azzal, hogy Atyánk szeretett teremtményeit gyilkolja, de Michael oldalán sem látom át, miért lenne megoldás az, ha egymás ellen vívunk háborút...
A csúf igazság pedig az, hogy minél többet gondolok erre, annál inkább megértem Atyánkat, miért nem szeretne látni minket. Egyikünket sem.
- Őszintén reméltem, hogy ez csak rémhír – felelem nehéz sóhajjal. – Gabriel már úgy viselkedik, mintha átvette volna Atyánk helyét odafent is... – Az elsuttogott szavakat nem bosszúsan, mint Michael szövetségese teszem hozzá, sokkal inkább elszörnyedve, mint Gabriel húga, aki nem látja át többé testvére cselekedeteit.
Valamelyest segít a mellkasomat nyomó és szorító szikla súlyán, hogy legalább egy olyan testvérem van, akivel egyetértünk és azonos módon látjuk a történéseket, de a szívem helyén összefacsarodik valami, amikor a családot említi.
- De vajon megmenthető-e még az a család, Ophilia...? – teszem fel a súlyos kérdést, amelyre talán addig jó, ameddig nem kapunk választ, ugyanis tartok tőle, hogy merőben rossz irányba haladunk. Tulajdon testvéreink ellen harcolunk, ki tudja, hány angyal esett már el angyal keze által, ráadásul az emberek, akiknek létezését egykoron óvtuk, most ugyancsak testvéreink kardjától hullanak.
Figyelmesen hallgatom, ahogy elmeséli a történteket, és nem vágok közbe még akkor sem, mikor egyre inkább béklyóba fog a balsejtelem érzése. Szörnyű dolgokat mesél el – szörnyű, hogy mindezt neki is át kellett élnie, látnia kellett, és még szörnyűbb, hogy ilyesmi történhetett egy testvérünkkel. Ráadásul ha eggyel megtörtént... ki tudja, hányan lehetnek még.
- Zephyr Michael angyala... – A mondat kissé befejezetlen marad, ott lóg köztünk a levegőben a szó, hogy „volt”, de képtelen vagyok hangosan is kimondani. – Emlékszem az eltűnésére. Egy darabig kerestük, de aztán Michael... nem érezte őt többé. Azt hittük, odaveszett.
De vajon odaveszett-e? Elveszítjük-e végleg a testvéreinket, ha eléri őket a Sötétség? Valahol ezen a ponton jut el igazán a gondolataimhoz az, amit Zephyr fényéről mondott; logikusnak is tűnik, hiszen ha Atyánk maga a Fény, a testvére pedig az Ő ellenpólusa, a Sötétség, akkor a nekünk ajándékozott fény helyét át tudja venni. Elméletileg. És a fény... Atyánk rám bízta saját Fényének őrzését.
- Gondolod, hogy... – Önnön bizonytalanságomban halálra rémít a gondolat, de ezúttal nem szeretnék megfutamodni. Ophilia a segítségemet kérte, akkor hát meg kell próbálnom, és tennem kell, amennyit tudok. – Gondolod, hogy meg lehet menteni őt a Sötétség béklyóiból? Hogy visszahozhatjuk a Fényre?
Az az igazság, hogy most már pontosan értem, miért engem szólított Ophilia. Én őrzöm a Fényt, és ha nincs Atyánk – márpedig ő most nincs velünk –, én vagyok az egyetlen, aki hatással lehet rá. Atyánk testvérével azonban kizárólag Atyánk ereje veheti fel a versenyt; félek, én túl kevés leszek hozzá egymagam. A Menny bezárultával gyengült az erőnk, és ez egyébként sem olyan, mintha a gondolataim erejével felkapcsolnám a villanyt a nappaliban.
De vajon hányszor futamodhatok még meg? Hányszor várhatom önző módon a háttérbe húzódva Atyánk visszatérését, Őrá hárítva minden felelősséget, minden rossznak a visszaállítását, ezzel talán épphogy még távolabb taszítva Őt magunktól?
- Hol van most Zephyr? – nézek Ophilia szemeibe. – Milyen pecséttel ejtetted csapdába? Hozzá tudok férni valahogy? – Sok kérdés ez így egyszerre, de minden válasz létfontosságú lehet. Elfordítom róla a tekintetek és nyugodt léptekkel fel-alá kezdek sétálni, ahogy próbálom végiggondolni a lehetőségeket. – Nem tudom, hogy tudok-e segíteni rajta, de megpróbálom. Az biztos, hogy segítségre lehet szükségünk... ha fel kell szabadítani a pecsét alól, kell valaki, aki ártalmatlanítani tudja legalább egy kis időre, vagy segít visszatartani, de az alapján, amit elmondtál... ez nem lesz egyszerű. Sajnos azt sem tudhatjuk biztosan, hogy működik ez a füstszerű Sötétség, hogy hasonlatos-e a démoni működéshez, vagy teljesen egyedülálló. Arra is fel kell készülnünk, hogy ha sikerül is kiűzni Zephyrből, megpróbál majd beköltözni valaki másba. Talán mindannyiunkba.
Megállok és ismét Ophiliára nézek, észre sem vettem az előzőleg a semmiből belém költöző határozottságot.
- Biztos, hogy készen állunk erre...?

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Versailles Tumblr_oarii8pvuK1vq1u6ao1_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
689
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 28, 2019 7:10 pm
Következő oldal


To Uriel
There are darknesses in life and there are lights, and you are one of the lights, the light of all lights
[You must be registered and logged in to see this image.]
Ajkamon hálás mosoly fut végig, ahogy nevemet meghallom tőle. Persze, nem ez az első alkalom, hogy útjaink keresztezik egymást, mégis jólesik minden alkalommal, amikor felismernek. Számomra természetes, hogy minden angyalt ismerek. Mindenkinek tudom a titkát, a vágyát, mi történt vele. Mi volt a küldetése, melyet Atyánk rótt rá. Nem egyszer esett már meg, hogy olyanokkal is el tudtam beszélgetni, kikkel soha nem találkoztam. Én mégis pontosan tudtam, hogy kik ők.
De engem vajmi kevesen ismernek. Amivel gond sincs. Én csak egy irattáros vagyok, a hierarchiánk legalján szereplek. Sokan nem is látják hasznát annak, amit csinálok. Mégis ha választhatnék, soha nem is csinálnék semmit máshogy.
- Gabriel katonái nem tűrtek már meg otthonunkba - mondom nyugodt hangon, mosollyal ajkamon. Ez valóban így van. Nem kívántam lejönni. Nem kívántam pártot foglalni a két viszálykodó testvér között. Csak a feladatom akartam végezni, amivel Atyánk megbízott.
Még akkor is, hogyha nem tudtam lenézni a földre az első pusztítások után. Még ha nem is tudtam, hogy milyen állapotok uralkodnak idelent. Ez az első alkalom, hogy a Földön járok és remélem, hogy sokáig nem fog tartani ez az állapot. Hamarosan befejezik a vitát és Atyánk is visszajön közénk. Szeretném ezt hinni.
- Szebben magam sem fogalmazhatnám meg, Uriel - hajtom le fejem újra csak egy szelíd mosoly kíséretében. - Ő sem akarná, hogy egymás ellen fordítsuk kardjainkat, hogy teremtményei ellen vívjunk háborúkat. Azt sem, hogy szétszakadjon a családja - tekintek rá újra, folytatva a szavait. Ezt ő sem akarhatja. Egyébként sem tudhatjuk, hogy miért ment el.
Miért és hova. Ez az Ő dolga, nekünk pedig sem beleszólásunk, sem jogunk nincs ahhoz, hogy így viselkedjünk. Mégsem tudnám elítélni Gabriel tetteit.
- New Yorkot fekete füst borította el, amikor a menny és pokol bezárult. Az a hír járja, hogy akik fogékonyak a sötétségre, azokra hatással van, legyen az ember, démon, vagy angyal - kezdek bele a magyarázatba. Nem hiszem, hogy rövid ideig fog ez most tartani tőlem. - De ez ugyanúgy igaz San Franciscora is. Az emberek megtébolyultak, ártatlan gyermekekre támadnak rá ok nélkül. Ramiél fivéreddel egy ilyen embert sikerült ártalmatlanítanunk, ám amikor a hatósághoz vittük el… - tekintetem lehunyom, ahol akaratomon kívül látom a képet. Zephyrt, ahogy nekünk háttal áll. - Mindenhol emberi maradványok voltak, mindent vér lepett el. Nem egy démon műve volt - rázom meg a fejemet. - Zephyr, egy harcos. Teljes mértékben kikelt magából. Az emberek húsát ette, szemei olajfeketék voltak, mint a démonoké. Ereje olyan volt, mellyel még Ramiél sem találkozott. Nehezen tudta csak legyűrni és nehezen tudtam csak egy pecséttel béklyóba fogni testét - mesélem el a legrövidebb változatát annak, ami történt. - A fénye… már nem angyali fehér volt. Koromfekete. Nem tudom, hogy találkozott-e a Sötétséggel, de az biztos, hogy hatással volt rá - tekintek nyugodtan az arkra. Kezeimet illedelmesen tartom magam előtt, ujjaim egymásra simulnak. A hűs őszi szellő néhány falevelet seper arrébb közöttünk. - A tudásom kevés ahhoz, hogy segíteni tudjak rajta, Ramiélnek mégis megígértem, hogy megteszek mindent.
S szavamat tartani akarom, főként akkor, ha egy arknak tettem ezt meg. Ramiél mindig ott volt, amikor segítségre volt szükségem. Nem akarom sem őt, sem pedig fivéremet cserben hagyni. Szívem helyén fájdalom hasít. Nem mesélem el neki, miként tépte ki a szívemet, miként sötétítette el Zephyr. Nem ezért vagyok most itt.
[You must be registered and logged in to see this link.]


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



The prettiest smiles hide
the most pain...
[You must be registered and logged in to see this image.]
And the kindest heart have
been broken in million pieces
[You must be registered and logged in to see this image.]
Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 27, 2019 4:00 pm
Következő oldal


every moment matters
Ophilia & Uriel
──────────── ────────────
« Comment; luvu • Szó; 500 • Zene; so far »
« we can't help everyone;
but everyone can help someone »
A világ legtermészetesebb dolgának érzem, hogy válaszoljak egy testvérem hívására, pedig nem is olyan régen talán én magam is csak legyintettem volna, hogy semmi nem lehet ily’ sürgős. A körülmények azonban jócskán megváltoztak azóta, s vele együtt változtunk mi is, én is; ez pedig valahol még mindig szeretett Atyánk akarata, hiszen tudnia kellett, mi fog történni, tisztában kellett lennie az eltűnései következményeivel, amikor úgy döntött, magunkra hagy minket.

De vajon tudta-e, valójában mekkora káoszt hagy maga után?

Fájdalmas emlékeztetője ennek maga a kastély is, amelynek udvarán lassan, puhán földet érnek a lábaim. Az emberek történelme megmutatta nekem, micsoda pompás épület volt ez egykoron – uralkodók lakták, akiket ők királyoknak neveztek. Az emberi társadalom évszázadokon keresztül igyekezett megőrizni a pompáját, hogy aztán Gabriel, a testvérünk, egyetlen gondolata nyomán ide is elhozza a pusztítást.

Szégyenletes a gondolat, hogy éppen mi okozzunk Atyánk szeretett teremtményeinek a véget, de éppen azért vagyok most itt, hogy legalább valamelyest ellensúlyozhassuk azt, ami már nem tehető meg nem történtté.

Az angyal, aki szólított engem, lehajtott fejjel vár rám a helyiség ablakai közelében, olyan tiszteletet adva nekem, amit én talán sosem érdemeltem meg, és manapság már kevesen éreznék szükségesnek. Ösztönösen szólítom őt húgomnak, hiszen mind testvérek vagyunk.

- Ophilia? – kérdezem meglepve, amikor felemeli a fejét, és megpillantom az ismerős arcot. Magam is őriztem egy krónikát még odafent, a Mennyben, így hát jó néhány írnokot is volt szerencsém megismerni. – Hát te...?

Magam sem tudom, mire vonatkozik a kérdésem. Én is hallottam, hogy az angyalok többségét kitaszították egykori otthonunkból, inkább... az egybeesések furcsák. Mintha Atyánk még mindig köztünk lenne, figyelne minket, és próbálná egyengetni az utunkat: a megfelelő helyre küld minket, hogy aztán a megfelelő embereket sodorva elénk, a megfelelő időben.

Figyelmesen hallgatom a szavait, hiszen tudom, nem szólított volna csak úgy, biztosan alapos oka volt rá. Noha ott motoszkál a fejemben a kérdés: miért pont engem...?

- Azt hiszem, olyan idők járnak, amikor senki nem ítélkezhet joggal a másik felett hovatartozás tekintetében. Kérlek, ne aggódj emiatt, jómagam sem szeretem besorolni magam sehová, hiszen mindkét testvérem egyfajta háborúban látja a megoldást... – Lassan megrázom a fejem. – Én Atyánk visszatérését szeretném szolgálni, és hiszem, hogy amíg egymás és szeretett emberei vérét ontjuk, nem fog visszafordulni felénk. Ezek éppen azok az idők, amikor egymásra kell támaszkodnunk.

Mondandója másik része, amely egy testvérünkre és hívása okára vonatkozik, ugyancsak elgondolkodtat.

- A Sötétség...? Úgy érted, kontaktusba került Atyánk testvérével? – kérdezek vissza. Nem riadok vissza az említésétől, de nem is leszek tőle nyugodtabb, hiszen már így is éppen elég veszedelmes időket élünk, Atyánk testvére pedig úgy lóg a fejünk felett, akár egy vészjósló kard. – Mi történt pontosan?

Tisztában kell lennem a pontos körülményekkel, hogy aztán mérlegelhessem a lehetőségeket. Ha egy testvérünk elméje és a Sötétség ellen kell küzdenünk, akkor már pontosan értem, miért nem fordult például Michaelhez, mégis... talán segítségül kell hívnunk Raphaelt is. Atyánk ránk bízta a Fényt, a saját fényét, de ez... ez nem olyan, mintha fel tudnám kapcsolni valaki fejében a világítást. Félek, Ophilia belém helyezte a bizalmát, de csalódást kell majd okoznom neki.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Versailles Tumblr_oarii8pvuK1vq1u6ao1_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
689
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 22, 2019 3:16 pm
Következő oldal


To Uriel
There are darknesses in life and there are lights, and you are one of the lights, the light of all lights
[You must be registered and logged in to see this image.]
Lehunyt szemekkel hallgatok egy belső hangra, bármire, melyről tudhatnám, hogy meghallom Őt. A fények angyalát, a legkedvesebb teremtményt, kit valaha is volt lehetőségem megismernem. A nap melege simogatja arcomat, lezárt szemhéjam alól ezernyi apró pettyeket képez Atyánk ragyogó napfénye.
Apró nesz, apró léptek, bármire felfigyelek. Enyhe szárnysuhogás a kert felől. Szemeimet óvatosan nyitom ki, jelenlegi helyemről mégsem mozdulok. Lehajtott fejjel várom hát az arkot. A belénk nevelt, a velünk született hiearchiának nem tudok parancsolni. Pontosan tudom, hogy mennyivel felettem áll és az, hogy meghallgatta imám, melyet hozzá intéztem, csak az ő kegyességgén múlik.
Nem lenne kötelező válaszolnia rá, nem lenne kötelez besétálnia az ajtón, hogy hamarosan előttem teremjen. Fejem továbbra is lehajtva tartom, mézsszőke hajam az arcomat takarja. Kezeimet magam előtt tartom, ujjaimat egymásra simítom.
Az, hogy húgomnak szólít, sokkal nagyobb gyengédségre vall a részéről, amit valaha is elvárhatnék tőle.
- Valóban, Uriel - emelem fel lassan a tekintetem. Mosolyára hasonlóval válaszolok.
Ha valaha a mennyben megtanultam egy emberi szokást az ez volt. A mosoly, mellyel mindig hidakat lehetett építeni. Rengeteg testvérem nem értette az arcomon eme parányi vonást, de egy idő után már megszokták. A lényem részévé vált és nem szűntem meg akkor sem mosolyogni, amikor Gabriel először hagyta el a mennyeket. Akkor sem, amikor a katonái segítségért jöttek fel hozzám. Amikor Michael angyalai akartak hazatérni. Amikor lekényszerültem a Földre.
Egy apró, parányi mosollyal mindig többet el tudunk érni, mind zord ábrázattal. Nem várom el, hogy testvéreim megértsék. A szavak embere vagyok, én csak ezzel tudok érvényesülni.
- Igen. Tanácstalanná váltam. Tudom, hogy nem tartozom egyik arkangyal alá sem, mégis útmutatásra van szükségem eme vészterhes időkbe. Egyik fivérem súlyos bajban van. A Sötétség átvette elméje felett a hatalmat - kezdek bele. Nem mondom még el teljesen, miért hívtam. Nem tesztelni kívánom, egyszerűen időt akarok neki is adni, hogy tudja, miért kérem.
Tudom, hogy sokan nem akarnak foglalkozni Atyánk nővérével. Nem kívánom eme terhet a vállára tenni, ha nem kívánja. Így nyugodtan várakozok csak.
[You must be registered and logged in to see this link.]


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



The prettiest smiles hide
the most pain...
[You must be registered and logged in to see this image.]
And the kindest heart have
been broken in million pieces
[You must be registered and logged in to see this image.]
Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 21, 2019 9:14 pm
Következő oldal


every moment matters
Ophilia & Uriel
──────────── ────────────
« Comment; luvu • Szó; 515 • Zene; so far »
« we can't help everyone;
but everyone can help someone »
Furcsa érzés, amikor úgy próbálsz segíteni, hogy valójában fogalmad sincs, mit csinálsz, mit kellene csinálnod. Néha úgy érzem magam, mint ennek a földi világnak az árva gyermekei, akiket bekötött szemmel elhurcoltak valahová, majd azt várják el tőlük, hogy térkép nélkül boldoguljanak... A különbség mindössze annyi, hogy én az egész világban bolyongok, célomat, feladatomat keresve.

Michael Európába küldött – hogy miért, azt talán ő maga sem tudná megmondani. Talán csak meg akart tőlem szabadulni, mert ő is érzi a céltalanságomat. Persze az is jogos kérdés lehetne, hogy én miért teljesítettem, amit mond nekem, elvégre nem tartozom neki engedelmességgel; a kérdésre azonban én sem tudnék válaszolni.

Azt hiszem, valamiféle belső ösztön hozott Versailles-ba, az a fajta, amiben Atyánkat látnám, ha nem tudnám, hogy már rég elhagyott minket és szeretett teremtményeit is. Hogy melyik a meglepőbb? Talán az utóbbi. És melyik fáj leginkább? Nos... azt hiszem, az előző kérdésre adott válasz. Egyiken sem tudunk azonban változtatni; vagy legalábbis még nem tudjuk, hogyan tegyük, senki nem tudja, mivel csalogathatnánk vissza Atyánkat, pedig égető szükségünk lenne rá.

Főleg most... Érzem, hogy valami közeledik.

Az elmémben manifesztálódó puha suttogás olyan váratlanul ér, hogy hirtelen azt sem tudom, mi történik. Így, Atyám eltűnésén elmélkedve egy futó pillanatig azt hiszem – azt remélem –, Ő szólított meg végre, de gyorsan rájövök, hogy egészen másról van szó. Egy kedves, női hang szólít engem, a segítségemet kérve. Az egyik testvérem.

Gondolkodás nélkül pattanok fel a szállásomat biztosító szoba kényelmetlen foteljéről, és sokat nem teketóriázva rögtön az erkélyre lépek ki, nem a bejárati ajtót használom. Egy kicsit még mindig szokatlan érzés az emberek világában lenni és közben angyalként létezni; nekem még szokatlan, pedig senki ember fiának nem rebben szeme sem, amikor felfedem és kitárom szárnyaimat, hogy aztán a levegőbe emelkedjek.

Persze egyik sem okoz egyfajta kellemetlen sajgást a mellkasomban, nem úgy, mint a fekete tollak látványa.

Az elmém pontosan tudja, hogy honnan érkezett a segélykérő hívás, így hát hagyom, hogy a szárnyaim oda vigyenek, ahová az ösztönöm súgja. Hamarosan kirajzolódnak előttem a város egykori ékének, a kastélynak a körvonalai – innen, kívülről és az égből tekintve nem is olyan szembetűnő a pusztítás, amit éppen idefentről indítottak el. Az egykor díszes, ma már inkább burjánzó növényekkel vadul átszőtt udvaron ereszkedek le ismét a földre, de az iránymutatást továbbra is az ösztöneimre hagyom.

Lépteim egy tágas helyiségbe vezetnek, ahová egyenest a főbejáraton át vezet az út. A terem egykoron a kastély éke lehetett, pompás és díszes, most már azonban csak a vér és a pusztítás nyomait őrzik a falak.

- Húgom? – szólalok meg félhangosan, hogy felhívhassam magamra az engem szólító angyal figyelmét. – Szólítottál engem.

Előrébb lépek, várva, hogy megpillantsam, akitől a hívás érkezett. Ha ő is előlép és felfedi magát, mosollyal üdvözlöm, azzal a meleg, szeretetteljes mosollyal, amellyel minden testvéremre pillantok, aki nem szolgált rá bizonyíthatóan az ellenkezőjére.

- A segítségemre van szükséged? – kérdezem bátorítóan.

Tudom, és valószínűleg ő is tudja, hogy ark testvéreink közül csak nagyon kevesen és nagyon ritkán lelnek válaszra. Volt idő, amikor talán én sem ugrottam volna máris egy hívásra, de megtanultam már egy ideje, hogy most már kizárólag egymásra számíthatunk. Nincs hát okunk cserben hagyni a testvéreinket.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Versailles Tumblr_oarii8pvuK1vq1u6ao1_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
689
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 21, 2019 11:56 am
Következő oldal


To Uriel
There are darknesses in life and there are lights, and you are one of the lights, the light of all lights
[You must be registered and logged in to see this image.]
Van valami báj ebben a városban, ebben a kastélyban, még annyi idő után is. A természet már visszahódította azt, ami jogosan őt illeti, a kertben mégis láthatóak az egykori gondos kezek munkái. A kastély egyik ablakából szemléve a sövény abban az alakban nőtt, ahogy egykoron vágták. Még ha túl is burjánzott, a vonásait viseli magán. A hatalmas cédrusok még nagyobbra nőttek, kiszorítva azon növényeket, melyeket képtelen elviselni a közelébe emberek nélkül. Indák és borostyánok támadták meg a kastély ódon falait, utat talált magának a repedésekbe, ablakokat tört be az évek folyamán.
Az őszi szél leveleket sepert be az elhagyatott épületbe. Az egykori fennséges építmény mára csak szürke mása önmagának. A falakat vér borítja. Gabriel keze ide is eljutott. A tetemeket magába temették a növények, eggyé válltak. A mennybe és a pokolba szálltak lelkeik.
Szörnyá, mi itt történt, mégis, a hely megőrizte a maga báját. Akaratlan emlékek torlódnak emlékezetembe. A fényűző életmód, a kisasszonyok és legények körtánca. Mindig is szerettem volna hasonlót járni, sorsom mégsem erre rendeltetett. De nem csak ennyi történt. Mennyi szenvedés várt a szolgálókra, kikkel jogtalanult bántak az egykori nemesek. A sok térden csúszás, a szenvtelen arc, mellyel viseltették. Nem volt más választásuk. Elhitették velük, hogy nincs, pedig...
Mégsem a nosztaliga miatt vagyok itt.
Elfordulva az ablaktól puha lépteim nem vernek visszhangot. A Sötétség a minden napunk részévé vált. Nem csak emberekre van hatással, hanem ránk, angyalokra is.
Akaratlanul simul kezem szívem helyére. Nem dobog már ott, nincs rá szükségem az élethez. Olyan szerv ez, mely…
Mégis Zephyr…
A központi teremhez érve lágy szellő simítja végig a függönyöket, láthatatlan kéz emeli fel a faleveleket és sepri tova.
- Uriel, Atyánk fényének angyala - hunyom le a szemeimet, ahogy gondolataimba idézem az arkot. Tudom, hogy semmi jogom nincs, ahhoz, hogy magamhoz hívjam, más lehetőséget mégsem látok.
Megígértem Ramiélnek, hogy segítséget találok Zephyrnek.
- Kérlek, a segítségedre van szükségem. Nincs más, kihez fordulhatnék - imádkozom hozzá, várva az aranyló napfénybe, lehunyt szemekkel. Lágy, őszi szellő simítja végig a hajamat, karomat. Simogatja bőröm, mintha Atyánk szeretete lenne.
[You must be registered and logged in to see this link.]


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



The prettiest smiles hide
the most pain...
[You must be registered and logged in to see this image.]
And the kindest heart have
been broken in million pieces
[You must be registered and logged in to see this image.]

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Versailles Tumblr_oarii8pvuK1vq1u6ao1_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
689
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 21, 2019 11:42 am
Következő oldal


Pic':
 


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



The prettiest smiles hide
the most pain...
[You must be registered and logged in to see this image.]
And the kindest heart have
been broken in million pieces
[You must be registered and logged in to see this image.]
Ajánlott tartalom

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 2 Bots




• Fajaink száma •
Arkangyal
7/5
Leviatán
8/4
Angyal
6
Démon
11
Bukott Angyal
2
Ember
2
Félvér
3
Harcos Angyal
5
Vadász
9
Nephilim
3