San Francisco - Can we help to each other?

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


San Francisco - Can we help to each other? Tumblr_oarii8pvuK1vq1u6ao1_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
675
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Szept. 20, 2019 9:45 am
Következő oldal


To Jael
Mosolyogva bólogatok a szavaira. Ha belenéznék a fejébe, amit soha nem fogok, akkor vitába szállnék vele biztos. Soha nem tartottam magam bölcsnek, soha nem is hinném, hogy máshogy látom a világot, mint bárki más. Az tény, hogy annyit láttam – ám nem tapasztaltam – hogy képes vagyok a közös, mindenki más látásmódját is visszahozni az elméjébe. Hiszen egykor ő is úgy gondolta, ahogy én most, csak épp elveszett.
Én pedig csak az útra segítek neki visszatalálni.
- Pontosan. Rengeteg dolog van, amit tanulhatunk az emberektől. Rengetegen vannak, kik a hitüket sose hagyják el, ez pedig egy olyan erény ma, melyet igenis tanulhatunk tőlük – nevetem halkan, nem megróvni akarom, egyszerűen csak tudatni, hogy van más lehetőségünk is. Ez az, amiért annyira csodálom őket, amiért ők megkaphatták a szabad akaratot. Ők képesek azt jóra használni, ám mi? Nézzük meg, mi történt, csak mert hirtelen kaptunk egy kis szabad akaratot.
- Már hogyne létezne – hajtom oldalra a fejemet. – Csak nézz körbe, napról, napra láthatsz ilyen embereket. A város vezetése, szörnyű dolgokon mentek keresztül, veszteségek és az emberek sem könnyítik meg a dolgaikat és igenis harcolnak mindennap az emberekért, hogy jobb legyen nekik, mert hiszik, hogy lesz még egy szebb nap. Nézz el New Yorkba, az ottani vadászok, még ha ránk is vadásznak – vonom fel az egyik vállamat könnyedén. – Hitből teszik, mégha az a hitük is, hogy egy olyan világot akarnak, amibe mi nem vagyunk. A hitüket meg lehet törni, el tudják veszíteni de újra és újra megtalálják és harcolnak tovább. Mindegy, hogy mennyiszer esnek a földre felállnak, történjen bármi is. Az élet apró csodái megtalálhatóak a mindennapjainkba, csak jobban oda kell figyelni – felelem neki.
Való igaz, hogy nehéz jószemmel nézni akár a vadászok hitét, akár a városvezetésének a hitét. Hiszen vegyes érzéseket válthat ki belőlünk. Mi lesz ha tényleg megölnek minket? Mi van, ha többé nem kérnek a segítségünkből és boldogulni fognak nélkülünk is?
Nos, úgy vélem, hogy akkor Atyánk sikerrel járt velük szembe és valóban ők a teremtésének a csúcsai.
- Ez teljesen normális Jael. A félelem nem egy rossz dolog, hiszen ha sikerül legyőznöd, szembe szállnod vele, erősebb leszel mint valaha, még ha ezt nem is hiszed el – a hite pedig megerősödik majd. A félelem nem rossz, én is félek. Féltem a testvéreimet ez a háború teljesen szétszakítja őket és elég csak rá és Zarallra nézni.
- Bíznunk és cselekednünk – egészítem még ki egy apró féloldalas bólintással. Nem állítom, hogy könnyű lenne, mert nem az. Nem lesz könnyű ez az út, vélhetőleg egyikünk számára sem. Mégis meg kell próbálnunk, élni kell a lehetőséggel, mely adatott nekünk. Atyánk lehet, hogy már nincs közöttünk tanítását mégis tovább tudjuk vinni.
- Miért nekünk mi az utunk? – kérdezek vissza. Nem igazán értem most meg Zarallt. Gabrielt könnyebben megtudom, el tudom fogadni az ő szavait. Ám Zarallét? Az utunk épp az, hogy segítsük az embereket. Évezredeken keresztül ezt az utat követtük. Mi más lehet még?
- Valóban a Föld mindig is az emberek otthona volt, s amíg a démonok szabadon járhatnak le a Pokolba, nekünk ez nem adatott meg a Mennyel. De lépj ki az emberek által épített világból. Sétálj az erdőbe, repülj az óceán felett, ússz a mélyére, feküdj le egy virágokkal terhes rétre, engedd, hogy a nap simogassa az arcodat, figyeld egy szikla szirtjéről a holdat, a csillagokat, hallgasd a farkasok vonyítását. Mindenben érezni fogod, hogy Atyánk ott van, itt van még és ahogy ez az embereké, ez úgy a miénk is – a természeten keresztül érhetjük el a legjobban, a mennyei békét. A csendet, a nyugalmat. Még a legnagyobb vihar közepén is ott van ez a nyugalom. Atyánk teremtette, most, ebben a pillanatban van jogunk élvezni is, megtapasztalni, nem csak azokat a rosszakat, amit Michaelék hoztak ránk.
- Odafent sajnos nincsenek könyvek, de idelent persze. Mielőtt lejöttem volna próbáltam az irattárat a földi irattárékéhoz hasonlatossá tenni. Mint amilyen Alexandriában volt! Vagy Rómában. Még a port is odavarázsoltam, bár inkább volt ez illúzió – nevetek halkan. – De hát Cassaelnek nem tetszett, úgy vélte – nevetem én is halkan, jóízűen. – Hogy Atyánk otthonába nem illik a hasonló rendetlenség – felvonom a vállam végül. – Igaza is van – egy pillanatig engedtem a saját vágyaimnak, már ha senki más sem törődött velem odafent.
- Szóval séta. És csak a városban teszed ezt, vagy más helyeket is meglátogattál már a világban? – kérdezem érdeklődve. Biztos nem lehet könnyű az emberek nélküli holt városokba járkálni, mégsem tudnám kihagyni, hogy ne tegyem meg.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



The prettiest smiles hide
the most pain...
And the kindest heart have
been broken in million pieces

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Jael


San Francisco - Can we help to each other? Original

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
hm.. no.
☩ Reagok :
16
☩ Rang :
leader
☩ Multi :
nope
☩ Play by :
katherine mcnamara
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Szept. 17, 2019 7:07 pm
Következő oldal



To: Ophilia




Mindig érzek egyfajta kötődést angyaltársaim iránt, legyen az ark, harcos angyal, vagy akár bukott. Teljesen mindegy, melyik csoportba sorolandó, aki angyal, nem szűnik meg szárnyas lenni akkor sem, ha elveszítette tollas csodáját. Ophilia irányába is megvolt ez a kötődés, már azelőtt, hogy bemutatkozott volna, ahogy viszont beszédbe elegyedtünk, ez a kötődés egyre erősödött. Nagyon tetszett a gondolkodása, bölcs szavai, ahogy látja a világot, az embereket, az angyalokat. A nézetei egyszerűen fenomenálisak voltak számomra, még többet, s többet akartam tőle hallani, tudni, amit ő. Csodáltam, mert irattárosként nem volt olyan dolog, amit ne látott, hallott, vagy olvasott volna.
- Így van, adhatunk nekik hitet, ugyanakkor mi is kaphatunk tőlük. - feleltem könnyedén, s így is gondoltam. Tényleg kaphattunk mi is hitet az emberektől, habár ők sosem találkoztak Istennel. Igaz, másféle hit is létezett. - Találkoztál már olyan halandóval idelent, aki mindent elveszített, mégis hiszi, egyszer minden újra a régi lesz, vagy legalábbis jobb? Szerintem ez egy csoda, olyan csoda, ami létezik. - mosolyodtam el, hiszen én már találkoztam ilyen emberrel, láttam, tapasztaltam mindezt. Tényleg varázslatos volt, s ezekért az apró örömökért megérte itt lenni, megérte élni.
- Én is hiszek, bár nem tagadom, néha vannak kételyeim. Inkább amiatt, mert aggódom, félek, azt hiszem. - Igen, az érzelmekkel a mai napig bajlódtam, néha másodpercekig, vagy percekig gondolkodnom kellett, melyik is az az érzelem, amit éppen érzek, tapasztalok. Nehéz volt megfogalmazni, mert nem tudja elmondani szavakkal senki, mi zajlik le benne, talán csak körülírni. Tudtam, mi az, ami kellemetlen érzés, s mi az, ami kellemes, az elnevezésük sokszor mégsem jött a nyelvemre.
- Szeretnék segíteni Michaelnek, s még Gabrielnek is, hiába állok a másik oldalon. Talán egy nap sikerül meggyőznünk őket, vagy maguktól jönnek rá, s abbahagyják ezt a háborút. Ebben kell bíznunk, akkor el is jön ez az idő. - aprót bólintottam, beleegyezésül, bár ő sokkal biztosabb volt a dolgában, mint én. Nem használta a talán, vagy a ha szócskát, nekem viszont kételyeim voltak, csak a hit maradt, illetve a remény, ami egy nagyon komplikált dolog volt, már szinte nem is érzelem.
- Igazad lehet, ám az összehasonlítás olykor tévképzeteket szül. Zarall, példának okáért meg van róla győződve, az emberek rosszak, s mind alja nép, csak mert nincs meg az erejük, vagy épp az útjuk, mint nekünk. Ugyanakkor... valóban fontos felmérni a szituációkat, a jelenlegi helyzet okán. - Mikor Zarall neve elhagyta a számat, egy kicsit mindig körbeölelt a szomorúság, mint egy sötét köpeny, amitől nem tudok megszabadulni, hiába dobom le magamról.
A fejrázását figyelemmel követem, ahogy a hirtelen pislogását is, de nem tulajdonítok túl nagy szerepet nekik. Ophilia számomra egy kissé furcsa jelenség, bár ezektől a kifejezésektől mély bűntudat hasít belém. Már a saját fajtámat is különcnek tartom, aki nem vette még át az emberek szokásait. Szégyenletes, ám ezt tette velünk a „beilleszkedés”.
- Mindig is úgy gondoltam rá, mi egy másik világ részét képezzük. Nem ezt. Még ha le is jártunk olykor, egyengettük is az emberek útját... sosem éreztem magam idevalónak. - Egy mosollyal köszöntem meg a kézszorítást, amit viszonoztam is ösztönösen. - Mégis igazad lehet, hiszen ezt a helyet is Atyánk teremtette, mi pedig az ő gyermekei vagyunk, ugyanúgy, ahogy az emberek is. Megtalálni a helyünket viszont nem olyan egyszerű, ezt bizonyára te is tapasztalod. Idővel biztosan másképp lesz. Még számodra is. - Újabb mosoly, az ő jelenlétében nem volt nehéz, úgy tűnt, ezt a szokást már átvette az itteniektől.
Érdekes kérdést tett föl, amíg nem magyarázta meg, pislogtam néhányat, bár utána is erős gondolkodásba kellett kezdenem.
- Nem is tudom. Odafönt nem volt számomra más, csak a vezetői pozícióm, a harc, az emberek segítése. Azt hiszem mindig is kellemesen éreztem magam küldetések közben. Viszont... amióta itt vagyunk rájöttem, hogy egy séta is tud olyan kielégítő lenni, mint a repülés, mert az... valahogy más. Mikor a cipőd alatt ropognak a kavicsok, vagy zörögnek a levelek. Repülés közben ilyen nincs. - Mosolyodtam el, ez egy kicsit másféle mosoly volt. Vidámabb, izgatottabb. Az ő szavait ízlelgettem, miután elhallgattam, s rögtön eszembe jutott egy kérdés, amit ki másnak tennék fel, ha nem neki? - Szagoltál már meg könyvet? Ez odafönt talán nem szokás, idelent viszont az emberek csinálják. Egyszer kipróbáltam, nagyon kellemes illatuk van. - Elnevettem magam, furcsán hangzott ez a számból, ráadásul a rám telepedő szomorúság és kétségbeesés is nagyon lecsökkent, amióta témát váltottunk.


words: 714 || youtube || note: ha valami nem jó, sikíts! 3  || kredit || inspirate by

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


San Francisco - Can we help to each other? Tumblr_oarii8pvuK1vq1u6ao1_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
675
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Szept. 17, 2019 5:52 pm
Következő oldal


To Jael
Kedves mosolyom nem tűnik el az arcomról, továbbra is ott virít rajta. Nincs bennem harag, sem negatív érzés. Egyszerű és színtiszta hit. Hit a fajom felé, hit Atyánk felé, mely töretlen marad. Hiszek szavaimban, sőt tudom, hogy ez így is lesz, hiszen nem lehet máshogy. Miért is lenne úgy majd? Számomra teljesen elképzelhetetlen, hogy ez ne úgy végződjön, hogy Atyánk visszatér.
- Hited ne hagyjon el, Jael. Hiszen ha a miénk elhagy, akkor az embereknek milyen reménye marad? – hajtom enyhén oldalra a fejemet. Nem rovom meg, még csak meg sem feddem, egyszerű nyugodt hangon kérdezem tőle. Szemeimet egy pillanatra sütöm csak le, majd újra reá emelem zöldes íriszeimet. – Mi vagyunk, kiknek fényt kell mutatni számukra a legsötétebb órákban is. Legyünk mi a fény az éjjelükbe és higgy abban, hogy minden rendbe fog jönni, még ha most nehéznek is tűnik a helyzetünk. Nem tudhatjuk, hogy mi mozgolódik a háttérbe, melytől minden megváltozhat – oh, és ha tudnám, hogy mennyire megváltoznak majd a dolgok, tán nem tennék ilyen egyszerű kijelentést, ennyire könnyelműt. Mégis mindannak ellenére, ami történt velem, ami fájdalmat okoztak testvéreim nem tudnám szomorúan, keserűen, vagy hitehagyottan nézni világunk alakulását.
Hiszek még a jóságukban. Hiszek az angyalokban.
- Atyánk mindent tud és mindent lát. Nincs kétségem afelől, hogy most is figyel minket. Meglehet, hogy ezért sem tér vissza, a vitákat el kell rendeznie a két fivérnek, mi pedig segítségünkre lehetünk. Te és Zarall, ti vagytok azok, akik közel állnak az arkokhoz, kik képesek józan ésszel meggyőzni őket arról, hogy amit tesznek, nem tehetik örökké – nem véletlenül nem használom azt a szót, hogy hibás, amit tesznek, mert nem érzem annak. Nem hiba, amit vétenek, hiszen ezek is mi vagyunk. Ezzel a tudattal együtt kell élnünk, de építkezhetünk belőle. Tanulhatunk a hibáinkból. Az angyalok a legbölcsebb lények a világba. Példát kell mutatnunk az embereknek és a démonoknak is, de akár saját fajtársainknak is.
- Sokan el vannak veszve, legyünk mi azok, akik irányt mutatnak nekik – mosolygok rá kedvesen továbbra is. Úgy tűnik, hogy ez az egyetlen gesztus, melyet képes voltam eltanulni az emberektől le sem vakarható a képemről.
- Mindegyik fajnak megvan a maga erőssége és gyengesége. Az erkölcsi értékekben magasan az emberek felett állunk, ám érzelmi világban, a hituk megtartásában, de még az akaraterejükben is felülmúlnak minket. A hasonlítás nem minden esetben káros, van hogy számba kell venni, hogy ki mire képes, mit tud elérni, egy hasonló világban, ahol a háború pusztít, ahol már nem húzható meg élesen a határ a jó és a rossz között, meg végképp szükségünk van erre. Ahogy arra is, hogy felismerjük saját magunk gyengeségeit, és az ő erősségeiket is – dönteni kell, hogy mikor mit cselekszünk, kinek segítünk és kit használunk ki. Kegyetlen szóhasználat, de így van. Ez az egész csak így lesz túlélhető. Tisztába kell ezzel lennünk, így nem árt, ha összehasonlítjuk magunkat az emberekkel, de akár a démonokkal is.
S a kék szempár újra belibben szemeim elé, ahogy a katakombába könnyedén előre enged, az az apró megjegyzés.
Zavartan pislogok párat saját emlékeim miatt, fejem kissé megrázom.
- Pedig mi is a világ részét képezzük, Jael – nyúlok előre és szorítom meg újra csak a kezeit. – Tudom, hisz számomra is szokatlan a Föld, hogy nem a mennybe vagyunk, de ugyanúgy a Föld a mi otthonunk is, van benne helyünk. Csak meg kell találnunk azt – mosolygok rá bátorítóan és talán ebben tudok neki segíteni. – Mi az, amit a legjobban kedvelsz? Nem csak idelent, hanem úgy ámblokk? Én a tudásszomjam miatt a legjobban a könyvtárakba, múzeumokba, irattárakban érzem magam igazán otthon, az emlékek között, melyet az emberek őriztek meg ily hosszú idő után is – próbálok neki hasonlatot hozni, hogy értse miért is kérdezem, amit kérdeztem. Így talán a segítségére lehetek a jövőben is majd.  


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



The prettiest smiles hide
the most pain...
And the kindest heart have
been broken in million pieces

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Jael


San Francisco - Can we help to each other? Original

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
hm.. no.
☩ Reagok :
16
☩ Rang :
leader
☩ Multi :
nope
☩ Play by :
katherine mcnamara
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Szept. 16, 2019 3:38 pm
Következő oldal



To: Ophilia




Hinni akartam Ophilia szavainak, mindennél jobban, mégsem volt ez olyan egyszerű. Sokkal árnyaltabb, mint azt bárki el tudná képzelni. Ahogy a világ sem volt fekete, s fehér, úgy ez a téma sem. Nem nyugodtam meg ettől, hiába voltak a nő szavai nyugtatóak, vagy hihetőek, annyi kérdés merült fel bennem. Csodálkoztam, a fejem felett nem jelentek meg kérdőjelek, mint valami rajzfilmben, amiket nem értettem, s amiket valószínűleg sosem fogok megérteni. Logikátlan rajzolt figurák furcsa, abszurd élete.
- Szeretném ezt hinni. S idővel biztosan így is lesz. - Tudtam le ennyivel, mert fölöslegesnek éreztem tovább taglalni a kételyeimet, félelmeimet. Annak, ha valaki panaszkodik, ám nem tesz ellene, s nem is tud tenni ellene, nincs értelme. A racionalitásomat ennyire azért sikerült megőriznem még idelent is. Egy részem tényleg elhitte a szavakat, hitt, méghozzá erősen, Michaelben, Atyánkban, még Zarallban is. A másik részem elveszett volt. Bár talán ez így ostobaság, bizonyára nem egy részünk van, apró pici darabkákból állunk össze, ezt nevezik a halandók személyiségnek, a spirituálisabbak pedig léleknek. Ez a lényünk, ezek az apró mozaikdarabkák alkotják a nagy egészet, amit sokszor senki sem ismer, még saját magunk sem.
Ophilia szavai és jelenléte viszont elég erőt adtak ahhoz, hogy tovább csináljam, tovább haladjak a kijelölt úton, vagy választott úton, bárhogyan is nevezzük. Kételyeket is elültetett a fejemben, ám csak és kizárólag olyat, ami eleve ott is volt. Nehéz volt ez az egész...
- Valóban nehéz kitalálni, mit akart ezzel elérni, mi volt a célja, vagy egyáltalán szándékosan tette, amit tett, vagy sem. Ugyanakkor egyet kell értenem veled, amíg nem fordul jobbra minden, nem sok esélyt látok arra, miként visszatér hozzánk. Vagy talán épp amiatt fog. Én azonban nem szeretném, hogy így térjen vissza, egy ilyen világba. - Kicsit elkeseredtem, ahogy róla beszéltünk. Egyikünknek sem volt szoros kapcsolata vele, úgy értem, személyesen nem. Én mindig is közel éreztem magam hozzá, bizonyosan sokan mások is a testvéreim közül, talán még maga Lucifer is, hiába történt, ami történt. Nehéz volt emiatt róla beszélni, a hiányáról, egy kicsit mindnyájan ürességet érezhettünk emiatt.
- Nem tudok nem egyetérteni veled. - mosolyodtam el, kicsit megnyugvást éreztem emiatt. Valakivel úgy beszélni, hogy nem értünk egyet, mégis megvan a közös nevező. Igazán kellemes érzéssel töltött el. - Nem tartom magam többnek, jobbnak, mint egy halandó embert. Erősebbek vagyunk, s bizony, képességekkel rendelkezünk, ám ez... Ostobaság egyáltalán ezt latolgatni. Az összehasonlítás mit sem ér, nemde? - Feleltem kérdéssel az kérdésére, bár nem voltam biztos benne, valóban egy kérdést tett fel. Egyrészt megzavarta a gondolataimat, a világnézetemet, másrészt megerősített sok dologban. Már csak ezért boldog voltam, hogy találkoztam vele, ha a többit nem is számoljuk.
Újabb szavaira csak némán bólintottam. Én sem vártam el senkitől, úgy gondolkodjon, mint én, vagy mindenben értsen egyet velem. Zaralltól sem ezt vártam, tulajdonképpen én nem is Michael oldalán akartam látni, hanem az enyémen, mindentől függetlenül.
- A múlt meghatározza a jelenünket, némileg. A jövőt mégse kellene, hogy befolyásolja, de megteszi. Különösen a halandóknál, akik megannyi érzelmet társítanak a múlthoz, az emlékekhez. - Újabb kijelentés, amihez sokat nem lehet hozzászólni, tulajdonképpen csupán az egyetértésemet akartam kifejezni az irányába. A szavai felé. Roppant bölcsnek láttam a nőt, amolyan mindentudó angyalnak.
- Nagyon vegyesek az érzelmeim, még mindig. Igazat adok neked mindenben, csodálatos ez a világ. Mégsem vagyunk teljesen otthon. Ugyanakkor... ha már így alakult, mi is kihozhatjuk ebből a legtöbbet, ahogyan a halandók. Tanulhatunk tőlük. - mosolyodtam el, ez valóban egy kellemesebb téma volt, még ha egy kicsit szomorkás is egyben. Hiányzott az otthonom, ám már ez vált azzá, amolyan ideiglenes otthonná. Meg kellett szokni, megszeretni, de csak épp annyira, hogy amikor eljön az idő, el tudjuk engedni. Kíváncsi lettem rá, ez hány angyalnak sikerül majd.


words: 607 || youtube || note: ha valami nem jó, sikíts! 3  || kredit || inspirate by

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


San Francisco - Can we help to each other? Tumblr_oarii8pvuK1vq1u6ao1_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
675
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Júl. 27, 2019 10:35 pm
Következő oldal


To Jael
Nem tagadom, hogy nem néztem le mióta Gabriel a földön pusztít. Nem tagadom, hogy fogalmam sincs, hogy testvéreimmel mi történt, egyszerűen csak képtelen voltam lenézni. Képtelen voltam látni azt, amit művelnek azzal, amit Atyánk alkotnak.
De soha, soha nem gondoltam abba bele, hogy mit élhetnek át azok, akik nem Gabriel oldalán harcolnak. Egy semleges számára is borzalmas volt a menny, hogy nem tudtam mikor látnak át rajtam, mikor bukok le azzal, ha mondjuk Ramiélt segítem. Az, hogy nem térhetnek vissza közénk, az mindennél rosszabbul esik.
- Idővel, amikor Gabriel és Michael belátják, hogy értelmetlen a vívódásuk, hogy ezzel Atyánkat nem fogják tudni visszacsalogatni, akkor újra hazatérhetünk – mosolygok rá kedvesen. – Amikor Atyánk újra elfoglalja a mennyek trónját, visszaáll minden a régi kerékvágásba – igen, hiszek ebben. Hiszek abba, hogy még minden lehet normális, hogy nem történt olyan komoly érvágás a testvérek között, amit ne lehetne helyrehozni. Nem lesz egyszerű, ezzel tisztában vagyok. De idővel minden seb begyógyul, a hegek ott maradnak, de csak azért, hogy tanuljunk belőle.
Ebben hiszek. És tudom, hogy vissza fog térni Atyánk, ezért sem kívánok letérni arról az ösvényről, melyet ő mutatott meg egykor, évezredekkel ezelőtt. Ez az Ő tanítása, mihez ragaszkodni kívánok. Azt kérte tőlem, hogy segítsek minden angyalnak, ki segítségemet kéri.
Így is fogok tenni.
- Számtalan oka lehet annak, hogy elment – hajtom félre a fejemet, ujjaimmal a pohár szélén játszok. – Senki sem tudhatja rajta kívül és senkinek nincs ahhoz joga, hogy kérdőre vonja emiatt. Az azonban szinte biztos, hogy azért nem tér vissza közénk, mert látja, hogy mivé lett a világa, melyet olyannyira szeretett. Gyermekei miként hányták tűzre azokat a tanításokat, melyeket mutatott neki – ajkamat kissé elhúzom. – Mégsem hiszem, hogy ezek olyan károk, melyeket ne lehetne helyre hozni – mosolygok rá kedvesen. Talán neki is az a dolga, hogy irányt mutasson Michaelnek? Nem tudom. Már nem tudom, hogy milyen viszont ki, miként ápol. Számomra mindig is elképzelhetetlen volt, hogy egy arkkal gondtalanul tudjak beszélni, gondjaimat meg tudjam vele osztani, szavai kapcsán pedig megnyugvást leljen elmém. Ramiél ezt mégis képes volt biztosítani számomra.
Ahogy azonba kiejti a feljebb való fajt, akaratlanul is jóindulatú és boldog mosoly kerekedik arcomra. Fejemet lehajtom, hiszen illetlenség, mit csinálok. Jael magasabb rangban helyezkedik el mint mi.
- Atyánk azért teremtett, hogy egyengessük az útjukat. Védőik vagyunk, nem magasabb faj. Mindene az emberek voltak, ezért is adott nekik oly keveset, hogy maguk dönthessenek. Ellentétben velünk, számunkra soha nem adatott meg a szabad akarat – vonom fel az egyik vállamat. – Képességeinket is csak azért kaptuk, hogy a démonok sötétségét ellensúlyozni tudjuk – emelem fel pillantásomat, szórakozottan tekintve nővéremre. Halkan nevetek mégis a kijelentésén. Sosem éreztem úgy, hogy magasabb rendűek lennének. Az emberek mindig is központi helyet foglaltak el a világunkban.
- Nem vagyunk sem többek, sem kevesebbek náluk. Ők rendelkeznek oly képességekkel, amikkel mi nem és ez így van fordítva is. Erősebbek vagyunk, tény. Több mindenre vagyunk képesek, ez is tény, de emiatt többek lennénk tőlük? – teszem fel őszinte kíváncsisággal a hangomban a kérdést. Vajon tényleg többek lennénk?
Állításával újra egyet is értek, meg nem is. Fejemet jobbra és balra is döntögetem, hangot mégsem adok most ennek. Titokzatosak az embereknek, ahogy ők is azok voltak nekünk. Most is azok vagyunk számukra, ellenben első számú ellenségükké nőttük ki magunkat.
- Unalmas lenne a világ, ha mindenki úgy vélekedne, ahogy én – jegyzem még meg. Nem kell mindenkinek, én nem szeretném. Nem csak azért, mert unalmas, mert ettől lesz olyannyira sokszínű a világ. Ettől változik újra és újra. Ettől olyan értékes.
Meleg mosoly ül továbbra is arcomon, ahogy kiejti a válaszát. Nem lenne rá képes és ez így is van rendjén.
- Ez hozzánk tartozik, ettől válunk azzá, akik vagyunk. A lényünk részét képzik az események, melyek velünk történnek meg, melyeknek mi is részesei, alakítói vagyunk. Elfeledni ezeket bűn lenne. Hozzánk tartozik, mégis nem a múlt fogja meghatározni, hogy kik vagyunk – a jelen és a jövő az, amely megteszi. A múlton rágódni már lényegtelen. A jelenben élünk és ezek a tetteink azok, amelyek a jövőnket meghatározzák. Ezért sem lennék képes máshogy cselekedni, mint ahogy azt Atyánk elvárja.
- Igazán nincs mit – nevetek halkan. És végre rátérhetünk egy olyan témára, mely őt is jobban érdekli, mosolyra sarkallja. Szívesen tanulnék tőle az emberekről, a szokásaikról.
A repülés, oh amikor először tapasztaltam idelent. Valóban kevés hozzá fogható van. Az illatok, engem inkább megzavarnak, szédülök tőlük, képtelen vagyok egyenesen járni. Még túl friss itt minden megtapasztalás.
- Az emberek világa különleges és izgalmas. Lenyűgözve néztem, hogy miből, hova tudtak fejlődni – egy pillanatra szétnézek, magunk köré. Az épületek, az ablakok, asztalok. – San Francisco egykor sugrázó város volt, mára csak halovány fénye egykori önmagának, de ez igaz New Yorkra és a legtöbb városra. Az emberek a túlélésre kényszerülnek és lásd, így is teljes életet tudnak élni. Megoldják a legapróbb dolgokat is, leleményesek. A fizika törvényeit felfedezik, kapcsolatot találnak közöttük ezzel pedig újat alkotnak, mint még eddig sohasem – ha valamiről rengeteget tudok beszélni, nos az az emberi világ. Mindig is lenyűgözött, mindig is levágytam közéjük. De nem így, nem ebben a formában.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



The prettiest smiles hide
the most pain...
And the kindest heart have
been broken in million pieces

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Jael


San Francisco - Can we help to each other? Original

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
hm.. no.
☩ Reagok :
16
☩ Rang :
leader
☩ Multi :
nope
☩ Play by :
katherine mcnamara
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Júl. 24, 2019 3:57 pm
Következő oldal



To: Ophilia




Aprót bólintottam szavaira. Igaza volt, mint minden másban... még ha nem is értettünk egyet mindenben. Kívülállóként, mégis belsősként szemlélte a helyzetet. Igazán tiszteltem amiatt, hogy nem foglalt állást, ő egyszerűen minden angyal oldalán állt. - Szeretnék visszatérni, de... ideiglenes otthonnak ez is megfelelő. Bárcsak mindenki más is így látná.- fintorogtam önkéntelenül, majd elmosolyodtam. Legalább Ophilia mindent úgy látott, ahogy valójában volt, nem fátyolozta el semmi a tekintetét, s nem is befolyásolták buta kis érzelmek. Kicsit irigyeltem emiatt, bár nem lehetett tudni. Talán néhány éven belül ő is másképp fog gondolkodni, viselkedni. Kicsit azért reméltem, mégsem változik meg, néhány angyal hozzá hasonlóan nem foglalt állást, s nem is vette fel a halandó szokásokat.
- Köszönöm! Jó ezt hallani, bár a sok változás miatt kicsit nehéz elhinni. - feleltem röviden, egy gyors mosoly után. - Tudod, sokkal nehezebb azt elfogadni, hogy Ő jelenleg nincs velünk, mint azt, hogy nem mehetünk haza. Az inkább csak... hogy is szokták mondani? Hab a tortán. - Ez a kifejezés még mindig vicces volt számomra, egy szituációt egy ételhez hasoníltani. Furcsá, s néha igencsak mulatságosak voltak az emberek. Emiatt is kedveltem őket. Idelent a halandóknak fontos az érintés, bár egyes csoportoknál nem helyénvaló. Ez egy olyan gesztus volt, amit mi angyalok is alkalmaztunk nem egyszer. Én szeretteminkább a pillantásommal üzenni másoknak, de akadt, hogy megveregettem a harcosok vállát, ha szép munkát végeztek, Zarall kezét pedig többször is fogtam odafönt. Különös volt belegondolni ebbe. Némiképp mi is hasonlítottunk az emberekre. Hiszen mindkét fajt Isten teremtette.
- Még mindig szem előtt tartom a feladataimat. - bólintottam az elhangzott kérdésre. - Az elpusztításuk szóba sem jöhet nálam, soha nem is kívántam a halálukat. Ámbár úgy gondolom, épp amiatt kellene az útjukat egyengetni, mert mi vagyunk a feljebbvaló faj. Ha egyáltalán ez így van. - Már ebben sem voltam teljesen biztos, ámbár Zarall szeretett ezzel érvelni. - Zarall mindig azt mondja, mi többek vagyunk náluk. - szóltam elgondolkodva, magam elé meredve. Ha ez igaz is volt... épp amiatt nem szabadott volna bántanunk őket. Tartottam magam ahhoz az elgondoláshoz, miszerint ők nem is az embereket gyűlölik. Csak uralkodni akarnak valakik felett, ahogyan atyánk is tette.
- Magam is így gondolom. - újabb mosoly, talán a nő ajkán ülő állandó görbe az, ami erre késztet, vagy a hangulat. Sokat segít a tanácsaival, hiszen ő sokunkat ismeri, jóformán mindent tud. Majdnem annyit, mint anyánk, ő közelíti meg leginkább a tudását. Nem ismertem ezelőtt, csupán látásból, mégis megkedveltem egy találkozás után. Nehéz lett volna másképp tekinteni rá. - Mi is egyszerűek voltunk valamikor. Talán egyszerűbbek, mint az emberek. Kevésbé titokzatosak. Mára viszont... - Nem fejeztem be a mondatot. Mára minden megváltozott, ahogy azt már a beszélgetés során sokszor taglaltuk. Minden megváltozott, mi sem voltunk már olyan könnyen kiismerhetőek. Ha azok lettünk volna, előre tudnom kellett volna arról, Zarall Gabriel pártjára áll.
- Szeretnék ebben hinni. S hiszek is. Nehéz, de a hitem csak megingott, nem tűnt el teljesen. - Gondolatban hozzátettem, hogy remélem nem is fog, hangosan viszont ezt már nem mondtam ki. - Bárcsak mindenki úgy gondolkodna, mint te. - tettem hozzá kicsit szomorúan, minden sokkal kevésbé volna bonyolult. Én sem gondoltam másképp a többi angyalra, mindegyik a részem volt, azok az angyalok is, akiket nem ismertem személyesen. Zarall különösen, ő volt a másik felem, nélküle üresnek éreztem magam, mint akiből hiányzik valami.
- Nem. - Egyszerű válasz, miután nagyot nyeltem. Nem lennék képes rá. - Nem hiszem. Ez már a részemmé vált, ha akarnám, sem tudnám elfelejteni. Te... - egy pillanatra megálltam, hiszen ő még nem volt olyan jártas ebben a témában, vagy magában a lenti világban. Mégis. Kíváncsi voltam az ő véleményére is. - Te képes volnál rá? - furcsálltam volna, ha igennel felel, ez a világ mindenkire és mindenre hatással volt, legyen az angyal, démon, vagy ember. Nem sok választotta el a két világot, talán néhány ezer méter -sosem voltam jó az ilyenekben -, de rengeteg különbséget lehetett felfedezni. Egy egész más világ volt odafönt, s idelent.
- Nekem már most sokat segítettél. Elég volt hozzá néhány szó. Köszönöm ezt neked! - mondtam őszintén köszöntet, azt sem tudtam, meg fogom tudni-e hálálni neki mindezt, még akkor is, ha ő nem várt cserébe semmit. Felajánlottam a szolgálataimat neki, így ha akarta, bármikor igénybe vehette a segítségemet.
A téma, amit feldobott, rögtön mosolygásra késztetett, s izgatottság költözött belém, ami valószínűleg az arcomra is kiült. Szerettem ezt a várost, bár nehéz volt szavakba önteni, hogy mit szeretek benne. - Amikor először jártam itt - mármint úgy igazán, nem azért, mert Isten küldött le -, rögtön megtetszett, ahogy a tetőkről belátni az egész várost. A színek, az illatok, a látvány... Talán nem jó dolog ilyen hatalmas épületekkel elfedni a természetet, de odafönt minden olyan csodálatos. Mint a repülés. - merengtem el egy kicsit, de végig őt pásztáztam a szememmel. Kíváncsi voltam, ő miképp vélekedik. Igaz, amiket elondtam, nem kifejezetten erre a városra vonatkoztak, talán minden város ilyen, nekem mégis ez tetszett.
- Neked mi a véleményed az emberi világról? Errőla városról? - tettem fel én is a kérdést, kicsit közelebb is hajoltam hozzá az asztal fölött. A bögrémmel egyelőre nem törődtem. Talán ez majd eltereli annyira a figyelmem, hogy néhány percre elfeledjem Zarallt, s mindent, ami nyomaszt.


words: 860 || youtube || note: ha valami nem jó, sikíts! 3  || kredit || inspirate by

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


San Francisco - Can we help to each other? Tumblr_oarii8pvuK1vq1u6ao1_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
675
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Júl. 21, 2019 12:00 pm
Következő oldal


To Jael
- Ez nem igaz – javítom ki a lehorgonyzásra tett megjegyzését. Nem horgonyoztunk le, egyszerűen csak. – Gabriel nem enged vissza titeket, így természetes, hogy olyan egy új otthont vagytok kényszerűen keresni, amíg el nem ül a vihar. A további harcok elkerülése végett ez volt a legjobb dolog, amit tehetettek – tekintek rá, fejemet kissé félrehajtva. Nem hiszek ebben, hiszen ahhoz a legtöbb angyal, még túl angyali. Nem tanulták még el az emberek reakcióit, érzéseit. Meglehet, hogy minél több időt töltünk idelent, ezt annál jobban megtanulják. Félő, hogy én magam is, még ha ez egyelőre elképzelhetetlennek is tűnik. De vegyük számításba, hogy mások, nálam nagyobb jellemeknek is sikerült akaratukon kívül.
- Jael, te is valódi angyal vagy – mosolygok rá szelíden. – Nem kell ahhoz a Földre jönni, hogy valaki elveszítse a hitet, vagy az iránymutatást. Atyánk nélkül ez sokkal nehezebb, de soha ne becsüld le magadat – fogom meg újra a kezét, kissé megszorítva azt, bátorítóan. Elveszettnek érezheti magát, ha ilyeneket mondd, mégsem szűnt meg angyalnak lenni.
- Sokakkal ellentétben te még mindig képviseled azt, amit Atyánk tanított. Az emberek nem azért fontosak neked, mert az életüket kívánod élni, hanem mert Atyánk szerette volna, ha egyengeted az útjukat, ahogy a többi erényangyalét is. Ebből még most sem igazán vesztettél, nem igaz? – fejemet még mindig félrehajtva tartom. Tudom, hogy jó munkát végez, hogy jól dolgozik. Még mindig próbálja magát tartani, holott láthatólag szenved. Szegény pára, úgy segítenék rajta, mégsem tudok ennél többet tenni. Szívemet egy szokatlan érzés markolássza. Ezt éreztem egykor Hadriel kapcsán is, amikor bukottá vált.
- De még annál is titokzatosabbak. Egyszerű lények, mégis annyira sokszínűek, hogy képtelenség rajtuk igazán kiigazodni – nevetem halkan. – De ez nem baj. Épp ettől lesznek igazán csak emberek – teszem hozzá gyorsan, még mielőtt félreértené, amit kívánok neki sugallni.
Nevetését egy pillanatig nem értem, szemöldököm halványan ráncolom ehhez.
- Ne szégyelld, sem helyette, sem magad miatt. Nem szégyen, ha máshogy gondolkozunk, ha nem vagyunk ugyanazon a véleményem, Jael – szólítom kedves hangon. – A mérlegnek mindig két oldala van, Gabriel kétségbeesett. Visszavárja Atyánkat és úgy tűnik, hogy nem az emberek kiirtása fogja visszahozni őt. Emiatt elvetemült, nem csoda, ha az angyalai is azzá váltak. Azonban ők mégis a testvéreink, idővel ők is rájönnek erre – érjen bármennyi csapás a részükről. Soha nem tudnék olyan eshetőséget elképzelni, amikor kezet emelek egyre közülünk. Ők a testvéreim és őszintén szeretem őket, bármit is csináljanak, bármit is műveljenek. A megbocsátás nagy erény, ki más ne mutatná ezt meg számukra, mint egy angyal? Mint egy családtagja? A jót képviseljük, még ha tele vagyunk rosszal is. Ezt mindig szem előtt kell tartanunk.
- Sok mindent tapasztaltál idelent, gondolom. Természetes, ha a gondolkodásod megváltozott, Jael, ebben semmi rossz nincsen. Ha rágörcsölsz, hogy mit szeretnél, visszahozni azt, ami régen volt, akkor el kell ahhoz felejteni mindent, ami addig történt veled. Képes lennél erre? Elfelejteni mindent, amit a Földön tapasztaltál? – én nem hiszem, hogy képes lennék erre. Szeretném, mindennél jobban, hogy visszaálljon a régi rend. Ebben hiszek is, hogy visszafog, amint Atyánk visszatér. A szájhúzás évszázadokon keresztül érezhető lesz a két oldal között, de idővel mindenki elfelejti majd, ahogy sok más mindent is.
- Ugyan már. Ha belegondolsz, akkor lényegében ez a munkám. Most nem tudom a mennyből végezni, de tényleg szeretnék segíteni. Ha máshogy nem is, így talán tudok nektek – mosolygok rá kedvesen.
- Köszönöm szépen – mégsem mondom neki, hogy remélem erre nem lesz szükség. Szeretnék egyedül boldogulni, szeretném, ha a testvéreim belátnák, hogy nem kell mindenkinek ártani, ki nem azon a véleményen van. Hiszek még a józan eszükbe. – Mit szeretsz ebben a városban? – teszem fel a kérdést, hogy egy kicsit könnyedebb témára is ugorjunk. Valóban érdekel, hogy mi az, ahol, amitől itt jól érzi magát.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



The prettiest smiles hide
the most pain...
And the kindest heart have
been broken in million pieces

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Jael


San Francisco - Can we help to each other? Original

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
hm.. no.
☩ Reagok :
16
☩ Rang :
leader
☩ Multi :
nope
☩ Play by :
katherine mcnamara
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Júl. 15, 2019 11:52 pm
Következő oldal



To: Ophilia




Ophilia iránt erős kötődést éreztem, talán amiatt, hogy egy a fajunk, egy helyről jöttünk. Vagy talán, ahogy a halandók fogalmaznak, leendő barátként tekintettem rá, valakire, akire számíthatok majd. Hiába támadnak fel bennem különféle érzések, főként kellemetlenek, mégis egyfajta nyugalmat érzek mellette. Részben tényleg azért, mert úgy viselkedik, ahogy egykoron én is.. részben pedig jó szövetséges alapanyag, amire igencsak szükségünk van itt lent. Össze kell fognunk nekünk, angyaloknak, akkor talán eljön újra a béke. Egyetértésem jeléül bólintottam az elhangzott szavakra, majd gyorsan átgondoltam őket. - Lehorgonyoztunk. - mosolyodtam el, bár nehéz volt eldönteni, boldog, belenyugvó mosoly, avagy szomorú és kétségbeesett. Még én magam sem tudtam, melyiket skerült magamra ölteni. Az érzéseim túl zavarosak voltak, hogy uralkodni tudjak az arckifejezéseimen, s egy részem teljesen ki is akarta zárni az érzelmeket. Mint régen, figyelmenkívül hagyni, nem törődni velük. Őrlődtem magamban, mégis mit tegyek, végül felsóhajtottam. - Igazad lehet. Sőt! - csillant fel a szemem hirtelen, ahogy megértettem. Teljesen más irányba változtunk Zarallal, s ez emelt közénk egy magas, áttörhetetlen falat. Ám mi képesek voltunk repülni, s erősebbek voltunk egy egyszerű embernél. Ha mi nem tudjuk áthidalni ezt az akadályt, akkor senki. - Igazán szükségem volt valakire, aki még úgy gondolkodik, mint egy valódi angyal. - mosolyodtam el újra, ezúttal vidámabbra sikerült. Úgy éreztem, végre tisztábban látok, s valahogy... Ophilia jelenléte, a szavai feltöltöttek energiával. Már kevésbé aggódtam, kevésbé vágyódtam haza, mint hosszú percekkel ezelőtt. Nem magyarázkodtam, viszont hittem benne, értette, mire is cáloztam a valódi szócskával.
- Idővel belerázódsz. Nem túl titokzatosak az emberek. - jelentettem ki kifejezéstelen arccal. Ebben az egyben nagyon is biztos voltam. Azt nem tudtam volna eldönteni, ez rossz, avagy jó dolog. Ők csak ilyenek voltak. Egyszerűek, a maguk módján mégis bonyolultak, Atyánk épp emiatt kedvelhette őket. Teremtménynek kétségkívül tökéletesek voltak, de nem úgy, ahogy mi, náluk a tökéletlenség volt egyenlő a tökéletességgel. Következő szavai hallatán azonban felnevettem, mintegy önkéntelenül. - Kissé szégyellem magam. Zarall miatt, azt hiszem. Ő másképp gondolkodik, számára az emberek haszontalan, pusztító lények, s egy bizonyos mértékig egyet is értek vele. Ámbár... Zarall nem látja, hogy ami nem tökéletes, az miért szép, miért érdekes. Ráadásul, nem különböznek annyira tőlünk. Pusztításra mi is képesek vagyunk, csak rá kell nézni a Földre jelenleg. Ezt nem az emberek okozták. - magyaráztam hevesen, egy kissé bosszús voltam Zarallra, le se tagadhattam volna. Ugyanúgy pusztítottunk, ha úgy láttuk jónak, életeket ontottunk ki, világokat romboltunk le. A halandók nem tudnak annyi mindent, mint mi, sosem tudtak, emberi butaság, amit művelnek. No de mi? Ha valóban fejlettebbek volnánk, följebb valóak... valójában nem voltunk azok. - Bár én is így látnám. Szeretnék úgy gondolkodni, ahogy régen. Ugyanakkor... néha többnek látom, többnek érzem magam, mert megtapasztaltam új dolgokat, méghozzá közelről. - merengtem el hangosan, válaszolva szavaira, amennyire tőlem telt. Kevésbé éreztem bölcsnek magam, mint ő. Többet tudott már odafönt is, mint mi, bár a lenti, halandó világról már kevesebbet. Az az én szakterületem volt, vagyis egykor azt hittem. Már ebben sem voltam biztos. Ismertem az emberek szokásait, sőt, át is vettem őket, ahogy az érzelmeket, a gesztusokat, rengeteg mindent. Mégis idegennek éreztem magam közöttük, s már az angyalok között is. Mint egy szürke bárány a fehérek, s feketék között.
- Lehet, hogy nem is lesz hatással, talán jobb volna úgy. Lehetnél te az én józan mentorom! - vetettem fel viccelődve, játékos hangszínnel, bár arcomon egy feszült mosoly ült, mellette pedig komoly ábrázat. - Látod? Megy ez neked. Valóban észhez térítesz. - ezúttal komolyan, őszintén ejtem ki a szavakat, mert csakugyan így van. Nem lehetek ostoba, nem tehetek elhamarkodott kijelentéseket. Nem tudhatjuk, mit hoz a jövő. Keze az enyémen nyugodott még pár pillanatig, mielőtt visszahúzta volna, s ez szintén pozitív energiával töltött fel. Éreztem, miképp rá tényleg számíthatok. - Ez esetben szeretném, ha tudnád, én is a rendelkezésedre állok. Bármikor, bármiben, csak szólj! - újra elmosolyodtam, arckifejezésem az övét tükrözte, talán csak a szemem csillogott jobban a kelleténél.


words: 643 || youtube || note: ha valami nem jó, sikíts! 3  || kredit || inspirate by

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


San Francisco - Can we help to each other? Tumblr_oarii8pvuK1vq1u6ao1_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
675
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Júl. 08, 2019 8:50 pm
Következő oldal


To Jael
Szavai elgondolkodtatnak. Nem is tudom, hogy mit is felelhetnék rá.
- Mindig van választásod Jael. Nem azzal kapcsolatban, hogy itt vagy. Egykor oldalt választottál te is, nem is kívánok feletted ítélkezni, ne érts félre. Az embereknek mindig is könnyebb volt hasonulni egy környezethez, egy társadalomhoz, egy ideálhoz. Ránk angyalokra ez nem jellemző, mégis. A materiális világ teljesen máshogy hat ránk, mint ahogy azt gondoltuk volna. Soha nem töltöttünk le ennyi időt egyhuzamba - hajtom fejemet enyhén félre, őt tekintve. Hogy mit is kívánok ebből kihozni? Gondolataimnak talán nincs értelme, talán nem látja át, hogy mit is szeretnék. Sokan vannak ezzel így.
- Olyan számunkra a Föld, mint az embereknek a hatalom. Nézik kívülről, csodálják, vágynak rá, mégis amikor megkaparintják teljesen megváltoznak tőle. Ez velünk is így van. Mégsem egy irányba. Nem tudnám megmondani, hogy van-e rossz, vagy éppen jó. Mindenki elhiszi a saját maga igazát és a saját szemszögükből nézve nem lehet ezzel vitatkozni - hiszen az egész világ, az egész élet nézőpont kérdése. Az utókor az, ami meghatározza, egy-egy döntésünk az jó volt-e avagy rossz. Jobbá tette a világot, magunkat, vagy épp ellenkezőleg. Az adott pillanatban, az adott korban ezt nehezen tudnánk megmondani, így van ez most is.
Mondhatnánk mindketten, hogy Gabrielnek nincs igaza, rossz amit tesz. Mindaddig, amíg nem zárul le, amíg nem fejeződik be, nem fogjuk megtudni. Az életre különféle hatással van, ezt én is látom már. Vannak pozitív és negatív tulajdonságai is, mégis még időre lenne szükségem, amíg sok mindent át nem látok.
- Nem tekintettem le, azóta - húzom el kelletlenül a számat. Ezért sem tudok tiszta képet alkotni a fejemben. Nem láttam a vérrontás utáni állapotokat. Nem tudom, hogy mi történt. Kire, milyen hatással van. Tapasztalom most, ám ez mégis édes kevésnek tűnik jelenleg.
Szemeimet enyhén ráncolom, ahogy behúzza a nyakát. Ajkamra derűs mosoly ül ki.
- Habár évmilliók óta figyelem az embereket, a non-verbális kommunikáció mindig is idegen volt nekem. Most miért is húzod be a nyakad? Talán rejtegetni valód van? - nevetek halkan, kettőnk között. Kérdésem őszinte, szavaim valódiak. Néztem őket, de nem figyeltem eléggé. Tudok mindenkiről, mindent. A világ minden tudományában jártas vagyok. Sokat még sem igazán tudok. Paradoxon ez, mely jellemző rám. Még nem tudom, hogy miként fogok ebben az életben boldogulni így. Van egy sejtésem, hogy nem könnyen. Testvér immár testvér ellen harcol, én mégsem tudom ezt megtenni. Ez mégsem jelenti, hogy más ne tenné majd meg.
- Mindig is az embereket óvtad, vigyáztál rájuk. Te is csak a jót látod bennük, nincs ebben semmi rossz. Nem kell szégyelnünk, hogy melyik oldalt állunk. Sem neked, sem nekem. Látod? Hisz mi sem hiszünk ugyanabba, ez mégsem okoz közöttünk gondot - mosolygok rá. El tudom fogadni a döntését. De ahogy Zarallal, avagy épp Gabriellel, úgy vele sem tudok egyet érteni. Sajnálatos módon, de igyekszem megmaradni azon a keskeny aranyközépúton, mely mindig is jellemzett minket. Szeretném azt tovább vinni, amit Atyánk elvárt tőlünk évmilliókon át. Az, hogy elment, engem nem jogosít fel arra, hogy máshogy cselekedjek. Én parancsot nem kaptam senkitől.
- Nincs olyan, hogy jó vagy rossz - felelem könnyedén. - Az élet színes, változékony, ahogy a döntések következménye is. Nem gondolnám, hogy rossz világ következne be, ha esetleg Gabriel kiirtaná az embereket. Ahogy akkor sem, ha békére lelnének Michaellel. Ne feledd, hogy Atyánknak megvan a képessége, hogy új embereket teremtsen. Ahogy arra is, hogy mindent a földdel tegyen egyenlővé - hiszen ez is benne van a pakliba.
- Soha nem lehetsz igazán boldog, ha nem ismered meg a szomorúságot. Ahogy szomorúságot sem érezhetsz, ha nem voltál boldog. Én példának okáért, egyiket sem érzem. Nem igazán voltam még igazán boldog, sem szomorú. Mindig elfogadtam a tényeket úgy, ahogy voltak. Ahogy azok vannak, de nem töltött el. Persze, tudjuk, hogy ez normális nálunk. Rám még nem volt a Föld hatással - nevetek újra csak fejemet lehajtva. Kósza tincsemet fülem mögé tűzőm és az előttem lévő kávés bögrét figyelem.
- Hitedet ne vesztísd el. Sok minden történhet még. Veled is és vele is. Az elhamarkodott kijelentéseket hamar megbánják az emberek, de talán az angyalok is. Talán a helyzeted kilátástalan, mégsem reménytelen - szorítom meg enyhén még kezét, mielőtt még visszahúznám. Jólesik a bátorító kézszorítása.
- Soha nincs egy testvérem sem terhemre. Örülök, hogyha tudok segíteni, ha hasznomat vehetitek idelent. Bevallom őszintén kissé elveszett vagyok még a világba - mosolyom könnyed, mint az övé. Ujjaimat a bögre köré fonom, ám nem iszok bele. Az illata mégis megcsapja orromat és kellemes érzésekkel tölt el. Belülről melegít fel, holott odakint sincs rossz idő.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



The prettiest smiles hide
the most pain...
And the kindest heart have
been broken in million pieces

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Jael


San Francisco - Can we help to each other? Original

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
hm.. no.
☩ Reagok :
16
☩ Rang :
leader
☩ Multi :
nope
☩ Play by :
katherine mcnamara
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Júl. 04, 2019 11:53 pm
Következő oldal



To: Ophilia




Igencsak magamba roskadtam a beszélgetésünk alatt, habár nagyon jól esik egy igazi angyallal beszélgetni. Igazi, mint érzelemmentes, logikusan gondolkodó. Az én gondolataim már kevésbé voltak logikusak, nem tudtam kívülállóként viselkedni, hiába éreztem magam olykor nem ide valónak. Jobban beolvadtam a környezetembe, mint azt hittem volna. Ez egy kicsit elkeserítő, mintha nem volnék már többé önmagam. - Ezt tapasztaltam én is. Nem is tudom... az évek alatt hozzászoktam ehhez. Tudom, ez nem túl jó, ámbár valójában én sosem akartam idejönni. Érdekelt a lenti világ, s lenyűgözött. De itt élni? Nagyon más. - Nagyon vegyesek voltak az érzéseim, kezdtem elbizonytalanodni. Ugyanakkor tartanom kellett magam, mert ha én elgyengülök, mint angyal, nem várhatom el az emberektől, miképp erősebbek legyenek. A mi dolgunk, hogy egyengessük az útjukat, még ha nem is köztük kellene mindezt tenni. A dolgunk attól még nem változik, mi vagyunk a felsőbbrendűek. A gyengébbet nem bántjuk. Én is elmosolyodom, szavait hallgatva. Nagyon megnyugtató vele beszélgetni, felemelő érzés, régen éreztem már hasonlót. Talán utoljára odafent. - Képtelen vagyok neheztelni rájuk emiatt, ezzel veled értek egyet. - behúztam a nyakam, mintha szégyellnem kellene magam emiatt. Ez egy jó dolog, ugyanakkor Zarall miatt szégyelltem magam. Az ő oldalára kellett volna állnom, de az nem helyes. Az a rossz oldal, még akkor is, ha értem, miért gondolkodik úgy, vagy miért cselekszik úgy, ahogyan Gabriel. Az ő álláspontjuk is érthető, ahogyan arra Ophilia is rávilágított. Mégsem tudnám követni őket, s nem is fogom. Ha kell, a halált választom, a pusztulást, de sosem fordítok hátat az elveimnek. Soha. - Ezt találtam, s találom a mai napig helyesnek. Nem tudnék másképp dönteni. Zarall kedvéért sem. - vallottam be végül, s ezzel meg is kaptam aválaszt. Ophilia nem tettmást, csak kérdezett, elmondta a saját véleményét, mintegy rávezetve engem arra, amit eddig is tudtam. Csak nem mertem kimondani. Nem mondom, hogy nem rettegtem attól, Zarall az ellenségemmé válik emiatt, ugyanakkor ő is dönthetett másképp. Nem az én tisztem volt másképp dönteni, én elégedett voltam a döntésemmel, magammal. Hiányzott a másik felem, ám a hiányérzet elmulasztása emberéletekbe került volna, amit nem tudtam megfizetni, s nem is akartam. - Szeretném, ha így volna, mégis kételkedek ebben. Jelen állás szerint, nem tudom mikor történik be változás, s az milyen mértékű lesz. Melyik irányba lesz változás? Jó, vagy rossz. Elszomorít, hogy nem tudom a választ. Régen egyszerűbb volt. Elfogadtam a tényeket, nem gondolkodtam ennyit, nem éreztem szomorúságot. Néha elgondolkodtat mindez, megéri-e a boldogság, ha mellé szomorúság is jár. - gondolkodtam hangosan, választ nem vártam ezekre a szavakra. A nő sem tudott ezekre felelni. Az egyértelmű volt számomra, miképp a jó és rossz kéz a kézben jár, elfogadni viszont nehéz volt. Felfogni még nehezebb.
- Michael és Gabriel... azt hiszem, Zarall és én is olyanok vagyunk, mint ők. Mi sem fogunk kibékülni, ha ők nem. Meggyőzhetetlenek vagyunk a másik oldalhoz való csatlakozásról. - Akaratlanul is összehasonlítottam magunkat az említett két testvérrel. Sok volt a hasonlóság, túl sok. Sosem hittem volna, hogy velünk is előfordulhat mindez. Nagyon megnyugtatott, mikor kezével az enyém után nyúlt, kicsit közelebb raktam hozzá, jobban elérje. Erőt adott nekem ez a gesztus, a szavai, még az állandó mosoly is, ami ott díszelgett az arcán. Kedves szemei csillapítják bennem a feszültséget, a szomorúságot. Nagyon otthonos volt a közelében lenni, jóleső érzéssel töltött el. - Örömmel hallom. Remélem, nem vagyok, s nem is leszek terhedre. - mosolyodtam el könnyedén, reményteli pillantást lövellve felé.


words: 559 || youtube || note: ha valami nem jó, sikíts! 3  || kredit || inspirate by

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


San Francisco - Can we help to each other? Tumblr_oarii8pvuK1vq1u6ao1_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
675
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Jún. 22, 2019 1:47 pm
Következő oldal


To Jael
Fejem továbbra is leheletnyit félrehajtva hallgatom nővérem szavait. Jogosak az érvelése, melyekkel vitába nehezen tudnék szállni. Nem is igazán akarok, nem ezért vagyok itt, valahogy mégis furcsa számomra ez az egész. Mintha nem lenne valódi, vagy mintha direkt még mindig maguk alatt akarnák vágni a fát, holott.
- Tudom, és elnézést. Az emberek nem mindig cselekedtek logikusan, sőt. Az esetek nagy többségében nem, ez úgy tűnik az utóbbi években sem változott. Holott az angyalok segítségék kapják meg. Atyánk legkedvesebb teremtményei mégis hűek önmagukhoz - mosolygom szelíden. Hangomban nincs semmiféle rosszállás, vagy bosszankodás. Nem igazán gondolnám, hogy ez rossz lenne, de lássuk be, megvannak ennek a maga hátrányai is. Nem tudom még, hogy miként fogják ezt leküzdeni, hisz az életben maradáshoz már nem elég ha az emberiség összefog. Itt már túl nagy a tét, melyet nem igazán tudtak még felfogni.
Eltelt jó pár év. Egy egész generáció, sok esetben az embereknek ez már változásra ad okot. Most mégis kényelmesek. De vajon miért?
- Ez természetes, emiatt nem lehet őket hibáztatni. Gondold bele magukat az ő helyzetükbe. Gabriel kiirtotta az emberiség nagy részét, egy parányian maradtak már. Akiknek nem segítettek az angyalok, azok a saját maguk lábán, a saját maguk törvényeivel élték túl. Természetes, hogy gyűlölnek minket, ahogy az is, hogy szeretnek is. Az élet soha nem az egyik oldalra billen el. A mérlegnek mindig egyenesen kell állnia. Az egyensúly az, amely fenntartja a világunkat - ebben mindig is hittem, még ha egy kicsit túl is misztifikált egy gondolat. Az egyensúly az, mely valóban fenntart minket. Menny és pokol, jó és rossz, nem létezhet egymás nélkül. Összeivódott.
A csendben csak mosolygok rá, nem veszem le róla tekintetem. Szemének íriszeit figyelem, orrának vonalát, állának élét, majd újra a szemét. Nem szólok semmit, hagyom, hogy megeméssze a szavaimat. Nem egyszerű ez a helyzet egyikünknek sem. Sem embernek, sem angyalnak, de még démonnak sem. Számukra a legnagyobb az érdek, hogy életben tartsák a halandókat.
- Hogy megbuktál-e, avagy sem nem az én tisztem eldönteni, Jael. Atyánk gondolatait nem tudhatom, döntéseit nem határozhatom meg. Valóban az emberek között járni nem a dolgunk. Egyengetni útjukat, de hiszen te tudod a legjobban, hogy miként tettük ezt régen. A világ most mégis kifordult magából. Nem átallom bevallani, hogy eme utat én nem járnám, mégsincs jogom elítélni azt, aki ezt teszi. Megvan az oka, hogy így döntöttél, nem igaz? - nem Michael parancsolt rá. Nem hinném, hogy ő miatta tette volna.
Hisz az emberekbe, a jóságukba, feladatának fontosságában. Ő is csak azt szeretné tenni, amire teremtették, ahogy jó magam is, ahogyan oly sokan. Most mégsem tudjuk. Én nem térhetek már haza, nem amíg a háború véget nem ér. Szeretett irattáram meglehet, hogy a tűz martaléka lett odafent. Nem tudom, hogy mit tettek. De nem lehet, mégsem csüggedhetek. Segíthetek a testvéreimnek idelent, hovatartozástól függetlenül.
Cassael azt mondta, hogy képes vagyok rá. Szeretnék hinni neki.
- Ez így van. Atyánk az egyetlen, aki eldöntheti, hogy ki élhet és ki halhat. Mégsem tudhatjuk még a mai napig biztosan azt, hogy Gabriel nem csak Atyánk parancsát követi-e. Nem tudhatjuk, hogy mit mondott neki az utolsó napjain. Lehet, hogy nincs így. Úgy ahogy te is, ő is hisz valamiben, de ettől nem vagytok rosszak, egytől nem vagytok mások. Sohasem az volt a lényeg, hogy egy véleményen legyetek, hanem, hogy egy szinten. Kölcsönös tisztelet. Régen ez meg volt, meglehet, hogy csak emlékeztetni kell őt is erre - mosolygok rá. Kezemet az asztalra simítom, kicsit előrébb is hajolok. Meglehet, hogy valóban nem kellene mindenkinek hallani a szavunknak. Még ha halkabban is beszélünk, tudom, hogy tisztán hallja, amit mondok.
- Az emberek nem hittek már benne. Elkezdtek Istent játszani. Az utolsó évtizedekbe önpusztításba kezdtek, mindent, amit Atyánk adott nekik, elfecsérelték. Meglehet, de ez csak egy a sok teóriám közül, hogy nem tudta jó szemmel nézni. Sodoma és Gomora esete sem más, és ott még ennyi sem kellett. Atyánk szerető, de épp ennyire bosszúálló is. A fényesség, mégis egy csepp sötétség benne is található, ahogy minden teremtményében is, ezáltal. De az is lehet, hogy számára is szünet kellett és mire visszatért volna ez fogadta - vonom fel az egyik vállam tehetetlenül. Sok időm volt gondolkodni azon, hogy miért ment el, miért hagyott el minket.
- Bármiért is tette, azt viszont tudom, hogy addig nem fog visszatérni, amíg a két fivér ki nem békül egymással - ezt határozottan merem állítani.
- Hiszek benne, hogy hazafogunk - kezemet kinyújtom előre, hogyha az asztal lapján pihenteti a sajátját megfoghassam. Szeretném, ha ő is tudná, hogy van kiút, van remény. Hinnünk kell benne és tennünk érte. Tudom, hogy hazajuthatunk majd.
Idővel.
Hálás mosollyal fogadom a szavait. Erősnek kell lennünk és soha, de soha nem adhatjuk fel a reményt egymás iránt. Még akkor sem ha ártanak nekünk. Nem fordulhatunk egymás ellen. Nehéz, de tudom, hogy ez a helyes út. Bartholomew is… A könyvtárban történtek után mégis hiszek benne, hiszek a jóságában. Tudom, hogy jó útra fog egyszer térni.
- Bármikor Jael. Hívnod kell és ott termek. Kevesen maradtunk, kik igazán számíthatnak egymásra. Ez a pár angyal tartson össze, nem igaz? - nevetek rá kedvesen.  


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



The prettiest smiles hide
the most pain...
And the kindest heart have
been broken in million pieces

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Jael


San Francisco - Can we help to each other? Original

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
hm.. no.
☩ Reagok :
16
☩ Rang :
leader
☩ Multi :
nope
☩ Play by :
katherine mcnamara
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Jún. 21, 2019 12:48 am
Következő oldal



To: Ophilia




Ophiliával beszélgetni kellemes volt, felnyitotta a szemem bizonyos dolgokról. Arról, miként változtam meg a földön, vagy miért butaság ez a háború Gabriel és Michael között. Szerettem volna, ha minden a régi kerékvágásban megy tovább, inkább választottam volna a sablonos életet odafönt, mint ezt a kavaldákot idelent. Egy káosz volt az itteni élet, nem csak számunkra, a halandók számára is. A világot tönkretette a közbeavatkozás, hogy olyan világok érintkeztek, amiknek nem szabadott volna. Éreztem egy kis bűntudatot, bár csak haloványan, egy részem még mindig meg volt győződve arról, miszerint Michael jót cselekszik, s az embereknek szükségük van rá. - Ebben is igazad van, de ez itt így megy. Ha nem élsz vele, miért akarnál itt ücsörögni? - vontam vállat, bár egyre furcsábbnak tűnt az emberek világa. - Nézd, én csak azt tudom elmondani, amit megtanultam idelent. - Újabb vállvonás a részemről. Hiába szoktam hozzá, még mindig furcsa volt ez a sok szabály, az értelmetlen előírások, az elvárások. Hiányzott az otthonom, kezdtem hozzászokni, hogy valamit, vagy valakit állandóan hiányolok. Mélységes, sötét űr tombolt bennem, az otthonom, s Zarall hiánya miatt. Nem hittem, miképp valaha is le tudom ezt rázni magamról, nem pergett le rólam.
Felsóhajtottam, miután kiejtette azokat a bizonyos szavakat a száján. Némelyik ember ostoba volt, csak a háborúk éltették őket, a rosszindulat, gyűlölet, kegyetlenség. Zarall emiatt gyűlölte ennyire őket, ámbár abba ő sem gondolt bele, éppen úgy cselekszik, mint ők, az emberek, akiket megvet. - Néhányan valóban hálásak, viszont... vannak, akik gyűlölnek minket. Akik képesek bármilyen fegyvert bevetni, s megpróbálnak elpusztítani minket. - feleltem, a szavak nehezen jöttek a felszínre, mintha a torkomban valami akadály keletkezett volna. Nagyon frusztrált lettem attól, hogy erről kellett beszélnem. Nem viseltem jól, ezt bárki megmondhatta. Zavart mindez, áldozatok árán védtük meg őket, testvér a testvér ellen fordult, szövetségesből ellenség vált... S még így sem vívtuk ki minden halandó tiszteletét. Nem voltam rájuk dühös, engem inkább a szomorúság árasztott el, csaknem legyűrt. Riadt tekintetemet Ophiliára függesztettem, nem tudtam mit kezdeni ezzel a rengeteg érzelemmel, amik úgy tomboltak bennem, mint egy valódi háború.
Ophilia mosolya kicsit lenyugtatott, néhány másodpercig csak meredtem rá, nyugodt, mosolygós arcát néztem, miközben beszívtam a levegőt, majd kifújtam. Újra meg újra. Hangjára közben összpontosítottam, az is nyugalmat árasztott, mintha az ég világon semmi problémánk nem lenne. Ez távolról egy kellemes, baráti beszélgetésnek tűnhetett, ahol semmiségekről fecseg két nő. A hangja az itteni pici harangokra emlékeztetett, valóban angyali volt. - Ez így volt, de... Kudarcot vallottunk. Nem csak Zarall, én is. Megóvjuk őket, mert ezt tartjuk természetesnek, de nem e túlzás köztük járni, már-már halandóként viselkedni? - kérdeztem, költői kérdés volt, mégis úgy meredtem a velem szemben ülő angyalra, mintha választ várnék tőle. - Zarall pedig... A másik véglet. Nem minden ember gonosz. Az ártatlan emberek nem érdemelnek halált. Sőt. Nem szabadna Istent játszania sem neki, sem Gabrielnek. - Fejemet ingattam, pillantásom az asztallapra irányítottam, s nem is emeltem fel onnan egy ideig. - Komolyan úgy gondoltad, hogy Atyánk rendezte így? Mi célból? - Tényleg elgondolkodtató volt ez a kijelentése, olyannyira, hogy csak emiatt emeltem rá a pillantásom, ami kissé döbbent volt, ugyanakkor kíváncsi is. További szavaival egyre inkább azonosulni tudtam. Nem jó, hogy itt vagyunk. - Ophilia... haza akarok menni. - Alig hallhatóan suttogtam a szavakat, homlokomat egyik tenyerembe rejtettem lehunyt szemmel. Soha, semmit nem akartam még annyira, mint újra átlépni a Mennyek kapuját. Érezni akartam az ottani levegőt, irányítani akartam az alattam lévő angyalokat, utat mutatni az embereknek anélkül, hogy ismernék létezésünket. Mindezt Zarall mellől kívántam megtenni, s azt kívántam, Gabriel és Michael is olyan közel érezzék magukat egymáshoz, mint egykor mi, a Kerub ikrek. Nagyon közel éreztem magam ahhoz a bizonyos síráshoz, ám olyan száraz voltam, mint a Szahara. Egy könnycsepp sem préselődött ki belőlem, hiába szorítottam össze a szemeimet. Ez egy kicsit megnyugtatott, legalább nem puhultam el teljesen, még volt bennem tartás. Az érzelmek nem gyűrtek teljesen maguk alá. Ez elég erőt adott ahhoz, kihúzzam magam ültömben, s kissé büszkébb pillantást vessek a nőre. - Nem tudom mit hoz a jövő, ám nem szeretném feladni. Zarall a vérem, hozzám tartozik, nem szűnhet meg az a kapocs olyan könnyen, ebben bizonyára igazad lehet. - bólogattam, s elhatároztam, miszerint újra fel fogom keresni az ikremet. Ha ugyanaz a huza-vona játszódik is le köztünk, mint eddig. Meg kell próbálnom, nem veszíthetem el örökre. - Megoldható lenne, hogy máskor is találkozzam veled, Ophilia? - Komoly kérdés volt, ajkaimon mégis mosoly táncolt, az a fajta felvett mosoly, ami az övén, de ebbe egy csepp izgatottság is vegyült. Szükségem volt az útmutatására, a bölcs szavaira... Talán így képes lennék túlélni ezt a káoszt.


words: 758 || youtube || note: ha valami nem jó, sikíts! 3  || kredit || inspirate by

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


San Francisco - Can we help to each other? Tumblr_oarii8pvuK1vq1u6ao1_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
675
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Május 29, 2019 8:58 pm
Következő oldal


To Jael
Fejemet csak leheletnyit félrehajtva hallgatom húgom szavait. Évmilliók óta létezem, mégsem vittem sokra életem során. Sokan szemében, oh, miként is mondanák az emberek? Csodabogárnak? Meglehet. Így tekintettek rám. Az angyal, ki képes volt mosolyogni, akkor is, amikor számunkra ez semmit sem jelentett. A bohókás, aki ügyetlenségével szórakoztatta testvéreit, kik erre ügyet sem vetettek. Aki olyannyira szívlelte az emberiséget, minden jóságával és gonoszságukkal egyetemben.
Jaelhez és a hozzájuk hasonlókhoz képest mégsem érek semmit. Nincs különleges erőm, nem vagyok kiemelkedő harcos az érzelmekhez pedig egyenesen nem értek. Csak egy egyszerű angyal vagyok, kit kivetettek az otthonából.
- A kereslet-kínálat függvénye - bólintok egy keveset magyarázata után. - Valójában még akkor sem igaz rám. A fogyasztónak hajlandóságot kell mutatnia aziránt, hogy a kívánt áruval kíván-e élni. Azonban miért élne a magamfajta azzal, amire nincs szükség? Az embereknek így is kevesebb van, miért akarják hát, hogy elvegyük, ami az övék és olyannyira szükségük van rá? - teszem fel őszintén a kérdést.
Egy angyalnak nincs szüksége ételre, vagy italra. Sem pedig alvásra, vagy olyan dolgokra amelyeknek az embereknek létszükségünk. Valójában, ha kivájnák a szívemet még akkor is életben tudnék maradni. A szív a mi esetünkben egy szerv, mely nem létszükségletünk, mégis szükséges, hogy az emberekhez hasonlóak legyünk. Ekként tudtunk mindig is elvegyülni közöttük.
- Érdekes - jegyzem meg halkan, mégis egy szelíd mosollyal az ajkamon. - Úgy véltem, hogy hálásak lesznek nektek, amiért megmentettétek Gabriel angyalaitól őket - ezek szerint nem. És csak azért, hogy a bevételüket növeljék, képesek lennének maguktól elvenni, hogy az angyalok is kivegyék a részüket?
Logikátlannak tűnő feltételezésemnek mégsem adok hangot. Saját kilétemre térünk rá. A halovány mosoly nem tűnik el az arcomról egész beszélgetésünk során. Hozzászoktam már, hogy hasonló mosollyal beszélgessek végig akár egy komoly témát is. Az embereknél oldotta a feszültséget és néhány testvéremnél is bevált ez.
- Ez természetes, soha nem voltam a mennyekben egy feltűnő jelenség. Feladatom az emberek és angyalok történetének a feljegyzése volt. Neked pedig, hogy közöttünk járva boldogságot hozz az életükbe. Útunk nem találkozott odafent -  emiatt senkinek sem kell sajnálkoznia.
Egykor rengetegen léteztünk, az, hogy én mindenkit ismerek csak a beosztásom mellékhatása. Valójában ez nincs így a testvéreink körébe. Aki nem egy ark alá tartozik sokszor legfeljebb csak látásból ismerik egymást.
- Valóban támogatni - értek egyet húgommal. - Ne érts félre nem kívánom felróni nektek, amit tetetteket. Gabriel túlzásokba esett, noha volt időszak, amikor úgy véltem, hogy Atyánk rendelte ezt el - emelem vissza a fejemet középre. Finoman tűröm fülem mögé az egyik tincsemet, hogy aztán kezemet visszasimítsam a könyv fedelére, melyet nem is olyan rég kezdtem el olvasni. - Nem szabadna belefolynunk az emberek életébe, befolyásolni őket, oly mértékben ahogy Michael és Gabriel is teszi - nem ítélem el egyik arkangyalt sem.
Nincs hozzá jogom, tisztem. Atyánk, amikor visszatér megteszi. Magam tartom ehhez az állásponthoz. Nem kívánok az emberek életébe beleavatkozni. Mi csak vendégek vagyunk a Földön, nincs tisztünk itt lent élni.
Ez nem a mi otthonunk.
Tiszteletben tartom mások gondolatait. Tiszteletben tartottam Gabriel követőit is, amíg a mennyben éltem.
Arcomra az aggodalom egy halovány fátyla vetül, amikor kérdésem elhangzik. Megérzéseim ezúttal helyesnek bizonyultak. Ajkaim enyhén elnyílnak, amikor közelebb hajolok az asztalhoz, nem mintha nem hallanám őt kellőképpen.
- Még ha reménytelennek is tűnik helyzetünk, mindig legyen hited Jael. Zarall úgy véli, hogy helyesen cselekednek - mosolygok rá megnyugtatólag. - Nem a rossz szándék vezérli, kétségbeesett ő is, Gabriel is, ahogy mindannyian is. Nem tudhatjuk, hogy Atyánk miért ment el. Lehet, hogy igazuk van, lehet, hogy tévednek és már azért sem tér vissza közénk, mert látja mivé lett szeretett világa nélküle. De az is megeshet, hogy máshol új életet hozott létre, a változó túl sok ebben az egyenletben - volt időm ezen gondolkodni. - Tudom, hogy az angyali faj erős, hogy Gabriel és Michael megtalálják a megoldást, hogy elcsitítsák a harcokat. Mindig is különböztek egymástól. Életetekben először a véleményetek teljesen más Zarallal. A köztetek lévő kapocs azonban ennél jóval erősebb. Még ha nem is értettek egyet, szeretett testvérek vagytok - nem szabadna egymásnak hátat fordítani. Szörnyű a helyzet, amibe kerültünk, de apró lépésekben újra összehozható az angyali faj. A két iker lehet ennek az első lépése taln.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



The prettiest smiles hide
the most pain...
And the kindest heart have
been broken in million pieces

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Jael


San Francisco - Can we help to each other? Original

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
hm.. no.
☩ Reagok :
16
☩ Rang :
leader
☩ Multi :
nope
☩ Play by :
katherine mcnamara
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Május 28, 2019 12:16 am
Következő oldal



To: Ophilia




Rég találkoztam már olyan angyallal, aki... nos, ennyire angyali lett volna. Jómagam, és sokan mások alkalmazkodtak, vagy épp a tudtunkon kívül vettük át az emberek szokásait. Megtanultuk, mit, s hogyan szokás, mi az itteni illem, ezen felül pedig az érzelmeket is elsajátítottuk. Ez inkább volt zavaró, mintsem kellemes, nehezebb volt tiszta fejjel gondolkodni, mikor megannyi érzés kavargott a bensőnkben. Nehezebb volt csak a tényket figyelembe venni, s úgy cselekedni, az élet is sokkal bonyolultabb lett tőle. Én személy szerint mégsem bántam. Érzések nélkül unalmas, már-már sablonos volt a világunk, erről odafent mit sem tudtunk. Ugyanakkor itt lent, az emberek között egészen más volt minden. - Azt... azt nem tudom. Talán a bevételhez van köze. Ha egy embernek megengedik, hogy itt ücsörögjön, vásárlás nélkül, másoknak is meg kellene engedniük. Kevesebb kávét, és süteményt fogyasztanának, majd elveszítenék a munkájukat, s ez a kellemes hely bezárna. - Magyaráztam, s ekkorébredtem rá, mennyi mindent tudok már az emberekről, s világukról. Kissé meghökkenve meredtem a nőre, miután elhallgattam. Szóval mégis tudom a kérdésére a választ. A következőre is tudtam, de vártam néhány pillanatot, mielőtt újra szólásra nyitottam volna a számat. Különösnek találtam, hogy nemrégiben én is így viselkedtem, most pedig mulattatott, ha más viselkedett így. - Ez így van, de... biztonságosabb, ha nem árulod el, ki vagy, és honnan jöttél. Nem mindenki szívleli az angyalokat. - Ezt mindenképp tudatni akartam vele, hogy biztonságban legyen. Ugyan nem ismertem őt túl jól, az arca is csak éppen felrémlett, feladatomnak tartottam azt is, hogy a fajtámbélieket biztonságban tartsam, nem csak a halandókat. - Ó, Ophilia! Emlékszem rád, bár tényleg csak homályosan. - vallottam be, az őszinteség erősen belém volt kódolva. Ha valakinek nincsenek érzelmei, nem próbál tekintettel lenni másra, ergo őszinte. Ezt nem tudtam elvetkőzni, ám nem is akartam. A halandó ember legnagyobb baja az volt, hogy hazudott, újra és újra, mintha nem tudta volna, hogy következményekkel jár. - Ez igen tiszteletreméltó. Ugyanakkor, ha nincs Gabriel, egyikünk sem avatkozna bele az emberek életébe. Támogatnunk kellene őket, nem lemészárolni. Azt hiszem, én azért Michaelt támogatom, mert mindamellett, hogy kedvelem, s a barátomnak tartom - ha a halandók szavával akarok élni -, apánk nézeteit osztja. Nekem ez a legfontosabb. - vontam vállat. Nem akartam ráerőszakolni a saját nézeteim, a saját álláspontom, de szerettem megmagyarázni, mit miért teszek. Ez fontos volt számomra, még akkor is, ha tudtam, hogy nem mindenki ért velem egyet. Különösen Zarall nem, s ez szenvedéssel, fájdalommal járt. Nem tudtam, a kérdését mire véljem. Valóban érdekelte, mi a baj, vagy csak a kérdésem miatt kíváncsivá tettem. Mindenesetre, szerettem volna valakivel megbeszélni a Zarall ügyet, valakivel, aki ennyire semleges ebben a témában. Valakivel, aki talán segít megérteni ezt a helyzetet, segít megérteni Zarallt. - Zarall Gabrielt választotta. Az a célja, hogy engem is az ő oldalára csábítson, de én képtelen lennék bántani az embereket. Szerinted képesek leszünk ezt valaha is megoldani? - Tettem fel a kérdést, ami azóta foglalkoztatott, hogy kialakult ezt a szituáció köztem, s fivérem között. Nagyot sóhajtva könyököltem az asztalra, egyik kezemmel megtámasztva államat. A pincérnő eközben visszatért, s mivel eléggé megzavarodott Ophilia szavaitól, két kávét helyezett az asztalra, majd el is iszkolt. Talán tudta, mik vagyunk, vagy csak zavarban volt a jelenlétünktől, nem tudtam volna megmondani. Magam elé húztam a saját csészémet, s miután beleöntöttem a tejszínt és a cukrot, nagyot kortyoltam belőle.


words: 502 || youtube || note: ha valami nem jó, sikíts! 3  || kredit || inspirate by

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


San Francisco - Can we help to each other? Tumblr_oarii8pvuK1vq1u6ao1_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
675
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 20, 2019 10:30 am
Következő oldal


To Jael
Mosolyom arcomról nem tűnik el, továbbra is ott vibrál ajkam szegletébe. Nézem az összevont szemöldököt, tudom, hogy mit jelent, értelmezni mégsem tudom az adott szituációba. Lássuk be, a legtöbb angyal nem produkál ilyen viselkedést, mely az emberhez annyira hasonlatos. Ellenben szoborszép arccal szemléli a világot, benne pedig Atyánk kedvenc lényeinek a tevékenységét.
Fejem kissé oldalra hajtom, hallgatva beleegyező szavát. Nem kell sokáig várnom, hogy megkapjam a magyarázatot is, mely hozzá jár.
- Oh, szokás - derül fel arcom, közben pedig fény gyúl az elmémbe is, hogy aztán ezernyi más kérdésnek adjon helyet ezzel kapcsolatban. - Miért? - teszem fel a kérdést. Az angyal ha úgy gondolja nem ülhet be valahova, csak úgy?
Hiszen a város vezetésében könyékig benne van Michael, ezt mondják. Pontosan tudják, hogy számunkra nincs szükség ételre, italra. Miért akarják hát, hogy elvegyük azt a keveset, amit meg tudtak termeszteni?
Vagy ez csak számomra logikátlan?
- Miért? - bukik ki újra ez a kérdés, ezúttal azért, hogy titkoljam valódi valómat. - Úgy tudtam, hogy itt az emberek és az angyalok békességben élnek egymás mellett. Hogy segítünk nekik - arcomról csak egy halvány értetlenkedés tanusítja számára, hogy valóban nem értem az itteni helyzetet.
A mosolyom azonban nem szűnik meg. Ez volt az egyetlen dolog, amelyet még odafent tanultam meg az emberektől és bár nem illik az angyalokhoz, évszázadok óta az arcomon van. Valaki mondta is egykor, hogy olyan, mintha már a lényem része lenne. Vitatkozok velük, de hajthatatlanak sokan.
- Nem is nagyon találkoztunk. Ophilia vagyok, a menny irattárosa. A feladatom volt, hogy figyeljem az embereket az első napjuktól kezdve és mindent lejegyezzek. Emiatt eshet meg, hogy minden testvéremet egyformán ismerem, de viszont ez nem szokott megtörténni - felelem kedvesen, egyszerűen. Tények ezek, melyekért haragudni sem tudnék. Még akkor sem, ha tudnám, hogy miként kellene.
Minden angyalnak más a feladata, így neki is és nekem is. Neki az emberekre kellett vigyázni, amíg nekem figyelnem őket. Szimbiózisban élünk egymás mellett, még ha erről nagyon tudomásunk nincs is.
Csendesen hallgatom szavait. Nem ő az első, aki így gondolja ezt. Kérdésére mégsem rezzennek meg arcvonásaim.
- Senkit - felelem nyugodtan, határozottan. - Megértem Gabriel és Michael szándékát is. Egyet érteni velük, azonban nem tudok. Soha sem az volt a dolgunk, hogy beleavatkozzunk az emberek életébe - hajtom a fejem újra kissé félre, így szemlélve a bánatosnak ható arcot. Ez lehet az első alkalom, hogy szemeimet kissé összevonom. - Még ha Atyánk nincs is közöttünk, ehhez akkor sincs jogunk. Mi a baj Jael?
Nem áll szándékomban hazudni neki. Se neki, se senki másnak. Ha ez azzal jár, hogy el kell hagynom a várost, megteszem. De nem fogom senki pártját fogni ebben a harcban. Atyánk tanításait kívánom követni még most is, ha ez lesz a nehezebb út is.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



The prettiest smiles hide
the most pain...
And the kindest heart have
been broken in million pieces

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Jael


San Francisco - Can we help to each other? Original

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
hm.. no.
☩ Reagok :
16
☩ Rang :
leader
☩ Multi :
nope
☩ Play by :
katherine mcnamara
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Ápr. 17, 2019 6:54 pm
Következő oldal



To: Ophilia




Először nem tűnt fel, hogy ismerős lenne a nő, annyira lefoglalt, hogy megakadályozzak egy vitát. Túlságosan is nagy felelősséget éreztem mások iránt, ez a véremben volt, olyannyira belém ivódott, nem tudtam lerázni magamról. Hol a háttérből próbáltam mások útját egyengetni, hol beleavatkozva, mint most is. Bár ez kevésbé nevezhető beavatkozásnak, inkább csak... besegítés.
Ahogy kiejtette száján a nevemet, a hangja kiváltott belőlem valamit, talán csak amiatt ismertem meg. Nem tartottam számon az összes angyalt, nem is ismertem mindegyiket, túl sokan voltunk ahhoz, túl sok feladatkör volt odafent. Ő mégis fontos személy lehetett, hiszen ismertem a vonásait, ismerősen csengett a hangja... Aztán a felismerés a mélyből úgy bukkant fel, mint egy levegőért küzdő fuldokló a víz alól. Az emlékeim közt így már nem volt nehéz kikeresni, kiről is van szó. A neve azonban nem jutott eszembe még így sem, frusztráló volt, hogy ő tudja az enyémet. Összevont szemöldökkel néztem rá, miközben ő még mindig értetlenkedett. Talán nemrégiben érkezhetett a földre, vagy nem vette át a halandók szokásait, ez sem volt meglepő, sok társunk maradt oly' érzelemmentes, mint a mennyekben. - Tudom. - bámultam rá sokatmondóan, majd úgy döntöttem, magyarázatot is adok, legalább tanul valami újat. Ezzel is segíthetek neki, még ha keveset is. - Ha itt akarsz ücsörögni, valamit rendelned kell. Ez itt így szokás. - ejtettem ki a szavakat kicsit halkabban, és egy rövid mosolyt is megengedtem magamnak. A mosolygást is az emberektől tanultam el, előtte rendezett vonások uralkodtak az arcomon, arcizmom sem rezzent általában, itt viszont, a halandók földjén furcsának tartják, ha valaki csak úgy bámul maga elé. Mint egy robot, vagy élettelen tárgy. Csaknem elnevetem magam, amikor a pincérnő után szól, de nem szólalok meg. Újra ráemelem a pillantásom. - Ezt talán nem kellene reklámoznod. Nem lenne jó, ha megtudnák, hogy te... - hajoltam kicsit közelebb, és ismételten lejjebb vettem a hangerőt. - Nem vagy halandó. - fejeztem be gyorsan, és hátradőltem a széken. Rajtam volt a sor, hogy ledöbbenjek, egy pillanatig csak meredtem rá, értetlenül, zavartan. Természetesen, ő volt az irattáros, rengeteg mindent tud, mégis... rettentően zavart, hogy ő jobban ismer engem, mint én őt. Én semmit nem tudtam róla, még a nevét se, pedig biztos hallannom kellett. Vagy talán mégsem? - Elnézést. Nem emlékszem a nevedre. - Vágom rá őszintén, mégis bocsánatkérően, még egy szokás, amit itt tanultam meg. Az emberek valamiért állandóan bocsánatot kérnek egymástól, mintha ez valami elhagyhatatlan dolog lenne. Az őszinteség néha valóban fájdalmas tud lenni, talán miatt, ugyanakkor szükséges, fontos dolog. Nekünk, angyaloknak. A földieknek kevésbé.
Hirtelen nem is tudok mit felelni a kérdésére. Mi történt velem azóta? Egyből Zarall neve ugrott be, de nem voltam benne biztos, hogy beszélni akarok róla. - Nehéz idők ezek számunkra, nemigaz? Őszintén szólva, nem tudom. Még mindig nehéz megemészteni, hogy oldalt kellett választani. Te... kit támogatsz? - Ezt mindenképp tudnom kellett. Voltak, akik nem kifejezetten támogatták sem Gabrielt, sem Michaelt, viszont ha ő Gabriel oldalán állt.. Tudnom kellett. Nem mondhattam neki akármit, ha Michael ellen van. Ennyivel tartoztam neki, s ostoba sem voltam, hogy bármit, bárkinek kikotyogjak.


words: 502 || youtube || note: ha valami nem jó, sikíts! 3  || kredit || inspirate by

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


San Francisco - Can we help to each other? Tumblr_oarii8pvuK1vq1u6ao1_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
675
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 13, 2019 10:02 pm
Következő oldal


To Jael
Nem igazán értem, hogy mi lehet a probléma. Többször figyeltem már, miként térnek be az emberek egy-egy kávézóba és kapcsolódnak ki egy kellemes könyv társaságába egy csésze tea mellett. Rendben, nincs nálam tea, de mint említettem, nekem nincs is rá szükségem. Lényem teljes mértékben természetes számomra. Soha eddigi életem során nem kellett számolnom azzal, hogy nem csak angyalok vehetnek körbe. Még ha nem is ismernek testvéreim, még ha olykor szenvtelen arccal is szemlélik bohókás irattári tevékenységemet, mégis mindannyian tudták, hogy mire vagyok - vagy épp nem vagyok - képes.
A szituációból egy lángvörös hajú lány menti meg a pincérnőt. Egy pislogás kíséretébe emelem tekintetem a lányra, ki oly ismerős. Nem kell sok idő, hogy eszembe jusson a neve.
Jael.
Szelíd mosolyomat most rá vezetem.
- Jael - ejtem ki hangosan is a kellemes csengésű nevet. Szemöldököm csak leheletnyit vonom össze. A könyvet lassan csukom be és simítom lábaimra. Kezeimet pedig rájuk. Egyenes háttal ülve figyelem a kerubot. - Valami félreértés lehet, nem vártam senkire - ajkamon a mosoly nem halványul, hangomban nincs semmiféle sértés.
Egyszerű tényeket közlök. Az ablak felé tekintek, bal kezemet felemelve mutatok kecsesen abba az irányba.
- Láttam, hogy kellemes kávézó van itt, gondoltam, hogy beülök, tudod a mennyből sok hasonlót láttam - tekintek rájuk vissza. Hajam laza kontyba van tűzve, pár, kósza hajszál mégis úgy gondolja, hogy rakoncátlanná válik. Könnyedén simítom a fülem mögé őket. Ezután helyezem csak vissza a könyvre azt.
- Elnézést, én nem kérek - szólok még a kedves lány után. - Nincs rá szükségem - közlöm vele egyszerűen, mintha valóban mindennapos beszélgetésen esnénk túl.
Eszembe sem jut, hogy ne ezt mondjam. Angyal vagyok, Atyám mindig is az igazságra törekedett velünk szemben. Ezt is várja el tőlünk. A pincérnő még egy pillanatig áll az asztalunknál, tán gondolkozik valamin. Végül nem mondd semmit és mire észben kapok, Jael már csatlakozik is hozzám.
- Régen láttalak - kezdek bele a szokványos beszélgetésbe, mintha semmi sem történt volna az elmúlt időszakba. - Persze, gondolom számodra sem lett volna biztonságos hazajönnöd - Gabriel elzárta a mennyeket mindannyiunk elől. Mindenki elől, aki nem úgy viselkedik, vagy gondolkodik, mint Ő. Szomorú sorsa ez otthonunknak.
- De mesélj, mi történt veled azóta? - hajtom fejemet oldalra, figyelve nővérem vonásait.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



The prettiest smiles hide
the most pain...
And the kindest heart have
been broken in million pieces

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Jael


San Francisco - Can we help to each other? Original

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
hm.. no.
☩ Reagok :
16
☩ Rang :
leader
☩ Multi :
nope
☩ Play by :
katherine mcnamara
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Ápr. 12, 2019 11:42 pm
Következő oldal



To: Ophilia




Földre érkezésünk óta rengeteg mindent tanultunk, bár akadtak olyan angyalok, akiket nem érdekeltek a halandó szokások. Én már a kitaszítás előtt is megismertem jó néhány szokást, amiket azóta becsben tartottam. Hasznos volt, mert új terepre kerültünk, ahol csak úgy lehetünk biztonságban, ha mindent tudunk róla. A keruboknak nem egyszer ismételtem el jó tanácsként, hogy ha lehetőségük adódik rá, a küldetés előtt nézzenek körbe, derítsék fel a területet, ez az egyik legfontosabb szabály. Azóta kicsit más szabályok uralkodtak, s bevallom, néha én sem a célok érdekében figyeltem a szokásokat, rutinokat. Számtalan élvezetet nyújtó dologra bukkantam, az egyik ilyen a kávé volt, amit első kóstolásra kiköptem. Tisztán emlékszem rá, megkérdeztem a kávézóban lévő eladótól, mégis miért akar bárki is ilyen italt fogyasztani. Másodjára már cukorral, és tejszínnel próbáltam ki, s az élmény leírhatatlan volt. Nem volt szükségünk sem ételre, sem italra, mégis kár volt megtagadni magunktól mindezt. Zarall talán úgy látná, ezek nem szükséges dolgok, így fölöslegesek is, vagy teljesen elpuhultam, amiért ennyire érdekelnek a halandók. Talán ez igaz is volt, de nem számított. Ragadtak rám érzelmek, szokások, amiket nem bánok.
A kávézó viszonylag üresnek bizonyult, ahogy beléptem az üvegezett ajtón, rámosolyogtam a kiszolgálóra, s éppen a pulthoz igyekeztem, hogy kikérjem az adag feketémet, mikor megütötte fülemet a hang. A nő értetlenül meredt a pincérnőre, aki távozásra kérte, először nem értettem miért. Az asztal viszont üres volt, a bors- és sószórókon, meg a szalvétákon kívül csak egy itallap hevert ott, a nő ölében pedig egy könyv. - Elnézést! A hölgy rám várt. - mosolygok a pincérnőre, mielőtt még valami botrány, vagy hevesebb vita kerekedne a félreértésből. - Két kávét szeretnénk. - vágtam rá gyorsan, gondolkodás nélkül, mire ő bocsánatkérően biccentett, és elsétált. Kérdezés nélkül telepedtem le vele szemben az asztalhoz, és kíváncsian meredtem rá. Volt egy olyan érzésem, hogy ő is odafentről jött, egy halandó nő mégis miért viselkedne így? Vagy talán csak paranoiás, és túlzottan gyanakvó voltam minden kicsit is furcsa emberrel, pedig idelent akadtak furcsaságok bőven!


words: 324 || youtube || note: elsőre rövidke.. 3  || kredit || inspirate by

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


San Francisco - Can we help to each other? Tumblr_oarii8pvuK1vq1u6ao1_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
675
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Ápr. 12, 2019 9:49 pm
Következő oldal


To Jael
Még mindig furcsa számomra ez a világ, ez a közeg. Hibásnak érzem ama állítást, hogy hiányzik az otthonom. Az már nem az. Visszagondolok az utóbbi huszonöt évemre. A menny már nem olyan, mint régen. Kihalt. Hatalmas csarnokait nem töltik meg a kedves nevetések. A Gihon partján nem járkálnak testvéreim, nem csevegnek kedélyesen egymással. A béke, mely átitatta az egészet megszűnt és a magány vette át a helyét. Mélységes csönd, melyben a puha léptek is éktelen visszhangot gerjesztettek. Gyűlölet és árulás. Bántalmazás. Gabriel nem tűri el senki helyét sem.
Mélyen sóhajtva ülök egy kávézó ablakához közeli asztalánál. Ölembe egy könyv hever.
Mégsem tudom azt mondani, hogy nem hiányzik. Minden porcikámban érzem, hogy nincs helyem a Földön. Amennyire levágytam, amennyire tapasztalni akartam a könyv puha érintését, dohos szagát, az épületek fantasztikus látványát, ahogy a magasba tör. Az emberi kezek munkáját, mely annyi formában megmutatkozik: festményekbe, szobrokba, épületekbe, de gépjárművekbe, egyszerű szőnyegekbe is. Habzsolom a tudásomhoz járó tapasztalatokat.
A könyvek ezreit, melyeket végre elolvashatok. Számos példányát hallottam már emberektől felolvasni, de mennyivel másabb olvasni. Szinte hallom fejemben a párbeszédekben a szereplők hangjait. A kedves kacagást, az éktelen kiabálást.
Vivian Grey. Disraeli legkorábbi műve. Mindig is tudtam, hogy a férfi lebilincselő személyiség. Annyi mindent tett az emberekért, a saját népéért. Mindig a jó úton próbált maradni, de semmi sem fekete vagy fehér. Az ő élete sem volt az. Az írás volt az, mely békét hozott háborgó lelkére. Ez volt az, mely teljesen le tudta kötni és ez meg is látszódik. A mű teljesen magával ragad a maga dinamikájával, amit beleépített. Persze sokak számára ma már olvashatatlan lenne. Nyelvezete hagy kivetnivalót maga után, még szerencse, hogy számunkra, angyaloknak, kik több ezer éve élnek egy kis nyelvi visszaváltás nem okoz problémát.
A könyv gerincét az asztal szélének támasztom. Egyenes háttal, mégis kényelmesen dőlök hátra a széken, mikor is egy kedves felszolgáló leány lép hozzám.
- Elnézést hölgyem, de ha nem rendel, akkor meg kell kérnem, hogy távozzon - kézfejeit egymásra helyezi, látom, hogy ujjait tördeli. Nyugodt tekintettel pillantok rá.
- Sajnálom, de nem kérek semmit - szólok aprót mosolyogva. Nincs szükségem ételre, vagy italra. Az emberek elől pedig nem enném el, azt amit nehezen termesztettek meg.
- Rendben hölgyem, de… - kezd bele a fiatal leány, az ajkát harapdálja. Én pedig nem értem, hogy mit szeretne. Fejem kissé félre hajtom, így szemlélem. Mosolyom habár parányi, mégis szelíd.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



The prettiest smiles hide
the most pain...
And the kindest heart have
been broken in million pieces

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


San Francisco - Can we help to each other? Tumblr_oarii8pvuK1vq1u6ao1_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
675
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Ápr. 12, 2019 9:31 pm
Következő oldal


***


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



The prettiest smiles hide
the most pain...
And the kindest heart have
been broken in million pieces
Ajánlott tartalom

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 13 vendég :: 1 Bot




• Fajaink száma •
Arkangyal
7/4
Leviatán
8/3
Angyal
5
Démon
9
Bukott Angyal
2
Ember
1
Félvér
3
Harcos Angyal
4
Vadász
11
Nephilim
3