☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 
Külvárosi motel

Astarte
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
demon, the horseman of death ψ
☩ Reagok :
56
☩ Keresett személy :

Vas. Feb. 12, 2017 5:14 pm írtam neked utoljára


Mammon & Astarte
hello, honey, long time no see
A viszonyunk mibenléte, viharossága, hevessége már az első másodpercekben megmutatkozik, amint Mammon újra kommunikálni tud a külvilággal. Először a forró csók, aztán a pofon, majd a vitatkozás, és ezzel együtt is tagadhatatlanul imádom minden pillanatát, úgy a mostani újraegyesülésnek, mint a kapcsolatunknak úgy általában. Ha épp dühös is vagyok, és átkozom őt, amikor épp felbosszantom, és a figyelmeztető pillantásával kell szembenéznem, valahol legbelül akkor is jól szórakozom, és élvezem a helyzetet. Persze nyilvánvalóan a veszélyt, kegyetlenséget sugalló, jeges, fenyegető pillantásai rám nem is gyakorolnak ugyanolyan hatást, mint bárki másra. Nálam leginkább ez csak felhívás keringőre, és ha mégis vissza fognám magam, valószínűleg azért van, mert ráébredek, hogy az adott esetben tényleg nem szerencsés tovább növelni a feszültséget, vagy... egyes esetekben, mint ahogy most is, egyszerűen szexinek találom. Ahogy a hangja elmélyül, miközben a nevemet kiejti... Hát, azt hiszem, nyilvánvaló, hogy már túl régen élvezhettük egymás társaságát utoljára. Vagy az új külső lehet rám ilyen hatással, hogy folyton elvonja a figyelmemet? Bevallom, szívesen fedezném fel őt újra magamnak, de ez még mindig nem az alkalmas pillanat.
Ha nem is nagy lelkesedéssel, de el kell ismernem, hogy van abban logika, amit mond. A hírnevünket vissza kell állítani, és ez a felelősség elsősorban az ő vállát nyomja, így hát érthető, hogy cselekedni akar, kihasználni az adott lehetőséget. De ettől még nem kell, hogy tetsszen a helyzet, vagy a módszerei, hiszen ezzel az én bőrömet is vásárra viszi. Éppen ezért, ha már egyszer beleegyezem, hogy támogatom és fedezem őt, tudnom kell, pontosan mi is a terve, és hogyan akarja kivitelezni.
- Rendben. Húzom az időt a kedvedért, de nyilván sejted, hogy nem falazhatok neked az örökkévalóságig, szóval merem remélni, hogy a terved nem csak ütős, de gyors is. - Nem várom, hogy egyik napról a másikra oldja meg a dolgot, de miután hónapok óta nyomozok utána, és mostanra már az egész tanács tisztában van vele, hogy kiben és hol is kell keresni őt, legfeljebb néhány hetet tudok neki adni, mielőtt a nyakunkra küldenének valakit, vagy maga Lucifer jön ellenőrizni bennünket.
- A vadászok tudják, hogy megszálltad a vezetőjüket? Hogy hogy még megbíznak Wallenbergben? - kérdezek rá, ha már felhozta a témát, mert ez igazán érdekelne. Ami az illeti, tényleg meglehet az előnye is annak, a sajnálatos hátrány mellett, hogy Mammon éppen ebbe a fickóba költözött. Ha ügyesen forgatja a lapjait, és esetleg sikerülne a fajtánk kezére játszani ezt a várost, a ballépését végül ravasz taktikai húzásnak könyvelnék el. Még semmi sincs veszve, adott a lehetőség, hogy rendbe hozza azt, ami elromlott, és ebben szíves örömest leszek én is a segítségére. Sokkal inkább ez a verzió, mint az a kép, amit az imént felfestett a saját pótolhatóságáról. Semmit sem kívánnék jobban, mint hogy lecserélhetővé, vagy feláldozhatóvá fokozzák.
- Olyan nincs, hogy rosszul sülne el a dolog, ha mi összefogunk. Ezt te is tudod – húzódnak aztán széles mosolyra ajkaim. - De ha a dolgok mégsem terv szerint alakulnának, az rajtam már akkor sem sokat segítene, ha játszom a tudatlant, hiszen máris belekeveredtem – vonok vállat. Inkább szeretnék tudni róla, és lehetőség szerint kivenni a részem a munkából, mint hogy csendben, lehajtott fejjel elvonuljak, aztán meg kezdhessem újra az elején felgöngyölíteni az ügyet. Nem beszélve arról, hogy az árulkodó jel, amit én készítettem és hoztam el neki, ott lesz a bőrébe vésve.
Rosszat sejtve kérdezek rá Cassael nevére, a válasz pedig határozott és egyértelmű, ott van a szemében is. Tudja, hogy ezt a zűrt most én kevertem. Nem mondok azonnal semmit, csak dühösen ingatom a fejem, ajkaim pengevékonnyá alakulnak, és ingerülten túrok a hajamba, hogy a vállam felett hátradobjam végül az összekuszált fürtöt. Ismét feszült járkálásba kezdtek, miközben a magyarázatot fogalmazom.
- Jelen volt, amikor kivallattam a vadászokat a hollétedről. Azt hittem, sikerült őt elrettentenem attól, hogy beleártsa magát az ügybe. Gondolhattam volna, hogy a faggatózása nem volt ártalmatlan, és nem adja fel ilyen könnyen – sóhajtok, majd újra szembe fordulok a férfival. Remélem, nem várja, hogy elnézést kérjek, amiért elszóltam magam, mert az nem rám vallana. És mindazok után, amit megtettem, hogy eljussak idáig, és kiszabadítsam, egy ilyen baki szerintem még belefér. Viszont ezek után már nem csak az ő felelőssége, hogy elsimítsa a dolgokat, hanem az enyém is.
- Nem fogom megölni, ezt az örömöt meghagyom neked. - A történtek fényében ennyivel tartozom Mammonnak, ezt el kell ismernem. - Ha viszont összeakadnék vele, azt nem ígérhetem meg, hogy nem fog bántódása esni – teszem hozzá komolyan. Ennyi nekem is kijár.
- Hmm... Lucifer? - Már-már összezavar a váratlan témaváltás, de hamar alkalmazkodom. - Nemigen fogod elhinni, elég meredek ötlete támadt: szövetkezünk Mihállyal, hogy legyőzzük Gábrielt. Valójában egy szavazást indított a tanácsban, hogy melyik oldalra álljunk, és az eredmény elég egyöntetű volt. - Az nyilván nem kérdés, hogy a föld kipusztítását szorgalmazó arkangyaltól kell először megszabadulnunk, de hogy a másik mit fog szólni a csatlakozásunkhoz, az egy igazán jó kérdés. - Azt akarja, hogy kísérjem el San Franciscoba, ha eljön az ideje – árulom még el, és magamban végigfuttatom, hány ezer okból is őrültség ez az egész, de mégis éppen ezért izgalmas.



Vendég
WHISPERING AMEN



Csüt. Feb. 09, 2017 2:17 am írtam neked utoljára




Gúnyos mosollyal méregetem, elkendőzve csalódottságom, amiért időhúzásom tervének ezen állomása nem tartott ki sokáig. Tudom, ennél tovább képtelen leszek fenntartani érdeklődését ezen téma iránt. Igyekszem áttérni hát valami másra, olyasmire, mi talán hasznot is jelenthet a jövőben számomra és időt is ad arra, hogy kitaláljam, miként szabadulhatok meg innen anélkül, győzelemre segíteném a démont.
Álmaidban – szisszenek rá visszafogni nem tudván fellobbanó indulataimat, hagyni, elszabadulni őket nincs lehetőségem azonban, kiderül hiszen hamarosan, pontosan tudja, mivel kényszeríthet térdre, ha minden más trükkje csődöt mond. Valahol mélyen tisztában vagyok azzal ugyan, zsarolása ellenére se kellene teljesítenem kérését, egy ártatlan embernek hátat fordítani, ki semmiről se tehet, nem tudok.

***

Felé közelítve átmozgatom minden tagom, nagyobb tér, szórakozás ígérete jobban esne bár, ilyen hosszú fogság után legapróbb lehetőségét is megbecsülöm annak, ismét uralhatok egy testet. Karjaim habozás nélkül fonódnak dereka köré, ajkaim, nyelvem elégedetten ízlelgeti övéit, egyszerre fejezve ki hálám, miért elmosta az engem fogva tartó pecsét erejét és azt a tőlem szokatlan örömöt, mit ezen felül érzek jelenlétének köszönhetőn. Minden, mit rólam tartanak, igaz, kegyetlenségem, vérszomjam ritkán ismer csak határokat, testvéreim is elárulnám, ha ennek komoly szükségét érezném, az egyetlen, kihez másképp viszonyulok némiképp, Ő. Okát nem tudom, nem is kerestem sosem, s erre most se lenne lehetőségem, már ha akarnám egyáltalán, hisz üdvözlésébe épp csak kezdek belemelegedni, eszébe jut máris, miért is vagyunk most itt. Haragja egyáltalán nem, de tettlegessége meglep némiképp, nem szokása ily könnyedén engedni indulatainak. Azt állítani, bánom, hogy így alakult, nem tudom, lángoló íriszei, összeszorított ajkai kedvemre valók, akárcsak cinkos mosolya, mely azt jelzi, efelől nincsenek kétségeim, az Ő fejében is megfordul az, ami az enyémben. Igaza van abban azonban, ez itt nem a legmegfelelőbb hely és pillanat elmerülni ebben, előbb tisztáznunk azt kell, a következő lépésünk mi lesz. Megosztom hát vele, az enyém biztosan nem a visszatérés.
Astarte – figyelmeztetőn csendül hangom, ahogy lehull neve ajkaimról. Bárki másnál több, mint megengedek neki, s azért, hogy vállalta a veszélyt, értem jöjjön, mindig hálás leszek, azt mégse hagyhatom, így beszéljen velem. – Tisztában vagyok azzal, hogy ostoba, felelőtlen hibát követtem el, akárcsak azzal, mekkora feladat lehetett megtalálni engem és ennek fényében nem kérnélek arra, üres kézzel, nélkülem térj vissza. Az, mit akarok épp a lovasok hírnevének visszaállítása, a sajátomé mellett – magam is jogosnak érzem dühét, ha a helyében lennék, én is épp így reagálnék, de azt is tudom, képes lesz megérteni az én álláspontomat is, arra van szüksége csupán, hogy képessé tegye magát más lehetőséget is befogadni az előre eltervezett mellett. – Lucifernek így is épp elég dolga van, nem fog iderohanni, míg úgy gondolja, megbirkózol a rád bízott feladatokkal, márpedig kétségtelen, hogy így teszel. Astarte, nem vallasz kudarcot – kis időt kérek, semmi mást, nem akarom, egyikünk érdekében se, azt, nélkülem térjen vissza a pokolba. Jobban járnánk mindketten, ha úgy tenne, mintha még mindig dolgozna ügyén, miközben én lassan, de biztosan tudatom visszatértem, mind az angyalokkal, mind a démonokkal, elintézve az utamba álló kellemetlen senkiket.
Eltávolodásában nem akadályozom, másképp látszódhat bár külső szemlélő számára, én tudom, járkálása azt jelenti, hajlandó meghallgatni álláspontomat, megfontolni kérésemet.
A tervemnek épp ez a lényege, Kedvesem. A pecsét ereje elég, míg vissza nem nyerem hatalmamat. Gyűlölöm bár bevallani, de a bezártság megviselt, ha így kerülök szembe az Ördöggel, az nem azt fogja sugallni számára, hogy pótolhatatlan vagyok. Hol lehetnék nagyobb biztonságban előlük, mint a vadászok vezetőjének a testében? – biztosabb nem is lehetnék bár magamban, tisztában vagyok azzal, mit tenni akarok, nem épp azt mutatja, józan ítélőképességem is kiszabadult velem, mégse vagyok hajlandó változtatni elhatározásomon, míg valódi, kézzel fogható veszélyt nem érzékelek. – Nem akarnál úgy tenni inkább, ha terveim mégis rosszul sülnének el, mint aki nem tudott semmiről? – ismerem Őt elég jól ahhoz, hogy tudjam, el nála valamit csak akkor érhetek, ha kérései legalább egy részét teljesítem. Megteszem ezt most is, beavatom tervembe, amennyiben úgy határoz, vállalja az ezzel járó esetleges kényelmetlenségeket.
De igen, pontosan az – pislogás nélkül méregetem, látni akarván arca minden apró vonását. Tisztában vagyok azzal, neki köszönhetően tudta meg az angyal, kinek a testébe zártak be, tudni akarom, miként reagál említésére. Haragot helyzetem és állapotom elkotyogása miatt iránta nem érzek, megnehezítette bár dolgom vele, játékom kétségtelenül érdekesebbé is tette. – Nem érdekel, kin vezeted le a dühödet, de az angyal az enyém – bosszúvágyam őrületbe csap át talán, de nem érdekel. A Pestis útjába nem állhat büntetlenül semmi sem, épp itt az ideje, hogy a vadász segítségére siető példány megtanulja ezt.
Lucifer mit tervez a tollasok ellen? – teszem fel én is kérdésemet, mire nem lenne hátrány tudnom a feleletet. Biztos vagyok abban, ölbe tett kézzel nézelődni nem fog már sokáig. Mi bizonyíthatná ezt jobban annál, minthogy végre hajlandó lépéseket tenni szorult helyzetemből való kivágásom érdekében?


 

Astarte
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
demon, the horseman of death ψ
☩ Reagok :
56
☩ Keresett személy :

Szomb. Feb. 04, 2017 11:58 pm írtam neked utoljára


Mammon & Astarte
hello, honey, long time no see
Mindent tudó, apró mosollyal sóhajtok, majd megvonom a vállam.
- Egy szóval sem mondtam semmi hasonlót. A veszély valóban nem szépít meg semmit, ám tény, hogy bármit képes izgalmasabbá tenni... de ahogy érzed... - Persze én sem gondolnám, hogy a vonzerőm valódi alapja a veszélyességem lenne, sokkal inkább a tapasztalatom, és mindaz, amit már egyetlen csábos mosollyal ígérni tudok, de ráhagyom Drake-re a dolgot. Annyira se gyerekes, se hiú nem vagyok, hogy erről kezdjek vitatkozni vele. Annál fontosabb és sürgetőbb terveim vannak, és valahogy az a sejtésem, hogy a továbbiakat sem fogja megkönnyíteni nekem, szóval teszek is hamar egy lépést előre a terveimben. Az, hogy második nekifutásra sem válik azonnal kezesbáránnyá, nem szegi kedvem. Sőt! Egy részem imád vitatkozni, főleg amikor tudom, hogy így is, úgy is nyerni fogok, és imádnám ezt a huzavonát is, kedvem szerint elnyújtanám, ha Mammon nem élvezne most mindenek felett elsőbbséget.
- Alkudozás? Ugyan, édes! Te el vagy veszve! Én nem alkudozom, hanem követelek, és előre szólok, annak mindig csúnya vége van, ha nem kapom meg, amit akarok. Persze ha közben szeretnél kötni velem egy alkut is a lelked árán, hát állok elébe! - Veszem elő a legszámítóbb, legkegyetlenebb mosolyomat a kedvéért. Ahogy mondtam: az előny nálam van, és mindenképpen én fogok nyerni, akármivel is próbálkozna. Elég csak egy kis zsarolás, egy ártatlan lányka életének fenyegetése, és megadja magát. A következő pillanatban pedig már Mammon veheti át az irányító szerepet, nyújtóztathatja ki elgémberedett tagjait, mint egy hosszú időre csapdába esett jószág, melyet először engednek ki szűk ketrecéből. A Drake felett aratott győzelmemből fakadó mámor csak erősödik, amikor megízlelem ajkait, melyek ismerős hevességgel tapadnak az enyémekre, és karjai szorosan fonódnak körém. A teste talán idegen számomra, de az érintés, a csók, és mindaz az érzés, mely velük érkezik, valahogy még mindig a régi. Eszembe juttatja, hogy függetlenül attól, kik vagyunk, milyenek vagyunk, mire vagyunk képesek, egy ritka, megmagyarázhatatlan kötelék van közöttünk. Érezteti velem, hogy hiányoztam neki, ahogy ő is nekem, és aggódtam érte, mindez pedig egyszeriben feldühít. Nagyon. Hogy lehetett ekkora barom?! Ennyire meggondolatlan? Mielőtt felfoghatnám, mit is teszek, már csattan is a tenyerem az arcán, és olyannyira jól esik ez a mozdulatsor, hogy egy részem megismételné, vagy behúznék egyet neki, elkapnám a grabancát, és a falhoz vágnám, aztán... aztán pont úgy nézne rám, ahogy most, és az egész dolog teljesen más irányt venne. Nem tudom megállni, cinkos mosoly fut át az arcomon, de mindössze ennyi, amivel lereagálom a szavait. Nem hagyom elterelni a figyelmemet, ez még várhat. Felvázolom neki mindazt, amit tudnia kell ahhoz, hogy szabaddá válhasson, és elsőre úgy tűnik, innen már gyerekjáték lesz, csak egy kis vágás itt meg ott, és végre hazamehetünk. Ehelyett... el sem akarom hinni, amit hallanom kell.
- Nem... nem teheted? Hát neked tényleg teljesen elment az eszed?! - vonom össze a szemöldökeimet, és most még igyekszem higgadt maradni. - Húzzam az időt? Van neked fogalmad arról, hogy mit kérsz tőlem? Vagy hogy mit végigcsináltam, hogy megtaláljalak és kiszabadítsalak? Hogy az idiotizmusoddal mennyire aláástad a lovasok hírnevét? Ha ismét üres kézzel térek vissza... - Oké, most már valóban dühös vagyok, és nem igazán fogom vissza magam. Kész. Mammon megőrült. Nem mintha nem érteném, vagy nem tudnám értékelni a bosszúszomját, de nem az lenne az első, hogy visszanyerje a teljes hatalmát? Ez őrültség. És kockázatos. - Lucifer már így is dühös, és nemigen fogja a véletlenre bízni a dolgokat. Ha kudarcot vallok, ő maga fog eljönni érted, és úgy sejtem, azt egyikünk sem köszöni meg. - A gyűlésen elhangzottak alapján Mammon már így sem igazán úszhatja meg a történteket számadás nélkül, és ha most félresiklanak a dolgok, csak tovább rontja a helyzetét, nem beszélve arról, hogy engem is magával ránthat. Veszek egy mély levegőt, majd a fejemet ingatva hátrálok, és ideges sétálgatásba kezdek Mammon előtt.
- Mégis hogy akarod kivitelezni a terved, ha egyszer be vagy zárva? Az a pecsét csak átmenetileg erősít fel, hosszútávon nem megoldás, és amíg nem vagy teljesen ura a bitorolt testnek, könnyen kiszolgáltatottá válhatsz az angyaloknak... vagy bárki másnak – fordulok szembe Pestissel, és igyekszem tudatosítani benne a dolgot, hogy ez mennyire veszélyes lehet. Közben mégis igyekszem megnyugodni, hogy átgondolhassam ezt az egészet, és tisztábban lássak. - Ha azt akarod, hogy falazzak neked, tudnom kell, hogy mit akarsz csinálni. Avass be, hogy tervezed, engedd, hogy segítsek! - Szólítom fel végül határozottabban, és ebből már sejtheti, hogy kezdem megadni magam. De nem ültethet kispadra, nem hagyhat ki az egészből... hacsak nem akar ismét feldühíteni. Mammon akármilyen fontos nekem, nem fogom csak úgy tűzbe tenni érte a kezem, és hagyni, hogy holmi szeszélyből, vagy sértett önérzetből mindent tovább rontson, csak azért mert szépen kér. Ahogy ezen gondolkodom, felötlik bennem a sanda gyanú, hogy talán ismerem az angyalt, aki így belegázolt a fivérem „érzékeny lelkébe”, és ilyen szépen összekuszálta nekem a szálakat. Ismét düh szikrája lobban a tekintetemben, amikor felpillantok a lovas szemébe, és felteszem neki a kérdést:
- A tollas, akit emlegettél, akit le akarsz vadászni... csak nem Cassael a neve?


Jungle

Vendég
WHISPERING AMEN



Vas. Jan. 15, 2017 5:24 pm írtam neked utoljára




Ha! Hallod, te álszerény mimóza? Nem lehet akkora hazugság ez, ha már ketten is így véljük. Á, azzal ne törődjünk most, hogy mennyire szórakoztatónak tartom az igazság módszeres elferdítését.Talán csábítónak érzed magad, úgy gondolod, a rózsát épp veszélyessége teszi széppé, de ki kell ábrándítsalak, messze vagy attól, amit vonzónak nevezek – gúnyos mosolyom fenntartva, két kézzel kapaszkodva ebbe a viszonylag normális témába, vágok vissza ismételten.  Jól tudom, az időt a végtelenségig nem húzhatom ezzel, de nem törődve azzal, az, mit művelek, gyáva ember ismérve, ezen témánál szobrozva hagyom, hogy peregjenek a percek.
Az alkudozás úgy nem működik, ha csak akarsz, de nem adsz – lesajnáló tekintetét fel se veszem, utolsóként foglalkoztat, mit gondol egy démon rólam, hiszen magam se vagyok éppenséggel kedves véleményen irányukban. – Annak lenne itt az ideje, hogy mind visszatakarodjatok oda, ahonnan jöttetek – dühösen rántom össze szemöldökeimet, ráncokat jelenítve meg homlokomon is heves tettemmel. Igaz ugyan, hálásak lennénk mindannyian, ha az angyalok hazakotródnának és magukra zárnák a Mennyek fényes kapuját, a kulcsot pedig eldobnák, ugyanúgy kellemesen érintene az is, ha a démonok pontosan ugyanezt tennék. Amennyiben azonban valamelyikük mellett le kellene adnom voksomat, hát az utóbbiak nyernék meg ezt, bármilyen gyűlöletet is ébresszen bennem puszta említésük is. Ők eddig is itt voltak, s bár okoztak gondot bőségesen, az emberek teljes kiirtására kísérletet nem igazán tettek. Mindezt megosztani vele persze nem fogom.
Összes erőm felhasználva azon voltam mostanáig, ne adjam meg magam, eleget parancsának ne tegyek, s elég egyetlen ártatlan halandó, hogy kínkeservvel, verítékkel felépített védelmem darabokra szakadjon szét. Értelmetlen, általam okozott halálát elviselni képes nem lennék, jobb lehetőségem nem lévén átadom helyem a bennem élő lovasnak.

***

Elégedett morranással húzódok hozzá közelebb, meg se próbálván ellenkezni rántása ellen. Derekát átfogva kölcsönvett testemhez vonom övét, levegőnek se hagyva köztük elég helyet. Hevesen marok ajkaiba, egyértelmű téve többek között azt is, bármilyen érzéketlen, kegyetlen lovas hírében álljak is, Őt hiányoltam azért. Elválásunk rögvest követő pofonja nem lep meg tulajdonképpen, számítottam rá, hasonlóképp torolja meg kezdésnek ostobaságom, mégis felszisszenek.
Nem azt, ami történt – frusztráltan engedem ki a levegőt tüdőmből, őszintéhez igencsak közeli bűntudatnak engedve helyet, mielőtt széles vigyorra torzulnának ajkaim. – Kedvelem a hevességed, izgató – hosszú ujjaim végigzongoráznak arcélén, megállapodva keskeny álla csúcsa alatt. Szemeimben is szurokszerű feketeség villan, vágynak köszönhetőn ezúttal. Jól tudom azonban, a hely és idő se megfelelő erre most, pedig félretéve minden egyéb sürgető feladatom hajlandó lennék egy darabig csak újraegyesülésünk oltárán adózni.
Szemem sarkából figyelem szökni igyekvő, de még idő előtt lefülelt túszocskát. Szívesen elővenném én is, végül mégse szólalok meg, hagyom, hogy Astarte a maga módján tegyen pontot az ügy végére, ha a recepciós süketnek imitálván magát figyelmen kívül hagyná parancsát.
Ó? És mivel állt elő ezúttal a Pecsétguru? – izgatottan vonogatom szemöldökömet, tőlem szokatlanul kimutatva érzéseimet. Pálcát emiatt úgy hiszem, senki se törhet felettem, bezárva lenni, egyetlen kontakttal rendelkezni nem a világ legjobb dolga, reakcióm mindennel kapcsolatban hevesebb némiképp most, hogy uralom a bosszantó vadász testét. – A semminél az átmeneti is jobb – biztosítom rögvest. Megnyugtatóbb lenne természetesen, ha a kitalált módszer egyszer és mindenkorra megoldaná problémámat, együtt tudok élni azzal is, egy ideig legalább, ha csak ideiglenesen leszek képes átvenni a hatalmat. Idővel így is, úgy is megtörném a vadászt, ez pedig rendkívüli mértékben lerövidítheti a folyamat idejét.
A lap láttán érdeklődőn hajolok közelebb, s míg az instrukciókat hallgatom, alaposabban is megszemlélem a jelet. Bőrömbe karcolása problémát nem jelent, ennyi fájdalom nem futamított soha meg, most pedig nem csak egy szimpla feladat végeredménye, hanem önön sorsom a tét. – Megoldom – osztom hát meg vele döntésemet, elvéve a tőrt közben. A cetlit azonban nála hagyom, egyszerűbb, ha Ő fogja, míg én magam vagdalom. – Egyelőre az ideiglenes testirányítás is hatalmas előrelépés. Megbecsülöm a kicsit is, ebben a szorult helyzetben. Valóban, de egyelőre nem tehetem ezt meg – ha azt hiszi valamily érthetetlen okból kifolyólag, döntésemnek szentimentális oka van, biztos vagyok abban, könnyedén eltüntet minden ilyen irányú gondolatot számító mosolyom. Túlságosan is sok érdekes fordulat kerülgetett az utóbbi időben, hogy csak úgy elszeleljek, megsemmisítve a test eredeti tulajdonosát. Egy túsz egyébként is mindig jól jön, az én helyzetem pedig, ebből a szempontból, igencsak ígéretes.
Egy kis hárfás megkörnyékezte a mi csupaszív vadászunk és mégse hagyhatom szó nélkül az elpusztításomra tett kísérleteket, még ha azok gondolatiak is csak egyelőre. Nem igaz? Végzetesen tönkretenném a hírnevem, ha nem torolnám ezt meg. Annak bizonyítékaként pedig, hogy a hasznoshoz mindig tartozik valami kellemes, elég csak belegondolnom, hogy hullik majd darabjaira Drake lelke, ha nem marad más, pusztán néhány elszenesedett toll abból, aki segíteni akart neki – vérfürdőt ígérő, kegyetlenséget sugalló mosolyom sokáig kitart, öröknek is tűnhet talán, de tovatűnik végül mégis, midőn korábbinál kevésbé kellemes, komolyabb gondomra térek ki.
Azt se szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy Lucifer nyilvánvalóan nem lesz büszke a szarra, amit kevertem. Ostobaság lenne a részemről olyan információ nélkül elé állni, ami nem hajtja valamiképp előre az ügyünk. Remélem, számíthatok a támogatásodra – közelebb lépek hozzá ismételten, oldalam mellé eresztve fegyvert tartó kezem, míg a másikat álla alá biggyesztem újfent, megemelve fejét ily módon. – Húzd az időt a kedvemért és ígérem, nem leszek hálátlan – komoly kérés ez részemről, jól tudom, mi cseppet se veszélytelen, együttműködését hajlandó vagyok hát alaposan megfizetni.


 

Astarte
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
demon, the horseman of death ψ
☩ Reagok :
56
☩ Keresett személy :

Szer. Dec. 14, 2016 12:12 am írtam neked utoljára


Mammon & Astarte
hello, honey, long time no see
Epés válaszával ismét nevetésre késztet. Tagadhatatlanul szórakoztat a folytonos ellenkezése, ugyanakkor megvan a magam véleménye és tapasztalata a témáról.
- Ugyan, kérlek! - legyintek. - A „rohadó alma” mindenkit csábít... csak nem mindenki ismeri be - vágok vissza a saját szavait használva. Mondhatnak akármit, nincs olyan férfi, akit ne vonzana időnként a veszélyes, tapasztaltabb női ág, akikkel valóra tudják váltani a legmocskosabb, legtitkosabb álmaikat is. Mindegyikük ugyanazt akarja, csak nem mindegyik elég tökös ahhoz, hogy lépjen is. Persze Drake tőlem áltathatja magát, ahogy akarja, arról, hogy ő milyen ártatlan, és hozzá milyen szűzies lányok illenek, egyszer úgyis eljön az a nap, amikor az ő lelke tisztaságáról hoznak ítéletet, én pedig első sorból figyelhetem majd végig, ahogy ezt a démon-angyal-miegyéb hóhért akasztják, majd továbbkísérhetem őt a számára kijelölt helyre. Szinte biztos vagyok benne, hogy még találkozunk odalent. Talán éppen én leszek az, aki addig gyötri, faragja majd a lelke csonkját, amíg eggyé nem válik közülünk.
A Mammonról szóló rövid csevejünket egy gunyoros mosollyal párosított szemöldökemeléssel zárom. Még mindig úgy gondolom, hogy nagyon alábecsüli Pestist, akit sikerült a legrosszabb formájában elkapnia, de nem tagadom, bizonyos mértékben értékelem, sőt, tetszik, hogy a jól érezhető, kivehető félelme ellenére is makacsul igyekszik bátornak mutatni magát. Nos... csak idő kérdése, hogy ezt a fene nagy magabiztosságot valaki összeroppantja, és nincs is annál izgalmasabb, mint figyelemmel kísérni egy erős jellem megtörését. Valami hasonló történik most is, ahogy Drake szembenéz a ténnyel, hogy nem célom őt hazugságokkal etetni. Bizony, én kívülről, Mammon pedig odabentről igyekszik ostromolni őt, és tetszik vagy sem, határozottan túlerőben vagyunk. A drága vadász az egyetlen, aki ezt nem látja, de nem riadok vissza attól, hogy ezt tettlegességgel bizonyítsam neki. Persze mit sem érnék azzal, ha őt kezdeném kínozni. Valakit, aki már hónapok óta őriz magában egy démont, ilyen módon nyilvánvalóan hosszú időbe telne meggyőzni arról, hogy adja meg magát. Pontosan az ilyen alkalmakra találták ki a zsarolást, lelki terrort... A Wallenberghez hasonló jellemek mást sem akarnak kevésbé, mint hogy valaki miattuk megsérüljön, vagy szenvedjen. Itt lép be a színre – esetünkben szó szerint - a kedves és bájos Nina.
- Komolyan azt képzeled, hogy éppen veled megosztanám Lucifer terveit? - pillantok rá lesajnáló tekintettel. Aztán sóhajtok. Végül is miért is ne? - Annyit elárulhatok, hogy szívességet teszünk nektek, vadászoknak, és végre szétcsapunk a tollas seregek között. Éppen ideje, hogy visszatakarodjanak a Mennybe... - Vonok vállat. Abba természetesen nem merülnék bele, hogy ezt miképpen is tervezzük kivitelezni, elég ha annyit tud, hogy csupa jó célt szolgálunk majd, és ha minden jól megy, megszabadulhatunk majd az ember-mészárosoktól. Nincs az jól, hogy az égiek elvették a játszóterünket. Most viszont sürget az idő, és nem habozok komoly fenyegetéssel sarokba szorítani Drake-et, aki végül meg is adja magát. Nem igazán tudnám leírni azt az érzést, ami elönt, amikor végre meglátom a vadász szemeiben Mammon sötétségét. Démonok számára kevésbé ismert, kevésbé megfogható, és kevésbé elfogadott érzelmek árasztanak el, melyekkel hangosan nem dicsekednék, de magamban vonakodva elismerem, hogy hiányzott, és megkönnyebbüléssel, illetve örömmel tölt el, hogy ha csak átmenetileg is, de sikerült kiszabadítanom. Tudtam, hogy képes leszek rá, hogy nincs más, aki jobban megfelelne erre a feladatra.
- Mammon – szólítom meg én is őt, és szintén lépek egyet felé. Nekem nem kell tartanom attól, hogy a pecsét foglyul ejt, ezért nem is habozok, közvetlenül előtte termek, majd megragadva a dzsekije hajtókáját, magamhoz húzom egy forró csókra. Azt hiszem, ennyi idő után már illő is magunkhoz méltó módon üdvözölnöm. Ám amint ajkaink elválnak egymástól, tenyerem cseppet sem kíméletesen csattan az arcán. Bár a pofozkodás nem kifejezetten az én stílusom, általában előnyben részesítem a telekinetikus erőm fitogtatását a legkülönfélébb módon, de szívesen használok tőrt is az áldozataimon, Mammon hajlamos kihozni belőlem a hevesebb oldalamat.
- Te idióta! Mégis mi a francot képzeltél? - Tudom, ez nem a legalkalmasabb pillanat, és nem is várom, hogy most tárgyaljuk ki, mekkora baromságot csinált, de azt sem várhatja tőlem, hogy teljesen szó nélkül hagyjam a dolgot. Szerencsére még tartogatok neki egyet s mást, mert a segítségemmel sem lesz teljesen egyszerű kimásznia ebből a helyzetből.
- Maradj ott, és ne mozdulj! - szólok rá a recepciós lányra, amikor a szemem sarkából feltűnik, hogy oldalazva menekülni próbál. Bár Drake, neki hála, megadta magát, még nem tudhatom, hogy szükség lesz-e rá később, és nem fogom futni hagyni az aduászomat.
- Agramon adott néhány tippet, mivel rángathatlak ki téged a veremből, amit magadnak ástál – fordulok vissza fivéremhez, és már csak azért is megemlítem a Pecsétek Mesterének nevét, hogy tudja, nem vaktában próbálkozom. - De egyelőre csak átmeneti megoldásokkal szolgálhatok. - Beszéd közben előveszem, majd széthajtogatom a lapot, amire egy másik pecsét pontos rajza került, és Mammon felé tartom, aztán a szabad kezemmel elővadászom a kabátom belső zsebéből az angyalpengéből készült tőrt is, melyet nemrég vadászoktól emeltem el. - Mondom a legizgalmasabb részt: ezt kell magadra vésned a tőrrel, hogy semlegesítsd az első pecsétet. Tetoválva hatásosabb és tartósabb lenne, viszont nem elég gyors. A földön levő minta addig nem tartana ki. - Biztos vagyok benne, hogy nem lesz túl kellemes a bőrébe karcolni a rajzot, de ez van. Ha szabadulni akar, nincs más választása. - Viszont ez sem nyomhatja el teljesen és örökre a vadászt. Időnként felszínre törhet, például ha legyengülsz, elfáradsz... Szerintem akkor jársz a legjobban, ha a lehető leghamarabb leszedeted majd magadról azt a tetkót – vonok vállat, és remélem, elég érthető voltam. Hogy őszinte legyek, a mágiának ez az ága sosem volt a kedvencem, ezért nem is foglalkoztam vele túl sokat, de most neki hála, tanultam néhány új dolgot ebben a témában is.


Jungle

Vendég
WHISPERING AMEN



Vas. Dec. 11, 2016 9:40 pm írtam neked utoljára



Ne hidd, Vörös, a rohadó alma sose volt a zsáneremMost ezt mondod, de messze vagy ám azoktól, akik csak erkölcsös, tiszta szívű rózsákat szakítanak le, már ha egyáltalán létezik manapság még olyan virág, amit nem lepett be jó vastagon a korom. Ami pedig az orrod előtt álló bimbót illeti, talán több tüskéje van, mint ildomos lenne szerinted, de nincs egyetlen olyan gusztustalan halandó se, aki csak meg is közelítené. Úgyhogy több tiszteletet, ha nem akarod megtapasztalni, mit érezhetett Prométheusz. Nem hat meg fenyegetése, messze van a szabadulástól ahhoz, hogy szájcséplésnél többet lássak bele, de igazat kell abban adnom neki, megfontolást mellőzve flörtölnék az előttem álló nővel, ha tudomásom arról nem lenne, mi is Ő. Így azonban, külsejét bármily szépnek mutassa is, rosszullét, nem vágy környékez tőle.
Túlélő típus vagyok, és szinte lángol bennem a kíváncsiság, hogy megtudjam, miféle meglepetéseket tartogat is egy olyan démon, akit könnyedén legyűrt pár angyal és bezárt egy halandó – minden igyekezetemmel azon vagyok, ki azt mutassam, az, mire Mammon képes lehet, félelmet nem táplál bennem. Hazugság ez persze, s attól tartok, nyilvánvaló ez a Halál szemében is, hiába titkolom minden erőmmel.
Az események hirtelen pörögnek fel, váratlan irányba indulva. Felfogni se nagyon tudom, körülöttem mi folyik, máris egy pecsét közepén ülve találom magam, hova még véletlenül se önként kerültem. A jelet magát nem ismerem, egyértelmű azonban, bármi is ez, jó abból kisülni nem fog, legalábbis számomra. S tényleg.
ValóbanTévedsz, barátom, nem szokása blöffölni. Miért épp most kezdené el? Kételkedek rendületlen továbbra is, biztos magamban annyira azonban már nem vagyok. Nem hiszem azt, szavakat saját javára sose fordította, nem létezik olyan, van esélye annak valóban, igazat mond ezúttal. Bárhogy is legyen, meg azt, amit akar, nem adhatom neki. Fogalmam sincs, lenne–e bármi következménye annak, ha a démont hagynám felszínre kerülni most, kockáztatni hatalmas ostobaságnak tűnik. Tennem kell valamit, méghozzá azonnal, az időhúzás Mammon malmára hajtja a vizet, s nem titkolt elégedettsége mutatja is, sokat tökölődtem már így is, a pecsét rohamosan növeli erejét, ezzel együtt esélyét, s csökkenti az enyém. Egyről a kettőre nem megy azonban semmi, meg kell próbálnom figyelmet terelni és ezzel együtt talán némi használható információhoz is jutni. Mindezt a bennem élő borzalom nem teszi könnyűvé, jár a szája szokás szerint, mi, most, hogy boldogsága szinte tapintható, agyamra megy még inkább, mint eddig valaha.
Nem találtunk egymásra! – mordulok a feltételezésre, Mammonnal tökéletesen egyszerre, mit akár még szórakoztatónak is gondolnék, ha csak egyetlen fölösleges másodpercem is lenne erre. – Lucifer még mindig épít rá? De nem is ez a lényeg, ami igazán érdekel, a konkrét indok. Mire készül a patás? – nem hiszem, nem tudom elhinni, jó ok nélkül indított volna mentőakciót el, éppen most. Bármikor felbukkanhatott volna pokolszökevények kénszagú különítménye a látóhatáron, hazacibálni szándékozandó a tékozló, szerencsétlen fiút, mégse történt ilyen mostanáig, égek hát a vágytól, hogy megtudjam, milyen világleigázó terveket szövöget a Sátán. Egyszer a kíváncsiságod lesz a veszted, habár, az én oldalam is furdalja az érdeklődés, alig várom, hogy megtegyük végre a szükséges lépést előre. Annyit váratott minket, hogy szinte már kételkedni is elkezdtem.
Ó, végre tetőfokára hág a feszültség. Ne csigázz minket tovább, Astarte, mutasd azt az aduászt!

Homlokom ráncolva meredek a távozó után, rendkívül rosszat sejtve. Bármit is tervezzen, azzal képes lesz megtörni valószínűleg, üldözött vadként, idegesen kezdek hát sétálni a pecsétben, rájönni próbálván, miképp juthatnék ki innen, mielőtt a Halál visszatérne. Legnagyobb sajnálatomra meg se közelítem a megoldást, felbukkan kellemetlen társaságom az ajtóban, ezúttal nem egyedül.
Nini, a csinos kis Nina. Nagyszerű választás, Darlin’, büszke vagyok rád. A drága vadászunk ennivaló kis szívét más nem is tudná ennél jobban összerándítani. Talán még sírva is fakad.
Minden dühöm egyetlen hangba sűrítve szisszenek. Tudom, kit talált, többször láttam őt a recepció mögött ülni békés unalommal, s bár néhány szónál többet nem beszéltem vele, egyvalamiben nincs kétségem. Ártatlan. Egyszerű halandó, kinek nincs köze se a Pokolhoz, se a Mennyhez, de még a vadászokhoz se.
Minden rendben lesz, nem hagyom, hogy bántson – nagy szavak, üresnek tűnők, reménykedek benne mégis, ha csak egy kicsit is, de sikerül megnyugtatnom a lányt vele. Attól félek, tiltakozással, kiabálással csak felidegesítené a Halált, az pedig minden lenne, csak szerencsés nem. – Legyen. Beszélhettek, csak engedd el Őt – fogaim csikorgatom hevesen, belesűrítve csalódottságom, haragom, idegességem. Nincs más választásom, ez kétségtelen, engednem kell neki, ha nem akarom, hogy kezeimhez még több vér tapadjon, olyanoké, kik nem érdemeltek kegyetlen halált.


***

Drake arcán megjelenő, emberinek hibából se nevezhető elégedett vigyorral karöltve, szurokfeketébe váltanak szemei, mik időlegesen csak, de végre az én tulajdonom képezik. Testhiányban nem szenvedtem eddig, szánalmas füstgomolyagnál több voltam mindig, megérteni őket meg se próbáltam soha, most mégis kezdem felfogni, mit is jelenthet nekik, ha végtagokra tesznek szert. Ég felé emelem kölcsönvett karjaim, megmozgatva izmaim boldogan nyújtózkodok. Nem is emlékeztem arra már, egy ilyen apróság is milyen kellemes lehet. Az emberek teste törékeny és gyenge, ártani nekik könnyebb, mint bármi más, megteszi azonban a jövőben ez is, ha sajátom visszakapni lehetőségem nem lesz már.
Astarte, – halkan lehelem felé nevét, de jól tudom, meg se kell erőltetnie magát, hogy hallja szavam. – ha lenne szívem, most repesne, hogy újra lát – apró lépést teszek felé, arra ügyelve csak, a pecsét szélét túlságosan meg ne közelítsem. Kilépni belőle szándékomban akkor se állna, ha esélyt kapnék rá, szükségem van a tőle kapott erőre, hogy átvehessem egy rövid időre az irányítást.
Nincs sok időnk sajnos, a nyomorult cimborái mindenhol ott vannak, bármikor ránk akadhatnak, te pedig nyilván nem csak azért jöttél el idáig, hogy bájcsevegjünk – szívesen folytatnám le vele megszokott társalgásunk egyikét, ahogy sok minden más, úgy csípős nyelve is hiányzott, de minő fájdalom, az idő ellenünk dolgozik. Előbb vagy utóbb vadászok jelennek meg itt, s bármily erős legyen is, neki is vannak határai.
Mivel itt vagy, remélem, feltételezhetem, hogy sikerült kitalálnotok, miként törhetjük meg a pecsétet, ami fogva tart, bár meglep némiképp, hogy egyedül érkeztél – az, eljön hozzám, várható volt, ha másban nem is, nézeteltéréseink ellenére, benne megbízhattam mindig, s bár a démon nem véletlenül démon, testvéreimből végtelenbe nyúló passzivitásnál többet néztem ki, még ha nyilvánvaló is, a gödörbe saját hibámból zuhantam bele, egyedül is kellene kimásznom onnan.


 

Astarte
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
demon, the horseman of death ψ
☩ Reagok :
56
☩ Keresett személy :

Vas. Dec. 04, 2016 10:28 pm írtam neked utoljára


Mammon & Astarte
hello, honey, long time no see
Jóízűen felkacagok a csípős, gunyoros visszavágásán, majd kicsit közelebb hajolva, némileg halkabban válaszolok.
- Elhiszem, hogy csábít a gondolat, ahogy előtted térdelek – harapok finoman, szenvtelenül az alsó ajkamba, majd szélesen, gunyorosan elmosolyodom – de az nem úgy megy, szivi – fejezem be a mondatot egy kisebb fejrázással. Abban sajnos igazat kell adnom ennek a szépfiúnak, hogy nem nagy dicsőség a fajtám szemében az, ami Mammonnal történt. Sőt, ezzel mondhatni rendesen aláásta a saját hírnevét, és vele együtt sajnálatos módon a lovasokat övező tiszteletet és félelmet is, de bízom benne, sőt, tudom, hogy amint Pestis kiszabadul, és újra ereje teljében lesz, tenni fog róla, hogy újra rettegjék a nevét. Nem csak az emberek, meg a Drake-hez hasonló vadászok, hanem az angyalok is. Baklövéseket bárki elkövethet, a szépség abban van, amikor kijavítjuk őket. Bár félő, hogy kissé túlságosan is elnéző és elfogult vagyok Mammonnal kapcsolatban, de jobban ismerem őt, mint bárki. Tudom, mi mindenre képes, amikor formában van, és mi mindenre lesz hajlandó, hogy ismét bizonyítson.
- Ahogy mondtam, vadászkám, alábecsülöd őt – jegyzem meg egy lemondó sóhajjal. - Szerintem érni fog még néhány meglepetés vele kapcsolatban. Persze csak ha megéred – teszem hozzá farkasvigyorral. Bár kár lenne ezért a porhüvelyért, ha idő előtt el kéne kaszálnom a lelkét, de a sorsa leginkább Lucifer kezében van, és attól függ, mit is tervez vele, ha egyszer leszállítottam neki, szóval még bármi lehet. Mindenesetre nem pazarolom tovább a szót, ideje tenni egy lépést előre a terveimben. Persze szórakoztató ez a csevegés is, csak hát nem hozhat sok eredményt, úgyhogy ideje haladni. Wallenberg a nagy magabiztossága ellenére is éppen ott végzi, ahol én akarom: az előre elkészített pecsét közepén. Ennyit arról, hogy milyen vagány és jól felkészült vadász vagy, barátocskám. Most aztán megkóstolhatod a saját főztödet, és megtapasztalhatod a démoni lét hátrányait. Imádom nézni a férfi tekintetén keresztül suhanó érzéseket, a bizonytalanságot, a meglepettséget, a szikrányi félelmet. Ennél már csak az lesz jobb, amikor mindezt fokozhatom.
- Blöffölnék? Valóban? - közelebb sétálok, és a következő megszólítás ezúttal ismét a vadászban lakó démon felé irányul. - Mondd csak, édes, szoktam én blöffölni? - vonom fel a szemöldökeimet is a kérdésre. A választ persze nem én fogom hallani, meg egyébként is, persze, hogy szoktam, mindenki szokott. De ennek ellenére is jobb szeretem az igazság erejét és súlyát. Sokkal hatásosabb valóban felkészülni, és aztán valós dolgokkal fenyegetőzni, majd figyelemmel kísérni, amint a beígért dolgok valóra válnak. Ahogy most is történni fog, mert a pecsét bizony előbb-utóbb segíteni fog Mammonnak felszínre kerülni, még ha csak átmenetileg is. A tartósabb megoldáshoz rá is szükségem lesz, éppen ezért is lényeges, hogy mielőbb beszélhessek a lovassal, és közösen megvalósíthassuk a tervem második felét. Drake persze nem könnyíti ezt meg nekünk. Eltűnődöm, vajon mégis milyen választ is remél a kérdésére, mit hisz, milyen belső információkat fogok megosztani vele, ő viszont eközben sem áll le vitatkozni saját magával. Igazából elég vicces jelenet, és nem csak azért, mert nem gyakran látni egy halandót, amint a benne lakó démonnal diskurál, hanem azért is, mert rajtam kívül nem sokan mernek még így beszélni Mammonnal.
- Nagyon édes és szórakoztató a belső vívódásotok, meg ahogy így egymásra találtatok, de jobban örülnék, ha végre haladnánk is valamerre – szólok közbe, és bár az arcomon a mosoly arról árulkodik, hogy egy részem élvezi az előadásukat, a hangom komolysága és határozottsága a munka folytatását sürgeti. - Nem tudom igazából, drága, hogy mégis milyen feleletben reménykedsz, hisz Mammon egy lovas, akinek mindig fontos szerepe van és lesz Lucifer terveiben, ezért egyértelmű lehetett volna már, hogy előbb-utóbb eljön érte valaki. - Vonom meg a vállam egyszerűen. Az, hogy miért éppen én jöttem, és vállaltam minden kockázatot ezért az idiótáért, az meg megint más lapra tartozik, Drakenek pedig nem kell tudnia. - Viszont nekem van egy nagyon kiváló ötletem arra, mivel is bírhatnálak végre együttműködésre. Szavad ne feledd! - Vetem oda egy rosszat sejtető vigyorral, majd egy-két percre kisétálok a garázsból, egyenesen a recepcióra. A pult mögött ácsorgó friss hús, mármint a húsz év körüli leányzó, mintha csak azért lenne itt, hogy kiegészítse a terveimet. Már az érkezésemkor kiszúrtam magamnak, hogy tökéletes áldozat válhatna belőle, ha éppen komolyabb fenyegetésekhez kellene folyamodnom a vadásszal szemben. Egy kisebb varázslattal összezavarom a kis hölgy fejét, így nincs szüksége sok noszogatásra ahhoz, hogy kissé kábán ugyan, de visszakísérjen a garázsba.
- Tehát... hol is tartottunk? - kérdezem meg szinte ártatlanul, ahogy az ajtó ismét lehúzódik mögöttünk, aztán a lány karját rángatva közelebb vonulok, és arcomon ezúttal igazi kegyetlenség mos el minden korábbi érzelmet.
- Ó, igen. Nem fogom többször szépen kérni: vagy engedelmeskedsz, vagy a szemed előtt fogom feldarabolni a drága recepciós kisasszonyt! - Az említettnek, a kijelentésemet hallva, rémület költözik a tekintetébe, de ha jól sejtem, még mindig túlságosan össze van zavarodva ahhoz, hogy ellenkezni tudjon. Jobb is, cseppet sem hiányzik a sikoltozása, amikor épp tárgyalni próbálok.

Jungle

Vendég
WHISPERING AMEN



Hétf. Nov. 21, 2016 9:18 pm írtam neked utoljára



Ha már ennyire vonz, miért nem csúszol térden te? – a bennem élő példány gunyoros horkantását, mi azt súgja tisztán, idiótább vagyok, mint azt eddig gondolta, figyelmen kívül hagyva emelem meg szemöldököm. Csak nem hitte, azok után, miket átéltem, meghátrálok néhány fenyegető, hűvös szó hallatán?
Ó, pontosan tudom, kivel állok szemben. Bármilyen rangot visel is, ugyanolyan beképzelt barom, mint az összes többi. Ráadásul, mégis mire ment a nagy hírnevével? Elzárva lenni egy ember testében nem lehet akkora dicsőség, még a ti kifacsart eszméitek szerint seEjnye, pedig éppen azon gondolkoztam, hogy talán segítek neked élve megúszni ezt a kis kalandocskát, de inkább csak hátradőlve figyelem, ahogy kiherélnek. A szánalmas kis világod úgyis rég nyújtott már ilyen elsőrangú szórakozást. Mély levegőt véve úgy teszek ismételten, mintha fejemben halkan se duruzsolna semmilyen hang. Van nagyobb problémám is Mammon fárasztó provokációinál, lelkes kárörvendésénél, hiszen bárhogy is játsszam a bátor nagymenőt, tisztában vagyok vele tökéletesen, ha valamikor, hát most hatalmas szarban vagyok. Az előttem álló nő nem csak egy pitiáner pokolszökevény, nem egy a többi közül, egész más szinten áll, másképp kell hát hozzáállnom elpusztításához is. Te aztán nem vagy szívbajos. Azt hiszed valóban, hogy képes leszel felvenni a versenyt vele? Ugyan, kérlek. Az egyetlen oka annak, hogy a darabjaid nem szóródtak még szét a parkoló teljes felületén, az én jelenlétem. Arról már nem is beszélve, hogy épp azt teszed, amit akar, de persze ne is hallgass rám.
Ó nem, dehogy, majd legközelebb megvitatjuk ezt.
Szinte bársonyosnak ható hangjának hatására heves hányinger tör rám, s szívesen tennék bár megjegyzést viselkedése változására, egyelőre a másik démonnal való kommunikációt helyezem előtérbe. Legnagyobb pechemre Mammon ezután is ott lesz bennem.
Valóban? Megesz a kíváncsiság, hogy megtudjam, mégis hogyan akarsz a beszédre rávenni. Nem most jöttem le a falvédőről, láttam már egy s mást – aggódás lep el ugyan terveivel kapcsolatban, tudva, a fájdalmat meg nem úszom, kimutatni ezt azonban nem fogom, ha egyesével vágja le ujjaimat, akkor se.
Ajtó csapódásának közeli hangjára automatikusan kapom a zaj felé pillantásom. Hatalmas hiba. Feleszmélni sincs időm, a démon egyetlen mozdulata elég ahhoz, hogy egy meglepett kiáltás kíséretében egyenesen a korábban kinyitott garázsba repüljek. A földet érés fájdalmát elmém mélyébe űzve azon nyomban talpra pattanok, a pecsét láttán azonban, minek épp a közepébe zuhantam, lendületem megtörik, szemöldököm értetlenül emelkedik a magasba. Hasonlóhoz volt már szerencsém, ilyet azonban nem láttam mostanáig, funkcióját megtippelni lehetetlenség lenne hát, kénytelen vagyok kivárni, míg rajzolója felvilágosít. Nocsak. Ki hitte volna, hogy még engem is érhetnek meglepetések. Ezek után igazán befoghatnád egy kicsit végre és figyelhetnél arra, amit mások mondanak neked.
Csak blöffölsz – feszülten sziszegem reményeim a nőstényördög felé, potyautasom karcos kuncogásától kísérve. Fejem ide–oda kapkodva, feszülten keresek kiutat, be kell azonban ismernem, remekül ki lett találva lépre csalásom, s talán már csak abban bízhatok, felkelti a közelben tartózkodó vadászok figyelmét valami. Pedig igazat mond, valóban feltölt ez a pecsét, jobban jársz hát, ha önként adod kölcsön a tested, különben erőszakkal veszem el és az nem lesz kellemes, ezt megígérhetem.
Felfogtam, de ne siessünk annyira előre. Ez itt az én hazai pályám, pecsét ide vagy oda – sejtelmem sincs ugyan még, mihez kezdek ezek után, de nem először kerültem szorult helyzetbe, ahogy eddig, úgy most is kitalálok valamit majd.
Mi olyan fontos, hogy megkockáztattál egy ilyen utat és támadást? Biztosan nem valami megható családegyesítés miatt érkeztél – a figyelmeztetést, megjegyzéseket elengedve fülem mellett faggatózok inkább, hátha megtudhatok valami fontosat, minek a jövőben még hasznát vehetem. – Válaszolj nekem és egy időre megkapod a démonodatSzép dolog az alkudozás, de ez pont nem a megfelelő hely hozzá. Mi oka lenne felelni neked mégis, ha számtalan más módja akad annak, hogy elérje a célját? Gyerünk, eressz ki és talán szólok néhány jó szót az érdekedben. –  Pofa be, épp a felnőttek beszélgetnek – letromfolom egyből, mielőtt még belemelegedhetne kiselőadásába igazán. Ostoba duruzsolása figyelmem is elvonja, arról már nem is beszélve, hogy beszélgetőpartnerem is nehezebben hallom meg, ezt pedig most nem engedhetem meg magamnak.


 

Astarte
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
demon, the horseman of death ψ
☩ Reagok :
56
☩ Keresett személy :

Vas. Okt. 16, 2016 1:17 am írtam neked utoljára


Mammon & Astarte
hello, honey, long time no see
Attól a komoly, őszinte megvetéstől, amivel a vadász mondhatni a szemembe köpi a dacos válaszát, nevethetnékem támad. Mindig érdekesnek tartottam, hogy a fajtája mégis miből merít ennyi bátorságot, hogy ilyen ostoba módon szembeszálljanak velünk, démonokkal, és még el is hiszik, hogy van esélyük.
- Ugyan, édes! Térdre borulásról még nem is volt szó... az majd csak ezután jön – kacsintok rá. Nem mintha az efféle hajbókolásokra indulnék be, de magára vessen, hogy ilyen tetszetős ötletekkel lát el. És ha már itt tartunk, már csak a kihívás kedvéért is el fogom érni, hogy valóban letérdeljen előttem.
- Nos igen, Mammon minden bizonnyal a valós alakja nélkül nem tűnt túl nagy ellenfélnek, és most nagyon okosnak és erősnek érzed magad, nem is sejtve, hogy kivel is állsz szemben, de ne aggódj, hamar orvosolni fogjuk ezt a problémát is – jelentem ki határozottan, mégis negédes mosollyal, ami azt tükrözi, hogy ez az egész a számomra csak egy játék. Mert az is. Bevallom, elsőre, miután megtudtam, hogy Lucifer nem hajlandó harcosokat áldozni a Pestis kiszabadítására, és ez egy egyemberes meló lesz, nem kifejezetten örültem a helyzet alakulásának. Egyetlen ember egy egész városnyi vadász ellen? Persze ennek ellenére is jelentkeztem a feladatra, és nem csupán a kihívás miatt, hanem mert az ebben a féleszűben lakozó démon hozzám tartozik. Senki nem szórakozhat vele büntetlenül. Aztán most itt vagyok, és ez a küldetés nem is tűnik annyira nagy falatnak, mint hittem. Valószínűleg azért, mert kellőképpen felkészültem, nagyjából tudatában voltam, hogy mire is számítsak, minden eshetőségre van egy kész tervem, és határozottan ravaszabb vagyok, mint holmi mezei vadászok. Ez a Wallenberg nevű szépfiú sem tud majd kifogni rajtam, akármit is képzel. Bár nyilvánvalóan még nem tudhatja, hogy az eddigiekben feltett kérdéseim valójában csak egy teszt voltak, hogy kiismerjem, hogy kipuhatoljam, milyen, és mire számítsak tőle. A „csinálhatjuk ezt a fájdalmas módon is” változat pedig pontosan az, amire első perctől számítok.
- Tényleg most akarsz vitába szállni velem, szivi, arról, hogy sokat beszélsz-e? - ingatom a fejem széles mosollyal. A kérdés természetesen Mammonnak szólt, a következő szavaim azonban már Drakenek. - Semmi gond, vadász, természetesen nem is számítottam rá, hogy beszélnél, és szerencsére már pontosan tudom, hogyan érhetem el a célomat – nevetem el magam, éltetve a saját ördögi ravaszságom. Illetve jelenleg nem csak a sajátomat, hanem Agramonét is, hiszen maga a Pecsétek Mestere látott el néhány igen hasznos tanáccsal, mielőtt belevágtam ebbe a küldetésbe. Az ő segítségének hála lett teljes a tervem, amit ideje végre megvalósítani. Egyetlen mozdulattal, telekinézist használva nyitom fel a motel közelebbi garázsajtaját, majd hasonlóan, az elmémmel irányítva taszítom be rajta Drake-et, egyenesen egy előre felfestett pecsét közepébe. Úgy véltem, ez a hely lesz a legalkalmasabb a célnak, hiszen nem vagyunk szem előtt, nem lesznek felesleges szemtanuk, és nyugodtan végezhetem a dolgom.
- A mázolmány, amit magad körül látsz, egy mágikus pecsét. Hasonló, mint amit magadra tetováltattál, csakhogy ennek az a szerepe, hogy fogva tartsa, és egyben fel is erősítse a benned lakó démont. Ami azt jelenti, hogy te sem tudsz belőle kilépni, amíg én azt nem akarom – világosítom fel a férfit egy laza vállvonással, miközben lassan közelebb lépkedek, majd a garázs ajtaját lejjebb eresztem. Én nem vagyok annyira szakértője az effajta varázslatoknak, mint Agramon, de ha jól értettem, ezt a dolgot két pecsét összemosásával érhetjük el. A jelet tőle kaptam, szóval szerintem működnie kell. Egyszerre tartja fogva a férfit, és teszi lehetővé, hogy a lovas előtérbe kerüljön.
- Ahogy mondtam, a pecsét egy lehetőség is, hogy Mammon erőt gyűjtsön, és felszínre törjön. Beszédem van vele, szóval ne harcolj ellene – figyelmeztetem a vadászt. - Persze, ha annyira ostoba vagy, ismét választhatod a nehezebb utat, nekem úgy is megfelel – terül el ismét széles, gonoszkás vigyor az arcomon. Szinte várom, hogy ellenmondjon nekem, és a kedvenc módszereimmel kényszeríthessem, hogy szót fogadjon.

Miss Jackson

Vendég
WHISPERING AMEN



Kedd Okt. 11, 2016 10:27 am írtam neked utoljára


Nagyon örül a rothadó szívem, az én drágaságomnak, még akkor is, ha tudom, hogy alaposan seggbe fog rúgni. Vagyis, nem engem, hanem a fickót, akinek bérlem a testét, viszont nekem is fáj fog. Mert ez a barom nem fogja csak úgy elárulni, hogy mit kell tenni ezzel a matricával, ami fogva tart. Nekem se mondta még el, pedig hova a francba mehetnék árulkodni?
- Ó, van. Mégsem fogok rögtön térdre borulni előtted, mert nagy hatalmú démon vagy. – vág vissza, én meg csak megforgatom a szemeimet, ja nem..nem tudom. Miét ennyire ostobák az emberek? Vagy csak nekem jutott ki egy ennyire hülye? Na, mindegy is, legalább most szórakozom kicsit.
- Ja, eléggé szánalmas, elég könnyedén bezártam. – és még az se zavarja, hogy az én édesem a tarkóját fogja, pedig nem ártana befogni most a száját. Ha bepöccen Asty, mert nem azt kapta, amit akart, akkor nagyon csúnya dolgot tesz. Meg egyébként is nem vagyok szánalmas, csak nem figyeltem eléggé..
- Drake, élni akarsz, mesél el neki, hogy lehet engem kiszabadítani.. Mondd meg neki, hogy csókoltatom, és nem szoktam feleslegesen beszélni.– jegyzem meg komolyan, jelenleg nincs kedvem viccelődni, meg durcás is lettem, mi az, hogy feleslegesen jártatom a számat?
- Csókoltat, és állítása szerint nem szokott sokat fecsegni. – arra bezzeg már nem figyel, amit a drágám mondd neki. Ennek tényleg csúfos vége lesz.
- A válaszom akkor is az, hogy nem. Nem vagyok köteles elárulni, hogy szabadíthatod ki Mammont. Az eszem már akkor elment, amikor pecsétet raktam magamra. – rántja meg a vállát lazán. Oh, ebben van valami, mert tényleg nem sokan akarnának magukba démont zárni..főleg ilyet, mint én. Csoda, hogy még nem rokkant bele.
- Meg akarsz kínozni? Rendben, akkor se mondok semmit. – pillant végig a vörös démonomon egy fanyar mosollyal.
- Te egy nagyon hülye ember vagy.. – kuncogok az elméjében jókedvűen. – Véged lesz, mint a botnak..A Halál nem szokott viccelődni ilyen esetekben..Sok sikert. -


Astarte
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
demon, the horseman of death ψ
☩ Reagok :
56
☩ Keresett személy :

Pént. Szept. 23, 2016 4:06 pm írtam neked utoljára


Mammon & Astarte
hello, honey, long time no see
Szinte érzem és átérzem, ahogy életre kel, felélénkül odabent Mammon, ahogy a hónapokig tartó raboskodása után végre nem valami vadászos baromságnak lesz tanúja. Talán fel is lelkesül, hogy rátaláltam, közben meg remélem tudja, sejti, hogy egy alapos hátsón rúgást még tartogatok a számára. Nem ússzod meg, aranyom! De ugyanakkor elé frusztráló is úgy találkozni vele, hogy személyesen nem beszélhetünk, hogy ennek az idióta – ám tagadhatatlanul vonzó idióta – tökfejnek kell a szemeibe néznem, vele kell társalognom. És még adja is az ostobát. Hervasztó.
- És én még azt hittem, hogy egy magadfajta nagy vadásznak, aki ilyen komoly pecsétekkel játszadozik, ennél több sütnivalója van – ingatom a fejem, majd sóhajtok, és miközben ellököm magam a járművétől, hogy közelebb lépjek, lassan, lustán elmosolyodom.
- Arról a szánalmas flótásról beszélek, aki volt olyan szerencsétlen, hogy éppen téged szállt meg, és most idebenn lakik – fogom meg egyik kezemmel a tarkóját, mutatóujjammal pedig a feje hátsó felére bökök egyszer-kétszer, és bár az egész majdnem úgy hat, mintha épp megcsókolni készülném őt, mégsem visszakozok. Miért is tenném? Sőt, ha megpróbál elhúzódni, sem hagyom, hisz jóval erősebb vagyok, mint egy gyenge kis halandó. És pont úgy élvezem ezt a játszadozást, mint az erőfitoktatást.
- Fogadni mernék, hogy lassan megőrjít már a sok szövegeléssel. Időnként imádja feleslegesen jártatni a száját. Nem igaz, szivi? - teszem fel az utóbbi kérdést egyenesen Mammonnak célozva, és nem igazán érdekel, hogyan érinti a szemtelenségem. Bár fogadni mernék, hogy hiányzott már neki. Amióta világ a világ, imádunk egymás idegeire menni. Ez már csak így van.
- Szóval mi lenne, ha szépen elmondanád, hogyan kaphatom őt vissza? Azzal te is nyersz, hiszen megszabadulsz a hangoktól, mielőtt teljesen elmenne az eszed... - Tekintetem végigköveti a kezem útját, ahogy az lassan lefelé siklik a nyakán át a mellkasára, majd ismét felpillantok a vadász szemeibe, arcomon negédes mosollyal.
- Persze csinálhatjuk ezt a fájdalmas módon is, ha inkább azt szeretnéd. Semmi jónak elrontója nem leszek – teszem még hozzá szinte bájosan, aztán hátrálok egy lépést, hogy meghagyjam neki az esélyt a megfontolásra és helyes döntésre.

Vendég
WHISPERING AMEN



Pént. Szept. 23, 2016 12:00 pm írtam neked utoljára


Szóval, hogy kerültem én ebbe a slamasztikába? Elmondhatom. Szeretem tisztázni a helyzeteket, még a végén hülyének tűnnék fel. Na jó, egy kicsit tényleg az vagyok, mert hirtelen kellett döntenem. Pedig elsőre remek ötletnek tűnt, hogy megszállom a vadász testét, arra már nem gondoltam, hogy van akkora koponya, hogy rám csap egy pecsétet, és bebörtönöz. Viszont el kell mondjam, így sem vesztettem. Ha a többi démon nem is siet a segítségemre nem halok bele, azt a pár évtizedet megvárom, hogy a porhüvelyem meghaljon, csak vicceltem, nem lesz az évtized, maximum pár év. Hiszen kibírná a folytonos szövegelést, duruzsolást a fejében? Előbb, vagy utóbb a fejéhez szegezi a pisztolyt, hogy elhallgattasson engem.
- Ugye tudod, hogy minden mocskos titkot tudok rólatok, vadászokról? – elégedetten nevetek fel, tudok az angyalpengéjükről is. Van egy pár darab, azt is tudom, hogy merre van, az összes titkos helyüket tudom.
- Te meg ugye tudod, hogy be vagy zárva?
- Ó, ugyan már, ne legyél ennyire ostoba, bár mit is várhatnék egy embertől..- teátrálisan legyintenék is, most nem megy.
- Eddig sem kerestek, miért jönnének?
- Ez egy tévedés, Lovas vagyok, engem keresnek, bezzeg valami kisebb rangú démon bújt volna beléd, a kutyát se érdekelné. Viszont az Éhínség téged választott, és nem Pikachut. Mondjuk Etiópiában még mindig dúlnak a járványok, és a megbetegedések, aminek nagyon örülök, elképesztően jó munkát végeztem. – a vállveregetés is elmarad, ez borzasztó dolog, igazán értékelhetné a kemény munkámat. Nem olyan egyszerű kaotikusan tartani ott a helyzetet, persze mit tudhat róla..
De nem szól hozzám többet, kár, én szívesen beszélgetnék még vele, na mindegy, majd legközelebb, mint mondtam, én ráérek. Befordul a fekete Impalájával, a lepratelephez, vagyis, ilyet nem mondhatok, hogy lepratelep egy motelre. Szóval az én igényeimnek nem megfelelő lebujba érkezünk meg. Sehol az egyiptomi lepedő, a jéghidegre behűtött Don Pérignon, förtelmes ez a hely.
Ám nem is nyafogtam tovább, mikor meglátom a vörös hajhuzataggal rendelkező nőstényördögöt, vagyis nem én láttam meg, hanem Wallenberg.
- Nem hiszem.. – pillant rá a vadász, cseppet sem kedvesnek mondható ábrázattal.
- Mégis mi a fene ütött beléd? A Halállal állsz szemben. Szerintem add meg magad. – röhögök az agya hátsó felében, mint egy ovis kisgyerek. Nem teszi, inkább kiszáll a kocsiból, és úgy méregeti a nőt. Mondom, hogy hülye, oltárira baromarcú ez az ember, pont ezért szórakozom ilyen jól.
- Mégis mi lenne nálam, ami a tied? – jahjj, adja itt a nagymacsót, de nem ismeri még az én drágámat.

Astarte
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
demon, the horseman of death ψ
☩ Reagok :
56
☩ Keresett személy :

Csüt. Szept. 15, 2016 4:17 pm írtam neked utoljára


Mammon & Astarte
hello, honey, long time no see
Beletelt némi időbe és nem kis nyomozásba, de végül az összecsipegetett infómorzsák egyenesen ide vezettek. Egy eldugott kis motelhez New York külvárosában, ahol a helyi démon-per-angyal-ölő bagázs jelenlegi hivatalos feje és fő agytrösztje, Drake Wallenberg, mostanában meghúzza magát. A madárkák azt csiripelik, hogy férfibe pár hónapja egy pokolfajzat költözött, sőt, egyesek meg merik kockáztatni a feltételezést, hogy ez a lény nem más, mint Lucifer egyik lovasa. A fickó azonban egy mágikus pecsét segítségével uralkodni tud rajta, és fölé kerekedhet. Ha-ha! Micsoda história! Ezt a saját szememmel kell látnom, máskülönben sosem hiszem el. Az én fivérem és hősöm, aki embermilliókat, milliárdokat betegített meg, éheztetett ki, és küldött az utamba, hogy kaszáljam el... egy vadász áldozatává vált? A testében raboskodik? Ez az egész annyira abszurd, hisz sosem volt rá szükségünk, hogy halandókat használva lépjünk a felszínre. Teremtésünk első percétől saját, szilárd testtel rendelkezünk, nem úgy, mint a megannyi később született füstdémon. Szinte belesajdul a nem létező szívem, hogy Mammont valaki valóban megfosztotta igazi valójától... másfelől viszont elképesztően komikusnak és szánalmasnak találom a dolgok. Csak kerítsem elő ezt a vakmerő s*ggfejt, akinek volt pofája egyedül szembeszállni nem egy, hanem rögtön két arkangyallal is, és aztán ilyen helyzetbe juttatni magát, hát biztos lehet benne, hogy szétrúgom a hátsóját. Már amennyiben ez az egész tényleg igaz.
Egy gyönyörű, tűzpiros Porschéval érkeztem a városba – ne akard tudni, hogy szereztem – és most a jármű oldalának dőlve várakozom egyre türelmetlenebbül, hogy a férfi hazatérjen átmeneti otthonához. Amint a kocsi, amely pontosan olyan, amilyennek leírták nekem, bekanyarodik az épület elé, ellököm magam a saját kicsikémtől, és egyenesen a kiszálló vadász elé lépkedek.
- Helló, szivi – köszöntöm szélesen elmosolyodva úgy a régen látott kedvesemet, mint a fogvatartóját. Aki, meg kell hagyni, nem egy rusnya darab. Szemérmetlenül végig is futtatom rajta a pillantásom. Határozottan lehetne rosszabb is. Persze, ha nem veszem figyelembe, hogy Mammon érezhetően el van nyomva a férfi testében. Szinte mellbevágó, milyen kevéssé érzékelhetőek az energiái.
- Azt hiszem, van nálad valami, ami az enyém... - veszem elő ezt a mások által már kopottra használt sablonszöveget, és ezúttal Drake fiú kocsija oldalát választva támasztékul csipőmmel nekidőlök.

Astarte
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
demon, the horseman of death ψ
☩ Reagok :
56
☩ Keresett személy :

Csüt. Szept. 15, 2016 4:16 pm írtam neked utoljára


***

Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára


 
Külvárosi motel
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: