Ego Alpha et Omega, primus et novissimus, principium et finis
, said the Lord. which is, and which was, and which is to come, the Almighty.

 
Piszkos Fred kocsmája
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

Online
avatar


☩ Reagok :
218
☩ Play by :
Misha Collins

Utolsó Poszt Kedd Okt. 18, 2016 1:42 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Astarte & Cassael
Every moment of light and dark is a miracle
Tekintetemet szánakozással telve emelem a falra tapadt vadászokra, kik úgy függenek ott, mint a díszpapírra tűzött pillangók egy elvetemült rovarimádó gyűjteményében. Akad köztük olyan, aki kitartva önbecsülése mellett, haragvással telve méreget minket, míg mások a pániktól dermedten igyekszenek megfejteni a vörös nőszemély kilétét. Arra bizonyosan már rádöbbentek, hogy nem angyallal van dolguk, azonban a további lehetőségek tárháza még igen tágas. Egészen addig, míg színpadiasan be nem mutatkozik démon társam, noha a kitartóbbak hitetlen felhorkantásait hallva úgy értékelem, hogy nem volt egészen pontos a megfogalmazás. Nos, nem az én feladatom megnyitni beszűkült elméjüket, amelyből a túléléshez szükségeltetett legalapvetőbb mechanizmusok is hiányoznak. Meglehet, eléggé erősek egy angyal likvidálására, netán egy démon kiűzésére, azonban Astarte erődemonstrációjából már rádöbbenhettek volna, hogy nem átlagos ellenféllel néznek farkasszemet.
Fejemet alig érzékelhetően megcsóválva, fordulok a Halál felé, és hallgatom okfejtését, mely Gábriel nézeteivel kíván bizonyos mértékben hasonulni.
- Nem - felelek szemrebbenés nélkül a kérdésére. - Meglehet, ha első kézből Gábriel nem szánt végig a Földön az említett haragjával, szívélyesebb fogadtatásnak örvendenénk a halandók részéről - magyarázom higgadtan. Mindezt már nem mondhatnám el a démonokról, azonban úgy vélem, hogy felesleges is volna említést tennem róla, Astarte is tisztában van a fajtájuk temperamentumával s legalapvetőbb tulajdonságaival. Amúgy is mintha egy kissé dühösnek tűnne, nem lenne tanácsos tovább korbácsolni féktelenségét.
Ezen elhatározásom előtt adózván nem szólok többet az emberek és New York kapcsolatáról, engem, kinek nem volt játszótere a Föld annak előtte, egyáltalán nem rendít meg egy város elzárkózása. S miként nagyobb megértéssel fordulok az Úr teremtményei felé, teljesen el tudom fogadni a reakcióikat egy olyan háborúra, melyet soha meg sem kellett volna vívniuk. Ezeket a vadászokat sem tudom gyűlölni, legfeljebb szánom ostobaságukat, amiért előbb választanák a halált, minthogy elhintsenek néhány információt a démon számára. Igaz, ez másrészt lenyűgöző összetartásról ad tanúbizonyságot, olyasféle kötelékről, melyet csupán hittem, hogy az angyalok is birtokolnak. Egy szó, mint száz, továbbra is kötelességemnek érzem a megmentésüket, amelyhez kissé bizarr mód egy csók asszisztál, amit magától a Haláltól lopok. Megdöbbenése nem olyan kiélezett, számomra mégis kézzel tapintható, legalábbis abban a néhány bizonytalan momentumban, mielőtt a galléromra fogva közelebb vonna magához. Itt rajtam a sor a meglepődésben, ám hiába próbálnám tagadni, pillanatok alatt átjár a hevessége, amit hasonló türelmetlenséggel viszonzok. Kezemből balga módon hagyom kihullani a pengét annak érdekében, hogy szabaddá téve, a démon derekára simíthassam tenyeremet. Szemeimet is végül lehunyom, földi tartózkodásom óta először élvezve ki egy női test közelségét, s bizony még hosszan becézgetném cseresznyeszín ajkait, ha nem szólna közbe egy fegyver jól ismert dörrenése. Szinte várom, hogy átsuhanjon testemen a golyó, azonban nem történik ilyesmi, ellenben Astarte hevesen ellök magától, és akkor már én is megszemlélhetem fájónak ható sérülését.
Aggodalom tölt el, ugyanis ezen a ponton már nem szavaznék túl sok esélyt a vadászok életben maradására, és sajnos én sem tudok többet tenni, ami nem merítené ki az öngyilkos küldetés fogalmát. Azonban a halandók azonnali halála helyett újabb erődemonstrációnak lehetek szemtanúja, talán egy utolsó esélynek, hogy korrigálják a hibáikat. Ezúttal nem szólok közbe, csupán megtörlöm nedvessé és vélhetően rúzsossá vált számat a kézhátammal, aztán szusszanva egy aprót s megkönnyebbültet, hallgatom a rettegés szülte válaszokat, amelyek sietősen távoznak torkuk mélyéről. Végül a démon kegyelmének örvendve rogynak le a padlóra, s merülnek mély álomba, remélhetőleg jó időre, ugyanis még nem végeztem az italommal.
- Tanulságos vallatás volt - állapítom meg, miközben bosszúsan morranva egyet, átlépek a ripityára tört poharam felett, és újfent helyemet foglalom a pultnál. Persze nem kerüli el a figyelmemet ivótársam összerogyása, de engem sem ejtettek a fejemre ahhoz, hogy tüstént a segítségére siessek. Valószínűleg már így is többet tűrt tőlem, mint amihez szokott, s amiképpen már megállapítottam magamban, nem rendelkezek öngyilkos hajlamokkal. Aztán meg senkinek nem fog ártani, hogyha a Halál egy leheletnyire gyengített változatával kell majd boldogulni.
- Én kés nélkül is megoldhatnám - állapítom meg csak úgy mellékesen, ugyanis eszem ágában sincs a beleegyezése… inkább a kérése nélkül cselekedni. Tehát, amíg várom a feleletét, nyugodtan kitöltök magamnak egy pohárral a whiskyből, és egy moderált korttyal igyekszem visszarázódni a békés ivászatba. - Kérsz egyet? - kérdezem ezt már teljes önzetlenséggel, miközben áthajolva a pult felett, előkaparok mögüle egy újabb poharat.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




Grace
only exists to be fallen from


Utolsó Poszt Kedd Okt. 18, 2016 2:26 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Cassael & Astarte
WHAT A BEAUTIFUL DAY TO HAVE A DRINK WITH AN ANGEL
„Leledzünk egyetértésben.” Ez az angyal miket nem mond néha! De a meglehetősen költői megfogalmazáson túl be kell ismerni, igaza van. Általában a fajtájával folytatott beszélgetéseim kifulladnak úgy három mondat után, szóval számomra is már-már kellemes meglepetésnek számít, hogy micsoda összhang alakult ki közöttünk mostanra. Bár erős a gyanúm, hogy ha nem egy kocsmában akadunk össze, és nem vesz részt a társalgásunkban egy üveg jóféle whisky is, akkor ez az ismerkedés is teljesen más irányt vett volna, még egészen a legelején. Nem mintha az este folytatása nem alakulna hasonlóképpen érdekesen. Kissé magamat is meglepem vele, hogy egy apró trükkel Cassaelnek szerzek előnyt a felbukkanó vadásszal kialakult csetepatéjában, ám a válaszreakciója sem mellékes. Nem is tudom szó nélkül hagyni, hogy megmentésemre sietett, holott nem kértem rá, és nem is vártam volna, legfőképpen pedig nem volt szükségem rá. Egyáltalán mégis miért tenne ilyet? Persze azonnal megragadom az alkalmat, hogy bebizonyítsam a teremben összeverődött csürhének, nem vagyok, és soha nem is voltam egy bajba jutott lány.
- Mindenáron tudni szeretted volna, hogy ki vagyok? - Kérdezem megvető hangon a korábbi támadónktól, aki immár a falon díszeleg a többivel együtt, vérző nyakkal. Szép munka, Cass! Egy kicsit mélyebbre kellett volna mártani azt a pengét, de így sem rossz. - A Halálotok vagyok! - jelentem ki egy fél lépést téve feléjük, gunyoros mosollyal arcomon, és tudom, kissé költőien cseng, mintha az angyal stílusát próbálnám átvenni, pedig csak az igazat mondom. Még csak nem is igazán fenyegetésnek szánom. Egyszerű tény. Most, két hónap, vagy húsz év múlva, de én leszek az, aki eljön ezekért az idiótákért.
- Nem, valóban nincs ínyemre a fivéred terve, hogy végigmészárolja a földet. De ne mondd nekem, hogy amikor ilyen agyatlan tuskókkal hoz össze a sors, akik kérdés nélkül elvágnák a torkodat, nem jut eszedbe egy pillanatra sem, hogy egy részük valóban megérdemli Gabriel haragját? - vonom fel a szemöldökeimet, és enyhén Cassael felé fordulok, hogy láthassam is az arcát, miközben válaszol. A reakcióm, illetve a kérdésem alapján kicsit talán úgy tűnhet, mintha magam is az emberi bűn kiirtására szavaznék, ami természetesen nem igaz. Amire én személy szerint allergiás vagyok, az a mérhetetlen emberi ostobaság, amelyből olyan sok kijut az ilyen vadászféléknek is.
- Még hogy az ő városuk! – nevetek fel röviden, nem túl őszintén. - Negyed évszázaddal ezelőtt New York éppen olyan izgalmas nagyváros volt, mint a többi. Sőt! Az egyik kedvencem volt. Attól, hogy fogták magukat, és körülbarikádozták, még nem lesz az övéké – ingatom a fejemet a nemtetszésem jeleként. Viszont ideje munkához látni, és kiszedni ezekből a kocsmatöltelékekből, amit tudnom kell. Persze nem várom, hogy könnyen megeredjen a nyelvük, de van néhány trükk a tarsolyomban, amitől kedvet kaphatnak a csevegéshez. És Cassael ismét a lovagot játssza – kérdés persze, hogy kiét – arra biztatva a társaságot, hogy beszéljenek, de nem úgy tűnik, mintha rá jobban hallgatnának. Valószínűleg mert még mindig túl sok a levegőjük. Előrenyújtott kezem lassan, körkörös irányban mozdul a levegőben, az angyal szavai azonban kissé kizökkentenek a koncentrálásból. Idióták bizony. Bár nem hittem volna, hogy ebben is egyet fogunk ért...
Na, ha valamire biztos nem számítottam ma este, az határozottan az, hogy egy angyal rám mozdul egy fenyítés kellős közepén. Az enyhe sokktól egy pillanatra lefagyok. De ha már így alakult, a Pokolba is, kihozom belőle a legtöbbet. Végül is hányszor van alkalmam egy égivel ilyesmire? Szabad kezemmel elkapom a gallérját, közelebb vonom magamhoz, és elmélyítem a csókot, beleadva mindazt a szenvedélyt, amit ez az érdekes, veszéllyel fűszerezett helyzet, és a felemésztett alkoholmennyiség kihoz belőlem. Had tudja meg, milyen is egy démonnal csókolózni! A körülményeket tekintve, azt hiszem, egy kicsit olyannak tűnhetünk, mint Bonnie és Clyde démoni-angyali változata. Mindenesetre a terelés elég sikeresnek bizonyul Cassael részéről, mert érzem, hogy lankad a figyelmem, és azzal együtt a szorításom is a társaságon. Ez azonban nem is zavar egészen addig, amíg egy nagy dörrenés nem rázza meg a helyiséget, a golyó pedig az angyal mellett szépen elhaladva egyenesen a szívem felett fúródik a vállamba. A belém hasító fájdalomtól ordítani tudnék, de csak felszisszenek, és eltaszítom magamtól Casst. Halhatatlan vagyok ugyan, de nem sebezhetetlen, és ebben a töltényben egész biztosan só is van. Fogcsikorgatva, újult haraggal fordulok ismét a társaság felé, melynek élén az időközben kiszabadult véres nyakú a fegyvere csövét éppen rám szegezi. Mielőtt újra elsüthetné, nekitaszítom a falnak, és hamar eszméletlenül esik össze. A többiek ismét a levegőbe emelkedve lapulnak a falhoz, és valamennyinek egyszerre kell szembenéznie a saját fegyverével. Az arzenáljuk elég vegyes, tőrök, szablyák, pisztolyok, puskák, még egy kisebb nyílpuska is akad, és mind feléjük irányul.
- Ha nem beszéltek, többé nem is veszem hasznotokat – vonok vállat lazán, és bár ez a kis műsor így, sérülten, úgy érzem, minden energiámat felemészti, mégis megéri a látványt, a tekintetekbe költöző rémületet. Megtehettem volna, hogy egyszerre töröm ki mindegyik nyakát, vagy robbantom fel a fejüket, de ez így nyilvánvalóan hatásosabb, hisz ezzel kaptak még egy utolsó esélyt a beszédre.
- Én tudom, hol van Wallenberg – jelenti ki végre az egyik. - Egy külvárosi motelben rejtőzik most... - árulja el hamar egy másik, és bár a többiek lepisszegik őket, végül mégis megkapok minden infót, amire szükségem van. Mielőtt túl nagy lenne a zűrzavar, egy elmotyogott varázslattal küldöm mindet egyszerre álomba, hogy a következő pillanatban már közösen indíthassanak horkolás-koncertet, én pedig erőtlenül rogyok a padlóra. Nem mondom, hogy nem nyírtam volna ki szívesen mindet, de e percben túl gyenge vagyok ahhoz, hogy szembenézzek egy felbőszült angyallal is.
- A rohadt életbe! - markolászom a vállamat, aztán veszek egy-két mély levegőt, és újra talpra vergődök. - Kell egy kés – indulok meg imbolyogva a pult mögé. - Ki kell piszkálnom ezt a golyót, hogy gyorsabban gyógyuljak. Előbb-utóbb kilökődne magától is, de a fenének van kedve azt megvárni – motyogom magam elég magyarázatképpen, mielőtt Cassael azt gondolná, hogy egy citromszeletelővel készülök elmetszeni az álomszuszékok torkát.



Online
avatar


☩ Reagok :
218
☩ Play by :
Misha Collins

Utolsó Poszt Vas. Okt. 16, 2016 11:10 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Astarte & Cassael
Nem állt szándékomban nevetség tárgyává avanzsálni a jó útról megtért fivéreimet s nővéreimet, mégis, ahogy Astarte jóízűen felnevet, helytelen büszkeség tölti el a bensőmet. Ritkán sikerül nevetésre bírnom másokat, ugyanis még mindig latolgatnom kell, merre húzódik a komolyság és humor egymással több helyen elegyedő mezsgyéje, tehát az effajta véletleneket gyermeki lelkesedéssel fogadom. Az iróniára és szarkazmusra egyelőre nem is pazarolnék energiát, olykor sikerül megértenem, tán még gyakorolnom is, máskor viszont körberepülhetném az univerzumot, akkor sem lennék előrébb.
- A mai estén már nem először leledzünk egyetértésben - állapítom meg, komolyságot erőltetve felfelé kunkorodni óhajtó ajkaimra, ezzel talán rontva az imént bezsebelt „sikeren”, noha mindez a feledés homályába vész a vadászok közbeavatkozásával.
Meglehet ostobaság egy ismerősi kapcsolatnak sem nevezhető valamire alapozni, főként egy démonnal, mégis úgy érzem helyesnek, hogy tegyek az érdekében, miként ő is a segítségemre tett a pengém visszaszolgáltatásával. Másodszorra végiggondolva nagyobb ostobaság, mint elsőnek hatott, ugyanis a Halálnak legkevésbé van szüksége egy angyal oltalmazására. Bár az is igaz, tettem kétélű volt, révén, hogy a pokoli teremtmény inkognitójának megtartásával a jelenlévő halandók biztonságát is megkíséreltem biztosítani.

A Vörös démon értetlen, netalántán gyanakvó pillantását közönnyel fogadom, s amúgy is ösztönös tettekre sarkall nagyszájú barátunk kissé elhamarkodott támadása.
- Tudom - felelek szemrebbenés nélkül, szélsebesen pergetve a gondolatokat az elmémben a helyzet megoldására, azonban úgy fest, hogy gyenge próbálkozásommal a megtévesztésre teljes mértékben aláástam az esélyeinket a kocsmai ivászat békés folytatására. Mi sem bizonyítja jobban, minthogy az ivó további vendégei is közbeavatkoznak, pontosabban avatkoznának, ha az általam sakkban tartott alakkal együtt nem repülnének a szemközti falhoz. Szerencsére még időben el tudom húzni a pengémet a vadász torkától - legalábbis nem hal meg -, ám felületesen még így is termetes vágás kerekedik a bőrének felszínén. Ennek fényében vetek egy elégedetlen pillantást a démoni ivócimborára, de hogy őszinte legyek, jelen esetben semmi jogom ítélkezni felette.
- Nem értelek - vonom össze a szemöldökeimet. - Magad sem pártolnád Gábriel oldalát, hát nekem sem jut eszembe ilyesmi - magyarázom, miközben leemelem a pultról a rongyot - amivel korábban a kiszolgáló törölgette le a kifröccsent italokat s egyéb szennyeződéseket -, majd körültekintően letisztítom a vért az angyalpengéről. - Ez az ő városuk, érthető a reakciójuk - mentem fel a vadászokat látszólag logikátlan cselekedetük alól, ugyanis nem hiszem, hogy számítottak volna a Halál megjelenésére és az erejére. Egy vagy két angyalt, ha nem is tudtak volna megölni, könnyűszerrel elűzték volna őket, bizonyára ők is ezzel számoltak.
- Átkozott szuka - hallatszik fel közben az első felelet Astarte kérdésére, amire csupán egy elhaló sóhajjal tudok reagálni. Feltett célom, hogy életben tarthassam ezeket az embereket, de egyáltalán nem könnyítik meg nekem. - Feleljétek meg a kérdését, s több gondotok nem lesz velünk - alkudozok többes számban, végül a Lovashoz fordulva, hogy megajándékozhassam egy sokatmondó pillantással. Persze tisztában vagyok vele, hogy a Halálnak nem parancsolhat senki, azonban egy próbát megér.
Viszont hallhatóan és láthatóan mindhiába, néhányan egyre kékülő ábrázattal igyekszenek magukba préselni némi levegőt, mielőtt teljesen képtelenné válnának a légzésre. Ismét lázas tanakodásba kezdek a lehetőségeimet illetően, amelyek közül az azonnali támadás tűnik a legösztönösebb cselekedetnek, ám mit érnék vele? Könnyűszerrel végezhet velem, s a vadászokat sem kímélné ezek után, tehát más taktika kell… Nos… azt hiszem, hogy megvan a legkiválóbb elterelő hadművelet.
- Ezek csak idióták - tudatom vele, miközben felé fordulok, remélve, hogy a kijelentésem legalább egy leheletnyire kizökkenti, éppen annyi időre, míg elé lépek, s szabad kezemmel a tarkójára fogva, egymásnak préselem a szájainkat. Biztosra veszem, hogy abban a túlfűtött filmben jobban élvezték a szereplők mindezt, de nem is a saját örömömre cselekszem. Ha nem is tudom megtörni Astarte képességeit, a koncentrációjának megzavarásával, és saját erőm bevetésével remélhetőleg a halál szélén állókat megkímélhetem, s adhatok időt nekik arra, hogy jobb belátásra térjenek az információszolgáltatást illetően.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




Grace
only exists to be fallen from


Utolsó Poszt Vas. Okt. 16, 2016 1:22 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Cassael & Astarte
WHAT A BEAUTIFUL DAY TO HAVE A DRINK WITH AN ANGEL
Cassael megfogalmazására muszáj felnevetnem, és most kivételesen még csak nem is gúnyos célzattal teszem azt. Úgy tűnik, az angyalnak van humora is, még ha csak ritkán is engedi szabadjára. De el kell ismerni, a hasonlata legalább annyira igaz, mint amennyire mulatságos. Az egész fajuk tényleg úgy viselkedik, mint az ötévesek, akiket apuci magukra hagyott egy délutánra, és azonnal kapnak az alkalmon, hogy összezsírkrétázzák a falakat, kiforgassák a ruhásszekrényeket, szétszórják a lisztet a konyhában... és szépen sorjában felforgassák a házat. Hiszen úgysem látja senki.
- Nem hittem, hogy ma még ilyet mondok, de teljesen igazad van – bólintok határozottan, gesztusaimban is elismerve szavai hitelességét. Cass teljesen elfogadható ivótárs, kivétel azokban a pillanatokban, amikor épp a lebukásunk miatt aggodalmaskodik. Démonok között még sosem láttam, hogy ekkora problémát okozott volna a lelepleződés veszélye. Ellenkezőleg. Meg van az izgalma annak, amikor felfedezik a kilétünket, mindig érdekes figyelemmel kísérni a reakciókat. Persze vannak helyzeteket, amikor jobb inkognitóban maradni, amíg az adott terveinket véghez nem visszük, de arra az esetre is mindig van egy B terv, ha máshogy sülnének el a dolgok. Angyalok között viszont eddig még nem sokat mozgolódtam, pláne nem olyanok között, akiknek még megvannak a szárnyai. Mert hát a bukottak is teljesen más kategória. Ők amúgy is általában sokkal elviselhetőbbek. De tetszik, hogy ezúttal kivételes lehetőségem adódott megismerni egy szárnyast is. Ha pedig idővel túl kiábrándítóvá válna a társasága, még mindig átcsábíthatom a rossz oldalra. Oh, azt hiszem, az nagyon is tetszene...
A lassan alkoholmámorossá váló társalgásunkból és gondolatmenetemből a vadember felbukkanása rángat ki, aki az igazi kocsmai taplókat megszégyenítő bunkósággal szakít bennünket félbe, és küldi padlóra Casst. Pedig még szívesen kifejtettem volna, hogy mi is a véleményem "az arkangyalokat övező tiszteletről". Először még abban a tévhitben vagyok, hogy haláli nyugalommal végigszemlélhetem az előttem kibontakozó eseményeket, és közben kimaradhatok belőlük, ám hamar úgy alakulnak a dolgok, hogy kényszert érzek a közbelépésre, még ha csupán észrevétlenül is teszem azt. Erre Cassaelnek, úgy tűnik, az a válasza, hogy falaz nekem. Előbb meglepetten, majd összevont szemekkel meredek rá. Nemigazán értem. Vagy csak nem vagyok hozzászokva, hogy bárki ilyet tegyen értem. Démonok között nem szokás egymás segítségére sietnünk. Gondolom, részben ez az oka annak is, hogy egyedül érkeztem Mammon kiszabadítására. Az egyik legerősebb, legfontosabb szerepet betöltő pokolfajzat, és a társaink mégis mind lemondtak róla, amikor a tanácskozás során az került terítékre, hogy kit küldjön érte Lucifer. A jelenlegi érthetetlen helyzet azonban tovább fokozódik, amikor a vadász kést szegez a torkomnak, az angyal pedig ismét kész megvédeni engem.
- Megoldottam volna – jelentem ki, miután fordult a kocka, és a támadónk nyaka van kitéve egy penge cirógatásának. Már nem is igazán tudom, hogy a fennálló helyzet számomra szokatlan és meglepő, vagy leginkább sértő-e. De nem is sokat tűnődöm ezen, mert a feszültté váló jelenet hatására a teremben tartózkodók többsége szinte egy emberként indulnak felénk előkapva fegyvereiket. Sóhajtok egyet, majd a kezemet előre lendítve repítem mindet a szemben levő falnak. Ennyit arról, hogy nem kell lelepleznem magam. Egy gyengébb, fiatalabb démonnak talán kissé nehéz feladat lenne egyszerre egy tucatnyi vadászt falnak szegezni, számomra azonban ez gyerekjáték. Valójában még arra is marad erőm, hogy a kevésbé szimpatikusakból lassan, szolidan a levegőt is kiszorítsam.
- Amikor ilyen idiótákkal nézel szembe, nem szoktál elgondolkodni rajta, hogy Gabriel fivérednek talán igaza van? - pillantok oldalra Cassaelre érdeklődve, a kezemet azonban természetesen továbbra sem engedem lejjebb. Aztán ismét a díszes társaságra pillantok.
- Nos... nem így terveztem, de ha már így alakult: halljam, ki mit tud elmondani Drake Wallenbergről? - teszem fel a százmillió dolláros kérdést. Aki válaszolni tud, talán nyerhet is valamit. Mondjuk az életét.


Online
avatar


☩ Reagok :
218
☩ Play by :
Misha Collins

Utolsó Poszt Kedd Okt. 11, 2016 12:02 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Astarte & Cassael
Manírkészletem egyik alapkövéül szolgáló szemöldökvonással fogadom hosszú távlatokba mutató tanácsát az arkangyalokra vonatkozóan; mintha az olyan egyszerű volna. Úgy hiszem, ezt még ő sem gondolja komolyan, elvégre ha lenne bárki, aki jobb belátásra téríthetné az Úr legelső gyermekeit, már rég nem háborúznának egymással.
- Erre legföljebb Isten lenne képes. Nélküle olyanok, mint a gyerekek szülők nélkül, ha otthon hagyják őket egyedül. Láttam már ilyen gyermekeket - teszem hozzá, ugyanis nálam ez egyáltalán nem minősül alapvetésnek. - Talán mégsem különbözünk annyit a halandóktól - sóhajtok fel gondterhelten s lemondóan, ugyanis a fajtársaim okozta zűrre összpontosítani olyan, mintha belevetném magamat egy tornádó közepébe, s még az is kíméletesebb hatásokat gyakorolna rám. Ezen ráadásul nem segít sokat Astarte vélhetően megjátszott kifakadása szerény megjegyzésem nyomán a felelőtlenségünket illetően. Néha egészen könnyedén megfeledkezek a fúria démon voltáról.
- Csupán a tényeket közöltem - pillantok rá enyhe hitetlenkedéssel egyetemben. Inkább szántam szavaimat figyelmeztetőnek mindkettőnk számára, semmint fenyegetésnek, na meg, ha őszinte kívánok lenni önmagamhoz, nem szívesen hagynék itt csapot-papot egy szabály miatt, amelyet én is könnyűszerrel megszegtem. Siralmas belátni, sőt, egészen kiábrándító, de már rég nem esett alkalmam ilyen közvetlen társalgásra. Angyaltársaimnak inkább szolgálok vigaszul, vagy éppen menekülni kényszerülök előlük, azonban ilyen kötetlenségben s kívülálló szemléletmódban még nem volt lehetőségem megtárgyalni a világ helyzetét senkivel. Hová jutottunk, hogy a Halál mellett nagyobb kényelmet érzek, mint viaskodó fajtársaim mellett? Remélem, hogy az Úr mindenlátó szemei most messzire kerülnek engem. - Sehova sem terveztem menni - teszem hozzá végül, mielőtt ismét a felespohár fenekére nézhetnék, illetve, mielőtt folytatnánk a társalgást feljebbvalóimról.
- Talán elfogadná, talán nem. Valószínűleg nyitott lenne a lehetőségre, de egy vezért mindig a követői határoznak meg. Az arkangyalok nagy tiszteletnek örvendenek, s vakon követik őket a katonáik, ám a démonokkal való üzérkedés meglehet, hogy bizonytalanságra sarkallnák őket. Tétovázásból jó még nem született - magyarázom neki a meglátásaimat, persze az igazságot csupán akkor tudhatjuk meg, ha eljön annak az ideje. Addig puszta spekuláció mindez, legfeljebb az esélyekről indíthatunk vitát. Ám őszintén? Jómagamat a többi angyalhoz mérten viszonylag szabados felfogásúnak ítélem, s még én is a fejét vettem volna a démonnak első reakció gyanánt. Röghöz kötött fivéreim s nővéreim ezek fényében hogyan tudnák megemészteni a kezük ilyen módon történő bemocskolását?
Nos, ezekre a kérdésekre nem most fogom megkapni a választ, de felvetni sem tudnám Astarténak, ugyanis a vadászok felismerése közbeszól.
Egyáltalán nem övezi öröm a fejleményeket a részemről, mindenesetre nem teszek meggondolatlan lépéseket, sőt, kihasználom a démon nyerte időt a stratégiám kidolgozására. Vagyis használnám, azonban a valójának letagadása némi váratlansággal szolgál, noha számíthattam volna ezen lépésére. Miért is hagyná veszni a maga küldetését s inkognitóját, ha csupán az enyém lepleződött le? Amúgy is kétségbeesett lépés volna egy démon közreműködésére hagyatkozni, így már éppen kelnék fel a padlóról, amikor is visszacsúszni érzem a pengémet a kabátom belsejébe. Nyilván nem kelt önálló életre, s legutóbbi tudomásom szerint az ivóban rajtam kívül nem tartózkodik egyéb angyal, hogy a segítségemre legyen, tehát egyedül Astarténak tulajdoníthatom a segítségnyújtás effajta módját. Ami őszintén meglepő. Fel is emelem rá a tekintetemet, miközben felegyenesedek a padlóról, majd kézügybe helyezem az angyalpengét, hátha akad felszereltebb vadász is a társaságban. Ha leleplezőm rendelkezett volna egyel, bizonyára nem pazarolta volna az időt a kikérdezésünkre.
- Igazat mond - szólok közbe, igyekezve kamatoztatni a nemrég szerzett tudást a megtévesztésről, bár attól tartok, hogy nem rendelkezek olyan hatalmas meggyőző erővel, mint a Halál, mert a férfi arca nem, hogy nyugodtabbá válna, hanem mélyülő barázdák szánkáznak végig izzadságtól fénylő bőrén.
- Na persze. Majdnem bevettem a rizsádat, na csicseregj, ki a franc vagy te?! - esik neki a vörös démonnak, amint korábbi barátiasságát fitogtatván kést szegez a pokoli teremtmény torkának. Nem igazán gondolom végig a lépéseimet, az ösztöneim hajtanak, mikor egy, a halandók által szempillantásnyinak érzékelt momentum alatt az alak mögött termek, s én is megsimítom a torkát az angyali fegyver kristályosan fénylő élével.
- A magad érdekében jobb, ha visszavonulsz - suttogom a füle mellett, igyekezve sulykolni magamba, hogy ostobának tetsző lépésem az ember védelmét szolgálta, s nem az ivócimbora kisegítését.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




Grace
only exists to be fallen from


Utolsó Poszt Vas. Okt. 09, 2016 11:08 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Cassael & Astarte
WHAT A BEAUTIFUL DAY TO HAVE A DRINK WITH AN ANGEL
Azt hiszem, Cassael azzal, hogy elfogadja a tanácsomat, jobban meglep, mint az este folyamán bármi más. Ki gondolta volna, hogy ez az angyalka, aki a beszélgetésünk elején még sorozatosan nevezett ostobának, és sütött róla a megvetés irányomban, végül bármit is komolyan megszívlelhet, amit mondok neki. Ez a kis iszogatás, azt hiszem, mindkettőnk számára érdekesen és nem várt módon alakul. Nálam legalábbis egyáltalán nem szokás ilyen mélyen szántó beszélgetéseket folytatni a fajtájával, de hát a kivétel erősíti a szabályt. Egyébként pedig manapság semmi sem úgy megy, ahogy azt több ezer éven át megszokhattuk. Az egész világ a fejére fordult. Ehhez képest talán az egyik legkevésbé furcsa dolog az, hogy képesek vagyunk meginni egymás mellett egy pár italt anélkül is, hogy egymás torkának esnénk. Igazából Cassael egész tűrhető és szórakoztató beszélgetőtárs, függetlenül attól, hogy néha olyan, mint aki tényleg a Marsról jött – mint ahogy azt gyakran állítják a férfiakról idefent.
- Akkor talán érdemes lenne az arkangyalokat jobb belátásra bírni, és emlékeztetni őket, hogy mi is a dolguk – vonok vállat, mintha ez ilyen egyszerű lenne. De ha jól sejtem, ha ez tényleg így menne, akkor eleve nem lenne szükség a háborúskodásra. Ó, ha Ashtaroth hallaná, hogy a háború ellen beszélek. Igazából nincs kifejezetten ellenemre az, hogy az égiek egymásnak esnek, sőt, az általuk okozott káosz sem zavarna alapból. Az viszont egyáltalán nem tetszik, hogy mit is kockáztatnak ezzel. Az egész emberiség a tét, melynek sorsa felett bizony nem csak nekik lenne joguk dönteni.
- Na ne mondd! Igazán? Megszegtük a szabályaidat? - kérdezek vissza meglepettnek tűnve. - És akkor most mi lesz? Csak úgy faképnél hagysz? - görbülnek lefelé ajkaim. Persze, volt egy-két feltétele arra vonatkozóan, hogy is fog zajlani a beszélgetésünk... én pedig, hoppá, megfeledkeztem róla. Ahogy ő is. És akkor mi van? Nem úgy tűnik, mintha csak kényszerből maradt volna itt eddig, főleg úgy a második pohár ital óta nem.
- Azt mondod, Michael nem lenne hajlandó elfogadni a segítségünket akkor sem, ha az általa hőn szeretett és védelmezett emberek sorsa a tét? - fordítom meg Cassael kérdését azonnal kérdő tekintettel, felvont szemöldökkel. Gabrielből az eddigi tapasztalataim alapján kinéznék ilyen szintű makacsságot, de Michael? Egyelőre úgy tűnik, ő viselkedik ésszerűbben, és meglehet, ebbe az ésszerű kategóriába beletartozik az is, hogy elküld bennünket a fenébe, viszont ha tényleg van egy kis sütnivalója, beláthatja, hogy velünk az oldalán jobban járna. Ezen most mindenesetre nem akarok túl sokat filózni. A whisky és a nagy elmerengések együttesen sosem jelentenek jót. Akkor inkább újratöltöm a poharam... vagyis jelen esetben kivárom, hogy az angyali cimborám megtegye helyettem, aztán megemelem felé az italt, és már kortyolom is.
A következő pillanatban azonban váratlanul félbeszakítanak bennünket. Egy megtermett őstulok izomból rántja magával, majd taszítja földre Cassaelt. A poharammal a kezemben fordulok érdeklődve a jelenet felé, lábaimat kecsesen keresztbe téve helyezkedek el kényelmesen, a kibontakozó műsort figyelve. Egyik felem lelkesen áll a dologhoz azt mondva: na végre, egy kis izgalom. A másik felem azonban ennél kissé bosszúsabb, nem örül ennyire a fejleményeknek. Ez a bunkó vadász megvárhatta volna, amíg sikerrel járok a nyomozgatásommal, aztán szívesen kivettem volna én is a részemet a balhéból. Így viszont hagynom kell Cassaelt kinyuvadni - hacsak nem tér el a korábbi álláspontjától, és hajlandó bemocskolni a kezét, hogy magát védje -, és még csak meg sem negyedelhetem a kocsmában tartózkodókat, ha nem akarok lebukni idő előtt.
- Ez most komoly? Madárnak nézel? - fordulok a tagbaszakadt felé egy undorodó fintorral, ami valljuk be, elég hitelesre sikeredik. Bár szerintem amúgy is hamar rá fog jönni, hogy nincs bennem az ég világon semmi angyali. Azt meg aligha néznék ki belőlünk, hogy egy angyal egy démonnal barátkozik. Valljuk be, ez ritka véletlen, és talán ez lesz most az én szerencsém.
- Még csak nem is sejtettem, hogy a fickó angyal – ingatom a fejemet. - Azt hiszem, berozsdásodtam. Vagy csak... sok volt az alkohol – bökök az üveg felé, melynek tartalma már igencsak megcsappant, ám amíg a gesztusaimmal és szavaimmal lefoglalom a férfit, az elmém erejével visszairányítom az angyalpengét Cassael kabátja alá, egyrészt hogy ne legyen szem előtt, másrészt hogy a keze ügyében maradjon. És hogy miért teszek ilyen ostobaságot, miközben épp az előbb fogalmaztam meg magamban, hogy lazán végignézném az angyal halálát? Talán mert közlékeny vadászokat jóval egyszerűbb találni ebben az átkozott városban, mint angyali ivócimborákat.


Online
avatar


☩ Reagok :
218
☩ Play by :
Misha Collins

Utolsó Poszt Pént. Okt. 07, 2016 10:52 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Astarte & Cassael
Végtére is van igazság abban, amit Astarte megfogalmaz az emberekről, legalábbis a naiv hiszékenységüket illetően. Milliárdnyian hitték már azelőtt Isten és az angyalok létét, hogy kirobbant volna ez a sajnálatos háború, melynek folytán kénytelenné váltunk felfedni magunkat. Márpedig olyasmit hinni, mélyen és rendületlenül, amelynek létét semmi sem igazolja, valóban naivnak tetszik. Vajon én is az lennék, amiért mindenáron hajszolom az Urat? Nehéz magamat az egyszerű földi halandókkal összehasonlítani.
- Nos… megjegyzem a tanácsot - tekintek a démonra enyhén összehúzott szemhéjaim mögül, ugyanis a Haláltól tanulni? Még egy hozzám hasonló, eltévelyedett angyalnak is bizarr tapasztalás, noha senki sem aggathatja rám ezek után a szűklátókörű jelzőt. S mégis kinek lenne joga pálcát törni felettem, mikor megannyian a sajátjaim közül is épp annyira romlottak, mint a Pokol szolgái?
- Pff… - fakad ki belőlem az első ösztönös és őszinte reakció a kérdése nyomán. Nyomatékot adva a remény teljes hiányának, illetve a helyzet képtelen voltának, megforgatom a szemeimet is, mielőtt egy mély sóhajt hallatva végre válaszra nyitnám a számat. - Az Úr legelső teremtményei az arkangyalok… Ők következnének a sorban, de tekintve, hogy ők maguk robbantották ki mindezt… - hitetlenkedő, gyengéd mosollyal rázom meg a fejemet, ugyanis kiváltképp röhejesnek tetszik ez az egész állapot. Egy-két hozzám hasonló szakadárt leszámítva mindenki cselekszi a neki elrendeltetett feladatot, a dominósor tökéletesen omlik össze. Nem… az angyalok maguk ezt a helyzetet nem fogják tudni rendezni, egyre mélyebbre és mélyebbre ássák magukat a kárhozat felé. Bármiképpen is legyen, a gondolataimban nem merülhetek el túl mélyen, hála a mellettem tanyázó démonnak.
- Remélem tudod, hogy már többedszerre megszegtük a kitételeimet - pillantok rá közönyös ábrázattal, elengedve a fülem mellett türelmetlen magyarázkodását. Leszámítva a végét. - Néha nézek tévét. Az az Oprah show egész mókás szokott lenni - állapítom meg, miközben nyúzottan a pultra könyökölök, tenyerembe pedig az arcom oldalát simítom. Meglepő lenne, hogy épp a Halál ne tudná, miként kell elvenni mások életkedvét, azonban a társalgásunk elején valahogy nem számoltam azzal, hogy effajta irányt fog majd vetni a beszélgetésünk. Nem is tervezem tovább cifrázni önnön problémáimat, úgy vélem, épp eleget hallott belőle, viszont a démonok helyzete még igen csak új és ingatag terep. Ennek okán csendben végighallgatom, és sűrűn töltögetem újra a poharamat, esetleg poharainkat, ha ő is tartja az ivótempómat.
- Kivételesen nem a ti fajtátokat érte a megjegyzésem - tisztázom első körben, annak ellenére, hogy ez is megfordult a fejemben. Mindazonáltal a szavai nyomán, ha nem is vetett akkora fordulatot a véleményem a démonokról, azért el kell ismernem, hogy ösztönös utálatunk végett keveset tudunk a természetükről. Bár ez bizonyosan kölcsönös, ők is épp annyit látnak belőlünk, amennyit szeretnének. - Szerinted az angyalok képesek lennének félretenni az önbecsülésüket, és démonokat fogadni maguk mellé? Vált vállnak vetve harcolni velük? Manapság már egymást sem állhatják - horkanok fel, rögvest ezután pedig újabb pohárnyit tudnék le magamban a whiskyből, ha valaki nem ragadna vállon, és fordítana maga felé.
- Már egy ideje figyellek, angyal - szegezi nekem a leleplezést, ám én csupán a földre hullott pohár árva szilánkjait tudom figyelni, amelyek között ott csurog a drága, borostyánszín ital, mi egyenesen a testemnek lett teremtve.
- Kár volt a whiskyért - állapítom meg összevont szemöldökökkel, s csak eztán realizálom úgy igazán, hogy az egyik vadász tényleg leleplezett. Ráadásul nem fogadja jól a „mellébeszélésemet”, legalábbis erre tudok következtetni abból, hogy a következő pillanatban felránt a székből, és fordítva egyet magunkon, barátian a földre dob. Megvallom, az utóbbi néhány pohár ital már nem kellett volna, mert az egyensúlyom már nem az igazi. Azért egy asztalban még meg tudok kapaszkodni, viszont az angyalpengém menthetetlenül kicsusszan a ballonkabátom belsejéből, a dermedt csendben pedig fájóan éles hangot hallat, amint a kőpadlót csókolja.
- Hé te! Te is valami átkozott szárnyas vagy?! - fejemet az előbbi férfi felé fordítom, aki most a démont vonja kérdőre, kézügybe készítve egy kést, mintha számítana bármelyikünk ellen is valamit.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




Grace
only exists to be fallen from


Utolsó Poszt Vas. Okt. 02, 2016 2:45 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Cassael & Astarte
WHAT A BEAUTIFUL DAY TO HAVE A DRINK WITH AN ANGEL
Csupán a homlokomat ráncolom Cassael értetlenkedésére. Én pedig azt nem vágom, mit nem lehet ezen felfogni. A legtöbb vadász egy ostoba fajankó, de úgy egészében az emberek többségének eszén sem olyan nehéz túljárni, ha valaki eléggé ismeri már a természetüket. Persze a legtöbb tapasztalt démonnak az efféle ravaszság már a vérében van, hiszen, mondhatjuk úgy, ebből élünk. A halandók átveréséből, megkísértéséből, tőrbe csalásából, és az alkukból, amire rábeszéljük őket. De hát gondolom, az az angyaloknak, akik a megtévesztés és hazudozás fortélyait korábban még nem volt alkalmuk igazán elsajátítani, vagy használni, valahol érhető, hogy mindez magas lehet. Haha! Mindent el lehet valahol kezdeni.
- Úgy vannak összerakva, hogy naivan hiszékenyek legyenek. Csak ismerni kell a természetüket, és egy kis gyakorlással elérheted, hogy bármikor a tenyeredből egyenek – kacsintok rá bátorítás gyanánt. Ezzel meg is lesz a napi jó cselekedetem: megtanítok egy angyalt taktikázni.
Őszinte érdeklődéssel hallgatom Cassael élményeit atyja „kicsapongásairól”, majd a kifakadását testvéreit illetően, és közben el is fojtok egy mosolyt. Kivételesen „Isten ments”, hogy bármiféle gúnyosnak ható magatartással elvegyem a kedvét a további panaszkodástól. Had öntse ki szegény pára a szívét nekem. Bizony, az angyalok mind botrányosan viselkednek. Ebben még én is egyet tudok érteni vele. A helyében én is szégyellném a társait.
- És atyátokon kívül nem létezik senki más, aki jobb belátásra bírhatná őket? - fogalmazom meg hangosan is a bennem felötlő kérdést. Az égi seregek egyik fele eszeveszett módon szétbarmolja a földet, a többiek meg bujdosnak, meghunyászkodnak, „próbálnak beilleszkedni”, vagy „saját küldetésre mennek”, és várják, hogy hazatérjen a tékozló apu. Szánalom! Komolyan nincs senki, a nagyfőnökön kívül, aki rendet tudna csinálni?
- Édes angyalom, te komolyan mindent szó szerint veszel?! Persze, hogy nem vagy vadászkutya, te szerencsétlen. Ez is csak egy kifejezés. Ha el akarsz vegyülni a földön, az emberek között, beszélj úgy, mint az emberek. A fajtájuk imádja a különféle szójátékokat. Azt ajánlom, olvass többet, vagy még jobb: nézz tévét! Talán ragad rád valami – sóhajtok fel a szemeimet forgatva. Még a végén tényleg nekem kell megtanítanom neki, hogyan legyen emberi. Olyan, mintha egy barlangból szalajtották volna. Ami bevallom, valahol egészen szórakoztató... de néha meg egyenesen bosszantó.
A nagy „Keressük meg az Urat!” projekt, a válaszai ellenére sem győztek meg kimondottan arról, hogy ennek az egésznek túl sok értelme lenne. Az egésznek milliónyi buktatója van, először meg kellene találnia az öreget, aztán nyilván felteszi majd azokat az irtó fontos kérdéseit, de mi a garancia, hogy nem maradnak megválaszolatlanul? Vagy hogy meg tudná győzni a visszatérésre? Elvileg a nagyfőnöke most is mindent lát, nem? Ha akarna, bármikor újra felbukkanhatna, de láthatóan magasról tesz az egészre. Mégis valahol egészen figyelemreméltó, hogy Cassael ennyire hisz a saját tervében, az akadályok ellenére is. Jobb, mintha egyes testvérkéihez hasonlóan ő is csak rejtőzne, és nem tenne semmit a közelgő katasztrófa ellen.
- A pultra is teheted a borravalódat – fojtok el egy újabb sóhajt. Szegény fogyatékos angyalnak komolyan mindent a szájába kell rágni. Én mindenesetre nem bánnám a farzsebes verziót, persze ahhoz meg kéne várni, hogy a srác kidugja az orrát a pult mögül. Például amikor elmegy összeszedni az üres poharakat... Bár amúgy sem terveztem fizetni. Mi másra való egy talpig úriember, vagy úriangyal ivótárs, ha nem arra, hogy rendezze kettőnk helyett is a számlát?
- Tehát, ha jól értem, azt határozottan kinézed belőlünk, hogy közbe fogunk avatkozni, de azt nem, hogy hajlandóak lennénk szövetkezni, még akkor sem, ha ez a mi érdekünket is szolgálná? - teszem fel a milliós kérdést, színlelt közömbösségemet egy futó mosollyal megtörve. - Ez a baj veletek, égiekkel, hogy ennyire egysíkúnak véltek bennünket. Pedig nem csak hogy ravaszak vagyunk, de jóval többféle érzésből vagyunk összegyúrva, mint képzelnétek. Az persze megint más kérdés, hogy mely érzelmek kapnak nagyobb hangsúlyt. De vegyük csak az én munkámat... Sokan vélik úgy, hogy valójában az Úrnak dolgozom... és valljuk be, nélkülem a Menny is kongana az ürességtől. - Az megint más dolog, hogy a saját érdekem a Pokol malmára hajtani a vizet, mégis tény, hogy nélkülem nincs egyensúly, és valójában nemigen válogathatok, hogy jó vagy rossz lelkeket ragadok el. Nem úgy lettem megteremtve, és én ezzel tisztában is vagyok. Azt azonban mindig érdekesnek találtam, hogy a tollasok ezt általában nem így látják, ahogy szerintem sok más dolgot sem látnak tisztán.


Online
avatar


☩ Reagok :
218
☩ Play by :
Misha Collins

Utolsó Poszt Csüt. Szept. 29, 2016 3:39 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Astarte & Cassael
Amennyiben lehet hinni méreggel átitatott szavainak, úgy kötve hinném, hogy valóban megbontaná az ivó viszonylagos békéjét, elvégre azzal elvágná a kíváncsisága elől az utat. Persze ettől függetlenül még dönthet úgy, hogy mégsem vagyok neki olyan érdekes, de remélem nem számít rá, hogy meg fogom vívni a csatáit. A lebukásunk esetén akkor sem védhetném meg az embereket, ha minden erőmmel arra összpontosítanék, hiszen a szemükben én sem vagyok több egy ellennél. Egy szó, mint száz, figyelmen kívül hagyom csipkelődéseit, s inkább koncentrálok a számomra érdekfeszítőbbnek bizonyuló témára.
- Nem egészen értem, hogyan hagyhatják magukat becsapni - jegyzem meg némi értetlenkedéssel, igaz, számomra már az is megfejthetetlen, hogy miért hazudnak egymásnak a halandók, vagy, hogy a különböző hazugságaikat milyen okkal szentelik fel. Mintha lenne különbség közöttük, ugyanis a végeredmény s a negatív kicsengés minden úton ugyanaz marad. Szerencse, hogy az Úr megleléséhez nincs szükségem az emberek átverésére, elvégre, aki bármiféle csodát tapasztal, általában önzetlenül s kérés nélkül számol be róla. Újabb példázata annak, hogy Isten tettei őszinteségre sarkallnak bennünket.
- Például, ám voltak egyéb esetek is, melyek még számotokra is újdonságként hatnának. Természetesen mindezekről nem áll módomban beszámolni, de a tapasztalatokat vizsgálva és elemezve úgy hiszem, van még esélyünk a meglelésére. Ahogyan arra is, hogy épp egy ilyen kocsmában élvezze teremtéseinek társaságát - magyarázom csöndesen. - Úgy hiszem, csalódott bennünk. Úgy értem bennünk  - célzok itt az angyalokra, miközben a mellkasomat böködöm a mutatóujjammal. - Szerinted vágyná a látványunkat, netán a társaságunkat? Még én is röstellem fivéreimet és nővéreimet - folytatom tovább, hátha összetettebb képet kap a feltételezésemről. A halandók az ő kívánságára váltak ilyenné, bennük csalódni már aligha tudna, de mi? Bizonyára állandó jelleggel szomorúsággal töltenénk meg a szívét.
Astarte mindenesetre újfent s kéretlenül kiemeli a lényeget, amely arra emlékeztet, milyen óriási fába vágtam a fejszémet. Ám inkább bukjak el céltalannak ható küldetésem alatt, minthogy beálljak Mihály, netán Gábriel oldalára.
- Nem, egyáltalán nem vagyok vadászkutya - hunyorítom enyhén a szemeimet, értetlenkedésem halovány árnyékaként, majd leplezetlen szemforgatással hallgatom újabb kérdéseit. Nem válik kedvemre a faggatózása, igaz, a válaszaimból túl sok előnye nem származhat. Talán elsőre még örvendhettek az Úr távozásának oltárán, de mint volt szíves tudatni velem a Halál, a kialakult helyzet még a démonoknak sem kedvező.
- Először is válaszokat kapok. Hogy miért, és mi lesz ezután… S bár kötve hinném, hogy felbőszült testvéreim hinnének a szavamnak, talán megállítaná őket a lehetőség, miszerint az Úr végig csak próbára tette, vagy pusztán figyelte őket - tűnődök el, mert igazából még nem merültem el effajta részletekben. Már annak is örvendeznék, ha megtalálnám Atyánkat, minden más eltörpül eme feladat s óhaj mellett. Viszont a hitem erős, és úgy vélem, ez az egyetlen kulcs a megleléséhez.
Persze ez nem könnyíti meg az út közben felmerülő viszontagságokat, vagy a hitetlenek igyekezetét az eltántorításomra, s bizony ezen gondolat nyomán végkép úgy érzem, hogy szükségem lesz némi italra. Fájó bevallanom, de ezúttal jól jön a démon az oldalamon.
- Én csupán rendelni akarok - vonom meg az egyik szemöldökömet, majd csendben figyelem, ahogy Astarte elemel egy üveget a pult mögül. A biztatása nélkül is kifizetném az alkoholt, bár a silány kiszolgálás némi igazságszolgáltatást kívánna… - Mégis miért tennék ilyet? Borravalót a megfelelő kiszolgálás ellenében nyújtunk, bár arról nem tájékoztattak, hogy a farzsebükbe kell csúsztatni - tekintek magam elé néhány pillanat erejéig, míg eltöprengek a lehetőségen, aztán az újratöltött poharamra vetem a tekintetemet, s gondolkozás nélkül emelem a számhoz, hogy letudhassam a torkomon a tartalmát.
- Már csak az a kérdés, Mihály oldala ezt hogyan fogja fogadni. Úgy hiszem, ebből egy háromfrontos háború fog kerekedni. Még több emberélet, ugyanúgy helyben toporgás - osztom meg vele az észrevételeimet, mert se az angyalokból, sem a démonokból nem nézném ki, hogy közösködnének egymással egy jobb cél érdekében.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




Grace
only exists to be fallen from


Utolsó Poszt Szer. Szept. 28, 2016 12:50 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Cassael & Astarte
WHAT A BEAUTIFUL DAY TO HAVE A DRINK WITH AN ANGEL
Halkan felnevetek azon, ahogy a szavaimat megfordítva szépen visszavág. Azt hiszem, ez egy pont oda. Megvonom a vállam.
- Mi tagadás, kevésbé bántam volna leleplezni magam előttük, ha cserébe sikerül téged kellemetlen szituba kevernem – vigyorodom el. Végül is ha ezek előtt lebukom, és el kell intéznem őket, mégis vajon mennyi időbe telne találnom egy csapat másik vadászt ebben a városban, akiket kifaggathatok? Persze nekem sem hiányzik a bonyodalom most, de ha bajba sodorhatok vele egy tollast, talán megkockáztatnám. - De ki tudja, talán még lesz rá lehetőségem valamikor – pillantok rá olyan végtelenül pimasz mosollyal, ami azt sugallja, hogy máris milliónyi más ötletem van. Egy másik alkalomra...
- Körbekérdezem őket. Olyasmi – bólintok sejtelmesen. - Ezek a fickók, akármilyen okosnak is hiszik magukat, bármikor bedőlnek egy csábos mosolynak, főleg ha valaki jól ért a nyelvükön, és könnyen el tudja hitetni velük, hogy közéjük tartozik. - Ezekben a pasasokban van egyféle sötét agresszió, harag, bosszúvágy, na meg jó sok tesztoszteron és bizonyítani vágyás. Nem olyan nehéz elvegyülni közöttünk, ugyanakkor kitűnni, és elérni, hogy jelen esetben nekem akarjanak bizonyítani, és nekem akarjanak segíteni megtalálni valakit.
- Besokall? - vonom fel a szemöldökeimet meglepetten. Hát nem pont erre a válaszra számítottam, elismerem. - Az özönvízre gondolsz? - tapogatózom, csak hogy megértsem, mire is céloz. Lehet, hogy a nagyfőnök már máskor is lelépett? Vagy rosszabb pillanataira neki is van odafent egy csinos kis kínzókamrája. Háhh, meg sem lepődnék már. Sokkal érthetőbb lenne, kiről vett példát Lucifer, meg a mostanában elszabadult többi ámokfutó angyala. - Ki gondolta volna, hogy Istennek ilyen gyengék az idegei – teszem végül hozzá megjátszott csodálkozással. Az agymosás témával viszont, úgy tűnik, olyan érzékeny pontra tapintottam, amire nem is gondoltam volna.
- Na igen, a testvéreid az utóbbi időben nem viselkednek éppen túl... angyalian. - Ebben legalább mindketten egyetérthetünk. Meglepő, ugye? A bizalmas kis susmogásunkból közben lassan kiderül, hogy a drágának valójában nincs is semmiféle terve arra, hogyan találja meg a szökésben levő urát.
- Hát nem vagy egy kimondott született kopó, nem igaz? - Ajkaim széle ismét gunyorosan kunkorodik felfelé, de most egyelőre mellőzöm a további beszólásokat. - Jól van, akkor hagyjuk a hogyan-t, és térjünk át a miért-re? Mi értelme van ennek az egésznek? Mire számítasz, mi fog történni, ha megtalálod? - faggatózom tovább. Valamiért igazán felkeltette az érdeklődésemet ez a „vadásszuk le Istent” téma, és nagyon is kíváncsi lettem, hogy mégis mi kellene, hogy kisüljön ebből. Az meg csak a hab a tortán, hogy Cassaelt érezhetően érzékenyen érintik a kérdéseim. És még a pultos is magasról tesz szegényre. Egyet se félj, angyalom, majd én szerzek feszültségoldót! Mi sem lehet nagyobb móka egy ilyen szép, verőfényes délutánon, mint felbosszantani, majd leitatni egy égi teremtményt.
- Az a sejtésem, hogy a kis szöszi sokkal inkább az esete, mint te, szivi – jelentem ki, majd felállok a bárszékem alsó karimájára, és behajolva a pult mögé, elcsórok egy üveg whiskyt magunknak.
- Ne aggódj, később még lesz alkalmad kifizetni – kacsintok Cassre, miközben töltök belőle mindkettőnknek. Fogadni mernénk, hogy az ártatlan kis lelke nem viselné jól a lopott ital fogyasztását. Nem úgy az enyém! - Sőt, még busás borravalót is dughatsz a srác farzsebébe – nevetek fel röviden, amit az üveg halk koccanása kísér, ahogy a pultra helyezem, kettőnk közé.
- Hát... ezek a nagy döntések nem csak rajtam állnak, de... valakinek előbb-utóbb meg kellene állítania Gábrielt, mielőtt lerombolja apuci teljes kártyavárát, nem igaz? - pillantok az ivócimbire a véleményét várva.


Online
avatar


☩ Reagok :
218
☩ Play by :
Misha Collins

Utolsó Poszt Kedd Szept. 27, 2016 8:21 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Astarte & Cassael
Ha nem értékelném valamennyire igyekezetét az általam kényesnek vallott kifejezések elkerülését illetően, mély sóhajjal, és egy hosszú, türelmetlen pillantással ajándékoznám kérdését, így viszont a lefordított üvegpoharamat bökdösöm a mutatóujjammal csupán, vagy épp tologatom jobbra-balra.
- El sem tudod képzelni, mennyire - szavaimat hitetlen nevetés követné, de vállaim enyhe rázkódásán kívül nem történik több, legfeljebb egy jó adagnyi levegő préselődik ki belőlem fújtatás formájában. Egy démon semmit nem tesz vajmi alantas ok nélkül, miért éppen a Halál lenne ebben kivétel? _Pont_ a Halál… - Valóban? - vonom meg az egyik szemöldökömet, miközben a szemközti, üvegezett szekrénysorra fordítom pillantásomat, hol kétkedő és megfáradt arcképem tekint vissza rám jó néhány alkoholt tartalmazó üveg társaságában. - Nemrég mintha nem érdekelt volna annyira a feltűnés - jegyzem meg epésen, erőteljes kényszert érezve aziránt, hogy a pultos ugráltatása helyett magamhoz intsek egy whisky-s üveget, és annak tartalmán függjek, míg a démon a társaságomat képezi, ám tekintve, hogy ezzel a szó szoros értelmében szembeköpném a törekvéseimet a figyelem elkerülésére, inkább nyugton maradok. Legalábbis a szemérmetlen lopást illetve, merthogy törzsemet és lábamat megdöntve, lassan megfordulok a székkel, hogy szemközt helyezkedhessek a Vörössel. Nehéz szem elől téveszteni nyílt mustrálását, amelyet kivételesen nem fogadok értetlenkedéssel, láttam már hasonlót emberek között.
- S mit gondoltál, majd körbekérdezed őket? - billentem oldalra a fejemet, míg tekintetemet hagyom a környezetünkre siklani néhány kósza másodperc erejéig. Nincs gúny vagy cinizmus a hangomban, tényleg érdekelne, hogyan akar információt nyerni a vadászoktól anélkül, hogy idejekorán lebukna. Tán szégyen egy démon eszközeiből okulni, ám rajtuk kívül aligha ismerek jobb hazudozókat, hát még vallatókat.
- Nem ez lenne az első alkalom, hogy az Úr… nos, besokall - fordítom vissza pillantásomat a démonra, kinek ábrázatán leplezetlen a hitetlenség és a lekezelés. Önnön testvéreim sem képesek megérteni a törekvéseimet, hát nem az alvilág egy példányától fogom elvárni mindezt. Nem is lendülök azonnali magyarázatba, hanem a pultra könyökölvén támasztom meg tenyeremmel a fejemet, megtartva azt a kényelmesnek bizonyuló, félredöntött pozíciójában.
- Ha törekvéseimnek köze lenne az agymosáshoz, mások is úgy tennének, amiképpen én. De nem tesznek, szabadságukat olyasmire fordítják, mely minden taníttatásnak ellenében van - szusszanok egy halkat, mit sem törődve azzal, hogy a Halálnak panaszkodok éppen. Mintha nem lenne mindegy, talán még Isten sem vesz komolyan, azért nem hagyja, hogy végre megleljem őt. - Mit nem értesz? - kérdezek vissza halkan, nyugodtan figyelve közeledő alakját. Bosszantóan kellemes illattal rendelkezik, nyilván ez is a kitűnő megtévesztés része. - Mi? - húzom össze a szemeimet, éppúgy, mint a szemöldökeimet, amelyek érezhető barázdákat vájnak a bőrömben középütt. - Nem kell ahhoz tapogatóznom, és nem is kérdeznék végig mindenkit, hiába nem okozna gondot az idő - felelem, ám be kell látnom, hogy a többi kérdésének megvan minden létjogosultsága, én pedig nem rendelkezek válaszokkal. Néhány pillanat erejéig mereven figyelem az ábrázatát, majd átfordulok a másik oldalamra, ezúttal a hátamat mutatva a démonnak, hogy inthessek a pultosnak, aki még mindig nem hozta meg az újabb kör italunkat. Most is jobban lefoglalja egy szőke, telt formájú fehérnép, minthogy a munkáját végezze, s ez gyermeteg bosszússággal tölt el.
- Azt gondolom… - kezdek bele a feleletembe a háborút illetően, miközben visszapördülök hozzá. - Hogy ki fogjátok várni az utolsó pillanatig. Mihály helyzete már most sem kedvező, márpedig, ha Gábriel tovább töri a borsot az orrotok alá… nyilván nem fogjátok várni a sült galambot, vagy erre is legyinteni fogtok? - tekintek rá nyugodtan, igaz, nem teljes békében.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




Grace
only exists to be fallen from


Utolsó Poszt Hétf. Szept. 26, 2016 12:36 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Cassael & Astarte
WHAT A BEAUTIFUL DAY TO HAVE A DRINK WITH AN ANGEL
Igazán meg is lepődtem volna, ha kér a segítségemből. Persze nagyjából az van, amit sejtettem. Nem magát félti, hanem a szánalmas kis embereket. Túl nemes a drága ahhoz, hogy ártani akarjon nekik, és minden bizonnyal ugyanezt érzi a testvéreivel kapcsolatban is. Így pedig érthető, miért is jár külön utakon, délibábot kergetve „különleges küldetés” címszó alatt.
- Hát tényleg ennyire elképzelhetetlennek tűnik, hogy kíváncsi lettem egy elveszett, kék szemű... an... szépfiúra, aki egyedül támasztja itt a pultot? - teszem fel a kérdést a kedvéért ezúttal még az angyal szót is mellőzve, teljesen hétköznapi hangsúllyal, mintha csak két ismerkedő fiatal halandó lennénk. - Van, hogy a dolgok pontosan azok, mint aminek látszanak. Jelenleg semmi előnyöm nem származna abból, ha bármilyen módon ártanék neked. Akármilyen hihetetlennek is tűnik, de nem csak te szeretnéd elkerülni itt a túl nagy feltűnést – vonok vállat egyszerűen, és az utóbbi szavaim valóban teljesen őszinték is. Leginkább mivel valóban jobban örülnék, ha egymás próbára tétele helyett valami értelmesebbről is tudnánk végre beszélni. Hangosan ugyan nem reagálok a kikötött szabályaira, de azt hiszem, a magatartásom elég egyértelműen tükrözi, hogy nincs ellenük kifogásom. Főleg miután úgy érzem, hogy már ő sem zárkózik el annyira ettől a társalgástól. Valamivel biztos felkelthettem az érdeklődését. Csak így tovább, Astarte! Kétségtelenül szeretem megragadni mások figyelmét.
- Ami azt illeti, nincs semmi baj ezzel a példánnyal – pillantok végig rajta szenvtelenül, amikor magára utal, de aztán megrázom a fejem. - Ám ismét melléfogtál, mivel nem a társaid voltak azok, akik elkapták, hanem ők – vetek egy pillantást a kocsma másik felén lebzselő társaságra, a vadászokra utalva. - Ezért vagyok itt, és éppen ezért is nem hiányzik nekem sem, hogy lebukjunk – szögezem le, csak hogy egyértelmű legyen végre, nem fogom senki előtt villogtatni a démoni erőimet, sem máshogy leleplezni a kilétemet. Az egyetlen, amivel felhívnám magamra a figyelmüket, az egy csábos mosoly, miközben megpróbálok annyira emberi maradni, amennyire csak tőlem telik. Persze ha megszereztem a kellő információkat, már nem ígérhetem, hogy sokáig megmaradok az ártalmatlan halandó álcám mögött.
- Komolyan azt gondolod, hogy az Urad inkább töltené részeges aljanép között italozással a napjait egy kocsmában, mint hogy megmentse a temérdek halálraítélt testvéred és a nagy kedvencei életét a háborútól? - vonom fel a szemöldökeimet őszintén szánakozva. - És te még így is hű vagy hozzá, és őt kutatod... Hihetetlen, micsoda agymosást kaphattatok ti odafent – ingatom a fejem, és próbálok nem ismét Cassael képébe röhögni. - Igen, igen, kifürkészhetetlenek. Ezt már mintha hallottam volna valahol – forgatom a szemeimet. Vicces, hogy ezek a fanatikusok ezzel az egyetlen mondattal képesek kimagyarázni uruk minden baromságát.
- Tudod mi az, amit viszont még mindig nem értek? - hajolok ezúttal én közelebb megtartva ezt az igencsak szórakoztató, bizalmaskodó hangulatot. - Honnan fogod tudni, hogy megtaláltad? Ha tényleg ott lehet bárhol elvegyülve már huszonöt éve, és akár most is itt lehet, talán egy közülük – bökök hátra a vállam felett a társaságra. - Mégis hogy ismered fel? Megkérdezel mindenkit, hogy „te vagy az, uram?”, vagy letapogatod őket, hogy érzed-e az isteni erőt? - érdeklődöm ismét halkan kuncogva, mert egyszerűen nehezemre esik komolyan venni ezt az angyalkát, és az ő nagy küldetését. Egyáltalán miből gondolja, hogy az ura majd felfedi magát éppen előtte, amikor láthatóan jól elvan már negyed évszázada a bujkálásával?
- Valóban? És mit gondolsz még, ugyan mit tehetünk mi ebben a helyzetben? - fordítom vissza a dolgot felé, hisz úgy tűnik, már nagyon is megvan a véleménye a mieink leendő szerepéről a csatározásaikban. Szóval most igazán kíváncsi lettem, hogy mégis hogyan képzeli ő ezt a helyzetet a mi szemünkön át.


Online
avatar


☩ Reagok :
218
☩ Play by :
Misha Collins

Utolsó Poszt Vas. Szept. 25, 2016 7:18 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Astarte & Cassael
A vörös démon kérdését követően felé fordulok, s bár szavaimat megtartom magamnak, tekintetemmel tudatom vele értetlenségemet a könnyelműségével kapcsolatban. Aztán jut csak eszembe, hogy neki igazán nincs aggódnivalója, ő itt legfeljebb egy csordányi, potenciális porhüvelyt lát a szemei előtt, s nem embereket, akiknek élete - függetlenül a háborúban elfoglalt helyüktől - bizony rendkívül értékes. Fájó belátnom, ám inkább szoktam hozzá eltévelyedett testvéreim likvidálásához, semmint a halandó lelkek kioltásához, és nem a mai napon óhajtanék változtatni a módszereimen.
- Nem kívánom a segítségedet - jegyzem meg ellenszenvesen, miközben elemelem róla a pillantásomat. Minél tovább figyelem önelégült ábrázatát, mely alatt csak én láthatom igaz, fertelmes valóját, annál nehezebb türtőztetnem magamat. - Rajtad kívül itt senkiben nem vágyok kárt tenni, félelemről szó sincs - világosítom fel, hátha tovább szeretné pedzegetni a témát, amelyet én már szívesen elfelednék. Nem mintha beszélgetésünk egyéb fonalai nagyobb örömforrásként szolgálnának, de talán kevésbé lennének bosszantóak.
Nos, tévedni még egy angyal is tévedhet.
- Belőletek bármi kitelik, és nem is hiszem, hogy a nem létező lelkemre fájna a fogad - tudatom vele megfáradtan, ugyanis rendkívüli módon degradál a jelenléte, vagy egyáltalán, ha megszólal. Isten tudhatná csupán, hogy miért nem kelek már végre fel a bárszékből, s hagyom faképnél a vörös Pokol Szökevényt. Meglehet, a bosszúságom ellenére engem is meglegyintett a kíváncsiság szele, persze ezt nem áll szándékomban tudatni idegtépő ivótársammal.
- Ha nem lennék óvatos, már sok egyéb testvérem sorsára kerültem volna. Amennyiben társalogni akarsz és kielégíteni a kíváncsiságodat, betartjuk a módszereimet, és kerüljük a feltűnést - fektetem le a szabályokat, amelyek rendkívül egyszerűek, mezei nyelvre lefordítva nem tesznek többet, minthogy; beszélj halkabban és kerüld az angyal, démon és Isten kifejezéseket. Persze abban igaza van, hogy kevés halandó rendelkezik olyan kitűnő hallással, ám meglepő fordulatokra lehetnek képesek, amennyiben felkelti valami az érdeklődésüket. Úgy vélem, sem én, sem a mellettem igen jól szórakozó démon nem nevezhető átlagos jelenségnek.

- A… mi fajtánk fogságába? - teszem fel óvatosan a kérdést. Így már érthető lenne, mit akar elérni nálam, bizonyára tőlem vár információkat az eltűnt társa megleléséhez. Mondjuk halovány sejtelmem sincs, hogy mit akarhatnának egy démontól fivéreim és nővéreim, de semlegességem révén nem mindig jutok hozzá a háborút érintő, fontos információkhoz. Nyilvánvalóan ők már tudhatnak valamit, amit én még nem. - Ebben az esetben rossz… uhh példánynál próbálkozol - teszem hozzá, visszafogottan keresgélve a megfelelő szavakat. Mióta tudattam a vörössel a feltételeimet, azóta állandó jelleggel az angyal s démon szavak akaródznak leugrálni a nyelvem hegyéről. Nem igazán segít rajtam a további faggatózása, amelynek során megfogalmazott kérdéseit az egyik szemöldökömet megvonva hallgatom.
- Nem tagadom, még nehéz megértenem bizonyos dolgokat a halandó világgal kapcsolatban - tekintek magam elé gondterhelten, majd visszaemelem pillantásomat a démonra. Ábrázata őszinteséget tükröz, ezért sem viszolygok a válaszadástól. Mielőtt azonban ezt megtehetném, bizalmasan közelebb hajolok hozzá, olyannyira, hogy bódító illata teljes töménységével tódul az orrjárataimba. - Jobb szereti nálunk az embereket… Ha valahol elvegyülne, szerintem az egy hasonló környék lenne. Nem feltétlen a kocsma… - pillantok oldalvást egy rövid momentum erejéig. - de akár még itt is megfordulhat - osztom meg vele a teóriámat, majd néhány centivel odébb húzódok tőle. - Az utóbbi kérdésedet illetően pedig… Isten útjai kifürkészhetetlenek - jelentem ki, mondatom végén pedig teljesen visszaállítom magunk között a tisztes távolságot.
- Szívesen, megjegyzem kívánalmadat - biccentek egyet, de ennél mélyebben vésem az eszembe a bemutatkozása során elhintett nevet. A kezdetektől egyértelmű volt, hogy nem egy mezei, gyönge démonnal állok szemben, azonban a Halálra kevésbé számítottam volna. Lénye viszont mit sem változtat a hozzáállásomon, előbb döfnék angyalpengét a szívembe, minthogy behódoljak „nagysága” előtt.
- Nehéz lenne elképzelni, hogy kimaradtok. Úgy gondolom, hogy nem fogtok - állapítom meg nyugodtan, hiszen jó ideje nem tapasztaltam komoly démoni tevékenységet, ám a Halál felbukkanása minden, csak nem elhanyagolható jelenség.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




Grace
only exists to be fallen from


Utolsó Poszt Szomb. Szept. 24, 2016 5:54 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Cassael & Astarte
WHAT A BEAUTIFUL DAY TO HAVE A DRINK WITH AN ANGEL
Legújabb angyali pajtásomat figyelve most már őszintén elgondolkodom, hogy valóban annyira tart-e pár mihaszna, halandó vadásztól, mint amennyire tűnik, vagy valami más van a dolog mögött? Az, hogy ilyen aggodalmas tekintettel leseget folyton a háta mögé, számomra igazán érthetetlen. Hiszen ezek csak emberek. Persze, elég elvetemültek, egyem a lelküket, és talán képesek is kárt okozni egyes fiatalabb démonokban és angyalokban, de mi nem tartozunk közéjük. Én biztosan nem, és szerintem a túl óvatos ivócimborám sem. Az újszülött kis tollasokban általában még nem szokott ilyen kifejlett, megedzett ellenszenv kialakulni irányunkban. Ez a már sokat tapasztalt szárnyasok sajátossága.
- Komolyan egy csapat tőrt meg kardot villogtató halandótól tartasz ennyire? - vonom fel a szemöldökeimet értetlenül. Persze az is lehet, hogy csak, sok más testvérével ellentétben, nem akarja bemocskolni a mancsocskáját. Vagy még mindig annyira hű a világgá ment atyjához, hogy akkor sem akarna ártani nekik, ha az élete a tét? - Ne aggódj, aranyom, majd én megvédelek – kacsintok rá jókedvűen, egy rövid kuncogással kísérve. Azt hiszem, ez lenne az első alkalom, hogy ilyennel próbálkoznék, bár valószínűleg előbb enne angyalpengét, mint hogy hagyja, hogy egy démon mentse meg a pelyhes kis életét. Nem mintha én annyira komolyan gondolnám. Micsoda kivételes história is kerekedne abból: A Halál megmentette egy angyal életét. Hé, sose kérdőjelezzétek meg a tetteimet! Jobban tudom, kinek mikor van itt az ideje, mint bárki más. És ennek a tollasnak bizony még várnia kell!
- Ajánlat? - ismét rövid nevetést hallatok. - Te meg miről beszélsz, csibém? Csak a kíváncsiságom hajtott hozzád. Nem szokásom angyalokkal alkudozni, csakis az emberekkel. - Oszlatom el az aggodalmát. Ezzel az ajánlat dologgal alaposan mellélőt, de abban nem téved, hogy hátsó szándékaim is vannak. Az információéhség viszont aligha lenne bűn, az meg megint más kérdés, hogy a pengéjére is szívesen rátenném a kezem, de ezt persze nem áll szándékomban elárulni neki.
- Kétlem, hogy a beszédtémánkat bármelyikük is hallaná ilyen távolságból. Még senki nem mondta neked, hogy túl sokat aggódsz? – forgatom a szemeimet ezúttal enyhén frusztráltan. Ha még egyszer ostobának nevez, muszáj leszek kivágni a nyelvét. Ami nem segítene túl sokat a „maradjunk észrevétlenek” törekvéseinek. Bár szerintem én aligha maradhatok bárhol is teljesen láthatatlan. Még a pokolban viselt csuklyám alatt is eléggé a középpontba kerülök, akármerre járok. A Halál egyszerűen nem lehet észrevétlen.
- Szóval megérzés... Nos... mondjuk úgy, hogy én is hasonlóképpen vagyok. Ha halott lenne, arról tudnék, hidd el. A legvalószínűbb, hogy fogságba esett – árulok el kivételesen én is valamit részben hangosan eltűnődve. Végül is azt már nem nehéz kitalálnom, hogy ő kit is kereshet. Az atyja iránti reményteljes hűsége és sóvárgása egyértelművé teszi. De ha tényleg az Urat keresi, még mindig nem értem, miért éppen itt kapirgál.
- Először is... a „leugrott cigiért” csak egy emberi kifejezés. Nem kell szó szerint érteni – sóhajtok egy újabb szemforgatást mellékelve. - Látszik, hogy nem vagy igazán jártas a világukban. Másodszor pedig... oké, feltételezzük, hogy Atyád nem egy másik univerzumba, csupán a földre tett kirándulást. Mégis mi a francot keresne éppen itt? - tárom szét a karomat erre az ocsmány helyre utalva. - És miért nem tesz semmit, hogy helyre állítsa a dolgok valódi rendjét végre? - vonom fel a szemöldökeimet ezúttal minden gúnyt félretéve, és egy komoly kérdést szegezve a Kék Szeműnek.
- Cassael... Szerintem még mindig én vagyok az, aki jobban eligazodik az emberi viselkedéstanban, köszönöm szépen, nem kell órákat adnod. - Felelem szinte suttogva, hasonlóképpen közelebb hajolva, hogy az orrunk csak centikre van egymástól. Aztán kihúzom magam. - A nevem Astarte, de ha úgy tetszik, szólíthatsz Halálnak is – jelentem ki ezt már a korábban is látott gunyoros, apró mosollyal ajkaimon.
- Hogy kimaradunk-e a háborúból? Hmm... ez titok. Legyen meglepetés – válaszolom sejtelmesen, majd ismét a poharam felé fordulok, és hamar el is pusztítom az italom maradékát. Ha ez a társalgás még egy ideig elhúzódik, kelleni fog az utánpótlás. Intek is a srácnak a pult mögött, hogy szeretnénk újratöltést kérni.


Online
avatar


☩ Reagok :
218
☩ Play by :
Misha Collins

Utolsó Poszt Szomb. Szept. 24, 2016 3:04 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Astarte & Cassael
Nem éppen így terveztem ezt a mai estét. Már a helyszín is egy kellemetlen fordulat a maga temérdeknyi vadászával, de ez a démon több mint kedvszegő. Piszkálódása azonban mihelyst befurakodja magát az elmémbe, intő jelnek bizonyul a viselkedésemet illetően, persze nem azért, mert elszámolással s tisztelettel tartoznék a maga fajtájának. Dehogy, ellenben viszont könnyedén átbillenhetek a ló túloldalára, és magam okozhatom, amit görcsösen igyekszek elkerülni; avagy a kocsma további vendégeinek nem kívánt figyelmét.
Erőt véve magamon, megejtek egy halk sóhajt, s tudatom mélyére űzve az undort, amelyet iránta érzek, ismét nekiveselkedek ennek a kéretlen társalgásnak.
- Békésnek aligha lehet nevezni ezt a helyet - állapítom meg, elhatározásom ellenében továbbra is kitartva barátságtalan hangom és arckifejezésem mellett. - Mindketten tudjuk, hogy nem véletlenül szólítottál meg éppen engem, de előre vetítem, nem érdekel semmiféle ajánlat - tekintek magam elé, egyik szemöldökömet a magasba emelve, miközben előregörnyedek a pultra, s alkarjaimmal támaszkodom meg egyenetlen felszínén. Szavai mindettől függetlenül nem peregnek le rólam, sőt, szöget üt a fejembe, hogy vajon mit akarhat. Nem egy pipogya, a ranglétra alját kapargató démonnal van dolgom, akinek még újdonsült örömmel szolgál mások puszta idegesítése - főleg egy angyalé -, tehát van okom feltételezni, hogy a körítés valami konkrétumot rejt maga alatt.
- Ne tettesd magadat ostobábbnak - pillantok rá a szemem sarkából, amint újabb sértésekkel kísérel meg kihozni a béketűrésemből, mind haszontalan. - A beszédtémánk alapvető rizikóforrás - pontosítok, ha netán mindezek után sem lenne világos a számára, majd számat enyhén oldalra húzva dőlök vissza a bárszék vékony háttámlájának. Ezúttal nem kerülöm a tekintetét, arcomat is teljesen felé fordítom, kutatva vonásain a kérdése mögött rejlő komolyságot vagy éppen cinizmust. Úgy fest, valóban kerülni óhajtja a válaszadást, persze én sem fogok mély vallomásba elegyedni Isten meglétét illetően.
- Megérzés - felelem nemes egyszerűséggel, mielőtt még kitörhetne belőle a rosszmájú nevetés. Fejemet enyhén oldalra billentve várom, hogy felhagyjon nevetséges viselkedésével, noha a rá következő kijelentései sem érintenek nagyobb örömmel. Voltaképpen egy kevéssé meg is zavar az ostobaságaival. - Az Úr nem dohányzik, s biztosra veszem, hogyha talált voln- - itt megakadok, realizálva, hogy nem fogja megérteni. Jegelve a témát, ugrok is a következőre.
- Nem várom, hogy megértsd. De talán nem én vagyok szűklátókörű. A „világ maradék kilencvenkilenc-egész-kilencvenkilenc-kilenc százaléka” meglehet, egyszerűen csak nem néz oldalra a háborúról, amely annyira leköti a figyelmét - vetem fel őszinte komolysággal, s ezúttal mellőzve a lekicsinylését. Igaz, nem várok tőle semmi világrendítő felfedezést vagy egyetértést, ám a rendíthetetlen hitem alapját szolgáló tényeket nem mocskolnám be gyermeteg ellenségeskedéssel. S hogy ennek okán, vagy pusztán a szavai mögött rejlő igazság végett, de elkezdek töprengeni a démonok állásfoglalásán ebben a háborúban. Nyervén magamnak némi töprengési időt, én is megemelem a poharat, melynek tartalmát szinte tüstént eltüntetem az ajkaim mögött. Az üveg eztán tompán puffan a fa pulton, és addig le sem veszem róla a pillantásomat, míg el nem oszlik a számban az atomi jelenség.
- Cassael… - fordítom felé a fejemet ismét, mereven figyelve bosszantó mosolyát, és talán egy kissé előre is hajolok hozzá. - Itt most válaszolnod kell a saját neveddel - tudatom vele rendületlenül, és amennyiben méltóztatott válaszolni, kényelmesen visszahelyezkedem a székemben.
- Tehát, ha jól értettem, nem is terveztek részt vállalni a háborúban?


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




Grace
only exists to be fallen from


Utolsó Poszt Szomb. Szept. 24, 2016 12:40 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Cassael & Astarte
WHAT A BEAUTIFUL DAY TO HAVE A DRINK WITH AN ANGEL
Ohó, úgy tűnik, hogy egy igazán morcos, sőt, egészen dühös példányba botlottam. Máris a torkomat akarná vagdosni, milyen kedves. Mintha az olyan egyszerű lenne. Tudtommal én vagyok az, aki mások Halálát jelenti, és nem fordítva. Az meg elég valószínűtlennek tűnik, hogy egy mezei kis angyal, akármilyen izgága és haragos is, a vesztemet okozza. Persze teljesen elbízni magamat nagy ostobaság lenne, főleg ebben a mai, fejére fordult világban, amely még egy lovast is képes szinte nyomtalanul elnyelni, és a drága új barátom bármilyen bolondnak néz is, nem vagyok az. Csak megvannak a magam tapasztalatai.
- Ó, te mindig ilyen harcias vagy, vagy csak az itteni agyatlan bagázs van rád ilyen elbűvölő hatással? - mosolyodom el jókedvűen, és láthatóan lepereg rólam minden mogorva szava. - Pontosan tudom, hogy mi vagyok, Kékszemű – jelentem ki egy szelíd vállvonással. - Te viszont nem gondolod, hogy egy kissé túl... - egy röpke pillanatig még a megfelelő kifejezést keresem, ami csak pont annyira sértő, amennyire kell – szűk látókörű vagy? Hiszen itt a világvége, a főnökötök vakációzni ment, a testvéreid halomra gyilkolják egymást és az embereket... Lássuk be, a Pokol Csapat a legpasszívabb mostanában, mindössze annyit teszünk, hogy hátra dőlve figyeljük a műsort. És neked még sincs jobb dolgod, mint démonokat fenyegetni egy isten háta mögötti, békés kis kocsmában? - vonom fel a szemöldökeimet kérdőm. Tényleg ráférne még egy ital, hátha attól ellazulna, mert egyelőre nagyon görcsös. Azt sem értem, melyik kifejezésemtől forr fel hirtelen az agyvize, de bevallom, elég szórakoztató, ahogy szinte paranoiás aggodalommal fürkészi a vadászcsürhét, mintha attól tartana, hogy bármelyik pillanatban nekünk ronthatnak. Na és akkor mi van? Legalább levezethetnénk ezt a sok feszültséget. Jó buli lenne. Szinte máris kedvet kaptam egy kis mókázáshoz.
- Vigyázzak a számra? - arcomon máris ismét gunyoros mosoly játszik. - És mégis melyik kifejezés nem nyerte el a tetszésed? A „magadfajta”? Mi van, ha úgy gondoltam, hogy „egy magadfajta, magányosan iszogató, morcos különc”? Vagy egy „magadfajta, bánatos szemű, árva fiú”? - Biggyesztem le ajkaimat. Szegény kicsi angyalok, elhagyta őket apuci, ezért mindnek egy picit elment az esze. Drámaian sóhajtok, de nem akarom túl sokáig feszíteni a húrt. Még elijeszteném, mielőtt bármi lényegeset nyernék ebből a társalgásból. Bár számomra már az is győzelem lenne, ha igazán kihoznám a béketűréséből, hisz láthatóan igen komoly önkontrollt gyakorol. Ám egyelőre inkább maradok a nyugodt, könnyed puhatolózásnál, ahogy ez neki is feltűnik, de ez engem nem tart vissza.
- És te miből gondolod, hogy a te keresetted még életben van? - fordítom vissza a kérdését összébb húzott szemekkel, anélkül, hogy én magam ezt megválaszolnám. A következő válaszára azonban nem számítok. Az Úr szolgálója? Nem tehetek róla, egyszerűen kitör belőlem a nevetés, főleg azt látva, hogy mennyire komolyan is gondolja.
- Bocsánat, de ugyanarról az Úrról beszélünk, aki huszonöt éve leugrott cigiért, és azóta sem talált térerőt, hogy legalább hazatelefonáljon? - kérdezek rá csodálkozva, mégis nagy mosollyal. - Vagy esetleg te tudsz valamit, amit a világ maradék kilencvenkilenc-egész-kilencvenkilenc-kilenc százaléka nem tud? - billentem kissé oldalra a fejem, őszinte érdeklődéssel. Bár nem is annyira arra vagyok kíváncsi, hogy mit tudhat a Nagyszakállúról, inkább arra, hogy megvan-e mind a négy kereke, hogy ilyen komoly „küldetésre” indult.
- Nem ütjük mi az orrunkat semmibe. De ha egyszer véletlenül valaki meg találná kérdezni, hogy mi a véleményünk az égi háborúról, hát nyilván egyértelmű, hogy nem az emberiség kipusztítását szorgalmazó Gabrielt kezdenénk dicsőíteni – vonom meg a vállam, aztán egy kicsit elhallgatok, amíg megízlelem az italomat. Hmm... szerencsére nem valami olcsó löttyel szolgáltak ki. Kinéztem volna az ízléstelen vadászokból, meg a koszos kis kocsmából, hogy a minőséges whisky fogalmát itt még hírből sem ismerik. Végül ismét az angyalka felé fordítom a tekintetem.
- Na és, drága „nem-túl-barátságos-barátom”, mondd csak, mégis mi a neved? „Mogorvael”? - kérdezek rá sunyin felfelé kunkorodó ajkakkal.


Online
avatar


☩ Reagok :
218
☩ Play by :
Misha Collins

Utolsó Poszt Pént. Szept. 23, 2016 8:19 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Astarte & Cassael
Ajkaimat enyhén egymásnak szorítva, szemeimet pedig összehúzva hallgatom a démon méregtől csöpögő szavait. Igazán nem érek rá a sületlenségeire, még akkor sem, ha jelenleg nincs magasztosabb feladatom, mint ezt a barna löttyöt kortyolgatni temérdek, gyilkolásra szomjazó vadász társaságában.
- Démon vagy, te ostoba, örvendj a szerencsédnek, hogy nem másutt találkoztunk, mert hamarább vágtam volna el a torkodat, minthogy szólni tudnál - vetem oda neki barátságtalanul, persze suttogva a környező lelkek nyugalmáért s a magam biztonságáért, merthogy az elkárhozottat nem félteném. Mégis miféle testvéries szereteten osztozhatnék romlott fajtájával? Hát Lucifernek tűnök neki? Tény, hogy sohasem voltak a racionalitás bálványai, hataloméhségük és a pusztítás iránti sóvárgásuk elvakítja őket, azonban siralmas, ha az angyalokat már magukkal keverik. - Mi soha nem leszünk barátok - zárom le ennyivel a képtelen gondolatot, majd bosszúsan leöblítem a torkomat a fermedvénnyel. Iszonytató íze ellenére a sokadik kör után kimondottan furcsa, mégis kellemes bizsergést hagy maga után ez az ital, tehát némi csalódottsággal nézek a pohár fénylő aljára, mert bizony kifogyott, de a várt hatásnak még nyoma sincs. Meglehet, ma már nem is lesz, mert ennek a démonnak a társasága egyáltalán nem hat előnyösen a küldetésemre, vagy pusztán az inkognitómra.
- S miből gondolod, hogy még életben van? - vonom meg az egyik szemöldökömet, ámulva kiapadhatatlan önhitettségükön a legyőzhetetlenségüket illetően. Bár az meglepő, hogy egyáltalán foglalkoznak egymással, ami felveti a lehetőségét, hogy a keresett démon fontos tagja lehet a fajtájuknak. Megnyugtató tudni, hogy elveszett, hiszen manapság senki nem követi nyomon ezeknek a Pokol szökevényeknek a mesterkedéseit, pedig bizonyosra veszem, hogy előbb-utóbb megmérgezik még ennek a háborúnak a talaját. Így legalább egyel kevesebb miatt fog fájni a fejünk.
Igen csak elmerengek gondolataim tengerén, mert legközelebb már csak az italt illető kérdése jut el hozzám, s hogy előtte mondott-e bármit? Tulajdonképpen lényegtelen. Ennek fényében végül óvóan odébb húzom üres poharamat, mielőtt még lecsaphatna rá, s fenntartva barátságtalan arckifejezésemet, némán figyelem, hogy mit művel.
- Vigyázhatnád a szádat jobban is - figyelmeztetem, ugyanis nem kívánnám megtapasztalni egy csapatnyi vadász haragját, márpedig most nem vagyunk elég óvatosak. - Máskülönben értelmetlen a próbálkozásod a lekenyerezésemre, „nem-barát” - tudatom vele némi fölényesség érzettel elegyedve, amint görnyedt hátamat enyhén kihúzom a kényelmetlen széken. Noha attól kell tartanom, az újabb ital jól fog jönni.
- Hát éppen veled osztanám meg? Annyit elmondhatok azonban, hogy én is keresek valakit - felelem, igaz, magam sem tudom, hogy miért. Talán, mert ennyi ellenséges halandó között még egy démon is jobb társalkodó partnernek bizonyul, persze nem tervezek túlzásokba esni. Ezért is telik némi habozásba megválaszolnom a kérdése másik felét, de végül úgy ítélem, hogy a semlegességem tényéből nem fog tudni hasznot húzni.
- Egyik sem. Én az Urat szolgálom - jelentem ki, mintha elvárható lenne a maga fajtájától, hogy ezt természetünkből eredendőnek tartsa. Bár ítéletet nem mondhatnék felette, megannyi nővérem s fivérem bizonyítja létünk igaz valójának ellentétét. - S miféle tudomásod van Mihályról? Nem mintha meglepne, hogy ebbe is bele ütitek az orrotok - tekintek magam elé immáron nyugodt ábrázattal, mielőtt még a felszolgáló eltakarná a kilátásomat önnön magával, amiként elénk csúsztatja a két pohárnyi italt.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




Grace
only exists to be fallen from


Utolsó Poszt Szer. Szept. 21, 2016 1:42 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Cassael & Astarte
WHAT A BEAUTIFUL DAY TO HAVE A DRINK WITH AN ANGEL
Való igaz, Mammon miatt vagyok a városban, és kezdtem saját nyomozgatásba, készen rá, hogy akár egy ilyen lepukkant, átlagosan vadászoktól hemzsegő lebujban is körülszaglásszak, de miután felfedezem, hogy milyen lényt is fújt ide a szél, úgy döntök, egy picit félretehetem a munkát. Végül is Ragály immár hónapok óta az eltűntek listáján szerepel, akármit is csinál most éppen, néhány órát már igazán várhat az ügye, amíg én új ismertségekre teszek szert.
Már első pillanattól érdekesnek találom, és főképp viccesnek az angyal azon erőfeszítéseit, hogy megpróbál itt elvegyülni, és úgy tenni, mintha maga is ember lenne. Haha! Mintha ez tényleg lehetséges volna! Ha nem érezném róla ilyen egyértelműen az angyali erőt, akkor is nyilvánvaló lenne, hogy más, mint a többi jelenlevő. Nagyjából annyira illik ide, mint egy darab krumpli egy tál körte közé. Na jó, legyen édesburgonya, hiszen annyira édesnek tűnik.
- A sárból? Áucs, ez fájt – biggyesztem le az ajkam sértődötten a nekem szegezett sértését hallva. - Ki gondolta volna, hogy az angyalok ennyire gorombák és bunkók tudnak lenni valakivel, aki épp barátkozni próbál velük? – ingatom a fejemet csalódottságot és meglepettséget színlelve. Aztán lassan csábos mosoly húzódik az ajkaimra, jól leplezve a gúnyt, amit idebent érzek. Őszintén? Én ma már bármit el tudok képzelni a fajtájáról. Az emberek sokáig tökéletesnek, szentnek, jóságosnak hitték őket, imádkoztak hozzájuk. Hát nézzék meg a kedvenceiket most! Vérszomjasak, bosszúállók, kegyetlenek, nem utolsó sorban hataloméhesek. Lassan akár példát is vehetnénk róluk, ha nem irtóznék valamennyitől. Kivéve persze a teremtőnket. De így egyenként néha egész szórakoztatóak, főleg az esetlenebbjei, akik minden próbálkozásuk ellenére is szánalmas módon kirínak az emberek közül. Azok meg hihetetlenül vakok, ha mégsem veszik észre őket.
- Azért vagyok itt, mert egy régi barátomat keresem, aki már egy ideje eltűnt a radarról – árulom el az igazat teljesen nyíltan, hisz nincs nagy jelentősége, hogy tud-e róla. Aztán meg talán az őszinteségem őt is hasonlóra gesztusra bírja. Közben egy intéssel jelzek a pultosnak, hogy rendelni szeretnék.
- Hmm... mit is iszunk? - pillantok angyali ivócimborám pohárára. - Whisky? Nem is rossz választás egy magadfajtától – kacsintok rá, majd visszafordulok a kiszolgáló felé. - Én is azt kérek, és hozz is mindjárt még egy kört az új barátomnak is, drága. - Közlöm vele az óhajom, aztán pár pillanatig figyelem a srácot, amint dolgozik, végül visszafordulok az égi felé.
- Szóval? Mi az az irtó fontos küldetés, ami magába foglalja, hogy a pultot támaszd egy koszos kis kocsmában? - vigyorodom el, majd pillanatnyi habozás után még hozzáteszem. - Egyáltalán melyik arkangyal az, aki ilyen parancsot ad? Mihály? Távolról elég érdekes figurának tűnik... - Puhatolózom a magam módján, hogy ugyan kinek az oldalán is áll, hiszen ha feladatot teljesít, akkor valakinek bizonyára elszámolással is tartozik.

Online
avatar


☩ Reagok :
218
☩ Play by :
Misha Collins

Utolsó Poszt Pént. Szept. 16, 2016 6:02 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Astarte & Cassael
Miután rádöbbentem, hogy nem óhajtok részt venni fivéreim s az emberek közötti hadakozásban, kioltván ezáltal sokak becsülendő életét, Isten mesteri alkotásai megismerésének szenteltem hosszadalmas életem ezen aprónyi szegmentumát. Megjártam megannyi várost, országot, hogy kivételes rálátást nyerhessek a halandók különös szokásaira, életmódjára, azonban közel húsz év elteltével sem állíthatnám azt, hogy már mindent láttam.
New York is a kimaradt területek közé tartozott egészen ma reggelig, mikor is bátorkodtam a városba tolakodni. Furdalta az oldalamat a kíváncsiság, vajon itt miért választották a teljes elszigeteltséget valamelyik oldal helyett? Mihály vagy a semlegesség, ám ők egy harmadik ösvényt teremtettek maguknak; az utálat útját. Elítélik az angyalokat, kik az emberek védelmére keltek, elítélik az embereket, kik az angyalok segítségére támaszkodtak, az okokat viszont még nem sikerült megfejtenem.
Persze, ez az érem egyik fele. Ittlétemnek egyéb oka is leledzik, méghozzá Isten. Ha van hely az általa teremtett világon, ahol szívesen töltené az idejét, szerintem az egy New Yorkhoz hasonló, szinte kivétel nélkül emberek lakta övezet volna. Akad még ilyen szép számmal a Földön, azonban valahol meg kell kezdeni a kutatást, s ez a hely tűnt a legkézenfekvőbbnek.

Máskülönben, tettem egyéb megfigyeléseket is a halandókkal kapcsolatban… Közkedvelt találkozási pontjaik ezek a kocsmák, bárok, tavernák, ivók, ki miképpen nevezi. Sokan csupán az adott nap fájdalmát és fáradtságát próbálják lerázni magukról néhány pohár etilalkohol formájában, mások információt remélnek, egyeseknek pedig nemes egyszerűséggel jól esik a társaság. Ám ez a hely már akkor más volt, amikor beléptem, s nem azért, mert tüstént megérezték angyal mivoltomat, egyszerűen valami nem volt a helyén… Aztán lassacskán rádöbbentem, az ivó hemzseg a vadászoktól, akiknek még Isten sem lenne szent, s mivel még bennem is van hajlam a túlélésre, félretettem eredeti elgondolásomat a körbekérdezéssel kapcsolatban.
Hanem, amennyire egy angyal hétköznapian viselkedhet, én megkísérlem. Tán egy bő tíz perce kortyolgathatom a tömény alkohol molekula-ízű voltát, mikor egy női hang ér a bal oldalam irányából. Szavai aggodalomra adnak okot, de még mindég kitartok az álcám mellett, s hogy mutassam, nincs mit titkolnom; közvetlenül felé fordítom az arcomat. Egyedül az ábrázatomat felejtem helyretenni, amelyen változatlanul az értetlenség és gyanakvás ráncai vernek éket.
- Nem tudom, mire célzol… - állapítom meg, noha a hazugság nem lett egyhamar az erényem, voltaképpen sohasem. De miként rádöbbenek, hogy egy démonnal - nem is akármilyen démonnal - nézek szembe, tárgytalanná válik gyenge próbálkozásom az inkognitóm megőrzésére. - Ez a kimondott hely még hozzád sem idomos. Mit keresel itt? - szegezem neki a kérdést, lélekben már készülve, ha netán a pengémet kellene alkalmaznom vele szemben. Amennyiben viszont elkerülhető a vérontás, nem szívesen zaklatnám fel a helyieket a felismeréssel, miszerint nem rendelkeznek akkora védelemmel ellenünk.
- Nem bujdosok, komoly küldetést teljesítek - felelem, becsületemet megóvandó. - Tehát? Miért merészkedik elő a sárból egy magadfajta? - ismétlem meg a kérdésemet.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




Grace
only exists to be fallen from


Utolsó Poszt Csüt. Szept. 15, 2016 11:43 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Cassael & Astarte
WHAT A BEAUTIFUL DAY TO HAVE A DRINK WITH AN ANGEL
Évtizedekkel ezelőtt New York volt a világ egyik legizgalmasabb városa. A fény, a csillogás és nyüzsgés mögött megbúvó mocsok, rothadás, bűnözés és az a sok értelmetlennek nevezett halál. Nos, igen, bőven szolgáltattak nekem munkát és szórakozást egyaránt. De az utóbbi években teljesen szürkévé és unalmassá vált a földi sík eme szeletkéje, leginkább amióta az emberek vették át itt az irányítást, azoknak is egy nevetségesen vakmerő és elszánt csoportja, a vadászok. Valószínűleg meggyőződésük lehet, hogy démonok és angyalok egyaránt rettegnek erre járni, ami láthatóan nem igaz. Inkább csak nem verjük nagy dobra az ittlétünk. Bár ez éppen elég ahhoz, s hogy jelentéktelenné és lényegtelenné váljon ez a hely, pláne olyanok fényében, mint San Francisco, Las Vegas és New Orleans, amerre a valódi csaták és valódi események folynak.
Ma sem váratlan izgalmak reményében tettem be ide a lábam. Ittlétem egyetlen valódi oka az, hogy a legújabb híresztelések szerint errefelé hallottak legutóbb Mammonról. Démonbátyámat hónapokkal ezelőtt nyelte el a föld, miután állítólag volt olyan őrült, hogy egyedül nézzen farkasszemet nem is egy, hanem két arkangyallal. Egyesek szerint beleköltözött egy emberi halandóba, ami már csak azért is nevetséges, hiszen nekünk nincs szükségünk porhüvelyre ahhoz, hogy idefenn tartózkodjunk. Ám mivel nincs jobb ötletem, úgy döntöttem, magam jövök ide, és nyomozgatásba kezdek, hátha sikerül valami kézzelfoghatót is megtudnom. Vadászok között állítólag mindig gyorsabban terjednek a hírek, ezért nem is habozok, amikor a közelbe érkezve megpillantom Piszkos Fred kocsmáját. Ez a koszos kis hely már jóval azelőtt is törzshelye volt az önkéntesen halálba menetelő vadászkáknak, hogy Isten felvette volna a nyúlcipőt, tehát úgy vélem, érdemes lenne itt kezdenem a puhatolózást. Meglepetésemre azonban a pultnál a szokásos szablyaforgatók helyett nem mást pillantok meg, mint egy angyalt. Mivel manapság minden a fajtájukból kinyerhető információmorzsa legalább olyan értékes, mint a begyűjtött pengéik, nem tudom megállni, hogy ne keveredjek vele szóba.
- Ez nem éppen olyan típusú hely, ahol a magad fajták általában iszogatnak és tétlenül lebzselnek, nem igaz, szépfiú? - villantom rá az egyik legszélesebb, legelragadóbb mosolyomat, miközben helyett foglalok a mellette álló bárszéken. - Talán csak nem meguntad a csatározást, és úgy döntöttél, elbujdokolsz a világ végén? - Teszek fel egy újabb provokáló kérdést ugyanolyan elbűvölő ábrázattal. Oh, milyen pokoli izgalmas befejezése lenne a mai napomnak, ha a halálba bosszanthatnék egy tollas kis angyalt.


Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot




Fajaink száma
Arkangyal
6/7
Leviatánok
8/8
Angyal
3
Démon
11
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
3
Harcos Angyal
7
Vadász
9
Nephilim
2