☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 
Piszkos Fred kocsmája

Astarte
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
demon, the horseman of death ψ
☩ Posztok :
72
☩ Reagok :
46
☩ Keresett személy :
the leader of my army ψ
Kain, my right hand ψ

☩ Rólam :
☩ Képességem :
demonic powers ψ
☩ Rang :
I am Death, darlin' ψ

Hétf. Feb. 06, 2017 12:26 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Cassael & Astarte
WHAT A BEAUTIFUL DAY TO HAVE A DRINK WITH AN ANGEL
Meg is lepődnék, ha osztoznál, angyalom – ingatom a fejem, a felelet azonban csupán a fejemben csendül fel. Kezd egyértelművé válni, hogy egy igazi szentfazékkal van dolgom, aki atyja távollététől függetlenül maradéktalanul hű az égi értékrendhez. Persze ki tudja meddig marad az. Számára még mindig rengeteg újdonságot rejt a földi világ, az emberek... mint egy rakás csillogó, új játékszer, melyeket egyenként akar felfedezni a maga, egyedi, csiga tempójával. Tegye csak! Előbb-utóbb rájön majd, hogy ha igazi ismereteket, tapasztalatokat akar szerezni, akkor szó szerint tapasztalnia kell. Nem csak „megpróbálni elvegyülni”, hanem alkalmazkodni, kipróbálni, megélni. Vagy marad örökké ezen a savanyú, elavult mennyei úton, és végül halálra unja magát – haha, azt szívesen kivárom.
- Elhiszem, szivi, hogy valóban így gondolod, így látod ezt az egészet... - hagyom rá végül a dolgot. Más véleményen vagyunk nincs ezzel gond. Az lenne a furcsa, ha túl nagy lenne az egyetértés közöttünk. Akkor el kellene gondolkodnunk, hogy melyikünk kerekei is gurultak messzire.
- Édes Cassaelem, már nem a Mennyben vagy. Idelenn az emberek többsége társalgás közben rendszeresen használ kétértelmű megjegyzéseket, burkolt célzásokat, szeretik az árnyaltságot. Ezt meg kell szoknod, különben folyton le leszel maradva – ingatom a fejem, a hangom pedig most egyenesen kedves, szinte megértő, akár egy fogyatékos gyermekekkel foglalkozó tanárnő. Csak alig észrevehetően vagyok lekezelő, de felettébb élvezem, hogy kioktathatok egy tollast. Nem is akármilyet, egy harcost. Azt persze nem tudnám megmondani, hogy ezen belül milyen rangot képvisel, de azt már első perctől érzem róla, hogy nem egy gyenge, szerencsétlen kis őrangyalhoz van szerencsém. És ettől csak még izgalmasabb ez a már lassan órák óta tartó huzavona.
- Ó, bocsásd meg, hogy a tisztátalanság vádjával mertelek illetni – biggyesztem le ajkamat megbánást színlelve, és nagyon igyekszem nem mosolyogni a dacos felháborodásán. Érdekes, hogy akkor ennyire nem aggódott a híre vagy az ártatlansága miatt, amikor a figyelmemet egy váratlan, ám de hatásosan forró csókkal igyekezett elterelni. Arcom, a szemeim, a pillantásom, amellyel a tekintetét keresem, is azt tükrözik, hogy ez a szavait enyhén meghazudtoló jelenet jár éppen a fejemben. De végül mégsem ütöm tovább a forró vasat további zavarba ejtő, vagy vitát generáló megjegyzésekkel.
- Úgy, tehát az angyalok önbíráskodásba kezdtek. Érdekes... - gyűjtöm be az újabb információmorzsát tőle. Valamit valamiért. Fogjuk az alkoholra, hogy mindkettőnknek ennyire megeredt ma a nyelve. Őszintén remélem, hogy több hasznom lesz ebből a csevejből, mint károm. Persze igyekeztem ügyelni rá, hogy semmi igazán fontosat ne osszak meg vele, az viszont kezd lassan frusztrálni, hogy mennyire fenn akadt a Drake Wallenberg témán.
- Nem, természetesen nem a gyenge kis talpnyalókra gondolok. Amennyiben Mammon nem kerül elő mielőbb épen, Lucifer maga szándékozik intézkedni az ügyben – árulom ezt mégis el abban a reményben, hogy ha én magam nem vagyok számára elég fenyegető, a Pokol Urának említése már elég lesz ahhoz, hogy ne üsse bele az orrát a dolgomba. Neki, és valljuk be, nekem is jobb lesz, ha a Nagyfőnököt nem kell belevonnunk az ügybe.
- Ha komolyan azt hiszed, hogy az erőm nem ér fel egy seregnyi közrendű démonnal, tényleg nincs róla még sejtésed sem, hogy mi mindenre vagyok képes – a mosolyom egyszerre gunyoros és fenyegető. Úgy érzem, ha még sokáig lovagolunk ezen a témán, még a végén valóban előhozza belőlem a legrosszabb formámat, és akkor már nem a vadászok ébredése miatt kell leginkább aggódnia. Sőt! Miattuk egyáltalán kellene. Ha feldühít, elég ha kiterjesztem a jelenlevőkre az energiáimat, és nincs velük több gondunk. Úgyhogy mielőtt elfajulnának a dolgok, és túl sok nyomot hagynék magam után, jobb, ha megyek is, és intézem, amiért jöttem.
- Azt hiszem, ideje mennem. Jó társaságban gyorsan múlik az idő, nem igaz? - mosolyodom el nyájasan, majd közelebb hajolok az angyalhoz, és amennyiben nem húzódik el, a fülébe suttogom a szavakat: - Élveztem a beszélgetést. Köszönöm az italt, szép szemű! - Ezzel el is húzódom, és lendületesen a kijárat felé indulok, ám az ajtóból még hátra pillantok a szunyókáló társaság felé.
- Ja igen, hogy ők... - Nézek végig rajtuk, mintha csak most jutna eszembe megválaszolni Cass rájuk vonatkozó kérdését. Egy csipetnyi mágia, és a bagázs már ébredezik is. Azt hiszem, ez legalább olyan jó felelet, mint elterelés lesz a tollas számára, amíg én szépen, észrevétlenül felszívódom a környékről.


Fallen Angel

Végre a záróm is megérkezett. Köszönöm, köszönöm ezt a csodás élményt! ♥

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
215
☩ Reagok :
128
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins

Szomb. Dec. 17, 2016 8:07 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Astarte & Cassael
Every moment of light and dark is a miracle
Feltevésemet, miszerint a démon nem fogadja teljes komolysággal meglátásaimat bizonyítja hirtelen kélt nevetése, amely könnyedén kizökkent a zavarodottság szorongató érzetéből, s helyét a frusztráció hevesebb formája veszi át. Tény és való, ártatlanságunkról már nem zenghetnék dicshimnuszokat, én sem tagadom, kezdem felfedezni az emberi működés ösztönösebb, elemibb szegmentumait, azonban démoni szintre süllyesztésünkről még akkor sem hallok szívesen, ha máskülönben meglepő mód jól eltársalgok elleneim egy igen csak jelentős példányával.
- Nem osztozom a véleményeden. Mindünk nevében nem szólhatok, de míg a rend fenn állt, bizton veszem, egyéb elfoglaltságaik az őrangyaloknak elvették idejüket, semmint, hogy lehetőségük nyílt volna effajta, önös érdekeket szolgáló szemérmetlenségre. A beolvadást a mostani állapotra értettem, s úgy hiszem, az emberek közötti elvegyüléshez nem elég pusztán az anatómia - vonom össze a szemöldökeimet, igyekezve kiűzni hangomból a vádló élt, s megtartani magamnak, feltevése érthető, beszűkült, démoni tudata nem engedi tovább az alapjaiban romlott világnézeténél. Amúgy sem kívánnám elrontani a vékonyka mezsgyén lavírozó békét kettőnk között, melynek fő alkotóeleme úgy vélem, eddig sem véleményünk egyezése, ellenben az alkohol bőséges jelenléte volt.
- Ha nyíltan kimondanád, amit elegáns célozgatásokkal kerülgetsz, tán én is megértenélek - vonom meg az egyik szemöldökömet, noha tisztában vagyok vele, voltaképpen igaza van, egy értelmező szótár birtokában sokkalta többre mennék a világban, de tény, ha nem kerülgetnék állandó jelleggel az igazság nyers mivoltát, én sem szorulnék segítségre.
Mindettől függetlenül némi megkönnyebbüléssel fogadom, a magyarázatot ezúttal nem tagadja meg tőlem, igaz, eme tudás birtokában sem önt el nagyobb boldogság. Rá kell döbbenjek, kimondottan messzire sodródtam az árral, ha Astarte úgy ítéli, még a szexuális felvilágosító tanfolyamába is belemennék, mondjuk kár lenne tagadnom, most már rendkívül érdekel, hogyan fonódik össze a szaporodás fogalma az emberektől való információgyűjtéssel. Büszkeségem másképpen szól, s mivel az még alkoholos mámoromban is erősebb, nem pedzegetem tovább a kínos témát.
- Higgy, amit óhajtasz. Tisztátalanságodat nem fogod rám aggatni - közlöm vele, fejemet enyhén megemelve, míg tekintetemet oldalvást vetem a bárpult oldalfalán csüngő, behatárolhatatlan formákat leképező festményekre. Amennyiben témánk nem változna, kitartón mustrálnám az emberi kéz alkotta furcsaságokat, de miként fajtámnak kivesézése kerül terítékre, nem tölthetem az időmet gyermeteg duzzogással.
- Ha itt lenne Isten, úgy ő megmondaná. Úgy vélem, effajta bűn és annak szabályozása jelenleg nem létezik, legfeljebb Gabriel kötelékében, kinek viszonylagos hatalma van még a Mennyek felett. Annál, sokunk nem válogatja, épp kit tűz fel a pengéjére, nehéz lenne rosszabbat elképzelni - osztom meg vele az elgondolásomat, leginkább azért, mert kérdését bármelyik angyal joggal feltehetné, de jobban belelátva, erre nincs teljes bizonyossággal felruházott felelet. Nem is próbálkozom tovább bontogatni a lehetőségeket, feltevéseket, inkább fordítom vissza figyelmemet a pohárra, amelynek italtól ragacsos szélét piszkálni változatlan szórakozással tölt el. Persze túl soká nem élvezhetem puritán játékszeremet, Astarte átruházva magára gyakori értetlenségemet, ismét faggatásomra hajtja a fejét.
Homlokomat finoman ráncolva, fejemet pedig enyhén az irányába billentve, mégsem nézve rá nyitom szóra a számat.
- A földi kísértések. Nem állítottam, mind hatással vannak rám, pusztán a lehetőségek közül ez tűnik a legártalmatlanabbnak - okítom, remélve, ezzel a válasszal is megelégszik, nem nyomorítva tovább a részletezés terhével. Amúgy is jobban leköt a csapdába esett démon esete, agytekervényeim az utóbbi percekben szinte elfeledett vehemenciával kezdenek zakatolni, miképp is cselekedhetnék helyesen.
- Most a náladnál sokkalta gyengébb démonokra célzol? - tekintek fel rá, közönyös ábrázattal méregetve arcának vonásait, remélve, ezúttal sikerül kitűnően magamra ölteni az érdektelenség álcáját, s nem virít a homlokomon, rendkívüli mód izgat, milyen kihívásokat fog jelenteni a halandó megmentése. Számítok rá máskülönben, többsége üres fenyegetés, erőteljes túlzás lesz a magabiztosságomból való kibillentés oltárán, de ha magával a Sátánnal kellene összemérnem erőmet, az sem tántoríthatna el egy céltól, melynek alávetem magamat.
A feszült pillanatból végül az ital iránti aggodalmam ránt ki minket, igaz, ezen problémámat egyhamar orvosolja a whiskys üveg átnyújtásával.
- Nem hiszem, hogy zavarna a tény. Vagy igen? - pillantok rá egy röpke másodperc erejéig, mielőtt kitöltenék magamnak egy újabb kört. Ellenben a démonnal, nekem nem fűlik a fogam, hogy az üvegből fogyasszam amannak tartalmát, révén, a közönségesség látszatát még kettőnk között is igyekszem elkerülni. Jobb is, poharam mögött könnyebben el tudom rejteni a kéretlen becézése keltette nem tetszésemet, s magyarázata alatt is akad legalább elfoglaltságom, sűrű kortyok formájában.
- Értem. S egy vadász ellen, aki egymaga sakkban tud tartani egy ilyen fontos és megismételhetetlen démont, egyedül küldenek? - kérdezem, őszinte érdeklődésem mögé rejtve a gúnyt, amelyet jelen pillanatban érzek. Meglehet, előadásmódjából képtelen lennék megítélni, hazudik-e vagy sem, a logika azonban megmásíthatatlan. Igaz, a háborúba nem tervezek ezúttal sem belefolyni, de Lucifer még bizonyára nincs kész teljesen az ostromhoz. Már csak az a kérdés, lenne-e értelme bármely angyaltársamat is értesíteni egy harmadik front lehetséges megszületéséről?
- Meddig fognak még aludni a vadászaink? Nem kívánnám megvárni a haragjukat - szusszanok egy nagyobbat, felegyenesedve székemben, s rádöbbenve, túl régóta ücsörgünk már itt ahhoz, hogy kényelmesnek lehessen nevezni.




✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Astarte
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
demon, the horseman of death ψ
☩ Posztok :
72
☩ Reagok :
46
☩ Keresett személy :
the leader of my army ψ
Kain, my right hand ψ

☩ Rólam :
☩ Képességem :
demonic powers ψ
☩ Rang :
I am Death, darlin' ψ

Szer. Dec. 14, 2016 12:11 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Cassael & Astarte
WHAT A BEAUTIFUL DAY TO HAVE A DRINK WITH AN ANGEL
Képtelen lennék megállni, még ha akarnám is, egyszerűen őszintén, szívből jövően – mármint ha úgy vesszük, hogy ilyen kifejezést szabad rám használni – nevetek fel Cassael magyarázkodását hallva.
- Még hogy szaporodási szokások! - Megpróbálom szavakba önteni a véleményemet, de a kacarászásomat csak nehezen tudom megfékezni. - Amennyire én tudom, a ti anatómiátok sem különbözik sokban az emberekétől, szóval nem hiszem, hogy túl sok tanulmányozni való lenne rajtuk. Tudod, hogy én mit gondolok? A drága, ártatlan kis angyalok találtak maguknak egy kiskaput az évezredek során, hogy továbbra is tisztának és szűznek, vagy akárminek vallhassák magukat, és közben kiéljék a perverz kis vágyaikat kukkolásokkal – jelentem ki széles vigyorral. Persze elhiszem, hogy Cassael, meg a hozzá hasonlók valóban elhiszik magukról, hogy amit csinálnak, teljesen ártalmatlan és szükséges, de ugyan, kérlek! Szerintem ezek a kis pelyhesek legalább olyan mocskos fantáziával vannak megáldva, mint akárki más. Talán csak egy kicsit több az akaraterejük. Na és mire mennek vele?
- Ami pedig a célozgatásokat illeti... - kezdek bele egy mély sóhajjal. - Tényleg nehéz eset vagy, ugye? Mindenhez külön magyarázó szótárra lenne szükséged. Na mindegy! - Legyintek. Egy részem imádja ezt a csipkelődést és sértegetéseket, annak ellenére, vagy talán éppen azért, mert nem igazán vesz semmit magára. A szemtelenségem egyszerűen lepereg róla, más szavaimat kiforgatja, az alapvető dolgokat meg egyenesen a szájába kell rágnom. De valahogy éppen ettől szórakoztató ez a nem hétköznapi társalgás. - Te voltál az, aki megjegyezte, miután kinyertem a szükséges infókat a vadászokból, hogy milyen hatásos volt a módszerem. És erre válaszoltam azt, hogy bizony lenne még mit tanulnod tőlem, például hasonló módszereket arról, hogyan érdemes bánni a halandókkal, ha eredményeket akarsz... és igen, többet között biztos vagyok benne, hogy a „szaporodási szokások” terén is – rajzolok az ujjaimmal idézőjeleket a levegőbe, hogy kihangsúlyozzam, az ő szavait használom – biztos tudnék még tanítani neked egyet s mást. De teljesen megértem, ha mindebből a szexuális téma ragadta meg leginkább a fantáziádat – teszem hozzá szenvtelenül, kissé kihívóan, hiszen valahogy mindig visszakanyarodunk ezekhez a dolgokhoz, még ha burkoltan is. Persze ez nyilván az én hibám, hisz a kijelentéseim szándékosan kétértelműek, és ezt még fokozom a gesztusaimmal is. Nem tehetek róla, a véremben van, plusz tagadhatatlanul tetszik, ahogy zavarba hozhatom, vagy összezavarhatom Cassaelt.
Magamban elismerem, az angyalokra tett magyarázatában megvan a logika. A mi fajtánknak azonban sokkal egyszerűbb lenne a dolga, ha a sok eltévelyedetet sorra legyengítenék azzal, hogy lecsapdossák a szárnyaikat. A hatalmuk nélkül ezek a lények nem sokkal többek, mint a halandók. A végleges elsöprésükhöz persze szükség van akkor is egy angyalpengére, de már nem elég erősek ahhoz, hogy megvédjék magukat, meg egyébként sem okozhatnak túl sok kárt a földön.
- Na és vajon milyen súlyos bűnöket kell egy angyalnak elkövetnie manapság ahhoz, hogy bukottá váljon? - érdeklődöm végül, és tényleg érdekel a dolog. A testvérei többségre mostanra szinte teljesen eszét vesztette, mintha úgy éreznék, bármit megtehetnek, senki sem ítélheti el őket, senki sem büntetheti meg őket. Vagy lenne mégis egy határ, amit ha átlépnek, az következményeket von maga után? Nekem egyelőre nem úgy tűnik, mert akkor szerintem Gabriel lenne az első a listán az ő apokaliptikus terveivel. Persze, ha jól sejtem, egy arkangyalt manapság meg pláne nem nagyon vonhat kérdőre senki igazán.
- Valóban? Mégis miféle kísértések? - faggatom tovább az érdekes válaszát hallva. Őszintén kíváncsi is lettem, vajon mi az, amivel kísértésbe lehet hozni a látszólag még szent életet élő Cassaelt. Ahogy Drake-re és Mammonra terelődik a szó, kezd egyre kevésbé tetszeni a faggatózása, de mivel nem hiszem igazán, hogy valódi fenyegetést jelenthet, így nem is csinálok belőle problémát. Inkább egyszerűen csak érdekel, hogy mégis mi járhat a fejében.
- Tudod, nem én lennék az egyetlen veszély, amivel szembe kellene nézned, ha mégis olyan butus lennél, hogy megpróbálnád megmenteni a vadászt – figyelmeztetem egy apró, féloldalas mosollyal, aztán fogom a megkaparintott italt, és kisétálok a pult mögül, vissza a korábbi helyemre Cass mellé. Halkan felnevetek, miután kifejezi az aggodalmát afelől, hogy nem hagyok neki a whiskyből, aztán csak átnyújtom neki az üveget.
- Ez ugye nem valami burkolt célzás, hogy csak megfelelő alkoholmennyiség mellett vagy képes elviselni engem? - vonom fel a szemöldökeimet, finoman ugratva őt ismét. - Édesem, Mammon nem bárki, ő Pestis, és belőle csak egy van. És valljuk be, rosszul néz ki a dolog, ha egy hozzá hasonló magasabb rangú démon foglyul ejtése egyszerűen válasz nélkül marad. Lucifer serege miatt pedig nem kell aggódnod – kacsintok az angyalra játékosan.



Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
215
☩ Reagok :
128
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins

Kedd Nov. 22, 2016 10:54 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Astarte & Cassael
Every moment of light and dark is a miracle
Homlokomat a megszokott mód ráncolva pillantok a pult másik oldalán helyezkedő démonra, amannak idővel vigyorba forduló mosolyát mustrálva többek között. Úgy vélem, ártatlanságom angyal valómmal kapaszkodik össze, vagy ily’ sokan elbuktak volna a lépten-nyomon szembekerülő kísértések által, hogy már nem vehető evidenciának? Valahogy nem érzem helyénvalónak Astartét erről faggatni, valószínűleg ő sem informáltabb nálam sokkal, hacsak nem üti idejének zömét az égiek társaságában, amit igen csak nehezen tudnék elképzelni.
Végezetül kérdésemre nem kapok kielégítő választ, csupán újabb ködös célozgatást, aminek okán jobbnak látom kihűlni hagyni ezt a témát. Legalábbis nagyon vágynám, de persze a Halál nem ereszt olyan könnyedén verbális szorításából. Ha tudnék izzadni, s bőröm is egyszerűen pirulna, most bizonyára hasonló, emberi reakciókkal élnék, mindezek hiányában viszont csak bensőmben érzem az enyhe frusztrációt, mely különös izgatottsággal keveredik.
-  Nem igazán értem a célzást - ráncolom tovább a homlokomat a furcsa megnevezés hallatán. - Nem hiszem, hogy ezek közül bármelyik lennék. Máskülönben a fajtánk elvegyülését szolgálja, ha az embereket minden vonatkozásukban alapos tanulmányozásnak vetjük alá. Beleértve szaporodási szokásaikat - tekintek oldalra, jól tudván, a vörös túlzottan élvezi a helyzetet ahhoz, hogy igazán komolyan vegyen, pedig szavaimat nem másítja meg semmiféle igyekezet a félrevezetésére.
Mindenesetre egyhamar szóba kerül, amit korábban elhallgattam, pontosabban éppen választ kapok kimondatlan kérdésemre testvéreim züllöttségét illetően. Ha már ekképpen érdeklődik a démon, bizonyára nagy lehet a baj, azzal együtt a fejetlenség.
- Ha nem tűnt volna fel, az Úr távozásával káosz szabadult el az angyalok között. Szárnyak vagy anélkül, a többségünk mind bukottá vált a Mennyek elhagyásával - állapítom meg, bár igaz, nem ténykedik túl szorgalmasan Sariel, Isten végrehajtója. Persze Őnélküle önkényes ítélkezés volna az arkangyal munkájának folytatása, de őszintén, Atyánk hiányában melyikük ragaszkodott hűen korábbi feladataihoz, korlátaihoz? Gabriel az embereket pusztítja, Mihály ő ellene küzd, csak képzelni lehet, az elsők maradéka miképpen csorbítja a magasztos arkangyalokról szőtt képet. - Másrészt, ha mindennek egyszer vége lesz, szükség lesz az angyalokra Odafönt. Ha egyszer elveszik szárnyunkat, az Úr adhatja vissza egyedül, de számolnunk kell azzal, talán többet nem tér vissza - töprengek tovább, kitartóan vizslatva közben a pultot, vagy éppen az üres poharamat, mindaddig, amíg látómezőmbe nem fészkelődnek a nő vörösre festett körmökkel díszített kacsói.
Ekkor rá emelem tekintetemet, és adózva kellemesebb témánknak egy nyugodtabb mosollyal, hallgatom sejtelmes, azt hiszem, a halandók által valószínűleg kacérnak nevezett kérdését.
- Nem. Úgy értem, ennyi kísértés közepette legyen ez a legnagyobb bűnöm - billentem oldalra a fejemet, elnyújtottan mustrálva pimasz arcának szemrevaló formákat öltő vonásait, s talán tovább legeltethetném tekintetemet szemérmetlen, ha nem vágna közbe az általa keresett lovas témája.
Az idill egykettőre szertefoszlik, a kellemesen feszülő pillanat hiányát pedig az alkohol melengető kortyaival igyekszem pótolni, míg a démon magyarázatát figyelem.
- Hmm… - nem terítem ki az elmémen végigsuhanó gondolatokat, jól tudván, egyik sem tenne Astarte kedvére, ám úgy fest, vonásaim felett már nehezebb kontrollt gyakorolnom, legalábbis erre tudok következtetni váratlannak ható kérdéséből. - Nem áll szándékomban - felelem, s valóban, ha van rá mód, nem konfrontálódnék a Pokol egyik Lovasával, ebben nem rejlik hazugság, viszont a vadászt egyéb módokon megsegítő, még gyermekcipőben járó ötleteimről bölcsen hallgatok.
- Remélem hagysz még belőle nekem is - vonom össze a szemöldökeimet, figyelve, amint kisajátítja magának az üveget. Hogy maradjon hely a poharamban, sietősen kiiszom tartalmát, aztán türelmetlen csúsztatom a Vörös elé.
- Máskülönben azt hittem, ha felétek bárki ekkora baklövést követ el, nem fogadjátok szívesen vissza köreitekbe. Hát még felmentést küldeni érte... - pillantok fel ismételten a Halál démonára. - Talán ennyire szerény Lucifer serege? - kíváncsiskodok, ugyanis másra nehéz gondolni. Nyilván minden erősebb figurára szüksége van, ebből pedig az következik, a háborúba avatkozásuk nem is annyira elméleti szinten forog, mint ahogyan azt korábban Astarte előadta nekem.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Astarte
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
demon, the horseman of death ψ
☩ Posztok :
72
☩ Reagok :
46
☩ Keresett személy :
the leader of my army ψ
Kain, my right hand ψ

☩ Rólam :
☩ Képességem :
demonic powers ψ
☩ Rang :
I am Death, darlin' ψ

Vas. Nov. 20, 2016 11:49 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Cassael & Astarte
WHAT A BEAUTIFUL DAY TO HAVE A DRINK WITH AN ANGEL
Sóhajtva fordulok vissza a férfi felé, arcomon egy halvány, visszafogott mosoly játszik.
- Édes, drága, naiv Cassaelem – ingatom a fejem, és az a lágy mosoly lassan vigyorrá szélesedik. - Percenként lenyűgözöl az ártatlanságoddal – teszem hozzá, részben hogy cukkoljam, részben viszont tényleg így is gondolom. Elbűvölő már az is, ahogy a csókolózásról beszél: „nem űzzük”. Mintha egy hobbiról beszélgetnénk. Hát nem érdekes, hogy ezek az égi teremtmények még régebb óta léteznek, mint mi, és mégis olyan keveset tapasztaltak eddig? Persze az elmúlt évtizedekben akadtak közülük néhánynak, akik megpróbáltak mindent egyszerre bepótolni, elvegyülni az emberek között, beilleszkedni, tanulni, tapasztalni. De Cassael egyértelműen nem tartozik közéjük. Talán későn érő a drága.
- Nem csak arra céloztam, de igen, ez is egy jó példa – bólintok végül, és nem tudok nem somolyogni rajta, hogy én voltam neki az első. Ez olyan édes. Legalább annyira, mint a mentegetőzése. - Tudományos megfigyelés? Mégis mi vagy te, valami stréber orvostanhallgató? - nevetek fel. - Csak kíváncsiságból: mennyiben juttatja előrébb a fajtádat a halandók intim pillanatainak meglesése? Nem mintha ítélkeznék! Váljék egészségedre, édes – kacsintok rá. Ki gondolta volna, hogy egy délután egy angyal társaságában ilyen szórakoztató lehet. Bár nyilván nem mindegy, hogy milyen, illetve melyik angyalról is van szó? Egyesek közülük már besavanyodva teremtettek, unalmasak, mások meg teljesen agyatlanok, nem gondolkodnak, csak villogtatják a pengéjüket, és azt képzelik, bárkinél hatalmasabbak. Cassael egész érdekesnek bizonyult, az ártatlansággal körbeszőtt őszintesége, és hogy mindent annyira komolyan vesz. Mint egy új, csillogó játékszer. Üdítő. Vagy csak a sok alkohol teszi, hogy ilyen jól elviseljük egymást, minden ellentéttől függetlenül?
- Engem az lep meg, hogy a legtöbbjüknek még mindig megvannak a szárnyai. Talán a hóhérotok is szabadságra ment, vagy lazultak a szabályok, amióta a nagyfőnök lelépett? - Mint a macska, meg a cincogó egerek dolog. Ilyen könnyű lenne megfeledkezni az erkölcseikről, a házirendről, vagy akármi is volt, ami szerint eddig éltek? Persze nekem nemigen lehet arról fogalmam, milyen szigorúan kerülni a bűnt, meg angyalinak lenni, de a régi rend szerint az égiek többségének már nem bukottnak kéne lennie?
- Kétséget kizáróan ez a legkedvesebb dolog, amit egy angyal valaha mondott nekem – állapítom meg ismét a pultra támaszkodva, szemben vele. - És mondd csak, nem érzel semmiféle megbánást vagy bűntudatod, amiért élvezni mered egy magamfajta társaságát? - Arcomon ismét a már ismert, sejtelmes mosollyal hajolok egész közel. Minden pillanatát élvezem az ilyen játszadozásnak. De ahogy Drakere terelődik a szó, akaratlanul is elkomolyodom.
- Mammon legyengült... nem tudhatom, milyen következményekkel járna, ha elpusztítanám a testet, amibe bezárták, úgyhogy nem, megölni nem fogom. De teszek róla, hogy visszanyerhesse az erejét. Aztán a főnök eldönti, mi lesz a sorsa – vonok vállat. Tulajdonképpen már csak Lucifer miatt sem lenne okos dolog azonnal a gyilkolást választanom, hisz megvannak a tervei mind a vadásszal, mind a lovassal, ha leszállítottam a csomagot neki. De ettől még élvezném, ha megbüntethetném a fivérem fogva tartóját. - Ugye nem akarsz az utamba állni, szép szemű? - kérdezek rá, miközben a nyakkendőjéért nyúlok, és ujjaimmal elbabrálok vele. Néhány óra ezzel a jámbor jószággal, és már kezdek megtanulni olvasni benne. Azok a ráncok a homlokán egyértelműen azt jelentik, hogy elkezdtek dolgozni odabent a fogaskerekek. Remélem, nem kell megbánnom, hogy elmondtam neki az igazat. Van igazság abban, hogy az alkoholtól megered a nyelvünk... még a mi fajtánké is. De ha szembe akar szállni velem, hát vessen magára! Magamhoz veszem az üveget, amiből Cass épp az imént töltött ismét magának, majd félretéve a poharazgatást, csak úgy meghúzom a tartalmát. Ezt már úgysem kéri tőlünk vissza senki.



Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
215
☩ Reagok :
128
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins

Kedd Nov. 15, 2016 6:44 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Astarte & Cassael
Every moment of light and dark is a miracle
Enyhe szemöldökvonással felelek a Halál még mindig sejtelmes talajon ringatózó válaszára, igyekezve megfejteni a szavai mögött rejlő valódi jelentéstartalmat, ám bárhogy próbálom, nem áll össze a kép. Mármint, nyilvánvalóan olyasmire céloz, amelyet mi, angyalok a világért nem gyakorolnánk magunk - mint ahogyan azt ki is emelte -, de ezzel még nem vitt közelebb a megoldáshoz. Korábbi gondolataim ugyan a csók körött forogtak, ennek okán szinte zsigerből valami azzal kapcsolatosra asszociálok, azonban sosem lehetek biztos abban, hogy mi kavarog valójában egy démon fertelmes elméjében.
- Ezzel nem sokat segítettél - állapítom meg a nyilvánvalót, miközben laposakat pislogok a titokzatosan somolygó vörösre, noha következő kérdését hallva azt hiszem, kezdek megvilágosodni. - Ohh… Szóval az előbb a csókolózásról beszéltél? Hmm, igen, azt valóban nem űzzük - bólogatok egy-két hümmentés kíséretében, miközben felhagyok a poharammal való játékkal. Nem azért, mert meguntam volna, a tökéletes, körkörös mozdulatok egyelőre kellően lekötöttek, azonban bevallom, enyhe zavar telepedik rám a lovas nem óhajtott kíváncsisága végett.
- A-az nem kukkolás… Tudományos megfigyelés a fajtánk előrébb juttatásához - köszörülöm meg a torkomat, néhány pillanatig még kitartóan lavírozva az igazság és amannak elhallgatása mezsgyéjén, mielőtt megtörnék a hallgatás súlya alatt. - Ettől függetlenül… Valóban tanulságos - nyögöm ki, kínomban oly hevesen vonva össze szemöldökeimet, hogy egy röpke momentum erejéig még a látásom is elhomályosul, szóval hamarost lágyítok megvadulni tetsző vonásaimon. Remélem megelégszik ezzel a válasszal, s belőle ki tudja következtetni a részleteket, mint például, hogy ő nevezhető az első nőnek, kivel effajta tapasztaláson osztoztam.
Végül egy gondterhelt sóhajt engedve világnak, megtöltöm az ürességtől kongó poharamat, hogy a korábbi gyakorlatot alkalmazván szinte rögtön el is tüntethessem tartalmát az ajkaim mögött. Csak eztán vagyok hajlandó ismét beszédbe elegyedni, igaz, ezúttal egy kevésbé zavaró téma előtt adózván.
- Sértésnek semmiképpen. Úgy értettem, démonként tudom, hogy legvégső esetben mire számíthatok tőled, legfeljebb pozitív csalódást tudsz okozni. Míg ők… Óhatatlan a legjobbat várom tőlük, mégis gyakorta a legrosszabbal szembesítenek - magyarázom. Meglehet, nem kért rá, én mégis szükségesnek találom a félreértések mellőzése érdekében. S mert ennyi etilalkohol után a szervezetemben már nem töprengek sokat azon, megosszak-e valamit Astartéval, vagy sem.
Megvallom, nem éppen effajta reakcióra számítottam, de minekután egyelőre még senkinek a halálával nem járt a démon jelenléte, s engem sem bosszantott a végletekig, voltaképpen jólesik a mosolyát látni óhatatlan vallomásom nyomán.
- Túlzásokba azért ne ess, te még mindég démon vagy, én meg angyal - közlöm, bár úgy érzem, inkább saját erkölcsömet igyekszem palástolni szavaimmal, és nem őt megsérteni általuk. - Azonban élvezem a társaságodat - hunyorítok enyhén, amint egymásnak koccintja poharainkat. Beletelik néhány másodpercbe, míg leesik, hogy mi nem stimmel, viszont hamar orvosolom a problémát a sajátom utántöltésével. Most azonban nem tudom le egyből az italt torkomon, aprót kortyolok csupán, míg erről a Wallenbergről hallgatom a démont. Mit mondhatnék, óhatatlanul is mosolyra fakadok a vadász leleményességének hallatán, egyedül az bánt, hogy ebből vélhetően nem fog kikerülni épségben. Ismeretségünk ugyan nincsen, ám minden halandó lélekért felelősséggel tartozni érzem magamat.
- Elég különös megoldás, bár én meg tudom érteni. S mit óhajtasz tenni? Végzel vele, hogy fivéred szabadon ereszthesd? - kíváncsiskodok leplezetlen, hiszen ha már ennyi mindent megosztott velem, úgy vélem, nem a megoldást fogja elhallgatni előlem. Igaz, eme tudás birtokában nehéz lesz megállni, hogy ne loholjak egy újabb halandó segedelmére, aki meglehet, az első adandó alkalommal állítaná pengéjét a hátamba révén, magam is a természetfeletti világ rétegét képezem.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Astarte
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
demon, the horseman of death ψ
☩ Posztok :
72
☩ Reagok :
46
☩ Keresett személy :
the leader of my army ψ
Kain, my right hand ψ

☩ Rólam :
☩ Képességem :
demonic powers ψ
☩ Rang :
I am Death, darlin' ψ

Hétf. Nov. 07, 2016 12:24 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Cassael & Astarte
WHAT A BEAUTIFUL DAY TO HAVE A DRINK WITH AN ANGEL
Visszakérdezésére arcomon egy sejtelmes mosollyal pillantok fel rá, amely sokat mondó lehet valaki olyan számára, aki már ismer annyira, hogy kicsit a fejembe lásson, és tudja, mennyi mocskos dolog megfordulhat benne ilyenkor. De Cassael nyilvánvalóan nem ismerhet ilyen jól, lesütöm a pillantásom, és a figyelmemet látszólag újra a kutakodás köti le, ám a titokzatos mosoly továbbra is ott van az orrom alatt.
- Például olyan... emberi dolgokra, amelyekben, úgy sejtem, a hozzád hasonló angyalkáknak nincs sok tapasztalata. Tudod... hogy hogyan is élvezd igazán az életet. Segíthet jobban megérteni a halandókat – válaszolok végül egy vállvonással, mintha ez ilyen egyszerű lenne. Nos, nekem az is. Neki már minden bizonnyal kevésbé az. Bár az is lehet, hogy sokkal tanulékonyabb, mint gondolom. Ma már sikerült nem egy meglepetést okoznia.
- Ó, pontosan tudom, drágám, hogy mi vagy. Ezért is gondolkodtam el azon, hogy vajon hanyadik nő lehetek a sorban, akit valaha megcsókoltál? - fogalmazom meg a kérdést, ami jelenleg felkeltette a kíváncsiságomat. - Azt hihetnénk, hogy az angyalok ilyesmit nem tesznek túl gyakran, de úgy tűnt, mintha neked már lenne némi gyakorlatod ebben. Vagy csak ilyen könnyen lehet tanulni a sok kukkolásból? - toldom meg a kérdést, aztán lassan, gonoszkásan elvigyorodom. Még a fejébe szállna a dicséret, ha nem egészítem ki valami szemtelen megjegyzéssel is. Különben is, ki tudja, talán tényleg ilyen jól hasznosítható a sok évezreden át tartó őrangyalos leselkedés. Még a végén én is kedvet kapok, hogy unalmas pillanataimban bele-bele pillantsak az átlagemberek mindennapjaiba. Uhh, vagy mégsem.
Amikor Cassael az angyalságát és a halandók védelmét hozza fel mentségül az ismétlődő segítőkészségére, kérdőn, hitetlenkedve vonom fel a szemöldökeimet. Fogyatékosnak néz? Mégis mi köze lenne a hétalvóknak ahhoz, hogy irgalmas szamaritánust játszik velem? Hiszen jelenleg a légynek sem tudnának ártani, a sebem kitisztítása pedig csak az én dolgom.
- Nem is tudom, hogy bóknak vagy sértésnek kellene-e vennem, hogy kiszámíthatónak tartasz – vonom össze a szemöldökeimet. Mégis ki szeret kiszámíthatónak lenne, főleg az égiekkel összehasonlítva? Közben már épp feladom, hogy találjak itt valami megfelelő eszközt a golyó eltávolítására, talán a vadászok szablyái között kellene szétnéznem valami használható után... és akkor a golyó önként távozik a vállamból. Kicsit lejjebb is tolom róla a felsőmet a karom felé, és így láthatom is, amint a sebem lassan végre tényleg beforr. Már csak a vért kell letisztogatnom róla, amit további pult mögötti piszmogások helyett inkább az újjáéledő erőmmel intézek el. Bár tény, hogy nekem a vörös mindenhogy jól áll, még akkor is, ha épp vér borít valahol.
- Szóval... ezzel azt akarod mondani, hogy megkedveltél? - somolyodok el ismét a kiegészítését hallva, és igyekszem nem nevetni a szavain. - Erre iszunk – fogom meg a poharam, majd az övéhez koccintom, aztán felhajtom a tartalmát. Én már nem is számolom, hogy ez hanyadik kör, de szerintem nyugodt szívvel állíthatjuk, hogy egész szép számlát halmozunk itt fel lassan így kettecskén.
- Wallenberg az a vadász, aki fogva ejtette a fivéremet a saját testében – hangsúlyozom ki az utóbbi szavakat, olyan tekintettel, ami azt sugallja, hogy ilyet bizony csak egy őrült csinál – miután a testvéreid meggyengítették őt. - Árulom el enyhén szemrehányón, és egy kicsit talán túl őszintén, de igazság szerint jelenleg cseppet sem tartok attól, hogy ezzel esetleg magam alatt vágnám a fát. Cassaelnek van jobb dolga is, minthogy keresztbe tegyen nekem, főleg mivel ha én nem járok sikerrel, akkor maga Lucifer fog intézkedni.



Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
215
☩ Reagok :
128
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins

Csüt. Okt. 27, 2016 3:57 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Astarte & Cassael
Every moment of light and dark is a miracle
Astarte kijelentését hallva ismét felé fordítom a tekintetemet, gyanakvással méregetve túlontúl jókedvű voltát. Nehéz megállapítanom, hogy vajon mire is gondol pontosan, hiszen tudhatná, hogy minden démoni förtelmére aligha találhatna bennem vevőre, azonban a korábbi, rendkívül informatív tevékenységünkről meglehet, én is szívesen okulnék. Fajtársaim zömével ellentétben soha nem mutattam érdeklődést ezen emberi foglalatosságok iránt, többnyire azért, mert lehetőségem sem akadt rá, másrészt megrögzötten hittem angyali bűnmentességünkben. Ám mostanra be kell látnom, hogy csupán a Menny oltalma és magasztossága emelt minket piedesztálra, nem a belőlünk fakadó, példamutató tökéletességünk.
Ha úgy nézem, ezúttal sem a vágyakozás taszított bűnbe, hanem a halandók védelme, viszont a nem várt eredményt kár lenne tagadnom.
- Mint például? - billentem oldalra a fejemet enyhén, miközben mutatóujjammal a poharam szélén kőrözök, s figyelem, ahogy keres valami kellően éles eszközt a kínjainak megszűntetésére. Néhány pillanattal korábban úgy hittem, az szolgál majd a jelen társaság javára, ha a Halál egyelőre legyengült állapotban marad, ám jobban belegondolva, még ezen státuszában is könnyedén végezhetne velük vagy akár velem.  A felesleges kínok legfeljebb bosszússá tehetik, ami vélhetően rontana az iszogatásunk fennmaradó részén.
- Emlékeztetnem kell rá, hogy angyal vagyok? - vonom meg az egyik szemöldökömet a kérdésének oltárán, aztán egy apró sóhajt hallatva, illetve tartva a könyöktámaszomat a pulton, megemelem a kezemet, és egy finom csavaró, majd húzó mozdulattal kiröppentem a szétroncsolódott töltényt s amannak maradványait a kevésbé ép sérüléséből. A jótéteményért cserébe nem várok hálát, ám a bizalmatlan kérdései nélkül is megmaradtam volna. Így hát, mielőtt még válaszra nyitnám a számat, kitöltök magunknak a megmaradt italból, s miután felé toltam a saját poharát, kézbe veszem a magamét. - A halandók védelmében - közlöm rezzenéstelen ábrázattal, de mégis kit akarok álltatni? - S mert nem vagy olyan ostoba, mint korábban gondoltam. Sőt, fivéreimnél és nővéreimnél kiszámíthatóbb, értékelhetőbb társaságnak bizonyulsz - magyarázom visszafogott hangerővel, mert bár korábban tisztáztam magamban mindezt, de színt vallani a démonnak egészen más történet. Persze a vadászokkal történt kis közjátékot továbbra is mellőztem volna, azonban kedvezőbb kimenetellel bírt, mint amire első körben számítottam. - Korábban pedig te is segítettél, gondoltam illendő viszonozni az ilyesmit. Ohh, igen - jut eszembe a pengém, amit a csók hevében hanyagul a földre ejtettem. El is pillantok rá hátra, viszont nincs bennem elég motiváció ahhoz, hogy le is hajoljak érte, ezért Astarte kényelmes zenecsiholását alapul véve én is a magam erejéből táplálkozva oldom meg a tulajdonom visszaszerzését, majd elhelyezését a kabátom belsejében.
Dolgom végeztével végre a számhoz emelem a poharamat, és egy gyors mozdulattal letudom a torkomon az alkoholt, amelynek enyhe maró hatása furcsa érzést hagy maga után ajándékul. Ennek ellenére már épp nyúlnék az üvegért egy következő kör reményében, azonban félúton megakad a kezem, amint meghallom korábbi szavaim nem teljesen pontos idézését. Összevont szemöldökökkel tekintek az egyre közelebb merészkedő démonra, igyekezve megfejteni az emlékeztetés mögött rejlő hátsószándékot. Eltelik néhány másodpercbe, míg összeegyeztetem a pár perce tanúsított bizalmatlanságával a segítségemet illetően, legalábbis úgy sejtem, hogy erről lehet szó. Ettől függetlenül nem tudom, mit kíván elérni.
- Úgy vélem, hogy nem az esdeklésemre vársz - állapítom meg, hol az aljasságtól fénylő szemeit, hol pedig a gúnytól szélesre húzott ajkait vizslatva. - Ez a mondat némi korrekcióra szorul. Valahogy így kezdődne: szerencséd, hogy nem egy átlagos démon vagy… - helyesbítek, remélve, hogy megelégszik ezzel, s nem várja el tőlem, hogy olyan mélységekben kielemezzem a lényemtől idegenkedő szimpátiát egy démon iránt, amely már kényelmetlennek bizonyulna.
- Ki ez a Drake Wallenberg? - terelem a témát egy általam kiszámíthatóbbnak vélt társalgás irányába, noha elég nehéz a közönyre koncentrálnom, amikor szemérmetlenül incselkedik a tűréshatárommal. Ezúttal viszont nem rendelkezek nyomós indokkal a szájának birtokba vételére, ennek fényében nem is teszem.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Astarte
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
demon, the horseman of death ψ
☩ Posztok :
72
☩ Reagok :
46
☩ Keresett személy :
the leader of my army ψ
Kain, my right hand ψ

☩ Rólam :
☩ Képességem :
demonic powers ψ
☩ Rang :
I am Death, darlin' ψ

Vas. Okt. 23, 2016 2:58 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Cassael & Astarte
WHAT A BEAUTIFUL DAY TO HAVE A DRINK WITH AN ANGEL
Ismét el kell ismernem, hogy Cassael szavaiban van igazság. Ha az a vérengző arkangyal nem azzal indít apuci első szabadnapján, hogy vérfürdővel köszönti az emberiséget, valószínűleg sokkal jobb reklámot kapott volna az egész faj a lecsődülésük idejére. De hát ez már legyen az ő problémájuk. Legalább a halandók is megláthatták, ahogy talán maguk az angyalok is felfedezhették, hogy nem minden fekete vagy fehér. Bár ez valahol kicsit számunkra is meglepetés volt, hogy az angyaloknak sincs mindig lelkiismerete. Persze minden csoda három napig tart. Mostanra legalább valóban megtanultuk, hogy nem minden arany, ami fénylik. Hmm... Cassaellel ellentétben, úgy tűnik, én tele vagyok emberi mondásokkal és közhelyekkel.
Mindenesetre nem most van itt az ideje, hogy vitába szálljak legújabb cimborámmal a halandók tizedelésének hátrányairól és előnyeiről. Egyelőre jobb dolgom is akad, hisz a tétlen iszogatás után végre alkalmam adódik megszorongatni – mondhatni szó szerint – a vadászokat, és infókat gyűjteni a küldetésemhez. Szerintem egész tűrhetően haladok vele, amíg Cass a maga kis trükkjével félbe nem szakít. Vagyok olyan hiú, hogy azt gondoljam, képes lehetek kézben tartani a vallatás dolgot, és kiélvezni az angyal kezdeményezését is egyszerre. Egy-két pillanatig még talán megy is, de aztán az a váratlan tűz, amit őszintén ki sem néztem volna ebből az égi Isten-szolgájából, kissé magával sodor. Kezd izgalmas lenni, ahogy ajkaink játéka tovább folytatódik, a penge hangos csörrenése után pedig megérzem karjait a derekamon. Válaszképpen a kezem a hajtókájáról feljebb siklik, és ujjaim a hajába túrnak, teljesen figyelmen kívül hagyva a nézőközönségünket. Sajnos ez lesz a vesztem is. Bár a végeredményt tekintve valójában nem is jártam olyan rosszul. Mit számít egy kis sérülés, ha jól szórakozom, és közben még az információt is sikerül megszereznem, amire szükségem volt? Persze mindjárt még néhány fokozattal jobb lenne a hangulatom, ha meg is szabadulnék végre a golyótól, amelyből a só folyamatosan égeti a sebemet.
- És mi mindent tudnék még neked tanítani... - kacsintok rá jókedvűen az angyalra a megjegyzését hallva, miután kicsit kifújtam magam. Azért még mindig szükségem lenne valami eszközre, amivel megoperálhatom magam. Egyik fiókot húzom ki a másik után... Komolyan, hol tartják ezek a késeket? Az egyetlen, ami a kezem ügyébe kerül, az egy tompa élű vajazókés, azzal meg nem megyek sokra. Cassael kijelentését hallva a homlokomat ráncolva pillantok fel rá.
- Igazán? És hogyan? - vonom fel ezúttal a szemöldökeimet, aztán a tekintetem egy pillanat alatt ismét kissé bizalmatlanná változik. - Ezzel azt akarod mondani, hogy segíteni akarsz? Miért tennél ilyet? És... miért tetted korábban? - kérdezek rá, miközben bólintok az italajánlatra. Most különösképpen jól fog esni egy pohárral. És ami azt illeti, miután a korábbi beszélgetések morajait a hétalvók hortyogásai váltották fel, egy kis zenének is örülnék. Az egyik legjobb dolog az ilyen lepukkant, régi kocsmákban, a gyakran fellépő bunyók mellett, amelyek mindig szórakoztattak, az öreg zenegépek. Ideje beüzemelnünk a kicsikét a sarokban. Szerencsére már nincs ki előtt lelepleződnöm, így csak egy intésembe kerül, és a teret egy régi sláger tölti be. Ajkaim apró mosolyra görbülnek, ahogy meghallom a Bad Moon Rising első sorait.
- Engedd meg, hogy emlékeztesselek egy korábbi kijelentésedre: "Démon vagy, te ostoba" - kezdek bele elmélyítve kicsit a hangomat, és felvéve Cass hanglejtését. - "Szerencséd, hogy nem más körülmények között találkozunk, mert már elvágtam volna a torkodat." - Az hiszem, valahogy így hangzott az a mondat, de nem vagyok élő diktafon. Arcomon széles, gúnyoros mosollyal hajolok a kelleténél jóval közelebb a pult felett, szenvtelenül a képébe mászva, és kíváncsian várom, hogy vajon mi változott számára az első néhány perc óta.



Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
215
☩ Reagok :
128
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins

Kedd Okt. 18, 2016 1:42 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Astarte & Cassael
Every moment of light and dark is a miracle
Tekintetemet szánakozással telve emelem a falra tapadt vadászokra, kik úgy függenek ott, mint a díszpapírra tűzött pillangók egy elvetemült rovarimádó gyűjteményében. Akad köztük olyan, aki kitartva önbecsülése mellett, haragvással telve méreget minket, míg mások a pániktól dermedten igyekszenek megfejteni a vörös nőszemély kilétét. Arra bizonyosan már rádöbbentek, hogy nem angyallal van dolguk, azonban a további lehetőségek tárháza még igen tágas. Egészen addig, míg színpadiasan be nem mutatkozik démon társam, noha a kitartóbbak hitetlen felhorkantásait hallva úgy értékelem, hogy nem volt egészen pontos a megfogalmazás. Nos, nem az én feladatom megnyitni beszűkült elméjüket, amelyből a túléléshez szükségeltetett legalapvetőbb mechanizmusok is hiányoznak. Meglehet, eléggé erősek egy angyal likvidálására, netán egy démon kiűzésére, azonban Astarte erődemonstrációjából már rádöbbenhettek volna, hogy nem átlagos ellenféllel néznek farkasszemet.
Fejemet alig érzékelhetően megcsóválva, fordulok a Halál felé, és hallgatom okfejtését, mely Gábriel nézeteivel kíván bizonyos mértékben hasonulni.
- Nem - felelek szemrebbenés nélkül a kérdésére. - Meglehet, ha első kézből Gábriel nem szánt végig a Földön az említett haragjával, szívélyesebb fogadtatásnak örvendenénk a halandók részéről - magyarázom higgadtan. Mindezt már nem mondhatnám el a démonokról, azonban úgy vélem, hogy felesleges is volna említést tennem róla, Astarte is tisztában van a fajtájuk temperamentumával s legalapvetőbb tulajdonságaival. Amúgy is mintha egy kissé dühösnek tűnne, nem lenne tanácsos tovább korbácsolni féktelenségét.
Ezen elhatározásom előtt adózván nem szólok többet az emberek és New York kapcsolatáról, engem, kinek nem volt játszótere a Föld annak előtte, egyáltalán nem rendít meg egy város elzárkózása. S miként nagyobb megértéssel fordulok az Úr teremtményei felé, teljesen el tudom fogadni a reakcióikat egy olyan háborúra, melyet soha meg sem kellett volna vívniuk. Ezeket a vadászokat sem tudom gyűlölni, legfeljebb szánom ostobaságukat, amiért előbb választanák a halált, minthogy elhintsenek néhány információt a démon számára. Igaz, ez másrészt lenyűgöző összetartásról ad tanúbizonyságot, olyasféle kötelékről, melyet csupán hittem, hogy az angyalok is birtokolnak. Egy szó, mint száz, továbbra is kötelességemnek érzem a megmentésüket, amelyhez kissé bizarr mód egy csók asszisztál, amit magától a Haláltól lopok. Megdöbbenése nem olyan kiélezett, számomra mégis kézzel tapintható, legalábbis abban a néhány bizonytalan momentumban, mielőtt a galléromra fogva közelebb vonna magához. Itt rajtam a sor a meglepődésben, ám hiába próbálnám tagadni, pillanatok alatt átjár a hevessége, amit hasonló türelmetlenséggel viszonzok. Kezemből balga módon hagyom kihullani a pengét annak érdekében, hogy szabaddá téve, a démon derekára simíthassam tenyeremet. Szemeimet is végül lehunyom, földi tartózkodásom óta először élvezve ki egy női test közelségét, s bizony még hosszan becézgetném cseresznyeszín ajkait, ha nem szólna közbe egy fegyver jól ismert dörrenése. Szinte várom, hogy átsuhanjon testemen a golyó, azonban nem történik ilyesmi, ellenben Astarte hevesen ellök magától, és akkor már én is megszemlélhetem fájónak ható sérülését.
Aggodalom tölt el, ugyanis ezen a ponton már nem szavaznék túl sok esélyt a vadászok életben maradására, és sajnos én sem tudok többet tenni, ami nem merítené ki az öngyilkos küldetés fogalmát. Azonban a halandók azonnali halála helyett újabb erődemonstrációnak lehetek szemtanúja, talán egy utolsó esélynek, hogy korrigálják a hibáikat. Ezúttal nem szólok közbe, csupán megtörlöm nedvessé és vélhetően rúzsossá vált számat a kézhátammal, aztán szusszanva egy aprót s megkönnyebbültet, hallgatom a rettegés szülte válaszokat, amelyek sietősen távoznak torkuk mélyéről. Végül a démon kegyelmének örvendve rogynak le a padlóra, s merülnek mély álomba, remélhetőleg jó időre, ugyanis még nem végeztem az italommal.
- Tanulságos vallatás volt - állapítom meg, miközben bosszúsan morranva egyet, átlépek a ripityára tört poharam felett, és újfent helyemet foglalom a pultnál. Persze nem kerüli el a figyelmemet ivótársam összerogyása, de engem sem ejtettek a fejemre ahhoz, hogy tüstént a segítségére siessek. Valószínűleg már így is többet tűrt tőlem, mint amihez szokott, s amiképpen már megállapítottam magamban, nem rendelkezek öngyilkos hajlamokkal. Aztán meg senkinek nem fog ártani, hogyha a Halál egy leheletnyire gyengített változatával kell majd boldogulni.
- Én kés nélkül is megoldhatnám - állapítom meg csak úgy mellékesen, ugyanis eszem ágában sincs a beleegyezése… inkább a kérése nélkül cselekedni. Tehát, amíg várom a feleletét, nyugodtan kitöltök magamnak egy pohárral a whiskyből, és egy moderált korttyal igyekszem visszarázódni a békés ivászatba. - Kérsz egyet? - kérdezem ezt már teljes önzetlenséggel, miközben áthajolva a pult felett, előkaparok mögüle egy újabb poharat.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Astarte
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
demon, the horseman of death ψ
☩ Posztok :
72
☩ Reagok :
46
☩ Keresett személy :
the leader of my army ψ
Kain, my right hand ψ

☩ Rólam :
☩ Képességem :
demonic powers ψ
☩ Rang :
I am Death, darlin' ψ

Kedd Okt. 18, 2016 2:26 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Cassael & Astarte
WHAT A BEAUTIFUL DAY TO HAVE A DRINK WITH AN ANGEL
„Leledzünk egyetértésben.” Ez az angyal miket nem mond néha! De a meglehetősen költői megfogalmazáson túl be kell ismerni, igaza van. Általában a fajtájával folytatott beszélgetéseim kifulladnak úgy három mondat után, szóval számomra is már-már kellemes meglepetésnek számít, hogy micsoda összhang alakult ki közöttünk mostanra. Bár erős a gyanúm, hogy ha nem egy kocsmában akadunk össze, és nem vesz részt a társalgásunkban egy üveg jóféle whisky is, akkor ez az ismerkedés is teljesen más irányt vett volna, még egészen a legelején. Nem mintha az este folytatása nem alakulna hasonlóképpen érdekesen. Kissé magamat is meglepem vele, hogy egy apró trükkel Cassaelnek szerzek előnyt a felbukkanó vadásszal kialakult csetepatéjában, ám a válaszreakciója sem mellékes. Nem is tudom szó nélkül hagyni, hogy megmentésemre sietett, holott nem kértem rá, és nem is vártam volna, legfőképpen pedig nem volt szükségem rá. Egyáltalán mégis miért tenne ilyet? Persze azonnal megragadom az alkalmat, hogy bebizonyítsam a teremben összeverődött csürhének, nem vagyok, és soha nem is voltam egy bajba jutott lány.
- Mindenáron tudni szeretted volna, hogy ki vagyok? - Kérdezem megvető hangon a korábbi támadónktól, aki immár a falon díszeleg a többivel együtt, vérző nyakkal. Szép munka, Cass! Egy kicsit mélyebbre kellett volna mártani azt a pengét, de így sem rossz. - A Halálotok vagyok! - jelentem ki egy fél lépést téve feléjük, gunyoros mosollyal arcomon, és tudom, kissé költőien cseng, mintha az angyal stílusát próbálnám átvenni, pedig csak az igazat mondom. Még csak nem is igazán fenyegetésnek szánom. Egyszerű tény. Most, két hónap, vagy húsz év múlva, de én leszek az, aki eljön ezekért az idiótákért.
- Nem, valóban nincs ínyemre a fivéred terve, hogy végigmészárolja a földet. De ne mondd nekem, hogy amikor ilyen agyatlan tuskókkal hoz össze a sors, akik kérdés nélkül elvágnák a torkodat, nem jut eszedbe egy pillanatra sem, hogy egy részük valóban megérdemli Gabriel haragját? - vonom fel a szemöldökeimet, és enyhén Cassael felé fordulok, hogy láthassam is az arcát, miközben válaszol. A reakcióm, illetve a kérdésem alapján kicsit talán úgy tűnhet, mintha magam is az emberi bűn kiirtására szavaznék, ami természetesen nem igaz. Amire én személy szerint allergiás vagyok, az a mérhetetlen emberi ostobaság, amelyből olyan sok kijut az ilyen vadászféléknek is.
- Még hogy az ő városuk! – nevetek fel röviden, nem túl őszintén. - Negyed évszázaddal ezelőtt New York éppen olyan izgalmas nagyváros volt, mint a többi. Sőt! Az egyik kedvencem volt. Attól, hogy fogták magukat, és körülbarikádozták, még nem lesz az övéké – ingatom a fejemet a nemtetszésem jeleként. Viszont ideje munkához látni, és kiszedni ezekből a kocsmatöltelékekből, amit tudnom kell. Persze nem várom, hogy könnyen megeredjen a nyelvük, de van néhány trükk a tarsolyomban, amitől kedvet kaphatnak a csevegéshez. És Cassael ismét a lovagot játssza – kérdés persze, hogy kiét – arra biztatva a társaságot, hogy beszéljenek, de nem úgy tűnik, mintha rá jobban hallgatnának. Valószínűleg mert még mindig túl sok a levegőjük. Előrenyújtott kezem lassan, körkörös irányban mozdul a levegőben, az angyal szavai azonban kissé kizökkentenek a koncentrálásból. Idióták bizony. Bár nem hittem volna, hogy ebben is egyet fogunk ért...
Na, ha valamire biztos nem számítottam ma este, az határozottan az, hogy egy angyal rám mozdul egy fenyítés kellős közepén. Az enyhe sokktól egy pillanatra lefagyok. De ha már így alakult, a Pokolba is, kihozom belőle a legtöbbet. Végül is hányszor van alkalmam egy égivel ilyesmire? Szabad kezemmel elkapom a gallérját, közelebb vonom magamhoz, és elmélyítem a csókot, beleadva mindazt a szenvedélyt, amit ez az érdekes, veszéllyel fűszerezett helyzet, és a felemésztett alkoholmennyiség kihoz belőlem. Had tudja meg, milyen is egy démonnal csókolózni! A körülményeket tekintve, azt hiszem, egy kicsit olyannak tűnhetünk, mint Bonnie és Clyde démoni-angyali változata. Mindenesetre a terelés elég sikeresnek bizonyul Cassael részéről, mert érzem, hogy lankad a figyelmem, és azzal együtt a szorításom is a társaságon. Ez azonban nem is zavar egészen addig, amíg egy nagy dörrenés nem rázza meg a helyiséget, a golyó pedig az angyal mellett szépen elhaladva egyenesen a szívem felett fúródik a vállamba. A belém hasító fájdalomtól ordítani tudnék, de csak felszisszenek, és eltaszítom magamtól Casst. Halhatatlan vagyok ugyan, de nem sebezhetetlen, és ebben a töltényben egész biztosan só is van. Fogcsikorgatva, újult haraggal fordulok ismét a társaság felé, melynek élén az időközben kiszabadult véres nyakú a fegyvere csövét éppen rám szegezi. Mielőtt újra elsüthetné, nekitaszítom a falnak, és hamar eszméletlenül esik össze. A többiek ismét a levegőbe emelkedve lapulnak a falhoz, és valamennyinek egyszerre kell szembenéznie a saját fegyverével. Az arzenáljuk elég vegyes, tőrök, szablyák, pisztolyok, puskák, még egy kisebb nyílpuska is akad, és mind feléjük irányul.
- Ha nem beszéltek, többé nem is veszem hasznotokat – vonok vállat lazán, és bár ez a kis műsor így, sérülten, úgy érzem, minden energiámat felemészti, mégis megéri a látványt, a tekintetekbe költöző rémületet. Megtehettem volna, hogy egyszerre töröm ki mindegyik nyakát, vagy robbantom fel a fejüket, de ez így nyilvánvalóan hatásosabb, hisz ezzel kaptak még egy utolsó esélyt a beszédre.
- Én tudom, hol van Wallenberg – jelenti ki végre az egyik. - Egy külvárosi motelben rejtőzik most... - árulja el hamar egy másik, és bár a többiek lepisszegik őket, végül mégis megkapok minden infót, amire szükségem van. Mielőtt túl nagy lenne a zűrzavar, egy elmotyogott varázslattal küldöm mindet egyszerre álomba, hogy a következő pillanatban már közösen indíthassanak horkolás-koncertet, én pedig erőtlenül rogyok a padlóra. Nem mondom, hogy nem nyírtam volna ki szívesen mindet, de e percben túl gyenge vagyok ahhoz, hogy szembenézzek egy felbőszült angyallal is.
- A rohadt életbe! - markolászom a vállamat, aztán veszek egy-két mély levegőt, és újra talpra vergődök. - Kell egy kés – indulok meg imbolyogva a pult mögé. - Ki kell piszkálnom ezt a golyót, hogy gyorsabban gyógyuljak. Előbb-utóbb kilökődne magától is, de a fenének van kedve azt megvárni – motyogom magam elég magyarázatképpen, mielőtt Cassael azt gondolná, hogy egy citromszeletelővel készülök elmetszeni az álomszuszékok torkát.



Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
215
☩ Reagok :
128
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins

Vas. Okt. 16, 2016 11:10 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Astarte & Cassael
Nem állt szándékomban nevetség tárgyává avanzsálni a jó útról megtért fivéreimet s nővéreimet, mégis, ahogy Astarte jóízűen felnevet, helytelen büszkeség tölti el a bensőmet. Ritkán sikerül nevetésre bírnom másokat, ugyanis még mindig latolgatnom kell, merre húzódik a komolyság és humor egymással több helyen elegyedő mezsgyéje, tehát az effajta véletleneket gyermeki lelkesedéssel fogadom. Az iróniára és szarkazmusra egyelőre nem is pazarolnék energiát, olykor sikerül megértenem, tán még gyakorolnom is, máskor viszont körberepülhetném az univerzumot, akkor sem lennék előrébb.
- A mai estén már nem először leledzünk egyetértésben - állapítom meg, komolyságot erőltetve felfelé kunkorodni óhajtó ajkaimra, ezzel talán rontva az imént bezsebelt „sikeren”, noha mindez a feledés homályába vész a vadászok közbeavatkozásával.
Meglehet ostobaság egy ismerősi kapcsolatnak sem nevezhető valamire alapozni, főként egy démonnal, mégis úgy érzem helyesnek, hogy tegyek az érdekében, miként ő is a segítségemre tett a pengém visszaszolgáltatásával. Másodszorra végiggondolva nagyobb ostobaság, mint elsőnek hatott, ugyanis a Halálnak legkevésbé van szüksége egy angyal oltalmazására. Bár az is igaz, tettem kétélű volt, révén, hogy a pokoli teremtmény inkognitójának megtartásával a jelenlévő halandók biztonságát is megkíséreltem biztosítani.

A Vörös démon értetlen, netalántán gyanakvó pillantását közönnyel fogadom, s amúgy is ösztönös tettekre sarkall nagyszájú barátunk kissé elhamarkodott támadása.
- Tudom - felelek szemrebbenés nélkül, szélsebesen pergetve a gondolatokat az elmémben a helyzet megoldására, azonban úgy fest, hogy gyenge próbálkozásommal a megtévesztésre teljes mértékben aláástam az esélyeinket a kocsmai ivászat békés folytatására. Mi sem bizonyítja jobban, minthogy az ivó további vendégei is közbeavatkoznak, pontosabban avatkoznának, ha az általam sakkban tartott alakkal együtt nem repülnének a szemközti falhoz. Szerencsére még időben el tudom húzni a pengémet a vadász torkától - legalábbis nem hal meg -, ám felületesen még így is termetes vágás kerekedik a bőrének felszínén. Ennek fényében vetek egy elégedetlen pillantást a démoni ivócimborára, de hogy őszinte legyek, jelen esetben semmi jogom ítélkezni felette.
- Nem értelek - vonom össze a szemöldökeimet. - Magad sem pártolnád Gábriel oldalát, hát nekem sem jut eszembe ilyesmi - magyarázom, miközben leemelem a pultról a rongyot - amivel korábban a kiszolgáló törölgette le a kifröccsent italokat s egyéb szennyeződéseket -, majd körültekintően letisztítom a vért az angyalpengéről. - Ez az ő városuk, érthető a reakciójuk - mentem fel a vadászokat látszólag logikátlan cselekedetük alól, ugyanis nem hiszem, hogy számítottak volna a Halál megjelenésére és az erejére. Egy vagy két angyalt, ha nem is tudtak volna megölni, könnyűszerrel elűzték volna őket, bizonyára ők is ezzel számoltak.
- Átkozott szuka - hallatszik fel közben az első felelet Astarte kérdésére, amire csupán egy elhaló sóhajjal tudok reagálni. Feltett célom, hogy életben tarthassam ezeket az embereket, de egyáltalán nem könnyítik meg nekem. - Feleljétek meg a kérdését, s több gondotok nem lesz velünk - alkudozok többes számban, végül a Lovashoz fordulva, hogy megajándékozhassam egy sokatmondó pillantással. Persze tisztában vagyok vele, hogy a Halálnak nem parancsolhat senki, azonban egy próbát megér.
Viszont hallhatóan és láthatóan mindhiába, néhányan egyre kékülő ábrázattal igyekszenek magukba préselni némi levegőt, mielőtt teljesen képtelenné válnának a légzésre. Ismét lázas tanakodásba kezdek a lehetőségeimet illetően, amelyek közül az azonnali támadás tűnik a legösztönösebb cselekedetnek, ám mit érnék vele? Könnyűszerrel végezhet velem, s a vadászokat sem kímélné ezek után, tehát más taktika kell… Nos… azt hiszem, hogy megvan a legkiválóbb elterelő hadművelet.
- Ezek csak idióták - tudatom vele, miközben felé fordulok, remélve, hogy a kijelentésem legalább egy leheletnyire kizökkenti, éppen annyi időre, míg elé lépek, s szabad kezemmel a tarkójára fogva, egymásnak préselem a szájainkat. Biztosra veszem, hogy abban a túlfűtött filmben jobban élvezték a szereplők mindezt, de nem is a saját örömömre cselekszem. Ha nem is tudom megtörni Astarte képességeit, a koncentrációjának megzavarásával, és saját erőm bevetésével remélhetőleg a halál szélén állókat megkímélhetem, s adhatok időt nekik arra, hogy jobb belátásra térjenek az információszolgáltatást illetően.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Astarte
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
demon, the horseman of death ψ
☩ Posztok :
72
☩ Reagok :
46
☩ Keresett személy :
the leader of my army ψ
Kain, my right hand ψ

☩ Rólam :
☩ Képességem :
demonic powers ψ
☩ Rang :
I am Death, darlin' ψ

Vas. Okt. 16, 2016 1:22 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Cassael & Astarte
WHAT A BEAUTIFUL DAY TO HAVE A DRINK WITH AN ANGEL
Cassael megfogalmazására muszáj felnevetnem, és most kivételesen még csak nem is gúnyos célzattal teszem azt. Úgy tűnik, az angyalnak van humora is, még ha csak ritkán is engedi szabadjára. De el kell ismerni, a hasonlata legalább annyira igaz, mint amennyire mulatságos. Az egész fajuk tényleg úgy viselkedik, mint az ötévesek, akiket apuci magukra hagyott egy délutánra, és azonnal kapnak az alkalmon, hogy összezsírkrétázzák a falakat, kiforgassák a ruhásszekrényeket, szétszórják a lisztet a konyhában... és szépen sorjában felforgassák a házat. Hiszen úgysem látja senki.
- Nem hittem, hogy ma még ilyet mondok, de teljesen igazad van – bólintok határozottan, gesztusaimban is elismerve szavai hitelességét. Cass teljesen elfogadható ivótárs, kivétel azokban a pillanatokban, amikor épp a lebukásunk miatt aggodalmaskodik. Démonok között még sosem láttam, hogy ekkora problémát okozott volna a lelepleződés veszélye. Ellenkezőleg. Meg van az izgalma annak, amikor felfedezik a kilétünket, mindig érdekes figyelemmel kísérni a reakciókat. Persze vannak helyzeteket, amikor jobb inkognitóban maradni, amíg az adott terveinket véghez nem visszük, de arra az esetre is mindig van egy B terv, ha máshogy sülnének el a dolgok. Angyalok között viszont eddig még nem sokat mozgolódtam, pláne nem olyanok között, akiknek még megvannak a szárnyai. Mert hát a bukottak is teljesen más kategória. Ők amúgy is általában sokkal elviselhetőbbek. De tetszik, hogy ezúttal kivételes lehetőségem adódott megismerni egy szárnyast is. Ha pedig idővel túl kiábrándítóvá válna a társasága, még mindig átcsábíthatom a rossz oldalra. Oh, azt hiszem, az nagyon is tetszene...
A lassan alkoholmámorossá váló társalgásunkból és gondolatmenetemből a vadember felbukkanása rángat ki, aki az igazi kocsmai taplókat megszégyenítő bunkósággal szakít bennünket félbe, és küldi padlóra Casst. Pedig még szívesen kifejtettem volna, hogy mi is a véleményem "az arkangyalokat övező tiszteletről". Először még abban a tévhitben vagyok, hogy haláli nyugalommal végigszemlélhetem az előttem kibontakozó eseményeket, és közben kimaradhatok belőlük, ám hamar úgy alakulnak a dolgok, hogy kényszert érzek a közbelépésre, még ha csupán észrevétlenül is teszem azt. Erre Cassaelnek, úgy tűnik, az a válasza, hogy falaz nekem. Előbb meglepetten, majd összevont szemekkel meredek rá. Nemigazán értem. Vagy csak nem vagyok hozzászokva, hogy bárki ilyet tegyen értem. Démonok között nem szokás egymás segítségére sietnünk. Gondolom, részben ez az oka annak is, hogy egyedül érkeztem Mammon kiszabadítására. Az egyik legerősebb, legfontosabb szerepet betöltő pokolfajzat, és a társaink mégis mind lemondtak róla, amikor a tanácskozás során az került terítékre, hogy kit küldjön érte Lucifer. A jelenlegi érthetetlen helyzet azonban tovább fokozódik, amikor a vadász kést szegez a torkomnak, az angyal pedig ismét kész megvédeni engem.
- Megoldottam volna – jelentem ki, miután fordult a kocka, és a támadónk nyaka van kitéve egy penge cirógatásának. Már nem is igazán tudom, hogy a fennálló helyzet számomra szokatlan és meglepő, vagy leginkább sértő-e. De nem is sokat tűnődöm ezen, mert a feszültté váló jelenet hatására a teremben tartózkodók többsége szinte egy emberként indulnak felénk előkapva fegyvereiket. Sóhajtok egyet, majd a kezemet előre lendítve repítem mindet a szemben levő falnak. Ennyit arról, hogy nem kell lelepleznem magam. Egy gyengébb, fiatalabb démonnak talán kissé nehéz feladat lenne egyszerre egy tucatnyi vadászt falnak szegezni, számomra azonban ez gyerekjáték. Valójában még arra is marad erőm, hogy a kevésbé szimpatikusakból lassan, szolidan a levegőt is kiszorítsam.
- Amikor ilyen idiótákkal nézel szembe, nem szoktál elgondolkodni rajta, hogy Gabriel fivérednek talán igaza van? - pillantok oldalra Cassaelre érdeklődve, a kezemet azonban természetesen továbbra sem engedem lejjebb. Aztán ismét a díszes társaságra pillantok.
- Nos... nem így terveztem, de ha már így alakult: halljam, ki mit tud elmondani Drake Wallenbergről? - teszem fel a százmillió dolláros kérdést. Aki válaszolni tud, talán nyerhet is valamit. Mondjuk az életét.


Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
215
☩ Reagok :
128
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins

Kedd Okt. 11, 2016 12:02 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Astarte & Cassael
Manírkészletem egyik alapkövéül szolgáló szemöldökvonással fogadom hosszú távlatokba mutató tanácsát az arkangyalokra vonatkozóan; mintha az olyan egyszerű volna. Úgy hiszem, ezt még ő sem gondolja komolyan, elvégre ha lenne bárki, aki jobb belátásra téríthetné az Úr legelső gyermekeit, már rég nem háborúznának egymással.
- Erre legföljebb Isten lenne képes. Nélküle olyanok, mint a gyerekek szülők nélkül, ha otthon hagyják őket egyedül. Láttam már ilyen gyermekeket - teszem hozzá, ugyanis nálam ez egyáltalán nem minősül alapvetésnek. - Talán mégsem különbözünk annyit a halandóktól - sóhajtok fel gondterhelten s lemondóan, ugyanis a fajtársaim okozta zűrre összpontosítani olyan, mintha belevetném magamat egy tornádó közepébe, s még az is kíméletesebb hatásokat gyakorolna rám. Ezen ráadásul nem segít sokat Astarte vélhetően megjátszott kifakadása szerény megjegyzésem nyomán a felelőtlenségünket illetően. Néha egészen könnyedén megfeledkezek a fúria démon voltáról.
- Csupán a tényeket közöltem - pillantok rá enyhe hitetlenkedéssel egyetemben. Inkább szántam szavaimat figyelmeztetőnek mindkettőnk számára, semmint fenyegetésnek, na meg, ha őszinte kívánok lenni önmagamhoz, nem szívesen hagynék itt csapot-papot egy szabály miatt, amelyet én is könnyűszerrel megszegtem. Siralmas belátni, sőt, egészen kiábrándító, de már rég nem esett alkalmam ilyen közvetlen társalgásra. Angyaltársaimnak inkább szolgálok vigaszul, vagy éppen menekülni kényszerülök előlük, azonban ilyen kötetlenségben s kívülálló szemléletmódban még nem volt lehetőségem megtárgyalni a világ helyzetét senkivel. Hová jutottunk, hogy a Halál mellett nagyobb kényelmet érzek, mint viaskodó fajtársaim mellett? Remélem, hogy az Úr mindenlátó szemei most messzire kerülnek engem. - Sehova sem terveztem menni - teszem hozzá végül, mielőtt ismét a felespohár fenekére nézhetnék, illetve, mielőtt folytatnánk a társalgást feljebbvalóimról.
- Talán elfogadná, talán nem. Valószínűleg nyitott lenne a lehetőségre, de egy vezért mindig a követői határoznak meg. Az arkangyalok nagy tiszteletnek örvendenek, s vakon követik őket a katonáik, ám a démonokkal való üzérkedés meglehet, hogy bizonytalanságra sarkallnák őket. Tétovázásból jó még nem született - magyarázom neki a meglátásaimat, persze az igazságot csupán akkor tudhatjuk meg, ha eljön annak az ideje. Addig puszta spekuláció mindez, legfeljebb az esélyekről indíthatunk vitát. Ám őszintén? Jómagamat a többi angyalhoz mérten viszonylag szabados felfogásúnak ítélem, s még én is a fejét vettem volna a démonnak első reakció gyanánt. Röghöz kötött fivéreim s nővéreim ezek fényében hogyan tudnák megemészteni a kezük ilyen módon történő bemocskolását?
Nos, ezekre a kérdésekre nem most fogom megkapni a választ, de felvetni sem tudnám Astarténak, ugyanis a vadászok felismerése közbeszól.
Egyáltalán nem övezi öröm a fejleményeket a részemről, mindenesetre nem teszek meggondolatlan lépéseket, sőt, kihasználom a démon nyerte időt a stratégiám kidolgozására. Vagyis használnám, azonban a valójának letagadása némi váratlansággal szolgál, noha számíthattam volna ezen lépésére. Miért is hagyná veszni a maga küldetését s inkognitóját, ha csupán az enyém lepleződött le? Amúgy is kétségbeesett lépés volna egy démon közreműködésére hagyatkozni, így már éppen kelnék fel a padlóról, amikor is visszacsúszni érzem a pengémet a kabátom belsejébe. Nyilván nem kelt önálló életre, s legutóbbi tudomásom szerint az ivóban rajtam kívül nem tartózkodik egyéb angyal, hogy a segítségemre legyen, tehát egyedül Astarténak tulajdoníthatom a segítségnyújtás effajta módját. Ami őszintén meglepő. Fel is emelem rá a tekintetemet, miközben felegyenesedek a padlóról, majd kézügybe helyezem az angyalpengét, hátha akad felszereltebb vadász is a társaságban. Ha leleplezőm rendelkezett volna egyel, bizonyára nem pazarolta volna az időt a kikérdezésünkre.
- Igazat mond - szólok közbe, igyekezve kamatoztatni a nemrég szerzett tudást a megtévesztésről, bár attól tartok, hogy nem rendelkezek olyan hatalmas meggyőző erővel, mint a Halál, mert a férfi arca nem, hogy nyugodtabbá válna, hanem mélyülő barázdák szánkáznak végig izzadságtól fénylő bőrén.
- Na persze. Majdnem bevettem a rizsádat, na csicseregj, ki a franc vagy te?! - esik neki a vörös démonnak, amint korábbi barátiasságát fitogtatván kést szegez a pokoli teremtmény torkának. Nem igazán gondolom végig a lépéseimet, az ösztöneim hajtanak, mikor egy, a halandók által szempillantásnyinak érzékelt momentum alatt az alak mögött termek, s én is megsimítom a torkát az angyali fegyver kristályosan fénylő élével.
- A magad érdekében jobb, ha visszavonulsz - suttogom a füle mellett, igyekezve sulykolni magamba, hogy ostobának tetsző lépésem az ember védelmét szolgálta, s nem az ivócimbora kisegítését.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Astarte
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
demon, the horseman of death ψ
☩ Posztok :
72
☩ Reagok :
46
☩ Keresett személy :
the leader of my army ψ
Kain, my right hand ψ

☩ Rólam :
☩ Képességem :
demonic powers ψ
☩ Rang :
I am Death, darlin' ψ

Vas. Okt. 09, 2016 11:08 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Cassael & Astarte
WHAT A BEAUTIFUL DAY TO HAVE A DRINK WITH AN ANGEL
Azt hiszem, Cassael azzal, hogy elfogadja a tanácsomat, jobban meglep, mint az este folyamán bármi más. Ki gondolta volna, hogy ez az angyalka, aki a beszélgetésünk elején még sorozatosan nevezett ostobának, és sütött róla a megvetés irányomban, végül bármit is komolyan megszívlelhet, amit mondok neki. Ez a kis iszogatás, azt hiszem, mindkettőnk számára érdekesen és nem várt módon alakul. Nálam legalábbis egyáltalán nem szokás ilyen mélyen szántó beszélgetéseket folytatni a fajtájával, de hát a kivétel erősíti a szabályt. Egyébként pedig manapság semmi sem úgy megy, ahogy azt több ezer éven át megszokhattuk. Az egész világ a fejére fordult. Ehhez képest talán az egyik legkevésbé furcsa dolog az, hogy képesek vagyunk meginni egymás mellett egy pár italt anélkül is, hogy egymás torkának esnénk. Igazából Cassael egész tűrhető és szórakoztató beszélgetőtárs, függetlenül attól, hogy néha olyan, mint aki tényleg a Marsról jött – mint ahogy azt gyakran állítják a férfiakról idefent.
- Akkor talán érdemes lenne az arkangyalokat jobb belátásra bírni, és emlékeztetni őket, hogy mi is a dolguk – vonok vállat, mintha ez ilyen egyszerű lenne. De ha jól sejtem, ha ez tényleg így menne, akkor eleve nem lenne szükség a háborúskodásra. Ó, ha Ashtaroth hallaná, hogy a háború ellen beszélek. Igazából nincs kifejezetten ellenemre az, hogy az égiek egymásnak esnek, sőt, az általuk okozott káosz sem zavarna alapból. Az viszont egyáltalán nem tetszik, hogy mit is kockáztatnak ezzel. Az egész emberiség a tét, melynek sorsa felett bizony nem csak nekik lenne joguk dönteni.
- Na ne mondd! Igazán? Megszegtük a szabályaidat? - kérdezek vissza meglepettnek tűnve. - És akkor most mi lesz? Csak úgy faképnél hagysz? - görbülnek lefelé ajkaim. Persze, volt egy-két feltétele arra vonatkozóan, hogy is fog zajlani a beszélgetésünk... én pedig, hoppá, megfeledkeztem róla. Ahogy ő is. És akkor mi van? Nem úgy tűnik, mintha csak kényszerből maradt volna itt eddig, főleg úgy a második pohár ital óta nem.
- Azt mondod, Michael nem lenne hajlandó elfogadni a segítségünket akkor sem, ha az általa hőn szeretett és védelmezett emberek sorsa a tét? - fordítom meg Cassael kérdését azonnal kérdő tekintettel, felvont szemöldökkel. Gabrielből az eddigi tapasztalataim alapján kinéznék ilyen szintű makacsságot, de Michael? Egyelőre úgy tűnik, ő viselkedik ésszerűbben, és meglehet, ebbe az ésszerű kategóriába beletartozik az is, hogy elküld bennünket a fenébe, viszont ha tényleg van egy kis sütnivalója, beláthatja, hogy velünk az oldalán jobban járna. Ezen most mindenesetre nem akarok túl sokat filózni. A whisky és a nagy elmerengések együttesen sosem jelentenek jót. Akkor inkább újratöltöm a poharam... vagyis jelen esetben kivárom, hogy az angyali cimborám megtegye helyettem, aztán megemelem felé az italt, és már kortyolom is.
A következő pillanatban azonban váratlanul félbeszakítanak bennünket. Egy megtermett őstulok izomból rántja magával, majd taszítja földre Cassaelt. A poharammal a kezemben fordulok érdeklődve a jelenet felé, lábaimat kecsesen keresztbe téve helyezkedek el kényelmesen, a kibontakozó műsort figyelve. Egyik felem lelkesen áll a dologhoz azt mondva: na végre, egy kis izgalom. A másik felem azonban ennél kissé bosszúsabb, nem örül ennyire a fejleményeknek. Ez a bunkó vadász megvárhatta volna, amíg sikerrel járok a nyomozgatásommal, aztán szívesen kivettem volna én is a részemet a balhéból. Így viszont hagynom kell Cassaelt kinyuvadni - hacsak nem tér el a korábbi álláspontjától, és hajlandó bemocskolni a kezét, hogy magát védje -, és még csak meg sem negyedelhetem a kocsmában tartózkodókat, ha nem akarok lebukni idő előtt.
- Ez most komoly? Madárnak nézel? - fordulok a tagbaszakadt felé egy undorodó fintorral, ami valljuk be, elég hitelesre sikeredik. Bár szerintem amúgy is hamar rá fog jönni, hogy nincs bennem az ég világon semmi angyali. Azt meg aligha néznék ki belőlünk, hogy egy angyal egy démonnal barátkozik. Valljuk be, ez ritka véletlen, és talán ez lesz most az én szerencsém.
- Még csak nem is sejtettem, hogy a fickó angyal – ingatom a fejemet. - Azt hiszem, berozsdásodtam. Vagy csak... sok volt az alkohol – bökök az üveg felé, melynek tartalma már igencsak megcsappant, ám amíg a gesztusaimmal és szavaimmal lefoglalom a férfit, az elmém erejével visszairányítom az angyalpengét Cassael kabátja alá, egyrészt hogy ne legyen szem előtt, másrészt hogy a keze ügyében maradjon. És hogy miért teszek ilyen ostobaságot, miközben épp az előbb fogalmaztam meg magamban, hogy lazán végignézném az angyal halálát? Talán mert közlékeny vadászokat jóval egyszerűbb találni ebben az átkozott városban, mint angyali ivócimborákat.


Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
215
☩ Reagok :
128
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins

Pént. Okt. 07, 2016 10:52 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Astarte & Cassael
Végtére is van igazság abban, amit Astarte megfogalmaz az emberekről, legalábbis a naiv hiszékenységüket illetően. Milliárdnyian hitték már azelőtt Isten és az angyalok létét, hogy kirobbant volna ez a sajnálatos háború, melynek folytán kénytelenné váltunk felfedni magunkat. Márpedig olyasmit hinni, mélyen és rendületlenül, amelynek létét semmi sem igazolja, valóban naivnak tetszik. Vajon én is az lennék, amiért mindenáron hajszolom az Urat? Nehéz magamat az egyszerű földi halandókkal összehasonlítani.
- Nos… megjegyzem a tanácsot - tekintek a démonra enyhén összehúzott szemhéjaim mögül, ugyanis a Haláltól tanulni? Még egy hozzám hasonló, eltévelyedett angyalnak is bizarr tapasztalás, noha senki sem aggathatja rám ezek után a szűklátókörű jelzőt. S mégis kinek lenne joga pálcát törni felettem, mikor megannyian a sajátjaim közül is épp annyira romlottak, mint a Pokol szolgái?
- Pff… - fakad ki belőlem az első ösztönös és őszinte reakció a kérdése nyomán. Nyomatékot adva a remény teljes hiányának, illetve a helyzet képtelen voltának, megforgatom a szemeimet is, mielőtt egy mély sóhajt hallatva végre válaszra nyitnám a számat. - Az Úr legelső teremtményei az arkangyalok… Ők következnének a sorban, de tekintve, hogy ők maguk robbantották ki mindezt… - hitetlenkedő, gyengéd mosollyal rázom meg a fejemet, ugyanis kiváltképp röhejesnek tetszik ez az egész állapot. Egy-két hozzám hasonló szakadárt leszámítva mindenki cselekszi a neki elrendeltetett feladatot, a dominósor tökéletesen omlik össze. Nem… az angyalok maguk ezt a helyzetet nem fogják tudni rendezni, egyre mélyebbre és mélyebbre ássák magukat a kárhozat felé. Bármiképpen is legyen, a gondolataimban nem merülhetek el túl mélyen, hála a mellettem tanyázó démonnak.
- Remélem tudod, hogy már többedszerre megszegtük a kitételeimet - pillantok rá közönyös ábrázattal, elengedve a fülem mellett türelmetlen magyarázkodását. Leszámítva a végét. - Néha nézek tévét. Az az Oprah show egész mókás szokott lenni - állapítom meg, miközben nyúzottan a pultra könyökölök, tenyerembe pedig az arcom oldalát simítom. Meglepő lenne, hogy épp a Halál ne tudná, miként kell elvenni mások életkedvét, azonban a társalgásunk elején valahogy nem számoltam azzal, hogy effajta irányt fog majd vetni a beszélgetésünk. Nem is tervezem tovább cifrázni önnön problémáimat, úgy vélem, épp eleget hallott belőle, viszont a démonok helyzete még igen csak új és ingatag terep. Ennek okán csendben végighallgatom, és sűrűn töltögetem újra a poharamat, esetleg poharainkat, ha ő is tartja az ivótempómat.
- Kivételesen nem a ti fajtátokat érte a megjegyzésem - tisztázom első körben, annak ellenére, hogy ez is megfordult a fejemben. Mindazonáltal a szavai nyomán, ha nem is vetett akkora fordulatot a véleményem a démonokról, azért el kell ismernem, hogy ösztönös utálatunk végett keveset tudunk a természetükről. Bár ez bizonyosan kölcsönös, ők is épp annyit látnak belőlünk, amennyit szeretnének. - Szerinted az angyalok képesek lennének félretenni az önbecsülésüket, és démonokat fogadni maguk mellé? Vált vállnak vetve harcolni velük? Manapság már egymást sem állhatják - horkanok fel, rögvest ezután pedig újabb pohárnyit tudnék le magamban a whiskyből, ha valaki nem ragadna vállon, és fordítana maga felé.
- Már egy ideje figyellek, angyal - szegezi nekem a leleplezést, ám én csupán a földre hullott pohár árva szilánkjait tudom figyelni, amelyek között ott csurog a drága, borostyánszín ital, mi egyenesen a testemnek lett teremtve.
- Kár volt a whiskyért - állapítom meg összevont szemöldökökkel, s csak eztán realizálom úgy igazán, hogy az egyik vadász tényleg leleplezett. Ráadásul nem fogadja jól a „mellébeszélésemet”, legalábbis erre tudok következtetni abból, hogy a következő pillanatban felránt a székből, és fordítva egyet magunkon, barátian a földre dob. Megvallom, az utóbbi néhány pohár ital már nem kellett volna, mert az egyensúlyom már nem az igazi. Azért egy asztalban még meg tudok kapaszkodni, viszont az angyalpengém menthetetlenül kicsusszan a ballonkabátom belsejéből, a dermedt csendben pedig fájóan éles hangot hallat, amint a kőpadlót csókolja.
- Hé te! Te is valami átkozott szárnyas vagy?! - fejemet az előbbi férfi felé fordítom, aki most a démont vonja kérdőre, kézügybe készítve egy kést, mintha számítana bármelyikünk ellen is valamit.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Astarte
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
demon, the horseman of death ψ
☩ Posztok :
72
☩ Reagok :
46
☩ Keresett személy :
the leader of my army ψ
Kain, my right hand ψ

☩ Rólam :
☩ Képességem :
demonic powers ψ
☩ Rang :
I am Death, darlin' ψ

Vas. Okt. 02, 2016 2:45 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Cassael & Astarte
WHAT A BEAUTIFUL DAY TO HAVE A DRINK WITH AN ANGEL
Csupán a homlokomat ráncolom Cassael értetlenkedésére. Én pedig azt nem vágom, mit nem lehet ezen felfogni. A legtöbb vadász egy ostoba fajankó, de úgy egészében az emberek többségének eszén sem olyan nehéz túljárni, ha valaki eléggé ismeri már a természetüket. Persze a legtöbb tapasztalt démonnak az efféle ravaszság már a vérében van, hiszen, mondhatjuk úgy, ebből élünk. A halandók átveréséből, megkísértéséből, tőrbe csalásából, és az alkukból, amire rábeszéljük őket. De hát gondolom, az az angyaloknak, akik a megtévesztés és hazudozás fortélyait korábban még nem volt alkalmuk igazán elsajátítani, vagy használni, valahol érhető, hogy mindez magas lehet. Haha! Mindent el lehet valahol kezdeni.
- Úgy vannak összerakva, hogy naivan hiszékenyek legyenek. Csak ismerni kell a természetüket, és egy kis gyakorlással elérheted, hogy bármikor a tenyeredből egyenek – kacsintok rá bátorítás gyanánt. Ezzel meg is lesz a napi jó cselekedetem: megtanítok egy angyalt taktikázni.
Őszinte érdeklődéssel hallgatom Cassael élményeit atyja „kicsapongásairól”, majd a kifakadását testvéreit illetően, és közben el is fojtok egy mosolyt. Kivételesen „Isten ments”, hogy bármiféle gúnyosnak ható magatartással elvegyem a kedvét a további panaszkodástól. Had öntse ki szegény pára a szívét nekem. Bizony, az angyalok mind botrányosan viselkednek. Ebben még én is egyet tudok érteni vele. A helyében én is szégyellném a társait.
- És atyátokon kívül nem létezik senki más, aki jobb belátásra bírhatná őket? - fogalmazom meg hangosan is a bennem felötlő kérdést. Az égi seregek egyik fele eszeveszett módon szétbarmolja a földet, a többiek meg bujdosnak, meghunyászkodnak, „próbálnak beilleszkedni”, vagy „saját küldetésre mennek”, és várják, hogy hazatérjen a tékozló apu. Szánalom! Komolyan nincs senki, a nagyfőnökön kívül, aki rendet tudna csinálni?
- Édes angyalom, te komolyan mindent szó szerint veszel?! Persze, hogy nem vagy vadászkutya, te szerencsétlen. Ez is csak egy kifejezés. Ha el akarsz vegyülni a földön, az emberek között, beszélj úgy, mint az emberek. A fajtájuk imádja a különféle szójátékokat. Azt ajánlom, olvass többet, vagy még jobb: nézz tévét! Talán ragad rád valami – sóhajtok fel a szemeimet forgatva. Még a végén tényleg nekem kell megtanítanom neki, hogyan legyen emberi. Olyan, mintha egy barlangból szalajtották volna. Ami bevallom, valahol egészen szórakoztató... de néha meg egyenesen bosszantó.
A nagy „Keressük meg az Urat!” projekt, a válaszai ellenére sem győztek meg kimondottan arról, hogy ennek az egésznek túl sok értelme lenne. Az egésznek milliónyi buktatója van, először meg kellene találnia az öreget, aztán nyilván felteszi majd azokat az irtó fontos kérdéseit, de mi a garancia, hogy nem maradnak megválaszolatlanul? Vagy hogy meg tudná győzni a visszatérésre? Elvileg a nagyfőnöke most is mindent lát, nem? Ha akarna, bármikor újra felbukkanhatna, de láthatóan magasról tesz az egészre. Mégis valahol egészen figyelemreméltó, hogy Cassael ennyire hisz a saját tervében, az akadályok ellenére is. Jobb, mintha egyes testvérkéihez hasonlóan ő is csak rejtőzne, és nem tenne semmit a közelgő katasztrófa ellen.
- A pultra is teheted a borravalódat – fojtok el egy újabb sóhajt. Szegény fogyatékos angyalnak komolyan mindent a szájába kell rágni. Én mindenesetre nem bánnám a farzsebes verziót, persze ahhoz meg kéne várni, hogy a srác kidugja az orrát a pult mögül. Például amikor elmegy összeszedni az üres poharakat... Bár amúgy sem terveztem fizetni. Mi másra való egy talpig úriember, vagy úriangyal ivótárs, ha nem arra, hogy rendezze kettőnk helyett is a számlát?
- Tehát, ha jól értem, azt határozottan kinézed belőlünk, hogy közbe fogunk avatkozni, de azt nem, hogy hajlandóak lennénk szövetkezni, még akkor sem, ha ez a mi érdekünket is szolgálná? - teszem fel a milliós kérdést, színlelt közömbösségemet egy futó mosollyal megtörve. - Ez a baj veletek, égiekkel, hogy ennyire egysíkúnak véltek bennünket. Pedig nem csak hogy ravaszak vagyunk, de jóval többféle érzésből vagyunk összegyúrva, mint képzelnétek. Az persze megint más kérdés, hogy mely érzelmek kapnak nagyobb hangsúlyt. De vegyük csak az én munkámat... Sokan vélik úgy, hogy valójában az Úrnak dolgozom... és valljuk be, nélkülem a Menny is kongana az ürességtől. - Az megint más dolog, hogy a saját érdekem a Pokol malmára hajtani a vizet, mégis tény, hogy nélkülem nincs egyensúly, és valójában nemigen válogathatok, hogy jó vagy rossz lelkeket ragadok el. Nem úgy lettem megteremtve, és én ezzel tisztában is vagyok. Azt azonban mindig érdekesnek találtam, hogy a tollasok ezt általában nem így látják, ahogy szerintem sok más dolgot sem látnak tisztán.


Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
215
☩ Reagok :
128
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins

Csüt. Szept. 29, 2016 3:39 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Astarte & Cassael
Amennyiben lehet hinni méreggel átitatott szavainak, úgy kötve hinném, hogy valóban megbontaná az ivó viszonylagos békéjét, elvégre azzal elvágná a kíváncsisága elől az utat. Persze ettől függetlenül még dönthet úgy, hogy mégsem vagyok neki olyan érdekes, de remélem nem számít rá, hogy meg fogom vívni a csatáit. A lebukásunk esetén akkor sem védhetném meg az embereket, ha minden erőmmel arra összpontosítanék, hiszen a szemükben én sem vagyok több egy ellennél. Egy szó, mint száz, figyelmen kívül hagyom csipkelődéseit, s inkább koncentrálok a számomra érdekfeszítőbbnek bizonyuló témára.
- Nem egészen értem, hogyan hagyhatják magukat becsapni - jegyzem meg némi értetlenkedéssel, igaz, számomra már az is megfejthetetlen, hogy miért hazudnak egymásnak a halandók, vagy, hogy a különböző hazugságaikat milyen okkal szentelik fel. Mintha lenne különbség közöttük, ugyanis a végeredmény s a negatív kicsengés minden úton ugyanaz marad. Szerencse, hogy az Úr megleléséhez nincs szükségem az emberek átverésére, elvégre, aki bármiféle csodát tapasztal, általában önzetlenül s kérés nélkül számol be róla. Újabb példázata annak, hogy Isten tettei őszinteségre sarkallnak bennünket.
- Például, ám voltak egyéb esetek is, melyek még számotokra is újdonságként hatnának. Természetesen mindezekről nem áll módomban beszámolni, de a tapasztalatokat vizsgálva és elemezve úgy hiszem, van még esélyünk a meglelésére. Ahogyan arra is, hogy épp egy ilyen kocsmában élvezze teremtéseinek társaságát - magyarázom csöndesen. - Úgy hiszem, csalódott bennünk. Úgy értem bennünk  - célzok itt az angyalokra, miközben a mellkasomat böködöm a mutatóujjammal. - Szerinted vágyná a látványunkat, netán a társaságunkat? Még én is röstellem fivéreimet és nővéreimet - folytatom tovább, hátha összetettebb képet kap a feltételezésemről. A halandók az ő kívánságára váltak ilyenné, bennük csalódni már aligha tudna, de mi? Bizonyára állandó jelleggel szomorúsággal töltenénk meg a szívét.
Astarte mindenesetre újfent s kéretlenül kiemeli a lényeget, amely arra emlékeztet, milyen óriási fába vágtam a fejszémet. Ám inkább bukjak el céltalannak ható küldetésem alatt, minthogy beálljak Mihály, netán Gábriel oldalára.
- Nem, egyáltalán nem vagyok vadászkutya - hunyorítom enyhén a szemeimet, értetlenkedésem halovány árnyékaként, majd leplezetlen szemforgatással hallgatom újabb kérdéseit. Nem válik kedvemre a faggatózása, igaz, a válaszaimból túl sok előnye nem származhat. Talán elsőre még örvendhettek az Úr távozásának oltárán, de mint volt szíves tudatni velem a Halál, a kialakult helyzet még a démonoknak sem kedvező.
- Először is válaszokat kapok. Hogy miért, és mi lesz ezután… S bár kötve hinném, hogy felbőszült testvéreim hinnének a szavamnak, talán megállítaná őket a lehetőség, miszerint az Úr végig csak próbára tette, vagy pusztán figyelte őket - tűnődök el, mert igazából még nem merültem el effajta részletekben. Már annak is örvendeznék, ha megtalálnám Atyánkat, minden más eltörpül eme feladat s óhaj mellett. Viszont a hitem erős, és úgy vélem, ez az egyetlen kulcs a megleléséhez.
Persze ez nem könnyíti meg az út közben felmerülő viszontagságokat, vagy a hitetlenek igyekezetét az eltántorításomra, s bizony ezen gondolat nyomán végkép úgy érzem, hogy szükségem lesz némi italra. Fájó bevallanom, de ezúttal jól jön a démon az oldalamon.
- Én csupán rendelni akarok - vonom meg az egyik szemöldökömet, majd csendben figyelem, ahogy Astarte elemel egy üveget a pult mögül. A biztatása nélkül is kifizetném az alkoholt, bár a silány kiszolgálás némi igazságszolgáltatást kívánna… - Mégis miért tennék ilyet? Borravalót a megfelelő kiszolgálás ellenében nyújtunk, bár arról nem tájékoztattak, hogy a farzsebükbe kell csúsztatni - tekintek magam elé néhány pillanat erejéig, míg eltöprengek a lehetőségen, aztán az újratöltött poharamra vetem a tekintetemet, s gondolkozás nélkül emelem a számhoz, hogy letudhassam a torkomon a tartalmát.
- Már csak az a kérdés, Mihály oldala ezt hogyan fogja fogadni. Úgy hiszem, ebből egy háromfrontos háború fog kerekedni. Még több emberélet, ugyanúgy helyben toporgás - osztom meg vele az észrevételeimet, mert se az angyalokból, sem a démonokból nem nézném ki, hogy közösködnének egymással egy jobb cél érdekében.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Astarte
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
demon, the horseman of death ψ
☩ Posztok :
72
☩ Reagok :
46
☩ Keresett személy :
the leader of my army ψ
Kain, my right hand ψ

☩ Rólam :
☩ Képességem :
demonic powers ψ
☩ Rang :
I am Death, darlin' ψ

Szer. Szept. 28, 2016 12:50 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Cassael & Astarte
WHAT A BEAUTIFUL DAY TO HAVE A DRINK WITH AN ANGEL
Halkan felnevetek azon, ahogy a szavaimat megfordítva szépen visszavág. Azt hiszem, ez egy pont oda. Megvonom a vállam.
- Mi tagadás, kevésbé bántam volna leleplezni magam előttük, ha cserébe sikerül téged kellemetlen szituba kevernem – vigyorodom el. Végül is ha ezek előtt lebukom, és el kell intéznem őket, mégis vajon mennyi időbe telne találnom egy csapat másik vadászt ebben a városban, akiket kifaggathatok? Persze nekem sem hiányzik a bonyodalom most, de ha bajba sodorhatok vele egy tollast, talán megkockáztatnám. - De ki tudja, talán még lesz rá lehetőségem valamikor – pillantok rá olyan végtelenül pimasz mosollyal, ami azt sugallja, hogy máris milliónyi más ötletem van. Egy másik alkalomra...
- Körbekérdezem őket. Olyasmi – bólintok sejtelmesen. - Ezek a fickók, akármilyen okosnak is hiszik magukat, bármikor bedőlnek egy csábos mosolynak, főleg ha valaki jól ért a nyelvükön, és könnyen el tudja hitetni velük, hogy közéjük tartozik. - Ezekben a pasasokban van egyféle sötét agresszió, harag, bosszúvágy, na meg jó sok tesztoszteron és bizonyítani vágyás. Nem olyan nehéz elvegyülni közöttünk, ugyanakkor kitűnni, és elérni, hogy jelen esetben nekem akarjanak bizonyítani, és nekem akarjanak segíteni megtalálni valakit.
- Besokall? - vonom fel a szemöldökeimet meglepetten. Hát nem pont erre a válaszra számítottam, elismerem. - Az özönvízre gondolsz? - tapogatózom, csak hogy megértsem, mire is céloz. Lehet, hogy a nagyfőnök már máskor is lelépett? Vagy rosszabb pillanataira neki is van odafent egy csinos kis kínzókamrája. Háhh, meg sem lepődnék már. Sokkal érthetőbb lenne, kiről vett példát Lucifer, meg a mostanában elszabadult többi ámokfutó angyala. - Ki gondolta volna, hogy Istennek ilyen gyengék az idegei – teszem végül hozzá megjátszott csodálkozással. Az agymosás témával viszont, úgy tűnik, olyan érzékeny pontra tapintottam, amire nem is gondoltam volna.
- Na igen, a testvéreid az utóbbi időben nem viselkednek éppen túl... angyalian. - Ebben legalább mindketten egyetérthetünk. Meglepő, ugye? A bizalmas kis susmogásunkból közben lassan kiderül, hogy a drágának valójában nincs is semmiféle terve arra, hogyan találja meg a szökésben levő urát.
- Hát nem vagy egy kimondott született kopó, nem igaz? - Ajkaim széle ismét gunyorosan kunkorodik felfelé, de most egyelőre mellőzöm a további beszólásokat. - Jól van, akkor hagyjuk a hogyan-t, és térjünk át a miért-re? Mi értelme van ennek az egésznek? Mire számítasz, mi fog történni, ha megtalálod? - faggatózom tovább. Valamiért igazán felkeltette az érdeklődésemet ez a „vadásszuk le Istent” téma, és nagyon is kíváncsi lettem, hogy mégis mi kellene, hogy kisüljön ebből. Az meg csak a hab a tortán, hogy Cassaelt érezhetően érzékenyen érintik a kérdéseim. És még a pultos is magasról tesz szegényre. Egyet se félj, angyalom, majd én szerzek feszültségoldót! Mi sem lehet nagyobb móka egy ilyen szép, verőfényes délutánon, mint felbosszantani, majd leitatni egy égi teremtményt.
- Az a sejtésem, hogy a kis szöszi sokkal inkább az esete, mint te, szivi – jelentem ki, majd felállok a bárszékem alsó karimájára, és behajolva a pult mögé, elcsórok egy üveg whiskyt magunknak.
- Ne aggódj, később még lesz alkalmad kifizetni – kacsintok Cassre, miközben töltök belőle mindkettőnknek. Fogadni mernénk, hogy az ártatlan kis lelke nem viselné jól a lopott ital fogyasztását. Nem úgy az enyém! - Sőt, még busás borravalót is dughatsz a srác farzsebébe – nevetek fel röviden, amit az üveg halk koccanása kísér, ahogy a pultra helyezem, kettőnk közé.
- Hát... ezek a nagy döntések nem csak rajtam állnak, de... valakinek előbb-utóbb meg kellene állítania Gábrielt, mielőtt lerombolja apuci teljes kártyavárát, nem igaz? - pillantok az ivócimbire a véleményét várva.


Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
215
☩ Reagok :
128
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins

Kedd Szept. 27, 2016 8:21 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Astarte & Cassael
Ha nem értékelném valamennyire igyekezetét az általam kényesnek vallott kifejezések elkerülését illetően, mély sóhajjal, és egy hosszú, türelmetlen pillantással ajándékoznám kérdését, így viszont a lefordított üvegpoharamat bökdösöm a mutatóujjammal csupán, vagy épp tologatom jobbra-balra.
- El sem tudod képzelni, mennyire - szavaimat hitetlen nevetés követné, de vállaim enyhe rázkódásán kívül nem történik több, legfeljebb egy jó adagnyi levegő préselődik ki belőlem fújtatás formájában. Egy démon semmit nem tesz vajmi alantas ok nélkül, miért éppen a Halál lenne ebben kivétel? _Pont_ a Halál… - Valóban? - vonom meg az egyik szemöldökömet, miközben a szemközti, üvegezett szekrénysorra fordítom pillantásomat, hol kétkedő és megfáradt arcképem tekint vissza rám jó néhány alkoholt tartalmazó üveg társaságában. - Nemrég mintha nem érdekelt volna annyira a feltűnés - jegyzem meg epésen, erőteljes kényszert érezve aziránt, hogy a pultos ugráltatása helyett magamhoz intsek egy whisky-s üveget, és annak tartalmán függjek, míg a démon a társaságomat képezi, ám tekintve, hogy ezzel a szó szoros értelmében szembeköpném a törekvéseimet a figyelem elkerülésére, inkább nyugton maradok. Legalábbis a szemérmetlen lopást illetve, merthogy törzsemet és lábamat megdöntve, lassan megfordulok a székkel, hogy szemközt helyezkedhessek a Vörössel. Nehéz szem elől téveszteni nyílt mustrálását, amelyet kivételesen nem fogadok értetlenkedéssel, láttam már hasonlót emberek között.
- S mit gondoltál, majd körbekérdezed őket? - billentem oldalra a fejemet, míg tekintetemet hagyom a környezetünkre siklani néhány kósza másodperc erejéig. Nincs gúny vagy cinizmus a hangomban, tényleg érdekelne, hogyan akar információt nyerni a vadászoktól anélkül, hogy idejekorán lebukna. Tán szégyen egy démon eszközeiből okulni, ám rajtuk kívül aligha ismerek jobb hazudozókat, hát még vallatókat.
- Nem ez lenne az első alkalom, hogy az Úr… nos, besokall - fordítom vissza pillantásomat a démonra, kinek ábrázatán leplezetlen a hitetlenség és a lekezelés. Önnön testvéreim sem képesek megérteni a törekvéseimet, hát nem az alvilág egy példányától fogom elvárni mindezt. Nem is lendülök azonnali magyarázatba, hanem a pultra könyökölvén támasztom meg tenyeremmel a fejemet, megtartva azt a kényelmesnek bizonyuló, félredöntött pozíciójában.
- Ha törekvéseimnek köze lenne az agymosáshoz, mások is úgy tennének, amiképpen én. De nem tesznek, szabadságukat olyasmire fordítják, mely minden taníttatásnak ellenében van - szusszanok egy halkat, mit sem törődve azzal, hogy a Halálnak panaszkodok éppen. Mintha nem lenne mindegy, talán még Isten sem vesz komolyan, azért nem hagyja, hogy végre megleljem őt. - Mit nem értesz? - kérdezek vissza halkan, nyugodtan figyelve közeledő alakját. Bosszantóan kellemes illattal rendelkezik, nyilván ez is a kitűnő megtévesztés része. - Mi? - húzom össze a szemeimet, éppúgy, mint a szemöldökeimet, amelyek érezhető barázdákat vájnak a bőrömben középütt. - Nem kell ahhoz tapogatóznom, és nem is kérdeznék végig mindenkit, hiába nem okozna gondot az idő - felelem, ám be kell látnom, hogy a többi kérdésének megvan minden létjogosultsága, én pedig nem rendelkezek válaszokkal. Néhány pillanat erejéig mereven figyelem az ábrázatát, majd átfordulok a másik oldalamra, ezúttal a hátamat mutatva a démonnak, hogy inthessek a pultosnak, aki még mindig nem hozta meg az újabb kör italunkat. Most is jobban lefoglalja egy szőke, telt formájú fehérnép, minthogy a munkáját végezze, s ez gyermeteg bosszússággal tölt el.
- Azt gondolom… - kezdek bele a feleletembe a háborút illetően, miközben visszapördülök hozzá. - Hogy ki fogjátok várni az utolsó pillanatig. Mihály helyzete már most sem kedvező, márpedig, ha Gábriel tovább töri a borsot az orrotok alá… nyilván nem fogjátok várni a sült galambot, vagy erre is legyinteni fogtok? - tekintek rá nyugodtan, igaz, nem teljes békében.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Astarte
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
demon, the horseman of death ψ
☩ Posztok :
72
☩ Reagok :
46
☩ Keresett személy :
the leader of my army ψ
Kain, my right hand ψ

☩ Rólam :
☩ Képességem :
demonic powers ψ
☩ Rang :
I am Death, darlin' ψ

Hétf. Szept. 26, 2016 12:36 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Cassael & Astarte
WHAT A BEAUTIFUL DAY TO HAVE A DRINK WITH AN ANGEL
Igazán meg is lepődtem volna, ha kér a segítségemből. Persze nagyjából az van, amit sejtettem. Nem magát félti, hanem a szánalmas kis embereket. Túl nemes a drága ahhoz, hogy ártani akarjon nekik, és minden bizonnyal ugyanezt érzi a testvéreivel kapcsolatban is. Így pedig érthető, miért is jár külön utakon, délibábot kergetve „különleges küldetés” címszó alatt.
- Hát tényleg ennyire elképzelhetetlennek tűnik, hogy kíváncsi lettem egy elveszett, kék szemű... an... szépfiúra, aki egyedül támasztja itt a pultot? - teszem fel a kérdést a kedvéért ezúttal még az angyal szót is mellőzve, teljesen hétköznapi hangsúllyal, mintha csak két ismerkedő fiatal halandó lennénk. - Van, hogy a dolgok pontosan azok, mint aminek látszanak. Jelenleg semmi előnyöm nem származna abból, ha bármilyen módon ártanék neked. Akármilyen hihetetlennek is tűnik, de nem csak te szeretnéd elkerülni itt a túl nagy feltűnést – vonok vállat egyszerűen, és az utóbbi szavaim valóban teljesen őszinték is. Leginkább mivel valóban jobban örülnék, ha egymás próbára tétele helyett valami értelmesebbről is tudnánk végre beszélni. Hangosan ugyan nem reagálok a kikötött szabályaira, de azt hiszem, a magatartásom elég egyértelműen tükrözi, hogy nincs ellenük kifogásom. Főleg miután úgy érzem, hogy már ő sem zárkózik el annyira ettől a társalgástól. Valamivel biztos felkelthettem az érdeklődését. Csak így tovább, Astarte! Kétségtelenül szeretem megragadni mások figyelmét.
- Ami azt illeti, nincs semmi baj ezzel a példánnyal – pillantok végig rajta szenvtelenül, amikor magára utal, de aztán megrázom a fejem. - Ám ismét melléfogtál, mivel nem a társaid voltak azok, akik elkapták, hanem ők – vetek egy pillantást a kocsma másik felén lebzselő társaságra, a vadászokra utalva. - Ezért vagyok itt, és éppen ezért is nem hiányzik nekem sem, hogy lebukjunk – szögezem le, csak hogy egyértelmű legyen végre, nem fogom senki előtt villogtatni a démoni erőimet, sem máshogy leleplezni a kilétemet. Az egyetlen, amivel felhívnám magamra a figyelmüket, az egy csábos mosoly, miközben megpróbálok annyira emberi maradni, amennyire csak tőlem telik. Persze ha megszereztem a kellő információkat, már nem ígérhetem, hogy sokáig megmaradok az ártalmatlan halandó álcám mögött.
- Komolyan azt gondolod, hogy az Urad inkább töltené részeges aljanép között italozással a napjait egy kocsmában, mint hogy megmentse a temérdek halálraítélt testvéred és a nagy kedvencei életét a háborútól? - vonom fel a szemöldökeimet őszintén szánakozva. - És te még így is hű vagy hozzá, és őt kutatod... Hihetetlen, micsoda agymosást kaphattatok ti odafent – ingatom a fejem, és próbálok nem ismét Cassael képébe röhögni. - Igen, igen, kifürkészhetetlenek. Ezt már mintha hallottam volna valahol – forgatom a szemeimet. Vicces, hogy ezek a fanatikusok ezzel az egyetlen mondattal képesek kimagyarázni uruk minden baromságát.
- Tudod mi az, amit viszont még mindig nem értek? - hajolok ezúttal én közelebb megtartva ezt az igencsak szórakoztató, bizalmaskodó hangulatot. - Honnan fogod tudni, hogy megtaláltad? Ha tényleg ott lehet bárhol elvegyülve már huszonöt éve, és akár most is itt lehet, talán egy közülük – bökök hátra a vállam felett a társaságra. - Mégis hogy ismered fel? Megkérdezel mindenkit, hogy „te vagy az, uram?”, vagy letapogatod őket, hogy érzed-e az isteni erőt? - érdeklődöm ismét halkan kuncogva, mert egyszerűen nehezemre esik komolyan venni ezt az angyalkát, és az ő nagy küldetését. Egyáltalán miből gondolja, hogy az ura majd felfedi magát éppen előtte, amikor láthatóan jól elvan már negyed évszázada a bujkálásával?
- Valóban? És mit gondolsz még, ugyan mit tehetünk mi ebben a helyzetben? - fordítom vissza a dolgot felé, hisz úgy tűnik, már nagyon is megvan a véleménye a mieink leendő szerepéről a csatározásaikban. Szóval most igazán kíváncsi lettem, hogy mégis hogyan képzeli ő ezt a helyzetet a mi szemünkön át.


Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
215
☩ Reagok :
128
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins

Vas. Szept. 25, 2016 7:18 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Astarte & Cassael
A vörös démon kérdését követően felé fordulok, s bár szavaimat megtartom magamnak, tekintetemmel tudatom vele értetlenségemet a könnyelműségével kapcsolatban. Aztán jut csak eszembe, hogy neki igazán nincs aggódnivalója, ő itt legfeljebb egy csordányi, potenciális porhüvelyt lát a szemei előtt, s nem embereket, akiknek élete - függetlenül a háborúban elfoglalt helyüktől - bizony rendkívül értékes. Fájó belátnom, ám inkább szoktam hozzá eltévelyedett testvéreim likvidálásához, semmint a halandó lelkek kioltásához, és nem a mai napon óhajtanék változtatni a módszereimen.
- Nem kívánom a segítségedet - jegyzem meg ellenszenvesen, miközben elemelem róla a pillantásomat. Minél tovább figyelem önelégült ábrázatát, mely alatt csak én láthatom igaz, fertelmes valóját, annál nehezebb türtőztetnem magamat. - Rajtad kívül itt senkiben nem vágyok kárt tenni, félelemről szó sincs - világosítom fel, hátha tovább szeretné pedzegetni a témát, amelyet én már szívesen elfelednék. Nem mintha beszélgetésünk egyéb fonalai nagyobb örömforrásként szolgálnának, de talán kevésbé lennének bosszantóak.
Nos, tévedni még egy angyal is tévedhet.
- Belőletek bármi kitelik, és nem is hiszem, hogy a nem létező lelkemre fájna a fogad - tudatom vele megfáradtan, ugyanis rendkívüli módon degradál a jelenléte, vagy egyáltalán, ha megszólal. Isten tudhatná csupán, hogy miért nem kelek már végre fel a bárszékből, s hagyom faképnél a vörös Pokol Szökevényt. Meglehet, a bosszúságom ellenére engem is meglegyintett a kíváncsiság szele, persze ezt nem áll szándékomban tudatni idegtépő ivótársammal.
- Ha nem lennék óvatos, már sok egyéb testvérem sorsára kerültem volna. Amennyiben társalogni akarsz és kielégíteni a kíváncsiságodat, betartjuk a módszereimet, és kerüljük a feltűnést - fektetem le a szabályokat, amelyek rendkívül egyszerűek, mezei nyelvre lefordítva nem tesznek többet, minthogy; beszélj halkabban és kerüld az angyal, démon és Isten kifejezéseket. Persze abban igaza van, hogy kevés halandó rendelkezik olyan kitűnő hallással, ám meglepő fordulatokra lehetnek képesek, amennyiben felkelti valami az érdeklődésüket. Úgy vélem, sem én, sem a mellettem igen jól szórakozó démon nem nevezhető átlagos jelenségnek.

- A… mi fajtánk fogságába? - teszem fel óvatosan a kérdést. Így már érthető lenne, mit akar elérni nálam, bizonyára tőlem vár információkat az eltűnt társa megleléséhez. Mondjuk halovány sejtelmem sincs, hogy mit akarhatnának egy démontól fivéreim és nővéreim, de semlegességem révén nem mindig jutok hozzá a háborút érintő, fontos információkhoz. Nyilvánvalóan ők már tudhatnak valamit, amit én még nem. - Ebben az esetben rossz… uhh példánynál próbálkozol - teszem hozzá, visszafogottan keresgélve a megfelelő szavakat. Mióta tudattam a vörössel a feltételeimet, azóta állandó jelleggel az angyal s démon szavak akaródznak leugrálni a nyelvem hegyéről. Nem igazán segít rajtam a további faggatózása, amelynek során megfogalmazott kérdéseit az egyik szemöldökömet megvonva hallgatom.
- Nem tagadom, még nehéz megértenem bizonyos dolgokat a halandó világgal kapcsolatban - tekintek magam elé gondterhelten, majd visszaemelem pillantásomat a démonra. Ábrázata őszinteséget tükröz, ezért sem viszolygok a válaszadástól. Mielőtt azonban ezt megtehetném, bizalmasan közelebb hajolok hozzá, olyannyira, hogy bódító illata teljes töménységével tódul az orrjárataimba. - Jobb szereti nálunk az embereket… Ha valahol elvegyülne, szerintem az egy hasonló környék lenne. Nem feltétlen a kocsma… - pillantok oldalvást egy rövid momentum erejéig. - de akár még itt is megfordulhat - osztom meg vele a teóriámat, majd néhány centivel odébb húzódok tőle. - Az utóbbi kérdésedet illetően pedig… Isten útjai kifürkészhetetlenek - jelentem ki, mondatom végén pedig teljesen visszaállítom magunk között a tisztes távolságot.
- Szívesen, megjegyzem kívánalmadat - biccentek egyet, de ennél mélyebben vésem az eszembe a bemutatkozása során elhintett nevet. A kezdetektől egyértelmű volt, hogy nem egy mezei, gyönge démonnal állok szemben, azonban a Halálra kevésbé számítottam volna. Lénye viszont mit sem változtat a hozzáállásomon, előbb döfnék angyalpengét a szívembe, minthogy behódoljak „nagysága” előtt.
- Nehéz lenne elképzelni, hogy kimaradtok. Úgy gondolom, hogy nem fogtok - állapítom meg nyugodtan, hiszen jó ideje nem tapasztaltam komoly démoni tevékenységet, ám a Halál felbukkanása minden, csak nem elhanyagolható jelenség.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Astarte
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
demon, the horseman of death ψ
☩ Posztok :
72
☩ Reagok :
46
☩ Keresett személy :
the leader of my army ψ
Kain, my right hand ψ

☩ Rólam :
☩ Képességem :
demonic powers ψ
☩ Rang :
I am Death, darlin' ψ

Szomb. Szept. 24, 2016 5:54 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Cassael & Astarte
WHAT A BEAUTIFUL DAY TO HAVE A DRINK WITH AN ANGEL
Legújabb angyali pajtásomat figyelve most már őszintén elgondolkodom, hogy valóban annyira tart-e pár mihaszna, halandó vadásztól, mint amennyire tűnik, vagy valami más van a dolog mögött? Az, hogy ilyen aggodalmas tekintettel leseget folyton a háta mögé, számomra igazán érthetetlen. Hiszen ezek csak emberek. Persze, elég elvetemültek, egyem a lelküket, és talán képesek is kárt okozni egyes fiatalabb démonokban és angyalokban, de mi nem tartozunk közéjük. Én biztosan nem, és szerintem a túl óvatos ivócimborám sem. Az újszülött kis tollasokban általában még nem szokott ilyen kifejlett, megedzett ellenszenv kialakulni irányunkban. Ez a már sokat tapasztalt szárnyasok sajátossága.
- Komolyan egy csapat tőrt meg kardot villogtató halandótól tartasz ennyire? - vonom fel a szemöldökeimet értetlenül. Persze az is lehet, hogy csak, sok más testvérével ellentétben, nem akarja bemocskolni a mancsocskáját. Vagy még mindig annyira hű a világgá ment atyjához, hogy akkor sem akarna ártani nekik, ha az élete a tét? - Ne aggódj, aranyom, majd én megvédelek – kacsintok rá jókedvűen, egy rövid kuncogással kísérve. Azt hiszem, ez lenne az első alkalom, hogy ilyennel próbálkoznék, bár valószínűleg előbb enne angyalpengét, mint hogy hagyja, hogy egy démon mentse meg a pelyhes kis életét. Nem mintha én annyira komolyan gondolnám. Micsoda kivételes história is kerekedne abból: A Halál megmentette egy angyal életét. Hé, sose kérdőjelezzétek meg a tetteimet! Jobban tudom, kinek mikor van itt az ideje, mint bárki más. És ennek a tollasnak bizony még várnia kell!
- Ajánlat? - ismét rövid nevetést hallatok. - Te meg miről beszélsz, csibém? Csak a kíváncsiságom hajtott hozzád. Nem szokásom angyalokkal alkudozni, csakis az emberekkel. - Oszlatom el az aggodalmát. Ezzel az ajánlat dologgal alaposan mellélőt, de abban nem téved, hogy hátsó szándékaim is vannak. Az információéhség viszont aligha lenne bűn, az meg megint más kérdés, hogy a pengéjére is szívesen rátenném a kezem, de ezt persze nem áll szándékomban elárulni neki.
- Kétlem, hogy a beszédtémánkat bármelyikük is hallaná ilyen távolságból. Még senki nem mondta neked, hogy túl sokat aggódsz? – forgatom a szemeimet ezúttal enyhén frusztráltan. Ha még egyszer ostobának nevez, muszáj leszek kivágni a nyelvét. Ami nem segítene túl sokat a „maradjunk észrevétlenek” törekvéseinek. Bár szerintem én aligha maradhatok bárhol is teljesen láthatatlan. Még a pokolban viselt csuklyám alatt is eléggé a középpontba kerülök, akármerre járok. A Halál egyszerűen nem lehet észrevétlen.
- Szóval megérzés... Nos... mondjuk úgy, hogy én is hasonlóképpen vagyok. Ha halott lenne, arról tudnék, hidd el. A legvalószínűbb, hogy fogságba esett – árulok el kivételesen én is valamit részben hangosan eltűnődve. Végül is azt már nem nehéz kitalálnom, hogy ő kit is kereshet. Az atyja iránti reményteljes hűsége és sóvárgása egyértelművé teszi. De ha tényleg az Urat keresi, még mindig nem értem, miért éppen itt kapirgál.
- Először is... a „leugrott cigiért” csak egy emberi kifejezés. Nem kell szó szerint érteni – sóhajtok egy újabb szemforgatást mellékelve. - Látszik, hogy nem vagy igazán jártas a világukban. Másodszor pedig... oké, feltételezzük, hogy Atyád nem egy másik univerzumba, csupán a földre tett kirándulást. Mégis mi a francot keresne éppen itt? - tárom szét a karomat erre az ocsmány helyre utalva. - És miért nem tesz semmit, hogy helyre állítsa a dolgok valódi rendjét végre? - vonom fel a szemöldökeimet ezúttal minden gúnyt félretéve, és egy komoly kérdést szegezve a Kék Szeműnek.
- Cassael... Szerintem még mindig én vagyok az, aki jobban eligazodik az emberi viselkedéstanban, köszönöm szépen, nem kell órákat adnod. - Felelem szinte suttogva, hasonlóképpen közelebb hajolva, hogy az orrunk csak centikre van egymástól. Aztán kihúzom magam. - A nevem Astarte, de ha úgy tetszik, szólíthatsz Halálnak is – jelentem ki ezt már a korábban is látott gunyoros, apró mosollyal ajkaimon.
- Hogy kimaradunk-e a háborúból? Hmm... ez titok. Legyen meglepetés – válaszolom sejtelmesen, majd ismét a poharam felé fordulok, és hamar el is pusztítom az italom maradékát. Ha ez a társalgás még egy ideig elhúzódik, kelleni fog az utánpótlás. Intek is a srácnak a pult mögött, hogy szeretnénk újratöltést kérni.


Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
215
☩ Reagok :
128
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins

Szomb. Szept. 24, 2016 3:04 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Astarte & Cassael
Nem éppen így terveztem ezt a mai estét. Már a helyszín is egy kellemetlen fordulat a maga temérdeknyi vadászával, de ez a démon több mint kedvszegő. Piszkálódása azonban mihelyst befurakodja magát az elmémbe, intő jelnek bizonyul a viselkedésemet illetően, persze nem azért, mert elszámolással s tisztelettel tartoznék a maga fajtájának. Dehogy, ellenben viszont könnyedén átbillenhetek a ló túloldalára, és magam okozhatom, amit görcsösen igyekszek elkerülni; avagy a kocsma további vendégeinek nem kívánt figyelmét.
Erőt véve magamon, megejtek egy halk sóhajt, s tudatom mélyére űzve az undort, amelyet iránta érzek, ismét nekiveselkedek ennek a kéretlen társalgásnak.
- Békésnek aligha lehet nevezni ezt a helyet - állapítom meg, elhatározásom ellenében továbbra is kitartva barátságtalan hangom és arckifejezésem mellett. - Mindketten tudjuk, hogy nem véletlenül szólítottál meg éppen engem, de előre vetítem, nem érdekel semmiféle ajánlat - tekintek magam elé, egyik szemöldökömet a magasba emelve, miközben előregörnyedek a pultra, s alkarjaimmal támaszkodom meg egyenetlen felszínén. Szavai mindettől függetlenül nem peregnek le rólam, sőt, szöget üt a fejembe, hogy vajon mit akarhat. Nem egy pipogya, a ranglétra alját kapargató démonnal van dolgom, akinek még újdonsült örömmel szolgál mások puszta idegesítése - főleg egy angyalé -, tehát van okom feltételezni, hogy a körítés valami konkrétumot rejt maga alatt.
- Ne tettesd magadat ostobábbnak - pillantok rá a szemem sarkából, amint újabb sértésekkel kísérel meg kihozni a béketűrésemből, mind haszontalan. - A beszédtémánk alapvető rizikóforrás - pontosítok, ha netán mindezek után sem lenne világos a számára, majd számat enyhén oldalra húzva dőlök vissza a bárszék vékony háttámlájának. Ezúttal nem kerülöm a tekintetét, arcomat is teljesen felé fordítom, kutatva vonásain a kérdése mögött rejlő komolyságot vagy éppen cinizmust. Úgy fest, valóban kerülni óhajtja a válaszadást, persze én sem fogok mély vallomásba elegyedni Isten meglétét illetően.
- Megérzés - felelem nemes egyszerűséggel, mielőtt még kitörhetne belőle a rosszmájú nevetés. Fejemet enyhén oldalra billentve várom, hogy felhagyjon nevetséges viselkedésével, noha a rá következő kijelentései sem érintenek nagyobb örömmel. Voltaképpen egy kevéssé meg is zavar az ostobaságaival. - Az Úr nem dohányzik, s biztosra veszem, hogyha talált voln- - itt megakadok, realizálva, hogy nem fogja megérteni. Jegelve a témát, ugrok is a következőre.
- Nem várom, hogy megértsd. De talán nem én vagyok szűklátókörű. A „világ maradék kilencvenkilenc-egész-kilencvenkilenc-kilenc százaléka” meglehet, egyszerűen csak nem néz oldalra a háborúról, amely annyira leköti a figyelmét - vetem fel őszinte komolysággal, s ezúttal mellőzve a lekicsinylését. Igaz, nem várok tőle semmi világrendítő felfedezést vagy egyetértést, ám a rendíthetetlen hitem alapját szolgáló tényeket nem mocskolnám be gyermeteg ellenségeskedéssel. S hogy ennek okán, vagy pusztán a szavai mögött rejlő igazság végett, de elkezdek töprengeni a démonok állásfoglalásán ebben a háborúban. Nyervén magamnak némi töprengési időt, én is megemelem a poharat, melynek tartalmát szinte tüstént eltüntetem az ajkaim mögött. Az üveg eztán tompán puffan a fa pulton, és addig le sem veszem róla a pillantásomat, míg el nem oszlik a számban az atomi jelenség.
- Cassael… - fordítom felé a fejemet ismét, mereven figyelve bosszantó mosolyát, és talán egy kissé előre is hajolok hozzá. - Itt most válaszolnod kell a saját neveddel - tudatom vele rendületlenül, és amennyiben méltóztatott válaszolni, kényelmesen visszahelyezkedem a székemben.
- Tehát, ha jól értettem, nem is terveztek részt vállalni a háborúban?


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Astarte
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
demon, the horseman of death ψ
☩ Posztok :
72
☩ Reagok :
46
☩ Keresett személy :
the leader of my army ψ
Kain, my right hand ψ

☩ Rólam :
☩ Képességem :
demonic powers ψ
☩ Rang :
I am Death, darlin' ψ

Szomb. Szept. 24, 2016 12:40 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Cassael & Astarte
WHAT A BEAUTIFUL DAY TO HAVE A DRINK WITH AN ANGEL
Ohó, úgy tűnik, hogy egy igazán morcos, sőt, egészen dühös példányba botlottam. Máris a torkomat akarná vagdosni, milyen kedves. Mintha az olyan egyszerű lenne. Tudtommal én vagyok az, aki mások Halálát jelenti, és nem fordítva. Az meg elég valószínűtlennek tűnik, hogy egy mezei kis angyal, akármilyen izgága és haragos is, a vesztemet okozza. Persze teljesen elbízni magamat nagy ostobaság lenne, főleg ebben a mai, fejére fordult világban, amely még egy lovast is képes szinte nyomtalanul elnyelni, és a drága új barátom bármilyen bolondnak néz is, nem vagyok az. Csak megvannak a magam tapasztalatai.
- Ó, te mindig ilyen harcias vagy, vagy csak az itteni agyatlan bagázs van rád ilyen elbűvölő hatással? - mosolyodom el jókedvűen, és láthatóan lepereg rólam minden mogorva szava. - Pontosan tudom, hogy mi vagyok, Kékszemű – jelentem ki egy szelíd vállvonással. - Te viszont nem gondolod, hogy egy kissé túl... - egy röpke pillanatig még a megfelelő kifejezést keresem, ami csak pont annyira sértő, amennyire kell – szűk látókörű vagy? Hiszen itt a világvége, a főnökötök vakációzni ment, a testvéreid halomra gyilkolják egymást és az embereket... Lássuk be, a Pokol Csapat a legpasszívabb mostanában, mindössze annyit teszünk, hogy hátra dőlve figyeljük a műsort. És neked még sincs jobb dolgod, mint démonokat fenyegetni egy isten háta mögötti, békés kis kocsmában? - vonom fel a szemöldökeimet kérdőm. Tényleg ráférne még egy ital, hátha attól ellazulna, mert egyelőre nagyon görcsös. Azt sem értem, melyik kifejezésemtől forr fel hirtelen az agyvize, de bevallom, elég szórakoztató, ahogy szinte paranoiás aggodalommal fürkészi a vadászcsürhét, mintha attól tartana, hogy bármelyik pillanatban nekünk ronthatnak. Na és akkor mi van? Legalább levezethetnénk ezt a sok feszültséget. Jó buli lenne. Szinte máris kedvet kaptam egy kis mókázáshoz.
- Vigyázzak a számra? - arcomon máris ismét gunyoros mosoly játszik. - És mégis melyik kifejezés nem nyerte el a tetszésed? A „magadfajta”? Mi van, ha úgy gondoltam, hogy „egy magadfajta, magányosan iszogató, morcos különc”? Vagy egy „magadfajta, bánatos szemű, árva fiú”? - Biggyesztem le ajkaimat. Szegény kicsi angyalok, elhagyta őket apuci, ezért mindnek egy picit elment az esze. Drámaian sóhajtok, de nem akarom túl sokáig feszíteni a húrt. Még elijeszteném, mielőtt bármi lényegeset nyernék ebből a társalgásból. Bár számomra már az is győzelem lenne, ha igazán kihoznám a béketűréséből, hisz láthatóan igen komoly önkontrollt gyakorol. Ám egyelőre inkább maradok a nyugodt, könnyed puhatolózásnál, ahogy ez neki is feltűnik, de ez engem nem tart vissza.
- És te miből gondolod, hogy a te keresetted még életben van? - fordítom vissza a kérdését összébb húzott szemekkel, anélkül, hogy én magam ezt megválaszolnám. A következő válaszára azonban nem számítok. Az Úr szolgálója? Nem tehetek róla, egyszerűen kitör belőlem a nevetés, főleg azt látva, hogy mennyire komolyan is gondolja.
- Bocsánat, de ugyanarról az Úrról beszélünk, aki huszonöt éve leugrott cigiért, és azóta sem talált térerőt, hogy legalább hazatelefonáljon? - kérdezek rá csodálkozva, mégis nagy mosollyal. - Vagy esetleg te tudsz valamit, amit a világ maradék kilencvenkilenc-egész-kilencvenkilenc-kilenc százaléka nem tud? - billentem kissé oldalra a fejem, őszinte érdeklődéssel. Bár nem is annyira arra vagyok kíváncsi, hogy mit tudhat a Nagyszakállúról, inkább arra, hogy megvan-e mind a négy kereke, hogy ilyen komoly „küldetésre” indult.
- Nem ütjük mi az orrunkat semmibe. De ha egyszer véletlenül valaki meg találná kérdezni, hogy mi a véleményünk az égi háborúról, hát nyilván egyértelmű, hogy nem az emberiség kipusztítását szorgalmazó Gabrielt kezdenénk dicsőíteni – vonom meg a vállam, aztán egy kicsit elhallgatok, amíg megízlelem az italomat. Hmm... szerencsére nem valami olcsó löttyel szolgáltak ki. Kinéztem volna az ízléstelen vadászokból, meg a koszos kis kocsmából, hogy a minőséges whisky fogalmát itt még hírből sem ismerik. Végül ismét az angyalka felé fordítom a tekintetem.
- Na és, drága „nem-túl-barátságos-barátom”, mondd csak, mégis mi a neved? „Mogorvael”? - kérdezek rá sunyin felfelé kunkorodó ajkakkal.


Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Piszkos Fred kocsmája
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: