Piszkos Fred kocsmája

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


Piszkos Fred kocsmája Xs6BoYF
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
700
☩ Rang :
Staff
☩ Képességem :
Admini erők uralkodnak bennem
☩ Multi :
Raiden, Cassael
☩ Play by :
Jason Momoa, Misha Collins
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Márc. 24, 2019 5:48 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


***
Szabad a játéktér


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Bad Boys

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Piszkos Fred kocsmája 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
285
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
20
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Márc. 23, 2019 11:27 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Fortune favours the brave
Cole & Alexander
─────────────── ───────────────
« Comment; ~o~ • Szószám; 689 • Twisted »

Nehéz kiigazodni Sármos Vigyorin, ez már az első találkozásunkkor egyértelmű volt. Egy óra leforgása alatt többet mosolyog, mint én egy hét alatt, és úgy gondolom, ennek nem mindig adok alapot. Vagy csak nem veszem észre, miközben komplett idiótát csinálok magamból, ez benne van a pakliban. Viszont a tegnapi hátborsódzásnak nyoma sincs már rajtam, amikor egy-egy hirtelen pillanatban megrándítja a száját, sőt, az alkohollal megtámogatva még a bátorságom is feltámadt aziránt, ne csak nézegessem az ajkainak ívét. De… és ez egy nagy de, a sokadik váratlan, behatárolhatatlan válaszának köszönhetően inkább úgy döntök, biztonságosabb lesz a csigaházamba visszavonulni. Az ismét az arcára kanyarodó vigyora persze nem arról győzköd, hogy velem karöltve kihátrálna a szituációból, ám egyelőre megelégszem azzal, ha saját magamat nem cincálom tovább. Az ő méregetéseit és különös próbáit már-már kezdem megszokni, ő hűséges marad a szerepéhez, ehhez méltóan én is visszatáncolok a sajátomhoz. Végtére nem ezért találkoztunk, amit pedig ki lehetett hozni ebből az információcseréből, úgy hiszem, maradéktalanul megtettük. Vadász vagy, Alex, viselkedj is úgy.
A halál eshetősége nem csupán most lebeg a fejem felett, azóta ott himbálódzik az a láthatatlan penge, mióta a Payne családba kerültem, és megindítottak a vadász-lét veszélyektől közel sem mentes, göröngyös lejtőjén. Miért éppen most kellene kivetkőznöm magamból és engedni a csábító impulzusoknak? És ha nem hagyom ott a fogamat, úgy milyen következményekkel számolhatok? Sehogy sem biztonságos ez, így egyelőre megacélozom a szívemet, és egy léha vállvonással letudom a pimasz feleletét.
Ellenben, ami a szabadságát érinti, röpke elgondolkodásra bír, és be kell látnom, igaza van. Vagyis azt hiszem. Nem tudnám egészen biztosan állítani, hogy én, a családom nevénél és a vadászlétemnél fogva valaha is megtapasztaltam volna a milyenségét, ilyetén nem is állíthatom, teljesen megértem őt, egyetértek vele. „Szerencsére” nem marad időm kényszeredett feleletet fogalmazni az elmém lankáin, a közeledése, amelyet eddig is nehéz volt figyelmen kívül tartani, ezúttal átlépi azt a gondolatbéli határmezsgyét, amit a zsigereim még el tudnak viselni komolyabb összerándulás nélkül. Csakhogy hiába próbálom megmásítani azt, aki, ami vagyok, ez a görcs közel sem a viszolygás talaján virágzik a hasamban. Nem kizárólag azért, mert a halál gondolata meggondolatlanná és kapkodóvá tenne, és pontosan emiatt kondul meg a vészharang az agyamban, mindamellett, hogy Cole kiszámíthatatlansága sem kecsegtet sok jóval. De az érzés nem válik semmivé, lépre csalja a versengő énemet, és az elutasítása kapcsán felderengő döbbenete minden pimaszságba bugyolált bátorságot megér a részemről. Nem feltétlen a győzelem oltárán - habár kétségtelenül jól esik egy kis időre visszanyerni az irányítást -, hanem mert végre valami más is megmutatkozik belőle a levakarhatatlan vigyorán és az állandóan magabiztosságot sugalló tekintetén felül.  
- Ó, valóban? - billentem oldalra a fejemet enyhén, igaz, rögtön megbánom a hetyke mozdulatot a tudatomon végighullámzó szédelgésnek hála. Az alig-mosolyt mégsem képes távol tartani az ábrázatomról, hisz bevallom, jól esik egy kicsit láthatónak lenni. És figyelni, ahogy karikacsapásra visszaölti magára a szertelenséget, az egész helyiséget betöltő önbizalmat. - Hm… - megrándul a szám széle, ahogy minden erőmmel megküzdök a mosolyom szélesedésével, ugyanis azt hiszem, a válasza csupán egyet jelenthet. Nem képzelődtem és nem is járatja velem a bolondját, vagy ha mégis, úgy eléggé kitartó.
És így válik semmivé a nemrég felcsapó kötelességtudatom a vadász-ügyeim iránt… Anyám haja szerintem ezen a ponton hullana ki maradéktalanul, ha látná a szinte percenként váltakozó elhatározásaimat.
- Kártya…? - óvatoskodóan kérdezek vissza, leheletnyire összevonva a szemöldökeimet, mert sikerült megfognia, megint nem tudom követni a gondolatmenetét. Amit talán ő sem szánt olyan komolynak, tekintve, hogy ezúttal nem kutatja a reakciómat, hanem már-már elbújva előlem, firkál tovább a térképre. Óhatatlanul közelebb hajolok, hogy láthassam, mivel egészíti ki a feljegyzéseit, és nem tehetek róla, leküzd az imént fellobbanó kényszerem egy szélesebb mosoly iránt. Persze hamar észreveszem magamat, és egy kisebb torokköszörülést követően a lényegre térek. - A szolgálataidért - jegyzem meg, miközben leakasztok az övem oldaláról egy kisebb bőrszütyőt, majd a pultra helyezem. - Nem beszéltünk meg konkrét árat, de ha kevesled, legközelebb elmondhatod azt is - teszem hozzá, és mihelyst végzett, elveszem tőle a gondosan visszahajtogatott térképet, mindamellett, ha lehetőségem nyílik rá, észrevétlennek remélten megsimítom az ujjait. És ez éppen elég az újdonsült megfutamodáshoz, szóval, ha nincs több megjegyezni valója, köszönés nélkül fordulok sarkon, majd hagyom el az egykor népes kocsmát.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Piszkos Fred kocsmája T2LBKvp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
114
☩ Play by :
Maxence Danet-Fauvel
☩ Korom :
28
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Dec. 11, 2018 2:06 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Fortune favours the brave
Alexander & Cole
─────────────── ───────────────
« Comment; :3 • Szószám; 671 • The Woods »

Ha nem gurítom le a találkozó előtti adagot és a kocsmában sem növelem még néhány pohár itallal a mennyiséget, most fogytán lett volna türelmem egy ilyen kimérten haladó beszélgetéshez. Előbb-utóbb addig pillantgattam volna Alex irányába, míg végleg rajta nem ragad a tekintetem, az első eszembe jutó, meggondolatlan mozdulattal kikövetelve belőle a választ; választ egy olyan kérdésre, amit elfelejtettem feltenni hangosan, valamiért azonban mégis magától értetődőnek éreztem a fejemben. Újabb és újabb ötletek vennék át az előző helyét, én pedig képtelen lennék közülük választani.
- Akkor nem baj, ha egyelőre még nem ismerek be semmit – vigyorogtam a felelete hallatán. A játékom aktív résztvevőjének tűnt, még úgy is, hogy egyikünknek sem osztottam előre szabálykönyvet. Szinte észre sem vettem, milyen messze jártunk az eredeti témától és milyen közel egy teljesen másikhoz; ezzel együtt fokozatosan átcsoportosultak a gondolataim is, a terv ezernyi variációja és végtelen részlete összefolyt és elmosódott a whiskey-től. Valami teljesen újjá alakultak az addig összetéveszthetetlen árnyalatok, pont, mint mikor a legélénkebb színek keverékéből egyszerű, állandósult szürkéslila születik a papíron - ezzel a változással azonban hamar kibékültem.
Jól éreztem magam, ellenben nem féltem többé attól, hogy a következő éjszaka is ébren tartanak majd a csak általam ismert koncepciók. Kibeszéltem őket magamból, mikor az előbb felvázoltam Alexnek a városból való észrevétlen kijutás menetét, ezzel le is tudva az egyezségünk rám eső részét. Egy darabig még finomítgattam a vonalakat, tökéletesítve a még így is veszélyekkel teli mesterművet, végül mégis leraktam a tollat, immár teljes figyelmem Alexre fordítva.
- Kevés dolog értékesebb a szabadságnál – jegyeztem meg elgondolkozva. Számomra legalábbis nem sok minden bírt nagyobb értékkel – vagy értékkel egyáltalán -, és a legtöbbször nem is mertem többre vágyni. A magam köré épített korlátoktól és felelősségektől mentes kis világomban elfért az élet minden velejárója: a jó és a rossz napok, a valaki mellett ébredős, napos reggelek és a hidegben és sötétben eltöltött éjszakák is. Biztos voltam benne, hogy állítottak már össze az enyémnél szebb és rosszabb csomagokat is, és hogy jónéhány pontban ütközne az életmódom a vadászokéval. Fogalmam sem volt, milyen feltételeket vonhatna maga után a velük való szövetkezésem, de azért mégis a térképhez hasonló szamárfület hajtottam a gondolat sarkára; olyasvalami volt, amire érdemes józanon visszatérni.
Alex keze azelőtt ért az enyémhez, hogy igazán csökkenteni tudtam volna a kettőnk közötti távolságot. Azt akartam, hogy viszonozza az övébe fúrt tekintetem, és hogy a saját, tökéletesre celluxozott tükörképem nézzen rám vissza a szemeiből. Meglepetésként ért, mikor nem ez történt, a vadász helyette a lehető legegyszerűbb módon hárította el a közeledésem. Szintén nem számítottam az elégedett arckifejezésére, amivel visszanézett rám, mikor ismét stabilan és két lábbal állt a talajon, így hosszú másodpercek teltek el, mire egyáltalán nekiálltam feldolgozni a jelképes veszteséget. A két lépést hátra mindig is benne volt a pakliban, mégis, kettőnk közül magamat hittem a kiszámíthatatlan félnek.
Lejjebb hajtott fejjel, egészen lefegyverzett mosollyal a szám sarkában hallgattam a megjegyzését. Tanácstalanul az ölembe engedtem a karjaimat, mielőtt mégis felemeltem volna az egyiket, hogy megdörzsöljem vele a homlokom. Vele ellentétben én a széken maradtam, nem igazán támadt még mehetnékem.
- Ha nyilatkozhatok most, akkor alaposan átgondoltam azóta. – A fele sem volt igaz, de azért visszatért az arcomra a szokásos, széles vigyor, aztán kis forgolódás után a pultnak dőlve az ajkaim közé vettem a toll összerágott végét. – Talán mégis tudnék újat mondani legközelebb... – Ha nem is szorosan a témához kapcsolódna a következő beszélgetés…
- Készpénz vagy kártya lesz? – kérdeztem a fennmaradt, felettébb szórakoztató boltos történetek mintájára, ezzel együtt poénra véve az ügyet, ha úgy láttam, hogy ténylegesen indulni készül.  El akartam feledkezni róla, bármi is történt közöttünk az előbb – bármi, amit valahol elronthattam útközben, kiváltva vele az óvatos visszautasítást.
Anélkül, hogy tudatosult volna bennem, már megint a széthajtott térképen firkálgattam, félig-meddig Alex pillantása elől menekülve. Egyszerűen csak párologni kezdett az előbb kavart szürkéslila tócsa, és fogalmam sem volt, ezalkalommal fekete vagy fehér foltos talaj fog előbukkanni alóla. Miközben az ügylet elintézésére vártam, szálkás körvonalú, mégis aprólékosan felvázolt lóherét alkottam az utolsó szabad felületre. Csak ezután hajtogattam eredeti méretére a lapot és csúsztattam Alex elé, függetlenül attól, észrevette-e a szerencsehozónak mondott, aprócska búcsúajándékot.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Piszkos Fred kocsmája 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
285
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
20
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Dec. 03, 2018 5:05 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Fortune favours the brave
Cole & Alexander
─────────────── ───────────────
« Comment; ~o~ • Szószám; 584 • Twisted »

Sokszor érzem úgy, hogy feleslegesen túlbonyolítom a dolgokat. Nem a vadászattal kapcsolatosakat, azok letisztultak, többnyire egyértelműek, és ha döntésre is kerül a sor, a lehetőségek tárháza nem végtelen. New York ilyen szempontból fekete és fehér, nincsen rugalmasság az egyes esetek kezelésében, ami úgy hiszem, biztos és szükséges alappillére a társadalmunknak. Ám minden más? A barátságok, az emberi kapcsolatok… Kész káosz, mi néha a fejemben van, ezért többnyire igyekszem a megérzéseimre hagyatkozni, ami lássuk be, ritkán jövedelmező. Most, hogy végre sikerült lecsupaszítani a tudatomban azt, amit akarok, szinte hideg zuhanyként ér Cole ingatag felelete. Még mindig játszadozik, vagy ennél is egyértelműbb választ kellene adnom? Esetleg szimplán szórakozik?
- Hogy mit válaszolnék? - tanakodok látványosan, mutatóujjammal az államat ütögetve. Húzom az időt, amennyire csak lehet, amíg be nem villan a tökéletes reakció.  - Túl egyszerű lenne, ha erre válaszolnék - adom meg a diplomatikus választ, amit szemérmetlenül rántottam ki a szájából, és tettem a sajátomévá. Nem azért, mert annyira kedvemet lelem a felesleges körökben, hanem mert gőzöm sincs az indítékairól. Egyszer már megpróbáltam nyílt lapokkal játszani, s bőven elég volt a stressz, amit okozott.
Ha annyiban marad a téma, én sem pedzegetem tovább, ellenben a whisky kortyolgatása mellett hol a lepusztult bár berendezését, hol pedig a lelkes firkálgatását figyelem, amíg meg nem döbbent a legújabb kérdésével. Ezúttal a költői homályba csomagolt őszinteség mellett kampányolok, talán az ital hatására, magam sem tudom. Nem szeretnék csöpögős kocsmai lelkizésbe csapni, azt a magunk módján bőven ki szoktam élni Natival, ám nem is tervezek engedni az esetleges célozgatásának, eltántorításának. Elvégre mi célt szolgált ez a kérdés?
Minden bizonnyal nem efféle reakcióra számított, vagy csupán kíváncsi volt és nem kívánt belőle bármit kibontakoztatni. Egy szó, mint száz, a maga gondolatainak elhallgatása s a feleletének hiánya újfent odafigyelésre ösztönöz. Félreteszem a poharat, majd összevont szemöldökökkel rá vezetem a tekintetemet.
- Vagy inkább a szabadságodat? - fonom karba a kezeimet, melyekkel változatlanul a bárpulton támaszkodom. - Te tudod - vonom meg a vállaimat, ugyanis nem célom rábeszélni, pusztán egy lehetőség, amit jövedelmezőnek ítéltem, de ha ebbe az életbe szokott és ragaszkodik az ügyfélköréhez, úgy tegyen belátása szerint. A hirtelen kélt, vagy inkább ismét kiélezett titokzatossága óvatosságra int, és most már átkozom az alkoholt, amiért hagyta kicsúszni a kezeim közül a vélt irányítást. A whisky tehet róla, ezen még magamban sem vagyok hajlandó vitatkozni.
- Így már világos - ejtek meg egy félmosolyt, hisz gondolataim elkezdtek szerteszóródni és más irányba röppenni a szakértelmét övező kíváncsiságomtól. Megint érdekessé válik a környezet, az ital keltette nyugalom vagy épp a térdeink egymásnak simulása. Kíváncsi vagyok, ám a vészharangok néhány perce megkondultak bennem. Mégis nehéz visszafojtani a finom rezzenést, mi a lábamra sikamló ujjai révén születik az izmaimban, s még nehezebb aztán ringbe szállni a játékában. Ettől függetlenül megteszem; bizonytalan, óvatos mozdulattal simítom kezemet az övére, majd puhán ráfogva, visszapakolom azt a saját térfelére. Apró mosollyal pillantok rá, és hiába próbálom az alkoholt, mint tényezőt kizárni az egyenletből, csak megdobja az önelégedettségemet. Kérdés, valódi siker ez, vagy hiú ábránd egy olyan játszmában, amiben sosem győzhettem?
- Tudod, Cole… - kezdek bele, miközben körültekintőn felkelek a székemből. A lábaim még nem kocsonyásodtak el, legfeljebb némi szédülés, amit tapasztalok. Egyelőre, bizton veszem, hogy a hirtelen bevitt mennyiségnek még lesz foganatja. - Ezt megtarthatod a következő találkozóra. Már, ha nem túl egyszerű döntened arról, hogy akarod-e vagy sem - bólintok magabiztosan, változatlan mosollyal az arcomon. Nem gúnyolódok rajta, és nem is hajt a sértettség, mindössze elkezdtem élvezni ezt a felesleges szájcséplést. Talán, mert jelenleg nyeregben érzem magamat. Ó, a felelőtlen italozás…


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Piszkos Fred kocsmája T2LBKvp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
114
☩ Play by :
Maxence Danet-Fauvel
☩ Korom :
28
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Nov. 22, 2018 7:43 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Fortune favours the brave
Alexander & Cole
─────────────── ───────────────
« Comment; :3 • Szószám; 688 • The Woods »

Az ezt követő válaszának hála Alex küldetéssé vált, ha eddig még nem számított teljesen annak. Ő volt a következő csinos kis dolog, amire az agyam azt mondta, szükségem van a túléléshez. Fényes tárgy, amit ugyan sosem fogok kirakni sehová, mégis meg akarok szerezni; talán, mert amíg a feladatra koncentrálok, könnyűvé válik elfeledkeznem minden másról, ami akár egy kicsit is kevésbé szép része a világnak. Alex valószínűleg nem tudta, hogy ebből a szögből egészen tökéletesnek tűnik, már, ha leszámítjuk az alkohol által teremtett arckifejezéseit. Számomra legalábbis újak voltak, és a témaváltással szép lassan átvették az addigi komolysága helyét. Nekem is mosolyra húzódott a szám. Ez is egy volt a szélesek közül és most még csak nem is éreztem közeledni, váratlanul csapott le rám, épp mikor a vadász úgy döntött, félbeszakítja a kerülgetős műsorszámomat.
- Az túl egyszerű lenne. Különben is, mit válaszolnál, ha bevallanám, hogy tényleg akarok? -  Úgy döntöttem, egyelőre nem árulom el magam ennél jobban. Nem látszott olyasvalakinek, aki szívesen fejtegetne barkóbával egybekötött utalásokat, én viszont annál inkább szerettem visszavágni, feltenni ezeket a zavarba ejtő kérdéseket.
Egy pillanatra csend lett, és én óvatos mozdulatokkal satírozni kezdtem a toll hegyével. Szórakozottan foltozgattam a térkép nem teljesen látható, de a segítségem nélkül is egyértelmű szegleteit; megerősítettem és összekötöttem néhány vonalat, szálkás szélű firkálmányokkal töltögettem fel a sietősen behúzott útvonal apró és jelentéktelen hibáit. A szemem sarkából láttam, ahogy Alex időről időre a szájához emeli a poharat, és bár elégedettséggel töltött el a gondolat, a munkámhoz kapcsolódó kérdéséig nem fordultam újra az irányába. Most nem reagáltam egyből, de ezután úgyis kiegészítette a mondanivalóját.
Azért elgondolkodtatott a válasza, és Alex máris egy kicsit kevésbé tűnt tökéletesnek. Hogy törött-e, vagy csak egy hajszálrepedés húzódik a felszín alatt, nem tudtam egyből megállapítani. A tény, hogy talán nála is van mit megjavítani, optimális esetben felülírta volna a tervet. Ugyan én tettem fel a kérdést, nem vártam őszinte választ; hozzászoktam a távolságtartása biztonságához, a tökéletességhez. Az én ideális világomban ugyanis mindenki az volt, amíg nem került a saját otthona falainak takarásába - sima, mint egy üveggolyó felülete, barázda nélküli, hogy ne legyen, ami megállítsa vagy belé kapaszkodhasson. Ha olyan emberrel találkoztam, akinek a darabjai puzzle-ként akadtak volna az enyémekbe, inkább az ellenkező irányba fordultam. Az elméletem szerint a tökéletes emberek ritkán feltételezték, hogy nem mindenki teljes egész, és ezért nem is próbálnak hibák után kutatni. Utóbbi feltűnését nem viseltem jól a munkám közelében, és ez most küldetés volt; az életmentő tervem holnapra.
- A bázison? – kérdeztem vissza halkan nevetve, mikor elképzeltem magam a vadászokkal együtt dolgozni. Alkalomszerűen sétálgatni közöttük abban reménykedve, hogy különösebbképpen senkinek nem szúr szemet a jelenlétem. – Attól félek, hogy elveszíteném az ügyfélköröm nagyrészét – tettem hozzá vigyorogva, és ezzel szavakba is foglalva a nyilvánvalót. Alex elvégre tisztában lehetett vele, hogy nem mindig legális vagy közjavat szolgáló tevékenységekben segédkezem.
- Előfordult. – Hibáznom kellett, hogy aztán a nyomán kapcsolatok születhessenek, és csak ezután jöhettem rá, hogyan érdemes megkötnöm bizonyos üzleteket. – Azóta, hogy C-tervem is van, kevésbé gyakori – mosolyogtam Alexre, miközben az alkarommal ismét a pultnak támaszkodtam. Azt nem akartam megemlíteni, hogy egyszer-egyszer saját magamat is alávetem az általam körvonalazott akcióknak, sőt, az elején még csak egyszemélyre terveztem őket. Mindhez szükséges volt egy félvér, frissen feltöltve másoktól lopott energiával és ezáltal stabillá varázsolt telekinetikus képességekkel. Elvégre semmit sem olyan nehéz eltulajdonítani, ha a tárgyak maguktól megindulnak feléd, gondoltam magamban, mikor előálltam az első fantasztikus ötlettel. Aztán természetesen a munkásságom ezen szakaszában vétettem az előbb említett hibák legnagyobb részét. A legtöbbször az ítélőképességemmel akadtak problémák. Ahogy most is, ismertem a körülményeket és a világ sosem változó törvényeit, a kockázat azonban nem volt elég ahhoz, hogy megállítson. Én Alexet figyeltem, ő pedig az épphogy érintkező lábainkat.
Már megint lépni akartam egyet előre, vagy talán kettőt hátra, de olyankor legalább mozgásban voltam, és csak ez számított. Előre nyúltam, a karommal pedig mozdult az egész törzsem is. Kíváncsi voltam, a tenyeremmel is érezni fogom-e azt a bizsergést, ha megengedi, hogy hozzáérjek. Mínusz egy rétegben gondolkodtam és a térde feletti, érzékeny részen szétterülő ujjaimban. Ezután közelebb vagy messzebb kellett hajolnom, mert egyelőre elképzelhetetlennek tűnt az a verzió, amiben megáll az idő, és mi így maradunk.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Piszkos Fred kocsmája 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
285
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
20
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Nov. 16, 2018 8:21 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Fortune favours the brave
Cole & Alexander
─────────────── ───────────────
« Comment; ~o~ • Szószám; 573 • Twisted »

Ha voltak is kétségeim Cole indítékait illetően, a következő kijelentéseivel a zömüket elhessegeti, habár a szívózás lehetősége változatlanul adott. Mégsem hinném, hogy erről van szó, visszagondolva a legelső találkánkra, már akkor is voltak érdekes, jelentőségteljes megnyilvánulásai. S őszintén? A mérleget a lelkiismeretessége billenti meg. Alapos srácnak tűnik, most is precízen ügyelt a részletekre, összegyűjtött minden olyan információt, amire szükségem lehet, ráadásul egyetlen nap alatt. Ki várna többet tőle? A felmerülő hiányosságokat is tökéletesen befoldozta, szóval a racionális felem arra hajlik, itt más bűzlik a levegőben. De persze ott van a valóságot lesajnáló részem, amely bizalmatlanul szemléli az eshetőséget.
- Milyen szerencse… - ismétlem utána, ezúttal tudatosan alkalmazva időhúzást a gondolataim összeszedéséhez. Talán nem kellene ennyire görcsösen tanakodnom azon, mit hozna magával egy „oké, találkozzunk még egyszer” felelet, legfeljebb idiótának néz, és nem látjuk egymást többé. Amire egyébként is megvan az esély még egy harmadik összeröffenés ellenére. - Azt mondod, van még aggódni valóm? Mondhatnád azt is, hogy szimplán találkozni akarsz - vonom meg a vállaimat egy ismételt, kontrollálhatatlan félmosoly kíséretében, előadva a lazát és a nemtörődömöt. Miközben a gyomrom már görcsben, és a szívem ki akar vetődni a legközelebbi ablakon. Csak semmi pánik.
Szerencsére a whisky kéznél van, így az aggódásomat tompíthatom néhány korttyal, míg át nem evickélünk a küldetés hánykolódó tengerére. Nem kelt bennem jó érzéseket a kamikáze akciónk a nővéremmel, sőt, amióta felvetette, azóta ezen görcsölök, most mégis jobban esik az ismert stresszforrás, mint ez az ingatag, egészen új.
- Mondasz valamit - válaszolok szűkszavúan, úgy sejtve, mindösszesen a tudatalattim kívánta volna hosszabbra ezt a megbeszélősdit. Minél később teszünk az i-re pontot, annál később is indulunk útnak Kaittel. Be kell látnom, újabb indokot leltem a harmadik találkozóra. Sóhajtva pillantok a poharamban lötykölődő, barnás nedűre, mielőtt mélyet kortyolnék belőle. Mostanra már nem olyan kifejezett a torkom marása, vagy a gyomromban szétáramló forróság, azonban a megnyugvás csalfa érzete ezúttal sem hagy cserben. Talán tovább kitartana, ha nem lepne meg egy egészen váratlan kérdéssel Cole. Eltöprengek rajta, no meg az indokán, miért érezte szükségesnek ezt éppen most feltenni. Számtalan oka lehet; a szimplán kíváncsi voltamtól kezdve, a ki kellett töltenem valami értelmessel a csendeten át, egészen az érdekel, mennyire bízik meg bennem ez a suhanc itt mellettemig.
- Érdekes kérdéseid vannak - horkantok fel elmosolyodva, mielőtt felkönyökölnék a pultra, és a szemközt nyugvó italokra függeszteném elmélázott tekintetemet. - Nehéz valami olyasmit elfelejteni, amit az ember az egész életében érzett és érez - nyögöm ki óvatoskodóan. Bizalmatlan alak vagyok, ehhez kétség sem férhet, ám mindennek megvan az oka. Ha ennyiszer rántják ki a talajt az ember lába alól, elkerülhetetlen, hogy ilyenné váljon. - Benned sem bízok, mert nem ismerlek - teszem hozzá hirtelen, ezúttal rá kapva a pillantásomat. - Ellenben a szakértelmeddel és az információiddal. Precíz embernek tűnsz, de gondolom majd kiderül, ha útnak indulok - mosolyodok el, leplezetlenül ugratva őt, noha a kockázat valós. Mégsem erre szeretném kiélezni a gondolatmenetemet, tehát folytatom a kerepelést. - Tulajdonképpen még az is megfordult a fejemben, hogy jó szolgálatot tennél a bázison. Nem, mint vadász, hanem mint informátor - vallom meg őszintén, hibáztatva az alkoholt a megeredő nyelvemért. Ettől függetlenül nem kezdek szabadkozásba, hanem újabb kortyokkal enyhítve a torkom szárazságát, hallgatom a szűkszavú feleletét a munkájával kapcsolatban.
- Szóval azt mondod, nem volt még olyan, hogy hibáztál volna? - érdeklődök tovább, követve tekintetét a térdeinkre. Óriási bennem a kényszer, hogy közelebb csusszanva a pulthoz, elhúzódjak tőle, viszont a kíváncsiságom nagyobb annál, minthogy a komfort iránti vágyamnak eleget tegyek.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Piszkos Fred kocsmája T2LBKvp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
114
☩ Play by :
Maxence Danet-Fauvel
☩ Korom :
28
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Nov. 04, 2018 8:10 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Fortune favours the brave
Alexander & Cole
─────────────── ───────────────
« Comment; :3 • Szószám; 597 • The Woods »

Mindig sikerül visszalendülnöm az utolsó pillanatban. Alex vélhetőleg nem volt ebben olyan biztos mint én, így feszülten figyelt, miközben a megoldáson törtem a fejem. Ahelyett, hogy ő maga is gondolkozna - valamiért abban is ugyanilyen biztos voltam, hogy nem azt csinálja, miközben a mutatványomat nézi. Talán nem tudja, hogy milyen érzés rálelni arra a másodpercre, mikor kiderül, a szerencséd vagy a karmád az erősebb, és feltehetőleg azt sem, hogy könnyebben jönnek az ötletek, mikor eltávolodsz a talajtól és messze lököd magadtól a valóságot. Szóval mekkora esély van rá, hogy előrefelé dőlök, ha egyszer a véletlenre bízom magam, és mekkora arra, hogy az ellenkező irányba, miután megtalálom a holtpontot? Ha rólam volt szó, nem sok értelemben létezett a semleges; gyakran külső behatás nélkül billentem az egyik oldalra vagy a másikra, hiába minden egyensúlyozásra tett próbálkozásom.
Elégedetten hallgattam Alexet, mikor úgy tűnt, megszületett az apró probléma lehetséges és annál veszélyesebb megoldása. Az viszont, ahogy az ajánlatomra reagált, ismét kiszélesítette a vigyoromat. Ha tehetem, még tovább nézem a zavarát, de a vadász hamar arckifejezést váltott, így nem volt rajta többé mit elemeznem. Úgy sejtettem, hogy nem vesz teljesen komolyan, és hála azoknak a bizonyos bemelegítő adgoknak, magamra vettem a ’külső behatás’ szerepét. Kivételesen nem elégedtem meg a semlegessel és így vagy úgy, de látni akartam a gravitáció sorsdöntő erejét működés közben is.
- Milyen szerencse, hogy kedvezményt kapsz. – Ha tippelnem kell, azt mondom, ez még nem elég Alex véleményének megváltoztatásához, már ami a harmadik titokzatos találkozásunkat illeti. A biztonság kedvéért megmagyaráztam magam. – Bízom a részleteimben, és most nem tudtam mindent. Legalábbis nem száz százalékosan, és nem előre – dőltem hátra kényelmesen, aztán őt figyelve ismét a számba vettem a toll deformáltabb végét. Azt nem tettem hozzá, hogy amúgy sem kerül minden szolgáltatásom pénzbe, és hogy a kedvezmény már akkor magától értetődő volt, hogy először szemtől szemben álltunk egymással. Épp a mértékét számolgattam, mikor tegnap olyan alaposan végigmértem, és őszintén szólva a whiskey szorzótényezőként szerepelt ebben az egyenletben. Egy pillanatra bevillant, hogy teljesen józanon még nem találkoztam a vadásszal, és majdnem megkérdeztem magamtól, hogy ez változtat-e valamit is a helyzeten. Nem szerettem azokat a kérdéseket, amikre átalvatlan éjszakák után sem tudtam a választ; precízen és pontosan, lehetőleg kusza kézírással lefirkantva előttem a papíron.
Nem hittem volna, hogy az útvonal falon túli részével kapcsolatos aggodalmai alaptalanok, ezért nem is próbáltam megnyugtatni. Helyette újabb adagot töltöttem a poharába, hogy aztán nyugodtan kortyolhassak a sajátomból.
- Még pár perc, és nem látjuk a betűket. Nem lehettünk volna lassabbak – néztem körbe szórakozottan az egyre sötétedő helyiségben. Már nem is emlékeztem, melyikünk jelölte ki a késő délutánt időpontnak, de az biztos, hogy a mai találkozó hosszabbra nyúlt a tegnapi, futólagos megbeszélésnél.
- Emlékszel arra a feszítő érzésre? Mikor nem vagy benne biztos, hogy megbízhatsz valakiben, de tudod, hogy úgyis megteszed. – Újra eszembe jutott a játék, mikor hátradőlsz és kíváncsian várod, vajon elkapnak-e, vagy az történik, amire igazából és önkéntelenül számítottál. – Lehet, hogy még most is azt érzed – vontam vállat, akkor már csak mosolyogva. Alex kérdései úgy tűnt, ideiglenesen eltérítettek a küldetésemtől. – Mindig ilyen. Vagy mindenre kell gondolni, vagy semmire egyáltalán. – Kivéve, ha valakit jobban érdekel a túlélése, mint az izgalom iránti vágya; abban az esetben kivétel nélkül érdemes a legrosszabbra készülni, az ügyfelekkel pedig csak is józanon találkozni, nem mellesleg tartva az egy méter távolságot. De lehet, hogy az is elég, ha nem húzódsz hozzájuk közel, mikor nem figyelnek, vagy ha ők azok, akik óvatosabbak tőled; elég óvatosak ahhoz, hogy megpróbáljanak a személyes terükön kívül tartani. Most először pillantottam a térdemre és az övére, felmérve, hogy ténylegesen összeérnek-e, és nem csak a képzeletemben csúsztam előrébb korábban.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Piszkos Fred kocsmája 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
285
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
20
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Nov. 02, 2018 3:26 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Fortune favours the brave
Cole & Alexander
─────────────── ───────────────
« Comment; ~o~ • Szószám; 552 • Twisted »

Egyre nehezebb koncentrálnom. És nem azért, mert vigyori tekintete olyan sokszor kalandozik felém, vagy amiért a tollrágását lassan büntetni kéne közszeméremsértés indokából, hanem mert folyton izeg-mozog, így még arra sem vagyok képes, hogy egyetlen egésszé formáljam a tudatomat például a térképre való kizárólagos koncentrálás formájában. Nem, helyette időről-időre ellenőrizgetem, most fog-e hátraesni a székkel, magával rántva a poharát és a papírt egyaránt?
Csupán akkor tűnik fel, az utóbbi momentumokban visszafojtottam a levegőmet, amikor végre visszaül a hátsójára, az én mellkasom pedig ha nem is hangzatosan, ám megkönnyebbedik az eddig feszítő súlytól. Nem mintha túl nagy baja származhatna egy hátastól, valahogy mégsem örülnék, ha az ápolgatásával telne az idő ahelyett, hogy az üzletre koncentrálnánk. Nyilvánvalóan emiatt követtem eddig feszült figyelemmel a hintázását…
- Ez egy fokkal jobb helynek tűnik - rántom vissza koncentrációmat a térképre, az azon megjelölt, újabb helyre és az elhangzott információkra. Nézőpont kérdése, mi számít „jobb” helynek, főleg, hogy ez ismeretlen terep és talán még szemtanúkat is szerzünk magunk mellé, de megeshet, ők lennének az utolsók, akik egyrészt felismernének minket, másrészt futnának az elitekhez csivitelni. Kockázatos, azonban itt kell lemennünk. - Nem gond. A te feladatod az információk átadása, a döntés terhe már rajtunk nyugszik - felelem viszonylagos nyugalomban, legalábbis, amíg körülbelül félre nem nyelem a nyálamat a váratlan közlés hatására.
Megrökönyödve és egyben gyanakodva méregetem az ábrázatát. Vajon szórakozik velem, vagy a vérem szívása mellett ténylegesen akar valamit? Egek, mennyivel könnyebb lenne mindezt megállapítani és eldönteni, ha az állandó gyakorlás, magolás és csínytevés mellett szakítottam volna időt a nem is tudom… átlagos tini élet gyönyöreire és izgalmaira.
Torkomat megköszörülve, ábrázatomat közönyössé varázsolva pislogok rá laposakat, mondjuk már tökre mindegy, kiadtam magamat az első, ösztönös reakcióknak hála.
- Szűkös a finanszírozási keret - felelem szellemesen, és ha odafigyel, talán észreveheti az újabb elgyengülésemet egy parányi félmosoly formájában. - De nagylelkű az ajánlat - teszem hozzá, mielőtt még kihalna belőlem az alkohol keltette, ideiglenes bátorság, és át nem csapna valami röhejes zavarba a napnál is világosabb flörtjét követő közeledésének hatására. Oké, Alex, nyugodj már meg az ég szerelmére és vérbeli vadász létedre ne tűnjél már egy beszari kezdőnek, aki legfeljebb egy üveg piát követően képes csak belecsapni a dolgok közepébe. Mármint… Bele akarok csapni? Végtére is, Cole-nak nincs szégyenkezni valója a külsejét illetően, a belső meg… Talán számítana, és nem nyomnám el, ha nem készülnék Kaittel öngyilkos küldetésre. Basszus, mit mondott? Figyelj már oda!
- Majdnem egy mérföld… - ismétlem el utána a szavakat félig öntudatlanul, és beletelik néhány másodpercbe, amíg ténylegesen eljut az agyamig az információ. - Remek, akkor odakint elvileg a pokolkutyákon, impeken, démonokon és angyalokon kívül túl sok meglepetés már nem érhet minket. Príma - mosolyodok el kényszeredetten, mielőtt kiinnám a poharam hátramaradó kortyait, s ha már ilyen szépen kérdezi… Készségesen nyújtom felé, hogy újratöltse.
- Szóval ennyi. Ez gyorsabban ment, mint gondoltam - szólalok meg eltűnődve, igyekezve lehűteni a gondolataimat egy csöppet, mielőtt nagy volumenű dolgokra szánnám itt el magamat. - Máskor is így megy? Mármint a munkád. Kérnek tőled információt, te megadod, aztán fel is út, le is út? Nem marad benned kíváncsiság? - faggatózok, habár a figyelemelterelés mellett tényleg érdekel a téma. Én biztosan napokkal később is még azon kattognék, hogy a kuncsaftomnak éppen mire kellett az adott infó. - Tuti begolyóznék előbb utóbb - mosolyodok el, újabb korttyal csorbítva a poharamban lötykölődő mennyiséget.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Piszkos Fred kocsmája T2LBKvp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
114
☩ Play by :
Maxence Danet-Fauvel
☩ Korom :
28
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Okt. 23, 2018 7:22 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Fortune favours the brave
Alexander & Cole
─────────────── ───────────────
« Comment; :3 • Szószám; 649 • The Woods »

Ha van még egy napom, Alexander Payne-nek is biztosan utána járok. Erősségek, gyengeségek, múltbéli sikerek és szégyenteljes pillanatok - ilyesmi mindenkinek van, és ha az övéhez hasonló, jól csengő névről beszélünk, betűről betűre eladható az információ. Nem volt persze sürgős, hiszen eddig semmi okot nem adott arra, hogy megkérdőjelezzem a szándékait, és valamivel amúgy is fontosabb volt ma az életben maradásukra fókuszálnunk. Mert hát sok mindent derítettem volna ki legközelebb szívesebben a temetése dátumánál; például, hogy honnan szerzi a dzsekijeit, és hogy hogyan mutatna a ruhái nélkül a félhomályban.
Az aluljáróval kapcsolatos problémára elsőre csak egy megoldást tudtam volna javasolni: oldják meg, ahogy a csempészek is szokták, lefizetve az őrséget, vagy épp átslisszolva a hátuk mögött. Mégis volt egy olyan érzésem, hogy az ő útjuk vége általában másfelé vezet, és az nem az hely, ahonnan Alex és a társasága gond nélkül megkezdhetné kalandos utazását. Tollrágás helyett billegni kezdtem a bárszéken, miközben számba vettem a lehetőségeket. Mekkorát lehet innen esni? Gondolkodás közben lebámultam a földre, és még az is megfordult a fejemben, hogy egy másodpercre elengedem a pult szélét.
- Vannak olyan állomások, amiket már vagy száz éve lezártak – lendültem vissza épp időben, abbahagyva az egyensúlyozást, majd újra a térképet kezdtem nézegetni. Ismertem egy ilyet, ha biztos nem is lehettem benne, hogy nincs-e a kiindulóponthoz ennél közelebbi, és hogy még mindig biztonságos-e az odalent való áthaladás. – Például ez, itt – ikszeltem be egy jó félutcányi területet, körülbelül harminc perces sétára az eredetitől.
-  Hosszú ideje nem jártam arra, de régen gyerekek, fiatalok laktak odalent – kezdtem beavatni nagyvonalakban. – A lejáró be van falazva, de át lehet menni az irodaház alagsorából, közvetlen mellette. – Én is éltem ott. Ez a bejárat is épp ugyanoda vezet, mint az előző; a hosszú, lefelé vezető lépcsők tetejére. Ha eltekintünk a legalább harminc fős társaság idegenekkel szemben tanúsított agresszív magatartásától, akkor hatalmas segítséget jelentett csatlakozni valahová néhány hónapra. Nem tudom, mi történt velük. Talán felnőttek, de akár meg is halhattak, vagy már más csapat, esetleg egyszerű hajléktalanok lakhatnak a helyükön. Az is lehet, hogy az utcaháborúnak hála az általuk tört lyukat is ugyanúgy bebetonozták, velük együtt. Úgy tűnt, Alex nemsokára kideríti helyettem is.
– Őszinte leszek, most igazából akármi lehet ott. – Újabb korty a whiskey-ből, mert bár az még messze van, nem akarok a kelleténél korábban kijózanodni. – Ha viszont újabb találkát akarsz, leellenőrzöm neked személyesen – jegyeztem meg, miközben az arcomra visszatért a szokásos, magabiztos vigyor. Észre sem vettem, hogy az egyszerű és ártalmatlan gondolataim cselekvéssé formálódnak; először flörtté, aztán óvatos mozdulatokká. Az ital által feloldott gátlásaim sokkal inkább az ésszerűségre vonatkoztak, mint mondjuk a bátorságra, vagy annak az eshetőségére, hogy visszautasítanak. Bíztam a saját érzékeimben. És bár vadászokat fűzögetni viszont még most sem tűnt okos húzásnak a részemről, a világért sem hagytam volna abba, mielőtt egyértelmű reakciót kapnék.
A szemem sarkából észrevettem ugyan, hogy odanézett, nem fordítottam arra a fejem egyből, helyette megvártam, amíg a térképre kapja a tekintetét. Már nem sokáig foglalt le a firkák tanulmányozása. Egyetlen hosszú pillanatig figyeltem a vonásait, mikor a saját poharáért nyúlt, és úgy tűnt, végre sikerül lelassulnom, elfelejteni a felesleges részleteket. Csak a leírtak számítottak, és egy idő után már azok sem igazán; a gondolataim egyre messzebb kavarogtak a széthajtogatott papírtól és a rajta felvázolt tervtől. Akkor már egy másikon dolgoztam a fejemben, amiben ugyan nagy szerepe volt az előttem ülő Alexnek, merőben eltért az eredetitől.
-  Kizárt. Onnantól kezdve egyirányú az út, és a kijárat majdnem egy mérföldre fekszik a faltól – igyekeztem azért mégis felidézni a korábban hallottakat, készen a kérdések maradékára. Közben - ha rajtam múlott -, felvettem a vadásszal a szemkontaktust, aztán az üvegért nyúltam, hogy átemeljem a vázlataink felett.
- Jöhet még? – intettem Alex felé az idáig nem túl gyorsan fogyó itallal. Ha csak nem tiltakozott ellene, már ki is töltöttem a következő kört. Két réteg anyaggal közöttünk mintha felforrósodott volna a levegő. Ezután mélyen az övébe fúrtam a tekintetem: ha nem húzódsz el, meddig tudsz még másra koncentrálni?

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Piszkos Fred kocsmája 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
285
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
20
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Okt. 22, 2018 5:46 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Fortune favours the brave
Cole & Alexander
─────────────── ───────────────
« Comment; ~o~ • Szószám; 471 • Twisted »

Cole láthatóan jó mélyen belemerült a gondolataiba és a munkájába, ami egyrészt furcsa így kívülről nézve, másrészt rendkívül megnyugtató, hiszen kétségem sincs afelől, hogy a közvetítője nem ajánlott harmatgyenge munkaerőt. A srác valóban érti a dolgát, és valahogy úgy érzem, ő is éppen azt érezheti ilyenkor, mint én az íjammal való gyakorlás, netán vadászat közben. A külvilág megszűnik létezni, pusztán a feladat és a szenvedély marad, bármi áron. Na meg az abból fakadó nyugalom, kiteljesedés, talán némi békesség… Meg mernék esküdni, a munkájában ő az egyik legjobb, és óhatatlanul eszembe jut, milyen hasznos tagja is lenne a bázis állományának. Nem, vadászt nem faragnék belőle, ahhoz túl szabad a természete, azonban egyéb segítő posztra több, mint megfelelne. Nem mintha hatásköröm lenne új embereket válogatni, vagyis… biztosan ér valamit, hogy a Tanács tagja vagyok. Elkalandoztam…
Leheletnyire fészkelődve és bólintva egyet, koncentrálom innentől kezdve a figyelmemet a térképre felfestett ábrákra és feliratokra. Meg kell vallanom, olyasmikre is gondolt, amire én nem, például a felfelé menekülés valamiképpen nem szerepelt a terveim között, ám lássuk be, Wallenberg visszaszerzése nem ér meg minden kockázatot. Ha odalent beüt a krach, és nincs más út, akkor marad a felfelé, azzal együtt pedig talán a lebukás, de legalább megmaradtunk. Már csak egyetlen tényező hibádzik, ami egyhamar szöget üt a fejembe.
- A metrólejáró elég jól ismert hely, őrjáratozni is szoktak arra és biztosra veszem, hogy figyelni is fogják. Fogalmazzunk úgy, az egyik társam nem volt olyan megbízható és együttműködő a téma kapcsán, mint gondoltam - célzok sejtelmesen a ballépésemre, aminek folytán Nat tudomást szerzett a nővérem tervéről, és aminek köszönhetően most extra készültségben figyelik a Payne családot Wallenberg elitjei. - Nincs valami szellőző, ahol körülményesebb lejutni, de kevésbé feltűnő? - kíváncsiskodok, habár lehet, gondolt ő az őrjáratokra is, pusztán nehézkes mindent egyszerre átadni. Türelmes vagyok, rá is érek jelenleg, mindösszesen érdekelnek a további részletek.
Amelyekből bőven ellát Cole. Dátumok, menekülő útvonalak, egyéb jelzések… Meg sem merem kérdezni, hogy sikerült mindezt egy nap alatt összeszednie, azonban nem titkolom, le vagyok nyűgözve. Éppen rántanám is elő a kedvesebbik felemet, amely valamiféle elismerést képes lenne kipréselni magából, viszont az enyémnek simuló lábát, és a leheletnyi közelebb kerülését nehezen tudom figyelmen kívül hagyni, a gondolataim pedig szemérmetlenül terelődnek el.
Nem vagyok egy casanova, sőt, a Dom iránti bolondulásomnak köszönhetően eddig ha adódott is volna lehetőség a tapasztalatgyűjtésre, vak voltam rá, szóval fogalmazzunk úgy, hogy nehézkesen tudok a gyomrom kellemes összeugrásán és egy diszkrét nyelésen kívül egyebet reagálni. Addig legalább eljutok fejben, hogy a lábáról elkapjam a pillantásomat, s mivel bátorságból nem vagyok híján, sietősen a térképre tapasztom az íriszeimet. Ujjaimmal a korábban félretett poharamért nyúlok, sikeresen el is érem a leverése helyett, így egy újabb korttyal enyhíthetek némiképp a zavaromon.
- Tehát azt mondod, hogyha a falon túl feljövünk, arra már nem fog rálátni az őrség? - terelem vissza a figyelmemet a főbb témánkra.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Piszkos Fred kocsmája T2LBKvp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
114
☩ Play by :
Maxence Danet-Fauvel
☩ Korom :
28
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Okt. 21, 2018 7:56 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Fortune favours the brave
Alexander & Cole
─────────────── ───────────────
« Comment; :3 • Szószám; 624 • Zene »

Kérdésére megálltam egy pillanatra, hogy én is jobban szemügyre vehessem a térképet, kezdve a kinézetéhez kapcsolódó kifogásokkal. A két szélénél fogva felemeltem a pultról, aztán a biztonság kedvéért alánéztem, de még egyben volt és nem is tettem bele semmibe, ami esetleg elmoshatná az addig még láthatónak mondható jelöléseket.
- Még egyben van. Lyukmentes – vontam vállat gondtalanul vigyorogva, mielőtt ténylegesen hozzáláttam volna jegyzetelni. Mindenre gondoltam. Ha volt is valami, ami tegnap elkerülte a figyelmemet, azt biztos, hogy Alexnek sem juthat eszébe. Éppúgy szerettem kockázatot vállalni, mint tervezni, de ha nem a saját bőrömről volt szó, általában egyetlen részletet sem hagytam a véletlenre. Na nem mintha a vadászok küldetésének sikeressége bármilyen mértékben is érintett volna; inkább a saját szórakoztatásomra toltam túl az alku rám eső felének teljesítését. Ha csak a lényeges részek érdeklik, a többit pedig meg sem kívánja hallgatni, legyen; úgyis lesz majd következő ember, akit ehhez hasonló információk érdekelnek majd. Egyeseket még arra is rá lehetett venni, hogy többet fizessenek, mint amennyit eredetileg szerettek volna, csak hogy még többet tudjanak, mások legközelebb is hozzám jöttek, hála az extra figyelmességnek. Néha ingyen is vállaltam volna. Kár, hogy télen fűtenem kell majd, és hogy ennem is azokhoz a nem túl előkelő, de annál drágább italokhoz; az ilyesmi valahogy mindig elvette a kedvem a jótékonykodástól.
A tekintetem találkozott Alexével, mikor felé fordultam. Ugyan őt néztem szótlanságba burkolózva, de még mindig a precízen összerakott haditerv körül forogtak a gondolataim. Igazából még az sem tűnt fel, hogy drasztikusan csökkent a köztünk lévő távolság, mialatt én a vázlatokkal voltam elfoglalva. Félig a térképpel szemezgetett, miközben valamiféle magyarázatra várt a részemről, de ez is csak akkor esett le, mikor meghallottam a felőle jövő torokköszörülést.
- Persze! – kaptam észbe, és csak annyira vettem ki a toll végét a számból, hogy ismét szembefordulhassak a pulttal, közelebb tolva a térképet Alexhez. Rövid gondolkodás után a kiindulópontra böktem vele, aztán természetesen mindig visszatértem a rágcsáláshoz, mikor nem volt segítségemre a mutogatásnál.
- Innen indultok. Metrólejáró. – A biztonság kedvéért bekarikáztam az egykori vonalat jelölő, apró kis számot.  Aztán rögtön a sötét vonalkákra tértem, amik az átjárható ajtókat szimbolizálták a filccel húzott út mentén - ezek közül több nem volt teljesen egyértelmű; volt, ami a vészkijárat vagy épp a gépház megnevezést kapta, csak hogy könnyebb legyen odalent eltévedni. Ezek mind a szamárfülön kaptak helyet megcsillagozva, alattuk még több részletbeli kiigazítással. A B-tervet nagyrészt jelölések nélkül vetettem papírra, egyedül azt a helyet karikáztam be, ahol szükség esetén a felszínre juthatnak, történjen bármi váratlan az alagutakban. Ez a hely persze jónéhány utcányira volt még a falaktól, így tényleg csak biztonsági megoldásként vettem számba, a lentinél sokkal veszélyesebb kivezető útról nem is beszélve.
- Ha ezeket a napokat elkerülöd – mutattam a lefirkantott dátumok felé – Elvileg nem fogsz találkozni senkivel. – A csempészekkel legalábbis biztosan nem. Az előre el nem tervezett ki- és behozatalról, valamint a démonok nevében nem tudok nyilatkozni; reméltem, hogy ezzel Alex is tisztában van. Újra felemeltem a poharam, hogy kortyolhassak néhányat, amíg a vadász feldolgozza a hallottakat. Volt még tovább is, ráadásul kezdtem úgy érezni, végre sikerül összeszednem az eddig össze-vissza csapongó gondolataimat.
Már én is egészen féloldalasan ültem, hogy kényelmesen ráláthassak a papírra és Alexre is, ha a magyarázatom közepette esetleg kérdései adódnának. Az egyik lábam valahol az övéi között helyezkedett el, a térdeink alig pár centire egymástól, ha időközben nem döntött úgy, hogy lelógatja őket. Most gondoltam egyet, és a pohárral a kezemben még közelebb csúsztam hozzá. Feltűnésmentesen simult a nadrágom vékony anyaga az övéhez, épp csak annyira, mintha egymás melletti üléseken utaznánk a buszon, vagy a sorunkra várnánk valami irodában a szorosan sorba rakott székeken. És már át is tértem a következő megbeszélendő pontra, amit nagyrészt a fal és az azon túli kijárat közötti szakasz foglalt magába. Közben eszembe jutott, vajon ő is érzi-e a hőmérséklet-különbséget.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Piszkos Fred kocsmája 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
285
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
20
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Okt. 16, 2018 9:00 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Fortune favours the brave
Cole & Alexander
─────────────── ───────────────
« Comment; ~o~ • Szószám; 403 • Twisted »

Az előbb íztelen, később furcsán kesernyés ital végigmarja a torkomat, majd a nyelőcsövemet, hogy aztán a gyomromban megtelepedve melegséget áraszthasson szét a bensőmben. Ha nem így tenne, eszembe sem jutna még egy kört bevállalni, de azt hiszem ezt most megérdemlem, ennyi nekem is kijár. A korábbi morcosságomhoz képest viszonylag nyugodtan, ám közel sem barátságosan pillogok laposakat Cole-ra a megjegyzése hallatán.
- Nem is ezért jöttem - felelem megjátszott hűvösséggel, majd vállamat rándítva, valami halovány mosolykezdeménnyel tekintek oldalra. - De ha már itt van, ki vagyok én, hogy visszautasítsam? - teszem szét a kezeimet, mintegy az ártatlanságomról biztosítva a mellettem ücsörgőt, viszont a poharam egyhamar megint telivé lesz, így visszafordítom figyelmemet az alkoholra. Ezúttal én is csupán egyet kortyolok belőle - elvégre nem ártana megjegyezni az információkat az alagutakról -, majd félreteszem biztos távolságba, egyrészt, hogy legyen hely az idő közben előhúzott térképnek, másrészt, hogy a várható fészkelődésem közben ne verjem le.
- Uhh, mit ártott neked a papír? - teszem fel félig-tréfásan a kérdést, amikor teljes „pompájában” megszemlélhetem a nyúzott térképet. A rozzantsága és gyűrődései még hagyján, azonban a beazonosíthatatlan foltokra inkább rá sem akarok kérdezni. Nem mintha egyébként megengedhetném magamnak a luxust. Az informátorom tollat húz elő, majd annak némi - tekintetvonzó - rágcsálását követően heves firkálásba, írásba, jelölgetésbe kezd a papíron.
Annak fényében, hogy nem vagyok kitűnő passzban, nem számoltam vele, ilyen hamar belecsapunk a lecsóba, ráadásul így. Kissé sután húzódom ki a bárszékem szélére, a pulthoz közelebb eső alkarommal a márványlapra támaszkodom, míg a másik tenyeremmel az oldalra kifordított lábamra, minekután másképp nehézkesen férnék meg a kettőnk között húzódó, aprócska helyen. Felsőtestemmel is leheletnyire közelebb hajolok, és a homlokomat ráncolva figyelem a teljes átszellemülést. Néha-néha azon kapom magamat, hogy némán tátogom a leírt szavakat, leginkább akkor, amikor nehezen tudom elolvasni őket, vagy mert nem áll össze a kép a fejemben.
Így megy ez hosszú másodpercekig, talán percekig, mikor ismét visszatér Cole a tolla rágcsálásához, és a tekintetét is hajlandó rám emelni. Meredten pillantok vissza rá, aztán le, a térképre, majd megint rá. Várakozok, de egy pimasz légy zümmögésén és a légvételeink puha hangján kívül más nem töri meg a csendet. Kivéve a rákövetkező torokköszörülésem.
- Szóval… Beavatsz, vagy a kriksz-krakszok megfejtése házi feladat? - mosolyodok el gyengéden, némi fáziskéséssel, miután leesik, megint nem a kedvesebbik felem beszél belőlem. Voltaképpen akkor sem érdekelne, de valahogy furcsán viselkedik Cole, és ez arra ösztönöz, ha utólagosan is, ám regulázzam meg a nyersebbik énemet.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Piszkos Fred kocsmája T2LBKvp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
114
☩ Play by :
Maxence Danet-Fauvel
☩ Korom :
28
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Okt. 09, 2018 8:51 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Fortune favours the brave
Alexander & Cole
─────────────── ───────────────
« Comment; :3 • Szószám; 632 • The Woods »

Voltak napok, mikor több védőitalt ittam mint vizet, és az első üveg aljára érve rendszerint olyan hasonlónak éreztem a kettő ízét, hogy meg sem tudtam volna állapítani a különbséget. Ez a program általában egyféleképp végződött: addig kerültem a józanságot, amíg a természet arra nem kényszerített a maga eszközeivel, hogy aztán másnap reggel – vagy épp délután, az egyszemélyes party kezdetekori napszaktól függően – a saját hányásomban fetrengve, esetleg dermesztő hidegben vagy számomra teljesen ismeretlen helyen térjek magamhoz. Biztos voltam benne, hogy akkor sem válok egészségtanácsadóvá, ha nem szakad ránk a pokol és a mennyország, vagy akármi mássá sem, ami most nem vagyok. Számomra nem sok mindent változtatott meg az apokalipszis, szinte kimaradtam az emberiség tragédiájából, és néha tényleg úgy éreztem, hogy egyedül én nem gyászolok vagy ünneplek.
Ezzel az estével természetesen más terveim voltak, minthogy újból eszméletlenre igyam magam. Addig legalábbis biztosan nem, míg pontot nem teszek az Alexszel kötött üzletelésünk végére; az egyedül elfogyasztott bemelegítő körök célja csak annyi volt, hogy kellőképp lelassítsák a gondolataimat. Túl sok minden járt a fejemben a vadászok magánakciójának hála, de ha őszinte akarok lenni, egyetlen percre sem bántam. Ezek jó gondolatok voltak, ötletek és adatok, lehetőségek és tervek számtalan variációja. Nem akartam őket elfelejteni, csak annyira, hogy aznap este végre aludni tudjak, és hogy másnapra is maradjon belőlük valami.
Megint összerezzent, pedig a mai belépőm semmilyen újdonságot nem tartogatott a tegnapihoz képest, ennek láttán kiszélesedett a vigyorom. Magamban megjegyeztem, hogy díjaznám az alagútba rejtett kamerákat, amiken keresztül élőben követhetném Alex váratlan hangokra adott reakcióit.
- Fontos dolgokkal sosem viccelek – hunyorogtam rá elégedetten mosolyogva, az akkor még szomorúan üres poharakkal a kezeimben. Az egy nappal korábbi hozzáállásából kiindulva majdnem biztos voltam benne, hogy minden meggyőzőerőmre szükségem lesz majd, mikor elé rakom az italok egyikét, ezért is néztem felhúzott szemöldökkel, ahogy egyből eltüntette a kitöltött adagot. Ki gondolta volna, hogy Vadászfiú meg tud lepni?
- Te meg mintha azt mondtad volna, hogy nem ezért jössz – szegezem neki a kérdést és semmi esetre sem szakítom meg Alexszel a szemkontaktust, miközben ismét harmadig öntöm a poharát. Már megint tesztelgetni kezdtem, hátha újra szórakozhatok a visszavágásain. Most, hogy úgy tűnt, nem kell egymagam meginnom az idehozott whiskeyt nem is beszélve Piszkos Fred kincseiről, be akartam várni a következő körrel.
Tényleg csak akkor kortyoltam újra, mikor előhalásztam és kiterítettem az azóta rongyosra gyűrt térképet – hála a felesleges és valamivel hasznosabb széthajtogatásoknak, egyre inkább illett ideiglenes gazdájához, mint a rendezett kinézetű Alexhez. Egy tollat is hoztam magammal, volt még néhány apróság, amivel megtoldottam volna a térképre firkált útvonalat és a filccel rajzolt jelöléseket. A számba vettem, miközben hatalmas szamárfület hajtottam a lap azon sarkába, ahol semmi fontosat nem takarhatott ki a visszahajtott felület, és még néhány másodpercig rágcsáltam a végét, mielőtt ténylegesen írni kezdtem volna vele. Igyekeztem olvashatóan kanyarítani a betűket, de már megint túl sok minden járt a fejemben; a rövidítések ellenére is teljesen kitöltötték a háromszög alakú területet. Az egyik lábam feljebb raktam a bárszék támaszán, a térdem pedig egész a pultnak döntöttem, teljes kényelembe helyeztem magam, és így máris egyszerűbbnek tűnt koncentrálni. Rengeteg mindent megtudtam az elmúlt huszonnégy óra alatt, kezdve a tényleges útvonaltól, amit a lehető legrészletesebben ábrázolt a térkép, és amit nem én jelöltem meg rajta fordulóról fordulóra. Utána jártam, mikor érdemes elkerülni az alagutat és hogy menet közben hogyan juthatnak a felszínre, ha úgy adódik, és hogy ebben az esetben odafent miként juthatnak a falak túloldalára. Időnként egy-egy szófoszlánnyal kommentáltam, hol tartok a gondolatmenetben, de igazából nem fordítottam túl sok figyelmet a mellettem ülő Alexre. Újra a toll végét kezdtem rágni, mikor kifogytam az ötletekből, végre oldalra pillantva vadász barátomra. Eddig akár robbanthatott is volna mellettem, talán még akkor sem ér el hozzám a véleménye. A kezembe vettem a poharat, aztán újra kortyoltam egyet a tartalmából, hátha úgy eszembe jut még valami, ami fontos lehet az átjutás szempontjából.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Piszkos Fred kocsmája 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
285
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
20
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Okt. 08, 2018 12:01 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Fortune favours the brave
Cole & Alexander
─────────────── ───────────────
« Comment; ~o~ • Szószám; 383 • Twisted »

Egyik kezemmel a pulton könyökölve, míg államat amannak tenyerére támasztva szemezek már jó tíz perce a szemközti fallal, melyen számtalan polc nyugszik, rajtuk meglepően sok érintetlen és sértetlen üveggel, de még annál is több törmelékkel. Megdöbbentő, hogy még senki nem rámolta ki az itteni készletet, bár ha én is egy átlagos polgár lennék, valószínűleg nekem sem jutna eszembe berongyolni a tiltott zónába, és kipakolni a vadászok egykori törzshelyét. Pedig nem jár erre egy lélek sem, nem úgy, mint hónapokkal ezelőtt…
Pont a természeti katasztrófák kitörése előtt voltunk itt Natival. Szorgalmazta, hogy igyunk meg egy üveg sört, mint a normális emberek, ahelyett, megint valamelyik épület tetejét vettük volna birtokba az ott lakók nem kimondott megelégedésére. Végül itt sem voltak elragadtatva a társaságunktól, főként Natalie zsinórban megnyert darts párbajai után, de az már nem ami problémánk volt.
Az emlék kapcsán apró, szelíd mosoly kanyarodik az ajkaimra, ám abban a pillanatban lehervad az arcomról, amint az eddigi dermesztő csöndbe kíméletlenül beleékelődik egy hang. Pontosabban Cole hangja. Óhatatlanul összerezzenek, emiatt pedig szó se róla, kissé morcosabbá válok a kelleténél.
- Rendkívül humoros - dünnyögöm, oda sem fordítva a tekintetemet, amíg úgy nem érzem, a pulzusom már nem galoppozik versenylovakat megszégyenítendő a torkom két oldalán. Mondjuk addigra már háromszor megjárhatta volna az ajtó-pult távolságot, így mire elég erőt érzek magamban a felpillantáshoz, bőven előttem ácsorog, közöttünk egy üveg whiskyvel? És egy pohárral, a másodikból éppen most fújja ki a pókhálót.
- Te nem vicceltél ezzel az ivászat dologgal - emelem meg az egyik szemöldökömet, figyelve, ahogy mindkettőt harmadig tölti, majd egy pincért meghazudtolva forog ide-oda, végezetül leülve mellém, és elénk helyezve az italokat. Nos, a poharakból is áramlik az alkohol szaga bőséggel, de mihelyst megszólal Cole, rajta is összetéveszthetetlenül megérzik az ital. - Meg a bemelegítővel… - állapítom meg dermedt ábrázattal. Oké… Végül is mi baj származhat ebből? Utálom a whiskyt és berúgni sem terveztem, de őszintén? Ha pár nap múlva már úgyis alulról fogom szagolni az ibolyát, akkor nem most fogok elvi kérdést csinálni a viselkedésemből. Szó nélkül ragadom meg az egyik poharat, majd fintorogva ugyan, ám az utolsó kortyig kiiszom a kesernyés fertelmet.
- Huh… Ez… Ez borzalmas, kérek még - szipogok egyet, lebiggyesztett ajkakkal tolva elé a poharamat. - Utána csupa fül vagyok - biztosítom, mintha legalábbis neki, és nem nekem lenne fontos ez az egész találkozó.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Piszkos Fred kocsmája T2LBKvp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
114
☩ Play by :
Maxence Danet-Fauvel
☩ Korom :
28
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Szept. 30, 2018 10:49 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Fortune favours the brave
Alexander & Cole
─────────────── ───────────────
« Comment; 0 • Szószám; 622 • Zene »

A nyomás, amit egy ideje napról napra erősödni éreztem a mellkasom környékén, eltűnt és egyelőre nem is tért vissza. Először lelassít, aztán a földhöz szegez, s csak azután kezd el fojtogatni, mígnem te magad is elfelejted, miért akartál levegőt venni nem is olyan régen. Olyankor emlékeztetnem kell magam arra, hogy könnyebb lesz, hiszen csak az lehet, ha kivárom a végét, másrészt a rám nehezedő kéz csak a fejemben létezik. A fejemben, ahol borzasztó gondolatok születnek, ha teret engedek az ürességnek, pedig néha sokkal egyszerűbb lenne semmit sem érezni; vegetálni, amíg nem találok valamit, amivel újra és újra kitölthetném.
Legújabb megbízásom tökéletes szolgálatot tett, kezdve onnan, hogy a megfelelő időben jött és egy teljes napra sikerült lefoglalnia a maga kérdéseivel. Cserébe hajnalig a várost jártam, és nem sokkal azután, hogy vízszintesbe helyeztem magam, rájöttem, képtelen vagyok tovább aludni. Másnap három óra pihenés után vágtam bele az útvonal bonyolultabb részleteinek felkutatásába, sorban állva a város legkülönbözőbb és egyben legsötétebb zugaiban. Mindent tudni akartam, ami a biztonságos áthaladáshoz szükséges lehet: kik, mikor és miért használják az alagutakat, és persze, hogy hogyan juthatna át újdonsült üzleti partnerem legkönnyebben a falak túloldalára.
Részben ez kötött le, részben pedig Alex, a maga nem túlzottan egyértelmű válaszaival. Hamar túlléptünk a távolságtartáson, aztán úgy tűnt, mégis óvatosabbra veszi kicsit, mikor személyes irányba igyekeztem terelni a beszélgetést. Elgondolkoztatott, vajon észrevette-e, amint nyíltan flörtölni kezdtem két komolyabb kérdés között, vagy egyszerűen betudta informátori taktikázásnak – annak, aminek eredetileg is indult.
Ugyan nem derült ki végül, hogy szeretne-e inni valamit vagy sem, én elsétáltam még egy üveg szar whiskey-ért. Magam mellett kárba nem igazán mehetett, így sok veszteni valóm nem maradt, ha azt nem számítjuk, hogy legrosszabb esetben Alex tényleg magára veszi a komolytalanságom. De a megállapodásunk azon részét, amihez józannak kellett maradnom, addigra már teljesítettem, és igazából azt reméltem, a maradékban jól fogok szórakozni.
Most időre érkeztem, nem volt miért nem a megbeszéltekhez tartanom magam – arról, hogy ismét előre elhelyezkedjem valahol, már régen lecsúsztam, ráadásul a tegnapiak után majdnem biztos voltam benne, hogy a vadásznak nincs különösebb terve a kijutáson kívül. Általában jók voltak ezek a megérzéseim, de ha mégsem, még úgy is végtelen lehetőségek tárháza állt Alex előtt, ha hátba akart szúrni, épp úgy közvetve, mint közvetlenül. Már csak emiatt sem izgultam sokat a második tárgyalás miatt, de a bemelegítő és egyben védőitalom akkor sem hagyott volna, ha az a típus vagyok.
Ráérős tempóban sétáltam végig a kihalt utcán, aztán ha csak egyetlen másodpercre is, de megtorpantam, mielőtt átléptem volna a legalább olyan csendes kocsma küszöbét. Hosszú pillantást vetettem a címkére filccel felfirkált betűkre, miközben újra megforgattam az üveget a kezemben. Legalább akkora esély volt rá, hogy ismét egyedül iszom, minthogy a vadász nem csak nézni fogja, amint részletekben kitöltöm magamnak a tartalmát, arra viszont, hogy bontatlanul viszem haza, szemernyit sem láttam.
- Kopp-kopp. – Szavaimat nyomatékosítva koppantottam egyet a félig nyitott ajtón, épp miután megláttam Alexet a pultnál várakozni. – Nézzenek oda, ma tényleg van ajtónk – jegyeztem meg vigyorogva, hátha eszébe juttatom az egy nappal korábbi találkozásunk első pillanatait. Volt egy olyan érzésem, hogy legszívesebben azonnal a tárgyra térne, de a védőital úgy döntött bennem, húzza még egy darabig az időt és ha mást nem, társat kíván magának.
Megkerültem a pultot, aztán Alex elé helyeztem a magammal hozott hangulatcsinálót, majd le is hajoltam, odalentről két pohárral toldva meg a kínálatot. Az egyikből kifújtam egy pókhálót, épp ahogy a saját, eldugott készleteimből is szokásom volt a kis lakók kiüldözése. Szó nélkül harmadig töltöttem mindkettőt, aztán újból megkerültem Alexet és a pultot, csak hogy végre én is helyet foglalhassak utóbbi székekkel végigrakott oldalán.
- Szóval… - kezdtem bele, mintha én magam volnék itt a hallgatóság, és talán ekkor tudatosult bennem, hogy jobban jártam volna, ha mind az ébrenléten, mind a whiskey-n spórolok azon a délután.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


Piszkos Fred kocsmája Xs6BoYF
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
700
☩ Rang :
Staff
☩ Képességem :
Admini erők uralkodnak bennem
☩ Multi :
Raiden, Cassael
☩ Play by :
Jason Momoa, Misha Collins
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Szept. 16, 2018 5:57 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


***
Szabad a játéktér


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Bad Boys
Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Feb. 06, 2017 12:26 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Cassael & Astarte
WHAT A BEAUTIFUL DAY TO HAVE A DRINK WITH AN ANGEL
Meg is lepődnék, ha osztoznál, angyalom – ingatom a fejem, a felelet azonban csupán a fejemben csendül fel. Kezd egyértelművé válni, hogy egy igazi szentfazékkal van dolgom, aki atyja távollététől függetlenül maradéktalanul hű az égi értékrendhez. Persze ki tudja meddig marad az. Számára még mindig rengeteg újdonságot rejt a földi világ, az emberek... mint egy rakás csillogó, új játékszer, melyeket egyenként akar felfedezni a maga, egyedi, csiga tempójával. Tegye csak! Előbb-utóbb rájön majd, hogy ha igazi ismereteket, tapasztalatokat akar szerezni, akkor szó szerint tapasztalnia kell. Nem csak „megpróbálni elvegyülni”, hanem alkalmazkodni, kipróbálni, megélni. Vagy marad örökké ezen a savanyú, elavult mennyei úton, és végül halálra unja magát – haha, azt szívesen kivárom.
- Elhiszem, szivi, hogy valóban így gondolod, így látod ezt az egészet... - hagyom rá végül a dolgot. Más véleményen vagyunk nincs ezzel gond. Az lenne a furcsa, ha túl nagy lenne az egyetértés közöttünk. Akkor el kellene gondolkodnunk, hogy melyikünk kerekei is gurultak messzire.
- Édes Cassaelem, már nem a Mennyben vagy. Idelenn az emberek többsége társalgás közben rendszeresen használ kétértelmű megjegyzéseket, burkolt célzásokat, szeretik az árnyaltságot. Ezt meg kell szoknod, különben folyton le leszel maradva – ingatom a fejem, a hangom pedig most egyenesen kedves, szinte megértő, akár egy fogyatékos gyermekekkel foglalkozó tanárnő. Csak alig észrevehetően vagyok lekezelő, de felettébb élvezem, hogy kioktathatok egy tollast. Nem is akármilyet, egy harcost. Azt persze nem tudnám megmondani, hogy ezen belül milyen rangot képvisel, de azt már első perctől érzem róla, hogy nem egy gyenge, szerencsétlen kis őrangyalhoz van szerencsém. És ettől csak még izgalmasabb ez a már lassan órák óta tartó huzavona.
- Ó, bocsásd meg, hogy a tisztátalanság vádjával mertelek illetni – biggyesztem le ajkamat megbánást színlelve, és nagyon igyekszem nem mosolyogni a dacos felháborodásán. Érdekes, hogy akkor ennyire nem aggódott a híre vagy az ártatlansága miatt, amikor a figyelmemet egy váratlan, ám de hatásosan forró csókkal igyekezett elterelni. Arcom, a szemeim, a pillantásom, amellyel a tekintetét keresem, is azt tükrözik, hogy ez a szavait enyhén meghazudtoló jelenet jár éppen a fejemben. De végül mégsem ütöm tovább a forró vasat további zavarba ejtő, vagy vitát generáló megjegyzésekkel.
- Úgy, tehát az angyalok önbíráskodásba kezdtek. Érdekes... - gyűjtöm be az újabb információmorzsát tőle. Valamit valamiért. Fogjuk az alkoholra, hogy mindkettőnknek ennyire megeredt ma a nyelve. Őszintén remélem, hogy több hasznom lesz ebből a csevejből, mint károm. Persze igyekeztem ügyelni rá, hogy semmi igazán fontosat ne osszak meg vele, az viszont kezd lassan frusztrálni, hogy mennyire fenn akadt a Drake Wallenberg témán.
- Nem, természetesen nem a gyenge kis talpnyalókra gondolok. Amennyiben Mammon nem kerül elő mielőbb épen, Lucifer maga szándékozik intézkedni az ügyben – árulom ezt mégis el abban a reményben, hogy ha én magam nem vagyok számára elég fenyegető, a Pokol Urának említése már elég lesz ahhoz, hogy ne üsse bele az orrát a dolgomba. Neki, és valljuk be, nekem is jobb lesz, ha a Nagyfőnököt nem kell belevonnunk az ügybe.
- Ha komolyan azt hiszed, hogy az erőm nem ér fel egy seregnyi közrendű démonnal, tényleg nincs róla még sejtésed sem, hogy mi mindenre vagyok képes – a mosolyom egyszerre gunyoros és fenyegető. Úgy érzem, ha még sokáig lovagolunk ezen a témán, még a végén valóban előhozza belőlem a legrosszabb formámat, és akkor már nem a vadászok ébredése miatt kell leginkább aggódnia. Sőt! Miattuk egyáltalán kellene. Ha feldühít, elég ha kiterjesztem a jelenlevőkre az energiáimat, és nincs velük több gondunk. Úgyhogy mielőtt elfajulnának a dolgok, és túl sok nyomot hagynék magam után, jobb, ha megyek is, és intézem, amiért jöttem.
- Azt hiszem, ideje mennem. Jó társaságban gyorsan múlik az idő, nem igaz? - mosolyodom el nyájasan, majd közelebb hajolok az angyalhoz, és amennyiben nem húzódik el, a fülébe suttogom a szavakat: - Élveztem a beszélgetést. Köszönöm az italt, szép szemű! - Ezzel el is húzódom, és lendületesen a kijárat felé indulok, ám az ajtóból még hátra pillantok a szunyókáló társaság felé.
- Ja igen, hogy ők... - Nézek végig rajtuk, mintha csak most jutna eszembe megválaszolni Cass rájuk vonatkozó kérdését. Egy csipetnyi mágia, és a bagázs már ébredezik is. Azt hiszem, ez legalább olyan jó felelet, mint elterelés lesz a tollas számára, amíg én szépen, észrevétlenül felszívódom a környékről.


Fallen Angel

Végre a záróm is megérkezett. Köszönöm, köszönöm ezt a csodás élményt! ♥

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cassael


☩ Történetem :
☩ Reagok :
238
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Dec. 17, 2016 8:07 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



Astarte & Cassael
Every moment of light and dark is a miracle
Feltevésemet, miszerint a démon nem fogadja teljes komolysággal meglátásaimat bizonyítja hirtelen kélt nevetése, amely könnyedén kizökkent a zavarodottság szorongató érzetéből, s helyét a frusztráció hevesebb formája veszi át. Tény és való, ártatlanságunkról már nem zenghetnék dicshimnuszokat, én sem tagadom, kezdem felfedezni az emberi működés ösztönösebb, elemibb szegmentumait, azonban démoni szintre süllyesztésünkről még akkor sem hallok szívesen, ha máskülönben meglepő mód jól eltársalgok elleneim egy igen csak jelentős példányával.
- Nem osztozom a véleményeden. Mindünk nevében nem szólhatok, de míg a rend fenn állt, bizton veszem, egyéb elfoglaltságaik az őrangyaloknak elvették idejüket, semmint, hogy lehetőségük nyílt volna effajta, önös érdekeket szolgáló szemérmetlenségre. A beolvadást a mostani állapotra értettem, s úgy hiszem, az emberek közötti elvegyüléshez nem elég pusztán az anatómia - vonom össze a szemöldökeimet, igyekezve kiűzni hangomból a vádló élt, s megtartani magamnak, feltevése érthető, beszűkült, démoni tudata nem engedi tovább az alapjaiban romlott világnézeténél. Amúgy sem kívánnám elrontani a vékonyka mezsgyén lavírozó békét kettőnk között, melynek fő alkotóeleme úgy vélem, eddig sem véleményünk egyezése, ellenben az alkohol bőséges jelenléte volt.
- Ha nyíltan kimondanád, amit elegáns célozgatásokkal kerülgetsz, tán én is megértenélek - vonom meg az egyik szemöldökömet, noha tisztában vagyok vele, voltaképpen igaza van, egy értelmező szótár birtokában sokkalta többre mennék a világban, de tény, ha nem kerülgetnék állandó jelleggel az igazság nyers mivoltát, én sem szorulnék segítségre.
Mindettől függetlenül némi megkönnyebbüléssel fogadom, a magyarázatot ezúttal nem tagadja meg tőlem, igaz, eme tudás birtokában sem önt el nagyobb boldogság. Rá kell döbbenjek, kimondottan messzire sodródtam az árral, ha Astarte úgy ítéli, még a szexuális felvilágosító tanfolyamába is belemennék, mondjuk kár lenne tagadnom, most már rendkívül érdekel, hogyan fonódik össze a szaporodás fogalma az emberektől való információgyűjtéssel. Büszkeségem másképpen szól, s mivel az még alkoholos mámoromban is erősebb, nem pedzegetem tovább a kínos témát.
- Higgy, amit óhajtasz. Tisztátalanságodat nem fogod rám aggatni - közlöm vele, fejemet enyhén megemelve, míg tekintetemet oldalvást vetem a bárpult oldalfalán csüngő, behatárolhatatlan formákat leképező festményekre. Amennyiben témánk nem változna, kitartón mustrálnám az emberi kéz alkotta furcsaságokat, de miként fajtámnak kivesézése kerül terítékre, nem tölthetem az időmet gyermeteg duzzogással.
- Ha itt lenne Isten, úgy ő megmondaná. Úgy vélem, effajta bűn és annak szabályozása jelenleg nem létezik, legfeljebb Gabriel kötelékében, kinek viszonylagos hatalma van még a Mennyek felett. Annál, sokunk nem válogatja, épp kit tűz fel a pengéjére, nehéz lenne rosszabbat elképzelni - osztom meg vele az elgondolásomat, leginkább azért, mert kérdését bármelyik angyal joggal feltehetné, de jobban belelátva, erre nincs teljes bizonyossággal felruházott felelet. Nem is próbálkozom tovább bontogatni a lehetőségeket, feltevéseket, inkább fordítom vissza figyelmemet a pohárra, amelynek italtól ragacsos szélét piszkálni változatlan szórakozással tölt el. Persze túl soká nem élvezhetem puritán játékszeremet, Astarte átruházva magára gyakori értetlenségemet, ismét faggatásomra hajtja a fejét.
Homlokomat finoman ráncolva, fejemet pedig enyhén az irányába billentve, mégsem nézve rá nyitom szóra a számat.
- A földi kísértések. Nem állítottam, mind hatással vannak rám, pusztán a lehetőségek közül ez tűnik a legártalmatlanabbnak - okítom, remélve, ezzel a válasszal is megelégszik, nem nyomorítva tovább a részletezés terhével. Amúgy is jobban leköt a csapdába esett démon esete, agytekervényeim az utóbbi percekben szinte elfeledett vehemenciával kezdenek zakatolni, miképp is cselekedhetnék helyesen.
- Most a náladnál sokkalta gyengébb démonokra célzol? - tekintek fel rá, közönyös ábrázattal méregetve arcának vonásait, remélve, ezúttal sikerül kitűnően magamra ölteni az érdektelenség álcáját, s nem virít a homlokomon, rendkívüli mód izgat, milyen kihívásokat fog jelenteni a halandó megmentése. Számítok rá máskülönben, többsége üres fenyegetés, erőteljes túlzás lesz a magabiztosságomból való kibillentés oltárán, de ha magával a Sátánnal kellene összemérnem erőmet, az sem tántoríthatna el egy céltól, melynek alávetem magamat.
A feszült pillanatból végül az ital iránti aggodalmam ránt ki minket, igaz, ezen problémámat egyhamar orvosolja a whiskys üveg átnyújtásával.
- Nem hiszem, hogy zavarna a tény. Vagy igen? - pillantok rá egy röpke másodperc erejéig, mielőtt kitöltenék magamnak egy újabb kört. Ellenben a démonnal, nekem nem fűlik a fogam, hogy az üvegből fogyasszam amannak tartalmát, révén, a közönségesség látszatát még kettőnk között is igyekszem elkerülni. Jobb is, poharam mögött könnyebben el tudom rejteni a kéretlen becézése keltette nem tetszésemet, s magyarázata alatt is akad legalább elfoglaltságom, sűrű kortyok formájában.
- Értem. S egy vadász ellen, aki egymaga sakkban tud tartani egy ilyen fontos és megismételhetetlen démont, egyedül küldenek? - kérdezem, őszinte érdeklődésem mögé rejtve a gúnyt, amelyet jelen pillanatban érzek. Meglehet, előadásmódjából képtelen lennék megítélni, hazudik-e vagy sem, a logika azonban megmásíthatatlan. Igaz, a háborúba nem tervezek ezúttal sem belefolyni, de Lucifer még bizonyára nincs kész teljesen az ostromhoz. Már csak az a kérdés, lenne-e értelme bármely angyaltársamat is értesíteni egy harmadik front lehetséges megszületéséről?
- Meddig fognak még aludni a vadászaink? Nem kívánnám megvárni a haragjukat - szusszanok egy nagyobbat, felegyenesedve székemben, s rádöbbenve, túl régóta ücsörgünk már itt ahhoz, hogy kényelmesnek lehessen nevezni.




○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




spiritual, celestial being

Never have I been a calm blue sea. I have always been a storm
Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Dec. 14, 2016 12:11 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Cassael & Astarte
WHAT A BEAUTIFUL DAY TO HAVE A DRINK WITH AN ANGEL
Képtelen lennék megállni, még ha akarnám is, egyszerűen őszintén, szívből jövően – mármint ha úgy vesszük, hogy ilyen kifejezést szabad rám használni – nevetek fel Cassael magyarázkodását hallva.
- Még hogy szaporodási szokások! - Megpróbálom szavakba önteni a véleményemet, de a kacarászásomat csak nehezen tudom megfékezni. - Amennyire én tudom, a ti anatómiátok sem különbözik sokban az emberekétől, szóval nem hiszem, hogy túl sok tanulmányozni való lenne rajtuk. Tudod, hogy én mit gondolok? A drága, ártatlan kis angyalok találtak maguknak egy kiskaput az évezredek során, hogy továbbra is tisztának és szűznek, vagy akárminek vallhassák magukat, és közben kiéljék a perverz kis vágyaikat kukkolásokkal – jelentem ki széles vigyorral. Persze elhiszem, hogy Cassael, meg a hozzá hasonlók valóban elhiszik magukról, hogy amit csinálnak, teljesen ártalmatlan és szükséges, de ugyan, kérlek! Szerintem ezek a kis pelyhesek legalább olyan mocskos fantáziával vannak megáldva, mint akárki más. Talán csak egy kicsit több az akaraterejük. Na és mire mennek vele?
- Ami pedig a célozgatásokat illeti... - kezdek bele egy mély sóhajjal. - Tényleg nehéz eset vagy, ugye? Mindenhez külön magyarázó szótárra lenne szükséged. Na mindegy! - Legyintek. Egy részem imádja ezt a csipkelődést és sértegetéseket, annak ellenére, vagy talán éppen azért, mert nem igazán vesz semmit magára. A szemtelenségem egyszerűen lepereg róla, más szavaimat kiforgatja, az alapvető dolgokat meg egyenesen a szájába kell rágnom. De valahogy éppen ettől szórakoztató ez a nem hétköznapi társalgás. - Te voltál az, aki megjegyezte, miután kinyertem a szükséges infókat a vadászokból, hogy milyen hatásos volt a módszerem. És erre válaszoltam azt, hogy bizony lenne még mit tanulnod tőlem, például hasonló módszereket arról, hogyan érdemes bánni a halandókkal, ha eredményeket akarsz... és igen, többet között biztos vagyok benne, hogy a „szaporodási szokások” terén is – rajzolok az ujjaimmal idézőjeleket a levegőbe, hogy kihangsúlyozzam, az ő szavait használom – biztos tudnék még tanítani neked egyet s mást. De teljesen megértem, ha mindebből a szexuális téma ragadta meg leginkább a fantáziádat – teszem hozzá szenvtelenül, kissé kihívóan, hiszen valahogy mindig visszakanyarodunk ezekhez a dolgokhoz, még ha burkoltan is. Persze ez nyilván az én hibám, hisz a kijelentéseim szándékosan kétértelműek, és ezt még fokozom a gesztusaimmal is. Nem tehetek róla, a véremben van, plusz tagadhatatlanul tetszik, ahogy zavarba hozhatom, vagy összezavarhatom Cassaelt.
Magamban elismerem, az angyalokra tett magyarázatában megvan a logika. A mi fajtánknak azonban sokkal egyszerűbb lenne a dolga, ha a sok eltévelyedetet sorra legyengítenék azzal, hogy lecsapdossák a szárnyaikat. A hatalmuk nélkül ezek a lények nem sokkal többek, mint a halandók. A végleges elsöprésükhöz persze szükség van akkor is egy angyalpengére, de már nem elég erősek ahhoz, hogy megvédjék magukat, meg egyébként sem okozhatnak túl sok kárt a földön.
- Na és vajon milyen súlyos bűnöket kell egy angyalnak elkövetnie manapság ahhoz, hogy bukottá váljon? - érdeklődöm végül, és tényleg érdekel a dolog. A testvérei többségre mostanra szinte teljesen eszét vesztette, mintha úgy éreznék, bármit megtehetnek, senki sem ítélheti el őket, senki sem büntetheti meg őket. Vagy lenne mégis egy határ, amit ha átlépnek, az következményeket von maga után? Nekem egyelőre nem úgy tűnik, mert akkor szerintem Gabriel lenne az első a listán az ő apokaliptikus terveivel. Persze, ha jól sejtem, egy arkangyalt manapság meg pláne nem nagyon vonhat kérdőre senki igazán.
- Valóban? Mégis miféle kísértések? - faggatom tovább az érdekes válaszát hallva. Őszintén kíváncsi is lettem, vajon mi az, amivel kísértésbe lehet hozni a látszólag még szent életet élő Cassaelt. Ahogy Drake-re és Mammonra terelődik a szó, kezd egyre kevésbé tetszeni a faggatózása, de mivel nem hiszem igazán, hogy valódi fenyegetést jelenthet, így nem is csinálok belőle problémát. Inkább egyszerűen csak érdekel, hogy mégis mi járhat a fejében.
- Tudod, nem én lennék az egyetlen veszély, amivel szembe kellene nézned, ha mégis olyan butus lennél, hogy megpróbálnád megmenteni a vadászt – figyelmeztetem egy apró, féloldalas mosollyal, aztán fogom a megkaparintott italt, és kisétálok a pult mögül, vissza a korábbi helyemre Cass mellé. Halkan felnevetek, miután kifejezi az aggodalmát afelől, hogy nem hagyok neki a whiskyből, aztán csak átnyújtom neki az üveget.
- Ez ugye nem valami burkolt célzás, hogy csak megfelelő alkoholmennyiség mellett vagy képes elviselni engem? - vonom fel a szemöldökeimet, finoman ugratva őt ismét. - Édesem, Mammon nem bárki, ő Pestis, és belőle csak egy van. És valljuk be, rosszul néz ki a dolog, ha egy hozzá hasonló magasabb rangú démon foglyul ejtése egyszerűen válasz nélkül marad. Lucifer serege miatt pedig nem kell aggódnod – kacsintok az angyalra játékosan.



Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cassael


☩ Történetem :
☩ Reagok :
238
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Nov. 22, 2016 10:54 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



Astarte & Cassael
Every moment of light and dark is a miracle
Homlokomat a megszokott mód ráncolva pillantok a pult másik oldalán helyezkedő démonra, amannak idővel vigyorba forduló mosolyát mustrálva többek között. Úgy vélem, ártatlanságom angyal valómmal kapaszkodik össze, vagy ily’ sokan elbuktak volna a lépten-nyomon szembekerülő kísértések által, hogy már nem vehető evidenciának? Valahogy nem érzem helyénvalónak Astartét erről faggatni, valószínűleg ő sem informáltabb nálam sokkal, hacsak nem üti idejének zömét az égiek társaságában, amit igen csak nehezen tudnék elképzelni.
Végezetül kérdésemre nem kapok kielégítő választ, csupán újabb ködös célozgatást, aminek okán jobbnak látom kihűlni hagyni ezt a témát. Legalábbis nagyon vágynám, de persze a Halál nem ereszt olyan könnyedén verbális szorításából. Ha tudnék izzadni, s bőröm is egyszerűen pirulna, most bizonyára hasonló, emberi reakciókkal élnék, mindezek hiányában viszont csak bensőmben érzem az enyhe frusztrációt, mely különös izgatottsággal keveredik.
-  Nem igazán értem a célzást - ráncolom tovább a homlokomat a furcsa megnevezés hallatán. - Nem hiszem, hogy ezek közül bármelyik lennék. Máskülönben a fajtánk elvegyülését szolgálja, ha az embereket minden vonatkozásukban alapos tanulmányozásnak vetjük alá. Beleértve szaporodási szokásaikat - tekintek oldalra, jól tudván, a vörös túlzottan élvezi a helyzetet ahhoz, hogy igazán komolyan vegyen, pedig szavaimat nem másítja meg semmiféle igyekezet a félrevezetésére.
Mindenesetre egyhamar szóba kerül, amit korábban elhallgattam, pontosabban éppen választ kapok kimondatlan kérdésemre testvéreim züllöttségét illetően. Ha már ekképpen érdeklődik a démon, bizonyára nagy lehet a baj, azzal együtt a fejetlenség.
- Ha nem tűnt volna fel, az Úr távozásával káosz szabadult el az angyalok között. Szárnyak vagy anélkül, a többségünk mind bukottá vált a Mennyek elhagyásával - állapítom meg, bár igaz, nem ténykedik túl szorgalmasan Sariel, Isten végrehajtója. Persze Őnélküle önkényes ítélkezés volna az arkangyal munkájának folytatása, de őszintén, Atyánk hiányában melyikük ragaszkodott hűen korábbi feladataihoz, korlátaihoz? Gabriel az embereket pusztítja, Mihály ő ellene küzd, csak képzelni lehet, az elsők maradéka miképpen csorbítja a magasztos arkangyalokról szőtt képet. - Másrészt, ha mindennek egyszer vége lesz, szükség lesz az angyalokra Odafönt. Ha egyszer elveszik szárnyunkat, az Úr adhatja vissza egyedül, de számolnunk kell azzal, talán többet nem tér vissza - töprengek tovább, kitartóan vizslatva közben a pultot, vagy éppen az üres poharamat, mindaddig, amíg látómezőmbe nem fészkelődnek a nő vörösre festett körmökkel díszített kacsói.
Ekkor rá emelem tekintetemet, és adózva kellemesebb témánknak egy nyugodtabb mosollyal, hallgatom sejtelmes, azt hiszem, a halandók által valószínűleg kacérnak nevezett kérdését.
- Nem. Úgy értem, ennyi kísértés közepette legyen ez a legnagyobb bűnöm - billentem oldalra a fejemet, elnyújtottan mustrálva pimasz arcának szemrevaló formákat öltő vonásait, s talán tovább legeltethetném tekintetemet szemérmetlen, ha nem vágna közbe az általa keresett lovas témája.
Az idill egykettőre szertefoszlik, a kellemesen feszülő pillanat hiányát pedig az alkohol melengető kortyaival igyekszem pótolni, míg a démon magyarázatát figyelem.
- Hmm… - nem terítem ki az elmémen végigsuhanó gondolatokat, jól tudván, egyik sem tenne Astarte kedvére, ám úgy fest, vonásaim felett már nehezebb kontrollt gyakorolnom, legalábbis erre tudok következtetni váratlannak ható kérdéséből. - Nem áll szándékomban - felelem, s valóban, ha van rá mód, nem konfrontálódnék a Pokol egyik Lovasával, ebben nem rejlik hazugság, viszont a vadászt egyéb módokon megsegítő, még gyermekcipőben járó ötleteimről bölcsen hallgatok.
- Remélem hagysz még belőle nekem is - vonom össze a szemöldökeimet, figyelve, amint kisajátítja magának az üveget. Hogy maradjon hely a poharamban, sietősen kiiszom tartalmát, aztán türelmetlen csúsztatom a Vörös elé.
- Máskülönben azt hittem, ha felétek bárki ekkora baklövést követ el, nem fogadjátok szívesen vissza köreitekbe. Hát még felmentést küldeni érte... - pillantok fel ismételten a Halál démonára. - Talán ennyire szerény Lucifer serege? - kíváncsiskodok, ugyanis másra nehéz gondolni. Nyilván minden erősebb figurára szüksége van, ebből pedig az következik, a háborúba avatkozásuk nem is annyira elméleti szinten forog, mint ahogyan azt korábban Astarte előadta nekem.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




spiritual, celestial being

Never have I been a calm blue sea. I have always been a storm
Ajánlott tartalom

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 13 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég :: 2 Bots




• Fajaink száma •
Arkangyal
7/4
Leviatán
8/4
Angyal
5
Démon
10
Bukott Angyal
2
Ember
1
Félvér
3
Harcos Angyal
4
Vadász
11
Nephilim
3