Ego Alpha et Omega, primus et novissimus, principium et finis
, said the Lord. which is, and which was, and which is to come, the Almighty.

 
Piszkos Fred kocsmája
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

avatar



☩ Reagok :
15
☩ Play by :
Maxence Danet-Fauvel
☩ Korom :
27

Utolsó Poszt Vas. Nov. 04, 2018 8:10 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Fortune favours the brave
Alexander & Cole
─────────────── ───────────────
« Comment; :3 • Szószám; 597 • The Woods »

Mindig sikerül visszalendülnöm az utolsó pillanatban. Alex vélhetőleg nem volt ebben olyan biztos mint én, így feszülten figyelt, miközben a megoldáson törtem a fejem. Ahelyett, hogy ő maga is gondolkozna - valamiért abban is ugyanilyen biztos voltam, hogy nem azt csinálja, miközben a mutatványomat nézi. Talán nem tudja, hogy milyen érzés rálelni arra a másodpercre, mikor kiderül, a szerencséd vagy a karmád az erősebb, és feltehetőleg azt sem, hogy könnyebben jönnek az ötletek, mikor eltávolodsz a talajtól és messze lököd magadtól a valóságot. Szóval mekkora esély van rá, hogy előrefelé dőlök, ha egyszer a véletlenre bízom magam, és mekkora arra, hogy az ellenkező irányba, miután megtalálom a holtpontot? Ha rólam volt szó, nem sok értelemben létezett a semleges; gyakran külső behatás nélkül billentem az egyik oldalra vagy a másikra, hiába minden egyensúlyozásra tett próbálkozásom.
Elégedetten hallgattam Alexet, mikor úgy tűnt, megszületett az apró probléma lehetséges és annál veszélyesebb megoldása. Az viszont, ahogy az ajánlatomra reagált, ismét kiszélesítette a vigyoromat. Ha tehetem, még tovább nézem a zavarát, de a vadász hamar arckifejezést váltott, így nem volt rajta többé mit elemeznem. Úgy sejtettem, hogy nem vesz teljesen komolyan, és hála azoknak a bizonyos bemelegítő adgoknak, magamra vettem a ’külső behatás’ szerepét. Kivételesen nem elégedtem meg a semlegessel és így vagy úgy, de látni akartam a gravitáció sorsdöntő erejét működés közben is.
- Milyen szerencse, hogy kedvezményt kapsz. – Ha tippelnem kell, azt mondom, ez még nem elég Alex véleményének megváltoztatásához, már ami a harmadik titokzatos találkozásunkat illeti. A biztonság kedvéért megmagyaráztam magam. – Bízom a részleteimben, és most nem tudtam mindent. Legalábbis nem száz százalékosan, és nem előre – dőltem hátra kényelmesen, aztán őt figyelve ismét a számba vettem a toll deformáltabb végét. Azt nem tettem hozzá, hogy amúgy sem kerül minden szolgáltatásom pénzbe, és hogy a kedvezmény már akkor magától értetődő volt, hogy először szemtől szemben álltunk egymással. Épp a mértékét számolgattam, mikor tegnap olyan alaposan végigmértem, és őszintén szólva a whiskey szorzótényezőként szerepelt ebben az egyenletben. Egy pillanatra bevillant, hogy teljesen józanon még nem találkoztam a vadásszal, és majdnem megkérdeztem magamtól, hogy ez változtat-e valamit is a helyzeten. Nem szerettem azokat a kérdéseket, amikre átalvatlan éjszakák után sem tudtam a választ; precízen és pontosan, lehetőleg kusza kézírással lefirkantva előttem a papíron.
Nem hittem volna, hogy az útvonal falon túli részével kapcsolatos aggodalmai alaptalanok, ezért nem is próbáltam megnyugtatni. Helyette újabb adagot töltöttem a poharába, hogy aztán nyugodtan kortyolhassak a sajátomból.
- Még pár perc, és nem látjuk a betűket. Nem lehettünk volna lassabbak – néztem körbe szórakozottan az egyre sötétedő helyiségben. Már nem is emlékeztem, melyikünk jelölte ki a késő délutánt időpontnak, de az biztos, hogy a mai találkozó hosszabbra nyúlt a tegnapi, futólagos megbeszélésnél.
- Emlékszel arra a feszítő érzésre? Mikor nem vagy benne biztos, hogy megbízhatsz valakiben, de tudod, hogy úgyis megteszed. – Újra eszembe jutott a játék, mikor hátradőlsz és kíváncsian várod, vajon elkapnak-e, vagy az történik, amire igazából és önkéntelenül számítottál. – Lehet, hogy még most is azt érzed – vontam vállat, akkor már csak mosolyogva. Alex kérdései úgy tűnt, ideiglenesen eltérítettek a küldetésemtől. – Mindig ilyen. Vagy mindenre kell gondolni, vagy semmire egyáltalán. – Kivéve, ha valakit jobban érdekel a túlélése, mint az izgalom iránti vágya; abban az esetben kivétel nélkül érdemes a legrosszabbra készülni, az ügyfelekkel pedig csak is józanon találkozni, nem mellesleg tartva az egy méter távolságot. De lehet, hogy az is elég, ha nem húzódsz hozzájuk közel, mikor nem figyelnek, vagy ha ők azok, akik óvatosabbak tőled; elég óvatosak ahhoz, hogy megpróbáljanak a személyes terükön kívül tartani. Most először pillantottam a térdemre és az övére, felmérve, hogy ténylegesen összeérnek-e, és nem csak a képzeletemben csúsztam előrébb korábban.

avatar


I'm a Hunter. Clearly I'm not afraid of the Dark.
☩ Reagok :
121
☩ Play by :
Matthew Daddario

Utolsó Poszt Pént. Nov. 02, 2018 3:26 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Fortune favours the brave
Cole & Alexander
─────────────── ───────────────
« Comment; ~o~ • Szószám; 552 • Twisted »

Egyre nehezebb koncentrálnom. És nem azért, mert vigyori tekintete olyan sokszor kalandozik felém, vagy amiért a tollrágását lassan büntetni kéne közszeméremsértés indokából, hanem mert folyton izeg-mozog, így még arra sem vagyok képes, hogy egyetlen egésszé formáljam a tudatomat például a térképre való kizárólagos koncentrálás formájában. Nem, helyette időről-időre ellenőrizgetem, most fog-e hátraesni a székkel, magával rántva a poharát és a papírt egyaránt?
Csupán akkor tűnik fel, az utóbbi momentumokban visszafojtottam a levegőmet, amikor végre visszaül a hátsójára, az én mellkasom pedig ha nem is hangzatosan, ám megkönnyebbedik az eddig feszítő súlytól. Nem mintha túl nagy baja származhatna egy hátastól, valahogy mégsem örülnék, ha az ápolgatásával telne az idő ahelyett, hogy az üzletre koncentrálnánk. Nyilvánvalóan emiatt követtem eddig feszült figyelemmel a hintázását…
- Ez egy fokkal jobb helynek tűnik - rántom vissza koncentrációmat a térképre, az azon megjelölt, újabb helyre és az elhangzott információkra. Nézőpont kérdése, mi számít „jobb” helynek, főleg, hogy ez ismeretlen terep és talán még szemtanúkat is szerzünk magunk mellé, de megeshet, ők lennének az utolsók, akik egyrészt felismernének minket, másrészt futnának az elitekhez csivitelni. Kockázatos, azonban itt kell lemennünk. - Nem gond. A te feladatod az információk átadása, a döntés terhe már rajtunk nyugszik - felelem viszonylagos nyugalomban, legalábbis, amíg körülbelül félre nem nyelem a nyálamat a váratlan közlés hatására.
Megrökönyödve és egyben gyanakodva méregetem az ábrázatát. Vajon szórakozik velem, vagy a vérem szívása mellett ténylegesen akar valamit? Egek, mennyivel könnyebb lenne mindezt megállapítani és eldönteni, ha az állandó gyakorlás, magolás és csínytevés mellett szakítottam volna időt a nem is tudom… átlagos tini élet gyönyöreire és izgalmaira.
Torkomat megköszörülve, ábrázatomat közönyössé varázsolva pislogok rá laposakat, mondjuk már tökre mindegy, kiadtam magamat az első, ösztönös reakcióknak hála.
- Szűkös a finanszírozási keret - felelem szellemesen, és ha odafigyel, talán észreveheti az újabb elgyengülésemet egy parányi félmosoly formájában. - De nagylelkű az ajánlat - teszem hozzá, mielőtt még kihalna belőlem az alkohol keltette, ideiglenes bátorság, és át nem csapna valami röhejes zavarba a napnál is világosabb flörtjét követő közeledésének hatására. Oké, Alex, nyugodj már meg az ég szerelmére és vérbeli vadász létedre ne tűnjél már egy beszari kezdőnek, aki legfeljebb egy üveg piát követően képes csak belecsapni a dolgok közepébe. Mármint… Bele akarok csapni? Végtére is, Cole-nak nincs szégyenkezni valója a külsejét illetően, a belső meg… Talán számítana, és nem nyomnám el, ha nem készülnék Kaittel öngyilkos küldetésre. Basszus, mit mondott? Figyelj már oda!
- Majdnem egy mérföld… - ismétlem el utána a szavakat félig öntudatlanul, és beletelik néhány másodpercbe, amíg ténylegesen eljut az agyamig az információ. - Remek, akkor odakint elvileg a pokolkutyákon, impeken, démonokon és angyalokon kívül túl sok meglepetés már nem érhet minket. Príma - mosolyodok el kényszeredetten, mielőtt kiinnám a poharam hátramaradó kortyait, s ha már ilyen szépen kérdezi… Készségesen nyújtom felé, hogy újratöltse.
- Szóval ennyi. Ez gyorsabban ment, mint gondoltam - szólalok meg eltűnődve, igyekezve lehűteni a gondolataimat egy csöppet, mielőtt nagy volumenű dolgokra szánnám itt el magamat. - Máskor is így megy? Mármint a munkád. Kérnek tőled információt, te megadod, aztán fel is út, le is út? Nem marad benned kíváncsiság? - faggatózok, habár a figyelemelterelés mellett tényleg érdekel a téma. Én biztosan napokkal később is még azon kattognék, hogy a kuncsaftomnak éppen mire kellett az adott infó. - Tuti begolyóznék előbb utóbb - mosolyodok el, újabb korttyal csorbítva a poharamban lötykölődő mennyiséget.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



hunting is the only thing that makes sense

avatar



☩ Reagok :
15
☩ Play by :
Maxence Danet-Fauvel
☩ Korom :
27

Utolsó Poszt Kedd Okt. 23, 2018 7:22 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Fortune favours the brave
Alexander & Cole
─────────────── ───────────────
« Comment; :3 • Szószám; 649 • The Woods »

Ha van még egy napom, Alexander Payne-nek is biztosan utána járok. Erősségek, gyengeségek, múltbéli sikerek és szégyenteljes pillanatok - ilyesmi mindenkinek van, és ha az övéhez hasonló, jól csengő névről beszélünk, betűről betűre eladható az információ. Nem volt persze sürgős, hiszen eddig semmi okot nem adott arra, hogy megkérdőjelezzem a szándékait, és valamivel amúgy is fontosabb volt ma az életben maradásukra fókuszálnunk. Mert hát sok mindent derítettem volna ki legközelebb szívesebben a temetése dátumánál; például, hogy honnan szerzi a dzsekijeit, és hogy hogyan mutatna a ruhái nélkül a félhomályban.
Az aluljáróval kapcsolatos problémára elsőre csak egy megoldást tudtam volna javasolni: oldják meg, ahogy a csempészek is szokták, lefizetve az őrséget, vagy épp átslisszolva a hátuk mögött. Mégis volt egy olyan érzésem, hogy az ő útjuk vége általában másfelé vezet, és az nem az hely, ahonnan Alex és a társasága gond nélkül megkezdhetné kalandos utazását. Tollrágás helyett billegni kezdtem a bárszéken, miközben számba vettem a lehetőségeket. Mekkorát lehet innen esni? Gondolkodás közben lebámultam a földre, és még az is megfordult a fejemben, hogy egy másodpercre elengedem a pult szélét.
- Vannak olyan állomások, amiket már vagy száz éve lezártak – lendültem vissza épp időben, abbahagyva az egyensúlyozást, majd újra a térképet kezdtem nézegetni. Ismertem egy ilyet, ha biztos nem is lehettem benne, hogy nincs-e a kiindulóponthoz ennél közelebbi, és hogy még mindig biztonságos-e az odalent való áthaladás. – Például ez, itt – ikszeltem be egy jó félutcányi területet, körülbelül harminc perces sétára az eredetitől.
-  Hosszú ideje nem jártam arra, de régen gyerekek, fiatalok laktak odalent – kezdtem beavatni nagyvonalakban. – A lejáró be van falazva, de át lehet menni az irodaház alagsorából, közvetlen mellette. – Én is éltem ott. Ez a bejárat is épp ugyanoda vezet, mint az előző; a hosszú, lefelé vezető lépcsők tetejére. Ha eltekintünk a legalább harminc fős társaság idegenekkel szemben tanúsított agresszív magatartásától, akkor hatalmas segítséget jelentett csatlakozni valahová néhány hónapra. Nem tudom, mi történt velük. Talán felnőttek, de akár meg is halhattak, vagy már más csapat, esetleg egyszerű hajléktalanok lakhatnak a helyükön. Az is lehet, hogy az utcaháborúnak hála az általuk tört lyukat is ugyanúgy bebetonozták, velük együtt. Úgy tűnt, Alex nemsokára kideríti helyettem is.
– Őszinte leszek, most igazából akármi lehet ott. – Újabb korty a whiskey-ből, mert bár az még messze van, nem akarok a kelleténél korábban kijózanodni. – Ha viszont újabb találkát akarsz, leellenőrzöm neked személyesen – jegyeztem meg, miközben az arcomra visszatért a szokásos, magabiztos vigyor. Észre sem vettem, hogy az egyszerű és ártalmatlan gondolataim cselekvéssé formálódnak; először flörtté, aztán óvatos mozdulatokká. Az ital által feloldott gátlásaim sokkal inkább az ésszerűségre vonatkoztak, mint mondjuk a bátorságra, vagy annak az eshetőségére, hogy visszautasítanak. Bíztam a saját érzékeimben. És bár vadászokat fűzögetni viszont még most sem tűnt okos húzásnak a részemről, a világért sem hagytam volna abba, mielőtt egyértelmű reakciót kapnék.
A szemem sarkából észrevettem ugyan, hogy odanézett, nem fordítottam arra a fejem egyből, helyette megvártam, amíg a térképre kapja a tekintetét. Már nem sokáig foglalt le a firkák tanulmányozása. Egyetlen hosszú pillanatig figyeltem a vonásait, mikor a saját poharáért nyúlt, és úgy tűnt, végre sikerül lelassulnom, elfelejteni a felesleges részleteket. Csak a leírtak számítottak, és egy idő után már azok sem igazán; a gondolataim egyre messzebb kavarogtak a széthajtogatott papírtól és a rajta felvázolt tervtől. Akkor már egy másikon dolgoztam a fejemben, amiben ugyan nagy szerepe volt az előttem ülő Alexnek, merőben eltért az eredetitől.
-  Kizárt. Onnantól kezdve egyirányú az út, és a kijárat majdnem egy mérföldre fekszik a faltól – igyekeztem azért mégis felidézni a korábban hallottakat, készen a kérdések maradékára. Közben - ha rajtam múlott -, felvettem a vadásszal a szemkontaktust, aztán az üvegért nyúltam, hogy átemeljem a vázlataink felett.
- Jöhet még? – intettem Alex felé az idáig nem túl gyorsan fogyó itallal. Ha csak nem tiltakozott ellene, már ki is töltöttem a következő kört. Két réteg anyaggal közöttünk mintha felforrósodott volna a levegő. Ezután mélyen az övébe fúrtam a tekintetem: ha nem húzódsz el, meddig tudsz még másra koncentrálni?

avatar


I'm a Hunter. Clearly I'm not afraid of the Dark.
☩ Reagok :
121
☩ Play by :
Matthew Daddario

Utolsó Poszt Hétf. Okt. 22, 2018 5:46 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Fortune favours the brave
Cole & Alexander
─────────────── ───────────────
« Comment; ~o~ • Szószám; 471 • Twisted »

Cole láthatóan jó mélyen belemerült a gondolataiba és a munkájába, ami egyrészt furcsa így kívülről nézve, másrészt rendkívül megnyugtató, hiszen kétségem sincs afelől, hogy a közvetítője nem ajánlott harmatgyenge munkaerőt. A srác valóban érti a dolgát, és valahogy úgy érzem, ő is éppen azt érezheti ilyenkor, mint én az íjammal való gyakorlás, netán vadászat közben. A külvilág megszűnik létezni, pusztán a feladat és a szenvedély marad, bármi áron. Na meg az abból fakadó nyugalom, kiteljesedés, talán némi békesség… Meg mernék esküdni, a munkájában ő az egyik legjobb, és óhatatlanul eszembe jut, milyen hasznos tagja is lenne a bázis állományának. Nem, vadászt nem faragnék belőle, ahhoz túl szabad a természete, azonban egyéb segítő posztra több, mint megfelelne. Nem mintha hatásköröm lenne új embereket válogatni, vagyis… biztosan ér valamit, hogy a Tanács tagja vagyok. Elkalandoztam…
Leheletnyire fészkelődve és bólintva egyet, koncentrálom innentől kezdve a figyelmemet a térképre felfestett ábrákra és feliratokra. Meg kell vallanom, olyasmikre is gondolt, amire én nem, például a felfelé menekülés valamiképpen nem szerepelt a terveim között, ám lássuk be, Wallenberg visszaszerzése nem ér meg minden kockázatot. Ha odalent beüt a krach, és nincs más út, akkor marad a felfelé, azzal együtt pedig talán a lebukás, de legalább megmaradtunk. Már csak egyetlen tényező hibádzik, ami egyhamar szöget üt a fejembe.
- A metrólejáró elég jól ismert hely, őrjáratozni is szoktak arra és biztosra veszem, hogy figyelni is fogják. Fogalmazzunk úgy, az egyik társam nem volt olyan megbízható és együttműködő a téma kapcsán, mint gondoltam - célzok sejtelmesen a ballépésemre, aminek folytán Nat tudomást szerzett a nővérem tervéről, és aminek köszönhetően most extra készültségben figyelik a Payne családot Wallenberg elitjei. - Nincs valami szellőző, ahol körülményesebb lejutni, de kevésbé feltűnő? - kíváncsiskodok, habár lehet, gondolt ő az őrjáratokra is, pusztán nehézkes mindent egyszerre átadni. Türelmes vagyok, rá is érek jelenleg, mindösszesen érdekelnek a további részletek.
Amelyekből bőven ellát Cole. Dátumok, menekülő útvonalak, egyéb jelzések… Meg sem merem kérdezni, hogy sikerült mindezt egy nap alatt összeszednie, azonban nem titkolom, le vagyok nyűgözve. Éppen rántanám is elő a kedvesebbik felemet, amely valamiféle elismerést képes lenne kipréselni magából, viszont az enyémnek simuló lábát, és a leheletnyi közelebb kerülését nehezen tudom figyelmen kívül hagyni, a gondolataim pedig szemérmetlenül terelődnek el.
Nem vagyok egy casanova, sőt, a Dom iránti bolondulásomnak köszönhetően eddig ha adódott is volna lehetőség a tapasztalatgyűjtésre, vak voltam rá, szóval fogalmazzunk úgy, hogy nehézkesen tudok a gyomrom kellemes összeugrásán és egy diszkrét nyelésen kívül egyebet reagálni. Addig legalább eljutok fejben, hogy a lábáról elkapjam a pillantásomat, s mivel bátorságból nem vagyok híján, sietősen a térképre tapasztom az íriszeimet. Ujjaimmal a korábban félretett poharamért nyúlok, sikeresen el is érem a leverése helyett, így egy újabb korttyal enyhíthetek némiképp a zavaromon.
- Tehát azt mondod, hogyha a falon túl feljövünk, arra már nem fog rálátni az őrség? - terelem vissza a figyelmemet a főbb témánkra.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



hunting is the only thing that makes sense

avatar



☩ Reagok :
15
☩ Play by :
Maxence Danet-Fauvel
☩ Korom :
27

Utolsó Poszt Vas. Okt. 21, 2018 7:56 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Fortune favours the brave
Alexander & Cole
─────────────── ───────────────
« Comment; :3 • Szószám; 624 • Zene »

Kérdésére megálltam egy pillanatra, hogy én is jobban szemügyre vehessem a térképet, kezdve a kinézetéhez kapcsolódó kifogásokkal. A két szélénél fogva felemeltem a pultról, aztán a biztonság kedvéért alánéztem, de még egyben volt és nem is tettem bele semmibe, ami esetleg elmoshatná az addig még láthatónak mondható jelöléseket.
- Még egyben van. Lyukmentes – vontam vállat gondtalanul vigyorogva, mielőtt ténylegesen hozzáláttam volna jegyzetelni. Mindenre gondoltam. Ha volt is valami, ami tegnap elkerülte a figyelmemet, azt biztos, hogy Alexnek sem juthat eszébe. Éppúgy szerettem kockázatot vállalni, mint tervezni, de ha nem a saját bőrömről volt szó, általában egyetlen részletet sem hagytam a véletlenre. Na nem mintha a vadászok küldetésének sikeressége bármilyen mértékben is érintett volna; inkább a saját szórakoztatásomra toltam túl az alku rám eső felének teljesítését. Ha csak a lényeges részek érdeklik, a többit pedig meg sem kívánja hallgatni, legyen; úgyis lesz majd következő ember, akit ehhez hasonló információk érdekelnek majd. Egyeseket még arra is rá lehetett venni, hogy többet fizessenek, mint amennyit eredetileg szerettek volna, csak hogy még többet tudjanak, mások legközelebb is hozzám jöttek, hála az extra figyelmességnek. Néha ingyen is vállaltam volna. Kár, hogy télen fűtenem kell majd, és hogy ennem is azokhoz a nem túl előkelő, de annál drágább italokhoz; az ilyesmi valahogy mindig elvette a kedvem a jótékonykodástól.
A tekintetem találkozott Alexével, mikor felé fordultam. Ugyan őt néztem szótlanságba burkolózva, de még mindig a precízen összerakott haditerv körül forogtak a gondolataim. Igazából még az sem tűnt fel, hogy drasztikusan csökkent a köztünk lévő távolság, mialatt én a vázlatokkal voltam elfoglalva. Félig a térképpel szemezgetett, miközben valamiféle magyarázatra várt a részemről, de ez is csak akkor esett le, mikor meghallottam a felőle jövő torokköszörülést.
- Persze! – kaptam észbe, és csak annyira vettem ki a toll végét a számból, hogy ismét szembefordulhassak a pulttal, közelebb tolva a térképet Alexhez. Rövid gondolkodás után a kiindulópontra böktem vele, aztán természetesen mindig visszatértem a rágcsáláshoz, mikor nem volt segítségemre a mutogatásnál.
- Innen indultok. Metrólejáró. – A biztonság kedvéért bekarikáztam az egykori vonalat jelölő, apró kis számot.  Aztán rögtön a sötét vonalkákra tértem, amik az átjárható ajtókat szimbolizálták a filccel húzott út mentén - ezek közül több nem volt teljesen egyértelmű; volt, ami a vészkijárat vagy épp a gépház megnevezést kapta, csak hogy könnyebb legyen odalent eltévedni. Ezek mind a szamárfülön kaptak helyet megcsillagozva, alattuk még több részletbeli kiigazítással. A B-tervet nagyrészt jelölések nélkül vetettem papírra, egyedül azt a helyet karikáztam be, ahol szükség esetén a felszínre juthatnak, történjen bármi váratlan az alagutakban. Ez a hely persze jónéhány utcányira volt még a falaktól, így tényleg csak biztonsági megoldásként vettem számba, a lentinél sokkal veszélyesebb kivezető útról nem is beszélve.
- Ha ezeket a napokat elkerülöd – mutattam a lefirkantott dátumok felé – Elvileg nem fogsz találkozni senkivel. – A csempészekkel legalábbis biztosan nem. Az előre el nem tervezett ki- és behozatalról, valamint a démonok nevében nem tudok nyilatkozni; reméltem, hogy ezzel Alex is tisztában van. Újra felemeltem a poharam, hogy kortyolhassak néhányat, amíg a vadász feldolgozza a hallottakat. Volt még tovább is, ráadásul kezdtem úgy érezni, végre sikerül összeszednem az eddig össze-vissza csapongó gondolataimat.
Már én is egészen féloldalasan ültem, hogy kényelmesen ráláthassak a papírra és Alexre is, ha a magyarázatom közepette esetleg kérdései adódnának. Az egyik lábam valahol az övéi között helyezkedett el, a térdeink alig pár centire egymástól, ha időközben nem döntött úgy, hogy lelógatja őket. Most gondoltam egyet, és a pohárral a kezemben még közelebb csúsztam hozzá. Feltűnésmentesen simult a nadrágom vékony anyaga az övéhez, épp csak annyira, mintha egymás melletti üléseken utaznánk a buszon, vagy a sorunkra várnánk valami irodában a szorosan sorba rakott székeken. És már át is tértem a következő megbeszélendő pontra, amit nagyrészt a fal és az azon túli kijárat közötti szakasz foglalt magába. Közben eszembe jutott, vajon ő is érzi-e a hőmérséklet-különbséget.

avatar


I'm a Hunter. Clearly I'm not afraid of the Dark.
☩ Reagok :
121
☩ Play by :
Matthew Daddario

Utolsó Poszt Kedd Okt. 16, 2018 9:00 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Fortune favours the brave
Cole & Alexander
─────────────── ───────────────
« Comment; ~o~ • Szószám; 403 • Twisted »

Az előbb íztelen, később furcsán kesernyés ital végigmarja a torkomat, majd a nyelőcsövemet, hogy aztán a gyomromban megtelepedve melegséget áraszthasson szét a bensőmben. Ha nem így tenne, eszembe sem jutna még egy kört bevállalni, de azt hiszem ezt most megérdemlem, ennyi nekem is kijár. A korábbi morcosságomhoz képest viszonylag nyugodtan, ám közel sem barátságosan pillogok laposakat Cole-ra a megjegyzése hallatán.
- Nem is ezért jöttem - felelem megjátszott hűvösséggel, majd vállamat rándítva, valami halovány mosolykezdeménnyel tekintek oldalra. - De ha már itt van, ki vagyok én, hogy visszautasítsam? - teszem szét a kezeimet, mintegy az ártatlanságomról biztosítva a mellettem ücsörgőt, viszont a poharam egyhamar megint telivé lesz, így visszafordítom figyelmemet az alkoholra. Ezúttal én is csupán egyet kortyolok belőle - elvégre nem ártana megjegyezni az információkat az alagutakról -, majd félreteszem biztos távolságba, egyrészt, hogy legyen hely az idő közben előhúzott térképnek, másrészt, hogy a várható fészkelődésem közben ne verjem le.
- Uhh, mit ártott neked a papír? - teszem fel félig-tréfásan a kérdést, amikor teljes „pompájában” megszemlélhetem a nyúzott térképet. A rozzantsága és gyűrődései még hagyján, azonban a beazonosíthatatlan foltokra inkább rá sem akarok kérdezni. Nem mintha egyébként megengedhetném magamnak a luxust. Az informátorom tollat húz elő, majd annak némi - tekintetvonzó - rágcsálását követően heves firkálásba, írásba, jelölgetésbe kezd a papíron.
Annak fényében, hogy nem vagyok kitűnő passzban, nem számoltam vele, ilyen hamar belecsapunk a lecsóba, ráadásul így. Kissé sután húzódom ki a bárszékem szélére, a pulthoz közelebb eső alkarommal a márványlapra támaszkodom, míg a másik tenyeremmel az oldalra kifordított lábamra, minekután másképp nehézkesen férnék meg a kettőnk között húzódó, aprócska helyen. Felsőtestemmel is leheletnyire közelebb hajolok, és a homlokomat ráncolva figyelem a teljes átszellemülést. Néha-néha azon kapom magamat, hogy némán tátogom a leírt szavakat, leginkább akkor, amikor nehezen tudom elolvasni őket, vagy mert nem áll össze a kép a fejemben.
Így megy ez hosszú másodpercekig, talán percekig, mikor ismét visszatér Cole a tolla rágcsálásához, és a tekintetét is hajlandó rám emelni. Meredten pillantok vissza rá, aztán le, a térképre, majd megint rá. Várakozok, de egy pimasz légy zümmögésén és a légvételeink puha hangján kívül más nem töri meg a csendet. Kivéve a rákövetkező torokköszörülésem.
- Szóval… Beavatsz, vagy a kriksz-krakszok megfejtése házi feladat? - mosolyodok el gyengéden, némi fáziskéséssel, miután leesik, megint nem a kedvesebbik felem beszél belőlem. Voltaképpen akkor sem érdekelne, de valahogy furcsán viselkedik Cole, és ez arra ösztönöz, ha utólagosan is, ám regulázzam meg a nyersebbik énemet.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



hunting is the only thing that makes sense

avatar



☩ Reagok :
15
☩ Play by :
Maxence Danet-Fauvel
☩ Korom :
27

Utolsó Poszt Kedd Okt. 09, 2018 8:51 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Fortune favours the brave
Alexander & Cole
─────────────── ───────────────
« Comment; :3 • Szószám; 632 • The Woods »

Voltak napok, mikor több védőitalt ittam mint vizet, és az első üveg aljára érve rendszerint olyan hasonlónak éreztem a kettő ízét, hogy meg sem tudtam volna állapítani a különbséget. Ez a program általában egyféleképp végződött: addig kerültem a józanságot, amíg a természet arra nem kényszerített a maga eszközeivel, hogy aztán másnap reggel – vagy épp délután, az egyszemélyes party kezdetekori napszaktól függően – a saját hányásomban fetrengve, esetleg dermesztő hidegben vagy számomra teljesen ismeretlen helyen térjek magamhoz. Biztos voltam benne, hogy akkor sem válok egészségtanácsadóvá, ha nem szakad ránk a pokol és a mennyország, vagy akármi mássá sem, ami most nem vagyok. Számomra nem sok mindent változtatott meg az apokalipszis, szinte kimaradtam az emberiség tragédiájából, és néha tényleg úgy éreztem, hogy egyedül én nem gyászolok vagy ünneplek.
Ezzel az estével természetesen más terveim voltak, minthogy újból eszméletlenre igyam magam. Addig legalábbis biztosan nem, míg pontot nem teszek az Alexszel kötött üzletelésünk végére; az egyedül elfogyasztott bemelegítő körök célja csak annyi volt, hogy kellőképp lelassítsák a gondolataimat. Túl sok minden járt a fejemben a vadászok magánakciójának hála, de ha őszinte akarok lenni, egyetlen percre sem bántam. Ezek jó gondolatok voltak, ötletek és adatok, lehetőségek és tervek számtalan variációja. Nem akartam őket elfelejteni, csak annyira, hogy aznap este végre aludni tudjak, és hogy másnapra is maradjon belőlük valami.
Megint összerezzent, pedig a mai belépőm semmilyen újdonságot nem tartogatott a tegnapihoz képest, ennek láttán kiszélesedett a vigyorom. Magamban megjegyeztem, hogy díjaznám az alagútba rejtett kamerákat, amiken keresztül élőben követhetném Alex váratlan hangokra adott reakcióit.
- Fontos dolgokkal sosem viccelek – hunyorogtam rá elégedetten mosolyogva, az akkor még szomorúan üres poharakkal a kezeimben. Az egy nappal korábbi hozzáállásából kiindulva majdnem biztos voltam benne, hogy minden meggyőzőerőmre szükségem lesz majd, mikor elé rakom az italok egyikét, ezért is néztem felhúzott szemöldökkel, ahogy egyből eltüntette a kitöltött adagot. Ki gondolta volna, hogy Vadászfiú meg tud lepni?
- Te meg mintha azt mondtad volna, hogy nem ezért jössz – szegezem neki a kérdést és semmi esetre sem szakítom meg Alexszel a szemkontaktust, miközben ismét harmadig öntöm a poharát. Már megint tesztelgetni kezdtem, hátha újra szórakozhatok a visszavágásain. Most, hogy úgy tűnt, nem kell egymagam meginnom az idehozott whiskeyt nem is beszélve Piszkos Fred kincseiről, be akartam várni a következő körrel.
Tényleg csak akkor kortyoltam újra, mikor előhalásztam és kiterítettem az azóta rongyosra gyűrt térképet – hála a felesleges és valamivel hasznosabb széthajtogatásoknak, egyre inkább illett ideiglenes gazdájához, mint a rendezett kinézetű Alexhez. Egy tollat is hoztam magammal, volt még néhány apróság, amivel megtoldottam volna a térképre firkált útvonalat és a filccel rajzolt jelöléseket. A számba vettem, miközben hatalmas szamárfület hajtottam a lap azon sarkába, ahol semmi fontosat nem takarhatott ki a visszahajtott felület, és még néhány másodpercig rágcsáltam a végét, mielőtt ténylegesen írni kezdtem volna vele. Igyekeztem olvashatóan kanyarítani a betűket, de már megint túl sok minden járt a fejemben; a rövidítések ellenére is teljesen kitöltötték a háromszög alakú területet. Az egyik lábam feljebb raktam a bárszék támaszán, a térdem pedig egész a pultnak döntöttem, teljes kényelembe helyeztem magam, és így máris egyszerűbbnek tűnt koncentrálni. Rengeteg mindent megtudtam az elmúlt huszonnégy óra alatt, kezdve a tényleges útvonaltól, amit a lehető legrészletesebben ábrázolt a térkép, és amit nem én jelöltem meg rajta fordulóról fordulóra. Utána jártam, mikor érdemes elkerülni az alagutat és hogy menet közben hogyan juthatnak a felszínre, ha úgy adódik, és hogy ebben az esetben odafent miként juthatnak a falak túloldalára. Időnként egy-egy szófoszlánnyal kommentáltam, hol tartok a gondolatmenetben, de igazából nem fordítottam túl sok figyelmet a mellettem ülő Alexre. Újra a toll végét kezdtem rágni, mikor kifogytam az ötletekből, végre oldalra pillantva vadász barátomra. Eddig akár robbanthatott is volna mellettem, talán még akkor sem ér el hozzám a véleménye. A kezembe vettem a poharat, aztán újra kortyoltam egyet a tartalmából, hátha úgy eszembe jut még valami, ami fontos lehet az átjutás szempontjából.

avatar


I'm a Hunter. Clearly I'm not afraid of the Dark.
☩ Reagok :
121
☩ Play by :
Matthew Daddario

Utolsó Poszt Hétf. Okt. 08, 2018 12:01 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Fortune favours the brave
Cole & Alexander
─────────────── ───────────────
« Comment; ~o~ • Szószám; 383 • Twisted »

Egyik kezemmel a pulton könyökölve, míg államat amannak tenyerére támasztva szemezek már jó tíz perce a szemközti fallal, melyen számtalan polc nyugszik, rajtuk meglepően sok érintetlen és sértetlen üveggel, de még annál is több törmelékkel. Megdöbbentő, hogy még senki nem rámolta ki az itteni készletet, bár ha én is egy átlagos polgár lennék, valószínűleg nekem sem jutna eszembe berongyolni a tiltott zónába, és kipakolni a vadászok egykori törzshelyét. Pedig nem jár erre egy lélek sem, nem úgy, mint hónapokkal ezelőtt…
Pont a természeti katasztrófák kitörése előtt voltunk itt Natival. Szorgalmazta, hogy igyunk meg egy üveg sört, mint a normális emberek, ahelyett, megint valamelyik épület tetejét vettük volna birtokba az ott lakók nem kimondott megelégedésére. Végül itt sem voltak elragadtatva a társaságunktól, főként Natalie zsinórban megnyert darts párbajai után, de az már nem ami problémánk volt.
Az emlék kapcsán apró, szelíd mosoly kanyarodik az ajkaimra, ám abban a pillanatban lehervad az arcomról, amint az eddigi dermesztő csöndbe kíméletlenül beleékelődik egy hang. Pontosabban Cole hangja. Óhatatlanul összerezzenek, emiatt pedig szó se róla, kissé morcosabbá válok a kelleténél.
- Rendkívül humoros - dünnyögöm, oda sem fordítva a tekintetemet, amíg úgy nem érzem, a pulzusom már nem galoppozik versenylovakat megszégyenítendő a torkom két oldalán. Mondjuk addigra már háromszor megjárhatta volna az ajtó-pult távolságot, így mire elég erőt érzek magamban a felpillantáshoz, bőven előttem ácsorog, közöttünk egy üveg whiskyvel? És egy pohárral, a másodikból éppen most fújja ki a pókhálót.
- Te nem vicceltél ezzel az ivászat dologgal - emelem meg az egyik szemöldökömet, figyelve, ahogy mindkettőt harmadig tölti, majd egy pincért meghazudtolva forog ide-oda, végezetül leülve mellém, és elénk helyezve az italokat. Nos, a poharakból is áramlik az alkohol szaga bőséggel, de mihelyst megszólal Cole, rajta is összetéveszthetetlenül megérzik az ital. - Meg a bemelegítővel… - állapítom meg dermedt ábrázattal. Oké… Végül is mi baj származhat ebből? Utálom a whiskyt és berúgni sem terveztem, de őszintén? Ha pár nap múlva már úgyis alulról fogom szagolni az ibolyát, akkor nem most fogok elvi kérdést csinálni a viselkedésemből. Szó nélkül ragadom meg az egyik poharat, majd fintorogva ugyan, ám az utolsó kortyig kiiszom a kesernyés fertelmet.
- Huh… Ez… Ez borzalmas, kérek még - szipogok egyet, lebiggyesztett ajkakkal tolva elé a poharamat. - Utána csupa fül vagyok - biztosítom, mintha legalábbis neki, és nem nekem lenne fontos ez az egész találkozó.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



hunting is the only thing that makes sense

avatar



☩ Reagok :
15
☩ Play by :
Maxence Danet-Fauvel
☩ Korom :
27

Utolsó Poszt Vas. Szept. 30, 2018 10:49 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Fortune favours the brave
Alexander & Cole
─────────────── ───────────────
« Comment; 0 • Szószám; 622 • Zene »

A nyomás, amit egy ideje napról napra erősödni éreztem a mellkasom környékén, eltűnt és egyelőre nem is tért vissza. Először lelassít, aztán a földhöz szegez, s csak azután kezd el fojtogatni, mígnem te magad is elfelejted, miért akartál levegőt venni nem is olyan régen. Olyankor emlékeztetnem kell magam arra, hogy könnyebb lesz, hiszen csak az lehet, ha kivárom a végét, másrészt a rám nehezedő kéz csak a fejemben létezik. A fejemben, ahol borzasztó gondolatok születnek, ha teret engedek az ürességnek, pedig néha sokkal egyszerűbb lenne semmit sem érezni; vegetálni, amíg nem találok valamit, amivel újra és újra kitölthetném.
Legújabb megbízásom tökéletes szolgálatot tett, kezdve onnan, hogy a megfelelő időben jött és egy teljes napra sikerült lefoglalnia a maga kérdéseivel. Cserébe hajnalig a várost jártam, és nem sokkal azután, hogy vízszintesbe helyeztem magam, rájöttem, képtelen vagyok tovább aludni. Másnap három óra pihenés után vágtam bele az útvonal bonyolultabb részleteinek felkutatásába, sorban állva a város legkülönbözőbb és egyben legsötétebb zugaiban. Mindent tudni akartam, ami a biztonságos áthaladáshoz szükséges lehet: kik, mikor és miért használják az alagutakat, és persze, hogy hogyan juthatna át újdonsült üzleti partnerem legkönnyebben a falak túloldalára.
Részben ez kötött le, részben pedig Alex, a maga nem túlzottan egyértelmű válaszaival. Hamar túlléptünk a távolságtartáson, aztán úgy tűnt, mégis óvatosabbra veszi kicsit, mikor személyes irányba igyekeztem terelni a beszélgetést. Elgondolkoztatott, vajon észrevette-e, amint nyíltan flörtölni kezdtem két komolyabb kérdés között, vagy egyszerűen betudta informátori taktikázásnak – annak, aminek eredetileg is indult.
Ugyan nem derült ki végül, hogy szeretne-e inni valamit vagy sem, én elsétáltam még egy üveg szar whiskey-ért. Magam mellett kárba nem igazán mehetett, így sok veszteni valóm nem maradt, ha azt nem számítjuk, hogy legrosszabb esetben Alex tényleg magára veszi a komolytalanságom. De a megállapodásunk azon részét, amihez józannak kellett maradnom, addigra már teljesítettem, és igazából azt reméltem, a maradékban jól fogok szórakozni.
Most időre érkeztem, nem volt miért nem a megbeszéltekhez tartanom magam – arról, hogy ismét előre elhelyezkedjem valahol, már régen lecsúsztam, ráadásul a tegnapiak után majdnem biztos voltam benne, hogy a vadásznak nincs különösebb terve a kijutáson kívül. Általában jók voltak ezek a megérzéseim, de ha mégsem, még úgy is végtelen lehetőségek tárháza állt Alex előtt, ha hátba akart szúrni, épp úgy közvetve, mint közvetlenül. Már csak emiatt sem izgultam sokat a második tárgyalás miatt, de a bemelegítő és egyben védőitalom akkor sem hagyott volna, ha az a típus vagyok.
Ráérős tempóban sétáltam végig a kihalt utcán, aztán ha csak egyetlen másodpercre is, de megtorpantam, mielőtt átléptem volna a legalább olyan csendes kocsma küszöbét. Hosszú pillantást vetettem a címkére filccel felfirkált betűkre, miközben újra megforgattam az üveget a kezemben. Legalább akkora esély volt rá, hogy ismét egyedül iszom, minthogy a vadász nem csak nézni fogja, amint részletekben kitöltöm magamnak a tartalmát, arra viszont, hogy bontatlanul viszem haza, szemernyit sem láttam.
- Kopp-kopp. – Szavaimat nyomatékosítva koppantottam egyet a félig nyitott ajtón, épp miután megláttam Alexet a pultnál várakozni. – Nézzenek oda, ma tényleg van ajtónk – jegyeztem meg vigyorogva, hátha eszébe juttatom az egy nappal korábbi találkozásunk első pillanatait. Volt egy olyan érzésem, hogy legszívesebben azonnal a tárgyra térne, de a védőital úgy döntött bennem, húzza még egy darabig az időt és ha mást nem, társat kíván magának.
Megkerültem a pultot, aztán Alex elé helyeztem a magammal hozott hangulatcsinálót, majd le is hajoltam, odalentről két pohárral toldva meg a kínálatot. Az egyikből kifújtam egy pókhálót, épp ahogy a saját, eldugott készleteimből is szokásom volt a kis lakók kiüldözése. Szó nélkül harmadig töltöttem mindkettőt, aztán újból megkerültem Alexet és a pultot, csak hogy végre én is helyet foglalhassak utóbbi székekkel végigrakott oldalán.
- Szóval… - kezdtem bele, mintha én magam volnék itt a hallgatóság, és talán ekkor tudatosult bennem, hogy jobban jártam volna, ha mind az ébrenléten, mind a whiskey-n spórolok azon a délután.

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
511
☩ Play by :
Raiden, Cassael, Ophilia

Utolsó Poszt Vas. Szept. 16, 2018 5:57 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


***
Szabad a játéktér


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Utolsó Poszt Hétf. Feb. 06, 2017 12:26 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Cassael & Astarte
WHAT A BEAUTIFUL DAY TO HAVE A DRINK WITH AN ANGEL
Meg is lepődnék, ha osztoznál, angyalom – ingatom a fejem, a felelet azonban csupán a fejemben csendül fel. Kezd egyértelművé válni, hogy egy igazi szentfazékkal van dolgom, aki atyja távollététől függetlenül maradéktalanul hű az égi értékrendhez. Persze ki tudja meddig marad az. Számára még mindig rengeteg újdonságot rejt a földi világ, az emberek... mint egy rakás csillogó, új játékszer, melyeket egyenként akar felfedezni a maga, egyedi, csiga tempójával. Tegye csak! Előbb-utóbb rájön majd, hogy ha igazi ismereteket, tapasztalatokat akar szerezni, akkor szó szerint tapasztalnia kell. Nem csak „megpróbálni elvegyülni”, hanem alkalmazkodni, kipróbálni, megélni. Vagy marad örökké ezen a savanyú, elavult mennyei úton, és végül halálra unja magát – haha, azt szívesen kivárom.
- Elhiszem, szivi, hogy valóban így gondolod, így látod ezt az egészet... - hagyom rá végül a dolgot. Más véleményen vagyunk nincs ezzel gond. Az lenne a furcsa, ha túl nagy lenne az egyetértés közöttünk. Akkor el kellene gondolkodnunk, hogy melyikünk kerekei is gurultak messzire.
- Édes Cassaelem, már nem a Mennyben vagy. Idelenn az emberek többsége társalgás közben rendszeresen használ kétértelmű megjegyzéseket, burkolt célzásokat, szeretik az árnyaltságot. Ezt meg kell szoknod, különben folyton le leszel maradva – ingatom a fejem, a hangom pedig most egyenesen kedves, szinte megértő, akár egy fogyatékos gyermekekkel foglalkozó tanárnő. Csak alig észrevehetően vagyok lekezelő, de felettébb élvezem, hogy kioktathatok egy tollast. Nem is akármilyet, egy harcost. Azt persze nem tudnám megmondani, hogy ezen belül milyen rangot képvisel, de azt már első perctől érzem róla, hogy nem egy gyenge, szerencsétlen kis őrangyalhoz van szerencsém. És ettől csak még izgalmasabb ez a már lassan órák óta tartó huzavona.
- Ó, bocsásd meg, hogy a tisztátalanság vádjával mertelek illetni – biggyesztem le ajkamat megbánást színlelve, és nagyon igyekszem nem mosolyogni a dacos felháborodásán. Érdekes, hogy akkor ennyire nem aggódott a híre vagy az ártatlansága miatt, amikor a figyelmemet egy váratlan, ám de hatásosan forró csókkal igyekezett elterelni. Arcom, a szemeim, a pillantásom, amellyel a tekintetét keresem, is azt tükrözik, hogy ez a szavait enyhén meghazudtoló jelenet jár éppen a fejemben. De végül mégsem ütöm tovább a forró vasat további zavarba ejtő, vagy vitát generáló megjegyzésekkel.
- Úgy, tehát az angyalok önbíráskodásba kezdtek. Érdekes... - gyűjtöm be az újabb információmorzsát tőle. Valamit valamiért. Fogjuk az alkoholra, hogy mindkettőnknek ennyire megeredt ma a nyelve. Őszintén remélem, hogy több hasznom lesz ebből a csevejből, mint károm. Persze igyekeztem ügyelni rá, hogy semmi igazán fontosat ne osszak meg vele, az viszont kezd lassan frusztrálni, hogy mennyire fenn akadt a Drake Wallenberg témán.
- Nem, természetesen nem a gyenge kis talpnyalókra gondolok. Amennyiben Mammon nem kerül elő mielőbb épen, Lucifer maga szándékozik intézkedni az ügyben – árulom ezt mégis el abban a reményben, hogy ha én magam nem vagyok számára elég fenyegető, a Pokol Urának említése már elég lesz ahhoz, hogy ne üsse bele az orrát a dolgomba. Neki, és valljuk be, nekem is jobb lesz, ha a Nagyfőnököt nem kell belevonnunk az ügybe.
- Ha komolyan azt hiszed, hogy az erőm nem ér fel egy seregnyi közrendű démonnal, tényleg nincs róla még sejtésed sem, hogy mi mindenre vagyok képes – a mosolyom egyszerre gunyoros és fenyegető. Úgy érzem, ha még sokáig lovagolunk ezen a témán, még a végén valóban előhozza belőlem a legrosszabb formámat, és akkor már nem a vadászok ébredése miatt kell leginkább aggódnia. Sőt! Miattuk egyáltalán kellene. Ha feldühít, elég ha kiterjesztem a jelenlevőkre az energiáimat, és nincs velük több gondunk. Úgyhogy mielőtt elfajulnának a dolgok, és túl sok nyomot hagynék magam után, jobb, ha megyek is, és intézem, amiért jöttem.
- Azt hiszem, ideje mennem. Jó társaságban gyorsan múlik az idő, nem igaz? - mosolyodom el nyájasan, majd közelebb hajolok az angyalhoz, és amennyiben nem húzódik el, a fülébe suttogom a szavakat: - Élveztem a beszélgetést. Köszönöm az italt, szép szemű! - Ezzel el is húzódom, és lendületesen a kijárat felé indulok, ám az ajtóból még hátra pillantok a szunyókáló társaság felé.
- Ja igen, hogy ők... - Nézek végig rajtuk, mintha csak most jutna eszembe megválaszolni Cass rájuk vonatkozó kérdését. Egy csipetnyi mágia, és a bagázs már ébredezik is. Azt hiszem, ez legalább olyan jó felelet, mint elterelés lesz a tollas számára, amíg én szépen, észrevétlenül felszívódom a környékről.


Fallen Angel

Végre a záróm is megérkezett. Köszönöm, köszönöm ezt a csodás élményt! ♥

Online
avatar


☩ Reagok :
218
☩ Play by :
Misha Collins

Utolsó Poszt Szomb. Dec. 17, 2016 8:07 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Astarte & Cassael
Every moment of light and dark is a miracle
Feltevésemet, miszerint a démon nem fogadja teljes komolysággal meglátásaimat bizonyítja hirtelen kélt nevetése, amely könnyedén kizökkent a zavarodottság szorongató érzetéből, s helyét a frusztráció hevesebb formája veszi át. Tény és való, ártatlanságunkról már nem zenghetnék dicshimnuszokat, én sem tagadom, kezdem felfedezni az emberi működés ösztönösebb, elemibb szegmentumait, azonban démoni szintre süllyesztésünkről még akkor sem hallok szívesen, ha máskülönben meglepő mód jól eltársalgok elleneim egy igen csak jelentős példányával.
- Nem osztozom a véleményeden. Mindünk nevében nem szólhatok, de míg a rend fenn állt, bizton veszem, egyéb elfoglaltságaik az őrangyaloknak elvették idejüket, semmint, hogy lehetőségük nyílt volna effajta, önös érdekeket szolgáló szemérmetlenségre. A beolvadást a mostani állapotra értettem, s úgy hiszem, az emberek közötti elvegyüléshez nem elég pusztán az anatómia - vonom össze a szemöldökeimet, igyekezve kiűzni hangomból a vádló élt, s megtartani magamnak, feltevése érthető, beszűkült, démoni tudata nem engedi tovább az alapjaiban romlott világnézeténél. Amúgy sem kívánnám elrontani a vékonyka mezsgyén lavírozó békét kettőnk között, melynek fő alkotóeleme úgy vélem, eddig sem véleményünk egyezése, ellenben az alkohol bőséges jelenléte volt.
- Ha nyíltan kimondanád, amit elegáns célozgatásokkal kerülgetsz, tán én is megértenélek - vonom meg az egyik szemöldökömet, noha tisztában vagyok vele, voltaképpen igaza van, egy értelmező szótár birtokában sokkalta többre mennék a világban, de tény, ha nem kerülgetnék állandó jelleggel az igazság nyers mivoltát, én sem szorulnék segítségre.
Mindettől függetlenül némi megkönnyebbüléssel fogadom, a magyarázatot ezúttal nem tagadja meg tőlem, igaz, eme tudás birtokában sem önt el nagyobb boldogság. Rá kell döbbenjek, kimondottan messzire sodródtam az árral, ha Astarte úgy ítéli, még a szexuális felvilágosító tanfolyamába is belemennék, mondjuk kár lenne tagadnom, most már rendkívül érdekel, hogyan fonódik össze a szaporodás fogalma az emberektől való információgyűjtéssel. Büszkeségem másképpen szól, s mivel az még alkoholos mámoromban is erősebb, nem pedzegetem tovább a kínos témát.
- Higgy, amit óhajtasz. Tisztátalanságodat nem fogod rám aggatni - közlöm vele, fejemet enyhén megemelve, míg tekintetemet oldalvást vetem a bárpult oldalfalán csüngő, behatárolhatatlan formákat leképező festményekre. Amennyiben témánk nem változna, kitartón mustrálnám az emberi kéz alkotta furcsaságokat, de miként fajtámnak kivesézése kerül terítékre, nem tölthetem az időmet gyermeteg duzzogással.
- Ha itt lenne Isten, úgy ő megmondaná. Úgy vélem, effajta bűn és annak szabályozása jelenleg nem létezik, legfeljebb Gabriel kötelékében, kinek viszonylagos hatalma van még a Mennyek felett. Annál, sokunk nem válogatja, épp kit tűz fel a pengéjére, nehéz lenne rosszabbat elképzelni - osztom meg vele az elgondolásomat, leginkább azért, mert kérdését bármelyik angyal joggal feltehetné, de jobban belelátva, erre nincs teljes bizonyossággal felruházott felelet. Nem is próbálkozom tovább bontogatni a lehetőségeket, feltevéseket, inkább fordítom vissza figyelmemet a pohárra, amelynek italtól ragacsos szélét piszkálni változatlan szórakozással tölt el. Persze túl soká nem élvezhetem puritán játékszeremet, Astarte átruházva magára gyakori értetlenségemet, ismét faggatásomra hajtja a fejét.
Homlokomat finoman ráncolva, fejemet pedig enyhén az irányába billentve, mégsem nézve rá nyitom szóra a számat.
- A földi kísértések. Nem állítottam, mind hatással vannak rám, pusztán a lehetőségek közül ez tűnik a legártalmatlanabbnak - okítom, remélve, ezzel a válasszal is megelégszik, nem nyomorítva tovább a részletezés terhével. Amúgy is jobban leköt a csapdába esett démon esete, agytekervényeim az utóbbi percekben szinte elfeledett vehemenciával kezdenek zakatolni, miképp is cselekedhetnék helyesen.
- Most a náladnál sokkalta gyengébb démonokra célzol? - tekintek fel rá, közönyös ábrázattal méregetve arcának vonásait, remélve, ezúttal sikerül kitűnően magamra ölteni az érdektelenség álcáját, s nem virít a homlokomon, rendkívüli mód izgat, milyen kihívásokat fog jelenteni a halandó megmentése. Számítok rá máskülönben, többsége üres fenyegetés, erőteljes túlzás lesz a magabiztosságomból való kibillentés oltárán, de ha magával a Sátánnal kellene összemérnem erőmet, az sem tántoríthatna el egy céltól, melynek alávetem magamat.
A feszült pillanatból végül az ital iránti aggodalmam ránt ki minket, igaz, ezen problémámat egyhamar orvosolja a whiskys üveg átnyújtásával.
- Nem hiszem, hogy zavarna a tény. Vagy igen? - pillantok rá egy röpke másodperc erejéig, mielőtt kitöltenék magamnak egy újabb kört. Ellenben a démonnal, nekem nem fűlik a fogam, hogy az üvegből fogyasszam amannak tartalmát, révén, a közönségesség látszatát még kettőnk között is igyekszem elkerülni. Jobb is, poharam mögött könnyebben el tudom rejteni a kéretlen becézése keltette nem tetszésemet, s magyarázata alatt is akad legalább elfoglaltságom, sűrű kortyok formájában.
- Értem. S egy vadász ellen, aki egymaga sakkban tud tartani egy ilyen fontos és megismételhetetlen démont, egyedül küldenek? - kérdezem, őszinte érdeklődésem mögé rejtve a gúnyt, amelyet jelen pillanatban érzek. Meglehet, előadásmódjából képtelen lennék megítélni, hazudik-e vagy sem, a logika azonban megmásíthatatlan. Igaz, a háborúba nem tervezek ezúttal sem belefolyni, de Lucifer még bizonyára nincs kész teljesen az ostromhoz. Már csak az a kérdés, lenne-e értelme bármely angyaltársamat is értesíteni egy harmadik front lehetséges megszületéséről?
- Meddig fognak még aludni a vadászaink? Nem kívánnám megvárni a haragjukat - szusszanok egy nagyobbat, felegyenesedve székemben, s rádöbbenve, túl régóta ücsörgünk már itt ahhoz, hogy kényelmesnek lehessen nevezni.




○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




Grace
only exists to be fallen from


Utolsó Poszt Szer. Dec. 14, 2016 12:11 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Cassael & Astarte
WHAT A BEAUTIFUL DAY TO HAVE A DRINK WITH AN ANGEL
Képtelen lennék megállni, még ha akarnám is, egyszerűen őszintén, szívből jövően – mármint ha úgy vesszük, hogy ilyen kifejezést szabad rám használni – nevetek fel Cassael magyarázkodását hallva.
- Még hogy szaporodási szokások! - Megpróbálom szavakba önteni a véleményemet, de a kacarászásomat csak nehezen tudom megfékezni. - Amennyire én tudom, a ti anatómiátok sem különbözik sokban az emberekétől, szóval nem hiszem, hogy túl sok tanulmányozni való lenne rajtuk. Tudod, hogy én mit gondolok? A drága, ártatlan kis angyalok találtak maguknak egy kiskaput az évezredek során, hogy továbbra is tisztának és szűznek, vagy akárminek vallhassák magukat, és közben kiéljék a perverz kis vágyaikat kukkolásokkal – jelentem ki széles vigyorral. Persze elhiszem, hogy Cassael, meg a hozzá hasonlók valóban elhiszik magukról, hogy amit csinálnak, teljesen ártalmatlan és szükséges, de ugyan, kérlek! Szerintem ezek a kis pelyhesek legalább olyan mocskos fantáziával vannak megáldva, mint akárki más. Talán csak egy kicsit több az akaraterejük. Na és mire mennek vele?
- Ami pedig a célozgatásokat illeti... - kezdek bele egy mély sóhajjal. - Tényleg nehéz eset vagy, ugye? Mindenhez külön magyarázó szótárra lenne szükséged. Na mindegy! - Legyintek. Egy részem imádja ezt a csipkelődést és sértegetéseket, annak ellenére, vagy talán éppen azért, mert nem igazán vesz semmit magára. A szemtelenségem egyszerűen lepereg róla, más szavaimat kiforgatja, az alapvető dolgokat meg egyenesen a szájába kell rágnom. De valahogy éppen ettől szórakoztató ez a nem hétköznapi társalgás. - Te voltál az, aki megjegyezte, miután kinyertem a szükséges infókat a vadászokból, hogy milyen hatásos volt a módszerem. És erre válaszoltam azt, hogy bizony lenne még mit tanulnod tőlem, például hasonló módszereket arról, hogyan érdemes bánni a halandókkal, ha eredményeket akarsz... és igen, többet között biztos vagyok benne, hogy a „szaporodási szokások” terén is – rajzolok az ujjaimmal idézőjeleket a levegőbe, hogy kihangsúlyozzam, az ő szavait használom – biztos tudnék még tanítani neked egyet s mást. De teljesen megértem, ha mindebből a szexuális téma ragadta meg leginkább a fantáziádat – teszem hozzá szenvtelenül, kissé kihívóan, hiszen valahogy mindig visszakanyarodunk ezekhez a dolgokhoz, még ha burkoltan is. Persze ez nyilván az én hibám, hisz a kijelentéseim szándékosan kétértelműek, és ezt még fokozom a gesztusaimmal is. Nem tehetek róla, a véremben van, plusz tagadhatatlanul tetszik, ahogy zavarba hozhatom, vagy összezavarhatom Cassaelt.
Magamban elismerem, az angyalokra tett magyarázatában megvan a logika. A mi fajtánknak azonban sokkal egyszerűbb lenne a dolga, ha a sok eltévelyedetet sorra legyengítenék azzal, hogy lecsapdossák a szárnyaikat. A hatalmuk nélkül ezek a lények nem sokkal többek, mint a halandók. A végleges elsöprésükhöz persze szükség van akkor is egy angyalpengére, de már nem elég erősek ahhoz, hogy megvédjék magukat, meg egyébként sem okozhatnak túl sok kárt a földön.
- Na és vajon milyen súlyos bűnöket kell egy angyalnak elkövetnie manapság ahhoz, hogy bukottá váljon? - érdeklődöm végül, és tényleg érdekel a dolog. A testvérei többségre mostanra szinte teljesen eszét vesztette, mintha úgy éreznék, bármit megtehetnek, senki sem ítélheti el őket, senki sem büntetheti meg őket. Vagy lenne mégis egy határ, amit ha átlépnek, az következményeket von maga után? Nekem egyelőre nem úgy tűnik, mert akkor szerintem Gabriel lenne az első a listán az ő apokaliptikus terveivel. Persze, ha jól sejtem, egy arkangyalt manapság meg pláne nem nagyon vonhat kérdőre senki igazán.
- Valóban? Mégis miféle kísértések? - faggatom tovább az érdekes válaszát hallva. Őszintén kíváncsi is lettem, vajon mi az, amivel kísértésbe lehet hozni a látszólag még szent életet élő Cassaelt. Ahogy Drake-re és Mammonra terelődik a szó, kezd egyre kevésbé tetszeni a faggatózása, de mivel nem hiszem igazán, hogy valódi fenyegetést jelenthet, így nem is csinálok belőle problémát. Inkább egyszerűen csak érdekel, hogy mégis mi járhat a fejében.
- Tudod, nem én lennék az egyetlen veszély, amivel szembe kellene nézned, ha mégis olyan butus lennél, hogy megpróbálnád megmenteni a vadászt – figyelmeztetem egy apró, féloldalas mosollyal, aztán fogom a megkaparintott italt, és kisétálok a pult mögül, vissza a korábbi helyemre Cass mellé. Halkan felnevetek, miután kifejezi az aggodalmát afelől, hogy nem hagyok neki a whiskyből, aztán csak átnyújtom neki az üveget.
- Ez ugye nem valami burkolt célzás, hogy csak megfelelő alkoholmennyiség mellett vagy képes elviselni engem? - vonom fel a szemöldökeimet, finoman ugratva őt ismét. - Édesem, Mammon nem bárki, ő Pestis, és belőle csak egy van. És valljuk be, rosszul néz ki a dolog, ha egy hozzá hasonló magasabb rangú démon foglyul ejtése egyszerűen válasz nélkül marad. Lucifer serege miatt pedig nem kell aggódnod – kacsintok az angyalra játékosan.



Online
avatar


☩ Reagok :
218
☩ Play by :
Misha Collins

Utolsó Poszt Kedd Nov. 22, 2016 10:54 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Astarte & Cassael
Every moment of light and dark is a miracle
Homlokomat a megszokott mód ráncolva pillantok a pult másik oldalán helyezkedő démonra, amannak idővel vigyorba forduló mosolyát mustrálva többek között. Úgy vélem, ártatlanságom angyal valómmal kapaszkodik össze, vagy ily’ sokan elbuktak volna a lépten-nyomon szembekerülő kísértések által, hogy már nem vehető evidenciának? Valahogy nem érzem helyénvalónak Astartét erről faggatni, valószínűleg ő sem informáltabb nálam sokkal, hacsak nem üti idejének zömét az égiek társaságában, amit igen csak nehezen tudnék elképzelni.
Végezetül kérdésemre nem kapok kielégítő választ, csupán újabb ködös célozgatást, aminek okán jobbnak látom kihűlni hagyni ezt a témát. Legalábbis nagyon vágynám, de persze a Halál nem ereszt olyan könnyedén verbális szorításából. Ha tudnék izzadni, s bőröm is egyszerűen pirulna, most bizonyára hasonló, emberi reakciókkal élnék, mindezek hiányában viszont csak bensőmben érzem az enyhe frusztrációt, mely különös izgatottsággal keveredik.
-  Nem igazán értem a célzást - ráncolom tovább a homlokomat a furcsa megnevezés hallatán. - Nem hiszem, hogy ezek közül bármelyik lennék. Máskülönben a fajtánk elvegyülését szolgálja, ha az embereket minden vonatkozásukban alapos tanulmányozásnak vetjük alá. Beleértve szaporodási szokásaikat - tekintek oldalra, jól tudván, a vörös túlzottan élvezi a helyzetet ahhoz, hogy igazán komolyan vegyen, pedig szavaimat nem másítja meg semmiféle igyekezet a félrevezetésére.
Mindenesetre egyhamar szóba kerül, amit korábban elhallgattam, pontosabban éppen választ kapok kimondatlan kérdésemre testvéreim züllöttségét illetően. Ha már ekképpen érdeklődik a démon, bizonyára nagy lehet a baj, azzal együtt a fejetlenség.
- Ha nem tűnt volna fel, az Úr távozásával káosz szabadult el az angyalok között. Szárnyak vagy anélkül, a többségünk mind bukottá vált a Mennyek elhagyásával - állapítom meg, bár igaz, nem ténykedik túl szorgalmasan Sariel, Isten végrehajtója. Persze Őnélküle önkényes ítélkezés volna az arkangyal munkájának folytatása, de őszintén, Atyánk hiányában melyikük ragaszkodott hűen korábbi feladataihoz, korlátaihoz? Gabriel az embereket pusztítja, Mihály ő ellene küzd, csak képzelni lehet, az elsők maradéka miképpen csorbítja a magasztos arkangyalokról szőtt képet. - Másrészt, ha mindennek egyszer vége lesz, szükség lesz az angyalokra Odafönt. Ha egyszer elveszik szárnyunkat, az Úr adhatja vissza egyedül, de számolnunk kell azzal, talán többet nem tér vissza - töprengek tovább, kitartóan vizslatva közben a pultot, vagy éppen az üres poharamat, mindaddig, amíg látómezőmbe nem fészkelődnek a nő vörösre festett körmökkel díszített kacsói.
Ekkor rá emelem tekintetemet, és adózva kellemesebb témánknak egy nyugodtabb mosollyal, hallgatom sejtelmes, azt hiszem, a halandók által valószínűleg kacérnak nevezett kérdését.
- Nem. Úgy értem, ennyi kísértés közepette legyen ez a legnagyobb bűnöm - billentem oldalra a fejemet, elnyújtottan mustrálva pimasz arcának szemrevaló formákat öltő vonásait, s talán tovább legeltethetném tekintetemet szemérmetlen, ha nem vágna közbe az általa keresett lovas témája.
Az idill egykettőre szertefoszlik, a kellemesen feszülő pillanat hiányát pedig az alkohol melengető kortyaival igyekszem pótolni, míg a démon magyarázatát figyelem.
- Hmm… - nem terítem ki az elmémen végigsuhanó gondolatokat, jól tudván, egyik sem tenne Astarte kedvére, ám úgy fest, vonásaim felett már nehezebb kontrollt gyakorolnom, legalábbis erre tudok következtetni váratlannak ható kérdéséből. - Nem áll szándékomban - felelem, s valóban, ha van rá mód, nem konfrontálódnék a Pokol egyik Lovasával, ebben nem rejlik hazugság, viszont a vadászt egyéb módokon megsegítő, még gyermekcipőben járó ötleteimről bölcsen hallgatok.
- Remélem hagysz még belőle nekem is - vonom össze a szemöldökeimet, figyelve, amint kisajátítja magának az üveget. Hogy maradjon hely a poharamban, sietősen kiiszom tartalmát, aztán türelmetlen csúsztatom a Vörös elé.
- Máskülönben azt hittem, ha felétek bárki ekkora baklövést követ el, nem fogadjátok szívesen vissza köreitekbe. Hát még felmentést küldeni érte... - pillantok fel ismételten a Halál démonára. - Talán ennyire szerény Lucifer serege? - kíváncsiskodok, ugyanis másra nehéz gondolni. Nyilván minden erősebb figurára szüksége van, ebből pedig az következik, a háborúba avatkozásuk nem is annyira elméleti szinten forog, mint ahogyan azt korábban Astarte előadta nekem.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




Grace
only exists to be fallen from


Utolsó Poszt Vas. Nov. 20, 2016 11:49 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Cassael & Astarte
WHAT A BEAUTIFUL DAY TO HAVE A DRINK WITH AN ANGEL
Sóhajtva fordulok vissza a férfi felé, arcomon egy halvány, visszafogott mosoly játszik.
- Édes, drága, naiv Cassaelem – ingatom a fejem, és az a lágy mosoly lassan vigyorrá szélesedik. - Percenként lenyűgözöl az ártatlanságoddal – teszem hozzá, részben hogy cukkoljam, részben viszont tényleg így is gondolom. Elbűvölő már az is, ahogy a csókolózásról beszél: „nem űzzük”. Mintha egy hobbiról beszélgetnénk. Hát nem érdekes, hogy ezek az égi teremtmények még régebb óta léteznek, mint mi, és mégis olyan keveset tapasztaltak eddig? Persze az elmúlt évtizedekben akadtak közülük néhánynak, akik megpróbáltak mindent egyszerre bepótolni, elvegyülni az emberek között, beilleszkedni, tanulni, tapasztalni. De Cassael egyértelműen nem tartozik közéjük. Talán későn érő a drága.
- Nem csak arra céloztam, de igen, ez is egy jó példa – bólintok végül, és nem tudok nem somolyogni rajta, hogy én voltam neki az első. Ez olyan édes. Legalább annyira, mint a mentegetőzése. - Tudományos megfigyelés? Mégis mi vagy te, valami stréber orvostanhallgató? - nevetek fel. - Csak kíváncsiságból: mennyiben juttatja előrébb a fajtádat a halandók intim pillanatainak meglesése? Nem mintha ítélkeznék! Váljék egészségedre, édes – kacsintok rá. Ki gondolta volna, hogy egy délután egy angyal társaságában ilyen szórakoztató lehet. Bár nyilván nem mindegy, hogy milyen, illetve melyik angyalról is van szó? Egyesek közülük már besavanyodva teremtettek, unalmasak, mások meg teljesen agyatlanok, nem gondolkodnak, csak villogtatják a pengéjüket, és azt képzelik, bárkinél hatalmasabbak. Cassael egész érdekesnek bizonyult, az ártatlansággal körbeszőtt őszintesége, és hogy mindent annyira komolyan vesz. Mint egy új, csillogó játékszer. Üdítő. Vagy csak a sok alkohol teszi, hogy ilyen jól elviseljük egymást, minden ellentéttől függetlenül?
- Engem az lep meg, hogy a legtöbbjüknek még mindig megvannak a szárnyai. Talán a hóhérotok is szabadságra ment, vagy lazultak a szabályok, amióta a nagyfőnök lelépett? - Mint a macska, meg a cincogó egerek dolog. Ilyen könnyű lenne megfeledkezni az erkölcseikről, a házirendről, vagy akármi is volt, ami szerint eddig éltek? Persze nekem nemigen lehet arról fogalmam, milyen szigorúan kerülni a bűnt, meg angyalinak lenni, de a régi rend szerint az égiek többségének már nem bukottnak kéne lennie?
- Kétséget kizáróan ez a legkedvesebb dolog, amit egy angyal valaha mondott nekem – állapítom meg ismét a pultra támaszkodva, szemben vele. - És mondd csak, nem érzel semmiféle megbánást vagy bűntudatod, amiért élvezni mered egy magamfajta társaságát? - Arcomon ismét a már ismert, sejtelmes mosollyal hajolok egész közel. Minden pillanatát élvezem az ilyen játszadozásnak. De ahogy Drakere terelődik a szó, akaratlanul is elkomolyodom.
- Mammon legyengült... nem tudhatom, milyen következményekkel járna, ha elpusztítanám a testet, amibe bezárták, úgyhogy nem, megölni nem fogom. De teszek róla, hogy visszanyerhesse az erejét. Aztán a főnök eldönti, mi lesz a sorsa – vonok vállat. Tulajdonképpen már csak Lucifer miatt sem lenne okos dolog azonnal a gyilkolást választanom, hisz megvannak a tervei mind a vadásszal, mind a lovassal, ha leszállítottam a csomagot neki. De ettől még élvezném, ha megbüntethetném a fivérem fogva tartóját. - Ugye nem akarsz az utamba állni, szép szemű? - kérdezek rá, miközben a nyakkendőjéért nyúlok, és ujjaimmal elbabrálok vele. Néhány óra ezzel a jámbor jószággal, és már kezdek megtanulni olvasni benne. Azok a ráncok a homlokán egyértelműen azt jelentik, hogy elkezdtek dolgozni odabent a fogaskerekek. Remélem, nem kell megbánnom, hogy elmondtam neki az igazat. Van igazság abban, hogy az alkoholtól megered a nyelvünk... még a mi fajtánké is. De ha szembe akar szállni velem, hát vessen magára! Magamhoz veszem az üveget, amiből Cass épp az imént töltött ismét magának, majd félretéve a poharazgatást, csak úgy meghúzom a tartalmát. Ezt már úgysem kéri tőlünk vissza senki.



Online
avatar


☩ Reagok :
218
☩ Play by :
Misha Collins

Utolsó Poszt Kedd Nov. 15, 2016 6:44 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Astarte & Cassael
Every moment of light and dark is a miracle
Enyhe szemöldökvonással felelek a Halál még mindig sejtelmes talajon ringatózó válaszára, igyekezve megfejteni a szavai mögött rejlő valódi jelentéstartalmat, ám bárhogy próbálom, nem áll össze a kép. Mármint, nyilvánvalóan olyasmire céloz, amelyet mi, angyalok a világért nem gyakorolnánk magunk - mint ahogyan azt ki is emelte -, de ezzel még nem vitt közelebb a megoldáshoz. Korábbi gondolataim ugyan a csók körött forogtak, ennek okán szinte zsigerből valami azzal kapcsolatosra asszociálok, azonban sosem lehetek biztos abban, hogy mi kavarog valójában egy démon fertelmes elméjében.
- Ezzel nem sokat segítettél - állapítom meg a nyilvánvalót, miközben laposakat pislogok a titokzatosan somolygó vörösre, noha következő kérdését hallva azt hiszem, kezdek megvilágosodni. - Ohh… Szóval az előbb a csókolózásról beszéltél? Hmm, igen, azt valóban nem űzzük - bólogatok egy-két hümmentés kíséretében, miközben felhagyok a poharammal való játékkal. Nem azért, mert meguntam volna, a tökéletes, körkörös mozdulatok egyelőre kellően lekötöttek, azonban bevallom, enyhe zavar telepedik rám a lovas nem óhajtott kíváncsisága végett.
- A-az nem kukkolás… Tudományos megfigyelés a fajtánk előrébb juttatásához - köszörülöm meg a torkomat, néhány pillanatig még kitartóan lavírozva az igazság és amannak elhallgatása mezsgyéjén, mielőtt megtörnék a hallgatás súlya alatt. - Ettől függetlenül… Valóban tanulságos - nyögöm ki, kínomban oly hevesen vonva össze szemöldökeimet, hogy egy röpke momentum erejéig még a látásom is elhomályosul, szóval hamarost lágyítok megvadulni tetsző vonásaimon. Remélem megelégszik ezzel a válasszal, s belőle ki tudja következtetni a részleteket, mint például, hogy ő nevezhető az első nőnek, kivel effajta tapasztaláson osztoztam.
Végül egy gondterhelt sóhajt engedve világnak, megtöltöm az ürességtől kongó poharamat, hogy a korábbi gyakorlatot alkalmazván szinte rögtön el is tüntethessem tartalmát az ajkaim mögött. Csak eztán vagyok hajlandó ismét beszédbe elegyedni, igaz, ezúttal egy kevésbé zavaró téma előtt adózván.
- Sértésnek semmiképpen. Úgy értettem, démonként tudom, hogy legvégső esetben mire számíthatok tőled, legfeljebb pozitív csalódást tudsz okozni. Míg ők… Óhatatlan a legjobbat várom tőlük, mégis gyakorta a legrosszabbal szembesítenek - magyarázom. Meglehet, nem kért rá, én mégis szükségesnek találom a félreértések mellőzése érdekében. S mert ennyi etilalkohol után a szervezetemben már nem töprengek sokat azon, megosszak-e valamit Astartéval, vagy sem.
Megvallom, nem éppen effajta reakcióra számítottam, de minekután egyelőre még senkinek a halálával nem járt a démon jelenléte, s engem sem bosszantott a végletekig, voltaképpen jólesik a mosolyát látni óhatatlan vallomásom nyomán.
- Túlzásokba azért ne ess, te még mindég démon vagy, én meg angyal - közlöm, bár úgy érzem, inkább saját erkölcsömet igyekszem palástolni szavaimmal, és nem őt megsérteni általuk. - Azonban élvezem a társaságodat - hunyorítok enyhén, amint egymásnak koccintja poharainkat. Beletelik néhány másodpercbe, míg leesik, hogy mi nem stimmel, viszont hamar orvosolom a problémát a sajátom utántöltésével. Most azonban nem tudom le egyből az italt torkomon, aprót kortyolok csupán, míg erről a Wallenbergről hallgatom a démont. Mit mondhatnék, óhatatlanul is mosolyra fakadok a vadász leleményességének hallatán, egyedül az bánt, hogy ebből vélhetően nem fog kikerülni épségben. Ismeretségünk ugyan nincsen, ám minden halandó lélekért felelősséggel tartozni érzem magamat.
- Elég különös megoldás, bár én meg tudom érteni. S mit óhajtasz tenni? Végzel vele, hogy fivéred szabadon ereszthesd? - kíváncsiskodok leplezetlen, hiszen ha már ennyi mindent megosztott velem, úgy vélem, nem a megoldást fogja elhallgatni előlem. Igaz, eme tudás birtokában nehéz lesz megállni, hogy ne loholjak egy újabb halandó segedelmére, aki meglehet, az első adandó alkalommal állítaná pengéjét a hátamba révén, magam is a természetfeletti világ rétegét képezem.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




Grace
only exists to be fallen from


Utolsó Poszt Hétf. Nov. 07, 2016 12:24 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Cassael & Astarte
WHAT A BEAUTIFUL DAY TO HAVE A DRINK WITH AN ANGEL
Visszakérdezésére arcomon egy sejtelmes mosollyal pillantok fel rá, amely sokat mondó lehet valaki olyan számára, aki már ismer annyira, hogy kicsit a fejembe lásson, és tudja, mennyi mocskos dolog megfordulhat benne ilyenkor. De Cassael nyilvánvalóan nem ismerhet ilyen jól, lesütöm a pillantásom, és a figyelmemet látszólag újra a kutakodás köti le, ám a titokzatos mosoly továbbra is ott van az orrom alatt.
- Például olyan... emberi dolgokra, amelyekben, úgy sejtem, a hozzád hasonló angyalkáknak nincs sok tapasztalata. Tudod... hogy hogyan is élvezd igazán az életet. Segíthet jobban megérteni a halandókat – válaszolok végül egy vállvonással, mintha ez ilyen egyszerű lenne. Nos, nekem az is. Neki már minden bizonnyal kevésbé az. Bár az is lehet, hogy sokkal tanulékonyabb, mint gondolom. Ma már sikerült nem egy meglepetést okoznia.
- Ó, pontosan tudom, drágám, hogy mi vagy. Ezért is gondolkodtam el azon, hogy vajon hanyadik nő lehetek a sorban, akit valaha megcsókoltál? - fogalmazom meg a kérdést, ami jelenleg felkeltette a kíváncsiságomat. - Azt hihetnénk, hogy az angyalok ilyesmit nem tesznek túl gyakran, de úgy tűnt, mintha neked már lenne némi gyakorlatod ebben. Vagy csak ilyen könnyen lehet tanulni a sok kukkolásból? - toldom meg a kérdést, aztán lassan, gonoszkásan elvigyorodom. Még a fejébe szállna a dicséret, ha nem egészítem ki valami szemtelen megjegyzéssel is. Különben is, ki tudja, talán tényleg ilyen jól hasznosítható a sok évezreden át tartó őrangyalos leselkedés. Még a végén én is kedvet kapok, hogy unalmas pillanataimban bele-bele pillantsak az átlagemberek mindennapjaiba. Uhh, vagy mégsem.
Amikor Cassael az angyalságát és a halandók védelmét hozza fel mentségül az ismétlődő segítőkészségére, kérdőn, hitetlenkedve vonom fel a szemöldökeimet. Fogyatékosnak néz? Mégis mi köze lenne a hétalvóknak ahhoz, hogy irgalmas szamaritánust játszik velem? Hiszen jelenleg a légynek sem tudnának ártani, a sebem kitisztítása pedig csak az én dolgom.
- Nem is tudom, hogy bóknak vagy sértésnek kellene-e vennem, hogy kiszámíthatónak tartasz – vonom össze a szemöldökeimet. Mégis ki szeret kiszámíthatónak lenne, főleg az égiekkel összehasonlítva? Közben már épp feladom, hogy találjak itt valami megfelelő eszközt a golyó eltávolítására, talán a vadászok szablyái között kellene szétnéznem valami használható után... és akkor a golyó önként távozik a vállamból. Kicsit lejjebb is tolom róla a felsőmet a karom felé, és így láthatom is, amint a sebem lassan végre tényleg beforr. Már csak a vért kell letisztogatnom róla, amit további pult mögötti piszmogások helyett inkább az újjáéledő erőmmel intézek el. Bár tény, hogy nekem a vörös mindenhogy jól áll, még akkor is, ha épp vér borít valahol.
- Szóval... ezzel azt akarod mondani, hogy megkedveltél? - somolyodok el ismét a kiegészítését hallva, és igyekszem nem nevetni a szavain. - Erre iszunk – fogom meg a poharam, majd az övéhez koccintom, aztán felhajtom a tartalmát. Én már nem is számolom, hogy ez hanyadik kör, de szerintem nyugodt szívvel állíthatjuk, hogy egész szép számlát halmozunk itt fel lassan így kettecskén.
- Wallenberg az a vadász, aki fogva ejtette a fivéremet a saját testében – hangsúlyozom ki az utóbbi szavakat, olyan tekintettel, ami azt sugallja, hogy ilyet bizony csak egy őrült csinál – miután a testvéreid meggyengítették őt. - Árulom el enyhén szemrehányón, és egy kicsit talán túl őszintén, de igazság szerint jelenleg cseppet sem tartok attól, hogy ezzel esetleg magam alatt vágnám a fát. Cassaelnek van jobb dolga is, minthogy keresztbe tegyen nekem, főleg mivel ha én nem járok sikerrel, akkor maga Lucifer fog intézkedni.



Online
avatar


☩ Reagok :
218
☩ Play by :
Misha Collins

Utolsó Poszt Csüt. Okt. 27, 2016 3:57 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Astarte & Cassael
Every moment of light and dark is a miracle
Astarte kijelentését hallva ismét felé fordítom a tekintetemet, gyanakvással méregetve túlontúl jókedvű voltát. Nehéz megállapítanom, hogy vajon mire is gondol pontosan, hiszen tudhatná, hogy minden démoni förtelmére aligha találhatna bennem vevőre, azonban a korábbi, rendkívül informatív tevékenységünkről meglehet, én is szívesen okulnék. Fajtársaim zömével ellentétben soha nem mutattam érdeklődést ezen emberi foglalatosságok iránt, többnyire azért, mert lehetőségem sem akadt rá, másrészt megrögzötten hittem angyali bűnmentességünkben. Ám mostanra be kell látnom, hogy csupán a Menny oltalma és magasztossága emelt minket piedesztálra, nem a belőlünk fakadó, példamutató tökéletességünk.
Ha úgy nézem, ezúttal sem a vágyakozás taszított bűnbe, hanem a halandók védelme, viszont a nem várt eredményt kár lenne tagadnom.
- Mint például? - billentem oldalra a fejemet enyhén, miközben mutatóujjammal a poharam szélén kőrözök, s figyelem, ahogy keres valami kellően éles eszközt a kínjainak megszűntetésére. Néhány pillanattal korábban úgy hittem, az szolgál majd a jelen társaság javára, ha a Halál egyelőre legyengült állapotban marad, ám jobban belegondolva, még ezen státuszában is könnyedén végezhetne velük vagy akár velem.  A felesleges kínok legfeljebb bosszússá tehetik, ami vélhetően rontana az iszogatásunk fennmaradó részén.
- Emlékeztetnem kell rá, hogy angyal vagyok? - vonom meg az egyik szemöldökömet a kérdésének oltárán, aztán egy apró sóhajt hallatva, illetve tartva a könyöktámaszomat a pulton, megemelem a kezemet, és egy finom csavaró, majd húzó mozdulattal kiröppentem a szétroncsolódott töltényt s amannak maradványait a kevésbé ép sérüléséből. A jótéteményért cserébe nem várok hálát, ám a bizalmatlan kérdései nélkül is megmaradtam volna. Így hát, mielőtt még válaszra nyitnám a számat, kitöltök magunknak a megmaradt italból, s miután felé toltam a saját poharát, kézbe veszem a magamét. - A halandók védelmében - közlöm rezzenéstelen ábrázattal, de mégis kit akarok álltatni? - S mert nem vagy olyan ostoba, mint korábban gondoltam. Sőt, fivéreimnél és nővéreimnél kiszámíthatóbb, értékelhetőbb társaságnak bizonyulsz - magyarázom visszafogott hangerővel, mert bár korábban tisztáztam magamban mindezt, de színt vallani a démonnak egészen más történet. Persze a vadászokkal történt kis közjátékot továbbra is mellőztem volna, azonban kedvezőbb kimenetellel bírt, mint amire első körben számítottam. - Korábban pedig te is segítettél, gondoltam illendő viszonozni az ilyesmit. Ohh, igen - jut eszembe a pengém, amit a csók hevében hanyagul a földre ejtettem. El is pillantok rá hátra, viszont nincs bennem elég motiváció ahhoz, hogy le is hajoljak érte, ezért Astarte kényelmes zenecsiholását alapul véve én is a magam erejéből táplálkozva oldom meg a tulajdonom visszaszerzését, majd elhelyezését a kabátom belsejében.
Dolgom végeztével végre a számhoz emelem a poharamat, és egy gyors mozdulattal letudom a torkomon az alkoholt, amelynek enyhe maró hatása furcsa érzést hagy maga után ajándékul. Ennek ellenére már épp nyúlnék az üvegért egy következő kör reményében, azonban félúton megakad a kezem, amint meghallom korábbi szavaim nem teljesen pontos idézését. Összevont szemöldökökkel tekintek az egyre közelebb merészkedő démonra, igyekezve megfejteni az emlékeztetés mögött rejlő hátsószándékot. Eltelik néhány másodpercbe, míg összeegyeztetem a pár perce tanúsított bizalmatlanságával a segítségemet illetően, legalábbis úgy sejtem, hogy erről lehet szó. Ettől függetlenül nem tudom, mit kíván elérni.
- Úgy vélem, hogy nem az esdeklésemre vársz - állapítom meg, hol az aljasságtól fénylő szemeit, hol pedig a gúnytól szélesre húzott ajkait vizslatva. - Ez a mondat némi korrekcióra szorul. Valahogy így kezdődne: szerencséd, hogy nem egy átlagos démon vagy… - helyesbítek, remélve, hogy megelégszik ezzel, s nem várja el tőlem, hogy olyan mélységekben kielemezzem a lényemtől idegenkedő szimpátiát egy démon iránt, amely már kényelmetlennek bizonyulna.
- Ki ez a Drake Wallenberg? - terelem a témát egy általam kiszámíthatóbbnak vélt társalgás irányába, noha elég nehéz a közönyre koncentrálnom, amikor szemérmetlenül incselkedik a tűréshatárommal. Ezúttal viszont nem rendelkezek nyomós indokkal a szájának birtokba vételére, ennek fényében nem is teszem.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




Grace
only exists to be fallen from


Utolsó Poszt Vas. Okt. 23, 2016 2:58 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Cassael & Astarte
WHAT A BEAUTIFUL DAY TO HAVE A DRINK WITH AN ANGEL
Ismét el kell ismernem, hogy Cassael szavaiban van igazság. Ha az a vérengző arkangyal nem azzal indít apuci első szabadnapján, hogy vérfürdővel köszönti az emberiséget, valószínűleg sokkal jobb reklámot kapott volna az egész faj a lecsődülésük idejére. De hát ez már legyen az ő problémájuk. Legalább a halandók is megláthatták, ahogy talán maguk az angyalok is felfedezhették, hogy nem minden fekete vagy fehér. Bár ez valahol kicsit számunkra is meglepetés volt, hogy az angyaloknak sincs mindig lelkiismerete. Persze minden csoda három napig tart. Mostanra legalább valóban megtanultuk, hogy nem minden arany, ami fénylik. Hmm... Cassaellel ellentétben, úgy tűnik, én tele vagyok emberi mondásokkal és közhelyekkel.
Mindenesetre nem most van itt az ideje, hogy vitába szálljak legújabb cimborámmal a halandók tizedelésének hátrányairól és előnyeiről. Egyelőre jobb dolgom is akad, hisz a tétlen iszogatás után végre alkalmam adódik megszorongatni – mondhatni szó szerint – a vadászokat, és infókat gyűjteni a küldetésemhez. Szerintem egész tűrhetően haladok vele, amíg Cass a maga kis trükkjével félbe nem szakít. Vagyok olyan hiú, hogy azt gondoljam, képes lehetek kézben tartani a vallatás dolgot, és kiélvezni az angyal kezdeményezését is egyszerre. Egy-két pillanatig még talán megy is, de aztán az a váratlan tűz, amit őszintén ki sem néztem volna ebből az égi Isten-szolgájából, kissé magával sodor. Kezd izgalmas lenni, ahogy ajkaink játéka tovább folytatódik, a penge hangos csörrenése után pedig megérzem karjait a derekamon. Válaszképpen a kezem a hajtókájáról feljebb siklik, és ujjaim a hajába túrnak, teljesen figyelmen kívül hagyva a nézőközönségünket. Sajnos ez lesz a vesztem is. Bár a végeredményt tekintve valójában nem is jártam olyan rosszul. Mit számít egy kis sérülés, ha jól szórakozom, és közben még az információt is sikerül megszereznem, amire szükségem volt? Persze mindjárt még néhány fokozattal jobb lenne a hangulatom, ha meg is szabadulnék végre a golyótól, amelyből a só folyamatosan égeti a sebemet.
- És mi mindent tudnék még neked tanítani... - kacsintok rá jókedvűen az angyalra a megjegyzését hallva, miután kicsit kifújtam magam. Azért még mindig szükségem lenne valami eszközre, amivel megoperálhatom magam. Egyik fiókot húzom ki a másik után... Komolyan, hol tartják ezek a késeket? Az egyetlen, ami a kezem ügyébe kerül, az egy tompa élű vajazókés, azzal meg nem megyek sokra. Cassael kijelentését hallva a homlokomat ráncolva pillantok fel rá.
- Igazán? És hogyan? - vonom fel ezúttal a szemöldökeimet, aztán a tekintetem egy pillanat alatt ismét kissé bizalmatlanná változik. - Ezzel azt akarod mondani, hogy segíteni akarsz? Miért tennél ilyet? És... miért tetted korábban? - kérdezek rá, miközben bólintok az italajánlatra. Most különösképpen jól fog esni egy pohárral. És ami azt illeti, miután a korábbi beszélgetések morajait a hétalvók hortyogásai váltották fel, egy kis zenének is örülnék. Az egyik legjobb dolog az ilyen lepukkant, régi kocsmákban, a gyakran fellépő bunyók mellett, amelyek mindig szórakoztattak, az öreg zenegépek. Ideje beüzemelnünk a kicsikét a sarokban. Szerencsére már nincs ki előtt lelepleződnöm, így csak egy intésembe kerül, és a teret egy régi sláger tölti be. Ajkaim apró mosolyra görbülnek, ahogy meghallom a Bad Moon Rising első sorait.
- Engedd meg, hogy emlékeztesselek egy korábbi kijelentésedre: "Démon vagy, te ostoba" - kezdek bele elmélyítve kicsit a hangomat, és felvéve Cass hanglejtését. - "Szerencséd, hogy nem más körülmények között találkozunk, mert már elvágtam volna a torkodat." - Az hiszem, valahogy így hangzott az a mondat, de nem vagyok élő diktafon. Arcomon széles, gúnyoros mosollyal hajolok a kelleténél jóval közelebb a pult felett, szenvtelenül a képébe mászva, és kíváncsian várom, hogy vajon mi változott számára az első néhány perc óta.



Online
avatar


☩ Reagok :
218
☩ Play by :
Misha Collins

Utolsó Poszt Kedd Okt. 18, 2016 1:42 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Astarte & Cassael
Every moment of light and dark is a miracle
Tekintetemet szánakozással telve emelem a falra tapadt vadászokra, kik úgy függenek ott, mint a díszpapírra tűzött pillangók egy elvetemült rovarimádó gyűjteményében. Akad köztük olyan, aki kitartva önbecsülése mellett, haragvással telve méreget minket, míg mások a pániktól dermedten igyekszenek megfejteni a vörös nőszemély kilétét. Arra bizonyosan már rádöbbentek, hogy nem angyallal van dolguk, azonban a további lehetőségek tárháza még igen tágas. Egészen addig, míg színpadiasan be nem mutatkozik démon társam, noha a kitartóbbak hitetlen felhorkantásait hallva úgy értékelem, hogy nem volt egészen pontos a megfogalmazás. Nos, nem az én feladatom megnyitni beszűkült elméjüket, amelyből a túléléshez szükségeltetett legalapvetőbb mechanizmusok is hiányoznak. Meglehet, eléggé erősek egy angyal likvidálására, netán egy démon kiűzésére, azonban Astarte erődemonstrációjából már rádöbbenhettek volna, hogy nem átlagos ellenféllel néznek farkasszemet.
Fejemet alig érzékelhetően megcsóválva, fordulok a Halál felé, és hallgatom okfejtését, mely Gábriel nézeteivel kíván bizonyos mértékben hasonulni.
- Nem - felelek szemrebbenés nélkül a kérdésére. - Meglehet, ha első kézből Gábriel nem szánt végig a Földön az említett haragjával, szívélyesebb fogadtatásnak örvendenénk a halandók részéről - magyarázom higgadtan. Mindezt már nem mondhatnám el a démonokról, azonban úgy vélem, hogy felesleges is volna említést tennem róla, Astarte is tisztában van a fajtájuk temperamentumával s legalapvetőbb tulajdonságaival. Amúgy is mintha egy kissé dühösnek tűnne, nem lenne tanácsos tovább korbácsolni féktelenségét.
Ezen elhatározásom előtt adózván nem szólok többet az emberek és New York kapcsolatáról, engem, kinek nem volt játszótere a Föld annak előtte, egyáltalán nem rendít meg egy város elzárkózása. S miként nagyobb megértéssel fordulok az Úr teremtményei felé, teljesen el tudom fogadni a reakcióikat egy olyan háborúra, melyet soha meg sem kellett volna vívniuk. Ezeket a vadászokat sem tudom gyűlölni, legfeljebb szánom ostobaságukat, amiért előbb választanák a halált, minthogy elhintsenek néhány információt a démon számára. Igaz, ez másrészt lenyűgöző összetartásról ad tanúbizonyságot, olyasféle kötelékről, melyet csupán hittem, hogy az angyalok is birtokolnak. Egy szó, mint száz, továbbra is kötelességemnek érzem a megmentésüket, amelyhez kissé bizarr mód egy csók asszisztál, amit magától a Haláltól lopok. Megdöbbenése nem olyan kiélezett, számomra mégis kézzel tapintható, legalábbis abban a néhány bizonytalan momentumban, mielőtt a galléromra fogva közelebb vonna magához. Itt rajtam a sor a meglepődésben, ám hiába próbálnám tagadni, pillanatok alatt átjár a hevessége, amit hasonló türelmetlenséggel viszonzok. Kezemből balga módon hagyom kihullani a pengét annak érdekében, hogy szabaddá téve, a démon derekára simíthassam tenyeremet. Szemeimet is végül lehunyom, földi tartózkodásom óta először élvezve ki egy női test közelségét, s bizony még hosszan becézgetném cseresznyeszín ajkait, ha nem szólna közbe egy fegyver jól ismert dörrenése. Szinte várom, hogy átsuhanjon testemen a golyó, azonban nem történik ilyesmi, ellenben Astarte hevesen ellök magától, és akkor már én is megszemlélhetem fájónak ható sérülését.
Aggodalom tölt el, ugyanis ezen a ponton már nem szavaznék túl sok esélyt a vadászok életben maradására, és sajnos én sem tudok többet tenni, ami nem merítené ki az öngyilkos küldetés fogalmát. Azonban a halandók azonnali halála helyett újabb erődemonstrációnak lehetek szemtanúja, talán egy utolsó esélynek, hogy korrigálják a hibáikat. Ezúttal nem szólok közbe, csupán megtörlöm nedvessé és vélhetően rúzsossá vált számat a kézhátammal, aztán szusszanva egy aprót s megkönnyebbültet, hallgatom a rettegés szülte válaszokat, amelyek sietősen távoznak torkuk mélyéről. Végül a démon kegyelmének örvendve rogynak le a padlóra, s merülnek mély álomba, remélhetőleg jó időre, ugyanis még nem végeztem az italommal.
- Tanulságos vallatás volt - állapítom meg, miközben bosszúsan morranva egyet, átlépek a ripityára tört poharam felett, és újfent helyemet foglalom a pultnál. Persze nem kerüli el a figyelmemet ivótársam összerogyása, de engem sem ejtettek a fejemre ahhoz, hogy tüstént a segítségére siessek. Valószínűleg már így is többet tűrt tőlem, mint amihez szokott, s amiképpen már megállapítottam magamban, nem rendelkezek öngyilkos hajlamokkal. Aztán meg senkinek nem fog ártani, hogyha a Halál egy leheletnyire gyengített változatával kell majd boldogulni.
- Én kés nélkül is megoldhatnám - állapítom meg csak úgy mellékesen, ugyanis eszem ágában sincs a beleegyezése… inkább a kérése nélkül cselekedni. Tehát, amíg várom a feleletét, nyugodtan kitöltök magamnak egy pohárral a whiskyből, és egy moderált korttyal igyekszem visszarázódni a békés ivászatba. - Kérsz egyet? - kérdezem ezt már teljes önzetlenséggel, miközben áthajolva a pult felett, előkaparok mögüle egy újabb poharat.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




Grace
only exists to be fallen from


Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 17 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég :: 2 Bots




Fajaink száma
Arkangyal
7/7
Leviatánok
8/8
Angyal
3
Démon
11
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
3
Harcos Angyal
7
Vadász
9
Nephilim
2