☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 
Elhagyatott kastély

Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Csüt. Okt. 06, 2016 9:55 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Ego desidero tu... ❞
Azt hittem, soha nem leszek meg vele. Iumentum épp olyan makacs és akaratos, mint én magam. Több nap után még a közelébe se akart engedni, sőt, majdnem szó szerint le kellett terítenem az állatot ahhoz, hogy elkezdjen viselkedni. De aztán végül, 9 nap után bebizonyosodott, hogy kettőnk közül én vagyok a kitartóbb és ehhez remek motivációm is volt. Sebeket szenvedtem el, több zúzódásom és talán repedt csontom is lett, mire az állat elfogadott a hátán. Ekkor engedtem csak ki Háborút a pecsét zára alól. Úgy gondolta, kitombolja még magát, amíg szabadon volt, minden éjjel rémálmaim voltak: Zivataros csata képe rémlik fel, egy sebesen zúgó, mély folyó, egy híd. Egy árny terel a korláthoz, a fegyvert kicsavarja a kezemből, majd a nyakamnál fogva lök le a mélybe. A zuhanás sem ébreszt fel, sőt, még az sem, hogy háttal erősen a vízbe csapódok... Háború, a fekete árny nem enged felébredni. A páncél a mélybe ránt, én pedig úgy keltem fel minden éjjel, hogy nem kapok levegőt. Ennek ellenére újabb két nap után nem csak a lónak, de neki is bebizonyítottam, hogy bizony Én vagyok a Lovas. Én irányítok. Az a fáradtság, amelyet a rajtaütés utáni napon éreztem semmi volt ahhoz képest, amit Iumentum betörése után éreztem. Még is, büszkén és elégedetten lovagoltam vissza New Orleansba. A munka ezalatt kicsit elúszott, de Phelgor segítségével könnyedén behoztam a lemaradást alig egy nap alatt. 10 nap... Ennyi ideje nem láttam Őt. Nem volt olyan nap, mikor legalább egyszer nem jutott volna eszembe. Minden éjjel, valahányszor felébredtem a raktárépületben és az ablakon át a közeli fás területre láttam. Azt az éjszakát soha nem fogom elfelejteni. De végül visszatértem a városba, elintéztem a dolgomat, majd egyből a Pokolba mentem. Tervezgettem... ahogy szoktam.
Nem is tudom, miként találtam rá a várra. Talán régi feljegyzések, könyvek között a polcomon, vagy emlékeimben, ahogy végig pillantottam a vöröses pokoli tájon. De elfogott az izgalom, amint megint megéreztem a megoldás kulcsát elmémben. Felkerestem a helyet, mielőtt bármit is tettem volna, szerencsére elhagyatott volt, s ez látszódott leharcolt, roggyant külsején. Asmodeus régi vára... A biztonság kedvéért végig jártam, megjegyeztem minden biztonságos és kevésbé biztonságos helyet, kiűztem az állati értelemmel rendelkező, porban mászó démonférgeket, aztán egy-két részét rendbe tettem a helynek. Főleg a társalkodót, hálórészt, konyhát. Háború is kíváncsisággal hajtott. Végig jártuk a szolgafolyosókat, kimentünk a várfalra, le a pincébe, titkos szobákat kerestünk, ám a végén beláttuk: csak mi vagyunk annyira paranoiásak, hogy titkos menekülő utak és szobák legyenek a várunkban.
Miután tüzetesen körbe jártam a helyet, haza mentem a keleti régióba. Leellenőriztem az újonc kiképzést, utasításokat írtam, feladatokat adtam a friss elitjeimnek, majd bezárkózva lakrészembe levelet írtam. Betűim sose voltak díszesek, leveleim pedig mindig egyszerűen és lényegre törőek voltak, akár csak ez. Megadtam egy éjjeli időpontot, a vár helyét, s azt, hogy egyedül jöjjön. Ezután két kézbe vettem a levelet, s becsuktam a szemem. Halkan elsuttogtam a varázsszavakat, amellyel elintézhetem, hogy csak Asmodeus olvashassa el a levelet. Kellett volna tőle valami, de egy kis módosítással az igén megoldottam a problémát: egy emlékkel aktiváltam a varázslatot. Felidéztem magamban a félhomályos fürdőt, az illatot, a kemény tapintású, még is gyengédséggel bíró kezeket, melyek sebeim tisztogatták, bőröm mosták, öleltek. Emlékeimbe kúsznak az ajkak érintései, s ezzel az erővel töltöm meg a varázslatot. A férfi érintése lesz az, amely aktiválni fogja, senki másé. Kinyitva szemem figyelem, hogyan tűnnek el lassan a betűk, mintha csak porrá válnának és elfújná őket a szél. Ezután borítékba tettem, majd egy idéző varázslattal értelem nélküli, szárnyas démonra bíztam, amely alig volt nagyobb egy csecsemőnél. A familiáris nem volt okos, ellenben egyszerű parancsszavakat könnyen megjegyzett és teljesített. Miután kirepült ablakomon, figyeltem, hogyan tűnik el a távolban, s ismét elfogott valami izgatottság, amelyet nem tudtam legyűrni.
Szinte türelmetlenül vártam, hogy eljöjjön a perc, mikor érdemes elkezdenem készülni. Lakrészem bezártam, megmondtam, hogy holnap reggelig ne keressenek, addig bármi történik, a parancsnokot zargassák. Még mágiával is lezártam a helységet, de az ilyen szintű paranoiámhoz és zárkózottságomhoz már hozzá vannak szokva szolgáim és katonáim. Ezután öltözködtem... Nem, nem mondanám, hogy azért, mert neki akartam tetszeni, inkább csak az álca miatt: szokásos bőr fűzőmre és ingemre, bőr nadrágomra képes voltam egy szoknyát húzni, s egy csuklyás kabátot felvenni rá. Olyan idegennek éreztem az érzést, hogy a tükörbe nézve még fintorogtam is rajta egyet. Még ha valami ünnepség van a Pokolban, akkor is inkább díszpáncélban jelenek meg... na de szoknya?! Rajtam? Soha! Most azonban kénytelen voltam, még hozzá annak érdekében, hogy saját szolgálóim se ismerjenek fel. Két tőr persze elmaradhatatlan kellék, a kabátom alá rejtettem őket. Egyik fiókomból kikaptam medálomat, majd a társalgó falán lógó hatalmas falikárpithoz léptem. Félre húztam, a medálhoz illeszkedő mélyedésbe illesztettem a tárgyat. Kattanások, majd a rejtett ajtó feltárult.
Beléptem a szűk folyosóra, amelyben Pokolhoz méltatlan hideg uralkodott és rendkívüli sötétség, amint becsuktam magam mögött a bejáratot. Egy sűrű csigalépcsőn haladtam lefelé az állott levegőjű folyosón. Nagyjából két perc alatt a folyosó vízszintessé vált, a lépcső aljára érkezvén egy barlangba kerültem, amely felfelé emelkedett. Sietősen lépkedtem, nagyjából öt percig egészen addig, míg el nem értem zsákutcája csücskét, s ott a létrát. Felmásztam rajta, fejem majdnem bevertem a pallóba, amely a létra végén simult a mennyezetbe. Felhajtottam és kilestem rajta. A futárok szoktak útjuk során lovakat cserélni, hogy folyamatosan gyors tempóban haladhassanak egyik pontból a másikba. Az egyik ilyen istállóban kötöttem ki. Kimásztam, becsuktam a pallót, majd visszatereltem rá a szalmát, amely eddig takarta. Ezután felnyergeltem egy fekete lovat és már úton is voltam.
Nem szoktam hozzá ehhez a sebességhez. Iumentum erős csatamén, de lassú. A futárok lovai nyurgák, kecsesek és gyorsak, mint a szél. Öröm volt egy kicsit száguldozni a sötétbe boruló tájon, s hála a lónak tudtam, hogy hamar oda fogok érni a találka helyhez. Nem figyeltem az időt, a Pokol bronzos Holdja már magasan állt mikor oda értem a várhoz. Körbe kémleltem, de nem láttam senkit, még lovat sem. Saját hátasomat hátrébb vittem, olyan helyre, ahol nem feltűnő, majd hosszabb száron kikötöttem. Ezután beléptem a várba, amely csendesen, a széltől sóhajtozva és zúgva, sötéten várt. Csak most kezdtem el félni.
Mi van, ha nem jön el..? Mi van, ha nem egyedül jön el? Mi van, ha nem Ő jön el?
Próbáltam a kétségeimet leplezni, és arra gondolni, hogy korán van még. A társalgóba mentem, végig néztem a már rendbe rakott, díszes díványokon és tárgyakon. Levettem magamról a kabátot és ezt az átok verte szoknyát is, mert már baromira idegesített, és neki álltam gyertyákat gyújtani. Megtehettem volna, hogy a fáklyákat is életre keltem, de nem akartam időt, vagy mágiát erre pazarolni. Amíg a férfi -remélhetően- meg nem jön, elég lesz nekem ez a pár viaszos kanóc. Végül annyira nem bírtam magammal, hogy már a fél szobát kivilágítottam, mikor a fáklyák maguktól kigyulladtak, fényességgel árasztva el a folyosókat, termeket, szobákat. Felkapva a fejem azonnal ott hagytam a gyertyákat, s tőrömért léptem. Az egyiket kivettem a kabátom alól, kihúztam a hüvelyéből, amelyet visszadobtam a díványra, majd az ajtóhoz léptem, amelyet résnyire hagytam. Lépteket hallottam, kezemben szúrásra markoltam a fegyvert, és vártam. Az ajtó halkan nyílt rám, én pedig mozdulatlanul, csendben vártam, míg meg nem pillantottam a belépő férfi hátát. Egy kis mosoly szaladt az arcomra, majd hirtelen nyakához érintettem a fegyvert, ám éppen csak annyira, hogy érezze a hideg pengét. Még csak nem is az élével, hanem lapjával, hogy még véletlenül se sérthessem fel nyakát. Háború megingott bennem. Lehet játszani fog..? Kicsit közelebb léptem Asmodeushoz, szabad kezemmel lapockáját érintettem, majd onnan a vállára kúszott tenyerem.
- Egyedül jöttél..? - kérdezem, halkan búgva a fülébe, továbbra is játékos fenyegetéssel tartva a tőrt. Tudom, bármelyik pillanatban fordíthat az álláson, s valahol mélyen reménykedem, hogy fog is.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Asmodeus
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
166

Csüt. Okt. 06, 2016 7:57 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4





  Ashtaroth & Asmodeus

Credit - It's been a while...

Közel másfél hete tértem vissza a pokol bugyraiba, azóta pedig nem hallottam a nő felől. Viszont más híreket vagy pletykákat sem, amiből arra következtetek, hogy felépült és nekilátott a lehetetlennek... Be fogja törni Háborút. Hiszek benne, hogy sikerülhet neki. Eszembe jutott az is, hogy esetleg átgondolta az egészet és nem kíván ebben részt venni, vagy ezért áldozatokat hozni, ami gyomorideget okozott nálam, akárhányszor csak eszembe jutott. A nővel keltem és feküdtem, de a környezetem ebből semmit sem látott. Tettem teendőimet, ami egy hatalmas lerészegedéssel kezdődött dicső katonáim társaságában. Még én is valahol a palotám melletti tisztáson tértem magamhoz másnap. A pokol felszíne tud égetni, ha akar, magam is arra keltem fel. Több napomra telt, mire összeszedtem magam, de szükséges volt. Éreztetem velük, hogy a hadvezér én vagyok, a légiót én irányítom, de olykor szeretek vegyülni velük. Ezt pedig most nagyon is megérdemelték.
Abból is tudom, hogy remekül leplezem esetleges aggályaimat, hogy Jezebeth sem kötött belém, mióta visszatértünk. Csak azon köszörülte a nyelvét, hogy otthagytam földi lakásomban és nem vittem magammal harcolni. Az egész csatának dicsőséget visszhangot tulajdonított mindenki és talán emiatt sem kerültünk elő Ash-el. Nem mintha bárki is szidni merné őt, vagy engem a szememben... Még Jezebeth sem merne ilyesmire fanyalodni.
Egy kellemes, hosszan tartó, tűzforró fürdő után visszaérve lakrészembe, egyetlen szál törülközővel derekam körül, Jezebeth fogad egy kinyitott borítékkal. Szokása ellenőrizni a leveleimet és válaszolni is helyettem, titkos leveleket meg amúgy sem szoktam kapni, csak komoly, hadügyet érintő, sereget megmozgató parancsokat, vagy közvetített pergament Lucifertől. Most viszont értetlenül lobogtatja előttem az üres pergamenlapot, melynek borítékját nem zárta pecsét... A pecsét formájából amúgy is tudnánk, ki küldte.
- Tedd le és hagyj magamra. - Szólok rá, az egyetlen dolog, ami változott, hogy megszerettem az egyedüllétet. Vágytam annyira a nő társaságát, hogy senki másé nem tudott szórakoztatni, ezért inkább gondolataimba merülve pihentem, vagy a pokol térképe előtt állva mértem fel a seregek közötti helyzeteket és jelöltem rajta, hogy pergamenen érkezett hír alapján odébb mozgatták valamelyiküket. Saját seregem egy része már a földi síkon várt arra, hogy kitörjön végre a háború és leszámoljunk az angyalokkal. Én magam is izgalommal vártam a pillanatot.
Fáradtan dobom le magam székembe és pár percig csak bámulok a falamra festett, hatalmas térképre, mintha csak választ akarnék kapni kérdéseimre, mikor is eszembe jut az üres pergamen. Már csak azért is kezembe veszem, hátha bármi nyomát láthatom rajta, amiből kiderülne, ki és milyen szándékkal küldte. Amint bőröm hozzáér a laphoz, azon úgy jelenik meg írás, mintha csak éppen írná valaki és tűzzel égne a pergamen felületére. Összeráncolt szemöldökkel figyelem, míg az elbűvölt lapon minden egyes szó megjelenik. Egy cím, egy időpont, valahol az Észak-keleti régióban. Sem aláírás, sem semmi más. Az írás ugyan ismerős, de nem szokásom ábrándokba kergetni magamat. Még rosszul is elsülhet.
Lóra ülve, minden mágiát mellőzve, lóháton teszem meg a távot és az adott időpont előtt érkezem. A kastély, hova a levél írója kéretett, talán egy évezrede állhat üresen. Annak idején, mikor még nem az első rangú herceg voltam, ez a félreeső, két királyság közötti rész volt az, miért felelősséggel viseltettem. A kastély az otthonom volt, utánam pedig úgy tűnik, magára hagyták, mert kívülről eléggé megviseltnek tűnik. A pokoli viharok épületeinket tizedelni szokták, ahhoz képest pedig azt mondanám, remek állapotban van.
Lovamat kint hagyva tétovázás nélkül indulok meg az ódon kastély bejáratán át annak szívébe. Nem vagyok az a tőrt rántó, settenkedő, úristenmileszhamegtámadnak típus, így ha csapda is az egész, bízom annyira a reakcióidőmben, hogy még csak tőreimen se pihentessem a kezem. Ahogy belépek, tűz serken a fáklyákban, a kastély, mint régi tulajdonosát, köszönt engem. Körbenézve kívülről rosszabb állapotban van, az idő és a pokol vasfoga inkább a külső részt tépázta meg, belül csak üresség, talán némi por és kosz telepedett csak meg.


Asmodeus
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
166

Csüt. Okt. 06, 2016 7:35 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4


***

Asmodeus
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
166

Kedd Szept. 27, 2016 3:31 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4





  Ashtaroth & Asmodeus

Credit - Come not within the measure of my wrath

Érzem, ahogy feszültségét próbálja leplezni, szavai tőrként kellene felhasítsák bőrömet, de... nem teszik. Csak a szokásos, ezek vagyunk mi. Csodálkozom, hogy ennyire átengedte magát Kéjnek, odaadta magát nekem. Nem érzek csalódottságot, Haragot ezúttal nem tudja előcsalogatni belőlem, mint mikor megérkeztem. Nem agyalok azon, hogy a mai együttlét milyen hatással lesz kettőnk kapcsolatára, mert abban sem vagyok biztos, hogy Haragon és Háborún kívül Kéj belefér-e egyáltalán a kettőnk viszonyába. Valószínűleg csak olyan jellegű ellentétet szülne, ami már egy egyszerű párbajjal nem megoldható.
Ócsárlása közben a padlón nézem és semmi másra nem vagyok képes, mint vigyorogni. Sokszor szembe megyek Ashtaroth-al, akár Háborút érintő kérdésekben is, de elvakult nézeteit nem lenne erőm megváltoztatni, vagy tenni értük. Végtére is, történt is bármi köztünk, csak démonok vagyunk.
Elküld, nekem pedig nem is áll szándékomban mást tenni. Az elején elgondolkodtam rajta, vissza kéne térnem seregemmel Északra, ugyanis az az én régióm. Ott van a palotám, egyéb utasításig pedig felesleges egy azon régióban két sereget várakoztatni. Jön majd a levél és akkor lépek, átirányítom a seregem.
Nem sokat bíbelődöm a felöltözéssel és bár nem tudom, Ashtaroth merre viharzott el, tőrömet a helyére téve kiszalad kósza gondolataimra egy nevetés ajkaimon. Jó hallásunknak köszönhetően, bárhol is legyen a kastélyon belül, biztosan meg fogja hallani, amit mondok neki.
- Régóta viseltet veled az éled Háború. Engem nem tudsz becsapni. - Azzal elindulok kifelé, ahol azzal szembesülök, a seregünk nem vegyül, nem balhézik, sőt mi több, néma csend uralkodik a völgyön. Így még egyszerűbb is lesz eltakarítani a két csürhét egymás mellől. A néma csend valószínűleg az energiáink felszabadulásából fakadhat, még egyszerű, vagy erősebb katonák is megrémülnek attól, mikre vagyunk mi képesek.
Susmorgást hallok seregem oldaláról, ahogy elhaladok mellettük, Ashtaroth-ról van szó, ahogy hallom. Furcsa, de zavar, ahogy egy egyszerű katona nevére veszi a nőt, pedig azelőtt én magam is jókat nevettem néhány húzásán katonáim között. Odalépek egy katonához, legyen büntette vélt, vagy valós, nem figyeltem pontosan, melyikőjük illete szavakkal Háborút. Egyszerűen hajába túrok, majd egyetlen mozdulattal, gond nélkül tépem le a fejét, hogy teste végül élettelenül kövesse fejét a porba.
- Van még valakinek hozzáfűzni valója? - Kiáltom a tömegbe, mire persze néma csend fogadja dübörgő hangomat. Másodpercekig csak vizslatom őket, majd elindulok az élükre, ahol lovam fogad. Felülve rá, seregem élén indulok vissza, ahonnan jöttünk. A tömeg szó nélkül követ.


Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Kedd Szept. 27, 2016 2:59 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Peregre Abeo... ❞
Forró testeink remegve simultak össze, mikor a csúcs után rá dőltem Asmodeusra. Bele telt egy kis időbe, amíg végre kezdtem összeszedni magamat, s addig is fátyolos tekintettel néztem az ablak felé. Ám tekintetem hamar zavaros lett, amint a férfi kezei simogatni kezdtek. Az idegen érintés - nem is maga az érintés, hanem a mozdulat feszültséget kelt bennem. Ez a dolog talán még a csóknál is személyesebb, olyasmi gyengédséget, vagy törődést közvetít, amelytől engem a hideg kirázott. Háború megmoccant bennem, de abba a gondolatba ringattam magam, hogy most is csak kiélvezi az utolsó pillanatokat. Ez logikusabbnak tűnt és inkább így is fogtam fel. Ez a gondolat Háborút is visszaszorította kicsit, ami megnyugvással töltött el. Percekig még az előbbieken merengtem, felidéztem magamban a férfi minden mozdulatát, elraktároztam elmémben, majd mikor épp felkeltem volna róla, hamarabb mozdult a démon és a hátamra fordítva le pillantott rám.
Ha a simogatásával nem is, a szavaival teljesen kicsapta a biztosítékot.
"...Szükséged volt erre. Egy igazi férfire... "
A nevető szavai dühöt keltettek bennem, de ezt nem mutattam ki teljesen, egyelőre csak mérgesen figyeltem őt, ahogy az ágy szélén ül. A problémám ismét hibáimnak a szembesülése. Mert az egy dolog, hogy én úgy gondolom, vágytam erre és kellett nekem, de egy ilyen gondolatot könnyen eltudok hessegetni. Azonban amikor Ő állítja Nekem burkoltan, hogy szükségem volt egy igazi férfire, Rá, mint Kéjre, akkor onnantól már csak egy lépés azt állítani, hogy lesz is még. Ezt pedig mint Háború nem engedhetem. Mert kétségtelen, hogy Haragra szükségem van egy igazán hatékony harchoz. Ezt még kimondva is elismerem. De hogy mint férfire szükségem volt rá... Hülyeség. Évezredes életemmel tudom tanúsítani, hogy nincs szükségem ilyenekre. Nincs szükségem rá!
- Ostoba vagy, ha komolyan el is hiszed azt, amit mondasz. - felelem hűvösen, miközben kiszállok az ágyból és elindulok a fürdő felé. Érezheti a feszült energiát, amely dühömben távozik testemből. Egyenes háttal megállva az ajtóban még a vállam felett, szemem sarkából hátra pillantok.
- Nekem nincs szükségem férfire sem most, sem a jövőben, sem a múltban. Szánalomból és kíváncsiságból engedtelek a lábaim közé, úgy hogy remélem jól az agyadba vésted minden pillanatát. Több ilyen alkalom nem lesz. - nyugalmat erőltetek éles hangomra, majd ezután ismét előre fordultam, hogy folytassam az utamat a célom felé. Habár szavaim csak részben igazak, jobb ha nem ringatja bele magát ábrándokba. Nem szándékozom abba a hibába esni, amibe két testvérem.
- Most pedig fogd a cuccaid és hordd el magad, mielőtt az ágyékodtól a torkodig váglak! - szólok hátra határozottan, ellentmondást nem tűrően, míg lépteim közben szemeim tőreire, ruháira siklanak.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Asmodeus
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
166

Kedd Szept. 27, 2016 11:22 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4





  Ashtaroth & Asmodeus +18

Credit - Come not within the measure of my wrath

Ha milliószor nem futott át az agyamon, milyen lehet a démonnőt ölemen tudni, egyszer sem. Ezer év ezer évet követett, mi pedig csak piszkálódtunk, harcoltunk a másikkal, pedig végig talán ez volt a cél. Fogalmam sincs miért éppen most, miért itt, miért ez a veszekedés váltotta ezt ki, vagy engedett végre annyira közel a nő, hogy megtörténhessen, de komolyan úgy gondolom, vétek volt ezt eddig halogatni. Hogy hiányozhatott ez az érzés démoni létemből? Mikor úgy gondolod, több ezer éves létezésed egy kerek egész lehet, aztán jön ez a nő, beenged a gyönyör kertjébe és mintha szépen lassan szétesne minden.
Mindez talán a legpozitívabb értelemben. Nem vagyok káoszdémon, de alapvetően igaz ránk a feltételezés, hogy rendben, tisztaságban, békességben nem tudunk olyan közeget teremteni, amiben jól érezzük magunkat. Ezért is vagyunk meglehetősen kiszámíthatatlanok, hiszen a saját állóvizünk felrázása érdeklében tulajdonképpen bármire képesek vagyunk. Alapvetően teremtettek minket egy-egy bűnös érzés mentén, még bűnösebb célokra, de mi is el tudunk veszni néha, hiába az évezredes tapasztalat. Akármiért is történt az, ami most teljesedik ki bennem, megérte. Még ha a nő élete végéig gyűlölni is fog emiatt.
Közelgő gyönyöre lesz számomra a kegyelemdöfés, szinte egyszerre érünk el a csúcsra, már ha a pokol mély bugyraiban lehet erről beszélni. Egész testem megremeg, hangom állatias üvöltés formájában szabadul fel torkom szorításából, ahogy visszatartottam a levegőt egészen addig a csodás pillanatig, ahogy mindketten megkönnyebbültünk végre. A nő csodás testével mellkasomra borul, én pedig szemeimet összeszorítva zihálok. Ennél elképesztőbb élményben aligha volt részem eddig és nem tudom eldönteni, hogy azért, mert mindketten erős démonok vagyunk, vagy azért, mert ez a dolog kettőnk között működik igazán. De nem vagyok az agyalós, mindenen szorongó típus. Megélni szeretem a pillanatokat és ezt most nagyon is sikerült.
Percekig némán élvezem, ahogy az orgazmus utórengései még ostromolnak. Kéjdémonként a gyönyör érzete engem percekig képes még eufóriában tartani, ilyenkor csak mozdulatlanul igyekszem túllendülni rajta, bár az érzés órákon át csillapodik, fokozatosan, pár perc múlva már elviselhető. Addig, szinte reflex szerűen simogatom a nő bőrét ott, ahol éppen érem.
Percekkel később együtt fordulok meg a nővel: Ő kerül alulra, háta kényelmesen fekszik az ágyon, én pedig fölé támaszkodom, féloldalasan. Halk nevetésemet vigyorgás kíséri.
- Szükséged volt erre. Egy igazi férfire. Talán most már nem leszel annyira savanyú. - Szavaimat is nevetés kíséri, majd felülök az ágyon, mert a bújás nem igazán az én asztalom és az ágy szélére ülök le. Kissé szédülök, de érzem, ahogy Kéj megkapta, amit akart, ezért visszahúzódik és édesdeden dédelgeti az emléket és az érzést, amit még hátra hagyott. Érzem, ahogy kisgyermek módjára szorongatja a képeket magához és mivel frissek még, nem zaklat utánpótlásért. De ha Kéj egyszer valamire igazán rákap, akkor képes lenne engem is az őrületbe kergetni, hogy megkaphassa. Nem úsztam meg ennyivel és olyan érzésem van, hogy nem csak Kéjnek lesznek hasonló igényei, hanem esetleg nekem is.


Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Hétf. Szept. 26, 2016 3:36 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Peregre Abeo... ❞
18+
Bele gondolva nem is tudom, mióta gyűlt közöttünk ez a szexuális feszültség a férfivel... Mert habár nem mutattam, kétségtelenül vágytam rá, épp úgy, ahogy ő rám, mégis számomra a tiltott gyümölcs volt, amelytől távol tartottam magamat. Ennek oka egyszerű, félek bizonyos következményektől, amelyre Astarte és Mammon a legjobb példa. Az a vélt kapocs, amely köztük van, az lehet a gyenge pontjuk is, ez pedig meg is látszódott húgom viselkedésén az elmúlt időben. Nem nagyon, mert képes leplezni érzéseit -már amennyi van-, de annak, aki ismeri, észrevehető és ha kitudódik, az éppen elég, hogy házon belül más is megtalálja ezt a rést rajta. Én nem akartam egy csepp érzelmet se fekete lelkembe vinni. Az nem illik a Háborúhoz. A démonok kegyetlenek, önzőek és hatalom orientáltak, egy hiba elég ahhoz, hogy leváltsák, vagy megöljék egymást. Rosszabbak vagyunk a farkasoknál is, én pedig nem szeretek késélen táncolni.
Valahogy gyengének éreztem magam, mikor letettem a kardot nem sokkal ezelőtt, most mégis, ahogy figyelem combom markoló kezét, a vörös fényben megvilágított izmos testét, úgy érzem, hogy megérte megkockáztatni mindezt.
Amint lehajol hátamért, s felhúz magához, ismét megkapaszkodok vállaiban. Ezzel a lendülettel is áll, lábaimat összekulcsolom csípőjén, hangosan felsóhajtok, ahogy megérzem mélyen lüktetni bennem. A szemeibe nézek, a kis vigyora az arcán egy apró félmosolyt csal az én ábrázatomra is, majd mikor közel hajol és megcsókol, egy pillanatig elmerengek, még mielőtt viszonoznám. Általában kerülöm ezt a fajta érintkezést, mert túlságosan is személyessé teszi a dolgot, de bízom magamban -és abban, hogy "mellékhatások" nélkül tehetem ezt- és meglepő, de azt hiszem a férfiben is. A csókom is olyan lesz, mint mozgása, nyelvemmel hevesen kelek táncra az övével, miközben karjaim nyaka köré fonódnak. Lábaimmal közelebb húzva magam segítek rá a ritmusra, s ez a mozgás a csókkal együtt szinte kifullaszt. Amint megáll, pár másodpercre elhúzom ajkaim, bár csak addig, amíg zilálok egy kicsit, s amíg hajamba túrva ismét megcsókol. Félkézzel is megtudna tartani, ám én automatikusan rásegítek, s szorosabbra fogva lábaim tartom magamat csípőjén, miközben megindulunk a háló felé. Nem kóválygunk, célirányosan az ágyhoz visz, majd leülve rá hátradől, ismét átadva nekem az irányítást. Csak ekkor szakadok el ajkaitól s ülök fel rajta, és figyelem az ablakon beáradó fény félhomályában, miként mér végig, miközben kezei megindulnak rajtam, hogy magukba igyák testem vonalait. Csak pár másodpercig hagyok neki időt a gyönyörködésre, mert azután már nem tudom visszafogni felkorbácsolt vágyaim, s lassan rá támaszkodom mellkasára. Először lassan kezdek mozogni ölén, majd fokozatosan gyorsítok, míg mozdulataim hevessé nem válnak. Tartom ezt a tempót, mert ahogy őt is, úgy engem is ismét kezd elönteni a gyönyör, amelyet egyszer már megkörnyékeztem percekkel ezelőtt. Hangom, testem forrósága, bőrét véresre karmoló ujjaim jelzik, mikor végre elértem, hangos sikollyal szakadt ki belőlem az érzés, ahogy átléptem a beteljesülés határát. Teljesen eltompultak érzékeim, testem remegett és lüktetett, ahogy az utolsókat mozdultam a férfin. A bennem tomboló kéj szétterjed bennem, elgyengíti reszkető karjaimat, és szinte rá esek a férfire, hangosan zilálva.
Nem mondom ki, de azért lehet valami párhuzam a férfi nevének második fele és közötte...



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Asmodeus
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
166

Hétf. Szept. 26, 2016 1:25 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4





  Ashtaroth & Asmodeus +18

Credit - Come not within the measure of my wrath

Hamar rá kell jönnöm, mennyire magával ragadó a démonnő mozgása, egészen magával ragad, szinte diktálja nálam is a tempót. Harapásai, karmolásai sem fájdalmasak, még ha neki az is a célja, nekem jólesőek, löknek tovább a gyönyör mezején, ahol ilyen mértékben még sohasem jártam. Egészen új élmény ez, s a nőt ismerve ki kell tudnom használni, mert megjárhatom még, ha véget ér a pillanat...
Teljesen megőrjít, mikor szépen lassan, ívesen vállaira ereszkedik. Izmai megfeszülnek, teste egyetlen üzenetet közvetít most: élvezi, amit csinálok. Engem pedig arra ösztönöz, hogy itt ne legyen vége. Arról nem is beszélve, hogy gondolataimban már millió pózig elértünk és amit csak lehet, ki akarok vele próbálni. Habkönnyű testét amúgy sem okoz gondot ide és oda rakni, amit még inkább élvezek. Bár nem nagyon találkoztam még olyan női testtel, amit ne tudtam volna kényem-kedve szerint dobálni, de Ashtaroth minden tekintetben más. Talán különleges is.
Hirtelen hátáért nyúlok, hogy fel tudjam ültetni őt ölemben, majd nagy hévvel fel is állok, így ismét mélyen benne lehetek. Ahogy állok vele, egy pillanatra mozdulatlanul, férfiasságom érezhetően lüktet a nőben. Elvigyorodom az érzésre, ajkáért hajolok és sajátjaimat rátapasztom. Fenekét erősen tartja kezdem ismét mozgatni őt. Ha akar a nyakamba kapaszkodhat, de részéről végül is mindegy: vasmarkommal nem eresztem, biztosan tartom őt.
Sosem voltam türelmemről híres, vagy éppen arról, hogy szeretek egy helyben maradni. Viszont a kép, ahogy rajtam ül, erőteljesen elmémben égett és most, hogy közel járok a beteljesüléshez, semmi másra nem vágyom hirtelen, minthogy kihajtsa belőlem. Egy erőteljes lökés után ismét megállok, hajába túrok és ajkait nem eresztem. Így kezdek el a hálószoba felé sétálni, ahol királyi pompában lehet részünk. Nem minden esetben adom meg a módját a környezetnek is, de vele valahogy szentimentálisabban képzelem el a befejezést.
Még mindig az ölemen van, mikor hátravetem magam az ágyon és hagyom, hogy elkényelmesedjen merev hímtagomon... Kezeimmel testének domborulatait markolom, simogatom, szemeim teljesen magába isszák a látványt, bár látásom már nem egészen tiszta, ködösült szemeimmel épp csak annyit látok, amennyi még jólesik, különben zavarna is, hogy Kéj ennyire elhatalmasodott rajtam. Energiáim folyamatosan lángnyelvekként ostromolnak engem is és a démonnőt is, de minek is fogjam magam vissza. Ugyan a padló sem jelentett gondot, de az ágy kényelme most jóleső.
Kezeim nem restek, ha mozogni kezd, segítek neki, ha nem, akkor én magam veszem őt rá, hiszen még épp, hogy nem elég belőle. Fenekére markolok, ritmusos mozgásra késztetem és ha felvesz egy ritmust, fejem hátradobom, hangom egyre élesebb és egyértelműbb: közel járok.


Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Pént. Szept. 23, 2016 4:09 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Peregre Abeo... ❞
18+
Asmodeus nevetése a fülemben cseng, ahogy alám kerül. Nem várom el tőle -sem mástól-, hogy megértse...nem azzal van bajom, hogy nem én irányítok, vagy vagyok felül -noha azt szeretem a legjobban-, hanem mert az erőszak, amely jelen esetben a kezeim lefogása volt, előhozza belőlem a vérvágyat. A feszültség ezek miatt az apró mozdulatok miatt lassan szokott nőni bennem, de amikor elér egy bizonyos szintet, kiesek a ritmusból és megölöm azt, aki épp a kezeim/lábaim között van. Noha tudom, Asmodeust nem kell félteni, akkor sem szeretnék a herceg életére törni, legyen bármekkora is közöttünk a látszólagos viszály, vagy rivalizálás. Elég volna csak egyszer ügyesebbnek, vagy ravaszabbnak lennem, hogy sikerüljön Háborúnak elérnie azt, amit akar, s akkor veszítettem egy erős szövetségest...talán többet. Ölébe ülve felnyög alattam, s hirtelen olyan érzés kerít hatalmába, amelyet még soha nem éreztem, pedig nem egy mai démonnő vagyok. Nem tudom megmagyarázni azt, ami átjár, de úgy érzem a férfit és Kéjt is, ahogy eddig soha, mintha csak a lényünk kapcsolódott volna össze. Az érzés, amelyet mozgásom generál, többszörösére növekszik és teljesen elködösíti az elmémet, talán egy halk sikkantást is mintha kicsikart volna belőlem. Olyan, mintha a külvilág teljesen eltűnt volna, s csak a férfi, a kéjes nyöszörgések, zilálások és szuszogások hangja lenne körülöttem. A furcsa kábulaton keresztül is látom, megkapta, amire vágyott és élvezi is minden pillanatát. Nehéz volna nem észrevenni, mikor úgy érzem, majd szétfeszít belül...s erre jött még rá Kéj, no meg az, ahogy helyezkedve egyre mélyebben merül el bennem, miközben kicsit gyorsít a tempón, fenekem megragadva. Egyáltalán nem bánom, hogy vezet. Addig nem, amíg harcot idéző dolgot tesz.
Ha tudom, hogy a vele töltött együttlét ennyire katartikus, nem váratom meg eddig. De végül is felesleges ezen gondolkodni, most itt van, s az én kedvemre tesz. Hangom kiengedve, hasán a bőrébe karmolva jelzem neki, hogy mennyire jól végzi a "dolgát". Amikor felül, és tövig hatol, elakad egy pillanatra a lélegzetem, amely aztán egy nagyobb nyögés kíséretében kívánkozik ki. Oda lent hevesen lüktetek, míg testem úgy remeg, mint a nyárfalevél, s amíg megáll talán egy másodperc erejére, átölelem nyakát. Pihegve tartom a szemkontaktust, habár olyan, mintha nem is itt lennék, hanem valahol a gyönyör mezsgyéjén. Hozzá hasonló igazi férfit rég nem látott testemnek szinte ennyi is elég lett volna az első beteljesüléshez, ám a pillanatnyi megállás épp elég volt ahhoz, hogy csak közel érezzem magamhoz. Reszkető testemmel az övéhez simulok egészen, szinte a nyakába hajolok, miközben az erős kezek tovább vezetnek a ritmusban az ölén, kezeim elkalandoznak a hátán, lesimítanak rajta, visszafelé karmolják, hajába túrnak és markolnak, fogaimmal néha vállába, nyakába marok. Ajkaim, torkom már kiszáradtak kicsit a zilálástól és a nyögdécseléstől, de észre se veszem, aztán hirtelen megáll, teljesen az ölébe húz. Sűrű légvétellel nézek rá vágytól csillogó szemeimmel, s szinte türelmetlenül várom, hogy mire készül, de egy pillanatig sem kell várnom, hogy ez kiderüljön. Megkapaszkodok nyakában, lábaimmal átkulcsolom csípőjét, mikor feltérdel, végül hátra dőlök, hasamat megfeszítve nem esik nehezemre lassan megtenni ezt. Amint fejem, s vállaim elérték a padlót, a combjaimnál tartva a démon ismét mozogni kezd. Hátam finom ívbe feszül megemelve melleim, ajkaimon ismét nyögések szöknek ki. Kezeim először a fejem felett pihentek, szét terült hajamon, de végül felemelkedtek, s a kéjes élményeket fokozván végig simítottak melleimen, tovább a hasamon, szét tárt lábaimig, majd vissza. Úgy érzem, mintha vágyam olthatatlan lenne, mintha képes lennék ezt csinálni órákon, vagy akár napokon át.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Asmodeus
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
166

Csüt. Szept. 22, 2016 6:25 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4





  Ashtaroth & Asmodeus +18

Credit - Come not within the measure of my wrath

Földre kerülésemet nevetés kíséri. Egy igazi domina. Muszáj megmutatnia, hogy fölényben van, képtelen másoknak behódolni, pedig itt nem erről van szó. Ha akarok, tudok odafigyelő, rendes szerető lenni és arról sem szabad megfeledkezni, hogy minden piszkálódás és bunyó ellenére Ashtaroth egy becsülni való nő, még ha ezt az oldalát nekem magam is kell lássam, mivel ő nem mutat túl sokat belőle.
Nincs sok időm azon filózni, Ash miért gondolja túl a történteket, mert ahogy rám ül és a régóta dédelgetett, édes képzelgés végre a valóság síkjára lép, Kéj átveszi felettem az uralmat. Nem olyan, mint Harag, tőle se látok, se hallok, sokkal inkább eggyé válok vele. Nem is leplezem sem energiáim, sem reakcióim, lágyékom irányából hasít végig rajtam és a nőn is, ezzel nem csak fizikailag egyesítve minket. Nyögés tör fel torkom mélyéről s a nővel ellentétben egyáltalán nem zavar, hogy az ő kezében van az irányítás. Élvezem, ahogy lovagolja ölem, régóta vágytam erre.
Kéj, akár egy pörgető drog, úgy hajt engem belülről és hirtelen semmi sem lesz elég. Semmi gondom Ashtaroth kellemes, ritmusos mozgásával, de ha nem akarja, hogy Kéj mindkettőnket széttépjen belülről és az őrület határára sodorjon - mint megannyi alkalommal láttam már embert és démont teljesen megőrülni tőle -, muszáj engednie, hogy cselekedjek. Kezemmel mindkét oldalon fenekébe markolok és nem fekszem el teljesen a padlón. Felső testemmel enyhén felfelé ívelek, fenekébe kapaszkodva, izmaim duzzadnak, de nem csak a kifejtett erőnek hatására. Ha akarja, ha nem, segítek a mozgásában és ahogy tolom felé csípőmet, el tudom érni a legmélyebb behatolást, amitől teljesen megveszek. Egy leheletnyivel gyorsítok a tempón és igyekszem megadni neki azt az örömet, amit az egyszerű tény ad meg számára, hogy ő lehet felül.
Nem emlékszem, mikor voltam képes utoljára így elveszni egy nőben. Démon-démonnal amióta világ a világ, sokkal jobban összeillik, főleg szexuális téren, de energiáink egyesülése és a vágy, mi átjárja testemet nem hiszem, hogy hasonlítható bármihez is. A vér csordulása és illata, az enyhébb, vagy keményebb erőszak nem olyan dolog, mit egy ember szívesen fogadna, mi viszont így lettünk programozva. Ez része a rituálénak.
Szemeimmel folyamatosan csodás testét kémlelem és csak pár percbe telik bele, hogy felüljek és így még mélyebben benne lehessek. Lihegve nézek szemeibe, ahogyan egy pillanatra megállok. Csodás mozgása szinte beleégett elmémbe és talán akkor sem tudnám kiverni ezt soha többet onnan, ha nagyon akarnám. Mintha táncolt volna rajtam, miközben majd megvesztem alatta. Továbbra is fenekébe markolva ringatom őt csípőmön, hallani akarom hangját.
Hirtelen mozdulok és benne maradva térdemre állok úgy, hogy háta ívbe feszülve érjen a padlóra és csak vállai adjanak neki támasztékot. Két kezemmel oldalamnál erősen fogom combjait, így kezdem mozgásommal ismét ostromolni őt. Gyönyörű ívben tárul elém a csodás, eddig általam azelőtt nem érintett test. Nem tudok gondolkozni, nem érdekelnek most következmények, mert Kéj irányít, amit teljes mértékben megélek és átélek.


Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Szer. Szept. 21, 2016 9:24 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Peregre Abeo... ❞
18+
Szinte érzem, ahogy majd szét veti őt a vágy. Hogy már mozdulna, tenné amire másrészt teremtették. Nem kell sokáig várnia a jelemre, miszerint elveheti azt, amelyért nem csak ma, de már évezredek óta küzd. Ezután kicsit elengedem, és szemeimmel némán követem, ahogy megszabadul a gladiátor öltözettől. Emlékszem, mióta csak Lucifer rákényszerítette erre büntetésből, ezt hordja. Sosem értettem, miért, de most örülök, hogy ilyen egyszerű öltözékben van. Lábam az övébe akasztva pillantok végig rajta, ám sajna nem ér végig rajta a tekintetem, mert egy pillanat múlva megérzem azt a kellemes, feszítő érzést, ahogy merev tagjával elmerül bennem. Hangos, vágyakozó nyögés szakad fel belőlem, s a következő pillanatban a kezeimre rászorulnak az erős markok és a falnak szögezik őket. Fogaimat összeszorítva zilálok és nézek a démonra, talán Háború ebben talál egy szikrát, de miközben el is kezd mozogni, amitől testem megtelik ezzel a kéjes feszültséggel, amely majd szét vet. Szemeimet behunyva élvezem, halkan felnyögve egy-egy lökésénél, noha kezeimet ökölbe szorítom. Nem kedvelem, ha más irányít, legalább is ha ilyen "bealázkodó" helyzetben kell lennem hozzá.
Végül érzem, ahogy az egyik kezem elengedi, csak hogy letéphesse rólam a köntöst. Hiba. Amint halvány bőröm, hetyke, de apró melleim, lapos hasam feltárulkozik előtte, kihasználom az alkalmat és a szabad kezem, hogy leterítsem. Megszakítva egy kicsit az aktust valami hasonló cselgáncsot használok, mint mikor neki álltunk verekedni, és a földre terítve őt fölé támaszkodom. Ez ezúttal más. Nagyon is más és ahhoz képest, hogy mennyire tartottam tőle, egészen élvezem. Felszabadító érzés. Feje mellett megtámaszkodva hajolok oda, hogy sebzett ajkáról is lenyaljam a vért, majd egy pillanatra a szemeibe nézek, még mielőtt kissé ellökve magam a padlótól felemelkednék. Továbbra is térdelve pillantok végre végig a meztelen férfin. Nem rejtegetem arcomon, hogy tetszik a látvány, kezeim érdeklődve járják be azt a testet, amelyet eddig csak harc közben érintett. Egy kis helyezkedés, s ahogy visszaengedem magam ölére, ismét magamba engedem. Ajkamba harapva fogom meg oldalát, ahogy elnyomom a belőlem feltörő hangokat. Sokkal jobb. Arcomra elégedett mosoly költözik, ahogy a férfi arcára pillantok, s a magam mély, de valamivel lassabb tempójában ringani kezdek ölén. Pillantásom elködösül kissé, résnyire nyíló ajkaim közül kéjes nyögés tör fel. Úgy érzem, mintha évek óta gyűlő vágyakozásomat és feszültségemet nem lehetne kielégíteni. Picit gyorsítva a ringáson támaszkodom hátra combjára, hátamat kissé ívbe feszítve, fejemet hátra dobva. Nem tartom már bent én sem a hangokat, csupán végre élvezem azt, amitől eddig megvontam magamat.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Asmodeus
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
166

Szer. Szept. 21, 2016 7:42 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4





  Ashtaroth & Asmodeus +18

Credit - Come not within the measure of my wrath

Sóhaj szökik ki ajkaimon, nem is nagyon számítok rá, ahogy hátrafeszíti félhosszú hajamba markolva fejemet. Nem is a karmolás izgalma tetőzi nálam saját vágyakozásom, sokkal inkább, ahogy forrón kibuggyanó véremet lenyalja lángoló bőrömről. Biztosan nem találkoztam még ilyen nővel, démon társaim között sem, mint Ashtaroth. Talán eddig sem pusztán a szexuális vágy hajtott iránta, mélyen belül, sokkal inkább a kíváncsiság. Ezer és egy dolgot tartogathat még számomra. Sosem volt egy nyitott könyv és éppen ezért érdekes.
Érzem, ahogy állkapcsom összeszorul, már szinte állat módjára vágyom őt. Nem mondhatom el magamról, hogy volt már dolgom ilyen erős démonnal, hercegek vagy lovasok között sem nagyon találkoztam ilyesfajta helyzettel, így a felszabaduló energiák az újdonság erejével hatnak. Nem zárom ki sem a vágyat, sem a kíváncsiságot, sem állatias ösztöneimet, hanem átadom magam nekik. Neki..
Felkínálja magát nekem, én pedig habozás nélkül eleget teszek emelkedő csípőjének kérésére. Harci öltözetem a gladiátorok időszakából lehet ismerős társaimnak, vagy akár az embereknek is. Meghatározó korszak volt az életemben, büntetésből kellett gladiátornak állnom. Hogy mit vétettem Nagyuram ellen, őszintén nem emlékszem, de büntetés az volt, hogy démoni erőm nélkül, esendő emberként kellett ott túlélnem. Lucifer elvett tőlem mindent, amit létezésem valaha jelentett, megfosztott seregemtől, rangomtól és egy, ha nem is gyenge, de szánalmas emberként kellett túlélnem. Persze emberként olyan ostoba érzelmek is hatalmukba kerítettek, mint szerelem, barátság... Az volt életem első bukása. A jóslat pedig a második lesz, ahogy a jósnő megmondta.
Ettől az elég lenge öltözettől szinte pillanatok alatt szabadulok meg, testem pőrén áll a nő előtt. Amint belé hatolok, ismét energia árasztja el az egész környéket. Ez már az az elviselhetetlen fajta vágy, amit nem csak nekem kell valahogy csitítanom, de környéken nő és férfi, akár palotában, akár a környékén, de ha egymásra talál, ők sem bírnak magukkal. Ezt hozza elé Kéj bárkiből, ha szabadon eresztem. Csak, mint Harag, hatalmas erővel bírnak. Sem ember, sem egyszerű démon nem bír nekik ellenállni.
Felmordulok, más azt hihetné, fájdalmat érzek, pedig csak erősen végigsöpör rajtam a vágyakozás. A nő két kezét megragadnak mindkettőt a falnak nyomom, csípőm mozgása se nem gyengéd, se nem óvatos, de nem is érzem, hogy Ashtaroth-nak szüksége lenne ilyesmire. Vérét eddig nem ontottam, meghagyom neki ezt az élvezetet, mert érzem rajta, igényli, hogy darabjaimra szedhessen. Kíváncsi is vagyok, meddig fog elmenni.
Egyik kezét szabadon eresztem, ha akar érinthet, karmolhat, bármi szabad most neki, engedem, hogy testemen kiéljen bármit, amihez csak kedve van. Nekem is szükségem van egy szabad kézre, hogy megszabadíthassam az átkozott köntösétől, mi éhező szemeim elől takarja a látványt. Egyetlen mozdulattal tépem le róla a fekete selyemanyagot, majd elhajítom messzire. Csípőmmel továbbra is ostromlom, hangom sem fogom vissza, a palotának amúgy sincsen köze ahhoz, hogy a herceg mit művel a lovaggal. Ettől még kelthet meglepetést másokban.


Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Szer. Szept. 21, 2016 5:46 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Peregre Abeo... ❞
A férfi halkan suttogja a térbe a nyilvánvalót. Nem gyűlölöm őt, noha lehet kellene. Háború lefegyverezve vesztegel az elmém mélyén, miközben szemeim a kéjdémont kutatják. Elmerengek, mivel és miért tudja elérni azt, amit. Kétségtelen, hogy a férfi a legtöbb szempontból megfelel rengeteg elvárásomnak. Harcos, nem is a rossz fajtából. Megjelenésre tiszteletet parancsoló, de esztétikus. Jelleme általában nyugodt, de én képes vagyok a rosszabbik oldalát előcsalni belőle. Nem fél tőlem, sőt, élvezettel játssza azt a játékot, amit csak én. Azt hiszem, ettől vonzódom hozzá, emiatt tud hatni rám Kéjjel. De ez az oldala mindig is képes volt egyfajta ellenérzést kicsalni belőlem. Soha nem vallottam be, de mélyen legbelül az egyetlen dolog, amitől félni tudtam, az ez a férfi. Se Agramon, se Lucifer, se Mazikeen, senki felé nem érzem ezt. Ha ők legyőznek, az csak egy vesztett csatának számít, egyszerűen erősebb az ellenfél. De Asmodeus esetében nem az ellenfél erősebb: én gyengülök el, és ezzel szembesülni egyszerre volt idegesítő és rémisztő. Emiatt amíg csak lehetett, kerültem azt, hogy eljussunk idáig, noha egy részem sóvárgott azután, hogy megízlelhesse ezt a részét is.
A forró ajkak hirtelen érik hideg számat. Heves, követelőző csók ez, amelyet élvezek, démoni egómat igen csak növeli a tudat, hogy a férfi rám vágyik. Fogaim az ajkakba marnak, nem kímélve őt a fájdalomtól és a sebtől. Vérének íze hamar szétterjed a számban, ám sóhajtva engedem el, ahogy megérzem Kéj erősödő energiáit. Asmodeus el is húzza ajkát én pedig kifejezéstelen arccal pillantok rá.
Szemeim őt fürkészik, testem már meg sem próbál ellenállni az energiáknak, nem feszül meg, csak hagyja, hogy megtöltsék. A démon már akkor megnyerte ezt a csatát, mikor elengedtem a kardomat. És ekkor közli, amely testbeszédéből, energiáiból egyértelmű volt eddig. Kíván, akar engem, ez pedig mérhetetlenül elégedetté tesz. Talán kettőnk közül még sem én vagyok a gyengébb, ha a másikról van szó. Talán Asmodeus kéjes oldala fogékonyabb, mint gondoltam... végül is, ha belegondolok, elég volt csak fölé kerülnöm ahhoz, hogy felbukkanjon benne a harag mellett.
A buja kép, amelyet halkan suttogva fest le, végig borzongat. Szemem sarkából figyelem, ahogy keze elindul lefelé. Visszapillantok szemére, mikor lábát megérzem az enyéim között. Térdem alá nyúl, felhúzza combom, ami -egyelőre- engedelmesen emelkedik fel a csípőjéhez és simul hozzá, kibújva a köpeny rejtekéből. Szabad kezemmel eközben oldalába kapaszkodom, hogy megmaradjon az egyensúlyom. Pár hosszú másodpercig meredek rá, mintha csak azt fontolgatnám, méltó-e, vagy ujjaimat összeszorítva a nyakán összezúzzam, kitépjem-e torkát. Talán egy percbe is bele telhet, míg végül elhatározásra jutok. Elengedem nyakát, véres ujjaimmal felsimítok hátra a tarkója felé, véres csíkokat hagyva magam után a bőrén. Az ujjak belefúrnak a hajába, majd bele markolva abba cseppet sem gyengéden, kicsit hátra húzom fejét. Oda hajolva a körmeim nyomán kibuggyanó vérhez lassú, lentről felfelé tartó mozdulattal lenyalom a sebeket. Oldalánál tartott kezemmel ismét csak élvezettel marok bele a bőrébe, de ezúttal magam felé is húzom kissé, épp úgy, akár csak felhúzott lábammal. Ha ezt akarja, megkapja, de ne várjon tőlem finomkodást, jelenleg úgy érzem, szét tudnám tépni.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Asmodeus
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
166

Szer. Szept. 21, 2016 4:23 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4





  Ashtaroth & Asmodeus

Credit - Come not within the measure of my wrath

Halkan nevetek csupán ajkaira, mikor Agramon ismét szóba kerül. Sokat emlegetem, hisz szeretem a nőt kihozni a sodrából, s megannyi dolog mellett talán a második Lord az, ami azonnal kiveri a lovasnál a biztosítékot. Ha azonnal, megfelelő helyre tudok szúrni, ráadásul minduntalan, miért szurkálnék kevésbé elérhető, vagy megtalálható pontokat? Az esetek zömében pedig Ashtaroth ráharap.
Gyönyörű kék szemeiről egyetlen pillanatra sem veszem le sajátjaimat, miközben egyik kardja hatalmas csattogással földre hull a márványon. Arcát pirosasra festi a pokol sejtelmes fénye, az arcom pedig meg sem rezdül, ahogy Ash körmei nyakam oldalában landolnak. Talán egy ember számára ez zavaró fájdalom lehet, én viszont alig érzem. Annyira jó, hogy feszülten kifújom magamból a levegőt. Ash talán a legizgalmasabb démonnő, akivel valaha találkoztam. Nála jobban senki sem piszkálta még a fantáziámat. Nem vagyok a túlontúl előre gondolkodó típus, hogy mi lesz ha... Ebből kifolyólag bennem nem merülnek fel kételyek. Én lépni szoktam és elvenni. Egyéb csöpögős dolgok pedig nem illenek hozzám.
- Hazudsz. - Súgom füleibe. Sosem gyűlölt, soha nem is fog. Először elgondolkodtam rajta, hogy egy egyszerű 'tudommal' elengedem szavát fülem mellett, de legalább annyira tisztázni akarom előtte ezt, mint amennyire tisztán bennem él. Másoknak, a külvilágnak, azoknak, kik nem számítanak úgy tűnhet, sosem bírnánk órákat eltölteni egy légtérben. De szerintem közöttünk ennél egyértelműbben nem lehetne kimutatni a szimpátiát. Démonok vagyunk, külön seregekért felelünk, valahol pedig ugyan azon az oldalon küzdünk is... De a büszkeség nem egy egyszerűen levethető álca. Olyan hamis benyomást kelthet másokban, amit erővel párosítanak. Ha egyszerűen pacsiznánk, mikor találkozunk, senki sem venne minket komolyan. Sem külön-külön, sem pedig együtt, a csatákban.
Szavaimat követően, nem várva tovább arra, mit kínál és mit vehetek el, gondolkozás nélkül kapok ajkai után. Rövid csókom nem kedves, nem illendő, inkább kopogás nélkül ront a házba, akár egy tiszteletlen vendég, kit még csak be sem invitáltak, de úgy érzi, itt helye van és azt tehet, amit csak akar. Ahogy ajkaink összeérnek, végre teljesen átveszi felettem az uralmat Kéj, energiái végigsöpörnek mindkettőnkön, a palotán, végül pedig a régión. Eddig csak ki-kikacsintott, élvezte a játékunkat, most viszont színre lép. Ő a mumus, ki ajtóstul rontott a házba.
Ahogy ajkaim elkapom tőle, mintha nem akarnék többet adni, azon veszem észre magam, hogy idáig még sohasem jutottunk el. Most sem biztos, hogy épp ésszel fel tudom fogni, miért engedett ennyire közel magához, de amint ismét szemeivel találom magam szembe, némileg világos lesz. Ashtaroth, vagy Háború, kinek hogyan tetszik sohasem volt egyszerű. Talán ő magát, ahogy szavaiból is kiveszem, annak tartja, pedig közel sem az. Ez pedig azon a kettősségen alapszik, amiben az életét éli. Katonái, démontársai, vagy épp Lucifer előtt semmi más nem lehet, csak vezető, egy Lovas. Erős, rendíthetetlen, kegyetlen. Ám nem véletlen a női porhüvely, amibe teremtették. Az eredeti és egyetlen Háború, évezredek óta. Magához a háborúhoz kell egyfajta észjárás, mi csak a nőkben van meg. Egy férfi felkapja kardját és ész nélkül rohan a vesztébe, míg egy nő furfangos. Cselt sző, taktikázik, hazudik. Ez mind kell ahhoz, hogy nyerhessen.
De akkor is nő. Előttünk, előttem Háborúnak kell lennie, de nem változtat a tényen, hogy női porhüvelybe teremtették. És egy nő, legyen akármennyire kemény és rendíthetetlen, legbelül csak nő marad. Szüksége van arra, mit egy férfi adhat és ahogy Ashtaroth szemeibe nézek, neki méltó "ellenfélre" van szüksége ehhez is.
- Szebb látványt kevésbé tudnék elképzelni, mint ahogyan a tested az ölemben forr össze az enyémmel. - Súgom ismét a forróságba. Talán színt vallottam, lehet nyílt lapokkal játszom, s hiába esik ki másik kardja is kezéből, még mindig bőven akad lehetősége arra, hogy kinevessen és elverjen, majd távozásra késztessen. Ennyi kockázatot érte vállalok. Ő megtehetné.
Lábai közé simulok térdemmel, egyik oldalon fel is húzom gyönyörű, hosszú combját oldalam mellé. Nem véletlenül kezdem gyengéden a közeledésem, előbb jelre várok tőle, hogy elvehetem, amit szeretnék. Sosem voltam a túlzottan romantikus, gyengéd fajta, talán Ashtaroth esetében még csak aggódnom sem kellene emiatt.


Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Kedd Szept. 20, 2016 4:40 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Peregre Abeo... ❞
Agramon említése szinte magához térít ebből a furcsa kábulatból, amibe képes belelökni a démon. Arcomon a jól megszokott, elégedett mosoly játszik, ahogy légies, már-már táncos lépésekkel kényszerítem hátra. Jelenleg még a férfi sugdosását is eleresztem a fülem mellett, próbálok a kardom súlyára, irányára, csengő hangjára gondolni. Számomra ez egy erőpróba is általában, mivel valahányszor találkozunk és neki állunk szétverni egymást, mindig megjelenik ez a szikra közöttünk. Nem tudom, hogy a férfi szándékosan csinálja-e, de azt hiszem, csak ennek köszönhetjük, hogy ezen alkalmakkor leálltunk a harccal. Mind a ketten napokig képesek lennék arra, hogy megállás nélkül harcoljunk, sőt, talán az idők végezetéig. Ám én mindig megálljt utasítottam magamnak, amint megéreztem Kéj energiáit és megegyezve egy döntetlenben letettem a kardot, majd ott hagytam, vagy elküldtem. Ezek az alkalmak csak akkor fordultak meg időnként a fejemben, mikor az ágy szélén ülve, véres kezemben lévő szívre tekintettem, míg tulajdonosát azelőtt két perccel takarították ki mögülem. Phelgor meg is mondta, hogy amíg gyengébbekkel kezdek, addig mindig ez lesz. De Asmodeus... Mindig találtam magamban valami kifogást rá. Én háborúzok, ő háborúzik, felszínen vagyok, ő van ott, dolgom van, vagy épp neki. Nem tudnám megmondani, miért. Talán mert attól tartok, hogy trófea lennék. Vagy hogy ez a játék, ami kettőnk között lenne, megszűnne. Esetleg attól, hogy elveszteném szemében az erőm, "dominanciám", büszkeségem.
A másik oldalon viszont mindig is ott volt a vágy, amit feltudott kelteni bennem, mindig egyre erősebben és hevesebben.
A ciccegésére csak halkan elnevetem magam, ami ritka pillanataim egyike. Az előbbi idegesség után én is kezdek megenyhülni és újra játékosan felfogni a dolgot, nem támadok erőből, nincs rá szükség. Úgy terveztem, sarokba szorítom, megadásra késztetem, aztán véget vetek a játéknak és mindenki megy a dolgára. Ehelyett a férfi nagyobb lendülettel kezdett ellentámadni és közelebb kerülni. Kénytelen voltam én meghátrálni, amivel nem is lett volna gond, ha nem kerül az utamba semmi. Úgy tűnik, nem csak nekem voltak elképzeléseim, mert a következő lépésnél sarkam a falnak ütődik, éppen, mikor a férfi felfelé löki kardjaim, amelyeket íves mozdulattal engedek le magam mellé. Szerencsére erősen fogtam ahhoz, hogy ne fegyverezzen le. Kerülnék jobbra, ám meg kell, hogy álljak, mert hirtelen az egyik tőr szinte markolatig szúródik a falba. A másik irányba nem is tudok mozdulni, mert a férfi forró teste az enyémnek nyomódik, másik karjával elzár minden menekülő utat. Az izmos test határozottan tart a falnál, s ekkor újra megérzem Kéj energiáit, erősebben, mint bármikor. Mintha testemen, nyakamon, melleimen és lábaim között egy forró simítást, bizsergést éreznék. Fejem a falnak döntve nyílnak szét ajkaim résnyire, s kúszik ki rajtuk egy halk nyögés, míg szemeimet behunyom. A vérvágy teljesen eltűnik, energiám szinte szét is foszlik a levegőben, s mikor ismét rá pillantok a férfire, azt már kék szemeimmel teszem, amelyek egyszerre vágyakozóak, dühösek, egyszerűen mondva összezavartak. Az oldalt lévő ablakokból továbbra is áradó vörös fény csak félig világítja meg arcát, karjait, testét. Jobb kezemből a penge hangosan csengve landol a padlón, ahogy elengedem, hogy a férfi nyakát ragadhassam meg vele. Ujjaim szorosan fogják, bár nem fojtogatom, pedig a Háború a fejem hátsó részében már ordít érte, erősen küzd magáért. Halkan zilálva mélyesztem kicsit a körmeim a bőrébe, apró vércseppeket fakasztva a nyakán, amelyek addig nőnek, amíg finom, lassú mozgással meg nem indulnak lefelé a mellkasára.
- Megfejteni? Pedig nem tartom magamat bonyolultnak. Viszont őt annyit emlegeted, hogy már kezdem azt hinni, hiányzik neked. Ezt is átadjam, ha netán jön idegesíteni? - szavaim halkak, de határozottak, s mindegyik alatt a férfi szemeit, arcát fürkészem. Ellökhetném, megfojthatnám. A karddal, amelyet görcsösen markolok a bal kezemben, megvághatnám, megszúrhatnám, de nem teszem. Magamnak is nehéz bevallani, hogy vágyom rá. Idejét sem tudom már, mikor élveztem igazán azt, amelyet a férfi egyértelműen kínál, eszembe jutnak Phelgor régi-régi tanácsai, miszerint nekem is jobb lenne, ha ezt a feszültséget arra méltókkal és erősekkel csitítanám, de ismét száz másik kifogás ötlik fel. Arra gondolok, hogy kiegészítjük egymást, s bele borzongok a gondolatba, hogy ez talán nem csak a harcra vonatkozik. Vívódásom közben a pillantásom elkalandozik az ajkára, a vércseppes nyakára. Bal kezem ujjai lassan engednek, s a másik kard is a földre kerül, kicsusszanva az erős tartásból.
- Gyűlöllek. - suttogom ismét a szemébe nézve, bár ez egyértelmű hazugság. Nem őt gyűlölöm, csak azt, amit képes elérni nálam, jelen esetben azt, hogy megadjam magam.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Asmodeus
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
166

Kedd Szept. 20, 2016 3:19 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4





  Ashtaroth & Asmodeus

Credit - Come not within the measure of my wrath

Válaszait nevetéseim követik. Szeretek Ashtaroth-al játszani, hiszen amennyire próbál higgadt maradni mellettem, annyira nem szokott neki összejönni. Szokásos játékmenet.. Valamivel teljesen kihoz a sodromból, ezt mímelt higgadtsággal tetőzi, végül csak nevetek az egészen, míg ő ideges lesz. Egyetlen dolog miatt megyek bele minden alkalommal a játékába... Valamit még nem adott meg nekem, amire vágyom. Nem kell róla tudnia, nem is mondanám ki sohasem. Ha az ő szemében ez csak dominancia és erőfitogtatás kérdése, akkor rossz démonnal játszik évezredek óta. Ahhoz képest pedig igen csak türelmes kedvemben talált, eddig mindig.
- Imádom, mikor démoni nyelven búgsz nekem. - Súgom szándékosan a forró levegőbe, mi épp csak nem gyullad meg körülöttünk. Ez már bőven túlmúlja a pokol melegét. Ehhez a forrósághoz mindkettőnk energiáira szükség van. Kell hozzá Harag és Háború, de ha őszinték akarunk lenni, akkor Kéj hibás azért, amit régóta kergetünk. Illetve én biztosan.
Támadásait könnyen hárítom, hisz játszadozás lévén nem visz bele maximális erőt. Az sem túl valószínű, hogy komolyan bántanánk egymást, bár volt, hogy történt baleset, de démonokhoz méltóan, büszkeséggel viseltettünk vérző sebeink iránt. A saját fájdalom küszöbömet amúgy is csak Lucifer tudja olyan szinten meglépni kínzásaival, amire ténylegesen azt mondom, hogy szenvedek tőle.
- Cicc-cicc... - Búgom neki vigyorogva. Ashtaroth kemény ellenfél tud lenni, de ez a cicaharc, amit kedvtelésből művelünk nem a komolyan vehető kategóriába tartozik. Mikor ténylegesen Háború áll mellettem a csatatéren, olyan energiák áramlanak a nőből, ami gyomorideget okoz és még én is képes lennék elhányni magamat tőle. De ez... Csak élvezet, semmi más. Büszke démonokként talán még ciki is lenne azt mondani, hogy ez szimpátián alapszik.
Hagyom előre törni egy ideig, persze jól szórakozom rajta, mert a végkimenetel már a fejemben van. Sokáig, talán túl sokáig hitte, hogy velem érdemes szórakozni. Lovasként egyébként teljesen megértem, rangban alatta állok, de valahol a része vagyok, már ami a teremtésünket és létünket illeti. De fele annyira sem vagyok ostoba, mint amilyennek hisz.
Egy ütését hárítom, pengéimet keresztbe feszítem mellkasom előtt, majd feldobom nagy erővel karjaim. Ha elég erősen markolja a pengéit, nem ejti el őket, azonban ha nem figyel eléggé, kicsúsznak nőiesnek látszó, apró kezei közül. Milyen szép is lehetne... De még is csak Háborúról van szó.
Néhány egyszerű, hátrálásra késztető mozdulatra van szükségem csupán, hogy a szemközti falnak ütközzön keskeny vállaival. Egyik pengém hangos csattanással vágom arcától nem messze a márványfalba, míg testemmel közrezárom őt. Egészen hozzá simulok, kezem még mindig a penge markolatán, másik oldalon behajlított könyökömmel támaszkodom a falnak. Arcommal egészen lényébe mászok, semmilyen menekülési utat nem hagyva neki. Megüthet, ha akar, pengéjét, ha még kezében van gyomromba vághatja, vagy vállamba, védekezhet, ha akar.
Kéjes energia szabadul fel testemből, amivel közvetlenül őt ostromolom. Ha nem lenne egy alapvető vonzalom, vagy megértés kettőnk között, akkor hatással sem tudnék rá lenni, ahogy legtöbb velem egyszintű, vagy erősebb démontársamra sem vagyok túlzottan, de Ash más. Ő befogadja ezeket az energiákat, ha akarja, nem áll mindig ellen. Ahogyan pár perccel ezelőtt is láttam, hogyan reagált, mikor Kéj előbújt belőlem, átvéve Harag makacs önfejűségét.
- Szívesen beszélgetnék Agramonnal. Talán neki már sikerült megfejtenie téged. - Súgom ismét, hangom ezúttal nem csak mélyen férfias, de bujaság is megbújik benne. Szívesen folytatom a kis játékunkat, ha úgy akarja, de nem titkolom előtte, milyen más lépés jöhetne szóba. Ha ellök, csak nevetéssel jutalmazom.


Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Hétf. Szept. 19, 2016 4:09 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Peregre Abeo... ❞
Vannak démonok, akiket gyűlölök. Ennek a versenynek az első helyezettjén Agramon van, messze leelőzve mindenkit. Vannak, akiket tisztelek, mint például Lucifer, a lovasok, egy némely démonherceg. És vannak, akikkel szívesen töltök időt, már-már "kedvelek" velük lenni. Ilyen a jobb kezem, akivel könnyedén megbeszélek bármit, vagy ez a melák alattam, akivel olyan jókat szoktam verekedni, mint még soha senkivel. Ez a két férfi volt csak képes teljesen, vagy majdnem egészében megérteni és elfogadni a lényem, ami nem csoda, mert mind a ketten szeretnek harcolni és jól is csinálják, míg én magam vagyok a harc, Háború. Amíg Asmodeus a szikra, Phelgor a fegyver. De az előbbiben mindig is volt valami, amit nem tudtam megmagyarázni. Talán az energiák, amiket kibocsájtott magából. Nem mondanám magamat kéjsóvárnak, de mellette képes volt elkapni ez az érzés és ez valahol mélyen baromira zavart. Számomra a harc egyet jelent azzal, amikor egy feszült érzés irányítja a kezem, lépteim és levágok magam előtt mindent. De valahányszor összeakadtam ezzel a démonherceggel, mindig képes volt ezt a vérvágyat átváltoztatni. Éppen mint most.
A kezemet megállítja az erős marok, így az nem ér célba. Aztán megtörténik az, ami néha-néha szokott. Asmodeus Haragját leginkább úgy lehetne leírni, mintha a füledben hallanád a saját szíved dobogását. De a Kéj... Az ő energiája végig borzongatja a testet, megbizsergeti az érzékeny helyeket, mintha csak valaki végig simítana az erogén zónákon.
Az arcomon halványodik a vigyor a súgást hallva. A vérvágy eltűnni látszik, pedig két marokkal kapaszkodom belé.
Asmodeus mindig is képes volt összezavarni. Általában ha valakitől akartam valamit, akkor a kéj mellett felbukkant a berzerk és az illető hamar meghalt a kezeim között. De nála ez pont fordítva működött, mintha a berzerket változtatná át. Ettől pedig kiszolgáltatottnak és gyengének éreztem magam. Soha nem mutattam meg ezt ugyan arcomon, de ha van oka annak, miért nem fogtam össze rendesen a férfivel és miért provokálom ki mindig ezt az oldalát, akkor az ez. Nem viselem el, hogy sebezhető vagyok.
- Szeretek felül lenni. - felelem egy kis félmosollyal, démoni hangomon. Nem tudom, hogy maga a téma, vagy a férfi energiája az, amely eltereli a figyelmem és olyanokat képzeltet démoni szemeim elé, amilyeneket, de egy pillanat múlva újra hallom a nevetését, s ledob magáról. A fejem koppan egyet a falon, ahogy hátammal neki vágódom. Kell pár másodperc, míg a tudatomig elér, hogy mit mondott.
- Nem tehetek róla, csodás látvány vagy lenyomva. - próbálok annyi szarkazmust halk hangomba vinni, amennyit csak lehet, még ha magát a kijelentést igaznak is gondolom. Lassan feltápászkodom a földről és hátra túrva vörös fényű fekete tincseim figyelem, ahogy előhúzza a tőröket. Asmodeus pedig bebizonyítja, hogy nem véletlenül a harag démona. Csak egyetlen egy mondattal úgy érzem, hogy a vérvágy ismét felülkerekedik rajtam. Ez azonban nem látszik arcomon, vagy testemen, csak a kisugárzásomon, amely erősebb és nehezebb lesz, mintha csak valakinek ráülnének egy pillanatra a mellkasára. Csipkelődése ugyan erre a haragra már nem tud tenni egy lapáttal, de legalább kicsikar belőlem valami reakciót: egyszerűen a földre köpök. Nem nőies, nem elegáns, de egyszerűbben leírja, hogy mit gondolok Agramonról, mint bármely szó a világon. Mikor látom, hogy rám várakozik, oldalt lépek, pillantásom le nem véve róla megyek a fegyverállványhoz, amin fekete-vörös kardom fekszik a maga pompájában. Amint a markolathoz ér a kezem, vöröslő részei szinte felizzanak, ám ez inkább a neki kezdett mágiának köszönhető, semmint az érintésemnek. Két marokra fogom, s függőlegesen felállítom a pengét az orrom elé.
- Ash balrug zeknurz krul. - ejtem ki az igét a számon, démoni, suttogó hangom mintha elveszne a kard mögött, amely azonnal neki is áll szétválni, s mintha csak osztódna, ketté válik. A nagy pallosból két hosszú kardot nyertem. Általában jobban szeretek a nehezebb, kétkezes fegyverrel harcolni, de azzal esélytelen lennék a tőrök ellen. Fürgének kell lennem, mindemellett távol kell magamtól tartani a férfit. Ehhez pedig ilyen fegyver kell. Habár az volna "becsületes", ha magam is tőröket ragadnék meg -tekintve, hogy karddal egyszerűbb harcolni egy tőrrel felfegyverzett ellen-, sajnos nem az a fajta vagyok, akit érdekel a tisztességes harc. Háborúban az a lényeg, hogy túlélj. Nincs benne sem könyörület, sem becsület, sem szánalom. Noha tisztelem a férfit, nem tudok saját lényemen változtatni, formálni. Pár lépésre megállok tőle. Szemeimmel végig pillantok a tartásán, felmérem, merre mozdulhat majd, amikor végre megmozdulok. Jobb pengémet leengedem a földre, a másikat határozottan fogva indulok meg felé. Az első lépés határozott, majd hirtelen légies lesz. Meztelen lábammal nesztelenül fordulok balra. Jobb kardom végig húzom a földön, a szikrákat és a padló karcából szerzett körömnyi porát fordulatommal felé sodrom, ahogy megpróbálom megvágni. Háromszázhatvan fokos kört megtéve bal kardommal is felé vágok. Nem akarok esélyt hagyni neki a támadásra, a vérvágy nem hagyja. Folyamatosan, könnyed mozdulatokkal nyomulok előre, megpróbálva őt sarokba szorítani.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Asmodeus
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
166

Hétf. Szept. 19, 2016 11:11 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4





  Ashtaroth & Asmodeus

Credit - Come not within the measure of my wrath

Süket semmiképp sem, de tájékozódnom elég nehéz, mert a Harag uralkodik felettem, akár egy fekete árny. Ahogy lendületbe jövünk, látásom mintha tisztulna, a bensőmben növekvő adrenalin segítségemre van. Még mindig ösztönből mozdulok, az árny irányít, de mikor az asztal kettéreped az orrom előtt és Ashtaroth kigáncsol, már minden sokkal, sokkal tisztább. Szemem feketeségéből már saját érzékeimen keresztül látom őt. Sokkal inkább magam vagyok, mint pár perccel ezelőtt.
A legelső mozdulat, amit már saját felfogásom érzékel az, mikor a nő kezét elkapom, ahogy rajtam ül. Végignézek magunkon, nem ez az első eset, hogy ebben a pózban látom magunkat, indulataink gyakran eluralkodnak felettünk és mi magunk gerjesszük az ellentétet, holott ki kellene egészítenünk egymást. De ez nálunk lehetetlenség, hacsak nem harcról van szó. Dominálni akarunk mindketten, megmutatni a Pokolnak, a világnak, de még talán a Mennyeknek is, ki az igazán erős, kit kell jobban félni. Pedig a logikus az lenne, ha erőinket egyesítve rohannánk le az univerzum minden zugát. Hiszem, megállíthatatlanok lennénk. De a démoni büszkeség pajzsán semmi nem képes áthatolni. Még Nagyurunk akarata sem. Szólt, utasított minket, hisz a kérlelés nem az ő asztala, hogy viselkedjünk. Jogos, mert nem is emlékszem olyan esetre, hogy találkoztam volna a nővel és ne ez lett volna a vége. Ez egy játék, köztem és Háború között, aminek nem nagyon lesz vége. Belekezdtünk évezredekkel ezelőtt és azóta sem csitult semennyit sem.
- Szeretem, mikor az ölemben ülsz. - Súgom, még mindig démoni hangomon, ekkor Haragon kívül előbújik belőlem Kéj is, energiáim pedig nem csak a palotát, de az egész környéket átjárják. Hallani pár nyögést a közelből, talán egy démoni cselédlány vékonyka hangja remeg bele abba a szexuális erőbe, ami most belőlem árad. Ashtaroth-ra nézve elnevetem magam, innentől már sokkal inkább az élvezet fogja bennem hajtani a harcot, mintsem a düh. De Harag is jelen lesz, mert mindig ott van a fejemben.
- Mindig itt akarsz kikötni. - Nevetek tovább, majd lendületből elhajítom a nőt, annál a karjánál fogva, amivel támadni szeretett volna. Kedvem is azért lett most jobb, mert sokkal inkább én irányítom testem és akaraterőm, mint Harag. Ritkán engedem elő, de ilyenkor ha el is tűnik, sokkal kellemesebb érzetet hagy maga után, mint amit harc közben éreztet. Nyugodtság, jókedv, kiegyensúlyozottság. Általános jellemzőim, melyeket ő maga szokott felváltani dühvel, gyilkolási vággyal, feszültséggel. Nélküle sokkal inkább tudok Ashtaroth idegein játszani.
Ahogy a nő csattan egy szemközti falon, majdnem kiborítva azt helyéről, felállok én is. Lábszáramra erősített sarumból veszem elő kedvenc, mérgezett tőreimet, így mindkét kezem foglalt ugyan, de remekül forgatom őket, így ha szükséges, egyik kezem szabad is lehet a harc során. Puszta kezes harcnak egy vége lehet, aminek vagy ő, vagy én nem örülnék annyira.
- Uraddal mi újság mostanában? - Nézek rá pimaszul, kaján vigyor csúszik fel ajkaim szélén. Szexuális vágy és harag járna át minden porcikámat, ami teljesen feltölt energiával. Szétfeszítenek, még is egyben tartanak. Rendes ember a pulzusszámomtól már szívrohamot kapott volna, de engem ez éltet.
A két tőrrel kezemben várom, hogy támadjon, közben vigyorgásomat nem bírom abbahagyni. Muszáj tovább pedzegetnem a témát, hisz ismerem annyira, hogy rossz helyen tapogatózom, de az én szemszögemből a legjobb értelemben. Évezredek óta szívjuk a másik vérét.
- Ha legközelebb meglátogatna, add át neki üdvözletem. - Csipkelődök tovább. Amennyire komolyan vettem pár perce ezt az egész harcot, annyira szórakoztat most. Ismét felnevetek, alig bírom abbahagyni. Kicsit olyan érzés jár most át, mintha drogot szedtem volna be, ami pörget, jókedvet biztosít és még kanos is leszek tőle. Szerencsére démonként ezeket egymásból is ki tudjuk váltani, felesleges szereken élni.


Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Pént. Szept. 16, 2016 1:17 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Peregre Abeo... ❞
Nehéz lett volna nem számítani arra, ami jött. Egyik pillanatról a másikra a Haraggal néztem szembe, nem Asmodeussal. A hőmérséklet megnőtt, de számomra ez inkább kellemes volt, mint kellemetlen, a fürdővizemet se viselné el akárki. A lámpák, gyertyák kialudtak, de a kinti pokoli fény vörös sziluettet adott az előttem álló monstrumnak, s az én halovány arcomnak is. Mintha csak egy élethű szobrot figyelnék, vonásai, arca megkeményedik, teste, izmai egészen megfeszülnek, mintha csak egy íj húrját húznánk ki, amennyire csak lehet. Fekete szeme eltűnik árnyékában, ahogy arca is, csak vállai, karja az, amely vérvörös körvonalát adja. Forró bőre megtáncoltatja a levegőt körülötte s ettől olyan, mintha egy vöröses, kavargó aurát kapna. Egy pillanatra csend ül mindenre és mindenkire. Oda kint még a katonáink pisszegését se lehet hallani, még a dühödt zilálás is abbamarad. Ez a valódi harag. Amely csendes, kimért, a mélyben lapul, s vár a megfelelő pillanatra, hogy előtörhessen és villámcsapásszerűen szétzúzhasson mindenkit. Ennek ellenére nem távolodtam tőle. Habár eléggé megfélemlítő az energia, amely majd szétrepeszti a bőrét, s a látvány, ahogy előttem áll, egy dolog biztos: A Háború mindig felemészti, kihasználja, felhasználja a Haragot. Eszközként hasznosítja ahhoz, hogy egymásnak ugrassza az embereket. A Háború a Haragot követve elemészti az ép elmét, mérget csepegtet a lélekbe. De ha már „farok” méregetésről van szó, az egóm nem hagyja ennyiben a dolgot, s így én is megmutatom e felemnek egy részét. Ez az érzés azonban nem egy könnyen megmagyarázható, vagy megfogható dolog. A feszültséget könnyebb: mintha csak befeszített izmokat tapintanál. No de mivel írod le az ürességet, az örvényt, amely elnyeli? Hogy magyaráznád meg azt a hideg, hűvös érintést, mikor látod a másik szemében a félelmet, mielőtt kioltod az életét? Mikor először gyilkolsz egy csatában és félsz. Mikor látod, ahogy körülötted kegyetlenül ölnek, a Halál elé taszigálják egymást az emberek. A háború sikolyai, hörgései és kiáltásaitól borsódzik a hátad. Nyomasztó, gyomorforgató. Inkább lehetne egy klóros, vagy inkább gáz szagnak leírni, amit a harag gyújt be és feléget, elpusztít mindent.
Felém lép, s mintha csak egy óriás dőlt volna el mellettünk, megremeg az őrposzt. A seregek kezdenek kicsit összekavarodni, zúgolódni, ahogy távolodni próbálnak tőlünk. Némelyek menekülnek is, mert rá egy pillanatra Iumentum sikeresen kiszabadítja magát az istálló fogságából és szilajul, megbokrosodva a tömegbe rohan. Nem véletlenül: kapcsolatban állok vele, s habár általában az állat az, amiben dühöm összpontosul, most túlcsordul a pohár mind a kettőnkben.
Ekkor Harag megszólal, a démon hangján, nem a testéén, amit Lucifer kreált neki. Fenyegető és remegő, érezhetően alig bírja visszafogni magát. Mélyen zengő démoni szavai megtöltik a szobát, ezzel egy időben egy kis energiahullám is elhagyja őt, hangja akár a mennydörgés, az üveget is megrepeszti, megmozgatja a tárgyakat. A megismételt kérdésre a magam démoni hangjával felelek, amely azonban teljesen ellentétes az övével. Se nem öblös, sem nem magas, s habár nem hangos, még is tisztán hallható a legnagyobb csatazajban is.
- Süket is vagy talán..? – Hangom olyan, akár a kígyó sziszegése, szellemek lehelete, bansheek suttogása. Ajkaim mozognak, finoman, a szavak még is tűkként kapaszkodnak az ember dobhártyájába. Egyszerre lehet érezni halknak és hangosnak, mintha csak suttogva kimondott gondolatai lennének az illetőnek. Tudom, hogy egy kissé túl mentem a határon. Az ész azt diktálja, hogy hagyjam annyiban Asmodeus viselkedését, fegyelmezzem meg magam és gyakoroljam a visszavonulást. De a démoni egóm ezt nem engedte. Nem hajolhattam meg előtte mind a kettőnk légiójának szeme láttára. Nem! Már a nemem miatt így is mindenki tekintélyét ki kell vívnom. Ha most meghátrálok, akkor csak ezeknek a barmoknak teszek eleget. Tudom, hogy amit teszek, az provokáció. De nem is bánom. Nekem a harc az életem, az a szórakozásom. És mint mindenki, én is vágyom a kikapcsolódásra, arra, hogy jól érezzem magam. Így hát rejtett örömmel hergelem tovább a démonherceget, s meg is születik az eredménye.
Az ütés az arcomat találja el, s lendülete, ereje szinte átrepít a szobán. A fal állít meg, ahogy hátammal neki ütközöm. Majdnem el is esem, de lábaim megtartanak. Hajam a gumi fogságából kiszabadulva rendezetlenül hullik az arcomra. Felemelem a fejem az üvöltésre. Az ablakból rám ömlő vörös fényben megcsillannak feketére vált démoni szemeim, felrepedt, vérző ajkaimra elégedett, ördögi vigyor húzódik. Érzem, ahogy az eddig csak részben megmutatott energiám felszabadul. A hullámzó harag és a csendes örvény találkozása szikrákat kelt a szobában és a környéken. Erőm a csontjaimban kezdődik, mintha csak elakarnának pattanni, megtelnek ezzel a szétvető, bizsergető érzéssel, amelyet aztán húsomba közvetít. Talán a kéjvágyhoz tudom hasonlítani az érzést, de nekem ez más. Egész testemben remegni kezdek, s érzem, ahogy a vörös köd, a vérvágy eltörli minden ésszerű gondolatom. Izmaim megfeszülnek, s hirtelen mozdítom a jobb karomat, mintha csak valami legyet akarnék kinyújtott karral, nagy lendülettel elhessegetni magam elől. Az intésre az alacsony, de meglepően súlyos dohányzó asztal úgy reppen fel, mintha csak egy tollpihét ragadna meg a szél. Egyenesen a Haragdémonnak vágódik, aki ha hárítja a tárgyat, ha nem, utána mindenképp velem találja magát szembe. Ugyan is amint a tárgy kettőnk közé repült, magam is megindultam, s már lendítettem is az öklömet. Ha nem készült fel a reppenő asztalra, valószínűleg azt ketté törve öklömmel találom el.
Habár testem vékony és magas, több erő szorult belém, mint amennyi látszik. Egy ember is hozzá tud szokni ahhoz, hogy igen súlyos páncélt hordjon nap, mint nap, kardomat általában kétkezes pallos formájában használom, amelyhez nagyobb erő szükségeltetik, mint egy átlagos hosszú kardhoz. Szóval mindamellett, hogy testem edzett, ott van még a démoni ereje és maga a felborzolt energiák. Nagyjából egálban vagyunk Asmodeussal, még ha ez meglepő is sokak számára.
A lendület neki csapja a férfit a mögötte lévő falnak, amely fájdalmasan ropog és reped meg egy függőleges vonalban. Ezután, ha nem elég gyors, hogy lefogjon, vagy ellen támadjon, megragadom a vértezetét és lábamat az övének betámasztva gáncsolom ki és rántom a földre, amely hatalmasat döndül az energiák és a test miatt. Ha ez sikerül, oda ugorva, fölé elhelyezkedem, szinte a hasára ülök. Egyik kezemmel továbbra is fogom vértjét, a másik kezemet pedig felemelem, hogy újabb ütést mérjek rá, mindezt démoni élvezettel és vigyorral az arcomon.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Asmodeus
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
166

Csüt. Szept. 15, 2016 7:45 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4





  Ashtaroth & Asmodeus

Credit - Come not within the measure of my wrath

Nem emlékszem, melyik mondata borította el teljesen az agyamat. Valószínűleg a férfiasságom leszólása lehetett, mert azt követően feketeség szállt szinte mindenre. Akár egy vörös, vékony selyemanyag, mikor a tűzforró aszfaltra ereszted, egyszerűen ráég, a meleg odamarja és csak fekete massza lesz a gyönyörű anyagból, semmi más. Szemeim elvesztik gesztenyebarna fényüket, a sötétség ráereszkedik íriszeimre. Mozdulatlannak, megkövültnek tűnhetek, de a hirtelen jött csönd az egész régióra jelezhetné akárkinek, mi történik pontosan.
Ritkán fordul elő velem, hogy saját erőm átveszi felettem az irányítást. Nagyon ritkán. Az én dolgom a harag, a düh kézben tartása, de amiből alkottak minket nem csupán a részünk, nem uralkodhatunk felette örökké. A lámpa fénye mindenhol kialszik a palotában, a gyertyákat titokzatos szellő fújja el. A néma csönd fojtogatóvá válik, a levegő forróbb, mit átlag démon viselni bírna és ha érzékelnék létemből bármit is, talán ténylegesen meggyulladnék. Egyelőre mozdulni sem bírok, de nem is én irányítok, hanem az eredendő erő, a harag energiája, melyből Lucifer a kéjjel egybefonva gyúrta meg alapjaimat és dobott az égető, megsemmisítő tűzbe, hogy végül abból újjá szülessek.
Ezer évente egyszer tör felszínre belőlem az, amiből teremtettek. Mindig erősebbnek hiszem magam annál, minthogy higgyem, eluralkodhat rajtam. Többnek tartom magam, hatalmasabbnak, de esendő vagyok, akár egy átlag ember. Ezért gyűlölöm őket annyira. Mert bennem is megvan az elbukás és a gyengeség tulajdonsága. Lehetek harcos, bármilyen herceg, végül mind porba hullunk és ezen semmilyen rang nem változtat.
Teszek egy lépést, amibe nem csak a palota, de a környék beleremeg. A sereg oszlani kezd, enyéim amilyen ritkán is, de találkoztak már ezzel. Legutóbb seregem bánta dühömet, legalábbis egy része. A másik része nem kíván áldozatául esni ennek.
Ashtaroth is találkozott már vele, de csak a harcmezőn. Akár egy adrenalin injekció, akkor hatásos igazán, ha szükség van rá. Egyébként halálos is lehet.
- Mit mondtál? - Mondom remegő hangon, mert józan ésszel igyekszem ellen állni az érzésnek, mi elárasztja minden porcikámat. Nem szokásos, férfiasan mély hang ez, sokkal ördögibb annál, sokkal természetellenesebb. Ez az a démoni hang, mit keveset hallatunk, mert mélyről tör fel, a gyökereink éneke ez, melytől egyszerű ember rögtön szörnyet halna.
Akaratom ellenére energia szabadul fel testemből, ahogy próbálok megszabadulni haragomtól, persze csak mostanra. Sohasem tudnék végleg megválni tőle. Az energia hullámként söpör végig a termen, az üvegpoharak pedig elpattannak tőle a közeli asztalon.
- Mit...mondtál? - Ismétlem meg ugyan azon a hangon és az, hogy egy helyben állok csupán, nem kezdtem még el zúzni, rombolni, vagy bárkit ölni, az lélekjelenlét kérdése. Egy ideig, de aztán már nem én irányítok.
Testem mozdul, talán egyetlen, hirtelen, erőteljes mozdulat az egész, minden energia felszabadulása. Ahogy ütésem éri a démonnő testét, mintha villám csapna a közelünkbe, olyan hanggal kíséri az erő az energia érkezését a fizikai valóba. Most az ösztön vezet, magam keveset látok abból, hová csapódott be társam. Egy artikulálatlan, démoni üvöltés hagyja el ajkaimat, mire az ablakok is kezdenek megremegni. Ha Ashtaroth visszatámad, az észak-keleti palotát a földdel tehetjük egyenlővé. Készen állva bármilyen mozdulatra állok meg a nő előtt és számítok bármire, amit már ismerek tőle, de arra is, amit még nem.


Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Csüt. Szept. 15, 2016 5:06 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Peregre Abeo... ❞
Különös, hogy mennyire hamar eltudja érni a világ az egyik végletét a másikból. Pár perce megéltem a teljes nyugalmat, most pedig úgy érzem, hogy vér fog a kezemhez tapadni. Asmodeus követelőzése és ordibálása olyan hatást keltett, mint egy bőgicsélő, nyavalygó kisgyerek, aki éppen a saját székéért hisztizik. Nem gondolja át a dolgokat, sem az okokat, sem az okozatokat. Ha az ostobaságba bele lehetne halni, már rég elpusztult volna!
- Ne parancsolgass, Asmodeus, nem megyek sehova! - dörren fel hirtelen a hangom, szinte a padló is bele remeg. Oda kint kissé elcsendesednek a démonok és szépen lassan távolabb húzódnak az épülettől. Az istállóból felhallatszik lovam dühös toporzékolása, nyerítése, s az ahogy dobálva magát, zajong, hatalmas patái ütemesen dobognak a box ajtaján. Ekkor lép be Phelgor s kérdez rá arra, hogy minden rendben van-e. Láthatóan nem.
- Jó, hogy jössz... - sziszegem, s oda lépek a két férfihez. Jobb kezem tenyerébe helyezem a pergament. - Ezt vidd a palotába, amilyen gyorsan csak lehet. Várd meg a választ és hozd is vissza. - adom a parancsot, mire biccent és ki megy. Amint a férfi kilépett, Asmodeus szájából ömleni kezd a szenny.

- Egy férfire sincs szükségem! Nekem katonáim vannak. Tőlem aztán nők is lehetnének, vagy transzvesztiták, a lényegük abban van, hogy mennyire eredményesek abban, amit csinálnak! - emelem meg a hangomat és nézek dühösen a férfi szemébe, miközben közelebb lépek hozzá. Mivel alig hét centivel vagyok tőle lemaradva, ez nem is olyan nehéz dolog. Kezem ökölbe szorítom, s csak a hatalmas önuralmamnak köszönhetem, hogy nem törtem be eddig az orrát. Pedig már olyan szívesen felkenném a falra, ám jobb, ha nem én teszem az első mozdulatot. Idegességéből ítélve, azért fel vagyok készülve arra, hogy hárítsak, vagy a kardomért ugorjak. Nem mintha szükségem volna arra, hogy egy kicsit rendbe tegyem az ábrázatát.
- Te pedig várni fogsz! Ha kell, három napot, egy hetet, és nem érdekel a gyermeteg hisztid meg a picsogásod! Nem fogok kóvályogni a légióimmal csak azért, mert az agyadat a farkadban hordod! - sziszegem az arcába.
- És habár a seregem egynegyede egy semmire kellő féreg, a másik háromnegyedével ízekre szedem az önelégült seggedet és a bandádat egyaránt, ha megtámadtok minket. Ne felejtsd el, hogy ki ül a Lovon, meg van annak is az oka. - válaszolok a fenyegetésére még mindig ingerült hangon.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Asmodeus
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
166

Csüt. Szept. 15, 2016 4:30 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4





  Ashtaroth & Asmodeus

Credit - Come not within the measure of my wrath

Szavai, mintha csak olajt öntene a tűzre, fellobbantják bennem dühöm minden létező lángját. Ilyenkor valóban éget a bőröm, épp, csak nem gyulladok meg, de talán, ha tovább hergel, járkáló fáklyává változom és felperzselek mindent, mi csak utamba kerül. Így is lehet. Ha ezt szeretné.
Persze lehetnék okosabb, de ez nem így működik. Nálam nem. Először, csak, hogy ne neki menjek, kezemben megfeszül a függöny forró anyaga, majd a karnis is megadja magát és úgy, ahogy fel lett szerelve, le is esik rántásom súlyára, majd a földön koppan. Ő csak kimérten ír egy üzenetet a pergamenre, felelősséget baklövéséért nem vállal, s valahol nyugalma és arroganciája, illetve mindezek keveréke az, ami végképp betesz nekem. Amúgy sem egyszerű velem, ha felbőszítenek, márpedig a csorda, ami kialakult az ő hibája által, már eleve egy idegállapotba kényszerített. Reakciója csak hab a tortán.
- Nem várunk semmilyen utasításra. Nem fogsz itt maradni. Elhordod magad, az egész kibaszott csürhéddel együtt! - Kiálltam fennhangon, a plafonról logó, díszes, már-már csicsás csillár is megremeg, néhány kristály el is pattan, pedig közel sem vagyok még annyira kiakadva, mint ami a határomat jelenthetné.
Még mielőtt reagálhatna, vagy folytathatnám, az a Phelgor nevezetű, sötét alak lép be engedély nélkül a lakrészbe. Ó, hát hogyne. Már csak te hiányoztál barátom. Hangja pengeként áll elmémbe, hisz hogy veszi a bátorságot, hogy drágalátos úrnője hogyléte felől érdeklődjön. Semmi baja nincsen. Még.
- Takarodj ki innen, démon! - Kiabálom felé, az sem érdekel, ha Ashtaroth int neki, hogy tűnjön el, csak ne is lássam. Ne szóljon bele a nagyok dolgába, főleg ne abba, hogyan és kin töltöm ki az éppen aktuális dühömet. Távoztával dühöm nevetés formájában töltöm ki a nőn. Öblösen, gúnyosan, mély hangomon nevetem ki és leplezni sem próbálom.
- Mindig szórakoztatott, hogy két férfire van szükséged. Szégyent hozol a lovasokra.- Köpöm szinte felé a szavakat, minden lenézésem érzékelhető a nő irányába. Teljesen mindegy, valójában milyen a kapcsolatunk, vagy mit jelent most ez a veszekedés. A démonok nem emberi módon működnek, nem sajnálkozunk esetlegesen bántó viselkedésünk miatt, sokkal ösztönösebbek vagyunk annál.
- Többet nem mondom el. Egy napot kapsz, hogy eltakarítsd innen az egész fertődet. Utána a katonáimmal takaríttatlak el Ashtaroth. Ahogy elnéztem a felhozatalodat, edzésnek is kevés lesz őket odébb tenni. Veled meg majd én számolok. - Folytatom, s bár kicsit sem vagyok nyugodt, hangomból minimálisan visszavettem, de csak annyira, hogy a csillár nem remeg belé. Az sem hat meg, ha nyugodtan válaszol, mert annak meglesznek a következményei.


Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Csüt. Szept. 15, 2016 3:32 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Peregre Abeo... ❞
Azt hittem, egy hét után talán lehajthatom a fejem.
Mekkora fatális tévedés volt. Alig hogy ellazultam volna kicsit már jön is a feszültség: egy felbőszült démon képében. Van, ami nem tud meglepni, például Asmodeus tombolása és hogy nem féltve sem tárgyat, sem démonokat úgy tör be ide, mintha csak direkt felidegesítettem volna. Az ajtó darabokban köszönnek vissza, ahogy oda pillantok. Kiabálása szinte visszhangzik az előre tákolt őrposzt falairól -amit az ilyen helyzetekre hoztak létre a tiszteknek, hogy lehessen hol pihenniük, tárgyalniuk-, nekem viszont a szemem sem rebben meg. Ez a férfi természetéhez tartozik, hiszen részben haragdémon. Azon lepődnék meg, ha nem volna alkalomadtán ilyen. A miért azonban továbbra is kérdéses. Hűvös nyugalommal, hátamat egyenesen tartva, fejemet kissé megemelve, mérges és értetlen pillantással figyelem, a tőrt tovább tartva határozottan a kezemben. Ahogy az asztalra dob egy pecsétes pergament, pillantásom elkúszik a férfiről a sárgás tárgyra. Közelebb sétálva szabad kezemmel megfogom és felemelve belepillantok. Utasítás, miszerint Asmodeus seregei haladjanak ebbe az irányba, minket követve. Eddig ránctalan, márványszerű arcomon értetlen barázdák jelennek meg, ahogy összehúzom a szemöldököm.
- Hűtsd le magad, Asmodeus. Én nem kaptam parancsot arra, hogy induljak meg a légióimmal. - mondom, teljesen nyugodt hangnemben, miközben a függöny mögül előtárulkozó látványra pillantok. Szemeim kimérten nézik ahogy a seregek tanácstalanul álldogálnak egymás mellett. Noha tudom, hogy a férfi vérmérsékletéhez tartozik ez is, azért még sem kell az egész Pokolnak tudnia, hogy mind a ketten itt szerencsétlenkedünk egymás hátán.
Elgondolkodom egy pillanatra, hogy én miért nem kaptam meg a parancsot. Több dolog is eszembe jut: a félkegyelmű elhagyta és nem mert elém állni, vagy kifelejtettek, esetleg valaki direkt szítja a feszültséget közöttünk és eltüntette a futárt. Az utolsó gondolatra szinte felforr a vérem, izmaim megfeszülnek. Most én is képes lennék ordítani, dühösen asztalt borogatni, de csak összeszorítom a fogaimat és a markomba szorítva a papírt gyűröm meg kicsit, majd visszadobom az asztalra. Van egy tippem, ki akarna direkt kicseszni velem. Azonban nem vádaskodhatok vaktában, vagy cselekedhetek felindulásból. Arrébb lépek egy szekrényhez, annak tetejébe állítom a tőrt. Kiveszek belőle egy üres pergament, s töltőtollat, s a fegyver mellé téve a lapot írni kezdek rá.
- Mivel jó magam nem kaptam parancsot a palotából, ahol ezt az egészet szervezik... - mondom, miközben írok - ...kénytelen leszel te és a légióid várni, amíg megkapjuk a választ a miértre és a tájékoztatásra, hogy merre mozogjak tovább a csürhémmel. - fejezem be. Habár háttal állok neki, s közben írok is, arra is elég figyelmet fordítok, hogy hallgassam őt és a lépteit is. Tudom, hogy egy haragos démonharcosnál kevés veszélyesebb dolog van, s a mi kapcsolatunk amúgy is nevezhető rivalizálásnak.. még akkor is, ha a harcmezőn olyan összhangban tudunk lenni, mintha csak úgy teremtettek volna minket.
Hm... meg se lepődnék, ha ebben lenne valami.
A pecsételéssel sem bajlódok, csak összetekerem a lapot, majd megfordulok, hogy az egyik démont utasíthassam, hogy vigye ezt el és hossza vissza a választ.
- Majd értesítelek a válaszról. Elmehetsz. - Azt hiszem ilyen burkoltan és visszafogottan még nem tudattam senkivel, hogy nem kívánom a társaságát tovább élvezni és küldtem el ilyen szépen. Micsoda meglepetéseket tudok magamnak okozni.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Asmodeus
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
166

Csüt. Szept. 15, 2016 2:26 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4





  Ashtaroth & Asmodeus

Credit - Come not within the measure of my wrath

Meg sem próbálom sóhajtásokkal csillapítani haragomat, amint szembesülök az ostoba helyzettel, amibe belefutottunk. Szinte árad belőlem az energia. Minden démontársamnak ismerős lehet már ez a gyomorgörcsöt okozó, félelemmel járó érzés, mit energiáim tudnak kiváltani, ha elborul az agyam. Hiába uralom a harag képességét, amennyiben háborúról lenne szó, most ugyan ennek az eszmének a lovagja hoz ki a sodromból.
Csak állok a fékevesztett tömeg előtt és se jobbra, se balra nincs lehetőség. A gyűrött, égett pergamen a kezemben, hiába olvasom százszor is újra, egyértelműen kimondja, kinek merre kellett volna indulnia. Eleve az abszurd ötlet, hogy seregeinket vezényeljük a kapu közelébe, úgymond libasorba, csak egy őrült fejéből pattanhatott ki. Vagy az egyik lovag, vagy maga Lucifer, de a pokolra a rendezettség sohasem volt jellemző. Új idők és energiák járják át otthonomat, ami feszültté tesz. Egyre több döntés alapszik meggondoláson, egyre inkább a két tűz közé kerülés a cél és még a végén nekem kell majd rosszul éreznem magam, amiért dühöm csillapíthatatlan vulkánként tör ki belőlem.
- Hol van az az átkozott nő?! - Viharzok keresztül katonáin, akik annyitól elesnek a lábukban, hogy próbálnak utam és haragom elől kitérni. Mit sem törődve a söpredékkel, még mielőtt bármi baromságot tennék, végigfutom a pergamenlapot is. De nem.. Pecséttel hozták az utasítást, miszerint Észak-keleten nekem kell állásoznom, további utasításig betartandóan. Akkor még is mit keres itt Ashtaroth és a csürhéje?!
Úgy vágom ki az ajtót, hogy az apró darabjaira esik szét. Szoktak emlegetni a szépérzék hercegének is, de most még csak fent sem akad a szemem a csinos kis otthonon, mit rögtönözve sikerült a nőnek arra a helyre alkotnia, ahol az én seregemnek kellene utasítás szerint lennie. Nem. Ezen már nincs mit átgondolni. Hibázott és kész, emiatt pedig semmit ne várjon társától, csak azt, amire teremtetett.. Ebben az esetben ez a düh és a harag. Anélkül amúgy sem tudnám osztani emberek, angyalok, vagy démonok között, míg én magam sem tudom, milyen igazán.
A nővel együtt kellene tudnom dolgozni, hiszen háború esetén jobb szó híján kéz a kézben járunk együtt. Ahogy nélkülem, úgy nélküle sem lehet háború. Keletkezésének és fent maradásának lehetősége az én feladatom, kimenetelének és lebonyolításának eszköze pedig az övé. Nincs egyik a másik nélkül. Akkor még is, hát direkt bosszant fel?!
Felháborodott hangja már a kicsapott ajtótól pár méterre megcsapja a fülem, s mikor valaki megmászik egy létrát, fokról fokra növekszik bennem a feszültség.
- Ez mi a francot jelentsen, szépségem?! - Dobom elé, egy kisebb asztalra a pergament, melyben a legutolsó utasítás érkezett.
- Meséld már el nekem, miért ütközött az én seregem a tiédbe, mikor a közelünkben sem kellene lenned neked és a csürhédnek?! - Üvöltöm, még csak nem is torkom szakadtából, de ha nem képes rá, hogy valamilyen módon megnyugtasson, akkor ámokfutásomnak nem ez lesz a vége, de még vér is fog folyni. Ismerhet annyira, tudhatja, mi a dolgom, mivel jár ez és hogy nem érdemes ilyenkor a rosszabbik oldalamat piszkálni. A végén mindketten Lucifer kínzókamrájában kötünk ki. Dühömben ablakaihoz sétálok, elhúzom a hatalmas, forró függönyt, hogy szeme elé tárulhasson a látvány: Két sereg, egy hatalmas, hangos csőcselékként, akár egy cirkuszban. Se előre, se hátra.


Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Szer. Szept. 14, 2016 7:26 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Peregre Abeo... ❞
Nem szoktam besokallni. Nagy a teherbírásom mind testileg, mind szellemileg, de ez már kezdett nekem is sok lenni. Közeledik, aminek közelednie kell, s az újoncok rám eső része csupa kétbalkezes, szánalmas féreg, amelyek egy kardot sem bírnak el. Már egy hete semmi eredmény, nem fejlődnek, mintha csak nyaralni jöttek volna ide. De ma... Ma kiakasztottam párat a bokájuknál fogva. Persze azonnal megváltozott a morál, én pedig végre újra foglalkozni tudtam mással is. Többek között azzal, hogy az átszervezés miatt helyet keressek ennek a sok baromnak. Beszéltem a többi légióparancsnokkal és megegyeztünk, hogy majd még értesítjük egymást.
Kénytelenek voltunk átszervezni a dolgokat, ha lassan ki akartunk vonulni a Pokol gyönyörű, hatalmas, boltíves nagykapuján. Mondjuk úgy: sorba kellett állnunk.
De ez már hét igen hosszú napja történik, s azóta egy szemernyit sem pihentem. Végül ma délután, mikor úgy láttam, hogy a sorok között is csillapodnak a kedélyek, úgy döntöttem, hogy magamévá teszem jól megérdemelt pihenésemet. A szállásomon az alacsony, medenceszerű kád megtelt forró vízzel, én pedig hajamat összefogva sétáltam bele. Nem sok dolgot szeretek. Az olvasás szórakoztat, a harc leköt, a fürdés pedig ellazít és kiüríti az elmémet. Mindegyiket órákon át képes vagyok művelni, bár nyilván a verekedés viszi a pálmát. Mindegyik közül azt élvezem a legjobban.
Lassan neki támasztottam hátam és vállam a kis medence peremének. A gőz szinte ellepte a helyet, s így megduplázta a pokoli hőséget. Nem érdekelt a csiklandós érzés se, ahogy a pára apró cseppekbe kiült arcomra, majd egybe gyűlve legördültek. Csak ez a csend, és sötétség érdekelt, ahogy behunytam a szemem. Úgy éreztem ilyenkor magam, mint mikor a Nagyúr megalkotott. Amikor még csak az energiákat éreztem, ahogy alkotnak. Ismét órák telnek el, ahogy relaxálok. Kifejezetten megparancsoltam a démonoknak, hogy csak akkor keressenek, ha kifordul magából a Pokol és felkerül a felszínre. Ehhez képest éktelen zajra pattannak fel a szemeim. A szállásom ajtajának csapódását hallottam. Azonnal felkeltem, kiszálltam a kádból és magamra kaptam fekete szatén köntösömet. Szorosan megkötöttem magamon, majd az egyik szekrényből előkaptam egy kígyópengés tőrt. Nálam szinte mindenütt volt elrejtve valahol egy-egy fegyver... Az, aki becstelenül harcol -mint én-, általában hasonló becstelen támadásokra is számít. Mondhatni paranoiás vagyok egy kissé. Aludni sem alszom teljes álomban, s a párnám, ágyam alatt is rögtön 2-3 fegyver pihen.
Szóval a tőrt megragadva, vizesen, csöpögő léptekkel megyek az ajtóboltívhez, hogy láthassam, még is ki merészeli megengedni magának ezt a pofátlanságot? Persze a lelki szemeim előtt már 4 különböző módszerrel öltem meg az illetőt. Amint meglátom a férfit, homlokomat összeráncolva, sötéten villantom rá jég hideg, kék szemeimet.
- Asmodeus! Mi a francot jelentsen ez?! Hogy képzeled, hogy csak így rám törsz?! - kérdezem nyugodt hangon, de érezhetően áramlik belőlem a feszültség és a szemeim is dühösek.
Kis "beosztottaim" tudják, hogyha egyszer felemelem a hangomat, akkor ott már komoly gondok vannak, s valaki a fejét veszti. Nagyon remélem -a férfi érdekében-, hogy idáig nem jutunk majd el.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4


 
Elhagyatott kastély
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
4 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4
 Similar topics
-
» Magyarország misztikus helyei

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: