☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 
Elhagyatott kastély

Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
268

Csüt. Okt. 06, 2016 9:55 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Ego desidero tu... ❞
Azt hittem, soha nem leszek meg vele. Iumentum épp olyan makacs és akaratos, mint én magam. Több nap után még a közelébe se akart engedni, sőt, majdnem szó szerint le kellett terítenem az állatot ahhoz, hogy elkezdjen viselkedni. De aztán végül, 9 nap után bebizonyosodott, hogy kettőnk közül én vagyok a kitartóbb és ehhez remek motivációm is volt. Sebeket szenvedtem el, több zúzódásom és talán repedt csontom is lett, mire az állat elfogadott a hátán. Ekkor engedtem csak ki Háborút a pecsét zára alól. Úgy gondolta, kitombolja még magát, amíg szabadon volt, minden éjjel rémálmaim voltak: Zivataros csata képe rémlik fel, egy sebesen zúgó, mély folyó, egy híd. Egy árny terel a korláthoz, a fegyvert kicsavarja a kezemből, majd a nyakamnál fogva lök le a mélybe. A zuhanás sem ébreszt fel, sőt, még az sem, hogy háttal erősen a vízbe csapódok... Háború, a fekete árny nem enged felébredni. A páncél a mélybe ránt, én pedig úgy keltem fel minden éjjel, hogy nem kapok levegőt. Ennek ellenére újabb két nap után nem csak a lónak, de neki is bebizonyítottam, hogy bizony Én vagyok a Lovas. Én irányítok. Az a fáradtság, amelyet a rajtaütés utáni napon éreztem semmi volt ahhoz képest, amit Iumentum betörése után éreztem. Még is, büszkén és elégedetten lovagoltam vissza New Orleansba. A munka ezalatt kicsit elúszott, de Phelgor segítségével könnyedén behoztam a lemaradást alig egy nap alatt. 10 nap... Ennyi ideje nem láttam Őt. Nem volt olyan nap, mikor legalább egyszer nem jutott volna eszembe. Minden éjjel, valahányszor felébredtem a raktárépületben és az ablakon át a közeli fás területre láttam. Azt az éjszakát soha nem fogom elfelejteni. De végül visszatértem a városba, elintéztem a dolgomat, majd egyből a Pokolba mentem. Tervezgettem... ahogy szoktam.
Nem is tudom, miként találtam rá a várra. Talán régi feljegyzések, könyvek között a polcomon, vagy emlékeimben, ahogy végig pillantottam a vöröses pokoli tájon. De elfogott az izgalom, amint megint megéreztem a megoldás kulcsát elmémben. Felkerestem a helyet, mielőtt bármit is tettem volna, szerencsére elhagyatott volt, s ez látszódott leharcolt, roggyant külsején. Asmodeus régi vára... A biztonság kedvéért végig jártam, megjegyeztem minden biztonságos és kevésbé biztonságos helyet, kiűztem az állati értelemmel rendelkező, porban mászó démonférgeket, aztán egy-két részét rendbe tettem a helynek. Főleg a társalkodót, hálórészt, konyhát. Háború is kíváncsisággal hajtott. Végig jártuk a szolgafolyosókat, kimentünk a várfalra, le a pincébe, titkos szobákat kerestünk, ám a végén beláttuk: csak mi vagyunk annyira paranoiásak, hogy titkos menekülő utak és szobák legyenek a várunkban.
Miután tüzetesen körbe jártam a helyet, haza mentem a keleti régióba. Leellenőriztem az újonc kiképzést, utasításokat írtam, feladatokat adtam a friss elitjeimnek, majd bezárkózva lakrészembe levelet írtam. Betűim sose voltak díszesek, leveleim pedig mindig egyszerűen és lényegre törőek voltak, akár csak ez. Megadtam egy éjjeli időpontot, a vár helyét, s azt, hogy egyedül jöjjön. Ezután két kézbe vettem a levelet, s becsuktam a szemem. Halkan elsuttogtam a varázsszavakat, amellyel elintézhetem, hogy csak Asmodeus olvashassa el a levelet. Kellett volna tőle valami, de egy kis módosítással az igén megoldottam a problémát: egy emlékkel aktiváltam a varázslatot. Felidéztem magamban a félhomályos fürdőt, az illatot, a kemény tapintású, még is gyengédséggel bíró kezeket, melyek sebeim tisztogatták, bőröm mosták, öleltek. Emlékeimbe kúsznak az ajkak érintései, s ezzel az erővel töltöm meg a varázslatot. A férfi érintése lesz az, amely aktiválni fogja, senki másé. Kinyitva szemem figyelem, hogyan tűnnek el lassan a betűk, mintha csak porrá válnának és elfújná őket a szél. Ezután borítékba tettem, majd egy idéző varázslattal értelem nélküli, szárnyas démonra bíztam, amely alig volt nagyobb egy csecsemőnél. A familiáris nem volt okos, ellenben egyszerű parancsszavakat könnyen megjegyzett és teljesített. Miután kirepült ablakomon, figyeltem, hogyan tűnik el a távolban, s ismét elfogott valami izgatottság, amelyet nem tudtam legyűrni.
Szinte türelmetlenül vártam, hogy eljöjjön a perc, mikor érdemes elkezdenem készülni. Lakrészem bezártam, megmondtam, hogy holnap reggelig ne keressenek, addig bármi történik, a parancsnokot zargassák. Még mágiával is lezártam a helységet, de az ilyen szintű paranoiámhoz és zárkózottságomhoz már hozzá vannak szokva szolgáim és katonáim. Ezután öltözködtem... Nem, nem mondanám, hogy azért, mert neki akartam tetszeni, inkább csak az álca miatt: szokásos bőr fűzőmre és ingemre, bőr nadrágomra képes voltam egy szoknyát húzni, s egy csuklyás kabátot felvenni rá. Olyan idegennek éreztem az érzést, hogy a tükörbe nézve még fintorogtam is rajta egyet. Még ha valami ünnepség van a Pokolban, akkor is inkább díszpáncélban jelenek meg... na de szoknya?! Rajtam? Soha! Most azonban kénytelen voltam, még hozzá annak érdekében, hogy saját szolgálóim se ismerjenek fel. Két tőr persze elmaradhatatlan kellék, a kabátom alá rejtettem őket. Egyik fiókomból kikaptam medálomat, majd a társalgó falán lógó hatalmas falikárpithoz léptem. Félre húztam, a medálhoz illeszkedő mélyedésbe illesztettem a tárgyat. Kattanások, majd a rejtett ajtó feltárult.
Beléptem a szűk folyosóra, amelyben Pokolhoz méltatlan hideg uralkodott és rendkívüli sötétség, amint becsuktam magam mögött a bejáratot. Egy sűrű csigalépcsőn haladtam lefelé az állott levegőjű folyosón. Nagyjából két perc alatt a folyosó vízszintessé vált, a lépcső aljára érkezvén egy barlangba kerültem, amely felfelé emelkedett. Sietősen lépkedtem, nagyjából öt percig egészen addig, míg el nem értem zsákutcája csücskét, s ott a létrát. Felmásztam rajta, fejem majdnem bevertem a pallóba, amely a létra végén simult a mennyezetbe. Felhajtottam és kilestem rajta. A futárok szoktak útjuk során lovakat cserélni, hogy folyamatosan gyors tempóban haladhassanak egyik pontból a másikba. Az egyik ilyen istállóban kötöttem ki. Kimásztam, becsuktam a pallót, majd visszatereltem rá a szalmát, amely eddig takarta. Ezután felnyergeltem egy fekete lovat és már úton is voltam.
Nem szoktam hozzá ehhez a sebességhez. Iumentum erős csatamén, de lassú. A futárok lovai nyurgák, kecsesek és gyorsak, mint a szél. Öröm volt egy kicsit száguldozni a sötétbe boruló tájon, s hála a lónak tudtam, hogy hamar oda fogok érni a találka helyhez. Nem figyeltem az időt, a Pokol bronzos Holdja már magasan állt mikor oda értem a várhoz. Körbe kémleltem, de nem láttam senkit, még lovat sem. Saját hátasomat hátrébb vittem, olyan helyre, ahol nem feltűnő, majd hosszabb száron kikötöttem. Ezután beléptem a várba, amely csendesen, a széltől sóhajtozva és zúgva, sötéten várt. Csak most kezdtem el félni.
Mi van, ha nem jön el..? Mi van, ha nem egyedül jön el? Mi van, ha nem Ő jön el?
Próbáltam a kétségeimet leplezni, és arra gondolni, hogy korán van még. A társalgóba mentem, végig néztem a már rendbe rakott, díszes díványokon és tárgyakon. Levettem magamról a kabátot és ezt az átok verte szoknyát is, mert már baromira idegesített, és neki álltam gyertyákat gyújtani. Megtehettem volna, hogy a fáklyákat is életre keltem, de nem akartam időt, vagy mágiát erre pazarolni. Amíg a férfi -remélhetően- meg nem jön, elég lesz nekem ez a pár viaszos kanóc. Végül annyira nem bírtam magammal, hogy már a fél szobát kivilágítottam, mikor a fáklyák maguktól kigyulladtak, fényességgel árasztva el a folyosókat, termeket, szobákat. Felkapva a fejem azonnal ott hagytam a gyertyákat, s tőrömért léptem. Az egyiket kivettem a kabátom alól, kihúztam a hüvelyéből, amelyet visszadobtam a díványra, majd az ajtóhoz léptem, amelyet résnyire hagytam. Lépteket hallottam, kezemben szúrásra markoltam a fegyvert, és vártam. Az ajtó halkan nyílt rám, én pedig mozdulatlanul, csendben vártam, míg meg nem pillantottam a belépő férfi hátát. Egy kis mosoly szaladt az arcomra, majd hirtelen nyakához érintettem a fegyvert, ám éppen csak annyira, hogy érezze a hideg pengét. Még csak nem is az élével, hanem lapjával, hogy még véletlenül se sérthessem fel nyakát. Háború megingott bennem. Lehet játszani fog..? Kicsit közelebb léptem Asmodeushoz, szabad kezemmel lapockáját érintettem, majd onnan a vállára kúszott tenyerem.
- Egyedül jöttél..? - kérdezem, halkan búgva a fülébe, továbbra is játékos fenyegetéssel tartva a tőrt. Tudom, bármelyik pillanatban fordíthat az álláson, s valahol mélyen reménykedem, hogy fog is.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Vendég
WHISPERING AMEN



Csüt. Okt. 06, 2016 7:57 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next





  Ashtaroth & Asmodeus

Credit - It's been a while...

Közel másfél hete tértem vissza a pokol bugyraiba, azóta pedig nem hallottam a nő felől. Viszont más híreket vagy pletykákat sem, amiből arra következtetek, hogy felépült és nekilátott a lehetetlennek... Be fogja törni Háborút. Hiszek benne, hogy sikerülhet neki. Eszembe jutott az is, hogy esetleg átgondolta az egészet és nem kíván ebben részt venni, vagy ezért áldozatokat hozni, ami gyomorideget okozott nálam, akárhányszor csak eszembe jutott. A nővel keltem és feküdtem, de a környezetem ebből semmit sem látott. Tettem teendőimet, ami egy hatalmas lerészegedéssel kezdődött dicső katonáim társaságában. Még én is valahol a palotám melletti tisztáson tértem magamhoz másnap. A pokol felszíne tud égetni, ha akar, magam is arra keltem fel. Több napomra telt, mire összeszedtem magam, de szükséges volt. Éreztetem velük, hogy a hadvezér én vagyok, a légiót én irányítom, de olykor szeretek vegyülni velük. Ezt pedig most nagyon is megérdemelték.
Abból is tudom, hogy remekül leplezem esetleges aggályaimat, hogy Jezebeth sem kötött belém, mióta visszatértünk. Csak azon köszörülte a nyelvét, hogy otthagytam földi lakásomban és nem vittem magammal harcolni. Az egész csatának dicsőséget visszhangot tulajdonított mindenki és talán emiatt sem kerültünk elő Ash-el. Nem mintha bárki is szidni merné őt, vagy engem a szememben... Még Jezebeth sem merne ilyesmire fanyalodni.
Egy kellemes, hosszan tartó, tűzforró fürdő után visszaérve lakrészembe, egyetlen szál törülközővel derekam körül, Jezebeth fogad egy kinyitott borítékkal. Szokása ellenőrizni a leveleimet és válaszolni is helyettem, titkos leveleket meg amúgy sem szoktam kapni, csak komoly, hadügyet érintő, sereget megmozgató parancsokat, vagy közvetített pergament Lucifertől. Most viszont értetlenül lobogtatja előttem az üres pergamenlapot, melynek borítékját nem zárta pecsét... A pecsét formájából amúgy is tudnánk, ki küldte.
- Tedd le és hagyj magamra. - Szólok rá, az egyetlen dolog, ami változott, hogy megszerettem az egyedüllétet. Vágytam annyira a nő társaságát, hogy senki másé nem tudott szórakoztatni, ezért inkább gondolataimba merülve pihentem, vagy a pokol térképe előtt állva mértem fel a seregek közötti helyzeteket és jelöltem rajta, hogy pergamenen érkezett hír alapján odébb mozgatták valamelyiküket. Saját seregem egy része már a földi síkon várt arra, hogy kitörjön végre a háború és leszámoljunk az angyalokkal. Én magam is izgalommal vártam a pillanatot.
Fáradtan dobom le magam székembe és pár percig csak bámulok a falamra festett, hatalmas térképre, mintha csak választ akarnék kapni kérdéseimre, mikor is eszembe jut az üres pergamen. Már csak azért is kezembe veszem, hátha bármi nyomát láthatom rajta, amiből kiderülne, ki és milyen szándékkal küldte. Amint bőröm hozzáér a laphoz, azon úgy jelenik meg írás, mintha csak éppen írná valaki és tűzzel égne a pergamen felületére. Összeráncolt szemöldökkel figyelem, míg az elbűvölt lapon minden egyes szó megjelenik. Egy cím, egy időpont, valahol az Észak-keleti régióban. Sem aláírás, sem semmi más. Az írás ugyan ismerős, de nem szokásom ábrándokba kergetni magamat. Még rosszul is elsülhet.
Lóra ülve, minden mágiát mellőzve, lóháton teszem meg a távot és az adott időpont előtt érkezem. A kastély, hova a levél írója kéretett, talán egy évezrede állhat üresen. Annak idején, mikor még nem az első rangú herceg voltam, ez a félreeső, két királyság közötti rész volt az, miért felelősséggel viseltettem. A kastély az otthonom volt, utánam pedig úgy tűnik, magára hagyták, mert kívülről eléggé megviseltnek tűnik. A pokoli viharok épületeinket tizedelni szokták, ahhoz képest pedig azt mondanám, remek állapotban van.
Lovamat kint hagyva tétovázás nélkül indulok meg az ódon kastély bejáratán át annak szívébe. Nem vagyok az a tőrt rántó, settenkedő, úristenmileszhamegtámadnak típus, így ha csapda is az egész, bízom annyira a reakcióidőmben, hogy még csak tőreimen se pihentessem a kezem. Ahogy belépek, tűz serken a fáklyákban, a kastély, mint régi tulajdonosát, köszönt engem. Körbenézve kívülről rosszabb állapotban van, az idő és a pokol vasfoga inkább a külső részt tépázta meg, belül csak üresség, talán némi por és kosz telepedett csak meg.


Vendég
WHISPERING AMEN



Csüt. Okt. 06, 2016 7:35 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


***

Vendég
WHISPERING AMEN



Kedd Szept. 27, 2016 3:31 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next





  Ashtaroth & Asmodeus

Credit - Come not within the measure of my wrath

Érzem, ahogy feszültségét próbálja leplezni, szavai tőrként kellene felhasítsák bőrömet, de... nem teszik. Csak a szokásos, ezek vagyunk mi. Csodálkozom, hogy ennyire átengedte magát Kéjnek, odaadta magát nekem. Nem érzek csalódottságot, Haragot ezúttal nem tudja előcsalogatni belőlem, mint mikor megérkeztem. Nem agyalok azon, hogy a mai együttlét milyen hatással lesz kettőnk kapcsolatára, mert abban sem vagyok biztos, hogy Haragon és Háborún kívül Kéj belefér-e egyáltalán a kettőnk viszonyába. Valószínűleg csak olyan jellegű ellentétet szülne, ami már egy egyszerű párbajjal nem megoldható.
Ócsárlása közben a padlón nézem és semmi másra nem vagyok képes, mint vigyorogni. Sokszor szembe megyek Ashtaroth-al, akár Háborút érintő kérdésekben is, de elvakult nézeteit nem lenne erőm megváltoztatni, vagy tenni értük. Végtére is, történt is bármi köztünk, csak démonok vagyunk.
Elküld, nekem pedig nem is áll szándékomban mást tenni. Az elején elgondolkodtam rajta, vissza kéne térnem seregemmel Északra, ugyanis az az én régióm. Ott van a palotám, egyéb utasításig pedig felesleges egy azon régióban két sereget várakoztatni. Jön majd a levél és akkor lépek, átirányítom a seregem.
Nem sokat bíbelődöm a felöltözéssel és bár nem tudom, Ashtaroth merre viharzott el, tőrömet a helyére téve kiszalad kósza gondolataimra egy nevetés ajkaimon. Jó hallásunknak köszönhetően, bárhol is legyen a kastélyon belül, biztosan meg fogja hallani, amit mondok neki.
- Régóta viseltet veled az éled Háború. Engem nem tudsz becsapni. - Azzal elindulok kifelé, ahol azzal szembesülök, a seregünk nem vegyül, nem balhézik, sőt mi több, néma csend uralkodik a völgyön. Így még egyszerűbb is lesz eltakarítani a két csürhét egymás mellől. A néma csend valószínűleg az energiáink felszabadulásából fakadhat, még egyszerű, vagy erősebb katonák is megrémülnek attól, mikre vagyunk mi képesek.
Susmorgást hallok seregem oldaláról, ahogy elhaladok mellettük, Ashtaroth-ról van szó, ahogy hallom. Furcsa, de zavar, ahogy egy egyszerű katona nevére veszi a nőt, pedig azelőtt én magam is jókat nevettem néhány húzásán katonáim között. Odalépek egy katonához, legyen büntette vélt, vagy valós, nem figyeltem pontosan, melyikőjük illete szavakkal Háborút. Egyszerűen hajába túrok, majd egyetlen mozdulattal, gond nélkül tépem le a fejét, hogy teste végül élettelenül kövesse fejét a porba.
- Van még valakinek hozzáfűzni valója? - Kiáltom a tömegbe, mire persze néma csend fogadja dübörgő hangomat. Másodpercekig csak vizslatom őket, majd elindulok az élükre, ahol lovam fogad. Felülve rá, seregem élén indulok vissza, ahonnan jöttünk. A tömeg szó nélkül követ.


Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
268

Kedd Szept. 27, 2016 2:59 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Peregre Abeo... ❞
Forró testeink remegve simultak össze, mikor a csúcs után rá dőltem Asmodeusra. Bele telt egy kis időbe, amíg végre kezdtem összeszedni magamat, s addig is fátyolos tekintettel néztem az ablak felé. Ám tekintetem hamar zavaros lett, amint a férfi kezei simogatni kezdtek. Az idegen érintés - nem is maga az érintés, hanem a mozdulat feszültséget kelt bennem. Ez a dolog talán még a csóknál is személyesebb, olyasmi gyengédséget, vagy törődést közvetít, amelytől engem a hideg kirázott. Háború megmoccant bennem, de abba a gondolatba ringattam magam, hogy most is csak kiélvezi az utolsó pillanatokat. Ez logikusabbnak tűnt és inkább így is fogtam fel. Ez a gondolat Háborút is visszaszorította kicsit, ami megnyugvással töltött el. Percekig még az előbbieken merengtem, felidéztem magamban a férfi minden mozdulatát, elraktároztam elmémben, majd mikor épp felkeltem volna róla, hamarabb mozdult a démon és a hátamra fordítva le pillantott rám.
Ha a simogatásával nem is, a szavaival teljesen kicsapta a biztosítékot.
"...Szükséged volt erre. Egy igazi férfire... "
A nevető szavai dühöt keltettek bennem, de ezt nem mutattam ki teljesen, egyelőre csak mérgesen figyeltem őt, ahogy az ágy szélén ül. A problémám ismét hibáimnak a szembesülése. Mert az egy dolog, hogy én úgy gondolom, vágytam erre és kellett nekem, de egy ilyen gondolatot könnyen eltudok hessegetni. Azonban amikor Ő állítja Nekem burkoltan, hogy szükségem volt egy igazi férfire, Rá, mint Kéjre, akkor onnantól már csak egy lépés azt állítani, hogy lesz is még. Ezt pedig mint Háború nem engedhetem. Mert kétségtelen, hogy Haragra szükségem van egy igazán hatékony harchoz. Ezt még kimondva is elismerem. De hogy mint férfire szükségem volt rá... Hülyeség. Évezredes életemmel tudom tanúsítani, hogy nincs szükségem ilyenekre. Nincs szükségem rá!
- Ostoba vagy, ha komolyan el is hiszed azt, amit mondasz. - felelem hűvösen, miközben kiszállok az ágyból és elindulok a fürdő felé. Érezheti a feszült energiát, amely dühömben távozik testemből. Egyenes háttal megállva az ajtóban még a vállam felett, szemem sarkából hátra pillantok.
- Nekem nincs szükségem férfire sem most, sem a jövőben, sem a múltban. Szánalomból és kíváncsiságból engedtelek a lábaim közé, úgy hogy remélem jól az agyadba vésted minden pillanatát. Több ilyen alkalom nem lesz. - nyugalmat erőltetek éles hangomra, majd ezután ismét előre fordultam, hogy folytassam az utamat a célom felé. Habár szavaim csak részben igazak, jobb ha nem ringatja bele magát ábrándokba. Nem szándékozom abba a hibába esni, amibe két testvérem.
- Most pedig fogd a cuccaid és hordd el magad, mielőtt az ágyékodtól a torkodig váglak! - szólok hátra határozottan, ellentmondást nem tűrően, míg lépteim közben szemeim tőreire, ruháira siklanak.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Vendég
WHISPERING AMEN



Kedd Szept. 27, 2016 11:22 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next





  Ashtaroth & Asmodeus +18

Credit - Come not within the measure of my wrath

Ha milliószor nem futott át az agyamon, milyen lehet a démonnőt ölemen tudni, egyszer sem. Ezer év ezer évet követett, mi pedig csak piszkálódtunk, harcoltunk a másikkal, pedig végig talán ez volt a cél. Fogalmam sincs miért éppen most, miért itt, miért ez a veszekedés váltotta ezt ki, vagy engedett végre annyira közel a nő, hogy megtörténhessen, de komolyan úgy gondolom, vétek volt ezt eddig halogatni. Hogy hiányozhatott ez az érzés démoni létemből? Mikor úgy gondolod, több ezer éves létezésed egy kerek egész lehet, aztán jön ez a nő, beenged a gyönyör kertjébe és mintha szépen lassan szétesne minden.
Mindez talán a legpozitívabb értelemben. Nem vagyok káoszdémon, de alapvetően igaz ránk a feltételezés, hogy rendben, tisztaságban, békességben nem tudunk olyan közeget teremteni, amiben jól érezzük magunkat. Ezért is vagyunk meglehetősen kiszámíthatatlanok, hiszen a saját állóvizünk felrázása érdeklében tulajdonképpen bármire képesek vagyunk. Alapvetően teremtettek minket egy-egy bűnös érzés mentén, még bűnösebb célokra, de mi is el tudunk veszni néha, hiába az évezredes tapasztalat. Akármiért is történt az, ami most teljesedik ki bennem, megérte. Még ha a nő élete végéig gyűlölni is fog emiatt.
Közelgő gyönyöre lesz számomra a kegyelemdöfés, szinte egyszerre érünk el a csúcsra, már ha a pokol mély bugyraiban lehet erről beszélni. Egész testem megremeg, hangom állatias üvöltés formájában szabadul fel torkom szorításából, ahogy visszatartottam a levegőt egészen addig a csodás pillanatig, ahogy mindketten megkönnyebbültünk végre. A nő csodás testével mellkasomra borul, én pedig szemeimet összeszorítva zihálok. Ennél elképesztőbb élményben aligha volt részem eddig és nem tudom eldönteni, hogy azért, mert mindketten erős démonok vagyunk, vagy azért, mert ez a dolog kettőnk között működik igazán. De nem vagyok az agyalós, mindenen szorongó típus. Megélni szeretem a pillanatokat és ezt most nagyon is sikerült.
Percekig némán élvezem, ahogy az orgazmus utórengései még ostromolnak. Kéjdémonként a gyönyör érzete engem percekig képes még eufóriában tartani, ilyenkor csak mozdulatlanul igyekszem túllendülni rajta, bár az érzés órákon át csillapodik, fokozatosan, pár perc múlva már elviselhető. Addig, szinte reflex szerűen simogatom a nő bőrét ott, ahol éppen érem.
Percekkel később együtt fordulok meg a nővel: Ő kerül alulra, háta kényelmesen fekszik az ágyon, én pedig fölé támaszkodom, féloldalasan. Halk nevetésemet vigyorgás kíséri.
- Szükséged volt erre. Egy igazi férfire. Talán most már nem leszel annyira savanyú. - Szavaimat is nevetés kíséri, majd felülök az ágyon, mert a bújás nem igazán az én asztalom és az ágy szélére ülök le. Kissé szédülök, de érzem, ahogy Kéj megkapta, amit akart, ezért visszahúzódik és édesdeden dédelgeti az emléket és az érzést, amit még hátra hagyott. Érzem, ahogy kisgyermek módjára szorongatja a képeket magához és mivel frissek még, nem zaklat utánpótlásért. De ha Kéj egyszer valamire igazán rákap, akkor képes lenne engem is az őrületbe kergetni, hogy megkaphassa. Nem úsztam meg ennyivel és olyan érzésem van, hogy nem csak Kéjnek lesznek hasonló igényei, hanem esetleg nekem is.


Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
268

Hétf. Szept. 26, 2016 3:36 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Peregre Abeo... ❞
18+
Bele gondolva nem is tudom, mióta gyűlt közöttünk ez a szexuális feszültség a férfivel... Mert habár nem mutattam, kétségtelenül vágytam rá, épp úgy, ahogy ő rám, mégis számomra a tiltott gyümölcs volt, amelytől távol tartottam magamat. Ennek oka egyszerű, félek bizonyos következményektől, amelyre Astarte és Mammon a legjobb példa. Az a vélt kapocs, amely köztük van, az lehet a gyenge pontjuk is, ez pedig meg is látszódott húgom viselkedésén az elmúlt időben. Nem nagyon, mert képes leplezni érzéseit -már amennyi van-, de annak, aki ismeri, észrevehető és ha kitudódik, az éppen elég, hogy házon belül más is megtalálja ezt a rést rajta. Én nem akartam egy csepp érzelmet se fekete lelkembe vinni. Az nem illik a Háborúhoz. A démonok kegyetlenek, önzőek és hatalom orientáltak, egy hiba elég ahhoz, hogy leváltsák, vagy megöljék egymást. Rosszabbak vagyunk a farkasoknál is, én pedig nem szeretek késélen táncolni.
Valahogy gyengének éreztem magam, mikor letettem a kardot nem sokkal ezelőtt, most mégis, ahogy figyelem combom markoló kezét, a vörös fényben megvilágított izmos testét, úgy érzem, hogy megérte megkockáztatni mindezt.
Amint lehajol hátamért, s felhúz magához, ismét megkapaszkodok vállaiban. Ezzel a lendülettel is áll, lábaimat összekulcsolom csípőjén, hangosan felsóhajtok, ahogy megérzem mélyen lüktetni bennem. A szemeibe nézek, a kis vigyora az arcán egy apró félmosolyt csal az én ábrázatomra is, majd mikor közel hajol és megcsókol, egy pillanatig elmerengek, még mielőtt viszonoznám. Általában kerülöm ezt a fajta érintkezést, mert túlságosan is személyessé teszi a dolgot, de bízom magamban -és abban, hogy "mellékhatások" nélkül tehetem ezt- és meglepő, de azt hiszem a férfiben is. A csókom is olyan lesz, mint mozgása, nyelvemmel hevesen kelek táncra az övével, miközben karjaim nyaka köré fonódnak. Lábaimmal közelebb húzva magam segítek rá a ritmusra, s ez a mozgás a csókkal együtt szinte kifullaszt. Amint megáll, pár másodpercre elhúzom ajkaim, bár csak addig, amíg zilálok egy kicsit, s amíg hajamba túrva ismét megcsókol. Félkézzel is megtudna tartani, ám én automatikusan rásegítek, s szorosabbra fogva lábaim tartom magamat csípőjén, miközben megindulunk a háló felé. Nem kóválygunk, célirányosan az ágyhoz visz, majd leülve rá hátradől, ismét átadva nekem az irányítást. Csak ekkor szakadok el ajkaitól s ülök fel rajta, és figyelem az ablakon beáradó fény félhomályában, miként mér végig, miközben kezei megindulnak rajtam, hogy magukba igyák testem vonalait. Csak pár másodpercig hagyok neki időt a gyönyörködésre, mert azután már nem tudom visszafogni felkorbácsolt vágyaim, s lassan rá támaszkodom mellkasára. Először lassan kezdek mozogni ölén, majd fokozatosan gyorsítok, míg mozdulataim hevessé nem válnak. Tartom ezt a tempót, mert ahogy őt is, úgy engem is ismét kezd elönteni a gyönyör, amelyet egyszer már megkörnyékeztem percekkel ezelőtt. Hangom, testem forrósága, bőrét véresre karmoló ujjaim jelzik, mikor végre elértem, hangos sikollyal szakadt ki belőlem az érzés, ahogy átléptem a beteljesülés határát. Teljesen eltompultak érzékeim, testem remegett és lüktetett, ahogy az utolsókat mozdultam a férfin. A bennem tomboló kéj szétterjed bennem, elgyengíti reszkető karjaimat, és szinte rá esek a férfire, hangosan zilálva.
Nem mondom ki, de azért lehet valami párhuzam a férfi nevének második fele és közötte...



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Vendég
WHISPERING AMEN



Hétf. Szept. 26, 2016 1:25 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next





  Ashtaroth & Asmodeus +18

Credit - Come not within the measure of my wrath

Hamar rá kell jönnöm, mennyire magával ragadó a démonnő mozgása, egészen magával ragad, szinte diktálja nálam is a tempót. Harapásai, karmolásai sem fájdalmasak, még ha neki az is a célja, nekem jólesőek, löknek tovább a gyönyör mezején, ahol ilyen mértékben még sohasem jártam. Egészen új élmény ez, s a nőt ismerve ki kell tudnom használni, mert megjárhatom még, ha véget ér a pillanat...
Teljesen megőrjít, mikor szépen lassan, ívesen vállaira ereszkedik. Izmai megfeszülnek, teste egyetlen üzenetet közvetít most: élvezi, amit csinálok. Engem pedig arra ösztönöz, hogy itt ne legyen vége. Arról nem is beszélve, hogy gondolataimban már millió pózig elértünk és amit csak lehet, ki akarok vele próbálni. Habkönnyű testét amúgy sem okoz gondot ide és oda rakni, amit még inkább élvezek. Bár nem nagyon találkoztam még olyan női testtel, amit ne tudtam volna kényem-kedve szerint dobálni, de Ashtaroth minden tekintetben más. Talán különleges is.
Hirtelen hátáért nyúlok, hogy fel tudjam ültetni őt ölemben, majd nagy hévvel fel is állok, így ismét mélyen benne lehetek. Ahogy állok vele, egy pillanatra mozdulatlanul, férfiasságom érezhetően lüktet a nőben. Elvigyorodom az érzésre, ajkáért hajolok és sajátjaimat rátapasztom. Fenekét erősen tartja kezdem ismét mozgatni őt. Ha akar a nyakamba kapaszkodhat, de részéről végül is mindegy: vasmarkommal nem eresztem, biztosan tartom őt.
Sosem voltam türelmemről híres, vagy éppen arról, hogy szeretek egy helyben maradni. Viszont a kép, ahogy rajtam ül, erőteljesen elmémben égett és most, hogy közel járok a beteljesüléshez, semmi másra nem vágyom hirtelen, minthogy kihajtsa belőlem. Egy erőteljes lökés után ismét megállok, hajába túrok és ajkait nem eresztem. Így kezdek el a hálószoba felé sétálni, ahol királyi pompában lehet részünk. Nem minden esetben adom meg a módját a környezetnek is, de vele valahogy szentimentálisabban képzelem el a befejezést.
Még mindig az ölemen van, mikor hátravetem magam az ágyon és hagyom, hogy elkényelmesedjen merev hímtagomon... Kezeimmel testének domborulatait markolom, simogatom, szemeim teljesen magába isszák a látványt, bár látásom már nem egészen tiszta, ködösült szemeimmel épp csak annyit látok, amennyi még jólesik, különben zavarna is, hogy Kéj ennyire elhatalmasodott rajtam. Energiáim folyamatosan lángnyelvekként ostromolnak engem is és a démonnőt is, de minek is fogjam magam vissza. Ugyan a padló sem jelentett gondot, de az ágy kényelme most jóleső.
Kezeim nem restek, ha mozogni kezd, segítek neki, ha nem, akkor én magam veszem őt rá, hiszen még épp, hogy nem elég belőle. Fenekére markolok, ritmusos mozgásra késztetem és ha felvesz egy ritmust, fejem hátradobom, hangom egyre élesebb és egyértelműbb: közel járok.


Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
268

Pént. Szept. 23, 2016 4:09 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Peregre Abeo... ❞
18+
Asmodeus nevetése a fülemben cseng, ahogy alám kerül. Nem várom el tőle -sem mástól-, hogy megértse...nem azzal van bajom, hogy nem én irányítok, vagy vagyok felül -noha azt szeretem a legjobban-, hanem mert az erőszak, amely jelen esetben a kezeim lefogása volt, előhozza belőlem a vérvágyat. A feszültség ezek miatt az apró mozdulatok miatt lassan szokott nőni bennem, de amikor elér egy bizonyos szintet, kiesek a ritmusból és megölöm azt, aki épp a kezeim/lábaim között van. Noha tudom, Asmodeust nem kell félteni, akkor sem szeretnék a herceg életére törni, legyen bármekkora is közöttünk a látszólagos viszály, vagy rivalizálás. Elég volna csak egyszer ügyesebbnek, vagy ravaszabbnak lennem, hogy sikerüljön Háborúnak elérnie azt, amit akar, s akkor veszítettem egy erős szövetségest...talán többet. Ölébe ülve felnyög alattam, s hirtelen olyan érzés kerít hatalmába, amelyet még soha nem éreztem, pedig nem egy mai démonnő vagyok. Nem tudom megmagyarázni azt, ami átjár, de úgy érzem a férfit és Kéjt is, ahogy eddig soha, mintha csak a lényünk kapcsolódott volna össze. Az érzés, amelyet mozgásom generál, többszörösére növekszik és teljesen elködösíti az elmémet, talán egy halk sikkantást is mintha kicsikart volna belőlem. Olyan, mintha a külvilág teljesen eltűnt volna, s csak a férfi, a kéjes nyöszörgések, zilálások és szuszogások hangja lenne körülöttem. A furcsa kábulaton keresztül is látom, megkapta, amire vágyott és élvezi is minden pillanatát. Nehéz volna nem észrevenni, mikor úgy érzem, majd szétfeszít belül...s erre jött még rá Kéj, no meg az, ahogy helyezkedve egyre mélyebben merül el bennem, miközben kicsit gyorsít a tempón, fenekem megragadva. Egyáltalán nem bánom, hogy vezet. Addig nem, amíg harcot idéző dolgot tesz.
Ha tudom, hogy a vele töltött együttlét ennyire katartikus, nem váratom meg eddig. De végül is felesleges ezen gondolkodni, most itt van, s az én kedvemre tesz. Hangom kiengedve, hasán a bőrébe karmolva jelzem neki, hogy mennyire jól végzi a "dolgát". Amikor felül, és tövig hatol, elakad egy pillanatra a lélegzetem, amely aztán egy nagyobb nyögés kíséretében kívánkozik ki. Oda lent hevesen lüktetek, míg testem úgy remeg, mint a nyárfalevél, s amíg megáll talán egy másodperc erejére, átölelem nyakát. Pihegve tartom a szemkontaktust, habár olyan, mintha nem is itt lennék, hanem valahol a gyönyör mezsgyéjén. Hozzá hasonló igazi férfit rég nem látott testemnek szinte ennyi is elég lett volna az első beteljesüléshez, ám a pillanatnyi megállás épp elég volt ahhoz, hogy csak közel érezzem magamhoz. Reszkető testemmel az övéhez simulok egészen, szinte a nyakába hajolok, miközben az erős kezek tovább vezetnek a ritmusban az ölén, kezeim elkalandoznak a hátán, lesimítanak rajta, visszafelé karmolják, hajába túrnak és markolnak, fogaimmal néha vállába, nyakába marok. Ajkaim, torkom már kiszáradtak kicsit a zilálástól és a nyögdécseléstől, de észre se veszem, aztán hirtelen megáll, teljesen az ölébe húz. Sűrű légvétellel nézek rá vágytól csillogó szemeimmel, s szinte türelmetlenül várom, hogy mire készül, de egy pillanatig sem kell várnom, hogy ez kiderüljön. Megkapaszkodok nyakában, lábaimmal átkulcsolom csípőjét, mikor feltérdel, végül hátra dőlök, hasamat megfeszítve nem esik nehezemre lassan megtenni ezt. Amint fejem, s vállaim elérték a padlót, a combjaimnál tartva a démon ismét mozogni kezd. Hátam finom ívbe feszül megemelve melleim, ajkaimon ismét nyögések szöknek ki. Kezeim először a fejem felett pihentek, szét terült hajamon, de végül felemelkedtek, s a kéjes élményeket fokozván végig simítottak melleimen, tovább a hasamon, szét tárt lábaimig, majd vissza. Úgy érzem, mintha vágyam olthatatlan lenne, mintha képes lennék ezt csinálni órákon, vagy akár napokon át.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Vendég
WHISPERING AMEN



Csüt. Szept. 22, 2016 6:25 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next





  Ashtaroth & Asmodeus +18

Credit - Come not within the measure of my wrath

Földre kerülésemet nevetés kíséri. Egy igazi domina. Muszáj megmutatnia, hogy fölényben van, képtelen másoknak behódolni, pedig itt nem erről van szó. Ha akarok, tudok odafigyelő, rendes szerető lenni és arról sem szabad megfeledkezni, hogy minden piszkálódás és bunyó ellenére Ashtaroth egy becsülni való nő, még ha ezt az oldalát nekem magam is kell lássam, mivel ő nem mutat túl sokat belőle.
Nincs sok időm azon filózni, Ash miért gondolja túl a történteket, mert ahogy rám ül és a régóta dédelgetett, édes képzelgés végre a valóság síkjára lép, Kéj átveszi felettem az uralmat. Nem olyan, mint Harag, tőle se látok, se hallok, sokkal inkább eggyé válok vele. Nem is leplezem sem energiáim, sem reakcióim, lágyékom irányából hasít végig rajtam és a nőn is, ezzel nem csak fizikailag egyesítve minket. Nyögés tör fel torkom mélyéről s a nővel ellentétben egyáltalán nem zavar, hogy az ő kezében van az irányítás. Élvezem, ahogy lovagolja ölem, régóta vágytam erre.
Kéj, akár egy pörgető drog, úgy hajt engem belülről és hirtelen semmi sem lesz elég. Semmi gondom Ashtaroth kellemes, ritmusos mozgásával, de ha nem akarja, hogy Kéj mindkettőnket széttépjen belülről és az őrület határára sodorjon - mint megannyi alkalommal láttam már embert és démont teljesen megőrülni tőle -, muszáj engednie, hogy cselekedjek. Kezemmel mindkét oldalon fenekébe markolok és nem fekszem el teljesen a padlón. Felső testemmel enyhén felfelé ívelek, fenekébe kapaszkodva, izmaim duzzadnak, de nem csak a kifejtett erőnek hatására. Ha akarja, ha nem, segítek a mozgásában és ahogy tolom felé csípőmet, el tudom érni a legmélyebb behatolást, amitől teljesen megveszek. Egy leheletnyivel gyorsítok a tempón és igyekszem megadni neki azt az örömet, amit az egyszerű tény ad meg számára, hogy ő lehet felül.
Nem emlékszem, mikor voltam képes utoljára így elveszni egy nőben. Démon-démonnal amióta világ a világ, sokkal jobban összeillik, főleg szexuális téren, de energiáink egyesülése és a vágy, mi átjárja testemet nem hiszem, hogy hasonlítható bármihez is. A vér csordulása és illata, az enyhébb, vagy keményebb erőszak nem olyan dolog, mit egy ember szívesen fogadna, mi viszont így lettünk programozva. Ez része a rituálénak.
Szemeimmel folyamatosan csodás testét kémlelem és csak pár percbe telik bele, hogy felüljek és így még mélyebben benne lehessek. Lihegve nézek szemeibe, ahogyan egy pillanatra megállok. Csodás mozgása szinte beleégett elmémbe és talán akkor sem tudnám kiverni ezt soha többet onnan, ha nagyon akarnám. Mintha táncolt volna rajtam, miközben majd megvesztem alatta. Továbbra is fenekébe markolva ringatom őt csípőmön, hallani akarom hangját.
Hirtelen mozdulok és benne maradva térdemre állok úgy, hogy háta ívbe feszülve érjen a padlóra és csak vállai adjanak neki támasztékot. Két kezemmel oldalamnál erősen fogom combjait, így kezdem mozgásommal ismét ostromolni őt. Gyönyörű ívben tárul elém a csodás, eddig általam azelőtt nem érintett test. Nem tudok gondolkozni, nem érdekelnek most következmények, mert Kéj irányít, amit teljes mértékben megélek és átélek.


Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
268

Szer. Szept. 21, 2016 9:24 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Peregre Abeo... ❞
18+
Szinte érzem, ahogy majd szét veti őt a vágy. Hogy már mozdulna, tenné amire másrészt teremtették. Nem kell sokáig várnia a jelemre, miszerint elveheti azt, amelyért nem csak ma, de már évezredek óta küzd. Ezután kicsit elengedem, és szemeimmel némán követem, ahogy megszabadul a gladiátor öltözettől. Emlékszem, mióta csak Lucifer rákényszerítette erre büntetésből, ezt hordja. Sosem értettem, miért, de most örülök, hogy ilyen egyszerű öltözékben van. Lábam az övébe akasztva pillantok végig rajta, ám sajna nem ér végig rajta a tekintetem, mert egy pillanat múlva megérzem azt a kellemes, feszítő érzést, ahogy merev tagjával elmerül bennem. Hangos, vágyakozó nyögés szakad fel belőlem, s a következő pillanatban a kezeimre rászorulnak az erős markok és a falnak szögezik őket. Fogaimat összeszorítva zilálok és nézek a démonra, talán Háború ebben talál egy szikrát, de miközben el is kezd mozogni, amitől testem megtelik ezzel a kéjes feszültséggel, amely majd szét vet. Szemeimet behunyva élvezem, halkan felnyögve egy-egy lökésénél, noha kezeimet ökölbe szorítom. Nem kedvelem, ha más irányít, legalább is ha ilyen "bealázkodó" helyzetben kell lennem hozzá.
Végül érzem, ahogy az egyik kezem elengedi, csak hogy letéphesse rólam a köntöst. Hiba. Amint halvány bőröm, hetyke, de apró melleim, lapos hasam feltárulkozik előtte, kihasználom az alkalmat és a szabad kezem, hogy leterítsem. Megszakítva egy kicsit az aktust valami hasonló cselgáncsot használok, mint mikor neki álltunk verekedni, és a földre terítve őt fölé támaszkodom. Ez ezúttal más. Nagyon is más és ahhoz képest, hogy mennyire tartottam tőle, egészen élvezem. Felszabadító érzés. Feje mellett megtámaszkodva hajolok oda, hogy sebzett ajkáról is lenyaljam a vért, majd egy pillanatra a szemeibe nézek, még mielőtt kissé ellökve magam a padlótól felemelkednék. Továbbra is térdelve pillantok végre végig a meztelen férfin. Nem rejtegetem arcomon, hogy tetszik a látvány, kezeim érdeklődve járják be azt a testet, amelyet eddig csak harc közben érintett. Egy kis helyezkedés, s ahogy visszaengedem magam ölére, ismét magamba engedem. Ajkamba harapva fogom meg oldalát, ahogy elnyomom a belőlem feltörő hangokat. Sokkal jobb. Arcomra elégedett mosoly költözik, ahogy a férfi arcára pillantok, s a magam mély, de valamivel lassabb tempójában ringani kezdek ölén. Pillantásom elködösül kissé, résnyire nyíló ajkaim közül kéjes nyögés tör fel. Úgy érzem, mintha évek óta gyűlő vágyakozásomat és feszültségemet nem lehetne kielégíteni. Picit gyorsítva a ringáson támaszkodom hátra combjára, hátamat kissé ívbe feszítve, fejemet hátra dobva. Nem tartom már bent én sem a hangokat, csupán végre élvezem azt, amitől eddig megvontam magamat.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Vendég
WHISPERING AMEN



Szer. Szept. 21, 2016 7:42 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next





  Ashtaroth & Asmodeus +18

Credit - Come not within the measure of my wrath

Sóhaj szökik ki ajkaimon, nem is nagyon számítok rá, ahogy hátrafeszíti félhosszú hajamba markolva fejemet. Nem is a karmolás izgalma tetőzi nálam saját vágyakozásom, sokkal inkább, ahogy forrón kibuggyanó véremet lenyalja lángoló bőrömről. Biztosan nem találkoztam még ilyen nővel, démon társaim között sem, mint Ashtaroth. Talán eddig sem pusztán a szexuális vágy hajtott iránta, mélyen belül, sokkal inkább a kíváncsiság. Ezer és egy dolgot tartogathat még számomra. Sosem volt egy nyitott könyv és éppen ezért érdekes.
Érzem, ahogy állkapcsom összeszorul, már szinte állat módjára vágyom őt. Nem mondhatom el magamról, hogy volt már dolgom ilyen erős démonnal, hercegek vagy lovasok között sem nagyon találkoztam ilyesfajta helyzettel, így a felszabaduló energiák az újdonság erejével hatnak. Nem zárom ki sem a vágyat, sem a kíváncsiságot, sem állatias ösztöneimet, hanem átadom magam nekik. Neki..
Felkínálja magát nekem, én pedig habozás nélkül eleget teszek emelkedő csípőjének kérésére. Harci öltözetem a gladiátorok időszakából lehet ismerős társaimnak, vagy akár az embereknek is. Meghatározó korszak volt az életemben, büntetésből kellett gladiátornak állnom. Hogy mit vétettem Nagyuram ellen, őszintén nem emlékszem, de büntetés az volt, hogy démoni erőm nélkül, esendő emberként kellett ott túlélnem. Lucifer elvett tőlem mindent, amit létezésem valaha jelentett, megfosztott seregemtől, rangomtól és egy, ha nem is gyenge, de szánalmas emberként kellett túlélnem. Persze emberként olyan ostoba érzelmek is hatalmukba kerítettek, mint szerelem, barátság... Az volt életem első bukása. A jóslat pedig a második lesz, ahogy a jósnő megmondta.
Ettől az elég lenge öltözettől szinte pillanatok alatt szabadulok meg, testem pőrén áll a nő előtt. Amint belé hatolok, ismét energia árasztja el az egész környéket. Ez már az az elviselhetetlen fajta vágy, amit nem csak nekem kell valahogy csitítanom, de környéken nő és férfi, akár palotában, akár a környékén, de ha egymásra talál, ők sem bírnak magukkal. Ezt hozza elé Kéj bárkiből, ha szabadon eresztem. Csak, mint Harag, hatalmas erővel bírnak. Sem ember, sem egyszerű démon nem bír nekik ellenállni.
Felmordulok, más azt hihetné, fájdalmat érzek, pedig csak erősen végigsöpör rajtam a vágyakozás. A nő két kezét megragadnak mindkettőt a falnak nyomom, csípőm mozgása se nem gyengéd, se nem óvatos, de nem is érzem, hogy Ashtaroth-nak szüksége lenne ilyesmire. Vérét eddig nem ontottam, meghagyom neki ezt az élvezetet, mert érzem rajta, igényli, hogy darabjaimra szedhessen. Kíváncsi is vagyok, meddig fog elmenni.
Egyik kezét szabadon eresztem, ha akar érinthet, karmolhat, bármi szabad most neki, engedem, hogy testemen kiéljen bármit, amihez csak kedve van. Nekem is szükségem van egy szabad kézre, hogy megszabadíthassam az átkozott köntösétől, mi éhező szemeim elől takarja a látványt. Egyetlen mozdulattal tépem le róla a fekete selyemanyagot, majd elhajítom messzire. Csípőmmel továbbra is ostromlom, hangom sem fogom vissza, a palotának amúgy sincsen köze ahhoz, hogy a herceg mit művel a lovaggal. Ettől még kelthet meglepetést másokban.


Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
268

Szer. Szept. 21, 2016 5:46 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Peregre Abeo... ❞
A férfi halkan suttogja a térbe a nyilvánvalót. Nem gyűlölöm őt, noha lehet kellene. Háború lefegyverezve vesztegel az elmém mélyén, miközben szemeim a kéjdémont kutatják. Elmerengek, mivel és miért tudja elérni azt, amit. Kétségtelen, hogy a férfi a legtöbb szempontból megfelel rengeteg elvárásomnak. Harcos, nem is a rossz fajtából. Megjelenésre tiszteletet parancsoló, de esztétikus. Jelleme általában nyugodt, de én képes vagyok a rosszabbik oldalát előcsalni belőle. Nem fél tőlem, sőt, élvezettel játssza azt a játékot, amit csak én. Azt hiszem, ettől vonzódom hozzá, emiatt tud hatni rám Kéjjel. De ez az oldala mindig is képes volt egyfajta ellenérzést kicsalni belőlem. Soha nem vallottam be, de mélyen legbelül az egyetlen dolog, amitől félni tudtam, az ez a férfi. Se Agramon, se Lucifer, se Mazikeen, senki felé nem érzem ezt. Ha ők legyőznek, az csak egy vesztett csatának számít, egyszerűen erősebb az ellenfél. De Asmodeus esetében nem az ellenfél erősebb: én gyengülök el, és ezzel szembesülni egyszerre volt idegesítő és rémisztő. Emiatt amíg csak lehetett, kerültem azt, hogy eljussunk idáig, noha egy részem sóvárgott azután, hogy megízlelhesse ezt a részét is.
A forró ajkak hirtelen érik hideg számat. Heves, követelőző csók ez, amelyet élvezek, démoni egómat igen csak növeli a tudat, hogy a férfi rám vágyik. Fogaim az ajkakba marnak, nem kímélve őt a fájdalomtól és a sebtől. Vérének íze hamar szétterjed a számban, ám sóhajtva engedem el, ahogy megérzem Kéj erősödő energiáit. Asmodeus el is húzza ajkát én pedig kifejezéstelen arccal pillantok rá.
Szemeim őt fürkészik, testem már meg sem próbál ellenállni az energiáknak, nem feszül meg, csak hagyja, hogy megtöltsék. A démon már akkor megnyerte ezt a csatát, mikor elengedtem a kardomat. És ekkor közli, amely testbeszédéből, energiáiból egyértelmű volt eddig. Kíván, akar engem, ez pedig mérhetetlenül elégedetté tesz. Talán kettőnk közül még sem én vagyok a gyengébb, ha a másikról van szó. Talán Asmodeus kéjes oldala fogékonyabb, mint gondoltam... végül is, ha belegondolok, elég volt csak fölé kerülnöm ahhoz, hogy felbukkanjon benne a harag mellett.
A buja kép, amelyet halkan suttogva fest le, végig borzongat. Szemem sarkából figyelem, ahogy keze elindul lefelé. Visszapillantok szemére, mikor lábát megérzem az enyéim között. Térdem alá nyúl, felhúzza combom, ami -egyelőre- engedelmesen emelkedik fel a csípőjéhez és simul hozzá, kibújva a köpeny rejtekéből. Szabad kezemmel eközben oldalába kapaszkodom, hogy megmaradjon az egyensúlyom. Pár hosszú másodpercig meredek rá, mintha csak azt fontolgatnám, méltó-e, vagy ujjaimat összeszorítva a nyakán összezúzzam, kitépjem-e torkát. Talán egy percbe is bele telhet, míg végül elhatározásra jutok. Elengedem nyakát, véres ujjaimmal felsimítok hátra a tarkója felé, véres csíkokat hagyva magam után a bőrén. Az ujjak belefúrnak a hajába, majd bele markolva abba cseppet sem gyengéden, kicsit hátra húzom fejét. Oda hajolva a körmeim nyomán kibuggyanó vérhez lassú, lentről felfelé tartó mozdulattal lenyalom a sebeket. Oldalánál tartott kezemmel ismét csak élvezettel marok bele a bőrébe, de ezúttal magam felé is húzom kissé, épp úgy, akár csak felhúzott lábammal. Ha ezt akarja, megkapja, de ne várjon tőlem finomkodást, jelenleg úgy érzem, szét tudnám tépni.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Vendég
WHISPERING AMEN



Szer. Szept. 21, 2016 4:23 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next





  Ashtaroth & Asmodeus

Credit - Come not within the measure of my wrath

Halkan nevetek csupán ajkaira, mikor Agramon ismét szóba kerül. Sokat emlegetem, hisz szeretem a nőt kihozni a sodrából, s megannyi dolog mellett talán a második Lord az, ami azonnal kiveri a lovasnál a biztosítékot. Ha azonnal, megfelelő helyre tudok szúrni, ráadásul minduntalan, miért szurkálnék kevésbé elérhető, vagy megtalálható pontokat? Az esetek zömében pedig Ashtaroth ráharap.
Gyönyörű kék szemeiről egyetlen pillanatra sem veszem le sajátjaimat, miközben egyik kardja hatalmas csattogással földre hull a márványon. Arcát pirosasra festi a pokol sejtelmes fénye, az arcom pedig meg sem rezdül, ahogy Ash körmei nyakam oldalában landolnak. Talán egy ember számára ez zavaró fájdalom lehet, én viszont alig érzem. Annyira jó, hogy feszülten kifújom magamból a levegőt. Ash talán a legizgalmasabb démonnő, akivel valaha találkoztam. Nála jobban senki sem piszkálta még a fantáziámat. Nem vagyok a túlontúl előre gondolkodó típus, hogy mi lesz ha... Ebből kifolyólag bennem nem merülnek fel kételyek. Én lépni szoktam és elvenni. Egyéb csöpögős dolgok pedig nem illenek hozzám.
- Hazudsz. - Súgom füleibe. Sosem gyűlölt, soha nem is fog. Először elgondolkodtam rajta, hogy egy egyszerű 'tudommal' elengedem szavát fülem mellett, de legalább annyira tisztázni akarom előtte ezt, mint amennyire tisztán bennem él. Másoknak, a külvilágnak, azoknak, kik nem számítanak úgy tűnhet, sosem bírnánk órákat eltölteni egy légtérben. De szerintem közöttünk ennél egyértelműbben nem lehetne kimutatni a szimpátiát. Démonok vagyunk, külön seregekért felelünk, valahol pedig ugyan azon az oldalon küzdünk is... De a büszkeség nem egy egyszerűen levethető álca. Olyan hamis benyomást kelthet másokban, amit erővel párosítanak. Ha egyszerűen pacsiznánk, mikor találkozunk, senki sem venne minket komolyan. Sem külön-külön, sem pedig együtt, a csatákban.
Szavaimat követően, nem várva tovább arra, mit kínál és mit vehetek el, gondolkozás nélkül kapok ajkai után. Rövid csókom nem kedves, nem illendő, inkább kopogás nélkül ront a házba, akár egy tiszteletlen vendég, kit még csak be sem invitáltak, de úgy érzi, itt helye van és azt tehet, amit csak akar. Ahogy ajkaink összeérnek, végre teljesen átveszi felettem az uralmat Kéj, energiái végigsöpörnek mindkettőnkön, a palotán, végül pedig a régión. Eddig csak ki-kikacsintott, élvezte a játékunkat, most viszont színre lép. Ő a mumus, ki ajtóstul rontott a házba.
Ahogy ajkaim elkapom tőle, mintha nem akarnék többet adni, azon veszem észre magam, hogy idáig még sohasem jutottunk el. Most sem biztos, hogy épp ésszel fel tudom fogni, miért engedett ennyire közel magához, de amint ismét szemeivel találom magam szembe, némileg világos lesz. Ashtaroth, vagy Háború, kinek hogyan tetszik sohasem volt egyszerű. Talán ő magát, ahogy szavaiból is kiveszem, annak tartja, pedig közel sem az. Ez pedig azon a kettősségen alapszik, amiben az életét éli. Katonái, démontársai, vagy épp Lucifer előtt semmi más nem lehet, csak vezető, egy Lovas. Erős, rendíthetetlen, kegyetlen. Ám nem véletlen a női porhüvely, amibe teremtették. Az eredeti és egyetlen Háború, évezredek óta. Magához a háborúhoz kell egyfajta észjárás, mi csak a nőkben van meg. Egy férfi felkapja kardját és ész nélkül rohan a vesztébe, míg egy nő furfangos. Cselt sző, taktikázik, hazudik. Ez mind kell ahhoz, hogy nyerhessen.
De akkor is nő. Előttünk, előttem Háborúnak kell lennie, de nem változtat a tényen, hogy női porhüvelybe teremtették. És egy nő, legyen akármennyire kemény és rendíthetetlen, legbelül csak nő marad. Szüksége van arra, mit egy férfi adhat és ahogy Ashtaroth szemeibe nézek, neki méltó "ellenfélre" van szüksége ehhez is.
- Szebb látványt kevésbé tudnék elképzelni, mint ahogyan a tested az ölemben forr össze az enyémmel. - Súgom ismét a forróságba. Talán színt vallottam, lehet nyílt lapokkal játszom, s hiába esik ki másik kardja is kezéből, még mindig bőven akad lehetősége arra, hogy kinevessen és elverjen, majd távozásra késztessen. Ennyi kockázatot érte vállalok. Ő megtehetné.
Lábai közé simulok térdemmel, egyik oldalon fel is húzom gyönyörű, hosszú combját oldalam mellé. Nem véletlenül kezdem gyengéden a közeledésem, előbb jelre várok tőle, hogy elvehetem, amit szeretnék. Sosem voltam a túlzottan romantikus, gyengéd fajta, talán Ashtaroth esetében még csak aggódnom sem kellene emiatt.


Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
268

Kedd Szept. 20, 2016 4:40 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Peregre Abeo... ❞
Agramon említése szinte magához térít ebből a furcsa kábulatból, amibe képes belelökni a démon. Arcomon a jól megszokott, elégedett mosoly játszik, ahogy légies, már-már táncos lépésekkel kényszerítem hátra. Jelenleg még a férfi sugdosását is eleresztem a fülem mellett, próbálok a kardom súlyára, irányára, csengő hangjára gondolni. Számomra ez egy erőpróba is általában, mivel valahányszor találkozunk és neki állunk szétverni egymást, mindig megjelenik ez a szikra közöttünk. Nem tudom, hogy a férfi szándékosan csinálja-e, de azt hiszem, csak ennek köszönhetjük, hogy ezen alkalmakkor leálltunk a harccal. Mind a ketten napokig képesek lennék arra, hogy megállás nélkül harcoljunk, sőt, talán az idők végezetéig. Ám én mindig megálljt utasítottam magamnak, amint megéreztem Kéj energiáit és megegyezve egy döntetlenben letettem a kardot, majd ott hagytam, vagy elküldtem. Ezek az alkalmak csak akkor fordultak meg időnként a fejemben, mikor az ágy szélén ülve, véres kezemben lévő szívre tekintettem, míg tulajdonosát azelőtt két perccel takarították ki mögülem. Phelgor meg is mondta, hogy amíg gyengébbekkel kezdek, addig mindig ez lesz. De Asmodeus... Mindig találtam magamban valami kifogást rá. Én háborúzok, ő háborúzik, felszínen vagyok, ő van ott, dolgom van, vagy épp neki. Nem tudnám megmondani, miért. Talán mert attól tartok, hogy trófea lennék. Vagy hogy ez a játék, ami kettőnk között lenne, megszűnne. Esetleg attól, hogy elveszteném szemében az erőm, "dominanciám", büszkeségem.
A másik oldalon viszont mindig is ott volt a vágy, amit feltudott kelteni bennem, mindig egyre erősebben és hevesebben.
A ciccegésére csak halkan elnevetem magam, ami ritka pillanataim egyike. Az előbbi idegesség után én is kezdek megenyhülni és újra játékosan felfogni a dolgot, nem támadok erőből, nincs rá szükség. Úgy terveztem, sarokba szorítom, megadásra késztetem, aztán véget vetek a játéknak és mindenki megy a dolgára. Ehelyett a férfi nagyobb lendülettel kezdett ellentámadni és közelebb kerülni. Kénytelen voltam én meghátrálni, amivel nem is lett volna gond, ha nem kerül az utamba semmi. Úgy tűnik, nem csak nekem voltak elképzeléseim, mert a következő lépésnél sarkam a falnak ütődik, éppen, mikor a férfi felfelé löki kardjaim, amelyeket íves mozdulattal engedek le magam mellé. Szerencsére erősen fogtam ahhoz, hogy ne fegyverezzen le. Kerülnék jobbra, ám meg kell, hogy álljak, mert hirtelen az egyik tőr szinte markolatig szúródik a falba. A másik irányba nem is tudok mozdulni, mert a férfi forró teste az enyémnek nyomódik, másik karjával elzár minden menekülő utat. Az izmos test határozottan tart a falnál, s ekkor újra megérzem Kéj energiáit, erősebben, mint bármikor. Mintha testemen, nyakamon, melleimen és lábaim között egy forró simítást, bizsergést éreznék. Fejem a falnak döntve nyílnak szét ajkaim résnyire, s kúszik ki rajtuk egy halk nyögés, míg szemeimet behunyom. A vérvágy teljesen eltűnik, energiám szinte szét is foszlik a levegőben, s mikor ismét rá pillantok a férfire, azt már kék szemeimmel teszem, amelyek egyszerre vágyakozóak, dühösek, egyszerűen mondva összezavartak. Az oldalt lévő ablakokból továbbra is áradó vörös fény csak félig világítja meg arcát, karjait, testét. Jobb kezemből a penge hangosan csengve landol a padlón, ahogy elengedem, hogy a férfi nyakát ragadhassam meg vele. Ujjaim szorosan fogják, bár nem fojtogatom, pedig a Háború a fejem hátsó részében már ordít érte, erősen küzd magáért. Halkan zilálva mélyesztem kicsit a körmeim a bőrébe, apró vércseppeket fakasztva a nyakán, amelyek addig nőnek, amíg finom, lassú mozgással meg nem indulnak lefelé a mellkasára.
- Megfejteni? Pedig nem tartom magamat bonyolultnak. Viszont őt annyit emlegeted, hogy már kezdem azt hinni, hiányzik neked. Ezt is átadjam, ha netán jön idegesíteni? - szavaim halkak, de határozottak, s mindegyik alatt a férfi szemeit, arcát fürkészem. Ellökhetném, megfojthatnám. A karddal, amelyet görcsösen markolok a bal kezemben, megvághatnám, megszúrhatnám, de nem teszem. Magamnak is nehéz bevallani, hogy vágyom rá. Idejét sem tudom már, mikor élveztem igazán azt, amelyet a férfi egyértelműen kínál, eszembe jutnak Phelgor régi-régi tanácsai, miszerint nekem is jobb lenne, ha ezt a feszültséget arra méltókkal és erősekkel csitítanám, de ismét száz másik kifogás ötlik fel. Arra gondolok, hogy kiegészítjük egymást, s bele borzongok a gondolatba, hogy ez talán nem csak a harcra vonatkozik. Vívódásom közben a pillantásom elkalandozik az ajkára, a vércseppes nyakára. Bal kezem ujjai lassan engednek, s a másik kard is a földre kerül, kicsusszanva az erős tartásból.
- Gyűlöllek. - suttogom ismét a szemébe nézve, bár ez egyértelmű hazugság. Nem őt gyűlölöm, csak azt, amit képes elérni nálam, jelen esetben azt, hogy megadjam magam.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


 
Elhagyatott kastély
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
6 / 7 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
 Similar topics
-
» Magyarország misztikus helyei

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: