Ego Alpha et Omega, primus et novissimus, principium et finis
, said the Lord. which is, and which was, and which is to come, the Almighty.

 
Japán, Fujiyoshida
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

avatar



☩ Reagok :
15
☩ Play by :
Bridget Regan

Utolsó Poszt Kedd Nov. 06, 2018 8:55 pm
Következő oldal


Ramiél and Neriah
Alig van olyasvalaki, aki úgy találkozik a halállal, ahogy azt elképzelte.
Zene linkje • szószám: Ide • Credit:

Mondom és mondom, úgy zúdítom rá kétségeimet, miként a hegy rázza le magáról a súlyos hőtömeget, s ő csak némán, büszkén áll, tűr akár egy sziklaszirt mely nem rogy meg terhe alatt. Fel sem merül bennem, hogy amit mondok, úgy peregnek le róla, mint olajos bőrről a víz. Hogy tényként közli velem azt, amit elé raktam nem lepődök meg. Sosem volt egy szószátyár típus, minek is szaporítani a szót. – Igen. – bólintok. Úgy állok előtte, ahogyan egy gyermek a tanítója előtt, aki egy kérdésre nem tudja a választ. – Ebben nem kételkedem, de még nem tette meg. A gyász, csalódottság vagy ki tudja mi, lehúzza… akár hullát a kő. – egy szívdobbanásnyi szünetet tartok, keresem a megfelelő szavakat. Félre pillantva s ajakam is félre csúszik, mikor megtalálom, hisz máshoz nem is tudnám most hasonlítani Michaelt. Árnyéka önmagának, s talán még abban is több tettre készség van, hisz követi mindenhová, ott áll mögötte hű társként, s követi minden mozdulatát, s ahelyett, hogy kardot ragadna, csak könnyeket törölget.  – Kell valaki, akire hallgat, aki újra tudja benne éleszteni a szunnyadó parazsat. – folytatom, hogy valóban lássa, valamit tenni kell. Ám következő szavai megakasztják heves mozdulataimat, ahogyan a levegőt is. Ha eddig nem is merült fel bennem, hogy rossz ajtón kopogtatok, vészjós sejtésem – melyről nem vettem tudomást- most újra felerősödik bennem. – Hogy? – kérdezek vissza, hisz nem hiszem mit hallok. – Azt hiszem, ki kell tisztítani a fülem, mert nem hallottam jól, amit mondtál. – meg is teszem, hunyorogva dugom ujjam a fülembe, s pucolom azt ki. Nem angyalhoz méltó eme cinizmus, de az emberek világa s érzéseik, szokásaik úgy ragadnak ránk, akár az enyv. Na de én már angyal sem vagyok, csupán egy bukott, aki nem tudja nézni, miként pusztul el az, amit Atyánk teremtett, s teremtett bele minket is, hozzá tartozunk, ahogy az emberek is, minden élő s halott. – Mi lett veled? Hogy mondhatsz le ily könnyen mindenről? Hol a hit s a remény? – szórom rá kérdéseimet, akár az átkot, hangomban hitetlenkedés. – Nem. Addig semmi sem biztos, míg egy ember vagy angyal, vagy bárki is küzd ellene. Az erős szövetségek nem egy nap alatt születnek, sebezhető akár egy újszülött, de a szükség erősebbé fogja tenni. Ezt mindenki befogja látni. S hogy pont te… te fordítasz hátat Atyánknak… - tovább szűkül szemem, s alatta gondterheltség mély barázdák gyűr. Értetlenül állok a helyzet előtt, hisz eddig úgy hittem Ramiél az, akinek tekintette mindig tisztán csillogott, aki úgy látta a dolgokat, ahogy van, aki Atyánk parancsait kérdezés nélkül követte. Aztán megremeg alattam a talaj, mintha a természet is felmorajlana Ramiél árulására, de nem. Az ő akaratának hajlanak meg az elemek, az ő akarata zúzza szét az épületet, s teszi a földdel egyenlővé. Cseresznyevirág illata – mit úgy szeretek- kúszik az orromba, a szél lágyan söpri arcomba hajam. Óóó máskor ezt mennyire szeretném, de most… Szavait hallgatva elönt a szégyen, valóban a bukás szélére sodródtam, a jóakarat vezérelt, s eme csendes kis városra a vészt hoztam volna? Megbocsájtás, sok éve ez vezérel már, megbocsájtani az embereknek, a testvéreimnek, s minden ellenem vétkezőnek. Hisz Atyánk mindig is erre tanított minket. De ezt soha nem bocsájtanám meg se magamnak, se pedig neki. Viperaként csapok le a földön heverő pengéért és azért, ami a hátizsákom mélyén pihent. Értékes másodperceket veszítek, míg kihalászom onnan, de sikerrel járok. – Ramiél! – kiáltok utána, s rázom le angyal pengémről egy határozott mozdulattal a bársony hüvelyt, acélos pengéjét végig csókolja a Nap vérvörös fénye. – Tudod, hogy nem hagyhatom, hogy elpusztítsd ezt a várost. – tudom, hogy esélyeim egyenlőek a nullával, de ha, itt kell pusztulnom, tudom, hogy mindent megtettem, amit megtehettem.

avatar




☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
175
☩ Play by :
Johnny Depp

Utolsó Poszt Csüt. Nov. 01, 2018 8:06 pm
Következő oldal


To Neriah
Elmerülök a vonásai milyenségében és azon kapom magam, hogy méricskélem azzal a komor arckifejezéssel, ami rám fagyott, mikor az arcára emeltem tekintetem. Hangja távolinak tűnik, talán az egyetlen mely drasztikusan elüt attól, akihez viszonyítom. Neriah. Ismerem. Velünk tartott, mikor kirobbant a háború, nem sokkal később elvesztette a szárnyait. Eltelik némi idő, mire felfogom mit kér tőlem.
- Azért hívtál ide, hogy segítsek jobb belátásra téríteni a bátyámat.
Mondom ki a nyilvánvalót, csalódottan konstatálva magamban, hogy képes volt erre pazarolni az időmet, noha ez a hangomból nem hallatszik ki. Csak a szokásos tény megállapítás bukik ki belőlem. Nosza! Pedig azt hittem fontosabb dolgokról lesz szó.
- Mikor utoljára beszéltem vele, megígérte nekem, hogy tartja magát és felkeresi Gabrielt.
Igen, erre határozottan emlékszem, megtörtént, ez biztos. Akkor úgy gondoltam a legjobb megoldás ez lesz. Ma már tudom hogy nem így van. Amara a legjobb megoldás. Tűnődve teszek meg két lépést, elkalandozok a szoba egyéb látható kacatjai között, de aztán megállok.
- Az én meglátásom az, hogy nem éri meg az erőfeszítést. Elveszett. Ahogy te is, és mi mind. Vele, vagy nélküle a szövetség gyenge talpakon áll és amúgy is teljesen felesleges. Az elmúlás halál biztos.
Gúnyos mosoly szökken szárba az ábrázatomon, noha nem teljesedik ki. Mert igazából nincs ezen mit mosolyogni, szánalmas ahogy van. Abban a tudatban hogy mi történik a világgal, melyet Atyánk teremtett, ezek a pitiáner kis dolgaikban vannak elmerülve. Az egyik a szerelmét siratja, a másik meg pesztráltatni akarja velem. Nah, ez felejtős! Nekem fontosabb feladatot adott az Úrnő, melyet teljesítenem kell.
- Ha valóban a tanácsom kell, akkor íme: ne foglalkozz vele! A világ melyet ismertünk, nem több egy színpadnál és nemsokára érkezik a dózer. Hallgasd!
Pillanatok alatt kezd szétesni körülöttünk a ház, ahogy az erőm egyre jobban kiteljesedik a képességemben, mely nem új keletű, de Amara szolgájaként olyan, akár a húr a gitáron. Hangosan recsegnek, ropognak az elemek, törik az összes anyagi létforma, engedelmesen hajolva meg az akaratomnak, a szólamok akusztikája hirtelen abbamarad, amikor méterekre távolabb lököm őket tőlünk, szanaszét szórva őket. A gondolat sebességével hívom magamhoz hű társam, bár nem szándékozom használni eme jelentéktelen pötty ellenében. Friss szellő csapja meg arcomat, immáron semmi sem takarja előlünk a tájat, így már tökéletesen látni a Mitsutoge-t. Csupán a ház alapzata maradt meg, azzal az egyetlen padlóval egyetemben, amin állunk. Elindulok kifelé róla, az utcára.
- Neked köszönhetően, most Fujiyoshida utcáit járom.
Ami ráadásul nem ismeretlen. Régen szerettem Japán-t. Múlt időben. Fogalmam sincs mitől, de ez a ragaszkodás megszűnt. Nem csak ehhez. Ami pedig nincs, az nem is lesz soha már.

avatar



☩ Reagok :
15
☩ Play by :
Bridget Regan

Utolsó Poszt Szer. Okt. 31, 2018 9:24 pm
Következő oldal


Ramiél and Neriah
Alig van olyasvalaki, aki úgy találkozik a halállal, ahogy azt elképzelte.
Zene linkje • szószám: Ide • Credit:

Újra és újra kiejtem az igézet szavait, hangom egyre halkabb lesz, míg végül már senki sem halhatná, hosszú pilláim eltakarják lélektükreim, s felidézem arcát magam előtt, talán ez segít. Nem sok idő telhetett el azóta, hogy neki láttam a ceremóniának, de mintha megváltozott volna valami a térben. A levegő megrezdül, láthatatlanul fodrozódni kezd, lehetne akár a játékos szél is, mely beszökött a nyitva hagyott erkély ajtón keresztül. De nem, egy magam fajta tudja, hogy ez nem a reggeli szellő simogatása, valaki rajtam kívül is van a szobában. Lassan nyitom újra a világra a szemem s ahogy meglátom széles mosolyra húzóm a szám. Örülök neki, mindig örülök olyan fajtabelimnek, akit elsodort mellőlem ez a káosszal teli világ. – Ramiél. – ejtem ki nevét, s combomra támaszkodva állok fel, mosolyom úgy kopik meg másodpercek alatt, ahogy a szerelem fakul közönnyé. Halovány szikrája ott parázslik még, de komor arca engem is azzá tesz, ahogy a fegyver is, melyet letámaszt. Rossz előérzet kerít hatalmába. – Tanácsot, segítséget kérnék tőled… - válaszolok neki mégis, közben akaratlanul is a kaszára téved pillanatom. - … Mihály gondolatai máshol járnak, s félek ez csak ront, az amúgy sem rózsás helyzetünkön. – lépek felé közelebb, jobb kézfejem a bal tenyerembe téve kezdek magyarázatba. – A nő, akit úgy hiszi szeretni vélt, halott a gyász elhatalmasodott rajta , pedig talán eddig nem volt ilyen fontos, hogy velünk legyen. – folytatom, s csak a idézőkör közepe táján állok meg, s hallgatok el. Vállam magasra emelkedik, majd lassan süllyed vissza, s leeresztem kezem. Kékségeimet az ő szemeibe fórom, s enyhén biccentem félre a fejem. – S te merre jársz ezekben a nyomorúságos időkben? – szemöldököm közt halvány barázdák jelenek meg, ahogy összeszűkült szemmel szegezem neki a kérdést. Bár az idő csak pereg, mint a sivatagi homok, mégis ennyi időt szakíthatunk ő rá is.

avatar




☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
175
☩ Play by :
Johnny Depp

Utolsó Poszt Hétf. Okt. 29, 2018 9:56 pm
Következő oldal


To Neriah
Arcok, hangok, sikolyok, fogalmam sincs milyen rémképek ezek, de vannak annyira valódinak tűnőek, mint mikor Abaddonnal láttam magam. Letűnt korok csatái, melyek a feledés homályába kárhoztattak, s csupán mi tudhatunk róluk, de miért ezt látom? Nem érdekelnek. Lidérces álom, melyet tán az Úrnő hagyott nekem. Ekkor engedem el a halott ember torkát, kit zsenge kézmozdulattal kentem fel és egyben bele a falba. Úgyis mindjárt feláll, mert nem tud meghalni igazából. Szóval akár egy matrica, egyszerűen csak előrefelé bukik onnan a földre, közben én haladok tovább, el tőle.
- Többé nem kel fel a Hold, s nem fürdik meg ezüst sugarában a Remény!
Üvöltöm mély hangon a menekülő nyájnak, már akik megmaradtak ebben a lebujban. Rovom az utam, hullnak a szelídek, elhullik minden, lám az Úrnő bebizonyította hogy Atyánk minden szava hazugság volt. A harcok, melyeket láttam, arcul csapása a jelennek, nem többek fikcióknál. Emlékek? Ha azok, akkor jobb elfeledni őket újra, hiszen amit most látok, az pokolian szánalmas. Agyatlan semmirekellők! Igen, ezek ők! Nem többek bábuknál! Megpillantok egy félig tele whiskey-s poharat, s miközben érte nyúlok eltűnődöm. Miért is foglalkozom az emberekkel? Miért bosszant hogy ilyenek? Határozottan érzem, amit nem is érzek, mármint hogy bosszant hogy ilyenek. De a pusztítás és a rombolás örömmel tölt el, meg a riadt képük, mégis amikor...reccs. Arra kapom fel a tekintetem a padlóról, hogy összetörtem a poharat. Nah, oda az ital is! Sikerült ennek is a végére érnem. Bár az üveg húsba mart, a vérem kicsordult, nem érdekel. Megrázom magam és megyek tovább, ki a szabadba, ki a menekülők után. Az ajtó nyikorgása ugyan nem, de a halk hívó szó, melyet a szél repít felém, már megálljt parancsol. Pillanatra megzavarodom és csak ott állok, némán az épület előtt, hű társammal a kezemben, míg a hang egyre erősebbé és jól hallhatóvá válik a számomra. Ó, nem hittem volna hogy ebben az évszázadban bárkinek is rám lenne szüksége! Azt meg főleg nem hogy ez még működik is, annak fényében hogy már nem az Urat szolgálom! Közben melegség jár át, és megint kezdődik az az érzés, mely szerint megfeledkeztem valamiről. Ezt eddig csak Ophilia közelében éreztem. Újabb rémképeket kezdek látni, melyek szerint én Cassaellel italozom egy bárban. Hasonlóban, mint amiből az előbb kijöttem. Mi értelme ennek? Nem tudom. Veszek egy mély levegőt és behunyom a szemeim, megpróbálok ráhangolódni a hívásra. Először a hegyet pillantom meg, azután a várost felülről, majd az utcákat, a házakat, s végül a helyet, ahonnét Neriah szólít. Most már megyek, kíváncsi vagyok rá, működik-e a dolog. Néhány pillanattal később eltűnök, a riadt menekülők legnagyobb örömére.

A következő pillanatban a szobában termek. Neriah a kellős középen, én pedig az ablakok előtt, tőle távolabb. Igazából fogalmam sincs mit is kezdjek a helyzettel, hiszen miért is segítsek neki? Nem áll érdekemben, ha csak nem tudok egy újabb előnyt az Úrnő javára kovácsolni. No, lássuk! Mohón kutatom szembogaraimmal a szoba kinézetét, a bútorokat, az elől hagyott személyes dolgait, a padlón heverő holmik állagát és milyenségét. Ezeken el is fintorodom. Azután képbe kerül a bukott angyal maga is, én pedig elidőzök arcán. Vonásai drasztikusan változtatják meg a hangulatom, megtestesítik mindazt, mely arcomra fájdalmat kölcsönöz.
- Miért szólítottál?
Teljesen biztos vagyok benne, hogy ez Atyánk húzása, ő így akar engem arcon köpni. Éppen csak annyira mozdulok meg, hogy az Aratót az ablak félfájának és részben a falnak döntsem. Szemben maradok vele, de nem indulok meg felé.

avatar



☩ Reagok :
15
☩ Play by :
Bridget Regan

Utolsó Poszt Hétf. Okt. 29, 2018 8:07 pm
Következő oldal


Ramiél and Neriah
Alig van olyasvalaki, aki úgy találkozik a halállal, ahogy azt elképzelte.
Zene linkje • szószám: Ide • Credit:

Fehér s rózsaszín sziromfelhőben pompázik a táj, távolabb a Fuji-hegy hófödte orma, melyet most narancssárgára, s vörösre fest a felkelő Nap. Pár napra ez lesz itt a földi mennyország. A hegy lábánál elterülő kisvárost se kerülte el az égi háború, Gabriel keze ide is elért. A lakosság nagy részét kiirtotta nem kímélve se öreget, se gyereket, se nőt, se anyát, s apát. Kardélre hánytak mindenkit, aki az útjukba került. Ennek ellenére a túlélők a veszély elmúltával újra előmerészkedtek, s vesztességeik ellenére is próbálták újra éleszteni a várost. S láss csodát sikerült nekik, noha kisebb lett, hisz akadnak olyan utcái, mely inkább egy szellemvároshoz hasonlít. Házai megrogytak, kertjei elgazosodtak, s még a kóbor állatok is csak félve merészkednek be, csak egy-egy varjú pihen meg egy – egy utcatáblán. Mégis sikerült maguk mögött hagyni a rosszat, s előre tekinteni bízni s hinni. Újjászülettek. Néhány rózsaszín szirmot kap fel a szél, felrepítve őket a magasba, hogy önfeledten kergetőzzenek, néhány másodperc csak játékuk mégis mintha arra az időre megállna az idő. Egy kis hotelban húztam meg magam néhány napra, távol San Franciscótól. Angyaltársammal hozattam ide magam, meghagyva, hogy néhány napig ne keressen senki, s majd térjen vissza akkor. Szobámhoz tartozó keskeny gangon csodálom a Napfelkeltét, melynek cseresznyevirág illata van. Most ünneplik a sakurát, ez az évszázados ünnep, maga az újjászületést jelképezi, ilyenkor egy kicsit minden lelassul. Az embereket átjárja valami különös spirituális lelkesedés, s nem csak őket. Nehezen szakítom el tekintetem a látványtól, de belépve a szobámba, a táskámért indulok. Nem csak a feltöltődés volt az egyetlen ok, amiért idejöttem, szükségem van segítségre, tanácsra. Sokat gondolkoztam kihez is fordulhatnék, míg mellette döntöttem a Halál Angyala mellett. Mihály napról napra mélyebbre süllyed az önsajnálatban, s én már semmit sem tehetek érte. Hazudnék, ha azt mondanám megértem, mit érez, de nem. Csak azt tudom, hogy szenved, s emiatt mi is szenvedünk, lassan kicsúszik a kezünkből s ezt nem engedhetjük, nem engedhetem. Új ellenség lépet a hadszíntérre, mely sötétségbe borította a világot, most már nem holmi tétvérharcról van szó. Ebbe mindannyian belepusztulhatunk. Tudomásom szerint Ramiél jó kapcsolatot ápolt fivérével, s úgy gondolom ő észhez tudja téríteni. A padlóra helyezem a táskám, majd gondosan felgöngyölítem a szőnyeget a szoba közepén. A táskám mélyéről előkerül egy bőrzacskó, melyet könnyeden ejtek a padlóra, néhány zörgő madárcsont, melyet az öreg vadásztól szereztem, egy öngyújtó s egy tőr. Szám belső felét harapva tűnődöm el vajon mit is felejtettem el, majd pattanok fel, s az ablakban álló orchidea alól kiveszem a kerámia virágcserép alátétet. Ez is megteszi, vonom meg a vállam. Pólóm aljával törölgetem meg, majd visszatérdelve bontom meg a kis zsákot s a benne lévő földet szórom bele, rádobálom a csontokat, s azt a néhány padlómaradványt melyet a szoba sarkából szedtem fel. Régen csináltam ilyet – nem volt rá szükségem, hisz aki számított mind San Francisco leledzett- így inkább biztosra menetem, még mielőtt testvérem eltévedne. Félre téve a pengéért nyúltam, amely karcos hangon csusszant ki tokjából, nem mai darab, de még mindig olyan éles volt, mint újkorában. Felhasítottam tenyeremen a bőrt, s a húst is, melyből először csak szivárogni kezdett vörös vérem, majd kövér cseppekben gördült alá. Ökölbe szorítottam a kezem, s újra rajzoltam az idézőkört, melynek alapokat már érkezésemkor felróttam a padozatra. Nevét gondosan, szinte féltve karcoltam fel, hogy most véremet, szomjazóként szívja magába. – Ramiél, a halál angyala, ki a holtaknak megnyugvást hozol,s utat mutatsz,  az itt maradottaknak pedig vigaszt s erőt adsz, szólítalak, én testvéred Neriah. – veszem magam elé a tálkát s gyújtom meg a benne lévőket – harmadjára sikerül is-  lassan izzani kezd, vékony fekete füst kígyózik a plafon felé, míg végül az erkélyen beszökkenő játékos tavaszi szél fel nem lobbantja a lángot, s én újra és újra elmormolom az igézetet, bízva abban, hogy az legyőz teret s időt, s eljut hozzá hívó szavam.

avatar



☩ Reagok :
15
☩ Play by :
Bridget Regan

Utolsó Poszt Hétf. Okt. 29, 2018 7:52 pm
Következő oldal




Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 16 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég :: 2 Bots




Fajaink száma
Arkangyal
7/7
Leviatánok
8/8
Angyal
3
Démon
11
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
3
Harcos Angyal
7
Vadász
9
Nephilim
2