Ego Alpha et Omega, primus et novissimus, principium et finis
, said the Lord. which is, and which was, and which is to come, the Almighty.

 
New York kapuja
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
91
☩ Play by :
Meghan Ory

Utolsó Poszt Pént. Nov. 09, 2018 7:54 pm
Következő oldal


Are we waiting for you?
Neriah & Natalie
──────────── ────────────
« Comment; Pamparaam • Szószám; 737• Zene; Slowdown»
« Ettől izgalmas a halandó-lét.
Mindannyiszor megújul,
folyvást másmilyen!»
Ragozására csak elnevetem magam. Persze eszem ágába sincs, hogy ragozzam tovább a dolgokat. Elengedem, de azt nem, hogy éveken keresztül nem jutott eszembe ennek az egy dolgonak a neve! Az író. Emlékszem még anyám az ágyam szélén olvasta. Általában egy gyertya égett, az segítségével mesélt nekem. Az egyetlen emlék, mely éles róluk.
- S a gyerekkönyvek a legkevesebbek. Az emberi életek… Értékek, a… Sose voltunk tökéletesek, de ezt… - ezt egy faj sem érdemli. Ahogy nem érdemelték meg a fák, hogy kiírtsák őket, az olaj, hogy felszívják őket a föld alól, vele pedig óceánokat szennyezzenek be. Mondom, nem vagyunk szentek, de… Az emberi érték sokkal jobban elveszett és sokkal jobban hiányzik ez a Földnek és a két városnak egyaránt.
- Már akinek van rá ideje - mosolygok rá sokatmondóan a kacsintására. Tetszik nekem ez a nő. Belőlem nem vált ki oly ellenszenvet, mint a kedvenc rókámból tette az a lány.
Örökbe fogadott kutyám nevét hallva furcsa érzés fog el. Eddig még csak én neveztem nevén, a fiúk nem foglalkoztak ezzel. Olyan idegen, mégis, ahogy rátekint és Kajla is… Meg kell tanítani neki, hogy nem mehet oda bárkihez. Remek vadászkopó lehet belőle, csak időbe telik számunkra.
- Ha valakik, akkor az állatok nem tehetnek arról, mi itt kialakult, ők csak ártatlan szenvedői. Igaz a legtöbb eb és egykori háziállat már visszavadult a vadonba. De vannak még, akik nem tudtak asszimilálódni eme világhoz - s ha ennyivel tudom segíteni őket, akkor megteszem.
- Tegyél össze két embert, mondj el neki valamit, küld el egy harmadikhoz az majd eljön hozzád egy teljesen más verzióval… Emberi gyengeség, hogy imádnak pletykálni - forgatom meg a szememet, ezzel is kinyílvánítva számára, hogy mit is gondolok erről valójában.
Torkomat mégis megköszörülöm. Nem! Nem szoktam pletykálni! Egyszerűen csak elmondom a történéseket az én szemszögömből és néha megjegyzést is teszek hozzá! Ennyi! Ez még nem pletyka, annyira. De úgy látom, hogy többet nem fog nekem mondani.
Leülve vele szemben hallgatom a szavait.
- Valóban a tetteink azok, melyek elárulják, hogy milyen emberek is vagyunk valójában - szememet mégis kissé összevonom. Én többesszámba beszélek magunkról, de ő… Lehet csak véletlen. - Többet elárulnak ezek, mint a szavak. Főként eme szűkös időben, nem igaz? - mosolygok rá cinkosan.
Ő ezt mégsem viszonozza, de ezt el is engedem. Hálájára meghajtom a fejemet. Többet egyelőre úgysem tudok ájanlani. Egyszer engedni kell San Francisco felé is. A jégnek olvadnia kell, még ha egyelőre ezt egy gyufaszál lángja is biztosítja. Lehet még ebből lobogó tűz.
- A minőségre már nem igen adhatunk. A termőföldek kis hányadát áldozhatjuk csak a kávéra, de ez talán érhető. Nem a legjobb termőterületet akarjuk mi sem erre “pazarolni”. Vagy ha netalán találunk régi városokban kávékat… Már azok sem az igaziak - felhúzom az orromat. Viszont a tej! És a méz! Awww, az egyszerűen csodát művel a kávéval!
- Talán nem titok, hogy rebesgették egy feljsebbvaló érkezését. A hír megelőzte önt, ezért is ülünk most itt - az alkut a tanács meg akarja erősíteni. Most nem akarják, hogy Wallenberggel foglalkozzak, el akarnak tántorítani.
Harcolnék ez ellen, viszont a város érdekeit kell néznem. S ez most az lenne, még akkor is ha, Drake nem értene velem egyet. Most nincs itt, és ha visszajön… Akkor meg majd tartom magam előtte, bármi is legyen.
- Egyik sem. Én segítek felfedezni az új rúnákat, a pecséketet kitapasztalni, hogy mikre lehetnek jók. Számos iratot kell átnyálaznom, a legtöbb démon, angyal különböző mitolgóiákban jelent meg. Na meg vannak olyan rejtett kincsei a városnak, melyeket az irattár őriz. Esetleg olyan démon, aki már járt itt és egyik ősünk jegyzetelt is róla - magyarázom neki. Olvasott némber volnék. A csúnya írás már nem jelent akadályt. Sem a latin. A franciával még küzködök, de egyszer ezt is legyűröm. Magyarázatával azonban több választ is kapok, mint vártam.
- A félvérek ellen nem nehéz tenni, sőt igazán könnyű - vallom meg. Nem humánus módszer a gyógyintézetekbe dugni őket. - Vannak rúna kombincáiók, melyekkel el lehet rejteni az erejüket, higgye el, volt időnk kitapasztalni - talán eljutott a testvérvárosba az egykori félvérháború híre.
Akaratlanul forgatom meg a gyűrűt az ujjamon, akárhányszor elhangzik a félvér szó. - Szóval az angyalok ellen is védekeznek? Mégis miként? Vannak részek, ahova nem mehetnek be az angyalok, csak az emberek? - faggatózom tovább…
A maradási válaszára bólintok. Talán kapunk is rá engedélyt, viszont ami fontosabb…
- Mily segítséget vár San Francisco pontosan New Yorktól? - teszem fel a végső kérdést, hiszen ez az, amiért ide jöttünk. A magam részéről nem tudnám eldönteni, hogy mire is lenne szükségünk tőlük. Esetleg ha adnának pár angyalt, hogy kíséreletezzünk rajtuk. Félő, ezt nem adják meg.

avatar



☩ Reagok :
15
☩ Play by :
Bridget Regan

Utolsó Poszt Szer. Nov. 07, 2018 3:10 pm
Következő oldal


Harcosok szövetsége
Natalie vs Neriah
Zene linkje • szószám: Ide • Credit:

- Való igaz, lehetett volna rosszabb is. Mondjuk egy ökör vagy… - magasba szökken a szemöldököm, ahogy megannyi állatfaj jut eszembe s ezek között akad olyan is, amelyik, hát nem a legszebb és legkedvesebb. - … talán inkább ne soroljuk fel. – mosolyodom el, hisz jobb ezt inkább nem ragozni. – Valahol biztos akad elfekvőben, bár tény mióta felborult a rend, sok minden elveszett. – ez nem más, mint a csúf valóság, a háború nem csak az embereket hivatott elpusztítani, hanem azt is, amit megalkottak. Ajkam széle leheletnyit legörbül, hisz ez nem a saját számlájukra lehet írni. – De ha jó helyen keresi, nincs lehetetlen. – miért is lenne is az, hisz a feketepiac virágzik, s olyan nincs, amit szakavatottak ne tudnának megszerezni. Újabb mosoly kíséretében kacsintok Natalie-ra. – Kajla… - simítom meg a kis kobakot, úgy hogy a fülei ide-oda csapódnak. - … ahogy látom még mindig illik rád a neved. Vannak még olyanok, akikből nem veszett ki a jóság. – nézek a nőre sokatmondó tekintettel. Másnak tettét nem lehetne nevezni. – Biztos meg fogja hálálni. – dőlök hátra a székben. – Természetesen vannak. Talán itt nincsennek? – hogy mik és kik terjesztik, azt nem fogom az orrára kötni, hacsak ő maga nem kérdezz rá. Komótosan bólintok is mellé, ha nem lenne elég szavam. Számomra nem sokat jelent a szóbeszéd, olykor helytelen útra térít. – Érdekes dolog ez, számtalan közhellyel élhetnék most. Hisz van, amikor éppen azt bánjuk meg, amit nem tettünk meg, de minden döntésünknek meg vannak az utóhatásai a későbbiekben. De minden eseteben viselnünk kell a következményeit, ezek formálják az embereket. – széles mosolyát most nem viszonzom, arcom rezzenéstelen marad, ahogy válaszolok. A kérdés számomra inkább az lenne, hogy egy katona megengedheti-e magának, hogy szembe menjen a paranccsal? De ez nem ennyire egyszerű, hiszen minden válasz egy újabb morális kérdést vet fel. Olyan ez, mint egy több száz éves fa kérge egy – egy kérdés egy újabb réteg, mellyel egyre közelebb kerülünk a növény születésének időpontjához. – Nos, ez már több,  mint amit elvárhatnánk. – ajkam jobb széle feljebb kunkorodik. Igazán vendégszerető egy népség, bár ez igencsak lekicsinylő megnevezés, holott semmivel sem rosszabbak vagy jobbak az „enyéimnél”. Emberek. – Jobb lesz tőle az íze. – jelentem ki a füttyentést hallva. – Ismerem a tábori kávékat, s a színét tekintve ez sem lehet jobb. – fordítom magam felé, hogy biztosan meggyőződjek arról, hogy inkább hasonlít a kávés vízhez, mint egy jó feketéhez. Semmi sem olyan már, mint régen. – Ahogy gondolja. – vonom meg a vállam és süllyesztem vissza oda, ahonnan előkerült. Egy korty még nem ártott meg senkinek, nekem meg aztán pláne, ahhoz a szeszraktárát kellene először megmutatnia. – Akkor valóban az. – csillan fel szemem, legalább nem kell újabb és újabb köröket lefutni annak érdekében, hogy találkozhassak valakivel. Belekortyolok a kávémba, melynek még így is förtelmes az íze, de biztos nem annyira, mintha nem került volna bele a plusz ízesítő. – Talán tanár, professzor vagy tolmács? – kérdezek orrom alatt somolyogva, reflektálva arra, hogy magyarázásban mennyivel jobb. Nos, mivel nem nézem többnek harmincnál, így bármelyikre is kevés esélyt látok, hisz a neves iskolák kapui már rég bezártak, s Natalie gyermek vagy csak gondolat lehetett a háború kezdetén. – Kíváncsi vagyok arra a több szintre, talán az első szintje pont a rutin kérdések? – vonom fel a szemöldököm. – Apropó, van még belőle? Mert akkor ne habozzon feltenni. – hörpintem fel a bögre tartalmát, s teszem le az asztalra. – Ha így tennénk Sisco már rég nem állna, ugyanarra a sorsra jutott volna, mint a legtöbb város. Nem kell udvariaskodni, hisz mindketten tudjuk, hogy a háborút az angyalok kezdték. Viszont az, hogy a városban több az égi, mint bárhol máshol, nem jelenti azt, hogy a fajuk ellen nem kellenek óvintézkedések. Az, hogy azóta a pokol kivetett magából mindent a felszínre csak rontott a helyzeten. S ott vannak ugye még a félvérek, akik se ide, se oda nem tartoznak, s kiszámíthatatlanok akár a szerelem. – nem kerülte el a figyelmem az ujján lévő gyűrű, melyre most is vetek egy futó pillantást, ennyit nem többet. – Nos, ha ennyire összetett védelmirendszerrel rendelkeznek… természetesen több napot is eltöltök a városában. – bólintok, végül is, így jut idő az én kérdéseimre is.  

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
91
☩ Play by :
Meghan Ory

Utolsó Poszt Csüt. Nov. 01, 2018 10:14 pm
Következő oldal


Are we waiting for you?
Neriah & Natalie
──────────── ────────────
« Comment; Pamparaam • Szószám; 651• Zene; Slowdown»
« Ettől izgalmas a halandó-lét.
Mindannyiszor megújul,
folyvást másmilyen!»
Ajkaimat enyhén elhúzom, fejemet is kissé félrebillentem közbe. Egy pillanatra átfut az agyamon, hogy engem mikhez hasonlítottak már. Hát igen, lehetett volna jobb is.
- De rosszabb is lehetett volna - vallom be őszintén. És ez most nem bántásból mondom, de tényleg abból kiindulva, hogy az én csodá személyemet mihez hasonlítják… Na, hát az öszvér lenne az egyik legcukibb mind közül.
Persze nem vagyunk egyformák, nem tudhatom, hogy neki mi járhat a fejébe.
- Apám! - állok meg egy pillanatra a homlokomra csapva, majd hálás pillantást vetek a mellettem sétáló nőre. Hát persze, hogy az! - Évek óta ezen gondolkozom, hogy mi lehetett a neve! Egy könyvesboltba sem lehet már kapni, pedig hidd el, hogy az egész várost körbejártam érte, de még a könyvtárakba sem volt. Biztos van egy tolvaj a városba, ki ezeket gyűjti - vonom meg a vállam, de amúgy tényleg!
Mióta kajtatok már utána. Már nem tudom, hogy honnan jött, de volt egy erős késztetés, hogy tudni akarom, mi volt az. Persze jó anyámékat nem kérdezhetem erről. Már azt sem tudom, hogy merre is laknak.
- Kajla - tudom, hogy nem nekem szól a kérdés, de válaszolok a foltos eb helyett. Mennyit nőtt már, mióta megtaláltam. - Egy régi gyárépületnél találtam. Kidobták két testvérével egyetembe. Őket befogadta egy arra járó, szerintem elég ijesztő alak, de láttam, hogy az állatokkal miként bánik. Hamarabb ad nekik enni, mint magának, viszont három gézengúzzal nem bírt volna el. Így magamhoz vettem. Akkor még nagyon kajla vol a feje, a járása, a mozgása, innen a neve - magyarázom afféle felvezetésként.
Na meg ez nem egy olyan tény, amit annyira eltitkolnék. A kutya nem várt boldogságot csempészett a hétköznpajaimba. Persze rengeteg felelősséggel jár, ezt nem vitatom. És olykor még nagyobb nyűggel, mégis… Ha tehetném, soha nem válnék meg tőle.
- Nem szólnak erről pletykák? - tolom fel a szemüveget a homlokom fejem közepére, ezzel is hátrasimítva a hajamat. Cinkosan tekintek a nőre. Kíváncsi lennék, hogy mi a híresztelés rólunk odaát.
Biztos barbároknak vagyunk hívva. Helyes. Viszont mi angyalok nélkül maradtunk életbe. Bárki kritizálhat, de csinálják meg utánunk… Jah, hogy erre senki sem volt képes? Bocsi.
- Oh, parancs ellen, mindig lehet tenni. Kérdés, hogy megéri-e? - vigyorgok szemtelenül. Igen, nem egyszer tettem meg. És nem egyszer érte meg… Volt, hogy nem tettem meg és…
Mikor lerakom a két kávét, és leülök a székre, akaratlanul is megfordítom a kezemen a gyűrűt.
Valami egyezség. Szóval náluk sem áll ez annyira biztos lábon, mint nálunk.
- Természetesen gondoskodunk az odajutásról. Ételt, italt is adunk, valamint szórakozási lehetőségnek van csocsó, billiárd, még bowlingpályát is be tudunk üzemelni. Kosárpálya, kártyaasztal - sorolom, mi minden csudi jó dolgot tudnak majd csinálni a katonák, amíg feltöltődnek.
Persze felőlem elmehetnek gyakorlatozni a mi katonáinkkal is. Kérdés, hogy fogják-e bírni. Már az emberek.
Fejemet félrehajtva figyelem, ahogy előkerül a laposüveg. Nem túl hangos, de mégis elismerő füttyentés hagyja el az ajkamat.
- Az igen, kérem - nézek rá homlokom közepéig feltolt szemöldökkel, kikerekedett szemekkel. Az enyémbe csak simán iszok bele. Pocsék az íze, mint mindig. A fintort az arcomon hagyom, majd belekezdek inkább a faggatásba. - Sajnálom, vezetek - utasítom vissza. Na meg szolgálatban vagyok, egyéb esetben bármikor hajlamos lennék rá. Sőt, ha Drake a városba lenne, ellen sem szegülnék, de most hogy nincs…
Felsorolására kérdőn tekintek fel rá, majd amikor a legvégére ér… Szélesen mosolyodok el.
- Talán ez a szerencsenapja. Épp egy ilyennel beszélget most. Wallenberg egyik bizalmasa lennék - jah, annyira, hogy azt sem tudom, hogy hol van, de erről meg lehet hazudni, nem? Elment vakációzni. - Természetesen a védelmi rendszerünk több szintből is áll. Az évek során gondosan megválogattuk az eszközeinket, ezek elhelyezkedését. Valóban egyszerűbb lenne a megmutatása, mint az elmagyarázása, még ha ebben is vagyok a jobb - mosolygok rá. Talán vele értelmesebben lehet tárgyalni, mint a másik lánnyal. - San Franciscoban csak a démonok ellen védekeznek? - bukik ki belőlem a következő kérdés, mely nem is annyira a kérdőívé, mint a puszta kíváncsiságé. De térjünk is vissza a tárgyra.
- Minden megmutatására egy nap édeskevés lesz. Több napra kíván maradni? - teszem fel a következőt.

avatar



☩ Reagok :
15
☩ Play by :
Bridget Regan

Utolsó Poszt Szer. Okt. 31, 2018 10:47 pm
Következő oldal


Harcosok szövetsége
Natalie vs Neriah
Zene linkje • szószám: Ide • Credit:

Egy pillanatra ráncba fut össze homlokomon a bőr, nem igazán értem, az összefüggést, majd gyorsan át is fut agyamon, hogy ez a nő gúnyolódik velem, s ezt csak cukormáz mögé rejti. – Sose gondoltam volna, hogy pont egy öszvér fog eszébe jutni bárkinek is rólam. – mosolyodom el szélesen. Ha netalán mégsem csak az emlékek rohamozták volna meg, úgy akkor sem veszek róla tudomást. Kiszámíthatatlan az emlékezés, előidézheti egy hang, egy illat, csak egy semmitmondó szó, úgy ahogyan akár most. S ez így van jól. – De ha az én emlékeim nem csalnak az egy szamár volt. Milne volt a szerzője annak a könyvnek, s Winnie-the-Pooh volt a címe. – kacsintok rá, s elindulok a sátor felé. Míg készül a kávé, én addig a kutya fejét paskolom meg, s hagyom, hogy szagmintát vegyen rólam. – Hogy hívnak? – a kérdésem nem a nőnek szól, hanem a kölyök ördögnek, miközben megvakargatom a füle tövét. Kajláról Nataliera pillantok fel, s dőlök újra hátra a székben. – Nem hibáztatom. – enyhén rázom meg fejem. – Csak kíváncsi vagyok, milyen kérdések lehetnek azok, melyekből esetleg bármit is leszűrhetnek. – mosolyodom el. Hogy újdonság lenne? Nem, egy cseppet sem, ez San Franciscoban sincs másképpen. – A parancs az parancs.- bólintok. – Ha a seggünket verjük a földhöz, akkor se tehetünk ellene semmit. – vonok vállat, somolyogva tovább orrom alatt, s paskolom meg újra a kutya fejét, ha az még ott van, s nem talált nálam érdekesebbet. – Hmm, mondhatni. Nem volt szükséges, nem tartották szükségesnek, most viszont, hogy valami egyezség született… - nem fejezem be mondtam, hisz gondolhatja, mi lenne a vége, hisz itt vagyok. – Akkor majd kellene valaki, akkor, aki elkíséri majd őket. Köszönöm. – az bögre, halkan koccan a műanyag asztalon. Abbahagyom Kajla vakargatását, s újra előre hajolok csak éppen annyira, hogy elérjem a kiskanalat. Kétszer túrom bele a fehér már kissé nedves – mely attól összeállt- kristályból. Körbe pillantok az asztalon, s egy már megkopott, s félig lefaragott ceruzáért nyúlok, hogy felkavarjam a gőzölgő italt. – Semmi baj. – s nyúlok bele a jobb zsebembe, s egy fém laposüveget veszek elő belőle. Kupakja nyekeregve enged… vékony sugárban indul meg belőle a barnás lötty. Ki tudja milyen az orra, de ha kitűnő szimattal rendelkezik, orrába kúszhat a rum jellegzetes szaga. – Na de halljuk azokat a rutin kérdéseket, vagy ez már az lett volna? Kér? – emelem felé az üveget, még mielőtt visszasüllyeszteném a zsebembe. – Először is képet szeretnék kapni, milyen védekező rendszerrel vannak felszerelkezve, például. – adok számára őszinte választ, nem azért jöttem, hogy kerülgessem a dolgokat, mint macska a forró kását. – Bárki olyannal, akivel lehet értelmesen s közös összefogásról beszélni. – dőlök vissza a székben, miközben a bögrét a számhoz emelem. – Van itt olyan? – húzom fel kérdőn a szemöldököm a pohár mögött, miközben elfújom a felszálló gőzt.

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
91
☩ Play by :
Meghan Ory

Utolsó Poszt Kedd Okt. 30, 2018 6:46 pm
Következő oldal


Are we waiting for you?
Neriah & Natalie
──────────── ────────────
« Comment; Pamparaam • Szószám; 340• Zene; Slowdown»
« Ettől izgalmas a halandó-lét.
Mindannyiszor megújul,
folyvást másmilyen!»
Arcomról a derűs mosoly nem tűnik tova. Hogy ez lenne a valódi, vagy csak egy álca? Ezt most senki sem tudhatja meg. Lelkemet eláruló íriszeimet szemüveg védi, nem csak ettől, de az őszi naptól is. Volt idő, amikor azt mondták, hogy az időjárás teljesen kiszámítható volt. Talán az angyalok hibája, de az utóbbi években eléggé egysíkú lett. Teljesen kiszámítható - ha nem számítjuk a hirtelen jövő nyári zivatarokat.
- Régen volt egy mese, volt belőle könyv is, anyám mindig azzal altatott. Egy álltafarmról szólt az erdőben. Volt benne egy Füles nevezetű öszvér. Mindig lejött a farka, s mindig szomorú volt - rázom meg a fejemet, magam sem tudom, hogy mire gondoltam erre.
De ha már a szemfülességről volt szó, akkor gondoltam megosztom vele is ezt az apró kis információt. Nem tudhatom, hogy odaát épp milyen szokások vannak, egyáltalán ott milyen könyvek maradtak fenn.
Lényegtelen is talán, vagy mégsem? A barátságos hangnem sok akadályt képes elgörgetni az utunkból. Ez az, melyet Drake de még olykor Alex is nehezen ért meg. Mindketten túlságosan… Búvalbéleltek. Túl komolyan. Nyilván ennek is oka van és igen vannak pillanatok, amikor annak is kell lennünk.
Csakhogy egy új várossal való szövetség közepette, a hasonló viselkedés csak a bezárkózottságot mutatja. Természetesen nem okolom emiatt Alexet. Elmondása alapján, Loraline városának a vezetője… Hát… Érdekes.
Mégis a nő jóval felkészültebb. Hellyel sem kínálom, de leül. Helyes. Ez határozottságra utal - a részemről - nem pedig életképtelenségről - amiről kedvenc rókám számolt be.
Amíg a kávét két csészébe töltöm ki Kajal kíváncsian szaglássza meg újdonsült vendégünket. Még egy dolog amiről le kell szoktanom, most mégsem szólok közbe. Hagyom, hogy nedves kis orrát a bőréhez érintse, farkát csóválja, újabb simogatásra várva.
- Mindenkitől meg kell kérdeznünk ezeket. Ne engem hibáztasson, a Tanács parancsa - nevetek halkan. Talán ő is tisztában van vele, hogy miként működik a bürokrációa. Sokszor értelmetlen, néha hasznos.
- Természetesen a innen nem messze a város határán van egy erre kialakított rész. Először jár ezek szerint a városunkba? - kérdezem, amikor leteszem elé az alumíniumból készült bögrében lévő kávét. Magunk közé egy tál cukrot teszek, benne két kiskanállal. - Sajnálom, tejjel nem szolgálhatok. A fiúk megitták a napi adagjukat - intek a pakoló katonák fel. A tehenek keveset termelnek jelenleg ehhez. - Körbe? Mit kívánna látni? - húzok magam elé egy dossziét, melyet felütve egyelőre csak egy sima, üres lapot tartalmaz.
- S pontosan milyen illetkéssel szeretne beszélni? - jön az újabb kérdés. Igen, ezek már a rutinkérdések.

avatar



☩ Reagok :
15
☩ Play by :
Bridget Regan

Utolsó Poszt Hétf. Okt. 29, 2018 9:36 am
Következő oldal


Harcosok szövetsége
Natalie vs Neriah
Zene linkje • szószám: Ide • Credit:

Kristine arcára elgondolkodó arckifejezés ül, ahogyan hallgatja Natalie szavait. Felméri a terepet, távolról az összekészített árut. Már kotorászik is a irattartóban elrejtett papírok között, miközben tájékoztatást ad arról, hogy bizony akad itt egy fejes is. Mintha a barna hajú nő csak erre várt volna fordul is felém, hogy magára hagyja a fő raktárosunkat. Egy futó pillantást vetek jó magam is az elszállítandó holmikra, amik nem is olyan messze hordtak egy kupacba. Őszinte leszek, fogalmam sincs, mit is tudna nekünk adni ez a város. De nem azért jöttem ide, hogy bárkit és bármit kritizáljak. – A mostani időkben egyik sem hátrány. – felelem neki, miközben finom határozottsággal szorítok rá kezére. Miután megszabadítok szárnyaimtól, s elvesztettem a képességeimet, mely atyám ajándéka volt, meg kellett tanulnom, hogyan is boldogulhatok nélkülük a világban. Nem hagyatkozhattam rájuk, süket és vak voltam, bár a harctéren szerzett tapasztalatok nem vesztek el, ugyanolyan gyorsan emelem védekezésre a pengét vagy támadok vissza az előtt, ám valóban szemfülesebbnek kellett lennem, hogy érzékelni tudjam környezetem rezdüléseit, hogy ne érjenek meglepetések. Mosolyogva figyelem a kajla kutya ténykedését, még a fejét is megpaskolom, amiért ennyire ügyes. A mostani világban talán az állatok az egyetlenek, akik nem változtak semmit. Sőt talán emberibbek az embereknél, s még az angyaloknál is. Nem vezéreli őket más, csak az ösztön, nem árnyékolja be őket sem pusztítási kényszer, sem pedig hatalomvágy. Bólintva indulok meg Natalie után, majd két nagyobb lépés után, már mellette haladok a nyitott sátor felé. Körbe tekintek a sátorban, s ha akad ott valaki, akkor illedelmesen köszöntöm, végül helyet foglalok egy széken, bár a kávé mellé hellyel ugyan nem kínáltak. Kellemesen süppedek bele a zöld vászonszékbe, mely praktikusan összecsukható, ha sátorbontásra kerülne a sor. Ilyenben szoktak henyélni a horgászok egy tó partján várva a nagyhalat. Lábamat kinyújtóztatva teszem keresztbe bokám, s támaszkodok meg annak karfáján. Az asztalokon papírok, tollak hevernek szerte szét, néhány bádog bögre, műanyagpohár. Felvont szemöldökkel, félrebillentett fejjel fordulok a nő felé. A hátának szegezem a kérdő tekintettem, de ő a kávéfőzővel bajlódik – látni ugyan nem látom, de hallom a nyikorgó hangot, ahogy széttekeri, majd a koppanást, ahogyan félre teszi annak tetejét. – Rutin? – kérdezek vissza, elképzelni sem tudom, hogy miféle rutin kérdések lehetnek azok, de mindjárt kiderül. – Rendben. Ne kíméljen. – ha muszáj, hát essünk túl rajta minél hamarabb. – Hosszú és fáradtságos, de szerencsére egy defekten kívül más akadályba nem ütköztünk. Lehet pont ezért, ha van rá mód, csak holnap reggel indulnánk el. Az embereknek kell a pihenés, s addig valaki esetleg körbe vezethetne. – válaszolok neki, ha már ilyen kedvesen rákérdezett. – Talán beszélni is tudnék egy illetékes személlyel. – pendítem meg a húrt jómagam is. Mert igazából fogalmam sincs, hogy ki ez a nő, milyen szerepet is tölt be, lehet csak egy egyszerű kávétöltögető.

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
91
☩ Play by :
Meghan Ory

Utolsó Poszt Vas. Okt. 28, 2018 1:40 pm
Következő oldal


Are we waiting for you?
Neriah & Natalie
──────────── ────────────
« Comment; Pamparaam • Szószám; 340• Zene; Slowdown»
« Ettől izgalmas a halandó-lét.
Mindannyiszor megújul,
folyvást másmilyen!»
A nő nem tud arról, hogy bármi más miatt is idejöttek volna. Válla fölött eltekintve szemlélem a san francisco-i katonákat. Nem sokban különböznek a mieinktől. Talán még a kiképzésük is hasonlatos lehet a mieinkhez. Attól eltekintve, hogy a mi vadászatra is tanítjuk őket minimálisra, rúnákra, pecsétekre. Egyet-egyet kapnak is tőlünk.
Amíg az övék… Igazából fogalmam sincs, hogy egy angyal mire taníthatja őket? Ha mindez a történeken kívül lenne, vélhetőleg élcelődnék, hogy békére és harmónikázásra tanítják őket, azonban most? Gyilkológépek azok is.
De jó. Vegyünk mély levegőt.
- Mint láthatja, ott van minden - bökök fejemmel a kupac felé. - Az árut a Parancsnok átveszi - még ha alantassank is érzi ezt. - A többi katona pedig előkészíti önöknek. A Fat Cat étterem csomagolt maguknak egy kis élelmet, de ha rám hallgatnak, nem eszik meg - rázom meg a fejemet. - Néha nem tudjuk ellenőrizni, hogy egy-egy alapanyagot honnan kapnak… - mondatom nem fejezem be, elhúzott szám mesélhet enélkül is.
Azonban mond valami érdekesebbet. Tényleg küldtek valamit. De hát én is ezért vagyok itt.
- Köszönöm - érintem meg a nő felkarját, valódi hálám jeléül, majd elindulok a másik nő irányába. Ez félig áldás és félig átok is. Mi van ha ez a Cartell liba? Félelmem egyre nagyobb és nagyobb lesz, ahogy felé lépdelek. Azonban annyiban örülök, hogy nem egy manussal kell beszélni. A férfiak valahogy nem bírják, ha egy nő… követelőzik?
Mégis sokat nem fogok ezzel érni, ha ő a városvezető húga.
- Látom szemfüles, vagy inkább csak füles? - nyújtok neki magam is kezet. Egy kő esik le szívemről, ahogy kiejti a saját nevét. Szemmel tartja az embereit. Talán az agya helyén nem három bogár leledzik. Kezdetnek nem is annyira rossz.
- Jöjjön akkor - intek felé, miközben Kajla felém és Lorinda felé száguldozik. - Szépen! - szólok rá erőteljesen. Kamasz még, de hallgatnia kell rám. Remélhetőleg. Megszeppenve áll meg, de sejti, merre tartunk. A kutya indul előre a sátor felé, ahol leül azon szék mellé, ahol eddig én ültem.
- Elnézést az esetleges kellemetlenségéért, de fel kell önnek tennem néhány kérdést. Rutin az egész - legyintek, miközben a kávéfőzővel kezdek el vacakolni. - Milyen útjuk volt egyébként? - érdeklődöm kedvesen, mielőtt a hóhérja lennék.

avatar



☩ Reagok :
15
☩ Play by :
Bridget Regan

Utolsó Poszt Szomb. Okt. 27, 2018 8:04 pm
Következő oldal


Harcosok szövetsége
Natalie vs Neriah
Zene linkje • szószám: Ide • Credit:

A konvoj kíséret szinte minden tagja nyúzótan ugrál le a platókról vagy éppen száll ki az autóból. Néhányan a vizes kulcsukat halásszák elő a zsákjukból, de egytől – egyig a tagjaikat nyújtóztatják. De a fegyverét egyik sem teszi le egy karnyújtásnyira távolabb. A túlélésre lettek képezve s ezt sosem felejthetik el. A két napos utazás megtette a hatását, még akkor is, ha néha meg-megálltunk pihenni. – Hol lehet itt a klotyó? – kérdi a kopasz, akinek sikerült végre kikászálódni a kocsiból. Tekintetem az emberekről s a nőről rá vándorol. – Van szád, keresd meg, nem vagyok az anyád. – rántok egyet a vállamon. Az embereim közül szinte mindenki tisztában van azzal, hogy ki vagyok. Tetszik nekik vagy sem, de elfogadják. Egy angyal az rendben van, de egy bukott? Az már fenntartásokkal jár, még akkor is, ha apáik idejében is ezt a pozíciót töltöttem be.
-Engem másról nem értesítettek. – feleli Kristine, arcára meglepettség ül ki. Valóban nem kötöttem senki orrára, hogy miért is tartottam a kis csapattal. Önkényes és egy személyes delegáció vagyok. Hogy Mihály háta mögött intézkedek? Valóban, de van, amikor az információ áramlás megakad vagy éppen téves. – Ami azt illeti van. – bólogat Natalie kérdésére, s felém mutat. – Ő ott. – ez az a pillanat, amikor határozott léptekkel indulok el feléjük, még sincs bennem semmilyen feszélyezettség. Betört bakancsom talpa, halkan dobban, lófarkam lágyan ringatózik minden lépésemnél. Ha elém siet a nő úgy, összetalálkozásunkkor küldök felé egy halvány mosolyt, s ahogy az emberi szokás nyújtom felé a kezem. – Üdvözlöm Natalie, Loraline. – Loraline Ficher, ezt a nevet olvashatja a kis fémtáblán is, noha már a betűk néhol ütött-kopottak rajta. – A kávét elfogadom. – bólintok az invitálásra. Kristine, mint a munkahőse, inkább felügyeli a ki és bepakolást, semmit se bíz a véletlenre.

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
91
☩ Play by :
Meghan Ory

Utolsó Poszt Pént. Okt. 26, 2018 9:10 pm
Következő oldal


Are we waiting for you?
Neriah & Natalie
──────────── ────────────
« Comment; Pamparaam • Szószám; 340• Zene; Slowdown»
« Ettől izgalmas a halandó-lét.
Mindannyiszor megújul,
folyvást másmilyen!»
Úgy tűnik, hogy a konvojban utazókat is hasonló nyugodtság árasztja el, mint engem, vagy mint a többi katonát. Mintha a világ épp nem fordult volna ki teljesen önmagából. Mintha az angyalok és a démonok nem a fejünk felett viaskodnának a mi életünkért. Bárki most születne, vagy épp jönne át az időből, egy teljesen hétköznapi látvány fogadná. Két város serege színlelt barátságot köt.
Mert azért ne legyenek illúzióink. Annak a tárgyalásnak semmi alapja nem volt. És ha nincs ott Alex vaj szíve meg sem köttetik. A beszámolója alapján Drake két lábbal rúgta volna ki az egész cirkuszi bagázst a városból. De ő nincs, így hát jobb dolgunk híján kedveskedünk.
Na jó, ennyire azért nem vészes a helyzet.
Az egyik kocsiból egy barna hajú nő száll ki, benyúl egy ablakon és… Nem sokáig tudok rájuk figyelni, ugyanis dolgom van.
Mosolyogva veszem át a listát.
- Nagyszerű. Mi is összekészítettük mindent a megbeszéltek alapján - tekintek a kapu mellett álló táborra, ahol… hát valóban “össze van készítve” minden. Ha ez ebben az esetben azt jelenti, hogy minden egy helyre van pakolva. Torkomat megköszörülöm. - Megtudhatnám, hogy van-e esetleg más célja is a látogatásuknak? - tekintek el a válla fölött. Túl sokan vannak, ahhoz, hogy csak simán árut hozzanak. Aztán lehet, hogy tévedek. Valójában most vagyok itt először. - Esetleg nem látogatott meg ezúttal egyik vezető sem? - kérdezem mézes mázas mosollyal az arcomon.
Nem titkolt szándékom kideríteni, hogy a fiatalabbik Cartelle lány itt van e. Szívesen elbeszélgetnék vele egy sort és szívesen verném az arcát az asztalba. Merő felebaráti szeretetből. Valami hasonlókat szokott skandálni Noah is, nem? Lényegtelen.
A kezembe lévő listát átnyújtom a mellé sétáló egyik katonának. Ő pedig értetlenül pislog rám. Én pedig rá vissza. Csak nem gondolta komolyan, hogy én fogom átnézni. Ajkaim enyhén elnyílnak a döbbenetembe, szemüvegem lekapom egy pillantra, hogy lássa rosszálló pillantásom. Ezt ő is érzékeli és már viszi is a parancsnoknak a papírt.
Helyes. Szemüveg vissza.
- Szóval, amíg ki- és bepakolnak, hadd invitáljam meg önöket egy kávéra - mutatok magam mögé a nyitott sátorba, ahol biza egy rezson ott áll a kotyogós kávéfőző.

avatar



☩ Reagok :
15
☩ Play by :
Bridget Regan

Utolsó Poszt Kedd Okt. 23, 2018 4:14 pm
Következő oldal


Lassan már két napja zötykölődünk az utakon, hogy elérjük New York kapuját a szállítmánnyal. Nem kellene itt lennem, miért is kellene? Megszerveztem, a lehető legtökéletesebb védelmet, abból melyet a lehetőségek kínáltak. Meg vagyok vele elégedve, nem is ezért ülök most itt és bámulok ki az ablakon feltett lábakkal a műszerfalon. Köttetett egy megállapodás a két város között, melyet a szövetség névvel illetnek. Boldognak kellene lennem, hisz ezt a lépést, már jóval korábban meg kellett volna tenni. S hogy kételyeim vannak, ennek csak egy oka van Amber Cartell. A nővére őt találta a legalkalmasabbnak arra, hogy az ő s a város nevében beszéljen. Nekem már akkor is voltak fenntartásaim ezzel kapcsolatban. Fiatal és tapasztalatlan, hiányzik belőle az az ambíció, amely a nővérében benne van. Talán idővel… Viszont a hírek melyek a találkozóról keringtek, hát nem voltak túl…, hogy is mondjam? Biztatóak. Ezért is döntöttem úgy, hogy magam is a kíséret tagja leszek, kíváncsi voltam a pontos részletekre. Hogy Fay és Mihály nem örültek volna bizalmatlanságomnak, abban egészen biztos vagyok. Biztonsági vezető vagyok, akinek a feladata megszervezni a védelmet, nem pedig az, hogy szegről, végről politikai ügyeket intézzek. De hát ugye, a hatékony védekezéshez elengedhetetlen, hogy egymást segítsük, s amúgy is némi sértettséget el fogok tudni viselni, nem az a dolgom, hogy büszkeségüket ápoljam. Ha valami szar, az szar. Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal fejemben pillantom meg a város kapuját, mely lassan nyílik meg a konvoj előtt. A kocsi lassít, én pedig halkabbra veszem a magnóban üvöltő zenét. Lassan gurulunk be, majd a sofőr, leállítja a motort. – Mi az? Madár hét betű S-el kezdődik és van benne g is. – szólal meg hátam mögött harmadik társunk, aki egy régi keresztrejtvényt szorongatott egész úton ide felé. – Seggfej. – válaszolom neki halál nyugalommal, miközben leveszem a lábam bakancsos lábam a műszerfalról s szállok ki az autóból. Benyúlok a hátsó ablakon, s kiveszem a kezéből az újságot, s az ülésre dobom. – Minek próbálkozol? Egynek se jutottál a végére mióta elindultunk, keress inkább más hobbit. Most meg mozdulj meg, megérkeztünk. – fejembe húzom sapkám, s úgy nézek körbe. Egy barna hajú nő siet a civil autóhoz, melyből Kristine száll ki. Ő fogja leltárba venni, hogy minden megérkezett e, amit felpakoltunk. Ez amolyan előírásféle, protokoll, teljesen felesleges, de ha a Cartell lány ragaszkodik hozzá, felőlem… - Örvendek, Kristine. – nyújt kezet Natalie-nak, hasonló vigyorral képén. Kedves nő, szelíd, s nyugodt. – Igen, meghoztuk a szállítmányt. Itt van a lista. – nyújt át neki a gondosan megírt listát, amit maga a polgármester asszony firkantott alá. Tudom, mert láttam. Lassan begördül az utolsó kamion is.

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
91
☩ Play by :
Meghan Ory

Utolsó Poszt Szomb. Okt. 20, 2018 8:18 pm
Következő oldal


Are we waiting for you?
Neriah & Natalie
──────────── ────────────
« Comment; Pamparaam • Szószám; 825• Zene; Slowdown»
« Ettől izgalmas a halandó-lét.
Mindannyiszor megújul,
folyvást másmilyen!»
Az ezüst gyűrű úgy öleli körbe ujjamat, mintha hét évvel ezelőtt tökéletesn ráöntötték volna. Hüvelyk és mutatóujjammal egyenletesen forgatom meg az apró bőrrétegen. Körmeim hegye olykor beleütközik a rubint foglalatba. Legalább másfél év eltelt, mióta utoljára hordtam az ujjamon. Nem tudom, hogy ma miért vettem fel. Reggel az ágyban feküdve néztem vele farkas szemet. Talán a reggeli rutin volt, mely erre ösztökélt. Fogalmam sincs.
Lelki szemeim előtt mégis lejátszódik újra és újra a jelenet. A boldogság, mely abban a pillanatban járt át, hogy ideadta. Ujjamra húzta, derekamnál átölelt a magasba emelt. Óvon karolt, vigyázott rám. Szeretett.
Látom újra a tarkóját a bíróságon, megnőtt haja cirógatta nyakát, borsódzott tőle mindig a háta. Halvány mosoly kunkordik ajkamra. Régen volt, mégis mintha ott lennék. A fájdalom mindig ugyanaz. Mindig ugyanolyan. Olyan, mintha tegnap történt volna az egész.
Üveges tekintettel nézek a távolba, ahonnan a hadsereg szállítmányát várjuk. Kajla nedves orra a kezemhez ér. Kissé megrázkódik felsőtestem. Van, ami sosem ér véget. Van ami, sosem lesz már ugyanolyan. Egykor napról napra, manapság már csak hétről, hétre tépem fel a sebeimet. Nem engedem begyógyítani őket. Nem engedhetek meg az életembe még egy ilyen hibát. A szerelem egyszerre lehet áldás, de átok is egy vadász számára.
Fejem kissé megrázom, a napszemüveg alatt nem látszódhat vizenyős tekintetem. Letekintek az kölyök ebre. Hatalmas mosollyal a számon vakarom meg füleinek a tövét. Hálásan hajtja ölembe a fejét, de ismerem már.
Nem bír nyugton maradni. Így már megy is tovább az itt állomásozó katonák között téblábol. Igyekeznek nem rátaposni, olykor még simogatást is kap. Vagy felkapnak egy botot és messzire hajítják. Egymást túlharsongva versenyeznek kinek sikerül távolabb. Kajla pedig hálásan futkározik körbe és körbe. Fejem félrehajtva mosolyogva szemlélem. Lábaim kinyújtom. A mellettem terpeszkedő széket kihúzom magammal szembe rakom és inkább arra teszem rá.
Zakóm zsebéből előveszek egy régi, megkopott fényű tükröt, és egy mindjárt elfogyó vörös rúzst. Számat gondosan kenem ki belőle.
- Mikor ér ide a fuvar? - kérdezem a nyitott sátorban ülő Parancsnoktól. Szemem sarkából figyelem csak az ősz hajú, megélt korú férfit. Az idő eljárt felette, izmait még napi szinten edzi, de hasán már látszik: lassan teljesen felesleges lesz. Komor tekintetéből kiolvasom, hogy nem kedvel. Csodálkozom rajta? - Ugyan már! Abigail amúgy is kitiltotta volna az étteremből. A férjét szereti - vonom meg a vállamat.
Ami volt egykor, megtörtént. Egy újonc katona papírpohárba tesz le könyököm mellé egy adagnyi kávét. Hálásan mosolygok rá még rá is kacsintok. Látom zavarát. Széles vigyorral az arcomon figyelem, hogy távozik. Csetli, botlik. Pironkodik.
- Befejezte a játszadozást, Natalie? - dördül mögöttem a hang. Mély sóhajt hallatva teszem le újra a lábaimat. Kissé előrehajolva elgondolkozok egy pillanatig. Az élet rövid. A miénk főleg. Nem kellene ennyire haragtartóknak lennünk.
Ezzel a gondolattal állok fel és teszek egy sétát a kapu környékén. A másik oldalán felállított sátorban a fiúk egy darts tábla segítségével próbálják eldönteni, hogy ki a sikeresebb, ki az ügyesebb. A nyertesnek pedig a többinek szereznie kell egy rekesz sört. Na, ez máris tetszik!
- Beszállhatok fiúk? - teszem csípőre a kezemet. Rohadtul nincs kedvem unatkozni, amíg megjön a konvoj. Rajta a san franciscoi vezetőségiekkel. Komolyan, remélem, hogy nem a Cartell picsa jön vissza. Belőle annyi is elég volt, amennyit Alex elmesélt róla.
- Miért azt hiszed, hogy van ellenünk esélyed? - vigyorog az egyik srác, miközben a többi haverjára néz. Fiatal még alig húsz évesek. Fiatalok és bolondok. Azt hiszik, hogy övék az élet és ennek így is kellene lennie.
Belőlem most mégis hatalmas sóhajt vált ki. Persze, mutassam meg nekik, hogy mennyire tökös pasi áll előttük két dudával a mellkasán. Ajkaim mégis vigyorgásba fordulnak
- Aranyom, hamarabb kell felkelnie a babapopsi arcoddal, hogy engem le tudj verni - ha ő így akkor én is. Ki is mondta, hogy én vagyok az okosabb? Szerintem senki.
Így hát, nem is leszek az. A társai kifütyölik a fickót, mint akinek jól megmondták a magáét. Kezembe az egyik három tűt rak, majd a tábla elé invitálnak. Az első lövésem a 20ast találja el. Majdnem a középső csíkot. Így nem kapok tripla pontot, a harmadiknál…
Hangosbemondó harsan a fejünk fölött.
- A konvoj jön! - dördül a diszpécser hangja. Körülöttem mindenki úgy kezd el viselkedni, mint egy megpiszkált hangyabolyt.
Kezeimet zsebre vágva térek vissza az előző sátorba, a Parancsnok mellé. Ugyanis itt kell majd megtudnom, hogy mit is kíván a másik város ebben a városban. Persze majd jönnek az egyezséggel, mit a torkukon lenyomék. Főleg, ha az a picsa jön. De…
Várjuk ki a végét.
A több kocsiból álló raj, lassan megáll. A vezetőik kiszállnak, teljes menetfelszerelésben. Élelmiszert, gyógyszert, fegyvereket gyűjtöttek össze. Fejem félrehajtva szemlélem őket, mindaddig, amíg ki nem szűröm a civil ruhások autóját.
Ahonnan csak egy civil ruhás száll le. Szemöldököm a magasba rebben.
De lássa kivel van dolga és hogy mennyire vendégszeretőek is vagyunk. Magassarkú bakancsommal könnyedén sétálok hozzá. Kajla félúton szegül társamévá. Szemüvegem nem veszem le egy pillanatra sem.
- Helló, Natalie vagyok - állok meg az idegen nő előtt és kezemet nyújtom felé. Ajkamon barátságos mosoly terül szét. - Gondolom San Franciscoból jött - teszem még hozzá, megmagyarázva, hogy miért is jöttem ide.

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
91
☩ Play by :
Meghan Ory

Utolsó Poszt Szer. Okt. 17, 2018 7:00 pm
Következő oldal


***


Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 1 Bot




Fajaink száma
Arkangyal
7/6
Leviatánok
8/6
Angyal
3
Démon
11
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
7
Vadász
9
Nephilim
3