Ego Alpha et Omega, primus et novissimus, principium et finis
, said the Lord. which is, and which was, and which is to come, the Almighty.

 
Arizona, USA - A nyílt utcán
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

avatar



☩ Reagok :
194

Utolsó Poszt Csüt. Okt. 11, 2018 8:58 pm
Következő oldal


Kezdek átesni abba a fázisba, ahol nem egészen értem Scorpiel indítékait. Abban továbbra is biztos vagyok, hogy okkal teszi, amit tesz. Azt viszont csak remélhetem, hogy saját indíttatásból, nem pedig másnak dolgozva. Noha tudjuk, hogy utóbbi nem sűrűn lehetséges. Ez a némber sosem volt csapatjátékos. Bárhogy is legyen, megölni eddig sem akartam - akartam, csak hát nem ésszel, hanem szívvel és mint tudjuk, észből cselekszem - a célom sokkal inkább az elzárása. A szárnyaitól megfosztva, természetesen. Most mégsem bántom tovább, hiába nem okozná talpam súlya a halálát, csupán a szenvedését. Hátrálok néhány lépést, míg tiszta kék szemeim haragosan rajta tartom az angyalon.
- Talán valaha kényszerítenie kellene bárkinek, hogy eltörjem a nyakad? - Azt teszem, ami nekem mindig is olyan jól ment. Kérdésére kérdéssel felelek. Tónusom persze egyenes választ ad, olvashat a soraim között. Tudhatja, hogy a maga fajtákkal sosem bántam kesztyűs kézzel. És azt is, hogy ha szükséges épp olyan véres kezű tudok lenni, mint Gabriel legrosszabbjai. Vagy az arkangyal maga. Hisz közéjük tartozom. Nem a „jó szívem” miatt kerültem az egyik legmagasabb pozícióba. Persze nem is az erőm, vagy a kegyetlenségem miatt. Az eszem az oka. A mentális képességeim. Lefogadom, hogy az iphraem fele ennyire sem foglalkoztatná ezt a viperát. Ahogy persze azt is, hogy fordított esetben Bartholomew már darabokra tépte volna az árulót. Ellenben én? Itt állok és hallgatom. És sajnos pontosan értem a célzásait, melyek nem lepnek meg túlzottan. Hűvösen figyelem, szemem sem rebben. Mégis kiül lényemre az, hogy bár az ellene szóló iménti tetteimre nem volt kihatása semminek és senkinek rajtam kívül, a mindennapjaimról ez már nem mondható el. Mert Scorpiel tónusa egyöntetűen Amara nevét eleveníti fel bennem. De vajon tudhat róla? Vagy csak önmagam ellen akar kijátszani? Szívesen rávágnám, hogy fenéket, lehetetlen, hogy tudjon a Sötétséggel való randevúmról. Ugyanakkor mégsem tartom annak. A korrupt tudás angyala. Egy biztos, a sorsát már megpecsételte. Nem fog innen elsétálni.

avatar



☩ Reagok :
4
☩ Play by :
Karen Gillan

Utolsó Poszt Szer. Okt. 10, 2018 7:54 pm
Következő oldal


☽ Rassilon & Scorpiel

Chapter I.

 
Scorpiel látja a szépséget abban, ami történik.

A szoruló, távoli kéz érzelmekről árulkodik. Ízt ad az árulásnak, fájdalmas éllel látja el a pillanatot, miközben düh forrázza a levegőt, talán gyűlölet is. A roppanás, ami elég hangosan csattan a dobhártyáján akár dallam is lehetne, hosszú időkről mesélő, végponthoz érkező, elárult barátság dalát vezethetné fel. A földön történő puffanása sem más, mint egy test, ami megadja magát egy felsőbb erőnek, olyan magasztosnak, ahogyan az angyalt látja. És a mozdulatlanságban is látja a gyönyörűséget, az erőviszonyok kinyilvánításának látja, holott tudja, volna esélye. De Scorpiel ritkán küzd erővel, most sem erre játszik, most sem ez a terve.

A haja tényleg csiklandósan akad be kabátjának gallérja, és nyakának bőre közé, de a pimasz megszólalás most csak azt hivatott kifejezni, hogy nem fél. És mikor odalép hozzá a másik, hogy súlyt helyezzen nyakára, elállva a levegő útját, nem fél az oxigén hiányától sem. Furcsa csillogással szemében szegezi sajátjait az égkék, dühtől fortyogó tekintetbe, ahogy felnéz arra az angyalra, aki kitölti gondolatait évek óta. Más, mint számított rá, mikor először találkoztak, és még sosem okozott csalódást.

Köhög, mikor az oxigén ismét megtölti a tüdejét, hogy aztán erőtlenül nevessen, és mozduljon, ahogy gyógyul már kissé. Először oldalára fekszik, hogy kitolja erőtlennek tűnő testét, pedig nem gyenge, hiszen elérte, amit szeretett volna. Rassilon nem most, és nem így végez vele. Megtörli szája szélét, amin némi nyál csordult ki, ahogy kitolta magát, és felnéz az angyalra, hogy büszke szemének csillogását ő is láthassa.

- Nem. Nem igazán. – Szólal meg rekedtesen, és a fájdalmat használja arra, hogy tovább lökje a lendületet, amivel most szavakat formált, és képes legyen beszélni. Ajkai összepréselődnek, hogy ne mosolyogjon, hogy ne mulasson ennyire jól mindezen, pedig Rassilon tisztában van vele, hogy ezt teszi.

- Mesélj nekem. Magadtól tetted mindezt, vagy.. – Olyan haloványan bök fejével az angyal felé, hogy alig észrevehető, hiszen alig van a helyén. Ha most elmondaná Rassilonnak, hogy élvezi, ahogy az idegpályák gyógyulnak, ahogy milliónyi kapcsolódási pont közül szinte érzi azt a néhány ezret, ami dolgozik a testében, biztosan őrültnek nézné őt. Ezért inkább folytatja. - .. vagy egy kis ráhatással? – Céloz egyértelműen valamire, és most egy kicsit elmosolyodik, és gondol rá, hogy megpróbálna felállni, de ahogy tenne egy mozdulatot, fájdalom süvít végig a testén, ő pedig összerezzen tőle egy pillanatra.





avatar



☩ Reagok :
194

Utolsó Poszt Szer. Okt. 10, 2018 5:58 pm
Következő oldal


Scorpiel a saját bőrén tapasztalhatja, hogy ellentétben vele, én nem vagyok az előjátékok híve. Noha ez eddig is egyértelmű lehetett számára. Markom láthatatlan meghosszabbításával roppantom el a csigolyáit és hagyom őt a földre zuhanni. Sajnos a nehezebb úton tanultam meg, hogy valóban milyen veszélyes játékszer ez az angyal. Ez lehet az oka annak, hogy még most is csak alapos, megfontolt léptekkel közelítem meg őt, fejben felkészülve minden lehetséges kis trükkjére, amivel bepróbálkozhatna, ha kellően közel megyek. Kívülről ez nem tűnik többnek az arroganciám kimutatásának, kezdve a magasztos testtartásommal. De jobban ismerjük mi egymást annál, mintsem ilyen kozmetikák megzavarhassanak. Jelen esetben megzavarhassák őt. Az eddigi három és fél métert lépésnyire vágom le. A feje mellett megállva pedig teszek egy utolsó fél lépést, melynek célja, hogy súlyos bakancsom talpát ráemeljem a torkára és így szorítsam a földhöz. A legkisebb problémája most az, hogy vörös fürtjei csiklandozzák a nyakát. Ennyit érdemel az árulása után. Őt ismerve, ezzel nem fogom megijeszteni, ahogy talán megsérteni sem. Hisz mit mutatok azzal, hogy talpam a törött nyakán tartva haragosan fölé tornyosulok? Azt, hogy dühös vagyok, azt, hogy vesztettem, beismerem, hogy túl járt az eszemen, hogy figyelmetlen voltam. Mert, ha nem így lenne, most nem lennék dühös. Azok közé emeltem, akikért tűzbe tenném a kezem, és ő hátba szúrt.
Scorpiel lehunyt szemekkel teszi fel kérdését, mire egy másodperc erejéig még intenzívebben érezheti a nyomást, mely aztán hirtelen gyengülni kezd, míg végül nyelőcsöve felszabadul, én pedig hátrálok egy lépést, égkék, haragos tekintetem továbbra is rajta tartva.
- Nem unod még, hogy minden úgy történik, ahogy szeretnéd? – Teszem fel a költői kérdést. Tudta. Tudom, hogy tudta, hogy nem fogom megölni. Legalábbis azonnal nem, így megkapja majd az esélyt, hogy beszője az elmémet. Látszólag megkapja. Nem azért nem taposom belé az angyalpengémet, mert jobbat érdemelne, vagy mert vevő lennék a bűvésztrükkjeire. Ezt szimplán csak nem itt és így fogjuk rendezni.

avatar



☩ Reagok :
4
☩ Play by :
Karen Gillan

Utolsó Poszt Kedd Okt. 09, 2018 8:09 pm
Következő oldal


☽ Rassilon & Scorpiel

Chapter I.

 
Ami az árulása óráit követte, arra lett volna leginkább kíváncsi. Talán azért is van itt, mert ha már határokat szeretne feszegetni, kezdhetné ezzel. Használhatná fegyverként, olyan élű pengeként, ami csak a levegőt hasítja, ami úgy okoz fájdalmat, hogy sebet közben nem ejt, és a vér sem cseppen alá. Sértegethetné, az önbecsülését is tiporhatná, szavakkal küldhetné a földre, miközben még is állna. Túl jól ismeri az előtte állót ahhoz, hogy ne legyen tisztában ezzel, csakhogy nem ezért érkezett. És nem is vágyik ilyesmire.

Tudja azt is jól, hogy nem értené meg, miért tette. De mások intelligenciájának hiánya a nőt sohasem bántotta, és ha képes volna felülkerekedni holmi sértettségen az angyal, talán kérdezne. Igen, Scorpiel a kérdéseket nagyon is tudja értékelni.

Néhány másodpercre néma csendet enged közéjük, hogy a levegő, amit a másik undora, dühe, bosszúvágya forrósít fel kissé, szabadon zizeghessen a nő haja körül, mint valami meleg fuvallat, hogy aztán hangosan törjön fel belőle a nevetés. Az élét nehéz lenne meghatározni, mert a vonásai és a hangja bár beszédesek tudnak lenni, az is csak akkor történik így, ha ő is akarja. És most nem akarja.

- Sosem volt szükségem a megerősítésedre, Rassilon. – A szóhasználata feltételezne a másikéhoz hasonló, maró gúnyt, de annyira egysíkúan csúsznak ki a szavak ajkai közül, hogy képtelenség volna megmondani, minek szánta a nevetését.

Sejtette ő, hogy szorul majd a hurok a nyaka körül, arra is számított, hogy hamar jön majd ez el, hiszen nem véletlen, hogy átkozott óramutató ketyeg a fejében már egy ideje, ami, ha nem lenne okosabb, talán az őrületbe is kergette volna mostanra. Elengedi a szavakat, és hagyja, hogy az erő, amivel a torkát szorítja, beléfojtsa a nevetést, ami akkor indul útjának, mikor érezni kezdi az angyal erejét a testén. És Rassilon nem tévedne, nagyon is elégedett, amiért néhány perc múlva már erőszakkal próbálja elhallgattatni.

Az óramutató hangja elcsendesül a fejében, és a szíve dobogásával számol magában. Fájni fog, érzi, ahogy egyre inkább feszülnek az izmok, és próbál ellent tartani a csontozata, és mikor roppan, hogy aztán a földre hulljon, furcsa, melengető érzéssel teszi azt a mellkasában.

Hát nem gyönyörű? Mosolyogva nyitja ki a szemét, és nem mozdul, csak az eget nézi, annak csúnya, gomolygóan füstös színeivel. Mivel nem tud megszólalni, most még biztosan nem, az angyal fejében szólal meg a hangja, megjátszottan, mintha csak szenvedne, úgy szólítja a nevén.

- Rassilon... – És egy pillanatra lehunyja a szemeit, mert ha ezt most folytatja, akkor csak jobban fog fájni. De tudnia kell valamit, és csak így tudja kihozni belőle, csak így láthatja, hogy igaza van-e. Ha pedig nincsen, akkor a létezés és a tudás is hiábavaló, amit hosszú élete során magára szedett.  - Csikizi a nyakamat a hajam. Megtennéd, hogy…? – A fájdalom valamelyest azért hallatszik az amúgy csilingelő hangon, de ahogy nagyon sok mindent, Scorpiel ezt is relatívnak tartja, és most hiába ostromolja a testét, már gyógyulni is kezd, és tudja, ha csak nem öli meg most azonnal, majd el fog múlni. És mintha ettől egyáltalán nem tartana, lehunyja a szemeit, és úgy kérdezi a másikat, továbbra is a fejében. - Mond csak, jól esett?





avatar



☩ Reagok :
194

Utolsó Poszt Kedd Okt. 09, 2018 6:48 pm
Következő oldal


Kimért, mégis egészen mosolyra okot adó tekintettel nézem végig, ahogy az az angyalnak csúfolt vipera kedvemre téve kihúzza a zsebeiből a kezét. Tudom jól, hogy nem akar velem harcolni, de tiszteljük meg egymást. Akarom mondani Ő tiszteljen meg Engem. Scorpiel harcos angyal, ahogy én, kettőnk képességeiben mégis fényévekben mérhető távolságok vannak. Tud harcolni, persze. De a valódi fegyvere sosem a kardja volt, vagy a szárnyai. Ellenben velem, akinek szintén – hm, a drága látogatóm kedvéért éljünk ismét közhellyel – vág az esze, mint a borotva. Vág, persze, az én borotvám mégis eltörpül az övé mellett. Ha nem így lenne, most nem állnánk itt egymás előtt, mert esélye sem lett volna elárulni. Ő mégis megtette. Lefogadom, hogy ha lenne lelke, eladta volna, csak hogy láthassa a reakcióm, ami utána következett.
- Most mondjam, hogy ügyes vagy? – Valamit mégis csak tanultam a szőke démonlordtól az együtt töltött időnk alatt, már ha a gúnytól folyékony méregként csöpögő tónusomat nézzük. Értem én a csalódását és osztozom benne. Boldogabb lennék, ha rég kitéphettem volna a szárnyait. Valószínűleg közvetetten, megtagadva tőle az élvezetét annak, hogy egyáltalán végig nézem. Az egyetlen okom arra, hogy visszafogjam a dühöm és annak kimutatását az, hogy sejtem milyen elégedettséggel tölthetné el. Hisz túl járt Gabriel bal kezének az eszén, elárulta, és még él. És itt áll előtte és még él, hogy helyesbítsek.
Utolsó szavait már úgy kell kipréselnie magából, ha el akarja mondani, mert egyik erős karom hirtelen lendítem a magasba és az egykori filmes Sötét Nagyúr példájára, így messziről, telekinézissel ragadom meg a finom vonalú nyakát. Ujjaim leheletnyit ökölre szorítom, szorosan satuban tartva Scorpielt, elállva a levegő útját a torkában. Miközben elemelem őt a földtől. Biztosan tartom, miközben újabb másfél méterrel közelebb sétálok. De nem megyek teljesen közel. Egyelőre nem kívánom őt a közelemben. Néhány másodpercig még figyelem az angyalt, majd halk szusszanással apró mosoly rajzolódik ki szigorú vonásaimra. Szempillantás alatt fordítom tenyerem magam felé, egy tekerő csukló mozdulattal. Mire Scorpielnek elroppannak a csigolyái, és hagyom őt magatehetetlenül az utca macskaköveire zuhanni.
- Máris jobban mutatsz. - Mosolygom felé. Eltörtem a nyakát. Ez egy angyal számára közel sem halálos, de nem is fog rögtön felpattanni onnan.

avatar



☩ Reagok :
4
☩ Play by :
Karen Gillan

Utolsó Poszt Kedd Okt. 09, 2018 9:43 am
Következő oldal


☽ Rassilon & Scorpiel

Chapter I.

 
Az angyal szavaira kíváncsiság csillan a nő szemében, hogy aztán egy félbehagyott mosollyal válaszoljon csak a kijelentésre. Sosem volt elég ostoba ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket vonjon, vagy hagyja, hogy naiv gondolatok legyenek úrrá az elméjén. Talán bolondnak tartanák, de Rassilon reakcióira a maga módján igenis büszke, mert az igazság az, hogy mélységesen csalódott volna, ha a harcos esetleg örül neki.

Arról talán nem is beszélve, hogy Scorpielt valójában képtelenség megbántani, hiszen analizáló természete mindenre talál választ, így a negatív és a pozitív aspektusok szépen különválnak ugyan a csillogó szemek mögött, még sem így éli meg őket. Angyalok és démonok, észak és dél, jó vagy rossz, ő ezeket egészen másként látja. Képes megérteni a pólusokat, az egyes eszmék között húzódó, mély szakadékot, de ugyan akkor arra is képes, hogy hidat építsen ezek között.

Ha ez nem így volna, Rassilon nem mosolyodna el. Scorpiel kihúzza zsebéből a kezét, de a vonások nem feszülnek jobban, nem áll úgy, mint aki bármelyik pillanatban támadásra számít. De ez nem jelenti azt, hogy ne számítana rá.

- Provokállak. – Feleli a szavakra, bár mindig is érdekesnek tartotta a másik angyal elvárásait beosztottjai felől. Scorpiel eredményeket mutat, és az eszközök, amiket ehhez használt mindig is, nem mindig aranypapírba csomagolt tiszteleten alapultak.

Szinte számolja a fejében a métereket, és kíváncsi, mennyit is lop majd el közülük a másik. Ő azonban nem rezdül, bár nem is kifejezetten figyel oda arra, hogy esetleg ne mozduljon, akkor sem, ha látja a levegőben késként végigszaladó pillantást. Bólint rá, mintha csak beszélgetnének fejben. Érti ő, mik a szabályok, csak egészen másként látja őket.

- Nos, kicsit csalódott vagyok, amiért évekig nem sikerült utolérned. – Mondja, hogy még ajkai is biggyedjenek lefelé, de a barna szemekből nem tűnik el a játékos fény, ami azóta fellelhető benne, mióta a férfi megszólalt. Aztán az ajkak rendeződnek, és valamiféle elhatározás jelenik meg a nőn, ami büszkeséggel társul.  - Gondoltam segítek neked. Nagylelkű leszek és megkönnyítem a dolgodat. Biztosan sok kérdésed van. – És elvigyorodik, ahogy pimasz él kúszik a hangjába, ami ellen nem is próbál tenni semmit sem. Aztán látványosan sóhajt, és visszateszi kezeit a kabát zsebébe. - Valójában hiányoztál, Rassilon, de ezt nem tőlem tudod. – Mivel már közelebb került hozzá, suttoghat is, de mímelt, hangos suttogás ez, mintha a titkot valójában nem akarná megosztani vele. És Scorpiel most feszegeti a határokat, mert tudnia kell, hányadán állnak, és milyen is évek múltán Rassilon foga fehérje.



avatar



☩ Reagok :
194

Utolsó Poszt Hétf. Okt. 08, 2018 6:23 pm
Következő oldal


- Egy ilyen kellemes napon, tudod, még a Sötétséggel is szívesebben összefutnék, mint veled. – Nyers tónusomra némi vendégszeretetet erőltetek, mellyel – vagy inkább melynek ellenére - csak még kifejezőbbé válnak szavaim. Közelebb sétálok, az általa precízen kiszámolt tíz métert lerövidítem úgy a felére. Bár a fegyveremért kellene nyúlnom, a harcos angyalként belém ültetett minden ösztönöm ezt súgja, mégsem teszem. Scorpiel okkal van itt. Túl nagy vad ő ahhoz, mintsem ennyi év után csak úgy a karjaimba sétáljon. Sőt, egyenesen a kardomba dőljön. Okkal teszem fel hát a kérdést, hogy megunta-e az életét, majd adok szavaira ilyen feleletet. Azzal is tisztában vagyok, hogy a halandók ilyen és ehhez hasonló közhelyeitől mindig a falra mászott. Nem hiába fogalmazok úgy, ahogy. Az én gondolatmenetem általában vetekszik az övével, ellenben a megfogalmazásom mindig igazán egyszerű volt.
- Miért sértegetsz? – Égkék szemeim lesiklanak a kezeit rejtő zsebekre, majd ott alig elidőzve ismét a tekintetéé a figyelmem. Egy szeráffal szemben, ráadásul egy olyan példánnyal, aki elől évek óta menekülnie kell, megáll a kezeit elrejtve, védtelenül. Ahelyett, hogy minden porcikáját készenlétben tartaná. A Scorpiel iránt érzett minden undorom és haragom ellenére elmosolyodom. Apró, epés kifejezés töri meg a márványszerű vonásokat. Ismer ez az istenátka. Lefogadom előre tudta, hogy ha kellően merész húzással áll elém, nem fogok azonnal neki esni, ahogy egyébként hangoztatom, hogy tenném. Márpedig egy az egy ellen elém állni kellően merész.
A ciccegése nem kifejezetten zavar. Scorpiel stílusát önmagában mindig is tudtam kedvelni. Ez a lényéről már nem mondható el. Érezheti a kisugárzásomon, hogy veszélyben van. Hogy minden elmúló szavával kezd egyre fentebb menni bennem a pumpa. Az általa olyannyira kedvelt közhelyekkel élve: ha megmozdul, feldarabolom.
- Ne sértsük egymás intelligenciáját feltételezésekkel. Kivele. Mit akarsz? - Azt mindig tudtam, hogy ez a szeráf egészen – fenéket egészen, teljesen – más értékrenddel rendelkezik, mint a legtöbbünk. Máshogy gondolkodik. Ott hibáztam, hogy ezt a rettentően irritáló tulajdonságát alábecsültem. Vagy inkább a saját vezetői képességeimet becsültem túl. Nem tudom, melyik opció beigazolódása ejtene nagyobb csorbát az önértékelésemen. Egy biztos, túl sok a véletlen. Megérint a Sötétség. Elmegyek San Fransiscoba és érezhetően erősebben térek vissza. Majd felbukkan ez a vipera. Idősek vagyunk mi ahhoz, hogy holmi véletlenekben higgyünk.

avatar



☩ Reagok :
4
☩ Play by :
Karen Gillan

Utolsó Poszt Vas. Okt. 07, 2018 8:41 pm
Következő oldal


☽ Rassilon & Scorpiel

Chapter I.

 
Érdekesnek találja, hogy amint az előtte álló megtorpan a hangjára, hirtelen minden elcsendesedik. Ez csak valami játék, olyasfajta, amit az elméje játszik a nővel, hiszen a hűvös szél süvít füle mellett, hallja dübörögni a vért az ereiben, ami a dobhártyájába küldi a dobogó hangot, mikor nyel, még azt is hangosabban teszi, mint gondolná, és utána megszólal ő.

Ha nem volna okosabb, meg merne rá esküdni, hogy abban a néhány, kósza másodpercben, amíg el nem dőlt, mi is lesz ma vele, akkor igenis néma csend uralkodott az elméjén. Pedig az ő fejében soha sincs csend, vagy az átkozott óra kattog, vagy a fogaskerekek indulnak meg lomhán, de csend? Scorpiel elméje sohasem hallgat el.

Haloványan mosolyog a szavakra, és ahogy kabátjának zsebébe csúsztatja két oldalt a kezeit, úgy tesz néhány lépést közelebb, de nem túl sokat, nem lopja el a távolságot, sőt, bőven hagy köztük, hogy mikor megszólal majd, egészen hangosan kell tennie, hogy saját hangja átszelje a métereket.

- Sosem szerettem a közhelyeidet. – Mondja, hogy más angyalok, Rassilon más beosztottjai legalább rezdülnének erre a szavakra, ha egyáltalán lenne bátorságuk kiejteni őket. De Scorpiel vonásai mintha betonból volnának, nyugodtan festenek a sápadt nap fényében, és ő tesz még egy lépést előre, míg le nem néz lábai elé. Szemmértékkel számolja ki a tíz métert, és úgy dönt, a kerek számok végül is vonzóak, ezért itt megállnia pontosan jó lesz. - Vagy ennyi év után csak ennyi mondanivalód lenne? – Ciccegve ingatja meg lassan fejét, kimérten, mintha az óramutató ketyegésének ütemére tenné. Aztán jobbnak látja, ha szemeit az angyalon tartja inkább, mielőtt az esetleg meggondolatlanul mozdulna. És a szélesebb mosolyt most saját gondolatainak szánja, hiszen Rassilon sosem tenne olyasmit.

Ahogyan ő sem hagyná, hogy eluralkodjon rajta a türelmetlenség, nem igaz?

- Ingerültnek tűnsz. – Jegyzi meg szinte csilingelő hangon, mert bár a másik ökle már nem szorul össze úgy, ahogyan néhány pillanattal ezelőtt tette, ő még sem tudja elkerülni ennek analizálását, mert ha már ilyesmire vetemedett, akkor annyira kellene megfigyelnie a vele szemben állót, hogy értelme is legyen, ha végül a szárnyait veszti. És valami nem egészen kerek, nem egész, de még nem tudja pontosan, hogy mi is az. - Mármint… Feszülő izmok, fenyegető hangsúly, úúú, még sziszegtél is. Meg mernék rá esküdni, hogy nem örülsz nekem. – Az ő hangja azonban egészen jó kedélyű, mondhatni csevegő, mosolya sem arról árulkodik, hogy félne. Persze nem bolond, és lehet, hogy a sok más érzés alatt ez így is van, de a kíváncsiság sokkal inkább hajtja őt most, mint bármiféle, csontig hatoló, zsigereit megfagyasztó érzés.



avatar



☩ Reagok :
194

Utolsó Poszt Vas. Okt. 07, 2018 7:34 pm
Következő oldal


Egykor a halandók emlegették azt, hogy a világ felgyorsult. Ez most, a hosszú évek óta húzódó stagnálás után számunka is értelmet nyert. A világ felgyorsult. Gabriel Atyánk után kutató értelmetlen hadjárata és Michael még értelmetlenebb viaskodása háttérbe szorult. A Sötétség beárnyékol mindent, a térfelek és erőviszonyok elmozdulni látszanak. Az információáramlást mindig is a legfontosabbnak tartottam, ez pedig ebben a mai nagy „rohanásban” sem törpül el.
Az egyik démoni kontaktom, aki már évszázadok óta az informátoraim közé tartozik találkozni akart. Információi voltak számomra. Én pedig úgy döntöttem, hogy személyesen jelenek meg. Ezt azt aprócska feladatot most egyenesen felüdülésként éltem meg. Nagyon, nagyon ritkán teszek ilyet, de most kifejezetten kellemesnek hatott megállni egy órácskára.
Ám ez a bizonyos órácska véget ért, én pedig kitérek a rég kiürült épületből, ahol a démonnal randevúztam. Ő egy portálon át távozott, míg én a nyílt utcára sétálok, hogy éjfekete szárnyaim magasztosan kitárva elrugaszkodhassak majd a talajtól. Amire már nem kerül sor. Érzem, hogy nem vagyok egyedül, így szárnyaim elengedem, hogy lazán megpihenhessenek hátamon. Megállok. Nem tudom beazonosítani a közeledő társaságom. Biztos vagyok benne, hogy rúnákkal fedi el magát. De úgy tűnik, nem fedi eléggé. Vagy legalábbis nem ilyen olcsó trükköket kellene használnia, ha egy éonnyi szeráfot akar követni. Majd felcsendül a ismerős hang és ahogy ajkaim sarka, a kezem is úgy rándul ökölbe. Scorpiel. Lassan, égkék tekintetemben tomboló haraggal fordulok felé. Végig mérem őt, megbizonyosodok róla, hogy valóban itt van, nem csak holmi kivetülés. És mihelyt ez megtörténik, az eddig ökölben szoruló kezem kiengedem. Az iránta érzett dühnél erősebb a kényszer, hogy megtudjam, mégis mi vehette rá arra, hogy ennyi idő után önszántából a szemem elé kerüljön.
- Lám, lám. Valaki megunta az életét? - Épp csak sziszegem felé, telepatikusan szavaim mégis mennydöröghetnek a gondolataiban. Készül valamire, ebben biztos vagyok. Scorpiel soha semmit nem tesz ok nélkül.

avatar



☩ Reagok :
4
☩ Play by :
Karen Gillan

Utolsó Poszt Vas. Okt. 07, 2018 6:30 pm
Következő oldal


☽ Rassilon & Scorpiel

Chapter I.

 
Nagyon unja már, hogy ketyeg az óra. Hallja ott is, ahol nem kellene, ahol nincs is, hallja, mikor reggel felébred, és, mikor napokkal később lehajtja fejét a párnájára. Hallja ébren, és az álmok síkján is, és mivel egyre több kép jelenik meg lehunyt szemhéjai mögött, tudja, hogy mozdulnia kell. És okosan kell tennie.

Napokat tölt ezért azzal, hogy megtalálja őt. Napokig vár a megfelelő pillanatra, és ez nem okoz számára nehézséget, hiszen tudja nagyon jól, hogy a türelem olyan adottság, ami csak az ő malmára hajtja a vizet, csak az ő érdekeit kamatoztatja, senki másét. Tehetne meggondolatlan lépéseket is, léphetne a torkában dobogó szív hatására is, de nem teszi. Ezért minden lépés, amit az árnyékból a másik harcos angyal felé tesz, az átgondolt és rengeteg oldalról mérlegelt. Várja, hogy egyedül legyen, vár arra, hogy a nyílt színen tűnjön fel, ahol kevesebb esélyét látja annak, hogy csak úgy nekiesik. Vár, és vár, amíg már semmi mást nem hall, csak a ketyegő órát, és semmi mást nem lát, csak óramutatókat.

Nem véletlenül került arra a helyre Rassilon, ahová. A megoldandó feladatok, a kitalálandó rejtvények, a lehetetlen helyzetekből való, pozitív eredménnyel való kikerülés sosem tettek semmi mást Scorpiellel, csak felvillanyozták. Most még is, talán a negyedik napon éri utol Arizonában, még is fáradság nehezedik csontjaira, hogy mikor több tíz méteres távolságból követi őt a nyílt utcán, akkor az adrenalin elérje nála azt, amit semmi sem szokott.

Türelmetlenné válik. Mint egy kapcsoló, egyik pillanatról a másikra, és talán hibázik most, talán a szárnyába, az életébe kerül majd, de a gombócot a torkában nem tudja visszanyelni.

Ezért van az angyal ott, ahol. Saját sémái ellenére cselekszik, az „ő kedvéért.”

Előlép rejtekéből, és már csak pár, lopott méter választja el tőle, mikor megtorpan, és elég hangosan szólítja őt nevén ahhoz, hogy meghallja. Hogy érezze, hogy itt van, ha eddig nem vette volna észre.

- Rassilon. – Hagyja, hogy hangja átszeljen finoman az üres téren, és akár el is hitethetné a másikkal, hogy csak a fejében hangzik most ez fel, az áruló jól ismert hangja és annak tónusa, de valójában nem így van. Elég, ha csak hátra néz, ha megtorpan ő is, és láthatja a hanghoz tartozó, halovány mosolyt, mindenféle félelem nélkül.




Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 16 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég :: 2 Bots




Fajaink száma
Arkangyal
7/7
Leviatánok
8/8
Angyal
3
Démon
11
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
3
Harcos Angyal
7
Vadász
9
Nephilim
2