Ego Alpha et Omega, primus et novissimus, principium et finis
, said the Lord. which is, and which was, and which is to come, the Almighty.

 
Allegheny National Forest
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

avatar



☩ Reagok :
123
☩ Play by :
Chris Hemsworth

Utolsó Poszt Vas. Dec. 16, 2018 12:22 am
Következő oldal


☽ Erdő közepében járok..

Erdő • szószám: - • Credit:

 
Elképzeltem egy életet a sötétben. Az Úristen háta mögött létező kis zug, hová fény és civilizáció cseppje se jut el. Ahol nincs más, csak fagy, didergés és félelem. Isten szeretetének olyan helyeken nem maradt már szikrányi se. Persze, már tenyérnyi föld lehet az, ahol még van belőle valami. De mégis, egy olyan helyen annyi sincs, mint máshol.
Egy pillanatig, miután hosszan beszéltem Istenről, de mégis oly keveset tud róla, megállok. Talán első falatra ez is nagy volt. Láttam a küzdelmet az orcáján, miként fel akarja dolgozni az eseményeket. Olyasmi lehet ez, mint mikor egy kisgyerek túl nagyot harap valamibe, és csak nehezen próbálja forgatni a száját, de majd szétpukkad az arca a behabzsolt falattól. Persze minden hasonlat sántít valahol, de magamban úgy akartam hinni, hogy egész jó példát hoztam. Mind ezt akarjuk hinni, akik állítást teszünk fel. Az igazunkat akarjuk bebizonyítani. Miután a leány szólt, aprót biccentettem és jobban belegondoltam Gabriel helyzetébe. ő csak egy hátrahagyott megijedt gyermek. Tényleg, ki lett lökve a semmibe sokunkkal, és nem jött több utasítás. Azonban egy valami bökte a csőröm.
- Igen, ilyen tekintetben hasonló, de te nem szegtél parancsot. Ő ellenszegült nekünk. Még emlékszem arra a napra, mikor kiűzött minket a mennyekből. A semleges oldalon álló angyalokat kidobta, és testvéreit ölette meg. Ez az, ami valóban nem tudok elnézni.
Milyen ironikus. Én, egy angyal, aki az Isteni szeretet bizonyítéka képtelen vagyok a saját testvéremnek megbocsájtani. Milyen példát mutathatok az embereknek. Nekem kellene nekik a megbocsájtásból és az Isteni igazságból, vagyis úgy érzem, hogy olyan vagyok, akinek ezt kell tenni.
De igazából mi lehet ebből a valóság? Mindannyian az úristen bohócai vagyunk, azt csináljuk, amit ő mond, azon az úton járunk, amire ráhelyez, és azon megyünk, bármennyire is sötét legyen az. Lehet, hogy minden göröngyös szakaszon végig húz minket, de az engedi, hogy értékeljük a tükörsima aszfaltot.
A leány meglátásaira elmosolyodok. Homlokom közepéig szaladtak szemöldökeim, és kissé kuncogva megszólaltam, hiszen mi bizonyíthatja jobban a hozzám hasonlóak igazát, ha nem egy ilyen tudatlan leány állítása? Talán nem is tudatlan, inkább csak naiv, vagy keveset látott. Igen, ezek jobb szavak rá.
- Bizony, ezt magam is így gondolom. Ezért hagyom békén az emberiséget. Egy ideig a közeli városban éltem, persze senki nem tudta, hogy angyal vagyok. De pontosan, nem érdemel mindenki pusztulást.
Nagyon sokan nem érdemeltek. Megannyi értelmetlen halál, mintha az visszahozhatná atyánkat. Nevetséges, talán még messzebbre üldözték, mint volt. Persze, látom, hogy nem fordította el arcát teljesen. Néha figyel, és ez örömteli tény.
- Igen, szófordulat – próbálom meg meghatározni a fogalmat. – Nem kell szó szerint érteni, ez azt jelenti jelen esetben, hogy a tudást már eleve az agyunkba helyezte. Mint neked az, hogy lélegezned kell, ha nem kapsz levegőt.
Mondtam a legutóbbi dolgot, mai eszembe jutott. Talán így meg fogja érteni azt a kifejezést, mit az imént ejtettem ki kissé meggondolatlanul a számon. Persze megannyi kérdése lehet még, hisz sokat mondtam, de vajon meg is tudom őket válaszolni? Nem nagyon szoktam hozzá, hogy magyarázatot kell adnom nekem teljesen egyértelmű dolgokra.



avatar



☩ Reagok :
42

Utolsó Poszt Szer. Dec. 05, 2018 1:54 pm
Következő oldal


Reyna & Phanuel


 


Nehéz elképzelni azt, amit mond. Hogy nem volt semmi, csak ez az Isten nevű valaki. Szegénynek nem lehetett egyszerű, ha mindig egyedül volt. Tudom milyen. Néha láttam ugyan a démont, de az olykor még rosszabb volt, mint az egyedüllét. Tudtam, hogy ha megjelenik, akkor fájdalmat fog okozni, mégis, amikor sokáig nem láttam semmit, csak azt a sötétséget abban a lyukban, egy kis részem örült annak, amikor felbukkant. Amikor hallottam a hangját, amikor kivitt a hideg sötétből a fénybe. Ez viszont mindig csak addig tartott, amíg el nem kezdte a kísérleteit.
Nekem nem volt erőm ahhoz, hogy teremtsek magamnak valamit. Sokszor nem volt semmi másra, csak arra, hogy összegörnyedjek az egyik sarokban. Neki volt. Isten képes volt alkotni, és ennek örülök. Annak, hogy volt valami, amivel lefoglalhatta magát és elterelhette a figyelmét az egyedüllétről. Ha pedig eljutott az állatok és angyalok teremtéséig, akkor már társasága is volt.
Ugyan nem mindent, de sokat sikerül megértenem abból, amit mond. Sok ismerős szót használ, ezért nem olyan nehéz. Értem, hogy ez az Isten teremtett mindent. Még minket, embereket is. És… a démonok otthonát is. Talán a démonokat is, és az angyalokat. Engem egy démon tartott fogva, de egy angyal mentett meg. Nem tudok rá haragudni emiatt. Nem az ő hibája, hogy így történt.
Fejem elgondolkodva hajtom le, amíg nem beszél. Örülök neki, hogy hagy nekem egy kis időt. Sokat beszélt, nekem pedig szükségem van arra hogy végiggondoljam a hallottakat ahhoz, hogy megértsem. Amint sikerrel járok, újra Phanuelre nézek. Most már folytathatja, ha szeretné. Figyelek tovább. Megpróbálok.
Csuklyám alá nyúlva megvakarom a fejem. Nem értem. Ha végre volt társasága, ha megteremtette magának és szerették is, akkor miért ment el? Mire volt jó az, hogy magára hagyott mindent? És Gabriel… ha ő arkangyal, akkor egyike a legidősebb angyaloknak…
- Olyan, mint én… - bukik ki belőlem az első gondolat vele kapcsolatban – Amikor kijutottam a barlangból és nem volt többé az a démon, nem tudtam, mit kellene csinálnom. Ugyan ott volt az az angyal, aki nevet is adott, de ő sem volt ott sokáig. Azt mondta, csináljak, amit akarok, de… fogalmam sem volt, mit akarok.
Engem sem irányítottak többé, ahogyan az angyalokat sem. Az az érzés, ami akkor rám tört, rossz volt. A tény, hogy nem tudtam, mihez kezdhetnék. Idő kellett, hogy átgondoljam. Ha pedig tényleg az emberek voltak Isten kedvenc teremtményei, ahogy Phanuel mondta, akkor az emberek tudták legjobban megbántani őt. Mégis…
- Még ha az emberek bántották is meg Istent, nem minden ember… Emiatt nem szabad minden emberrel végezni.
Én is ember vagyok, tudom, hogy nem mind gonosz. Nem vagyunk olyanok, mint a démonok. Ha tudtam volna Istenről, vagy ha találkoztam volna vele, eszembe sem jutott volna megbántani. Viszont tudom, hogy nem mindenki egyforma, miként az a két angyal sem, akikkel eddig találkoztam. Biztos az emberek is eltérőek.
- Szófordulat? – kérdezek vissza.
Miért kell ilyen bonyolult szavakat használni? Sokkal egyszerűbb lenne, ha mindenki azt mondaná, amit gondol, vagy ahogyan érteni akarja. Hogy máshogy lehetne érteni azt, hogy az agyukba égettek valamit, ha nem szó szerint?



avatar



☩ Reagok :
123
☩ Play by :
Chris Hemsworth

Utolsó Poszt Hétf. Nov. 12, 2018 1:51 pm
Következő oldal


☽ Erdő közepében járok..

Erdő • szószám: - • Credit:

 
Mélyen elgondolkozok azon, hogy mennyire keveset mondhat neki Atyánk neve. Egy ember, ki elszakadt a társadalomtól és egy istentelen helyen cseperedett fel, ahol mást nem kapott, csak fájdalmat. Meglehet, neki furcsa lehet az Úrról hallani. A kérdése tükrözi ám, hogy már hallott a névről. Bizony, nem teljesen idegen neki, ami szinte csoda. Csoda, hogy hallotta a megnevezését annak, aki a minden kegyelmet és szeretetet jelképezi. Azonban vannak elképzeléseim, milyen szövegkörnyezetben halhatta egy démontól.
Alig észlelhetően apró mozdulattal biccentek, és a biccentés mellé verbális úton is megerősítem.
– Igen, valóban – mosolygok, majd mesélni kezdek, egy számomra természetes témáról. Meglehet, neki kicsit sok lesz hirtelen, feldolgozni mindazt, amit mondok, de ezt jó, ha tudja és eszébe vési, ráadásul ez mindennek az alapja.
– Kezdetekben nem volt semmi, csak Isten. Ő volt csupán. Ereje által megalkotta teret, amiben létezhet anyagi dolog, és az időt is. Ezután következett a világegyetem, a bolygókat, a világosságot és sötétséget. Isten megteremtette ezt a bolygót, amin most állsz, a Földet. Az Úr formálta ezt a kőzettömböt, és megtöltötte élettel. Vízzel, baktériumokkal, növényekkel és megteremtette az angyalokat, állatokat is. Isten volt az, aki életet lehelt a világba. Hamarosan megteremtette a Mennyek országát, a mi lakóhelyünket, és a Poklot, a démonok földjét, a szenvedés vidékét. Egy idő elteltével megteremtette az embert is, a kedvenc lényeit. Nekik lelket, a szabad akarat jogát adományozta, ellenben nekünk ez nem adatott meg. Mi parancsot követő lények lettünk, nagy erővel megáldva. Az angyalokból az elsők az arkangyalok, másnéven főangyalok. Belőlük 8 lett teremtve. Az angyalok dolga az összeköttetés Istennel és az emberekkel, a Mennyek és Föld őrzése.
Miután nagyjából felvázoltam neki a szituációt hagyok egy kis hatásszünetet, mindezt feldolgozni. Meglehetősen furcsa lehet neki hirtelen arról hallani, hogy egy mindenható lény alkotott mindent. Sok embernek még akkor is magas volt, mikor még nem jöttünk le, és hívő közegben nevelkedett. És tekintve, hogy most hirtelen mennyi információt adagolhattam szegény agyába, egyszerűen felfoghatatlan mennyiséget. Utólag sajnáltam, hogy leforráztam az infóval, de az biztos, hogy felkeltettem az érdeklődését.
– Gabriel az egyik arkangyal, neki is feladata volt az emberek óvása és Isten akaratának teljesítése. Nem csoda, hogy 27 éve azt tette, amit tett. Összezavarodott, mint mi mindannyian – a hangomban fájdalmat tapasztalhat. Szomorú egy történet ez. – Huszonhét éve Isten eltűnt. Otthagyta a mennyországot. Ennek hatására Gabriel arkangyal és az ő hívei leözönlöttek a földre, és elkezdték kiirtani az emberiséget. Meggyőződésük, hogy Isten az ő bűneikbe fáradt bele, és azért távozott köreinkből. Igazat megvallva, végig nézve az emberek cselekedeteit, nem lenne az se csoda, ám én nem így hiszem, de az nem számít.
A mesélésnek a végére pontot téve hozzá fűzök egy utolsó gondolatot.
– Mihály arkangyal a seregével szembeszállt Gabriellel, hogy megvédje az embereket, így egész sok ember megmenekült. Ők most városokba tömörülve élnek.
Végig nézek a lányon, és figyelemmel kísérem, hogy mennyire volt neki ez sok információ. Sokszor nem észlelem, hogy az embereknek mennyi az információ befogadó képességük. Van, amikor bizonyos mennyiség után elegük lesz, és nem tudnak többet értelmezni.
A lány szavait figyelemmel kísérem, és tömören válaszolva kielégítem ebben a témában a tudásvágyát, amit nagyon becsültem bene és átlagosan az emberiségben.
– A kezdetben egyetlen nyelv volt, de ahogy vándoroltak az emberek több nyelvjárás alakult ki, majd végül az emberek lázadoztak Isten ellen, és ő ezt úgy nehezítette meg, hogy teljesen más nyelveket adott az embereknek, így nem tudtak összefogni.
Atyánk mindig is mesteri stratéga volt. Ennél jobban nem robbanthatta volna szét a lázadást, ez volt a legeffektívebb és legkevesebb vérrel járó módja.
Grimasz jelenik meg orcámon, és azt legyűrve szelíden rávillantottam mosolyom.
– Ne értsd szó szerint. Ez csak egy szófordulat volt.



avatar



☩ Reagok :
42

Utolsó Poszt Hétf. Nov. 12, 2018 10:27 am
Következő oldal


Reyna & Phanuel


 


Nem hiszem, hogy bántani akar. Ahogy mondta, már régen megtehette volna, ha akarja. Akár úgy is megtehette volna, hogy észre sem veszem, mielőtt végem. Ők gyorsak és erősek. Nem azt mondom, hogy én nem vagyok az. Sokat gyakoroltam, de mégiscsak egy angyalról van szó. Egy kedves angyalról, úgy tűnik. Arra, miszerint örülnék, ha elmesélné, hogy mi miért van, határozottan bólintok. Úgy tanulhatok, ha megtapasztalok valamit, vagy ha elmagyarázza valaki. Számomra máshogyan nem megy, ha pedig hajlandó elmagyarázni a dolgokat, figyelmesen fogom hallgatni.
- Ő egy személy, igaz? – kérek némi megerősítést.
A nevét már hallottam, csakhogy ezen kívül semmi mást. Abból, ahogyan a démon őt említette, arra tudok következtetni, hogy nem kedvelte túlzottan. Az pedig azt jelenti, hogy rossz ember nem lehet. Főleg, ha még az angyalok is róla beszélnek. Hamarosan viszont kezd zavarossá válni a dolog. Amikor a nyelvekről beszél. Fejem elgondolkodva vakarom meg, miközben igyekszem levonni saját következtetéseimet a hallottak alapján. A nyelveket tehát ez az Isten adta mindenkinek. De miért kellett ennyi?
- Ha mindenkinek ugyanazt a nyelvet adta volna, nem lett volna egyszerűbb? Mindenki megérthetne mindenkit – gondolkodom, aztán ahogy tovább jutok gondolatmenetemmel, sajnálkozón nézek az angyalra – Nagyon fájt? Nekem a talpaimat égette meg a démon, tudom, hogy fájdalmas. Az agynál is ugyanilyen? Hogy jutott hozzá? Az a fejben van. És… Mit jelent az én nyelvemen az, hogy fogalom? Az áram ezek szerint csak egy olyan szó, amit nem ismerek, de a fogalom?
Az emberek okosak lehetnek, ha dolgokat fedeznek fel. Bonyolult dolgokat, ha ennyi mindenre jó. Persze tudom én, hiszen én sem vagyok buta. Egyre többet tudok, többek között hála ennek az angyalnak. Azért a démontól is ellestem néhány dolgot. Azt is, hogyan kell tüzet gyújtani, meg hogy egy-két tárgy mire jó. Mint az a táska nevezetű, amibe más holmikat lehet pakolni, hogy könnyebb legyen vinni őket. Egy ilyet el is hoztam a barlangból annak idején, miután bele tettem ezt-azt. Főleg ételt, amit ott találtam. Aztán egy-két kendőt, és még néhány apróságot, amit hasznosnak véltem.
Ruhám csupán hasam aljáig húzom fel, hogy az angyal ne láthasson a szögek nyomainál feljebb. Úgy tűnik, már ez is kivált belőle valamit. Mi lenne akkor, ha feljebb húznám, hogy a többi sebet is lássa? Nem, azt nem tehetem! Láthatóan ez is rosszul érinti. Nem akarom, hogy szomorú legyen. Egyébként sem fájnak már. Régen volt, csak a nyomuk maradt meg bőrömön. Néha, ha eső jön, vagy valami más nagy változás, akkor egyik-másik sajogni kezd, az viszont elviselhető. Semmiség ahhoz képest, amikor friss sebek voltak.



avatar



☩ Reagok :
123
☩ Play by :
Chris Hemsworth

Utolsó Poszt Szomb. Nov. 10, 2018 9:39 pm
Következő oldal


☽ Erdő közepében járok..

Erdő • szószám: - • Credit:

 
Akárhányszor az eltelt időre gondolok, elszomorodok, és a régmúltat idézem fel. Mennyivel különb helyzet volt, mennyivel jobb. Az erőnk teljében, együtt voltunk, nem igazán akadt ellenségünk, a démonok kordában tarthatók voltak, ám jelenleg oly sokan vannak idefent, és veszélyt jelentenek, a megkötött szövetség ellenére is. Az egység nem valósul meg az angyalok között és nem is fog egy darabig, amíg egyik oldal nem veszít. Nehéz, gondterhes idők ezek, és bizony, nekem is teher van a vállamon. Hiába, tudom ez a feladat az én „keresztem” és nekem kell cipelnem. Igaz, vannak segítségemre Cirenei Simonok, kik segítenek ezt cipelni, ám ez az én feladatom, isten ezért csak nekem adta. A felelősségnek az én vállamat kell nyomni. Ezért nagy felszabadulás nekem most egy picit gondolkozni, tervezgetni és csak repkedni. Persze, egymagam kicsit kiszolgáltatott vagyok, de már van is tervem, csak még kidolgozás alatt a megvalósítás. És ez az utazás folyamatosan változtatja az ügy leforgását. Jelenleg azért vagyok itt New York várostól nem messze, hogy egy elintézetlen ügynek tegyek pontot a végére.
Az aggódó hangnemre és mozdulatra csak a kezemet emelem fel és tenyeremet mutatom felé, jelezve, hogy ne lóbálja felém pengéjét.
– Gondolkozz, leány! Szerinted, ha bántani akarnálak akkor nem tenném meg? Már rég megtettem volna, megnyugodhatsz, én nem jelentek rád veszélyt – nézek komolyan a szemeibe, láthassa, ha hazudok. Ez azonban nem történik meg, az igazat mondom neki. Az én kezem által ebben a csatában még nem hullott el ember, csak egyszer-kétszer, ám ők is feltámadtak. Ennyiből szerencse, hogy a holt nem marad holt, bár láttam már kivételes esetet azóta.
– Ez egy hosszú történet, de gondolom örülnél, ha elmesélném – somolygok. – Mondd csak, hallottál már Istenről? – teszem fel a kérdést, ami fontos ahhoz, hogy majd megértse a történéseket. Bizony, ő a kulcsa az egész világ történelmének. Őt kell ismerni, és már mindent megtudhatunk az után. Isten a világ kezdete óta munkálkodik, és többször is kijelentette magát az embereknek. Bemutatkozott az emberek számára, nem úgy, mint a szóban forgó testvérem. Igaz, legtöbbünk nem a szavak embere, és nem igazán szociális alkat. Csak aprót biccentek, jelezve, hogy felfogtam, amit mondott.
– Pontosan, másik nyelven szólalt meg akkor. A nyelvek Isten ajándékai, mit az embereknek adott, és az emberek által a démonok és angyalok is részesültek belőle. Nekünk angyaloknak a világ összes nyelvét teremtésünkkor az agyunkba égette. Minden nyelvet megértünk ezért. És nem, az elektromos áram egy fogalom, egy kifejezés. Az emberek fedezték fel.
Magamban egész jót derülök a kérdésen. Meglehet sokan, akik nem értenek az emberi technikához feltennék magukban ezt a kérdést, hogy egyáltalán emberi kifejezés-e.
Hallgatom a lány suttogását, ahogy maga elé beszél, szinte suttog a levegőbe. A kíváncsiság, az emberek fejlődésének oka. Isten egyik nagy adománya, mit nekik adott. Ezzel érhetik el, mit csak szívük kíván, és pontosan ez is lehet az, mely béklyóként a mélybe rántja őket, az örök kárhozatba.
A szemeim nagyra kerekednek, mikor a lány a ruházatát feltűrve mutatja a hasát. A hegek, összesen tizenhét sebhely. Sajnálatot éreztem a szívemben, amitől nagyon nehezen tudtam szólalni. Ki tudja, hogy mit tett a lánnyal az a démon. És mi angyalok vagyunk a hibásak azért, hogy ilyen történhetett. Egy démon fogva tart és kínoz egy halandót, s mindezért nem kap időben büntetést. Ha tényleg évente kapta a sebeket az nagyon sok, túl sokáig szenvedett mi miattunk.




avatar



☩ Reagok :
42

Utolsó Poszt Pént. Nov. 02, 2018 3:16 pm
Következő oldal


Reyna & Phanuel


 


Huszonhét év? Az évet tudom, hogy sok időt jelent. Nagyon sokat, azt viszont nem tudom, hogy pontosan mennyit. A démon mindig csak annyit mondott, hogy „eltelt még egy év”. Se többet, se kevesebbet, mielőtt vigyorogva újra sebet ejtett hasam alján. Ott gyűjtötte őket. Minden egyes ott eltöltött évem után egyet. Fejem megrázom végül válasz helyett. Nem tudom, mi történt akkor. Azt sem, mi történt négy vagy öt évvel ezelőtt, nemhogy régebben.
- Az angyalok miért küzdenének egymással? Miért bántanák az embereket? Te is bántani akarsz? – kérdem, lépve egyet hátra, kardom felé emelve.
Mindeddig úgy tudtam, az angyalok jók és csak a démonokat bántják. A démon is mindig rájuk panaszkodott. Nem hiszem el! Nem lehetnek gonoszak. Biztos egy olyan angyal bántotta az embereket, akit megszállt egy démon, vagy valamit csinált a fejével. Másképp ez nem lehet. Mégis, úgy érzem, ő nem akar bántani. Az erejével rég megtehette volna, nem kellene magyarázkodnia nekem.
- Nem mondta a nevét – magyarázom.
Pedig szerettem volna tudni. Jó lett volna tudni még valakinek a nevét a sajátomon kívül. A démonét sem tudom pontosan. Sok néven nevezte magát, és sok testben is volt, de tudtam, hogy ő az, mert ő is tudta, hogy én ki vagyok. És a viselkedése nem változott egy kicsit sem. Amikor az angyal benyitott az ajtón, először róla is azt hittem, hogy egy újabb megszállott test. Aztán elengedett. Levette a láncaim, nevet adott nekem és még fegyvert is. Aztán nem sokkal később elment, mondván, elintézte a dolgát. Többet nem láttam. Remélem, még láthatom őt valamikor.
- Úgy érted, amikor nem értettem, hogy a démon mit beszél, akkor más nyelven beszélt? – kérdezem.
Bizonyára így volt. Hogy máshogy lett volna? Mi másért nem értettem volna? Tehát mindig, amikor nem értek valamit, akkor más nyelven beszélnek… Ez így érthető, de ha megtanulom, hogy mit jelent és mások előtt azt a más nyelvű szót használom, az nem okoz gondot? Hogy érthetik meg? Vagy mindenkinek beszélni kellene minden nyelvet? Mennyi van egyáltalán?
- Ez az elektromos áram is más nyelven van? – érdeklődöm.
Ha tudnak vele világítani, olyan lehet, mint egy gyertya, vagy a tűz. Milyen eszközök működnek tűzzel? Ó, valójában a gyertya is ilyen. Nem világít, ha nem gyullad meg. Mi még? Miért nem mondta egyszerűen, hogy olyan, mint a tűz? Lehet, hogy mégsem olyan?
- Látni akarom – motyogom magam elé – Nem tudom, merre tartok – húzom el a szám.
Kardom végül leeresztem. Karom nem bírja tovább tartani, elég volt neki. Lehet az a baj, hogy sokat tartottam egy helyben. Többet kellett volna mozgatnom, akkor nem lett volna gond. A csapkodás közben sem fáradok el ilyen hamar. Bólintok.
- Ott tartott a démon. Ennyi évig – húzom fel ruhámat hasamnál, hogy megmutathassam a bőrömön lévő apró, pontszerű sebhelyeket.
Összesen tizenhét van belőle. A következőnek is lassan ideje lett volna már, de kijutottam még előtte. Minden évben egy szög, a korábbiak nyoma mellé. Tíz után kezdődött a második sor, ami már rövidebb.



avatar



☩ Reagok :
123
☩ Play by :
Chris Hemsworth

Utolsó Poszt Pént. Nov. 02, 2018 12:11 am
Következő oldal


☽ Erdő közepében járok..

Erdő • szószám: - • Credit:

 
Ahogy néztem a lányt beszéd közben, zörejt hallottam az erdőből. Ezt ő szinte biztos, hogy nem hallotta, csak az érzékeimnek köszönhetően hallottam ezt meg. A falevelek hangja volt, ahogyan ráléptek. Ahhoz kicsi volt a léptek hangja, egy emberhez hasonló lény nagyobb zörejjel lép, remélem. Ezzel visszafordítottam a teljes figyelmem a leány felé.
– Te nem tudod, hogy mi történt az eltelt huszonhét évben? – lepődött meg igazán, és hatalmasat sóhajtok. – Abban van valami igazság, hogy az angyalok nem gonoszok, hiszen nem a természetünk része.
Bizony, mostanában nem alapértelmezett, hogy el kell magyarázni az angyalok és démonok helyzetét. Mindenki tudja, hogy mi történt, mit tett Gabriel, de ő nem. Nem sok szívem van ezt a naiv kis illúziót lerombolni, ám ez életet menthet.
Ritka egy háborús világot élünk. Angyalok küzdenek egymással, démonok angyalokkal, és az angyalok egy része pusztítja az embereket. Ha akarod, és mivel nem tudsz semmit erről az egészről, mesélhetek amennyiben akarod – ajánlom fel. Talán, ha tud majd ezekről, egy arra tévedt Gabriel párti sem tudja meglepni. Még most is vérzik a szívem az összes testvéremért, aki azon az oldalon van. Ők váltották ki a háborút, Mihály csak le akarta állítani Gabrielt, bár bizonyosan lett volna más módja is, minthogy belháború tört ki. Olyan szörnyűen sokan veszítették életüket emiatt, és sok emberellenes angyal csak befolyásolva van, és a saját vesztébe rohan ezzel a hűséggel és kitatással. Persze az árulás rémes dolog, de van, mikor a józan észnek és az akaratunknak helyesebb dönteni.
– Annak a fivéremnek igazán jó ízlése lehet. Nem mondta véletlenül a nevét, hogy ki volt az? – Érdekelne, hogy melyik testvérem mentette meg ezt a lányt. Még neve sem volt, igazán érdekes ez a halandó, és kérdez annyi furcsa dolgot, mint még nagyon más nem kérdezett. Sőt, olyan dolgokat kérdez meg tőlem, aminek a jelentése egyértelmű számomra, és nehéz elmagyarázni, de azért megpróbálom.
– Az anyanyelv az, amin a legkönnyebben beszél az ember. Tudod, van sok nyelv, amit különböző népek beszéltek, olyan emberek, akiktől egymástól függetlenül éltek egy darabig, így máshogyan fejezik ki magukat. Ezek szerint, akkor ezt a nyelvet beszéled csak, igaz? – teszem fel a picit költői kérdést. Picit elkeseredtem, hogy milyen keveset tud a leány, olyan sok idő lenne neki az összes kérdését megválaszolni. Ám látszik rajta, hogy nem teljesen buta lány. Megtalálja az összefüggéseket, ám mondatai között egy szó aggodalmat kelt bennnem.
Mi az, hogy „majdnem”? Talán mégse ember egészen? De ha nem ember, akkor mi lehet? Félvér, esetleg nephilim? Egyáltalán, ha nephilim tudhat róla, hogy különleges? Mennyi idős a leány? Még kétségkívül fiatal. Bólogatok neki, hiszen nem mondott butaságot.
– Tudod, az elektromos áram olyan dolog, mai megkönnyíti az emberek életét. Világítani tudnak a használatával, egyes eszközök is azzal működnek. Érdekes találmány, ha gondolod egyszer megmutathatom, ha egy város felé tartasz.
Látva, ahogy a lány leereszti a pengét, magamban majdnem elvigyorodok. Biztosan elfáradt a karja a hosszasan tartástól, pedig azt szoknia kell. Ha fárad a karja csupán a penge tartásától, akkor a folyamatos forgatástól, hogy el fog neki fáradni. Sebaj, van ideje belerázódni.
A szemeimmel követem amerre mutat, majd ahogy magyaráz. Igen, ha valaki sokat tekereg, egy idő után már nem nagyon tudhatja, hogy merről jött egészen.
– Barlangból? Ott laktál? – teszem fel a kérdést, ami elsőnek megfogalmazódott bennem a hallottak alapján.



avatar



☩ Reagok :
42

Utolsó Poszt Csüt. Okt. 25, 2018 12:56 pm
Következő oldal


Reyna & Phanuel


 


Tudom, hogy más egy fát vagdosni, hiszen azok nem mozognak, nem tudnak kitérni. Azt nem mondanám, hogy visszavágni sem, mert nem egyszer esett a fejemre egy-egy fadarab. Az is ott van még, amikor megragadja kardomat és nem ereszti, csak akkor, amikor már biztos, hogy hanyatt vágódom az erőlködéstől.
- A démonokat még értem, de az angyalok miért támadnának rám? Ők nem gonoszak – billen oldalra a fejem.
Engem is egy angyal mentett meg. Legyőzte azt a szörnyet, legalábbis ezt mondta. Kihozott arról a sötét és kicsi helyről, nem bántott, sőt, még nevet is adott. Azt a nevet, amin most bemutatkozom. Eddig többször mondtam magamnak, mint másoknak. Azért, hogy el ne felejtsem, hogy ez a nevem, és hogy megszokjam, hogy így hívnak. Mert így hívnak és kész. Már egy ideje így van ez. Fogalmam sincs mióta, az égi fénygömb oly sokszor ment már át az égen, hogy idővel elfelejtettem, hol járok a számolásban.
- Az angyal adta nekem ezt a nevet – avatom be Phanuelt.
Számomra az ő neve a furcsa. Más, hiszen nem az enyém, márpedig a sajátomon kívül nem sok nevet hallottam eddig. Mindegy! Ami lényegesebb az az, hogy látszólag nem érti, amit kérdezek. Nem hiszem, hogy olyan bonyolult volt, mégsem érti. Én pedig azt nem, amit ő mond, legalábbis nem minden szót. Sok szót nem.
- Nem hallottam még. Mi az az anyanyelv? – teszek fel egy újabb kérdést, de remélem, hogy az előbbire is válaszol.
Kíváncsian figyelem őt, száját lesve várva a magyarázó szavakat. Az a másik angyal hamar megunta, hogy velem beszélget és elment. Legalább kiszabadított és adott nekem egy fegyvert, közölve, tanuljam meg megvédeni magam. Tanulom. Folyamatosan próbálok fejlődni, meg növelni a bátorságom.
- Ember… azok olyanok, mint én. Majdnem. A város tehát olyan hely, ahol ők élnek. A házak olyanok, mint a barlangok? Azokban élnek az emberek és több házból áll egy város? – próbálom levonni szavaiból következtetéseimet – A többit nem értem. A vizet igen, de nem tudom, mi az az… elektromos áram?
Fejem megvakarom, kardom pedig leengedem. A karom kezd fáradni, olyan furcsa, erőtlen érzés lesz rajta úrrá… Ha jól emlékszem, zsibbadás a neve. A penge testem mellett lóg ki kezemből. Így már sokkal jobb. Egyébként is, ez itt egy angyal, nem fog bántani. Biztonságban vagyok, amíg nem jön senki más.
- Arról jöttem ide – mutatok el a folyó mentén, a magasabb területek felé – Voltam odafent, előtte pedig lentebb a másik oldalon – magyarázom – Sok helyen voltam, amióta az az angyal kiszabadított, de már nem emlékszem, merre volt a barlang, ahonnan indultam.
Utolsó szavaimnál már a földet nézem. Sajnálom, hogy nem tudok neki választ adni. Csuklyám széle ekkor arcomba lóg. Így nem látom őt, de most nem is bánom. Talán ő sem akar látni engem, amiért ennyi kérdésem van. Pedig sokat tudok, tényleg, csak még nem sikerült megmutatni. Tudom a testrészeim nevét, az eszközökét, amikkel a démon sebet ejtett a bőrömön, a legtöbb színét, mert mindig valami más színű löttyöt öntött le a torkomon… Aztán ott vannak a fájdalom fajtáinak megnevezései… Tudom, hogy a démonok gonoszak, az angyalok meg jók, hogy a bőrömet égeti a tűz ha beledugom valamelyik testrészem, hogy a víz jól esik, amikor a torkom száraznak tűnik, és még sok mindent.



avatar



☩ Reagok :
123
☩ Play by :
Chris Hemsworth

Utolsó Poszt Szer. Okt. 24, 2018 9:01 pm
Következő oldal


☽ Erdő közepében járok..

Erdő • szószám: - • Credit:

 
Látom a félelmet a lányon, érezni. Tart tőlem, becsukja a szemeit. Természetesen érthető, az se igazán nyugtathatja meg, hogy angyal vagyok, tekintve a testvéreim viselkedését. Megfogom a kezeit, amik koszosak voltak és kissé megviseltek. Igen, a vándorélet ilyen. Régebben egy mozdulattal meg tudtam volna tisztítani a nő testét, sőt, épületeket is helyre tudtunk hozni, ha kellett. Mostanra ez már nem működik, de talán fog, ha az erőnk megnő ismét. Erre meg talán van némi esély.
– Valóban látszik, ám élesben más, sokkal eltérőbb attól, hogy egy fát vagdosol – közlöm vele szelíden. – Illetve az angyalok és démonok nagy része is gyakorlott harcosok. Ha valamelyik megtámad téged, jobb, ha valahogy menekülni próbálsz.
Ezzel odébb lépek tőle, abba a bizonyos illendő távolságba, amit az embereknél megszokott. Ahogy nézem a vágásokat, feltűnik, hogy a lány jó erőben van. Egész mélyre sikerült belevágni néhol a kardját. Pedig elnézve milyen aprócska teremtés, nagy teljesítmény ez tőle.
- Reyna… - suttogom magam elé a bemutatkozás hatására. – Érdekes név. Mostanság ritkán láttam használatban.
Barátságos képet vágtam, ám a mosolyomat már egy ideje elengedtem. Próbálok nem folyamatosan mosolyogni. Az elég ijesztő lehet egy szint felett. Egyszer volt dolgom egy démonnal, aki mosolygott, miközben harcolt. Szánalmas volt, visszagondolva meglepő és bizarr.
A kérdés, amit legközelebb hallok, megremegnek a lábaim. A szemeim kereken néznek rá.
– Hogy érted a kérdésed? Nem ez az anyanyelved, és még nem hallottad a kifejezést, vagy egyáltalán nem hallottad még? – a meglepettségemet nem tudtam elűzni, nem számítottam ehhez hasonló kérdésre. Annyira egyszerű kifejezés, hogy meglepő lenne, ha azért nem ismerné, mert egyszerűen még soha nem használta a szót, annak ellenére, hogy ezen a nyelven beszél és gondolkozik.
A következő kérdés megint letaglóz engem. Egyre zavartabb arckifejezéssel és hanggal válaszolok neki.
– A város olyan hely, ahol vannak házak, egymás mellett és több ember él egy helyen. Van a városban elektromos áram, melegvíz és hasonló dolgok. De mondd csak, honnan jöttél? – nézek rá gyanakodva. Hogyan lehetséges az, hogy nincs tisztában ilyen fogalmakkal?



avatar



☩ Reagok :
42

Utolsó Poszt Vas. Okt. 21, 2018 7:54 pm
Következő oldal


Reyna & Phanuel


 


Szám eltátva figyelem a hirtelen megjelenő szárnyakat. Ez tökéletesen bizonyítja az angyal kilétét, nekem ennyi elég. Biztos vagyok benne, hogy nem egy gonosz démonnal van dolgom, és bár még mindig idegennek számít, megnyugszom. Egészen addig, amíg közelebb nem jön. Nem az a baj, hogy mellém áll, hanem az, hogy kezeimet más helyre próbálja kényszeríteni. Szemeim és fogaim összeszorítom, vállaim is összébb húzom, miközben várom, hogy mit fog velem csinálni. Lehet, hogy mégsem jók az angyalok? Mire akar kényszeríteni? Aztán vége…
Szemeim kinyitva pislogok néhányat. Kezeimre lesek, úgy figyelem, hogy mi változott. A kard már nem remeg, de ez nem olyan nagy dolog. Máskor sem remeg, most csak… nem számítottam arra, hogy jön valaki. Igen, emiatt lehetett, hogy nem fogtam meg rendesen.
- Tudom hogy kell fogni, sokat gyakoroltam – lépek egyet oldalra, majd a közeli fákra mutatok.
Azokon jól látszik, mennyiszer csaptam oda a kardot. Néha nagyon nehéz volt kihúzni belőle, annyira mélyre vágtam a törzsben. A lábamat neki kellett vetnem, úgy nyomtam, miközben markoltam a fegyver végét, amikor pedig végre kiszabadult, hátraestem és gurultam a földön. Az egyik könyökömön azóta van egy folt. Lila, azt hiszem… Mintha ez lenne a szín neve.
- A nevem Reyna – mutatkozok be.
Ő is megtette, na meg angyal, tehát én is megtehetem. Egy szörnynek nem árulnám el, a végén még megszállná a testemet. Mert tudniuk kell hozzá a nevemet is, nem? Gondolom igen, különben honnan tudnák, hogy kit szállnak meg?
- Vadont? – lesek kérdőn az angyalra, majd elgondolkodom – Ezt a helyet annak hívják?
Furcsa dolgokat kérdez. Miért kérdez ilyeneket? Nem értem! Minden második szava ismeretlen számomra, vagy talán a harmadik. Éppen ezért nekem is akad bőven kérdésem, amiket fel is fogok tenni neki. Csak úgy tudhatok meg dolgokat, ha kérdezek, vagy kipróbálom azokat. Mint azokat a rajzokat, amiket a démon rajzolgatott. Igen, azokat is ki kell majd próbálnom, de előtte erősödnöm kell. Addig nem kísérletezhetek olyanokkal, nem tudhatom, mi lesz a vége.
- Mi az a város? – teszem fel közben újabb kérdésemet.
Arra pedig, hogy merre tartok, nem tudok válaszolni. Mindig előre megyek, aztán amerre fordulok, és így tovább. Megpróbálok víz mellett haladni, mert arra már rájöttem, hogy anélkül nehéz. Ráadásul könnyebb olyan négylábú szőrös akármiket találni, amiket meg lehet enni. Igaz, nehéz őket elkapni, ezért sokszor maradnak azok a színes dolgok, amik a növényeken vannak.



avatar



☩ Reagok :
123
☩ Play by :
Chris Hemsworth

Utolsó Poszt Vas. Okt. 14, 2018 8:01 pm
Következő oldal


☽ Erdő közepében járok..

Conquest • szószám: - • Credit:

 
Az ember előttem láthatóan félt. Hogy miből vettem biztosra, hogy ember? Első sorban az, hogy félt. Nem igazán félnek a természetfeletti teremtések, nem az alaptermészetük része. Inkább túlélő ösztön, mint félelem.
Hiába emelem fel a kezeimet, hogy tiszta a kezem, hátrál és kardot fog. A kardnak a hegye megremeg a kezében, megcsóválom a fejemet. Nem elég stabil a fogása. Egyetlen mozdulattal fegyvertelenné tehetném, ha akarnám. Megállok, hogy ne hátráljon, majd a lány szemeibe nézek.
- A nevem Phanuel – jelentem ki neki, és széttárom terebélyes szárnyaimat. Ez a legjobb bizonyítéka a mivoltomnak. Ezzel a szárnyamat vissza is húztam a hátamba. – Nyugodj meg, nem bántalak, de…
Közelebb kerülök hozzá, és figyelmeztetem, hogy hozzá fogok érni, majd a kezeit úgy rakom a kard markolatára, hogyan azt a pengét meg kéne fogni.
- Így stabilabb a fogásod és nagyon magadat se darabolod fel. Hogy hívnak?
Érdeklődöm meg a nevét, ha már gyorstalpaló kardforgatásórát tartok neki. A tapasztalt ember felvetésemet ki is vertem a fejemből. Aki olyan sután tartja a kardot, nem lehet régóta kint vagy ha igen, piszok szerencsés.
- Mióta járod a vadont? Messze van a városod? Merre tartasz? – bombázom meg kíváncsian a kérdéseimmel. Lehet, hogy szegény lány csak kapkodja a fejét, és nem tudja melyikre válaszoljon, de türelmesen, barátságos mosollyal várom a feleletét.
Ha már így összefutottunk, rendkívül érdekel a kiléte. Csak Isten tudja, milyen lehetett a múltja, ám tekintve a reakcióit, ő is elszenvedte a háborút - mely nekünk köszönhető - mint mindenki más.



avatar



☩ Reagok :
42

Utolsó Poszt Pént. Okt. 12, 2018 7:42 pm
Következő oldal


Reyna & Phanuel


 


Azért szeretem az ehhez hasonló helyeket, mert nem találkozom senkivel. Ha mégis, az jó nem lehet, úgy értem… A szörny is egy olyan helyen élt, aminek a közelében ilyen zöld volt minden. Messze van innen, nem itt, de akkor is ilyen volt. Éppen ezért ijedek meg, amikor meghallom a léptek zaját. A pataktól gyorsan eltávolodom és kardom előveszem, úgy nézek az idegen felé. Szabad kezemmel csuklyámat arcomba húzom, köpenyem összerántom magam előtt, majd hátrálok néhány lépést. Nagyjából úgy, ahogyan ő közelít. Látom felemelt kezeit, hallom hangját, ami közel sem olyan borzalmas, mint annak a démonnak, kinek hangja fejembe vésődött.
- Mi vagy te? – kérdezem azonnal.
Ha folytatja felém útját, én úgy hátrálok tovább, amennyiben pedig megáll, én magam is így teszek, megtartva a biztonságosabbnak vélt távolságot. Ezen a helyen nem kellene lennie senkinek, bár… én is itt vagyok. Nem, én más vagyok. Mindig hasonlókon jártam, bármerre mentem. Esetleg nem volt ennyi zöld, sokkal inkább szürke volt, vagy barna és felfelé vezetett az út. Néha fehér is volt és hideg. Nagyon hideg, levegőt pedig nehezen kaptam, ha nem álltam meg sokat pihenni.
Azzal, hogy felemelte mancsait, engem nem ver át. A szörnyeknek nem kellenek fegyverek, nagy erejük van. Képesek eltörni egy kart, vagy egy lábat, pusztán az ujjaikkal. Az, hogy néha mást használnak, talán azért van, hogy ne okozzanak akkora kárt szerencsétlen áldozatukban.
Miközben őt figyelem, nyelek egy nagyot. Államról letörlöm a rajta lévő víz maradékát, ezzel leszedve onnan némi koszt is. Amint ezzel megvagyok, kardom két kezembe fogom, hátha így megálljt parancsolhatok a remegésnek. Hegye ide-oda leng, nem nagyon, de láthatóan. Még sosem kellett szembeszállnom egy démonnal sem. Tudom, hogy kell, akarok is. Ők gonosz lények, veszniük kell, de tartok erejüktől. Nem is… Inkább attól, hogy újra bezárnak egy olyan kis helyre egy ajtó mögé a sötétbe. Aztán időnként kivonszolnak onnan és összevagdosnak, meg mindenféle folyadékot öntenek le a torkomon. Volt olyan is, ami égetett. Onnan tudom, hogy olyan érzés volt, mert a talpamat megégette a démon. Ahhoz hasonló volt, forró érzés, fájt is. Egy ideig nem tudtam beszélni utána.



avatar



☩ Reagok :
123
☩ Play by :
Chris Hemsworth

Utolsó Poszt Szer. Okt. 10, 2018 9:10 pm
Következő oldal


☽ Erdő közepében járok..

Conquest • szószám: - • Credit:

 
A fekete tollaimat sütötte a nap, A vándorlásom még mindig tartott, kellett a kikapcsolódás, hogy elmélkedjek a történteken, sok mindent újra kell gondolnom önmagamban. Már San Francisco környékén volt egy kis kalandom, persze mészárlásba torkollt az egész, de ők kötöttek belém. „Csak magamat védtem” ekképpen nyugtattam magam. Vajon elkerülhető lett volna a harc? Képes lettem volna békésen megoldani az egészet? Nem hiszem, ám legutóbbi időben sok minden fogalmazódott újra bennem.
Egy kis erdő felé értem, elkezdtem ereszkedni. A kiváló látásomnak hála feltűnt valaki. Mozgás, tekintettel arra, hogy nem akarom a frászt hozni rá, kicsit távolabb szállok le tőle, úgy jó tíz méterre. Egy fiatal lány, lehet, hogy szakadár? A levegőbe szimatolva megcsap a szaga. Erős érzékeim egyik hátránya, minden embernek megérzem a szagát, bár az övét lehet, hogy nehéz lett volna nem érezni, ami megérthető. Az ég tudja, mióta vándorolhat. Fegyverként csak kardot láttam nála, éppen a kis patakból ivott, ami elfolyt ott. A víz tiszta volt, sokat tisztult az utóbbi években, hiszen egy fokkal kevesebb lett a szennyezés, így a föld, Atyánk hatalmas műalkotása elkezdte önmagát gyógyítani. Bár ez a hely eleve nemzeti parknak számított, ha jól emlékszem, régen se volt túl szennyezett.
Lassan szedtem felé a lépteim, és még tisztes távolban megszólítottam őt.
- Hé, te! Üdv! – Kedvesen vigyorogtam, ahogy léptem hozzá még kettőt. Nem tudtam, hogy mit fog reagálni. A heves reakció elkerülése felemeltem a kezemet, jelezve, hogy nem fogok fegyvert.
Megfigyeltem az idegen lányt, bizony a feltevésem helyes, sok ideje van távol otthonától és a civilizációtól.
- Nyugalom, nem akarlak bántani! - biztosítom verbálisan is ártalmatlan szándékaim felől, ám még mindig talpig páncélzatban voltam. Nem is volt igazán semmilyen tervem a halandóval, egyszerűen csak kíváncsi voltam rá.




avatar



☩ Reagok :
42

Utolsó Poszt Vas. Okt. 07, 2018 12:29 pm
Következő oldal


Reyna & Phanuel


 


Alvás közben ma is emlékeimmel küzdöttem. Az a démon megint ott volt, hogy szűnni nem akaró fájdalommal átkozzon. Vérem előbb vörösen, majd feketén folyt ki a karomon ejtett sebből. Azért vágott meg ott, hogy figyelemmel kísérhessem, miként változik meg a bennem lévő élet színe. Mint idővel megtudtam, az emberek számára a vér az, ami létéhez hozzájárul. Amint túl kevés lesz belőle, meghal az, akit megsebesítenek. Ezért ügyelt arra, hogy hamar gyógyuljak. Ezért nem kínzott szüntelenül, hanem megvárta, amíg a vérzés csillapodik.
Tekintetem kezemre emelem, miközben a földön ülök. Pillantásom végigszalad a rajta lévő vágáson, amit saját kardom okozott gyakorlás közben. Néha előfordul, hogy nem sikerül egy-egy csapás, de semmi gond. Ez is elmúlik, épp úgy, ahogy a seb begyógyul. Mancsomat a mellettem lévő patak vizébe nyomom, hogy csillapítsam a fájdalmat. A víz hideg érintése segítségemre van ebben, pedig nincs benne semmi különös. A szaga is olyan… vizes. Meg van itt még fű és föld is, na meg fák. Jó sok fa, amik eltakarják azt a fényes izét odafent, ami elrontja a látásom, ha rá nézek. Kicsit hidegebb van így, de ez ellen csak annyit kell tennem, hogy alaposan beletakarózom köpenyembe. Az mindig segít, na meg a levelek, amik közé bebújok esténként.
Amikor meglátom magam a víz felszínén, ki is veszek egyet hajamból. Nem mintha különösebben zavarna, hiszen elfér. Pont úgy, ahogy máskor is, egyszerűen csak nem akartam, hogy oda hulljon, ahol inni akarok. Kezem kihúzom a patakból, majd megtámaszkodok két mancsommal mellette arra az időre, amíg belemártom fejem és kortyolok néhányat. A számban lévő száraz érzés azon nyomban megszűnik. Fogalmam sincs miért, de tudom, hogy erre szükségem van. Az a démon számtalanszor panaszkodott miatta. Amikor elmegyek innen, még meg kell töltenem azt a tárolót, amiből annak idején ő a fejemre öntötte a folyadékot. Néha ehhez hasonló íze volt, néha rosszabb, mintha romlott lenne.



avatar



☩ Reagok :
42

Utolsó Poszt Vas. Okt. 07, 2018 12:26 pm
Következő oldal




Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 2 Bots




Fajaink száma
Arkangyal
7/6
Leviatánok
8/6
Angyal
3
Démon
11
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
7
Vadász
9
Nephilim
3