Ego Alpha et Omega, primus et novissimus, principium et finis
, said the Lord. which is, and which was, and which is to come, the Almighty.

 
Pyramiden, Spitzbergák
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

avatar



☩ Reagok :
194

Utolsó Poszt Hétf. Okt. 08, 2018 10:33 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Nem túlzottan kifejező tekintettel figyelem a harcosom, ahogy tőlem már megszokhatta. A hasonló arcállást szokta a márvány jelzővel illetni. Jelen esetben szimplán csak nem szeretném a tudtára adni, hogy a forgatókönyv következő lapjáról nem épp ugyanazok az elképzeléseink. Csinálja csak a dolgát. Ebben a helyzetben abszolút nem vagyok kíváncsi a véleményére. Amíg nem bizonyosodik be az ellenkezője, szellemileg egyenrangúnak kell becsülnöm az ellenfelet.
- Nem lesznek üldözőim. – Kacsintok rá. Tónusom pedig túl többértelmű ahhoz, hogy kikövetkeztethesse, mire készülök. Repüljek el? Tudom, hogy én mit gondolnék az ellenfeleink helyében. Idejön egy harcos, „egyedül” a másvilágra küld három függetlent, ennyire be akar jutni, de újabb angyalok közeledésére hirtelen visszavonulót fúj? Nem vesződnék a harcos után való loholással. Legfeljebb egy nyomkövetőt küldenék utána, de az erőm a fegyvertárra összpontosítanám. Hisz túl egyértelmű csali lenne. Nem. Azt kell hinniük, hogy egyedül vagyok és még mindig offenzívon állok, és hogy még mindig az épületbe akarok bejutni. A tartályoktól eltávolodva várom meg, hogy Jaesa megkezdje a táncát. Nem akarom, hogy bármi elvonja a figyelmét. Miután az épületbe hatol viszont kitárom fekete szárnyaim és feszült sóhajjal készülök fel arra, ami rám vár.
Az első angyal a magasból érkezik, míg másik kettő alacsonyabb röppályával zárja be a szöget. Kilépek a tartályok takarásából és ahelyett, hogy igyekeznék kitérni a magasból érkező angyal támadása elől, csak felgyorsítom azt. Ellene fordítom a lendületét és megtoldom azzal, hogy telekinézissel magam felé rántom, miközben angyalpengém felé vetem. Fegyverem mihelyt kioltja életét visszarántom a markomba és ismét telekinézissel egy másik érkezőt tarolom le a holttesttel. Egy harmadikkal kerülök párharcba, aki érezhetően megsebesíteni akar, lelassítani, nem pedig megölni. Nem hibáztathatom érte, egyet értek a szabályával. Előbb szúrj, azután kérdezz, és csak azután ölj. Az idő telik, a harc kezd elfajulni. Végül öt – akarom mondani négy, tekintve hogy egyet megöltem, de akkor számolhatjuk háromnak is, mert ennek itt mellettem sincs már sok hátra. Ha nem az időt akarnám húzni, már halott lenne – szóval összességében öt angyal ugrott a csalira, meg volt a három őrszem, ami azt jelenti, hogy legfeljebb három angyal lehet az épületben. Jaesa képességeit ismerve, könnyűszerrel elkerülheti őket. Már ha akarja.
- Megtisztelnél vele, ha kicsit csipkednéd magad. – Hangom Jaesa gondolataiban szólal fel, mikor már negyed órája megy az adok kapok és épp átvágom az egyikük torkát, míg másik a combomon ejt angyalfémből készült fegyverével mély vágást, mely átmenetileg féltérdre kényszerít. Tudnám én ezt egész nap csinálni, de nem venném zokon, ha most már befejezhetnénk. A pecsétjeikkel egyre kisebb területre szorítják le a harcot, mivel erőbeli fölényük nincs, a számaikat próbálják kihasználni.
És úgy tűnik épp elég kiejtenem – vagyis kigondolnom – azt, hogy befejezhetnénk, fülsiketítő, kürt szerű hang szólal fel, melynek harsogását biztosan hallja Jaesa is. A megmaradt ellenfeleim leállnak és az épületből magasra szegett állal kisétáló angyalt figyelik, aki határozottan egy Mennybe való fegyvert tart a kezében. És határozottan ki szeretné próbálni. A vezérnek tűnik.

Online
avatar



☩ Reagok :
103
☩ Play by :
Caity Lotz

Utolsó Poszt Vas. Okt. 07, 2018 7:55 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Jaesa & Rassilon


 


Azt azért nem mondanám, hogy nagyon kiakadtam. Egyszerűen csak bosszant, hogy ennyire nem mennek most jól a dolgok. Az lenne a baj, hogy rég voltunk közös küldetésen? Nem hiszem, valamiért már akkor sem voltak különösebb problémák, amikor elkezdtük közös pályafutásunk. Ez most más, és fogalmam sincs, miért. Ha pedig továbbra is ezen töröm az agyam, akkor csak feszültebb leszek. Jobb ezt elkerülni, avagy teljes mértékben a feladatra koncentrálni, na meg Rassilonra.
Az angyal tervébe kénytelen vagyok beleegyezni. Ez a legjárhatóbb út, még saját észjárásom szerint is. Mikor visszatolja kezem a fiolával együtt, szemöldököm kérdőn indul a magasba, s akkor ereszkedik alább, amikor meglátom, mit vesz elő. Az üvegcsét visszasüllyesztem zsebembe. Agytekervényeim folyamatosan járnak, hogy kitalálják, melyik lenne a legjárhatóbb mód a bejutásra és a gyors kijutásra, hogy mihamarabb a szeráf után mehessek.
- Azt ajánlom, hogy repülve menj, mert ha az alagútban kell utánad mennem, akaratlan belefuthatok az üldözőidbe. Sokkal könnyebb elkerülnöm őket a csomaggal, ha válogathatok az útvonalak közül. Neked is könnyebb lesz tartani a kellő távolságot – magyarázom, amíg ő az egészségét javítgatja.
Azt hiszem, ennyi. A többi már magánakcióinkon múlik. Ha belegondolok abba, hogy mennyire nincs ínyemre, amikor hasonlóra adja fejét… Fogalmam sincs miért, de így van. Talán azért, mert tudom, mennyire fontos a csapatnak, ahogyan azt is, milyen sorsra jutnék, ha Rassilon feldobná a bakancsot.
Újabb sóhajt hallatok, majd bólintok egyet. Fegyvereim ismét kezeim közt kötnek ki. Lándzsám továbbra is hátamon áll, készen arra, hogy levegyem onnan szükség esetén, egy épületben azonban még mindig praktikusabbak a kisebb fegyverek. Főleg, ha fogalmam sincs arról, milyen tágasak a folyosók, amiken haladni kell. Vállaimat és nyakamat átmozgatom kicsit, mielőtt elindulnék. Egyelőre egy olyan helyet keresek, ami kellő távolságban van az épülettől ahhoz, hogy ne vehessenek észre, amikor kiözönlenek a romhalmazból. Rejtekhelyemről számolom a kirepülő madárkákat, hogy tudjam, mennyien maradhatnak hátra. Utána jöhet némi várakozás, majd amikor olyan távol vannak, hogy ne érhessenek vissza egyhamar, beiramodom.
Csendben, mondhatni macskaléptekkel, olykor az ablakok alá ereszkedve. A sarkokon kétszer is meggondolom, hogy beforduljak-e, mielőtt tovább mennék. Nem vehetnek észre idő előtt, mert akkor kárba veszne az elterelés, holott most szívesen megrohamoznám az egész épületet. Elvágnám minden egyes áruló torkát, aki az utamba mer állni, csakhogy… több eszem van annál, minthogy ajtóstól rontsak egy olyan házba, amiről semmit nem tudok.



avatar



☩ Reagok :
194

Utolsó Poszt Vas. Okt. 07, 2018 7:36 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Szavakkal ki nem jelenteném, de én is tisztában vagyok azzal, hogy hibáztam. Jaesa lebegett a szemeim előtt, csak őt védtem. Érthetetlen okokból, hisz mással ez nem fordult volna elő. Sosem hibázok. De nem hagyom, hogy ez most felbosszantson, vagy kibillentsen. Ahhoz mindig is értettem, hogy amilyen sebesen változnak a körülmények, én is olyan sebességgel tudjak alkalmazkodni hozzájuk.
- Jó, azért ennyire ne akadj ki. - Szusszanok felé könnyelműen, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy nem csak én, hanem már ő is érzi az angyali esszenciámat megnyilvánulni. Azok a kerekedő kék szemek eltéveszthetetlenek. Sosem kezeltem jól az aggodalmát, mert sosem kellett ilyesmivel foglalkoznom. Valószínűleg ezért kezelem ennyire satnyán a saját törődésem is, mert évmilliókig nem kellett ilyesmivel foglalkoznom. Néha úgy érzem, új értelmet nyer a halandók mondása, miszerint van, akiket „az Isten is egymásnak teremtett”. Bár ha ez így van, Atyánknak igen érdekes a humora.
- Helyes. - Nyugtázom a harcosom sóhaját. Mindig megkönnyebbülést jelent számomra, amikor a profizmusa felül kerekedik a személyes gondolatain. Mindketten tudjuk, hogy itt most ez a járható út. Járhatónak kell lennie, nem pedig kellemesnek. A felém nyújtott fiolát visszatolom, és előveszem a sajátomat. Egy keveset szórok belőle a kézfejemre, majd egyik orrlyukam ujjammal letapasztva felszippantom. Mit is kezeltek így a halandók egykoron? Valami fehér port. Nem tudom feleleveníteni a nevét, de ez most nem is számít.
- Menj. - Morranok rá. Annak a luxusát még megadtam neki, hogy végig nézhesse, megbizonyosodhasson arról, hogy valóban jól viselkedek és felgyorsítom a gyógyulási folyamatomat, de most már ne húzzuk tovább az időt. Érzem, hogy jönnek.
A felderítőink jelentése szerint eleve nem egy nagy társulásról van szó. Egy tucatan sem lehetnek, a legpontosabb becslések szerint is tízen, plusz mínusz egy. Hármat már leszedtünk. A nagyja pedig rám fogja vetni magát, az a meggyőződésem. Ha szerencsénk van, Jaesa odabent kisebb ellenállása ütközik majd. És a küldetés szempontjából jelenleg ez számít. Annak szempontjából nem, hogy stratégiailag jóval nélkülözhetetlenebb vagyok Gabriel számára, mint ő valaha lenne. De egyszerre egy probléma, oké?

Online
avatar



☩ Reagok :
103
☩ Play by :
Caity Lotz

Utolsó Poszt Vas. Okt. 07, 2018 6:36 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Jaesa & Rassilon


 


Rassilon hibát vétett azzal, hogy engem mentett saját maga helyett. Ha úgy vesszük, duplán, tekintve, hogy megúszhattuk volna mindketten, ha a pecsét hordozóját veti le a tartályok tetejéről. Az ilyen alkotások hatóköre nem mondható nagynak. Fogalmam sincs, mi járt felettesem fejében, amikor úgy döntött, ahogy, de a fejére fogom olvasni ezt a hibát, amint vége ennek a küldetésnek. Akárcsak ő tenné velem szemben. Észhez kell térítenem, még mielőtt kinyíratja magát egy újabb döntésével.
Szisszenésére ügyet sem vetek. Nem érünk rá arra, hogy pátyolgassam, vagy megvárjam, őfelsége mikor óhajtja összeszedni magát a nyílt terep kellős közepén, ellenséges területen. Akkor engedek kérésének, amikor úgy érzem, kellőképp takarásban vagyunk a betontákolmányok között. Amennyiben nekitámaszkodna, hát nem engedem. Az hiányzik, hogy még valami aktiválódjon… Szüntelen az jár fejemben, hogy biztonságosan odébb kell őt vinnem, hogy utána egymagam visszatérhessek és elvégezhessem azt, amiért idejöttünk. Kettőnknek elégnek kellett volna lennie erre, méghozzá bőséggel. Egyedül egy kicsit macerásabb lesz, de sebaj. Ezt a küldetést végre kell hajtani, a fegyverek nem maradhatnak itt tovább. Már ha egyáltalán tényleg itt vannak és nem máshol.
Amikor közli, hogy változott a terv, gyanakodva méregetem kezét, amivel mellkasát dörzsölgeti. Nincs szükségem arra, hogy közölje, mi a baj. Szemeim elkerekednek, amikor magam is megérzem, miként kezd egyre nyilvánvalóbbá válni angyali jelenléte. Fogaim idegesen csikordulnak össze. Mindez meg sem történt volna, ha azt teszi, amit kell. Legszívesebben most behúznék neki egyet, ugyanakkor akad itt jó pár olyan rohadék, akiken levezethetem dühömet. Öröm az ürömben, vagy hogy szokták mondani…
A terv ezúttal olyan ésszerűnek hangzik, amilyennek lennie kell. Érthető szerepek, és mint tudjuk, a feladat az első. Egymásért aggódhatunk utána, mégsem tudom elengedni a gondolatot, hogy Rassilonnak még ennél is nagyobb baja eshet. Ajkaim szólásra nyílnak, de végül csupán egy halk sóhajt hallatok. Ezzel a paranccsal nem ellenkezhetem, és minél tovább húznám az időt kötekedéssel, annál veszélyesebbé válna minden. Nem csupán számára, de számomra is és ezzel együtt az egész küldetésre. Első a feladat… Újra és újra elmondom magamban, majd egyszerűen kabátom belső zsebébe nyúlok és előveszek belőle egy kis fiolát. Tollakból készített olaj van benne, a hatásával mindketten tisztában vagyunk. Ugyan nem sok, de több mint a semmi.
- Ezt idd meg, hogy hamarabb összeszedhesd magad! Utána kezdhetjük – közvetítem egyenesen elméjének szavaim, felé tartva az üvegcsét.
Láthatja rajtam, hogy ebből nem vagyok hajlandó engedni. Vagy lenyeli, vagy teszek róla, hogy csendben elvihessem innen és nyugton maradjon, amíg rá teszek egy új álcázó pecsétet. Az időnkből ez jócskán elvenne, de utána még mindig visszatérhetnék ide, hogy befejezzem azt, amit kell. Parancs ide, vagy oda. Tudnia kell, hogy ha lenyeli azt a löttyöt, azzal megnöveli a saját esélyeit is. Minél tovább húzza, nekem annál több időm lesz odabent. És annál nagyobb az esély arra, hogy épségben átvészelje a csali szerepét…



avatar



☩ Reagok :
194

Utolsó Poszt Vas. Okt. 07, 2018 6:01 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Füleim úgy zúgnak, mintha mindkét hallójáratomba beledugtak volna egy-egy cserebogarat. Ez a tény pedig magát a talpra állást is igencsak megnehezíti. A hibridpecsét hatása egyértelmű, nem akarták innen elűzni az angyalt, csak meggyengíteni. Az ő gondolatmenetükkel szólva, a patkánymérget hanyagolták, csak a ragasztót kenték le, hogy miután az állat beleragadt, „hősiesen” elbánhassanak vele. Korábban kell ahhoz felkelniük. Azt egy percig sem bánom, hogy Jaesa épségét a sajátom elé helyeztem. Akkor sem, ha ennek fordítva kellett volna történnie, lévén hogy én vagyok a vezető.
Fekszem a jeges betonon, de azt azért nem mondhatod, hogy sziesztázok, mert láthatóan nagyon próbálok ismét álló helyzetbe kerülni. Hirtelen még a térdelés sem megy, a testem egyszerűen nem bírja el a szárnyaim súlyát. Hamarosan azonban megkönnyebbülök és csupán egy halk szisszenést vált ki belőlem, ahogy a bizalmasom felnyalábol. Hát ez kínos.
- Várj, adj egy percet. Mindjárt kihányom az agyam. - Igazán gusztusos megfogalmazással engedem el a harcost a tartályok rejtekében, hogy előre görnyedve két tenyeremmel a térdeimre támaszkodhassak. Valóban nem volt kellemes, amit az imént tapasztaltam. De van még rosszabb. Bár nem vagyok erőm teljében, határozottan elkezdem magam összeszedni, ezzel párhuzamban pedig ki is egyenesedek, egyik kezemmel a mellkasomnál dörzsölgetve a páncélom. - Változott a terv. - Jegyzem meg, miközben nem veszem le tekintetem az épületről a túloldalon. Fegyverem ujjaim közé forgatom, már-már harcra készen állva.
- A független iménti kamikaze mutatványa leégette rólam a védelmem. - Bár az angyal rejtő rúna nem tűnt el teljesen, határozottan érzem, hogy megsérült és egyre inkább árad a jelenlétem. Szemben Jaesa-val, akinek haja szála sem görbült. Úgyhogy ha tetszik neki, ha nem, alkalmazkodnia kell ahhoz, amit mondok. - Te láthatatlan vagy. - Tekintek le rá, felettesi szigorral. - Bemész, fogod a Mennyből kicsempészett fegyvereket, és biztos helyre viszed őket. Én leszek az elterelés. - Csak egyikünk esszenciája érezhető, az pedig nem az övé.

Online
avatar



☩ Reagok :
103
☩ Play by :
Caity Lotz

Utolsó Poszt Vas. Okt. 07, 2018 4:45 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Jaesa & Rassilon


 


Szemeim forgatom kérdését hallva. Persze, mit is vártam? A nagy Rassilon biztosan nem tudja, milyen felmászni valahová, lemondva a szárnycsapásokról, holott bizony vannak esetek, amikor ez a jobb megoldás. Biztos rám hárulnak ezek a feladatok. Ahogy valószínűleg most is így lenne, ha olyan helyzetben lennénk, a jelenlegivel ellentétben.
Mivel értelmes megjegyzésre nem futotta felettesemtől, úgy vélem, egyetért elképzelésemmel. Más esetben már rég jelezte volna, hogy mi a baja az ötlettel, sőt, talán egy mosolyt is, ami azt jelentené, milyen jól szórakozik balgának ítélt tervezgetésemen. Mindez most elmarad, nem mintha küldetéseken gyakran ki kellene oktatnia. Mindketten eleget voltunk terepen ahhoz, hogy tudjuk, mikor hogyan kellene cselekedni.
A kezdő löketet hamar megkapom tőle, melynek hála pillanatokon belül a magasban találom magam. Amint megpillantom az első alakot, fegyvereim egyikét felé hajítom. Az egyenesen koponyájába áll, melyet elégedett mosollyal képemen tudatosítok elmémben, ahogy landolok odafent. A másik két alak tekintete azonnal felém irányul. Angyaltársam ebben a pillanatban érkezik, kihasználva az általam nyújtott elterelést és lecsap még egyet. Csupán egy maradt, ő viszont hamar felém száguld. A szembe jövő, nagy felületet nyújtó mellkas helyett fejét célzom. A karambit hegye szemén keresztül hatol be a fejbe, azonnali halált okozva. Sokan elgondolkodhatnak azon, miért szórakozok a fejek átdöfésével, mikor sokkal egyszerűbb célpontot is választhatnék az öléshez. A válasz egyszerű… Az angyalok képesek telepatikusan segítséget kérni, ahhoz viszont az elménk kell. Ha szíven döfném őket, még lenne idejük, így viszont azonnal beáll az agyhalál.
Telekinetikus erőmmel visszaveszem magamhoz fegyvereimet. Alighogy tenyereimben tudhatom őket ismét, furcsa érzés kerít hatalmába. A korábban érzett erő, melyet még nagyobbnak tüntet fel a könnyű győzelem, mintha kiszállna belőlem. Lábaim megadják magukat, akaratomnak ellenszegülve kényszerítve engem térdre. Fejem zsong, alig vagyok képes felfogni, hogy mi történik, abból azonban azt tudom leszűrni, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki érzi ezt. Rassilon szintén megviseltnek látszik. Fejem megrázom, hátha attól jobb lesz a helyzet, csakhogy semmit nem javul. Ekkor érzem meg a szeráf erejét, mi szinte mellkason vág, oly erővel repít le a tartály tetejéről.
Egy darabig zuhanok, engedve, hogy a föld maga felé húzzon. Szemeim lehunyva igyekszem túltenni magam korábbi állapotomon, mi javulni látszik, amint távolabb kerülök. Pár méterrel a föld felett tárom ki fekete szárnyaim. Egyet csapva vele biztosítom sértetlen földet érésemet, mielőtt újra elrejtve azokat, futásnak indulok. Fegyvereim továbbra is kezem ügyében tartom. Lépteim egyenesen a földbe csapódó Rassilon felé visznek, nem kis hévvel, de csak a tartályok széléig. Ott megtorpanok azok takarásában, amíg ellenőrzöm a terepet. Aztán ahogy kezdem átlátni a körülményeket, elönt a düh, ami abból a hihetetlen helyzetből ered, hogy felettesem ezúttal rosszul döntött.
Egyelőre nem látni és érzékelni senkit. Lehet, hogy csupán a korábbi zavar az oka, ám kénytelen leszek kockáztatni. Újra futni kezdek, ezúttal egészen a szeráfig. Térdre ereszkedem mellette, majd ha szárnyai még hátán vannak, úgy az általunk jól ismert trükkel eltüntetem azt könnyebb cipelése érdekében. Rá érek később is ráförmedni, most nincs idő hangoskodni. A görbe kések helyükre kerülnek. Átvetem vállamon Rassilon egy karját, majd egy határozott mozdulattal felegyenesedem. Az sem érdekel, ha fájdalmai vannak, nem maradhatunk nyílt terepen. A tartályok közt próbálok visszatérni vele kiindulási pontunkhoz. A járat bejárata könnyen védhető, ha jönne valaki, és nem leszünk túlzottan szem előtt. Ott kipihenheti magát.



avatar



☩ Reagok :
194

Utolsó Poszt Vas. Okt. 07, 2018 3:35 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Mivel a távolabbi épület tetején nincsenek őrszemek, teljesen egyértelmű, hogy a tartályok magaslatában kell lenniük. Ami valljuk be, aggasztóbb, ha figyelembe vesszük, milyen szinten rezonálnak a falak. Ki tudja milyen rúnákkal vértezték fel magukat azok a semmirekellők. Ám bármily aggasztó is a helyzet, arcomról már-már egy gőgös mosoly tükröződik. Kedvemre van a kihívás, amit ez a hely jelent. Pedig ha tudnám, mi vár ránk, mindjárt letörölné a képemről a kifejezést. Ahogy felhangzanak gondolataim közt a harcosom szavai, ráemelem kék szemeim, és szintén telepátiával felelek.
- Mászni? Mi vagyok én, valami gyík? - Szemöldököm megemelem. Akár viccelődésnek is nevezhetném, de mindketten tudjuk, hogy én meg a viccek nem annyira szoktunk egy lapon működni. Ráadásul, ha valami humorosat mondok, az a saját szórakoztatásomra irányul, nem ritkán Jaesa rovására. Erről most persze szó sincs. Képzeletbeli szavaimmal pusztán egyet értek vele. Hasonlóan gondolkodunk a terepen, többek közt ezért is működik köztünk olyan jól a kémia. Szembe fordulok vele és egy könnyed mozdulattal adom meg neki a kellő löketet ahhoz, hogy egy akrobatikus mozdulattal a tetőre kerüljön. A fent lévő két, talán három őrszem figyelme így rá irányul. Ezt kihasználva előhívom szárnyaim és szempillantás alatt kerülök a függetlenek mögé. Szárnyaim pengeként használva hasítom fel egyiküket, ahogy egy tőlem megszokhatott pörgő mozdulattal érkezem, fegyverem pedig állkapcsát lyukasztja át, még mielőtt lábaim földet érnének. Feltételezve hogy egyiküket Jaesa már érkezésekor kiiktatta, a harmadikat telekinézissel lököm a harcosom felé, hogy mellkasát átdöfhesse. Amikor a rongybabaként taszított test kellően közel ér hozzá, a telekinézis toló erejét megfordítom és karjait feszítem hátra, hogy esélye sem legyen védekezni, vagy Jaesat bántani.
Ám miután mindhármukat kiiktattuk, szédülni kezdek. Erről elsőként csak nagyokat pislogó szemeim árulkodhatnak, de hamarosan már féltérdre ereszkedve találom magam. Az idegen érzést a bizalmasom is tapasztalhatja. nekem szeráfként a Mennyek lezárulta után is megvan a képességem ahhoz, hogy legalább azt érezzem, merről jön az energia. Az egyik holttest az. Valamiféle hibrid angyalűző pecsétet viselhet, ami aktiválódott. Arra már nincs idő, hogy figyelmeztessem a jobb kezem, sem arra, hogy biztos távolságra reppenjünk. De arra még éppen van, hogy miközben talpra állok, telekinézissel, erőteljesen taszítom le Jaesat a tetőről, vissza oda, ahonnan kiindultunk odalent. Saját magamért már nincs időm cselekedni. Szárnyra kelnék, de egy erőteljes, néma robbanásszerű lökéshullám sodor el és a másodperc töredéke alatt vág földhöz, a távolabbi épület és a tartályok közt húzódó betonútra.
- A kurva életbe… - Suttogásom alig hallatszik, de ha a szavak nem is, tónusom elárulja, hogy sikerült összetörnöm magam a pecsét miatt. Ami máris gyógyulásnak indul persze, de ennek az egésznek meg sem kellett volna történnie! Nem csoda, hogy kihúzza a gyufát, pedig nem szoktam én így beszélni.

Online
avatar



☩ Reagok :
103
☩ Play by :
Caity Lotz

Utolsó Poszt Vas. Okt. 07, 2018 2:03 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Jaesa & Rassilon


 


Az elmúlt időszak meglehetősen zűrös volt, s talán éppen ez az oka annak, hogy Rassilonnal nem volt részünk közös küldetésben mostanában. Régen ez sűrűbben előfordult, annak ellenére, hogy tudom róla, jobb szeret egyedül dolgozni. Ha tehetné, az összes feladatot maga végezné. Még jó, hogy erre nincs lehetősége. Az pedig még jobb, hogy néha képes belátni, nem lehet mindent egyedül megoldani. Vélhetően ilyesmi miatt kerültem most a képbe.
A rejtő pecsétet csípőm fölé, jobb oldalra tettem. Ruhám gondosan rejti annak vonalait, miket rutinosan tettem magamra. Sokszor alkalmazom, néha még akkor is, amikor nem lenne feltétlen szükséges. Biztonságosabbnak érzem így. Baj esetén könnyebb elrejtőzni az üldözők elől, ha ez rajtam van, bár szerencsére erre még nem volt ily módon szükség. Ezúttal még lehet.
Tekintetem Rassilon hátán tartom, miközben magabiztosan haladok mögötte. Amíg az alagútban jártunk, csupán lándzsám hegyei voltak kezemben, akár két kard. A hosszabb fegyver forgatása bajos lett volna egy olyan járatban, amiben még szárnyainkkal sem fértünk volna el kényelmesen. Most viszont már más a helyzet. Amint kiérünk és keresünk helyet a pillanatnyi lapulásra, a pengéket összekapcsolom a derekamnál tartott, negyven centis rúddal. Figyelmem környezetünkre terelem. A hatalmas tartályok tetejénél elidőzök egy darabig. Nem jó ez így. Azokról a vacakokról túl könnyű célpontok vagyunk, a terület nagy részén. Jóformán csak az épületben rejtőzhetnénk el azok elől, akik ott vannak. Amíg felszállnánk értük, szintén jó célpontok vagyunk a képzettebbeknek.
- Én sem időznék itt a szükségesnél többet – mondom neki, de csupán gondolataimmal közvetítve szavaim.
Hirtelen ötlettől vezérelve hátamra rögzítem néhány másodperce összerakott fegyverem. Helyette a karambitokat veszem elő. A két görbe penge markolatai tenyereimbe simulnak. A lándzsához képest ez gyorsabb fegyver, ráadásul akkor is sebesebb, amikor az ellenség szívébe kell hajítani. Arról nem is beszélve, hogy ezekkel két dobásom lehet, egy helyett.
- A lehető legkevesebb dologhoz érhetünk csak hozzá. Ha én állítanám össze a környék védelmét, oda fentre is tennék őrszemeket – mutatok a tartályokra, továbbra is csak telepatikusan kommunikálva főnökömmel – Lehet, hogy egyértelmű választás, de ha a falait pecsétek védik, a felmászás nem lehetőség. A szárnycsapások pedig meghallhatók. Fel tudsz oda dobni, Angyalom? – kérdem, egy mosollyal ábrázatomon.
Ó, biztos vagyok benne, hogy képes rá. A kérdés az, hogy egyetért-e velem, vagy sem. Na meg hogy hajlandó-e bevállalni ezt a kis tervet. Két-három angyalnál több nem lehet fent, ha vannak egyáltalán, akkor pedig gyorsan elintézhetőek, ha nem húzzuk az időt. Bármilyen csendes akcióról is van szó, ha nyílt terepen kell átvágni, első a nézelődők kiiktatása. Ők jelenthetik a legnagyobb fenyegetést, amennyiben a lebukásról van szó. Teljesen más egy frontális, üssünk szét mindenkit fajta behatolás. Ott majdnem mindegy, hogy kit ölünk meg először, az viszont meglehetősen időigényes feladat. Most jobb lenne csendben maradni és gyorsan túlesni az egészen.



avatar



☩ Reagok :
194

Utolsó Poszt Vas. Okt. 07, 2018 12:57 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


A hírszerzésünk eddig is gyanította, hogy a Menny lezárulta előtt néhány független angyal fegyvercsempésznek állt és olyan eszközöket hoztak le az otthonunkból, amiket rég elzártunk. De eddig túl nagy erőfeszítés lett volna megtalálni őket ahhoz mérten, hogy voltak sokkal égetőbb problémáink is. Kezdve a Sötétséggel, a fertőzött angyalokkal, a városok pusztulásával, és még sorolhatnám. Nem rég azonban a felderítőink szagot fogtak és máris a képzeletbeli asztalomon volt a képzeletbeli papír a jelentésükkel. Ha valóban olyan fegyvereik vannak, amiket sejtünk, akkor már csak két okból is illene azokat az angyalnak csúfolt semmirekellőket felkeresnünk. Egyrészt nem engedhetjük, hogy függetlenek ilyet birtokoljanak. Másrészt nem engedhetjük, hogy bárki ilyet birtokoljon, aki nem mi vagyunk. És utóbbi talán a fontosabb pont.
Természetesen személyesen megyek be a kígyófészekbe, másként nem is lehetne. Sosem az a fajta szeráf voltam, aki másokkal végezteti a munkát. Inkább az, aki úgy gondolja, hogy ha jól akarsz csinálni, akkor csináld magad. Néha még most is nehezemre esi megbízni mások munkájában, de hát osztódni még nem tudok, így adja magát a helyzet.
A hírszerzésünk felmérte a független társulás rúnáit. Nem áthatolhatatlan, de ha kettőnél többen mennénk, azonnal beriasztana. Két angyal még épp belefér abba, hogy észrevétlenül átcsusszanjunk a határon. A feladatra Jaesat választottam magam mellé. Szeretek vele dolgozni, mégis a napját sem tudom, hogy mikor volt rá példa utoljára. Manapság túl különbözőek a feladataink. Kezdve azokkal, amiket csak egyedül hajthatok végre, így eleve ki van zárva belőle. De ebből most nem. A lakrészem tetőterén vártam őt, már könnyed páncélban, ami most nem olyan fényes, mint amikor Amara elé készültem.
Páncélom alatt a mellkasomon angyalelrejtő pecsét húzódik, a bizalmasom is megkértem, hogy használja. Így vélhetően nem lesz nehéz dolgunk bejutni a függetlenek területére. Ami azt jelenti, megtalálni sem volt túl nehéz. A teljes környéket hó és jég borítja, kivéve egy kisebb városrésznyi területet, ahol a fagyos, sáros fekete föld rondítja a látképet, mintegy területmegjelölésként.
A dolog oroszlánrészét egyelőre a terület észrevétlen megközelítése jelentette. Egy bizonyos távot kénytelenek voltunk gyalog megtenni, fekete szárnyainkat elrejtve. A néhai bánya alagútrendszerén keresztül sikerült megközelítenünk a helyet, az ég felé nyúló tartályoktól nem messze. Mellesleg nem tudom mit tárolnak bennük, vagy milyen hibridpecsétekkel védik, ami benne van, de kezdem úgy érezni magam, mint akinek a fejére húztak egy fémedényt és elkezdték egy vascsővel verni.
- Megkeressük a fegyvereket, fogjuk őket és elhúzunk. Mit szólsz? - Sóhajtok halkan az orrom alatt. Általában én vagyok az utolsó, aki előérzetekkel, meg hasonló megjegyzésekkel jönne, de a függetlenek korrupt ereje szinte belengi a helyet.

avatar



☩ Reagok :
194

Utolsó Poszt Vas. Okt. 07, 2018 10:48 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2




Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 17 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég :: 2 Bots




Fajaink száma
Arkangyal
7/7
Leviatánok
8/8
Angyal
3
Démon
11
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
3
Harcos Angyal
7
Vadász
9
Nephilim
2