Ego Alpha et Omega, primus et novissimus, principium et finis
, said the Lord. which is, and which was, and which is to come, the Almighty.

 
Pyramiden, Spitzbergák
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
511
☩ Play by :
Raiden, Cassael, Ophilia

Utolsó Poszt Csüt. Okt. 11, 2018 6:06 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


***
Szabad a játéktér


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




Online
avatar



☩ Reagok :
103
☩ Play by :
Caity Lotz

Utolsó Poszt Csüt. Okt. 11, 2018 4:21 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Jaesa & Rassilon


 


Távol áll tőlem, hogy büszke legyek arra, amiért ellenségeim vére borítja testemet. Ki lenne az, amikor az elhullottak mind angyalok? A testvéreim, még akkor is, ha más utat vett sorsunk és szembe fordított minket egymással. Egyelőre meg tudok birkózni ezzel, de tudom, hogy csakúgy, mint régen, idővel ez is kijön majd rajtam és gyötör majd, amíg meg nem birkózok vele. Az emberek vérére sem lennék büszke, mert ők meg oly gyengék, hogy tisztességes csatának nem lehetne nevezni a velük történő ütközeteket. Ez pedig itt… Rassilon vére, meg némi a sajátomból. Hogy állhatna jól mindez?
A reakció, amit az aprócska puszi vált ki belőle, mókásabb, mint valaha. Mosolyogva figyelem a magasra szegett állat, s még egy rövid kacajt is hallatok. Nem tehetek róla, egyszerűen vicces. A nagy Rassilon, Gabriel keze zavarba jön egy puszitól, holott nem ez az első, amit kapott tőlem. Olykor előfordult már, bár gyakori esetnek sem mondanám. Utoljára akkor kapott, amikor elment Amarához. Előtte még több idő telt el. Jó, meglehet, hogy előtte nem is kapott. Ennyire nem tartom nyilván.
- Nem ígérek semmit – vált mosolyom kisebb vigyorba.
Miután a többiek megérkeznek, nem teszek semmi különöset. Rassilon mellett állva figyelem, miként látnak munkához. Máskor talán segítenék nekik, most azonban van jobb dolgom is, ami nem más, mint a szeráf támogatása a szó szoros értelmét nézve. Örülök, hogy ehhez maradt elég erőm. Az angyalok már rég pusmognának, ha látták volna felettesem korábbi állapotát, vagy az enyémet, s bár így sem tűnhetünk hú de erőteljesnek, legalább nem látszunk szakadtnak. A vérből, mely korábban ruhámra tapadt, még mindig van rajta bőven. Csupán a hátán lévő vágást hoztam helyre mindkét rétegen, valamint a szeráf páncélján a lyukat. A küzdelem nyomai tehát szép számmal észrevehetők, ha a számos elhullott test nem lenne elég.
Rassilon köszönetére szóban nem felelek, helyette felé pillantva megeresztek egy magabiztos mosolyt. Bármikor megtenném, ha módomban áll és erre van szüksége, más esetben pedig máshogyan segíteném, ahogy a múltban is tettem számos alkalommal. Így működünk mi, legyen szó bármilyen küldetésről, arról azonban képtelen vagyok megfeledkezni, ami ma történt. A tényt, hogy az én épségem az övé elé helyezte, vagy azt, hogy kis híján meghalt. Ráadásul ott az a sötét erő, mi körbelengte és magába szippantotta elmém. Mostantól sokkal jobban kell rá figyelnem, de előbb… Ideje hazamenni.



avatar



☩ Reagok :
194

Utolsó Poszt Csüt. Okt. 11, 2018 3:51 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Úton vannak. Jaesara tekintek, de vonásaim nem tűnnek olyan kelletlennek, mint ahogyan egyébként érzem magam. Mert – bár nem igen mutatnám ki – van bennem némi hála is. Az ilyen nonverbális apróságokkal értékelem és köszönöm meg, hogy nem emlegeti fel, egyszerűen megcsinálja helyettem. Ahogy egy beosztottnak kell, ugye? Hisz a jobb kezem, ő is megteheti helyettem, hogy ide parancsolja az angyalokat. Én pedig meghálálom azzal, hogy nem úgy nézek rá, mint a véres rongyra. Remélem, hogy ennyivel most megelégszik. Ennyi telik, hisz attól hogy kívülről annyi látszik, hogy ramatyul érzem magam, belül ezt katasztrofálisnak nevezném.
Tekintetem hamarosan Jaesa porolásának útja vonzza magára. Így kényelmesen láthatom, hogy mennyi vér tapad az öltözékére, ahogy az enyémre is. Na itt már megjelenik az eddig oly ügyesen visszatartott kelletlen kifejezés. Szinte hallani a szélben a gondolataimat: hú, de szarul nézünk ki. De ahelyett, hogy ilyesmit mondanék, csak elégedetten elmosolyodok.
- Jól áll a vörös. – Kacsintok jobb kezemre. De csak addig vagyok ilyen nagy legény, amíg meg nem érkezik az arcomat súroló gyengéd csók. Zavartan szegem magasra az állam, lehetőleg Jaesa látványa fölé, mint akit hirtelen karóba húztak és sűrű pislogás közepette nézek szét, mintha várnám, hogy felbukkanjon a messiás. Ez után tarkóm is megvakargatom, valami furcsa hangot kiadva. Ha egy rajzfilmben lennénk, most bizonyára két hatalmas rózsavörös folt tűnne fel az arcomon. Szerencsére a valóságban vagyunk és én olyan sápadt vagyok, amilyen a haldoklásom alatt is voltam. Ám mindennek csak egy mosoly lesz a vége, lenézve a harcosomra. – Én is. – Ezt a gyengédséget azonban hamar szigorú kifejezés váltja fel. Nehéz lenne eldönteni, hogy viccelődni próbálok-e, vagy komolyan gondolom, amit mondok a ráparancsolással. Valószínűleg mindkettő. – Ezt ne csináld többet.
Nem kell már olyan sokat várni a kis osztagra. Épp olyan határozottsággal adom ki a parancsokat, ahogy mindig szoktam. Páncélom fényes, a csata nyomai alig látszódnak rajta. Tartásom is épp olyan határozott, ahogy mindig. Arrogáns, ha úgy tetszik. De Jaesa érezheti, hogy értékelem, amit tesez. Ahogy azt is, hogy nélküle képtelen lennék megállni. Érezheti, mert hagyom, hogy érezze.
- Köszönöm. – Hangzik el a szó elméjében, de ez arcvonásaimon a legkevésbé sem tükröződik. Azzal vagyok elfoglalva, hogy ki mit és hogy csináljon. Mint általában.
Most már hazamehetünk.

Online
avatar



☩ Reagok :
103
☩ Play by :
Caity Lotz

Utolsó Poszt Csüt. Okt. 11, 2018 2:18 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Jaesa & Rassilon


 


Ő az… Angyali jelenlétében nyoma sincs a korábbi sötétségnek. Bőrének érintése már nem tűnik oly fagyosnak, egészen élettel teli a maga sebesült és legyengült módján. Az érzés pedig, mi azt suttogja, hogy ő tényleg az én Angyalom, tovább növekszik, amikor kezembe hajtja fejét. Szelíd mosollyal arcomon figyelem, tenyeremmel tartva arcát, élvezve a pillanatnyi békét. Vége van, legalábbis a küldetés nehezének, ráadásul mindketten életben vagyunk, a körülmények ellenére.
Hátam egyre inkább felmentésért könyörög, ezért kénytelen vagyok idővel megtámaszkodni a földön. Rassilon is eltávolodik, így két kézzel tehetem mindezt. Hátam most átkozom ezért a szenvedésért. Igazán bírhatta volna még egy kicsit, hogy tovább tarthasson az a néhány pillanat.
- Amikor a lándzsáért nyúltam az erőmmel, hogy az a góliát ne tudja megszerezni. Sajnos nem tudtam megállítani – engedek meg magamnak egy sóhajt.
Ülő helyzetbe tornázom magam, úgy figyelem tovább a szeráfot. Hálás mosollyal veszem el a fiolát, majd kinyitva szemlélem annak tartalmát. Felettesem kérdésére egy apró bólintás válaszom. Természetesen képes vagyok rá, nem vagyok olyan tehetetlen. Azt, hogy mi történt a látomásokban, vagy mikben, elteszem későbbre. Majd máskor átgondolom, most nincs rá idő. Egyébként is elegem van ebből a helyből. Az üveg tartalmát telekinetikusan irányítom hátamra, majd viszem fel bőrömre. Ez a leggyorsabb módja, na meg nem is fáj, ha így csinálom. Jobb, mint belegyömöszölni akármit a sebbe.
Amint ezzel végzek, újfent Rassiloné figyelmem. Várom, hogy jelezze, ideje menni, vagy hogy hamarosan jönnek a többiek, de helyette egészen mást kapok. Ezek szerint nincs még annyi ereje, hogy ő maga elérhesse őket. Nem fogom szóvá tenni, helyette egy határozott bólintást követően engedelmeskedem. Ugyan rólam sem elmondható, hogy tobzódom az erőben, de nem vagyok tehetetlen. Hazáig még el tudnék repülni, ahogy kisebb dolgokra is képes vagyok, mint például kapcsolatba lépni a takarítókkal. Szemeim lehunyva kutatom jelenlétüket, s néhány másodperc után, egy megerősítő választ követően elmosolyodom.
- Úton vannak – tájékoztatom a szeráfot.
Ahogy ő felkel, úgy én is. Reflexszerűen porolok magamon egyet-kettőt, bár a vérrel szemben, mi ruhámra ragadt, nem megyek vele sokra. Tekintetem elidőzik nadrágom térdein, hol a szeráf vöröse csúfítja öltözékem.
- Úgy érted most, hogy tudom, életben maradsz és nem kell új főnök után kutatnom? Nagyszerűen – nevetek fel.
Ez valójában enyhe kifejezés arra, amit érzek. Pontosan nem is tudom, hogy mi ez. Öröm és talán hála… Hálás vagyok neki, amiért nem hagyott magamra. Mellé lépve, egy puszit nyomok arcára, amíg még távol vannak a többiek.
- Örülök hogy életben vagy, Angyalom! – mosolygom, majd eltávolodom tőle, felvéve a hivatalosnak mondható távolságot.
Ha most végignéz magán, láthatja, hogy páncélja sértetlen állapotában tündököl. Visszaállítottam azt, saját ruhámmal együtt. Mégsem mutatkozhatunk összeverten az érkezők előtt, főleg nem Rassilon. Az ő látszatára mindenképp adnunk kell. Hogy nézne már ki lyukas páncélban? Amíg talpon van, addig erőm maradékával telekinetikusan támogatom, nehogy megadják magukat lábai. Lábon kell maradnia, nem rogyhat össze mások előtt. Majd ha a csapat elment, utána… Az már nem számít, hiszen csak mi ketten leszünk jelen.



avatar



☩ Reagok :
194

Utolsó Poszt Csüt. Okt. 11, 2018 1:13 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Nem tudom pontosan, hogy min ment keresztül Jaesa, de eleget láttam már ahhoz, hogy határozottan megtippeljem a hallucinációt. Azon belül már a saját felelőssége, hogy rendbe tegye magában a látottakat. Nem, ez így ebben a formában nem igaz. Most jelenleg a saját felelőssége. Hogy összeszedje magát, ahogy én is összeszedem magam és hogy megeméssze, bármi is történt. Később ott leszek, ha szüksége lesz rám. De most még dolgunk van, úgyhogy vissza kell térnie a valóságba. Hozzám. Mondom ezt én persze, aki szintén nincs sokkal jobb állapotban, mint a harcos. Azt hiszem, csak próbálom magam negyed olyan meggyötörtnek mutatni, mint amilyen egyébként vagyok. Elvégre én vagyok a parancsnok, nekem kell erősnek lennem. Kezeivel az arcomat fogja. Túl jól esik az érintése. Néhány múló másodperc idejére megengedem magamnak a nyugalmat. Némán fújom ki a levegőt, lehunyt szemekkel Jaesa egyik tenyerébe engedem arcom. Oldalra fordítva tökéletesen hozzá idomulnak a férfias vonásaim. Arcommal hozzá bújva a válaszom egyértelmű szavak nélkül is. Persze, hogy én vagyok. Tenyerével már az ajkaim súrolhatja, mikor hirtelen elválok tőle, az angyali reflexek, ő pedig rá egy másodperc töredékére már a földön támaszkodik.
- Megsérültél. – Kérdés, vagy kijelentés, hát valahol a kettő között. Ez eddig igazán el sem jutott a tudatomig. Nem mintha hibáztathatna érte bárki, hisz amikor megsérülhetett én már majd hogy nem az ibolyát szagoltam alulról, feltételezem. De most már itt vagyok a jelenben és előhúzok egy apró fiolát. Sosem indulok terepre csak egy üvegcsével, mindig van nálam kettő, vagy három. – Meg tudod oldani? – Kérdem erőtlenül. Szívesen kenegetném a hátát nap estig – haha, a poén helye – de úgy érzem fizikailag képtelen vagyok rá.
Közben én, továbbra is a földön ülve lehunyom szemeim, hogy készenlétben álló katonákat irányítsak a területre. Ideje megkezdeniük a munkát, kipucolni a helyet. Én aztán nem aprózom el, mi? Biztosan egy olyan bolygó közelében teremtettek, ahol nem ismerik a pihenés fogalmát. Újabb poén helye. Beüthettem a fejem, amikor elterültem a szökevény angyallal. Elmosolyodok. Megint ezt csinálom, magamat szórakoztatom. De mikor kinyitom égkék szemeim már nem tűnök ilyen vidámnak. Sőt, haragosan figyelem a bizalmasom hasonló árnyalatú tekintetét.
- Hívd a takarítókat. – Nem rá haragszom, nem is magamra. Szimplán a szituációra, hogy még ennyi energiám sem maradt, hogy odáig elnyúljak és ideparancsoljam őket. Ez pedig láthatóan zavar. Addig nem vagyok hajlandó elmenni innen – nem mintha önerőből képes lennék rá – amíg ezt el nem intézzük. Egy szusszanással talpra küzdöm magam. Máris jobb. – Jól vagy?...

Online
avatar



☩ Reagok :
103
☩ Play by :
Caity Lotz

Utolsó Poszt Szer. Okt. 10, 2018 6:49 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Jaesa & Rassilon


 


Először a hangok mosódnak el. Torzzá válnak, úgy visszhangoznak tovább fejemben, amíg el nem hallgatnak. Kinyitva szemeim észre kell vegyem, hogy a kép is homályosodik. Mintha valami megzavarta volna a jelenetet, erről tanúskodik fejem új zsongása is, mi meglepő, de kellemes érzettel áraszt el. Az előttem lévő látvány apránként tűnik el, a legelenyészőbb részletekkel kezdve. Akár egy festmény, amit sarkánál kezdve kezdünk el elégetni. A sarokra senki nem figyel. Az esetek többségében középen a lényeg, vagy legalábbis mindenki így hiszi. Én sem vagyok kivétel, így az, mi legtovább megmarad, szűnni nem akarva, az Azmael és Gabriel képe. Az ő hangjuk még mindig tisztábban cseng a többinél. Kapaszkodnak, újra és újra belém sulykolva bűnömet, mígnem eltűnnek. Mintha valami kitaszította volna őket fejemből, átadva a teret a csendnek.
Szükségem van néhány pislogásra ahhoz, hogy felfogjam, mi történt. Visszakerültem oda, ahol az egész kezdődött. Gyorsan körbe sandítva Amara után kezdek kutatni, de nincs itt. Helyette valaki más, valaki sokkal ismerősebb látványa fogad. Dermedten figyelem a hátsójára huppanó alakot. Torkomon még érzem markának szorítását, mintha ujjai jelenleg is ott szorítanának. Ajkaim résnyire nyílnak, mintha szólni kívánnának, csakhogy csendben maradnak. Csupán némi levegő szűrődik tüdőmbe a résen át, majd ki, valami olyan formában, mi bár közelít a sóhajhoz, nem nevezhető még annak. Nem, már nincsenek ott Rassilon ujjai. Kapok levegőt, amennyit szeretnék.
Kékségeim az angyaléra tapasztom. Remegő kézzel nyúlok arca felé, hogy megérinthessem azt, tartva attól, hogy újra semmivé foszlik. Aztán ha elérem, másik mancsom is csatlakozik a már kinyújtotthoz, hogy Rassilon fejének másik oldalára is ráfoghassak. Tekintetében a sötétséget kezdem keresni. Azt a mélységet, mellyel még sosem találkoztam ezelőtt, helyette azonban csak a már jól ismert szempár néz vissza rám.
- Tényleg… te vagy az? – kérdem, szinte suttogva.
Lassan fogalmam sincs, hogy mi a valóság és mi nem, a szemei viszont… olyanok, mint voltak. Amara teremtményének tekintete meg sem közelítette ezt. És a hang, mi elkúszik fülemig, szintén ismerősen cseng. Látni rajtam a zavarodottságot, ugyanakkor nem hiszem, hogy bárki hibáztathatna érte. Hátam mindössze eddig tűri jól az előre görnyedést. Egyik kezem lekapva a szeráf képéről, megtámaszkodom magam előtt, hogy immáron karomra nehezedhessek, rá bízva a munka javát hátam helyett.



avatar



☩ Reagok :
194

Utolsó Poszt Szer. Okt. 10, 2018 5:57 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


A Sötétség ereje átjárt és – különös így fogalmazni, de – megtisztított a lényemet mérgező rúnák erejétől. Időbe telt, mire magamhoz tértem. Még gyenge vagyok, a fényem éppen csak pislákol. De most már határozottan életben vagyok. Első tudatos mozdulatom a hasfalamhoz vonzza egyik nagy tenyerem, ahogy enyhén megrándulok, és a maró érzésnek hangot is adok. A szúrás helye még határozottan nyilal, de a bizalmasom segítségének hála már nem tátong lyuk a bőrömön, legfeljebb a páncélomon. Lehunyt szemeim újra összeszorítom, halkan morogva. Úgy érzem magam, mint akit most húztak ki egy univerzális centrifugából. Fel kell fognom, hogy itt vagyok. Élek. Ez pedig aggodalomra is okot adhatna, mert az, hogy a Sötétség nem hagyta, hogy távozzak azt jelenti, hogy még tervei vannak velem. De egyszerre csak egy probléma. A felfogással túl sok dolgom nincs, bár lehet hogy nem dolgozom fel a történteket, csak könnyelműen túllendülök rajtuk, de a felfogás megvan. Hosszú percek telnek el, mire fekvő helyzetben az alkarjaimra tudok támaszkodni és fejem is felemelve végre magamhoz térek. Tekintetem a mellettem térdeplő angyalra siklik. Előbb csak a térdeire, majd fel a szemeiig.
- Jaesa? – Lehelem magam elé, szemöldökeim erősen borzolva. – Jaesa?! – Itt már indulatosan szólok rá, és ösztönösen vágom magam ülő, majd térdeplő helyzetbe, nem törődve az erőtlenséggel és testemet maró fájdalommal. Vállára siklik egyik kezem, a látomásában ekkor ragadom meg őt, amiről persze mit sem tudhatok. – Ébredj! – Érzem, ahogy az ereit átjárja az energia, amit én is tapasztaltam. Ez az én hibám. De okosabb vagyok annál, mintsem bármiért elkezdjem magamat hibáztatni és nyalogatni a sebeimet. Hiba esetén az egyetlen, amit tehetek, hogy helyre hozom. Két nagy tenyerem Jaesa halántékára csúsztatom, mely félig körül öleli koponyáját is. Alig tért vissza az erőm, de ami van, azt Neki szentelem. Nem azért, mert ő is megtenné értem, nem érdekel, ha nem tenné meg. Gyerünk, gyere vissza a te Angyalodhoz.
Az érintésem nyomán hagyom, hogy átjárja őt a megmaradt – illetve éppen csak visszanyert – tiszta angyali energiám, kihessegetve belőle azt, ami nem oda való. Eközben órák is eltelhetnek a látomásban. Ki tudja, talán itt is órák teltek el, mire Amara megerősített annyira, hogy magamhoz térjek. Igazán nem tudom. De most már itt vagyok. Hullámokban stimulálom a lényét, míg végül egy hirtelen lökéssel megtisztítom az elméjét, ő pedig visszatér hozzám.
Kimerültem, a szárnyaimat sem bírnám el, elő sem hívom őket, nem hogy repüljek velük. De mindketten itt vagyunk, életben. Ösztönösen kívánkozik ki belőlem az eseményeket összefoglaló reakcióm, ahogy hatalmas vigyorral, erőtlenül a hátsó felemre esek, lábaim félig felhúzva pedig két alkarommal térdeimen támaszkodom. - Oké. Ez meleg volt. – Legalább az egyikünk… jól szórakozik. De most, hogy mindketten határozottan élünk, hagyom a fenébe a meredek részeket és azt tartom szem előtt, hogy a fegyverek megvannak, a világot pedig megszabadítottuk Apeirontól. Vagy csak azért vigyorgok, mint a vadalma, mert sokkot kaptam? Az sem kizárt.

Online
avatar



☩ Reagok :
103
☩ Play by :
Caity Lotz

Utolsó Poszt Szer. Okt. 10, 2018 3:21 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Jaesa & Rassilon


 


Lábaim újra és újra csúsztatom a földön, hogy közelebb mehessek az előttem lévő nőhöz, mindhiába. A távolság nem szűnik kettőnk között. Összeszűkült szemekkel figyelem meg környezetem. Ugyanott vagyok, ahol eddig. A kettőnk véréből kialakult tócsa közvetlen szomszédságában, a különbség az, hogy enyémből sokkal kisebb rész tevődik ki. A Sötétség alakja azonban halványodni látszik. Ösztönösen lépnék utána, fegyverem kezembe vonva telekinetikus erőmmel, de valaki megállít.
- Rassilon… - suttogom, amint megérzem erejét, mi fordulásra készteti testem.
Pengéjének hegye bőrömbe váj, alig valamivel a jelenlétem elrejtő pecsét mellett. Vöröslő vérem végigcsordul a belém mélyedő fegyver élén, én mégsem tudom levenni tekintetem az előttem álló angyalról. Az volna? Kételkedni kezdem, amint találkozok tekintetével. Kezem érte nyúl. Azért, hogy megérinthessem az ismerős vonásokat, még akkor is, amikor a vasmarok torkomra fonódik.
- Mi vagy te? – eresztem ki szavaimmal levegőm maradékát.
Szemeim lesütve zárom el tekintetem. Ez nem az, aki egykoron volt. Nem az a szeráf, akit felettesemként elfogadtam, akivel megannyi küldetést átvészeltünk. Nem akarom így látni. El akarom feledni ezt a sötét tekintetet, hogy visszaemlékezhessek kékségeire, amikkel engem figyelt. A hang azonban túlságosan ismerősen cseng ahhoz, hogy ne késztessen szemeim újbóli kinyitására. Azt remélem, hogy újra ő áll majd előttem, de nem így van. Karjaim az engem szorító kézre tapadnak. Ujjaimmal övéit próbálom lehámozni magamról. Egy ilyen valaminek nincs joga végezni velem és nem is fogom hagyni. Lábam megemelve rúgnék bele egyet, de mire sikerrel járnék, egészen máshová kerülök.
Az arkangyal színe elé, ki jogosan dühös, s bármennyire kiált ez a hirtelen helyszínváltás, nem enged kiszakadni a jelenetből. A fejemben elhangzó szavak térdre kényszerítenek. Tekintetem Azmaelre emelem, de nem időzöm rajta soká. Nasmiel… Neki nem volna szabad itt lennie! Bármilyen szerepet töltsön be, semmi keresnivalója a helyen, ahol Rassilon haláláért hibáztatnak. Szinte látom magam előtt az elfojtott, önelégült vigyort, amit eltakarnak vonásai, akár valami rossz smink. Azmaelnek el kellett volna küldenie őt, hiszen… Nincs szükség arra, hogy hibáztassanak. Tudom jól, hogy az én hibám. Én nem voltam elég erős.
Fél térdre helyezkedve, fejem némán hajtom előre, miközben lesütöm szemeim. Szárnyaim előhívom, s hátam mögött leterítem azokat, megadón. Várok, arra, hogy ki hajtja végre büntetésem. Csupán egyetlen angyal van itt, kinek nem engedném, akkor azonban minden megmaradt erőmmel ellenkezni fogok. Éppen elég, hogy örömet okoz neki Rassilon halála, nem örvendeztetem meg azzal, hogy odaadom neki tollaim, vagy akár fejem. Azmael… Ő egészen más. Ő bármikor levághatná mindkettőt.



avatar



☩ Reagok :
194

Utolsó Poszt Szer. Okt. 10, 2018 2:55 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Hallucináció
A fekete ruhás nőt láthatóan a legkevésbé sem hatja meg az angyal gyötrelme, ahogy a dühe, vagy ellenállása sem. Jaesa pedig bármennyire közeledni igyekszik, nem számít, hogy séta-e, vagy rohanás, újra és újra azon a kiinduló ponton találja magát, ahol nem rég még a megfagyott földön térdelt az elmúló szeráf teste felett. Mintha az idő odaszegelte volna. Amara mozdulatlanul áll, de alakja egyre eltéveszthetőbb. Mintha a harcos angyal érzékein kívülre helyezné magát, mert arra sem méltatja, hogy a jelenlétét élvezhesse. „Élvezhesse” akarom mondani. A jeges szél hirtelen támad fel, amikor Jaesa egy erős markot érezhet a vállán. Rassilon alakja az. A szeráf a vállánál fogva rántja hátra, a fordulatban pedig már az angyalpengéje várja a bizalmasát. Éppen ott találkozik a fém Jaesa bőrével, ahol a szeráf testét is átlyukasztotta az aranyozott rúnákkal tarkított dárda. Nem mélyed bele egészen, csupán a bőre felületét sérti. Szabad kezét a bizalmasa torkára csúsztatja, vasmarokkal zárva el a levegő útját. Rassilon sosem a finomkodásról volt híres, na de ennyire? A kék szemek, melyek az övéibe fúródnak már nem a jól ismert égkék íriszek. Nem is kékek már. Feketének sem mondhatók. Olyan, mintha Amara egy egészen új színt kreált volna, mely a feketénél is sötétebb. Rassilon szóra nyitja ajkait, de nem jön ki hang.
- Ébredj! – Az ő hangja süvít végig Jaesa elméjén. Sűrűn, hullámokban visszhangozva. Újra és újra. A valóságban a szeráf már magához tért a hattyúhalálból és hamar feltűnt neki, hogy jobb keze indokolatlanul üvegesen bámul maga elé. Ki fogja hozni a hallucinációból. Idő kérdése. De ez a Rassilon itt, még túl valóságos. Hátra löki a torkánál fogva, az angyalnő pedig Gabriel palotájának márványpadlóján találhatja magát, az arkangyal lábai előtt. Jobbján az iphraeme, a sort pedig Nasmiel és Azmael zárja. Mindenki őt hibáztatja, különösen az utóbbi személy. – Neked kellett volna meghalnod. – Visszhangzik énokiul a fejében minden jelenlévő angyal hangján, míg szájuk nem mozdul.

Online
avatar



☩ Reagok :
103
☩ Play by :
Caity Lotz

Utolsó Poszt Szer. Okt. 10, 2018 2:00 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Jaesa & Rassilon


 


Angyali érzékeim mindegyike azt üvölti, hogy fussak és meg se álljak, én azonban képtelen vagyok rá. Az is nagy erőfeszítéseimbe kerül, hogy talpra álljak a nő előtt, azonban nem adom meg neki azt az örömet, hogy tovább élvezhesse földre rogyott alakom látványát. Ujjaim fegyveremre simulnak, izmaim remegnek. Ez a lény… Vele találkozott Rassilon? Egyedül állt előtte, akárcsak én most, és visszatért. Én sem leszek különb. Ha ő képes volt rá, nekem is sikerülni fog.
- Olyan, amilyet te soha nem fogsz megtapasztalni, mert képtelen vagy rá – felelem kérdésére.
Milyen? Fogalmam sincs. Rémisztő és üres… Mintha senki nem maradt volna ezen a világon rajtam kívül, éppen ezért az sem érdekelne, ha a világ eltűnne körülöttem. Olyan dolgok ezek, amiket nem lenne szabad éreznem, de hiszem, hogy majd elmúlik, akár a régi, pillanatnyi haragok. Most ilyen, ugyanakkor lesz ez jobb is, egyszerűen csak követnem kell a parancsokat, miket feletteseim adnak nekem. Hiszen erről szól egy angyal, soha nem voltunk többek. Talán ezúttal sikerül olyanná lennem, amilyenné Rassilon tenni szeretett volna elmondása szerint. A valóság tudjuk, hogy más volt. Vélhetően sokkal kevesebb gondja volt, mint ahányszor panaszkodott az elmúlt évek alatt.
Izmaim görcsösen rándulnak, miközben a rám törő fájdalom kipréseli tüdőmből a levegőt. Lándzsám lehull kezemből, egész súlyával a földre nehezedve. Ujjaim képtelenek voltak tovább tartani azt. Térdeim megremegnek, kifutnának alólam. Tenyereimmel rájuk támaszkodva görnyedek előre, még mindig ellenkezve a földre hullással. „Ne érj hozzá!” kiáltanám, de hang nem jön ki torkomon.  Helyette köhögésre futja csupán. Aztán mielőtt akaratom ellenére megadná magát testem, vége szakad. A kínok egy pillanat alatt eltűnnek. Erőm visszatér lábaimba, szépen, lassan. Megmutatta, mire lenne képes. Egyetlen gondolata elég ahhoz, hogy eltöröljön minket, mi pedig egy ilyennel akarunk szövetkezni? Lehetetlen!
- Azt lesheted!
Újra kiegyenesedem. Lábaim vonszolva lépek hozzá közelebb néhány lépést, hogy alaposabban szemügyre vehessem. A korábbinak hála látásom nem nevezhető még az igazinak, ezért is kell csökkentenem a távot. Hogy a Sötétség szemeibe nézhessek.
- Tőled nem fogadok el parancsokat – sziszegem.
Fájdalomtól eltorzult arcom újra érzéketlenné és merevvé válik. Amikor ilyennek láttam Rassilont, akkor mondtam rá, hogy olyan, mint a márvány. Tekintetem felettesemre vándorol, elhagyva a nő alakját. Üres, megfakult tekintete halálról árulkodik. De hiszen meghalt… Nem is oly rég, a szemem láttára. Ez nem más, mint Amara játéka, de mi van, ha mégsem? Mi van, ha ő visszahozhatná őt? Rassilon lenne egyáltalán aki visszatér? Nem! Angyalokat csak Atyánk teremthet!



avatar



☩ Reagok :
194

Utolsó Poszt Szer. Okt. 10, 2018 1:23 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Hallucináció
Rassilon alakja még mindig csak félig rajzolódik ki, egy része pedig az angyali, durva szemű por formájában kering körülötte, mintha a legbékésebb tornádó ölelné körül őt. Legalábbis azt, ami maradt belőle. Úgy tűnik, a Sötétség tartja kezei közt az életét és dönt róla, hogy a mutatóujja végül a föld, vagy az ég felé irányul-e majd. A fekete ruhás nő teljes lényéből a magasztosság és felsőbb rendűség árad. Az érzelmek skálájának legapróbb jelét sem lehet felfedezni merev tekintetén. Elvégre azok felett létezik. Az Úrral szögegyenes ellentétben lévő lénye mégis fojtogató sötétséggel és félelmet keltő energiákkal lengi be a teret. Olyan tömörré téve a levegőt, mintha egy tartálynyi zselében próbálnál mozogni. Ezt érezte Rassilon is, amikor néhány héttel ezelőtt megjelent Előtte. És ezt vetíti ki most a lény is a harcosra.
- Szeretett téged. Milyen érzés elveszíteni? – Jeges hűvösséggel, egyenletesen csendülnek fel a szavak. A szeráf valóban szerette, amennyire angyal szeretni képes. Mintha analizálni próbálná az angyalok működését. Puha ajkai sarkában mégis mintha egy mosolyszerű rándulást lehetne felfedezni. Kedvére tesz a szenvedés. És hogy ezt ki is mutassa, Jaesa felé nyújtja csontos karját, egyetlen legyintéssel rávetítve azt a fájdalmat és tehetetlenséget, amin a felettese az utolsó perceiben keresztül ment. A gyomrát átjáró szúró fájdalom eltörpül a tehetetlenség, a görcsös remegés mellett, és amellett ahogy az erejét mintha vákuummal szivattyúznák ki belőle. Amikor pedig az érzések beteljesednének, hirtelen minden abba marad, a nő pedig leengedi a kezét. A porszemekkel nem foglalkozik. Illetve itt egyel most mégis. Rassilon megfakult képe felé fordul és megérinti az arcát. – Most már az enyém vagy. – Fagyosan leheli az üveges kék tekintet felé. Majd ellöki magától, a férfi alak pedig porrá törve foszlik semmivé. – Látod, gyermek? – Ismét Jaesa felé fordul. – A játszmátok minden lépése felesleges. Porszemek vagytok csupán. Térdre.

Online
avatar



☩ Reagok :
103
☩ Play by :
Caity Lotz

Utolsó Poszt Szer. Okt. 10, 2018 12:30 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Jaesa & Rassilon


 


- Francokat! – morranok fel.
Kinek hiányozna egy olyan felettes, mint ő? Folyton parancsolgat és leszól, másokkal példálózik, amikor nem tetszik neki valami. Soha nem volt jó semmi! Azt sem értem, miért kerültem olyan pozícióba, amilyenbe. Nyilvánvaló, hogy Azmaelt ide illőbbnek találná és olykor be kell ismernem, igaza van. Máskor viszont úgy érzem, csupán azért elégedetlenkedik, mert rossz napja van. Kiérdemeltem a helyem, ez a gondolat azonban gyorsan tovaszáll újra és újra, valahányszor megjelenik. Most viszont már úgy tűnik, mindegy.
- Bartholomew az én fejem fogja levágni a tiéd helyett, ha nem kapod össze magad.
Torkom túlontúl kapar ahhoz, hogy hangot adjak ki rajta, ezért szavaim Rassilon elméjében hangzanak el. Ismerjük az arkangyalt és bizalmasát annyira, hogy tudjuk, nem mondok nagy hülyeséget. Nyilvánvalóan felelőst fognak keresni a szeráf kimúlásáért és ki lenne alkalmasabb, mint én, a jobb keze, akinek vigyáznia kellett volna rá? Ezzel még egyet is tudnék érteni. Nem ellenkeznék túl sokat, akkor sem, ha nem csupán szárnyaimtól akarnának megfosztani, de fejemtől is. Kivéve, ha Nasmiel kapná a feladatot. Vele szemben érzek annyi ellenszenvet, hogy ne hagyjam magam. Akkor viszont végre felmoshatnám vele a padlót.
Fejem enyhén megrázom, úgy terelem vissza gondolataimat a haldoklóhoz. Bármilyen gondolataim is támadnak, egy részem azt üvölti, hogy nem lehet ennek így vége. Valamit tennem kell, méghozzá gyorsan! Tényleg nem tehetek többet annál, hogy végignézem, hogy múlik el belőle apránként az élet? Ujjaim rászorítanak övéire, ahogy összefűzi azokat. Másik kezemmel gyengéden simítok végig arcán. Bőre szinte hidegnek hat enyémhez képest.
Csupán néhány pillanatig érzem azt a furcsa jelenséget, amit a szeráf áraszt magából. Számomra egyelőre megmagyarázhatatlan, s arra sincs most lehetőségem, hogy kérdéseket tegyek fel a fekvőnek. Engedem, hogy eleressze kezem. Csendben simítom vissza magányossá váló mancsom mellkasára. Ujjaim alatt érzem gyenge, szűkös légzését, mi alig tágít tüdején. Arcommal felettesem felém nyújtott keze felé közelítek, mindhiába. Szinte már éreztem magamon tapintását, mire semmivé vált.
Elkerekedett szemekkel figyelem a semmivé váló testet. Ennyi lett volna? Az nem lehet! Mi okozhatna ilyet? Az a furcsa fegyver? Tekintetemmel az elszálló szemcséket figyelem, kékségem le se véve azokról, amíg látóterembe nem kerül a nő. Azonnal lándzsámért kapok, állam megfeszül, úgy állok fel helyemről. Hátam feszítem, összepréselve az azon tátongó seb két oldalát, mit sem törődve a fájdalommal. Ábrázatomról eltűnnek a korábbi érzelmek.
- Ki vagy te? – kérdem, meglepően erőteljes hangon.
Talán a düh teszi, mi bennem tombol. Az adhatott erőt szavaimnak, határozottabbá téve a kiejtett hangokat. A fekete ruhás elégedett arcvonása tovább szít bennem valamit. Meg akarom ütni… Ez az érzés kerülget, amióta megpillantottam őt. Mindez azonban semmivé válik, amikor rájövök, mi készül összeállni mellette. A por és hamu, amivé Rassilon lett, újra eggyé lesz, kirajzolva előttem a szeráf alakját. Ez nem lehet! Ki lenne képes ilyesmire? Miért tenne ilyet? Előbb az a furcsa érzés, és most ez itt. Egyedül isten képes megteremteni az angyalt, miképp azt tette velünk is. Vele egy szinten egyetlen személy lehet. Ő volna az? A Sötétség?



avatar



☩ Reagok :
194

Utolsó Poszt Szer. Okt. 10, 2018 11:05 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


- Máris… hiányzom, mi? – Jó ideje nem préseltem levegőt a tüdőmbe, így hiába nyitnám szóra ajkaim, túl sokra nem mennék vele. Telepatikusan, pusztán gondolatban érezheti Jaesa a szavaimat. Már nem kristálytisztán, ahogy egyébként felhangzana. Erőtlennek hatnak. Bezzeg a hivalkodó tónus, az meg van. Azt a hangomra kivetülő, képzeletbeli sejtelmes mosolyt még félholtan sem tudom elengedni. Ezt pedig, magamhoz hűen még mindig tudom tetőzni. Felnevetek, legalábbis meggyengült nevetésnek indul, de a saját véremben való fuldoklás és köhögés lesz belőle, részletkérdés. – Képzeld el Bartholomew arcát. – Ismét a bizalmasom elméjében  hangzanak el gondolataim. Az iphraemmel a csatatéren mindig is megvédtük egymást, mindezt pedig arra fogtuk, hogy ha egyikünknek egyszer mennie kell, azt a másik öli majd meg, nem holmi jött-ment. Biztosan csalódott lesz.
Enyhén remegek, mintha a hideg rázna. Kezemben még van annyi erő, hogy nehézkesen a mellkasomra csúsztassam és összefonjam az ujjaim a harcosoméval. Halk lélegzettel hunyom le szemeim. Majd ki is nyitom őket. Minek próbálkozok? Ezt nem tudom kialudni, ahogy egyéb megpróbáltatásokat szoktunk alkalom adtán. Nem akarok meghalni. És tudom, hogy egy módon maradhatok életben. Nem küzdök tovább Ellene. Minden porcikámban szégyent érezve, de hagyom, hogy az ereje átjárja a testem. Páncélzatom alatt az izmaim megfeszülnek és elsötétül a világ, egy egész más értelemben Sötétül. Jaesa túl közel van. Az engem átjáró energiák behálózzák őt is. Úgy, hogy esélye sincs észre venni. Amarának még csak a gondolata is mérhetetlen módon felettünk áll. A harcosom elméjét behálózza, valósághű hallucinációba taszítva.

Rassilon elengedi az eddig mellkasán tartott női kezet, az arca felé nyúl, láthatóan azért, hogy gyengéden megérinthesse. Jaesa elméjére pedig az a gondolat telepszik, mintha a szeráf telepatikusan gyönyörűnek nevezné. Ám ez nem történik meg. Felé nyúl, de már az arcához sem ér hozzá. A szikár test, ami felett eddig térdepelt, most porrá és hamuvá válik, amit felkap a hirtelen támadó szél és a tartályok felé süvít. Ezt is a fegyver okozta volna? Lehetetlen, semmi nem tesz ilyet az angyal testével. A látszólagos válaszra nem kell sokat várni. Egy fekete ruhás női alak rajzolódik ki néhány méterre. Elégedett tekintettel figyeli a még földön térdeplő harcost, mintha elvette volna tőle a jelentéktelen játékát. Lassan pedig az angyali hamu is materializálódni kezd mellette Rassilon képében.

Online
avatar



☩ Reagok :
103
☩ Play by :
Caity Lotz

Utolsó Poszt Kedd Okt. 09, 2018 7:04 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Jaesa & Rassilon


 


A szeráf elhalványuló ereje olyan érzést kelt bennem, amihez nem vagyok hozzászokva. Még akkor sem volt bennem hasonló, amikor a vesztőhelyen állva arra vártam, hogy levágják szárnyaimat. Akkor sokkal inkább büszkeséggel voltam tele és a tudattal, hogy olyasmiért fosztanak meg angyalságomtól, amiért nem kellene. Ellenben most, félek. A rettegés fog el, valahányszor felsejlik az a hihetetlen gondolat, hogy felettesem örökre eltűnhet. Élete semmivé válik, s még csak nem is amiatt aggaszt ez a hír, mert tudom, miféle felettest kaphatok utána. Nem mondom, hogy nem fordult meg fejemben, de nem ez ennek az érzésnek az oka. Magam sem tudom, hogy mi az, annyira… megmagyarázhatatlan.
- Ne mondd ezt! – sziszegem fogaim között.
Az olajnak használnia kell! Ez a sérülés még begyógyítható és túlélhető, miért lenne felesleges? Szavai ellenére leöntöm torkán az üvegcse tartalmát. Fejem zúg, torkom mintha marná valami. Szavai szinte el sem jutnak tudatomig. Kit érdekel most ez a hely? Engem ugyan nem! Majd később el lesz intézve, amikor Rassilon már képes lesz arra, hogy elmenjen innen. Legalább annyira épüljön fel, hogy nyugodtan cipelhessem. Az a csapat még ráér. Tudjuk, hol van ez a hely, azt is, hogy ha csapatot küldünk, ők azokkal is képesek elbánni, akik esetleg ide tévednének. Ha pedig biztonságba jutunk, akár én magam is leadom a hívást, az már nem számít.
A seb viszont hiába gyógyul, angyaltársam energiája nem stabilizálódik. Egyre apad, megállíthatatlan párologva el testéből. Tudjuk, hogy ez mit jelent. Kettőnk vérében fürdő kezemmel mellkasára simítok. Fejem lehajtva próbálok uralkodni magamon, miközben lehunyom szemeim. Nem akarom őt így látni, de magára sem akarom hagyni.
Ha kell, itt leszek vele egészen a végéig, még akkor is, ha szavai úgy hatnak rám, mintha megannyi kardot döftek volna belém. Az sem fájt ennyire, amikor az a semleges végigszántott hátamon pengéjével. Legszívesebben torkom szakadtából üvölteném, hogy fogja be. A szeráfból kivett pengét nagy erővel hajítom el, hogy az egyenesen a távoli épület falába áll. Hátamból fájdalom árad ennek eredményeként, de már ez sem érdekel. A fegyvert rögtön visszahívom magamhoz, s kedvem lenne újra elhajítani, hogy kárt tehessek valamiben. Minden izmom pusztításért áhítozik…
Igaza van. Az volt a dolgom, hogy vigyázzak a fegyverekre amellett, hogy elintézem a mozgolódó hármat. Talán nem kellett volna szavaimmal ösztönöznöm őket a támadásra. Meglehet, nem kellett volna ennyire bíznom a szeráf képességeiben és abban, hogy el tudja intézni a kolosszust, amíg én eltüntetem a maradékot. Megpróbáltam megakadályozni, erőmmel azért a vacakért kaptam, de hiába. Az a legnagyobb hibám, hogy nem voltam elég erős. Ez okozza most az ő vesztét.
Valami nem stimmel. Szemeim nagyra nyitva figyelem felettesem arcát, majd testének többi részén is végigvezetem tekintetem. Olyasmi árad belőle, aminek nem kellene itt lennie. Mi a fene ez?



avatar



☩ Reagok :
194

Utolsó Poszt Kedd Okt. 09, 2018 6:29 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Angyalok vagyunk, az alapvető emberi szükségletek felett létezünk, amiből adódóan van, hogy alapjáraton percekig nem is lélegzünk. Most mégis egészen feltűnő, hogy kisebb gondjaim vannak a levegővétellel, sőt inkább már eleve azzal, hogy vegyek-e vagy sem. Mintha fuldokolnék, csak kevésbé drámai módon teszem, mint ahogy egy halandótól látná az ember. Ez inkább csak annak a megnyilvánulása, hogy mennyire… hogy is fejezzem ki finoman, kellemetlenül érzem magam.
Lassan, de biztosan érzem az angyali lényem fakulni. Hasonló annak az ellenkezőjéhez, amikor a tartályról letaszítva gyengülni kezdett az akkor még a mellkasomat díszítő rejtő pecsét és az energiáim lopakodómódról átváltva szépen elkezdték belengeni a területet, jelenlétem egyre tömörebben érezhetővé téve. Most ennek az ellenkezője történik. Jaesa és én gyilkosok vagyunk, szép szóval fogalmazva harcosok. Sok angyalt öltünk már, pontosan tudjuk, hogy ez érezhető akkor, amikor egy angyal életét kioltják. Csak hogy ez a folyamat a másodperc töredéke alatt megy végbe, egyetlen villanás és volt nincs esszencia. Az én fakulásom egészen elnyúlt. Pontosan tudom, hogy mi történik. Hisz érzem. Van még egy kevés erőm, azzal felemelem a kezem és ujjaim Jaesa csuklója köré fonom, amikor ajkaimhoz emeli a fiolát.
- Ne. Felesleges. – Erőszakkal kell kipréselnem magamból a szavakat, hangom erőtlen. Beletörődve mosolyodok el. Nincs semmi okom a mosolyra. Egyszerűen csak nem tudok mit kezdeni az arckifejezésemmel. Valahol talán ezzel akarom biztosítani arról Jaesat, hogy semmi baj. Ó, már hogy ne lenne baj. A kurva életbe, haldoklom. Méghozzá nem visszafordíthatóan. Az angyalfém és e között, ami belőlem áll ki mindössze annyi a különbség, hogy utóbbi lassú halált okoz. Mint egy mérgezés. Már szétterjedt a testemben. – Hé. Hívj egy… csapat… pucolják ki a… helyet. – Akár még értékes információkat is találhatunk itt. Ez fontos.
Ha Jaesa ez után is le akarja önteni a torkomon a fiola tartalmát, persze megteheti, én pedig lenyelem. Kihúzhatja a dárdát és beleöntheti a sebbe is. A szúrás helye ez esetben lassú gyógyulásnak indul ugyan, de mindez csak kozmetika. Annyit ér, mint halottnak a csók. A testem felett minden irányítást elvesztve újra és újra megremegek. Igyekszem nem belegondolni, mi lesz ez után. Nélkülem. Jaesaval, az osztaggal, a Céllal. Mert mihelyt megteszem tudatosul csak bennem, hogy fontosabb szerepet játszottam a gépezetben, mint valaha bevallottam magamnak. Az újabb rándulástól felhörögve nézek végül Jaesa szemeibe. A márványos tekintetem most sokkal inkább tűnik meggyötörtnek.
- Most mit… vársz mit… mondjak. Hogy egy… feladat…od… volt? – Hang nélkül nevetek fel a fegyverek őrzésére célozva. Már megint ez, a könnyelműségem. Ám nem csak a mérget érzem, ahogy felfalja angyali lényemet. Hanem azt is, ami ellenáll neki. – Nem. – Morranok fel az eddigiekkel szemben erőszakosan, a bizalmasomtól teljesen függetlenül, még ha szól is hozzám. Amarar hív. A Sötétség érintése parazitaként telepszik rá arra, ami engem mérgez és kész kiroppantani belőlem. Érzem. De milyen áron? Ezt a mértékű sötét energiát pedig a harcosom is határozottan érezheti, ami körül leng engem.

Online
avatar



☩ Reagok :
103
☩ Play by :
Caity Lotz

Utolsó Poszt Kedd Okt. 09, 2018 2:37 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Jaesa & Rassilon


 


Lándzsámmal kezemben állok a három angyal között, nagyjából ugyanakkora távolságra mindtől. Tekintetemmel magam elé nézek, s ahelyett, hogy szemmel próbálnám megállapítani, melyik akar előbb nekem jönni, energiáikra figyelek. Az többet elárul, mint a puszta látvány. A szemek könnyebben becsaphatók, elég egy apró rezdülés valamelyiktől és máris ugranék, akár beugratás, akár nem.
Egyszerre jönnek. Nem mondható, hogy összeszokott bagázsról van szó, már ami ezeket illeti. Fegyverem egy kezembe fogva, megforgatom magam körül, nagyjából derékmagasságban. A két előttem lévő visszatorpan, a hátam mögött azonban egyenesen bele veti magát az angyal. Lándzsám pengéje feltépi húsát, beleivel együtt, mielőtt elhagyná testét. Még néhány centi, vagy egy negyed másodperc és derékban sikeresen kettévágom, mire irányába fordulok testemmel. Ezúttal a megmaradtak vannak nekem háttal, kik ezúttal két oldalamra helyezkednek. Egy határozott rántással szabadítom meg fegyverem az angyal vérétől. Jelen állapotomban képes vagyok kizárni azt, amivel otthon kénytelen leszek szembenézni. Az angyalok mészárlását.
Ahogy fogynak, egyikük úgy válik ügyesebbé, mintha az fogta volna vissza, hogy másokhoz kell igazodnia. Amint végzek a másodikkal és ketten maradunk egymással szemben, kezdi megnehezíteni dolgomat. Fegyvereink újra és újra egymásnak csapódnak. Egymás után kerüljük ki a másik fél támadását, s minél jobban belemerülünk, annál nehezebb figyelemmel kísérnem a csomagot. Amíg én és Rassilon talpon vagyunk, egyébként sem lehet nagy gond, azt hiszem. Addig nem tudják megszerezni, tekintve, hogy mindkét semleges el van velünk foglalva. Vagy mégsem?
Tekintetem váratlan kényszerülök a szállítmányra vetni, amikor meghallom, hogy valami nincs rendben vele. A fegyver már száguld az idegen kolosszus felé, én pedig igyekszem utána kapni telekinetikus erőmmel. Hiába. Sokkal erősebb nálam, hiába igyekszem megállítani, vagy lassítani rajta, mintha nem is próbálkoznék. Ez a rövid idő pedig elég ellenfelemnek arra, hogy végighasítson hátamon kardjával. Hangosan morranva rogyok térdre, lándzsám hátam mögé szúrva, egyenesen az idegesítő angyal gyomrába. Vérem szaga orromba kúszik, de némi mozgolódásból érzem, hogy nem vészes a seb. Fáj, időbe telik majd begyógyulnia, ám összességében nem túl mély. Egy kis lötty és minden rendben lesz.
Térdeim porolva állok lábaimra, mielőtt felettesemre néznék. A levegő megakad tüdőmben, amikor észreveszem földön elterülő alakját. Egy másodperc, talán kettő is eltelik, mire felfogom, hogy mi történt. Lábam szinte a földön húzom első lépésemnél, s csupán utána kezdek ügyetlen rohanásba. Kis híján orra bukom félúton.
- Rassilon! – szólítom őt, a tőlem megszokott módon.
Mellé érve térdre vetem magam. Kék pillantásom végigvezetem a fegyveren, mit úgy vettek el tőlem, akár gyerektől a nyalókát. Túl egyszerűen. Fogaim összeszorulnak, tenyerem köré fonom, majd megállok. Ha ezt most kihúzom, a vér utat talál magának. Ez nem történhetett volna meg… Harag és aggodalom keveredik bennem. Dühös vagyok a szeráfra, mert nem lépett le, amikor kellett volna neki. Már rég elhagyhattuk volna ezt a helyet. El kellett volna!
Körbenézek, és mikor megállapítom, hogy nincs újabb vész a közelben, remegő kezemmel belső zsebembe nyúlok. Most örülök, hogy korábban nem fogadta el az olajt. Ezúttal sokkal nagyobb szükség van erre, mint a hamura. Ha egyáltalán sikerül… Nem, használnia kell!
- Gyerünk Angyalom, tarts ki! – mondom, szinte könyörögve.
A fiola tartalmát igyekszem szájába önteni. Ha az első cseppeknél úgy látom, nem sikerül, akkor marad az emberektől rég ellesett módszer. Szájból-szájba adom be neki, de bárhogy is kelljen, csak utána húzom ki testéből a fegyvert, hogy beindulhasson a gyógyulás. Amíg várok a hatásra, a korábban összegyűjtött, átkozott fegyvereket magam mellé húzom. Első a küldetés… A francba a küldetéssel! Az első most az, hogy őt biztonságos helyre vigyem!



avatar



☩ Reagok :
194

Utolsó Poszt Kedd Okt. 09, 2018 2:02 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Az erős példa lenne, ha azt mondanám félelmet kelt bennem az előttem álló angyal, elvégre erre alig kevesen képesek, ő meg azért bőven nem a Sötétség kategória. De azt állíthatom, hogy jobban érezném magam, ha teszem azt Bartholomew, vagy Azmael mellettem lenne. Személyesen ugyan nem voltam ott, de arra határozottan emlékszem, hogy annak idején sem egy angyal kellett ahhoz, hogy ezt a degeneráltat elzárják. Nem végezték ki, nem fosztották meg a szárnyaitól. Fiatal volt még a világ, ahogy mi is, az Úr pedig az ilyen félresikerült egyedeket elzárta magának emlékeztetőül a tökéletlenségre. Legalábbis ez a szóbeszéd járta. Atyánk valódi okait mi magunk sosem ismerhettük, jól lehet még az arkok sem, hisz nézd csak meg a két legerősebb arkangyal évtizedek óta tartó viaskodását. És mindkettő azt hiszi, hogy igaza van és ő képviseli az Urat. De ne kalandozzunk így el.
Szemrebbenés nélkül nyugtázom a bizalmasom szavait. Felé sem nézek, mert ha az én figyelmem rá irányulna, akkor Aperioné is. Azt pedig nagyon nem szeretném. Így most jó, rám figyel, rám vicsorog. Engem ismer, úgyhogy én kellek neki. A tény, hogy ő szabadon van felveti persze annak a lehetőségét is, hogy van még néhány hozzá hasonló angyal a föld felszínén. De ez a legkisebb gondunk ebben a percben, egyszerre csak egy probléma.
Az ellenfelem úgy indul meg felém, mintha a mennyek erejét készülne rám zúdítani. Rúnákkal tarkított buzogányával újra és újra lecsap, melyet eleinte könnyűszerrel kerülök, angyalpengémmel súlyos vágásokat ejtve a bőrén. Kár, hogy csak a bőrén, ami ráadásul keményebbnek hat, mint az én teljes páncélom. De neki is van gyengepontja és meg fogom találni.
Jaesa-val legalább annyit harcoltunk egymás oldalán az elmúlt harminc évben, mintha az előtte lévő háromszázban szolgált volna a bizalmasomként. Ez pedig egyenesen vezet ahhoz, hogy ismeri a harcstílusomat. Könnyed, mégis bivalyerős mozdulatok jellemzőek rám, ha tehetem kihasználom a környezetem, és sokszor a saját erőm pazarlása helyett a szembenálló fél sajátját fordítom ellene. Ezektől a jó szokásoktól, minél nagyobb falatnak kezd bizonyulni a harcos, annál inkább távolodni látszok. Az idő múlásával a támadásaim egyre agresszívabbá válnak, a levegő már vibrál körülöttem, és nem az angyalok magasztos fényét árasztja magából. Szinte érzem a máskor égkék tekintetem most árnyalatokkal sötétedni. Érzem, ahogy Amara az erejét kínálja. Tárt karokkal vár a hatalma. De azt is érzem, hogy nagy ára lenne, amit önmagamért nem vagyok hajlandó megfizetni. A jövőben egy ponton talán nem lesz majd választásom, de most még bőven van.
Ami a külső szemlélődő számára feltűnhet, hogy nem hívom segítségül szárnyaim, melyeket máskor olyan rutinosan használok közelharcban is. Emlékszem Apeiron módszereire. Még csak véletlenül sem szeretném kitenni a szárnyaim annak, amire képes lenne velük. Hosszúra nyúlik a harc, hol ő ránt a magasba repülve és csap a földbe, jeges krátert képezve, hol én tarolom le vele a tartálysort. Jaesa már az utolsó angyalt gyűrheti, amikor az ellenfelem fogást talál rajtam és megragadja a torkom magához rántva.
- A ribancodnak jobban kellene figyelnie. – Vicsorogja fülembe, majd azabad karját, mely az enyémnek legalább másfélszerese oldalra nyújtja, és az összegyűjtött, csempészett kupacból, telekinézissel kitép egy kisebb dárdát, mely egyenesen a markában landol. Bár levegőhöz nem jutok és úgy érzem, az angyali esszenciám belülről éget az érintése alatt, én sem maradok tétlen. Kihasználva a mozdulata által biztosított fedetlen pontot, pengém a hónalja alatt mélyesztem bőrébe, a szívét célozva meg. Ezzel szinte egy időben rándul össze testem, de még csak egy halk nyüszítésre sem futja. Együtt dőlünk el. A harcos kiégett szemgödrökkel, élettelenül zuhan a jeges földre mellettem, míg én a hátamon landolok. Érzem, hogy az izmaim szinte görcsben állnak. Képtelen vagyok megmozdulni. Lenézek, az imént megkaparintott, aranyrúnákkal díszített fegyver valahol a gyomromból áll ki. Ha angyalfémből lenne, már halott lennék. De ami késik, nem múlik. Jó adag vért köhögök fel, ahogy erőtlenül visszaengedem fejem a betonra. Mégsem tudok másra gondolni, csak arra, hogy Apeiron nincs többé. Megállítottuk, mielőtt rászabadíthatta volna magát a világra, még nagyobb káoszt okozva vele.

Online
avatar



☩ Reagok :
103
☩ Play by :
Caity Lotz

Utolsó Poszt Kedd Okt. 09, 2018 10:46 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Jaesa & Rassilon


 


Valami nagyon nem stimmel. Minden egyes idegszálam ezt üvölti, amint felhangzik az a kürt. Eddig sem volt minden rendben, furcsa volt ez az egész, kezdve a pecsételt hullajelölttel, na meg Rassilon hibájával. Azt már nem is említem, hogy eleve többen vannak, mint a jelentésben, de néhány plusz fő bármikor előfordulhat. A pontos létszámot nagyon ritkán sikerül csak megmondani, tekintve, hogy ellenségeink sem ácsorognak egy helyben az esetek többségében. Ez viszont mégis más…
Kifelé nem találkozok újabb akadályozó tényezővel, avagy angyalokkal. Minden tiszta, ahogy annak lennie kell. A maradék odakint van, Rassilon körül, akinek abban a pillanatban le kellett volna lépnie, hogy megtudta, elindultam kifelé. Mehettem volna rövidebb úton is, egy ablakon át és összefuthattunk volna valahol, távolabb ettől a helytől, ő mégsem megy sehová. Fogalmam sincs, miért, egészen addig, amíg a kijárathoz nem érek. A visszaszerzett fegyverek csomagját magam mellé pakolom, amint megteszek odakint néhány lépést, hiszen jelenleg ott lehet a legnagyobb biztonságban. Elmémben felzeng a parancs, én pedig azonnal a három jómadarat kezdem figyelni.
- Ne aggódj, kiiktatom őket, te csak a nagyfiúra figyelj – magyarázom magabiztosan, ezúttal hangom is hallatva.
Több sem kell. A három semleges úgy megsértődik kijelentésemen, hogy azonnal felém indulnak. Az, hogy idő közben rájönnek, odabent nem maradt senki életben, hamar kiül arcukra. A felismerés döbbenete, a düh, mi eltorzítja egyébként sem sima vonásaikat. Az a fajta márványosság, amit megszoktam felettesemtől és még néhány angyaltól, teljes mértékben hiányzik belőlük. Minden érzelem arcukra vetül, velem ellentétben, ki csupán szelíd mosollyal várja közeledésüket. Jó, hogy velem akarnak foglalkozni, ugyanakkor nyugtalanító, hogy bíznak annyira a kolosszusban, hogy úgy vélik, egyedül is elbánik felettesemmel.
A karambitokat visszadugom helyükre, ahonnan gyakorlott mozdulatokkal tudom előhúzni őket, ha arra kerülne a sor. Lándzsám lekerül hátamról, majd forgatok rajta egyet, a mozdulat végén tenyerembe simítva a pengék közt lévő rudat. Az alsó hegy a földbe áll, alig néhány centire lábamtól. Én készen állok, ha ők is, a támadás elsőbbsége azonban az övék. Néhány lépést megteszek oldalra, eltávolodva Rassilontól és ellenfelétől, hogy mindkettőnknek nagyobb tere legyen anélkül, hogy belefolynánk a másik küzdelmébe. Küldetésünk tárgyai szorgalmasan követnek, utánam lebegve. Tekintve, hogy nem volt időm az elrejtésükre, ez a módszer marad. Macerásabb, talán akadályozni is fog, de voltam már ennél rosszabb helyzetben.
A három angyal közben elhelyezkedik körülöttem. Mosolyom ennek tudatában sem hagy alább, bár nem azért, mert lebecsülöm őket. Az eddigiekből kiindulva, legalább egy valamire való angyalnak még lennie kell, vélhetően ezek között. Egyetlen nagyágyú sem bízná az ügyintézést egy szerencsétlen hozzá nem értőre. Egy, a háromból… Hamarosan kiderül, hogy melyik az.



avatar



☩ Reagok :
194

Utolsó Poszt Hétf. Okt. 08, 2018 7:28 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Gondolataim közt halk elégedettséggel nyugtázom a harcosom szavait. Vonásimra nem hagyom kiülni a kifejezés legapróbb jelét sem, de a jobb kezem szinte érezheti elméjében a bólintásomat. Na meg a jelzést, hogy igyekezzen. A kürtszó időközben felharsog és megjelenik az épület ajtajában egy angyal hegyomlásnyi alakja. Így messziről is biztos vagyok benne, hogy minimum fél fejjel magasabb nálam, pedig én sem vagyok egy elenyésző termet. Lenyelem a fájdalmat, mely combomat marja, túl idős vagyok ahhoz, hogy ilyesmi megzavarjon. Márpedig nem fogom féltérdre ereszkedve várni azt, aki közeledik. Felállok, mire az egyik független hátulról sújt le tarkómat megcélozva. Milyen finoman szeretne jelezni, hogy maradjak a helyemen. A következő életében keljen fel hamarabb. Alkarommal blokkolom a támadását, abban a másodperctöredékben, ahogy lecsap, míg pengém szabad kezembe átdobva készülök átlyukasztani a koponyáját. Ám fegyverem nem állítja meg a hús és csont, nem ütközteti semmi. Kelletlenül lendül tovább a semmibe. A nagy beharangozással érkezett angyal rántja ki markomból a társát - bár ezzel a motívummal mondanám inkább szolgának - megmentve az életét. A független a fagyott sarat túrja végig a lassú, határozott léptekkel közeledő harcos mellett elsuhanva. Az pedig felém kiált, mintha az ég dörögne.
- Elég! - Hogy ez nekem szól-e, vagy az angyalainak, nem tudnám megmondani. Ám van ennél valami aggasztóbb is. Időbe telt, hogy az ismerős ismeretlen alakja kirajzolódjon az emlékeim között, de így, hogy a hangját is hallatja, az eddig általam tanúsított nagy hév elveszni látszik. Állok itt egy helyben, a sérült lábamra kevésbé ráengedve a súlyom. Az eddig fegyverként és pajzsként használt szárnyaim pedig látható megfontoltsággal hívom vissza rejtekébe, emberi alakot öltve. - Rassilon. - Mosolyog rám távolabb megállva, mire nekem szemem sem rebben. Se tettre készség, se kötelességtudat, legfeljebb némi döbbenet rajzolódik ki márványszerű vonásaimra. Mire Jaesa megérkezik, csak gondolatban nyúlok felé. Ám az elméjében már sokkal haragosabbnak hat a hangom.
- Ha megmozdulnak, iktasd ki a három angyalt. De semmiképp se kerülj a szeráf útjába. Ez parancs. - A harcosom nem ismerheti az előttem álló angyalt, őt jól lehet még meg sem teremtették, amikor Apeiront már rég elzárták. Felteszem, amikor a Sötétség kiűzött minket a mennyekből, ő is kiszabadult.

Online
avatar



☩ Reagok :
103
☩ Play by :
Caity Lotz

Utolsó Poszt Hétf. Okt. 08, 2018 1:10 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Jaesa & Rassilon


 


Könnyelműsége már-már az idegeimre megy. Nem azt mondom, hogy mindig szigorúan és fegyelmezetten kell állni egy küldetéshez, sőt. Én lennék az utolsó, aki így állna a dolgokhoz, de az sem megoldás, ha nem ismerjük be, hogy nincs valami rendjén. Rassilon viselkedése olyan érzést kelt bennem, mintha megpróbálná letagadni azt, hogy nincs túl jó állapotban, talán még önmaga előtt is. Fejem mosolyogva rázom meg, ezzel is jelezve, mennyire őrültnek tartom jelen pillanatban. Megjegyzéséből egyetlen dologra tudok következtetni. Szembe akar szállni azokkal, akik kisereglenek az épületből. Szíves örömest végignézném azt a műsort, készen állva az igény szerinti besegítésre, csakhogy más dolgom van. Ki kell használnom az általa okozott felfordulást. Remélem, annyi esze azért van, hogy néhány perc múlva elhúzza a csíkot, ahogy azt kértem.
Öt angyal. Kicsit soknak érzek ennyit, egyetlen valaki ellen, még akkor is, ha Rassilon nem olyasvalaki, akinek jelenlétét figyelmen kívül lehet hagyni, amennyiben nem takargatja azt. Amint belépek, keresek magamnak egy rejtettebb zugot arra az esetre, ha valaki még ki óhajtana fáradni. Nem állok az útjába, menjen csak. Bízok annyira felettesemben, hogy úgy véljem, ésszerűen képes megbirkózni a rá háruló feladattal. Amíg lapulok, arra összpontosítok, hogy megszámoljam a közelben érezhető angyalokat. Egy, kettő… ennyivel elvileg vége is kéne lennie, csakhogy van még másik kettő. Ezek közül egy páros egy helyen tartózkodik, valamivel távolabb. A másik kettő különböző távolságokra tőlem. Alighanem a fegyvereknél vannak többen, tehát nincs más dolgom, mint követni az ösvényt, amit elém raktak.
Akármennyire igyekszem elkerülni őket, rá kell jönnöm, hogy szembe kell szállnom velük. Ha egyetlen folyosó vezet befelé, amin egy ellenséges tollas ácsorog, akkor nincs más mód. Csendesen és biztos kézzel, valamint gyorsan. Ezekhez kellene tartanom magam.
A folyosón lévőket sikerül elintéznem. Még arra is szántam időt, hogy behúzzam őket egy-egy szobába, hogy ne legyenek láb alatt kifelé jövet. A probléma az utolsó kettő, akik egy nagyobb szobában helyezkednek el. Kettejük közt állok, kezeimben a két karambittal. Lomhán veszek egy levegőt, majd szabadjára is eresztem azt. Nem mozdulok, egészen addig, amíg meg nem hallom egyikőjük léptét. A csizma talpa hangosan nyikkan ahogy fordul a betonpadlón. Az angyal felém lendül, én pedig megkerülve fegyverét, és őt magát, jobb térde mögött lábába vágok. Amint térdre rogy, másik pengém koponyájába hatol fülén keresztül. Egy mínusz. A matekom még jó annyira, hogy tudjam, egy maradt.
Rassilon üzenete akkor jut el hozzám, mikor a maradékot is sikeresen kiiktatom. Ez már ügyesebb volt, vállamon ejtett egy kisebb vágást, de nem okozott különösebb problémát. A Mennyből csent fegyverekkel együtt övéket is összecsomagolom és egyetlen, nagyobb csomagként lebegtetem magam után, hogy kezeim szabadon használhassam továbbra is.
- Érezd magad megtisztelve, Angyalom! Úton vagyok kifelé – üzenem felé, átlépve az egyik test fölött, mielőtt elhagynám a termet.
A kürt váratlanul ér, ahogy az újabb jelenlét is. Mindeddig rejtve volt előlem, ami nem kis idegességre ad okot. Szerencse, hogy nem futottam bele, mikor a folyosókat kiürítettem, de akkor is… Túl nagy felhajtás ez egy angyalnak. Lépteim meggyorsítva sietek kifelé, meg nem feledkezve küldetésünk tárgyairól, amik szorgalmasan repülnek utánam, hála telekinetikus erőmnek.




Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 16 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég :: 2 Bots




Fajaink száma
Arkangyal
7/7
Leviatánok
8/8
Angyal
3
Démon
11
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
3
Harcos Angyal
7
Vadász
9
Nephilim
2