Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• Cole lakása •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Cole lakása - Page 4 HQTdSIs
Cole lakása - Page 4 TBHXtln
☩ Történetem :
☩ Reagok :
135
☩ Play by :
Maxence Danet-Fauvel
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Okt. 27, 2018 8:20 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4


Tizenkét éve még volt családom. Abban reménykedtem, hogy egyik napról a másikra elfelejtem őket; úgy ébredek majd, hogy nem gondolok egyből rájuk és a saját ágyamra. Vagy anyámra, akit onnantól kezdve mindig megpróbáltam felszabadultan, boldogan elképzelni, mert az azt jelentette volna, nem csak magamon segítettem, mikor egyetlen szó nélkül sétáltam ki a házból. Ezzel együtt egy kicsit azt is, hogy tényleg miattam szenvedett egészen odáig. Nem ment ilyen egyszerűen nem emlékezni, de valahogy mégis sikerült; lassan és apránként, mintha ásó nélkül, puszta kézzel hordanék földet egy koporsóra - és egy nap tényleg arra ébredtem, hogy már csak a legnagyobb csendben hallom a hangjukat.
Apám viszont soha, egyetlen pillanatra sem volt még. Persze biológiailag léteznie kellett, biztosra vettem, hogy nem számított a születésemre és ha valaha esetleg megtudná, akkor sem érdekelné, hogy van egy fia. Ha eltekintünk attól, hogy egy démon az illető, ő sem mozgatott engem túlságosan. Nem nagy ügy, nem én vagyok az egyetlen, akinek nem vették tervbe a fogantatását, és talán azok között sem, akiké nem csak hiba, hanem egyenesen büntetés volt. De az én esetemben semmit sem ért a düh, amit akkor éreztem, mikor egyszer-egyszer rá gondoltam.
- Ne merd említeni őt – válaszoltam fenyegetően, akkor már a falhoz szorulva. Addig hallgattam, de most szinte rosszul lettem az utolsó mondatától; hogy úgy beszél anyámról, mintha ismerte volna, vagy mintha köze lenne akármelyikünkhöz is. Nem akartam meghallgatni, a gondolat viszont, hogy talán tényleg azért jött, hogy megismerjen, teljességgel összezavart. Lehetetlennek tűnt, és a józan eszem amúgy is azt súgta, ne engedjek magamhoz közel egy hozzá hasonlót. Fizikai értelemben már nem volt hátrébb, a szavai azonban befészkelték magukat a fejembe. Még akkor is, ha tudnom kellett volna, hogy a sötétebb oldalam vonzotta ide, és hogy ez lehet minden, amire kíváncsi belőlem.
Meglepetés. Már nem forgathatjuk vissza az időt. Van egy apám. Miért veszi ilyen természetesnek a kettőnk helyzetét? Nem szabadott róla megfeledkeznem, hogy ő egy démon. Tudtam, hogy ha egyáltalán túlélem az estét, napokig tartó kutatómunka vár rám, és hogy valószínűleg semmi sem fog tetszeni abból, amit Vladről találok.
- Nem vagyok olyan, mint te – szögeztem le egy fejrázás kíséretében, majd anélkül, hogy levettem volna róla a tekintetem, oldalra léptem. Nem akartam a „vére” lenni. Nagy ívben kikerülve a konyhapulthoz sétáltam, hogy lerakjam végre azt az átkozott poharat, és hogy amíg a hátamat mutatom, ne lássa az arcom. Mindkét tenyeremmel a szélének támaszkodtam, miközben megpróbáltam kitalálni, mit tehetnék, de most valahogy egyetlen ötlet sem jutott az eszembe. Arra gondoltam, csak addig kell nyugodtnak lennem, amíg magamra nem hagy; utána tudni fogom, hogyan ne találjon meg újra.
Ismét felé fordultam. Szembe kellett néznem Vladdel és a kérdéseimre adott válaszaival, mert tudtam, hogy úgyis felteszem őket. Gyűlöltem a gondolatot, hogy talán ő az egyetlen ezen a világon, aki képes lenne minden részemmel együtt elfogadni. Csak képzelgés, aminek nem szabadott volna számítania, de késő volt; itt állt előttem és nem méregetett azzal a tekintettel, amivel anyám, mielőtt megpróbált volna megmérgezni. Az arcára emeltem a tekintetem.
- Miért tetted? Miért csinálnád ezt valakivel…? – Ki sem mertem mondani. A hangom azonban már nyugodtabbnak, összeszedettebbnek hallatszott. Felém nyújtott egy dobozt, ezért rövid vacillálás után felé léptem, hogy kivegyek egy szálat. Olyan békeajándékot készültem elfogadni, ami nem engem illetett volna, és amiért már alapból a pokolban végezném, ha csak egy kicsit is komolyan gondolom. Magamban leszögeztem, hogy soha többé nem találkozhatok a démonnal.
A dzsekim még mindig rajtam volt, hála a benti hidegnek, így könnyedén megtaláltam a zsebében lapuló gyufát. Akkor néztem rá, az apámra legközelebb, mikor az első adag füst oszlani kezdett a szobában.
- Egyáltalán honnan tudtad, hogy létezem? – tettem fel halkan a következő kérdést, de csak akkor, ha válaszolt az előzőre. Nem akartam sokáig állni a tekintetét, így a következő lassú lépést az ablak felé tettem meg. Nem hittem volna, hogy szebb dolgokat láthatok, ha kihajolok rajta, így nem mentem közelebb a kelleténél.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Vlad


Cole lakása - Page 4 Tenor
☩ Történetem :
☩ Reagok :
40
☩ Rang :
Választott
☩ Képességem :
Démoni képességek
☩ Multi :
Phanuel
☩ Play by :
Tom Riley
☩ Korom :
588
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Okt. 24, 2018 11:47 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4


Folyamatosan a fiút nézi, és a pohara lassan kiürül. Felfedezi pár jellegzetes vonását a fiúnak. Emlékszik az édesanyjára, emlékszik arra, mikor teherbe ejtette. Bizony, ez elég ritka Vlad esetében, a gyermekeit nem sűrűn tartja számon, ahogy számolja jelenleg olyan négy gyermeke lehet. Kettő nagyobb fia odaveszett a félvérek háborújában, New Yorktól nem messze vannak eltemetve, egy-egy fa lett ültetve a sírjuk felé, nyírfát rakatott oda, mert az a kedvence, és szerinte a legszebb fa. A legszebb fákkal jelöli a fiai sírját. Jeleket vésett a fákra, hogy jelöljék melyik gyermek nyugszik ott. Igazából, maga sem értette miért tett így. Meglehet csupán az az alapvető kötődés, hogy az ő nemzettsége igen, minden bizonnyal csak ennyi van az egész mögött.  
A fejedelem megrázza a fejét, jelezvén nincs semmi tárgy a fiúnál, mely egykoron az ő tulajdonát képezte volna. Abban az esetben nem ilyen barátságosan állna előtte. Látva a fiú arckifejezését, később visszahúzza a felsője ujját. Nyugodt marad, némán hallgatja a fiút.
A fiatal, szinte még siheder korban lévő félvér megjegyzésén kuncog halkan. Aprót biccentve hozzáteszi.
– Nagyon helyes, ugyanis nem terveztem neked ártani – közli vele teljesen őszintén. Láthatta, hogy nem éppen feldarabolni jött őt. Meglehet, hogy Vlad, a pokol egyik régiójának egyik hercege, tett mások által rémesnek és kegyetlennek ítélhető dolgokat. Ám most semmi elítélendőt nem szándékozott cselekedni, csupán eljött azért, ami az övé.
Miután megmutatja a saját, pontosabban az általa használt testen található foltot. Jellegzetes volt, könnyen összehasonlítható. A fiú megnézhette, és meg is tette. Pár pillanatig csend, és ijedtség, düh szaga. A démon leteszi a poharat, és automatikusan lépne egyet a fiú felé, de végül csak nem teszi meg. Meggondolja magát. Nagyjából sejti, mit élhet át a fiú hirtelen.
Szemléli a letett poharat, majd a felcsattanás után a fiú szemeibe mered. Rosszallás jelenik meg a szemeiben, de nem szól, csak hagyja, hogy hátráljon a fiú. A démon egy egyszerű érzelmet mutatott az arcán. Sajnálta, hogy a gyereke így viszonyul hozzá. A fia kérdésére egyszerűen válaszolt, minden gondolkozás nélkül.
 – Csak beugrottam hozzád. Kíváncsi voltam a fiamra, ahogyan a többi gyermekemre is kíváncsi vagyok, ám sokszor megtalálni őket rém nehéz. A véletlen műve a találkozásunk. És még ha te nem is, én örülök, hogy látlak. Nagyon hasonlítasz anyádra.
Vlad felismerte, hogy kitől van a gyerek. Emlékezetes volt számára a nő, általában a gyerekek anyját tudja, legalább az arcukat megjegyzi, még ha a névig nem is jut el. Előtte van az a kicsit szende leány, emlékszik a hangjára is.
A démon megkísérli, hogy picivel közelebb lép a már falhoz állt fiúhoz.
– Meglehet, ezt a találkozást nem így képzelted el, lehet el sem képzelted, és a hír letaglózott téged, tehát… Meglepetés! – szólal fel idegesen vigyorogva, mintha csak valami kis ajándékot adna neki születésnapjára. Tisztában van a fiú jelenlegi helyzetével, és azzal, hogy most legalább fel akarja őt darabolni.
Draculea tudja jól, hogy milyen érzés haragudni egy szülőre, mikor egy nemző vét ágyékának gyümölcse ellen. Amikor őt eladta az apja, érezte szükségességét, de mégis valahol mélyen megvetette őt ezért. A mai napig tudja, hogyha az apja a sarkára áll, akkor nem kell átélnie a török kiképzés rémségeit. Ahol próbálták őt törökké faragni, de mindhiába. Ha egy farkast a birkák között nevelnek, attól ő nem lesz juh. Meglehet, hogy szelíd lesz közöttük, de a valódi természete ki fog ütközni.
– Figyelj, tudom, hogy gyűlölsz, és minden bizonnyal jogod van hozzá. Nem vagyok a világ legjobb apja, sőt eddig fel se tűntem életedben, pedig kerestelek ám! Számon tartom a véremet, hidd el.
Nem hazudott, csak egy picit. Ferdíti egy picit az igazságot, tekintve nem nagyon erőltette meg magát.  Ha odateszi szívet és fekete lelkét, akkor hamarabb megtalálja, de sok más dologgal foglalkozott. Túl sok dolga volt a pokolban, majd a földön.
– De itt vagyok, bizonyára sok olyan van, amit meg akarsz kérdezni, most itt vagyok, és tőlem tudsz kérdezni.
A
démon felkészült, hogy feleljen. Tudja, hogy egy félvérnek sok kérdése lehet, ha találkozik természetfeletti felmenőjével. Meglehetősen zavart lehetett. Kezeivel cigaretta után matatva, majd végül rátalál, és a dobozt a fiúnak nyújtja.
– Nem kell tőlem félned – emeli ki, hogy megértethesse vele azt, ő nem ellenség.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○






Légy a bábmester



minden a tiéd lehet amit csak akarsz
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Cole lakása - Page 4 HQTdSIs
Cole lakása - Page 4 TBHXtln
☩ Történetem :
☩ Reagok :
135
☩ Play by :
Maxence Danet-Fauvel
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Okt. 12, 2018 7:50 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4


Óvatosabbnak kellene lennem. Újra és újra felötlött bennem a gondolat, utólag azonban már semmivel sem tudtam kijavítani az utcán elkövetett hibámat. Egyre inkább úgy éreztem, hálásnak kéne lennem, amiért eddig nem történt hasonló, és hogy hosszú éveken keresztül sétálgattam a vadászokkal és egyéb lényekkel tarkított utcákon, mire végre értem jött az egyikük, talán egyenesen a pokolból, hogy magával ragadhasson. Nem hittem volna, hogy ilyen rossz érzés fog majd el, mikor eljön az idő, de most valahogy egyáltalán nem akartam meghalni. Emiatt temetkeztem mozdulatlanságba még akkor is, mikor ugyanazzal a lendülettel reptette tovább a rögtönzött fegyveremet, mint amivel én azt az előbb magamhoz rántottam, és bár jól esett volna a legközelebbi falig hátrálni, mikor lépésről lépésre csökkentette köztünk a távolságot, mégsem tettem. Elkapta a csuklómat, mire ugyan megrándult a poharat tartó kezem, nem próbáltam utána nyúlni, hogy megakadályozzam benne, bármire is készüljön.
- Szóval tőled is loptam valamit, valamikor… – jegyeztem meg egyre elhalkulva, és bár eddig szilárdan álltam a tekintetét, most oldalra fordítottam a fejem. Nem szívesen súlyosbítottam volna a helyzetet azzal, hogy hozzáfűzöm, akármije is hiányzik, már biztosan nem találja meg nálam. Ezek a megbízások általában hamar lezajlottak; megszereztem, aztán egyből tovább is adtam az általuk előzetesen kinézett tárgyakat az új tulajdonosnak. A továbbiakban sosem érdekelt, mit kezdenek a cuccokkal, így nem is tudtam sokat a hollétükről. De ez olyasmi, amit hiába magyaráznék egy démonnak – még akkor is, ha a lakásomban tartózkodó egyelőre nem tűnt túlságosan bosszúszomjasnak.
Vigyorogva az alkaromra pillantott, aztán el is engedett. Én is odanéztem, de nem vettem észre rajta semmi érdekfeszítőt, így meg is könnyebbültem, hogy a nagy semmi láttán talán le is került rólam a célkereszt; az idegen biztosan valami másban reménykedett. Órában vagy bandatetoválásban, fene tudja, mi érdekli a démonokat manapság. Főleg az ehhez hasonlókat, akik nem túl bizalomgerjesztő arckifejezésekkel próbálnak félelmet gerjeszteni az emberben, amíg végül meg nem törik, és akik a legváratlanabb módon intézik a bemutatkozást.
Felhúzott szemöldökkel figyeltem, ahogy meghajol, és bár váratlanul ért a jelenet, rövid hezitálás után elfogadtam a felém nyújtott kezét. Egyszerre nyugtalanító és kellemes érzés fogott el, mikor találkozott a tenyerünk; az ő energiája ilyen közelről nagyon hasonlított a sajátomra. Ha jól sejtettem, tényleg az utcáról jött utánam, így cserébe én is elárultam a nevem, mielőtt a démon változtatna a mostani, barátságosnak mondható hangnemen.
- Ezt örömmel hallom – szinte éreztem, ahogy elengednek az izmaim válasza hallatán. – Ma ugyanis nem szerettem volna meghalni. – Ivott a pohárból, így biccentve én is megemeltem az enyémet; már most sokkal reménytelibbnek tűnt élve kikeveredni ebből a váratlan kalandból.
Vlad, a démon újra megszólalt, én pedig újra és újra végigpörgettem az arcát a memóriámban, hátha mégis ismerősnek találom, hiszen úgy tűnt, ő felismert valahonnan. Most a saját karját tette szabaddá, hogy megmutasson rajta valamit, így lepillantottam. Először a jelentéktelennek látszó foltra, aztán lassan a sajátomra, ahol ugyanaz a minta éktelenkedett. Véletlen egybeesésnek gondoltam volna, ha rögtön ezután nem hagyja el a száját a mondat, ami végre megfagyasztotta köztünk a levegőt.
Azt hittem, hogy az életem árán is mozdulatlan tudok maradni, de tévedtem. Hátra léptem. A tekintetem már megint az arcát fürkészte, miközben lehetséges magyarázatok után kutattam a fejemben. Nem hasonlítunk, ahogy a férfi kora sem egyezhet a biológiai apáméval, de ezek az érvek könnyen megcáfolhatóak voltak, ha valaki tisztában van vele, mire képesek a pokol szülöttjei. Másrészt értelmetlennek tűnt hazudnia... Épp, mint megjelennie a lakásomban.
- Nem – szólaltam meg ösztönösen, fejrázva és ha nem tudom, hogy csak ketten vagyunk, biztosan azt hittem volna, nem az én szám hagyta el a szó az előbb. Elfelejtettem pislogni vagy levegőt venni, így most gyorsan és hirtelen pótoltam mindkettőt. – Menj a közelemből. Te ne érj hozzám. – Még egy lépést hátráltam és hála az apró szobának, már nem sok hiányzott, hogy a hátam a falnak ütközzön. Nem akartam hinni Vladnak, mégsem tudtam kizárni a lehetőségét annak, hogy ő a szörnyeteg, akitől anyám egész életemben rettegett. Annyit dolgoztam rajta, hogy ne lássam többet az arcát magam előtt, de most újra ott volt; sápadtan, szomorúan, vagy gyűlölettel és undorral pillantva felém, mikor azt hitte, egyikünk sem figyel. Őt ismertem meg a fiatal lány helyett a képeken, ezt a lepusztult világot a régi helyett. És ez a démon hibája. Az enyém és az övé, ha pontosak akarunk lenni.
- Mit akarsz tőlem? – a szorításom erősödött a pohár oldalán, mielőtt véletlenül elengedem. Annyi kérdésem lett volna, de csak a legegyszerűbbet sikerült feltennem közülük.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Vlad


Cole lakása - Page 4 Tenor
☩ Történetem :
☩ Reagok :
40
☩ Rang :
Választott
☩ Képességem :
Démoni képességek
☩ Multi :
Phanuel
☩ Play by :
Tom Riley
☩ Korom :
588
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Okt. 10, 2018 7:13 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4


A fiút nézi orra alatt somolyogva, Belekortyol az italba, látja a félelmét. Szinte érzi a levegőben a feszültséget, amit az aurája áraszt. Ám érzi a gyereken a vegyes érzelmek skáláját. Egy darabig nem szól egy szót se, hagyja, hogy a gyerek idegesen hebegjen- habogjon.
Lassú, kimért léptekkel indult meg a fiatal férfi felé. Ahogy nézte a vascsövet az ismerős idegen kezébe repülni, tapsolt a mutatványra, és egyetlen mozdulattal megpróbálta kiverni a kezéből a tárgyat. Tekintve, hogy nagyhatalmú démon, még ha fiatal is, ez sikerülhetett.
Ha kiverte a csövet a kezéből, elé lépdel, és megfogja a fegyverforgató karján a csuklóját.
- Szóval azt vihetem, amit csak szeretnék? Azért jöttem, ami vélhetőleg az enyém.
Ezzel a fiú szemébe nézett, és felhúzta a felsőjének az ujját. Gonosz vigyor ült ki az arcára. Bizony, jól látta azt is. A fiú felsőjéből az utcán kis ideig kilátszott az alkarja. A Karóbahúzó hátrébb lépett.
- Bizonyára illene bemutatkoznom, és magyarázatot adnom, mielőtt azt hiszed, hogy teljesen bolond vagyok.
Az egykori fejedelem meghajolt. A hangja kemény volt, határozott, nem csuklott el, és öröm sem látszódott rajta. Hidegnek tűnt. Kigombolta a vékony szövetkabátot, amit viselt, tekintve, hogy egész hűvös volt az idő, és feltűnő, ha valaki egy szál pólóban mászkál.
- Engem Vladnak hívnak, és rengeteg dolog van, amit meg kellene beszélnünk. De rendkívül örülök a találkozásnak – Nyújtotta felé a jobbját, hogy legyen formális a bemutatkozás, és hozzáfűzi. – Nem ártó szándékkal vagyok itt.
Úgy érzete, hogy erről ezekben az időkben muszáj biztosítania az idegeneket, akiknek betoppan a lakásába. Belekortyolva a poharába ismét, hozzáteszi.
– Amint megláttalak, egyből felismertelek és már biztos vagyok magamban.
A jobb alkarját felmutatta a fiúnak, és ahol egy furcsa, egyedi alakú pigmentfolt volt látható, ami tökéletesen megegyezett a fiú karján lévővel. Egy sárkányfejre emlékeztette az embert, ha hunyorított.
- Hívj nyugodtan Apunak vagy ahogyan tetszik!
A démon már felkészült a fekete belsőjében, hogy kapni fogja az utálkozó szöveget, ami ekkor normális.
Felmérte a lakást ismét, lehangoló volt számára, hogy ilyen koszos, romost és undorító helyen él az ő sarja. Bizony, egy démonherceg fiának ennél sokkal jobb jár. Igen, egy herceg, végül is a fia, nem is akárki gyereke, mégis ilyenek a körülmények. Bár igaz, nem tett azért, hogy ne legyen rossz a helyzete


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○






Légy a bábmester



minden a tiéd lehet amit csak akarsz
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Cole lakása - Page 4 HQTdSIs
Cole lakása - Page 4 TBHXtln
☩ Történetem :
☩ Reagok :
135
☩ Play by :
Maxence Danet-Fauvel
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Okt. 06, 2018 4:37 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4


Két kupacon dolgoztam, az egyik irányába a kimosandó és a földön heverő ruhákat, a másikhoz pedig a leesett szemetet rugdosva. A kaják csomagolásából, üres üvegekből és papírzsepiből álló halmot megszórtam az elmúlt néhány hétben lehullott vakolattal, mielőtt újra a sarokban felejtem az összegyűlt koszt. A kisebb-nagyobb darabok méhrajként lebegtek keresztül a szobán, hála az erőnek, amit odakint az előbb magamba szívtam.
Körülbelül három éve találtam a lakásra, de az előző és az azelőtti szálláshelyeim sem sokban különböztek a mostanitól, ha a felszereltséget nézzük. Tetőre, falakra, ágyra, ivóvízre és valamiféle fűtési lehetőségre volt csak szükségem a kényelemhez, és itt ezek a körülményes bejutás ellenére is biztosítva voltak. A nehezebb napjaimon általában szétpakoltam, a jobbakon pedig össze, még úgy is, hogy nem fogadtam valami gyakran vendégeket - sőt, ha tehettem, én is valahol máshol töltöttem az idő nagyrészét.
Részben ezért lepett meg, hogy hangot hallottam idefent a sajátomon kívül. Már azelőtt tudtam, hogy nem ember követett az utcáról egészen idáig, hogy megláttam volna őt belépni az ajtón; olyan gondtalanul, mintha a saját otthonába sétálna be egy hosszú nap után. A férfi még az enyémnél is sötétebb energiát árasztott magából, ilyen közelről talán még akkor is észreveszem őt, ha nem ejtem meg az előbbi kis sétámat. Arra gondoltam, lehettem volna óvatosabb, de akkor már mindegy volt, és talán túl sok mindent úgy sem tehettem volna a fenyegetés elhárítására, ha időben kiszúrom a démont feljönni a nyomomban a lépcsőházba.
Habár borzasztóan sajnáltam tőle a whiskey-met, nem mozdultam, elvégre holtan még annyira sem fogom tudni meginni; helyette csak a szemeimmel követtem a lépéseit, azóta is egyhelyben állva, a félig üres pohárral a kezemben.
- Ez nem az a lakás – válaszoltam néhány másodperc meglepett csend után, mikor lassan realizálni kezdtem, hogy ebből a szituációból nem fogom tudni csak úgy kidumálni magam. Nincs menthető, amit most menteni lehetne, de azért megpróbáltam elterelni a démon figyelmét, vagy ha mást nem, szórakoztatóvá tenni magam számára az utolsó perceket. Ha mennem kell, váratlan látogatómnak legalább ne legyen olyan egyszerű dolga, akármit is akarjon. – Smithék a második emeleten laknak. Vagy laktak… Tudom, hogy nem látszik a számozás, dolgozom rajta – intettem a folyosó felé az italt tartó kezemmel. A másik is csak addig volt üres, míg felém nem villantotta hátborzongató vigyorát; ekkor oldalra nézve a szétszerelt radiátor egyik vascsövét intettem magamhoz. Általában én voltam az, aki ilyesmivel igyekezett zavarba ejteni másokat, és most egyáltalán nem tetszett, hogy valaki rajtam alkalmazza ezt a trükköt.
Így, hogy valami fegyverszerű volt a tenyeremben sem éreztem magam biztonságban, mert tudtam, hogy egy lángszóróval sem lennék jobban kisegítve. Feszülten figyeltem minden egyes mozdulatát, aztán a prioritásaimhoz hűen újra kortyoltam egyet a poharamból. Szükségem volt a folyékony bátorságra, ha a rezzenéstelen arckifejezésem nem is árult el azonnal.
- Vidd, amit szeretnél! Komolyan – tettem hozzá nagylelkűen, miután körbenéztem odabent. Semmim sincs, ami neki kellhetne, így azt feltételeztem, nem úszom meg ennyivel.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Vlad


Cole lakása - Page 4 Tenor
☩ Történetem :
☩ Reagok :
40
☩ Rang :
Választott
☩ Képességem :
Démoni képességek
☩ Multi :
Phanuel
☩ Play by :
Tom Riley
☩ Korom :
588
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Okt. 03, 2018 9:56 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4


New York… A kipufogófüst, a felhőkarcolók, a bevásárló központok, nívós helyek hazája. Vagyis volt egykoron. Mára már egy démon számára inkább az ellenséges terület, ám ennek ellenére, ha valaki jól csinálja átjuthat a védelmen, főleg, mióta Amara megrongálta a várost. Romos és szomorúbb a hely, mint az angyalok eljövetele után volt. Mára csak savanyú, egymás között is acsarkodó vadászok, és titokban rejtőzködő természetfelettiek. Sokan vannak, akik beépülve léteznek az emberek között, a legtöbbjük angyal, de számos démon is közöttük él.
Jómagam csupán egy barátot látogattam meg, volt egy igazán érdekes híre, miszerint a szakadárok kipusztították egymást, ám maradtak túlélők, illetve, hogy Drake Wallenberg visszatért. Remek! Vadászéknál minden rendben, a vademberek, meg eléggé szétestek, vajon van nekik visszaút? Nem sok esélyt látok rá. Nem is baj, igazán idegesítő jelenségek voltak, ám a szokásaikért tiszteltem őket. Volt a vadságukban valami különleges. Ezekben az időkben saját kis civilizációt alakítottak ki, és tradíciók álltak be náluk. Megmaradtak a természetben, és a legveszélyesebb harcosokká váltak. Eggyel nekem is meggyűlt a bajom, de hála mágikus képességeimnek túléltem a harcot, ám nem sokon múlott a fejem elvesztése. Nem lehet úrrá rajtam a fejetlenség, főleg nem a materiális értelemben. Nem örültem volna neki, ha a kollega, akivel eddig megvagyok egy testben elpusztulna.
Amióta kilökött minket a pokol – nem is tudom, mennyi ideje, talán pár hónapja – megvédtem a lelkét, néha beszélek vele. Telepatikusan tartom vele a kapcsolatot, alkudozik, hogy visszatérhessen a testébe, de hiába. Mindig közlöm vele, hogy éppen a sámlit akarta kirúgni a lába alól, mikor beleköltöztem. Elvileg megtanulta értékelni az életét, de oda se neki. Közöltem vele, hogy amíg dolgom van a földön, nem szállok ki a testéből, és ha meghal, akkor így járt. Mára jól tudom, hogy a lelke rendesen meg lett nyúzva, ki tudja, hogy mennyi marad belőle, és mennyire pusztítja el az erő, amit szerény személyemben hordoz. Bizony, a lelkek nem húzzák sokáig így, ezt kitapasztaltam az eltelt években, bár a legtöbbjüket életben hagytam. Úgyis megőrültek, akik meg nem, kár lett volna, ha olyan erősen elpusztulnak.
Ahogy járkáltam az utcán, sötét erő tevékenységét éreztem. Megéreztem, hogy valami energia hatókörébe kerültem, erre persze felfigyeltem. Egyből észrevettem. Egy félvér, nem a gyengébb példány, inkább közepes az ereje, bár lehet titokban hatalmas erőt birtokol a saját faján belül, nehéz eldönteni első látásra. A fiún megakadt a tekintetem, alaposan végig mértem. Megismertem. Már a vonásai ismerősek voltak, csak figyeltem, ahogy végig szedi a lábait, majd elfordul egy kis utcára. Természetesen, engedve kíváncsi mivoltomnak utána eredtem. Titokban, lopakodva, itt-ott illúzióval segítve önnön munkámat.
Egy romos lépcsőházhoz ért, bement. Megtorpantam az ajtóban, majd beléptem. Jóval magam elé engedtem, a távolból figyeltem, ahogyan baktat fel a lépcsőkön. Igazán jó erőnlétre vall, hogy megállás, lassítás nélkül haladt. Bizony, emberként nekem se okozott volna gondot, most meg pláne nem fog ki rajtam. Magam lassabban, szemmel tartva őt követtem, nem vett észre, a lépteim olyan puhák voltak, és nem voltam feltűnő, hogy csak akkor vett volna észre, ha jobban figyel a környezetére. Ha mégis megfordult volna, pár trükköt alkalmazok. Ekkor jut eszembe, hogy megalkothatnék egy tárgyat. Pici munkát igényelne, és láthatatlanság képességével ajándékozna meg. Mindössze egy bűvölt sapka, amit a görög mitológia ihletett. Hádész sisakja, egészen pontosan. Igen, olyan kéne nekem. Amint otthon leszek, meg is csinálom. Hogy eddig miért is nem alkottam meg?
A fiatal férfi megállt, a távolba meredt. Oh igen, leírhatatlanul szép volt a panoráma, ilyen magasból be lehetett látni a város nagyrészét. Igazán fantasztikus volt, magam is elgyönyörködtem benne, mikor a legény a palánkon átsétált. Néztem őt, és csak arra gondoltam, hogy milyen közel is van a halálhoz. Pár centi, és a halálba zuhan ilyen magasról.
Jómagam megállok az épület tetőnek a szélén, és a magamban lévő halandóhoz szólok, ám így belegondolva, vitatkozni lehet azon, hogy ki van kiben.
– Nos, komám, ugrunk? Ugrunk hát! - tettem fel a kérdést és válaszoltam is egyből. Heves tiltakozásba kezdett a fejemben, én meg léptem egyet a semmibe.
Mikor a férfi már rettegett az elmúlástól – a balgával persze nem közöltem, vagyis nem hagytam eljutni hozzá az információt, miszerint nem pusztulna el – zuhantam vele, egész két tizedmásodpercig, majd levegőmágiát használva dobbantottam a levegőben, és visszaszálltam a palánkra, alaposan megijesztve az embert, aki bizonyára sokkos állapotba került emiatt.
A fatákolmányon áthaladva, elnémítva a hebegő habogó férfit egy az előbbinél is romosabb épületbe értem, követtem a nyomait.
Beértünk a lakásába. A romos állapotokat látván elcsodálkoztam. Mire beértem, a fiú valami rendrakás szerűt csinálhatott, egy pohár itallal a kezében. Lassan odalépdeltem az asztalhoz, és vettem magamnak egy poharat, és a lőréből töltöttem bele. Az üveg koppant az asztalon, mikor a kitöltés után letettem. Tudtam, hogy eddig voltam észrevétlen. Belekortyoltam, és megszólaltam.
– Hú, ez vérré válik bennem. Amúgy szép jó estét! – engedtem meg magamnak egy alattomos vigyort, ahogyan ismét megbizonyosodtam a fiú kilétéről.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○






Légy a bábmester



minden a tiéd lehet amit csak akarsz
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Cole lakása - Page 4 HQTdSIs
Cole lakása - Page 4 TBHXtln
☩ Történetem :
☩ Reagok :
135
☩ Play by :
Maxence Danet-Fauvel
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Okt. 02, 2018 10:01 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4


A forgalommal szemben sétáltam, vállakat és sietős cipőket kerülgetve minden néhányadik lépésemmel. Innen úgy tűnt, mintha tömegben mozognék, pedig biztosan nem voltak kint annyian, mint ahány embert a régi New Yorkban játszódó filmekben ezen a néven emlegetnek. Soha nem fogytak el előlem és mindet éreztem magam körül; elmosódott szélű, életen hullámokban nyújtóztam feléjük, egyelőre azonban mégsem engedtem a csábításnak. Olyan drog volt az életerejük, aminek réges-rég függőjévé váltam és amiről talán képtelen lettem volna lemondani, mégis mindig lejátszottam magamban ugyanazokat a köröket, mielőtt az ő pillanatnyi boldogságukat a sajátommá formálom. Először kitaláltam, miért van rá szükségem, aztán apránként addig érveltem a bűntudat ellen a fejemben, hogy biztos lehettem benne, megérdemlem, hogy végre jobban érezzem magam. Rendszerint segített a már napokkal korábban rám telepedő, fojtogató fáradtság, vagy ha a hangok éles, zavaró zajjá alakultak körülöttem. És amikor már semmi más nem járt a gondolataim között, mindig szabadjára engedtem az előbb emlegetett sötét, képzeletbeli hullámokat.
A hátam mögé érve arckifejezést váltottak a járókelők – ebben akkor is biztos lehettem volna, ha soha, egyetlen egyszer sem próbálok meg odanézni. Tudtam, mert olyankor már nem volt mit elvennem, üres csapokká váltak, ahonnan nemrég a saját kezeimmel engedtem ki az utolsó csepp vizet. A hátrahagyott érzések egy része gyakran különbözött; volt, aki félt és olyan is, akit végtelen csalódottság, harag vagy bűntudat járt át, mikor már semmi jobb nem akad, amit érezhetne helyette. Ezzel az utolsóval én is mindig megküzdöttem, de rendszerint csak akkor tért vissza hozzám, ha elmúlt a frissen elszívott energia felszabadító, mámorító hatása. Úgy nyeltem el, mintha oxigén lenne és hideg levegő, és rendszerint néhány pillanat alatt felfrissítette a gondolataimat.
Minden egyes alkalommal arra várok, hogy valaki megforduljon és rám mutasson: ő volt az. Valamiért viszont gond nélkül sikerült lekanyarodnom a következő utcasarkon. Itt már egy fokkal hűvösebb volt, a magasabb épületek beárnyékolták a járdát, aminek a szélén végül megtorpantam egy pillanatra. Mélyet lélegezve megállapítottam, hogy újra határozott körvonalú alakzatokat látok színes foltok helyett, ugyanígy helyére kerültek a gondolataim is, és ha szerencsém van, az elkövetkezendő egy-két hétben nem kell majd újra ezt csinálnom.
Ismét elindultam, egy kicsit gyorsabb tempóra váltva a korábbitól, közben egy hosszúra tekert szálra gyújtottam, egyenesen a dzsekim zsebében rejlő, majdnem üres dobozból. Újabb és újabb utcasarok következett, én pedig minden egyes slukkal közelebb kerültem a városrész leginkább lerobbant részlegéhez. Itt már alacsonyabb és igencsak egyforma, néhányszintes panelblokkok sorakoztak egymás mellett, közöttük azokkal a sikátorokkal, amelyekben a legbüdösebb hajléktalanok is akármikor szívesen tanyát vernek. Még az első fellépő előtt elnyomtam az apróra égett csikket, aztán zsebre vágott kézzel vonultam be az egyik leszakadt ajtajú, huzatos épületbe. Felsétáltam lépcsőn, pihenő nélkül kanyarogva az egyik szintről a következőre vezető lépcsőházban, amíg el nem értem a tetőre nyíló utolsó ajtót, és egyben a kijáratot. Odakint újabb másodpercet szenteltem a kilátásnak, miközben végre kifújtam magam – megszokott útvonal ide vagy oda, sokszor elgondolkoztam már rajta, megér-e ennyi sétát az általános biztonságom. Az utcára néző blokk mögött egy újabb húzódott, a két tető közötti néhány méteres távolságot pedig egy lécekből összetákolt átjáró kötötte össze. Részegen ugyan sokszor meggyűlt vele a bajom, de most, feltöltődve könnyedén átegyensúlyoztam rajta a szomszéd épületre. Itt ugyanígy a lépcsőház felé vettem az irányt, de itt csak egyetlen fordulót vettem be lefelé; az alsóbb szintekre ha akarok, sem tudtam volna innen lemenni, hála a bútorokból és törmelékből épített torlasznak és az előző tulajnak.
Az ajtót valamikor számmal jelölték, de már csak a helye látszott, én pedig még egyszer sem álltam neki letakarítani róla az odaragadt port és mocskot. Kevésbé megmagyarázható, hogy a lakás odabent sem különbözött sokkal a kinti állapotoktól, kezdve a repedező vakolattal és a földön heverő matracra hajított takaróval, aminek én az ágy megnevezést adtam beköltözéskor. A beépített konyhabútoron kívül nem sok minden volt még a másfél szobában, amiből a királyságom állt, ha a szakadt kanapét és a sarkokban összegyűlt szemetet nem tekintjük értéknek. Végre elég élőnek éreztem magam a rendrakáshoz, így ablaknyitás után egyből neki is álltam egyhelyre rugdosni a leszóródott dolgok egy részét. Kitöltöttem magamnak a kora esti stresszoldómat, és azt iszogatva folytattam tovább a takarítást, kiélvezve, hogy egyelőre nincs szükségem kezekre. Ekkor hallottam meg a kopogást, vagy legalábbis amit akkor és ott annak véltem a síri csendben.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Cole lakása - Page 4 HQTdSIs
Cole lakása - Page 4 TBHXtln
☩ Történetem :
☩ Reagok :
135
☩ Play by :
Maxence Danet-Fauvel
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Okt. 02, 2018 9:48 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4


Cole lakása - Page 4 KEPhi9l
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
4 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4
 Similar topics
-
» Milyen jövő vár az emberiségre, a földi ökoszisztémára, az életre?

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 29 felhasználó van itt :: 12 regisztrált, 0 rejtett és 17 vendég :: 2 Bots




• Fajaink száma •
Arkangyal
8/4
Leviatán
8/1
Angyal
7
Démon
13
Bukott Angyal
4
Ember
2
Félvér
3
Harcos Angyal
4
Vadász
9
Nephilim
7