Ego Alpha et Omega, primus et novissimus, principium et finis
, said the Lord. which is, and which was, and which is to come, the Almighty.

 
Las Bandidas, 1800-as évek Vadnyugat
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

Online
avatar



☩ Reagok :
106
☩ Play by :
Emily VanCamp

Utolsó Poszt Yesterday at 5:48 pm
Következő oldal


Las Bandidas
Vadnyugat hősei
Most ez komoly? Nem elég, hogy itt úton útfélen kileheli a lelkét egy tag, de még utána fel is kelnek, hogy éjszaka megmozgassák csontjaikat. Mondjuk, az egyszer biztos, ha már bevonszoltam a seggem ebbe az Isten verte porfészekbe, a hajnal első sugaraival, nem másznék vissza, hogy tovább aszalódjak a napon. De úgy tűnik itt a holtakban több tolerancia szorult, mint az élőkbe. – Nem ördögűző vagyok én, hanem csak egy egyszerű csuhás! Küldessetek egy olyanért! – rikkantok fel, na még pont az hiányozna nekem, hogy a nyakamba varrja a megtisztításukat. – Szóbeszéd ez mind gyermekem, aki meghalt az halott is marad. A Mennyben vagy a Pokolban talál végső nyugalmat vagy szenvedést kinek mi jár, míg teste a földben porlik el. Porból lettünk, porrá leszünk. A férgeknek is kell valami, nem igaz? – rántom meg a vállam, hisz már álcám szinte teljesen oda. – Meg aztán, ha így lenne, ahogyan mondod, a budiról is rég megszökött volna már a seriff. – kezdek kételkedni szavaiban, s közben magamat nyugtatni, hogy a lánynak vagy túl élénk a fantáziája vagy neki is el kellene egy zubbony. Egy fehér.  – Nyugalom angyalom, messze még az éj, sort kerítünk azokra is. – óvatosan kell itt bánni a szavakkal, mert még utolér engem is a vég, s hóhérom nem más lesz, mint ebbe a csinos pofiba költözött démon, merthogy ő az ördög… Nem sok lélek szorult belé az biztos, neki nem kell pap. Sikítására s a bennlévők nyöszörgésére a szám elé kapom a mutatóujjamat. – Psszt… csak semmi pánik. – a két fegyverrel kezemben dőlök előre, s mint a repülni tanuló veréb csapkodok kezemmel, jelezvén vegyék lejjebb a hangerőt. – Felőlem legyen… - bólintok rá, majd kezembe veszem a pénzzel teli táskát. Igaz, más terveim voltak a szőkeséggel, gondoltam, majd túszéként cipelem magammal úgy a határig, majd ott elengedem, mint valami kézhez szoktatott vadállatot. De nem lehetek hálátlan, ha már ennyire segítőkész, s talán még többet is tudhatok magaménak. Aztán, ha már megszedtem magam, belelököm egy gödörbe, amit maga ásott ki. – Biztos itt akarjuk hagyni? – nézek vissza kiterült bankárra, miközben kifelé veszem az irányt. – És hova is megyünk pontosan?

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
436
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Kedd Okt. 16, 2018 6:02 pm
Következő oldal


to Calypso
Western is our dream
- Azt suttogják, hogy megszállták őket! S hogy éjjel mozognak! - suttogom kicsit közelebb hajolva a nőhöz. Persze semmi köze ennek ahhoz, hogy miért hagyták őket a határba. Egyszerűen túl babonás ez a nép. - Kéne valaki, aki megtisztítja őket, na de Atyám! - fakadok ki, miközben szavamba vág - vagy én az övébe, lényegtelen. Kezemet előbb ökölbe szorítom, majd így helyezem teátrálisan a csípőmre. - Mégis mi a fontosabb! A holtak lelke, vagy a rablók!? - horkanok fel, persze pimasz vigyorom nem olvad le még most sem arcomról.
Ha nem szórakoznék ennyire jól, az is lehet, hogy nem is venném ilyen komolyan ezt az egészet.
- A bánya Anyám… Az nem megoldás - csóválom meg a fejemet. Szívem szerint golyót eresztenék előbb mindkettő heréjébe, majd pedig a kobakjukba. Szép is a sheriff-helyettes élete, nem igaz? Főleg, hogy az egész város elbújt, mert azt hiszik kirabolják őket, de én azért szálljak velük szembe.
Miért is védem őket mégis? Persze, ártatlanok egy olyan harcba, amit soha nem is akartak.
Mégis hirtelen ér a lövés hangja. Olyannyira, hogy akaratlanul is felsikítok és ugrok is egyet. Kezemet a számhoz kapom. Na jó a manus, vagy csajszi nem szórakozik.
- Legalább valakiben volt elég tök, hogy megtegye - legyintek és a bankárra pillantok. Halványan kacsintok felé, jelezve, hogy ne aggódjon túl sokat. Nem lesz itt túl nagy baj. Csak egy kicsi. - Ennek a városnak már ugyan mindegy… Majd ha az ura visszatért, foglalkozik ezzel - legyintek újra csak, kezemet újra a csípőmre téve.
Majd pedig segítek… a maradék egy bandita megkötözésébe, miközben meghallom a kérdést, melyet újra nekem tesz fel. Vigyorogva fordulok felé, de mivel hajolok… A kalapom a fejemre csúszik, hajamat összekócolja. Hiába próbálom kibontani belőle az arcomat, nem sok sikert érek el vele.
- Ha segít elvinni innen ezt a rohadékot, akkor egy ital mellett elmesélem önnek - kacsintok rá sunyin. Na igen, eszem ágába sincs megállítani, amíg a férjem vagyonát viszi. Ne mondhassa senki, hogy nem vagyok segítőkész. - Ahova megyünk még ruhát is tudunk önnek szerezni, ez egy kicsit… - mutogatok szakadtas kinézetére, miközben felemelkedem. - Poros…


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Online
avatar



☩ Reagok :
106
☩ Play by :
Emily VanCamp

Utolsó Poszt Csüt. Okt. 11, 2018 5:10 pm
Következő oldal


Las Bandidas
Vadnyugat hősei
Kezd túl sok lenni itt a hulla. Az is csoda, hogy itt még két lábon jár valaki. Kiváló reklámszöveg születhetne „ A gyilkos budi”  vagy a „ Ásó, kapa, nagy harang „ címmel. Akciós áron kapható földdarab, s z örökösödéssel sem kell bajlódni. – Ritka bizony… - bólogatok bőszen. ~ Nem is sejted mennyire.~ Kevés ilyen szolgalelkű csuhás szaladgál, nem hogy a környéken, de az egész világban. A fura csillogás a szemében, szinte már rémisztően hat rám, de azon kívül, hogy kezemben kissé megremeg a stukker, elég jól leplezem. – A határban? No de hát, miért nem hozták be onnan őket? – csodálkozom rá. – Persze, persze, de mindent szép sorjában. – végül is teljesen mindegy, miért hömbölögnek azok ott, úgy se nekem kell elhantolnom őket, még el lesznek ott egy darabig. Eddig se zavartak ott senkit, legfeljebb ezután csak a bűz lesz nagyobb. – Jól beszélsz leányom. De mindenkinek kell adni egy újabb lehetőséget, hogy visszatérhessen az Úrhoz. A bányában lesz idejük elgondolkodni. – vonom meg a vállam, hol máshol, ha nem ott. S fordulok is a fickó felé, aki gyanúsan szorongatja fegyverét. – Mit csinálsz!? – rivallok rá, teljesen elfeledkezve magamról. A szeme közé célozva fogom rá a fegyverem. Nem mondanám, hogy könnyű meló ez a bankrablósdi, komoly állóképesség kell ahhoz, hogy percekig tartsd a levegőben a kibaszott pisztolyt. – Haaccciii… - bajszom teljesen megadva magát hullik a padlóra, miközben egy lövés is eldördül. – Bocsánat… - mozgatom meg az orrom, majd törlöm fekete csuhám ujjába. A tompa puffanásra felnézek füstölgő pisztolycső mögül. A rács mögött reszkető bankár szőrén szálán tűnt el, míg a bandita nadrágján sötét folt kezd el terjedni. Földre hullik fegyvere, miközben ő sírva kuporodik össze a fal tövében. Felkapva ruhám alját, sietve lépek a pénzkiadó pulthoz – Huppsz… - kapom kezem a számhoz, miután felmértem a terepet, szegény párának kinőtt a harmadik szeme a homlokán. Esdeklő vigyorral fordulok a szőkeség felé. – Azt hiszem az álláshirdetési rovatot bővíteni kell. -  húzom nyakam két vállam közé. Na de, hamar úrrá is leszek a veszteségen, s újra egy rossz hírrel kell szembe néznem, a helyettes valahol éppen nyaral. Sok jövőt nem jósolok ennek a városnak. Vagy meghalnak itt az emberek vagy elmennek. Kivéve a szőkeséget, de dolgozzunk abból, ami van.– Persze, nekem bármit elmondhatsz… - nézem miként gyakorlott mozdulattal teríti le a banditát, amelyik szinte már eggyé olvadt a környezettel. – Drágakövek? – csillan fel szemem, azok említésére. – Miféle drágaköveket rejt ez a koszfészek? – válok kissé kételkedővé, kihinné el ugyan, hogy ebben a városban bármilyen érték lapul.

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
436
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Hétf. Okt. 08, 2018 5:41 pm
Következő oldal


to Calypso
Western is our dream
- Ritka már egy önhöz hasonlatos lelkiismeretes lelkipásztor - képtelen vagyok a vigyoromat levakarni az arcomról. Figyelmeztetésemre rögtön vissza is illeszti a kóbor szemöldököt a helyére. Ragasztásnak a saját nyálát használja.
Nahát! Hallottam már olyan férfiakról, kik olyannyira nem adnak a higéniára, hogy a nyálukkal akár egy egész házat össze tudnak rakni - ragasztóként funkcionálva. De hogy ez mind igaz legyen! Hát ez valami csodálatra méltó!
A tisztelendő láthatja, hogy elkerekedő szemeimmel szinte megnyerte minden csodálatomat. Na! Ne nézzetek így. Egyéb esetben ez egy nagyon de nagyon unalmas kisváros. És néha én is szórakozni akarok.
- Köszönjük Atynyám - hajtok fejet előtte, mintha amúgy ez a két tökfilkó itt sem lenne. - Igazán hálás lenne érte az egész város népe. Nem mellesleg a határba is van néhány temetetlen - legfőképp a keselyűknek addig sem a teheneket, birkákat támadják, de hogy egyébként miért nem temették el?
Úgy vélem, hogy ezt a várost nem is nagyon érdeklik sem az élők, sem a holtak. Mintha mindenki megrekedt volna ennek a kettőnek a peremén.
- Pláne az ilyen helytelen bárányokat, igaz? - bökök fejemmel felé és az egyik álló mitugrász felé. Direkt ez a célzás. Talán már sejti, hogy tudom, hogy mit akar tenni, talán ő is sejti, hogy én is sejtem ezt. Mégis megmaradunk a színjátéknál, amit jobban élvezek, mint bármi mást az utóbbi tíz évben.
Szomorú egy asszony élete a vadnyugaton.
- Szaladnék én Atynyám… - hajtom le a fejem, ajkaimat lebiggyesztve. - De ő meg a falu urával van oda már másfél hónapja - sóhajtom el magamat. Jaj, hogy mennyire sajnálom én, hogy nincs itt a férjem. Szinte hihetetlen. Torkomat köszörülöm meg, de úgy vélem, hogy a fintor még így is kiült az arcomra.
Mégis készségesen segítek neki, amikor erre kér.
- Egyébként nagyon hálásak vagyunk a segítségéért. Ha a város Urának fülébe jutna, hogy kirabolták a drága vagyonát - rázom meg a fejemet. - Ha azon értékes drágakövekre bárki is kezet emelne, de hát Önnek gondolom elmondhatom nyugodtan, hiszen mint Isten szolgája ez közöttünk marad, igaz? - tekintek rá vigyorogva, Közben az egyik felé indulok meg. Kezeit könnyedén csavarom hátra, mintha nem először csinálnám ezt. Szoknyám alá nyúlva csizmám száráról csatolom le az egyik bilincset. Na, ha már nincs helyettes, megteszem én is, nem igaz? Kalapom eközben a fejemre csúszik, arcomat teljesen összeborzolva.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Online
avatar



☩ Reagok :
106
☩ Play by :
Emily VanCamp

Utolsó Poszt Pént. Okt. 05, 2018 6:57 pm
Következő oldal


Las Bandidas
Vadnyugat hősei
- Válogatás nélkül. – vágom rá, miközben a fejem még mindig ide-oda kapkodom. Persze, ez az álcámnak a legkevésbé sem tesz jót, mondjuk, aki nem vak vagy hülye, az mind átláthat már rajta. Vakot egyet se, de hülyét annál többet látok, kivétel talán a szőkeség, aki úgy esett be ide, mint anyám arca, mikor kivette a fogsorát. Na de ahogyan ő, úgy én sem most buktam át a falvédőn így, az aprócska utalása hamar célt ér a központi szerverbe. Beleköpök a tenyerembe – biztos, ami biztos- és úgy próbálom helyre tenni a dolgokat. Ah, talán három percig tökéletesnek is lehet majd mondani. Mondanom se kell, hogy a szemeim kikerekednek, mikor meghallom, miként is végezte a pap. Veszélyes egy város ez, nem kellenek ide se indiánok, se banditák, elintézi a város a túlnépesedést magától. Eddig se voltam nagy templomba járó, – csak akkor mentem, mikor apámnak nem maradt más csak a misebor – de biztosra veszem, hogy itt még gyónom, se kell elmenem, mert rajtam nem a harang állna bosszút, hanem az egész templom. Úgy dőlne össze felettem, mint a kártyavár. – Ó, Isten nyugosztalja! – vetek gyorsan keresztet, jobbról balra, majd elbizonytalanodva balról jobbra is, inkább kétszer, mint egyszer se. – Igazán figyelmesek vagytok… mondok majd egy imát a lelki üdvötökért, s persze az elődömért is. S első dolgom lesz, hogy megkapja a neki járó végtisztességet. – na bassza meg, már meg a bajuszomra lehulló por kezdi csavarni az orrom. Nem is értem, miként tudja ezt a férfinép elviselni, mármint combkefének nem rossz, na de… orrom ide oda mozgatva próbálom visszatartani a rám törni akaró tüsszögést. – Ez nem munka, Isten szolgájának az a dolga, hogy helyes irányba terelje a bárányokat. – úgy tűnik annyira nem siet, mint amennyire én szeretném, s az oka, hogy a seriffre könnyítés közben sújtott le a kaszás. Arcom torz fintorba rendeződik át, nem a legnemesebb halál, főleg, hogy itt a semmi közepén érte utol. – Azt hiszem sok dolgom lesz. – vakarom meg halántékom a fegyver csövével, lehet túlságosan átélem ebben a percben a szerepem. – Akkor szaladj a helyettesért, azt csak nem taposta agyon a lova!? – bár kezdem úgy érezni, hogy nagyon rossz városba tévedtem, mehettem volna még egy pár napot, de akár hetet is. – de…de előtte segíts… - ha már így felajánlotta. – Kötözd meg ezt a két bar… bárányt. – intek az egyik felé pisztolyommal, míg a másik mellől felkapom fegyverét, s köszönet képen ismét belerúgok. Ez amolyan örökségféle, sokszor láttam anyámat, ahogyan Márki bátyámat eképpen akarja szóra bírni.

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
436
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Vas. Szept. 30, 2018 2:43 pm
Következő oldal


to Calypso
Western is our dream
Ezek az új ingerek az újdonság hatásával vannak rám. Igyekszem kiélvezni minden egyes percét, minden egyes másodpercét a dolgoknak. Az ajtófélfát támasztom a vállammal, kissé eldőlök emiatt a jobb oldal irányába. Szemöldököm akaratlanul is fel-alá járkál, ahogy figyelem az eseményeket. Ajkamra kiülő nyílt vigyorgásomat egy pillanatra sem szüneteltetem.
Karjaimat a mellkasom előtt fonom keresztbe, de nem mozdulok akkor sem, amikor a pisztolyt az Atya rám szegezi. Sem akkor amikor elfordítja tőlem. Valami különös oknál fogva teljes mértékbe eluralkodott rajtam a nyugalom. Egy belső ösztön azt súgja, hogy itt nem lesz semmi baj.
Hogy itt most csak jót fogok szórakozni. Oh, hogy a fiúk ezt hogy sajnálhatják, hogy kimaradnak!
Nem úgy a városlakók. Akarva-akaratlanul is egy-egy járókelő megáll, vállam fölött, derekam alatt próbál bepillantást nyerni.
- S mondja csak Atyám, mindenkire lecsap? - vigyorgok rám szemtelenül. De a fegyvert újra elfordítja tőlem. Ekkor döntök csak úgy, hogy elfordítom róla a figyelmem és szemügyre veszem a testvérpárost.
Egészen addig, amíg nem a város pénzét akarnák elvinni semmi bajom sem lenne vele. Sőt, ha egy bizonoyos ember vagyonára fája a foguk, még hagynám is nekik, de…
- Anyá… Atyám - javítom ki gyorsan magam, nem, nem buktatjuk le. Egyik kezemet elengedve simítok végig saját szemöldökömön, miközben magam is megszólalok. - A szemöldöke, mintha külön életet kívánna élni öntől - vigyorgok rá újra.
Nem tehetek róla, a magam részéről iszonyatosan jól érzem magam. Ritkán történik bármi érdekes a városba - ha csak az egész bizarr halálnemek nem tekintjük azokat. Komolyan, itt szinte mindenbe bele lehet halni.
- De jó! Végre megérkezett Atyám! Alig vártuk! Még a harangot is megtisztítottuk az ön tiszteletére. Sajnos elég csúnyán nézett ki, amikor a legutóbbi tisztelendőre ráesett. A gyerekek egy álló hétig vakarták le róla az agyvelőt - húzom el a számat. - De, hogy máris munkához lát! Maga aztán tényleg a munkájának él! - rúgom el magam ezúttal az ajtófélfától és egy fél lépést teszek beljebb.
- Hogyne, máris, épp ott aszalódik a teste az árnyékszéken. Úgy hírlik, hogy szó szerint kifordult a bele - sóhajtom el magamat, letargikusan. Azt se fogják onnan kiszedni még egy jó darabig.
Figyelem, ahogy újra belerúg szegény párába. Mindjárt megsajnálom őket. Jah, nem.
- De talán én is segíthetnék önnek...


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Online
avatar



☩ Reagok :
106
☩ Play by :
Emily VanCamp

Utolsó Poszt Pént. Szept. 28, 2018 3:39 pm
Következő oldal


Las Bandidas
Vadnyugat hősei
Nem gondolkodtam, elmémre tejfehér köd szállt le. Különös kegyetlenséggel rúgtam, tapostam golyóira, gyomrába s fejébe. A padló mohón issza a vöröslő vért, mely fejéből s orrából folyik. Csak akkor hagyom abba, mikor már alig nyöszörög. Nem nézhetek ki jobban, mint egy őrült, aki szabadnapot vett ki. Nos, a zubbony már meg van csak a színe nem stimmel. Társa csak áll, mint fasszent, s mikor ráemelem stukkerem, olyan gyorsan emeli magasba kezeit, hogy pisztolya lefittyen ujján. Büszkeség dagasztja mellem, hogy nem zökkenős mentesen, de a lelki szemeim előtt látom, miként szakítom át a célszalagot. Aztán valaki megállítja a filmet, s visszatekeri, pont ide. Riadtan fordulok a női hang irányába, a levegőben még mindig revolveremmel hadonászva. Rászegezve azt mérem végig a szőkeséget. Hihetném, hogy ő az új seriff a városban, de a pisztolytáskán – mely úgy van átvetve a vállán, akár egy tehénpásztornak- más nem árulkodik erről. Ruhája, mely karcsú alakját hivatott takarni, hát… egy csecse háziasszony képét adja, na talán még a postás kisasszony lehet. Bár a kettő nemzárja ki egymást. De nem is számít, annyi fegyverismeretet nézek ki belőle, mint magamból, szóval gyorsan fordítom vissza pisztolyom, a bankrabló felé, aki köhinteni mert. De azért, a nőn is rajta tartom a szemem, s mikor megmozdul ismét rászegezem fegyverem. – A látsz… khm …- kehegek egyet, mint akinek kiszáradt a torka, s kezdek bele még egyszer. – A látszat csal néha gyermekem, Isten, ha büntetésről van szó, nem válogat a fegyverekben.  Ott és úgy csap le, ahogyan nem is számítunk rá. – próbálom menteni a menthetőt, miközben pisztolyom ismét visszafordítom a rablóra. Mégsem ildomos, egy törékeny nőnek látszó egyénre, szegezni a fegyvert még Isten hű szolgájának sem. Szemöldököm egyik oldala, akaratlanul fittyen lentebb. Felszólítás nélkül adta meg magát, melyet egy gyors mozdulattal próbálok a helyére nyalni. Hiába. Ugyanúgy himbálózik tovább a szemem előtt. Mindegy is, eme hatásszünet után próbálok választ adni, a tehénpásztor lánynak, hogy mégis, mi a szitu, itt a büdös nagy semmi közepén. – Az Úr mindent lát, s nem feledkezik meg e távoli vidéken élő bárányairól sem. A Kapzsiság itt tanyázik, s az Atya…- mutatok a plafonra, mely rögtön porzani is kezd, ahogy folytatom. - … tekintetét soha le nem veszi bárányairól, lehetnek azok bárhol a világban. S engem küldött… krrr … khee…, hogy jobb belátásra bírjam őket. – a leszálló por a torkomra tapad, még úgy is, hogy szabad kezemmel próbálom elhessegetni az arcomból. – S te prrr leányom, miért állsz ott? Hívd inkább a seriffet, hogy rács mögé zárhassa ezeket a fajankókat. – adom neki az utasítást, mert hát ugye, nagyon is rosszkor jött, s rossz helyen áll. Betehénkedett az ajtóba, ami az ablakon kívül a legközelebbi menekülő útvonal. Közben az Úr színe előtt heverő bandita is nyöszörögni kezd, pont az hiányzik még nekem, hogy ez is életre keljen, mint valami agyhalott tetszhalott, ezért inkább finoman s kecsesen belerúgok még egyet, s a mellkasára lépek, mint valami vadász, aki nagy vadat lőtt.

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
436
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Kedd Szept. 25, 2018 6:34 pm
Következő oldal


to Calypso
Western is our dream
Úgy hírlik, hogy a híres, hírhedt Sonny-boy testvérek az aprócska város felé tartanak. Ebben semmi furcsaság nincs igazából, ha csak azt nézzük, hogy mily gazdag aranymosó hellyé nőtte ki magát ez a porfészek.
Am miatt csak furcsa az nem más, hogy ez a hely a még hírhedtebb McCallen kezébe van. Jaj annak, aki az ő felségterületét birtokolja. A város kemény arannyal fizet azért, hogy egyrészt békén hagyja, másrészt azért, hogy biztonságot nyújtson számára.
S hogy én ezt honnan tudom?
Nos azon szerencse ért idestova tíz éve, hogy férjül adtak hozzá. Így kerültem ebbe a poszfészekbe. Így ragadtam itt. Úgy véli a drága jó, egyetlen uram, hogyha a markában tart, akkor majd megteszek neki mindent, amit csak ő akar. Legfőképp elmondom neki, hogy merre is megy egy-egy aranyszállítmány. Szőrős szívű nem vagyok, néha elmondom neki. Többször is. Ugyanis amíg így cselekszem az itteni ártatlanokat békénhagyja.
Ha csak ennyivel is járulhatok hozzá sorsuk jobbra fordulásához, ez nem kis ár. A házasságom ellen amúgy sem tudok mit tenni. Ki kell belőle hozni a legtöbbet, nem?
- Full house - terítem ki lapjaimat a sokat megélt tölgyfaasztalra. Arcomon parányi mosoly fut végig. Szőke tincseimet félig felkötöttem a mindig rajtam lévő kalap most lapockámhoz simul. Egyesével terítem le a lapokat. Kőr Ász, Treff Ász, Pikk Ász, Kőr Király, Pikk Király. A velem szemben ülő férfiak idegesen csapnak az asztalra. Előrehajolva fogom közre a súlyos aranyérméket.
Na, senki se mondta, hogy ennek ellenére szent lelkű lennék. Én csak megszállott kártyás vagyok. És valamiért mindig piszok mázlim van. Főleg ebben.
- Többet nem játszunk veled - morgolódik az egyik, bajuszát rágcsálgatva.
Hát persze, hogyne, mindig ezt mondják, de hát…
- Tudjuk, hogy nem tudsz betelni a társaságommal. Na meg azért, mert ezért úgyis jár neked egy pofa whiskey - jobb kezemet kecsesen felemelve intek a csapos felé. Pár perc telik csak el és máris megkapja az egész asztal a keserű nedűt. Nem mondom, hogy ittam már jobbat is. De…
A déli napsugágban nincs is jobb, mint a Szalonba inni egyet. A lengőajtő idegsen csapódik ki, s a város köztiszteletben álló sírásója telepedik le a pulthoz, nem messze tőlünk.
- Egy újabb Sheriff halt meg - csapja le kalapját a pultra. - A hónapban már a harmadik. És még csak tizenhárom nap telt el! - fejét kelletlenül csóválja.
- Ezzel most mi lett? -  kérdem miközben egy újabb kör lapot osztok ki.
- Túl sok csípős babot evett. A belei nem bírták.
Szinte egyként fújolunk, miközben elképzeljük a jelenetet, amikor feladta a szervezete a harcot. Na igen, itt szinte minden meg tud téged ölni. Minden. De legalább nem egy birkacsorda taposta el, mint a legutóbbit.
Fejemet ezúttal én rázom meg, mi lesz még itt?
A lengőajtó újra kivágódik.
- A Sonny-boy testvérek! A bankba vannak! - szalad be az alig tíz éves lovászfiú. A bent lévő férfiak egytől egyig rám tekintenek.
- Persze, a nő intézze el - sóhajtom el magamat. Ha nincs a sheriff, akkor én vagyok. Szinte repes a szívem, hogy ehhez hasonló bűnözőkkel kell szembetalánom magamat. Mintha egy magamfajta nő amúgy se legfeljebb húsz évet élhetne itt meg. Már így is három évvel kitoltam ezt a határt.
Sóhajtva állok fel. Fehér ingem virít a pisztolytáskától, melyet a vállamra akasztottam. Földig érő barna szoknyámon sárga vonalak keresztezik útjukat.
Két perc sem kell, hogy komótos léptekkel odalépkedjek. Mit ne mondjak semmi kedvem nincs ehhez, az életemet sem veszélyeztetem, akkor sem ha jól lövök.
Már messziről hallani lehet egy hamis hang énekét és egy síró hangot. Pisztolyomat tartó csatot kicsatolom úgy fordulok be az ajtón, ahol…
Egy pap rúgdossa az egyik testvért. A másik annyira meghökken, hogy csak tátott szájjal figyeli a lassan álomba szenderülő társát és egyben édes testvérét.
Ezzel szembe én mit csinálok? Az ajtófélfának dőlök. Nincs is több dolgom itt hátra.
De ekkor fordul a kocka.
- Wow - tapsolok kettőt, kecsesen továbbra is az ajtófélfának dőlve. A pap bajusza furcsán lóg, egyik szemöldöke is nagyobb a másiknál. Szemöldököm csak a magasba szökken. - Ilyet is ritkán látni erre. Bankrabló rabolja ki a rablót. Mondja csak Atyám miért ilyen népszerű manapság ez a porfészek? - ajkamon pimasz mosoly ül. Persze nem mozdulok, így felőlem akár ki is rabolhatja a bankot. Egyelőre.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Online
avatar



☩ Reagok :
106
☩ Play by :
Emily VanCamp

Utolsó Poszt Szer. Szept. 19, 2018 3:54 pm
Következő oldal


Las Bandidas
Vadnyugat hősei
Poros kisváros a nagy semmi közepén, azóta lendült itt fel a turizmus mióta fekete füstöt prüszkölő vasparipák megjelentek. No persze, az se volt hátrány, hogy mindenki a fogához akarta verni az aranyat. Ahogyan én is, de ahhoz még mindig kellően lusta voltam, hogy ásót és szitát ragadva aranyat mossak vagy éppen a bányában rohadjak. Törékeny kis testem nem bírta volna azt a gyűrődést. Így hát, mint jó páran erre felé inkább választottam a könnyebbik megoldást, törvényen kívülinek álltam.
Csak valamelyest hűvösebb itt bent az idő, mint kint az utcán, de legalább a száraz por nem tapad a torkomra. Csendesen állok a Bank egyik sarkában, fekete csuhámba törölgetve izzadó tenyerem. Szememet a padlónak szegezve hallgatom, miként cserélnek gazdát a csilleingellő érmék, s hogyan kerreg a széfet lezáró tekerő. – Atyám… - lép be egy idősödő férfi, s emeli meg előttem kalapját. Riadtan pillantok fel, de futja rá, hogy egy barátságos mosolyt intézzek felé. ~ Hogy kerültem ide? ~ teszem fel magamnak a kérdést. Tényleg, hogyan is?
Na kérem szépen az úgy kezdődött, hogy anyánk egy szép tavaszi reggelen, úgy gondolta, hogy apám alkoholizálását tovább már nem bírja, így mikor az öreg egy újabb üveget akart megnyitni, hanyag eleganciával kapta fel a vadászpuskát, s lőtte szemközt. Míg én s másik három nővérem a falról vakartuk le az agyvelejét, addig a három bátyám s egy szem öcsém, a kertben valahol a krumplis föld közepén hantolták el kedves jó atyánkat. Anyám szerint jó táptalaj lesz a zöldségeknek. Mert volna neki bármelyikünk is ellentmondani, olyan pofont kaptunk volna, hogy az ólajtó adja a másikat, lendületből. Nem sok mindent örököltünk tőle, leszámítva néhány mentális zavart. De ugye, aki a kicsit nem becsüli… Ezért nem is csoda, hogy hamarosan ő is alulról szagolta az ibolyát. A termés most már biztos kifogástalan lesz. Mivel néhány testvérem felbuzdulva a tőle látottaktól állította belé a vasvillát ganéj lapátolás közben. Ám a jólét nem tartott sokáig miután felzabáltunk mindent, s az éhhalál mezsgyéjén tengettük napjainkat. Lassan felállt egy újabb hierarchia a családban, annyi különbséggel, hogy fivérem s nővérem felváltva – egymás gyilkolása közt szünetet tartva- folytatták ott, ahol a kedves mama abbahagyta. Felosztották a szerepeket. A vörös bátyám gatyájára járt, mint valami aranyhal, teljesítve a napi három kívánságot, bátyám az, amelyik szüntelen bábokat tologatott egy táblán megkapta sz  udvari bolond szerepét. S hogy a némával mi lett? Patkolhatta a lovakat reggeltől estig, na míg voltak ugye. A szépség, nővérünket fürdethette, s ápolhatta, nehogy lerohadjon róla a bőr, igaz volt rajta néhány réteg. S a legkisebb, mint valami öleb járt kelt a lakásban. S én? Nos, mint a hetedik, akiknek minden mesében különleges szerepet szánnak mehetett robotolni, hogy ez a rühes csürhe, éhen ne dögöljön. Az utolsó girhes lovat kivezetve az istállóból feléjük se néztem többet. A távolodó ház alakja, a tűző napon furcsának hatot, s unalmasnak, hisz úgy a szerencsés, ha a fejed egy irányba néz a lóéval. De minden jó pap holtig tanul.
Orromat csiklandozza a felragasztott bajusz, kerülget a tüsszögés. Megdörzsölöm a heftit, kellően vigyázva, hogy aminek a helyén kell maradni ott is maradjon. Halkan dobolni kezdek lábammal, még mindig azon törve a fejem, mit is akarok én itt? Udvariasan engedem előre azt a hölgyet, melynek fűzője elég szoros ahhoz, hogy az arcába tolja melleit. Ha nagyon akarná, még meg is nyalhatná saját bimbóját. Összevonom bozontos szemöldököm, s végig mustrálom áramvonalas bálna testét a lila szatén alatt. – De atyám… - szól hozzám kacéran. Melyre én csak összerezzenek. ~ Micsoda fertő!~ Egy halk imát rebegek el magamban, mikor újabb taktus kapcsolódik be az én monoton dobolásomba. Sarkantyú halk csengése. Két marcona alak, arcuk előtt vörös kendő lebeg. – Bankrablás! – üvöltik szinte egyszerre, s hogy hatásos legyen még a revolver tárát is megpörgetik. ~ Húúúúúúúúú… ~ valami ilyesmire készültem én is, de ha már így befoglalták a helyet jobb is ha távozom, vannak itt elegen, akik sikítozzanak. Lassan hátrálni kezdek, szorosan kapaszkodva Bibliámba. De mit sem ér, az Úr biztos szabadságon van, mert pásztorát nem kíséri óvó tekintete. Megnyikordul talpam alatt a padló, s rögtön két pisztoly csővel nézek szembe. – Hova, hova Atyám? – kérdi az egyik. - Khmm… - köszörülöm meg a torkom. – Gondoltam visszajövök később. – dörmögöm az orrom alatt. – Ne siessen úgy, jöjjön inkább ide! – int magához, s mit tehetnék, odamegyek. Átkarolja vállam, ruhájából doh- míg szájából alkoholszag kúszik az agyamig. – Inkább énekeljen nekünk, hátha isten barmai megnyugszanak tőle. – mutat körbe a jenlévőkön, miután megpergeti ujján a pisztolyát. – Hát…őőő… legyen.  Beszéld meg, mit tégyenek az ifjak, Hogy élhessenek ők feddhetetlenül? Szent Igédszerint útjukat szabják. Én téged kerestelek szüntelenül; Kérlek, Úr Isten, teljes szívemből:Eltévelyednem ne hagyj törvényedtől! – kezdek bele, majd hallgatok is el, amint rám néz, s én, mint az említett barom, nézek vissza rá. Jah… - Gyermekem, nem régen estem át egy torokgyulladáson, az orvos, sok idő míg rendbe jön a hangom. – dörzsölöm meg a torkom, s kehegek is egyet. Ő csak némán bólogat. – Folytassa csak! - folytatom, immár „leszállt herékkel”. - A te igédet rejtem szívemben, Hogy semmi bűnnel ne bántsalak téged, De megmaradjakte ösvényedben, Minden dolgomban megtartom törvényed. Ó, áldott Isten, taníts engemet, Hogy igazán értsem rendelésedet! Ítéletedet én ajakimmal, És a te szádnak ő kegyes beszédét Előszámlálom hálaadással, Szent kötéseddel biztatom szívemet; Bizonyságidon örvendez lelkem, Mik gazdagságnál kedvesebbek nékem. Szüntelen nékem gyönyörűségem Vagyon csak a te parancsolatidban, Te útaidat gyakran említem, Hogy el ne essem valaha azokban. Szent igazságodban minden kedvem, És te ösvényed én el nem tévesztem. Csak Isten törvényére tekintek. Cselekedd ezt szolgáddal kegyesen, Hogy én élhessek tovább e világban És szent igédet megtartsam híven! Én szemeimet nyisd meg világosan, Hogy a te törvényed megtekintsem És annak csudáit eszembe végyem! Míglen én e földön járok-kelek, Ne rejtsd el tőlem parancsolatidat, Kívánság miatt mert elepedek, Igen óhajtom szent igazságodat! Ítéletedhez az én szívemben Nagy kívánságom volt minden időben.  A kevélyeket, Uram, megrotod, Átkozottak és büntetésre méltók, Akik megvetik parancsolatod. Forduljon el rólam ő gyalázatjok, Kik csak azért gyalázzák szolgádat, Hogy megőrzöm a te bizonyságidat. A fejedelmek énreám törnek, Ha összegyűlnek, de a te hű szolgád Szentségét nézi ítéletednek, Amely szívemnek igaz örömet ád. Bizonyságid nékem vigasságim És minden dolgomban tanácsadóim. – nos így se jobb, mint egy dögrováson lévő varjú hangja, de ha már nekem szenvedni kell szenvedjen más is. S hogy mikor lettem ennyire hívő? Nos, azokon az éjszakákon, mikor valamivel el kellett nyomnom a hangokat, melyet akkor adott ki drága jó édesanyám, mikor az emeleten bátyám a kánkán ütemére próbált valami tartalmat adni, annak a hatalmas űrnek. Hogy akadt volna a torkán a magzatvíz, bezzeg ő aludhatott puha párnánkon, nekünk meg jutott a szalmazsák.
Érdes ujjak érintik arcomat, s a bűzös leheletet a kelleténél közelebbről kell szagolnom. Közben persze, már az ablaknál megy a mutyi egy táskába pakolják a bankókat. – Olyan kellemes illata van atyám, nárcisz vagy rózsa… nem is inkább egy egész virágos kert. – lehúzva maszkját nyal bele fülembe. Na ami sok az sok. Oldalra fejelek, s kipördülve karja alól, baszom szájba Isten szentkönyvével. Ajka felrepedt, de csak néhány lépést tántorodott hátra, miközben egy hangos durranással repült egy golyó a falba, talán éppen egy másik látogató mellett. – Milyen heves atyám, ilyet is tanítanak a papneveldében? – kapja el reverendámat, s húzz vissza magához. Bajuszom már rég megadta magát s csálén ficcen oldalra, s szemöldököm egyik felét is elhagytam valahol. Mintha valami tangót járnánk pergek karjaiba. A hátsómba markol, melyre én ösztönösen emelem térdem a lába közé, melyre összegörnyed. A másik addig a többieket próbálja sakkban tartani, a fegyver hadonászással. Kellő magasságban van, hogy csuhámat felkapva fejbe is küldjem, finoman, térddel. – Énekeljek? Meg virágoskert, mi? Meg anyád, amelyik kipottyantott!– kérdezem közben tőle-Cselekedd ezt szolgáddal kegyesen, Hogy én élhessek tovább e világban És szent igédet megtartsam híven! Én szemeimet nyisd meg világosan, Hogy a te törvényed megtekintsem És annak csudáit eszembe végyem! Míglen én e földön járok-kelek, Ne rejtsd el tőlem parancsolatidat, Kívánság miatt mert elepedek, Igen óhajtom szent igazságodat! Ítéletedhez az én szívemben Nagy kívánságom volt minden időben. A kevélyeket, Uram, megrotod, Átkozottak és büntetésre méltók, Akik megvetik parancsolatod. Forduljon el rólam ő gyalázatjok, Kik csak azért gyalázzák szolgádat, Hogy megőrzöm a te bizonyságidat. A fejedelmek énreám törnek, Ha összegyűlnek, de a te hű szolgád Szentségét nézi ítéletednek, Amely szívemnek igaz örömet ád. Bizonyságid nékem vigasságim És minden dolgomban tanácsadóim. Drága orvosság az Úrnak beszéde – kezdek bele újra, s eldőlő félben lévő testébe egy újabbat rúgok. - Add értenem parancsolatidat, Hogy elmélkedjem a te csudáidrul! És elmémben foglalom azokat, Szívem keserűség miatt kibuzdul! Ígéreted szerint segíts engem, Hogy tőled ismét megerősíttessem! – olyan öröm, s olyan erő melyet ad ez a pár sor, hogy szinte a fekete rongyot, mely eddig álcámnak használtam, a combom közepéig emelem, így semmi sem gátolhat abban, hogy gyomrát s fejét sorozzam. Ő meg csak nyöszörög, s könyörög, hogy hagyjam abba. – Hagy-jam abba? Még nem fej-eztem be!-  taposok rá golyóira. - De lám, a porban hever életem, Mintha vitetném majd a koporsóba; Szent igéd szerint élessz meg engem! Midőn útaimat előszámlálva Felkiálték, te legott feleltél; Rendelésidre taníts meg jó kedvvel! Add értenem parancsolatidat, Hogy elmélkedjem a te csudáidrul! És elmémben foglalom azokat, Szívem keserűség miatt kibuzdul! Ígéreted szerint segíts engem, Hogy tőled ismét megerősíttessem! A hamis útról, Uram, téríts el, Törvényeidnek vezérelj útára, Min ember járhat szép csendességgel! Juttass kegyesen szent igazságodra! Ítéletedet én elválasztom, És igazságod szemem előtt tartom. Bizonyságidra hajtom szívemet, És életemet a szerint rendelem. Szégyenvallástól ments meg engemet! Mivel most kitárod bennem én szívem, Parancsolatidra lesz nagy gondom, És víg örömmel azokat megfutom. – addig préselem, míg ki nem szorítja magából a szopránt, s a fájdalomtól el nem ájul. – Na, most már abbahagyom… s most pedig … - kutatok rongyaim alatt szuszogva. Teljesen belegabalyodva, nem tudva már hol is van az eleje és a vége, szorosan összefogott kontyom, elengedett, s kicsúsztak belőle arany fürtjeim. Bajszomat megigazítva, fordulok a nagyközönség felé, ahogy setén elhúzom fegyverem. Kifújva arcomból azt a fránya tincset, kiáltom el magam. –Fegyveres rablás!

Online
avatar



☩ Reagok :
106
☩ Play by :
Emily VanCamp

Utolsó Poszt Szer. Szept. 19, 2018 3:31 pm
Következő oldal




Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 8 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 2 Bots




Fajaink száma
Arkangyal
8/5
Leviatánok
8/8
Angyal
2
Démon
11
Bukott Angyal
3
Ember
5
Félvér
3
Harcos Angyal
8
Vadász
9
Nephilim
2