Ego Alpha et Omega, primus et novissimus, principium et finis
, said the Lord. which is, and which was, and which is to come, the Almighty.

 
Las Bandidas, 1800-as évek Vadnyugat
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
500
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Kedd Nov. 27, 2018 5:21 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to Calypso
Western is our dream
Felvetésére, előbb csak mindkét szemöldököm szökken a magasba, majd hangos nevetésbe fakadok ki, a hitetlen féléből, mely nem éppen hiszi el azt, amit hall. Vagyis, amit hall, azt jól hallja-e, hiszen ez. Még ha lenne is benne ráció, hogy horgoljak és eladjam…
- Hamarabb szúrnám ki a szemem a horgolótűvel, minthogy egy kész darabot képes legyek abból megcsinálni. Egyébként sem vagyok türelmes ezekkel. Félő, hogy annyira felbosszantana, hogy lelőném a tűt - áh, dehogy valós esetről beszélek. Horgolni sose horgoltam. Kötni akart megtanítani jó anyám, de hát… Nem lett szép vége, maradjunk ennyiben.
Bezzeg, ha akkor vettem volna a fáradtságot! Talán nem itt tartanánk. Hanem ott, hogy egy idegennek mondom el én miként fosztanék ki egy várost. Persze van ráció abban is, amit én mondok, de abban is, amit ő. Nem tudok neki, nem igazat adni, így első körben, csak hümmögve bólintok rá párat.
- Persze, csak tudod, nem tudhatod, hogy valójában milyen károkat is okozol. Persze ezek csak aranyok, újra lehet őket szerezni nem? Hiszen ez az aranyakat érő vidék, ahol minden bokorban ott terem, csak ki kell ásni. Nem nagy ügy. Viszont vannak, kiknek nem is kell, hogy ez legyen az életük. De, azoknak, kik ezek felett áll? - teszem fel a költői kérdést. Mégis, egy hozzá hasonlót, miért érdekelné egy nyomorult kis város ügyes bajos dolga?
A magam részéről mégis örülök annak, hogy nem sikerült kirabolnia. Határozottságára csak halványan mosolyodom el. Semmi kedvem, még csak elképzelni sem, azt a borzalmat, amit a városnak kellene átélnie, csak mert a férjemnek épp olyan kedve támad. Ám, ha a házivagyonát kobozzák el? Na, az már egy érdekesebb történet. Ott már nem tudná a várost hibáztatni.
- A vér nem jelent semmit. Persze egy életen át van, min osztoznotok, emlékek és hasonló dolgokon, de gondolj bele… Emiatt tartsd el te őket? Ezért legyél te hálás nekik? - fejemet halkan kuncogva rázom meg. - Bármennyire is vér a vérből, sokszor ez semmit sem jelent. Sokszor ez jelent más, mintcsak koloncot - nevetem el magam, mint aki valódi tapasztalatból beszél.
- Na igen, a családon kívül sose legyen nagyobb ellenséged. Az is néha épp elég. De legalább felkészítenek az életre - vonom fel az egyik vállamat, felé fordulva. Vállán egy vízcsepp gördül végig, egészen a könyökéig, hol úgy véli kipróbálja a szabadesést. Az ágy huzatján végzi. Kérdésére szomorú, halvány mosollyal felelek. - Amennyire egy nő szeretheti manapság a férjét - kényszerházasság. Az enyém is az, mint a többieké. Nem hinném, hogy sok szerelem van ebben, vagy máséban. Eléldegélünk.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
150
☩ Play by :
Emily VanCamp

Utolsó Poszt Pént. Nov. 23, 2018 8:12 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Las Bandidas
Vadnyugat hősei
Na persze így már minden érthető, ami a fegyvertudományt illeti. Ezzel kapcsolatban több hozzáfűzni valóm nincs is, kivéve egy, amolyan elismerő bólintást. Bár ettől függetlenül mégsem tartom hétköznapinak, hogy egy lánynak ezt tanítják meg elsőnek, a varrás és a főzés helyett. Mert, ahogy arra majd később is teszek utalást, nem egy nincstelen és ostoba parasztnak tűnik. Én mindenesetre, ha lenne kölköm és vagyonom – ami nincs- fix, hogy inkább zongoraórákra járatnám. De én csak egyszerű paraszt vagyok. –Akkor horgolj s hímezz. – biztos van valami, ami leköti a figyelmét. – Aztán majd eladod. – vonom meg a vállam. Végül is járnak erre olykor – olykor a jó kézi munkát megfizetik. Gondolom. Nevetése engem is arra késztet. Nos valóban meredek ötlet, de hát nem kell sok színészi tehetség, ezek itt még nálam is ostobábbak. Igazából csak kérnie kellene, s újra magamra kapnám a csuhát, már csak a szórakozás kedvéért is. Kissé felvonom a szemöldököm hallgatva az ő elképzelését. Felvonom majd összeráncolom, ez is egy járható út, de… - Van valami abban, amit mondasz, de csak nézz ki az ablakon. Itt mindenki ismer mindenkit, s az emberek túl gyanakvóak egy ilyen szűk közösségben. S nem is marhatenyésztőkkel, bányatulajdonosokkal van tele a kocsma. S számomra nem éri meg a fáradságot, hogy néhány összekuporgatott garasért, kedves legyek. – csurgatom végig vállamon a vizet, miután elveszem róla a tekintetem. – Viszont egy kis bank kirablása nem igényel ekkora tervezést. A mostani példa is mutatja, hogy nincsenek felkészülve eléggé, s ha nincs ez a két balfék sima ügy lett volna. – mondom határozottan, mint, aki tudta mit is csinál pontosan. – Ugyan ne is foglalkozz vele. – legyintek nevetve. Bájos ez a fajta tolakodás. Kiszállva magam köré tekerem a kapott törölközőt, s a ruhákhoz lépek, melyeket előhalászott nekem. Eltartom magamtól úgy veszem szemügyre, majd beleszagolok az anyagba. Kellemes szappan illata van. Félre téve ülök le az ágy szélére, hagyom, hogy az ablak résein beosonó szellő szárítsa fel bőrömről a legördülő vízcseppeket. Hogy nincs egyszerű dolga az embereknek, ezzel csak egyet tudok érteni, s ezt egy apró biccentéssel jelzem felé. – Mégis csak egy az anyánk s az apánk. – rántom meg a vállam. De abban igaza lehet, hogy elég nagy ez a világ, hogy ne találjanak meg, nem mintha vennék rá a fáradtságot. – Akkor mondhatni, hogy eladtak egy zsák krumpliért. Nem kellenek az embernek ellenségek, ha ilyen családja van.- jegyzem meg, persze ezt mindkettőnk részéről. – Mondd, s szereted a férjed? – tekintek fel újra rá.

avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
500
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Pént. Nov. 09, 2018 5:36 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to Calypso
Western is our dream
Mosolyom nem halványul arcomról. Kellemes emlékek lepnek el. Szemeimet lehunyva hajtom le egy picit a fejemet.
- Apám töltényeket gyártott. Elvárás volt a családba, hogy mindenki tudjon fegyvert használni - magyarázom a lánynak. Ilyen háttérrel nem csoda, ha tőlem kérnek segítséget. Még ha nem is vagyok a fegyverek híve.
Meg azoknak az idióta párbajoknak, mely a vidéket uralja. Főleg, mert ha Vele kerülnek össze, általában senkinek sincs semmi esélye ellene. Sóhajtva fordulok meg inkább és követem tekintettemmel a csinos női alak mozgását.
- Áh, nem élek már annyit, hogy tudjak szülni - legyintek könnyedén. Elmúltam már rég tizenhat, hogy gyerekem lehessen. A hozzám hasonló vénlányoknak már menthetetlen a helyzete - nevetek halkan. Na meg, ha eddig nem jött össze, nem hinném, hogy ezután jönne össze.
De hát ez a természet törvénye, nem igaz?
Gondolatára, hogy miként próbálja megoldani a város problémáját csak elnevetem magamat. Szinte látom magam előtt, ahogy megveszi az ötletével az egész várost és még sok sem kellene hozzá. S tudjátok mit gondolok? Hogy képes is lenne megjátszani. Én meg hagynám is, ha ilyen balgák ezek. S közben mégsem, mégis kezemet széttárom, nevetés közbe.
- Csak tessék, az út előtted van - adok neki szabad utat. Aztán ki tudja, lehet, hogy démonűző? Ki tudja, hogy mi folyik itt ebben a világban egyébként.
- Mh, a helyedbe? - gondolkozok el, miközben csípőmet támasztom meg a párkányon. - Talán először beépülök a városba. Körbeszaglászok, hogy kik élnek itt, mit esznek, hogy élnek. Ki a főmufti, ő mit csinál, ő hol van - vonom meg a vállam. - Tény, hogy körülményesebb, de te nő vagy, ezek ott lent, meg ostobák. Két szemrebegtetés és a tenyeredből esznek - vigyorgok rá. Én ezt tenném.
De én nem is vagyok bandita, fogalmam sincs, hogy ez miként működik. Talán az én elképzelésem is túl szép, hogy igaz legyen.
Végül is igaza van benne, vállam újra csak megvonom. Ez tényleg könnyebb út. Főleg ezen a vidéken, a becsületesség már nem él. Ne legyen senkinek sem tévhite, ez a város sem a becsületesség oltárán épült, sőt! Több vér tapad ehhez, mint az egész országhoz összesen. Lopott aranyból épült minden egyes deszkája.
Kedves szemrehányására elnevetem magamat, fejemet újra csak lehajtom. Tincseimet a fülem mögé kényszerítem, miközben nevető fogakkal tekintek fel rá újra.
- Sajnálom - vallom meg, fejemet kissé oldalra hajtva, szemöldökeimet felemelve. Még hozzá a jobb vállamat is felvonom, hogy lássa valóban mennyire sajnálom.
Ezután pedig csak csendesen hallgatom a meséjét. A család. Számat kelletlenül húzom el.
- Úgy vélem eme vidéken senkinek sem egyszerű. De ha nem érdekel, hogy mi van velük, miért küldesz nekik bármit is? Nem hinném, hogy meg tudnának találni - vonom fel a szemöldököm, majd újra visszafordulok irányába. Kérdésére szomorú mosoly húzódik végig ajkamon.
- Apám kezdett elszegényedni. Túl drágán árulta a lőszereket, viszont nem tudta olcsóbban, mert akkor a nyersanyag árral nem jött volna ki. A férjem akkor jött, hogy ő elvenne és tetemes összeget otthagyott neki. Na meg tizenhárom éves voltam, nem akartam vénlány lenni - forgatom meg a szemem, saját ostobaságomra. - Így kerültem ide, ebbe a városba. A férjem meg folyton úton van - vonom meg a vállam. Mégis pontosan tudná, hogy hol vagyok, mit csinálok mert elég besúgója van a városnak...


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
150
☩ Play by :
Emily VanCamp

Utolsó Poszt Csüt. Nov. 08, 2018 6:37 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Las Bandidas
Vadnyugat hősei
A víz halk csobogása ad háttárzenét Elli kellemes hangjának, ahogy az a kád széléhez csapódik, mikor mozdulok egyet. – Az már elég nagydolog, ha a férfinépet, te tanítod lőni. – valóban így gondolom, hisz ez azért nem teljesen megszokott. Egy nő tudjunk főzni, mosni meg gyereket szülni, aztán persze bánjon jól a sörétessel is, ha éppen az ura valahol a prérin kaptat és betévednének az indiánok. De fordítva? Még egy férfit se láttam mosni, se pedig kölyköt pesztrálni, de legalább lőni tudott. – Szülj néhány porontyot, azok mellett biztos nem unatkoznál. – most mi van? Jobb nem jutott eszembe, s csak segíteni próbálok. És tényleg, mit lehet ebben a poros városban csinálni? Amit eddig tudok róla, hogy büszkélkedhet egy templommal, aminek se papja, se harangja, van egy bankja, aminek már bankárja nincs és van egy szalonja, ahonnan talán még a kocsmáros nem halt ki, mert amúgy szép lassan fogynak el azok, akik számítanak. Tuti, hogy van itt egy boszorkány, aki elátkozta az itt élőket. Azért felmerül bennem, hogy csak költői kérdések voltak ezek, s nem is várt rá jó tanácsot, főleg nem ilyet. De most már mindegy, rántok is egyet a vállamon. – Hmm… ha gondolod, rajzolhatok egy kört a város köré, rajzolok bele néhány akasztott embert, s kiűzöm belőled a gonoszt, a város közepén. Jól megfizettek érte, aztán… - hogy mi lesz aztán? Ellovagolok a város pénzével a naplementébe. – A kevesebb is több, mint a semmi. Ebben azt hiszem, megegyezhetünk. És szerinted mégis hova kellett volna mennem? – kérdezek vissza, hisz olyan erősen akar arról meggyőzni, hogy rossz helyen keresgélek, hogy biztos tud jobbat. – Ebben is van valami, nagy a verseny a piacon, sokan választják a könnyebb megoldást, de hát kinek van kedve a kiszáradt földet kapirgálni? Könnyebb elvenni azt, ami nem a tied. – és ki hibáztatná érte őket? Én aztán biztos nem. Inkább kérgesedjen ki a kezem a markolattól, mint a kapanyéltől. Mondjuk, ehhez az kellene, hogy forgatni is tudjam. Hogy? Ááá… a bankban csak egy apró baleset történt. Már éppen merülni készülnék, de rám szegezi barnás – zöld szemeit. Olyanok, akár a nyári falevél, melyet már megérintett az ősz. Így inkább a kád mellett lévő tálat veszem magamhoz és merítem a vízbe, hogy aztán a fejemre borítsam. Ezt párszor megismétlem, majd kitörlöm az arcomból a vizet. – Hmm… igazából, nagyon sok választást nem hagytál. – nevetem el magam, de hangomban nincs semmi szemrehányó. Igazából innen nézve valóban mulatságos. – Ne érts félre… igazából nagyon is szimpatikus. – szelídül nevetésem mosollyá. – Talán ezért is vagyok itt. – mi másért? Van benne valami, ami mellett az ember nem tud csak úgy elmenni. Kérdésére elsőre csak némasággal felelek. – Sok választásom nem volt. Vagy eljövök otthonról vagy a testvéreim előbb- utóbb elevenen falnak fel. – erősen túlzok, de igazából az sem lepne meg, ha öcsémet már nyársra tűzték volna. - Úgy gondolták valakinek dolgozni is kell, hogy ne dögöljenek meg az éhségtől. Az a valaki én lettem volna. De eszem ágában sincs visszamennem oda, majd küldök nekik, de ha éhen pusztul mind se érdekel. – vonom meg a vállam, s újra dörzsölni kezdem magam. – De ha már itt tartunk, én is kérdeznék valamit. – én nem udvariaskodom, mi értelme lenne. Ha akar válaszol, ha nem, hát nem. – Egy ilyen kifinomult teremtés, mint te, mit keres itt a semmi közepén? – nyúlok a törölközőért, hogy mire felállok, magam elé tudjam tartani.

avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
500
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Kedd Nov. 06, 2018 5:25 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to Calypso
Western is our dream
Ez még nem válasz. Igaza van az idegennek, többel egyelőre mégsem szolgálhatok. Mindenki titkol valamilyen formában, valamit a másik elől. Ő a kinézetét próbálta. Talán, ha nem szakítják félbe akkor és ott a banditák, sikerült volna neki.
- Túl sokat vagyok a városba, de tényleg? Azon túl, hogy néhány férfit megtanítok lőni, mit lehet itt kezdeni? - mosolyodok el, fakó tükörképemet nézem az ablakba. Tekintetem elszakítom tőle, és csak hallgatom, amit a nő mondd nekem.
Kiábrándult sóhaj szakad fel torkomból. Fejemet is lehajtom hozzá, hajam az arcomba lóg.
- Kár. A városra tényleg ráférne már egy ördögűzés - még ha maga Lucifer nincs is jelenleg itt. Elég ha lépteinek nyomát őrzik a falak, az utak.
Ha mindenki itt retteg tőle, elmenni mégsem mernek. Hova mehetnének? Beetették őket, hogy itt majd fényes jövő várhat rájuk. Nonszensz.
- Rendben, akkor tudjuk, hogy ki vagy. Ha sikerült volna a kis terved, akkor nem a megfelelő zsákmánnyal léphettél le volna itt. Szerinted ebben az időben bárki is megbízik még a bankokba? Bárki olyan, aki esetleg sejti, hogy mennyi bandita jár eme vidéken? - fordulok meg. Ajkamon játszi mosoly vibrál. Karomat a keblem alatt fonom keresztbe. Fenekemet az ablakpárkánynak támasztom, talpaimmal kissé pedig előrébb, így támaszkodom meg.
Így figyelem és ha még most is lemegy a víz alá, akkor most sóhajtok egy hatalmasat. Társalkodónőnek. Ugyan már, inkább csak szabadságot óhajtok semmi mást. Mivel ezt nem kaphatom meg, marad a B verzió. Az átutazók meséivel töltöm fel magamat. Így minden sokkal elviselhetőbb.
- Számítana, akkor nem kérdezném meg - vonom meg a vállamat - Nem te vagy az első, de vélhetőleg nem is az utolsó átutazó, ki minél kevesebbet akar megosztani magáról. Közted és a többiek között az a különbség, hogy ettől függetlenül nem zárkózol el a társaságtól - lépek el az albaktól, majd a szekrényhez lépve kezdem el kiválogatni számára azon ruhákat, melyek kényelmesen el tud majd viselni és jó is lesz a méreteire. És persze amibe nem úgy fog kinézni, mint az itt dolgozó, egyébkén igazán kedves lányok.
- Miért döntöttél úgy, hogy útonálló leszel? - teszem fel végül a kérdést, újra csak háttal állva neki. Félő, ha nem tenném, felfedezné szemeimbe a vágyódást a külvilág felé és a rabság halvány szikráját, mely mégis ideköt.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
150
☩ Play by :
Emily VanCamp

Utolsó Poszt Hétf. Nov. 05, 2018 7:42 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Las Bandidas
Vadnyugat hősei
A forró víztől, hamar kivörösödik hófehér bőröm, de hamar megszokom. A hátának beszélve, kezdem el lemosni magamról az út porát. – Ez még nem válasz a kérdésre. – mosolyodom el, bár ezt ő nem láthatja. Beszappanozom kezem, s az arcomat is dörzsölni kezdem, az sem lehet tisztább, mint a többi tagom. – Játszunk nyílt lapokkal, tudjuk, hogy csak egy álruhába bújt lelkész vagyok…, hacsak tényleg nem akarsz felszentelni papnak… - folytatom habos arccal. Nem mondom ki a nyilvánvalót, hogy csak egy bankrabló vagyok, és annak is csapnivaló. Még nem. – Ha igen, akkor el kell, hogy keserítselek… erre nem én leszek a megfelelő személy. – mosom le arcomról a fehér hab maradványokat, melyek csiklandozva kúsztak le arcomon. – Vagy esetleg társalkodó nőnek akarsz, hogy ne unatkozz annyira? – emelem magasba a szemöldököm, miközben újra és újra átdörzsölöm karjaim s lábaim. – Hmm… - összefut a nyál a számban, ahogy felsorolja a kínálatot. Ami biztos, hogy még mielőtt innen távozok, tele rakom a bendőm, majd alszom egy nagyot, majd az éjszaka leple alatt rámolom ki a bankot, ha már ott hagytam mindent. – Ha azt mondanám, hogy nem, számítana? – fordítom ismét felé fejem, ám mivel túlságosan el van foglalva a kinti tájjal, a víz alá merülve nedvesítem be a hajam, míg bírom szusszal maradok a kád alján, kis légbuborékokat küldve a felszínre. Prüszkölve tolom vissza magam ülő helyzetbe, s simítom ki arcomból a vizet. – Kérdezz, s hogy miként válaszolok, az majd elválik.  

avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
500
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Pént. Nov. 02, 2018 4:39 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to Calypso
Western is our dream
Egy témánál sem ragadunk le, több szóval tovább. Vélhetőleg amiatt, mert ezek annyira nem is nagyon foglalkoztatnak minket. Vele ellentétben számomra a név, csak egy név. Tehetek hozzá vicces megjegyzéseket, ezekre mégsem lehet beszélgetéseket építeni.
Ahogy arra sem, hogy épp mit is próbált csinálni Valójában a bankban. Mert, ahogy azt is tudjuk, hogy nem lelkész, úgy azt is, hogy nem a bankrablókat akarta megállítani. A magam részéről arra tippelnék, hogy ő is szeretne részesedni némi aranyból. Könnyű pénz, gondolják sokan. Amiért más megdolgozik kínkeservesen, úgy azt mások egyszerűen ellopják. De ami azt illeti, neki még hagynám is. Már csak azért is, mert nő létére tökösebb, mint a város legtöbb férfia.
- Meglehet - vonom meg a vállamat. - Viszont, amíg ő az egyetlen, akitől az itteniek megvehetik, nem fogják megfontolni, hogy nem veszik meg. Inkább összekuporgatják rá a szerény vagyonukat - olvastam már erről. Valami… már nem emlékszem, hogy minek hívják. A kereskedők egyik taktikája.
Hememónia, a piacon, valami hasonló lehet. De ezen, most nem is nagyon kattog az agyam. Határozottan bólintok a nőnek. Valóban, levisz majd róla, minden piszkot és jelenleg csak ez a lényeg.
Hátatfordítva neki, hagyom, hogy nyugodtan tudjon vetkőzni. Ha nagyon akanék az ablak visszatükröződéséből, torzuló alakját láthatnám. Mégsem teszem. A ruhadarabok suhanását figyelem, a kinti néptelenséget. Egy ördögszekér robog végig az úton. Nyomában egy prérifarkas szalad.
Nyugodt minden és csendes. Túl nyugodt és túl csendes. Mintha valami készülne. Erre szokták mondani, hogy a vihar előtti csend?
A városközpont órája delet üt. De mivel harang nincs a templom tornyába, így már nem kongja el az énekszót, melyre egykor gondos kezek tervezték. Egyszer majd talán.
- Mint láthatod, nem sok érdekesség történik egy kisvárosban. Még kevesebb érdekes személyt vet erre a sors - tekintek át vállam felett, rá mosolyodva, majd már adom is a kezébe a szappant. A kalapot leveszem a fejemről és az ágyra dobom.
Egyszerű, mégis könnyed ruhám suhan velem együtt.
- Burgonyát, bárány és marhahúst. Oldalast, átsütve. Véresen is adják, de jól átsülve is. Hozzá nem a legjobb whiskeyt adják, de még úgy is iható az a lötty - vonom meg a vállamat, amikor visszaállok az ablakba.
Hagyom, hogy fürödjön.
- Kérdezhetek valamit? - szólalok meg hirtelen. Nem reagálok arra, hogy kér-e illóolajat. Előbb még átgondolom, hogy melyiket és honnan adjak neki. Úgy rémlik, hogy ebben a szobában is van, de már nem vagyok benne biztos.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
150
☩ Play by :
Emily VanCamp

Utolsó Poszt Pént. Nov. 02, 2018 3:45 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Las Bandidas
Vadnyugat hősei
Elidőzök mosolyán, nem csak azért mert ékszer ezen a bájos arcon, melyen itt-ott megtelepedett a por, hanem ahogyan az én szavaim, úgy az ő mosolya őszinte. S honnan vagyok ebben olyan biztos? A családom sosem volt a kedvességről híres, behízelgő és önző népség, orcájukon csak akkor derengett fel a mosoly, ha akartak valamit. – Van ez így. – vonom meg a vállam. Tudjuk mindketten, hogy se lelkész, se apáca nem vagyok. Ó, közöm sincs hozzá, ahogyan a széphez, a becsülethez sem. Mindezt csak a szükség hozta, s már- már kezdtem élvezni is a dolgot. Ez a kis város tele van meglepetésekkel, amellett, hogy szép lassan kihal innen, mindenki aki fontos, az ország legjobb szappangyáros eljut ide, pont ide. Vagy Isten volt huncut kedvében, mikor ezt a lepratanyát felrajzolta a térképre és megírta történetét vagy pedig egy őrült démon garázdálkodik itt. – Az jó… ezt a sok koszt a tiszta víz nem vinné le… - örvendek mindennek ellenére, s nézek végig magamon. No de akkor mégis csak lesz hab.  – Lehet, hogy hazudik… - vonom fel az egyik szemöldököm. - … ahogy elnézem ezeket az embereket, ezeknek bármit, bármit el tudnál adni. S ők meg is vennék. – mit mondjak az eddig tapasztaltak alapján, nem sok jót nézek ki az itt élőkből. De tehetek én róla? Na ugye! Hallgatom, hogy a polgármesternek mennyi vagyona van, akaratlanul is felcsillan a szemem, az ilyet az ember nem tudja elnyomni. Legalábbis a magamfajta kis kezdő biztos nem. Közben a másik cipőmtől is megszabadulok, az is valahol a sarokban köt ki vagy az ágy lábánál, igazából nem foglalkozom vele, örülök, hogy egy kis időre fellélegezhet a lábam. Majd két nő érkezik egy fiatalabb és egy idősebb nyanya, térülnek fordulnak, míg a kádat meg nem töltik, gőzölgő vízzel. Mikor végre becsukódik az ajtó, megszabadulok ruháimtól. Először a fekete csuhát hajítom le magamról, majd kombiném pántját seprem le először az egyik majd a másik vállamról. Ez nem az a fajta, melyet az úri macák hordanak a nagyvárosokban, nem az, amely, ha végig kúszik testeden, érintése olyan, mint gyengéd szeretőé. Nem ez az, melynek anyaga durva vászon, s mikor a bőrödhöz ér csiszolópapírként karistolja végig tested. Színe már rég elfejtette, mi is az a fehér, sárgába fordult, ahogy az őszi erdő. Testem vékony, kulcscsontom, bordáim s medencecsontomra fehér bőröm jobban rátapad, mint hogy kellene, jó pár hete nem ettem rendesen, de egy idő után megszokja az ember, s nem kínozza már úgy az éhség. Pőreségem nem zavar, nincs semmi olyanom, ami neki ne lenne, se három mellem, se pedig más nem odaillő testrészeim. Először a lábujjam emelem bele a vízbe, s kapom is ki onnan azonnal. Forró, akár a láva, de aztán újra próbálkozom, s fogamat összeszorítva merülök el a vízben. – És mégis egy feleség, miért is segít egy hozzám hasonlónak? – nézek rá, miközben egyik tenyeremből a másikba csurgatom át a vizet. – Köszönöm. – bólintok, miközben ideadja a szappant. Még mielőtt a vízbe meríteném, az orromhoz emelem, s mélyet szippantok bele. Illata, mint a puha bababőr. Kellemes. – Lehet itt enni mást is, mint bab? – rejtem el a víz alá a szappant, a nedves szagos szappannal kezdem el bedörzsölni a karom. – Ha szükségét érzed… - vonom meg újra vállam, ez már így több, amit mostanában reméltem.  

avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
500
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Csüt. Nov. 01, 2018 7:07 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to Calypso
Western is our dream
Kedves és hálás mosollyal az arcomon fordulok az idegen felé. Talán ez lehet a magyarázat. A szavai őszinték. Nem azért mond kedveset, vagy épp gorombát, mert tudja, hogy ki vagyok. Hanem mert szívből jön. A városiak is tudják, hogy nem kell velem kesztyűs kézzel bánni, mégis ott van a szemükben a félelem. Mi van, ha mégis? Mi van, ha nekem végképp nem tetszik és árulkodok? Tudják, hogy nem tenném meg, mégsem hiszik el nekem. Szomorú, ha belegondol ebbe az ember.
- Köszönöm - felelem, szavakkalis megtoldva azt a mosolyt. Az ő nevére azonban hümmentek egy sort. Újra felé fordulva, nyíltan mustrálom végig. - Valahogy, nem illik egy lelkészhez. De még egy kezdő apácának sem - húzom ajkamat félre, hevesen megrázva a fejemet. Amennyira a kalap engedi az pedig illeg-billeg.
- Viszont szappant fogunk tudni adni. Hozzánk jár az ország legjobb szappana. A helyi kisiparos elmondása szerint, nagyoooon nehéz hozzájutni - hangsúlyozom, pont úgy, ahogy a finom bajszos férfi is szokta, csak hogy éreztessem én is, hogy mennyire, de mennyire nehéz dolga van ám neki. - Meglehet, ezért akarja mindig horribilis összegért adni - rázom meg a fejem nevetve.
Közbe pedig felérkezünk az emeletre is. Jártas vagyok már erre, úgy mozgok, kelek, mintha ide születtem volna. Holott csak a kapcsolatok… Újra és újra ide lyukadunk vissza. Egyszer túlteszem magam rajta, de addig is foglalkozzunk minden mással. A lenti terhes szagokkal ellentétben idefent a teret finom illat lengi körbe. Különböző olajok és párfümökről árulkodik. Még ha kissé büdös is a vendégünk, eme illatok elnyomják. Ez kell a lányoknak de olykor a vendégeiknek is.
A szobába belépve, az ágyra dobom le a törölközőt.
- Oh, a polgármesternek rengeteg drágaköve van. Nem csak arany, azoknál értékesebbek - vonom meg a vállamat, mintha teljesen hidegen hagyna a téma. A város amúgy sem profitálna belőle. És talán még úgy is el tudnám mondani neki, miként férhet hozzá, hogy közbe nem fogják velem összefüggésbe hozni a végén. Talán, de ha még meg is tennék, elérkeztem arra a pontra, hogy ne érdekeljen.
- Áh, csak egy feleség, semmi több - mosolygok rá, s mintha végszóra jöttek volna.
Egy lány nyitja ki az ajtót. Vékonyka testtel rendelkezik, két kézzel fogja a termetéhez képest hatalmas vödröt. Mögötte egy megtermettebb nő, egyből kettőt is. Forró víz van benne. Egyik sem foglalkozik Sarahval, csak megtöltik a rézkádat. Fordulnak még két kört, majd se szó, se beszéd ránk zárják az ajtót. No nem kulcsra…
- Jaj a szappan - csapok a homlokomra, és az éjjeliszekrényhez lépve a fiókjából húzom ki. - Utána ha gondolod kérhetek neked kölcsön néhány illóolajat - fordulok neki háttal, az ablak előtt. A kinti felvert port figyelem. Esőre áhítozik a föld.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
150
☩ Play by :
Emily VanCamp

Utolsó Poszt Kedd Okt. 30, 2018 7:26 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Las Bandidas
Vadnyugat hősei
Még így is értetlenül állok a magyarázat előtt, hisz az előbb éppen azt mondta,hogy csak akkor játszanak kicsiben, ha ő ott van. Mindegy, végül is csak megrántom a vállam, biztos sokat iszik. S ha már nem lehet őket megkopasztani, már annyira nem is érdekes, kell a fenének a bab, csak felpuffadok tőle, s chili nélkül is tudok tüzet okádni, ha nagyon muszáj, szóval több szempontból is elvetettem, a szórakozás ezen fajtáját. – Szép neved van. – jegyzem meg teljesen őszintén. – Illik hozzád.– bár még nem ismerem, még is, mintha ráöntötték volna. Mondják, hogy egy név nem jelent semmit, viszont mégis van, ha ránézünk a másikra… akadnak olyan nevek, amelyeket nem tudnánk elképzelni nekik. Egy név is sugározhat kedvességet, bájt, de akár erőt és határozottságot. – Sarah. – válaszolok röviden, nem téve hozzá semmit sem. A valódit kötöttem az orrára, ha kíváncsi, hogy igazat szóltam e majd megkérdezi. A pillanatnyi tétovázás után ugye követem alkalmi idegenvezetőmet. – Az már éppen elég lesz, a szagot az is leviszi, nem kell hozzá hab. – hozzá hasonlóan emelem meg csuhám, még mielőtt orra buknék. Nekem nincs western csizmám, csak egy fekete, orrán kopott és lyukas cipőm. Megállva egy ajtó előtt szinte felveri az egész kuplerájt, úgy csinál, mintha ő lenne itt a Madame, aztán ki tudja, lehet csak másodállásban postás kisasszony. – Na látod, ebben lehet valami. – mosolyodom el a kijelentésén. - Majd legközelebb. – vonom meg a vállam, miközben rákacsintok és ellépve mellette belépek a szobába. Valóban az én lyukamhoz képest ez a szoba királyi lakosztály, nekem jó, ha egy szalmazsák jutott. – Nem baj. – vetem le magam a matracra, hogy ellenőrizem valóban olyan puha e, mint amilyennek látszik. És igen, finoman rugózik a hátsóm alatt, így el is dőlök rajta. Máshol sem töri a testem. – Addig talán elmondhatnád milyen kincsekről is fecsegtél nekem. – egyenesedem vissza. A hajam előre bukik, néhány tincs az arcomra tapad, melyeket több apró mozdulattal sikerül csak kikotorni orcámból. – S ki is vagy te itt pontosan? Mert azt még a vak is látja, hogy hallgatnak vagy inkább… tartanak tőled az emberek. – veszem egyik lábam térdemre, hogy lehámozzam róla a cipőt s a kapcarongyot s a sarokba hajíntsam, s masszírozni kezdem a nem éppen rózsaillatú talpam.  

avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
500
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Hétf. Okt. 29, 2018 7:29 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to Calypso
Western is our dream
- Én? - mutatok magamra, miközben jóízűen elnevetem magam. Ama gondolat kezd megfogalmazódni piciny buksimba, hogy talán, de csak talán és csak nagyon lehetségesen több vendéget kellene fogadni a városba.
Rám férne, de talán a többi lakóra is. Nem lennének ennyire zárkózottak és búval béleltek, mint amilyenek. A vidámság egy percre sem költözik eme világvége helyre.
- Dehogy is! - legyintek könnyedén, ha esetleg a nevetésemből nem vette volna ezt ki. Vélhetőleg ez sem lesz számára elég magyarázat. - De a városiak ama kevés pénzt, amit nem vettek még el tőlük, nem szívesen játszák el. Ehelyett inkább ingóságokba és chilis babba játszanak - vonom meg a vállam. Az éhező embernek még ez is lehet nyereség. Na meg azoknak akik mondjuk egy kakukkos órát akarnak nyerni. Az isten háta mögött erre szükség van. - Eleanor, de szólíts csak Ellienek. Téged? Persze az álneved is jöhet, de akár a valósat is elmondhatod. Nem fogom senkinek sem elárulni - fordulok felé egy kacsintással karöltve.
A kocsma népével nem foglalkozom. Vélhetőleg a kisasszony is követ, így mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy velem van. És jaj annak, aki annak árt, ki velem van! Pedig én egy újjal sem nyúlnék hozzájuk, csakhogy…
- Ühüm, nem ígérem, hogy habos lesz, de azt igen, hogy meleg - indulok meg a lépcsőn. Szoknyám elejét felhúzom, western csizmám gondoskodik arról, hogy bokám ne látszódjon ki. Felérve az emeletre, az egyik ajtón bedörömbölök. - Rosaria! Hozz forró vizet a hátsó szobába! - kiáltok be, meg sem állok, úgy haladok tovább, intve a hölgynek, hogy kövessen engem.
Még nem tudom a korát, addig be sem tudom határolni, hogy minek hívjam.
- Ne aggódj, még így is te vagy itt a legillatossabb - nevetem el magamat, fejemmel a lent lévők felé bökve. Ez tény és való. Az itteni férfiak fene mód nem adnak a higéniára. Bezzeg a bajuszukra. Egy pillanatra megforgatom a szemem, mielőtt a leghátsó ajtón benyitnék. A rézből készült gombkilincs könnyedén adja meg magát. - A fenébe - állok meg az ajtóba és engedem be a nőt is. - Pedig előbb át akartalak öltöztetni és ruhástúl beletenni a vízbe. Ma nagyon nem vagy velem előzékeny - rázom meg a fejemet kelletlenül. Milyen galád egy nőszemély ez! Persze szemeim csillogásából láthatja, hogy nem gondoltam komolyan.
- A vízre várnod kell egy pár percet, de addig, adok neked törölközőt - jegyzem meg, majd egy szekrényhez lépve tárom azt ki. A szoba berendezése elég puritán, de még így is fenséges. Van benne egy kétszemélyes ágy, minőségi! matracal. Egy akasztós szekrény, mely előtt én állok, mellette pedig egy paraván fal. A szoba éke, a sarokban álló oroszlánlábakon álló rézkád. De van itt egy kis asztal, egy komód és egy szintén ruhákkal teli láda is.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
150
☩ Play by :
Emily VanCamp

Utolsó Poszt Vas. Okt. 28, 2018 6:23 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Las Bandidas
Vadnyugat hősei
Igazán megtisztelő, hogy ennyire vártak. Nos, ha van is valami valóság alapja annak, amit a szőkeség mond, nem hiszem, hogy pont én kellenék ennek a városnak. Bár ahogyan elnézem, s elgondolkodok a hallottakon, valószínűleg könnyen beilleszkednék ebbe a fertőbe, s fel sem tűnne senkinek. Ám inkább elvetem eme ötletem. Senkinek sem kell megmagyaráznom, ugye? Helyes, hisz mindenki láthatja, hogy ez a hely a pokol egy olyan bugyra, ahova Lucifer szórakozni jár. – Ez is csoda. – röviden s tömören ennyi a reakcióm. Mire? Hát, hogy a Szalon az egyetlen tiszta hely. Ha valóban atya lennék, meggondolnám, hogy oda szervezzem a következő misét. De mivel nem vagyok… Komótosan veszem a lépteket a nő után, fekete ruhám alján, vastagon áll a por, szinte már valamiféle mintát rajzolva rá. A gondolat, hogy hamarosan megszabadulhatok tőle, melengeti szívemet. – Ilyen veszedelmes kártyajátékos lennél? – mérem végig, miközben mögötte kullogok, hol itt, hol ott rángatva magamon a rongyot. Fogalmam sincs, ki lehet ez a nő… - Mi a neved? – ha már ilyen kedves, hogy a szárnyai alá vesz, illő lenne tudni a nevét, hogy tudjam, kinek címezzem az üdvözlőlapot, ha már messze járok. Követem a lengőajtón át, többen felénk fordulnak, abbahagyva tevékenységüket. Hirtelen néma csend uralkodott el a helységben, a háttérben a gramofon is megállni kényszerült. Nem csoda, nő reverendában, nem mindennapi látvány, tekintve, hogy nem rendeztek álarcosbált. Csak egy pillanatra veszem fel a rám szegeződő tekinteteket, s inkább úgy döntök, kerülve a feltűnést, kapkodom apró lábaim a szőkeség után. Jó döntésnek bizonyul, mert újra eluralkodik a hangzavar. – Hogy? Fürdő? – rázom meg kissé a fejem, hisz csak most sikerült felfognom, hogy kérdezett is valamit. Mindkét oldalról újra megszagolom magam. Megállapításomon, továbbra sem tudok változtatni. Büdös vagyok, mint egy marhacsorda. – Az szerintem mindenki számára jó lenne. – válaszolok, s mellé még bólogatok is, mire kontyom, végleg megadja magát, s szőke hajam mézként csurog le vállamon. Úgy is áll össze, de ne csodálkozzatok rajta. Már több mint két hete utaztam, miközben a lovam is megdöglött. Az hogy nem feküdtem mellé, csak a szerencsének köszönhető, s annak a párnak, akik éppen arra járta. Akikről később derült ki csak, hogy miben is utaznak. Tőlük van ez a hacuka is. Az ajtó mögül kiszűrődő hangok, valóban nem téveszthetőek össze semmivel, még álmomból felkeltve is be tudnám azonosítani. Eleget hallgattam, miközben bátyám, anyámat dolgozta meg. – De ha lehet, előbb fürdenék meg, majd csak utána öltöznék át. Ha lehet… - emelem fel az ujjam a magasba, hogy azért a sorrenden változtassunk. Nem akarok én parancsolni eme fehérnépnek, csak úgy mellékesen jegyeztem meg.

avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
500
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Kedd Okt. 23, 2018 3:30 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to Calypso
Western is our dream
Fejemet kissé oldalra döntöm, ajkaimat is elhúzom, tekintetem pedig a plafon irányába emelem. Így reagálok csak arra, hogy mennyire is igaza van.
- Ez valóban csoda, Anyám, de lehet csak mind azért, mert mindannyian a maga jöttére vártunk - habár az az álbajusz  nagyon mozog a szája felett, igyekszem nem kiesni azon szerepből, hogy bizony nem tudom, hogy ő kicsoda, vagy micsoda.
Valójában persze, hogy nem tudom, hogy kicsoda, csak azt tudom, hogy nem férfi és nem Atya.
- Ebben is bőszen egyet kell magával értenem - vigyorgok szemtelenül. Meglehet, hogy ez lehet az, amely annyira összezavarja a benti lakosokat - de a kint állókat is. Hiszen tudják, ha én nem vagyok annyira feszült túl nagy baj nem lehet. Oh, ha tudnák, hogy ez nem mindig így van. A tetett önbizalmam fogalmam sincs, hogy honnan ered.
Viszont a fegyvert tartó álruhás teljesen más érzést vált ki belőlük, teljes jogosággal.
De amint jött, úgy is távozik innen - noha nem tudom, hogy miként is jött. Ezt majd a későbbi történetírók, vagy a városi dolgozók megmondják. Ez már nem az én reszortom, nekem annyi a dolgom, hogy a városiak vagyonától tartsam távol. Nem, nem a férjem vagyonától, még szerencse, hogy a kettő az teljesen más.
- Áh, az egyetlen tiszta hely a városban a Szalon - legyintek könnyedén, miközben az említett hely tornácára felléptek. Súlyom alatt megreccsen a deszka. Nem a legjobb minőség, de még áll, és ez a lényeg.
- Mikor  hogy. Ha én ott vagyok kicsibe, valamiért azt hiszik, hogy nem lehet velem nagyba játszani - vonom meg a vállamat. Persze, pontosan tudom, hogy miért hiszik ezt. De nekem sem célom megkopasztani őket még jobban. Erre kaptak már egy embert.
- Szóval először átöltözés, az egyik lánynak van kádja, kívánja igénybe venni? - indulok el, miután a lengőajtón benyitok. No persze nem rögtön a pult irányába indulok, hanem a lépcsők felé. Az emeletről pedig néhány szobából… érdekes hangok szűrődnek ki. Félreismerhetetlen hangok, melyek alapján könnyedén ki lehet találni, hogy mivel is foglalkoznak a lányok odafent.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
150
☩ Play by :
Emily VanCamp

Utolsó Poszt Hétf. Okt. 22, 2018 4:32 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Las Bandidas
Vadnyugat hősei
Na jó, több furcsaság van itt, mint egy kalandregényben. Rázom meg a fejem, hogy ez már bizton nem igaz. El is hessegetem a lelki szemem elé kúszó képet. – Jó, jó… Az a csoda, hogy él itt még valaki. – tartom fel egyik fegyveres kezem, megadóan, hogy most már elég lesz s nézek körbe a rémült közönségen, akik most valószínűleg azon agyalnak, igaz e a színjáték, melybe belecsöppentek. Kifújom újra a tincset a szememből, melyet ide – oda libbent az ablakon beszökő szellő. Már rohadtul fájnak a karjaim, de még kitartok egy darabig. Izmos leszek, mint egy bika. – Ha már életében nem volt hasznos… - vonom fel mindkét vállam, s húzom félre ajakam. Vannak olyanok, akik úgy tartják, hogy mindenkinek megvan a maga feladata… az életben. Neki a halál hozott dicső feladatot. Közösségi munka, milyen szép is az, posztumusz díjat érdemelne. A helyzet faramuciságát nézve is kezd egyre rokonszenvessé válni ez a fehérnép. Elsősorban azért mert nem lőtt rögtön agyon. Ez már önmagában dicséretes dolog, s ha nem felejtem el, megemlítem az Úrnak. A másik, mert igencsak segítőkésznek bizonyul, s végre nem én az vagyok, aki azt teszi, amit mondanak. A harmadik, mert szórakozás, pia s mesés vagyon lehetőségét csillantja fel szemem előtt. Innentől kezdve aztán csak felpörögnek az események. Sokáig nem is kell neki kérlelnie, hogy átlépjem ennek a bódénak az ajtaját, már úgyis kezdett kiverni a víz. Tétován ugyan, de követem, ha azt mondja maradhatnak, hát maradjanak, mégis csak ő a helybéli. A zsákot csuhám alá rejtem, mégsem kellene a város pénzével úgy flangálni, mint, aki bevásárlásból tért haza. Követem, s lépteim egyre határozottabb. – Ott hány hullát raktároznak a kamrában? – kíváncsiskodom, hisz még sem hagy nyugodni ez a sok halál eset. Közben Megszabadulok a a szemöldökömtől is, ha már a bajuszom oda lett. Megjegyzésére végig nézek magamon. Nem értem mi baja van a ruhámmal, ápol s eltakar, igaz kicsit meleg. Két ujjam közé csípem a ruhadarabot valahol a mellkasom körül, s bele szagolok. No meg büdös is, állapítom meg fintorodva, bár előfordulhat, hogy ez a szag belőlem árad, idejövet nem sok lehetőségem volt a tisztálkodásra. – Abban biztos vagyok. – húzom el a szám a megjegyzésére, hisz közel és távol más istenverte hely nincs is. – Na, az már jól hangzik, nagyban játszanak? – csillan fel újra a szemem.  

avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
500
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Szomb. Okt. 20, 2018 7:23 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to Calypso
Western is our dream
Vigyorom tovább szélesedik, fejemet enyhén félrehajtva tartom. Hát igen, nem egy ördögűző. Vajon arra mondjak valamit? Úgy vélem, hogy eléggé kezdi érezni, hogy bárki aki ebbe a városba jön, az hamar a vég kezére kerül. Na de kérlek, nem mintha a vadnyugat többi részén nem ez lenne a helyzet. Kietlen helyekre épült városok, ahol a kiszáradás határait súrolja a talaj. S mindez miért? Néhány fényesen csillogó aranyért.
Persze bárki mondhatja, hogy nekem könnyű. A főnök nőjének megvan minden. De nem mindig volt ez így. Gyerekként nem kaptunk meg mindent, sőt. Nélkülözők voltunk. Mégis szép életünk volt. Mindaddig, amíg…
- A férgeknek, meg a prérifarkasoknak - vonok könnyedén vállat. - Habár mesélik, hogy vannak dögevő útonállók. Kik oly régóta járják a prérit, hogy nincs más élelmük, mint a döglött tetemek. És ilyenkor biza nem válogatnak Atyám, nekik már mindegy, hogy állat, vagy épp emberdög - vigyorgok. De ez mind csak szóbeszéd, amit drága férjem terjeszt. Merem állítani, hogy ez nem igaz.
Viszont a falu népe van annyira ostoba és egyszerű, hogy elhiszik. Hiába a józan ész és a logika, ebben a korszakban sajnos ez nem működik. Tán nem is fog. De esetleg ez így is van rendjén, nem?
Nem tudom. De talán a tisztelendő asszony igen. Aki nem is annyira tisztelendő, mind asszony.
- Áh, a budiból inkább majd csak komposzttá válik a sheriff! - legyintek nagyvonalúan. Ő nem fog a mocsok kakiból kimászni. Ha igen, azt messze földről megéreznénk majd.
- Messze, de ha így folytatjuk, akkor egész nap itt fogunk lenni - nyújtom csak ki nyelvem hegyét tiszteletlenségem határait súrolva.
Hát na, jól érzem magam. Túl nagy bűn ez?
Aztán dördül a fegyver, akaratlan sikoltás, kezem a szám előtt. S máris azt hiszi, hogy pánikolok. Nem tagadom szívem hevesebben dobog, mint máskor. Hiszen… Sok minden megesik a vadnyugaton, de a halál még… Mindig is megérintett. De hát ez van, talán ha leitatom, más irányba tudom terelni a szándékát.
- Hát ez nagyszerű! - tapsolok egyet, vidámat. - Bob megtennéd, hogy feltakarítasz utánunk? Addig az új Atyánkat körbevezetem a városba - kacsintok az egyik bent lévő férfira. Ő tétován bólogat nekem, de végül csak nem mond nekem ellen.
Mint olyan sokan mások. A nő felé, csak bólintok. Maradhatnak.
- Itt van nem messze a Szalon. A környék legjobb whiskeyét lehet kapni. Néhány majd megpróbálják bevonni a kártyajátékba. Mind csalnak - mesélem neki, miközben kimegyek az ajtón, nyomomba remélem vele. - Az emeleten van néhány dolgozó hölgy, ők biztos tudnak kölcsönözni neked pár ruhát. Azért nem járja, hogy ilyen hacukába kell járnia, nemde - vigyorgok rá, fejemet hátrafordítva csak, miközben kalapomat visszahelyezem a fejemre.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
150
☩ Play by :
Emily VanCamp

Utolsó Poszt Csüt. Okt. 18, 2018 5:48 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Las Bandidas
Vadnyugat hősei
Most ez komoly? Nem elég, hogy itt úton útfélen kileheli a lelkét egy tag, de még utána fel is kelnek, hogy éjszaka megmozgassák csontjaikat. Mondjuk, az egyszer biztos, ha már bevonszoltam a seggem ebbe az Isten verte porfészekbe, a hajnal első sugaraival, nem másznék vissza, hogy tovább aszalódjak a napon. De úgy tűnik itt a holtakban több tolerancia szorult, mint az élőkbe. – Nem ördögűző vagyok én, hanem csak egy egyszerű csuhás! Küldessetek egy olyanért! – rikkantok fel, na még pont az hiányozna nekem, hogy a nyakamba varrja a megtisztításukat. – Szóbeszéd ez mind gyermekem, aki meghalt az halott is marad. A Mennyben vagy a Pokolban talál végső nyugalmat vagy szenvedést kinek mi jár, míg teste a földben porlik el. Porból lettünk, porrá leszünk. A férgeknek is kell valami, nem igaz? – rántom meg a vállam, hisz már álcám szinte teljesen oda. – Meg aztán, ha így lenne, ahogyan mondod, a budiról is rég megszökött volna már a seriff. – kezdek kételkedni szavaiban, s közben magamat nyugtatni, hogy a lánynak vagy túl élénk a fantáziája vagy neki is el kellene egy zubbony. Egy fehér.  – Nyugalom angyalom, messze még az éj, sort kerítünk azokra is. – óvatosan kell itt bánni a szavakkal, mert még utolér engem is a vég, s hóhérom nem más lesz, mint ebbe a csinos pofiba költözött démon, merthogy ő az ördög… Nem sok lélek szorult belé az biztos, neki nem kell pap. Sikítására s a bennlévők nyöszörgésére a szám elé kapom a mutatóujjamat. – Psszt… csak semmi pánik. – a két fegyverrel kezemben dőlök előre, s mint a repülni tanuló veréb csapkodok kezemmel, jelezvén vegyék lejjebb a hangerőt. – Felőlem legyen… - bólintok rá, majd kezembe veszem a pénzzel teli táskát. Igaz, más terveim voltak a szőkeséggel, gondoltam, majd túszéként cipelem magammal úgy a határig, majd ott elengedem, mint valami kézhez szoktatott vadállatot. De nem lehetek hálátlan, ha már ennyire segítőkész, s talán még többet is tudhatok magaménak. Aztán, ha már megszedtem magam, belelököm egy gödörbe, amit maga ásott ki. – Biztos itt akarjuk hagyni? – nézek vissza kiterült bankárra, miközben kifelé veszem az irányt. – És hova is megyünk pontosan?

avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
500
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Kedd Okt. 16, 2018 6:02 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to Calypso
Western is our dream
- Azt suttogják, hogy megszállták őket! S hogy éjjel mozognak! - suttogom kicsit közelebb hajolva a nőhöz. Persze semmi köze ennek ahhoz, hogy miért hagyták őket a határba. Egyszerűen túl babonás ez a nép. - Kéne valaki, aki megtisztítja őket, na de Atyám! - fakadok ki, miközben szavamba vág - vagy én az övébe, lényegtelen. Kezemet előbb ökölbe szorítom, majd így helyezem teátrálisan a csípőmre. - Mégis mi a fontosabb! A holtak lelke, vagy a rablók!? - horkanok fel, persze pimasz vigyorom nem olvad le még most sem arcomról.
Ha nem szórakoznék ennyire jól, az is lehet, hogy nem is venném ilyen komolyan ezt az egészet.
- A bánya Anyám… Az nem megoldás - csóválom meg a fejemet. Szívem szerint golyót eresztenék előbb mindkettő heréjébe, majd pedig a kobakjukba. Szép is a sheriff-helyettes élete, nem igaz? Főleg, hogy az egész város elbújt, mert azt hiszik kirabolják őket, de én azért szálljak velük szembe.
Miért is védem őket mégis? Persze, ártatlanok egy olyan harcba, amit soha nem is akartak.
Mégis hirtelen ér a lövés hangja. Olyannyira, hogy akaratlanul is felsikítok és ugrok is egyet. Kezemet a számhoz kapom. Na jó a manus, vagy csajszi nem szórakozik.
- Legalább valakiben volt elég tök, hogy megtegye - legyintek és a bankárra pillantok. Halványan kacsintok felé, jelezve, hogy ne aggódjon túl sokat. Nem lesz itt túl nagy baj. Csak egy kicsi. - Ennek a városnak már ugyan mindegy… Majd ha az ura visszatért, foglalkozik ezzel - legyintek újra csak, kezemet újra a csípőmre téve.
Majd pedig segítek… a maradék egy bandita megkötözésébe, miközben meghallom a kérdést, melyet újra nekem tesz fel. Vigyorogva fordulok felé, de mivel hajolok… A kalapom a fejemre csúszik, hajamat összekócolja. Hiába próbálom kibontani belőle az arcomat, nem sok sikert érek el vele.
- Ha segít elvinni innen ezt a rohadékot, akkor egy ital mellett elmesélem önnek - kacsintok rá sunyin. Na igen, eszem ágába sincs megállítani, amíg a férjem vagyonát viszi. Ne mondhassa senki, hogy nem vagyok segítőkész. - Ahova megyünk még ruhát is tudunk önnek szerezni, ez egy kicsit… - mutogatok szakadtas kinézetére, miközben felemelkedem. - Poros…


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
150
☩ Play by :
Emily VanCamp

Utolsó Poszt Csüt. Okt. 11, 2018 5:10 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Las Bandidas
Vadnyugat hősei
Kezd túl sok lenni itt a hulla. Az is csoda, hogy itt még két lábon jár valaki. Kiváló reklámszöveg születhetne „ A gyilkos budi”  vagy a „ Ásó, kapa, nagy harang „ címmel. Akciós áron kapható földdarab, s z örökösödéssel sem kell bajlódni. – Ritka bizony… - bólogatok bőszen. ~ Nem is sejted mennyire.~ Kevés ilyen szolgalelkű csuhás szaladgál, nem hogy a környéken, de az egész világban. A fura csillogás a szemében, szinte már rémisztően hat rám, de azon kívül, hogy kezemben kissé megremeg a stukker, elég jól leplezem. – A határban? No de hát, miért nem hozták be onnan őket? – csodálkozom rá. – Persze, persze, de mindent szép sorjában. – végül is teljesen mindegy, miért hömbölögnek azok ott, úgy se nekem kell elhantolnom őket, még el lesznek ott egy darabig. Eddig se zavartak ott senkit, legfeljebb ezután csak a bűz lesz nagyobb. – Jól beszélsz leányom. De mindenkinek kell adni egy újabb lehetőséget, hogy visszatérhessen az Úrhoz. A bányában lesz idejük elgondolkodni. – vonom meg a vállam, hol máshol, ha nem ott. S fordulok is a fickó felé, aki gyanúsan szorongatja fegyverét. – Mit csinálsz!? – rivallok rá, teljesen elfeledkezve magamról. A szeme közé célozva fogom rá a fegyverem. Nem mondanám, hogy könnyű meló ez a bankrablósdi, komoly állóképesség kell ahhoz, hogy percekig tartsd a levegőben a kibaszott pisztolyt. – Haaccciii… - bajszom teljesen megadva magát hullik a padlóra, miközben egy lövés is eldördül. – Bocsánat… - mozgatom meg az orrom, majd törlöm fekete csuhám ujjába. A tompa puffanásra felnézek füstölgő pisztolycső mögül. A rács mögött reszkető bankár szőrén szálán tűnt el, míg a bandita nadrágján sötét folt kezd el terjedni. Földre hullik fegyvere, miközben ő sírva kuporodik össze a fal tövében. Felkapva ruhám alját, sietve lépek a pénzkiadó pulthoz – Huppsz… - kapom kezem a számhoz, miután felmértem a terepet, szegény párának kinőtt a harmadik szeme a homlokán. Esdeklő vigyorral fordulok a szőkeség felé. – Azt hiszem az álláshirdetési rovatot bővíteni kell. -  húzom nyakam két vállam közé. Na de, hamar úrrá is leszek a veszteségen, s újra egy rossz hírrel kell szembe néznem, a helyettes valahol éppen nyaral. Sok jövőt nem jósolok ennek a városnak. Vagy meghalnak itt az emberek vagy elmennek. Kivéve a szőkeséget, de dolgozzunk abból, ami van.– Persze, nekem bármit elmondhatsz… - nézem miként gyakorlott mozdulattal teríti le a banditát, amelyik szinte már eggyé olvadt a környezettel. – Drágakövek? – csillan fel szemem, azok említésére. – Miféle drágaköveket rejt ez a koszfészek? – válok kissé kételkedővé, kihinné el ugyan, hogy ebben a városban bármilyen érték lapul.

avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
500
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Hétf. Okt. 08, 2018 5:41 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to Calypso
Western is our dream
- Ritka már egy önhöz hasonlatos lelkiismeretes lelkipásztor - képtelen vagyok a vigyoromat levakarni az arcomról. Figyelmeztetésemre rögtön vissza is illeszti a kóbor szemöldököt a helyére. Ragasztásnak a saját nyálát használja.
Nahát! Hallottam már olyan férfiakról, kik olyannyira nem adnak a higéniára, hogy a nyálukkal akár egy egész házat össze tudnak rakni - ragasztóként funkcionálva. De hogy ez mind igaz legyen! Hát ez valami csodálatra méltó!
A tisztelendő láthatja, hogy elkerekedő szemeimmel szinte megnyerte minden csodálatomat. Na! Ne nézzetek így. Egyéb esetben ez egy nagyon de nagyon unalmas kisváros. És néha én is szórakozni akarok.
- Köszönjük Atynyám - hajtok fejet előtte, mintha amúgy ez a két tökfilkó itt sem lenne. - Igazán hálás lenne érte az egész város népe. Nem mellesleg a határba is van néhány temetetlen - legfőképp a keselyűknek addig sem a teheneket, birkákat támadják, de hogy egyébként miért nem temették el?
Úgy vélem, hogy ezt a várost nem is nagyon érdeklik sem az élők, sem a holtak. Mintha mindenki megrekedt volna ennek a kettőnek a peremén.
- Pláne az ilyen helytelen bárányokat, igaz? - bökök fejemmel felé és az egyik álló mitugrász felé. Direkt ez a célzás. Talán már sejti, hogy tudom, hogy mit akar tenni, talán ő is sejti, hogy én is sejtem ezt. Mégis megmaradunk a színjátéknál, amit jobban élvezek, mint bármi mást az utóbbi tíz évben.
Szomorú egy asszony élete a vadnyugaton.
- Szaladnék én Atynyám… - hajtom le a fejem, ajkaimat lebiggyesztve. - De ő meg a falu urával van oda már másfél hónapja - sóhajtom el magamat. Jaj, hogy mennyire sajnálom én, hogy nincs itt a férjem. Szinte hihetetlen. Torkomat köszörülöm meg, de úgy vélem, hogy a fintor még így is kiült az arcomra.
Mégis készségesen segítek neki, amikor erre kér.
- Egyébként nagyon hálásak vagyunk a segítségéért. Ha a város Urának fülébe jutna, hogy kirabolták a drága vagyonát - rázom meg a fejemet. - Ha azon értékes drágakövekre bárki is kezet emelne, de hát Önnek gondolom elmondhatom nyugodtan, hiszen mint Isten szolgája ez közöttünk marad, igaz? - tekintek rá vigyorogva, Közben az egyik felé indulok meg. Kezeit könnyedén csavarom hátra, mintha nem először csinálnám ezt. Szoknyám alá nyúlva csizmám száráról csatolom le az egyik bilincset. Na, ha már nincs helyettes, megteszem én is, nem igaz? Kalapom eközben a fejemre csúszik, arcomat teljesen összeborzolva.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
150
☩ Play by :
Emily VanCamp

Utolsó Poszt Pént. Okt. 05, 2018 6:57 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Las Bandidas
Vadnyugat hősei
- Válogatás nélkül. – vágom rá, miközben a fejem még mindig ide-oda kapkodom. Persze, ez az álcámnak a legkevésbé sem tesz jót, mondjuk, aki nem vak vagy hülye, az mind átláthat már rajta. Vakot egyet se, de hülyét annál többet látok, kivétel talán a szőkeség, aki úgy esett be ide, mint anyám arca, mikor kivette a fogsorát. Na de ahogyan ő, úgy én sem most buktam át a falvédőn így, az aprócska utalása hamar célt ér a központi szerverbe. Beleköpök a tenyerembe – biztos, ami biztos- és úgy próbálom helyre tenni a dolgokat. Ah, talán három percig tökéletesnek is lehet majd mondani. Mondanom se kell, hogy a szemeim kikerekednek, mikor meghallom, miként is végezte a pap. Veszélyes egy város ez, nem kellenek ide se indiánok, se banditák, elintézi a város a túlnépesedést magától. Eddig se voltam nagy templomba járó, – csak akkor mentem, mikor apámnak nem maradt más csak a misebor – de biztosra veszem, hogy itt még gyónom, se kell elmenem, mert rajtam nem a harang állna bosszút, hanem az egész templom. Úgy dőlne össze felettem, mint a kártyavár. – Ó, Isten nyugosztalja! – vetek gyorsan keresztet, jobbról balra, majd elbizonytalanodva balról jobbra is, inkább kétszer, mint egyszer se. – Igazán figyelmesek vagytok… mondok majd egy imát a lelki üdvötökért, s persze az elődömért is. S első dolgom lesz, hogy megkapja a neki járó végtisztességet. – na bassza meg, már meg a bajuszomra lehulló por kezdi csavarni az orrom. Nem is értem, miként tudja ezt a férfinép elviselni, mármint combkefének nem rossz, na de… orrom ide oda mozgatva próbálom visszatartani a rám törni akaró tüsszögést. – Ez nem munka, Isten szolgájának az a dolga, hogy helyes irányba terelje a bárányokat. – úgy tűnik annyira nem siet, mint amennyire én szeretném, s az oka, hogy a seriffre könnyítés közben sújtott le a kaszás. Arcom torz fintorba rendeződik át, nem a legnemesebb halál, főleg, hogy itt a semmi közepén érte utol. – Azt hiszem sok dolgom lesz. – vakarom meg halántékom a fegyver csövével, lehet túlságosan átélem ebben a percben a szerepem. – Akkor szaladj a helyettesért, azt csak nem taposta agyon a lova!? – bár kezdem úgy érezni, hogy nagyon rossz városba tévedtem, mehettem volna még egy pár napot, de akár hetet is. – de…de előtte segíts… - ha már így felajánlotta. – Kötözd meg ezt a két bar… bárányt. – intek az egyik felé pisztolyommal, míg a másik mellől felkapom fegyverét, s köszönet képen ismét belerúgok. Ez amolyan örökségféle, sokszor láttam anyámat, ahogyan Márki bátyámat eképpen akarja szóra bírni.


Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot




Fajaink száma
Arkangyal
7/6
Leviatánok
8/6
Angyal
3
Démon
11
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
7
Vadász
9
Nephilim
3