Ego Alpha et Omega, primus et novissimus, principium et finis
, said the Lord. which is, and which was, and which is to come, the Almighty.

 
Hawaii szigetek
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

Online
avatar



☩ Reagok :
138
☩ Play by :
☠ Alexander Calvert

Utolsó Poszt Pént. Nov. 02, 2018 3:53 pm
Következő oldal


☠️ island of paradise

Athan & Seth
szószám: 977 • Credit:

 
Sok tényező simitgatta olyanra, amely most itt a szigeten társul mellé a szórakozásban. Eléggé sok. Persze, marhatná a világ gondja, de nem teszi. Így is ugyanúgy eléri, amit akar, és talán csak a másiknak okoz meglepetést azzal, ahogy eléri és ahogy viseli. Őszintén, már eleget gondolkodott ilyesmin, most, hogy már egyre tisztább a feje, és úgy van vele, nem is vágyik annyira a régi felére. Felesleges indulatok nélkül több mindenre marad ideje, lépkedni bármerre tud, főleg a tapasztalatok útján. Szóval nem, nem vágyik arra a forró fejre és talán így komolyabban is veszik majd. Kimért hűvösség, nyugalom, néha sokkal ijesztőbb, mint aminek kinéz, vagy épp eleve ez az egészben az, amelytől égnek áll az ember tarkóján a piheszőr. Mindenki keresi talán önmagát valahol, és nem olyan biztos az, hogy a régi tükörkép tetszetős is. Bár, lehet ezzel csak ő van így. Teljesen mindegy, nem érez változtatásra késztetést, de ne is könyveljék el azt, hogy nem képes odacsapni, ha úgy adódik.
- Abszolút veszített volna. Ott, azokban az időkben, és még régebben rettegtek attól, hogy lesújt, akár egy viharos széllel is. Gyanítom, egyre kevésbé féltek, a nagy házakat már nem fújta el a szél, a víz tetején fennmaradtak, és neki már csak ez a fegyvere maradt. Lehet, hogy a boszorkányok vezették volna a többi embert. Hmmm.. talán nekünk is ezt kellene, ha nem lenne minden romokban – ütögeti meg saját állát mutatóujjával, mintha a nagy válasz érkezett volna a kérdésre, de persze, ez nem olyan egyszerű, mint ahogy kimondták az. Sőt mi több, talán még rosszabb is. Nem fontos különösebben, egyelőre nincs bizalmuk semmi ellen, ami nem emberi, bár ezen könnyű segíteni. Át kell őket verni és kész. Talán későbbre jó lesz az ötlet, talán nem és nem lesz belőle semmi sem, csak abból, hogy az üveg után nyúl és újra kortyol. Egyelőre marad ez és eme sziget kincsei, amit osztogatnak. Nem azért jött ide Seth, hogy nagy terveket szőjön, ez valahogy érződik belőle, talán épp a lapos pillantást vagy a kissé nyúzott arc. Ez már csak ilyen, a fáradtság új de nem akar eltűnni, bármennyire is töltődik fel, vagy épp bármily erősebb energiába kapaszkodik bele. Talán lehet tényleg Ruben szavai az igazak arról, hogy ott a ládában minden erejük, csak nem tudják elérni a tartalék elemeket. Fene, erre még ölesebb kortyokkal öblíti le a kesernyés gondolatokat.
- Mmhmmh – törli meg kézfejével a száját és megrázza a fejét egy apró vigyorral. - Már akinek van méregfoga ugyebár. No ne aggódj, nem azért mondtam, mert balhét akarnék, az alapvetően mindig magától talál meg mostanság. Nem tudom, mennyire tudnának ámuldozni azok után, hogy azok a tollas parasztok végigmasíroztak az utcákon és mindenkit leöldöstek, a démonok meg köztük járnak. De úgy legyen! Jöjjön el a mi napunk – emeli meg üvegét és újabbat kortyol. Mintha betanult mozdulatok lennének, ámbár a finom ízek talán hiányoztak neki eddig, és persze ez más és új, nem árt tanulni és tapasztalni újra meg újra. Jól mondja, most inkább kapjanak, mint vegyenek. Seth-el sosem volt viharos kapcsolata, ahogy Kisa-val sem, inkább tartotta tőlük az öles három lépét távolságot, nyakát behúzva. Hogy félt, fél? Nem lehet ezt így nevezni. Ők az elsők, és bár mindig viaskodott az utolsó helyével és azzal, hogy kicsiként kezelik, azzal nem vitatkozott, hogy az élen kik masíroznak és mennyire érdemlik meg azt. Sőt. Most is megvan ez benne, de mégis úgy van, ha már vevő a társulásra, partner lesz, nem egy nyúl, aki reszketve csak bólogat. Komolyodott volna? Úgy tűnik, mintha arca nem is, de személye egy lapáttal öregebb lenne, mint amennyi.
- Ejnye, ejnye. Bár talán ő sem gondolkodna ilyenről másképp – a rivalizálás örök, ezt aztán nem söpörte el a láda sem, és talán senki sem fogja sosem. Ilyen ez, amikor mindenki egyet akar és nem képesek lenyomni a másikat. A csúcs számára a családban nem érdek, így ezeknek mindig csak tanúja lehetett. Mikor még csak ez volt a legnagyobb gond...
Jelenleg pedig inkább az okoz csak neki fejfájást, hogyha túltölti magát itallal, vagy épp, hogy kire figyeljen. Immáron a hölgyek is ideértek, ő pedig nevet egyet, azt az igazi, felszabadult nevetést hallatja, mint a régi, fülledt éjszakákon a múlt poros hasábjain. Bár, akkoriban gyakoribbak voltak az ilyesmik, és mégis, oly hasonlatos ezekhez.
- Ugyan kérlek, itt nekem illene bókolnom, hagyjátok csak ezeket – legyintget párat, de zavara eltűnt. Mármint, igaz, kicsit elszokott tőle, kicsit poros, de nem fog elájulni most már, magabiztos arccal dől hátra, helyet hagyva azoknak, akik ezek szerint ölét találták kényelmesnek. Ujjai köré egy barna tincset csippent és játszadozik vele, a másikkal a felkínált italt fogadja el, amit immáron hasonlóképp felálló testvére nyújt feléjük.
- Ám legyen. A ma estére – elveszi, és már kortyol is, pár csepp állán keres lefele utat, de aztán az ital megy tovább, adja körbe, gyomrában pedig kellemes melegséggel ülepedik meg. Noha nincs kimerülve, azért valahol ennyit már illik megéreznie, és ha nem csal, még biztosan akad ujjai közé egy pár. Addig meg majd a hölgyek. De előbb illendő a kérdésre válaszolni, amíg Seth megkóstolja, milyen ízű is az a kipirosodott szájacska. A kérdésre szélesebb mosolyt villantott.
- A szülők csak ide hoztak nyaralni, taknyosként. Aztán jött a világvége. Elég nagy sziget ez, a túlvégén volt a táborunk, ott nőttünk úgymond fel. Elég... nagy vita lett a vége, és többen nekiindultak tutajokkal és foltozott csónakokkal a tengernek. A szemünk láttára csapódtak a szikláknak vagy ki tudja, talán még most is csak eveznek. Mi meg gyalog indultunk előre és csak szerencsésnek érezhetjük magunkat, hogy mi nem cápaeledelnek mentünk hanem ideáig jőve a társaságaitokat élvezhetjük. Jól mondom, ugye? - nem mondhatja, hogy messziről, manapság az lehetetlen, így aztán egy kicsit színezve de mégis hihetőbb dologgal állt elő, mintsem, hogy mik is pontosan ők. Nem, így a jobb. Az üvegért nyúl, apró csókot lop, majd ismét iszik, és lábait tartva hunyja le a szemeit pár pillanatra. Nem minden kerek, de lehetne rosszabb is.


avatar



☩ Reagok :
72
☩ Play by :
Zane Holtz

Utolsó Poszt Szomb. Okt. 27, 2018 2:52 pm
Következő oldal


Hédoné éjszakája

Athi x Seth


Rá kellett döbbenjek, hogy nemcsak a világ változott meg körülöttünk, hanem mi is. Alkalmazkodnunk kellett a környezethez, a helyzethez. Rásandítottam öcsémre, akiben egykor tombolt egyfajta kíváncsi agresszivitás, aki szintén feszegette a határait és a dühét nem rejtette véka alá. És most? Olyan nyugodtnak tűnik, mint az állóvíz. És jómagam? Megkopott régi fényem, leeresztettem, mint valami ócska léggömb. Már nem vagyok a régi, hiába is próbálom elhitetni magammal. Már a pusztítás sem megy úgy, mint annak idején, mintha a szerencse elhagyott volna, amint bekerültem a ládába. A gyötrelem, kín látványa sem okoz akkora örömet. Valami nincs rendjén. Vissza kell kapnom régi önmagam.  
- Igen, az emberek is felfejlődtek a 700 év alatt. Az erőhiányt ésszel pótolták és lám. Tudásuk meghozta a várva várt gyümölcsöt. De a drágalátos Vén szaros mégis elárulta őket. Mi lett volna, ha a mi fáradalmaink gyümölcse is így kihajtott volna és boszorkányainkat nem pusztította volna el az irigy vénség? - megeresztettem egy sóhajt, ezen már kár is lenne bánkódni, el kell ereszteni és új célokat kitűzni az életben. Hiszem, hogy egyszer ismét dicső fényünkben pompázhatunk majd ismét. De azért tenni is kell. Én nem leszek rest, ahogy eddig sem voltam. Mégis, jó érzéssel töltött el a kikapcsolódás, az, hogy nem kellett azon fáradoznom, hogyan is lépjek a sakktáblán, hogyan és mikor játsszam ki az ütőkártyáimat, hogy az nekem kedvezzen. Fáradalmas volt ez a játszma, pedig még el sem kezdődött igazán. Régen nem okozott gondot az ilyesmi. De így…tudásom is megkopott, bár rajta vagyok a bővítésén, csiszolásán. Szavaira csak bólintok. Mindenkinek mások a prioritásai, de a túlélés mindannyiunk számára fontos.
- Felesleges lenne kikiabálni, elvégre senki sem emlékszik ránk. Maximum félelemkeltésnek lenne jó kimutatni méregfogaink, kígyószemeink. De el fog jönni az az idő öcsém, mikor a világ újra tudni fog a létezésünkről, mikor rettegni vagy éppen csodálni fognak bennünket. Jelenleg itt ezen a helyen nem kenyerem az erőszak, a megfélemlítés. Jobban szeretném, ha valaki önként adná magát nekem, minthogy nekem kelljen elvenni azt, amire szükségem van.  - feleltem öcsém kijelentésére. Mindennek megvan a maga helye és ideje. Ez a mai világ amúgy is teljesen kifordult magából, mindent büntetnek, minden tabu, ami valaha természetes volt. A Kisás megjegyzésére csak halvány mosolyféleség jelent meg a pofázmányomon.
- Talán. Bár ha kettő lenne belőle, az egyiket bizonyosan megkínoznám és megölném. Újra és újra, válogatott módszerekkel. A másikat másra tartogatnám. - kortyoltam ismét bele az italomba, ami ki is fogyott. Megjegyzésére, miszerint majd jobb és jobb lesz, csak bólintottam. Eszembe sem volt feladni és bárki előtt is meghunyászkodni. Csak fel kell fejleszteni a terveimet úgy, hogy a kudarc esélye még kevesebb legyen, a 0-hoz közelítsen. De ráérek ezen gondolkodni. Kellett a pia, hogy abbahagyjam a folytonos agyalást és végre ellazulhassak élvezve a bódult tömeg morajlását, a zenének nevezhető valamit és a fura lötyögést, amit táncnak még mindig nem neveznék. Magára hagytam öcsémet, hogy szerezzek a zöld italból. Mire visszatértem, a kancakezdemények már szinte rajta csüggtek. Na igen, azért valami nem kopott meg az évezredek során. Öcsém báját még a láda sem tudta elszívni.
- Athan, olyan szexi és jóképű vagy! - ujjongott az egyik kislány. Leültem, hogy benyakaljam a megszerzett üveget, ám meglepetésemre két kicsike is rámcsüggött és az ölembe huppant, miután visszatértem és Athan bemutatott nekik. Itt mindegy volt, hogy tudják e a nevem, avagy sem. Máskor általában álnevet használok, főleg akkor, ha démonnal, angyallal vagy más, a játszmában fellelhető egyénnel találkozom össze. De ezek a kislányok nem voltak egyebek egyszerű embereknél, kik csak jól akarták érezni magukat ebben a pusztulat világban. Megemelkedett mindkét szemöldököm, ahogy elhelyezkedtek a combjaimon és kacér mozdulatokkal taperolni kezdtek. Miután meghúztam az üveget és a negyedét benyakaltam, már az sem érdekelt, hány évesek lehetnek a kis bukszák. Tömhetőek, az a lényeg. Szépen sorjában be is mutatkoztak, öcsém ölében Alana és Lea foglaltak helyet, az enyémben Halia és Kamea, de volt ott még Talula, Malia és Nana névre hallgató is. Nem pazaroltam az energiámat megjegyezni a nevüket, mert számomra nem volt fontos egyik sem. Nem néztek ki rosszul, de én csak a töltőállomást láttam bennük, semmi többet.
- Athan, igyatok ebből ti is! - nyújtottam át öcsémnek az üveget, és míg ő meghúzta és körbe kínálta, addig Halia nem volt rest kinyitni a száját.
- Én mindig is az idősebb és erős férfiakra buktam. Micsoda izmaid vannak Seth! - simított végig a mellkasomom és szinte várta, hogy a szájába másszak. Átkarolva a derekát meg is tettem. Minél jobban vágyakoznak a tengeri kígyó fia után, annál könnyebb feltölteni magunkat energiával. A másik közben a nyakamat kedte el nyalni és szívni, míg én a feneke alá simítottam. Miután ismét hozzánk került a piás üveg, már több, mint a fele kiürült. A két ölemben elücsörgő kicsike is meghúzta.
- És honnan jöttetek? Látjuk, hogy nem idevalósiak vagytok. - kíváncsiskodott az egyikük. Ránéztem Athanra, és vártam, mit fog válaszolni nekik. Hagytam, hagy beszéljen és érvényesüljön.

Online
avatar



☩ Reagok :
138
☩ Play by :
☠ Alexander Calvert

Utolsó Poszt Vas. Okt. 14, 2018 10:05 pm
Következő oldal


☠️ island of paradise

Athan & Seth
szószám: 882 • Credit:

 
Mivel fogalma sincs arról, mi nyomja testvérének lelke helyét, így úgy viseli a társaságot, mint bármikor máskor – vagyis, jobban mondva mióta sikerült egyedül is lennie kicsit, szabadon. Fura dolgok ezek, sok ilyen apróság akad manapság, amiket szinte észre sem vesz, csak amikor visszagondolva rendezgeti az emlékeket. Megváltozott, ennyi. Nem rágja meg tovább, kérdés az, hogy a többiek hogyan fogadják vagy épp mit gondolnak arról, ami most ő.
- Nekem így is tetszik. És az emberek jártak odafent, a csillagok között is. Hihetetlen – mereng el azokon a képeken, amiket a poros könyvben látott nem is olyan rég. Vaskos történelmi könyvek, szórakoztató olvasmányként funkcionálnak nála, ha egyszer lesz egy vacka, ami nem úgy néz ki, mint egy szemétdomb, akkor majd felsorakoztatja a számára érdekeseket egymás mellé, mint egy rendes tudástár, vagy valami olyasmi. Mindenhova eljutottak és mindent lejegyeztek, mindezt anélkül a mágia nélkül, amiket osztogattak. Mi lett volna akkor, ha az velük marad? El sem tudja képzelni, főleg nem úgy, hogy a romokat látja csak.
- Én már ilyenek elől nem menekülök, az emberek elől meg főleg nem. De mindenki más ugye – szórakozottan jelenti ki ezt, mintha életében nem ez akasztotta volna ki a legjobban, a túl nagy különbségek. A vállveregetésre persze meglepődik, valahogy ezek a kedves gesztusok annyira meglepőek bárkitől számára, főleg Seth fivérétől, hogy elsőre nem is tudja hova tenni. Aztán arcán mosoly nyúlik, vagy hasonló, és bólint egyet. Nem tudnak sok mindent, de nem számít, el kell engedni. Nem érdemes mindig ezen rágódni, megteszik azt mások, nekik eljött a második nagy felvonás és készülni kell, haladni előre.
- Ez egy jó ötlet, magam is hasonlóra gondoltam. Igazából... mindenhol így csinálom, nem tudom ez a jobb, vagy ha kiabálom, ki is vagyok – réges-régen nem titkoltuk, mik vagyunk, most pedig mintha ez totálisan zsigerből adódott volna. Persze, az emberek nem szeretik azt, ami nem „emberi”, és akár üldözik, meg is ölik ha kell, de nem ettől fél. Inkább úgy van vele, hogy így a könnyebb, így kevésbé küzdelmesen éri el azt, hogy kapcsolatba lépjen, beszéljen valakivel, vagy csupán csak büntetlenül sétálhasson úgy egy utcán, ahol még van élet. Talán a többiek is ezt teszik, talán nem, nem ez lenne az első furcsaság, amivel kitűnik közülük.
- Ez inkább csak neked lenne szörnyű, nem? - neveti el magát, hiszen két Kisa neki az már kész büntetés és kínzás lenne. És neki? Nem olyan vészes, kétszer ő, mint egyszer az anyjuk újabb felvonásban, maradjunk annyiban. Elég, hogy lát benne hasonló vonásokat, de ennyi emlék elég is a mamának. Az alkohol már könnyedebb téma, könnyebben csusszan le, ahogy felhörpinti a másik mintájára. Aztán jöhetett az üveg maradéka is, amit eleve nem sajnált, úgy látta, akad belőle bőven, megünneplik azt, amit találtak, aztán ha elfogy, maradnak a szép és persze a darabos emlékek. Ez már csak ilyen, persze, ha el tudnának jutni azokba a városokba, ahol van élet és amely nem ennyire puritán, talán nem lenne oly nehéz nekik később, de utazni földrészeken keresztül nekik manapság lehetetlen. Persze, akadnak hajók, meg lehetne oldani, mégsem látott egy ilyet sem, nem mernek, pedig őseik is így jutottak el új világokba, manapság pedig meghalni sem tudnak, így nincs sok vesztenivalójuk. Csak az idejük.
- Gondolkodj úgy, hogy már idekint vagy, nem abban a börtönben. Annál minden csak jobb és jobb lesz – mintha olyan nagyon szükség lenne az emeletes bölcseletekre, de hátha egy kicsit, egy fél fokot javít a nézetein. Nem tudja, mi nyomja a lelkét ennyire, de abban biztos, nincs rá szüksége jelen pillanatban, hogy ezt rágják újra és újra, no meg persze, olyanokat próbáljon kihúzni belőle, amit lehet meg sem akar osztani senkivel sem. Szóval, csendben maradva válogat ő is, újabb üveget szerezve, újabbakat kortyolva. A nap nagy része már letelt, mégsem akar senki sem pihenni, pörögnek és forognak, élnek és mulatnak. Egy kicsit visszaviszi ez az időben, akkora, olyan régre, ahol ezek az éjszakák sűrűek voltak és megszokottak. Ahol tényleg mulatott, mert olyan figyelemben fürdött, mint sehol máshol. Ahol ő volt a legerősebb, nem pedig a sor végén csücsülő.
- Igen? Nem is figyeltem – fordul oda maga is, megtekintve a lányokat, majd testvére hátát nézve, ahogy távozik. Hátradőlve pillant vissza előre és iszik ismét az üvegbe, jólesően ízlelve a kesernyés ízt. Sosem szerette a túl édes dolgokat, így nem bántja ilyesmi, ez pedig nem olyan erős, hogy marja a torkát. De majdnem félreszalad, amikor az említett hölgyemények megjelentek mellette. Egy-két korty félre is mehetett, mert előredőlve rázza meg a fejét és törölgeti az arcát serényen. Sem a sok ruha sem a gátlások, vagy épp a félelem nem jellemzi most őket. Mintha nem történt volna meg a világvége.
- Öhm, üdv nektek – köszön végül, amikor már nem folyik a szájából semmiféle ital. - Egyre jobban vagyok, hála ennek a helynek és a nevem... öhm – nem, nem felejtette el, hanem mondhatni az ilyen közegtől kicsit elszokott. De aztán kihúzza magát, arcára mosolyt varázsol, de ebben már a csibész lakik, nem a gyerek.
- Athan vagyok, és ismerjétek meg a bátyám is, ő is kellemes társaság lehet akár valamelyikőtöknek – osztott figyelem, ki kire tapasztja szemeit, miután Seth ismét a képben pihen. Aztán nem is telik bele sok, és végül az ő, majd a saját maga ölébe is kerül egy-egy hölgyemény, a maradék pedig körülöttük. Nos, akkor tényleg el kellene felejteni a gondokat.


avatar



☩ Reagok :
72
☩ Play by :
Zane Holtz

Utolsó Poszt Vas. Szept. 23, 2018 9:49 pm
Következő oldal


Hédoné éjszakája

Athi x Seth


A csalódottság keserű szájízével indultam útnak, hogy lazítsak, erőt gyűjtsek és elmeneküljek a saját kudarcom elől. De azt nem gondoltam, hogy Isten teremtményeit mindenhová belepte a fene, minden szigeten megvetették a lábukat, hogy aztán az apokalipszis után majd a természet ismét visszavegye, amit elvettek tőle. Azt meg végképp nem hittem, hogy majd egy nosztalgikusnak tűnő tivornyába csöppenek majd bele. Hiába, a világ sémája ugyanaz maradt, hiába teltek el évezredek, csak a játékszabályok és a lehetőségek változtak meg. Testvéreim szavaira bólogatni kezdtem, majd az égre emeltem a tekintetem.
- Már a csillagos ég sem a régi. - felsóhajtottam. A következő szavaira aztán ránéztem. Pontosan tudtam, kire gondolt. De abban a pillanatban nagyon nem akartam azzal foglalatoskodni, semmivel, ami hozzá kapcsolódott. Túl sok gondot okozott nekem ez az egész sötétség dolog.
- Pontosan értem. De én meg pont a sok szarság elől jöttem ide. És lám, Isten bárányai mindenütt ott vannak. Szerintem maradtak épp elegen. Bár nagy volt a pusztítás, az emberek még így se haltak ki. Sokan azt sem tudják, tulajdonképpen kire is kellene haragudniuk. - feleltem, láttam, hogy kissé be volt feszülve. Megveregettem a vállait, ugyan lazuljon már el. És bár nem hiszem, hogy még rájött, de ereje növekedett, szóval máris eggyel előrébb járt, mint én, akinek titkolnia kellett még azt is, hogy mekkora erő is lakozik benne. A nagy semmi. Egy pillanatra behunytam a szemeim, aztán kinyitottam.
- Inkább használjuk ki azt, hogy itt nem vagyunk senkik, csak a tömeg részei, egyek a sok közül. Hisz nincs ránk akasztva a tábla, hogy…- közelebb hajoltam a füléhez - "Vigyázat! Kígyóveszély!" - húzódtam vissza, mire a fűszoknyás ringó csípőjű kicsike megjelent a fura színű piával, amit legurítva aztán egy fokkal derűsebb hangulatom lett. Tudtam, ebből a löttyből még szereznem kell egy üveggel minimum. Belebámultam a tömegbe és a furcsa, újvilági táncrituálét kezdtem el vizsgálni, dekódolni, melyből Athan válasza zökkentett ki.
- Könnyebb? Szerintem még nehezebb. Képzeld csak el, ha mondjuk Kisából kettő lenne! Egy is bőven elég belőle. - válaszoltam szinte megborzongva, majd a kezemben lévő keserű sört gyorsan felhörpintettem. Úgy éreztem, a dupla Kisa gondolatára innom kell, hogy kimossa az agyamból a gondolatot. Kérdése után meg csak még jobban előjött a gondolat, hogy nekem ma éjjel szét kell csapnom az agyamat valamivel, hogy bírjam ezt idegekkel. Így hát elvettem az üveget, mellyel kínált és jól meghúztam. Nem sok maradt benne, de azért hagytam belőle öcsémnek is, ne érje szó a házam elejét.
- Hogy minden rendben-e? Azt nem mondanám. De majd lesz jobb is. Majd lesz jobb…- szemmel keresni kezdtem valakit, akinél megtalálhattam a zöld löttyöt, ami társamul szegődhetett abban, hogy elveszítsem a fejem és a józan eszem. Mert túl nehéz volt abban a pillanatban minden egyes gondolatom, hatalmas súlyként nehezedett a vállaimra a kudarcom, az, hogy a kék nemeskő, mely erővel töltött volna fel minket és ezzel előnyhöz juttatott volna bennünket az ismeretlen sötétséggel szemben, megsemmisült. És bár a testvéreim feltöltődtek valamelyest, én lemerültem teljesen, épp, hogy csak takaréklángon működöm, ami valljuk be elég szar ügy. Lehet, ismét el kell pusztuljak. De addig legalább élvezzem a látszólagos szabadságot. Miközben valami alkohol lelőhelyet kerestem, észrevettem, hogy nem messze tőlünk négy helyi őslakos bakfis bámult az asztalunk felé, majd miután rájuk néztem, elrántva a fejüket nevetgélve összesusmorogtak.
- Athan, az a négy kancakezdemény ott az előbb erre sasolt, de nem hiszem, hogy rám csillogtatják ennyire a szemüket. Mindjárt visszatérek, csak hozok valami italt magunknak. - veregettem meg a vállát ismét, majd felálltam ültömből, és elindultam valamerre a tömegen át. Szerencsére nem kellett sokat keresnem, megtaláltam a helyet, ahol az italokat osztogatták.
- Egyet abból a zöldből! - böktem a fejemmel az Absinthe feliratú üveg felé. Érdekes, nosztalgikus érzés fogott el a név olvasatától. Annak idején Hédoné éjszakáin borba áztatott fehér üröm levelet fogyasztottunk, de annak nem volt ennyire kellemes íze. Viszont hatásos volt. Szerencsére ingyen volt minden egyes pia, az éjszakát egy, a közeli zátonyban újonnan megtalált, az apokalipsziskor elsüllyedt italokat szállító hajó roncsa támogatta. Az emberek pedig ingyen osztogatták, mert a szigeten már a pénznek sem volt értéke. Csak az életnek. Egyet tudtam velük érteni. Mire visszatértem Athanhoz a kezemben az itókánkkal, már körbeállták az említett kancakezdemények és élénken érdeklődtek a hogyléte és a neve felől.
- Szép estét! - furakodtam el mellettük, majd visszaültem a helyemre, felbontottam az üveget és meghúztam a piát. A bevitt kortyok számával egyenes arányosan csökkent több, a vállamra nehezedett gond és gondolat. Ismét behunytam a szemem és mélyet szívtam a friss, hűs levegőből.

Online
avatar



☩ Reagok :
138
☩ Play by :
☠ Alexander Calvert

Utolsó Poszt Kedd Szept. 18, 2018 10:12 am
Következő oldal


☠️ island of paradise

Athan & Seth
szószám: 735 • Credit:

 
Fogalma sincs, testvérei mennyire és miben mesterkednek, azt sejti, hogy szinte mindnek megvan a maga dolga és a feladata, sosem voltak olyanok, akik nyugton ültek volna, mióta a szabadság elérte őket. Anyjuk hülye feladatai után már játszi könnyedséggel tervezhettek és cselekedhettek, talán elsőnek túl mohón, aztán váltottak csak az ésszerűségre. De ki hibáztathatná őket, elvégre, most így vannak az angyalok is. Nincs a nagy Teremtő, mehetnek amerre látnak, tehetik amit akarnak. Sokan nem is tudnak mit kezdeni velük, mások meg... várost vezetnek, egymást ölik, és persze világot rombolnak. Szóval, ezek után az ő tetteik már hol számíthattak a múltban és számíthatnak a jelenben rossznak?
Nézőpont kérdése.
Mint az is, hogyan viselkednek a másikkal. Elkezdik folytatni azt az utálatot, ami a ládában telepedett rájuk, vagy túllépnek végre, és érett szörnyekként viselkednek? Neki fogalma sincs, melyik lenne a helyes válasz, nem is tőle fogják ezt várni, mert az még mindig erős, hogy ki hol kapott helyet. De egyelőre nem érdekli. Igen, van amikor kifejezetten böki a csőrét az említése, máskor meg egyszerűen rájuk hagyja. Hullámzik ő maga is, mint a tenger, szeszélyes, manapság túl sokszor. Azonban, egy ideje egészen nyugodt. Lehet meglepné őket az, amilyen mostanság. Az érettebb felfogás és gondolkodás, vagy annak látszata. Arcára most mégis szórakozott mosoly ül ki, itt nem kell semmi ilyet tennie, csak hagynia magát, mint a tengerben. Csak sodródni. És ha már ezt nem egyedül kell? Ám legyen. Ennyit ő elvisel, elvégre, ez nem London, ahol leharcolva kellett szembenézni a hét testvérrel. Ó nem, és ezt ő is láthatja, hogy mennyire másabb és kisimultabb, ha előtte nem birkózik angyalokkal.
- Azt hiszem a tengeráramlat hozott, mind inkább a szél. A régi világ mindig hiányozni fog, bármennyire is emlékeztet a fejlettségi szint arra, olyan már nem lesz talán sosem – aprót sóhajt, miközben megállva mellette, végigpillant a vidéken. - Ez a... fesztivál, hát, nem számoltam vele, szóval, nem, elsődlegesen nem emiatt jöttem – vonja meg kissé a vállát, mert hát, neki jelenleg mindegy volt az, hogy kihalt vidék, vagy egy maroknyi túlélő örömködése. Elértek ide is a rosszak, talán épp annak örülnek, hogy ennyien is maradtak, vagy annak, hogy megáldva érzik magukat. A történések középpontja adott, de a világ többi része is szenved. Ők pedig megpróbálják kihasználni. Ajkaira apró mosoly ül, és testvérére tekint. Nem lát különösebbet, nem lát olyat, amit nem kellene. Mert nem akar, nem akarja kiásni a legmélyebb titkait, de azt sem tudja még, hogy felfrissült ereje az ő munkája. Nem ért még el a hír hozzá, mivel mozgásban marad, amennyire csak tud. Keres, kutat, vagy csak bámészkodik.
- A börtönünk után másra se vágyom, csak a friss levegőre. Túl nagy a csend, vagyis, volt egy ki hangzavar, de érted kire gondolok. Szóval... - pillant vissza a népségre. Vajon mennyi ember maradhatott? Mennyien vannak még azok, akiknek ereiben semmi különleges nem csörgedezik, de élni akarnak? Tudja, hogy most igen nagy előnyük van, nem halhatnak meg és talán ezért isznak össze mindent, de mégis. Ha úgy hozza a sors, mennyivel gazdálkodhatnának ők?
- Kevesen vannak. Az övék a világ, és alig látni benne halandókat – hangja komoly, szinte egy pillanatra aggódó. Öltözete most embert mutat a világnak, ebből a szempontból mindig is könnyedén ült be és simult a halandók közé, mintha csak ez lett volna a szerepe. De ha nincs kik közé, és amúgy is, manapság már nem is hasznos, annyira dühösek a természetfelettire. Talán egyszer megmutathatja, hogy nem mindegyik gyilkolni akar.
- Ohh, köszönjük – apró bambulásából egy kellemes arc zökkenti ki, amint poharat nyújt felé. A mosolyt viszonozva veszi el a poharat és biccent a nő felé. Nincs arcukon félelem, csak... minden más, ahogy felfalnak tekintettel vagy épp ahogy csalogatnak. Aprót ráz a fején, és kérdés nélkül húzza le ő is az italt. Köhintve nyeli le, és bár nem árt sokat, az erejét érzi. Ezek tényleg mindent összeszedtek, annak érdekében, hogy kellemes éjjel legyen.
- Bárcsak! Könnyebb lenne a világon létezni – teszi le a poharat, majd ismét testvérére tekint. - Rajtam nem múlik. Nem én szoktam lázadozni a többiek ellen. Jó, ha van rá okom... - legyintget párat, eltekintve attól, amik történtek a közelmúltban. - És, minden rendben? Ritkán találkozom a láda óta a családdal, tudjuk, hogy mit akarnak tőlünk, de senkit se érdekel, hogy bírjuk-e, vagy akarjuk. Na, ez jól néz ki – emel meg egy üveget, bár a folyadék áttetsző, az illata kellemesebb. És mit sem törődve iszik bele, majd nyújtja azt fivérének, már ha kér.


avatar



☩ Reagok :
72
☩ Play by :
Zane Holtz

Utolsó Poszt Csüt. Szept. 13, 2018 10:17 pm
Következő oldal


Hédoné éjszakája

Athi x Seth


Kudarc. Ez a szó ritkán szerepelt az én szótáramban. De most akkora kanbetűkkel virított ott vörös vérrel felfestve, hogy nem lehetett nem észrevenni. Szinte röhögött rajtam. Először úgy felbaszódtam, hogy rombolhatnékom támadt, aztán egyszer csak elkapott a hűvös nihil, a semmi érzése. Nem maradt semmim. És nem éreztem semmit sem, kietlenné váltam, mint egy cseszett sivatag. Abban a pillanatban már semmi sem számított, az se, ha ott helyben iktatnak ki végleg az élők sorából.  Utána csak meredtem magam elé órákon keresztül, miközben a whiskeyt nyakaltam és azon gondolkodtam, mit kezdhetnék a büdös nagy ürességgel, ami bennem maradt. Úgy gondoltam, jobb lesz eltűnnöm egy időre, amíg a kérdőjelek nem redukálódnak le legalább egy minimális szintre és nem jutok egyről a kettőre. Addig nem is szándékoztam összefutni a testvéreimmel. Pihenni vágytam, mert mocsok mód fáradt voltam. És az üresség, a kietlen semmi érzése nem szűnt meg. Ezért Hawaii szigetét céloztam be. És komppal mentem, nem fecséreltem az energiám. Fel kellett töltődjek. Erre pedig jó helynek tűnt a random tivornya, ami Hédoné éjszakáit juttatta az eszembe. No meg Athant. Hogy élvezte öcsém, miután belekóstolt az élvezetekbe!
A helyiek szívélyesen fogadtak, megkaptam a szokásos füzért, meg valami langyos sört, de beleittam. Kiszemeltem magamnak egy szimpatikus helyet és el is indultam, ám megéreztem. Az erőt. Ami nekem nem jutott. Amit elosztogattam. Egy testvérem járt a közelben. Mélyet sóhajtottam behunyt szemmel. Az arcomon mint mindig, most sem lehetett látni semmiféle érzelmi megnyilvánulást, pedig belül átkoztam a rohadt eget is, hogy mindenhol bele kell fussak egy testvérbe, bárhová is menjek. Pedig jelenleg mindegyiket nagy ívben el akartam kerülni, nem hiányzott egyikük társasága sem, a halál faszára kívántam mindent, ami arra az éjszakára emlékeztetett. Mire odaért hozzám és megszólított, már ismét egy Szahara uralkodott bennem. Nem tudhatja meg, hogy gyenge vagyok, mint a harmat.
- Az érzéseid még nem csalnak meg Athan. Mi szél hozott erre? Talán hiányoznak a régi értékek és tivornyák? - érdeklődtem tőle, mintha mi sem történt volna az elmúlt pár napban. 700 évig bezárva egy ládába 0 interakttal és kényeztetéssel gáz. Nem csoda, ha hiányoztak neki a punci és faroktengerek.
- Mi más miatt jöttem volna? Néha lazítani is tudni kell. - feleltem neki megeresztve valami mosolyfélét és még csak nem is hazudtam. Titkon azért reménykedtem abban is, hogy ez a kis út összeszedi a gondolataimat a B terv kidolgozásához. Helyet foglaltam az egyik szimpatikus sarokban és meghúztam a kezembe nyomott üveget, miközben figyeltem az eseményeket, a ringatózó csípőket, a rángatózó testrészeket is. Nagyon furcsán táncolnak az emberek ebben az új, modern világban. Össze-vissza csapkodnak a kezeikkel, lábaikkal, meg ugrálnak, mintha eszüket vesztették volna a dübörgő zajhalom közepette, máskor meg úgy hullámoznak meg ringanak az elvont tingli-tangli dallamokra, mintha démon szállta volna meg őket. Egy falatnyi kis semmit viselő, fűszoknyás lány ringott oda hozzánk egy tálcával a kezében, amin két kupica zöld lötty egyensúlyozott.
- Ajándék. Egészségetekre! - nyomta öcsém kezébe az egyik poharat ránk kacsintva, majd letette elém a másikat és csókot dobva riszált tovább. Először csak néztem a fura színű piát, de aztán vállat vonva lehúztam az egészet. Hát nem volt gyenge!
- De, pontosan úgy gondolom. Mintha megtanultatok volna osztódni. De lehet még érdekes ez az este úgyis, hogy egymásba botlottunk, nem gondolod? - vetettem fel a kérdést, bár az érdekes fogalma jelenleg kimerült nálam az új italok megismerésében, új vénuszdombok felfedezésében és új kéjbarlangtúrákban, feltöltődésben. Ha van itt szemrevaló természetfeletti, nem leszek rest elkapni egy körre. Igaz, az idők és korok változnak, de a séma ugyanúgy működik, mint annak idején. Elkapott valami nosztalgiaféle, lehet a zöld pia tette. Szemmel kezdtem el keresni, hol tudnék még beszerezni abból a csodaszerből. Hogy aztán üres fejjel áldozhassak Hedoné oltárán.

Online
avatar



☩ Reagok :
138
☩ Play by :
☠ Alexander Calvert

Utolsó Poszt Vas. Szept. 09, 2018 11:39 pm
Következő oldal


☠️ island of paradise

Athan & Seth
szószám: 820 • Credit:

 
Ragyogó napsütés tölti be a szigetet, és a kissé megkopott, de még mindig kézzel fogható építményeket, amelyeket lassan de biztosan nő be a növényzet. Azonban nem lehet azt mondani, hogy még itt is lakatlan környezet fogadna bárkit. Mióta már nem lehet csak úgy ide-oda közlekedni, a turisták legalább nem zargatják és szemetelik tele a környéket, nem kell őket kiszolgálni és az álmaikat lesni. Talált rá utalásokat, mennyire vártak egy ilyen utazást, vagy csak épp azt, hogy ott élhessenek. Abban a betondzsungelben bizony nem nehéz egy ilyen nyílt és teljesen más levegővel bíró közegbe vágyni, ő sem kért volna kevesebbet. A tenger mindig is közel állt és közel is fog állni hozzá, ha szabadsága megmaradt volna, valami ilyesmi helyen rendezkedne be hosszabb időre, vagy még többre, és innen vándorolna ide és oda. Minden más lenne már akkor is, ha az angyalok nem kezdtek volna őrült menetbe, és nem olyan céllal öldökölnének, amelyeknek rég nincs semmi értelme. Akkor virágzó városok és kultúrák fogadnák őt, bármerre is jár és ez valahol hiányzik is kissé neki. Mindig is egy emberközpontú felfogása volt, a rabláncok lehullása után szívesen időzött velük és építgette amit csak lehetett, azonban a mostaniak, még ha képes is lenne bármire, biztosan nem kérnének tőle semmit sem, mert minden, ami az ember fölött áll az ellenség és pusztulnia kell. Kellene. Annyi a „ha” az életében, hogy az már büntethető lenne, és komoly fejfájással járna az, ha ezen kattogna amikor csak teheti.
Lábfeje a homokba süllyed, még nedves tincsei sem száradtak meg. Úszni volt, nem tűnt el a messziben, csupán hagyta, hogy az itt egészen tiszta tengervíz kicsit körbevegye és megnézhesse, mi rejtőzik a fenekén. Nem ment messzire, most ő volt az a turista, akit bár nem kell kiszolgálni, mégis keresgélt. Kincset a tenger fenekén, vagy akármit. Persze, nem veszi ő azt be, hogy majd pont olyasmi fekszik egy roncs fenekén, ami neki számítana, de nem is ezért jött ide. Jó kérdés, miért. Vagyis, ő tudja, csak azt nem, miért ez volt az első kép, amely felbukkant elméjében, amikor „utat” keresett a habok között. Van az a helyzet, amikor jobb, ha kereket old, már megtanulta. Ugyan most nem angyalok, hanem egy csapat ember vette körbe, és bár nem az a fajta, akit hamar ki lehet lyuggatni, könnyebb volt a harc nélküli utat választani. Mohósága miatt sokszor merül ki, és nem törődik eleget azzal, hogy ezt pótolja, azok közül meg csak nem rángat senkit ágyba, akik igencsak dühösek lettek némi varázslat láttán. Tényleg elvadultak, tényleg utálnak mindent, ami nem emberi és ez valahol kissé ijesztő. Nem? Neki néha igen. És a véletlen szerencse...
Aztán már itt mászott ki a homokos partra. A bűzös csatorna állott vize nem volt kellemes, de elég volt ahhoz, hogy felhasználja. Azok meg ott? Talán még mindig keresik. Ő felfrissült, ledobálta koszos gönceit, mert mégsem patkányszagúan akar létezni, és nem, nem kell aggódni, nem meztelen mászkál. A sort, az ing, amit fellelt a romos szálloda egykori vendégeinek bőröndjében, már ami még ép volt. És hogy miért nem megy el innen? Ó, hát mulatság van!
Mindenkinek megvan a maga kis helye, és már nincs az sem, hogy hajtja valaki előre, mint annak idején a kedves mama. Még azért tanulja, milyen ismét ráérősnek és szabadnak lenni, de az túlságosan is csábító, ha egy kicsit feledtetik vele, hogy a világ romokban áll. Nem érez erre angyalokat és démonokat sem, se azt, hogy neki valami dolga lenne. Úgy gondolja, kezdi érezni azt, amit azok a papírok írtak, a földi paradicsomról. Mindjárt menten vallásos is lesz.
- Jól éreztem én, hogy nem egy véletlen idegent sodort partra a szél – lassan cserkészte be őt, elhaladva a helyi népek mellett, mintha mindennapos dolog lenne. Őszintén, előbb várta Rubent, vagy bárki mást, de valahogy már nem lepi meg az, hogy Seth ért partot. Nem üzent neki, nem üzent senkinek, csak csendben akarta kiélvezni a sziget csodáit, nem keresett és kutatott egyelőre semmit sem. Ellazult és lustult, mintha muszáj lenne. De belefér, és amúgy se tudta senki. Már nem kell beszámolnia senkit sem, mit miért tesz. Ez a legszebb benne, hogy lehet önmaga. És megrészegült tőle kissé.
- Ha a világnak kicsit is vége, ez a hely még mindig túl jól néz ki ahhoz, hogy ne hagyjuk ki. Vagy talán más miatt jöttél? - áll meg mellette és az ünneplőkre pillant. Arcán játékos mosoly és kisimult vonások ülnek, mintha tényleg csak a nyaralásra várt volna. És most sem retteg, elvégre, egyikükkel sem hadakozik, ő nem. Ha egymással teszik is, hát tegyék, kimarad belőle. A lázadó vagy épp a túl kényelmes kígyó. Talán itt kellemesebb lesz mint Londonban, vagy épp a ládában. Mindenképp.
- Tudod, akármennyire is igyekszünk szétszóródni a világban, mégis mindig egymásba botlunk. Ez egyszerre ijesztő és mulatságos. Nem gondolod? - azzal elcsendesedve lépked előre kissé, de nem hagyva hátra őt. Ha akarja, itt marad, ha nem, megy a dolgára, nem állja útját. Mintha kicsit el lenne varázsolva, mintha kicserélték volna. De hát, ez a csodasziget varázsa.


avatar



☩ Reagok :
72
☩ Play by :
Zane Holtz

Utolsó Poszt Szomb. Aug. 18, 2018 2:13 pm
Következő oldal


Hédoné éjszakája

Athi x Seth


Fáradtság. Soha nem hittem volna, hogy bármikor is meg fogom ismerni ennek a fogalomnak a jelentését. Úgy látszik, a láda és a testvéreimmel eltöltött 700 évnyi bezártság leszívta az energiáimat is az erőm mellett. Mivel nem bírok lélekkel, szeretet meg nem sok szorult belém, ezért nagyon nem volt mit leszívni tőlem. Fénykorunkban semmi sem tudott volna megállásra kényszeríteni, most meg. Túl gyorsan merülök. Ez így nem lesz jó, főleg, hogy folyamatosan mozgásban vagyok, járom az utam, keresem a megoldást a gyengeségre. De muszáj néha kicsit leállnom és relaxálnom, hogy ne merítsem ki magam teljes mértékben. Nehéz hozzászoknom ehhez az új állapothoz, de tisztában vagyok vele, hogy szerencsére ez is, mint sok más kellemetlenség csak átmeneti állapot. Olyan helyre vágytam, ami emlékeimben még csendes, háborítatlan szigetcsoportként élt, és ahol az őslakosok Istenségként tekintettek a kígyóemberekre, még emberi áldozatokat is bemutattak nekem, így szív utánpótlásból sem volt hiány. Ám volt egy olyan érzésem, hogy mint sok más tényező, ez a kis apróság is eltűnt rólunk az éterben az évszázadok során. Mintha kitörölték volna a világ emlékezetét, hogy még csak a létünk apró morzsáira se emlékezzenek. Jó munkát végzett a vén róka, de ezzel együtt a saját nem létező farkába harapott.
Hajóval érkeztem a Waikiki partra, mert nem akartam feleslegesen pazarolni értékes energiám. Nem mondom, hogy nem lepett meg, ami ott fogadott. Egy hatalmas város romja terült el a hajdani háborítatlan területen. Az igen! Isten bárányai eléggé elszaporodtak mindenfelé…Bár a méretes épületegyüttesek felének hiányoztak darabjai, az ablakokon már csak por csillogott, de még mindig hűen őrizte a hely az emberek kezének nyomait. A parton valami ősmodern tivornya folyt éppen, egy fűszoknyás, csípőjét rázó nő virágfüzért akasztott a nyakamba és valami löttyöt nyomott a kezembe, majd kacsintva odébb ringatózott. Közelebb léptem a hullámokban rángatózó tömeghez. Az egyetlen párhuzam a múlttal a hula tánc és a bódító szerek jelenléte volt. Eléggé meglepett az egész dolog, de meglepettségemnek jelét sem adta arcberendezésem. Még egy rezdülést se engedtem meg a szemem sarkában. Nem így képzeltem el a pihenést, de ha már ott voltam, gondoltam kihasználom a hely és a vigalom adta lehetőségeket, így belekortyoltam a habos serbe. Nem hittem volna, hogy létezik még a világban a hedonista életfelfogás. Mármint a Poklon kívül. Ám mégiscsak jelen volt és éltek még olyan népcsoportok, akik fittyet hányva a körülöttük uralkodó amarista káoszra, arra törekedtek, hogy elérjék a gyönyört, hogy örömködjenek az ürömben. Hédoné bizonyosan büszke lenne magára, ha itt feszítene mellettem. Az ő tanait a mai napig lelkesen követik, űzik. Jó szövetségem volt, kár, hogy nem volt halhatatlan. Szívás, de legalább neve valamilyen formában fennmaradt. Eszembe jutottak többnapos fogadásai, melyekre lelkes hívei izgatottan érkeztek és elégedetten, kivirultan és megvilágosultan távoztak. Athanas öcsémet is magammal rángattam az egyik ilyen eseményre, hogy végre férfit faragjak belőle és milyen jól tettem. Jól helytállt öcsém a gyönyörök és örömök világában, így bizonyosan ezt a kis mulatságot is élvezte volna. Tudtam, hogy több van abban a kölyökben, mint amennyit mutat magából, és mindig is igyekeztem rajta tartani a szemem, ugyanúgy megismerni az erősségeit, gyengéit, mint a többi testvéremnek. Ő is kígyó volt. És mi kígyók sunyik vagyunk.

avatar



☩ Reagok :
72
☩ Play by :
Zane Holtz

Utolsó Poszt Szomb. Aug. 18, 2018 12:33 pm
Következő oldal


***


Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 17 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég :: 2 Bots




Fajaink száma
Arkangyal
7/7
Leviatánok
8/8
Angyal
3
Démon
11
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
3
Harcos Angyal
7
Vadász
9
Nephilim
2