We're gonna rule the world We don't give up
So we'll keep on starting the fires We own the future The story that they sold us

 
Jósda
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

Cole Andrews
avatar



☩ Reagok :
5
☩ Korom :
27

Utolsó Poszt Yesterday at 9:14 pm
Következő oldal


Fortune favours the brave
Alexander & Cole
─────────────── ───────────────
« Comment; 0 • Szószám; 491 • Zene »

Halvány, mégis értetlen mosolyra húzódott a szám, amint realizáltam azt a pillanatot, mikor a stratégiai nézelődésem kettős értelművé kezdett formálódni. Kellemeset a hasznossal, ahogy mondani szokás, és valljuk be, hogy Alexen nem nehéz helyet keresni a tekintetnek. Fogadni mertem volna rá, hogy a nők még akkor is oda-vissza vannak érte, ha olyan gyanakvó pillantásokat lövell feléjük, mint amilyeneket nekem szánt rövid kis megbeszélésünk alatt. Tudtam, mert általában szintúgy nem akadt problémám az efféle kapcsolatteremtéssel, meglepő módon akkor sem, ha épp egyáltalán nem vágytam társaságra; a barátságos arcom csak egy kicsivel számított népszerűbb, könnyebben eladható terméknek a szemalatti sötét karikás változatnál. Egyedül a kellemetlen borzongás, a percről percre növekvő, megmagyarázhatatlan kétségbeesés törhette meg a varázst, őszintén szólva kiábrándító részét képezte az engem alkotó csomagnak. De ahogy a legtöbbször, most ura voltam a helyzetnek, máskülönben nem is vállaltam volna be a velem szemben ülő vadásszal való találkát. Ezenkívül egészen jó kedvem lett a látványtól, mint mikor a ’80-as évek cliché filmjeiben az ember kiszúrja a szivárványt az esőfelhők mögött. Amikor ismét felnéztem, fekete tincsek takarták el a tekintetét az enyém elől, így én is jobbnak láttam a térképbe és az előttem álló feladatba temetkezni.
Válaszára már megint kénytelen voltam elmosolyodni. Épp csak annyit osztott meg, amennyit feltétlen szükséges, pedig, ha nem is utaltam rá elég határozottan, érdekeltek volna a részletek. Részben kíváncsiságból, részben pedig, mert ha valami értékálló volt még a mai világban, hát, az az információ. Értékeltem, amiért néhány pillanattal később mégis megtoldotta néhány félmondattal. Akkorra már oldalra kaptam a tekintetem, így gondolkozva a lehetséges megoldáson, most mégis visszafordítottam felé a fejem.
- Épp annyi hitele van, mint mikor én azt mondom: nem foglak kiadni abban a pillanatban, hogy beteszed a lábad azokba az alagutakba – vigyorogtam rá, amint rájöttem, hogy nem tudja, hogyan fejezhetné be a mondatot. Legalább akkora kockázatot vállalt, mint én, és ezt igyekeztem még az elején tudatosítani benne, nehogy túlságosan biztosnak érezze a pozícióját. Természetesen az igazságot állítottam, mikor megígértem, hogy egyelőre a kettőnk között marad a dolog; az rajta múlott, hogy hisz-e nekem.
- Valószínűleg mindkettő, de sosem jártam még lent. Nem is akarok. – Úgy terveztem, azt is kiderítem Alexnek, mikor a legkevésbé forgalmas az útvonal, így biztosítva az akció sikerességét. – De igyekszem kitalálni, hogyan kerülhetnétek el őket… - tettem hozzá egyre elhalkulva, hiszen a gondolat végére már máshol járt az agyam. Összegeztem és terveztem, kihasználva az új feladat okozta izgatottságot. A csendet a fejemben, amit rövid időre állandósít a tény, hogy lesz mivel elfoglalnom magam az ezt követő huszonnégy órában, sőt talán még azután is.
- Te? Semmit. Ne hagyd magad elkapni, mikor holnap idejössz – adtam jótanácsot egyéb ötlet híján. Volt egy olyan érzésem, hogy ez titkos projekt lesz, és nem csak azon a darabon, ami a falak alatt vagy épp felett való átkelést illeti. De mégis miért akarna egy vadász mindenáron kijutni, és ha már itt tartunk, mi akadálya lehet a kapuk használatának? Egészen idáig azt hittem, bejutni nagyobb fejtörést okoz egy kintről jövőnek, mint fordítva.

Alexander Payne
avatar


I'm a Hunter. Clearly I'm not afraid of the Dark.
☩ Reagok :
96

Utolsó Poszt Pént. Szept. 14, 2018 1:24 am
Következő oldal


Fortune favours the brave
Cole & Alexander
─────────────── ───────────────
« Comment; ~o~ • Szószám; 424 • Muzsika »

Nem kerüli el a figyelmemet, amint újra és újra visszatalál hozzám Cole tekintete, de nem tulajdonítok neki több jelentőséget, mint érthető és körültekintő óvatosságot, mégis csak egy vadásszal üzletel nem kimondottan törvényes vagy elfogadható ügyek kapcsán. Natalie például már megfenyegette a nővéremet a börtönnel, ki tudja, mit kapnék azért cserébe, hogy az „alvilággal” cimborálok. Biztosan nem puszit a fejem búbjára és dicsérő szavakat… Ő akkor mit remélhet?
Pillantásom az arcának markáns vonalairól, és az íriszei mögött homályosodó melankóliáról - meglehet, pusztán a vonásai keltenek efféle hatást - a porban doboló ujjaira siklik, igaz, nem marad ott sokáig. Kérdésére a profizmust mellőzendő kapom fel ismét a fejemet, a másodperc tört része alatt vezetve végig magamban a lehetséges válaszaim kimenetelét. Amennyiben azt mondom, egyedül megyek, talán olyan útvonalat keres, amivel egyedül lehet csak megbirkózni, másrészt meg, ha kiderül, hogy társaságom is akad majd… Ki tudja, mi lesz az a pont, ahol kezeit mosva kihátrál az egészből? Cseppet sem egyszerű a döntés, de a hazudozás sosem ment jól, valószínűleg már most is tisztában van vele, rajta kapott a turpisságon. Torkomat köszörülve süllyesztem a térképre az érdeklődésemet, igyekezve lazának mutatkozni.
- Voltaképpen… Voltaképpen nem, ketten mennénk - vallom be, remélve, előbb gondol valami gyermeteg szökdösésre a szívem választottjával, mint… Lássuk be, Wallenberg felkutatása még ennél is röhejesebbnek hangzana, amennyiben megkockáztatnám a kimondását. Vajon a külvárosi területeken mennyire vannak tisztában azzal, mi folyik a városi tanácsban, a vezetőséggel? Elérnek idáig a hírek, vagy szimplán élik az életüket az emberek anélkül, hogy belefolynának a politikába? Ki tudja, mindenesetre a vezetőnk lekoccolása, főleg az indoka erősen vörös zónás terület a kis értekezésünkben. - Gondolom nincs túl sok hitele, ha azt mondom, nem vadászni megyünk azokat, akik… - szemöldökeim csiga tempóban összevonódnak, amint enyhén hunyorítva Cole-ra emelem az íriszeimet. - Kikről is lenne szó odalent? Csempészek és társaik? Vagy természetfelettiek? - kérdezem óvatoskodóan, habár úgy hiszem, ez az információ a felkészülés szempontjából több mint megillet.
Apró szusszanással könyökölök a térdeimre, államat megtámasztva az összekulcsolt ujjaim képezte árkádon. Tekintetem hol az informátorom arcán nyugszik, hol a háttér dobszót biztosító ujjain telepedik meg, amíg láthatóan töpreng a lehetőségeimen.
A rideg csöndbe ékelődő, végül megformálódó felelete nem váltja be a reményeimet, mondjuk nem is voltak nagy ábrándjaim. Túl egyszerű lenne az élet, ha abban a momentumban megkapnánk, amit akarunk, ahogy felvillant az elménkben az elképzelés szikrája.
- Tudok valamit segíteni? Úgy értem, ami könnyítheti a folyamatot, mégsem kockáztatja a lebukásomat - oké, már azzal is kockáztattam, hogy ide jöttem, de remélhetőleg Nati és a bandája le vannak foglalva a nővérem megfigyelésével, meg a tulajdonképpeni munkájukkal.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



hunting is the only thing that makes sense

Cole Andrews
avatar



☩ Reagok :
5
☩ Korom :
27

Utolsó Poszt Pént. Szept. 07, 2018 7:27 pm
Következő oldal


Fortune favours the brave
Alexander & Cole
─────────────── ───────────────
« Comment; 0 • Szószám; 535 • Zene »

Rövid fáziskésését kihasználva újra végigfuttattam Alexen a tekintetem. Az udvariasság kedvéért a cipőtől indultam, és csak azután vettem szemügyre a fejemmel folyamatosan egy magasságba kerülő dolgokat egészen addig, míg el nem helyezkedett előttem a földön. Ez körülbelül két másodpercet vett igénybe, és ezután még talán egy kicsit, de csak amíg ki nem terítette a térképet kettőnk között. Most a mellkasáról az arcára kaptam a pillantásom, legalább olyan zavartalanul, mint ahogy nemrég fel-alá sétálgattam a szobában - vagy mintha általánosabb megbeszélnivalónk lenne a titkos útvonalaknál.  Eddig fel sem tűnt, hogy a vadász még nálam is magasabb valamivel, de most, hogy ilyen közel telepedtünk le egymáshoz, nem kerülte el a figyelmemet, hogy épp csak egy centivel szemlélem fentebbről tőle a papírt, pedig ő a padlóra ülést választotta guggolás helyett. Ha tippelnem kellett volna, azt mondom, hogy a srác valamivel fiatalabb lehetett nálam, talán a húszas évei elején járhatott, persze a bőrdzseki és a sötét cuccok mindig komolyítanak valamennyit az emberen. Őt figyelve akaratlanul is eszembe jutott, hogyan alakulhatnak sorsok ilyen különbözően - miért van az, hogy ő ül a térképnek azon a felén és én pedig a másikon, nem fordítva. Akkor is, ha biztos lehettem benne, csapnivaló vadász lennék és különben sem tudtam volna elképzelni, honnan merítik egyesek az energiát minden kötelességük teljesítésére.
Ugyan még nem született konkrét terv a fejemben, hosszú pillantást vetettem az egyenesre simított térképre, hátha úgy könnyebben magam elé tudom képzelni a megoldást. A legvalószínűbb még mindig az volt, hogy én magam fogok utána járni az alagutaknak, aztán megosztom az információt Alexszel, ha legalább nagy vonalakban hajlandó elárulni, mit terveznek odalent, esetleg a falakon kívül. Gondolkozás közben az egyik alkarommal a térdemre támaszkodtam, a másik kezem pedig majdnem a földre lógott; az ujjaim gyorsan, de szórakozottan doboltak a porban.
- Egyedül akarsz végigmenni? – emeltem fel a fejem, mikor ezt véltem kikövetkeztetni a szavaiból. Már ha tényleg ez a terve. Nem mintha érdekelt volna, hogyan végződik a kaland, azért mégsem lenne szerencsés, ha véletlenül elkapják őt a titkos járatok egyikében - de így legalább már úgy hangzott, mintha tényleg rendeltetésszerű használatra kellenének neki az alagutak, és nem a „bérlettel rendelkező” utasokat akarná bennük megkeresni.
– Azt nem ígérhetem, hogy senkivel sem fogsz összetalálkozni odalent - tettem hozzá, de valószínűleg felesleges figyelmeztetésnek számítottak a szavaim, és amúgy sem volt a legprofesszionális lépés tőlem kételyeket ébreszteni a vevőben. Ha viszont a föld alá vezetné a vadászatot, hát… talán még örül is a hírnek. Újra elgondolkoztam kicsit, mire a kézfejem újra mozgásba lendült, egyik ujj a másik után ért földet, amíg használható ötletem nem támadt; olyankor mindig lelassultak kicsit, mintha átcsoportosítódott volna az egészen addig ebbe fektetett energia. Néha ugyan oldalra pillantottam, de a tekintetem újra és újra visszatért a térképre, aztán időnként Alexébe fúródott, kíváncsian fürkészve a reakcióját. Akkor is, ha igazából még semmivel sem voltunk előrébb, és egyetlen lényeges infóm sincs a lenti körülményekről.
- Ma nem tudok biztosat mondani. – Nemes egyszerűséggel hátradőltem, megtámaszkodva magam mögött a karjaimmal. Így már ketten ültünk közvetlenül a koszban. – De holnapra kitalálom – már ha tényleg szerencsém lesz és meg tudom szerezni a térképnek azon változatát, amin még a cserkészek is eligazodnak. Nem szívesen kértem volna haladékot, így legalább háromféle lehetséges forrást is kijelöltem magamnak, miközben nemrég az odafirkantott vonalakat tanulmányoztam.

Alexander Payne
avatar


I'm a Hunter. Clearly I'm not afraid of the Dark.
☩ Reagok :
96

Utolsó Poszt Szomb. Szept. 01, 2018 2:51 pm
Következő oldal


Fortune favours the brave
Cole & Alexander
─────────────── ───────────────
« Comment; ~o~ • Szószám; 399 • Muzsika »

Habár eddig nem mutatott Cole semmilyen hajlandóságot a megtámadásomra, a feneketlen bizalmat sem alapozta meg bennem teljes mértékben, így mikor elrugaszkodik a faltól, hogy közelebb léphessen hozzám, ösztönösen mozdulnék hátrébb, s helyezném a kezemet az övemen függő tőr markolatára. Leküzdöm magamban ugyan a kényszert, ám a bizonytalanság ott imbolyog a gyomromban, még ha az ábrázatomon legfeljebb a tekintetem árulkodhat valódi érzelmeimről. Némi késedelemmel jut el a tudatomig emiatt a kérdés, ami a kezemben tartott papíros, és annak kiléte felé irányul.
- Van. Anélkül inkább barkóba lenne ez a beszélgetés - rándítom meg a vállaimat, hanyagságot és érdektelenséget mímelendő, noha minden rezdülését kiélezett figyelemmel kísérem. Igaz, arra számítanék a legkevésbé, hogy fogja magát, és leguggol a földre. Kedvem támadna képen törölni magamat, amiért egy ilyen egyszerű lehetőség sem jutott az eszembe, és még csak nem is az eszem, hanem a kényelembe szokottságom miatt. Cseppet sem kínos… Aprót szusszanva követem a példáját, de a lábzsibbasztó és deréktörő guggolás helyett én egyszerűen levetem a hátsómat a koszos padlóra. Törökülésbe helyezkedve bontom ki a térképet, majd simítom ki magunk elé, közé, úgy, hogy mindketten tökéletesen ráláthassunk, illetve bármelyik pontját elérhessük a megbeszélés alatt.
Mondjak egy irányt. Na igen, fogós kérdés. Erről még nem igazán beszéltünk Kaitlynnel, feltéve, ha van mit megbeszélni azon, hogy Wallenberg tulajdonképpen bármerre megindulhatott. Akkoriban a város falai még teljesen épek voltak, észak-dél-kelet-nyugat irányban négy darab főkapu biztosította a ki-be haladást, és még azt is meg tudnám mondani, melyiken távozott a város vezetője. De hogy onnét merre tovább? Halovány lila foglalatom sincsen.
- A nyugati oldalon szeretnék kijutni, viszont a falakat elég jól őrzik, főleg a meggyengülésük óta. Ha a falat kell használnom, akkor tudnom kell, mikor van őrváltás, melyik részen gyengébb a védelem - magyarázom, mutatóujjammal végigsimítva az egykori térképre filctollal felfirkált védelmi vonal ívén. Persze, mindezt magam is kideríthetném, ha nagyon szeretném, azonban Natalie kutakodó figyelme alatt? Nem fogok megkockáztatni egy ilyen amatőr baklövést.
- Tudok várni, egy-két nap nem probléma - felelem, csupán egy momentumra pillantva fel Colre-ra, aztán összevont szemöldökökkel süllyesztem vissza íriszeimet az előttünk nyugvó papírra. - A metróvonalak zömét ismerjük, de a mellettük húzódó vészjáratok, titkos alagutak nagy része nem került feltárásra. Ezek érdekelnének igazán - pontosítok a félreértések és a felesleges időhúzás elkerülése végett. - Persze, ha ismersz más módot a feltűnés mentes kijutásra, csupa fül vagyok - tekintek rá újfent, titkon remélve, lapul még valami a tarsolyában, ami megkönnyítheti az életünket Kaittel.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



hunting is the only thing that makes sense

Cole Andrews
avatar



☩ Reagok :
5
☩ Korom :
27

Utolsó Poszt Szomb. Aug. 25, 2018 6:11 pm
Következő oldal


Fortune favours the brave
Alexander & Cole
─────────────── ───────────────
« Comment; 0 • Szószám; 540 • Zene »

Úgy tűnt, sikerült megalapoznom a hangulatot. A sajátomat a whiskey-vel, a vadászt pedig az ebből származó barátságosságommal igyekeztem elbűvölni, bár biztos lehettem benne, hogy nem lesz olyan egyszerű a bizalmába férkőznöm, mintha egyszerű városlakóval állnék szemben.
- Egy fokkal talán rövidebb is – biccentettem a megjegyzésre. Sosem kellett sokáig tettetnem, mire tényleg belerázódtam a szerepbe, az egytagú keresztnévbe, ami egyben az állandó személyazonosságomat is jelentette. Valahányszor hazaértem, széthullott körülöttem, mint valami celluxszal összetapasztott tükör darabjai, a legrosszabb heteken pedig előfordult, hogy a sokadik pohár ital után sem sikerült visszatapasztanom a szilánkokat a megfelelő repedésbe. Éreztem, hogy nemsokára újabb ilyen időszak váltja majd fel a mostanit, így még azelőtt végezni akartam a teendőimmel, hogy teljességgel képtelenné válnék rá. És ennivalóra a jövőhéten is szükségem lesz, neves családból származó barátunk remélhetőleg pedig bőkezűen fizet majd, amint orvosoljuk a problémáját. Mert tudtam, hogy kivel állok szemben, habár a pénzkérdésen és a szakmájából adódó fenyegetésen kívül tényleg nem igazán érdekelt a dolog.
Érdeklődve hallgattam, amint rövidre zárva felvázolta a helyzetet, gyakorlatilag éppen csak annyit osztva meg egy ismeretlennel, amennyit feltétlenül szükséges. Egyből kérdések sora fogalmazódott meg a fejemben, de tudtam, hogy nem érdemes felfednem a kíváncsiságomat, hiszen az újabb lépést jelentene hátrafelé az eddig űzött, izgalmas kis bizalmi játékomban. Az érdekelt volna leginkább, magáncélra kell-e neki az információ, vagy csak őt küldte ide a többi, hogy aztán csapatosan kapják el az illegálisan bizniszelőket, melyek között szép számmal vannak olyanok, akik démonokkal és egyéb természetfelettivel összedolgozva keresik a kenyerüket – egyszóval ideális célpontok az utóbbiakhoz való visszavezetésre. És vajon mi történne velem, ha kiderülne, hogy én tálaltam fel őket "ezüsttálcán", az úgynevezett földalatti útvonalaikon a vadászok seregének?
- Nos, Alex… - kezdtem bele, ellökve magam a faltól, legalább fél méterrel csökkentve a kettőnk közötti távolságot.  Ezután az összehajtott papír felé intettem a kezében; nem kerülte el a figyelmemet, mikor nemrég előhalászta a farzsebéből. – Van egy térképed? – Nincs különösebb indokom arra, miért állnék önszántamból a harc két oldalának kereszttüzébe, ha az ezért kapott aprópénzt nem számítjuk, vagy azt, hogy még mindig hajlamos vagyok a szerencsémre támaszkodni a józan eszem helyett. De kétféle jutalom járhatott a kockázatvállalásomért; az egyiket néhány nap nyugalomnak, a másikat pedig biztos halálnak becézték, és ahonnan én álltam, egyik sem tűnt szebb vagy sötétebb lehetőségnek a másiknál.
A földre guggoltam kényelmesebb lehetőség híján, aztán felnéztem Alexre, hátha követi a példámat. Fogadni mertem volna, hogy náluk otthon asztalok és székek vannak, és egyikről sem kopott még le a lakkozás. Én inkább a jól elrejtett poharamat hiányoltam az összképből, meg is jegyezve magamnak, hogy legközelebb ide, az irodámba is telepítsek át egy üveg olcsóbb akármit.
- A falon több helyen is át tudtok jutni, csak mondj egy irányt. – Ha hajlandó volt helyet foglalni a koszos padlón, vagy legalább a térképet rám bízta, amíg előálltam a haditervvel, ez a kérdés egyből a megoldhatóak közé sorolódott át. – Az alagutakhoz viszont időre van szükségem. Egy napra – pontosítottam, amint körvonalazódott előttem, honnan szerezhetem meg a megfelelő kijárathoz vezető útvonalat. Itt jött a képbe a sokat emlegetett kockázatvállalás, elvégre ha én járok utána, hogyan mehetnek végig a város alatt rejtőző utakon, hozzám kapcsolják majd, akármire is készülnek a vadászok odalent. De így legalább biztosra vehettem, hogy a rám váró feladatnak hála még egy napig a borzasztó ürességnek esélye sem lesz visszatérnie a fejembe.

Alexander Payne
avatar


I'm a Hunter. Clearly I'm not afraid of the Dark.
☩ Reagok :
96

Utolsó Poszt Csüt. Aug. 23, 2018 1:10 am
Következő oldal


Fortune favours the brave
Cole & Alexander
─────────────── ───────────────
« Comment; ~o~ • Szószám; 452 • Muzsika »

Cseppet sem borsódzik a hátam az állandó vigyorgásától, habár meglehet, amennyiben egy kevésbé lepusztult és dermesztő helyen találkozunk, nem gerjesztene bennem ellenérzéseket a különös jó kedve. Ami valószínűleg csak álca - mint valódi felszabadultság - a bizalmam elnyerése érdekében, frappáns trükk a szimpátia felélesztésére. Korábban nem lettem volna figyelmes erre, azonban Dom is ilyen volt; ha kellett, ha nem, mosolygott, ami hatékonyabb maskara volt az én fapofámnál és olykor megránduló arcizmaimnál. De nem… Nem fogok épp most rá gondolni, tilos. A kettőnk útja véget ért, és vélhetően így a legjobb mindenkinek.
- Gondolom a Vigyori Díler azért mégsem a legjobb alap, maradok a Cole-nál - rándítok a vállaimon egy apró nyelést követően, mely száműzte a tudatomból az egykori vadásztársamat, és közönnyel állom, amint végigmér elébb a válla felett hátrapislantva, majd végre velem szembefordulva. Hozzá vagyok szokva a kutakodó tekintetekhez, az ellen mindig a leggyengébb pontjainkat keresi rajtunk, netán felméri a fegyvereinket, és vélhetően az informátorom is így tesz, akár csak én vele. Igaz… Azért a sokadik elhúzódó pillanatnál már leheletnyire összevonódnak a szemöldökeim, de nem engedek Nati jó tanácsának a bizonyos vonások felvállalását illetően, tehát nem látok kényszeredetten többet a mustrálás mögé, mint ami. Két idegen vagyunk, akik a kölcsönös nyereség érdekében találkoztak egy félreeső helyen. Khm.
Ezúttal Cole-on van a sor, hogy a vállát rángassa, csakúgy a nevem kapcsán. Be kell vallanom, egy egészen pirinyónyit meglep, amiért nem hallott még rólam, és ezek szerint az összeköttetőjének a szája sem járt el, mindenesetre megnyugtat. Nincsenek elvárások, felesleges feszültség, esetleg plusz veszély a családom okán. Továbbra is két idegen maradhatunk.
- Alex vagyok - bököm oda neki, és változatlanul egymásba font karokkal helyezem egyik lábamról a másikra a testsúlyomat, míg a mi kis üzletünk feltételeiről beszél a kötelező formalitás letudását követően. Csendben hallgatom, néha elrebben a tekintetem oldalvást, mihelyst a perifériámban akár egy pókháló megrebben, de valamiért úgy érzem, meglepetés támadásra nem szükséges számítanom. A tömör összefoglaló végén határozottan bólintok, majd felhagyva a passzív-agresszív testtartásommal, elnyúlok a hátsózsebembe, amelyből egy térképet szedek elő. Apróra van hajtva, ám a vastagságán azért látszik, nem egy pöttöm példány.
- Tökéletes. Viszont nem problémáról van szó, hanem információra van szükségem - kezdek bele, íriszeimmel egy szabad asztal vagy bármilyen, kellő nagyságú felület után kutatva, amire kiteríthetem később a papírt. Hirtelen nem találok, így egyelőre hagyom, végtére még az sem tudom, hogy képes-e segíteni SV - mint Sármos Vigyori, nyilvánvalóan. - A város alatt húzódó, titkos alagutakra lenne szükségem, amelyeket a vadászok sem ismernek. Csakúgy a kevésbé vagy egyáltalán nem védett kijáratokra a falaknál, esetleg alattuk - közlöm rezzenéstelen arccal, jól tudva, mit is kérek most tulajdonképpen. Ha felfed nekem legalább egyetlen ilyen alagutat, az többé már nem lesz titkos, a fajtám által ismeretlen. Kíváncsi vagyok, vajon kihátrál-e.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



hunting is the only thing that makes sense

Cole Andrews
avatar



☩ Reagok :
5
☩ Korom :
27

Utolsó Poszt Hétf. Aug. 20, 2018 6:17 pm
Következő oldal


Fortune favours the brave
Alexander & Cole
─────────────── ───────────────
« Comment; 0 • Szószám; 410 • Zene »

A pókhálók elhelyezkedése az egyetlen változás, amit a legutolsó látogatásom óta észrevettem a helyiségben. Sosem nyúltam semmihez, de úgy tűnt, hogy a fosztogatókat sem érdekli különösebben az itt maradt kacat, és vélhetően nem a spirituális erejük miatt nem kelt még lába azoknak a koponyáknak. Az előttem álló fiatal férfi valahogy nem illett az összképbe, elütött a lepusztult falaktól és poros berendezés látványától, az pedig, hogy nem szívesen van itt, a mai nap legegyértelműbb tényének számított. Még ekkor is szórakoztatott a dolog, hogy kényelmetlenül érzi magát a világomban, pedig biztosra vehettem, hogy esélyem sem lenne ellene egy becsületes küzdelemben. Épp emiatt voltam azon, hogy eszébe se jusson ilyesmi. Ha pedig pont azért szervezett találkozót, mert már felkeltettem a hozzá hasonló vadászok érdeklődését, hivatalosan sincs sok minden, amit tehetnék.
Kérdésére széles mosolyra húzódott a szám, de megpróbáltam elrejteni, miközben a fejemet felé fordítva átnéztem a vállam felett.
- Cole vagyok. De különben úgy hívsz, ahogy akarsz - tettem hozzá szemöldökráncolva és mértem végig tetőtől talpig, miután ismét szemben álltunk egymással. Most nehéz lett volna lepleznem a vigyoromat. Egyetlen percet szenteltem csak a srác megbámulására, és akkor sem azokon a helyeken legeltettem a szemeimet, amikre talán ő is gondolhatott; inkább a fegyverei érdekeltek volna, ha kiszúrom őket a ruhái alatt. A tőrt éppen csak elengedte, így nem volt kérdéses, hogy ismét ahhoz nyúlna először, ha a szituáció megkívánja. Vastagabb, mindent eltakaró kabátok és miegyéb nélkül pedig csak ehhez hasonló, könnyű dolgokat hozhatott magával, így nem volt nehéz kitalálnom, milyen menekülési módszert alkalmazok majd, ha esetleg nem elég a figyelmességem.
A személyazonosságát illető kérdésre csak egy vállrándítást kapott válaszul, hiszen az ő neve éppen annyit ért kettőnk között, mint amennyit az enyém jelenthetett neki. Mindegy, hogy valódi-e vagy sem, történetesen még akkor is, ha az előbb a sajátommal mutatkoztam be. A legtöbbször a keresztnevem használtam, pedig az úgynevezett üzleti partnereim helyettem is óvatoskodtak időnként egy kicsit, különböző álneveken ajánlva engem a leggyanúsabb alakoknak. Óvatosan a falnak döntöttem a hátam, aztán újra megszólaltam.
- Te elmondod a problémát, én kitalálok valamit. Nem érdekelnek a részletek és azt sem fogom elmondni senkinek, hogy találkoztunk. Azért viszont, aki hozzám irányított, nem vállalok felelősséget - eresztettem meg ismét egy halvány mosolyt. - Te fizetsz, aztán nem látjuk egymást többet, feltéve, hogy ezt szeretnéd. - Nem tettem hozzá, hogy számomra sem hangzott rosszul a soha viszont nem látás lehetősége, valahányszor a vadászokra gondoltam. - És ezzel remélhetőleg tisztáztam is minden feltételt - pillantottam oldalra, aztán megvakartam a tarkómat.

Alexander Payne
avatar


I'm a Hunter. Clearly I'm not afraid of the Dark.
☩ Reagok :
96

Utolsó Poszt Vas. Aug. 19, 2018 1:54 pm
Következő oldal


Fortune favours the brave
Cole & Alexander
─────────────── ───────────────
« Comment; ~o~ • Szószám; 384 • Muzsika »

Alig, hogy feszült mormogásom elhagyja a számat, különös érzet ver éket a bensőmben. Ösztöneim, melyek a vadászattal szorosan járnak kéz a kézben működésbe lépnek, s bár nem fordulok, hogy leellenőrizzem a bejáratot, szinte biztosra veszem, ha nem az informátorom, akkor minimum egy Casper ácsorog az egykori ajtó helyén. Nehéz persze elnyomni magamban a kényszert, viszont érdekel, mit kezd a meglepetés erejével az ismeretlen alak. Vajon megtámad, annak reményében, hogy be tud tőlem zsebelni néhány értékes eszközt, fegyvert, vagy szimplán csak be akar húzni, amiért az alapító családok egyikéhez tartozom? Nem ez lenne az első ilyen alkalom, Payne-nek lenni anyánk és a bátyám hataloméhsége mellett nem egyszerű feladat.
Azonban se szitkoktól fröcsögő leszámolás, sem piti tolvajlás áldozatává nem válok, noha ez még kevés a jóhiszeműségem megnyeréséhez. A zsigereim megrezdülnek a váratlan hangra, ám minden porcikámmal tiltakozok az ellen, a megilletődöttség egyéb módokon is kinyilatkoztatásra kerüljék rajtam. A legalapvetőbb hiba lenne, amit elkövethetnék vadász létemre. Mindenesetre a jelenléte felfedésével már nem gátolhat meg semmi abban, a falon csüngő szakadt, ezoterikus kép pásztázását felhagyva felé forduljak.
Kérdése lapos pillantásra késztet, rezdületlen ábrázatom egyelőre nem mutat szimpátiát, netán nyugalmat. Az aggódást is mellőzi, egyszerűen nevezzük inkább tartózkodónak és kétkedőnek, olyannak, amilyet bármelyik ismeretlen tapasztalhat tőlem. Sosem voltam a nyájas és ál-kedves bemutatkozók híve, éppen elég az érzelmeimet a vonásaimtól távol tartani, nem fogok a fals bizalom érdekében színházast játszani mindemellett.
A szituáció alakulását illető lehetőségek tárházát figyelembe véve követem nyomon, miként indul meg a helyiség körbejárására, mintha nem is lenne természetesebb annál, felkínálja a hátát egy idegennek. Vagy nincsen benne életösztön - ami a meglehetősen nehéz felkutatását tekintve kétséges -, vagy túlontúl biztos a dolgában, mi önmagában elővigyázatosságra int. Mégsem eshetek neki szenteltvízzel és egyéb próbatételekkel, ugyanis jelenleg ő az egyetlen, aki a segítségemre lehet Kait őrült tervében. Aprót szusszanva tehát eleresztem az oldalamon nyugvó tőrömet, és testsúlyomat a bal lábamra helyezve, türelmetlenül eltekintek oldalra.
- Kane-t keresem. Te volnál az, vagy te csupán a szerencsétlen üzlettársa vagy, aki előre felméri neki a terepet? - teszem fel a kérdést, még ha tudom, vélhetően álnevet használ az utcán, már amennyiben tényleg ő lézeng itt előttem, és nem valami segítője. - Feltételezem, te tudod, hogy ki vagyok - teszem karba a kezeimet, a metakommunikációs hibára azonban már későn döbbenek rá, nem lenne értelme tüstént korrigálni az óhatatlan, bezárkózásról kiáltozó mozdulatot.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



hunting is the only thing that makes sense

Cole Andrews
avatar



☩ Reagok :
5
☩ Korom :
27

Utolsó Poszt Pént. Aug. 17, 2018 12:47 pm
Következő oldal


Fortune favours the brave
Alexander & Cole
─────────────── ───────────────
« Comment; 0 • Szószám; 565 • Zene »

Halványan ugyan, de emlékszem, hogyan is nézett ki a mostanra teljesen lakatlanná vált környék jó húsz évvel ezelőtt. Ezeken az utcákon éltem, mielőtt a családunk arrébb költözött volna, és hát beletelt egy kis időbe, mire összeszedték a bátorságot a menedékhelyként szolgáló épület elhagyásához. Azt hiszem, akkor jöttek rá, hogy az istenük nem segít, vagy ha mégis, éppen annyira fogja csak meghallgatni az imáikat a város akármelyik másik szegletében. Mondjuk, ahol nem szünetel annyit a vízellátás, az épületeken pedig még mindig van valamennyi vakolat. Az emberek által irányított világban „biztonságos környéken” laktak, de őszintén szólva ezekhez a szavakhoz nem társult konkrét jelentés a fejemben, mellesleg biztosra vettem, hogy ha valaha is létezett ilyen hely, semmivel sem javítaná fel a mostani életkörülményeimet. Mosolyra húzódott a szám, miközben ezen gondolkoztam, mert tudtam, hogy a legtöbben nem értenének egyet az apokalipszisre vonatkozó, semleges nézeteimmel. Ismét kortyoltam egyet a poharamból, majd lezártam a magam mellé állított, félig üres üveget. Néhány hónappal ezelőtt az ablakhoz húztam az asztalt, aminek most a tetején ültem törökülésben és teljes kényelemben, afféle megfigyelő helyiséggé alakítva a jósdával szembeni kis lakás utcára néző szobáját. Mindig korábban érkeztem a kelleténél, hogy szemmel tarthassam a helyszínre érkezőket, mielőtt személyesen is az ismeretlenek elé állnék – azt viszont nem állítom, hogy minden ilyen találkozás előtt okos ötlet lenne legurítanom a feszültségoldót. Két lépés előre és egy hátra, de valaki sokat dolgozott ezen az undorító, valószínűleg alaposan felvizezett házi whiskey-n, én pedig pénzt költöttem rá, hogy megihassam. És különben sem volt jobb dolgom várakozás közben, ha azt nem számítjuk, hogy alaposan ki kellett törölnöm ebből a rohadt pohárból a pókhálókat, mikor a kanapé mögé dugott üveggel együtt elővettem a rejtekhelyéről.
Az emberem időközben megérkezett, ráadásul komolyabb fegyver nélkül és egyedül, ahogy annak lennie kell. Természetesen még így is okozhatott meglepetést a találkozás, de első látásra elégségesnek tűnt éppen csak ennyiről megbizonyosodnom. Nem vártam meg, hogy besétáljon az épületbe, mielőtt lehúztam volna a kitöltött whiskey maradékát. A többit visszatettem a szokásos helyre, aztán behúztam a sötétítőfüggönyt, és csak ezután indultam lefelé – reméltem, hogy még úgy is élhetek a meglepetés erejével, ha a vadászomnak várnia kell egy percet. Régóta ismertem az alakot, aki beajánlott nála, persze még jóval azelőtt, hogy velem közölte volna a részleteket. Megbocsátható bűn, ha azt vesszük, hogy fogalma sincs róla, milyen veszélyeket hordozhat magában a kettőnk találkozása, mégis kénytelen voltam elvállalni a feladatot. Gyanús lenne, ha nemet mondanék, mert máskor sosem teszem, és nem is hangzott annyira rosszul letudni a következő jónéhány napra való megélhetésemet.
Kikerültem néhány pocsolyát, miközben átsétáltam a nagyrészt sár fedte utcán. Ha szokásos kétcentis por borítaná az aszfaltot, nem aggódtam volna amiatt, hogy esetleg meghallják a lépteimet, így viszont óvatosan közelítettem meg a bejáratot; itt aztán belestem a félhomályos szobába, azonnal kiszúrva a függöny mögé nézelődő idegent. Adtam neki néhány másodpercet, mielőtt megtörtem volna a csendet.
- Kopp-kopp – szólaltam meg ajtó hiányában, és bár igen jól szórakoztam volna, ha halálra rémítem a nekem pont háttal álló srácot, kevésbé örülnék egy váratlan támadásnak. – Remélem, nem zavarok – utaltam vigyorogva az előbbi, bizonytalannak hangzó mormogásra. Megkíséreltem közelebb lépni és ha úgy láttam, nem feszélyezi a jelenlétem, az elkövetkezendő néhány perc során körbejártam a helyiséget. Legalábbis ez volt tervben. Eszem ágába sem volt farkasszemet nézni az idetévedőkkel, sőt, szándékosan fordítottam nekik hátat, miközben az ismerős falakat pásztáztam. Ez a szokásos rituálém részét képezte, és általában sikeresen át is adta a kétféle üzenet egyikét: vagy bennük, vagy magamban bízom ennyire.

Alexander Payne
avatar


I'm a Hunter. Clearly I'm not afraid of the Dark.
☩ Reagok :
96

Utolsó Poszt Szer. Aug. 15, 2018 11:56 pm
Következő oldal


Fortune favours the brave
Cole & Alexander
─────────────── ───────────────
« Comment; ~o~ • Szószám; 346 • Muzsika »

Az összes porcikám kiáltozik az ellen, hogy itt legyek, mégsem tudom rávenni magamat, hogy kiforduljak a kora esti eső áztatta, szürkülő utcamellékről, amely egy bizonyos épületbe kell, hogy elvezessen. A vadászfelszerelésem zömét otthon hagytam, néhány kés csupán, ami a ruházatom alatt rejtezik, illetve egy az oldalamon, amelyet eszem ágában sincs véka alá rejteni. Nem harcolni jöttem ide, a város legszegényebb, és egyben legkietlenebb területére, azonban egy vadász sosem lehet elég biztos a dolgában. Sőt, ha őszinte akarok lenni, kiráz a hideg az egész környéktől, alig tudom elnyomni magamban a kényszert, hogy az övemen nyugvó tőröm markolatára szorítsam az ujjaimat, készen állva bármiféle váratlan meglepetésre. Ám a legijesztőbb jelenségek kimerülnek a vakon végződő sikátor oldalfalain futkározó pókokban és csótányokban, sehol egy árva lélek.
Szemöldökeimet összehúzva, felkészültségemből mit sem engedve közelítek az utca végéhez, amely, mint kiderül, egy vékonyka fordulóval folytatódik tovább balra, ott pedig valóban egy épület íves bejárata vár, ajtó és miegyéb nélkül. Cseppet sem hátborzongató. Oké, szedd össze magad, Payne, meghalni a jelek szerint nem tudsz, a legrosszabb meg, ami történhet, az néhány nyolclábú inváziója a frissen mosott hajadban, semmi ok tehát az aggodalomra.
Összekaparva a bátorságomat, fellépek a három fokot számláló kőlépcsőn, be, a helyiségbe, ahol újabb átjáró vár. Itt sincs ajtó, ellenben színes gyöngyfüzér helyettesíti a hiányát, amin alig-alig látni át a félhomályban úszó szobába. Remek.
Ezúttal ösztönösen rámarkolva a késemre, elhúzom oldalvást a „függönyt”, és meglepetés! Az égvilágon senki nem vár rám. Na jó… Vajon mennyi az esélye annak, hogy annyi sör és kaja után felültett az a rosszarcú banda?
- Hahó! - szólalok meg, hátha a romos helyiség egyik, eddig feltérképezetlen szegletében bújócskázik a figura, aki elviekben segíthet nekem a város titkosabb járatainak fellelésében. Viszont bárhogyan is pásztázzam a feldőlt polcokat, a szerteszét heverő állati koponyákat és egyéb, bizarr holmikat, amelyek a bizonyítékok tekintetében egy valaha volt jósdához tartoztak, sehol sincs nyoma a titokzatos alaknak. - Komolyan mondom, egyszer megfojtom Kaitlynt, meg az ostoba, mentsük meg Wallenberget tervét - mormogom az orrom alatt. - Nem mintha egy tervet meg lehetne fojtani… - oké, határozottan magamban beszélek, ez a korosodás jele, mi?


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



hunting is the only thing that makes sense

Alexander Payne
avatar


I'm a Hunter. Clearly I'm not afraid of the Dark.
☩ Reagok :
96

Utolsó Poszt Szer. Aug. 15, 2018 11:23 pm
Következő oldal


***


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



hunting is the only thing that makes sense


Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  
Chat Box
mennyei hangoküzenj a többieknek

fontos linkek
MINDEN AMI KELLFONTOS, GYORSAN ELÉRHETŐ LINKEK



friss írások
UTOLSÓ HOZZÁSZÓLÁSOKposztok, hírek neked!
Riena Love
Today at 4:21 pm
☽ Riena Love

Calypso
Today at 3:27 pm
☽ Ancient Baths

Hell or Heaven
Today at 11:26 am
☽ Queens




Ki van itt?
ÖSSZESÍTETT LISTABELÉPETT TAGOK, FAJOK LÉTSZÁMA

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 17 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 2 Bots




Fajaink száma
Arkangyal
8/7
Leviatánok
8/8
Angyal
2
Démon
12
Bukott Angyal
3
Ember
7
Félvér
5
Harcos Angyal
6
Vadász
11
Nephilim
5