Ego Alpha et Omega, primus et novissimus, principium et finis
, said the Lord. which is, and which was, and which is to come, the Almighty.

 
New York kapuján kívül
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

avatar



☩ Reagok :
82
☩ Play by :
Zane Holtz

Utolsó Poszt Hétf. Nov. 12, 2018 6:17 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Kali x Seth

”It ain't the mark or the scar that makes you one”


Tisztában voltam vele, hogy jó fizikai erőben van, hisz angyal, és általában a mágiám vetettem be ellene, de egyelőre nem akartam feleslegesen koptatni az erőm, amíg nem éreztem szükségesnek. Szavaim hallatán felnevetett, mire megemelkedett az egyik szemöldököm. Mi olyan vicces? Nem értettem a reakcióját. Tulajdonképpen baromi sok mindent nem értettem és kezdett fogyni az amúgy is ingatag lábakon álló türelmem. Tán agyára ment a 700 év? Bizonyosan. Ahogy mindannyiunknak. Csakhogy ne érezze magát nyeregben, elkezdtem vetkőzni, hogy megmutassam a jelképem, amivel őt is megjelöltem. A combján belül. Végre észbe kapott és még levegőt is alig vett. Hosszú, kecses ujjaival végigsimított a heges bőrömön újra és újra. Hosszú, mély levegőt vettem, eszembe jutottak a közös emlékek vele kapcsolatban. Visszafogtam ösztöneim, hogy ne essek ott azonnal neki és tegyem ismét a magamévá röpke 700 év elteltével. Emlékeztettem magam, hogy nem ez a legfontosabb dolog most. Hirtelen lelökött magáról, majd távolabb mászott tőlem. Megcsóváltam a fejem. Olyan értetlenül és haragosan nézett rám. Mi a franc ütött már belé, de tényleg? Kérdésére én is értetlen arckifejezéssel válaszoltam. Kezdett bennem tanyát verni a gondolat, miszerint kurvára de nem emlékszik rám.
- Te komolyan nem emlékszel rám? Hogy a francba? - kérdeztem vissza kapásból, majd idegesen hátrasimítottam a hajamat és igyekeztem elkerülni, hogy instant agyfaszt kapjak.
- Seth vagyok. A Mestered. Elvettelek a drágalátos istenedtől és a leviatánok szolgálatába állítottalak annak idején. Hogyan is ne emlékeznél a…- kezdtem bele, miközben feltápászkodtam, mire bevillant a következő gondolat.
- Hoggyaza piszkos k*va életbe! Bizonyosan a drága jó teremtőd keze van a dologban! Kinézem belőle…- megdörzsöltem a homlokomat, az állkapcsom jól befeszült. Már csak ez hiányzott! Hogy ne emlékezzen rám a kicsike! Vissza kell adnom az emlékeit. Biztos van rá valamilyen módszer. Abban a pillanatban még feszültebb voltam a mindenható vén rohadék miatt, legszívesebben felgyújtottam volna egy pokoli fáklyával, hagy égjen el.
- Megtalálom a módját, hogy valahogy visszanyerd az emlékeidet rólam, ebben biztos lehetsz! De addig is bíznod kell bennem! Nagyon jól ismerlek. Jobban mondva ismertelek, mielőtt a Papa, ahogy te becézted bezárt a rohadt ládájába 700 évvel ezelőtt. Tudom mik az erősségeid és a gyengéid, tudom, mi okoz neked örömöt és fájdalmat. Fel tudom sorolni. De ezt ne itt folytassuk, hanem bent. Ki tudja, ki jár errefelé. - néztem le rá karbafont kezekkel és vártam, hogy meginduljon.
- Gyerünk Kaliyo, erre nincs időm! Mozdulj meg! - sürgettem és arra gondoltam, ha nem indul meg magától és megint valami ostobaságra készül, rásegítek, hogy ismét az akaratom szerint cselekedjen. Bevetem ellene az erőm és szelek szárnyán repítem be az ajtón túlra, vagy telekinézissel fejbe csapom valamivel, és míg eszméletlen, visszacipelem az odújába. Csak rajta áll...

avatar



☩ Reagok :
8

Utolsó Poszt Pént. Nov. 02, 2018 1:04 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Érzem a szorításán, hogy képes lennék magamról lelökni, mégsem teszem. Egyelőre nem akar megölni, szóval pont jó helyzetben vagyok ahhoz, hogy információt nyerjek ki belőle. Amíg erősebbnek gondolja magát, addig könnyebben jár a szája. Ha rosszat szólok, valószínűleg a keze is ,de ne jussunk el addig. Mesternek hívom, mégsem nagyon hatja meg. A sárgás színekben lüktető szemeitől pedig a hideg futkos a hátamon. Bárhogy próbálom, nem tudom feleleveníteni, hogy láttam-e valahol ilyet. Még csak arról sincs emlékem, hogy nincs emlékem. Mintha egy nagy, szürreális, légüres térben próbálnék kutatni a kényelmes könyvtár helyett. Na de egy valami kiveri a biztosítékot.
- Tollcsomó? - Igyekszem én meghúzni magam, de ösztönösen nevetek fel. Ha valami, hát ez aztán fekete humor. Tollcsomó, az mondjuk van, jól elrejtve még mindig. Szárnyak? Ó, azoktól hétszáz éve megfosztott egy ark. - Jó volt. Ez jó volt, piros pont. Rég illettek már ilyen bájos jelzővel. - A legtöbb, amit a magafajtáktól várhatok az a bukott ribanc. Kérdés, hogy milyen is pontosan ez a maga fajta, ha már itt tartunk. A fekete vér, a kígyószerű idegen szemek… Miért van olyan érzésem, hogy ez a Sötétség műve is lehet? Rossz ómen. De maradnom kell. Információra van szükségem. Ahhoz pedig nem leszek ennél jobb helyzetben, bármibe is keverem magam épp. Arra meg igen erősen kezdem húzni a szám, hogy vetkőzésnek indul. Mi a fene!
Ám a tetoválás látványa egy igen határozott pálfordulat felé lök. Abbahagyom a mocorgást, megállok. Mintha még a szél is megállna. Szinte megbabonázva figyelem. Pontosan olyan, mint az enyém, a kígyót formáló hegek a belsőcombon, melyről nem tud az égvilágon senki. Szükségem van néhány hosszúra nyúlt másodpercre. Eközben már kezem is emelem és ujjbegyeimmel finoman érintem meg a bőrét, szabályos kört leírva követem a kígyó útját fejétől a farkáig, majd újra. Majd hirtelen észbe kapva mászok hátra sebtében, és tőle két méterre fel is térdelek végre. Most már nekem is haragosabb a tekintetem. Elég volt.
- Ki vagy te? - Kérdésem már-már felszólításnak hat. Az elmúlt hétszáz év érdekli? Engem is sok minden érdekel. De előbb fel kellene fognia, hogy fogalmam sincs ki ő. Rettegnem kellene tőle. Menekülnöm. Miért akarok mégis itt maradni? Ebben a pillanatban úgy érzem, engem sem az eszemért szeretnek. Pedig azon kívül túl sokam nincs. - Felelek, ha te is!

avatar



☩ Reagok :
82
☩ Play by :
Zane Holtz

Utolsó Poszt Hétf. Okt. 29, 2018 9:46 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Kali x Seth

”It ain't the mark or the scar that makes you one”


Ahogy sejtettem futni kezdett. De én utána eredtem és elkaptam. Úgy éreztem magam, mint annak idején, még a legelején, mikor be kellett törjem, hogy ne lázadozzon a sorsa ellen, fogadja el. Egyrészt felettébb élvezetes volt a szolgáját elvenni a vén szarostól és a magamévá tennem minden lehetséges módon, másrészt felettébb hasznos volt a dolog. De nem értettem, mi a fészkes franc ütött belé, hacsak nem a büntetésre gyúrt, mert azt szívesen megadom neki ingyen és bérmentve. Főleg az alakítása után. Letepertem, hogy lecsihadjon. Szerencsére nem kellett pofonnal észhez térítenem. De valami nem stimmelt vele kapcsolatban. Mintha nem is ő lett volna. Megváltozott a lényét körbeölelő energia. Sajnálta. Eresztettem a szorításomon, de nem engedtem el, ott maradt alattam. És jól tettem, mert utána olyan stílusban kérdezett, hogy felmordultam. Még mindig nem győztél meg kicsike! Az állánál fogva fordítom arcát, hogy csak rám nézzen, rám figyeljen, semmi másra.
- Nem tudom, mi a franc van veled. Tán megsérült a fejed és tartalma ezalatt a 700 év alatt? És miért érzem másnak a téged körbeölelő energiát? Mintha valamit kivontak volna belőled. - méregettem kígyószemeimmel és mertem remélni, hogy nem piszkavassal vagy valami mással kell kiszednem belőle a válaszokat.
- Nem tetszik a modorod tollcsomó! A teremtőd ládájában poshadtam hetedmagammal, mert nem bírta elviselni a konkurenciát! Igazán pusztulhatna már a szentfazék!  - szinte köptem a szavakat, annyira felbaszott az egész. Természetesen csak képletesen köpködtem, de ígyis kiéleződött a féktelen düh a hangomból. Szívesen felkoncoltam volna a drágalátos fia keresztfájának darabjaival, amit áthatott volna a tömény leviatán méreg. Sajnos megölni így sem tudtam volna, de már vagy húzezerféleképpen elképzeltem a halálát. Péppé zúzástól kezdve a felnégyeléstől kezdve minden, ami csak eszembe jutott a 700 év alatt a ládafogságban senyvedve. Kaliyo viselkedése sem könnyítette meg a helyzetet, sőt! A tekintetében nem az a Kaliyo köszönt vissza, aki a ládába zárásom előtt. Mély levegőt vettem, állkapcsom megfeszült. Eleresztettem az állát, majd lerángattam magamról a felsőruházatom és megmutattam neki a vállamon lévő billogot. A farkába harapó kígyót, amivel annak idején őt is megjelöltem, azzal is magamhoz láncolva őt.
- Ouroboros. A védjegyem. Ami ott van rajtad is. Azt akarod megkeressem neked? Te is pontosan tudod, hol van. Olyan helyen, ahová senki sem nyúlt még annak idején énelőttem. - tekintetem az egyik combjára siklott. Reméltem, mindezek fejében abbahagyja a színjátékot és válaszol végre a kérdéseimre.
- Na megereszted a nyelved végre, vagy más módszerekkel szedjem ki belőled az információkat? Te is tudod, hogy elég sok érdekes technikával tudok szolgálni ilyen téren is. A módszereim elég változatosak. - tettem még hozzá, hogy azért csipkedje magát, vagy rossz vége lesz. Kezdésnek a hajánál fogva fogom visszarángatni a házba, hogy aztán viszonozzam a kedves köszöntését egy lépcsőmasszázzsal.

avatar



☩ Reagok :
8

Utolsó Poszt Szomb. Okt. 27, 2018 6:29 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Oké. Bizarr vonzalom - és nem a fizikai értelemben vettről beszélek - ide, vagy oda, megszólal a vészcsengő. Ideje biztos távolságra kerülni. Francba veled. Szisszenek fel gondolataimban és sarkon fordulva már csak a szél jelöli utam. Legalábbis gondolom én. Gyors vagyok. Főleg, ha menekülni kell. Ő mégis utánam veti magát és dulakodni kezdünk. Felesleges lenne tovább menekülnöm, néhány méternél már úgysem jutnék tovább. Bemosok neki, vagy legalább megpróbálok. Újra és újra, míg esélyem van rá. Angyalpengémmel pedig csak a szívére megyek. Fénykoromban olyan voltam, akár az árnyék, kicsusszanva bárki karmai közül. Mióta nincsenek szárnyaim kénytelen voltam mesteribb szintre fejleszteni a közelharci képességeimet. Azt, amivel most túl sokra… hát nem megyek. Bőrnadrágom alatt a bokám megragadva a földre kényszerít, súlyával pedig ott is tart. Szerencséje, hogy nem érem el azt a rohadt angyalpengét, mert tuti ledöfném, mint egy malacot! Kurwa. Szerencsém, hogy egyelőre úgy tűnik, csak beszélni akar. Meghallgatom. Nem mintha túl sokat tehetnék. Ám ha tekintetemet kívánja, azt magára kell kényszerítenie. Szinte akkor lélegzek fel először igazán, amikor eltávolodik és némi teret ad. Legalább annyit, ne érezzem úgy, épp megerőszakolja az aurámat a hobo kinézetével.
Ez az átkozott ember, angyal, démon - bármi is legyen - megőrült. Fogalmam sincs ki az a Seth. Lehet, hogy még neki sincs. Ahogy mondtam, megőrült. Ha pedig ez így van, azt hiszem úgy menthetem a leginkább az irhám, ha belemegyek a játékába. A túlélési ösztönöm mindig is sajátos volt. Nem hiába vagyok még hétszáz év múltán is a Föld felszínén. Ami a gerincem illeti meg… hát van, de igen-igen hajlékony.
- Sajnálom, Mester… - Alázatosan szűröm a fogaim közt. Ha pedig lehetőséget ad rá, kimászom alóla és hátsóm a földön vonszolva igyekszem távolabb kerülni. Ha nem, akkor maradok, bár nem túl kellemes helyzet. Várjunk. Az elmúlt hétszáz évben? Ha ez valami faszfej angyal, akinek ne adj Papi egyszer keresztbe tettem és évszázadok múltán most lett kihányva a felszínre a Menny-béli börtönből… hát, nem vagyok benne biztos, hogy egy könnyed szerepjáték ki fogja majd elégíteni a vélhető bosszúvágyát.
- Miért, hol voltál az utóbbi hétszáz évben? - Böffentem fel félvállról. Akár csak egy nem-túl-nagy vendégszeretettel várt régi ismerőshöz beszélnék. Ha azt akarja, hogy az ismerőse legyek, hát az leszek, ha így nem akar itt helyben kinyírni.

avatar



☩ Reagok :
82
☩ Play by :
Zane Holtz

Utolsó Poszt Csüt. Okt. 25, 2018 7:16 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Kali x Seth

”It ain't the mark or the scar that makes you one”


Fel nem tudtam fogni, mi a jó büdös franc ütött Kaliyoba. Hogy merészelt egyáltalán így köszönteni? Baromira zabossá tett a viselkedése. Fontolóra vettem, hogy miután elkaptam, majd szépen megbüntetem, de elgondolkodtam azon is, hogy érezheti magát azok után, hogy úgy felszívódtam 700 évvel ezelőtt, mint a drágalátos apja nemrégiben. Az orromból folyó szurokszínű vérem ismét letöröltem a karommal, amit aztán a nadrágomba töröltem. Szerencsére gyorsan begyógyult ez a kis seb, legalább ezt nem vette el tőlem az az átkozott láda. Állkapcsom befeszült. Nem vettem le róla egy pillanatig sem sárgás kígyószemeim, úgy néztem rá, mint a ragadozó, aki a prédáját lesi. Ő volt a prédám. Persze nem állt szándékomban bántani, maximum ráijeszteni, hogy tudja, hol a helye. Elindultam a lépcsőn felfele, arcomon semmi érzelmet nem tudott leolvasni, de érezhette a belőlem áradó veszélyt. Erőm jóval gyengébb, mint a múltban volt, de még mindig megvannak a magam módszerei. Egy kis tollas nem fog ki rajtam. Főleg, ha hozzám tartozik. Észrevettem, hogy az angyalpengéjét szorongatta. Már igazán tudhatta volna, hogy azzal semmire sem megy ellenem.
- Azzal semmire sem mész ellenem, ahogy a kis démoncsapdáddal sem. De ezt te is tudhatnád már. - széles kígyóvigyor húzódott a pofámra. Ostobaságokat kezdett el karattyolni, majd mikor bekérdezte, hogy ki is vagyok én tulajdonképpen és mit akarok tőle, ökölbe szorult mind a két markom.
- Nem rémlik? Akkor mindjárt rásegítek….- azzal, mint egy buldózer indultam meg felfele a lépcsőn, és ha elfutott, akkor a nyomába eredtem. Bárhogy is történt, utolértem és elkaptam, megragadtam a ruhájánál fogva, majd a földre taszítva, a lábánál fogva húztam közelebb hozzám, rámásztam és teljes testsúlyommal ránehezedtem. Lefogtam a karjait is, hogy mozdulni se tudjon.
- Na ide figyelj Kaliyo! Nem vagyok jó kedvemben! Egy hónapig kutattam utánad, miután kiszabadultam a szarházi apád ládájából, melyben 700 évig senyvedtem, szóval ne most találd ki, hogy neheztelsz rám, amiért feléd se bagóztam, világos?  - hajoltam közelebb hozzá.
- Valóban nem úgy nézek ki, ahogy hajdanán, kicsit megviselt a ládalét, meg az ide vezető út, de még mindig én vagyok a Mestered, Seth! Szóval kímélj meg a hisztitől, te is tudod, hogy azt nagyon nem csípem. - kicsit eltávolodtam tőle és próbáltam lenyugodni. Nem azért jöttem, hogy felesleges köröket kelljen pazarolnom, hanem, hogy visszaszerezzek mindent, ami valaha hozzám tartozott. És ebbe ő is beletartozik. Ő volt a legkedvesebb játékszerem, és az a 700 borzalmas esztendő, mely sokkal többnek tűnt a ládában senyvedve majdhogynem felemésztett. Nem tudtam, mi van vele, mi történt az enyéimmel, a boszorkányainkat sem lelem sehol, nem létezhet, hogy minden a semmivé lett az erőnkkel együtt!
- Inkább tedd hasznossá magad, és áruld el, mi az istennyila történt a világban az elmúlt 700 évben, mert ez a pusztulat, ami most körülvesz, ez nagyon életidegen. - tettem fel máris az első kérdésem és kicsit lazítottam a szorításból. Azért hiányzott nekem ez a kis tollas szuka az elmúlt évszázadokban, de nem is szándékoztam magam meggyőzni az ellenkezőjéről.

avatar



☩ Reagok :
8

Utolsó Poszt Vas. Okt. 21, 2018 11:16 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Hallom a manus szavait, de nem értem. Különösebben nem bolygat, hisz manapság ez a legkevésbé érdekfeszítő, amikor a Menny és Pokol minden barbár kutyája a Földre száműzetett. Tőlem aztán úgy sziszeg, ahogy akar, amíg a nyelvével pucolja a szőnyegemet. Mindenesetre ez az alapelképzelés, ami hát… nem tart túl sokáig. Nem is tudom, milyen szavakkal írjam le azt a kifejezést, ami az elmúlt hétszáz év miatt már aligha angyalinak nevezhető tekintetemre kiül. Homlokomra finom ráncok szaladnak, a számat meg fogaim összeszorítva elhúzom, mintha épp egy olyan jelenetet néztem volna végig, ahol egy fickó nagyban gördeszkázik és a kis mogyeszaival a korláton landol. Teljesen át nem érezhetem, de lélekben hidd el, hasonulok. Bárki legyen, kisétál a csapdámból. Egyszerűen feláll és kisétál belőle. Ami még rosszabb, hogy tudja a nevem. De várj, ezzel nincs vége a képzeletbeli muffinnak. Jön rá hab, meg cseresznye is az idegen férfi bizarrul, sárgán vibráló tekintetének és fekete vérének hála.
Bár megnyilvánulásaim komolytalanságra utalhatnak, én mindig is ilyen voltam. Egy nagy, csinos, felelőtlen álarc mögé rejtettem a valódi indíttatásaimat. Most pedig az álarc mögött komor tekintettel minden ösztönöm azért üvölt, hogy forduljak meg és kezdjek el rohanni. Rohanjak, amíg a lábam bírja, vissza sem nézve. Ám hiába ez a rejtélyes mód belém ültetett érzés, a kíváncsiságom most is erősebbnek bizonyul. Most még. Pedig hidd el, ha arról van szó, hogy meddig bírja a lábam, hát sokáig. Hétszáz év szárnyak nélkül. Amikor legutoljára a kontinensen kívül jártam, egy démon a Kalahári sivatagban hagyott. Szárnyak nélkül sűrűn vettem igénybe az alsóbb rendű démonok portál nyitó képességeit utazáshoz. Lehet, hogy tisztességesen teljesítenem kellett volna az alku rám eső részét és ő is tisztességesen oda vitt volna, ahova szerettem volna. De ez már mindegy. Számára mindenképp, tekintve, hogy mikor hetek múltán eszébe jutottam és visszahozott, karóba húztam a fejét. Talán azóta is ott van, ahol hagytam. De vissza a jelenbe.
A férfi csontjai ropogása nyomja el a feszült nyelésem hangját. Angyalpengém nyelére még inkább ráfeszülnek ujjaim és hátrálok egy lépést. A fenébe a túlélési ösztönökkel, amik a gondolataim közt süvítenek, mikor egyszerűen megbabonáz az idegen jelenléte.
- Jó. Figyelj. - Csitítóan magam elé tartom a kezeim, miközben újra hátrálok, egyenes arányban azzal, ahogy az ipse a lépcsőn halad fel, ha megindulna. - Nem tudom ki az a mester. Én biztos nem. De ha bárki vérdíjat tűzött ki a fejemre, hidd el, hogy túl tudom licitálni. Tényleg, nagyon menő a szemed, meg az a cucc, ami folyik belőled de… - A szájmenést megszüntetve nagyot sóhajtok és megállva végre megacélozom a tekintetemet. - Ki vagy és mit akarsz? - Hétszáz évről beszél? Úgy tűnik nagyon akar valamit, szóval inkább ki sem mondom, hogy elképzelésem sincs, kicsoda ő. Ja várj, épp kimondtam.

avatar



☩ Reagok :
82
☩ Play by :
Zane Holtz

Utolsó Poszt Csüt. Okt. 18, 2018 10:43 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Kali x Seth

”It ain't the mark or the scar that makes you one”


Nem hittem volna, hogy valaha erre a sorsra jutok. 700 évvel ezelőtt még lazán megtörtem az égi tollasok pecsétjeit is, magam is megannyi rúnát tanultam és hasznosítottam, és mi lett belőlem? Emlékeim megkopva, erőm hanyatlóban. Miféle borzalmas rémálom ez, amibe kivetett a láda? Meg akartam találni az angyalomat, aki információkkal szolgálhatott, aki választ adhatott rémálmaimra. De vajon képes leszek fellelni? Mi van, ha tényleg csak álmodom és holnap ismét a ládában találom magam a kietlen erdő kellős közepén? De ha nem merek, nem is nyerek. Mindent elkövettem az ügy érdekében. Még az sem érdekelt, hogy nézek ki, csak találjam meg, legyen egy biztos pont az életemben, utána is ráér a leviatán rendbe szedni a külsejét. Mivel a láda kiszívott belőlem mindent, ami valaha voltam, így nem tűnt fel, hogy az, akit történetesen keresek, egy rejtő rúna mögé bújva követett a fél tisztáson keresztül. Amint bekopogtam, valaki megkocogtatta a vállam, majd meghallottam azt az ismerősen csengő hangot, ám mégis idegen volt a köszöntés, ami fogadott. Kellemetlen volt, hogy nem érzékeltem az angyalt, de ami azután következett, az rendesen meglepett. És rühelltem az ilyesfajta meglepetéseket mostanában. Már félig meg is fordultam, mikor valami a pofámba vágódott.
- Hogy aza piszkos retkes ku….- kezdtem el csillagokat látni és szitkozódni az ősi nyelvemen, de be sem bírtam fejezni vagy felocsúdni a kezdeti sokkból, mert már jött az újabb, ezúttal a mellkasomra. Bizonyosan az illető lábának is fájhatott a becsapódás, mert kemény vagyok, mint a kő. Ennek ellenére áttörve az ajtót már zúgtam is lefele egy lépcsősorról. Nem akartam ajtóstól rontani a házba, még kopogtam is, erre tessék. A fogadtatás nem volt túl szívélyes. Két karommal védtem az arcomat, bár tök mindegy volt. Pofával előre csapódtam valami szőrös miniszőnyegbe, amin angolul az Üdvözlet felirat virított. Még a port is felkavartam. Fájt az oldalam, a szám felrepedt, az orrom vére is eleredt, mocsokként tapadt bozontos szakállamra. Feltápászkodtam a földről, kiköptem a számban felgyülemlett vért, majd jobb karommal letöröltem az orromból folyó fekete folyadékot és mérges kígyószemekkel meredtem fel az ajtófélfa irányába. Amint tudatosult bennem, ki is merészelt oly hévvel lerúgni, hogy még az ajtót sem sajnálta, ökölbe szorultak a kezeim. Mégis mi a tököm? Nagyon nem voltam jó kedvemben, ezt a fent ácsorgó angyalka is láthatta, mert a sötétben is világítottak sárgászöld kígyószemeim. Kaliyo! Végre megleltelek! De hogy elkanászodtál kis tollcsomóm! Mondjuk úgy, nem voltam a topon, de azért azt egy pillanatig sem gondoltam volna, hogy nem ismer fel a sok szőr alatt.
- Kaliyo! Micsoda szívélyes fogadtatás. De valami lemaradt a mondatod végéról… - mordultam fel mély, dörmögő hangomon olyan nyelven, amit mindketten megértettünk, miközben arrébb rúgtam a miniszőnyeget, amit az előbb lecsókoltam arccal. Tettem egy lépést a lépcsősor felé és az árnyékból a fénybe léptem. Fekete vérem egy része rászáradt szőrös ábrázatomra. Még mindig kígyószemeimmel néztem fel rá.
- Mester. Ennyire örülsz tán nekem? - érdeklődtem, miközben elkezdtem kiroppantani a csontjaimat. Különösen a nyakam fájt, hála a rohadt lépcsőzetnek.
- Eléggé elkanászodtál a 700 év alatt. Hidd el, nem önszántamból hagytalak magadra! - tettem hozzá, mert az is eszembe jutott, hogy bizony 700 évig felé se bagóztam, joggal hihette volna azt, hogy magára hagytam, mint egy kivert kutyát. Pedig csak a drágalátos jó édes apja ládájának vendégszeretetét élveztem. Az a sunyi vén róka, hogy sorvadna el!

avatar



☩ Reagok :
8

Utolsó Poszt Kedd Okt. 16, 2018 9:08 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


A sűrű növényzettel fedett, faszerkezetű ól nem az eddigi legremekebb szerzeményem, de elég közel és kellően nagy távolságra van New York városától. Kár érte, évekig éltem ott és jól. De a nyomorult - néhai - testvéreimmel és az ördög városával köttetett új szövetség alaposan keresztbe húzta a számításaimat. Ugye mondanom sem kell, miért kellett kámforrá válnom? A szűkösnek tűnő hodály ajtaján túl lépcső, majd alagút vezet egy nagyobb térhez. Itt időzöm mostanában. A szoba a jómódú, klasszikus stílust képviseli, ablakokkal a semmibe. Kedveltem azt az időszakot. Ami itt van persze nem több egy ócska illúziónál, melyhez a kapcsolataim segítettek hozzá. Csak nem gondolod, hogy a betonozott falakat és az ósdin virító lámpát fogom figyelni magányomban? Berendezkedtem, mert még nem állok készen hátra hagyni New Yorkot. Az elvarratlan szálak, tudod. És magunk közt szólva, - alaptalanul ugyan, de - nagyobb biztonságban érzem azokat a szerencsétlen embereket, amíg rajtuk tartom a szemem. Veszélyes szövetséggel játszanak. Egyébként is jól elvagyok itt rejtve. Ha bárki a közelembe jönne, jeleznének a hibrid rúnák. Épp úgy, ahogy… most? Zsémbesen csapom le kristálypoharam az asztalkára és állok talpra. Érzem, hogy még hosszú percekre jár, de itt van. Így távozom a fantasztikusan kamu palotámból egy erdőbeli csapóajtón át, hogy mögé kerüljek, bárki is közelítsen. Rég megtanultam már, hogy az ilyen apró részletek olykor az életembe kerülhetnek. Mit gondolsz, miért húzom hétszáz éve?
A magamon viselt apró rejtő rúna leple mögött követem a vendégem a kis távon, némi figyelmességgel kiküszöbölve a tisztás hátrányát is. Tudatosan hagyom, hogy eljusson az ajtómig. Figyelem őt. Elég régóta élek ahhoz, hogy felismerjek egy angyalt. És abban is biztos vagyok, hogy az a medve kinézetű alak az ajtóban nem ember. Ecc pecc kimehetsz, démon volna? Derítsük ki.
- Hello, szivi. - Érintem meg az idegen vállát, hogy felhívjam magamra a figyelmét. Majd hirtelenjében, a fordulat legapróbb jelénél emelem karom, hogy mihelyt a megfelelő szögbe áll a télapósan elfedett álla, angyalpengém markolatával erőteljes ütést mérjek rá. Ha védekezik, ügyes mozdulatokkal újra és újra neki rugaszkodok, hogy mihelyt felületet biztosít rá, kihasználva a férfi látszólagos gyengeségét, talpammal mellkason rúgjam. Bukott mivoltomból eredően ez kellően erős ahhoz, hogy az ajtót magával szakítva leguruljon a kemény földből vájt lépcsőn és a welcome-lábtörlőként funkcionáló démoncsapdába essen. Én azonban megállok a megmaradt ajtófélfa alatt és onnan figyelem őt, miközben alakomat elhomályosítja a beáradó, fakó napfény. Jóval agresszívabb vagyok, mint békés szárnyas időmben. Mit mondjak, megviseli az angyalt, ha kivágják a Mennyekből. Ráadásul a Papa valami megfoghatatlan hiányérzettel is büntetett, ami hosszú ideig oda nem illően lógott előttem a levegőben. Tudom, tudom, boo-hoo, szegény Kaliyo.
- Kérdeznem kell, vagy mondod magadtól? - Könnyen vagyok, átmeneti biztonságban érezve magam a gondosan elkészített démoncsapda jóvoltából. Ó, pedig ha tudnám, ez mennyire nem fog működni.

avatar



☩ Reagok :
82
☩ Play by :
Zane Holtz

Utolsó Poszt Kedd Okt. 16, 2018 8:05 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Kali x Seth

”It ain't the mark or the scar that makes you one”


A láda fogságától megszabadulva az első utam egy olyan személyhez vezetett, akit már 700 éve hiányoltam. Halvány gőzöm nem volt arról, keresett-e az elmúlt évszázadokban, vagy feladta és elkezdte-e élvezni az általam megmutatott szabadságot. Kaliyo. Egy angyal. A szó szoros értelmében. Meg foglak találni! Sok minden nem volt rendjén, össze voltam zavarodva, megveszett bika módjára kerestem fel azokat a helyeket, melyeken közös tevékenységeinket folytattuk. Nem értem el őt, megszakadt a közöttünk lévő kapocs. Ó, hogy az a piszkos………….Magamban káromkodtam, dühöngtem, főleg miután rájöttem, hogy a hatalmam majdhogynem elveszett. Nem néztem én se Istent, se embert, se angyalt, se démont, semmit és senkit ezen a földön, aki az utamba keveredett. Kérdeztem, ha nem kaptam rá érdemleges választ, öltem. Akkor is, ha hátráltattak, feltartottak. Pusztító tornádóként söpörtem végig emlékeim színhelyén, de semmi. Csak a pusztulat és káosz fogadott mindenhol. És csak gyűltek és gyűltek a fejem felett a kérdőjelek. Semmi sem volt már a helyén, voltak olyan helyek, melyeket elnyelt a föld, vagy a tenger, az enyészet játszotta a főszerepet, vagy ráépítettek valami hatalmas borzalmat. Két teljes hét után eljutottam egy, az én időmben még a világ számára ismeretlen földrészre, melyen alig éltek még emberek, de sikeresen imádták a kígyókat, minket. Viszont Isten állatkertje ott is elburjánzott, mindent belepett a kotera, fura, új anyagok, színek, formák kavalkádja megspékelve egy kis katasztrófa érzéssel. Végigsétáltam egy fehér csíkkal jelzett széles úton, életemben nem láttam még ahhoz foghatót. Nem föld volt. Még a szaga se hasonlított rá. Kemény volt, büdös és nem porzott fel a talpam alatt. Néha elszáguldott mellettem valami fura alakú állat, amitől aztán szédülni is kezdtem, mintha vasat tartalmazott volna. Eleve már akkor elfogott ez a hányadék érzés, mikor beléptem ebbe a fura világba. Mivel az útnak se vége, se hossza nem volt, úgy döntöttem, az erdőbe veszem az irányt, hátha találok ott egy menedéket, ahol meghúzhatom és kipihenhetem magam, mivel egy eddig szinte majdhogynem ismeretlen érzés kerített a hatalmába. Fáradtság. És gyorsan merültem. Pihennem kellett és keresnem valakit, akitől energiát szívhatok el. Az erdőben baktatva kisvártatva meg is érkeztem egy tisztáshoz, melynek végében ott lapult egy hodály. Nem érdekelt, lakják e vagy sem, illetve az sem, hogy akarnak e vendéget fogadni. Nem voltam rózsás kedvemben. Közelebb sétálva megéreztem valamit. Valami ismerőset, de már úgy gondoltam, megcsalnak az érzékszerveim. Bekopogtam az ajtón és vártam, hogy kinyissa az a valaki, aki bent tartózkodott.

Online
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
525
☩ Play by :
Raiden, Cassael, Ophilia

Utolsó Poszt Kedd Aug. 14, 2018 2:23 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


***
Szabad a játéktér


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Utolsó Poszt Kedd Aug. 14, 2018 11:53 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Ujjával felém mutat, és meggyógyítja a sebet amit okozott. Ahogy forrt be a nyílás kellemes melegséget éreztem. Úgy érzem a mai este nem kötöttem életre való barátságot vele, akármennyire is próbálkoztam. ~Legalább nem ölt meg~ küldöm magamba a pozitív gondolatokat.
- Ha valamiben hasznodra tudok lenni szólj! - kiáltottam utána mikor felszállt a magasba, de hiába, nagy valószínűséggel ezt már nem hallotta meg. Összekapom magam, és az egyik démon kardjára támaszkodva visszaballagok New Yorkba. A kapunál szerencsémre a két őr nyugodtan horkol az éjszakába, így zavartalanul jutok vissza. Elvánszorgok a lakásom ajtajáig, majd belépek a folyosóra, és eldőlök egyenesen a padlóra.

avatar



☩ Reagok :
198

Utolsó Poszt Kedd Aug. 14, 2018 11:39 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Fintorba rándulnak vonásaim, amikor az előttem álló bukott angyal vért köhög felém. Egy kevés belőle a bakancsomon landol. Szánakozva tekintek a vér útjának irányába, majd apró sóhajjal vissza rá. Zadikel tökéletes és elrettentő példája annak, hogy mi válhat valakiből, ha elveszíti a szárnyait. Miért is gondoltam, hogy bármi haszna lehet. Persze, láttam már igen leleményes bukottakat is. Mint kiderült, ő nem tartozik közéjük. Meg tudta védeni magát? Remek, de nem fogom megtapsolni. Ujjbegyemen némi porral felé nyúlok és a torkán lévő apró szúrást meggyógyítom - noha jelenleg ez tűnik a legkisebb bajának. Csak ezzel a sebbel foglalkozom, amit én okoztam. A többi, meg az, hogy kimerítette magát a legkevésbé sem érdekel. Akár jól is kijöhetett volna a mai eseményekből, ha hasznosnak ítélem meg. De ettől nagyon távoli értékelést kapott.
- Leróttam adósságom. Ha bárkinek egy szót is szólsz arról, hogy itt jártam, visszajövök és darabokra téplek. - Legalábbis a beosztottjaim által gondoskodom róla, hogy ne élje meg a másnapot. Majd kitárom éjfekete szárnyaimat és sorsára hagyom. Nem vagyok Teréz anya. Ami elhasználódott, azt ki kell dobni, nem pedig pátyolgatni.


Utolsó Poszt Hétf. Aug. 13, 2018 10:04 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


A végső csapás nem érkezik meg, mielőtt a démon lecsaphatott volna, Rassilon telekinetikus képességével magához rántja ellenfelem és, olyan könnyedén öli meg, mintha egy kenyeret kenne meg. Hallom ahogy a halott test a földre zuhan. Én továbbra is térdre rogyva úszok a saját, és démoni vérben. Érzem a hátamon tátongó hatalmas nyílást, melyet egy szakadékhoz lehetne hasonlítani. Az angyal által okozott sebből csordogál a vér. Aprócskának tűnik, de mégis jobban fáj mint a hátamon lévő. Próbálok felállni, de nem sikerül. Kimerültem. Ránézek Rassilonra aki beismeri, hogy alábecsült. Valamennyire úgy érzem, hogy elértem a célomat, noha megint meg kellett mentenie.
- És most lássuk, mi legyen veled. - böki felém kimérten. Az előzőek alapján két opcióm van, vagy itt hagy vérben úszva, vagy meggyógyítja sebeimet annyira, hogy haza tudjak menni. Remélem az utóbbi lesz. Nehéz lenne kimagyarázni a sebeimet. Főleg azt amely a szárnyaim helyén van. Miközben felém tart, minden erőmet összekapva nehezen, de felállok. Ránézek az angyalra, aki szigorú tekintettel néz felém. Akaratlanul is egy kisebb adag vért köhögök fel, mely a földön landol.

avatar



☩ Reagok :
198

Utolsó Poszt Hétf. Aug. 13, 2018 9:22 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Meglepnek a bukott angyal képességei, noha számomra ez inkább a jelen lévő démonokat minősíti. Egy csapat semmire kellő. Nem csodálom, hogy a magasabb rangú démonok úgy járnak kelnek rajtuk, mint egy férgekkel teli szőnyegen. Az én kedves arkdémon ismerősöm azt hiszem, tudna mesélni. Elismerem, Zadikel próbálkozik, minden erejével. És van egy olyan érzésem, hogy ez nem is csak az életben maradásról szól, hanem a bizonyításról. Pedig ha tudná, hogy feleslegesen próbálkozik. Ilyen alacsony rangon nyilvánvalóan a legtöbbüknek emberi fegyvere van. És ez a bukott szerencséje, hogy a penge, mely a hátába hatol, egyszerű fém. Ha angyalfém lenne, már halott lenne. Én meg bosszankodhatnék, hogy a semmiért jöttem el idáig. Nem mintha bánnám, egy gonddal kevesebb és még csak nem is az én kezemen szárad a vére.
- Ez szánalmas. - Csóválom meg fejem, csak magamnak megjegyezve a leheletnyi szavakat. Mégsem teszek semmit, egészen az utolsó centiméterig. Ekkor a démon felé nyújtom a kezem és telekinézissel magam felé rántom. Ahol már angyalpengém várja, mely mozdulatlanul fúrja át a koponyáját és bukkan fel újra a szemgödrén át. Ezután mintha mi sem történt volna lököm el magamtól és hagyom, hogy az élettelen test a földre hulljon.
- El kell ismernem, alábecsültelek. - Még ha nem is szívesen teszem, elismerem a hibáimat. Persze ez nem kifejezett hiba, mert nincs jelentősége. Egy egyszerű megállapításnak mondanám inkább. - És most lássuk, mi legyen veled. - Közeledek a bukott felé kimérten.


Utolsó Poszt Vas. Aug. 12, 2018 9:59 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Na már megint ott tartunk, hogy ki akar nyírni. Az eszem megáll. Az egyik mondatával üti a másikat. Bár a humor aprócska csíráját vélem felfedezni a mondatában. Kitárja fekete szárnyait majd kissé gagyi módon ráijeszt három szemben álló démonra. Egészen hatásos volt, mert még meg is torpantak. Mire észbe kaptak volna Rassilon már a hátuk mögött volt, és kettőt a szárnyaival egyet pedig pengéjével végzett ki. Lenyűgöző, nem hiába Gabriel egyik legbecsesebb angyala. Ám attól, hogy ő azokat elintézte a maradék rám támadt. A hátam mögül fém súrlódását hallom, majd a földre tekintek, és az egyik démon kardja van a kezemben. Forgatok rajta kettőt, hogy szokjam a súlyát. Régen volt már a kezemben hasonló fegyver ezért nagyon koncentrálnom kellett. Az ellenfelek sokasága pluszban nehezíti a dolgot. Kis mázlim, hogy nem mind egyszerre támad. Két démon ugrik felém, az egyik csapását pengémmel hárítom a másikét elkerülöm. A három fegyver összeakaszkodásából végül az jön ki, hogy az egyik a szívébe kap egyet, a másiknak a feje bánja. A harmadik üvöltve ront nekem. Könnyedén kicselezve elvettem tőle fegyverét, és két pengével könnyedén hasítottam szét. Kezdek fáradni, kiestem a harcos évekből. Egy apró izzadságcsepp folyik végig a hátamon. Tudtam, hogy innentől csak magamra számíthatok. Rassilon tesztel engem, hogy mennyire vagyok életképes. Meg kell mutatnom neki, azt, hogy habár elbuktam mint angyal, azért még érek valamit. Az utolsó két démon is nekem támad. Hatalmas kardpárbaj közepette, az egyik démont átdöföm, de amíg ez lezajlik figyelmetlenségemből a másik hatalmas csapással közelíti felém fegyverét. Annyi lélekjelenlétem még volt, hogy kisebbítsem a sérülés nagyságát. Fegyvere húsig hatolt hátamban, de legalább nem ért semmi fontos szervet. A fájdalomtól térdre rogytam. A fölső ami volt rajtam a földre hullott. Azért apróbb karcolásokat csak szereztem, tűnik föl mikor meztelen felsőtesttel, démon vértől ázva a földön térdelek. Mikor kihúzta pengéjét a démon, A fájdalom még erősebb lett. Kezét végső csapásra emeli. Legalább megpróbáltam bebizonyítani, hogy érek valamit. Egy apró mosoly húzódik a számra. Majd várom, hogy lecsapjon az árny.

avatar



☩ Reagok :
198

Utolsó Poszt Vas. Aug. 12, 2018 9:36 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Nyolc démon, körbe vettek. Állom a helyem, angyalpengém ujjaim közé forgatom és lassú, egyhelyben tett léptekkel alaposan felmérem mindet. Nem túl idősek. Nem túl erősek. Persze szám szerint fölényben vannak. Zadikelt megennék reggelire. Csak hogy itt vagyok én, aki fordított kontextusba helyezi a dolgokat. Én fogom megenni őket reggelire. Feltételezem a Pokol bezárultakor gondolták, hogy ők lesznek a keménylegények idefent, ha már kijutottak.
- Ha tudom, hogy ennyi baj lesz veled, inkább magam öllek meg. - Kijelentésem valamiféle viccelődésnek is felfogható. Bár az én vicceim általában a saját szórakoztatásomra irányulnak, a saját számíze szerint. Mások jól lehet, ezért nem találnak humoros angyalnak.
Kitárom mélyfekete szárnyaim és önelégülten mosolyodok el. - Buh! - Lépe ki három démon irányába, színészien rájuk ijesztve. Első meghökkenésükben meg is hátrálnak, de egy másodperc töredéke sem telik el, már sehol nem vagyok. Mögöttük jelenek meg, pörgő mozdulattal, szárnyaimmal félbe vágva kettőt, míg a harmadik szívébe vájom pengémet. A többi persze támad. De van annyi időm, hogy felvegyem a földről az egyik fegyverét és odapasszoljam a bukottnak. Én innentől hátra dőlök, lássuk mit tud.


Utolsó Poszt Vas. Aug. 12, 2018 9:14 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Egyre föntebb emel a levegőben, majd éles pengéjét mint vékony tűt a bőröm alá nyomja, és kínozni kezd. Talán amikor levágták a szárnyaimat, akkor érezhettem hasonló kínkeserves érzést. Szadista módon még lecsúsztatja szépen lassan a kulcscsontomig. Egy kicsit még a pólómba is belevágott. Végül a földre dob, és hátat fordít nekem. Nekem a halál nem kegy, jelenleg nem. Pont azon vagyok, hogy rendbe tegyem az elcseszett életemet. A földön feküdve furcsa érzés fog el. Hideg lett, és mintha egy fokkal sötétebb lenne mint az előző percben. A halál jeges fuvallata lenne... biztosan nem, hát most mondta, hogy életben hagy. Fölállok a földről, kissé leporolom magam. Egy lépést közelebb megyek Rassilonhoz, majd a barlang felé nézek.
- Te is érzed ezt? - a mondat még el se hagyta a számat, a barlang felől seregnyi árny suhan egyenesen felénk. Körbevettek minket.
- Van egy plusz kardod? Egyedül még te sem bírsz el velük. - közben néztem körbe, és semmi mást nem láttam csak sötétséget. A hold egy aprócska fénysugara világít rám. S én ott állok, vérző sebbel a nyakamon. Tengernyi vérszomjas démonnal körbevéve, és egy harcossal aki az előbb legszívesebben megölt volna, de most megint kell a segítsége. Mivel nem számítok, a kölcsönkért fegyverre ezért, legalább azon leszek, hogy több sérülést ne szenvedjek.

avatar



☩ Reagok :
198

Utolsó Poszt Vas. Aug. 12, 2018 8:59 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Eddig fenntartottam a lehetőségét annak, hogy a megnyilvánulásai egyféle védekezési mechanizmust képviselnek. De kezdek rájönni, hogy valóban annyira ostoba, mint amilyennek mutatja magát. Szavaira válaszul még inkább elemelem a talajtól. Szemeibe fúrva a tekintetem figyelem őt, mintha azon morfondíroznék, hogy kimondjam-e a halálos ítéletét. Megkér, hogy szabadítsam meg szenvedéseitől? Még csak nem is küzd? Ez egészen… aranyos. Újabb másodpercek telnek el, pengém lassan de biztosan hatol bőre alá. Pusztán néhány milliméterre, ezzel nem okozok neki komoly sérülést. Kínt annál inkább. Majd elindulok vele lefelé, egészen a kulcscsontja alatti pontig, ami még ki van a póló alól. Végül a földre lökve engedem el és távolabb sétálok.
- Nem. - Szünetet tartok. - Nem én leszek az, aki megadja neked a halál kegyét. - Talán még azt sem érdemli meg, nem hiába bukott el. Na meg, nem azért jöttem el idáig. - Élni fogsz. Illetve… - Utolsó szavam elhúzva fordulok a barlang irányába. Nem tudom, Zadikel érzi-e azt , amit én, elvégre bukottként nem olyan élesek az érzékei. De a járatból érkező jeges szellő számomra eltéveszthetetlen. Jönnek. Arcomra pedig apró mosoly rajzoldóik ki a bukottnak háttal állva. Most vajon mire készülök?


Utolsó Poszt Vas. Aug. 12, 2018 9:09 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Arra leszek figyelmes, hogy akaratomon kívül túl közel kerültem Rassilonhoz. Torkomat megragadva lógok a levegőben, mint az akasztott ember a bitón. Nem értem, egyik pillanatban nyugodtan beszélünk, majd mikor elmondom neki amit tudok, nekem esik. Hmm... fontossá válni, soha senkinek nem voltam fontos, még az angyali időkben úgy éreztem, hogy az vagyok, de mióta száműztek, azóta egyáltalán nem tartom magam annak.
- Te engem nézel ilyen ostobának, vagy magad vagy az? - szegezi hozzám a kérdést, pengéjét a torkomnak szegezve. Az egyetlen dolgot ami megölhet, egy hajszál választja el a torkomtól. A következő szavaimat vagy tetteimet jól át kell gondolnom, mert habozás nélkül átlöki a torkomon.
- Nem vagyok ostoba, és téged se nézlek annak. Elmondtam amit tudok, fölajánlottam a segítségem... mit tudok még tenni? - mondom az arcába, levegőhiányosan. Szinte éreztem magamban a fegyverének sebes csúszását. Hideg, viszont éles, emiatt nem gátolja semmi a szabad mozgásban.
- Most pedig megkérlek, hogy vagy engedd el a torkom, vagy ölj meg és legyen vége...

avatar



☩ Reagok :
198

Utolsó Poszt Vas. Aug. 12, 2018 8:41 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


- Tudod Zadikel, a jó információ aranyat ér. - Lazán, mégis olyan veszélyesnek tűnően kezdem forgatni ujjaim közt az angyalpengém. Nem lehet eldönteni, hogy a közelgő démonok szelét érzem-e a fejlett harcos angyali érzékeimmel, vagy a bukott angyalra készülök kimondani a halálos ítéletet. - Miért nem könnyíted meg az életed azzal, hogy túl fontossá válsz ahhoz, hogy kiiktassanak? - Talán túlbecsültem őt. Igen, biztosan így tettem. Árnyéka néhai önmagának. A bukottak mintapéldánya, szánom őt. A bizonytalansága, amivel hozzám szól, az általa használt szavak, „esetleg megpróbálhatok”, „remélem”… Számomra ez ismeretlen terület. De hogy valami bárban egyszer kétszer hallott félinformációkat akar eladni Gabriel hírszerzése fejének? Na ez a húzás már arcpirító. Szavait alig van ideje befejezni, kezem előre nyújtva, telekinézissel megragadom a torkát és az ujjaim közé rántom. Eközben angyalpengém is mozdítom és amikor torka a markomba érkezik, már a fegyverem is ott van az ádámcsutkája alatt, épp csak egy pici tűként megszúrva.
- Te engem nézel ilyen ostobának, vagy magad vagy az? - Sziszegem felé. Nehéz lenne eldönteni. Bár, nézz csak rá.


Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 1 Bot




Fajaink száma
Arkangyal
7/6
Leviatánok
8/6
Angyal
3
Démon
11
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
7
Vadász
9
Nephilim
3