We're gonna rule the world We don't give up
So we'll keep on starting the fires We own the future The story that they sold us

 
Mariana-árok
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

Phanuel
avatar



☩ Reagok :
73

Utolsó Poszt Kedd 14 Aug. 2018 - 10:48
Következő oldal


☽ In the name of God

Conquest • szószám: - • Credit:

 
Néztem Urielt, ahogyan lepakolta a cipőjét és mellé a könyvet. Láttam rajta a bizonytalanságot. Mikor láttam rajta azt a félénk arckifejezést, csak megöleltem, a rúnás karomat távol tartva ruhájától. Nem kívántam a véremmel beszennyezni az öltözetét. Halkan odasúgtam neki.
- Ne félj! Atyánk megőriz bennünket.
Majd, amikor a rúnák kérdését megvitattuk, a tőrömmel rutinosan karcolom bele a karjába őket. Gyors vagyok és jó munkát végzek.  Két rúna között feltekintek Uriel arcára. Látom, hogy a gondolatai messze járnak, messze innen, túl a tengeren, túl rajtam és áttekintve minden felett egy valamire gondolt.
Halvány mosollyal arcomon emeltem fel munkám végén a tekintetem, és rúgtam le én is a lábbelim meg a mellvértem. Mellvértben is kényelmetlen lenne úszni, ugyanis ahhoz az nehéz darab. Csak húzna lefelé.
Ezek után a vízbe vetettük magunkat, oldalamon két karccal, és a kezemben a tőrrel, mivel rúnáinkat rajzoltam.
Uriel csak kisvártatva vetette magát a habok közé, ahogyan én tettem, de megértettem. Furcsa volt neki a helyzet. Nem is furcsa, inkább – csúnya szóval élve – félt. Talán az én szívemben is felütötte fejét ehhez hasonló érzelem, de hamar elűztem. Nem szabad félnek, egy kicsit se.
A víz alatt, ahogyan terveztem tökéletesen láttam. A rúnák hatásosak, és Uriel mellettem úszott, ahogyan haladtam lefelé útmutatást kérve. A víz hideg volt, jólesően simogatott.  A felsőtestemen hordott ruha lengett a vízben, minden karmozdulatnál csaknem az arcomba libbent. Hamarosan egy halrajt láttam meg. Úsztak előre, pont, mikor kértem a jelent. Hát itt van! Ő tényleg figyel!
A legkisebb hal a hátamat bökdöste meg, tudtam, hogy mit kell tennem. Uriel kérdésére az egyetértő, mély hangom adott választ.
- Kövessük őket! Atyánk küldte útmutatásul.
Nos igen, Uriel kérdése, hogy atyánk szereti-e a halakat rendkívül furcsa volt. Ennek hangot is adtam, kijavítva őt, ahogyan a halak után haladtam.
- Uriel, mutass rá Isten egy olyan teremtményére ezen a világon, amelyiket ne szeretné! Kértem az útmutatást, ő megadta kis lények képében. Adott már furcsa jeleket, lásd a felhőoszlopot és a tűzoszlopot az Exodus idején. Nekünk halraj jutott, és nézd, milyen bájosak, ahogyan úszkálnak!
A kis lényeket valóban elragadónak találtam, hiszen akkora örömmel voltak abban a környezetben, amit az Úr adott nekik. Egy időben a szárazföldön is az emberek ilyen boldogan éltek, végezték a dolgukat és szerették egymást. Aztán egyre több lett a bűn, és sok ember megutálta a környezetet, miben élnek. Szomorú fordulat ez.
Amíg követjük az Úristen által küldött idegenvezetőinket, Uriel felé pillantok.
- Uriel, tudom, hogy nem az én dolgom, de mivel észrevettem, rákérdezek. Mikor a rúnákat karcoltam, mire gondoltál, hogy enyhült ábrázatod?
Kíváncsi voltam. Mindig is érdekelt, hogy a testvéreim mit forgatnak a fejükben. Tudtam, hogy esélye van annak, hogy a téma érzékeny és nem akar rá reagálni. Ezt teljesen meg tudtam érteni. Emlékszem, hogy régebben, még az osztagom éltével is kerültem érdekes helyzetbe. Nos igen, ez van, ah egy angyal szerelmes lesz egy katonájába. Régebben nem tudtam, hogy minek nevezzem azt, amit éreztem iránta, de mára tudom. Én szerettem őt, de már nem él. Nincs, ami visszahozza, talán Atyánk tudná, de nem fogja. Tudom jól, hogy nem bontaná meg a rendet.  
Csak egyre mélyebbre és mélyebbre úsztam az árokba le, a halak, főként a kicsi pikkelyes után. Tudtam, hogy ő vezet el minket oda, ahová kell.


Uriel
avatar




☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
38

Utolsó Poszt Szomb. 11 Aug. 2018 - 20:21
Következő oldal


Atyám nem áldozna fel bennünket... - ez volt az egyetlen pozitív szemléletem, a parton állva, és a vizet figyelve, ahogy vártam, hogy Phanuel imája végére érjen. Hogy én magam miért nem tettem úgy, ahogy ő? Miért nem térdeltem melléje egy imára az indulásunk előtt? Nos, ennek igazából az az igazán egyszerű magyarázata volt, hogy... évek teltek el... évek óta imádkozom minden nap... s bár jó ideje nem kaptam egyértelmű választ, hacsak iránymutatásait nem számoljuk, de... az is több a semminél. Szóval az egyszerű ok az volt, hogy én azóta dumcsiztam Hozzá gondolatban, mióta Phanuel kimondta, hogy "indulás". Lehet, hogy már le is némított, és nem is figyelt rám, úgyhogy... mindegy is, de nekem jobb érzés volt csicseregnem hozzá. Még ha ez nem is volt egy megszokott ima, főleg, hogy sokkal hosszadalmasabb annál, de... létezésem óta... ugyan, nem szokta volna még meg? Ha nem, már nem is fogja, ha meg igen, akkor... tudja, hogy azért teszem, mert szeretem.
Mikor Phanuel felállt, követtem a pillantásommal, felnéztem rá a fényes, csillogó napsütésben. Összehajtogattam a környék térképét, melyet otthonról hoztam magammal, s melyen még egyszer utoljára ellenőriztem, biztosan jó helyen vagyunk-e, bár a tévedés esélye elég csekély volt... majd letettem a cipőm mellé a földre. Egyiket sem terveztem levinni magammal a víz alá, mert elég buta ötlet volna... papírt a víz alá, meg cipőben úszni... megvárnak idefenn. Úgysincs itt senki, aki elvihetné őket. Meg kinek is kéne a hely térképe és egy pár cipő?
- Aha... - kicsit bizonytalanul, de bólintottam Phanuel felém intézett kérdésére, szememet a horizontra szegezve. Naná... minden jó, csak ne legyen lent egy mumus...
Miután meglebegtette fivérem az esélyt, hogy vele tartsak ide, én buta utánaolvastam, miféle állatok is élnek a mélytengeri vizekben errefelé... hát, annyira nem volt jó ötlet... többségében egyikkel sem vágynék közelebbi ismeretséget kötni, főleg nem szemtől szemben...
Na persze, nem mintha Phanuel mellett félnem kéne egy haltól, vagy amúgy... de... de így is, valahogy... nem is tudom, ez lehet a kaland előtti izgalom? Ez az érzés? Mikor üveggolyó méretűre érzem zsugorodni a gyomrom, és a szívem a torkomban dobog odafenn...? És elmém mindenféle rémes képet szül a lehetséges rossz végkimenetelekről? Ha ez az izgalom, el sem tudom képzelni, miért jár bárki is kalandokra?!
Mikor testvéremre néztem, és megláttam, mint rajzolta épp magára egyik rúnát a másik után, esett le a tantusz, hogy... ez nekem nem biztos hogy olyan nagyon menni fog... olyan jól biztosan nem, mint neki. Nem is az a baj, hogy csúnyán rajzolnék, vagy valami, de... magamra ritkán... na jó, simán csak nem rajzolok magamra sehogy inkább...
Nagyot nyeltem, ahogy a penge a kezében megcsillant a fénytől.
- Inkább te - emelem fel kezeim megadóan, és úgy döntöttem, mind a ketten jobban járunk, ha ő csinálja. Ő sokkal ügyesebben csinálta saját magán is, mint ahogy én tettem volna magamon, úgyhogy rajtam is jobban fog menni őneki. És amíg ő rajzol, addig én mondjuk... ööö... igen, én majd Markra gondolok, tőle úgyis pillangók lesznek a gyomromban, és talán a pillangóktól visszanyeri gyomrom az eredeti méretét, és nem lesz akkora, mint egy kis üvegből készült játékgolyó.
Belegondolva, hogy nekem még az is nehezemre esett, hogy magammal hozzam az angyalpengém... de hát, mégis csak küldetés... muszáj voltam... biztos, ami biztos. Ezért pihent hát most nadrágom övrészébe dugva... még ha gazdája drukkolt is, hogy használnia ne kelljen.
Mikor készen lett velem is, nem is habozott sokat, hamar a vízbe vetette magát. Én haboztam ugyan egy kicsit... egy bő pillanatot csupán, éppen csak annyit, míg az égre emeltem szemem, és arra gondoltam, mennyire szeretnék hazamenni... haza... De utána nyeltem még egy utolsót, és nagy levegőt véve Phanuel után vetettem magamat.
A víz tiszta volt... és a rúnáktól még jobban láttam, tisztán ki tudtam venni, mint haladt előttem a mélység felé testvérem, és én követtem őt lefelé, kissé lemaradva, de eltökélten. Nem tudtam ugyan, mi lesz, amit keresünk, de... reméltem rájövünk, ha meglátjuk...
Kis idő alatt beértem őt, és akkor már mellette haladtam az ismeretlenség felé tartva. Figyeltem, de nem láttam semmi olyat, ami...
- Öhm... Phanuel, azt hiszem, ezek a halak kedvelnek téged - jegyeztem meg magamban, neki címezve, kissé meglepődötten. - Főleg ez a kicsi - tettem hozzá, s megpróbáltam kezemmel megérinteni a kicsiny élőlényt, mely újra és újra nekiütközött testvéremnek, mintha csak... nem volna elég nagy a tenger kettejüknek... vagy... csak az árok nem az. Mintha ezek a halak akarnának valamit tőle... úgy gyűltek köré.
- Lehetséges, hogy... Apa szereti a halakat? - tanakodtam, Phanuelt is bevonva a gondolatmenetembe. Talán csak nem, ő...? - Talán követnünk kellene őket? Vagy...

Isten
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
39

Utolsó Poszt Szomb. 11 Aug. 2018 - 18:50
Következő oldal


to Explorers
A mélysötét az angyalok számára kiaknázatlan terület, rejtélyes, ismeretlen. Phanuel vállaira hálátlan feladatot róttam, tudom jól. Ha bárki fülébe is jut, mit találnak a mélységek közt, vagy egyszerűen csak rossz szövetségeseket választanak, könnyen sok tűz közé kerülhet, kezdve a testvéremmel, Amara-val. De a történet ezzel korántsem ér véget, és a lojális, bátor szívű angyal egyedül mindenképpen kevés lesz a folytatáshoz. Ami lent várja, az túlmutat rajta, olyan teher, mit egyedül nem tanácsos cipelni. Abban bízom, később ezt belátja ő is. Mikor meghallom hangját, a konyhában állok, a sütőnél és éppen dobom felfelé a palacsintámat. Aztán jön a fohász, és megcsúszik a kezem. A sütőt lerakom a tűzre, fel sem tűnik hogy útközben eltűnt a palacsinta. Útmutatást kér, pedig az orra előtt a megoldás, és Urielem vele van. Tekintsünk a mélyére ennek. Fene, közben a fejem búbjára érkezik az odaragadt édes tészta! Míg a helyszínt figyelem, levakarom a kagylóba a dzsuvát. Majd felröhögök. Hoppá!

Elindult egy hal raj, kis halak, látszólag kiszámítható úti céllal, majd amikor a dzsuvát kapartam tettek egy merőleges kitérőt. Éppen nem irányítottam őket. Pech! Újra oda figyelek, a halak tesznek egy éles kanyart jobbra, majd lelassulnak és Phanuel körül kezdenek ringatózni ráérős tempóban. A legkisebbik hal mindig nekimegy a hátának, tompa puffanással ebben a körfolyamban.

Erre úgy hiszem felfigyelnek, kíváncsian követem, mit kezdenek vele. Közben folytatom a palacsinta sütést.

Phanuel
avatar



☩ Reagok :
73

Utolsó Poszt Szomb. 11 Aug. 2018 - 11:29
Következő oldal


☽ In the name of God

Uriel xXx Phanuel
zene • szószám: - • Credit:

 
Atyám, mondd, hogy mi a terved! Kérlek, segíts, hogy megtaláljam azt, miért te küldtél el engem. Add, hogy megfelelő legyek a feladatra! Tudod, mostanában nélküled olyan elveszettek vagyunk. Katasztrófák sújtottak minket. Amara a legaggasztóbb, bár ezek az új lények is rendkívül furcsák. Tudod, néha jó lenne tőled egy jel. Egy pillanatnyi érzés, hogy nem hagytál el minket teljesen. Bizonyára, ha ez egy próba, akkor vagy nagyon jókat vigyorogsz rajta, vagy a fejedet fogod, hogy mily’ ostobák is vagyunk. Nem vagyok a legjobb gyermeked, tudom jól. Magam is bűnözök, legfőképpen az érzéseimmel. Ezeket bocsájtsd meg nekem. De úgy érzem, hogy ennél a feladatnál valamiért pont rám gondoltál. Mi volt az okod erre? Miért pont én? Ezt nem értem, de köszönöm, hogy nekem adtad a feladatot, és hogy eddig a te kegyelmedből tudtam haladni a végrehajtásával.
Most itt térdelek, a Mariana-árok előtt, és várom, hogy utat mutass a sötétben. A te fiad könyörög neked, hogy légy vele. Hogy segítsd. Uriel is itt van mellettem, velem tartott, bár ezt te tudod, hiszen tudni vélem, hogy mindent látsz és mindenről tudsz a világon. Segíts megtalálnunk az árokban azt, amit keresünk!
– fohászkodtam a kardomat földbe szúrva, és két kezemet a keresztvason pihentetve. Az imám elmondása után kinyitottam a szememet, és a szigetről elnéztem a távolba. A tenger. Nyers erő, tömény elemi harag, de egyben megnyugvás is. Igen, a tenger él. Egy hatalmas rendszer része és tele van élettel.
Mikor odaállítottam Urielhez, kissé fáradtan, hogy most azonnal szedje össze magát, mert repülünk is, kicsit megijedhetett. Én vagyok az újdonsült Iphareme, a tanácsosa, bár Uriel esetében inkább a társa. Jól jön nekem a segítsége, hiszen jól tudjuk, kemény menet előtt állunk. Reménykedem benne, hogy ne keveredjünk harcba, bár egy föld alatti szakadékban mit találhatnánk veszélyt?
Mikor felkelek a homokos partról, kihúzom a kardomat, és a hüvelybe csúsztatom. Ohh, Istenem, add, hogy ott is maradjon!
Uriel felé tekintek, végig merve Mariana szigetét. Piciny kis földkupac, de meglehetősen békés hely. Nagyot sóhajtok.
- Nos, akkor, vegyük át. Itt felrajzoljuk a szükséges rúnákat, a víz alatt meg telepatikusan tárgyalunk. Okés?
A kérdésemmel párhuzamosan, mar fel is karcoltam két rúnát magamra. Egyik a sötétben való tökéletes látást biztosította, erősítette az eleve jó látásunkat a sötétben, ami nem volt a legtökéletesebb. Utána sorra jött a rúna, mely a légzés szükségletünket lelassította, illetve engedte, hogy akár két-három órát is képesek legyünk a víz alatt lenni.
Uriel felé fordultam az angyalpengéből készült tőrömmel, mely a vádlimon volt eddig a hüvelyébe, és a szemeibe néztem.
- Felrajzolod magadnak, vagy csináljam én? – kérdeztem, mivel tudom, hogy néhány angyalnak nincs készsége arra, hogy önmagába vájjon pár rúnát. Valóban barbár, ám hatásos módszer.
Amint Urielre is felkerültek a rúnák, vagy a saját, vagy az én kezem által, a vízbe vetem magam, és úszok a mély felé. Olyan mélyre úszok az árokban, amilyenre csak tudok. Mivel látom a szakadékot, a rúnáknak köszönhetően. A tenger enyhe sóssága kicsit irritál, de szinte teljesen mellékes számomra.
Kutatom a mélységet, Uriellel az oldalamon. Mivel jó úszó vagyok, így profimód sikerül leereszkednem, cska mélyebbre és mélyebbre. Lassacskán beérve a tenger alatti hasadékba.
Na és innen hogyan tovább? Atyám, adj jelet!



Uriel
avatar




☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
38

Utolsó Poszt Hétf. 6 Aug. 2018 - 19:36
Következő oldal


(Phanuel és Uriel)


A félelem a sötét oldal kapuja. Vagy... a lehetőségeké. Igen, ismét itt tartok... Hiszen, én buta, arra kértem, az Urat, hadd fejlődjek. Hadd lássak a félelmeimen és korlátaimon túlra... És megígértem neki, hogy képes leszek rá... de lehet, hogy nem volt ez olyan jó ötlet, mint hittem akkor, mikor kértem tőle ezt. Mert ahogy szokta... most is megadta a módját a kérés teljesítésének. Mert ugye, a dolog nem úgy áll, hogy az ember bátorságot kér Atyámtól, és bátorságot kap, szépen bedobozolva, masnival átkötve, levendulaszínű csomagolásban... nem, nem bizony, dehogy... a dolog úgy áll, hogy ő csak megadja a lehetőséget... hogy olyan helyzetbe kerüljünk, melyben bátran viselkedhetünk... Hát, nesze nekem, megkaptam... így visszagondolva, lehet, hogy tévedtem, és mégiscsak neki köszönhetem azt is, hogy Mark az utamba került... vagy én az övébe, nézőpont kérdése... hisz megígértem drága Atyámnak, hogy megbarátkozom kedvenc teremtményeivel, hát... úgy látszik, lassúnak találhatta a folyamatot, hogy egy... bennem ilyen... különös hatásokat keltő embert sodort bele az életembe...
És ugye, itt van Phanuel... keveselltem a családom jelenlétét az életemben, kértem Atyámat, változzon a helyzet... megjelent Lucifer, akit embertelen idők óta nem láttam, és elképesztő dolgokat tudtam meg róla és tőle... találkoztam Ophiliával, akivel oly keveset tudtunk eddig egymásról, s most, mikor összeakadtunk egymással, most egy furcsa, nehéz, és számomra érthetetlen helyzettel találtam szemben magam általa... egy hitét vesztett angyal képében.
És igen... Phanuel. Aki a segítségemért keresett fel engem... de könnyen lehet, hogy a végén ő sokkal többet fog nekem segíteni, mint én őneki. Mert magával hozott ide... a küldetésére, melyet Atyánk bízott rá... A bizalmába fogadott, pedig lássuk be, ezer meg ezer olyat választhatott volna testvéreink közül, akik sokkal nagyobb segítség lehetnének nálam a számára... de... ő mégis engem hívott magával. Na persze, eredetileg Cassael tartott volna vele, de ő mégsem tudott jönni... hát én maradtam... Ami annyiból esetleg hasznos lehet, hogy a térképeimnek hála én tudom hol a célpontunk, de... különben... tényleg nagyon reménykedtem, hogy nem kell majd harcba bocsátkoznunk itt, mert mikor Phanuel beállított hozzám, azzal, hogy na, Cassael nem tud jönni, szóval indulunk... hát igen... levert a víz, és az első félelmetes gondolatom az volt, hogy meghalunk... a második az, hogy nadrágban kell majd meghalnom, ha ez bekövetkezik, és ez borzasztó volna...
De én kerestem magamnak a "bajt", kértem, és tessék, ezüst tálcás, szép páncélos postás érkezett vele a küszöbömre egyenest... és én bolond, persze hogy eljöttem vele a világ végére... hogy a világ legmélyebb helyén vagy akörül valamerre... megkeressünk valamit... hát... egy valamilyen valamit... ami kell... szóval... igen, és én jöttem, mert a testvérem kért, és... jó, persze, nem engedtem volna el egyedül, de azért jó lett volna, ha nem csak rajtam múlna, hogy... szóval, ha valami baj érné őt, ne adja ég... jó volna, ha más is itt lenne, akin múlhat, hogy élünk-e vagy halunk, ha őt netán valami kiüti... ami nagyon reméltem, hogy nem fog megesni... de azért megnyugtatott volna, minden eshetőségre felkészülve. De nem, mi vagyunk ketten, és ha neki baja esik, én nem tudom mit csinálunk... mert én tuti ki fogok akadni... vagy nem is tudom... szóval, be vagyok parázva nagyon is, és... ha Apa egyszer visszajön, tuti, hogy ezért még a lábára lépek...

Uriel
avatar




☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
38

Utolsó Poszt Hétf. 6 Aug. 2018 - 18:56
Következő oldal




Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  
Chat Box
mennyei hangoküzenj a többieknek

Ido"szak Nyertesei
Gratulálunk mindenkinekOldal legjobbjai



friss írások
UTOLSÓ HOZZÁSZÓLÁSOKposztok, hírek neked!
Alexander Payne
Yesterday at 23:56
☽ Jósda

Calypso
Yesterday at 22:00
☽ Vidámpark

Calypso
Yesterday at 21:55
☽ Ancient Baths

Azura
Yesterday at 21:29
☽ Azura lakása




friss írások
ÖSSZESÍTETT LISTABELÉPETT TAGOK, FAJOK LÉTSZÁMA

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 22 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 16 vendég :: 1 Bot




Fajaink száma
Arkangyal
8/7
Leviatánok
8/8
Angyal
2
Démon
14
Bukott Angyal
2
Ember
8
Félvér
4
Harcos Angyal
6
Vadász
14
Nephilim
6