Ego Alpha et Omega, primus et novissimus, principium et finis
, said the Lord. which is, and which was, and which is to come, the Almighty.

 
Kréta szigete, Göröghon
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

avatar



☩ Reagok :
71
☩ Play by :
Lee Pace

Utolsó Poszt Szomb. Nov. 24, 2018 11:45 pm
Következő oldal


Csavargás Görögbe
Seth x Markan
──────────── sdad ────────────
Since the dawn of time. Only the strong have survived
Bátyámmal egy elhagyott labirintusban, mint egy rossz rémálom. Viszont kettőnk közül ő az, aki állítólag ismeri ezt a helyet. Nekem csak egy hanyagul felkarcolt, térképnek aligha nevezhető firkám volt a labirintusról, amivel valljuk be nem sokra megyek. Bármit is tud, előrébb van mint én. Szomorú, de úgy tűnik fivéremre kell hagyatkoznom, ha meg akarom találni, amiért időt és energiát nem sajnálva idáig merészkedtem. Ha valóban itt vannak a csontok, úgy minden fáradtság kifizetődő lesz. Ha nem, akkor egy kellemetlen délutánt töltöttem Seth-tel. Ennyi kockázatot én is vállalhatok. Mindeközben továbbra is hagyom abban a hitben, hogy nekem is tengeri gyíkapánk csontjai kellenek. Már bent járunk, amikor a bejárat minden előjel nélkül bezárul mögöttünk. Fivérem ekkor közli be, hogy nincs visszaút. Egy kijárat van és az nem az, ahol beléptünk. Tehát ha véletlen meggondolnám magam, már késő.
-Remek. - morgom az orrom alatt, mikor azt is benyögi, hogy első csapda aktiválódott. Nem is a csapda említésére figyelek fel, hanem hogy az első. Megkérdezném, hogy mégis hány ilyen átkozott kelepce van még itt elrejtve, de egyelőre inkább nem akarom tudni. Közben hozzám vág egy fénysisakot. Kicsit szemügyre is venném, mert ilyet még nem láttam, de épp csak rápillantok, mert figyelmemet valami szokatlan zaj vonja el. Ki tudja honnan jön, de lassan ránk ereszkedik a félhomály. A hangok erősödnek és a ködfelhő mögül egy csontvázsereg tűnik elő.
-Ez meg mi a fene? - nézem, ahogy felénk zörögnek a kis rohadékok. Csontos ujjaikban fémfegyvereket szorongatnak és esetlenül hadonásznak velük. Az egyikük még ismerősnek is tűnik. Majd beugrik, hogy tőle kölcsönöztem a dárdát..még a bejáratnál. Nagyon csápol érte, mintha vissza akarná kapni, ami az övé.
-Ha ennyire kell. - nyílheggyel az irányába hajítom el az eszközt, ami a szemüregében landol, a lendülettől pedig a kőfalba ékelődik maga mögé szorítva néhány társát is. A következő pillanatban valami nagyobb tárgy süvít el a fejem mellett, és a mögöttem lévő falban landol. Seth közben felhomályosít a helyzetről.
-Komolyan? Ez...egy rúna miatt van? - kérdezek vissza, miközben letépem az egyik csonti fejét, de a nyavalyás még így mozog. Belerúgok egyet, a koponyáját pedig porrá zúzom a kőfalon. Remek, megint a rúnák. Csak a gond van velük. Ahogy a csontvázakkal is. Alig teszünk ártalmatlanná egyet-kettő, jön helyette másik négy. Mintha nem akarnának elfogyni. A vak is láthatná, hogy ez időpocséklás, ráadásul a rúnát sem tudjuk itt megtörni. Újabb remek hír. Hirtelen megsokasodnak körülöttünk. Bátyám úgy dönt megröpteti őket felhasználva egy kis mágiát, miközben megmondja a helyes irányt. Hiába dobálja őket, csak nagyon kevés morzsolódik porrá a falon. Ezek se perc alatt visszamásznak...kar nélkül, láb nélkül, fej nélkül is. Nekem ennél jobb ötletem támad az előnyszerzésre. Belenyúlok a kabátzsebembe és előveszem az öngyújtómat. Ha már a zsebembe kotorászok egyúttal egy szál cigit is. Kellemeset a hasznossal. Míg Seth távol tartja a csontosokat kényelmesen rá is gyújtok. A gyújtó lángját mágiámmal felerősítem és egy mozdulattal tűzfalat emelek közénk és a csontsereg közé. Hátrább lépek, amit felcsap a forróság. A csontok és a tűz nincs nagy barátságban. 1200 fok körül legyűrik a lángok és elhamvadnak, bár nem hevítem addig. Nem hamvasztani akarom őket, csak feltartani. És az erőmet sem akarom pazarolni. Ki tudja milyen meglepetéseket tartogat még ez a hely.
-Menjünk. - intek bátyámnak, mivel ez sem tart örökké, ráadásul sikerült durván felfűteni a folyosót. Míg az a rúna aktív, a csontvázak a nyomunkban lesznek. Elindulok a bal oldali második ösvényen, miközben felgyújtom a fénysisakot, amit korábban Seth a kezembe nyomott.

avatar



☩ Reagok :
82
☩ Play by :
Zane Holtz

Utolsó Poszt Hétf. Nov. 05, 2018 11:02 pm
Következő oldal


Krétai Kiruccanás

Markan x Seth


Míg én a labirintus bejáratát tisztítottam meg a susnyás fogságából, valami hangfoszlányra figyeltem fel. Oldalra fordítottam fejem a dombok felé, aminek tetejéről egy tag folyamatosan a karjaival kalimpált, úgy, mintha repülni próbálna megtanulni. De könnyen rájöhetett az ember, hogy mégse, mivel folyamatosan a fejét rázta és még egy x-et is bemutatott maga előtt. Próbált figyelmeztetni, hogy nem tanácsos belépni a pokoli helyre, de próbálkozásai hasztalannak bizonyultak. Mivel én voltam, aki megalkotta a helyet a halálos csapdákkal egyetemben, nem szartam össze magam. És bár tudtam, hogy a legtöbb rúnára már nem emlékszem, de belehalni azért nem fogunk. Viszont egy egyszerű menet sem lesz. Erőm teljében seperc alatt letudnánk a csapdákat, de sajnálatos módon csak árnyéka vagyok régi önmagamnak. Szar ügy! Beléptünk a labirintusba, és az első kanyar után mindjárt egy csonttemető fogadott. Kellett ezeknek kíváncsiskodniuk! A kőtömb elzárta mögöttünk az utat. Öcsém kérdésére bólintottam.
- Az egyetlen kiút előre vezet. Ha eljutsz a közepéig, onnan már gyerekjáték lesz a kijutás. - böktem előre a fejemmel, majd miután magamhoz vettem egy ásót egy vigyorgó csontkollekció kezéből, és két fénycsináló fejlámpát, átlépkedve a csonthalmazon elindultam az első elágazás felé. Az első csapda akkor aktiválódik. Ezek valószínűleg megpróbáltak visszafelé menekülni, de pechükre ugye csak előre vezet az kiút.
- Markan! Azt hiszem erre szükséged lesz a későbbiekben! - hajítottam oda neki az egyik fényforrást, majd az ásót átvetve az egyik vállamon haladtam tovább előre. Igaz, hogy a fáklyák mindkét oldalt világítottak, de tudtam, nem sokáig marad ez így. Amint elértünk a hosszú folyosó végére, az első elágazáshoz, melyből négy újabb ösvény nyílt. Csak a szakavatott szemek tudhatták a falra festett szimbólumok jelentését. Elsősorban én. És bár megkoptak, mégis tudtam, hogy melyik jelzéssel ellátott út lesz a helyes. Mielőtt még bármit válaszolhattam volna öcsémnek, hatalmas, fojtó köd ereszkedett ránk lassan. A köd egyre haraphatóbbá vált, miközben halk neszek, zörgések hangja kúszott a fülembe. Na, kezdődik! A fejemre húztam a fejlámpát és bekapcsoltam. Meglepetésemre még működött is.
- Igen. Az első csapda ezek szerint aktiválódott. - amint kimondtam, már elő is bukkant az első zörgős hulla a ködből és egy kőtömbbel rohant Markan felé. Majd több, felfegyverzett kóricáló csontváz követte az elsőt.
- Holtak hada. - jegyeztem meg a rúna nevét, bár sajnálatos és meglepő módon magára a rúnára már nem emlékeztem. De azzal még tisztában voltam, hogy minden egyes, a labirintusban itt pusztult testnek elnyeli az energiáját, lelkét, majd ha háborgatják a labirintust, ez az erő a holtakba áramlik és pusztításra ösztönzi őket.
- A rúna minden élőt el akar pusztítani maga körül. - tettem még hozzá, csakhogy tisztában legyen vele ő is. Szinte a semmiből feltűnve csontos ujjak markolták meg a bokám, majd feltűnt a tulaja egy csattogós állkapcsú csonti képében, aki már csak húzta magát, mivelhogy deréktől lefele hiányzott a váza alsó része. Pár szál valamikor hajnak nevezett hosszúszőr ragadt a koponyájára. Ezt is jól elintézte a Minotaurusz. Baszki! Ha az kimurdelt itt valahol, akkor előbb utóbb azt is ide eszi a fene. Jobban mondva a rúna ereje. Mivel nem tudtam lerázni magamról a csontos ujjakat, így az ásó lapátjával lendületből akkorát csaptam a koponya valamikori pofájára, hogy levált a test többi részéről, majd a labirintus falának csapódott és három részre tört. De az ujjak még mindig markolásztak, egyre feljebb húzta magát. Meguntam és a cipőtalpammal úgy tapostam a csuklójára, mintha csak egy csótányt akartam volna agyon taposni. Megreccsent a csont. Eleresztett. Oldalra pillantva láttam csak, hogy közben Markant is rendesen betámadták, élükön a zörgős hullával, akinek a fejéből kihúzta a dárdát. Bizonyosan nem tetszett neki, hogy öcsém elvette a fegyverét. Már éppen szóra nyitottam volna a számat, mikor egy bárd suhant el öcsém és az én fejem között és a falba állt. Közben egy újabb adag csonthalmaz próbált meg a túlvilágra küldeni, de még a nyakamig sem jutottak el a kapkodó csontos ujjak, mert az ásót már lendítettem is és kiütöttem a sípcsontját a helyéről. Fél térdre rogyott.
- Azt hiszem tovább kellene mennünk. A rúnát itt nem tudjuk megtörni, csak a következő ösvényen. Bal oldalt a második a helyes… - jegyeztem meg, miközben újabb két adag csontos hullát távolítottam el a közelünkből, ezúttal már a telekinézist bevetve. Nem akartam pazarolni az erőmet, mert még szükségünk lesz rá, de ezek annyian voltak, mint a sáskák invázió idején. És csak jöttek és jöttek.

avatar



☩ Reagok :
71
☩ Play by :
Lee Pace

Utolsó Poszt Vas. Okt. 28, 2018 6:43 pm
Következő oldal


Csavargás Görögbe
Seth x Markan
──────────── sdad ────────────
Since the dawn of time. Only the strong have survived
Rúnák és csapdák. Két dolog, ami sohasem érdekelt. Csak annyi időt fordítottam a megismerésükre, amit feltétlenül szükségesnek ítéltem. Amolyan alapműveltség szintjén. De tudtam, hogy velem ellentétben Seth alaposan elmélyült a témában. Nem tudom mikor, honnan és milyen módon szedte fel a tudást, de tény, hogy értett a firkálásukhoz. Ennél több jót nem tudnék elmondani Sethről.
Szemrevételezem az intelmeket, de úgy döntök figyelmen kívül hagyom ezt is. Majd felfigyelek egy távoli hangra. A dombok felé fordítom a fejem, egy férfi csápol nekünk odafentről. Mindkét kezét lengeti, mintha integetne felénk. Bár inkább tűnik kétségbeesett csápolásnak, mint lelkes üdvözlésnek. Az az érzésem támad őt szemlélve, mintha le akarna beszélni minket a kőfaltúráról. Hiába. A figyelmeztető táblák és a távoli intés ellenére mindketten belépünk a labirintusba. Pár méter után két tucat csontosra száradt hullába botlunk és egy halom pókhálóra, amik sűrű szövésű függönyként állják el az utat. A csontokra pillantok és rögtön látom, hogy nem a természetes halál végzett velük, főleg azzal, amelyiknek a koponyájából egy méretes dárda áll ki. Egy pillanatra megállok és körbenézek. Fura és nyomasztó ez a hely, anélkül is, hogy fivérem itt rontaná mellettem a levegőt. Még most is alig hiszem el, hogy ketten vagyunk egy légtérben. Tesz pár megjegyzést a labirintus biztonsági rendszerére, ami kétségtelenül jól működik, és közben olyan kaján vigyor ül a képén, mintha ő szórta volna tele rúnákkal ezt a helyet. Éppenséggel kinéztem volna belőle. Alig teszünk a bejárattól öt, maximum tíz métert, amikor az ajtó bezárul mögöttünk. Egy óriási kőtömb zárja el a kivezető utat. Remek.
Tudtál erről? - kérdezem meg a torlaszra pillantva, miközben lassan megszűnik minden fény körülöttünk. A sötétség szerencsére nem tart sokáig, a folyosó falain két oldalt fáklyák gyúlnak beláthatóvá téve az egyenes szakaszt. Még több csontváz hever előttünk. Lassan kezdem úgy érezni magam, mintha egy tömegsírban járnék. Mielőtt lassú léptekkel megindulnék az építmény belseje felé, egy pillanatra visszalépek a dárdafejűhöz. Neki már úgy sincs erre szüksége. Megragadom a fegyver nyelét és egy laza mozdulattal kirántom a csontozatból. A falakon különféle firkálmányokat látok, de a fele ismeretlen számomra. Néhol nagyobbakat lépek. Próbálom kikerülni az ösvényre dőlt tetemeket, de nem mindig sikerül. Hangosan reccsen a csont a talpam alatt. Hamar elérünk az első elágazáshoz, ahol négy lehetséges útvonalon folytatódhat tovább a túra, amiből egy kerülőút, egy a helyes irányba visz, a maradék kettő pedig a biztos halálba vezet. Mind egyformának tűnik, leszámítva az irányok mellé vérrel festett ábrákat, amik eléggé elmosódottnak tűnnek. Aztán valami motozásra leszek figyelmes, mintha valaki még lenne itt rajtunk kívül.
Te is hallod? - kérdezem fivéremet. Körbenézek, de nem látok semmi gyanúsat.

avatar



☩ Reagok :
82
☩ Play by :
Zane Holtz

Utolsó Poszt Kedd Okt. 23, 2018 3:18 pm
Következő oldal


Krétai Kiruccanás

Markan x Seth


Nem zavartattam magam. Tisztában voltam vele, hogy gyűlölt engem egy múltbéli baleset miatt, melynek körülményei a mai napig tisztázatlanok maradtak a számomra, nem tudott túllépni a sérelmein. Ám én nem gyűlöltem őt. Egyikőjüket sem, kivéve Kisát, de az megint más lapra tartozott. Mark nem ártott nekem. Persze sértettségében leadott pár pofont annak idején, de semmire sem ment vele. Szóval pár ezer éve már, hogy nem szoktunk egy légtéren osztozkodni. Utoljára akkor tartózkodtunk egy helyen, mikor megettük anyánk szívét. A ládában is a lehető legtávolabb masírozott tőlem. De ilyen a sors. Most nem tudott lerázni, mert mindketten ugyanazt kerestük, ugyanarra tartottunk. Máskülönben szívesen hagytam volna ott a dzsungel kellős közepén, hagy játszadozzon magában, ahogy szokta. De az nem az a pillanat volt és nagy ívben tojtam az igényeire. Nem teszem meg neki azt a szívességet, hogy hagyom előbb célba érni.  
- Még jó, hogy nem hisznek benne igazándiból. Nekünk csak könnyebbség. - válaszoltam, miközben a susnyásban gázoltam és egy bozótvágóval szedáltam a zöldest. Válasza, hogy olyan könnyen beleegyezett a közös útba, kissé meglepett, de nem ült ki arcomra a meglepettség. Ő viszonyt sunyi vigyort villantott a bagó füstje alatt. Mire készülsz drága öcsém? Voltak elképzeléseim, nem is egy, hogyan szabadulna meg tőlem. Persze kemény fába vágná a fejszéjét, de ő tudja. Ennyi idő alatt már kiismerhetett volna annyira, hogy tudja, én soha nem adom fel és soha nem hagyom magam, kivéve akkor, mikor az érdekeim azt kívánják. Minimum fél óra eltelt úgy, hogy egyikőnk sem szólalt meg. Én inkább a jelekre koncentráltam. Anyám, hogy meg tud változni egy terep párezer év leforgása alatt. De ősi tudásomra támaszkodva megtaláltam, amit kerestem. A knosszoszi palota mellett ott állt két kemény, edzett tenyerem lenyomata. A labirintus. Igaz, az sem úgy nézett már ki, mint mikor odapakoltam, de legalább még a helyén volt és egyben állt. Nem úgy, mint sok más épület, mely az enyészetévé vált az évszázadok során.
- Én előre szóltam. Akkor gyerünk. - feleltem neki egy vállvonás kíséretében, mert láttam rajta, kezdett idegbe jönni a megjegyzéseimet hallva. Később aztán nem róhatja a szememre, hogy nem figyelmeztettem. De ez már legyen az ő baja. A bejáratot rendesen benőtte a zörgősre száradt zöldes, meg valami figyelmeztető tábla is volt a bejáratra láncolva, amin az alábbi feliratok virítottak megkopva. "Belépni tilos és életveszélyes!" "Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!" Engem nem különösebben riasztott vissza pár ecsetvonás egy darab korhadt fatáblán, úgyhogy a láncokkal együtt némi erőlködés hatására lerángattam, majd félre hajítottam, hogy aztán szabaddá tegyem az utat a bozótvágó késemmel.
- Hogy mit kell tudni? Tele van…rúnacsapdákkal és egyéb szívmelengető fogadtatással. - feleltem kérdésére, miközben kiszabdaltam magunknak az utat. A művelet végén, visszahelyeztem a tőrt az oldalamhoz, majd megtöröltem a homlokomat a tenyeremmel.
- Tessék, most már járható az út. - intettem neki, hogy menjen csak, ha gondolja, utána én is előbogarásztam a cigarettás dobozt és rágyújtottam. Közben belépve a labirintusba kiropogtattam pár csontom. Felkészültem arra, hogy hazai terepen voltam, mégse teljes mértékben. Ugyanis ott nem mással, mint a saját múltbéli önmagammal kellett megküzdjek. Szar ügy, nemde? Mögöttünk besüvített a szél felverve a port. Pókhálók szőtték be a helyet, no meg egy rakat gaz.
- Itt tényleg régen nem járhatott már senki. - jegyeztem meg hangosan gondolkodva a csontok korából ítélve. Ezek kb 40 éve itt pusztulhattak. Keresztül gázolva a száradt susnyáson és póktanyán a kanyar után azonban enyhén megemelkedett a szemöldököm. Úgy éreztem magam, mintha egy tömegsírba sétáltam volna. Mindenhol csontok és csontvázak hevertek eltorlaszolva az utat. A csontok mellett táskák, régészeti eszközök hevertek. Szóval fel akarták tárni a labirintust. Szar ügy!
- Hát ezeken is kifogott a biztonsági berendezés. - ívelt felfelé a szám sarka kárörvendő módon. Helyes! Odébb rúgtam pár sípcsontot, miközben nézelődni kezdtem a felszerelések között, mit hasznosíthatnék fel belőlük.

avatar



☩ Reagok :
71
☩ Play by :
Lee Pace

Utolsó Poszt Csüt. Szept. 27, 2018 7:05 pm
Következő oldal


Csavargás Görögbe
Seth x Markan
──────────── sdad ────────────
Since the dawn of time. Only the strong have survived
Testvéreim közül Seth volt talán az egyetlen, akinek még a puszta jelenléte is zavart. Ezért ha lehetett nem igazán kerestem a társaságát. Nagyon is tisztában volt vele, hogy nem voltam kíváncsi rá, de ő ezt a tényt előszeretettel hagyta figyelmem kívül. Hiába próbáltam most is lehagyni a hegyi kanyarban, a patakból mégis előtolta a pofáját. Tesz néhány megjegyzést az öltözetemre, amolyan olcsó poén formájában, amit válaszra sem méltatok. Már jómagam is rájöttem pár mérfölddel korábban, hogy az öltönyt nem hegyi túrákra találták ki. Sebaj, majd legközelebb.
Helyi legendákról beszélt. - vonom meg a vállaimat - Szerintem maga sem hitt igazán benne...- teszem hozzá, majd belemélyesztem a kezemet a zsebembe.
Babonás népek élnek erre. Meglátnak valami szokatlan árnyékos kivetülést és máris szörnyeket látnak. Aztán terjed a hülyeség.. -  sóhajtok lemondóan. Miközben bátyám beközli, hogy ő is bazinagyóriássárkánykígyószörnyet jött megkeresni, előveszek a zsebemből egy doboz cigit, kiveszek belőle egy szálat és rágyújtok. A nem kívánt viszontlátásnak gyorsan véget akartam vetni, így néhány odavetett mondat után elindulok abba az irányba, amerre állítólag a labirintus van. De fivérem olyan, mint egy cipőtalpra ragadt nagyobb darab kutyaszar. Bosszantó és kellemetlen. Ami, akárhogy vakarod, nem jön le teljesen. Természetesen a nyomomba ered. Fejébe vette, hogy a társaságom lesz. Próbál meggyőzni, hogy jól járnék vele. Az világos volt mindkettőnk számára, hogy ugyanoda tartunk. Viszont ő azt hitte, hogy ugyanazért is. Apánk teteméért. Már minek kellett volna nekem a tetem? Egészen eddig azt sem tudtam, hogy ezen a szigeten van. Ellenben vele, aki konkrétan érte jött. Elgondolkodtató. Láttam Sethen, foglalkoztatta a gondolat, mi szükségem a vén kígyó maradványaira? Legalább akkora öröm volt látni az értetlen fejét, mint neki az enyémet, mikor kipislogott a patakból. Megmondhatnám az igazat, hogy más ügy hozott ide, de nem teszem. Hagyom abban a hitben, hogy nekem is az kell, ami neki.
Ám legyen. - egyezek bele a közös túrázásba, és egy sunyi vigyorral a képemen szívok bele újra a bagómba, és közben vetek rá egy futó pillantást, figyelve a reakcióját. Aztán egy rövidebb időre beüt a csend, a lehető legjobb ami történhet. Egyik szálat szívom el a másik után. Már a fél dobozt áteresztettem a tüdőmön, mikor feltűnik előttünk egy romváros, és nem túl messze tőle a labirintus bejáratát is megpillanthatjuk.
Remek. - szívok még egy utolsó slukkot, majd a csikket egy fa oldalán nyomom el.
Milyen kérdés ez? Nem azért jöttem el idáig, hogy aztán be se menjek. - felelem, majd a következő mondatára arcomon sajátos arckifejezés jelenik meg, mely azt üzeni: még egy szó az öltönyömről és a nyakkendőmmel kötlek fel egy magas fára.
Foglalkozz inkább a lényeggel. - bökök fejemmel a bejáratra, amit szemmel láthatóan rendesen benőtt a gaz. Mégis jól kitűnik a zöldesből az a korhadt tábla, amin egy rövid figyelmeztető szöveg áll, mely belépésre tilt.
Mit kell tudni a helyről? - kérdezem fivéremet, aki szemmel láthatóan igen jól informált. Nem kérdezem honnan tudja, nincs is jelentősége, de mintha nem először járna itt.

avatar



☩ Reagok :
82
☩ Play by :
Zane Holtz

Utolsó Poszt Kedd Szept. 25, 2018 10:09 pm
Következő oldal


Krétai Kiruccanás

Markan x Seth


Markannal a kapcsolatom olyan volt, mint két idegen kapcsolata nagyjából. Ő nem ismer engem és én sem őt. Nagyjából sejtünk valamit a másik életéből, tudunk is meg nem is. És igazából nem is értem, miért utál ennyire. Jó történt egy kis baleset még a múltban, de ezért ennyire gyűlölni valakit? Nem mintha csodálkoznék, hisz én vagyok Seth. Van aki már csak a nevemért is utál. Vagy ha megemlítenek. Valami nagyon félrecsúszott már az elején. Pedig a születésünk utáni években még nem viseltetett ily mértékű gyűlölettel irántam. Sőt, kifejezetten jó volt a viszonyunk. Aztán egyik napról a másikra megváltozott, mikor elkerült kovács inasnak. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ennek is a pokolszukához lehet köze. Ha tehetném, köpnék a sírjára, de az se érdekelt, hova ásták el a testvéreim. Szóval Mark nyilvánosan került, mint valami pestisest, amikor egy légtérbe keveredtünk. Mivel nekem konkrétan semmi problémám nem akadt vele, így jobbára nagy ívben tettem arra, hogy nem akart a pofámba nézni. És mivel a sors kegyes vagy kegyetlen fintoraként ugyanarra vitt az utunk, így eszembe sem volt másfele menni. Így jártál drága öcsém. Én tényleg nem értettem, hogy komolyan azt hitte, hogy azzal, hogy otthagy a szaros bennszülöttel és beveti magát a dzsumbujba, majd nem érem utol? Úgy sprintelt el, mint egy gyalogkakukk. Fennakadtak a szemöldökeim. A szabadesést bemutató bennszülött műsora után meg végképp. Rövidebb úton igyekeztem beérni Markant, mert nem akartam, hogy ő érjen oda hamarabb. Gondoltam, nem lazulni jött a szigetre. És ugyan mi dolga lenne neki itt? Ugyan mit kereshetne, ha nem azt, amit én. Bár még ott motoszkált némi remény, hogy neki nem az az egy dolog kell, ami nekem is. A bazi nagy méregfog. Egy Amara sötétségével vetekedő barlangon veszekedtem át magam. Szerencsére nem kaptam telibe a denevérek összes guanóját, de ígyis tojtak rám bőven. A tó vize azonban maradéktalanul lemosta rólam a trágyának valót. És pont jól időzítettem, a fejem Markan itatójából emelkedett ki. Mindaddig nyugodalmas volt az arca, míg a vigyorgó pofám meg nem jelent előtte. A meglepetés erejével hathattam, mert kaptam a szemem közé. Nem öklöst, csak vizet. Öröm volt látni, ahogy befeszült az arca és olyan komorrá vált, mint egy kőszobor. Leráztam magamról a vizet, megborzoltam a hajam, majd hagytam, hagy szárítson kicsit a nap.
- Engem a nosztalgia IS hozott ide, meg persze más is. Remélem ezt költői kérdésnek szántad. - emeltem meg az egyik szemöldököm, miközben végignéztem rajta. Öltöny és aktatáska a dzsungel kellős közepén? Nem voltam egy nagy divatguru, de azért ez meredek volt még a számomra is. Majdnem megkérdeztem tőle, hogy talán eltévedt és rossz hajóra szállt vagy nem találta meg a keresett irodát, rossz térképet kapott? De hanyagoltam.
- Tán aludni is abban jársz? - tettem fel a kérdést inkább. Következő szavaira aztán a másik szemöldököm is felszaladt, ami érdekesen mutatott úgy, hogy igazából nem mutattam jelét semmiféle meglepődésnek, inkább annak, hogy Mark ennyire hülyének néz vagy maga sem teljesen épelméjű. Gondoltam előbbi és csak heccelni próbált a "bazinagyóriássárkánykígyószörny" jelzővel, ami apánkat takarta. De honnan a rákból tudhatná az a kis szaros, hogy hol van eltemetve apánk, ha be se juthatott a nyughelyére? Persze, mert nem is tudhatta, Mark csak a bolondját akarja járatni velem. De a jó büdös francba! Minek neki jóapánk teteme? Hacsak nem azért, hogy kissé megkalapálja. Felőlem viheti, miután kiszedtem a bölcsesség fogát…
- Ja, a szabadeső szaros súgta meg mi? Érdekes. Nem jutott ideje sok beszédre, mert gyorsan lebukfencezett a hegyről. De történetesen én is a bazinagyóriássárkánykígyószörnyet keresem. Gondolom, ha be nem állt a szája, azt is elregélte, hol találod és hogyan juthatsz be. - szóltam utána, mielőtt még hallótávolságon kívülre került volna. Gyorsan beértem őt, gondolom ő sem képzelte, hogy lerázhat, főleg azok után, hogy pontosan tisztában volt azzal, hogy hellyel-közzel ugyanazért a cuccért jöttünk le a térképről.
- Szerintem spóroljuk meg az időt és energiát azzal, hogy megpróbáljuk egymást nem kerülgetni, mikor tök ugyanoda tartunk. És bár az évezredek alatt kicsit megváltozott a környezet, pontosan tudom az utat, merre kell mennünk és mit kell keressünk. - mert én alkottam, tettem hozzá gondolatban. Felnéztem a napra, megnéztem, hogyan is állnak az árnyékok, majd elindultam abba az irányba, amerre apánk teteme volt elhantolva. Talán fél óra telhetett el, míg átveszekedtük magunkat az erdőn, csöndben ballagtam mellette, egy szót se szóltam. Nem tudtam, mit mondjak neki, a bájcsevegés meg egyikőnk asztala sem volt. Ígyhát beállt a néma csend. Inkább az útra koncentráltam, kerestem a biztos pontokat utunkon, míg nem meg nem találtam a….a knosszoszi palotát. Jobban mondva, ami maradt belőle.
- Hm…ez régebben nem így nézett ki. - jegyeztem meg, majd a romok melletti kőlabirintusra tévedt a tekintetem.
- Ott találjuk a tengeri hüllőt. - böktem a fejemmel a labirintusra, majd elindultam egyenest le a meredek domboldalon.
- Persze nem lesz egyszerű a bejutás. Biztos vagy benne, hogy be akarsz lépni? - érdeklődtem tőle még út közben, mert akkor már tisztában voltam azzal, hogy a múltbéli énem rendesen megnehezítette a jelenben a dolgunkat. Megcsóváltam a fejem.
- Gondolom azt azért sejted, hogy arra az öltönyre keresztet vethetsz, hajíthatod ki a francba, miután megtaláltuk azt, amit kerestünk. - figyelmeztettem előre.
- Hacsak nem egy másikat rejtegetsz abban a táskában. - pillantottam le a kezében szorongatott bőr hordozóra.

avatar



☩ Reagok :
71
☩ Play by :
Lee Pace

Utolsó Poszt Pént. Szept. 14, 2018 7:49 pm
Következő oldal


Csavargás Görögbe
Seth x Markan
──────────── sdad ────────────
Since the dawn of time. Only the strong have survived
Kellemetlen és bosszantó. Ez a két szó jut eszembe Seth váratlan feltűnéséről. Nem tűnődöm el azon, mit kereshet itt, pont arra, amerre nekem is dolgom van. Csak remélni  merem, hogy nem követ, mert ez esetben kicsit nehezebb dolgom lesz. Bármiért is ette ide a fene, elég valószínűtlen, hogy ugyanazért vagyunk itt. Könnyen rázom le és hagyom ott fivéremet a félpucér seggű őslakossal, de biztos vagyok benne, hogy előbb utóbb újra összefutunk. Túl kicsi ez a sziget, nem mellékesen, ha akar úgyis rám talál. Hála ennek a csodás "érzékeljük egymást" képességnek, ami nélkül én bőven meglennék. Többször gondoltam rá, jó volna megszabadulni tőle, de úgy hiszem, ez aligha lehetséges. Születésünkkel kapott átok, bár aki igényli, hogy tudja, ki merre jár, annak biztos nem az. Levágom az utat, hogy hamarabb jussak el a célomig, de útközben megállok egy forrásnál. Iszok pár kortyot a vízéből, miközben egy kicsit elmélyedek a gondolataimban. Már a következő lépést tervezem, mikor egy égtelen ordítás zengi be a környéket. Felkapom a fejem az éles hangra. A halálsikolyban az idegenvezetőm hangját vélem felfedezni. Mint, aki épp zuhan le a hegyről.
Hát ez eddig tartott. - jegyzem meg magamnak, majd újabbat kortyolok a forrásból. Seth nagy feje hirtelen előcsobban a patakból, megzavarja nyugalmamat, mire reflexből a szeme közé köpöm a vizet. Fogjuk a meglepetés erejére. Nem hittem egy percig sem, hogy ilyen könnyen lerázhatom bátyámat, de azért bíztam abban, hogy nem kerül sor ilyen hamar a viszontlátásra. Oh, hogy pont itt vetett ki a víz. Mordulok fel magamban, miközben szótlanul nézek fivéremre és nem a kitörő öröm sugárzik az arcomról. Ő meg lazán a pofámba vigyorog.
Üdv Seth. - morgom - Gondolom te sem emiatt vagy itt. Elhiszed, ha azt mondom, hogy kirándulok? - kérdezek vissza amolyan költői jelleggel. Nyilvánvalóan nem a túrázás a célom, ha így lenne valószínűleg nem öltönyben, aktatáskával vágtam volna neki a hegyeknek.
Aristarkhos barátunk ajánlott egy jó helyet. Meglátogatom a "bazinagyóriássárkánykígyószörny" nyughelyét. Neked beszélt róla, mielőtt lecsorgott a hegyről? - érdeklődöm meddig jutott a csávó a sztoriban, mielőtt fejest talált ugrani a szakadékba. Bár valószínűleg nem tett róla említést.
Na de megyek is, nem tartalak fel. -  lépek el mellette.  

avatar



☩ Reagok :
82
☩ Play by :
Zane Holtz

Utolsó Poszt Szer. Szept. 05, 2018 11:55 pm
Következő oldal


Krétai Kiruccanás

Markan x Seth


Igazából nem követtem Markant, csak ő is pont arra menetelt másodmagával, amerre az én utam is vitt. Megtehettem volna, hogy elkerülöm, de nem tettem. Érdekelt hova tartott oly sietősen. Magamban erősen reméltem, hogy nem apánk nyughelyét keresi ő is. Mert nem azért jöttem el idáig, hogy még a testvéremmel is küzdenem kelljen azért, ami engem illet. Mert ugyebár én kiérdemeltem apánknak eme örökségét még annak ellenére is, hogy igazából soha a büdös életben nem láttam őt élve. De holtan se. Nem sokkal maradtam le öcsém és útitársa mögött, kire rájött a szófosás. Aztán valószínűleg a cifrafosás is, mert elhallgatott és a bokorba ugrott. Kilométerekről lehetett hallani a nyögéseit. Láttam, hogy testvérem közben felvette a nyúlcipőt. Nem is ő lenne. Ráérősen követtem őt, mit sem törődve a bokorban szaró őslakossal. Ám érzékelve a közeledtem hirtelen kivetődött a susnyásból és máris regélésbe fogott, még a gatyáját se sikerült rendesen magára rántania. Meglepettségemben pislogtam párat. A hatalmas lendületben azonban megbotlott a saját pantallójában és a lábaiban felakadva a szakadékba táncolt. A pereméről néztem le rá, széles mosoly terült szét az ábrázatomon, majd orromon lehúzva a napszemüveget integetni kezdtem neki.
- Adios Amigos! - kiáltottam utána spanyolul. A hátsóját a menetszél törölte ki. Nem lehetett kellemes érzés a szabadesés, mert üvöltése az egész vidéket bezengte, még egy sólymot is letarolt menet közben. Az ütődött szárnyasba próbált kapaszkodni, de mindhiába. Ez már veszett ügy volt. A földet érés közeledett, ám nem vártam meg, hogy becsapódjon az anyaföldbe és eggyé váljon a természettel. Bár ha a lelke még megvolt, akkor az ébredés is igen kellemetlen lesz neki. De biztos újra össze tudja majd kaparni magát, csak már nem lesz az igazi. Lehet, még az anyja sem ismer majd rá. De legalább megtanulja ő is, hogy előbb segget törlünk és gatyát felhúzunk, utána járatjuk a pofánkat. Mire az őslakos a végére ért szeles útjának, Markan már hetedhét határon is túl járt. Cseles vagy testvérem, de elfelejtetted, hogy még így is pontosan tudom, hogy merre jársz. Hiába kolbászolsz be a kesze-kusza, buja indákkal és zöldessel körbeölelt tiltott rengetegbe, én ott is megtalállak. Ráadásul az én úti célom is pontosan arra vezetett, de nem fáradtam azzal, hogy kitérőket tegyek, hanem úgy döntöttem, hogy a rövidebbik utat választom. Jóllehet, egyszerre érkezünk meg. A közeli barlang felé vettem az irányt. A barlang mélyén, út közben azért rendesen szidtam mindent és mindenkit, a mindenható matuzsálemtől kezdve a nem létező anyján át a halálmadár húgán keresztül az én jó édes anyámig bezárólag mindenkit, aki csak az eszembe jutott. Még magamat is, hogy mi a tökömért nem tudtam egy zseblámpát a fejemre aggatni holmi nyavalyás napszemüvegek helyett, amire azt sem tudtam, pontosan mire is jó, mert ugyanúgy látom vele a napot, mintha anélkül néznék bele. De a rohadt sötét ellenére jól tudtam, hogy mi vár a barlang mélyén és az nem a hangom miatt felvert és megzakkant denevérek vagy egy elrejtett kincs volt. Hanem egy forrás. Rögvest bele is ugrottam csukott szemmel és mire kinyitottam, már nem volt sötét. A közeli patakból bukkantam elő. Mark arcába vigyorogtam, aki épp akkor oltotta szomját, mikor én előtte szépen kiemelkedtem a vízből megspórolva a menekülésével töltött időt.
- Üdv testvérem! Mi szél hozott az őshazába? Gondolom nem a nosztalgia. - érdeklődtem, bár tisztában voltam azzal, úgyse kapok rá érdemleges választ. A napszemüveget elhagytam valahol fél úton a teleportálás közben, így kígyószemeimet már nem volt mi takarja. De mivel itt a semmi közepén rajtunk kívül már tényleg a madár se járt, így nem foglalatoskodtam az elrejtésével.

avatar



☩ Reagok :
71
☩ Play by :
Lee Pace

Utolsó Poszt Szer. Aug. 22, 2018 9:51 pm
Következő oldal


Csavargás Görögbe
Seth x Markan
──────────── sdad ────────────
Since the dawn of time. Only the strong have survived
Kanyargós hegyi utakon haladunk a sziget belseje felé. Elég meleg van. Az indulás óta, ami órákkal ezelőtt volt, most először merül fel bennem, hogy a ruházatom, talán nem a túrázásnak megfelelő. Sebaj, lazítok a nyakkendőmön, és kigombolom az ingem felső két gombját. Mindjárt jobb. Az önkéntes idegenvezetőmnek felcsapott férfi egy pillanatra sem hagyja, hogy beüssön a kínos csend. Megállás nélkül szövegel, még a levegővétellel is spórol és csak akkor hallgat el hosszabb időre, míg a vizes flaskájából kortyol. Bosszantó és fárasztó. Először az életéről regél, de mihelyst kimeríti a témát valami érdesebbel hozakodik elő. A sziget legendáival, amiben megemlíti az öregünket is sok egyéb más mellett. Bár a "bazinagyóriássárkánykígyószörny" kifejezés alatt, lehet csak én gondolom azt, hogy róla lehet szó. Látja, hogy a kígyószörnyes története némi érdeklődést vált ki belőlem, ezért kedélyesen mesél tovább. Többnyire a tájat figyelem, csak néha téved a tekintetem a mesemondóra. Nem tudom megítélni, hogy mindebből mi lehet igaz és, mennyire hiszi el mindazt, amit mond. Tényleg hiszi vagy csak a képzelet élénk szüleményének tartja, amivel az idetévedt turistákat kábíthatja? Mindenesetre ad néhány érdekes nyomot. Újra ismerős érzés fog el. Ismét egyik testvérem jelenlétét érzem a közelben. Kétszer egy nap, ez nem lehet véletlen. Egy újabb kanyarhoz érünk, Útitársam egy perc türelmet kér, majd váratlanul bevágódik az egyik bokor mögé. Rátör a szükség. Az pedig nagy úr. Míg a dolgát intézi a vállam felett hátranézek és a távolban megpillantom Seth nagy fejét. Erre tart. Némi értetlenség ül ki az arcomra őt meglátva és meg is fogalmazódik bennem a kérdés. Mi a fenét keres ez itt? Tűnődöm el egy fél pillanatra, de arra jutok, inkább nem akarom tudni. Mint mókusnak az erdőtűz, úgy hiányzott a találkozás testvéremmel. Nem várom meg míg a férfi magára rántja a gatyáját és előmászik a bokorból. Ám mielőtt tovább indulok odaszólok neki.
Itt jön egy turista. Úgy látom, eltévedt. Segítségre szorul. - hívom fel a figyelmét vészesen közeledő bátyámra, remélve hogy feltartja nekem kicsit.
Köszönöm az útbaigazítást. - teszem még hozzá, majd tovább indulok, hátrahagyva fivéremre a bennszülöttet. Most boldogítsa őt egy kicsit. Mire észbe kap, már egy kanyarral odébb vagyok. Másik úton indulok el, mint terveztem. Pillanatok alatt az erdő sűrűjében találom magam. Mivel nincs ösvény, amin haladhatnék, taposok magamnak. Az idegenvezető fülig érő lelkes vigyorral ugrik bátyám elé, még kissé szedett-vetett állapotban a bokorakciója után. Nem is húzza az időt, azonnal nekikezd a történetmesélésnek. Miután átvágom magam a bozótoson egy síkabb terepre érek. Meglátok egy barlangot, majd közelebb érve egy tiszta vizű patakot. Lehajolok, megmosom az arcom, majd a tenyerembe vizet mérve nagyokat kortyolok.

avatar



☩ Reagok :
82
☩ Play by :
Zane Holtz

Utolsó Poszt Kedd Aug. 21, 2018 5:38 pm
Következő oldal


Krétai Kiruccanás

Markan x Seth


A sivár, romos utcákon keresztül vezetett az utam, kígyó szemeim a napszemüveg takarásában. Elvégre az emberiség nem halt ki, élhetnek még eme romok között élőlények. Felfedni pedig semmiképpen sem szerettem volna magamat, jobban kedveltem emberi inkognitóban járni az emberek világát. Sosem voltam az a típus, aki feltűnősködve villogtatta kígyó szemeit, villás nyelvét, jobban szerettem a háttérből irányítani az eseményeket, meglapulni a sötétben, mint egy prédájára váró ragadozó. Mert az voltam. Egy lesben álló ragadozó. Mindig is szerettem veszélyesen játszani és a határaimat feszegetni, nyilván ezért is zártak el abba a nyomorult ládába. Isten haragjával nem számoltam, mert nem tartottam fontosnak, nem sok vizet zavart mindaddig, míg tikkelni nem kezdtük a szemét. Nyilván ő sem akart vetélytársakat, de elég aljas húzás volt az elvileg jóságos mindenhatótól, hogy életfogytiglani börtönbüntetést adjon csak azért, mert mi is ugyanazt csináltuk gyakorlatilag, amit ő, csak még nem nagyüzemi formában. Az meg, hogy miért nem ölt meg minket, rejtély. Nem hiszem, hogy a szívjóság vezérelte. Talán csak ő sem ismerte a módját az elpusztításunknak, elvégre ő sem tudhat mindent. Az agyamat most térképként használtam, minden információt, helyet igen gyorsan elraktároztam benne, bár azért jócskán megnehezítette a dolgom, hogy a hajdanán mediterrán erdő helyett magas épületek sora fogadott. Nagyon reméltem, hogy azt a részt, ahová tartottam, még nem építették be, különben rombolhatok. Kézzel pedig csodálatos lesz egy egész épületet elbontani. Előkaptam egy modern kori térképet és összevetettem a fejemben lévő őstérképpel, próbáltam tájolni, mi merre van. A nap járását is figyelembe vettem. De szerencsére a város is véget ért egyszer. Innentől kezdve arra mentem, merre a józan eszem vitt, ki a poros város maradványaiból, majd be az erdő sűrűjébe, ahol vadállat módjára hajtottam keresztül, félresöpörve minden utamba álló zavaró tényezőt. Szerencsémre a természet is úgy gondolta, hogy nem érdemes velem packázni. Már éppen egy lankát másztam meg, mikor ismerős érzés fogott el. Hmm…valamelyik testvérem a közelben járt. Érdekes, felettébb érdekes. Követni kezdtem a nyomokat és az egyik hegyen a távolból meg is láttam, melyik testvéremet fújta erre a passzátszél. Nem volt nehéz kiszúrni Markant, hisz ő volt a család nyakiglábja. Másodmagával menetelt a lankákon. Mégis mi a tökömet keres itt? Mertem remélni, hogy nem azért fáradt el idáig, amiért én is. Bár, sajnálatos módon ugyanarra tartott, amerre engem is vitt az utam. Mély sóhaj hagyta el a torkomat. Akkor itt az ideje utána járni a dolgoknak. Követni kezdtem őt és kísérőjét, aki szemmel láthatólag be nem fogta volna egy pillanatra sem. Hát nem irigyeltem fivérem. Még szerencse, hogy hallani nem hallottam, miről vakerált neki 0/24, csak láttam, ahogy mozog a szája, de az szüntelenül.
Őszintén szólva, semmi kedvem nem volt lemeccselni vele, hogy akkor felejtse el szépen apánk méregfogát, mert nekem már terveim vannak vele. A csontjait megtarthatja, számomra nem hasznosak, de számára talán igen, hisz tehetséges kovács hírében állt mindig is. Bár az is lehet, hogy nem ugyanaz az úti célunk, csak az esélye nagy. Ki tudja. Markan sosem volt annyira közlékeny semmilyen tekintetben, mint a többiek. Amit azért díjaztam benne. Nem jártatta feleslegesen a száját, mint Ruben. De így nehezebb is volt rájönnöm, hogy mit forgatott a fejében. Emlékszem, mindig is imádta az agancsos állatokat, volt is egy házi kedvence, Szürke, a szarvas, akit kölyökkora óta pátyolgatott. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy többet hallotta az állat beszélni, mint mi összesen együttvéve. Markan ügyesen meghúzódott a háttérben, senki sem törődött az ügyes bajos dolgaival, mindenki, még jóanyánk is engem tartott jobban szemmel, mivel állítólag én voltam a problémás gyerek a családban. Pedig én csak önmagamat kerestem és mertem nagyot álmodni. Nem hiszem, hogy ez akkora nagy probléma lenne. Nagy volt bennem a kíváncsiság és a kalandvágy. Ezt nem róhatják a szememre. De ahogy mindenki máson, úgy Markanon is igyekeztem rajta tartani a szemeimet. Több, kevesebb sikerrel. Őt ismerem a legkevésbé a családból. De ideje lesz ezen változtatni. Olyan időket élünk, ahol jobb, ha a levi tudja, kivel áll szemben, mégha az a saját öccse is. A mi családunk már csak ilyen.

avatar



☩ Reagok :
71
☩ Play by :
Lee Pace

Utolsó Poszt Pént. Aug. 03, 2018 12:17 am
Következő oldal


Csavargás Görögbe
Seth x Markan
──────────── sdad ────────────
Since the dawn of time. Only the strong have survived
A tengert figyelem és várom, hogy feltűnjön a hajó, ami közelebb visz a céljaimhoz, át a túloldalra. Kréta szigetére. Általában a türelmem végtelen, de ezúttal sürgetném az időt. A mólón várakozom, elszívok egy szál cigit, aztán még egyet. Körülöttem gyűlnek a népek, ők is a szigetre tartanak. Eszembe jut, hogy a vízjárással könnyen átjuthatnék. A ládában töltött idő alatt meggyengültünk, de nem veszett el minden erőnk. De nem vágytam rá, hogy vízbe merüljek, így hogy a célállomás is ismeretlen terep. Ki tudná, hol kötnék ki. Nem kell a baj. Inkább kivárok és az emberek módján szelem át a vizeket. Tartalékolok az erőmmel, ki tudja milyen meglepetések várnak odaát. Órák telnek el, mire feltűnnek a vitorlák, a hajó lassan befut a kikötőbe. Alig egy fél órát áll, aztán indul is vissza. Majdnem kilenc és fél óra a hajóút Iráklionig. Jelentéktelen idő ahhoz képest, mióta kutatok utána. A hullámokat figyelem és mélyen a gondolataimba mélyedek, miközben hánykolódunk a vízen. Nem mindenki bírja az utazással járó megpróbáltatásokat. Páran a korlát felett hajlonganak elzöldült fejjel. Egyszer csak feltűnik a part. Hangos kürtszó jelzi, hogy perceken belül befutunk és kikötünk. Amint a szárazföldre lépek előveszem a térképnek aligha nevezhető firkát, amit a Majom jegyzetelt le nekem egy füzetlapra. Közhelyesen egy piros X jelzi rajta a keresett helyet. Elindulok a kikötői úton, ami a partoktól a hegyekbe vezet. Egy pillanatra megállok, mielőtt végleg elhagynám a dokkot. Valami különöset érzek, mintha egyik testvérem járna a közelben. Óvatosan körbenézek, de nem látok senkit a családból. Meggyőzőm magam, hogy rémeket látok. Hét évszázad együtt a tesókkal, nem csoda, hogy folyton úgy érzem, mintha most is jelen lennének. Iráklion nem egy világváros. Az emberek 99%-a azt sem tudja, hogy leledzik a térképen. Amúgy is, mekkora esélye van, hogy pont itt futunk össze, ahol a madár sem jár. Már azt hiszem nyugodt utam lesz. Békében. Egyedül. De egy helybéli, aki a hegyen lakott, úgy gondolta, hogy megkísérti a sorsát és mellém szegődik, ha már ugyanazon az ösvényen vezet az utunk.
Remek. - majd kicsattanok az örömtől. Elindulunk és az első negyedórában nem történik semmi. Szótlanul liheg a nyomomban, majd a harmadik kanyar után Aristarkhos barátom úgy érezi, hogy neki feltétlenül meg kell osztania velem élete történetét. Néha a szemem sarkából rápillantok, figyelve, mikor vesz levegőt, mert még ennyi szünetet sem tart. Gondolom nem akarja megszakítani a cselekmény menetét. Nem figyelek, csak a monoton szövegelést hallom. Néha bekérdez valamit, mire bólintok, de ez inkább annak a jele, hogy lélekben még ott vagyok, mintsem, hogy érdeklődést mutatok a történetei iránt. Kezd nagyon fárasztó lenni a hegylakó. Túl hosszú ez az út. Elhaladunk pár faház mellett, de egyik felé sem fordul be. Amikor kifogy a családi sztorikból, helytörténeti érdekességekkel szórakoztat.  Már ott tartok, hogy lerúgom a hegyről, úgyis egy meredek sziklaszirten haladunk, mikor elhangzik egy érdekes félmondat. Arról a helyről, ahová jelenleg tartok.
Na, a végén mégis csak lesz haszna. - gondolom magamban, és elkezdek rá komolyabban figyelni.


avatar



☩ Reagok :
82
☩ Play by :
Zane Holtz

Utolsó Poszt Szer. Aug. 01, 2018 8:00 pm
Következő oldal


Krétai Kiruccanás

Markan x Seth


Amióta elveszett értékes erőm nagy része, és csak ilyen amatőr szintű mágiára vagyok képes, azóta nem bírok magammal. Hajt a vérem, az erőm után, szüntelenül csak azon dolgozom, hogy minél előbb ismét megízleljem hatalmamnak legalább csak egy részét. Veszett mód hiányzik, és nem fogom annyiban hagyni a dolgot. Nem párologhatott el az éterben. Szépen felépítettem magamban a terveim. És már neki is álltam a végrehajtásukhoz. De mindent szépen sorjában. Első körben az ősi mágiák morzsáit kell összeszednem. Az egyik része már folyamatban van és a világ másik felén zajlik. De utam most nem az Amerikai kontinens felé visz, hanem vissza oda, ahol minden kezdődött. Kréta szigetén. Ma már nyoma sincs a világban annak a gazdagságnak, mi egykor jellemezte. Mindenhol pusztulat kísér utamon. És még engem neveznek szarházinak meg pöcsnek. Mikor közöm sem volt a világ pusztulásához. A szárnyas fénylények és villásfarkú ördögök sokkal jobban kiérdemlik ezen jelzőket. Hol volt a drágalátos Istenük vagy a Sátán, hogy ilyen lepukkant lett a bolygó? Egyik biztos remetének állt, a másik meg próbálta élni humán életét. Szánalmas. Amara meg közben kacagva végigsöpört a világon. Az a nő még veszélyes lehet. Kiengedett bennünket szabadságolt fivére ládájából, de miért? Ez itt a kérdés. De van pár tippem rá és maradjuk annyiban, engem ugyan nem fog dróton rángatni, mint valami nevetséges bábut. És a testvéreimet sem.
Szerencsére fajom neve, kiléte már feledésbe merült az évezredek során, egyedül egy egyiptomi pusztító istenséget azonosítanak még a nevemmel. Hmm…jobban belegondolva anno ott is pusztítottam, hála a kis dögeimnek, de az rég volt már, ki emlékszik rá?
Az öltönyt kényelmesebb szerkóra cseréltem, egyszerű rövidnadrág meg póló volt rajtam. Fura az emberek új divatérzéke, bár ez a nadrág egész kényelmes, nem olyan tökizzasztó, mint annak idején azok a tapadós pantallók voltak. A búvóhelyem kádjába lépve mindjárt a Földközi-tengerből bukkantam elő. Alig lettem vizes. Kréta szigete. Emlékeimben fenséges földként él. Egynéhány zavaró tényezőt leszámítva. A parton egykoron zsibongó élet lehetett, most lepukkant boltok és elhagyatott bódék voltak mindenfele, amerre csak a szemem ellátott. Fura, kölökkoromban még ennyi élet se volt itt. De ahogy látom, most se sok van, csak az emberek maguk után hagyott ipari hulladéka. Chh. Legalább kitakaríthattak volna az apokalipszis után. Még jó, hogy edzőcipő is volt rajtam, máskülönben egy törött sörös üveg állt volna a talpamba. Ahogy elhaladtam a repedt, betört üvegű kirakatok előtt, az egyikben megláttam valamit, ami azonnal megtetszett. Egy fekete napszemüveg csücsült az egyik kirakati bábun, a por már jócskán belepte mindkettőt.
- Ha nem zavar, ezt kölcsönveszem. - szóltam oda a műanyag tagnak, majd lekaptam róla a szemüveget, leporoltam és felvettem. Ilyet láttam San Franciscoban az embereken is, gondoltam én is kipróbálom, milyen a hatása. Bár arról gőzöm sem volt, hogy igazából mire is jó az az izé. De ha lesz időm, majd ennek is utána járok. Mindenesetre az orromra húztam és neki indultam úti célomnak. Elég sokat kutakodtam itt-ott-amott. Hangyafing erejű pecséteket törtem fel, hogy a titkok nyitjára leljek. Úgy látszik, nem csak a leviatánok ereje gyengült meg a mennyei és pokoli összecsapások  illetve Halálasszony határzárásai után. Erre a gondolatra gunyoros vigyor húzódott a szám jobb sarkába. Nem is baj, hogy így alakult, már csak azt a halálmadár Amarát kellene valahogy leszerelni, az lenne a legjobb. De mindent a maga idejében. Most csak egy dolog számít. Megtalálni azt az egy kincset, amit rajtam kívül senki sem keresne. Jóapánk egyik méregfogát. Mielőtt még bárki is felvonja a szemöldökét, hogy azt meg minek? Hát nem azért, mert szeretek kacatokat vagy régiségeket gyűjteni, koránt sem. Jó okom van rá, hogy megkaparintsam.

avatar



☩ Reagok :
71
☩ Play by :
Lee Pace

Utolsó Poszt Vas. Júl. 29, 2018 10:32 pm
Következő oldal


Csavargás Görögbe
Seth x Markan
──────────── sdad ────────────
Since the dawn of time. Only the strong have survived
Egy hónap telt el azóta, hogy a betűtészták megüzenték, a család látni óhajt. Sajnos nem volt égetően fontos ügyem, hogy passzolhassam a kedves meghívást, így eleget tettem és elfáradtam egészen Londonig. Különben is, jobb szemmel tartani a díszes társaságot és tudni mit forralnak. Nem állítom, hogy a viszontlátást nem okozott némi nemű fizikai fájdalmat, de kibírtam. A meghitt kis családi kupaktanács után mindenki ment a maga dolgára, így én is folytathattam a félbehagyott ügyleteimet. Majdnem egy teljes hónap telt el azóta, hogy akár fél szót is hallottam volna bármelyikről. Már-már hihetetlennek tűnt. Szinte már arról is megfeledkeztem, hogy nem egyedül, hanem hétszemélyes kísérettel jöttem erre a világra. Mióta kiszabadultam a ládából egy dolog foglalkoztatott, de az nagyon. Szürke. Azóta nem láttam, mióta Isten úgy vélte, jobb nekünk egy ládában, egy énoki pöcsét alatt. Emlékeim szerint biztos helyen hagytam. Róla még a testvéreim sem tudtak, az én nagy titkom volt. A többi tízezer másik mellett, amiről szintén egy szót sem szóltam. Biztonságban hittem, de kiderült, hogy elég nagyot tévedtem. Nyoma veszett. Nem dobott fel a hír, ezért minden követ megmozgattam, hogy megtaláljam, de nem sok sikerélmény ért, egészen a múlthétig. Ugyanis tudomásomra jutott, hogy Kréta szigetén használható egy nyom. Egy elég biztos nyom. Nem sokat gondolkodtam neki, odautaztam.


Egy helybélivel van rövid találkozóm. Alig egy percig tart az egész. Épp csak annyira zavarjuk egymás köreit, míg átadja nekem az infókat, én meg a beígért fizetségét. Nem vagyok hálátlan, megdolgozott a pénzéért. Megvárom, míg magamra hagy, majd csak azután tépem fel a borítékot, mikor kellően távolra ér, azaz csak egy hangyapöcsnyi pont lesz a horizonton. A borítékban egy rövid üzenet fogad.
Francba! - mordulok fel elégedetlenül. Nem kapok jó híreket. Veszek egy mély levegőt és tovább olvasok, mert az üzenet még közel sem ért véget. Az utolsó soroknál egy apró remény csillan fel, a nyom egy újabb nyomot rejt. Elégedett sunyi vigyor költözik a képemre, mintha megnyertem volna a főnyereményt, majd a mellényem belső zsebébe csúsztatom a papírt. Nincs dolgom itt, ezért továbbállok.
Egy ösvényen indulok el az erdők irányába, ahol a következő lakott település (?) áll. Pontosan az ellenkező irányba, mint amerre a borítékos kölyök. Előző éjjel valószínűleg eshetett, talán vihar is volt, mert az utamat letört ágak torlaszolják. A föld nedves, itt ott még nagyobb vízfoltok. Eszembe jut, hogy akár bele is ugorhatnék az egyikbe, hogy a város közelében egy másik tócsából másszak elő, de nincs kedvem hozzá. Inkább sétálok a gondolataimba temetkezve. Nem tudom mennyi idő múlva, de elfogynak a fák, és egy nyílt terepre érek. Közel a part. Egy kisebb kikötőbe érek. Egy bajszos görögtől (olyan halászforma 60-as) megtudom, hogy egy óra múlva jön egy hajó, ami át visz a szigetre.
Egy hajó, ami a túlpartra visz. Pont a legjobbkor. - elégedetten vigyorodom el ismét az infó hallatán, ugyanis pont ott van dolgom. A nyom is oda vezet. Akár még Szürke is ott lehet...


avatar



☩ Reagok :
71
☩ Play by :
Lee Pace

Utolsó Poszt Vas. Júl. 29, 2018 12:28 pm
Következő oldal




Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot




Fajaink száma
Arkangyal
7/6
Leviatánok
8/6
Angyal
3
Démon
11
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
7
Vadász
9
Nephilim
3