Ego Alpha et Omega, primus et novissimus, principium et finis
, said the Lord. which is, and which was, and which is to come, the Almighty.

 
Városháza, tetőterasz
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
511
☩ Play by :
Raiden, Cassael, Ophilia

Utolsó Poszt Kedd Aug. 14, 2018 7:27 pm
Következő oldal


***
Szabad a játéktér


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




avatar



☩ Reagok :
194

Utolsó Poszt Kedd Aug. 14, 2018 7:06 pm
Következő oldal


Gondolatban egymásnak feszítem rágófogaimat, az állkapcsom apró rándulásával, amikor bizalmasom különös lépésre szánja el magát. De vonásaimra még különösebb módon nem ennek látszata ül ki. Helyette csak egy sejtelmes alig mosoly. Majd egy halk szusszanás, az orromon préselve ki a levegőt. Láthatóan nincs annyira ellenemre az egész. Talán csak azért, mert bár lábaimmal itt állok, én magam már nagyon, nagyon messze járok innen.
- Úgysincsenek éveink hátra. - Suttogom, ám szavaim olyan súllyal bírnak, mintha a tundrai széllel üvöltöttem volna. Hallhatóan nem rá, vagy magamra gondolok. Nem is az angyalokra. Hanem magára a teljes világra. Mintha attól függetlenül, hogy végzem a munkám Gabriel óhajainak megfelelően, én magam nem vágynék már semmi másra, mintsem látni, ahogy a Sötétség felemészt mindent. Nem mondom, hogy ez így van, nyilván nincs, de sajnos van alapja. Utoljára letekintek a bizalmasomra, egy másodpercre hagyom, hogy tekintetünk találkozzon. Majd kámforrá válok.

Online
avatar



☩ Reagok :
103
☩ Play by :
Caity Lotz

Utolsó Poszt Kedd Aug. 14, 2018 5:50 pm
Következő oldal


Jaesa & Rassilon


 


Rassilon állának magasba emelkedése megmosolyogtat. Töretlen figyelem vonásait, ajkaim szegletében játszó mosolyommal, még akkor is, amikor hátrál egy lépést. Arra számítottam, hogy ennél nagyobb távolságot hoz létre kettőnk között, de úgy tűnik, most ennyi elég neki. Hűvössége már-már mindennapossá vált a hosszú évek során. Évek? Sokkal inkább évezredek, vagy milliók. Nem számít, a lényeg, hogy sikerült már megszoknom annyira, hogy ne rezeljek be tőle, mint egy ma született angyal. Semmit nem jelent ez a tekintet. Esetében olyan, mint egy hétköznapi viselet, mi harcos alakját öltözteti. Úgy tűnik, ezúttal erősebben ragaszkodik a küldetésére való átszellemüléshez, mint máskor. Képtelen vagyok ezért hibáztatni, ha meg is próbálnám, Amara nevének említése teljesen érthetővé és jogossá tesz mindent. Valahol örülök, hogy nem sikerült őt kizökkentenem. Talán pont emiatt voltak a mostani piszkálódások. Persze az sem lett volna rossz, ha rám támad. Érdekesebb lett volna.
- Persze, hogy nem vagyunk! Nem hiába vagyok én a jobb kezed és nem ő – jelentem ki.
Jó, néha magam sem tudom, hogy miért tart maga mellett. Azok alatt az évek alatt, amíg távol volt, sokszor azon is elgondolkodtam, visszatér-e hozzám valaha. Nehéz volt, kegyetlenül. Mástól fogadni parancsokat, remélve, hogy nem akarnak ismételten megfosztani szárnyaimtól. Keresni őt, még ha csak gondolataimmal is, reménykedve a válaszban, ami nem érkezett. Egyszer sem. Más angyalok helyett végezni olyan munkát, amiről még Rassilonnak sem beszéltem. Néha elfogott a késztetés, hogy elmondjam neki. Régen, mikor még jóval nagyobb volt bennem a sérelem, de sikerült magamban tartanom. Mostanra pedig úgy eltemettem, hogy már egyáltalán nem zavar, vagy jelenleg nem. Olykor, egy-egy magányosabb pillanatomban még mindig eszembe jut. Vagy akkor, amikor szökő évente egyszer alvásra van szükségem ahhoz, hogy kipihenjem küldetéseim fáradalmait.
Amikor megragadja állam, belém fagy a levegő. Lélegzetvisszafojtva várom, hogy mit akar tenni, egyenesen szemeire bámulva. Nincs szüksége arra, hogy erővel tartsa ott pillantásom. Egyszerűen ott tart, a puszta tekintetével, nem engedve, hogy bármit kiolvassak belőle, bármennyire szeretnék. Aztán amilyen hirtelen ez jött, úgy illan el parancsával. Pilláim idegesen rebbennek ennek hallatán, mégsem tör elő belőlem egy újabb, epés megjegyzés. Egyelőre nem. Úgy tűnik, ennyi időm volt. Nem hagyja magát tovább piszkálni, távozni készül. Gyorsan végignézek sötét szárnyain, megbizonyosodva azok sértetlenségéről, majd mellé lépve, egy most érkező ötlettől vezérelve, puszit nyomok angyalkám arcára.
- Nem fogok rád újra évekig várni, Rassilon. Hónapokig sem – mondom egy könnyed mosollyal és vállrándítással.
Utolsó szavamnál lándzsám kezembe húzom telekinetikus erőmmel, majd a tető peremére állok, ahonnan már csupán egyetlen lépés és zuhanhatok a föld felé.



avatar



☩ Reagok :
194

Utolsó Poszt Kedd Aug. 14, 2018 5:07 pm
Következő oldal


Sejtelmes mosollyal veszem a bizalmasom megjegyzését, miután lényegében kivetettem őt a karjaimból. Nem, nem álltam sorban gyengédségért. Különösen, mert nem azért teremtettek. Bár ki tudja, hogy emberi kontextusba helyezve milyen férfi lennék. De az egy egészen más sík, egy olyan, amin mi nem mozgunk. Így nem is különösebben érdekel. Miért hasonlítgatnám magam a csupasz majmokhoz. Tovább haladok hát, szóra nyitva ajkaim, de úgy tűnik, valaki nem akar túl távolra kerülni tőlem. Érzem, hogy Jaesa követ, ezért megállva visszafordulok az irányába. Neki ez sem elég. Addig közeledik, amíg akarva akaratlanul arra nem kényszerít, hogy magasra szegjem az állam. Nem mintha ezzel távolabb kerülhetnék tőle. A gesztus inkább egy optikai illúzió szintjén van saját magammal szemben. Végül hátrálok egy lépést, hogy kényelmesebbé tegyem a helyzetet saját magam számára. Így nézek le rá, immár a tőlem megszokott, angyali hűvösséggel.
- Mindketten tudjuk, hogy nem vagytok egy súlycsoport. - Szavaim bármily megvetően is fogalmazódnak, nyilvánvaló, hogy ezzel most őt helyezem előtérbe. Attól, hogy nem beszélünk róla, nem kell egymást hülyének néznünk. Pontosan tudjuk, hogy engem milyen mértékű intelligenciával áldott meg az Úr, őt pedig milyen mértékű leleményességgel. Ahogy kimondatlanul azt is tudjuk, fontosabb nekem mint bárki más. És máshogy fontos, mint Gabriel. Képes engem manipulálni, ha hagyom és mindketten tudjuk, hogy ez nem azért történik, mert naiv, vagy manipulálható lennék. Utóbbi olykor persze adja magát. Én sem vagyok tökéletes. Talán a kezdetekkor még az voltam, ahogy mindannyiunk. Az meg egyenesen abszurd - és egy részemnek talán sértő - hogy a Sötétséggel méri össze magát. Oh, valaki tényleg várja a találkozást. Ja, én. Ami persze nem változtat a tényen, hogy teljes lényem átjárja az elmúlás, a feszélyezettség, ám ugyanakkor a végtelen elkötelezettség is. Így annak az esélyével nézek a bizalmasomra, hogy utoljára látom őt. Nem veszem készpénznek, de meg van rá az esély.
Két ujjammal az álla alá nyúlok. Túl gyengéd az érintésem, mégis domináns, ahogy magam felé kényszerítem a tekintetét. Nem figyelem túl sokáig. Olyan hamar tovaengedem elmémből a saját magamat gyászoló gondolatot azzal a motívummal, hogy ajkaimmal a homlokát érintsem, hogy észre sem venni, hogy bármi megfordult volna márványból csiszolt vonásaim mögött. Egyszerűen elengedem és elsétálok tőle, közel az épület széléhez. Ekkor ismét kitárom fekete szárnyaim, melyek eddig a hátamon pihentek. - Amíg nem hallasz biztosat felőlem, kövesd a parancsaim. - Lényegében csak morgok. Nem szeretném, hogy ha „egy órán belül” nem hall felőlem, azonnal önállósítsa magát úgy tekintve, hogy halott vagyok. Ha pedig nem érez égető kényszert, hogy bármit hozzá fűzzön, részemről ez volt a végszó.

Online
avatar



☩ Reagok :
103
☩ Play by :
Caity Lotz

Utolsó Poszt Kedd Aug. 14, 2018 2:20 pm
Következő oldal


Jaesa & Rassilon


 


Tisztában voltam vele, hogy különösebben nem hatja majd meg kis trükköm. Már az is valami, hogy aprócska cselekedetemmel lépésre késztettem, minek hála szélesen elmosolyodom. Ez is valami! Morgása még mindig ott motoszkál fülemben. Leheletének melege még nem tűnt el arcomról, ennek ellenére fel sem tűnik, hogy milyen közel állok most hozzá. Minden figyelmem szemtelenkedésemnek szentelem, avagy annak, hogy felbosszanthassam egy kicsit.
- Ismersz, sosem jutna eszembe pimaszkodni veled – húzom féloldalas mosolyra szám.
Érzem, hogy nincs teljesen itt fejben. Már akkor a küldetésén járt, amikor ide érkezett. Mintha bennem is csak egy újabb letudandó feladatot látna, elvárva, hogy engedelmesen bólintsak utasítására és tovább álljak. Ezt lesheti! Bármilyen erősnek hiszi magát, még ha valóban jobb is nálam ilyen téren, okozhatok neki meglepetéseket. Persze hogyan is tudhatná, mikor mostanában egyszer sem engedte, hogy teszteljem az erőnk közti aktuális különbséget? Hűvösen tartja a távolságot, leszámítva egy-egy mosolyát, s elfut, mielőtt érdemben az idegeire mehetnék.
- Köszönöm! Inkább legyek humoros, mint olyan unalmas, mint te – vigyorgok rá.
Ekkor vág meg erejének lökése. Pillanatnyi jó kedvem szemernyit sem hagy alább ennek köszönhetően. Ahelyett hogy tennék ellene, engedem, hogy a csapás lesodorjon a tetőről. Szemeim behunyva élvezem a rövid zuhanást, ám mielőtt kitárhatnám szárnyaimat, megállok. Meglepetten pattannak fel szemeim. Az engem elkapó angyalra irányítom figyelmem, zavaró közelségből szemlélve arcvonásait. A tény, hogy elkapott, eléggé kizökkentett ahhoz, hogy észrevegyem őt. Pillantásom merev vonásain siklik végig, egy picit elidőzve ajkain, mielőtt letépem róla tekintetem. Kezemmel vállára simítok saját kényelmem érdekében. Így jobb, mintha kettőnk közé lenne préselve végtagom, s még milyen szerencse, hogy ez a véleményem. Alighogy felérünk, erős karjai eltűnnek alólam, visszaadva nekem saját súlyomat. Rajta elhelyezett végtagom egészen nyakáig siklik, ott kapaszkodok meg, elkerülve a hátsómra esést.
- A finomkodásért nem álltál sorba, igaz? – nézek rá szúrós szemekkel, mielőtt elengedném.
Korábbi zavarom oly gyorsan elillant, mint ahogyan érkezett. Hátrébb lépek egyet, utat engedve az angyalnak, figyelve tőlem távolodó hátát. Hogy terelhetném el a figyelmét? Neki, aki már azelőtt küldetésén járt, hogy ideért. Vélhetően abban a pillanatban feladatmódba kapcsolt, hogy meghallotta Gabriel utasítását.
Az újabb nagyképű megjegyzésre megforgatom szemeim. Kimért léptekkel indulok meg felé, alig néhány centire állva meg tőle ismét. Mondhat akármit, mindig lehet egy jobb, egy erősebb. Amara pedig nem véletlenül az, aki. Néhány másodpercig csendben figyelem őt, érzelemmentesen szemlélve ábrázatát.
- Ebben még nem vagyok olyan biztos. Te magad mondtad, hogy képes vagyok elterelni a figyelmed. Ha ez igaz, másnak is sikerülhet, Angyalom – mosolyodom el az övéhez hasonló önelégültséggel.
Nem, szerintem nem sikerülhet másnak. Valamilyen oknál fogva én más vagyok, miként ő is számomra, de fogalmam sincs, hogyan. Erre még nem sikerült rájönnöm, meglehet, jobb is így. A lényegen mit sem változtat, tudom, hogy nem hagyná magát egykönnyen, ezt viszont bolond lennék elmondani neki. Még nincs itt az ideje. Ismerhetne már, beadhatná a derekát. Tudja, hogy nem hagyom békén addig, amíg nem mutat nekem valamit. Többet, mint egy egyszerű, telekinetikus lökés.



avatar



☩ Reagok :
194

Utolsó Poszt Kedd Aug. 14, 2018 8:54 am
Következő oldal


Sosem értettem, hogy Jaesa miért változott meg annyira az évek alatt, amit egymástól távol töltöttünk. Hisz nincs joga a szememre hányni a tetteimet. Parancsot követtem, úgy, ahogy az Gabriel előírta. Hisz ezért teremtettek. Ugyanakkor, józan ésszel nem hibáztathatom. Az arkangyalért olyan távlatokba mentem el, ameddig józan ésszel már nem lett volna szabad. Legalábbis… mindig megtaláltam magamnak a kiskapukat. Egy éonnyi életem szinte minden eseménye során. Kivéve ekkor. Noha én teljesen máshogy gondolkodom, csak a parancs lebegett előttem. Semmi személyes. Semmi olyan, ami a bizalmasomban folyhatott le.
Férfiasan morgok egyet az ajkai felé - nem mintha szándékos lenne, épp rá néztem - amikor a lándzsa az illőnél nagyobb erőhatást fejt ki a hátamra. Fél lépést előre is csúsztatom egyik lábam, Jaesa mellé lépve vele, hogy megtartsam az egyensúlyom. Ez elég ahhoz, hogy lényegében meg sem rezzenjek. Nem mintha a tekintetem túl nagy elégedettséget sugározna a kis „viccével” kapcsolatban.
- Ne pimaszkodj velem. - Halkan figyelmeztetem. Ám ilyenkor mégis sokkal erőteljesebbnek hat a hangom. Ezzel az acélos hűvösséggel. Általában nem lenne ellenemre, sőt. De most igazán nincs elpocsékolható energiám a játékaira. Vagy mondanám inkább úgy, hogy gondolatban már a néhai Florida felé tartok, nem pedig itt állok vele.
Igaz, hogy Amara nevét kiejtve olyan érzések tükröződhettek rajtam, amik hosszú életem során még soha, ennek most kevés nyoma van. Olyan vagyok, mint bármelyik munka előtt. Ellentmondást nem tűrő, teljes mértékben Gabriel parancsaira hangolt.
- Milyen humoros vagy ma. - Mosolyodok el sejtelmesen. Még hogy vele ne bírnék el? Épp hogy találkozik hasonlóan kék tekintetünk a szavaim befejztével, tenyerem felé fordítva emelem meg a kezem és olyan telekinetikus energialöketet bocsájtok ki felé, mintha egy néhai gyorsvonattal csókolt volna össze. Persze eszem ágában sincs őt bántani. Gabrielen kívül Ő az egyetlen személy akit sosem tudnék. Angyalbőrének nem is lehet ez több puszta szellőnél csupán, mégis megadtam a kezdőlöketet, mely lesodorja a tetőről és a mélybe taszítja. Azt azonban nem várom meg, hogy Jaesa kibonthassa szárnyait és visszatérjen. Eltűnök a tetőről és amíg ő zuhan, az épület mellett jelenek meg, félúton elkapva. A lökéstől idáig két-három másodperc az egész, hiába hosszabbnak tűnik. Gyengéden fogom karjaimban és fekete szárnyaim segítségével szinte csak lebegek, mielőtt visszatérnék vele a tetőre. Hát, le már nem olyan gyengéden teszem. Inkább csak kivetem az ölelésemből, mielőtt belepirulnék.
- Ne tereld el a figyelmem, Jaesa. - Rázom meg a fejem, tekintetem enyhén lesütve, ahogy lassú léptekkel tovasétálok tőle. Nem akarom, hogy elterelje a figyelmem. Túl sok fontosabb dolog van a tudatnál, amit rám ken. A tudatnál, hogy magára hagyom. Cch. Ostoba nőszemély. Mégis hogy állíthat ilyet egyáltalán? Mert ne mondja nekem, hogy nem fordult meg a fejében, túl jól ismerem. Láttam azokat a szemeket. A Sötétség szövetsége - vagy épp kegye - fontos. Sokkal fontosabb, mint az én életem. - Te is tudod jól, hogy ha bárkinek van esélye Vele szemben állva, az én vagyok. - Nem győzködés ez, egyszerű kijelentés hangzik el csupán. Ezt Gabriel is tudja, én is tudom, ő is tudja. És itt nem a fizikai erőről van szó.

Online
avatar



☩ Reagok :
103
☩ Play by :
Caity Lotz

Utolsó Poszt Vas. Aug. 12, 2018 9:56 am
Következő oldal


Jaesa & Rassilon


 


Magam sem értem, miért vagyok ennyire ingerült, azt leszámítva, ami a múltban történt. Könnyű mindent arra fogni és tudom, hogy az egy könnyen támadható pont Rassilon életében. Az arca mindig eltorzul, amikor megemlítem azt a néhány évet, amíg szóba sem állt velem, leszámítva, amikor azok végén a segítségemre szorult. Onnantól kezdve mindig volt valamiféle ék, amitől ott motoszkál a fejemben az ismétlődés gondolata. Ez most mindennél erősebb és igen, dühös vagyok. Arra, hogy ennyire ragaszkodik ehhez az öngyilkosságnak is nevezhető küldetéshez, holott tudja jól, az öngyilkosság hatalmas bűn. Nem mintha számítana. Leszámítva azt a néhány alkalmat, úgy repül, ahogy Gabriel fütyül, ha pedig mégsem, akkor is érdekében cselekszik.
- Nem a rivaldafény miatt teszed és ezt te is tudod – forgatom meg szemeim.
Hátra szökkenésem során látom, miként próbál meg felkészülni következő lépésemre. Ha nem lennék most ennyire dühös, még egy mosolyt is megengednék magamnak ennek láttán, most azonban csak cselekszem. Fegyverem felé száll, ő pedig könnyedén elhárítja a közeledő veszélyt. Nem mintha olyan nehéz lenne, főleg, hogy jól észrevehetően hátráltam lándzsámhoz. Ismer már, tudhatta, hogy valami hasonló következik, ugyanakkor úgy látom, nincs ellenére, vagy inkább ellenemre a végeredmény.
Állom hideg pillantását, szinte már izgatottan várva következő lépését. Harcra készen állok, amikor felém közeledik, mégis meglepetésként ér, ahogy magához ránt. Leheletét érzem saját bőrömön. Szavai ott sziszegnek fülemben, mégsem tudok megijedni. Helyette pimasz mosoly jelenik meg arcomon, ahogy jobb karommal engem szorító kezére fogok.
- Kezet én ugyan nem. Sokkal inkább lándzsát – súgom elé szemtelenül.
Szavaim közben telekinézissel felénk rántom az említett fegyvert úgy, hogy a két penge közti rúddal hátba vághassam felettesemet. Az, hogy így reagált kis csínyemre, sokat javított a kedvemen, ugyanakkor közel sem eleget. Nem mondom, hogy most azonnal össze akarom verni. Van annyi eszem, hogy ne tegyem ezt vele egy küldetés előtt, főleg nem ez előtt. Szüksége lesz erejére, mégis… Tudni akarom, hogy képes lesz megmenekülni onnan, ha bajba kerülne. Ez amolyan megerősítés.
- Ha velem nem bírsz el, jobb, ha elfelejted azt a küldetést, Rassilon – heccelem tovább.
Veszélyes játék, tudom. Ilyenkor mindennél fontosabb az önbizalom, amit benne sem kellene lerombolnom, csakhogy ha minden jól sikerül, nem is fogom. Ha úgy tesz, ahogy tennie kellene elvárásaim szerint. Fura mi? Általában neki vannak elvárásai, jobban mondva parancsai. A kudarc lehetősége még a munkaköri leírásomban sem szerepel, hála neki. Nem, inkább magamnak, hiszen én teljesítek úgy, ahogyan kell. Néha még jobban is. Néha mindig!



avatar



☩ Reagok :
194

Utolsó Poszt Vas. Aug. 12, 2018 9:13 am
Következő oldal


Figyelem a jobb kezem arcán átfutó érzelmeket. Akár csodálkozhatnék is, hogy ilyesmit ki tudok váltani belőle. Különösen, amennyire szereti kéretni magát és tekintve, hogy nem volt túl sok időnk egymásra mostanában. Helyette csak enyhén megemelt szemöldökkel fonom össze edzett karjaimat. Amit mondjuk lehet nem kellene, nem is szoktam, ha résen kell lennem. De a gond, hogy benne megbízom, akkor is, amikor nem kellene. Túl fontos nekem ez a nő és ezt nem restelli kihasználni. Csak tudnám, hogy miért hagyom.
- Miért bíznám rád? Hogy elvedd a rivaldafényt? - Ajkaim sejtelmes mosolyra húzódnak, mondhatni heccelem. Rivaldafényről persze szó sincs. Mindketten tudjuk, hogy sosem vágytam rá. Ez nem az a típusú munka, ahol ez kivitelezhető. Valóban, harcos angyal vagyok és közel állok Gabrielhez, de a hírszerzés fejeként a háttérben munkálkodom. Nem pedig fényes páncélban, pökhendi módon járok-kelek. Jó, a fényes páncél jelen esetben megvan. Bár nehezen leolvasható a tekintetemről, de nem kivehetetlen, hogy Amara nem csak félelemmel tölti el nem létező lelkem, hanem valamiféle izgalommal is. Nem, nem bíznám rá. És kivételesen nem csak azért, mert nagy híve vagyok annak, hogy ha valamit jól akarsz csinálni, csináld magad. Hanem azért is, mert én akarok ott állni Előtte. Ne kérdezd, magam sem tudnám megmagyarázni.
Amikor Jaesa apró lépést tesz hátra, már halvány, gyanakvó ráncok rajzolódnak ki homlokomra. Összefont karjaimon is ösztönösen lazítok, mintha csak le akarnám őket engedi, hogy utána sétáljak. S lám, milyen jó, hogy teszem és nem teszem. A fegyvere hamar felém száguld. Határozottan, mozdulatlanul állok a lábaimon, de csípőmmel kissé oldalra dőlök ki az útjából, ellenkező karommal elkapva, mielőtt belém állhatna. Jégkék szemeim már-már sötétednek a húzásától. Mégis higgadt maradok, megforgatom ujjaim közt a fegyvert és magam mellett állítom mélyen a padlóba. Nem mindig tűröm az ellentmondást, de ezalkalommal egészen kedvemre van tekintetében tajtékzó düh. Arra enged következtetni, hogy fontos vagyok neki. Minden angyali szabály ellenére. Nem mintha maga az tiltott lenne, hogy fontosak legyenek neked a társaid. De én nem épp ezt az alfaját látom. Talán csak odaképzelem.
Apró lépést teszek felé, továbbra is hűvösen állva a pillantását. Arcom a legapróbb mértékben sem rezzen, de Jaesa már csak azt veheti észre, hogy telekinézissel magamhoz rántottam, közel. Kezem magunk közé emelem, majd torkáról az állkapcsára csúsztatom és satuba fogom szorításommal.
- Kezet emelsz a felettesedre, aki épp egy fontos küldetésre készül? - Sziszegem felé vészjóslóan, de nincs valódi fenyegetés a hangomban. Persze sosem tudni. Olyan sok angyali szabályt áthágok, hogy néha nehéz eldönteni, hogy épp melyiket veszem komolyan.

Online
avatar



☩ Reagok :
103
☩ Play by :
Caity Lotz

Utolsó Poszt Szomb. Aug. 11, 2018 9:58 am
Következő oldal


Jaesa & Rassilon


 


Amara nevének említése olyan hirtelen ér, mint egy köszönetnyilvánítás Rassilontól, leszámítva, hogy az előbbivel manapság sűrűbben találkozom. A vele való szövetség gondolatától a rosszullét kerülget. Láttam, mit művelt a városokkal. Azt sem értem, a miénket miért hagyta meg abban a romos, ám még lakható valójában, amibe harcaink során került. Felfoghatatlan, ugyanakkor nem ez az, ami miatt bennem akadnak a piszkálódó szavak. Felettesem viselkedése és hanghordozása az, ami alapvető rossz érzésemet még rosszabbá teszi. A félelem belém mélyeszti pengéjét, kíméletlen forgatva meg azt gyomromban. Eszemben sem lenne a Sötétség közelébe menni, holott tudom, hogy számomra már aligha van sok remény. Talán pont ezért kellene nekem odamennem Rassilon helyett. Egy kis sötétség már meg sem kottyanna. Mi rosszabbat tehetnék annál, mint amiket eddig elkövettem? Ez azonban úgy tűnik, meg sem fordult ennek a kőszobornak a fejében.
- Ezt persze nem bíznád rám – morgom, tőlem szokatlan ingerültséggel.
Az ostobasága határtalan. Legalább vinne magával valakit. Vinne magával engem! Minden követnek elkél egy testőr, vagy épp egy helyettes, ha nem élné túl az utat. Ugyan már! Biztos, hogy Angyalkám eljut hozzá, a kérdés az, hogy visszajön-e? Amara minden bizonnyal tervez valamit, ugyanakkor lehet, hogy azért nem esett még városunknak, mert tervei közt szerepel a velünk való szövetkezés. Így átgondolva, egy fokkal nagyobb esélyt látok a sikerre. Egészen addig, amíg Rassilon meg nem említi elmúlásának lehetőségét.
Ajkaim résnyire nyílnak, majd újra összepréselődnek. Egyet hátra szökkenek, ezt követően pedig jobb lábammal megbillentem földbe állított lándzsám, hogy az karomba dőlhessen. Nem tartom ott soká. Az angyal felé dobom, egyenest azon rés felé, ami páncélja vállrészénél található. Számítok arra, hogy elkapja, de ha nem… Hogy állna készen a Sötétre, ha még ezt sem tudja kivédeni?
- A halálod után minek követném a parancsaidat? Tudod jól, hogy az óta a nap óta, Gabriel sem érdekel túlzottan – fonom keresztbe karjaim.
Tekintetem egyenesen szemére vezetem. Állam büszkén szegem a magasba, magabiztosan állva előtte. Ki követne olyasvalakit, aki nyilvánvalóan csak eszköznek akarja használni? Tény, hogy sokszor úgy érzem, Rassilon szemében sem vagyok más. Pont, mint most. Csináld ezt, csináld azt, és van mersze olyasmit is követelni, aminek teljesítéséről már meg sem tudna bizonyosodni. Sok nyűg egy helyen, ráadásul mindnek ő az okozója. Legalább most itt van, hogy levezessem a feszültségemet. Úgyis meggyógyul, már ha esetleg megsérül, és így az is elkerülhető, hogy összedöntsek egy épületet. Dühös vagyok, ezt pedig jól láthatja rajtam. Ezúttal engedem, hogy lássa rezdüléseimen. Tudnia kell, hogy érzek amiatt, hogy újra itt hagyna, megdobva néhány feladatnak nevezett csonttal, csak hogy lefoglaljam magam amíg esetleg nem hal meg. Angyalként nem kellene így éreznem, csupán el kellene fogadnom a parancsokat, de képtelen vagyok nyugton maradni. Egyelőre. Később úgyis úgy teszek, ahogy elvárja.



avatar



☩ Reagok :
194

Utolsó Poszt Hétf. Júl. 30, 2018 2:46 pm
Következő oldal


Tudom jól, milyen fenyegetettnek érezheti magát az arkangyal közelében. Hisz én is átéltem Mihály oldalán. Nekem épp még a veszítenivalóm is több volt. De mind mondtam, bízom Jaesa képességeiben. Bár az is igaz, hogy ha ezt elszúrja, nem Gabrielé az egyetlen harag, melytől tartania kell. Tudja jól, hogy nem tolerálom túl jól a léha munkát. Másoktól sem várok el sokkal kevesebbet, mint magamtól. Csak egy fokkal, hisz én általában túlteljesítek. De mindezt egyszer már megtárgyaltuk, amikor kiszabtam neki a feladatot. Most nem emiatt vagyunk itt. Látom azokban a szép szemekben, hogy mennyire foroghatnak épp az agykerekei. Vajon mi az a szörnyen fontos feladat, amihez ráadásul így kicsíptem magam? Máris a tárgyra térek, bele a közepébe.
- Láthattad, hogy Amara mit tett a többi várossal. Szükségünk van a szövetségére. - Különösen most, hogy az a három, városnak csúfolt fertő is szövetségre lépett egymással. Szám szerint talán előnyben vannak, de a hatalmi viszonyok még mindig nekünk kedveznek. Ezt éred el akkor, ha ésszel játszol, nem pedig erővel. Szavaimmal azonban, ha nem is egyenes, de egyértelmű választ adok a ki nem mondott kérdésre, miszerint hova tartok. Hosszú ideje boldogítjuk egymást Jaesaval, de sosem láthatta rajtam a félelem legapróbb jelét sem. Ahogy ő mondaná, márványból faragott angyal vagyok, démonokat megszégyenítő elmével. De ahogy ajkaimon kiejtem a Sötétség nevét, nyilvánvaló félelem tölt el. Ez már önmagában akkor aggodalomra adhatna okot, ha nem lenne tisztában azzal, ki is az az Amara. De tisztában van vele. Akkor lennék ostoba, ha nem tartanék Tőle. Azt már inkább hozzá sem teszem, hogy mellesleg úgy várom a Vele való találkozást, mint a messiást. Vannak olyan kósza, olykor sötét gondolataim, melyeket még ő sem ismer.
- Azt akarom, hogy továbbra is tartsd rajta a szemed Gabrielen, de jelenleg az Azurával való kapcsolatépítés elsőbbséget élvez. Ha pedig… - Egyetlen másodpercre elhallgatok. Alaposan megfontolva a szavaimat. Vajon lehet ezt nem érzéketlenül kifejezni, ahogy egyébként jött volna? Azt hiszem nem, szóval kimondom úgy, ahogy van. - Ha nem térek vissza, felejtsd el, hogy valaha is meg kellett figyelned az arkangyalunkat. Csak kövesd a parancsait. - Na. Ez nem is volt olyan nehéz. Bár, ahogy az esetek többségében, most sem a megfogalmazásommal, hanem a tónusommal lehet probléma. Túl hűvös, túl kötelességtudó. Már megint csak parancsolgatok.

Online
avatar



☩ Reagok :
103
☩ Play by :
Caity Lotz

Utolsó Poszt Vas. Júl. 29, 2018 7:58 pm
Következő oldal


Jaesa & Rassilon


 


Ó, hát nem édes? Ez a bizalom, amivel irántam viseltetik, egészen megmelengeti nem létező lelkem. Valamit a helyén megmozgat, méghozzá a kellemes módon. Örülök annak, hogy ily nagyra tart, még akkor is, ha sokszor panaszkodom. Mondhatni dagad a mellem a büszkeségtől, ami esetemben találó kifejezés is lehet.
Ugyan nem faggatózik, és kérdése csupán költőinek hat, egy pillanatra mégis belém fagy a levegő, amikor felteszi a nagy kérdést. Tényleg, mióta? Erre a válasz egészen egyértelmű, mégsem vagyok hajlandó pontosan válaszolni. Helyette elhúzom a szám, majd megköszörülöm a torkom.
- Fogalmazzunk úgy, hogy amióta a nyomában koslatok, rájöttem, hogy valójában mekkora különbség lehet kettőnk között. Félelemnek nem mondanám, inkább… egyfajta tényfelismerés – vigyorodom el.
Ami persze félelmet idéz elő, de pont ezért, némi izgatottsággal is eltölt ez a feladat, a büszkeség mellett. Meglehetősen komplikált, főleg a számomra, azt azonban egy szóval sem mondanám, hogy utálom. Sőt… Valahányszor félig irányomba tekint az arkangyal, hevesebben kezdem venni a levegőt. Mintha arra várnék, amire sok esetben Rassilon esetében is. Arra, hogy kitörjön az a bizonyos vihar.
Szélesen mosolyogva veszem elő kezeim hátam mögül. Játékosan hátra lépve egyet, üres tenyereim megforgatom előtte, majd visszarejtem őket hátam mögé. Ennyit kap, nem többet, annak érdekében, hogy teljesüljön öröme. Vagy beéri vele, vagy… nem az én dolgom. Úgy dolgozza fel, ahogy akarja, pillanatnyi jókedvem azonban hamar döbbent komorságba fordul, amikor meghallom újabb feladatomat. Tudtam én, hogy valamit még a nyakamba akar akasztani, de nem hittem volna, hogy Azura lesz az a valami, jobban mondva valaki.
Igyekszem felidézni a démonnőről kapott információkat. Rassilon többször is találkozott már vele, velem ellentétben, aki egyszer sem. Ennek ellenére, tudom, hogy a férfiakat nem kedveli túlzottan, az angyalokról nem is beszélve, mégis… Azt hiszem, nem lesz vele probléma. Minden bizonnyal fellélegzek majd ennek köszönhetően. Üdítő változatosság lesz Gabriel figyelése után, vagy közben.
- Érdekes lesz – húzom mosolyra ajkaim.
A kérdés azonban bennem motoszkál. Miért kell felettesemnek lemondania erről a feladatról? Örülök, hogy nem túl sok embere közül engem választott, mégis… Mi dolga van helyette? Hátam mögül ismételten előre hozom karjaimat, ezúttal azonban keresztbe fonom azokat melleim alatt. Enyhén oldalra döntött fejjel hallgatom, hogy valami fontosabb dolga van.
- Bolond vagy! Minél fontosabb egy feladat, annál könnyebb belehalni, és még büszke is vagy arra, hogy elvállaltad – közlöm vele a tényeket, felé dőlve egy kicsit.
Nem mintha én nem ezt tenném, de legalább neki lehetne egy kis esze. Tudtommal ő a komolyabb és megfontoltabb kettőnk közül. Fogalmam sincs, hogy mi lehet az a feladat, de a tény, hogy Gabriel szerint nagyon fontos, az egyenlőt jelenthet a halálosan veszélyessel. A büszkeség, amit érez, hasonló lehet az enyémmel. Mindketten örülünk annak, ha fontosabbnak tartják szerepünket feletteseink. Ezért nem tudok rá haragudni, csakhogy az a furcsa érzés nem hagy bennem alább, amikor őt figyelem. Olyan, mintha újra magamra akarna hagyni. Azelőtt nézett ki hasonlóan, amikor évekre eltűnt és nem állt szóba velem. Lesheti, hogy mikor segítek neki újra, ha ez bekövetkezik!



avatar



☩ Reagok :
194

Utolsó Poszt Szomb. Júl. 28, 2018 10:29 pm
Következő oldal


Gondolataimra egy gyengéd mosoly telepszik, ahogy a jobb kezem felém fordul a tőle már megszokhatott ércességgel. Ám ezt a szimpátiát tekintetemre nem hagyom kiülni. Talán merev vagyok, de előbb a munka. Van oka annak, hogy kettőnk közül én vagyok a szeráf, nem pedig ez a csinos, két lábon járó anarchia itt velem szemben.
- Ha én tudtam tartani a lélegzetem Mihály mellett, akkor neked is menni fog Gabriel mellett. - Ezt pedig az én számból veheti dicséretnek. Mert kevés katonám közt osztom meg a fontosabb feladatokat. Igyekszem szűken tartani a belső kört, szinte senkiben nem bízom meg. Olyannyira nem, hogy ha osztódhatnék, minden feladatot én magam látnék el. Ennek ellenére, a legfontosabbakat mindig rá bízom. Nem hiába. És hiába húzza a száját és átvitt értelemben sír, hogy ő inkább aludna még öt percet, tudom, hogy ő ezt ő is nagyon jól tudja. Végül csak epésen, halványan elmosolyodok. - Mióta félsz te Gabrieltől? - Kúszik valamivel magasabbra a szemöldököm a mondat végére. Nem is értem. De fejet rázva jelzem, hogy annyira nem is érdekel. Kérdésem inkább költői volt. Majd hamarosan következik az ő kérdése, mire csak gondterhelten nagyot sóhajtok. Hol kezdjek bele?
- Jobban örülnék, ha látnám a kezeidet. - Ne bűvészkedjen a háta mögött. Akkor sem, ha csak tartja őket. Nem mintha ilyesmit valaha is megszabhattam volna neki. Sőt. Jaesa sajnos különleges. Számomra. És ezt talán ő is jól tudja és nem restelli kihasználni, cseppet sem. Ő az, akinek néztem már el olyat, amiért mást kibeleztem volna. Aki olykor képes az orromnál fogva vezetni. Csak azért, mert hagyom. Mert… túl fontos nekem.
- Mostantól Azura a te feladatod. Megszereztem Gabrielnek, de mint tudjuk, a kapcsolatokat ápolni kell. - Mondhattam volna úgy is, hogy rá kell bíznom a démont. De nem akarom elsietni azt a kijelentést, hogy nem számítok rá, hogy ahova most készülök, onnan biztosan visszatérek. Legalábbis, nem teljes mértékben. Nem mintha ne lenne az arcomra írva. De mivel nem tudja, hogy részemről miről van szó, így talán még nem ismeri fel a kifejezést.
Jaesa az egyetlen, aki tudja, hogy egyel többször találkoztam a lorddal, mint az hivatalos. Hogy Gabrielt megkerülve előbb az arkangyalt játszottam ki és csak utána a démont. És tudod mit? Az alapján, amennyire Jaesat ismerem, és ahogy a démont volt „szerencsém” megismerni, ezek ketten nagyon is jól ki fognak jönni. Jaj a világnak.
- Gabrieltől egy sokkal fontosabb feladatot kaptam. - Jelentem ki hűvösen, katonásan. Ám ha jól figyel, észreveheti rajtam, hogy bármi is legyen ez a feladat, nagyobb büszkeséggel tölt el, mint bármi.

Online
avatar



☩ Reagok :
103
☩ Play by :
Caity Lotz

Utolsó Poszt Szomb. Júl. 28, 2018 5:50 pm
Következő oldal


Jaesa & Rassilon


 


A városháza tetején ácsorogva várom főnökömet. Azon a megbízáson gondolkodom, amit legutóbbi találkozásunkkor adott nekem. Ha nem ismerném, azt hinném, hogy meg akar öletni, de tudom, hogy mindez csupán bizalma egyik jele. Tudja, hogy képes vagyok rá, vagy legalábbis úgy hiszi, én pedig részben éppen ezért bízom annyira saját képességeimben. Mégis… Az, hogy figyeljem meg Gabrielt, eddig a legelvetemültebb utasítása volt. Ha azt mondanám, zökkenőmentesen megy, az lenne a legnagyobb hazugság. Az arkangyal ereje messze meghaladja enyémet, bár itt nem a harci tudásra gondolok. Fizikai küzdelem során képes vagyok felvenni a harcot a szeráfokkal, valószínűleg vele is tartanám a lépést egy darabig. A különbség inkább a többiben rejlik.
Töprengésem közben lándzsámat jobb karom körül forgatom. A fém újra és újra megfordul alkarom körül, végigsimítva rajta. Monoton, mégis megnyugtató érzés, valamint elfelejteti velem, hogy épp arra az illetőre várok, aki időre iderendelt és most van képe késni. Valamit mondanom kell majd neki, ebben biztos vagyok, ugyanakkor abban is, hogy valami újdonsággal áll majd elém. Még egy feladattal, természetesen elvárva, hogy meggebedve teljesítsem mindkettőt. Néha ha kettő lenne belőlem is kevés lenne, holott nem kis teljesítményre vagyok képes.
Amikor meghallom, hogy mögöttem földet ér, fegyverem megállítom, és a földnek koppintom. Arra lévő hegye egyenesen az épületbe áll, a megszokotthoz képest aprócska kárt okozva. Nem lesz ez több egy kis mélyedésnél, meg néhány repedésnél. Sarkaimon felé pördülök és könnyed mosollyal végignézek rajta. Megint páncélban van… Sokkal ridegebbnek és távolibbnak tűnik, amikor ebben áll az angyal előtt. Én viszont már láttam nélküle, tudom, hogy milyen. Néhány lépést teszek felé, hogy ne csak ő csökkentse a kettőnk közti távot. Nagyjából félúton találkozunk, itt pedig már kénytelen vagyok megemelni fejem, hogy szemeibe nézhessek. Valami… más. Fogalmam sincs, hogy mi, de… valami. Azért lenne, mert kivételesen elkésett?
- Miért ne lenne? Azért adtad azt a feladatot, mert képes vagyok rá – vonok vállat egyszerűen – Igaz, közel sem érzem olyan veszélytelennek, mint állítottad – villantok rá egy rosszalló pillantást.
Ez inkább annak szól, hogy hazudni mert róla, holott mindketten tudjuk, ha Gabriel ártani akar nekem, egyikünknek sincs sok beleszólása a dologba. Igaz, próbálkozni azért még szabad. Esetenként kötelező.
Azt hiszem, ennyi épp elég lesz helyzetjelentésnek, vagy inkább számomra elterelésnek a tények felhasználásával. A kérdés az, hogy beveszi-e. Mégsem mondhatom, hogy amióta belekezdtem, minden nap attól tartok, hogy Gabriel fogja magát és megöl, esetleg rosszabb. Le is vághatja a szárnyaimat, persze csak akkor, ha azok nincsenek rejtve. Eszemben sem lenne mutogatni előtte fekete tollaimat. Elrejtőzni előle egyébként is könnyebb az épületek között, mint az égen.
- Mi az a fontos dolog, ami miatt megengedted magadnak, hogy késs?
Egy kis piszkálódás sosem árt. Esetében csak használni tud, ha pedig kitör az a vihar, készen állok arra, hogy útját álljam. Ajkaim szélén aprócska mosoly játszik. Karjaim hátam mögött vannak összekulcsolva, úgy figyelek rá továbbra is, lazán leengedett vállakkal. Felesleges idegeskedni, az az elfoglaltság a Rassilonhoz hasonló pokrócoknak való.



avatar



☩ Reagok :
194

Utolsó Poszt Pént. Júl. 27, 2018 11:01 am
Következő oldal


Sok teendőt rótt fel a listámra Gabriel legutóbbi - és minden bizonnyal eddigi legfontosabb - parancsa. Állítsam a Sötétséget a szövetségeseink sorába. Szövetségeseink. Humoros a többes szám, Mihály szövetségeseinek számához viszonyítva. De a mi valódi erőnk sosem a felszínen volt. Sokkal inkább az ellenség vonalai mögött. Ezért dolgozunk Jaesaval éjt nappallá téve, behálózva minden istenáruló erőforrásait. Itt van például Azura, a Luciferhez egyik legközelebb álló démon. Ezt a háborút itt már nem erővel kell megnyerni. Talán sosem azzal kellett volna. Bár Mihályt nem kifejezetten nevezhetem istenárulónak, tiszta „lelkiismerettel” semmiképp. Túl sok időt töltöttem az oldalán. Túl jó kiismertem. S bár egy részem emiatt megveti és megtagadja az arkangyali lényét, egy másik részem szimpatizál vele. Nem mondom, hogy sosem fordult meg a fejemben, mi van, ha neki van igaza. De mindannyiunknak megvan a helye a hierarchiában. Én Gabrielt szolgálom. Nem eszméket, melyek változnak, hanem az arkangyalt, aki alá teremtettek. Nem feltétel nélkül, de hűen. Szentség törés lenne megkérdőjelezni a szavát. Sosem tenném.
De most nem róluk van szó. Hanem a Sötétségről és rólam. Néhány dolgot már elintéztem, de a legfontosabb még hátra van. Jaesa. És csak azt remélhetem, hogy nem bal lábbal kelt és nem fog kiakadni a kapott információkon. Ahogy az sem, ha feltűnik neki a feszültségem, a tény, hogy most először nem veszem készpénznek azt, hogy élve elsétálok onnan ahova készülök, sőt. Na meg a bizarr kép, hogy minden ellenére milyen nyugalom tölt el. Nyugalom, melyet mintha a Sötétség inspirálna.
A körülményekhez képest rendkívül jó állapotban lévő városháza tető részére rendeltem őt a megadott időre, én is pusztán néhány perccel később érzekem. Mely a mi időérzékünk szerint lényegében ugyanakkor van. Fekete szárnyaim segítségével néhány méterrel mögötte érek talajt, majd elegánsan visszavonom őket ahogy előre sétálok irányába. Az esetek többégében egyébként is páncélt viselek, de most sokkal dicsőbbnek tűnik, mint egyébként szokott. Általában nem igazán törődöm vele, mennyire fényes vagy dicső az angyali páncélzat. Most igen. Mondhatni útra készen vagyok, csak hát valakit az utolsó pillanatra hagytam.
- Minden rendben? - Engedek felé egy sejtelmes mosolyt. Egyértelműen Gabriel megfigyelésére célzok, afféle helyzetjelentést kérve. De erről nyíltan nem beszélünk. És tekintetemről leolvashatja, hogy ajánlom, hogy rendben legyen, mert épp készülök hozzácsapni még egy pontot a tennivalói listájához.

luvu

avatar



☩ Reagok :
194

Utolsó Poszt Pént. Júl. 27, 2018 10:48 am
Következő oldal


***


Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 16 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég :: 2 Bots




Fajaink száma
Arkangyal
7/7
Leviatánok
8/8
Angyal
3
Démon
11
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
3
Harcos Angyal
7
Vadász
9
Nephilim
2