Ego Alpha et Omega, primus et novissimus, principium et finis
, said the Lord. which is, and which was, and which is to come, the Almighty.

 
Közelmúlt, Uriel lakása. - Phanuel és Uriel
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
525
☩ Play by :
Raiden, Cassael, Ophilia

Utolsó Poszt Csüt. Júl. 26, 2018 6:46 pm
Következő oldal


***
Lezárt játék


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]

avatar



☩ Reagok :
123
☩ Play by :
Chris Hemsworth

Utolsó Poszt Csüt. Júl. 26, 2018 7:34 am
Következő oldal


Uriel szavaiból érződött, hogy aggódik értem azért. Bár ez olyan tipikus Uriel viselkedés volt. Olyan, hogyan is mondjam? Olyan megszokott, és hozzá illő.
Hosszú időn át, csak hallgattam, ahogyan beszél, és felel a mondataimra. Nem tustam volna közbevágni, mivel nem tudtam hozzáfűzni ezekhez semmit. A harcot meg megtanulhatja, hiszen arkangyal, és akár hiszed, akár nem, fizikailag még nálam is magasabb szinten áll. az más téma, hogy nem akar ártani senkinek. Olyan mérhetetlen tisztaságra engedett ez következtetni, amelyet csodáltam. Jó, Uriel nyilván nem hibátlan, de ezt is, sok más között csodáltam benne.
Mikor felajánlottam szolgálataimat neki, ő letérdelt mellém, meghökkentem. Ez nem éppen így szokott történni. A nyakamba borult, miután a pengémet átvette, és az asztalra tette.
Megöleltem, és a szavaival egyet értettem. Megvédem őt, és ő is engem. Együtt bármit leküzdünk. Remélem.


//Éss köszönöm ezt a csodás játékot! luvu luvu //


Utolsó Poszt Szer. Júl. 25, 2018 6:39 pm
Következő oldal


Kicsit megkönnyebbültem. Jól van, ismer engem... igen, persze, hát... hát persze, hiszen ő Phanuel, és Phanuel sosem sodorna engem készakarva veszélybe, ahogy én sem őt soha... Hát persze...
Bólogattam szavaira.
- Hát... hát nem, nekem ott nagyon nincs... Én azt tudom a harcról, hogy a kard melyik vége szúr, de különben... - megráztam a fejem. Nem, én és a harc, én... én bármiben segítek neki, bármivel kivenném a részem a dologból, de... de az biztos, hogy mindkettőnk számára egészségesebb volna, ha a harcot őrá bíznám... én meg majd... hát... én majd... én kitalálom mire leszek jó ebben... mert igenis benne szeretnék lenni!
- Démont sem szívesen bántanék, nem hogy mást... nekem mind a testvéreim vagytok... mind, akik a világunk részesei - feleltem, lassan bólintva mellé egyet. Amire bizonyosan sokan a fejemre olvasnák, hogy öreg hiba. De akkor is, ez... olyan, mintha azt kérnék, bújjak ki a bőrömből, azt sem tudnám megtenni, nem ruha az, hogy fogom a cipzárt, lehúzom, és levetem... ez... más. És nem tudnám megmondani, hogy ez az én hibám-e, vagy... Atyám nézett el valamit a teremtésemkor, de... így van.
- Én sem szívesen engednélek oda egyedül, ezt tudnod kell - mondtam, hogy éreztessem vele, nem az a gond, hogy én... nem akarom vásárra vinni a bőrömet, nem... Én féltem őt, és nem szívesen nézném végig, hogy elmegy egymaga, de azért... ez mindenképpen nekem egy igazán nagyon... új, és szokatlan helyzet. Csak... csak kell egy kis... idő... és... és kicsit kényszerítenem kell magam, hogy kicsit ne... úgy gondolkodjak, ahogy én tenném...
- Ne... nem, én veled... veled megyek, ha... ha kell, ha Cassael nem jön, megyek én! - jelentettem ki, bár határozottan nem bátor hangon, sőt, tisztán érződött félelmem, de... de muszáj volt.
Abban én sem kételkedtem, hogy Atyánk nem sodorná készakarva őt veszélybe, ám ettől még nyugodtan lehet ott olyasmi, ami mégis... olyan lehet... vagy követhetik is, akárki... kiszúrhatja valaki, vagy kinézheti magának bárki, és követheti... aki árthat neki, akár meg is ölheti... és akkor nem csak ő hal meg, de a küldetése tárgya is rossz kezekbe kerülhet... és ki tudja, ez mindnyájunkra végzetes lehetne... mindenkire...
Meghatott, amit mondott nekem. Meghatott, hogy... így törődik velem.
- Nem vagyok... mert te velem vagy, és... és te sem vagy egyedül - mosolyogtam rá meghatottan. Hálás voltam neki... nagyon... nagyon hálás, és annyira... annyira jó érzés volt, és... és nem is tudom... fontosnak éreztem magam... úgy éreztem, számítok neki, és... számíthatok rá, és azt akartam, ő is érezze, hogy számíthat rám!
Ami ezután következett, azt viszont legvadabb álmaimban sem hittem vagy vártam volna... soha... Nagyon meglepődtem... Igen, láttam már másokkal megtörténni, de hogy nekem... ő... itt... és most... én... Én egészen elhűlve meredtem rá, résnyire elnyílt ajkaim közül, egy hang nem sok, annyi sem jutott ki...
A következő pillanatban leereszkedtem hozzá én is térdre, elvettem kezéből a pengét, és letéve mellénk az asztalra, egyszerűen a nyaka köré fontam kezeim, és megöleltem őt. Jó, nem ez a hivatalos protokoll, de a csudába is, a testvérem, és ilyen szépet... vagyis... fontosat... nem is tudom minek nevezzem, de ilyet sosem vártam volna tőle... mástól sem, tőle sem, és... és hogy én meg az utasítások... egek-ura...
Jaj, Phanuel, mibe keveredtünk mi együtt...? - szólt gondolataimban a kérdés, mert nem tudtam elhinni, hogy ezt teszi értem...
- Megvédjük egymást... te engem, és én téged - suttogtam fülébe. - Együtt... megoldjuk.
Magamban nevetnem kellett, mi ketten... hát persze, hogy kicsavarva intézzük... azt tervezgetjük, hogy én megyek az ő küldetésére vele, hogy segítsek neki, erre... ő áll az én szolgálatomba... Istenem... sírnom és nevetnem kellett volna, de a meghatottságtól egyik sem ment.

avatar



☩ Reagok :
123
☩ Play by :
Chris Hemsworth

Utolsó Poszt Szer. Júl. 25, 2018 10:56 am
Következő oldal


Uriel meglepődött a reakcióm hallatán. Láttam rajta. Mielőtt nagyon megijed, kiegészítem a mondatom.
- Természetesen nem a harcvonalban, neked nem ott van az erősséged  - mondom még vöröslő szemmel, s ismét hozzáfűzök egy mondatot a mondandómhoz. - És gondolom, adott esetben nem is tudnál a fivéreid ellen harcolni, ha arról lenne szó.
Ismerem Urielt, tudom, hogy képtelen lenne bántani a testvéreit. Túlságosan szereti őket.
A beszélgetés halad tovább, és sikerült még jobban ráijesztenem az arkra.
Igen, a segítsége jól jön, ha Cassael nem tud visszatérni, hiszen benne van a pakliban.
- Nyugalom. Hmm, értem. Nos, ne félj! Hiszen az ároknál semmi veszélyes nem lehet, de azért egyedül nem mennék szívesen. Hiszem, hogy Atyánk nem küldene veszélybe, de azok után, amik mostanában történnek... semmin nem tudok meglepődni. Csak az ottléted kell és segítség a keresésben. De elég az, ha ott vagy velem és figyelsz. Nem kell testben is ott lenned, ha nem akarsz.
Magyarázok, és megértem, hogy nem akarja veszélynek kitenni magát. Valóban, bármi lehet ott, és így, hogy nincs Ipharemje, nincs is személyes testőre. Az minden arkangyalnak kellene, pedig.
Nagyot sóhajtok.
- De egyet jegyezz meg! Nem vagy egyedül, Uriel. - nézek a szemeibe, hogy tudja, én itt vagyok. Rám számíthat, bármikor. Én is egyedül vagyunk... Mi vagyunk az 1 a világmindenségben. Egy közép-európai költő szavai jutnak az eszembe:
S oktalanul külön hatványozódik,
Pedig csinálhatja a végtelenségig,
Az 1 ilyformán mindig 1 marad
És nem szoroz az 1 és nem is oszt.
Vegyetek erőt magatokon
És legelőször is
A legegyszerűbb dologhoz lássatok -
Adódjatok össze,
Hogy roppant módon felnövekedvén,
Az Istent is, aki végtelenség,
Valahogyan megközelítsétek

Ha összefogunk, akkor meg tudjuk közelíteni a megközelíthetetlent, vagyis valamiképpen közelebb juthatunk hozzá. Össze kell fognunk. Talán ezt az utat adta nekem Isten? Azt, hogy próbáljam összekovácsolni a világot? Lehet, hogy annak a bizonyos helynek felkutatása mellett, össze kell fognom a testvéreimmel és velük maradnom?
Villámlásként ütötte át a szívemet a felismerés, hogy majdnem olyan egyedül vagyok, mint Uriel, na de ha ketten vagyunk egyedül, akkor miért ne lennénk ketten együtt?
Felkelek a kanapéról, kivonom a kardomat, és féltérdre ereszkedek előtte, a pengét felé nyújtva, ahogyan azt végigfektettem a két tenyeremben.
- Most, hogy Raguel nincs közöttünk, a te szolgálatodba állok. Mától te parancsolsz nekem.
Nem hittem volna, hogy ezt meg fogom lépni, de tudom, hogy talán ezt Raguel is helyesnek vélte volna.


Utolsó Poszt Vas. Júl. 22, 2018 7:32 pm
Következő oldal


Meglepődtem. Nem, nem azon, hogy Phanuel kezei közé fogta az arcom, hanem azon, amit ezután mondott. Esküdni mertem volna, hogy a válasza az lesz, hogy nem mehetek, nem segíthetek, nem tehetek semmit, mert túl veszélyes volna, és nem nekem való... Bárki más ezeket mondta volna nekem, akárki más... így felelt volna kirohanásomra... Elképesztett, és meg is ijesztett, mikor ő nem állt be ebbe a sorba... amikor ő éppen ennek az ellenkezőjét mondta nekem.
- Tényleg? - adtam is hangot meglepettségemnek. Bár arcomra egyébként is kiült a meglepetés, leolvashatta róla, de kérdésem is alátámasztotta, amit láthatott rajtam.
Mégis örültem... féltem... és mégis örültem... ami egészen abszurd, és furcsa érzéskavalkád volt, de mégis ekképpen éreztem...
Még soha senkitől nem kaptam effélét... Soha. Mármint... lehetőséget... Mindenki más tétlenségre buzdított volna. Na jó, Ophilia nem, de ő nem is egészen önmaga jelenleg... bár, talán éppenséggel ő is benne volt, abban, hogy ebbe belekezdtem...
Phanuel magához ölelt, és én visszaöleltem, éreztem, mint rázkódik az érzelmek tombolásától, a gyász rengetegében bolyongva, velem együtt... Mert vele sírtam, és vele rázkódtam magam is... A félelem, a fájdalom... a hitembe döfött kard emésztettek és kínoztak belülről... mert elvették egy újabb testvéremet...
Nem tudom, meddig ültünk így együtt... szótlanul, szenvedve... nem is törődtem vele, csak próbáltam újra a felszínre jutni, miután a fájdalom lerántott a mélybe... De csak arra eszméltem fel egyszer csak, hogy fivérem eltol, elhúzódik, és reám tekint ismét.
- Hogy...? - kérdeztem vissza, kitágult pupilláimat meresztgetve reá, s talán még ajkaim is elnyíltak kissé a hallottaktól. Hirtelen úgy éreztem, mintha... már eleve sérült lényemből most hirtelen kitéptek volna pár tollat... Hirtelen rántásként éltem meg, amit mondott. Míg csak arról beszélt, hogy marad még egy napot, és hogy várja Cassaelt, még bólogattam, hogy értem, mit mond, ám azután... hirtelen nagyon-nagyon valóságossá vált... az a bizonyos segítségnyújtás, amit egészen idáig ajánlgattam... Rémisztően valóságossá.
- De... de én... énnekem... nekem nincsen... öhm... nincs... szóval, én csak... én egyedül vagyok... - hebegtem szipogva, miközben a fejem ráztam, és a szemeim törölgettem, hogy legalább megközelítsem olyasvalaki látszatát, aki két lábbal áll a földön... még ha oly' távol is álltam ettől igazából.
Úgy éreztem, ez lesz az a perc, mikor úgy dönt, tényleg csak egy butus kislány vagyok, és jobb lesz, ha a fenekemen maradok, még mielőtt letörik a körmöm... Bár... na persze, fogalmam sem volt, mi hasznomat vehetné ott... a Mariana-ároknál, ha oda kerülne a sor, hogy Cassael valamiért nem tudna vele menni, és nekem kellene, de... jó, ez persze nem azt jelentette, hogy nem segítenék neki, mert hát... hát ott is eshet baja, és én nem akarom, hogy bármely testvéremnek baja essék, de...
De hirtelen nagyon féltem, hogy mibe kevertem magamat... mert hirtelen nagyon valóságos lett...

avatar



☩ Reagok :
123
☩ Play by :
Chris Hemsworth

Utolsó Poszt Szomb. Júl. 21, 2018 6:42 pm
Következő oldal


Keserűséget éreztem szívemben. Haragudtam mindenre és mindenkire. Magamra szintén. Teljes mértékben miattam halt meg Raguel. Ha ott lettem volna... bár meg tudtam volna őt óvni.
Atyám, miért engeded ezeket megtörténni? Miért pont Raguel? - kérdeztem tőle. - Könyörgöm neked, adj választ!
A könnyeim hullottak, és ahogy Uriel távolabb húzódott, hogy közölje, ő is segíteni akar megbüntetni a tettest, az arcát két kezem közé zártam.
- Nem marad megtorlás nélkül az, amit vele tettek. És neked is kijut majd belőle a munka.
Nekem csak Raguel maradt régi életemből, és most őt is elveszítettem. Ismerve Raguelt, tudtam, hogy nem akarná, hogy vérbosszút vegyek, és nem is fogok azt, de a tette nem lesz elfelejtve.
A zokogó arkangyalt magamhoz ölelem, így nem láthatja az egyre hevesebben potyogó könnyektől eltorzult arcom.  
Pár perc múlva tudtam megszólalni, miután nagyjából egyszerre kisírtam magam.
- Meg kell beszélnünk még valamit. Még egy napot bizonyosan maradok nálad. Cassaelnek halaszthatatlan dolga van, és egy napot kell rá várnom, s ha nem tér vissza... akkor utána kell mennem. Ha visszatérek - ne adja az ég Cassael nélkül - akkor készítsd fel az ipharemed, hogy velem jöttök a Mariana-árokhoz. És együtt keressük meg azt, amit Atyánk akar.
Témát váltottam, de ez is a közlendőm volt, és fontos. Tudom,hogy mit él most át Uriel, én is azt élem át. Olyna, mintha egy darabot kitéptek volna a személyemből, de nem omolhatunk össze. Most nem.


Utolsó Poszt Szomb. Júl. 21, 2018 1:46 pm
Következő oldal


Atyám, hol vagy? Hol vagy, mikor gyermekeid elhullanak sorban? Miért nem segítesz, miért nem jössz...? Miért hallgatsz, mond? - szóltam elmémben Atyánkhoz, habár nem, nem számítottam rá, hogy majd felelni fog nekem... hogy majd éppen most... eme gyászos percben...
Felnéztem Phanuel arcára, és láttam könnyeit... de mégis... ő még gyászolni is olyan... méltóságteljesen tudott. Láttam rajta a szenvedést, és láttam, mennyire megviseli mindez... mégis... sokkal több tartást láttam őbenne, mint amit saját magamban éreztem e percben. Sokkal többet. Hisz még engem vigasztalni is volt ereje... és eközben arra is tudott gondolni, hogy megbűnhődjék a tettes, ha kell, ha lehet, az ő keze által.
- Segíteni szeretnék... - suttogtam válaszul, mely nem is tudom honnét eredt hirtelen... és szipogva húzódtam kicsit el, hogy egészen feléje fordulhassak. Nem tudom, de... egyszerűen nem bírtam el a gondolatot, hogy ő... hogy egyedül cselekedjék, s én sírva üljek tétlenül itthon. Hiszen a testvéremről volt szó...! A testvéreimről! Nem tehetem meg, nem lehetek... olyan önző... Ha emiatt Phanuelnek is baja esne... az... kizárólag az én hibám volna, nem hagyhatom hát őt egyedül ezzel a teherrel...!

avatar



☩ Reagok :
123
☩ Play by :
Chris Hemsworth

Utolsó Poszt Szomb. Júl. 21, 2018 6:18 am
Következő oldal


Hibásnak találtam magam. Ott kellett volna lennem vele. Vigyáznom kellett volna rá. Megóvhattam volna, és még most is él.
Uriel megragadta a kezem, és mellém ült. Olyan aprónak tűnt mellettem, magasságából adódóan csak a felkaromnak hajtotta a fejét. Megéreztem könnycseppjei nedvességét a végtagomon. Eddig a pillanatig bírtam úgy erőteljesen visszafogni magam. A többi könnycseppem, mait benntartottam elindultak le az arcomon. A másik kezemmel átnyúltam és megsimogattam Uriel fejét, majd a következő kérdésére való felelthez erőt vettem magamon.
- Nem tudom, de bűnhődni fog, erről teszek majd.
Igen! Ha lesz lehetőségben, mindenképpen megbüntetem. Nem ölöm meg, de valamit ki fogok találni, hogy szenvedjen a tettes.


Utolsó Poszt Pént. Júl. 20, 2018 10:54 pm
Következő oldal


A varázsnak meg kellett volna találnia őt, bárhol is legyen... kivéve, ha... nincs sehol...
Szemeimet elfutották hirtelen a könnyek, s Phanuel egyszeriben már csak homályos folt lett előttem. Egyszerre éreztem fullasztó meleget, és közben... mintha a nyakamba jeges vizet loccsantottak volna. Valaki a mellkasomon ült, és nagyon szerettem volna szólni neki, hogy szálljon le onnét, de nem jött ki hang a torkomon. Kinyitottam a szám, és ki akartam mondani... szerettem volna, de nem ment.
Kezem Phanuel kezéért nyúlt, s megszorítva azt, ültem át mellé a kanapéra. Olyan magas volt hozzám képest még ülve is, nem tudtam volna a vállára hajtani fejem, hát a karjának dőltem. Most nagyon... nagyon nem akartam arkangyalnak érezni magam mellette. Csak... testvérnek, mert... mert amit egy arkangyalnak kellett volna most tennie, azt én nem akartam... és nem is bírtam... Egy arkangyalnak most nem szabadna sírnia, nem szabadna... ennek fájnia neki... ám én sírtam, és nekem ez nagyon fájt. Mert, ha bárki mástól hallottam volna ezt, azt mondanám, tévedés, és valamit biztosan elrontottak, vagy valami olyasmi dolog áll a mágia útjában, ami felettük állt, de... de Phanuel és Cass, ők... őróluk nem tudtam... még most sem... elképzelni, hogy elrontották, és hogy ilyesmi gyanúval úgy álljanak elő, hogy... Nem. Phanuel arcára volt írva, hogy... nem... nem hibáztak.
- Ki... ki tehette ezt...? - kérdeztem, bár egészen idegen volt számomra a saját hangom.

avatar



☩ Reagok :
123
☩ Play by :
Chris Hemsworth

Utolsó Poszt Pént. Júl. 20, 2018 6:58 pm
Következő oldal


Uriel először nem is sejthette, tetteim mögött rejlő szomorú indokot. Láttam, hogy sejt valamit az állapotomból. Amint leült mellém megsimította karomat. Csak néztem magam elé, nem tudtam, hogy mit illett volna tennem.
Mikor rám szólt, hogy ne hazudjak, bólintottam, és az igazat mondtam. Nem is kapálóztam az imént elkobzott üvegem után.
Magyarázatomra értetlenkedő pislogás jött feleltül, majd hamarosan az arkangyalon is felfedeztem, hogy egyre gondoltunk. Az események nem is engedtek másra következtetni.
Uriel zavart arckifejezésére én továbbra is, mint egy kőszobor bámultam. A kérdés, amit a nő intézett felém, olyan volt, mintha leforráztak volna.
- Bárcsak az volna... - remegett meg hangom, és legszívesebben összezuhantam volna, de ezt nem engedhettem meg magamnak előtte. Minden jel arra utalt, hogy Raguel meghalt.


Utolsó Poszt Pént. Júl. 20, 2018 5:11 pm
Következő oldal


Szívem belesajdult a látványba, melyet Phanuel jelentett a kanapémon... ami egészen... egészen olyan volt, mint... a törött váza, csak, ezt... ezt nem értettem. És nem tudtam, hogyan javítsam meg.
Szomorúan simítottam meg karját, miközben leültem mellé az asztalra.
- Nem haragszom, de... - tanácstalanul intettem feléje, kérdőn pislogva rá. Hangja rekedt, szemei könnyesek, arca elkínzott... és egyáltalán... pocsékul nézett ki. Én pedig kezdtem félni. Főleg, amikor felült, és észrevettem az általa kézbe vett üveget. Hát innét a bűz...
- Na ne, ne hazudj nekem! Mi folyik itt? - vettem el kezéből az üveget, és hátam mögé tettem az asztalra, hogy csak rajtam keresztül lehessen elérni, ha akarja. Igen, én is felvettem emberi szokásokat, enni, inni, aludni, de... de... de ezt nem... és róla sem gondoltam volna, hogy bánatát alkoholba fojtja... Nem hittem volna ezt róla. És okát sem értettem. Miért? A csapata miatt, vagy...? Másvalami történt? Vagy mással? Kivel?! Mi?!
Még végére sem értem a gondolatomnak, szavaim is alig haltak el köztünk, ahogy belekezdett a magyarázatba. Figyeltem, és hallgattam szavait. Mikor megpillantottam arcán a legördülő könnycseppet, muszáj voltam odakapni, és lágyan letörölni azt. De miként hallgattam mondandóját... kezem a mozdulat közben megdermedt.
- Hogyan...?! - megremegett a hangom. - Na de hát... de hát... nem értem, hiszen a varázslatnak, ha mindent jól csináltatok, és biztos úgy volt... működnie kellett volna, meg kellett volna találnia őt, bárhol is van, hacsak... - elakadt a hangom. Fejem zavartan mozdult, meg akartam rázni, kiűzni a zavaros gondolatot elmémből, de a folyamat félbeszakadt.
- Kérlek mond, hogy butaság, amire gondolok... - néztem könyörgőn rá, de... de látványa... most nyert értelmet... most, e lesújtó percben... Nem festene így, nem inna itt, ha... nem ugyanarra gondolna, mint én...

avatar



☩ Reagok :
123
☩ Play by :
Chris Hemsworth

Utolsó Poszt Pént. Júl. 20, 2018 2:19 pm
Következő oldal


A plafont bámultam, hiszen kellett nekem azt a fix pont, hogy ne érezzem úgy, mintha legurulnék az ágyról. Borzasztóan éreztem magam. A szemeimben könnycseppek sorakoztak, de valahogy nem tudtak a felszínre törni. Nem hagytam őket. Küzdöttem a valóság ellen, de, a végén kénytelen voltam elfogadni a tényt.
Már éppen sikerült volna lerakni a szívem terhét, mikor meghallottam Uriel hangját. Számítottam rá, hogy felébredt, de észre sem vettem, hogy már ott állt. Egy egész pillanatig megijedtem tőle. Felé fordítottam tekintetem, és kissé fátyolos, rekedt hangon feleltem.
- Ne haragudj, hogy felkeltettelek, nem állt szándékomban.
Mikor feltűnt, hogy az eleve kicsit belassult beszédem recsegett, mint egy rossz magnó, megköszörültem a torkom. Lassan felültem és a földre helyezett üvegért nyúltam. Belekortyoltam a szíverősítőbe.
- Ni... Nincs baj... - szorult el a torkom. Majd mivel rájöttem, hogy nagyon bénán tudok eleve hazudni, sőt képtelen voltam, nekiláttam beszélni, barátommal a kezemben.
- Tudod, Cassaellel voltam, és segített megidézni Raguelt. Az idézés liturgiáját pontosan követtük, minden hozzávalót ami kellett felhasználtunk. De az idézéshez felhasznált erő... - nagyot mozdult ádámcsutkám, s arcomon egy kövér könnycsepp gördült le - az erő nem távozott sehová, nem használódott fel. Ledöntötte a templomot, visszaütött a varázslat.
Nem törhettem meg, nem volt szabad összeomlanom egy arkangyal szeme láttára. Ezt se lett volna szabad látnia. Engem ilyen állapotban. Az ltalam közölt történtek alapján már ő is tudta azt, amitől a legjobban féltem.


Utolsó Poszt Pént. Júl. 20, 2018 1:22 pm
Következő oldal


Csörömpölésre ébredtem.
Hangtalanul bújtam ki a takaróm alól, és puha léptekkel, mezítlábasan indultam el kifelé a szobámból. Az ajtó felé tartva, felvettem az ágy végéből a köntösöm, és azt rávettem a hálóingemre. Attól nem tartottam, hogy esetleg betörő volna... de attól már inkább, hogy ha testvéreim egyike érkezett... akkor miért és hogyan is törhettek össze valamit a lakásomban...? Nem igazán azok az "elefánt a porcelánboltban" típusok, legalábbis, amennyire én tudtam... szóval...
De már a lépcső tetején megtorpanva rájöttem, valami történhetett, amit viszont nem tudok. Phanuel volt az, ő volt lenn a nappalimban, és láthatóan... valami nem volt vele rendben. Zavarodottan figyeltem őt csendben, úgy egy pár pillanatig... de amikor elnyúlt a kanapémon, nem tudtam tovább csendes szemlélője lenni a helyzetnek. Az elém táruló képet illetően, még az volt a legkisebb baj, hogy testvérem eltörte egy vázámat... bár antik volt... de még ha nem is javította volna meg, túléltem volna nélküle. Ő maga ellenben pocsék állapotban volt, s ezzel még elnézően írtam le a helyzetet, úgy éreztem...
Csendesen sétáltam oda hozzá, és megállva felette, lepillantottam arcára. Már távolról megéreztem az ital kellemetlen illatát, ami bántotta az orromat.
- Mi okod volt inni? Mi baj van? - kérdeztem meg kerek-perec, mert a legutóbbiak után... erre nem számítottam, és most kifejezetten aggasztott, ami szemem elé tárult. Nem ezt vártam...

avatar



☩ Reagok :
123
☩ Play by :
Chris Hemsworth

Utolsó Poszt Csüt. Júl. 19, 2018 11:32 pm
Következő oldal


Az idézés nem sikerült, kétség kívül tudtam, hogy mit jelent, amikor az idézéshez szükséges mágikus erő nem száll sehová, hanem egyszerűen visszaütközik. A romtemplomból egyenesen az egyik kocsmába kerültem. A szemeim ide-oda ugráltak, nem tudtam reagálni azokra, amikre rájöttem, túl sok volt nekem.
A kocsmában megvettem két üveg vodkát. Nagyot nézett a pultos, mikor a fehér pizsamámban beszambáztam oda, kifejezéstelen arccal. Nem is kérdezett, csak a kezembe nyomta az üvegeket, és a pénzért nyújtotta kezét, s megkapta fizetségét.
Valamiért szükségét éreztem az italnak, úgy éreztem valamennyit könnyíthet. Egy üveget lazán betoltam, az tompított a fejemben lévő fájdalmon. Még mindig nem akartam elhinni. Hihetetlennek tartottam, hogy az történt.
Mikor a második üveg felénél jártam, és már rendesen kezdtem érezni a hatását, úgy döntöttem, hogy ideje hazamenni.
Kissé ferdén álltam, ahogyan ott teremtem Uriel ajtajában. Meghúztam az üveget, és a lábtörlő alatti kulcsot kezdtem keresni, s meg is találtam. Már este volt, és mivel tudtam, hogy Uriel szereti az ilyen emberi szokásokat, mint az alvás, tudtam, hogy megpihent.
Ahogy imbolyogva bementem a nappaliba, lelöktem egy vázát, ami hangos csörömpöléssel lelte végét a földön.
- A francba... - morogtam, és nagy erőfeszítéssel sikerült megjavítanom a vázát, nehéz volt eléggé rákoncentrálnom.
Nagy nehezen odaértem a kanapéhoz - majdnem keresztül esve az az előtti kávézóasztalon - és elnyúltam azon. Biztos voltam benne, hogy felébresztettem az arkangyalt, pedig nem állt szándékomban.
Phanuel, te vagy a lopakodás mestere... - gúnyolódtam magammal, és meredtem magma elé a plafonra, és próbáltam felépülni romjaimból

avatar



☩ Reagok :
123
☩ Play by :
Chris Hemsworth

Utolsó Poszt Csüt. Júl. 19, 2018 11:17 pm
Következő oldal


***


Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Milyen jövő vár az emberiségre, a földi ökoszisztémára, az életre?

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot




Fajaink száma
Arkangyal
7/6
Leviatánok
8/6
Angyal
3
Démon
11
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
7
Vadász
9
Nephilim
3