Városhatár

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


Városhatár Xs6BoYF
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
700
☩ Rang :
Staff
☩ Képességem :
Admini erők uralkodnak bennem
☩ Multi :
Raiden, Cassael
☩ Play by :
Jason Momoa, Misha Collins
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Május 18, 2019 9:27 pm
Következő oldal


***
Szabad a játéktér


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Bad Boys
Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Nov. 28, 2018 11:10 am
Következő oldal


Ezer örömmel lök majd ki. Efelől nem volt semmi kétségem. Ahogy abban is biztos vagyok, hogy Bartholomewnek igen választékos módszerei lesznek, ha erre kerülne a sor. Elvégre nem minden évszázadban kap ilyesmire lehetőséget. Ugyan, ki hibáztatja, nekem is viszketne a helyében a tenyerem. De most ideje a feladatra koncentrálni. Ügyelek, hogy ne lépjek az elméjében aknára, de a saját épségem most másodlagos. Én vagyok itt, én vagyok képes ellenállni az elméjét fertőző Sötétségnek, így az én feladatom a szükséges intell kinyerése is. Az iphraem már ellátta az ő feladatát, most én jövök. Vele szemben állva, arcvonásaim olykor megrándulnak, vagy épp csak homlokom barázdálom. Néhol olyan a szeráf elméjében haladni, mintha térdig gázolnék a forró szurokban, ami a kellemesség kedvéért még a plafonról is csepeg. Szembe találom magam a szeráffal. A méreggel fertőzöttel és a józannal is. Sokáig elidőzöm az elméjében, de ez várható volt. Odabent persze sokkal gyorsabban telik az idő. A felszínen percekbe telik az, ami bent órákba. Végül közelstávol tíz perc múltán én magam lökődöm ki. Hátra zuhanok, térdeimre és egyik alkaromra érkezve. Szaporán szuszogom ki magam, míg Bartholomew végez az angyallal. Néhány másodperc múltán én is talpra állok, kiegyenesedve. Felszólításán talán az életem múlik, valódi szavak helyett előbb csak halványan, ám annál kajánabbul elmosolyodom.
- Szeretnéd, mi? - Kérdésem talán hiteleseben megválaszolja józanságomat, mintha hosszú monológba kezdenék azt bizonygatva, hogy mennyire önmagam vagyok. Köztünk mindig így működtek a dolgok.
- Javaslom erősíttesd meg a város védelmét. Találkozunk Gabrielnél. - Tárom ki szárnyaimat. Jobb lesz, ha mindhárman jelen vagyunk a jelentéstételemnél. Minél kevesebbszer hangzik el, amit láttam annál jobb.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Bartholomew


Városhatár Tumblr_ontrhhI4371w2f7fro1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
44
☩ Rang :
【 iphraem 】
☩ Multi :
A kölyökkígyó
☩ Play by :
【 tom hardy 】
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Nov. 13, 2018 9:48 am
Következő oldal



@Rassilon
Oldjátok meg! - mondá Gabriel  • Credit:
Nem moccan, nem tesz semmit sem. Ó, hogy ezek után az ő fejét kéne púposra vernem, és akkor talán helyre rázódna! Nem. Elintézem én a piszkos munkát, mint mindig. Nekem nem volt kérdésem, nem volt várakozás és kíváncsiság. Ezeknél az az egyszerű, hogy tudom, mit akarnak. Fertőt, káoszt, betolakodni a városba és jól szétszórni a sötét kis magvakat, hogy aztán minden egyet harcosunk, segítőnk megveszve rohanjon a nő seregébe. Vagy tán nem is gyűjt sereget, csak kapja? Meglehet. Nem tudok és nem is akarok ilyesmin gondolkodni, mert pörgök, szó szerint, a rejtett vésztartalékok dübörögve hajtják a motort, a tagjaimat, és a tollfosztás sem maradhat el, és ha ennyire akarja, végig is nézheti. Meg a másik is. Őt sem hajtja meg különösebben a dolog, mintha úgy vélné, ez csak valami feláldozható báb lett volna, nem is a társa, vagy mije. Érdekes, hogy egymásról is így vélekednek, de nem lep meg. Nagyon nem. Az sem, ahogy a földre hull és nem moccan többet. Elnézem az arcát, azt a részét, amely még tiszta, és eltűnődöm, ki volt egykor. Nem is harcos talán, csak egy egyszerű alak, aki nagyobb kívánt lenni, aki harapott egyet a sötét gyümölcsből és megfickósodva ment neki mindennek, amit csak ért. Ennyit ér hát ez az erő, és bár alaposan felturbózta, az életét nem óvta meg.
- A semmiért harcoltok.. - törlöm meg szám szélét, amely már csíp is, ahogy szellő éri. De ez apró karcolás, mint ahogy a többi is, hiába tűnik másnak. Vagyis, annak is érzem, de jelét nem adhatom. Kihúzom magam, de időm nem lenne semmire, a másik talán mégis törődött a társával, mert mozdul. Karom lendülne, de csak a levegőt szeli, társam végre ledobta szoborjelmezét és végre cselekszik. És jól. Ronthatott volna ő is nekem, de csak megmarkolja a másik koponyáját és készül szétzúzni azt. Vagy..?
Meglepett hunyorgással lépek hozzá közelebb, kezem leengedem és hát... nem is tudom hova tegyem ezt. Hagyjam rá, vagy...? És ha megint elszáll messzire, és nem tudja majd, melyik utat kell keresni? Akkor jöhet az atyai pofon, amely észhez téríti. De addig csak megállok, a szeráfot satuban tartó páros előtt, fegyverétől hamar megfosztom, így csak kapálózni tud, ha akar.
- Ezer örömmel. Ha tudod, szedj ki mindent, mi hasznos – ha már eddig én küzdöttem, most hagyom, hogy ő is megtegye. Ennyit érdemlünk, nem? Persze, figyelek. Vagy valami olyasmi. A percek lassan folynak, fogalmam sincs, mi tart eddig, vélhetően egy fertőzött elmében nehezebb keresni bármit is. Figyelem a változást, nehogy végül még feketét is kacsintson itt nekem, vagy akármi. De csak akkor mozdulok végül, amikor készen van, amikor megkapja, amit akar. Csak ekkor és csak a kellő idő után merítem meg kardom a szeráf feketére festett szívében, hogy megadva neki a végső lökést, a semmibe száműzzem, az örök csendbe. Már csak az a kérdés, hogy mennyire bírta ki ezt a hadműveletet Rass és mennyire kell attól tartanom, hogy megzizzent.
- Mondj valamit, amiből tudom, hogy nem lettél fanatikus hirtelen.

Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Nov. 07, 2018 9:42 am
Következő oldal


Az iphraemmel nagyon, nagyon régóta ismerjük egymást, de ez nem jelenti azt, hogy gyakran is érintkezünk. Ezért hat most is igazán üdítően a társasága. Ironizálnék? Talán egy kicsit. Már a harcmodorán megmutatkozik a kettőnk közötti különbség. Maga a nyers erő. Ehhez szerencsénkre nem társul a halandók sztereotípiái szerinti üres fej – vagy valahogy így tartják, azt hiszem. Magyarán észreveszi rajtam, hogy valami nagyon nem stimmel. Ó, bár olvashatnék a gondolatai közt. Bizonyára visszabillentene a valóságba a szórakozottság, melyet feltehető ellenszenve vált ki. Ám a hosszas ismertség és különös barátságunk ismérve az is, hogy nem feltétlenül kell egymás elméjébe tekinteni ahhoz, hogy olvashassunk benne. Várj, erre van egy igazán jó közhelyem. A szem a lélek tükre. Kedvelem a közhelyeket, kifejezőek. Csak néha keverem őket. De valami ilyesmi.
Aztán Bartholomew harcba keveredik, én pedig még mindig nem mozdítom fülem botját sem. Egyik kezem ökölbe rándul, de nem küzdök túlzottan. A felszínen legalábbis. Nincs szüksége rá, hogy kisegítsem egy névtelen angyallal szemben, akkor sem, ha az a Sötétség erejéből táplálkozik. A szeráffal azonban már meggyűlne a baja. Tudom, hisz érzem. A megfeketedett ereje kezd engem is behálózni. Van azonban Bartholomewel szemben egy nagy előnyöm. A szeráf bízni akar bennem. Mert érzi rajtam azt, amit az iphraem nem. Amara érintését. Ráadásul engem közvetlenül érintett meg, nem úgy, mint feltehetően őket, akik rosszkor voltak rossz helyen.
Az ellenség ki is használja a támadási felületet, amit az iphraem biztosít és támad. Azt már azonban nem hagyom hogy elérje őt. Már csak azért sem, mert nincs szükségem rá, hogy közelharccal nehezítsék a dolgomat. Átveszem testem felett az uralmat és az angyal után vetve magam hátulról két tenyeremmel megragadom koponyáját épp mielőtt elérhetné a társamat és satuban tartom őt. A csont repedése és a nyomás hatására vér folyik az orrából, hamarosan egyik szeméből is, én pedig lényegében a gondolatai közé erőszakolom magam. Úgy haladok elméjében, mintha dzsungelben vágnám magam előtt a növényzetet. A nap után kutatok, amikor a Sötétség megmérgezte őket. Tudnunk kell, hogy megelőzhessük.
- Ha gáz van, lökj ki. – Sziszegem a felszínen lévő tudatommal a szeráf túloldalán álló Bartholomewnek. Nem életbiztosítás egy Sötétséggel fertőzött elmében kutakodni, de nekem még mindig jobb esélyem van, mint neki.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Bartholomew


Városhatár Tumblr_ontrhhI4371w2f7fro1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
44
☩ Rang :
【 iphraem 】
☩ Multi :
A kölyökkígyó
☩ Play by :
【 tom hardy 】
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Okt. 25, 2018 9:44 am
Következő oldal



@Rassilon
Oldjátok meg! - mondá Gabriel  • Credit:
Ezer ördög és pokol. Eddig legalább tiszta volt számomra, hogy ki hol és merre áll, sőt, már egészen kitisztultak azok útjai is, akiket megfertőzve a Sötétség fogadott kegyeibe, akárhol is állt előtte. Szép lassan terjeszkedik, lustán, és foglalja el a mezőket, hogy majd a játszmában könnyedén adjon mattot, úgy, hogy észre se vegyük. De nem, én ezt nem hagyom, ameddig működik a gépezet, a sajátom. Nem akarom hagyni. Védenem kell a városunkat, ha már, szerencsére a mennyekbe ezek a korcsok nem léphetnek be, és szerencsére egyelőre ott nem bukkant fel ilyesmi.
Vagyis...
Homlokomon mély ráncok jelennem kel, ahogy Rassilon-t figyelve kapom el a változás, vagy épp bármely szeletét. Ha nem látnám két szememmel, akkor talán nem is hinném el. Vagy valami ilyesmi. Idelent mindig van valami új, valami, amely úgymond meglep, de könyörgöm, ne az legyen, hogy ez a szerencsecsomag is itt elkezdjen szektásodni. A kezdeti meglepettség dühbe, majd merő undorba fordul, ahogy figyelem őket, ahogy úgy tűnik, egyik pillanatról a másikra egyedül maradtam. Marha jó! Ezért küldte hát el a többieket? Hogy könnyebb legyen neki a szakadás, vagy akár az, hogy most engem takarítson el az útból?
Hát barátom, nem eszel ebből.
Ha igazán jól ismer, akkor láthatja, az én agyam is elönti valamit. De nem idegen erő az, hanem a vad és féktelen harag és pusztítási vágy. A gyilkos bújik elő, az a kegyetlen vadállat, aki azon a napon született, amikor először fürödtem emberi vérben. A szeráf szavaira felhorkantok, lazítok merev tartásomon, és a következő momentummal elé köpök, a földre.
- Ennyit a tervedről – nem, nem engedek ebből. De csak állnak ott, mint a faszent, és semmit sem tesznek. Az a pár szó is, szinte már el sem ér, csak inkább kiengedve a gőzt, megragadom a mellettem álló torkát. Igen, tudom hogy támadhat, szúrhat, kaparhat, de tegye. Most mintha minden lepattanna rólam, vagy meg se érezném. Az emberek puskával lőttek rám, egy-két vágás... a szívemet jobban védem, oda már nehezebb lenne bejutni. No de ha nagyobb munkát nem tesz, és markom biztosan tartja, a két szektás hallhatja, ahogy a csontok törnek, ahogy mintha készülném feltépni a puha bőrt, de végül, egy utolsó gyilkos táncba keveredem vele. Elengedtem a vadállatot, amely mintha több és több erőt szabadítana fel. Lábait, karjait támadom, azt, amivel cselekedhetne, vagy ha épp nem számít annak, úgy nevezzük pusztításnak, kivégzésnek. Nem láttam a szeráf jelét, én előtte vagy épp közben cselekedtem, épp jókor. És aztán, tollpihék hullanak, véresen, vagy épp feketén, én pedig a korcs mellől feltápászkodva figyelem Rass-t, arcomról letörölve, vagy épp szétkenve áruló fivérünk vérét. Nem vagyok mindenható, a szeráf talán már más lenne, nem tudhatom, épp ezért is csak bámulok, így kissé felületet adva a támadásnak. Ha elpusztulok, akkor is magammal viszem... ha kell mindkettőt.

Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Szept. 26, 2018 9:24 am
Következő oldal


Érzem Bartholomew haragját és meg is értem. Egyébként sem vagyunk az emberi értelemben vett legjobb barátkok – persze a barátságunk ősibb és komplexebb az emberiség teljes történelménél is, de most nem ilyen perspektívából közelítünk. Amire az egésszel ki akarok lyukadni az az, hogy egyébként sem szokásunk túl sokat csevegni és enyelegni egymással, a harcban pedig az ő módszerei nem az én módszereim, ahogy az enyémek nem az övéi. Okkal nézhet hát dühvel és némi értetlenséggel, nem értve, hogy mit bratyizok itt az ellenséggel. Ami meg az előttem álló angyalt illeti, egyre inkább az az érzésem, hogy ő a szeráf. Minél tovább figyelem a szemeit, annál… hogy fejezhetném ki, rosszabbul vagyok. Akaratom ellenére mélyedek el a tekintetében, mintha az univerzum egy távoli szegletében tátongó feketelyukba merednék, ami megállíthatatlanul húz magába. A Sötétségbe.
Hamarosan én is Bartholomew felé fordulok, most már a szeráf mellett állva. Határozott tervem van arra, hogyan kell végig vinnünk ezt az egészet úgy, hogy minél több információt nyerjünk ki belőlük, mielőtt megdöglenének. Lábaim mégis földbe gyökereznek és ahelyett, hogy szólnék az iphraem felé, stratégikusan válaszolva a kérdésére, csak összezárt ajkakkal nézek irányába.
- Megtisztítjuk a Földet, testvér. – A mellettem álló szeráf a vállamra helyezi a kezét, mialatt hozzám szól. Érzem, hogy nem személyes az egész, sem a támadás, sem a hirtelen jött barátkozás. Szimplán csak az aki nincs velünk az ellenünk van szerint cselekszik és most már engem is kezd a csapatában érezni. De még mindig bizalmatlan. Én állok magasra szegett állal, mint egy katonabábu, míg ő a kérésem figyelmen kívül hagyva észrevétlenül biccent a társának. Kiadva az ölési parancsot az iphraem irányába.
- A szeráf az enyém. – Pusztán ennyivel nyúlok ki Bartholomew felé gondolatban telepátiával. Ezen kívül mást nem csinálok, egy részem még mindig a feketelyuk vonzásában van. Nekem is meg kell vívnom a magam harcát. Amara…

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Bartholomew


Városhatár Tumblr_ontrhhI4371w2f7fro1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
44
☩ Rang :
【 iphraem 】
☩ Multi :
A kölyökkígyó
☩ Play by :
【 tom hardy 】
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Szept. 12, 2018 10:14 pm
Következő oldal



@Rassilon
Oldjátok meg! - mondá Gabriel  • Credit:
Ez a felvonás más, az előző amolyan felvezetés lehetett, gyakorlat, vagy csak játék, és hiába voltunk többen, ha ketten lettünk volna sem egy erős menetnek menne el. Sőt. És akkor most... igen, valószínű azok csak csalik voltak, hogy kizavarjanak a rizikós talajra, oda, ahol neki kedvezőbb. Igazándiból ezzel semmi baj sincs, még inkább örvendetes, akármennyire is gyűlölöm, ha szórakoznak velem. Egy darabig mindent lehet, ugyebár, már csak a következményeket kell kibírni, ami jelen esetben a pusztítás, és hát, miben lennék én manapság jó, ha nem ebben? Ez itt a Föld, messze az égi fellegektől, és messze mindentől. Mindenkire kihatással van a helyzet, más-más mértékben, a harcosok kegyetlenebbek, az értelmiség elveszettebb és elárvultabb. És akkor még nem emlegettem mindenkit, de nem is akarok. Nincs nekem ilyesmire időm, úgy néz ki.
Mindketten küzdünk, ki így, ki úgy. A közelharcban gabalyodom össze hol az egyikkel, hol a másikkal, hol mindkettő rám akaszkodik. Arcukon elszántság, gyilkos pillantás, vonásaik ismerősek fentről, amikor még mindannyian egy csapatban játszottunk. Egykor mind egy nyáj voltunk és tessék, most azon vagyok, hogy őket a porban lássam mozdulatlanul, és nem bánom. Semmit sem. Nem is fogom magam vissza, ütéseim erősek és gyorsak, de érzem, hogy az övék is. Erősebb, mint kellene, mint lehetne. Nem tagadom, ezek még nekem is fájnak, pedig a küszöböm magas, az örömet mégsem adom meg, hogy lássanak szenvedni. Legyűröm, elraktározom, táplálom belőle a haragot és a küzdőszellemet.
Ameddig csak lehet.
Az egyikük karját megragadva egy hangos roppantás kíséretében zúzom össze csontjait, fegyvere a porba hull. A másik sem rest, ő próbálna fogást találni és döf, szúrna, ölne, de annyi erőm még van, hogy annyira elhúzzam magam tőle, hogy csak oldalam és ruházatom sértse fel. És még egy kellemes rúgással taszítsam arrébb, ha nem ért a szóból. Elengedve, eltaszítva a törött karút, tántorodom kicsit hátra, és szitkozódom a bajszom alatt, hogy ekkora hibát vétettem. De itt valami nem kerek. Újabb hullám, gyors, pörgő, mintha amaz nem akarna tudomást venni a másik kézről, támadna, de most nála már gyorsabb vagyok. Egy döfés és vége. Épp a végszóra. Rassilon szavai a fejemben visszhangozva intenek óvatosságra, így, a már egyedül maradt támadót elhagyva térek ki az égből érkező elől. Landol, ismét ketten vannak, de megállnak. Elsőre nem értem, hiszen a másikak bájcsevejét nincs időm hallgatni, nem volt alkalmam, de senki se moccan. Arcomon tisztán ül kint a harag és az értetlenség. Most lett volna alkalom ezt a kettőt eltiporni, de persze ezeknek most van kedvük tárgyalgatni?!
- Mi a fene folyik itt, elmagyaráznád? - fordulok társam felé, pillantok de csak egy pillanatra, mert nem bízok amazokban. Nem kellene ha most akarnának hátba szúrni. Nem, nem.
- Ajánlom, hogy gyors legyen, mert még mindig többen vagytok élők, mint holtak, és jártatokban bűzlötök. Ő küldött titeket? Darabokban mentek csak haza hozzá... - eszem ágában nincs barátkozni egyikkel sem. kezemben a fegyver, támadásra készen állok, mint holmi vadállat. Nem is nézhetek ki sokkal különbül.

Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Aug. 13, 2018 2:11 pm
Következő oldal


Mielőtt sebesen távozok az iphraem mellől, még viszonzom az angyali arcunkon ördöginek ható mosolyát. Ó, hát lenne szívem elvenni tőle a lehetőséget, ha egyszer meg kell halnom? Vagy odafent tenném meg egyedül, az ő karjai helyett? Érdekes a mi kötelékünk és nem mondom, hogy nem idegtépő olykor. De hát ez van. Pörögnek az események és percek múltán már védelmet nyújtó szárnyaimmal  csókolom a talajt, méretes krátért. Úgy érzem magam, mint aki körül többszörösére növelték a Földön mérhető gravitációt. Az angyal holttestéből pedig mintha a Sötétség édes illata áradna felém. Lelököm magamról, tudom, hogy csalnak az érzékeim. Ilyen gyenge délibáboknak nem dőlök be. Hamar talpra állok és ujjaim közé forgatva a pengém a másik kettővel küzdő iphraem felé fordulok. Szárnyaim megacélozva indulnék meg feléjük, mikor felhívja rá a figyelmem, hogy jobb, ha megfordulok. Így is teszek, érzékeim ráhelyezve, szemeim nélkül is látom, hogy hol van. Szárnyaim fegyverként használva, pengeéles tollaimmal sújtok le felé, pontosan kiszámolva, hogy hova fog érkezni az ellenséges angyal, amikor rám támad. Persze nem ostoba ő sem. Reflexeit a Sötétség ereje táplálja, így még időben megtorpan. Tollaim felületesen szabják fel a mellkasát. Fegyvereinkkel párharcba kezdünk, de képtelen vagyok fogást találni rajta. Minden erejét védekezésre fekteti, én pedig nem értem, miért nem támad. Felkészülök az egyértelmű lehetőségre, mely szerint az időt húzza, hogy valaki hátba támadhasson. De… nem történik az ég világon semmi. Kámforrá válik és mivel ezt észreveszem, nem állok meg a lendülettel, száznyolcvan fokos fordulatot veszek, vissza érkezve az eredeti irányomba. Ekkor tűnik fel a független angyal is, ki pengéje helyett mutatóujjával bök felém. - Elég! - Kiált rám, mire én nagyokat pislogok, de nem állok le. Közben látom, hogy a magasból egy újabb angyal süvít Bartholomew irányába. - Közénk tartozol. Tudom, érzem. Még nincs késő békét teremteni. Érte. - Hú bazme… miért van olyan érzésem, hogy Érte alatt nem az Úrról beszél? Vonásaimról mégis eloszlanak a szigorú ráncok és fegyverem a helyére forgatom. Beszélni akar? Beszéljünk. Én mindig vevő vagyok rá. Hát, legtöbbször. A színjáték ellenére persze Bartholomewhez szólok telepatikusan. Figyelmeztetem a támadásra, rögtön abban a pillanatban, ahogy elsuhant mellettem a másik angyal. A nevetséges, hogy nehéz lenne megmondani, melyikük ez a bizonyos félelmetes szeráf. Olyan mintha megosztanák egymás között az erejüket a Sötétségével együtt.
- Álljatok le ti is. - Figyelmeztetem az előttem álló angyalt arra, hogy ha egy haja szála is meggörbül a társamnak - már az eddigieken kívül - nem tárgyalunk. Ez a feltételem. Bármennyire is holtan akarják tudni, beszélünk vagy harcolunk, a kettő együtt nem megy. Ha leállnak, már csak Bartholomewel kell valahogy elhitetnem, hogy a Sötétség jobban átjár, mint azt felületesen érezhette rajtam. Mert ha ő elhiszi, hogy hajlandó vagyok Amaráért az árulásra, akkor az ellenségeink is el fogják hinni. Nem mintha nem lennék rá egyébként is pipa. Amikor legutóbb harcoltunk együtt, akkor ténylegesen Együtt téptük darabokra az ellenfeleinket. Most meg ő ott, én itt. Nem dolgozunk össze kellően. Nem lökjük egymás kardjába az ellenfelet. Talán csak bele kell lendülnünk.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Bartholomew


Városhatár Tumblr_ontrhhI4371w2f7fro1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
44
☩ Rang :
【 iphraem 】
☩ Multi :
A kölyökkígyó
☩ Play by :
【 tom hardy 】
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Aug. 08, 2018 8:10 pm
Következő oldal



@Rassilon
Oldjátok meg! - mondá Gabriel  • Credit:
És ez még csak a bemelegítés. Mondhatni. Ha több szabad, és csendes idő lenne, netán itt lenne maga Gabriel is, akkor bizony éle lenne ennek a beszélgetésnek, olyan, amely elvág mindent, de legfőképp a türelmet. Igen, azt veszem észre, hogy drága vezetőnk néha megpakolja azt a bizonyos tüzet, akár egy ilyen akcióval, mint ez; akár csak egy tanácskozáson a szavaival. Sóhajtva révedek el kicsit a messzeségbe, a tiszta égre, amelyen a viharfelhőknek nyoma sincs. Néha hiányolom, néha, nagyon ritkán fel is keresem azt a pontot, ahol átélhetem az égből záporozó esőcseppek áldását, mintha csak ezzel az égi jelenséggel kívánnám lemosni magamról ennek a 27 évnek a mocskát. Lehetetlen, de jól esik, és mégis bosszant egyszerre.
- Ha figyeltél volna rám valaha, már tudnád is a választ – tény és való, jogos a megállapítása, amiről amúgy nem tehetek. A mocsok mellett ez-az ragad még az angyalra, akik amúgy nem mozognak épp emberi körökben, de ez olyan, mint egy kórság, előbb-utóbb elér, és a szervezet majd kezd vele valamit. Esetemben pedig ilyesmiket alkot. Ettől még nem akarom kivágni a nyelvem ugyan, de üsse kavics, ha ennyi marad a végére is, nem bánom. Lehetne tagadni, csűrni és csavarni, azonban ezekben kevésbé vagyok jó. Az én kenyerem az őszinteség, még akkor is, ha fáj. Gabrielen kívül, általában a fájdalmas részét szedem elő, talán ezért is van az, hogy nem trécselnek velem szabadidejükben, amit nem is bánok. Így, Rass sem lesz az, akivel az emberi dolgokról fogok értekezni.
Már azért sem, mert ebbe a gyönyörű idillbe zavar bele a pánik.
Valamiért meglep ez a félelem az arcon, ami visszatükröződik. Valóban? Eljutottunk idáig, hogy ha ellenfél érkezik, berezelünk? Értem én, tökre megértem, hogy a saját fajunk ellen kell olykor harcolni, hogy nagyon régen láttuk a mennyei kapukat és az Édent, no meg persze, mintha minden ellenünk szerveződne, mintha a világ maga fertőzné elménket és lényünket gyengítve. De a félelem... Harcosok voltunk és leszünk a végletekig, a félelem az, aminek el kell minket kerülni, nagy ívben. Gabriel nem ijedős katonákat akar, hanem vakmerőeket és végletekig kitartóakat. Ha pedig csak mi ketten maradunk azok Rassilon-al, akkor nagy de nagyon rusnyán áll majd a szénánk. Csak a fejem rázom meg végül türelmetlenül.
- Attól még nem kezdek el én sem sipítani, mint egy kislány. Aggasztó, és hidd el, nem tetszik még ennek a gondolata sem. A Sötétség... ha ő akarja szétszaggatni a seregeinket, nem adom könnyen – készülök fel arra, ami előttük áll, testben és lélekben. Nem lesz egyszerű, főleg nem úgy, amire célzott és úgy, hogy már csak ketten vannak. Lehet, bolond ötlet volt ennyire lecsökkenteni a létszámot, mégis, a város, az új épülő csoda helyét védeni kell a fertőtől.
- Lehetőleg ne nyírasd ki magad velük – apró vigyorral koncentrálok és szúrom ki magam is őket, ahogy közelednek. Társam elrúgja magát a földtől, én egyelőre pedig a talajon maradok. Erőfelmérés, ahogy a gyorsan suhanó alakok érkeznek felénk. Egy apró alakzat, majd aztán össze is csapnak. Magam is elemelném alakom a földtől, de ketten levállnak, és úgy döntenek, engem akarnak reggelire. Nyakam egy apró rántással roppantom ki, mintha csak ellazulni kívánnék, és máris cselekszem...
Rohanva közeledek én is feléjük, pengém egyikét pedig az érkező, vélhetően támadásra készülő alak felé vetem. Nem érek vele többet, nem ölöm meg, de arra elég volt, hogy kellemetlen csapódással találkozzon a talajjal, keményen. Így elsőre elég csak a másikkal törődnöm. Míg odafent ölelkeznek, én idelent vívom a csatám, keményen, és hamar megérezhetem, milyen az, ha a Sötétség csókja még csak kissé közelít meg. Van benne erő, és mikor ketten rontanak nekem, már nem őszinte a mosolyom. Vigyorom bújik elő, az, amelytől jót senki nem remélhet.
Rassilon is a földre érkezik, egy kósza pillantással jutalmazom csupán, másra nincs időm. A kettős nem tántorodik el, így puszta kézzel, erőmet bevetve kell lerendeznem őket. Egy hajszálon múlik az, hogy a penge ne nyakam nyissa fel, így szerencsésen csak vállamon ejt sebet. Állatias üvöltéssel vetem neki magam, és mire kettősünk szétválik, ő már halott. A másik viszont..
- Pusztulj – ez a sebesült madárka, akibe kést vágtam, és amely nem is támadt akkor hévvel. Talán azért, mert a szeráf közeledik, talán az parancsol. És hát, ha nekem nincs nyugtom, a másiknak sincs.
- Ne lazsálj, mögötted van! - kiáltom Rass felé, majd ismét harcba vetem magam, emelkedem el ellenfelemmel a talajtól, és ha kell, az összes tollát kitépem, mire ennek az egésznek vége...

Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Aug. 03, 2018 9:09 pm
Következő oldal


Olykor nem csodálom, hogy Gabriel szórakoztatónak találja, hogy állandó jelleggel féltékenyek vagyunk a másikra. Az arkangyal két legerősebbike. A szóhasználtom mondjuk nem teljesen helytálló. Hisz a halandóknál a féltékenység azt hiszem azt jelenti, hogy valaki azt akarja, ami a másiké. Persze, ha apuci figyelméről van szó… Lényeg a lényeg, kis túlzással már kezdtem elfelejteni, hogy Bartholomew milyen üdítő társaság is tud lenni. Hát most megkaptuk egymást. Az viszont sajnos kezd egyre világosabbá válni, hogy az arkangyalunk talán nem csak kedvtelésből küldött kettőnket ide. Ha valaki erősakaratú, akkor azok mi vagyunk.
- Mióta használsz te szófordulatokat? – Egyik szemem enyhén, gyanakvóan húzom össze. Valaki csak nem elkezdett halandó motívumokkal élni? S bár hallatok némi gúnyt, tiszta „lelkiismerettel” nem hibáztatom. Attól függetlenül, hogy ilyen értelemben sosem érintkeztünk halandókkal, túl sok ideje vagyunk már a Földön. Így akaratlanul is átjár minket az itteni energia a mennyeké helyett. Ott van a szivarja, meg a szófordulatai. Nekem a kegyelem szikrái, melyet a Föld megszállása előtt aligha gyakoroltam. De már nem sokáig élvezhetjük zavartalanul egymás társaságát – milyen kár – mert Indra visszatér és bepánikol, mindez alig egy másodperc töredéke alatt. Jól ismerem őt, rendkívüli intelligenciával áldotta meg az Úr teremtésekor. Csak hát… hajlamos az ilyesmire. Időben megálljt parancsolok neki. És nem kell végig hallgatnom a sipákolását, hisz az eddig kinyert információk alapján fél szavakból is megértem őt. – A szeráf erősebb, mint lennie kellene. – Fogalmazzunk finoman.
- Talán Amara tesz minket próbára. Talán csak rosszkor voltak rossz helyen és ezért fertőzte meg őket a Sötétség. – Hisz valljuk be, függetlenként, annyi gerinc nélkül, hogy azok a szerencsétlenek pártot foglaljanak, ki utasítaná vissza a pluszt, amit kaphat? Ami a többi angyal fölé emeli. És ha már itt tartunk, személyes véleményem, hogy a Mihályt támogató angyaloknál csak a függetlenek rosszabbak. Sokkal. Az angyal névre nem méltóak. Nem azért teremtettek minket, hogy új ideálokat találjunk ki és menjünk a saját fejünk után. – De ez a tényen nem változtat. – Magam is ujjaim közé forgatom pengémet és ismét kitárom fekete szárnyaim. Homlokomra ráncok rajzolódnak ki, ahogy az égre koncentrálok. És ahogy meglátom az első nem oda való gyűrődést a közelben gyülekező felhőkön, - Szedd le őket. - megrogyasztom térdeim és a mennyek erejével rugaszkodom el a talajtól. A gyorsaság mindig is nagy előnyöm volt, így elég közel érve fékevesztett forgásba kezdek a tengelyem körül, míg a lendület továbbra is visz előre. Így feloszlatom a részben általuk generált felhőzet egy részét, hogy ne bújhassanak meg mögötte. Ami persze kockázatos, hisz hat angyalnak teszem ki magam. De ezzel Bartholomewnek szabad látószöget biztosítok.
Két angyal suhan el mellettem, fittyet sem hányva rám tartanak az iphraem felé. Egy harmadik zuhanórepülésből veti rám magát hátulról és ránt a föld felé. Testével blokkolja a szárnyaimat és a sajátjait sem hívja elő.
- Nagyon romantikus ez a kettős öngyilkosság dolog, de… – Préselem ki magamból, már amennyire tudom. Tekintve, hogy alkarjával satuba fogja a torkom, és meg kell hagyni, hogy szürreálisan erős. De csak egy katona, így nem okozna gondot a leszerelése… ha több időm lenne. Időm az viszont nincs, ha figyelembe vesszük, hogy milyen sebességgel tartunk a betonkeménységű homokos talaj felé. Bízhatnék abban, hogy Bartholomew kisegít, de vajmi esélyt látok rá. A két harcos, akik engem figyelmen kívül hagytak célkeresztbe vették és nem engedik. Az utolsó néhánytíz méteren sikerül végül fordítanom a helyzeten. Ismét kitárom szárnyaim, de lefékezni már aligha tudok. Meteorként csapódok az ellenséges angyallal a talajba, egy kisebb krátert képezve magunk körül. Fekete szárnyaim páncélként védtek meg és az ütközés ereje megtette a magáét. A katona saját magát nyársalta fel a karjaim közt. De azt hiszem szükségem lesz néhány hosszúra nyúlt másodpercre, hogy innen felálljak… Hát, legalább már az ég tiszta és nem érhetnek meglepetések. Olyan nagyok.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Bartholomew


Városhatár Tumblr_ontrhhI4371w2f7fro1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
44
☩ Rang :
【 iphraem 】
☩ Multi :
A kölyökkígyó
☩ Play by :
【 tom hardy 】
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Aug. 03, 2018 2:29 pm
Következő oldal



@Rassilon
Oldjátok meg! - mondá Gabriel  • Credit:
Hogy bosszant-e az, hogy szinte szándékosan dörgöli orrom alá azt, hogy valamiben informáltabb mint én magam? Valahol igen, de valójában nem. Persze, arcomon játszi könnyedséggel vetítem felé azt, hogy ezzel is tápláljam a dagadó mellét és a büszkeségét. Van, amikor ő kerül előre, van amikor én, bár, rangunkat tekintve a több nekem kerül. Ez már csak ilyen játékos rivalizálás, kapkodás afelé, hogy kinek jobb épp. Aztán ez a valóságban mit számít? A végén a cél ugyanaz, nem változik, nem görbül el, csupán az út az, amelyet befolyásol. Meghagyom neki ezt, örüljön neki, dédelgesse, és egy hetyke legyintéssel zavarom el az egészet. Nem fogok ilyen miatt küzdeni, sosem voltam olyan, aki feltétlen irigyelte azt, ami a másiké. Elég előkelő helyem van, azt mondhatom, elég előnnyel is jár, nem is kívánhatnék többet és talán jobbat sem. Új rend ide vagy oda, a mi kis kálváriánk már csak ilyen. Kérni sem lehetne többet, és lám, még Gabriel sem akadályozza meg, hovatovább, néha ő maga tetézi.
- Ez csak egy szófordulat, utalva arra, hogy sosem voltam ilyen. Ne foglalkozz a pontos jelentéssel. Csak arra utaltam, hogy tűrj meg, amikor szükséges. Én is ezen vagyok – nem szeretem magyarázni a szavaimat, sem most, sem amikor valami tervet, vagy épp más témában kell felszólalnom. Nem szeretem az értetlenséget, azonban az még nem azt jelenti, hogy odacsapok. Csupán arcomra ül ki az a tipikus „ránc”, amelyet Gabriel is mindig megjegyez, hogy olyan, mintha trágyába dugtam volna az arcom. Nem mintha én magamat figyelgetném, mások viszont, ennyi idő után sokat tudnak leolvasni a mozdulataimról. Utálatos egy dolog, szeretek mindig szobornak tűnni és olyannak, akiből nem könnyű olvasni. És mégis...
- Szeretek magamban beszélni. Én nem hazudok és mindig igazat mondok, magamnak. Az más, hogy aki hallja, magára veszi. Nem fogsz megsérteni azzal, ha elviselhetetlennek nevezel. De tényleg. Ne vedd a szívedre, csatában inkább mutatkozom veled, mind mással – arcomon a megszokott, gunyoros mosoly, de a szavak igazak. Nem kell ide amatőr banda, vagy épp labilis harcos, azokat csakis mögém vagyok hajlandó osztani, ő pedig ritkán, de mellém kerül. Nem lehet nélkülözni manapság azokat, akik tényleg értenek a harchoz. Egyre kevesebb és kevesebb akad belőle, mind a mi oldalunkon, mind akárhol. Persze, nem végesek a „készletek”, csupán az oldalak és az érdekes másabbak, amik, valljuk be, igencsak elégnek bizonyulnak. Gyilkos ellentétnek.
Apró bólintással értek egyet azzal, amit mond a Sötétségről, mert kellemetlen beismerni, hogy lassan alulmaradnak azzal az erővel szemben. Olyan elánnal kellene viaskodni vele, mint annak idején az emberekkel, csakhogy az isteni erővel nem olyan egyszerű, úgy nem, ha több csoportra szakadva egymással foglalkoznak. Egyelőre nem azon vagyunk itt, idekint, hogy ezt megoldjuk, ahhoz ennyien kevesen vagyunk. Amint felém fordul, arcomon az érdeklődés ül, hiszen mondani készülne valamit, amikor megszakítják a gondolatot. A meglepetés csírájával pillantok a pánikoló felé, ujjaim ökölbe szorulnak. Sejthettük, és sejtettük is ezt.
- És egy szeráf mi? - és csattan. Jó hogy nem fut egyenesen nekem. Bár erről Rassilon gondoskodik, mégis, a pánik, ami az arcán tükröződik, aggodalomra ad okot, amelyet súlyos, dühödt fújtatással adok ki magamból.
- Mi van a szeráffal? - várnám a választ, ehelyett elküldi őket. Na már csak ez hiányzik. Azért ez az információ még érdekelne, végül, mégis megértem, miért cselekszi ezt, vagyis, őszinte leszek: remélem, hogy jót sejtek.
- Van annyi ideje, valóban. No de, ami késik, az nem múlik. Ideje felelevenítenünk – azzal, intek a népnek, hogy mehetnek, aki netán az én szavamra várt. Ó, látom én, hogy kelletlen érzésekkel élik meg és nemigen akarják, de a parancs, az parancs. Nincs kétség, csak cselekedet. Tagjaimat ropogtatom át végül, mikor Rassilon mellém lép, és végül megadja azt, amit eddig elhallgatott. Kezem leeresztve bámulom őt, reménykedem abban, hogy ebben semmi komoly, de ábrázata nem erre ad bizonyítást. Sóhajtok.
- Így már mindent értek. Más sem hiányzik, mint egy maroknyi, veszett angyal. A város felügyeletét meg kell erősíteni. Nem tudni, hogy mi amíg itt táncolunk velük, kik akarnak beosonni - tincseim hátrasimítva tekintek a távozók után, majd a holttestekre. Az őrület ismét feléled, és most nem a mi jóvoltunkból. Sosem lesz vége a harcnak, de, én ezt annyira nem is bánom. Ha veszni kell, akkor eközben érjen.
- Akkor, nem árt, ha felkészülünk – húzom elő fegyverem, és előrébb lépek, hogy jobban rálássak a környékre. Lassú mozgás, a levegő fülledt és nem moccan. Tökéletes vihar előtti csend. 

Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Aug. 02, 2018 3:13 pm
Következő oldal


Kicsinyes dolog angyali mivoltunkhoz mérten - hát még a rangunkhoz - de valahol szórakoztat a tény, hogy most én tudok valamit, amit ő nem. Afféle kölcsönkenyér érzete van, Gabriel „raidenes” húzása után, amiből meg én lettem kihagyva. Épp ezért jelenik meg tekintetemen egy sejtelmes mosoly, amikor szemeink légvonalban találkoznak egymással. Az is tény, hogy Bartholomew mindig egyenesebb alkat volt, mint én. Nem hiába ő az iphraem és én a hírszerzés. Aki egyszer kém volt, az mindig kém marad, tartja a néhai halandó mondás. Egyikünk képes olyan dolgokra, amikre a másik nem és fordítva. Épp ezért vagyunk olyan tökéletes kiegészítései egymásnak az arkangyalunk eszközeiként. Tulajdonképpen vicces, hogy kettőnk közül én vagyok az, aki elmehetne démonnak is - a módszereim illetőleg mindenképp -, mégis én vagyok a könyörületesebb fajta.
- Miért várnád el, hogy „szeresselek”? - Bár egy kívülálló számára úgy tűnhetne, hogy figyelmesen hallgatom az iphraem monológját… Gondolatban egyes részeknél nem hallok többet annál, hogy nyenyenye. Ez azon kevés dolgok egyike, melynél nem állíthatom azt, hogy nem személyes. Noha abban igaza van, hogy nála jobban talán csak az Úr ismeri Gabrielt. Ezt el kell ismernem. Vannak olyan dolgok, amikben nem előzhetem meg. - Tudod, kicsit olyan mintha nem hozzám, hanem magadhoz beszélnél. Éljük túl és egy darabig megint nem kell elviselnem? Biztos vagy benne, hogy én nehezebben visellek el téged, mint te engem? - Tónusom enyhén gunyoros, mintha még egy mosolyt is hallani lehetne rajta, de ez utóbbi nem ül ki a vonásaimra. Majd egy sóhaj után a lényegre térek, témát váltva.
- A Sötétség sok mindent behálóz. - Odasétálok az egyik holttesthez és szánakozva letekintek rá. Igen, rajta is érzem Amara energiájának foszlányait. Talán csak rosszkor voltak rossz helyen és elérte őket a fertő. Tudom, hogy elért engem is, hisz érzem valahol mélyen szunnyadni. De engem nem őrjít meg, ellentétben velük. Sokra mentek vele, mondhatom. Bartholomew felé fordulok, hogy bővebben is kifejthessem neki, miről is van szó. Ám ahogy szóra nyitom ajkaim, Indra, aki nem rég kivetüléssel távozott köreinkből, hirtelen ront felénk. - Jönnek. Jönnek! Féltucatan. Katonák. És egy szeráf. A szeráf… - Tenyerem a mellkasára csapva állítom meg, még mielőtt tovább rohanva az Iphraem öklébe ütközhetne bele. Még egy dolog, amiben drága barátommal egyet érthetünk: utálom, ha valaki pánikba esik. Gabriel katonái vagyunk, az istenért. Nem holmi amatőrök. De tény, hogy az angyalt valami megrémítette. - Térjetek vissza a városba és ne keltsetek feltűnést. Ha erősítésre lesz szükségünk, jelzünk.
- Mikor harcoltunk együtt egy igazán jót utoljára? Hat-, talán hétszáz éve? - Mintha csak ezért küldeném el a többi angyalt. Noha néhányuk távozásához Bartholomew engedélyére van szükség. Többek közt ezért sem árt valami hozzá fűznöm „négyszemközt”, közelebb sétálva hozzá.  - Az előző csapat erőfelmérés volt. Ez nem az lesz. És azokból kiindulva - biccentek az egyik holttest felé - A Sötétség erejéből merítenek. Határozottan nem Amara irányítja őket, de… azt mondanám, hogy fertőzöttek. - Tessék, itt a válaszod. És nem akarom, hogy a sajátjaink legyenek útban, ha Bartholoew elengedi az erejét. Elég leszek én, aki kiegészíti őt. Nincs szükségünk járulékos veszteségre. És őszintén, nem akarom megkockáztatni, hogy gyengébb akaratú angyal miatt jusson be a sötét energia a városba. Mint például Indra. Mi ez a pánik részéről? Jesszusom.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Bartholomew


Városhatár Tumblr_ontrhhI4371w2f7fro1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
44
☩ Rang :
【 iphraem 】
☩ Multi :
A kölyökkígyó
☩ Play by :
【 tom hardy 】
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Júl. 25, 2018 10:07 pm
Következő oldal



@Rassilon
Oldjátok meg! - mondá Gabriel  • Credit:
Mintha egy kőből faragták volna ki azt a mosolyt, amelyet arcára húz. Szoborszerű és pontosan olyan rideg, és üres, mint egy műremek, csak ezt bizony nem fogja senki sem csodálni és fizetni érte, hogy megnézzék. Ó nem, ez itt csak most és csak nekem, de érzem, hogy nem utolsóként ajándékoz meg ezzel az ábrázattal, akárhogy nézegetem, nem lesz kellemesebb. Nem bánkódom azonban, kicsit sem, hiszen ez már csak ilyen és ilyen is marad, olyasmi, amin semmi és senki nem tud változtatni. Vagy tán lehetne, csak olyan régi bútordarabok, mint mi, nem is akarunk ilyesmin, hanem hagyjuk, hogy minden maradjon a régi medrében. Ki-ki hogy élvezi a helyzetet, én néha nagyon nehezen, mégsem vagyok olyan ostoba, hogy a torkának essek, bár, néha ilyet is mondok, nem vagyok sem a magam, sem pedig Gabriel ellensége. Nem, kell ez a kéz, de attól még a vérét szívhatom.
- Ha te tudnád, mennyi mindent szeretnék... elenyésző ahhoz, amire most céloztál – apró legyintéssel hagyom, hogy a műhisztit folytathassa. Egy szivar miatt, ugyebár, mintha attól tartana, hogy árt az egészségének, vagy épp a bőrének. Akárminek. Nem, minket ilyen nyavalyák nem kísértenek, az egyedüli ami fájhatna neki, az az angyalpenge kedves csókja, azonban olyanokat nem veszek a számba. Nincs miért aggódnia a továbbiakban. De amúgy is, itt már senki sem szent, hogy ilyenen bukjon ki a dolog, egy a művi játék... sose értettem, mi a jó benne. Persze, akadnak esetek, amikor igenis megerőltetem magam és olyan mosolyt villantok, ami után bármit elhinnének nekem, ha úgy akarnám, de ez nem a sűrű program, nem a kedvencem. Utálom a hazugságot, még akkor is, ha nekem kell megtennem – akkor főleg -, nem tolerálom, ha nekem próbálnak valamit beadni. Mintha rá lennék állva, úgy érzem meg, vagy ezalatt az idő alatt még jobban megtanultam kiismerni. Nem a kegyelemről vagyok híres, vállalom. És ezt tudja Rassilon is, főleg Gabriel. Azért kaptuk vélhetőleg ketten ezt a kis kalandot. Ha káromkodnék, lehet, hogy megtenném, de így marad a szivar.
- Nem, mi? Akkor? - látom én, hogy még morcosabb, mint eddig. Hajaj, csalánra pisilt, kedves harcos? Vagy sikerült olyan témába nyúlni, amely már korántsem az egymás piszkálásán vagy épp fajtársaink halálán alapszik. Nem mintha ebben egy percig is kételkedtünk, aki nincs velünk, az ellenünk, és veszni kell. Marha egyszerű a képlet, tudom én, de mégse olyan könnyű megtartani. Láttam már arcokat a harc kezdete óta, amiket kételyek, szomorúság és bűnbánat tükröződött, mai napig akad, hogy észreveszem egy-egy pillantásban, ha az enyémből már ki is veszett. Nem lettem vak. Ennek örömére, vagy csak mert türelmetlen várom azt, hogy mégis mit művel, no meg, mi a válasz többi része. De ha rá várok... A szófukar mindenedet.
- Ohh! Már értem. Kicsit gyorsabban, fogy az idő – kocogtatom meg az órámat, és bár nem arra céloztam, hogy napnyugtáig legyen meg, tudja, hogy minél tovább hagyjuk az ilyeneket erősödni, annál nehezebb lesz a dolgunk, amikor megindulnak felénk. Előbb kell lépni, előbb kell cselekedni. Ha túllát a mi kettőnk kölcsönös szeretetén, akkor igazat fog adni. Ha akarja, ha nem.
- Ha mindent kimondok, amit gondoltam valaha, napestig pörölhetünk – forgatom meg a szemeim. - Ez akkor sem szólt erről már, mikor a világ még gyerekcipőben járt. Nem várom el, hogy "szeress", én nem vagyok olyan, aki erre vágyik. Tudom, hogy rettegni sem fogsz, mert akármennyire meglepem ezzel még magam is, nem tettem olyat, amely miatt valóban kellene. Éljük túl ezt az egészet most, és legközelebb megint nem kell elviselned – oltom el a szivart és annak maradékát a zsebembe tűzöm. Ritka holmi, nem szabad pazarolni, pláne, ha tényleg jön az utánpótlás.
- Jobban tudom, mint bárki, hogyan gondolkodik. Ez most nem a világmegváltó tervek egyike. Csöndet akart a morgás és a pofavágás helyett. Ennyi – rúgok arrébb egy lerepült lábbelit és tekintetem a horizontra függesztem. Mire ennek vége, tuti megőszülök...  

Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Júl. 22, 2018 12:24 pm
Következő oldal


Szeretett iphraemem - rendkívül irritáló - szavaira hasonló érzést keltő mosollyal felelek. Ajkaim görbülete kimért, mely kifejezés már csak akkor hatna még ennél is tenyérbemászóbbnak, ha valami úriöltözetet és sétapálcát adnék hozzá. - Csak szeretnéd, Bartholomew. - Felelem hasonló tónusban. Akkor persze máris savanyúbb válik az ábrázatom, amikor nem kívánt, büdös füstgomolyaggal vesz körbe. Noha a tényleges szagát nem úgy érzem, mint azt egy halandó érzékelné, igen kellemetlen. Az úgynevezett szentháromságunkban mindig is én voltam a visszafogottabb, ami az ehhez hasonló élvezeteket illeti. Az, hogy ki milyen módszerekkel dolgozik, megint más kérdés. Azon a téren az enyémek a legmocskosabbak. De hisz ezért vagyok. Bemocskolom angyali mivoltomat, hogy Gabrielnek ne kelljen. Minden Róla szól. Minden Érte van. Ugyebár. Ha egy valamiben egyet érthetünk a mellettem álló iphraemmel, akkor az ez.
Úgy mondod, mintha most kezdtem volna. Visszhangzanak fejemben az elhangzott szavak. Egy kellemesebb momentumban nem esne nehezemre jól szórakozni rajta. Egy részem most is így tesz. De szavai és igazán találó becézése bármily szórakoztatóak is lehetnének, az én fejem felett már egyértelműen gyülekeznek a felhők. Tekintetem akaratlanul is szigorúbbá válik, minden elhangzott szóval, ami kijön az iphraem száján. Így - egyelőre - hangot hiába nem adok neki, számára is nyilvánvalóvá válhat, hogy tudok valamit, amit ő nem. Flancos hírszerzés, mi?
- Nem csapoltak meg semmit. - Hűvösen és nem kifejezetten bővelkedve jönnek a szavak. El is fordulok tőle és néhány méterre tőlünk annak a hullájához sétálok, aki viselkedésük alapján a csoport vezetője lehetett. Leguggolok és centiméterekre a hideg bőrétől fölé helyezem tenyerem, a visszamaradt, párolgó energiáit vizsgálva. Feleletem egy alig észrevehető, feszült sóhaj. És miután ezzel végeztem, még másodpercekre maradok ott úgy, mintha nem tudnék tőle elválni. Amara. - Dolgozom rajta. - Jegyzem meg az orrom alatt. Elhiheti Bartholomew, hogy ebből az erőből nem kér, ami őket tüzelte fel kicsit. Háború van, de nem minden éri meg az árát. Ebbe az erőbe Gabriel serege belepusztulna.
- Azt gondolod, hogy csak én irritállak téged és ez nem kölcsönös? - Később felé fordulok, epés szavaira reagálva. Hasonlóan köpködő stílusban, ahogy őkelme szólt hozzám. Még egész romantikus is lehetne, ahogy viszonozzuk egymás érzelmeit. - Te is tudod, hogy van ezzel Gabriel. Máshogy gondolkodik. - Olykor azt hiszem, szeret megbizonyosodni róla, hogy a két kedvenc ölebe még mindig épp úgy szereti egymást. Megbizonyosodni róla, vagy épp szórakozni rajta. Ám bárhogy is a könnyed, finoman egymást maró téma, van egy olyan érzésem, hogy mindjárt visszatérünk a kellemetlenebb, honnan-van-a-korrupt-erő laphoz. Ami teljesen jogos követelés részéről. Én sem örülnék neki, ha ő tartana vissza információt tőlem. Az már más kérdés, hogy találnék módon a megszerzésére.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Bartholomew


Városhatár Tumblr_ontrhhI4371w2f7fro1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
44
☩ Rang :
【 iphraem 】
☩ Multi :
A kölyökkígyó
☩ Play by :
【 tom hardy 】
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Júl. 21, 2018 11:04 pm
Következő oldal



@Rassilon
Oldjátok meg! - mondá Gabriel  • Credit:
Viharvert külső, de fáradhatatlan belső jellemet. Mire belemelegedtem volna, már vége is volt. Egy pillantás, és már tova is tűnt. Életem nagy része így telt el. Odafönt figyeltem minden pillantást, idelent pedig hiába, mintha nem lennék képes tökéletesen tartani azt, mi mit követ és hogyan. Eleve felgyorsult minden és a világ haldoklik, a sok inger mellett pedig, nem jut rá időm. Jó vicc, de valahogy ez történhet, a mérhetetlen gyűlöletem minden más apróságot elsöpör és összenyomorít. Talán ebben a „csatában” sem voltam itt teljesen. Oda sem senki, úgy, ahogy elnézem, Rassilon sem mutat jobban, mint én magam. Bár biztosan epés megjegyzéseim lennének arra, ha komolyabban sérült volna meg, mégis, engem sértett volna, ha egy ilyen hevenyészett bandától kapta volna a végső csapást. De nem, ebben nem kellett csalódnom – bár megvallom, szerencsére nem nekem feladatom dicsérni tetteit, azonban, ha hiba adódik, az első sorba kerülök. Hiába, ilyenek vagyunk mi, hisz őt sem kell félteni, főképp nem a nyelvét, amely egyre mélyebben vágódik fel, minél több időt tartózkodunk egy helyen. Gabriel őt is kezének választotta, és marhára sérti a becsületem, mit ne mondjak, azonban elismerésem, nem valami nyomorult, ügyetlen valakit választott. Hogy is mondják? Megéri a pénzét?
- Na ne vágj már ilyen képet, tartogasd a halandóknak. Nem a te szádba dugtam, de ha tovább fintorogsz, lehet a parázsló végét megkaphatod – szúrom oda, és persze hatalmas levegővel, már azért is az ő irányába teregetem az első füstfelhő adagját. Szépre száll a füst?
Én pihenek, ő cselekszik. Micsoda kényelem! Ha ezt előbb tudom, mindenhova elviszem én meg csak jól hátradőlök, ő meg pattogjon. De ez csak így kigondolva jó, először is, halálba unnám magam, ha nem tehetnék semmit sem, másrészt a belsőm fordulna ki, ha minden babért neki kellene learatnia. Na azt meg ugye nem éri meg szőrös fejjel...
- Illetve nem ártana azokról is tudni, akik a mi vérünkre szomjaznak a halandó lelkükkel – bököm oda, megjegyzésként, és bár ellenük már nem lennénk ilyen sikeres likvidáló egység, azonban, vannak módszereik, amikkel képesek lennének megizzasztani minket. Emberek angyalok ellen, azok pedig egymással szemben. Beteg világ ez. Az angyal része távozik, mi pedig, és még páran, itt maradunk egymásnak. Szép napnak nézünk elébe, és ahogy kényelmesebb pozícióba helyezem magam, úgy látom magam előtt az egészet. Apró sóhaj tör ki belőlem, semmi több.
- Úgy mondod, mintha most kezdtem volna – csak úgy köpöm felé a szavakat. Utálom ha kioktatnak, én is harcoltam, én is éreztem, és igen, engem is felbosszantott az, amivel találkoztunk. - De, Mr. Okoska, hallgatlak. Korrupt? Tán tudod is, honnan szerezték? Megcsapolták a Mennyet, vagy épp a Poklot? Démonok, netán halandók? Világosíts fel kérlek... - manapság már rég más szelek fújnak, vészterhesek és gyilkosak. Az pedig, ha az ellenfél erősebbé válik, mint mi magunk, roppant rettenetes jövőt fest elénk. Ha létezik megoldás az erő növelésére, nekünk kell, a mi csapatunknak. Mind!
- Csapatépítő? - még meg is hökkenek kicsit. Szivarom leengedem, amaz lustán eregeti a füstöt, én pedig szemem meresztem rá, mint aki várja a vicc csattanóját. Vagy ő pont nem is tud ilyesmit mesélni? Várj, angyalok vagyunk... mégis, elnevetem magam, apró, mély nevetés, amelyet úgy fojtok végül el, mintha muszáj lenne. - Remélem ezt nem gondoltad sem te, sem ő komolyan – dörzsölöm meg arcom, amivel elérem, hogy még maszatosabb legyen. Vér, vér mindenhol. - Komolyan, kezdem azt hinni, hogy már csak azért is parancsol így, hogy a tollaim tépkedjem. Mióta van nekünk szükségünk építésre? Harcolni tudunk, több pedig nem kell. - vagy puszipajtást akar belőlünk faragni? Ó, Gabriel, mire vállalkoztál te. A Földnek nincs annyi ideje, mire ez végbemehetne.

Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Júl. 21, 2018 11:18 am
Következő oldal


Kimérten figyelem az iphraemet, ahogy felém sétál. Figyelem őt és azon gondolkodom el általánosságban, hogy vajon mikor volt az a fix pont az időben, amikor elengedtük a mennyei dicsőségünket, ha harcra kerül a sor? Persze, mi harcos angyalok sosem voltunk túl… makulátlanok, hisz valakinek meg kell vívnia a Menny csatáit. De mindig aranyként fénylő páncélban emelkedtünk ki a harc mocskából. Most meg? Én azt sem tudom, hogy kinek a vérét köpködöm, nem bajlódom a rám tapadt szennyjel. Bartholomew meg egyenesen úgy néz ki, mint egy háborús menekült, miután lényegében megfürdött a testvéreink vérében. Nagy sóhajjal csúsztatom helyére a fegyverem, amikor elég közel ér hozzám az angyal. Noha szívesen tartanám készenlétben, amikor a közelemben van. Kac-kac.
Na de amikor előveszi a szivart. Részemről az a tekintet érne meg egy kész cirkuszi előadást. Undorral vegyült szűziesség ráncai rajzolódnak ki az arcomon. Elhúzom a számat, de nem fűzök hozzá semmit. Gabriel is tudja, hogy megvan a véleményem az efféle emberi élvezetekről. Persze ha akarnék sem ítélkezhetnék felettük. A hierarchia.
- Indra. - Fordulok a minket körülvevő néhány angyal egyike felé. Noha ő is az iphraemmel érkezett, nem restellek parancsokat osztani neki. Ez a feladatom. - Jelents Gabrielnek. De ha nem kíváncsi rád, ne erőltesd. Utána kérd le a hírszerzéstől a függetlenek mozgását és térj vissza. - Némán fejet hajt előttem egy igenisként. Majd nyugalmi állapotban a földre térdel a lábain ülve. Ujjait a halandók imádkozásához hasonlóan összefonja és távozik a testéből. Asztrális kivetüléssel látja el a feladatát, hisz nem repkedünk feleslegesen. Különösen, amikor Gabriel azt mondta, maradjunk itt. Bár ez a parancs kifejezetten kettőnknek szólt. Csak ez után felelek Bartholomew kérdésére. Ami technikailag nem kérdés volt, de mindegy.
- A függetlenek mozgását nem egyszerű nyomon követni. Ezek is erősebbek voltak, mint amilyennek lenniük kellett volna. Az erejük korrupt… - Magyarán még érhetnek meglepetések. Talán épp arra vár a maradék, hogy visszavonuljunk, mint aki jól végezte dolgát. De látni rajtam, hogy van még itt valami. Valami, amit kelletlenül és szűkszavúan, de végül ki is bökök. - Csapatépítő tréning. - Igen, ezt gondolom. Hogy kellemest a hasznossal alapon, Gabriel már megint osztálykirándulást szervezett, hogy ugyanazon a húsz négyzetméteren tartson minket.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Bartholomew


Városhatár Tumblr_ontrhhI4371w2f7fro1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
44
☩ Rang :
【 iphraem 】
☩ Multi :
A kölyökkígyó
☩ Play by :
【 tom hardy 】
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Júl. 18, 2018 10:11 pm
Következő oldal



@Rassilon
Oldjátok meg! - mondá Gabriel  • Credit:
Egy mozdulattal roppantom ki ujjaimat, mintha azok évszázados pihenésben voltak eddig, nekem pedig szükségem lenne rájuk, hogy megkomponáljam a művemet. Ó , de még milyet! Persze, ugorhatunk egyből fejest is a mély vízbe, csak tudjunk úszni és a fulladás kizárt, de azért, mégiscsak illendő beavatni a közönséget, mégis mire készüljenek.
Nem lepett meg Gabriel újabb parancsa, igazat megvallva, már igencsak vártam. Nem épp hozzám illő az egy helyben tétlenkedés, azonban, máshol nincs helyem, csakis mellette, így, ha a szám is húzom, szavam nem akad. Aztán pedig, ha Gabriel másik keze is oda téved, már bőven, azonban, úgy érzem, az én Uram ezt már kedvtelve hallgatja, és ki vagyok én, hogy elvegyem az örömét! Amúgy sem nyugszom könnyedén, legalább ennyi is történik. Ez a város pocsék, már akkor is mondtam, nem épp a legjobb és mégis, mindentől távol, belátható határokkal, csak nem nagyon jut eszébe már manapság senkinek sem erre menetelni. Ha pedig mégis... azt én nagyon élvezem. A világ amúgy is kezd ismét felborulni, bolydulni, a rövid szünetből, ami a Mennyek bezáródása és az emberek átmeneti halhatatlansága óta kialakul már csökken, talán már nincs sok, és akkor majd beteljesíthetjük a nemes feladatunkat. Addig pedig... feszült várakozás, lankadatlan figyelem és persze, a mi drága otthonunk öröme. Néha eltűnődöm, mit teszek majd akkor, amikor újra megnyílnak a kapuk odafönn, azonban minden „álmom” oda vezet, hogy Ő ül azon a trónuson, én pedig mellette, másik oldalt pedig világi pajtásom, Rassilon. Hogy fog dagadni a mellkasa, már szinte magam előtt látom. És bár el sem kellett képzelnem, hiszen, meglepő módon, vele kellett indulnom a vadászatra. Úgy vélem, ez kicsit meggondolatlan cselekedet, hiszen ha több csapat közeledik felénk, akkor a központ és maga a fej védtelen marad, így, már előre leszögeztem, hogy a legjobb harcosaim ott maradnak a városban, mellette, én meg elviszek pár újoncot még, hátha hasznukat is veszem. Nem nevezhető újoncnak egy sem, de akad köztük olyan, akik csak akkor kerültem mellém, a kezem alá, amikor a Mennyekben pártszakadás alatt szétvált a jó és a helyes út és cél. Hogy bízom-e bennük? Nem. Az ilyen utólag jött alakok... ám én mindig figyelek, és az árulásnak is megvan a maga jussa. És ezt tudják is jól.
Azonban ez nem a nosztalgia ideje. Egy csapat tűnt fel, arcomra kövér vigyor ült ki, és egy utolsó biccentés a másik kéz felé, a tánc pedig már indult is. Gyilkos, heves, a csapat, akik megpróbálták a lehetetlent, talán már az első pillanatban megbánták. Egyhamar vér borít, lelkiismeretem rég halott, így szemrebbenés nélkül sújtok le arra, aki csak elém kerül. Testvérek, barátok, rég nem számít már semmi és senki számomra. Már rég nem. Azt nem mondom, hogy sikerült veszteség nélkül megúszni, de azt már igen, hogy az ellenfél járt rosszabbul – megint. Nem hagyok, és a többi sem hagy talán túlélőt, pedig, egy pillanatra úgy gondoltam, hasznos lenne, hírvivőnek, de már, mindegy... A pillanat elszállt.
- Nem volt rossz – lépkedem Rassilon felé, miközben mocskos arcom vakarva kotorászok a zsebemben. Szivar, egy átkozott szivar kerül elő belőle, és bár akármennyire megvetem az emberiséget, van, ami átragadt rám, szinte már megszokás. Lábammal hanyagul tolom félre a halott angyal testét, és elfoglalva a helyem, körbekémlelek. Sehol senki és ez így is van jól. Nincs itt köztünk gyerekes utálat, ez nem az a szint. Minden egy olyan mértékben halad, amely már-már szórakoztató - is lehetne.
- Utánpótlásra hiába várunk, annyira ezek sem ostobák. Szóval, remélem te többet tudsz arról, miért kell itt szobroznunk... - füst leng körbe minket, a katonák körbeállnak, mintha védelemre szorulnánk de közel s távol egyetlen társunk a tűző nap és a milliónyi homokszem.

Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Júl. 18, 2018 10:30 am
Következő oldal


@Bartholomew
A barátság köztem és Bartholomew között idősebb, mint az emberi civilizációk és végtelenül bonyolultabb is. A kívülálló számára úgy tűnhet, hogy el tudnánk vágni egymás torkát - ez a látszat ugyan jól jött a San Fransisco-i beépülésem során. De ahogy mondtam, csak látszat. Az egymáshoz viszonyulás, passzív rivalizálás. De mi egy oldalon vagyunk. Mindig is egy oldalon voltunk. Az arkangyalunk oldalán. Ritkán fordult elő a történelem során olyan volumenű esemény, amikor Gabrielnek egy irányba kellett mozgósítania a jobb és bal kezét. Egyrészt másban nyilvánulnak meg a tehetségeink. Sokkal komplexebb a lényünk ennél, de nagyon leegyszerűsítve, én vagyok az ész, ő az erő. Neki a csatasor élén a helye, nekem az ellenséges vonalak mögött. Másrészt - hogy emberközeli példával is éljek - az egykori királyi családok tagjai sem utazhattak ugyanazon a gépen, nehogy a trón örökös nélkül maradjon. Esetünkben trónról szó sincs. De miért kockáztatná Gabriel a két legstabilabb eszközt a kezében, ha nem muszáj? Most mégis ezt tette. Noha kockáztatásnak aligha nevezném. Néha úgy érzem, hogy megkeserült mindennapjaiban az egyetlen örömforrása, hogy összezárjon minket. Engem végülis nem zavar. Az ilyen részletekkel nem. Ha bármivel ellenérzést kelt bennem, az általában stratégiai színtéren játszódik. Mint a Raiden-eset. Az miatt még mindig bosszankodom. Az iphraemjét pedig bizonyára a legnagyobb elégedettséggel töltötte el, hogy én olyan nagy ívben ki lettem hagyva a történetből, amekkorában csak lehetett. De ez már egy másik történet.
A Sötétség jelenléte mindannyiunkat szélsőséges lépésekre sarkall. Nincs ez másként a független angyalokkal sem. Mert hogy egy csapat nem rég megtámadta a délnyugati határt. Támadás helyett talán használhatnám azt a kifejezést, hogy megpróbáltak beszivárogni, nevetségesen kiszolgáltatva magukat. Nekünk. Általában nem szeretem pazarolni az időmet - mondá az örökéltű… - de úgy gondoltam, most talán jól fog jönni, ha kiengedhetek némi gőzt a Sötétséggel való találkozásom után. Mely hogy is mondjam… megrázó volt. Azt nem mondhatom, hogy az ellenük való harc jól esett. Mert a problémám az angyalokkal nem személyes. Ostobának lehet, hogy ostobának gondolom őket, de egykor a fivéreim voltak ők is. Ám maga a harc valóban jól esett.
Egy adag vért köpök ki, amikor felegyenesedve kihúzom az élettelen, angyali testből a saját pengéjét, a kézfejével együtt, mely szintén a mellkasába szaladt. Azt hiszem, kicsit túlzásba vittem az erőkifejtést, amikor az alkarját megragadva döftem le a saját fegyverével. Majd a csuklómon, a páncélzatom alatt kilógó szövettel megtörlöm a szám. Nem tudom, hogy a saját vérem volt-e, vagy az övék. Egyre megy. Egykor egyek voltunk. Teljesen felegyenesedve már nagyobb sóhajjal tekintek Bartholomew irányába. Most jön a nap kellemetlen része. Gabriel azt mondta, hogy maradjunk. Arra az esetre, ha újabb hullám érkezne. Maradunk hát. Noha az indokaival kapcsolatban vannak kétségeim.
Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Júl. 17, 2018 9:44 pm
Következő oldal


Városhatár 6rlM9Ps
Ajánlott tartalom

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 2 Bots




• Fajaink száma •
Arkangyal
7/4
Leviatán
8/3
Angyal
5
Démon
9
Bukott Angyal
2
Ember
1
Félvér
3
Harcos Angyal
4
Vadász
11
Nephilim
3