Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Bartholomew Tumblr_oarii8pvuK1vq1u6ao1_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
676
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Júl. 16, 2018 10:15 am
Következő oldal


Gratulálunk, elfogadva!
Üdvözlünk a Hell Or Heaven FRPG oldalán

Drága Bartholomew!!! holyfuk

Ódákat tudnék zengeni a tökéletes pb választásod miatt. Ez a férfi. Ez az ember, ez… Ez… Jó, nem maga az Isten - félek ilyeneket mondani, mert még Atyánk rá koppint az orrunkra   >,< De közelít ehhez. Azok a mimikák, az a tehetség, amivel meg van áldva és az, az, az, az… Bár biztos láttad, de azért ajánlom tőle a Taboo-t. Fenomenális sorozata, és látszik, hogy ő sem egy komplett elméjű hapsi. Szóval Tökéletes! Pörfikt választás Gabirel mellé. Róla tényleg el tudom képzelni, hogy irtja az embereket, szó nélkül megcselekszi, ami kér tőle. Agresszív kisugárzása van, mégis ha kell, bármikor elhiteti bárkivel, hogy meg lehet benne bízni.
Veszélyes egy arc - és test - ez.  OMG
De ne ragadjunk le a külsőségeknél. Lássuk, hogy mit is rejt ez az isteni kezek által tökéletesre formált arcocska.

Éééés, nem csalódtam egy percet sem. Szerintem te vagy az elsők egyike, ki részletezi, hogy mit is tett, amikor lerét a földre. Hogy milyen “érzés” volt. Egy mondatod nagyon megfogott. “Selejtes angyal, kegyetlen angyal, szívtelen, könyörtelen.”. Külön köszönöm, hogy ezt kiemelted, ugyanis az én elképzeléseim szerint ilyen egy angyal. Nem adott nekünk az Úr lelket, érezni képtelen vagyunk. Bábuk vagyunk csupán, és ezt a lényegét nagyon jól megragadtad. Nincs lelkiismeretünk, ami meggátolna abba, hogy… hát a te esetedbe hogy kiirtsd az emberiséget. Ezt találtad ott és akkor jónak. És ez megmaradt benned. Nem lehetnek érzéseink, hisz gondoljunk csak bele, akkor miként teljesítenénk Isten akaratát? Nem kérdőjelezhetjük meg.
Neked pedig az új “Úr” nem más, mint Gabriel. De hát végeredményben az ő Ipharimje vagy. Így még jogos, hogy nem kérdőjelezed meg akaratát. Okkal választott jobb kezének téged.
Nagyon tetszik, ahogy megragadtad az ellentéteket, ahogy… lényegében az egész világ lényegét megragadtad. Betekinthetést nyerhetünk végre a másik oldalról is. Hogy ők miként gondolják. Továbbra is képtelen vagyok Gabrielt, vagy angyalait rossznak mondani. Egyszerűen csak máshogy látják a dolgokat, de ettől rosszak lennének? Vagy ahogy te fogalmazod, Átkozottak? Háááááát… Tudom, én vagyok túl liberális ehhez.

Viszont egy szónak is száz a vége! Még a végére megjegyezném, hogy egy előző Iphivel, Gabriel oldaláról volt már dolgom. Nem lett szép vége. Sőőőőt. A mai napig emlegetem, nyilván immár nem iphiként, csak egy sima gabrielita angyaként Wink
Remélem egyszer téged is el tudlak csalni egy keringőre és veled sem lesznek szebb emlékeim  szemöldökemelgetés  fanolos
Viszont nem tartalak fel! Menj foglald le az istenes pofikádat, rangodat aztán irány a játéktér! Várnak már téged, nem is kevesen! Ophilia


Hell Or Heaven FRPG
- CAELO VEL IN INFERNO -


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



The prettiest smiles hide
the most pain...
And the kindest heart have
been broken in million pieces

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Bartholomew


Bartholomew Tumblr_ontrhhI4371w2f7fro1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
44
☩ Rang :
【 iphraem 】
☩ Multi :
A kölyökkígyó
☩ Play by :
【 tom hardy 】
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Júl. 15, 2018 8:43 pm
Következő oldal


There are no heroes...in life, the monsters win.
Saját
Évmilliók


Bartholomew  
Karakter információ
Család - Rengeteg és annál több testvér teszi ki a nagy, valaha talán boldog családot. Egyetlen, hatalmas Apa, aki gyermekei fényében fürdött. Egy gyönyörű hely, birodalom, amely a miénk volt. És amely ezernyi darabra hullott szét.
Az Apa már messze jár, gyermekei a Földre költöztek, miután kilakoltatták őket, és persze a szélrózsa minden irányába széledtek szét. A boldogságnak már rég nincs híre, egymást marják, marjuk, nincs egy vélemény, nincs közös ügy. Számtalan testvérem már halott, számtalan halálra vár.
Ez a család már sosem lesz egy. Harcosok, álmodozók, kalandorok és bolondok, széles és színes a skála, amely ránk, Isten teremtményeire használható. Mégis, számomra csak azok fontosak, kik ügyünket szolgálják, kik Gabriel arkangyal követik. Tiszteletem, hűségem az övé, most és mindörökké, és ez akkor sem fog változni, ha a Teremtő visszatér. Életem, harcom, és természetesen minden erőm. És hogy a többiek? Szemrebbenés nélkül döföm le őket, ha utamban állnak.

Mi a beosztásod - Gabriel első számú harcosa, bizalmasa, az ügyesebb keze.
Hogy ezzel mit akarok elérni? Mindent. A győzelmet.

Melyik oldalon állsz? -Gabriel

Városod - Las Vegas, az egykori bűn városa

Szakadár infó - -

Porhüvelyem neve - Minden Isten kezének a műve, de az enyém.
Tom Hardy
Talán Gabriel
iphraem
harcos angyal
kels
öreg

Karakter képességeinek leírása
• Telekinézis -  Gyógyítás - Emberfeletti erő - Halhatatlanság - Telepátia - Memória manipuláció - Asztrális kivetülés - Kitűnő érzékek - Mágikus, okkult tudás - Tökéletes harci tudás •

Kiemelhető az a kegyetlenség, amellyel viseltetek azok iránt, kik új világunk teremtése ellen lépnek fel? Felébredt bennem valami azon a szent napon, amikor alászálltunk, és mára teljesedett ki, érett be gyümölcse. Az angyalok között is kegyetlennek számítok, olyannak, akiknek semmi sem szent – Gabriel tökéletes társa, aki talán néha még őt is képes túllépni. Nem kételkedem, ha parancs érkezik, nem kérdezek vissza, csak cselekszem, mintha gép lennék, és mégsem. Engem ez éltet immár. Sok-sok éve távolt a mennyei fényességtől, és ezt meg is látni. Azt is lehet mondani, hogy elvadultam, érzelmeim, melyek addig sem voltak túlcsordulva, végleg eltűntek. Hogy rettegik-e nevem, nem bánom.
Ugyan savasságot nem okozok, de elsajátítottam a fegyverek művészetét, még azokkal is megismerkedtem, melyeket halandó kéz alkotott, és ha úgy tartja kedvem, talán még használom is. Harctudásom két kézzel is igencsak erős, okkult tudásom talán nem közelíti meg a legmagasabb szinten, de mindenkinek kell valami, amelyben „gyengébb”. Azonban, ne becsülj le. Sose.
Gabriel mellett számos dolgot tanultam, és igyekszem nem csalódást okozni, amikor a tőle kapott, örökölt tudást csillogtatom meg. Nincs választásom, sosem volt és persze sosem akartam. Tanulok halálom napjáig, elsődlegesen azonban Gabriel azon keze maradok, amely örökké vérben fürdik, könyékig. Az első számú kivégző, a gyilkos, a fegyver.
Hogy miféle képesség jár át engem? Maga a halál szele, a világ romlása és a csúf igazság. Mind gyilkosok vagyunk, egytől egyig.






Minden történet rejthet titkokat
Tisztán emlékszem minden egyes pillanatra amely azelőtt a nap előtt történt, és utána. Minden apró rezdülésre. Apánk akkor már messze járt, a feszültség minden apró pillanatban csak nőtt és nőtt. Idegen érzés volt ez ott, amelyről a halandók csak álmodoznak életükben, és ahol mindennek tisztának kell lennie. Kellett volna. Testvérek, társak, barátok fordultak egymás ellen, szitkok és vádak váltották fel a magasztaló énekeket és szavakat. Az idő visszafelé csordogált, mindenki várt, csak épp nem ugyanarra. Hol van a Teremtő? Miért nem válaszol senki imájára, miért fordított hátat nekünk és a halandóknak? Miért?
Akkor annyiszor hangzott ez el, hogy megszámolni sem lehet. Mindenki kutatott, majd lassan a kérdéseket csüggedtség, aggodalom, majd, szép lassan harag vette át. És ez megmérgezte a Éden birodalmát.
Én, Gabriel mellett állva, mint teremtésem óta folyamatosan, már nem kérdeztem semmit. Üresség volt bennem, csend és talán csalódás. Hisz én is szerettem atyámat, nem voltam kivétel, még ha már akkor is másnak számíthattam. Senki sem volt végletekig egyforma, de nem voltunk olyanok sem, mint a halandók, akik a skála teljes területét kitöltötték, a tökéletességet formálták meg. Ott állva, lepillantva a kis világukra, ürességem megmarkolva pillantottam fel parancsolómra, vártam, hogy mit lép, mi lesz az, amellyel talán elhozhatjuk a megváltást.
Hosszú út volt, rögös, és olyan terep, amit más talán nem élt volna túl. Olyan gondolatok éledtek fel Gabriel elméjében, amit sokan szörnyülködve fogadtak. Még könnyeket is láttam, gyöngyöző, fájdalmas könnyeket. Az emberek ellen? Lehetetlen.
A két testvér végül összecsapott, és a halálos tánc kezdetét vette. És mit tehettem én? Küzdöttem és sosem kérdeztem. Soha. Nem volt más utam, még ha odabent ugyanúgy kínzott a változás és a hiány maga. Nem volt más út. Azok ellen álltam, akik egykoron mosolyukkal, fényükkel töltöttek el. Mindenki ellen, aki népes családunk tagjaként ellent mondott. És hogy bántam-e? Talán egy pillanatra sem.
Én voltam a kéz, amely újra meg újra lecsapott.

Letekintettem az apró világukra. Imákat mormoltak, munkába haladtak, egymást csókolták, gyermekeiket terelték a jó felé. A Mennyek felé. Ha tudták volna, mi készülődik, Lucifernek megannyi új hívője akad volna, vagy épp bárkinek a pogány istenségek közül, és minket olyan serényen köpködtek volna, mint az ördögöt. Végszóra várva figyeltem, egyetlen szóra. A Mennyek teljes ereje nem csatlakozhatott mögénk, voltak, akik egyszerűen nemet mondtak, másik hallgatásba borultak, és Atyánkat várták, minduntalan. Ő már talán vissza sem tekint, Gabrielnek pedig megvolt a válasza, miért. És hogy hogyan válthassuk ezt meg. Hisz, azt mondta, vissza kell térnie, vissza kell jönnie. Nem hall meg minket, nem lát minket, és el kell érni, hogy ez így legyen. Miért ne a mocskosabb úton érjük el ezt? Miért ne tehetnénk meg? Angyalok vagyunk, hatalmasságok, akár mondhatni, ők, az Elsők, a legerősebbek Atyánk tökéletes helyettesei, azonban szememben már réges-régen már csak egy állt ott, és bizonyította, miért érdemli ki sajátos és ritka tiszteletem. Csak Ő. Hívhattok elfogultnak, nem bánom. Ez már rég köttetett, megszilárdult, és hogy egy ilyen tönkretenné? Ugyan...
Egy utolsó pillantás, majd szemeim lehunyva, a végszóra alászálltam.
Az emberiség az oka mindennek, az idejük lejárt, és ha Isten nem figyel első számú gyermekeire, talán a kedvencei sikolyaira és halálhörgésére majd fog. Talán majd ekkor visszatekint és újra közénk lép. Nagyobbat talán nem is tévedhettünk, azonban, azt se mondom, hogy akkor baklövést követtünk el. Minden angyal feladattal jön a világra, mindenkinek megvan a maga szerepe a hatalmas táblán, a pozíció, ahova a Kéz tolja őt, ha eljön az idő. Az enyém a hűség mellett talán ez az a feladat lehetett, amit akaratlan kódoltak belém, mint Gabriel bizalmasa. Vagy épp csak én tévesztettem, hagytam, hogy a hiba eluralkodjon és átvegyen minden irányítást. Sosem voltam átlagos, sosem voltam olyan, aki leülve gyönyörködött és minden mozdulata tökéletességet árasztott. Harcosnak alkottak és túl mélyre nyúlhatott. Selejtes angyal, kegyetlen angyal, szívtelen, könyörtelen. Ugye úgy hangzik, mint akinek pillanatokon belül bukás a jutalma, akit talán Isten sem nézne jó szemmel. Vagy épp ezt akarta látni?

Egy forgalmas sugárúton értem földet, könnyedén. Csodálkozó arcok vettek körbe, riadt, de kíváncsi tekintetek, suttogások. Mély, tiszteletet parancsoló hangon üdvözöltem őket, talán kicsit sután, épp ezért értették félre szándékaim. Egy mosoly, összekulcsolt ujjak, imák. Imádkozni kezdtek, én pedig csak figyeltem őket hosszú percekig. Ők az oka, ők, csakis ők. Szerettem valaha az embereket? Tudtam-e egyáltalán szeretni? Apám munkáját méltatni nem volt senkinek sem mersze, vagy ha volt is... az egy külön történet. Igazságos Úr volt, de ha úgy adta, kegyetlen. Én pedig, ezt követhettem azon szavak mellett, amit Gabriel ültetett tudatomba.
Az ima elhalt, egy kéz nyúlt felém, karom felé, hogy megtudhassa, valódi vagyok-e, nem csak ábránd. Tekintetünk eggyé fonódott, kerestem benne azt a tisztaságot, amelyet úgy árasztottak a hozzájuk hű angyalok. Hol volt? Bűnös gondolatok, kapzsiság, harag, álszentség. Tisztának akart tűnni, imákat mormolt, de közben irigység, kapzsiság, és minden rossz fertőzte. Az utca élete lassan megállt, ahogy többen érkeztek közülünk. Egy pillanat műve volt az egész, és a csodálatból riadalom és halálos félelem kerekedett. Akkor, és abban a pillanatban értette meg, aztán pedig vége is volt. Apró porrá, atomokká zúzva azt az ártatlan tekintetet, amely még a mai napig is elkísér. A zöld szempár, aki úgy nézett rám, ahogy én valaha Istenre, vagy Gabrielre. Az az átkozott szempár.
Nincs többé, nincs kegyelem. Elszabadult a Pokol, letörtek a láncok, a gátlások. A katonából gyilkos vált, az emberek pedig veszítettek. Csakhogy, az egyenes győzelem egy hiú ábránd, hisz védelmezőjük akadt.
Az az átkozott világ. Átkozott én.

Hosszú évek teltek el, egy pillanat alatt. A forgalmas világból romok maradtak, társaink egy részéből még annyi sem. Hosszú, hosszadalmas 27 év. Mi az egy angyalnak? Semmi, egy pislantás. És mégis, még számunkra is örökkévalóságnak számított. Elmélyült ellentétek, gyűlölet és harag. Az emberek nagy része elpusztult, a maradék pedig képtelen rá. A Mennyek kapuja egyszer csak bezárult, nem áradt fényessége többé felénk, mintha elvágták volna a köldökzsinórt, és az univerzum kifordult önmagából. Újra előjött a kérdés; miért? Miért történik mindez? Tönkretettük a Földet, és már oda sincs bejárásunk többé? Meglehet, engem már nem lepne meg. Mind gyilkosok lettünk, még azok is, akik az embereket védték, hisz talán sajátjait ölte, ha más nézete akadt. Mit keresnénk mi, véres kézzel és sötét bensővel odafent, ahol minden tiszta? Semmit sem.
Minden megváltozott. Gabriel is, én is, mindenki. A bennem élt üresség eltűnt, haragom örökös, vérszomjam nem alszik. A világ, amelyben az emberek élnek, először őket rontotta meg, a tiszta lelkeket, és talán már kicsit minket is. Még mindig a Mennyek katonája vagyok, és mégsem. Mondhatjuk azt, hogy szörnyeteg? Nem sértesz meg vele, már rég nem.
Isten nem tért vissza a sikolyokra, Vezetőm türelmetlen, mindenki az. Sehol nem lelik még nyomát sem, halandó kedvenceit sem akarja már menteni. Az egész ügy... veszett volt és felesleges? Mernék ilyet mondani? Merek. Tanácsaim őszinték és velősek, parancsaim pattogók, merevek. Ha valaha volt bennem bármi „emberség”, annak nyoma sincs. Hóhér lettem, élet és halál ura, és ha eljön az idő, amikor majd Gabriel vezet mindenkit, nem változik, ugyanúgy én leszek a kard, ami lesújt újra és újra. Átformált mindent és mindenkit, arra a képre, amelyet látni nem akart. Lassan de biztosan értettem meg immáron Lucifer szerepét és persze azt, amellyé vált. Ha egyszer hasztalanná válok, és a halál sem lesz ajándékom, talán magam is azzá válok, ami ő. De remélem, sosem jön el ez a nap.
A sivatagban pihenő város az új otthonom. Fintorogva, undorodva figyelem minden apró rezdülését. Tanácsokat adok, vagy épp suttogom bárki felé. Kezemben egy üveg pihen, és bár ennyi kevés angyali mivoltomnak, nekem már csak az íz számít. Igen, érzek mindent és mégis, már-már megszokásból emelem meg újra és újra. Füst lengi be a szobát, sikolyok visszhangja pattan vissza a mocskos ablakról. A padlón egy alak pihen, egykor kecses, bájos alakja már a múlté. Még él, testét csupa vér fedi, ahogy ujjaimat és ruházatomat is. Egykor a testvérem volt, most egy mocskos áruló. Mint megtudtam, úgy döntött, többé nem áll ügyünk mellett, úgy véli, másnak többet tesz a szolgálata. Árulkodott, pedig az bűn. Hazudott, kijátszott sokakat. Bűn és bűn, az emberek mocska. Odakint a nap lassan bukdácsol a horizont alá, én pedig, hanyag mozdulattal gyújtom meg a gyertyákat, melyek kellemes fényt adnak a helyiségnek, amely mocskos. A falakon rúnák, parancsok pihennek, az én kezem műve, mely meggátolja, hogy innen bárki is ki, vagy épp bejusson anélkül, hogy én akarnám. Csuklómra pillantok, az órára, amely egykor valami gazdag, kövér uraságé lehetett. A másodpercmutató szaporán halad előre, poharam a párkányra kerül. Átkozott én, lelketlen én. Ha a világ bűnös, én mi vagyok? Lustán fordulok a mai társam felé, aki aprókat moccan, mint a sérült madár. Összetörtem, bántottam, arcomon lusta mosollyal lépdelek felé, és guggolok le, hogy ne kelljen nyakát szegnie.
- Ugye tudtad, tudtad, hogy ez lesz a vége? Tudtál mindent, és mégis megtetted. Miért nem választottad a tiszta halált, testvérem? Miért? - búgom felé csendesen, mégis, összerezzen, reszket, retteg. Összetörtem, és lényem nemigen tiltakozott. Ez a feladatom, ez a sorsom. A szoba közeléne sem jönnek, és már csak késő éjjel távozom, jelentést tenni. Miért tetted, miért?
Átkozott világ.
Mind isten veszett bárányai vagyunk, akik húst falnak és talán csak a késre várnak.
Isten barmai.




Hell Or Heaven FRPG
- CAELO VEL IN INFERNO -
 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 24 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 19 vendég :: 1 Bot




• Fajaink száma •
Arkangyal
7/4
Leviatán
8/4
Angyal
5
Démon
10
Bukott Angyal
2
Ember
1
Félvér
3
Harcos Angyal
4
Vadász
11
Nephilim
3