☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 

Lilith
WHISPERING AMEN
avatar


Vas. Márc. 12, 2017 9:15 pm írtam neked utoljára


Hagrdar & Lilith

A múltat általában gyökerestől tépjük ki a szívünkből, hogy az emlékek foszlánya is tűnő képzeletté változzon. De vannak olyanok, mint én, akik bármennyire is akarnák, de képtelenek felejteni. Valamiért a múlt egy-egy részletet hívatlanul bepofátlankodik az életembe, úgy,hogy soha többé ne tudjak kitörölni. Atyám, az első... is így tett nem is olyan régen, talán miatta kínoztak újra az álmok. Persze, ezzel hitegettem magam egészen addig, míg ő le nem ült velem szemben. A hosszú évek alatt mit sem változott, zord külseje még vonzóbbnak tűnik, mint azelőtt. Szeme kékje, akár a mennyei égbolt egy szelete, még most is megdobogtatja nem létező szívemet. RÉgen sorsunk össze fonódott, egy kevés idő adatott csupán, mégis a boldogság tengerében úsztam tőle. Hanyagul megvonja a vállát, ajakit olyan szavak hagyják el, amiben nem vagyok biztos. A dolgok változnak, de mi soha, örök lények vagyunk halhatatlanságunknál fogva. Ha minden megváltozott volna, ahogy mondja, most nem ülne itt velem szemben és beszélgetne kellemsen.
- Tán igaz sem volt
- egy pillanatra elrévedek a múlta, azokra a fülledt éjszakákra gondolok
- Mindig minden változik, Isten így teremtette a világot. Ennek ellenére mégis itt vagy
- próbálom rá vezetni arra, hogy van, ami sosem fog változni bármennyire is akarnánk. Jómagam is tudom, hogy csak úgy mondják, fent és lent sohasem létezett a valóságban. Még most is tudom mikor mosolyog őszintén és mikor próbálja elhitetni, az előbbi szájrántása hazug volt. Még mindig éppen olyan tökéletes, ahogy szemeimet végig vezetem testén, tekintetemmel egyfolytában vetkőztetem. Mosolyog, majd olyan szavak hagyják el a száját, aminek hallatán keserédes vigyor terül szét arcomon, fanyar íz lepi el a számat, amit sehogy sem tudok elmúlasztani. Tisztában vagyok vele, hogy nem szívesen idézi fel a múltat a végkimenetel miatt, ami valljuk be mindkettőnk részéről nézve fájdalmas volt. Kitéptem a saját szívemet, de arra sosem gondoltam, hogy azzal együtt az övén is halálos sebet ejtek. Önzőn viselkedtem, amit sosem fogok tudni jóvá tenni. A szívesség szó hallatán szemeim felcsillannak és fejben már azon gondolkodom, mit kérjek pár szóért cserébe. Ahogy előre dől vele együtt mozdulok előre, de mikor elkaphatnám tarkójánál fogva már hátra is dől egy vállrándítással együtt. A következő mondanát hallva a szemöldökö a magasba szökik, majd alig láthatóan megrázom a fejem, apró msooly bujkál a szám sarkában. Igen, ő még mindig az a beteg, agykárosodott pszichopata, akibe annó bele szerettem.
- Tudod, hogy nem szeretem a kínzást, kivéve egy óriási franciaágyban
- kacsintok, hátha fel tudok benne idézni a multunk egy apró részletét
- Alkut ajánlok. Válaszolok a kérdéseidre, elmondom, amit tudok. Cserébe a játékszerem leszel, amíg rád nem unok. Természetesen nem kínzóbábura gondoltam
- könyököm az asztalon pihen, szabad kezemmel megtámasztom az államat, miközben csábító pillantásom az övébe fúrom. Most még megadom neki az esélyt,  hogy változtasson az alkun, de a feltételeimből nem tágítok nagyon. Akarok, amit akarok és azt megszerzem, bármibe kerüljön. Szerencsétlenségére az akaratom tárgya ő maga.
"Viszontlátjuk egymást, megtaláljuk egymást, mi minden alakban felismerjük egymást."

Vendég
WHISPERING AMEN



Pént. Feb. 24, 2017 5:21 pm írtam neked utoljára



-Az rég volt. Változnak a dolgok. – vontam meg a vállam. Az egy más világ volt, más feltételekkel, más szabályokkal. Nem tartozom már oda, nem érdekelnek  a ... gyerekes csatározások egy kicsivel több hatalomért. Túl nagy fáradtság a semmiért. Nem szándékozom csatlakozni, legalábbis most semmiképp sem. Majd, ha már eleget harcoltak egymással. A saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy előbb-utóbb ebbe is bele lehet unni. Az örök harc fárasztó, kevés ember képes így leélni az életét. Még kevesebb képes ezt elfogadni. Amit pedig látok az az, hogy… belehalnának, semmint vereséget szenvedjenek. Ez pedig kapóra jön, előbb-utóbb valamelyiük meghal, és amint egy hely megüresedik… végre eljön az én időm is.
-Ezt csak úgy mondják. – húztam cseppet sem őszinte mosolyra a számat néhány pillanat erejéig. Nem mintha különösebben érdekelne, hogy éppen hol helyezzük el azt kőrakást, amit az otthonának hív, talán. Én a Mennyet soha nem tudtam igazán otthonomnak hívni. Elvégre, a Földön voltam mindig, harcoltam olyanokért, akiket alig láttam. Parancsokat teljesítettem, amelyeknek nem volt értelme. Nem vagyok senki bosszújának az eszköze, kard voltam mások kezében, mostanra elértem, hogy elengedjenek.
-Idézd. Magadban. – húztam mosolyra a számat. – Nekem semmi szükségem a múlt felidézésére. – a múltam olyan dolog, amit a legkevésbé sem akarok felemlegetni. Megtörtént, ami megtörtént, döntéseket hoztam, tettem dolgokat. Van, amit megbántam, van, amit nem. Ezek tettek azzá, aki vagyok, és épp emiatt nem akarom újra felidézni őket, a legapróbb pillanatát sem. Megváltoztam, a világ is megváltozott. Mindenki ismeri a mondást az emberről, akinek a jövőjét a múltja határozza meg. Felesleges visszanézni, nem ott van az, ami vár rám.
-Szívességet. Az adósod leszek. – dőltem előre, majd megrántottam a vállam, ahogy hátra dőltem. – Vagy más úton elérem, hogy jobban megérje neked beszélni, mint hallgatni. Az első lehetőséggel engem is sok munkától kímélnél meg! – ráadásul, nem szabtam meg, hogy mit kérhet, vagy mit nem kérhet. Nem vagyok ilyen… szűklátókörű. Tudom milyen a világ, tudom milyen vagyok én. A becsület… túlértékelt dolog. A becsületes ember meghal, ez a világ már nem az övék.

//Bocs, hogy csak most, összejöttek a dolgok :/ //

Lilith
WHISPERING AMEN
avatar


Pént. Feb. 10, 2017 9:15 pm írtam neked utoljára


Hagrdar & Lilith

Az Úrnak feladata volt velem, azt hitte, hogy én fogom megteremteni az ő drága lényeinek utódait, de nagyobbat nem is tévedhetett volna. Képtelen voltam behódolni Ádámnak, hiszen atyánk egy porból és sárból teremtett mindkettőnket, így a férjem nem volt nálam felsőbb rendű. Persze a férfibüszkeségét ez mérhetetlenül sértette, képtelen voltam mellette maradni, új életet kezdtem. Ha a mostani papírforma szerint nem is váltunk el, de lélekben biztosan, sosem tartoztam hozzá igazán, ahogy senkihez sem. Amint ezen gondolkodom rá döbbenek, hogy talán mégis. A régi, emberi mivoltomnak hála, démonként egyetlen egyszer gyengültem el. Akkor talán tartozni véltem egy férfihez, jobban mondva angyalhoz, akit talán szerettem, jobban mint magamat. Alig láthatóan megrázom fejemet, hogy elhessegessem a gondolatot, hiszen ez a múlt, amit elfeledtem. Mikor ott hagytam kitéptem a szívemet a boldog, mámoros emlékekkel együtt és nem hagytam mást magam után, mint haragot, gyűlöletet az ő szemében. A múltam, aki köszönés helyett egyből megjegyzést tesz, rám pillant és kérdés nélkül foglal helyet velem szemben. Nem volt elég neki egyetlen beszólás rá kontráz, mire szemeimet forgatom. Ő beszél nekem a sablonos dolgokról, mikor éppen most hozott fel egyet. Ez a fent- lent mizéria az emberektől ered, akik nem tudják elképzelni máshogy a mi világunkat, pedig azok külön dimenziók. Számukra ez túlságosan bonyolult, ostoba elméjükkel képtelenek felfogni.
- Hívtalak volna az ágyamba... megint?
- vágok vissza, miközben szemeim szikrákat szórnak felé
- Különben sem én választottam a helyet. Lent? Ennyit a sablonokról
- egészítem ki mondandóm, majd előre dőlve figyelem vonásait. Valami megváltozott rajta, a régi fénye megfakult, sőt talán teljesen eltűnt, zord harcos ábrázata megkeményedett. A kisugárzása sokban hasonlít az enyémhez, majdnem olyan fekete, mint jómagam... Miközben az arcát kémlelem egyik kezemet lábamon pihentetem, hogyha a szükség úgy hozná elő tudjam rántani a csizmámba rejtett tőrömet. Hiába mondja azt, hogy nem akar harcolni velem, a bizalom nálunk egy olyan szó, amely csírájában meghal. Valaha hinni akartam neki, de azóta túlságosan sok idő eltelt, amellett pedig tudom mit követtem el ellene azáltal, hogy egyetlen szó nélkül ott hagytam. Ha esetleg nem most, de egyszer biztosan sor kerül a harcra, egyetlen férfi sem viseli jól ha megsértik, éppen ezért sosem hagyom őket életben. Kétszer vétettem el a hibád, bár jobban bele gondolva redukálható az a szám. Végig nézhettem Ádám szenvedését, mikor Évától született gyermekei egymás ellen fordultak és az egyik végzett a másikkal, majd vigyorral az arcomon néztem a haláltusáját, miközben én ugyanolyan fiatal maradtam. És itt van ő, akinek megkíméltem az életét gyengeségtől vezérelve, most segítséget kér tőlem. Milyen ironikus, hogy hozzám jött, tisztában vagyok vele, hogy mástól elvenné az információt durvább módszerek segítségével. Megjegyzése és vállrándítása láttán halkan kuncogni kezdek, szabad kezem a szám elé teszem, majd a nevetés befejeztével elveszem onnan. Vigaszdíj, hát persze... mert ő tudja, hogy min mentem keresztül abban az időben, mit kellett átélnem miatta, hány éjszakát töltöttem ébren, azon gondolkodva mi a jó megoldás, hogy mit kell tennem mindkettőnk érdekében. Nem, erről fogalma sem lehet! Én döntöttem és ezzel együtt vállaltam a kockázatot. Egyik részem akkor megöltem végérvényesen, ezzel örök boldogtalanságra ítélve magam.
- Vigaszdíjjal nem szolgálhatok ilyen formában, de szívesen felidézném a múlt egy részletét
- alsó ajkamba harapok, miközben végig futtatom pillantásom ugyanolyan tökéletes testén
- Te is tudod, információt és neveket nem adom ingyen. Mit kapok cserébe?
- teszem fel a kérdést, akár egy alacsony rangú keresztúti démon. Apró mosoly bujkál a szám sarkában, ahogy belegondolok milyen régen volt már, hogy bárkivel is alkudoztam volna. Az én hercegi rangomhoz ez egyáltalán nem méltó, mégis mióta leült velem szemben olyan, mintha megállt volna az idő. Egyetlen nem sem telt el, ugyanolyan frissnek mondható démonná változok, mint aki akkor voltam. Legalábbis egy pillanatra ezt váltja ki belőlem, de tisztában vagyok vele, hogy a múlton nem tudunk változtatni. A bennünk lévő harag és gyűlölet mindent felemészt és nem hagy helyet másnak, nem mintha akarnám. Mert az-az idő elmúlt... azt hiszem..
"Viszontlátjuk egymást, megtaláljuk egymást, mi minden alakban felismerjük egymást."

Vendég
WHISPERING AMEN



Csüt. Feb. 09, 2017 3:49 pm írtam neked utoljára



Egyesek úgy tartják, hogy történjen bármi rossz, érjen bármily fájdalom, idővel… nosztalgikus érzésekkel nézel majd vissza rájuk. Ez ostobaság. A múlton merengeni… időpazarlás. Visszanézni úgyszintén, elvégre, az nem járható út, azt már megjártad. A múlt… olyan, mint egy megszáradt festmény, már nem írhatjuk át, végleges, ezzel pedig együtt kell élnünk. Ez tesz azzá, akik vagyunk. Éppen ezért, mikor elő kell ásnom mindent, nem örvendezem, nem mosolygok, nem önt el a … nosztalgia. Sokkal inkább a gyűlölet, a harag, a megvetés. Az igazságtalanság, ami engem ért. Persze, ami Isten szemében árulás, legyen bármily balga is a gondolat, az marad. Isten ugyanis tévedhetetlen… szeretne lenni.
-Egy bár? Elég… sablonos. – mondtam köszönés helyett, ahogy mellé érve rá pillantottam, majd kérdés nélkül foglaltam helyet vele szemben. – Úgy tűnik a kreativitás tényleg kihalt odalent. – az emberek imádják ezt a fent-lent hasonlatot. Mintha ez ilyen egyszerű lenne.
-Nem azért jöttem, hogy… harcoljak. – még. Előbb-utóbb kénytelen leszek, de miért vívnék meg egy harcot idő előtt, felkészületlenül? Megvárom, amíg lehetőség nyílik és, ha ez megtörténik, kihasználom, bármi is legyen az ára. Épp elég dolgot kellett már így is feláldoznom, ha mindezen túl vagyok, miért is torpannék meg. – Szükségem lenne néhány… névre, hírre. Reméltem, hogy ezeket majd tőled megkapom. – ironikus, de a Pokolban többet tudnak a Mennyországról, mint bárhol máshol. Én pedig csak most léptem fel a térképre, mindenek előtt kénytelen leszek megtalálni a bázisomat. Ismerek hasonlókat, mint én. De azok… a leglényegesebb dolgokban különböznek tőlem. Olyanok, mint a ribancok, aki eleget fizet nekik, birtokolja őket. – Mondjuk, mint… vígaszdíj. – vonom meg a vállamat. Nem mintha mostanra ennek lenne még bármily jelentősége, inkább csak… formális. Akárhogy is, szükségem van az információra, nem szívesen vagyok itt, de meg kell őket szereznem. Ha nem tőle, hát mástól. Annyi a különbség, hogy tőle kértme, mástól aligha fogom. Nincs nekem türelmem mindenhez.

Lilith
WHISPERING AMEN
avatar


Szomb. Feb. 04, 2017 11:31 pm írtam neked utoljára


Hagrdar & Lilith

Évszázadok óta élem az életemet, hála Lucifernek, akinek a segítésgével démonná változtam. Megkaptam az egyik legnagyobb ajándékot, amit bármelyik halandó magának akar, a halhatatlanságot. Amellett minden démoni képességet magaménak tudhatok, abban a hitben voltam, így magam mögött tudhatom az emberi éveimet és mivoltomat is. De tévedtem, hiszen sok-sok év elteltével is álmok formájában kísértett a múlt, minden éjjel végig néztem gyermekeim halálát, saját bukásom és hibáimat. Lepergett előttem az életem, aztán valami történt... Boldognak éreztem magam, így megszűntek a kísértő rémálmok. Folytattam a napi ritunom, férfiakat kínoztam, majd gyilkoltam és lelkek millióját jutattam pokolra. El is feledtem azt az időt, mikor álmodtam utoljára, de valami megváltozott.
Izzadtan, levegő után kapkodva riadtam fel egy andalító álomból, amiről az ébredésig szentül azt hittem, hogy a valóság.
- A pokolba!
Ijedten kaptam a halántékomhoz, hátha azzal ki tudom űzni elmémből az egészet, fel ültem a hatalmas francia ágyban, szabad kezemmel magamra húztam a takarót, mintha attól tartanék, hogy nem vagyok egyedül. A szobában körbe pillantva megnyugtató szürkeség fogadott, tökéletesen üresség, ami a szívemben is lakozott. A nap további része egészen eseménytelenül telt, végeztem a rám kiszabott munkákat, lelkeket kínoztam, jobban mint valaha, testeket csonkítottam egészen aprólékosan, de hosszú életem alatt most először egyiket sem tudtam élvezni. Egyre csak egy dolog járt a fejemben, amit képtelen voltam kiűzni. A munka végeztével úgy döntöttem a földön töltöm el az időmet.
Valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag Lucifer bárjában kötöttem ki, az első emeleti boxok egyikében üldögéltem. Mintha egy lélek kért volna segítséget, halkan suttogott, így nem hallottam a hangját, de éreztem a jelenlétét és tudtam a létezéséről. Egy kis bourbon-os pohár állt az asztalon, még csak bele sem kortyoltam, gondolataimba mélyedtem. Miért pont most? Miért zavar össze még ennyi év után is? Egy halk sóhaj hagyta el ajkaimat, ahogy az álmomat idéztem fel, hiszen róla álmodtam. Valamiért úgy éreztem ott kell lennem és várnom, mert egy megfoghatatlan erő azt mondatta velem, hogy ő itt lesz. Idők kérdése és el fog jönni, valami vonzza őt ide, ahogy engem is. Ez az egész nem lehet a véletlen műve, de nem is az Úré, ő annál többre tartja becses személyemet. Italomba kortyolok, majd lerakom a kristálypoharat, ujjbegyemmel a karimája mentén írok le köröket egyre gyorsabban. Gyűlölöm a várakozást, sosem voltam az-az egy helyben ülő fajta, mégis erőt vettem magamon. A pillantásom felemelem, hogy körbe nézhessek a teremben, már amennyit láthatok a sötét sarokban levő boxból. Egy árnyat érzékelek nem olyan messze, egyetlen másodperc elég hozzá, tudom itt van.... Édes mosollyal az arcomon köszöntöm őt.Évszázadok óta élem az életemet, hála Lucifernek, akinek a segítésgével démonná változtam. Megkaptam az egyik legnagyobb ajándékot, amit bármelyik halandó magának akar, a halhatatlanságot. Amellett minden démoni képességet magaménak tudhatok, abban a hitben voltam, így magam mögött tudhatom az emberi éveimet és mivoltomat is. De tévedtem, hiszen sok-sok év elteltével is álmok formájában kísértett a múlt, minden éjjel végig néztem gyermekeim halálát, saját bukásom és hibáimat. Lepergett előttem az életem, aztán valami történt... Boldognak éreztem magam, így megszűntek a kísértő rémálmok. Folytattam a napi ritunom, férfiakat kínoztam, majd gyilkoltam és lelkek millióját jutattam pokolra. El is feledtem azt az időt, mikor álmodtam utoljára, de valami megváltozott.
Izzadtan, levegő után kapkodva riadtam fel egy andalító álomból, amiről az ébredésig szentül azt hittem, hogy a valóság.
- A pokolba!
Ijedten kaptam a halántékomhoz, hátha azzal ki tudom űzni elmémből az egészet, fel ültem a hatalmas francia ágyban, szabad kezemmel magamra húztam a takarót, mintha attól tartanék, hogy nem vagyok egyedül. A szobában körbe pillantva megnyugtató szürkeség fogadott, tökéletesen üresség, ami a szívemben is lakozott. A nap további része egészen eseménytelenül telt, végeztem a rám kiszabott munkákat, lelkeket kínoztam, jobban mint valaha, testeket csonkítottam egészen aprólékosan, de hosszú életem alatt most először egyiket sem tudtam élvezni. Egyre csak egy dolog járt a fejemben, amit képtelen voltam kiűzni. A munka végeztével úgy döntöttem a földön töltöm el az időmet.
Valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag Lucifer bárjában kötöttem ki, az első emeleti boxok egyikében üldögéltem. Mintha egy lélek kért volna segítséget, halkan suttogott, így nem hallottam a hangját, de éreztem a jelenlétét és tudtam a létezéséről. Egy kis bourbon-os pohár állt az asztalon, még csak bele sem kortyoltam, gondolataimba mélyedtem. Miért pont most? Miért zavar össze még ennyi év után is? Egy halk sóhaj hagyta el ajkaimat, ahogy az álmomat idéztem fel, hiszen róla álmodtam. Valamiért úgy éreztem ott kell lennem és várnom, mert egy megfoghatatlan erő azt mondatta velem, hogy ő itt lesz. Idők kérdése és el fog jönni, valami vonzza őt ide, ahogy engem is. Ez az egész nem lehet a véletlen műve, de nem is az Úré, ő annál többre tartja becses személyemet. Italomba kortyolok, majd lerakom a kristálypoharat, ujjbegyemmel a karimája mentén írok le köröket egyre gyorsabban. Gyűlölöm a várakozást, sosem voltam az-az egy helyben ülő fajta, mégis erőt vettem magamon. A pillantásom felemelem, hogy körbe nézhessek a teremben, már amennyit láthatok a sötét sarokban levő boxból. Egy árnyat érzékelek nem olyan messze, egyetlen másodperc elég hozzá, tudom itt van.... Édes mosollyal az arcomon köszöntöm őt.
"Viszontlátjuk egymást, megtaláljuk egymást, mi minden alakban felismerjük egymást."

Vendég
WHISPERING AMEN



Szomb. Jan. 21, 2017 12:50 am írtam neked utoljára



Chloe & Lucifer


Honnan lehet ismerős nekem ez a nő? Hmm, talán egy tévés sorozatban láthattam? Vagy egy filmben? Ááá nem tudom, de nagyon furdal a kíváncsiság. Luciiiifer, gondolkozz, eszedbe fog jutni. Nem vagy te hülye. Nem, basszus, nem jut eszembe, a beszélgetés során ez úgy is ki fog derülni, abban biztos vagyok.
Látom az arcán a meglepődést a nevemet illetően, de ez csak egy kis huncut mosolyt csal az arcomra, miközben rágyújtok egy cigire.
- Az ismerősöm volt, aki nem érdemelt ilyen sorsot. Tettem neki egy szívességet még régen a celebsége és a tönkrement esküvője előtt. Mondjuk úgy, hogy alkut kötött a Sátánnal. Kacsintok rá és szívok egy slukkot a cigiből, miközben a kezemben forgatom a whiskys poharamat. Ajh, ajh, buta leányzó. S erről félig én tehetek. Ezért nekem kell megoldanom az ügyet.
- Nem! Egyáltalán nem ismertem, bár váltottunk egy-két szót, mielőtt meghalt. Felbérelték arra, hogy ölje meg őt. Kérdeztem tőle, hogy miért tette és ő úgy válaszolt, hogy a pénzért, mi másért? Vonok vállat, majd hátradőlök a székemben. Már tudom is, hogy kinél kell kezdeni a kutatást. A volt férjénél, ő biztosan tudja azt, hogy ki akarhatott ártani neki.
- Biztos, hogy nem láthattam valahol? Lefeküdtünk?
 

Nyomozóm fanolos  §§ Ne haragudj a késésért és a mennyiségért Sad Kövi jobb lesz  §§

Vendég
WHISPERING AMEN



Kedd Dec. 13, 2016 12:05 am írtam neked utoljára


to lucifer ♥️
Tudom jól, hogy képletes ott lebeg a fejem felett egy kard, ami bármelyik pillanatban lehullhat és magáénak követelheti a karrieremet, de ezt nem fogom engedni. Nem fogok csak azért szemet hunyni néhány furcsa jel felett, mert szeretném növelni a lezárt ügyeim számát. Itt valami nem stimmel és ki is fogom deríteni, hogy mégis mi az. Az első és egyetlen tanúhoz vezetett az utam, akinek a története felettébb érdekes. Mármint elméletben ott volt a lánnyal, akit golyózáporral ajándékoztak meg, de neki láthatóan nem esett baja. Legalábbis nagyon úgy tűnik első ránézésre, mint aki mondhatni inkább kicsattan az egészségtől. Bár a neve után már semmin nem kellene meglepődnöm, de nem az én dolgom, hogy megértsem a emögött a jelentést. Mert kétlem, hogy bármi köze lenne az ügyhöz addig pedig nem igazán tud érdekelni.
- Úgy öt perce, de itt most én kérdezek. Szóval kérem meséljen nekem az áldozattal való kapcsolatáról. - Nem úgy tűnik, mintha túlságosan sok mindent képes lennék kiszedni belőle legalábbis határozottan semmi értelmeset, de azért megéri próbálkozni, hiszen néha még a legfurább elmével rendelkező emberek is képesek olyan információk átadására, amiről nem is sejtették, hogy ott rejtőzik a gondolataik tengerében. - Ismerte a merénylőt? - Még mindig nagyon furcsa a számomra az, hogy nem csak egyszerűen sértetlenül hagyta el a helyszínt, hanem olyan egyszerűen távozott, mintha mindennapos tevékenység lett volna, hogy valakit a szeme láttára lőnek le. Valami nagyon nincs rendben ezzel a fazonnal, mert az, hogy valaki ennyire félvállról vegye a dolgokat az semmi jót nem sugall. Mármint, ha egy idegent lőnének le előttem még akkor is kellene egy kis idő ahhoz, hogy feldolgozzam, de láthatóan egyesek számára ez nem más, mint az élet körforgásának a része és minden negatív érzelem nélkül képesek átvészelni. Határozottan érdekes, ami miatt nem tudom elengedni a gondolatot, hogy ez az alak még problémát szülhet nekem. Bár még az sem elvetendő, hogy mennyi szerepe is volt ebben a lövöldözésben. Hiszen elég kevés az esélye annak, hogy valaki csak úgy egyszerűen elsétál egy ilyen komoly helyszínről sértetlenül.

// bocsi, hogy csak most és, hogy ilyen béna. Sad  s4h4h  


Vendég
WHISPERING AMEN



Csüt. Nov. 24, 2016 6:14 pm írtam neked utoljára



Chloe & Lucifer


A bárom előtti parkolóban ülök és a tenyerem felett lebegő démoni érmémet nézem, ami egyben a kulcs a Pokolba való visszajutáshoz. Mostanában elgondolkozok azon, hogy nem-e lenne érdemes újra átgondolni a dolgot, a kialakult helyzetek miatt. Más városokban dúl a háború, tudnak az angyalokról és minden másról és lassacskán már minket is be fognak vonni ezekbe. Elkerülhetetlen. Sőt, az én csapatom fog ezeknek elébe menni, hiszen csak démonokkal vagyok körülvéve, akiket a harc és a vér éltet. A fájdalom és a halálhörgések szoktak menni a fülhallgatójukban és arra szokták ropni miközben megkínoznak egy-két lelket. Szociopaták, egytől-egyig de én teremtettem őket ilyenné, tökéletes katonák.
De itt van még a másik probléma. A kis sátánka, Gabriel fivérem. Öli az embereket gondolkozás nélkül, mert azt hiszi, hogy ha meghal mind akkor visszatér az Öreg. Hát lehet, hogy visszatér, de annyi időre, hogy megbüntesse a szárnyaskát. Mert mind tudjuk, hogy milyen ha haragszik, és ő bizony nagyon dühös szokott lenni ilyenkor. Azt hiszem lesz nem soká már nem egy, hanem két ark is lesz a Pokolban. Én pedig csak mosolyogva fogom nézni, ahogy felküzdi magát hozzám és akkor talán kegyes leszek vele. Azt nem fogom engedni, hogy meghaljon hiszen csak a testvérem és szeretem, de szenvedjen.
A gondolataim tengeréből egy kocsi fékezés s egy fiatal nő hangja ránt ki. Szépen lassan az illetőre emelem a tekintetemet.
- Megismersz szépfiú? Kérdezi tőlem miután lehúzta az ablakot az autó hátsóülésénél.
- Kérhetek egy autogrammot? Nézek rá mosolyogva és szépen lassan felállok a parkoló kövéről.
- Csak ha meghívsz egy italra. A mosolyom nagyobbra húzódik, majd intek neki, hogy jöjjön utánam. Besétálok a szórakozóhelyre és egyenesen a pult felé veszem az irányt, ahol kikérek egy koktél és egy dupla whiskyt jéggel, majd az egyik box felé vezetem a hölgyet, majd lehuppanok a kényelmes ülőhelyiségre és kíváncsian rá emelem a tekintetemet, mert ok nélkül nem senki nem akar találkozni.
- Eladtam a lelkem az Ördögnek? Amit meghallom a kérdését egy kacagás tör fel belőlem, majd a kezemet a feje háta mögötti korlátra helyezem és úgy támaszkodok miközben egy nagyon keveset csökkentek a kettőnk közti távolságon.
- Csak akkor lenne ez, ha érdekelne a lelked. De nem. Csak annyit tettem, hogy bemutattalak néhány ismerősömnek akik tartoztak nekem és ennyi. Ecsetelem neki a dolgot néhány mondatban, majd kortyolok egyet az italomból.

Kikísérem a nőt az ajtóhoz, majd megfogom a két kezét és rámosolygok.
- Azt akarom, hogy mostantól te irányíts! Nem más, csak te. Rendben? Nézek a szemébe, majd a kezétől fogva magamhoz húzom és megölelem. Majd a semmiből egy kocsi tűnik fel, lehúzott ablakkal és legalább négy-öt lövést ereszt el felénk. A hírességet találja el majdnem az egész, egyetlen egy golyó kap el s pont a szívemet éri. Hátraesek és néhány másodpercre elvesztem az eszméletemet, majd utána felállok és látom, hogy a kocsit elütötte egy busz. A szemeim villámokat cikáznak miközben megyek a járműhöz.
- Ó, nem még nem! Miért? Fogom meg a haldokló embert, s a válaszán még jobban fel megy az agyvizem. Pénzért? Remek. Elengedem az illetőt, majd hívok egy mentőt és visszasétálok a bárba és beülök az egyik boxba, majd kérem a szokásos italomat, amikor egy nyomozónő lép oda hozzám. Felpillantok rá, majd elmosolyodom.
- Kegyed ismerősnek tűnik. Találkoztunk már?
 

Nyomozóm fanolos  §§ Cool §§

Vendég
WHISPERING AMEN



Vas. Nov. 20, 2016 11:33 pm írtam neked utoljára


to lucifer ♥
Egyenesen utálom, hogy megállás nélkül bizonyítanom kell mindenkinek a rendőrségen. Azóta, hogy úgy gondolom, hogy az egyik társunk sáros. Mindenki úgy néz rám, mintha leprás lennék vagy lennék maga az ördög. Mert, nem hagyom békén az ügyet még a családja érdekében sem. Egyszerűen nem tudom elengedni s tudom, hogy kómában fekszik a történtek óta, de ez még nem jelenti, hogy ártatlan. Az sem biztos, hogy valaha felébred, de amíg van rá egy apró szikrányi remény, hogy igen nem fogom elengedni az ügyet. De mivel egyelőre még semmit nem tudok felmutatni annak érdekében, hogy előrébb juthassak a nyomozás során én vagyok az a nyomozó, aki nem tudja elengedni a férfit, aki sokak barátja. Bár néha elgondolkozom azon is, ha egy nő feküdne most kómában a kutyát nem érdekelné, ha valaki belső nyomozást indítana ellene, de ez teljesen más kérdés. Egyelőre a tekintélyemet és a szerepemet szeretném visszaszerezni az őrsön azt pedig azzal tehetem meg, ha visszapattanok a nyeregbe és bebizonyítom, hogy igen is jók a megérzéseim és nem a két szép szememért lettem nyomozó, hanem igen is kiérdemeltem.
Ez az ügy pedig elég könnyűnek tűnik első ránézésre, szinte már túlságosan is annak. Mintha minden apró részlete tökéletesen ki lenne színezve. Azonban bennem ott lappang egy érzés, hogy itt másról van szó és vannak jelek is, amelyek erre utalnak, de Dan természetesen csak legyint rájuk, mintha mit sem számítana. Mert lényegében ő is azt akarja, amit én. Sok lezárt, megoldott ügy. De nem oldhatom meg mindezt úgy, hogy felszínes vagyok a dologban, mert itt van valami a háttérben csak rá kell jönnöm mi. Most pedig éppen egy bár küszöbét lépem át, ahol ha minden igaz megtalálom az egyetlen szemtanút. Lucifer Morningstar. Hát mit ne mondjak azt hiszem már magában a neve túlságosan sokat elárul magáról. Valahogy valami giccses, csillogó ruhás kövér pasast tudok elképzelni hozzá, de mikor útba igazítanak a valóság egyáltalán nem tükrözi a képzeletemet, de a fejemben kialakult képet már sosem leszek képes elhessegetni. – Mr. Morningstar?



Vendég
WHISPERING AMEN



Vas. Szept. 11, 2016 10:22 pm írtam neked utoljára


***

Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára


 
Boxok
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: