Ego Alpha et Omega, primus et novissimus, principium et finis
, said the Lord. which is, and which was, and which is to come, the Almighty.

 
Ancient Baths
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
499
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Szer. Júl. 25, 2018 7:26 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


To Calypso
It's my nature. Would you love me as anything but what I am?
Ha azt állítanám, hogy nem ő az első, kit érdekelnek szavaim, hazudnék. A legtöbb népet sose érdekelte, ezután sem fogja. Ezelőtt akkor is járattam a számat, ha kíváncsiak voltak rám, ha nem. Ez a korszak végetért. Minden valahol elkezdődik és minden valahol véget ért. Számomra ez itt. Halvány, kedves mosollyal az arcomon fogadom szavait. Nem válaszolok már rájuk, túlragozni értelmetlen is volna.
Arcom akár egy porcelánbabáé. Szép, míves, törékenynek látszó, hibátlan bőr. Érzéketlen szempár, mely mégis a világra mosolyog. Mely egyszerre kelt borzongást és bizsergést is az emberbe.
- Félreértesz. Egy pillanatig sem kívánok a múlton változtatni. Hisz az vezetett el a jelenig és az fogja formálni a jövőnket. A múltunk ismerete határozza meg a következő tetteinket. Tanulhatunk a régenvolt hibákból - emelem meg az egyik kezemet - vagy elkövethetjük őket újra és újra - emelem meg a másik kezemet is, tenyerekkel felfelé. A két oldal mérlege hol az egyik, hol a másik irányba dől el.
Ez lenne hát az én feladatom nem több. Reményeim szerint fogok tanulni azokból, amit elkövettek egykor, hogy én mégegyszer, Amara szolgálata alatt ne tehessem meg. Szerencsénk, hogy az érzelmekre nem hagyadkozhatunk, azok nem irányíthatják tetteinket. Döntő többségben.
Fejemet félrehajtva hallgatom a szavait, s ahogy felemeli kezét… Nem tehetek róla, jóleső nevetés hagyja el cseresznyeszínű ajkaimat. Fejemet is lehajtom enyhén, s derűs jókedvvel tekintek fel rá vissza.
- Való igaz, a tudás hatalom, de csak az egyszerű elme számára káros is. A legtöbben képtelenek feldolgozni azt a tudást, amit én őrzök. Mh, hogy is mondjam neked… - néha magam sem találom a szavakat, amikkel könnyebben ki tudom fejezni azt, engem mi célra is teremtettek. - Olyan vagyok, mint egy Lexikon. Kérsz egy információt én átszellemülve megkeresem és tudok rá válaszolni - jobb esetben.
Rosszabb esetben olyan kérdéseket tesznek fel, amikhez én sem értek. Az elmúlt 27 évben semmit sem láttam. Egyrészt nem is akartam.. lehetőségem még a mennybe lett volna, hogy lepillantsak, mégsem vett rá a lelketlen lényem magát erre.
- Bepillantást. Mire? És miért? - vonom össze a szemöldökömet. Lényem értelme, hogy mindent tudjak, de…
Akarok még mindent tudni? Van-e egyáltalán ennek bármi értelme is?
- Leviatánt? Andarielt? - ismétlem a neveket. Elnézve mellette, bár hallom a szavait, mégis a tudást keresem ehhez. Leviatánokról rémlik valami, egy ősrégi mende-monda, nem több, de Andariel?
Nem, róluk semmi. - Semmit - felelem végül összegezve, azt, amit találtam. - Semmit sem szólnak róla, miért? - kérdezem most én.
Viszont beszélgetésünk új irányt vet. Arkokról és lovasokról fejtem ki a véleményemet. Amara ellen nem használhatóak már. Nincs meg az összetartás közöttük, s amúgy is… Isten nélkül, mit tehetnek?
Ahogy látom nagyjából képben van az arkok természetét illetően.
- Mennyire világos számodra a világ jelenlegi helyzete? - kérdezem, mielőtt jobban belemennénk a témába. A legelejéről kell magyaráznom, avagy sem. Sok minden megváltozott és sokáig be volt zárva, ahogy kivettem az emlékeiből. Talán ezért is érdemes először ezekre válaszokat kapnom.
- Minden természetfeletti az erejét valamilyen szinten Istentől, a mennytől és a pokolból meríti. Az ott nyugvó lelkekből. Ezeket Amara bezárta, a lelkek egy részét szerintem eltüntette, így erősítve önmagát, de ez csak az én elméletem, valójában fogalmam sincs, hogy mi történt. Mindenki ereje meggyengült, fele annyi az erő mindenki erejében, mint ezelőtt - hajtom fejemet oldalra.
A tekercs… Miért érdekli ennyire a tekercs?
- Sokra nem mész vele, óénoki nyelven íródott. Ezt még én sem ismerem. Még azelőtt kihalt a nyelv használata, mielőtt én teremtődtem volna - húzom el a számat. Persze ez könnyen áthidalható lehetne, ha Ramiél végre megtanítana…
De úgy érzem, hogy erre egy másik eszközt kell alkalmaznom.
Majd kiejt egy újabb nevet. Tekintetem csak egy pillanatra réved el a kint zuhogó esőre, de amint ezt meghallom… Zöldesbarna íriszeimet visszakapom rá.
- Mi köze van hozzá, bárminek is? - hangom tán élesebb, mint amilyennek szeretném. Fogaimat szorítva emlékszem még vissza utolsó találkozásunkra… Az a balga…


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
150
☩ Play by :
Emily VanCamp

Utolsó Poszt Kedd Júl. 24, 2018 10:27 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Ophilia & Calypso
A múlt, a jelen, a jövendő. A dolgok, amik történtek, amik történnek, és ami esetleg történni fog, mind része a megoldásnak
Összeszűkült szemmel hallgatom gondolatait, melyeket oly könnyen formál szavakká, amilyen könnyedén landol egy tollpihe a tó felszínén. Nincs ezekben semmi kivetni való, s úgy tűnik, nagyon is hasonló az elképzelésünk. Magam is eképpen járok el. Vallok valamit, de cselekedeteim nem ezt sugallják a környezetem felé. – Ebben egyetértek veled, viszont engem mégis érdekelne az mit gondolsz. – eme kijelentés számomra nem jelent mást, minthogy kettős játékot játszik. Talán. Ügyesen bánik a szavakkal, mint bármelyik szárnyas. Ezért is oly nehéz velük szót érteni, nem mintha olyan sűrűn próbálkoztam volna vele. Egyik majd másik szemöldököm kúszik váltakozva a magasba. Sokszor tűnt már úgy, hogy nem is egy dologról beszélünk. Elmerül az önsajnálatban, siratja régi önmagát, becsapva érzi magát.~ Ó, hogy az ég szakadna rád , hétszáz éven keresztül kellett a siránkozást hallgatnom, és most… ~- A múlton változtatni nem tudsz, létezz a jelenben és formáld a jövőt. Még most is te vagy az, aki ismeri a régmúlt idő eseményeit, addig a pillanatig, míg a kapuk bezárultak.-  ez mindenki kezében hatalommá válhat, egyelőre úgy tűnik számomra, hogy ez lehet az oka, annak, amiért Amara maga mellett tartja. Ismerheti ellenségei gyenge pontját. Kételkedve fogadom szavait. Előbbi, hogy is mondjam, kifakadása – bár erős túlzással lehetne annak nevezni, hiszen arcáról az érzelem morzsája sem perget le- nem erről árulkodik. Ebben a hiszemben bólogatok, „no persze”. – Számonkérésed nem erről árulkodik. Szeretnéd, azt hinni inkább, hazudni magadnak s másnak is. – jegyzem meg végül, de gyorsan égbe is emelem kezem, mint akinek kardot tartanak a torkához, jelezvén nem kellene kapkodni. – De nem látok a fejedbe. – jelentem ki, még mielőtt, újabb félre értésre adnák okot. Eme színjáték után, le is eresztem magam mellé a kezem. – A tudás hatalom, de egyben teher is. Úgy gondolom pont ezért mindenki, csak annyit akar tudni, melyet az elméje enged, ami a túléléshez szükséges. Egy idő után túlcsordul, és úgyis szelektálni kezd. Felesleges olyannal tömni melyek hasztalanok, előbb- utóbb beleőrülnénk. – néhány percig a gondolataimba merülve nézem, az üres tekintetébe merülök, a végtelen űrbe. – De talán segíthetek, igaz, hogy olyan bepillantást nem engedhetek a világba, mint Atyád.- pislogok egyet, s távolodni kezd a messzeség, lassan, de kitisztul előttem újra a szőkeség arca. Nem adom szavam, csak a lehetőséget a sikerre, melyet nem fogok ingyen adni, ezt ő is tudhatja. Kérdésére komótosan bólintok. Úgy gondolhatja, hogy számomra ez pont elég, mellyel kielégítettem kíváncsiságát. – A víz lényem egy része. Láthattad az utolsó Leviatánt s Andarielt az ő nászuk eredményei vagyunk. Mindenhol ott van, a levegőben, a természetben, még az emberekben is. Eljut mindenhová, befolyik a láthatatlan réseken, utat tör magának mindenhova. Az egyensúly, nem lehet külön választani, pusztít és életet ad. – adok végül számára egy hosszabb választ. Ám ez bennem is felvett egy kérdést. – Velük mi lett? Róluk, mit írnak a feljegyzések? – kezd nyilvánvalóvá válni, hogy létezésünk így vagy úgy homályba borult. De az övék? Hogy ért véget a nagy Leviatán, s hol veszett el Andariel alakja? – nézem, választ várok. Talán nem tartozik a fejembe formálódó tervemhez, de a kíváncsiság furdalja oldalam. Későbbi ruhaigazgatásomat, a fel nem tett kérdésekre kapott válasz akasztja meg. Lassan emelem újra rá, szőke tincseimet egy oldalra simítom, néhány szál az ujjaim között marad. Ezeket kecses mozdulattal eresztem a föld felé. Figyelmesen hallgatom, addig nem szólok közbe, míg úgy nem érzem, befejezte. – Szóval egy ark halott, tehát helyébe másikat kell állítani, ha el akarják pusztítani. Ki lenne az, akit sikerült maga mellé állítani az arkok közül? – a helyzet eddig nem túl rózsás, valóban elkezdődött a bábuk tologatása. – Michael mindig is szentimentális alkat volt, míg Gabriel, sosem látta a fától az erdőt. Ha azt mondta neki az Öreg állj a sarokba, az oda állt. – legyintek kelletlenül. – Tehát elmondhatjuk, hogy Amara célja vagy elpusztítani az arkokat vagy pedig maga mellé állítani. – jelentem ki, noha megerősítésre várok. Nem feltétlen azért, mert tudja a választ, hanem mert érdekel, hogy ő milyen következtetésre jutott. Sokan hihetik, magamon kívül senki és semmi nem érdekel. Igazuk van. Viszont, a céljaink elérései érdekében szükséges engedményeket tenni. S erős szövetségesre lelhetek benne, ha kiderül céljaink egyeznek. Melyiket? Kitünő kérdés. – A leggyengébbet. Kik voltak azok, s mit akartak tőled? – nem tudhatom, milyen szándékkal keresték, s még azt sem köze van e Amarához, sok minden függ a válaszától. – Mit értesz az alatt, hogy meggyengültek? – talán az emlékei között erre is találnék választ, de még mindig összefolynak előttem a képek, időre lesz szükségem, míg mindent átrágok. Belial. Ha emlékeim nem csalatkoznak, szeszélyessége felérhet az enyémmel, de túl nem léphet rajta. Lényéből fakadóan neki az a dolga megbontani az egységet, a kérdés, hogy melyik oldalon kívánja kamatoztatni a tudását. – Hajlandó lennél nekem átadni, azt a tekercset? – nézek rá. Ha nem a válasz, úgy keresek rá más megoldást. – És Abbadonnal vagy a Pusztítóval mi a helyzet? Ő is Amara egyik dróton rángatott bábuja? – fonom keresztbe lábaim, s támaszkodok meg rajtuk előre hajolva. Ujjaimat térdemen összefonva. Láttam az emlékei között, jön még nekem eggyel.

avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
499
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Hétf. Júl. 23, 2018 7:58 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


To Calypso
It's my nature. Would you love me as anything but what I am?
Arcomon a halvány mosoly mit sem veszít erejéből, főként, amikor rájövök, hogy van ráció abban, amit maga is mondd. Valóban így tűnhet, így valóban nem kérhetem tőle, hogy ne ítélkezzen. Nem is feltétlenül kell tudnia, hogy mely oldalt képviselem, nem is ezért vagyok itt.
Érdekel lényének értelme, amiről nem tudok. Amiről a tudást elvette tőlem.
- Nem feltétlen megállapodás az, mit te annak vélsz. Vannak egyszerű tények, melyek mellett nem lehet elsiklani. Nem kell, hogy ez tetszen, vagy igazat adj ennek, attól még ezek így vannak. Ezt magam is belátom. S van minden más, amit én, mint magánszemély gondolok. Ennek a kettőnek nem kell szöges egyetértésben állnia.
Hiszen évezredeken át az volt, amit láttam. A tényeket vizsgáltam, soha, senki nem kérdezte, hogy mi is az, amit Én gondolok. Még a háború kirobbanásakor sem kérdezte meg senki tőlem, hogy én mit gondolok erről. Nem is kellett, senkit sem érdekelt az én véleményem. De már maguk a tények sem. A világ megérett arra, ami…
- Véleményem van, mindenről. A kérdés nem ez, még csak nem is az, hogy helyesek-e. Ezeket nem kell mérnünk. A véleményem sok mindenből adódik össze. Én voltam az egyetlen, ki egészében szemlélte a világ történelmének változását, aki mindent látott. Nincs új a nap alatt, még ezekben az időkben sem - arról pedig inkább nem is teszek említést, hogy változtatni ezeken lehet.
Ha valakinek nekem sikerülhet változást hoznom, hogy Amara hatalma töretlen legyen. Nem akarja a világ pusztítását. Még. Istent akarja még, senki mást.
- Mégse hidd, hogy számomra sokat számít, hogy miként ítélnek már meg - régen talán egy aprónyit számított. Régen. Egykor.
De ezt elmosta a fekete felhő vihara, mint könnyed nyári fuvallatot az eső.
Arcomra halvány félmosoly ül, fejemet enyhén félrehajtom. Kényelmesen és nyugodtan ülök a padon, nem izgek-mozgok. Tekintetemből a végtelen üresség sugárzik. Nincs benne már élet, még csak kíváncsiság sem. Ő is egy a katonái közül. Úgy vélem, feladatom az ő segítésük, ahogy egyszer a testvéreimé is volt.
- Ritka az manapság, ki tudásra szomjazik. Így válaszolok arra, amire csak tudok - reményeim szerint többre, mint amire nem.
Úgy tűnik, hogy lassan ugyanarra a következtetésre fogunk jutni. Fejemet hajtom meg csak előtte, egyrészt egyetértően, másrészt azért, hogy lássa. Szolgálhat a tudásommal, hisz ezért is van. Mégha nem is ezért választott engem a Sötétség, maga.
- A víz, igazán közel áll hozzád, igazad van? - kérdezem ezúttal én. Magam részéről is tudásra szomjazok lénye iránt. A hasonlata mégis tetszetősebb. Vízcsepp és nem porszem. Ezt elraktározom magamba, de felhasználni csak később fogom.
- Új idők járnak. Raguel meghalt, életét elvette Amara. Az elfogásához mind a nyolc ark és a négy lovas segítségére segítség kellett volna. A hatalmi játszmák elkezdődtek már, de az összes balga. Michael egy emberbe szerelmes, Gabrielt még mindig az emberek iránti gyűlelete hajtja. Lucifer pedig… - fejemet lehajtva rázom meg a fejemet… Ha igazak a pletykák. - elhagyta a pokol teremtményeit, nem foglalkozik már velük. De egy ark, erősíti még Amara szolgálatát. A lovasok meg… Melyiket szeretnéd? - hajtom oldalra a fejemet. Mióta a Földön vagyok… - Nem egy testvérem árulta el becses titkomat számukra, kettő már rég megkeresett... Becserkészni őket nem nehéz már, egyszerűen csak tudni kell a módjukat. - somolygom újra csak a bajszom alatt. Ez a világ kifordult magából. - A menny és a pokol mindenkit kivetett magából. Az erejük meggyengült, már nincs meg az, mi régen volt. A kérdésedre a válasz pedig... - tekintek rá komolyan, ahogy elmémbe kalandozok vissza. - Vélhetőleg még megvan. Ha csak a Viszály meg nem kaparintotta, amíg rám várt - ugyanis abban a hajlékban volt, ahol megszáltam egykor. De nem jártam ott Belial látogatása óta.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
150
☩ Play by :
Emily VanCamp

Utolsó Poszt Csüt. Júl. 19, 2018 2:43 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Ophilia & Calypos
A múlt, a jelen, a jövendő. A dolgok, amik történtek, amik történnek, és ami esetleg történni fog, mind része a megoldásnak.
Egyre biztosabb vagyok abban, hogy elcsúsztak egymáson a rétegek, úgy ahogyan a föld rétegei is teszik ezt, formálva a felszínt. S magam sem fogom elhinni, hogy talán később egy angyallal vitatkoztam ezen. Messzemenő következtetéseket vonok le szerinte, szerintem nem. – Angyalom, talán elhagyhatnád, a rátok jellemző rébuszokat s beszélhetnél egyenesen. De láthatólag, te magad sem tudod, hogy melyik oldalon állapodj meg. Egyszer így, egyszer úgy nyilatkozol. – teszem jobb kezem ki jobb oldalra, míg a bal oldalra. A mérleg nyelve egyik oldalra sem billen. -  Ehhez nem kellett ,hogy mutass bármit is. Ezt a vak is láthatja. Nem vádoltalak, a magam részéről megállapítottam abból, amennyit megmutatsz magadból vagy amit el akarsz hitetni velem. Így ne csodálkozz semmin, s gyűrd le önérzetességedet. – teszem csípőre a kezem, ahogyan pontot teszek mondatom végére.- Feltételezem, te is alkotsz véleményt… - oldalra húzom számat s pár szemvillanás erejéig letekintek, a padlóra majd rá. - … és gyanítom nem azok szerint az értékek szerint, amelyek alapján szeretnéd, hogy téged megítéljenek. – karomat összefonom mellem alatt, s vizslatom egy darabig. Gyönyörű dísze lenne egy szoborparknak, így ahogyan itt ül, a márvány arcával és terebélyes szárnyaival. Idézhetnék a Bibliából, de inkább hagyjuk.  – Most háborodjak fel, amiért ostobának titulálsz? Ugyan miért? Mondtam én egy szóval is olyat, hogy nem fontos számodra valamiféle „eszmény”? Nem ezért hívtalak, hanem, hogy kérdéseket tegyek fel. –  tartok egy lélegzetvételnyi szünetet s már folytatom is. – Igaz, ezekre kérdésekre, részben tudod csak a választ de felmerültek újabbak. S egyelőre te vagy az egyetlen, akinek a segítségével a végére járhatok. – tetszik vagy sem kénytelen vagyok elismerni, a testvéreim ki tudja mivel töltik a napjaikat, de most még, ha nem muszáj egyiknek se látnám szívesen a képét. – S ha már Amara így a kegyeibe fogadott, talán szívesen venné, ha a idegenvezetőm lennél, ha nem is én mindenképpen. - hajtom meg leheletnyire előtte a fejem. – Cserébe pedig, ha szükséged van vagy lesz rá, úgy én is segítek neked. – egyelőre többet nem tudok számára ajánlani, csak ennyit. Ha hajlandó lesz a társam lenni a céljaim elérésében, úgy az ő akarata is teljesül, megismerhetem jobban. Valóban furcsa lett ez a világ, sosem gondoltam volna, hogy én a Hibridgyík egy Angyalnak fogja felajánlani a szövetség lehetőségét. – Hasonlítsd inkább magad egy vízcsepphez, amely előre hajtja a vízimalom kerekét. A porszem, megakasztja a legprecízebb gépezetet, előbb vagy utóbb kiseprik onnan, de minden csepp, előre lendíti a malom kerekét. Legyél az én cseppem, s nem leszek hálátlan. – mosolyodom el szelíden. Újra leülök mellé, ruhámat elrendezem magam körül, mintha ez bármit is számítana most. – Az arkok és lovasok közelébe kerülni szinte lehetetlenség, régen is az volt… - ajkam oldalába harapok, miközben ruhám redőivel játszom. - … megidézni őket pedig egyenesen öngyilkosság. Vagy egy jól kifundált terv vagy pedig olyan kell, aki már elég idős de könnyen becserkészhető. Gondolataimból egy mennydörgés riaszt fel. – Az a tekercs megvan még?

avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
499
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Szer. Júl. 18, 2018 8:17 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


To Calypso
It's my nature. Would you love me as anything but what I am?
- Akármelyik oldalról? - hajtom oldalra a fejemet, majd le. Az ölembe ejtett kezemre hull pillantásom, lomhán pislantva rá. - Ahhoz képest, hogy eddig nem tudtad, hogy ki vagyok a felmutatott történelmi emlékképek alapján elég gyorsan alakítottál ki rólam egy képet - tekintek fel újra rá. Nem szemrehányásként mondom, szó se essék róla.
Ez csak egy egyszerű tény, mellyel nehéz is lenne vitatkozni. No meg mi értelme volna? Persze értelme még lehet. Nem csodálom, hogy ilyen képe alakult ki, bár teljesen nem értem, hogy honnan. Ennyire ellentétes viselkedést csak nem produkáltam az elmúlt percekbe. De ami a legfontosabb… Van értelme elmondani, hogy én mire gondoltam? Hogy én miként vélekedek erről?
- Az utóbbiban igazad van. Sose számított és most sem igazán - de ezt pár perccel később úgy is kifejtem számára. - De ne állíts olyat, amire nincs belátásod. Igazad van, nem vagyok harcos, nem fogok harcolni egyik végletért sem. Az én fegyvertáram más jellegű és azzal tökéletesen megteszem, amit csak tudok…
S hogy mi ez? Mindent felkersek és elpusztítok - legalább is próbálok - ami megtörhetné Amara hatalmát, ami legyengíthetné. Kezdve a maggal, de azt sikerült annyira jól elzárnom, hogy magam sem tudom feltörni. Saját magam csapdájába sétáltam bele.
- Nem garantált semmit, mert nem is kellett. Balga vagy, ha azt gondolod saját sorsom jobban érdekel, mint egy nagyobb eszményé. Pontosan tudom, hogy amint Amara bevégzi a dolgát elveszek, ahogy mindenki más is - mosolygok rá.
A halál, a saját halálom gondolata egy pillanatra sem rémiszt meg. Ahogy Istenért is egykor feláldoztam volna magam, ha erre kér - ostoba angyal - úgy most Amaráért is megtenném. Amint eljön az ideje. Minden, mit itt látunk, mi itt van újra teremthető. Egy új világba. Ami felett már ők uralkodnak. Ahol lesz tétje annak, hogy az emberek miként viselkednek, ne úgy mint… Itt.
- Nem is ez a dolgom. Közvetítő vagyok, erre pedig tökéletes egy porszem - nem becsülöm túl magamat.
Tudom, hogy nem én kellek a Sötétségnek. Velem más akarata van, volt. És talán lesz is. Nem vagyok más, mint egy egyszerű báb az ő kezükbe. A szabad akarat gondolata számunkra nem megengedett. Nem így teremtett minket. Idővel talán a nő is megérti.
Az eső egyre jobban kopog a kupolánkon, mégsem zavar minket.
- Elsőre nem tudom, a pokolba zárták el. A pokol nem az én szakterületem, oda soha nem láttam le, lemenni egy angyalnak… Nem ajánlott. Mint tapasztalhattad Amara nem épp egy beszédes személy. Nem oszt meg magáról semmit, mindent mit tudok róla, feltételezés csupán, semmi több. Róla sem szól egy irat sem, kik tudhatnak róla, azok nem mások, mint az arkok vagy a lovasok, esetleg egy-két démon…
S itt újra eszembe jut, hogy Abaddon is említette. Járt a fejébe. Ő találkozott vele.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
150
☩ Play by :
Emily VanCamp

Utolsó Poszt Szer. Júl. 18, 2018 6:54 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Ophilia & Calypso
A múlt, a jelen, a jövendő. A dolgok, amik történtek, amik történnek, és ami esetleg történni fog, mind része a megoldásnak.
Vetekedett egykor, de most… mindegy is ezen rágódni elmúlt, s azzal kell léteznünk amink van, a maradékkal és furfangossággal vagy erővel, ha máshogy nem megy kell visszaszereznünk régi hatalmunkat. De ehhez tudás és információ kell, több és egyre több. Játszi halvány mosoly, ajkam szegletében, hallva elismerő szavait. Értelmet keresek abban, amit mond. Egyelőre nem találom. Vagy valahol elcsúszott ez a dolog, vagy … - Akkor miről te szerinted miről szól? Akár melyik oldalról is nézem, úgy tűnik számodra mindegy. Nem teszel sem a világ megmentésért, sem pedig az elpusztításáért, sodródsz az árral. Nem számít, hogy te létezel vagy sem. – pontosan a kérdésem, nem a világ vagy inkább a Föld az emberiség fennmaradására irányult volna, inkább arra, hogy hagyja magát bekebelezni, elhatalmasodni magán a sötétséget. – Garantálta talán neked Amara, hogy ezzel az egésszel, létezésed nem ér véget? – sejtem a választ, de inkább meghallgatom az övét. Hogy túlértékelném? Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. Nem tudom megállapítani csak megérzéseimre hagyatkozhatok, túl ködös képet fest magáról. – A porszemek soha nem előre hajtják a gépezetet. – sokatmondó mosolyom számára furcsa lehet, de nem fűzök hozzá magyarázatot. – De hagyjuk is. – legyintek végül, így nem sokat fogok megtudni. – Amarának, mégis, hogy sikerült kiszabadulni börtönéből? S hol is volt eddig elzárva? – ezekre a kérdésékre nem találom a választ a lejátszódó diaképek között. Jó volt ez a gyorstalpaló, mégis számomra nem sok használhatót rejtett magában. Az emberiség fejlődése szemmel látható, ahogyan önpusztítása is nyilvánvaló volt mielőtt be nem zártak. De mindaz, ami a színfalak mögött zajlott, az igazi tudás, nos az még mindig homályos.

avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
499
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Kedd Júl. 17, 2018 12:46 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


To Calypso
It's my nature. Would you love me as anything but what I am?
Ajkamra halvány mosoly kúszik. Persze ez nem rajtam múlik, ahogy sok minden sem. Eddig sem jártam utána, hogy kiket szabadított ki a Sötétség, ezután sem fogok. Véletlen csak, hogy mi ketten találkoztunk itt. Vagyis ő hallotta a nevemet, de én az övéket nem. Ez csak pusztán véletlen, semmi több. Nem is látok, nem is akarok ennél többet belelátni.
Egyetértően bólintok felé, miszerint szavait hallottam, felfogtam és úgy is fogok tenni. Sem neki, sem nekem nem célom, hogy idő előtt megtudja a világ a létezésüket. Így okom sincs elárulni és mégis kinek? Munkám bevégeztetett. Ramiél immár Amara hadseregét erősíti. Több feladatot pedig nem bízott rám, így szükségét sem érzem, hogy emberek, angyalok, vagy démonok közelébe menjek.
- Ne érezd magad rosszul. Az angyalok hatalma még így is kiemelkedő a legtöbb néppel szemben. Talán veletek vetekszik csak - somolygom orrom alatt. Magabiztosságom letörhetetlen, erre nehezen tudna akár ő is változtatni. - Egyszerűen kihasználatlan az egész - vonom fel könnyedén az egyik vállamat, hogy aztán könnyedén hagyjam leejteni.
- Mindössze annyira céloztam, hogy működésünk rém egyszerű - figyelem a felálló alakját s magam is elgondolkozok ezen. Mindig is Isten útját jártam és lám… Az övé nem más volt, mint hazugság. Majd jött Amara, ki… - Félreértesz - javítom ki. - Isten teremtménye vagyok, de ő soha nem nyújtott nekünk mást, csak hazugságot, alakosdosát. Ezzel szemben Amara megmutatta a színtiszta igazságot nem csak magáról, vagy Istenről, de a világról is. Nem arról szól, hogy nekem mindegy-e - nem voltam soha több, mint ami voltam. Egy poros irattáros. Egy bohókás angyal, kin mindenki csak áttaposott. Nem érzek sem dühöt, sem haragot emiatt. A bosszú nem kebelezte be szívemet. A világ pusztulásra ítéltetett. Nincs semmi, ami miatt érdemes lehetne fenntartani ezt a világot. Az emberek elpocsékolják az idejüket, mit kaptak. Az angyalok kifordultak magukból és a démonok…
Ők viselkednek úgy, ahogy az angyaloknak kellett volna. Védik az embereket és egy… Harcolni kíván a Sötétség ellen. Az ostoba.
Figyelem sétáló alakját, fejemet enyhén félrehajtva. Vele ellentétben én nyugodtan ülök a padon kezeimet visszahelyezem ölembe. Tenyérrel felfelé nézik a beboruló eget, mégsem mozdulnak el a helyükről. Csendben hallgatom a szavait, nem szólok közbe. Hagyom, hogy végigmondja, amit szeretne.
A hallottak ismerősek. És még logika is van abban, amit ő mondd. Borsot törni az orra alá, de nem. Ennél biztos, hogy többről szól.
Sétáló alakja egészen a medence másik végéig vezeti, majd vissza. Mégis tisztán hallom minden szavát. Mindaddig, amíg újra rám nem emeli sötétben játszó tekintetét. Ajkamról nem fagy le a hideg, érzelemmentes mosoly. Arcom szoborszerű. Egy kósza könnycsepp hull orcámra, beleremegnek szempilláim. Tenyerembe is hull egy darab, ujjam akaratlanul mozdul meg.
De a zivatar nem kap el minket, védőburkot von kettőnkre. A fáklyák fényét nem zavarja a sötétbe borult idő, az eső. Ugyanúgy ontják fényüket, mint eddig.
- És az én szerepemet is túlértékeled. Nem voltam soha több, mint egy porszem Isten vaskerekében. S nem vagyok több, mint egy porszem, Amara kezében is. Feladatom kettő volt számomra. Az első, hogy nyissam ki a ládát, a második… Nos, ez legyen az én feladatom és az én dolgom - habár azt hiszem, hogy ezzel is sikerrel jártam. - Amara nem sokban különbözik Istentől. Ha akar valamit megjelenik, elmondja és ennyi. Célja egyértelmű, mégis kivár. Elő akarja ugrasztani Istent, hogy lássa az ábrázatát, amikor ezt véghezviszi.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
150
☩ Play by :
Emily VanCamp

Utolsó Poszt Kedd Júl. 17, 2018 11:04 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Ophilia & Calypso
A múlt, a jelen, a jövendő. A dolgok, amik történtek, amik történnek, és ami esetleg történni fog, mind része a megoldásnak.
Egyre érdekesebbnek tűnik ez a dolog, s egyre több lehetőséget csillant fel előttem. Nos, persze ezt még jól át kell gondolnom, csendes magányomban. S sokban függ ez attól is, mit tudok még meg Ophiliától. Elég hézagos a tudásom, cirka hétszáz év hiányzik. A gondolatába is beleborzongok, űrt érzek magamban. Ennyi időt lopott el tőlem, az a vénember. Ha tehetném, visszaforgatnám az időt, oda ahhoz a pillanathoz mielőtt lecsapódott az a fedél. Úgy tűnik nem csak engem merített ki, az időutazás vagy gyorstalpaló, ahogyan ő fogalmazott. Mindkettőnket hideg zuhanyként értek a felvillanó képek. Ki- ki a maga módján próbálja feldolgozni a látottak, s helyére tenni a kirakós hiányzó darabjait. Bár gyanítom, még így akadnak kérdések, olyan dolgok, amik nem egyértelműek. – És ez szeretném, ha így is maradna. – ezzel számolnom kellett. Nem ringatom magam hiú ábrándokba, abba, hogy kilétünk sokáig titokban marad, ezért is tettem meg azt az aprócska óvintézkedést. Még elképzelésem sincs, hogy testvéreimmel való első találkozás, milyen légkörben is fog zajlani, de gyanítom, úgy ahogyan az elmúlt hétszáz év. De az ő gyengeségeik az enyém is. De hagyjuk is most őket, élnek, most ez a tudás velük kapcsolatban bőven elég. – Túl vagytok misztifikálva, ebben teljes mértékben egyet kell, hogy értsek. Mindig is túl voltatok. De most nem az angyaltársadalmatokra gondolok. Annyian vagytok, hogy egymásba ér a …. szárnyatok. – folytatnám is, de inkább elengedem, a bimbózó kapcsolatunkat, nem akarom az őszinteségi rohamaimmal, a porba taposni. – Én rólad beszélek. – nézek végig rajta. Legszívesebben felemelgetném szárnyait, apró molekuláira bontanám lényét, de sajnos ehhez nincs meg az erőm. Ahogy ahhoz sincs, hogy bele lássak az elméjébe, úgy ahogyan ő tette, keresve valami után, amiről lehet, hogy még maga sem tud. – És nem is akarsz tenni ellene? Beletörődsz és kész, már ennyire mindegy lenne neked? – teszem fel neki kérdéseimet szépen sorban. Ám az övéire elgondolkodok. Gondolkodón húzom félre ajkam, majd állok fel mellőle. -  Nos, őszinte leszek… - vagy nem, de ezt neki nem kell tudnia. Nézek újra a szemeibe. Leakasztom róla tekintetem, s tétován lépek egyet majd még egyet. - … magam sem tudom, mit akar. Eddig nem kerültem vele kapcsolatba, de ha csak abból indulok ki, amiket mondtál s látattál velem, más célja nem lehet, mint még nagyobb káoszt kelteni a világban. Mint egy új fegyver, amit még senki sem ismer, hisz még csak most fújták le rólunk a port. – szó szerint, s a saját magam szóhasználatán, kelletlenül húzom el ajkaim. Magam sem veszem észre, hogy lábaim egyre tovább visznek, majd egy pontnál megfordulok és visszaérkezem a kiindulópontig. – Ez lehet akár egy sorsdöntő csapás is. De ha csak egy kicsit is hasonlít a testvéréhez, tervei kifürkészhetetlenek. Talán semmi terve nem volt vele, csak egy újabb bors, amit Isten orra alá akart törni, s ránk bízza miként járulunk hozzá. – emelem újra rá barnáimat. Nem tudom mi célból, hisz arcáról, a Hold sápadt fényén kívül más nem tükröződik. De talán mégis, az a néhány kövér esőcsepp mely végig folyik rajta. Hamarosan még több érkezik, most rajtam a sor, hogy megmaradt energiámból láthatatlan kupolát vonjak. Halk ütemes kopogás, ahogyan sűrűn gördülnek alá s válnak először vékony patakokká, majd végül alázuhanó sebes vízesésé. Talán azt várom, hogy eszmefuttatásomba bekapcsolódjon, segítsen összeragasztani a darabokat. – Te mit gondolsz? Hisz te többet tudsz róla. Ne mondd, hogy nem beszélt róla neked? – egyenesedem ki, s állok meg előtte. Visszapergetve az imént látottakat, egy jelenet sem sejlett fel róla, joggal gondolhatom, hogy valamit talán eltitkol.

avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
499
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Kedd Júl. 17, 2018 8:40 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


To Calypso
It's my nature. Would you love me as anything but what I am?
Szemöldököm úgy szalad fel homlokom közepére, hogy sokan ezt megirigyelnék. Az érdeklődés és a hitetlenkedés egyvelege ez. Valahogy számomra furcsa - talán - hogy azt hiszi Isten majd szóba áll vele. Vagy bárkivel, ki nem a testvére, vagy az arkja. Nem ábrándítom ki, hogy ez korán sem fog megtörténni.
Nem csak azért, mert nem állna vele szóba, vagy nem lenne az, hogy vége lenne. Hanem azért sem, mert mire ide eljutna vélhetőleg a világ is végére ér már.
- A nevemet már tudod. Az egykori menny irattáros voltam. Az emberi történelem jegyzője, ki mindent látott és mindent hallott - és akinek a figyelmét egykor semmi sem kerülhette el.
Hasonlót próbálok itt is véghez vinni, de lássuk be. Fentről könnyebb dolgom volt, hiszen csak le kellett tekintenem. De idelent? Ahol csak azt látom, mi előttem van? És tán azt sem úgy, ahogy én szeretném? Sokkal nehezebb minden, de ez még nem ok arra, hogy meghátráljak.
Nem, ez csak tovább hajt előre, hogy megoldjam az egész helyzetünket. Igaz nehezebb, ha nem látom, hogy mi készül Amara ellen.
- A Sötétség nem más, mint Isten testvére. Amara egyenrangú Istennel. Világokat és lényeket úgy képes teremteni, ahogy Isten is - magyarázom nyugodtan. Azt, hogy ezt nem teszi meg? Apránként akarja a világot elpusztítani. Hogy lássa keseregni az öreget.
Hogy lássa hová is fajult minden. Nem célja, hogy egy csettintéssel eltűnjön minden. Nem. Isten teremtményeivel akarja tönkretenni mindaz, ami egykor az övé volt. Ez lesz a legnagyobb büntetés számára.
Megjegyzésére újra csak felszalad a szemöldököm, de ezúttal csak hangos nevetés tör fel belőlem. Isten, ahogy megbolondult. Érdekes kép, mit ne mondjak. De essünk is túl ezen.
Kényelmesen ülök le mellé. Talán merevnek hat a tartásom, számomra ez tökéletesen kényelmes. Lassan közelít felém keze, aztán amikor kiejtem az egyszerű mondatot, kecses kacsójának esése esik.
Szempilláim megrebbennek, úgy tekintek fel az ujjairól a szemébe. Állom pillantását. Nem sürgetem, nem győzködöm. Az ő döntése, rajta áll az egész. Én nyugodt és türelmes vagyok. Arcom pedig szenvtelen. Végül mégis úgy dönt, hogy összeköti velem az emlékeit.
Jéghideg kezei fonódnak az enyémhez. Mint téli fuvallat úgy csapnak át emlékei a lelki szemeim előtt. Megannyi évszázad eseményeit, melyet eddig démonok keze munkájának hittem. Minden, mit ezekről hittem csak hamis ábránd volt. Feljegyzéseim hibásak. A düh egy pillanat alatt jár át. A tudás mely az enyém, csak így elvette tőlem.
De még mielőtt eluralkodna rajtam, nagy levegőt véve engedem el kezét. Kapkodó légzésemet csillapítom. Inkább csak a lehunyt szemű nőt figyelem. Aki egy másik faj. Aki egy másik élőlény. Egy régen elfeledett kor, letűnt maradványa csupán.
- Jelenleg nem hinném, hogy sokkal többen tudnának létezésetekről - nyelek egyet. Most rajtam a sor, hogy lehunyjam szemem.
Az elmém pillanatok alatt kijavítja az eddig hibás emlékeket. Ha ezek azok… Akkor a testvérei miket tehettek meg?
- Lényünket olykor túlzottan túlértékelik, holott egyszerűek vagyunk. Annak engedelmeskedünk, ki parancsol nekünk. Nem én választottam a sötétséget, ő választott engem - nem tudom, miért én kellettem, ha lehet hinni szavainak én voltam kéznél. De talán még kapóra is jöttem neki a kapcsolataim miatt. - Okkal szabadított ki titeket. Miért?


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
150
☩ Play by :
Emily VanCamp

Utolsó Poszt Hétf. Júl. 16, 2018 9:55 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Ophilia & Calypso
A múlt, a jelen, a jövendő. A dolgok, amik történtek, amik történnek, és ami esetleg történni fog, mind része a megoldásnak.
-Bizton állíthatom neked, ha egyszer előkeveredik a patkánylyukból, fel fogom tenni neki a kérdéseimet. – sziklaszilárdan jelentem ki, hangom is olyan rideg, s kemény. Utána pedig bedugom egy másikba, és fellövöm a Holdra. Persze, ezt csak belül ordítom, akár egy hisztis gyerek. – Nocsak, tehát úgy gondolod, hogy te mindent tudsz? Ki lennél te? – hangomban változás áll be, ahogyan a zongorán, ha egy fél hanggal magasabbat ütnek. Egy leheletnyi gúny. Ám mikor kiléte felől érdeklődők valódi kíváncsiság tükröződik benne. – Testvérével? – meglepettség taktusa egy teljes akkordot raktam össze pár perc leforgása alatt. Kérdése talán költői, bár nekem ehhez is meg van az elméletem. – Megbolondult az Öreg, s most valahol fogatlanul vihog valahol a világ tetején. – akár hogy is próbálkozom azzal, hogy epés megjegyzéseimet visszafogjam, kibukik belőlem. Túl sokat foglalkozunk már vele, s lehet, hogy pont ez a célja. Hogy ő körülötte forogjon a világ. Egyszerűen lehet, hogy el kellene felejteni. Nem gondolni többet rá, s mi, akik tehetik, olyanra formálnánk a világot, amilyenre akarnánk. Biztos vagyok benne, amint tudatosul bennem, hogy létezésem csak néhány mese lapjain szerepel, ezt a lehetőséget is számba fogom venni. Nos, ajánlata nem éppen fogamra való, az én fejembe csak ne turkáljon senki. Így aztán elveszem kezem az övétől, de nem ejtem ölembe, nem ugrok fel, s hagyom faképnél, ahogyan nem is rivallok rá hogy „Mit képzelsz!”. Néhány centi csak, mellyel távolabb kerül kezem az övétől. Mélyen nézek a sötét szempárba, nem olyan sötét, mint az enyém, még a felszínén ott van a remény. Ha nagyon fókuszálok, még magamat is látom benne. A helyzet az, hogy jelenleg nem sok választásom van. Mindannak ellenére, hogy hosszú idő óta, ő az egyetlen társaságom, -akit nem kell a testvéremnek neveznem- és még kimondottan élvezem is közelségét, idő szempontjából, ez a leghatásosabb módszer. Ám vannak olyan részletek, amelyeket kihagynák, a képeskönyvből. Az energiák lassan fonódnak össze, színes fonalak ölelkeznek, víz, tűz, föld, levegő, az élet s halál vibráló ereje, azon titkaim előtt mely csakis az enyémek. Mint például, képességeim, hajdan volt erőm hiánya, gyengeségeim, testvéreim neve, s elpusztításunk módja. Ha hiányoznak a lapokból, úgy ez ezután is így maradjon. Nem vagyok benne biztos, hogy áttörhetetlen a gát melyet pillanatok alatt építettem fel, de ha próbálkozik a falak lerombolásával, biztos észreveszem, s akkor az idilli csevejnek vége. Ajkammosolyra húzom, s helyezem vissza kezem az övéhez. S már érzem a különbséget, az övé forró, akár a nyári sivatag, az enyém hideg, mint a jéggel borított hegycsúcsok. Az események gyorsan peregnek, a történelem át nem élt percei, azok a korok, ahol a kézlenyomatomat nem tehetem le. Pedig, mi mindent tudtam volna művelni. Szívem sajog, fejem szédül, szelektálnom, s raktároznom kell a letűnt korokat. Ám a fel-felvillanó képek közé bekúsznak olyanok is melyek nem odavalók. Honnan tudom? Megérzés. Egy-egy arc, hely, talán még szagok is. Némelyik ismerős, némelyik nem. Jelenetek két nem összeillő korból. Elengedi kezem, s nem tiltakozom. Újra a világra nyitom szemem. Sok minden zavaros, időbe fog telni, míg összerakom a képet. Hangjára leszek figyelmes, szinte, mintha az is a múltból szólna, olyan távolinak tűnik. Kissé megrázom a fejem, s két kezemmel szőke hajamba túrok, hogy aztán jobb vállamra előre simítsam. Egy kis idő, hogy újra önmagam legyek. Az első alkalom, mindig különleges. – Magam sem értem, még nem. – kérdésére sajnos nem tudom a választ. Mosolyra húzom a számat ismét. – Érdekesek… azt hiszem jelenleg te vagy az egyetlen, aki annak tart minket. – De te nálamnál érdekesebb vagy. Miért pont te kellettél Amarának? S te miért választottad a sötétséget?

avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
499
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Hétf. Júl. 16, 2018 3:41 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


To Calypso
It's my nature. Would you love me as anything but what I am?
Hasonlóan vonom meg a vállamat, ahogy ő is. Egymás tükörképei vagyunk. Kérdések záporoznak felőlünk, de ugyanúgy képtelenek vagyunk megmagyarázni. Ez olyan, melyet csak ő érthet. Isten. Velünk ezt nem osztotta meg és miért nem?
Mert senkik vagyunk a szemébe. Ez így igaz. Ezt sokan tagadják, abba a hitbe, abba a hamis illúzióba ringatják magukat, melyet évezredeken keresztül épített körénk. Kevesen vagyunk, kik látják a valódi formáját.
S ez a nő talán látja.
- Vannak kérdések, melyekre csak ő maga válaszolhat. Adhatnék neked egy választ, amitől jobban, vagy épp rosszabbul éreznéd magad. De nem lennék jobb tőle - mosolygom őszintén. Igaz, az sem hazugság lenne, mindössze hamis illúzió. Senki sem tudja, hogy miért ment el.
Talán igaza van Gabrielnek, hogy az emberek miatt. Talán más miatt. Talán nem vagyunk már számára fontosak. Ahhoz még mindig tartom magam: bármikor leléphetett, hogy egy jobb világot teremtsen, mint ez volt. Ez a béta verzió. Kijavítja a hibáit. Noha akkor Amara nem itt keresnél. Ő sem tudja, hogy hol van…
- Én nem hiszek, én tudok. Ez a legnagyobb különbség közöttünk és az emberek között. Én tudom, hogy nem fog visszatérni. Egykor fontos volt neki a Föld, most már annyira sem, hogy szembeszálljon testvérével. Hagyja neki, hogy elpusztítson mindent. Kérdem én, akkor mi értelme van a világnak?
Ettől jobban is tud teremteni. Jobbat és szebbet. Ahol már ők ketten állnak a világgal szemben. Ahol Amara teremti meg a valódi poklot. A valódi bűnbecsábítást. Ahol lesz tétje az angyalok küzdelmeinek. Most mindenki egy urat szolgál, így, vagy úgy. Mindenki Isten bábszere, de ott? Ott nem lenne beleszólása a másik oldalra. Mennyivel idilibb világ lenne.
A táj közben változik. A magam részéről jobban kedvelem a terek eredeti formáját. Visszállítani őket az igazi valójukba. Ez nem kihívás. Ezután is újra az enyészetté lesz, igazolva az állításom és akaratom. Az emberek nem érdemlik meg ezt a földet. De már sem a démonok, sem az angyalok. Senki sem tesz azért, hogy elkerülje a Föld az elkerülhetetlen véget. Már mindenki ölbe tett kézzel ül.
Kérésemre lassan emeli fel a kezét. Bizonytalan lenne? Jól teszi. Mosolyom hiába kedvesnek ható, mindez már csak a szokás hatalma. Valamiért mégis lehetséges szövetségesre lelek benne.
Kezét puhán ejti az enyémre. Hüvelyk és kisujjammal szorítok rá enyhén, miközben középső ujjam enyhén behajlítom. Selymes bőréről reá emelem barnás-zöld lélektükreimet.
- Belepillantok emlékeidbe. Nem javítok át rajta, ne aggódj semmit, mindössze annyit fogok megtudni, hogy ki is vagy, ezáltal minden kérdésemre választ kapok. Cserébe kapsz egy gyorstalpalót, hogy mi történt a világba… - azt, hogy mióta pillanatokon belül kiderül.
Ha nem húzza el kezét, akkor majd mindent látni fogok, egészen addig, amíg be nem zárták a dobozba. Lényüket, teremtésüket. Apjukat, ahogy anyjuk szívét megeszik. Ízletes. Ujjaim néha megrándulnak, mégsem rántom el. Ha ő sem.
Cserébe az ő fejébe is ismeretlen képek kezdenek el peregni. A sötét középkort lassan váltja fel a csicsás koraújkor, ahol az udvarok aranyban tündököltek. A felfedezések izgalma, az emberi aljasság határtalansága. Rabszolgák, amerikai lakosok kiirtása. Háborúk tömkelege, ami végigkísérte a világ fejlődését. A fejlődést, mely Európából indult, s kihatott a tengereken túlra. Az ázsiai világ békéjét, mely végigkísérte az európai háborús időszakot.
A képek gyorsan változnak, meglehet, fel sem képes fogni. A két világháború borzalmait, de az abból gyümölcsöző jövőt. Egészen addig, amíg Gabriel meg nem jelent a Földön. Kezemmel túl lassan engedem az övétől. Fel sem tűnik már nekem, hogy saját emlékeimet is átadom neki, melyeket itt éltem át. Ahogy Egyiptomba vetődtünk Cassel, ahol találkoztunk Abadonnal. A ládát kerestük. Majd újra később, ahogy Donnal álltunk a múzeumban és a sötétség elfoglalta a várost.
Ramiélel való találkozásom a parkba, hol Amara egyik angyala a szívemet tépte ki és sötétítette el…
Hogy Cassnek próbálom megfejteni a láda nyitjának kulcsát.
- Érdekesek vagytok. Én erre miért nem emlékszem? - köszörülöm meg a torkomat. Hisz amit láttam még nekem is felért egy sokkal. Fogalmam sincs, hogy ő miként reagált erre.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
150
☩ Play by :
Emily VanCamp

Utolsó Poszt Hétf. Júl. 16, 2018 3:01 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Ophilia & Calypso
A múlt, a jelen, a jövendő. A dolgok, amik történtek, amik történnek, és ami esetleg történni fog, mind része a megoldásnak.
- Így van. Tehát lehet- e Istent tökéletesnek nevezni? Minden apró hiba, amely az emberi természetben megtalálható az az ő hibája. Sejthette már a teremtésük pillanatában, hogy nem lesz ez egy sétagalopp. – rántok egyet a vállamon. Vajon mit hitt a kis butus? – Soha sem hagyta volna az embereket felülemelkedni saját magán. Ahhoz túlságosan pökhendi. Így meg könnyebb, ráfogni a démonokra, s mindenre, ami nem a Mennyek Kapuján belül született. S lásd mi lett az eredménye. – keveset tudok még az elmúlt hétszáz év történéseiről, túlságosan keveset. De mióta felhagytam őrjöngésemmel, volt alkalmam az utcák köveit koptatni, s látni az emberekben végbe menő változásokat. Elkapott vagy éppen kicsikart szavakat az angyalok s démonok inváziójáról, de igazán már senki sem emlékszik, vagy túl öregek, netalán tán túl fiatalok esetleg már nem is élnek. Sosem tartottam őket túl sokra, csutkababák, akikkel kedvemre szórakozhattam, mégis hanyatlásukat látván, az egyik szemem sír a másik pedig nevet. – Hit? Mondd, te miben hiszel? Hiszed, hogy ez így jó? – nyitom tágra szemeim, akár egy gekkó. - Hatalmában állna, mindennek véget vetni, mégis a szánalmas angyalaira bíz mindent. – legyintek, olyan dolgok ezek melyekről évszázadokon át lehetne beszélni, de ahhoz újra rám kellene, hogy csukják a fedelet. Csak egy darabig követem tekintetemmel az illúzió születését, visszafordulva egy pillanatra nézek rá. Átsuhan tekintetemen egy árny, a megvetés és irigység árnyéka, neki talán fel sem tűnik. Egykor magam is képes voltam ilyenekre, még többre is, s most… Bevallom nekem a régi pompájában jobban tetszett, hűen tükrözi a mostani állapotokat. A komor, rideg valóságot. De ám legyen, még egy hazug mosolyt is küldök felé. Elvégre ő a vendég. Hüledező tekintet helyet, inkább még érdeklődőben figyelem, aprót moccan a szemöldököm felfelé. Érdekesen kezdődik… Hazudnék, ha azt mondaná értem, amit mond. Ha Isten elzárta, sosem volt egyensúly, ezt is magának akarta, egyszemélyben akarta uralni mindkettőt. Akkor meg minek, picsog? Kissé hátra hőkölök, s értetlenül nézek rá. Honnan kellene nekem tudnom? Se most se régen sem ültem össze angyalokkal egy közös teára, hogy efféle kulisszatitkokat osszunk meg egymással.  Összeszűkült szemmel, gyanakvón vizslatom. Lassan mozdul kezem, s emelem az övével egy magasságba. Fogalmam sincs, hogy ez e ennek a módja, de használati utasítást nem adott. Finoman simul tenyerem tenyerébe. Keze semmivel sem nagyobb az enyémnél, bőre semmivel sem fakóbb, szinte tökéletesen passzolnak. Furcsa érzés úgy érezni bőröm alatt pulzáló energiáját, hogy nem mélyesztem bele fogaim, s kezdem el magamba szívni. Olyan érzés, mint amikor felfekszel a tengerre, s hagyod, hogy ide-oda ringasson, hallgatva közben lágy moraját. Végül is aztán még is csak elkapom a kezem. - Most végül is mit is fogunk csinálni? Ez valami spirituális lelki összefonódás?

avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
499
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Hétf. Júl. 16, 2018 12:30 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


To Calypso
It's my nature. Would you love me as anything but what I am?
Kérdésére szemöldököm felemelve tekintek fel a magasba, majd ajkamat biggyesztve rá. Fejemet oldalra döntve biccentek egyet. Érdekes kérdés és talán a válasz sokkal egyszerűbb.
- Öntelt és hiú. Senki sem szereti látni, amikor a tükörképével szembesítik. Ő pedig nem csak egy  tükörképet kapott maga elé. Tökéletesnek teremtette az embert, megteremtette hozzá a démonokat, miért? Hogy kísértsébe csábítsák. Hitte, hogy vannak olyan szilárd hitűek, mint mi, angyalok. Látta, hogy terve, hogy omlik romokká, kártyavára feldőlt - újra csak vállamat rángatom meg. - Az ember ugyanolyan bosszúálló, mint ő maga is. Elhisz egy igazságot és azt szajkózza. Csakhogy neki, az emberekkel ellentétben megvan a hatalma, hogy azt mondhassa, ez az örök érvényű igazság.
Aki pedig ellentmond neki, azt pedig megbünteti. Lásd a bukottak, vagy maga Amara. De talán a ládaszökevény lények is.
Mely maga is az.
Tudnom kell, hogy mivel többek ők. Miért rájuk van szüksége a Sötétségnek. Egy elemi erő hajtott arra, hogy válaszoljak a hívására. S lám. Talán több mindenre kapok választ, mint akartam. Ő tudásra áhitozik én pedig azokra a hiányzó dominókra, melyeket Isten vett el tőlem. Amit semmivel sem tud megmagyarázni. Miért kellett Tőlem? Mintha bárki elvehetné tőlem.
A mutatott hely irányába tekintek. Csuklómon könnyedén tekerek egyet s a régi pad visszakapja egykori fényét. De nem csak ez. Egy szempillantás csak és a hely újra, régi fényében tündököl. A mohák és kósza falevelek eltűntek. A falra függesztett fáklyákon tűz fénye csillan meg. Az utóbbi csak illúzió, nincs képességem tüzet gyűjteni elmémmel. A hatás kedvéért teszem. Erőm nem kiapadhatatlan, de tovább bírja, mint bárki másé. S napról, napra többet.
Egyelőre mégsem indulok el, kérdésemre nem válaszol. Lassan halad el mellettem, ujjai szárnyam végéhez érnek.
Nevét újra kiejti, én pedig kómotos léptekkel indulok meg felé. Kecsesen ülök le. Lábaimat átvetem a másikon, kezeimet rájuk teszem, egymásra. Szárnyaimat így sem rejtem el. A pad háttámlája mögött foglalnak helyet, a mozaikokból kirakott padlót súrolja.
Arcomon játszi mosoly fénylik.
- A Sötétség - válaszolom nemes egyszerűséggel. Még a döbbenet és a hüledezés előtt fogok nem szabadkozásba, csak magyarázatra. - Az univerzumot az egyensúly egyetemes törvénye hatja át. Ennek hiányát látod manapság a Földön. Nincs senki, ki Istennel szemben állva, az egyetlen ilyen lényt elzárta. Az egyensúlyt meg kell teremteni - itt is és sok más helyen is.
Kissé szokatlan ez a hozzáállás? Talán. De ha már egy Arkot sikerült meggyőznöm, hol lenne hiba az elméletembe?
- Mi igaz abból, amit rólad mondanak? Tudod… Van egy egyszerűbb módja is, hogy megtudjam te ki vagy, te pedig megtudd, amit akarsz - kezemet lassan emelem és nyújtom felé.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
150
☩ Play by :
Emily VanCamp

Utolsó Poszt Hétf. Júl. 16, 2018 10:54 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Ophilia & Calypso
A múlt, a jelen, a jövendő. A dolgok, amik történtek, amik történnek, és ami esetleg történni fog, mind része a megoldásnak.
Sajnos én nem láthatok a fejébe, nem ismerhetem a szavai mögött megbúvó gondolatokat. Így nekem nagyon is úgy tűnik, védelmébe veszi az Öreget. Gúnyosan elmosolyodok. – Senki nem tökéletes… igazad van. Ha Ő a legtökéletesebb, akkor az összes teremtménye az, hisz, mint mondtad magából alkotta „gyermekeit”. – emelem fel kezeim aposztrofálva szavamat. – Talán saját magát gyűlöli ennyire? – teszem fel a kérdést. Mert nagyon úgy tűnik, hogy saját kicsiny önarcképei szembesítették azzal, hogy amennyire tökéletesnek hitte magát, annyira nem az. Hisz a szabad akarat felruházta azzal is az emberek, hogy istennek higgyék magukat, elorozva tőle mindazt a jogot, amit csak magának akart. - Így igaz, de elgondolkodtató, a jelen állást nézve, akarok e ennél tökéletesebb lenni és Istened képére formálódni? – oldalra biccentem a fejem, egyik kezemmel mellem alatt karolom át testem, míg a másikkal állam alá támasztok. A felettünk gyülekező fátyolfelhők vonulását nézem, eszem ágában sincs ilyen volumenű gondolatoknak helyet adni a fejemben. – Úgy hiszem nem, ha Ő a mérce, akkor inkább nem. – nézek újfent rá, s húzom el ajkam oldalra. Kétkedőn vonom fel szemöldököm, felelete hallatán. ~ Ennyi lenne csak az egész? Angyali erő?~ - ha ez tényleg igaz, úgy már csak a ládát kell megtalálni. Annyi angyalt fogdosok össze, amennyit akarok. Úgy szaladgálnak, mint tyúk az udvarban, ahonnan hiányzik a kakas.
~ Úr! Úrnő! Bah… már olyan is van? ~ - bevallom eddig azzal se igazán foglalkoztam, hogy kinek köszönhetem szabadságom.  De ez a kérdés még várat magára, egyezséget kötöttem és úgy tűnik a szőkeség szívesen maradna. – Látom, vannak még kérdéseid, ahogyan nekem is. Foglalj helyet. – mutatok egy ütött – kopott betonból faragott kőpadra. Látott már szebb napokat is, most már itt – ott befedte a moha, de funkcióját, még így tökéletesen ellátja. Ezzel egy időben, magam is kifelé indulok. Elhaladok mellette, ha még nem indult volna meg a felkínált hely felé. Karom csak egy leheletnyire érinti szárnyának szélét. Beleborzongok, ahogy energiáink apró szikrát vetnek közöttünk. Beszívom szárnyának, illatát, már el is felejtettem, hogy van neki, de az is lehet csak képzeletem játszik velem. Mindegy is, amíg lehet kiélvezem. Én magam helyet foglalok, vagy mellette vagy egy szál magamban. Még utolsó kísérletként, finoman meglapogatom magam mellett a pad lapját. – Mint már mondtam Calypso vagyok. Ezt a nevet aggatták rám, de talán anyám volt a bűnös, régen volt, nem emlékszem rá. – sejtem én, hogy nem erre kíváncsi, nem a nevemet akarja újra hallani. Inkább az érdekli, mi vagyok. Az ajánlatom igazán nagylelkű volt, de azt nem mondtam, hogy kis simlisségek ne férnének bele, persze, ha rólam van szó egyéb esetben, hát… De mentségemre legyen mondva, a kérdésre válaszoltam. – Ki lenne a te Úrnőd? – teszem fel egyik karomat a pad háttámlájára, lábaimat pedig keresztbe. Szemeimben ég a kíváncsiság, talán most sok mindenre választ kapok.

avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
499
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Hétf. Júl. 16, 2018 9:05 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


To Calypso
It's my nature. Would you love me as anything but what I am?
Ajkaim enyhén elnyílnak, ahogy várom a folytatást, de aztán nem érkezik. Mennyire érdekes ez a nő. Talán mégsem kellene elmennem. Mégsem kellene itt hagynom. Valami itt tart, egy belső erő. Hogy mi, azt magam sem tudom. Egyet is érthetnék vele, hogy egy megérzés, vagy ösztön, de nem.
Talán vele egy a célom. Talán nem. Manapság már senkiben sem bízhat az ember, nem igaz? A Pusztításnak tálcán kínálom fel a végső nagy, munkáját, és mégsem élne vele.
- Senki sem tökéletes - a védelmére kelnék? Nem. A feladatom mindig is az volt, hogy objektíven szemléljem a világ fejlődését. Ebbe beletartozik testvéreim, a démonok, de még Isten munkája is. - Nem vagyunk mások számára, mint bábuk egy sakktáblán. Eddig önmagával játszott, most kapott egy ellenfelet. Az erővonalak még nem rajzolódtak fel, a bábuk nem álltak még a rajthoz - somolygom.
Ezt még akkor is úgy gondoltam, amikor régi önmagam voltam. Mi csak eszközök vagyunk. Érzelgősek is lehetünk miatta, tagadhatjuk, hogy ez nem így van, de nem igaz. Ez nincs így. Amúgy sem lenne szabad ennyire magunkra vennünk a végső igazságot. Mi angyalok mindig csak eszközök voltunk a kezébe. Mi voltunk azok, kik az ő nevébe büntették meg az embereket. Mert ő maga nem akarta. Ajkamat kelletlenül húzom el.
- Mint mondottam senki sem tökéletes. Ahogy ő sem, mégis hozzánk képest a legtökéletesebb. Magából alkotott mindenkit, gyermekeinek nevezi őket. Nem tud jobbat alkotni magánál, mert nem tudja, hogy van ettől jobb - hajtom oldalra enyhén a fejemet.
Ezek csak puszta tények. Korán sem tökéletes bárhogy is mondja. Igaza van, Ő egy bosszúálló Isten. Most is épp az embereken áll bosszút Gabrielen keresztül.
- De gyanítom sem Te, sem Én nem vagyunk tökéletesek. Mindkettőnkbe vannak hibák, amikről talán nem is tudunk - somolygom egyfajta zárásként a témába. Amúgy sem ez érdekli igazán.
S igaza lehet. Talán valóban hazugok a szavaim. Bár kizárt dolognak tartom, de olyannyira állítja, hogy kezdem belátni igazát. Egy ösztön mondatja velem.
Határozott bólintással felelek ismétlésére. Erre lennék kíváncsi. Ő volt, az, kiket kiengedtem? Ajakai mosolyognak, arca derűsnek tűnik. Noha az emberi érzésekkel még gondba vagyok, de ezt már kezdem felismerni.
Végül csak helyesel. S elhangzik egy újabb kérdés.
- Nem csak állításom szerint. Nem tudom, hogy hol van. Az Úrnő megmondta, csak angyali erő nyithatja ki. Ezért volt rám szüksége - noha ezeddig ez rejtve maradt előttem. De talán… - Megengeded, hogy megtudjam, te ki vagy? - kérek engedélyt, ahogy egyre közelebb lépek hozzá, egészen a medence szélig. Szárnyaimat megrázza a túlfolyó víz, ahogy nyaldossa annak alját.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
150
☩ Play by :
Emily VanCamp

Utolsó Poszt Pént. Júl. 13, 2018 8:56 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Ophilia & Calypso
A múlt, a jelen, a jövendő. A dolgok, amik történtek, amik történnek, és ami esetleg történni fog, mind része a megoldásnak.
Rezzenéstelen arcából lehetetlenség bármit is kiolvasni, ahogyan színtelen hangja sem árulkodik semmiről. Mennyivel egyszerűbb az emberekkel. Mégis szokatlan a viselkedése. Nem azért, mert ismertem az előtt, csupán él bennem egy kép róluk. Már az én időben is akadtak olyan angyalok, akik földi ittlétük alatt emberi viselkedésformát öltöttek magukra. De valami mégis számomra teljesen megmagyarázhatatlan lengi körül, nevezzük megérzésnek. - Annak hívatja magát… - tartok egy kisebb szünetet, még ajkam is résnyire tátva marad, mint aki folytatná gondolat menetét. Erre a pillanatra még tekintetem is elszakítom az övétől, s a mellettem lebegő fatáblát figyelem, a gyertyák apró lángját, a viasztestek lassú  halálát. Egyszerűen nem jönnek a szavak melyekkel meg tudnám fogalmazni mit is gondolok róla.-  … közben pedig egy csaló egy kegyetlen bábmester, aki a saját hibái miatt másokat büntet. – mégis sikerül valamit kipréselni magamból. Újra felnézek rá. – Miért ne lennék az, mikor én ott voltam, s mit állítasz, színtiszta hazugság. Irigy, hazug, féltékeny, bosszúélló vénember. Teremtményei gyengeségei az ő gyengeségei, kudarcának záloga. – a bennem tomboló harag városokat döntene romokba, mégis csillapítom, s szemeim komorsága, hangom halvány remegése árulkodik, a bennem kavargó viharról. – Irattár. – javítom ki magam, egy könnyed vállrántás kíséretében. Nekem aztán mindegy, sosem jártam a Mennyben, - szép is lett volna-, ahogyan sosem merültem el egy angyali beszélgetésben, jobb szórakozásom is volt velük. Hmm, hasonló egyszerűséggel válaszol. Szavait kétkedéssel fogadom. Egymás mozdulatait ismételjük, más időben. Most én hajtom oldalra a fejem, szemem sarkában apró redők gyűlnek össze. Kérdésére azonban halkan felkacagok. Így valahogy még sosem gondoltam magamra és testvéreimre. – Ládaszökevény. – ismétlem újra, de ajkam szegletében még mindig ott tündököl korábbi jókedvem maradványa. – Nos, nevezhetsz így is. – bólintok. Remélem, válaszom elég kielégítő volt. Többet nem is tudnák hozzáfűzni, elég meghatározottan tette fel a kérdést. – Szóval állításod szerint nem tudod, hol van. De azt csak tudod mi nyitjának módja? – teszem fel magam részéről a második kérdést.

avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
499
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Csüt. Júl. 12, 2018 2:40 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


To Calypso
It's my nature. Would you love me as anything but what I am?
Visszakérdezésére szemöldököm a magasba szökken. Érdeklődő és kétkedő módon. Nem tudom ezt hirtelen hova tenni. Nem hallott volna jól? Esetleg ismeretlen számára a kifejezés?
Az még csak eszembe sem jut, hogy az lehet a baja, hogy egy angyal így hívja.
- Ez a neve, nem igaz? - hajtom félre a fejemet. De lényegtelen, hogy mi váltotta ki ezt a kérdést.
Nem tűnik fel apró dühkitörése, melyet elnyom magába. Ugyanúgy áll, állát leszegve. Érdekes egy teremtés. Sokan nem szimpatizálnak az Úrral. Hibáztatja őket bárki? Én nem, de vélhetőleg más sem. Egy elkényeztetett kis mitugrász ki úgy viselkedik jelenleg, mint akitől elvették a játékszerét. Behiszizve elbújt a sarokba és várják, hogy megkeressék. Csak hogy ő nem is akarja, hogy megtalálják.
Újabb, egyszerű mondata hallatán a magasba röppen szemöldököm.
- Elég magabiztosnak tűnsz tévedésemet illetően - aminek oka számtlana lehet. Körénk ködpára emelkedik, én pedig nem sürgetem ennek eltüntetését. Ebben úgy is misztikusabb ez a beszélgetés. Szemeim megvillannak a mennyei könyvtár hallatán. - Irattár - javítom ki. Na, azért ő sem mindenttudó. Ez pedig akaratlan szóbotlás volt.
Sokan összekeverik a kettőt. Nem látják át a különbséget. A könyvtárba könyvek vannak, nálam iratok. Nem lehet egy egész könyvbe belefoglalni az emberiség történetét. Az emberek próbálták. Balgák… De ezen ne akadjunk most le.
- Uram és parancsolóm - ismétlem ettől függetlenül a szót. Ízlelgetem, de nem. Keserű pirula még mindig számomra.
Nem engedem meg magamnak, hogy lereagáljam gúnyos szavait. Méghogy azoknak a mitugrászok tudása felül emelkedik az enyémen. Kik már azt sem tudják, hogy mit jelent a firenzei kultúra. Az ókori művészetek és mágiák. Akiknek fogalmuk sincs a szabadkőművesek tevékenységeiről. Semmiről sem tudnak már most.
- Nem tudom - felelem könnyedén. És őszintén. - Ládaszökevény vagy? - teszem fel a rám jutó kérdést. Az előzőre sem válaszolt, de leszek oly kegyes, hogy ezt most elengedem fülem mellett.
Még egy dobása van, ha arra sem válaszol… Akkor megtudom máshogy, amit akarok.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
150
☩ Play by :
Emily VanCamp

Utolsó Poszt Csüt. Júl. 12, 2018 6:47 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Ophilia & Calypso
A múlt, a jelen, a jövendő. A dolgok, amik történtek, amik történnek, és ami esetleg történni fog, mind része a megoldásnak.
Állam mellkasom felé közelít, félig szemem is lehunyom. Egyetértünk, bár kétségeim vannak afelől, hogy ugyanazt, azt a végkimenetelt várnánk. – Isten!? – hangom a visszapattan a megkopott falakról, s egyre halkabban ismétlik utánam. Érzem, ahogyan talpam alatt a víz forrósodni kezd, és halvány ködpára kezd terjengeni körülöttem. Fékeznem kell magam, az erőm nem olyan, mint rég, nem engedhetem meg magamnak, hogy elpazaroljam ilyesmikre. Lehunyom szemem, finoman s nőiesen megropogtatom a nyakam. Egy játszi félmosollyal keresem újra a barnás zöld szemeket. – Tévedsz. – jelentem ki a korábbi higgadtságommal. – Mint már mondtam, tudásod olyan szellős, mint egy használt liszteszsák.  – közben játszi könnyedséggel kapja a szél ölébe a párát. -  Lehet, nem ártana több időt töltenél, a mennyei könyvtárban, már ha akad ilyen. – pillanatokig nézem, ahogy kettőnk közt örvénylik a tejfehér massza, elhomályosítva előttem karcsú, törékeny alakját, hogy aztán végleg elillanjon. -  Urad és parancsolód mindig is volt oly öntelt, hogy nevéhez kötődő tetteket a saját neve mellé jegyezte. Miért tett volna most kivételt? – pillantok le kezemre, s simítok végig hüvelykujjammal körmeimen. - Úgy tűnik ez egyszer, az emberek tudása felül emelkedik tieden. – emelem fel rá ismét tekintetem, gunyoros mosoly társaságában. – Angyal létedre ügyesen próbálkozol. – kacagok fel. – Nem gondoltam volna, hogy pont egy magad fajta akar egy tisztességes ajánlatot megszentségteleníteni. – kedvemre való a próbálkozása, de még soha nem kelt olyan korán a Nap, hogy ennyi elég legyen. – Szóval, hol van a láda? – teszem fel újra a kérdést, melyet „véletlen” elfelejtett meghallani.

avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
499
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Szer. Júl. 11, 2018 9:54 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


To Calypso
It's my nature. Would you love me as anything but what I am?
Szavai halvány mosolyt csalnak ajkamra. Bárki is Ő, pontosan átlátja a dolgokat. Olyannyira, ahogy senki más nem volt képes még előttem átlátni. Sokszor elgondolkoztam már azon, hogy vajon én látom rosszul a dolgokat, vagy tényleg ennyire vak mindenki?
De rá kellett jönnöm, hogy nem. Nem én látom ezeket rosszul. Valóban ennyire elfajzott lett a világunk.
- Szemellenzőt visel mindenki. Képtelen meglátni, mi lényeg lenne. Nem, hogy nem akarnak. Állóvízben állnak, de megmozdulni félnek. Isten teremtményei tökéletesen képviselik azt, ami teremtésében hibádzik. Mindenki önzően saját érdekeit nézi - húzom el számat, fejem ezúttal a másik irányba hajtva.
Persze vannak kivételek. Van egy démon, ki harcolni akar Amara ellen. Balga egy gondolat. Mégis hogy tudna egyedül egy istenség ellen harcolni? Senki sincs mögötte. Mégis az önbizalma. Annak az ostobának. Fejemet enyhén megrázom, kizárom gondolataimból őt is, pofátlan vigyorát is.
- A pletykák nem más, mint téves információk tömekelege. Egyes jelenségek félrteértelmezése. De javíts ki ha tévedek. Odüsszeusz hajóját vihar kavarta. Ha belegondolok, Isten okozta ezt. Ezen misztifikációt tulajdonították az emberek a nevednek - húzom el a számat. Hiszen ott voltam. Láttam. Én jegyeztem le. Máshogy ez nem történhetett.
Hacsak… Nem.
De miért nem tudok azon katonákról, akik be voltak zárva. A harag és a düh kezd egyre feljebb szökni mellkasomba. Nagy levegőt véve tekintek rá. Én, ki mindent tudok, mi az, hogy nem tudok valamit? Semmi értelmeset nem találtam a ládáról - igaz nem is kerestem. De a benne lévőkről? Erről én miért nem tudok?
Méghogy Mindentudó. Valójában az vagyok. Az, amiről azt akarta Isten, hogy tudjak. De, ami ténylegesen lényeges volt valaha is? Sem Amararól nem tudok, sem arról, ami a láda takart.
S ha ez nem lenne elég, akkor még ott van az óénok nyelv is. Miként lehet elfelejteni egy egész nyelvet pár nap leforgása alatt? Hiszen teremtésem nem sokkal az arkok után tehető. Ők még ismerik. De én már nem. Képtelen vagyok olvasni őket.
S a legtöbb isteni tárgyat azzal óvják.
Mily balga gondolat.
Lassan fordulok vissza a nő irányába. Különös egy teremtés. Egyszerre taszít és vonz is. Nem váltott még ki belőlem senki ilyen hatást.
Mit akarhat hát ő tőlem? Ő nem olyan mint Belial. Számára nem egy testvérem árult el.- Legyen hát. De mivel nem kérdeztél, kérdezek én. Mi vagy te? - kezdjük ezzel. Gyanú ült elmémre, hogy nem démon.
A ládáról sokan nem tudnak. Szinte senki, csak én és Amara. Egy hang is rémlik, egy ismerős hang, de ha akarnám sem tudnám felidézni.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
150
☩ Play by :
Emily VanCamp

Utolsó Poszt Szer. Júl. 11, 2018 4:49 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Ophilia & Calypso
Pillanatokig csend áll be közénk, követem tekintetét, melyet az a repkedő törékeny test von el tőlem. Hogy az ő szőke fürtös fejében, milyen gondolatot ébresztett, eme kis lény, nem tudhatom. Valószínűleg valami kedves, valami szívmelengetőt gondolt tovább. Az enyémben, már reptében kitörtem a nyakát. Nos, nekem valóban minden az, de ezt nem kötöm az orrára. Elég, ha én tudom, ő meg marad még abban a hitben, hogy … nem tudom, mit hisz, de maradjon úgy.
-Attrakció... – ismétlem utána. – Egy cirkusz, ami itt folyik. – s ennek semmi köze, ahhoz, amit Rómában a gladiátorok vívtak életre, halálra. – Fakarddal hadonásznak, néha összetörik egymás játékait, elvonulnak a sarokba és nem történik semmi. – összegzem a tapasztalataimat, ami valljuk be nem sok. Várnak valamire, de vajon mire? - Senki sem akar pontot tenni az ügy végére.
Arca márvány, s bár szavaim hatására egyetlen repedés sem keletkezik rajta, mégis a körülötte lévő energiában egy percre változást érzékelek. Csak ajkam egyik sarka kunkorodik fel egy pillanatra, ahogyan sejteni vélem, kényes témát érintettünk. De hallgatok, szóvá nem teszem. – Már régen is úgy tartották, hogy minden pletykának van alapja. Vagy tán cáfolod? Javíts, ki ha tévednék.  – billentem én is oldalra fejem. Úgy tűnik, ő annyira nincs elragadtatva a társaságomtól, mondjuk én is el tudnék képzelni jobbat. Kezem lassan indul meg az ég felé. A medence vizéből, vaskos ujjak emelkednek ki, többszöröse enyémnek, benne apró légbuborékok keringenek ide-oda. Nem éri el a kaput… De mintha meggondolná magát. Válla felett tekint vissza rám, s én ugyanúgy állok ott, ahogyan hagyott.  Magam előtt összefont ujjakkal, hideg tekintettel. Nos, ennél árulkodóbb talán már nem is lehetne. – Ajánlok egy üzletet. Válaszolsz egy kérdésemre, s cserébe én is válaszolok a tiedre. Azt hiszem elég becsületes ajánlat.


Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 1 Bot




Fajaink száma
Arkangyal
7/6
Leviatánok
8/6
Angyal
3
Démon
11
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
7
Vadász
9
Nephilim
3