We're gonna rule the world We don't give up
So we'll keep on starting the fires We own the future The story that they sold us

 
Ancient Baths
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

Calypso
avatar



☩ Reagok :
55

Utolsó Poszt Yesterday at 21:55
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Ophilia & Calypso
A múlt, a jelen, a jövendő. A dolgok, amik történtek, amik történnek, és ami esetleg történni fog, mind része a megoldásnak
- Ez is egy taktika. S kétélű fegyver, ha nem játszol jól, hamar dőlhetsz a saját kardodba. – rántom meg vállam, amolyan nekem mindegy, milyen játékos is űz. – Ettől függetlenül, nem értem előttem miért is kell szerepet játszanod? – szökik ki számon a kérdés, de azonnal meg is bánom. – Ah, beidegződés. – legyintek, miközben megadom saját magamnak a választ. – Hm… halvány emlékeim vannak csak, melyeknek pontosan utána kell néznem. S meg is teszem, amint visszatérek régi menedékemre. Akár emlékeid útján, esetleg illúzióval netalán fizikálisan. – bólintok. – Hagyjuk ki azt, a részt, amikor azt mondtam, „ ahol én jártam”- rázom meg a fejem. Ezzel csak összezavartam, de nem az ő hibája. - És mint említettem, hogy szükséges, hogy legyen ott víz. – vannak korlátaim, amiket nem tudok átlépni, számomra ez nem úgy megy, mint neki. – Tehát azt akarod mondani, ha Isten nem lett volna annyira önző, hogy maga akarja megteremteni a tökéletest, akkor akár sikerült is volna neki? – persze ebben a formában érthető az egyensúly kérdése. És még igazat is adnák neki, sőt meg is teszem, bár egy kérdés még mindig ott motoszkál a fejemben.  – Miért zárta el Amarát Isten? – úgy gondolom valami okának kellett lennie. Nem mintha nem lehetne elég, maga az önzőség, de nézzük meg az én drága családomat. Szerinte túl kreatív gyerekek voltunk, akik nem tudták kezelni az erejüket, így jó hosszú időre bedugott minket egy bentlakásosba. Nem mintha ez előre lendített volna bennünket. De Amarának vajon csak az volt a bűne, hogy létezett? Halkan azért megjegyzem, ez az Öreg különös fétise, hogy mindenkit bezár valahova. Minket egy ládába, a Sötétséget meg valahova a Pokolba. – Kudarcot. – bólintok s ismétlem szavamat. – Az emberek jó útra terelésében. – adok egyszerű választ. Úgy hiszem, s ha már az egyensúlynál tartottunk – még ha nem is úgy, ahogy én gondolom- a démonok lehetőséget kaptak arra, hogy befolyásolják az embereket, így kell lennie valahol olyannak, akik megpróbálják visszabillenteni a mérleget. És feltételezésem szerint ezek az angyalok. Vagy ki más lenne? Belátom, erre nem igazán lehetne jobb választ adni, talán nincs is olyan, aki terveinek minden részletét ismeri, sőt ebben biztos vagyok, inkább a hatalmas torta szeleteit tolja katonái elé. Így ehhez a hallgatáson kívül nem is fűzök semmit. El kell gondolkodnom, s bár nem szívesen, de visszaemlékeznem az utolsó napokra, órákra, percekre, amit a ládában töltöttem. Nekem biztos nem mutatkozott be egyik sem. Nem mintha annyira kíváncsi lettem volna rájuk. De mintha az öcsém említette volna Angliában a nevét vagy a ládában hallottam volna? – Coss-, Cess-, Cassael… talán. – emelem égnek tekintetem, s ráncolom homlokom bőrét míg próbálom összerakni a megfelelő betűket. – Értem. – bólogatok bőszen, hogy értem már mire gondolt a rúnákkal kapcsolatban. – Ha te magad is így látod, nem értem miért lep meg bizalmatlanságom? – nézek rá egy pillanatra, de választ nem várok. Mint ma már emlékeim szerint említettem, hogy olyat ne várjon el senkitől, amelyet maga nem teljesít. Persze, eljöhet még az az idő mikor sikerül az orromnál fogva vezetnie, ahogyan az is, hogy valójában egymásra bízzuk titkaink. Minden csak a jövő kérdése, de jelen állás szerint egyik sem fog eljönni. – Eddig is meg lehetett volna, te magad hajtottad igába a fejed, akkor és most is. Dönthettél volna másképpen. – ha nem adatott volna meg a szabad döntés joga nekik, akkor nem hullott volna annyi szárny a porba. – Örülök a jókedvednek, igazán. De csak gondold bele magad a helyzetünkbe, egyetlen kiindulópontunk te vagy. S hol máshol kezdenénk, ha nem nálad. A végeredmény pedig képlékeny, éppen úgy lehet sikeres, ahogyan nem. Talán igazad van és hamarabb fullad kudarcba, de szerintem ezzel a tényezővel számoltunk. Viszont, elég nehéz úgy bármit is tenni az ő nevében, míg nem veszi a fáradságot és megtisztel minket jelenlétével, hogy személyesen tegyük fel neki kérdéseinket. Hacsak, te, mint hírvivő vagy legyél te akár mi is a seregében, nem adsz iránymutatást. Emellett azonban megmaradnak a testvérem kérdései számodra.

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
380

Utolsó Poszt Vas. 12 Aug. 2018 - 21:19
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Calypso
It's my nature. Would you love me as anything but what I am?
Akaratlan mosoly és nevetésféle csúszik ki számon. VAgyis inkább az orromon. Ahogy a levegőt kifújom, úgy jön belőle egy nevetés. Tekintetem levezetem magam elé, hisz igazat kell adnom neki. Teljesen logikátlan az, amit mondok. De ez részben nem véletlen. Őt is meg tudtam ezzel zavarni, ez pedig jelenleg többet ér nekem mindennél. Hiszen, ha egy hozzá hasonlót meg tudok, akkor bárki mást is. Játszam azt, hogy még mindig Isten szolgája vagyok, de taszítsam őket kétségbe?
Érdekes játéknak bizonyulhat.
- Valóban, ez az én hibám volt, sajnálom - hajtom meg fejem előtte, még felsőtestem is bedöntöm felé. Ebben nincs semmi élc, vagy gúny. Őszinték a mozdulataim. - Nem akartalak félrevezetni, csak a beidegződés. Egykor mindenkinek a fülére jártam, hogy létezik a megváltás… Mára rájöttem, hogy ez nincs így, de már nem is akarok Amara kegyében járni, úgy, hogy az ő igéjét hirdetem. Vannak olyanok, kikkel szembe nem akarom, hogy rájöjjenek kit is szolgálok már valójában - a megjátszott beidegződés ez, semmi több.
Végül aztán maga is emlékezik arra, amit nemrég mondtam neki. Nem hibáztatom. Rengeteg mindent mutattam meg a fejébe, nem várhatom el tőle, hogy mindenre mindig emlékezzen. Hiszen… Ez túl sok információ. Mégis, idővel leülepszik neki. Vajon azt meg is fogjuk élni.
Figyelemmel hallgatom a magyarázatát. Kezd kitisztulni előttem a kép, mégis még mindig zavaros.
- Mikre van szükséged pontosan hozzá? S ahova én elviszlek? Emlékek útján? Illúzióval? Avagy fizikálisan? S honnan tudom, hogy hol jártál? - csak úgy záporoznak a kérdéseim, mint egy kisgyereknek, ki egy olyan új dolgot lát, ami érdekli is.
Ilyen vagyok most én is. Érdekel ez, mégsem tudom, hogy mi is ez. Annyira… különös.
- Az egyensúlyt ne így képzeld el. Vagyis nem teljesen ebben a formában. Ebben a világban úgy kellett volna megvalósulnia, hogy a poklot, nem Isten hozza létre, de nem - rázom meg a fejemet. Talán, be tudom neki mutatni, hogy mire is mutatok. - Hanem az ellenpólusa, Amara. Ő hozza létre saját teremtményeit, amit nem feltétlen teremt nálunk gyengébbnek, mert sajnos erről van szó. Bármennyire is erős egy démon, sose lesz erősebb egy angyalnál. De ha Amara teremti meg a poklot, Ha ő az, ki megkísérti az embereket, az egész harcunknak, a világ mindenségnek sokkal több súlya lett volna. Súlya lett volna annak, hogy miért kerül valaki a mennybe, vagy a pokolba. Így viszont minden Istentől függ. Minden és ez nincs rendjén - nem arról van szó, hogy miért akart egy olyan világot, ahol a kis kedvenc lényeit megkísértsék vagy nem.
Nem hibás ebben senki. Sem az angyalok, sem a démonok, de még csak az emberek sem. Itt csak egy hibás van. Isten.
- Kudarcot? - pislogok rá értetlenül, várva, hogy magyarázza meg szavait, ugyanis ezeket nem értem.
Miben vallottunk volna kudarcot? Noha annyi mindenben vallottunk - ezt is képes vagyok beismerni - csak szeretném tudni, hogy konkrétan most mire is céloz. Mert céloz és megteszi. Na de lépjünk is tovább, hisz annyi minden megbeszélni való vár még reánk.
Mint példának okáért Amara tervei.
- Ha Isten tervei kifürkészhetetlenek, akkor úgy vélem, hogy Amarara ez még jobban igaz. Habár van értelme logikát keresni benne, de ne feledjük, egy olyan lény mintájára lettünk teremtve, ki gőgösebb, a gőgösebb embernél is. Akaratlanul is úgy gondolkozunk ahogy ő, a mi korlátaink az ő korlátjai is. Amara ezzel szemben egy teljesen más lény. Van abban valami, amit mondasz. Még az is lehet, hogy erre megy ki a játék, de mégsem tudnám ezt teljes bizonyosággal állítani - húzom el enyhén a számat. Hiszen nem tudnám.
Annyira komplex gondolkodása van, hogy ahhoz már én magam sem érek fel. Pedig ha valaki, akkor én megérthetném őt. Mégsem tudom.
Ahogy arra sem tudok rájönni, hogy kire is gondolhat pontosan. Ha démon, rá nem fogok rájönni, annyira nem ismerem őket, csak akikkel élőben is találkoztam. Az a két példány pedig bőven elég volt nekem, de ez az angyal?
Szemöldökömet ráncolva hallgatom a személyleírásást.
- Manapság minden angyalból hiányzik az, mi angyallá teszi. Ez a leírás meg sajnos túl általános, hogy ráismerhessek bármelyikre is, közülük. A nevét gondolom nem említette neked. Sem pedig a démon, igaz? - próbálkozom még egy utolsó kérdéssel, hogy rájöjjek, kikkel cserélt helyet ez a különös népség.
Visszakérdezésére bólintok egyet, majd még egyet, megerősítés gyanánt.
- Igen, akár magadat is meg tudod szívatni egy-egy rúnával, csak okosan kell megalkotni, vagy kombinálni őket - gondolataimba meglapogatom saját vállaimat. Ennél okosabban már nem is csinálhattam volna ezt az egészet.
De mint mondtam. Ebből is van kiút, csak meg kell találnom, hogy mi is lesz az. De addig is, engedem, hogy a világ folyása magával ragadjon így pedig Calypso, e bájos hölgy szavai ragadjon magával. Repítsen a magasba, vagy a mélységbe, vagy éppen…
A kétségbe, szavaival.
- S miért épp egy démon lenne ez alól kivétel? - teszem fel a költői kérdést, amire már nem is várok választ. Ahogy remélem, hogy ő sem a további szavaira. Vagy mégis, bárhogy is legyen, én válaszolok.
- Valóban, ezért lennék, s amire tudtam választ adtam. De többet nem tudok mondani neked, mint eddig. A földön minden egyes mozgást láttam, de sajnos a pokolba sose láttam le - húzom el újra a számat. Nem tudom, hogy ez inkább volt-e megdorgálás, vagy épp csak egy egyszerű tény megállapítás.
Jó persze, értem én, egyikünk sem egy bizalmi ember. De talán ezt mindketten túléljük.
- Ez csak természetes, hogy mindenkinek meglehet a maga titka, de ha már kérdezed, nem. Nem árultam el neked mindent, épp azért, mert nem mindenhez lehet közöd. Ez csak egyszerű önzőség. A legvégén nekem is lehet… Jaj, miként is mondják az emberek? Saját élete? - kérdezem, enyhe értetlenkedéssel az arcomon, de aztán elengedem. Mégis jót derülök ezen az egészen.
A két bizalmatlan próbálja egymásnak bebizonyítani, hogy miért nem bízik a másikba és mégis miért kérik ezt a másiktól. Hiszen valójában ez történik nem igaz? Rám bíz valamit, bízik bennem, hogy igazat mondok, ahogy én is bízok, hogy ő mond igazat.
- Hogy én? - vonom össze a szemöldököm, miközben egy újabb nevetés szakad fel torkomból. - Persze, te már tudod, hogy ez balga gondolat. Fogalmam sincs, hogy merre lehet, vagy miként lehet megtalálni. Ha tudnám… Már hamarabb idéztem volna meg Istent, mint őt - rázom meg a fejemet jókedvűen. A kinevetés nem rá vonatkozik. Miért hiszik, hogy csak mert egy ládát felnyitottam, máris több vagyok, egy egyszerű gyalognál? Nem rám fáj a foga. Én csak egy futár voltam a számára. - Nem tudom, hogy mégis milyen végeredményt vártok tőlem, de nem hinném. Tudnék nektek egy olyan rúnát, vagy pecsétet készíteni, amivel meg lehetne kísérelni a megszólítását, de ez sem garantált, sőt… Kevesebb annak az esélye, hogy sikerül, mint hogy nem. Ha engem kérdezel, a tapasztalatom a következő: Amara akkor hív, amikor szüksége van rád. Se nem előbb, se nem később.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Calypso
avatar



☩ Reagok :
55

Utolsó Poszt Vas. 12 Aug. 2018 - 16:41
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Ophilia & Calypso
A múlt, a jelen, a jövendő. A dolgok, amik történtek, amik történnek, és ami esetleg történni fog, mind része a megoldásnak
Eddig is értettem mit akart mondani, csak inkább nem akartam elhinni, felfogni, amit ajkai formálnak. Hallom még is az elmém tiltakozik ellene. Bűn lenne? Mert akkor bűnös vagyok, ahogy az anya is, aki látja gyermeke elvesztését, vagy azok akik részesei egy természeti katasztrófának, s látják összeomlani az egész életüket. Hibáztasson érte bárki, Isten egy varázsütésére szűntem meglétezni, s miután újra létezhetnék, Amara egy másikra akar újra az elmúlásba taszítani. És még azt hittem, az én családom problémás. Mégis még értelmet keresek ebben az egészben, a Sötétség nagyasszonyának indítékait, indítékát arra, hogy mégis mi szüksége van ránk? Valóban azt hiszi, hogy asszisztálni fogunk ahhoz, hogy mindent elpusztítson? Vagy más tervei van velünk, miközben ő nagyobb tervet készít elő a háttérben?- Nem mondtam ilyet. Én csak annyit mondtam, hogy olyan szavakat használsz, mint például „jövő”, vagy „okulni”, nincs jelentősége, ha Föld s vele minden elpusztul.  Az én időmben még akkor használták ezeket a szavakat, ha volt remény. De ez már nincs, hanyatlás van, s bukás. – kezdek bele egy újabb fejtegetésbe, hogy ő is megértse, mennyire ellentmondásos számomra, amit mond.  Hangsúlyozom számomra, számára lehet benne értelem. – Ó, igen, a pokolból… - horkanok fel, most már rémlik, hogy esett róla szó. – Lehet. – bólintok, de mégis. Hogy kerül egy angyal a képbe? Egy szárnyas, aki mindent tud, a távoli múltról, hisz már a jelent nem láthatja. Érthetetlen, hisz állítása szerint bármelyik angyalt felhasználhatná, véletlen lenne éppen az, hogy azt tartja éppen markában, aki szeme s füle volt a felhők feletti birodalomnak? Paranoiás lennék, ha azt mondom, kétlem? De idővel talán erre is fény derül, vagy örökre elveszik a homályban. A továbbiakban csak hallgatom, vagy éppen bólintok egyet – egyet, lássa, jelen vagyok, s nem csak fizikai valómban. – Nos, mint említettem azokat a helyeket tudom számodra megmutatni, ahol már jártam, ismerek, s azt, ahol legalább van egy csepp víz, de ez most mellékes. Ahhoz, hogy ezeknél több helyre is bepillantást nyerhess, meg kell mutatnod… valamilyen formában. Ha pedig bájolásra adnánk a fejünk, ahhoz bizony alapanyagokra lesz szükségem, melyek beszerzése egyedül nehézségekbe ütközhet. – fejtem ki neki felületesen. Ha érdeklődést mutat iránta, fel fogja tenni a maga kérdéseit ez ügyben, ha meg nem, felesleges is bármit mondanom.     – Egyensúly. Ma már nem először használod ezt a szót. Azt mondod, akkor működne jól a világ, ha a jó és rossz teljesen kiegyenlítené egymást. Hogy várhatja el bárki ezektől az alsóbbrendű lényektől, a jóra valóságot, ha a kettő egymás nélkül nem létezik? Mégis akkor atyád miért törekszik, törekedett a tökéletességre? Megteremtett titeket, s lehetőséget adott Lucifernek, hogy megkísértse őket, a szabad akaratuk által. Nem a ti dolgotok lett volna, hogy helyes útra térítsétek őket, hogy utat mutassatok nekik? Valóban bennük kell keresni a hibát? Ne érts félre, tudom, hogy ezekre a kérdésekre érdemben nem tudsz válaszolni. Jól ismerem, hogy szándékai mindig is kifürkészhetetlenek voltak, s maga tudja, hogy mit miért is tett. De mindenképpen elgondolkodtató, hogy nem e éppen, ti vallottatok kudarcot? – ha az egyensúly a cél, akkor elkerülhetetlen, hogy legyen jó és rossz a világban, vagy éppen legyen olyan, hogy semleges. Minden szárazság után, eljön a burjánzás időszaka, minden halál után új születik. Minden rossz után, jön valami jó. Olyan nagy jelentőséget tulajdonítanak a halandóknak, hogy eszükbe sem jut, hogy pont őket teszi próbára Isten. Az emberek, ha még oly kedvesek is neki, mégis csak kellékek ahhoz, hogy egyensúlyba tarthassák a világot felsőbbrendű teremtményei. – Amara nem ostoba, pontosan tudja, hogy amíg hagyja játszani az ő játékukat, addig róla teljesen megfeledkeznek. Így tudja szépen lassan megmérgezni, s sötétbe borítani a Földet, s mire feleszmélnek már késő lesz, először szétválasztja, majd elpusztítja azokat, akiknek az eszköz vagy a hatalma megvan ahhoz, hogy ellene forduljanak. Szép lassan egyenként. – foglalom össze, inkább magamnak, mintsem neki. Egyelőre ezt látom a legésszerűbb cselekedetnek a Sötétség részéről. Bólintok. Egy angyal és démon. Nevetésére csak összevonom szemöldököm, arrogáns népség, persze bennem is van egy jó adag, ezt soha sem vitattam. – Az egyikük… talán velem egy magas lehet, semmi angyali nincs benne… mármint hiányzik belőle az a kisugárzás, ami általában a sajátotok. És azzal a hosszú kabátjával, inkább néz ki… nem is tudom minek. – adok egy rövid személyleírást, inkább őt figyeltem meg jobban, mivel az öcsém nagy érdeklődést mutatott iránta. – A másik magas volt és csontos arcú. – ennyi, többet jelenleg nem igazán tudok azokról mondani, akik a ládába fészkelték magukat. Az ember pedig, nos arccal feküdt a porba. Talán elég nagy feje volt ahhoz, hogy lenyomatot hagyjon benne. – Az ember pedig, barna volt. – ahogyan az összes többi.  – Én? – bukik ki a számon. Miért pont én? Miből vagy miért, és mihez? Nézek rá értetlenül vagy inkább meglepetten? – Vagy úgy, értem. Mindig úgy kezdődik, hogy valaki akar valamit. – jegyzem meg a démonnal való kapcsolatára. Tőlem is akart, s meg is kapta, s elég idő eltelt, hogy én is akarjak tőle valamit. – Valóban én hívtalak, de mint kiderült pont azért vagy, hogy a kérdéseimre választ adj. Vagy tévednék? – fordulok felé, egyik szemöldököm a homlokomra húzva. – Kaptál választ, ahogyan ajánlatot is tettem neked. De ha már itt tartunk, te az összes titkod elárultad nekem? – nézek az örvényló szemekbe. – Nem hiszem, ami azt jelenti vagy nem bízol bennem, vagy azt, hogy nincs közöm hozzá. – folytatom mielőtt válaszolhatna. – Miből gondolod, hogy neked több közöd lenne, az én titkaimhoz, vagy bármi máshoz, mint nekem a tieidhez? Ahogy lefestetted számomra a helyzetet, jelenleg nem lehet tudni ki az ellenség s ki a barát. – válaszolom nemes egyszerűséggel. – Bármi más kérdésedre felelek, ha netalán lennének. – teszek végül pontot a téma végére. – Gondolom, megvannak neki is a maga kérdései. – vonom meg a vállam. Nem kötötte az orromra, miért oly fontos neki találkozni vele, kivéve egyet. – És úgy gondolja, te lehetsz a kulcs, ahhoz, hogy találkozhasson Amarával. – ez a másik ok, s nem is titkolom. Mondhatni, nem hagyott bennem kellemes emléket a Kisával való találkozásom. Könnyen tagadhatom le, hogy találkoztam Ophiliával, ahogyan tálcán is kínálhatom neki. Még eldöntöm. – Igaz ez? Segítségünkre lehetsz ebben?

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
380

Utolsó Poszt Szer. 8 Aug. 2018 - 19:48
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Calypso
It's my nature. Would you love me as anything but what I am?
- Amara semmilyen jövőt nem akar - ráncolom össze homlokomat. Ezt próbáltam eddig is elmondani, de nem sikerült még akkor ezek szerint tökéletesen átadni. Amara nem akarja a világot megmenteni. Efelett nem akar úgymond uralkodni.
Annak semmi értelme nem lenne már. Megértem szándékát és teljes mértékben egyetértek vele.
- Tán úgy tűnhet, hogy azt állítom, hogy teljes mértékben rossz, amit Isten teremtett és létrehozott. Valahol így van. A kezdetekben, még a saját születésem előtt is, mégis volt egy időszak, amikor Tökéletes lehetett volna az egész. Az egyensúly fennmaradhatott volna. Vannak eszmék, amiket bár képviselt, mégsem tett ezekért semmit. Ezek az eszményeket valósítja most meg Amara - az egy örök igazság? Ha valakinek hát nekem pontosan tudnom kellene, hogy ez nem létezik.
Mindig mindennek két oldala van. Mégsincs egyértelműen fekete és fehér. Ők ketten olyanok, mint a Jin és a Jang. Isten a fény, de van benne egy csepp sötétség. Amara pedig a sötétség, egy csipetnyi fénnyel. Így működik az egész világunk. Megértéséhez a kínaiak álltak a legközelebb, mégis az ő emlékük halványult el a legjobban.
- Tudom. Nem is akarok második esélyt Ebben a világban, úgy ahogy ez van - rázom meg újra a fejemet.
Nem is kell, ez már veszett ügy, de ezt már kifejtettem számára is. Sosem sajnáltam az életem, nem helyezem más elé. Most sem fogom. Tudom, hogy egyszer a Föld egy másik mását megteremtik, majd Ők ketten, minket nem hoznak vissza. Kijavítanak minden hibát, amit alkotott Isten. Úgy lesz majd az egész.
- A pokolból - vonom össze újra a szemöldököm és kétkedőn tekintek rá. Amolyan, erről már esett szó, akkor miért beszélünk megint erről, képpen. Talán erre ő maga is rájön. Ahogy arról sem, hogy mi uralkodik a pokolban.
Bármennyire is sajnáltam mindig, arra nem kaptam rálátást. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne, főleg most a helyzetem.
- Továbbra is túlértékeled a szerepem, Amara sakktábláján. Én csak egy gyalog vagyok. Engem fognak legelőször leütni - mosolygok rá fejemet enyhén félrehajtva. - Nem számítok Amaranak, ahogy senki sem számít neki Istenen kívül - emel fel mindkét vállamat, hogy aztán könnyedén engedjem azt vissza.
Mégis jogosnak hathat az a megállapítás, hogy “közel” állok hozzá. Csak én nyitottam ki a ládát. De ott is elmondta. Az első közelben lévő angyalra gondolt, és rángatta oda. Ez voltam én. Ha más lett volna, mást hívott volna. Fejemet könnyedén megrázom, végső kérdésére.
Nem kecsegtet, de tán mégis létrehozzák, ahogy ezt fentebb már magamba kifejtettem…
- Mint már említettem korábban, az univerzumnak vannak egyetemes törvényei. Az egyensúly ilyen. Ha létrehozna egy új világot, nem tehetné meg Isten nélkül. Ahogy már Isten sem teheti meg nélküle. A jelenlegi pokol verziója csak egy vicc, ahhoz képest, amilyennek annak valójában lennie kellene - Amara… Az erejét megmutatta az első találkozásunkkor. A sivárság, amit képvisel és az üresség.
Ilyen az igazi egyensúly. Nem egy parádézó majom képébe bújt ördög. Szememet könnyedén forgatom meg saját gondolataimra. Mégsem tudom hibáztatni a kérdéseiért a lányt. Jópár évszázad kimaradt neki.
- Milyen tekintetben van rám ehhez szükséged? - kérdezem, miként is működik pontosan ez a mágia. Mondanám, hogy furcsa, miként nem hallhattam még erről, de hamar rá kell jönnöm. Minden az, ami ehhez a nőhöz kötődik.
- Az emberek esztelen mészárlása mindig is a világ része volt. Az embereknek fenn kellett tartania azt az egyensúlynak egy újabb formáját. Nem képes egy bizonyos embertömegnél többet ellátni a világba. Egyfajta népességszabályozás volt ez. Gondolj csak Noéra, vagy az egyiptomi tíz csapásra - vonom meg újra a vállamat. Nem a boszorkányüldözés lenne az első, ahol ártatlanok haltak meg.
A keresztesháborúba gyermekeket vittek el harcolni, azt hitték, hogy őket nem mészárolják majd le. Mindannyian pontosan tudjuk, hogy mi történt akkor. Ezért is vallom, hogy elég rosszt tettek már az emberek.
- Persze, hogy nem. Eme tökéletlenség elérte az angyalokat is. Az Arkangyalokat. Gondolj csak Luciferre, ki inkább egy emberrel parádézik. Vagy Mihályra, ki hátrahagyva mindent, szintén ezt teszi, s közbe azt próbálja beadni, hogy egy várost véd - rázom meg a fejemet. - Szégyen, ami megy ma a világba. Ez az Igazi oka, amiért Őt szolgálom. Kifordult minden faj magából. Az angyalok az embereket mészárolják, miközben a démonok védik őket? - halkan felnevetek, hiszen ily nevetséges dolgot már régen nem hallhatott.
De én magam sem. Ennek nem így kellene lennie. De ha látnám, ha csak látnám, hogy valaki, egy valaki nem így cselekszik, de nem. Nincs már remény az angyalok iránt.
Szemöldököm magasra vonom.
- Egy angyal és egy démon? - kétkedek, de aztán csak hangos nevetésbe török ki. Épp erről az iróniáról beszélek. Valamiért mégis elmémbe ég a gondoalta, hogy egy ember is velük volt. Mélyen, egy halvány emlék rajzolódik ki, de mégsem tudok rá tisztán gondolni jelenleg.
- Nem hinném, ennek nem sok értelme lenne. Ti helyettetek, akkor kit szabadított volna ki, inkább? - vonom fel érdeklődve az egyik szemöldököm.
Nem, ennek semmi értelme, noha érthető lenne. De hasonót sose csinált. Mindig, mindig van egy kiút abból, amit egyszer megalkotott Isten. Mindig van egy B terve. De ezt ki is mondta nekem nemrég? Miért ilyen halvány erről az emlékem?
- Számos rúna létezik még, amelyek elősegíthetik, hogy senki se érhessen hozzá, mégha látják is, legfeljebb te… VAgy akár te magad sem - húzom el a számat kelletlenül.
Miként tudtam magamat ilyen szerencsétlen helyzetbe hozni ez által? Lényegtelen is. Fejemet rázva jelzem, hogy az utolsó megjegyzésem lényegtelen, engedje is csak el a füle mellett.
Majd bólintok, hogy megértettem. Később akkor. Nekem úgy is tökéletesen megfelel. Már ha lesz később, de ha igen, akkor…
- Régen akart tőlem valami. Olyan információt amit csak én tudok, de ő nem. Mielőtt rákérdeznél, nem tudom, hogy mi volt az. Mindig volt valami, ami megszakított minket ebben - emlékszem vissza a múzeumba történtekre. Amara első jelenlétére. Vagy akár Egyiptomra, noha ott inkább egy harcos volt, ki utunkat állta.
De ki?
Viszont, hogy ez titok lenne? Nem hinném. Fogalmam sincs, hogy mit akart. Ahogy azt sem, hogy miért kajtat utánam ennyire. A szavai mégis élesen csengenek fülembe. Nagy levegőt véve, lassan fújom ki azt, ezzel együtt a gondolatát is elűzöm.
A gyanakvására előbb csak szemöldököm emelem meg, majd mellette állva, halkan nevetem el magamat. Kissé alacsonyabb nálam, szempilláimat félig leeresztve emelem rá.
- Te hívtál ide, te faggatsz engem kérdésekkel. Mondhatnám azt, hogy eléggé bizalmatlan vagyok, főleg, hogy egy olyan faj vagy, amit nem ismerek és inkább nem válaszolok neked? - nevetem tovább, de egy könnyed legyintéssel hagyom, hogy folytassa csak a beszédet, többé nem zavarom meg. Nem neheztelek rá. De adtam neki valamit, nem is keveset. Hasonlót várok el én is tőle.
- Találkozni? - vonom össze szemöldökömet. - Mégis mire fel? - kérdezem ezúttal én gyanakvóan.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Calypso
avatar



☩ Reagok :
55

Utolsó Poszt Kedd 7 Aug. 2018 - 10:36
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Ophilia & Calypso
A múlt, a jelen, a jövendő. A dolgok, amik történtek, amik történnek, és ami esetleg történni fog, mind része a megoldásnak
- Ki kell érdemelni. Mondd meg őszintén, ha most valami csoda folytán 180 fokos fordulatot venne a világ, Amara adna jövőt? – sejtem a választ. Ő nem Isten, aki újra és újra lehetőséget ad kis kedvencei számára, hogy szebbé tegyék az életüket vagy bizonyítsanak neki. Még mielőtt bárki úgy gondolná, hogy hamarosan szárnyakat növesztek, nem így van. Nem az emberek sorsa érdekel, hanem a testvéreimmé s az enyém, de ehhez elengedhetetlen rosszként szükség van rájuk.- Ne legyél álszent, jövőről beszélsz, miközben számodra csak egy létezik. Atyád szavaival küzdesz Amara mellett. – persze ez is egy jövő, mely kétlem, hogy sokaknak megfelelne. Kettősség jellemzi a szőkeséget, aki még maga sem tudja, hogy mibe is csöppent bele. – Ez olyan, mintha a haldoklónak mondanád, hogy szép az élet. Ez nem az emberiségről szól, nem a megbánásról s vezeklésről, megváltásról, ez csakis a Sötétségről. Bármi is történne, a céljai nem változnának. Hibákat követünk el, s az okos tanul belőle, a bölcs pedig látva ezeket, nem követi el. De ha bekövetkezik, az aminek be kell, nem lesz második esély… senkinek sem. Neked sem, hiába szűrsz le bármilyen tanulságot. – akkor meg egyáltalán minek ez a sok hangzatos szó a jövőről, ha maga is úgy hiszi a világ pusztulása a megoldás a romlás megállításához. – De ha már ennyit beszélünk a Sötétség Anyjáról, mégis honnan bújt elő? – még erről nem esett szó, nehezen tudom elképzelni, hogy egyszer csak gondolt egyet, s kiszagolva, hogy tesó lelépet visszatért száműzetéséből. – Hamarosan megfogod, mert minden perceben fogyatkoznak azok, akiknek tudásodra szüksége van, míg végül nem marad más csak te s Amara, kézen fogva sétálhattok a naplementében, már ha vagy olyan balga, ha azt hiszed végig maga mellett fog tartani. Vagy ha még is mihez fogsz akkor kezdeni? – költői kérdés is lehetne, hisz már egyszer a tudtomra adta, hogy ez neki nem fontos, de most ismét megteheti. – Vagy tán arra akarsz kilyukadni, hogy kecsegtet egy új világ megteremtésével? – billentem oldalra fejem. Kijelentésére kelletlenül húzom el a számat. Elfejtették, mert Isten tett róla, hogy az írmagját is kiírta azoknak, akikbe csak egy szikrányit is ültettünk, akiknek megtanítottuk, miként formálja a természet, az elme adta lehetőségeket. A kijelentésére bólintok, jelenleg nincs mit hozzá fűznöm, nem akarom újra megbolygatni a múltat, s egy újabb mellékutcába sodródni. Nem miatta, magam miatt. Hamarosan úgyis meglátja, hogy vannak még mások is, akik képesek szolgálatukba bírják állítani az erőket. Némán bólintok ismét, miközben felállok. Az utolsó színfoszlányok is eltűnnek, s nem marad más csak kettőnk hullámzó alakja.- Olyat amelyet ismerek, ahol már jártam. – felelek neki egyszerűen, olyan pedig sok van, noha már valószínűleg egyik sem hasonlít régi önmagára. – Vagy akár olyat, amelyet te ismersz, bár ehhez szükségem van rád is. – természetesen akadnak olyanok is, melyek kikerültek a látókörömből, de valószínűleg az övéből nem. Ha csak egy kicsit is kutakodik emlékei közt, s azt megmutatja számomra, talán ablakot nyithatok neki oda is.  – Mi voltunk, addig a pillanatig, míg atyád fenyegetést nem látott bennük. Felhasználva a többi embert arra, hogy lemészárolja őket, nem törődve azzal, hogy mellette mennyi ártatlant is akasztottak fel. – hangomban most nincs semmiféle indulat, színtelenül cseng. Tekintetét a víztükörben keresem, s ha megtaláltam el nem eresztem. Ledöbbenve hallgatom szavait, bár most ezt nem ültetem arcomra, csak enyhén megingatom a fejem. – Az ostobaság nem csak az emberek kiváltsága. Nem mindig a megfelelő egyének ülnek a legmegfelelőbb helyeken, ez is a gyengeségüket mutatja. – szánalmas, abban teljesen egyetértek vele, hogy ezek s cselekedeteik vezethettek idáig. S az ilyeneket magam is pusztulásra ítélném. De… hisz mindig van egy de, valóban emiatt kellene vesznie mindennek? Talán. – Nem ez a legmegfelelőbb szó rá. Még mielőtt végleg felnyitottad volna a fedelet volt előtte egy pillanat, amikor két idegen lett a társunk, az amúgy is szűknek bizonyuló helyen. Azt hiszem talán egy angyal s egy démon, s tudtommal azok bent is maradtak.  Így működne valaki ki, akkor valakinek be is? – esztelenségnek tűnik, de egy esztelen világban, már semmin sem lehet meglepődni. – A ládán kívül, talán akadt ott egy ember is, élettelennek tűnt akkor, de legutóbbi ott jártamkor a teste nem feküdt ott. – mélázok el miközben beszélek felidézve a közel múltat. – Azt hiszem, ráér még, s úgy tűnik, hogy egy darabig, a világ pusztulásáig mindenképpen szükség lesz újabb és újabb találkozásra. Addig is ott teljes biztonságban van, míg meg nem találom a módját annak, miként tehetem mások számára teljesen elérhetetlenné. – adom meg számára a válaszom.   – És te honnan ismered? Reakciódból úgy tűnik, nagyon érdekel. Milyen kis titkot őrizgetsz róla? Nem új keletű, ha egy angyal s démon összeáll, de annak oka van. – fordítom félre fejem s emelem magasba szemöldököm. Következő kérdése még zavarba is hozna, hisz kénytelen vagyok számára hazudni, jelenlegi képességeimről nem tudnák ódákat zengeni, hisz két szóban össze tudnám foglalni. Szinte semmire. Kényelmetlen kérdés, melyre válaszolni nagyon nehéz. Az igazság és a hazugság is kétélű fegyver, legalábbis addig mindenképpen, míg nem vagyok teljesen biztos miként is viseltetik az irányomba. Bár jelenleg egyértelműnek tűnik, hogy kinek a pártját is fogja, mégis úgy érzem ezzel még ideje várni egy kicsit. Elvégre nem csak rólam van szó. – Ezt a kérdést tedd fel kicsit később. Természetem kissé gyanakvó, s ezen egy cseppet sem javít az a helyzet, hogy a hátadon tollak sorakoznak. Nem holnap fog eldőlni az emberiség és a világ sorsa. Dehogy ne maradj teljesen válasz nélkül, sok mindenre képesek vagyunk, mindenkinek más az erőssége, de a legfőbb örökségünk a víz feletti uralom. – válaszolom neki végül, kikerülve a nyílt kérdést, mégis megválaszolva azt. – De hajlandó lennél esetleg találkozni egyik testvéremmel is?

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
380

Utolsó Poszt Pént. 3 Aug. 2018 - 13:24
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Calypso
It's my nature. Would you love me as anything but what I am?
Halvány bólintással adok igazat szavainak, de ez ennél jóval bonyolultabb. Vagyis, ami azt jelenti egyáltalán nem az. Viszont, mint Amara katonája, neki meg kellene értenie ezt.
- A jövőt ki kell érdemelni, az embernek meg kell küzdenie érte - s nem csak nekik. Az angyaloknak és a démonoknak is. Mégsem teszik meg. Vagyis vannak, akik próbálkoznak, de mindez semmisnek tűnik a többi közöny mellett. - Igazad van, ösztönök is meghatározzák cselekedeteinket, de emögé nem lehet mindig bújni.
Nem egyszer láttam már, ahogy valaki amögé bújt, hogy de hát én ilyen vagyok. Az ösztönök ellen lehet harcolni, láss engem. Vélhetőleg nem erre gondolt, amikor kiejtette ezeket a szavakat, a magam részéről erre asszociálok. A közeljövőre csak aprón megrázom a fejem. Ezzel is utalva arra, hogy nem arra gondolok. De a távolit meg kell élnünk. Amire vélhetőleg már nem lesz lehetőségünk.
S ebben én nem hibázhatok. Ugyanis nekem kell tanulnom a hibákból. Hogy ne kövessem el. Józan ésszel kell mindig eljárnom. Még szerencsénk, hogy engem az érzelmek nem irányíthatnak. De a balgaság rajtam is elhatalmasodhatna.
Szemöldökömet enyén összevonva hallgatom a szavait. Sok minden megtörténik. Most is, a világban. Olyan helyeken, ahol én nem vagyok. Olyan döntések születnek, amik számíthatnak. Számíthatnának, ha meghoznák őket. De nem teszik meg. Ha valami fontos történne, tudnék róla, hogy honnan? Vannak madarak még a világban, kik képesek csiripelni.
- Az előbb-utóbbi állapotot meg kell élnünk - somolygom sokatmondóan. Talán már sejti, hogy mire is tettem le a voksomat.
Vélhetőleg nem mondtam el neki kerek perec, hogy a Föld pusztulását kívánom magam is, mint Amara. Mindent újra kell kezdeni, de előbb ahhoz mindennek vesznie kell. Mindennek és mindenkinek, kivétel nélkül. Drasztikus? Talán. Mégis a főnix is hamvából ébred újra.
- Rég elfeledték már a mágiát az emberek - felelem, fejemet enyhén félrehajtva. Az angyalok is, kevényit ismernek már, holott régen mily tudás birtokában voltunk.
Szánalmas, hogy meddig süllyedtünk le mi is. Bárhonnan is nézem minden csak engem igazol. Kezére szemöldököm összehúzva tekintek. Óvatosan simítom mégis bele tenyerem az övébe. Megfogva húzom fel magam a segítségével és sétálok oda, ahova vezet. A medence széléhez.
Ahogy leguggol elenged, kezemet mégsem emelem most fel magam elé. A víztükröt bámulom és az arcunkat benne.
- Magunkat - felelem könnyedén, nyugodt hangon. Aztán történik valami. Fodrózódni kezd a víz. Egy ismerős táj. Zöldellő ligetek, madarak harcának hangja. Az égszínkék eget. - Mily vidékeket tudnál még megmutatni? - nyalom meg ajkaimat. Érdekel ez a mágia és talán hasznát is tudnám venni a későbbiekben. Igaz nem azért, amiért adná. De előbb tudnom kell, hogy meddig mehetek el bennük.
- Hasonlókra egykor a boszorkányok voltak képesek. Ti tanítottátok volna meg nekik? - vonom össze szemöldököm újra csak. Vagy lehet, hogy ő is egy közülük. - Idő… - ismétlem utána, fejemet megrázva. - Volt idő, amikor épp a tétlenségre nem volt idő, mégis oly kevesen tettek azért, hogy megoldják a helyzetet. Tudod mi lett a vége? Amara kiszabadult, de senkit sem érdekelt. A pokol lakói tudták, hogy szabadon mászkál egy istenség és tudod mit tettek? Egy esküvőt szerveztek a pokolban - horkanok fel szánakozóan, fejemet rázva. - Ezekkel voltak elfoglalva. Tehettek volna, nem tettek mégis senki. Amara erőt szerzett és lám… Itt vagyunk. Az idő az, amely nem adatott több ennek a világnak - magyarázom nyugodtan, tényként közölve a dolgokat.
Hiszen ezek azok. Lehet vitatkozni velük, mégis ez történt. Ezért jutottunk ide. Lucifert sem érdekelte, hogy mi történik a poklában. Részben ő is tehet erről. S minden más ark.
- Helyet cseréltek? - vonom össze a szemöldököm. Mégis miről beszél? - Rendben. Szeretnél elkísérni, ahol van, vagy beszéljünk meg egy újabb időpontot? - kérdezem tőle, úgy, mintha a mostani találkozásunkat is megbeszéltük volna.
Neki nem esik nehezére hívnia engem, nekem pedig nem esik nehezemre minél hamarabb ott teremni előtte.
- Értem - bólintok végül, végighallgatva a nem túl bőbeszédű választ. De ennyi is épp elég. Ismeri. Fogaimat halkan csikorgatom...Nem akarok róla beszélgetni, így próbálom elhessegetni a témát a gondolataimból is. - Mikre vagytok még képesek? - bukik ki belőlem a kérdés, miközben érdeklődő pillantást vetek a mellettem álló nőre.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Calypso
avatar



☩ Reagok :
55

Utolsó Poszt Csüt. 2 Aug. 2018 - 8:57
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Ophilia & Calypso
A múlt, a jelen, a jövendő. A dolgok, amik történtek, amik történnek, és ami esetleg történni fog, mind része a megoldásnak
Felhümmögök a hallottakon. Ferde mosoly arcomon, amolyan „érdekes, hogy pont te mondod ezt”. Miután befejezte az összefoglalót, szavakba is öntöm neki. – Furcsa ezt pont tőled hallani. Jövőről beszélsz, de jövője csak annak van, aki élni is akar benne. De egyre jobban az az érzésem- talán már ki is mondta-, hogy nem igazán jósolsz sokat ennek a világnak. Nem akarod, hogy jövője legyen. Természetesen, ami perceken belül fog történni, az is az, de gondolom nem a következő pár órát értetted alatt. – egészítem ki neki, hogy most nem a közel jövő történésein van a hangsúly, inkább azon mi lesz ennek az egésznek a vége. – A velünk történtek, a józan ész vagy ösztön, nevezd, ahogyan szeretnéd határozzák meg tetteinket. – úgy látszik ebben is különbözik a véleményünk, eltérnek nézeteink. Állom tekintetét, nézem az egymásba olvadó színek egyvelegét, a hideg s meleg áramlatok összekapcsolódását. Belőlem is hiányzik, az ami az embereket, de még az állatokat is talán egy szinttel felénk helyezi, a lélek. Ennek ellenére én, aki kitaszítottak a Mennyből s a Pokolból is és a Földön kellett élnem meg tanultam használni és kihasználni az emberek érzéseit. Pusztán csak szórakozásból. Sok időbe telt, hiszen csak egy aprócska mosoly is annyi mindent rejthet magában. S meg lehet még most sem ismerem minden rezdülésüket. Tekintetem azonban most üres, mogyoróbarna szemeimben nem tükröződik más csak a hideg tüzek fénye. - Nincs okom kételkedni a szavadban, de időről időre nehezebb lesz. S ha már minden tudásod átadtad? Addig is míg utoljára nem bukik alá a Nap sok minden történik. – egyszerű kérdés, de talán elgondolkodtatóbb. – Értem, nos hát ez esetben, lehet ideje felkészítened magad arra, hogy előbb-utóbb haszontalan leszel. – már éppen belenyugodnék abba, hogy az erőmhöz mérten bármit is ajánlani tudnák neki. Az eső hevessége csendesülni látszik. A kupoláról alázúduló víz, már csak árnyéka önmagának. Kérdése ezért is ér váratlanul. – Mágia. – mosolyodom el, hisz ez akár magától érthető lehetne számára. – Bűbáj. Gyere, megmutatom. – nyújtom felé kezem úgy, ahogy egy dalia kér táncra egy ifjú hölgyet.  Ha elfogadja kezem, úgy a medence széléhez vezetem. a kupola velem együtt mozog, ahol ezidáig nem csókolta az eső a földet, most könyörtelen csattannak szét a cseppek. Féltérdre ereszkedek a szélénél s elengedem selyem hideg kezét. – Mit látsz? – tekintek fel rá. Nem lepődök meg, ha azt mondja saját tükörképe tekint vissza rá. alig észrevehetően bólintok, s tekintetem újra a vízfelszínére szegezem, hogy tenyerem felé tartva egy pillanatnyi ideig lehunyjam szemem, egy helyre gondolok, ahol sokat időztem, akkor vadregényes táj volt, teljesen érintetlen, magasba törő fák, karcolták az ég alját, madarak százai fészkeltek ágai között. – Biztos vagy benne? – teszem fel a kérdést. A víz lágy ringatózásba kezd, arca és alakja elmosódik fülét csobogás, hatalmas víztömeg hangja csapja meg. Áttetsző vízfüggöny bontakozik ki szemei előtt, mely egyre tisztább s tisztább lesz. Ketté nyílva, akár a színházi firhang nyílik szét, s tárja a közönség elé a mára már megritkított erdőt, a koszos tó vizét, melyből éppen egy magányos tigris oltja szomját. Nem ilyenre emlékeztem, de már szinte mégsem lepődöm. – De akad olyan praktika is melyet te magad is alkalmazhatsz, csak a megfelelő anyagok kellenek hozzá és helyismeret. – zárom be a kaput, s egyenesedem ki ismét mellette. – Igazad van, tenni kell érte, de olykor időre van szükség. Előbb-utóbb mindenki előtt nyilvánvalóvá válik a fenyegetés, s ha az a néhány magányos harcos, olyan szálakat mozgat meg, amely beindítja a gépezetet… Sosem tudhatod, honnan kerülnek ki a vezetők. – mondom, arra pedig, hogy ő lenne az, aki majd ellenlábasként működik közre, nem válaszolok. Mindenkinek megvan a joga ahhoz, hogy döntsön melyik oldalra áll, ahogyan nekem is, bár egyelőre nem látom át Amara szándékait. Némán hallgatom, s lassan be kell lássam igaza van, ha minden amit mond szóról szóra igaz. Elkeserítő a helyzet. Mondjuk, azért az érdekelne, céljaik megvalósítása után még is milyen világban akarnak vele érvényesülni, ha vele együtt ők is pusztulnak. Egy pocokban több életösztön van, mint ezekben összesen. – Kik cseréltek velünk helyet a ládában, s mit kerestek ott? – teszek fel neki egy újabb kérdést, mielőtt a tekercsre bólintok, arra, hogy átadja. – Lehet, hogy igazad van, de jobban érezném magam, ha nálam lenne. – mondom végül.  A kérdése meglep, eddig nem úgy tűnt, mint akit érdekel, hogy honnét is ismerem a Pusztítót, de különösebb jelentőséget nem tulajdonítok neki. - Jóval a bebörtönzésem előtt találkoztam vele, volt néhány feledhetetlen pillanatunk. – ajkamra halvány mosoly kúszik, ahogyan feldereng előttem Atlantis süllyedő látképe, s fosztogatásunk néhány húzósnak mondható emlékképe.

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
380

Utolsó Poszt Szer. 1 Aug. 2018 - 13:04
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Calypso
It's my nature. Would you love me as anything but what I am?
Hátat fordító alakját elnyíló ajkakkal követem. Tekintetem magam is a medence víztükrére simul, elgondolkozva a hallottakon, elmémbe egy ismerős hangot meghallva ezzel kapcsolatban.
- Vélhetőleg igazad van. Vélhetőleg olyan dolgok is aggasztanak, melyeket magam nem is tudok, vagy nem is értek - húzom össze a szemöldököm. A hang továbbra is ott motoszkál a fejembe. - Viszont ami történt azon nem lehet változtatni. Sem ember, sem angyal, de még egy démon vagy épp egy leviatán sem élhet a múltba. A jövő felé kell tekintenünk. Minden mi számít, az a Most. Hiszen most vagyunk itt, a Mosttal alakítjuk a jövőnket nem a múltbéli sérelmekkel - összegzem végeredményül.
Arra már nem térek ki, hogy minek rágódjak ezen, ha mindenki megkapja a méltó büntetését? Köztük jómagam is. Azonban a közhiedelemmel ellentétben én nem féltem saját életemet. Nem tartom soknak, egy vagyok csak Isten teremtményei közül. Egy, azon hibákból, amiket egymásra halmozott.
Kérdésére arcára kapom tekintetem, zöldesbarna íriszeim az ő lélektükrébe fúrom. Vajon az övé mit mutat. Van lelke, vagy nincs?
- Mindent, mit egykoron láttam, már senki sem veheti el tőlem - vagyis de, azonban ebbe ne menjünk bele. Egyelőre. - Megfakulhatnak ez igaz, de mint mondottam, bármikor visszatudok emlékezni bármire - vagy épp nem mondtam, csak gondoltam? Már magam sem emlékszem igazán. - Önként fordítottam el tekintetem a Földről egykor. Gabriel irtásával nem értettem egyet, ahol Michael pártfogásával sem. Nem azóta nem tekintek a Földre, hogy lekényszerültem a Mennyből. Ez már jóval előtte bekövetkezett - s hogy azóta csak annyit tudok, amit tapasztalok?
Nem akartam látni ezeket, nem akartam nézni miként pusztul ki a világ. Most pedig már nem akarom látni a szánalmas emberek mindennapjait…
- Ajánlatod mégis érdekes. Mondd, hogy lennél erre képes? - hajtom oldalra a fejemet. Ez jobban érdekel, mint bármi más.
Hiszen látni dolgokat? Miként tudhatná nekem megmutatni? Érdekes egy lény, ez ebben már biztos vagyok. Kérdésére azonban csak halvány mosollyal adózok.
- Bekövetkezhetne. De nem tartok ettől, ugyanis a világnak tenni kellene ez ellen. Harcosoknak, angyaloknak, démonoknak össze kellene fogni Amara ellen, hogy legyőzzék, még mielőtt több hatalomra tesz szert. Mégsem teszik. Mindenki el van foglalva a maga dolgaival. Egy-egy magányos harcos van csak, kik önmagukban nem elegek. Nem gondolok erre, mert a jelen állás szerint az lesz, amit Amara akar. Ha pedig változna a helyzet, tennék arról, hogy a mérleget nyelvét újra az ő oldalára döntsem - ez ilyen egyszerű.
De mint mondtam… Senki sem foglalkozik ezzel. Sem vele, sem semmivel, mi a világban történik. Az arkok ereje megcsappant, a lovasok felszívódtak, Raguel meghalt. Lucifer papás-mamást játszik, Micahel sirat. Gabriel pedig… Raphael is az embereket pesztrálja, Ramiél pedig… ő már Amaraé lesz.
- Persze, hogy érdekel, hogy kik vagytok - válaszolom őszintén. De ez közel sem ugyanaz, amit ő ajánlott fel. Ez a tudás… Lényuk tudta…
Nem csak, hogy előnybe helyez mással szembe, de… Sokkal több minden húzódik meg a háttérbe.
Azonban térjünk arra rá, hogy mi is történt a világban az elmúlt időszakban. Tán ezzel lehetek a segítségére igazán.
- A démonok? - hajtom oldalra a fejemet. - Saját malmuk halmára akarják a vizet hajtani. Mindenki keresi miként profitálhatnak belőle. Mint mondottam, senkit, de senkit sem érdekel, hogy Amara mit tesz a világgal. Mindenki elvan a maga világába. Saját céljaik elérése a fontos, de azzal egy percet sem törődnek, hogy a világgal mi történik közben - fejtem ki a véleményemet.
A démonok kiléte mindig is homályos volt számomra. Képtelen vagyok látásból megmondani, hogy ki a démon és ki nem. Kinek van saját teste és kit szálltak meg. Így még ha egy el is sétált mellettem az utóbbi időben, arról sem tudtam volna.
- Ha a Viszály nem vitte el, akkor igen, átadom - felelem neki, szemöldököm enyhén összehúzva. - De sokra nem mész vele… - magam sem mentem, de hát… Ha egy másik lény látja, ő talán okosabb lesz vele.
Ami pedig a démont illeti. Ajkaimat akaratlanul is összepréselem, fogaimat egymáshoz szorítom. - Honnan ismered? - bukik ki a kérdés belőlem akaratlanul.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Calypso
avatar



☩ Reagok :
55

Utolsó Poszt Hétf. 30 Júl. 2018 - 12:17
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Ophilia & Calypso
A múlt, a jelen, a jövendő. A dolgok, amik történtek, amik történnek, és ami esetleg történni fog, mind része a megoldásnak
- Valóban. – zárom le ennyivel, biccentek fel. Az arcán elterülő mosoly mögé meg se próbálok látni. Tudom magamról, hogy az elvékonyodó ajkak mögött hány száz gondolat verhet sátrat. – Úgy vélem vannak sérelmeid, még akkor is, ha efelett minden erőddel túl próbálsz lépni. S ez az egyik. – fordítok neki hátat, s az előttem elterülő medencét figyelem. Az apró esőcseppek, erejük meghaladásával bombázzák felszínét, kis buborékokat képezve felszínén. – Hogy akarsz e? – fordulok vissza, szőke tincseim lágyan ringatóznak arcom körül. – Erre nem tudom a választ, csak annyit tudok, ahogyan a fegyvernek is szüksége van a fenésre, úgy az elmének is szüksége van arra, hogy folyamatosan munkára legyen fogva, hogy éles maradjon. Annak, aki eddig mindent tudott… majdnem mindent… - emelem fel szemöldököm s nézek egy pillanatra félre, enyhén még a vállamat is megvonom. - … annak azt hiszem ez a legnagyobb büntetés, amelyet rámérhettek, s különösen igaz. Ahogyan a könyvekben megkopnak a betűk, úgy az elmében is megfakulnak a képek, s nem lesz más csak egy üres tekintetű porhüvely. – arcom most olyan sima, mint a tiszta égbolt, se egy halvány mosoly, se egy ránc szemem sarkában. – Hidd el én csak tudom. – teszem még, hozzá. Hét száz év, ennyi időt töltöttünk azzal, hogy egymást szekáljuk, aztán csendes letargiába süllyedjünk, hangosan siránkozzunk, vádoljuk Istent olykor talán egymást is sorsunk miatt, aztán kezdjünk mindent elölről. S egy percet se áldozzunk arra, hogy a fejünkbe lévő tudást csak egy pillanatra is átpörgessük vagy netalán újakat alkossunk magunknak, akár csak gondolatban is. Azt hiszem ma egyikünk sem vallaná be, hogy belenyugodtunk sorsunkba, s a reményt is kizártuk a ládából. Saját magunkat is eltemettük. És lám itt az eredménye, noha az erőnk is megcsappant, de az a temérdek tudás, melynek birtokában voltunk, benőtte az idegek mérgező tövis erdeje. Évszázadok alatt úgy terjedt akár a kanyaró, s nagyon sok időbe fog telni, míg azt kiírtjuk onnan. – Gondoltál valaha arra, hogy mi lesz akkor, ha nem úgy fognak alakulni a dolgok, ahogyan azt Amara akarja? – teszem fel a kérdést, továbbra is a tudás körül gomolyodva. Értem én, ha a világ elpusztul minden hiábavaló, de ha mégse? S ha mindez még évtizedek, ha a Sötétség lassan akarja felfalni, mindazt, ami meg lett teremtve. –De a döntés rajtad áll, én csak egy lehetőséget ajánlottam fel neked. - nos hangjából nem érzik semmi, ennek ellenére az arrogáns válassza, némi indulatosságra enged következtetni. Lehet, ez már az emlékek megfakulását jelzi. Gyorsabban, mint gondoltam. De nem ragadok le ennél a pontnál.- És érdekel? – kérdezek most én vissza.  Hátamat megtámasztva hallgatom a történelemórát, tekintetemet nem függesztem rá, szavai így is eljutnak hozzám, inkább a védőkupolán legördülő vízfolyásokat figyelem. Ez is olyan, mint amit mesél, egy csepp, mely súlyosabb, mint a többi, egy esemény, mely fontosabb, mint bármi más. Elindul, megtörténik s rántja magával, elindítja a többit. Be kell valljam eme módszer, hosszadalmasabb, de annál barátságosabb. Még mindig villognak agyam egy részében a képek, s még mindig zavarosak. Egyet-egyet a hallottakhoz tudok kapcsolni, de még biztos akad köztük olyan, mely a kép teljes kirakásához a többi között kavarog. Ahogyan a másik szegletében pedig lehetőségek, ötletek temérdek varriációja. Ezek közül a legjobb kiválasztása nem most fog eldőlni, nagyon sok múlik azon, milyen ötlettel áll elő a Sötétség Anyja, egyáltalán hajlandó lesz e Kisa hívásának engedelmeskedni. Olykor bólintok egyet, hogy biztos legyen benne még itt vagyok. Tehát még azt sem lehet tudni, hogy a két testvér melyik oldalt választja. Vagyis inkább megvan, annak a lehetősége, hogy Gabriel Amara oldalára fog állni. – gondolkozok hangosan, olykor szám belsejébe marva. – És a démonok? Ők mit tettek Amara megjelenésével? – kérdezem.  – Hajlandó vagy átadni a tekercset? – teszem fel ismételten a kérdés, mely valószínűleg elkerülte a figyelmét. Abbadonról nem sokat tudtam meg, így hát úgy fogok cselekedni, ahogyan Ophilia tanácsolja. – Úgy lesz.

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
380

Utolsó Poszt Pént. 27 Júl. 2018 - 9:55
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Calypso
It's my nature. Would you love me as anything but what I am?
Sejtelmes mosolyom egy parányit sem veszít lendületéből, még akkor sem ha szavai semmi megnyugtatóra nem utalnak. Ki miben hisz. Nos a magam részéről az egyensúly fenntartásában. Az igazi és csalhatatlan egyensúly fenntartására. Ez az univerzum törvénye, mellyel lehet vitatkozni, de értelmetlen. A Föld megélt párezer évet ennek hiányába, ennek a kárát pedig épp most látjuk. Legközelebb sem fog többet megélni.
Persze elfogadom, ha ő nem így gondolja, nem fogok vele vitába szállni emiatt. Nem ő lenne sem az első, sem pedig az utolsó.
- Vannak dolgok melyek csak rám és a Sötétségre tartoznak, vannak olyanok is, amikhez nekem sincs közöm, neked annál inkább. Ez pont egy ilyen kérdés. Nem az a lényeg, hogy mivel, hanem, hogy megtette, egyéb esetben, most nem beszélgetnénk itt - mosolygok rá kedvesen, noha ebbe semmi őszinteség nincs.
Az elmúlt évezredek alatt mindig arcomon volt ez a mosoly, s úgy tűnik, hogy olykor a megszokás sokkal erősebb, mint a jellem. Ebben az esetben biztos. Arcom mimikája nem őszinte, ezt én tudom. Ő talán csak sejti.
Ő egyszerű, logikus választ akar, noha ennél jobbat nem tudnék neki adni, mint amit eddig is. Minden más pedig kettőnk között marad. Lényünk ennél egyszerűbb nem lehetne, mint amilyen, mégsem szeretné belátni. Keres ennél valami többet.
Holott nincs.
- Úgy véled, hogy szeretnék még bármit látni a világból? - hajtom oldalra a fejemet. Ajánlata nagylelkű. Túlzottan is, ez még az én lényemnek is gyanús. - Miért akarnál ilyennel megakadályozni? A legtöbb társadalmi viszony, ha ilyen ajándékon alapul azt jelenti, hogy elvársz valamit cserébe. Hogy a lekötelezetteddé válok. Mondd, miért érne ez meg nekem? - teszem fel a kérdést, mely a legjobban foglalkoztat.
Annyit tud csak, hogy Amara sorait erősítem. De ő a világ pusztítátást akarja, amikor a testvérét végre megkaparintotta. Miért érdekeljen engem a Föld további sorsa? Nem vagyok meggyőzhetetlen.
- Ezúttal te nem értesz - vonom enyhén össze a szemöldökömet. - Semmit. Semmit nem tudok rólatok. Semmilyen feljegyzésben Soha nem szerepeltetek. Nektek nem szabadna léteznetek, sőt, máshogy fogalmazok. A világ számára Ti Nem léteztek - így talán megérti, amit mondtam.
Tarthatnak nagyképűnek, de valóban én vagyok, aki mindenről tud mindent. A világ működése, a mechanikája. A fizika, a kémia, a történelem. Minden egyes mondat, amit valaha elejtettek az emberek. Minden apró titkukat én őrzöm, ahogy a Földön járó angyaloknak és démonoknak is. Ha egyszer is láttam volna, emlékeznék rá, de nincs így. Sem ő, sem azok, akikről beszél.
A következő kérdésre csak fejemet rázom. Nem tudok ennél többet mondani, mint az előbb. Semmit sem tudunk róluk, fogalmam sincs, hogy miről beszél.
- Isten elhagyta a világot, mondhatjuk úgy is, hogy eltűnt. Gabriel egy ideig vár rá, majd begőzölt. Az embereket hibáztatta emiatt, így hát áttörve a mennyek kapuján alászállt az égből, harcosaival együtt és népírtásba kezdett. Nem különböztetett meg nőt férfitól, gyermeket felnőttől. A bőrszín sem határozta meg, hogy kivel végez és kivel nem. Úgy vélte, ha az emberek meghalnak, akkor Isten is visszatér, rá pedig büszke lesz. Michael nem hagyhatta ezt, hisz szerinte az emberek Isten kedvenc teremtményei. Túlságosan is a védelmükbe vette őket. A háború végül a két testvér között megállt. Állóháború. Egyik sem mozdul a sakktáblán, mindegyikük kivár valamire. Ezt az állóvizet bolygatta meg Amara, de úgy tűnik, hogy az egyiküket sem érdekli igazán - Michael elvan az emberekkel. Siratja a nőt, ki meghalt.
Gabriel pedig?
- Valóban vannak nálam öregebbek, az Arkok. És senki. Isten az emberiség történetének feljegyzésére teremtett, valamint arra, hogy ami történik a Földön, Mindent írjak le. Történjék az emberrel, angyallal, vagy épp démonnal. Tárgyakkal, élőlényekkel. Minden apró változásra odafigyeltem. Azelőtt erre nem volt szükség. A nyelv kikopott, a nyolc testvér ismeri, csak de eme tudás átadása - fejemet enyhén félerhajtom. Sose tartottam magam ostobána, tökéletesen átlátom a helyzeteket, mely az élet hoz, de az óénok… Na ez az a nyelv, ami még rajtam is kifogott, pedig tökéletesen beszélem a világ összes nyelvét, beleértve az énokit is. A démonit sose használtam - sose hallottam. Az óénoki pedig… Letűnt kor maradványa, magam sem értem miként maradhatott ez meg az emberek világába.
- Semmilyet - felelem röviden és tömören. Egy pillanatra sem mutattam belőle semmit neki. Próbára tenne? - Ez esetben, ezt tőle kell megkérdezned. Ebben vélhetőleg ő jártas, nem én - valójában csak nem érdekel.
Nem hagyhatom, hogy érdekeljen egy démon és annak véleménye, még akkor sem, ha...


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Calypso
avatar



☩ Reagok :
55

Utolsó Poszt Csüt. 26 Júl. 2018 - 14:46
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Ophilia & Calypso
A múlt, a jelen, a jövendő. A dolgok, amik történtek, amik történnek, és ami esetleg történni fog, mind része a megoldásnak
Egymás mozdulat sorozatainak ismétlésével nem sokra megyünk. Ugyanazt fújuk, csak pepitába. – Sose fog egyensúlyba kerülni. – csóválom meg a fejem, na nem úgy ahogy a kutya csóválja a farkát. Fürtjeim csak éppen annyira mozdulnak arcom körül, minthogy kóbor szellő rázza, borzolja meg a száraz falevelet. – Ha ez lenne a cél, akkor a világnak valóban pusztulnia kell. – jelentem ki, megrántva a vállam. – Mondjuk, azért a kíváncsiság böki az oldalam, mivel is sikerült meggyőznie téged? S ha lehet hagyjuk ezt a egyensúly meg a többi fennkölt dolgot. – tényeket akarok hallani ezt nem is rejtem véka alá. – Talán jobban átlátnám a történteket. – emelkedik vállam ismét, amolyan „egy próbát megér” módjára. – Elejtett szavaidból erre a következtetésre jutottam. De úgy látszik nem értesz. Nem is ezt vontam kétségbe, megvannak mindenkinek az erőssége s gyengesége, valamikor a kettő pont ugyanaz. Te vagy az angyalok kézi könyve, s talán az egyetlen, akit érdekel minden, ami a világban történik. De erre nem mindenki vágyik. – a beszélgetés ezen része, kivételesen nem csak róla szólt volna. Álljon az angyal bármelyik oldalon, az önimádata az örök marad. – Talán tudok gyógyírt arra, hogy elveszítve eme képességed, újra láss olyat, amit más nem. Noha, az évszázadok alatt megkoptak az emlékeim, de minden bizonnyal még csak egy kis időre van szükségem. – bezárva egy sötét dobozba, nem csak az érzékek tompulnak, de test és az elme is. Dörzsölöm meg két oldalt a halántékom, mintha ezzel bármi is jobb lenne. - Nos, hogy miért azt neked kell eldönteni, én csak a lehetőséget ajánlottam fel neked. - vegyes érzelemmel fogadom a választ, sanyarú sors anyámra nézve. Felfalták gyermekei, és ráadásul még egy bekezdés sem említi sehol. – Tehát velünk együtt eltűnt? Vagy egyik napon szerepel a neve valahol, a másik naptól kezdve pedig nem említi senki, nem keresi senki? – az első variáció logikusabbnak tűnik, de ebben a történetbe ne keressük inkább. S apámról se, mondjuk hozzá még annyi közöm sincs, mint anyámhoz. Összeaszalódott anyám lábai között. – S a prófécia, ami szerint az „az utolsó leviatánra maga az Úr sújt le az idők végezetén.” eltűnt? – nyúlik meg nyakam kissé. Néhány kérdés felett elsiklottunk, de most hagyom azokat, később visszatérünk rá. – Annál többet nem igen, amit mutattál. S az is zavaros volt. – ismerem be. Lehet fog olyat mondani, ami már számomra is ismerős, de sajnos nem tudom hova is akar kilyukadni. Némán hallgatom, minden idegszálammal rá figyelek, kizárok mindent, az eső kopogását, a szél suhogását, most csak ő van. Szóval nem csak mi gyengültünk, bár mi évszázadok alatt fonnyadtunk el, ők egy perc alatt vesztették erejük. Ezzel még kezdhetünk valamit, csak ki k’ll találni, hogy mit. Elkomorodom azon,amit mond. – Valahol csak akad egy könyv egy feljegyzés vagy valaki, aki ismeri. Tehát vannak nálad öregebbek is. Előtted kijegyezte fel a történteket? – ha nem az elsőkkel „született” úgy kellett valakinek lennie, akinek átvette a helyét. Hevessége meglep, már amennyire lehet ezt annak nevezni, de mindenképp megváltozott. Szemöldököm a magasba szökken. – Én is ezt kérdeztem. – fordítom el orcám félig, miközben furcsállva tekintek rá. – Milyen szerepet játszik ő ebben az egészben. Láttam az emlékeid között időnként felvillanni, kíváncsi vagyok vajon ő milyen nézőponton van.

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
380

Utolsó Poszt Szer. 25 Júl. 2018 - 19:26
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Calypso
It's my nature. Would you love me as anything but what I am?
Ha azt állítanám, hogy nem ő az első, kit érdekelnek szavaim, hazudnék. A legtöbb népet sose érdekelte, ezután sem fogja. Ezelőtt akkor is járattam a számat, ha kíváncsiak voltak rám, ha nem. Ez a korszak végetért. Minden valahol elkezdődik és minden valahol véget ért. Számomra ez itt. Halvány, kedves mosollyal az arcomon fogadom szavait. Nem válaszolok már rájuk, túlragozni értelmetlen is volna.
Arcom akár egy porcelánbabáé. Szép, míves, törékenynek látszó, hibátlan bőr. Érzéketlen szempár, mely mégis a világra mosolyog. Mely egyszerre kelt borzongást és bizsergést is az emberbe.
- Félreértesz. Egy pillanatig sem kívánok a múlton változtatni. Hisz az vezetett el a jelenig és az fogja formálni a jövőnket. A múltunk ismerete határozza meg a következő tetteinket. Tanulhatunk a régenvolt hibákból - emelem meg az egyik kezemet - vagy elkövethetjük őket újra és újra - emelem meg a másik kezemet is, tenyerekkel felfelé. A két oldal mérlege hol az egyik, hol a másik irányba dől el.
Ez lenne hát az én feladatom nem több. Reményeim szerint fogok tanulni azokból, amit elkövettek egykor, hogy én mégegyszer, Amara szolgálata alatt ne tehessem meg. Szerencsénk, hogy az érzelmekre nem hagyadkozhatunk, azok nem irányíthatják tetteinket. Döntő többségben.
Fejemet félrehajtva hallgatom a szavait, s ahogy felemeli kezét… Nem tehetek róla, jóleső nevetés hagyja el cseresznyeszínű ajkaimat. Fejemet is lehajtom enyhén, s derűs jókedvvel tekintek fel rá vissza.
- Való igaz, a tudás hatalom, de csak az egyszerű elme számára káros is. A legtöbben képtelenek feldolgozni azt a tudást, amit én őrzök. Mh, hogy is mondjam neked… - néha magam sem találom a szavakat, amikkel könnyebben ki tudom fejezni azt, engem mi célra is teremtettek. - Olyan vagyok, mint egy Lexikon. Kérsz egy információt én átszellemülve megkeresem és tudok rá válaszolni - jobb esetben.
Rosszabb esetben olyan kérdéseket tesznek fel, amikhez én sem értek. Az elmúlt 27 évben semmit sem láttam. Egyrészt nem is akartam.. lehetőségem még a mennybe lett volna, hogy lepillantsak, mégsem vett rá a lelketlen lényem magát erre.
- Bepillantást. Mire? És miért? - vonom össze a szemöldökömet. Lényem értelme, hogy mindent tudjak, de…
Akarok még mindent tudni? Van-e egyáltalán ennek bármi értelme is?
- Leviatánt? Andarielt? - ismétlem a neveket. Elnézve mellette, bár hallom a szavait, mégis a tudást keresem ehhez. Leviatánokról rémlik valami, egy ősrégi mende-monda, nem több, de Andariel?
Nem, róluk semmi. - Semmit - felelem végül összegezve, azt, amit találtam. - Semmit sem szólnak róla, miért? - kérdezem most én.
Viszont beszélgetésünk új irányt vet. Arkokról és lovasokról fejtem ki a véleményemet. Amara ellen nem használhatóak már. Nincs meg az összetartás közöttük, s amúgy is… Isten nélkül, mit tehetnek?
Ahogy látom nagyjából képben van az arkok természetét illetően.
- Mennyire világos számodra a világ jelenlegi helyzete? - kérdezem, mielőtt jobban belemennénk a témába. A legelejéről kell magyaráznom, avagy sem. Sok minden megváltozott és sokáig be volt zárva, ahogy kivettem az emlékeiből. Talán ezért is érdemes először ezekre válaszokat kapnom.
- Minden természetfeletti az erejét valamilyen szinten Istentől, a mennytől és a pokolból meríti. Az ott nyugvó lelkekből. Ezeket Amara bezárta, a lelkek egy részét szerintem eltüntette, így erősítve önmagát, de ez csak az én elméletem, valójában fogalmam sincs, hogy mi történt. Mindenki ereje meggyengült, fele annyi az erő mindenki erejében, mint ezelőtt - hajtom fejemet oldalra.
A tekercs… Miért érdekli ennyire a tekercs?
- Sokra nem mész vele, óénoki nyelven íródott. Ezt még én sem ismerem. Még azelőtt kihalt a nyelv használata, mielőtt én teremtődtem volna - húzom el a számat. Persze ez könnyen áthidalható lehetne, ha Ramiél végre megtanítana…
De úgy érzem, hogy erre egy másik eszközt kell alkalmaznom.
Majd kiejt egy újabb nevet. Tekintetem csak egy pillanatra réved el a kint zuhogó esőre, de amint ezt meghallom… Zöldesbarna íriszeimet visszakapom rá.
- Mi köze van hozzá, bárminek is? - hangom tán élesebb, mint amilyennek szeretném. Fogaimat szorítva emlékszem még vissza utolsó találkozásunkra… Az a balga…


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Calypso
avatar



☩ Reagok :
55

Utolsó Poszt Kedd 24 Júl. 2018 - 10:27
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Ophilia & Calypso
A múlt, a jelen, a jövendő. A dolgok, amik történtek, amik történnek, és ami esetleg történni fog, mind része a megoldásnak
Összeszűkült szemmel hallgatom gondolatait, melyeket oly könnyen formál szavakká, amilyen könnyedén landol egy tollpihe a tó felszínén. Nincs ezekben semmi kivetni való, s úgy tűnik, nagyon is hasonló az elképzelésünk. Magam is eképpen járok el. Vallok valamit, de cselekedeteim nem ezt sugallják a környezetem felé. – Ebben egyetértek veled, viszont engem mégis érdekelne az mit gondolsz. – eme kijelentés számomra nem jelent mást, minthogy kettős játékot játszik. Talán. Ügyesen bánik a szavakkal, mint bármelyik szárnyas. Ezért is oly nehéz velük szót érteni, nem mintha olyan sűrűn próbálkoztam volna vele. Egyik majd másik szemöldököm kúszik váltakozva a magasba. Sokszor tűnt már úgy, hogy nem is egy dologról beszélünk. Elmerül az önsajnálatban, siratja régi önmagát, becsapva érzi magát.~ Ó, hogy az ég szakadna rád , hétszáz éven keresztül kellett a siránkozást hallgatnom, és most… ~- A múlton változtatni nem tudsz, létezz a jelenben és formáld a jövőt. Még most is te vagy az, aki ismeri a régmúlt idő eseményeit, addig a pillanatig, míg a kapuk bezárultak.-  ez mindenki kezében hatalommá válhat, egyelőre úgy tűnik számomra, hogy ez lehet az oka, annak, amiért Amara maga mellett tartja. Ismerheti ellenségei gyenge pontját. Kételkedve fogadom szavait. Előbbi, hogy is mondjam, kifakadása – bár erős túlzással lehetne annak nevezni, hiszen arcáról az érzelem morzsája sem perget le- nem erről árulkodik. Ebben a hiszemben bólogatok, „no persze”. – Számonkérésed nem erről árulkodik. Szeretnéd, azt hinni inkább, hazudni magadnak s másnak is. – jegyzem meg végül, de gyorsan égbe is emelem kezem, mint akinek kardot tartanak a torkához, jelezvén nem kellene kapkodni. – De nem látok a fejedbe. – jelentem ki, még mielőtt, újabb félre értésre adnák okot. Eme színjáték után, le is eresztem magam mellé a kezem. – A tudás hatalom, de egyben teher is. Úgy gondolom pont ezért mindenki, csak annyit akar tudni, melyet az elméje enged, ami a túléléshez szükséges. Egy idő után túlcsordul, és úgyis szelektálni kezd. Felesleges olyannal tömni melyek hasztalanok, előbb- utóbb beleőrülnénk. – néhány percig a gondolataimba merülve nézem, az üres tekintetébe merülök, a végtelen űrbe. – De talán segíthetek, igaz, hogy olyan bepillantást nem engedhetek a világba, mint Atyád.- pislogok egyet, s távolodni kezd a messzeség, lassan, de kitisztul előttem újra a szőkeség arca. Nem adom szavam, csak a lehetőséget a sikerre, melyet nem fogok ingyen adni, ezt ő is tudhatja. Kérdésére komótosan bólintok. Úgy gondolhatja, hogy számomra ez pont elég, mellyel kielégítettem kíváncsiságát. – A víz lényem egy része. Láthattad az utolsó Leviatánt s Andarielt az ő nászuk eredményei vagyunk. Mindenhol ott van, a levegőben, a természetben, még az emberekben is. Eljut mindenhová, befolyik a láthatatlan réseken, utat tör magának mindenhova. Az egyensúly, nem lehet külön választani, pusztít és életet ad. – adok végül számára egy hosszabb választ. Ám ez bennem is felvett egy kérdést. – Velük mi lett? Róluk, mit írnak a feljegyzések? – kezd nyilvánvalóvá válni, hogy létezésünk így vagy úgy homályba borult. De az övék? Hogy ért véget a nagy Leviatán, s hol veszett el Andariel alakja? – nézem, választ várok. Talán nem tartozik a fejembe formálódó tervemhez, de a kíváncsiság furdalja oldalam. Későbbi ruhaigazgatásomat, a fel nem tett kérdésekre kapott válasz akasztja meg. Lassan emelem újra rá, szőke tincseimet egy oldalra simítom, néhány szál az ujjaim között marad. Ezeket kecses mozdulattal eresztem a föld felé. Figyelmesen hallgatom, addig nem szólok közbe, míg úgy nem érzem, befejezte. – Szóval egy ark halott, tehát helyébe másikat kell állítani, ha el akarják pusztítani. Ki lenne az, akit sikerült maga mellé állítani az arkok közül? – a helyzet eddig nem túl rózsás, valóban elkezdődött a bábuk tologatása. – Michael mindig is szentimentális alkat volt, míg Gabriel, sosem látta a fától az erdőt. Ha azt mondta neki az Öreg állj a sarokba, az oda állt. – legyintek kelletlenül. – Tehát elmondhatjuk, hogy Amara célja vagy elpusztítani az arkokat vagy pedig maga mellé állítani. – jelentem ki, noha megerősítésre várok. Nem feltétlen azért, mert tudja a választ, hanem mert érdekel, hogy ő milyen következtetésre jutott. Sokan hihetik, magamon kívül senki és semmi nem érdekel. Igazuk van. Viszont, a céljaink elérései érdekében szükséges engedményeket tenni. S erős szövetségesre lelhetek benne, ha kiderül céljaink egyeznek. Melyiket? Kitünő kérdés. – A leggyengébbet. Kik voltak azok, s mit akartak tőled? – nem tudhatom, milyen szándékkal keresték, s még azt sem köze van e Amarához, sok minden függ a válaszától. – Mit értesz az alatt, hogy meggyengültek? – talán az emlékei között erre is találnék választ, de még mindig összefolynak előttem a képek, időre lesz szükségem, míg mindent átrágok. Belial. Ha emlékeim nem csalatkoznak, szeszélyessége felérhet az enyémmel, de túl nem léphet rajta. Lényéből fakadóan neki az a dolga megbontani az egységet, a kérdés, hogy melyik oldalon kívánja kamatoztatni a tudását. – Hajlandó lennél nekem átadni, azt a tekercset? – nézek rá. Ha nem a válasz, úgy keresek rá más megoldást. – És Abbadonnal vagy a Pusztítóval mi a helyzet? Ő is Amara egyik dróton rángatott bábuja? – fonom keresztbe lábaim, s támaszkodok meg rajtuk előre hajolva. Ujjaimat térdemen összefonva. Láttam az emlékei között, jön még nekem eggyel.

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
380

Utolsó Poszt Hétf. 23 Júl. 2018 - 19:58
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Calypso
It's my nature. Would you love me as anything but what I am?
Arcomon a halvány mosoly mit sem veszít erejéből, főként, amikor rájövök, hogy van ráció abban, amit maga is mondd. Valóban így tűnhet, így valóban nem kérhetem tőle, hogy ne ítélkezzen. Nem is feltétlenül kell tudnia, hogy mely oldalt képviselem, nem is ezért vagyok itt.
Érdekel lényének értelme, amiről nem tudok. Amiről a tudást elvette tőlem.
- Nem feltétlen megállapodás az, mit te annak vélsz. Vannak egyszerű tények, melyek mellett nem lehet elsiklani. Nem kell, hogy ez tetszen, vagy igazat adj ennek, attól még ezek így vannak. Ezt magam is belátom. S van minden más, amit én, mint magánszemély gondolok. Ennek a kettőnek nem kell szöges egyetértésben állnia.
Hiszen évezredeken át az volt, amit láttam. A tényeket vizsgáltam, soha, senki nem kérdezte, hogy mi is az, amit Én gondolok. Még a háború kirobbanásakor sem kérdezte meg senki tőlem, hogy én mit gondolok erről. Nem is kellett, senkit sem érdekelt az én véleményem. De már maguk a tények sem. A világ megérett arra, ami…
- Véleményem van, mindenről. A kérdés nem ez, még csak nem is az, hogy helyesek-e. Ezeket nem kell mérnünk. A véleményem sok mindenből adódik össze. Én voltam az egyetlen, ki egészében szemlélte a világ történelmének változását, aki mindent látott. Nincs új a nap alatt, még ezekben az időkben sem - arról pedig inkább nem is teszek említést, hogy változtatni ezeken lehet.
Ha valakinek nekem sikerülhet változást hoznom, hogy Amara hatalma töretlen legyen. Nem akarja a világ pusztítását. Még. Istent akarja még, senki mást.
- Mégse hidd, hogy számomra sokat számít, hogy miként ítélnek már meg - régen talán egy aprónyit számított. Régen. Egykor.
De ezt elmosta a fekete felhő vihara, mint könnyed nyári fuvallatot az eső.
Arcomra halvány félmosoly ül, fejemet enyhén félrehajtom. Kényelmesen és nyugodtan ülök a padon, nem izgek-mozgok. Tekintetemből a végtelen üresség sugárzik. Nincs benne már élet, még csak kíváncsiság sem. Ő is egy a katonái közül. Úgy vélem, feladatom az ő segítésük, ahogy egyszer a testvéreimé is volt.
- Ritka az manapság, ki tudásra szomjazik. Így válaszolok arra, amire csak tudok - reményeim szerint többre, mint amire nem.
Úgy tűnik, hogy lassan ugyanarra a következtetésre fogunk jutni. Fejemet hajtom meg csak előtte, egyrészt egyetértően, másrészt azért, hogy lássa. Szolgálhat a tudásommal, hisz ezért is van. Mégha nem is ezért választott engem a Sötétség, maga.
- A víz, igazán közel áll hozzád, igazad van? - kérdezem ezúttal én. Magam részéről is tudásra szomjazok lénye iránt. A hasonlata mégis tetszetősebb. Vízcsepp és nem porszem. Ezt elraktározom magamba, de felhasználni csak később fogom.
- Új idők járnak. Raguel meghalt, életét elvette Amara. Az elfogásához mind a nyolc ark és a négy lovas segítségére segítség kellett volna. A hatalmi játszmák elkezdődtek már, de az összes balga. Michael egy emberbe szerelmes, Gabrielt még mindig az emberek iránti gyűlelete hajtja. Lucifer pedig… - fejemet lehajtva rázom meg a fejemet… Ha igazak a pletykák. - elhagyta a pokol teremtményeit, nem foglalkozik már velük. De egy ark, erősíti még Amara szolgálatát. A lovasok meg… Melyiket szeretnéd? - hajtom oldalra a fejemet. Mióta a Földön vagyok… - Nem egy testvérem árulta el becses titkomat számukra, kettő már rég megkeresett... Becserkészni őket nem nehéz már, egyszerűen csak tudni kell a módjukat. - somolygom újra csak a bajszom alatt. Ez a világ kifordult magából. - A menny és a pokol mindenkit kivetett magából. Az erejük meggyengült, már nincs meg az, mi régen volt. A kérdésedre a válasz pedig... - tekintek rá komolyan, ahogy elmémbe kalandozok vissza. - Vélhetőleg még megvan. Ha csak a Viszály meg nem kaparintotta, amíg rám várt - ugyanis abban a hajlékban volt, ahol megszáltam egykor. De nem jártam ott Belial látogatása óta.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Calypso
avatar



☩ Reagok :
55

Utolsó Poszt Csüt. 19 Júl. 2018 - 14:43
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Ophilia & Calypos
A múlt, a jelen, a jövendő. A dolgok, amik történtek, amik történnek, és ami esetleg történni fog, mind része a megoldásnak.
Egyre biztosabb vagyok abban, hogy elcsúsztak egymáson a rétegek, úgy ahogyan a föld rétegei is teszik ezt, formálva a felszínt. S magam sem fogom elhinni, hogy talán később egy angyallal vitatkoztam ezen. Messzemenő következtetéseket vonok le szerinte, szerintem nem. – Angyalom, talán elhagyhatnád, a rátok jellemző rébuszokat s beszélhetnél egyenesen. De láthatólag, te magad sem tudod, hogy melyik oldalon állapodj meg. Egyszer így, egyszer úgy nyilatkozol. – teszem jobb kezem ki jobb oldalra, míg a bal oldalra. A mérleg nyelve egyik oldalra sem billen. -  Ehhez nem kellett ,hogy mutass bármit is. Ezt a vak is láthatja. Nem vádoltalak, a magam részéről megállapítottam abból, amennyit megmutatsz magadból vagy amit el akarsz hitetni velem. Így ne csodálkozz semmin, s gyűrd le önérzetességedet. – teszem csípőre a kezem, ahogyan pontot teszek mondatom végére.- Feltételezem, te is alkotsz véleményt… - oldalra húzom számat s pár szemvillanás erejéig letekintek, a padlóra majd rá. - … és gyanítom nem azok szerint az értékek szerint, amelyek alapján szeretnéd, hogy téged megítéljenek. – karomat összefonom mellem alatt, s vizslatom egy darabig. Gyönyörű dísze lenne egy szoborparknak, így ahogyan itt ül, a márvány arcával és terebélyes szárnyaival. Idézhetnék a Bibliából, de inkább hagyjuk.  – Most háborodjak fel, amiért ostobának titulálsz? Ugyan miért? Mondtam én egy szóval is olyat, hogy nem fontos számodra valamiféle „eszmény”? Nem ezért hívtalak, hanem, hogy kérdéseket tegyek fel. –  tartok egy lélegzetvételnyi szünetet s már folytatom is. – Igaz, ezekre kérdésekre, részben tudod csak a választ de felmerültek újabbak. S egyelőre te vagy az egyetlen, akinek a segítségével a végére járhatok. – tetszik vagy sem kénytelen vagyok elismerni, a testvéreim ki tudja mivel töltik a napjaikat, de most még, ha nem muszáj egyiknek se látnám szívesen a képét. – S ha már Amara így a kegyeibe fogadott, talán szívesen venné, ha a idegenvezetőm lennél, ha nem is én mindenképpen. - hajtom meg leheletnyire előtte a fejem. – Cserébe pedig, ha szükséged van vagy lesz rá, úgy én is segítek neked. – egyelőre többet nem tudok számára ajánlani, csak ennyit. Ha hajlandó lesz a társam lenni a céljaim elérésében, úgy az ő akarata is teljesül, megismerhetem jobban. Valóban furcsa lett ez a világ, sosem gondoltam volna, hogy én a Hibridgyík egy Angyalnak fogja felajánlani a szövetség lehetőségét. – Hasonlítsd inkább magad egy vízcsepphez, amely előre hajtja a vízimalom kerekét. A porszem, megakasztja a legprecízebb gépezetet, előbb vagy utóbb kiseprik onnan, de minden csepp, előre lendíti a malom kerekét. Legyél az én cseppem, s nem leszek hálátlan. – mosolyodom el szelíden. Újra leülök mellé, ruhámat elrendezem magam körül, mintha ez bármit is számítana most. – Az arkok és lovasok közelébe kerülni szinte lehetetlenség, régen is az volt… - ajkam oldalába harapok, miközben ruhám redőivel játszom. - … megidézni őket pedig egyenesen öngyilkosság. Vagy egy jól kifundált terv vagy pedig olyan kell, aki már elég idős de könnyen becserkészhető. Gondolataimból egy mennydörgés riaszt fel. – Az a tekercs megvan még?

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
380

Utolsó Poszt Szer. 18 Júl. 2018 - 8:17
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Calypso
It's my nature. Would you love me as anything but what I am?
- Akármelyik oldalról? - hajtom oldalra a fejemet, majd le. Az ölembe ejtett kezemre hull pillantásom, lomhán pislantva rá. - Ahhoz képest, hogy eddig nem tudtad, hogy ki vagyok a felmutatott történelmi emlékképek alapján elég gyorsan alakítottál ki rólam egy képet - tekintek fel újra rá. Nem szemrehányásként mondom, szó se essék róla.
Ez csak egy egyszerű tény, mellyel nehéz is lenne vitatkozni. No meg mi értelme volna? Persze értelme még lehet. Nem csodálom, hogy ilyen képe alakult ki, bár teljesen nem értem, hogy honnan. Ennyire ellentétes viselkedést csak nem produkáltam az elmúlt percekbe. De ami a legfontosabb… Van értelme elmondani, hogy én mire gondoltam? Hogy én miként vélekedek erről?
- Az utóbbiban igazad van. Sose számított és most sem igazán - de ezt pár perccel később úgy is kifejtem számára. - De ne állíts olyat, amire nincs belátásod. Igazad van, nem vagyok harcos, nem fogok harcolni egyik végletért sem. Az én fegyvertáram más jellegű és azzal tökéletesen megteszem, amit csak tudok…
S hogy mi ez? Mindent felkersek és elpusztítok - legalább is próbálok - ami megtörhetné Amara hatalmát, ami legyengíthetné. Kezdve a maggal, de azt sikerült annyira jól elzárnom, hogy magam sem tudom feltörni. Saját magam csapdájába sétáltam bele.
- Nem garantált semmit, mert nem is kellett. Balga vagy, ha azt gondolod saját sorsom jobban érdekel, mint egy nagyobb eszményé. Pontosan tudom, hogy amint Amara bevégzi a dolgát elveszek, ahogy mindenki más is - mosolygok rá.
A halál, a saját halálom gondolata egy pillanatra sem rémiszt meg. Ahogy Istenért is egykor feláldoztam volna magam, ha erre kér - ostoba angyal - úgy most Amaráért is megtenném. Amint eljön az ideje. Minden, mit itt látunk, mi itt van újra teremthető. Egy új világba. Ami felett már ők uralkodnak. Ahol lesz tétje annak, hogy az emberek miként viselkednek, ne úgy mint… Itt.
- Nem is ez a dolgom. Közvetítő vagyok, erre pedig tökéletes egy porszem - nem becsülöm túl magamat.
Tudom, hogy nem én kellek a Sötétségnek. Velem más akarata van, volt. És talán lesz is. Nem vagyok más, mint egy egyszerű báb az ő kezükbe. A szabad akarat gondolata számunkra nem megengedett. Nem így teremtett minket. Idővel talán a nő is megérti.
Az eső egyre jobban kopog a kupolánkon, mégsem zavar minket.
- Elsőre nem tudom, a pokolba zárták el. A pokol nem az én szakterületem, oda soha nem láttam le, lemenni egy angyalnak… Nem ajánlott. Mint tapasztalhattad Amara nem épp egy beszédes személy. Nem oszt meg magáról semmit, mindent mit tudok róla, feltételezés csupán, semmi több. Róla sem szól egy irat sem, kik tudhatnak róla, azok nem mások, mint az arkok vagy a lovasok, esetleg egy-két démon…
S itt újra eszembe jut, hogy Abaddon is említette. Járt a fejébe. Ő találkozott vele.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Calypso
avatar



☩ Reagok :
55

Utolsó Poszt Szer. 18 Júl. 2018 - 6:54
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Ophilia & Calypso
A múlt, a jelen, a jövendő. A dolgok, amik történtek, amik történnek, és ami esetleg történni fog, mind része a megoldásnak.
Vetekedett egykor, de most… mindegy is ezen rágódni elmúlt, s azzal kell léteznünk amink van, a maradékkal és furfangossággal vagy erővel, ha máshogy nem megy kell visszaszereznünk régi hatalmunkat. De ehhez tudás és információ kell, több és egyre több. Játszi halvány mosoly, ajkam szegletében, hallva elismerő szavait. Értelmet keresek abban, amit mond. Egyelőre nem találom. Vagy valahol elcsúszott ez a dolog, vagy … - Akkor miről te szerinted miről szól? Akár melyik oldalról is nézem, úgy tűnik számodra mindegy. Nem teszel sem a világ megmentésért, sem pedig az elpusztításáért, sodródsz az árral. Nem számít, hogy te létezel vagy sem. – pontosan a kérdésem, nem a világ vagy inkább a Föld az emberiség fennmaradására irányult volna, inkább arra, hogy hagyja magát bekebelezni, elhatalmasodni magán a sötétséget. – Garantálta talán neked Amara, hogy ezzel az egésszel, létezésed nem ér véget? – sejtem a választ, de inkább meghallgatom az övét. Hogy túlértékelném? Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. Nem tudom megállapítani csak megérzéseimre hagyatkozhatok, túl ködös képet fest magáról. – A porszemek soha nem előre hajtják a gépezetet. – sokatmondó mosolyom számára furcsa lehet, de nem fűzök hozzá magyarázatot. – De hagyjuk is. – legyintek végül, így nem sokat fogok megtudni. – Amarának, mégis, hogy sikerült kiszabadulni börtönéből? S hol is volt eddig elzárva? – ezekre a kérdésékre nem találom a választ a lejátszódó diaképek között. Jó volt ez a gyorstalpaló, mégis számomra nem sok használhatót rejtett magában. Az emberiség fejlődése szemmel látható, ahogyan önpusztítása is nyilvánvaló volt mielőtt be nem zártak. De mindaz, ami a színfalak mögött zajlott, az igazi tudás, nos az még mindig homályos.

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
380

Utolsó Poszt Kedd 17 Júl. 2018 - 12:46
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Calypso
It's my nature. Would you love me as anything but what I am?
Ajkamra halvány mosoly kúszik. Persze ez nem rajtam múlik, ahogy sok minden sem. Eddig sem jártam utána, hogy kiket szabadított ki a Sötétség, ezután sem fogok. Véletlen csak, hogy mi ketten találkoztunk itt. Vagyis ő hallotta a nevemet, de én az övéket nem. Ez csak pusztán véletlen, semmi több. Nem is látok, nem is akarok ennél többet belelátni.
Egyetértően bólintok felé, miszerint szavait hallottam, felfogtam és úgy is fogok tenni. Sem neki, sem nekem nem célom, hogy idő előtt megtudja a világ a létezésüket. Így okom sincs elárulni és mégis kinek? Munkám bevégeztetett. Ramiél immár Amara hadseregét erősíti. Több feladatot pedig nem bízott rám, így szükségét sem érzem, hogy emberek, angyalok, vagy démonok közelébe menjek.
- Ne érezd magad rosszul. Az angyalok hatalma még így is kiemelkedő a legtöbb néppel szemben. Talán veletek vetekszik csak - somolygom orrom alatt. Magabiztosságom letörhetetlen, erre nehezen tudna akár ő is változtatni. - Egyszerűen kihasználatlan az egész - vonom fel könnyedén az egyik vállamat, hogy aztán könnyedén hagyjam leejteni.
- Mindössze annyira céloztam, hogy működésünk rém egyszerű - figyelem a felálló alakját s magam is elgondolkozok ezen. Mindig is Isten útját jártam és lám… Az övé nem más volt, mint hazugság. Majd jött Amara, ki… - Félreértesz - javítom ki. - Isten teremtménye vagyok, de ő soha nem nyújtott nekünk mást, csak hazugságot, alakosdosát. Ezzel szemben Amara megmutatta a színtiszta igazságot nem csak magáról, vagy Istenről, de a világról is. Nem arról szól, hogy nekem mindegy-e - nem voltam soha több, mint ami voltam. Egy poros irattáros. Egy bohókás angyal, kin mindenki csak áttaposott. Nem érzek sem dühöt, sem haragot emiatt. A bosszú nem kebelezte be szívemet. A világ pusztulásra ítéltetett. Nincs semmi, ami miatt érdemes lehetne fenntartani ezt a világot. Az emberek elpocsékolják az idejüket, mit kaptak. Az angyalok kifordultak magukból és a démonok…
Ők viselkednek úgy, ahogy az angyaloknak kellett volna. Védik az embereket és egy… Harcolni kíván a Sötétség ellen. Az ostoba.
Figyelem sétáló alakját, fejemet enyhén félrehajtva. Vele ellentétben én nyugodtan ülök a padon kezeimet visszahelyezem ölembe. Tenyérrel felfelé nézik a beboruló eget, mégsem mozdulnak el a helyükről. Csendben hallgatom a szavait, nem szólok közbe. Hagyom, hogy végigmondja, amit szeretne.
A hallottak ismerősek. És még logika is van abban, amit ő mondd. Borsot törni az orra alá, de nem. Ennél biztos, hogy többről szól.
Sétáló alakja egészen a medence másik végéig vezeti, majd vissza. Mégis tisztán hallom minden szavát. Mindaddig, amíg újra rám nem emeli sötétben játszó tekintetét. Ajkamról nem fagy le a hideg, érzelemmentes mosoly. Arcom szoborszerű. Egy kósza könnycsepp hull orcámra, beleremegnek szempilláim. Tenyerembe is hull egy darab, ujjam akaratlanul mozdul meg.
De a zivatar nem kap el minket, védőburkot von kettőnkre. A fáklyák fényét nem zavarja a sötétbe borult idő, az eső. Ugyanúgy ontják fényüket, mint eddig.
- És az én szerepemet is túlértékeled. Nem voltam soha több, mint egy porszem Isten vaskerekében. S nem vagyok több, mint egy porszem, Amara kezében is. Feladatom kettő volt számomra. Az első, hogy nyissam ki a ládát, a második… Nos, ez legyen az én feladatom és az én dolgom - habár azt hiszem, hogy ezzel is sikerrel jártam. - Amara nem sokban különbözik Istentől. Ha akar valamit megjelenik, elmondja és ennyi. Célja egyértelmű, mégis kivár. Elő akarja ugrasztani Istent, hogy lássa az ábrázatát, amikor ezt véghezviszi.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Calypso
avatar



☩ Reagok :
55

Utolsó Poszt Kedd 17 Júl. 2018 - 11:04
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Ophilia & Calypso
A múlt, a jelen, a jövendő. A dolgok, amik történtek, amik történnek, és ami esetleg történni fog, mind része a megoldásnak.
Egyre érdekesebbnek tűnik ez a dolog, s egyre több lehetőséget csillant fel előttem. Nos, persze ezt még jól át kell gondolnom, csendes magányomban. S sokban függ ez attól is, mit tudok még meg Ophiliától. Elég hézagos a tudásom, cirka hétszáz év hiányzik. A gondolatába is beleborzongok, űrt érzek magamban. Ennyi időt lopott el tőlem, az a vénember. Ha tehetném, visszaforgatnám az időt, oda ahhoz a pillanathoz mielőtt lecsapódott az a fedél. Úgy tűnik nem csak engem merített ki, az időutazás vagy gyorstalpaló, ahogyan ő fogalmazott. Mindkettőnket hideg zuhanyként értek a felvillanó képek. Ki- ki a maga módján próbálja feldolgozni a látottak, s helyére tenni a kirakós hiányzó darabjait. Bár gyanítom, még így akadnak kérdések, olyan dolgok, amik nem egyértelműek. – És ez szeretném, ha így is maradna. – ezzel számolnom kellett. Nem ringatom magam hiú ábrándokba, abba, hogy kilétünk sokáig titokban marad, ezért is tettem meg azt az aprócska óvintézkedést. Még elképzelésem sincs, hogy testvéreimmel való első találkozás, milyen légkörben is fog zajlani, de gyanítom, úgy ahogyan az elmúlt hétszáz év. De az ő gyengeségeik az enyém is. De hagyjuk is most őket, élnek, most ez a tudás velük kapcsolatban bőven elég. – Túl vagytok misztifikálva, ebben teljes mértékben egyet kell, hogy értsek. Mindig is túl voltatok. De most nem az angyaltársadalmatokra gondolok. Annyian vagytok, hogy egymásba ér a …. szárnyatok. – folytatnám is, de inkább elengedem, a bimbózó kapcsolatunkat, nem akarom az őszinteségi rohamaimmal, a porba taposni. – Én rólad beszélek. – nézek végig rajta. Legszívesebben felemelgetném szárnyait, apró molekuláira bontanám lényét, de sajnos ehhez nincs meg az erőm. Ahogy ahhoz sincs, hogy bele lássak az elméjébe, úgy ahogyan ő tette, keresve valami után, amiről lehet, hogy még maga sem tud. – És nem is akarsz tenni ellene? Beletörődsz és kész, már ennyire mindegy lenne neked? – teszem fel neki kérdéseimet szépen sorban. Ám az övéire elgondolkodok. Gondolkodón húzom félre ajkam, majd állok fel mellőle. -  Nos, őszinte leszek… - vagy nem, de ezt neki nem kell tudnia. Nézek újra a szemeibe. Leakasztom róla tekintetem, s tétován lépek egyet majd még egyet. - … magam sem tudom, mit akar. Eddig nem kerültem vele kapcsolatba, de ha csak abból indulok ki, amiket mondtál s látattál velem, más célja nem lehet, mint még nagyobb káoszt kelteni a világban. Mint egy új fegyver, amit még senki sem ismer, hisz még csak most fújták le rólunk a port. – szó szerint, s a saját magam szóhasználatán, kelletlenül húzom el ajkaim. Magam sem veszem észre, hogy lábaim egyre tovább visznek, majd egy pontnál megfordulok és visszaérkezem a kiindulópontig. – Ez lehet akár egy sorsdöntő csapás is. De ha csak egy kicsit is hasonlít a testvéréhez, tervei kifürkészhetetlenek. Talán semmi terve nem volt vele, csak egy újabb bors, amit Isten orra alá akart törni, s ránk bízza miként járulunk hozzá. – emelem újra rá barnáimat. Nem tudom mi célból, hisz arcáról, a Hold sápadt fényén kívül más nem tükröződik. De talán mégis, az a néhány kövér esőcsepp mely végig folyik rajta. Hamarosan még több érkezik, most rajtam a sor, hogy megmaradt energiámból láthatatlan kupolát vonjak. Halk ütemes kopogás, ahogyan sűrűn gördülnek alá s válnak először vékony patakokká, majd végül alázuhanó sebes vízesésé. Talán azt várom, hogy eszmefuttatásomba bekapcsolódjon, segítsen összeragasztani a darabokat. – Te mit gondolsz? Hisz te többet tudsz róla. Ne mondd, hogy nem beszélt róla neked? – egyenesedem ki, s állok meg előtte. Visszapergetve az imént látottakat, egy jelenet sem sejlett fel róla, joggal gondolhatom, hogy valamit talán eltitkol.

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
380

Utolsó Poszt Kedd 17 Júl. 2018 - 8:40
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Calypso
It's my nature. Would you love me as anything but what I am?
Szemöldököm úgy szalad fel homlokom közepére, hogy sokan ezt megirigyelnék. Az érdeklődés és a hitetlenkedés egyvelege ez. Valahogy számomra furcsa - talán - hogy azt hiszi Isten majd szóba áll vele. Vagy bárkivel, ki nem a testvére, vagy az arkja. Nem ábrándítom ki, hogy ez korán sem fog megtörténni.
Nem csak azért, mert nem állna vele szóba, vagy nem lenne az, hogy vége lenne. Hanem azért sem, mert mire ide eljutna vélhetőleg a világ is végére ér már.
- A nevemet már tudod. Az egykori menny irattáros voltam. Az emberi történelem jegyzője, ki mindent látott és mindent hallott - és akinek a figyelmét egykor semmi sem kerülhette el.
Hasonlót próbálok itt is véghez vinni, de lássuk be. Fentről könnyebb dolgom volt, hiszen csak le kellett tekintenem. De idelent? Ahol csak azt látom, mi előttem van? És tán azt sem úgy, ahogy én szeretném? Sokkal nehezebb minden, de ez még nem ok arra, hogy meghátráljak.
Nem, ez csak tovább hajt előre, hogy megoldjam az egész helyzetünket. Igaz nehezebb, ha nem látom, hogy mi készül Amara ellen.
- A Sötétség nem más, mint Isten testvére. Amara egyenrangú Istennel. Világokat és lényeket úgy képes teremteni, ahogy Isten is - magyarázom nyugodtan. Azt, hogy ezt nem teszi meg? Apránként akarja a világot elpusztítani. Hogy lássa keseregni az öreget.
Hogy lássa hová is fajult minden. Nem célja, hogy egy csettintéssel eltűnjön minden. Nem. Isten teremtményeivel akarja tönkretenni mindaz, ami egykor az övé volt. Ez lesz a legnagyobb büntetés számára.
Megjegyzésére újra csak felszalad a szemöldököm, de ezúttal csak hangos nevetés tör fel belőlem. Isten, ahogy megbolondult. Érdekes kép, mit ne mondjak. De essünk is túl ezen.
Kényelmesen ülök le mellé. Talán merevnek hat a tartásom, számomra ez tökéletesen kényelmes. Lassan közelít felém keze, aztán amikor kiejtem az egyszerű mondatot, kecses kacsójának esése esik.
Szempilláim megrebbennek, úgy tekintek fel az ujjairól a szemébe. Állom pillantását. Nem sürgetem, nem győzködöm. Az ő döntése, rajta áll az egész. Én nyugodt és türelmes vagyok. Arcom pedig szenvtelen. Végül mégis úgy dönt, hogy összeköti velem az emlékeit.
Jéghideg kezei fonódnak az enyémhez. Mint téli fuvallat úgy csapnak át emlékei a lelki szemeim előtt. Megannyi évszázad eseményeit, melyet eddig démonok keze munkájának hittem. Minden, mit ezekről hittem csak hamis ábránd volt. Feljegyzéseim hibásak. A düh egy pillanat alatt jár át. A tudás mely az enyém, csak így elvette tőlem.
De még mielőtt eluralkodna rajtam, nagy levegőt véve engedem el kezét. Kapkodó légzésemet csillapítom. Inkább csak a lehunyt szemű nőt figyelem. Aki egy másik faj. Aki egy másik élőlény. Egy régen elfeledett kor, letűnt maradványa csupán.
- Jelenleg nem hinném, hogy sokkal többen tudnának létezésetekről - nyelek egyet. Most rajtam a sor, hogy lehunyjam szemem.
Az elmém pillanatok alatt kijavítja az eddig hibás emlékeket. Ha ezek azok… Akkor a testvérei miket tehettek meg?
- Lényünket olykor túlzottan túlértékelik, holott egyszerűek vagyunk. Annak engedelmeskedünk, ki parancsol nekünk. Nem én választottam a sötétséget, ő választott engem - nem tudom, miért én kellettem, ha lehet hinni szavainak én voltam kéznél. De talán még kapóra is jöttem neki a kapcsolataim miatt. - Okkal szabadított ki titeket. Miért?


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her


Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  
Chat Box
mennyei hangoküzenj a többieknek

Ido"szak Nyertesei
Gratulálunk mindenkinekOldal legjobbjai



friss írások
UTOLSÓ HOZZÁSZÓLÁSOKposztok, hírek neked!
Alexander Payne
Yesterday at 23:56
☽ Jósda

Calypso
Yesterday at 22:00
☽ Vidámpark

Calypso
Yesterday at 21:55
☽ Ancient Baths

Azura
Yesterday at 21:29
☽ Azura lakása




friss írások
ÖSSZESÍTETT LISTABELÉPETT TAGOK, FAJOK LÉTSZÁMA

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 22 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 16 vendég :: 1 Bot




Fajaink száma
Arkangyal
8/7
Leviatánok
8/8
Angyal
2
Démon
14
Bukott Angyal
2
Ember
8
Félvér
4
Harcos Angyal
6
Vadász
14
Nephilim
6