Ego Alpha et Omega, primus et novissimus, principium et finis
, said the Lord. which is, and which was, and which is to come, the Almighty.

 
Ancient Baths
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
492
☩ Play by :
Raiden, Cassael, Ophilia

Utolsó Poszt Vas. Szept. 23, 2018 10:18 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


***
Szabad a játéktér


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




avatar



☩ Reagok :
102
☩ Play by :
Emily VanCamp

Utolsó Poszt Vas. Szept. 23, 2018 10:10 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Ophilia & Calypso
A múlt, a jelen, a jövendő. A dolgok, amik történtek, amik történnek, és ami esetleg történni fog, mind része a megoldásnak
Szemem élesen villan, ahogy felpillantok a könyvből halk kuncogására. Véremben van, hogy én nevetek mi másokat, s nem én válok nevetségessé mások előtt. Néhány másodpercig  vet mély barázdát homlokomon a finom bőr, végül kisimulnak. Kívülről nézve valóban mulatságos lehet. Egy halvány mosoly feldereng arcomon. – Fura, minden más, nem csak a környezet változott meg, nem csak az emberek vagy a korábban fennálló rend, hanem a színek, illatok, anyagok. – simítok végig a könyv lapján ismét. – Olyan rideg lett minden. – talán egy halk sóhaj is kiszökik ajkaim közül. De kár is ezen merengeni, hisz a részese nem lehettem, csak belecsöppentem egy világba, melynek rég volt körvonali úgy derengenek fel, mint régi ismerős vonásai. Halványan és nagyon messziről. – Hála? – kérdezek vissza szinte suttogva. – A lepergett idő alatt, már magam is rájöttem, hogy a hatalma éppen elég ahhoz, hogy szinte pillanatok alatt döntsön romba évezredeket. Efelől nincsenek kétségeim. Ahogy neked afelől ne legyenek, hogy hálás vagyok érte. Viszont egyelőre ismeretlenek előttem szándékai, így elég nehéz viszonozni számára e jó cselekedetet. Ahogyan azt is nehéz megjósolni, hogy ebből az ismeretségből, milyen rügy fakad. – sejtelmes mosolyt küldök felé, melyben ott lapul minden lehetőség. Talán egy aprócska szívességgel valóban tartozok a Sötétség Anyjának, nem vagyok hálátlan, viszont egy gyümölcsöző kapcsolat, a kölcsönös adok- kapok múlik. A kelleténél nem tartom kezem a kezében, egy lépést hátrálok, mikor búcsúra kerül a sor. Úgy tűnik el akár a sivatagi délibáb, egy szemvillanás alatt, s nem marad más csak a valóság, a sötét, rideg valóság.

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
436
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Vas. Szept. 23, 2018 6:09 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


To Calypso
It's my nature. Would you love me as anything but what I am?
Fejem félrehajtva szórakozottan tekintek figyelem miként veszi kézbe az új könyvet. Ahogy végigsimít annak fedelén. Sejtettem, nem találkozott még ilyennel. Meglehet mióta kiszabadult könyvesboltban sem járt, avagy könyvtárba. De hát miért is járt volna, vélhetőleg volt jobb dolga is. Egy teljesen ismeretlen világ, bárhova is néz ismeretlenségbe fut bele. Sokat változott minden, mióta is? Ezt még ki kell derítenem. Egyszer.
Amikor megszagolja a könyvet, halk kuncogás hagyja el az én ajkaimat. Mintha csak magamat látnám. Lépten nyomon megszagoltam a tárgyakat, amikor először jöttem a Földre. Odafent nincsenek illatok, fuvallatok, ízek. Idelent minden… jóval töményebb.
- Mikor kiszabadítottalak titeket. Egyéb esetben nem tettem volna meg - tartom fejem továbbra is félrehajtva. Amikor megfogott, amikor tenyerét a homlokomra tapasztotta… Láttam mindent, mit látnom kellett. Mit megmutatott, nem csak az olcsó hamis, ábrándot, melyet Isten mutat.
Ez annál sokkal több volt, mégsem akarom szajkózni újra és újra a szavaim, mégis csak, egy valami nem fér az elmémbe.
- Nem értelek. Hálával kellene tartoznod irányába. Ha ő nincs, ti még mindig a ládába lennétek. Ha ő nincs, akkor senki sem tudna létezésetekről - húzom össze a szemöldökömet. - Mégis úgy beszélsz róla, mintha semmit sem tett volna értetek. Mintha teljes mértékben hálátlan lennél irányába, de vajon miért? Hát még mindig nem érted a lényét? Ő egy istenség. Bármikor dönthet úgy, hogy csettintésre végez veled, testvéreiddel, vagy bárki mással a világon - rázom meg a fejemet. Ez… Valahogy érthetetlen. Értem szavait, mégsem fog meggyőzni az ellentetjéről, mint amit képviselek. De egyáltalán miért is próbálkozik?
- A körülmények ellenére magam is úgy vélem, hogy több dologban hasonlítunk, mint amennyiben nem - eresztek meg felé egy halovány mosolyt. Ez így van.
S mi sem mutatja ezt jobban, minthogy puha kezei az enyémbe simulnak. Gyengéden szorítok rá kezemmel. Az enyém nem érces, nem fedi kemény bőrréteg. Nem forgatok kardot, ám tollat annál inkább.
- Most viszont ha megbocsátasz - lépek egyet hátra, egyenesen ki a védőpajzsából. Az esőcseppek vészterhesen ülnek meg hajamon, ruháim úgy isszák be, mintha napok óta szomjaznának. - Meg kell tudnom, hogy merre van a tekercs, mely olyannyira érdekel téged - mosolygok rá. Hátat sem fordítok felé, egyszerűen csak ahogy megjelentem előtte, úgy is tűnök el a semmibe. Az illúzió mellyel életre keltettem a fáklyákat és a helyet megszűnik létezni. Újra az a sivár fürdő lesz, ami az utóbbi években jellemzi eme helyet.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
102
☩ Play by :
Emily VanCamp

Utolsó Poszt Kedd Szept. 18, 2018 3:27 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Ophilia & Calypso
A múlt, a jelen, a jövendő. A dolgok, amik történtek, amik történnek, és ami esetleg történni fog, mind része a megoldásnak
Hirtelen ível szemöldököm a homlokomra,  „ Ó” sok mindent rejthet magába. A csodálkozást, felismerést, csalódottságot. Magamtól a szoborszerű arcból vajmi keveset is tudnék kiolvasni, de most nem rejti gondolatait magába. Kissé meglep, hogy ilyen könnyen belenyugszik a félválaszba, de nem teszem szóvá. Félorcámat mutatva, tekintek rá, s sokat ígérő halvány mosolyt küldök viszonzásul. Nem zárkózom el a lehetőségek elől, mindig nyitva kell résnyire a kaput, hogy új ismeretségek s szövetségesek lépjenek be rajta. Tétovázását csendben figyelem, ahogyan azt is miként nyit kaput egy másik helyre. Hasonló az eljárás, mint amit én alkalmazok s mégis más, ezért tágra nyílt szemekkel iszom minden mozdulatát. Kezembe véve a súlyos könyvet pillantok rá majd a könyvre. Kezemmel végig simítok fedelén, melyen szikkadt füvű puszta terül el, s a lenyugvó Nap színei festenek narancsvörösre, s rózsaszínre. Tapintása hűvös, s sima akár egy rózsaszirom. Egészen más, mint amilyenre én emlékszem. Karomra hajtom a kemény fedelet, hófehér lapok tárulnak elém. Fura illata van, az orromhoz emelem, s mélyet szippantok belőle. Az illata se hasonlít, a kissé dohos papírlapokéra, ennek olyan szúrósan új szaga van. Kellemetlenül kellemes, mégis elsőre összerántja orrnyergem finom bőrét. Ujjaimat végig húzom a fekete betűkkel felrótt címen. „ A világ legszebb tájai”. Újabbat lapozok, ám most már a dolgok közepébe vágva. Talán a közepén sikerül felhajtanom a lapokat, ahol a Niagara vízesés ezt magam is megismerem, ahogyan a következő lapon átívelő sebes sodrású Nílust. Hallgatom selymes hangját, miként újabb tudást ad át nekem. Eme formája sokkal kellemesem, mint a rohanó emlékek a fejemben, mind ott van szinte karnyújtásnyira, mégsem tudom őket megérinteni, olyan hamar szökkennek tova. Akad itt síkság, zöldellő mező, vadregényes erdő, csodás tengerpart. Szinte elmerülök a látottakban, lassan hajtom egymás után a lapokat., s néha simítok végig lapjain. Ám veszélyes játék, óvatlanul fordítom át, s az éles perem megsebzi ujjam, s egy kövér fekete csepp serken ki belőle. Halkan szisszenek fel, s kapom ujjam az ajkamhoz. De már hiába, a fényes lapon vékony maszatként terül szét. – Gyönyörű tájak, némelyiket ismerem is, bár akkor még nem fertőzte őket, az emberek lábnyoma, ahogyan a sötétség sem borított fekete fátylat rá. – nézek a szőkeségre, még mindig ujjbegyemet dörzsölgetve. Egy állásponton vagyunk, melynek más helyzetben valószínűleg örülnék is, ám ebben a kaotikus helyzetben mégis akadnak kétségeim. – Mikor volt ez? Mikor volt, mikor eléd tárta az igazságot? – hajtom be a könyvet, otthagyva mutatóujjam, s eresztem le magam mellé, s fordulok felé érdeklődve, oldalra hajtva fejem. – Mélyen legbelül tudod te is, hogy Amara sem más csak egy bábmester. S elbeszélésed alapján, nem más, mint egy újabb mindenható, aki hasonlóan uralkodni akar minden felett. Abban lel örömöt, hogy szétrombolja, azt, amit Atyád teremtett, de mind együtt formáltunk. – jegyzem meg szinte halkan, levonva némi következtetést a hallottakból. – Pff- horkanok fel. – Micsoda hős tett, s lám most, egymást kerülgetik, mint fogatlan oroszlán a prédát, meglapulnak, mint a patkányok. – lépek el mellette, miközben magasba emelem karjaimat. Felháborítónak tartom. Ám hamar lecsillapodom, elkalandoznak gondolataim. A dicsőséget valakinek a kezébe kellett adni. Ha a prófécia igaz, akkor az utolsó leviatán vére Isten kezéhez fog tapadni, ám akkor … a két testvér összefogása egy hamis emlékben… áhh… esztelenség. Na igen, kölykei lázadtak fel ellene, legalább ebben akkorát nem hazudott. – Még a végén kiderül, hogy nem is különbözünk olyan sokban. – vonom fel a szemöldököm a felismerésre, s eresztek meg felé egy futó mosolyt. – Részemről is áll az alku. – lépek ismét közelebb hozzá, s simítom kezem az övébe. Ismét mosoly ül ki az arcomra, ahogyan szemeibe nézek. Valami megköttetett az ég alatt, hogy mit hoz e szerződés a világnak, megváltást vagy pusztulást azt senki sem tudhatja.
[/quote]

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
436
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Csüt. Szept. 13, 2018 7:52 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


To Calypso
It's my nature. Would you love me as anything but what I am?
Egy apró Oh csúszik ki számon, miközben részletezi merre is van az a bizonyos búvóhely. Nem sok ilyen hely van az Atlanti-óceánon, noha sokan meglepődnének rajta, hogy mégis mennyi. Ha csak ennyit mondd el és nem többet, még így is bőven van miből szemezgetnem, mégsem gondolkozok ebbe bele túl mélyen.
Egyrészt elvenné a drága időmet önmagamtól, másrészt nem akarom azt a mókát elvenni, hogy meglepetésnek hasson ez a hely a későbbiekben. Úgy értem, tesz hozzá egy apró megjegyzést, érdekes mosollyal az ajka szegletében.
Eddig még csak egy alaknál láttam ezt a fajta mosolyt.
- Örömmel megnézném, ha egyszer oly kegyekbe fogadsz - mosolygok rá, ezúttal őszintén. Hangomban nincs semmi gúny. Tudom, hogy egy ilyen “titkos” hely miként foglalhat helyet egy-egy személy szívében. Oda tényleg nyomós indok kell, hogy bárkit beengedjenek.
Szóval nem lopom el magamtól azt az élményt, hogy esetleg elsüssem a meglepetést erejét, csak azért mert túl sokat tudok.
Kérdésére határozottan bólintok, majd halkan hümmentve szememet a földre vetve hol jobbra, hol balra vetem. Miként is mutassam meg neki? Miként…
Jobbra elfordulva hajlítom meg a teret, egyfajta kaput nyitva magunknak. A szakadó esőben jóleső melegség árad egy közeli könyvesboltból. Átnyúlva eme kapun, tulajdonítom el az egyik ehhez hasonló albumot. Legalbb negyven centi magas, mégsem annyira vastag. Kemény borítású, állja a vízcseppeket, amik amúgy sem érnek el minket, hála a buboréknak, melyet létrehozott körülöttünk. Mosolyogva nyújtom át nekik.
- Alig pár évtizeddel ezelőtt elterjedtek a fényképezőgépek. Ugyanazt a hatást nem tudja kelteni, mintha a valóságban is ott állnál, mégis az emberek számára hirtelen megnyílt a világ. Olyan helyeket ismerhettek meg, ahova tudták, hogy sose juthatnak el. Mégis látták azt - mosolygom kedvesen rá, egy újabb érdekességet mutatva felé.
Érdekes, hogy ami számunkra mennyire nem újdonság, mennyire természetesnek hat, hiszen a mi életünk része is, addig az nekik egy teljesen úgy dimenziót nyit meg.
Viszont beszélgetésünk fonala tovagördül.
- Valószínűleg az - helyeslek. - Túl sokat hisz magáról, olyan értelemben, hogy onnantól kezdve, hogy azt hiszi, ő a mindenható, bármit megtehet. Holott minden egyes cselekedetünknek megvan a maga ára. Ő ezekkel nem számolt - újra ugyanott lyukadunk ki. Valójában tökéletesen egyetértünk abban, hogy Isten valójában mennyire egy… zsarnok.
- Isten egész életében hazudott. Tévhitben ringatta nem csak minket, az egész világot is, talán magát is. Amara megmutatta a valóságot. Bepillantást nyerhettem a színfalak mögé, és hogy honnan tudom, hogy az nem hazugság? Amíg Isten a maga tökéletességét bizonygatta, Amara megmutatta önmaga tökéletlenségét is. Nem hiszem, egyszerűen tudom, most már tudom, hogy Isten nem mást csinált, csak felhúzott magának egy bábszínházat, ahol eddig ő volt a bábmester - de eltűnt és nincs itt. A marionett-babák pedig egyesével borultak a porba, ahonnan a mai napig képtelenek voltak feltápászkodni. Nincs ki rángassa őket.
- Talán megtévesztettelek. A leviatán, mint fajról sose hallotam, ám mint lényekről? Azokról igen, de… az én emlékeimben ők és Andariel soha nem találkoztak. Az utolsó leviatánt maga Michael végezte ki, fivérével Gabriellel karöltve. Andariel pedig elenyészett az idő során. Lázadás folyamán vesztette életét - tudatom ama emlékek által, melyek nekem vannak meg. Ezek szerint hamisan. Ez is csak a korábban felvetett szavaimat bizonyítják.
Isten más sem csinált, csak hazudott nekünk és mégis mi célból?
Helyes eszmefuttatására jóleső mosoly és halk kuncogás szalad ki ajkaim közül. Vág az esze és ez tetszik. Óvatos, nem pökkhendi. Nem akar megbízni bennem, ódzkodik tőle, mégis a segítségemet kéri. És átlát a szavaimon.
- Valóban nem találkoztam mással, noha… - vonom meg a vállam kacéran. Nem fejtem ki inkább, hogy azért tudnék akár hazudni is számára. Mennyi időmbe telne megtanulni, főleg manapság? Na ugye. - Azt hiszem, hogy mindenkinél jobban megértem ezt a döntésedet. Hasonlóan vélekedem magam is - egy testvéremben sem bízhatok. Erre épp ő maguk adták meg az okot. Akárkire volt valaha is szükségem, soha nem segítettek.
- A bizalmat nehéz kiérdemelni. Én szeretném a tiedet és remélem ebben is hasonlóan gondolkodunk. Nem kerestél volna meg, ha nem kívánnád az én bizalmamat is. Nem vethetjük egymáséba a sajátjainkat, amíg nem bizonyítunk, nem igaz? - somolygom a lányra kedvesen. Alacsonyabb nálam, nem sokkal, de alacsonyabb. - Nem ígérhetem, hogy találkozásunk titokban marad, de az igen, ami itt elhangzott. Így nem adom tovább ezt senkinek, de hasonlóra szeretnélek téged is kérni. Egy olyan fegyver vagytok Amara kezébe, mely a meglepetés erejével hathat. Ha kérhetem tőled egy ideig maradj még te is rejtve a világ szeme előtt. Ez esetben pedig áll az alku - nyújtom felé a kezem. Az emberek eképpen kötötték meg a szerződéseiket. Talán ők is, nem tudom. Emlékeim elvették erről.
Bizalmasokat kell gyűjtenünk magunk köré, csak így vethetünk mindennek véget. Csak így ragyoghat fel egy új élet hajnala.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
102
☩ Play by :
Emily VanCamp

Utolsó Poszt Szomb. Szept. 08, 2018 5:12 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Ophilia & Calypso
A múlt, a jelen, a jövendő. A dolgok, amik történtek, amik történnek, és ami esetleg történni fog, mind része a megoldásnak
- Az Atlanti-óceán ad neki otthon, sok apró szigetek egyike, némelyike érintetlen akár a szűz leány, tettem róla hajdanán, hogy az maradjon. Nem állítom, hogy nem járt ember a vidéken, dehogy élve került volna onnan ki azt igen. – adok számára egy elég hozzávetőleges meghatározást, ajkaim szegletében pedig feldereng egy gonosz mosoly. Nem neki szól, nem annak, hogy nem adtam számára érdemleges választ. Csupán az emléknek, melyek bevillannak miként ragadták el az örvények a hajókat vagy bolyongtak éveken keresztül a tengeren, míg egymást fel nem falták majd az utolsó is pusztult éhen. – Talán egyszer majd megmutatom. – pillantok rá félre. Hiába is a védekezés, bizalmatlanságom még mindig ott lappang kettőnk között láthatatlanul. Még magam sem tudom, hogy melyik kapura akarok játszani. Ez még csak a későbbiekben fog csak számomra körvonalazódni, de egyelőre úgy vélem Amara szándékai nem egyeznek az enyémmel. De túl nagy a bizonytalanság, ingoványos talaj, mellyel biztos lábakon lehetetlenség állni. Fel kell mérni a helyzetet. – Képes album? – vonom fel szemöldököm s billentem oldalra a fejem. A kép, mint tárgy meg van, festmények melyeken tehetségesek vagy olyanok, akik annak képzelték magukat örökítettek meg tájakat, embereket vagy mi szívüknek kedves volt. Album? Számomra teljesen idegen szó, talán elmémben valahol elrejtett egy-egy képet, felvillantotta előttem, de akárhogy keresem, nem találok semmit, vagyis inkább túl sok mindent, amit ehhez tudnák kapcsolni. Megrázom fejem, ahogy újra és újra pörögnek fejemben az ő emlékei. Ha lenne gyomor tartalmam valószínűleg a lába elé dobnám, olyan érzés, mint amikor megállás nélkül szánkáznál a hegyek s völgyek között, s agyad hol fentről, hol lentről kapná az ütést. – Az is lehet, de ez is csak önhittségének bizonyítéka. – válaszolok, amint a fejemben helyreállt a rend, arra, hogy talán nem gondolt bele a következményekbe, mikor Amarát elzárta a Pokol legkisebb és legsötétebb sarkába. – Valóban cselekedhetsz parancsra is vagy hitből? De vajon a hit miből fakad? Miként döntöd el miben hiszel, mi a helyes, mi nem? – emelem rá mogyoróbarna szemeimet. Mit láthat benne? Érdeklődést. Azt hiszem, nem tudnék felhozni olyan esetet, mikor egy szárnyassal ilyen mélységekig belementem volna a dolgok sűrűjébe. Egyetlen oka volt rá, mert nem érdekelt. Az élet körforgásának részei voltak, olykor légy a levesben, olykor pedig egész jó szövetségesnek bizonyultak. De most, hogy a világ kifordult magából, úgy látszik szükséges, hogy megérthessem vagy csak fogalmam legyen arról, mi történt az alatt az idő alatt, ami elrepült felettem. - Pontosan, egymás felett ítéltetnek, ki mondja meg a Hóhérnak, hogy ki a bűnös és ki nem? – újra és újra ugyanoda lyukadunk ki. Mindig egy kérdés, mindig ugyanaz. Költői kérdésnek szánom pont ezért, hisz az álláspontját már feltárta előttem. Azért teszi, azt, amit, mert azt mondja neki egy felsőbb hatalom. Mégis ott van az a fránya kérdés, ki az, aki testvéreit irányítja? Talán Isten mégis itt van, velük, hisz azt mondják Ő mindenben benne lakozik. – Az előbb, mintha azt mondtad volna, hogy nem hallottál róluk? – vonom fel a szemöldököm. – A te történeted szerint mi végzet anyánkkal? S hogy lelte halálát az utolsó Leviatán? – teszem fel újra a kérdést. – Sajnos ez számomra is olyan homályos, mint neked. Testvéreim szerint, esetleg egy –egy sor említi tetteinket, s azt is csak homályosan. Ahogyan te is említetted, tetteim atyád nevéhez köthető. Mintha teljesen elfeledkezett volna rólunk az emberiség vagy ti az angyalok, átírva ezzel a történelmet. Elvéve ezzel mindazt, amit felépítettünk, amiért vérrel fizettünk. Láthattad magad is. – húzom el az ajkaimat. Hogy ezt akár a saját javunkra fordíthatjuk, tudjuk mind jól, mégis a tüskét büszkeségünkbe állították. Újra bizonyítanunk kell. Halkan felnevetek kérdésére. – Nos,valóban nem tudhatom. Viszont kíváncsiságod túlontúl árulkodó, ha valóban találkoztál volna valamelyikükkel is, nem keresnél válaszokat, hisz már rég megkaptad volna őket. – elhalványul mosolyom, csak szelíden dereng tovább arcomon. – Megvan rá az okom, hogy ne bízzak a saját véremben. Számunkra ez csak egy szó, semmi több. – ez a valóság, a mi szánkból ez úgy hangzik, ahogyan az üres pohár, ha megkocogtatják egy kanállal, ridegen. Nem szeretetből védjük egymást, hanem mert érdekeink úgy kívánják. Tudjuk, ha egy is odavész, a többi is meggyengül, elveszik belőle egy darab. – Azt is el tudom képzelni, hogy valamelyikük majd ugyanezt fogja kérni tőled. Az, hogy miként döntesz, rajtad áll. – fordulok el tőle, s a víztükröt figyelem, hogy válnak eggyé vele az eső utolsó hírnökei. – Sőt, azt kérem áruld el mind. Cserébe én is felajánlom segítségem, ha szükséged lesz rá. - fonom össze karom mellem alatt, s fordulok ismét felé, keresve örvénylő tekintetét. - Nos?

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
436
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Hétf. Aug. 27, 2018 6:48 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


To Calypso
It's my nature. Would you love me as anything but what I am?
Az érdeklődés a kíváncsiság újra kezd előbújni belőlem. Oly egyszerű ez, noha most nem rólam van szó, nem a saját terveimben mesterkedek, egyelőre… csak kíváncsi vagyok. Sajnos nem találok erre jobb szót, tán nem is létezik. Egykor volt énem apró csíráit nem tudtam még teljesen elnyomni. Már rég nem javítok ki senkit - vagyis igyekszem - ha hibásan állít valamit. Nem. Meghagyom ostoba tudatába.
- Megkérdezhetem, hogy hol van ez a hely? - teszem fel hirtelen a kérdést, majd átgondolom újra. Valami hibádzik, s legfőképp nálam. Még mielőtt válaszolhatna kezemet felemelem, védekezőleg tartom magam elé. - Nem kívánlak meglátogatni, sem elmondani másnak. Egyszerűen csak érdekel, hogy mi lehet az a hely, mely Számodra ennyire kedves - vonom fel jobb vállamat, majd lassan engedem le kezeimmel együtt.
Mint mondtam, ez csak puszta kíváncsiság, ha esetleg mégsem válaszolna erre. Hát újra csak vállamat rántom meg. Nem fogom ettől rosszabbul érezni magam. Azt hiszem… Az emberek ezt hívják ismerkedésnek?
- Mh, akkor számos képes album van, mely tartalmaz oly tájakat, ahol vizek szerepelnek - harapok rá alsó ajkamra, majd újra elgondolkozom.
Vajon ismeri a képes albumokat? Találkozott már vele? Hétszáz éve ismerhette? Nem, akkor leginkább festményeken láthatott vizet, volt egy-egy könyv, melyben gyönyörű fa-, vagy épp rézmetszetek voltak. De ez sem adta vissza a táj szépségét, valódisását. Ha engem kérdeztek a képes albumok sem.
- Vagy csak egyszerűen nem gondolt bele - vonom meg a vállamat. Ez is egy opció. Úgy vélem, hogy erre legfeljebb csak Isten tudna nekünk válaszolni. Minden más pedig csak találgatás, semmi több.
Persze, ő a mindent tudó. De épp manapság bizonyítja, hogy mennyire nem is ismer… Semmit.
Fejemet enyhén megrázva, szemeimet lesütve halkan nevetek szavain. Persze ez is lehet, de nem.
- Az érzelmeknek alapesetben semmi köze ahhoz, hogy épp miként cselekszel. Nem ettől leszünk üres bábuk, de legyen - hagyom rá én is. Nem fogok vele vitába szállni. Hétszáz év sok idő, meglehet, hogy ő találkozott angyallal. Láthatta őket, tapasztalhatta őket.
De a valódiságukat kevesen tudják még mindig feldolgozni. Keresik bennük a sötétséget és ha manapság teszik ezt… meg is találják, de régen? Erre esélyük sem lehetett, pár kivételt eltekintve. S lám, a legtöbben pont ezekre alapoznak mindent.
- Sajnálom a neve teljesen ismeretlen számomra - rázom meg a fejemet. Szívesen segítenék, de így, hogy magam sem tudom, hogy kivel kapcsolatban? Egy picikét nehéz, ezt valljuk be.
- Holott a kivételek erősítik a szabályt - mosolygok rá kedvesen, talán egy picit pimaszul is. De persze megértem álláspontját, igazat is adok neki. Így újra csak fejet hajtok előtte, jelezve, megértem miért teszi ezt.
Ahogy én magam sem bízhatok benne, bármennyire is szimpatikus. Nehéz egy dolog ez.
- Önkényesen döntenek egymás sorsai felett. Sariel próbálja a munkáját bevégezni, de… - halkan elnevetem magam. - De ne hidd, hogy nekünk bármikor megadatott az, mi másoknak igen. Csettintésre azon hatalom szolgái leszünk, ki ezt kívánja - habár ha Isten csettintene újra? Vélhetőleg inkább nem létező angyalpengémbe dőlnék. - Mindig van egy felsőbb hatalom. Tőlük is van, az univerzum törvényeit nem Isten írta - ezt valaki más, számunkra ismeretlen.
Talán soha meg sem fogjuk ismerni. Magam sem tudhatom ezt.
- Leviatánok - ízlelgetem a szót. Szavaira bólintok egyet, hisz a szörny létét ismerem. Számos legendába szerepel, de ez nem volt több, puszta mesénél. Az emberek részéről, mi angyalok tudjuk, hogy léteztek ezek a szörnyek, de ezeket mind egy szálig kiirtotta Isten - mily meglepő.
- Hidd el, nem kellett hozzá túl sok csábítás -  nevetek fel. Lucifernek mindig is nagy volt a libidója. Na ő lehet a tökéletes példája az elfajzott angyaloknak. Szeretni, szeretkezni… Még ha maga az ördög is vagy… Nem erre teremtettek. - Érdekes, mind Andarielről, mind a leviatánokról vannak feljegyzéseim, de rólatok? - fejemet megrázom. Bárhogy is kaparom elő az emlékeimet, róluk nincs.
A személyes kérdésére felkapom a fejem, majd félre is hajtom. Érdeklődve hallgatom, s a szemöldököm úgy szökik a magasba, mint egy jó tolvaj a ház tetejére mászik fel.
- Miért? Miért döntsek úgy, hogy ne segítsek neki? Hogy eláruljam őt neked? Hiszen a testvéred, még ha nem is bízol benne. Vagy másképp kérdezek, honnan tudod, hogy nem keresett már meg, egy másik testvéred, aki ugyanezt kérte tőlem?


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
102
☩ Play by :
Emily VanCamp

Utolsó Poszt Vas. Aug. 19, 2018 8:44 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Ophilia & Calypso
A múlt, a jelen, a jövendő. A dolgok, amik történtek, amik történnek, és ami esetleg történni fog, mind része a megoldásnak
Lefutottunk néhány feleslegesnek vélt kört, s lehet valóban azok is voltak. Magam részéről levontam azt a következtetést, hogy vakon hisz valamiben. S a hitt az, amit a legnehezebb legyőzni, azzal vitába szállni. Nem elég hozzá sem az ész érv, se semmi. Meg lehet ebben rejlett mindig is Isten ereje, a hitben, hogy bíztak benne, még ha tudták is, hogy kézzel meg nem foghatják, szemmel nem láthatják. S ez lesz a bukása is, s Amara győzelmének kulcsa is. Hisznek, s tudják, hogy létezik, mind tudják, akik számítanak. Ha már saját angyalai is elhagyják Istent, nem marad neki senki, s az ereje csak fogyni fog. Egyik szemem sír, míg másik nevet emiatt. De itt az ideje, hogy most én adjak valamit az angyalnak. – Igen, még a ládába zárásom előtti időből. – számat elönti a keserűség. Bár próbálkozom, de még mindig nem sikerült teljesen átlépnem azt a határt, amely elválaszt attól, hogy ne sirassam azt, ami elmúlt. – Mindig voltak helyek, melyeket kedveltem, de ez az egy maga volt a nyugalom, ott nem háborgatott senki. – emlékezek vissza a barlangra, ha valaki oda betette a lábát, az kiváltságosnak mondhatta magát. – Igen, ez is lehetséges. – bólintok. Mint később említem is neki, hogy erősségem a vízmágia, talán akkor már összerakja a képet. Régen, szinte nem volt lehetetlen számomra, ha vízről volt szó. – Megeshet, hogy úgy gondolta az a kevés, nevezzük sötétségnek, amely benne lakozik éppen elég ahhoz, hogy megadja a lehetőséget. – bár ezen sose gondolkoztam el. Megvoltak a magam kis ügyei, melyek kellőképpen lefoglaltak ahhoz, hogy ne foglalkozzak a teremtés fortélyaival és az indokokkal. Lett és ez nekem éppen elég volt. Lassan kezdem magam úgy érezni, mint Isten ügyvédje. És ettől leírhatatlan undor keletkezik bennem. De mégis. Önző lennék, ha ezt a világot akarom magamnak? Én nem akarok tökéletes lenni, nekem pont jó az a tökéletlenség, amelyet magam mögött hagytam hétszáz nyomorúságos évre. Hogy ezt annak a vén trógernek köszönhetem, az már mellékes, eljön annak az ideje is, hogy neki törlesszek. Némán hallgatom, az elképzeléseit, híreit arról, mi lehet az oka, amiért Amara odakerült ahova. Neki talán nem számít, de én minden egyes apró információt magamba szívok, sose lehet tudni, milyen jelentéktelen dolognak van a legnagyobb jelentősége. S tovább hallgatom, az okfejtését ő miként vagy miben látja fajának bukását. Elgondolkodásra sarkall, amit mond, s talán igazat is adnák neki, de ketten most olyanok vagyunk, mint a mágnes, ellentétes pólusú. – Vagy inkább annyira szemellenzősök voltatok, hogy nem vettétek észre a hajlandóságot magatokban. Mármint, a kegy mindig ott volt, csak nem éltetek vele. Vagyis inkább volt aki igen, s el is bukott.  Ha nem lenne bennetek egy cseppnyi fogékonyság sem, akkor sem a tudás, sem a tenni akarás sem lenne lényetek része. És csak ülnétek sorban, mint a verebek üres tekintettel, várva a csodát. Nem szakadt volna szét így a társadalmatok. Persze, elfogadom, amit mondasz. – bólintok, ezek, mind csak feltételezések, saját magam kreált elgondolások, mint említettem ilyen részletességgel sose foglalkoztam a világ teremtettjeivel. Jobban érdekeltek a sajátjaim, akik valóban csak pusztításra teremtettek. Szörnyek voltak csupán. Nos újra és újra felelevenítem a napokat, s bár bizonytalanul, de bólintok. – Igen. – nem erőltetem tovább a dolgot, előfordulhat, hogy ő maga sem ismer minden tollpárnát vagy csak hazudott az öcsémnek, s valójában egészen más valaki. – Egyetértek, ez lehet az oka, de mint már utaltál rá, megváltozott minden, te is. Másrészről pedig én most látlak először, az előtt sosem, furán hangozhat, de a saját testvéreimben is kételkedek, nem pont te leszel a kivétel. – fordítom felé arcom, hogy az örvénylő szempárba nézzek. A család szent, de valljuk be minden családban vannak titkok, s egyelőre túlontúl önzőek vagyunk, hogy ezeket felfedjük egymás előtt. – Ha így van, ha ábránd csupán, mondd meg kérlek, ki az, aki dönt felettük, ha Isten elhagyta őket, s még Amarának is ellenállnak? – mert vagy létezik egy harmadik nagyobb hatalom vagy Isten sugallja nekik, mit is tegyenek. Vagy… De nem tisztem ezt eldöntenem, s nem is akarom. Elismerő pillantására csak elmosolyodom, mondanám, hogy ő is dönthet. De sejtem mi lenne a válasz. Ő már döntött, még pediglen amellett, amit helyesnek vél. – Leviatánok. – válaszolom tömören. De tudom, hogy ő ennél többre kíváncsi, s úgy érzem adnom kell magamból egy kicsit. – Apám az utolsó leviatán volt, egy vízi szörny, aki magányában várta, hogy Isten lesújtson rá.- fonom össze a karom magam előtt, s unottan kezdem el a mesét, melyet anyám oly sokszor regélt el nekünk altatóként, ezzel is dicsőítve magát. – Anyám, Andariel, a démon asszony, aki oly csábító volt, hogy még magát Lucifert is sikerült az ágyába csalnia. Tervei közt szerepelt, hogy a Pokol Úrnője lesz. Ezért úgy döntött atyám magányán segít, s nászra lépett vele. Így bár egy gondot kivett teremtőd nyakából, de rakott helyette másik nyolcat. Mivel anyám volt olyan kedves teremtés, hogy kiszívta az összes „életerejét”, hogy minket világra hozzon. – persze én nem tudom ezt a történetet olyan áhítattal előadni, ahogyan ő tette, pedig lett volna időm elsajátítani az öndicséretet, de ezt megtette más testvérem helyettem. Elégszer mesélte el, hogy tudjuk neki köszönhetjük létezésünket. Mintha ez akkora áldozattal járt volna számára – tulajdonképpen a későbbiekben feláldozta magát – és nem profitált volna belőle, mikor tudásunk csak egyre nőtt. Foglalom neki röviden össze, kihagyva néhány részletet. A későbbiekben, talán… Érintésére lenézek a kezére, majd rá. Egy pillanatra megcsap a késztetés szele, hogy erejét vegyem, de lemondok róla. – Nem bántottál meg, csak éppen szeretem volna rávilágítani arra, hogy a tétlenség nem családi vonás. Köszönöm, nekem ez éppen elég. – bólintok. – De lenne egy személyes kérésem is. – fordulok teljesen szembe vele. Néhány centivel magasabb, mint én, így tekintetem feljebb kell, hogy emeljem. – Ami ma elhangzott, ne említsd neki, ha hasonlókat kérdezz úgy adj számára semleges esetleg kitérő választ. Viszont, ha kettesbe is akar veled találkozni, úgy megkérnélek, hogy számolj be róla. – tudom, hogy veszélyes játékot játszom, hisz nem tudhatom a szőkeség fejében mi járhat, ahogyan azt sem Amara mit tervezz. De bízom benne, hogy még él az a szabály, hogy, aki mer, az nyer.

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
436
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Pént. Aug. 17, 2018 9:06 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


To Calypso
It's my nature. Would you love me as anything but what I am?
Vállrándításra csak sejtelmes mosoly terül szét ajkamon. Nem, nem derül, ez azóta ott van, mióta idehívott. Egy pillanatra sem vesztett erejéből, mégsem hat őszintének. Nem, mosolyom már rég nem az. Kérdésére végül ő maga adja meg a választ. Nincs is más dolgom mint enyhén félrehajtott fejjel csak nézni őt. A válaszokat a legtöbb kérdésre tudja, egyszerűen csak magába kell keresnie.
De térjünk is rá egy olyan témára, mely sokkal jobban mozgatja fantáziám, mint a viselkedésem, vagy éppen… Lényegtelen.
- Régi menedéked? - csapja meg fülemet egy érdekes mondat. - Még a ládába zárásod előtti időkről beszélsz? - csendül kérdésem érdeklődön. - Szóval a lényeg amit egyszer már láttál, akár képen is? - teszem fel ezzel kapcsolatban az újabb kérdést.
- Rengeteg olyan könyv létezik, mely tele van oly képekkel, mely vizet takar. S mi van az esővízzel? Olyan helyeket is meg tudsz mutatni, ahol effektív nincs víz, csak eső nyomán? Ablakok üvegein, utcák árokjaiban? - lehet, hogy csak számomra nem egyértelmű ez?
Meglehet, de hasonló bűbájt még sosem láttam, pedig a démonok is kecsegtetnek meglepetésekkel ezek terén. Sőt mi több… De nem mindegyikük egyforma, van aki…
Fejemet enyhén megrázom, pont abban a pillanatban, ahogy felteszi a kérdést is a szőke szépség.
- A tökéletességet nem magunkból szerezzük. Nem lehet a saját képmásunkra tökéletesen alkotni, ez soha nem ment. Isten és Amara olyan mint a jing és jan. Mindegyikük egy erőt képvisel, de egymás erejét is tartalmazza. Isten számtalanszor megmutatta ezt már a világnak, lásd, amikor elzárta a tulajdon vérét, vagy amikor titeket. Vélhetőleg Amaraban is megvan az a jó, ami Istent is képviseli - elvileg. - Ketten együtt létre tudták volna hozni az, ami a Tökéletessghez kell. Igen, ennek így kellett volna lenni - hiszen csak gondoljunk bele.
Az a kicsi, mely az emberek, de nem csak az, hanem a világ tökéletességéhez kellett volna, mind megvan Amaraba. Így egészítik ki egymást. S mégis vak volt ezt meglátni.
-Erről csak mendemondák vannak. Én már jóval Amara elzárása után keletkeztem. Van aki úgy hiszi, hogy azért, mert Amara bosszút akart állni Istenen, amiért kihagyta a világ megformálásából. Van aki szerint azért, mert félt, hogy tönkreteszi a játszóterét
- vonom fel enyhén a vállamat. - Bármiért is tette, úgy vélem, hogy ez már nem számít igazán - engedem le végül lassan.
Amara Istent akarja, az okát nem tudjuk, tán nem is kell, hogy tudjuk. Nem kell látnunk mindennek az értelmét mindig. Mi a kirakós csak egy része vagyunk, nem az egésze.
- Sok mindenben kudarcot vallot az angyali faj. Részben ebben. Részben abban is, hogy túlságosan is elkezdtünk érzelmeket táplálni, holott ez a kegy számunkra sose adatott meg. Mégis, Gabriel dühös, Michael szerelmes. Az egyik katonái bosszúszomjasak és vért kívánnak látni mindenhol. Kudarcot vallott a népem, abban, ami: jóságban - rázom meg a fejemet. Igen, ez bennem sincs már meg.
Vallom és hiszem, hogy az új világ teremtése, nélkülünk lenne a legcélszerűbb. Tiszta lappal kezdeni, hogy a valódi tökéletességet alkossák meg ők ketten. A valódi menny a valódi pokol ellen. Ez nem csak idill. Ez a valóság is lehetne, de ahhoz mindennek pusztulnia kell, ami ez a Föld.
Velünk együtt.
Szemöldököm enyhén ráncolom, ahogy egy nevet próbál kiejteni. Ismerős, mégis oly idegen számomra. De a hangzása…
- Nem ismerek ilyen angyalt, biztos, hogy az volt? - kérdezem fejemet enyhén oldalra fordítva, tekintetem az övébe fúrva. Különös, hiszen… Valamiért megnyugvással tölt el a hangja, de egyben haraggal is. Szemeimet behunyva próbálok visszaemlékezni, valamire, amit sugallhat ez a név, de…
Semmi. Nincs ott semmi. Nem ismerek ilyen angyalt.
- Magam sem értem. Talán mert hozzá vagyok szokva, hogy általában bennem elegen bíznak meg. Ha nem is személyembe, de tudásomba, szavaimba
- igen, ez lehet az oka, amiért különösnek találom, hogy ő nem. - Viszont továbbra is igaz, nem ismerjük még egymást - de hogy reményeim vannak-e afelől, hogy ez megváltozhat? Magam sem tudom.
Az időnk véges. Egyre jobban. Lenne egyáltalán értelme bárkit jobban megismerni?
- Számomra nincs olyan, hogy szabad akarat. Testvéreim olcsó és hiú ábrándja, hogy úgy tesznek ez megvan nekik. Hogy jelenleg kontrollálják saját életüket, sorsukat, de ez nem így van - mosolygok rá kedvesen fejemet enyhén megrázva. - Nincs olyan, hogy dönthetünk. Mi nem dönthetünk, felettünk döntenek. Tudom, ez különösen hat, főleg olyannak aki… Képes megállni a saját lábán - nézek végig elismerően a nőn, hiszen ez így van. Ő is egy erős, független teremtmény. De mi angyalok nem vagyunk azok. Ez a nagy különbség közöttünk és a démonok, de úgy néz ki, hogy a… - Mik is vagytok pontosan? - nem rémlik, hogy említette volna, hogy milyen fajt is képviselnek, vagy mégis?
Meglehet nem csak neki túl sok ez az információ, amit kapott, hanem nekem is.
- Kérlek, ne érts félre, nem kívántalak megbántani - teszem kezemet az övére, továbbra is jókedvűen. Mosolyom nem veszít erejéből, szemem fénye sem huny ki. - Nem állítom, hogy könnyű lehet nektek, vélhetőleg nem az. Megpróbálhatok segíteni, de nem ígérhetek semmit. Soha nem idéztem meg, lent töltött időm alatt mindössze csak kétszer találkoztam vele, az elsőről viszont alig vannak emlékeim. S a második… Túl rövid volt. Feladatot kaptam tőle, és ennyi. Nem többet, melyet teljesítenem kell. Nem hinném, hogy tovább szüksége lenne az én szolgálataimra - veszem el kezem a kezéről.
- Valóban, magam sem tudom, hogy mi a célja veletek, de valószínű neki is megvan az oka, amiért még nem mutatkozik. Új számotokra ez a világ, nem lehet, hogy azt szeretné, hogy ismerjétek meg egy kicsit is? - vonom össze a szemöldököm, nem több ez, mint olcsó elmélet.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
102
☩ Play by :
Emily VanCamp

Utolsó Poszt Szer. Aug. 15, 2018 9:55 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Ophilia & Calypso
A múlt, a jelen, a jövendő. A dolgok, amik történtek, amik történnek, és ami esetleg történni fog, mind része a megoldásnak
- Ez is egy taktika. S kétélű fegyver, ha nem játszol jól, hamar dőlhetsz a saját kardodba. – rántom meg vállam, amolyan nekem mindegy, milyen játékos is űz. – Ettől függetlenül, nem értem előttem miért is kell szerepet játszanod? – szökik ki számon a kérdés, de azonnal meg is bánom. – Ah, beidegződés. – legyintek, miközben megadom saját magamnak a választ. – Hm… halvány emlékeim vannak csak, melyeknek pontosan utána kell néznem. S meg is teszem, amint visszatérek régi menedékemre. Akár emlékeid útján, esetleg illúzióval netalán fizikálisan. – bólintok. – Hagyjuk ki azt, a részt, amikor azt mondtam, „ ahol én jártam”- rázom meg a fejem. Ezzel csak összezavartam, de nem az ő hibája. - És mint említettem, hogy szükséges, hogy legyen ott víz. – vannak korlátaim, amiket nem tudok átlépni, számomra ez nem úgy megy, mint neki. – Tehát azt akarod mondani, ha Isten nem lett volna annyira önző, hogy maga akarja megteremteni a tökéletest, akkor akár sikerült is volna neki? – persze ebben a formában érthető az egyensúly kérdése. És még igazat is adnák neki, sőt meg is teszem, bár egy kérdés még mindig ott motoszkál a fejemben.  – Miért zárta el Amarát Isten? – úgy gondolom valami okának kellett lennie. Nem mintha nem lehetne elég, maga az önzőség, de nézzük meg az én drága családomat. Szerinte túl kreatív gyerekek voltunk, akik nem tudták kezelni az erejüket, így jó hosszú időre bedugott minket egy bentlakásosba. Nem mintha ez előre lendített volna bennünket. De Amarának vajon csak az volt a bűne, hogy létezett? Halkan azért megjegyzem, ez az Öreg különös fétise, hogy mindenkit bezár valahova. Minket egy ládába, a Sötétséget meg valahova a Pokolba. – Kudarcot. – bólintok s ismétlem szavamat. – Az emberek jó útra terelésében. – adok egyszerű választ. Úgy hiszem, s ha már az egyensúlynál tartottunk – még ha nem is úgy, ahogy én gondolom- a démonok lehetőséget kaptak arra, hogy befolyásolják az embereket, így kell lennie valahol olyannak, akik megpróbálják visszabillenteni a mérleget. És feltételezésem szerint ezek az angyalok. Vagy ki más lenne? Belátom, erre nem igazán lehetne jobb választ adni, talán nincs is olyan, aki terveinek minden részletét ismeri, sőt ebben biztos vagyok, inkább a hatalmas torta szeleteit tolja katonái elé. Így ehhez a hallgatáson kívül nem is fűzök semmit. El kell gondolkodnom, s bár nem szívesen, de visszaemlékeznem az utolsó napokra, órákra, percekre, amit a ládában töltöttem. Nekem biztos nem mutatkozott be egyik sem. Nem mintha annyira kíváncsi lettem volna rájuk. De mintha az öcsém említette volna Angliában a nevét vagy a ládában hallottam volna? – Coss-, Cess-, Cassael… talán. – emelem égnek tekintetem, s ráncolom homlokom bőrét míg próbálom összerakni a megfelelő betűket. – Értem. – bólogatok bőszen, hogy értem már mire gondolt a rúnákkal kapcsolatban. – Ha te magad is így látod, nem értem miért lep meg bizalmatlanságom? – nézek rá egy pillanatra, de választ nem várok. Mint ma már emlékeim szerint említettem, hogy olyat ne várjon el senkitől, amelyet maga nem teljesít. Persze, eljöhet még az az idő mikor sikerül az orromnál fogva vezetnie, ahogyan az is, hogy valójában egymásra bízzuk titkaink. Minden csak a jövő kérdése, de jelen állás szerint egyik sem fog eljönni. – Eddig is meg lehetett volna, te magad hajtottad igába a fejed, akkor és most is. Dönthettél volna másképpen. – ha nem adatott volna meg a szabad döntés joga nekik, akkor nem hullott volna annyi szárny a porba. – Örülök a jókedvednek, igazán. De csak gondold bele magad a helyzetünkbe, egyetlen kiindulópontunk te vagy. S hol máshol kezdenénk, ha nem nálad. A végeredmény pedig képlékeny, éppen úgy lehet sikeres, ahogyan nem. Talán igazad van és hamarabb fullad kudarcba, de szerintem ezzel a tényezővel számoltunk. Viszont, elég nehéz úgy bármit is tenni az ő nevében, míg nem veszi a fáradságot és megtisztel minket jelenlétével, hogy személyesen tegyük fel neki kérdéseinket. Hacsak, te, mint hírvivő vagy legyél te akár mi is a seregében, nem adsz iránymutatást. Emellett azonban megmaradnak a testvérem kérdései számodra.

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
436
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Vas. Aug. 12, 2018 9:19 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


To Calypso
It's my nature. Would you love me as anything but what I am?
Akaratlan mosoly és nevetésféle csúszik ki számon. VAgyis inkább az orromon. Ahogy a levegőt kifújom, úgy jön belőle egy nevetés. Tekintetem levezetem magam elé, hisz igazat kell adnom neki. Teljesen logikátlan az, amit mondok. De ez részben nem véletlen. Őt is meg tudtam ezzel zavarni, ez pedig jelenleg többet ér nekem mindennél. Hiszen, ha egy hozzá hasonlót meg tudok, akkor bárki mást is. Játszam azt, hogy még mindig Isten szolgája vagyok, de taszítsam őket kétségbe?
Érdekes játéknak bizonyulhat.
- Valóban, ez az én hibám volt, sajnálom - hajtom meg fejem előtte, még felsőtestem is bedöntöm felé. Ebben nincs semmi élc, vagy gúny. Őszinték a mozdulataim. - Nem akartalak félrevezetni, csak a beidegződés. Egykor mindenkinek a fülére jártam, hogy létezik a megváltás… Mára rájöttem, hogy ez nincs így, de már nem is akarok Amara kegyében járni, úgy, hogy az ő igéjét hirdetem. Vannak olyanok, kikkel szembe nem akarom, hogy rájöjjenek kit is szolgálok már valójában - a megjátszott beidegződés ez, semmi több.
Végül aztán maga is emlékezik arra, amit nemrég mondtam neki. Nem hibáztatom. Rengeteg mindent mutattam meg a fejébe, nem várhatom el tőle, hogy mindenre mindig emlékezzen. Hiszen… Ez túl sok információ. Mégis, idővel leülepszik neki. Vajon azt meg is fogjuk élni.
Figyelemmel hallgatom a magyarázatát. Kezd kitisztulni előttem a kép, mégis még mindig zavaros.
- Mikre van szükséged pontosan hozzá? S ahova én elviszlek? Emlékek útján? Illúzióval? Avagy fizikálisan? S honnan tudom, hogy hol jártál? - csak úgy záporoznak a kérdéseim, mint egy kisgyereknek, ki egy olyan új dolgot lát, ami érdekli is.
Ilyen vagyok most én is. Érdekel ez, mégsem tudom, hogy mi is ez. Annyira… különös.
- Az egyensúlyt ne így képzeld el. Vagyis nem teljesen ebben a formában. Ebben a világban úgy kellett volna megvalósulnia, hogy a poklot, nem Isten hozza létre, de nem - rázom meg a fejemet. Talán, be tudom neki mutatni, hogy mire is mutatok. - Hanem az ellenpólusa, Amara. Ő hozza létre saját teremtményeit, amit nem feltétlen teremt nálunk gyengébbnek, mert sajnos erről van szó. Bármennyire is erős egy démon, sose lesz erősebb egy angyalnál. De ha Amara teremti meg a poklot, Ha ő az, ki megkísérti az embereket, az egész harcunknak, a világ mindenségnek sokkal több súlya lett volna. Súlya lett volna annak, hogy miért kerül valaki a mennybe, vagy a pokolba. Így viszont minden Istentől függ. Minden és ez nincs rendjén - nem arról van szó, hogy miért akart egy olyan világot, ahol a kis kedvenc lényeit megkísértsék vagy nem.
Nem hibás ebben senki. Sem az angyalok, sem a démonok, de még csak az emberek sem. Itt csak egy hibás van. Isten.
- Kudarcot? - pislogok rá értetlenül, várva, hogy magyarázza meg szavait, ugyanis ezeket nem értem.
Miben vallottunk volna kudarcot? Noha annyi mindenben vallottunk - ezt is képes vagyok beismerni - csak szeretném tudni, hogy konkrétan most mire is céloz. Mert céloz és megteszi. Na de lépjünk is tovább, hisz annyi minden megbeszélni való vár még reánk.
Mint példának okáért Amara tervei.
- Ha Isten tervei kifürkészhetetlenek, akkor úgy vélem, hogy Amarara ez még jobban igaz. Habár van értelme logikát keresni benne, de ne feledjük, egy olyan lény mintájára lettünk teremtve, ki gőgösebb, a gőgösebb embernél is. Akaratlanul is úgy gondolkozunk ahogy ő, a mi korlátaink az ő korlátjai is. Amara ezzel szemben egy teljesen más lény. Van abban valami, amit mondasz. Még az is lehet, hogy erre megy ki a játék, de mégsem tudnám ezt teljes bizonyosággal állítani - húzom el enyhén a számat. Hiszen nem tudnám.
Annyira komplex gondolkodása van, hogy ahhoz már én magam sem érek fel. Pedig ha valaki, akkor én megérthetném őt. Mégsem tudom.
Ahogy arra sem tudok rájönni, hogy kire is gondolhat pontosan. Ha démon, rá nem fogok rájönni, annyira nem ismerem őket, csak akikkel élőben is találkoztam. Az a két példány pedig bőven elég volt nekem, de ez az angyal?
Szemöldökömet ráncolva hallgatom a személyleírásást.
- Manapság minden angyalból hiányzik az, mi angyallá teszi. Ez a leírás meg sajnos túl általános, hogy ráismerhessek bármelyikre is, közülük. A nevét gondolom nem említette neked. Sem pedig a démon, igaz? - próbálkozom még egy utolsó kérdéssel, hogy rájöjjek, kikkel cserélt helyet ez a különös népség.
Visszakérdezésére bólintok egyet, majd még egyet, megerősítés gyanánt.
- Igen, akár magadat is meg tudod szívatni egy-egy rúnával, csak okosan kell megalkotni, vagy kombinálni őket - gondolataimba meglapogatom saját vállaimat. Ennél okosabban már nem is csinálhattam volna ezt az egészet.
De mint mondtam. Ebből is van kiút, csak meg kell találnom, hogy mi is lesz az. De addig is, engedem, hogy a világ folyása magával ragadjon így pedig Calypso, e bájos hölgy szavai ragadjon magával. Repítsen a magasba, vagy a mélységbe, vagy éppen…
A kétségbe, szavaival.
- S miért épp egy démon lenne ez alól kivétel? - teszem fel a költői kérdést, amire már nem is várok választ. Ahogy remélem, hogy ő sem a további szavaira. Vagy mégis, bárhogy is legyen, én válaszolok.
- Valóban, ezért lennék, s amire tudtam választ adtam. De többet nem tudok mondani neked, mint eddig. A földön minden egyes mozgást láttam, de sajnos a pokolba sose láttam le - húzom el újra a számat. Nem tudom, hogy ez inkább volt-e megdorgálás, vagy épp csak egy egyszerű tény megállapítás.
Jó persze, értem én, egyikünk sem egy bizalmi ember. De talán ezt mindketten túléljük.
- Ez csak természetes, hogy mindenkinek meglehet a maga titka, de ha már kérdezed, nem. Nem árultam el neked mindent, épp azért, mert nem mindenhez lehet közöd. Ez csak egyszerű önzőség. A legvégén nekem is lehet… Jaj, miként is mondják az emberek? Saját élete? - kérdezem, enyhe értetlenkedéssel az arcomon, de aztán elengedem. Mégis jót derülök ezen az egészen.
A két bizalmatlan próbálja egymásnak bebizonyítani, hogy miért nem bízik a másikba és mégis miért kérik ezt a másiktól. Hiszen valójában ez történik nem igaz? Rám bíz valamit, bízik bennem, hogy igazat mondok, ahogy én is bízok, hogy ő mond igazat.
- Hogy én? - vonom össze a szemöldököm, miközben egy újabb nevetés szakad fel torkomból. - Persze, te már tudod, hogy ez balga gondolat. Fogalmam sincs, hogy merre lehet, vagy miként lehet megtalálni. Ha tudnám… Már hamarabb idéztem volna meg Istent, mint őt - rázom meg a fejemet jókedvűen. A kinevetés nem rá vonatkozik. Miért hiszik, hogy csak mert egy ládát felnyitottam, máris több vagyok, egy egyszerű gyalognál? Nem rám fáj a foga. Én csak egy futár voltam a számára. - Nem tudom, hogy mégis milyen végeredményt vártok tőlem, de nem hinném. Tudnék nektek egy olyan rúnát, vagy pecsétet készíteni, amivel meg lehetne kísérelni a megszólítását, de ez sem garantált, sőt… Kevesebb annak az esélye, hogy sikerül, mint hogy nem. Ha engem kérdezel, a tapasztalatom a következő: Amara akkor hív, amikor szüksége van rád. Se nem előbb, se nem később.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
102
☩ Play by :
Emily VanCamp

Utolsó Poszt Vas. Aug. 12, 2018 4:41 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Ophilia & Calypso
A múlt, a jelen, a jövendő. A dolgok, amik történtek, amik történnek, és ami esetleg történni fog, mind része a megoldásnak
Eddig is értettem mit akart mondani, csak inkább nem akartam elhinni, felfogni, amit ajkai formálnak. Hallom még is az elmém tiltakozik ellene. Bűn lenne? Mert akkor bűnös vagyok, ahogy az anya is, aki látja gyermeke elvesztését, vagy azok akik részesei egy természeti katasztrófának, s látják összeomlani az egész életüket. Hibáztasson érte bárki, Isten egy varázsütésére szűntem meglétezni, s miután újra létezhetnék, Amara egy másikra akar újra az elmúlásba taszítani. És még azt hittem, az én családom problémás. Mégis még értelmet keresek ebben az egészben, a Sötétség nagyasszonyának indítékait, indítékát arra, hogy mégis mi szüksége van ránk? Valóban azt hiszi, hogy asszisztálni fogunk ahhoz, hogy mindent elpusztítson? Vagy más tervei van velünk, miközben ő nagyobb tervet készít elő a háttérben?- Nem mondtam ilyet. Én csak annyit mondtam, hogy olyan szavakat használsz, mint például „jövő”, vagy „okulni”, nincs jelentősége, ha Föld s vele minden elpusztul.  Az én időmben még akkor használták ezeket a szavakat, ha volt remény. De ez már nincs, hanyatlás van, s bukás. – kezdek bele egy újabb fejtegetésbe, hogy ő is megértse, mennyire ellentmondásos számomra, amit mond.  Hangsúlyozom számomra, számára lehet benne értelem. – Ó, igen, a pokolból… - horkanok fel, most már rémlik, hogy esett róla szó. – Lehet. – bólintok, de mégis. Hogy kerül egy angyal a képbe? Egy szárnyas, aki mindent tud, a távoli múltról, hisz már a jelent nem láthatja. Érthetetlen, hisz állítása szerint bármelyik angyalt felhasználhatná, véletlen lenne éppen az, hogy azt tartja éppen markában, aki szeme s füle volt a felhők feletti birodalomnak? Paranoiás lennék, ha azt mondom, kétlem? De idővel talán erre is fény derül, vagy örökre elveszik a homályban. A továbbiakban csak hallgatom, vagy éppen bólintok egyet – egyet, lássa, jelen vagyok, s nem csak fizikai valómban. – Nos, mint említettem azokat a helyeket tudom számodra megmutatni, ahol már jártam, ismerek, s azt, ahol legalább van egy csepp víz, de ez most mellékes. Ahhoz, hogy ezeknél több helyre is bepillantást nyerhess, meg kell mutatnod… valamilyen formában. Ha pedig bájolásra adnánk a fejünk, ahhoz bizony alapanyagokra lesz szükségem, melyek beszerzése egyedül nehézségekbe ütközhet. – fejtem ki neki felületesen. Ha érdeklődést mutat iránta, fel fogja tenni a maga kérdéseit ez ügyben, ha meg nem, felesleges is bármit mondanom.     – Egyensúly. Ma már nem először használod ezt a szót. Azt mondod, akkor működne jól a világ, ha a jó és rossz teljesen kiegyenlítené egymást. Hogy várhatja el bárki ezektől az alsóbbrendű lényektől, a jóra valóságot, ha a kettő egymás nélkül nem létezik? Mégis akkor atyád miért törekszik, törekedett a tökéletességre? Megteremtett titeket, s lehetőséget adott Lucifernek, hogy megkísértse őket, a szabad akaratuk által. Nem a ti dolgotok lett volna, hogy helyes útra térítsétek őket, hogy utat mutassatok nekik? Valóban bennük kell keresni a hibát? Ne érts félre, tudom, hogy ezekre a kérdésekre érdemben nem tudsz válaszolni. Jól ismerem, hogy szándékai mindig is kifürkészhetetlenek voltak, s maga tudja, hogy mit miért is tett. De mindenképpen elgondolkodtató, hogy nem e éppen, ti vallottatok kudarcot? – ha az egyensúly a cél, akkor elkerülhetetlen, hogy legyen jó és rossz a világban, vagy éppen legyen olyan, hogy semleges. Minden szárazság után, eljön a burjánzás időszaka, minden halál után új születik. Minden rossz után, jön valami jó. Olyan nagy jelentőséget tulajdonítanak a halandóknak, hogy eszükbe sem jut, hogy pont őket teszi próbára Isten. Az emberek, ha még oly kedvesek is neki, mégis csak kellékek ahhoz, hogy egyensúlyba tarthassák a világot felsőbbrendű teremtményei. – Amara nem ostoba, pontosan tudja, hogy amíg hagyja játszani az ő játékukat, addig róla teljesen megfeledkeznek. Így tudja szépen lassan megmérgezni, s sötétbe borítani a Földet, s mire feleszmélnek már késő lesz, először szétválasztja, majd elpusztítja azokat, akiknek az eszköz vagy a hatalma megvan ahhoz, hogy ellene forduljanak. Szép lassan egyenként. – foglalom össze, inkább magamnak, mintsem neki. Egyelőre ezt látom a legésszerűbb cselekedetnek a Sötétség részéről. Bólintok. Egy angyal és démon. Nevetésére csak összevonom szemöldököm, arrogáns népség, persze bennem is van egy jó adag, ezt soha sem vitattam. – Az egyikük… talán velem egy magas lehet, semmi angyali nincs benne… mármint hiányzik belőle az a kisugárzás, ami általában a sajátotok. És azzal a hosszú kabátjával, inkább néz ki… nem is tudom minek. – adok egy rövid személyleírást, inkább őt figyeltem meg jobban, mivel az öcsém nagy érdeklődést mutatott iránta. – A másik magas volt és csontos arcú. – ennyi, többet jelenleg nem igazán tudok azokról mondani, akik a ládába fészkelték magukat. Az ember pedig, nos arccal feküdt a porba. Talán elég nagy feje volt ahhoz, hogy lenyomatot hagyjon benne. – Az ember pedig, barna volt. – ahogyan az összes többi.  – Én? – bukik ki a számon. Miért pont én? Miből vagy miért, és mihez? Nézek rá értetlenül vagy inkább meglepetten? – Vagy úgy, értem. Mindig úgy kezdődik, hogy valaki akar valamit. – jegyzem meg a démonnal való kapcsolatára. Tőlem is akart, s meg is kapta, s elég idő eltelt, hogy én is akarjak tőle valamit. – Valóban én hívtalak, de mint kiderült pont azért vagy, hogy a kérdéseimre választ adj. Vagy tévednék? – fordulok felé, egyik szemöldököm a homlokomra húzva. – Kaptál választ, ahogyan ajánlatot is tettem neked. De ha már itt tartunk, te az összes titkod elárultad nekem? – nézek az örvényló szemekbe. – Nem hiszem, ami azt jelenti vagy nem bízol bennem, vagy azt, hogy nincs közöm hozzá. – folytatom mielőtt válaszolhatna. – Miből gondolod, hogy neked több közöd lenne, az én titkaimhoz, vagy bármi máshoz, mint nekem a tieidhez? Ahogy lefestetted számomra a helyzetet, jelenleg nem lehet tudni ki az ellenség s ki a barát. – válaszolom nemes egyszerűséggel. – Bármi más kérdésedre felelek, ha netalán lennének. – teszek végül pontot a téma végére. – Gondolom, megvannak neki is a maga kérdései. – vonom meg a vállam. Nem kötötte az orromra, miért oly fontos neki találkozni vele, kivéve egyet. – És úgy gondolja, te lehetsz a kulcs, ahhoz, hogy találkozhasson Amarával. – ez a másik ok, s nem is titkolom. Mondhatni, nem hagyott bennem kellemes emléket a Kisával való találkozásom. Könnyen tagadhatom le, hogy találkoztam Ophiliával, ahogyan tálcán is kínálhatom neki. Még eldöntöm. – Igaz ez? Segítségünkre lehetsz ebben?

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
436
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Szer. Aug. 08, 2018 7:48 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


To Calypso
It's my nature. Would you love me as anything but what I am?
- Amara semmilyen jövőt nem akar - ráncolom össze homlokomat. Ezt próbáltam eddig is elmondani, de nem sikerült még akkor ezek szerint tökéletesen átadni. Amara nem akarja a világot megmenteni. Efelett nem akar úgymond uralkodni.
Annak semmi értelme nem lenne már. Megértem szándékát és teljes mértékben egyetértek vele.
- Tán úgy tűnhet, hogy azt állítom, hogy teljes mértékben rossz, amit Isten teremtett és létrehozott. Valahol így van. A kezdetekben, még a saját születésem előtt is, mégis volt egy időszak, amikor Tökéletes lehetett volna az egész. Az egyensúly fennmaradhatott volna. Vannak eszmék, amiket bár képviselt, mégsem tett ezekért semmit. Ezek az eszményeket valósítja most meg Amara - az egy örök igazság? Ha valakinek hát nekem pontosan tudnom kellene, hogy ez nem létezik.
Mindig mindennek két oldala van. Mégsincs egyértelműen fekete és fehér. Ők ketten olyanok, mint a Jin és a Jang. Isten a fény, de van benne egy csepp sötétség. Amara pedig a sötétség, egy csipetnyi fénnyel. Így működik az egész világunk. Megértéséhez a kínaiak álltak a legközelebb, mégis az ő emlékük halványult el a legjobban.
- Tudom. Nem is akarok második esélyt Ebben a világban, úgy ahogy ez van - rázom meg újra a fejemet.
Nem is kell, ez már veszett ügy, de ezt már kifejtettem számára is. Sosem sajnáltam az életem, nem helyezem más elé. Most sem fogom. Tudom, hogy egyszer a Föld egy másik mását megteremtik, majd Ők ketten, minket nem hoznak vissza. Kijavítanak minden hibát, amit alkotott Isten. Úgy lesz majd az egész.
- A pokolból - vonom össze újra a szemöldököm és kétkedőn tekintek rá. Amolyan, erről már esett szó, akkor miért beszélünk megint erről, képpen. Talán erre ő maga is rájön. Ahogy arról sem, hogy mi uralkodik a pokolban.
Bármennyire is sajnáltam mindig, arra nem kaptam rálátást. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne, főleg most a helyzetem.
- Továbbra is túlértékeled a szerepem, Amara sakktábláján. Én csak egy gyalog vagyok. Engem fognak legelőször leütni - mosolygok rá fejemet enyhén félrehajtva. - Nem számítok Amaranak, ahogy senki sem számít neki Istenen kívül - emel fel mindkét vállamat, hogy aztán könnyedén engedjem azt vissza.
Mégis jogosnak hathat az a megállapítás, hogy “közel” állok hozzá. Csak én nyitottam ki a ládát. De ott is elmondta. Az első közelben lévő angyalra gondolt, és rángatta oda. Ez voltam én. Ha más lett volna, mást hívott volna. Fejemet könnyedén megrázom, végső kérdésére.
Nem kecsegtet, de tán mégis létrehozzák, ahogy ezt fentebb már magamba kifejtettem…
- Mint már említettem korábban, az univerzumnak vannak egyetemes törvényei. Az egyensúly ilyen. Ha létrehozna egy új világot, nem tehetné meg Isten nélkül. Ahogy már Isten sem teheti meg nélküle. A jelenlegi pokol verziója csak egy vicc, ahhoz képest, amilyennek annak valójában lennie kellene - Amara… Az erejét megmutatta az első találkozásunkkor. A sivárság, amit képvisel és az üresség.
Ilyen az igazi egyensúly. Nem egy parádézó majom képébe bújt ördög. Szememet könnyedén forgatom meg saját gondolataimra. Mégsem tudom hibáztatni a kérdéseiért a lányt. Jópár évszázad kimaradt neki.
- Milyen tekintetben van rám ehhez szükséged? - kérdezem, miként is működik pontosan ez a mágia. Mondanám, hogy furcsa, miként nem hallhattam még erről, de hamar rá kell jönnöm. Minden az, ami ehhez a nőhöz kötődik.
- Az emberek esztelen mészárlása mindig is a világ része volt. Az embereknek fenn kellett tartania azt az egyensúlynak egy újabb formáját. Nem képes egy bizonyos embertömegnél többet ellátni a világba. Egyfajta népességszabályozás volt ez. Gondolj csak Noéra, vagy az egyiptomi tíz csapásra - vonom meg újra a vállamat. Nem a boszorkányüldözés lenne az első, ahol ártatlanok haltak meg.
A keresztesháborúba gyermekeket vittek el harcolni, azt hitték, hogy őket nem mészárolják majd le. Mindannyian pontosan tudjuk, hogy mi történt akkor. Ezért is vallom, hogy elég rosszt tettek már az emberek.
- Persze, hogy nem. Eme tökéletlenség elérte az angyalokat is. Az Arkangyalokat. Gondolj csak Luciferre, ki inkább egy emberrel parádézik. Vagy Mihályra, ki hátrahagyva mindent, szintén ezt teszi, s közbe azt próbálja beadni, hogy egy várost véd - rázom meg a fejemet. - Szégyen, ami megy ma a világba. Ez az Igazi oka, amiért Őt szolgálom. Kifordult minden faj magából. Az angyalok az embereket mészárolják, miközben a démonok védik őket? - halkan felnevetek, hiszen ily nevetséges dolgot már régen nem hallhatott.
De én magam sem. Ennek nem így kellene lennie. De ha látnám, ha csak látnám, hogy valaki, egy valaki nem így cselekszik, de nem. Nincs már remény az angyalok iránt.
Szemöldököm magasra vonom.
- Egy angyal és egy démon? - kétkedek, de aztán csak hangos nevetésbe török ki. Épp erről az iróniáról beszélek. Valamiért mégis elmémbe ég a gondoalta, hogy egy ember is velük volt. Mélyen, egy halvány emlék rajzolódik ki, de mégsem tudok rá tisztán gondolni jelenleg.
- Nem hinném, ennek nem sok értelme lenne. Ti helyettetek, akkor kit szabadított volna ki, inkább? - vonom fel érdeklődve az egyik szemöldököm.
Nem, ennek semmi értelme, noha érthető lenne. De hasonót sose csinált. Mindig, mindig van egy kiút abból, amit egyszer megalkotott Isten. Mindig van egy B terve. De ezt ki is mondta nekem nemrég? Miért ilyen halvány erről az emlékem?
- Számos rúna létezik még, amelyek elősegíthetik, hogy senki se érhessen hozzá, mégha látják is, legfeljebb te… VAgy akár te magad sem - húzom el a számat kelletlenül.
Miként tudtam magamat ilyen szerencsétlen helyzetbe hozni ez által? Lényegtelen is. Fejemet rázva jelzem, hogy az utolsó megjegyzésem lényegtelen, engedje is csak el a füle mellett.
Majd bólintok, hogy megértettem. Később akkor. Nekem úgy is tökéletesen megfelel. Már ha lesz később, de ha igen, akkor…
- Régen akart tőlem valami. Olyan információt amit csak én tudok, de ő nem. Mielőtt rákérdeznél, nem tudom, hogy mi volt az. Mindig volt valami, ami megszakított minket ebben - emlékszem vissza a múzeumba történtekre. Amara első jelenlétére. Vagy akár Egyiptomra, noha ott inkább egy harcos volt, ki utunkat állta.
De ki?
Viszont, hogy ez titok lenne? Nem hinném. Fogalmam sincs, hogy mit akart. Ahogy azt sem, hogy miért kajtat utánam ennyire. A szavai mégis élesen csengenek fülembe. Nagy levegőt véve, lassan fújom ki azt, ezzel együtt a gondolatát is elűzöm.
A gyanakvására előbb csak szemöldököm emelem meg, majd mellette állva, halkan nevetem el magamat. Kissé alacsonyabb nálam, szempilláimat félig leeresztve emelem rá.
- Te hívtál ide, te faggatsz engem kérdésekkel. Mondhatnám azt, hogy eléggé bizalmatlan vagyok, főleg, hogy egy olyan faj vagy, amit nem ismerek és inkább nem válaszolok neked? - nevetem tovább, de egy könnyed legyintéssel hagyom, hogy folytassa csak a beszédet, többé nem zavarom meg. Nem neheztelek rá. De adtam neki valamit, nem is keveset. Hasonlót várok el én is tőle.
- Találkozni? - vonom össze szemöldökömet. - Mégis mire fel? - kérdezem ezúttal én gyanakvóan.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
102
☩ Play by :
Emily VanCamp

Utolsó Poszt Kedd Aug. 07, 2018 10:36 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Ophilia & Calypso
A múlt, a jelen, a jövendő. A dolgok, amik történtek, amik történnek, és ami esetleg történni fog, mind része a megoldásnak
- Ki kell érdemelni. Mondd meg őszintén, ha most valami csoda folytán 180 fokos fordulatot venne a világ, Amara adna jövőt? – sejtem a választ. Ő nem Isten, aki újra és újra lehetőséget ad kis kedvencei számára, hogy szebbé tegyék az életüket vagy bizonyítsanak neki. Még mielőtt bárki úgy gondolná, hogy hamarosan szárnyakat növesztek, nem így van. Nem az emberek sorsa érdekel, hanem a testvéreimmé s az enyém, de ehhez elengedhetetlen rosszként szükség van rájuk.- Ne legyél álszent, jövőről beszélsz, miközben számodra csak egy létezik. Atyád szavaival küzdesz Amara mellett. – persze ez is egy jövő, mely kétlem, hogy sokaknak megfelelne. Kettősség jellemzi a szőkeséget, aki még maga sem tudja, hogy mibe is csöppent bele. – Ez olyan, mintha a haldoklónak mondanád, hogy szép az élet. Ez nem az emberiségről szól, nem a megbánásról s vezeklésről, megváltásról, ez csakis a Sötétségről. Bármi is történne, a céljai nem változnának. Hibákat követünk el, s az okos tanul belőle, a bölcs pedig látva ezeket, nem követi el. De ha bekövetkezik, az aminek be kell, nem lesz második esély… senkinek sem. Neked sem, hiába szűrsz le bármilyen tanulságot. – akkor meg egyáltalán minek ez a sok hangzatos szó a jövőről, ha maga is úgy hiszi a világ pusztulása a megoldás a romlás megállításához. – De ha már ennyit beszélünk a Sötétség Anyjáról, mégis honnan bújt elő? – még erről nem esett szó, nehezen tudom elképzelni, hogy egyszer csak gondolt egyet, s kiszagolva, hogy tesó lelépet visszatért száműzetéséből. – Hamarosan megfogod, mert minden perceben fogyatkoznak azok, akiknek tudásodra szüksége van, míg végül nem marad más csak te s Amara, kézen fogva sétálhattok a naplementében, már ha vagy olyan balga, ha azt hiszed végig maga mellett fog tartani. Vagy ha még is mihez fogsz akkor kezdeni? – költői kérdés is lehetne, hisz már egyszer a tudtomra adta, hogy ez neki nem fontos, de most ismét megteheti. – Vagy tán arra akarsz kilyukadni, hogy kecsegtet egy új világ megteremtésével? – billentem oldalra fejem. Kijelentésére kelletlenül húzom el a számat. Elfejtették, mert Isten tett róla, hogy az írmagját is kiírta azoknak, akikbe csak egy szikrányit is ültettünk, akiknek megtanítottuk, miként formálja a természet, az elme adta lehetőségeket. A kijelentésére bólintok, jelenleg nincs mit hozzá fűznöm, nem akarom újra megbolygatni a múltat, s egy újabb mellékutcába sodródni. Nem miatta, magam miatt. Hamarosan úgyis meglátja, hogy vannak még mások is, akik képesek szolgálatukba bírják állítani az erőket. Némán bólintok ismét, miközben felállok. Az utolsó színfoszlányok is eltűnnek, s nem marad más csak kettőnk hullámzó alakja.- Olyat amelyet ismerek, ahol már jártam. – felelek neki egyszerűen, olyan pedig sok van, noha már valószínűleg egyik sem hasonlít régi önmagára. – Vagy akár olyat, amelyet te ismersz, bár ehhez szükségem van rád is. – természetesen akadnak olyanok is, melyek kikerültek a látókörömből, de valószínűleg az övéből nem. Ha csak egy kicsit is kutakodik emlékei közt, s azt megmutatja számomra, talán ablakot nyithatok neki oda is.  – Mi voltunk, addig a pillanatig, míg atyád fenyegetést nem látott bennük. Felhasználva a többi embert arra, hogy lemészárolja őket, nem törődve azzal, hogy mellette mennyi ártatlant is akasztottak fel. – hangomban most nincs semmiféle indulat, színtelenül cseng. Tekintetét a víztükörben keresem, s ha megtaláltam el nem eresztem. Ledöbbenve hallgatom szavait, bár most ezt nem ültetem arcomra, csak enyhén megingatom a fejem. – Az ostobaság nem csak az emberek kiváltsága. Nem mindig a megfelelő egyének ülnek a legmegfelelőbb helyeken, ez is a gyengeségüket mutatja. – szánalmas, abban teljesen egyetértek vele, hogy ezek s cselekedeteik vezethettek idáig. S az ilyeneket magam is pusztulásra ítélném. De… hisz mindig van egy de, valóban emiatt kellene vesznie mindennek? Talán. – Nem ez a legmegfelelőbb szó rá. Még mielőtt végleg felnyitottad volna a fedelet volt előtte egy pillanat, amikor két idegen lett a társunk, az amúgy is szűknek bizonyuló helyen. Azt hiszem talán egy angyal s egy démon, s tudtommal azok bent is maradtak.  Így működne valaki ki, akkor valakinek be is? – esztelenségnek tűnik, de egy esztelen világban, már semmin sem lehet meglepődni. – A ládán kívül, talán akadt ott egy ember is, élettelennek tűnt akkor, de legutóbbi ott jártamkor a teste nem feküdt ott. – mélázok el miközben beszélek felidézve a közel múltat. – Azt hiszem, ráér még, s úgy tűnik, hogy egy darabig, a világ pusztulásáig mindenképpen szükség lesz újabb és újabb találkozásra. Addig is ott teljes biztonságban van, míg meg nem találom a módját annak, miként tehetem mások számára teljesen elérhetetlenné. – adom meg számára a válaszom.   – És te honnan ismered? Reakciódból úgy tűnik, nagyon érdekel. Milyen kis titkot őrizgetsz róla? Nem új keletű, ha egy angyal s démon összeáll, de annak oka van. – fordítom félre fejem s emelem magasba szemöldököm. Következő kérdése még zavarba is hozna, hisz kénytelen vagyok számára hazudni, jelenlegi képességeimről nem tudnák ódákat zengeni, hisz két szóban össze tudnám foglalni. Szinte semmire. Kényelmetlen kérdés, melyre válaszolni nagyon nehéz. Az igazság és a hazugság is kétélű fegyver, legalábbis addig mindenképpen, míg nem vagyok teljesen biztos miként is viseltetik az irányomba. Bár jelenleg egyértelműnek tűnik, hogy kinek a pártját is fogja, mégis úgy érzem ezzel még ideje várni egy kicsit. Elvégre nem csak rólam van szó. – Ezt a kérdést tedd fel kicsit később. Természetem kissé gyanakvó, s ezen egy cseppet sem javít az a helyzet, hogy a hátadon tollak sorakoznak. Nem holnap fog eldőlni az emberiség és a világ sorsa. Dehogy ne maradj teljesen válasz nélkül, sok mindenre képesek vagyunk, mindenkinek más az erőssége, de a legfőbb örökségünk a víz feletti uralom. – válaszolom neki végül, kikerülve a nyílt kérdést, mégis megválaszolva azt. – De hajlandó lennél esetleg találkozni egyik testvéremmel is?

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
436
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Pént. Aug. 03, 2018 1:24 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


To Calypso
It's my nature. Would you love me as anything but what I am?
Halvány bólintással adok igazat szavainak, de ez ennél jóval bonyolultabb. Vagyis, ami azt jelenti egyáltalán nem az. Viszont, mint Amara katonája, neki meg kellene értenie ezt.
- A jövőt ki kell érdemelni, az embernek meg kell küzdenie érte - s nem csak nekik. Az angyaloknak és a démonoknak is. Mégsem teszik meg. Vagyis vannak, akik próbálkoznak, de mindez semmisnek tűnik a többi közöny mellett. - Igazad van, ösztönök is meghatározzák cselekedeteinket, de emögé nem lehet mindig bújni.
Nem egyszer láttam már, ahogy valaki amögé bújt, hogy de hát én ilyen vagyok. Az ösztönök ellen lehet harcolni, láss engem. Vélhetőleg nem erre gondolt, amikor kiejtette ezeket a szavakat, a magam részéről erre asszociálok. A közeljövőre csak aprón megrázom a fejem. Ezzel is utalva arra, hogy nem arra gondolok. De a távolit meg kell élnünk. Amire vélhetőleg már nem lesz lehetőségünk.
S ebben én nem hibázhatok. Ugyanis nekem kell tanulnom a hibákból. Hogy ne kövessem el. Józan ésszel kell mindig eljárnom. Még szerencsénk, hogy engem az érzelmek nem irányíthatnak. De a balgaság rajtam is elhatalmasodhatna.
Szemöldökömet enyén összevonva hallgatom a szavait. Sok minden megtörténik. Most is, a világban. Olyan helyeken, ahol én nem vagyok. Olyan döntések születnek, amik számíthatnak. Számíthatnának, ha meghoznák őket. De nem teszik meg. Ha valami fontos történne, tudnék róla, hogy honnan? Vannak madarak még a világban, kik képesek csiripelni.
- Az előbb-utóbbi állapotot meg kell élnünk - somolygom sokatmondóan. Talán már sejti, hogy mire is tettem le a voksomat.
Vélhetőleg nem mondtam el neki kerek perec, hogy a Föld pusztulását kívánom magam is, mint Amara. Mindent újra kell kezdeni, de előbb ahhoz mindennek vesznie kell. Mindennek és mindenkinek, kivétel nélkül. Drasztikus? Talán. Mégis a főnix is hamvából ébred újra.
- Rég elfeledték már a mágiát az emberek - felelem, fejemet enyhén félrehajtva. Az angyalok is, kevényit ismernek már, holott régen mily tudás birtokában voltunk.
Szánalmas, hogy meddig süllyedtünk le mi is. Bárhonnan is nézem minden csak engem igazol. Kezére szemöldököm összehúzva tekintek. Óvatosan simítom mégis bele tenyerem az övébe. Megfogva húzom fel magam a segítségével és sétálok oda, ahova vezet. A medence széléhez.
Ahogy leguggol elenged, kezemet mégsem emelem most fel magam elé. A víztükröt bámulom és az arcunkat benne.
- Magunkat - felelem könnyedén, nyugodt hangon. Aztán történik valami. Fodrózódni kezd a víz. Egy ismerős táj. Zöldellő ligetek, madarak harcának hangja. Az égszínkék eget. - Mily vidékeket tudnál még megmutatni? - nyalom meg ajkaimat. Érdekel ez a mágia és talán hasznát is tudnám venni a későbbiekben. Igaz nem azért, amiért adná. De előbb tudnom kell, hogy meddig mehetek el bennük.
- Hasonlókra egykor a boszorkányok voltak képesek. Ti tanítottátok volna meg nekik? - vonom össze szemöldököm újra csak. Vagy lehet, hogy ő is egy közülük. - Idő… - ismétlem utána, fejemet megrázva. - Volt idő, amikor épp a tétlenségre nem volt idő, mégis oly kevesen tettek azért, hogy megoldják a helyzetet. Tudod mi lett a vége? Amara kiszabadult, de senkit sem érdekelt. A pokol lakói tudták, hogy szabadon mászkál egy istenség és tudod mit tettek? Egy esküvőt szerveztek a pokolban - horkanok fel szánakozóan, fejemet rázva. - Ezekkel voltak elfoglalva. Tehettek volna, nem tettek mégis senki. Amara erőt szerzett és lám… Itt vagyunk. Az idő az, amely nem adatott több ennek a világnak - magyarázom nyugodtan, tényként közölve a dolgokat.
Hiszen ezek azok. Lehet vitatkozni velük, mégis ez történt. Ezért jutottunk ide. Lucifert sem érdekelte, hogy mi történik a poklában. Részben ő is tehet erről. S minden más ark.
- Helyet cseréltek? - vonom össze a szemöldököm. Mégis miről beszél? - Rendben. Szeretnél elkísérni, ahol van, vagy beszéljünk meg egy újabb időpontot? - kérdezem tőle, úgy, mintha a mostani találkozásunkat is megbeszéltük volna.
Neki nem esik nehezére hívnia engem, nekem pedig nem esik nehezemre minél hamarabb ott teremni előtte.
- Értem - bólintok végül, végighallgatva a nem túl bőbeszédű választ. De ennyi is épp elég. Ismeri. Fogaimat halkan csikorgatom...Nem akarok róla beszélgetni, így próbálom elhessegetni a témát a gondolataimból is. - Mikre vagytok még képesek? - bukik ki belőlem a kérdés, miközben érdeklődő pillantást vetek a mellettem álló nőre.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
102
☩ Play by :
Emily VanCamp

Utolsó Poszt Csüt. Aug. 02, 2018 8:57 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Ophilia & Calypso
A múlt, a jelen, a jövendő. A dolgok, amik történtek, amik történnek, és ami esetleg történni fog, mind része a megoldásnak
Felhümmögök a hallottakon. Ferde mosoly arcomon, amolyan „érdekes, hogy pont te mondod ezt”. Miután befejezte az összefoglalót, szavakba is öntöm neki. – Furcsa ezt pont tőled hallani. Jövőről beszélsz, de jövője csak annak van, aki élni is akar benne. De egyre jobban az az érzésem- talán már ki is mondta-, hogy nem igazán jósolsz sokat ennek a világnak. Nem akarod, hogy jövője legyen. Természetesen, ami perceken belül fog történni, az is az, de gondolom nem a következő pár órát értetted alatt. – egészítem ki neki, hogy most nem a közel jövő történésein van a hangsúly, inkább azon mi lesz ennek az egésznek a vége. – A velünk történtek, a józan ész vagy ösztön, nevezd, ahogyan szeretnéd határozzák meg tetteinket. – úgy látszik ebben is különbözik a véleményünk, eltérnek nézeteink. Állom tekintetét, nézem az egymásba olvadó színek egyvelegét, a hideg s meleg áramlatok összekapcsolódását. Belőlem is hiányzik, az ami az embereket, de még az állatokat is talán egy szinttel felénk helyezi, a lélek. Ennek ellenére én, aki kitaszítottak a Mennyből s a Pokolból is és a Földön kellett élnem meg tanultam használni és kihasználni az emberek érzéseit. Pusztán csak szórakozásból. Sok időbe telt, hiszen csak egy aprócska mosoly is annyi mindent rejthet magában. S meg lehet még most sem ismerem minden rezdülésüket. Tekintetem azonban most üres, mogyoróbarna szemeimben nem tükröződik más csak a hideg tüzek fénye. - Nincs okom kételkedni a szavadban, de időről időre nehezebb lesz. S ha már minden tudásod átadtad? Addig is míg utoljára nem bukik alá a Nap sok minden történik. – egyszerű kérdés, de talán elgondolkodtatóbb. – Értem, nos hát ez esetben, lehet ideje felkészítened magad arra, hogy előbb-utóbb haszontalan leszel. – már éppen belenyugodnék abba, hogy az erőmhöz mérten bármit is ajánlani tudnák neki. Az eső hevessége csendesülni látszik. A kupoláról alázúduló víz, már csak árnyéka önmagának. Kérdése ezért is ér váratlanul. – Mágia. – mosolyodom el, hisz ez akár magától érthető lehetne számára. – Bűbáj. Gyere, megmutatom. – nyújtom felé kezem úgy, ahogy egy dalia kér táncra egy ifjú hölgyet.  Ha elfogadja kezem, úgy a medence széléhez vezetem. a kupola velem együtt mozog, ahol ezidáig nem csókolta az eső a földet, most könyörtelen csattannak szét a cseppek. Féltérdre ereszkedek a szélénél s elengedem selyem hideg kezét. – Mit látsz? – tekintek fel rá. Nem lepődök meg, ha azt mondja saját tükörképe tekint vissza rá. alig észrevehetően bólintok, s tekintetem újra a vízfelszínére szegezem, hogy tenyerem felé tartva egy pillanatnyi ideig lehunyjam szemem, egy helyre gondolok, ahol sokat időztem, akkor vadregényes táj volt, teljesen érintetlen, magasba törő fák, karcolták az ég alját, madarak százai fészkeltek ágai között. – Biztos vagy benne? – teszem fel a kérdést. A víz lágy ringatózásba kezd, arca és alakja elmosódik fülét csobogás, hatalmas víztömeg hangja csapja meg. Áttetsző vízfüggöny bontakozik ki szemei előtt, mely egyre tisztább s tisztább lesz. Ketté nyílva, akár a színházi firhang nyílik szét, s tárja a közönség elé a mára már megritkított erdőt, a koszos tó vizét, melyből éppen egy magányos tigris oltja szomját. Nem ilyenre emlékeztem, de már szinte mégsem lepődöm. – De akad olyan praktika is melyet te magad is alkalmazhatsz, csak a megfelelő anyagok kellenek hozzá és helyismeret. – zárom be a kaput, s egyenesedem ki ismét mellette. – Igazad van, tenni kell érte, de olykor időre van szükség. Előbb-utóbb mindenki előtt nyilvánvalóvá válik a fenyegetés, s ha az a néhány magányos harcos, olyan szálakat mozgat meg, amely beindítja a gépezetet… Sosem tudhatod, honnan kerülnek ki a vezetők. – mondom, arra pedig, hogy ő lenne az, aki majd ellenlábasként működik közre, nem válaszolok. Mindenkinek megvan a joga ahhoz, hogy döntsön melyik oldalra áll, ahogyan nekem is, bár egyelőre nem látom át Amara szándékait. Némán hallgatom, s lassan be kell lássam igaza van, ha minden amit mond szóról szóra igaz. Elkeserítő a helyzet. Mondjuk, azért az érdekelne, céljaik megvalósítása után még is milyen világban akarnak vele érvényesülni, ha vele együtt ők is pusztulnak. Egy pocokban több életösztön van, mint ezekben összesen. – Kik cseréltek velünk helyet a ládában, s mit kerestek ott? – teszek fel neki egy újabb kérdést, mielőtt a tekercsre bólintok, arra, hogy átadja. – Lehet, hogy igazad van, de jobban érezném magam, ha nálam lenne. – mondom végül.  A kérdése meglep, eddig nem úgy tűnt, mint akit érdekel, hogy honnét is ismerem a Pusztítót, de különösebb jelentőséget nem tulajdonítok neki. - Jóval a bebörtönzésem előtt találkoztam vele, volt néhány feledhetetlen pillanatunk. – ajkamra halvány mosoly kúszik, ahogyan feldereng előttem Atlantis süllyedő látképe, s fosztogatásunk néhány húzósnak mondható emlékképe.

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
436
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Szer. Aug. 01, 2018 1:04 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


To Calypso
It's my nature. Would you love me as anything but what I am?
Hátat fordító alakját elnyíló ajkakkal követem. Tekintetem magam is a medence víztükrére simul, elgondolkozva a hallottakon, elmémbe egy ismerős hangot meghallva ezzel kapcsolatban.
- Vélhetőleg igazad van. Vélhetőleg olyan dolgok is aggasztanak, melyeket magam nem is tudok, vagy nem is értek - húzom össze a szemöldököm. A hang továbbra is ott motoszkál a fejembe. - Viszont ami történt azon nem lehet változtatni. Sem ember, sem angyal, de még egy démon vagy épp egy leviatán sem élhet a múltba. A jövő felé kell tekintenünk. Minden mi számít, az a Most. Hiszen most vagyunk itt, a Mosttal alakítjuk a jövőnket nem a múltbéli sérelmekkel - összegzem végeredményül.
Arra már nem térek ki, hogy minek rágódjak ezen, ha mindenki megkapja a méltó büntetését? Köztük jómagam is. Azonban a közhiedelemmel ellentétben én nem féltem saját életemet. Nem tartom soknak, egy vagyok csak Isten teremtményei közül. Egy, azon hibákból, amiket egymásra halmozott.
Kérdésére arcára kapom tekintetem, zöldesbarna íriszeim az ő lélektükrébe fúrom. Vajon az övé mit mutat. Van lelke, vagy nincs?
- Mindent, mit egykoron láttam, már senki sem veheti el tőlem - vagyis de, azonban ebbe ne menjünk bele. Egyelőre. - Megfakulhatnak ez igaz, de mint mondottam, bármikor visszatudok emlékezni bármire - vagy épp nem mondtam, csak gondoltam? Már magam sem emlékszem igazán. - Önként fordítottam el tekintetem a Földről egykor. Gabriel irtásával nem értettem egyet, ahol Michael pártfogásával sem. Nem azóta nem tekintek a Földre, hogy lekényszerültem a Mennyből. Ez már jóval előtte bekövetkezett - s hogy azóta csak annyit tudok, amit tapasztalok?
Nem akartam látni ezeket, nem akartam nézni miként pusztul ki a világ. Most pedig már nem akarom látni a szánalmas emberek mindennapjait…
- Ajánlatod mégis érdekes. Mondd, hogy lennél erre képes? - hajtom oldalra a fejemet. Ez jobban érdekel, mint bármi más.
Hiszen látni dolgokat? Miként tudhatná nekem megmutatni? Érdekes egy lény, ez ebben már biztos vagyok. Kérdésére azonban csak halvány mosollyal adózok.
- Bekövetkezhetne. De nem tartok ettől, ugyanis a világnak tenni kellene ez ellen. Harcosoknak, angyaloknak, démonoknak össze kellene fogni Amara ellen, hogy legyőzzék, még mielőtt több hatalomra tesz szert. Mégsem teszik. Mindenki el van foglalva a maga dolgaival. Egy-egy magányos harcos van csak, kik önmagukban nem elegek. Nem gondolok erre, mert a jelen állás szerint az lesz, amit Amara akar. Ha pedig változna a helyzet, tennék arról, hogy a mérleget nyelvét újra az ő oldalára döntsem - ez ilyen egyszerű.
De mint mondtam… Senki sem foglalkozik ezzel. Sem vele, sem semmivel, mi a világban történik. Az arkok ereje megcsappant, a lovasok felszívódtak, Raguel meghalt. Lucifer papás-mamást játszik, Micahel sirat. Gabriel pedig… Raphael is az embereket pesztrálja, Ramiél pedig… ő már Amaraé lesz.
- Persze, hogy érdekel, hogy kik vagytok - válaszolom őszintén. De ez közel sem ugyanaz, amit ő ajánlott fel. Ez a tudás… Lényuk tudta…
Nem csak, hogy előnybe helyez mással szembe, de… Sokkal több minden húzódik meg a háttérbe.
Azonban térjünk arra rá, hogy mi is történt a világban az elmúlt időszakban. Tán ezzel lehetek a segítségére igazán.
- A démonok? - hajtom oldalra a fejemet. - Saját malmuk halmára akarják a vizet hajtani. Mindenki keresi miként profitálhatnak belőle. Mint mondottam, senkit, de senkit sem érdekel, hogy Amara mit tesz a világgal. Mindenki elvan a maga világába. Saját céljaik elérése a fontos, de azzal egy percet sem törődnek, hogy a világgal mi történik közben - fejtem ki a véleményemet.
A démonok kiléte mindig is homályos volt számomra. Képtelen vagyok látásból megmondani, hogy ki a démon és ki nem. Kinek van saját teste és kit szálltak meg. Így még ha egy el is sétált mellettem az utóbbi időben, arról sem tudtam volna.
- Ha a Viszály nem vitte el, akkor igen, átadom - felelem neki, szemöldököm enyhén összehúzva. - De sokra nem mész vele… - magam sem mentem, de hát… Ha egy másik lény látja, ő talán okosabb lesz vele.
Ami pedig a démont illeti. Ajkaimat akaratlanul is összepréselem, fogaimat egymáshoz szorítom. - Honnan ismered? - bukik ki a kérdés belőlem akaratlanul.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
102
☩ Play by :
Emily VanCamp

Utolsó Poszt Hétf. Júl. 30, 2018 12:17 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Ophilia & Calypso
A múlt, a jelen, a jövendő. A dolgok, amik történtek, amik történnek, és ami esetleg történni fog, mind része a megoldásnak
- Valóban. – zárom le ennyivel, biccentek fel. Az arcán elterülő mosoly mögé meg se próbálok látni. Tudom magamról, hogy az elvékonyodó ajkak mögött hány száz gondolat verhet sátrat. – Úgy vélem vannak sérelmeid, még akkor is, ha efelett minden erőddel túl próbálsz lépni. S ez az egyik. – fordítok neki hátat, s az előttem elterülő medencét figyelem. Az apró esőcseppek, erejük meghaladásával bombázzák felszínét, kis buborékokat képezve felszínén. – Hogy akarsz e? – fordulok vissza, szőke tincseim lágyan ringatóznak arcom körül. – Erre nem tudom a választ, csak annyit tudok, ahogyan a fegyvernek is szüksége van a fenésre, úgy az elmének is szüksége van arra, hogy folyamatosan munkára legyen fogva, hogy éles maradjon. Annak, aki eddig mindent tudott… majdnem mindent… - emelem fel szemöldököm s nézek egy pillanatra félre, enyhén még a vállamat is megvonom. - … annak azt hiszem ez a legnagyobb büntetés, amelyet rámérhettek, s különösen igaz. Ahogyan a könyvekben megkopnak a betűk, úgy az elmében is megfakulnak a képek, s nem lesz más csak egy üres tekintetű porhüvely. – arcom most olyan sima, mint a tiszta égbolt, se egy halvány mosoly, se egy ránc szemem sarkában. – Hidd el én csak tudom. – teszem még, hozzá. Hét száz év, ennyi időt töltöttünk azzal, hogy egymást szekáljuk, aztán csendes letargiába süllyedjünk, hangosan siránkozzunk, vádoljuk Istent olykor talán egymást is sorsunk miatt, aztán kezdjünk mindent elölről. S egy percet se áldozzunk arra, hogy a fejünkbe lévő tudást csak egy pillanatra is átpörgessük vagy netalán újakat alkossunk magunknak, akár csak gondolatban is. Azt hiszem ma egyikünk sem vallaná be, hogy belenyugodtunk sorsunkba, s a reményt is kizártuk a ládából. Saját magunkat is eltemettük. És lám itt az eredménye, noha az erőnk is megcsappant, de az a temérdek tudás, melynek birtokában voltunk, benőtte az idegek mérgező tövis erdeje. Évszázadok alatt úgy terjedt akár a kanyaró, s nagyon sok időbe fog telni, míg azt kiírtjuk onnan. – Gondoltál valaha arra, hogy mi lesz akkor, ha nem úgy fognak alakulni a dolgok, ahogyan azt Amara akarja? – teszem fel a kérdést, továbbra is a tudás körül gomolyodva. Értem én, ha a világ elpusztul minden hiábavaló, de ha mégse? S ha mindez még évtizedek, ha a Sötétség lassan akarja felfalni, mindazt, ami meg lett teremtve. –De a döntés rajtad áll, én csak egy lehetőséget ajánlottam fel neked. - nos hangjából nem érzik semmi, ennek ellenére az arrogáns válassza, némi indulatosságra enged következtetni. Lehet, ez már az emlékek megfakulását jelzi. Gyorsabban, mint gondoltam. De nem ragadok le ennél a pontnál.- És érdekel? – kérdezek most én vissza.  Hátamat megtámasztva hallgatom a történelemórát, tekintetemet nem függesztem rá, szavai így is eljutnak hozzám, inkább a védőkupolán legördülő vízfolyásokat figyelem. Ez is olyan, mint amit mesél, egy csepp, mely súlyosabb, mint a többi, egy esemény, mely fontosabb, mint bármi más. Elindul, megtörténik s rántja magával, elindítja a többit. Be kell valljam eme módszer, hosszadalmasabb, de annál barátságosabb. Még mindig villognak agyam egy részében a képek, s még mindig zavarosak. Egyet-egyet a hallottakhoz tudok kapcsolni, de még biztos akad köztük olyan, mely a kép teljes kirakásához a többi között kavarog. Ahogyan a másik szegletében pedig lehetőségek, ötletek temérdek varriációja. Ezek közül a legjobb kiválasztása nem most fog eldőlni, nagyon sok múlik azon, milyen ötlettel áll elő a Sötétség Anyja, egyáltalán hajlandó lesz e Kisa hívásának engedelmeskedni. Olykor bólintok egyet, hogy biztos legyen benne még itt vagyok. Tehát még azt sem lehet tudni, hogy a két testvér melyik oldalt választja. Vagyis inkább megvan, annak a lehetősége, hogy Gabriel Amara oldalára fog állni. – gondolkozok hangosan, olykor szám belsejébe marva. – És a démonok? Ők mit tettek Amara megjelenésével? – kérdezem.  – Hajlandó vagy átadni a tekercset? – teszem fel ismételten a kérdés, mely valószínűleg elkerülte a figyelmét. Abbadonról nem sokat tudtam meg, így hát úgy fogok cselekedni, ahogyan Ophilia tanácsolja. – Úgy lesz.

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
436
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Pént. Júl. 27, 2018 9:55 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


To Calypso
It's my nature. Would you love me as anything but what I am?
Sejtelmes mosolyom egy parányit sem veszít lendületéből, még akkor sem ha szavai semmi megnyugtatóra nem utalnak. Ki miben hisz. Nos a magam részéről az egyensúly fenntartásában. Az igazi és csalhatatlan egyensúly fenntartására. Ez az univerzum törvénye, mellyel lehet vitatkozni, de értelmetlen. A Föld megélt párezer évet ennek hiányába, ennek a kárát pedig épp most látjuk. Legközelebb sem fog többet megélni.
Persze elfogadom, ha ő nem így gondolja, nem fogok vele vitába szállni emiatt. Nem ő lenne sem az első, sem pedig az utolsó.
- Vannak dolgok melyek csak rám és a Sötétségre tartoznak, vannak olyanok is, amikhez nekem sincs közöm, neked annál inkább. Ez pont egy ilyen kérdés. Nem az a lényeg, hogy mivel, hanem, hogy megtette, egyéb esetben, most nem beszélgetnénk itt - mosolygok rá kedvesen, noha ebbe semmi őszinteség nincs.
Az elmúlt évezredek alatt mindig arcomon volt ez a mosoly, s úgy tűnik, hogy olykor a megszokás sokkal erősebb, mint a jellem. Ebben az esetben biztos. Arcom mimikája nem őszinte, ezt én tudom. Ő talán csak sejti.
Ő egyszerű, logikus választ akar, noha ennél jobbat nem tudnék neki adni, mint amit eddig is. Minden más pedig kettőnk között marad. Lényünk ennél egyszerűbb nem lehetne, mint amilyen, mégsem szeretné belátni. Keres ennél valami többet.
Holott nincs.
- Úgy véled, hogy szeretnék még bármit látni a világból? - hajtom oldalra a fejemet. Ajánlata nagylelkű. Túlzottan is, ez még az én lényemnek is gyanús. - Miért akarnál ilyennel megakadályozni? A legtöbb társadalmi viszony, ha ilyen ajándékon alapul azt jelenti, hogy elvársz valamit cserébe. Hogy a lekötelezetteddé válok. Mondd, miért érne ez meg nekem? - teszem fel a kérdést, mely a legjobban foglalkoztat.
Annyit tud csak, hogy Amara sorait erősítem. De ő a világ pusztítátást akarja, amikor a testvérét végre megkaparintotta. Miért érdekeljen engem a Föld további sorsa? Nem vagyok meggyőzhetetlen.
- Ezúttal te nem értesz - vonom enyhén össze a szemöldökömet. - Semmit. Semmit nem tudok rólatok. Semmilyen feljegyzésben Soha nem szerepeltetek. Nektek nem szabadna léteznetek, sőt, máshogy fogalmazok. A világ számára Ti Nem léteztek - így talán megérti, amit mondtam.
Tarthatnak nagyképűnek, de valóban én vagyok, aki mindenről tud mindent. A világ működése, a mechanikája. A fizika, a kémia, a történelem. Minden egyes mondat, amit valaha elejtettek az emberek. Minden apró titkukat én őrzöm, ahogy a Földön járó angyaloknak és démonoknak is. Ha egyszer is láttam volna, emlékeznék rá, de nincs így. Sem ő, sem azok, akikről beszél.
A következő kérdésre csak fejemet rázom. Nem tudok ennél többet mondani, mint az előbb. Semmit sem tudunk róluk, fogalmam sincs, hogy miről beszél.
- Isten elhagyta a világot, mondhatjuk úgy is, hogy eltűnt. Gabriel egy ideig vár rá, majd begőzölt. Az embereket hibáztatta emiatt, így hát áttörve a mennyek kapuján alászállt az égből, harcosaival együtt és népírtásba kezdett. Nem különböztetett meg nőt férfitól, gyermeket felnőttől. A bőrszín sem határozta meg, hogy kivel végez és kivel nem. Úgy vélte, ha az emberek meghalnak, akkor Isten is visszatér, rá pedig büszke lesz. Michael nem hagyhatta ezt, hisz szerinte az emberek Isten kedvenc teremtményei. Túlságosan is a védelmükbe vette őket. A háború végül a két testvér között megállt. Állóháború. Egyik sem mozdul a sakktáblán, mindegyikük kivár valamire. Ezt az állóvizet bolygatta meg Amara, de úgy tűnik, hogy az egyiküket sem érdekli igazán - Michael elvan az emberekkel. Siratja a nőt, ki meghalt.
Gabriel pedig?
- Valóban vannak nálam öregebbek, az Arkok. És senki. Isten az emberiség történetének feljegyzésére teremtett, valamint arra, hogy ami történik a Földön, Mindent írjak le. Történjék az emberrel, angyallal, vagy épp démonnal. Tárgyakkal, élőlényekkel. Minden apró változásra odafigyeltem. Azelőtt erre nem volt szükség. A nyelv kikopott, a nyolc testvér ismeri, csak de eme tudás átadása - fejemet enyhén félerhajtom. Sose tartottam magam ostobána, tökéletesen átlátom a helyzeteket, mely az élet hoz, de az óénok… Na ez az a nyelv, ami még rajtam is kifogott, pedig tökéletesen beszélem a világ összes nyelvét, beleértve az énokit is. A démonit sose használtam - sose hallottam. Az óénoki pedig… Letűnt kor maradványa, magam sem értem miként maradhatott ez meg az emberek világába.
- Semmilyet - felelem röviden és tömören. Egy pillanatra sem mutattam belőle semmit neki. Próbára tenne? - Ez esetben, ezt tőle kell megkérdezned. Ebben vélhetőleg ő jártas, nem én - valójában csak nem érdekel.
Nem hagyhatom, hogy érdekeljen egy démon és annak véleménye, még akkor sem, ha...


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
102
☩ Play by :
Emily VanCamp

Utolsó Poszt Csüt. Júl. 26, 2018 2:46 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Ophilia & Calypso
A múlt, a jelen, a jövendő. A dolgok, amik történtek, amik történnek, és ami esetleg történni fog, mind része a megoldásnak
Egymás mozdulat sorozatainak ismétlésével nem sokra megyünk. Ugyanazt fújuk, csak pepitába. – Sose fog egyensúlyba kerülni. – csóválom meg a fejem, na nem úgy ahogy a kutya csóválja a farkát. Fürtjeim csak éppen annyira mozdulnak arcom körül, minthogy kóbor szellő rázza, borzolja meg a száraz falevelet. – Ha ez lenne a cél, akkor a világnak valóban pusztulnia kell. – jelentem ki, megrántva a vállam. – Mondjuk, azért a kíváncsiság böki az oldalam, mivel is sikerült meggyőznie téged? S ha lehet hagyjuk ezt a egyensúly meg a többi fennkölt dolgot. – tényeket akarok hallani ezt nem is rejtem véka alá. – Talán jobban átlátnám a történteket. – emelkedik vállam ismét, amolyan „egy próbát megér” módjára. – Elejtett szavaidból erre a következtetésre jutottam. De úgy látszik nem értesz. Nem is ezt vontam kétségbe, megvannak mindenkinek az erőssége s gyengesége, valamikor a kettő pont ugyanaz. Te vagy az angyalok kézi könyve, s talán az egyetlen, akit érdekel minden, ami a világban történik. De erre nem mindenki vágyik. – a beszélgetés ezen része, kivételesen nem csak róla szólt volna. Álljon az angyal bármelyik oldalon, az önimádata az örök marad. – Talán tudok gyógyírt arra, hogy elveszítve eme képességed, újra láss olyat, amit más nem. Noha, az évszázadok alatt megkoptak az emlékeim, de minden bizonnyal még csak egy kis időre van szükségem. – bezárva egy sötét dobozba, nem csak az érzékek tompulnak, de test és az elme is. Dörzsölöm meg két oldalt a halántékom, mintha ezzel bármi is jobb lenne. - Nos, hogy miért azt neked kell eldönteni, én csak a lehetőséget ajánlottam fel neked. - vegyes érzelemmel fogadom a választ, sanyarú sors anyámra nézve. Felfalták gyermekei, és ráadásul még egy bekezdés sem említi sehol. – Tehát velünk együtt eltűnt? Vagy egyik napon szerepel a neve valahol, a másik naptól kezdve pedig nem említi senki, nem keresi senki? – az első variáció logikusabbnak tűnik, de ebben a történetbe ne keressük inkább. S apámról se, mondjuk hozzá még annyi közöm sincs, mint anyámhoz. Összeaszalódott anyám lábai között. – S a prófécia, ami szerint az „az utolsó leviatánra maga az Úr sújt le az idők végezetén.” eltűnt? – nyúlik meg nyakam kissé. Néhány kérdés felett elsiklottunk, de most hagyom azokat, később visszatérünk rá. – Annál többet nem igen, amit mutattál. S az is zavaros volt. – ismerem be. Lehet fog olyat mondani, ami már számomra is ismerős, de sajnos nem tudom hova is akar kilyukadni. Némán hallgatom, minden idegszálammal rá figyelek, kizárok mindent, az eső kopogását, a szél suhogását, most csak ő van. Szóval nem csak mi gyengültünk, bár mi évszázadok alatt fonnyadtunk el, ők egy perc alatt vesztették erejük. Ezzel még kezdhetünk valamit, csak ki k’ll találni, hogy mit. Elkomorodom azon,amit mond. – Valahol csak akad egy könyv egy feljegyzés vagy valaki, aki ismeri. Tehát vannak nálad öregebbek is. Előtted kijegyezte fel a történteket? – ha nem az elsőkkel „született” úgy kellett valakinek lennie, akinek átvette a helyét. Hevessége meglep, már amennyire lehet ezt annak nevezni, de mindenképp megváltozott. Szemöldököm a magasba szökken. – Én is ezt kérdeztem. – fordítom el orcám félig, miközben furcsállva tekintek rá. – Milyen szerepet játszik ő ebben az egészben. Láttam az emlékeid között időnként felvillanni, kíváncsi vagyok vajon ő milyen nézőponton van.


Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 26 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 0 rejtett és 17 vendég :: 2 Bots




Fajaink száma
Arkangyal
8/6
Leviatánok
8/8
Angyal
2
Démon
11
Bukott Angyal
4
Ember
5
Félvér
3
Harcos Angyal
8
Vadász
8
Nephilim
3