• hell is so close and •
HEAVEN'S OUT OF REACH

 
SzerzőÜzenet

Inanna
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Démon
☩ Posztok :
110
☩ Keresett személy :
☩ Képességem :

☩ Rang :
Főbűn - Bujaság
☩ Play by :
Olivia Wilde
☩ Pokol vagy menny? :
Semleges


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Csüt. Ápr. 20, 2017 11:43 pm írtam neked utoljára


Anael & Inanna
Bármilyen tánc során, amelynek örömmel átadjuk magunkat, agyunk elveszti a kontrollt, és testünket a szívünk irányítja tovább.
- Mert kettesben jobban elengedhetjük magunkat. – Bár nem elsősorban a táncra gondolok, de lényegében ott is. – Amúgy is, azt vettem észre, hogy így kevésbé jönnek zavarba az emberek, ha lerontanak valamit… - De amúgy meg sokkal könnyebben zavarba jönnek, ahogy ez a jelen példából is látszik. Még mindig imádom a nyíló rózsákat az arcán.

- Mert egy gyönyörű nőnek nem valók silány szavak. – Mosolygok rá továbbra is. Azért kezd rólam lekopni a rozsda azt hiszem. Persze nem az igazi, lehetne jobb is, pláne ha nem ellenkezne folyamatosan. Abból tudnám igazán, hogy még mindig én vagyok a legjobb… Így viszont néha vaktában lövöldözök, ami vagy tetszik neki, vagy nem, most szerencsére jó irányba haladunk, csak az a folyamatos óvatoskodás, nehogy megint ne lássam újra… Hihetetlen, hogy még a csókjai után is képtelen vagyok elhinni, hogy marad…
- Mi ebben annyira hihetetlen? – Vonom fel most én a szemöldököm. Szerintem abszolút hihető, amit előadok, talán egy kicsit túlzó, egy kicsit romantikus, de nagyon jól illik az általam elképzelt és eddig felvázolt figurához. Vagy nem? Hiteltelen lenne az emberi alakításom? Pedig olyan kevés időt töltöttem el New Orleansban, igazán nem foghatom arra, hogy kiestem a gyakorlatból.
Kérdés sincs, egy pillanatnyi habozás se, hogy magamhoz öleljem, mikor karjaim közé fészkeli magát, és átölel. Nem fut el, és ez csodálatos érzés, de a válasz még várat magára egy keveset. Kiélvezem kellemesen forró bőrét, szinte érzem a pírt, ami az arcán virágzik. Régen fogadtam már be így valakit a karjaimba, és be kell valljam, hiányzott ez a bensőséges érzés. Hiába, nekem is szükségem van olykor egy társra, akit meg lehet védeni, vagy aki megvéd engem.
- Idő… tudtad, hogy néha az idő a legnagyobb ellenség? – Nyúlok álla alá, hogy kicsit megemeljem a fejét és a szemébe nézhessek. - Ami ma korainak látszik, holnap már késői lehet. – Ingatom meg a fejem, majd nagyot és hosszan sóhajtok. – De türelmet ígértem, és tartom a szavam. – Lehelek csókot az édes ajkakra pihekönnyen. – Adok időt, amennyit csak szeretnél. Csak ne fuss el, kérlek.
Ezt a mondatot… nehéz nem félreérteni, én mégis igyekszem elhessegetni, de… Egy széles vigyorra akkor is futja.
- Nem a szüzességedet kértem kedvesem… - Világítom meg számára, hogy bár valószínűleg nem ez volt a szándéka, mégis lehetetlen nem erre gondolni. – Legalábbis nem azonnal. – Mert azért valljuk be, örökké nem fogok rá várni… A lényeg, legalábbis az egyik fontos elem a szex, anélkül… megőrülnék. Mondjuk soha nem próbáltam, nem az én műfajom, most is azért, ha nem is saját testtel, de itt-ott becsúszott némi élvezet. Bár nekem már elég, ha szemlélhetem a munkám gyümölcsét, az is elégedettséggel tölt el.
- És ne aggódj, egész biztos vagyok abban, hogy ártatlanságod nélkül is ugyanolyan érdekes, izgalmas, csodálatos személyiség vagy, mint amilyennek megismerhettelek eddig. – Cirógatom meg az arcát gyengéden. – De fogadok nem erre gondoltál… - Kuncogok fel.
- Amúgy pedig… együtt… és nem az enyém. Nem birtokolhatlak, nem igaz? – Dehogynem! De tudom mennyire kényelmetlen lehet egy aranykalitka, így inkább elhitetem a párjaimmal, hogy al ehető legnagyobb szabadságot kapják tőlem.
- Csak fogadd el a gyűrűt, és ismerkedjünk tovább. – Húzom végig finoman hüvelykemet az ajkain. Jófajta ismerkedés az, ezernyi dolgot elárul az emberről egy-egy csókja. – Egy gyűrű visszaadható, ha úgy érzed nem ér meg… ha úgy érzed nem jó mellettem. – Persze szomorú lennék, na jó nem, sokkal inkább dühös, és… nem hiszem, hogy tudni szeretné bárki is milyen vagyok dühösen.
- Mára amúgy rumbára gondoltam. Kellemes, lassú, de mégis közeli, és intim. – Terelem el a témát. Van egy szám, amit nagyon szeretek. Fogalmam sincs miről szól, mert nem értem a nyelvet, de kellemes a hangzása.

Anael
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
angel
☩ Posztok :
59
☩ Keresett személy :
Csak önmagamat keresem
☩ Képességem :
Pimaszság
☩ Rang :
kerub
☩ Play by :
Gal Gadot
☩ Pokol vagy menny? :
föld


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Csüt. Ápr. 20, 2017 10:44 pm írtam neked utoljára
Online



Inanna & Anael

"Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig."



- Ezt igennek veszem – válaszolok mosolyogva, elengedve a fülem mellett a dorgálást. Közben hagyom, hogy eltereljen a következő terem irányába, elvégre éppen azért jöttem, hogy ő vezesse a lépteimet. Habár azt elsőre mégsem értem, hogy milyen cél vezérelheti, mikor zárt ajtó mögé terel. Egy másodpercre még sötét gondolatok is megfordulnak a fejemben.
- Ketteseben? Miért akarsz ketteseben lenni? – kérdezem, miközben a halvány pír hirtelen sötét vörös foltokká változik az arcomon. Kénytelen vagyok a karjai közé bújni, amint lehetőségem adódik rá, mert csak ott van előle menedékem. Bár elbújhatnék előle, de nincs hová futnom. Csak ő van, csak én vagyok, csak mi vagyunk, és nincs semmi és senki más, ami számítana. Hát ilyen ez az érzés, amit még sosem tapasztaltam.
- Hmh – kuncogok fel, mert a zavar a szavakat is elűzi az ajkaimról.
- De előbb? – pillantok rá érdeklődve. Vajon mi lehet annyira fontos, mitől lett ennyire izgatott? Azt hittem, hogy a puszta jelenlétemtől vált ilyenné, de úgy tűnik… úgy tűnik, hogy tényleg készül valamire, és ha az a valami nem a tánc, akkor vajh mi lehet?
- Én.. én… - dadogok. Hogy lehet valaki ilyen hatással rám, hogy szóhoz se bírok jutni? Csak nézem azokat a gyönyörű szemeit, miközben félig nem is hallok, félig nem is látok. Próbálom a valóság mezején tartani magam, de olyan nehéz, mikor ilyen hullámokban tör rám ez az érzés, hogy lassan ledönt a lábamról is! – Gyönyörűen beszélsz – suttogom, és már-már beadnám a derekamat egy ekkora őrültségre, de az a vészcsengő hangosan csörömpöl, habár még magam se értem, hogy miért.
- Nem? Hát akkor? – Mi mást szerethetne? Hirtelen nem jut eszembe az a sablon, ami az ő száján viszont szépen kiesik. Meg is lepődök ezen oly annyira, hogy először felvonom a szemöldökömet, majd elnevetem magamat. Kénytelen vagyok az egyik kezemet a szám elé venni, hogy magamba fojtsam. Istenem, hányszor hallottam én már ilyesféle szavakat! Eszméletlen, hogy ezeknek a sablonoknak még én is képes vagyok bedőlni. Aztán a folytatásra újra csak elképedten nézek rá.
- Hihetetlen vagy – suttogom. Kész. Megvett kilóra. Egy pillanatra teljesen megfeledkezek arról, hogy angyal vagyok, hirtelen úgy érzem magam, mintha ember lennék, habár fogalma sincs, hogy milyen embernek lenni, de arról mindenképpen megfeledkezek, hogy milyen szabályok kötik a magamfajtát.
- Istenem – sóhajtok, és a karjai közé bújok, hogy szorosan magamhoz öleljem, hogy talán magához öleljen. Egy pillanatnyi Mennyországot varázsolok a gondolataimba, azt a békét, amit már jó ideje nem tapasztaltam. Itt meglelhetem, vele. Kezdem érteni, hogy miért vágyok ennyire egy társra, erre az emberi érzésre, amire úgy látszik, valóban képesek vagyunk. Eddig ez számomra pusztán pletyka volt, de most… Most valóság, méghozzá kézzel fogható.
- Adj nekem egy kis időt… - sóhajtok, miközben kinyitom a szemeimet, hogy visszatérjek a jelenbe. – Hmh… - sóhajtok. – Nem akarok nemet mondani, de… ha igent mondok, az komoly következményekkel jár. És nem tudom, hogy szembe akarok-e már nézni azokkal a következményekkel – fel lehet egyáltalán erre készülni? Most talán megismerhetném a boldogság fogalmát, de talán ezzel a létezésemet elveszítem.
- Ha… ha neked adom magam, valamit elveszítek… ami nekem eddig fontos volt – próbálom megértetni vele magamat, bele se gondolva abba, hogy ezt mennyire félreértheti. – Ez a dolog meghatározó volt eddig az életemben – most pedig el kell temetnem. – Ha.. ha a tiéd leszek, talán elvész az is, ami tetszik neked bennem – próbálom lassan rávezetni a témát arra, hogy lebeszéljem magamról. Vajon képes vagyok erre? Képes lennék ebben a szörnyű világtól, melyben így szomjazom a boldogságot, eldobni az egyetlen cseppet, amit évtizedek óta először ízlelhettem? Mint sivatagban a szomjazó, olyan vagyok.



»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→


»→ Zene: Nincs. »→ Megjegyzés: »→



Inanna
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Démon
☩ Posztok :
110
☩ Keresett személy :
☩ Képességem :

☩ Rang :
Főbűn - Bujaság
☩ Play by :
Olivia Wilde
☩ Pokol vagy menny? :
Semleges


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Csüt. Ápr. 20, 2017 9:44 pm írtam neked utoljára


Anael & Inanna
Bármilyen tánc során, amelynek örömmel átadjuk magunkat, agyunk elveszti a kontrollt, és testünket a szívünk irányítja tovább.
- Volt már rá példa, nem igaz? – Dorgálom meg finoman a korábbi húzásáért. Pedig akkor aztán nem történt semmi, csak beszélgettünk, csak őszinte voltam. Legutóbb pedig… ó az az édes éj, Van Gogh se festhette meg szebben az érzelmek kavalkádját, ami csókjaink között sodort magával minket. Ha nem tudnám milyen a jó szex, azt mondanám az az este még annál is jobb volt, de így… elég neki a második helyet odaítélnem. A beteljesülésnek olyan sok formája van, és igen, az az este… az is felért egy beteljesüléssel.
- Ott nem lehetünk kettesben. – Mondom ki az egyértelműt, hiszen az a terem tele van. Másokkal. Nekem pedig csak rá van szükségem, ahhoz pedig, hogy átadjam a gyűrűt mégiscsak az a legjobb, ha nem asszisztál senki.
- Kedvesem. – Súgom újra lágyan, mint kellemes, simogató szellő. Bátor, egyre bátrabb, néha pedig nagyokat ugrik, de még ez is tetszik benne. És a csókja az enyém. Az első, és egyetlen. eddig is imádtam, ha ártatlanokat hálóztam be, de hogy még az első csókot is megszerezzem magamnak… Felemelő érzés, hogy ez a lány az enyém. Csak az enyém.
- Szomorú lettem volna, ha nem. – Simítom arcához az arcom, de hagyom, hogy lehajtsa a fejét. Nem kell mindig erőszakoskodni, hagyni kell néha, hogy a zavar erősödjön, hogy aztán mégis az egészet eltörölje egyetlen csók, egy érintés. Legszívesebben már most mindig magam mellett tartanám, de ez még korai. Még azt sem tudja valójában kivel kezdett, vagyis ki kezdett vele, szóval időnként még jót tesz egy kis távolság. Csak ne félnék annyira attól, hogy elszalad, hogy egyszer eltűnik…
- Majd rátérek arra is, de előbb… - Meg akarok szabadulni a tehertől, a kétség terhétől és ebben a gyűrű képes segíteni, szóval ideje átadnom neki.
- Betartom, amit ígértem. – Hiszen erre vágyott nem? Hogy ne érezze paráznának, hogy jegyesekként kicsit engedhessen a vágynak, hogy aztán már ezerszer könnyebb szívvel lépje át a határt. Elmegyek én az esküvőig is ha kell, ez nem akadály.
- Hát… nem éppen ezt a választ vártam. – Nevetem el magam zavartan. Most akkor mégis mi van? Nem erre vágyott? Félreértettem volna valamit? Persze bevallom utána nem sokat beszélgettünk erről a témáról, az ajkaink egészen mással voltak elfoglalva, de úgy emlékszem beleegyezett… Vagy csak a készségességét vettem igennek? Szóval most lényegében teljesen hülyét csinálok magamból, ráadásul még tartozást is felhalmoztam Azazelnél? Hát remek.
- Érted könnyű őrültnek lenni. – És ezt komolyan is gondolom. Mióta találkoztunk csak őrültségeket teszek, meghazudtolom még a saját elveim is, csakhogy… végre az enyém legyen. Amúgy is, a helyzetemben egy házasság igazán nem őrültség, hiszen ő majd szépen kiöregszik mellőlem, én pedig idővel túlteszem magam ezen is. Nem állítom, hogy nem szoktak hiányozni időnként a régi partnereim, de… az emberek meghalnak, ha ezt nem fogadtam volna már rég el, nagyon nehéz helyzetben lennék.
- Én azt hittem… legutóbb úgy vettem ki, hogy ezt szeretnéd. – Simítok végig az arcán, és a füle mögé tűrök egy kósza tincset. – Azt szeretném, ha boldog lennél. – Mellettem pedig az lehet. – Ha nem lenne benned bűntudat egyetlen csók után se… - Néha aranyos a vívódás, de egy idő után már kimerítő. Fogadja el ami közöttünk van, különben sose jutunk egyről a kettőre, márpedig már így is kölcsön kellett vennem egy estére egy testet, hogy kiadjam magamból a felesleges feszültséget.
- Én nem csupán megismerni szeretnélek. – És ha már megvan a gyűrű, egész biztosan az ujjára húzom. Nem feleslegesen szenvedtem a dologért! – Melletted szeretném leélni az életem. – Klissé, és nem is teljesen igaz esetünkben, de szeretem ezt a mondatot. Azt hiszem akármilyen szép szavakkal is próbálják leírni, ennél pontosabb megfogalmazása nem lehet az elköteleződésnek.
- Kérlek fogadd el a gyűrűt… Mint ígéretet… Az én ígéretemet, hogy mindent megteszek azért, hogy egy ’Boldogan éltek…’ legyen a vége a mesénknek. – Cirógatom meg ismét az arcát.
- Fogadd el szerelmi zálog gyanánt. – Nyúlok vissza kicsit még a jegyesség előtti korokba. Felkelek, és őt is magammal húzom, hogy kicsit kényelmesebben ölelhessem magamhoz. – És persze az sem utolsó szempont, hogy gyakrabban gondolhatsz rám… - Valahányszor a tekintete az ujjára téved, vagy megérzi rajta a gyűrű szorítását.

Anael
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
angel
☩ Posztok :
59
☩ Keresett személy :
Csak önmagamat keresem
☩ Képességem :
Pimaszság
☩ Rang :
kerub
☩ Play by :
Gal Gadot
☩ Pokol vagy menny? :
föld


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Csüt. Ápr. 20, 2017 8:33 pm írtam neked utoljára
Online



Inanna & Anael

"Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig."



- Tartottál attól, hogy nem jövök? – kérdezem mosolyogva. Habár ez a korábbiak alapján nem olyan meglepő, hiszen egyszer már megtettem, hogy nem jöttem el, mikor eljöhettem volna. Vajon jól cselekedtem akkor? És vajon helyes, hogy újra itt vagyok a közelében, hogy ilyen epekedve nézek rá, ahogy korábban nem akartam?
- Egy másik termet? Ezzel mi gond? – pillantok a felé, ami a legközelebb van, és meglepetésként ér, hogy a következő ajtó mögött is van egy táncterem. Mást sejtettem, de nem érdekes. Illetve nem meglepő, hogy van még egy táncterem, egy privátabb. Gondolom a speciális igényű tanítványoknak. Vagy az ilyen speciális helyzetekre?
- Kedvesem? – kérdezek vissza zavarral és meglepettséggel a hangomban. Még soha senki se hívott így. Felemelem a kezeimet, és megcirógatom az arcát. Gyönyörű. Magával ragadó a tekintete. Édesek az ajkai, akár a méz. – Te is… hiányoztál nekem… - mondom zavartan, és a padlóra pillantok. Az arcomra vörös pír rajzolódik, ahogy letaglóz a tudat, hogy kimondtam.
- Mit fogok tanulni? – kérdezem naivan, miközben igyekszem kicsit távolabb húzódni tőle, hogy ne érezzem ennyire forrónak a levegőt. Félek, ha túl közel kerülök hozzá, még a végén megéget. Akár egy vulkán, ami lángra lobbantja az ember ruháját, ha csak egy kicsit is a közelébe megy. Körbe pillantok, majd újra visszafordulok hozzá.
- Várnom? – érdeklődve figyelem az arcát. Mégis mire kellett várnom? – Ideér? – fogalmam sincs, hogy miről beszélhet, de egyre inkább érzem a kíváncsiságot begyűrűzni az elmémbe.
- Mit… Mit csinálsz? – kérdezem elkerekedett szemekkel. Hallom megszólalni képzeletbeli vészcsengőmet erre a sokaktól látott mozdulatra, melyet eddig még egyszer sem felém intéztek. Az első alkalom, hogy ilyesmi történik velem. Fogalmam sincs, hogy hogyan kellene egy ilyen… nos, nem éppen kellemes szituációt lereagálni. Azt hiszem, félre értettük egymást a minap.
- Te…te… jó… ég… – veszem a szám elé a kezeimet. Egy pár pillanatra még a szívem is kihagy, mielőtt hangos kalapálásba kezdene. A lélegzetem is benn ragad, miközben a szavaim elmaradnak. Ez tényleg velem történik? És tényleg az történik, amire gondolok? Egyre csak ez jár a fejemben, már-már a szavait se hallom, csak távoli zajként szűrődik át némi értelem.
- Te… nem… vagy ép… - meredek rá némi tátogást követően, miközben igyekszem szanaszét szaladt gondolataimat mihamarabb összeszedni. Az eszem üzemszünetet rendelt el hosszú pillanatokra, és mire újra beindította a szalagforgalmat, addigra a munkások térdre kényszerítették az egész gyárat. Most, hogy egy szintre kerültünk, lágyan félre tolom a kezét, és odahajolok hozzá, hogy megcsókoljam.
- Őrült vagy – sóhajtok, és a homlokomat a vállának döntöm, miközben az orrom alatt mosolygok. Hogy lehet valaki ilyen, ennyire…? Eltökélt? Igen, az eltökélt sokkal jobb szó rá, mint a szerelmes, mert… nem vagyok biztos abban, hogy ilyesmit érezne. Minden esetre nem drága neki egy nő becserkészése, ha még nemesfémet is szerez a cél érdekében. Annak manapság igen borsos ára van. Mint ezer más dolognak.
- Nagyon korai ilyesmivel előrukkolnod – suttogom a levegőbe, miközben megszorítom a kezeit. – Még nem is ismerjük egymást – alig tudunk valamit a másikról. Felpillantok rá, hogy láthassuk egymást, miközben próbálok határozottságot színlelni. Nem szabad csak így beleugrani egy ilyen komoly döntésbe. Ez nem tűnik túl felelősségteljes hozzáállásnak.
- Szeretnélek jobban megismerni – kezdem el lassan lebeszélni erről a hibás lépésről.



»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→


»→ Zene: Nincs. »→ Megjegyzés: »→



Inanna
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Démon
☩ Posztok :
110
☩ Keresett személy :
☩ Képességem :

☩ Rang :
Főbűn - Bujaság
☩ Play by :
Olivia Wilde
☩ Pokol vagy menny? :
Semleges


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Hétf. Ápr. 17, 2017 11:06 pm írtam neked utoljára


Anael & Inanna
Bármilyen tánc során, amelynek örömmel átadjuk magunkat, agyunk elveszti a kontrollt, és testünket a szívünk irányítja tovább.
Készen lett. Végre… Hosszabbnak tűntek a napok, esküszöm, pedig csak várnom kellett, még csak gondolnom se kellett volna rá, hiszen Azazel mindig tartja a szavát. és íz ígért határidőket. Most pedig, hogy a kezemben tartom én egyszerűen úgy érzem, hogy elment az eszem. Még soha… egyetlen halandónak se adtam ilyen becses ajándékot. Persze nem állítom, hogy nincs vele hátsó szándékom, de mégis… Hosszú pillanatokig képtelen vagyok elszakadni az aprócska kőtől. Bíbor, de mégis halvány és rózsaszínes csillogásától. Egy rész belőlem. Még soha… senki se kapott egy részt belőlem. A másik persze az, hogy nem gondoltam, hogy a kő ennyire tiszta lesz. Arra persze sosem számítottam, hogy fehér, elvégre egy démon se tiszta, mint a hó… de mégis, valahogy lenyűgöz, hogy nem az Abysszal kell szembe néznem. És meg is nyugtat, hiszen így kevésbé feltűnő. A kovács remek munkát végzett, a kő eltakarja az apró véseteket, rúnákat, amik ahhoz kellenek, hogy maradéktalanul ellássa a funkcióját. Nem mellékesen pedig szép, és most ez is szempont. Hosszan sóhajtok, miközben a zsebembe csúsztatom a gyűrűt. Megígértem, hát megteszem.
- Jössz kicsit? – Szólít meg Jess, és mivel még van időm, segítek neki. Amúgy is jobb, ha elterelem a figyelmem arról, hogy jön. Nem szabad túlságosan belelkesednem.

- És most fordul, és mozog az a csípő, siklik a láb! – Adom ki az utasítást, de tekintetem már az üvegfalon túlra téved, ahogy meglátom ismerős alakját. Még a lépést is majdnem elvétem, de szerencsére a testem már magától mozdul.
- És hölgyeim, ettől a mozdulattól a kedves párjaik is biztosan elvesztik az eszüket. – Folytatja helyettem oktatótársam, mert szerencsére gyorsan kapcsol. A csípő mozog, a kéz hívogatóan int a levegőbe, az apró tallérok csilingelnek a mozdulatra. Hiába, a hastánc, ha akarjuk, ha nem a csábítás eszközévé válik, azt hiszem ezért van itt ennyi középkorú nő, akik valószínűleg ezzel akarják kicsit felmelegíteni a házasságukat. Nem gond, családban több gyerek születik, szóval igazán ráerősíthetünk még egy-két porontyra.
- Folytatod? – Kérdezem, mire a lány csak bólint, elvégre egyedül is megy neki, a segítségem csak puszta formalitás. Kisietek, habár ez a derekamra kötött talléros kendővel nem éppen hangtalan, így Anael már elég korán észre veheti, hogy felé tartok.
- Örülök, hogy eljöttél. – Mosolygok rá, miközben a kezemet felé nyújtom. – Már előkészítettem nekünk a másik termet. – Indulok meg és ellentmondást nem tűrve húzom finoman magam után, hogy eltűnhessek vele egy ajtó mögött. Direkt azt a termet választottam, ahova nem látni be kívülről. Nem nagy, de a magánóráknak tökéletes. Amint végre bezáródik mögöttünk az ajtó megfordulok, és átkarolom a lányt.
- Hiányoztál kedvesem. – Szorítom magamhoz, majd ujjaimmal a hajába túrok, és hosszú ideig fürkészem a tekintetét, mielőtt ajkaihoz hajolnák egy csókért. A hülye is észre venné rajtam, mennyire izgatott vagyok. Nem is akarom sokáig titkolni ennek az okát, de mindenképpen kiélvezem a csókot, ha kapok. Ennél több most úgyse jár, ami bevallom kicsit frusztrál, de már így is sokat haladtunk előre… azt hiszem.
- Tudom, hogy… kicsit várnod kellett rá. – Súgom mosolyogva, miközben kezemet a zsebembe csúsztatom. – De kellett némi idő, amíg ideért. – Térdelek le elé, hiszen bár egyszer már megkértem, most újra teljes odaadással szeretném az ujjúra húzni a gyűrűt.
- Ana… - Érintem homlokomat egy pillanatra a kezéhez, majd újra a szemébe pillantok. Azokba az édes, gyönyörű szemekbe. – Mióta megpillantottalak, álmaimban csak te adsz nyugtot, mióta meghallottam édes hangod, más zene csupán zaj. Mióta megismertelek… képtelen vagyok nálad csodásabbat elképzelni… És talán életemben először a jövő is fontos… az fontos, hogy te benne legyél, hogy ne nélküled teljenek napjaim. Szóval remélem nem gondoltad meg magad… hogy a jegyesem légy. – Húzom elő a gyűrűt, és ha most kinyög egy nemet én esküszöm elvágódom. Az nagy meglepetés, és még nagyobb csapás lenne, hiszen igent mondott. Igent mondott akkor, nem igaz? Pár nappal ezelőtt, a lakásában, mikor a hajnal még ott talált nála, mikor egész éjjel a karjaimban tarthattam, és ajkaink szüntelen táncot jártak egymással.

Vendég
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Vas. Okt. 02, 2016 5:44 pm írtam neked utoljára


Ariel & Revithan


*Sok idő telt már el azóta, hogy Revithan megfosztatott a szárnyaitól, és száműzve lett az emberek közé, ahol büntetésként emberi életet kellett élnie. Semmi repülés, teleportálás, emberfeletti erő, vagy miegyéb, csak átlag emberi forma, bármi erő nélkül.
Ő pedig valaha a legerősebb és legidősebb angyalok egyike ként volt jelen az úr jobbján, ő pedig minden alkalmat megragadott, hogy jutalmazza ezért, Revithan azonban megelégelte ezt az életet és inkább választotta a száműzetést. Ez a büntetés nem is annyira volt büntetés mint nyaralás. Végülis az örökélet megmaradt és csak azt kellett megoldania, hogy pár évtízed után mindig tovább költözzön, hogy senkinek ne tűnjön fel, hogy amúgy nem öregszik egy cseppet sem, ilyenkor általában átiratta a pénzét egy távoli rokonra, aki amúgy ő volt a következő helyen. 200 év alatt megtanulta, hogy hogyan tudja kikerülni az emberi szabályokat és hogy tud minden kiskaput megtalálni a törvényeik között. Elég nagy pénzt halmozott fel, s mint itt Johnny Rocks-nak hívták, a Rocks névből egy hatalmas zenei kiadót alkotott New Rocks Music Studio néven, és rengeteg sztárt fedezett fel.
Mindenhol ismert volt mint egy zenei szakértő, de sokan nem tudták, hogy maga is tehetséges az éneklés és a tánc terén is. De miért is mondom el ezeket…
Egy hosszú munkás nap után Revi úgy döntött keres magának egy helyet, ahol kikapcsolódhat, így talált rá a Wellness központra, ahol amikor meghallották, hogy Rocks néven mutatkozik be, nem tudták hirtelen hogy reagáljanak a dologra, de miután fél percig bámulta a pultnál álló hölgyet csak ennyit kérdezett.*
- Talán valami probléma van? -
* Még a kérdés utána is eltelt 10 másodperc, mire a fiatal hölgy kapcsolt, és gyorsan hadarva válaszolt neki.*
- Nem… semmi… Üdvözlöm nálunk. Mely szolgáltatásainkat szeretné igénybevenni, Mr. Rocks? –
*Tette fel a kérdést, ő pedig elgondolkodva vette el az elé helyezett prospektust és végignézett a lehetőségeken. Nem kellett sokáig pörgetnie az agyát egy masszázs mellett döntött.*
- Egy masszázst szeretnék… utána pedig úszom egyet azt hiszem. -
*Egy óra múlva túl is volt a masszázson és átöltözött fürdőruhába, hogy úszon.*

Raiden
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
257
☩ Keresett személy :
☩ Rólam :


❝Légy bátor, hallj meg úgy ahogyan kell ❞.



☩ Képességem :
- Angyali erők
☩ Rang :
Michael's Iphraem
☩ Play by :
Jason Momoa
☩ Pokol vagy menny? :
Semleges



❝Sose kezdd te a harcot, de mindig te fejezd be!❞.


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Kedd. Aug. 02, 2016 4:43 pm írtam neked utoljára


***

Sponsored content
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

írtam neked utoljára


 
Wellness központ
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: