Ego Alpha et Omega, primus et novissimus, principium et finis
, said the Lord. which is, and which was, and which is to come, the Almighty.

 
A Thermopülai-szoros tetején
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

avatar



☩ Reagok :
54
☩ Play by :
Eiza Gonzalez

Utolsó Poszt Szer. Okt. 24, 2018 10:40 am
Következő oldal


Abaddon & Kisa
Régi szép idők  • Credit:
A kis erőfitogtatás úgy tűnik, eddig tartott, ennyi viszont elég is. Felesleges tovább csapkodnunk egymáshoz kardjainkat, azzal nem megyünk semmire. Én legalábbis semmiképp, hisz egy olyan démonban tennék kárt, aki még hasznomra lehet. Azt hiszem, számára is csupán egy felmérésre kellett mindez. Mosolyom szélesre fut, amikor meghallom megjegyzését. Pokol? Ugyan már! Állam magasabbra emelkedik egy kicsit, de mielőtt túl magasra tartanám hirtelen jövő felháborodásomban, megállom a gőgös késztetést. Nincs értelme felhúzni magam ezeken a tudatlan szavakon.
- Én sosem jártam a pokolban – közlöm egyszerűen.
Amint kardom leteszem, egy kőnek döntöm azt, majd leülök mellé. Lábaim kényelmesen pakolom keresztbe, karjaimmal hátam mögött támaszkodom meg. Innen még mindig nem okozna nehézséget a védekezés, ha esetleg mégis támadásra adná a fejét. Feleslegesen. Azzal, hogy szörnynek nevezem az apámat, nem adom a lehető legpontosabb leírást, de közelebb jár a valósághoz, mint az, hogy ráfogom, démon volt. Nem volt az. Egy kígyó volt, a maga termetes valójában. Azt sem tudom, hogy tudtak minket összehozni szuka anyánkkal.
- A név, amin szólíthatsz, Kisa – mutatkozom be.
Az eddigi teljesítménye alapján megérdemli, hogy nevemen hívhasson. Tudom, hogy ez sokat nem jelent majd neki, hiszen bezárásunkkor nevünk is kitörlődött az emlékezetből.
- Hm… Összességét tekintve, tetszett. A vérontások kedvemre voltak, de néha elég unalmassá váltak, amikor nem haladtak sehova. Mint itt… - intek le a szoros alja felé – Tennem kellett valamit, hogy szórakoztatóbb legyen – mosolygom.
Pillantásommal a lenti tájra révedek. Mennyi vér, mennyi sikoly… mennyi halál. Levágott testrészek mindenhol, átdöfött testek a lándzsanyélen ragadva. A folyóvá váló vér szaga, ami betöltötte a levegőt, keveredve a harcosok izzadtságával. Az viszont, hogy nem haladtak semerre egy idő után, bosszantó volt. Túl kitartóak voltak, egészen addig, amíg be nem segítettem az ellennek. Onnantól kezdve megint szórakoztatóbb volt a műsor.
- Ne említs egy néven holmi démonokkal! – figyelmeztetem.
Egyszer elnézem, többször már aligha. A tudatlanság nem hagy sokáig jókedvemben, akárcsak a modortalanság. Mindkettő olyan, ami az emberi barbárságig vezethető vissza. Még egy gyilkos is lehet modoros. Sőt, láttam olyanokat, akik kimondottan úriember látszatát keltették, de hát… Régen minden uralkodó és hadvezér, a nemeseket már nem is említve, nem volt több mészárosnál. Egyszerűen a csatatereket használták tömeggyilkosságra, mégis, arra ügyeltek, hogy elég ember maradjon a világon.
- Nosztalgia, elmélkedés, vágytam egy kis nyugalomra, válassz közülük kedvedre! – nevetem.
Ha nekem kellene választani azt mondanám, mindhárom. Nem éppen választás, nemde? Nyugalom a családi sziszegéstől, nosztalgia a helyhez fűződő emlékeim miatt és elmélkedés arról, hogyan tovább. Kezdenünk kell Amarával valamit, mert az biztos, hogy nem áll szándékunkban behódolni neki. Mi vagyunk a leviatánok, akik saját anyjuknak sem hajtottak fejet őszintén, csupán a látszat kedvéért. Eddig még a Sötétségnél is hajlandó vagyok elmenni, de az, hogy odaadóan szolgáljam. Soha!
- Te mi járatban vagy errefelé? – kérdezek vissza.
Nem csak puszta udvariasságból, valójában tényleg érdekel. Mi hozhatta ide a múltján kívül?



avatar



☩ Reagok :
203
☩ Play by :
Cam Gigandet

Utolsó Poszt Vas. Okt. 21, 2018 9:35 pm
Következő oldal


Kisa & Abaddon
RÉGI SZÉP IDŐK  • Music - Black Blade • Credit:
Sós, tengeri szellő szalad el köztünk, felborzolva a szikkadt talajt és néhány száraz porszemet magával ránt a mélybe. A penge ekeként hasítva a talajt, hogy egyenest a másik felé száguldjon, gyorsasága nem emberi léptékű s ereje sem az. Másként már égen nem volna a helyén feje s úgy egyáltalán életben. Egy halandó felsem fogná a gyorsaságot melyre mi képesek vagyunk, az erőt pedig képtelen volna, nem hogy megállítani, de még meg is állítani. Szóval ezt kipipálhatjuk. Könyököm elől is sikerül eltérni, de benne volt a pakliban s a perdülésem teljes körívvel indult meg fejmagasságban. Aztán hirtelen érdekes esemény következik. Ahogy perdülök, észlelem a mozgást körülöttem. A föld nyílik meg Ő pedig hátra kerül. Én magam időben állítom meg a fordulatot s a kardot kitartva állapodok meg a vájat szélén. Szemem lesiklik, hogy szemügyre vegye a hirtelen ott termett geológiai csodát. Orcámra mosoly kúszik s így tekintek fel rá. Apró bólintás, majd ahogy kiegyenesedek úgy engedem le a fegyvert. Amint látom Ő is ekként cselekszik. - Érdekes dolgokat dobott ki magából a pokol mikor a kapuk bezárultak. - Jegyzem meg miközben a kardot visszahelyezem tokjába. Lehet más régióból való, vagy bánom is én, végtére is kitudja, lehet még sem ismerem az összeset, meg aztán... amúgy is sokan vagyunk. A szörny megnevezésen azért szemem magasba úszik egy röpke pillanatra, de hisz mind azok vagyunk, na mindegy, egyelőre több figyelmet nem szentelek neki. - Szóval láttad, ez esetben Te sem épp ma jöttél a világra. Nos, Te tudod ki vagyok, de én továbbra sem. - Nagyjából semerre sem jutunk ezzel a hihetetlen bőbeszédűségével. Nem mintha okosabb lennék egy névtől, nem is érdekel. Amit kellett megtudtam, nem halandó, közülünk való. Egy kérdés viszont még hátra van, a Sötétség barátja vagy ellene van. - És, hogy tetszett a múltam? - Dobom fel a kérdést ha már így, talán ebből is kiderülhet számomra valami annak függvényében miként válaszol. Közben kicsit körülnézek a távolba úgy teszem fel a következő kérdésem. - S téged, mi hozott erre a kietlen vidékre, Démon? Egy kis magányos elmélkedés a világ aktuális gondjai elől? - Kíváncsi érdeklődéssel teszem fel kérdésem. Talán végre valami választ is ad egyszer a semmit mondóakon kívül.




avatar



☩ Reagok :
54
☩ Play by :
Eiza Gonzalez

Utolsó Poszt Csüt. Szept. 06, 2018 6:02 pm
Következő oldal


Abaddon & Kisa
Régi szép idők  • Credit:
Öklöm egyenesen arcába csapódik. Feje oldalra lendül, viszont már a képével való találkozáskor tudtam, hogy ennyi nem lesz elég. Erősebb, mint egykoron. Régen különösebb nehézség nélkül eltörölhettem volna, ha akarom. Nem akartam. Számos csatában benne volt a keze, engem pedig vonzott az érdekes vérontás látványa. Nem a trójai féle, az számomra túlontúl lapos volt, testvéreim munkáihoz mérten. Nagyobb izgalmakra vágytam, mint például az a kis műsor, ami a közelben zajlott. Igaz, idővel azt is unni kezdtem, de könnyedén tehettem ellene. Van azonban, amikor a leviatánnak nem illik beleszólni más játékába. Akkor, ha az testvére szervezését illeti. Tartottam őket annyira tiszteletben, hogy hagytam őket játszani anélkül, hogy beleszólnék, holott minden jogom megvolt hozzá.
Ajkaim széles mosolyra húzódnak, amikor a démon megemlíti, hogy az első próbálkozás már elmúlt. Valóban így van és még a feje is a helyén. Ebből és szavaiból már tudom, hogy ismételten próbára adja fejét, minek egyre nagyobb kedvvel állok elébe. Legalább megtapasztalhatom, ténylegesen mennyit fejlődött a korral.
Miután felém indul, akár egy puskából kilőtt golyó, hallom, miként szántja fel kardja a sziklák felszínét. Fülemnek kedves csengés, melyből tudom, hogy ezen csapást eszemben sincs saját fegyveremmel hárítani. Egyet ellépve, testemmel dőlve térek ki támadása irányából. Don teste láthatóan nem veszít lendületéből, ezért ezt kihasználva távolodom el tőle ismét. Kezem magam elé emelem, majd könyökének lendületét társítom karom erejével, ellökve magam tőle, miután karhajlatát érintem. Kardja alig néhány centivel suhan el előttem, amennyiben tovább halad forgásában. Amennyiben így folytatja, kellemes meglepetésben lehet része. Következő felém tett lépésével egyenesen egy repedésbe léphet, mi úgy húzódik közénk eltávolodásom után, akár egy határvonal. Ugyan közel sem vagyok olyan jó a föld elemű mágiában, mint a vízben, de ennyire még képes vagyok.
Csupán akkor teszem le fegyverem, ha úgy látom, hasonlóan cselekszik. Nem áll szándékomban fejét venni. Most nem, mert kezdem úgy vélni, hogy akár még hasznomra is lehet. Egy gyenge démonnal, aki nem jelentene számomra kihívást, aligha mennék sokra. Nekem erős sakkbábuk kellenek.
- Ó, nekem elhiheted, démon vagyok. Egészen speciális fajta, tekintve, hogy az anyám és az apám egyaránt démonnak nevezhető. Esetleg szörnynek. A múltad pedig… láttam – tájékoztatom könnyedén.



avatar



☩ Reagok :
203
☩ Play by :
Cam Gigandet

Utolsó Poszt Hétf. Aug. 20, 2018 8:37 pm
Következő oldal


Kisa & Abaddon
RÉGI SZÉP IDŐK  • Music - Black Blade • Credit:
Nem húzom az időt, hirtelen mozdulok. Ember feletti sebességgel, hiszen arra vagyok kíváncsi kivel állok szemben. Egyszerű halandó nem valószínű, hiszen akkor honnan ismerhetne évezredekkel ez előtti tényeket. Ha még is halandó volna - ami igencsak meglepne - akkor ez a támadás vélhetően fejét veszi és hamar pont kerül a rövid történet végére. De nem így lesz, kardja mozdul, képes reagálni a támadásra, feljebb tolva enyémet kerüli ki pengém és már lendül is ökle. Reménykedtem, hogy nem marad ellentámadás nélkül tettem. Azok közül kik ismernek többnyire őrültként tartanak számon. S lássuk be nem sokat tévednek, persze minden nézőpont kérdése. Én szimplán megteszem, meg merem tenni azt mi másoknak eszébe sem jutna. Határokat feszegetek, elmegyek a végpontig és túllépem, hogy megtudjam mi van utána. Mint említettem sok minden kiderül a másikról harc közben, olyankor előtör igazi énje. Sok mindent meg lehet tudni akár egyetlen csapásból. Ezért döntöttem a támadás mellett. A képessége megvan, a második lépés a támadásának felmérése s itt jön az melyet sokan őrületnek tekinthetnek. Érzékelem ahogy felém lendül ökle, de nem teszek lépést ellene. Hagyom, hogy támadása célt érjen és orcámat kínálja meg erejével. Felmérés. Kockázatos hiszen nem tudhatom, hogy kivel állok szemben s csapása nem tépi e le fejem, nos igen, ez az őröltség része, de ha nem teszem nem tudom nemde? Hát Én kockáztatok. Így hát ökle arcomnak csapódik, várom a hatást. De csupán orcámnak engedem, hogy a megfelelő irányba forduljon míg Ő kihátrál. Energiám foszlánya ismét megnyilvánul s nem is oly messze tőlünk egy sziklarepedés szélesebbre nyílik tompa reccsenést hallatva. Kényelmesen forgatom vissza tekintetem rá, apró kis mosolykezdemény is ott figyel orcám szegletében amint szavait hallgatom. - Többnyire nekem is, most csak improvizáltam. - Vonom meg vállam nézve amint felkészül a védekezésre. - Az egyen már túl vagyok. - Kacsintok, parányit szemtelen kis mosolyom kíséretében hiszen 1 et már rátámadtam lássuk be sőt, Ő is sikerrel járt s még is, továbbra is itt állok talpon. Sosem bölcs lebecsülni az előttünk állót, persze attól még megtehetjük, csak ne lepődjünk meg túlzottan. Ő tudja ki vagyok s emlékszik akkori erőmre, amit én nem tudok persze. De lévén, érzékeli azt, így azt is érezheti, hogy erőm meghaladja már az akkorit, mikor még e sziklafalak közt ontottuk a vért. De legyen hát, ejtsük meg az említett próbát mely után nem ígéri, hogy több lehetőségem lesz. Nagy szavak, lássuk elegendőek e. Nem mozdul, hát teszem én. Rugóként pattannak lábamban az izmok, hogy előre lökjenek halandó szemnek szinte kivethetetlen sebességgel. Csak úgy mint az előbb is tettem. A kard alulról indul meg, parányit szánt a száraz szikla felületén és jobb alulról, bal váll irányába száguld, hogy keresztbe hasítson. Persze ez csupán a terelés része mondhatni, hiszen a valódi támadás ezt követi majd. Ahogy - vélhetően - kitér a támadás elől, avagy hárítva tovább lökné esetleg, úgy a testem fordul tovább és a bal hátsó könyökömmel találja szembe magát ahogy én magam perdülök egyet. Ezt pedig majd ismét a kard követné normál esetben ahogy leír egy teljes körívet, de egyelőre eddig jussak el hiszen ki tudja mit tartogat a Nő, ki továbbra is idegen. Ha sikerrel járok s eltalálom, megállok s a csapást előtte fejezem be, egészen parányit a föld is megremeg ennek hatására, néhány kisebb, nagyobb szikladarab útnak is indul a falak menték, hogy a tengerbe nyerjen végső nyugalmat. Pillanatra várok míg levegőt kifújom s szemeim ismét visszafolynak az acél kékre háttérbe szorítva a sötétlő olajat. - Jól mozogsz, a harc sem áll távol tőled. Gyorsaságod nem emberi léptékű. Démon nem lehetsz, azokat ismerem. Angyal marad, mit kevésbé hiszek, netán félvérű lehetnél. - Nagyjából ezeket szűrtem le ebből a kis rögtönzött próbából. Kardom magam mellé eresztem jelezve nincs már támadó szándékom. - Évekkel ez előtt nem kérdeztem volna, de a játék jelenlegi állása szerint, egymás ölésével csak a Sötétség kezére játszunk, így hát felteszem a kérdését: Ki vagy Te? S honnan ismered a múltam? - Teszem fel hát a kérdést, hátha megered a nyelve s ezzel jelét is adtam számára, hozzáállásom kapcsolatban, nem tetszésem mutatva a terjedő Amara uralomnak. Már persze ha eddig eljutunk és így haladnak a dolgok.



avatar



☩ Reagok :
54
☩ Play by :
Eiza Gonzalez

Utolsó Poszt Szomb. Aug. 11, 2018 11:38 am
Következő oldal


Abaddon & Kisa
Régi szép idők  • Credit:
Fegyverem alighogy felemelem, az övé irányomba lendül. Egyelőre nem akarom megtudni, pontosan melyikünk fizikai ereje a nagyobb, éppen ezért nem akasztom meg támadását. Helyette vízszintesbe fordítva pengém, valamivel feljebb lököm övét, hogy behajlítva térdeim, átcsusszanhassak fejemmel alatta. Alighogy átérek, szabad kezem álla felé indul, megkísérelve egy ütést, viszonozva az alantas démon kedvességét. Akár sikerül megkínálnom őt a maflással, akár nem, megpróbálok hátrálni. Ez az utolsó féreg arra sem lenne méltó, hogy felpofozzam, ugyanakkor ez nem egy rosszul adódó lehetőség. Felmérhetem, hogy pontosan mire emlékszik még testem a régmúltban megvívott csatákból.
- A megismerésre általában más módszereim vannak.
Sokkal kellemesebbek, de valószínűleg azért, mert erőm meggyengülésével annyira kerültem az összecsapásokat, amennyire lehetett. Ez úgy tűnik, eddig tartott. Mit is vártam egy izomagyú söpredéktől? Azt, hogy majd az eszét használva próbálja megtudni, hogy ki vagyok? Túl sokat várok a mai démonoktól, ez az állandó csatározás biztos az agyukra ment. Ráadásul valahányszor láttam ezt az alvilági példányt, mindig kard volt a kezében. Testét ellenségeinek vére áztatta, miközben elégedetten taposott tetemeiken. Valószínűleg pont emiatt volt vonzó akkoriban, most viszont… Az idegeimre megy ezzel az erőfitogtatással. Tudnia kellene, hogy hol a helye. Meg kellene hajolnia nagyságom előtt, felajánlva feltétel nélküli szolgálatait ahelyett, hogy próbára próbál tenni.
- Egyetlen próba. Többre nem ígérem, hogy lesz lehetőséged – mosolyodom el.
Egyelőre nem mozdulok. Kivárom, hogy mit szándékozik lépni. Régen vonzott megmérkőzésünk gondolata, jelenleg, beismerem, vannak aggályaim emiatt, ezekről azonban biztos vagyok, hamarosan megfeledkezem. Amint belelendülünk, márpedig abból, amit eddig tapasztaltam vele kapcsolatban, bele fogunk. Ennyivel nem fogja beérni. Nagy meglepetésben lenne részem, ha mégis így lenne. Persze… néhányan okoztak már nekem meglepetést. Kellemeset, kellemetlent, mindenki a maga módján, mint amikor Seth megjelent azon a családi találkozón. Ha rá gondolok és a kétszínű mosolyára, elfog a rosszullét. Mindketten tudjuk, hogy mit akar. Tudjuk, hogy engem akar, ahogy minden testvérünk a helyemre pályázik. Ugyanolyan mint a többiek, bármennyire hiszi magát másnak. Ez a démon sem különbözik a többitől, akármennyire hiszi magát többnek a többi semmirekellőtől.



avatar



☩ Reagok :
203
☩ Play by :
Cam Gigandet

Utolsó Poszt Hétf. Júl. 30, 2018 9:24 pm
Következő oldal


Kisa & Abaddon
RÉGI SZÉP IDŐK  • Music - Black Blade • Credit:
Bárhogyan is kutatok elmém bugyraiban míg az alant elterülő tájat fürkészem, nem lelek még hasonlót sem. Elég idióta, és nonszensz egy helyzet volna rávágni bárkinek is az igent egy ilyen jellegű dologra lássuk be. Gondolok itt felvetésére, mely jelen esetben helyesnek bizonyult ugye. Aztán a név, Achilleus. A múltam alakjait nem sokan ismerik, tán az egyetlen kinek eddig ötletei akadtak, hogy milyen alakokat öltöttem a múltban az a szőke angyal. De ez a nő (már ha nő egyáltalán) se nem szőke, se nem angyal ebben szinte biztos vagyok. De akkor ki lehet? Lucifer végrehajtója, szögezi nekem. Szemem sarkából tekintek le rá egy pillanatra. - Lucifer, már idejét sem tudom mióta nem láttam. No nem mintha hiányozna, parádézzon csak amerre akar. - Vonom meg vállam, majd felé fordulok. Mikor további szavait szegezi nekem miután az acél penge elhagyta pihenőhelyét. Azt a pillanatot választom míg kardját a háta felé emeli. Már lendülök is, hogy nagy sebességgel és nagy erővel csapódjon be oldalról a kardom pont mikor válla felett emeli azt. Így megakaszthatja az enyémet ha csak nem söpröm el rögvest. Szavaiból kiszűröm magamnak a lényeget, a nagyzolási kényszer és egyéb részt félre is söpröm, ebben senkitől sem különbözik valóban. De majd kiderül, hogy csupán a szája nagy avagy sem. Jó esetben nem szegtem fejét rögvest és amennyiben sikerrel jártam akkor lehet épp kardunk ad csókot egymásnak így igencsak testközelbe kerülve válaszolhatok neki. - Én nem felismerésről hanem megismerésről beszéltem. - Korrigálom rögvest a csöpp félreértést és fúrom szemeim az övébe. Ha van még rá esélyem akkor lökök egyet rajta testből, hogy növeljem a távot köztünk. - Azért egy próbát megér. - Jegyzem meg röviden aztán megállok vele szemben átengedve neki a lehetőséget. Végezhettem volna vele, rázúdítom a sziklafalat példának okáért, de egyelőre nem tudom ki Ő és jelenleg érdekel. Várok kicsit, figyelem, felkészülök, hadd mozduljon, de ha Ő nem akkor én ismét mozdulni fogok...



avatar



☩ Reagok :
54
☩ Play by :
Eiza Gonzalez

Utolsó Poszt Kedd Júl. 24, 2018 8:15 pm
Következő oldal


Abaddon & Kisa
Régi szép idők  • Credit:
Továbbra is játssza a hülyét. Ez lassan kezd szörnyen unalmassá válni. A démonok szerencséje, hogy nem mindegyik ekkora idióta, különben esélyük sem lenne Isten pulykái ellen.  Enyhén megingatom fejem regéjét hallgatva. Furcsamód mutatja be magát, ugyanakkor nem hazudik. Nem volt legyőzhetetlen, egyik pokolbéli sem az. Gyilkos volt, mégis, a jelentős pillanatban, aminek végignézése majdhogynem családi programnak volt tekinthető. Soha nem tartottunk még annál unalmasabb összejövetelt.
- Igen, egy végrehajtó vagy. Luciferé – tartok ki álláspontom mellett, remélve, hogy most már tényleg belefárad ebbe az esti mesébe.
Azokat tartsa meg a kölyköknek, jómagam nem szorulok rájuk. Persze arra sem, amire ezek után készül. Egyik lábam felhúzva, térdemre támasztom fejem, úgy kezdem el őt és a mögötte lévő tájat nézni. Ha a szájtépés nem válik be, vagy inkább a bolond história, jöhet az erőszak. Lábam visszapakolva a földre, lassan felállok. A scimitart kezembe veszem, de ezt követően hátamra is szíjazom. Semmi kedvem hadakozni a szoros tetején, főleg nem egy démonnal, aki lényegében meg sem érdemli, hogy megerőltessem magam miatta.
- Harc által azokat tudod felismerni, akikkel már megküzdtél, vagy alaposan megfigyelted a mozdulatait. Nem emlékszem olyan alkalomra, amikor összecsaptunk, tehát felesleges lengetned a kardodat. Én pedig tudom, hogy ki vagy, így még nagyobb erőpazarlás lenne részemről a küzdelem – közlöm tárgyilagosan.
Továbbra is rá figyelek, arra, hogyan reagál szavaimra. Nem vagyok benne biztos, hogy ez az izomagyú senkiházi nem fog rám támadni, annak ellenére, hogy békés szándékaim jól érthetően kinyilvánítottam. Ahogy említette, ő egy gyilkos és végrehajtó. Valaki, aki az erőből ért, a szavakból kevésbé. Talán az agyát is az izmaiban hordja, annak ellenére, hogy eddig életben maradt, a franc se tudja, hogyan. Fegyverem nem tartana sokáig magamhoz venni. Egyetlen kitérés elég időt adna rá, és ez így van rendjén. Aki már ennél a lépésnél megakad, az jobb, ha a sírját kezdi el kaparni a tíz körmével.



avatar



☩ Reagok :
203
☩ Play by :
Cam Gigandet

Utolsó Poszt Hétf. Júl. 23, 2018 8:16 pm
Következő oldal


Kisa & Abaddon
RÉGI SZÉP IDŐK  • Music - Black Blade • Credit:
Míg furcsálló tekintetem szegezem rá s szóvá teszem, hogy vélhetően a napszúrás áldozatává vált, arcát figyelem. Majd miután bemutatkoztam a táj felé fordulva, hamar végigpörgetem emlékeim, hol láthattam, hol találkozhattam vele. De mindhiába, egyetlen emlékmorzsa sem ugrik elém mely hozzá köthető volna. Ugyan honnan tudja, hogy ki is vagyok? Egyelőre ötletem sincs, folytatom hát a csevejt. Kijelentésére csupán elmosolyodom parányit. - A legendák már csak ilyenek. - Jegyzem meg magam elé, szemeim közben az alant elterülő tájat fürkészik, a szoros, egykor vértől ázó homokját s szikláit. Abból az időből emlékeim itt peregnek előttem, a véres küzdelem, megannyi penge vájt a húsba s a csontba. De Őt, Őt sehol sem lelem. Végül újabb szavai állítják meg az emlékképek folyamát. Achilleus, hangzik el a név. Nem nézek rá, továbbra is a távolt figyelem, ki vagy Te idegen? Merül fel a kérdés, de nem mélázok rajta. - Achilleus, jó harcos volt. De nem több. Az emberek romantikus legendát fontak köré, a legyőzhetetlen harcos, a sebezhetetlen. A valóság ettől jóval nyersebb volt, sem romantika sem sebezhetetlen test nem jellemezte. Csak egy gyilkos volt, egy végrehajtó, mint a többi. - Beszélek miközben továbbra is a távolt figyelem, s vonásaim rá hasonlítanak de csupán egyetlen pillanatra idézik egykori valómat, lehet csupán a nap kápráztatja a másik szemét, már ha amaz figyel. Végül felé fordulva folytatom. - Szóbeszédek, legendák - vonom meg vállam, jelezve, hogy nem tartom őket túl nagyra, persze mindig van mindnek igazság alapja, de ez esetben ez a részlet nem lényeges így folytatom is. - A tettek jobban meghatározzák a valódat. Harc közben előjön mindenki igazi énje, az aki benne lakik. Lássuk, Te ki is vagy. - Zárom le s közben a jobbommal a kardomért nyúlok, nem hirtelen, nem gyors mozdulattal. Teljes és békés nyugalommal teszem s húzom ki, hogy nyughelyét maga mögött hagyja az egyszerű acél penge, és engedem le magam mellé, hogy éle a föld felé mutatva pihenjen. Nem tépem a szám, felesleges, lássuk ki vagy, mutasd hát magad. Szemeim az övébe fúrom, várom miként reagál az egyértelmű kihívásra. De több szót ne várjon, ha mozdul hát én is, nem tudom ki Ő, de visszafogni nem szoktam magam, ezúttal sem lesz másként.



avatar



☩ Reagok :
54
☩ Play by :
Eiza Gonzalez

Utolsó Poszt Szomb. Júl. 21, 2018 3:11 pm
Következő oldal


Abaddon & Kisa
Régi szép idők  • Credit:
A friss víz kellemesen hat torkomnak. Az a néhány korty oltja szomjam, mit addig nem is vettem észre igazán, annyira lekötött a visszaemlékezés. Azt gondoltam, nem játssza a bolondot, vagy nem próbál meg engem annak titulálni, de úgy tűnik, túl sokra tartottam ezt a jövevényt. Továbbra is őt figyelem, azon gondolkodva, hol találkozhattam vele. Ez az átka annak, ha több évezrednyi emléket kell feldolgoznia valakinek. Még nekem is időbe telik.
- A legenda erősen túloz – jegyzem meg.
A legendák mindig túloznak. Az lehet, hogy a végére nem maradtak túl sokan. Ha alaposabban megnézzük az akkori erőviszonyokat, a védekezők tényleg nem tűnhettek többnek egy maréknyinál a támadók létszámához viszonyítva, de az a szóbeszéd, ami terjed… nevetséges. Nem több mint az itt elhullottak hírnevének növelése. Sokra mennek vele a sírban, ár ki tudja, azoknak a démonoknak, akik részt vettek abban a vérfürdőben, dagadhat a melle a tévhitek miatt.
Végre beugrik. Mikor a nevem felől érdeklődik, eszembe jut, ki is volt ő. Jobban mondva, hogy egyszer ki volt. A többi szerepe még nem jutott eszembe, de éppen elég egy is ahhoz, hogy feladja ezt az ostoba játékot. Ajkaim széles mosolyt formálnak, ahogy tekintetem övére vezetem.
- Tudod… Akár meg is sértődhetnék, hogy nem emlékszel rám, Achilleus, vagy Don, ha jelenleg úgy hívod magad.
Tény, hogy ott közvetlenül nem találkoztunk. Azt az eseményt csak szemléltem, engedve, hogy húgom eljátszadozzon az emberekkel. Az a nyáltenger amit produkált, szörnyen unalmas volt. Onnantól kezdve felhagytam azzal, hogy végignézzem a szerepléseit. Sokkal jobbnak éreztem saját magam szervezkedni. Érdekesebb volt és szórakoztatóbb a végkimenetel is, amit úgy alakítottam, ahogy én akartam, bizonyos keretek között. Azért még nekem is tartogatott meglepetéseket a hiányos forgatókönyv, éppen ezért volt jó elfoglaltság a hosszú évek során.
A kardra nézek, mi közelebb áll a régen fénykorukat is megélt kalózok szablyáihoz. Az angyal, akitől szereztem, ez által a fegyver által halt meg. A kinézetét leszámítva, nincs benne semmi különleges. A tollas is azért pusztult el, mert a Menny zárva van jelenleg, legnagyobb szerencsémre.



avatar



☩ Reagok :
203
☩ Play by :
Cam Gigandet

Utolsó Poszt Vas. Júl. 15, 2018 8:08 pm
Következő oldal


Kisa & Abaddon
RÉGI SZÉP IDŐK  • Music - Black Blade • Credit:
Lábbelim talpa morzsolja, koptatja a kiszáradt, sziklás vidék talaját. Közeledésemre az idegen nő rám emeli tekintetét szemrevételezve a jövevényt mely magam volnék. Nem tart soká hisz nem lát bennem veszélyt. Orcámra is parányi mosoly amint válaszolok neki. - Azt nem mondtam, nem ideális, csak, hogy érdekes. - Fordulok vissza a távolba végül, letekintve az alattunk elterülő sziklafalra s a szorosra mely egykoron véres küzdelem színtere volt. A vértől bíbor tenger nyaldosta a magas sziklákat. Az italom fogadja, friss s meglepőd mód hűs víz csörgedezik torkán ha kortyol belőle. A kulacsot visszanyújtja én pedig elteszem azt tarisznyámba. Éppen szóra nyitnám ajkaim, hogy hangot adjak gondolatomnak a múltról valami frappáns formában, de megelőz. Pillanatra megállok s szemöldököm borzolom magam elé, ahogy a távolba tekintek. Végül fejem rázva szólalok meg pillanatra felé fordulva. - Azt hiszem kicsit túl sok időt töltöttél a napon, megárthatott. - Vágom rá végül letudva, hogy csak bolond, vagy valami hasonló. Hiszen nincs a homlokomra írva, legalább is nagyon remélem. - Csak utazó vagyok, igyekszem bejárni a még megmaradt világot, már amíg megtehetem. A nevem Don. - Mutatkozom be felé fordulva, majd folytatom. - A legendák szerint, hajdanán itt nagy csata dúlt, számtalan állt szembe a maroknyival. Igazán látványos lehetett. - Nézek immár újra lefelé ahogy végigfuttatom a vidéken szemeim. De a gondolat ott fészkel elmémben, démonként emlegetett, bizonyosan nem véletlen. - S benned, kit tisztelhetek? - Fordulok felé s szemem egy rövid pillanatra siklik le a lábaira fektetett kardra. - Szép darab. - Mosolyodom el. Kisebb szél kerekedik, kellemes sós, meleg levegővel borítva be minket.




avatar



☩ Reagok :
54
☩ Play by :
Eiza Gonzalez

Utolsó Poszt Szomb. Júl. 14, 2018 1:42 pm
Következő oldal


Abaddon & Kisa
Régi szép idők  • Credit:
Csendes békém léptek nesze zavarja meg. Tekintetem a közeledőre téved, majd vissza magam elé, nehogy elvágjam a kezem figyelmetlenségemben. A kard tisztogatása közben nem jó ötlet másra figyelni, éppen ezért csak hallgatom az idegen közeledését, egészen addig, amíg meg nem áll szomszédságomban. Szavait hallgatva apró mosoly jelenik meg arcomon.
- Szerintem épp ideális – felelem, felhagyva a törölgető mozdulatokkal.
A kard lapja végigsiklik fekete nadrágba bújtatott combjaimon, majd ledőlve mellettük, hegyével a földben, az alattam lévő sziklának támaszkodik. A rongy szintén lehullik, közvetlen mellette, ezáltal szabaddá téve figyelmem. Tekintetem újra a jövevényre szegezem, ajkaimmal továbbra is mosolyt formálva. Kezemmel a kulacsért nyúlok. Egy biccentés kíséretében elveszem és belekortyolok tartalmába, mielőtt visszanyújtanám.
Valahogy ismerősnek tűnik. Az arca nem, legalábbis nem emlékszem, hogy láttam volna már, ellenben az ereje. Mintha éreztem volna bőrömön, évszázadokkal, talán évezredekkel ezelőtt. Démoni ereje erről az országról szóló emlékeim némelyikéhez csatlakozik. Többhöz, többek között az erről a helyről valókhoz.
Lábaim átpakolom, félig felé fordulok testemmel, hátam mögött pedig megtámaszkodom karjaimmal. Fejem gondolkodón billen oldalra. Esővíztől ázott tincseim alig mozdulnak, ragaszkodnak bőröm közelségéhez. Biztos vagyok abban, hogy már többször láttam, esetleg beszéltem is vele. Azokat a démonokat, akikkel életemben csupán egyszer futottam össze, vagy jelentéktelen szerepet töltöttek be minden találkozásunkkor, képtelen vagyok megjegyezni. A hangyákra senki nem emlékszik, még az emberek sem, ellenben azzal, ha egy nagy cserebogár a hajukba akad. Nagyjából ez a különbség az erősebb és a jelentéktelen pokolfajzatok között.
- Meglepő itt találkozni valakivel, még akkor is, ha az illető egy démon – gondolkodom hangosan.
Fegyverem továbbra is csupán egy mozdulatra van tőlem. Lehet, hogy már nem vagyok mestere a kardnak, de biztos vagyok abban, hogy egy kóbor szerzettől meg tudom védeni magam. Legalább addig, amíg eljutok a legközelebbi forrásig. Nem mintha szükségem lenne rá. Életem során eddig egyetlen démon sem volt képes térdre kényszeríteni, vagy menekülésre bírni. Ez sem különb a többinél, Lucifer játékszereinél.



avatar



☩ Reagok :
203
☩ Play by :
Cam Gigandet

Utolsó Poszt Vas. Júl. 08, 2018 10:56 pm
Következő oldal


Kisa & Abaddon
RÉGI SZÉP IDŐK  • Music - Fever Dream • Credit:
A nap már nyugovóra térni készül, lomhán úszik le a sziklán peremén egyre tompuló, de még mindig perzselő fénye. A tenger felől sötétlő fellegek türemkednek, erőszakkal véve birtokba az eget. A távolban éles fény villan, majd pillanatokkal később, tompa, morajló dörgés jelzi előre a csúfos jövőt mely a partszakaszra vár. A tajtékos hullámok egyre magasabbra kapaszkodnak a sziklafalakon, egyre hevesebben tartják szüntelen ostrom alatt a partot. Fémsikolyok rázzák fel a látképet, tompa, elnyúló fájdalmas kiáltások mosódnak egybe a dühből felszakadó harci láz keltette üvöltésekkel. Kardpenge szele a levegőt megállíthatatlan tempóban, hogy bőrt, húst szeljen, bíbor színnel festve meg a környezetet. Éles lándzsa száguld, hogy átfúrjon páncélt s annak viselőjét. Folyóként itatja az éltető nedű a kopár partszakaszt. A felhők közben közelebb osonnak s vad tombolásba kezdve adnak ritmust a háttérzajnak mintha csak a csata hevével ők is egyre jobban tombolnának. Az égi háború is kevésnek bizonyul, hogy elmossa a bíbor folyamot melyet a küzdelem után hagytak. A tenger mosva festi azt vörösre. Aztán már csak a csend marad, s a testek, melyek lakomául szolgálnak a dögevőknek...

Tervek, szükségszerű lépések melyek a célok eléréséhez vezetnek. Néha, az elmének tisztításra van szüksége, hogy újat alkosson. Ez vezetett hát ide, a rég múlt egyik jeles helyszínére. Kedveltem azokat az időket, acél és hús feszült egymásnak, test a test ellen harcolt, szemtől szemben döfhetted pengéd a másikba, íriszeinek tágulását figyelve, fájdalomtól kényszerű üvöltését hallva. Egyszerű cipőm talpa tompán koptatja a sziklást talajt ahogy felfelé haladok egy dombtetőre honnan majd kellő rálátást látok a már legendássá vált szorosra. Érdekes az emberi fantázia, hősöket alkot a vérontókból. Külsőm most is - mint minden ilyen kiruccanásomkor - egyszerű utazó képét mutatja, az időre való tekintettel, vászonnadrág s hozzá egy egyszerű lenvászon ing, hátamon keresztbe vetve hosszú kard pihen, egyszerű acélkard, az összkép végett tartom folyton magamnál, no nem mintha nem tudnám használni. De lássuk be, furán nézne ki egy halandó utazó fegyvertelenül. Vállamon átvetve egy bőrtáska is látszik még, benne néhány egyszerű holmi, kulacs és hasonlók. Figyelni kell a részletekre. Ahogy haladok egyre feljebb, egy alak bontakozik ki előttem. Magában sütkérezik a déli nap fényében. Táskámba nyúlok s kulacsom veszem elő, kortyolok belőle s közben tisztes távban lépek a szikla szélére és szólalok meg miután elvettem ajkamtól a kulacsot s megtöröltem számat ingem ujjával. - Érdekes hely fegyver tisztításra. - Nyelem le a kortyot majd felé fordulva a kulacsot is nyújtom - az immár kiderült, hogy - nőnek. Már persze ha eljutok eddig s nem történik valami más egyéb fordulat a történet fonalában.



avatar



☩ Reagok :
54
☩ Play by :
Eiza Gonzalez

Utolsó Poszt Vas. Júl. 08, 2018 2:42 pm
Következő oldal


Abaddon & Kisa
Régi szép idők  • Credit:
A nap próbál átjutni a néhány perce még vizet permetező esőfelhőkön. Első sugarai sikerrel járnak, megvilágítva előttem a szoros alját. Az évektől romossá vált út maradékának felszíne sötéten fénylik, odalent. Az eső semmit nem kímélt, azt a sziklát sem, melynek tetején kényelembe helyezem magamat. Idefentről jól belátni mindent, s bár a régi csatának már évezredek óta nyomai sincsenek, emlékeimben elevenen élnek annak képei.
A tenger szintje sokkal magasabban volt akkoriban. Feljebb, mint ahol most az emberek által kövezett út fekszik. Arra felé lehettek az elsüllyesztett hajóhad partra sodort roncsai, miket a hullámok hordoztak hátukon. A tűz rég kialudt a szenesedett deszkákon. Ez azonban már néhány nappal a rövid csatározás után volt, mikorra a partot vörösre festette a görögök és perzsák vére. A küzdelem izgalmasnak ígérkezett. Jómagam a görögök pártján álltam, legalábbis egy darabig. Segítettem nekik csapatokat gyűjteni, hogy elég időt nyerhessenek kultúrájuk megmenekítésére. Sajnálatos, hogy mostanra nem maradt belőle semmi. A nyomokból ítélve, már akkor is ez volt a helyzet, amikor az angyalok az emberek világát választották csatatérül. Néhány romos oszlop, az épületek aljai, egy-kettőnek talán a teteje is megmaradt, vagy annak egy kis része. Egyesek számára még így is csábító látványosság volt ez az ország néhány útikönyv szerint, számomra viszont, ki látta teljes pompájában, még egy halvány hasonmásnak sem felel meg.
Mindemellett az sem volt elvetendő szempont, hogy minél több emberrel rendelkeztek, annál tovább tartott az ütközet. A halottak száma is megnövekedett ezáltal, csakhogy a kitartó ellenállás kezdett unalmassá válni a napok elteltével. Kénytelen voltam elintézni, hogy a perzsa sereg előrébb jusson, megrövidítve hegyen tartózkodásomat.
A nap erőlködve bár, de lassan tovább terjeszkedik, eljutva fényével helyemig, megszakítva nosztalgiázásom. Nem állok odébb, helyette engedem, hogy melegítse bőröm és szárítsa fekete öltözetem. Mellettem helyet foglaló kardom ölembe húzom, és egy ronggyal kezdem tisztogatni.  Bezárásunk előtt egész jól bántam az ehhez hasonló fegyverekkel, az évszázadokkal azonban érzem, hogy nem csupán erőm, de tudásom is megkopott a harc terén. Testem megfeledkezett az évek alatt elsajátított mozdulatoktól.




Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 17 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég :: 2 Bots




Fajaink száma
Arkangyal
7/7
Leviatánok
8/8
Angyal
3
Démon
11
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
3
Harcos Angyal
7
Vadász
9
Nephilim
2