Ego Alpha et Omega, primus et novissimus, principium et finis
, said the Lord. which is, and which was, and which is to come, the Almighty.

 
Irodák
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

Natalie Rossmyra



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
100
☩ Play by :
Meghan Ory

Utolsó Poszt Kedd Okt. 30, 2018 6:04 pm
Következő oldal


How we'll punish Drake
Noah & Nat
──────────── ────────────
«  Szószám; 599 • Zene; My judgement day»
«The bond that links your true family
is not one of blood,
but of respect and joy
in each other's life»
Könnyedén legyintek a férfinak. Tudjuk, hogy sokszor ha transzba esek, akkor se kép, se hang nálam. Nem először fordult már elő, hogy napokig jártáltak körülöttem, de észre sem vettem, annyira bele voltam mélyedve a munkámba.
- Rá se ránts, most legalább nem vertem bele Bax arcát az asztalba - vonom meg a vállamat. Igaz, ahhoz az is kellene, hogy Ő itt legyen, és mivel nincs… Sok sebből vérzik ez az állítás, a hasonlatot talán így is érteni fogja.
Hálást mosolyt küldök a pap felé, kinek lényét a mai napig nem sikerült megfejtenem. A legtöbb emberen ki tudok igazodni. De az eliteken? Nem véletlenül válogatott minket össze így. De valamiért mégis zavar, hogy nem tudok kiigazodni rajtuk. Egyikőjükön sem. Kait még szinte gyerek, Noah furcsaságai és az üres üvegek, miket maga után hagy. Bax és a folytonos kesztyű viselete… Na és a többiek?
- Öklömnyi gyémánttal rajta, hogy leszakadjon az orrcimpája tőle. És a fejét is természetellenes szögbe kelljen tartania - vonogatom meg szemöldökeimet. Hülyeségre bármikor kapható vagyok, még csak kérniük sem kell. Én vagyok a csapat esze, de olykor úgy érzem, hogy a bohóca is.
Valljuk be: nélkülem unatkoznának. Nem lenne most sem senki, aki cseszegetné őket. Nem akarok én lenni Drake de egyelőre valakinek pótolnia kell… Nem értek annyira hozzájuk, ahogy kellene. - Erre emlékszem! - fordulok ezután felé. - Bár nálad lassan nem meglepő, hogy ittasan jössz bárhova - vonom fel az egyik szemöldököm. Hangom nem számonkérő, egyszerűen, csak közlöm a tényeket. S lám, most is italokat pakolgat jobbra és balra. - Mostanában mi bánt téged?
Azt azért én is tudom, hogy a legtöbb ivásnak megvan a maga oka és háttere. Nekem is megvolt az az időszakom, amikor az alkoholba folytottam minden bánatomat. Na meg az édes bosszúmba, hogy ott ártsak Drakenek ahol a legjobban fáj neki. Mily nagyot tud fordulni a világ alig egy év alatt…
Emlékszem az ő esetére is. Bax szentségelt rendesen, amikor előkerült a sebbel. Fejemet könnyedén rázom meg. Nem kívánom továbbra sem számon kérni. Pont én? Jelenleg én sem állok a helyzet magaslatán.
- Hát pesze, hogy vonzza, miért is ne vonzaná őket - húzom el kelletlenül a számat. - Nekem is meg kellene már csináltatnom - sóhajtom el magamat. Vártam vele sokáig. Azt hiszem, hogy engem nem fog soha megszállni a démon.
De lassan el kell jutnom arra a pontra, hogy belássam: csak egy egyszerű halandó vagyok. Hiába az esezm, a szépségem, a bájom, a menő személyiségem, ez nem fog kisegíteni, ha egy démon meg akar szállni.
Félek bevallani, de félek a tetoválótűtől, na.
- Rosszul, mint egy öreg garast - öltöm nyelvemet felé, gyerekesen.
Kezembe veszem az itallal töltött poharat. Figyelem a barna fényét, ahogy megcsillan rajta a kopár fény, mely a terem ad neki. Felé tartom az üveget, s ha koccint velem, még felé is kacsintok.
- Ennél többet. Az ólomöntés a fülébe, már szinte áldás lenne számára, a többi mellett, amit kitaláltam neki. S mivel úgysem hal bele semmibe, ezért a végtelenségig lehet büntetni - vonom meg a vállamat hetykén, miközben beleiszok a pohárba. Jelenleg nem tudom eldönteni, hogy őszintén gondolom-e, avagy csak hülyéskedem.
Még magam sem tudom.
- Áh, ez a legelfogadhatóbb - válaszolom. Az alvás azon túl is kerülget. Napi pár óra, meg is látszik olykor a viselkedésemen. - Üdv a klubba haver - nevetem el magamat. Hát igen, ilyen a vadászok élete? Vagy csak azoké, akiket cserben hagyott egy bizonyos személy? - Komolyan? - kapom fel a fejem a hirtelen témaváltást követően. - Az ilyen hírek elkerülnek, mellesleg - dobom el az utolsó tűt is a képre, majd Noah felé fordulok székestől is. A poharat kettőnk közé teszem le az asztalra. - Miért hiszel még Istenbe? - teszem fel neki a kérdést, mely évek óta foglalkoztat. S amit sose tettem fel neki, de most már mit várjak vele?

Noah Wick



☩ Keresett személy :

&

☩ Reagok :
3
☩ Play by :
Dominic Cooper

Utolsó Poszt Kedd Okt. 23, 2018 2:00 pm
Következő oldal


With a friend with a hurt
Natalie & Noah
──────────── ────────────
« Comment; remélem megfelel :3 »
"Van, hogy muszáj elveszítenünk valamit, hogy megértsük a jelentőségét."
Mindenki másképp dolgozza fel Wallenberg hiányát, olybá tűnik Natalie azzal, hogy éppen tűpárnát csinál a képéből. Nem mintha lenne bármi rossz szavam a dologgal kapcsolatban, talán jobb, mint az enyém, aki üvegekkel szemezik addig, míg el nem fogynak. Rossz szokásom, melyen nem tudok javítani, pedig régen felmerült bennem.
- Pedig direkt zörögtem. Bocs, nem akartam - húztam el a számat, ennyit arról, hogy nem ijesztem meg, legalább szívinfarktust nem kapott. Jó magam is az ebre nézek, aki csak lustán körbetekint, majd visszatér eddigi dolgához, vagyis a semmittevéshez. Élni tudni kell!
Elnevettem halkan magamat, izmaim enyhén belesajdultak. Szórakoztatóan fájdalmas. Drake, hogy szakadna rád az ég, hogy megléptél! Ő volt a csúcspontja a csapatnak, Ő tartott minket kordában, nélküle nehezebben boldogulunk és természetesen aggódtunk érte. Rossz taktikát választott úgy hiszem, mikor túlzottan bizalmas csapattá váltunk, ámbár ez is volt az erősségünk. Üres volt nélküle az épület és a levegőben érződött a hiánya, melyet mintha mások is megéreztek volna a városban. Egy szó mint száz, nem állt legjobban a szénánk. Jó magam eddig is csináltam azt, amit, de néha beiktattam egy-egy keresést, informálódást, hogy Wallenbergről nem akadt-e hír. Természetesen nem. Eltűnt, mint a káosz.
- Jó válasz! - csaptam fel a pici gyűjteményt, majd elkezdtem az üvegek között nézelődni, hogy melyikhez is lenne kedvem per pillanat. - Hidd el, nem olyan jó dolog. Én egyszer voltam, rendkívül szórakoztató, igaz, lassú vagy és csak másnap veszed észre az éktelen nagy vágást az oldaladon... - emlékeztem vissza egy régebbi pillanatomra. Majd kellemetlenül elhúztam a számat. Csoda, hogy túl éltem, az illuminált állapotot nem akkora kéne beerősítenem, mikor vadászat során démont is találunk. Azóta józanabbul megyek, bár hamar rá kellett jönnöm, ugyan stabil a képzettségem, de messze nincs olyan tehetségem a harchoz, mint mondjuk Drake-nek, vagy Natalienek, vagy akárkinek. Másban vagyok erős, és ezt is kezdtem el fejleszteni, most főképp, hogy meg vagyunk lőve egy fő hiányával. - Vonza a démonokat a rúna, pont az, hogy nem tudnak átjutni rajta, pont az, amit nem érhetnek el, arra vágynak a legjobban, és próbálnak bejutni... Kisebb-nagyobb sikerekkel - ingattam a fejemet. - Egy biztos, továbbra is ébernek kell maradnunk. - Démonok és angyalok harcában ott vagyunk mi? Atyám, miért? Mit vársz tőlünk? Próbáltam megérteni, de még nem találtam választ, már pedig Isten mindent indokkal tesz, legalábbis én ebben hittem.
- Persze, hogy van! Ilyen rosszul ismersz? - vigyorodtam el, kiválasztva az üveget. Elfoglaltam a mellette lévő helyet és megadtam a módját az italnak, így pohárból, nem pedig üvegből álltunk neki az elfogyasztásnak.
Csak tovább mosolygok. Sejtettem, hogy nem fogadja el, de nem is ezért mondtam, hanem hogy érezze állnak mellette. És ez néha sokat tud jelenteni, pláne, ha egy apokalipszis közepén dekkolsz!
- Megérdemelné! - Bólintottam és emeltem poharamat, röpke koccintás után pedig már az ital kellemesen végigcsörgedezett a torkomon. Felsóhajtottam, jól esett.
Finom vonásaira tekintettem. - Ez lenne az egyetlen okod? - kérdeztem csak meg, ahogy elhelyezkedtem kényelmesen a székben. - Nem tudtam aludni. Mostanában nem, túl sok minden jár a fejemben. - vontam vállat egyszerűen. - Foglalkozom a rúnákkal, de még mindig képtelen vagyok egy sokkal erősebb démont hatékonyan elintézni. Mi lett volna, ha kifejlesztem Drake-ben lévő ellen már rég... Jut eszembe, hallottam arról, hogy újabb pap került a városba, te nem?

Natalie Rossmyra



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
100
☩ Play by :
Meghan Ory

Utolsó Poszt Szer. Júl. 18, 2018 11:50 am
Következő oldal


How we'll punish Drake
Noah & Nat
──────────── ────────────
«  Szószám; 599 • Zene; My judgement day»
«The bond that links your true family
is not one of blood,
but of respect and joy
in each other's life»
Ujjaimmal egy általam ismert ütembe dobolok csak az asztalon, amíg a másikkal dobok a szép szemű főnököm felé. Néha elképzelem, hogy mi történne, ha visszatérne csak azt látja, hogy a legtöbb kép róla ki van lyuggatva. Nem ez az első kép, mit erre használok. De hát, Isten lássa lelkemet, én teljes mértékben szeretem. Csak azt nem szeretem, ahogy az ügyeit intézi. Ez nem csak róla, de rólunk is rengeteg mindent elárul. Már lendítem is a másodikat, amikor egy hang szólal meg mögöttem.
Halkan sikoltva, ösztönszerűen dobom felé a nyilat, mintha támadástól tartanék. El kell telnie néhány másodpercnek, mire rájövök, hogy erről szó sincs. A székbe megfordulva, kezemet szívemre helyezem.
- Aphrodité szívére! - suttogom neki, hogy tőle rögtön az ebre is nézzek szúrós szemmel. Annyira méltóztatik csak, hogy lomhán rám pillant, majd az érkezőre. Majd újra rám. - Hát ezért tartalak én? Hálátlan dög! - rázom meg a fejemet.
Majd visszafordulok a kép felé.
- Szerintem az orrpiercing is jól állna neki - hajtom fejem oldalra, úgy szemlélem, mintha valami értékes mű lenne.
Nekünk az is. Csak kicsit vagyunk miatta hálátlanok. Túléljük, úgy vélem.
- Tudod, ilyen hatalmas gyémánt köves, öklömnyi darabú - nevetek fel hangosan, miközben ujjaimat összezárva mutatom neki, hogy mire is gondolok pontosan.
Kérdésére felényújtom az utolsó tűmet, hadd dobáljon ő is. Vélhetőleg is nehezen viseli a helyzetet, ahogy az egész város. Csakhogy másokkal ellentétben mi nem engedhetjük meg azt a luxust, hogy emiatt keseregjünk. Erre vannak a magányos órák, amikor kiadhatjuk magunkból. Persze nem egymás előtt, mert azért egymás előtt is erősnek kell mutatnunk magunkat. S a hírnevemet sem tehetem tönkre! Így is eleget kellett már bizonyítanom.
- Igazából egy Wendigo van társaságomba, övé a sör - vonom meg a vállamat könnyedén. Persze, hogy az enyém, ki másé lenne!?
Jah hát igen, a Wendigoé. Viszont elhangzik itt egyetlen egy, apró kis mondatocska, egy fontos szóval.
- Naná! - egyenesedek fel a széken, hogy aztán fel is álljak onnan. Az egyik polchoz sétálva kisebb poharakat halászok elő. Egy kósza ronggyal át is törlöm őket. Áll már bennük a por. Na, nem tehetjük mi meg olyan gyakran, hogy hódoljunk az alkohol édes ízének. Na meg jótékony hatásának.
Ez azért… Nem lenne ránk jellemző, meg miként nézne ki…
- Mondjuk egyszer elmennék részegen egy vadászatra - emelem fel fejemet, saját gondolataimnak hangot adva. - Habár a legutóbb épp egy koncertemet szakította félbe. Hihetetlen, amióta megkötöttük a másik várossal a szerződést, vagy mifenét és kaptunk a város köré rúnát, mintha több lenne itt a démon - rázom meg a fejemet.
Még Alex mesélt erről. Az egyik angyal felajánlotta, hogy ad nekünk egy pecsétet, mit a város köré felrajzolva tudhatjuk, hogy mennyi természetfeletti lény tartózkodik a városba. Persze annyira már nem volt okos a liba, hogy tudja, hogy merre is járnak. Azt oldjuk meg magunk, nem igaz? Pf… Jó, nem leszek telhetetlen, valójában már ez is hatalmas nagy segítség a részükről.
- Van whiskey, én azt kérek - már ha egyáltalán lehet válazstani, majd visszahuppanok a helyemre, ő pedig mellém. Közénk tolom a poharat, várva, hogy töltsön nekünk. - Majd vigyázunk rá - kacsintok rá. - Vagy életben tartunk fej nélkül, lehetnél te a fejnélküli lovas - vonogatom meg szemöldökömet, elviccelődve az egészet. Valójában, mélyen legbelül értékelem, amit mondd, de egykor sem éltem ezzel a lehetőséggel, most sem készülök.
A hírnevem, mint tudjátok. A kemény csaj.
- Fogadjuk meg, - ha tölt az italból, úgy kezembe veszem a poharat és koccintásra tartom azt. - Ha ez a kutyaütő visszajön, kibelezzük - vigyorgok rá szemtelenül. Tudja, hogy nem komoly, évek óta társak vagyunk, egy kis élcelődés belefér. - Na, de te miért nem alszol? Az én okom, még érthető is, túlságosan is hozzászoktam az éjszakai munkához, képtelen vagyok már éjjel aludni - dőlök vissza a szék háttámlájának, egyik lábamat felhúzva.

Noah Wick



☩ Keresett személy :

&

☩ Reagok :
3
☩ Play by :
Dominic Cooper

Utolsó Poszt Hétf. Júl. 09, 2018 6:41 pm
Következő oldal


With a friend with a hurt
Natalie & Noah
──────────── ────────────
« Comment; remélem megfelel :3 »
"Van, hogy muszáj elveszítenünk valamit, hogy megértsük a jelentőségét."
Újabb est, mikor nem jön álom a szemeimre. Mostanában messze kerül a jó édes éjszaka, mikor kipihenhetném a napok viszontagságait... Pontosabban, mióta Drake eltűnt. Valahol meg tudom érteni, hogy miért tette,  hiszen az a pecsét semmire sem volt garancia, csak a felszínt karcolgatta, mikor egy-egy elejtett szót kibökött, hogy milyen is, mikor démon lakik egy emberben. Egy gyengét, egy egyszerűt már ki tudok űzni, de egy Lovast? Képeztem magam, de az idő nem volt elég, nem mintha nagyon megpróbálhattam volna, hiszen eltűnt. Hova? Persze, elkezdtük keresni, több városba is elmentem, hova az mehetett, de nem véletlenül volt ő jó vezető. Ismert minket, a gondolatainkat, pontosan tudta, mit kell tennie, hogy belénk ne ütközhessen újra, másrészt, New Yorkban is felborult a Rend. A Payne család egyre intenzívebben jelenik meg, egyre többet akar, és tudja, hogy Drake nélkül a csapat nem ugyanaz. Hogy szakadna rájuk a Jóisten haragja!
Végül csak kievickélek a szobámból, valahogy átvergődve a félhomályban, felrúgva egy kisszéket, mire megtalálom a cipőm egyik párját, és jó pár szitokszó után a másikat is. Jó magam a vadászbázison lakom, ha éppen nem abban a viskóban, ami a templomnak lett kinevezve, de elhagytam már a Payne családot, mikor már betöltöttem a nagykorúságot, nem akartam a nyakukban lihegni.
Mivel éjszaka közepe volt, így egy árva lélek az éjszakaisokon kívül nem mozdult az épületben, így saját köreimet nyugodtan róhattam elgondolkodva. Nem sokat kóricáltam, ahogy az iroda folyosójára lyukadtam ki, ahol láttam, hogy a szobából fény szűrődik ki. Ki van még fenn?
Lassú léptekkel, nesztelenül másztam oda, de egy hangot hallva már be is tudtam azonosítani. Natalie. Nem lepődtem meg rajta igazán, hogy fenn van. Elég lelkiismeretes, bár szavait nézve nem hiszem, hogy jelentéseket böngészne.
- Én azt mondom, maradjon a homloka - toppantam be, kicsit zörögve előtte, hátha nem rémisztem halálra, hiszen az nem éppen lett volna előny. - Van még tű? - sétáltam be, nem kérdezve,  hogy miért van fenn, hiszen világos már, ahogy a tűvel áll. Felkaptam egyet az asztalról és becéloztam a tű mellé egy centire. - Az arcocska száját te dobálhatod be a homlokára. Ez a tied? - böktem az üvegre, de válasz meg sem várva emeltem meg. Sör.
- Nekem töményebb kell, kérsz? - kérdeztem, ahogy az iroda egyik sarkában kezdtem el kutakodni, végül az ott elrakott szeszes ital gyűjteményemből húztam ki egy nagy lapos üveget.  Oh igen, ez már álomba szenderítőbb. A nőben tükörképemmel nézhettem szembe, ugyanazokkal a reménykedő, fénytelen szemekkel, akiket a lelkiismeret emészt. A csapat minden tagja másképp viseli a főnök hiányát...  Lehuppantam mellé egy keserédes mosollyal. - Figy, az én vállam itt van, ha kell és ha nem vágják le addig - jeleztem, ha beszélni akar, beszéljen nyugodtan. Látszott rajta, ahogy gyülemlenek benne az érzések a tehetetlenségre, mint a legtöbbünkben.
Drake, ha visszatérsz, még számolunk!

Natalie Rossmyra



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
100
☩ Play by :
Meghan Ory

Utolsó Poszt Szer. Júl. 04, 2018 8:02 am
Következő oldal


How we'll punish Drake
Noah & Nat
──────────── ────────────
« Szószám; 425 • Zene; My judgement day»
«The bond that links your true family
is not one of blood,
but of respect and joy
in each other's life»
Az éjszaka mélyén járhatunk. Az elmúlt hetekben, mindig ilyenkor róttam az utcákat. Akár egyedül is, ügyeltem a rendet. Képtelen voltam aludni. Képtelen voltam pihenni. Hogy ez a munkám kárára menne? Én nem hinném, de valamelyik okos fentről azt mondja, hogy igen. S lám, ahelyett, hogy otthon lennék, megint itt vagyok bent. Lábaimat kényelmesen felpakoltam az asztalra, úgy bámulom a velem szemben lévő falat, háttal az ajtónak. Ujjaim egy darts tű szárnyaira simulnak végig, minek hegyét az asztalba állítottam bele. Amikor elérem a közepét, könnyedén fordítok rajta, hogy ezúttal a nehéz fém koppanjon az asztal lapján.
Csak bámulok magam elé és az elmúlt időszakon rágom át magamat. Egyszerre vagyok dühös, elkeseredett és hibáztatom magam valamiért. Pontosan tudom, hogy ezért sem alszok, ezért vagyok olyan, amilyen jelenleg. A régi dühös, lázadó énem kezd felszínre törni, mégis próbálom elfojtani magamba. Még.
Vannak fontosabb feladataim. Mint Floráék pesztrálása. Vagy a Payne kurva féken tartása. Nem egyszerű dolgok, s igaz, hogy társaim is segítségemre vannak… Mégis a város megérzi Drake hiányát.
Szemeim leheletnyit összevonom. Másik kezembe tartott sörösüveget a számhoz emelem.
- Ha újra írnád a történeted, tiszta lapot nem kezdenél üres szavakkal… - suttogom magamnak. Igen.
Újragondolom az elmúlt évek eseményeit. Az elmúlt hónapokét. Az utolsó találkozásunkat. Láttam a szemébe, hogy akar valamit mondani. Vagy ez már csak mind az én tévképzetem lenne? Valójában nincs is így, csak bemesélem magamnak? Bemagyarázom, hogy fontosak vagyunk neki.
Annyira mégsem, hogy elmondja, hogy hova megy. Az, hogy a tanácsnak nem teszi meg, leszarom. De, hogy nekünk? A vadászainak? Akikben egyáltalán megbízik?
Sóhajtva hajtom hátra a fejemet.
- Ha tudnád, hogy mik lesznek tetteid következményei, máshogy csinálnád a dolgaidat? - kérdezem bele a levegőbe, bele sem gondolva, hogy más is lehet itt eme késői órán. Mégis ki lehetne?
Jah igen, Kajla. A nemrég örökbefogadott kutyám. Ő fekszik a kopottas kanapén, álomra hajtott fejjel. Tekintetem rásiklik, s halvány mosoly kerekedik ajkamra. Kölyök még, de igazán fegyelmezett. Célom, hogy kineveljek belőle egy remek vadászkutyát. Ki megérzi a természetfelettiek szagát. Na persze, akkor ha ez lehetséges lehet. Egy próbát megér. Ha ez nem is megy, remek társunk lehet terepen is. Nem rendőrkutya lesz, hanem vadászkutya. Igaz semmit sem tudok a kutyanevelésről, de majd… valahogy kialakul. Egyelőre nem tud nélkülem létezni, én meg magammal hurcolom mindenhova.
Újabb mély sóhajjal fordulok vissza a fal felé, ahol kedvenc főnököm arcképe függ. Kezem megemelem és egy szabályos, gyönyörű mozdulattal dobom felé a darts tűt. Homlokának közepét találom el.
- A következő a szemed lesz - nyúlok egy újabb tűért. Még kettő hever mellettem. - A másik meg az orrodba. Kapsz egy csinos piercinget - húzom ajkam keserédes mosolyra.

Natalie Rossmyra



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
100
☩ Play by :
Meghan Ory

Utolsó Poszt Szer. Júl. 04, 2018 7:27 am
Következő oldal


***


Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon
Nincs


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 2 Bots




Fajaink száma
Arkangyal
7/7
Leviatán
8/7
Angyal
2
Démon
9
Bukott Angyal
3
Ember
3
Félvér
3
Harcos Angyal
7
Vadász
8
Nephilim
3