Ego Alpha et Omega, primus et novissimus, principium et finis
, said the Lord. which is, and which was, and which is to come, the Almighty.

 
Kétszemélyes társas
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

avatar



☩ Reagok :
145
☩ Play by :
☠ Alexander Calvert

Utolsó Poszt Kedd Júl. 31, 2018 3:24 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


☠️ Viva Las Vegas

Cassael & Athan
zene: Whiskey in the jar •  szószám: 1365 • Credit:

 
A válogatás mindennemű fajtája nélkül hozta össze a sors bárkivel és bármivel. Tudja ő, hogy milyen partszakaszokra oszlott a világ maga, csakhogy ő attól még, hogy névileg hol áll, mégis abba a közepes mederbe sorolja magát némán, amelyben sokan lavíroznak még. Vannak csaták, küzd maga a bolygó is talán nem csak annak lényei, és itt van ő, aki csak sétál, halad előre, és hol gyönyörködik, hol pedig könyékig ássa magát a múlt romjaiba. Mintha már maga a személye is teljesen máshol lenne, és bár nem tagad semmit, főleg nem a családot, elenyészőnek tűnhetnek tettei. Aztán pedig, az igazságot mindenki magának ítéli meg. Az a legjobb, ha nem kell folytonosan harcolnia. De ez kit lep meg?
- Meglehet, ebben látok logikát. Csak akkor nem, ha egy kicsit trükközöm vele és akkor már végképp – persze, ez sem sikerülhet mindig, sőt, minél erősebb az, amivel szemben áll, annál nehezebb. Persze, az még mindig nem garantál semmit, hogy választ is kap arra, micsoda is ő, hanem inkább egy erős nyitány a harcra, vagy épp csak a tanácstalanságra, amelyet sokan nehezebben kezelnek mint a haragot. Tény, hogy a bizalmatlanság népbetegség a természetfeletti szekcióban, az emberek pedig egyenesen sportot űznek abból, hogy ami magasabban áll, mint ők, annak jobb ha mihamarabb vége. Főleg, a mostani káosz közepette, ahol nekik számtalan esélyük akad. Ezt elé szerencsétlen helyzetnek tartja, de csak kialakul már minden. A lényeg, hogy ne nekik kelljen a rosszabbik végén lenniük.
- Gondolom, nem könnyű ez a tudat. Futottam már bele egészen őrült példányba, talán vérszemet kapott a gyilkolászásban. Ezek után könnyű elképzelni, mikre nem vetemednek – már lassan lehet azt használni, hogy senki és semmi sem szent. Már ők sem. Üröm az egészben az, hogy nyilván az emberek mintájára vetnek be különböző fegyvereket, minél többet vannak „idelent”, annál többet tanulnak, és ez a méreg rá az egyik tökéletes példa. Régen elég volt az erő, most már más fondorlatok kellenek. Még nyomokban érzi a vér szaga mellett a savas, érdekes buké, aprón bújik meg, mégis, úgy néz ki, elég alattomosan. Ugyan nagyon annak néz ki, sikerült megállítani és gyógyításnak indítani a sebet, lehet, hogy kellemetlen lesz még kicsit. Ő így gondolkodna a helyükben, mégsem vetette be még sosem. Ha lehet az mondani, az angyalok is holtukig tanulnak, és amely egykoron alantas volt, lassan mégis ráfanyalodnak. És mi lesz akkor, ha ők maguk okoznak meglepetéseket... Hol lesznek a mérgek majd, és a fegyverek.
Az üveg lassan fogy ki, az idő kellemesen telik, sokkal kellemesebben mint bármikor. Nem, nem érzi úgy magát, mintha ismét a ládában lennének, ez sokkal másabb. Valahogy könnyebben elfogadható. A hely egykori tulaja álmában sem gondolhatta, hogy felhalmozott készleteik mire lesznek egyszer majd jók, meddig tartanak majd ki, hogy aztán valaki jöjjön és rátaláljon. Nevetni támad kedve hirtelen, de végül elcsendesül, mégsem jönne ki jól és persze, a következő szavai nem is szolgának arra, hogy nevessen. Másnem kínjában, ám, a szóba hozott démon miatt nem érzi magát fenyegetve, mégsem tudja csak új elhajtani a gondolatot.
- A láda minden elmét kikezd, ezt alátámaszthatom -  vagy épp a testvérei, de talán maga Cassael is érezte, érzi. Nehéz hely és kiszabadulva még nehezebb annak emléke. Már mondhatja azt, hogy kezd túl lenni rajta, de mégis, néha úgy rézi, mintha nemrég vagy épp sosem engedte volna szabadon annak mágiája. - Hát úgy néz ki, akaratlanul segítettünk rajta. Azon a helyen épp elég volt a miénkből is, ha abba bele tudott kapaszkodni – húzza el a száját, mintha most kezdené el kínozni a bűntudat azért, mert 700 év alatt szivárgott belőle, vagy épp maga a láda szívta volna ki az erejét, hogy azt megőrizve egy füstlovas testépítésre használhassa. Nincs ilyen érzete, de arról igen, hogy ez az egyik legjobb teória. De hogy hálát remél-e a démontól? Ilyenről álmodni sem szabad. Egyszer majd megossza ezt a többiekkel is, hacsak ők, valamelyikük nem tud már róla réges régen, mert semmi sem bizonyítja azt, hogy nem lépett egyikükkel se kapcsolatba. Az lesz aztán a meglepetés! Mondjuk, tegyék, ha úgy akarják, ameddig ténylegesen elkerülik a családi perpatvart. Addig pedig, eliszogat a sebesülttel, majd folytatja ki útját, annak függvényében, mi lesz majd itt a vége. Most kellemes minden.
- Sejtettem, hogy semmi kellemes terve nincs a világgal, igen. Nem mi kértük őt, ez meglepő számunkra is – vonja meg a vállát, azt mutatva, oké, mit mond, de nem tud mit vele egyelőre kezdeni. Mit is lehetne... belülről nem nyithatták ki, a Sötétség pedig meglepetésként húzta elő őket, hogy aztán egy napon talán behajthassa a tartozását. Előre tart erről...
- Ophilia? - érdeklődve pillant felé, hiszen elsőre nem tudja hova tenni a nevet sem és mégis, érzete van arról, hogy már elhangzott előtte. Vagy sosem? Fogalma sincs egyelőre, talán olyan téma, amit nem is akar megvitatni, csak egy hangos sóhaj volt csupán, amit az itallal mosott le ajkairól. Mindenkinek vannak kellemetlen témái, nem kell ehhez embernek lenni.
- Francba... - mordul egyből, mert melyikük ne kívánna ilyen szépet. Ha egyszer kinyílt, ki tud többször is, és talán régi lakóit hívja vissza először. Még apró viszketést is érez, meg is kaparja karját. Elég mókásan mutat, mintha csak valami fóbia érte volna el, nem csak épp az, hogy láthatóan nem akar oda többet visszatérni. Még ha veszítenek is, akkor sem. De ez a jövő és amire jelen pillanatban nem akar gondolni, így csendben fordítja tekintetét és figyelmét az angyalra. A víz úgy néz ki hasznosnak tűnik, így ez a kósza gondolat sikerré vált, mégis, apróság. Ide hasztalan lenne az emberi könyvekből tanult elsősegély.
- Persze, nem is úgy érettem, Csak épp a helyét, mégis merre lehetnek még ilyesmik. Pontosan a bőröm vágyik a hűvösségre, ez a hely már túlságosan kínzó – pillant az ablak felé, pontosabban a tűző napra, mely odakint nem csitult, erre nincs túl sok felhő, amely útjába állhatna. Hasonló hely, mint ahol először bukkantak fel sok-sok idő után és ahonnan szinte azonnal el is menekültek. És lám, maga kínzására ismét eljött, hogy megtapasztalja. Nem zavarja meg a másikat, ameddig hűsöl, nem irigykedik rá, lábát kényelmesen lóbálva fogyasztja az italt és a poros, de hűs helyiségben annyira nem is kényelmetlen. Kényelmesebb, mint egy félig-meddig nyitott sebbel, amivel egyébként egy szép családi beszélgetést ki is bírt a közelmúltban, csak ő közel sem volt hasonlóan kellemes társaság, mint most ő. Lehet, hogy jobb is ez a felállás, ha hisztizne akkor nem lenne oka az örömre, sem a mosolyra, amely az angyal arcát szeli át. Meglepi, igencsak, noha nem gond, mégis, nem számított rá. Kellemes mocorgás odabent de talán csak az alkohol, amit meglepettségében ledönt a torkán.
- Ahhh... értem, így értem. Maradt bizonyára, mármint, én egyik angyalból sem a sötét valamit érzem meg, és belőled sem. Bár most inkább a vért, de az más, nem is fontos. Kettőnk közül még mindig én vagyok a „rossz” - mutatja ujjaival, mintha ezzel meg kívánta volna nyugtatni, hogy nem kell ilyen sötéten látnia magát és mégsem a totális gonoszsággal iszogat éppen. Ez... egy roppant bonyolult magyarázat lenne vagy épp kívülállónak maga a káosz, pedig semmi más nincs benne, mintsem egyfajta egyensúly.
- Azért én sem dőlök ki pár pohártól – lötyögteti meg az üveget, és még biztosan is ül, szemei sem csúsztak keresztbe. Tiszta fej. - Mondjuk azokkal ott? - mutat egy egykori plakátra, melyen a hölgyemény egy szál bikiniben reklámozza a világ legfinomabb italait – az ő szavai szerint. Ő már plakátoknak nem hisz többé. Épp körbe is nézne, mik vannak még a falon, amikor visszapillantva a rongyra téved a tekintete. Talán mindkettejüket meglepi ez a lépés, végül mégis leteszi az üveget és elveszi azt.
- Persze – csusszan közelebb, helyezkedik, hogy kényelmesen odanyúlva, apró mozdulatokkal tisztogassa ki a sebet. Amint már nem mocskos, fejét oldalra billentve vizsgálja azt, nem-e marja a méreg vagy bármi más, de ez itt már nem annyira vészjósló, mint az oldalán. - Hát, elég mély, de talán ebbe nem került semmi – lapogatja tovább a ronggyal, majd előrébb dől, hogy némileg kimosva újabb adag hűs vizet vihessen fel a hátára. - Szólj, ha fáj – egyszerűbb így, mint másképp. Abszolút nem tesz semmi olyat, amely gond lehetne, és amint úgy érzi, elég volt, le is ereszti a kezét, vagy épp ott tartja, ha erre kéri. Csak a csend és az apró élet motoszkálása szól bele.


avatar


☩ Reagok :
220
☩ Play by :
Misha Collins

Utolsó Poszt Vas. Júl. 22, 2018 5:11 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Athan & Cassael
Drink first think later
Zene: Feel nothing at all • Szószám: 1003 • Credit:

Fejemet lágyan biccentve követem nyomon Athan elbeszélését a kinti világ viszontagságairól, s a leviatánokat övező kollektív tudásról. Feltéve, ha volna efféle. Nehéz megfogalmazni, örvendek-e a hírnek, vagy inkább aggódom, ám jelenleg úgy tetszik a legbiztosabbnak, ha az emígy is számos ellenségre tagolódó világot nem osztja meg egy újabb. Nem addig, amíg a szabadulásuk okát fel nem göngyölítjük, és meg nem győzzük őket, hogy a Föld megmentése fontosabb bárminemű hatalmi törekvésüknél s bosszúvágyuknál.
- Van közötök a démonokhoz, s még ha nem is tudják, a hasonlót megérzik - felelem mintegy kéretlen magyarázatként a pokolszökevények részéről tanúsított szimpátiára, azt már nem taglalva külön, az angyalok miért bizonyulnak nehézkesebb feladatnak. Alapvetőn fel kell tennünk a kérdést, kikkel eddig összehozta az útja, milyen oldalt szolgáltak?
- Nem ért különösebb meglepetésként, legfeljebb a praktikáik és az erejük. Huszonhét éve katasztrófa uralja a bolygót a fajtámnak hála - tekintek le az oldalamon húzódó sebre, amely gyógyulgat, ám messze nem olyan gyorsan és simulékonyan, mint az elvárható lenne. Ezúttal én is újabbat kortyolok a kezem ügyébe keveredett italból, noha ahhoz, hogy bármi hatást remélhessek az alkoholtól, ennek az üvegnek a sokszorosát kellene a testemben tudnom. Nos, időnk az van.
Némileg meglep Athan megrökönyödése és borúlátása Mammon kapcsán, tekintve, hogy a ládában közel sem vette olyan komolyan a démon fenyegetését. Hibáztatni nem tudhatom, erős teremtményekként egy füstpamaccsal szemközt nézni az előzetes tudás és tapasztalás hiányában valóban nem gerjeszthetett bennük jelentős aggodalmat, ha egyáltalán. Nem, a gúny és a pálfordulásán való élcelődés helyett leheletnyi nyugalom, büszkeség telepedik meg a gyomrom aljában az ital forróságával együtt. Nem volt hiábavaló a befektetett energia.
- Semmi jót. Szerencsének róható fel mégis, esze az kevesebb van - mosolyodok el leheletnyire, annak ellenére, nem éppen jogos a szidalmam. Mammonnak éppen, hogy megvan a magához való esze, pusztán a körülmények és helyzetek, amelyekbe ülteti az ötleteit, gyakorta kerülnek esetlenül kiválasztásra. A mi előnyünkre, természetest. - Még magam sem tudom. Hosszú időre északon maradt, tán jobban ki tudta ott használni a láda mágiáját. Másra nehéz gondolnom - vonom meg hetykén a vállaimat, s csupán a balul sikerült mozdulat okán fedezem fel, a hátamon is húzódik egy hosszanti seb, miként kellemetlenül belenyilall a fájdalom. Fintorral nyúlok el az irányába, de végül nem bolygatom a sérülést. Meglehet, éppen a leviatán kijelentése késztet megakadásra. Eddig nem igazán törődött senki azzal, milyen módon is érint a saját fajtámmal való csatározás, és lássuk be, hosszú ideje már magam sem gondoltam rá, könnyebb volt úgy, hiszen.
Pusztán egy apró, mímelt horkantással fogadom meglátását a családjával kapcsolatban, körültekintőn kerülve az engem illető rész érdemben történő lereagálását. Helyette íriszeimet Athan ujjára vezetem, aztán a szilánkokra, melyek közé visszahullanak a lábából kiegyengetett darabkák. Ekképpen hallgatom a kijutásuk részleteit.
- A Sötétség? - kapom fel a fejemet, s rá a pillantásomat, amely őszinte megdöbbenést hordoz magában. - Remélem tisztában vagy vele, hogy a megmentőtök óhajtja a semmivel egyenlővé tenni az általunk ismert univerzumot - figyelmeztetem, tudván, ezt még ők sem kívánhatják igazán. - S Ophilia… - csóválom meg a fejemet, amelybe alig fér, miért is segítene az Úr testvérének. Bizonyára kényszerítették, talán… ezért kért segítséget még odabent? Én pedig nem lehettem a hasznára…
A whisky maradékát is letudom a torkomon.
- Nem, tudtommal nem semmisült meg - felelem kurtán, reszelős hangon a nyelőcsövemet végigmaró italnak hála, melynek utánpótlása közvetlenül a korábbi üveg félre tételével ér célba az ujjaim között. Mégsem bontom meg, helyette magam mellé egyengetem, és átveszem a másik figyelmességéből fakadó „csomagot”.
Pillanatnyi feszültségem és aggodalmam sebtében foszlik szerte a kíváncsi, érdeklődő kérdés hallatán, a vonásaimat mélyítő árkok helyét egy felszabadult, szelíd mosoly veszi át.
- Nem. Legalábbis nem úgy, mint a világot. Mi értelme volna hiszen képeket és érzéseket mutatni, mikor már te magad is a bőrödön tapasztalhatod? - somolygok, mielőtt elkezdenék kivetkőzni hátramaradt felső ruházatomból. Furcsállom, amiért ártalmatlan hálálkodásomat effajta bő lére eresztett válasz követi, habár a sorok mögé látva mintha… Mintha bizonyítani kívánna nekem Athan. A felismerés jó néhány pillanattal meghosszabbítja a mosolyom arcomon történő vendégeskedését.
- Valóban nem árt - értek egyet vele, s noha lennének még további meglátásaim, a bőrömet érintő hűvös túlzóan lefoglalja az érzékeimet. Egészen különös, milyen közel tudunk érni a halandó léthez, mihelyst erőinket szinte a végletekig kimerítjük, jelen esetben a harccal és a gyógyulásba ölt energiával. Efféle lényegtelennek ható apróságok is kellemessé tudnak válni, s akkor már miért ne használnánk ki a momentumot?
Athan visszafogott nevetése ránt ki elégedett elmélkedésem lankái közül, leginkább, mert már régóta nem hallottam sem a hangját, még úgy a jó kedélyének kinyilatkoztatását. Magam sem értem, miért hiányoltam egyáltalán - ezek szerint -, s miért esik jól újra megtapasztalni. Mosollyal pillantok rá, azt már fel sem fogva igazán, miféle kijelentését kísérte a vidám hangadás.
- Ezt? - kérdezek vissza hirtelen, először nem tudva elhelyezni magamban a kérdését és a tárgyat, amire irányult. Aztán csak rádöbbenek. - Ohh… Nem mondanám. Nem tudom. A láda hatása… Az eddigi harcaim értelmetlensége. Hol marad az égi fény, ha még egy démonnal sem vagyok képes érdemben leszámolni? Maradt-e belőle egyáltalán bármelyikünknek? - tűnődök magamban, s ha nem foglalna le a sebem tisztogatása, úgy ezúttal már felbontanám az üveget is.
Nos, a kellemetlen gondolatok elterelésére azért akad más mód is, például a leviatán megdöbbentő élménybeszámolója. Lucifer? Csak ő hiányzott…
Elmetekervényeim között már készen állok a bosszankodásra, ám minél tovább hallgatom Athant, annál inkább csitulnak a kedélyeim. Örvendetes, hogy pusztítás helyett az ismerkedéssel tölti az idejét.
- Pusztán akart? Ezek szerint nem járt sikerrel - vonom meg a szemöldökeimet, amelyek egyhamar irányt váltva közelítenek egymáshoz a nőkre tett megjegyzés végett. - A ruházkodás legfeljebb a téli időkben számottevő a halandóknak, máskülönben azzal kell beérniük, amijük van - magyarázom elkomolyodva, s bár nem tudok együtt érezni velük, a problémájukat megértem.
Ezt követőn érdeklődőn tekintek hátra a vállam felett, miként előzékenyen rávilágít a kimaradt részekre a másik. Néhány kérészéltű momentumra elmerengek, aztán megtisztítva s kifacsarva a rongyot, Athan felé nyújtom azt.
- Éreztem, hogy van ott egy vágás, de nem érem el. Megtennéd…? - általában nem támaszkodnék másokra egy efféle triviális problémával kapcsolatban, a leviatán figyelmességét követőn mégis úgy érzem, benne megbízhatok ilyen téren.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




Grace
only exists to be fallen from

avatar



☩ Reagok :
145
☩ Play by :
☠ Alexander Calvert

Utolsó Poszt Vas. Júl. 15, 2018 5:30 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


☠️ Viva Las Vegas

Cassael & Athan
zene: Whiskey in the jar •  szószám: 1316 • Credit:

 
Noha nem lát a fejébe, mégis mennyire zaklatta fel, vagy épp tölti el örömmel ez a találka, és ő sem mutatja különösképp, mit is érez, az mégiscsak derítő, hogy a levegő nem forrong, nem lehet vágni a feszültségek, csupán az alkohol, méreg és a vér szaga lengi be a két, egymásra csodálkozó alakokat. Nála van a fegyver, amelyet még a véletlennek köszönhetően sikerült szereznie és amelyet azóta inkább biztonságból magánál is tart, ha harcra kerülne a sor, még egyszer ne járjon úgy, mint akkor. Most azonban, ellene bevetni? Képtelenség, hacsak nem közelítenek azok, akik elintézték. Akkor persze már más lenne a felállás, de nem fest semmit a falra. Csak kényelembe helyezi magát, és kiélvezi a pillanatot.
- Az erős kijelentés lenne, hogy tudják. Persze, ki-ki ment a maga útjára, és úgymond „reklámoz”, de kétlem, hogy a pontos, teljes valóságot tudnák. Nem támadt még kollektíven senki sem, érzik, hogy nem vagyunk halandók és egyeseknek ez is elég. A démonok még csak-csak békések, ami már eleve istenkáromlás is lehetne... - nevet egy aprót, hiszen ki gondolta volna, hogy azokkal lesz majd a legkevesebb gond úgymond, akiket szörnyetegeknek titulálnak, a pokol félelmetes rémségeinek. De, mindig vannak meglepetések. - … az angyalok mér azonban több galibát okoznak. Rosszabb a helyzet kicsit, mint amit képzeltem. Bár gondolom, már te is látod, hogy néhol igencsak katasztrofális – utal itt éppen arra, amely miatt idekeveredett. Elvégre, normál esetben nem kellene egymással viaskodniuk, azonban az ellentétek élesek, a világot pedig maga a Sötétség szennyezi, hát miért is lenne pont béke mindenhol? Ugyan már, ez csak gy illúzió volt, amit akkor látott, amikor frissen szabadult, azóta pedig felnyílt a szeme már neki is. Újabbat kortyol az italból, csendben figyeli a másikat. Élménye az akad, mind jó és mind rossz, de egyelőre kicsit nyerje vissza az erejét, ráérnek anekdotázni, hiszen mind idekint, biztosan bent is történt valami, amely érdekes számára vagy akár a világnak, még ha maga a hely halott és kietlen, azok ketten biztosan megtöltötték valamivel, más nem még több gyűlölettel. Szemöldöke már szökken is a magasba, nem titkolja, hogy igencsak meglepi, ami hall. Előrébb dőlve emészti meg azt, amely immáron kimondatott, és amelyet nem képzelt el, pont odabent. Vagy mégis? Felsejlik elméjében az, a kis emlék, amely erre utalt, de őszintén, nem gondolta, hogy sikerrel járhat. Hogy tényleg meg tudja tenni.
- Azt hiszem, ez semmi jót nem ígér. Mammon ott, úgy épp elég volt, egy halandóba bújva is galibát tudna okozni, de hogy ismét saját bőrében... - sóhajt egyet, lepillant az üvegre és ez az a pillanat, amikor tényleg annak lehet örülni, hogy nem vizet kortyolgatnak. Öles kortyot gurít le torkán, majd megrázva kicsit a fejét, elsöpri a rémképeket az elméjéből. Egy világ, ahol minden gonosz, és immáron a jogfosztott lovas is ereje teljében van? Semmi jót sem ígér.
- Ez még biztosan fájni fog, mármint az, hogy ennyire megerősödött. Mi történt odabent ami ide vezetett? És... hogyan? Odabent nem hagytunk neki semmit, hogy segítségére lehessen – akarattal, anélkül pedig már ki tudja. Inkább az az érdekes, hogy ha a démonnak nem is, neki még sajátos módon örülni is tud. Mosoly helyett azonban szisszen egy aprót, a kellemes élményt hallani, elképzelni és eredményét látni is épp elég.
- Biztos nem erre vágytál tőlük, kezdek egyre jobban örülni a családomnak. Mégsem akarnak felnyársalni – vonja meg a vállát szórakozottan, kényelembe helyezve magát. Egy apró mozdulattal szabadítja meg magát a talpába állt üvegszilánktól, és hajítja vissza a földre, a többi közé. Ezt a romot is ők csinálhatták vajon?
- Szerencsére. Amúgy meg, ha tippelnem kellene, semmi jó nem jut eszembe. Ha nem találsz ide, akkor talán szép lassan lebont az a valami. Még az ujjam is kimarta – panaszkodik, persze nem komolyan, miközben feltartja azt, mutatva jelét, hogy ez bizony komoly méreg és talán nem is épp angyali találmány, annál sötétebb jóval. Azonban az ő bőre, mint az angyal sebe, rendben lesz, így csupán egy újabb olyan pont, amelyre innentől figyelnie kell, vagy épp itt az idő, hogy ő is kotyvasszon valamit, amivel megvédheti magát.
- Is. Ő volt az angyal, és... volt ott egy sokkal ősibb, erősebb teremtés is. Nem tudom mennyit tudsz róla, de ha Isten nem tért vissza, a Sötét igen. Ha nem csaptak be minket, neki kell képes papírt küldeni – őszintesége még magát is meglepi, nem lett volna köteles azt mondani, amit, és mégis. Ennyit megérdemel alapon? Vagy mert minek titkolja? Előbb-utóbb úgyis megtudja, mindent, és akkor aztán már minden másképpen fest. Mondjuk, nem tett annyi rosszat, tapad vér az ujjaihoz, de ahhoz képes, egész példaértékű, ahogy viselkedik idekint. Kirándul, kutat, keres, ismerkedik. Mint egy kis kalandor. - Legalább már akad valami, amit ki kell deríteni. Vagy ha nem fontos, akkor maradhat is így, mert azt érzem, biztosra, hogy te sem vágysz oda vissza – mosollyal hagyja a dolgot, elvégre senki sem olyan bolond, hogy oda kívánkozzon. - A láda megsemmisült? - ezt már nem leplezi, mennyire mohón kívánja azt, hogy többé ne létezzen. Ha valami folytán még most is egyben van, akkor legyen olyan helyen, ahol tényleg senki nem éri el. Jobb is, hogy leköti mással magát, mintsem azon bosszankodik, mennyire el tudja futni a rettegés, ha arra gondol, ki akarná őket visszazárni oda, minden indok nélkül. Jobb, ha nem gondol rá, sokkal jobb.
- És azt is megmutatod majd, ahogy a világot? - immáron teli kezeivel pillant rá, azzal a kíváncsisággal az arcán, amit a ládában ismert meg. Ha Cassael ügyködött valamin, hát nyoma akad is, észre sem veszi, mit tett vele, mert lényege mindig más volt a többiekétől, így lényegében megmaradt a kis különcnek, csak épp, nem önszántából. - Nem felejtettem el, ami odabent volt, ha jó, ha rosszabb. Ez itt semmiség, csak neked lesz kényelmesebb tőle. Sokan azt hiszik, olyan szörnyek vagyunk, akik mindenen csak átgázolnak, de azért nem árt, ha látni azt, vannak jobb szándékaink is – amint a csomag révbe ér, ő felterpeszkedik az asztalra, a föld helyett immáron ott ücsörög. Hogy ő kifejezetten jó akar lenni? Nem, igazából nem is tudná definiálni, mi is pontosan, de annyi biztos, hogy nem a legveszedelmesebb. Mindenkinek megvan a maga keresztje, ha azt nézzük. Tekintetét illedelmesen elfordítja, miután a rongyos ruhadarab lekerül a másikról, egy gyors pillantás, ártalmatlan bámészkodás után. Nem mintha úgy néz ki, a másik zavartatná magát, így az, hogy a plafont, vagy a kopott falakat bámulja, nem épp a legjobb megoldás, így visszatér hozzá, miközben ő ennek a kevésnek is láthatóan örül. Apró dolgot is boldoggá tudnak tenni egy angyalt, ínséges időkben. Hah!
- Az már más kérdés, ki a préda ilyen esetben. Szeretem a meglepetéseket – nevet aprót, egyik lábát lelógatva kezdi el lóbálni közben, feloldódva, nem feszengve. Mint a rég látott ismerősök. -- Miért... csináltad ezt? Azt ne mond hogy annyira romlott lennél – legyinti le, bár az, hogy itt iszogatnak, meg egyáltalán, vele beszél, már utal valamire. De kinek mi a jó. Ő meghúzza az üveget, ízleli a kesernyés ízt, és már nem számít, mennyire romos maga a hely, mintha régi fényében tündökölne.
- Találkoztam az Ördöggel. Lázadó, fura halandókkal, és őrült angyallal. Ez egy igen hosszú történet, igazából, mert folyton csak megyek és megyek, nem tudok betelni a világgal, még ha tudom, hogy mik készülődnek és mik vannak itt. A városok romokban, de kit izgat? Tele van élettel, és azt hiszem a láda fogsága után már nem tudok elmenni semmi mellett. Mindenki külön utakon jár, néha egyre tévedünk és mégis... Élmény... Egy hasonló helyen le akart itatni egy démon, ez annak számít? - billenti kissé oldalra a fejét, tűnődve, mi számít élménynek. A pengéje, a kis szövetségei, a tervei? - És mióta járnak ilyen kevés ruhába a nők... - köhint egy aprót, bár ha arra gondol, amit Rubennel fedeznek fel. Tényleg napokig itt ülhetnének. De ha érdekli más, ő kifejti. - Itt még a hátadnál van, ha eléred – mutogat, pontosan mire gondol, merre. Ha eddig nem volt biztos abban, hogy a világ „szeretetére” irányuló taníttatása nem hozott eredményt, akkor most talán látja is.


avatar


☩ Reagok :
220
☩ Play by :
Misha Collins

Utolsó Poszt Vas. Júl. 01, 2018 2:35 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Athan & Cassael
Drink first think later
Zene: Feel nothing at all • Szószám: 814 • Credit:

A kezdeti döbbenet arcátlanul gyorsan hígul fel bennem, válik simulékonnyá s már-már… barátiassá. A láda fogságában sem voltunk egymás feltétlen, jó cimborái, a voltunkból fakadó különbségek mindég ott feszültek közöttünk, mégis különösen kellemes érzés újra látni a vesztegléssel töltött hónapok egyik kiemelt alakját, ki a kezdetek kínjait… Nos, ha nem is varázsolta észrevehetetlenné, bosszantó kíváncsiságával és állandó közelségével mindenképpen tompította, révén, addig sem az elveszett időre koncentráltam, hanem az okítására, „javítására”. Vajon mivé lett idekint? Maradt benne bármi hátra a tanításaimból és az igyekezetemből, vagy minden befektetett energia, próbálkozás hiába való volt? Nem kérdezhetek éppenséggel rá, tekintve, hogy súllyal a tudomása nélkül formáltam őt.
- Tudnak már rólatok? Tudják, hogy léteztek? - szegezem neki a kérdéseimet, habár a küllemén esett csorbák számtalan okból létrejöhettek. Óvatlan démonok, angyalok, vadászok, más szerzetek tudatlan próbálkozásai a megtámadásukra, temérdek lehetősége akadhatott Athannak összetűzésbe elegyedni a világ lakóival anélkül, hogy bárki ismerné a származását. Noha be kell látnom, ha nem ő, úgy a feltűnés lázában égő testvérei már bizonyossággal tudomására adták a világnak a visszatérésüket, de legalábbis a jelenlétüket. Apró sóhaj bukik elő kiszáradt ajkaim közül, kicsiny megtestesüléseként a tehernek s bűntudatnak, ami a bensőmet nyomja. Ha nem bolygatom meg a láda rendjét, talán örökkön ott maradnak, biztonságosan elzárva a bolygó elől. Egyetlen reményem a tudatuk formálása, és… Athan.
- Mammon nyomát követtem - szólalok meg lemondó hangnemben, mintha korábbi sóhajom a bosszantó démonnak, semmint a leviatánok szabadulásának lett volna köszönhető. - Kiszabadult ő is, immáron testet öltve. Sajátot - emelem ki az információt, amely engem vélhetően jobban frusztrál, mint az előttem ácsorgó ifjút. - Figyelmetlen voltam és Gabriel angyalainak egyik őrhelyét sikerült megbolygatnom a jelenlétemmel. Nem örültek nekem - teszem hozzá mély hangon, mielőtt felfrissíthetném torkomat az elébb íztelen, majd kesernyéssé váló itallal. Szemeimet pusztán akkor nyitom fel, mikor megérzem az asztalon történő, finom motoszkálást. Szinte teljesen leengedett szemhéjaim alól figyelem a leviatán vizsgálódását, reménykedve, hogy nem áll gusztusában megkóstolni az angyali vért.
- Igen, habár a hatásáról kevés tudomásom van - vallom meg őszintén az üveg odébb helyezését követőn. Nem igazán értek az újszerű fegyverkezéshez, mindeddig csupán az angyalpenge volt ránk veszéllyel, de olybá tűnik a Hírhozó és serege nem tétlenkednek. Éreztem az ereimben szertefutó furcsaságot, amely lelassított, s talán a vérzést is kifejezettebbé tette, azonban nem hinném, hogy bármi olyasmi volna, melyet a tollaim olaja ne gyógyíthatna meg. - Megleszek a magam módján - biccentek a félig-meddig ajánlatára a segítséget illetően, nem hagyva leolvadni ábrázatomról azt a halovány, kicsiny mosolyt. Bizton a fáradalmak és a legyengült állapotom tehet róla, mindenesetre örülök a látványának.
Természetest akad olyan pontja a beszélgetésünknek, amikor komorabb arckifejezés ül meg rajtam, ilyen ez a ládából való kiszabadulásuk témaköre. Homlokomat ráncolva vizslatom a vonásait, ám úgy vélem, nem lenne oka hazudni.
- Nő? Úgy érted, Ophilia, az irattáros? Mintha… Mintha láttam volna őt, de már olyan rég volt. Haloványodtak az emlékeim, megvallom, végül már nem hittem többnek a látványát, mint közönséges illúziónak - magyarázom elcsöndesedve. - A mi szabadulásunk még rejtély előttem - felelem meg kurtán a kíváncsiskodását is, figyelve aztán, hogyan szedi elő a zsebéből a kis szórólapot, majd hajítja azt el a földre. Annyi erőm azért még akad, hogy egy légies könnyedségű papírfecnit magamhoz egyengessek, szóval, amíg Athan mással foglalja le magát, a leírást és a képeket fürkészem.
- Ismerek helyet a világban, ahol találhatsz effajta medencéket. Pompázatosabbakat, mint ezt itt - bökök állammal a megsárgult, viseletes lapra, mielőtt igazán figyelmet fordítanék a leviatán ügyködésére. Próbálom nyújtóztatni a nyakamat, mégsem látok mögé, így hát kénytelen vagyok megvárni, míg visszatér hozzám. Egy ronggyal és egy lavór vízzel. Néhány kérészéltű momentumig megilletődötten pislogok a szabad kezembe nyomott anyagra, s pusztán akkor térek a tudatomhoz, mikor megszólal.
- Igen… Köszönöm, ez rendkívül figyelmes tőled - biccentek felé egy újabb, hálásnak remélt mosollyal, majd félreteszem a papírt az asztalra, éppúgy a következő pillanatokban magamról leegyengetett ing maradványait. A rongyot aztán a vízbe mártom, kifacsarom, és noha az arcom illetve az oldalam sürgetőbb lenne tisztítás szempontjából, mégis a mellkasomat dörgölöm elébb végig a jéghideg cseppekkel, nem leplezetten, behunyt szemekkel élvezve a testemben szétáradó, azonnali felfrissülést. Meglehet, jelenleg nekem is jobb szolgálatot tenne egy medence.
Az Athanhoz közelebbi eső kezemmel megtámaszkodok az asztalon, kicsivel a hátam mögött, míg a másikkal szimplán a bőrömön tartom a nedves rongyot. A fejemet oldalra döntve, és fülemet a vállamon pihentetve vezetem íriszeimet a leviatánra, érdeklődőn hallgatva szavait.
- Vagy inkább a többi lényre, kik pusztán a prédát látják benned - felelem végül, nem gondolva, hogy olyan felelőtlen volna, még azt a maradék embert is maga ellen fordítsa a veszedelmességével. Bár tény és való, jelenleg nem lelhetik halálukat. - Pff… - horkantok fel kétkedően az utóbbi megjegyzését illetőn. Inkább nem is válaszolok rá, jól tudom hiszen, hogy én, és az égi fényem már rég külön utakon járnak.
- Mesélj, Athan, miféle élményekkel gazdagodtál idekint, azóta? - terelem másfelé a témát, miközben egyenesbe fordítva fejemet, óvatosan elkezdem letisztogatni az oldalamon száradozó, tetemes vérmennyiséget.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




Grace
only exists to be fallen from

avatar



☩ Reagok :
145
☩ Play by :
☠ Alexander Calvert

Utolsó Poszt Vas. Jún. 24, 2018 3:15 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


☠️ Viva Las Vegas

Cassael & Athan
zene: Whiskey in the jar •  szószám: 828 • Credit:

 
Mintha kicsit szellemet látna. Legalábbis arcáról egyelőre ezt sikerül leolvasnia. Bár tény, hogy tényleg ez a legutolsó hely, vagy még amögött jóval, ahol elképzelte, hogy találkoznak. Nem is tudja hirtelen, mennyire reménykedett abban, látja-e még a másikat, elvégre, nem követte a láda útját, miután eltűnt a tekintete „elől”. Egy ideig még meg volt az az apró kis kapocs, amellyel úgymond belelátott, aztán.. aztán történt valami. Vagy olyan helyre került a doboz vagy az ő ereje kopott meg azzal, hogy egyre hosszabb és hosszabb időt töltött a ládán kívül. És hogy érez-e bűntudatot? Természetesen nem, mert nem önként szabadult előbb, és néha-néha próbálta keresni az apró kapcsolatot, majd végül felhagyott vele. És lám, mégis idekint, mind a ketten, ha nem is teljes pompájukban, de a szabadság már az egyik legjobb dolog. Újra feltámad benne az a kíváncsiság, amely a ládában is átjárta, ha meglátta a másikat, és bár azóta tett kegyetlen dolgokat emberrel vagy épp fajtársával, itt most mégis békés, már-már barátias pillantással jutalmazza, nem úgy, mint aki a másik térfélen kapott helyett. Nem felejtette el, hogy mennyire hasznos információkat kapott odabent, íme a gyümölcse.
- Ó, láttál volna egy jó hónapja. Nem mindig sikerül megőriznem – szórakozottan tekint le magára, öltözetén csak a por és a homok ült meg, semmi vér vagy épp hatalmas, tátongó lyuk. - Amerről én jöttem, egy árva lelket se láttam. Mégis hogy sikerült ez? - érdeklődik immáron, hogy ki hagyta ennyire helyben. Emberek bizonyára ne, a démonokról meg azt hallotta, nem tesznek még egy botot sem nagyon keresztbe. Vagy csak felültették? Meglehet, nehezen hisz annak, amit nem lát, de felesleges is. Az apró érintésbe beleborzongva húzza vissza magát a jelenbe, és figyeli, ahogy úgy lecsap a kínálkozó nedűre, mint nemrég ő maga is. A szükség ugye? Nem szokott felesleges köröket futni, ha neki egy „sima” séta után szüksége volt rá.. És míg kiélvezi, az asztalra siklik tekintete, ahol az angyal vére ült meg. Ahogy eddig, most sem fogta vissza magát, ujját, amelyet nemrég érinthetett a másik, most a friss cseppekbe nyomja, ujjai között morzsolva, mintha csak arra készülne, hogy megízleli, és valóban is így tenne, ha nem érezné meg azt, amely visszatartja ettől.
- Ez méreg..? - bámulja meg a keze mocskosabbik felét, majd nadrágjába törli, nemes egyszerűséggel a nem odaillő dolgot. Visszapillant inkább rá, lábával félresöpörve talpa alól a törmeléket, így mégis kényelmesebb, nem mintha nem lenne egyszerűbb megkeresni a lábbelit, azonban annál most fontosabb dolgok kötik le, és mivel még mindig előfordul, hogy szertelen, belefér a renoméjába. Talán így lehetne őt legjobban meghatározni, sosem a legtökéletesebb.
- Ugyan, nincs mit. Én nem tudlak egy érintéssel rendbe tenni, és talán a gyógyításom sem lenne a legkellemesebb – utal arra, amikor egyszer megérezte, milyen az, ha angyali kezek veszik kezelésbe. Biztosan tudna trükköt, de hogy az milyen hatással lenne így most, legyengült állapotban? Ohh, inkább későbbre tartja, ha ragaszkodik hozzá.
- Ja hogy az! Meglepően egyszerűen, ha szabad így kifejeznem. Kiszabadítottak minket, és talán sejted is, kik voltak azok. Megfejtették azt a nyitányt, amit te is, és úgymond kirántottak onnan minket, ti pedig.. Nos, úgy véltem rólatok nem tudott a nő – csóválja meg a fejét, elvégre arra sem volt ideje, hogy meglepetten felkiáltson, hisz mire észbe kapott, már a szilárd talajon pihent mint egy kifacsart rongy. Nem volt kellemes utazás, koránt sem, mint azt hitte. - És te? Vagy ti? Titeket is ő szedett ki? - ráncolja a homlokát, hiszen a kérdés kétélű, mindkettejük felé irányulhat. Ha ő idekint van, akkor valószínűleg a démon is megkapta a kilépőjét. Fura, mert nem hallott, érzett semmi olyat, ami erre utal, pedig, ha ő lenne a démon helyében, biztosan kitalált volna valami visszavágót.
- Hát látod.. - nyúl be a zsebébe, és kiveszi a gyűrött lapot, amit a magazinból szaggatott ki. - Reméltem, hogy legalább ez megvan még – azon az egykori hatalmas hotelek egyike pihen, a híres belső medencével. A naivitás átka. Ledobva végül a csalfa képet, ellép a másiktól, és a bárpulthoz sétál. Ha egy fürdőkészletet nem is, rongyokat talál, és annyi vizet sikerül a csapból kiparancsolnia erővel, hogy elég legyen ahhoz, hogy Cassael valamelyest, ereje nélkül rendbe hozza magát. Nem érti, miért igyekezik ennyire, de végül csak visszasétál, lepakol, és átnyújtja neki a rongyot, hogy tegye, amit jónak lát. Ha ezt most a többiek is látnák.. Csak épp nem szégyelli.
- Gondolom, megy egyedül is – azzal felül az asztalra, és lábait felhúzva fordul felé, mint a gyerek, aki várja az újabb mesét, azzal a különbséggel, hogy a polcról egy újabb üveget bűvöl magához, és kinyitva kortyol bele.
- Igen? - ereszti le, miután megtöröli ajkait, figyeli, hogyan boldogul. - Tudom, úgy éreztem ideje volt. Odabent.. hát nem épp olyan körülmények uralkodtak, ami megkívánta. Kényelmesebb, talán jobban is áll, vagy épp veszélyesebb az emberekre nézve – játszadozik kicsit, mintha arra utalna, ő csak elrejtőzik mielőtt támad. - Ha nem lennél leharcolva, én csak azt tudnám mondani, nem vesztettél semmit a.. az égi fényedből - neveti el magát, de abszolút nem gúnnyal vegyítve.


avatar


☩ Reagok :
220
☩ Play by :
Misha Collins

Utolsó Poszt Szomb. Jún. 23, 2018 8:27 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Athan & Cassael
Drink first think later
Zene: Feel nothing at all • Szószám: 516 • Credit:

Amíg szóra nem nyitja ajkait a leviatán, bizony átfut a tudatomon, hogy amit néhány méterre tapasztalok magamtól, nem több mint az angyalpengére kent méreg csalfa utóhatása, egy olcsó illúzió. Habár különös volna, éppen Athant vetítse elém az elmém, holott a ládából közel két hónap után kiszabadult a testvéreivel, mi pedig körülbelül még egy évet raboskodtunk odabent Mammonnal. Angyali léptékben nem kellene számottevőnek lennie, odabent mégsem mondhattam el magamról, hogy igazán angyal volnék… Ilyenformán számomra ködös emlék már az ifjú - ugyan feledhetetlen -, miért pont ő pattanna ki a koponyám falai közül a szükség momentumaiban? Nem. Valódinak kell lennie. Talpai alatt valójában reccsennek az üvegszilánkok, a rajtuk hátramaradó, fekete vér szintén nem hat trükkös átverésnek.
A mezítelen lábakról komótosan emelkedik vissza tekintetem a felém közelítő, üde mosollyal körüllengett ábrázatára, mely az emlékeimhez képest sokkalta simulékonyabbnak, emberibbnek tetszik. Tisztában vagyok vele, hogy idekint nem peregtek olyan sietősen az idő homokszemcséi, tehát ehhez mérten lenyűgöző a leviatán fejlődése.
- Ellenben veled - ültetem szavakba a gondolatvilágom lankáin fogant megfigyelésemet, terelvén némileg a figyelmet magamról, illetőleg siralmas állapotomról. Sejthetem csupán, hogyan festhetek, a korábbi ütközet nem volt éppen könnyed, tekintve, míg én egymagam voltam, addig a vidék határait őrző angyalok hárman.
Félig kiejtett kérdésemre máskülönben nem effajta választ reméltem, noha ennek ellenére elpillantok az ablak felé, hunyorítva a szemeimet a hófehér kereten visszaverődő napsugarak végett.
- Nem egészen így értettem - szólalok meg ismét rekedtes hangomon, s nyitnám ajkaimat újfent, hogy helyesbítsek a kérdésemen, azonban rá kell jönnöm, a felkínált ital csábítóbbnak bizonyul a porzó torkomnak, mint a kíváncsiságom kielégítése. Sóhajtva veszem hát át tőle az üveget, végigsimítva közben ujjain, mintegy utolsó próbáját téve hús-vér valójának.
Bő kortyokban nyelem a whiskyt, aminek az íze nem lett se jobb, se szebb az idők során, ugyanakkor kimerülten, kicsit hasonulva az emberekhez lényegesen élvezhetőbb, mint erőm teljében. A molekulák egyesével történő kiérzésében semmi öröm nem akad. Az üveg szája cuppanva szakad el az enyémtől, az utolsó nyelést követően pedig jólesően felsóhajtok.
- Ez meglepően jól esett, köszönöm - halovány mosollyal nyitom fel az utóbbi momentumokra behunyt szemhéjaimat, az italt az asztalra, pontosabban fogalmazva a lábaim közé helyezve. Nem szívlelném, ha véletlenségből lelökném. - Szóval… Hogyan kerültetek ki a ládából? - kísérlem meg újra feltenni a kérdést, jócskán leszűkítve a válaszok lehetőségét. S amíg megfogalmazza, tenyereimmel végigdörgölöm az arcomat, halovány reményt fűzve ahhoz, hogy a durva mozdulatok okán lepereg némi rászáradt vér és mocsok a bőrömről. Egyelőre nem meríteném ki magamat jobban az angyali trükkjeimmel.
Ujjaim alatt közben a szemöldökeim ismét felkeresik egymás közelségét, homlokomra értetlenségben fogant ráncokat idézve.
- Mindezt a sivatagban? Sajnálom, hogy tőlem kell megtudnod, de itt se medence, se ingatlanok, sem pedig… értelem nincsen - teszem hozzá a gyenge kis humort, noha későn jut eszembe, hogy emellé egy mosoly sem ártott volna, máskülönben nehéz bárkinek megérteni. Azért utólag és futólag elmosolyodok, majd megint csak odébb helyezve az üveget - feltéve, ha nem kaparintotta vissza Athan -, a leviatán felé fordulok, lábaimat térdtől lefelé a levegőbe ejtve.
- Megváltoztál - nézek a szemeibe elkomolyodva, igaz, se nem szigorúan, se nem eltűnődve. Pusztán a tényt közlöm, amelyhez nem mellékelem pozitív csalódásomat.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




Grace
only exists to be fallen from

avatar



☩ Reagok :
145
☩ Play by :
☠ Alexander Calvert

Utolsó Poszt Szomb. Jún. 23, 2018 12:55 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


☠️ Viva Las Vegas

Cassael & Athan
zene: Whiskey in the jar •  szószám: 865 • Credit:

 
Az egykori bűn városa felett is eljárt az idő, no meg persze a világvége, és az sem utolsó szempont, hogy a sivatag kegyetlen ha valamit erre magára hagynak. A prospektusok szerint a rengeteg hotel és kaszinó mellett számos szórakozási lehetőség várja, és persze ki is tértek rá, csak épp az óriáskerék vagy az éjjel-nappal nyitva tartó kápolnák nem épp érdekesek számára. A motel, ahol ezen irományokat olvasta, szállása volt arra az időre, míg a poros köteteket átrágta amelyet egy közeli kisváros könyvtárában lelt meg, de úgy néz ki, tök hiába, mert mindenről írtak, csak arról nem, ami számára fontos volt. Dühös gyerek viselkedése volt, ahogy lerombolta azt a kis kényelmes szobát, majd úgy állt tovább, mint holmi üldözött, és talán kergetnék is, ha nagyobb galibát okozna. De nem, meghúzza magát, és már-már elrongyolódik a tornacipő, amelyben az út viszontagságait vészeli át. Nem könnyű errefelé közlekedni, két lábára kell hagyatkoznia és megérzéseire, amely azt mondja, egyelőre lehet, hogy itt kellene keresnie a választ. Azonban az ő érzékei is tévedhetnek, és inkább egy kígyófészekbe vezették, mintsem a kánaánba. A teremtett lélek még közelről sem keveredik erre, démonok és angyalok tanyáznak az egykori pazar hotelekben és csak egy bolond kígyó az, amely betéved ide, talán évek óta először. Vakszerencse, hogy nem botlott valami őrjáratba vagy épp rosszabba, nem kell magyarázkodnia vagy épp hagynia, hogy elráncigálják valami vagy valaki elé. A hangulat mintha napról napra feszültebb lenne, gyilkos erők támadnak fel, őrület környékezi a megmaradt embereket és minden egyes perccel közelebb csusszannak az újabb katasztrófához. És ahelyett, hogy fivéreivel tanakodna, hogyan tovább, vagy épp csak feszülten várna, mikor léphet valamit, mikor kell támadni, ő kényelmesen kirándulgat, mintha az egész Föld arra várt volna, hogy ő kiszabaduljon és mehessen, amerre lát. Kicsit összeszólalkozott idősebb fivérével, talán inkább ez az, amely messzire űzte őt. Család.. sosem lesz jobb..
A kirándulás azonban kezdi kifacsarni, nem örökös menetelésre lettek ők kitalálva. Így esik meg, hogy egy poros, rég lepukkant helyre mászik be, persze miután megbizonyosodott arról, nem látta senki és semmi. Csak egy kóbor kutya kószált erre, de rámordult, az meg, vagy épp bolondnak tekintette vagy ellenfélnek, inkább tovább ódalgott. Az üvegek láttán felderült, hogy némi nedvességet juttathat a szervezetébe, és bár egy kád hideg víznek jobban örülne, amelybe beleülve órákig ellenne, minden mindegy alapon nyúlt az első üvegért, csakhogy a víz ebben csak adalékanyag volt. Szükség törvényt bont alapon kortyolja le az első, kövér adagot, és rájön, hogy amennyire finnyáskodott a múltkor a démonnal, most annál jobban esik neki. Arcélén vékony csíkban csordul le a nedű, és a földre ülve sóhajt fel hangosan. A helyiség kissé sötét, csendes és romos, itt már nem tudna nagyon mit elbontani, ha a kedve hisztisebbé válva. Újabbakat kortyol, majd az üveget letéve dől hátra, és sóhajt fel, a kinti hőség után pedig a poros hűvösség kifejezetten kedvez minden porcikájának. Lábáról le is rúgja poros cipőjét, ujjai pedig az üvegre fonódnak, mintha szerelmi bánatában kívánná ezt, amikor az ég megdördül. Vihar érkezik? Homlokát ráncolva fordul az ablak felé, majd rájön, hogy nem onnan érkezik az áldás. Mire észbe kap, egy rongyos, vértől szagló alak esik be és botorkál el az asztalig. Érdeklődve, mégis csendesen figyeli, ki tudja, talán azok közül való, akik bárkit karóra húznának, ha csak meglátják. Aztán a villámcsapás szerű felismerés, mégis ki tért be ide. Nem mondhatja, hogy mellkasában nem zörrent nagyot a ketyere, és bár némán figyeli, ahogy kibontja magát ruháiból, és a mély sebre locsol valamit, fogalma sincs, moccanjon-e, vagy sem. Hajaj.. Egy pillanat az egész, és már nem is moccan, de hallja, hogy még él. Ez a jó, nem? Tekintetét a padlóra szegezi, majd lábujjaira, amikor neve csendül fel és ez már mosolyt csal arcára. Jó ideje nem látták egymást, és úgy néz ki, mégsem felejtette el. Sőt..
- Üdv, Cassael – emeli meg a kezét, és integet, ahogy azt a macskás kisszobortól látta az egyik épületben. Bár, nem épp így tette.. de.. mindegy is. Tekintete végigfut rajta, a sebeken, a véren, mindenen és még csak nem is leplezi, sosem tette. A kíváncsiság nem bűn.
- Elég ramaty állapotban vagy – pislantva emeli meg magát, majd feláll és az üvegével együtt közelebb lépdel hozzá. Az üvegszilánkok neki sem esnek jól, de arca meg se rezdül, fontosabb odaérni és megállni az asztal mellett. Hogy mit keres itt? Ez egy nagyon jó kérdés.. Fogalma sincs, miért gondolta, hogy ez a város bármire is jó, de talán tényleg csak a harag volt, ami irányított.
- Az ablakon jöttem, ott ni. Be se kell törni – mutat is arra, hol volt az a hely, ahol beugrott, aztán egy laza mozdulattal nyújtja oda neki az üveget. - Ez jót fog tenni. Igyál – mennyire jó dolog egy mennyei teremtményt alkohollal kínálni? Pont tökéletes. Vélhetőleg harcolt, fáradt és valami jóra vágyik, ez lehet épp az lesz számára is, Isten úgysem figyel.
- Választ keresek az élet nagy kérdéseire, vagy csak valami medencét, amelyben hűsölhetek. Az ingatlanárak alacsonyak, befektetek a jövőre – mintha totál más lenne, mint akit a ládában megismert. Kisimultabb, emberibb és már nem akad fenn dolgokon, bár legtöbb mondata csak improvizáció, ezeket is olvasta a magazin mellett és senki sem mondani neki, hogy a szakzsargon nem épp erre való. Mindegy is. Láthatóan vidám tekintete kárpótolja.


avatar


☩ Reagok :
220
☩ Play by :
Misha Collins

Utolsó Poszt Pént. Jún. 22, 2018 10:54 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Athan & Cassael
Drink first think later
Zene: Feel nothing at all • Szószám: 456 • Credit:

Az elhagyatott üzletbe nyíló faajtó hangosan jajdulva adja meg magát a súlyomnak, amint nekidőlve igyekszem a kelleténél vehemensebben kitárni azt. A felső zsanér elengedi az alkalmatosságot, így nem pusztán kinyílik, hanem félig be is dől velem együtt a sötét, poros és romos helyiségbe. Feszülten kapkodva a levegőt, rongyosan, véresen, az oldalamon egy tátongó sebbel keresem meg a legelső asztalt, ami jó szolgálatot tehet kifekvés gyanánt. Nem fordítok különösebb figyelmet a bent uralkodó állapotokra, a tengernyi üvegszilánkra, melyek kellemetlenül ropognak a cipőm talpai alatt, s melyek egykor az üzlet ablakaiként illetve portékáiként szolgáltak. Emberek után sem kutatok, meggyőződésem hiszen, hogy Las Vegas felé közelítve nem fordulnak meg sűrűn egy elhagyatott boltban.
Középütt végül rálelek egy asztalszerűségre, s minekután levetettem jelenleg hátráltató tényezőként szereplő kabátomat és nyakkendőmet, mindennemű angyali eleganciámat mellőzve vetem le rá magamat. A fogaimat szorítva, sűrűn hullámzó mellkassal tépem fel az ing gombjait, hogy minél könnyebben hozzáférhessek a gazdagon vérző sérüléshez. Gabriel, meg az angyalai… Mérgezett angyalpenge, hová süllyedhetnek még?
Nagyot nyelve nyúlok a nadrágzsebembe, ahova korábban bekészítettem egy fiolányit a tollaim olajából. A fájdalomtól és a kilométeres repüléstől, menekvéstől kimerülten, reszketve pattintom ki belőle az apró parafa dugót, hogy aztán tartalmát egyéb körültekintés és óvatosság nélkül lódíthassam rá a sebre. Az üvegcse a többi szilánkhoz társulva hullik ki az ujjaim közül, majd csattan szét a kőpadlón, de nem különbül izgat a sorsa. Kitárt karokkal, egyenetlen légvételekkel és behunyt szemekkel várom, amíg szép lassan összeforr a felnyársalt oldalam, azzal együtt pedig távozik a fájdalom és a méreg okozta kínok. Egyedül a kimerültség nem tágít percekkel később sem, azonban ez már igazán semmiség.
Jó adagnyi levegőt préselve ki a tüdőmből, oldalra fordítom a fejemet, szemhéjaimat is felnyitom, hogy ismét végignézhessek a helyiségen, amibe nem túl illedelmesen és finoman becsöppentem. Tekintetem fókusz nélkül siklik végig a megviselt bútorzaton, és a rajtuk sorakozó, ép üvegeken, melyekben minden bizonnyal a halandók által oly nagyon kedvelt alkohol pihen. Róluk a plafonra andalog a pillantásom, a tudatom mélyén vajmi furcsa érzettel karöltve. Aztán hirtelen bevillan a gondolat. Az előbbi képsorokban valami cseppet sem volt rendben. Újfent visszavezetem íriszeimet a bútorok síkjába, s kicsit lentebb, picit odébb mozdítva szemeimet meglátom a különös, elmebéli motoszkálás nyitját.
- Athan…? - szólalok meg rekedt, száraz hangon, miközben összevonom a szemöldökeimet, egyúttal ráncolva a homlokomat. Kezeimmel az asztal két szélére markolok, ilyen módon segítve magamat ülő helyzetbe, habár a fájdalom még nem szűnt meg teljesen, így egy tompa nyögés kiszalad a számon. - Mit keresel itt? Egyáltalán hogyan…? - kérdéseim nem óhajtanak kiteljesedni, hiszen még nem dolgozta fel a tudatom az információt, avagy a leviatánt a földön gubbasztva, mellette egy kinyitott üveg whiskyvel. Azóta nem hallottam róluk, hogy kiszabadultam a börtönvilágból, nem éppen egy elhagyatott italboltban számítottam rá, amibe engem is pusztán a szükség lökdösött be.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




Grace
only exists to be fallen from

avatar


☩ Reagok :
220
☩ Play by :
Misha Collins

Utolsó Poszt Pént. Jún. 22, 2018 8:57 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


***


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




Grace
only exists to be fallen from


Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 1 Bot




Fajaink száma
Arkangyal
7/6
Leviatánok
8/6
Angyal
3
Démon
11
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
7
Vadász
9
Nephilim
3