Ego Alpha et Omega, primus et novissimus, principium et finis
, said the Lord. which is, and which was, and which is to come, the Almighty.

 
Kétszemélyes társas
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

avatar



☩ Reagok :
145
☩ Play by :
☠ Alexander Calvert

Utolsó Poszt Szomb. Nov. 03, 2018 2:43 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☠️ Viva Las Vegas

Cassael & Athan
zene: Whiskey in the jar •  szószám: 814 • Credit:

 
Minden egyes apró felületet felkutat, mint egy kalandos felfedező, kíváncsi lélek. A nemrég történtek, az utazás, vagy épp vérének vízben oldódó emléke mintha egyenesen a múlt századból származna, sistergős, megfakult képek, amelyek mélyre költöztek elméjében, és most pakolja rá a méteres tornyokat abból, milyen megízlelni a mennyei teremtmény ajkait, vagy épp csak bőrének felszínét. Méregfogai sosem voltak, de meglévők sem sértik fel sehol, még ha kicsit erősebben, nagyobb hévvel ragadják maguk közé a csippentésnyi bőrt, óvatosan csak pírt hagy, nyomot, de hogy sebet... No azt nem. Ha Isten pár boszorkáért a ládába száműzte, úgy most aztán végképp tobzódhatna, mit is merészel, mibe is ment bele, vagyis inkább simult hozzá abban az első, kótyagos pillanatban. De ettől nem kell félnie, talán a józanságtól jobban, azonban attól sem retteg, ködben úszó elméje nyugalmat sugall, bár ez lehet annak az eredménye, hogy ilyen közel és ilyen mélyen kapcsolódtak egymás rezdüléseire, akarva-akaratlan okozva változást egymásban, de immáron a jó értelemben. Azt már tapasztalta, hogy egy-egy alkalom sok mindent elsimít, vagy épp csak feltölt, feszültségre pedig már-már gyógyír, mégsem abból állt élete, hogy halmozta és halmozta. És mondhatni, így, karrierje csúcsának karjaiban, illetve pontosan alatta heverve szívesen vonulna vissza, ha azt nem kellene egyedül tennie. Nem látja magát kívülről, most nem nézi, mi sok, vagy mi nem az, minden porcikája azon van, hogy adjon és vegyen, majd ismét csak adományozzon. Újra és újra csak megborzong, pedig nincs köztük sok tér, amelyen át a szellő átkúszhatna, mindinkább az okozza ahogy az időközönként rászegülő tekintetben elveszik, vagy épp ajkait fixírozza, miközben hasonlóan hozzá, szavakat formál. És ez épp elég. Igaz, kitört belőle kissé az, amit ő mindig túl lágynak tartott, visszaszívni nem lehet és nem is kívánatos. Tényleg örül és tényleg hálás, a hazug nyelvét biztos a nadrágja zsebében hagyta, az meg egyelőre igencsak külön életet él tőle. Talpát a csempére támasztva mélyíti combjai ölelését, vagy épp kap a csók után,  vagy épp szabad ujjai után, mellyel sajátjait fűzi össze, mintha tényleg nem lenne elég az ölelésből, és még ott is szükséges lenne. De inkább csak apró gesztus, cirógatás, olyasmi, mint amivel nem is olyan rég arról bizonyosodtak meg, nem holmi jelenés csupán, hanem valódi. És lám, milyen kevés idő alatt sikerült teljesen más jelentést kovácsolni neki. Sokkal kedveskedőbbet. Így, kézen fogva kapaszkodik és sodródik a ringással, éri el azt a küszöböt, ahol a zavart, vagy épp magát visszafogó részei szabadságra mennek. Messzire.
Éhsége követelőzőbb, bőrén vörös sávok jelzik finoman, hol mart bele épp bőrébe, amikor épp már nem bírta csendesebben a következő mozzanatot. Hát akkor a fordulat után rátekintve, már minden kétsége elszállt és minden porcikája akar mindent. Mindent is. A napsugarak hátára vetülve hevítik az amúgy is forró bőrét, arcát most ajkai helyett a szellő csókolja, de csak addig, míg vissza nem tér közelségéhez. Való igaz, ő nem arra lett teremtve, hogy ilyesmikkel csavarja el vagy épp fel a kedélyeket, mégis, mondhatni, ha már tud valamit, akkor azt nem fogja vissza. Türelmességre csitítja magát, elvégre, az első alkalmat kell a legmagasabbra emelni, hogy tudja, ennél rosszabb sose érheti. Vagyis de, de azzal senki sem foglalkozik.
Ajkait elemelve mellkasáról hallgatja nevét igencsak kellemes csengésben, és nyakához hajolva, a most hátrafeszülő ívet csókol, vagy csak épp érinti, míg vissza nem tér az előbb bitorolt területhez, nagyobb elánnal, hisz érzi, nem hiába. Ahogy rajta pihen, ahogy érzi a változást és ahogy kicsikarja azt, fokozva és tapogatózva. Kegyetlen játszma, mégis olyan, amit szívesen fogad. A csókjait saját sóhajai is meg-megszakítják, majd az, ahogy várakozásra kérik.
- Hmmm? - tekintete arcára tapad, ahol eddig csókolta, ott ujjaival cirógatja bőrét, míg megérti, mi is az, amely kihozta ezt belőle. Lefelé sandít, majd vissza, ezt nem tudja derű – és persze tetszés – nélkül hagyni, de mielőtt válaszolna bármit is, csókot nyom ajkaira, nyugtatásképp, nem is egyet. - Ssss.. Dehogy fogsz, Csak lazulj el... Az ott lent ilyenkor nagyon is normális – bátorítva szorít a csuklóra, amely felfelé szánkázik, combját készségesen simítva alá, apró csókokkal elérve azt, hogy semmit se érezzen furcsának, idegennek. Bár tudja, az lesz, de ez jelentse mégis a jót. Úgy mozdul, hogy kényelmese nyúlva el immáron rajta, mozdulataikat egymásba hangolva, mellkasán pihenő kezét pedig olyan mélyre engedve, ahol már azt a területet éri el, amelynek gyulladásától tartózkodik. Csupán csak addig, míg kételyei elcsitulnak, ámbár más nem. Nagyon nem. Ahogy az övé sem, miközben porcikái aprón remegnek meg.
- Azt kövesd, amit most nem az agyad diktál – mert az talán csal. Mint a vízcsepp, úgy és olyan lassan csusszan le ismét róla, de csak csupán, hogy ismét maga fölé egyengetve hagyja, hogy megtapasztalja, melyik is a követhető út. Ahogy már végképp egymásba fonódhatnak, ha úgy érzi, itt az ideje. Törleszkedik, combjai ölelik körbe, amint visszaérnek közébük és bőrére sebes, kapkodóbb sóhajok kerülnek, szemeit lehunyva vonja magára ajkai figyelmét sajátjaival, és száz meg száz pillangó költözik le ölébe, csakhogy tudassa vele, ez már a mámorok szigete, és minden egyes dobbanás csak jobban feszíti.


avatar


☩ Reagok :
220
☩ Play by :
Misha Collins

Utolsó Poszt Pént. Nov. 02, 2018 10:08 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Athan & Cassael
18+ Drink first think later
Zene: After dark • Szószám: 522 • Credit:

Különös dolog ez… A felfokozott momentumok dacára sem kerüli el figyelmemet a leviatán szoros ragaszkodása, a megszelídült pillantásai s vonásai, vagy éppen a karjainak szigorú, mégis szeretetteljes ölelése. A lényéből pulzáló óhaj, még közelebb vonjam, még inkább elrejtsem a világ elől abban a parányi univerzumfoszlányban, mely most egyes egyedül a miénk. Láttam már effélét korábban, acélos köteléket, mely egy-egy halandó között feszült törhetetlenül, elpusztíthatatlan, azonban lélek híján nem tudtam megérteni, átérezni. S most mégis azt realizálom, ugyanolyan jól esik a közelemben tudni, biztosnak lenni abban, hogy itt van, s hogy… Először a teremtésemtől fogva valaki érdeklődésének a középpontjába kerültem. Az övébe.
Ki gondolta volna, valaha vágyakozhatok e tapasztalás iránt? A létezésem nem önös célok és érdekek okán lett elrendelve, mégsem tudnék nemet mondani annak a ragyogásnak, amiben megfürösztenek Athan pillantásai. Halk nyögése, combjainak vad ölelése és ujjainak biztos fogásai végigbizsergetik az érzékeimet, ám egyik sem fogható ahhoz a borzongáshoz, mit az arcára kapaszkodó, szelíd mosolya idéz belőlem. Mindennek előtte, a ládában nem kifejezetten értettem a leviatánok elejtett sóhajait, sopánkodásait a régi világ iránt, melyben uralkodókként imádták őket a halandók, hisz ki lett volna hajlandó efféle szörnyetegeket dicsőíteni? Viszont, ahogy az alattam fekvő tekintetében elmerülök, én is képes lennék az óhajait lesni, térdepelni előtte s várni, ismét kiüljön ábrázatára a szikrázó elégedettség. Végtére, az angyalok fényén is túltesz a gyönyörűsége.
- Ez esetben én is köszönöm - gyengéd mosollyal hajolok vissza a korábbi csókoktól kipirosodott ajkaira, hogy újabb árnyalattal mélyítsem a színüket. Noha a finom szavak és érintések egyhamar felkorbácsolódnak közöttünk, az óvatos csókok harapdálásokkal tűzdelt csatává érnek, majd elhalnak, hogy szájaink más felületen találhassanak magunknak tompítást az egyre hevesebb löketek keltette sóhajok s nyögdelések ellen. Gerincemen ismét végigfut az a veszett bizsergés, mikor fogai a vállamba mélyednek, ujjai a derekamba, csípője pedig éppen úgy moccan alá, hogy szinte elviselhetetlenné váljon az ölemet ostromló lüktetés. De nem, továbbra sem veszejtem el a fejemet annyira, elfeledkezzek a tenger illatát árasztó bőréről, a nyakának kicsipkézéséről, s a könnyen múló pirosság nedves csókokba foglalásáról. Legalábbis, míg hirtelen nem fordít magunkon.
A megilletődöttség a levegő, mellkasomból való előtörésének formájában, s szemöldökeim leheletnyi emelkedésében kel életre bennem, bár mihelyst rádöbbenek, nem elszakítani kívánt minket egymástól, pusztán beavatni egy újabb, felettébb kellemes helyzetbe, minden aggodalmam tovaszáll. Játékos pillantását hasonló mosollyal viszonzom, s egy momentumra sem késlekedek ujjaimmal a combjaira markolni. Eleinte még csupán azért, mert valamiképpen jól esik a feszes bőrét fogni, de miként csípője puha ringatózásba kezd, már inkább szolgál fogódzkodó gyanánt a kitartáshoz.
- Athan… - sóhajtok fel elgyengülten, hátradöntve a fejemet, és behunyva a szemeimet. Még csak-csak lenne esélyem feldolgozni az alhasamban zajló túlontúl izgalmas káoszt, ám nem kapok sok időt a „nyugodt” alkalmazkodáshoz, ajkai és kezei újfent a bőrömet érik, amire kontrollálatlanul lökődik felfelé a csípőm. - V-várj… vahlami furcsa… - szuszogom nehézkesen, mert attól tartok, nem így kéne működnie a testemnek. Nem stimmel, hogy magától mozog, és ez a forrón lüktető érzés az öle alatt, kizárt, hogy rendben legyen. - Fehl fogok gyulladni - nyögöm ki a végső konklúziót, igaz, a gondolataim ellenére az ujjaim türelmetlenül szánkáznak feljebb a combjain, mégis azok tartanak vissza a néma késztetéstől, izgalmára fogva őt is a végletekig hajszoljam.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




Grace
only exists to be fallen from

avatar



☩ Reagok :
145
☩ Play by :
☠ Alexander Calvert

Utolsó Poszt Csüt. Okt. 25, 2018 11:15 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☠️ Viva Las Vegas

Cassael & Athan
zene: Whiskey in the jar •  szószám: 779 • Credit:

 
Egy kissé ficereg csak alatta, éppen hogy, mert úgy néz ki, sikerült azért valamennyi apró törmeléket maga alatt hagynia, amelyek most kellemetlen álltak bele hátába, de igazándiból hamar el is felejti, mi „kínozza” úgymond, elfeledtetik vele ezt az apró fájó pontot, hiszen az összes többi bizsereg és kellemes libabőrben fürdik. Mit számít, hol vannak, hogy nem pihepuha párnák közé keveredtek. Persze, lehetne kutatni, keresni, de kinek van erre ideje? Ha most szárnyat bontana, lehet elsőre kimondaná, ne menjenek semerre, nem az a fontos, hol vannak, neki már teljesült egy kívánsága, a többi ráér azután, hogy elmerültek egymásban. Vagy még akkor sem. Nem olyan vészes hely ez, félig az új, számára kevésbé ismert világ, és félig a természet csöndes csatájának helyszíne, régi és új találkozása, mondhatni, pontos jellemzője annak, hogy kik veszik jelenleg birtokba, a két ellenséges erő képviseltje, akik sarokba dobva mindezt, szavak nélkül vesznek el olyanban, amiben viszont nagyon is egyetértenek. A másikban. És ezen se víz, sem koszos padló, sem pedig a természet bármely ereje nem változtathat. A napfény öleli körbe őket, nem csúfítja el felhő, vagy bármi más, így tökéltest rálátást kap mindenre, az összes porcikájára, amit csak az szakít félbe, ha épp ajkaik gabalyodnak össze. Mondhatni, az újdonság varázsa, a ládában ugyan ő nem volt valami fényes öltözékben, de nem is a semmiben, hasonlóképp hozzá, így nem volt alkalom se arra, hogy elképzelje, mit rejtett a kabát, az ing, vagy akármi más. Akkor már volt fókuszban, és kínzott elméje másra vágyott. Ölelő karokra akkor sem mondott volna nemet, és talán ez az, a mélyben ülő igazi vágy a szeretetre, amely miatt kapaszkodik, és ami az igazi válasz lenne egy nemrég elhangzott kérdésre, de ilyet nem mer, és sosem akart kimondani, mégis, le nem tudja tagadni. Ahogy törleszkedik, ahogy issza a szavakat és az érzelmeket, ahogy a sötét és forrongó bensője most kellemesen duruzsoló, doromboló módba süllyed. Persze, erre nyilván rásegített az egykori, számára még mindig ismeretlen ténykedése, amelyben kellemesebb és könnyebben kezelhető személyiséget formált, és amely akarat alá tudatlan hajolt be és engedelmeskedett. Utolsónak anyja tudott ilyet tenni vele, azóta szabad volt és féktelen, és most, most egészen új oldala nyílik ki éppen. Mindig van változás, mindenkinek. Együtt süllyednek ennek felszínére.
A játékosság vagy épp más kellemes élmények. Minden. Nem is vár választ szavaira, sőt, el is felejti őket azonnal, ahogy ismét csókra kapnak, vagy épp ujjai egy tagjára tapadnak. Mintha mindent most és egyszerre akarnának bepótolni vagy csak épp egyszeriben a világ összes jóságát és jó érzését ilyen rövid időbe sűríteni és mégis elnyújtani. Gyomra most már végképp apró gombócba gyűlt és vadul ugrál, de ez nem fájdalmas, sőt, iszonyatosan kellemes összevetve azzal, ami ölében, odalent tombol. Úgy helyezkedik, hogy kényelmes legyen minden, elérhető és persze, egymáshoz tapadhasson, combjait emelve pedig köré simítsa, lábfejével pedig a másik lábát érje el, annak ujjaival ott is simítsa, lábszárán járjon végig és ölelje oda azt. Egyfajta lánc, ujjai kapaszkodása mellé, vagy épp azt, ahogy ajkaiba mar hol ő, hol Cassael. A végtelennek tűnő tánc, vagy épp az odalenti tolakodása okozta, apró, kiszakadó, de mégis jóleső hang, amely az ő mordulása mellett halk nyögésnek hangzik csak. Egész testében reszket meg rá, és még bent is érzi, köszönete után vállát csókolja, és szemeit felnyitva pillant rá, örömittas tekintettel és arccal nyúlnak eddig csókolt ajkai szelíd mosolyba. Most már teljesen más, mint egykor, börtönében. Most, ha ereje nem is, külsőleg egykori pompája köszön vissza, az, akinek lényére feltekintettek, ám most le, mert más miatt ragyog.
- Mindent. Legfőképp téged – ő már sutábban bánik az ilyesmi szavakkal, és ha nem is méri más angyalokhoz, sejthető, nem is kívánja, nem akar tovább menve meglátni mást, és nincs szüksége másra. Elhalkulva, egyik kezével derekába marva enged annak, ahogy átkarolja, másik kezével, megemelve kicsit magát, és könyökén támaszkodva meg kissé. Már semmit sem tud hűvösnek érezni immáron, ajkait egyre több elégedett hang hagyja el, nyakát ismét szabaddá téve veszi fel a ritmust, kapaszkodik belé és fejét kissé hátrafeszítve sóhajai nagyra nyúlnak, nem, már nem bír semmivel sem szinte. Combja ölelése marad, mégis, csípőjét kényelmesen, mégis előrébb tolja, lába között még kényelmesebb helyet engedve neki, míg ő maga kissé hevesebben kap utána, fogaival vállába harapva fogja vissza kicsit a kitörő hangzavart. Aztán, egy hirtelen ötlettől vezérelve, hirtelen mozdulattal fordítja át vagy épp ösztökéli magukat arra, oldalt cserélve kerekedik felül, és pillant le rá. A huncut villanás a tekintetében, ahogy megtámasztja magát tenyerével, és ahogy ölét kellemesen helyezi a másikéra, kárt nem, azonban további kellemeset annál inkább okozva azzal, ahogy ő ringatózik finoman. Aztán előre dőlve, mint a medencében, ismét mellkasát, vállát halmozza el csókokkal, kezével pedig simítja, ahol éri. Nem kívánja átvenni a teljes irányítást, azonban jót előhozni, azt már igen. A kis játékosság.


avatar


☩ Reagok :
220
☩ Play by :
Misha Collins

Utolsó Poszt Szer. Okt. 24, 2018 10:14 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Athan & Cassael
18+ Drink first think later
Zene: After dark • Szószám: 566 • Credit:

Sűrű, mély köd telepedik az elmémre, amely végletesen szelektív az ingerekre. A külvilág történései, melyekre máskülönben kiélezett figyelemmel vagyok, ezúttal ignorálásra ítéltetnek az érzékszerveim által. Nem jut el tudatomig a madarak csiripelése, a minket körbeölelő víz lágy fodrozódása, a hűvös, olykor heves hullámkezdemények nyaldosása a derekainkon, sem a nap forró oltalma… a fókuszom egészen mást ölel körbe. Talán most először hagyom hátra az univerzum egészét, és emelek piedesztálra belőle egy aprócska, kicsiny szegletet, s ekképpen minden, amit az érdeklődésem újonnani középpontja tesz, súlyozottan hat rám. A karomon lépkedő keze hagyta csókok, akár forró pecsétek, a számon simuló ujjai, mint a selymes méz, kedvem támadna lenyaldosni őket onnan. Ezt ugyan nem teszem, ám finoman az ajkaim közé csippentve őket, illetem felszínűket puha figyelemmel.
Nem felelek az elképzeléseire, megtartom koponyám falai között; nem volna elég a tapintás és az ízlelés, látni óhajtanám, az agyamba vésni minden enyhe ívét, erős kiszögellését, akár pihéjét a bőrén. Nem viselném jó szívvel, hogy a víz mocska alá bújjon, s talán ez ösztökél arra, mihamarabb a medence partján tudjam, kérés és engedély nélkül.
Ezzel szinkronban az én néma kérdéseimre sem érkezik felelet, semmi konkrét azon felül, odakint tágasabb. Tekintetem végigsiklik az odébb söpörgetett törmeléken, az ősi építmény környezetében felejtett romokon, törött bútorokon, melyek a modern kort idézik. Azonban repedéseik, lyukaik között már előtört a természet, zöldellő növények kacskaringóznak szerte, s jobban megnézve a fürdő szélein is dúsan burjánzanak a levelek, keskeny hajtások. Egy-egy tavirózsa ringatózik a szürke vízfodrokon, és meglehet, többet is felismernék, ha nem szökkenne vissza kíváncsiságom a táj legérdekesebb példányára. A világ újfent beszűkül, s ennek okán egyhamar utána mászok az érdes, forró kőlapokon.
- Hmm… - ennyi, mit feleletül képes vagyok kicsikarni magamból. Ezúttal nem gördülnek tova gondolataim alternatív magyarázatokat keresve, talán mert a szédülés fogalma immáron tapasztalat útján megismert jelentést őriz az elmém zugaiban. Egy ingatag asztallal és Athan karjaival egyetemben, amelyek most finoman húznak lefelé, közelebb. Én pedig ösztönösen mozdulok, persze hajt a kíváncsiságom is, de az sokadrangú tényezővé válik, miként forró combjai közé fogad. Egy kósza simítás, melyre futja, mielőtt egészen összepréselődnének testeink, míg részéről elnyújtott sóhaj, mi tovább növeli izgalmam, s készteti az övéhez simulásra. Meglepett, élvezettel teljes morranás szakad fel a torkomból, és hal el rögvest a leviatán ajkain, melyek nedvesen cuppannak az enyéim alatt. Finomkodó harapásait hasonlóakkal viszonzom, karmolásai, vadabb markolásai alá csakugyan készségesen ível a hátam.
A belső forróság érzete eddig még nem kísértette a testemet, ám ez alkalommal szinte lángolok. A vérem a nyakamban dübörög, a mellkasom majd’ felrobban, míg az ölem… Csípőm ismét előre moccan az övének, s a hirtelen felcsapó gyönyörök mellett szinte alig hallom meg a fülem mellett elrebegett köszönetét. Szuszogva, pihegve fúrom arcomat az övéhez, igyekszem lecsillapodni, hogy összerendezhessem a gondolataimat, de hiába próbálkozom, így sem értem a hálájának okát.
- Mit? - kérdem sután, rekedtesen a füle mellett, mielőtt megemelném egy kicsit a fejemet, hogy lenézhessek rá, azonban nem hagy helyt további kíváncsiskodásnak, szája visszatapad az enyémhez, én pedig visszakozás nélkül, bűnösen merülök el a csókjában. Érzem, ahogy mindinkább szorít emellett, szinte belereszket a testem a ragaszkodásba, amely arra ösztökél, én is egészen szorosan láncoljam őt magamhoz. Átkarolom a vállai alatt és a tarkójánál, alig marad hát lélegzetvételnyi hely közöttünk. Szabad ujjaim a hajába marnak, míg fogaim elébb az ajkába, hogy aztán gyöngéden folytathassák útjukat a nyakára. Lassú ringatózásba kezdek felette, és csupán remélni merem, őt is éppen annyira hajszolja az őrületbe testeink lüktető összetapadása, mint engem.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




Grace
only exists to be fallen from

avatar



☩ Reagok :
145
☩ Play by :
☠ Alexander Calvert

Utolsó Poszt Szer. Okt. 24, 2018 11:01 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☠️ Viva Las Vegas

Cassael & Athan
zene: Whiskey in the jar •  szószám: 852 • Credit:

 
Akarva, akaratlan húzza egy olyan helyzet felé, amely egyeseknek vérlázító, a bukással tán egyenértékű is lehetne, de álszent mint, akinek vér tapad a kezeihez és közben erkölcsről prédikál. Nem súlyozza tettét, egy pillanatig sem, mert jónak és helyénvalónak érzi, noha, gyakorlatilag csak beszélgetésnek indult. De meglehet, ez az emberek közt is bevett szokás volt manapság, annak idején sem kendőzték el magukat, hát nem most kezd majd ilyesmibe ő sem. Csak az a nem mindegy, kivel és mit él át. Mert persze, az ingerek és érzetek nem idegenek, csupán a körítés és a tudat, hogy ki mellett éli meg. Mert nem mindegy, nem mert ennek ellenkezőjét tapasztalja újra és újra, amint ismeretlen vizekre evezik, miközben belé kapaszkodva lopja a már igencsak papírvékony távot, vagy épp ajkaival a csókokat. Elég rosszat éltek át, naphosszat tudnák akár a sérelmeket felsorolni és keseregni, talán ezzel most könnyítenek lelkükön és minden terhen, vagy épp közelebb kovácsolva őket, immáron könnyebb lesz majd a jövő elé nézni. A mordulásra széles mosolyt vált ki belőle, saját ajkát harapva fülel, mintha csak egy szónyi visszajelzés lett volna arról,  épp mennyire jó helyen jár, amit tudatosan nem is figyel. Hízelegve fonja köré tagjait, úgymond magához láncolva és kiharcolva minden szekundumnyi figyelmét. Mintha kellene, mégis, még úgymond ez is kevés kissé, de hogy ésszerű magyarázattal tudjon arra szolgálni, miért, már nem képes. Amennyire az alkohol nem, úgy ez a helyzet, és a másik személye annál jobban kólintja fejbe és részegíti meg, a nedű már rég nem melengeti, azonban minden olyan pont, amit érint, szinte lángol, gyomrában az apró zsizsikek örömtáncot járnak, odalent pedig... nos, minden kellemes oda költözött, amelyet csak képzelhet. Hosszas sóhajjal kendőz a pőre érzetnek, és a libabőrnek, vagy épp a kérdésének, melyre elsőre csak szórakozottan ingatja meg fejét.
- Nos, van egy-két tippem, de tudod, használhatnád az ujjaid... - amint közelebb került, sajátjaival úgymond „fellépked” karján, majd vállára simítja azokat - ..vagy épp itt ezt – ujjával finoman bök ajkaira, simítja meg ott majd sajátját tapasztja oda egy röpke pillanatra, hogy aztán tovább is reppenhessen, más tájakra. Kristálytiszta víztükröt nehéz találni, és őszintén, nem is kíván most utazni, nem a medence tehet arról, mit művelt vele az idő, ők pedig nem azok a finnyás jószágok, akik ennyit nem bírnak ki és nem is figyelnek semmire sem. Hasonlóvá vált a medence, mint egy kisebb, természetes tó, csak épp itt nem úsznak el halak lábaik mellett, vagy épp kuruttyolnak békák zenei aláfestésként. Csak a víz hangja, ahogy újra meg újra a medence célét falja, vagy épp csak ők zavarnak bele a csendbe sóhajjal, szóval, akármivel.
Tekintete szinte kérdez, de nincs erre jó válasz. Sosem létezett. Mindent addig és annyit kell tenni, ami jól esik. Semmit sem kényszerít, és nem is kér, ez már olyan terület, ahol csak hagyni kell mindent, hogy megtörténjen. Persze, akadnak más példák is erre, a hol heves, hol pedig a hozzájuk hasonló lassan játszmára, amelyet nem tagadva kedvel jobban, elvégre, nem akar sietni. Talán jól sejti, ő lesz az első, akivel ilyen vizekre evezhet, és nem kíván semmi rossz emléket hagyni erről, sőt mi több, talán most először foglalkoztatja az, elég-e ő, elég-e az, amit mutat. Immáron a parton ülve szemléli, a retket eltüntetve kotorja hátra még nedves de már száradásnak indult, kócos tincseit. Zavara már nemigen jelentkezik, inkább a türelme és a vágya küzd egyre erősebben azért, mely jusson előrébb a sorban. Amely pillantás eddig lopott volt, most teljesen felé irányul, és miközben kiemelkedik a medencéből, a sóhaj tőr elő belőle, ahogy közeledik felé ismét, és foglal helyet ismét előtte. Míg egyik kezével megtámaszkodik, a másikkal kinyúlt felé, a még hűs bőrét cirógatva végig, aprót vigyorog a kérdésén. Csakugyan, nem tudja miért mászott ki ide, a pillanat hevében történt, amint kiemelte onnan.
- Áhh, túl nagy inkább és labilis. Idekint már lejjebb nem tudok szédülni – mert kissé ismét elkapta az, és ahogy szavak helyett ismét egymást csókolják és érintik, könnyű lett volna a vízbe fordulni egy olyan pillanatban, amikor már aligha figyelt arra, milyen biztosan áll a talajon. A kéz, mely mellkasára tapad, finoman tolja hátra, és vele mozdulva kapaszkodik vállába, markolja kissé és húzza, hogy egyszerre moccanjanak, a távot csak csökkentve, nem növelve. Lábát kényelmesen húzza feljebb, simítja ismét köré, eddig támaszkodó keze pedig hátára siklik, és kap bele óvatosan bőrébe, főleg akkor, mikor megérzi, merre kalandozik odalent. Erre már minden apró porcikája rezdül és elnyúlt, hosszas sóhaja közben, ha eddig a meleg nem is, most már mindenhol csak forróságot érez, így szinte örömködve simítja minden tagját hozzá, neves bőréhez, összefonódva lényével. A hosszas csókban finoman harap ajkaira, játszadozva, ujjaival pedig hátáról derekára simít, míg eddig tétlen balját megemelve most ő dönt úgy, hogy a sötét tincsek közé fúrja ujjait, és másikéhoz préselődött mellkasában ezernyi pillangó duruzsolása mellett zakatol tovább a fekete szív, amelyet olyan érzések töltenek meg, mint még soha. Az a fajta boldogság, ami a kígyók közt nemigen fogta el mélyebben, itt viszont annál jobban.
- Köszönöm... - surrogása halk, szinte még ajkain pihen miközben megformálja az apró szavacskát, majd vissza is tér a csókok halmához, és szinte szorítja magához, mintha attól félne, a következő pillanatban elreppen és csak az üresség marad utána.


avatar


☩ Reagok :
220
☩ Play by :
Misha Collins

Utolsó Poszt Szer. Okt. 24, 2018 12:58 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Athan & Cassael
18+ Drink first think later
Zene: After dark • Szószám: 575 • Credit:

Apró rezdülései, közelebb simulásai tovább korbácsolják bennem azt az eddig még nem tapasztalt érzetet, mely arcátlan kezdi átvenni az elmém s testem felett a kontrollt. Meglehet, ezért lenne oly’ bűnös számunkra az elgyengülés ezen formája? Számtalan hibalehetőséget generál, ha nem tartjuk kezeink között a gyeplőt és azzal együtt a feladatunkat, azonban e világban mindösszesen rajtunk múlik, merre egyengetjük a sorsunkat. A sajátoméba pedig belefér az irányítás időről-időre történő eleresztése, belefér a láda után, beleér az alkohol után, belefér ebbe a végtelenül esendő állapotomba is. Gyengévé tettél minket, Teremtőm, s én így fogok megtörni próbád alatt.
Újabb morranás szakad fel a torkomból, miként csípője az enyémnek lökődik, gyengéden, finoman, de éppen érezhetően, hogy onnantól kezdve ne is akarjam egy centivel sem távolabb tudni a magamétól ezt a törékenynek ható, csodálatos mestermunkát. Leheletnyi karmolása nyomán didergés ül meg a bőrömön, arra késztet, egy utolsó, ragaszkodó harapást még elejtsek ívelt nyakán, mielőtt néhány aprócska csókkal elválnánk egymástól a hátramaradt ruhadaraboktól való megszabadulásig.
- Elkendőzne téged odalent az a sok mocsok. Miként gyönyörködhetnének a szemeim? - kérészéltű mosollyal figyelem, amint odébb egyengeti tőlünk a holmiját, majd készségesen visszatalál a karjaimba. Nem érezne helyénvalónak, amennyiben másutt keresné a helyét, az pontosan itt van, a kezeim között, a lényemnek simulva. Sóhajaim sűrűsödnek kitüntetett figyelmének hála, légvételeim olykor elakadnak - megfeledkezvén arról, egyébként hasztalan tüdőmnek is jóleső a friss oxigén -, más alkalmakkor megszaporodnak, s éppen egy ilyen fellobbanó momentumban kapom az ölembe, és ültetem ki a medence szélére.
Angyali vonásait, s kéken fénylő íriszeit mustrálom, várva, a következő lépéssel kisegítsen, támpontot nyújtson, mit kellene tennem, hogyan zajlik ez, van-e bármi szabálya, vagy sodródunk, mint eddig is? Az utóbbinak megvallom, örvendenék, kellemes kikapcsolni a tudatomat, amely mindent sorba helyez, szigorúan rendezget, analizál, értékel, néha pusztán fejteget. Nem vágyom most erre, a kívánkozásom egyedüli tárgya a leviatán, kinek tenyerébe óhatatlan simítom az arcomat, ajkaira pedig a sajátomat. Ujjaim szeretgető keze ellenére határozottan mélyülnek el ruganyos bőrében, talán egy kicsit feljebb is siklanak a combjain, de mielőtt bárminemű, további felfedezésre bocsáthatnám őket illetőleg számat egy újabb, mélyebb csókra, Athan dönt, s a parton való folytatás mellett teszi le a voksát.
Elmélázottan figyelem szemérmetlen pillantását, játszadozását, s ha eddig nem óhajtottam volna minden porcikámmal, ezúttal kétség sem férhet ahhoz, egy molekulányi képlet sincs a testemben, ami ne vágyakozna hevesen utána. Ajkaimat óhatatlan benedvesítve adok neki szembrebbenésnyi időt, elrendezze a környezetét, majd tenyereimmel kitámasztva a medence szélére, elrugaszkodok a csúszós talajáról. Vízcseppekkel gazdagon szórt bőrömet végignyaldossa a lágy melegséggel lengedező szellő, de a didergés, mely végigfut a gerincem mentén, inkább tudható be a rögtönzött vadászat izgalmának. Négykézláb közelítem meg, mosoly játszik vonásaimon, olyasféle felszabadultság sújt le rám, amilyen még soha ezelőtt.
- Kicsinynek találtad a medencét? - kíváncsiskodom szórakozottan, az italtól és az előttem terpeszkedő leviatántól mámorosan, miközben térdeire simítva kezeimet, helyet csinálok magamnak közöttük. Nem sietek rögvest leteperni, csókot hintek elébb az ajkára, megszerezve magamnak azt, amitől a medence szélén megfosztott. Csupán ezt követőn tapasztom egyik tenyeremet a mellkasára, és finom nyomással késztetem a hátrálásra, elfekvésre. Hagyok időt magamnak a szemrevételezésre, a teste megismerésére, amint közelebb húzódva hozzá, ismét végigcirógatom a combja felszínét.
Kíváncsiságom mérhetetlen, a felfedezéstől sem tartózkodom, ezért hát következő állomásként a lába közén simítok át, s habár érzem magamon; míg az érintések mindenütt kellemesek, ám ott hatványozottan jól esőek, nem igazán tudom még, mit kell pontosan tennem. Egyszerű felfedezés ez, nem több, kihasználandó a lehetőséget, mielőtt fölé hajolva le nem foglalnám kezeimet a támaszkodással, szemeimet pedig a sötétséggel, miként szájaink újfent összetapadnak.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




Grace
only exists to be fallen from

avatar



☩ Reagok :
145
☩ Play by :
☠ Alexander Calvert

Utolsó Poszt Kedd Okt. 23, 2018 10:52 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☠️ Viva Las Vegas

Cassael & Athan
zene: Whiskey in the jar •  szószám: 769 • Credit:

 
Alapesetben biztosan sok frappáns és kreatív kívánság ötlene fel benne, és még annyi bukkanna fel menet közben, mert az egészen apró, ártalmatlantól kezdve a nagyobb dolgokon át, minden ott mozgolódik agyában, miközben nap mint nap halad előre a kis céljai felé. Békét, egy jobb világot mindenki kíván, a sok romhalmaz helyett valami épülőt, és elmosni tán azon határokat, amelyekből az alapvető ellentétek erednek, persze nem minden esetben. Csak mint az, ami köztük volt vagy épp van betemetve. De tudja, butaságot kérne, mert néha ebben is rejlenek az értékek.
- Van egy apró listám, de most nem jut az eszembe. Most inkább... - apró sóhajjal tér vissza inkább a pillanathoz, amely akár lehet szereplő azon a listán, vagy csak felbukkant kérészéletű volt elméjében. Igazából, a jelen szüli az apró vágyakat, ahogy kapaszkodik, ahogy törtet és ahogy egy centire sem tágít tőle. Amivel nemigen kell vesződve kigondolni, mi a következő lépés, magától jön és halad minden apró mozzanat, még ujjbegyének ragaszkodása is. Noha a víz közelsége egyelőre még a kedélyeken képes aprót hűteni, akár kapu is lehetne azon testvérének, ahogy egy pillanatra említve lettek, aki épp most akarná felkeresni és megnézni, mivel is üti el szabad perceit. Nem a szégyen, vagy épp az mozogna benne, hogy pont vele ne lássák ilyen helyzetben, hanem az bosszantaná jobban, hogy értékes pillanatokat venne el tőlük, és talán a ritmus is megszakadna egy kissé. Hogy mérges lenne-e? Minden bizonnyal, mégis a másik társaságához ragaszkodna jobban, félő azonban, hogy a nem várt vendég őt viszont megzavarná, így ha egy kicsit is képes arra, hogy elrejtse, vagy tévútra vezesse a rá akárhogy gondolni kívánó testvérét, most bizony megteszi, akaratlan is. Akarata pedig csak újabb sóhajokra és csókokra ösztökéli, és ahogy jött a pillanatnyi kitérő, úgy el is reppent. Ahogy eddig mindig próbálta nagyobbnak és erősebbnek bemutatni magát a világnak, most  valahogy ott van az az apró érzés, az a kis tényező, ahogy a karjaiba simulva, vagy épp csókjait fogadva egészen aprónak és törékenynek fogja fel saját lényét. Furcsa ez, a mámoros éjszakákban sem volt másképp, mikor épp hogyan történtek az események, de ilyesmi szegmensére sosem úszott, sosem hozta ki belőle még hasonlót sem senki. És ez nem önmaga megcsúfolása, vagy épp bármi, ez csak olyan apróságok, amiket szinte észre sem venni, amitől háta ívbe hajlik, vagy amitől csípője simul éppen egy-egy momentumra a másikéhoz. Kényeztetve érezve magát, és persze mindeközben ruhafosztási akciót szervezve rezdül meg a harapásra, amely egy mélyről előtörő sóhajt ránt ki belőle, és hevesebb ragaszkodást, késztetést arra, minél előbb hajtsa végre kis tettét. Nem fájdalom ez, annak helyén bizsergés ül, válaszul pedig szabad kezétől származó aprócska karmolás, majd a csók állára, arcának ívére. A művelet sikeres, elégedett vonások ülnek saját arcára, és ha a víz olyan kristálytiszta lenne, mint fénykorában, talán nem lenne céltalan a lopott pillantások lefelé, munkája sajátos gyümölcsét megszemlélve. De szavai zökkentik ki, fejét megemelve engedi el őt, de csak addig, míg a kérésnek eleget tegyen. Persze, pont most kell annak a vacaknak a bokába akadnia, így apró mordulással szabadítja ki lábát végül, és küldi a valahol létező felsője után a ruhadarabot.
- Nagyszerűen elboldogulnék odalent is, deee.. nem bánom, ha most kihagyom – csusszan vissza, egy pár pillanatig elkalandozva arcán, amely eddig ismeretlen, mégis kellemes érzéseket mutat felé és amely arra készteti, hogy merre haladjon. Ha nemrég csókja heves, most mellkasára mérve annál lassabban és elmélyülten járja be porcikáit, karjába kapaszkodva feljebb, majd ismét lejjebb kalandozva. Tenyere, ujjai átsiklanak hátára, ott tanyázva kötik még közelebb hozzá, és szánkázva végig gerince mentén, egészen addig, ameddig másra nem készül. Ajkait elszakítva bőrétől, apró pillanatnyi kérdéssel pillog felfelé, mire megérti, mire is készül, már emelkedik is ki a vízből, és ismét felteszik de csak a medence peremére. Így már kissé hűs ücsörögni de nem tiltakozik, még vízben maradó lábával lágyan fodrozza fel a vizet, és várná, de hát, egyelőre még odalent marad és így pillantanak ismét egymásra, fejét kissé oldalra billentve fúrja bele tekintetébe sajátját, ujjaival pedig lágyan cirógatva meg arcát, majd combján nyugvó kezére fogva, simítva.
- Hmmm.. -hajol előrébb, igyekezve nem fejest esni, ha már így kisegítették, és csupán apró csókot lopni tőle, pont akkorát, amelytől megjön a kedve egy másik, mélyebbhez is, amit egyelőre nem ad meg, sőt mi több, még kissé hátrébb is húzódik, lábait is kiszedve a vízből, apró távot véve, mintha csak fogócskázni készülne. - Ketten kényelmesebb idekint – csalogatja szóval, pillantással, kezének cirógatásával arra, hogy kövesse. A környezetre most figyel elsőnek, és csupán csak addig, hogy az útban pihenő törmeléket, vagy épp egykori székek maradványát hanyagul odébb lökdösse, szeme sarkából pedig azt figyelve, mikor emelkedik ki ő is onnan, és hogy egy pillanatról se maradjon le.


avatar


☩ Reagok :
220
☩ Play by :
Misha Collins

Utolsó Poszt Kedd Okt. 23, 2018 7:30 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Athan & Cassael
18+ Drink first think later
Zene: After dark • Szószám: 572 • Credit:

- Miféle vágyak beteljesülésére áhítoznál még, Athan? - búgom csöndesen két puha csók közé, már nem is különbül bajlódva azzal, felkutassam tekintetét. Behunyt szemhéjaim és a mögöttük fogadó sötétség segít mindinkább elmerülni a leviatán közelségében, illatában, harmatgyönge rezzenéseiben, melyeket tán máskülönben észre sem vennék. Szinte már száraz, forró bőrén határozottsággal, mégis gondos szeretéssel csúsznak fel ujjaim, hogy céljukat elérvén, s a haját markolván késztethessem röpke pihenőre, szavaim meghallgatására. Viselkedése megváltozik, s noha a pirosságát nehéz hova tennem, az enyémnek feszülő mellkasán átdübörgő szívverése mindennél többet dalol az érzeteink hasonlóságáról.
Alig-momentumnyi, míg megállapodunk egy rövidke mosolyra, gyöngéd nevetésre, de nem zökkent ki igazán a testvéreinek említése. Ábrándos sóhajjal hajolok vissza az ajkára, hogy onnét aztán puha puszikkal haladva áttérhessek a nyakára. Nem, bizalmamba sem lennék hajlandó fogadni egyetlen fivérét sem, hát még a karjaim között tartani őket, olyasféle bűnbe hajtva fejem, melyről soha nem gondoltam, áldozatává válhatok. A várható kételyek s belső gyötrelmek helyett azonban nyugalom árasztja el a testemet, még akkor is, ha a dolgomban közel sem vagyok biztos. Hagyom, hogy vezessen, hagyom, hogy a korábban látottak, tapasztaltak hatással legyenek rám, egyszerűen nem hátráltat, furdal egy afféle szegmentuma a testemnek, mit soha nem is tudhattam a magaménak. Nem parancsol megálljt, nem figyelmeztet, nem fegyelmez, hiszen mi lehetne ebben olyan megbocsáthatatlan? Bennem nyugszik egy darabja, míg őbenne az enyém, ha mindazért nem kárhoztatok elbukásra, hát ezért sem fogok.
Gondolatmenetem és sóhajainak megpecsételéseként csöndesen, mégis elégedetten morranok, s révén, érzékeim a gyengeségem ellenére sem koptak el, kiváltképpen odafigyelek, mely pontokon rezdül össze a teste, melyik csókomtól hagyja el ajkait a legédesebb szusszanás. Visszatérek hozzájuk, türelmem hisz határtalan, az idő pedig még úgy sem sürget; fogaimmal végigkarcolom, gyengéden megharapom, de nyomot, azt egyetlent sem hagyok. Képtelen lennék elcsúfítani bőrének tökéletességét, amelyből mindeközben zajló munkálkodásunknak hála, egyre többet érezhetek. Maradék ruháimból, amennyire a figyelmemből telik, megszabadulok, lerugdalom őket a lábaimról, éppen, mint a cipőt, mit eddig a lábaimon felejtettem. Kaján mosolyát a magam vidámjával viszonzom, ellenben zavarán, mely néhány pillanattal korábban végigfutott a lényén, közel sem osztozkodom. A szégyenérzet, a szemérem nem járnak velünk alapvetőn, az Úr ekképpen formált meg minket, s ha neki így voltunk kedvére, nincs okom kételkedni Őbenne.
- Bújj ki a nadrágodból, mielőtt megint a medence alján találjuk magunkat - tanácsolom fesztelen mosollyal az ábrázatomon, tekintve, mezítelen talpaim alatt már tudatában vagyok az aljzat csúszósságával.
Így vagy úgy, ám végül ismét visszabújik hozzám, csókra hívogató ajkai pedig egészen másutt kedveskednek, mint korábban. Beleborzongok az érintéseibe, s ha eddig nem voltam hajlandó tudomást venni róla, mostanra már képtelen vagyok figyelmen kívül hagyni az alhasam tájékán burjánzó, rendkívül kellemes érzeteket.
- Athan… - szusszanok a tincsei közé, melyeket finoman masszírozgattam eddig, s mielőtt még lejjebb araszolna ő maga. És ami engem illeti, hagyom lényemet elveszni a figyelmében, hagyom, hogy a gerincem menti, finom érzés ismét lángokba boruljon, a következő momentumokban pedig jéggé fagyjon, így váltva egymást, egészen, míg a végeláthatatlannak tetsző türelmemben aprócska szakadás nem történik.
A pillanat hevében cselekszem, azt hiszem. Berogyasztok, kicsit lejjebb is hajolok, hogy combjai alá nyúlva biztos fogásra lelhessek, majd egy határozott mozdulattal felkapom az ölembe, s egy fordulásnyi moccanatra van még szükségem ahhoz, kiültethessem a medence viszonylag alacsony peremére. Hirtelen fogant tervem szerint magam is utána rugaszkodtam volna, csakhogy az eddig víz alatt rejtező részletek, ívelt vonalak előtérbe kerülése megint ködösítenek a koncentrációmon. Kiszáradt torkomat egy nyeléssel frissítve fel, a víztől még hűvös tenyereimmel nedves combjaira fogok, markolok, s kérdőn vezetem fel íriszeimet a fölém magasodóra; hogyan tovább?


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




Grace
only exists to be fallen from

avatar



☩ Reagok :
145
☩ Play by :
☠ Alexander Calvert

Utolsó Poszt Kedd Okt. 23, 2018 2:58 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☠️ Viva Las Vegas

Cassael & Athan
zene: Whiskey in the jar •  szószám: 659 • Credit:

 
Nem is kell ide válasz, érez szinte mindent, szavak nélkül, ahogy az lenni szokott azokon a hasábokon, ahol érzelmesebb jeleneteket festenek le szavakkal. Amikor átlapozta, nem értette, hogy lehet ennyi érzelem abban a pár momentumban, most viszont igenis el tudja képzelni, illetve nem is kell, elég ha engedi és átérzi. Folyton folyvást tanul valamit és mintha sose lenne vége, ámbár a legtöbb holmi ismétlés vagy megújítás csupán, ez pedig valami totálisan új, mindkettejük számára. És nem vitatkozik, nem vitatkoznak ellene, csupán pár üvegnyi égetett szesz kellett ahhoz, hogy megteremtse, vagy csak épp az utat annak, hogy így is lehet a másikkal viseltetni. Vagy épp gondolni rá, pillantásokat más szemszögbe helyezni. Az érdeklődés a részéről megvolt rég, még ott a másik síkban nyitott felé, nem tekintve azt, pontosan kicsoda és micsoda ő. És talán ennyi elég is volt annak, amelyből most minden más táplálkozik, még akár a kis elszólása is, amire nem is figyelt. Nem lehet hibáztatni, érzelmei most hevesek, de a düh csak egy pillanatra és csak már iránt fordul át, hamar elcsitul, és el is száll, fel sem kapta és fogta igazán. Mint mikor óhatatlanul titkot árulna el, amelyet hét és még nyolc pecsét őrizne, és csak akkor eszmél badarságára, mikor már késő. Szerencséjére Cassael sem ezt a fonalat fogja meg, így a gondolatban beírt fekete pont mellett nem törik össze semmi, az a buborék sem, amely öleli őket körbe.
- Ha minden vágyam így teljesül... Hmmm, bele se merek gondolni – játszadozik a szavakkal, miközben jelenlegi vágyai sejthetőek, vagy épp meg is történnek. Mint a mohó gyerek, be sem tud telni vele, szerencséjére, csak az idő pereg és az események. Bizton érezheti majd, hogy nem marad e kedvesség viszonzás nélkül, ha nem azonnal, majd később, talán még azután, ahogy épp esik. Ahogy a ládában történtek sem merültek feledésbe, úgy ez sem, csupán egy kis ködbe burkolózik majd, vagy épp a csókhalmok alá, amely újra és újra ajkain csattan.
A nap betörő sugarai már szinte égetik a hátát, bár inkább szavaz a bensőjében gyúltakra előbb, mint bármi másra. Ki sem szakad az őt ölelő karokból, fontolóra véve a szárazföld bizonyos előnyeit azonban még nem lép semmit, noha a csúszós aljzaton az ő cipőtlen talpa nemigen talál támasztékot, egyetlen ilyenje a másik személye, így ha borulnak a nagy dörgölőzésben, amit akár egy cirmos is megirigyelne, hát úgy esik. Mégsem kell ismét a vizet éreznie helyette, de mégis, mintha késleltetve hatott volna rá egy ládányi alkohol, úgy szédül meg kissé az egésztől, a szavaktól, amikhez hasonlót ritkán, vagy épp sosem hallott. Nem érzelgős fajta, nem várt ilyesmit, azonban itt és most elég löketet adott gyomra gombóccá zsugorodásához, szíve hevesebb ritmusának, és még a fülcimpáján is érző forróságnak. Zavarban van, amit a múltban ő okozott másoknak, és amit most a féltés mellett újként tapasztal meg. És nem a rossz értelemben, abszolút. És még a kezére sem csaptak, így már biztos, rosszat ugyan nem tesz.
- Megegyezhetünk ebben, ez biztos – ha csípni nem is, a cirógatás odalent se marad el, míg fent a csók sem. És még mindig nem elég, mintha készülnének összeragadni, hosszabb, rövidebb pillanatokra. Nyakát készségesen tartja és még fejét is billenti odébb, minél jobban odaférhessen hozzá, szemeit pedig lehunyva, vissza nem tartott sóhajaival jutalmazza. Saját ajkába harapva kapaszkodik karjába, vagy épp megrezzenve, ha kivételesen érzékeny pontot talál meg ha nem is rejtve, de keresve. Egy rövid kis játék,ujjmozdulatok, vagy csak épp a szerencse, de az akarat érvényesül, és a textilek utolsó darabja se sokáig fogják őt zavarni, egyikükön sem. Noha idáig nem mert gondolni eddig, és talán még az eddigi hatalmas bátorsága átcsap a finom zavarba ismét, semminek sem akar elrontója lenni, tetőtől talpig a kellemes hidegrázás éri, ahogy immáron egyre több felületén éri a víz cirógatása, vagy épp a másik közelsége.
- Oppá – emeli ki a vízből eddig ügyeskedő kezét, arcán félsz helyett persze ismét a kaján mosoly, majd azt eltüntetve vállára nyomjon csókokat ismét, majd egy arasszal lejjebb csusszanva csupasz mellkasára is hasonlókat tapasszon


avatar


☩ Reagok :
220
☩ Play by :
Misha Collins

Utolsó Poszt Kedd Okt. 23, 2018 1:22 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Athan & Cassael
16+ Drink first think later
Zene: Feel nothing at all • Szószám: 544 • Credit:

Noha az elmém elködösült az alkoholtól s a szinte végsőkig tartó kimerültségtől, Athan szavai mindettől függetlenül törnek fel a tudatom tiszta felszínére, hogy onnét fakadóan szelíd, szeretetteljes érzetekkel árasszák el a testemet, legvégső állomásként a mosolyomat ölelve fel kellemes melegséggel. Nem firtatom az aggodalmát s az ebből eredeztethető megilletődöttségét, ellenben némán, egyszerű valómmal sugallom felé, becsben tartom a ritkaságot, amelyet óhatatlan nekem ajándékozott. Felhőtlen jó kedvem pusztán az Úr burkolt szidalmán töredezik meg, hisz oly’ könnyű volt az utóbbi momentumokban elfeledni a közöttünk húzódó, méteres szakadékot. Míg engem Istenhez köt hűség, őt legfeljebb a bosszúja láncolja hozzá, és valahol, mélyen gyökeredzve megértem… Tán akadt volna egyéb módja a leviatánok megfékezésének, azonban nem szabad azt sem elfelednem, Atyánk útjai kifürkészhetetlenek. Nem vagyunk többek, mint alázatos szolgái, nem posztunk így a tetteinek megkérdőjelezése sem. De mégis, szemtől szemben állva szigorának elszenvedőjével, fürdőzve tudásában és bölcsességében, álmélkodva ártatlan kíváncsiságában s a tanulásra való fáradhatatlan óhajában… Elveszve puha csókjainak és érintéseinek tengerében, nos, nehéz kiállnom az egyetlen igazság mellett.
- Ide kívántalak hozni, hiszen ezt vágytad előtte… Meg akartam mutatni - mosolyomba visszatér az élet, aprón simítok végig az arcán, mielőtt kisebb nagyobb megszakításokkal elvesznénk egymás ölelésében s csókjaiban.
Míg nedves ruhája ért a bőrömhöz, leginkább a hűvöstől dideregtem, de miként mezítelen teste tapad az enyémhez, úgy vélem, immáron egészen mástól futkároznak képzeletbéli hangyák a bőröm alatt, legfőképpen a gerincem mentén. Jóleső sóhajait hallva, akár olaj a tűzre, egyre hevesebben és türelmetlenebbül óhajtom a karjaim között tartani, simítani, ízlelni, érezni. Korábban még nem tapasztaltam efféle szenvedélyt, habár szemtanúja már voltam jó néhány ember nászának. Hasonló vehemenséggel marták, falták, ostromolták egymást, s akkoriban nem tudtam másra gondolni, mint hogy mi élvezet származhat egymás jóformán történő lebirkózásából? Nem voltam képes megérteni, átérezni, révén, mi angyalok nem erre lettünk teremtve, nem volt kiváltságunk a földi örömök átélése s hajszolása. Ám ahelyett, leblokkolva rebbennék el Athantól, s bocsátkoznék szabadkozásokba, hagyom tapasztalatlan valómat sodródni az árral. A csókjaival, a bizsergést keltő sóhajaival, karmolásaival, melyek mind tovább ösztökélnek, vagy éppen a nekem simuló combjaival, amikre ezúttal is szívéjjel markolnék.
Viszont ujjaimat jelenleg a haja foglalja le, míg figyelmemet a felragyogó szemei, kivörösödő arca. Képtelen vagyok várni azzal, bármit reagáljon a hevületben fogant szavaimra, ismét meg kell csókolnom, hátha enyhül az a furcsa kis szorítás a hasam és a mellkasom táján, amit nem tudok sehova sem tenni. Puha, forró ajkai, amelyeken ő érzik s az alkohol hátramaradó aromája, meghozzák a várt hatást, legalábbis néhány momentumra, míg el nem válunk ismét, keze pedig el nem kezd lefelé kalandozni. Légvételeim furcsává válnak, mintha az egyik pillanatban szuszognom kéne, a másikban meg inkább várakozón és tartózkodón benntartanék mindent. De aztán a megjegyzése eldönti a vívódást, aprócska nevetés tör fel belőlem a kijelentése, illetőleg a kis csípése okán.
- A többiekhez nem különbül óhajtok érteni - jegyzem meg a látványától immáron ittasabban, mint a korábban elfogyasztott italoktól. Az ábrázatát bearanyozó változás újfent melegséggel tölt el, ennek adózva újabb, hosszan kitartott, ámde szelíd csókot nyomok a szájára, majd emlékezve, milyen kellemesnek éreztek az ajkai a nyakamon, no meg tanulva tőle, ez alkalommal én hajolok a puha hajlatba, hogy eláraszthassam nedves, édesgető csókokkal.
S ha már ennyire sürgetőnek találja, az oldalai gyöngéd, rövidke cirógatását követően én is a nadrágját kezdem bontogatni; ezúttal ne maradjon le, s ne neki kelljen egymaga bajlódnia.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




Grace
only exists to be fallen from

avatar



☩ Reagok :
145
☩ Play by :
☠ Alexander Calvert

Utolsó Poszt Kedd Okt. 23, 2018 12:07 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☠️ Viva Las Vegas

Cassael & Athan
zene: Whiskey in the jar •  szószám: 764 • Credit:

 
Nem szükséges. Így volt vele mindig is, hiszen testvérei meg tudták védeni magukat, aki meg ilyen volt is kihullott, pótolhatónak számított, így igazándiból, valahogy most élt át ilyesmit először. Már úgy igazándiból, nem csak mímelve. És furcsa. Tudja jól, nem ül benne lélek és mégis, eme másolata talán elment volna igazinak is, hisz talán az a hirtelen tehetetlenség vagy épp az, hogy erejével akaratlan többet ártott volna tán. Amilyen hirtelen jött, úgy el is szállt, de még így, kicsit megzilált elméjével is felfigyelt a változásra. Ha anyja ezt látná... mindig felötlik benne, mi lenne a nő véleménye, tán csalódás-e, vagy pontosan ilyesmi volt a terve vele akkor, abban a pillanatban, hogy ilyenné váljon, mássá, mint a többiek. Valahol azonban, ez a gondolat elücsörög magában, és meghagyja az üres pillanatokra, amit nem tölt ki más, vagy csak épp az emlékek. És nem, most nem halad előre, szándékosan kíván a jelenben toporogni.
- Már megtörtént, talán engem jobban meglepett – aprón von vállat, jobb magyarázatot nem tudna adni, még ha szépen is kérné. Nincs. Az a legjobb szó rá jelenleg. - Az egész világ gyenge, és mégis, jobb így távol neki – nem kezd bele pocskondiázásba, csupán a tényeket veszi figyelembe, kapkodóan. Akkor mindez nem lenne, nem történne, és jelen esetben egy ilyen időtorzuláson gondolkodni még neki is fájdalmas. Apró mosoly bújik meg szája szegletében a költői kérdésre, mert ő bár abban a pillanatban nem gondolkodott semmin sem, meg kell mondani, még mindig lenyűgözi a hely kissé mocskos pompája. Nem is illehetne ide jobban talán semmi, a szilánkok csak felszúrnák talpukat újra és újra, de a hűs víz senkit sem bánt.
- Nemigen tiltakoztam volna más hely ellen sem mondjuk, maradjunk annyiban – apró kuncogás, hiszen még egy benzinkúttal is kenyérre lehetne ebben a helyzetben kenni. Sosem volt a nagy luxus mániája, az valahogy megmaradt mások hóbortjának, így, talán még szerencsés is, hogy könnyen megnyerheti a kegyét egy ilyesmivel, és nem pedig még teperni a finnyás ízléssel. Kapatosan pedig végképp.
Nem is marad egyelőre több szó köztük, és nem szükséges. Szándékosan hagyta, majd lepi meg, és szinte élvezettel figyeli az elsőre értetlen arcot tette láttán, pedig igyekezett nem olyan hirtelennek tűnni, mint aki meggondolta volna magát. A hűs, mégis napfénytől fürdő levegő hamar eléri bőrét, egésze libabőrben úszva tér vissza a másikhoz, és simul ujjai alá, amint birtokba veszi azt, kellemes bizsergést hagyva maga után. A láda előtt ugyan volt már ilyenben része, azonban bent és utána sem azon volt, hogy ilyesmivel töltse ki idejét és bár sosem volt szent, vagy épp válogatós, talán étvágya ezen téren még igencsak aludt. Nem, sosem gondolt így Cassael-re, sem épp arra, hogy ebbe fullasztja bele egy beszélgetésüket, és mégis, ami eddig nem merült fel benne, most annál jobban ki akar törni belőle, olaj volt a parázsra, amely most ismét éhesen fal fel mindent, vagyis jelen esetben a másik ajkait, vagy épp nyakának bőrét. Nem tudhatja, előtte neki is volt-e része, alkalma, sosem merült bele abba, az angyalok mennyire romlottak meg így a szabad levegőn, de a tudatalattija inkább másra kíváncsi, mint holmi alkalomra. Apró sóhajok törnek ki belőle, vagy épp egész nagyok, combja pedig ha nem is úgy, mint az asztalon ülve, de mégis ismét köré simul, azzal is közelebb láncolva őt, ujjbegyei pedig óvatosan és finoman mélyednek bele bőrébe, majd ernyednek el, és mintha némán enyhítenének a pillanatnyi akaratosságon, tovább siklanva simítják azt.
Apró rezzenés, mindenhol érezhető moccanás az, ahogy ujjait megérzi fejbőrén, és ahogy végül annak engedve húzódik el tőle. Beletelik pár apró pillanatba, mire szemeit arcára tapasztva realizálja, beszél is, nem csak hallucinál. És most rajta a sor, hogy zavarodottan pislogjon párat.
- Te... - mintha minden okos szava, hangja eltűnt volna az éterben, arca ég, talán épp nem az alkoholtól vöröslik valahol mélyen, és mire tovább mondhatná, ismét lassú és mély csókba süllyednek vele. És aztán. Hiába a fekete vér, hiába minden, most valahol igencsak magasra röppent. Újra és újra visszhangzik fejében hangja, ujjai pedig engedelmeskedve a vágynak, lefele kalandoznak, eltűnik a víz alatt, de egy percre sem szakadva el tőle. Csak lefele és lefele, talán arra készülve, hogy ha már fent nincs semmi, odalent sem kellene.
- Ha a vicchez nem is értesz.. - épp csak annyi marad köztük, amennyi kell, szabad ujjai pedig arcélére cirógatnak - ..ahhoz viszont mesterien, hogyan vedd le a lábáról a magamfajtákat – szemei sosem csillogtak még talán ilyen fényesen, persze csak költői túlzással, de az iménti után a rajongás másfelé fordult át, és végül egy cinkos mosollyal csíp bele játékosan alhasának bőrébe.


avatar


☩ Reagok :
220
☩ Play by :
Misha Collins

Utolsó Poszt Hétf. Okt. 22, 2018 8:37 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Athan & Cassael
16+ Drink first think later
Zene: Feel nothing at all • Szószám: 501 • Credit:

A hűvös vízbe érkezésemkor még a füleimben csendül Athan kérdése, éppúgy a hosszúra nyúlt nevetése, viszont heves döntéseim végett már képtelen voltam rájuk felelni. De talán nem is kívántam, tekintve, az előbbi sötétebb vizekre egyengetett volna bennünket, csorbítva a közösen töltött idő hangulatán és fényén.
- Nem szükséges aggódnod - felelem megnyugtatólag, miként már a medence szélénél élvezhetjük a beszűrődő napsugarak áldását, és a lábunk alatti - ugyan csúszós - talaj meglétét. - Előfordul, mióta Atyánk elhagyott bennünket, hogy a túl sok mágia alkalmazása következtében elgyengülünk. Figyelembe véve az előzményeket, nem is tudom, mit gondolhattam - sóhajtok fel, ám az egyedüli, amit igazán bánok, hogy az ivótársaink Las Vegas perzselő sivatagában maradtak. Habár ez sem hat olyan végzetesnek, fényében annak, a legfontosabb s legérdekesebb társ az oldalamon, szórakozottan csóválva a fejét, majd elkényelmesedetten nyújtóztatva karjait. Szelíd mosollyal figyelem, ahogy haját hátra igazítja, porcikáiba pedig életet lehel, azonban nem tudok hosszabb időt a tollászkodására szánni. Ölelnem kell, méghozzá itt s most.
- Ez esetben örülök, hogy az óhajaink keresztezték egymást - sóhajtok fel a vállamra hulló puha csóknak hála, miközben jólesőn ölelem magamhoz nedves ruhástól, mindenestül. Alap esetben nem különbül lenne rám hatással a hideg, ami az öltözékéből árad, viszont így, a halandók létezéséhez oly’ közel kellemesen beleborzongok a didergető érzetbe, s abba a minimális melegségbe, amit minden vizes darabja ellenére a bőre áraszt. Megfagyni készülő orromat és számat a nyakának hajlatában igyekszem életre kelteni, és éppen egyengetném a tenyereimet is, hogy helyt találjanak maguknak Athan felsője alatt, de mielőtt bármit tehetnék, finoman eltol magától.
A tudatom még nem ködösödött el annyira, mint korábban a tavernában, tehát az értetlenkedés kérdés nélkül feltornázza magát az arcizmaimra. Noha nem olyan sokáig… A póló lekerül róla, s ha nem tudnám jobban, azt gondolhatnám, az Úr odafentről még nem teremtett szebbet és tökéletesebbet. Bűnös dolog az a kívánkozás és birtoklási vágy, mely éket ver magának a bensőmben, mégsem tudok küzdeni ellene, s tán nem is óhajtok. Persze ha szeretnék, sem lenne rá sok időm, a ruhanemű elrepül a medence partjának valamely’ pontjába, a leviatán ajkai pedig hevességgel tapadnak vissza az enyéimre. Mintha a rövidke, kirándulással és néhány elejtett szóval megtoldott intermezzo soha meg sem történt volna. Vérem pezsegni kezd, ujjaim ösztönnel simítanak végig elébb a vállain, majd onnét alácsusszanva a mellkasán, s az oldalán átcirógatva magukat, végül szoros ölelésbe fogom velük cseppet sem törékeny valóját. Száját eddig soha nem tapasztalt szenvedéllyel csókolom, ízlelem, tanulgatom, mire azonban igazán belejöhetnék, már a nyakamat halmozza puha ajkaival.
Jobbommal felhagyok a háta simogatásával, helyette az aranyszőke tincseibe markolok, civódva, elhúzzam-e a fejét a nyakamtól, vagy préseljem mindinkább hozzá a bolondító érzéseknek hála, melyek sűrűn csalnak elő sóhajokat a számból. Jó ideig nem teszek mást, mint simítom, markolászom a haját, de aztán egy újabb hirtelen késztetésnek adózva finoman elrántom a fejét. Tekintetemet az övébe fúrom, az arcának szuszogok, s elmélázok a tökéletesre faragott vonásain.
- Az Atyám által teremtett angyaloknál is gyönyörűbb kreálmánya vagy a világnak... - suttogom a kettőnk közt húzódó, keskeny kis térbe, mielőtt ismét birtokba venném kipirosodott ajkait.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




Grace
only exists to be fallen from

avatar



☩ Reagok :
145
☩ Play by :
☠ Alexander Calvert

Utolsó Poszt Hétf. Okt. 15, 2018 1:44 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☠️ Viva Las Vegas

Cassael & Athan
zene: Whiskey in the jar •  szószám: 956 • Credit:

 
Igazándiból, nem tudja, rájuk ez miképp fog hatni és érvényesülni, mármint a másnap, a mámor elhalásának pillanata, amikor az elme is ismét élesen zakatol, nem ködösíti el semmi és senki, akkor vajon milyen lesz az a pillanat. Noha eddig úgy vélte, rá majd kevésbé vagy épp sehogy nem hat ez az egész, úgy véli, egyre jobban téved el saját szavai között és téveszti el az értelmet, vagy épp azt, amit kíváncsisága szül. A fejében minden jobbnak és érthetőbbnek hangzott, mire azonban kimondta, talán még sikerült a szavakat össze is tévesztenie, vagy visszanyerni azt a dialektust, amely a régi korokat jellemzi, és amely talán tényleg érthetetlen. Egy kis csend, majd a nevetés úgy tör ki belőle, mintha teljesen természetes lenne lényének ilyen vidám lenni és minden másról megfeledkezni. Mulat, és mulat, noha cseppet sem vezeti rosszindulat. Ugye a félreértések...
- Pedig... pedig szívesen nézném azt, ahogy küzdesz így – hagy alább a kacaj, és a felbukkanó képzelt jelenetek kavalkádja, amivel elszórakoztatta magát ebben a pár pillanatban. Valahol persze megérti, hogy nem mindenki képes elsőre elkapni egy hasonlat valódi jelentését, de amikor már van löket a fejben, akkor nem is várja, talán direkt is fogalmaz úgy, hogy aztán ide juthasson. Maga sem tudja, inkább nagyzolni akart, milyen szépen bánik a szavakkal. - De persze – köhint egy aprót – a penge sokkal hatásosabb fegyver – bólogat nagyokosan, mint egy szakértő, aki annyit harcolt pengékkel vagy akármikkel. Akinek nagy arca és nagy ereje volt, nem hagyatkozott erre, és ennek hiányát szépen pótolhatja most, ugyan nem itt és nem ebben az időben, szerencsére. És olyannyira szerencsére, hogy senki sem talál rájuk, senki sem követi a feltörő nevetését a sivatag egy romos épületéből kiszökve, senkit sem érdekel, hogy kik és mit művelnek idebent. És ez a jobbik verzió, minden mást félretéve. Elsőre ismét csak bólint ismét, majd arcára kiül a gondolkodó vonása, tekintetét a plafonra szegezi, a választ keresve, de sehol nincs jelenleg az a kis bölcselő, akinek kinőtte magát a családból. Mégsem akar kukán maradni, így tekintete visszatér rá, szavai felbuknak.
- Mi lehetne manapság végzetesebb, mint a Sötétség, a pusztulás, akármi? Semmi. Lejjebb már lassan nincs – ráz fejet, és kapaszkodik meg, ne most dőljön el, amikor az előbb még totál egyenesben bírt maradni. Talán épp az változtatott, hol felvette úgymond a másik ritmusát a kapaszkodás pillanatában, vagy talán maga az érintés, vagy annak előszele csapta meg és kólintotta kissé fejbe. Vagy a forró, ablak helyén beáramló levegő. Vagy... minden. És hiába a forróság, ha minden apró porcikája belebizsereg a momentumba, annak eseményeibe.
És végül a víz ölelésébe. Meglepő fordulatra lehetett számítani, több is akadt agya még működő szegletében, csak épp ez nem. Egyszer fent, aztán lent. Talpa egy pillanatra a kissé csúszós, hideg csempéhez ért a medence alján, aztán már fent is volt. Nem ártott volna neki odalent semmi, és innen aztán most már könnyebben eljut bárhova, szóval még hálás is lehet, mégsem az az első gondolata, merre fogja vezetni majd az útja. Egyelőre erre azt mondaná, sehova, vagy ha muszáj, nem egyedül tenné. Hihetetlen, mennyire ki tudja facsarni az ember agyát az, ha valaki nem csak leül mellé és beszél, hanem magához ölelve csókolja újra és újra, noha nem épp az a reményteli szerelmes típus. Elméje tisztább egy fokkal, talán inkább a meglepettség pofozta a normális meder felé, miközben kievickél vele a széléhez, egy pillanat alatt elillan, és mintha mi sem történt volna, arca vidám mosolyba nyúlik, tekintetével együtt.
- Azt hiszem megijedtem, elsőre – vallja be, hogy mi bukkant fel benne a vér észlelésén, de most úgy néz ki, nagyobb volt maga a füst. Kiegyenesedve tapasztja le lábait a medence talapzatára, talán egykor ugyanúgy ide gyűltek azok, akik csak egy kellemeset kívántak beszélni két hossz között, most pedig csak algák és némi törmelék maradt csupán.
- A színed is jobb lett – billen oldalra kissé a feje, és leplezetlen kutatja végig azt, amennyit láthat belőle a víz felett, a nedves tollakat a szárnyain, majd végül ahogy alábukik. Szinte már kapna is utána, de amilyen gyorsan megtette, úgy tér vissza, és csak a szórakozott fejcsóválás marad, no meg az, hogy saját vizes, homlokára tapadt tincseit hátrasimítva nyújtózzon egy nagyot. Eleget kuporgott az ivóban, még jól is jött egy kis mozgás, és kezeit leengedve dől vissza a falnak még kicsit.
- Dehogy haragszom! Az én hibám is, előtte erről áradoztam és megmaradt. Nekem kényelmesebb, mint a forró poros szoba, szóval még meg is illik köszönnöm – tolja el magát a medence falától, miközben apró vigyorra húzódnak ajkai. - Egyebek mellett? Mmmm vajon mik lehettek... - ahogy kinyúl felé, úgy úszik az árral felé, és úgy öleli át ismét, apró csókot nyomva vállára. Hagy egy kicsit a pillanatnak, ő maga is kiélvezi, kapaszkodva bújva hozzá, a legtermészetesebb módon. Mit számít ebben a percben, hol állnak, kik is valójában, hogyan kéne tenniük. Ez most itt nem létezik, és maradhatna is így akár, ő nem ellenkezik. Aztán végül finoman tolja el magától, nem olyan messze, csak annyira, hogy legyen egy kis helye.
- Valami ilyesmire? - ragadja meg saját, magára tapadt pólóját, hogy aztán a lehető leggyorsabban kibújva belőle, hanyagul hajítsa a partra a háta mögé, és újabb ütemmel kerítse magához imsét közelebb, hogy amennyire elsőre lassabban, most annál hevesebben tapassza ajkait a másikéra, és falja azokat. Felesleges késleltetni, nem is akarja, és mintha el sem szakadt volna tőle, csupán a környezet változott, ujjai ugyanúgy kapaszkodnak és kutatnak minden apró érzékeny pont után. A víz kellemesen ring körülöttük, hűvösen öleli körbe őket, amin ezen nem változtat semmi és senki. De pillanatnyilag nem köti le a nedves közeg, és ahogy nemrég ő bújt a nyakához, ő most hasonlóan tér le oda, hogy ott is csókolja, ha épp engedi elszakadni az ajkaitól. Mintha nem tudna dönteni, és nem is akarna, csak mindent egyszerre.


avatar


☩ Reagok :
220
☩ Play by :
Misha Collins

Utolsó Poszt Vas. Szept. 23, 2018 10:10 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Athan & Cassael
16+ Drink first think later
Zene: Feel nothing at all • Szószám: 735 • Credit:

Az idő komótos csörgedezésével egyre kevésbé értem, olykor mire szeretne kilyukadni a leviatán, s azt is nehézkes megállapítanom, mindez a saját állapotom hozománya, vagy már ő maga is kezdi tapasztalni a halandók bódító keverékének hatásait? Megeshet, mindkét feltétel teljesült a testvérei felett tudott, de nem hirdetett előnyei taglalásánál, hol Athan sem igazán képes behatárolni, merre kívánt elhaladni a mondatával. Én sem erőltetem, hagyom ellenben, hogy témánk ezen fonala is lassacskán elhaljon, újabbaknak adva teret. Habár közel sem érthetőbbeknek. Szemöldökeim, mint gyakorta szokásuk tenni, ezúttal is ráncokba szedődnek, miként íriszeim a mellettem ücsörgő ábrázatáról kívánják leolvasni a kérdés komolyságát. Nos, az érdeklődőn billenő fej arra enged következtetni, nem a humor különös és kitapasztalhatatlan oltárán szólalt fel.
- Nem foggal és… körömmel. Legfeljebb az angyalpengémmel, de nem, nem szoktam másokat megharapni vagy karmolni - felelem elbizonytalanodva, óvatoskodón, hiszen az elképzelés abszurditása továbbra sem tesz biztossá a kérdés valódiságában. Amennyiben lehetséges, szívest tovább is gördülnék ezen a furcsa bukkanón, s legőszintébben a következőt is megkerülném ahelyett, megállapodjak a tetején, csakhogy a leviatán tanácsa olyasvalami, amit nem tudhatok szó nélkül hagyni.
- Hogy én lássam jónak? S mi történik akkor, ha ennek dacára a tetteim vajmi végzetes mederbe torkollanak? Felelőtlen volna vak magabiztossággal cselekednem - fogalmazom meg saját véleményemet, fejemet enyhén megcsóválva a túlontúl könnyed és szabados elképzelés felett. Talán megpróbálhatnék eme felfogás szerint tovább létezni, megtapasztalhatnám, mely vizekre téved egy angyal intuíciója, minek korábban léteznie sem lett volna szabad, viszont az ár és a kockázat túl nagy ahhoz, könnyelműn játszadozzak vele.
Ezen kísérletező, felszabadultabb oldalamat meghagyom a továbbiakra; kizárólag Athan társaságának s személyének kínálom, amint hagyom a szervezetemben felszaporodott alkoholt felszínre törni, egy-egy lépésemet amannak kontrollja alá helyezni. Azt persze az asztalról való lekecmeredésem momentumában még nem hittem volna, végkifejletként a leviatán karjaiban fogom találni magamat, forrón ölelve a testét, és körültekintőn csókolva az ajkait, azonban kétségtelen, nem bánom az ital különös útmutatását. Az általa gerjesztett, hirtelen ötletekkel szemben noha már akadnának panaszaim… Pusztán akkor realizálódik bennem, az utazásról esetleg a karjaim között nyugvót is megkérdezhettem volna, mikor az utolsó pillanatban elhagyja a szája az enyémet, kényelmetlen hiányérzetet hagyva maga után. De felocsúdni már késő, a folyamat elindult, a testem óhajai valamiként erősebbnek bizonyulnak minden egyéb belátásomnál, így kínzó árat fizetve, a másodperc töredéke alatt már a hűsítő vízben csobbanhatunk.
A vérem festi pirosra a vadul fodrozódó vizet egy kicsiny ponton előttem, s ahogyan az előbuggyanni kívánó folytatással küszködök, képtelen vagyok másra gondolni, minthogy ha erőmből kitelne, szívesen megmásítanám a közelmúltat. Inkább élvezném a légből kapott ötletem helyett a másik, mellkasomra tapadó kezét, a combjainak puha ölelését és az ajkainak újabb és újabb simításait…
- Hogy mondod? - kérdezek vissza, mihelyst eljut a tudatomig, hozzám beszél Athan - ki szerencsére nem maradt hátra az ivóban -, s mielőtt újabb köhögéssel gazdagítanám a medence színeit a vörös élénk változatával. Nem akaratoskodok az elismétlés ügyében, sem pedig a medence szélére való egyengetésem ellen, főként, hogy minél kijjebb érünk a fedetlen vízben - merthogy az épület egykori, díszes homlokzata jelentős szélességében beomlott -, annál sekélyebbé válik a vájat, és egy idő után már nem is kell erőlködnünk a felszínen maradás érdekében. Keveset veszt ugyan a mélységéből, ám a lábaink már kényelmesen leérnek.
Közben olybá tűnik, a köhögés iránti kényszerem is alábbhagy, így mély levegőt szippantva tüdőmbe a sivatagos idő forróságából, hallgatom a leviatán elbizonytalanodott, újonnani megszólalását.
- Szerintem túlélem… - jelentem ki elkomolyodott ábrázattal, amely szemvillanás alatt hullik le az arcizmaimról, és helyét átveszi egy szeleburdi, szédelgős mosoly. Káprázatos dolog ez az alkohol, megközelítőleg sincs ötletem vagy tippem, miért érzem ennyire mulattatónak a helyzetünket, de attól még rendkívül jó a kedélyem. Olyannyira, a következő pillanatban alá is bukok a közel sem tiszta víznek, hogy majdan felfrissülten térhessek vissza a felszínre. Néhány kérészéltű momentumig pusztán csak élvezem a kellemes időt, s a nap melegét az arcomon, aztán realizálva, mit is hagytam félbe, egy bocsánatkérő, szelíd mosolyfélével tekintek a rögtönzött ivó-csókolózó-, és fürdőtársamra.
- Ne haragudj… Annyira forrónak éreztem mindent odaát, hogy csupán a vízre és a medencédre tudtam gondolni. Egyebek mellett… - vetem oldalra az íriszeimet, miközben hagyom, visszabújjanak benedvesedett szárnyaim korábbi rejtekükbe. A szekundumnyi zavaromon hamar felülkerekedek, s amennyiben Athan nem döntött a parton való száradás mellett, úgy két kezemet kinyújtva simítom ujjaimat a derekára a víz alatt, hogy utána ölelésembe vonhassam, arcomat a nyakának hajlatába bújtatva. Erre is nehézkes egyébiránt magyarázatot találnom, miért érzem szükségét annak, a lehető legkisebb legyen a tér, mi elválaszt bennünket, mégsem tudok parancsolni az ösztöneimnek.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




Grace
only exists to be fallen from

avatar



☩ Reagok :
145
☩ Play by :
☠ Alexander Calvert

Utolsó Poszt Hétf. Szept. 10, 2018 1:30 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☠️ Viva Las Vegas

Cassael & Athan
zene: Whiskey in the jar •  szószám: 1285 • Credit:

 
- Ugyan, nem olyan könnyen kell azt kezelni. Nyomban végezni? Áhh – rázza meg a fejét, hiszen ha már a kellemetlenebb témát elnapolhatják, akkor megragad mást. Persze, fele sem komoly annak, amit mond, jelenleg már ő sem a legtisztább gondolataiban fürdik, noha annyira azért semmi sem vészes, elvégre, olyan sokat nem volt ideje fogyasztani az érkezéséig, de mégis, megül benne az, ami, és ő is egészen új oldalról mutatkozik be. Végtére is, idekint mindketten új fejezetbe csöppentek, nincsenek „rácsok”, sem a többi testvére a közelben, sem dühkezelési problémákkal küzdő démon. Felszabadultságuk kulcsa pedig folyékony, és könnyedén gurul le torkukon. - Úgy is kapnának elég meglepetést tőlem, szóval... nem tudom, mire akartam kilyukadni, de tény, hogy előbb utóbb úgy is hallani fognak valamit. Majd akkor ráérek a megoldáson gondolkodni – mert akkor biztosan racionálisabb és persze könnyedebben jönnek majd a használható ötletek is. Talán azt akarta kimondani, hogy nem hagyná olyan könnyedén azt a „nyomban végezni vele” dolgot, és talán még akkor is kevés lenne ő ahhoz, hogy egy angyalt úgymond védelmezzen, mégis, talán ha úgy olvas a sorok között, mint ő maga szokott, rájöhet, hogy nem hagyná cserben. Nem akarta akkor sem, amikor kijutottak, de bevallja, a szabadság is megrészegítette, majd a tudat, hogy ereje nem engedi meg azt, hogy kihozza onnan, épp elég indok volt ahhoz, hogy előre meneteljen és ne a láda körül sündörögjön. Mondhatni, hogy megpróbálta. Valamelyest. Nem akar azonban most lehúzni semmit sem, főleg nem a hangulatot, csak magát az italt, amit meg is tesz. Fura ez így, hogy kavarognak a dolgok a fejben és mégis, kevésbé tiszta képek bújnak elő, vagy épp még azok sem. Minden más apróságra azonban figyelni tud és akar, vagy épp csak kellemes ábrázattal élvezi ki a pillanatot. Olyan ez, mintha egy kicsit elvarázsolták volna, és bár lehetne ezeket a szeszes löttyökket akár bájitalnak is nevezni, elvégre vélhetően elég embert rontott meg vagy épp késztetett fura cselekményekre, számára ez a része még mindig az újdonság, és amit csendben ki kell tapasztalni. Annak idején, még elég régen is választott társának finom borokat egy-egy fülledt éjszakában, de akkor koránt sem érte el ezt a hatást, vagy épp állapotot, hiszen ott mindig is kicsit a világ urának érezte és vélte magát, a többiekkel együtt, egyikük sem gondolt arra, hogy lesz egy nap, amikor a gyengeség az egyik jellemükké válik, és amikor majd minden apróság számít. Visszatekintve, valamelyest örül annak, hogy nem az a fele találkozott a ládában vele, vagy épp ücsörög idekint. Nem volt ellenségesebb, vagy épp vérszomjas fenevad, vagy bármi, és mégis más volt, nem kapott volna az angyali segítség után, ehhez kellet Isten végzete és büntetése, hogy súlya alatt igenis megtanuljon lemászni a magas lóról. Nos, megérte?
- Ó, hanem foggal és körömmel? - visszahúzva magát a jelenbe, mellé, fejét oldalra döntve érdeklődik. Igaz, mintha manapság ennek lenne értelme, aki nincs vele az ellene és annak pedig jussa nem más, mint a bukás vagy a pusztulás. Végül is, ez is egy megoldás. Ha az angyalokat nézi, akkor még logikus is. - Szerintem már ő sem. Vagy nem érdekli – vonja meg vállát, aprót kortyolva az italból. - Nézd úgy, hogy te lásd jónak, és más nem számít. Ha nem egyenes az út? Hát legyen, legalább van benne izgalom, azt úgyis jobban kedvelem – félvállról vett dolog, de lényegében most valóban egészen szabadon fog fel mindent. Ha van is parancs, készül, vagy akármi, inkább az önös érdekeit nézni, és nézik a többiek is, így mondhatni könnyen beszél, de végül is, igazat mond. Azt tegye, amit jónak érez, és akkor kevesebb az évelődés. Kevesebb gond, mert abból van elég. Addig pedig csak jó, míg a nagyfőnök nem néz vissza.
- Nem kételkedtem ebben – mégis, apró vigyorral követi a mozdulatait. Nem gúnyos, inkább csak mulat, mégis készen arra, hogy leugorjon az asztalról és menjen ő a víz után, vagy akárhova. Bár, azt valóban nem tudja, ő képes-e még teljesen egyenesen lépkedni, így, ültében nincs semmi gondja, de hát ugye, addig nem is szokott, már amennyit tapasztalt az emberek láttán. És őt nem is akarták felnyársalni nem is olyan rég, ez fontos momentum. Fordított esetben őt már lehet kétszer fel kellett volna odalentről kaparni, és mivel valószínű akkor egyedül lenne, erre várhatott volna ítéletnapig is. Így marad a támasz, és persze a kíváncsi, mint mindig. Mintha elméje is egyre szomjasabb lenne, mégis, úgy érzi, egyelőre semmi sem fontosabb, mint a másik. Mind az épsége, mind maga.
- Az érzések – ismétli csak, ezzel is egyetértve. És persze, amely most jellemez mindent. Eltörölt mindent, ami gát volt, vagy ami annak számít. A világ két pólusán ücsörgő fajt, isten vagy épp más gyilkosnak szánt kreálmánya, mindent. Hisz mit számít jelenleg.
Csak a pillanat.
Kapaszkodik. El nem akarja engedni, hamar rájön, hogy szívesen maradni így addig, ameddig csak lehetséges. Furcsa, és talán a többieknek igencsak meghökkentő momentum lenne, számára viszont már nem, mintha attól a pillanattól kezdve, hogy ide beesett, erre várt volna. Erre sosem talált magyarázatot magában, ha keresett arra szót, mi jellemzi azt, ami vele volt kapcsolatos. Barátság, vagy csak szimpátia, béke vagy épp akármi más. És most ismét új az egész, és mohón kap felé. Ahogy megérzi az érintést, úgy bátorodik fel, úgy kóstolja újra meg újra ajkait, vagy épp csak ujjaival bőrét, felszabadítva mindkét kezét, a másikkal nemrég átmosott, mellkasán pihenő hűs bőrfelületre vezetve. Sajátján libabőr, bizsergés fut végig, az alkohol eddig égető utóíze pedig eltűnve csak a rózsaszín ködöt ereszti le maguk köré, és a vágyat, mely egyre jobban és jobban tör elő benne, a másik iránt. Mind közelebb és közelebb. Már csak igen kevés tartja az asztalon, annál több alkalom adódik arra, hogy mint holmi macska, úgy simuljon a másikhoz, lábával lágyan ölelve annak csípőjét, ujjait pedig hol le, hol pedig felfele vezesse végig. Szemei azonban csak akkor pattannak ki, mikor az egyszer már látott szárnyak bújnak elő, ajka pedig egy apró cuppanással válik le a másikéról, de kérdésre nincs idő, a következő pillanatban már csak a víz kerül oda.
A hűvös némileg kitisztítja ködös elméjét, és odalent időzve pedig hamar meglátja, hogy szerencsére nem a tenger közepén, hanem egy medencébe kerültek. Nemigen érti a dolgot, elvégre abban a pillanatban utolsó dolognak számított az, hogy máshol legyen, hogy egyedül vagy bármely más helyzetben, így vélhetően Cassael döntött másként, és vette ide, talán egyedül. A csalódás apró szeletje? Vagy...
Vér.
Felúszva, vizes tincseit hátralapítva fordul körbe, és leli meg őt, némiképp nyugodalmat hova magával. Bár az már koránt sem az, ahogy jelenleg kinéz az egész. Odaúszva, kémlelve a másikat, erőt véve azon, hogy most épp nem azt kell folytatni, ami abbamaradt.
- Bolond vagy. Semmi értelme annak, ha most csak rosszabb lesz – apró sóhajjal ragadja meg óvatosan, és tereli ki a medence széléhez, hogy ha úgy érzi, inkább másszon ki, és ott gyűjtsön erőt, a víz egyelőre neki kedvez. Bár, nem akar teljesen felocsúdni a történtekből. Nagyon nem.
- Az előbb.. mi.. vagyis.. Szóval, mennyire fáj... a helyzet. Tudok valamit tenni? - bár itt nem sok minden akad, főleg nem alkohol, első pillantásra nézve, de az utazásból ennyi elég is volt, a többit meg, majd megoldja, egész ügyesen improvizál, bár eddig, nem volt ennyire elterelve az elméje.



avatar


☩ Reagok :
220
☩ Play by :
Misha Collins

Utolsó Poszt Vas. Szept. 02, 2018 2:45 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Athan & Cassael
Drink first think later
Zene: Feel nothing at all • Szószám: 952 • Credit:

Isten útjai kifürkészhetetlenek, s midőn a Sötétség egy vele egyenrangú lény, úgy azt hiszem, ez a frázis rá is éppen olyan jól illik, mint a Teremtőnkre. Meglehet, nem őrület lenne, mit a leviatánokra engedne, azonban ennyi idő elteltével sem tudhatnám megmondani, mi mindenre képes Atyánk testvére. Puszta találgatás lenne minden kiejtett szó, így tehát finom vállrándítással jelzem, elképzelésem sincs Amara terveiről és szándékairól velük kapcsolatban. Athan is a fejét rázza, nyilvánvalóan kifejezve egyetértésünket abban, a Sötétség jelenleg nem fér bele az alkoholmámoros, különös beszélgetésünkbe. Persze arra sem kevésbé furcsa rádöbbennem, valamilyen okból kifolyólag féltem a mellettem ücsörgő feketevérűt…
- Nem hiszem, hogy hallaniuk kellene bármi ehhez hasonlót. Egyrészt, velem nyomban végeznének, másrészt elveszne az előnyöd, mi a meglepetés erejében rejlik - jegyzem meg, miközben engedek az elkomolyodásból, s finom mosollyal emelem az üvegemet, hogy aztán egyszerre ihassunk rá. Tán visszatetsző és számító, amit vele teszek, amiként igyekszem behálózni s a magunk oldalára állítani a világunk megmentése érdekében, de közel sem mondhatnám, mindezt fanyalgó kényszerből cselekszem. Azóta, hogy legelőször egymás tudatába férkőztünk, megtanultam elébb elviselni a jelenlétét, idővel pedig vágyni a láda egyhangú szürkeségében, s most sem azért örvendek a találkozásunknak, mert folytathatom, mibe kitartón belekezdtem. Hanem mert… ismét van hitem.
Számat a kézhátammal letörölve pillantok körbe a romos helyiségen, hallgatva közben Athan meglátásait, noha a kényelmi szempontokat illetően akadnak kétségeim. Az egyedüli különbség a szilárd padló és a keményre száradt fa asztalok között az előbbi felszínén heverő megannyi törmelék és üvegdarab, nem több. A társaság méltatására ellenben egyetértőn hümmögök, igaz, az sem lenne egészen mindegy már, ki ücsörögne mellettem. A szabadulásom óta nehezen viselem az idegen arcokat, a bizonytalanságot, mi egy új ismeretséggel jár, tehát ha nem a leviatán, úgy legfeljebb Ophilia, Phanuel és Wallenberg lenne örvendetes ivó cimboraként.
- Én máshogy küzdök az igazam mellett, Athan, többé nem a szavaimmal. Legalábbis nem kizárólag azokkal - emelem fel rá az íriszeimet, elgondolkodón méregetve ábrázatának puha vonalait. - Azonban nem tudhatom, tényleg én cselekszem-e helyesen. Egyedül Isten tudhatja, melyik út hova vezet, s hogy melyik szolgálja az úgymond jó és rossz oldalát - az üveget félretéve süllyesztem vissza pillantásomat magam elé, továbbra is tűnődve az élet igazságain. - Egyedül Ő tudhatja, mert a két végpontig vezető út közel sem egyenes - zárom le a gondolatmenetet, visszakanyarodva eredeti kijelentésemhez, miszerint a jó és rossz oldalt megkülönböztetni egyszerűen már képtelenségnek hat, s nem is érdemes a behatárolásukkal vesződni. Talán minden igyekvésem ellenére a láda megbolygatásával, és közvetetten a leviatánok kiszabadításával óhatatlanul az ellenpólus kedvére cselekedtem, vagy éppen ellene, ha lehetséges a nyolcak megtérítése, a világ szolgálatába állítása. Nem tudhatom sem én, sem Athan, se más, hogy végül mi lesz mindennek a végkifejlete, hisz a próféciák ideje Atyánk eltűnésével lejárt.
Apró sóhaj, mivel a kétséges témának adózok, ám olybá tűnik, az alkohol nem pusztán a mozgáskoordinációt s a könnyedebb felengedést segíti a halandókban, hanem az érzelmi hullámvasutat, aminek ők szokták nevezni a gyakorta érthetetlen és indokolatlan kedélyingadozásukat. Első kézből tapasztalhatom most mindezt, hiszen míg az imént jóformán erőt vett rajtam a kétely és az elbizonytalanodás, jelenleg nem érzek többet, mint a cselekvés iránti elutasíthatatlan vágyat, legyen az éppen az asztalról való lekecmeredés, vagy a lavór víz kicserélése. Egyedül az imbolygással, és a rögtönzött kapaszkodóm vonzásával nem számolok, balga módon.
- Nyugalom, mindent kézben tartok - húzom ki magamat büszkeséggel telten, mielőtt rádöbbennék, a hirtelen mozdulatok sem kedveznek a kiszámíthatatlan szédelgésemnek. Cinkos mosollyal görnyedek vissza, fogódzkodok jobban és figyelek körültekintőbben Athanra, akinek ábrázatán hamar testvérére lel az értetlenkedésem a hordó kapcsán. Bár mintha előtte is kérdezett volna… Ó igen, az emberek és a világuk páratlan szegmensei.
- Hogy melyik része? Az érzések, amelyek minden józanságot, logikát, racionalitást képesek eltörölni… - felelem elcsöndesedve, követvén egy momentumra a leviatán pillantását a combjára, melyen kényelmesen pihennek az ujjaim. Valahol a tudatom legmélyén feldereng a gondolat, nincs minden teljesen a rendjén, azonban az alkohol ködje sűrűbbnek bizonyul, minthogy helyt adjak a koponyám hátuljában gyér fénnyel villódzó jeleknek. Talán nem is akarok.
A következő szekundumban a szám már puhán simul az övére, s meg sem fordul a fejemben az elutasítás lehetősége. Minden furcsasága és hirtelensége ellenére természetesnek hat, amint összekapaszkodnak ajkaink, miként ujjai a vállaimra csúsznak, a sajátjaim pedig fel, fel a combja domborulatán, egészen addig, míg a csípőjén megkapaszkodva a derekán nem állapodnak meg. A gyomrom tájékán virágozva különös, bizsergető érzet száguld végig a testemen, a porcikáim kellemesen sóhajtanak fel alatta, s a hatására mind közelebb kívánják magukhoz Athant.
Nyugalma engem is viszonylagos türelemre int, fejem lomhán mozdul az ellentétes irányba, mélyítve a csókot, ha van még hova, ellenben az izmaim, a bőröm mind többet akar a másikból… Így hát kezeimet a hátára vezetve vonom szorosabb ölelésbe, késztetem az asztal legszélére való kicsusszanásra, addig, míg combjai között rajtam kívül semmi másnak nem marad hely. Óhatatlanul sóhajtok bele a szájába a kellemes ingerek okán, a hirtelen kélt forróságban pedig másra sem tudok gondolni, minthogy milyen kellemes lenne mindezt egy - korábban általa emlegetett - fürdő hűs vizében tenni. Nos, az idegen, felfokozott érzésektől, illetve az italtól s a leviatántól részegülten nem tanakodok túl sokat; szárnyaim automatikusan nyílnak, és mire felocsúdhatnánk, már egy marokkói, díszesen csempézett medencében landolunk, noha közel sem olyan elegánsan, mint azt képzeltem. Athan helyett a piszkos, poshadt víz karol át, miként a mélybe merülve elszakadunk egymástól, és a szárnyaim is kényelmetlenül nehezednek a nedvesség alatt.
Mély lélegzettel bukkanok fel a felszínre, de ahelyett, tüdőmet kitöltené a halandók számára éltető oxigén, valami inkább belülről szeretne előtörni. Logikusnak az tűnne, hogy víz szakadjon fel a heves köhögés végett, ám vér, nem kevesebb, mit végezetül a medencébe köpök. Olybá tetszik, kimerülten nem éppen előnyös a teret és időt meghajítva utazni.
- Nem kimondottan így képzeltem a fürdőzést - nyögöm ki két köhögés között, habár odáig még nem jutottam, körültekintve felleljem a leviatánt.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




Grace
only exists to be fallen from

avatar



☩ Reagok :
145
☩ Play by :
☠ Alexander Calvert

Utolsó Poszt Szomb. Aug. 25, 2018 1:11 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☠️ Viva Las Vegas

Cassael & Athan
zene: Whiskey in the jar •  szószám: 1230 • Credit:

 
Kezdi azt érezni, hogy az életében felbukkanó, testvérein kívüli nőalakok csak a rosszat hozzák rá, és csak a baj van velük. Anyjuk igencsak erős akarattal kormányozott, és most itt van a Sötétség is, aki szintén hasonlóra tehet szert, csak épp kevesebb szóval. Nem jó dolog ez, a ládán kívüli élet és persze a múltbeli is, arra tökéletesen jó volt, hogy megtudja, milyen a szabad döntés kényelme, és az, hogy nem kell a füttyszóra várnia. Ez nem olyan eset mégse, ahol ő döntheti el, kér-e belőle vagy sem, mégis, ha valóban úgy tesz, odafigyel és úgymond vigyáz vele, akkor elkerülheti. Talán. De a hatalommániás, irányító nőszemélyekből egyelőre ennyi elég is, egy tartalmas életre. Meglátja, mit hoz a jövő, mert az olyan szeszélyes, hogy számolni nagyon nem lehet vele, igencsak élni kell a pillanattal, mert az, hogy későbbre tolja, már igencsak körülményes. A pesszimista azt mondaná, hogy talán ha lesz holnap, ő viszont inkább azzal él, hogy bármi közbejöhet.
- Mit érne egy csapat veszett leviatánnal? Bár... elég sokat, ha annyi észt hagy, hogy legalább használni tudjuk amink van. Egyelőre viszont ennek nem láttam jelét, elég őrült mászkál odakint amúgy is – és még mennyi fog. Ha őket nem is, ott vannak az emberek, a démonok, vagy épp az angyalok. Minden lehetséges, észben tartva a dolgokat figyel majd, mert a remény későn hal meg szerencsére, talán lesz egy apró valami, amellyel egy kicsit megnehezítheti a dolgát. Nem kerget illúziókat, de az isteni erővel csak úgy nem lehet elbánni, bármennyire is szeretné. Aprón rázva fején kergeti ki a kellemetlen gondolatokat elméjéből, mert nem akar most a nő miatt keseregni, vagy épp bármi másért, még ha az italozós hangulatba épp beleférne. Az üvegből ismét fogyasztva nedvesíti meg torkát, és tölti meg gyomrát, a kellemes érzet pedig immáron lustán terül szét benne. Mivel ő nem sérült le, így később, és nagyobb mennyiségben okoz majd galibát, azonban mégis, néha intenzíven képes átérezni a dolgokat. Talán csak ereje szeszélye, vagy épp az, amikor kimeríti magát, hasonlóan hozzá csak épp harc nélkül. Apró dolgok ezek, de ennyi raboskodás után minden feltűnik, minden apró folt, redő vagy épp bármi. Az ingerszegény környezet furcsa játékot eredményez, ha épp nem is vitatja meg testvéreivel, tudja, hogy Ruben is képes hasonlóan érezni, főleg ha azzal a dobozos játékával foglalkozik, vagy azokkal az emberekkel, akiknek nem mondhatja ki a nevét, mert begőzöl. Mindenki mást érez és vesz fel, egyesek erőt, mások úgymond vagyont, és vannak akik sebesült angyalokat karolnak fel és invitálják kellemes ivászatra. Szereti az élet szépségeit.
- Ó! Ezt hallaniuk kellett volna. Bár egyesek biztos nevetnének, vagy csak legyintenének. Egyszer azonban írásba foglalom – szórakozik jól a dolgon, bár ő úgy véli, mindenki másban jó, és másban okosabb. Úgymond, így lettek tán kitalálva annak idején, anyjuk álmaiban. Mégis, az a fránya egó. Nem tagadja, hogy ez is egy olyan válasz volt, amely hízelgett neki és amelyre kellemes mosollyal az arcán ragadja meg az üveget és kortyol egy nagyobbat. Lehetett volna ez gúny, vagy épp vicc is, de a lényeg mindig az, hogy akinek címzik, mit hall és mit értelmez. Megvallja magának csendesen, meglepő ez a könnyed csevegés, és még mindig kicsit álomszerű az, ahogy meg is történik. Talán ha megcsípné magát? De nem, nem álmodik ilyesmit, ritkán éri el bármi is. De ohh..
- Ebben ismét egyetértünk. Bár, először a bútorokat vettem észre, hogy kényelmesebb lehet, mind a föld. Aztán csak a többit, de egyedül.. nem jó iszogatni. Kimondottan előnyös a társaság – ökör iszik magában, és bár megvan annak is a varázsa, vagy épp ideje, egy hosszú séta, egy csata és persze a kietlen vidék nem épp a magányosságot erősíti, ekkor érzi igazán, vagyis érezte, hogy egyedül van. Mindenki messze és csendben. És hogy fél-e a magánytól? Nem, inkább a csend az, amelyet nem kedvel. Ez a világ pedig, már-már ijesztően csendes. Ha tesznek is valamit, sok lesz vele a dolog.
- Ott majdhogynem csak az van. Évszázadokig hallgattam, nekem sem lenne kiállni hittérítést végezni, elég halott ügy. Az viszont nem, ahogy küzdenek minden igazuk mellett. Vagy épp az, hogy te tenni akarod a dolgod, és már szavak nélkül is kész, elég egy pillantás – ha nem vagy velem, akkor ellenem felfogás. Már nemigen adnak időt sem, vagy épp lehetőséget, ha valami nem úgy van, annak pusztulnia kell. Erre ékes példa az a seb is, amely a hátán húzódik, és amely már egyre kellemesebb színt ölt. Mi értelme? Ez még mindig olyan pont, amit nehezebben tesz akárhova is, mármint ez az angyali mészárlás és most a lassan készülő keresztes hadjárat, vagy épp a végső felvonás. Csak annyi jó volt benne, hogy kijutottak onnan. És persze, ez a kapocs és a közös élmények.
- Jobban nem kellene összetörnöd magad, tele van szilánkkal minden. Kellemetlen lenne ha azokat kellene kiszedegetnem a hátadból – érti ő, mire céloz, érzett hasonlót. Előtte sosem, most viszont... fájdalom, hideg, zavartság vagy épp félelem. Minden elérheti akkor, olyan is, amiből nem akar kérni. Valamit valamiért? Meglehet, de közben tovább tartja, támasztékod adva, figyelve. Apró mozdulatok csupán és alig pár centi, amely csökken és mégis, minden máshova kerül. Vagy csak ő érzi így? Fogalma sincs, hogy vannak ők kódolva, és talán még magáról sem tudja, mik a határok. Kapott vágyakat, ingereket, és a többi? Azt össze kell tennie, viszont nem mondhatná, hogy mestere. Ó nem. Ő az a típus, aki mindig az ölelésre várt, de abból sose kapott.
- Mire gondolsz, melyik része a páratlan? - most mondjuk épp a hallhatatlanságuk, azon azonban már túl van, nem irigykedik. Fejét épphogy dönti meg kissé oldalra, miközben figyeli a változást. Kisimuló mimika, a tekintet, a szavak, a minden. Az egész lénye, amely mintha felszabadult volna, és az eddig okító angyal most szünetre menve engedte be a másik felet, aki, és örülhet, nem épp azon van, hogy fajuk közti ellentétjüket torokszorítással ünnepelje meg. Aprót rezdül, amint az ujjak a combját érik, és csak egy röpke pillantásra néz le, majd ismét vissza, a közeli arcra. Annak idején tollait kívánta ujjhegyével érinteni, most azonban szabad, az asztalon támaszkodó ujjai táncolnak kissé, és keresnének más újdonságot.
- Nem tudom miféle hordóról van szó – elkalandozott ő is, hiszen ha elég közel merészkedik hozzá bárki, akkor bizony ő is kíváncsi, kutakodó, főleg, ha egy kicsit rá is segít alkohollal, vagy bármi mással. Itt plusz pont az, amely a múltat érinti. Kíváncsi tekintete most kérdéssel telik meg, azonban csak csendben figyeli az évelődést, hallgatja, és kissé meglepi. Hogy érzi-e előre, mire akar kilyukadni? Nem, erre valahogy elsőre nem, és mégis, a kellemes meglepetések hada éri ma. Sőt.
Azt mondhatná, hogy akkor ne tedd, de nem jön ajkaira. Mint egy rusnya káromkodás, más azonban érkezik. Zavara, meglepettsége és mindene fellobban odabent, amint a távolság lecsökken és szavak helyett Cassael ajkait érzi a sajátjain. El kellene löknie, vagy bármi más? Pár pillanat az egész, még annak is a tört része, ahogy dönt. Gondolatok, érzések gyullanak fel odabent, régi és új érzések. Gyomra már nem kellemes, egyenes bizsereg, gombócba gyűlve ugrik meg. Mégis..
Az üveg, mely eddig támaszkodó keze közelében pihent, koppanva dől el, és gurulva végül a földön talál magának új helyet. Puhán kapaszkodik bele vállába, szinte ezzel is közelebb korrigálva magához, és nem, nem mohó, vagy épp támadó, meglepően puhán kóstolja meg azokat az ajkakat, amely eddig oly sok mindenre tanította. A pillanat pedig tökéletesen lelassul körülöttük, és ahogy nemrég ápolt, most úgy cirógatja a kellemesen hűs bőrét, kihasználva ameddig csak tart. És csak újra, és újra.


avatar


☩ Reagok :
220
☩ Play by :
Misha Collins

Utolsó Poszt Vas. Aug. 19, 2018 2:33 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Athan & Cassael
Drink first think later
Zene: Feel nothing at all • Szószám: 1071 • Credit:

Szemöldökeimet az érdeklődés íveli leheletnyire az elhintett kérdés kapcsán, s néhány kitartott momentumig pusztán a mellettem ücsörgő ifjú vonásait figyelem. Az ábrázatát finoman árnyékoló kételyt, aggodalmat, talán némi bosszúságot is? Jómagam nem lehetek tudója annak, a Sötétség miféle úton s módon fertőzi meg a teremtett világ élőlényeit, ám kötve hinném, oly’ tartózkodóan és ráérősen tenné, napokon belül ne lenne nyoma befolyásának az áldozatán. Márpedig Athan töprengése, maga a felvetődött kérdése arra enged következtetni, egyelőre mentes az elméje mindennemű, arra érdemtelen ráhatástól. Feltéve, amennyiben a sajátomat lehet az ellenkezőjének nevezni, és egyáltalán még ott lappang a koponyája falai között, akár az övé az enyéim ölelésében.
- Meglehet. Az ereje vetekszik Atyánkéval, nem kizárt, hogyha az akarata úgy kívánja, titeket is megfertőzzön az őrületével - felelem, nem titkoltan elrettentés céljából, de mindemellett a legnagyobb őszinteséggel. Valóban nem gondolom, Amara erejét ne fogadná régi barátként a leviatánok emígy is feketéllő lénye, óhajtják avagy sem. Ezért sem tartózkodok mielőbb körültekintésre inteni a szelence egykori, legrokonszenvesebb lakóját, persze azután, bosszankodtunk egy kört az abból kiszabadult démonon is. Tény és való, Mammon lehetőségei limitáltak voltak, viszont azt sem hittem volna, hogy önálló testet lehet majd képes alkotni magának abból a sivárságból; ő mégis megtette. Van tehát esély a további meglepetésekre a részéről? Kétségtelenül…
Tovább nem szövöm a gondolatmenetet, nem látom értelmét a pokol fattyának újabb értékes percekkel adózni, ezért hát ujjaim puhán, azonban magabiztosan az ifjonc vállára simulnak, hogy az átadni kívánt üzenetem mindenképpen célba érhessen. Apró biccentéssel konstatálom, ez nem is történt másképpen, szemközt az intésem nyomán virágzó következtetéssel már kevésbé számolok. Homlokomon alig-ráncok vernek maguknak éket, midőn oldalra vetve íriszeimet, magam is eltöprengek a figyelmeztetésem mögött húzódó indokokon. Ténylegesen aggodalmat éreznék Iránta, vagy mindössze a vele kapcsolatban megfogalmazott céljaimat féltem óvó atyaként? A terveim sem mellékesek, kár tagadnom, de rá kell döbbenjek, őt magát sem szívesen veszejteném, és tudnám a Sötétség markában. Egyszerűen nem hangzik helyesnek.
- Nos… Te okosabb vagy, mint a véreid - nyögöm ki, meglehet, egy kissé sután, mit jótékonyan az elfogyasztott alkohol számlájára írok, koránt sem az óhatatlan és akaratlan lelepleződésére. Tán gondolatban nem tűnik helyénvalónak Athan elvesztése, a kimondása azért egészen más kontextusba helyezné az egészet, még számomra is. Nehézkes hiszen megfogni a köteléket, amely kettőnk között húzódik, látszólag alaptalan, noha a múlt ott őrzi magában az igazságot, nyersen és visszavonhatatlanul. Egy olyan kapcsot, ami egyelőre megtörhetetlennek tetszik, még így is; hosszú ideig voltunk a láda két oldalán.
Kezemet elhúzom, a témaváltással pedig könnyedén sodródok, míg az újonnan szerzett üvegemből kortyolok. Érthető a természetét tekintve, a száraz forróságért nem repes a szíve, ellenben a nedvesért, végtére egyik kézről egyenest a tengerből származtathatóak.
- Ez a poros lyuk, ahogyan te nevezed, az én kedvemre is tesz. Kezdve a kiapadhatatlannak tűnő alkoholforrásával, ami kimondottan előnyös egy ilyen nap után - mosolyodok el gyengéden, a fürdőt illető kérdést meg ideiglenesen bólintással zárom. Dolgom jelenleg nem akad a gyógyulást leszámítva, az egyedüli tényező éppen annak a mértéke és üteme, ami az italokkal szembeni toleranciám megcsappanását figyelembe véve még el fog tartani egy ideig. Nem bánkódom természetest, be kell látnom, a társaság élvezetes, s Ménész csapdájának kellemesebbnek titulálható emlékeit idézi fel a tudatomban.
A nevetése ismét magára vonja a figyelmemet, habár az én ábrázatom kivételesen nem tükröz mást, mint érdektelenséget.
- Egy ideje már nem látom értelmét a bizonyos oldalak győzködésének, mindegyiknek megvan a maga igaza, és egyik sem enged a sajátjából. Korábban úgy hittem, pusztán emberi sajátosság ez, ám megkockáztatom, még a te családodban is megvannak a különböző nézetek. A lényeg az, mi hogyan gondolkodunk, s ennek érdekében mit teszünk - magyarázom elcsöndesedve, némileg kizökkenve a felszabadult légkörből, amely talán a hátamat érintő fájdalomnak is betudható. Szerencsére Athan kezei alatt egyhamar megnyugszanak az izmaim, és a sérülés sem éget már olyan vehemensen.
Fejem kissé oldalra biccen, szemeim olykor-olykor alácsukódnak, s csupán azért nem maradnak ekként, átadva tudatomat a gondoskodás kiélvezésének, mert a szédelgés annál veszedelmesebb mulatságnak tűnik. Ennek bizonysága hamar bekövetkezik, mihelyst megkísérlek lemászni az asztalról. Lábaim kocsonyaként remegnek meg, egyensúlyom pedig akár egy négy hónapos csecsemőé; óvatlan és esetlen. Ujjaim görcsösen marnak eleinte a leviatán felsőjébe, ám minél több figyelmet szentelek önmagam megtartásának, annál puhábban kapaszkodok belé is.
Tekintetem kíváncsian szökken fel az aggódó kérdés hallatán, igyekezvén leolvasni az ábrázatáról, valóban kétségeket gerjesztő volna az állapotom? Igaz, ami igaz, még én sem éreztem magamat így soha ezelőtt.
- Igen, azt hiszem. Attól tartok, a küzdelem során olyannyira kimerült a szervezetem, most inkább vagyok hasonló a halandókkal, mint fivéreimmel és nővéreimmel - jegyzem meg, hetyke félmosollyal az ábrázatomon, noha képtelen lennék megfelelni, mit is tartok ezen olyan iszonytatóan mulatságosnak. Az újszerű, mókás érzés bizonyosan a felsorolás részét képezné.
- Ohh, azt én is érzem. Nem cserélnék az emberekkel, ám kétségtelen, amit tapasztalhatnak a világból… páratlan - sóhajtok fel már-már ábrándosan, miközben eleresztem a felkarját nem egyéb szándékkal, minthogy az asztal szélén pihentethessem meg őket, azonban az előttem ücsörgő, és közelebb fészkelődő combja valahogy kényelmesebb támasztéknak bizonyul. Addig nem is ügyelek rá igazán, amíg nem realizálom újonnani felpillantásommal az arca, voltaképpen az egész lénye közelségét. Szinte érzem az iménti mosakodástól még nedves bőrömön a teste hőjét, a finom párát, mely minden levegővétellel közénk ékelődik… Nehéz lenne megmagyarázni, sőt, megfejteni, mi történt ebben a néhány, egyébként jelentéktelen momentumban, ám kétség kívül bekövetkezett vajmiféle változás.
- Miért akarnék hordó lenni? - szemöldökeim egymáshoz vonódnak, míg kéklő íriszei és a megpihenő szája között cikáztatom a tekintetemet. Utóbbi mondatával még tovább árkolja az értetlenségemet, igaz, az egész különös légkör és pillanat hozzátesz az elbizonytalanodásomhoz. Aztán hirtelen beugrik, honnét is olyan ismerős mindez… Azokban a karattyoló, mozgóképes dobozokban láttam efféle jeleneteket, s ugyan nem ez lenne az első alkalom, hogy hasznosítanám a benne látottakat… Az Astarte figyelme elterelése érdekében bevetett cselekedetem előtt közel sem éreztem vágyódást vagy bárminemű akarást.
- Nem tudnám megfogalmazni, miért… Ellenben most… - kezdek bele a mondandómba, gyengéden markolva a kezeim alatt nyugvó, különböző anyagokat, illetve az azok takarásában megbúvó, ruganyos izmokat. - Most határozott késztetést érzek valami olyanra, amit nem kéne megtennem - fejezem be a kelleténél sejtelmesebben a tudatom bíztatása dacára, noha a cselekedeteimet ennél azért sokkalta nehezebbnek bizonyul kontrollálni. Mire az elmém felkiálthatna; ez közel sem angyalhoz méltó, főként egy leviatánnal a túlvégen, s máskülönben is vízért indultam, a szám már ott is pihen Athanén, jólesően simulva össze a tengeri szörny ivadékának felettébb puha görbületeivel. Szemhéjaim rögvest lecsukódnak, a szédelgés pedig mit sem segít a felocsúdáshoz, ó, dehogy… Ellenben még közelebb egyenget a másikhoz, esetlenül csókolva le az alkohol hátramaradó ízét az ajkairól.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




Grace
only exists to be fallen from

avatar



☩ Reagok :
145
☩ Play by :
☠ Alexander Calvert

Utolsó Poszt Pént. Aug. 03, 2018 12:02 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☠️ Viva Las Vegas

Cassael & Athan
zene: Whiskey in the jar •  szószám: 1265 • Credit:

 
Nem akar olyan vizekre evezni, amelyek túl mélyek és sötétek, de valamennyit mégiscsak érint belőle, inkább akaratlanul, mint tudatosan. Érdeklődik, hogy a francba ne, hiszen még az ő szabadulásuk is úgymond „csodával” ért fel, hát akkor most még ez is itt van, egy újabb. Ha Isten egy kicsit is figyel, akkor csak annyit láthat, hogy minden, amelyben biztos lehetett egykoron, szép lassan dugába dől. Mert előbb az emberei romlottak meg, aztán angyalai lázadtak, öltek és pusztítottak, és akkor még a láda, amely oly biztos mágiája és börtöne volt, már lassan átjáróház lesz. Szép lassan mindent elveszít és akkor majd bánhatja, hogy valaha egyáltalán hátat fordított ennek a világnak. Vagy ez más a végső löket volt arra, hogy ha eddig vissza akart volna térni, most már végképp ne legyen kedve. Hát.. mindenképp szívás.
- Az ő hatása. Áhh, akkor már értem azt az őrületet, amit felfedezni véltem egyszer – gondolkodik hangosan vissza, kicsit a közelmúltba nyúlva. Meglehet. Sőt így már egészen biztos, hogy ennek az erőnek a hatása erősítette fel és vakította el az angyal elméjét, amellyel kellemetlen randevúba keveredett. Nemhiába, ha egyikükkel úgymond nagyon jól járt, a többivel nem lehet ilyen szerencséje. Sőt. Bár, nem bánja. - Gondolod, még mi is? - elmélkedik, hogy vajon ha akarná, elérné-e őket az, amely a többieket viszont a sötétségbe taszítja. Vagy ezen már lehetséges, hogy túl is estek? Kicsit a hideg rázza a gondolatra, hogy valami sötét és ekkora erejű dolog lopakodjon az elméjébe és úgy megkavarjon mindent, hogy eszét vesztve tomboljon a világban. Vagy épp akármelyikük a családból, mert az sem lenne épp szerencsés, ha emiatt kellene szemben állniuk. Ezt majd talán velük is megvitatja, ha elér odáig.
- Elég volt, hogy az erejére igen – továbbra is húzza a száját, bár tényleges sérelem nincs benne, eddig neki még a démon nem ártott, talán csak annyival, hogy kedvesnek nem mondható szavakkal fogadta akkor, amikor közeledett felé. Ennyitől még nem dől össze a világ, sem a lelkivilága, viszont ott van a HA, hogy amikor majd valami olyat tesz, így szabadon, amelynek levét akár ők is megihatják, akkor talán megtapasztalhatja, milyen is a bűntudat apró csírája, vagy valami hasonló. Helyzettől függően persze, lehet, valahogy az ő malmukra hajtja a vizet, de persze semmi sincs kőbe vésve. Szereti a változatosságot, mégis, most valahogy nincs dicsekvős kedvében, hogy milyen ügyesek voltak akaratukon kívül. Túl vegyes érzelmek.
- Áhh, mást nem hagytunk ott. Elég limitált lehetőségeink voltak, bár.. mondhatom, hogy láttad magad is – nemhogy rejtekhely, de még élet sem fogadta. El is hessegeti a kietlen táj emlékét, az itallal köti le magát ő is, már-már lassan berögzül az, ahogy beszél, majd emeli az üveget, és öblít. Vagy épp.. minek is nevezik? Megérkezik a hangulat? Az élet ugyan nem mászik vissza a falak közé, ugyanolyan romosak maradnak, de talán mégis ez a leghangulatosabb, amelybe betévedhetett, akaratlan. Mehetett volna abba a hotelbe is, melynek csillagai már rég lehulltak, ott viszont talán csak a patkányok fogadták volna, vagy akár más angyalok, de ennél sokkal kevesebb örömmel. A hirtelen jött érintés rázza fel és pislant rá a kézre és annak gazdájára. Leginkább a mondanivaló vége az, ami meglepi. Mintha valami.. mintha féltené. Talán eddig úgy, mint más nem.
- Mindenképp igyekszem vigyázni, persze – aprókat bólint, kicsit ez rázza helybe az eszét, hogy mit is kértek tőle. Őszintén, nem is igazán kekeckedett eddig a Sötétséggel, de tény az, hogy mit várnak el tőlük és eközben ők, ő mit nem akar, már felérhet annak, ha megtudja. Mindenképp ingoványos talaj, olyan, amin tényleg ésszel kell járnia, ahol nem szórakozhat csak úgy, mint a világban a kis sétáival. Ott el kell tennie ezt a felét, amely nehezebb de nem lehetetlen. Figyelni fog, vigyázni, már ezért is, arcán pedig kicsit késve, de megjelenik a mosoly.
- Aggódsz? Ez.. fura, de jól esik – bár ha félreértett valamit, úgyis megmagyarázza. Ha meg nem, megmarad magának így. Mindenkinek kell ennyi öröm, úgy mondják mostanság. Ezt elraktározva dől vissza, és foglalja el magát addig, ameddig a frissítő fürdő kitart. És amíg apró haragja elillan, elvégre nem kéne ennyi miatt is felhergelnie magát, bár ezt, már lassan annak tudhatja majd be, amennyi szesz csurgott le torkán. Nem veszti el még a józan észt, de már alakul benne minden felfokozott indulat. Egy nagy szusszanással adja ki magából, remélve, hogy tényleg távozott is, és megtámaszkodva pillant ismét felé, immáron az eddig félretekintő szemérmességet ellökve. Elvégre, olyat nem lát, amit nem kéne.
- Azt nem mondanám. Egész jól viseltem, egy ideig, de nem az én közegem. A nedves, párás már igen, vagy még ez a poros lyuk is – néz körbe, majd fordul is vissza. Nincs itt probléma, ameddig a folyadékpótlás adott ugyebár, és ahogy kinéz, egy darabig valóban ki is tart. Bár ő előbb gondolt volna hordókra, mintsem ilyen csinos üvegekre, oda sem neki, azt már párszor megmutatta, hogy igen könnyedén képes alkalmazkodni, az esetek többségében.
- Rendben van, abszolút nem siettetlek semmiben. Meg.. igazából nem erőszak – utal arra, hogy ha más dolga akad, ő nem fontos, kivárja a sorát, vagy beért alternatív megoldással is. Persze, tud önző és követelőző lenni, de mivel nagyjából egymaga utazgat, így ez felesleges lassacskán. Ez viszont most nem rajta múlik, türelemgyakorlat.
- Ezt magyarázd meg azoknak, akik valamelyik oldal elkötelezett hívei – próbálja komolyan mondani, de elneveti az egészet. Szerinte ez egy érdekes gondolat, alapja is akad bőven, és mégis, egy ilyenért nem egy vasvillát és fáklyát ragadnának egyesek, hogy lázadozzanak ellene. Megérne egy misét, azonban ez elmarad, cserébe pedig, ha nem is bölcseleteivel, de két kezével segít inkább.
- Ez örvendetes hír, ha szabad lesz a kezem, megemelem rá az üveget – mossa át a területet, miközben beszél, elvégre, valóban jobb az, ha a halál ma elkerüli ezt a területet. Apró rezdülések, vagy épp a nagyobbak érik el, így csak sejti, hogy nem épp kellemes a sebnek a kezelés, viszont hasznos, hogy később könnyebben húzódjon össze. Nem adja fel elsőre, és ha nem is lett belőle okleveles ápoló, a bizalom eme fajtája új szintbe emeli a dolgokat. Eddig csak testvéreit látta el, ha szükséges volt, leginkább ez az új kor szokása a gyengeséggel, mégis, legtöbbször saját magán kísérletezik. Úgy érzi, ez egész jól sikerült. A rongy végül végleg a vödörben landol, bár nem épp a legjobb hely, de még meg lehet menteni, meg talált is belőle még talán, így azzal már nincs gond, ahogy elnézi a sebbel sem. Immáron könnyebben fogadja az érintést, arca nem meglepett, hanem vidám és bólintva emeli meg szabad kezével az üveget, hisz ahogy ígérte, az örömhírre kortyint is.
- Szólj, ha segítsek. Nem biztos, hogy könnyedén kijön – immáron támasztékként szolgálva figyeli a mozdulatsort, amely hamar kellemetlenné válik a másik számára, mintha kicsúszott volna alóla a talaj. Az üveget letéve kap oda, és ha csak karját is fogja, a támasz mellett tartja meg, hogy ha mégis esik, talán így könnyebben tartja meg. A méreg érte utol? De hisz úgy nézett ki, annak már se híre se hamva. Értetlen pislogás, és talán most sajátos, felébredő aggodalma köszön vissza.
- Megvagy? - pillant le, lábai mennyire állnak biztosan, másszon-e le avagy maradjon így, mozdulatlan. Még az kéne, hogy leboruljon az asztalról, szépen néznének ki a törmelékben.
- Egyelőre kellemeset a gyomrom tájékán, de most hogy mondod.. Még egész jól bírom. Gyere mássz vissza, vagy mindenképp vízhordó szeretnél lenni? -  ajkain mosoly, miközben csusszan kifele kissé, közelebb, biztosabb pontot nyújtja. Vállát finoman lapogatja meg, jelezve, nem moccan, itt van, és maga se érti, honnan jön minden. Vagy épp az, hogy a kellemes mellett túl sok minden bukkan fel odabent. Főleg ilyen közelségben, amikor minden apróságot közelről szemlélhet, mint eddig nemigen.
- Lehet, hogy most érzem..


avatar


☩ Reagok :
220
☩ Play by :
Misha Collins

Utolsó Poszt Csüt. Aug. 02, 2018 12:26 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Athan & Cassael
Drink first think later
Zene: Feel nothing at all • Szószám: 973 • Credit:

Könnyelműn bólintok a hasonlót kiérezni képes pokolfajzatok és Athan ezzel szembemenő trükkjeit illetően, habár annak ellenére, közel két hónapot töltöttünk együtt a ládában, pusztán elképzeléseim lehetnek arról, milyen képességek birtokosai is jelenleg a leviatánok. Nos, akár efelé is elterelhetném a társalgásunkat, ám az italozás mindinkább leköt, amelynek meglesz a foganatja. Újfent felhánytorgatásra kerül mindaz, amelyet az imént körültekintőn próbáltam elkendőzni, melyről szándékkal nem kívántam beszélni, főként így, az emberi érzelmekhez oly közel. Nem óhajtok emlékezni az otthontalanságra, a magányra, a kudarcokra, a megannyi, általam kioltott életre… Még mi, angyalok… Nem. Legfőképpen mi, angyalok, nem tudhatjuk előre megjósolni, mi vár minket az effajta sötét árkok mélyén. Ezúttal sem szeretném kideríteni.
- Vélhetően az már a Sötétség hatása, semmint a Gabriel iránti vak elköteleződés. Halandó, démon, angyal, mind képes megőrülni tőle - felelem elcsöndesedve, vállamat rándítva, mielőtt keserű szavaimat az ital utolsó kortyaival öblíteném le. Az üveg üresen koppan mellettem az asztalon, helyét egy másik, bontatlan veszi át, noha egyelőre érintetlenül társul az elődjéhez. Kezeimet immáron a rongy foglalja le, s mihelyst Mammon kerül terítékre, egy újabb horkantással egyetemben űzetik el bensőmből minden elbizonytalanodott, melankolikus gondolatom.
- Az ő elméjére nem a láda hatott - jegyzem meg, a komolyságra való képtelenség látszatát keltve, pedig nincs különösebb okom a lekicsinylésére vagy éppen az alábecsülésére, még úgy a vigadalomra. Hála a ballépéseimnek, újfent az Atyánk által teremtett világ földjeit koptatja a lábaival, vélhetően minden áldott percében a napnak a keserédes bosszút forralgatva Wallenberg és a városa ellen.
- Remélhetőleg többet nem nyerészkedett belőletek - fújom ki a levegőt lemondással terhesen, vonásaim mégis kisimulnak, elhagyják gunyoros vonalaikat a mellkasomra tapadó hűsnek hála. Jelenleg nem a démon a legfőbb problémám, hanem az oldalamon húzódó, kellemetlen sérülés, és az ismeretlen méreg, amelynek hatását legfeljebb remélhetem, közömbösítette a mágiám. Révén, a gyengeség s némi… talán szédelgés? mellett nem érzek mást, arra engedek következtetni, hogy ezúttal a szerencse az én oldalamra pártolt. Nem úgy azzal, a leviatánokra egyenesen a Sötétségnek fáj a foga, hiszen ez egyetlen megnyilatkozásában sem történhetett a véletlennek. Bizonyosan célja van velük Atyánk testvérének. Athant láthatóan nem aggasztja a tény, annak ellenére, egy isteni lénnyel még nekik sem szabadna óvatlanul eljárniuk. Vállára tapasztom hát nedves, ámde tiszta kezemet, hogy kiköveteljem magamnak osztatlan figyelmét.
- Vigyáznotok szükséges vele. Vigyáznod kell vele - adom a tudtára, nem véletlenségből ismételve el a figyelmeztetésemet. Koránt sem érdekel, miféle vég jut a siránkozó testvéreinek, de neki ennél okosabbnak kell lennie. Erőltetni természetest nem fogom, mint túlóvó atya a kalandokra éhes, felelőtlen gyermekét, ám hiszem, ha pillanatnyilag jelentéktelennek is hat az intésem, a megfelelő momentumban visszacseng majd a tudatában.
Elhúzom tehát az ujjaimat, folytatva a tisztálkodást, amely egyúttal felfrissülésként is szolgál. Nem tudnak elégszer lenyűgözni a halandók; ennyi viszontagságot, nehézséget megélni - akár ez a tikkasztó hőség -, s mégis talpon maradnak. Csodálatra méltóak…
Álmélkodásom közé befurakodja magát a társaságom bosszankodása a láda épségét illetően, de sajnos ebben az érzetben nem áll módomban osztozkodni vele. Amíg képesek lehetünk a leviatánokat jobb belátásra téríteni, nem kívánnám a visszaűzésüket, azonban akadna magasztosabb cél is, amelyre fel lehetne használni a szelencét. Isten ereje lakozik benne, ugyanis. Szemöldökeim leheletnyire megemelkednek a mérgelődő vakarózása láttán, és tán egy aprócska mosoly is átfut az ábrázatomon.
- Nem állhatjátok a forróságot? - váltok témát, kihasználandó, miként már a kint tomboló hőségről kezd panaszkodásba. - Megmutatom, amint egy kicsit visszanyertem az erőmet - bólintok végül a fürdők kérdéskörére is, éppen, ahogy gondba ütköznék a hátamon húzódó sérüléssel. Ám, mielőtt segítségért folyamodnék, megakaszt mozdulatomban Athan kijelentése a kettőnk közötti különbségekről. Hiába formál ujjaival idézőjeleket, valamiképpen helytelennek érzik az ajkairól alácsordulni az a „rossz” kifejezés. Abszurdum, mégis újabb mosolyra fakaszt a próbálkozása, hiszen lassacskán rádöbbenek, erről van itt igazából szó.
- Talán soha nem létezett rossz és jó, minden csupán nézőpont kérdése - vonom meg a vállaimat a meglepően hetykére sikeredett feleletemet követőn, és ekkor hasít belém ismét a felismerés; a hátamat bizony alaposan elhanyagoltam az oldalam előnyére, s ráadásképpen elérni sem tudhatom. Kénytelen vagyok hát a leviatán gondoskodására bízni magamat, amely ellen semmi kivetése nem akad.
Türelmesen várom, hogy közelebb fészkelődjön hozzám, addig is lefoglalva magamat, megkezdem végre az újabb üveg italt is, reményében annak, a gyönge szédülés mellé némi fájdalomenyhítő hatást is produkál. Szerencsére az első, forró korty biztonságban gördül alá a torkomon, ugyanis a rongy legelső érintése a nyíltan tátongó sérülésemen… Nem éppen kellemes, sőt, a félrenyelés kockázatát drasztikusan megemelő, ha úgy tetszik. Szemhéjaimat behunyva igyekszem ellazulni, habár rá kell döbbenjek, ilyen módon a szédülés is erősebbé válik, nemhogy csillapodna. Aggodalom férkőzhetne a mellkasomba, talán a méreg van ilyen hatással a szervezetemre, azonban a lágy kótyagosság valamiképpen nem erre enged következtetni. Amíg nincsenek csukva a szemeim, egészen kellemes, csakúgy Athan óvatos érintései, amelyek alatt lassacskán ellazulnak eddig feszengőn tartott hátizmaim.
- Elviselem. Főként tudván, hogy nem itt fogok halni gyógyír híján a méregben - horkantok egyet, aztán az üveg újabb, egyelőre utolsónak kikiáltott meghúzása után félreteszem az alkoholt, hogy ne gátolhasson meg semmi abban, miután a félig mögöttem ücsörgő végzett a tisztogatással, felé fordulván megfoghassam a vállát. - Köszönöm… - mosolygok rá hálálkodón, majd lenyalintva a számról a whisky vagy rum - ki tudja, miféle italokat találtak még ki a halandók - ízét, magabiztos elhatározásra jutok. - Hozok tiszta vizet - közlöm vele teljes értékű kötelességtudattal, ám ahogy féloldalasan lecsusszanok az asztalról - közben változatlanul a leviatán vállába fogódzkodva -, s a talpaim a talajt érik, az eddiginél hevesebben tör rám a szédelgés. Kénytelen vagyok a másik oldalán is támasztékot lelni a felkarja formájában, és enyhén előre görnyedni, remélve, a csípőm a deszka szélének dőlve biztosít majd némi tartást.
- Elképesztő… - szólalok meg csöndesen, néhány momentummal később, mihelyst hellyel-közzel úgy ítélem, megmaradok a talpaimon, kilengés nélkül. - Még soha nem volt ilyen hatással rám bárminemű halandó ital - emelem meg a fejemet, közvetlenül az előttem ücsörgő csalfán-ártatlan szemeibe nézve a magam túlontúl nagy jó kedvben úszóival. - Te is hasonlóképpen érzel?


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




Grace
only exists to be fallen from


Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot




Fajaink száma
Arkangyal
7/6
Leviatánok
8/6
Angyal
3
Démon
11
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
7
Vadász
9
Nephilim
3