Ego Alpha et Omega, primus et novissimus, principium et finis
, said the Lord. which is, and which was, and which is to come, the Almighty.

 
Chinese town
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

avatar



☩ Reagok :
24
☩ Play by :
Li Bingbing

Utolsó Poszt Pént. Nov. 09, 2018 11:28 am
Következő oldal



"Is there a heaven a hell. And will I come back.
Who can tell. Now I can see.
What matters to me. It's as clear as crystal"

Volgan x Belphegor

Már a kezdetek kezdetétől, és ezalatt a teremtésem napját értem, rühellem a sátánt. Bár megmagyarázni nem tudnám, mire fel ez a nagyfokú ellenszenv. Kereshetnék valami mondvacsinált kifogást, amire ráfoghatnám, de nem fáradok ilyesmivel. Mégis örömhöz hasonlatos érzés tölt el, amikor azt hallom, hogy valaki a helyére pályázik vagy felmerül valakiben letaszításának gondolata. Sokuknak viszont csak a szája jár, de tenni nem tesznek semmit. Mondjuk én sem, de nem is titkolom, hogy én elsődlegesen a folyamatot nézném végig. Méghozzá az első sorból. Volgi ötletében viszont meglátom a lehetőségeket, így még engem is meglep, milyen kompromisszumkész vagyok. Ebben a mókában még részt is vállalnék.
-Felvetem Belinek... - gondolok a főnire első körben - Ki tudja, lehet még a megbuktató buliban is benne lenne. Eléggé csalódott volt, mikor közöltem vele, hogy a nagyfőnök szinte észre sem vette a hiányát. - pedig nagy erőkkel erre gyúrt. De hogy vette volna, amikor Lucifer tök jól elvolt az emberi családjával. - Fel is vetette, hogy talán rászorulna egy kis emlékeztetőre...már ami a halandók múlandóságát illeti. - mesélem Volginak sunyi vigyorral. Ez túl sok jót nem ígér. Másfelől sajnálatos, hogy idáig kell fajulni. Csóró Beli, pedig mennyi időt és energiát beleölt, hogy felkeltse Luckó figyelmét - amit soha nem fogok megérteni. Mégis Beli legnagyobb erőfeszítései sem érnek fel a rózsaszín köd mögötti világgal.
-Kérek, köszönöm. - válaszolom, miközben a férfi visszatelepszik az asztal túloldalára, velem szembe. Megvárom, míg a szolgáló teletölti a csészém forró vízzel, majd kikapok egy másik ízű teafüvet.
-A megbuktatására nem igazán. Beli miatt inkább a türelme próbára tételén munkálkodunk...leggyakrabban. - pedig ha megbukna, az mekkora bosszúság lenne a számára és mekkora siker Viszály számára.
-De ha szükséges, még a trónt is ellopnám alóla, csak hogy ne tudjon visszaülni rá. - teszem hozzá ördögi vigyorral, miközben a teafilterrel játszom. Hát igen, lustaság ide vagy oda, elvetemült dolgokra vagyok képes, ha arról van szó.

avatar



☩ Reagok :
47
☩ Play by :
Garrett Hedlund
☩ Korom :
22

Utolsó Poszt Hétf. Nov. 05, 2018 9:25 am
Következő oldal


Tervetzett találkozó
Belphegor & Volgan
Abaddon a trónra kacsingat? Teszem fel magamban a kérdést egy halk hümmögést követően. Ilyen tervei vannak, és mégse intézett semmit az ügyben? Na de nem is lényeges, hisz most arról van szó, hogy mi szervezkedünk ellene, Don egy esélyes szövetséges lehet. Reakcióm a megnyilvánulására hangos nevetést váltott ki belőle. Ezek szerint akkor csak nem gondolta komolyan a dolgot. Ez megnyugtat egy kicsit. Hatalmas gondolatokat ébresztettem benne, hiszen hosszasabb gondolkozásokba esik. Belphegor aki a kisujját nem mozdítja, ha nem muszáj, és mégis most úgy ötletel, mintha az élete múlna rajta. Vagy szimplán csak addig lusta amíg meg kell mozdulni? S miután már kirángatták a komfortzónából tevékenykedik normálisan? Nem tudom, és nem is érdekel, egy a fontos, hogy mellénk áll-e? Teszem fel magamban a kérdést, mire már érkezik is a válasz a nő szájából. És igen. Pont amit hallani akartam. Szélesnek mondható vigyor húzódik a szám sarkába, és az ő száján is egy ördögibb vigyort vélek felfedezni.
- Egyenlőre még a tervezési fázisba vagyunk. Esetleg, ha tudsz valakit aki támogatná ügyünket, nem bánom, ha fölkeresed. - Legalább már nem csak ketten vagyunk. Igaz ott vannak az angyalkák is, de bennük még annyira se bízok mint a fajtársaimban. Azura miatt foglalkozok velük más egyéb miatt kitépném az összes szárnyát, és párnát csinálnék belőle.
- Még egy teát? - teszem fel illedelmesen a kérdést, majd helyet foglalok vele szemben.
- Gondolkoztál már ezelőtt, hogy miként lehetne Lucifert megbuktatni? -  teszem fel a kérdést, miközben intek a szolgának, ha kér még egy adagot.


avatar



☩ Reagok :
24
☩ Play by :
Li Bingbing

Utolsó Poszt Szomb. Nov. 03, 2018 12:49 pm
Következő oldal



"Is there a heaven a hell. And will I come back.
Who can tell. Now I can see.
What matters to me. It's as clear as crystal"

Volgan x Belphegor

Alig, hogy kimondom Belial nevét, kétségek fognak el. Élvezi Luckó bosszantását, de vajon hajlandó lenne szembe is fordulni vele, hogy megbuktassa őt? Hm, fogós kérdés, amire magam sem tudom a választ.  
-Abaddonról hírlik az, hogy a trónra kacsingat. Talán őt érdekelhetné. Mammonnal viszont nem nagyon számolnék, legalábbis egyelőre. A balfék valamilyen ládába szorult, és nem tud kijönni onnét. - fűzök még ennyit a lovasokhoz a szemeim forgatva. Volgi reakciója a beválogatóshow említésére, hangos, jóízű nevetést vált ki belőlem. Ebben az egy mozdulatban benne volt minden.
A férfinak igaza van, sokat változtunk a teremtésünk óta és mi tagadás, évezredek alatt alaposan kinyílt a csipánk. Már addig vetemedünk, hogy pofátlanul szembe mennénk Luciferrel, mi, hálátlanok. De a hozzáállása nem Pokol Urához méltó, ezt mindenki láthatja, így nem csoda, hogy ennyien a vesztét kívánják. Nehezen hiszem, hogy ekkora tekintélyvesztés után lenne számára visszaút. Még ha mélyen magába nézne, és 180 fokos fordulatot venne, még az sem lenne elég. Hiába megérett az idő az új vezetőségre, ideje hogy mások lépjenek a helyére.
Kérdésre mielőtt bármit mondanék, egy hosszabb percet szánok gondolataimra. A démonok kényelmesebb fajtájához tartozom, nem jellemző ránk hogy túlfeszítenénk magunkat bármivel is. Mégis, minden csak a megfelelő motiváción múlik. Valahogy így indult a tanácsadói melóm is. A kellő ösztönzéssel bárki rávehető bármire. És Lucifer letaszítása kellően jó mókának ígérkezik, hogy ne mondjak nemet.
-Ha ez segít megoldani a jelenlegi szégyelletes helyzetünket, akkor bármire hajlandó vagyok. - felelem hosszabb hallgatás után egy ördögi vigyor kíséretében.
-Mondd, miben lehetek hasznotokra? - érdeklődöm kíváncsian, miközben újabbat kortyolok forró italomból.

avatar



☩ Reagok :
47
☩ Play by :
Garrett Hedlund
☩ Korom :
22

Utolsó Poszt Szer. Okt. 31, 2018 3:00 pm
Következő oldal


Szóval Belial, és a lovasok. Gondolkodom el magamban. Esetleg, ha valakit meg lehetne onnan fűzni a lojalitás megrendítésére, az sokat lendítene az ügyön. Sajátos módon, csodálkozom, hogy még nem vették fejét a hülyéskedései miatt.
- Tudom mire gondolsz Belial nem egyszerű eset. Csodálkozom, hogy te ilyen jól bírod.
A következő mondatára nem is mondok semmit, tenyeremet az arcomba vágom, s lassan lecsúsztatom. Ezt egy egyértelmű jelnek tartom, mellyel azt fejezem ki, hogy mennyire primitív ötlet volt. Csak remélni tudom, hogy ő nem gondolta komolyan. Évezredeken keresztül válogathatnánk mire megtalálnánk az ideális démont.
- Olyanokra gondoltam, akik már alapból magas rangon vannak. Mint Azura. - hozom fel a főnökasszonyt példának.
- Sokat változtunk mi démonok a kezdetek óta. Lucifer hűséges alattvalóiból már eljutottunk addig, hogy gondolkozunk a megdöntésén. Ha ez ment akkor van esély arra, hogy a tanács beválik. - gondolkodom kissé hangosabban mint kellene. Látszólagos öröm telíti el mikor visszakapja imádott Arthurját. Majd következő kérdésére elgondolkodom. Én mint vezető? Soha nem gondoltam magamra ilyen módon. Csak Azura utasításait követem, és tanácsokat osztogatok. De az hogy én irányítsak? Vagy, hogy én is?
- Igazából még ezen nem gondolkoztam, de lehet menne nekem is. - válaszolok a kérdésére kedélyesen. Ismét felé fordulok, és pár lépéssel közelebb megyek.
- Te mit gondolsz tudnál irányító szerepet vállalni? - szegezem hozzá a kérdést, kissé izgatottan várom a választ, mert abból sok dolog kiderülhet a számomra, legfőképp az, hogy a következő pár perc, hogyan telik majd el. Megannyi variáció futott végig fejemben, de csak arra gondoltam, hogy Belphi milyen jó segítség lenne ügyünk elérésében.

avatar



☩ Reagok :
24
☩ Play by :
Li Bingbing

Utolsó Poszt Szer. Okt. 31, 2018 2:21 pm
Következő oldal



"Is there a heaven a hell. And will I come back.
Who can tell. Now I can see.
What matters to me. It's as clear as crystal"

Volgan x Belphegor

Tudok-e olyat, aki szoros kapcsolatban áll vele? Lássuk csak.
-Beli eléggé közel áll hozzá. Hogy is mondjam...elég sajátos módon...- próbálom diplomatikusan megfogalmazni azt a gyerekes szintű macska-egér viszonyt, ami köztük van, és aminek mostanság én is részese vagyok. Bár lehet ez nem is olyan nagy titok, tekintve amilyen pletyás hely a Pokol is. A főnök Luckó idegzetét teszi próbára bosszantó csínykedéseivel. De bármelyik lovast mondhatnánk. Ők elég közel állnak hozzá. Fontolóra veszem a démon szavait és gondolkodom mi lehetne jó megoldás. Ha felröppenne a hír, hogy egy ilyen kis privát démoni kör alakulna a kéngödör irányítgatására, tuti itt hemzsegnének a "jobbnál jobb" jelöltek.
-Tarthatnánk beválogató show-t. - vetem fel az ötletet, elvégre az embereknél is tökre bevált dolog. Komoly munka lenne, másfelől poén is, elnézni a sok szerencsétlent, ahogy a tagságért teper. Bólogatok Volgan szavaira. Elméleti síkon nagyon rendben van, de hogy fog kinézni ez gyakorlatban démonkáéknál? Az nagy talány. Megbízhatóság? Összefogás? Egyetértés? Bizalom? Ezek az erények ritkán mondhatók el egy ördögfattyról. Még én is gyerekcipőben járok ezen a téren, pedig már jó ideje a Beli tanácsadójaként tengek-lengek, ami feltételez némi nemű elköteleződést és hűséget. Mentségemre, amiért nem remekelek - ilyen link és kiszámíthatatlan főnököt nem élt még ez a világ. Nem könnyíti meg a helyzetet.
-Szerintem természetünkből adódóan alkalmatlanok vagyunk a közösködésre. - kortyolok bele újra a teámba. Szomorú, de igaz, bár ezzel a jellemhibával nem vagyunk egyedül.
-Ha működne is ez a dolog, csak idő kérdése, hogy valaki beleköpjön a démoni idillbe. - húzom el a számat. Szomorú, de mindig vannak ellendrukkerek. Ez a valaki nyilván nem én leszek. Nekem mindegy, hogy az alvilági kakasdombot egy személyben vagy tanácsosat játszva irányítják, a lényeg irányítás alatt van. Normális vezető egy vagy több személyben, ráférne már a Pokolra.
-Egy próbát megér, hátha rácáfol a tapasztalatokra. - teszem még hozzá.
-Mondd csak Volgan. Neked vannak vezetői ambícióid? - nézek fel rá kíváncsian, miközben magam mellé teszem Arthurt, akit közben visszaszolgáltatott nekem, sértetlenül. Én magam nem vágytam ilyen körökbe. Túl sok balhéval és munkával jár az ilyen. Na meg parával. Folyton hátra lesni, hány tőr landolt a hátadba, ha nem muszáj, nem veszek ilyen terheket a nyakamba.

avatar



☩ Reagok :
47
☩ Play by :
Garrett Hedlund
☩ Korom :
22

Utolsó Poszt Szer. Okt. 17, 2018 3:21 pm
Következő oldal


Reméltem megtudok valami újdonságot tőle, de nem jártam sikerrel. Majd ismét a koponyára pillant. Majd jött a magyarázat, hogy miért is nem hallott információkat Luciferről. Majd folytatni kezdte. Elég érdekes megközelítés, egy olyan aki közvetlen kapcsolatba van vele... nem is rossz ötlet.
-Tudsz olyan démonról aki szoros kapcsolatba van vele? Vagy legalábbis közel áll hozzá? -kérdezem tőle, lehet kissé kapkodva. Ő is hasonlóképp vélekedik a vezetőről, semmiképp nem lehet egy kis suttyó démon az. Az mindent tönkretenne. Ide megfontolt vezető kell, jó tanácsadóval, vagy tanácsadókkal. Mikor feldobom a tanácsot komolyan elgondolkozik az ötleten. Sőt hangosabb gondolatmenetbe is kezd a felvetés hallatán. Vajon oda is kik lennének az alkalmasak?
- Viszont a tanácsba is megbízható démonok kellenek. Nem lehet mindenféle suttyót beválasztani, és meg kell határozni mindenkinek a szerepét. - kezdem félhangosan a mondandómat.
- Valahogy, úgy kellene összeválogatni, hogy mindenkinek az érdeke meglegyen, hogy ne támadják hátba egymást. Mert abból teljes anarchia lenne. - teszem még hozzá, majd az utolsó korty teámat is lehúzom. Majd felállok odasétálok az asztalhoz, és Arthurt a jobb kezembe kissé magam elé tartom, és bámulom.
- Biztosan tudod, hogy Arthur nem csak a kardja miatt volt ott ahol, hanem mert egy jó tanács volt mögötte. - Majd átnyújtom Belphinek a fejet. Mikor megbizonyosodok, hogy jó helyen van, az ablakhoz sétálok, és kinézek rajta.
- Gondolod? Van olyan démon aki alkalmas lenne egy ilyen tanácsba? - merengek kifelé az ablakon a válaszra várva.

avatar



☩ Reagok :
24
☩ Play by :
Li Bingbing

Utolsó Poszt Kedd Okt. 16, 2018 9:55 am
Következő oldal



"Is there a heaven a hell. And will I come back.
Who can tell. Now I can see.
What matters to me. It's as clear as crystal"

Volgan x Belphegor

-Nem hallottam semmi újat...legalábbis úgy hiszem. - sóhajtok mélyet, miközben a teámat kavargatom és pillantásom futólag Arthurra téved, amit egy halvány mosoly követ.
-Viszályt igyekeztem előkeríteni és ez sok időbe telt. Nem sok új infót hallottam. - forgatom meg a szemeimet. Belial és a gyerekes játékai. Mindenki tudta róla, hogy Lulu bosszantása élteti. Tuti figyelemhiányos a fószer. Az utolsó balhénk után, amit egy "kisebb" apokalipszis követett, pofátlanul felszívódott és valahol nagyvilágban bujdosott a nagyfőnök elől. Engem meg ott hagyott a francba. Szép kis alak.
Volgan is osztja a véleményem, hogy Luluka alkalmatlan vezetőnek, főleg azok alapján, amit újabban produkál. Régen sem volt egy nagy durranás, de most. Népszerűségi indexe elindult lefelé, és már olyan mélyen jár, hogy onnan csak valami isteni csodának köszönhetően ívelne felfelé. A legutolsó nem hivatalos közvélemény-kutatások szerint a Pokol lakóinak 47 %-a alkalmatlannak tartja, 31% - isten tudja miért - határozottan mellette áll - még!, míg a fennmaradó 22% inkább tartózkodik.  
-Mióta megcsapta a ..... - egy pillanatba félbe hagyom a mondatot, hogy találjak egy ide illő szót, ami jól érzékelteti a jelenlegi helyzetet.
-...az új élet szele, lehet az sem venné észre, ha valaki közvetlenül alóla rántaná ki alóla a széket. - vigyorodom el. Bárki vállalná magára ezt a nemes feladatot, holtbiztos, hogy látni akarnám. Volgan visszakérdez, hogy én kit képzelnék el főfőnökként. Jó kérdés.
-Mindenképpen a felsőbb körökből... - iszok egy kortyot a teámból, majd a csészét lassan visszahelyezem magam elé az asztalra.
-...akik közel állnak a tűzhöz. Ők könnyebben le tudnák segíteni Lucifert a trónról. - alkalmuk és lehetőségük meg volna rá, egy belsőbb "bizalmi körben" mozognak. Már ha démonok közt lehet ilyesmiről beszélni, mint bizalom. Volgan előáll egy újszerű ötlettel.
-Több főnök a Pokol élén??? Érdekes gondolat. - jegyzem meg kicsit eltűnődve a démon felvetésén.
-Mint egy Pokoli Tanács...ki tudja, lehet beválna. - miért is ne, még nem próbálták ezelőtt, legalábbis nincs tudomásom róla. Mi démonok pedig minden aljasságra képesek vagyunk, így arra is, hogy összefogjunk. Bár erre kevés példát tudok.

avatar



☩ Reagok :
47
☩ Play by :
Garrett Hedlund
☩ Korom :
22

Utolsó Poszt Szer. Okt. 10, 2018 10:40 am
Következő oldal


Látszólag megnyugszik, hogy a szeretett Arthurjának semmi baja. A rossz hírére nem mondok semmit csak egy apró mosoly húzódik végig a számon. Kérdésem hallatára meglepettségét nem próbálja leplezni. Volt ideje átgondolni a válaszát amíg a szolgáló kiment. Pontosan ezt a választ akartam hallani. Úgy néz ki tényleg nem sokan kedvelik az öreget. Ez a kis mesejátéka mindenkinél betette a kaput.
-Mik a legfrissebb hírek. Nem hallottam mostanában efféléket. - érdeklődöm talán hallott e valamit amit én nem. Levegővételnyi szünet után folytatja mondanivalóját. Tény, hogy nem lehet egyszerű ennyi démont vezetni, de arra vannak a segítők, és a többiek. Szánalmasnak tartom Lucifert amiért ezt meglépte. Bár az angyaloknál se jobb a helyzet legalább. Hangos gondolataiban fellelem az igazságot. Jobban járna, ha átadná a pokol vezetését, akkor legalább nyugta lenne. Persze erős, és nagy befolyásoltsága van, de sok ellensége is lett.
- Ezen még nem gondolkodtam, és szerintem Lucifer alkalmatlan vezetőnek, ha csak vissza nem tér a régi formája, amit eléggé kétlek. Egyébiránt először azt kellene elintézni, hogy lekerüljön arról a bizonyos trónról. Nem gondolod?
- merengek el hangosan, majd belekortyolok a teámba. Hosszasan gondolkozom vajon ki lehetne alkalmas a vezetésre, de tökéletes jelentkező nem jut eszembe.
-Szerinted ki lenne alkalmas? - szegezem hozzá a kérdést, hátha neki van valami ötlete. Először Azura jutott eszembe, de ő kijelentette nekem, hogy nem akar ő lenni a nagyfőnök. Belphi a lustasága miatt nem lenne jó választás.
- Azon is gondolkoztam, hogy nem egy főnek kellene vezetnie, hanem egy több tagú csoportnak. - teszem még hozzá, majd hosszasan hallgatok teámat kortyolva.

avatar



☩ Reagok :
24
☩ Play by :
Li Bingbing

Utolsó Poszt Vas. Okt. 07, 2018 11:06 pm
Következő oldal



"Is there a heaven a hell. And will I come back.
Who can tell. Now I can see.
What matters to me. It's as clear as crystal"

Volgan x Belphegor

Belépek a szobába és a második amit teszek, hogy szemrevételezem Arthur állapotát. Előbb távolabbról, majd beljebb merészkedve közelebbről is. Megnyugtató sóhaj tör fel belőlem, amikor látom, hogy a vén csont biztonságban van. Ahogy az emberek mondanák, a "haja szála sem görbült". Volgan nem titkolja, hogy becses tárgyam eltulajdonítása jó ürügy volt arra, hogy felemeljem a hátsóm. Belegondolva a lehető legjobb módszert választotta. Elismerésre méltó, oda szúrt, ahol a legjobban fáj. Ez persze felvet egy fontos kérdést, mire fel ez az erőfeszítés? De nem kell sokat várnom, hogy megtudjam, mi okból "csalogatott elő a csigaházamból".
-Hónapok? Ejj, ennyire rossz lenne a hírem? - ingatom meg a fejem egy sunyi mosoly kíséretében, de nem vitatom van alapja. Kérdése meglep. Főleg amikor megemlíti Lucifer nevét is. Meglepettségemet arcom vonásai sem leplezik. Megvárom, míg a szolgáló elém teszi a gőzölgő vízzel teli csészét, amit egy fejbiccentéssel köszönök meg, majd azt is, míg néhány hosszabb pillanattal később távozik a szobából. Ez idő alatt van lehetőségem gyors átgondolni, milyen feleletet is adhatnék Volgan kérdésére. A kényelmességem mellett - hogy ne nevezzem lustaságnak - az is köztudott rólam, hogy nem tartom sokra a Pokol jelenlegi urát és jobban járnánk, ha ő max. az illemhelyen trónolna. Ez van, szívesebben látnék valaki...bárki más alkalmasabb személyt a Pokol élén. Ha nagyon elereszteném a fantáziám, akár még Belialt is el tudnám képzelni, bár soha nem került szóba, igényelné-e ha Luckó trónja a segge alá tolódna. A kisfőnök inkább az ördög bosszantásával és a gyerekes csínyjeivel van elfoglalva, na meg hogy futkosson előle a nagyvilágban. Mintha mostanság Lucifert ez bármilyen szintén érdekelné...
-Ha a véleményemre vagy kíváncsi...azt gondolom, hogy ránk férne egy új, erős kezű vezető, aki tudja mi az igazán fontos. - felelem miközben kiemelek egy filtert a tartóból és lassan a forró vízbe eresztem.
-Gondolom te is hallottad a híreket Luciferről. Rém lelombozó. - utalok a földi kalandozásaira. Nem tudom tényleg így van-e és ennyire beszippantotta őt a humánlét, vagy ez a szirupos családi idill csak egy elterelés lenne egy nagyobb ördögi terv részeként, de távolról, külső szemlélőként nagyon úgy tűnik, hogy tesz ránk magasról. Sem a Pokol, se a mi sorsunk nem izgatja.
-Lehet, hogy kiégett. Nem lehet egyszerű a Pokol vezetése. - szavaimba hangzik valami együttérzésféle - Talán nyugdíjba kéne mennie, átadni a terepet a lelkes fiataloknak. - tűnődöm el hangosan. Hiszen nyílt titok volt az is, hogy többen vágyták a helyét és közülük voltak jó páran, akik komoly esélyekkel kacsintgathattak a helyére. Szóval jelentkezőből nem lett volna hiány.
-Te mit gondolsz erről? Szerinted ki lenne alkalmas Luci helyére? - kérdezek vissza, ha már az én véleményemet kérdezte, érdekel, ő hogy vélekedik a helyzetünkről.

avatar



☩ Reagok :
47
☩ Play by :
Garrett Hedlund
☩ Korom :
22

Utolsó Poszt Csüt. Okt. 04, 2018 3:56 pm
Következő oldal


Hosszadalmas várakozásom után hallok egy hangosabb üvöltést, de olyan hang volt mintha valaki torkát szorítanák, és úgy próbálkozik kiadni azt. Biztos voltam benne, hogy ő az. Ezek után abban is az voltam, hogy elszánt, és kapkodós ügye van. Nem hiába, hiszen gyűjteménye legékesebb darabját lopattam el. Megállt a bejárat előtt. Biztos azt hiszi, hogy csapda. Sietős dolga ellenére nem szalad fejjel a falnak. Az ajtó halk nyikorgással nyitódik ki, és ott áll Belphegor tőrét markolászva.
- Rég. - mosolygok rá vissza, hiszen nem vagyunk mi ellenségek. Legalábbis jelenleg nem, aztán ki tudja mit hoz a jövő. Egészen gyorsan ideért, ahhoz képest amit vártam. Intek neki hogy foglaljon helyet melyet ő kedélyesen meg is tesz, közben fegyverét nyugalomba helyezi, látva a fenyegetés hiányát. Úgy látszik megnyugodott, hogy a kis kedvencének kutya baja. Magamba mosolygok a gondolaton, mi lenne ha valami baja esne Arthurnak. Azt hiszem egy várost is lerombolna haragjában. Nem kertel rögtön a lényegre tér. Mintha sietne valahova, de az nem az ő szokása. Abban teljes mértékkel igaza van, hogy nem nosztalgiázni akarok.
- Elnézést a kellemetlen megoldásért, de tudtam ha csak simán hívlak hónapokba telhet mire ideérsz - jegyzem meg humorosan. Majd egy apró mosolyt húzok végig az arcomon.
- Mond el kérlek mi a véleményed a mostani helyzetről. Mármint tudod Lucifer, és a többiek. - térek rá komoran a tárgyra. A gyertyák fényében még sokkal komolyabbnak tűnök. Közben intek a szolgálónak, hogy hozhatja a teát. Leteszi Belphegor elé a forró vízzel teli bögrét és a filter tartót. Majd ugyan ezt megcsinálja nálam is. Egy darabig még téblábol, majd elhagyja a szobát. Már csak ketten vagyunk jelen. Válaszát várva elkészítem az italomat majd lassú mozdulatokkal elkezdem kavargatni.
- Légy a vendégem - mutatok a dobozra illedelmesen, majd ismét egy kis mosolyt engedek meg magamnak.

avatar



☩ Reagok :
24
☩ Play by :
Li Bingbing

Utolsó Poszt Szer. Okt. 03, 2018 2:43 pm
Következő oldal



"Is there a heaven a hell. And will I come back.
Who can tell. Now I can see.
What matters to me. It's as clear as crystal"

Volgan x Belphegor

Fújtatva keringek a tömegben, kérdezősködök, faggatózok, de csak a fejrázásokat kapom, bárkit kérdezek. Nem ismerik a tolvajt. Micsoda csalódás.
-Bosszantó... - morgolódok magamban. Már kezdem elveszteni a türelmemet, amikor az egyikük biztató választ ad. Ismeri, látta, tudja hol van. Hangzanak eme csodálatos szavak. Komolyan, szinte még a szemem is felcsillan a jó hírre. Gyors és részletes útbaigazítást kapok a férfitól. Nem vesztegetem hát az időt, elindulok a forró nyomon. Olyan sietősen hagyom el az utcát, hogy a segítséget még éppen megköszönöm, de a társaimról lazán megfeledkezem. Csak valamivel később, félúton az említett hely felé jut eszembe, hogy őket meg ott hagytam. Megállok és egy fél pillanatot szánok arra, hogy átgondoljam, hogyan tovább, vissza menjek-e értük? Arthur a legfontosabb, ehhez nem is férhet kétség. Így tovább megyek, a társaim meg majd elboldogulnak, ahogy tudnak.
A nyomok Chinese Town egy másik szegletébe vezetnek. Csendes a környék, talán túlságosan is. Hirtelen meglátom a férfit a képről és követni kezdem egy sötét utcán keresztül. Ám mielőtt a kanyarhoz érne és kilépne a fénybe, elkapom ostorommal a nyakát és kíméletlenül visszarántom a sötétségbe.
-Hol. Van. Arthur? - szegezem neki a kérdést elsötétült tekintettel. A szavaim tiszták, érthetőek esélyt sem adva egy esetleges félrehallásra. Válaszként remegő kézzel mutat az egyik közeli épület irányába, ahonnan némi fény szűrődik ki. Eleresztem a szerencsétlent. Félájultan terül el az utca hideg kövén, miközben én átsurranok a kerten, majd megállok a bejárat előtt, de még nem lépek be. Pár hosszabb pillanat erejéig a küszöb előtt álldogálok.
-Ennyi macera az ellopásával, és ilyen egyszerű lenne a visszaszerzés? Gyanús... - gondolom át. Felmerül, hogy esetleg egy csapda. Ha az is, most már mindegy. Nem fordulok vissza és nem csak a koponya miatt. Érdekel, ki az az elvetemült, aki ilyen messzire képes elmenni, csak hogy elhagyjam a kényelmes kis helyemet. Egyik kezemmel lassan eltolom az ajtót, másikban tőröm markolatát szorongatom. De az ajtó mögött váratlan meglepetés ér. Egy régi ismerős arca néz vissza rám, és nem messze tőle, a szoba közepén lévő asztalon Arthur.
-Rég találkoztunk Volgan! - jegyzem meg egy halovány mosollyal az arcomon. Bár ez nem az ő hibája, én vagyok az, aki végszükség esetén tolja elő a képét. Szóval ő áll az egész mögött. Nem rossz. Kockázatos, de hatásos lépés, a figyelmem felkeltésére. Köztudott, hogy akármi miatt nem töröm magam. Nyomós ok kell ahhoz, hogy figyelmet fordítsak bármire is. Leeresztem a fegyverem és minden ártó szándék nélkül beljebb merészkedem. Leülök hozzá, a férfival szemben, az asztal túloldalán foglalok helyet.
-Halljuk, mit szeretnél? - térek rá rögtön a lényegre.
-Gondolom nem azért intézted mindezt, mert te is koponyagyűjtésbe kezdtél. - könyöklök fel az asztalra.

avatar



☩ Reagok :
47
☩ Play by :
Garrett Hedlund
☩ Korom :
22

Utolsó Poszt Kedd Okt. 02, 2018 4:07 pm
Következő oldal


Meg akartam találni őt, de nem tudtam hol is lehet ő pontosan. Volt egy emberem Chinese townban akit ráállítottam az ügyre. Folyamatosan figyeltem a lépteit, és hallgattam a jelentéseket, ha én tettem volna mindezt túl feltűnő lett volna. Nem szép dolog öncélúan manipulálni embereket, de ez engem pont nem érdekelt. Egyrészt mert démon vagyok másrészt, mert a cél szentesíti az eszközt. Hát most ő volt az eszközöm. Tudtam, hogy keresettemmel nincs túl fényes viszonyban. Ezért mondtam neki, hogy ölje meg. Természetesen tisztába voltam vele, hogy nem tudja megtenni, és azt is a fejébe magyaráztam, hogy ott bántsa ahol a legjobban fáj neki. Lopja el a legértékesebb kincsét. Mikor mind ez megtörtént átadta nekem, s én cserébe nem öltem meg. Sőt, úgymond még segítettem is neki, célja elérésében. A két mamlasz démon azért kapta el mert én úgy akartam, cseppet sem érdekelt, hogy ő meghal e vagy sem, csak az volt a fontos, hogy elvezesse hozzám őt. Egy nappal később kissé agyonverve vitték be egy romos gyárépületbe. Elmondtam neki mindent, amit tudnia kellett. Legfőképp azt, merre találhat meg. Ezek után apróbb jeleket hagytam neki. Szeretett Arthurjáért a világ végére is elmenne. És ez ami most nekem kell. Egy magas fickót a tömegben "megkértem" arra, hogy ha kérdezik mindenre válaszolja a pontos tartózkodási helyemet. Chinese szélében béreltem egy kis kulipintyót, ott várakoztam rá. Magányomban végig gondoltam a kis tervet, de nem is értem minek ez a nagy körítés. Bár ha megvárom míg magától ideér véget ér a száz éves háború. Ismerem egy ideje, és tudom, hogy nem sieti el a dolgokat. Belphegor a leglustább démon akit ismerek. Arthur a szoba közepén lévő asztalon hever, egy kis takaró alatta, hogy lehetőleg ne sérüljön. Nem akarok én rosszat neki, csak megsürgettem őt egy kicsikét. Már csak azt remélem, hogy azt a két ostobát otthon felejti, ha nem akkor szegényeknek nem lesz több vasárnap az életükben. Az asztallal szemben térdeltem, és vártam, tiszta rálátásom volt az ajtóra, ezért volt maga a tökély a ház. Inkább mondanám valami dojonak mint háznak. Mintha heves lépteket hallanák... lehet, hogy megjött?

avatar



☩ Reagok :
24
☩ Play by :
Li Bingbing

Utolsó Poszt Hétf. Okt. 01, 2018 11:03 am
Következő oldal



"Is there a heaven a hell. And will I come back.
Who can tell. Now I can see.
What matters to me. It's as clear as crystal"

Volgan x Belphegor

Chinese Town eldugott szegletébe, egy leélt romos gyárépület felé igyekszek. A magam kényelmes, ráérős tempóját ezúttal mellőzöm. Az éjszaka már rátelepedett a környékre, csak az épületből szűrődik ki némi fény, ami megvilágítja az odavezető utat. Csendesen belépek a vasajtó mögötti térbe, ahol egy székhez láncolt alak vár zacskóval a fején, miközben két démon strázsál mellette. Bár helyzetét nézve aligha lenne módja szökésre. Jól odacövekelték ahhoz a székhez.
-Helló. - köszöntöm vészjósló mosollyal, amint lerántom a zsákot a fejéről. Rusnya, szétvert képét látva elhúzom a számat.
-Kérdeztük, de nem köpött. - szólal meg mentegetőzésképpen az egyik démon. Hát ez felettébb szomorú hír, de valahol várható is volt. A magunkfajtánál néha több kell pár jól irányzott öklösnél, hogy realizálódjon, mit veszthetünk.
Minden három nappal ezelőtt kezdődött, amikor ez a nyomorult azt találta a fejébe venni, hogy megkísérli megölésem. Megharagudott, csak mert nem paktáltam le vele. Miért is tettem volna? Tudhatná, ha nem mutat fel valami érdemlegeset, akkor nincs alku. A semmiért nem teszek erőfeszítéseket. Nem ez lett volna az első, és vélhetően nem is az utolsó, hogy valakinek szúrtam a szemét, és szívesebben látott volna holtan. Az sem, hogy megkísérel elpaterolni az élők sorából. Ez az alak viszont elkövette a legnagyobb hibát, amit lehetett. Meglopott. Méghozzá a gyűjteményem legékesebb darabját tulajdonította el tőlem: Arthurt. Elbaltázott merénylete után, menekülés közben felkapta a koponyát és elillant vele.
-Szóval nem beszél. Sebaj, majd kifaggatom én. - ördögi vigyor költözik az arcomra, ami semmi jót nem ígér. - Fogd le a fejét. - hangzik a következő utasítás. A csávó szemei kikerekednek, amikor meglátják a kezemben lévő rozsdás harapófogót. A hatás kedvéért még meg is csattogtatom, mire odaveti, hogy úgy sem merem használni, de hangjában nem érezni a meggyőződést. Úgy hangzik, mint aki reméli, hogy csak fenyegetőzöm.
-Azt hiszem nem kellett magyarázni, mi történik, ha nem kapok válaszokat. - lépek oda a tolvajhoz. Nem lep meg, hogy nem vesz komolyan, így rákényszerít, hogy kikapjam a két metszőfogát. Üvölt, dühtől habzik a szája és ömlik belőle a vér. Gyorsan megtörik. Ez a kis ízelítő elég bizonyítékul szolgált. Azonnal elárulja a társai nevét, sőt még azt is, hogy hol találjuk őket. Ilyen könnyű dolgom sem volt még soha.

Kicsivel később Chinese Town szívében járunk, ahol kis túlzással éjszaka nagyobb az élet, mint nappal. Itt bújkálhat a kis féreg, akinél a drága Arthurom van. Nem vesztegetem az időt, odalépek az árusokhoz, az út közepén ácsorgó emberekhez és egy fényképet mutogatok, amin tolvaj barátocskám ocsmány képe virít.
-Elnézést, nem látta őt? Ismeri ezt a férfit? Nem látta véletlen erre ezt az illetőt? - faggatózom a tömegben, egyik alaktól a másik felé fordulva.
-Nézze meg jól, biztos? - de csak a fejek mozdulnak nemleges választ adva. Senki sem látta, mégis tudom, hogy itt rejtőzik a kis sunyi. Már majdnem mindenkit végigkérdeztem az utcában, mikor észreveszek egy magas férfit, akit még nem interjúvoltam meg.
-Helló! Bocs, láttad már őt? - kocogtatom meg a férfi vállát és szabályosan a képébe tolom a fotográfiát.

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
511
☩ Play by :
Raiden, Cassael, Ophilia

Utolsó Poszt Hétf. Aug. 20, 2018 10:09 pm
Következő oldal


***
Szabad a játéktér


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
86
☩ Play by :
Meghan Ory

Utolsó Poszt Kedd Jún. 19, 2018 9:08 pm
Következő oldal


You're my job, you're our hope
Flora & Natalie
──────────── ────────────
« Comment; ide • Szószám; 970• Zene; why do you want him»
« "The best protection
any woman can have...
is courage»
Ujjaim idegesen kopognak a baseballütő szárán, fogaimmal hol az alsóajkam, hol a rágóm rágcsálom. Magam sem tudom eldönteni, hogy miért és melyiket és mi célból. Vagy a mi célbólt már mondtam? Flora felkészült, ez látszik rajta. El sem tudom képzelni, hogy milyen lehet az élete, a folytonos menekülésbe. Holott jobban ismerem őt, mint azt hinné, vagy mint bárki más. Az elmúlt másfél évben nagyot fordult vele a világ. A nyugodt óráinak a kórházba véget ért. Drake hamar a nyakamba varrta, természetesen nem mondta el, hogy mi célból tette mindezt.
Egyszerűen csak vigyázzak rá. Nem okozohatok sem neki, sem másnak csalódást. Indokaim ennél mégis tovább mennek. Egy ártatlan, csonka család van bajba, fene sem tudja, hogy miért. Vállam fölött egyre többször és többször tekintek hátra. Hallom az idegen autó ajtajának hangját, nehéz bakancsok lépteit, ahogy az ódon lépcsőre nehezkednek.
Nem okozhatok csalódást sem nekik, sem Drakenek. Sem magamnak. Tekintetem akaratlanul is a gyermekre siklik. Akaratlanul jut eszembe, hogy már nekem is lehetne egy. Nem lenne ennyi idős - vagyis de, csak nem nézne ki ennyinek. Nem normális, hogy alig egy év alatt majd tízenkét évet nőtt. Havonta egy hónapot. Fejemet rázom meg, miközben magyarázok nekik. Nem válaszolnak. Feketére mázolt szemhélyeim közé tessékelt íriszeim ezért nagyon is hálásak.
Nem bíznak bennem, nem is értetlenkedem ezek. Sőt, mi több, meg is értem. Ha hozzám törnének be hasonlóan, tudod, hogy ki hinné el, hogy segíteni akarnak. A nőnek és a gyereknek mégsincs túl sok választása. El kell hinniük, hogy csak jót akarok nekik. Sajnos sok választásunk most nincsen. Figyelem, ahogy az apró kezek elrejtik a slusszkulcsot. Figyelnék még be többet is, de az ajtón már robognak is be ketten.
Vigyorogva kacsintok rájuk még egyszer, hogy aztán kifordulva időt nyerjek nekük. Fel sem merül elmémbe, hogy itt hagynának. Túlságosan megbízok bennük, én ismerem őket. Tudom mit esznek, hova mennek, mi a kedvenc daluk, éttermük, parkjuk. Ők ezt nem tudják, ők semmit sem tudnak rólam, csakhogy egy idegen rájuk tört. Én is lehetnék, akik csapdába csalnák őket.
- Ki a bánat vagy te? - mordul rám az egyik, megtorpanva nem sokkal előttem. Persze, nem rám számítottak.
- Te, izé, ez nem volt ott a bárba?
- Mit keresett volna ott?
- Szerintem meg igenis ott volt! - akadékoskodik az egyik. Szívem szerint hatalmasakat pislognék rájuk, elgondolkozva, hogy lehetnek ennyire barmok a démonok, de igazából a kezemre is játszanak is ezzel.
Figyelmeztetés nélkül suhintom meg a baseballütőt. Miért figyelmeztessem őket, hogy kikerüljék? Nincs erre szükségem. Az ehhez hasonlatos nagyszabású beszámolók legfeljebb a régebbi filmekben ért valami értelmet. Azonban ez a valóság, ahol véresen komolyan kell vennünk az életünket. Az arcon talált démon arca enyhén égni kezd, parázslik a bőr a felrótt rúnák alatt. A másik pedig nem tétlenkedik. Lábam emelem, hogy elrúgjam magamtól, mégsem annyira ostobák. Bokámat megfogva rántana közel magához. Egy lépéssel előtte járok, habár megbillenek a platformokon, mégis a levegőbe rúgom magam. Félfordulatot téve rúgom cipőmmel nyakon, Egyik kezemmel a falat támasztva meg, a másikkal a lépcső korlát. Félig kicsavart testem nem akadályozhat meg egy újabb támadásba, mégpedig, hogy fejem hátrahajtva fejeljem le az elsőt. Baseballütőm nem is olyan messzire gurul előlem, utána kapok, ám…
Hajamnál rántanak vissza. Ideges, mérges kiáltás hagyja el torkomat. Féltérdre ereszkedve dőlök enyhén hátra, könyökömet vájva a gazdatest bordái közé. Előrerendülve ugrok az ütőér. A padlón csúszva nem zavartatom magam, hogy a szoknyám már a derekamnál jár, harisnyám több helyen kiszakadt a szálkás paldónak köszönhetően hajam borzosságát kivételesen nem a fésűnek köszönhetem, de! Sminkem még így is makulátlan!
Szóval, a felém közeledő démon felé nyújtva tartom az ütőt, annak alján egy apró gombot nyomok meg és láss csodát… Vaskés áll a szívébe…
- És méghogy ez merőben felesleges… - látom miként égnek szemei, miként porlad semmivé ez a teremtmény.
Amilyen gyorsan csak lehet úgy állok talpra, de lássuk be hátrányból indulok ezekkel a cipőkkel. Megbillenve kapaszkodok bele az ajtófélfába. Bizonytalan léptekkel indulok meg a szobába a nyitott ajtó irányába. Picsába félig van csak nyitva. Hallom a folyosóról hogy a másik démon feltápászkodik. Futva közelítem meg a kijáratot. Kezemmel óvom fejemet, ahogy áttörök az ablakkereten. A másfél méter magas földre gurulva érkezek meg, ezernyi üvegszilánk közé. Végigkarcolja karomat, lábamat, nem vészesen. Féltérdre érkeznék, ha nem lenne most magasságom húsz centivel nagyobb. Ez az átkozott cipő. Felállva egy bokorba próbálom megnyerni az egyensúlyomat. Nyilván tüskés.
Nagy levegőt véve sprintelek az autóm irányába. Láss csodát, ebbe a lábbelibe megy. Az adrenalin csodákra képes, Szoknyámat közbe visszaráncigálom combom közepéig. Az ajtót kicsapva szinte bevetem magam az ülésre és már indítanék is, hacsak…
- A kulcsot! - zihálom a nő felé fordulva. Sürgetem kissé, nem is csoda. Egy démon még alélt állapotban volt, fegyverem legfeljebb a kocsiba van ellen, de inkább húznék el a fenébe innen. Ha megkapom, kapkodva dugom bele az indítóba, elfordítva röfög egyet a motor, lábam a gázpedálra feszül. Döccenve indulunk neki.
A semmiből vágódik a motorháztetőre az égett arcú démon.
- Hogy a rohadt életbe már… - sziszegem orrom alatt. Lükvercbe kapcsolva tolatok vakon hátra. Közbe kezemmel a kesztyűtartóba matatok, ha épp odaférek tőlük. - Hogy én mennyire utálom a fajtájukat. Mondjátok cska, nem vágytok egy kis démonsültre? - próbálom oldani a feszült hangulatot, vigyorogva. Mikor egy apró fiolát megtalálok, hirtelen fékezek le. A nyitott ablakon dobom meg vele a fickót, könnyedén törik rajta ripityára.
Szenteltvíz. Az ajtóba rejtett oldalfiókból pedig gyújtót keresek elő. Latin igéket mormolok az orrom altt, a vihargyújtót meggyújtva dobom azt a motorháztetőre.
Mh, említettem már, hogy az autóm tele van démoncsapdákkal és az biztos?
Előttünk ég semmivé a démon. A gyerek szemét automatikusan eltakarom, ha esetleg nézelődni támadna kedve.
Amikor elporlad, sem pihenek meg. Újra egyenesbe teszem az autót, csikorduló kerekekkel hajtok ki az útra, el innen, el minél messzebb.
- Egy védett helyre viszlek titeket. Olyan elhagyatott, hogy arra még a démonok, meg az angyalok sem járnak - mosolygok Florára biztatóul. - A nevem Natalie - pihegem halkan. Egyik kezemmel megigazítom testemhez tapadó felsőmet, félig felülve leráncigálom újra a szoknyámat. Cipőmtől szívesen megszabadulnék. Majd.


Utolsó Poszt Szomb. Jún. 16, 2018 10:21 pm
Következő oldal


Natalie & Flora
Who can say.Where the road goes.Where the day flows.Only time Enya-Only Time  • Credit:
Nem azért nem bízom benned mert nem ismerlek, hanem mert váratlanul bukkantál fel ott, ahol elvileg senki nem keresne. Kérdések tucatját indítottad el a fejemben, melyekre bizonyosan választ fogsz adni, ha biztonságban tudsz majd bennünket. Menekülünk. Megint, és már sokadszorra, és szinte már meg sem lepődöm, arcizmom sem rándul, és rutinosan teszem amire kérsz.Nem egyszer fordult már elő, hogy démonok menekülésnek álcázva hurcoltak magukkal, és pusztán az éberségemnek köszönhettem a menekülést. És persze egy láthatatlannak tűnő erőnek, valakinek, aki mindig figyel a háttérből, és ott van ha szükségem van rá. Te lennél ez? Vagy Drake, akit már Isten tudja mióta nem láttam, híreket pedig egyáltalán nem hallottam felőle….te vagy az első vadásza, hosszú idő óta aki felbukkan. Kezdtem már aggódni, és az az igazság, hogy ha lenne bennem elég kurázsi és bátorság akkor már hamarabb, saját szakállamra tovább álltunk volna innen. De félek. Mindig is féltem, mióta csak várandós lettem a fiammal, mióta csak megszületett, mégsem adnám semmiért azt az érzést, hogy amikor átölelem, akkor szinte érzem az utolsó kis sóhaját is, érzem, hogy nálam nagyobb biztonságban senkinél nem lehet. Egyszerű halandó vagyok csupán, aki sokáig mit sem tudott a nagyhatalmak kisded játékairól, aki Istent úgy képzelte el, hogy kegyelme határtalan, jósága mérhetetlen, hogy szemeivel örökkön lépteinket figyeli, hogy meghallgatja imáinkat. Isten az eredendő jóság és magasztosság. De azon az éjjelen, amikor Peter apja kimenekített a földre varázsolt pokolból, rájöttem, hogy Isten csupán egy játékos, és a világot egy hatalmas sakktáblának tekinti. Ha unatkozik, feldönti a bábukat, és megnézi mik lesznek a következmények.
Még nem jöttem rá, hogy mi célból történik mindez velünk, a kérdéseim vagy éppen az, hogy válaszokat kapjak a történtekre, pedig oly süketen halnak el az égbolt előtt, mintha mindig is zárva lett volna. A világ tökéletesen a feje tetejére állt, már képtelenek vagyunk valamilyen módon legalább ezt a sárbolygót uralni, melyet játszótérnek kaptunk, és tönkretettük….de nem egyedül. Nem mi voltunk egyedül, akik képtelenek voltak tisztelni az életet.
Mikor Peter megszületett, azt gondoltam, hogy az Úr kegyet gyakorol, hogy ajándékul adta őt, később rádöbbentem, hogy ha célja is van vele….azt előttem nagyon is titkolja. De egy valamiről talán elfeledkezett: hogy egy anyának oly erőt adott, amely képes volt civilizációkat a magasba emelni és ledönteni. Egy anyának hatalma van, a szeretet és a ragaszkodás különös egyvelegében fürdőzve oly ereje, amely csak és kizárólag bennünk van. A félelem most is a háttérbe szorul, pedig hidd el, hogy valahol mélyen, apróra kucorogva rettegek. Rettegek tőled, azoktól akik jöhetnek még, rettegek a holnaptól, a következő pillanattól, és rettegek attól, hogy ha elengedem a fiam kezét, soha többé nem tudom megfogni azt.Mindenek előtt a legjobban ettől rettegek. Magamat is csak azért féltem, mert ha nem leszek neki ki lesz képes oly őszintén szeretni és vigyázni rá ahogyan én teszem? Senki. Ebben egyedül nekem van döntő feladatom. Életben kell maradnom, bármi áron. Korábban, a magam egyszerűségében nem számított semmi. A holnap sem számított már talán, maga az élet is csupán múlt velem, az idő végtelen tengerében szinte elveszett az én apró csónakom….hogy fontos lehetek, sosem sejtettem.
Arcul csapott két éve minden amit addig nem tudtam a világról, és pár óra leforgása alatt töményen az arcomba csapták. Azóta sem tudtam feldolgozni, mert nem maradt rá idő, a folytonos rohanásban. Jó lenne megállni….csak egy kicsit. Feltöltődni az emlékekkel, talán sírni is, az sem lenne rossz. Könnytelen napokban fuldoklom, oly jó lenne megkönnyebbülni.
Én bízni akarok benned, hidd el...a külsőd nem számít, és Peter is érzem, hogy szeretné ugyanezt. Mégis védekezünk, ahogyan mindig. Ez marad nekünk. Nem veted a szemünkre, amiért kimondatlanul is hálás vagyok.
Meglep a válaszod Draket illetően, és a döbbenet ami kiül az arcomra, futó másodpercek erejéig árulkodó lehet. Nem erre számítottam. Hogy még ti sem tudjátok hol lehet. Valami nagy baj lehet, érzem, csak éppen fogalmam sincs mi lehet. Tökéletesen megőrülök ebben a fajta tudatlanságban.
Menekülési útvonalak után kutatok, de csupán egy jut eszembe, amelyen át én is menekülnék, ha nem éppen te jössz a segítségemre, hanem magamra lennék utalva. Úgy tűnik azonban, hogy neked egészen másféle elképzeléseid vannak, és csak azért fogadom el, mert tapasztaltabbnak tűnsz. Az apró mosolyod csak egy kicsit enyhíti a bizalmatlanságot bennem, épp csak annyira, hogy elfogadjam az ajánlatodat. Menjünk arra amerre te mondod. Meg fogom tenni, ezt érzed már abból, ahogyan az ezüst pengémet az oldalamon pihenő, és a nadrágomhoz erősített tokba csúsztatom. Nem takarom el, a markolata nyitott marad, hogy bármelyik pillanatban előránthassam, ha kell. A rutin és a szükség megtanított bizonyos dolgokra. Én aki korábban még a konyhai szeletelő késtől is irtóztam, mostanra rákényszerültem erre a különleges szerszámra, amely úgy ontja ki a démonok életét, mintha vajon siklana át a hegye. Ajándék volt….egy nap ott várt az asztalomon, a hozzá tartozó tokban, amelyre rúnákat és védelmi szimbólumokat festettek. Talán csak sejtéseim vannak arról, hogy ki küldhette. A negyedik hónapban jártam Peterrel.
Elkapom a felém dobott slusszkulcsot, melyet Peter apró kezecskéjébe csúsztatok és rázárom az ujjacskáit.
- Vigyázz rá! Fontos! El ne ereszd!- súgom a buksijára, és egy csókot lehelek rá, mielőtt követem az utasításaidat. Nem akarok vitatkozni, vagy ellenállni. Egyrészt, mert az érkezőktől jobban félek mint tőled….másrészt meg, ha kijutok az épületből még mindig eldönthetem, hogy a kocsiddal nélküled távozom a fiammal….vagy megvárlak és megtudom mégis miért éppen most bukkantál fel, és egyáltalán te és a másik két üldözőm honnan tudta, hogy itt vagyunk?
-Vigyázz magadra!- mégis valahogyan olyan egyszerűen és magától értetődően gurulnak le ajkaimról a szavak feléd.Őszintén mondom és őszintén gondolom. Rád nézek, és elkap egy különös érzés, mely az eddigi bizalmatlanság lakatját szinte másodpercek alatt töri ketté.
Ott állunk a fiammal, és várunk, várunk ahogyan kérted, a jelre, hogy indulhassunk. Peter fejét a mellkasomra hajtom, testét az enyémhez szorítom. Kezem a pengémre simul, ösztöneim visszahajtanának hozzád, hogy segíthessek, de amikor lepillantok a fiamra, tudom, hogy jó helyen vagyok. Mellette.
Tested árnyékát figyelem a falon, és amikor meghallom azt a bizonyos szót, szinte belezuhanunk az időbe a fiammal, és előbb őt préselem át az ablakon, majd követem én is. Nem nézek vissza, ahogyan Peternek se engedem, mert nincs rá időnk. A benti zajok arra engednek következtetni, hogy nincs egyszerű dolgod….uralkodom a felébredő segíteni vágyásomon, a nőn, aki egykor voltam, aki nővérként a betegek életéért küzdött és most kioltja bárkiét, aki a fiának ártani akarna.
Rohanunk át az utcán, a túloldal felé. A betonon a lecsapódó éjjeli pára groteszk tükörképét villantja vissza a csillagtalan égboltnak. Lépteink halkan, de sietősen koppannak. Még pár lépés, amikor a ház felől felhallatszik az üvöltésed...aztán csend. A félelem apró gombócot formál a gyomromból. Most értettem meg, hogy ha van valaki akiben ma éjjel megbízhatnánk, te vagy. Mondd, hogy nem késő még!
Kapkodva nyitok ajtót, de a kérésednek most nem teszek eleget, mert a fiammal együtt a hátsó ülésre kucorodunk, olyan apróvá összegörnyedve és lekusshadva amennyire csak lehet. Riadtan kémlelem a házat, és várom mikor bukkansz fel.Próbálok láthatatlan maradni amennyire csak lehet, és feszült aggodalommal hallgatom Peter szapora lélegzetvételeit. Érzem, hogy hozzám hasonlóan fél….hiszen még csak egy apró életke, hiába tűnik külsőleg jóval idősebbnek. Ugyanazt a ragaszkodást látom a tekintetében, amit a születése pillanatában. Óvón ölelem magamhoz, és mantrázom neki ezerszer is akár, hogy nem lesz semmi baj. De én is csak akkor hiszem ezt el, ha látlak téged felbukkani...akár futva, akárhogyan….csak gyere!




avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
86
☩ Play by :
Meghan Ory

Utolsó Poszt Szer. Jún. 13, 2018 12:29 pm
Következő oldal


You're my job, you're our hope
Flora & Natalie
──────────── ────────────
« Comment; ide • Szószám; 680• Zene; why do you want him»
« "The best protection
any woman can have...
is courage»
A baseball ütőt forgatva a kezembe, rágót csámcsogva sétálok be a nőhöz. Ijedt pillantása nem kerüli el figyelmemet, ezért is fogom mentegetőzésre, de sok időnk nincsen. Kevesebb is, mint azt hinni szerettem volna. Mint mondtam, soha nem pihenhetünk, nem lehet szabadságunk, nem mondhatjuk azt, hogy nem tesszük meg, ami ránk vár. Ezt a luxust nem engedhetjük meg magunknak, ahogy most sem. Egyszerű bútorokkal berendezett lakás ez, nincs benne sok minden.
Az első ijedelem után, azonban látom, hogy a nő felfogja szavaimat és ennek fényében cselekszik. Piros pont neki, hogy nem kezd el akadékoskodni nekem. Azzal is csak az időnk vesztegetnénk. Némán figyelem, ahogy a gyermekhez fordulva beszél, csak nagyra fújom rágógumim. Hangosan pukkan ki, én pedig közelebb lépve megszólalok.
- Ugye tudod, hogy a démonokat általában nem érdekli, hogy nekünk nincs időnk most erre? – pislogok rá nagyokat. Az idő sürget nincs időm kedvesnek lennem, arra sincs időm, hogy mindent elmagyarázzak.
Majd ha már épségben leszünk. Nem kérem, hogy bízzon meg bennem, fordítva én sem tenném meg. Az irónia része azonban, hogy még így is többet tudok róla, mint azt sejtené. Az elmúlt években a kocsim üléséről figyeltem az életét. Ezért is van tele szeméttel, kajás dobozokkal, üres dobozokkal. Lehet előbb kitakarítanom kellett volna, mielőtt eljövök?
Viszont, kérdem én: számítottam én, hogy az estém így fog alakulni? Na ugye, hogy ugye.
Kérdésére félrehajtom a fejemet.
- Az egymillió dolláros kérdés. Ha egyszer előeszi a fene, azon túl, hogy kinyírom a sokadik kérdésem majd ez lesz hozzá – mosolygok rá negédesen. Nem rá haragszom, hanem egyszem főnökömre, aki úgy döntött, hogy felszívódik, mint a kámfor.
Ilyenkor tényleg csak azt kívánom, hogy rohadjon meg. Aztán rohadjon vissza hozzám is, mert nélküle a városnak befellegzett. Így is minden bajom van, hogy a Payne kurvát megállítsam. A nyakamba még ez is, lehet, hogy túl sok lesz.
A hatalmi harcokkal majd foglalkozik, ha visszatér, ez a feladat, sokkal fontosabb. Még akkor is, ha a város veszélybe kerül egy hataloméhes ribanc miatt. Legfeljebb eltöröm a liba lábát, ameddig nem látja és az első gondom le is van tudva.
Az, hogy nem állítana be csak így… Sejtem, hogyha szóltam volna neki, úgy loholna ide, mint egy tökkelütött, vagy találkoznánk valahol félúton, miután kimenekítettem őket. Innen.
- Nagyszerű, ahonnan két kijárat van, ez az egyik, a másik meg a felfelé vezető lépcső. Nem csapdába akarlak csalni titeket, hanem épp kivenni titeket – mosolygok rá barátságosan. Tekintetem gyorsan körbevezetem a szobán, az egyik ablaknál állapodik meg. Majd a túloldalon. Ehhez sétálok oda. – Másszatok ki az ablakon. Nem vagytok magasan, az utcán áll az autóm. De akkor, amikor belépnek. Ketten kell lenniük – hadarom, amilyen gyorsan csak tudom. – Ha azt mondom, hogy Aranyom, akkor másszatok ki, ez azt jelenti, hogy mindketten bent vannak. Akkor senki sem láthat titeket. Ha be is jönnek, elterelésnek a másik oldalit nyitva hagyom…
Húzom fel az ablakot a reteszt kipöckölve onnan. Fejemmel a másik fel intek, közbe kabátom zsebébe nyúlok és odadobom neki a slusszkulcsom.
- Öreg, és rozsdás csotrogány. BNK-6916, nehogy rosszba üljetek. Tedd be a kulcsot az indítóba. Amilyen gyorsan tudok, követlek titeket, biztonságos helyre viszlek titeket, Az anyósülés háttámlája lehajtható, a kicsi megbújhat ott, te pedig dőlj végig az ülésen, kívülről senki se lásson titeket…
Hadarom amilyen gyorsan csak tudom, ugyanis közbe már kopogás nélkül rontanak a házba. Cipőt már nincs időm cserélni. Legyintek a nőnek, hogy jól leszek így. Ezt is fegyverként ki tudom majd használni. Kihasználva az alkalmat suhanok ki a folyosóra feltartva őket – na meg a terepet is felmérve. Csak az egyik van még bent. Rohadt jó.
- Kopogni nem szokás? – forgatom meg kezembe az ütőt, melyre több rúna és pecsét is fel van vésve. Ja és említettem már, hogy vasból van?
Flora csak testem árnyékát láthatja semmi többet. Egy fiolát veszek elő a másik zsebemből kérdés nélkül hajítom a démon irányába, az ütőt emelve pedig annak segítségével töröm szét. Egyenesen az arcába robbantva a szentelt vizet. A háttérben meglátom a másikat…
- Helló Aranyom – vigyorgok rá rosszat sejtően. Azonban még csak most jövök rá, hogy innen nem fogok tudni ablakot zárni. Sebaj, két oldalból majd az egyik felé ösztökélem őket...


Utolsó Poszt Vas. Jún. 10, 2018 11:09 pm
Következő oldal


Natalie & Flora
Who can say.Where the road goes.Where the day flows.Only time Enya-Only Time  • Credit:
Semmiben sem különbözött a mai azoktól a napoktól, amelyekben az utóbbi két évben éltem.Semmiben sem volt jobb vagy éppen rosszabb és semmiben sem tért el a megszokott félelmekkel terhes óráktól, amikor ezerszer is ellenőriztem az ajtó zárját, vagy éppen kémleltem körül mielőtt egyáltalán a boltba elindultunk volna. Nem mintha azoknak, akik megtalálni vágynak útjukban lennének holmi ajtók. Hogy egyéb módon védenek is bennünket mindemellett, arról nem tudtam semmit, ahogyan arról sem, még mindig….és azóta sem, hogy tulajdonképpen azon túlmenően, hogy Peter egy angyal gyermeke mitől olyan különleges, hogy az életére törnek szüntelen. Miért áll örökös futásból az életünk, miért nincs a világon senkim az egykor volt szeretteim közül, akikre számíthatnék? Miért vadidegenek próbálnak menekíteni egyik helyről a másikra, miért kell örökké csak a fegyverek és kegyetlenség erőivel szembeszállók mögé rejteznünk a fiammal? Mit vétettem a világgal szemben, hogy ez jutott osztályrészül, és Peter mit vétett? Korábban, még sok évvel ezelőtt, ha imádságra adtam a fejem, talán volt bennem egy csöppnyi remény, hogy Isten válaszol majd...vagy legalábbis meghallgat és talán nem hagy magamra. Mostanra már letettem valahol félúton igaz hitemet, és helyette az egyre vészterhesebb fellegeket vonszoló égboltra tekintek, mintha ott, a ködös semmin túl megláthatnám, megkaphatnám a kérdéseimre a választ. Néma a Menny, és csendes a Pokol. Nem hallatszik nesz, túl nagy a zajtalanság.Ha jobban belegondolok évekkel ezelőtt még a tudatlanság vett körül, és naívan szeretném azt gondolni, hogy jobb volt, hogy jobb lenne még most is úgy élni. Hogy apa tekintetében szeretet van, és nem szurokszín félelmet keltő, szinte gyomrot kaparó fenyegetés, hogy a nagyszüleim még élnek, nem látom őket vérben fagyva a saját szemeimmel.Rövid idő leforgása alatt veszítettem el mindenkit, akit a családomnak nevezhettem, barátok híjján pedig az utolsó mentsváramat is. Az angyalt, akitől Peter született.Eltűnt.
A fiam, ez a gyönyörű, barna hajú egy éves csoda, ki külsőségekben mégis olyan mint egy tizenéves kiskamasz, mert gyorsabban növekszik mint bármilyen más gyermek. Többek között ezért is próbálok távol maradni az olyan egyszerű halandóktól, amilyen én is voltam egykor. Mivel lehetne ezt megmagyarázni? Még én magam sem tudom mi történik velünk, csak próbálom a józan eszem megtartásával elfogadni azt.
Peter odabújik hozzám, friss óceán illata van a hajának és én beletemetve az arcomat magamba szívom. Mesét szeretne, mesét az apjáról, arról a bizonyos napról, amikor találkoztunk, arról az elsőről...és utolsóról is egyben. Mintha így akarná őt megőrizni magának, ebből az egyetlen elmondott történetből, melynek szavai ugyanúgy csendülnek hónapok óta, ugyanazzal a lassúsággal mesélem, miközben ujjam védelmező táncot járnak a pihe hajú buksin. Peter a mindenem. Az életem árán is védelmezném, és bármilyen helyzetben magamat tolnám előbbre, csakhogy ő életben maradjon. Nem tudom miért olyan fontos másoknak, de senkinek nem lehet olyan fontos amennyire nekem.
Három hónapja élünk ebben a lakásban, amelyet egy félvér asszony bocsátott a rendelkezésünkre. Mondhatni ez a leghosszabb idő, amit egy helyben töltünk Peter születése óta. Volt idő, amikor egy óra is luxusnak számított, ahogyan akár egy pár nap után megjelent valaki, és már indulnunk is kellett egy újabb helyre. Körültekintően mindig úgy választották meg a helyet számunkra, hogy oda már egyedül mentem a fiammal. Nem akarták a gondolataik között megőrizni azt, hogy pontosan hol is tartózkodunk. Mindenki csak hozzávetőlegesen volt vele tisztában.
Egy ideje már nem akarok feltétlen otthont teremteni, csupán azon a pár négyzetméteren ahol valóban élünk. Egy nagy táska és egy kisebb minden holmink, hogy bármikor könnyebben menjen tovább állni. Ezek minden nap útra készen vannak...sosem tudhatom mikor kell indulni. Hogy milyen élet ez így? Nem is tudom. Néha, amikor már a fiam alszik, és őt figyelem...a mellkasát ahogyan lassan emelkedik és süllyed, fáradtan dörgölve meg az orrnyergem arra jutok, hogy ez tulajdonképpen nem élet. Ez létezés.Létezés, melyben az egyetlen örömet a fiam jelenti.Annyiszor teszem fel a kérdést, talán a semminek, talán valaki meghallja, hogy meddig kell még így rohannunk, hogy mikor és hogyan lesz ennek vége….de ahogyan most a mindent beborító csend oson át a szobán, úgy akkor is éppen ilyen némaság nyeli el a szavaimat.
Wallenberg és az ő vadászai. Jelenleg az egyetlen olyan név, és a hozzá tartozók, akikben feltétel nélkül megbízhatom. Kiépült a bizalom sok évvel ezelőtt, és ez most sem csappant meg. Még ha az angyalok vagy éppen a démonok és egyéb teremtmények között vannak is akik segítenének nekünk, mert ritka helyzetekben vannak ilyenek, még ha nem is vagyok tisztában pontosan az okával, soha nem tudhatom melyik lesz az aki majd elárul….aki felad bennünket, akik az életünkre tör. Sosem lehetek elég éber. Drake mindig ezt hangsúlyozta, meg azt, hogy ha túl nagy a csend, ha túl nagy nyugalom vesz körül, akkor legyek a legóvatosabb.Drake….ahogyan itt kucorgom a szoba legtávolabbi pontjában, a fotelben, ölemben az alvó fiammal, hirtelen hasít belém a gondolat, hogy mennyire régóta nem hallottam felőle, ahogyan másokról sem, akik tőle jöttek. A világ kissé elzárva hevert ideiglenes szállásom falain túl, és csupán néha jutott el hozzám némi információ arról mi zajlik odakint. Mintha minden ami korábban fontos volt, értelmét vesztett badarság lett volna. Civilizáció? Ugyanmár, ostoba gyerekek, lejárt játéka, melyet Isten egy mozdulattal sepert félre. Feltéve ha ő volt….nyilván nem, különben keblére ölelve várná gyermekeit vissza otthonukba.
Az ajtó csapódására megriadok, és felkapom a fejemet. A fotel melletti aprócska éjjeli szekrényről magamhoz veszem a széles ezüst pengémet, és másik, szabad kezemmel Petert ölelem védelmezőn magamhoz. Szinte azonnal megriad álmából és csendesen pillant körbe, aztán kérdőn néz rám.Megvonom a vállam, és mozdulatlanul figyelek, szemmel tartom az egyetlen ajtót, és az egyetlen ablakot, ahol be lehet jönni a helységbe, a kezemben még mindig ott szorongatom a kést. Sok mindenre fel vagyok készülve, de a látványra és az érkezőre biztosan nem.
Hihetném, hogy ez volt veled az első találkozásom, de tudtam, hogy az arcod ismerős valahonnan.Mégsem voltam ebben a helyzetben képes a régi emlékek között felkutatni, hogy hol láttalak már. Végigpillantok rajtad, és a ruhád elég erőteljesen ellentétben áll a szavaiddal. Nem merem kérdezni, hogy honnan jöttél, vagy éppen miért ez a viselet van rajtad….elég gyorsan jövök rá, hogy minden bizonnyal sietősen kellett döntést hoznod, és abból ítélve amilyen csinosan jelentél meg nálam, nem az én megmentésem volt eltervezve mai program gyanánt. Ugyanakkor ezzel még nem győztél meg, ám nem a tiltakozásommal akarom az időt rabolni. Ha valóban veszélyben vagyunk akkor indulnunk kell, nincs vesztegetni való másodpercünk sem, így a pengét lejjebb engedve óvatosan teszem le magam elé Petert, majd szorítom meg a kezét. Némán beszélgetünk. Türkiz és mélykékben táncoló szemeiben látom a kimondatlan kérdést, hogy bízhatunk e benned...és a válaszom, hogy nem. De veled kell mennünk, mert ha mások is üldöznek, ha mások is rájöttek, hogy itt vagyunk, úgy ki kell találni útközben hogyan győződhetem meg arról, hogy valóban az vagy akinek mondod magad, és nem, akkor meg kell szöknünk. Nem először csinálnánk. De első sorban minden gyanún felül kell állnunk.
Bólintok a szavaidra, majd mintegy mellékesen teszem fel a kérdést, miközben a két táskáért nyúlok.
- Wallenberg hogyhogy nem maga jött?- a vállam felett pillantok vissza rád, és egy kérdésben két hazugságot is elrejtettem, pontosabban csúsztatást. Egy:sosem hívom Wallenberg-nek Drake-t és ezt a vadászai is tudják. Kettő: sosem állítana be csak úgy magától még akkor sem ha tudná hol vagyok.Ettől körültekintőbb.
A ház előtt ekkor újabb kocsi áll meg. Látom miként forgatod meg a kezedben a pengét. Megragadom az egyik táskát és Peter hátára adom, az a kisebb, a hátizsák, a másikat az oldalamra kanyarítom. Nem először futunk a homijainkkal.
- Van egy régi étellift a házban, a konyhában. Azon keresztül le tudunk jutni a pincébe.- jegyzem meg neked, miközben a konyha felé mutatok. Közben kezem parányi bölcsőjében felbukkan, majd a zsebemben eltűnik egy kisebb ezüst szín flaska, amit egy megfelelő pillanatban be fogok vetni. Ellened. Tudnom kell, értsd meg tudnom, hogy bízhatok e benned.
- És ott az ajtó mellett van egy kék futócipő...nem a legjobb minőségű, de ahogyan látom egy lábméretünk van, talán jobb lesz ennél.-biccentek a lábadon viselt óriási méretű magas talpú lábbelire. Nem is értem hogy tudtál eddig benne menni.
Ha elfogadod akkor sietve kell magadra rántanod, mert hallani, ahogyan a bejárati ajtónál neszezés indul….itt vannak. Bárkik is azok mennünk kell. Peter kezét megszorítom és magamhoz húzom. A közelemben van a legnagyobb biztonságban. Én az anyja vagyok, nálam jobban senki nem képes szeretni és óvni őt. Senki ebben az egész világmindenségben.




avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
86
☩ Play by :
Meghan Ory

Utolsó Poszt Vas. Jún. 10, 2018 2:15 pm
Következő oldal


You're my job, you're our hope
Flora & Natalie
──────────── ────────────
« Comment; ide • Szószám; 558 • Zene; why do you want him»
« "The best protection
any woman can have...
is courage»
Egy vadász élete sohasem egyszerű. Soha nem is volt az, soha nem is lesz az. Ugyanis nekünk nincs szabadnapunk, nincs olyan, hogy most kiveszünk egy napot, egy hetet, hogy pihenhessünk. Nem tudhatjuk, hogy mikor futunk bele valamibe, ami veszélyt jelenthet bárkire is nézve.
Így indult el az én mai estém is. Az egyik kedvenc helyi bandám koncertet tart egy föld alatti placcon. Igazán kellemes muszika, nekem való. Ennek apropóján öltöztem fel szűk ruhámba, magassarkú, és magas platformú fehér szandimba. Az utóbbi hetek után igazán rám fért volna egy kis kikapcsolódás. A tükör előtt sminkelve a pillantásom lesiklik az alatta lévő asztalkára. Azon is egy cetlire, melyeket hónapok óta őrzők magamnál. Igazából csak hetek óta, de ezek hónapoknak tűnnek. Keserű szájízzel húzom el ajkamat, olvasva az egyszerű nevet. Kapokodó, robosztus írás. Ezer közül is felismerném. Főleg a nevet. Mégis mit hitt, hogy azok után, hogy eltűnik, majd nem fogom megfigyelni a nőt, akit már évek óta figyelek? Néha nem tudom, hogy Drake ilyen ostoba, vagy csak elmentek neki otthonról.
Lényegtelen is azt hiszem. Most nem ezzel kell foglalkoznom.
Hanem, hogy végre kimulatom magam! Egy füstös, neonfénnyel teli, hangzavaros helyen.
De még csak az első italomig sem tudtam eljutni. A pultnál állva magabiztosan kérem ki az italomat, mikor is megcsapja érzékeny fülemet egy egyszerű diskurzus.
- A gyerek kell nekünk.
- Az anyja a kínai negyedben van. Annak a szukának a kölyke megválthatja a világot. Rohadék…
- Nem. Senki sem figyel rá, mi pedig… - egy pillanatra nézek csak oldalra, annyi időre, hogy láthassam miként sötétülnek el íriszei kátrányfeketére.
Magamba nagyot sóhajtva mondok le a ma esti mulatozástól. Jelenetet nem rendezhetek itt - főleg nem ebben a hacukában. Arról nem is beszélve, hogy semmi sincs nálam, ami segítségével két démonnal tudnék harcolni. Túl sok a civil idelent.
Sóhajom végül felszakad torkomból, hátat fordítva a remek estémnek, leszegett orr-ral lépek ki a szabadba. Beleszimatolok a nyár kellemes illatába. Ilyenkor este viselhető el igazán ez a meleg. Gyors, apró léptekkel - mással nem is tudnék menni - nyitom ki autóm rozoga ajtaját. Csak egy fél percet tökölök az indításával és már sínen is vagyok. Hamarabb fogok ezeknél odaérni - vagyis remélem. A nő tudta nélkül a háza köré pecséteket festettem fel, démon nem tud csakúgy odateleportálni. Angyal már igen. De ezek nem azok voltak.
Csikorduló gumikkal állok meg a ház előtt, az ajtót hangosan csapom be magam után. A platóról kiveszem az egyik baseball ütőt, melyet vasból készítettek - és pár csinos rúnát tartalmaz, na meg kereszteket. Az ajtón csak azért kopogok, hogy tudják jönnek. Nem várom meg, hogy kinyissák, erre nincs időm. Magam nyitok be az épületbe.
- Flora! - kiáltom el magam. Személyesen soha nem találkoztunk még, vagyis… ismertem látásból a kórházból Dylan osztályán dolgozott, de nem rémlik, hogy aznap este is ott lett volna. Régen volt már, annyi idő alatt annyi minden változott, kivéve az, hogy ő maga ápoló maradt, engem pedig többé az épület közelébe sem láttak. Nosztalgiázásra nincs időm, amint megtalálom őket, tipegve, az egyik szobába, széles mosollyal az ajkamon szólok hozzá. Még mielőtt nekem támadna.
- Drake küldött. Úton vannak értetek. Indulni kell. Most! - nyomatékosítom, hogy az időnk véges. Elég bizonytalanul állok lábaimon, de csak azért, mert a mai hacukámat nem harcolásra terveztem. Közben hallom, hogy egy újabb jármű is megérkezik a ház elé.
- És itt is vannak - sóhajtom, megforgatva kezembe a fegyverem.

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
86
☩ Play by :
Meghan Ory

Utolsó Poszt Vas. Jún. 10, 2018 1:25 pm
Következő oldal


***


Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 17 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég :: 2 Bots




Fajaink száma
Arkangyal
7/7
Leviatánok
8/8
Angyal
3
Démon
11
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
3
Harcos Angyal
7
Vadász
9
Nephilim
2