We're gonna rule the world We don't give up
So we'll keep on starting the fires We own the future The story that they sold us

 
Stamford
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

Hell or Heaven
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
410

Utolsó Poszt Szer. Júl. 18, 2018 1:06 pm
Következő oldal


***
Szabad a játéktér


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖




Natalie Rossmyra
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
43

Utolsó Poszt Szer. Júl. 18, 2018 11:51 am
Következő oldal


You're an angel, you're my enemy
Rassilon & Natalie
──────────── ────────────
« Comment; köszönöm a játékot :3 • Szószám; 421 • Zene; Famous last words»
If you know the enemy and know
yourself you need not fear the
results of a hundred battles
Szánakozó pillantását elkapom, de nem foglalkozom vele. A hideg is épp elég számomra. Fogvacogássla küzdök de bárhogy is szorítom össze állkapcsomat, még így is hallom, hogy csattognak. Mint egy vénasszony protkója. De ennyit arról, hogy kezdetleges ellenszenvem átalakuljon valami… Valami mássá. Ő tesz róla, hogy ne legyen így. Elhúzott szájjal tekintek rá.
- Végül is… - vonom meg a vállam. - De akkor később se gyere hozzám, ha tartozás törlesztésről lenne szó - nem mintha nem segítenék neki. Ez még a jövő zenéje, amit nem tudom még, hogy mit fog rejteni.
Az biztos, hogy nem fogom rákényszeríteni az akaratom. Egyszer felajánlottam, ha azért mondta, hogy kéresse magát, így járt, ha mégsem…
És a tanács. Akaratlanul is hangosan felnevetek, ami hat inkább egy rémség valamilyen hangjának. Ugyanis a nevetések közepette csattogok, mint egy kerepelő. Ijesztő egy hatás, de gyönyörű megjelenésemen semmit sem változtat. Legfeljebb kékülő szám adhat okot az aggodalomra, de lássuk be. Csupa vizesen és megnyerőbb vagyok, mint az itteni két démon.
Mégis vontatott léptekkel indulok meg Mort teste irányába. Nem hinném, hogy a kabát sokat segíthetne, de amíg felébred, addig elcidrizek mellette. Elképzelem, hogy levetem cipőmet, mely úgy cuppog, mintha minimum mocsárba tapicskolnék. Fejemet megrázva vízcseppek ezreit hintem el magam köré.
- Megoldanám - legyintek könnyedén, remegő kezekkel. - Na jó ez, már idegesítő - tekintek saját kezemre. Nem szeretem, ha nem tudom saját testemet irányítani.
És bizony ez most egy ilyen pillanat, de… Ami igaz, igaz. Ha nagyon rá lennék szorulva, megoldanám, hogy küzdjek ellene. Nem állítom, hogy győztesként jönnék ki, de meglepetéseket tudnék okozni neki. Sokszor ennyi is épp elég a túléléshez.
Kinyújtott kezére értetlenül nézek. Szemöldökeim ráncolva tekintek hol szemeibe, hol a kezére. Majd újra a szemébe.
- Öhm, figylej, tudom, hogy megnyerő vagyok, de… - hátrálok egy lépést. Ennyire azért nem kerültünk egymáshoz.
Nem kell itt félreérteni semmit. Továbbra is rühellem az angyalokat egytől, egyig. Jelenleg csak egy oldalon álltunk, de ő akkor is közelít felém és…
Fejemet satuba fogja. Lábamat már emelném, hogy a nemrég átgondolt tervet véghez vigyem, mégis csak az emeléig jutok. Képtelen vagyok ágyékába rúgni, elvesztem az erőt a testem felett. Valami… édes érzést érzek, valami régvolt emléket, ízeket, illatokat. Aztán a fájdalom hirtelen csap elevenembe. Hangos kiáltásom nem hallom, elmém, és tudatom is elválik tőlem.
Hiába vannak nyitva szemeim én már rég máshol járok…
Úgy omlok össze, mint egy liszteszsák. Homlokom a betonba csapódik, egy pillanatra visszaemelkedik. Egyik karom a testem alá tör, a másik a mellettem. Lábaim is kifacsarva helyezkednek el. A hideg lassan járja át a testemet, tenni elenne már nem tudom.
Átadom magam a végtelen sötétségnek, mely körbeölel.

Rassilon
avatar



☩ Reagok :
109

Utolsó Poszt Pént. Júl. 13, 2018 10:57 am
Következő oldal


Nincs semmiféle kifejezés az arcomon. Tekintetem valahogy mégis többet mond ezer szónál. Láthatja a vadásznő, hogy a felszín alatt most épp szánakozom, ide-oda húzom a számat azon, hogy hogy néz ki - a jeget meg az állapotát illetően, nem a testi valóját, mely a halandó szemnek olyan lényeges - de eszem ágában sincs segíteni rajta. Pedig megtehetném. Ha a ruháját átitató jeges vizet nem is tudnám teljes mértékben eltüntetni, a bőrét megóvhatnám a hidegtől, eltüntethetném a fájdalmát. De eszem ágában sincs. Valami mást fogok eltüntetni, kedvesem. Felsőbbrendű szánakozásomból a szavai hoznak le a földre. Itt már enyhén, de összeszalad a szemöldököm. Ha nem ismerne az ember, azt hihetné, hogy már-már rámosolygok.
- Nem tartozol nekem semmivel. - Felelek ennyit köszönetére. Majd a vadász holtteste felé sandítok. Egy-két órát biztosan igénybe vesz, míg visszatér, ha nem többet. Attól függ, milyen állapotban van a test. - Vedd le róla a kabátot. - Látom el a nőt az évszázad tanácsával. Jó szándékkal megfordul a fejemben, hogy odamenjek, torkánál fogva felemeljem a hullát és leszedjem róla a kabátot, majd a nőre adjam. De… egyrészt, nem hiszem, hogy díjazná a tálalást. Másrészt meg, harcos angyal vagyok, nem jótékonysági szolgálat. Ha fázik, van két keze, sőt még a két lába is megvan, oldja meg.
- Régóta. - Felelem elmélyült hangon. - És hidd el. Szerencsés vagy, hogy nem az ellenségedként állok itt. - Ezzel gondolom ő maga is tisztában van a látottak után. Bár, ha Mihály angyala vagyok, miért is lenne az ellenségem? Hupszi-dupszi. Lassan, finoman felé nyújtom a kezeim. Mintha végül mégis segíteni akarnék a futó szenvedésén. De amikor kezeim a halántékát érik, onnan már nincs visszaút. Két nagy tenyerem satuba fogja a fejét, nem tud mozdulni, bárhogy kapálózik is. És hamarosan már ténylegesen elveszíti a teste felett az uralmat. Megbénul, előbb a teste, majd az elméje is, míg nem marad az üres tekintet, én pedig elmélyülök az emlékeiben. Sokat lefaragott az erőnkből az Úr távozása, a Menny kapuinak bezárulása. De a memória manipuláció megmaradt. Ráadásul most épp csak egy kicsire van belőle szükségem. Nem akarom a múltjában vájkálni, nem akarom megváltoztatni az emlékeit. De az elmúlt fél órát kiégetem az agyából.
Nem vagyok őrangyal, sosem sajátítottam el a fortélyait, miként lehet ezt fájdalommentesen és kegyesen csinálni. De ebben a percben bármilyen kínokat is él át, úgysem fog rá emlékezni. Szívesen csevegnék vele, de rossz kérdéseket tett fel. Nem hagyhatom, hogy akár a legapróbb gyanúja is megmaradjon annak, hogy egy angyal piszkos ügyeket intézett New York területén. Nincs szükség felesleges kérdésekre. Így megszabadítom az emlékeitől annak, hogy mi történt. Hogy valaha találkoztunk.
Démontámadás volt. Beverte a fejét.
A horzsolása végülis meglesz hozzá. Mert miután végeztem és elengedem őt, nem segítem óvatosan a földre. Hagyom, hogy eldőljön, mint egy zsák krumpli. De annyit még megteszek, hogy elemelem a társa most még élettelen teste mellől a dobozka sót és a maradékával körbe szórom. Lám, az emberiség még egy napot túlélt.

~~~ Záró ~~~

Natalie Rossmyra
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
43

Utolsó Poszt Vas. Júl. 08, 2018 2:52 pm
Következő oldal


You're an angel, you're my enemy
Rassilon & Natalie
──────────── ────────────
« Comment; your turn• Szószám; 454• Zene; Famous last words»
If you know the enemy and know
yourself you need not fear the
results of a hundred battles
Az angyal figyelmeztetését bár hallom, de kisebb nagyobb gondom is van, mint ez. Persze a csontjaimig hatoló hideggel is leszenk később problémáim, de mégis honnan tudhatnám ezt jelenleg?
Az események zajlanak, előre viszik a történéseket. Angyalpengém is hamarabb előkerül, mint ahogy én ezt terveztem volna.
De az életben tartó ösztönök sokkal fontosabbak, mint holmi taktika. Áh, a fenéket, de szükségem van egy kis időre. Csak annyira, hogy a térdeimre támaszkodva halkan liheghessek és levegőért kapkodjak. Halvány ködpáraként jelenik meg leheletem. A rúna hatása is gyorsabban eloszlik, mint az kellene.
Későn reagálok. Karomat már emelem, ám pokoli erővel csapódik bele alkaromba, hallom, hogy a csont reccsen egyet, de nem törik. Halkan sziszegek, de másik keze elől már képtelen vagyok elmenni.
Hasam és mellkasom találkozásánál csattan ökle. Bárhogy is feszítem be hasamat, a természetfeletti erő, amelyet használ nagyobb nálam.
Nyögve rogyok előtte a földre, egyszerre kapkodva levegőért és öklendezve a gyomrom ért bántalmazás miatt. Kezemet a padlón tartva, az időközbe odakerült pocsojába tenyerek. Felvillan a gyűrűbe foglalt rubint. Bármennyire is csillagokat látok és homályos a tekintetem, mégis látom ezt. Apró reménysugáként próbálnék felpattanni… De jégbe vagy testem. Szó szerint. A hideg a csontjaimig hatol, érzem ahogy megremeg a testem. Nem a fájdalomtól. A hidegtől. Ehhez alulöltöztem. Fogaim vacogtatva tekintek fel. Testem megfeszül, ugrana, mégsem tudok. Küzdök a jég ellen, próbálom kitépni belőle kezemet.
Érzem, ahogy megreccsen a jég a tenyerem alatt és felett. Fájdalom hasít elevenembe, hangosan kiáltok fel. Szemem sarkából látom, amint Felém csapna a jéggel. Nem csak azért nem kérek segítséget, mert derogál az angyal jelenléte, hanem mert… egyszerűen el is felejtem, hogy itt van.
Két szempillantás és a démon karja kiszakad testéből, vére az arcomat mossa, szívébe pedig pengém végzi.
S amint teste megszűnik létezni a jég is úgy olvad el, átadva magát a hideg pocsojának. Szívesen ledőlnek most a földre egy picit, de a hideg még mindig az elevenemig hatol. Sarkaimra ülve, hagyom hogy csak lábszáram érjen a vízbe, hangosan lihegve tekintve rá.
- Tudom - tekintek az angyalra összevont szemöldökkel. Pimaszul őszinte mosoly kerekedik arcomra. Térdeimre támaszkodva lassan tápászkodok fel. Nadrágom még jobban rámtapad, mint eddig, felsőmből is vizet lehetne facsarni. Bakancsom pedig… Hagyjuk. Egy rossz tulajdonsága van csak a jégnek. Miután vízzé változik mindenhova befolyik.
- Köszönöm - nézek rá, vacogó fogakkal ejtem ki ezt az egyszerű szót. - Azt hiszem, hogy… - fejemet megrázva próbálok úrrá lenni a hidegen. Izmaimat megfeszítem. Eddig az volt a bajom, hogy elviselhetetlen ez a hőség.
Most meg az, hogy majd meg fagyok. Igen, nekem ritkán jó bármi is.
- Hogy tartozom neked egy szívességgel - hadarom végig egy gyors levegővétel után. - Mióta létezel? - utalok arra, hogy harci tapasztalata messze túlszárnyalja azon angyalokét, akikkel eddig találkoztam. Szám szerint kettővel. Démonnal sokkal több dolgom volt, mint angyallal. De ez nem is meglepő szerintem.

Rassilon
avatar



☩ Reagok :
109

Utolsó Poszt Csüt. Júl. 05, 2018 10:39 am
Következő oldal


Kósza mosoly fut át az orrom alatt. A démon támadása épp jókor jött. Attól függetlenül, hogy rejtélyes oknál fogva valahol szórakoztat a nő felvágott nyelve, kezdem unni a válogatott sértéseket. Melyek méregként folynak a szájából. Még csak a csuklóját sem törtem el, pusztán megrepesztettem a kéztőcsontjaiból egyet-kettőt. Sóhaj. Emberi fajt… Mindig olyan tüzesek.
- Én abba a pocsolyába nem sétálnék bele. - Jegyzem meg színtelenül, ahogy lassan feléjük sétálok. Nem megyek túl közül, egyelőre kimaradok az egészből. De a víz fagyásának ütemét nézve, a vadásznő annyit fog elérni, hogy belefagyjon a bakancsa talpa és akkor aztán se előre, se hátra menet nem lesz. Türelmesen várom, hogy mi fog ebből kisülni. Különösebben fülem botját sem mozdítom a halandó nő védelme érdekében. Egyelőre úgy tűnik, hogy boldogul. És ha nem is, meghalni egyébként sem tud. Szóval nem látom, hol a probléma. Ettől függetlenül figyelek. Amit nem fogok hagyni az az, hogy a démon elragadja a nő testét és beköltöztesse az egyik távoli unokatestvérét. Vagy ami még rosszabb, vigye magával a lelkét. Akkor azonban magam is megfeszülök, amikor előkerül az angyaltőr.
Nem látom esélyét, hogy felhasználhassa ellenem, akkor sem, ha a démon által kevert kalamajkából kiszabadul. De hogy is mondták a halandók egykoron… Jobb félni, mint megijedni. Nem tartozom a legfiatalabb angyalok közé. Kinőttem már abból a pubertásból, amikor tettre készen belerohantam volna bármibe. Már ha angyaloknál lehetne ilyen formátumról beszélni, persze.
Figyelmem fokozódik a halandó érdekes trükkjeire. Bár a célzása, az eddig látottak alapján pocsék. Ezt is megbénítja, azt is megbénítja, hahó. Nem ezért vagyunk itt. De mit ki nem tudnak találni ezek. Ezért voltak mindig az Úr kedvencei. A találékonyság, a túlélés iránti vágy a legnehezebb időkben is. Szenvedély, melyet mi angyalok soha nem ismerhetünk meg.
De a bénító hatás hamarabb és rapidabban foszlik szerte, mint az várható volt. Mégsem olyan jó ötlet ez a nyomdázósdi, hm? Emberfeletti erővel üti meg a nőt, az arcába hörögve. Aki felteszem azonnal padlót fog és örülhet, ha nem tört bele az állkapcsa. Jégkardját megacélozza és készül lecsapni rá, hogy utána foglalkozhasson velem. Bár eddig úgy tűnt, én nem túlzottan érdeklem. Halandó-fétise lehet. Ha a nő a földön fekszik, elrúgja mellőle a fegyverét, mely mindkettőnknek képes lenne ártani. Felteszem később el akarja majd tenni, szuvenírként. A kis pocsolya a vadásznő felé terjed és ha a bőrét nem is fedi el, az átáztatott ruhája egy részét magába fagyasztja, mozdulatlanná téve annyi időre, hogy a démon lesújthasson.
Részemről a bámészkodásból itt lett elég. Éjfekete szárnyaim újra életre kelnek és utam egy részét a levegőben megtéve hamar a vadász és a démon közti szűk helyre kerülök. Épp, amikor le akarja szúrni őt, mint egy malacot. A nő helyett belém ütközik a fegyvere. Ám a Mennyben készült páncélomba alaposan beletörik a bicskája. Ez nem akadályozza meg, szabad kezében már formálódik az újabb jégfegyver. A további problémák elkerülése végett tőből tépem ki a karját, míg másik kezemmel magamhoz rántva a vadásznő pengéjét a mellkasába döföm.
- Jól harcolsz. - Ismerem el a nő képességeit később felé fordulva. Megkerülöm őt, hogy ne legyek túl közel. De sem a fegyverét nem adom vissza egyelőre, sem az olvadó jégből nem segítem ki. Azt hiszem ennyit erről, hogy csak egy átlagos, átutazó angyal vagyok. Az átlagos angyalok nem így harcolnak. Ez a Michael pártiságom a történtek ugyan nem cáfolják, hisz megmentettem őt.

Natalie Rossmyra
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
43

Utolsó Poszt Csüt. Júl. 05, 2018 7:44 am
Következő oldal


You're an angel, you're my enemy
Rassilon & Natalie
──────────── ────────────
« Comment; your turn• Szószám; 357• Zene; Famous last words»
If you know the enemy and know
yourself you need not fear the
results of a hundred battles
A berögzült reakciók. Messziről hallom csak az angyal hangját, de legszívesebben a torkán nyomán le a csizmámba rejtett tőrömet. Eszembe sem jut, hogy csak megismétli, amit én mondok. Nem, egy pillanatra sem. Ugyanis tudom, hogy ilyenkor mindig kijavítanak.
Nyelvem hegyén van a bizonyos mondat “Ezt mondtam cseszd, meg, dugd fel magadnak a cseszett latint”. Ezt mégsem teszem meg.
S nem csak azért, mert semmi értelmét nem látom, hogy egy angyalkával kezdjek el vitatkozni. Pf, mégis ki ő? Na ugye.
- Mint látod… - kezdenék bele, de nyilván ekkor kell a démonnak is támadnia. Persze. Hiszen ezek nem várják meg, amíg kedélyesen elbeszélgetünk.
Szemlátomás szavaim vajmi kevés hatást gyakoroltak rá. Nem megszállt démonról van szó. Ez csak plusz pont. Így a test is pusztítható, nem csak a lény.
Ettől függetlenül fogaim csikorgatom, hiszen a jégből készült karddal kíván rám támadni. Íves oldalbukfenccel kerülöm ki, ahogy egyre közelebb próbálok araszolni a fegyveremhez. Talán sejti, hogy mire készülök, nem hagy felállni, sőt mi több. Hátrálásra késztet. Talpam alatt falatnyi víz jelenik meg. Szélein pedig jégvirágok.
Nem állítom, hogy nem találkoztam még démonnal, aki ne használt volna valamiféle mágiát, de akkor picit többen voltunk egy ellen és picit jobban fel voltunk készülve. A felderítők csak annyit mondtak, hogy egy-két kisebb rangú démon bóklászik erre. Szemem sarkából követem, hogy az angyal mit csinál, de joban megfigyleni nincs időm...
Na persze.
Nincs más választásom. Egy újabb gurulás után csizmám szárába nyúlok. Angyalpengém markolatára csippentve a két ujjamat, hirtelen mozdul a kezem. Egyenesen a jégkardot fogó vállába hajítom. Halálontúli sikoly rázza meg a falakat, de jó hír. A lábam alatti tócsa jegesedése megáll. Apró jégdarabot török le belőle, engedem, hogy a széle bőrömet karcolja, vérem serkentse.
Egy egyszerű rúnát rajzolok rá, közelebb sétálok a démonhoz - már ha nem akadályoznak meg - s amíg nem figyel, testére nyomom a jelet. Mint egy bélyegző. Gyerekeknek.
Mekkora ötlet! Rúnabélyegzők!
HA sikerül, akkor egy kis időre megbénul a démon teste. Persze vélhetőleg csak egy percig, de addig is van időm kifújni magam és összeszedni gondolataimat, visszaszerezni angyalpengémet. Persze mindezt csak akkor, ha sikerül ezeket, ebbe a formába véghezvinnem.
- Utánatok már csak ezeket gyűlölöm jobban - nem, képtelen vagyok kihagyni ezt a csipkelődést.  

Rassilon
avatar



☩ Reagok :
109

Utolsó Poszt Szomb. Jún. 30, 2018 10:01 am
Következő oldal


Angyalként, számomra a jelenet kissé nevetségesnek tűnik. Gondolatban jól lehet, hanyatt vágom magam és úgy nevetek - a jéghideg tekintetem ellenére. Mikor valamiféle kifejezés mégis az arcomra rajzolódik, az csak az ajkaim másodpercnyi, lefele görbülő, elismerő rándulása. Végülis, ez is egy módszer, melyet a vadásznő alkalmaz. Akkor is, ha a latinjától a régiek most fentrengenek a sírjaikban.
- Et Malignus. - Jegyzem meg az orrom alatt, jól rejtett szórakozottsággal. Csak a vadásznő kiejtését javítom. - Felezünk? - Teszem fel neki magunk közt a kérdést, amikor még kellő távolságra vannak ahhoz, hogy teljesen feleslegesen csicseregjek itt. Angyali szemeimmel jól látom, hogy ezek középszintű démonok. Nem túl frissek, nem a leggyengébbek, de még így is a csőcselék sorait népesítik. Szavam kimondtával, ha rám pillant az újdonsült partnerem, pusztán egy sejtelmes félmosolyt futtatok át vonásaimon és lényegében már ott sem vagyok. Az Isten erejével rugaszkodom el a talajtól, éjfekete szárnyaim néhány másodpercre árnyékot vetnek a Napon és csak akkor térek ki útjából, mikor az angyalkázó démon felnéz rám, hogy a sugaraival elvakítsam. Elég egy másodperc töredéke. Kíméletlenül csapódom előtte a betonba, azzal a lendülettel és erővel megpördülve előbb szárnyaimmal vétek mély sebet a mellkasán, majd a gyomrán. Kibuggyanó belei látványa cseppet sem zavar. A belsőségeknek földet érni sincs idejük a halála előtt, hisz mihelyt szembe kerülök vele, az angyalpengémmel döföm át a torkától közelítve a koponyáját. Megoldhattam volna az egészet egyszerűbben is, de ha jól rémlik, eleve azért jöttem ide, hogy kieresszem a gőzt. Így is csak néhány másodperc volt az egész. Nem rég még a vadásznő mellett álltam. Apropó, „nagy ráérésemben” felé fordulok, hogy lássam, hogyan boldogul. Nem tetszik nekem az a fegyver, amit a démon a kezében tart. Egyelőre mégis hagyom, had küszködjön. Ám remélem, nem akar itt démonűzésbe kezdeni, mert azt nem fogom hagyni. A halandónak akit megszállt valószínűleg már úgyis mindegy...

Natalie Rossmyra
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
43

Utolsó Poszt Csüt. Jún. 28, 2018 8:02 am
Következő oldal


You're an angel, you're my enemy
Rassilon & Natalie
──────────── ────────────
« Comment; your turn• Szószám; 483• Zene; Famous last words»
If you know the enemy and know
yourself you need not fear the
results of a hundred battles
Különös mosolyára, csak elégedettség ül ki ábrázatomra. Ha már sok mindenben emelkedhetek fölé, akkor legalább tudásba, nem igaz? Hülye angyalok. Azt hiszik, hogy csak azért, mert a világ óta léteznek, többet tudnak jelenleg az Én városomról.
Persze nyilván nem lehetek sok mindenben fölényben, magabiztosságomon nem fog csorba esni emiatt az idegesítő lény miatt. Ha nagyon meg akarna ölni, egy már megtette volna, ezt magam is belátom. Kettő, az utolsó pillanatra tartogatom tőrömet a szívébe. Egyáltalán van nekik olyanjuk? Magasról teszek rá.
Ahogy a tiszteletére is, ezt mégsem mondom ki hangosan. Csak bájosan mosolygok rá, jéghideg tekintetem rá vetve.
Epés megjegyzések tömkelegei csúsznak a számra, mint a cseszek rá, mindjárt összehugyozom magam izgalmamba, vagy a gúnyos meghajlás. Az utóbbit inkább testem akarja elkövetni, nem pedig a szám, de ezt nézzétek el nekem.
- Á-á-á - emelem fel kezemet, megálljt parancsolva neki. Nem volt arról szó, hogy megint közelebb jön. - Jobb a tisztes távolság - hiszen nem tudhatjuk, hogy miért is jött. Persze, Michael angyala, de ha valóban így van és valóban nem szóltak nekem erről, akkor én szétcsapok valaki között..
Az ilyen meglepetéseket nem csipázom.
Drága beszélgetésünket megzavarja az az apró és nüansznyi tény, hogy megjelenik a semmiből - mert nyilván ezeknek a természetfelettiek így csinálják - két démon.
Köztük lenni enyhén szólva is frusztráló érzés, de lépjünk most túl ezen.
- Mindjárt megkönnyezem kedvességed - morzsolok el szemem sarkából egy láthatatlan könnycseppet.
A hatás kedvéért még szipogok is, de csak ennyi időnk jut.
A föld hirtelen kezd el remegni lábunk alatt. Nyakamból előhalászom a láncra függesztett keresztet. Még ha nem is vagyok hívő, ezek ellen ez tökéletes. Szenteltvíz természetes, hogy nincs nálam, golyóból pedig csak három maradt.
Az egyik kaput nyit maga mögött, arcán rohadt mosollyal fordul meg. Meleg szellő csap meg mögöttem, és eddig tudtam arra figyelni, hogy mit csinál az angyal. Hirtlen érzem meg mögöttem a démon testének melegét, jelenlétének érzését.
Amilyen gyorsan csak tudok fordulok meg és mielőtt bármit is szólhatna orrba verem, majd gyomorszájon ütöm és ha lenne még időm, akkor tökön is rúgnám. Ennek biztos, hogy ártana.
De idáig már nem jutok el. Megint csak. Vallmon taszít egyet, szemei olajfoltosan égnek és, mintha csak az angyuszt látnám, elhajít. Vele ellentétbe nem pár méterer, hanem az épület falának. Nyöszörögve, borzas hajjal csattanok a földön, tüdőmbe levegő szorul. Nehezen fordulok meg és mászok négykézlábra. Szemem sarkából látom, hogy Mort - legalább ő - biztonságban van a só miatt. Persze abból is csak ennyi volt.
- Omnis, qui natus est ex Deo, non peccat sed ille, qui fenitus est ex Deo, conservat eum, et Malignus non tangit eum* - suttogom halkan, lehajtott fejjel. Látom, hogy közelít felém a démon. Lassan állok fel, lábaim megrogynnak, de nem adok ennek helyet. Fegyverem pár méterre van tőlem.
Hirtelen hűvös fuvallatot érzek magam elől. Feltekintve láthatom, hogy a nyomorult démon jégkarot varázsol elő.
Fejemet enyhén félrehajtom tőle.
- Amen, amen dico vobis - most jövök csak rá, hogy mennyire nem volt ténylegesen haszontalan az a rohadék latin. - Omnis qui facit peccatrum, servus est** - látom, hogy a teste enyhén megremeg. Oldalra ugrok előle, egyre közelebb a fegyverem irányába.

*Tudjuk, hogy aki az Istentől való, nem vétkezik, mert az Istentől Született ereje megóvja a bűntől, és a gonosz nem keríti hatalmába.
**Bizony, bizony mondom nektek, aki bűnt követ el, rabszolgája a bűnnek.


Rassilon
avatar



☩ Reagok :
109

Utolsó Poszt Kedd Jún. 26, 2018 11:04 am
Következő oldal


Elismerő mosoly rajzolódik ki vonásaimra. Százöt, mi? Hivatalosan tényleg annyi körül lehet - bár bevallom, ha egyesével tépnék ki a tollaimat sem tudnék pontos összeget mondani. Úgy tűnik, a vadásznővel ellentétben. New York nem kifejezetten tartozik a közvetlen felelősségeim közé, ami a hírszerzést illeti, de azt azért megsúghatom, hogy csak én legalább tizenkét természetfeletti lényről tudok, akiket nevezzünk… illegális bevándorlónak. Ebbe természetesen nem fogok belemenni.
- Tisztelem a bátorságod. - Attól függetlenül, hogy nem több, mint egy kis féreg. A nő felé sétálok, kezemben nincs fegyver. Remélem érti a gesztust és ő sem fog rám támadni. Persze mihelyt jelét látom annak, hogy próbálkozik valamivel, azt nem teszi zsebre, abban biztos lehet. Láthatóan akarok tőle valamit. Meggyógyítani? Netán megölni? Nem, valami egészen más. De erre egyelőre várni kell, mert két démon tűnik fel a nem is olyan távolban.
- Angyalka, angyalka… - Vigyorog az egyik, míg a másik úgy figyeli a vadásznőt, mint aki hétfogásos vacsorára készül. Nagyot sóhajtok és egészen kiégve tekintek rájuk. Nincs elég bajunk a Menny hiányával, a Pokolnak is be kellett zárulnia és kiokádnia magából a csőcseléket… Mert ez a két figura aligha lehet több annál. - Veled még számolok. - Bököm mutatóujjam a nő felé, jelezve, hogy folytathatjuk ott, ahol abba hagytuk, de megvannak a prioritások. Megtehetném azt is, hogy kitárom éjfekete szárnyaim és odébb állok. Elvégre sem közöm, sem érdekem nem fűz az itt zajló eseményekhez. És bár eddig pusztítottam az embereket, azt Gabriel iránti kötelességemből tettem. Most, hogy átmenetileg nem tudnak meghalni és nem célom az irtásuk, miért hagynám magára a halandót? Nyilvánvalóan nem kér a segítségemből, de ez nem jelenti azt, hogy nincs is rá szüksége.

Natalie Rossmyra
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
43

Utolsó Poszt Vas. Jún. 24, 2018 5:08 pm
Következő oldal


You're an angel, you're my enemy
Rassilon & Natalie
──────────── ────────────
« Comment; your turn• Szószám; 483• Zene; Famous last words»
If you know the enemy and know
yourself you need not fear the
results of a hundred battles
A csuklómba hatoló fájdalom a velőmig hatol. Némán sikítok csak, lehajtott fejjel. Szemembe a fájdalom könnye szökken, két pislogást követően mégsincs már ott. Esetlenül ejtem le magam mellé, gyorsan mozgok újra csak. Mindhiába, újra ártani már nem tudok neki, bármennyire is ég szemembe a bosszú fénye. Pár méterrel odébb lök, fegyvertartó kezemmel próbálom magam megállítani. A fém csikorduló szikrázása töri meg a vicsorgással teli csendet.
Egyelőre mégsem foglalkozok az angyallal, előbb a dögökkel akarok végezni. Mínusz egy démon, mínusz két kutya. S akkor már csak egy angyal marad. Még a végén igen produktív napom lesz.
- Elég sok mindent, melyet elég ha én döntöm el - a város az embereké, nem a természetfelettié. A világ a miénk. Soha nem kértük a természetfelettieket. Sem Istent, sem a démonokat, sem az angyalokat.
Azt meg végképp nem kértük soha tőlük, hogy avatkozzanak bele a dolgainkba. Elértünk a világ történelme alatt oda, ahova. Saját erőből - szeretném ezt hinni. Nincs szükségünk a két pólusra. Az elmúlt évek bebizonyították, hogy tökéletesen el vagyunk mi ezek nélkül is. Helyt állunk a világba nélkülük is. Isten és a szánalmas pereputtya nélkül.
Szemöldököm enyhén összevonva figyelem, miként sóhajt egyet. Persze, belőlük kihalt már a bajtársiassági ösztön. Talán soha nem is volt az övék.
Kérdésére immár nem csak az orrnyergem felett, de homlokomon is ráncok képződnek. Már nyitnám a számat, hogy megkérdezzem mit is nem tudok. Azonban gúnyos megjegyzésére szemem forgatom meg. Ha eddig is tartottam a fegyvert felé, azt most leengedem.
Sajgó csuklómat egyelőre nem mozgatom. Tudom, hogy a fájdalom csak még jobban belehasítana az elmémbe, mely hatására grimasz ülne ki arcomra. Ezt, előtte elrejteném.
- Nem mondod - lehelem elhalóan, kikerekedett szemekkel, mintha ez lenne az év legújabb információja, melyről eddig soha senki sem tudott. A pisztolyt tartó kezemet a szívemre teszem. - Megsúgom neked, hogy összesen százöt darab természetfeletti tartózkodik a városba - kacsintok rá. Ez a szám több, mint amennyit gondoltunk elsőre. A megállapodás a másik várossal végül is sikeresebb volt, mint amire bárki is számított. Kár, hogy átaludtam az egészet.
De Alex említette, hogy az egyikük oly pecsétet húzott a város köré, mellyel számon tarthatjuk a számukat. Ennyit. Nem tudjuk, hogy merre bújkálnak, hogy mit csinálnak itt. Sem azt, hogy félvér, nephilim, démon vagy épp angyal. Annyit tudunk, hogy mennyi természetfeletti van. Még ez is több, mint a semmi.
- A nemrég kötött megállapodás szerint mindkét városnak kötelessége bejelentenie, ha az egyikből a másikba egy személy - akár angyal - átutazik - mintha egy pillanatra megnyugodnék. Fegyverem elteszem a tartójába. - Michael katonájának érkezéséről semmilyen hír, vagy esetleg kérvény, de még csak tájékoztatás sem érkezett meg hozzánk. Így azt hiszem, hogy egy picit több közöm is van ahhoz, hogy mit kerestél itt - mosolygok újra csak fagyosan rá. De utálom a fajtáját. Mégis, ha már szövetségesei lettünk San Francisconak, talán megér egy misét ez az ürge is. - Valóban, bajunk nagyobb, de semmi felett nem siklik el figyelmünk - mosolygok rá kedvesnek álcázott álnoksággal. Lássuk ő mennyire képes felismerni az emberi érzelmeket.

Rassilon
avatar



☩ Reagok :
109

Utolsó Poszt Szomb. Jún. 23, 2018 3:50 pm
Következő oldal


Végül rendkívül könyörületes hangulatba billenek át és elengedem a nő csuklóját. Bár nem törtem el, addig mocorgott a szorításomban, hogy a kéztöve környékén biztosan megrepedt néhány csont. Olcsón megúszta. Persze nem csak úgy szabadon engedem az orrom előtt, könnyű céllá téve magam. A telekinézis erejével odébb söpröm néhány métert. De nem bántom. Mellesleg ő kér számon engem? Senki nem mondta neki, hogy ne próbáljon az oroszlánnal egyezkedni, ha a szájában van a feje? Megvárom, ahogy végez a megmaradt két pokolkutyával, de kisujjam sem mozdítom, hogy segítsek neki. Legalábbis látszólag, mert egyébként a magam mellett pihenő karomon alig észrevehetően mozdulnak az ujjaim, ahogy lassítom a dögöket. Mégsem adom a vadásznő tudtára, hogy kisegítettem. Tudja be a szerencséjének.
- Mondd, mit számítana, ha megmondanám? - Használom az ő kicsinyes kifejezését: megmondani. Úgy követelőzik itt, mintha garanciája lenne arra, hogy egyáltalán igazat mondanék. Halkan sóhajtok arra a látványra, ahogyan az átmenetileg halott társát védi. Ha bántani akartam volna őket, rég megtettem volna. Egyikük darabjai az ég felől zuhannának a világ különböző pontjai felé, hogy lelkének ne maradjon test, amibe visszatérhet, míg másikukkal Las Vegas felé tartanék kihallgatásra.
- Te tényleg nem tudod? - Vonom végül ráncokba homlokom. Nem tudom, hogy szórakoztasson, vagy szánalmat keltsen-e bennem a tudatlanságának ténye. Azt hinné az ember, hogy akik ilyen sokáig kihúzták a mai világban, több sütni valójuk van. - New York hemzseg a természetfeletti lényektől. - Jelentem ki hűvös elégedettséggel. Csinos pecsétek ide, vagy oda, azoknak a pecséteknek a jó része a magunk fajtáktól származik. Nem tökéletes a védelmük. - Michael katonája vagyok. - Biccentem meg fejem egy másodpercre, bemutatkozásként. - Meglátogattam valakit, a részletekhez nincs közöd. És mint látod, nagyobb bajotok is van a New Yorknak nevezett kis békeszigeteteken, mint egy átutazó, rang nélküli angyal.

Natalie Rossmyra
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
43

Utolsó Poszt Szer. Jún. 20, 2018 3:31 pm
Következő oldal


[quote="Natalie Rossmyra"]
You're an angel, you're my enemy
Rassilon & Natalie
──────────── ────────────
« Comment; your turn• Szószám; 388• Zene; Famous last words»
If you know the enemy and know
yourself you need not fear the
results of a hundred battles
Nincs olyan közel hozzám, de talán sikerül gyorsnak lennem. Tudom, hogy egy angyal nem épp olyan, mint egy ember, vagy egy démon. Ők jóval felettünk állnak, de engem sem ma képeztek ki, így talán némi esélyem lehet vele szemben.
Gondolom naivan.
A golyót megállítja, lendülő kezemet pedig elkapva csavarja azt ki. Néma sikollyal ereszekedem féltérdre, félfordulatot téve, a csavarás irányába. Fogaimat összeszorítva küzdök a csuklómba nyilaló fájdalom ellen. Mintha ezernyi tűt szúrtak volna bőrömbe. Másik kezemből kihullik a fegyver, nehéz fémjének a hangját a beton nyeli el.
Sziszegő hangja éppenhogy eljut tudatomig. Elmémet elönti az adrenalin, vérrem for, ahogy szemem is. Hiába szökik a fájdalomtól könny bele nem engedem, hogy ez felülemelkedjen rajtam. Nagyot fújtatva próbálom kirántani kezéből - vélhetőleg kevés sikerrel. Persze, hisz kezem roppan. Csak pár milimétert emelkedtem, de inkább megadom magam. Egyelőre. Nem vagyok ostoba, igaz? Térdem nagyot koppan az épület betonalapzatán. Mégis hangját elnyeli a kutyák vicsorgása.
Pont jobb lábamra bújtatott bakancsom szárába van a penge, mely hatásos lenne ellene. S pont a jobb kezemet ropogtatja.
Türelem kislány az nagy erény. Lesz még időd kinyírni. Előtte legalább a csatabárdot ásd el. Hozz létre hidegháborút. Jelöljétek ki a határokat.
- Mily előzékeny vagy - sziszegem két fájdalomhullám közepette. Igyekszem kizártni elmémből a szüntelen érzést. Persze, erősebb, gyorsabb és kevesebb dolog árt neki. Vajon, ha teljes erőből tökönrúgom meg sem hajol benne?
Ha elenged tuti, hogy kipróbálom. Idővel. Csak előtte kell egy elterelés, hogy ne erre figyeljen. Nem mintha most nem tudnám telibe fejelni.
- Lennél, akkor oly kedves, hogy elengedsz? - mondandóm bár udvarias, hangom merő gúnnyal átitatott élcelődés. Méghogy kedves. Egy angyal. Menten kiugrok innen inkább, minthogy ezt valóban így gondoljam.
Évtizedek beidegződése. Egy angyaltól nem fog megváltozni a véleményem. Remélem, hogy sikerül megtennie, és ha igen, akkor balommal fogom meg újra a fegyvert - még szerencse, hogy két kézzel tudok lőni? Ennyi a plusz képességem semmi több. Akkor lelövöm végre a két pokolkutyát.
És Ha elenged, akkor végre fel is állok. Gyűlöletem, utálatom határtalan, ez lélektükreimre is kiül. Persze Ha meg nem enged, akkor továbbra is ő diktálja a feltételeket.
- Szóval, megmondanád, légyszíves, hogy egy angyal mi járatban van errefelé? - testemmel próbálom eltakarni Mortot. Nem tudhatom, hogy az angyalok mire képesek. Ki tudja, milyen olyan trükk van a tarsolyukba, amivel végleg el tudnak pusztítani egy embert. Hangom gúnyosságából azonban mit sem engedek. Akkor sem, ha metszőhideg mosolyt repítek felé.

Rassilon
avatar



☩ Reagok :
109

Utolsó Poszt Szer. Jún. 20, 2018 11:32 am
Következő oldal


A fájdalom múlandó. Leragadni ilyen kicsinyes és halandó dolgoknál, mint a haláluk közbeni fájdalom… nevetséges. Tudom, hogyan gondolkodnak, ám megérteni sosem fogom. Minket nem ilyennek teremtett az Úr. De attól függetlenül, hogy a nő szavait láthatóan ostobának gondolom, sosem volt célom fájdalmat okozni - legalábbis a legtöbbüknek - amikor annyi évvel ezelőtt elkezdődtek a pusztítások. Az én kezem által minden halandó a leggyorsabb halált kapta és az arra érdemesek a mennybe menetelt. Ó, micsoda idők voltak. Az a sok lélek, ahogy felragyogott tőlük a Mennyország. Most meg nézz ránk.
Három négy méternél közelebb nem megyek. Harcos angyal vagyok, nem valami féleszű, frissen teremtett kerub. A golyó ismét lepattan, én pedig elkapom a sebesen felém közeledő nő csuklóját és tekerek rajta, hogy térdre rogyjon. Vagy ott marad, vagy darabokra töröm a kéztőcsontjait. Akkor majd papolhat a fájdalomról.
- Maradj. - Sziszegem felé vészjóslóan, mégsem tükröződik az, hogy bántani akarnám. Hisz nem akarom. Illetve… kettőnk értelmezése arról, hogy bántás, valószínűleg ég és föld. Hisz Számomra az sem lenne „bántás” ha eltörném a nyakát, mert visszatér az életbe. Számára az is „bántás” lenne, ha a hátába hajtogatnám a térdét. Mondjuk úgy, hogy nem őt tekintem ellenségnek és ha hajlandó lenne lenyugodni, akkor magam is elengedném és visszalépnék. Ha mégis megpróbál felállni, azonnal roppantom a kezét. Arra természetesen továbbra is figyelek, hogy ha lenne teszem azt a combjára erősítve egy penge, vagy újabb pisztoly a derekánál, ne tudja használni. Azt feltételezhetem, hogy nincs nála angyalra valóban veszélyes fegyver, mert már használta volna. Rosszkor, rossz helyen, mi? Becsülöm a bátorságát, de ha ez az ostoba tudná, hogy milyen tapasztalt harcossal áll szemben, egy-egy ellen, talán nem ugrálna így.
- Ha kérdezel, talán válaszolok. - És ezt nem a kimondott kérdésére értem, hanem átfogóan mindarra, ami manapság a világban zajlik. - De ahhoz előbb egy nyelvet kellene beszélnünk. Itt most nem én vagyok az ellenség. - Hangom higgadt, amitől valószínűleg csak még tenyérbe mászóbb és irritálóbb lehet. A vadásznő mögé tekintek, egy kicsivel túl az átmenetileg halott társán. Két pokolkutya vár arra, hogy feléledjen. Hogy szél támadjon és szabad prédává váljon ez a bizonyos Mort. A nő közelébe valószínűleg azért nem jönnek, mert túl közel vagyok én is.
Persze ha egy démon parancsba adná a támadást, akkor örömmel próbálnának széttépni minket is. Egyet már megöltünk, elegáns csapatmunka volt. Jöjjenek csak. Amíg középszerűek, nincs gond...

Natalie Rossmyra
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
43

Utolsó Poszt Kedd Jún. 19, 2018 9:09 pm
Következő oldal


You're an angel, you're my enemy
Rassilon & Natalie
──────────── ────────────
« Comment; your turn• Szószám; 354• Zene; Famous last words»
If you know the enemy and know
yourself you need not fear the
results of a hundred battles
Fejemet félrehajtva húzom fel a szemöldökömet, amolyan, próbálj ki. Naná, hogy megtenném. Ha csak annyi időt nyernék vele, amíg angyalpengét repíthetnék szívébe, bőven elég lenne. A rohadt életbe, hogy nem kérvényeztem az angyalpengéből készült golyókból.
Oh, minek az, úgysem futunk össze angyallal, jelezné a pecsét, ha az szállt volna alá a városba.
Na persze. Jelezte volna.
Mégsem a városban vagyok. Így hát csak nagy levegőt véve, merészen és ridegen tekintek a férfi szemei közé.
Mily szerencse, hogy előbb a démont akarom megölni. A lövés ha nem is öli meg lelassítja az angyal pedig elindul felém. A kutyák a sarokba vicsorogva térnek magukhoz. Egyik kezét kinyújvta rántja magához a démont és végez vele nemes egyszerűséggel. Szemem pillája megrebben, kezem mégsem remeg meg. Sőt mi több, kissé összeszűkítem szememet, ahogy nem áll meg, hanem folytatja tovább útját felém.
Mily pökhendi, meg sem hatotta, hogy a démont megöli. Miért is hatotta volna. Érzéketlen, lelketlen köcsögök. Khm, akarom mondani semmirevalók.
- Ha feleannyi fájdalmat éreznétek, mint mi, akkor még így sem kívánnád senki halálát - de miért is sziszegek én egy átkozott angyalhoz?
Megvárom, amíg közel sétál hozzám, túl közel. Ekkor húzom meg a ravaszt, másik kezemmel orrba verem, már ha tudom. És ha van rá lehetőségem. A mozdulatot mindenféleképpen elkezdem.
Ekkor megfordulva még két golyót adok le a kutyákra, kik különös módon nem murderoltak meg a démon halálával. Különös és szokatlan. Nem szabadna ennek történnie.
Azonban így védtelen vagyok - én legalább is - a mocskos angyallal szembe. Amíg Mortot védem, addig ez nem zavar, addig tudok ellene harcolni. Vagyis szeretném hinni, hogy fogok tudni. Próbálok gyorsan visszafordulni felé, ha esetleg támadna, megpróbálnám kivédeni.
- Pökhendi mitugrász - ennyit jegyzek csak meg újra. Lenyugtatom magam és elmémet. Nyelvem gyorsan és pimaszul tud járni. Ezt kell kihasználnom - már ha ez is ér ellene valamit. Az előbbi megleptéssel talán, de csak talán, sikerült annyi időt nyernem, amíg újra támadó állást vehetek fel ellene.
- Mit keresel New Yokrba? - vonom össze szememet. Mert itt van. A város környékén. S innen én nem engedhetem tovább semmilyen áron sem. Most én vagyok előnybe velük szemben. Én nem tudok meghalni, de ők igen. Engem legfeljebb ideig-óráig tud eltenni láb alól.

Rassilon
avatar



☩ Reagok :
109

Utolsó Poszt Kedd Jún. 19, 2018 1:06 pm
Következő oldal


Orrom alatt megmosolygom a nő ténykedését. A kis zacskónyi sóval, amit maguk köré szór. Ezt szerettem mindig az emberekben. Sokukban olyan szenvedély volt az élet iránt. Annyira tudtak küzdeni. Noha… egyrészt sokra nem mentek vele. Másrészt meg, ha tudták volna mi ellen küzdenek. A halál után az öröklét és a Mennyország várta őket. -- Már akit. -- Ez a küzdelem, élni akarás az, amit mi angyalok sosem fogunk megérteni. Teljesen máshogy szemléljük a világot. Hamar el is engedem a futó gondolatot és kivárom, mi sül ki a vadász ténykedéséből.
Ritkán cselekszem impulzívan, ez most az volt. Talán mégsem kellett volna ezekhez az idiótákhoz leszállnom. De ha már itt vagyok, igazán kibírok még néhány percet. A vadásznő felénk emeli a fegyverét, én pedig készenlétben tartom az érzékeim, hogy ha engem venne célba, telekinézissel eltéríthessem a golyót. Eltérítsem? Ugyan. Egyenesen visszaküldeném a szeme közé és csak az utolsó milliméteren állítanám meg.
- Komolyan? - Kérdezek vissza hűvös meglepődésemben. Apró fejrázás után elindulok feléjük. Vészjóslóan emelem mellmagasságba az egyik kezem. Két lépés között pedig ökölbe szorítom. A pillanatban, ahogy ez megtörténik a démon másodperc töredéke alatt emelkedik el a földtől és repül felém, mintha egy kötél lenne a derekára kötve és azt rántottam volna meg. Nem teszek más, pusztán megemelem a másik kezemben tartott angyalpengét és hagyom, hogy felnyársalódjon. Sisteregve, izzó szemekkel múlik el a léte. Csak erre az egy lépésre állok meg, mielőtt ugyanilyen kimért tempóban folytatnám az utam, amíg egészen közel nem érek a vadászokhoz. Vagy ahhoz, ami maradt belőlük. Ha a nő eközben lövéseket adott le rám, a telekinézist pajzsként használva megállítottam a golyókat a levegőben. Fogalma sem lehet, hogy kivel áll szemben.
- A társad nem halott. Ki hitte volna, hogy ti, new york-iak ennyire tájékozatlanok vagytok? - Mert hogy a dühét elnézve, nem igazán tudhatja, melyik bolygón van.

Natalie Rossmyra
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
43

Utolsó Poszt Pént. Jún. 15, 2018 9:08 pm
Következő oldal


You're an angel, you're my enemy
Rassilon & Natalie
──────────── ────────────
« Comment; your turn• Szószám; 427• Zene; Famous last words»
If you know the enemy and know
yourself you need not fear the
results of a hundred battles
A kutyák, ha csak egy pillanatra is láthatóvá válnak, ahogy egy láthatatlan erő taszítja el őket Mort közeléből. A démon megáll, nem is mozdul, egy pontot fókuszál, én viszont nem nézek most arra. Lendületem nem megakasztva szinte becsúszok Mort mellé. Zsebembe nyúlva egy fehér port tartalmazó zacskót húzok elő. Olyan gyorsan szórom szét egy pördülettel magunk körül szét, mintha egy tornádó csinálná. Lényegtelen, milyen ocsmányul néz ki, a funkciója a lényeg.
Megtépázott társamra tekintek, látom a tekintetében, hogy az életével küzd. Kezét megfogva, szorít rajtam. Mondana valamit, de már képtelen. Könnybelábadt szemmel figyelem, miként múlik ki az élet a szemében.
Dühösen tekintek a hang irányába, mely a gyerek nevét ejti ki. Gyűlöletről árulkodik minden pillantásom, mikor meglátom fekete szárnyait.
- Rohadék - ejtek ki csak ennyit. Az övembe tűzött fegyveremhez kapok újra. Zsebemből egyszerűnek tűnő töltényeket húzok elő.
Egyszerűek, mint az egyszeregy. Annyi különbséggel, hogy szenteltvízzel vannak mártva. Hogy miként nem ázott el és miként nem teszi tönkre a golyókat? Ez egyszerű, sima ecsettel kenünk rá, csak annyit, hogy ártalmatlanítani tudjunk egy rakás démont. Mint például ezt is itt.
Az angyalfattya engem vizslat, én pedig őt. A gyűlölet, mely az elmúlt évtizedek alatt bennem szunnyadó hirtelen ül ki arcomra. Nem, nem ő az első angyal, kit látok. Városunk védelmének érdekébe többel is összefutottunk már. A démonokat sem kedvelem, de ezeket az álszent tollasokat egyszerűen rühellem.
Képtelen vagyok elviselni őket. Miattuk történt minden, az ő “szentnek” vélt küldetésük miatt. Na azt, már nem!
Fegyverem könnyedén emelem fel, már nem aggódom a rohadék kutyák miatt, sem a démon miatt. A só megvéd minket. Megvéd engem és az élettelen testet mellettem. A düh új szintekre emelkedik bennem, melyet igyekszek magamba zárni. Kevés sikerrel.
Megremegő kezekkel, gúnyos mosolyt villantok a férfira.
- Mily előzékeny vagy. Mindjárt meghajlok kedvességed előtt. Oh, várj! Nem! - kapom szabad kezemet a szám elő, és ezzel egy időben durran el a fegyver is a kezembe.
Látom, ahogy a démon összerándul, hanyatt zuhany. Bal lapockája fölé kapta a golyót, nem messze szívétől állhatott meg. Égetheti a belsőjét, a szenteltvíz és a vas marhatja.
A fegyvert ezután egyenesen az angyalra irányítom. Persze nem hat rá, de ez nem zavartat abban, hogy a tár maradékát belé ne eresszem.
- Egy okot mondj, hogy miért ne öljelek meg - haldoklik a démon, nem végleges lövést kapott, egyszerűen csak mozgásképtelenné tettem. Vele majd később foglalkozom. Az angyalfattya jobban izgat jelenleg.
Tiszteletben tartom, hogy elvonta a démon figyelmét és ezzel segíteni tudtam társamon, még ha túl későn is. De megakadályozhattam, hogy megszállja a testét. Ezért nem lőttem még le. Valahol, mélyen legbelül még én is hálás tudok lenni.

Rassilon
avatar



☩ Reagok :
109

Utolsó Poszt Kedd Jún. 12, 2018 1:17 pm
Következő oldal


Persze, hogy nem volt zökkenőmentes elhagyni New Yorkot. Nem is vártam. Tudtam, hogy mit kockáztatok azzal, hogy Gabrielt megkerülve felkeresem a démont, akivel - ki tudja miféle - egyezséget kötött, így felkészültem a legtöbb eshetőségre. Nem ma jöttem le a falvédőről, hogy egyedül az Úr távollétében egyre csak fakuló angyali erőmre támaszkodjak. A tervezett útvonalam helyett Északnak fordultam. Muszáj volt elérnem egy biztos távolságot, hogy megpihenhessek. Nem volt szükségem túl sokra, hogy visszatöltődjek, de az Azura elleni trükköm sokat felemésztett. Egy intenzív lökéshullámmal taszítottam el magamtól a démont, de a pecsét nem csak ennyiből állt. Ezzel párhuzamosan az ő varázslatát is megtörte, ami engem tartott gúzsba kötve. Ez a része merített ki inkább. Manapság nem túl kiegyenlítettek az erőviszonyok angyal és démon között. Persze, az átlag démont még így is könnyűszerrel összemorzsolom. De Lord… hát az már más téma.
A kalandos délelőttöm és a kényszerpihenő után tehát Las Vegas felé vettem volna az irányt. Ám képtelen voltam nem észrevenni az alattam zajló eseményeket, amikor a New York vonzáskörében lévő néhai városka felett suhantam át.
Többnyire nem ártom magam más dolgába. Különösen akkor, ha nincs stratégiai értéke. De ez… jónak tűnik. Eresszük csak ki azt a gőzt. Irányt váltok és meredek siklásba kezdek a talaj felé. Hamarosan pedig hangos robajjal érkezem a talajra. Fekete szárnyaim fenségesen kitárva, kezemben fegyverrel. Ez az, amit New Yorkban nem tehettem meg, de most jól esik. A kis műsor persze csak arra megy ki, hogy magamra tereljem a démon figyelmét.
A pokoli lény könnyűszerrel taszítja el magától mindkét halandót - akik közül az egyik nincs túl jó állapotban… - és felém fordul. Középszerűnek tűnik, talán nem kell megizzasztanom magam. Majd elválik, ahol egy ilyen van, ott több is. A kutyákról nem is beszélve.
- Mort, Mort. - Kedvtelenül ismétlem az embernő szavait, ahogy feléjük sétálok. Tudom jól, hogy vadász. Messziről bűzlik a fajtája. A démonra rá sem nézek, a kutyáit pedig egy nem túl erős angyali trükkel tartom átmenetileg egyhelyben. Nem lehet eldönteni, hogy akkor most kivel és ki ellen vagyok. A megoldás persze egyszerű. A Menny kapui mindannyiunk számára bezárultak, ami önmagában is hajmeresztő. De magával vonja azt a kellemetlen mellékhatást is, hogy a Földön elhullott emberek lelkei úgy pattannak vissza a testbe, mint egy bumeráng. A lélek pedig elég erős ahhoz, hogy ha egy gazdatestbe kényszerítik, akkor gyógyulásnak indítsa azt. Ez leegyszerűsítve annyit jelent, hogy a halandók… a legkevésbé sem halandók. Nem tudnak meghalni. Az én problémám sosem volt személyes az emberekkel. A múltban lezajlott népírtásnak mi csak az eszközei voltunk. Így bevallhatom, hogy az a része nem különösebben zavar, hogy nem kell azonnal lesújtanom minden emberfiára, akit az utamba sodor a szél. Hisz ahogy mondtam, sosem volt személyes, csak szükséges. Ok és ész nélkül nem ölök.
A démon értetlenül figyel, próbálja felmérni a helyzetet. Talán az emberek is így teszik. Mindenki feszülten a másikra vár, hogy ki támad előbb. De a vadásznő legalább időt kap, hogy ellenőrizze a társát. Lekicsinylően figyelem őket. Erre szólt az utánzás is. Most miért aggódja túl? Meghal, feltámad, aztán valószínűleg megint meghal, de részletkérdés.
- Ne zavartassátok magatok. Folytassátok csak. - Emelem magam elé kezeim, egy halvány, de annál tenyérbe mászóbb mosollyal, minden jelenlévőnek címezve a szavakat. Ettől függetlenül természetesen azért vagyok itt, hogy a démon hamuvá legyen.

Natalie Rossmyra
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
43

Utolsó Poszt Szomb. Jún. 09, 2018 6:11 pm
Következő oldal


You're an angel, you're my enemy
Rassilon & Natalie
──────────── ────────────
« Comment; your turn• Szószám; 640• Zene; Famous last words»
If you know the enemy and know
yourself you need not fear the
results of a hundred battles
- Biztos vagy ebbe, Nat? - tekint rám kérdőn társam, nem túl fiatal, de annyira igen, hogy egy ismeretlen helyen kellően be legyen szarva. Szemöldököm felvonva tekintek előbb rá, majd a kezembe tartott tárgyra. Olyan mint egy iránytű, melyet kissé megbuheráltam az évek során. A mágneses részhez egy rúnát véstem fel, mely nem épp észak felé mutat, hanem egy démon jelenlétét jelöli. Az utóbbi időben egyre többször kaptunk jelentés, hogy a környéken démonok aktivitását látták. Noha nem kellene a városból kimozdulnom - minden pillanat, amikor nem vagyok ott Drake hatalmát kockáztatom. Az a Payne kurva. Legszívesebben lefejezném, de ezt nyilván nem tehetem meg. Szóval mi marad nekem? Egyszerű.
Kiküldenek ide, egy újonccal megnézni, hogy mi van kint.
Stamford is elesett, mint a legtöbb város. Törmelékek között behajtva az utca közepén hagytuk a platós autót. Mi pedig bakancsunk védelmébe indultunk útnak, amerre az iránytű mutat. Minél közelebb vagyunk annál jobban beremeg a mutatója. S most olyan mintha egy vihar a fűzfát tépdesné.
- Itt kell lennie nem messze. Ne aggódj, egykor telerajzoltuk a várost démoncsapdákkal - kacsintok könnyedén a fiúra, miközben belépek az előttem tornyosuló romos épületbe. Ahogy várni lehetett a nap alig tör magának utat a kitört ablakok helyén. Por lengi körbe a teret. Törmelékek tömkelege csikordulnak meg talpunk alatt. Kezem akaratlanul is az övembe akasztott fegyveremre simul. Nem sokat segít - angyalok ellen szinte egyáltalán. A démonokat képes megállítani. Ha megszállt, akkor az emberi porhüvelyt képes, ha pedig saját testes? Abba is képes vagyok kárt tenni, nem aggódok miatta. Képes vagyok lelassítani, amíg a bakancsom szárába tűzött angyalpengét elő nem kapom. Na azzal már tudok harcolni egy démon ellen is. Nem beszélve a tömérdek pecsétről és rúnákról, mely a tudásomat képzik.
- Mit kerestetek itt? - kérdezi fojtott hangon a fiú. Kíváncsi ez jó. Azt jelenti, hogy érdekli a vadász lét és képes fejlődni majd a későbbiekbe.
- Egy nagyobb banda beette magát ide hat évvel ezelőtti ütközet után. Nem hagyhattunk egy túlélőt sem - mosolygok rá vállam fölött. Figyelmem aztán újra a kezembe tartott iránytűre összpontosul. Balra fordulok az épületbe, majd jobbra, majd újra csak jobbra, amíg egy hatalmas árkádba nem érkezem meg. A természet az elmúlt évtizedekbe visszakövetelte azt, ami az övé. A falak mentén futna fel a növények, fák burjánzanak, a nap tompán világítja meg a teret, majd…
Éles sikoly.
Mort lehanyatlik mellettem, nadrágját tépi valami, de nincs ott semmi. Aztán hirtelen marad abba az egész.
- Mi a… - lehajolok a fiú mellé, hogy felsegítsem, de akkor egy láthatatlan erő taszít meg oldalról, a falhoz csapva, mintha egy állat jött volna nekem. Látom, ahogy Mortot valami a lábánál fogva kezdi el húzni az árkád közepe felé. - kutyák… - mégpedig a pokolból. A fegyvert gyorsan kapom a kezembe és lövök arra, amerre gondolom a lényeg. Mort jobb lába felé… A fiú hirtelen áll meg, én pedig feltápászkodva rohanok oda hozzá, magam körül felverve a port.
Letérdelve mellé látom, hogy lábát szétmarcangolták. Bokor levele zörren meg mellettem. Fegyverem arra emelem, de nem látom őket. Mi nem láthatjuk őket.
- A picsába - tekintek hol jobbra, hol balra, próbálva valami jellel behatárolni őket. Aztán a padlót nézem. Elég poros, elég törmelékes. Látnom kellene, ha rálépnek, de…
Mintha tappancsok taszítanák meg a hátamat, lök előre valamire. Megfordulva lövök a semmire, fogalmam sincs, hogy mit keressek, vagy…
- Mort! - kiáltok a fiú felé. Ezek a lények nem lehetnek itt egyedül. Kell itt lennie egy démonnak! S ekkor látom meg a árkád másik végébe. Gondolkodás nélkül lövök felé, ám az a bitang egy kapunk keresztül tűnik el… s tűnik fel mögöttem. Annyi időm van reagálni, hogy könyököm nyomjam arcába. Ő könnyedén hárítja, engem a falhoz csap. Komótos léptekkel halad Mort felé. Nyöszörögve támaszkodok fel. A levegő beszorult tüdőmbe, csontjaim sajognak. Halántékomról vékony csíkba folyik a vér végig arcomon.
Esetlenül futok feléjük, megakadályozva, hogy egy tőr szúrja keresztül társam szívét…

Natalie Rossmyra
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
43

Utolsó Poszt Szomb. Jún. 09, 2018 5:43 pm
Következő oldal


***


Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  
Chat Box
mennyei hangoküzenj a többieknek

fontos linkek
MINDEN AMI KELLFONTOS, GYORSAN ELÉRHETŐ LINKEK



friss írások
UTOLSÓ HOZZÁSZÓLÁSOKposztok, hírek neked!
Zagan
Today at 10:03 am
☽ Zagan




Ki van itt?
ÖSSZESÍTETT LISTABELÉPETT TAGOK, FAJOK LÉTSZÁMA

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 19 felhasználó van itt :: 11 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 1 Bot




Fajaink száma
Arkangyal
8/7
Leviatánok
8/8
Angyal
2
Démon
12
Bukott Angyal
3
Ember
7
Félvér
3
Harcos Angyal
6
Vadász
10
Nephilim
5