We're gonna rule the world We don't give up
So we'll keep on starting the fires We own the future The story that they sold us

 
personal hell, Cassael & Drake
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME


Utolsó Poszt Pént. Jún. 15, 2018 1:27 pm
Következő oldal


Drake & Cassael
Reality is wrong. Dreams are for real
Zene: Sweet Dreams • Szószám: 528 • Credit:

Bosszant. Napok, hetek, talán hónapok óta egyre inkább bosszant minden ezzel a világgal kapcsolatban. Dühít a tehetetlenség, dühítenek a leviatánok örökkön örökké ismétlődő siralmai, s még inkább idegesít a füstlény, amely a ládába kerülésünk óta egy árva billogját sem mutatta a leigázottságnak, ellenben mihelyst kiszórakozta magát, északnak eredt az erejét gyűjtögetni. Mintha… Mintha csak a semmiért igyekeztem volna, mintha Drake áldozatai mind hiábavalóságra lettek volna kárhoztatva. Az eszemmel tudom, hogy frusztrációm ugyan számtalan pilléren nyugszik, vehemenciáját mégis a börtönvilág elkorcsosult, elátkozott mágiája táplálja percről percre. Olykor elhallgat, lecsillapodik, ám most, látván Wallenberg arcával parádézni a démont? Mindennél erőteljesebben karistolják ereimet a forró kis tüskék, melyek kiegyenlítetlen harcunk és ballépéseim talaján növekedve árasztották el a bensőmet.
A zöldes íriszekbe szökő, pillanatnyi zavara habár nem marad észrevétlen, mégsem tudok, vagy akarok vele foglalkozni. Nem engedhetem meg magamnak azt az ostoba, amatőr hibát, hogy erre a sebtében kreált testre úgy tekintsek, mintha valóban Drake lenne.
Eddig érzéketlennek hitt szívem összeszorul, vonásaim ellenben megkeményednek, várván, merre tart a mozdulata, mely egyre feljebb taszítja mellkasának feszülő karomat. Csakhogy megakad benne. Mily meglepő, Mammon még akkor is pusztán játszadozni képes, amikor az elméletileg változatlannak és kietlennek teremtetett világban minden a feje tetejére fordul.
- Én ne szórakozzak? Hogyan is fogalmaztál korábban? - teszem fel a kérdést, cinikus ábrázattal meredve a megátalkodott „illúzióra”. - Ez igazán röhejes, démon - idézem szavait némi igazítással - tüstént lazítva közben arcizmaimat az érdektelenségig -, melyeket nem sokkal a bekerülésünk után vetett nekem. Oda sem figyelek arra, merre mozdítja a fegyverét, annyira még bizonyosan nem játszotta ki magát, hogy megpróbáljon végezni velem, már, ha képes lenne erre ebben a világban. Leheletnyire emelkedik csupán a szemöldököm, némán intézve felé a kérdést; erre mi szükség volt?
Azonban hamar és kíméletlenül ér a meglepetés, mihelyst nem tétovázva belém mártja a rücskös, egyenetlen felszínű követ. Tompa kiáltás szalad ki a számon, amint ösztönnel hátrálva s enyhén görnyedve a fegyver nyomán alázatosan felnyíló hasamhoz kapok. Előbuggyanó vérem melegen csordul végig a tenyeremen, szökik az ujjaim közé, hogy onnét aztán a kézfejemen kanyaroghasson tovább a csuklóm irányába.
Tekintetem dühödten villan Mammonra, s noha a levegőt feszítetten veszem, a harci szellemem jócskán megugrik. A vérétől mocskos pengét védekezőleg magam elé emelem, arra a néhány kérészéltű momentumra, míg begyógyul a sebem.
- Agyadra ment a láda? - vetem oda neki, nem igazán értvén a szavai mögött húzódó jelentést. Mégis mire akar célozgatni? Az örökös háborúnkra? Voltaképpen mindegy is. Kiegyenesítve a hátamat, a védekező testtartásom egykönnyen támadóvá válik. - Ha mindenáron harcolni óhajtasz, hát harcoljunk.
Belemegyek a játékába, hiszen akkor talán végre tartósabban is lecsillapodik bennem ez a féktelen düh. S mert be kívánom bizonyítani, hogy nem vezethet meg Wallenberg illúziójával, nem hathat rám azzal, amiről úgy gondolja, hogy a gyengém. Helyesen.
Hacsak nem lendült már előbb támadásba, úgy én indulok meg felé. Lépteimet nem szaporázom, kimért, határozott tempóban közelítem meg, idő közben félreejtve a pengémet az avartalan, sivár földre. Nem célom végezni vele, révén, nem is tudhatnék, ilyen módon pedig egyáltalában szükségtelen bárminemű fegyver. Felszabadult kezemmel a saját, láthatóan sebtében eszkábált gyilokjára markolok, pontosabban az ujjaira, melyek a markolatát szorítják. Könnyed mozdulattal húzom el oldalra, hogy ne akadályozhasson vele abban, balom öklével minden frusztrációmat kivetítendő képen kenhessem.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖




Grace
only exists to be fallen from

Drake Wallenberg
avatar



☩ Keresett személy :
» every hunter in NY city
» the key of Heaven
☩ Reagok :
8
☩ Korom :
34

Utolsó Poszt Hétf. Jún. 11, 2018 11:52 pm
Következő oldal


Cassael & Drake
It's all in the mind.
Zene linkje • szószám: 590 • Credit:

A fehér gomoly láttán befeszülnek az izomtónusaim. Tudattalan tolom hátrébb a lábam a kitámasztáshoz. A hirtelen lendületvételhez az adott pillanatban. Biztosan tartom a markomban a fejsze nyelét. Az erős fogásba belefehérednek az ujjvégeim a neki lódulás előtti tizedmásodpercben. Az idő összemosódott. Az érzés ellenben régóta érik… kezdem unni. A vége szakadatlan ismétlést. A farkába harapott kígyót. A feje tetejére állított világot, mely kénye s kedve eszerint osztja a lélegzetvételnyi pauzákat. Mikor kegyes. Mikor híján van a humánus hozzáállásnak. …többnyire: híján.
A mozdulataimból nem hagyom olvasni. A könnyen kiszámíthatóságot kerülnöm kell a fegyver sokat kopott éle miatt. Kicsorbult a kő. Sok helyen lepattogzottak belőle darabok. A húsba nagyobb erővel kell belevágni. Nem szeli. Roncsolja, ha sikerül belekapnia. …és sokkal hatékonyabb másként felhasználva. A dinamikus kirobbanásból megtartott tempót két méterrel az összeakaszkodásunk első lehetősége előtt megtöröm. Előre vezetett talppal vágódok el rövidesen a lejtő esésű földön. A kinézett lehetőségem megragadását követően. Ha olyan magasan repked a fajtája nem kell mást tennem, mint lehúzni a porba. …a mi szintünkre. A szárnyait nem terítette ki. Lábait használva fut az irányomba. …fut, azaz a lábait használja. A mozgását az izommunka, az csontok, szalagok tartása, az ízületek biztosítják. Mindennek híján hátrányba kerül. Ha rövid időre is, melynél többre nincs szükségem. Szívóssága nem ér fel az emlékeimben élőkével. A felső és alsó combcsont találkozási pontját szemelem ki. A bal térdkalácsot. Számolok a kitérésével és így igazítom a mozdulatot, amivel a belső oldalról, hirtelen rántással tudom kiugrasztani… majd szakítani a helyéről.
Az eséssel felkavartam a port. …amiből mindannyian lettünk. Mindketten. Hallom a puffanását. Ahogy felnyalja a talpa alatt elterülő földet. Az üvöltése fülsüketítő zúgássá válik. Azonnal felkelek a földről. Odakapom a tekintetem, de az okozott sérülés, mintha elképzelésként élt volna a fejemben. A vére mégis karmazsin színével festi fényesre a pattintott követ. Frissen ivódik a ruházatom szövetébe a vállfelőli részen. Ingerült fújtatással változtatok a pozíciómon, felé. A távolság következtében összeakaszkodunk egymással. Fegyvert fegyvernek feszítve. Az egyensúlyomból majdnem kibillent a fejembe fájdalmat hasító, ismerős alak felbukkanásával járó esemény. A lény halála.
Visszarántom a gyilok eszközt. Kitaposom az egyensúlyomat és közvetlenül utána hátrálok egy lépést a helyezkedéshez. A gondolat megint szöget üt a fejembe. Valamire emlékeznem kellene. Frusztráltan, mégis gondolkodás nélkül lódulok a pengével rendelkező angyal irányába. A viseletének piszkos, szakadt anyagát összekötöm elméleti síkon az előzőleg talált vérfoltos tépéssel. Zavar költözik a határozott tekintetembe és ez több, mint elég a figyelmem lankadásához… Gyorsabban mozog, mint a nő. A következő másodpercben a fához vágódás előköszöntőjeként érzem meg az alkarját a mellkasomnak feszülni. A buzgó túlélési ösztöntől vezérelve térítem el, vezetem fölfelé a karját, amivel a rücskös törzshöz szegezhetne. Dühödten rándul a szám széle a koncentrációm összekapargatása alatt. A gerincem nekiszalad a kemény felületnek. A levegő nyögve menekül a tüdőmből, míg a nyakamhoz szegezett penge elől én már nem tudok. A lendületet kihasználó szabad kezem mozdulatát tudom kizárólag megállítani, ami a hónalj hajlata felé vektorált. A gyengébb ízületet kipécézve. A lágyabb területet a támadáshoz. …a saját vérem melege parancsol megálljt. Mintha számítana… nevetséges.
Köpnék. A helyzetre. Rá. A szavaira. Holott mélyen tökéletesen tisztában vagyok vele nem számottevő a különbség… Beledőlök a húsommal szimpatizáló élbe. Érezze.
- Ne szórakozz velem. – Gyorsan kapom át a másik kezembe a fejszét, hogy rézsútosan, lefelé vezessem az övéhez képest kevésbé halálos eszközt. A védetlen felületeken azonban… nem számít. A hasfalát akarom felszántani. A mellkasától az átellenes csípőcsontjáig, ha nem lép időben. …ha én időben meg tudtam lepni a nyakam átszelése előtt. – Mindegy honnan jöttetek… ugyanúgy végzitek, azért cserébe amit velünk tesztek. – Démon? Nem. Ember. …de egy kutya. Az sem számítana, ha tollas lenne a hátam.


Utolsó Poszt Kedd Jún. 05, 2018 10:02 pm
Következő oldal


Drake & Cassael
Reality is wrong. Dreams are for real
Zene: Lunacy • Szószám: 595 • Credit:

A szemhéjaimat lehunyva pihentetem a tekintetemet, ami napok óta mást sem tapasztal, pusztán a sivár, élettelen, kietlen tájat. Az örökkön hamuszín égboltot, a rezzenéstelen, kopár fákat és bokrokat, amelyeket egy árva madár vagy rovar sem látogat. Nem vagyok tudatában annak pontosan, mióta ülhetek így, mozdulatlan és érdektelen, fürdőzve a végtelen, mélységes csendben, de nem is érdekel kiváltképpen... Bőrömet hűvösen bizsergeti végig a lágy szellő, óvatosan beleborzol a hajamba, a testem mellett pihentetett kezeimre pedig játékosan felsodorja a száraz földet. Várjunk csak… Szellő?
Szemeim hevesen pattannak fel a különös tapasztalásnak hála, révén, a láda elkárhozásra teremtett valójában mindeddig egy hintésnyi légmozgás sem volt érzékelhető. Homlokomat ráncolva futtatom körbe a pillantásomat a környezetemen, koncentrálva a poros ruháim alá beszökő, olykor felélénkülő szélre, ami hosszú percek elteltével sem csillapodik. Nem szűnik meg, nem tűnik el, nem hagy el a külvilág iránti vágyódásba taszítva, s meghagyva magát egy keserédes illúzió emlékének.
Valami nincsen rendjén.
Sebtében kászálódok fel a helyemről, kutatva a láda lakói, vagy éppen Mammon után, hátha nekik is feltűnt a hirtelen beállt változás. Az egyik sűrűn egymásba kapaszkodó bokorrengeteg mögül fel is hallik a gallyak roppanása és a félreérthetetlen neszezés, csakhogy a másodperceken belül előszökkenő, vértől mocskos alak se nem leviatán, se nem egy formátlan s máskülönben végtelenül bosszantó gomolygás. Fejemet biccentve méregetem a jelenést, ami nem hagy sok helyt a fantáziának, miként szélesre tárva hófehér szárnyait, rögvest nekem iramodik.
A megdöbbenésemnek köszönhetően pusztán az utolsó pillanatban fordulok ki oldalvást a támadása elől, nekivetődve az egyik vaskosabb fa törzsének. Vöröslő kezével ugyan a kabátom után kap, azonban a sarkánál többet nem ér el, és az is megadva magát a vad tépésnek, leszakad. Az ő arcára kiülő, lélegzetvételnyi értetlenség elegendő idővel szolgál ahhoz, hogy felmérvén a helyzet súlyosságát, előszedjem az angyalpengémet, s a következő momentumban, mihelyst ismét rám vetné magát, a mellkasába szúrjam azt. Vakítóan káprázva tör elő szemeiből és szájából a mennyei energia, ám amint kihuny belőle, maga a test is az éterbe veszik. Egyedül a kezében felejtett kis szövetdarab hullik a földre, néma emlékeztetőjeként az angyal egyáltalában vett létezésének. Nem értem…

Órák, tán újabb napok telnek el a láda eredendő lakóinak s a pestis jelenlétének hiányában, ellenben a megölésüket követőn tünékenyen illanó jelenségekkel, amelyekről úgy vélem, a világ csalfa illúziói csupán. Miféle egyéb magyarázat szolgálhatna az itt létükre?
Feszengő, fáradt sóhaj préselődik ki a tüdőmből, miként igazítok az állandósult harcok nyomán megviseltté, szaggatottá és koszosabbá avanzsált kabátomon. Meglehet, ideje lenne feladni a végeláthatatlan hadakozást, elvégre mi a legrosszabb, ami megtörténhet egy olyan világban, honnét a halál útján sem remélhető a szabadulás? Kézenfekvő és megnyugtató volna, s mégis, a csatározás újabb hangjait meghallva csillapíthatatlanul feléled bennem az érdeklődés, a tettvágy. Talán, mert eddig nem tapasztaltam, hogy a jelenések egymással is civódnának.
Hátat fordítva eddigi útirányomnak, sebesen kezdem szelni a földet a talpaim alatt, szándékkal nem pazarolva erőt a szárnyaimra, és így is pillanatokon belül megérkezem a harc fákkal gyérebben tarkított helyszínére. Csakhogy ami ott fogad, egészen megdöbbent. Vagy inkább felháborít.
Feléledő dühvel indulok meg az angyal irányába, amely a védencem küllemét újonnan magára öltő Pestissel hadakozik, majd mindennemű testvériességemet félreejtve hasítom keresztül a torkán a pengémet. Teste élettelenül hullik a földre, pillanatokon belül szerte is foszlik, szabad utat engedve nekem a megátalkodott démonhoz. Frusztráltságtól fűtötten mozdulok felé, és hacsak nem tér ki, szabad karomat a mellkasának vetve taszítom hátra az egyik fa rücskös, egyenetlen törzsének.
- Úgy hiszed, jó ötlet feldühítened ezzel a kis színjátékkal? Egyáltalán hogy kreáltál magadnak testet, démon? - szűröm a fogaim között, a penge élét jól érezhetően a nyakának szegezve. Frissen és életteljesen serken a vére, de nem fog ilyen olcsó trükkökkel megvezetni.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖




Grace
only exists to be fallen from

Drake Wallenberg
avatar



☩ Keresett személy :
» every hunter in NY city
» the key of Heaven
☩ Reagok :
8
☩ Korom :
34

Utolsó Poszt Vas. Jún. 03, 2018 5:06 pm
Következő oldal


Cassael & Drake
It's all in the mind.
Zene linkje • szószám: 615 • Credit:

Csend van. Ordító csend. Fehér zaj bántja a fülem, miután eltűnnek…
A tudatom nem tiszta, mégis fókuszált. Minden egyes rezdülésre, mozgásra a kopár környezetemben. A fák ágai kopaszok. Kérgük szürke. Gallyaik teljesen elszáradtan hullottak alá az avartalan földre. A felszíne repedezett. Teljesen élettelen minden. Semminek táptalaja. Az ég zavaros. Eső felhők gomolyognak odafent, amióta legelőször felszegtem a tekintetem. …amit nem tudok megmondani mikor volt. A táj minden irányba ugyanoda vezet. A kitett jelzések újra s újra eltűnnek. A tér visszahajlik önmagába, mégis változik. Apró részleteiben. Fejben sikertelenül megpróbáltam térképként leképezni a környezetet. A nagyobb egységek elhelyezkedése állandó és a szélrózsa irányát értelmetlen kiválasztanom. Órák múltán ugyanaz a kép köszönt vissza. Más kellékekkel.
Megállok az elágazás előtt. Mindegy jobbra vagy balra haladok tovább. A lépteim más okból maradnak abba. A tarkómra kúszik a rossz előérzet. Undorítóan húzódik rá a gerincemre. Észhez térítő jelleggel nyüstölöm az orrnyergemet. Valami határozottan nincs rendjén az ép ésszel felfoghatóakon felül is. Emlékeznem kellene. Tudom. Azt viszont nem, hogy mire. Mivel kapcsolatban.
…kellene?
Édesdeden borzolja a kedélyeimet a bicskanyitogató visszhang. Az ujjaim rámarkolnak a pattintott kőből készített fejsze nyelére. Fogja. Már. Be. Az izmaim pattanásig feszülnek. Csak dumál, dumál és dumál. Be nem áll a szája. A képét, pedig sosem dugja elő. A hívása ellenére sem.
Nem a megfelelő módon szólítasz.
A fegyvert ingerülten állítom bele a legközelebbi fába. Képtelen vagyok bármit is kezdeni vele. Bármit is tenni vele szemben. Csak hallgatom. Unásig. Addig a pillanatig, amíg az unalom gennyes méregbe át nem hajlik. Jöjjön elő. Egyetlen egyszer. Nem kell hosszú időre se… csak jöjjön. Beleállítom a pengét. Szétverem az arccsontját. Letörlöm a képéről a vigyort, melyről látatlanban is tudom ott terpeszkedik. Kényelmesen elnyúlik. Elégedetten. Kárörvendőn. Romlottan. Fújtatva hajolok a nyélért és kitámasztom a lábamat a tövében, miként kihúzom a fegyvert.
Uuupsz. Valaki feszültnek tűnik. Fújd ki magad.
Automatikusan rándul a karom. A mozdulatot, ha befejezném az egy másik fába állt volna bele a fejsze. Elképzelve, pedig… pontosan az önelégült arcába. A kezdeti lendület megszakad. A figyelmem megakad a földön eddig nem észlelt anyagdarabon. Koszos, de határozottan drapp színű. A szövet szélei alapján nem kivágott, hanem kitépett. Leszakított folt. Az egyik sarkában vér. Alvadt a színéből megítélve. A kezembe véve tapintás útján is ugyanarra a megállapításra jutok. Régi. Fájdalom nyilall a halántékomba. Odanyúlok. Hozzányomom a kézfejemet és visszafogni vágyott grimasz húzódik az ábrázatomra. Eddig minden eltűnt. Csak a természet lepusztult szegmensei maradtak meg. Ha megöltem egyet közülük rövid időn belül elpárolgott a testük. Velük együtt a ruháik is. Egyedül a vérük maradt meg a ruhámon. Ragadt rá a kezemre, porral keveredve mocskossá téve az ujjaimat, amiről az arcomra került a törlő mozdulatoknál. …mint a mostani is, félig. Rákenem a bőrömre, egészen a szemem sarkába. Kattog az agyam. Szinte hallom. …és vele együtt mást is. Ismét megjelentek. A légmozgás megélénkül. Az ágak egymásnak verődnek. Suhogás üti meg a dobhártyámat, majd hirtelen abba marad. Körbe tekintve nem látok semmit. Se mozgást. Se jelét a jelenlétüknek.
Várakoznak. Érzem a zsigereimben. A fáradt, ólmosnak érzett tagjaimban. Jobban ráfogok a gyilokra, de leeresztem a karomat. Elmozdulok a helyemről. Sétatempóban indulok meg előre a kitaposott út ketté bomlását figyelmen kívül hagyva: a kettő között egyenesen tovább. Figyelek. A halk neszek újból visszatértek. A gallyak finoman megroppannak a bakancsom súlya alatt. A lépteknél morzsolódik a föld. A szél erőtlenül süvít. Távolból patak zubogó vizének zaja tűnik fel. Eddig nem hallottam. Eddig még nem láttam… és nem is érek oda, hogy megpillantsam. Megzavarnak. Éberen fordulok a zajforrás felé, ami egy szárnyas alakjában manifesztálódik. A levegőben terjengő tejfehér, semmiből felbukkanó ködéből. Kezdődik. A női arc ismerős vonásokkal rendelkezik, de nem próbálom lázasan a helyére tenni honnan vagy miért… akárcsak ő, én is megindulok felé, hogy vérét vegyem, mielőtt ő tesz hasonlóan.

Drake Wallenberg
avatar



☩ Keresett személy :
» every hunter in NY city
» the key of Heaven
☩ Reagok :
8
☩ Korom :
34

Utolsó Poszt Vas. Jún. 03, 2018 5:00 pm
Következő oldal


***


Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  
Chat Box
mennyei hangoküzenj a többieknek




friss írások
UTOLSÓ HOZZÁSZÓLÁSOKposztok, hírek neked!
Natalie Rossmyra
Yesterday at 9:09 pm
☽ Stamford




friss írások
ÖSSZESÍTETT LISTABELÉPETT TAGOK, FAJOK LÉTSZÁMA

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 22 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 21 vendég :: 2 Bots




Fajaink száma
Arkangyal
8/6
Leviatánok
8/5
Angyal
2
Démon
10
Bukott Angyal
1
Ember
7
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
8
Nephilim
5