Ego Alpha et Omega, primus et novissimus, principium et finis
, said the Lord. which is, and which was, and which is to come, the Almighty.

 
Algarve, Portugal
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
484
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Pént. Okt. 26, 2018 11:41 pm
Következő oldal


To Sariel
Everybody, at some point in their life, has fallen down and not felt like getting back up, but you have to, no matter how difficult it is
Oh, Sariel, ha tudnám mi jár a fejedben. Csak egy apró mozdulat lenne, hogy megtegyem, hogy belédlássak. Mégsem teszem ezt meg. Miért is nem? Egy mélyről jövő gondolat, egy belső kényszer akadályoz meg ebben. Egy rég letűnt viselkedés maradványa. Egy olyan angyalból megmaradt tagadhatatlan ösztön ez, mely ellen nem, hogy nem akarok harcolni. Egyszerűen tudatában sem vagyok teljesen ennek.
A Hiearchia. Mely alapján tisztelnem kell őt. Igen, kell. Nem azért mert tett érte, hanem mert ez az elvárás. Én pedig mint egy fogságba ejtett tigris, úgy viselkedem. Minél jobban kérik, hogy tiszteljek valamit, minél jobban rám erőltetik, annál jobban kezdek el ellenkezni. Ez lenne tehát a szabad akarat, amit nekünk nem adatott meg?
- Semmi sincs elveszve, mindaddig, amíg van legalább egy valaki, ki emlékez rájuk - fordulok az ark felé mosolyogva. Nem engedem, hogy szelíd mosolyom eltűnjön az arcomról. Így pont olyan lehetek, mint egykoron. Szemem csillogása az, mely teljesen más, mint egykor.
Vannak dolgok, melyeket nem tudok elrejteni, amiket nem akarok. Mégsem akarom, hogy rájöjjön kivé váltam. De miért nem? Ez egy nagyszerű kérdés Ophilia. A válaszom is egyértelműnek kellene, hogy legyen, mégsem jön magától.
Titkok, melyek elvesztek. Melyek arra várnak, hogy valaki rátaláljon. Olyanok, melyket már rég elfeledtek. A mennyből kísértem végig a sorsukat, odafenn hever minden titok nyitja. Amiket mégsem érhetek el. Még szerencse, hogy az elmém elraktározta ezen tudásokat?
Mégsem mindent. A tudás angyalának kellene lennem, mégsem tudok sok mindent.
Tiltakozásomra nem válaszol. Meglehet, hogy teljesen egyet ért velem. Meglehet, de mintha évelőden. Szemöldökeim egy pillanatra összevonom, homlokomon apró ráncok képződnek.
- Gabriel csak azt tette, amit helyesnek vélt. Az emberek bűnbe estek. Elfeledték, hogy kinek is köszönhetnek mindent - vagy éppen semmit. Az elmúlt hónapok alatt beláttam igazát. De én itt mégsem állnék meg.
Számomra már egyértelmű, hogy Isten többé nem tér vissza közénk. A világ teljes bűnbe fürdik és meg kell ettől szabadítani őket. Nem akarom neki is elmagyarázni. Egyszerűen csak nem akarom látni a Hóhér szemébe a szánalmat a sajnálkozást, hogy így lemondtam a világról.
Mert sokan csak ezt látják. Azt nem, hogy egy sokkal szebb jövő, egy sokkal szebb világ várna mindenkire. Igen, nélkülünk, de mióta vagyunk ennyire önzőek?
Fejemet kissé félrehajtva hallgatom eszmefuttatását. Homlokom újra ráncokat képez.
- Te nem tudod? - teszem fel a kérdésem gyanakodva. - Nem tudnak a démonok lelkeket sem gyűjteni. Minden visszaszáll az emberébe. Erőnk napról napra gyengül, mióta Amara bezárta a kapukat - talán más elfoglaltsága volt, emiatt nem vette észre.
Hát most akkor tudhatja. Senki se mondhatja, hogy nem vagyok segítőkész. Arról ne beszéljünk, hogy legfeljebb csak olyan információk hagyják már csak el ajkaimat, amik számomra kedvezőek. Vagy amikkel úgy tudom irányítani a szálakat, ahogy nekem tetszene. Galád dolog lenne? Igen.
Mégis megteszem? Évtizedek alatt senki sem tett semmit. Valakinek végre tenni is kell valamit. És ugyan már, senki sem számít arra, hogy egy hozzám hasonló senki, rangtalan angyal bármit is képes volna tenni.
Ajkam széle megrándul a keserű fintort mégis inkább lenyelem.
- Mindenkit a képmására teremtett. Mindannyian annyira vagyunk tökéletesek vagy épp tökéletlenek, mint ők. Nem tud jobbat, de rosszabbat sem teremteni, mint amilyen ő maga. Ez szembe menne minden logikának - rázom meg könnyedén a fejemet. Ahogy Amara sem tudna teremteni olyat, aki valahol, valamilyen formában nem rá hasonlít.
- Vajon miért nem tette még meg? - bukik ki halk kérdés ajkaim mögül.
Meglenne rá az ereje, de mégsem teszi. Mégis inkább kivár, Isten bábjaival játszadozik. Én is csak egy vagyok közülük.
- Valljuk meg, sose kellett volna lejönnöm - sőt, ami azt illeti, akkor kezdődött minden baj. Jelenleg ezt mégsem bánom. Szemem felnyílt, már képes vagyok látni az igazságot. Könnyedén vonom meg a vállamat előtte. - Ezen már úgysem lehet változatni - teszem meg az épeszű megjegyzésemet.
Akaratlanul is eszembe jutnak Abaddon szavai ~Ha tehetnéd visszamennél?~
Akkor még nem tudtam rá válaszolni. Most annál jobban.
- Te is tudod, hogy számos olyan tárgy van a világba, melynek működése még ezen a nyelven íródtak le. Emberek, angyalok által, talán épp a nyolcak közül tette meg az egyik. Ezek rossz kézbe kerülve, rosszul használva végzetesek lehetnek - magyarázom, hogy miért is akarom tudni. Nem teszem hozzá, hogy én épp ezeket szeretném megsemmisíteni, hogy még véletlenül se lehessen használni Amara ellen.
- Valamint nemrég megkeresett Cassael, egy ládával kapcsolatban. Azonban minden feljegyzésem erről óénokiul íródott. Szerettem volna tudni, hogy jól fejtettem-e meg őket - jön a következő válaszom. Logikus, mint én magam voltam egykor. Talán elhiszi.
Kérdésére bájos, kedves mosoly húzódik ajkamra. Aprót pislogok rá, fejem kissé oldalra fordítom, amíg a mozdulattal hajamat a hátam mögé nem dobom.
- Mindig is egy bábu voltam. Nem teremtett minket másnak, mint üres, lelketlen katonáknak, akik megteszik, amit akar. Ezzel teremtésünk óta tisztában vagyunk - térek ki a válaszadás alól. Pontosan tudom, hogy mire gondol, mégis reménykedem abba, hogy ideig-óráig még át tudom verni.
Credit •• Van amire érdemes várni <3


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
9
☩ Play by :
Angelina Jolie

Utolsó Poszt Kedd Okt. 23, 2018 3:41 pm
Következő oldal



Atyám itt hagyott minket minden szó nélkül. Nem maradt utána semmi, csakis a káosz és a kétségbeesés, ahogy eltűnt, vissza sem fordult és fogalmam sincs hol lehet. Miért tetted ezt, Atyám? Mai napig is hittem, hogy az Ő eltűnése nem azzal egyenlő, hogy itt hagyott minket és nem érdekli a világ, sokkal inkább egy tesztelés, hogy képesek vagyunk uralni a helyzet. Egy teszt, amin csúfosan elbuktunk. Elbuktunk mindannyian - testvéreim, bajtársaim, minden angyal legyen az bukott, erény, harcos, vagy ark. Képtelenek vagyunk megoldást találni és a Sötétség ezt kihasználva szövi magát be a világba, mindenki szívébe. A káosz csak káoszt szül, pont úgy, ahogy a bosszú is bosszút szül. Egymás ellen harcolunk eszeveszetten, saját érdekeinket képviseljük mindenfajta útmutatás nélkül. Igen, Uram, útmutatás voltál a számunkra, mely most elveszett. Olyan vagyok nélküled, mint egy három lábú versenyló, aki tud ugyan járni, de már soha sem fog a pályákon futni.
Pillantásom őt figyeli, mozdulatait, íves száján kibukkanó szavait, melyek lebegnek, melyek azt várják tőlem, hogy reagáljak. Ophilia, mi az? Érezhető, tapintható mégsem tudom megfogni a beállt változást, vagy csak nekem káprázna a szemem? Az Földön töltött idő engem is alakít? Biztosan, de ennyire bizonytalanná? Lehetetlen.
- Mennyi titok, mely sosem lesz már felnyitva, a kulcs hozzájuk elveszett a tengerben - búgom félig hangosan, egyetértve vele. Titkok, melyekre jobb ha nem derül fény, vagy már egyszerűen nem derülhet... Halandó titkok, melyek az idő forgatagában elenyésznek, lényegüket vesztik és ezt csak az idő adhatja vissza nekik.
Ophilia kimondja azt, amit én gondoltam, de mégsem mondhattam ezt, mert a tények nem erről beszélnek. Nem vallott Gabrielre, mégis megtette. A hiba valahol a gépezetben van, vagy Ő volt tökéletesen kétszínű, vagy én voltam borzalmasan vak. Le kellett volna már vágnom a szárnyait! A tudata ennek ólom súllyal nyomja vállaimat, és tudom, ha eljön a találkozás pillanata, meg kell tennem. Gabriel vétkezett, bűnhődnie kell tetteiért. Ha létezik lélek a számunkra, azzal veszíteném el örökre, ha testvéreim szárnyát kéne vennem. És nem azért, mert meg kellene kötelezőszerűen tennem, hanem mert tudom magamról, hogy képes lennék megtenni. De muszáj ezt a döntést meghoznom? Már pedig örökké nem kerülgethetem a Sorsot, mert akkor hamarabb szembe fog jönni velem az úton. Oh, Gabriel, vajon neked valaha is eszedbe jutott, hogy velem találkozhatsz? Szívem mélyén jól tudtam a választ: nem.
Sóhajtottam egyet. - A démonok pont ezért is tivornyáznak a Földön, és minden elveszett lélekkel csak erősebbek lesznek - bólintottam egyet, tovább fűzve a gondolatmenetet. A mérleg nem a mi oldalunk felé dől, romlanak az esélyeink, így is erőnk egy része csak az, amit a Földön képesek vagyunk használni, míg a pokol szülöttei fájdalomból, kínból és sötétségből táplálkoznak. Mit kéne tennem? Mit kéne tennünk? Lucifer, Michael és a többiek? Felőröl az, hogy nem tudom a válaszokat, hogy feladatomnál fogva többet nem tudok egyelőre tenni. De kell! Lépni kell!
Elmosolyodtam nosztalgikusan, hisz valami hasonlót éreztem én is, mikor először mentem a Földre, mikor először vettem emberi életet, éreztem testi gyönyört és egyebet. Különös... Sietős az Ő villáguk, hiszen idejük kevés. - Nem véletlen, hogy az Úr őket teremtette a saját képmására, nem pedig minket. - Lehet felháborodni, lehet ellenállni, de nekünk más a feladatunk, mi nem habarodhatunk bele egyszerű, halandó érzelmekbe, nekünk évezredekig kell élnünk, munkálkodnunk. - Hatalmas tudás birtokában állsz, de olybá tűnik, kevesebbet ér, ha egyes dolgokat nem tapasztalod meg igazán, hogy milyen, Ophilia. Remélem, jó úton jársz - mert a tudás sokszor lehet rossz, ahogy Ádám és Éva is ki lett űzve a Paradicsomból, mikor ettek a Jónak és Rossznak Tudás fájának gyümölcséből.
Arca közel van, tekintete fénytelen, vonásai egyszerre élők és élettelenek, olyan, akár egy maszk, mit felhúzott magára,  mely tökéletes második bőrnek. Ophilia, mi történt veled? Megkerüli a kérdésre a választ, sejthető volt, de felesleges, hogy tovább húzzam, a tények itt vannak előttem - Ő maga. A kérdés, hogy bele is akarok-e olvasni most azonnal. Lehet olyat látnék, melynek következményét nem akarnám meglépni. Megint... Megint csak a menekülést választom?
Szemöldököm megemelkedik, ahogy az Óénoki nyelvet említi. Miért kéne az neked? Jól ismertem a vonalakat, jelentésüket akár a tenyeremet, ámbár oly gyakran nem találkoztam velük mostanában, mint régebben. - Az emberek is csak azért ismerték meg, mert valaki átadta a tudást, nem más miatt. Miért akarod megtanulni?  - feszül vonallá szám. Miben mesterkedsz? A puzzle nem áll össze. Még. De már csak darabok hiányoznak. Direkt elszólás, nem tudom minek számít tőle. De Ophiliának semmi szüksége nem lenne megfejteni a nyelvet, pláne nem felhasználni. - Mi történt veled, Ophilia? Olyan vagy, akár egy bábu, mely kívülről szép és bájos, de belülről sötét és kiismerhetetlen. - Nem tudok olvasni benne, megváltozott... És nagyon nem jó irányba. Az ismert vonásai idegenek előttem.  
Uram, Istenem , én reményem, hallgass meg engem! [..]
Adj erőt[...]
Önts belém reményt [...]
Te ismered erőmet és gyengeségemet,
Őrizd az egyiket, s gyógyítsd a másikat!
- ►bocsáss meg, hogy ennyire elcsúsztam Sadmady by
O
P
H
I
L
I
A

&

S
A
R
I
E
L

avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
484
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Csüt. Jún. 07, 2018 7:14 pm
Következő oldal


To Sariel
Everybody, at some point in their life, has fallen down and not felt like getting back up, but you have to, no matter how difficult it is


Példaképem áll előttem, ha beszélhetünk ilyenről angyali körökben. Nem hinném, hogy hasonlót megengedhetnénk magunknak. Sariel volt az az ark kire a legjobban felnéztem. Munkássága sok kínnal és olykor letargiával járt. Haraggal ritkán, amit mindig is érthetetlenül szemléltem. Angyalok vagyunk, számunkra ezen érzelmek semmisek. Nem érzünk semmit, nem lehetne éreznünk semmit. Megtanulhatjuk, hogy milyen az öröm, a boldogság, a szomorúság, a kín.
De nem tudhatjuk soha magunkénak. Minket Isten úgy teremtett, hogy ezektől mentesek legyünk. Lelketlen bábjai vagyunk csupán, kiknek szó nélkül követni kellene azt, amit parancsol neki. Az, hogy elment ennek fényében mit üzen?
Számomra csak azt, hogy hagyni kell a világot elveszni. Harcolhatunk az emberekért mi végett? Semmit sem értékelnek. Még most sem, hogy egy maroknyian maradtak. Marakodnak egymással, velünk, kik segíteni akartunk nekik. Önző érdekeiket tartják szem előtt, nem látják a fától az erdőt.
Ezért…
De nem, ma nem foglalkozom ezzel. Elmondtam már. Ma nem. Ma más miatt jöttem ide.
Vele együtt szemlélem a barlang belsőjét.
- Mennyi titkot őriznek ezek a falak - törőm meg a csendet, visszaemlékezve, mik is történtek itt az elmúlt évezredek folyamán. - A karthágóiak egy része ide menekült a rómaiak seregétől. Azt hitték, hogy itt majd biztonságba lesznek - hozok fel csak egyet, a sok közül. Fejemet lehajtva emlékszem vissza azon időkre. Vér áztatta a barlangot, a vizet színezte be. Mindezt miért? Egy marék földért? Bosszúért? Példastatuálásért?
Tényleg, ezekért kellene, hogy harcoljunk?
Tőmondata rángat vissza a valóságba. Előbb ráemelem tekintetem, majd le a föld irányába. A homok befurakodik lábujjaim közé, eggyé válnak velük, felveszik alakját talpamnak. Körmömmel piszkálom másik kezem körmét, kissé feszülten.
- Nem, ez nem rá vallott - tekintek fel rá újra, tiltakozva. Ez az egész nem vallott rá, de az egész már lényegtelen. Megtette, amit megtett. Ezt nem lehet már visszacsinálni, még Istennek sem lehetne ehhez joga. Azonban arról inkább nem elmélkedek, hogy csettintésre felejthetnénk el mindent, mi történt és térnénk vissza a régi kerékvágásba. Ha visszatérne.
Ha.
De nem fog már.
- Persze - felelem könnyedén, mintha az elmúlt évben semmi érdekes nem történt volna velem, csak a világot jártam volna. Tényleg, miért is nem azt tettem? Egyszerűbb lett volna.
Angyalok vagyunk. Fajunknál fogva nem hagyhatjuk a világot elveszni. Harcolnunk kell, még ha nem is vagyunk igazán harcosok… Bármi kín és gyötrelem áll is előttünk, akkor is tovább kell haladnunk, felemelt fővel. Megbocsátva mindenkinek ki valaha is ártott nekünk, szeretve mindenkit, ki arra még csak nem is érdemes.
Nem! Ebből elég legyen!
Ha ezt jelenti angyalnak lenni, akkor hát ne legyek az!
- Ha akarnánk se tudnánk - hajtom enyhén oldalra a fejemet, szemöldökömet enyhén összevonva. - Talán nem tudod, de a menny ajtaja bezáródott, ahogy a pokolé is. A lelkek képtelen átlépni a túlvilágra - a nekik szánt helyre. Aki nem sűrűn járt fel a mennybe, az talán nem is tudja. Honnan tudhatná? Habár a mostanság megjelenő pokoli förmedvények, melyeket az emberek nem láthatnak adhat erre némi támpontot. Az mégis inkább jelöli azt, hogy a pokol kiköp magából mindent, mi nem teljes lélek. Mi nem kell Amarának.
Amit a világ ellen fordíthat.
- Túl materiális - felelem végül mosolyára válaszolva. Nagy levegőt veszek, hogy folytassam, több mégsem jön belőlem. Halkan fújom ki azokat. Aztán újra levegőt veszek. - A mennyben sose éreztünk semmit… Sem egymás érintését, sem érzelmeket, vagy legalább is, amit azoknak vélünk. Ha meg is sérültünk odafent nem véreztünk, nem éreztünk... semmit - egy olyannak, aki soha nem járt a Földön az első élmények… Furcsák voltak. - Itt minden annyira eleven, annyira érzéki, annyira érezhető. Minderről legfeljebb csak ábrándjaim voltak, de teljesen más tapasztalni őket, mint gondolatban azon járni, hogy vajon milyen lehet - fejtem ki végül neki, hogy mire is gondoltam.
Egy percig sem bánom, hogy itt vagyok. Hogy lekerültem a Földre, még akkor is ha, ezt egy kicsit rögös úton tettük meg. Még akkor sem, ha ez azt hordozta magával, hogy egy démon lábai elé pottyantunk Cassaellel, ki pontosan tudja milyen tudást birtoklok. S aki ezt ki akarja használni. Kérdésére előbb fejemet lehajtom, aztán megrázva, mosolyogva tekintek fel rá.
- Semmi különös - vonom fel az egyik vállamat, arcomat közel tartva hozzá. Mit is felelhetnék erre? Nem fogok sírni amiatt, ami történt - ezt még akkor sem tettem volna meg, ha Amaraval nem találkozok. Mindent máshogy látok mióta vele találkoztam. Most már nem megbocsátást akarok, hanem bosszút. Ugyanazt, amit Ő is.
- Próbálom megismerni az embereket, világukat. Ismerhetnél, bejártam a legtöbb régi építményeket. Jártam Gízai piramisoknál, a Machu Pitchunál. Szentpétervárott a Romanov kastélyban, Kanadában egy pillangó kertben. Iraki templomokban. Alexandriában, ősi helyeken. Próbálom megtanulni az óénoki nyelvet - pillantok a falra, ahol a lesepert moha felfedi amit a sziklák rejtenek valójában. S ezzel nem is hazudok. - Érdekes, hogy amíg mi elfelejtettük ezt, az emberek tudták, hogy miként kell írni őket. Ahhoz képest, hogy a tudás angyala vagyok, nem tudom őket olvasni - még. - De sokat segíthet… - nekik vagy nekem? Ha nekik, akkor azt elpusztítanom kell, ha nekem? Akkor azt csakis magamnak megszereznem. Ennyire egyszerű a képlet.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
9
☩ Play by :
Angelina Jolie

Utolsó Poszt Csüt. Jún. 07, 2018 1:16 pm
Következő oldal



Változtak az idők, változtak a korok, ami régen szép volt, most csupa rom, elég Amerikára nézni, nem mintha a természet annyira kímélte volna a többi kontinenst is - földmozgások, árvizek, tornádók, minden jött, látott, pusztított. Amit Atyám hat nap alatt teremtet, oly könnyedén hullott a porba, és csak páran maradtunk az oltalmazók nyomdokaiban. Atyám nincs, ránk hárult a védelem, hogy ezt a világot megőrizzük, de hogy, ha még testvérek között is ellentétek feszülnek meg. Rengeteget láttam, rengeteget generáltam jó magam, mint a Hóhér, de ez a feladatom, nem lehetek kíméletes, különben szétesik a világ törvények és azok következménye nélkül. Nem hajthatok fejet a bűn előtt, mely rágja a világot, melyek most már alakot formáltak, és úgy járnak-kelnek a világban, ahogy akarnak. Démonok... És még annál is rosszabbak, maga Amara. A fény és sötét, két pólus, két tengely, mely egyensúlyt tart, de ha ez a mérleg megdől, bekövetkezik a katasztrófa, már pedig megdőlt...
Különös, ahogy egymással állunk szembe, de nem érzem az meghasonulást, mint régen, ahogy az irattárba sétáltam és kértem tőle valami tekercset. Nem ugyanúgy állunk egymással szemben, nem csak azért mert a hely sem ugyanaz, hanem mi ketten is változtunk, csak nyomokban látom az Ő változását, de még nem tudom igazán megfogni, hogy miben is...
Tekintete üres, akár egy bábué, akiben meghalt valami, megtört lenne? Mi történt veled, Ophilia? Veled, ki oly lelkesen keresgélted a kért tekercseket, hogy még polcsorokat is döntöttél? De nem csak szempárja mesél, a mosoly idegen, olyan, amit egy maszkra festenek, de nem igazi gesztus, túl robotszerű, semmitmondó, ahogy hangjának is van egy furcsa zöngéssége. Különös és megfoghatatlan, mint mikor a homok kicsordogál az ujjaink közül. Látom rajta, mégsem tudom megfogalmazni, mert olybá tűnik, mintha önmaga lenne és mégsem.
- Való igaz - értettem vele egyet, ahogy a fókuszom leesett róla és inkább a barlangra helyeztem át egy röpke percig, nem tovább. Meg kéne nézni, megmaradt-e még, amiért idejöttem, de egy picit talán várathat magára. A világ is megvár...
Gabriel nevének hallatára elnyomtam magamban egy sóhajt. Testvérem, kire felnéztem, úgy fordult el tőlünk, mintha sosem lettünk volna. Tiszteltem, becsültem, de mára már csak fájdalom és szánalom az, amit érzek. Miért tetted ezt velünk? Ő, ki egyike volt azoknak, akiket Atyánk igazán becsült, kinek oly nagy feladata volt, kiről a Biblia is a legtöbbet mesélte. Tán pont ezért?
- Gabrielre vall. - Sajátjait sem becsüli, semmi nem érdekli csak önmaga és hatalma. Hogy jött ez létre benne? Hogy nem vettük észre? Pillanatok alatt oly gyökerestül változott meg, mintha sosem ismertem volna, vagy én lettem volna vak? Testvéreim felé, lehet, kissé elfogult vagyok, sőt! Biztosan. - A lényeg, hogy minden rendben van veled - kissé talán a mondatom végén feljebb vittem a hangsúlyt, amitől a kijelentés inkább kérdéssé alakult. Szavai üresek és semmitmondóak, mintha csak nem lenne több feladatuk, mint kitölteni a köztünk lévő levegőt. Ha valaha is elképzeltem újratalálkozásunkat, sokkal másképp képzeltem el.
- Régen, és egyelőre nem is szándékozom visszamenni. Menny nem létezik olyan értelemben, ahogy mi ismertük. - Hangom szomorú. Változott minden, testvéreim sincsenek ott, és Atyám is eltűnt, mint szó a ködben - fogalmam sincs hol lehet, pedig most lenne rá a legnagyobb szükség. Vészterhes időket nehéz a vállunkon hordozni...
Elmosolyodtam. - Túl megfogható? Túl eleven? Túl gyarló? Túl "emberi"? Milyennek képzelted, mint a Paradicsomot? Legelőször én is másnak véltem, Mennyekből nézve mindennek más perspektívája volt, köztük járva viszont... - döntöttem oldalra a fejemet elgondolkodva. A magyarázat pedig a lélek, amit Atyám nekik adott, de tőlünk elvett. Ily módon az ember sokkal jobban hasonlít Isten képmására, mint mi, angyalok.
- Mi történt veled itt, a Földön? - fürkészően pillantottam rá, mintha meg akarnám fejteni, olvasni egy nyitott könyvben, pedig csak azt akartam látni, igazat mond-e.
Lassan beljebb sétáltam, kezem a fal mentén siklott végig, egészen addig, míg mellé nem értem és meg nem láttam a lekapart mohát, mely mögött ott ékeskedtek az óénoki jelek, melyek számomra oly világosak, de ő képtelen elolvasni. Igen, ezt a helyet kerestem. Ophilia, te mit is keresel itt? A pillanatnyi, megülő csöndben a hullámok moraja fület sértően hangos, mintha a levegő is tele lenne feszültséggel. Az idő változik, de mi oszlopként állunk benne, mégis úgy látom, mi is változtunk, az emberi világ által, vagy valami egészen más miatt?
- ►remélem Smile de lesz ez azért jobb is... ► mady by
O
P
H
I
L
I
A

&

S
A
R
I
E
L

avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
484
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Szer. Május 30, 2018 8:32 am
Következő oldal


To Sariel
Everybody, at some point in their life, has fallen down and not felt like getting back up, but you have to, no matter how difficult it is


Elmémmel tekerem fel újra az apró kis szerkezetet. Pillanatnyi szünet áll csak be, a falak nem visszhangozzák az édes dallamot. Elnyelik őket, magukévá teszik. Eggyé válnak vele és ki tudja? Az apró rezzenések tán megindítanak valamit a tágas tér szerkezetébe.
Másodpercnyi szünet csak, ennyi. Nem több, mit adhattam e helynek, mégis egy másik hang furakodik be. Dallamos, lágy hangzású. A saját nevem mondja, de nem úgy ahogy az elmúlt időszakba megszokhattam volna.
Fejem rögtön felemelve fordítom arra. Sós illatot hoz a szellő, hajunkat felkapja, csak egy pillanatra. A barlang falán ütközik, megfordulva próbál vissza kijutni a szabadba, mind hiába. Lendülete elvész, ereje valahol kettőnk között hal el végleg.
- Sariel - ejtem ki az ismerős, régen látott ark nevét. Szívem hevesebben is doboghatna most mellkasomba… Ha lenne szívem. Így sikerül megőriznem nyugodtságom, halvány mosollyal az arcomon fordulok felé. Kezembe a dobozt lehajtom,  zene elnémul. Csend telepszik ránk, sirályok veszekedése csak, mely eljuthat hozzánk.
Akaratlanul is emlékképek záporoznak meg. Lelki szemeim elé beúsznak találkozásaink felhőtlen jókedvei. Már csak a magam részéről is. Nem sokszor esett meg velem, hogy egy ark az én segítségemet kérje. Az Enyémet. Így érthető volt, hogy mindent megtettem, hogy lenyűgözzem. Csak sose jól sült el. Bohókás kapkodásomba előfordult, hogy egy-egy tekercs, történet, ereklyének leírását kutatva komplett polcsorokat döntöttem le szárnyaimmal. Mit sem törődve azzal, akkor és ott.
- A világba oly sok szép hely van. Nem csak Amerika. Kár lenne, ha megfeledkeznénk róla - felelem játszi jókedvvel. Végül is sokat nem hazudok. Ezt valóban így gondolom. Addig szeretnék eljutni a legtöbb helyre, amíg el nem pusztul a világ, melyet ismerünk.
Elmém rejtekében viszont motoszkál valami. Kérdése tán nem is annak szól, hogy jelen helyen mit keresek, hanem, hogy a Földön? Köztudott, hogy Isten parancsa nélkül sose jönnék le a mennyekből. Habár a kapui bezáródtak már hamarabb viselte e föld lépteim nyomát.
- Gabriel katonái nem tűrtek meg olyat a mennybe, kik nem áhítattal ejtik ki az ő nevét és nem osztoznak nézetei jóságába. Számomra fontosabb - volt - saját testvéreim védelme, mint ez - ha nem Cassael hozott volna le, akkor más. Viharos körülmények között kellett ezt megtennem, félő, hogy féltett irományaim már a semmivé lettek. Gabriel és emberei vérmérséklete sokkal vehemensebbek lettek, mint azt bárki is gondolta volna. Már nem számít nekik, hogy testvéreik-e vagy sem. Mindenki ellenség, ki nem az ő pártjukat fogja. S ugyanez igaz Mihály angyalaira. Egyik helyen sem volt maradásom, egyik oldal sem értette meg az én álláspontomat. Karddal harcoltak szavaim ellen.
- Régen jártál a mennyekbe - mosolygom rá, pár lépéssel közeledve hozzá. Nem szemrehányásként mondom. Értem, hogy miért nem tette. Vélhetőleg nekem sem fűlött volna hozzá fogam.
- Furcsa az emberek világa. Nem ilyennek képzeltem el - hajtom le fejemet, parányi mosollyal ajkamon. Nem, teljesen másnak. - Kedvelem a néptelen helyeket, ősi romokat, ahol legfeljebb csak a madár jár - tekintek ki Sariel válla felett a szabadba. A kéklő tengerre, a felhőtlen égre. Ahol a határ a horizont lehetne, de a vakító fények ezt is elmossák. Végtelen tenger…



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
9
☩ Play by :
Angelina Jolie

Utolsó Poszt Kedd Május 29, 2018 10:51 pm
Következő oldal



Szép idő van, ahhoz képest, hogy a kedvem milyen egyöntetű massza. Olyan, mintha az érzések kifutnának belőlem, kifolynának egy patak vize mentén. Most fel lehet tenni a kérdést, egy angyalnak vannak érzései, ki lélek nélkül született? Őszintén szólva, rengeteget gondolkodtam ezen a kérdésen, mi a lélek? Mitől több egy ember, mint mi? És mi miért vagyunk mások? Egyaránt Isten képére lettünk formálva.
Portugália. Kissé messze esik Amerikától, nem de bár? De egy hang, egy emlék, mi oly kedves, mi játszódik le elmémben. Több ezer éves már, szinte eltűnik a többi kép között, mégis megvan, mégis emlékszem. Talán e kulcs az érkező sötéthez? Nem tudom, hallottam hírét csak Amarának, de nem láttam azóta, mióta Atyám elzárta. valóban visszatért volna? Pont most? Pont a legnagyobb káosz idején? És ez mit jelenthet a számunkra? Az Úr nélkül? Nem lehetünk ilyen gyengék, így keresem a válaszokat, keresem a helyeket, ahol válaszokat találhatok, így jutottam Portugáliába, erre a kietlen partra, ahol még a madár sem jár, ahol csak a víz morajlik, de az is nyugtalanul. Pedig milyen szép idő van...
Cipőm megsüllyed a homokban, de nyoma alig látszik, ahogy egy következő hullám elmossa. A barlang felé tartok, melyről oly kevesen tudnak igazán, hogy mit is rejt magában. Egy halandó nem lát semmit, egy démon igen, de nem érti meg, ez csakis angyaloknak hordoz értékeket. Belépve azonnal nosztalgia kap el, még ilyen vészterhes időkben is. Micsoda erővel bír egy egyszerű, földi hely is.
Azonban minden megtörik, szilánkosra törik és csörömpölve esik a padlóra, ahogy zene csendül fel. Van itt valaki. Azonnal kizökkenek emlékeim tavából, és szúrós tekintettel vizslatom a félhomályos barlangot. Beljebb lépve nem is kell sokáig keresnem, míg egy alak nem kezd el körvonalazódni, ki nekem háttal áll, és úgy tűnik teljesen elmerül a zene adta élményben. Ki vagy? Már pedig nem jó jel, ha valaki van itt, noha nem kell azonnal rosszra gondolni, de csak elég nézni, látni, és azonnal feltűnik, hogy aki ott van, már pedig nem halandó - nem lengi körbe az az aura, az a kisugárzás, az a halandó mivolt. Szőke hajkorona emlékeztet valakire, de nem akarom elhinni, hogy ő lenne az, nem látom hozzá kellően az arcát. Vagy mégis, Ő lenne az? Emlékek között áskálódok, az egykori mosoly elő is kerül, a csillogó szempár, ki oly lelkesen nyomta kezembe mindig az iratokat, amiket kértem. De mit keresne itt? Való igaz, mióta a Menny lezárult, fogalmam sincs, hogy mi történt a legtöbb angyallal, testvéreim még hagyján, és akiket keresek, akik után nyomozok, de ő? Ophilia?
Nem nyúlok kardom után, eszemben sem jutna bántani, vagy legalábbis eddig fel nem merült bennem a gondolat, pedig ha én nem, akkor ki más tudja jobban, hogy egy angyalra sincs garancia, még saját testvérem, Gabriel is megbukott az Én szememben.
- Ophilia? - kérdezem félhangosan, hogy a zene dallamai között az én szavamnak betűi is átcsússzanak. - Mit keresel itt? - Valóban, miért is van pont itt? Vagy véletlen egybeesés lenne? Nem hiszek a véletlenben... A jelek beszélnek én még sem látom, mert nem akarom látni. Ilyen a hit, meginghatatlan és vak is egyaránt. Átok vagy áldás? Ha azt mondom, egyik sem?
- De rég láttalak - vallom őszintén apró örömmel zöngémben, mert már biztos vagyok, néhány méterre ő áll tőlem a fehér zenedobozzal.
- ►remélem Smile de lesz ez azért jobb is... ► mady by
O
P
H
I
L
I
A

&

S
A
R
I
E
L

avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
484
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Kedd Május 29, 2018 9:47 pm
Következő oldal


To Sariel
Everybody, at some point in their life, has fallen down and not felt like getting back up, but you have to, no matter how difficult it is


A földön annyi rejtett hely létezik. Annyi érdekes természeti jelenség, melyet nem fedezünk fel. El vagyunk foglalva két nevetséges várossal, kik még segítségünket sem kérik. A világ többi részéről pedig tudomást sem veszünk.
Arcomat a tűző nap irányába fordítom, szemfedőim koporsóként zárulnak. Élvezem, ahogy a meleg marja bőrömet. Az égető érzés, mert körbe lengi. A feketeségbe lassan apró, parányi fénypontok jelennek meg. Mintha ezernyi hangya mászna arcomon. A tenger halk hullámai, sirályok élek rikoltása csak, mi megtöri a békés csendet. A szél lány fuvallata könnyedén kapja fel hajamat, hátamra, karomra simítva azt. Apró csiklandós érzés kerít hatalmába. Talán még kuncogok is egy kicsit.
Szemem lassan nyitom ki, érzem, ahogy a nap égeti. Semmit sem látok a vakító fehérségen kívül. Mintha csak otthon lennék. Csakhogy nincsen már otthon és talán nem is lesz már sohasem.
Hátamat a barlang falának vetem. Lábamat nyaldossa a sós tenger habjai. Talpam egyre mélyebben süllyed a homokba. Apró szemcséi befurakodnak lábujjaimba, ha ellépnék nyomomat hamar elmosná a kéklő víz.
Sóhajtva hajtom le a fejemet. Hirtelen rugaszkodom el a faltól és indulok el az egyik irányba. A finom hullámok lábamba kapaszkodnak, fel akarnak borítani. Mégsem hagyom nekik meg ezt az örömöt. Hajamba túrva tekintek fel újra, a messzi horizontot. A tenger bukik el rajta, semmi sem látszódik a távolba és senki sem.
Egy pillanatra elgondolkozom, hogy miért is vagyok itt?
Annyiszor néztem már ezt a helyet a mennyekből. Az évezredek során volt ez már minden. Búvóhely, kincsekkel menekülő kalózok számára, tiltott szerelmesek részére. Légyottok, kirándulni vágyók célpontjai. Mennyi és mennyi titkokat őriznek ezek a falak.
Olykor zöldben játszó íriszeimet mégis elszakítom a messzeségtől, elfordulva az árnyékba húzódok vissza. Ahova immár már tartozok. A sötétség lett az én otthonom, az uralja szívemet, elmémet. Ez a hely való nekem.
Hosszú ujjaimmal óvatosan simítok végig a barlang belső falán. Hallgatom a lány hullámok hangját.
Miért is jöttem ide?
Ujjaim apró mohakéregbe ütközik. Körmömmel kaparom meg, mindaddig, amíg meg nem találom, mit keresek. Ékes betűkkel írt óénoki szimbólumok. Megfejteni nem tudom még őket, de mi késik nem múlik.
Ősi hely ez. Ősi írásokkal. Ősi kincseket rajt magába a homok, melyről már oly sokan elfeledkeztek. Senkit sem érdekel különösebben a világ sorsa. Két városért marakodnak, holott a világunk ennél többnek kellett volna lennie. Emberek máshol is élnek még. Láttam egy csoportnyit Londonba, maréknyit Párizsban. Tibetben új szerzetesek gyakorolják a régi hagyományukat. Némasági fogadalmat téve meditálnak, imádkoznak az egy igaz Istenhez.
Szánom őket már. Szánom, hogy nem látják be, minden imájuk hasztalan. A világ semmivé lesz. S minden oly tárgyat, mely Amara ellen használnának meg kell semmisíteni. Meg kell addig, amíg nem találok újra Ramiélre. Ugyanis a következő találkozónk… Félő végzetes lesz.
Szabad kezemmel zsebembe nyúlva veszem elő a Dontól elhozott apró zenélő dobozt. Halvány mosoly kunkorodik ajkam szegletébe. Felnyitva a törtfehér színű tojás fedelét újra táncba kezd a hattyú, Thaikovsky dallamára. Aláfestésül a hullámok moraja szolgál. Magam sem érem, miért hoztam el tőle. Vajon meglepődik majd, ha nem talál meg. Búcsúlevelemet olvasni fogja majd?
Nem hinném, hogy különösebben meghatná.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
484
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Kedd Május 29, 2018 9:27 pm
Következő oldal


Pic':
 


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her


Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 17 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég :: 2 Bots




Fajaink száma
Arkangyal
7/7
Leviatánok
8/8
Angyal
3
Démon
11
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
3
Harcos Angyal
7
Vadász
9
Nephilim
2