• hell is so close and •
HEAVEN'S OUT OF REACH

 
SzerzőÜzenet

Amber Cartelle
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Faj :
Emberke
☩ Posztok :
34
☩ Képességem :
Sok van
☩ Rang :
Főnci húga
☩ Play by :
Emma Watson


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Hétf. Márc. 27, 2017 10:36 pm írtam neked utoljára




T


Lucius & Amber

"Mindenki fél valamitől. (...) Ez is az emberi lét része."

Érdeklődve hallgatom idegen megmentőmet, aki úgy tűnik nagyon is sokat tud a démonokról, angyalokról. Mondjuk rám is rám ragadt egy kis tudás, de csak annyi amennyit hallottam róluk. Magamtól nem igen kutattam utánuk. Nem izgatnak különösképpen. A régi világ, a kinti világ sokkal jobban érdekel engem.
-Értem. Szóval nem akar szemtanúkat hátra hagyni. Mint valami sorozatgyilkos.-Izgulok, félek, ami szerintem ilyen helyzetben normális is egy embernél. Ezért is beszélek, hogy kissé elterelődjön a figyelmem a félelemről. Nem biztos, hogy túl szerencsés, ha megérzi azt rajtam.
Ahogy elárulja nevét csak meglepetten pislogok. Átfut az agyamon az a lehetőség is, hogy vajon most komolyan ő lenne az, vagy csak a nevét viseli. De aztán meggyőzőm magam arról, hogy biztosan csak valami becenév lehet, hisz ha valóban ő lenne az ördög, akkor simán elintézhetné azt a démont, ha akarná.
-Lucifer? És mondd mit szól ehhez az ördög? Mármint, hogy a nevét viseled? Én biztosan megharagudnék, hisz ő nagyobb annál, mint hogy valaki elvegye tőle és büszkén „mutogassa”.-Noh de ő tudja. Én nem fogok beleszólni az életébe, csak nehogy visszaüssön.
-Szóval akkor vadász vagy. És mondd pontosan kikre vadászol?-A hallottak alapján nem érdekli őt, hogy angyal vagy démon. Valami más oknak kell lennie a vadászatára. Viszont a démon megzavarja beszélgetésünket. a fények ismét pislákolni kezdenek, majd meg is jelenik a „füst”. A szívem ismét hevesebben kezd el kalapálni, főleg miután Lucifer az egyik égőt széttöri. Legszívesebben elfutnék, elbújnék, de tudom azzal csak rontanék a helyzeten, így erőt véve magamon a helyemen maradok és csak figyelem az eseményeket.


Öltözet: link ʘ Zene: link ʘ Megjegyzés: -

Lucifer...
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Posztok :
19
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Vas. Márc. 12, 2017 9:46 am írtam neked utoljára


- Az arcra puszi is jobb a semminél – Mondom és bizony be zsebelem azokat a puszikat. Amik a helyzet komolyságát és aggasztóságát is meg törik. A kérdésére, csak vállat vonok.
- Az a nagy büdös helyzet, hogy a démonok szeretik titokban tartani magukat. Amíg az emberek az angyalok miatt aggódnak addig nem kell mástól tartaniuk. Azonban te és én láttunk egyet. Szemtanúk vagyunk, akik figyelmeztethetjük az egész nyájat arra, hogy farkasok bujkálnak benne. Vagy így vagy úgy, de takarítania kell. – Mondom a logikus magyarázatot miért is van még mindig a nyomunkban. Persze én másként gondolkozom, mint az emberek ezért lehet teljesen hülyeség, amit mondtam. De persze nem annyira hogy ne lenne mégis igaz, hiszen a démon még valóban minket követ. – Ó sokféleképpen hívnak. Én egyfajta vándor vagyok egy utazó. Sokfelé járok sok mindent látok. Harcoltam már démonnal és angyallal egyaránt. Ha egy angyal rám néz azt mondja „Lucifer”! – Mondom és elgondolkozom vajon a sötét utazó énem mennyire is fed le engem. A sötét vándor ki a sorozat gyilkosokat inspirálja. Ez is én vagyok az tény, de nem csak ez. – Így a város falain túl mindenki így szólít engem! Lucifer. De te hívhatsz Lucí-nak is. – Mondom neki és a ebben a pillanatban a világítás újra elkezd pislákolni ahogy a démoni energia zavart okoz az elektromos hálózatban. De a következő pillanatban már szivárog is a füstszerű démon befelé a konyhába teljesen elzárva a kijáratott. Mondhatni mi vagyunk a csapdába esett egerek. Felkapok a konyha pultról egy edényt és a füst felé hajítom. Valójában nem hiszem, hogy árthatnék neki ezzel. Vagyis pontosabban szólva tudom, hogy ennyivel nem árthatok neki. De a célom nem is az volt. Az elsődleges célom az volt, hogy a villogó villanykörtét össze törjem és a démon ne lássa meg a földön lévő démon csapdát. A másodlagos célom pedig az, hogy felhívjam magamra a figyelmét. Istenem édes atyám mennyire élvezem én ezt a játékot már már fel nevetek boldogságomban. Imádom a színházat.
- HÉÉ te! TE korcs démon fajzat! Kapj el ha tudsz! – Kiáltok felé, hogy elvonjam a figyelmét a nőről.

Amber Cartelle
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Faj :
Emberke
☩ Posztok :
34
☩ Képességem :
Sok van
☩ Rang :
Főnci húga
☩ Play by :
Emma Watson


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Hétf. Márc. 06, 2017 11:15 pm írtam neked utoljára




T


Lucius & Amber

"Mindenki fél valamitől. (...) Ez is az emberi lét része."

Bevallom őszintén most az egyszer bánom azt, hogy nem hallgattam Fayere. Haza kellett volna mennem és nem engednem a kíváncsiságomnak. Akkor most nem lennénk ekkora nagy bajban. Ha hazamentem volna, már rég egy kellemes fürdőt vehetnék, vagy tömhetném a hasam a finomságokkal. Ejj megint fogok kapni a fejemre, amiért olyan későn mertem hazamenni. De talán még dolgozni fog és észre sem fogja venni.
Érdeklődve hallgatom végig a fickót. A jelek szerint nagyon is szeret beszélni, még az ilyen életveszélyes helyzetekben is. Talán már nem először volt dolga démonokkal. Az is meglehet, hogy a katonaságnál dolgozik…. Vagy csak egy ostoba megszállott hívő. A szavai végén felnevetek, majd megrázom a fejem.
-Maximum az arcodra kaphatsz egy puszit.-Nem az a fajta nő vagyok, aki csak úgy megcsókol idegeneket. Ha közelebb jön tényleg megkapja azt a puszit, de csak is az arcára. Majd érdeklődve figyelem tovább, hogy mit is csinál. Néha az ajtó felé pillantok, próbálok fülelni, de be kell vallanom, semmit sem hallok. Abban sem vagyok biztos, hogy még mindig üldöz minket.
-Amúgy miért hiszed, hogy még mindig én, vagy mi kellünk neki? Lehet, hogy már talált valaki mást nem gondolod?-Ráncolom össze homlokom. Figyelem ahogy a földre írja a jeleket. Mégis ki a franc ő?
-Mondd ki vagy te? Valami pap, vagy ördögűző?-Pislogok rá értetlenül. Még sosem láttam őt a környéken, de arról sem hallottam, hogy bővültek volna csapataink. Pedig sok pici információt el tudok kapni mikor otthon vagyok. Nah meg persze Faye is mesél, ha nem annyira nagy titokzatos dologról van szó… Hogy én mennyire utálom azt, hogy nem mondd el nekem mindent. Régebben tényleg mindenről tudtunk beszélni… Most meg… Mintha csak egy munkatárs lenne.


Öltözet: link ʘ Zene: link ʘ Megjegyzés: -

Lucifer...
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Posztok :
19
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Csüt. Márc. 02, 2017 8:00 pm írtam neked utoljára


Meg állva vele szemben elmosolyodom. Tetszik ahogyan ijedten néz rám és a bőröm épségét félti. Pedig teljesen biztos vagyok benne, ha tudná ki is vagyok, akkor biztosan szörnyet halna itt helyben a félelemtől. Nem csak egy sima démon vette üldözőbe, de még a sátán is maga az ördög is éppen rajta legelteti a szemeit.
- Be állni be tudnánk kedves kis csillagvirág. De azt hiszem, kényelmetlenül közel kellene hozzám állnod órákon át. Ráadásul teljesen ki lennénk téve a démon szeszélyének. Nem működne. – Mondom, és egy biztató mosolyt küldök feléje. – Ugyanis egy ilyen vonzó nőnek így neki simulni olyan hosszú időn át bizony túlontúl nagy kísértés lenne egy magam fajta férfinak. És persze tiszta önkínzás lenne. Ellenben egy szerencse csókot nagyon szívesen elfogadok az elkövetkezendő percekre. Szükségem lesz rá. – Teszem még hozzá mosolyogva és ha az ötletem tetszik neki gyengéden viszonozom a csókját. Ha viszont szó nélkül hagyja, akkor rögtön neki állok tovább keresni a konyhában. Eszembe jutott valami, amivel nem lenne túl gyanús a meg menekülésünk ebből a helyzetből. De ha meg kapom a csókot akkor is ez a következő lépésem. Valami olyasmit keresek amivel rajzolni lehet és nem folyik túlságosan szét. Ketchup mustár, filctoll, bármi jó lesz amivel fel vázolhatok egy démon csapdát valahova. Végül ki tudja mikor le járt szavatosságú ketchupos flakonokat találok amiket meg rázva reménykedek, hogy nem száradtak bele a flakonokba az évek alatt. Az ördög szerencséje pedig kitart. Gyorsan fel rajzolok vele egy mágikus kört a közepére egy csillagot a kör mentén pedig sietősen felírom a megfelelő rúnákat. Azt hiszem, készen vagyok. Így vissza fordulok a nő felé.
- Bármilyen ijesztő dolgot is fogsz látni ne gyere ki a kőrből amíg azt nem mondom lehet!

Amber Cartelle
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Faj :
Emberke
☩ Posztok :
34
☩ Képességem :
Sok van
☩ Rang :
Főnci húga
☩ Play by :
Emma Watson


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szomb. Feb. 25, 2017 10:09 pm írtam neked utoljára


Nem kell félteni engem sem. Én sem vagyok vak, így igen én is végigmérem magamnak a fickót, bár engem az jobban izgat, hogy mégis ki lehet ő. Van egy fura érzésem vele kapcsolatban, de nem tudom miért. Nem rémlik nekem, hogy esetleg láttam volna már a környéken és úgy tűnik ő sem ismer fel engem, aminek mondjuk én nagyon is örülök.
A válaszától viszont ismét felemelkedik a pulzusom. Szerinte nem sikerült leráznunk azt a démont. Én nem látom sehol és nem is érzek semmit. Miért akarna ennyire minket? Annyi más ember van itt a környéken. Ennyire nem lehet elszánt. Bár igaz nem ismerem a démonokat. Nem tudom mi hajtja őket.
-Miből gondolod ezt?-Nézek rá ijedten, majd a fények játszadozni kezdenek. Reflexből kezdek el hátrálni miközben a helyiséget fürkészem, de semmi. Felé pillantok. Mintha ő valamit látna, vagy érezne. Aztán kézen ragad és tovább állunk. Nem ellenkezem. Nekem semmi ötletem nincs. Maximum annyi, hogy bújjunk el és maradjunk ott nagyon, nagyon sokáig. De talán neki van valami értelmesebb ötlete is, amivel tényleg megúszhatjuk ezt a helyzetet.
-Sót?-Lepődöm meg a dolgon. Nem nagyon értem miért is kell a só, de most nem kezdek el kérdezősködni, inkább én is elkezdem keresni, bár szerintem már semmit nem fogunk találni. Ki tudja milyen régóta porosodik itt ez a hely. Még csak az első szekrényt néztem át, mikor az idegen végül talál egy kis adag sót.
-Tényleg? Ezt nem is tudtam… De mi lesz veled?-Nézek rá ijedten. Oki engem megvéd, de ő? Nem szeretném, ha miattam esne baja. Igen nem ismerem, de mégis csak ő mentett meg engem. Nem hagyhatom, hogy baja essen.
-Nem tudunk ketten beállni a körbe?-Teszem fel a kérdést, bár mikor már kigondoltam tudtam, hogy ostobaság.

Lucifer...
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Posztok :
19
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Kedd. Feb. 21, 2017 5:56 pm írtam neked utoljára


Bármennyire is jól esett a karjaimban tartani ezt a törékeny kis halandót sajnos tényleg le kell tennem őt a csinos kis virgácsaira. Ahogy a saját lábaira helyezem őt. Végig mérem, és meg kell állapítanom, hogy tényleg észvesztő a nő.
- Nem. – Válaszolok a legutóbbi kérdésére halkan suttogva. Majd a nyakam a pult felett nyújtóztatva ki lesek. Nem látok semmit, ami gyanús lenne. Az egész helyiségben félhomály és sötétség uralkodik talán akkor sem látnánk a sötét démont közeledni ha az orrunk előtt lenne. Mármint ha mind a ketten halandók lennénk. De szerencsére én nem vagyok az. Érzem a démon egyre közelebb jön felénk, de még mindig nincs velünk egy légtérben. Ha tippelnem kellene a bár feletti üzlet helyiségben van és éppen valami lejárat félét keres.
- Nagy bajban vagyunk… - Suttogom a nőnek. – Lehet csapdába rohantam veled. – Ahogy kimondom a szavaim érzem a levegő kezd meg telni a mágia statikusságával. Nem tudom ő érzi-e ezt, de a következő pillanatban a ki tudja mióta nem használt izzók elkezdenek pislákolni. Majd a következő pillanatban hallom, ahogy a lépcső le járat ajtaja becsapódik elzárva ezzel a menekülésünk útját. Érzem a démon még mindig a felső szinten van, de most, hogy csapdába ejtett minket ez nemsokára változni fog. A nő keze után nyúlok, és a kocsma hátsó része felé kezdem húzni.
- Talán van még remény. – Mondom neki, és a bár konyhájába lépve fel kattintom a villanykapcsolót. Hála istennek a sok éve nem használt neoncsövek szinte azonnal életre kelnek. Behúzom magam után a halandót és az ajtót be csukva el engedem a kezét.
- Sót! Keress sót! – Mondom neki, és elengedve a kezét roham szerűen elkezdem átkutatni a szekrényeket és a konyha pultot. Az egyik munka pult alatt találok is egy kisebb tasakot, de ez talán jó ha egy ember védelmére elég. Körbe nézek és alkalmas helyet keresek ahol biztonságba tudom a nőt helyezni. Végül kézen fogva a sarok felé vonom őt.
- A só meg tudja őt állítani. De ha öreg és nem túl hülye a démon ez kevés lesz ellene. – Mondom és a nőt a sarokba állítva elkezdek fel rajzolni köré a sóval egy védő kört. – Amíg a körön belül vagy addig nem bánthat!

Amber Cartelle
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Faj :
Emberke
☩ Posztok :
34
☩ Képességem :
Sok van
☩ Rang :
Főnci húga
☩ Play by :
Emma Watson


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szer. Feb. 15, 2017 10:48 pm írtam neked utoljára


Ebben a pillanatban mindenért igazat adnék Fayenek, ha ezzel megmenekülnék, megmenekülnénk a démon elől. Hallottam már történeteket arról, hogy a városban megszálltak egy-két embert, de valahogy sosem tudtam igazán elhinni, felfogni. Talán ez a büntetésem, azért mert nem vettem komolyabban a dolgot.
Én semmit sem hallok, de mégsem engedem el őt. Szíven bár talán kissé megnyugodott mégsem ver úgy, ahogyan azt kellene. Még félek kicsit, de bizakodó vagyok, aztán hirtelen ismét futásnak ered. Újra erősen kapaszkodom belé. Tekintetemmel keresem a fekete lényt, de nem találom.
Régóta itt élek, sokszor sétáltam már a gazdag negyedben, hogy felfedezzem, hisz időm volt rá bőven, de ezt a helyet mégsem ismerem. Még az ajtó sem rémlik nekem. Talán nem szántam rá elég figyelmet és elsiklottam mellette. Pedig milyen kincset rejtegetett.
A pult mögé érve arra számítok, hogy letesz engem, viszont ő még mindig a kezeiben tart. Látom rajta, hogy koncentrál, így nem zavarom meg őt. Én is fülelni kezdek, de a mi lélegzetvételünkön kívül semmi mást nem hallok.
-Nem én nem hallok semmit… De tudod ár letehetsz engem.-Mosolyodom el. Persze hálás vagyok neki azért, amiért segített, megmentett, de szerencsére van két jó lábam, amit szeretek is használni.
-Szerinted sikerült?-Talán talált magának egy másik testet, vagy legalább feladta a próbálkozást, hogy engem akarjon megszállni. Bár ki tudja. Egyik könyvben azt olvastam, hogy a ragadozó állatok is szeretnek játszani a zsákmányaikkal, mert akkor finomabb lesz a húsuk… Lehet, hogy most ő is játszadozik velünk?

Lucifer...
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Posztok :
19
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szer. Feb. 15, 2017 6:32 pm írtam neked utoljára


Bajban vagyok. Persze nem a nyomomban lévő démon miatt. Sokkal inkább amiatt, hogy óvatosnak kell lennem, ha nem akarom magam le leplezni a halandó nő előtt. A választási lehetőségeimet mérlegelem mikor is meg állok az édes terhemmel a kezemben és körbe nézek. A démon már nincs közvetlen a nyomunkban, de én érzem a jelenlétét, hiszen a szerencsétlen még azt sem tudja, hogy valójában hozzám tartozik. Egy kézlegyintésemre meg hunyászkodna a hatalmam felfedése esetén. Sajnos a hatalmam jelen pillanatban nem lenne bölcs felfedni, ha továbbra is embernek akarom magam kiadni. Ha találgatnom kellene azt tervezi, hogy csapdába kerget minket a démon. Ezért ebben pillanatban pedig hajlamos is lennék egy kicsit a kezére játszani.  Vagyis pontosabban talán ő tudna az én kezemre játszani a tudtán kívül.
A város gazdag negyede ellenére ez a sikátor számtalan olyan helyet kínál ahol pokoli dolgok történhetnek. Milyen érdekes is. Majdnem olyan mint az úr eltűnése előtti világ. A házak bár az elitet a gazdagságot rejtik. Az apró sikátorok azonban a házak közt csak a nyomort kínálják
- Erre! – Mondom a nőnek és továbbra is a karomban hordozva az előzőleg kinézett elhagyatott hely felé futok. Az ajtót berúgva egy lefelé vezető lépcsőt pillantok meg én pedig egy pillanatnyi habozás nélkül levágtatok rajta. Egy öreg elhagyatott bárba vagy kocsmába jutok nem tudom melyik illik rá jobban. Mindent por és pókháló borít. Gyorsan a bárpult takarásába sietek a nővel, és lecsúszok guggoló pozícióba. Így tartom őt még a karjaimban egy pillanatra sem eresztve el.
- Psszt! – Suttogom neki és meg lapulva hallgatózni kezdek. Hallani nem hallok semmit azonban érzem a démon nincs olyan messze és még nem adta fel, hogy minket szálljon meg. Mindeközben pedig egyre jobban a tudatomba kúszik a nő finom illata és teste nőies puhasága.
- Hallasz valamit? – Suttogom közelről a fülébe


Amber Cartelle
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Faj :
Emberke
☩ Posztok :
34
☩ Képességem :
Sok van
☩ Rang :
Főnci húga
☩ Play by :
Emma Watson


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Kedd. Feb. 14, 2017 10:44 pm írtam neked utoljára


Ha megkérdeznék tőlem, hogy volt e már alkalmam találkozni démonnal, vagy csak angyallal (a kedves sógoromon kívül), akkor nem tudnám azt mondani, hogy nem, hisz lehet, hogy éppen az egyik kollégám is az, csak eltitkolja előlünk. Miért fednék fel magukat? Mondjuk engem kiakasztana, ha másnak kellene mutatnom magam, mint ami vagyok… Igaz sokszor meg is kell tennem a nővérem hírneve miatt. Játszani a jól nevelt, engedelmes kis hugicát… Ezt már akkor is utáltam, mikor még élt apa és Faye nagyon is jól tudja, mégis rám kényszeríti ezt a szerepet…
Ha tehetném néha nagyon is eldobnám a nevem, hogy csak egy napig élvezhessem a szabadságot. Én nem kértem ezt a „hírnevet”. Lázongok? Talán… nem tudom. Faye szerint igen, régebben megértet volna, de most mintha egyre csak távolabb kerülne tőlem. Emlékszem azokra az estékre, mikor együtt aludtunk és órákig csak beszélgettünk és nevettünk… Nah meg persze mikor állandóan Michaelről álmodozott. Néha az idegeimre tudott menni vele, de kicsit irigyeltem is őt.
Az egész utca csendes, ilyenkorra általában már hazaérnek az emberek. Valamiért nem igen szeretnek kint maradni az utcán esténkén. Pedig én azt élvezem a legjobban, mikor olyan nagy a nyugalom… Kivéve most… És ahogy mindig a kíváncsiságom most is győz. Egyszer ez fog engem a halálba kergetni…
Mikor meglátom a fekete „füstöt” azonnal tudom, hogy mivel van dolgom. Sokat olvastam, hallottam róla, de még sosem találkoztam… Azt hiszem.
Már éppen kezdem elképzelni azt, ahogy belém költözik ez a démon és örökre elfolytja azt, aki vagyok. Csak hamis utánzata lenne a valódi énemnek. Vajon Fayenek feltűnne a dolog? Feltűnne neki, hogy nem a húgával áll szemben?...
Hirtelen ragadnak el a földről erős kezek. Meglepetten pislogok a férfira, majd reflexből kapaszkodok meg benne. Futni kezd… Futni kezd a fekete „füst” elől, ami mint a halál úgy üldöz minket. Még sosem féltem ennyire, mint most. A szívem hevesen kalapál, csoda, hogy még a helyén marad. Nem figyelem az utat, csak a fekete démont…Majd hirtelen eltűnik a szemem elől és mi is megállunk. Arcomat a felsőjébe temetve várom, hogy mi történik most. Biztosnak élem azt, hogy nem ússzuk meg a dolgot, hogy ennyi volt…
//Zene//

Lucifer...
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Posztok :
19
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Kedd. Feb. 14, 2017 8:19 pm írtam neked utoljára


Nem Orleans az otthonom, de ott mostanában már nem találni embert. Vagyis pontosabban csak olyanokat, akik vagy a mieink, vagy egy démon már meg szállta őket. Szóval nem nincs ember a városban. Így elég élvezet és felszabadultság most igazi emberek között járni, akik még nincsenek igába hajtva. A démonok néha olyan merevek. Az emberekből pedig maguktól árad a lazaság.
Ez San Francisco így járom az utcáit. Nem hiszem, hogy az emberek nyugodtak lennének, ha tudnák én itt vagyok. De miért csak őket emelem ki? Senki nem lenne nyugodt a tudattól, hogy Lucifer a város utcáit rója. Se angyal, se démon, se bármilyen szörny.
Jelen pillanatban úgy szívom magamba a város atmoszféráját, mint a drogos az újfajta kábítószert. Az élet pezsgése, ami úgy hiányzik a pokolban. Nem mondom, hogy ott nincs pezsgés, de bárki egyetért, velem a sav fürdő nem ugyan azt jelenti. Sétám közben valami felkelti a figyelmem. Vagy pontosabban fogalmazva valaki. Egy ártatlannak látszó törékeny nő. Bizonytalan léptekkel indul meg a robogójától a sikátor irányába. Az egész lényéből sugárzik a kíváncsiság, ami izgalommal és félelemmel vegyül. Ez a nő olyan, mint egy mester mixer kezei közül kikerült tökéletes koktél. Nem tagadhatom az ördögi énem rögtön vágyni kezdett rá. A szépségére, és az angyalinak látszó ártatlanságára. Lassan észrevétlen sietek utána és szemtanúja leszek annak ami a sikátorban történik. Rögtön érdekes választás elé kerülök. Hagyjam ennek az alacsony szintű démonnak aki éppen csak ki tudott szökni a pokolból, hogy meg szállja a nőt vagy ne? Ha hagyom, akkor a kis halandó és a szépsége örök lesz és brómikor ki élhetem rajta a vágyaim. Ellenben ebben az esetben pont az veszne el belőle ami elsőre olyan vonzónak tűnt nekem benne. Akkor pedig semmi érdekes nem lenne benne. Előre lépek én is be a sikátor baljós félhomályába és mielőtt a nő bármit is tehetne a hóna alá nyúlok és felkapom a karjaimba mielőtt a démoni fekete felleg a hatalmába keríthetné.
- Kapaszkodj! – Súgom neki és futni kezdek a nővel. A démon pedig kitartóan követ minket miközben a sikátorokon át vágva egy elhagyatottnak tűnő helyiséget nézek ki célnak ahol talán el rejtőzhetünk a démon elől. Nem mintha nekem félni valóm lenne, de hadd higgye csak azt, hogy én is halandó vagyok.

Amber Cartelle
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Faj :
Emberke
☩ Posztok :
34
☩ Képességem :
Sok van
☩ Rang :
Főnci húga
☩ Play by :
Emma Watson


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Vas. Feb. 12, 2017 8:30 pm írtam neked utoljára


to Lucifer

A munka után most kivételesen először haza felé veszem az irányt. A kis bolhásért muszáj elugranom. Szeretném, ha összebarátkozna a többi kis védencemmel. Legalább szocializálódik kicsit. Az első találkozásuk igen viccesre sikeredett. Alig mert odamenni a macskákhoz, sőt egyenesen félt tőlük.
A vespám tárolójába elteszem táskámat, a sisakot fejemre nyomon, felülök rá és már el is indulok. Szerencsére most még kellemes is az idő. Nem esik, nem fúj a szél… Talán hamarosan az idő is melegebbre fordul. Mennyire szeretem, mikor a nappalok meghosszabbodnak. Akkor sokáig nézhetem a fal mögötti világot. Biztos vagyok benne, hogy egyszer kijutok majd, akárhogyan is, de sikerülni fog.
Hazafelé menet megpillantom a kedvenc boltomat. Bár igaz az árak igen borsósak, de néha napján benézek oda, hátha sikerült szerezniük valami újdonságot. Most sincs másképp. Leparkolok a robogómmal, majd már be is lépek a kis helyiségbe. Az eladók már ismernek engem, kedvesen köszönök is nekik. Kosaramat megpakolom pár finomsággal. Még Fayenek is vettem valamit. Emlékszem, hogy kiskoromban imádta ezt a cukrot. Biztosan örülni fog neki.
Mosolyogva tömöm a számba az egyik finomságot, miközben elpakolom a vásárolt cuccokat a táskám mellé. Már éppen ismét felvenném a sisakot, mikor egy fura zajra leszek figyelmes a közeli sikátorban. Összeráncolt homlokkal pillantok oda, majd el is indulok felé. Nah igen néha a kíváncsiság nagy úr tud lenni, még ha az ember esze azt is mondja, hogy ne.
Határozottan lépek be a sikátorba és nézek a mélyére. Csak kukákat látok. Talán csak egy macska volt, vagy valamit kidobtak az ablakon… Éppen fordulnék vissza a járművemhez mikor ismét csattan valami. Rögtön visszatekintek, de továbbra sem látok semmit.
-Hahó! Van ott valaki?-Hülye vagy Amy… Miért válaszolnának neked? Inkább fordulj meg és menj haza… De várj csak. Mi az ott? Mintha valami füst lenne… Vagy… A fenébe!
A szívem hevesen kezd el kalapálni, ahogy a fekete füst kiemelkedik a kukák közül. Azonnal hátrálni kezdek, de lábam nekiütközik valaminek, így szépen seggre is esek egy kisebb sikoly kíséretében.


//Öltözékem//

Vendég
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szomb. Jan. 28, 2017 7:42 pm írtam neked utoljára


br>
Uriel & Lucifer


Ahogy végigsimítok a hátán, behunyom a szememet egy pillanatra és visszagondolok azokra az időkre, amikor még a Mennyben tengettem mindennapjaimat, és még nem tettem át a székhelyemet abba a tüzes katlanba, a Pokolba. Jobb a padlás, mint a pince szokták mondani. Bevallom, hogy hiányoznak azok az idők, mert akkor még nem volt gondom szinte semmire, maximum amiatt, hogy mikor és hogyan fogok kicseszni Mihállyal és, hogy hova bújjak el a haragja elől. Ezek a csínyek persze csak arra mentek, hogy felkeltsem az érdeklődését, hogy figyeljen rám és foglalkozzon velem. Mert nem mutattam ki, de amikor a szokásos jelzőkkel illetett amikor ideges volt, azok egy tőrt szúrtak a szívembe. Amikor hozzám vágta azt, hogy fattyú vagyok, azt, hogy egy elcseszett teremtény vagyok, mert gonoszsággal teremtettek. Nem akartam, hogy meglássa valaki azt, hogy ez nekem mennyire fáj, de ez a nőszemély akit most a karomban tartok észrevette, mert az egyik gyengébb pillanatomban, amikor megpróbáltam eltűnni mindenki elől, ő megtalált. Elmondhatta volna mindenkinek, szétkürtölhette volna, hogy gúnyoljanak, sőt ő is megtehette volna, de nem. Inkább megvigasztalt és mellettem állt. Pedig ennek fordítva kellett volna lennie, hiszen én vagyok a bátyja és ő pedig a húgom. Nekem kellett volna az ő érzéseire figyelni, és nem neki az enyéimre. Akkortól vált Uriellel a kapcsolatunk egyre szorosabbá, és kimerem azt jelenteni, hogy őt szerettem az összes testvérem közül a legjobban. Szívszorító látvány volt az, amikor láttam az arcát a letaszításomkor, és amikor zuhantam az új otthonom felé, éreztem messziről azt az keserű energiát, ami belőle jött ki. De meg kellett tennem, ez volt a kötelességem. Ördöggé kellett válnom, a Pokol Ura lettem és ledobta a régi nevemet. Samael helyett Lucifer. Már meg sem akarom hallani azt, ahogyan régen szólítottak, mert már nem az a személy vagyok, aki voltam. Más lettem, gonoszabb, halálosabb. Én vagyok a Sátán.  
- Miért? Be kell jelentenem azt, hogy meglátogatlak? Ejha, túl sok időt töltesz Mihállyal, paranoiássá fogsz te is válni a végén, mint ő. Csóválom emg a fejemet mosolyogva. Persze Uriel nem hülye, én sem bíznék saját magamban főleg ilyen háborús időkben.
- Mindig is ismertél. - Mosolygok rá. - Igen, van oka amiért felkerestelek. Meg akarlak hívni New Orleansba néhány napra, vagy egy hétvégére. Persze, a kis főnököd engedélyével, mert ahogy észreveszem az ő városában éldegélsz. Kuncogok egyet, majd lepillantok a kezére és az enyémre, majd a én is a szemébe nézek, és a szám egy mosolyra húzódik és közelebb hajolok hozzá, hogy egy puszit nyomjak az arcára.
- Még nem megyek, húgom. Nekem is hiányoztál, el sem tudom mondani mennyire.

Kedvesem fanolos  szemöldökemelgetés   §§ 426 §§

Vendég
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szomb. Nov. 26, 2016 8:58 pm írtam neked utoljára


Lucifer & Uriel
Testvérek, ha újra találkoznak...
Lucifer kezének érintése a hátamon, az illata az orromban és ahogy ölelem; minden mozdulat egy-egy nagyon régi, szinte már őskori emléket idéz fel a tudatomban, amik összefacsarják a szívemet, édesen keserű mivoltuk miatt. Gyönyörű időszak, amely mára már az idő homályába veszett, és nem tér vissza soha, mégis ugyanúgy emlékszem rájuk, mintha csak tegnap lett volna. S a legnagyobb gond az, hogy ugyanígy viszonyulok a drága testvéremhez is, mintha nem váltunk volna el már annyi évvel ezelőtt, mintha még mindig a Mennyben lennénk boldogan, s ő nem a Pokol ura lenne. A kezdeti bizonytalanság lassan alábbhagy bennem, és a gyanakvás is a minimálisra csökken - de nem én irányítom, öntudatlan az egész; Lucifer közelsége teszi mindezt. Nem zavartatom magamat. Mint egy kislány, bújok az ölelésébe, a háttérbe szorítom azt a tényt, hogy nem kéne így viselkednem, helyette pedig kiélvezek minden egyes pillanatot a rég múlt idők emlékében fürödve, egészen addig, amíg el nem hátrál tőlem kérdésemet hallva. Pár pillanatig csak csendesen nézek rá, hagyva, hogy egy enyhén feszült hangulatot árasztó csend telepedjen közénk, majd egy halk sóhajt hallatva rázok aprót a fejemen, s így válaszolok a feltett kérdésére. Kezeim mindeközben összefonódnak a mellkasom előtt, mintegy jelezve ezzel Lucifer felé is; nem tartok egy esetleges támadástól. Talán ostobaság ez a feltétlen bizalom a férfi felé, mégsem tudom ez ellen mit tenni. Mintha belém lenne kódolva a Lucifer - vagy ha úgy tetszik, Samael felé - irányuló határtalan bizalom.
- Nem látok benne gonoszságot, Lucifer. Ha normális testvéri kapcsolat lenne közöttünk, még meg sem kérdeztem volna, így viszont kíváncsi vagyok. Annyi év után feltűnsz itt, mindenféle előjel nélkül.... - elhallgatok. Szavaim egytől egyig igazak, mint általában; tényleg kíváncsi vagyok, miért jött. Félreértés ne essék, örülök annak, hogy itt van, de valamiért úgy érzem, hogy nem csupán csak azért jött, mert annyira hiányoztam neki és látni akart, még akkor sem, ha fordítva ez pontosan így is van. Az előttem álló férfi volt a kedvencem a testvéreim közül, és ez a mai napig sem változott, még a történtek ellenére sem. Persze ott van a többi testvérem, őket is ugyanúgy, ugyanannyira szeretem, mégis; a Luciferrel lévő kapcsolatomat mindig is másabbnak éreztem, mint a többiekkel valót. Néhány gondolatomnak egy pillanattal később hangot is adok. - Ne értsd félre, kérlek. Mindennél jobban örülök neki, viszont biztosan van valami oka, hogy találkozni szerettél volna velem. Vagy esetleg tévednék? - közelebb lépek hozzá, utolsó szavait hallva pedig elkapom az egyik kezét, ezzel jelezve, hogy maradjon. Emellett a tekintetét keresem, és örömmel veszem tudomásul, hogy már nem azokkal a rémisztő, vörös szemekkel tekint rám, hanem azokkal, amelyek oly' ismerősek számomra. Ennek hatására egy halvány mosoly kúszik arcomra, ahogy még pár pillanatig fenn tartom vele a szemkontaktust. - Ne menj! Szeretném, ha még maradnál, fivérem. Restellem bevallani, de túlságosan hiányoltalak az évek alatt ahhoz, hogy csak ilyen egyszerűen utadra engedjelek - kuncogom el a mondat végét.

 

Vendég
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Vas. Nov. 06, 2016 9:20 am írtam neked utoljára



Uriel & Lucifer


Őszintén szólva nem gondoltam az elején, hogy Michael és Gabriel viaskodni fog. Láttam mindkettő szívében azt a csepp gonoszságot a Mennyben, de annyira apró volt, hogy nem szenteltem rá nagy figyelmet. Aztán teltek múltak az évek, Gabrielre bízta urunk Dávid sorsát, és így a bukás felé taszította. Embert ölt az akkor még vajszívű testvérünk. S onnan kezdett el lefelé csúszni a lejtőn. Akkortól tudtam azt, hogy ő még olyan tetteket fog véghez vinni, amire rajtam kívül senki sem fog számítani. Mihály? Hát ő pedig kiszámítható volt, hogy Apánk gyermekeit fogja védeni és melléjük fog állni, hogy védje őket. Mindig is ilyen bolond volt.
Egyelőre nem tervezek két frontos háborút, ahogyan megszavaztuk a démon tanáccsal, Gabriel ellen fogunk harcolni. Könnyen eltudnánk harcolni mindkettővel, hiszen megvannak a forrásaink hozzá és oly erős démonok vannak a soraimban, akikkel megnyerhetem a háborút. Aztán pedig bevetem a titkos fegyveremet. A Menny védői mind a lábam előtt fog vergődni és bocsánatért fog esedezni. Én pedig a Pokol és a Menny Ura leszek. De persze előtte a többi Arkot fogom eltakarítani az útból. Uriel és Sariel... ők lesznek azok, akikkel meg kellesz szenvednem. De Urielre lelkileg szeretnék hatni, mert őt nem lenne szívem bántani. Valamiféle lánc visszatartaná a kezem, és ennek nem örülök. Nem tudom mi ez az érzés, de idegesít. Sarielre meg ha szeretnék se tudnék lelkileg hatni, hiszen szilárdan áll az eszméi mellett. Őt csak harccal tudom kisemmizni. Nem ölném meg, csak elfognám és börtönbe vetném a háború végéig. Raguel és Ramiél pedig már könnyű préda. Főleg, hogy egyiket sem láttam már egy jó ideje és ahogy észrevettem nem is foglalkoznak ezzel a csetepatéval. Ami meglepő Raguel részéről, hiszen a bukásom után ha jók az információim megteremtették a béketeremtésre. Furcsa.
Most pedig itt állok Mihály területén egy sikátorban, egy raktárhelyiség tetején, hogy elkezdjem az Uriellel való tervemet. Próbálom kideríteni az érzéseit, azt hiszem örömmel fogad, de gyanakszik. Én pedig erre még egy lapáttal ráteszek, mert szinte minden lépésem gyanús és fenyegető. Amint megállok előtte hátravetem a köpenyem és, elmosolyodva ölelem magamhoz amikor a nyakamba borul. Végigsimítok a hátán és sóhajtok egyet, amit meghallom a kérdéseket.
- Nem látogathatom meg a hiányolt, szeretett húgomat? Már ebben is gonoszságot látsz, Uriel? Nézek rá látszólag fájdalmas arccal, majd hátrálok egy kicsit én is.
- Most jutott tudomásomra az, hogy itt tartózkodsz. El kellett jönnöm, hogy találkozzak veled. Vagy ennek te nem örülsz? Mert ha akarod el is mehetek. Mondom neki egy fanyarú mosollyal, majd a szememből eltűnik a vörösség és a régi megszokott szemekkel nézek rá.  

Kedvesem fanolos szemöldökemelgetés  §§ 420 §§

Vendég
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Kedd. Okt. 04, 2016 3:06 pm írtam neked utoljára


Lucifer & Uriel
Testvérek, ha újra találkoznak...
Az utóbbi időben ez a csendes, homályba burkolózó sikátor lett a titkos kis menedékem. A hely, ahová ha elmentem, bízhattam benne, hogy csendben magam lehetek, s lenyugtathatom kacifántos gondolataimat. A gondolatokat, amelyek a nap minden egyes átkozott percében kizárólag csak a jól ismert személyek körül forogtak; Gabriel, Michael és nem utolsó sorban pedig a szeretett Apánk. A hosszú évek alatt a kétségbeesés - hogy vajon hol lehetett az oly' nagyon imádott Urunk -,  mellett meg kellett küzdenem a szétszakadás érzésével is. Gabriel és Michael, kedves fivéreim merőben más nézeteket vallottak; és habár nem szívleltem kifejezetten az embereket, a döntésem, melyet a kezdetek kezdetén hoztam, Michael testvérem mellé láncolt. Talán helyesen cselekedtem akkor, talán nem. Úgy vélem, ebben a helyzetben nem volt olyan döntés, amit mindenki helyesnek vélt volna. Mindenki a saját elképzeléseit és igazát követte, amit az a fejetlenség diktált, ami Apánk eltűnése után uralkodott el az egész világon. Isten nélkül szinte már olyanok voltunk, mint a pásztor nélkül maradt nyáj, ha mondhatom ezt; fejvesztettek és tanácstalanok, különböző csoportokba szerveződöttek, ami csak még jobban megkuszálta az amúgy is kényes helyzetet.

Megcsóválom a fejem - a borús gondolatok akaratlanul rohannak meg, s mivel küzdeni nehezen tudok csak ellenük, teljesen ellehetetlenítik azt, hogy kellemes magányban töltsek el pár nyugodt órát. Egyedül, üres fejjel. Talán kicsit önzően is, csupán csak magammal törődve. De az elképzelésem több dologban is hibádzik; nem csak az előbb említettekben, hanem abban is, hogy a jól ismert, ám de nagyon régen nem érzett illatra a testem megfeszül, mintha bármelyik pillanatban a másiknak akarna ugrani, és megtámadni, hiszen tudja, hogy veszélyforrás. Viszont sosem támadnám meg a testvéreimet. Gabrielt sem... S Lucifert sem. És ahogy az utóbb említett, szívemnek annyira kedves fivérem megjelenik előttem, szinte kínzóan lassan fedve fel előttem arcát, ezzel együtt pedig vörösen villanó szemeit, valamiért ellazulok. Mintha még mindig fent, a Mennyben volnánk, mind a ketten boldog arkangyalok, Apánk szolgálatában. Pedig ez nagyon nincs így, és mégis... Reflexeim azonban mint mindig, most is tökéletesek, és annak ellenére, hogy lassan felállok - legalább egy szintben legyek vele, még akkor is, ha Lucifer jóval fölém magasodik -, tekintetem bőszen figyel. Hiába a bizalom, amit az irányába érzek, egyelőre ez a hirtelen viszontlátás túl nagy falat nekem ahhoz, hogy ha akaratlanul is, de ne keressem a fenyegető mozdulatokat, dolgokat.

- Lucifer. Te... - kétségbeejtő, de nem tudom, mit kéne neki mondanom. Dacol bennem két érzés; boruljak a nyakába és örüljek, hogy annyi idő után ismét láthatom, vagy fegyverezzem le és küldjem vissza oda, ahonnan jött? Persze az utóbbinál tisztában voltam vele, hogy nem éppen védtelenül jött, és mivel nagyon is jól ismertem Lucifert, tudtam, hogy nem hagyná magát egykönnyen, még velem szemben sem. Viszont valami ismeretlen oknál fogva győz bennem az elsőre felötlött gondolat, és egy halvány, egyelőre még kissé - szinte már félő -, mosollyal lépek közelebb, hogy a nyakába borulhassak. Az illata megcsapja az orromat, belőlem pedig ennek hatására egy jóleső sóhaj szakad fel. Megcsapnak a régi emlékek, nagyon, nagyon régről... - Olyan jó látni téged, fivérem! De... - elhátrálok tőle és a szemeibe nézek, sebtében szemügyre véve arca minden egyes kis részletét. - Miért jöttél? Mit akarsz?
Nem vagyok ostoba. Lucifer nem bukkant volna fel itt, ha nem szeretne valamit elérni. Azonban egyelőre sejtésem sem volt, mire vágyik. Egyszerűen csak a város részévé válni, vagy jóval többre?

 

Vendég
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Kedd. Szept. 27, 2016 10:33 am írtam neked utoljára


. . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Amikor belépek a kapun szorosan a fejembe van húzva a kapucnim, hogy egyetlen angyal sem tudjon felismerni. Az energiám teljesen el van rejtve, így egy szimpla halandónak tűnhetek. Egy a sok közül. Figyelek rá, hogy miközben megyek a fekete utazóköpenyem el ne mozduljon a helyéről. Nem lenne bölcs, ha kikandikálna a páncélom mert akkor egyből leleplezne. Nem jöhettem anélkül, hiszen itt csak két arkangyal tanyázik és mindenre fel kell készülni. Bár kétlem, hogy Uriel húgom meg tudna engem támadni, mindig is túl vajszívű volt hozzá. S most már abban is kételkedem, hogy Mihály megtenné-e. Elgyengült, az emberek majdnem minden gonoszságot kiöltek a szívéből. Hogy miért mondtam azt, hogy majdnem mindet? Mert tudom, hogy ha történik egy olyan dolog, akkor újra előjön az Öcsém, az akit ismertem és lekaszabolja dühében az embereket. Volt már rá példa a történelemben, és én akkor csak nevettem rajta lentről. El sem hitte, hogy milyen közel állt a Pokolhoz akkor. De most azért is tértem vissza, hogy azt a kevés sötétséget előtérbe hozzam és el fogom érni vele, hogy elveszítse a szárnyát. S akkor, ott lesz velem lent. De nem fog kapni semmiféle támogatást azért mert a testvérem, először ő is meg lesz kínozva, amit saját kezűleg fogok megtenni, majd ledobom az új démonok közé és harcoljon az életben maradásért és azért, hogy a legjobbak között lehessen. Igen, neki ez lesz a büntetése. A legrosszabbul fog járni.
Végignézek a silány emberi lényeken, s megértem azt, hogy Gábriel miért akarja őket elpusztítani. Csak a pénz beszél közöttük, ha nincsen elég fizetőeszközöd akkor a porban vagy és onnan legtöbbször nem fogsz felemelkedni. A porod fog megölni. De ellenkező esetben ha elég jól élsz, arra is ráfázhatsz mert akkor egyre több ellenséged lesz. S amikor alszol, elmetszik a torkod. A pénzed lesz a temetőd. De mindig vannak kivételek. Azok, akik a szegények közül jöttek és egészen a Gazdag negyedig jutottak, tisztességes munkával. Na ők azok, akiket egy kicsit is tisztelek mélyen. S sajnálok is, hogy meg fognak halni egy ilyen háborúban. Áldozatok mindig vannak, de nézzük a jó oldalát. Legalább a Mennyországba fognak kerülni. A bűnösök pedig hozzám, s akkor garantálom, hogy jó pár évszázadig szenvedni fognak.
Most pedig, a sikátor sötétségbe olvadva követem a húgomat, a jelenlétemet nem lehet észrevenni. Biztonság kedvéért az angyalpengémet meglazítom a tartójánál, és amint felmászik egy raktárhelyiség tetejére elmosolyodva engedem ki az energiámat és úgy mászok fel utána. Lehajtott fejjel állok előtte, az arcomat nem lehet látni a kapucnitól. Szépen lassan emelem fel a fejem, ezzel szinkronban húzom le a fejfedőt magamról és amint már a szemébe nézek megmutatkozik az arcom, s az akivé lettem. A szemeim vörösen fénylenek, arcomon pedig egy nagy mosoly található.
- Én bizony, húgom. Vigyorgok rá és szépen lassan kezdek felé sétálni.
- Meg sem öleled a bátyádat? Kuncogom majd megállok előtte néhány méterrel.
- Visszatértem, Uriel. Úgy értelmezi, ahogyan akarja. Nem fogok elmondani neki. De ez az egy mondat nagyon sokat fed el. Rájössz?


Uriel ✞ Lucifer

words: 490 | music: Sinnerman | note: Páncél | ©

Vendég
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Pént. Szept. 23, 2016 5:57 pm írtam neked utoljára




Lucifer & Uriel




Monotonság. Ez az a szó, ami oly' tökéletesen jellemzi azt a létet, amiben már olyan régóta tengődöm. Habár számomra az idő máshogy érződik, mint egy ember számára, mégis, ugyanazon dolgok és kétségek, amik nap, mint nap kísértenek és megtalálnak, az egészet annyira unalmassá teszik. Az emberek, félve a tőlem, vagy éppen Mihálytól különböző angyaloktól, csendben, kushadva élik le az életüket, teszik azokat a dolgokat, amiket mindennap. Én pedig ugyanazt a szokást követem, mint mindig, már magam sem tudom, mióta; fentről figyelem őket, hasonlatokat vonva köztük és az állatok között. Mikor őrült teremtmények módjára szaladgálnak fel s alá, mint a megbolondult hangyák a hangyaboly körül, szorgosan dolgozva apró, rövid, szinte már nem is lényeges életükön. Oda és vissza. Minden egyes nap. Vannak pillanataim, mikor megunom azt, hogy a szemeimmel kövessem őket, ilyenkor, mint egy csendes megfigyelő, kutatok, valami új, valami más után, ami feldobná a mostani életemet - magam sem tudom, mit keresek, hiszen amit igazán szeretnék, nem kaphatom meg. Nem, amíg ő maga úgy nem dönt, hogy már elő nem bújik a rejtekéről, és elénk nem lép, elárulva nekünk, hol is volt, mit is csinált annyi ideig. Huszonöt hosszú évig, ami alatt a világ teljesen kifordult magából. Apánk, Isten nélkül minden megőrült; ezt még én is kénytelen voltam belátni. Viszont nem hibáztathattam azért, hogy hátat fordított nekünk, a gyermekeinek, s az embereknek egyaránt. A sok aljasság, amiket az annyira szeretett teremtményei követtek el, már olyan régóta, még őt is megviselhette. A világ már nem volt olyan szép és gyönyörű hely, mint amilyennek ő anno megalkotta. Persze jogosan jöhetne a kérdés, hogy akkor, ha ennyire nem érdekelnek az emberek, s csak az Apánkkal törődöm, az ő keresésével, miért nem Gabriel oldalára álltam? Erre évekig kerestem a választ, míg megtaláltam; túlságosan tiszteltem ahhoz az Isten alkotta embereket, hogy elpusztítsam őket. Így inkább Mihályhoz csatlakoztam, és próbáltam őket védeni, már amennyire makacs akaratom engedte. Azonban nekem is kellettek olyan pillanatok, ahol ki kellett szellőztetnem a fejemet, elrendeznem kusza gondolataimat; ilyen volt ez a pillanat is. Ahogy ruganyos léptekkel, ám egyelőre céltalanul bolyongtam SF utcáin, élvezve, hogy meztelen vállamat csapdossa szálldosó hajam... Ahogy néhol egészen nyomasztó gondolataimat a frissítő szellő messzire sodorta... Szinte maga volt a gyönyör. Akaratlanul is, de egy halvány, alig látható mosoly terült el az arcomon, miközben befordultam egy sarkon, egy olyan sikátor felé, amit már egy ideje jól ismertem. Lépteim gyorsabbak lesznek, magam sem értem, hogy miért - mögöttem pedig közben lassan, de biztosan elhal az emberek zavaró nyüzsgése. A csend lassan körbeölel, én pedig egy alacsonyabb raktár tetején találok magamnak ideiglenes búvóhelyet, ahol jótékony homály takarja testemet. Felhúzom térdeimet, karjaimmal pedig átkarolom őket, mintha egy védőburkot vonnék magam köré. Aztán hajamba túrnék bele, hogy megigazítsam a szél által összekuszált tincseket, azonban kezem megtorpan a levegőben, mikor megérzem az ismerős, ám már olyan régóta nem érzett energiát, nem is olyan távolról. Embertelen gyorsasággal pattanok fel, izmaim megfeszülnek, szemeim pásztázni kezdik a környéket. Hangom viszont egyelőre nem több suttogásnál, amikor megszólalok. Nem lehetek biztos benne, hiszen olyan régen volt... És ha tényleg ő az, akkor mi van? A testvérem, szeretett bátyám, de lehanyatlott, és most nem az angyaloknak parancsol. Egyáltalán nem.
- Lucifer?!




***522 szó***


Vendég
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Hétf. Szept. 19, 2016 9:00 pm írtam neked utoljára


. . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
A sivatagban állok az autóm mellett és nézem az éjjeli eget. Van amikor még mindig ott járok fent és visszagondolok arra, hogy milyen is volt régen. Akkor, amikor még meg voltak a szárnyaim és én voltam a legfényesebb angyal. Samael... igen, ez volt az akkori nevem. Nem is hallottam ezt, amióta letaszítottak, mert megalkották nekem az új létemet, aki Lucifer névre hallgat. A legerősebb voltam, a legtisztább, a leggyönyörűbb. De a nagy hatalom, nagy felelősséggel jár, igaz? S, hogy miért jutottam oda, ahol most vagyok? Egyszerű. Túlságosan szerettem apámat, és nem akartam szenvedni látni ezért elvállaltam a feladatát. Kellett egy olyan személy, aki megkísérti az embereket, hogy legyen egyensúly. Megteremtett engem, a Gonoszt, az Ördögöt. Az "elköltözésem" pillanatában még utoljára ránéztem a testvéreimre. Az Elsőkre. Az akkor még ártatlan Gábrielre, a harcos Mihályra, a hóhér Sarielre, a jövőbelátó Rafaelre, az akkor is csodálatos Urielre, a kemény Ramiélre és a rendfenntartó Raguélra. Még magamnak sem merem bevallani, de valahol mélyen mind hiányzik. De az a tudat, hogy hozzájárultak a bukásomhoz akkor is idegessé tesz, és haraggal nézek rájuk. Egytől-egyik bosszút fogok állni a családtagjaimon, de nem mindegyiket ugyanúgy fogom megbüntetni. Valaki sokkal enyhébb fokozatot kap belőle, maximum egy kis dorgálást, kiabálást. De van két olyan fivérem, akiket még talán meg is fogok ölni. Gábriel pedig meg fog azért fizetni, amit most tesz. Ne értsetek félre nem azzal van a problémám, hogy az embereket öli, hanem azzal, hogy miért pont most? Miért nem tudott akkor, amikor ez volt a kérése Apánknak? Akkor lapított és nem is mert megszólalni. Csak jöjjön el az idő, és talán csak az fogja megállítani a pengémet, hogy ne metssze el a torkát, hogy családtag. Mihály túl puhány már ahhoz, hogy erőszakkal térítse észhez őt, de ha ő nem tudja megtenni, akkor megteszem én. Én vagyok a Sátán, senki más!
Sóhajtok egy nagyot, s beülök a kocsiba majd egyenesen a SF városa felé vezetek. Nem ismernek ezért könnyen el tudom azt játszani, hogy csak egy menedéket kereső ember vagyok. Vagy ha ez nem segít, akkor bevetem a képességeimet. Közben telepatikusan jelzek az egyik belső démonomnak, hogy nézzen körül a városba és jelentsen ha lát valaki az arkangyalok közül. A település védelmi falától elég messze állok meg, a kocsi leleplezne. Egy viharvert utazóköpeny rejti el a felsőtestemet, nem látszik, de alatta ott a páncélom. Nem szokásom felvenni, de ha az ellenség odújába merészkedem akkor muszáj vagyok. A csuklyámat felveszem így az arcom nem látszik, majd a városkapu elé sétálok és felnyújtom a kezem, hogy nyissák ki azt. Amint megtették, belépek és az őröket könnyen átverem, akik át is engednek. S ekkor telepatikusan már jön is a démonom feladatának eredménye. Uriel. Elmosolyodom, és teljesen elrejtem az energiámat, hogy meg se érezzen. Egy kis meglepetés. A bukásom óta nem láttuk egymást. Kíváncsi vagyok a reakciójára. Az árnyékban mozgok, és az egyik kisebb ház tetejére mászom, hogy onnan kémlejem a húgocskámat. Amit egyedül lesz, hirtelen kiengedem az energiáimat egészen felé áramoltatva, hogy rájöjjön arra, hogy itt vagyok. Na testvérkém, mit fogsz most tenni? Megtámadsz vagy esetleg magadhoz ölelsz? A választás a tiéd, de ne feledd még mindig a bátyód vagyok.


Uriel ✞ Lucifer

words: 519 | music: Sinnerman | note: Páncél | ©

Raiden
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
257
☩ Keresett személy :
☩ Rólam :


❝Légy bátor, hallj meg úgy ahogyan kell ❞.



☩ Képességem :
- Angyali erők
☩ Rang :
Michael's Iphraem
☩ Play by :
Jason Momoa
☩ Pokol vagy menny? :
Semleges



❝Sose kezdd te a harcot, de mindig te fejezd be!❞.


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Kedd. Aug. 02, 2016 4:43 pm írtam neked utoljára


***

Sponsored content
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

írtam neked utoljára


 
Sikátorok
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: