Ego Alpha et Omega, primus et novissimus, principium et finis
, said the Lord. which is, and which was, and which is to come, the Almighty.

 
Hello Hell - Loki ++ Faye
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

Online
avatar



☩ Reagok :
77
☩ Play by :
Natalie Portman
☩ Korom :
29

Utolsó Poszt Today at 3:48 pm
Következő oldal


Nem, mintha kételkednék abban, hogy bármikor ki tudom egyenlíteni a számlát, mégis, kicsit durcásan ráncolom az orrom a kijelentésre.  Mindez nagyjából két másodpercig tart, aztán már csak vigyorogva vonogatom a vállam. - Ezek szerint mégiscsak láttad. Te gondoskodsz a korai ágyba kerülésről? -  kérdezek vissza továbbra is szemtelenül somolyogva, míg csak el nem tereli a figyelmem a lángtenger, ami milliónyi, tán milliárdnyi lélek szenvedésének hangjaival kavarja fel bármilyen érző lény minden létező érzését. Az enyéimet legalábbis biztosan. A nyakamra adott puszi téríti csak vissza a gondolataimat Lokihoz, igaz egyik pillanatról a másikra. - Lámpaoltás? azt máshol várnám meg, ha lehet. - biccentek egyetértőn, majd elveszem a krétát és a kaput rejtő falhoz lépünk. Gyorsan elhessegetem a rémisztő és kényelmetlen gondolatot, hogy akár az én apám is itt lehet most, és már el is kezdem rajzolni a rúnát, ami hazavisz minket. De most tényleg. - Azért majd emlékeztess, hogy vigyek neki cukrot...meg répát. És almát is. Csak, hogy enyhítsem a tollcsemegévé átminősítés traumáját. - Tényleg kedvelem Dominot, és ami fontosabb, ő is engem, úgyhogy csak remélem, hogy nem fog megorrolni rám a mai kaland miatt. Most, hogy már nyugodtan megtehetem, jártatom a számat; ráadásul tudom, hogy ha hazaérünk, nem az istállóba fog vezetni az első utam, így az emlékeztetőt illető igényemet teljesen jogosnak tekinthetjük.
Külön öröm, hogy segítséget is kapok a rajzoláshoz, így legalább mihamarabb elhagyhatjuk ezt a nyomorult helyet. Ráadásul kéz a kézben, ami néhány perccel ezelőtt azért még nem volt teljesen biztos. Most viszont már tény, úgyhogy nagyot fújtatva lépek be a portálba.

A sötétség, amibe érkezünk otthonillatot áraszt. Ennél megnyugtatóbb csak Loki kezének szorongatása lehet. Mégis elengedem, és rutinosan végigvárom, hogy Loki intézze a biztonságos belépéshez szükséges dolgokat, én pedig nagyokat sóhajtva figyelem minden mozdulatát. Ahogy újra megszólal, már teszek is egy lépést felé, így szinte alig kell dolgoznia érte, hogy a karjába zárjon. A régi labornál történtek súlya egyszeriben lehull rólam, ahogy ajkai az enyémre tapadnak. Engedelmesen hátrálok a felvonó irányába. Egy idő után azonban megunom a sasszézást, és Loki nyakát átölelve húzom fel magam az ölébe. A csókot csak egy mondat erejéig szakítom meg; a szavakat szinte közvetlenül az ajkaira lehelve. - Jó, hogy nem haltunk meg! -

avatar



☩ Reagok :
87
☩ Play by :
Ben Barnes

Utolsó Poszt Szer. Szept. 19, 2018 7:17 pm
Következő oldal


Nem vagyok alapvetően egy szadista démon, viszont sajnos ezzel együtt túlságosan élvezem a kreatív, és fájdalmas büntetések kieszelését ahhoz, hogy megkegyelmezzek...lehet ezt jelenti a szadista? Minden esetre, ha a korábbi problémás tanoncaim látnák azt, ahogy a mérgem teljesen elpárolog ahogy a szemeibe nézek, biztosan kikérnék maguknak azt a rengeteg cerberus szoptatással töltött órát.
Hosszan ölelgetem csendben, és az arcát simogatom, még mindig csukott szemmel. Csak akkor mordulok fel, amikor újra meghallom a hangját:
-Kvittek? Ne álmodozz....
Úgy csinálok, mint aki megpróbálja megharapni az orrát, de szokás szerint láthatja rajtam, hogy nem kell büntetéstől tartania. Nem mintha ez valaha opció lett volna.
-Ugyanakkor, az, hogy szív alakba rendezted a fegyverraktár polcán a bombákat azt hiszem megér egy hosszabb szobafogságot. Korai lefekvéssel vacsora nélkül, meg minden.
Újra végigsimítok az arcán, és vele együtt hátrapillantok én is, aztán felé fordulva megpuszilom az arcát.
-Nem egy barátságos hely az biztos. Oda kerülnek azok, akik nem kötöttek alkut mielőtt meghaltak.
Összeráncolom a homlokom, és újra a lángokba nézek. Látni ugyan nem látom, de tudom, hogy az egyik parázsnál is kisebb pont köztük az apám, körülötte pedig ott izzanak a testvéreim is. S ez a gondolat mint egy szikra ki is alszik, ahogy jött, ajkaim pedig Faye nyakszirtjén cuppannak.
-Amíg idefent maradsz, nincs mitől félned. Szinte barátságos ez a hely. De igen, menjünk. Mindjárt lámpaoltás van.
A kezébe adok egy másik krétát, és a derekánál fogva magammal húzom a szemközti falhoz, a fejemmel pedig biccentek, hogy rajta. Ideje bemutatnia még egyszer, hogy kell a portál rúnát felrajzolni. Igaz ezúttal nincs egyedül. A másik kezemben megjelenik még egy kréta, és én is hozzá látok.
-A paci miatt nem kell aggódnod. Haza fog találni. Nem mintha annyira messze mentetek volna. A pokolpaták úgyis szívós dögök.
Beszéd közben persze pingálom a rúnát, és büszkeséggel tölt el, hogy különösen nem kell lassítanom magamon ahhoz, hogy mindketten a felét rajzoljuk meg. Nincs ebben semmi meglepő persze, egy város vezetését nyilván csak intelligens emberre bízzák. Engedem, hogy ő húzza meg az utolsó vonást, majd átkulcsolva az ujjaim az övén, kéz a kézben lépünk át rajta, és jelenünk meg egy vaksötét teremben.
Azonnal előveszem az egyik apróbb tőrt, és megszúrom magam kicsit, a véremtől pedig lángra lobban a penge, megvilágítva picit a helyiséget. A következő mozdulatommal a hozzánk legközelebbi gyertya helyett az egyel távolabbit gyújtom meg, mire vele együtt lángra lobban az összes többi gyertya is, leszámítva azt az egyet, ami pont a portál mellett van. Végül lekapom magamról a felsőt, és ráterítem a kis beugróból kivezető útra, amiben állunk. A talaj macskaköveit direkt úgy faragtam ki, és helyeztem el, hogy egy ördögcsapdát alkossanak. Keveseknek szokott csak feltűnni mielőtt belelépnek. Általában a könnyen elérhető plafonon lévő, eleve rosszul felrajzolt rúnából törölnek le még egy vonást.
-Na, most, hogy ezzel megvagyunk... - Kezdek bele, amíg leteszem a tőrt a laborom asztalára, de egy pillanattal később már meg is ragadom Faye tarkóját, és egy újabb heves csókra rántom magamhoz, közben pedig elkezdem tolni őt a lift felé.

Online
avatar



☩ Reagok :
77
☩ Play by :
Natalie Portman
☩ Korom :
29

Utolsó Poszt Csüt. Szept. 13, 2018 6:46 pm
Következő oldal


Ha nem aggódnék épp halálosan, biztosan elnevetném magam Loki reakcióján. A nyilvánvaló kijelentése inkább az én hobbim, mint az övé, de azért jól áll neki; ezt még úgy is megállapítom, hogy tudom, ő közben pokolian küzd és biztos vagyok benne, hogy fogalma sincs, mennyire merész lépést fontolgatok a megmentése érdekében. - Persze-persze, csak most még ne! - hadarom kissé bizonytalanul, miközben lázasan jár az agyam a hogyantovábbon.
Az önbizalmammal mondjuk sosem volt gond, de most azért rendesen megizzaszt a lehetséges végkimenetelek számba vétele. És egyáltalán nem azért, mert olyan sok lenne. Valahogy sikerül elkerülni, hogy katasztrófát okozzak, és ez az én olvasatomban felér egy csodával. Ha nem épp a pokol legpokolibb helyén lennénk, még egy hallelúja is elhagyná tán a számat. Így azonban csak megkönnyebülve sóhajtok egyet, és gyorsan befejezem a mentőakciót, hogy pár pillanatig hősnek érezhessem magam.
Ahhoz már persze nem vagyok eléggé gyakorlott hős, hogy ne a szakadék szélén ölelgessem, úgyhogy neki kell arrébb tolnia. Szigorú pillantásának súlya alatt bárki meghunyászkodna, azt hiszem, én viszont inkább várakozón, mint félve tekintek vissza rá, még mindig zihálva kissé az előbb átélt izgalmak miatt. A hosszúra nyújtott, érzéki csók után még mindig kissé pihegve ölelem szorosan a derekát, orrom pedig az övéhez dörgölve elmosolyodom. - hát én is... de akkor mostmár kvittek vagyunk,ugye? - kérdezem pimaszkodva, aztán csak pislogok rá, látványosan nem értve, hogy miért dicsér még most is, ahelyett, hogy.... nem is tudom..mondjuk kilátásba helyezne valami jó kis büntit, amiért az elmúlt órákban megszegtem nagyjából minden szabályt, amit csak meg lehetett. - Én kibírom, ha te is... - vonom meg a vállaimat egy újabb sanda mosolyt villantva, és felmerül bennem a kérdés, vajon járt-e már a fegyvertárban, mióta unalmamban átrendeztem kicsit.
- Igazából idejönni sem akartam, úgyhogy tőlem mehetünk is. és azt sem bánom, ha soha többé nem kell ide jönnöm. - válaszolom teljesen őszintén és kikukucskálok a válla mögül egy pillanatra, hogy legyen minek az elfelejtésén dolgoznom az elkövetkezendő hetekben. - Remélem, Domino hazatalál. Rémes lenne, ha miattam baja esne...

avatar



☩ Reagok :
87
☩ Play by :
Ben Barnes

Utolsó Poszt Kedd Szept. 11, 2018 8:50 pm
Következő oldal


-Kitől hallasz te ilyeneket?
Na igen...amikor még ezt mondtam, olyan gondtalan voltam még. Igaz, hogy k9rbevett néhány keserű ellenségem, akkora számban, hogy ha mindegyik csak egy morzsát harap le belőlem, kéne 10 ikertestvér, hogy mindenkinek jusson, de még az is szívderítőbb, mint érezni, ahogy a porhüvelyem rostjai egyenként válnak el egymástól. A test ujjai elfehérednek, ahogy a sziklák megroppannak, míg tartani próbálom magam.
-Akkor engedem el, amikor akarom!!! - Vágok vissza, hogy próbáljam leplezni azt, milyen közelinek tűnik most az univerzum legpokolibb része, s úgy általában kimutassam, kicsit sem félek. Ugyan mitől? Féljen ez a bumburnyák. Ha úgy ismerné Faye-t, mint én, ez a nézés tuti megrémítené. Én azonban vele ellentétben pontosan tudom, hogy ifjú tanítványom most valami irtó veszélyesre készül. Utolsó erőimet felidézve lehunyom a szemeim, s kivárom a megkönnyebbülést, aztán engedem, hogy felhúzzon magával.  
Odafent egy fél lépésnyit beljebb tolom a nőt először a szakadék szélétől, közben pedig úgy rángatom a lábam, mintha egy talpamra ragadt wc papírt próbálnék lerázni róla, amint pedig a levágott végtag követi a test többi részét, még beljebb mozgok, míg egy kőfal utunkat nem állja, én pedig közvetlenül nézek szigorúan Faye szemeibe, két kezem közt tartva őt, esélyt sem adva neki a szökésre.
-Még, hogy elcseszted a napom....adok majd én neked...
Spoiler:
 
Ajkaira habozás nélkül csapok le, és ellentmondást nem tűrve rántom bele egy hosszú, heves csókba. Utána homlokom az övének támasztva pihegek az ajkaira, még mindig behunyt szemekkel, s tenyerem is gyengéden cirógatja az arcát.
-Rémesen aggódtam érted...
Sóhajtok egyet, és elhúzódom kicsit, miután újabb apró puszival illetem a száját, majd megpróbálok újra legalább félkomoly arcot vágni, ha már a szigorú alig lenne hihető ezek után.
-Tudom, hogy nem szereted a bezártságot...családi vonás lehet gondolom...de nagyon jól haladsz. Nagyon veszélyes démonka vagy, és ha így folytatod, hamarosan fel leszel készülve a pokolra, amennyire csak valaki felkészülhet...csak még egy kicsit bírd ki rendben?
Újra homlokon puszilom, majd hátra tekintek, a barlang szájára, ami a semmibe nyílik, és ami keretet ad a portálnak, ami kijuttathat minket innen.
-Felteszem, te sem szeretnél itt maradni ugye?

Online
avatar



☩ Reagok :
77
☩ Play by :
Natalie Portman
☩ Korom :
29

Utolsó Poszt Kedd Szept. 11, 2018 6:31 pm
Következő oldal


Vigyorogva vonom meg a vállaimat, ahogy lepillantok a körülöttünk heverő tetemekre, aztán már ugrom is arrébb a szétfröccsenő belsőségek hatósugarából. Az mondjuk tagadhatatlan, hogy a Loki arcát megfestő vékony vércsík ébreszt bennem bizonyos gondolatokat, amelyek segítenek megérteni a mester érzéseit. Legalábbis a testnedvek tekintetében mindenképp. Nem, mintha most ez lenne a legnagyobb gondunk...
- Én úgy hallottam, hogy csak, ha nők. - válaszolok vigyorogva a morgolódására, aztán igyekszem legalább most követni az utasításait, ha már korábban ezzel adódtak problémák.

A portál nyitásához szükséges rúna minden egyes vonása a fejemben van, ezzel nincs is gond. Azzal már sokkal inkább, hogy a célállomást úgy lőjem be, hogy ne maradjanak kérdőjelek azt illetően, hol fogok kilépni az átjáróból. Ezzel még gyakran vannak problémáim, viszont legalább jó sok helyen jártam már. Ennek köszönhetően viszont most először valóban ijedt arcot vágok, mikor Loki közli a tulajdonképpen eddig is nyilvánvaló tényt. Mert minek is akarnánk ez elől az izé elől épp a lelkek óceánjához menekülni? Nem lenne épp üdítő változás a kráter orkjai után. És mégis gondolkodás nélkül kapom el a kezét, hogy átlépjek vele a portálon, amely ki tudja, hová vezet. Fő a bizalom, ugye? Sosem voltam még ilyen közel az Óceánhoz, és valahogy már az érkezés pillanatában tudom, hogy nem is akarnék...soha. A szakadék túl közel van, de szerencsére Loki észnél van, és bár nem túl finoman, de rögtön arrébb is tessékel. Nem vagyok épp kétballábas, de hajlamos vagyok bajba kerülni...állandóan.

Akaratlanul is felsikoltok, mikor a monstrum megjelenik mögöttünk, és bár rögtön a kardom után kapok, nincs idő, hogy előhúzzam. Kőbálvánnyá dermedve figyelem, ahogy a rohadék benézi a szakadékot és jobb híján Lokiba kapaszkodva eltűnik a szemem elől, magával húzva őt is. Beletelik vagy két-három másodpercbe, mire felocsúdok és a peremhez ugrom, és még háromba, mire kiötlöm, hogyan segíthetnék. - Megoldom, csak ne ereszd el! - igyekszem biztató arcot vágni, miközben egy csöpp jéghideg veríték lassan legördül a gerincem mentén. Ujjaim ráfonódnak a zsebemben lapuló kis szerkezetre, amihez mondjuk még engedélyem sincs, hiszen alig gyakoroltam a használatát, de annyi biztos, hogy ehhez a trollhoz nem kiskések és dobócsillagok kellenek. S ráadásul, ha megmentem Lokit, anélkül ,hogy lemetszeném a fülét vagy mondjuk valamelyik végtagját, akkor biztosan nem azon fogunk összekapni, hogy mit keresett nálam ez az izé. Nem merek Loki szemébe nézni, ahogy előhúzom a zsebemből az ártalmatlannak tűnő, rúzsnak álcázott fegyvert, mert attól félek, hogy az csak méginkább elbizonytalanítana. -Bízz bennem, gyakoroltam! - hazudom viszonylag határozott hangon. Meglendítem a karom és nagyon erősen reménykedem. A rúzs aljából egy hajszálvékony, ízzó szál csapódik ki és villámgyorsan vág végig a szörnyeteg vállán, majd a kis csóva visszacsapódik a rúzsadagolóba. Nem csak én, de Loki is érezheti, hogy megkönnyebbül, hiszen, bár a hatalmas kéz még mindig a bokáját szorítja, nem tartozik már hozzá más, csak egy izmos váll. A lezuhanó lény ordítását és csattanását nem is hallom, hiszen a kis szerkezetet zsebre vágva már hajolok is le, hogy Lokinak segítsek. Két kézzel, erősen szorítok a karjaira, és ha szüksége van rá, ha nem, felsegítem őt, hogy aztán azzal a lendülettel magamhoz is rántsam egy esetlen ölelésre. Időm sem volt felfogni, hogy mi van, így legalább nem váltam halálra...annyira. Talán később... - Bocs, hogy elcsesztem a napod. - nézek fel rá ártatlanul somolyogva.

avatar



☩ Reagok :
87
☩ Play by :
Ben Barnes

Utolsó Poszt Kedd Szept. 04, 2018 3:17 pm
Következő oldal


-Térdig gázolsz más férfiak és nők testnedveiben, hogy ne lennék féltékeny???
Kissé talán jobban kiabálom ezt, mint illene, de egyrészt ez annak tudható be, hogy jobb híján ez lett a csatakiáltásom, s ezt ordítva szeltem ketté egy démont, másrészt pedig, tényleg túl kell üvölteni a csatát. Csak akkor morgok egy kicsit halkabban is, amikor a következő áldozat vére is az arcomra fröccsen.
-Tudod...pont az ilyen beszólások miatt pletykálják, hogy minden tanoncom az ágyamban köt ki.
Aztán jön a küzdelmem a titánnal. Hogy mi ez? Nos...egy másik tanoncom, kit a földön túl jól ismernek, pláne a 20. századi álnevén művelte ezt, mielőtt kitettem a szűrét. Úgy értem...tettszik az új labor, de azért még mindig idegesít mekkora rumlit csinált itt. ÉS bár érzem a hátamon Faye aggódó tekintetét, én nem félek. Az óriások ellen harcolni nem probléma...amíg az embernek van egy terve.

A sokadik csapása már szinte súrol, ami egy ekkora monstrumnál épp elég ahhoz, hogy levegyen a lábamról. Ökle nem sokon múlik, hogy aztán csak a hűlt helyem találja, és az általa felvert kőszilánkok majdnem olyan veszélyesek, mint egy gránát repeszei egy halandóra. Mindent összevetve, kicsit sem bánom, hogy a tanoncom sokkal gyorsabban lett kész azzal a portállal, mint amennyivel számoltam.
-Eléggé, mert nem mi megyünk!
Itt már kissé hadarok, ahogy felé ugrándozom. Azt nem fejtem ki, hogy Friskó lakói mennyire utálnák, ha ez a görény lenne az új szomszédjuk, helyette csak kézen fogom a nőt, és magammal húzom a portálon át. Meg kell tennünk pár lépést a vöröslő örvényben, mielőtt a másik oldalon kötnénk ki, a lángoló barlangban. Azon a helyen, ahol apámat szoktam meglátogatni, néhány milliárd másik szenvedő léélekkel együtt. Alig sikerül megtorpanni a szakadék szélén, aztán pedig már lököm is arrébb Faye-t, mielőtt megjelenne mögöttünk a szörny. Ő nem ilyen szerencsés. A lendület viszi tovább, és pánikolva próbál megkapaszkodni valamiben. Sajnos pont a bokámban. Magával ránt, és végül a szakadék peremén kapaszkodva tartom meg magam, és őt is. Alattunk elterül a lángoló lelkek óceánja, kiknek kéken izzó szemei mintha mind ránk szegeződnének, várva ki zuhan közéjük. Erős vagyok, de ez a lény nehéz, szinte ketté tép a súlya, és nem tudom, meddig tartok még ki. Még úgyis, hogy a telekinézist bevetve tartom magam..magunkat.

Online
avatar



☩ Reagok :
77
☩ Play by :
Natalie Portman
☩ Korom :
29

Utolsó Poszt Hétf. Szept. 03, 2018 2:17 am
Következő oldal


Ennél jobban akkor sem tudnám értékelni Loki humorát, ha jelen beszélgetés nem épp egy balhé kellős közepén zajlana. Egyszerűen imádnivaló, ahogy egy végtag-amputáció és egy arcplasztika között ennyire laza tud maradni. - Ugye nem vagy féltékeny? - kérdezek vissza pimaszul vigyorogva. Még elkapok egy kacsintást tőle, mielőtt kiügyeskedem magam a kráterből. Bár valójában alig néhány pillanat telik el, számomra egy örökkévalóságnak tűnik, mire ő megérkezik mögém és további utasításokkal lát el.
- Rendben, de... - ösztönösen lépek Loki után, hogy lássam, mi történik, és egy pillanatig csak bámulok a monstrumra, aki épp Dominót akarja megkóstolni. Miféle elcseszett egy lény ez? Ám amíg én ezen szörnyülködöm, Loki már újra a romok közt jár, és végignézhetem, ahogy megmenti a kedvenc lovamat a kettéharapástól.
Bár lenne jobb dolgom is, mégis szinte megkövülten állok a kráter szélénél és lenyűgözve figyelem, ahogy a mesterem dolgozik. Azt ígérte, megtanít mindenre, de csak most kezdem érteni, hogy mennyire irdatlanul sok melót jelent ez.
Egy-két pillanatnyi mélázás fér csak bele; egy mellettem elrohanó töpszli teremtmény csúfsága térít észhez, és azonnal az oszlophoz rohanok, hogy elkezdjem felrajzolni a rúnát, amely kaput nyit.... hát őszintén remélem, hogy oda, ahová kell. Igyekszem koncentrálni, de a gondolataim ide-oda cikáznak. - Már kész is! - felelem kissé elhamarkodottan, miközben még az utolsó vonásokkal bajlódom. Pedig nincs túl sok időm, ugyanis a jetiork mostmár határozottan Lokira hajt, ami az előbbieket figyelembe véve egyáltalán nem meglepő, csak épp kissé zavaró. Amikor végül megnyílik a portál, csak abban vagyok biztos, hogy az óceán stimmel. - Mennyire lennél csalódott, ha ez a kapu Baker Beachre vezetne? - kérdezem végül egy bűnbánó kis félmosollyal Lokitól. San Francisco partjai kicsit sem hasonlítanak ugyanis az általa megjelölt úticélra, és ha jól számolom, pont 50% esély van rá, hogy ez az átjáró épp oda nyílik.

avatar



☩ Reagok :
87
☩ Play by :
Ben Barnes

Utolsó Poszt Szer. Júl. 04, 2018 10:17 am
Következő oldal


Felhorkanok a válaszára, bár ezúttal már véletlenül kimarad a hangsúlyból a szigor, és inkább komolytalannak hathatok, meg persze egy picit túlpörgöttnek, ami ebben a helyzetben nem meglepő.
-Hajópadló csak az emeleten van a hálószobánkban, mégis milyen partit tervezel ezekkel???
Ami az elhajolást illeti, csak halványan mosolygok rá, letörlök az arcomról gyorsan az imént elhalálozott démon vérét, és Faye-re kacsintok.
Sajnos ami ezután jön, az nem vicc. Kivételesen gőzöm sincs, mi ez a behemót, vagy legalábbis mi alkotta, de annyi cuccom szerteszét maradt itt 5000 évvel ezelőtt, hogy igazándiból bármi lehet.
-Ez a beszéd.
Én lemaradok kicsit tőle, hogy gondoskodjak róla pár cukival, hogy a nyomunkban lévő horda visszazuhanjon a seggére, és a behemót útjába persze, így nem tudok segíteni Faye-nek, de szerencsére nem is kell. Próbálok nem aggódni érte, minden alkalommal, amikor harcolnia kell, de egyenlőre ez nehezen megy. Míg a melák a talpáról kaparja le azokat, akik nem tudtak elszaladni előle, és beérem Faye-t.
-Nos...látod azt az oszlopot? Annyi maradt várkapuból...és mellesleg pont mellette tudsz térkaput nyitni. Tedd meg kérlek, én meg...
Hatalmas nyerítésre kapom fel a fejem. Dominó hangját hallom, ahogy az óriás egy kézzel emeli fel, és szorítja meg. Szerencsétlen hátas nagyon vergődik, de semmit sem tehet az ellen, hogy a bestia lassan a szájához emelje.
-Na meg egy túrót... - Beszéd közben visszateszem a kardot a helyére, és mindkét kezemben megjelennek a frizbik, melyeket kicsit összenyomva ezúttal már dobás előtt előbújnak a pengéik a rejtekükből. Szélesre tárt kezekkel rohanok vissza a romok közé.
-TESZED LE A LOVAM TE NAGY RAKÁS SZEMÉTHEGY!!!
Mindkét fegyvert elhajítom, mik rövid úton célba találnak, és a rajtuk lévő rúnákat aktiválja a kiserkenő démonvér. Az egyik az orrából áll ki, a másik viszont dominó feje mellett száll el, és egyenesen a szájpadlásába fúródik. Az orrából még aránylag könnyedén tépi ki a lángoló fémet - igaz a fél orra is a kezében marad - ám a szájában nagyon sokáig matat, és az én szememnek úgy tűnik, mintha patakokban hányná a vért, üvöltése pedig betölti a síkságot. Lovaink érthető okokból el is szaladnak erre már. Remélem haza.
-Hogy állsz a portállal? - Kérdem Faye-t. Ebben a pillanatban a lény felegyenesedik, és úgy néz rám, mint egy tigris, akinek a szeme előtt faltam fel az ebédjét. - Azt hiszem felkeltettem az érdeklődését. Koncentrálj a lelkek óceánjára, és nyissuk a portált.

Online
avatar



☩ Reagok :
77
☩ Play by :
Natalie Portman
☩ Korom :
29

Utolsó Poszt Kedd Júl. 03, 2018 11:20 am
Következő oldal


Semmi más szó nem jut eszembe hirtelen, csak az édes...mert valahogy tényleg az, ahogy rémesen igyekszik vigyorgás helyett haragvó arcot vágni. Ez mondjuk nem jön össze, de én azért értékelem. Még ha most nincs is időm kimutatni, akkor is. Lokival ellentétben én viszont még csak nem is próbálom elrejteni a vigyorom a morcos kérdését hallva. - Á, nem. Csak utálnám, ha összesároznák a drága hajópadlót otthon.  - felelem még mindig vigyorogva, bár közben azért dolgozni is kell, mert az élet nem áll meg, csak azért, hogy kedélyesen cseverészhessünk kicsit.

Nem igazán értem, miért van úgy meggyőződve róla, hogy nem fogom véletlenül eltalálni, de azért megdobbantja a pici szívem, látva, milyen halálos nyugalommal és tétlenségben veszi szemügyre a felé repített csillagpengét. A démon ugyan nem kap halálos találatot, de Lokinak így tényleg bőven marad ideje arra, hogy lereagálja a támadást. A nyakláncot mondjuk sajnálom kicsit, de ezek után talán kapok majd egy újat. - Legközelebb azért nyugodtan elhajolhatsz, ha feléd dobok valami éleset... - kiáltom pimaszul vigyorogva, de a jetiork hamar lelohasztja a vigyori kedvem. Loki táskájából előkerül a különleges tőr, amire nekem eddig még ránéznem sem volt szabad, de jelen helyzetben nem sokra megyünk vele, és ez valahol elkeserít. Nagyon tetszett az a tőr. Egyébként persze eltalálja az óriást -ez lehet, hogy még nekem is menne- csak épp sokra nem megy vele. - Nagyon vicces! - replikázom gondolkodás nélkül, majd az eredménytelen dobálózást végignézve még hozzáteszem. - Viccelsz, ugye? - kérdezem reménykedve, mikor magabiztosan mellettem landol, de valahogy úgy érzem, egyáltalán nem erről van szó és tényleg futni fogunk. Említettem már, hogy utálok futni? Na, nem magát az aktust rühellem, csak azt, ha valaki, vagy valami elől kell. - Ha tudnád, mennyit, most büszke lennél. - felelem valamivel komolyabban, mint eddig, mert én már tényleg mennék, de nagyon. Ahogy a trollra pillantok, nincs is tovább maradásom, és nekifutásból két nagyobb ugrással kininjázom magam a kráterből, egyenesen két nyomi kis démon mögé. Azok annyira meglepődnek menekültükben, hogy az egyikük úgy vált irányt, mintha hirtelen bekapcsoltak volna egy óriási orkmágnest jobbról, míg a másik átkozódva megtorpan és rám emeli rozsdás rövidkardját, és egy nagyon béna lecsapással próbálkozik. Ezt még az én vívótechnikámmal is illik hárítani, úgyhogy meg is teszem, és a következő pillanatban már csattan is a csizmám talpa a mellvértjén. A ronda kis fickó hanyatt esik, én pedig már ott is hagyom, remélve, hogy Loki eddigre utolért és megmondja, merre van az arra.

avatar



☩ Reagok :
87
☩ Play by :
Ben Barnes

Utolsó Poszt Kedd Jún. 19, 2018 1:48 pm
Következő oldal


Próbálok nem vigyorogni Faye-re. Igaz, hogy kicsit büszke vagyok, amiért sikerült ilyen messzire jutni onnan, hogy míg pár éve egy kulacs szenteltvíz volt a leghatékonyabb fegyvere, most már egész tűrhetően bánik a kardjával, és ráadásul pokolian dögös közben, mégis most mérges vagyok rá.
-Most már jobban.
És egyben persze megkönnyebbült, hogy még nem esett baja. Azért nem tudom visszafogni magam, és amikor rákérdez, hogy szerintem hazavinné-e ezt a csürhét, gyorsan levágom az egyik udvarlónk kezét, és a nőre morgok.
-Miért, AZ már túl nagy hülyeség lenne?
A vásárlásra is lenne egy két szavam, de ekkor látom, hogy felém dobja az egyik fegyverét, ami nem sokkal az arcom mellett száll el. Valamiért ösztönösen eszembe sem jut kivédeni ezt a kardommal, annak ellenére, hogy tényleg alig kerüli el az arcom, és a bizalmam kifizetődik, mert amikor hátra fordulok még épp van időm arcon szúrni a sérült démont úgy, hogy a pengém hegye a tarkóján kandikál ki, mielőtt mellkason rúgnám a tetemét, hogy eleressze a pallost, és csak aztán figyelek fel arra, mi az oka annak, hogy vibrál a padló.
-Odin heréire... - Morgom magamban, és újra a táskámért nyúlok. Ezúttal egy üvegtőr kerül a kezembe, a belsejében egy angyal vérével. Gondolkodás nélkül hajítom a rém felé, de nincsenek illúzióim afelől, hogy ez legfeljebb lelassítja az óriást, ha egyáltalán. Nem is kell kellemesen csalódnom. Bár a széttörő tőr szilánkjai, és persze a savként ható lé igencsak fájhatnak, épp csak megtorpan.
-Ha ilyet látsz, futni kell! Képzés vége!
Felpattanok mellé, miután találomra a lényhez vágtam még néhány dolgot a táskámból. Előkerült még fél tucat dühös démon, kik a talpa alatt még kisebbek lesznek, mint az üvegben voltak, aztán randa lila felhő veszi körül, illetve szúnyogok egész raja támad rá, de mind hiába, alig torpan meg.
-Gyakoroltad ugye a térkapu nyitó rúnát?

Online
avatar



☩ Reagok :
77
☩ Play by :
Natalie Portman
☩ Korom :
29

Utolsó Poszt Hétf. Jún. 18, 2018 7:02 pm
Következő oldal


Kissé meglep, hogy Lokit ennyire megrémíti a  kis gránát, amit szándékosan azért hoztam el, mert senkit sem állt szándékomban kinyírni. Meg persze azért is, mert csak ezeket tudtam elcsórni a laborból észrevétlenül. Egy kaszkadőr is megirigyelné a vetődést, amit kedvenc mesterem bemutat, de nem is az a legjobb benne, hogy láthatom, hanem, hogy ezzel jelentősen megkönnyíti az én dolgomat is; pillanatokkal később már a közelemben van, amitől máris sokkal nagyobb biztonságban érzem magam, mint azt a helyzet indokolná. - Semmi bajom. Hát neked? - kérdezek vissza vigyorogva, de rögtön az arcomra is fagy, ahogy a látóteremben megjelenik egy nagyjából derékig érő kis rondaság. Ha megölnének sem jutna eszembe, mi a valódi nevük ezeknek, de ez a valami a fejébe húzott aranyszínű sisakkal pont úgy néz ki, mint egy rosszul dauerolt, elcseszett törpilla. Ha más körülmények között látnám, biztos elnevetném magam a fura képzettársításon, de most csak arra van lélekjelenlétem, hogy a kis szemetet reflexből felrúgjam. A dög jó három métert repül, és nyekkenve ér földet a bunkója nélkül, ami elég is neki, hogy menekülőre fogja. Nem számítottam rá, hogy a mozdulatom ilyen hatásos lesz, de úgy tűnik, még mindig szoknom kell az új erőmet.

Először nem értem, miért gondolja Loki, hogy jobb lesz nekünk, ha magunkra szabadít egy csomó dühös démont a többi mellé, de hamar fény derül a taktikára. Elsőre nem is tűnik rossznak, viszont csak idő kérdése, mikor fordulnak ők is inkább ellenünk. - Úgy nézek ki, mint aki haza akarja vinni őket? - Kérdezek vissza, miközben megint a kardomat próbálom kirángatni az egyik támadója oldalából. Épp csak sikerül, mielőtt megtanul repülni a társaival együtt. Aztán elhúzódom a felém pattanó fej elől, és  felugrok egy, a kráter falából kifelé meredő faldarabra. - Majd elvihetsz vásárolni a kínzóeszközboltba, ha ezt túléljük. De most mennünk kellene! - jobb ötletem nem lévén kitépem a nyakláncomat a nyakamból, ami valójában nem csak ékszer, hanem egy shuriken is, és teljes erőből a démonhoz vágom, aki Loki mögött bukkan fel. Nem mondom, hogy jól célzok, így inkább szerencsének nevezném, hogy a csillag eltalálja a bunkót lendítő kezet. Lokinak így bőven van ideje -legalább másfél másodperc- hogy reagáljon a támadásra. És akkor meglátom....azt. A minimum két és fél méterre nőtt szörnyeteg öles léptekkel indul lefelé a kráter átellenes oldalán, elsöpörve az útjából mindenkit, aki elég hülye, hogy elé kerüljön. Korábbi szavaimnak bivalyerős nyomatékot ad, az már biztos. - Lehet, csak rosszul emlékszem, de szerintem erre még nem képeztél ki.. -  mutatok a kardommal az óriás felé, és a kráter peremét méregetem mögöttünk. Eddig egész jól szórakoztam, de ez a jetibe oltott ork már tényleg túlzás. Mostmár tényleg mennék, ha lehet.

avatar



☩ Reagok :
87
☩ Play by :
Ben Barnes

Utolsó Poszt Hétf. Jún. 11, 2018 3:04 pm
Következő oldal


-Banyek!
A cuki említésére, és arra, hogy az említett tárgy elkezd felém repülni, olyan rémület ül ki az arcomra, amit egy ilyen fantázianevű tárgy aligha  indokolna. Igaz, amióta Faye belépett az életembe valahogy minden fegyvernek hasonló az elnevezése. Ennek itt centripetális erő gránát, vagy kinetikus gránát lett volna a neve, vagy ilyesmi, ő már rávágta, hogy legyen cuki, és rá ragadt.
Természetesen azonnal levetem magam a mélybe a bomba elől. Nem szoktam mások orra alá dörgölni, de sok ezer éves démonként könnyedén talpon tudnék maradni, ha egy ilyen mellettem kezdene bűbájoskodni, a táskámban lévő dolgok viszont ah mind egyszerre törnek darabokra...érdekes rejtvény lenne annak, aki utána megpróbálná kideríteni, hova lettem.
-Jól vagy? - Kérdem mellé érve, és a táskámban matatva a kezembe kerül 3 üveggömb, amiket egyszerre hajítok el a legnagyobb tömeg közé. Már röptében cérnavékony hangok tömege szentségel, fenyegetőzik, és úgy általában mosódik össze valami távolról sem bizalomgerjesztővé, amikor pedig földet érve széttörnek, és előkerül az összesen 18 vérben forgó szemű, habzó szájú démon, kik nyomban nekiesnek a legközelebbi elő lénynek, hogy foggal körömmel próbálják széttépni, máris nem aggódom annyira a számbeli fölény miatt.
Bárki is találta fel az egyenruhát, nagy koponya volt. Faye kedves, kecses, és gyönyörű. Nem esik nehezemre megkülönböztetni az itteni csürhétől harc közben. Ellenségeink ezzel szemben szervezetlenek, és most kaptak a nyakukba egy rakás olyan démont, akiket évek óta tárolok egy golyóban összezárva, amit egy sötét helyre raktam, és néha unalmamban meg is pörgettem. Az ilyesmi nem tesz jót egy démon lelki állapotának, szerencsétlenségükre azonban ránézésre elég nehéz eldönteni kiszúrni, ki kivel van, és ilyenkor mindenki hajlamosabb rá, hogy a biztonság kedvéért hátba szúrja a csapattársait is, és csak utána nézze meg ki az. adjuk hozzá azt is, hogy idelent a halálos sérülés is csak ritkán tényleg végzetes, és az eredmény egy igazi mindenki mindenki ellen össznépi vérfürdő lesz.
-Csak kettőnkre főztem, el kell köszönnöd az új pajtásaidtól, remélem nem baj? - Kérdem nem kevés szarkazmussal, ahogy mellé érve három egyidejű bunkó csapását védem ki a kardommal felülről. Mi ez, valami rossz film? A következő pillanatban egyetlen energia lökettel vágom mindhármat a falhoz.
-Veszélyesen tudsz unatkozni. -Jgyzem meg újra morogva, és egy következő mozdulattal a kardom megfoszt egy démont a fejétől. Látom a szemeit még utoljára felvillanni, mielőtt nem maradna ott más csak sötétség. - Otthon emlékeztess, hogy vegyek neked egy nintendót...vagy 6-8 bilincset és béklyót.

Online
avatar



☩ Reagok :
77
☩ Play by :
Natalie Portman
☩ Korom :
29

Utolsó Poszt Hétf. Jún. 11, 2018 1:19 am
Következő oldal



Loki

Bármennyire is szeretem azt gondolni magamról, hogy nem vagyok ostoba, most mégis úgy érzem magam, mint egy Darwin-díjas idióta. Arrafelé indulok meg határozott léptekkel, ahol a legkönnyebbnek látszik a dolgom, de mikor egy nyílvessző csapódik a földbe épp a lábam előtt, meggondolom magam. Nyilván nem fognak elengedni csak úgy. Nem azért jöttek. nekem pedig hiába lóg az övemen a kardom, meg néhány tömegoszlató kedvesség Loki laborjából, tudom, hogy még ez is kevés lesz a meneküléshez. - Told ide a segged, hadd nézlek meg közelebbről! - Kiáltja oda a vezér magabiztos hangon, és én kénytelen kelletlen elindulok felé. Tenyerem eddigre már ráizzadt a kard markolatára, a szívem pedig a torkomban dobog, úgyhogy lassú léptekkel haladok, hogy legyűrjem a remegést.  - Mintha élnél, csinibaba! - olyan hangon köpi a szavakat, hogy még véletlenül se tekinthesse senki bóknak, amit mond. Ha csak kicsivel is, de meggyorsítom a lépteimet, de mikor már csak néhány méterre járok az orkarcú fickótól, meg is torpanok.

Amikor meghallom Loki hangját, olyan megkönnyebbülés söpör végig a testemen, hogy rendesen emlékeztetnem kell magam, hogy még mindig egy kráter közepén állok, ellenségtől körbevéve. Bár az biztos, hogy vezér nélküli ellenségtől, hiszen a gusztustalan fickó ordítva rogy össze, míg a többiek csak ostobán figyelik a jelenetet. Egyikük elröhögi magát, de el is hallgat gyorsan, látva a többi reakcióját.  Vigyorogva fordulok megmentőm felé, de azonnal meghűl a vér az ereimben, mikor meglátom az őt kísérő lényeket. - Küldök egy Cukit! - kiáltom neki, ahogy a torkomon kifér, és már repül is a kis szárnyas gránát, ami ugyan senkit sem fog kinyírni, de mindenkit ledönt a lábáról, jó tízméteres körben. Hát nem cuki? Talán ez a legjobb tulajdonsága a cuccnak, amellett persze, hogy a kis szárnyai sokat javítanak a röpte ívén, így olyanok is sikerrel alkalmazhatják, akik még 10 méterre sem tudnak eldobni normál esetben. khmm...

A kis aranyos Loki mögött csapódik a botokkal felszerelt csürhe magjában a földbe, és két másodperccel később dominó módjára borít meg mindenkit, aki a hatókörében tartózkodik. közben én már rántom is elő a kardom, és a mesterem felé kezdek rohanni, remélve, hogy nem kell komoly közelharcba bocsátkoznom, mert a vívótechnikám még mindig hagy némi kívánni valót maga után.  Az egyik démon ostobán nekem ront a fejszéjét lengetve, de nem védi a hasát, így a pengém könnyedén szalad át rajta. Majdnem engem is feldönt, ahogy a kard élére markolva elesik a nagy lendülettől. Nehezen szerzem csak vissza a kardomat, s közben hol a többi démont, hol Lokit keresi tekintetem. semmi kedvem a következő támadásra várni, úgyhogy tovább rohanok egyszerűen kicselezve a felém oldalról rohanó véglényt. - Kész van az ebéd? Mert akkor mehetnénk! - kérdezem kiabálva, ha Loki közelébe érek valahogy, aztán újra Dominót kezdem keresni.  Utálok futva menekülni.  

avatar



☩ Reagok :
87
☩ Play by :
Ben Barnes

Utolsó Poszt Szer. Május 23, 2018 11:33 am
Következő oldal


Évszázadok óta nem volt már tanoncom, a legtöbb aki eladta nekem a lelkét olyan alávaló alak volt, hogy inkább tovább passzoltam őket Ash seregébe, ahol aztán ki tudja mi lett a sorsuk. Azonban, annak ellenére, hogy ez mennyire nyugalmas időszak volt, el kell ismernem, jó érzés, hogy most már Faye is itt lakik velem. Feldobja a napjaimat...vagy a vérnyomásom. Ez a mai nap úgy tűnik az utóbbiról szól.

Néha hagyom neki, hogy maga legyen, elvégre az mindenkinek kell, de van, hogy utána úgy érzem, nem tanulok semmiből. Több szolgát is kikérdezek, amikor már jó ideje nem látom őt sehol, ám az egyetlen nagyjából hasznos információ a Consuela-nak nevezett férfitől érkezik, mi szerint látta Faye-t a napokban az ablakban ülni, és a régi labort nézegetni a távolban. A hely gondolatára is kifut a vér az arcomból, és máris az istállók felé rohanok.
-Fenrir! - Kiáltok, ám parancsomra nem érkezik válasz nyerítés formájában. Hát persze...Ba'al elvitte reggel, hogy kiossza az új naplókat Ash-nek, és Phelgornak.
-Dominó? - Kérdem, amikor meghallom egy másik hátas patáit közeledni, de ez sem nyert. Lemondóan sóhajtok.
-Churchil...?
Dacosan fújtat a jószág egyenesen az arcomba, de most nincs időm a hülyeségeivel foglalkozni. Azonnal a hátára pattanok, s szőrén ülöm meg, majd vágtatok is, a régi labor felé.
-Remélem nem oda ment...remélem nem oda ment...
A kapun kivágtatva Connie felém nyújt egy hátizsákot, amit ki is kapok a kezéből, és magamra kapom. Ott szükségem lesz minden aljas trükkömre. Tudom, hogy Faye-nek nem tiltottam meg konkrétan, hogy oda menjen, de ez a pokol! Ha minden veszélyes helyre külön kitérnék, azt kéne hallgatnia legalább ezer évig.
-Csak nem ide jött...már csak az a kérdés, hogy akkor viszont hov...
Az éles hangra felkapom a fejem. Semmi kétség, ez ő lesz. Legszívesebben megsarkantyúznám ezt a gebét, de ha ennél is gyorsabban vágtáznék vele, tuti ledobna. Még legalább öt perc kell, hogy odaérjek, remélem kihúzza addig! Mondjuk az nem tölt el maradéktalan optimizmussal, hogy a zajra nem csak én kapom fel a fejem. Mintha életre kelne a környék sara, és kövei, s alóla rengeteg lény, mászik elő, majd indul meg középre. Kardom utat vág köztük, ahol feltétlenül szükséges, aztán a lovat hátrahagyva rohanok, amikor elérem az első falat. Egy ugrással a háztetőre pattanok, és az ott lévő rég látott hatalmas fekete lyukhoz sietek pont középen. A széléhez érve lelesek, és meglátom végre Faye-t, pont a kráter közepén, a dezertőrök gyűrűjében. Habozás nélkül nyúlok a táskába, és hajítom vele homlokon tanoncom beszélgetőpartnerét.
-Halihó, van hely még egy embernek a buliban? – Kérdem, miközben az apró fémbe vésett rúnák izzani kezdenek, ahol a démon vére éri őket, és hamarosan lángra kap. –  Ó, pont felszabadult egy, micsoda szerencse!
Sajnos amíg ide koncentrálok,hogy az én produkciómhoz is gyülekeznek a háttértáncosok, hogy bemutassák rajtam a rögtönzött bunkósbot koreográfiájukat.

Online
avatar



☩ Reagok :
77
☩ Play by :
Natalie Portman
☩ Korom :
29

Utolsó Poszt Szer. Május 23, 2018 12:23 am
Következő oldal




Ha valaki látná, hogy fényes nappal a kastély ablakán mászom ki, biztosan csak legyintene, ahogy itt szokás, ha kegyetlenkedésről, kínzásról hall. Errefelé ez teljesen megszokott. Velem viszont egész más a helyzet. Nem bánnak rosszul velem, pedig csak egy senkiházi kis démontanonc vagyok, s tessék! Mégis kényszert érzek rá, hogy elhagyjam a biztonságot jelentő kastélyt, kockáztatva legalább egy tucat olyan dolgot, amibe inkább bele sem gondolnék, ha nem kötelező.
 
Egy ideje nem tartom már számon, mióta vagyok itt, de a pokol szabályait épp csak tanulgatom, ahogy azt is, hogyan védjem meg magam. Hogy miért érdekel annyira a keleti ablakból látható távoli romhalmaz, nem tudom, de úgy vonz magához, mint a mágnes. A kérdéseimre nem kaptam kielégítő választ, ezért kell magamnak megnéznem. Egy macska könnyedségével huppanok a földre, és csuklyámat az arcomba húzva sietek el az istállókhoz.
- Dominó! - A kis, fekete kanca a nyakamba fújtat, miközben a karámajtóval babrálok. Megvakargatom a pofiját, és tovább szerencsétlenkedem a beragadt tolózárral. A homlokán lévő fehér pöttyök miatt igazán találó nevet kapott a kedvenc hátasom, ám nem emiatt választottam ki épp őt, már a legelején. Kezes, szelíd, de nagyon agilis jószág, és nem mellesleg kedvel is, ami például Churchillről nem mondható el, így a hatalmas fríz mént, ha lehet, messzire kerülöm. Nincs kedvem újra bordatörést kockáztatni.

Fél órás lovaglás után érkezem meg az elhagyatottnak tűnő romokhoz. Semmi sincs itt első ránézésre, ami érdeklődésre tarthatna számot, ám némi nézelődés után egy furcsa rúnát fedezek fel az egyik épen maradt falon. Igen, tudom, hogy illene betartanom néhány szabályt, ha már friss husi vagyok a pokolban. Például, hogy nem nyúlunk olyasmihez, amiről nem tudjuk, micsoda. Ezt nagyjából kétmilliószor hallottam Lokitól az utóbbi hónapokban, mégsem ragadt meg elég mélyen. Van még mit belém verni, az már biztos. Ahogy az is, hogy erre sor is fog kerülni, ha kiderül, mit csináltam.

Ahogy megérintem a jelet, éles hangon felvijjog egy sziréna-szerű hang. Elcsesztem, ezt már ennyiből is tudom, és igyekszem eltűnni mielőbb a helyszínről, de már nincs rá lehetőségem. Ahogy a törmelék között ugrándozva sietek Dominó felé, a  sziréna elhallgat, s mire körbenézek, furcsa alakok vesznek körül, legalább egy tucatnyian. Nem úgy festenek, mint akik barátkozni akarnának. - Helló, ti is hallottátok ezt az idegesítő hangot? Valaki biztos itt ólálkodik.- szólítom meg kedélyesen a fickót, aki velem szemben áll, miközben a köpenyem alatt megszorítom a kardom markolatát. Nem, mintha lenne esélyem ennyiükkel szemben, de megadni nem fogom magam. - Nézzétek, milyen viccesnek hiszi magát a kismuff. -  elneveti magát, mire a többiek is röhögni kezdenek. - Már épp indulóban voltam, mikor megérkeztetek, ha nem bánjátok.... késésben vagyok. - már jóval komolyabb a hangom, s míg beszélek, fél szemmel Dominót keresem. Egyelőre nem látom sehol, de remélem nem bántották ezek a félorkok, különben...hát...gyalog megyek haza, gondolom.

Online
avatar



☩ Reagok :
77
☩ Play by :
Natalie Portman
☩ Korom :
29

Utolsó Poszt Kedd Május 22, 2018 7:23 pm
Következő oldal




Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 26 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 0 rejtett és 17 vendég :: 2 Bots




Fajaink száma
Arkangyal
8/6
Leviatánok
8/8
Angyal
2
Démon
11
Bukott Angyal
4
Ember
5
Félvér
3
Harcos Angyal
8
Vadász
8
Nephilim
3