Ego Alpha et Omega, primus et novissimus, principium et finis
, said the Lord. which is, and which was, and which is to come, the Almighty.

 
Anglia, London
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

avatar



☩ Reagok :
16

Utolsó Poszt Csüt. Okt. 25, 2018 10:24 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Családi Kupaktanács
öltözék  • Credit:
Meg sem lepődöm azon, hogy Ruben visszapofáz nekem. Legszívesebben én is visszaszólnék neki, de azzal mit érnék el? Semmit! Csak folytatódna ez az idióta szájcsata. Higgyenek azt, amit akarnak, engem k*rvára nem érdekel. Az viszont jobban izgat, hogy a többi testvéremmel együtt kitaláljuk, hogy hogyan is tovább. Hogyan tudjuk visszaszerezni az erőnket, hisz azt hiszem mindenkinek hiányzik és jobban éreznénk magunkat, ha a régiek lehetnénk.
Caly szavaira felé kacsintok egyet. Megértem én a többiek érveléseit is. Nem mondtam azt, hogy ez a legjobb ötlet, ami valaha eszembe jutott, de szerintem továbbra sem elvetendő. Mondjuk nem kell csapatostul lerohanni őt. Elég, ha ketten keressük fel. Nem mondtam azt egy szóval sem, hogy könnyű lesz megtalálni, de talán ezzel már előrébb juthatnánk. Oka van annak, hogy kiengedett minket. Biztos vagyok benne, hogy akar tőlünk valamit, de miért várakozzunk tovább? Miért ne mi álljunk elé?
A beguruló fejre nem igen reagálok semmit. Kissé elterjed a bűz a szobában, de ennyi mérges kígyó között szinte elhanyagolható ez a szag. A továbbiakban csak csendben hallgatózom és figyelek. Nem, nem bántódtam meg. Egyszerűen csak miközben őket hallgatom agyalok. Ezernyi gondolat cikázik a fejemben, amiket egyelőre nem osztok meg velük, mert tudom mi lenne a véleményük róla.
Szinte tátva marad a szám mikor Ruben ismét előkerül valami dobozzal a kezében. Ez most komoly? És még csatlakoznak is hozzá. Mégis mi a franc bajuk van? Tényleg ennyire szarnak az egészre? Akkor akár ennyi erővel vissza is bújhatnak abba a kicseszett dobozba. Mert így semmi értelme nincs annak, hogy itt vannak.
-Szánalmas!-Suttogom magamnak. Úgy tűnik az összejövetelünk véget ért. Elég durvának tartom, hogy még ilyenkor sem tudunk összefogni, de végül is mit várok el a családomtól? Mégis csak mi faltuk fel az anyánkat.
-Jah és mindent mi intézzünk el helyetted?.... Tipikus…-Fintorodom el Delphi szavaira. Szóljunk, ha visszakaptuk az erőnket… Miért gondolja, hogy megérdemli azt, ha nem tesz érte semmit? Mégis mit gondol? Majd szépen elkoktélozgat és egyszer csak visszakapja? Hogy lehet valaki ennyire idióta?
-Caly hagyjad! Amint látod csak minket érdekel ez az egész… Úgy tűnik a családunk többi tagja nagyon is jól elvan ezzel az állapottal. Én mindenesetre bármilyen veszélyes is nem fogom elvetni azt az ötletet, hogy felkeresem őt. Ha egyedül, akkor egyedül. Lehet, hogy ő fog előbb megtalálni, de én továbbra is úgy gondolom tőle megtudhatunk valamit és nem hiszem, hogy feltétlenül szükséges elmondani neki, hogy nem teljes az erőnk. Mindegy is…-Rántom meg a vállam. Markan is itt hagy bennünket, ahogy gondolom szép lassan mindenki más is.
-Athan sajnálom, hogy ez így alakult. Kár, hogy ilyen kevesen vagyunk, akik tenni is akarnak valamit az ügy érdekében. Rám továbbra is számíthattok bármiben.-Pillantok itt Sethre és Calypsora is.



avatar



☩ Reagok :
72
☩ Play by :
Zane Holtz

Utolsó Poszt Csüt. Okt. 25, 2018 3:44 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Rém Rendes Család


Ezért élmény volt idejönni! Lehet későn érkeztem, de jóformán csak a szájkaratéről maradtam le, semmi másról. Éppen a végére csöppentem bele. Kisa és Athan feleltek jobbára a kérdéseimre, a többiek, nos…Nem kommentálom. Helené ötletét megvétóztam, mert hülyeségnek találtam. Épeszű leviatán, de még ember sem rohan bele a veszélybe önként és dalolva. Halálos ötlet lett volna még felkeresni Amarát és kifaggatni. De Calypso húgom nem így látta. Ő szembe ment volna vele. Nem értettem, mire fel ez a siettség.
- Ha te is látod, mily veszélyes is Amara, miért is támogatod Helené ötletét? Te sem tudsz többet róla, mint mi. Mivel jutnánk előrébb, ha felkeresnénk? - érdeklődtem Calypsotól, de nem kaptam rá választ, csak mondta tovább a magáét, amiben volt igazság, de ezeket eddig is tudtuk.  
- Igazad van Calypso, én is amondó vagyok, hogy nem a történelemből fogjuk megismerni a Sötét nagyasszonyt és szándékait. Fel kell keresni régvolt kapcsolatainkat és emlékeztetni kell őket szövetségünkre. De ehhez viszont nem elég csak az utcákat róni, szóval egyet kell értenem Kisával is. A létünk ki lett söpörve a történelemből, Isten megmásította, de a sztori, a séma nagyjából ugyanaz és a szereplők is rajtunk kívül. A mi emlékeinket nem törölte ki, nem nehéz összerakni, mihez volt közünk és kiket rejtenek a nevek. Szerintem ez hatalmas előnyt jelent a számunkra. Én élnék a lehetőséggel. Inkább keresek használható információkat Amarával kapcsolatban, minthogy elkezdjem őt magát keresni. Neki is lehet gyenge pontja. - feleltem szavaira, majd felhúzott szemöldökkel meredtem rá mikor kiadta az ukázt mindenkinek, és mint egy sértődött dáma, kivonult a helyiségből köszönés nélkül. Csak sóhajtva ráztam meg a fejem. Ennyire a szívén viselni az érdekütközést…De nem csak rajta lepődtem meg. Drága húgom, Delphinia megfogta magát, felállt és közölte, hogy távozik, majd akkor szóljunk neki, ha történik is valami és visszakaptuk az erőnket. Összevont szemöldökkel néztem rá. Ez most komoly? Megértem, hogy nincs ínyére a testvérek pofáját bámulni, és a szájkaratét hallgatni, de azért érdemben ő is megoszthatta volna a gondolatait. Azzal, ha várja, hogy majd mi megoldjuk helyette a problémát, míg ő elvan, mint Ruben a dobozával, semmire sem megyünk. És nem is fair dolog. Ehhez mindenkinek bele kell adnia. Kifelé menet még azért szeretete jeléül végighúzta ujjait a hátamon a közös múltra emlékeztetvén, majd elköszönve sietősen távozott. Na, ezek után összefogást…Megfeszültek az állkapcsaim.
- Úgy látszik, nem ma lesz a napja Athan. - néztem rá a már szebb napokat is látott öcsémre.
- Talán túl korai volt még ez a találkozó. - jegyeztem meg Markan távozó alakját figyelve, majd a ismét Athanra esett a pillantásom. Szegény, elég szarul nézett ki. Nem vagyok egy szamaritánus, soha sem voltam az, de ő legalább megpróbálta, ami dícséretes. Nem hagyhatjuk csak így itt a pusztulat közepén.
- Gyere öcsém, hazaviszlek! - álltam fel a poros fotelből, majd Athan elé léptem és ha engedte, akkor a hátamra vettem, majd a kezemmel intettem a még maradottak felé és elindultam, hogy hazavigyem leszedált véremet.

Köszöntem a játékot!

avatar



☩ Reagok :
61
☩ Play by :
Lee Pace

Utolsó Poszt Szer. Okt. 24, 2018 4:51 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Csók a családnak
Andariel kölykei
────────────  RIP-rop    ────────────
Since the dawn of time. Only the strong have survived
Mire ideérek már meg van alapozva a hangulat. Leülök arrébb, de így is hallok minden szót. Még ha nem is tűnik úgy, figyelek rájuk. Csak várom, hogy valami érdemleges is elhangozzon a szokásos észosztáson kívül, amiből rendszerint most is kimaradok. Egy pillanatra elhalkul mindenki, mintha kifogytak volna a szóból. Ami képtelenség. Fel is kapom a fejem a szokatlan csendre, de csak levegőt vesznek. Kisa fegyverkezne, Calyból meg árad az okosság és feladatokat oszt. Húgom felénk néz, már szóra nyílna a szája, de aztán mégsem mond semmit. Talán most először életében történik ilyen. Aztán fogja magát és távozik. De nem ő az egyetlen, aki ráun az értelmetlen időtöltésre, mert Nia is búcsút int a családnak. Bölcs döntés. Csak az időnket pazaroljuk itt. Követve példáját kelek fel a székből én is.
Talán majd egy másik alkalommal. - szólok Rubennek a társas dobozára pillantva, majd összébb rántom magamon a kabátomat és megindulok a kijárat felé. Köszönésképp intek a többiek felé is, majd testvéreim után én is távozóra fogom.


/Én is köszöntem/

avatar




☩ Reagok :
27
☩ Play by :
☽ Madelaine Petsch

Utolsó Poszt Szer. Okt. 24, 2018 9:00 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Kígyó tesók kalandjai folytatódnak
Athan, Ruben, Calypso, Kisa, Nia, Helené
──────────── ────────────
Seth mosolyojától elpirulok. Láda óta most látom elöször, s remélem nem utoljára. Kettesben talán jobb lenne. Nem meglepő van multunk, de a ládában töltött idő más olt, mint a valóságban. Nem értem mit keresek itt, egyálltalán, hogyan lehettem ekkora hülye, hogy idejöjjek? Fejemet maszírozom a sok csacsogás az idegeimre megy. NÉzzek jobbra, majd balra, mindenki szaván úgy tesze, mint ha figyelnék. Bár engem rohattul nem érdekel egyik sem.  Eddig is unatam őket, most is unni fogom. Senkivel sincs testvéries kapcsolatom, csak megtürt csaláttag, kiket nem ölhetek meg ha élni akarok, Seth a kivételes, de vele méllyebb a kapcsolatom, mint bárkivel a világban. Amara így, amara úgy. Elfintorodom, s fel állok.
- Na most jött el a pillanat, hogy meguntam. Ha valami akci lesz szóljatok, ja meg ha megva már a teljes erőnk. - Gesztikuláálok.
- Füstjelek, posta galamb, felőlem angyalt is foghattok, hogy elküldjétek, de én ide nem kellek asszemmm... - Sajnálom, nem akarok többé úgy érezni mint a ládában.  KIfele kezdek sétálni, megsimitva szerett Seth-em hátát.
- Puszi nektek drágáim! - Integetek magam után. Ez van, ha Delphinia megun valamit.

kösz tesááák, majd még koccolunk  s4h4h


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




The snake always bite you

Online
avatar



☩ Reagok :
138
☩ Play by :
☠ Alexander Calvert

Utolsó Poszt Pént. Okt. 19, 2018 10:28 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☠️ Családi találkozó

Ruben & Athan & Nia & Kisa & Helene & Calypso & Markan & Seth
szószám: 1107 • Credit:

 
Ez így nem fog működni. Csendben maradva szemléli őket, és csak hallgatja és hallgatja, ahogy egymást követik a szavak. Sértett büszkeség, a jelen realizálása, egymás iránti morbid „szeretet”, minden van ebben. Persze, nem várhatott többet, lassan, ahogy tisztul a feje, ahogy az erő visszatér belé, realizálja, hogy talán nem volt ez olyan jó ötlet. Sőt. Egy gyerek segélykiáltása volt, akit megvertek, és első dolga az volt, hogy a nagyok után kiabál. Persze, nem él már az, akit el kellene intézni, de egy kölyöknek ilyenkor támogatásra van szüksége. Neki volt egyáltalán? Vagy csak a pillanatnyi elmezavar győzött? Egyedül volt, gyengén, védtelen, kikre számíthatott volna? A szektás őrültekre nem, előbb kötik a máglyára őt is, és sütik ropogósra, más emberek meg erre ritkák, és senkit se érdekelne, bár akkor egész emberinek tűnt, mégis, manapság nem érzi azt, hogy annyira összetartó lenne minden. Aztán lehet tévedett és az lett volna a megoldás. Talán. De ő ezt választotta, és meglepettségére be is jött. Nem tudná megmondani, hogy az üzenet direkt ment mindenki felé, vagy utolsó csepp energiája véletlen széledt szét hétfelé, és nem csak célzottan keresett olyan valakit, akire szüksége is lett volna. Már mindegy, elszállt a széllel együtt, és legalább annyit elért, hogy azok is beszéltek egymással, legalább két szót, akik lehet, hogy a láda óta nem, de még odabent sem. Ez haszon? Fogalma sincs. Hirtelen akkora a hangzavar, ahogy megered a nyelvük, hogy csak kapkodni tudja a fejét és fel sem fogja, talán mert még mindig zúg kicsit a füle. Sóhaj tör ki ajkain, és legszívesebben kiabálna, úgy, ahogy a ládában, amikor már elege volt, úgy mint mikor először tört ki belőle. Mocskokat, szidalmakat, minden rosszat kiáltott feléjük, pedig nem az ő hibájuk volt az, hogy ott kell lennie, hogy odakerült. De ők voltak ott. És lám, azok ellenére, az ellenére, hogy elvonult, nem kért belőlük, ők eljöttek és itt vannak, nem emlegetik fel, miket művelt odabent, sőt, még az is érdekli őket, mi történt vele – még ha egyesek ezen nevetnek is magukban, gúnynak tekintik. Nem számít. Mintha a kapcsoló odabent, ami átkozni akarna, átáll a hála felé, vagy valamiféle öröm felé. Megrázza magát kicsit, olyan dolog működik benne, amit most érez és ami nem kell oda, vagy épp csak idegen és nem tudja értelmezni. Mégis mi ez? Úgy bámul le kezeire, mintha azok idegenek lennének, és a kavarodásban senki sem figyel arra, hogy egy pillanatra majdnem elvesztette az irányítást.
- Én... - kezdene bele, de ahogy jött, úgy el is tűnt. Idegei kissé kisimulnak, és bár fáradt, fáj mindene és lábai sem tartanak olyan jól, mégis fejét felemelve követi Rubent a tekintetével, aki egyszerűen elvonul. És talán valahol elszomorítja ez, újabb idegen holmi. Látja mivé lett és tudja milyen volt. Nem tudtak volna vele vitába szállni, mert olyan érvei voltak mindig is, amik támadhatatlan háttérrel bírtak. És most mégis egy társasnak örül és egy guruló fejet küld csupán. - Nagyszerű! - kiáltja felé, amikor a játékot, a zsákmányt mutatja neki, büszkeséggel. Nem nagyszerű ez, de ha nem akar dührohamot, akkor ezt kell választani. Calypso szavaira viszont már kissé fel is nevet.
- Nem daraboltam fel, csupán megöltem. Egy döfés a szívbe, és vége is volt. Nem lepleződtünk le, mert úgy láttam, magányos kóborló volt – szerencséjükre. Rögtön az elején nem is kellene így kezdeni. Jobb lenne a teljes erővel való bemutatkozás, de hát... nem minden kívánság válik valóra. Azonnal. Később még bármi lehet ugyebár.
- Senki sem bírja már, főleg ha ilyen erővel kell szembenézni. Hiába volt angyal, olyan mocskosnak érzett, mintha a Pokol mély tavaiban fürdött volna. Vagy nem is tudom... Egy szó mint száz, jobb ha figyeltek ti is. Senki hátában nem mutat jól egy penge, vagy egy veszett őrjöngése nem épp jó móka manapság – mintha félteni kellene őket, és mégsem. Oldalához nyúlva szisszen fel, oda kapta emlékei szerint az egyik nagy ütést, a mennyei és a sötét erő nászából született erő legtöbbjét. Oda is. Annyi biztos, hogy ő még maradni fog egy kicsit, legalább addig, míg a kint nagy tócsák egyikébe nem tud eltűnni. Ha már Ruben máshol tanyázik, akkor ő ül le, veti le kabátját amely mocskos a sártól és vértől, majd oldalát vizslatja. A sebek, de leginkább odabent fáj, vélhetően eltört. Remek. Eltart egy darabig akkor minden. Régen is volt sérülése, de több kellett hozzá, most pedig... Csak annak tud örülni, hogy támadójának nem fog sosem gyógyulni az a mély seb, amelyet az angyalpengével vájt. A fegyver könnyű, mégis halálos, ha jobban lesz, biztosan nagyobb örömét leli majd benne. Addig pedig csak hátradől és úgy tekint fel.
- Minek kellene neki egy láda? Maximum minket fenyegetni. Istent az a doboz nem bírná el, a világ összes angyalát sem talán, szóval, lehet, hogy csak egyszerűen valahol máshol van. Nekem személy szerint nem hiányzik az a mocskos fadarab – nem gondolkodott rajta eddig, és nem is fog. Ő az egyike vagy akár az egyetlen, aki még fegyvernek se akarná használni, mintha attól félne, hogy ha csak ránéz, ismét ott találja magát benne, vagy rosszabb, felébred odabent és rájön, minden csak „álom” volt, és odabent rohad. Nem, nem is gondol erre.
- És ha nem csak a mi meséinket követnénk? Tegyük félre az egót, és nézzük. Az emberek mindig is gyártottak fegyvereket. Mi van ha míg mi aludtunk a dobozban, ők találtak valamit, amik ha nem is ölik meg, mert valóban, azért ő nem egy könnyű préda, de legalább lelassítják. Vagy visszateszik oda, ahonnan jött. Én inkább ezekkel akarok foglalkozni, mint azt keresni, hol van Helene kedvenc tükre vagy épp akármelyikőtök késkészlete – persze, fontos az is, amit mi halmozhatunk fel, de ennyi idő alatt nyoma veszhetett vagy megsemmisült. Nincs értelme szélmalomharcot vívni a semmiért. Egyre jobban csendesedik el, húzza a pihenés és feltöltődés felé az áradat. Lophatna kicsit a többiektől is, de nem teszi, nekik is kell, ki tudja, kikkel fognak találkozni odakint, így csupán lábait nyújtja ki kényelmesen.
- Nem fog senki Amara elé menni, amit ő nem akarja. Ha ő nem találja meg Istent, akkor ezek mind csak üres szavak. Hiába akarjátok felkeresni, nem tudjátok, az összes erőtökkel együtt sem. És lehet jobb is.. - nem szakértő, de logikus. Csak úgy megkeresni? Lehet arról is tud, mit művelnek ebben a pillanatban. Rubent nézi ismét, majd Caly után tekint. Lassan tényleg itt a vége. Amit akartak elmondtak vagy egymás fejéhez vágták. Ennyi volt talán.
- Örülök, hogy eljöttetek - még mosoly is látszik az arcán vagy valami olyasmi. Talán ebben az állapotban fel se tűnik nekik, elnézik. Nem is érdekli. - Az utolsó igazán hazavihetne – ha lenne haza, de igazából ezen is nevet kissé. Nem vár ilyesmit, szusszanva hagyja, hogy aki maradni akar még, tegye, de egyelőre nincs több okos gondolata.


avatar



☩ Reagok :
137
☩ Play by :
Emily VanCamp

Utolsó Poszt Szer. Okt. 10, 2018 10:13 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Hihetetlen család
Sok kicsi leviatán
Az ablakpárkányra könyökölve támaszom meg állam, s nézek ki az ablakon. Csendben hallgatom testvéreim szavait. S rá kell jönnöm, hogy senki se tud semmit. Persze, hogy ez ne legyen egyértelmű mindenki számára, finom selyem köntösbe bújtatják. Információról beszél mindegyik, de közben csak ugyanaz hangzik el. „ Nem emlékszik ránk senki.” Mintha jelenleg ez lenne a legnagyobb probléma, bár olybá tűnik, ez az, ami a legjobban fáj, s piszkálja testvéreim csőrét. A legtöbb információval legkisebb öcsém bír, de jelenleg azzal sem megyünk messzire. Gúnyos mosoly szalad arcomra. Még pár perccel ezelőtt az ötletdobálózás smafu volt, most meg hirtelen Kisa fejében is felgyúltak a gyertyák. De még egy tényt sem közölt velünk. Igaz, ami igaz tartom annyira ravasz dögnek, hogy azokat mind megtartja magának, még akkor is, ha birtokában van. Lábamat átvetem a másikon, s a párkányon megtelepedő porban apró köröket kezdek el rajzolni. – Legalább próbálkozik, másokkal ellentétben. – nyitom szóra a szám, s veszem védelmem alá Helénét, miután drága nővérem befejezi. - Mert lássuk be, hogy vannak itt olyanok, akikkel csak többen vagyunk. - a méregfog villogtatásra meg nincs szükség, míg érdemben nem tesz hozzá semmit. És egyelőre úgy tűnik, itt mindenkinek kussba kellene maradni. – Nem valóban nem olyan sötét… –  folytatom, de egy percre sem emelem rájuk a tekintetem. – Amara olyan, mint Isten csak pepitában, bár lehet több tökösség szorult belé, mint a vén kujonba. De nem is ez a lényeg. Hogy készülsz fel egy istenség ellen? Talán a lábad közt lapul egy leviatán túlélő csomag, melynek a tetejére vörössel felfestették „Végszükség esetén betörni” ? Mindegy mit teszel, ha akar, eltüntet a földszínéről, te magad mondtad, hogy a világot is képes elpusztítani. Mit tehetnénk mi ellene? Ha a láda kellett neki akkor az már talán nála is van. Mert nincs ott. Vagy ő vagy valaki más vitte el. – igazából nem is tudom, minek koptatom itt a szám. – Nem hiszem, hogy lenne bármi, ami sokat nyomna a latba. El lehet vajon pusztítani egy istent? Ahogy a Mindenható úgy Amara is egy kórság, mely ellen nincs ellenszer. Hacsak… talán egymást képesek lennének elpusztítani. – egymás ellentétei, akár a tűz és a víz. – Barátok? Voltak nekünk valaha is barátaink? Ellenségünk annál több…, de mivel senki se emlékszik ránk, így az ellenségekből is lehetnek barátok. – bólintok, miközben lazán járatom a lábam. – Mégis mit keressünk? Kutassunk magunk után, magatok tapasztaltátok, hogy tollainkkal más páva ékeskedik. Amara neve pedig mostanáig fel sem merült. Sose hallottunk róla, ami azt jelenti, hogy már jóval azelőtt bedugta Isten egy sötét lyukba, mint ahogyan mi megszülettünk volna. Ha tesznek is róla valamiféle említést, azokat nem a mostani feljegyzésekben fogjuk megtalálni. Vagy olyanokat kell megkörnyékezni, akik már a kezdeteknél jelen voltak. – állok fel, s indulok el a kijárat felé. – Talán ti, akik úgy ismeritek  Egyiptomot, mint a tenyereteket… - mutatok először nővéremre a vörös kígyóra, majd az „isteni” Sethre. - … kezdhetnétek ott, letűnt városok romjai alatt. Míg te… - fordulok Heléne felé. - … nyakadba vehetnéd Göröghont, Kisa pedig átnyálazhatnád a skandináv mitológiát. – a másik két fivéremre tekintek, akik úgy látszik életükben talán először ülnek nagy egyetértésben egy asztal mellett, szólnék, aztán inkább veszek egy nagy levegőt, hagyva szó nélkül a látottakat. Igazából mit veszthetünk, az időn kívül, s még szerencsével is járhatunk. Nem sok értelmét látom a maradásnak,  egyelőre a két fő kígyó egy csónakban evezve hülyíti egymást, nem riadva attól sem vissza, hogy egymás arcába vigyorogjanak. Más lehet a helyzet, ha egyenként keresem fel őket, most pedig távozom.

avatar



☩ Reagok :
54
☩ Play by :
Eiza Gonzalez

Utolsó Poszt Csüt. Szept. 27, 2018 2:12 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Andariel ivadékai
Éljen soká a család  • Credit:
Arra hamar rájönne még egy kívülálló is, hogy ez a valaha élt legelcseszettebb család. Anélkül is, hogy mind egy helyen lennénk, méghozzá mondhatni önszántunkból, de amikor másik két öcsém megjelenik, teljessé válik a családi kör. Az eredmény hosszú távon megfelelne egy végítélet által okozott katasztrófának, annyi különbséggel, hogy ez többnyire az idegeinkben okoz kárt. Esetleg a világban, ám erre most kisebb az esély, mint például ezer évvel ezelőtt. Markan és Seth szintén kapnak tőlem egy udvariasnak mondható, üdvözlő biccentést.
Calypso piszkálódó megjegyzését elengedem a fülem mellett. Eléggé figyelek ahhoz, hogy megállapítsam, amióta itt vagyunk, ugyanazokat a köröket futjuk. Talán majd most más lesz a helyzet. Talán mindenki kiélte sérelmeit mostanra és folytathatjuk abba az irányba, amerre kellene. Ehhez pedig kényelmesebb helyet keresek magamnak. Az ablakban foglalok helyet, hátsóm felhelyezve a párkányra. Hosszú ittlétre számítok, ezért nem árt, ha kényelembe helyezem magam, amennyire lehet. Itt legalább élvezhetem a frissnek nem éppen mondható levegőt is, ami a törött ablakon át kúszik be a szobába.
Egyelőre csendben figyelem az eseményeket, mindaddig, amíg a ház egykori tulajának feje lábam elé nem gurul. Csizmám sarkát szemének helyébe szúrva állítom meg új játékunkat. Olyan ez, mintha labdát dobálnánk. Egy sokkal felnőttesebb verzió, de még mielőtt megszólalhatnék, Seth beszédbe kezd. Sajnálatos, de egyet kell vele értenem. Utálom, hogy ennyire egyformán gondolkozunk, bár többnyire csak azért, mert nem képes megelégedni a második helyével. Ami viszont igaz, az igaz. Mindannyiunk érdeke, hogy elismerjük, Amara megbízhatatlan. Ez az egyetértés pedig nem jelenti azt, hogy lejjebb kerültem a rangsorban. Továbbra is én vagyok az első, ugyanakkor képes vagyok normális gondolkodásra, épp úgy, mint öcsénk. Igazából, jobban.
- Nem emlékeznek ránk. Se az angyalok, se a démonok, pláne nem az emberek, tehát ha valakinél ott is lapul egy-egy hátrahagyott tárgyunk, fogalmuk sincs, honnan ered. Esetleg van róluk egy mese, amit igaznak hisznek – csatlakozom én is a társalgáshoz.
Ez valójában eléggé bosszantó. A tény, hogy eltörölték a föld színéről a munkánkat, az emlékével együtt. A legtöbbet emberek tettének tulajdonítják, vagy természeti katasztrófának. Teremtett lényeink dajkamesék szereplőivé váltak… Ezt azonban előnyünkre fordíthatjuk, egy ideig. Előbb, vagy utóbb, fény derül az igazságra. Remélhetőleg akkor már késő lesz a világ többi élőlénye számára.
- Amara nem bolond, a testvérével ellentétben. Céllal nyitotta ki a ládát. Vagy arra volt szüksége, vagy ránk, viszont nem állíthatunk csak úgy elé, hogy ezt megkérdezzük. Amennyiben minket akar, úgy ő maga fog keresni minket. A mi dolgunk, hogy erre felkészüljünk. Ha viszont csak a láda kell neki… akkor abban a pillanatban végezni akarna velünk, amint elé állunk. Valljuk be, jelenleg nem valószínű, hogy nagy gondot okozhatnánk neki, ha erre adná a fejét. Azt már tudja, hogy el tudja pusztítani a világot, minket sem tarthat nagyra. Még ha kellünk is neki, csupán annyira, mint gyalogok a táblán.
Véleményem szerint, nekünk valami hasonlót kellene tennünk. Saját figurákat kellene szereznünk, olyanokat, akiket meg lehet fogni egy céllal. Csak a céllal rendelkezők bírnak kellő elhatározással egy-egy ügy érdekében. Ezért nehéz megbíznom Rubenben. Ő céltalan és kicsapongó. Arra fordít figyelmet, ami érdekli és csak addig, amíg érdekli. Athan, Calypso… Seth. Még a gondolata is rémes, de ebben az ügyben talán bennük tudnék bízni a leginkább. Sethben is csupán azért, mert tudom, hogy egész életében a helyemet akarta.
- Használható eszközökre van szükségünk és olyan információkra, amiknek hasznát is vehetjük. Isten módosíthatta a történelmet, de a lényeget nem törölhette el. A sok dajkamese között biztosan van olyan, ami a mi tetteinket próbálja elfedni. Azok alapján pedig találhatunk olyasmit, ami egykor a miénk volt. Iratokat, eszközöket, lényeket... Akár egy-két régi "barátot" - húzom el szám az utolsó szónál.
Nem vagyunk azok a barátgyűjtő fajták. Szövetségeseink, bűntársaink, akadtak bőséggel, amíg kölcsönös haszonban részesültünk. Ilyen személyeket is kereshetnénk, hátha fel tudjuk eleveníteni a régi kapcsolatokat.



avatar



☩ Reagok :
72
☩ Play by :
Zane Holtz

Utolsó Poszt Hétf. Aug. 27, 2018 11:20 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Rém Rendes Család


Mentem, mert hívtak. Hiába, a vér kötelez, Athan pedig soha sem volt az a "Farkast kiáltott kölyök", feltételeztem, jó oka volt annak, hogy szólított. Mikor megjelentem, egyes arcokon szinte tapintani lehetett a döbbenetet, még Athan öcsém arcán is. Azt gondolták, majd gőgösen kihagyom a kis családi perpatvart? Szívem szerint megtettem volna, de az mindenkinek használt volna, csak nekem nem. Lazán ellépve Markan mellett, beljebb húzódtam, majd az első dolgom az volt, hogy Athan csúfos helyzete felől érdeklődjek mit sem törődve a többiek fejével. Persze, nem csak szívjóságból, de azért mélyen legbelül talán a családi féltés is mozgatott. Kisára rá se pillantottam, eleget láttam őt a ládában, nem volt hangulatom hozzá. Miután Athan elregélte, hogy egy hibbant tollas égi fénymadár művelte azt vele, csak fejemet csóválva sóhajtottam egyet, majd az egyetlen számomra talán még kedvesnek is mondható húgomnak, Delphiniának címeztem egy halvány mosolyt. Athan végre elmagyarázta, miért is gyűlt össze a kígyócsalád. Mindenki észrevette, hogy hajdanán pompázatos erőnk mára bolhafing méretűvé csökkent. Túl sokat vesztettünk a szabadsággal. Már éppen válaszoltam volna neki, de Ruben belém fojtotta a szót. Így hát befoglaltam inkább a helyét, amit azért hagyott ott, hogy érdekesebb elfoglaltságainak éljen azok után, hogy Helené ősi mesterségét dörgölte húgunk orra alá. Delphinia két pillanattal később hangos nevetőgörcsben tört ki, még a ház is belezengett. Könnyes szemeit törölgetve az égre emelte a tekintetét. És ha ez még nem lett volna éppen elég, Calypso rákezdett. És mondta, és mondta. Nagyon belejött a szónoklásba a tengeri csillag, elvégre volt elég ideje gyakorolni. Kemény 700 esztendő. Ez kész gladiátorviadal, gondoltam magamban. Ott is így ment a sok parádé. Karjaimat a mellkasom előtt összefonva néztem őket csendben, miközben azon gondolkodtam, hogy ez melyik fázisa lehet a társalgásnak. A hurrikán közepe avagy az a rész, ahol már kezd elülni a vihar. Még nem tudtam rájönni, de azt levettem, hogy Helené már többeknél is kiverte a biztosítékot. Athan sem tűnt túl nyugodalmasnak. Hm...Talán a vihar még nem ült el, sőt! Most fog majd belelendülni. Remek! Delphinia aztán szót adott magának és elmondta a véleményét, mellyel szerintem mindannyian egyet tudtunk érteni.
- Szerintem ezzel nem vagy egyedül húgom. - válaszoltam neki, mielőtt még a szoba közepére nem gurult volna egy emberi fej. Épp csak megemelkedett az egyik szemöldököm. Calypso máris intézkedett és Isten kipurcant gyermekének fejét Kisa lábai elé rúgta. Markan sem bírta tovább, pedig ez tán még csak a kezdet volt. És mivel az erdő most messze volt, a szarvasai és erdőlakó barátai meg már rég alulról szagulták az ibolyát, ezért gondolom úgy vélte, Ruben és fura, színes doboza érdekesebb társasággal szolgál a számára. Nem hibáztattam érte. Athan felé fordultam ismét, mert bár ő nézett ki jelenleg a legnyomorultabbul a társaságban, mégis talán ő őrizte meg mind a négy kerekét a többiek közül.
- Szóval már az angyalok sem bírják cérnával. Micsoda egy világot élünk! A vén róka elég kemény holokausztot idézett elő azzal, hogy leszázalékoltatta magát. De az ürömben is megvan az öröm. Nem vettetek észre valami furcsát? Persze azon kívül, hogy ez már nem ugyanaz a világ, mint amiben azelőtt éltünk. Én úgy vettem észre, mintha minket teljesen kitöröltek volna a történelemből, csak apró nyomai maradtak meg létezésünknek, azok is erősen eltúlozva, legendákba bújtatva. Gondolom ez is a főtollas műve, de ebből még előnyt is kovácsolhatunk. - nem tudom, hogy előttem mik hangoztak el, meglehet, hogy az acsarkodás közepette már előkerültek ezek a mondatok, viszont Helené ötletére még senki sem reagált józanul, így hát felé fordulva hozzá intéztem szavaim.
- Pontosan az húgom. Őrültség a jelenlegi felállás szerint. Mégis hogyan gondoltad? Odasétálunk elé és megkérdezzük tőle, hogy árulja már el, mi a franc történt az erőnkkel meg a visszaszerzésének módját is, ha már ilyen jófej volt velünk és kieresztett minket évszázados börtönünkből? Ugyan kérlek! A sötétség nagyasszonyáról beszélünk, ő is ugyanannyi lélekkel rendelkezik, mint mi, vagyis a nagy büdös semmivel. Nem bízhatunk meg benne. Senkiben sem. Mi is csak eszközök lennénk a számára a fivére ellen. Egyáltalán honnan tudhatjuk, hogy ő tisztában van azzal, mi történt az erőnkkel? Feleslegesen nem adnám ki gyengeségünk titkát senkinek sem, neki meg aztán végképp nem. - vázoltam fel Helenének a gondolataimat, melyeket nem áskálódásnak szántam. Nem kívántam részt venni a szájharcban, csak segíteni akartam felnyitni a szemüket, mert ötlete körülbelül olyan volt, mintha a birka büszkén és integetve menetelne a vágóhídra. Ne legyünk már ennyire ostobák, hogy önként a sétálunk bele a fekete özvegy csapdájába…

avatar



☩ Reagok :
61
☩ Play by :
Lee Pace

Utolsó Poszt Pént. Aug. 24, 2018 5:45 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Csók a családnak
Andariel kölykei
────────────  RIP-rop    ────────────
Since the dawn of time. Only the strong have survived
Késve érkezem, már majdnem mindenki itt van, mégsem maradok le semmiről. Nem sokkal utánam Seth is befut. Durva, együtt az egész család. Vállammal az ajtófélfának támaszkodva, mellkasom előtt keresztbe font kézzel unottan figyelem, ahogy repkednek a sértések és a beszólások. Mint a régi "szép" időkben. Ha véletlenül elfeledném, ez a pár perc bőven elég rá, hogy emlékeztessen, miért is kerülöm el nagy ívben a családom.
Azt hiszem, ez el fog tartani egy darabig. - jegyzem meg magamnak egy kisebb sóhajjal. Nem tervezem végigállni, ezért beljebb lépek az ajtóból, hogy befoglaljak magamnak egy széket, bár egyik sem tűnik valami kényelmesnek. Közben Athantól gyors összegzést kapunk, mire fel ez a családi egybegyűlés. Érthető az aggodalom, az erőnk gyengülése miatt elég kellemetlen helyzetbe kerültünk. Az öcskös összefogásról beszél, ami lássuk be felér egy lehetetlen küldetéssel. A csapatmunka sosem tartozott az erényeink közé. Hogy Andariel 8 kölyke együtt, közösen csináljon valamit? Majdnemhogy lehetetlen vállalkozás. Egyszer történt ilyen, akkor is a drága mama szíve hozott minket össze.
És mire jutottatok eddig? - intézem a kérdésem Athan és a többiek felé, bár a választ nagyjából sejtem. A nagy vérszívás miatt a nagy büdös semmire. Niából kitör a röhögés, jókedvében még a szeme is bepárásodik, Ruben meg eltűnik, majd széles, levakarhatatlannak tűnő vigyorral a képén, egy dobozzal a kezében tér vissza. Nem mond semmit, de ahogy rázza a társast, felér egy játékfelhívással. Közben még mindig megy a szájharc. Ennél talán még a közös játék is elviselhetőbb lenne. Miért is ne? Egy próbát talán megér.
Hogy játsszák? - kérdezem némi érdeklődést mutatva a játék iránt. Előbb a dobozra, majd Rubenre pillantok, miközben elsétálok a hűtő mellett és veszek magamhoz valami hideg, lehetőleg magas alkoholtartalmú italt.

avatar




☩ Reagok :
27
☩ Play by :
☽ Madelaine Petsch

Utolsó Poszt Szomb. Aug. 18, 2018 1:11 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Kígyó tesók kalandjai folytatódnak
Athan, Ruben, Calypso, Kisa, Nia, Helené
──────────── ────────────
Na, és már itt is a többi. Markan, és Seth. Seth volt talán az a testvérem kivel talán megtalálhattam a hangot. Kúltúra tettei mind figyelemre méltóak voltak más más volt minden. Ebben a mostani világban főleg. És most ismét egy dobozban érzem magam.
- Már nagyon kezdem unni, hogy ismét a ládában érzem magam. - Semmi kedvem itt lenni, és hallgatni őket, és nézni őket.
- Jaj fogd már be! - Mondom Helénének, mert már az agyamon folyik ki, hogy ő milyen tökéletes. Kezembe temetem arcom és mordulok.
Hirtelen Ruben beszólására kapom fel a fejem, és olyan hangos nevetésben török ki, hogy már kínosnak érzem, főleg a rám vető pillantások szelét, így csak kicsorduló könnyem törlöm le és emelem égnek a szemem.

Várom már az értelmes tartalmas beszélgetéseket, de még egyelőre csak Heléne szája nagy és Ruben ostoba monológja, hogy ez így jó, ahogyan van tölti be a szobát. Talán majd Kisa vagy Seth talán ők, mint rangdősek tudnak valamit hozzá adni a beszélgetésünkhöz.  



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




The snake always bite you

avatar



☩ Reagok :
137
☩ Play by :
Emily VanCamp

Utolsó Poszt Hétf. Aug. 06, 2018 11:26 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Hihetetlen család
Sok kicsi leviatán
- Ha halkabban köszörülnéd a nyelved, talán sikerülne némi információt is kiszűrnöd abból, amit mondanak. – fordítom fejem Kisa felé. Nem vagyunk egyformák, mindenkinek az újdonság varázsával hat a kiszabadulásunk, s egyesek talán még fel sem fogták, hogy új szelek fújnak, látják, de nem értik. Más értékrendek szerint éltünk mindig is, mások voltak fontosak a számunkra. Ha jobban belegondolok, mielőtt el nem nyelt minket a láda frusztráló közege, nem is volt ehhez hasonlóban részünk, részesei voltunk a jelennek, s tudtuk, hogy a jövőre is felkarcoljuk a nevünket. Természetesnek is lehetne mondani, hogy ha valaki a múlt fonalába kapaszkodik. – Athan mi arról vagyunk híresek, hogy minden családi találkozó azzal kezdődik, hogy verjük a mellünket, mint a majmok. – lépek hozzá s teszem vállára kezem. – Még most is mikor a szemünket kiszúrja, hogy a világ kifordult magából. – lépek el mellette, s ragadok meg egy széket, hogy az ablakhoz húzzam, s letelepedjek rá. Közben nem felejtek el Nia és Heléné felé küldeni egy halovány mosolyt. – Minden csak idő kérdése Helené, de még nem fedjük fel magunkat, nem tudják, hogy valami új szabadult a világra. De velük ellentétben, mi igen is tudjuk, hogy ők kik, s mik a gyenge pontjaikat. – toldom foldom meg észrevételeit. – Ne vedd úgy magadra Hel, igazán hozzászokhattál volna. Akkor volt ez a család a legnagyobb egyetértésben, amikor Andraiel felett kimondtuk a halálos ítéletet. Lehet akkor össze is borultunk. – fene se tudja milyen euforikus lázban égtünk akkor, semmit se tartok kizártnak. – Csitt…-emelem ujjam a szám elé.- … még nem értünk el az ötletelős részig. – nézek Helenére, s apró mosolyra húzom az ajkam. Még véletlen megint vérfürdőset fogunk játszani, ha nem tartjuk be a játékszabályokat. – Nem mintha nem tartanám jó ötletnek. - és lám megérkezik a két hiányzó darabka a kirakósból, szinte egyszerre. A kérdés remélhetőleg költői volt, hisz itt senki se hiányzott senkinek, csak szükséges volt a találkozás. De azért egy apró biccentés mindkettőjüknek kijár.- Markan elnézve nekünk ez az egész Föld egy láda. Megfordul a fejemben, hogy csak én voltam annyira tapintatlan, hogy nem érdeklődtem öcsém állapota felől. – Hagyjátok már szerencsétlent, a legkisebb, de mint látjátok mégsem annyira elcseszett, hogy ne rendezzen le egy- két bajkeverőt. Miért nem azt kérdezitek tőle, hogy a szárnyukat vagy a farkukat vágta e le? Vagy éppen kik előtt lepleződött le? – fordítom ki fejem az ablakon. Két aprócska kéz lenyomat rajzolódik ki az üvegen, ahogy rálehelek, hogy megtisztítsam a kosztól. Rubent teljesen elvesztettük, nem csodálkozom rajta, csak szánakozva nézek utána. Mindannyiunk közül ő a legkiszámíthatatlanabb, ha úgy érzi, majd visszajön. De lőtte még megajándékoz minket, a vendéglátónkkal, kicsit szétszórt, de rokonszenves figura. Nem lát, nem hall és végképp nem beszél, vannak itt elegen, akik megtegyék helyette is. – Játszhatnánk is, mint régen, akinél a fej, az beszél. – teszem lábam az újonnan érkezőre és görgetem Kisához. – Te mit tudsz nővérem? – villantok felé egy mosolyt. Ruben doboz rázós belépőjére, eltorzul az arcom. Vajon minket is rázott így valaki? De végül elhessegetem a gondolatot, s közelebb húzódom a bátyámhoz, egyelőre érdeklődve figyelve milyen új dolgot fedezet fel, hisz számomra teljesen ismeretlen.

avatar



☩ Reagok :
41
☩ Play by :
Joseph Gilgun

Utolsó Poszt Szomb. Aug. 04, 2018 10:55 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☽ My sweet, sweet siblings

a galád család
zenei aláfestés • szószám: 1039 • Credit:

 
És csak jönnek és jönnek és jönnek és jönnek. Mint egy népvándorlás! És tudjátok mi a legzavaróbb? Hogy még beszélnek is! Hogy van hangjuk, ami nem ment el sajnos a ládában az eddigi idők folyamán és olyan, mintha egy piacon feküdnék a fotelban, amibe most legszívesebben belesüllyednék teljes testemmel, bár szerintem ezt a mutatványt a többiek is tapssal jutalmaznák, de nem kérnének újrázást. Egyre kényelmetlenebb a fotel, ahogy egyre többen jelenünk meg a szobában, agyamban felkapcsolt a piros vészvillogó, a sziréna megállás nélkül visít és inkább összenyomnám most a fejemet két oldalról, mint régen, hogy aztán őrjöngve kezdjek futkározni fel és alá, bááár, itt megvan a lehetőség, hogy fogom magam, könnyek nélküli búcsút intek és távozom vissza a jó meleg kád vízbe, ahonnan jöttem és befejezem a kacsák versenyét. Vagy már azóta leengedték a kádat? Gondolataimból Helené epés megjegyzése robbant ki, melyre a válaszom egyetlen széles, gúnyos mosoly.
'Tudod Helené, én is láttam már nagyon sokszor mozogni a szádat, de általában az mások övének magassága alatt történt meg. Miért nem maradtál meg annál?' - kacsintok rá, mintegy bátorítóan, hogy ugyan, űzze nyugodtan régi mesterségét, de ebből már háború nem lesz. Mondjuk a többiek arcát elnézve egymás között még lehet, mert mindenki fejhangon torkolja le a másikat, hogy az ő szavuk érvényesüljön előbb, melynek Athan, az egyre vörösödő és robbanásra kész fejéből ítélve nem örül. Ideje elhagyni a helyszínt azt hiszem, még mielőtt én is erre a sorsra jutnék, vagy még mielőtt mindenki megöli a másikat. Ha nagy a baj, úgyis üvölteni fognak, azt meg csak meghallom. Nyugdíjasokat megszégyenítő nyekergéssel és lassúsággal fordulok ülő pozícióba fotelomban, majd rokonaimat hátrahagyva, félig mégis fülelve sétálok ki  nappaliból, egyenesen át a konyhába. Egész szép állapotban maradt, meg kell hagyni, leszámítva, hogy az összes étkészlet, poharak, tányérok, edények, lábosok, evőeszközök a földön hevernek összetörve, egymás hegyén - hátán, mondhatni egy aprócska hegy képződött belőlük a konyhapult sarkában. Az ott egy patkányfarok, ami kilóg a kupac alól? Homlokomat ráncolva lépek oda és cipőm orrával finoman rátaposva húznám ki az állati testrészt a maradványok alól, amivel csak annyit érek el, hogy az egyik lábos elkezd vészesen lassan megindulni a helyéről, ezzel pedig újabb lavinát, töréseket idézhet elő, úgyhogy jobbnak látom, hogyha nem tudom meg mennyire friss még a dolog. Lábujjhegyre állva lépkedek hátra egészen a hűtőig, amin különféle országok látványosságai szerepelnek miniatűr másolatban. Ezt ismerem! Ez a hűtőmágnes. Leáéknak is van otthon rengeteg, csak nekik színes betűk és számok, hogy Lea tudjon velük játszani, ha unatkozik. Na te mi lehetsz? Alsó ajkamat rágcsálva veszem le a háromszögű tornyot ábrázoló mágnest a helyéről, ezzel fölfedve, hogy a hűtő bizony nem mindig volt ilyen koszos, ragacsos, zsíros sárgás színű, hanem valamikor hófehér lehetett, legalábbis a mágnes alatt. Biztos láttam már, de nem jut eszembe. Valamilyen torony... vállamat megvonva rakom vissza a helyére és veszem ki a Big Ben és az óriáskerék mágnes alól az itt lakott család fotóját. A Big Bent bizony felismerem és Lea elmesélte, hogy milyen az az óráskerék. Régen ilyenekkel törték kerékbe az embereket, most meg ebből építenek hatalmas szórakoztatóegységeket és fel lehet rá ülni várost nézni. Boldog családi idill, ahogy fekszenek mindannyian a fűben egymáson henteregve, kacagva. Túl van értékelve. Fejemet megrázva dobom félre a képet és tekintetem ismét a hűtőre téved. Vajon van benne még valami? Kíváncsiságtól vezérelve ragadom meg a koszos fogantyút és rántom magam felé az ajtót, a felszabaduló szagok pedig egyenesen mellbe vágnak, a látványról nem is beszélve. Csótányok, százlábúak, különféle ismeretlen élő és döglött rovarcsaládok tanyáznak mindenen, ami valaha étel lehetett, már pedig egy kupac penész és bugyborékoló enyv. Arcom fintorba torzul, homlokomon ezernyi ránc jelenik meg, ajkaimról undor tükröződik, orromat pedig rögtön befogom és sietve lépek az ablakhoz, hogy némi erőlködés árán ugyan, de kinyissam és hagyjam, hogy a szagokat messzire vigye a szél. Nem is a penészes sajtban lakó csótány, vagy a szanaszét ázott tejes dobozból kifolyó rothadt tejfölszerű valami az, amitől beleim háromszor is megtekeredtek, hanem a középső polcon, ezüsttálcán pihenő vörös hajkoronával megáldott levágott férfi feje. Megtaláltam a családfőt! Szájából éppen egy jól megtermett barna csótány dugja ki csápjait, fülében legyek lárváinak hada tanyázik. És az mi ott az orrában? Nem is akarom megtudni, mi lóg ki onnan félig! Valamiért mégse törődöm a fejen lakókkal és undoromat félretéve markolok bele a hajkoronába, hogy kiemeljem a helyéről, ami jobbára sikerült is volna, hogyha a bőr hangosan cuppanva nem válik el a koponyatetőtől és nem esik az immáron megskalpolt fej lábaim elé. Koponyája nyálkásan csillog az ablakon beszüremkedő napfényben, kezemben ragadt bőréből nedv csöpög a mocskos járólapra. Ezt beledobjam valakinek az arcába? Mondjuk Sethébe. Vagy belekenem valakinek a hajába.
'Fúj...' - az ötlet kiváló lenne, hogyha ujjaim nem lyukasztották volna át a már felpuhult szövetet és nem érintkeznék a róla csöpögő ragacsos állagú nedvvel, így a ronda ötletet elvetve hajítom ki a konyhából a bőrdarabot, egyenesen a nappaliba és a konyhát kerülő úton elhagyva venném az irányt az emeletek felé, amikor tekintetem megakad a sarokban magányosan ácsorgó polcon, tele hatalmas, téglalap alakú dobozokkal. Orromat elengedve szelem át a helyet és gyermeki mosollyal az arcomon taposok össze egy amúgy is törött hógömböt, melynek szilánkjai ropognak a talpam alatt, de jobban foglalkoztat a még ki sem bontott, celofánnal bevont Monopoly társasjáték. Végre nem úgy kell a darabokat összevadászni! Mohón kapom ki a többi játék közül, melyek közül néhányat magával ránt, azok pedig hangosan csattanva érkeznek a földre, egy vagy kettő még talán ki is nyílik és darabjai szétszóródnak a porban és koszban. Türelmetlenül tépem le az átlátszó csomagolását a doboznak, majd cinkosan mosolygok az ősz bajuszos, cilinderes bácsira, mintha régről ismernénk már egymást. Az új, bontatlan csomagolású játék műanyag illata rögtön megcsapja orromat és a nappali felé pillantva rohan át agyamon egy ötlet, ami hála az égnek azonnal elvetésre is kerül: mi lenne ha leültetném őket játszani? Nem. Kizárt. Athant még csak - csak, de a többiek... nem értenék. Kisa még rá is köpne egyet. Még Delphire is azt mondom, hogy esetleg lekötné, hogyha nincs kellőképp felpaprikázva. Na jó, megmutatom Athannak, aztán leülök játszani. Kicsit közelebb lépdelve emelem magasba a játékot némán, hogy Athan tökéletesen láthassa kedvenc időtöltésemet, arcom sugárzik a boldogságtól és megkönnyebbüléstől, hogy kicsit kivonhatom magam a perpatvarból, vigyorom pedig töretlen. Na, hol a legkevésbé mocskos a háznak azon pontja, ahol hallom még a szellemileg visszamaradottak gyülekezetét?


avatar



☩ Reagok :
16

Utolsó Poszt Szomb. Aug. 04, 2018 7:09 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Családi Kupaktanács
öltözék  • Credit:

Értem én, hogy több száz évnyi bezártság nagyon is sok volt, főleg egy ilyen szűkös helyen, de ettől függetlenül ezt az ellenségeskedést nem értem. Kikerültünk, fele annyi erővel, mint amennyink volt. Össze kéne fognunk, hogy megpróbáljuk visszaszerezni az erőnket… E helyett, csak a gúnyolódást kapom… Mennyire szeretem a családomat!
-Tudod Ruben látom, hogy mozog a szád, de csak annyit hallok, hogy bla bla bla! Ha nem tudsz semmi értelmeset mondani, akkor maradj inkább csendben!-Megforgatom a szemeimet Athan kis hisztijére. Megmérgezni őt… Hát persze pont így akarnék vele végezni.
-Tudjátok jah nem bírok el a hírnévvel. Megállás nélkül csak piálok és mély depresszióban vagyok, amiért a mai emberek semmit nem tudnak Trójáról. Teljesen kiborultam!-Játszom meg magam. Egek… Ezt az óvodát. Delphi beszólására inkább nem is reagálok semmit. Tiszta dedó ez az egész. Most tényleg ezért jöttünk ide, hogy egymást fikázzuk? Ha tudtam volna…
-Az mind szép és jó, hogy rólunk nem tudnak, nem ismernek minket, de jelenleg mi sem tudjuk, hogy hogyan szerezzük vissza az erőnket. Ha nem tudják, hogy kik, mik vagyunk, akkor azt sem tudják, hogy eredetileg mire vagyunk képesek nemde? Ha megtámadnak minket hamar rájönnek majd, hogy gyengék vagyunk jelenleg. Ne becsüljük alá az ellenségeinket…-Idő közben újabb testvérünk lép be a szobába. Egy mosoly kszik arcomra Calyt látva. Végre egy értelmes testvér.
-Caly azt hiszem legtöbben előbb döfnének kést a másikba, minthogy összeölelkeznének.-Mondom kissé elszomorodottan. A sértegetés, fújolás nem vezet sehova. Nem jutunk előrébb azzal, ha csak sziszegünk egymásra azt fitogtatva, hogy ki a nagyobb, erősebb…
-Nos lehet, hogy egy nagy őrültség, de mi lenne, ha felkeresnénk Amarat? Mégis csak ő engedett ki minket… Gondolom okkal… Nem hiszem, hogy csak felebaráti szeretetből. Mi van, ha ő tudja miként szerezhetjük vissza erőinket?-Nézek előbb Athanra, majd Calyra. Úgy érzem jelenleg velük lehet a legnormálisabban tárgyalni. Lehet ötletem ostobaság, őrültség, de szerintem nem elvetendő. Sőt önként jelentkeznék is a feladatra, amennyiben valamelyik testvérem elkísérne. Nem kellene nagyon szétválnunk. Együtt mégis csak erősebbek vagyunk.
Meglepetten pislogok újabb testvérünk érkezésére, aki után még Seth is megjelenik. És íme ismét együtt ez a nagy boldog család. Milyen remek!
-Ne légy már ennyire negatív. Sokkal jobb, mint az a fránya láda… Van itt ablak, ajtó…-Szélesedik mosolyom. Láthatóan mindenkinek jót tett ez a kis szabadság. Elég jól összekapta magát ez a kis társaság.



Online
avatar



☩ Reagok :
138
☩ Play by :
☠ Alexander Calvert

Utolsó Poszt Csüt. Aug. 02, 2018 6:31 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☠️ Családi találkozó

Ruben & Athan & Nia & Kisa & Helene & Calypso & Markan & Seth
szószám: 1165 • Credit:

 
- Mert mi nem vagyunk a családod, mintha ezt mondanád. Senki nem kérte, hogy velük kézen fogva járkálj, csak azt, hogy ne legyél ennyire befordult és ellenségeskedő, pont velünk. Igen, tök szar volt odabent, idekint is minden hasztalan szinte, de ááááh.. mint egy csapat hisztis gyerek! Túl lehetne már ezen lépni  – morgolódik kissé, mivel még mindig fáradt, nagyon. Semmire sem vágyik jobban, mint a csendre, egy hűvös vízzel telt tóra, vagy bármire és nyugalmas pillanatokra. Vagy akármire ami feltölti. Mégsem áll fel és megy el, nem. Sőt, mintha kicsit ő lenne itt a legnagyobb türelemmel azok iránt, amik történnek. Vagy legalább próbálkozik, és ezek között sziszeg dühösen az egybegyűltek felé. Mindhiába, ez az ő ötlete volt, ez az ő sara, és hogy ez a kis szerencsétlenség közbe jött, nem változtat semmin. Így bírt járni, csak ne lenne ilyen nehéz gondolkodni mellette. Vagy inkább az már annak a kára, hogy a többiek ennyire az elején már egymást marják?
- Azzal kell beérni, aki van. Az angyalok valóban nem játszanak, az erősebb démonok talán egy kis csellel tudhatnak valamiket. Nem garantál semmit persze, azonban nem lehet most semmit félvállról lesni. Van előnyünk, ne feledd... Senki sem tud rólunk, nem tudják hogy kik vagyunk és mikre vagyunk képesek. Igen, gyengék vagyunk, de ezt csakis mi tudjuk – sóhajt, mert ez bár üröm az örömben, mégis, nem a legjobb az, hogy csak eljátsszak a felsőbbrendűséget. - A vadászok idióták, de azt hallottam, hatalmas arzenáljuk van. Fegyverek, igézetek, összegyűjthettek olyan dolgokat is akár, amikor mi hagytunk el. Ha őket nem, a bázisaikat meg kellene nézni  – dobja fel az ötletet, ha már Ruben annyira ragaszkodik ahhoz, hogy valamelyiket választani kelljen. Személye szerint inkább mindenből egy kicsit, kitapasztalni, melyik út kényelmesebb vagy épp melyik hasznos. Nem minden út járható, amelyet felsoroltak és lehet olyanok is felbukkannak majd, amikről nem is mertek álmodni sem. Fintorgása végül mégis az italnak szól, mintsem annak, hogy bárki bármit mond, vagy épp jelenik meg. Szép lassan, libasorban. Csendben pillant az érkező Calypso felé. Nohát, most már aztán kezd meglepődni, eleve azon, hogy az üzenete tényleg mindenkit elért aztán pedig, hogy ilyen válaszokat kap rá. Halovány mosoly fut át arcán azt hallgatva, mit Ruben felé intéz. Talán ha többen mondják akkor hamarabb megjön az esze. Sosem lehet tudni, épp kinek a szavai érik el végül.
- Eltűnt? Az nagyszerű, nagyszerű...  - morgolódva dől hátra és a fejét fogja. Átérzi a dolgot, legjobb lenne ha valahol feküdne, mégis, úgy néz ki, épp csak elhagyták, máris új gazdát talált magának. Ez mind szép és jó, ameddig nem arra használja, hogy őket akarja sarokba szorítani. Mindegy. Egyelőre talán nincs nagy vész, egyelőre nem érzi azt, hogy ez olyan hatalmas probléma. Vagyis de, baromira az, csak az erejük most épp jobban lefoglalja őket. Ha azt addig meg tudnák erősíteni magukat, lehet már az a doboz se lenne többé fegyver ellenük. Erre kell koncentrálniuk.
- Hogyne, mert mi arról vagyunk híresek  – nem mintha amúgy bárkivel össze lenne veszve, de hogy  közben még ölelkezzenek is? Na azért ahhoz már kicsit korábban kellene kelniük vagy egyenesen csoda szükséges. Habár ő sosem volt elutasító, ezen ismeretei, a szociális értékek ezen pontjai olyan hiányokat bírnak, amely miatt nemigen tud vele dolgozni. Mondhatni, suta hozzá, és talán őt lepné meg a legjobban, ha valamelyikük odalépve a karjaiba zárná.
- Nem tök mindegy amúgy, kikről mit írnak? Azok se igazak szinte vagy csak épphogy érintik. Mindegyikünkről írhatnának, azon van a hangsúly, hogy semmi más sincs, amit akár mi jegyeztünk le. Semmi. Értem én, piálni erre nagyon jó, de nem lenne jobb a jövőn dolgozni? Mert én abba a lyukba nem kívánok többé visszamenni  – mondhatná, hogy élve nem, de annyira nem elkeseredett. Feje kicsit zúg, kótyagos de ahhoz képest tiszta. - A legtöbb könyvtár dajkamesékkel és a vágyakról szól, így azokat hagyhatjuk. Azokat kellene meglelni, amik el vannak rejtve. Voltak... hogy mondjam...  - akad el kicsit. - Gyűjtők, emberek persze, de gyűjtöttek mindent ami a múlt és amiben volt valami megmagyarázhatatlan. Sok nagy palota elhagyatott, én ezekre gondoltam elsőnek  – dobja be az ő ötletét is, miközben ismét kényelembe helyezi magát és persze amelyre hirtelen gondolni tudott a kavarodásban. Kisa hangja húzza vissza az elmélkedésből, és felé tekintve hirtelen nem tudja, mégis mi lehetne az, ami fontos.
- Pfú... Leginkább a világról, amit lehetett. Hogy hogyan működött, működik... Nem tudom, mi lenne még fontos? Az erőviszonyok, az angyalok kegyetlenségei, sok minden. A Menny és a Pokol zárva  – vakarja meg feje búbját, keresgélve az emlékei között, amiket vagy ő, vagy maga Cassael ültetett el a fejében. A kellemetlen pillanatokat nem hozza fel, sem azt, amikor találkozott a tisztasággal, a mennyei képekkel és annak erejével. Ó nem, nem kell arról másnak tudnia, és még neki is kellemetlen most is, érzi szinte ismét a vakaródzó érzetet odafent. Igazából az fontosabb, ők mit tudnak egyelőre. Könnyebb abból építkezni, hogy ha tudja, mennyivel vannak tisztában és mit kell kiegészíteni, összegyúrni, vagy javítani. Épp szólalna meg ismét, amikor újabb alak tűnik fel és Markan lépked közéjük. Ajkait összezárva pillant felé, majd megszólalására csak a szemeit forgatja. Ezek eddig mind elhangzottak, nem mintha hibáztathatná, jó a szeme, ebben már biztosak. Ő volt a hülye, jött volna késve, miután legalább lemossa magáról a vért és a mocskot, az erejét meg ha nem töltötte volna fel, nem annyira tüntette volna fel, hogy egyelőre takarékon mozog. Nagy sóhajjal csóválja csak meg a fejét, és őszintén reméli, hogy nem neki kell összefoglalnia mindent, vannak itt olyanok, akik jobban szeretnek anekdotázni, de ha nem szólal fel valaki hamarost, megoldja ő maga. Igazából, semmi nem lett volna ezzel, ha az utolsó láncszem, akire, töredelmesen bevallva, végképp nem számított, meg nem jelenik. Seth belépője még az ő arcára is meglepettséget csal, pislogva rázza meg fejét, hogy tényleg komolyan vette a kis hívást, nem pedig ismét az arrogancia mögé bújva maradt volna ki. És mégis. És ismét. Nem, nem fél tőle, nem retteg, de vele biztosabban volt meg a tisztes táv.
- Rettentően. Utánad és a többiek után sírtam – igyekszik felvenni a stílust, hogy ne a meghunyászkodó mutatkozzon meg belőle. Nem, még ez sem a gyűlölet, az majd később jön, szeme sarkából Kisa felé pillant. Ők ketten egy helyen? Érti már mindenki azt, miért nem hitte, hogy mindketten eljönnek? Aprót sóhajt.
- Köszönöm az aggodalmatokat, kedves fivéreim. De komolyan. Ez egy harcias ám de annál őrültebb angyal műve volt. Bevallom, alábecsültem és ennek ez volt az ára, de el tudtam bánni vele. Még így is.. szóval! Nem kell aggódni, nem azért hívtalak ide titeket, hogy a kimúlásom nézzétek végig – áll fel és lép előrébb. Oké. Nem fog ő itt vezetgetni semmit, de ha el akarja kerülni a katasztrófát, akkor valamivel fenn kell tartania a felé irányuló figyelmet, nehogy egymásnak essenek szavakkal.
- Markan, Seth, azért vagyunk itt, hogy kicsit arról is szó essen, mit tegyünk ezzel a helyzettel, ami minket ért. Szabadok vagyunk de drága ára volt. Erőt kell gyűjtenünk és a sértések mellett erről ötleteltünk, miképp és hogyan. Remélem, most össze tudunk dolgozni, valamennyire. Ketyeg az óra...


avatar



☩ Reagok :
72
☩ Play by :
Zane Holtz

Utolsó Poszt Vas. Júl. 29, 2018 6:08 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Rém Rendes Család


Kiszabadulni a ládából számomra felért egy megváltással. Minél messzebbre kerültem tesókáimtól, annál kiegyensúlyozottabbá váltam. Ám hamar elért hozzám a borzalmas felismerés. Keményen megszerzett és felfejlesztett erőm meggyengült.
- Mi a tököm? - kérdeztem magamtól, mert arra semmiképpen sem számítottam, hogy az erő nagy része elveszik. Elkapott az instant agyfasz. Szabályosan fel tudtam volna robbanni. Annyira dühbe jöttem, hogy egy tibeti szerzetesrend sínylette meg a piszkos felismerést. Vissza kell szereznem, ami az enyém, ez semmiképpen sem maradhat így! Új célt tűztem ki magam elé. Megtudni a miérteket és az ütőkártyáimat kijátszva visszaszerezni elveszett erőmet. Erőnket. Ügyességem és leleményességem révén ugyanis megtudtam, hogy minden tesóm hasonló helyzetbe került, mint én. Remek! Nem maradtam sokáig egy helyen, mindenhová csak információkért mentem. Felkerestem az összes fontos helyet, ahol tudtam, hogy elrejtett információkra lelhetek. Egy tibeti kolostor a hegyekben, az öngyilkosok erdeje a Japán főszigeten, egy erdélyi barlangrendszer, az egyiptomi piramisok, Stonehenge. Elég sok fontos információt összeszedtem, megtudtam, hogy miken ment keresztül a világ 700 év alatt, mennyit fejlődött, milyen technológiákat sajátítottak el az emberek. A leviatánok neve feledésbe merült, eltűntünk az emberek és más népek szeme elől, csak néhány írásos legendában vagy az irodalomban tettek említést néhányunkról és akkor is általában istenségként vagy félistenként, halandóként ábrázoltak bennünket. Ironikus módon a sunyi vén mennyei róka fogta magát és felszívódott, távozásával beköszöntött a káosz a világban, a Pokol ura is megunta a trónolást a tüzes katlanában, ezért a földre költözött, hogy kiélje alantas, gyermeteg, emberi vágyait. A mennyei szárnyasok és pokoli szarvasok magukra maradtak és az emberekkel mit sem törődve háborút indítottak egymással magukkal hozva az apokalipszist. Na igen, ha elmegy a macska, cincognak az egerek. A hír hallatán nem tudtam, hogy sírjak e vagy nevessek, esetleg kombináljam a kettőt. De végül sírva nevettem fel, mert erre még a könnyem is kicsordult. Nem is alakulhattak volna jobban a dolgok. Legalább, míg azok egymást ölik, illetve a vezetőik szarnak bele a posztjukba, időt adnak nekem a terveim megvalósításában és erőm visszaszerzésében. Szépen haladtam, éppen Peruban jártam, meglátogattam egy indián törzset. A sámánjuk tűztáncot járt és ősi indián nyelven kántált, melyet én könnyűszerrel megértettem. Imádkozott kígyó isteneikhez, mire megjelent a szám sarkában egy félmosoly. Ám a mutatványt figyelve egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a tűzből kiáramló füst először betűkké, majd egy mondattá formálódik. Üzenetet kaptam Athan öcsémtől. Londonba szólított. Na ne már!! Basszus, most szabadultam meg tőlük egy hónapja, erre máris hiányérzete támadt az öcsinek? Ezt még én magam sem hittem el. Nem tudom, miért akart látni, de gondoltam megvolt rá az oka. Ha mégsem, igyekszem nem kitekerni a nyakát. Felálltam ültömből, majd a közeli patak vízében eltűntem. Mikor a találkozó helyére értem, azonnal megcsapott az égett hús szaga. Körülöttem pusztulat volt, de azért volt még élet a vidéken, ha nem is sok. Kisebbfajta tömegbe kerültem, akik valami csuhást próbáltak megmenteni az elszenesedéstől. Mellettük nem messze egy összeégett emberi maradvány függött egy villanypóznán. Úgy látszik, ő nem úszta meg az odakozmálást. Abból szállingózott a rohadt bűz. Felvontam az egyik szemöldököm.
- Hova hívott ez a kölyök? - tettem fel magamnak a költői kérdést. Ügyet sem vetve a jajveszékelő bagázsra ráérősen elsétáltam mellettük, majd beléptem a romhalmazba, amit valamikor háznak neveztek. Meghallottam Markan öcsém kérdését.
- Arra én is kíváncsi lennék Markan. - léptem el mellette, hogy felmérjem a terepet. Persze, hogy én voltam az utolsó, aki megérkezett, nem siettem el a dolgot.
- Csak azt ne mondd, hogy hiányoztam neked. - intéztem a szavaim Athanhoz, aki valjuk be, elég szarul nézett ki. Valakinek nagyon baszhatta a csőrét, mert szépen elintézte. Megpróbáltam előkaparni az empatikusabb énem.
- Mi volt az a szarzsák, aki ezt művelte veled? - érdeklődtem. Nem árt tisztában lenni azzal, hogy mi tud minket elintézni vagy szépen taccsra vágni ezekben az erőtlen időkben.

avatar



☩ Reagok :
61
☩ Play by :
Lee Pace

Utolsó Poszt Szomb. Júl. 28, 2018 1:04 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next





Csók a családnak
Since the dawn of time. Only the strong have survived
Amerika egyik eldugott szegletében, egy poros kisváros kajdáldájában üldögélek. Nem részletezem miért, de itt van dolgom. Mióta kiszabadultam a ládából érzem, hogy valami gyökeresen megváltozott bennem. Olyasmi nyomasztó és kellemetlen érzet ez, mint amit az ember érez, amikor valami nyavalya kezd megbújni benne. Egyfajta gyengeség talán. Nem voltam a régi önmagam erő terén. Nem tudtam miféle átok ez, de szerencse, hogy ez akkor tört rám, amikor testvéreimtől távolra kerültem. Hiába a vérségi kötelék egy dolgot mindig szem előtt tartottam, ne lássanak soha gyengének. Nem voltam soha az a barátkozós típus, kifejezetten zárkózott gyerek voltam. Mindig megtartottam tőlük a három lépés távolságot. Anyánk is ráfázott, hogy kígyókat melengetett a keblén. Nem terveztem ugyanezt a végzetes hibát elkövetni.

Gondolataimba mélyedek és az élettelen pusztaságot bámulom a koszos éttermi ablakon keresztül, amikor a mágia enyhe jelei csapnak fel a tányéromból, a levesem lassú örvénylésbe kezd, majd a betűtészták rövid, de egyértelmű üzenetként állnak össze a forró étel felszínén: "Gyere Londonba" Még csak most váltunk el, és nem terveztem ilyen korán a családlátogatást. Úgy vágytam a viszontlátásra, mint mókus az erdőtűzre. Ám legyen. Még az is lehet, hogy valami fontos. Essünk túl rajta.

Néha muszáj találkozni a sajátjaiddal, hogy emlékeztesd magad, miért akarsz távol maradni tőlük.


LONDON


Idejét sem tudom, mikor jártam itt, de egy valamiben biztos voltam. Ez a város rohadtul nem így nézett ki. Egész élhető vidék volt, de sajnos ezt a helyet is utolérte a pusztulás és a fertő. Ráérősen sétálok a romok között és próbálom megfejteni: Kedves családom miért egy romhalmaz közepére szervez családi programot? A tér viszonylag kihalt, csak néhány nyomorult maradt, de látom a jeleit, hogy nemrég itt nagy buli volt. Égett hússzag terjeng a levegőbe. Alig nézek körbe, rögtön kiszúrom az orrfacsaró szag forrását.
Valakinek nem volt szerencsés napja - jegyzem meg némi gúnnyal. Egy maréknyi hamu és húscafat, ami valaha egy ember volt. Kézzel fogható bizonyíték az emberiség ocsmány oldalára. Nem messze a kupactól egy sérült csuhást ápolnak. Őt is elérték a lángok, de viszonylag megúszta.
Lassan az épülethez érek. Már kintről hallom testvéreim édes évődését. Van, ami soha nem változik. Dejavu érzésem támad.
Mintha újra abban az átkozott ládában lennénk. - csatlakozom bájos családomhoz, de halk lépteim a küszöbnél véget érnek. Nem tervezek beljebb menni. Szokásomhoz híven megtartom a távolságot. Legalábbis egyelőre. Vállammal az ajtófélfának támaszkodom, karjaimat a mellkasom előtt keresztbe fonom és csendben felmérem a terepet. Látom, Athan dögrováson, elég ramaty állapotban van, de nem tartottam ezt fontosnak szavakkal is a tudtára adni, mennyire kiábrándítóan rosszul fest. Látta azt mindenki. Magáról meg tudta. Ismerve a családomat, legalább egy valaki már biztos észrevételezte előttem. Végignéztem a díszes társaságon, már csak Seth hiányzott. Közben az járt a fejembe, miről maradhattam le eddig. Valószínűleg nem sok mindenről. Későbbi érkezésemmel inkább csak megkíméltem magam a felesleges észosztástól.
-Valaki összefoglalná röviden, mit keresünk itt? - teszem fel a kérdést, és direkt nem Athanre vagy Rubenre nézek. Az egyik jobban teszi, ha spórol az erejével, a másik meg jobb ha bele sem kezd. Amennyit szövegel, holnap estig is itt állnánk. Ezért a kérdésemet valamelyik bájos húgomnak/nővéremnek szegezem.


avatar




☩ Reagok :
27
☩ Play by :
☽ Madelaine Petsch

Utolsó Poszt Kedd Júl. 24, 2018 12:59 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Kígyó tesók kalandjai folytatódnak
Athan, Ruben, Calypso, Kisa, Nia, Helené
──────────── ────────────
Összhang megkérdőjelezhetetlen, kivéve őt. Nem is értem, miért gondolkodik így. Felvonom a szemöldököm, s mosolygok.
- Tusé cukikám. - Mondom, egy kacsintás kíséretében. Beszolások terén tanulhatnánk egymástól. N jó csak én tőle.  Figyelem tovább a többieket. És megjelenik ő a nagy szép Heléné.. vagy kis a ...  Mosolya enyhülésén felnevetek, majd ostoba tettén is. - Tipik..alkoholista lett. - Csattanok fel, s teszem a kezem a szám elé, hogy ne nevessek hangosan, főleg Athan mondatán. Mindig tudtam, hogy majd "sora viszi a lány". Testvéri "büszkeségem" határtalan. Felvette a romlott emberi szokásokat, pár ráncot is magára öltött? Kis bajusz? Méregetem.

Calypsot érkezésén elmosolyogom, ő volt az a nővérem kinek ötletességét a tengeri csodákkal mindig irigyeltem, kinek lényeit csodálattal néztem. Szépséges volt, mint mindig.  Ismét elérkezünk ahhoz, hogy sokan legyünk. Értem én, hogy mindenki kell, de eleget bámultam őket aszt hiszem az elmúlt év századokban..

Kisa kérdése jogos, én is ezt akartam éppen szisszegni, de megelözött. Érdeklődve méregetem legkisebb testvérünket, azon kivül, hogy azt megtudta ereje már nem igen van más még mit tudhatott meg?









○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




The snake always bite you

avatar



☩ Reagok :
54
☩ Play by :
Eiza Gonzalez

Utolsó Poszt Pént. Júl. 20, 2018 2:16 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Andariel ivadékai
Éljen soká a család  • Credit:
Ruben egyedül van elcseszett álláspontjával. Nehéz felfognom, hogy bármelyikünk beletörődhet ebbe a helyzetbe. Mindig az erőt áhítottuk, az utána való sóvárgás vérünkben van, s így is lettünk nevelve. A tény, hogy egyikünk mégis ennyire kilóg a sorból… Azt hihetnénk, hogy ha van is ilyen, hát az majd a legkisebb lesz, erre tessék. A többiek közül talán még Athannal tudnék legjobban boldogulni.
Delphi sértőnek szánt megjegyzését nem veszem magamra. Több kell egy agyalágyult kishúg piszkálódásánál ahhoz, hogy felkapjam a vizet. Például az, amit Ruben művelt nem sokkal ezelőtt. Képemre kedves mosolyt ültetek, úgy nézek Delphiniára.
- Néhány évezrede megtanultam. Ideje lenne neked is elsajátítani ezt a készséget, ha szeretnéd, megtanítalak rá. Akkor több információhoz juthatnál, mint a képek nézegetésével – mosolygok tovább.
Arra sikeresen rájöttünk mindannyian, hogy a könyvtárak semmit nem érnek, bár az, hogy Athan elpirult néhány érdekesebbnek hangzó olvasmánytól, egy fokkal jobb kedvre derít. Ilyenkor tényleg ő tűnik a legkisebbnek, és tegyük hozzá, a legártatlanabbnak is. Persze ez az ő baja. Én jobb szeretem élvezni az élet adta örömöket. Az, hogy Delphiről vagy akármelyik másik testvéremről írnak néhány sort, teljesen felesleges információ. Pontosan tudjuk, hogy akkoriban mi történt, ahogyan azt is, hogy az írott szavak elferdítik a valóságot. Ha nagyon akarnánk, szerintem még arra is emlékeznénk, hogy hány mészárlásra áhítozó démon energiáját éreztük a harcra kész seregekben.
Helené megérkezésére felkapom fejem. Nem számítottam arra, hogy jön még valaki. Egy egyszerű biccentéssel fogadom, visszatartva a nyelvem hegyén csüngő, „Késtél!” megjegyzést. Máskor talán nem tettem volna, de most egyáltalán nem bánom, hogy nem találtam itt egyszerre mindenkit. Minél később egyesül teljesen ez a sziszegő kompánia, annál jobb.
Fogalmam sincs, hogy az embereknek hogy tetszhetett az a nyáltenger történet, amit ő maga köré kreált. Valószínűleg pont azért, mert nem folyt túl sok vér. Túl kevés, ami azt illeti. A halottak száma meg sem közelítette egy rendes csata halálozási eredményét. Az egész egy olyan játék volt, amiben még részt venni sem volt kedvem. A jelenet azonban, ami a szemünk előtt rajzolódik ki, egy rövid nevetést csal ki belőlem. Ennek kiváltásában meglepő mód, Ruben megjegyzése is közre játszik. Ez talán az első olyan mondata ma, amit képes voltam értékelni.
Ez viszont nem tart sokáig. Elég észrevennem Calypsot és újra elkomorodom. Még egy kígyó, akinek megérkezése nem áraszt el túl nagy örömmel, de azért egy biccentés neki is jár. A vele való kapcsolatom nem mondható rosszabbnak, mint bármelyik más testvéremmel, összességében tekintve. Ebből adódik, hogy egyik jelenlétének sem örülök túlzottan. Jelenleg nem, főleg mióta elkezdtük szánalmasnak tekinthető létezésünk tárgyalni. Kezd újra olyan érzésem lenni, mint abban a dobozban. Folytonos sziszegés, többnyire feleslegesen, s tény, én sem voltam sokkal különb. Miért lettem volna? Első helyemből adódóan nem állhattam, ha valaki engem merészel piszkálni. Ha tettel nem is, de szavakkal viszonoztam mindenki „kedvességét”.
- Ötletekkel dobálózni akkor is ráérünk, ha már minden információ elhangzott. Athan, mit tudtál még meg attól az angyaltól?
Úgy vélem, ő volt a segítsége. Mi ugyanannyit tudtunk odabent, tehát csak a két jövevény egyike lehetett, az pedig, hogy legkisebbünk elvonult a betolakodó tollseprűvel, valószínűleg nem csak nekem tűnt fel. Fogalmam sincs, hogy mikről beszélgettek, de jól elszórakoztatták egymást az utolsó ott töltött időszakban.



avatar



☩ Reagok :
137
☩ Play by :
Emily VanCamp

Utolsó Poszt Szomb. Júl. 14, 2018 12:16 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Hihetetlen család
Nia*Kisa*Helené*Ruben* Athan* Calypso
Összevont szemöldökkel állok a betört kirakatüveg előtt, kivehetetlenek a szavak, de kétségtelen egyik testvérem küldte az üzenetet. Athan, a legkisebb. Félre húzom ajkam, tétován indulok tovább. Túl kevés idő telt el ahhoz, hogy szívem visszahúzzon hozzájuk. Lassan koptatom a foghíjas macskaköveket, egy koldus tartja felém tálkáját. megkopott ezüstszínű bögréjén ismét felderengenek a betűk. Olvashatatlanok, ebből is látszik, hogy öcsém épp oly gyenge, mint én. Durván lököm félre a májfoltos, mocskos mancsot. Hangtalanul emelkedik a magasba a néhány pénzérme, már csak lelki szemeim előtt látom, ahogyan egy pillanatra megállnak a levegőben, hogy aztán csilingelve guruljanak tova a bazalt köveken. Szikrákat szór a tűző Nap, szemem előtt apró fényfoltokat hagyva. Ez az ami talán nem változott. Öcsém üzenete, mint az árnyék úgy követ, minden tükröződő felületen meg- megcsillan. Megadóan állok meg egy furcsa négy kerekű mellett. Az utcák tele vannak ilyenekkel, némelyik anélkül mozog, hogy lovak húznák őket. Ijesztő. Ablaka már nincs, így kénytelen vagyok féltérdre ereszkedni. Forró leheletem nyomán felsejlik, kisvártatva pedig olvashatóvá is válik.
A ház melyet a családi randevúnak választott hűen tükrözi állapotomat. Lepukkant. Mögötte sűrű fekete füst tekereg, akár a tengeri kígyó. Halál sikoly, éget hús szaga terjeng a levegőben. Megfordul a fejemben, hogy már elkezdték a bulit, s feldobták a nyársra az áldozati bárányt. Nem mintha, anyánk felzabálása óta, lett volna közös vacsoránk. Beljebb lépve az ajtófélfának támaszkodok. Tisztában vagyok vele, hogy tudják, megérkeztem. Nincs is szándékomban titkolni, csak vagyok annyira illedelmes, hogy megvárjam míg Ruben, pontot tegyen a mondat végére és levegőt vegyen.
– Bocsáss meg Öcsém, igazuk van, össze kell fogni vagy az új családodat előbb- utóbb nem tudod megvédeni. – emelem tekintetem Rubenra. Ki tudja, miért oly fontos neki az néhány ember. Játszadozhat annyival amennyivel akar, akkor és ott ahol akar. Még babaházat is építhet nekik.
- A ládát hiába is keressük. Eltűnt, valaki vagy valakik elvitték. Viszont ötletnek nem is lenne utolsó. –helyeslek a felvetésre még ha nem is gondolta komolyan. – Egyelőre nálunk az előny, de ha valami túlbuzgó Isten barma rá jön, hogy mit is rejtett az a láda, akár már azon is gondolkozhatunk milyen mélyre ássuk el magunkat.  Abba inkább bele se gondolok, mi van akkor, ha Amara őrzi magánál. – nem részletezem mit is jelenthet ez nekünk. Tartom annyira józan eszűnek mindahányat, hogy maguktól is rájöjjenek. – De mindezek előtt boruljatok össze, fonjátok össze a kisujjatokat és béküljetek ki.

avatar



☩ Reagok :
41
☩ Play by :
Joseph Gilgun

Utolsó Poszt Vas. Júl. 08, 2018 1:29 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☽ My sweet, sweet siblings

Athan - Nia - Kisa - Helené - Ruben
zenei aláfestés • szószám: 902 • Credit:

 
Úgy néz ki véleményemmel alul maradtam ebben a csatában, ugyanis hárman egyöntetűen zúdítják rám véleményüket, ki - ki a sajátos stílusában. Szemeimet megforgatva huppanok le Athan helyére a kényelmetlen fotelba, mint ahogy azt érkezésemkor is megtettem és egyik lábamat átvetem a poros karfáján, hogy minél kényelmesebben el tudjak helyezkedni és hallgathassam a reménytelen eszmecserét mindenféle könyvtárakról és emberekről, akik megölnek minden idegen lényt, akik az útjukba akadnak. Vadászok? Túl sokan nem lehetnek, hiszen a démonok miatt az emberek egyre inkább fogyatkoznak, arról nem beszélve, hogy a társaság java része valószínűleg élőholt kategóriába tartozik már, de mivel képtelenek az emberek meghalni, még mindig közöttünk járnak, ebből pedig az is következik, hogyha üldözőbe is vennének minket, mi sem tudnánk meghalni, különben is, minket lég nehéz megölni, hacsak valaki nem ismeri a módjának annak, hogy hogyan. Hümmögve kezdem rágcsálni az ajkamat, meredten bámulva koszos tornacipőm még koszosabb orrát, amíg a többiek kupaktanács szerűen beszélik ki a könyvtárakban fellelhető könyvek teljes tartalmát kategóriák szerint. Mi lenne ha visszajönne Isten? Első sorban nyilván annyian esnének hirtelen össze holtan, hogy nincs annyi hely a temetőkben, amennyi embert el kéne akkor temetni, nem beszélve az idegesítő tömeges zokogásokról és jajveszékelésekről. Aztán ott lenne az, hogy talán, esetleg lejönne és rendet tenne, egy csettintéssel helyre tenné az angyalokat és démonokat, mindenki menne vissza a saját helyére, persze a démonoknak ehhez lenne egy - két keresetlen és obszcén szava, de végül úgyis ő győzne, mehetnek vissza a pokolba melegedni. És velünk mi lesz? Mert egyértelmű, hogyha már a két ellentétes fél között rendet tesz, akkor tud a láda kinyitásáról és minket is visszadugna oda, vagy pedig megölne, ami azért inkább vallana rá, mint az, hogy egy ejnye - bejnye kíséretében visszatessékeljen minket újabb több száz évre, vagy akár az idők végéig.
'Oké Athan, felfogtam, de a kis családom kimarad a dologból. Akkor most már hogyha mindenki elmondta háromszor egymás után, hogy a könyvtárak használhatatlanok, mert értelmetlen könyvek vannak benne a minket dicsőítő történetek, vers részletek és novellák helyett és már az ég sem emlékszik ránk, arról nem beszélve, hogy olyan erősek vagyunk, mint egy újszülött, aki még a fejét sem bírja megtartani, találjuk ki, hogy hova lett az erőnk. Isten elvette, rendben, tiszta sor. Következő kérdés; hogyan szerezzük vissza? Mert az apóka fogta magát és elment valahová pihenni, kikapcsolta a Fohász rádióját és szürcsöli a kis koktélját ki tudja hol. Az angyalok biztosan nem fognak nekünk segíteni, mert előbb csinálnának belőlünk kígyó nyársat vacsorára, a démonok... pfff... őket hagyjuk, azt sem tudják merre áll a fejük, csak teremtik a káoszt és nyakig merülnek benne. Most vagy találunk egy olyan tollas hátút, aki hajlandó kétes üzelmekre és esetleg, hangsúlyozom esetleg segít nekünk, vagy mi indulunk útnak egymásba karolva és megkeressük az öreget, ami elég hosszú ideig fog tartani, de mivel örökké élünk, van elég időnk. De még az is opció lehet, hogy visszamegyünk a ládikához, ahonnan kiszabadultunk, egyikünk gyorsan bezárja és ráül a tetejére, hogy ki ne nyíljon semmi esetre sem, amíg ott vagyunk és a többi meg nyom után kutat, hátha valahol el van rejtve egy használati utasítás, esetleg egy üvegcse benne az erőnkkel. A vadászokat legvégső esetben keresném fel, de csak ha nagyon muszáj. Idegesítő kis emberek. Folyton mérgesek meg gyanakszanak és a hátadat szurkálják mindenféle késekkel, meg lőnek, löttyökkel dobálóznak. Múltkor összeakadtam eggyel... nagyon aranyos volt, ahogy elkezdett latinul hadoválni és öntözött szenteltvízzel, de aztán meguntam, amikor már csuromvíz voltam. Szóval ezt az ideggyenge, gyanakvó népséget és utoljára hagynám a lehetőségek listáján. Ki melyik ötletet tartja nem elvetendőnek?' - lóbálom a lábamat, miközben végignézek hármukon és fejemben latolgatom én is a lehetőségeket, hogy melyikkel élnék legszívesebben, de valahogy az angyali segítség és az önálló Isten keresés között nem tudok dönteni. Lehet magunk között össze tudnánk gyűjteni annyi információt pár nap alatt, hogy biztosan elindulhassunk egy úton, de az is megeshet, hogy valamelyikünk talál egy olyan szárnyast, aki hajlandó segítséget nyújtani. Rendben, de mi a garancia arra, hogy az apóka nem fog minket azonnal megölni, ahogy meglát minket? Talán az, hogyha az sem érdekli, hogy a lényei miket művelnek az imádott embereivel, akkor esetleg nekünk is azt mondja, hogy itt az erőtök, jó szórakozást. Áh, az túl egyszerű lenne! Gondolataimat Delphi szakítja meg, tekintetem pedig a nappali bejárata felé irányul, ahol felbukkan egy újabb testvérünk, Helené, akin úgy látszik nem fogtak az együtt töltött évek, mert mosolyát olyan szélesen ragyogtatja ránk, mintha neki mindennap öröm lett volna, amit összezárva kellett töltenünk.
'Na tessék, róla írnak a könyvek! Trójai háború, mindannyian ott voltunk, de el is lehet olvasni. Legalább egyikünknek összejött az élet, Delphiről nem beszélve. Két híresség is van a családban, eldobom az agyam. Amúgy szerbusz Helené!' - intek oda hanyagul és mélyednék vissza gondolataimba, amikor Athan vad köpködésbe és köhögésbe kezd, az alkohol szag pedig kezd vészesen gyorsan terjedni az egész szobában, Athanból pedig valósággal árad a szag. - 'Úgy néz ki Helené nem bírja a hírnévvel járó figyelmet és az alkoholhoz fordult tanácsért és nyugalomért.' - rázom a fejem rosszallóan, de közben majdnem elnevetem magam. Nem hogy ránk nem emlékszik senki, de már magára a trójai háborúra. Aki olvasta régen, az már elfelejtette, aki meg most veszi a kezébe az csak unatkozik, mint ahogyan én is tettem, amikor végig kellett nézni az egész drámai szerelmes történetet. Kisa azt hiszem három - négy alkalommal el is aludt alatta és folyt a nyál a szájából. Vajon ebben az életben is lesz alkalmunk újra megcsodálni egy ilyen gyönyörű történetet? Aligha hinném.



Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 16 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég :: 2 Bots




Fajaink száma
Arkangyal
7/7
Leviatánok
8/8
Angyal
3
Démon
11
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
3
Harcos Angyal
7
Vadász
9
Nephilim
2