We're gonna rule the world We don't give up
So we'll keep on starting the fires We own the future The story that they sold us

 
Anglia, London
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

Online
Seth
avatar



☩ Reagok :
27

Utolsó Poszt Hétf. Aug. 27, 2018 11:20 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Rém Rendes Család


Mentem, mert hívtak. Hiába, a vér kötelez, Athan pedig soha sem volt az a "Farkast kiáltott kölyök", feltételeztem, jó oka volt annak, hogy szólított. Mikor megjelentem, egyes arcokon szinte tapintani lehetett a döbbenetet, még Athan öcsém arcán is. Azt gondolták, majd gőgösen kihagyom a kis családi perpatvart? Szívem szerint megtettem volna, de az mindenkinek használt volna, csak nekem nem. Lazán ellépve Markan mellett, beljebb húzódtam, majd az első dolgom az volt, hogy Athan csúfos helyzete felől érdeklődjek mit sem törődve a többiek fejével. Persze, nem csak szívjóságból, de azért mélyen legbelül talán a családi féltés is mozgatott. Kisára rá se pillantottam, eleget láttam őt a ládában, nem volt hangulatom hozzá. Miután Athan elregélte, hogy egy hibbant tollas égi fénymadár művelte azt vele, csak fejemet csóválva sóhajtottam egyet, majd az egyetlen számomra talán még kedvesnek is mondható húgomnak, Delphiniának címeztem egy halvány mosolyt. Athan végre elmagyarázta, miért is gyűlt össze a kígyócsalád. Mindenki észrevette, hogy hajdanán pompázatos erőnk mára bolhafing méretűvé csökkent. Túl sokat vesztettünk a szabadsággal. Már éppen válaszoltam volna neki, de Ruben belém fojtotta a szót. Így hát befoglaltam inkább a helyét, amit azért hagyott ott, hogy érdekesebb elfoglaltságainak éljen azok után, hogy Helené ősi mesterségét dörgölte húgunk orra alá. Delphinia két pillanattal később hangos nevetőgörcsben tört ki, még a ház is belezengett. Könnyes szemeit törölgetve az égre emelte a tekintetét. És ha ez még nem lett volna éppen elég, Calypso rákezdett. És mondta, és mondta. Nagyon belejött a szónoklásba a tengeri csillag, elvégre volt elég ideje gyakorolni. Kemény 700 esztendő. Ez kész gladiátorviadal, gondoltam magamban. Ott is így ment a sok parádé. Karjaimat a mellkasom előtt összefonva néztem őket csendben, miközben azon gondolkodtam, hogy ez melyik fázisa lehet a társalgásnak. A hurrikán közepe avagy az a rész, ahol már kezd elülni a vihar. Még nem tudtam rájönni, de azt levettem, hogy Helené már többeknél is kiverte a biztosítékot. Athan sem tűnt túl nyugodalmasnak. Hm...Talán a vihar még nem ült el, sőt! Most fog majd belelendülni. Remek! Delphinia aztán szót adott magának és elmondta a véleményét, mellyel szerintem mindannyian egyet tudtunk érteni.
- Szerintem ezzel nem vagy egyedül húgom. - válaszoltam neki, mielőtt még a szoba közepére nem gurult volna egy emberi fej. Épp csak megemelkedett az egyik szemöldököm. Calypso máris intézkedett és Isten kipurcant gyermekének fejét Kisa lábai elé rúgta. Markan sem bírta tovább, pedig ez tán még csak a kezdet volt. És mivel az erdő most messze volt, a szarvasai és erdőlakó barátai meg már rég alulról szagulták az ibolyát, ezért gondolom úgy vélte, Ruben és fura, színes doboza érdekesebb társasággal szolgál a számára. Nem hibáztattam érte. Athan felé fordultam ismét, mert bár ő nézett ki jelenleg a legnyomorultabbul a társaságban, mégis talán ő őrizte meg mind a négy kerekét a többiek közül.
- Szóval már az angyalok sem bírják cérnával. Micsoda egy világot élünk! A vén róka elég kemény holokausztot idézett elő azzal, hogy leszázalékoltatta magát. De az ürömben is megvan az öröm. Nem vettetek észre valami furcsát? Persze azon kívül, hogy ez már nem ugyanaz a világ, mint amiben azelőtt éltünk. Én úgy vettem észre, mintha minket teljesen kitöröltek volna a történelemből, csak apró nyomai maradtak meg létezésünknek, azok is erősen eltúlozva, legendákba bújtatva. Gondolom ez is a főtollas műve, de ebből még előnyt is kovácsolhatunk. - nem tudom, hogy előttem mik hangoztak el, meglehet, hogy az acsarkodás közepette már előkerültek ezek a mondatok, viszont Helené ötletére még senki sem reagált józanul, így hát felé fordulva hozzá intéztem szavaim.
- Pontosan az húgom. Őrültség a jelenlegi felállás szerint. Mégis hogyan gondoltad? Odasétálunk elé és megkérdezzük tőle, hogy árulja már el, mi a franc történt az erőnkkel meg a visszaszerzésének módját is, ha már ilyen jófej volt velünk és kieresztett minket évszázados börtönünkből? Ugyan kérlek! A sötétség nagyasszonyáról beszélünk, ő is ugyanannyi lélekkel rendelkezik, mint mi, vagyis a nagy büdös semmivel. Nem bízhatunk meg benne. Senkiben sem. Mi is csak eszközök lennénk a számára a fivére ellen. Egyáltalán honnan tudhatjuk, hogy ő tisztában van azzal, mi történt az erőnkkel? Feleslegesen nem adnám ki gyengeségünk titkát senkinek sem, neki meg aztán végképp nem. - vázoltam fel Helenének a gondolataimat, melyeket nem áskálódásnak szántam. Nem kívántam részt venni a szájharcban, csak segíteni akartam felnyitni a szemüket, mert ötlete körülbelül olyan volt, mintha a birka büszkén és integetve menetelne a vágóhídra. Ne legyünk már ennyire ostobák, hogy önként a sétálunk bele a fekete özvegy csapdájába…

Markan
avatar



☩ Reagok :
32

Utolsó Poszt Pént. Aug. 24, 2018 5:45 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Csók a családnak
Andariel kölykei
────────────  RIP-rop    ────────────
Since the dawn of time. Only the strong have survived
Késve érkezem, már majdnem mindenki itt van, mégsem maradok le semmiről. Nem sokkal utánam Seth is befut. Durva, együtt az egész család. Vállammal az ajtófélfának támaszkodva, mellkasom előtt keresztbe font kézzel unottan figyelem, ahogy repkednek a sértések és a beszólások. Mint a régi "szép" időkben. Ha véletlenül elfeledném, ez a pár perc bőven elég rá, hogy emlékeztessen, miért is kerülöm el nagy ívben a családom.
Azt hiszem, ez el fog tartani egy darabig. - jegyzem meg magamnak egy kisebb sóhajjal. Nem tervezem végigállni, ezért beljebb lépek az ajtóból, hogy befoglaljak magamnak egy széket, bár egyik sem tűnik valami kényelmesnek. Közben Athantól gyors összegzést kapunk, mire fel ez a családi egybegyűlés. Érthető az aggodalom, az erőnk gyengülése miatt elég kellemetlen helyzetbe kerültünk. Az öcskös összefogásról beszél, ami lássuk be felér egy lehetetlen küldetéssel. A csapatmunka sosem tartozott az erényeink közé. Hogy Andariel 8 kölyke együtt, közösen csináljon valamit? Majdnemhogy lehetetlen vállalkozás. Egyszer történt ilyen, akkor is a drága mama szíve hozott minket össze.
És mire jutottatok eddig? - intézem a kérdésem Athan és a többiek felé, bár a választ nagyjából sejtem. A nagy vérszívás miatt a nagy büdös semmire. Niából kitör a röhögés, jókedvében még a szeme is bepárásodik, Ruben meg eltűnik, majd széles, levakarhatatlannak tűnő vigyorral a képén, egy dobozzal a kezében tér vissza. Nem mond semmit, de ahogy rázza a társast, felér egy játékfelhívással. Közben még mindig megy a szájharc. Ennél talán még a közös játék is elviselhetőbb lenne. Miért is ne? Egy próbát talán megér.
Hogy játsszák? - kérdezem némi érdeklődést mutatva a játék iránt. Előbb a dobozra, majd Rubenre pillantok, miközben elsétálok a hűtő mellett és veszek magamhoz valami hideg, lehetőleg magas alkoholtartalmú italt.

Online
Delphinia
avatar





Looking at the city like I alreadyown it
I wait for you Standing on top'cause I earned this moment I took what was mine yeah I'm a hustler

☩ Reagok :
20

Utolsó Poszt Szomb. Aug. 18, 2018 1:11 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Kígyó tesók kalandjai folytatódnak
Athan, Ruben, Calypso, Kisa, Nia, Helené
──────────── ────────────
Na, és már itt is a többi. Markan, és Seth. Seth volt talán az a testvérem kivel talán megtalálhattam a hangot. Kúltúra tettei mind figyelemre méltóak voltak más más volt minden. Ebben a mostani világban főleg. És most ismét egy dobozban érzem magam.
- Már nagyon kezdem unni, hogy ismét a ládában érzem magam. - Semmi kedvem itt lenni, és hallgatni őket, és nézni őket.
- Jaj fogd már be! - Mondom Helénének, mert már az agyamon folyik ki, hogy ő milyen tökéletes. Kezembe temetem arcom és mordulok.
Hirtelen Ruben beszólására kapom fel a fejem, és olyan hangos nevetésben török ki, hogy már kínosnak érzem, főleg a rám vető pillantások szelét, így csak kicsorduló könnyem törlöm le és emelem égnek a szemem.

Várom már az értelmes tartalmas beszélgetéseket, de még egyelőre csak Heléne szája nagy és Ruben ostoba monológja, hogy ez így jó, ahogyan van tölti be a szobát. Talán majd Kisa vagy Seth talán ők, mint rangdősek tudnak valamit hozzá adni a beszélgetésünkhöz.  


Calypso
avatar



☩ Reagok :
84

Utolsó Poszt Hétf. Aug. 06, 2018 11:26 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Hihetetlen család
Sok kicsi leviatán
- Ha halkabban köszörülnéd a nyelved, talán sikerülne némi információt is kiszűrnöd abból, amit mondanak. – fordítom fejem Kisa felé. Nem vagyunk egyformák, mindenkinek az újdonság varázsával hat a kiszabadulásunk, s egyesek talán még fel sem fogták, hogy új szelek fújnak, látják, de nem értik. Más értékrendek szerint éltünk mindig is, mások voltak fontosak a számunkra. Ha jobban belegondolok, mielőtt el nem nyelt minket a láda frusztráló közege, nem is volt ehhez hasonlóban részünk, részesei voltunk a jelennek, s tudtuk, hogy a jövőre is felkarcoljuk a nevünket. Természetesnek is lehetne mondani, hogy ha valaki a múlt fonalába kapaszkodik. – Athan mi arról vagyunk híresek, hogy minden családi találkozó azzal kezdődik, hogy verjük a mellünket, mint a majmok. – lépek hozzá s teszem vállára kezem. – Még most is mikor a szemünket kiszúrja, hogy a világ kifordult magából. – lépek el mellette, s ragadok meg egy széket, hogy az ablakhoz húzzam, s letelepedjek rá. Közben nem felejtek el Nia és Heléné felé küldeni egy halovány mosolyt. – Minden csak idő kérdése Helené, de még nem fedjük fel magunkat, nem tudják, hogy valami új szabadult a világra. De velük ellentétben, mi igen is tudjuk, hogy ők kik, s mik a gyenge pontjaikat. – toldom foldom meg észrevételeit. – Ne vedd úgy magadra Hel, igazán hozzászokhattál volna. Akkor volt ez a család a legnagyobb egyetértésben, amikor Andraiel felett kimondtuk a halálos ítéletet. Lehet akkor össze is borultunk. – fene se tudja milyen euforikus lázban égtünk akkor, semmit se tartok kizártnak. – Csitt…-emelem ujjam a szám elé.- … még nem értünk el az ötletelős részig. – nézek Helenére, s apró mosolyra húzom az ajkam. Még véletlen megint vérfürdőset fogunk játszani, ha nem tartjuk be a játékszabályokat. – Nem mintha nem tartanám jó ötletnek. - és lám megérkezik a két hiányzó darabka a kirakósból, szinte egyszerre. A kérdés remélhetőleg költői volt, hisz itt senki se hiányzott senkinek, csak szükséges volt a találkozás. De azért egy apró biccentés mindkettőjüknek kijár.- Markan elnézve nekünk ez az egész Föld egy láda. Megfordul a fejemben, hogy csak én voltam annyira tapintatlan, hogy nem érdeklődtem öcsém állapota felől. – Hagyjátok már szerencsétlent, a legkisebb, de mint látjátok mégsem annyira elcseszett, hogy ne rendezzen le egy- két bajkeverőt. Miért nem azt kérdezitek tőle, hogy a szárnyukat vagy a farkukat vágta e le? Vagy éppen kik előtt lepleződött le? – fordítom ki fejem az ablakon. Két aprócska kéz lenyomat rajzolódik ki az üvegen, ahogy rálehelek, hogy megtisztítsam a kosztól. Rubent teljesen elvesztettük, nem csodálkozom rajta, csak szánakozva nézek utána. Mindannyiunk közül ő a legkiszámíthatatlanabb, ha úgy érzi, majd visszajön. De lőtte még megajándékoz minket, a vendéglátónkkal, kicsit szétszórt, de rokonszenves figura. Nem lát, nem hall és végképp nem beszél, vannak itt elegen, akik megtegyék helyette is. – Játszhatnánk is, mint régen, akinél a fej, az beszél. – teszem lábam az újonnan érkezőre és görgetem Kisához. – Te mit tudsz nővérem? – villantok felé egy mosolyt. Ruben doboz rázós belépőjére, eltorzul az arcom. Vajon minket is rázott így valaki? De végül elhessegetem a gondolatot, s közelebb húzódom a bátyámhoz, egyelőre érdeklődve figyelve milyen új dolgot fedezet fel, hisz számomra teljesen ismeretlen.

Online
Ruben
avatar



☩ Reagok :
31

Utolsó Poszt Szomb. Aug. 04, 2018 10:55 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☽ My sweet, sweet siblings

a galád család
zenei aláfestés • szószám: 1039 • Credit:

 
És csak jönnek és jönnek és jönnek és jönnek. Mint egy népvándorlás! És tudjátok mi a legzavaróbb? Hogy még beszélnek is! Hogy van hangjuk, ami nem ment el sajnos a ládában az eddigi idők folyamán és olyan, mintha egy piacon feküdnék a fotelban, amibe most legszívesebben belesüllyednék teljes testemmel, bár szerintem ezt a mutatványt a többiek is tapssal jutalmaznák, de nem kérnének újrázást. Egyre kényelmetlenebb a fotel, ahogy egyre többen jelenünk meg a szobában, agyamban felkapcsolt a piros vészvillogó, a sziréna megállás nélkül visít és inkább összenyomnám most a fejemet két oldalról, mint régen, hogy aztán őrjöngve kezdjek futkározni fel és alá, bááár, itt megvan a lehetőség, hogy fogom magam, könnyek nélküli búcsút intek és távozom vissza a jó meleg kád vízbe, ahonnan jöttem és befejezem a kacsák versenyét. Vagy már azóta leengedték a kádat? Gondolataimból Helené epés megjegyzése robbant ki, melyre a válaszom egyetlen széles, gúnyos mosoly.
'Tudod Helené, én is láttam már nagyon sokszor mozogni a szádat, de általában az mások övének magassága alatt történt meg. Miért nem maradtál meg annál?' - kacsintok rá, mintegy bátorítóan, hogy ugyan, űzze nyugodtan régi mesterségét, de ebből már háború nem lesz. Mondjuk a többiek arcát elnézve egymás között még lehet, mert mindenki fejhangon torkolja le a másikat, hogy az ő szavuk érvényesüljön előbb, melynek Athan, az egyre vörösödő és robbanásra kész fejéből ítélve nem örül. Ideje elhagyni a helyszínt azt hiszem, még mielőtt én is erre a sorsra jutnék, vagy még mielőtt mindenki megöli a másikat. Ha nagy a baj, úgyis üvölteni fognak, azt meg csak meghallom. Nyugdíjasokat megszégyenítő nyekergéssel és lassúsággal fordulok ülő pozícióba fotelomban, majd rokonaimat hátrahagyva, félig mégis fülelve sétálok ki  nappaliból, egyenesen át a konyhába. Egész szép állapotban maradt, meg kell hagyni, leszámítva, hogy az összes étkészlet, poharak, tányérok, edények, lábosok, evőeszközök a földön hevernek összetörve, egymás hegyén - hátán, mondhatni egy aprócska hegy képződött belőlük a konyhapult sarkában. Az ott egy patkányfarok, ami kilóg a kupac alól? Homlokomat ráncolva lépek oda és cipőm orrával finoman rátaposva húznám ki az állati testrészt a maradványok alól, amivel csak annyit érek el, hogy az egyik lábos elkezd vészesen lassan megindulni a helyéről, ezzel pedig újabb lavinát, töréseket idézhet elő, úgyhogy jobbnak látom, hogyha nem tudom meg mennyire friss még a dolog. Lábujjhegyre állva lépkedek hátra egészen a hűtőig, amin különféle országok látványosságai szerepelnek miniatűr másolatban. Ezt ismerem! Ez a hűtőmágnes. Leáéknak is van otthon rengeteg, csak nekik színes betűk és számok, hogy Lea tudjon velük játszani, ha unatkozik. Na te mi lehetsz? Alsó ajkamat rágcsálva veszem le a háromszögű tornyot ábrázoló mágnest a helyéről, ezzel fölfedve, hogy a hűtő bizony nem mindig volt ilyen koszos, ragacsos, zsíros sárgás színű, hanem valamikor hófehér lehetett, legalábbis a mágnes alatt. Biztos láttam már, de nem jut eszembe. Valamilyen torony... vállamat megvonva rakom vissza a helyére és veszem ki a Big Ben és az óriáskerék mágnes alól az itt lakott család fotóját. A Big Bent bizony felismerem és Lea elmesélte, hogy milyen az az óráskerék. Régen ilyenekkel törték kerékbe az embereket, most meg ebből építenek hatalmas szórakoztatóegységeket és fel lehet rá ülni várost nézni. Boldog családi idill, ahogy fekszenek mindannyian a fűben egymáson henteregve, kacagva. Túl van értékelve. Fejemet megrázva dobom félre a képet és tekintetem ismét a hűtőre téved. Vajon van benne még valami? Kíváncsiságtól vezérelve ragadom meg a koszos fogantyút és rántom magam felé az ajtót, a felszabaduló szagok pedig egyenesen mellbe vágnak, a látványról nem is beszélve. Csótányok, százlábúak, különféle ismeretlen élő és döglött rovarcsaládok tanyáznak mindenen, ami valaha étel lehetett, már pedig egy kupac penész és bugyborékoló enyv. Arcom fintorba torzul, homlokomon ezernyi ránc jelenik meg, ajkaimról undor tükröződik, orromat pedig rögtön befogom és sietve lépek az ablakhoz, hogy némi erőlködés árán ugyan, de kinyissam és hagyjam, hogy a szagokat messzire vigye a szél. Nem is a penészes sajtban lakó csótány, vagy a szanaszét ázott tejes dobozból kifolyó rothadt tejfölszerű valami az, amitől beleim háromszor is megtekeredtek, hanem a középső polcon, ezüsttálcán pihenő vörös hajkoronával megáldott levágott férfi feje. Megtaláltam a családfőt! Szájából éppen egy jól megtermett barna csótány dugja ki csápjait, fülében legyek lárváinak hada tanyázik. És az mi ott az orrában? Nem is akarom megtudni, mi lóg ki onnan félig! Valamiért mégse törődöm a fejen lakókkal és undoromat félretéve markolok bele a hajkoronába, hogy kiemeljem a helyéről, ami jobbára sikerült is volna, hogyha a bőr hangosan cuppanva nem válik el a koponyatetőtől és nem esik az immáron megskalpolt fej lábaim elé. Koponyája nyálkásan csillog az ablakon beszüremkedő napfényben, kezemben ragadt bőréből nedv csöpög a mocskos járólapra. Ezt beledobjam valakinek az arcába? Mondjuk Sethébe. Vagy belekenem valakinek a hajába.
'Fúj...' - az ötlet kiváló lenne, hogyha ujjaim nem lyukasztották volna át a már felpuhult szövetet és nem érintkeznék a róla csöpögő ragacsos állagú nedvvel, így a ronda ötletet elvetve hajítom ki a konyhából a bőrdarabot, egyenesen a nappaliba és a konyhát kerülő úton elhagyva venném az irányt az emeletek felé, amikor tekintetem megakad a sarokban magányosan ácsorgó polcon, tele hatalmas, téglalap alakú dobozokkal. Orromat elengedve szelem át a helyet és gyermeki mosollyal az arcomon taposok össze egy amúgy is törött hógömböt, melynek szilánkjai ropognak a talpam alatt, de jobban foglalkoztat a még ki sem bontott, celofánnal bevont Monopoly társasjáték. Végre nem úgy kell a darabokat összevadászni! Mohón kapom ki a többi játék közül, melyek közül néhányat magával ránt, azok pedig hangosan csattanva érkeznek a földre, egy vagy kettő még talán ki is nyílik és darabjai szétszóródnak a porban és koszban. Türelmetlenül tépem le az átlátszó csomagolását a doboznak, majd cinkosan mosolygok az ősz bajuszos, cilinderes bácsira, mintha régről ismernénk már egymást. Az új, bontatlan csomagolású játék műanyag illata rögtön megcsapja orromat és a nappali felé pillantva rohan át agyamon egy ötlet, ami hála az égnek azonnal elvetésre is kerül: mi lenne ha leültetném őket játszani? Nem. Kizárt. Athant még csak - csak, de a többiek... nem értenék. Kisa még rá is köpne egyet. Még Delphire is azt mondom, hogy esetleg lekötné, hogyha nincs kellőképp felpaprikázva. Na jó, megmutatom Athannak, aztán leülök játszani. Kicsit közelebb lépdelve emelem magasba a játékot némán, hogy Athan tökéletesen láthassa kedvenc időtöltésemet, arcom sugárzik a boldogságtól és megkönnyebbüléstől, hogy kicsit kivonhatom magam a perpatvarból, vigyorom pedig töretlen. Na, hol a legkevésbé mocskos a háznak azon pontja, ahol hallom még a szellemileg visszamaradottak gyülekezetét?


Helené
avatar



☩ Reagok :
11

Utolsó Poszt Szomb. Aug. 04, 2018 7:09 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Családi Kupaktanács
öltözék  • Credit:

Értem én, hogy több száz évnyi bezártság nagyon is sok volt, főleg egy ilyen szűkös helyen, de ettől függetlenül ezt az ellenségeskedést nem értem. Kikerültünk, fele annyi erővel, mint amennyink volt. Össze kéne fognunk, hogy megpróbáljuk visszaszerezni az erőnket… E helyett, csak a gúnyolódást kapom… Mennyire szeretem a családomat!
-Tudod Ruben látom, hogy mozog a szád, de csak annyit hallok, hogy bla bla bla! Ha nem tudsz semmi értelmeset mondani, akkor maradj inkább csendben!-Megforgatom a szemeimet Athan kis hisztijére. Megmérgezni őt… Hát persze pont így akarnék vele végezni.
-Tudjátok jah nem bírok el a hírnévvel. Megállás nélkül csak piálok és mély depresszióban vagyok, amiért a mai emberek semmit nem tudnak Trójáról. Teljesen kiborultam!-Játszom meg magam. Egek… Ezt az óvodát. Delphi beszólására inkább nem is reagálok semmit. Tiszta dedó ez az egész. Most tényleg ezért jöttünk ide, hogy egymást fikázzuk? Ha tudtam volna…
-Az mind szép és jó, hogy rólunk nem tudnak, nem ismernek minket, de jelenleg mi sem tudjuk, hogy hogyan szerezzük vissza az erőnket. Ha nem tudják, hogy kik, mik vagyunk, akkor azt sem tudják, hogy eredetileg mire vagyunk képesek nemde? Ha megtámadnak minket hamar rájönnek majd, hogy gyengék vagyunk jelenleg. Ne becsüljük alá az ellenségeinket…-Idő közben újabb testvérünk lép be a szobába. Egy mosoly kszik arcomra Calyt látva. Végre egy értelmes testvér.
-Caly azt hiszem legtöbben előbb döfnének kést a másikba, minthogy összeölelkeznének.-Mondom kissé elszomorodottan. A sértegetés, fújolás nem vezet sehova. Nem jutunk előrébb azzal, ha csak sziszegünk egymásra azt fitogtatva, hogy ki a nagyobb, erősebb…
-Nos lehet, hogy egy nagy őrültség, de mi lenne, ha felkeresnénk Amarat? Mégis csak ő engedett ki minket… Gondolom okkal… Nem hiszem, hogy csak felebaráti szeretetből. Mi van, ha ő tudja miként szerezhetjük vissza erőinket?-Nézek előbb Athanra, majd Calyra. Úgy érzem jelenleg velük lehet a legnormálisabban tárgyalni. Lehet ötletem ostobaság, őrültség, de szerintem nem elvetendő. Sőt önként jelentkeznék is a feladatra, amennyiben valamelyik testvérem elkísérne. Nem kellene nagyon szétválnunk. Együtt mégis csak erősebbek vagyunk.
Meglepetten pislogok újabb testvérünk érkezésére, aki után még Seth is megjelenik. És íme ismét együtt ez a nagy boldog család. Milyen remek!
-Ne légy már ennyire negatív. Sokkal jobb, mint az a fránya láda… Van itt ablak, ajtó…-Szélesedik mosolyom. Láthatóan mindenkinek jót tett ez a kis szabadság. Elég jól összekapta magát ez a kis társaság.



Athan
avatar



☩ Reagok :
103

Utolsó Poszt Csüt. Aug. 02, 2018 6:31 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☠️ Családi találkozó

Ruben & Athan & Nia & Kisa & Helene & Calypso & Markan & Seth
szószám: 1165 • Credit:

 
- Mert mi nem vagyunk a családod, mintha ezt mondanád. Senki nem kérte, hogy velük kézen fogva járkálj, csak azt, hogy ne legyél ennyire befordult és ellenségeskedő, pont velünk. Igen, tök szar volt odabent, idekint is minden hasztalan szinte, de ááááh.. mint egy csapat hisztis gyerek! Túl lehetne már ezen lépni  – morgolódik kissé, mivel még mindig fáradt, nagyon. Semmire sem vágyik jobban, mint a csendre, egy hűvös vízzel telt tóra, vagy bármire és nyugalmas pillanatokra. Vagy akármire ami feltölti. Mégsem áll fel és megy el, nem. Sőt, mintha kicsit ő lenne itt a legnagyobb türelemmel azok iránt, amik történnek. Vagy legalább próbálkozik, és ezek között sziszeg dühösen az egybegyűltek felé. Mindhiába, ez az ő ötlete volt, ez az ő sara, és hogy ez a kis szerencsétlenség közbe jött, nem változtat semmin. Így bírt járni, csak ne lenne ilyen nehéz gondolkodni mellette. Vagy inkább az már annak a kára, hogy a többiek ennyire az elején már egymást marják?
- Azzal kell beérni, aki van. Az angyalok valóban nem játszanak, az erősebb démonok talán egy kis csellel tudhatnak valamiket. Nem garantál semmit persze, azonban nem lehet most semmit félvállról lesni. Van előnyünk, ne feledd... Senki sem tud rólunk, nem tudják hogy kik vagyunk és mikre vagyunk képesek. Igen, gyengék vagyunk, de ezt csakis mi tudjuk – sóhajt, mert ez bár üröm az örömben, mégis, nem a legjobb az, hogy csak eljátsszak a felsőbbrendűséget. - A vadászok idióták, de azt hallottam, hatalmas arzenáljuk van. Fegyverek, igézetek, összegyűjthettek olyan dolgokat is akár, amikor mi hagytunk el. Ha őket nem, a bázisaikat meg kellene nézni  – dobja fel az ötletet, ha már Ruben annyira ragaszkodik ahhoz, hogy valamelyiket választani kelljen. Személye szerint inkább mindenből egy kicsit, kitapasztalni, melyik út kényelmesebb vagy épp melyik hasznos. Nem minden út járható, amelyet felsoroltak és lehet olyanok is felbukkannak majd, amikről nem is mertek álmodni sem. Fintorgása végül mégis az italnak szól, mintsem annak, hogy bárki bármit mond, vagy épp jelenik meg. Szép lassan, libasorban. Csendben pillant az érkező Calypso felé. Nohát, most már aztán kezd meglepődni, eleve azon, hogy az üzenete tényleg mindenkit elért aztán pedig, hogy ilyen válaszokat kap rá. Halovány mosoly fut át arcán azt hallgatva, mit Ruben felé intéz. Talán ha többen mondják akkor hamarabb megjön az esze. Sosem lehet tudni, épp kinek a szavai érik el végül.
- Eltűnt? Az nagyszerű, nagyszerű...  - morgolódva dől hátra és a fejét fogja. Átérzi a dolgot, legjobb lenne ha valahol feküdne, mégis, úgy néz ki, épp csak elhagyták, máris új gazdát talált magának. Ez mind szép és jó, ameddig nem arra használja, hogy őket akarja sarokba szorítani. Mindegy. Egyelőre talán nincs nagy vész, egyelőre nem érzi azt, hogy ez olyan hatalmas probléma. Vagyis de, baromira az, csak az erejük most épp jobban lefoglalja őket. Ha azt addig meg tudnák erősíteni magukat, lehet már az a doboz se lenne többé fegyver ellenük. Erre kell koncentrálniuk.
- Hogyne, mert mi arról vagyunk híresek  – nem mintha amúgy bárkivel össze lenne veszve, de hogy  közben még ölelkezzenek is? Na azért ahhoz már kicsit korábban kellene kelniük vagy egyenesen csoda szükséges. Habár ő sosem volt elutasító, ezen ismeretei, a szociális értékek ezen pontjai olyan hiányokat bírnak, amely miatt nemigen tud vele dolgozni. Mondhatni, suta hozzá, és talán őt lepné meg a legjobban, ha valamelyikük odalépve a karjaiba zárná.
- Nem tök mindegy amúgy, kikről mit írnak? Azok se igazak szinte vagy csak épphogy érintik. Mindegyikünkről írhatnának, azon van a hangsúly, hogy semmi más sincs, amit akár mi jegyeztünk le. Semmi. Értem én, piálni erre nagyon jó, de nem lenne jobb a jövőn dolgozni? Mert én abba a lyukba nem kívánok többé visszamenni  – mondhatná, hogy élve nem, de annyira nem elkeseredett. Feje kicsit zúg, kótyagos de ahhoz képest tiszta. - A legtöbb könyvtár dajkamesékkel és a vágyakról szól, így azokat hagyhatjuk. Azokat kellene meglelni, amik el vannak rejtve. Voltak... hogy mondjam...  - akad el kicsit. - Gyűjtők, emberek persze, de gyűjtöttek mindent ami a múlt és amiben volt valami megmagyarázhatatlan. Sok nagy palota elhagyatott, én ezekre gondoltam elsőnek  – dobja be az ő ötletét is, miközben ismét kényelembe helyezi magát és persze amelyre hirtelen gondolni tudott a kavarodásban. Kisa hangja húzza vissza az elmélkedésből, és felé tekintve hirtelen nem tudja, mégis mi lehetne az, ami fontos.
- Pfú... Leginkább a világról, amit lehetett. Hogy hogyan működött, működik... Nem tudom, mi lenne még fontos? Az erőviszonyok, az angyalok kegyetlenségei, sok minden. A Menny és a Pokol zárva  – vakarja meg feje búbját, keresgélve az emlékei között, amiket vagy ő, vagy maga Cassael ültetett el a fejében. A kellemetlen pillanatokat nem hozza fel, sem azt, amikor találkozott a tisztasággal, a mennyei képekkel és annak erejével. Ó nem, nem kell arról másnak tudnia, és még neki is kellemetlen most is, érzi szinte ismét a vakaródzó érzetet odafent. Igazából az fontosabb, ők mit tudnak egyelőre. Könnyebb abból építkezni, hogy ha tudja, mennyivel vannak tisztában és mit kell kiegészíteni, összegyúrni, vagy javítani. Épp szólalna meg ismét, amikor újabb alak tűnik fel és Markan lépked közéjük. Ajkait összezárva pillant felé, majd megszólalására csak a szemeit forgatja. Ezek eddig mind elhangzottak, nem mintha hibáztathatná, jó a szeme, ebben már biztosak. Ő volt a hülye, jött volna késve, miután legalább lemossa magáról a vért és a mocskot, az erejét meg ha nem töltötte volna fel, nem annyira tüntette volna fel, hogy egyelőre takarékon mozog. Nagy sóhajjal csóválja csak meg a fejét, és őszintén reméli, hogy nem neki kell összefoglalnia mindent, vannak itt olyanok, akik jobban szeretnek anekdotázni, de ha nem szólal fel valaki hamarost, megoldja ő maga. Igazából, semmi nem lett volna ezzel, ha az utolsó láncszem, akire, töredelmesen bevallva, végképp nem számított, meg nem jelenik. Seth belépője még az ő arcára is meglepettséget csal, pislogva rázza meg fejét, hogy tényleg komolyan vette a kis hívást, nem pedig ismét az arrogancia mögé bújva maradt volna ki. És mégis. És ismét. Nem, nem fél tőle, nem retteg, de vele biztosabban volt meg a tisztes táv.
- Rettentően. Utánad és a többiek után sírtam – igyekszik felvenni a stílust, hogy ne a meghunyászkodó mutatkozzon meg belőle. Nem, még ez sem a gyűlölet, az majd később jön, szeme sarkából Kisa felé pillant. Ők ketten egy helyen? Érti már mindenki azt, miért nem hitte, hogy mindketten eljönnek? Aprót sóhajt.
- Köszönöm az aggodalmatokat, kedves fivéreim. De komolyan. Ez egy harcias ám de annál őrültebb angyal műve volt. Bevallom, alábecsültem és ennek ez volt az ára, de el tudtam bánni vele. Még így is.. szóval! Nem kell aggódni, nem azért hívtalak ide titeket, hogy a kimúlásom nézzétek végig – áll fel és lép előrébb. Oké. Nem fog ő itt vezetgetni semmit, de ha el akarja kerülni a katasztrófát, akkor valamivel fenn kell tartania a felé irányuló figyelmet, nehogy egymásnak essenek szavakkal.
- Markan, Seth, azért vagyunk itt, hogy kicsit arról is szó essen, mit tegyünk ezzel a helyzettel, ami minket ért. Szabadok vagyunk de drága ára volt. Erőt kell gyűjtenünk és a sértések mellett erről ötleteltünk, miképp és hogyan. Remélem, most össze tudunk dolgozni, valamennyire. Ketyeg az óra...


Online
Seth
avatar



☩ Reagok :
27

Utolsó Poszt Vas. Júl. 29, 2018 6:08 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Rém Rendes Család


Kiszabadulni a ládából számomra felért egy megváltással. Minél messzebbre kerültem tesókáimtól, annál kiegyensúlyozottabbá váltam. Ám hamar elért hozzám a borzalmas felismerés. Keményen megszerzett és felfejlesztett erőm meggyengült.
- Mi a tököm? - kérdeztem magamtól, mert arra semmiképpen sem számítottam, hogy az erő nagy része elveszik. Elkapott az instant agyfasz. Szabályosan fel tudtam volna robbanni. Annyira dühbe jöttem, hogy egy tibeti szerzetesrend sínylette meg a piszkos felismerést. Vissza kell szereznem, ami az enyém, ez semmiképpen sem maradhat így! Új célt tűztem ki magam elé. Megtudni a miérteket és az ütőkártyáimat kijátszva visszaszerezni elveszett erőmet. Erőnket. Ügyességem és leleményességem révén ugyanis megtudtam, hogy minden tesóm hasonló helyzetbe került, mint én. Remek! Nem maradtam sokáig egy helyen, mindenhová csak információkért mentem. Felkerestem az összes fontos helyet, ahol tudtam, hogy elrejtett információkra lelhetek. Egy tibeti kolostor a hegyekben, az öngyilkosok erdeje a Japán főszigeten, egy erdélyi barlangrendszer, az egyiptomi piramisok, Stonehenge. Elég sok fontos információt összeszedtem, megtudtam, hogy miken ment keresztül a világ 700 év alatt, mennyit fejlődött, milyen technológiákat sajátítottak el az emberek. A leviatánok neve feledésbe merült, eltűntünk az emberek és más népek szeme elől, csak néhány írásos legendában vagy az irodalomban tettek említést néhányunkról és akkor is általában istenségként vagy félistenként, halandóként ábrázoltak bennünket. Ironikus módon a sunyi vén mennyei róka fogta magát és felszívódott, távozásával beköszöntött a káosz a világban, a Pokol ura is megunta a trónolást a tüzes katlanában, ezért a földre költözött, hogy kiélje alantas, gyermeteg, emberi vágyait. A mennyei szárnyasok és pokoli szarvasok magukra maradtak és az emberekkel mit sem törődve háborút indítottak egymással magukkal hozva az apokalipszist. Na igen, ha elmegy a macska, cincognak az egerek. A hír hallatán nem tudtam, hogy sírjak e vagy nevessek, esetleg kombináljam a kettőt. De végül sírva nevettem fel, mert erre még a könnyem is kicsordult. Nem is alakulhattak volna jobban a dolgok. Legalább, míg azok egymást ölik, illetve a vezetőik szarnak bele a posztjukba, időt adnak nekem a terveim megvalósításában és erőm visszaszerzésében. Szépen haladtam, éppen Peruban jártam, meglátogattam egy indián törzset. A sámánjuk tűztáncot járt és ősi indián nyelven kántált, melyet én könnyűszerrel megértettem. Imádkozott kígyó isteneikhez, mire megjelent a szám sarkában egy félmosoly. Ám a mutatványt figyelve egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a tűzből kiáramló füst először betűkké, majd egy mondattá formálódik. Üzenetet kaptam Athan öcsémtől. Londonba szólított. Na ne már!! Basszus, most szabadultam meg tőlük egy hónapja, erre máris hiányérzete támadt az öcsinek? Ezt még én magam sem hittem el. Nem tudom, miért akart látni, de gondoltam megvolt rá az oka. Ha mégsem, igyekszem nem kitekerni a nyakát. Felálltam ültömből, majd a közeli patak vízében eltűntem. Mikor a találkozó helyére értem, azonnal megcsapott az égett hús szaga. Körülöttem pusztulat volt, de azért volt még élet a vidéken, ha nem is sok. Kisebbfajta tömegbe kerültem, akik valami csuhást próbáltak megmenteni az elszenesedéstől. Mellettük nem messze egy összeégett emberi maradvány függött egy villanypóznán. Úgy látszik, ő nem úszta meg az odakozmálást. Abból szállingózott a rohadt bűz. Felvontam az egyik szemöldököm.
- Hova hívott ez a kölyök? - tettem fel magamnak a költői kérdést. Ügyet sem vetve a jajveszékelő bagázsra ráérősen elsétáltam mellettük, majd beléptem a romhalmazba, amit valamikor háznak neveztek. Meghallottam Markan öcsém kérdését.
- Arra én is kíváncsi lennék Markan. - léptem el mellette, hogy felmérjem a terepet. Persze, hogy én voltam az utolsó, aki megérkezett, nem siettem el a dolgot.
- Csak azt ne mondd, hogy hiányoztam neked. - intéztem a szavaim Athanhoz, aki valjuk be, elég szarul nézett ki. Valakinek nagyon baszhatta a csőrét, mert szépen elintézte. Megpróbáltam előkaparni az empatikusabb énem.
- Mi volt az a szarzsák, aki ezt művelte veled? - érdeklődtem. Nem árt tisztában lenni azzal, hogy mi tud minket elintézni vagy szépen taccsra vágni ezekben az erőtlen időkben.

Markan
avatar



☩ Reagok :
32

Utolsó Poszt Szomb. Júl. 28, 2018 1:04 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next





Csók a családnak
Since the dawn of time. Only the strong have survived
Amerika egyik eldugott szegletében, egy poros kisváros kajdáldájában üldögélek. Nem részletezem miért, de itt van dolgom. Mióta kiszabadultam a ládából érzem, hogy valami gyökeresen megváltozott bennem. Olyasmi nyomasztó és kellemetlen érzet ez, mint amit az ember érez, amikor valami nyavalya kezd megbújni benne. Egyfajta gyengeség talán. Nem voltam a régi önmagam erő terén. Nem tudtam miféle átok ez, de szerencse, hogy ez akkor tört rám, amikor testvéreimtől távolra kerültem. Hiába a vérségi kötelék egy dolgot mindig szem előtt tartottam, ne lássanak soha gyengének. Nem voltam soha az a barátkozós típus, kifejezetten zárkózott gyerek voltam. Mindig megtartottam tőlük a három lépés távolságot. Anyánk is ráfázott, hogy kígyókat melengetett a keblén. Nem terveztem ugyanezt a végzetes hibát elkövetni.

Gondolataimba mélyedek és az élettelen pusztaságot bámulom a koszos éttermi ablakon keresztül, amikor a mágia enyhe jelei csapnak fel a tányéromból, a levesem lassú örvénylésbe kezd, majd a betűtészták rövid, de egyértelmű üzenetként állnak össze a forró étel felszínén: "Gyere Londonba" Még csak most váltunk el, és nem terveztem ilyen korán a családlátogatást. Úgy vágytam a viszontlátásra, mint mókus az erdőtűzre. Ám legyen. Még az is lehet, hogy valami fontos. Essünk túl rajta.

Néha muszáj találkozni a sajátjaiddal, hogy emlékeztesd magad, miért akarsz távol maradni tőlük.


LONDON


Idejét sem tudom, mikor jártam itt, de egy valamiben biztos voltam. Ez a város rohadtul nem így nézett ki. Egész élhető vidék volt, de sajnos ezt a helyet is utolérte a pusztulás és a fertő. Ráérősen sétálok a romok között és próbálom megfejteni: Kedves családom miért egy romhalmaz közepére szervez családi programot? A tér viszonylag kihalt, csak néhány nyomorult maradt, de látom a jeleit, hogy nemrég itt nagy buli volt. Égett hússzag terjeng a levegőbe. Alig nézek körbe, rögtön kiszúrom az orrfacsaró szag forrását.
Valakinek nem volt szerencsés napja - jegyzem meg némi gúnnyal. Egy maréknyi hamu és húscafat, ami valaha egy ember volt. Kézzel fogható bizonyíték az emberiség ocsmány oldalára. Nem messze a kupactól egy sérült csuhást ápolnak. Őt is elérték a lángok, de viszonylag megúszta.
Lassan az épülethez érek. Már kintről hallom testvéreim édes évődését. Van, ami soha nem változik. Dejavu érzésem támad.
Mintha újra abban az átkozott ládában lennénk. - csatlakozom bájos családomhoz, de halk lépteim a küszöbnél véget érnek. Nem tervezek beljebb menni. Szokásomhoz híven megtartom a távolságot. Legalábbis egyelőre. Vállammal az ajtófélfának támaszkodom, karjaimat a mellkasom előtt keresztbe fonom és csendben felmérem a terepet. Látom, Athan dögrováson, elég ramaty állapotban van, de nem tartottam ezt fontosnak szavakkal is a tudtára adni, mennyire kiábrándítóan rosszul fest. Látta azt mindenki. Magáról meg tudta. Ismerve a családomat, legalább egy valaki már biztos észrevételezte előttem. Végignéztem a díszes társaságon, már csak Seth hiányzott. Közben az járt a fejembe, miről maradhattam le eddig. Valószínűleg nem sok mindenről. Későbbi érkezésemmel inkább csak megkíméltem magam a felesleges észosztástól.
-Valaki összefoglalná röviden, mit keresünk itt? - teszem fel a kérdést, és direkt nem Athanre vagy Rubenre nézek. Az egyik jobban teszi, ha spórol az erejével, a másik meg jobb ha bele sem kezd. Amennyit szövegel, holnap estig is itt állnánk. Ezért a kérdésemet valamelyik bájos húgomnak/nővéremnek szegezem.


Online
Delphinia
avatar





Looking at the city like I alreadyown it
I wait for you Standing on top'cause I earned this moment I took what was mine yeah I'm a hustler

☩ Reagok :
20

Utolsó Poszt Kedd Júl. 24, 2018 12:59 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Kígyó tesók kalandjai folytatódnak
Athan, Ruben, Calypso, Kisa, Nia, Helené
──────────── ────────────
Összhang megkérdőjelezhetetlen, kivéve őt. Nem is értem, miért gondolkodik így. Felvonom a szemöldököm, s mosolygok.
- Tusé cukikám. - Mondom, egy kacsintás kíséretében. Beszolások terén tanulhatnánk egymástól. N jó csak én tőle.  Figyelem tovább a többieket. És megjelenik ő a nagy szép Heléné.. vagy kis a ...  Mosolya enyhülésén felnevetek, majd ostoba tettén is. - Tipik..alkoholista lett. - Csattanok fel, s teszem a kezem a szám elé, hogy ne nevessek hangosan, főleg Athan mondatán. Mindig tudtam, hogy majd "sora viszi a lány". Testvéri "büszkeségem" határtalan. Felvette a romlott emberi szokásokat, pár ráncot is magára öltött? Kis bajusz? Méregetem.

Calypsot érkezésén elmosolyogom, ő volt az a nővérem kinek ötletességét a tengeri csodákkal mindig irigyeltem, kinek lényeit csodálattal néztem. Szépséges volt, mint mindig.  Ismét elérkezünk ahhoz, hogy sokan legyünk. Értem én, hogy mindenki kell, de eleget bámultam őket aszt hiszem az elmúlt év századokban..

Kisa kérdése jogos, én is ezt akartam éppen szisszegni, de megelözött. Érdeklődve méregetem legkisebb testvérünket, azon kivül, hogy azt megtudta ereje már nem igen van más még mit tudhatott meg?








Kisa
avatar



☩ Reagok :
42

Utolsó Poszt Pént. Júl. 20, 2018 2:16 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Andariel ivadékai
Éljen soká a család  • Credit:
Ruben egyedül van elcseszett álláspontjával. Nehéz felfognom, hogy bármelyikünk beletörődhet ebbe a helyzetbe. Mindig az erőt áhítottuk, az utána való sóvárgás vérünkben van, s így is lettünk nevelve. A tény, hogy egyikünk mégis ennyire kilóg a sorból… Azt hihetnénk, hogy ha van is ilyen, hát az majd a legkisebb lesz, erre tessék. A többiek közül talán még Athannal tudnék legjobban boldogulni.
Delphi sértőnek szánt megjegyzését nem veszem magamra. Több kell egy agyalágyult kishúg piszkálódásánál ahhoz, hogy felkapjam a vizet. Például az, amit Ruben művelt nem sokkal ezelőtt. Képemre kedves mosolyt ültetek, úgy nézek Delphiniára.
- Néhány évezrede megtanultam. Ideje lenne neked is elsajátítani ezt a készséget, ha szeretnéd, megtanítalak rá. Akkor több információhoz juthatnál, mint a képek nézegetésével – mosolygok tovább.
Arra sikeresen rájöttünk mindannyian, hogy a könyvtárak semmit nem érnek, bár az, hogy Athan elpirult néhány érdekesebbnek hangzó olvasmánytól, egy fokkal jobb kedvre derít. Ilyenkor tényleg ő tűnik a legkisebbnek, és tegyük hozzá, a legártatlanabbnak is. Persze ez az ő baja. Én jobb szeretem élvezni az élet adta örömöket. Az, hogy Delphiről vagy akármelyik másik testvéremről írnak néhány sort, teljesen felesleges információ. Pontosan tudjuk, hogy akkoriban mi történt, ahogyan azt is, hogy az írott szavak elferdítik a valóságot. Ha nagyon akarnánk, szerintem még arra is emlékeznénk, hogy hány mészárlásra áhítozó démon energiáját éreztük a harcra kész seregekben.
Helené megérkezésére felkapom fejem. Nem számítottam arra, hogy jön még valaki. Egy egyszerű biccentéssel fogadom, visszatartva a nyelvem hegyén csüngő, „Késtél!” megjegyzést. Máskor talán nem tettem volna, de most egyáltalán nem bánom, hogy nem találtam itt egyszerre mindenkit. Minél később egyesül teljesen ez a sziszegő kompánia, annál jobb.
Fogalmam sincs, hogy az embereknek hogy tetszhetett az a nyáltenger történet, amit ő maga köré kreált. Valószínűleg pont azért, mert nem folyt túl sok vér. Túl kevés, ami azt illeti. A halottak száma meg sem közelítette egy rendes csata halálozási eredményét. Az egész egy olyan játék volt, amiben még részt venni sem volt kedvem. A jelenet azonban, ami a szemünk előtt rajzolódik ki, egy rövid nevetést csal ki belőlem. Ennek kiváltásában meglepő mód, Ruben megjegyzése is közre játszik. Ez talán az első olyan mondata ma, amit képes voltam értékelni.
Ez viszont nem tart sokáig. Elég észrevennem Calypsot és újra elkomorodom. Még egy kígyó, akinek megérkezése nem áraszt el túl nagy örömmel, de azért egy biccentés neki is jár. A vele való kapcsolatom nem mondható rosszabbnak, mint bármelyik más testvéremmel, összességében tekintve. Ebből adódik, hogy egyik jelenlétének sem örülök túlzottan. Jelenleg nem, főleg mióta elkezdtük szánalmasnak tekinthető létezésünk tárgyalni. Kezd újra olyan érzésem lenni, mint abban a dobozban. Folytonos sziszegés, többnyire feleslegesen, s tény, én sem voltam sokkal különb. Miért lettem volna? Első helyemből adódóan nem állhattam, ha valaki engem merészel piszkálni. Ha tettel nem is, de szavakkal viszonoztam mindenki „kedvességét”.
- Ötletekkel dobálózni akkor is ráérünk, ha már minden információ elhangzott. Athan, mit tudtál még meg attól az angyaltól?
Úgy vélem, ő volt a segítsége. Mi ugyanannyit tudtunk odabent, tehát csak a két jövevény egyike lehetett, az pedig, hogy legkisebbünk elvonult a betolakodó tollseprűvel, valószínűleg nem csak nekem tűnt fel. Fogalmam sincs, hogy mikről beszélgettek, de jól elszórakoztatták egymást az utolsó ott töltött időszakban.



Calypso
avatar



☩ Reagok :
84

Utolsó Poszt Szomb. Júl. 14, 2018 12:16 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Hihetetlen család
Nia*Kisa*Helené*Ruben* Athan* Calypso
Összevont szemöldökkel állok a betört kirakatüveg előtt, kivehetetlenek a szavak, de kétségtelen egyik testvérem küldte az üzenetet. Athan, a legkisebb. Félre húzom ajkam, tétován indulok tovább. Túl kevés idő telt el ahhoz, hogy szívem visszahúzzon hozzájuk. Lassan koptatom a foghíjas macskaköveket, egy koldus tartja felém tálkáját. megkopott ezüstszínű bögréjén ismét felderengenek a betűk. Olvashatatlanok, ebből is látszik, hogy öcsém épp oly gyenge, mint én. Durván lököm félre a májfoltos, mocskos mancsot. Hangtalanul emelkedik a magasba a néhány pénzérme, már csak lelki szemeim előtt látom, ahogyan egy pillanatra megállnak a levegőben, hogy aztán csilingelve guruljanak tova a bazalt köveken. Szikrákat szór a tűző Nap, szemem előtt apró fényfoltokat hagyva. Ez az ami talán nem változott. Öcsém üzenete, mint az árnyék úgy követ, minden tükröződő felületen meg- megcsillan. Megadóan állok meg egy furcsa négy kerekű mellett. Az utcák tele vannak ilyenekkel, némelyik anélkül mozog, hogy lovak húznák őket. Ijesztő. Ablaka már nincs, így kénytelen vagyok féltérdre ereszkedni. Forró leheletem nyomán felsejlik, kisvártatva pedig olvashatóvá is válik.
A ház melyet a családi randevúnak választott hűen tükrözi állapotomat. Lepukkant. Mögötte sűrű fekete füst tekereg, akár a tengeri kígyó. Halál sikoly, éget hús szaga terjeng a levegőben. Megfordul a fejemben, hogy már elkezdték a bulit, s feldobták a nyársra az áldozati bárányt. Nem mintha, anyánk felzabálása óta, lett volna közös vacsoránk. Beljebb lépve az ajtófélfának támaszkodok. Tisztában vagyok vele, hogy tudják, megérkeztem. Nincs is szándékomban titkolni, csak vagyok annyira illedelmes, hogy megvárjam míg Ruben, pontot tegyen a mondat végére és levegőt vegyen.
– Bocsáss meg Öcsém, igazuk van, össze kell fogni vagy az új családodat előbb- utóbb nem tudod megvédeni. – emelem tekintetem Rubenra. Ki tudja, miért oly fontos neki az néhány ember. Játszadozhat annyival amennyivel akar, akkor és ott ahol akar. Még babaházat is építhet nekik.
- A ládát hiába is keressük. Eltűnt, valaki vagy valakik elvitték. Viszont ötletnek nem is lenne utolsó. –helyeslek a felvetésre még ha nem is gondolta komolyan. – Egyelőre nálunk az előny, de ha valami túlbuzgó Isten barma rá jön, hogy mit is rejtett az a láda, akár már azon is gondolkozhatunk milyen mélyre ássuk el magunkat.  Abba inkább bele se gondolok, mi van akkor, ha Amara őrzi magánál. – nem részletezem mit is jelenthet ez nekünk. Tartom annyira józan eszűnek mindahányat, hogy maguktól is rájöjjenek. – De mindezek előtt boruljatok össze, fonjátok össze a kisujjatokat és béküljetek ki.

Online
Ruben
avatar



☩ Reagok :
31

Utolsó Poszt Vas. Júl. 08, 2018 1:29 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☽ My sweet, sweet siblings

Athan - Nia - Kisa - Helené - Ruben
zenei aláfestés • szószám: 902 • Credit:

 
Úgy néz ki véleményemmel alul maradtam ebben a csatában, ugyanis hárman egyöntetűen zúdítják rám véleményüket, ki - ki a sajátos stílusában. Szemeimet megforgatva huppanok le Athan helyére a kényelmetlen fotelba, mint ahogy azt érkezésemkor is megtettem és egyik lábamat átvetem a poros karfáján, hogy minél kényelmesebben el tudjak helyezkedni és hallgathassam a reménytelen eszmecserét mindenféle könyvtárakról és emberekről, akik megölnek minden idegen lényt, akik az útjukba akadnak. Vadászok? Túl sokan nem lehetnek, hiszen a démonok miatt az emberek egyre inkább fogyatkoznak, arról nem beszélve, hogy a társaság java része valószínűleg élőholt kategóriába tartozik már, de mivel képtelenek az emberek meghalni, még mindig közöttünk járnak, ebből pedig az is következik, hogyha üldözőbe is vennének minket, mi sem tudnánk meghalni, különben is, minket lég nehéz megölni, hacsak valaki nem ismeri a módjának annak, hogy hogyan. Hümmögve kezdem rágcsálni az ajkamat, meredten bámulva koszos tornacipőm még koszosabb orrát, amíg a többiek kupaktanács szerűen beszélik ki a könyvtárakban fellelhető könyvek teljes tartalmát kategóriák szerint. Mi lenne ha visszajönne Isten? Első sorban nyilván annyian esnének hirtelen össze holtan, hogy nincs annyi hely a temetőkben, amennyi embert el kéne akkor temetni, nem beszélve az idegesítő tömeges zokogásokról és jajveszékelésekről. Aztán ott lenne az, hogy talán, esetleg lejönne és rendet tenne, egy csettintéssel helyre tenné az angyalokat és démonokat, mindenki menne vissza a saját helyére, persze a démonoknak ehhez lenne egy - két keresetlen és obszcén szava, de végül úgyis ő győzne, mehetnek vissza a pokolba melegedni. És velünk mi lesz? Mert egyértelmű, hogyha már a két ellentétes fél között rendet tesz, akkor tud a láda kinyitásáról és minket is visszadugna oda, vagy pedig megölne, ami azért inkább vallana rá, mint az, hogy egy ejnye - bejnye kíséretében visszatessékeljen minket újabb több száz évre, vagy akár az idők végéig.
'Oké Athan, felfogtam, de a kis családom kimarad a dologból. Akkor most már hogyha mindenki elmondta háromszor egymás után, hogy a könyvtárak használhatatlanok, mert értelmetlen könyvek vannak benne a minket dicsőítő történetek, vers részletek és novellák helyett és már az ég sem emlékszik ránk, arról nem beszélve, hogy olyan erősek vagyunk, mint egy újszülött, aki még a fejét sem bírja megtartani, találjuk ki, hogy hova lett az erőnk. Isten elvette, rendben, tiszta sor. Következő kérdés; hogyan szerezzük vissza? Mert az apóka fogta magát és elment valahová pihenni, kikapcsolta a Fohász rádióját és szürcsöli a kis koktélját ki tudja hol. Az angyalok biztosan nem fognak nekünk segíteni, mert előbb csinálnának belőlünk kígyó nyársat vacsorára, a démonok... pfff... őket hagyjuk, azt sem tudják merre áll a fejük, csak teremtik a káoszt és nyakig merülnek benne. Most vagy találunk egy olyan tollas hátút, aki hajlandó kétes üzelmekre és esetleg, hangsúlyozom esetleg segít nekünk, vagy mi indulunk útnak egymásba karolva és megkeressük az öreget, ami elég hosszú ideig fog tartani, de mivel örökké élünk, van elég időnk. De még az is opció lehet, hogy visszamegyünk a ládikához, ahonnan kiszabadultunk, egyikünk gyorsan bezárja és ráül a tetejére, hogy ki ne nyíljon semmi esetre sem, amíg ott vagyunk és a többi meg nyom után kutat, hátha valahol el van rejtve egy használati utasítás, esetleg egy üvegcse benne az erőnkkel. A vadászokat legvégső esetben keresném fel, de csak ha nagyon muszáj. Idegesítő kis emberek. Folyton mérgesek meg gyanakszanak és a hátadat szurkálják mindenféle késekkel, meg lőnek, löttyökkel dobálóznak. Múltkor összeakadtam eggyel... nagyon aranyos volt, ahogy elkezdett latinul hadoválni és öntözött szenteltvízzel, de aztán meguntam, amikor már csuromvíz voltam. Szóval ezt az ideggyenge, gyanakvó népséget és utoljára hagynám a lehetőségek listáján. Ki melyik ötletet tartja nem elvetendőnek?' - lóbálom a lábamat, miközben végignézek hármukon és fejemben latolgatom én is a lehetőségeket, hogy melyikkel élnék legszívesebben, de valahogy az angyali segítség és az önálló Isten keresés között nem tudok dönteni. Lehet magunk között össze tudnánk gyűjteni annyi információt pár nap alatt, hogy biztosan elindulhassunk egy úton, de az is megeshet, hogy valamelyikünk talál egy olyan szárnyast, aki hajlandó segítséget nyújtani. Rendben, de mi a garancia arra, hogy az apóka nem fog minket azonnal megölni, ahogy meglát minket? Talán az, hogyha az sem érdekli, hogy a lényei miket művelnek az imádott embereivel, akkor esetleg nekünk is azt mondja, hogy itt az erőtök, jó szórakozást. Áh, az túl egyszerű lenne! Gondolataimat Delphi szakítja meg, tekintetem pedig a nappali bejárata felé irányul, ahol felbukkan egy újabb testvérünk, Helené, akin úgy látszik nem fogtak az együtt töltött évek, mert mosolyát olyan szélesen ragyogtatja ránk, mintha neki mindennap öröm lett volna, amit összezárva kellett töltenünk.
'Na tessék, róla írnak a könyvek! Trójai háború, mindannyian ott voltunk, de el is lehet olvasni. Legalább egyikünknek összejött az élet, Delphiről nem beszélve. Két híresség is van a családban, eldobom az agyam. Amúgy szerbusz Helené!' - intek oda hanyagul és mélyednék vissza gondolataimba, amikor Athan vad köpködésbe és köhögésbe kezd, az alkohol szag pedig kezd vészesen gyorsan terjedni az egész szobában, Athanból pedig valósággal árad a szag. - 'Úgy néz ki Helené nem bírja a hírnévvel járó figyelmet és az alkoholhoz fordult tanácsért és nyugalomért.' - rázom a fejem rosszallóan, de közben majdnem elnevetem magam. Nem hogy ránk nem emlékszik senki, de már magára a trójai háborúra. Aki olvasta régen, az már elfelejtette, aki meg most veszi a kezébe az csak unatkozik, mint ahogyan én is tettem, amikor végig kellett nézni az egész drámai szerelmes történetet. Kisa azt hiszem három - négy alkalommal el is aludt alatta és folyt a nyál a szájából. Vajon ebben az életben is lesz alkalmunk újra megcsodálni egy ilyen gyönyörű történetet? Aligha hinném.


Athan
avatar



☩ Reagok :
103

Utolsó Poszt Vas. Júl. 01, 2018 6:13 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☠️ Családi találkozó

Ruben & Athan & Nia & Kisa
szószám: 1166 • Credit:

 
- Nincsenek már réges -régen boszorkányok, mármint igazi boszorkányok. Amik ebben az időben voltak, azok poharakból jósoltak és tenyereket bámultak.. - sziszegi a másik felé, hogy azért ne nézze már ennyire hülyének, rég tudja, hogy azokat, akiknek ők erőt és tudást adtak, már rég nincsenek. Való igaz, így is végeztek velük, de ezek odakint.. ezek csak játszanak. Vagy nem. Az emberek megváltoztak, bizonyára eszüket vette az, hogy az egykoron imádott angyalaik és Istenük mára már szinte káromkodásnak számít, ha említik. Így aztán, újfajta élvezeteket kell kitalálni, büntetéseket, amelyek fájdalmasak, még a mostani kialakult helyzetben is.
- Lehet egy angyal ágyasa, hagyd el  – legyint végül türelmetlenül, hisz fáradt, kimerült és most jelenleg bánja, hogy összecsődítette a társaságot. Bár, nem láthatta előre, hogy ő a rossz útvonalon kívánja megközelíteni a helyszínt, ha egy utcával arrébb fordul be, talán most a fotelben ülve szállna be a sértegetésekbe és gúnyolódásokba. Így azonban inkább hallgat, morog, vagy épp lehunyt szemmel gyógyítja magát. Ha találna valakit, akiből leszívhatna annyi erőt, hogy rendbe tudja tenni magát.. De az egyetlen esélyét megölte, a testvérei pedig számára tabuk. Ha úgy adódik, legalább ők tudják használni az erejüket, ki tudja, tényleg mennyit fognak fel a kintiek és megtámadják-e őket. Mondjuk, egy csapat ember már nem nagy falat, sőt, de biztos ami biztos. Bár, ahogy hallja, előbb tépik szét egymást, mintsem bármi más lépne elébük. Szemeit megforgatva hallgatja, ahogy fröcsögnek egymással, majd ismét felé. Igen, kimondott mindent, talán olyat is, amit nem, vagy nem épp így akart közölni, de már mindegy. A szó hiába száll el, megmarad annyi, amennyi megül a tudatukban. Nem lett könnyebb ugyan a lelke, de legalább már nem az a téma, ki mennyire utálja a másikat. Megtámaszkodva néz előbb Ruben felé, aki félretolja vicceskedő stílusát, és komoly arcot húzva önti ki a mocskot. Talán ez kellett volna eddig is? A ládában is? Mondjuk nem, ott jobb, hogy nem ez történt, mivel itt még mindig lehet egy kiadós vita után menni a szélrózsa minden irányába, ott viszont az erőszak kapott volna csak szerepet, és bár ellentmond a szavainak, egyikük halálát sem kívánja komolyan.
- De, pontosan arra van szükség  – nyögi a hiszti közbe, majd a fejét csóválja. Nem látja, nem, ó de mennyire nem. Persze, kényelemben van, elvan, elszórakozik és társasága is akad, aki nem mi vagyunk. Ha ennyivel beéri.. Már nem csak Kisa pillantása hűvös. - Még nem kell félni. Aztán egy baklövés, és máris mi vagyunk a célpont. Ó, Ruben, komolyan! - tárja szét karjait, és járkálni kezd fel-alá, hagyja, hogy a többiek is felszólaljanak. Végül, amikor már úgy érzi, elég erős a zsibbadás és az, hogy bármikor megadhatja magát a térde, megáll, és ismét a többiek felé fordul. Arcáról letöröl egy-két foltot, már nem tudja, melyik az ő és melyik az angyal vére, mindketten elég rendesen nyomot hagytak a másikon. Amíg ő mosakszik, mint holmi macska, a téma talán kezd kényelmessé válni, vagy egyszerűen kifogytak pillanatnyilag kifogytak a méregből. Felszusszanva ereszti le a kezét, csatakos hajtincset hátralapította és egy roppantással a helyére zöttyentette vélhetően kiugrott vállát. Mint valami ósdi bútor...
- Mindent helyre lehet hozni. Másnem a mostani helyzeten javítani. A világ romos, egy csomó hely, és ráadásul fegyver pihen össze-vissza, amikre alig figyelnek. Ha más nem, átmenetileg azzal.. csak az se megoldás, hogy elmenekülsz a dolog elől a kis családodhoz. Elfelejted ki vagy igazándiból. Szörnyeteg vagy a világ szemében, csak nem ismernek még meg – ha kemény szavak, ha nem, igazak. Anyjuk művei, gyilkos bagázs. - Mint mindannyian, csak épp most közelebb állunk egy kosár kismacskához, akik fújtatnak és oroszlánnak képzelik magukat  – ül le ismét, de a masszívabb ablakpárkányt választja, hogy nagyjából egy síkban lehessen velük, ne kelljen megviselt nyakát feszegetnie. Mindenki tette amit tett, érhetően ki mire volt kíváncsi, mire vágyott, mit hiányolt. Ez már a múlt, a többi pedig egyenesen történelem, ha azon vitatkoznak megint, mi volt akkor és mi lehetett volna, érdemtelen az egész találkozó. A jog mindenkinek ott van, hogy elmondja, ami a lelkét nyomja, és bár ő hívta össze a társaságot, még mindig nem ő „irányít”. Az igen erősen élt minden pillanatban az illetékesben, hogy kinek hol a helye.
- Ezek a könyvtárak semmit sem érnek. Tele vannak olyan könyvekkel, ahol szerelmesek, megijesztik azt aki olvassa, vagy hovatovább olyan.. öhm.. szituációt ír le, amelybe bele lehet pirulni – nem, még véletlen sem olvasott ilyesmit. Ja de. És az a legszomorúbb, hogy végig elolvasta, mert kíváncsi volt a végére, de egész végig ugyanaz ment. Teljesen értelmetlen.. Köhint egy aprót végül csak. - Én ezeket már tudtam, azt is, hogy rólunk nincs semmi odakint, hogy nincsenek boszorkányok és minden megváltozott. A ládában volt egy kis segítségem, így én azóta próbálok ezeken az apróságokon túl látni. Úgy tudom, vannak még olyan emberek, akik okkult tudást használnak. Ők vadászoknak hívják magukat, és igen erős eszközeik is lehetnek. Remélhetően nekik sincs feljegyzésük rólunk, így az előny még mindig a miénk. A városok nagy része romhalmaz, de vannak igen virágzóak is, ámbár hol démonok, hol pedig az angyalok uralják. Egyre kevesebb az ember, és ha valóban akarunk bármit is kezdeni, lassan ideje lesz összedolgozni. Nem az ké..  - megakad a szó, amint Delphinia felhívja a figyelmet arra, hogy valaki erre tart. Mivel ereje még igen csekély, nem tud tapogatózni, mégis kicsoda merészeli megközelíteni a helyet, ahol tárgyalnak. Talán az emberek kintről, talán valami sokkal rosszabb. Megemelve magát, kezében fémesen csillan a penge, amelyen fekete és vörös vér pihen, bemocskolva a mesteri kivitelezést. Ez pontosan az, aminek látszik, egy aduász ebben a világban, ha úgy lehet nevezni. Nem adta ingyen sem az erejét, sem épségét a küzdelemben, ha már nem akaszt fejeket a nadrágszíjára, valami mégis kellett. És mi más nem, mint egy fegyver? Csend övezi a pillanatokat, majd a hanghoz végül arc is párosul, merev tartása pedig leereszkedik.
- Ó, hát te  – pillant Helene felé, aki úgy libben be, mintha csak tegnap váltak volna el. - Örülök, hogy ideértél te is – ül vissza, majd sóhajjal fogadja, ahogy neki is az az első, hogy mégis mi történt vele. Mióta törődnek ennyire azzal, épp mivel mocskolja be magát? Az angyalpengét eltüntetve követi, ahogy odalép hozzá, és legyint csak.
- Bajba nem, csak nem tolerálom, ha nekem támadnak. Vannak fontosabb dolgok is most  – fogalma sincs, ki akarja elmondani neki, eddig mi volt, de talán a veszekedést át is ugorná, azt említeni sem kell, vagy ha ő nem teszi, a többiek talán. - Aaa.. öhm, kösz  – veszi el a laposüveget, és ő abban a hitben él, hogy abban valami bájital pihen, aminek talán jobban örülne, mint bármi másnak. - Röviden és tömören: össze kell fognunk, hogy több erőnk legyen  – csavarja le az üveg tetejét, és már húzza is meg, de a kellemes meleg helyett maró, keserű íz és némi égő érzet találkozik nyelvével. Majdnem kiköpi, némi nedű arcára és mellkasára is folyik, amint elrántja szájától az italt, és megrázza a fejét.
- Az ég szerelmére.. pont most akarsz megmérgezni? - ebben az állapotban ugyan nem számít halandónak, de mégis minden sokkal intenzívebb és erősebb. Alkohol a fájdalmakra..


Helené
avatar



☩ Reagok :
11

Utolsó Poszt Szomb. Jún. 30, 2018 2:42 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Családi Kupaktanács
öltözék  • Credit:
Nem fogok hazudni! Nagyon is jó volt kiszabadulni abból a börtönből. Túl sok ideig voltunk összezárva. Bár nagy általánosságban semmi bajom a családommal, kivéve egy két illetőt, akik nem tudom miért is pikkelnek rám, de bevallom őszintén nem is érdekel. Gyermekes viselkedésnek tartom azt, amit produkálnak. Ha bajod van valakivel állj ki elé és mondd meg neki…
Megrökönyödtem  ahogy a világot járva láttam milyen pusztítást történt. Az emberek világa egy csodálatos hely volt. Olyan épületeket húztak fel, amiktől tátva maradt az ember szája. Meghódították a földet, a vizet és a levegőt is. Most meg… Mi maradt?... Csak törmelék, por, összedőlt házak, reményvesztett emberek. Szánalmas!
De ami a legbosszantóbb az az, hogy az erőnk nagy részét mi is elveszítettük. A bezárás legyengített minket és már nem tudjuk eredeti terveinket megvalósítani. Pedig talán együtt még tehetnénk valamit ezért a bolygóért. Hisz ez is az otthonunk, vagy micsoda.
Lehet, hogy az erőm értéke csökkent, de a test szépségéből mit sem veszített. Nem sok időbe telt, hogy elkezdjek csatlósokat gyűjteni magam köré. Amíg nem tudom, hogy mi vár ránk pontosabb jobb óvatosabbnak lenni nem igaz? Ahogyan régen most is könnyedén elcsavarom a férfiak agyát. Ebben aztán semmit nem változtak, sőt talán még naivabbak lettek. Szánalmas…
Miután kellemesen feltöltöttem magam energiával a poharam után nyúlok. Egy aprót kortyolok bele és lehunyt tekintettel élvezem az égető szeszt. Ahogy kinyitom szemeimet egy mosoly kúszik arcomra. Máris hiányzik neki a kicsi család?
Bár nem tudom mikor küldhették az üzenetet, de végül hozzám is eljutott. Gondolkoztam már azon, hogy jó lenne kicsit összedugni a fejünket. Hisz annyi minden történt, annyi megválaszolatlan kérdés van. Együtt biztosan többre jutunk… De engem leginkább az foglalkoztat, hogy ki engedett ki minket és miért? Mikor fog megjelenni és fizetséget követelni rajtunk? Egyáltalán jó nekünk, hogy kijutottunk?
Azemberi hústól bűzlő füst megcsapja az orrom. Arcom megrándul a szagtól. Ismerem ezt… Bár nagyon rég nem éreztem ezt. Még bebörtönzésünk előtt találkoztam ilyennel. Ezek szerint a mai napig divatos a boszorkányégetés. Szegény nő! Ha tudták volna, hogy semmi köze hozzájuk…
A tömeget messziről figyelem meg. Az embereket mindig is könnyen lehetett manipulálni. A vészidőkben meg sokkal kevesebb ráfordítás is elég ahhoz, hogy egy egész tömeget megmozdíts hamis szavaiddal.
Tekintetem végül az egyik házra téved, ahonnan érzem testvéreim energiáit. Széles mosoly kúszik arcomra, ahogy megindulok feléjük. Nagyon is kíváncsi vagyok arra, hogy ki mit látott, tapasztalt vagy tud.
-Drága testvéreim! Hát ismét együtt vagyunk. Bevallom őszintén nekem is kezdtetek hiányozni!-Végig nézek a kis csapaton. Mosolyom csak akkor enyhül mikor Delphiniára pillantok. Tudtommal nem, hogy nem szeret, de egyenesen gyűlöl engem… De az okát a mai napig nem tudom… És vajon érdekel? Cseppet sem… Van rajta kívül még hat testvérem…. Akik közül az egyik megsebesült.
-Athan veled meg mi történt? Alig szakadunk szét és te máris bajba kerülsz?-Előveszek egy kis lapos üveget jó minőségű alkohollal benne, amit felé is nyújtok.
-Tessék! Egy kis fájdalomcsillapító!-Kacsintok rá.



Online
Delphinia
avatar





Looking at the city like I alreadyown it
I wait for you Standing on top'cause I earned this moment I took what was mine yeah I'm a hustler

☩ Reagok :
20

Utolsó Poszt Pént. Jún. 29, 2018 12:36 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Kígyó tesók kalandjai folytatódnak
Athan, Ruben, Kisa, Nia, Helené
──────────── ────────────
Még mindig kevesen, de megnyugtató, hogy azon fele a családomnak nincs, még itt kiket abszolút nem várok. Látom Athan nem kér pátyolgatásból, így ellépek. Ő a legkisebb, bár tudom jól, hogy nem szereti, ha így bánnak vele. Én szeretem Athant, más kérdés ő hogyan áll most hozzám. Hosszú ideig voltunk bezárva, kín keserves volt. Fájdalmas volt hallgatni, látni őket. Fájdalmas volt a gondolataimban élni. Bele mélyedve a múltba, visszaemlékezni a legapróbb részletig mindenre, s újra élni azt. Talán ez volt a büntetésünk, de megbűnhődtünk. A világot most körbe lengi a káosz, körbe lengi a gyűlölet, s a félelem. Más minden, mint egykoron, mikro az emberek boldog tudatlanságban éltek. De gondoljunk bele, olyanért lettünk meg büntetve, amiért mi nem tehetünk.  Feladattal teremtettek minket, de miután anyánk szívével jól laktunk, az a feladat megszűnt. Mióta kinn vagyunk, a Ladából csal, lézengünk, s hol a feladat? Ja Amara… na jó lesz.
Ruben frappáns beszólása ütött, felkuncogok, ami hangosra sikeredett, de igyekszem vissza zárni a „szellemet a palackban” és ismételten a komoly arcom felvenni. Hányás engem is sokszor kerülget Kisa láttán, de még is tisztelem nővérem. Talán még ő a kedvencem a lányok közül. Van stílusa, és mondani valója. És eszes. Van, mikor nem csak a testével, de az eszével is arat.
-„nem érzelgősséget, Delphinia.”- Utánozom panpogva őt, összeráncolt tekintettel, majd egy hatalmas szemforgatással jelzem, hogy nem kívánt a jelenléte. Hiába szükséges, de a szeretettem véges.
Ruben kis előadását végig hallgattam, s nagy pilláim alól pillantok testvéremre.
- Bevetted a napi nyugi bogyód tesó? – Értetlenkedem. – Te… ezzel a helyzettel megbékélsz? – Rázom meg a fejem és tárom szét a kezem színpadiasan. Kisa is egyetért az álláspontommal, bár kétlem, hogy pont az enyémmel, csak véletlen éppen a legjobb, legokosabb agyával gondolkodik. Ajkam előre biggyesztem és suttogom a vadászrész hallatán, hogy ránk nem vadásznak. – Igaz. – Bólintok egyetértéssel. Ha nem hal meg senki, egyszer kipróbálhatom milyen Heléné szívébe kést döfni… így legalább nem lesz, hogy jaj de bunkó vagyok, hogy kinyírtam a tesókát…
- Tudsz olvasni? – Vigyorodom el nővérem olvasásán, s kutatásán. – Én magamat kerestem a könyvtárban, tetszettem magamnak. – Vetettem oda, majd lehuppanok a kanapéra és keresztbe teszem a lábam, karfán támasztom kezem, s babrálok a hajammal. Egyiptomi történelemben, nem csak magam, de Sethet is sikerült megtalálnom. De saját magam jobban érdekelt. Volt némi eltérés, s Nefertitit is úgy említették, amitől felállt a nem létező szőröm is.

Nem messze lépésekre leszek figyelmes, ahogyan valaki közelít. – Valaki jön. – Mondom, majd babrálásom abba marad, s pillantok oda a bejárathoz. Vajon ki érkezik, s mit tud? Többet, mint mi? Ő mit érez ezekkel kapcsolatban, ami történik?









Kisa
avatar



☩ Reagok :
42

Utolsó Poszt Csüt. Jún. 28, 2018 5:34 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Andariel ivadékai
Éljen soká a család  • Credit:
Kedvesnek egyáltalán nem mondható, még mindig sziszegő családunknak csak a fele gyűlt össze. Úgy tűnik, a többiek még mindig sebeiket nyalogatják, vagy talán azon vannak, hogy saját maguk előre törjenek, minket hátra hagyva. Amilyen silány állapotban vagyunk, nem hiszem, hogy egymagunk jutnánk valamire. Sajnálatos, de én sem, holott nyugodtan meglennék kistestvéreim szájtépése nélkül. Az epés megjegyzés egyszerűen kikívánkozik. Ez nem az a közeg, ahol lepleznem kellene önmagam, semmi értelme finomkodni. Ami szánalmas, az szánalmas, vita nincs. Az tény, hogy mi sem villoghatunk az erőnkkel, de öcsém jelenleg mélyebben van abban a gödörben, mint bármelyikünk.
- A ládából kijövet információkat kerestem, nem érzelgősséget, Delphinia.
Athan megjegyzésétől mosoly kúszik arcomra, de mindez addig tart, amíg a család bohóca meg nem szólal. Ruben néha egészen kellemes társaságnak bizonyult tömlöcünkben. Az esetek majdhogynem egy egész százalékában, ami mégiscsak frissítő élményt nyújtott a maradék kilencvenkilenc után. Athan úgy tűnt, sokakhoz képest jól viselte a bezártságot és a kikényszerített, évszázadokon át tartó családi rendezvényt. Ami Delphit illeti… sokkal elviselhetőbb volt a bezárásunk előtt, mint közben. Most, hogy kijutottunk pedig fogalmam sincs. Ruben megjegyzését azonban elmossák kistestvérem szavai.
A harag minden egyes kimondott szóval gyűlik bennem, nem csak Athan iránt, aki hangosan kimondja a valóságot. Felé az egész csekély része irányul, a java inkább Isten ellen gyülemlik. Az az undorító féreg mindent összehordott egy világba, de ha az önmagától kezd működni, azonnal berezel. Miért nem lépett már akkor közbe, amikor anyánk megszerezte az erejét? Miért csak akkor, amikor mi is a teremtés útjára léptünk?
Mikor tekintetem találkozik öcsémével, megerősítően bólintok. Felesleges lenne eltitkolni, hogy engem is érint ez az ocsmány gyengeség. Tisztában kell lennünk az erőnkkel, ha jutni akarunk valamire. Ha valaki nagyot mond, akkor megüthetjük a bokánkat, márpedig ebben nem vennék részt. Anyánk ellen menni is kockázatos volt, de az semmi ahhoz képest, amivel most kell szembenéznünk. Egy egész világgal és annak nagyképű istenével.
Úgy tűnik, megérte ide eljönnöm. Nem azért, mert olyasmit tudtam meg, amit eddig még nem sikerült, hanem azért, mert most már tudom, Athanban társra lelhetek tervem véghezvitele során. Éppúgy vágyja vissza hatalmunkat, mint én, s megalázva érzi magát amiatt, ahogyan most állunk. Ellenben Rubennel, kinek szavai már arra sem érdemesek, hogy szánjam őket. A bezártság elvette eszét. Beletörődött a gyenge, illúzió adta szabadságba, nem foglalkozva azzal, hogy bármikor darabokra törhet. Nem érdekli? Alig hiszem el, hogy sikerült ebbe beletörődnie. Mi van, ha a többiek, akik nincsenek itt, szintén így vannak vele? Ha így folytatják, nem lesznek más, mint haszontalan szemét. Tekintetem a minket összehívóra vetődik, miután ingerültségemben sárgán villannak. Azt hiszem, ő sem erre a válaszra számított.
- Nem kell semmitől félni? Odakint mindenki öli egymást. Ember embernek farkasa és így van ez az angyalokkal és a démonokkal is. Athant is megtámadták, holott nem hiszem, hogy kereste a bajt. Mit gondolsz, meddig tart, amíg rád találnak és összetörik az új álomvilágodat, Ruben? – kérdem, szinte sziszegve a szavakat.
Az sem képes felvidítani, hogy értékeli a kinti alkotásom. Az érkezésemkor megvolt jó kedvem porszeme sem maradt bennem. Ujjaim keresztbe tett karjaimra szorítanak. Ha ember lennék, biztosan nyoma maradna, esetemben azonban hamar elmúlik majd kis erőfeszítésem eredménye. Nem érdemes felkapnom a vizet. Az az idióta mindig valami mást látott, mint amit én. Másként értelmezi a világot, tőlünk eltérően.
- Az elmúlt heteket a könyvtárakban töltöttem. Miután bezártak minket és elégették a boszorkányokat, az emberek nem sokat változtak. A világuk gyorsan fejlődött, a saját erejük helyett egyre jobban bíztak a gépekben. Elbízták magukat a nagynak hitt tudástól és láthatjuk, hová jutottak. Akármit olvastam, egyetlen sort sem írtak rólunk. Még a nevünket sem említik. Valószínűleg a boszorkányok is csak azért vannak megemlítve, mert a későbbiekben a népritkítás egyik eszközéül szolgált ez a név.
Röviden tömören ennyi a történelem. Felesleges órákon át regélni, az eredmény jól látható és tapasztalható. A birodalmaknak csupán romjai maradtak, már ha nem törölte el őket a föld színéről a halhatatlanok seregeinek csatája.



Online
Ruben
avatar



☩ Reagok :
31

Utolsó Poszt Szomb. Jún. 23, 2018 3:38 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☽ My sweet, sweet siblings

Athan - Nia - Kisa - Ruben
zenei aláfestés • szószám: 1059• Credit:

 
Miért égetnek odakint embereket? Athan ez a kérdés akár a főnyereményt is megérhetné, hogy lenne még valaki, aki átadja neked a pénzjutalmat. A pörkölődő hús bűzös szaga már a házat is körbelengi, nem lehet előle elmenekülni, a nő hangjai belevesztek a lángokba, a tömeg pedig elcsitulva figyeli, ahogy az egykoron emberi lényből egy darab szenes fatuskó válik. Miért égetnek embereket? Mert unatkoznak. Ám mielőtt számat bármilyen válasz is elhagyhatná, a kinti csöndet, a tűz pattogását, a hasábok roppanását egy újabb üvöltés töri meg, egy férfi hangja határozottan. A fotel karfájára támaszkodva hagyom ott sebesült öcsémet a fotel kényelmében és lépek ismét a színház első sorába, ahol a színpadon most már a prédikátoron a sor, hogy az eddig elkövetett bűneiért feleljen. Ruháját a lángok másodpercek alatt felemésztik, bekebelezve ezzel őt is, a tömeg pedig riadtan rebben szét, akár a madársereg, hogy a lángoló szónoknak vizet kerítsenek valahonnan, bár én inkább már koporsót hoznék neki, mert ezt nem fogja túlélni még akkor sem, hogyha üvöltve imádkozik az éghez. Na? Valaki? Más nem akarja magát felgyújtani, vagy hirtelen öngyulladásba kezdeni?
'Hát Athan... azért, mert boszorkány volt a nő.' - boszorkány, akikből az utolsókat is akkor égették el, amikor minket bezártak a ládába, hogy a tudást, amit tőlünk szereztek ne adhassák át másnak, ne árthassanak vele másnak és különben se létezzenek, mert Isten terve ellen való elképzelés. Micsoda önzőség! Az ablaktól és a kinti kabarétól elfordulva lépek vissza a fotelhoz és támaszkodom a háttámlájára és hallgatnám öcsénk meséjét a sebesüléseiről, amikor a bejárati ajtó ismét becsapódik és hamarosan a nappali ajtajában egy magas, sápadt női alak bukkan fel, arcáról süt, hogy csak azért jött, mert muszáj volt, legszívesebben a világ másik végére kívánna vagy minket, vagy magát, csak hogy sose kelljen többé találkoznia velünk, ebben a kívánságban pedig én is osztozkodom. Szánalomtól fröcsögő, már - már undorító tekintetét Athan felé fordítja és kimondja az első epés megjegyzést, ami eszébe jut, én pedig szemeimet forgatva nézek le a legkisebbre, hogy van - e valami hozzáfűznivalója Kisa megérkezéséhez, Delphi viszont élhosszal megelőzi. Szép család.
'De jó, hogy te is itt vagy Kisa. Szinte szóhoz sem jutok, bár ez inkább a hányinger miatt van, amit a hangoddal idéztél elő, de mindjárt elmúlik.' - legyintek egyet, mintha meg akarnám nyugtatni, hogy aggodalomra semmi ok, bár ő lenne az, aki első sorból akarná végignézni, ahogy belefulladok a saját hányásomba, utána még meg is tapsolna az alakításért, no meg azért, hogy nem kelek föl többé és eggyel kevesebb fajtársát kell elviselnie. Választ nem is várva fordítom fejem ismét öcsém felé, miközben körmöm alól kezdem el kipiszkálgatni a koszt, ami érthetetlen módon nem ázott ki a fürdőkádban töltött hosszú órák elteltével sem. Szánalmasak vagyunk? Ohóóó, hát már mióta tudom én ezt, hogy bűvésztrükkök gazdái vagyunk, amióta csak a lábunk földet ért, de nem szakítom meg, hadd adja ki magából minden mérgét és sértődöttségét, hogy egy tébolyodott angyal így elfenekelte.
'Bujdosunk valami elől? Én speciel előletek szerettem volna egy kis nyugalmat, ezért maradtam a világ másik végén a sivatagban. Nem vall valami családcentrikus gondolkodásra, én kérek érte elnézést és akinek nem inge, ne vegye magára, de nem csak én gondoltam és gondolom ugyanezt. Hétszáz évig kellett hallgatnom a hisztériát, hogy ki az erősebb, ki a nagyobb, kinek hosszabb a haja, kinek nő gyorsabban a szakálla, ki az első, ki a második, jaj de vissza akartok menni a régi világba, jaj mi volt ekkor meg akkor, az udvarral vajon most mi lehet, mi lehet a királlyal, az uralkodóval, a hercegnővel, az utolsó parasztgyerekkel a sarkon és még sorolhatnám. És én sem voltam jobb, még mielőtt bármelyikőtök is a fejemhez vágná, hogy én meg üvöltöztem és kötekedtem, éppen ezért nem kerestem egyikőtöket sem, mert ha valakit véletlenül megláttam volna a láda után, lehet belőle csináltam volna vacsorát. Azt ne mondd, kis legény, hogy fogjunk össze és közösen állítsunk helyre mindent, mert bla bla bla. Ugyan mit lehetne helyrehozni? Ezeket a kis cirkuszba való trükköket, amink van? És hogy tervezed? Hogy tervezzük, ha már egy nagy, szeretetteljes, összetartó család vagyunk? Elkapjuk Istenkét, aki éppen szabadságon van és jól megmondjuk neki, hogy adja vissza az erőnket? Lehet, hogy idiótának fogtok tartani, de én speciel teljesen megbékéltem a jelenlegi helyzettel. Van hol laknom, élek, virulok, elvagyok, járom a világot, oda megyek, ahová akarok, nézem, hogy mi lett a bolygóból, de nem teszek ellene semmit, mert egyszerűen hidegen hagy. Itt van mindenki a két túloldalról? Egészségükre! Az emberek nem tudnak meghalni, hanem szenvednek? Van ez így! Már őszintén az sem érdekel, hogy senki nem tud rólunk semmit, mert jobb ez így. Legalább nem kell semmitől félni, hogy ránk vadásznak.' - tekintetem hármuk között ugrál és érzem, hogy valahogy egyedül vagyok a véleményeimmel. Hiába, a család az család, és akárhogy gyűlölöd a hozzátartozóidat, mégiscsak rájuk számíthatsz, ha nincs semmid és Athan most pont ugyanezt tenné, tőlünk várja a megváltó válaszokat, ötleteket, a nagy családi sírós összeborulást és megbocsájtásokat. Nem vagyok egy köpködős fajta, sem haragtartó, de jobb véleménnyel lennék róluk, hogyha csak száz évvel később találtunk volna megint egymásra, helyette alig telt el némi idő és máris megint többen vagyunk egy szobában, mint ahogyan egészséges lenne.
'Mindezeken felül, hogyha lesz családi kirándulás, akkor szívesen megyek, de legyen már olyan izgalmas, mint ami kint van.' - intek fejemmel az ablak felé és kíváncsian szemlélem, ahogy a papot próbálják vizes rongyokba csavarva összetákolni, hogy elszállítsák, de többen a realizmus hívei és csak a fejüket csóválva vetnek sűrűn keresztet, imákat mormolnak el. De várjunk! Hogyha az emberek nem képesek meghalni, akkor... azok ott még kint még mindig élnek?! Kikerekedett szemekkel nézem a lassan csontig égő hullát a máglyán és egyszerűen nem tudom elhinni, hogy odabent még mindig van valaki. És most ez most fog csinálni így? Ez nem lehetséges. Homlokomat ráncolva nézek vissza a többiekre és mutatok az ablak felé a hüvelykujjammal.
'Deee ha... ha nem hal meg senki... akkor abban az elszenesedett fatuskóban még mindig van valaki? Az ott még él? Nekem ezt ne akarjátok bemesélni. Hát elfújja a szél, ha elalszik a tűz! És mit fog csinálni, hogyha mégis életben marad? Így fog járni kelni, hogy 'Én vagyok Tuskó Kisasszony!' ? - vékonyítom el a hangomat a mondat végén, számsarkai pedig már rándulnának nevetésre, de ez pont elég illetlen ahhoz, hogy megregulázzam magam és inkább csak megvakarjam borostás államat. Tuskó Kisasszony... én meg vagyok a Tuskó Úrfi, mert faragatlan a viselkedésem. Faragatlan Tuskó... oké, ezt nem lehet valahogy kikapcsolni?


Athan
avatar



☩ Reagok :
103

Utolsó Poszt Vas. Jún. 17, 2018 7:40 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☠️ Családi találkozó

Ruben & Athan & Nia & Kisa
szószám: 969 • Credit:

 
Odakint tombol a káosz. Ő a hátsó bejáratot választva nem látott rá arra a helyre, ahol nemrég tanúi lehetett az emberiség a kegyetlenségre, igen kimerítő módon. Fülében saját vérének pulzálása zubog, csak lassan fogja fel, mi is történhetett. Elkésett kicsit, lemaradt a műsorról, és talán nem is gond, mert így képtelen lett volna úgy élvezni, mint ahogy normál állapotában tenné. Az égett hús szaga eléri orrát, a tömeg moraja eljut füleibe. Ahogy lassan, apránként javít magán, már amennyit bír, mert most bizony elkéne egy kényelmes elemcsere, csakhogy, nemigen alkalmas a pillanat arra, se nem tud lenyúlni bárkitől – már a kisebb csata közben le-lecsapolta az angyalt, talán ezért is volt olyan rövid a csata -, azonban testvéreitől nem illene lopnia, a másik opció pedig.. Mindegy is. Felsóhajt, és az ablak felé pillantva próbálja felfogni a kint történteket. Fáradt, rettentően fáradt, és emellett dühe is felébred. A tehetetlen düh, amely miatt idehívta azokat, akik vevők voltak rá. Ékes példa arra, mégis mire akart rámutatni. Ereje teljében nem lett volna számára ez kihívás, nem lett volna ilyen megerőltető, nem az lett volna, hogy még ő jön ki majdhogynem rosszabbul. Nem tud semmit tenni és ez bosszantja, egyre jobban. Ó kegyetlen sors..
Fájdalmasan nyög fel, amikor Ruben elmozdítja a támaszától és a poros fotel felé terelgeti, azonban nem tiltakozik, leülve pillant fel rá, arcszíne már egyel élettel telibb, bőre azonban halovány pikkelyektől úszik, szemei pedig a kígyóé, ami ő maga, egyelőre nem tudja elrejteni azokat, mintha még saját kis álcája is ellene lenne. Ujjai ökölbe szorulnak, majd körmeit a karfába vájja.
- Mi történt.. én is ezt akartam kérdezni – köp ki egy apró adagnyi vért a padlóra, és csatakos hajtincset hátratűrve lapítja a fejére. Kell pár pillanatnyi szusszanás, hogy összeszedje a gondolatait. Ide igyekezett, az útjába került és ő megpróbálta régi fényének emlékével leküzdeni, csakhogy.. És akkor még az emberek is. Minden. Túl sok információ egyszerre, ha végleg gyenge lenne, talán el is ájulna, de megőrzi a hidegvérét és az eszméletét, majd fejét megcsóválva pillant ismét rá, rájuk. Miért néznek úgy rá, mint egy haldoklóra? Ruben vizsgáló kezei alól szólal meg ismét.
- Erre semmi szükség, mindjárt rendben leszek. De.. odakint. Miért égetnek embereket? Manapság már ennyire nincs élelem? - mocorog aprót szisszenve, mert szívesen vizsgálná meg a kinti jelenetet, de ha felállna, tudja, hogy a fotelbe nyomnák vissza. Sóhajt végül, nyugton maradva, bármennyire is nem szereti ezt.
- Egy angyal. Erre kóborolt, pont az utamban. Vélhetően beleőrült abba, hogy kizárták a mennyekből, és úgy éreztem, embervér tapadt a kezeihez. Meglátott, és már ott is volt. Talán még jobban feldühítette az, amikor mágiával válaszoltam vissza.. - szisszen egyet ismét, amikor Ruben olyan pontot talál, amely még érzékeny, vagyis az oldalához tapint, ha még kedve van orvososat játszani. Kitérne még a többire is, csak egy harmadik hang üti meg a füleit, és akaratlanul nyúzott mosoly ül ki ajkaira. Fejét hátradöntve pillant Kisa felé, aki mint mindig, földi szépségét tökéletesre emelve áll ott, messze fölöttük.
- Örülök, hogy látlak, kedves nővérem. Te, mint mindig, ismét csodásan festesz, egyszerűen nem érek fel a fényedhez – tódítja, mintha szükség lenne erre, a sértést fel sem véve. Ugyan már, teljesen felesleges. Ruben kezét végül eltolja, és megemeli magát, amennyire csak tudja, hogy ne fetrengjen a fotelban mégsem. Így mindjárt más, igazándiból másra számított, mint Kisa, de azok, akik nincsenek itt, nem is lepik meg. Ki-ki a maga helyén ténykedik.
- Ha már így szépen összegyűltünk.. pontosan a szánalom lenne a szó. Ez, amit láttok – ismét a karfába vájja ujjait, a düh mintha a rejtett erőit húzná elő, hogy legyen ereje arra, hogy elmondja, amit csak akar, ami nyomja a lelke helyét.
- Mindannyian szánalmasak vagyunk, akár tetszik, akár nem. Amióta kihúztak minket a ládából.. csak reméltem, hogy átmeneti, hogy amint kint vagyunk, a halandók, a démonok, bárkik között.. De nem múlt el. Nem csak a szabadságunk lett ellopva tőlünk, és ne nézzetek így, tudom, hogy ti is érzitek, még te is – pillant Kisa felé, hogy bár ő az elsőszülött, valahogy úgy érzi, nem maradt ki ebből a szépségből ő sem. Ha mégis, hát akkor lesz miért irigyelnie mindenkinek.
- Értem én, hogy kicsit megterhelő volt hétszáz év együtt – mert annyi volt, bizony -, de.. mintha mindenki bujdosna valami elől. Rabjai vagyunk az őrületnek, a gyengeségnek, a tehetetlenségnek, és már nem bírtam. Nem akarok csak lézengeni a világban, azt akarom folytatni, amit elkezdtünk és mégis.. semmi. Semmi! - emeli meg magát, és feláll, kissé ingatagon de feláll.
- Ezek nem mi vagyunk – köpi szinte a szavakat utálattal. Az ablakhoz sántikál, nem néz egyikőjükre sem, csak azokra az emberekre, akik még mindig az elszenesedett holttestet figyelik és ünnepelnek. Nem kell dolgozni sietni, nem kell semmi mást tenni, csak ünnepelni a halált és a megváltást. De nincs, már rég nincs. Ha a test megsemmisül, akkor hova tér vissza a lélek? Megreked és keres egy üres héjat magának?
- A Pokol és a Mennyek a felszínen pihennek, az emberek már nem mulandóak, mi pedig csak várunk és várunk, holott Isten, aki bezárt minket, sehol. Igen Kisa – fordul felé ismét. - Akaratlanul sikerült megmutatnom, mennyire szánalmas vagyok. Egy angyal műve ez, amely talán tébolytól szenvedett, talán egyszerűen csak harcra vágyott. Nincs erőm, holott ennyinek meg sem kellett volna ártania. Azért hívtalak ide titeket, hogy történjen valami. Bármi. Csak tűnjön el a szánalom, ne csak valamik legyünk a sötétben. Tudjátok, hogy senki sem tud semmit rólunk, sem arról mit tettünk? Hogy csupán mesék vagyunk? Vagy épp arról, milyen is lett ez a világ utánunk.. bármit. Vagy csak idekint is keseregtek? - kemény szavak talán, de nem érzi, hogy ne lenne bennük igazság. A dühe felszabadult és csak úgy tombol, még ha egyelőre gyenge is. Talán a kintiek érzik, mi folyik nem messze tőlük? Talán nekik is kántálni fogna halálukat kívánva? Nem is figyel erre, csak a tobbiekre.


Online
Delphinia
avatar





Looking at the city like I alreadyown it
I wait for you Standing on top'cause I earned this moment I took what was mine yeah I'm a hustler

☩ Reagok :
20

Utolsó Poszt Szer. Jún. 13, 2018 3:45 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Kígyó tesók kalandjai folytatódnak
Ruben, Athan, Nia, Kisa
──────────── ────────────
Ruben hozza a formáját. Szokásos módon, de ahogyan azt mondja szemforgatásom lassan érdeklődővé válik. isten elment, itt hagyta azt, amit teremtett? Na, ennyit erről. Bezzeg nekünk nem szabadott ebben a buliban részt venni? Mi nem voltunk fontosak? Döglünk csak meg abban a baszott ládában? Isten mindig is szúrta a szemem, s soha nem tudtam hova tenni őt. Nagyzol, majd mikor megunja, csak úgy elmegy. És másokkal végezteti a piszkos munkáját? És most merre van, hol van? Talán nőkkel hetyeg.. vagy másra vágyik?
-Mi a ... -Mondom, és más már nem jön ki a számon. Nem tudtam erre reagálni, hiszen magam is elképedtem, miféle az az isten is. Valóban belőle is kiindultunk, valamilyen szinte rokonok vagyunk. Mindig is tudtam, hogy furcsa egy család, de most? Csak egy idegesítő szó üti meg a fülem. Amitől még a hideg is kirázz engem. Sose szerettem, de ő imádta azt, hogy ez nem tetszik nekem. És a ládában sokat töltöttünk.
- Ne hívj így. - Tudja, hogy utálom, nem vagyok Görög szűz, aki jósol. Így se vagyok megelégedve ezzel a névvel.  
- New Orleansban voltam, egy csaj úgy sétálgatott a démonok között, mint ha csak..-

Mondom, majd a ricsaj megcsapja a fülemet. Ruben rám pillant én meg felvonom szépen ívelt szemöldököm és megrázom a fejem. Mi van itt? Már nem az, amit megszoktam. Londonban már nincsenek finom úrhölgyek, s nemesek. Úgy szerettem azt, szerettem velük lenni. Szerettem az akkori divatot. Minden semmivé vált. Miért nem leettünk jelen a bukás idején? Miért nem nyílt ki az a szaros láda?
Lépések, csoszogások ütik meg a fülemet.

Athan megérkezik arca csapzott. Felpattanok, s szeretett testvérem felé indulok, hogy megérintsem azt. Mindig is imádtam kis tesókamat, és értetlenkedve álltam a dolog előtt, hogy még is mit tett kinek mit mondhatott?
- Pedig milyen jó lenne, ha ennyien maradnánk. - Forgatom meg a szemem, hiszen elég sok volt nekem ez a hering party abban a kis lyukban. Heléné egyenesen kinyírásos alapon bírom elviselni már. És Kisa. Mindig furcsa volt a viszonyunk. Szeretem is, meg nem is. Tisztelem, az erős nőt, aki mindent megkap. Bár volt idő, amikor én is megkaptam mindent, amit akartam. Ő a bájaival, én az eszemmel kapom, meg amit akarok. A két kedvenc testvérem itt van a többiek nem is kellenek.

Ahogyan testvéremet méregetem, megjelenik Ő. Pillantásomat Kisára vetem, kinek undorító stílusa semmit nem változott. Mindig is ilyen lesz s marad.
- Kis együttérzést nem találtál a ládából kijövet? - Kérdtem, majd elengedem Athant. Már engem is érdekel, hogy hol vannak a többiek. És főleg az, hogy miről akar beszélni? Vajon ők is érzik, hogy nem vagyunk erősek? Csak én érzem? Talán én lettem paranoiás?







Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  
Chat Box
mennyei hangoküzenj a többieknek

fontos linkek
MINDEN AMI KELLFONTOS, GYORSAN ELÉRHETŐ LINKEK



friss írások
UTOLSÓ HOZZÁSZÓLÁSOKposztok, hírek neked!
Zagan
Today at 10:03 am
☽ Zagan




Ki van itt?
ÖSSZESÍTETT LISTABELÉPETT TAGOK, FAJOK LÉTSZÁMA

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 19 felhasználó van itt :: 11 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 1 Bot




Fajaink száma
Arkangyal
8/7
Leviatánok
8/8
Angyal
2
Démon
12
Bukott Angyal
3
Ember
7
Félvér
3
Harcos Angyal
6
Vadász
10
Nephilim
5