Ego Alpha et Omega, primus et novissimus, principium et finis
, said the Lord. which is, and which was, and which is to come, the Almighty.

 
Havasalföld, Târgoviște
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

Online
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
78
☩ Play by :
Eva Green

Utolsó Poszt Pént. Okt. 05, 2018 9:04 pm
Következő oldal


Vlad & Lilith



Közelebb sétálok hozzá, majd ellépve mellette az asztalhoz megyek, odébb söprök róla egy két aranyos kínzóeszközt, hogy felülhessek a fa bútorra. Vlad zsebéből előkerül egy üvegcse, aminek a szaga eléggé szúrós, így arra következtetek, hogy valami savféle lehet. A gondolatom be is igazolódik, amint a férfi arcára löttyint a folyadékból. Újabb ordítás hallatszik, mire csak a hátam mögé helyezem a kezeimet, azokon támaszkodva. Élvezem a kínlódását, minden egyes üvöltés zene füleimnek és eledel a lelkemnek. Az ő fájdalma engem csak erősebbé tesz. Két ujj, pipa! A kegyetlen uralkodó be is zsebelte magának. Megvakítva, az arca megcsonkítva, orra sincs igazán szegény nyomorultnak. Míg a méreg csak kavarog a testében, apránként megölve őt. Lassan tapinthatóvá válik a szenvedése, mégis úgy érzem a java még csak most jön. A tanítványom aprólékosan elkezdi lefejteni a török bőrét, olyan ütemben, hogy a lehető legtöbb fájdalmat okozza neki. A kést a lábába vágta, miután megunta a fejtést. Milyen okos húzás, legalább tartónak még megfelel, jómagam is így tettem volna. Ahogy meghallottam az ajánlatát szemöldököm a magasba szökött, érdeklődve figyeltem minden egyes lépését. Egy újabb alku köttetett. Felesleges egy ilyen korcsot a pokolba küldeni, főleg katonának, de ha csak a lelkét nézzük, akkor még elmegy. Hiszen mifelénk annak elég nagy értéke van. Fogalmam sincs, hogy Erdély urának leesett-e, hogy míg ő a kutyát kínozta, addig én lakmároztam a szenvedéseiből. Valószínű, hogy nem. Az alkut megpecsételve démoni lényét megmutatta, tudom, hogy azt tette, érzem a belőle áradó sötétséget. Szája kinyílik, mire lángcsóvák csapnak fel belőle elégetve az agyon kínzott testet. Még egy utolsót tudott ordítani a nyomorult, míg Drako vidáman szemlélte a művét, pár perc után a tűz kihunyt a parancsára. Hallom, ahogy szuszog, ez a kis mutatvány még túlságosan sok volt neki. De merészségét és ügyes kínzási technikáját látva kezeimet összecsaptam egyszer-kétszer. Kijár neki a gratuláció, rövid taps formájában.
- Ahogy említettem már a pokol tüze volt, amit a kezeimbe idéztem a billog felmelegítéséhez - kezdek bele, ha rám pillant ujjaimmal intek, jöjjön hozzám - Amit te alkalmaztál az egyszerű elemi mágia volt, ugyanakkor sajátos és ügyes megoldás a beígért gyors halálhoz - folytatom a mondandómat. Láttam az arcán a boldogságot, hiszen neki a népe és az országa nagyon fontos, ezért is kötött velem anno alkut. Erőre volt szüksége mindenfelé ellenség ellen. Alig láthatóan megrázom a fejem, hogy biztosítsam nem bántott meg. Ilyen szánalmas mitugrászok lelke csak egy-egy apró falat számomra. Az alkukötés nem az én műfajom, már réges-régen kinőttem belőle, de a török még jó lehet ágyelőnek vagy kínzóeszköznek. Még nem döntöttem el melyik lesz belőle. Kedvesen mosolyog és a jókedve rám is átragad, amint közelebb jött hozzám végig simítok borostás arcán.
- Köszönöm az ajándékot - mosolygok rá, majd leszállok az asztalról, így teljesen hozzásimulok - Kellemesen telt ez a pár nap, de mennem kell. A birodalmamban már várnak rám - oldalra billentem a fejem, majd magamhoz húzom egy szenvedélyes csókra. Nem tehetek róla a kínzások mindig felcsigáznak és vágyat keltenek bennem.
- Valamikor elnézhetnél hozzám, biztos nem bánnád meg - sejtelmesen somolygok rá, meg sem várva a válaszát ellépek mellette. Ez egyfajta búcsú tőlem, amit megfűszerezek egy intéssel, mielőtt eltűnnék a másik cellában. Az alkut gyorsan lebonyolítom, majd el is tűnök füstöt hagyva magam mögött.
"Ne törj túl magasra. A királyokat megölik, de a tanácsnokok akárhány uralkodót túlélhetnek. Légy a bábmester, és minden a tiéd lehet, amit csak akarsz."  
Részemről ez egy záró volt, köszönöm a játékot! luvu

avatar



☩ Reagok :
21
☩ Play by :
Tom Riley
☩ Korom :
586

Utolsó Poszt Szomb. Szept. 15, 2018 11:01 am
Következő oldal


☽ Látogatás

Vlad xXx Lilith
szószám:- • Credit:

 

1460. Szentkarácsony hava, Borbála napja. Valachia.

Vigyorogva néztem a rettegő férfiakra. Látszott a szemükben a félelem, tudták már mind a ketten, hogy ugyan ez lesz a sorsuk. Ez idő alatt város falainál csata dúlt, majd hamarosan egy vezérlő harsona. Ez adta tudtomra, hogy a maradék törökök megfutamodtak. Ekkor egy másik kürt jelezte, hogy már a csapda áll is a törököknek. Több sor lövészt és pár darab „talpas” egységet állítottam az erdőbe, a lényeg a fogjok ejtése volt. Sok csapdát állíttattam, innen nincs számukra menekvés, megérzik milyen a terror, amit ők hoznak a népekre, és akarnak az én hazámra is.
A tanítóm arcáról meg rosszallást szűrtem le. Bizonyára szerinte néha túl színpadias vagyok és felesleges dolgokat cselekszek. Bár most elég nyers és egyszerű voltam. Lehet éppen az a baj? Nehéz eltalálni ennél a nőnél, hogy mikor mit csinálok rosszul. De olyan jó dolog, ha mindennek van egy liturgiája. Szavaiból ítélve éppen ez a baja. Szegény, olyan kapkodós.
A mesterem által használt forró billog láttán csak felszisszentem. Milyen kellemetlen lehetett. Ekkor benyúltam a ruhám két hatalmas zsebébe. Nos igen, elég érdekes dolgok voltak ott.
A mesterem közlésére csak elmosolyodtam. Milyen rafinált és cseles. Nyilván értékelni fog. Nem is vesztegettem az időt.  A zsebemből egy üvegcse került elő. Jómagam elkezdtem az alkímia területén működni. Elég erős maró anyagot sikerült gyártanom. A sav dugóját kihúztam és nem sok, csupán pár csepp savat lottyantottam a férfi arcára, mire az ordítani kezdett. A harmadik „Allah” után felmordultam, és a férfi szemei helyére és a rettentőmód megviselt arcára tekintettem.
— Allah nem figyel most, ostoba! – és ellen előkerül egy tőr a csizmámból, amivel levágtam egyből két ujját. Ismét hatalmas ordítás, pedig a valódi móka most jött csak. Gyorsan csináltam, amit csináltam, de tudtam, hogy elég nagy fájdalmat okozok neki. Már megvakítottam és megcsonkítottam az arcát, az orrából nem sok maradt, de a legbrutálisabb - vagyis szerintem – most érkezett.
A tőrrel lemetszettem a ruháját, így a felsőteste csupasz lett előttem. A penge ismét mozdult, és elkezdtem felejteni a férfi bőrét, Nem is lassan, nem is gyorsan. Éppen úgy, hogy minden pillanatát élvezhesse. Egy pár pillanatig téptem a bőrét, míg a mellkasán nem maradt belőle. Majd a kést belevágtam a térdébe és megforgattam. Ezután nem nagyon maradt ereje se ideje ordítani. A méreg úgy véltem hamarosan eléri a szívét, és hamarosan vége lesz. Persze én még annyi fájdalmat akartam okozni, amennyit csak lehetett.
— Van egy ajánlatom – jelentettem ki – Nem hagyom, hogy bármi is fájjon, egyszerűen soha többé nem lesz a testednek fájdalma, és örökké fogsz létezni. Ha elfogadod az ajánlatom bólints.
A férfi erőtlenül rábólintott az ajánlatra. Ezután lepecsételtettem vele az alkut, odatartottam a kezemet, és ő az ajkai maradványával megcsókolta azt. Eldőlt a dolog, már halott is. Tudta a halandó, láttam rajta, hogy már kegyelemnek veheti a halált.
Ösztönösen cselekedtem, a szemeim feketék lettek és hőt éreztem magamban. Csak eltátottam a számat, és leheletemmel egy lángcsóva csapott a törökre, amitől lángolni kezdett. Ennek volt szaga is meg hangja is. Persze éreztem magamban, hogy ez a varázslat kicsit megviselt mentálisan.
Először alkalmaztam ilyen fokon elemi mágiát. Nagy mérföldkő volt ez. Vidáman néztem az égéstől még rövid ordítást hallató ember elhaló hangját, a végén csak az égő test maradt. Hamarosan parancsoltam a tűznek, hogy aludjon ki. Kicsit szuszogtam és veríték jelent meg a homlokomon pár másodperc alatt meghalt az égési sérülés már túl sok volt neki.
— Ez elég fárasztó volt. Időre elég nehéz rendesen megkínozni valakit… Bár ahogy mondtad, kiszórakoztam magam… És ez a tüzes dolog elég érdekes volt. Pontosan mi volt az, amivel megmérgezted?
Boldog voltam, hiszen azon a napon megvédtem a hazámat, és megkötöttem egy alkut úgy, hogy nem vertem át a férfit. A gyors halált ígértem meg neki, ami ígyis-úgyis bekövetkezett volna, bár a méreg hatását várva meglehetősen hosszabb lett volna az idő.
— Ugye nem sérelmezed, hogy magamhoz vettem a halandó lelkét? A másikét megkaphatod te. Köss vele alkut kedvedre. Ő a rangosabb, ő a „fínomabb falat”. Hadd legyen ez az ajándékom!
Kedvesen mosolyogtam. Tudtam, hogy a lelkeknek nagy ára van, és szép ajándék ez. A mesteremnek adtam áldozatként a férfit. Bizonyára megoldja vele az alkukötést.




Online
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
78
☩ Play by :
Eva Green

Utolsó Poszt Hétf. Aug. 20, 2018 11:39 pm
Következő oldal


Vlad & Lilith



Hallom a bocsánatkérését, de egyáltalán nem tud meghatni. Csalódtam benne és nem fogadom el a hibázás lehetőségét. Nem sok esélye van, ha még elkövet ilyeneket, főleg velem szemben. Mégis úgy teszek, mintha elakarnám csábítani, olyannak mutatkozok mint egy istennő, akinek minden vágya ő. Arcán végig simítok, ezt követően eltűnik belőlem mindenféle finomkodás. Kioktatom, mert nem érdemel mást, csak ezt.
Miután a haragomat levezettem rajta kellőképpen elindulok a börtön felé, ahol a kutyákat tartják fogva, akikre a kivégzés vár. Ahogy látom a cellákat pár elitnek mondható katona őrzi, akik Vlad seregéből valóak. Jól tudom, hiszen a páncéljukon ott virít a sárkányos rend fémjelzése. Latin szavak hagyják el ajkait, mire elfintorodom, de a katonák egyetlen szó nélkül elhagyták a helyet. A cella ajtaját kinyitja, majd illedelmesen előre enged, csak aztán követ. A végtermékek, izzadtság és vér jellegzetes szaga terjeng a levegőben. A török és kísérete ingerültnek tűnt, amiből még több erőt tudunk meríteni. Hallottam a raboskodó szavait, igazából kristálytisztán értem a szavait, mivel egyik nyelv sem okoz különösebb nehézséget. Kuncogok csak rajta, ha tudná, hogy pár órán belül a másvilágra fog kerülni. Ejnye! Vlad szavaira csak a fejemet rázom, túlságosan egyszerűen fejezte ki magát. Nem kellene a felesleges beszédre pazarolnia az időnket. Felteszi a kérdést, de nem várja meg a válaszomat, helyettem is dönt. Baaah! Milyen faragatlanná vált. Kezénél fogva a szoba közepén elhelyezkedő székhez lökte és démoni erejével bilincsbe is veri. A magasabb rangúhoz lépve előbb szóba elegyedik vele, majd képen törli úgy, hogy elájuljon.
- Felesleges dolgokra pazarlod a drága időmet - morgom neki, majd leemelek a falról egy billognak tűnő eszközt. Hatalmas mosollyal az arcomon szabad kezembe megidézem a pokol tüzét, majd a vasat belemártom a mérgező lángokba. Pár perc elteltével érzem, hogy a fém teljesen átforrósodott.
- Figyelj és tanulj! - nézek a tanítványomra, majd hátat fordítok neki és a kutya elé lépkedek - Mennyire fogom ezt élvezni - szólalok meg törökül, hogy a gúzsba kötött halandó is értse, ezt követően ördögi vigyorral az arcomon a legnemesebbik tagjába nyomom a billogot. Hangos kiáltása zene füleimnek, mit sem törődök a szitkozódásaival, a fiatal démon felé fordítom a fejemet.
- A pokol tüze mérgező az emberek számára és hatalmas kínokat élnek át miatta - oktatom, közben elveszem a fegyvert és hátrálok pár lépést - A méreg a véráramba kerül és onnan ágazik szerte, hogy belülről ölje meg. Szóval addig játszd ki magad, míg késő nem lesz - teszem hozzá ezzel átadva neki a terepet.
"Ne törj túl magasra. A királyokat megölik, de a tanácsnokok akárhány uralkodót túlélhetnek. Légy a bábmester, és minden a tiéd lehet, amit csak akarsz."  
Muszáj lesz megnézned ezt és ezt k76k

avatar



☩ Reagok :
21
☩ Play by :
Tom Riley
☩ Korom :
586

Utolsó Poszt Szer. Júl. 04, 2018 10:30 pm
Következő oldal


☽ Látogatás

Vlad xXx Lilith
szószám:- • Credit:

 

1460. Szentkarácsony hava, Borbála napja. Valachia.
Fegyverek csörgése, emberek kiabálása, a kezdetleges puskák elsülése. Csak hallgattam őket az ablak előtt, ez zene volt füleimnek. Eme hangok hallásától libabőrös lettem, és kellemes bizsergés futott végig gerincoszlopom mentén. Mint amikor meghallod a kedvenc zenédet. Igen, nekem ezek a hangok voltak a kedvenc szimfóniám. Sajnáltam, hogy nem lehettem ott, hogy érezzem a csaták csodás illatát.
Ehelyett Lilith teremtett le. Fejet kellett hajtanom előtte, nem volt szabad ellene szegülnöm. Nem azért, mert ő a felettesem, ez nem igazán érdekelt. Egy dolog miatt nem  tettem, mert sokkal erősebb nála, és én próbálom ellesni tőle a trükkjeit. A démon lét egyszerűen fantasztikus volt. Az erőm hatalmas régi mivoltomhoz képest, ám új fajtámhoz mérten zöldfülű és gyenge.
Lilith szidását béketűrően hallgattam, mit tehettem volna?
Összeszorított fogakkal és ököllel tűrtem. Már elszoktam attól, hogy felettesem legyen.
– Bocsáss meg, többé nem fordul elő – mondom neki, uralván a haragom. Hangom kicsit fojtott, de nem csoda, hiszen rettentő feszült vagyok. Ez oldja a nő, mikor odajön hozzám.
Amint a meglepően puha bőre orcámhoz ér, csak szusszanok egyet, és meg is nyugszok. Az ujjai végigsimítottak orcámon, és amiket mondott, jónak hatottak.
Igaza van, nagy dolgokra vagyok hívatott. Nagy dolgokat érhetek el. Én vagyok Vlad, a sárkány fia. Céljaim vannak és van erőm is megvalósítani őket. A földön és a pokolban is lesz hatalmam, mert én azt úgy akarom, hogy legyen. Na meg az a valódi őrület, amit Lilith említett. Sóvárogtam a káosz és az őrület után. Maga a káosz nem is volt csábító, csak az, hogy én a káoszban kialakíthatom a saját rendem. Ha van egy nagy kavarodás, könnyű feljátszanod magadat a csúcsra. Közben, ahogy Lilith játszott velem, halványan elmosolyodtam. Az udvarban azt kaptam meg, akit akartam. Már két törvénytelen gyermekem született, mióta démon vagyok. Nem igazán tudott már meghatni Lilith a csáberejével és incselkedésével. Túl átlátható trükkök ezek.
Na a következő mondataival igazán meglepett. Kikerekedett szemmel hallgattam őt, mit sem foglalkozva azzal, hogy a hajamat húzza. Ha kitépi, akkor visszanő két másodperc alatt. A fájdalomküszöböm meg elég nagy, tehát rezzenéstelen arccal tűröm.
Magamat erősen szidom. Hogyan nem vehettem észre, hogy játszanak az érzéseimmel? Jó, fiatal démon voltam még és gyenge, de akkor is. Hagytam, hogy szórakozzon velem. Ezt newm engedhetem meg magamnak.
Mikor a következő felindulásból a fejemmel kívánta Kinyitni az ablakot, hogy beáramoljon az odakinti kellemesen csípős hideg, a fejemet megállítottam az üveg előtt. Összeszorítottam a fogam, és éreztem, hogy lehűlt körülöttem a levegő. Mintha valamit kedtem volna az elemi mágiával. Ha dühös voltam képes voltam ilyenre. Egyszer tökéletesen sötétet varázsoltam itt a nagyteremben egy felordítással, mivel az összes gyertya kialudt hatására. Most nyilván a levegő hűlt le.
Ahogy a következő ötletem már tetszett neki, a vezetésével elindultam a cellákhoz.
A kastély majdnem kiürült, csak néhány szolgáló tartózkodott itt. Pár mellett elsétáltunk, ahogyan lementünk a börtönbe.
A börtönt pár lovagom őrizte. Mondhatni, ők voltak az én elitjeim. Kiképeztem őket, hogy engem minden áron védjenek. Mondhatni a személyes őrségem, ők a Sárkány lovagrend katonái. A rendben nekem elég nagy befolyásom van, Zsigmond király óta én vagyok a vezére, persze nem hivatalosan.
Miután Lilithet előreengedve beértem a börtönbe, odavakkantottam nekik latinul.
– Hagyjatok magunkra!
Erre a katonák fogták magukat, és távoztak egyetlen szó nélkül.
Kinyitottam az egyik cella ajtaját, és előre engedtem Lilithet, majd én is beléptem. Nos igen, a cellában jobban érezhető volt az átlagos cellák szúrós szaga. Irdatlan büdös, de hát nem lakosztálynak készült.
A basa és társa ott ült a cellában. Amikor meglátott, borzasztó dühösnek tűnt. A török csak grimaszolva vetette oda nekem.
– Ezért még bűnhődni fogsz.
Az arcomra halvány mosoly kanyarodott, majd válaszoltam neki.
– Talán igen, bizonyára fogok. De nagy sajnálatodra, ez nem most lesz.
Nagyot sóhajtottam és rájuk néztem.
– Melyikkel is kezdjük? – tettem fel a kérdést, majd a basa melletti küldöttön akadt meg a szemem, aki láthatóan félt tőlem. – Ohh, te leszel az.
Odaléptem a kiszemelt követhez, karjánál fogtam s akár egy rongybabát magammal rántottam a szoba közepén álló székhez. Belelöktem, és telekinézis segítségével már kattant is a székhez tartozó bilincs. Minden végtagjához egyet.
A basához léptem, és a szemeibe néztem.
– Ne legyél türelmetlen, hamarosan te jössz! – ekkor egyetlen mozdulattal orron vágtam, mitől elszédült és elájult.
– Nos, Lilith, kezdhetjük!


Online
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
78
☩ Play by :
Eva Green

Utolsó Poszt Vas. Jún. 17, 2018 9:48 pm
Következő oldal


Vlad & Lilith



Ez a vacsora egészen kellemesnek ígérkezett, főleg, mikor a képességeim segítségével nagyobb haragot szítottam Vladban. Hiába a tanítványom, imádok vele szórakozni, még fiatal démon, ahhoz, hogy ilyeneket észre vegyen, talán pont emiatt csalódtam benne. Ha az én tanítványom, akkor ennél sokkal jobbnak kell lennie és érzékelnie kellett volna, hogy mit teszek vele. De semmi! Röviden és tömören fogalmazva, ő is éppen ugyanolyan kudarc, mint az eddigiek. Senki sem elég megfelelő ahhoz, hogy igazi démon lehessen. De kap tőlem még egy esélyt, hiszen az alkunk értelmében tanítanom kell. Ó édes Lucifer, miért mentem bele egy ilyen alkuba? Igen, igen tudom. Tetszett az arc és a mögötte lévő mérgezett lélek, ami egyértelműen azért rimánkodott, hogy démon lehessen belőle. A kiosztásomat egyetlen szó nélkül hallgatja végig, jól is teszi, különben tudja, hogy ez következményekkel járna. A pillantásából olvasok ki valamiféle együttérzést. Tisztában van azzal, hogy ennél sokkalta jobbnak kell lennie. Most a mérce alatt teljesített és az sem érdekel, hogy ezt így tervezte meg és különleges célja volt az országa érdekében. Ki nem szarja le? Kérdésemre kristálytisztán érthető és egyértelmű választ ad, aprót bólintok.
- Helyes, én is így gondoltam - válaszolok ördögi vigyort villantva felé, miközben elengedem az állát. Eddig keményen fogam, azt csodálom, hogy a csontja nem roppant belé, pedig megérdemelte volna. Pillantásom követi, ahogy felkel és az ablakhoz lépdel, a kinti eseményeket figyeli. Egyetlen szó nélkül hallgatom szavait, majd megrázom a fejem és csettintek egyet a nyelvemmel, nem tetszésem gyanánt.
- Nincs de! A felettesed vagyok, nekem nem beszélhetsz vissza - emelem meg a hangomat újra, végül magamhoz veszem a félig üres kupámat és kiiszom a maradék vöröset belőle. Nem is rossz, ahhoz képest, az íze alapján azt tudnám rá mondani, hogy olasz. Bár a régi Római borok, azok voltak az isteni nedűk, nem ezek az utánzatok. Szemeimet forgatom mondandója hallatán, majd hangtalanul leugrok az asztalról és az ablak felőli részére telepedek, hogy láthassam a véreskezű minden mozzanatát. Egyetlen szó nélkül nézem végig, ahogy magába tölt újabb adag bort, hiszen ez egyikünknek sem árthat. Míg sóhajt ott is termek előtte, arcát két kezem közé veszem, hüvelykujjammal végig simítok járomcsontján.
- Édesem, tudhatnád, hogy sosem gondoltalak őrültnek. Nagy tettekre vagy hivatott, ha velem tartasz az igazi őrület felé - suttogom közelítve hozzá, hogy finoman megérinthessem ajkait, mégsem csókolom meg. Ez egyszerű játék, a csábítás művészete, ujjaimmal a hajába túrok, miközben beszél. Megvárom a megfelelő pillanatot, majd erősen megragadom és a hajánál fogva hátra húzom a fejét.
- Nem érdekel, hogy mit teszel azokkal a kutyákkal. Viszont az nagyon is zavar, hogy képtelen vagy érzékelni azt, ha beléd nyúlok és fokozom a haragodat - sziszegem, akár egy mérges kígyó. Az előbbi mézédes stílusnak nyoma sincs, mintha elvágták volna teljesen.
- Tanulj vagy én tanítalak móresre! - vágom hozzá, majd szavaimnak hangot adva fejét az ablak felé lököm. Ha elég éber, akkor megtartja magát az ütközés előtt, ha nem akkor az üvegnek vágódik a feje. Ellépek tőle, kérdését hallva halványan rá mosolygok. Na végre van egy jó ötlete is.
- A szórakozás sosem bűn, de a cella érdekesebbnek ígérkezik, legalább rajta gyakorolhatnád az okkultizmus csínjait - gondolkodom hangosan, majd ellépve tőle magamhoz veszek egy teli kancsó bort és a poharamat. Nem kell megmutatnia merre találom a börtönkamrát, egyedül is könnyedén oda találok, így meg is indulok a megfelelő irányba. Tudom, hogy követni fog, hiszen az a dolga. Ő az én tanítványom, valamilyen szinten a szolgám.
"Ne törj túl magasra. A királyokat megölik, de a tanácsnokok akárhány uralkodót túlélhetnek. Légy a bábmester, és minden a tiéd lehet, amit csak akarsz."   k76k

avatar



☩ Reagok :
21
☩ Play by :
Tom Riley
☩ Korom :
586

Utolsó Poszt Szomb. Jún. 02, 2018 9:46 am
Következő oldal


☽ Látogatás

Vlad xXx Lilith
szószám:- • Credit:

 

1460. Szentkarácsony hava, Borbála napja. Valachia.
A csarnokra békesség ült. A helyiségben lévő kandallóban a tűz pattogott, amit egészen addig tisztán lehetett hallani, míg én meg nem szólaltam.
Szó se róla, komolyan gondoltam amit a törökökről mondtam és a kereszténységről. Ez a csürhe tényleg csak sanyargatott eddig minden népet, amivel csak találkozott, de nem a bűneiket akartam rájuk olvasni. Az egész jelenetet nem hirtelen felindulásból rendeztem, hanem a nagy tervem része volt. Fel akartam tüzelni az urakat az oszmánokkal szemben, így elfeledtetve velük az én vétkeimet velük szemben. Amíg van egy közös cél, addig eszük ágában sincs engem leváltani, s ez így van jól.
Mindennek ellenére a sikeres művelet nem dicséretet kapott. Lilith egy okos nő, ő az egyetlen asszonyember, akit emberszámba veszek. Tudom, hogy követnem kell a tanításait, ha erős démonná kívánok válni. Nem szabad, hogy az érzelmeim átvegyék a teljes irányítást felettem.
Ahogyan az ujjai közé fogja az államat, tudom, hogy most fejtágításnak nézek elébe. Hallgatom, hát a letolást. Szívesen megszólaltam volna, hogy „De hiszen erre szükség volt”, de maximum egy falhoz vágást érdemeltem volna ki vele, annak meg nincs értelme, még használni akarom ezt a porhüvelyt.
Amikor azt mondja, hogy a legtöbb démonnál jobbnak kell lennem, csak együtt értő pillantással nézek rá. Tényleg jobbnak kell lennem, sokkal jobbnak. Olyan démonná kell válnom, aki képes irányítani, ennek érdekében bármit megteszek majd.
Lilith kicsit erőteljesen feltett kérdésére megszólaltam végtelenül nyugodt hangon.
– Megértettem.
A válaszom rövid volt és érthető. Mikor gyerekkoromban az oszmánoknál voltam a kiképzőtisztnek is így kellett felelni. Röviden, érthetően és katonás higgadtsággal. Ez a szokás rám ragadt ezek szerint, Lilithnek többször is feleltem így, amikor tanított vagy éppen dorgált, bár ez kevésszer fordult elő. A török időszakomból egész sok szokás ragadt rám, két hónapba tellett, mire rávettem magam, hogy ne hátrálva hagyjak el egy helyiséget.
A szokásaik ismerete miatt tartottam magam mindig is nagyon jónak ellenük. Úgy éreztem, hogy én leszek az, aki megállítja őket.
Amint Lilith elengedi az állam felkelek ültömből majd az ablakhoz lépek, s kitekintek rajta.
– De nézd csak meg ezeket az embereket! Egy célért harcolnak. A harci moráljuk hatalmas így – mondtam ahogyan az ablak alatt elhaladó alakulatot szemléltem, mkiknek az élén ott volt az egyik nemes a lakomáról. – Ha végignéznénk a törökökön most, akkor csak egy csapat ijedt férget látnánk. A nemesek harci kedve most hatalmas. Meg akarják ölni az utolsó törököt is. A kis monológom ennek az elérésére volt jó. A mieink közül is fognak meghalni, de az ő táborukat teljesen felszámoljuk. Holnapra tervezték a támadást, nem ma estére, és lásd, ma este ütjük meg őket! – vigyorgok, majd a vigyorom kicsiny heherészésbe fordul át.
Ellépek az ablaktól és a kupámért nyúlok, hogy magamba töltsek egy adag bort megint.
– Tudom, most lehet megfordult a fejedben, hogy csak egy őrült vagyok, de ez nem igaz. A törökök előtt járok egy lépéssel, és minden tettemre szükség van. – sóhajtok. – Na jó, a kalapács és a szög az már csak tényleg a saját haragom levezetése volt.
Nagyot kortyolok a boromból. Jó évjárat, egész finom. Itáliából hozattam a bort, egész jó az ottani borvidék, bár a magyar se rossz, de nem kívántam egyelőre üzletelni velük. Rossz előérzetem volt velük kapcsolatban. Az a Mátyás ravasz kis halandó, vigyáznom kell vele.
– Nos, csatlakozzunk a harchoz, vagy látogassuk meg a basát? Szórakozni akarok, ez bűn? – somolygok az orrom alatt.


Online
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
78
☩ Play by :
Eva Green

Utolsó Poszt Vas. Május 27, 2018 12:54 am
Következő oldal


Vlad & Lilith



A lakoma apránként elkezdődött, egy szolgálólány lerakta elénk az ételeket, a szóban forgó halandó éppen a török elé tette le, mikor az a fenekébe markolt, ennek hatására a fiatal ijedtében sikkantott egyet. Szegény leány! Tisztában vagyok vele, hogy nem emelhetem meg a hangomat, semmit sem tehetek. Mert az én szavam itt fabatkát sem ér, a feudalista, patriarchális rendszerben élnek ezek a szánalmas halandók. De egy valamit mégis tehetek, anélkül, hogy tudna róla, vagy egyáltalán érezné. Egyik kezemet Vlad felé fordítom éppen csak annyira, hogy láthatatlan fekete indák induljanak útnak a férfi kezén keresztül, egészen az arcáig, ott elidőzik egy kicsit a halántékán, majd a szemeit vonja maga alá. A fiatal démon ebből semmit sem érezhet, mindezek ellenére felszítom a benne munkálkodó mérhetetlen haragot, amely majd pokolibb tettekre fogja sarkallni. A kérdésemig csendben folyt az étkezés, látom Vlad mosolyát, majd ugyanazzal az ábrázattal adja meg a válaszát. Éppen válaszolni akartam volna, mikor megszólal a másik oldalon ülő basa félig teli szájjal. Kellemes társalgás folyt közöttük, mire én csak elfintorodtam, unom ezt a csevejt, aminek tulajdonképpen semmi értelme. Minden teremben tartózkodó tudja, hogy ez egyfajta álca és a háború az ajtóban kopog mindenféle bejelentés nélkül. Hallom, hogy tőlem vár megerősítést a vár ura, mire csak biccentek egyet és a kupámból iszom még egy kortyot. A démonoknak meg se kottyan az alkohol, éppen ezért teljes nyugalommal iszogatok pár falatot követően. Elkezdték ünnepelni a démont, mire kénytelen voltam visszaszorítani egy feltörni készülő ásítást és hangtalanul megemeltem a poharat, hogy példát mutassak a pórnépnek. Vlad elcsitította őket és felállt, aminek láttán egyik szemöldököm a magasba szaladt. Na, végre! Talán valami érdekes dolog is lesz ma este. Halvány mosollyal az arcomon fogadtam, hogy előbb rám akar inni, szemeimmel egy apró köszönöm-öt küldtem felé, majd a teremben ülőket kezdtem pásztázni. Kíváncsi voltam melyikük nem hajlandó inni, azok haláluk után biztos hozzám fognak kerülni. Milyen gyönyörű is lesz őket kínozni! Ahogy a bőrüket nyúzom majd apránként, minden üvöltés zene lesz füleimnek, a gyöngyöző vörös vér zamata, a pokolban égő hús fenséges illata. Gondolataimból Vlad szavai szakítottak ki, akinek hangja megváltozott, sütött belőle a gyűlölet és a harag. Úgy látom végre elérte a hatását a kis drágám. Aztán mire észbe kaptam előkerült egy kalapács és szög is az egyik zsebből, ami a követ fejében landolt Vlad kiabálása közepette. Halálos nyugalommal néztem végig a jelenetet, egyszerűen csak borozgattam, míg a legtöbb hölgy ijedten hagyta el a helyiséget, míg a férfinép éljenzett. A káosz teljesen elszabadult, a felbőszített nemesség csatába készülve szétszéledt, a két török teste egy-egy karóra került, míg a basát a tömlöc várta. A fiatal démon visszaült a helyére mellém, vigyorogva szól hozzám, mire csak biccentek egyet. Felkelek mellőle, hátrébb söpröm a maradék ételt az asztalról és felülök rá, úgy, hogy a lábaimat a széken támasztom, úgy fordulok fél testemmel felé.  
- Igen, bár kissé elszaladt veled a ló  - válaszolok végül, apró csinytalan mosollyal a szám sarkában. Félig összetűzött hajamat kiengedem, megrázom, hogy kósza fürtjeim végre az arcomat keretezzék, ahogy kell. Ruhámat elrendezgetem, majd mint egy utolsó kocsmáros feljebb csúsztatom egészen a térdeimig. Sokkal kényelmesebb úgy, bár nélküle még könnyebb lenne.
- Uralkodnod kell az érzéseiden és nem csak a harci tudásodra és diplomáciai képességeidre hagyatkozni. A legtöbb démon csakis ezekre számíthat, de neked náluk sokkal jobbnak kell lenned  - előre dőlök közel az arcához, ujjaimmal közre fogom az állát - Nem hozhatsz rám szégyent! Megértetted? - teszem fel a kérdést kissé durvábban. Mikor megkötöttük az alkut eldöntöttem, hogy a mestere leszek és megtanítom minden fortélyra. De ha nem tanul a hibáiből, akkor keményebb kézzel kell fognom azt a gyeplőt. Nem mintha annyira zavarna a vér és a kínzások látványa, de ezt lehet okosan is csinálni, nem pedig ész nélkül, ahogy most ő tette.
- Az okkultizmus is éppen annyira fontos, ahogy a többi démoni képességed fejlesztése is  - folytatom a magyarázatot, miközben leveszem a kezemet róla.
"Ne törj túl magasra. A királyokat megölik, de a tanácsnokok akárhány uralkodót túlélhetnek. Légy a bábmester, és minden a tiéd lehet, amit csak akarsz."   k76k

avatar



☩ Reagok :
21
☩ Play by :
Tom Riley
☩ Korom :
586

Utolsó Poszt Pént. Május 18, 2018 2:31 pm
Következő oldal


☽ Látogatás

Vlad xXx Lilith
szószám:852 • Credit:

 

1460. Szentkarácsony hava, Borbála napja. Valachia.

Az egyik szolgálólány lerakta elénk az étkeket. A szóban forgó leány fekete hajának göndör fürtjei csoda szépen omlottak vállára. Amint a török elé pakolta a bárány sültet, a basa kaján vigyorral az arcán vágott a szolgáló fenekére és markolt bele, mire a szolgáló zavarában csak halkan sikkantott, és lesöpörte magáról a török kezét. Rosszallóan néztem a törököt, de nem tettem semmit. Nem okos felhúznom magam, hiszen Lilith is jelezte, hogy legyek higgadt.
Halkan sóhajtva vettem magamhoz egy darab báránysültet és némi kenyeret. Ettem pár falatott, s elhangzott Lilith kérdése, én elmosolyodtam.
– Tudod, a tél itt eleve nagyon kemény szokott lenni – mondtam mosolyogva –, de az idei tél különösen hideg lesz, mivel Katalin napján csak úgy szakadt az eső. S ahogyan a közhiedelem tartja: „Ha Katalin lotyog, Karácsony kopog”.
Belekortyoltam a kupám tartalmába, és végignéztem a nemeseken, akik éppen egymással társalogtak, poénkodtak a másikkal, és ittak.
– Meg hát, már kezd lehullani az első hó – fűztem hozzá egy kortynyi szünetet hagyva.
Ekkor a jobbomról megszólalta a bőszen táplálkozó Hamza, miután lenyelte a falatot, mely csoda, hogy elfért a szájában.
– Gyönyörű vidék a hazád, a havazás egészen csodásan fest – mondta borzasztó román kiejtéssel –, csak egy kicsit hideg.
Erre én felkacagtam, mire ő is nevetett velem. Mulatságosnak találtam ezt a megszólalást, ugyanis egy töröknek ez nem egy kicsit, hanem borzasztó hideg.
– Ez így van, hazád klímája sokkal kellemesebb, tapasztaltam, amíg ott voltam nálatok. Azonban én szeretem ezt a hideg kicsiny földet, ez az otthonom – somolygok. – Moldva is szép ilyenkor, igaz, Lilium?  – mosolygok rá, majd várom a helyeslő bólintást.
A török eközben csak bólogat és táplálkozik és fogassza a bort. Ez idő alatt egy nemes magasba emelte a kupáját, s felszólalt.
– Dicső fejedelmünkre! – majd a többi nemes is követte a példáját, van aki azért, mert szeretett engem uralkodójának, van aki azért, mert félt.
Én intettem, mire ők csendbe lettek, felálltam a helyemről, s tele töltöttem a poharam.
– Igyunk mindannyian a tisztelt vendégeinkre! – mondtam fennhangon anyanyelvemen, mire enyhe morajlást hallottam a nemesek felől, majd hozzátettem. – Először a gyönyörű unokahúgom egészségére! – kihörpintettem a borom, s folytattam újat töltve. – Most pedig urak, igyunk drága török vendégeinkre, igyunk a követekre! Igyunk azokra, akik népe oly hatalmas, és erős, hogy sorra győznek, és messze a leggazdagabbak, akik engem neveltettek a harcra és segítettek kiűzni az országból Hunyadi János pártfogoltját! – még mindig nem hajtottam fel a kupám tartalmát, csak megköszörültem a torkom és a mellettem dagadó mellű basára néztem. A mondandómat egészen más hangsúlyban folytattam. – A török nép egészségére és szultánjukéra, a népre, akik eddig bárhol jártak csak pusztítást és tüzeket hagytak maguk után. Az oszmánokra, kik megfenyegették atyámat, és szinte kifosztották országunkat a hatalmas adóikkal – a pumpa kezdett bennem felmenni, így már egész mérges volt a hangom, és láttam, hogy a három követnek ez nem tetszik –, akik a feldúlt országok férfiait halomra ölték, megerőszakolták az asszonyokat a gyermekeket sem kímélve, majd elhajtva a fiúkat a saját hadseregükbe átmosva az agyukat! Ők azok akik engem is a kiképzésem alatt annyiszor bántottak, akik fenyegetik a kereszténységet és jelenleg a mi földünkre fáj a foguk. Talán holnapra már azt tervezték, hogy felégetik a falvakat és a leányainkat elhajtják szajháknak, és kedvükre cselekednek velük, talán holnapra már el is akarják venni földünket. Idejönnek a követeik, az asztalunkról esznek miközben ezt tervezgetik, a seregük itt van a város előtt a táborukban, elfoglalni jöttek otthonunk. Ezen túl még azzal se tisztelnek meg minket, hogyha megvendégeljük őket, legalább a turbánjukat levegyék a fejükről.
A jobbomon ülőkre mutattam, akik fején ott volt a turbán, és már-már ijedten pislogtak fel rám. Eközben az én nemeseim is dühödtek voltak, és néhányan már rámarkoltak kardjaik markolatára. A három török ekkor már törökül magyaráztak nekem, de én nem figyeltem rájuk, csak benyúltam ruhám egyik zsebébe, és egy szöget vettem elő, meg egy kisebb kalapácsot.
Erre az őrök elő is léptek és lefogták a törököket, én odaléptem az egyikhez, aki nem Hamza volt, és dühösen hörögve kiabáltam.
– Hát most megtanítom nekik, hogy le lehet a turbánt venni, s nincs az a fejükhöz szögezve, most meglátják, hogy az milyen.
Ekkorra már a három törököt felállították az őreim a székeikből, és erősen lefogták őket, hogy mozdulni sem bírtak.
A török követ fejéhez illesztettem a szöget, és egyetlen ütéssel belevertem a fejébe, így a fém tárgy átszántotta az agyát, a fejéhez szögelve a turbánt. Visszafordultam a népemhez, és hagytam, hogy a hulla eldőljön.
– Állítsuk meg ezeket az oszmán kutyákat, pusztuljon mind! – Mondtam, mire a felbőszült nemesség ki vont kardokkal hol az én, hol Isten nevét mondák, áldva engem főleg. A nemesek felpattantak, mire én megparancsoltam, hogy zárassa be a basát és a másik törököt, a hullát meg tűzzék karóra, így is lett.
A tornyokban kétszer félre verettem a harangot, ezzel tudtam, hogy az én haderőim már most elkezdte levágni a törököket.
A Nagyterem üresen maradt, én leültem a helyemre és kiittam a borom. A nemesek szétszéledtek, és már most csatába is álltak, miután felöltötték páncéljukat.
– Na, ez a lakoma is jól sikerült – mondtam vigyorogva Lilithnek, aki ott maradt velem.


Online
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
78
☩ Play by :
Eva Green

Utolsó Poszt Hétf. Május 14, 2018 10:27 pm
Következő oldal


Vlad & Lilith

A 15. század sok rejtélyt hordoz magában, a boszorkány üldözések és a keresztény feudalista rendszer virágkorát éli mindenhol. Tökéletes táptalaj ez nekünk, démonoknak. A pokol csordultig van kínozni való lelkekkel, mindezek ellenére kénytelen vagyok időt szakítani más teendőimre is. Egy nagy hatalmú hadúrral alkut kötöttem, aki mindenáron démon akart lenni. Talán éppen jó kedvemben talált aznap, mivel még azt is felajánlottam neki, hogy megtanítom mindenre, amit tudok. De nem adom ezt ingyen, engem kell szolgálnia örök élete végéig. Az ő apropója miatt tartózkodok a földön, talán egy napja érkeztem. Megegyeztem vele, hogy három napnál többet nem vagyok hajlandó a földön tölteni, persze ennek személyes okai voltak. Nem akartam, hogy az angyalom rám találjon, mert ha rálel, abban a pillanatban újra elgyengülök. Nem lehetek gyenge! Főleg nem egy angyal miatt! Megint elkalandoztam.
Késő délelőtt keltem, magamra terítettem egy szőrme takarót úgy lépkedtem ki a lakrészem erkélyére. Apró hópihék jártak táncot a levegőben, ezzel is jelezve a tél közeledtét. Nem véletlen nevezik ezt a helyet Havasalföldnek, azt csodálom, hogy eddig még nem esett le az első hó. Kezeimet a kőből kirakott korláton pihentetem, a hideg ellenére egyáltalán nem fázom, a pokol tüze ég bennem, aminek hála nem érzékelem a fagyot. Kellemes látvány tárul elém, Târgoviște gyönyörű táj, telis-tele kínozni való halandókkal. A sárkányos rend vezére is jól tudja ezt, hiszen a hatalom érdekében adta nekem a lelkét. Egyet sóhajtva mentem vissza az ideiglenes szobámba, hogy felkészüljek a nap további részére. Estére vendégeket várt, akik elég fontosak a számára, bár ahogy hallottam nem kellemes vacsoravendégekre számíthatunk.
A kastély központjában, U alakban voltak elrendezve az asztalok és székek, mikor beléptem a teremben. A tanítványom még nem érkezett meg, mikor elfoglaltam a helyemet az asztalfő baljára. Nem sokkal később ő is befutott, majd utána záporoztak a vendégnemesek. Egy szolga teletöltötte a kupáinkat borral, miközben távozott én már bele is kortyoltam a vörös italba. A terem egyik sarkában lévő kandallóból meleg áradt, halkan pattogott a tűz, amit szívesen felturbóznék. De ez még függ a vacsoravendégek viselkedésétől is. Hallom, ahogy a vár ura morog a bajsza alatt, mire csak megrázom a fejem ezzel jelezve felé, hogy felesleges ok nélkül felhúznia magát. Még túlságosan kezdő démon, akit az érzései sok mindenben befolyásolhatnak. Az ajtó kinyílt, mire gy sóhajtást követően felállt, hogy üdvözölje a most érkező török vendégeinket. A török basa az asztalfő jobbján foglalt foglalt helyet, majd kellemes csevejbe kezdett volna. Szánalmas mennyire átlátszó a viselkedése, úgy tünteti fel az egész szituációt, mintha baráti szándékkal érkezett volna, de érzem rajta, hogy gyűlölettel van a vendéglátója felé. A törökbe folytja a szót a véreskezű, miközben a szolgák tálalják a vacsorát. Ahogy azt előre megbeszéltük minden esetben az unokahúgaként mutat be, Lilium néven, így is tesz. A basa fejet hajt nekem, mire viszonozom a gesztust. Az étkezés egy darabig csendben telt, mindenki az előtte lévő finomságokkal volt elfoglalva.
- Vlad bátyám, szerinted kemény telünk lesz idén? - teszem fel a kérdést, mintha csak kellemes társalgásba akarnék kezdeni. Unom a csendet és a politikai társalgást is, valami izgalmasabb dologra vágyom. Keverjük fel az állóvizet. Ó, Belial milyen büszke lenne rám most. Teremtsünk káoszt! 
"Ne törj túl magasra. A királyokat megölik, de a tanácsnokok akárhány uralkodót túlélhetnek. Légy a bábmester, és minden a tiéd lehet, amit csak akarsz."   k76k

avatar



☩ Reagok :
21
☩ Play by :
Tom Riley
☩ Korom :
586

Utolsó Poszt Szomb. Május 12, 2018 8:30 pm
Következő oldal


☽ Látogatás

Vlad xXx Lilith
szószám:494 • Credit:

 

1460. Szentkarácsony hava, Borbála napja. Valachia.

Egy hópihe táncolt lassan a levegőben. Elképesztő gyengédséggel, lassúsággal ereszkedett le a magas égből, s én figyeltem őt, ahogy többedmagával megmarad a tetőkön földet érésük után. Az első hó volt ez.
Kölyökkoromban emlékszem, hogy mennyire örültem ennek, ám mostanra, mint uralkodó ez tudtam, hogy mit jelent. Az élelemfogyasztás meg fog növekedni a tél miatt, ahogyan tüzelőért is fognak könyörögni.
Bár a tüzelő nem túl nagy gond, van fa bőven – gondoltam széles vigyorral arcomon, ahogyan kicsiny ablakomból kinéztem egy karóerdő felé. Oszladozó hullákon rengetegféle ember volt. Voltak ott szász kereskedők, szajhák és koldusok, a két utóbbi veszélyes munkakerülő volt. Ahelyett, hogy becsületesen dolgozott volna kiült koldulni, vagy baszott a pénzért terjesztve a szifiliszt, nem volt titok, hogy megvetettem az ilyesmit.
Díszes, meleg viseletet öltöttem magamra, és egy süveget csaptam a fejembe. Havaselve rendkívül hideg télen. Igaz, hogy én, mint démon nem fáztam, azonban ha egy szál vékony ingben vonulnék be az alattvalóim közé, gyanús lenne nekik, hogy nem eme világba tartozok.
Lassan szedtem lépteimet a kastélyban, ahol egy-egy szolga amint meglátott összerezzent és meghajolt. Valamiért úgy éreztem, hogy tartanak tőlem, bár sejtem az okot, a szemükben kegyetlen dolgokat követtem el.
Az udvaromban vendégeskedett a démon is, akinek eladtam a lelkem, bár egyhuzamban csak három napot volt fenn a földön.
A szerződésünk értelmében tanítania kellett engem. Így egyre ügyesebb voltam a mágiában, legnagyobb örömömre, és rengeteg dolgot súgott a fülembe mentorom, így fejlődtem, bár rettentően kezdő szinten voltam.
Beértem a nagyterembe, a kastély központjába, ahol nagy „U” alakban lerakott asztalok körül székek sorakoztak. Estére tudtam, hogy vendégek érkeznek, tehát mint vendégszerető lény vártam őket lakomával. Tudtam, hogy ők nem éppen baráti szándékkal jönnek, mivel nem tetszett a szultánnak, hogy nem fizettem adót, és Hunyadi Mátyással léptem szövetségre, tehát most követeket küldött erősködni. Még aznap délelőtt parancsba adtam a katonáimnak, akik ott voltak velem  Târgoviștében, hogyha vendégeink békésen érkeznek, akkor barátian fogadják őket, amennyiben ellenségesen, vágják le őket még a kapuban.
Estére befutottak a vendégek, a követség vezetője Hamza basa már bármelyik percben befuthatott pár tanácsosával, ahogyan a lakoma többi résztvevője, néhány nemes volt ott. Én már leültem az asztalfőre – mentorom Lilith mellé-, és egy szolga teletöltötte kupámat borral, és eltávozott. A teremben lévő kandallóban pattogott a tűz, a nemesek beszélgettek, várván vendégeinket.
– Hol maradnak ilyen sokáig?! – morogtam magam elé, mire a nagyterem ajtaja kitárult. Sóhajtottam, és fel is álltam, hogy köszöntsem.
– Allah hozott titeket, drága barátim! – mondtam fennhangon törökül, szívélyesen és nyájasan. Majd felfordult a saját gyomrom kedvességemtől. – Kérlek, legyetek vendégeim eme lakomára – invitáltam őket. Természetesen elfogadták a meghívást.
Hamza basát a jobbomra ültettem, míg Lilith ült a balomon ezért már előre elnézést kértem tőle, de így volt illő.
– Drága Vlad, régi barátom, a szultán üdvözöl, és sok kérdése lenne…
– Hamza basa, kérlek erről beszéljünk vacsora után – szakítottam félbe, miközben a szolgák már tálaltak. – Hadd mutassam be neked unokahugomat, Liliumot! A mai lakoma az ő és a ti tiszteletetekre lett rendezve.
A basa fejet hajtott felé, és nekiláttunk az étkezésnek.


avatar



☩ Reagok :
21
☩ Play by :
Tom Riley
☩ Korom :
586

Utolsó Poszt Szomb. Május 12, 2018 7:57 pm
Következő oldal


***


Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 26 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 0 rejtett és 17 vendég :: 2 Bots




Fajaink száma
Arkangyal
8/6
Leviatánok
8/8
Angyal
2
Démon
11
Bukott Angyal
4
Ember
5
Félvér
3
Harcos Angyal
8
Vadász
8
Nephilim
3