Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• New Yorki kórház •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


New Yorki kórház Tumblr_pt7lne0Ai81smfjeeo1_250
New Yorki kórház Tumblr_pwsxfpwbOQ1smfjeeo5_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
350
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Képességem :
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Ápr. 03, 2020 9:11 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Le petit Prince
Alex & Nat
──────────── ────────────
« Comment; lovely • Szószám; 649 • Zene; Rebels and Saints»
« You become responsible,
forever,
for what you have tamed
Szemem megforgatom a feltételezésre és a fújolására is. Ajkaimon mégis vidám nevetés bukik ki, fejem is megrázom, szemforgatásom után.
- Tudod, erre szokták mondani, hogy rossz az, aki rosszra gondol. Ez esetben én, Natalie, úgy gondoltam, hogy mint vacsorapartner. Nem mint randevú és fúúúj. Előbb bújnék ágyba egy angyallal, akkor már - pedig köztudott, hogy azok sem a kedvenceim. És kevésbé köztudott, hogy megtörtént, de erről most hallgassunk leginkább.
Úgy mindörökkön, örökké. Ámen.
Inkább áttérek a kórház gyors szemrevételezésére, amit gyorsan meg is magyarázok, több szót pedig nem is pazarlok egyszervolt kedvesem irányába.
- És mehetnek majd a vívótréningek - vonogatom fel a szemöldököm. - Az máris átmegy a vizsgán, aki nem szúrja le magát - nevetem el magam, noha a helyzet korán sem olyan komikus, mint ahogy elképzelem. Sajnos tényleg nem. - De jóóóó, majd mondom neki, hogy neked is szerezzen. Legfeljebb a lelkem kéri érte. Elvileg vés majd bele csini rúnákat meg pecséteket - vonogatom fel a szemöldököm. Egy sor listát írtam neki, hogy mire van szükségem, aztán majd kiderül, ő miként tudja kombinálni őket.
A kettőnk ötletei túl hamar veszekedésbe torkollottak, szóval ráhagytam. Pedig nagyon viszket a tenyerem, hogy ne tegyem.
Addig is, amíg ez nem áll rendelkezésünkre, van más. Mint a pitypang, hisz jobb ötletem nincs.
- Vannak szörnyek, akik ellen unortodox módszerek kellenek. Szerinted annak idején a vadászoknak könnyű dolgok volt, amikor az emberek fejébe kellett verni, hogy AK-val nem mennek semmire az angyalok ellen? - kérdem hitetlenkedve. Kb, ez is olyan, annyi kitétellel, hogy nem feltétlen tudom, hogy ez használ-e. Írtak róla, egyszer, valahol. Legalább most hasznát veszem a sok olvasásnak és van is valaki, aki be is látja, nem mindig mondok hülyeséget.
Arra, hogy mindjárt jön, csak hümmögök egy sort, de amint elém áll. Hatalmas szemekkel meredek rá. Nevetésem próbálom visszafogni, nagyon is, ajkaimat préselem.
- Hogy féltél tőlem, főleg amikor egy-egy edzés után, éjszaka csináltam ezt, a semmiből eléd libbenve - vonogatom fel szemöldököm. Okoztam neki akkoriban pár szívrohamot, de ha azt nézzük, az is a kiképzésenek a része volt.
És a mai napig nem hiszem el, hogy az egy másik film volt. Persze láncfűrészest mindig Jasonnek becézem, hiába nézzük meg. A nevét nem ejtik ki, szóval akár az is lehet az.
Mókánk mégis hamar véget ér és egy halom virágot kap az ölébe.
- Ühüm, két főre kell - mondom neki és koncentrálok, hogy előbb az övét, majd az enyém fejezzem be. - Azt írták a könyvek és tartja a monda, hogy a wendigo sötét erdőkben él. Vagyis az erdők sötétebb részein és ritkán merészkednek ki a fényre, vagy a rétre. Elvileg nem bírják a virágok illatát - hogy ebből mi igaz? Vállaim vonom meg, majd kiderül.
Felosonok az ajtón végül, virágkoszorúval a fejünkön. A vasajtó kilincsét halkan nyomom meg, zárja mégis hangosan kattan. Hirtelen nyitom ki és várok, de ha lehet egyikünk se álljon az ajtóba. Ha nem történik semmi, akkor csak intek Alexnak, hogy kövessen.
Bemegyek az ajtón, megteszek négy métert előre, majd a fal mentén leguggolok. Kell idő, amíg a reggeli napfényből a jótékony félhomályhoz szokik tekintetem. Hunyorogva tekintek előre.
- Melyik kezelőbe voltatok? - kérdezem meg még egyszer suttogva. Hátamról leveszem a táskát és magamhoz veszek… szenteltvíz nem kell. Pisztoly? Sose árt. Az új fejlesztésű kinyitható botom is jöhet, ám azt nem a nadrágom derekába fűzöm, kezem ügyébe tartom. S egy zseblámpa a másikba. Előkotrom medálomat is, mely Alex miatt fénylőn ragyog, nyakamba akasztom. Valamiért sárga szín és világítás rémlik velük kapcsolatba.
- Ha fent kiírták, vélhetőleg max a folyosókat járja odafent. Vagyis többet van lent, nézzünk be minden ajtón, ahol ablak van, csak ott, a folyosó két oldalán haladva. Ha valami van, jelzünk egymásnak. Nem válunk szét, ahhoz kevesen vagyunk - későn érnénk a másik segítségére. Ketten együtt több esélyünk van.
Ha vette, akkor felállok, mégis görnyedten haladok előre. A kinyíló markolatot tartom az egyik kezembe, mintha fegyver lenne, másik kezem csuklóját eme kezem csuklójára illesztem ekként mozgatom a zseblámpa fényét. Hol a falakat, hol a padlót figyelem, keresem a jeleket, lépteinek nyomát, körmeinek karmolását.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Heroes aren't always the ones who win

They are the ones who lose sometimes. But they keep fighting. They keep coming back. They don't give up. That's what makes them heroes.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


New Yorki kórház 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
317
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
20
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Ápr. 01, 2020 10:57 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


No pain no gain - Kihívás edition
Naty & Alexander
────────────── ──────────────
« Szószám; 675 • Zene; Here Comes Another One »
« Knock on the sun, beat your own drum
If you've got something to play »
Látnom kellett volna előre, hogy mi fog következni… Én, aki tizenéves kora óta Naty mellett edződök, még mindig nem tanultam meg felkészülni arra, hogy egyetlen beszélgetés sem indulhat meg a kötelező körök, vagyis néhány ízléstelen vicc, célozgatás nélkül. Szélesedő mosollyal csóválom meg a fejemet, ugyanis ezúttal lenne olyan, akit el tudnék képzelni az ágyamban egy felfokozott vadászat után. A legutóbbi találkozásunk után valahogy mégsem volt erőm felkeresni, nem igazán tudom, mit mondhatnék neki. Hé, Cole, bocsi, amiért behánytam a vécédbe…?
Ettől függetlenül a gondolataim könnyedén tovább tudnának gördülni a lelki szemeim előtt, egy lépéssel korábban felvillanó képekről egy, a lepedőkbe csavart informátorra, csakhogy megint sikerül alábecsülnöm a fogadott nővéremet. Mihelyst eljut a tudatomig a füleimbe néhány másodperccel korábban jutó megjegyzés, elborzadó arckifejezéssel fordulok felé.
- Fúj… - kommentálom ennyivel a dolgot, mert nem vagyok biztos abban, partnerség alatt ő mit ért pontosan. Az állóvizet viszont jobb nem felkavarni, ezért egy beletörődő fejcsóválással továbblépek a témáról. Egyébként is akad fontosabb megbeszélni valónk, mint a kórházban uralkodó állapotok, vagy úgy önmagában az épület felépítése. Natalie meglepően sokat hozzá tud adni a részletekhez, ám ezt egyhamar meg is magyarázza. Dylan… Igaz is, itt dolgozott, és itt történt az egész boldogságukat romba döntő baleset is. Hogyan feledkezhettem meg róla?
Tanácsosabbnak érzem nem faggatózni, ezért néhány, a szavainak felfogását jelző bólintással végül én is újabb mosolyra húzom a számat, és összekoccintom az ökleinket.
- Ez így is van. Nem tervezek áttérni, de ha igazad van, és több fejet kell lecsapni a közeljövőben, mint keresztüllőni, akkor jobb lesz alkalmazkodni - rándítom meg a vállaimat, ugyanis karddal én se sűrűn tudom magamat elképzelni, de valahol csak el kell kezdeni a felzárkózást a megváltozott körülményekhez. Apró sóhajjal folytatom közben a sétánkat, hallgatva a szóba vehető lényekről Natyt, és bár nekem még mindig nem teljesen meggyőződésem, hogy van esély a kórházban egy wendigora, ezúttal nem kezdek vele pro és kontra érvekbe. Ha odaértünk, és ismét szemtől szembe kerülünk a döggel, akkor fogjuk tudni egyedül eldönteni a kilétét.
Ahogy erre gondolok, legszívesebben megszaporáznám a lépteimet, erre a kórház ablakában felismert felirat is hozzátesz, ám mindennek ellenére egyszer csak azon kapom magamat, hogy megint egy helyben állunk. Mi sem kapkodhatunk… Legalább visszatért a megfontolt és körültekintő Natalie, ez jó jel.
- Pitypangot szedni? - óhatatlanul egy újabb szusszanás tör fel a mellkasomból, amint kiábrándult arckifejezéssel fordulok egyet a tengelyem körül. A gondolataim között már éppen kezdenének felharsanni az elégedetlenség összetéveszthetetlen szólamai, amikor is a bokrok között feltűnik valami. - Mindjárt jövök… - bököm ki elcsendesülve, majd meg sem várva a reakcióját, a néhány méterre lévő meglehetősen rozsdás eszközhöz lépek. Az alapítókra… Ha ezt meglátja.
Nem vagyok a gyerekes viselkedés mintaképe, általában én vagyok az, aki hideg fejjel, zabszemmel a seggemben szoktam hozzáállni a dolgokhoz, ám a valószínűleg használhatatlan láncfűrész láttán egyből eszembe jut az egyik kedvenc filmünk Natyval. Legyőzhetetlennek érződő késztetés lesz úrrá rajtam, amikor felnyalábolom a bozótosból, aztán visszasétálva a társamhoz, széles vigyorral megemelem.
- Ezt figyeld… Emlékszel, amikor a kertünkben futkároztál egy ilyennel? - nem tehetek róla, amíg Natalie a virágokat tépkedi, lassú tempóban körbekocogok körülötte kétszer-háromszor, imitálva az esetet. - Jason, Jason! Ezt kiabáltad, és nem hittél nekem, hogy az egy másik film volt… - nevetem el magamat visszafogottan, mielőtt még felállna, és felém nyújtaná a pitypangokat, hogy tartsam meg őket. Az arcomra hamar visszaköltözik a kiábrándultság, amint leteszem a fűbe a szerzeményemet, és helyette a gazokat fogom meg neki.
- Biztosan ilyen sok kell belőle? - szólalok meg elbizonytalanodva, noha az ábrázatom egyhamar fordul értetlenbe. Összevont szemöldökökkel figyelem Nat ügyködését, amíg… Amíg a fejemre nem teszi a virágokból font koszorúját.
- Nem vicc? Ez valami wendigo taszító fejkoszorú…? Elveszi a húsunk zamatos illatát, vagy mi? - faggatózom megrökönyödötten, és ha nem pakolna egyet a saját hajkoronájára is, meggyőződésem lenne, hogy a bolondját járatja velem. Mindenesetre az elkövetkezendő másodpercekben gyanakvóan méregetem, várva, hátha mégis előrobban belőle a nevetés, de ilyen nem történik. Ellenben elérkezünk a szerviz bejárathoz.
Rozoga, ósdi vaslépcsőkön kell fellépkednünk hozzá, mielőtt azonban még nekiveselkednék a vélhetően nehezen nyíló, rozsdás szerkezetnek, Natalie-ra emelem a pillantásomat, várva az utasítását. Csak semmi magánakció.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


New Yorki kórház Tumblr_pt7lne0Ai81smfjeeo1_250
New Yorki kórház Tumblr_pwsxfpwbOQ1smfjeeo5_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
350
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Képességem :
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Ápr. 01, 2020 8:50 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Le petit Prince
Alex & Nat
──────────── ────────────
« Comment; @MR. Oroszlán Róka Szimba • Szószám; 725 • Zene; Rebels and Saints»
« You become responsible,
forever,
for what you have tamed
Somolyogva tekintek szemem sarkából Alexra, ahogy kijavítja a szavait, figyelmem addig mégis a fiatal vadászlányon tartom. Fiatalabb koromba még én is így gondoltam. Na, nem mintha olyan öreg lennék, de a kezdetek, kezdetén még bennem is élt ez a fajta lelkesedés. Majd jött Dylan halála, a félvér háború, mára pedig azt veszem észre, hogy napról, napra egyre fásultabb vagyok.
Mégsem állok meg, nem állhatok meg, mert ártatlan civilek számítanak ránk. Ez pedig mindent megér.
- Az a része tényleg jó - bólogatok végül, Alex felé, mert az tényleg szeretem én is. - Főleg ha még van benned, amikor egy valamirevaló pasi is akad a fogadra utána - vonogatom meg a szemöldökeimet, nyílt vigyorral az arcomon.
Most mi van? Nincs is annál jobb, amikor eme állapotban esik egymásnak két ember.
Drága barátom pedig hamar beér és leplezetlenül vigyorgok továbbra is.
- A kérdés inkább az, hogy mint főétel szerepelne ott, vagy mint partner - vonom fel mindkét szemöldököm, ám ezúttal most csak egyszer. - Ne nézz így, simán rátudnám beszélni - ebben pedig ne legyen kétsége. Mert képes lennék rá, ezt ő is tudja.
Jelen pillanatban úgy érzem, hogy bármire képes lennék, csakhogy valahogy kiűzzem a városból Mammont és látok abban rációt, hogy erre egy ilyen lényt is használjak. Valahogy.
S ha tudná, hogy valójában mennyire átérzem a helyzetét. Minden kapcsolat két emberről szól, ahogy ő sem, úgy én sem kerestem őt. Mégis miként állhattam volna elé, abban az állapotban? Hogyan mondanám el neki, hogy Mammon rám feni a fogát? Hogy rettegek, hogy félek? Hogy félek kitenni a lábam minden nap, hogy aludni sem tudok tőle, hogy egyre kevésbé bírom ezt az egészet és hogy a határaimat feszegetem?
Mégis hogyan mondhatnám ezt el bárkinek is?
Egy kanyar után pedig folytatjuk is az utunk hátra és közbe figyelmesen hallgatom.
- Ühüm, szóval még hátravan az orvosi, a földszinti labor, a pihenő és a sürgősségi - ismétlem. - Bal oldalra egy hosszabb folyosó nyúlik, ott tartják a fontosabb orvosságokat, kötszereket, végszükség esetére a tartalékot. Abból jobbra nyílik tíz méterre egy másik folyosó, a felvonóval, de a lépcső máshol van. Viszont a liftet le lehet zárni - idézem emlékeimbe a kórház belrajzát. Ha nagyot nézne, csak lazán megvonom a vállam. - Dylan itt dolgozott - fűzöm még hozzá, legalább ennyi előnyünk legyen az egészben.
- Egy csapat vagyunk, tesó - emelem fel ökölbe szorított kezem, irányába, pacsiért.
A cirkusz most eszembe sem jut, leginkább azon esetekre gondolok, amikor mondok neki valamit és a teljes ellenkezőjét teszi meg, mert úgy gondolja, hogy az jobb. Persze, amíg gyakoroltunk, vagy nem volt igazán tétje nem zavart, most viszont van. Nem is kevés.
- Na, akkor majd szerzünk neked is, bár azt hittem, hogy az íjak híve vagy, nem a közelharcé - nem mintha én pont az lennék, de ettől most térjünk el. Muszáj kiképeznem magam arra, hogy ne csak arra legyek jó. Ez van. Nem tehetem már meg, a helyzetünk túl kritikus lett, az ilyesfajta luxushoz, hogy csak egy dologhoz értsek.
- Lehet megzavarták, nem tudom, amúgy. Ritkán látni a városba és nem örülnék ha azzal állnánk szembe - teszem még hozzá, de ha megeshet…
Hirtelen állok meg, és mivel még mindig belé karolok, megállításra késztetem. Valószínű ekkor szólal meg ő is, így az ablakokra tekintek.
- Már nem kell sokáig várniuk, de mi sem kapkodhatunk - szomorú vígasz, de ha már eddig kibírtak egy kicsit még kibírnak.
Én viszont elengedem Alexet és a kicsiny füves területre lépek, miket gyomvirágok ékesítenek. Leginkább pitypang.
- Segíts - kérem. - Jó a Wendigok ellen - legalább is, elméletben. Van olyan legenda, mely szerint jó. Igen, tudom, hogy segítségre szorulnak, tudom, hogy sürget az idő és én mégis elkezdek virágok szedni a kórház mellett, remélve, hogy egy wendigo ellen jó lesz.
Ráadásul pitypangot!
Pitypang szedő lettem!!!! Minden barbár büszke lenne most rám.
Majd pedig megállok előtte.
- Tarts meg őket - pakolom a kezébe az enyémeimet is, majd gyors, gyakorlott mozdulatokkal fűzöm egymába a szálakat, amíg körbe nem érek vele. Addig, amíg nem tud viszakozni emelem fel a kezem és helyezem a feje tetejére.
- Ez most nem vicc - tekintek rá, mert ismerem, hogy nem hisz nekem, mégis megmosolyogtat, ahogy a virágkoszorú a fején díszeleg. Az egyik virágot megigazítom még, mielőtt a sajátomnak állnék neki. Pár percet vesz az egész igénybe, talán ötöt, és már az enyémen is ott díszeleg a sárga koszorú. Hatni kell ellene.
- Na, most mehetünk - ütögetem meg a vállát az épület sarka már itt van pár méterrel a szervíz bejárat pedig tőle két méterrel, egy lépcső vezet fel a vasajtóhoz.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Heroes aren't always the ones who win

They are the ones who lose sometimes. But they keep fighting. They keep coming back. They don't give up. That's what makes them heroes.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


New Yorki kórház 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
317
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
20
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Márc. 31, 2020 12:58 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


No pain no gain
Naty & Alexander
────────────── ──────────────
« Szószám; 679 • Zene; Here Comes Another One »
« Knock on the sun, beat your own drum
If you've got something to play »
Mint azt már egyszer előadtam neki, Natalie kétféle reakciót képes kiváltani az emberekből; vagy befeszülnek a közelében, vagy felengednek mellette, ám az sem kizárt, hogy valaki mindkét állapotot átélje egyetlen találkozás alkalmával. A korábbi feszélyezettségem fényében nem gondoltam volna, hogy a jelenléte ezúttal képes lesz majd ellazítani - mint bármikor máskor -, most mégis azon veszem észre magamat, hogy elmosolyodok a szarkasztikus, ugyanakkor negédes szavain.
- Én az emberéletek megmentésére gondoltam - vonom meg a vállaimat, noha tény és való, a vadászatnak temérdek árnyoldala van, ami könnyedén el tudja venni bárki kedvét a szakmától. Engem mindig is inkább a morális megkérdőjelezhetősége zavart a szigorú szabályainknak és eljárásainknak, semmint a harc okozta pezsdültség, vagy a vele járó egyéb kellemetlen tényezők. - Oké, adrenalin löketnek sem utolsó - vallom be egy szerényebb vigyorral, mielőtt még elbúcsúznék Rubinától, aztán loholnék az engem arcátlanul hátrahagyó társam után. Minden alkalommal meg tud lepni Natalie, és sosem hagy cserben az összezavarásom tekintetében… Utál terepen lenni, ezt még a legbárgyúbb képű irodistánk is tudja, ennek ellenére egyedül veselkedne neki valami, számára teljesen ismeretlennek? Gyanakvóvá tesz a lazasága, mert ha valaki, ő nem szokta félvállról venni az egy-egy váratlan szituációban rejlő veszélyeket.
- Mondanám, hogy csak szeretnél, de téged ismerve nem lepődnék meg, ha ebédre látnánk viszont azt a dögöt - csóválom meg a fejemet változatlan mosollyal az ábrázatomon, ami csupán akkor halványul, mikor felemlegeti a találkozásaink ritkaságát. Ez alkalommal nem nyitom szóra a számat, mert ugyan mit mondhatnék? Igen, Naty, kicsit el voltam foglalva a kilences szektorban bulizással, és azzal, hogy minden este kiüssem magamat, remélve, egyszer tartóssá válik az a homályos üresség, amit az elkábulásaim okoztak… Nem volt szerencsém.
Hirtelen megállunk, és mire felocsúdhatnék, már belém karolva igyekszik az ellenkező irányba a tanácsom alapján. Annyira nem kellene megdöbbennem, amiért hallgat rám, hiszen az ellenkezőjét jogosan és a tapasztalatai alapján szokta tenni, mégis furcsa érzés, hogy ezúttal azért csak megteszi. Nat olyan, akár a nővérem, szóval nem tehetek róla, de most némi büszkeség telepedik a mellkasomra.
- Bementünk a főbejáraton, és elindultunk a fő folyosón szembe. Körülbelül a harmadik kezelőben tűnt fel az áldozat, akiről beszéltünk, onnét tovább nem jutottunk. De ez idő alatt nem láttam vagy hallottam senkit, szóval biztosan akadt több halott is. Ha engem kérdezel, aki megmenekült, az a fenti kórtermekben barikádozta el magát, már ha arra alapozunk, hogy a kiszolgáltatott betegeket nem hagynák magukra - osztom meg vele a nézeteimet, mialatt tempós léptekkel, ütemesen haladunk az épület oldalán. Igaz, a kitételét hallva kis híján megakadok.
Néhány másodpercig merev ábrázattal figyelem az elkomolyodott vonásait, majd egy beletörődő fújtatással bólintok.
- Rendben, de csak, ha te sem önálló akciózol, és felejted el, hogy ott vagyok - kötöm a lelkére, mert ismerem Nataliet, óvni akar és a háta közepére sem kívánja a tényt, belőlem is vadász lett. Persze tudom, leginkább mire célzott, így jelenleg remélem, hogy nem kerülünk a cirkuszihoz hasonló, lehetetlen helyzetbe. Ennyiben is hagyom a témát, helyette csendben hallgatom az elméleteiről.
Egyáltalán nem tetszik a lehetőség, hogy valami teljesen újszerű förmedvénnyel álljunk szemben, ugyanis akkor felkészülni sem igazán tudunk, és nem lesz viszonylag biztos tervünk sem, amely összetevők elengedhetetlenek egy vadászat alkalmával. Szeretem húzni az agyát a különböző lényeket illető félelmeivel, ám az az igazság, hogy én pontosan amiatt tagadom meg őket, mert nehéz elfogadni a teljes kiszámíthatatlanságot.
- Hogy mindig kihagysz a jóból - csóválom meg a fejemet rosszallóan, mikor meghallom, hogy nélkülem intézett magának kardot. Belátom, közelharcban vannak hiányosságaim, de ha igaza van és új fegyverekre lesz szükségünk, mert a felbukkanó lények azt kívánják meg, akkor kénytelen leszek több energiát fektetni a gyakorlásba. - Egyébként a wendigok nem ennék meg az áldozataikat? - gördül fel belőlem a kérdés, mialatt Natyhoz hasonlóan és is a környezetünket pásztázom. Nem tudok olyan sokat a ritkaszámba menő szörnyekről, azonban a kannibál rémekről elég sok legenda szól ahhoz, hogy ennyit még én is ismerjek velük kapcsolatban.
- Hé, nézd, ott fent - állammal a legfelső emelet irányába bökök, az egyik ablakra, aminek üvegére egy méretes papírt tapasztottak „Segítség” felirattal. - Vajon mióta vannak bezárva…? - sóhajtok fel rosszallóan, amiért eddig senkinek nem tűnt fel a baj.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


New Yorki kórház Tumblr_pt7lne0Ai81smfjeeo1_250
New Yorki kórház Tumblr_pwsxfpwbOQ1smfjeeo5_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
350
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Képességem :
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Márc. 30, 2020 6:43 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Le petit Prince
Alex & Nat
──────────── ────────────
« Comment; lovely • Szószám; 720 • Zene; Rebels and Saints»
« You become responsible,
forever,
for what you have tamed
Halkan hümmögök, amikor kedvenc barátom elmondja, hogy mivel is sebesítették meg a lényt és mennyire nem hatott rá. Egyelőre az információkat elraktározom magamba, ugyanis később ennek jelentősége lesz. Addig is van néhány dolog, amelyet jobb lenne, ha mihamarabb tisztáznánk.
- Ühüm - bólintok egyet határozottan, leszűkítve a kört, hogy mi lehet, amivel szemben állunk. Nem vagyok túl nyugodt tőle, hiszen bármelyik is az, amelyikre gondolok, egyiknek sem kellene a városba lenni. Az egyik azért, mert akkor még egy olyan ember, aki zombivá változott, a másik meg azért, mert mégis hogy a halál istenében jutott át az átkozott falainkon?
Azt hittem, hogy már sikerült annyira helyrehozni őket, hogy ehhez hasonló eset ne essen meg velünk. De persze ember kíván valamit, a munkások meg csesznek rá.
Tudom, tudom, legyek türelemmel, nekik is sok bajuk van az életben. Ahogy nekem is. Kvittek vagyunk, szóval nekem ne igazán sírjon senki szája sem.
Nem kétlem, hogy Alex már menne be, ettől én még jóval elővigyázatosabb vagyok. Nem kívánok előre kiépített csapdába sétálni, csak hogy másokat mentsek, mert azzal sajnos rajtuk sem fogunk tudni akkor segíteni.
- Ja, a legjobb részt, ami gyilkolással, vérrel, mocsokkal és esetenként fájdalommal is jár - bólogatok hevesen, mert kétségem nincs afelől, hogy mi vár ránk. - Nem beszélve a szagokról és esetenként a látványról, mely ilyenkor az ember elé tárul. És ha sikeres a vadászat, akkor még marad hátra a helyszínelés, a jelentések és a takarítás és mindennek a megszervezése - mosolygok kedvenc barátomra, negédesen. Méghogy a legjobb, persze mások vagyunk. Én jobban szeretek bentről irányítani, de hát az utóbbi évekbe nem igazán ez adatott meg nekünk. Na de sebaj, helyt állok én itt kint is.
Ettől függetlenül egy portyát sem kívánok a hátam közepére, bármennyire is vagyok elit vadász. Jóságom nem ebben rejlik, ezt bárki elmondhatja, ahogy azt is, hogyha arról van szó, én vagyok az első, aki angyalpengét döf egy angyal, vagy démon szívébe.
A búcsújukat mégsem várom meg, hátamra vetett táskával indulok meg a kórház bejáratának az irányába. Fél másodperc sem kell, hogy Alex már iparkodjon is utánam. Ajkam szegletébe halovány mosoly jelenik meg, hajam a fülem mögé tűzöm, amikor felé fordulok.
- A lehetőséget adtam meg neked, hogy lerázhassalak. Ne aggódj, egyedül is boldogulnék - kacsintok rá. Nagylány vagyok, tudja, hogyha valakit, akkor engem nem kell féltenie. - De ne aggódj, társaságod mindig szívesen veszem. Az utóbbi időbe megint eltűntünk - tekintek fel rá, noha nem neheztelek rá. Nekem sem volt épp időm őt megkeresni, lényegében semmivel, még ha kívántam volna is. Amikor meg időm lett volna, akkor Mammon szakadt a nyakamba.
Félúton mégis megállok, Alexba karolok, ha felzárkózott közbe és irányt váltok.
- Remek elgondolás! Addig elmondhatod, hogy akkor egy kórtermet láttatok és a földszintet, mást nem? Emberek nem is motoszkáltak bent, nem járkáltak, csak ők? Merre feltételezed a túlélőket? Csak, hogy időbe felmérjük a terepet, jah és még egy fontos dolog - tekintek fel rá. - Most azt csinálod, amit én mondok, nincs önálló akció - nézek rá komolyan, a korábbi mosoly nem játszik most ajkaimon. Tényleg őszintén gondolom, hogy ez most nem lesz elérhető a számára. Máskor, bármikor szívesen veszem az akcióit, most nem. Most mások élete is függ tőle.
- Háromra szűkítettem le, igen, vámpír is lehet, vagy nem teljesen az a vámpír, amit mi képzelünk el. Szóval, ne egy Lestatra gondolj, vagy egy Draculára, a regék, legendák, mondák mindig is szóltak vérszívókról, akik szörnyalakban jelentek meg. Van kultúra, ahol különböző szerveket… lényegtelen, szóval, mivel jobb megnevezésem most nincs rájuk, vannak ők. Vámpírok. Élőholtak, és megjegyezném itt, hogyha ismeretlen lénnyel állsz szembe, vágd le a fejét, az a legbiztosabb, ha lehetőséged van rá. Mint én, most akarok beszerezni egy kardot, vagyis már Calvert rajta van az ügyön, tudod, neki van a csecsebecséje, a négyes szektorba. Na mindegy, szóval, ő már rajta van az ügyön, mert az utóbbi időben nem éppen démonok és angyalok ellen kell harcolnunk - hangom halk, legalább is nem emelem fel, a tekintetem közbe a környezetet pásztázza, az épületeket, az ablakokat, hogy a függönyök be vannak-e húzva. Ha igen, akkor hol, hisz ha valóban nem bírja a fényt, akkor elsősorban azokban kell keresnünk. Fejem rejtekéből előhúzom a kórház tervrajzát. Sajnos, túlságosan is jól ismerem ahhoz, hogy tudjam, mi hol van. Nyolc éve nem jártam itt.
- És vannak a Wendigok,bár rejtély, hogy mégis hogy jött be a városba, és ha ez Ő, akkor még fingom sincs, hogy mit teszünk ellene - túl sok minden zsong az agyamba, de mire megkerüljük az épületet, hogy bemehessünk, előhúzok egy tervet a pakliból. Elmém is feltámadhatna, nem csak a szervezetem.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Heroes aren't always the ones who win

They are the ones who lose sometimes. But they keep fighting. They keep coming back. They don't give up. That's what makes them heroes.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


New Yorki kórház 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
317
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
20
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Márc. 29, 2020 11:23 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


No pain no gain
Ruby & Naty & Alexander
────────────── ──────────────
« Szószám; 469 • Zene; Here Comes Another One »
« Knock on the sun, beat your own drum
If you've got something to play »
Leheletnyi hunyorral pislantok Rubinára a könnyelmű legyintését követően, mert egészen úgy hangzottak a szavai, mintha teljesen mindegy lenne, hogy vannak-e még élők odabent vagy ténylegesen mindenki meghalt-e. Cseppet sem lényegtelen, hisz egyrészt emberéletekről beszélünk, másrészt a pusztítás mértéke a bent kóválygó dög erősségére, felderítő képességére is utal, ami mind-mind informatív a számunkra. Ezúttal mégsem nyikkanok közbe, ellenben Natalie-hoz fordulva egészítem ki a korábbi hozzátoldásomat a beszámolóhoz.
- Ezzel - bökök fejemmel a nyilaim irányába. - A koponyájába eresztettem egyet, de azon kívül, hogy eléggé pipa lett tőle, nem volt rá hatással - magyarázom, noha igen hamar áttérünk a következő kérdéskörre. - Mint ahogy Ruby mondta, karmolás szerű sérülések voltak a bőrén. Nem volt szétmarcangolva, legalábbis nem úgy, ahogy egy pokolkutya végezne az áldozatával. Elnézve annak a lénynek a karmait, kétségtelenül azokat használta támadásra - fejtem ki bővebben, bár úgy érzem, lassan mindent elmondtunk, amit a felfokozott helyzetben észrevételezni tudtunk az elfuserált kaszással kapcsolatban. Nem tehetek róla, hajt a tettvágy, mert amíg mi kint beszélgetünk, odabent a segítségünkre várnak, másrészt rég volt már alkalmam éles bevetésen részt venni, és úgy fest hiába aggódtam a cirkusznál történtek miatt, a harci szellemet még ez sem tudta kiölni belőlem.
Éppen a felfokozott állapotom végett igen csak meglepődök azon, hogy a Crusader lány a lelépés mellett dönt, igaz, teljesen meg tudom érteni. Nem mindenki hajkurássza a veszélyt, mint ahogy mi tettük anno Dommal kezdő korunkban.
- A legjobb részt hagyod ki - tekintek rá meggyőző ábrázattal, majd egy barátságosnak remélt mosollyal a kezemet nyújtom neki. - Örültem, Ruby. Jól teljesítettél a próbaőrjáratodon. Ne felejtsd majd jelenteni a mentorodnak. Ja, és ha egyben maradt az ostorod, elviszem neked - búcsúzok el tőle, és amíg hallótávolságon kívülre nem ér, illetve Naty felől is motoszkálást hallok, addig követem a szemeimmel a távolodó alakját. Utána viszont karba tett kezekkel fordulok a balomon ácsorgóhoz.
- Te most le akarsz rázni? Nem foglak itt hagyni - jelentem ki ellenvetést nem tűrő hangon, mialatt már lódulok is az idő közben megeredő Natalie után. Nem gondolhatja, hogy azok után, amit a cirkuszban tettem, képes leszek valaha is még egyszer hátat fordítani neki… Arról nem is beszélve, hogy szabályt szegne, a legfontosabbat mindközül; egyedül nem vadászunk. Nem mintha az utóbbi időben én lettem volna a vadászok mintapéldánya, de mióta mikroszkóp alatt vizsgálják a lépteimet, egyikünk érdekében sem kockáztatnék.
- Ha érdekel, Rubinával a kórház túlfelére indultunk felmérni a további bejáratokat, mint a rakodó, ételhordó bejárat. Szerintem tanácsosabb lenne onnét megközelíteni az épületet, innét már számít ránk a dög - osztom meg vele a meglátásaimat, arra ki sem térve, hogy az előcsarnok kevés fedezéket biztosítana, márpedig arra szükségünk van egy ismeretlen szörny ellen.
- Na és beavatsz? Szerinted mivel állunk szemben? - teszem fel újra a korábbi kérdésemet, hátha nem hagy a sötétben tapogatózni most, hogy én is egészen biztosan az oldalán fogok harcolni.

//@Ruby Crusader köszi a játékot!  Wink //


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


New Yorki kórház Tumblr_pt7lne0Ai81smfjeeo1_250
New Yorki kórház Tumblr_pwsxfpwbOQ1smfjeeo5_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
350
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Képességem :
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Márc. 29, 2020 12:23 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Le petit Prince
Alex & Nat
──────────── ────────────
« Comment; lovely • Szószám; 457 • Zene; Rebels and Saints»
« You become responsible,
forever,
for what you have tamed
Ideiglenes, és? És? ÉS? ÉÉÉÉÉS???? Attól még élőholtak, az ég szerelmére. Ezzel együtt akkor ki sem kell jelentenie, hogy nincsenek, mert vannak. Az már messze részletkérdés, hogy mennyire ideiglenes a dolog. Ez is egy olyan dolog, amit nem vehetünk biztosra. Hjaj, hol volt, amikor tanítottam is bármire. Hihetetlen. De nem vitatkozom vele.
A fiatal Crusader nem sokat járt még a bázison, ezt időközbe majd Zagar is javíthatná, bevezethetné, mert szemmel láthatóan már könyékig benne jár az akcióba, ami nem rossz, csak sajnos a vadászlétnek van egy olyan negatív aspektusa, hogy van felettünk egy rendszer. Aminek eleget kell tenni, minden egyes, alkalommal. Akkor is, ha hátunk közepére sem kívánjuk.
Most nem, hiszen más miatt jöttem ide. Szemem sarkából figyelem csak, miként zizeg Alex, de nem szólok közbe, hogy fejezze be. Érzem, hogy a fáradtság rámtelepszik és csak emiatt szólnám meg, semmi más miatt. Hajait babráló ujjai mégis kunkorodó mosolyt csalnak az arcomra, de figyelmem töretlenül Rubináé, aki ismerteti a helyzetet.
- Ühüm, folytasd kérlek - egy pillanatra tekintek csak némán Alexra, minden részlet fontos, nem fogom megszólni, hogy javította. Vélhetőleg ez az első alkalom, hogy Rubina is leírást ad, így türelmem végtelen, aztán pedig jönnek az én kérdéseim.
- Fején? Hogy? Megpróbáltátok levágni, vagy csak a koponyájába állítottátok? - a részletek, mindig a részletekben rejlik a megoldás, oh, hát, hol voltál, amikor órákig magyaráztam neked ezeket? Persze, senki sem figyel rám, mert a részleteket senki sem érdekli.
Hangomban nincs bántás, sem bíráskodás. Egyszerűen szeretném megtudni, hogy mi folyik itt, mielőtt bemennénk.
- Hogy nézett ki? Szét volt marcangolva, vagy csak egy seb volt rajta, esetleg külsérelmi okai sem voltak? Ezekből elég könnyen meg lehet állapítani, hogy mivel van dolgunk - sok mindent ki tudok már így is zárni, de sok maradt még így is.
Így a kérdéseimet folytatom és az egyikre kapok választ is.
- Ügyes - pillantok Rubinára, mosolyogva. Szóval, nincs tükör, akkor nem szellem. Legalább egy mínusz. Maradt még így is… egy jó pár lehetőségem.
Autóm - vagyis Drake-ét, kinyitom és kiveszem belőle a táskámat, közbe halglatom még Rubina szavait.
- Persze, menj csak - mosolygok rá. - Köszönöm, hogy szóltatok, te is menj, nyugodtan - lapogatom meg Alex felkarját is. Mély levegőt veszek, ahogy rövidre zárja a beszámolót, szívem szerint kiokatnám, mégsem teszem. Értem, hogy mit kíván elérni, hogy ő a rangidős és eszem ágába sincs, ebbe, most belegázolni.
- Mh, elég sok minden, szóval megyek megnézem, hogy mivel van dolgom - mosolygok rá, majd visszatérek az autóhoz, a nyitott ablakon hajolok be és veszem ki a walkie-talkiet. Bár sejtem, hogy Kis Hercegem nem hagy magamra, de megérteném, ha megtenné, ahogy Rubinát is megértem.
- Pihend ki magad, Rubina, örülök, hogy találkoztunk - kacsintok rá, majd elindulok a kórház felé, sok időt nem kívánok tölteni kint, hiszen minden másodperc számít. Aztán kiderül, hogy egyedül megyek-e be, vagy sem. Mindenesetre az idő sürget. Táskám pántját megrántom, vállamon ugrik egyet. Nem tudom, hogy mi ellen megyek, szóval viszek mindent.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Heroes aren't always the ones who win

They are the ones who lose sometimes. But they keep fighting. They keep coming back. They don't give up. That's what makes them heroes.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ruby Crusader


New Yorki kórház 200avifelso
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
-
☩ Reagok :
105
☩ Rang :
Még nincs
☩ Képességem :
Telepátia, belelátok mások fejébe.
20. életévem betöltése után rendelkeznem a repülés képességével
New Yorki kórház Tumblr_inline_p7vfze83uw1so10o6_500
Ügyesen bánok a fegyverekkel
New Yorki kórház D8670bf0f94c791ceefcfbd384cc3883
☩ Play by :
Sabrina Carpenter
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Márc. 28, 2020 9:28 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


  New York Kórház
Ruby & Alexander & Natalie : Próbaőrjárat  • Credit:

- Hát nem sokat járok a vadászbázison - vonom meg a vállam, honnan a fenéből hallottam volna róla, mikor más körökben mozogtam eddig, nem is véletlenül, elvégre a New Yorkban élő vadászok a legrosszabbak, külön kis elit vadászai is vannak meg ki nem állják, ha félvér vagy nefilim kerül a köreikbe. Anya pont ezt akarta gondolom elkerülni, de ez nem jött össze.
- Jó oké, fogalmunk sincs, az alsó szinten jártunk csak - legyintek, de szinte biztos vagyok, ahol az a dög járt, ott mindenki halott lesz, jobb esetben csak egyszer élték át a dolgot, a rosszabb, nos, hogy többször, de engem ez teljesen hidegen hagy, mondhatják, hogy szívtelen vagyok, de mások is azok lennének velem, ha megtudnák mi is vagyok, szóval még a vállam is megrándítom, amikor Alexander kiegészíti a beszámolómat, kapunk pár kérdést és ennyi, legalábbis részemről a válaszok után.
- Nem voltak tükrök sehol - bököm ki a választ és ismét megvonom a vállam és a zsebembe mélyesztem a kezeimet. Nincs kedvem itt maradni, láthatóan ők már nagyon egymásra vannak hangolva, mert kedvesebbek egymással, nem hibáztatok érte senkit, ismerik egymást és ez így van rendjén. Én vagyok az idegen lány, aki máshol tanult és akiben nincs senkinek semmi bizalma, mindenki kezdőnek tart és hát most kivételesen vissza is élnék ezzel a lehetőséggel.
- Nekem elég volt ennyi izgalom mára, szóval mivel próba őrjárattól többet is kaptam, gondolom nem baj, ha nem gond, akkor én hazamennék, mindenem elhasználtam, mikor kifelé menekültünk, szóval tipliznék, úgyis itt az erősítés. Mutatok Natalie-re, mert hát ha itt egy elit vadász, rám már nincs szükség és nem kockáztatnám, hogy a szárnyam előbukkan, mert annyira megijedek vagy ki tudja, így is necces volt már, nem akarom kísérteni a sorsot. A lehető legártatlanabb szemekkel pillogok feléjük, hogy engedjenek utamra.

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


New Yorki kórház 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
317
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
20
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Márc. 22, 2020 8:33 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


No pain no gain
Ruby & Naty & Alexander
────────────── ──────────────
« Szószám; 482 • Zene; Here Comes Another One »
« Knock on the sun, beat your own drum
If you've got something to play »
- Ebben egyetértünk - jegyzem meg egy röpke felhorkantást követően, már ami az elfuserált kaszásunk szívességtételét illeti a megdöglésével. Elég nagy terhet venne le vele a vállunkról, mindenesetre egyelőre be kell érnünk a bizonytalan lehetőséggel. És amíg nem tudjuk teszt alá vetni az elméletet, illetve be kell várnunk az erősítést, nem marad más hátra, mint a környezetünk feltérképezése, és a kórház felépítésének, jellemzőinek megismerése. Más kérdés, hogy a „felmentő sereg” olyan sebességgel érkezik meg hozzánk, hogy még az épület feléig sem érünk el a sétánkban, magyarán szólva nem lettünk előrébb semmivel.
- Ideiglenes-élőholtak - javítom ki Natyt, már ha lehet hinni a pletykáknak, de mivel nem özönlötték el a várost a temetőből feltámadó csontvázak, úgy sejtem, hogy nem volt tartós a probléma. Kezdjük ott, ha nem Berten, hanem valaki más állt volna elő a jelenséggel, meg sem fordulna a fejemben komolyan venni az egész mendemondát. De vámpírok? Túlmutatnának a bizarr fogalmán.
Bő pórázra azért nem eresztem a szellemet a palackból, magunkat ismerve órákig tudnánk vitatkozni Natalie-val egy olyan témáról, amit egyikünk sem tud bizonyítani, és jelenleg társaságunk is akad. Szóval lassacskán átterelődik a beszédtémánk a bemutatkozásukra, és amíg lefutják a kötelező köreiket, addig csendben fészkelődök mellettük. Leporolom a bőrdzsekim ujjait, igazítok a hátamon pihenő tegezem helyzetén, és az íjamat is kicsit egyengetem a vállamon, hogy ne mindig ugyanazon a ponton nyomja a bőrömet. Végül, de nem utolsó sorban a menekülés közben szétzilálódott tincseimet is átfésülöm az ujjaimmal, hogy az elkövetkezendőkben ne zavarjanak. Ekkor kezd bele Ruby a szituáció ismertetésébe.
- Nem tudhatjuk - vágok közbe, már ami a halottakat illeti. Talán így van, és minden bent tartózkodóval végzett a beazonosíthatatlan lény, ám előfordulhat, hogy sikerült elbarikádozniuk magukat valamerre.
Úgy hiszem, a közbenyikkanásomért nem leszek megdicsérve, legalábbis szép pillantásokra nem számítok a Crusader lánytól, ezért a továbbiakban csendben maradok és hagyom, hogy befejezze a mondandóját. A végén felém fordul, és némi töprengést követően határozottan bólintok; igen, dióhéjban ezek voltak a legfontosabb információk. - Precíz beszámoló. Csupán annyival egészíteném ki, hogy az angyalfémet kizárólag a fején próbáltuk - szükségesnek éreztem közbeszúrni a tényt, mert a cirkuszi eset után nem lehetünk biztosak semmiben egy-egy dög gyengéjét illetően. Közben Rubyról átvezetem a tekintetemet Natyra, koncentrálva a szaporodó kérdéseire.
- Tulajdonképpen egyetlen áldozatot találtunk az egyik kezelőben, ő halott volt, amikor beértünk - tudatom vele, a tükröket illetően viszont tanácstalanul nézek vissza a társamra. Fogalmam sincs, hogy volt-e tükör a közelünkben, és hogy kerülte-e, talán Rubina ebben jobb megfigyelő volt nálam, így ezt a kérdéskört rá hagyom. De a vallatásnak még mindig nincsen vége, és noha tudom, hogy minden információra szüksége van Natalie-nak, ettől függetlenül kezdek türelmetlenné válni, hisz odabent még mindig ártatlan emberek szenvednek vagy rettegnek, ki tudja mióta.
- Nem jött ki utánunk az épületből - zárom rövidre a fényt illető töprengést, bár ha Ruby bővebben kifejtené, nem akasztom meg benne. - Szóval? Mire gondolsz, mivel állunk szemben? - teszem fel a számomra legsürgetőbb kérdést.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


New Yorki kórház Tumblr_pt7lne0Ai81smfjeeo1_250
New Yorki kórház Tumblr_pwsxfpwbOQ1smfjeeo5_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
350
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Képességem :
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Márc. 21, 2020 8:56 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Le petit Prince
Alex & Nat
──────────── ────────────
« Comment; lovely • Szószám; 407 • Zene; Rebels and Saints»
« You become responsible,
forever,
for what you have tamed
Belátom, hogy az utam a kórházig nem volt épp zökkenőmentes, de javamra legyen írva, a Kis herceg miatt félúton teljesen megőszültem. Átkozom a napot, amikor szolgálatba állt, annyira jól elképzeltem volna bártendernek, vagy épp ételkihordónak. Lényegében bárminek, csak ne vadásznak. Az érte való aggódás elég so erőmet felemészti, mégsem tudok leállni vele.
De ez most mindegy is, megérkezem hát, torkom köszörülve simítom le borzos hajam és magabiztos mosollyal mászok ki a járműből.
- Hé! Élőholtakba sem hittél, és nézz oda! - figyelmeztetem mutatóujjam felé meresztve. Méghogy a holtak nem térhetnek magukhoz. Na persze, mutassam meg neki, hogy Zagar éppen hol közölte be ezt velem? Talán nem kell neki, talán hallott ő is. Innentől kezdve retteghet az én megmondtam szövegeimtől. De nem most.
- Szia Rubina, örülök, hogy végre személyesen is találkozhatunk - mosolygok rá kedélyesen. - Szíven üt, hogy csak tőle! - rázom meg a fejem, vigyorogva. Hova lett hát a régi fényem, amikor még mindenki ismerte a nevem? Elmúltak, ahogy látom. Nincs okom marni őt, bármit is feltételez rólam drága barátom. Ő most egy kezdő, egy tanuló én pedig elvileg egy elit. Papíron. Aztán majd most kiderül. A kocsit megkerülve, a hozzájuk közelebbi oldalra sétálok át. Csípőm mégis a kocsinak vetem még, kezeim pedig magam előtt fonom össze.
Adjuk a menőt és azt, aki nem aggódta szét magát instant fél perc alatt, ahogy meghallotta a rádióba Alex nevét és nem lőtt ki nulláról százra három másodperc alatt.
Előbb a barátom, majd a fiatal vadászt figyelem, ajkamon mégis ott a mosoly. Amíg meg nem hallom a holtakat. Torkom újra megköszörülöm, de csendben hallgatom végig.
- Bele a darázsfészek közepébe - vonom fel mindkét szemöldököm először. Majd sorra veszem a hallottakat. - Már holtak voltak, amikor bejöttetek, vagy akkor tört ki a bonyodalom, amikor ideértetek? - még nem tudom, hogy van-e jelentősége a kérdésemnek, de úgy érzem, hogy igen.
A fény miatt mégis egyvalami jut eszembe elsőnek.
- Tükröket kerülte? - apróságnak számít, de ezekre is oda kell figyelni, ha bármilyen lényre vadászunk. Nem, nem lehet, hogy szellemek, azok nem feketék. De akkor…
Oh, anyám borogass.
- Napfény, vagy bármilyen fény? Pontosan miként zajlott le a jelenet, ahol feltűnt, hogy a fény zavarja? - rugaszkodom el a kocsitól, nyitott ablakán nyúlok be a táskámért, közbe minden figyelmem az övék. Nem angyalpenge, nem természetfeletti. A fény miatt lehet szellem, de azok nem így néznek ki.
Maradnak a tündérek és élőholtak, zombik és wendigok. Nagyszerű… Igaz a zombikkal csak éjszaka találkoztunk, lehet, hogy tényleg félnek a napfénytől, és még nézhetnek is így ki. Eeeeh.
/span>


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Heroes aren't always the ones who win

They are the ones who lose sometimes. But they keep fighting. They keep coming back. They don't give up. That's what makes them heroes.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ruby Crusader


New Yorki kórház 200avifelso
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
-
☩ Reagok :
105
☩ Rang :
Még nincs
☩ Képességem :
Telepátia, belelátok mások fejébe.
20. életévem betöltése után rendelkeznem a repülés képességével
New Yorki kórház Tumblr_inline_p7vfze83uw1so10o6_500
Ügyesen bánok a fegyverekkel
New Yorki kórház D8670bf0f94c791ceefcfbd384cc3883
☩ Play by :
Sabrina Carpenter
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Márc. 21, 2020 1:22 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


  New York Kórház
Ruby & Alexander & Natalie : Próbaőrjárat  • Credit:

- Aha - ennyit és nem többet reagálok mindössze, hogy olyan csapdákkal akar próbálkozni, amik vagy működnek vagy nem, de próbálkozna, csak hogy ne érezze magát tehetetlennek, csak hogy ezzel kiteszi magát a veszélynek és azt nem engedhetjük meg, hogy ketten is olyan helyzetbe legyünk, inkább vesszen egy, mint kettő, ráadásul én tudok repülni, ő meg nem, szóval még előnyben is vagyok. Szerencsére azonban megnyugodhatok, mert a futás helyett megállhatok, mert a szörnyi nem követ minket, nem szereti a fényt, micsoda meglepő fordulat. Miközben az esetet jelenti, én a táskámba turkálok, de már kezdek kifogyni mindenféléből, szóval annyiban hagyom a dolgot, visszaveszem a hátamra és egy perc néma csenddel megemlékezek az ostoromról, amit hátra hagytam időnyerés végett. Ahogy hallom körülbelül öt perc és jön az erősítés, ami gyorsnak mondható, kicsit meglep a dolog, de lehet a Payne fiú olyan értékes, hogy mielőbb küldik neki mindig a segítséget.
- Igen, nyilván amitől fél, az fájni fog neki, bár ha bele is dögölne nagy szívességet tenne vele - én nem vagyok annyira pozitív ilyen téren, de a hulláját szívesen tanulmányoznám. A gond csak az, hogy mivel még nem vagyok elismert vadász, meg úgy semmi, kétlem, hogy leengednének a laborba vizsgálódni. Azért elindulunk az épület jobb szárnya felé sétálva és ezt látva a szörnyi távozik is a látótérből. Számítottam rá, hogy ez lesz, nem fog ott állni és nézni minket a végtelenségig, amikor a kórház tele van még feltámadó emberekkel. Nem irigylem őket, hogy újra át kell élniük a halálukat, a fájdalmat meg mindent. Nem szívesen másznék bele egy ilyen ember fejébe véletlenül sem, de valamelyest segíthet majd később, hogy megtaláljuk merre lehet a dög odabent, már ha a sikoly nem lenne elég egyértelmű jel.
- A végénél tuti árnyék van, oda nem szívesen mennék most - ki is ráz a hideg a gondolattól, hogy veszélybe sodorjam magam ott, mert azért szeretek élni és szeretnék is még egy darabig, lehet csak pár napom van hátra, lehet éveim, ki tudja, csak remélem, hogy sikerül megtartanom a titkomat sokáig.
- Ja, de kétlem, hogy ablakon át ment volna be, de nem kizárt, az étkező ajtaja meg jó gondolat, már ha van. Jobb lenne ismerni a helyet, ebben csak rá tudok hagyatkozni, meg arra, amit látunk majd a biztonságos részen való sétálás közben. A következő mondata viszont félbe marad és odafordulok én is a kerékcsikorgás irányába. Valaki nagyon siet vagy nagyon el akar minket csapni, ami elől én már indulnék is kitérni, mikor kanyarodik és mintha csak úgy tervezte volna mellettünk leparkol. Elég őrültnek tűnik a nőszemély, aki kiszáll az autóból, már az összeborzolt haja is rásegít erre a gondolatra. A magabiztos mosolya miatt meg pláne dilisnek nézem, hát ez a nagy segítségünk, éljen. A kiscsibére elhúzom a számat, nem szeretem, ha becézgetnek. A kérdésére felszalad a szemöldököm, mert valahogy nem erre számítottam, hogy vámpírokkal jön majd. Követem Alexandert, lépés távolságba maradva és mikor megállunk, akkor magam előtt össze is kulcsolom a kezemet.
- Másod-unokatestvére - segítem ki, hogy milyen rokonságban vagyok vele, nem mintha ez lenne a legfontosabb amit meg kell osztani rólam, de elengedem. Hallva a nevét tudom, hogy Zagar vele szokott együtt dolgozni nagyobb ügyekben
- Helló, Zagartól már hallottam rólad - mosolyodom el, elég mű és erőltetett, de valahogy nem izgat a dolog, biztos ő is hallotta már, hogy milyen idegesítő kölyök vagyok. A körmöm kezdem el piszkálgatni, amíg várom, hogy vázolja a helyzetet Alexander, de mikor csend lesz felpillantok és hát engem néznek, hogy ismertessem a helyzetet, remek. Sóhajtok és ismét magam előtt összekulcsolom a kezem.
- A kórházban szinte mindenki halott, eleinte pokolkutyára gyanakodtunk a karmolások miatt az áldozatokon, de sajnos nem az a tettes, hanem egy szörnyeteg, aminek nem árt az angyalpenge és a só sem tartja vissza, a szentelt víz sem árt neki. Kinézetre egy elfuserált kaszásra emlékeztet, hosszú karmokkal és görnyedt testtartással. A sikolya, az szinte fellök közelről és nagyon fülsüketítő. A fejét vékony fekete szálú tincsek keresztezik és nőneműnek tűnt a szörnyi. A napfény fogta csak vissza, egyelőre más gyengéjét nem ismerjük. A lényegesebb dolgokat elmondtam, de ha valami kimaradt, akkor Alexander csak közli, inkább felé fordulok, hogy na elég volt ennyi vagy részletezzem, hogy mi történt lépésről lépésre? Nem szokásom dicsekedni semmivel, de azért én is tehetek arról, hogy most itt van és még számon sem kérem érte, mert ez lenne a természetes ugye vadászok között, hogy megvédik egymást.

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


New Yorki kórház 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
317
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
20
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Márc. 08, 2020 10:21 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


No pain no gain
Ruby & Naty & Alexander
────────────── ──────────────
« Szószám; 647 • Zene; Here Comes Another One »
« Knock on the sun, beat your own drum
If you've got something to play »
Derűre ugyan nem futja, hiszen teljesen átkattant a tudatom a túlélést és a vadászatot érintő területekre, azonban valahol megnyugtat a tény, ezt a megszólalásomat kivételesen nem vette rossz néven, sőt, még egy halovány mosolyra is futotta tőle. De itt ki is merülnek a frusztrációmentes pillanataink, mivelhogy az idő szorít minket, és lássuk be, a szar helyzet enyhe kifejezés arra, amibe csöppentünk.
- Olyan csapdára gondoltam, ami a legalább próbálkozom és nem nézem ölbe tett kézzel a kergetőzéseteket oldalon van feltüntetve a kézikönyvben - bököm ki egy levegővel, hátrahagyva a szarkasztikus vagy bosszankodó tónusomat; egyszerűen így tudtam összefoglalni az egyetlen stratégiám lényegét. Mert lehet, hogy túl sok opció nem áll a rendelkezésünkre, de a fejemben keringő, anno a pincerendszerben látott vésetek mind kipróbálásra várnak, ám ha nem is használnak, még mindig előrébb jutok velük, mint az egy helyben töprengéssel. Szóval ennyiben is hagyom a témát, és úgy tűnik, Ruby sem vélekedik másként, mert futásnak ered, csakhogy egyikünk sem jut túl messzire vagy lép tovább a satnya tervünkben - a dög bent marad, mi pedig odakint. Tökéletesnek ígérkezik a momentum arra, hogy bejelentsem az esetet a központnak, s miután biztosítottak, küldenek erősítést, ráadásul öt percen belül, mély szusszanással tekintek vissza az elfuserált kaszásunkra.
- Körülnézhetünk - bólintok, átvezetve a pillantásomat Rubinára. - Illetve kereshetünk egy fénnyel jól megvilágított helyiséget is kintről, ahova becsalhatjuk, ha megjött az erősítés. Talán ennyiben rejlik majd az elpusztítása is - osztom meg vele az ötleteimet és nézeteimet, mialatt az íjamat visszaakasztva a vállamra, megindulok vele az épület jobb szárnya felé. És mintha csak erre vált volna a rémség, hirtelen eltántorodik az üvegajtóktól, és visszasiet a kórház félhomályába. A számat húzva kísérem figyelemmel a lelépését. Jobban tetszett volna, ha egy helyen marad, hiszen úgy tudhatnánk, honnét számíthatunk tőle támadásra. - Ha jól emlékszem, az épület végében, oldalt van egy rakodótér, ahol a portyákról összeszedett gyógyszereket, egyéb felszereléseket szokták átadni. Leghátul valamerre kell lenni egy vészkijáratnak is, illetve valahol az étkeztetést is meg kell oldani, így ha tippelnem kellene, annak is van egy külön ajtaja. Persze az ablakokon még bárki besurranhat - teszem hozzá, ráérős tempóban sétálva a lánnyal, miközben körültekintően méregetem a kórházat. A földszintet leszámítva még két emelettel büszkélkedik az ósdi épület, ami sajnos temérdek lehetőséget kínál a szörnyetegnek az elbújásra.
- Az egyetlen furcsaság, hogy senkit ne-
A mondatomat valahogy úgy szerettem volna befejezni, hogy senkit nem látni a környéken, aki az említett ki-, és bejáratok valamelyikén menekült volna, azonban nincs lehetőségem a befejezésére, mert a hangomat hangos kerékcsikorgás akasztja meg. Hátrafordulva és hunyorogva méregetem a felénk őrült tempóban közeledő autót, ami meg mernék esküdni, hogy Wallenberghez tartozik, de hogy éppen ő válaszolna a bejelentésünkre…? Őszintén szólva a kórházban tapasztaltak után már az sem lepne meg, ha az újabb csapás egy megbűvölt kocsi lenne - ennyi esély van a nagyfőnök felbukkanására is -, ami most lágy könnyedséggel fog átgázolni rajtunk, mielőtt viszont még túlzott közelségbe érhetne, vesz egy éles kanyart és hellyel-közzel tökéletesen leparkol a járdaszegély mellett. Oké, legalább tudjuk, hogy nem egy szellemjárta tragacsról van szó, hanem… Natalieról, aki szétborzolt hajjal, magabiztos vigyorral az arcán omlik ki az autóból. Sejthettem volna.
- Bárcsak, azokkal könnyebben végeznénk. Már ha léteznének - vetem oda neki, mialatt elkezdek felé sétálni Rubyval, már amennyiben ő is jön. - Nat, ő itt Rubina Crusader, Frey ööö… - tanácstalanul pislantok a szőke lányra, mert a rokoni szál pontos megnevezésével nem vagyok tisztában. - Ruby, ő pedig itt Natalie Rossmyra, elit vadász - mutatom be őket, mielőtt még egy „én nem nyújtom a kezemet előbb - de én sem” típusú női belső viszályba keverednék. Nem mintha nem bíznék Natyban, sőt, a látszat ellenére nagyon is örülök, hogy őt kaptuk meg erősítésként, de jobb a békesség.
- Rubyval egy próbaőrjáratra jöttünk tulajdonképpen, és ebbe a helyzetbe csöppentünk - teszem hozzá, majd várakozón tekintek az említettre. Hagyom, hogy ő referáljon Natynak, végtére is gyakorolni jöttünk. Más kérdés, mibe torkollott ez az egész…


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


New Yorki kórház Tumblr_pt7lne0Ai81smfjeeo1_250
New Yorki kórház Tumblr_pwsxfpwbOQ1smfjeeo5_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
350
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Képességem :
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Márc. 08, 2020 9:10 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Le petit Prince
Alex & Nat
──────────── ────────────
« Comment; lovely • Szószám; 602 • Zene; Rebels and Saints»
« You become responsible,
forever,
for what you have tamed
Mindig, minden olyan csodásan indul nem? Az ember felkel, elképzeli, hogy az otthona meleg ágyikója öleli körbe, friss takaró illata nyomakszik az orrába. Az ablakon keresztül a nap hideg fénye világít be, könyörög az ott alvóra, hogy térjen már magához, igazán ráférne már. A konyhából kávéillat érződik be, tojásrántotta csalogatja ki az embert. Mosolykezdeményeződés kunkorodik az ember orra alá.
Mert ez lenne az ideális, nem igaz? Ehhez képest, nálam ez hogy működik? Megint a sokadik éjszakát töltöm a bázison, egy asztal lapja felett, próbáljuk Drakekkel, lényegében mindent újrarendezni. Logisztikát, kint lévő rúnákat, fontosabb gócpontokat áthelyezni, mindent az alapoktól kezdve. Tényleg mindent.
Álomnyálam mindentérképet, mely a fejem alá került, ráfolyt. Mégis az első utam a saját lakásom - mely még mindig ablaktörött, hogy legalább átöltözhessek.
Épp a négyes szektorból tartok kifelé, amikor az autó rádiója megszólal.
- Minden négyes szektorba lévő vadásznak. A Központi Kórházhoz, Alexander Payne kért erősítést, részleteket nem mondott. Van valaki a közelbe? - hallom meg az éjszakai diszpécser fáradt hangját. Eseménytelenül telt az éjszaka - szerencsénkre - menne már ő is haza, vélhetőleg…
Miiiiii, Alex? Gondolkodás nélkül kapok a rádió után és nyomom meg bal felső sarkán a gombot, mielőtt beszélni kezdenék.
- Natalie Rossmyra, arrafelé tartok - taposok előbb a fékbe, majd váltok ezzel az átkozott autóval és veszek egy gyönyörű jobb ívű kanyart. Még, hogy a közelébe vagyok, bár ez is csak nézőpont kérdése. - Úton vagyok feléjük.
- Szupi, csajszi! Akkor szólok is neki, mennyi idő?  Kell segítség?
- Egyelőre nem, öt perc se és ott vagyok - újabb sebességre váltok és taposok bele a gázba. Hajnali órákban még kevés a járókelő, hálistennek. - De maradj vonalba, kérlek, hátha kellene.
- Neee máááááár - nyávogja elnyújtott hangon, szinte látom magam előtt, ahogy a pulton fekszik végig, homloka koppan rajta, ennek hangját hallom is. - Ti miért nem pihentek?
- Csak, hogy téged ne hagyjunk unatkozni - vigyorgok pofátlanul, bár ezt meg ő nem láthatja. Még morog valamit és kilép a vonalból, hogy szóljon nekik. Nem erőlteti az erősítést, úgy van vele, hogy hah, egy képzett vadász elég lesz oda. Az aggodalom mégis mellkasomba fészkeli magát, hevesebben dobog a szívem. Nyakláncom útközbe veszem le a nyakamból, dugom kabátom zsebébe, félek előtte is halványan kezdene el pulzálni.
Egyik kezemmel mégis a táskám körül matatok, próbálok mindent összeszedni, amire szükségem lehet. Ajjj, Alex, mégis mibe keverted magad?
S ahogy ígértem, öt perc sem kell, hogy csikorgó gumikkal forduljak be a kórház utcájába. Draketől kölcsönvett autó megállíthatatlanul tőr előre utat, egy kátyút nem sikerült kikerülnöm, megugrik a kocsi benne én is.
- Rohadtba már… - kapok táskám után, hogy ne essen le az ülésről, utána is hajolok, de persze hogy akkor kanyarodik el a kormány, hogy célba vegyen engem! Engem! Még időbe realizálom a veszélyt, melyből a két kórház előtt legfeljebb annyit láthat, hogy Wallenberg száguld feléjük, őrült módjára. Sikoltva kapom félre a kormányt, kacskaringózok egy kicsit és satufékkel állok meg a kórház előtt, a járdaszegény mellett.
Kidüllesztett szemekkel meredek magam elé, hajam enyhén szólva is kócos lett ebben a száz méterben. Lassan fújom ki a levegőt, torkom köszörülöm meg, szemem sarkából tekintek a két fiatalra. Szemöldököm ráncolom, ahogy meglátom, hogy ki áll Alex mellett. Valamiről nagyon lemaradtam az utóbbi időbe. Azt hiszem, ideje lenne három óránál többet aludnom.
- Na mi van, kiscsibék? - csapom ki az ajtót és vágom is be. Nem az én járgányom, nem kell rá vigyázni. - Vámpírok lepték el a kórházat és mindenki vérét szívják? - vigyorgok rájuk, táskám a vállamra vetem és remélem, hogy túl nagy baj nem lehet. Vagyis dehogynem hiszem, mégis leplezem előttük, pont elég, hogy ne pánikoljak még én is.
/span>


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Heroes aren't always the ones who win

They are the ones who lose sometimes. But they keep fighting. They keep coming back. They don't give up. That's what makes them heroes.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ruby Crusader


New Yorki kórház 200avifelso
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
-
☩ Reagok :
105
☩ Rang :
Még nincs
☩ Képességem :
Telepátia, belelátok mások fejébe.
20. életévem betöltése után rendelkeznem a repülés képességével
New Yorki kórház Tumblr_inline_p7vfze83uw1so10o6_500
Ügyesen bánok a fegyverekkel
New Yorki kórház D8670bf0f94c791ceefcfbd384cc3883
☩ Play by :
Sabrina Carpenter
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Márc. 01, 2020 10:18 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


  New York Kórház
Ruby & Alexander : Próbaőrjárat  • Credit:

Nem gondolom, hogy olyan hű de jó vadász vagyok, mert nem voltam éles bevetésen még, talán pont azt várnák el tőlem, hogy most pánik hangulatom lesz és elmegy a kedvem ettől az egésztől, de nem. Bármennyire is veszélyes és mondhatni ezzel a rusnya döggel szemben semmi esélyünk egyelőre, mégis élvezem ezt az egészet. Lehet van bennem egy kis öngyilkos, feláldozható vagyok hajlam, elvégre, ha kiderülne mi vagyok szinte biztos vagyok, hogy a következő nyíl engem venne célba és nem a szörnyeteget. Csak minimálisan pihegek, ahogy futás után a szervezet ugye átáll a pihenésre, bár ez sem fog sokáig tartani.
- Bocs. Megvonom a vállam, nem azért okoskodok, mert bosszantani akarom, csak hát ezek csak úgy jönnek és általában ami a szívemen, az a számon is. Azért kicsit elégedettséggel tölt el és enyhe mosolyt csal az arcomra, hogy igazat ad nekem, mert nem is olyan rég még beszólt, hogy nem kéne annyit fecsegnem, pedig mondok én okos dolgokat is.
- Hát, akkor meg pláne nem kellene vaktában lövöldözni. Jegyzem meg az angyalfémre azért, de jól megy, hogy még ilyenre is futja nekik, de hát neves vadászcsalád, még szép. Nálunk is van pár angyalpenge, csak nem mertem elkérni, nem akarok beszélgetni és barátkozni senkivel sem, a titkom érdekében és az ígéretem miatt, amit anyának tettem, hogy soha senkinek nem árulom el magam.
- Na és milyen csapdára gondoltál? Mert a só nem használ, kétlem, hogy démon megfogná és mivel az angyalfém sem sebzi, kétlem, hogy az angyalcsapda beválna ellene. Mást annyira nem ismerek, de biztos létezik, azonban fiatal még Alexander is, kétlem, hogy tudatába lenne másféle rúnáknak, azt sem tudjuk mivel állunk szemben. Számomra ez csak olyan biztató megjegyzés részéről, hogy nem fog magamra hagyni, pedig pont azt szerettem volna, hogy egyedül menekülhessek és csalva kicsit kicsináljam a dögöt. Ahogy megindul a szörnyi, egyből futásnak eredek és hátrafelé pillázok, hogy merre tart. Hát nagyon messzire nem jutok, hiszen feltűnik, hogy nem szándékozik kijönni a napfényre, amit a Payne fiú is megállapít.
- Remek, még jó, hogy reggel van és nem most fog besötétedni. Jegyzem meg, de azért nem sétálnék még így sem az ajtóhoz, mert mi van, ha csak valami nem látható rúna fogja vissza és nem is a napfény a gyengéje.
- Ha nem szereti a fényt, akkor vagy este ment be vagy valaki bevitte, körülnézhetnénk, amíg jön az erősítés, hogy van e nyoma, hol mehetett be, remélem találunk valamit, mert ellenkező esetben ezt valaki szándékosan kitervelte és akkor ez a szörny a legkisebb gondunk. Aki egyszer alkot valami förtelmet, az újra meg fogja tenni és ki tudja hová viszi be, na meg hogyan viszi be. Amíg kiérkezik az erősítés, addig sem lennénk tétlenek, engem úgy is elküldenek a fenébe szerintem, mivel még nem vagyok hivatalosan vadász, csak egy lány, akit próba őrjáratra vittek volna. A homlokom ráncolom közben és gondolkozom, hol van még bejárata ennek az épületnek, na meg ott van-e napfény, ami szintén fontos, árnyékos részre nem lenne biztonságos most menni.

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


New Yorki kórház 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
317
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
20
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Feb. 28, 2020 11:26 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


No pain no gain
Ruby & Alexander
────────────── ──────────────
« Szószám; 476 • Zene; Here Comes Another One »
« Knock on the sun, beat your own drum
If you've got something to play »
Ha nem foglalná le a kezeimet az íjam és a hozzá idő közben előhúzott nyilam, most biztosan a térdeimre támaszkodva szuszognék. Nem feltétlen azért, mert hatméternyi sprint kifog a szervezetemen, hanem mert olyan mértékben felpezsdült a vérem a váratlan és változatlanul kiszámíthatatlan helyzetnek köszönhetően, hogy alig győzöm magamhoz kapni a levegőt. Persze meglehet, szubjektív a tapasztalatom, és a cirkuszihoz hasonló szituáció keltette rémképek dolgoznak szakadatlanul a legyűrésemen, mindenesetre tudom, hogy nem engedhetem el magamat. Sem a pihenés, sem egyéb tekintetében, más sem hiányozna, minthogy éppen most váljak tollas bűvészmutatványossá. Szóval egyenes derékkal, az íjamat feszítve s farkasszemet nézve a döggel hallgatom Rubyt, akinek a szavai hallatán megadó sóhaj szökik elő a mellkasomból.
- Bosszantó, hogy igazad van - bököm ki lefegyverzetten, hiszen tény és való, semmit nem tudunk erről a szörnyetegről, a nyilaim száma pedig véges a vak találgatáshoz. Ismerünk lényt, aminél nem hat akármelyik részén a szárnyasok pengéje, de tényleg nincsen időnk arra, hogy ennél a példánynál tippmixelőset játszunk. Továbbra is figyelembe kell vennem, hogy a társam kezdő, és nem is lehetne bevetésen. - Angyalfémből készült - teszem hozzá, miközben a szám belsejét harapdálgatva körbefuttatom a környezetünkön a pillantásomat. Ezerszer láttam már, ám sohasem méregettem egy feltehetőleges ütközet szempontjából; melyik emelkedőről a legkönnyebb belátni a kórház előtti placcot, honnét a legoptimálisabb az ellenre lőni, és ha közelharcra kerülne a sor, melyek azok a tereptárgyak, amik természetes pajzsként, segédeszközként használhatóak. Mielőtt azonban még összetehetném a fejemben a sietős tervrajzot, újfent megszólal a társam.
A nyelvemen van a tiltakozás, ugyanis semmi gyakorlata nincsen és amúgy is az én felelősségem, amennyiben történik vele valami, viszont ha tetszik ha nem, ketten vagyunk a slamasztikában, és a felállást tekintve valóban ő az, aki a dög figyelmének elterelésére, mozgatására alkalmasabb. Csessze meg…!
- Rendben. Utána követlek, megpróbálom hátulról csapdába ejteni valahogyan - nyögöm ki a fogaimat szívva, mert egy épkézláb tervünk sincsen, ami nagy eséllyel sikeres lehetne a förmedvény ellen, de ez van, nem tehetünk többet, minthogy próbálkozunk. S mintegy végszóra a bent toporzékoló elfuserált kaszás is magához tér Ruby támadásából, mihelyst pedig észrevesz minket az ajtó túloldalán, lelkes iramba kezd a beérésünk érdekében. Odébb sietek az útból, mert nem engem kell követnie, és miután kellő távolságra értem, rögvest hátra fordulok, hogy felmérhessem a helyzetünk alakulását. Talán már a Crusader lány is mozgásban van, ellenben a szörnyeteg?
Gyanús is volt, hogy a kiszabadulását nem követte az ajtó üvegének hangzatos csörömpölése, ám így, jobban megnézve nem csoda; változatlanul a kórház épületében rostokol, és úgy libben fel-alá a bejárat előtt, mint egy csapdában rekedt, frusztrált oroszlán. Ahova ráadásul a nap fénye beér, azt a részt feltűnően kerüli. Pompás, megvan az első gyengepontja.
- Oké, bejelentem. Úgy fest időt nyertünk - bököm oda Rubynak, feltéve, ha a közelben van és hallja, amit mondok, aztán előkaparva az oldalamról a rádiómat, értesítem a központot a kialakult szituációról. Az utasítás szerint a kiérkező erősítést meg kell várnunk.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ruby Crusader


New Yorki kórház 200avifelso
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
-
☩ Reagok :
105
☩ Rang :
Még nincs
☩ Képességem :
Telepátia, belelátok mások fejébe.
20. életévem betöltése után rendelkeznem a repülés képességével
New Yorki kórház Tumblr_inline_p7vfze83uw1so10o6_500
Ügyesen bánok a fegyverekkel
New Yorki kórház D8670bf0f94c791ceefcfbd384cc3883
☩ Play by :
Sabrina Carpenter
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Feb. 23, 2020 3:00 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


  New York Kórház
Ruby & Alexander : Próbaőrjárat  • Credit:

Én azt tanultam, hogy minden helyzetben találjam fel magam, szóval mondhatni, hogy az ostorom beáldozása, amivel ennél a dögnél semmire sem mennék nem nagy dolog, azonban valahogy jobban érdekel, hogy néz ki, minthogy Alex elismerését észrevegyem, nem is számítok ilyesmire, mert nekem ez természetes. Amikor az ajtó kicsapódik, hát kicsit csalódott vagyok, mert a só nem tartja vissza és van egy olyan érzésem, nem sima nyíllal lőtte fejbe Alex a szörnyet, de most valahogy erre nem kérdeznék rá, inkább menekülök, ahogy ő is. Legalábbis tenné, ha sikerülne, de nem, mert elhasal én meg mivel társak vagyunk, meg ő az idősebb, hát nem fogom itt hagyni, szépen néznék ki, ha az első próbaőrjárat után az a hír járná, hogy mindenkit hátrahagyok, csak hogy védjem a saját bőrömet. Jó, aki már meghalt, őket itt hagyjuk újra meghalni talán, de ezt nem róhatják fel, elvégre nekik már mindegy, egyszer átélték, mit számít a következő alkalom?
Szerencsére a sóbomba még ha nem is a rendeltetése szerint, de elég arra, hogy feltartsa a dögöt és Alexot felnyalábolva a földről kifuthassunk innen. A költői kérdésemre nem gondoltam, hogy válaszolni fog, de annyira nem is érdekel. Nem szoktam dicsekedni, pedig szerintem elég jól feltaláltam magam eddig, még simán teszt is lehetne ez az egész, de sajnos a vadász társam gondolatait látva, kénytelen vagyok komolyan venni ezt, mert tényleg fogalma sincs, mi ez és tényleg nem így volt betervezve a dolog.
- Szerintem biztosra vehetjük, hogy nem démoni teremtmény, lehet nem is ott van a szíve, ahol gondolnád. Milyen nyíllal lőtted meg? hát, ha nem hatott az angyalhegyű nyíl, szerintem pazarlás lenne még egyet a szívébe is küldeni, körülnézek, felmérem a környéket, mert valahová el kell csalni a dögöt, szabadon nem hagyhatjuk, bár kétlem, hogy nem akarna minket követni mindezek után.
- Elcsalom abba az épületbe, te meg rádión hívj segítséget, én senkit sem ismerek a bázison és lehet nem is vennének komolyan válaszolok kicsit hadarva és a szentelt vizes flaskát is előveszem, hogy ha sikít a dög, akkor a szájába dobjam, hátha a torkán akad és ott törik szilánkokra. Nem hinném, hogy a víz ártana neki, de ha füstölögne a szája, akkor legalább egy gyenge pontot találunk majd. Szinte biztos vagyok benne, hogy ezek után, engem fog inkább üldözni, mivel én vagyok az, aki jobban bántja és elhappolta előle a finom vadászkát, aki szinte a lábai elé terült el. Nagyon nincs választásunk, ha a dög megeredne, én futni kezdek az épület felé, ami franc tudja mi lehetett, de ha felcsalom a legtetejére, onnan le tudnék ugrani másik épület tetejére, kihasználva az átkozott szárnyakat, a szörny alig ha tud akkorát ugrani, szóval ha követ vagy lezúg és remélhetőleg szétplaccsan a földön vagy megáll és elindul lefelé, ami jó kis időbe beletelhet. A gond csak akkor van, ha Alex velem akar tartani, mert magam meg tudom védeni, de őt már nem biztos.

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


New Yorki kórház 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
317
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
20
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Feb. 23, 2020 2:22 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


No pain no gain
Ruby & Alexander
────────────── ──────────────
« Szószám; 478 • Zene; Here Comes Another One »
« Knock on the sun, beat your own drum
If you've got something to play »
Noha Bertennel ellenben én eddig sem tartottam teljesen halott ötletnek az ostor használatot, a lány ügyködését elnézve kénytelen lennék a kalapomat emelni, mert ha nem is harcra, időnyerésre tökéletes szolgálatot tesz, és látva, mennyire nem hatja meg a dögöt a fejéből kiálló nyílvessző, ez most egy óriási előnyt jelent. Amennyiben van időm, egy biccentéssel fejezem ki Ruby iránt az elismerésemet, utána azonban nincs mese, az ajtóüvegen keresztül remek rálátásunk nyílik a felénk iramodó szörnyetegre, ezért gondolkodás nélkül kezdek rohanni a társammal a kijárat felé.
Úgy érzem, lángokban állnak az agysejtjeim, a képzeletbeli füstjük pedig a bőröm létező összes pórusán forró gőzzel távozik, ahogy kitartóan szelem a métereket, és lázasan pörgetem végig a fejemben újra és újra a szóba jövő, lehetséges lények listáját. De vagy azért nem ugrik be semmi, mert még soha nem is hallottam ilyesmiről, vagy szimplán olyannyira az adrenalin vezéreli most a testemet, hogy a menekülésen és a túlélésen kívül másra nem enged kapacitást az elmémnek. Fogalmam sincs, abban viszont biztos vagyok, hogy a förmedvényt sem az ajtó, sem a sóküszöb nem akadályozta meg, ugyanis az ajtó vad szétzúzását vélhetően még az épület másik végéből is lehetne hallani…
Újra elsikítja magát, és tekintve a méretbeli különbségeket köztem és a meglepetés-Crusader között, nem csoda, hogy nagyobb támadási felülettel én kerülök a földre és nem ő. Megvallom, a vér egy pillanatra megfagy az ereimben, mert amilyen sebességgel közlekedik az elfuserált kaszásunk, két másodpercen belül engem fog csócsálni, de ahogy fel, majd hátranézek, észreveszek valamit a levegőben kecsesen repülni. A dög torkán akad a gömbölyű tárgy, amitől aztán dühös csapkodásba kezd, sőt, jóformán öklendezni, ám őszintén szólva nincsen kedvem megvárni, amíg összeszedi magát, ezért megkísérlek felállni, és ebben meglepő mód segítséget is kapok.
Máskor valószínűleg morognék és a Pokol irányába süllyednék, amiért egy lány nyalábol fel a padlóról, de most valahogy magasról teszek rá, ki hogyan és miért segít, ha segít, ellenben mihelyst ismét talpra kerülök, rohanok tovább Rubyval a kijárat irányába. A szívem arról kalapál, hogy egy gyáva féreg vagyok, amiért itt hagyom a kórházban rekedt embereket - akár csak Natyt... -, azonban az eszem azt mondja, húzzunk innen, szerezzünk erősítést, mert beállni az ideiglenes elhunytak sorába annyit segítene az eddigi áldozatokon, mint halottnak a csók.
- Fogalmam sincs! - kiabálom vissza futás közben, ugyanis ez az igazság, elképzelésem sincs, mi a szarral állunk szemben azon kívül, valószínűleg nem démoni eredetű, hiszen a só aztán meg sem kottyant neki. Lényegtelen, remélem ezt nem nekünk kell kideríteni már, szóval futok tovább Rubyval egészen addig, amíg át nem küzdjük magunkat az üvegezett ajtókon és ki nem érünk a szabadba. Tudom, az égvilágon nem jelent semmi biztonságot a tény, kikerültünk a kórházból, mégis megállok és lihegve hátranézek a szörnyetegre, ami az utolsó - ha tippelnem kell - só morzsákat köpködi.
- Megpróbálom szíven találni, ha kijön, jobb ötletem nincsen. Vagy neked van? - kérdezem, hol rápillantva, hol pedig a lényt méregetve.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ruby Crusader


New Yorki kórház 200avifelso
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
-
☩ Reagok :
105
☩ Rang :
Még nincs
☩ Képességem :
Telepátia, belelátok mások fejébe.
20. életévem betöltése után rendelkeznem a repülés képességével
New Yorki kórház Tumblr_inline_p7vfze83uw1so10o6_500
Ügyesen bánok a fegyverekkel
New Yorki kórház D8670bf0f94c791ceefcfbd384cc3883
☩ Play by :
Sabrina Carpenter
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Feb. 23, 2020 12:58 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


  New York Kórház
Ruby & Alexander : Próbaőrjárat  • Credit:

A szörnyi helyett csak ismét Alex fejében kötök ki, ahol Natalie és valamik előtöréséről van szó, hát nagyon remélem hogy nem valami elmebajról van szó. Kicsit olyan, mintha ő is attól szenvedne, mint én, de csak a kis hasonlóság miatt nem fogom nefilimnek gondolni, biztos másról van szó. Az angyalok csak nem ennyire szapora teremtések, jobban féltik a szárnyukat szerintem. Mikor végre enged a szorításból, az ajtó felé indulunk és amilyen halkan lehet én ki is lépek az ajtó melletti falnak dőlve. Nem lenne túl okos dolog csak úgy elrohanni, az hangos lenne, legalábbis én még nem hallottam senkit halkat futni eddig az életem során. Amíg Alex az íjával hátba akarja támadni a dögöt én leguggolok és a sót pótlom ott, ahol ő elrúgta, mert be akarta csalni a dögöt. Az már biztos, hogy nincs lelke, szóval ha démoni, akkor ez megfogja, ha nem, akkor az erő legyen velünk, mert más nem lesz. A dög fülsüketítően ordít fel és a fülemhez kapom a kezem, miközben benézek és inkább az ajtóért nyúlok, hogy behajtva az ostorom fogóját az ajtónyitó kilincsek közé tegyem, talán ezzel feltartva őt egy kicsit, elvégre minden perc számít én meg nem fogok egyedül rohanni a nagyvilágba, ki tudja minek a karmai közé. Mi van, ha ez nincs egyedül? Mi van ha vannak pokolkutyák? A szörny képét, amit az ajtó üvegén át láttam, biztos a retinámba égett és tökéletesen le tudom majd rajzolni, hogy beazonosítsuk, csak jussunk ki élve és ne a hátunkban ezzel rohanjunk haza a vadászbázisra, mert az a legrosszabb ötlet az már biztos. A fülem annyira cseng, hogy csak gondolom mit mondhat Alex és nem kell kétszer mondani, hogy fussak, még a gyorsaság rúnám is aktiválom gyorsan. A kezemben a másik fegyveremmel rohanok előre, kifelé a kórházból lehetőleg, azért hátra is nézek és nem hiszem el, amit látok, a nagy vadász képes volt elhasalni, basszus! Megállok és még csúszok kicsit a papírokon, de én nem esek el legalább, vissza fordulok, hogy segítsek neki felkelni az egyik kezemmel, a másikkal meg hozzá vágok a szörnyhöz egy kisebb sóbombát, a szájába feltehetőleg. Ha a só nem is bántja, de remélem az érzés, mintha homokot nyelne kicsit elveszi a kedvét a sikolyoktól.
- Mi a jó franc ez?! amint talpra áll húzom magammal ahogy futásnak eredek, de aztán elengedem a kezét, nem akarok kéz a kézben rohanni senkivel az életemért, bár lehet tök romantikus lenne egy filmben, de a való életben egyáltalán nem az, főleg nem vele. Jó kis próbajárőrözés ez és ki tudja miért is jött volna ide eredetileg? Kit érdekel az ilyesmi, amikor az életéért fut? Persze csak engem, amíg eltereli a gondolataim a szárnyakról és arról, hogy most gáz van és ami nem hiányzik az életemből, azok a tollas problémák.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


New Yorki kórház 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
317
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
20
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Feb. 22, 2020 10:27 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


No pain no gain
Ruby & Alexander
────────────── ──────────────
« Szószám; 493 • Zene; Here Comes Another One »
« Knock on the sun, beat your own drum
If you've got something to play »
Másodpercek alatt az egekbe szökik a pulzusom, hevesen dübörög a nyakam két oldalán, és ha nem lennék hozzászokva a váratlan meglepetésekhez, valószínűleg még bele is szédülnék az élménybe. A stressz ösztönös reakciója száguld végig a porcikáimon; az izmaim megfeszülnek, a szám kiszárad, s az ádámcsutkám fájdalmasan feszül a kényszernek, aminek nem tehetek eleget - igyekszem nem nagyot nyelni. A karjaim között Rubyt szorongatom, próbálva őt oldal irányban tartani és ezáltal védeni a veszélytől, persze tisztában vagyok vele, hogy örökre nem maradhatunk így. Ezernyi gondolat cikázik végig az agyamon, kezdve azzal, hogy legutóbb Natalienál is egy hasonló esetben törtek elő a… valamik, amiket nem vagyok hajlandó nevükön nevezni, azon át, hogy ennek a napnak rohadtul nem így kellett volna alakulnia egészen a megoldások lázas kutatásáig. Ám ahogy ez lenni szokott, igazán sosincs idő végigpergetni magunkban az előnyöket és a hátrányokat, még ha több alternatíva fel is ötlik az agyunkban, végső soron az ösztönök és a reakcióidő a mérvadóak, ezért aztán cselekvésre szánom el magamat.
Legalábbis azután, hogy a dög gond nélkül besétált az ajtón a háttal kesergő nő irányába. Alakját furcsa, fátyolos lepel borítja, végtagjai, ami látszik belőlük nyúlánkak és aszottak, hegyes karmai pedig már-már a földet súrolják. Az arcára nehéz rálátást nyerni, de abban egyre inkább biztossá válok, hogy valamiféle olyan lény lehet, amelyekről ritkán olvasni, ha egyáltalán. Viszont hogy lelke volna-e? Többnyire nem szokott ezeknek.
Nos, morfondírozni a bázis kutatói szoktak, mi viszont cselekedni vagyunk itt, ezért amilyen halkan csak lehet, a Crusader lányt elkezdem az ajtó irányába terelni, noszogatva, hogy induljon meg, ne hősködjön, és ha kell, fusson erősítésért, mert itt lehet, nem éri meg vállat-vállnak vetve harcolni. S mihelyst mögém ért - ugyanis idő közben én is a bejárathoz állok -, leemelem a vállamról az íjamat, illetve előhúzok egyet az angyalpengéből kovácsolt nyilaim közül is. A beazonosíthatatlan lény ekkor ér el a nőhöz, a karmaival közrefogja a felkarjait, aki érthető módon újfent visításban tör ki, és ezt a pillanatot választom ki arra, hogy lyukat üssek a förmedvény koponyájába.
A nő jajveszékeléséhez a következő momentumban a dög kiáltása társul, csakhogy néhány másodperc nyűglődés után az égvilágon nem történik semmi vele, noha valahol mélyen reméltem, az angyalfém hatásos lesz ellene. Átlépve a sóküszöbön, feszülten figyelem az imbolygását, aminek a végén egyenesen felénk - vagy felém - fordul és olyan sikolyt hallat, amibe esküdni mernék, hogy az épület falai is belerengenek. Ha nem szorítanám össze ösztönösen a szemeimet és tapasztanám az egyébként foglalt kezeimet a füleimre, láthatnám, milyen ocsmány pofával van megáldva, amit tépett, fekete, vékonyszálú tincsek kereteznek, de a francnak van ereje tízes skálán értékelni a nyálát reptető, nőneműnek tetsző valamit. Nekünk iramodik, és ha még ott van Ruby mögöttem, bizony egy leheletnyit taszítok rajta, hogy ha kedves az élete, szedje a sátorfáját.
- Fuss, húzzunk kifelé! - kiabálok neki, leginkább a feszültség levezetése gyanánt, mielőtt azonban egyáltalán megközelíthetnénk a portát, ismét felsikít a nyomunkba eredő bestia, a magam részéről pedig a váratlan lökéshullámnak köszönhetően példaértékűt hasalok a papírokkal és szeméttel teleszórt padlón.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ruby Crusader


New Yorki kórház 200avifelso
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
-
☩ Reagok :
105
☩ Rang :
Még nincs
☩ Képességem :
Telepátia, belelátok mások fejébe.
20. életévem betöltése után rendelkeznem a repülés képességével
New Yorki kórház Tumblr_inline_p7vfze83uw1so10o6_500
Ügyesen bánok a fegyverekkel
New Yorki kórház D8670bf0f94c791ceefcfbd384cc3883
☩ Play by :
Sabrina Carpenter
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Feb. 18, 2020 4:03 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


  New York Kórház
Ruby & Alexander : Próbaőrjárat  • Credit:

A tekintetét látva lehet nem kellett volna ugyanazt a tippet mondanom, amit ő is gondolt, de nem akartam felsülni, szóval használtam a képességemet. Talán jobban oda kéne figyelnem, hogy több ilyen véletlen azért ne legyen, mert nem hiányzik, hogy gyanút fogjon és nefilimet kiáltson itt nekem, persze csak képletesen.
- Hát én sem... suttogom és kicsit még nézem a nyakam nyújtva kifelé óvatosan a dögöt, majd visszahúzom, hogy gondolkozzak még, mi lehet, de tényleg nem ugrik be semmi, mi lehet a förmedvény. Talán tényleg nem kéne hősködni, de én azért a pokolkutyákat sem felejteném el, mint társait akár, akiket magával hozott. Bólintok csak, hogy rendben, hívjunk erősítést, csak hát ember tervez és ki tudja mi végez. Az egyik szerencsétlen most tér magához és ennek hangot is ad, ami miatt összerándulok, már csak ez nem hiányzott.
Mikor átkarol, majdnem megszólalok, hogy na hagyjon már, aztán magához ölel és a falhoz lapul háttal. Remek, engem használ élő pajzsként, még ha nem is ez a célja, de engem fog előbb meglátni az a dög és kicsinálni. Ő az első fiú, aki megölel, még ha csak kényszerből is. A gondolatait olvasva felnézek rá, addig sem gondolok semmi romantikus dologra és nem élvezem, hogy ilyen közel vont magához. Érzem, hogy a szárnyaim elő akar törni a túl sok izgalom hatására, de azért küzdök ellenük, mert azzal aztán nem tudnánk bujkálni, sőt mi több, lehet Alexander ki is csinálna engem, amiért ilyen elfajzott teremtmény vagyok.
Szóval én inkább a szárnyas gondommal vagyok elfoglalva és próbálok megnyugodni, ami ebben a helyzetben lehetetlen, de muszáj lesz. Ha a szörny lecsap ismét a nőre, akkor elslisszolhatunk, a sót visszaszórhatjuk és kiderül, mennyire fogja meg a szörnyit, azaz mennyire démoni teremtmény a drága. Ha nem, hát a menekülés opcionális, de még mindig ott vannak a láthatatlan pokolkutyák, amikkel szintén számolni kéne. Lehet jobb lenne hátba támadni a dögöt és nem mellesleg, ahol egy feltámad, ott több is fog még. Nesze neked csapjunk zajt. Ha beér a szörnyink, akkor a fejemmel felé fordulok és megpróbálom jobban megnézni, mire hasonlít, miből fejlődhetett ki vagy miből teremthették egyáltalán, már csak a legyőzése miatt. Igaz, szeretek kísérletezni, de nem biztos, hogy éles bevetésen van itt az ideje. Kellően elterelem a gondolataim ahhoz, hogy a szárny probléma megoldódjon és az igazi nagy problémára fókuszáljak. Az elmém nyitva hagyom és megpróbálok a dög elméjébe látni, ha van lelke, akkor elvileg sikerülhet és megtudhatok valamit, ha meg nincs neki, hát megpróbáltam legalább.

Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 19 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 14 vendég :: 1 Bot




• Fajaink száma •
Arkangyal
8/4
Leviatán
8/1
Angyal
7
Démon
13
Bukott Angyal
3
Ember
2
Félvér
3
Harcos Angyal
4
Vadász
9
Nephilim
7