Ego Alpha et Omega, primus et novissimus, principium et finis
, said the Lord. which is, and which was, and which is to come, the Almighty.

 
Pincerendszer
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

Alexander Payne


I'm a Hunter. Clearly I'm not afraid of the Dark.
☩ Reagok :
128
☩ Play by :
Matthew Daddario

Utolsó Poszt Vas. Jún. 17, 2018 1:46 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


New York, New York
Everyone & Alexander
Zene: The Fugitive Kind • szószám: 505 • Credit:

Kétkedő mosollyal, leheletnyire emelkedő szemöldökökkel és egy hitetlen horkantással fogadom az angyal kérdését. A rendkívül naiv kérdését.
- A védelmi rúnáink gyakran ártóak is. Védelem alatt az épület védelmét, és nem a rúnák természetét értettem - fejtem ki bővebben, újra és újra megdöbbenve azon, hogy ezek a tollasok mennyire szó szerint vesznek mindent. A körülbelül öt évvel ezelőtti kiadásom még tartózkodó kíváncsisággal és alázattal lesett volna meg egy angyalt, ugyanis hiába tudta, hogy mennyi rosszat hoztak a világunkra, azért mégis csak egy olyan helyről jöttek, amit korábban a legnagyobb jutalomként tartott számon az emberiség. Fenséges lényeknek hittem őket, most meg? Legfeljebb kínomban tudnék nevetni rajtuk, és a többségnek már a jelenléte is bosszant. Ophilia más, ő jobban ért az emberek nyelvéhez, de ilyen esetekben kitűnően lerí, hogy csupán próbál minket imitálni, olyan sohasem lesz, mint mi.
Gondolatmenetemből felocsúdva fordítom tekintetemet a téglafalba karistolt vésetre. Homlokomra ráncok vetülnek, szemhéjaim összehúzódnak, ám bármilyen szögből nézzem, egyik, általam ismert pecsétre vagy rúnára sem hasonlít.
- Nem. De az biztos, hogy démoni eredetű - állapítom meg a nyilvánvalót, habár ki tudja, firkálhatta az a bukott angyal is, akiről az imént mesélt a szárnyas. - Látod ezeket a vonalakat? - mutatok rá a kicsiny kör körül helyezkedő kriksz-krakszokra. - Az angyalok által készített szimbólumok lágyabb vonalvezetésűek, bonyolultabbak. Néhányat az ördögcsapdákba is belerajzolunk közülük, de így egyben? Nem tudnám megmondani, mire való - gondolkozok hangosan, majd a maradásunkat illető kérésére pusztán egy bólintással felelek. Ebben még én is ki tudok egyezni, egészen addig… Amíg el nem kezd furcsán lüktetni a tenyerem alatt a fal, és át nem alakul egy különös zselévé. Vicces, mégis valahogy engem kevésbé taglóz le a helyzet, mint az angyalnőt, aki hevesen kap a csuklóm után, és úgy mered hitetlenkedve hol rám, hol pedig a „falra”.
- Mi lennék? Ember. Mondtam, hogy kelleni fogok ide - jelentem ki büszkén, és mivel a magabiztosságom kiugró tendenciát mutat, meg egyébként is furcsa vágyakozás tör rám a felfedezés iránt, úgy hát átlépek a masszán, mit sem törődve Ophilia felkiáltásával, rándításával. Csupán akkor dermedek le, amikor komolyabban rám szól, és megállásra kényszerít. Egek, valami itt nagyon nincs rendjén.
- R-rendben, várok - fújom ki a levegőt feszülten, egy pillanatra behunyva a szemeimet is. - Te nem érzed? Mintha valami a fejembe akarna férkőzni - tekintek rá elbizonytalanodva, noha nem vagyok biztos abban, hogy a megfelelő módon fejeztem ki magamat. Lehet, hogy köze van ennek ahhoz, hogy korábban megszállt egy démon? De nem az angyalok ellen van felvértezve ez a hely? Nem értek semmit.
- Hmm… - íriszeim a padló irányába siklanak, igaz, elég nehéz ebben a gyér fényben bármit kivenni a vésetekből. Ilyenkor azért irigylem ezeket a szárnyasokat, mennyivel könnyebb lenne vadászni is, ha jól látnánk a sötétben! - Szerintem az első egy angyalűző pecsét. Bár vér nélkül nem sokat ér… - töprengek el, és ezzel együtt a „sakktábla” két oldalát is felmérem a falak mentén, illetve a plafont, már amennyit ki tudok belőle venni. - Valószínűleg fegyverek vannak elrejtve, amik sebzést okozva megoldják a vér hiányát - vonom össze a szemöldökeimet.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



hunting is the only thing that makes sense

Ramiél




☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
185
☩ Play by :
Johnny Depp

Utolsó Poszt Kedd Jún. 12, 2018 6:17 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


New York, New York
Parányi rémület íródik ki az arcomra, mikor azt tapasztalom hogy a telekinézis senkire sem hat. Ez azt jelenti, hogy odabent tényleg nem használhatjuk a képességeinket, emellett a befelé irányított képesség is fabatkát sem működik. Azért még egy próba. Gombolyagnyi energiát formálok a kezemmel és befelé irányítom az ajtón, de amint átlépi a határt, mely az ajtófélfa lenne, hát azonnal semmivé foszlik. Ó, ó! Az ötletem itt dőlt dugába. Valószínűleg egy rúna blokkolja az erőnket. Azért a szárnyaimat odabent is tudom használni, úgyhogy talán nem esünk áldozatul az álpadlónak. Bár ez is attól függ, mennyire mély, ugye. ~ Ophilia! Nem működik! ~ Csak ennyit közlök a drága angyallal, közben vissza tekintek Amberre, aki már ott kukucskál tőlem nem messze befelé. Ő mégsem rohan befelé és jól teszi. Bár sajnos igaza van.
- Á! Nem működik az erőm odabent. Így az övék sem.
Gondolok itt Ophiliára, mert Payne, nos, ő nagyon jól működik, éppen készül kinyírni magát Ophilia elmondása alapján. Most kapom az információt, mely szerint rohan előre. És akkor most mi is rohanjunk velük? Ha nem Ophilia lenne odabent, bizony alaposan megfontolnám és lehet más tervet eszelnék ki. ~ Megyünk! ~ Vágom rá azonnal, és elindulok befelé.
- Tudjátok azon töprengek, hogy ha a mi erőnk nem működik, akkor biztos Amara-é sem.
Hangosan mondom ki a gondolataimat, mely szerint Payne-nek nem kéne ennyire ráerősítenie az aknakeresőre. Ophilia mögött megállok, de mivel ők már átjutottak a falon, nem látom őket sehol. Észreveszem én is a falnak csúfolt szörnyűséget. Hátra fordulok, remélem Amber nem úgy képzelte el a "haladást", hogy majd viszem háton. Szó sem lehet róla! Fogalmam sincs hallanak-e egyáltalán, mert egyébként ha ez egy illúzió, akkor az is lehet hogy meg sem szólaltam, mint ahogy az is hogy csak állok egy helyben és nem haladok semerre. Akkor pedig Amber sincs mögöttem, csak azt hiszem hogy ott van. ~ Hol vagytok? ~ Ophilia fejében csendül a hangom, közben a mutató ujjammal megbökdöstem azt a trutymót és rájöttem, hát nem erre fogok menni. Nagy lelkesen el is indulok az ellenkező irányba, tekintve hogy az utunk véget ért, mármint az illúzió ezt próbálja elhitetni velünk. A szimpla fal pedig szimpatikusnak tűnik, de a többszöri tapizásom után rájövök, az csak egy fal...vagyis annak tűnik. Lemondó sóhajjal nehezedek neki háttal. Aztán egy kattanás. A következő pillanatban pedig eltűnik mögöttem a fal, rájövök hogy valószínűleg még is csak haladtam, mert akkorát bukfencezek lefelé, egy szűk járatban, hogy megnyikkanni sincs időm. Egy kettőre a végére érek és lefejelem valami hatalmas szobornak a térdét. Egy gyönge "ÚH!" kiszalad a számon előtte, aztán éljen a boldog sötétség, egy darabig.

Ophilia



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
510
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Szomb. Jún. 09, 2018 7:54 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


New York, New York
The Silence of the Lambs


Hallom elmémbe Ramiél hangját, ajkamra parányi mosoly kúszik. Akaratlanul is hátranézek, abba az irányba, melybe sejtem őket. ~Ne aggódj, az út eddig biztonságos volt. Alkosd meg a gólemet, akár kint, akár itt. Megvárunk titeket, nélkületek nem megyünk sehova.~
Visszamenni már teljesen értelmetlen volna. A falig tényleg semmi gond nem történt. Most visszamegyünk értünk, aztán újra vissza ide. Csak időpazarlás, kettőnk részéről. Addig is a falakat kémlelem, apró kis jeleket próbálok megfigyelni és…
Milyen jó, hogy várunk, nem igaz?
- Szóval csak a védelmiek nem működnek. Gondolom az ártó szándékú rúnákat nem próbáltátok ki, nem igaz? - tekintek rá a téglafal mellett sétálva. Az egyikbe apró jelet fedezek fel. - Ezt felismered? - kérdezem. Szégyen vagy nem, de nem ismerem a rúnákat. Sajnos ennyit nem töltöttem még el démonnal, hogy tisztában legyek azzal, miket is jelentenek ezek. Szándékozok. Majd. Később. Remélem lesz rá lehetőségem.
- Várjuk meg őket - mosolygok rá szelíden. - Itt nem lesz semmi gondunk, amíg nem megyünk át a falon. Soha ne visszafelé lépj, hanem előre - kacsintok rá kedvesen. Nem arról van szó, hogy vakmerő lennék, egyszerűen csak haladni akarok előre, hogy mihamarabb megjárjuk a pincét. Velük ellentétben én tudom, hogy mi vár ránk odabent. Nem tesz jót nekünk angyaloknak sem, ha sokáig tartózkodunk itt lent. Talán régen nem ártott volna meg nekünk semmi, de a Sötétség elvette az erőnk egy részét.
Kérdésére szemöldökömet vonom csak össze, ahogy közelebb lépek hozzá.
S amikor átalakul a keze érintése alatt. Hirtelen kapok oda a csuklójához és rántom el onnan. Nagyot nyelve tekintek a falra, majd a fiúra. Majd a kezére.
- Mi vagy te? - vonom össze szemöldökömet. A falnak kellene ilyen hatást tennie? Mi történt itt az elmúlt huszonöt évben, amit nem láttam odafentről?
S mielőtt átlépne, nem már késő.
- Várj! - rántanám vissza, de ennek csak az az eredménye, hogy vele együtt megyek át rajta. - Na jó, most állj meg! - tartom vissza hátha sikerül, ha kell erővel is. - Most! Itt! Várjuk meg a többieket!
~Öhm, Ramiél? Azt hiszem nem fogsz örülni, tényleg meg akarlak várni, de jobb ha sietsz, az ifjú Payne az ki rohan most előre~ Hallhatja a hangomat a férfi, és csak ő. Közben minden erőmet, mi van felhasználom arra, hogy a fal túloldalán egy kósza lépést se tegyünk. Egyetlen egyet sem. Valahogy rá kell jönnöm, hogy mi a helyes útvonal. A padlón számos rúnát véstek fel, különböző jelekkel. Mintha egy sakktábla lenne. - S ezeket felismered? - kérdezem az ifjút, egyre többször hátra pillantva a trutymó irányába, hátha meglátom a lassan érkező párost is.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Amber Cartelle



☩ Reagok :
98
☩ Play by :
Emma Watson
☩ Korom :
24

Utolsó Poszt Szer. Jún. 06, 2018 9:47 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2




T


New York New York

„Nem akartuk, hogy bajod essen!”.. Ezt a kamu dumát. Ettől miért esett volna bajom… Sőt pont az elhallgatással veszélyeztették az épségemet. No de mindegy is. Kár lenne erre már szót, vagy akár csak gondolatokat pazarolni.
Érdeklődve figyelem az eseményeket. Mint az óriás csecsemők rohannak fejjel előre a falnak. Azt sem tudják, hogy mi van odabent, de ők csak mennek. Ramiél az egyetlen, aki szintén hátulról figyeli a dolgokat.
-Mi történik velük?... Olyan mintha nem lennének önmaguk. Álpadló? Csak akkor derül ki, hogy nem csapda, ha egy nehéz súlyt dobunk rá?-Nem igen hallottam még erről, így nem is tudom elképzelni a dolgot. Adjunk két percet, de mégis mire? És miután letelik a két perc mi is megyünk utánuk?
-Végül is végig lehet menni rajta. Ha erősen fogsz és nem hagysz leesni megoldható.-Pillantok rá őszintén. Ha már bevállaltam, hogy velük tartsak akkor megpróbálok segíteni, bár ez a zselés dolog már kicsit magas nekem… És bele is sétál. Ez nem normális!
-Azt hiszem felesleges tovább várnunk. Ők mennek, mint az őrültek.-Várom, hogy mi a következő ötlete. Menjünk utánuk, de hogyan? Nem akarnék én is így elvarázsolódni.


Öltözet ʘ Zene: - ʘ Megjegyzés: -

Alexander Payne


I'm a Hunter. Clearly I'm not afraid of the Dark.
☩ Reagok :
128
☩ Play by :
Matthew Daddario

Utolsó Poszt Szomb. Jún. 02, 2018 5:05 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


New York, New York
Everyone & Alexander
Zene: The Fugitive Kind • szószám: 402 • Credit:

A Cartelle lány válasza meglep, sőt, mondhatni kellemesen csalódok benne, ugyanis eddig nem tűnt a magabiztosság és a bátorság mintaképének. Habár úgy hiszem, egyikünk sem attól tart, hogy az utunkban lenne.
- Ezt nem tudhatod előre. Csupán légy körültekintő - biccentek felé bátorítóan, valamivel barátságosabb hangnemet ütve meg, mint korábban, aztán éppen úgy teszek, ami ellen tanácsot adtam neki; vakon szaladok Ophilia után a labirintusba, nem tanakodva az esetleges veszélyeken. Ellenben szem előtt tartva, hogy az angyalnak egyben kell maradnia a jövőbeli szövetségünk érdekében.
- Fogalmam sincs? Valószínűleg pár évvel azután fedezték fel, hogy kiépült a vadászbázis - vonom meg a vállaimat, mert legfeljebb kúszógép lehettem akkoriban, ha egyáltalán megszülettem már. - Azután zárták le, hogy rájöttek, nem működnek a védelmi rúnák benne és a raktárhelyiségben - teszem hozzá a társam szavai után szabadon, hiszen nekem még ez is új információ volt közel negyed órával ezelőtt. Mit mondhatnék, tanoncként jobban csábított az éles bevetés, mint a történelmi leckék.
- Vissza kellene mennünk közösen megbeszélni ezt. Az arkangyal jól beszélt - szólalok meg ismételten, igyekezve hatni az angyal racionalitására, noha percről percre kezd úgy kinézni, mint aki elfüstölt egy szálat abból a dohányból, amit a külterület furcsa növényeiből szoktak sodorni a város kevésbé törvénytisztelő polgárai. Ettől függetlenül csendben hallgatom a Ramiéllel folytatott diskurálásukat, közben pedig az előttünk nyugvó falra siklik a tekintetem. Komolyan azon tanakodnak, hogy illúzió-e, vagy sem? Egek. Szemeimet forgatva tapasztom a tenyeremet a sima kőre, ami olyan szilárdan koppan a bőröm alatt, mint bármelyik hétköznapi… fal.
Homlokomat ráncolva vezetem vissza íriszeimet a nőre, ahogy lassacskán eljutnak a tudatomig a szavai. Álpadló és angyalpengék? Hát ez egyszerűen csak remek. Mélyet sóhajtva pillantok a kövön nyugvó ujjaimra, melyek alatt mintha pulzálni kezdene a falszerkezet. Mi.a.fene.
- Nem akarok közbevágni, de ez micsoda? - kérdezem halkan, s miként Ophilia tovább magyaráz valami bukott angyalról, meg az őrültségeiről, úgy hiszem nem ért célt a kíváncsiságom.
Aztán egyszer csak megszólal a fejemben az ark hangja, arra késztetve, hogy törjem el a saját ujjaimat?! Rendben, ez biztos, hogy nem a valóság, hanem valamelyik csapda tréfája. Aggodalmasan keresem fel az angyalnő tekintetét, azonban a fal egyre hevesebben kezd vibrálni a tenyerem alatt - újfent magára vonva a figyelmemet -, egészen addig, míg hirtelen az egész át nem alakul valami kocsonyás, remegő, zöldeskék valamivé. Ó…!
- Azt hiszem megoldottam a problémát - közlöm büszkén, és át sem gondolva, hogy mit teszek, átlépek a trutymón egy visszautasíthatatlan késztetés hatására.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



hunting is the only thing that makes sense

Ramiél




☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
185
☩ Play by :
Johnny Depp

Utolsó Poszt Kedd Május 29, 2018 10:11 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


New York, New York
Amber gondolataira megfordulok, vele szembe. Igaza van, közölni kellett volna vele a tervünket, de ha most körbenéz láthatja, ez nagyon veszélyes. ~ Nem akartuk hogy bajod essen! Sajnálom. ~ Közben Ophilia és Payne kezd el beszélgetni, aki bemegy utána. Konkrétan erre én is vissza fordulok és a járatot fürkészem, egyébként kintről nem látszik a zsákutca. Kaptam egy talicska kérdést, de mivel beviharzottak, hát olyannak hat, mintha minden mindegy volna. Nem akarok így bemenni, felkészületlenül, főleg ha odabent nem tudjuk használni az erőnket. De nem is ez az egyetlen szempont.
Nyilvánvaló a számomra hogy Ophilia éppen egy elme manipuláló csapdát aktivált, Paynenek mesél, igaz ezt tisztán hallom. Csak idő kérdése mikor térnek a "megölöm magam" részhez. Jobb lett volna ezt előtte átbeszélni, csapatként. Készíthetném a gólemet, de annak hely kell, vagyis az hogy ezek ott elöl félre álljanak az útjából. ~ Mind a ketten törjétek el az ujjatokat, és látni fogjátok az utat! De ha lehet akkor hátrafelé gyertek, ne előre! ~ Mind a kettejük fejében csendül fel egyszerre a hangom, mert ha az, amire gondoltam, abból csak egyféleképpen lehet kijönni. Tarthatok itt nekik fényt, kiabálhatunk, akár máshogy jelezhetünk, de a csapda célja az, hogy a halálba vezesse őket, úgyhogy a valóságból semmit sem látnak, amíg meg nem törik a folyamatot. És erre az egyik legjobb módszer a fájdalom. Addig nem tudom a gólemet megcsinálni, amíg ők elöl mennek. Semmi értelme nem volna, hisz a célja pont az hogy aktiválja előlünk őket, nah meg kellene Payne tudása is hozzá. Azon kívül nem tudnék sokáig itt kint ácsorogni, ha nem jönnek ki, én is bemennék utánuk, ismerem magam, annak ellenére bemennék hogy tudom, ritka nagy ostobaság így besétálni.
- Adjunk nekik két percet.
Fordulok Amberhez aggodalommal az arcomon. Még jó! Az előbb Ophiliától azt hallottam, hogy tele van a hely álpadlóval, alatta angyalpengés karókkal. Egyébként nem tudom honnan a jó életből vesztegetnek ennyi angyalpengét, de lemerem fogadni hogy az emberek műve. Ostoba lények! És egy démon még ezt tudja fokozni! Ők meg gyakorlatilag most vakon haladnak odabent! Annyira nehéz megállni, hogy ne szaladjak be utánuk. De ha mégsem tudnak kijönni, hm..esetleg kicibálhatom őket a képességemmel, hisz bármit tudok mozgatni ide kintről. Akármi, csak ne zuhanjanak bele a pengékbe! Ha ember lennék, akkor itt járnék a lassan szívrohamot kapok résznél, ellenben nem vagyok az, szóval most összpontosítok, arra hogy mind a kettőjüket kihozzam onnan. Most kiderül innen kintről a befelé irányított képesség működik-e!

Ophilia



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
510
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Kedd Május 29, 2018 7:46 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


New York, New York
The Silence of the Lambs


Beszélgetésünk fonala szerencsére hamar az előttünk álló feladatra összpontosul. Senki sem akar ebből kimaradni ebből, mi érthető is, mindkét ember részéről. Nem fogom őket tovább lebeszélni erről. A saját döntésük, mi figyelmeztettük őket. Természetesen nem fogjuk engedni, hogy bármi bajuk essen, mégis…
Lényegtelen, inkább foglalkozzunk azzal, hogy miként fogunk végigtáncolni ezen a labirintuson.
Azonban előtte még megörülök az ifjú Payne kijelentésén. Hogy aztán halk „oh” csússzon ki a számon. Vicc? Ezzel mégis hogyan lehet viccelni? Főleg a mi… na jó ezzel most ne foglalkozzunk. Használhatnánk az erőnket, de több ok miatt sem tenném és a legkevesebb Don csapdái. Vagyis a fenéket, magába azok nem lennének erősek. De a két szervezeté együtt? S arról se feledkezzünk meg, hogy a pusztítás démonaként…
Viszont abban van némi logika - nem is kicsi - amit Ramiél mondd. Hümmentve bólogatok neki. De lábaim már visznek is előre. Gondolataim túl sok felé járnak. A gólem, a csapdák, az útvonal, maga a mag. A rejtett rúnák, a vélhető elszívó erő. Nem véletlenül nem működnek a rúnák a labirintusba. Vélhetőleg épp azért, mert egy másik rúna semlegesít minden természetfeletti erőt.
Igazából észre sem veszem, hogy mit csinálok, tekintetem opálossá válik, hallom a beszélgető feleket, az ark és az ifjú utánam kiáltását, mégis csak megyek előre.
Leghamarabb az ifjú ér be. Agytekervényeim sebesen járnak. Miként tudnánk ezt megoldani?
- Mikor fedeztétek fel a labirintusrendszert? Mikor zártátok le? - kezdem el faggatni, először nem is figyelve arra amit mondd. Mi? Kikről nem hallott? Mondtam volna közbe valamit.
Fejemet megrázva próbálok az elmúlt percekre visszaemlékezni. Egy újabb halk oh csúszik ki a számon. Az ifjú válla fölött elpillantva várom, hogy hátha Ramiél és a leány is befut útközbe.
- A gólem jó ötletnek tűnik - mosolygok végül rájuk, szembe nézve a zsákutcával. - Azt mondod, hogy illúzió? - fordulok vissza az ark irányába. Ujjaimat akaratlanul is a fal felé emelem, de végül csak visszaengedem. - De láttam, ahogy megépítik - hajtom enyhén oldalra a fejemet, lehelve csak szavaimat. Nem tehetek róla. Teljes mértékben elvarázsolt ez a hely. S magam is elvarázsolva érzem.
- Azonban ha idelent nem működnek a rúnák, akkor a gólemen miért fognak? - vonom fel a szemöldököm. Kezdek visszarázódni a kinti beszélgetésbe. - Oh, igen, az ajtón túl - fordulok ekkor inkább Ramiél felé, szelíd mosollyal az ajkamon. - Nem működik az erőnk. A legtöbb formája. Szárnyunk nem tudjuk bontani és teleportálni sem fogunk tudni. Viszont álpadló fut végig a folyosón. Ha egyszer is rossz helyre végzünk, angyalpengékkel dúsított karókra esünk - szerintem még maguk a vadászok sem tudják, hogy mily kincseken nyugszanak. Természetes, hogy érthetetlennek tűnik minden mit mondok, de hadd magyarázzam akkor el.
- A házat még a szabadkőművesek építették, ahogy a pincerendszert is. Az első páholy örökös nagymestere egy bukott angyal. Yefefiah, a valódi neve, isten akart lenni az emberek között. Hiába bukott meg, az örök életet meghagyta Atyánk számára, ő pedig kihasználta. A világ összes táján rengeteg oly tárgyat rejtett el, melynek mágikus, vagy épp angyali hatalma van. Az évszázadok során nem egy démonnal lepaktált már, megtanulta a rúnamágiát. Mindent megtett azért, hogy testvérei soha sehol se járjon sikerrel, ott, amit ő épített - nem tudom, hogy emlékszik-e még az angyalra Ramiél. Régen volt már, hogy elbukott. Azon kevesek között van, ki nem bánta ezt meg és újra megtenné, ha tehetné.
Eközben türelmesen várom, hogy a gólem elkészülhessen.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Amber Cartelle



☩ Reagok :
98
☩ Play by :
Emma Watson
☩ Korom :
24

Utolsó Poszt Hétf. Május 28, 2018 10:09 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2




T


New York New York

Ahogy utol érjük őket már meg is indul a szócsata. Ophilia próbálja megtartani a békét, de a két fiú nagyon is feszültek. Én csendben maradok, hisz sok mindent nem tudok hozzáfűzni. Mikor meghallom Ramiél kérdését szinte gyilkos pillantással fordulok felé.
~Szerinted? Igazán mondhattátok volna nekem ezt…~
Nagyon is hülyének érzem magam, amiért engem kihagyva vágtak bele ebbe. Mégis mitől féltek, hogy majd kikotyogom a titkukat? A másik meg nagyon is utálom az ilyen kommunikációt. Nekem aztán senki se másszon bele a fejembe.
Próbálom követni az eseményeket. Arra már rájöttem, hogy egy vélhetően veszélyes útnak néznek elébe, ami tele van csapdákkal, de nem egyszerűekkel. Bevallom őszintén a kíváncsiságom hatalmas. Nagyon is érdekelne, hogy mi van ott, de közben tudom, hogy sok hasznomat nem igen vennék, hisz még vadász sem vagyok. Túl sok mindenhez nem értek… Lehet jobb lenne maradnom, de akkor meg azon bosszankodnék, hogy miért nem tartottam velük. Ahhoz meg semmi kedvem, hogy órákig üljek egy szobában rájuk várva.
Így hát, bár inkább úgy érzem, hogy lebeszélnének az útról, én mégis úgy döntök, hogy velük tartok.
-Nos én a veszély ellenére is szeretnék veletek tartani. Bár szerintem nagy hasznomat nem veszitek, de igyekszem nem az utatokban lenni.-Pillantok először Ophiliára, majd a vadászunkra végül Ramiélre. Biztosan nem fog nekik tetszeni ez a válasz, de akkor kötözzenek le. Máshogy nem fognak meggyőzni az ellenkezőjéről.
Így mikor elindulnak követni kezdem őket. Aztán meg is érkezünk az első feladathoz. A fiúk nem kicsit aggódnak. Ophiliából meg csak úgy árad a nyugalom. Talán ő csinálja jól. Az idegeskedés sosem vezet jóra.


Öltözet ʘ Zene: - ʘ Megjegyzés: -

Alexander Payne


I'm a Hunter. Clearly I'm not afraid of the Dark.
☩ Reagok :
128
☩ Play by :
Matthew Daddario

Utolsó Poszt Hétf. Május 21, 2018 10:54 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


New York, New York
Everyone & Alexander
Zene: The Fugitive Kind • szószám: 547 • Credit:

Leheletnyire emelkedik csupán a szemöldököm az „akaratunkon kívül nézünk le titeket” védekezés hallatán. Úgy értem, valaki, akár Isten pisztolyt fog a fejükhöz ennek érdekében, vagy mire akart célozni ezzel a kijelentéssel? Menten megsajnálom őket. Legalább kibújt a szög a zsákból, hiába kellünk nekik mi, emberek az aprócska világvége probléma megoldásához, azért inkább kihagynának minket, mert ismételjük a hibáinkat. Ahha…! Máris világos, egészen egyértelmű.
- Hogyne - biccentek felé, nem spilázva túl a témát, mert abban egyetértünk, hogy az idő sürget. Engem pusztán abban a tekintetben, hogy ha tovább cifrázom a szájkaratét hármunk, esetleg négyünk - ha a Cartelle lány felocsúdik a némasági fogadalmából - között, még a végén nélkülem indulnak el, márpedig azt nagyon nem szeretném. Talán nem vagyok irányítója az eseményeknek, de azt sem fogom hagyni, hogy a felügyeletem nélkül parádézzanak a legfőbb bázisunk alatt.
Volna szavam arra a bölcseletre is, miszerint semmi sem túl nagy kérés, mert hát a lenézésünk mellőzése úgy fest, mégis annak bizonyul, azonban üsse kő, az általam megalapozott tűzszünet tiszteletére ebben a kérdésben sem akadékoskodok. Határozott bólintással jelzem, hogy a szaván lesz fogva.
- Én nem táncolok vissza - tudatom velük teljes vállszélességben, mielőtt még Amberre fordítanám pillantásomat. - Ha maradni kívánsz, várd meg a többieket, nemsokára itt lesznek. Legalább lesz, aki tudatja velük a fejleményeket - magyarázom, noha a döntés az ő kezében. Amiképpen a szárnyasok, úgy én sem ajánlhatok neki feltétlen és biztos védelmet a pincében, hiszen még én sem tudom, mi vár ránk odalent. Az angyalnő ugyan nem leplezi, hogy velünk ellentétben e tudás birtokában van, csakhogy ezúttal nem húzza elő az illúziós trükkjét, amivel minket is bevavathatna. Van egy olyan halovány érzetem, miszerint őt nem is a cél, hanem az addig megtett út izgatja igazán, és ezért hibáztatni sem tudom. A vadászatban sokan mi sem az öldöklést élvezzük, hanem magát a munkát; a tervezést, felkészülést, becserkészést.
- Csak vicceltem - homlokomat ráncolva tekintek Ophiliára, kinek kitörő lelkesedése kétség kívül őszintén lengi körbe a jellemét. Egek, a démonokkal még tudom, hogy mit kezdjek, de ezek a szárnyasok teljesen tökkelütöttek. Nos, majdnem, mert azért be kell látnom, az ark terve egészen összeszedettnek és átgondoltnak hat. Szó se róla, a fussunk neki, és oldjuk meg stílus sem áll távol tőlem, az impulzivitást fél New York felvehetné középső névnek, szóval rokonszenvesnek tartom a nő lazaságát, viszont ha van bombabiztos megoldásunk, akkor én is arra voksolnék.
Pillantásom összefut Ramiélével, mialatt a rúnákról beszél, habár sebtében tovaszaladnak íriszeim, mivel a pecsétet illetően kénytelen lennék felcsapni egy könyvet. A vadászataink alatt ritkán kell angyalok keltette gólem-illúziókra firkantanunk csapdaelszívó szimbólumokat, igaz, a rúnák mivolta már el is kezd körvonalazódni a fejemben.
- Nem tartom elképzelhetetlennek az ötletet… - bólogatok karba font kezekkel, s közben feltekintek a szőkeségre, hogy láthassam a véleményét, de amaz már fél lábbal a labirintusban kóricál. Remek! - Hé! - szólok utána, éppen, mint az ark, azonban ácsorgás helyett én gondolkodás nélkül indulok a lökött nőszemély után. Nem hagyhatom meghalni.
- Várj már! Értem én, hogy sürget az idő, de nem ennyire - loholok a nyomában, feszülten kapdosva jobbra-balra a szemeimet, mielőtt keresztüllőné a koponyámat valami mókás nyilacska. - Kikről? Nem, nem hallottam. Lassítanál? Az arkangyal barátod még odakint rostokol, az imént pedig úgy beszéltél, mintha rá is szükségünk lenne a csapdák kivédéséhez - magyarázom neki csöppet hadarva, miután már sikerrel beértem.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



hunting is the only thing that makes sense

Ramiél




☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
185
☩ Play by :
Johnny Depp

Utolsó Poszt Szomb. Május 19, 2018 8:39 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


New York, New York
Nekem nem az a dolgom hogy pesztráljam a Payne vadászunkat, és nem is akarom. Amúgy meg én ritkán vagyok kedves, a megjelenésemre sem illik a kedves jelző, Ophilia rosszul ítél meg. A legtöbben tartják tőlem a távolságot. Látszólag Amberbe több ész szorult. Aztán kiderül hogy mégsem, mármint senki sem olyan ostoba mint hittem. Igazából Ophilia kérlelhetne akárhogy, tekintve hogy az emberek nem tudnak meghalni csak úgy, egy testvérem ellenében inkább az embert döngölöm a földbe. Igaz, nem csupa mókából, se nem sportból, hát ő tart rám fegyvert...aztán leengedi.
- Pont ezt akarom. Aktiválni, amelyiket csak lehet!
Vágom rá Ophilia kijelentésére, ugye nem az a terve hogy végig megyünk, mint Indiana Jones? Akkor minek van az erőnk? Dísznek? Paynet sem azért kérdeztem meg hogy legyen egy közös témánk. Amúgy meg nekik sem tenne jót a csapdák közötti balettozás.
- Nem tudom melyikőtöknek lesz igaza, úgyhogy derítsük ki!
Vigyorgok szélesen, mert Ophilia szerint Abbadon ereje felülír mindent, Payne meg épp az előbb mondta hogy nem működik semmilyen rúna, vagy pecsét. Egy kicsit hajlok a Paynenk irányába, és akkor valahol Ophiliának is igaza lehet. Erős a gyanúm hogy a démonunk csalt, ők könnyűszerrel megtévesztenek másokat, a kulcs pedig a megtévesztésen van. vagyis azon kellene legyen, elvégre nem rendelkeznek nagyobb erővel, mint egy ark.
- Tegyük fel hogy három fajta csapda lehet odabent. Az egyik, amelyik mozgás hatására, vagy valamilyen kapcsoló hatására aktiválódik, ezt nevezzük a hagyomásnyos csapdának. Ez könnyűszerrel ki is játszható. Aztán van az, amelyik érzékeli az angyali vagy a démoni erőket. Ez démon hiányában, félig kijátszható. A harmadik csapdánk valószínűleg pecsét, vagy rúna formájában adott, az marad Payne-re. Persze lehet hogy kihagyok valamit.
Valamiért az ifjúval nézek össze közben.
- Mi lenne ha csinálnék egy hatalmas energia gólemet, amit Ophilia irányítana az elméjével, amelyik elfér a járatban és végig szedi nekünk, amit nem szeretnénk összeszedni? Mellé Payne felruházhatná egy olyan pecséttel, vagy rúnával...de tőlem lehet mindkettő is...szóval amelyik aktiválja az ilyen eredetű csapdákat...és akkor tulajdonképpen csak azok a csapdák maradnának, melyek démoni erőre aktiválódnak. Tekintve hogy nekünk ilyen nincs, nos, utána már átmehetünk a járaton gond nélkül.
Nem tudom Ophilia miért akarja kitenni magát a veszélynek, most azonban arra leszek figyelmes hogy megindul előre és rendre rá aktiválódik..valami.
- Várj! Mit csinálsz?!
Úgy tűnik komolyan vette a korábbi mondatát, mely szerint idézem "legyűrünk minden akadályt, elhozunk egy ládát egy sírból és kijövünk". Nem, szerintem ez nem lesz ennyire egyszerű, és nem értem minek strapáljuk magunkat feleslegesen. Most már aktiválódott egy csapda, de talán még nem késő megfontolni a korábbiakban felvázolt tervet. A csapda elhiteti velünk hogy zsákutcában vagyunk.
- Tudod, a gólemet nem tudná becsapni.
Nem indulok meg utána, mert egyenlőre nem tűnik vészesnek ez a csapda, leszámítva hogy szórakozik az elménkkel. Amberre tekintek a sarokban, egyenlőre jobb, ha ott marad, mert nem tudjuk mit aktiváltunk, úgyhogy ha rászánta magát és megindul, intek neki, hogy maradjon, ahol van. Bár lehet hogy ezt magától is érzi.

Ophilia



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
510
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Pént. Május 18, 2018 10:40 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


New York, New York
The Silence of the Lambs


Halvány mosoly kúszik arcomra dacos szavai hallatán. Akaratlanul is szimpatikussá válik nekem az ifjú. Noha fiatal és emiatt esendő, mégis megőrzi hitét és kitart álláspontja mellett. Ez ma ritka erény, úgy forgatják az emberek - de az angyalok és a démonok is - köpenyegüket, ahogy nem szégyellik. Még ha ellenünk is vértezi fel magát, legalább kiáll ezen elveiért.
Ez pedig becsülendő, bárhonnan is nézem. Előnyére válhat.
Nekem viszont nem célom a rólunk kialakított véleményét elmélyíteni. Megmutatom neki, hogy nem csak Gabriel és a csatlósai léteznek még a világon. A jó is jelen van, az önzetlen, a segítőkészség. Anélkül, hogy bármit elvárnánk érte cserébe, ha ez jelenleg nem is tűnik úgy.
Ezért is lehet, hogy mosolyom egész beszélgetésünk alatt nem szűnik meg létezni arcomról. Hangom nyugodt és kiegyensúlyozott, kedves, ahogy mindig is volt.
- Ebben egyet kell értenünk, sajnos akaratunkon kívül nézzük le az embereket, de próbálj meg minket is megérteni. Nem direkt tesszük ezt, mindketten végignéztük, hogy követitek el újra és újra ugyanazokat a hibákat. Ne érts félre kérlek, de az idő sürget. Bármilyen kérdésedre bármikor szívesen válaszolok út közben… - egy mondata mégis megakasztja beszédemet, ahogy eljut tekervényes agytekervényeimhez. - Bárcsak így lenne, ifjú Payne - az egyenes beszéd… ritkán értékelik az emberek. Szeretném tudni, hogy ő is így van ezzel, ezt hallani kellemes fülemnek. Még nem veszett ki minden remény az emberiség irányába.
Aztán a helyzet hirtelen gyorsul fel, Ramiél mintha védeni akarna és… Egyetlen mondatával képes összetörni azt a törékeny bizalomat, melyet a fiúval próbálok felépíteni.
- Ramiél - teszem kezem nyugodtan karjára, további szavaimat inkább elmém útján juttatom el hozzá. ~Kérlek viseltess türelemmel iránta. Gabriel és csatlósai irtják őket, érthető, hogy ellenségesek velünk szemben. Fordított helyzetbe mi is azok lennénk. Nem a további ellenségeskedésért vagyunk itt. Kérlek próbáld lenyelni ellenszenvedet, szükségünk van az emberekre. Mutassuk meg a legjobb formánkat neki, adjuk vissza nekik a reményt, hogy létezik még a jó bennünk.~
Kérlelem halkan, majd ha szavaim megfogadta, úgy újra előre lépek. Tekintetem a sarokban álló leányra réved. Mibe lett belerángatva.
- Ami azt illeti… - most hogy mondja… - Nem is az emberi csapdák miatt… - gyorsan körbefuttatom, hogy mik is várnak minket odabent, és hát… Aztán újra csak derűs arccal fordulok Ramiél felé. Mint egy óvónéni, ki végtelen türelemmel viseltetik rendetlenkedő csemetéi felé. - Azt hiszem, hogy négyünk közül én tudom a pontos utat és hogy milyen csapdákat rejtettek el az emberek és Don, de ha szeretnél az elsőbe belesétálni, akkor tessék - engedem előre az arkot, ha ennyire ragaszkodik hozzá.
Nem, ne higgyétek el, nem fogom előre engedni és nem makacsságból. Azonban lassan valóban indulnunk kell.
Mégis újra meglep a fiú. Oly bölcsen szól, ahogy kevesen tudnak manapság. Tiszteletre méltó mindenképpen. Remélem ezt a tulajdonságát az ark is észreveszi majd.
- Semmi sem túl nagy kérés - biztosítom erről. Nem szeretném, ha úgy érezné, hogy az ellenségei vagyunk. Mi nem csak New Yorkot akarjuk azonban megvédeni. Ezt neki is meg kell értenie a mi részünkről. Balga szerencsétlenség, hogy pont ide rejtették el az emberek azt a magot.
Megfordulva indulok el a pincerendszer irányába, ám egy lépés után újra megfordulok. Tekintetem ezúttal az ifjú kisasszonyra réved. Aztán a fiúra. Majd vissza a leányzóra.
- Ahogy már mondtam, odalent nem csak az emberek állítottak csapdákat, hanem egy nagyhatalmú démon is. Okkult tudása saját fajtársai közül is kiemelkedőek voltak. Nem tudjuk biztosítani az épségeteket odalent. Meglehet, hogy magatokra lesztek utalva. Kérlek… most döntsétek el, hogy tényleg velünk akartok-e tartani - tekintetem újra a kisasszonyra réved. Törékeny nádszál, nem hinném, hogy fel van készülve a lenti dolgokra. - Senki sem hibáztatna titeket, ha visszafordultok. Azon a tárgyon kívül semmit sem akarunk elvinni. Mindenbizonnyal az ifjú Úr biztosít épségedről, ha ő mégis, ám te nem kívánnál velünk tartani - mosolygok szelíden rá. Valóban senki sem hibáztatna senkit, de még én sem Ramiélt, ha most akarna visszafordulni. Velük ellentétben én tudom, hogy mi vár ránk odabent. És ha csak nem gyengültek az évek folyamán a varászlatok és a csapdák, akkor nem számítok semmi jóra sem.
A röpke kérdés válaszára azonban derűs arccal fordulok újra Payne irányába.
- Tényleg? - örvendezek meg eme hír hallatán. - Jó hallani, hogy van, aki hisz még Atyánkba - fordulok meg ezúttal már tényleg menetiránynak, és ha csak az ark nem akadékoskodik, akkor elindulok előre.
- Biztosíthatlak, hogy minden rúna tökéletesen működik, egyszerűen Don ereje felülír mindent. Mint mondtam elég hatalmas és igazán örültem volna, ha megtalálom és elrángatom - sóhajtok leheletnyit. Egyszerűbb lenne vele. Tudom, hogy segítségünkre lett volna, az ő érdeke is a Sötétség feltartóztatása, nem csak a miénk. S ahogy kivettem szavaiból, az ő célja is az emberiség megőrzése. A démonoknak ez érdekük, még ha önös célból is. Egy darabig csak egyenesen sétálunk, kanyargunk a folyosón, négyen, hárman, ketten vagy akár egyedül is.
- A terv? Igazán egyszerű. Bemegyünk, legyűrűnk minden akadályt, elhozunk egy ládát egy sírból és kijövünk - vonom meg egyszerűen a vállam, mintha ez az egész ennyire egyszerű lenne. - Mondd ifjú, hallottál már valaha a szabadkőművesekről? - kérdezem egyszerűen, csevegve a sötétbe, melybe mégis mi adunk némi világosságot, lényünkkel.
A pincerendszer igazi labirintus szerű, mégis magabiztosan mozgok benne. Minden tudásom erről a helyről itt van a fejemben. Azonban még így is egy-egy elágazásnál megállok. - Egy-két csapdát ki tudunk kerülni - felelem néhány gondolkozás után.
Egy újabb elágazásnál elfordulva jobbra, azonban egy zsákutcába futunk. Látszólagos zsákutcába.
- És az első csapda - sóhajtom el magamat.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Alexander Payne


I'm a Hunter. Clearly I'm not afraid of the Dark.
☩ Reagok :
128
☩ Play by :
Matthew Daddario

Utolsó Poszt Csüt. Május 17, 2018 10:11 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


New York, New York
Everyone & Alexander
Zene: The Fugitive Kind • szószám: 603 • Credit:

Amber nem sokat fűz sem a korábbiakhoz, sem az újonnan kialakult helyzethez, talán mert ő sem tudja, mit kezdjen a kijátszása tényével, emiatt pedig nem tudnám hibáztatni. Nyilván nincs hatalmában tárgyalni, komoly döntéseket meghozni, mégis ide lett lökve a karmaink közé annak érdekében, hogy egy, a nagyhírű angyal szövetségeseik által jól titkolt küldetés leplévé válhasson. Nem is tudom, én a helyében minimum pörköltet főznék a szárnyaikból, de végkép nem hagynám szó nélkül mindezt. Hacsak nem volt tudatában az egésznek végig, és a világ legjobb színésznőjével hozott ma össze a sors.
A lényegen már nem sokat változtat, ami fontosabb, hogy Ophilia természetesen a kibúvóik sorolgatásába kezd. Egyik szemöldökömet felvonva hallgatom, persze félreértés ne essék, nem a mondandója miatt.
- Nem kell magáznod, eddig sem tettétek - rázom meg a fejemet, mintha nem lennék éppen egy kínosan kiélezett szituáció kellős közepén, fegyvert szegezve San Francisco küldötteire. Na jó, lássuk be, azért a magyarázata is hagy maga után némi kívánni valót. Ennek ellenére végighallgatom, mert az arkkal ellentétben ő a Szalonban is képes volt értelmesen tárgyalni, kommunikálni.
- Ez a gond veletek. Lenéztek minket, mondván, hogy nem értünk semmit és nem lehet sehova jutni velünk, de annyira sem vettétek a fáradtságot, hogy megismerjétek az elveinket és a szokásainkat, mielőtt ide jöttök. Onnét tudnátok, hogy egyenes beszéddel egyenes út vezet a megoldáshoz is. És hogy legyetek akárkik, a városunkban ki kell vívni a tiszteletet, vagy elviselni a hűvös fogadtatást - nézek végig rajtuk, Ramiélt egy kimondottan szúrós pillantással illetve. Tudnék még mit mondani a számára, azonban nem vagyok annyira ostoba, mint amilyennek hisznek, elvégre nyilvánvaló, hogy egyedül nem fogom megakadályozni a kis tervüket, amire pedig ideér az erősítés - aminek egyelőre nyoma sincs -, rég elmerülnek a pincerendszerben, mit máskülönben még mi sem ismerünk. Nem tetszik a helyzet, de a legtöbbet kell kihoznom belőle, szóval lassan leeresztem a fegyvert. Nem, nem az arkangyal szép és udvarias kérésére, hanem az események minimális kontrolljának érdekében.
Tekintetemet visszakapom Ophiliára, aki legalább annyira veszi a fáradtságot, hogy egyenes válaszokat kínáljon.
- Legyen... - adom be a derekamat. - Azt mondtad, hogy az emberek rejtették el eredetileg. Nem gondoltátok, hogy talán ők is kellenek hozzá? - csóválom meg a fejemet. Ezt a pökhendi bagázst. - Mindegy is, szereztetek egyet - vonom meg a vállaimat, miközben visszaakasztom a pisztolyomat az övemen függő tartójába, és közelebb lépek a szárnyasokhoz. - Segítek megszerezni ezt a tárgyat, amit mi valószínűleg nem lennénk képesek használni sem. Ha igen, itt nem lenne biztonságban, a vezetőség felér egy káosszal, mint tapasztalhattátok - pillantok oldalra egy momentum erejéig, mert noha kínos belátni, de a tanácsunk tényleg megbízhatatlan lenne a kérdésben. Elég csak az anyámra meg a hataloméhségére gondolni. - Cserébe viszont úgy hiszem, a tudás nem nagy kérés a szövetségünk fejében. Tudni szeretnénk arról, mire lesz használva és mikor. Ez elegendő bizalom? - nézek felváltva rájuk felvont szemöldökökkel, előre örülve egy kósza bólintásnak is, ha akad.
Meglepetésemre végül Ramiél nyit felém, feltéve, amennyiben a száraz kérdését annak lehet csúfolni, de hát nem is kell egymás nyakába borulnunk. Hála a magasságos egeknek...
- Nem, eddig a napi háromszori ima tartott életben itt mindenkit - mosolyodok el leheletnyire, bár kötve hinném, hogy örülne a cinikus humornak. - New Yorkban még a csecsemők is ismerik a rúnákat, persze a bonyolultságtól függ, meg attól, hogy használni akarjátok-e őket… - kezdek bele a magyarázatba, fél szemmel figyelve az angyalnőt is, nehogy egymaga essen neki a felderítésnek, mert ha ő meghal, akkor attól tartok, ez a szövetség is atomjaira fog hullani. - Ugyanis a pince azért volt lezárva, mert állítólag itt nem működnek a rúnák és a pecsétek - tudatom velük, remélve, hogy helyén kezelik a meglehetősen bizalmas információt.
- Tehát? Mi a terv?


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



hunting is the only thing that makes sense

Ramiél




☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
185
☩ Play by :
Johnny Depp

Utolsó Poszt Szer. Május 16, 2018 4:47 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


New York, New York
- Fivérem.
Bólintok én is felé üdvözlésképpen, de nem megyek közelebb. Kissé abszurd őt itt látnom, bár nem lehetetlen hogy Ophiliának kellett valamihez és bevonta. Közben fel sem tűnik hogy a Háborúnk, kinek erejére nagyon nagy szükségünk lett volna, eltűnt, mint szürke szamár a ködben. Nem éreztem meg Raphael jelenlétét, pedig még ha csak az asztrál kivetülését is látnánk, nekem tudnom kellett volna hogy itt van. Ezért is nézek úgy rá, mint borjú az új kapura. Forgatom a tekintetem hol rá, hol Ophiliára, elképedt arca és a kérdés arról árulkodik hogy valami történik. Azután hangok szűrődnek a pince bejárata fölött, majd a jól kivehető lépések és neszek közeledni kezdenek. Úgy gondolom emberek, mert egyébként nem hallanánk őket így. Hamar a hangjuk is eljut hozzánk, erre már bosszúsan redőzöm a homlokomat. A fene! Az ifjú Payne vadászunk nem bír a vérével! Ophilia szavaira kis ideig Raphael tovatűnő alakját figyelem, nos igen, ez sok mindent megmagyaráz. A kérdés már csak az a számomra, hogy miért őt? Töprengésemet Payne hangja töri meg, s ahogy rájuk tekintek úgy érzem, Amber bajban van és cseppet sem örül neki, hogy a karját szorongatják. ~ Jól vagy? ~ Karjaim mellkasomon összefonva figyelem a kibontakozó párbeszédet, a Payne vadászunk követelőző hangneme bántja a fülem. Ophilia válaszol neki, úgyhogy türelmesen várok. A ránk fogott fegyver idegesít. Sokszor összetalálkozik a tekintetem a drága angyallal, aki rögtönzött kiselőadást tart neki és igazából amikor a pecséthez érünk, kelletlenül elhúzom a számat. Én aztán nem fogok magyarázkodni ennek az ostoba embernek! Megvárom, míg befejezi. Lenne néhány keresetlen szavam ehhez a Payne-hez csak hogy helyrerángassam az agyát, de közben Ophilia merészen hátat fordít neki és az ajtóhoz lépked, megkerülve engem is. Oké. Én nem tartom jó ötletnek, ha ő megy előre, de azt sem, hogy így alábecsüli a vadászunkat. Lehet hogy ostoba, de fegyver van a kezében. Egy ostoba ember és a fegyvere...hát nem is tudom...ez rossz párosítás. Széles mosoly húzódik a számra, bár ez most cseppet sem kedves, az előttem álló emberrel ugyanis már próbáltam kedvesen, nem kedvesen, de tárgyilagosan, sőt, haragosan és feldúltan is beszélni és nem jött be egyik sem. Annyit ért neki, mint a süketnek a jó reggelt. Valahogy úgy érzem Ophilia szavai sem jutottak el hozzá, lepattantak róla, mint az ablaküvegről a nyári zivatar cseppjei. Ashtarot eltűnését csak a kérdését követően észlelem és emiatt egyszer körbetekintek, mert az előbb még itt volt. Tán inába szállt a bátorsága a Háborúnak? Lassan lépkedem, komótosan felfelé emelve mind a két kezem, Ophilia elé araszolok, közben a Payne vadászunkat figyelem. Csak akkor szólalok meg, amikor már nyílik az ajtó, és Ophi közvetlen a hátam mögött van. Amit eddig mondott neki, azzal mélyen egyetértek, nem rabolunk mi ki senkit sem. Az hogy ezt számonkéri rajtunk, ezzel a követelőző hangnemmel, nos, nehezen tudom tolerálni. Kell ezt kommentálnom? Nem.
- Fiam! Ha továbbra is rám szegezed a fegyveredet, odamegyek és elveszem! Nem fogom szépen kérni többet!
Gondolom felfogta, hogy könnyedén meg tudom állítani. Angyali erőket érzékelek a csövéből, de igazából Isten beolvasztott lándzsája is lehetne, amivel szintén meg tudna ölni, azért azzal még hozzám kellene érnie. És így szemtől szemben nehéz lesz kiviteleznie. Van némi távolság is köztünk, azon kívül túl egyértelműen szegezi ránk. Nekem is lenne jobb dolgom, mint a hisztis embereket nevelni. Közben a hátam mögött már kitárult az ajtó, Ophilia pedig nem tudom mit csinál, de mindenesetre hangot adok a saját meglátásaimnak.
- Ophilia, várj! Nincs démoni erőnk! És ne te menj előre!
Amúgy sem kellene hanyatt homlok megindulni ebben a járatban. Ha jól gondolom, Ashtaroth erejére nagy szükség lett volna, most hogy nincs, ki kell találnunk valami mást. Szúrósan figyelem még mindig a Payne vadászunkat. Ha közben leemelte a fegyverét, úgy én is leemelem a kezeimet, ha nem, akkor még mindig ugyanúgy állunk egymással szemben.
- Mennyire értesz a rúnákhoz? Van bármi használható tudásod?
Merész kérdés, és még azt sem tudom eljutott-e hozzá vagy megint a falnak beszélek? Továbbra is rendületlenül le akar lőni?

Ophilia



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
510
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Kedd Május 15, 2018 7:29 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


New York, New York
The Silence of the Lambs


Ramiél kérdésén magam is elgondolkozom. Soha senki sem használta még az alma magját, amiket egykor Azazel lehozott a mennyekből azokat testvéreim gondosan elpusztították, ama egy, ami meg itt maradt… Senkinek nem volt lehetősége használni, okkal.
- Az alma magja az édenből szállt alá a Földre, úgy vélem, hogy bárki felhasználhatja, legyen az ember, démon, angyal. Bármiféle lény. Eddig senkinek sem volt rá lehetősége és… Talán tudnék rá módot találni, de úgy, hogy a menny zárva és a jegyzeteim odafenn rekedtek… - fejem enyhén félrehajtva fordítva húzom el gyengéden ajkamat. Nem tudom, hogy mire fogok tudni vele menni, de végül magam is bólintok. Senkinek sincs joga haragudnia Luciferre.
Már csak azért sem, mert ő is csak Atyánk feladatát látta el. Nem többet és nem kevesebbet.
Lényegtelen is most jelenleg az egész. Az is meglehet, hogy maga Don vitte el az elmúlt huszonöt évben. Nem tudom, nem találkoztam azóta vele, képtelen voltam megkérdezni tőle. Így csak vaktában tapogatózunk a sötétben.
A sötétben, ahol egy régi ismerőssel futunk össze. Az ark mögöttem csendben marad, de Raphael… Hallom a hangját a fejemben.
- Hogy? - bukik ki akaratlanul is a kérdés a számon, fejemet megrázom. Ennek… Semmi értelme, tudnék róla, hogyha bármit is mondtam volna számára az alma magjáról. A titkot gondosan őriztem mindenki elől, hiszen nem szabad, hogy oly kezekbe kerüljön az információ…
Ajkamat szólásra nyitnám, nincs titkom Ramiél előtt, így nyíltan beszélhetünk egymással, mikor piros fény villan fel, megvilágítva a teret.
Majd újra. Körbe-körbe jár. Szempillantás idő múlva Raphael képe eltűnik, majd újra felsejlik, ám teste átlátszó.
- Illúzió -  vonom le a következtetést, csak nem értem, hogy miért pont ő. Milyen varázslat képes oly illúziót létrehozni, mely teljesen testhez szabott, mely ismeri az adott ember múltját, képes annak fejébe látni. - Oh… - magyaráznám is meg hangosan, ha léptek nem hangoznának fel mögöttünk.
Félig hátrafordulva tekintek fel a magasba a lépcsőre. Arcomon a megszokott őszinte, szelíd mosoly… Azonban a lejövő két embernek hasonló érzései sincsenek. A lány arca olyan, mint aki citromba harapott. A férfi pedig.
- Elnézést, ha kellemetlenséget okoztunk önöknek, nem állt szándékunkba - felelem kedves hangon. - Időnk kevés, még nekünk is, meggyőzhettük volna magát jövetelünk valódi céljáról, de véleményem szerint csak hátráltatott volna minket. - visszafordulok az újra eltűnő, majd megjelenő férfi alakjára.
- A rablás feltételezné, hogy a tárgy, ami szükséges a Sötétség megállításához, a tulajdonukat képzi. Erről azonban szó sincs, az egy démon tulajdonában van, történetesen a Pusztításéban - játszok nyílt lapokkal. Egyébként sem kenyerem sem a megtévesztés, sem a hazugság. Bízom abban, hogy felfogja mily komoly dolgok forognak most kockán. - Ki évszázadokkal ezelőtt rejtette el itt, igazából nem is ő, hanem az emberek, de mivel az ő dolga volt az őrzése, feltételezem rejteget itt egy-két csapdát maga is - somolygok fejem enyhén lehajtva. Feltételezem Raphael is az ő játékának része.
Torkomat köszörülve tekintek fel újra komolyan. Először Ramiélre, majd a sarokba megbúvó lányra, aztán Alexanderre.
- Fiatalember, nem akarunk rosszat, legfőképp a világnak sem. A Sötétség közeleg, ereje napról napra egyre nagyobb lesz, meg kell állítanunk. Nem óvhatunk egyetlen egy várost, ha közben az egész világ elpusztul, tudom, hogy ezt nehéz megértenie, de… Idelent egy labirintusszerű pincerendszer fekszik, vélhetőleg nagy részét maguk sem fedezték fel, mert rejtve vannak. Az emberek és Abaddon számos csapdával látták el, hogy senki se közelítse meg eme tárgyat, nem véletlenül. Jelenleg ez az egyetlen fegyverünk Ő ellene. Nem kérem, hogy bízzon bennünk, de engedje, hogy dolgunkat végezzük. A várost védő pecsétet pedig utána nem hogy megkapják, hanem magam fogom a város köré rajzolni - mosolygok rá kedvesen.
Nincs bennem egy csepp ártó szándék sem, tudom, hogy Ramiélben sem.
- Ha nem bízik bennünk, jöjjön velünk, de mégis mi okom lenne hazudni? Azzal Atyánk nevét mocskolnám be, letérnénk ama útról, melyet ő jelölt ki számunkra. Odabent veszélyek várnak, nem kicsik - feltehetőleg. Ezért nem ajánlom a kísérletet mellesleg - hajtom enyhén oldalra a fejemet.
Időnk mégsincs itt győzködni a másikat. Felszólításának ellenébe lépek közelebb az ajtóhoz. Az illúzió keltette angyal szertefoszlik, ahogy áthaladok rajta. Nem kergetek hiú ábrándokat, tudom, hogy gondolkozás nélkül rám támadna… Ha nem tudna gondolkozni. De odafenn megmutatta ennek ellenkezőjét.
Ám ha mégsem repít golyót a hátamba, így könnyű szerrel nyitom ki a pincerendszert rejtő ajtót piros fények villódzását kísérően.
A démon hollétéről azonban magam sem tudok, odafenn még velünk volt. Meglehet, hogy elment figyelmeztetni Lucifert, vagy magát Dont... Nem is tudom...



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Amber Cartelle



☩ Reagok :
98
☩ Play by :
Emma Watson
☩ Korom :
24

Utolsó Poszt Vas. Ápr. 29, 2018 11:37 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2




T


New York New York

Már nem mondok semmit. Nem látom értelmét tovább folytatni ezt a csevegést. Nem rám kíváncsi, sem arra, amit mondok. Most az a kérdés, hogy mégis milyen tárgyat keresnek.
Mikor megállítanak minket és kijelentik, hogy az angyalok eltűntek még az én szemeim is kikerekednek. Ez most komoly? Képesek voltak úgy elhúzni a csíkot, hogy engem itt hagytak?
Most már bennem is kezd felforrni a víz. Tisztára hülyének érzem magam... Nah ezért nem leszek soha politikus. Ezért akartam teljesen távol tartani magam ettől az egésztől.
Faye sokkal jön nekem, nagyon sokkal! Vagy talán haza se kellene mennem. Az lenne a legegyszerűbb. Most azonnal közölni vele, hogy itt maradok. Nem megyek vissza és befejeztem a dolgot.
De mégsem teszem meg.Mert közben már nagyon is érdekel, hogy mit művelnek ezek az angyalok.
Más körülmények között azonnal kitépném a kezem az övéből, de most nem teszem. Egyrészt ő tudja az utat másrészt meg teljesen felesleges. Tudom, hogy nem meggyilkolni készül engem. Csak meg akarja keresni azokat a szerencsétlen angyalokat.
Igaz mikor a sötét folyosóra érünk kissé megdermedek, de ő tovább húz engem, így engedelmes kutya módjára megyek tovább.
-Ennyire nem vagyok hülye.-Csak ennyit válaszolok a szavaira. Tudom, hogy ezzel a lépésükkel felcseszték Alex agyát. Miért hiszik azt, hogy ők mindent megtehetnek? Csak azért, mert angyalok?
Az, hogy a leányzó olyan információt is megosztott előttem, amiről nekem nem kellene tudnom nem zavar, vagyis nem veszek róla tudomást. Nem áll szándékomban fellépni ellenük. Nem is értek a rúnákhoz. Olvastam róluk, de csak ennyi...
Az ajtót betörik és már megyünk is tovább. A kezemet végre elengedi. Érdeklődve nézek végig a kis csapaton. A csuklyás alak valamiért ismerősnek tűnik nekem, de mivel nem látom az arcát így nem tudom biztosra mondani. Mindenesetre hagyom, hogy megbeszéljék a dolgokat. Én szépen félre vonulok a sarokba. Nem sok hasznomat veszik...


Öltözet ʘ Zene: - ʘ Megjegyzés: -

Alexander Payne


I'm a Hunter. Clearly I'm not afraid of the Dark.
☩ Reagok :
128
☩ Play by :
Matthew Daddario

Utolsó Poszt Vas. Ápr. 29, 2018 7:05 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


New York, New York
Everyone & Alexander
Zene: The Fugitive Kind • szószám: 724 • Credit:

Amiként a Cartelle lány, úgy én sem szeretném tovább boncolgatni ezt a röhejes témát, habár meggyőződésem, hogy ebben a szorult helyzetben nem engedhet meg magának senki sem felesleges köröket egy szimpla „igenért” cserébe. És arra nem gondoltak, hogy mi lesz, ha megkapják az áhított bólintást? Rettentően sok értelme van pislogunk egymásra, mint a ma született bárányok, persze minden értelmét nyeri, ha elfogadjuk a lehetőségét annak, Amber nem több, mint elterelés az angyaloknak meg a démonnak a városunk kirakodása érdekében. Elvégre ez esetben valóban nem kell több mint a figyelmünk lekötése a vérlázítóan ostoba és praktikátlan tanácskozással, minek vesződtek volna kézzel fogható tárgyalási pontokkal?
Aprót sóhajtva elindulok vele a szalon irányába, közben pedig hallgatom a bő lére eresztett véleményét. Kénytelen vagyok horkantani egyet az elején, ugyanis még senki nem vetette a szememre, hogy naiv volnék. Igen, talán az újabb adagnyi apokalipszis előtt voltak még olyan idilli elképzeléseim, miszerint nem minden angyal való máglyára, de őszintén? Egyre inkább kezdi értelmét nyerni a városunk szigora.
- Talán nyersek és durvák vagyunk itt New Yorkban, Amber, de legalább őszinték, s ezt sohasem titkoltuk. Aki ide jön tárgyalni, az vagy tiszta szándékkal jöjjön, vagy sehogy, erről San Francisco is tud, mert nem ez az első alkalom, hogy bizonyos megállapodásokat köt a két város. Nem kellett volna szétkürtölniük, viszont, hogy a saját, emberi vezetőiket, és azokat, akiket ki akarnak pakolni, kihagytak az információból, az sokat elmond róluk - magyarázom, immáron a lépcsőket szelve a két emelet között. Alig, hogy leérünk, és fordulnánk a szalon felé, sebtében elénk szalad néhány társam, az arcukon ülő aggodalom pedig nem sok jót ígér.
- Az előbb Jimmy benézett a Szalonba, és a vendégeink eltűntek - közli az egyikük, ami egy hangzatos sóhajt, és egy látványos szemforgatást csikar ki belőlem. Vetek egy jelentőségteljes pillantást a Cartelle lányra is, de inkább bele sem kezdek a háborgásba.
- Valaki látta őket? Az érzékelők jeleznek bármit? - frusztrációmat s egyre növekvő idegességemet a hátam mögé kulcsolt kezeimmel igyekszem leküzdeni, mialatt várom a választ.
- Ketten őrködtek a szoba közelében, senki nem látta őket, valószínűleg másként oldották meg a távozást. Sajnos a gyengítő pecsétjeinket még nem sikerült maradéktalanul visszaállítanunk, így körülbelül azt csinálnak, amit akarnak. Viszont az érzékelők működnek, a bázis alól jeleznek aktivitást. A térkép szerint az egyik üzemen kívüli raktárunk van ott, ami gyakran beázik.
A hírek hallatán bólintok egyet, majd finoman karon ragadom Ambert, és visszatérünk a lépcsőfokok szeldeséséhez.
- Nem aprózták el a kis bevetésüket. Ennek nem lesz jó vége, Amber, remélem tisztában vagy vele - nem kívánom fenyegetni, azonban zsákba macskát sem árulnék neki. A tudatlansága miatt annyit megérdemel, hogy tudja, mi vár majd rájuk, de legalábbis elképzelése legyen róla. Közben természetesen sietős tempóban hagyjuk magunk mögött a lépcsőfordulókat, és néhány perc múlva már a raktár lejáratába nyíló ajtó előtt állapodhatunk meg. A többiek közül csak az imént jelentő követett minket, térképpel a kezei között, a másik kettő valószínűleg úton van az irányító terembe, hogy riadót fújhasson.
- Ha minden igaz, ez lesz az. Régóta használaton kívül van, apám szerint az ide festett pecsétek és rúnák egyszerűen hatástalanok voltak, amikor anno be akarták biztosítani, szóval ez egy igen csak megbízhatatlan pontja a bázisnak - magyarázza a lány, aminek a jutalma egy szúrós pillantás a jóvoltamból. Fantasztikus, teregessük ki az ellenség előtt a gyengéinket.
- Mindegy, törd fel a zárakat, és menjünk - zárom rövidre a helyiség történetének megvitatását, és mihelyst a lakatok, láncok leverésre kerülnek, illetve Amber sem ellenkezik, továbbra is a karját fogva indulok le vele a viszonylagos sötétbe. Oké, pontosítsunk; vak sötétbe, amit szerencsére egyik pillanatról a másikra megtörnek a riasztással automatikusan felvillanó, vörös fények. Legalább azok még itt is működnek.
Egyébiránt a hangokból ítélve nem rejtély többé, hogy valóban ide szerveztek rögtönzött találkozót a természetfeletti barátaink, ám a pirosas derengésben már az alakjukat is láthatjuk. Eleresztem Cartelle-t, hogy kézügybe vehessem az eddig övemen nyugvó pisztolyomat, miként közelebb merészkedek hozzájuk.
- Nem túl szép dolog feltétlen bizalomról papolni és elvárni tőlünk, miközben épp kiraboltok minket. Ez meg kicsoda? És hol van a démon? - bökök fejemmel az ismeretlen, csuklyás férfialak felé, majd szememmel a másik nőt keresem, azonban hacsak nem lapult meg a sötétben, úgy hűlt helye a nedves, dohos, áporodott szagú ex-raktárban.
- Lépjetek el az ajtótól, utána várom a magyarázatokat - utasításomat a rájuk emelt fegyverrel támogatom meg, amelyben természetest a new yorki specialitás, angyalpengéből beolvasztott golyók pihennek harcra készen.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



hunting is the only thing that makes sense


Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 02, 2018 11:00 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Hello dear , brother, sis' and...you, demon.

Mindenki xXx Rafael
Movie Song • szószám: xXx • Credit:

 



Itt voltam már egy ideje, ami azt illeti a járatok egy részét is megnéztem magamnak, egy néhány csapdát már hatástalanítottam is, vagy úgy, hogy átkeltem rajta, és megúsztam, vagy úgy, hogy kiszúrtam és hatástalanítottam, ettől eltekintve a megjelenésem kifogástalan. Szegény Ophilia elméjével annyit játszottam már, nem fair amit vele művelek, de sokszor olanokról beszélgettünk, amiket nem volt jó ha más angyalok is megtudnak, ha a fejébe néznének. A sok beszélgetés és fejbe piszkálás eredménye is meglett, önkéntelenül mesélte egy éjjelen, álmában, engem megkeresve, hogy rejtegetnek egy éden almája darabot. Szükségem volt rá, már csak azért is, mert tudtam, hogy nálam biztonságban lehet. Megőrzöm, addig, amíg kell. De démon kezébe semmi esetre sem kerülhet. Túl értékes.
Tudom, hogy többen vannak Ophiliával, időnként megérintettem az elméjét is, míg beszélgetett odafent a többiekkel.
- Ophilia, Fivérem. – fordulok az érkezettekkel szembe. – Ashtarot. – üdvözlöm őt is.
Lényegében, a bűnbeesés fájának almája, ha azt vesszük, nem fontos az emberiség számára, mert már így is bűnbe estek. Eltávoldotam Ophilia elméjétől.
~ Húgom. Egy részét feltérképeztem a járatoknak. Álmodban vagyok itt, akkor kérted a segítségem, meséltél az almáról, és Abaddonról, hogy nem szabad az emberek kezében tartani, atyánk ereklyéjét. S megmutattad azt is, hogy hogyan néz ki.~
Mesélem neki, lezárva tartva az elméjét, még Ramiél elől is. A beszélgetésünkkel kapcsolatban, ha netán olvasni akarna ő is Ophiliában.
Fekete csuklyás szövetkabátomban voltam, és a csuklóimon ott pihentek a szeráf pengéim is. Én inkább a közelharcra szakosodtam, de értettem a fegyverekhez is. Ez a legmeglepőbb, a szeretet angyala képes harcolni is? Hiába a rangom a képességem, számtalan hasonló kort éltem már meg mint ez, így jobb, hogy tudok harcolni. A bakancsom alatt serceg a kavics, ahogy végül szembefordulok a többiekkel és rájuk vetem a kékes pillantásomat. Nyugodt vagyok, senkire sem pillantok fenyegetőn, ugyan miért? Hátra húzom a csuklyámat a fejemről és kíváncsian pillantok végig a kis társaságon.




Ramiél




☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
185
☩ Play by :
Johnny Depp

Utolsó Poszt Szomb. Márc. 31, 2018 1:22 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


New York, New York
Bár már kezdtem remélni hogy letudtuk a témát, még mindig az ereklye körül értetlenkedünk. Ophilia továbbra is tartja hogy szerinte alkalmatlan a feladatra, ellenben Ashtaroth igen is alkalmasnak találja rá. Persze csak azért, mert bennem nem bízik, vagy egyszerűen nem tetszik a képem. Az már világos hogy Lucifer-t többre tartja, mint egyébként amilyen valójában és a teremtés mint olyan, csupán Atyánknak adatott meg. Őszintén szólva ennél a pontnál kezdek összezavarodni. Én úgy hiszem hogy csak fényezné magát a tárggyal, bár nem kizárt, hogy talán a bátyám tudhat valamit erről az ereklyéről, tekintve hogy ő jelen lehetett Ádám és Éva idején, míg én éppen kirándultam egyet...az biztos hogy nem voltam jelen ott, ahol megtörtént, de Atyánk nagy haragra gerjedt akkoriban...
- Jól van. Akkor most tisztázzuk, hogy Abbadon-on kívül csak az emberek tudják felhasználni? Vagy a segítségeddel mi is?
Mutogatok magam és Ash között, de aztán észbe kapva rávágom.
- Persze tőlem elvihetjük Lucifernek is. Nem tettem olyant, amiért haragudnia kellene rám, szóval el tudom vinni neki!
Tétlenül cikázik a tekintetem a két hölgynek nevezhető társam között, míg kiérünk a folyosóra, közben megy a terefere, aztán Ash elkalandozik tőlünk a fegyveréért. Oké! Csak annyira megyek utána, hogy a képességem lefedje őt is. Hamar visszatér közénk, utána Ophilia csillogtatja meg képességeit, számomra nem várt hatást kiváltva. Szempillantás alatt lent termünk a pince részen. Veszek egy mély levegőt, abbahagyva az erőm fitogtatását, majd fásult ábrázattal tekintek a járatba. Észreveszem a számomra is oly ismerős alakot, kinek nevét Ophilia kimondta, így én csak kikerekedett szemekkel pislogok előre, rá. Tudnom kellene valamit, amiről nem tudok?

Ophilia



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
510
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Szomb. Márc. 24, 2018 8:50 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


New York, New York
The Silence of the Lambs


Enyhe ellentmondást érzek a démonnő szavaiba. Fény? A pokolban? Ott nem épp a sötétség dominál? Úgy értem, hogy a pokol a szenvedés tárháza, nem lehet ott semmilyen idilli kép, semmilyen emberi, semmilyen szép dolog, mely bármilyen reményt is adhatna az elkárhozott lelkeknek. De ez csak a magam gondolata, aztán meglehet, hogy nincs is így. Nem tudom, sose jártam még odalent, de tény, hogy szívesen megismerném.
Azonban egyelőre teljesen más gondjaim vannak. Mégpedig, hogy kire is bízzák a magot. Én szívesen megkeresem, kikutatom, bármibe segítek, csak ne kelljen nálam őrizni. Ez a világ lehető legrosszabb ötlete! De tényleg! ~Magamat sem tudom megvédeni. Mondjam el, hogy eddig mennyi angyalnak és démonnak sikerült megkínoznia, mert képtelen vagyok bárkinek is ártani? Ha megtudják, hogy nálam van, bárki is, könnyűszerrel tudják tőlem elvenni, nincs az a pratika, melyet ne ismerne más is~ győzködöm tovább idegesen a férfit. Ő az egyetlen reményem arra nézve, hogy ne kelljen nekem… Ez túl nagy teher, ez… Ez túl nagy, ez…
Nem lehet. Még akkor sem… Nem…
- Túl könnyű célpont vagyok - ellenkezek továbbra is a démonnal szembe. - Persze, egy embert könnyen át tudok csapni, de egy démont? Vagy egy angyalt? Átlátnak rajtam, messze a leggyengébb vagyok mind közül - aztán hirtelen harapok bele alsó ajkamba. És ha erre megy ki az egész? Ezt akarja kiszedni belőlem? Óvatosan teszek egy kósza lépést hátra a nőtől. Csak a biztonság kedvéért. Igen, néha gyorsabban jár a szám, mint az agyam, de én már csak ilyen bohókás vagyok.
Amikor pedig már azt hiszem, hogy minden rendben lesz, Ramiél segít nekem, mellém áll, szavai megnyugtatnak, akkor derül csak ki, hogy ő is ugyanúgy…
Nem, nem ellenem játszik, csak épp.
- Mi? - sipítozok, immár felé fordulva - Felhasználni? Én? - mutatok ezzel magamra. - Épp az előbb fejtettem ki, mennyire alkalmatlan vagyok bármi cselekedere - pislogok rá értetlenül. - Mielőtt még félreértettek valamit. Én csak az elmémmel tudok harcolni. Bármi tudásra szükségetek van, olyan vagyok, mint egy könyv, elmondom nektek, De ennél többet ne várjatok el tőlem - még akkor sem, ha épp én voltam az, ki a parkban akkor Ramiél segítségére sietett. Valljuk be azonban, hogy a Zephyrre tett pecsétem igen gyenge volt, és ahhoz is az ark vére kellett, az erőssége miatt.
Hirtelen jövök rá, hogy mit is jelent az emberek ama mondása, hogy sírni támadna kedvük. Mert ezt érzem én is.
Bárhogy is döntsenek, abban igazuk van, hogy el kell indulni.
Kezemmel simítom hátra a hajamat, s csak bólintok a démon felé, amikor indulásra készen áll ő is.
- Igazából van egyszerűbb út is, hogy lejussunk a pince bejáratához - mielőtt bárki is elindulna kifelé. - Nem hinném, hogy az emberek örülnének, ha itt kószálnánk. Szabadon, jobb ha azt hiszik, idebent vagyunk - mosolygok szelíden.
A tér meggörbítésének segítségével nyitok kaput a pincébe vezető lépcső közepére. Ha jól tudom, ezt a helyet régen nem használták már, ide emberek nem nagyon járnak le évtizedek óta. Talán biztonságba leszünk. - Ez így egyszerűbb, nem? - kérdezem kedélyesen elől haladva, most nem tartva attól, hogy a démonnő az életemre akarna törni.
Azonban a pince vaskos tölgyfaajtaja előtt egy magas, nyúlánk alak jelenik meg. Ismerős a háta, az alakja a megjelenése, az egész… lénye.
- Raphael? - ejtem ki az ark nevét halkan.    



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Ophilia



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
510
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Szomb. Márc. 24, 2018 8:49 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


***


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her


Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon
Nincs


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 2 Bots




Fajaink száma
Arkangyal
7/7
Leviatán
8/7
Angyal
2
Démon
9
Bukott Angyal
3
Ember
3
Félvér
3
Harcos Angyal
7
Vadász
8
Nephilim
3