Ego Alpha et Omega, primus et novissimus, principium et finis
, said the Lord. which is, and which was, and which is to come, the Almighty.

 
Mission Dolores Park
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
492
☩ Play by :
Raiden, Cassael, Ophilia

Utolsó Poszt Vas. Okt. 14, 2018 12:29 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


***
Szabad a játéktér



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




avatar



☩ Reagok :
69

Utolsó Poszt Hétf. Szept. 10, 2018 3:13 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Rejtély a ködben
Kuprit csapat Reign of the Dark  • Credit:
Mintha a városban mindenhol az események felpörögtek volna, a színház előtti parknál is. Noha a legelső arknak még így is van ideje öccsén bosszankodnia, mellyel bizony értékes időt pocsékol el.
A tüzet azonban megkapja a démontól, s látja is, hogy miként viselkednek saját angyalai. Szinte ledöbben, hogy mily rossz kiképzést kaptak. Figyelmét az utóbbi időkben teljesen elvonta Faye és halála, a búslakodás és szinte nem törődött angyalaival. Ezen talán ezután változtatnia kellene? Több energiát belefektetni saját katonáiba, mint az emberi érzésekbe?
A döntés csak rajta áll, parancsát mégis kiosztja. Katonái próbálják féken tartani az ebeket, de bizony tűz nélkül mit sem érnek, legfeljebb annyit, hogy arkjuk irányába terelik őket, ki így meg tudja őket semmisíteni.
Eközben Abaddon egy magasabb, szárazabb pontra mászik, hol némi koncentrálás után villámmal sújtja az utcát. A beton darabkái feltörnek, ahol a földet éri az eget végigszánkázó jelenség. Egyenesen a szörnyek gócpontjába, ám vigyázat angyalok! Ki nem röppen a magasba, azt bizony nem kissé rázza meg az áram, hisz a víz vezeti azt.
Ahogy a fény és a dobhártyaszaggató dörgés alábbhagy, láthatják, hogy a terv bevállt. Fogyatkoztak a kutyák száma.

Athan pedig védeni próbálja nem csak magát, de testvérét is. Kitolja a szélfalat, melynek hála Ruben, fivére is kikerüli a végzetes csapást. Ugyanis pont akkor érkezik az angyalhoz a váratlannak mondható fal, amikor sújtanak le a leviatánra…

Majd mintha egy pillanatra megállna a levegő, a tér és az idő. Ebből semmit sem érezhetnek, csak a lehűlt levegőt a ködbe.
Egy újabb villám hasítja ketté az eget, ám ezúttal a távoli szigetbe csap bele. Odavonzhatja a harcosok figyelmét is. Robbanás söpör végig a térségen úgy remeg meg lábuk alatt a föld. A házak vakolatai leomlanak, a templom bejárata eldől, a toronyba búslakodó harang a föld irányába veszi útját, az emberek előtt elesve. Sikoltást és sírást hord magával a szellő. Hát nem volt még elég csapás eme városnak? Most egy újabb földrengéssel kell szembesülniük?
Azonban a jelenségek sorozata itt még nem ér véget. Kékesen pulzáló folyam kúszik végig a városon, halkan, mégis fénysebesség szerűen. Ahogy eléri a kis csapatot először azt vehetik észre, hogy a hiénaszerű lények nem egyszerűen megsemmisülnek, hanem…
Mintha a kék fény magába olvasztaná őket, úgy porladnak el. S amilyen gyorsan jött ez a folyam, úgy is illan tovább. Egy apró érzetet hagyva maga után. A harcosok ereje újratöltődik, sőt mi több.
Mintha erősebbnek is éreznék magukat. Noha a démon és az angyal érezheti, hogy még mindig távol állnak a fénykoruktól.



Online
avatar



☩ Reagok :
110
☩ Play by :
☠ Alexander Calvert

Utolsó Poszt Vas. Szept. 09, 2018 11:03 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


☠️ i like chaos

Egy angyal, az ördög, a halandó és a szörnyetegek
szószám: 581 • Credit:

 
Az idő vészesen fogy és minden más lehetőség is. Ha Lucifer le is lépett, kettő jött a helyébe és ez már koránt sem olyan békés, mint eddig. Remek. Már csak ez hiányzott. Ha ezt akkor tudta vagy sejtette volna, amikor elindultak... Nem, nem hátrált volna meg. Hazudna, ha azt mondaná, kicsit sem élvezni, elvégre, valamikor kell a testmozgás is, nem lehet mindig csak menni, siránkozni és persze imitálni, hogy minden oké. Egyelőre még nem az a csata áll fenn, amely a legdöntőbb jelleget viseli, de egy démonnal és az arkangyallal ez is olyannak számít, amit nem szabad félvállról venni. És nem is teszi.
Ruben kellemetlenül jár, akármennyire próbálkozik, vagy majd ezen is csak röhög. Nincs annyi szeme és karja, hogy mindent meg tudjon oldani, és annyi ideje sem. Mintha a számláló gyilkos tempóba váltott volna és nem, nem is akar kegyelmezni. Sosem. Rettentően örül neki, de erre sincs ideje, csak arra, hogy a fejében kavargó megoldásokat átválogatva valamit döntsön. Bármit. Ujjai görcsösen tapadnak a lényre, észre sem veszi, szinte elfehérednek a szorításban, mintha ez lenne az egyetlen, amibe kapaszkodni tudna. Vagy akarna. És így nem veszi észre, mennyire a kés élén táncol és mennyire lóbálja át lábát a határon túlra. De ebben számára semmi rossz sincs, meg kell ismernie a korlátokat, még ha ezt a kívülállók nem is tudják, nem ismerik fel, legközelebb – ha lesz -, már okosabban áll neki minden kisebb, nagyobb csatározásnak. Azonban most...
Arcára határozottan meglepettség és némi ijedtség is kiül, amikor a lény, amelybe eddig úgy kapaszkodott, egyszerűen eldől. Immáron nem osztódik, tekintetét leirányítja a testre, amely lassan kész múmiává aszalódik, majd végül eltűnik. Lassan enyészik el, és nem marad belőle semmi. Épp úgy társából sem, és mire feleszmél, már ennyi is volt a történetük. Ő volt? Saját kezére néz, mintha keresné a gyilkos vonást rajta, vagy épp bármit, ami arra utal, de semmi. Egyszerűen ő volt túl mohó és ez lett a vége. De nem sajnálja, ujjait megropogtatva néz előre, orrából apró csíkban serken ki vére, amelyet hamar letöröl. Túlerőlteti magát, míg mások elsétálnak, ő küzd. És akkor ő lenne gyáva, gyenge? Neki is el kéne sétálni? Pedig nem tartozik ezeknek a lényeknek semmivel sem, nem tartozik magának sem, de a büszkesége nem engedi. És mert már azért sem.
- Rohadt életbe... - morog, mert ennyi angyalt nem lehet csak úgy elűzni. Rubent keresi a tekintetével, egy pillanat az egész, aprón kapkodja a levegőt. Ha minden oké vele, akkor reméli, hogy tud valamit kezdeni még, nem merült le teljesen, akkor akadhat neki is ötlete akár. Vagy ő is elhagyja? Akkor biztos, hogy ha legközelebb találkoznak, ronggyá rúgja a valagát.
Nagy levegő. Nincs idő és erő mindenre, ezt érzi. Kezeit, ujjait megropogtatva dönt hamar. A vízzel elolthatná a tüzet, de már nem csak a démon s annak lángja fenyegeti őket, hanem a tollas bagázs. És nem akar teljes kudarcot sem, nincs már sok választása. Újabb mély levegő.
- Menjetek ti is haza! - kiabál, de az se érdekli, hogy nem hallják. Nem azt volt a lényeg. A vizet elengedve, és a villámtól megrettenve dönt. Egyszer már csípte meg az elektromosság, és senkinek nem jó az. A falat választja. Csendesen, koncentrálva igyekszik minden egyes centiméterrel kitolni a határokat, amennyire csak lehet. Első sorban magát és testvérét, és aztán a lényeket. Az csak jó, ha a tollas sereg kívül marad és tart addig, míg ők valahogy kijutnak innen. Üzenni, üzenni kellene nekik vagy bármi. Ketten ide lassan kevesek lesznek. Kitolni a falakat. Teljesen erre koncentrál, lesz ami lesz.


avatar



☩ Reagok :
74
☩ Play by :
Keanu Reeves

Utolsó Poszt Kedd Szept. 04, 2018 1:43 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Rejtély a ködben
Kuprit csapat Reign of the Dark  • Credit:
Lucifer gyáva, ostoba lépését egy szemöldök ráncolással jutalmazom. Számára a harc ezek szerint nem jelent semmit. Ha már a démonjait sem tekinti gyermekeinek, s nője lába között találja meg a boldogságot, a Prada cipőkkel együtt nem lehet mit tenni. Gyenge Lucifer lett belőle az már biztos, már nem méltp az ördög névre, csak egy siránkozó fiucska, ki fél a harctól, s össze gyűrődik az ingje, fejvesztve rohan el.
Még mindig fittyet hányva egyességünkre, nem érdeklik az emberek kikért alkut kötöttünk. Nem érdekli, hogy támogatásáról biztosított minket. Most hol van ez?


Mosolyt csal az arcomra a démon. - Kardélemre hányok egy kutyát ne aggódj barátom. - Mondom, majd elindulok egyik irányába s bele mártom azt. Talán porrá válik, talán nem. Szemem sarkából látom, ahogyan pár angyalom megszegi a parancsot. Félnek, vagy csak rémültek? De nekik ezeket le kell győzniük, ha nem megy magam állok a kiképzésüknek neki. Sofiel, Raiden nélkül nem végez elég jó munkát?  
- Gyávák, mit cselekszetek!!?? - Kiáltok, hangom feszült. Harcosaim figyelmét megzavarta a kutyák megkettőzése. Lények számomra is okoznak még meglepetéseket, de arcom komoly marad, és néhány angyalnak, kik félnek az emberek mentését javaslom. Én még nem állok le. Egyik harcosom a furcsa ismerős arc felé jut, s készül át döfni a szívét. Talán, ha megöljük őket azzal megszűnnek a kutyák is? Szárnycsapásaimmal haladok én is az egyed mellé, s ha kivédi szíven szúrás én hátulról igyekszem, majd őt ledöfni. Hirtelen egy mennydörgés zavarja meg kaszabolásom.







○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



@ I believe that we're meant to be I'm bad at love But you can't blame me for tryin'You know I'd be lyin' sayin'

avatar



☩ Reagok :
182
☩ Play by :
Cam Gigandet

Utolsó Poszt Vas. Szept. 02, 2018 12:29 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Rejtély a ködben
KUPRIT CSAPAT  • Music - Light em Up • Credit:
Úgy tűnik emberi nyelven tudnak beszélni, legalább is ez derül abból, hogy az öregedés és a kíváncsiság közötti szoros párhuzamból fakadó nagyszerű szólás mondással él az egyik idegen. A másikon idő közben úgy tűnik sikerrel jár a telekinézis. Az ismerkedés letudtuk szerintem akkor ezzel. Ez alatt Mihály lép mellém, kardját mutatva. - Nem Te vagy ma az első. - Csóválom meg a fejem visszagondolva a másik utcára meg a Rally bajnokra. Körülnézek s valami éghetőt keresek a lehetőség szerint a vízzel és a hideggel telített körön kívül. Egy újságosbódé éppen megteszi. Fából készül falait s a benne lévő öreg papírok már amik maradta, éppen megfelelnek a célnak. Tűzgolyót indítok útjára, becsapódva lángra kap és fokozatosan mardossák a lángok falait. - Parancsolj, talán ellesz egy ideig. De nem ártana valami éghetőt is tenni a kardra, mert magától nem fog lángolni... - Jegyzem meg azért, tűzkardot csinálni némileg több időbe telne, és annak most nem állnék neki itt a káosz közepén. Valami éghető folyadékba mártva a kardokat s utána a tűzben működhet a dolog, legalább én szerintem, persze meg lehet, hogy nem is járok sikerrel. Ha pedig igen akkor a lehetőség adott, főként, hogy látom idő közben Mihály csapatokat is hívott ide, helyes. - Úgy tűnik fordul az a kocka. - Mosolyodom el ahogy visszafordulok. - De ha most megbocsátasz. - Lépek egyet valami kicsit magasabb pontra, hogy lábam ne legyen a vízben. Kellően sok gyűlt össze, mi ötletet adott a démoni elmémnek. Szemeim a védekezőkre összpontosulnak, vagy is hát, nem tudom mire készülnek egészen pontosan. De nem is tervezem megvárni. A víz, sok van belőle. Nagyszerű. Felhők gyűlnek a magasban, tekintetem nem vonom el a szemben állókról. A levegő ismét vibrálni kezd. Aztán amennyiben sikerül elég erőt sajtolnom, hát mennydörgés zavarja fel az állóvizet a villámot pedig egyenest a rémek közepébe irányítom, valahol ott ahol a legtöbben vannak. Magas hőfokú, hasonló hatása lehet mint a tűznek, gondolom. Persze ki tudja erre miként reagálnak. Ha mást legalább megvan az esélye, hogy jó részét kiüsse a sokkoló hatása, felerősítve a sok sok víz által. Meglátjuk hogyan lesz.




avatar



☩ Reagok :
69

Utolsó Poszt Szomb. Aug. 25, 2018 10:41 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Rejtély a ködben
Kuprit csapat Reign of the Dark  • Credit:
Amíg Lucifer a több száz démonkutyájával a háta mögött kisétál a helyszínről, addig Michael új taktikához folyamodik. Hiába a démoni segítség, kevesen vannak. Mégis csak ő a város védelmezője, számos angyal áll seregében - már akik még élnek, ugyebár. Így könnyedén hivatja őket magához.
A távozóval szemlátomást senki sem foglalkozni, ennek most sem ideje, sem helye nincsen. Magukba letudják, tán később hangot adnak a cselekedre, tán nem. Az egy-két embernek mégis feltűnik s lám. Milyen is az emberi természet, ha nem képes egy csata legkellőssebb közepén pletykát indítani?
Lényegtelen ez most, ami számít, az az, hogy az amúgy is sötét eget még sötétebbé varázsolja a tucatnyi angyal tollazata. Az emberek közé leszállva követik arkuk parancsát.
Nem is tétlenkednek sokáig.
Közben pedig tüzet kér. Akár csak Atyja, azonban amíg emez a kardjához az utóbbi a szál cigarettájához.
Amíg Abaddon azon van, hogy minden maradék erejét felhasználja, addig néhány angyal mégsem azt teszi, amire Michael parancsolja. Feltűnik nekik az emberek veszélyes helyzete és a kutyák aggrasszivitása. Egészen addig támadnak, amíg az egyik kutya újra porrá nem lesz és újra kettő nem lép a helyükre.
Abaddon pedig a telekinézist használva löki a színház falának Rubent, ki hirtelenjében képtelen a védekezéshez. S ha ez nem lenne elég, az egyik angyal kihasználja a helyzetét. A teret meghajlítva terem mellette, kardját felé emelve készül átdöfni a szívét.

Athan pedig mágiát szív el a mágustól, egyre többet és többet. Mohóságának mégis ára van. Először fel sem fogja, hogy már nem kap több mágiát, keze nem robban el, egyszerűen csak azt veszi észre, hogy mellette a szörny eldől a porba, bőre úgy néz ki, mintha minden éltető vizet kiszívtak volna belőle. Eldől majd… eggyé válik a fekete portömeggel, mely körbeveszik őket.
S ezzel egy időben a másik mágikus szörny is porrá lesz, tőle teljesen függetlenül.
Vigyáznia kell, hogy mire is készül, két támadásra lehet, hogy nem lesz ereje. Ha a vizet választja, akkor védelmük megszűnik, azonban pillanatokon belül számtalan eszköz fog számára szökőkútként funkcionálni. A vízcsapok, a lefedett csatornafeledek hirtelenséggel törnek a magasba, s mint gejzír tör a felszínre.
Azonban ha a falat erősíti meg, úgy a szél erősebb lesz. Nem tud minden angyal közel jutni hozzá. Nem szemből, de vigyáznia kell a hátára is, Rubenre is. Ezáltal sértetlenséget szerezhet és ha kitolja a falat, akkor a szörnyek is.



Online
avatar



☩ Reagok :
110
☩ Play by :
☠ Alexander Calvert

Utolsó Poszt Hétf. Aug. 20, 2018 8:50 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


☠️ i like chaos

Egy angyal, az ördög, a halandó és a szörnyetegek
szószám: 731 • Credit:

 
Ahogy előbb nekik nem sikerült a lelkekkel bármit is kezdeni, úgy néz ki, Seth kicsi kedvencei bizony elbánnak velük. Persze, igazából csak annyit lát a kavalkádban, hogy valami olyasmi történik, ami eddig nemigen. Nem pattannak fel, már nincs kékes fény, és semmi jó. Ohh, hát így? Szemmel láthatóan ez teljes mértékben kisodorja eddig „béketűréséből” a másik arkot, de nem hibáztatja. Ha érezne bármi sajnálatot, ő se viselkedne másképp. Még mindig nincs különösebb problémája az emberekkel, sőt, ha megint képes lenne bármelynek erőt adni és maga mellé egyengetni, talán most azt védené, de mindig, minden esetben azt nézi, amely számára fontos. És ez most úgy néz ki, a család. Nem fordult Lucifer ellen, eddig se támadta őt, vagy épp a szörnyeit. Szavainak talán élve van, de ki ne érezné magát kellemetlenül és persze úgymond hisztérikusan, amikor az előbb köpte ki úgymond egy ember lelkét, vagy épp ugye, elve az, hogy egy csatározás peremén ácsorog. Ruben pedig... meglepi. Nem mondatni azt, hogy minden idejüket együtt töltik, de többet, mint bármely testvérével és ez épp elég ahhoz, hogy ne veszett kígyó módjára kezdjen ellene csatába. Aztán ki tudja mi a helyes, mi a helytelen manapság. Semmi sem fekete és fehér már, ők viszont újak a táblán, új bábuk, akiknek szeszélyes lépéseit remélhetőleg még nem ismerte ki senki. Úgy tűnik...
- Ennyi? - fejét enyhén oldalra billenti Lucifer tettére, amikor amaz egyszeriben felhagy mindennel. Ennyi volt, lejárt a lemez, az idő, és minden. Nem tagadja, hogy meglepte a dolog, nem is kicsit, sőt. Talán az új érkező miatt, vagy csupán egyedül akarja megkeresni Seth rejtekhelyét? Nem tartja kizártnak, és elébe sem áll, ahogy semmi más sem. Ki akarna az Ördög útjába állni? Végszavára biccent felé, benne nincs harag, vagyis van, de az egészen más végett, leginkább a tehetetlenség eddigi mozzanatai miatt. Ha így dönt, hát menjen, neki itt a helye, akármennyire is vágyik oda a fényhez fent, vagy épp bárhova máshova. Nem, nem kezd el hirtelen atyai érzeteket termelni a szörnyek felé, mint Ruben Koszos iránt, mondhatni, inkább csak a családi értéket őrzi, no meg, ha kell írásba is adja, jelenlegi plusz energiáinak forrásait. Michael azonban marad, nem követi fivérét, és egyedül sem akar maradni. Az ég még a ködön túl is sötét folttá zsugorodik, ahogyan összehívja szövetségeseit, akik, úgy érzi, nem lesznek olyan barátságosak velük mint ahogy Lucifer tette. Ó nem.
- Ruben, azokra is figyelni kell a démon mellett... Kezd a létszámfölényünk értelmetlen lenni, szóval baromi gyorsan ki kell találni valamit – morogja oda neki, saját nyelvezetükön, gyorsan, miközben tekintete ide-oda cikázik. Hát, senki sem mondta, hogy ez egy könnyű menet lesz, és igazából, ha nem bosszantaná régi erejének hiánya, akkor könnyedebben húzna mosolyt arcára. Viszont az, hogy rég volt ideje a mágiát így űzni és harcolni... kétségtelen, hogy átmozgatja agyát és tagjait is.
Az pedig főképp biztató számára, ahogy a kis trükkje körbeöleli őket.
- Aki kíváncsi, hamar megöregszik! - kiáltja oda, szórakozottan a démon kíváncsiságára. És mégis. Akármennyire kacaghatna, annak ereje ott igencsak aggasztó. Szemei nagyobbra nyílnak, ahogy a vibrálás még így, a körön belül és megérinti. Démon ekkora erővel, amit nem nyom el semmi úgy, mint az előbb Lucifert. Nem ígér semmi jót, de azt se, hogy fel kellene adnia. Lábait megveti, biztosabban tartja magát, és persze a szörnyet, akiből erőt nyer és fog nyerni. Na azt nem.
- Vigyázz! - ez szól testvérének. Érkeznek a harcosok, érkezik a tűz, és lehunyja szemeit egy tizednyi pillanatra. A kígyó vészjósló pillantása villan vissza végül, emberi tekintetének már sehol nincs jele – ha ő így, akkor nem rest viszonozni. Ujjaival erősen kapaszkodik bele a lény tagjába, már-már saját határait kezdi el feszegetni azzal, amennyi erőt kölcsönöz abból, elvégre, csak nem robban fel. Kezét ő is előre nyújtja, első sorban azonban azt használja ki, amely elsőre sikerült; a falat, melyet emelt, olyan erővel megerősíteni, hogy ha lehetséges, az a démon támadását visszaverje, mint holmi tükör a fényt. Ha nem sikerül, akkor.. Ruben kellemetlen találatban részesül. És hogy mi mozog a háttérben? Már csak némi víz kell a szél mellé, és minden kellemetlen az égés ellen szól majd. Ennek előhozatalára igyekszik a mélyben szunnyadó csatornák és persze a tűzcsapokban megbúvó nedvességet akár sajátos gejzír formájában a felszínre emelni. Csak ér valamelyikkel bármit is... sikerülnie kell már valaminek.. Ázott tollak, ázott kutyák illata és a fagyos ölelés nem épp baráti. Az elemekkel támad, átkokkal itt most nem ér semmit sem. Fagyjon be a Pokol is.


avatar



☩ Reagok :
74
☩ Play by :
Keanu Reeves

Utolsó Poszt Szomb. Aug. 18, 2018 12:11 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Rejtély a ködben
Kuprit csapat Reign of the Dark  • Credit:
Lucifer halálhörgés közepette ront a szörnynek, hogy még is miért ért hozzám. Tette számomra meglepő volt, főleg kis ded kijelentése. Mindenki tudatába beég, hogy az öldöklés nem megoldás semmire, így máshoz kell folyamodni. Látom, hogy a sebb nem kezd el gyógyulni, bőröm üszkösödik, mint ha megperzselődött volna.

Az emberek lelke megsemmisül, fejem kapkodom elmém zavaros. Mik ezek? Hogyan fékezhetném meg én egyedül ezeket? Bár mi is lesz, én embereket védem, hiszen ők a védtelenek, ők atyám egyetlen hátra hagyott hagyatéka testvéreink után. Ők még érintetlenek nem fertőzte meg őket a mágia. Lucifer hasztalan, hezitál, megrázom a fejem, de nem hagyom abba a mentésem.
Hirtelen egy démon érzetik, s meglepetésemre védenceim menti. Ereje erős, s szárnyamat borzolja. Belecsap, nem hezitál. Végre egy megmentő, kinek haszna is van. Jégolvadásnak indul.

Leszállok, s minden erőm-összegyűjtőm, fejemben üvöltenek a szavak *HARCOSAIM, HARBA, ÖLTÉTEK MAGATOKRA A SZÖRNYEK VÉREIT, S AZ LEGYEN PÁNCÉLJAITOK. *kezem felemelem, megformázok egy pecsétet, melynek haszna nincs, ugyan akkor jelentése annál is több. Szemem lehunyom, telepatikusan kiáltok harcosaimnak, illetve az égnek lövellem a harcba hívó jelemet. Zöld csóvaként száll az égbe, s formáz meg egy jelet, melyet csak harcosaim ismernek. Talán még egy percet sem tölt az égbe, s száll alá, mint egy tűzijáték. Hirtelen hangos szárnycsapásra lesznek mások is figyelmesek. Az ég fekete lesz, harcosaim elindultak.
*Végezetek velük. * Hangoznak el telepatikusan a szavaim. Harcosaim neki lendülnek. Démonra pillantok, s megemelem a szemöldököm. Előveszem kardom. – Kaphatnék egy kis tüzet? – Kérem meg, hogy lángoló karddal indulhassak neki a csatának.







○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



@ I believe that we're meant to be I'm bad at love But you can't blame me for tryin'You know I'd be lyin' sayin'

avatar



☩ Reagok :
182
☩ Play by :
Cam Gigandet

Utolsó Poszt Kedd Aug. 14, 2018 10:19 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Rejtély a ködben
KUPRIT CSAPAT  • Music - Light em Up • Credit:
Nagy lendülettel rugaszkodom el a tetőről, hogy egyenest a sűrűjébe vessem magam. Zuhanás közben van idő elmélkedni az élet nagy dolgain, mint például, kihúztuk e a vaslót otthon? Vajon jól megy a csíkos zokni a bőrcipőmhöz? Vajon honnan a jó büdös kénköves francból másztak elő ezek a kutyaemberek?! Nem, valójában nincs idő ilyesmire olyan gyorsan zuhanok... Aztán sikerrel földet is érek, és úgy tűnik a hatás ezúttal sem marad el. Szerencsére, nem lettem volna boldog ha megduplázom a számukat. De a tűz kifejtette ezúttal is a kellő hatást, csak megérte próbálgatni és nem eszetlenül kaszabolni. Ez esetben konstatálom, hogy nem kell újabb mód után néznem, maradok a beváltnál és ezt az utcán lévők tudtára is adom. Lucifer mondandóját felém intézi, így hát figyelmem felé irányítom. Fejem vakarnám mondatára, de legyen ahogy akarja, bólintással reagálok csupán nincs időm most kommentárra meg egyebekre, a lökéshullám csak megtántorította, földre lökte őket, de a tápászkodás nem tart órákig. Aztán távozik, pedig egy pillanatra azt hittem csupán humorizál, hát mégsem. Téged is jó volt látni, vonom meg a vállam gondolatban, de így még tán jobb is, legalább nem kell visszafognom magam, lebukásom elkerülendő. Időt nagyjából ennyit szánhatunk az aktuális eseményre, hiszen jöttöm érdekes láncreakciót indított meg. Szél borzolja ruhám, melyre visszafordulok az ellen irányába. A zöldes fény segítségükre kél és ködként borítja be őket. Enyhén döntöm oldalra a fejem ahogy meglátom amint a két emberpalánta szektásat játszik a kutyákkal. Az egyik a tüzem oltja egy kóbor mozdulattal míg a másik bánom is én mit csinál de az örvénylő szél nem utal semmi jóra. Fejem enyhén fordítom és homlokom balommal vakarom meg hogy utána ismét rájuk nézve rázzam meg kobakom. - Na meg a faszomat... - Bukik ki belőlem. Honnan a francból szalajtották ezt a sok szektás idiótát?! Pár utcával lejjebb az a kelekótya boszorka, most meg ezek ketten. A rémségek is mostanra már bizonyosan talpra állva néznek velem farkas - vagy hiánakutyaszörny - szemet. Akad itt néhány meg kell hagyni, vagy háromszor annyi mint néhány utcával lejjebb. - Azért... bevallom egy kicsit - szűkítem össze szemem és mutatok is ujjaimmal egy aprót. - érdekel kik vagytok, hogy ennyire ezeknek a dögöknek a pártját fogjátok. Pár utcával lejjebb az a flúgos maca, most meg Ti. - Regélem el rövid kis gondolatom ahogy immáron velük és a dögökkel szemben állok s közben a levegő vibrálni kezd körülöttem. Ha ők így, hát akkor én se leszek rest. A szemeim továbbra is olajos feketén fürkészik a szemben állókat. A kutyák tán még messze, így azokra még lehet kis időm. Előtte meg kell tudjam mit bírnak a szektatagok. - De előbb rendezzük kicsit sorainkat. - Toldom még meg, aztán balomat tolom előre hirtelen, hogy telekinézissel elemi erőt zúdítsak arra ki a tüzet oltotta. Lévén Lucifer nincs jelen nyugodtan engedhetem a legmagasabb verzióval. A célom, hogy kellő erővel lökjek rajta, hogy bármi is legyen mögötte éppen, fal autó, egyéb építőipari hulladék, annak bizony elemi erővel nekicsapjam. Csak, hogy érezze a törődést és persze a nem tetszésem a tüzek oltása miatt. A kérdés csak az vajon mit alkottak maguk köré, és persze, hogy sikerrel járok e.



Utolsó Poszt Hétf. Aug. 13, 2018 11:38 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next




Rejtély a Ködben
Levik & Ördög és még a bátyám is
──────────── ────────────

Nézem a körülöttem levő világ lassú omladozását. Káosz, vér és állatok kesernyés bűze. Az események elharapóznak. A bátyám továbbra is a természetellenesen szívós halandókat istápolja, Ruben enyhén szólva bepöccent s kifordult önmagából. Athan pedig...nos, képtelen kiállni a saját elvei és szándékai mellett. Túl fiatal még. Pedig hajthatná a vére! Kár érte, később, négyszemközt még tán a nem létező lelkére tudok beszélni. Több van benne, a vérei talán pont ezért akarják nyilvánvalóan lenyomni - legalább is ez az elképzelésem a szavai és korábbi találkozásunk alapján. Sóhajtok egyet, miközben visszatér angyali arcom. A lények, akár az ázott kutyák, marionettbábuként táncolnak a "boszorkánymester" ujjainak ütemére. S végül teátrális belépővel az egyik démonom is felbukkan. Nem is várok tőle mást, ismerem a teremtményeimet, akár a rossz pénzt. Elvigyorodom hát, mikor Abaddon-t megpillantom. Arról természetesen nem kell tudnia, hogy Atyám eltűnése meggyengített, ahogy a többi angyalt is. Drága néném kiszabadulásáról nem is beszélve. Szóval, szeszélyesen rá unva eme játszadozásra, úgy döntök, lelépek. Nincs itt több keresni valóm. A nyomozó immáron biztonságban, Uriel már meggyógyíthatta a sebét, tisztes távolságban vannak. Az Erő pedig, ami blokkolja a mágiám úgy sem dörgöli magát az orrom alá. Nem férkőzhetek a közelébe és nem csaklizhatom el. Legalább is egyelőre leteszek eme szándékomról.
- Abaddon, tartsd csak a frontot. Tudj meg mindent a kutyuskákat irányító warlock-ról, legyen bármiféle is. Ha végeztél, jelents nekem.
Adom ki az utasításaimat a démonhercegnek, ellentmondást nem tűrő hangon. Hiszen én vagyok a Sátán és nem azért létezem, hogy kedveljenek.
- Még találkozunk.
Szólok oda a két leviatánnak, egy végső pillantást vetve rájuk. Könnyen lehet, hogy viselkedésem érthetetlen lesz számukra, Abaddon majd felvilágosítja őket szeszélyes természetemről, ha akarja. Ha nincs szórakozásom, nincs maradásom sem. Azzal fogom magam, zsebre vágom a kezem és megindulok jobb híján gyalogosan. A pokolkutyák egyből kiszagolják távozásom és hű dögökhöz méltán követni kezdenek, akár az árnyék. A két méteres közelembe nem engednek egyetlent sem a hústornyok közül. Stílusosan távozom és már a következő lépéseket tervezem.






Aláfestés:
 

avatar



☩ Reagok :
69

Utolsó Poszt Hétf. Aug. 13, 2018 9:26 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Rejtély a ködben
Kuprit csapat Reign of the Dark  • Credit:
Hiába a Fényhozó szavai, bátyja mintha meg sem hallaná. Tán azért, mert ő odafentről pontosan látta, hogy mit művelnek ezek a lények? Hogyha megmarja az embereket, lelküt nem tovaszáll, egyszerűen csak megsemmisül? Vagy az évek alatt annyira hozzászokott az emberek védelmére, hogy képtelen a jó szót meghallani?
Bárhogy is legyen, Michael nem tesz le tervéről, hogy mentse a népet. Tereli őket, sikerrel. De vajon helyesen? Pincébe vinni őket, ahonnan nincs kiút? Szemmel láthatóan ezzel senki sem törődik most, az emberek is menedékként gondolnak rá, hisz az Úr első angyala jött el személyesen segíteni nekik. Parányi kis teremtmények, kiknek a hasonlók többet számítanak, mint ahogy azt bárki is gondolná.
A fronton mindeközbe folynak tovább az események.
A démonkutyák terelik a lényeket, néhol sikerrel, néhol kevésbé. Addig az egymással szembe felsorakozott felek egymással diskurálnak. A két leviatán szándéka egyértelmű, ők nem tágítanak bátyjuk lényei mellől, ahogy Michael sem kíván tágítani az Úr kedvenc teremtményei mellől. Lucifer pedig mintha hezitálna. Vonza az ismeretlen erő, mellyel tán találkozott, egyszer, régen, de az emlék nemhogy halvány, de egyenesen fekete és üres. Mégis segítene bátyján is, tán maga sem tudja, hogy mit is szeretne kezdeni?
De, pontosan tudja. A mágiát akarja, mely nem az övé.
Hiába vonja félre Athant, csalódottsággal kell eltöltenie, hogy régi volt mágikus ereje, bizony még az ördög számára is megkopott. Egykori fényes erejük, mintha tovaszállt volna, de állj! Van még a tarsolyukba egy két, trükk, ezt ő is pontosan jól tudja. Ezért is beszél hozzá telepatikusan…

S amíg ő beszél, addig új szereplő tűnik el a színen. A magasból száll alá, szárnyai mégsincsenek. Először csak egy apró fénypontot vehet észre, aki esetleg felfelé pillant, azonban ez a pont nemhogy csak közeledik, de szélesedik ki.
A nem túl messzi utcáról látta meg a fényeket, mely vonzotta. Sejtése bizonyosságra talált, itt is harcok folynak, ám a túlerő nagyobb, mint amilyen rajtuk volt. Nem érdekli ez, most miként lehet a Pusztító a bevált módszerét alkalmazza.
S láss csodát, egy démon, ki az embereket védelmezné a szörnyekkel szembe? Vagy egyszerűen csak véletlen, hogy oda érkezett pont meg? Elemi erővel csapódik a tömeg szélére. A robbanás a közelébe terelt lényeket éri, vele együtt a megfagyott démonkutyákat is. Szele elsodorja az embereket, felbuknak saját lábaikba, még maga Michael is megérzi, szárnyainak felborzolásával. A jégbe fagyott tetemek úgy dőlnek el, mint egy liszteszsákok.
Túlvilági ordítás rázza meg a színház előtti teret, a jég lassan olvad fel Abaddon és a tűz martaléka körül.
S amint a veszélyt megérzi a két leviatán nem rest cselekedni. Mágikus erőt szívnak el bátyjuk lényeitől, a fényforrás egy pillanatra megremeg, majd ahogy a magasba szökkent, úgy csapódik le a földre, zöldes füstöt képezve  vonja körbe a két kígyót.
Ruben a maradék tüzet kívánja erejével eloltani. Habár érzi, hogy még mindig nem az igazi, mégis egy legyintéssel képes megtenni. Közben pedig Athan védőfalat kíván felhúzni a szél segítségével. Elemi mágiája töretlen, a mágusokat védi. Kik mintha észrevennék, hogy mit is művel, s segítségére sietnek. Őket el nem érő, mégis szemmel látható, egyfajta tornádót képeznek maguk köré, mely elsőnek áthatolhatatlannak tűnik.
A Pusztító pedig elkiáltja magát. Tűz. A fáklyákat tartó emberek egyszerre kezdik el védeni becses zsákmányukat, de  mögéjük taszítani az embereket is védelmezve őket. A szörnyek mégsem jönnek közelebb. A megmaradtak új célpontot szemeltek ki. A démont magát.



Online
avatar



☩ Reagok :
110
☩ Play by :
☠ Alexander Calvert

Utolsó Poszt Vas. Aug. 12, 2018 10:37 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


☠️ i like chaos

Egy angyal, az ördög, a halandó és a szörnyetegek
szószám: 670 • Credit:

 
Megértik a dühét és mégsem. Hiszen hogyan lehetne azt megérteni, hogy csonka és hiányos amióta csak szabad. Hogyan érthetné meg ezt egy olyan, akinek ereje teljes, akit nem csonkoltak meg úgymond? Muszáj, muszáj tiszta fejjel gondolkodnia, hogy ne a vesztes oldalra sodródjon. Ó nem, esze ágában nincs odáig jutni, ebben bárki biztos lehet. Csak, nem ő írja a történelmet se a sorsot. De ez részletkérdés.
Nem, nem fog most belemenni abba, mi ez az egész. Egyszerűen nem fordul az ellen, ami az övék. Mert nem akar. Nem, még ha van benne valami apró érzet, amely miatt vallania kellene vagy legalább segítenie. Ezt hessegeti el, foglalja le magát minden mással, de nem támad, egy szörnyet sem akart megütni vagy csonkolni. Viccesen nézhet ki, ahogy fivére is, miközben a két ark és a kutyák küzdenek, majd teszik amit tesznek, ők azon vannak, hogy a remegő talajon meg bírjanak állni. Mintha már ezzel is azt mutatnák, kik mellett állnak, de a van Ördög-szemek nem látják meg az igazat, vagy nem akarják.
- Magunkat védem, senki mást. Csak tippjeim vannak, de túl gyengék – rázza meg a fejét, hogy nincs itt semmi, amit el kéne mondania – látszólag. Ó Seth, miért hozod ilyen helyzetbe! Nem kért ő ebből, és most nyakig benne csücsül. Erejével, már amennyi ide használható, kicsit megpróbált a rengésen csillapítani, de már az is halottnak csók effektus, hát még az mennyire hasztalan volt, amit Rubennel együtt próbáltak. Ez van. Ez az ízmorzsa elkíséri őt egy darabig, és mutatja neki, mi fog történni, ha újabb ostobaságon töri a fejét és nekiáll mindenféle terv nélkül. Mély sóhajjal igyekszik visszarántani magát a csúfos valóságba és összeszedni mindenét, legfőképp a gondolatait. Lucifer feltevése igazából még őt is nevetésre sarkallná, de inkább csak értetlen pillantásokat szór felé, míg fivére átveszi a stafétát, és vázolja, mi is nem kerek ebben a történetben. Nos, igen. Az előbbiek után már nincs több kedve az emberektől bármit is kérni, vagy kicsikarni, nem bizony.
- Nem érünk velük semmit  – bólogat Ruben szavaira, és ő már valamelyest kész azzal, hogy mit akar tenni. Itt kezd hűvösre fordulni az idő, fagyos a hangulat, és bár nem érzi azt, hogy nagykabátért kellene imádkoznia, a jégen ő is seggre tud esni és... Túlságosan kíváncsi arra, mi van az út végén. A sárga köves helyett ezt a betont követné, és mégis, hiába mondja ki, talán süket fülekre lelt. Mindig ez van, mindig. Terve van, nem figyelnek rá, kövesse az idősebbét. Mordul, nem is halkan, de nem moccan, tudja, hogy botorság lenne odamenni egyedül. Nem a lények nélkül, hanem mint egyedüli a fajtájából. Így sincsenek sokan, de a kettő az már lehet tömeg.
- Egy percig sem álltam senki más mellé  – sziszegi, hogy ő sem lett emberpárti, vagy épp bármi, még ha némely pillanatban azt is érzi. Ruben lép most abba a cipőbe, amit nemrég ő próbált és amely láthatóan őt is felvillanyozza. No de itt mit lehetne mást tenni? A hideg töretlenül terjed, az energia megindul az ég felé...
És isteni vagy épp már sugallatra csapódik be a jel, vagy csupán egy kósza kalandor. De nem is rest, egyből hatalmas szólammal tudatja velük, mégis miért érkezett. Miért..
- Ez meg ki a fene? - dörmögi Ruben felé, figyeli a forróságot, melyet máris árasztani kíván. Tűz... a jég ellenfele. Hát igen, aki nincs ellenük, ebbe nem gondol bele, nem veszi számba azt, mi ölhetné meg őket. No de Lucifer? Erre biztos ráharap.
- Nem lesz jó ebből.. semmi  – lép fivére mellé, aki immáron átadja magát az erőnek. Mit tehetne hát? Tüzet gyújt és ellene fordulva segít a lények pusztulásában? Vagy kiáll amellett a család mellett, akit szidott, de akikhez tartozik? Döntenie kell és ez nem a legjobb idő arra, hogy ezen csapongjon.
És dönt.
Ahol egynek jut, kettőnek is. A másik varázsdög mellé pártol, de nem olt. Megragadva a dögöt, az erőt, mormolni kezd maga is, és ha az ég is úgy adja, próbál egy viszonylagos, erőfalnak nevezhető teret alkotni. Ha a többit fel is gyújtják, ezeket itt talán nem éri semmi. Döntött. Védelmez.


avatar



☩ Reagok :
37
☩ Play by :
Joseph Gilgun

Utolsó Poszt Vas. Aug. 12, 2018 7:29 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Oh look! Puppies!

Kalandorok
zenei aláfestés • szószám: 1180 • Credit:

 
Csúnya, rossz Ruben! Látod mi lett a nem gondolkodás vége? Hányás! Kiguvadó szemekkel nézek farkasszemet az előttem lehetetlen mélységekig fölrepedezett betonnal, miközben meglehetősen hangosan öklendezem vissza a nem is olyan rég magamba szívott emberi lelket, ami a maga ragyogó kék fényével landol a földön, majd úszik vissza szemétként félredobott gazdájához, aki üres tekintettel mered maga elé, akár az elhagyatott, régóta senki által nem lakott házak. Mondanám, hogy kísérteties, de sokkal kísértetiesebb, ahogy zsíros tokája alól csorog az izzadtság és ingét úgy áztatta át, mintha a saját nyála folyt volna mellkasára. Fintorogva és köhögve, öklendezve nézem a zsíros férfit, akibe lelke rekordgyorsasággal költözik vissza és kelti az üres marionett bábot új életre, hogy aztán pápaszemén keresztül zavartan körbenézzen és el is iszkoljon rövid idő alatt. Alig tud futni! Csak kocog, de még ezt is inkább csak gyors gyaloglásnak nevezném és ha nem lennék olyan rossz állapotban, mint amilyenben most vagyok, talán még ki is röhögném hangosakat röfögve és horkantva, akár a malacok. Hogy lehet valaki lehetetlenül ekkora? Izzadtságtól fénylő, hurkákkal tarkított tarkója, a méretre szabott öltözéke, mert ekkorát nem lehet találni egy boltban sem, a hangos szuszogása, sőt inkább lahogó zihálása miatt csak egyetlen gondolat forog a fejemben: hogy nézhet ki ez nyárson forgatva? Rosszullétem ellenére visszanézek magam elé és támaszkodó kezeim körmeit szemlélve kezdek halk kuncogásba, ami egyre hangosodik, amíg végül az előre megjósolt röfögős röhögéssé nem válik, aminek köszönhetően elfekszem a földön és az öklendezéstől fájó hasamat fogva hentergek a mocsokban. Minden idők legnagyobb lakomáját lehetne belőle csapni! Légvételem szaggatott, sőt néha már kapkodó, ahogy mulatozásom közben megpróbálok kellő mennyiségű oxigénhez jutni, megfelejtkezve a káoszról és Koszosékról magam körül. Óóó atyavilág! Persze Athan biztos nem érti, ő sosem ért semmit, ami mókás lenne. Könnyáztatta szemeimet öcsémre és annak társaságára irányítom, akinek csúfságán az idő egy percet sem szépített, éppen ellenkezőleg. Hangosan kifújva a levegőt és hasamat masszírozva tápászkodom fel a betonról, majd porolom le ruhámat amennyire lehetséges, miközben immáron csöndben, felvont szemöldökkel hallgatom az Ördög vázlatos, világokat megmentő tervét. Még ha világokat mentene meg, akkor nem kívánkozna ki belőlem egy újabb hisztérikus röhögés roham, de jelenleg egy megvető horkantással és fejem csóválásával fejtem ki nem tetszésem.
'Nos, egy kicsit elveszem Athantól a rivaldafényt. Khm... a pompázatos haditerveddel egyetlen probléma van, vagyis több. Gondolom az előbb szemtanúja voltál annak, hogy a belünket kihánytuk a tévesen értelmezett magánakció után. Mivel az érzelmek is a lélekből erednek, a kettőt nem lehet elválasztani egymástól, ezért hogyha mi most megint elkezdenénk elszívni az emberek lelkeit, talán szét is robbannánk, rosszabb esetben, jobban pedig az egész mókát végighánynánk. Ez volt az egy és a több probléma együttese. Megjegyzem nekem sincs jobb ötletem, majd kitalálok valamit, de... eszem ágában sincs segíteni ezeken a toporzékoló majmokon.' - vonom meg a vállam és lapogatom meg Lucifer fejét, aminek tapintása... hát... hadd ne mondjam ki, hogy mire emlékeztet a látvánnyal együtt. Hogy ezzel együtt ellenségekké váltunk volna? Nagy a valószínűsége, hiszen úgy mentette meg azt az embernőt, aki lelőtte a drága háziállatomat, mintha hímes tojásból lenne. Mellkasom előtt összefonom karjaimat és hümmögve végignézek a katasztrófa sújtotta övezeten, ahol egyre több szörnyeteg leledzik, egész csinos hegyet lehetne belőlük összehozni, de már egyáltalán nincs kedvük hozzá, hogy tovább menjenek, sőt! Az embereket üldözik, ha kell egymáson gázolnak át, hogy egy - egy példányt el tudjanak kapni, nem beszélve arról, hogy a hosszú, csapzott hajú fickót is célba vették, aki eddig úgy próbált irtani őket, mint a szúnyogokat.
'Hát, de nem jött össze.' - jegyzem meg magamnak félhangosan és hajolok el egy felém repülő kuka elől, ami mögöttem hozzácsapódik egy lámpaoszlopnak és úgy nyomódik össze, akár egy üdítős üveg, majd hangosan kondulva ér földet. Szemem sarkából öcsém gondterhes arcát vizslatom, látom rajta a teljes tanácstalanságot, a vívódást, hogy kinek engedelmeskedjen, kinek higgyen, kinek segítsen, én viszont... én nem is tudom... nehéz megfogalmazni, még nehezebb elhinni, de teljesen nyugodt vagyok. Belül elöntött a teljes bizonyosság, ami szerint nekem Seth lényei oldalán kell harcolnom és ezt az akadályt legyőzve kell tovább haladnunk az út vége felé, ahol talán ott lesz valamiféle megvilágosodás, ami minden kérdőjellel felcímkézett kérdést helyre rak a fejünkben és már nem kell tovább morfondírozni rajta, nem kell bizonytalanságban és tudatlanságban élni.
'Nem tudom te hogy vagy vele, testvér, de én inkább a mieinket választom, nem pedig a csőcseléket.' - súgom oda Athannak és válaszát meg sem várva indulok közelebb az immáron két varázsló lény felé, azzal a határozott szándékkal, hogy segítek nekik. No de miért is? Hiszen ezek az emberek ugyanúgy Leáék is lehetnének, akikkel szemben nem követnék el semmi olyat, ami árthatna nekik. Na igen, de ezek az emberek nem a családom és végső soron, ha ők lennének túlerőben, nekünk sem kegyelmeznének, előzzük meg inkább a bajt. A két lénytől nem messze megállva vetek még egy utolsó pillantást öcsémre és a rémséges színdarab színpadára, ahol a hangulat kezd egyre fagyosabbá válni és lassan élő jégszobrok borítják be az egész teret. A sikoltások lassan kezdenek elhalni, de nem szűnnek meg végleg, csak egyre kevesebbet és kevesebbet lehet hallani, egyre halkabban és egyre távolabbról. Oh de nézd, újabb szereplő a semmiből! Kezdem megszokni, hogy egyre többen bukkannak fel a légüres térből és jönnek, hogy hősként próbáljanak rendet teremteni a káoszban, de eddig kettőből kettő próbálkozás fulladt kudarcba. Lássuk a harmadikat! Kíváncsian nyújtogatom az idegen felé a nyakamat, miközben kezemet az iker szörnyek felé kinyújtva kezdem lassan elszívni és mégis táplálni energiájukat, ugyanúgy, ahogyan ők az enyémet. Testem kissé megremeg a hirtelen mennyiségű energiától és úgy érzem magam, hogy képes lennék egy csepp izzadtság nélkül végigfutni a bolygót legalább háromszor. Arcomra elégedett vigyor ül ki, hisz amióta kiszabadultam sosem éreztem magam ennyire elevennek, ennyire a régi Rubennek, akit elvettek tőlem, mégis úgy fogadom őt vissza, mintha sosem váltunk volna el. Tekintetem végigfuttatom az égbe törő zöld oszlopon és magamban morfondírozom, hogy vajon mi lehet ezzel a szörnyek dolga, míg végül feladom a találgatást és a meglepetés erejére hagyatkozva engedem el a gondolatot. Ha eljön az ideje, úgyis megtudom. Mindeközben bőröm kezdi visszanyerni eredeti formáját, ezüstös pikkelyeimet többé nem rejti el semmiféle varázslat, nem is ellenkezem ellene, hagyom, hogy teljesen elborítsanak, mivel ez vagyok én, hozzám tartoznak. Legszívesebben ugrálnék az izgatottságtól, hogy mi fog kisülni ebből, de kedvemet rögtön lelohasztja az új jövevény piromániára való hajlamossága és buzdító cselekedetei, szavai. Ne olyan gyorsan! Másik kezemmel hanyagul intek a tüzek forrásai felé, hogyha amennyiben lehetséges, eloltsam mindet egyszerre, hogy senki ne tehessen kárt a kártevő lényekben. Ej - ej - ej...


avatar



☩ Reagok :
182
☩ Play by :
Cam Gigandet

Utolsó Poszt Vas. Aug. 05, 2018 2:45 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Rejtély a ködben
KUPRIT CSAPAT  • Music - Light em Up • Credit:
Az angyal hátrahagyva az idegennel sietősen haladok a fénycsóva felé. Nehéz volna nem kiszúrni ezeket. Az angyal pedig ellesz, bizonyosan mély barátságot kötnek a boszorkával, bánom is én. Menekülés közben hátrahagyott autók, némelyik kirakatba vagy a másikba száguldva pihen, helyenként még a motor is jár úgy hagyták magára. A park nincs túl messze így viszonylag hamar el is érem. Nagyszerű látvány fogad: Az utcán a pánik hangulatban menekülők tömege lepi el. Amint a tömeghez közelebb érek azonnal irányt váltok, a legközelebbi ház tetejére ugrálok / mászok fel erőmnek köszönhetően igen sebesen. Onnan majd jobban belátom a terepet, mint a stratéga ki a sakktáblát felülről szemléli. Tetőről tetőre haladok s közben az utcán szemlélem, meglátom a célpontot: Igen szép mennyiségű, haszonszőrű förmedvény acsarkodik és hadakozik itt is a néppel mint ahogy nem sokkal arrébb is történt. Annyi különbséggel, hogy pokolkutyákat is fel vélek fedezni melyek vissza acsarkodnak a rémeknek (?) már ha jól látom. De amennyiben ez igaz úgy a tömegben hozzám hasonló démon leledzhet, másként hogyan lehetnének itt ezek a jószágok nemde? Viszont ha így van, hogy hogy nem jött még rá mint jómagam is, a tűz a gyengéjük. Legalább is eddig az bizonyult hatásosnak megannyi próbálkozás után S lám, nem sokkal arrébb már mind el is pusztultak. De ezen most nincs időm elmélkedni. Tetőről tetőre ugrálva, akadályokat leküzdve haladok a magasban, hogy a gócpontot keressem. Innen mérem fel a megfelelő helyet míg nem kellő közelségbe érve nem szakítom meg lendületem, levetem magam a tetőről. Nagy sebességgel zuhanok a magasból a célterület pedig egyenest a rémségek kellős közepe. Ott tervezek becsapódni ahol már a menekülőket nem érheti majd alkotásom végterméke, és a lehető legnagyobb rombolást végezhetem az ellenségek vonalakban. Szemeim olajos feketéje csak a célra koncentrál arcom megfeszül, vicsorba fordul át ahogy a sebesség exponenciálisan növekszik hála a gravitációnak. Jobbom ökölbe szorul ahogy hátrahúzva készülök fel a becsapódásra. Karom lángba borul, hogy úgy mérjem a csapást a célra és a célponthoz közel állókra. Nem tervezek rögvest atomcsapást mérni, nem volna túl bölcs, hiszen nem tudhatom, hogy ami bejött a másikakon az ezekre is hatással lesz e avagy itt alternatív hatást keltve megtöbbszörözöm létszámukat egyetlen mozdulattal. Nem volna túl bölcs, szerencsére Sariel is az első után felfogta, hogy nincs értelme agyatlan mód kaszabolni őket, másként a túlerő idővel fölénk kerekedett volna, de szerencsére nem így lett. Más megoldás kellett, hát megleltük, de lehet ezek másként reagálnak, mindjárt kiderül. Előbb csak egyen akarnám próbálni, de hát az erő már csak ilyen, a többi csak járulékos veszteség, útba voltak mondhatnám... Ha minden jól megy és semmi nem jön közbe akkor elemi erővel érkezem meg a tömeg szélére, hogy elvágjam a rémek útját a menekülőktől. - Ezt a kicseszett jegeteknek. - Bukik ki belőlem még földet érés előtt. A robbanás mely ezzel jár nem túl nagy körben hat, a lökés hulláma már annál inkább, hogy akit csak lehet lökjön hátra, taszítson el minél messzebb ezzel csinálva magamnak helyet. Ha minden jól ment akkor van időm felegyenesedni, hogy olajos fekete szemeimmel vegyem szemügyre a művet. Vélhetően egy kisebb kráter közepén állhatok és hamar kiderül, hogy ezúttal is hatással volt e a rémre a tűz ereje vagy más megoldás után kell nézzek sürgősen. Ha van egy kis időm akkor a tömegben tán kiszúrhatom Lucifert, szégyen volna ha éppen őt nem ismerném fel. Nem mondom, hogy boldog vagyok a látványától, s furcsa, hogy éppen itt látom, de mint jó bizalmas ennek jelét sem mutatom. Felé kiáltok, meg persze mindenkinek aki hallja körülöttem, főként inkább mögöttem ÉS amennyiben a tűz ezúttal is hatásos volt. - A tűz! Nem bírják a tüzet, gyújtsatok amennyit tudtok, pusztuljon mind. - Nagyjából ennyit szánok a dologra, a többi jelen lévő közül még Mihály volna ki felismerhető lenne számomra de Ő arrébb van, az embereket segíti így nem hinném hogy láthatom. A többieket pedig nem ismerem, számomra csupán részei a menekülő tömegnek. Nem is húzom az időt, túl sokan vannak még, fordul is vissza tekintetem feléjük, készülök a következő lépésre hiszen a lökés maximum lassíthatta őket, időt nyerettem vele, de ettől nem többet. Már ha minden a terv szerint megy.



Utolsó Poszt Pént. Aug. 03, 2018 10:05 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next




Rejtély a Ködben
Levik & Ördög és még a bátyám is
──────────── ────────────

Dühödten szemlélem, hogy nem csak megsokszorozódnak a fenevadak, - így halhatatlanok - , de alig fejtek ki erőt, máris hullanak, akár a legyek, hogy aztán átkozott, megkettőzött életüket élhessék tovább! Szinte hozzájuk sem tudok érni, máris kinyúlnak...a fenébe is! A hátam közbe ég, mintha tüzes parázzsal szórnák szüntelen. Lüktet az egész és sajog, a fájdalomtól ordítani tudnék, de senkinek sem adom meg ezt a kegyet. Tűröm, amit tűrnöm kell. Ha elviseltem azt, hogy  saját lényeim verjenek vasszegeket lapockáimba és felébük kerekedtem, akkor ez a nyavalyás szituáció sem állíthat meg! Bár a fájdalom még intenzívebb, mint akkor, de én is megkérgesedtem azóta. Egy sebhellyel több vagy kevesebb! Majd ráérek vele később foglalkozni, gondolom én. Jelenleg az izgatja a fantáziámat, hogy ki és miféle mágiával képes minderre. Sérti a büszkeségem, hogy az okkult képességeim az illetőéi mellett eltörpülni látszanak, pedig mindig is büszke voltam rájuk. A tudását akarom...és ha már ott vagyok, a feje is kecsegtető lenne. Ekkor pillantom meg, hogy bátyókám védencei szaladnának utána, mint a palotapincsik, de helyette eleven jégszoborrá válnak. Oda kiálltok testvéremnek, hogy legyen esze.
- Bátyám! Hagyd őket! A jég megőrzi porhüvelyük!
Tegye Mihály, amit jónak lát, de vissza ne menjen a szerencsétlenekért, nekik már úgy is mind egy. Remélem a közöttünk levő tömeg ellenére eléri a hangom fivérem. Csak nem lesz bolond. Aggodalmat éreznék iránta? Homlokom ráncolom és igyekszek kiszellőztetni a fejem, biztos csak ez az egész zavarja itt össze az elmém. Út közben ismét vissza térhet az angyali arcom, legaláb is megpróbálom magamra erőltetni, mert szemmel láthatóan nyugtalanítja itt a népeket - amit nem csodálok. A leviatánokat és humánokat egyaránt. Utóbbiak, nos, ha meglátják az arcomat normális esetben spontán eszüket vesztik, ami most nagyon nem kéne itt nekünk! Ilyenkor szokásuk kikaparni a szemüket vagy megöngyilkolni magukat. Eh, koszos, gyenge lények!
- Fussatok, bolondok!
Kiáltom oda a még egészben levő halandóknak - ha szerencséjük van, az angyalt pillantják meg és nem az ördögöt - és abba az irányba mutatok, amerre Michael sietett a többivel. Koncentrálnom kell! A leviatánokhoz fordulok. Ruben kuporog, nem áll valami jól a szénája, szóval Athannel paktálnék le. De ő...nos, tajtékzik. Megragadom mint a két felkarját, ha nem hátrál.
- Athan! Hallgass ide! Megértem csalódottságod és dühöd, mint láthattad mindez engem is elért. De nem hagyhatjuk, hogy eluralkodjék rajtunk! Mert akkor sose jutunk ki innen. Érted?
Kérdezem mélyen a kígyószemekbe bámulva ébenfekete íriszemmel, hogy jobb belátásra bírjam.
- Nem akartam végezni a mágussal, de nevetségesen könnyen halnak. Most viszont, van kettő is, akiket nem mellékesen csapolhatsz! Mert valami hasonlót csináltál, nemde?
Oldalra lépek tőle és míg jobbom a vállán marad, balommal mutatok az óriások irányába, pont mint a múzeumban, csak akkor műalkotásokra hívtam fel így a figyelmét. Végül kérdését is megválaszolom.
- Határozottan nem. De valahogy fel kéne oda jutnunk.  Talán...rajtuk keresztül.
Először az égi jelenésre emelem tekintetem majd a két balga hústoronyra, akik varázslósdit játszanak. És sajnos túl jól megy nekik.
- Nem értem, amit beszélnek...pedig minden nyelvet beszélek, amit az emberek valaha megalkottak.
Jegyzem meg csípősen és epésen, ahogy hol a lényekre és művükre, hol barátomra pillantok. Nem most jöttem le a falvédőről. A leviatánoknak közük kell, legyen ehhez az egészhez! S még is, valahol kívülállónak tűnnek. Merőben bizarr.
- Meglehet, de kitartó vagyok. Viszont ilyen tudást senki sem ad csak úgy oda.
Hülye is lenne az illető...sőt, ez már az a szint, hogy még árban sem igen lehet megegyezni, feltételezéseim szerint. Athan szavai pedig hiába burkoltak, eléggé árulkodóak.
Kissé megkésve reagálok korábbi mondandójára, de inkább kivártam, míg kissé lehiggad. A helyzet persze továbbra sem fényes.
- Atyám kedvenckéivel majd törődik Michael, mi menjünk és állítsuk meg ezt az őrületet! De előtte...
Helyeselek hát Athan szavaira, de ahogy megindulnánk a kékesen derengő jelenés irányába, még egy pillanatra megragadom a karját és mellé lépek. Csettintek egyet, bár valószínűleg hasztalan lesz, de hátha! Egy próbát megér...amit megkísérlek az az, hogy egy rövidke ideig körülöttem és Athan körül olyan mágikus burok keletkezzen, hogy hang se ki, se be ne jussék. Diszkrét megbeszélésekhez előnyös, fénykoromban rutin volt, na de most? Meglátjuk. Ha ez nem jön be, akkor az angyali telepátiával próbálkozom, hogy a hangomat a fejében hallja. Fogalmam sincs, hogy leviknél működik-e. Amennyikben nem járok sikerrel, egyszerűen csak halkan szólok hozzá.
- Athan. Ki az, akit védesz, még is...erősebb akarsz lenni?
Ismét a szemeibe meredek, válaszokat szeretnék.
- A helyzet kezd elfajulni, barátom. Te is jól látod. Amit kaptál eddig, az mi volt? Mézesmadzag. Nem tudom kihez vagy hű, de én nem látom, hogy ő is hű lenne hozzád.
Majd eszembe jut valami, csak egy kósza ötlet és némiképp bizonyítás is.
- Mit szólnál...ha inkább megpróbálnád az emberek érzelmi energiáit elszívni? Nem tudom hogyan működtök, de valahogy a lényekből és a lelkekből erőt merítettetek. Nem vagyok vak. Ezek veszélyes játszmák...de ebben a vészterhes szituációban a halandók pánikolnak, rengeteg energiát emésztenek fel ezzel, ami feleslegbe megy. Mi lenne ha ezt próbálnád meg lecsapolni? Biztonságosan.
Cinkos pillantást vetek a kölyökre, majd sunyin a jajveszékelőkre emelem tekintetem diszkréten. Majd újra rá. Mit felel vajon? Én nem vagyok az ellensége. Egyelőre semmi olyat nem tett, amivel rosszallásom járna. Mi több, csípem a srácot. E mellett ezt a helyzetet csak úgy vészelhetjük túl, ha össze dolgozunk. S ha majd eljutunk oda, ahonnan ez a csapás jött, nem szeretném, hogy én legyek a kakukktojás és mindenki az én torkomnak essen neki. Athant a szövetségesemnek sokkal szívesebben szeretném tudni. A döntés az övé. Ráadásul ha sikerülne elszívni a zaklatott lelkű emberek felesleges energiáját, még tán meg is nyugodnának, nem kapnának szívrohamot, mindenki jól járna! Ki mondta, hogy nem vagyok én jó Ördög?




avatar



☩ Reagok :
69

Utolsó Poszt Csüt. Aug. 02, 2018 10:55 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Rejtély a ködben
Kuprit csapat Reign of the Dark  • Credit:
Lassan mindenki számára világossá válik, hogy az esztelen öldöklés nem működik. Egyre jobban és jobban szaporodik el a park melletti utcácskába a lények száma. Nemsokára már többet fognak számlálni, mint az utcán menekülő emberek.
Michael védi az egyiket, karját marja. Égető, kínzó fájdalom hatol elevenébe. Láthatja, hogy a sebek szélei nem indulnak gyógyulásba, ahogy az várható lenne. A bőr elüszkösödik, olyan, mintha a sebek szélét rögtön megégették volna. Nem vérzik. Csak kínzó fájdalmat érez. Ugyanezt érezheti Lucifer is, csak hogy ő nem láthatja a sebét. Ellenben fivéréét, ebből sejtheti, hogy ő sem járt jobban.
A Fényhozó testvére védelmére kell, eltaszítja a szörnyet, s dühébe öklével nyúl át rajta. Sajnos a helyzet változatlan, haragja hiába csak belülről égeti.
Ő is belátásra tér, s új parancsot ad démonkutyáinak. Azok innentől kezdve a majd megtriplázódott szörnyeket próbálják egy helyre terelni. A lények megállnak, rájuk tekintenek, feléjük csapnak. Egy elpusztul, de semmi baj, van még itt rengeteg.
Amíg pedig a kutyák terelik a lényeket, addig Ruben és Athan is emberi lelkek kiszipolyázásába kezdenek. Mi végül nem működik. Pihegve térdel a földön Ruben, próbál úrrá lenni újra magán. Az eltávozott lélek keserű utóízt hagy a szájába, mintha egy marék földet evett volna meg, mohával és pár ganajtúró bogárral ízesítve.
A lökéshullám pedig eléri őket.
Néhány ember sikoltovza menekül. A színházból szerezett fáklyák fényével világítják meg az utat, igyekeznek arra menni, amerre a várost védő angyal mondja nekik. De a lények előttük teremnek. Kezük félig jéggé válik. Feléjük sújtanak.
Megfagynak, velük együtt a fáklya is, a tűz egy utolsót villan, próbál a jég ellen küzdeni…
A kékesen derengő fény oly gyorsan tűnik is tova, amilyen hirtelen felvillant. A szigetet jelzi, ahol történhetett valami. De vajon mi?
Az ördög és barátja ezt akarják kideríteni, de vajon tovább mennek? A lények nem szagolják már a levegőt, de nem is haladnak tovább. Újfajta erőt érzékelnek ereikbe. A jég… A jég hatalmas úr lett számukra. Ha továbbállnak, megtehetik, nem állítja meg őket senki, de bárhova is mennek a városba, ugyanezzel találják szembe magukat. Az emberek pedig látják, hogy miként hagyják őket magukra… Újra csak.
Mindeközbe pedig a két zöldesen világító lény tenyerükeg egymásba fonják. Szél támad körülöttük, majd pedig méregzöld fény tör fel a magasba egy oszlopként az ég irányába. Mormolnak valamit az orruk alatt.
A többi szörny pedig halad előre. Kardjuk ha pokolkutyához ér, az megfagy. Ha emberhez, azok is, sikítva veszik tudomásul, hogy testük lehűl, átveszi felettük az uralmat a jég. Ha a betonhoz, vagy az épülethez, az is eleinte dérbe fürdőzik meg, majd lassan, vánszorogva fagy meg.
A levegő lehűl körülöttük, noha a természetfelettinek ez nem akadály. De meg lehet akadályozni.



Online
avatar



☩ Reagok :
110
☩ Play by :
☠ Alexander Calvert

Utolsó Poszt Kedd Júl. 31, 2018 12:28 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


☠️ i like chaos

Egy angyal, az ördög, a halandó és a szörnyetegek
szószám: 1000 • Credit:

 
Olyan jó volt érezni, ha csak kérészéletű pillanatig is azt, hogy szinte minden erejét visszakapta, hogy olyan, mint amikor még semmi sem állt az útjában, és amit akart, megtehette. De ez is csak egy apró szelet volt csupán, könnyen jött és könnyen ment. Valahol számított erre, mégis, amikor minden megszűnik, amikor az erő elszáll, csalódik, csalódott és kissé talán dühös. Ezzel a pillantással pillant arra, aki elbánt a tartállyal, amit kényelmesen csapolhatott volna még egy ideig. Talán egész sokáig. Hiába mondta, hogy nem tudja megölni őket, hogy ne csapkodja ész nélkül, mintha a falnak vagy épp ennek az átkozott, hasadó betonnak beszélt volna. Ha tudná, miért ilyen  értetlenek egyesek, vagy épp forrófejűek, boldog lehetne. Fáradt és csüggedt sóhaj hagyja el ajkait, miközben minden olyanná válik, mintha csak illúziót sütött volna el, nem pedig azt próbálta volna, hogy begyógyítsa a föld sebeit.
- Én mondtam, hogy ellenük ez mit sem ér! Mondtam... - igen, kissé sértett és dühös, így egy mozdulattal lök félre maga elől embert, aki épp menekülne az elől, hogy elnyelje a magma. Pedig olyan jól indult... igen, lehetett volna egy kicsit hős, egy kicsit magamutogató, ennyi kijárt volna neki is. Vagy nem? Maga sem tudja, csak azt, hogy az egész úgymond füstbe ment, és már az sem boldogítja, hogy két, opálos tekintetű szörny pislog vissza rá. Lophatna, de más foglalja le.
- Ez olyan mágia amely... amelyet talán nem is érthetnél elsőre. Ez régi, olyanok, mint mi magunk és akitől származik... Nem biztos, hogy okos dolog rájönni, veszélyes terep. Ez a régi idők lenyomata, azé, amely egykor a világban dolgozott – szól oda a tombolónak, a kíváncsiskodónak. Kerüli azt, hogy ez konkrétan a saját fajuk terméke, akaratlan védi be Seth kicsiny titkát, kicsiny lényeit, mintha amúgy számítana. Meg tudja védeni magát, meg tudná, ha itt lenne, mégis, nem akar minden titkot kifecsegni, mindent feltárni. Utalt rá már párszor, nem itt persze, másoknak, ismerteti magát, magukat a világgal, de hogy mindent felfedjen. Ó, azt már nem. Annyira nem lesz és nem volt sosem ostoba. Ha Ruben akarja, elmondhatja, neki el is nézik, de azért ő erősebbnek akarja mutatni magát, olyannak, aki megváltozott és aki nem az a kicsi, akit évezredekig piszkáltak vagy épp csak figyelték, mit tesz. A másik arkangyal rájuk se hederít, ez akár áldás is lehet, hiszen nem ismeri, milyen is a természete, de ahogy az embereket védi, hamar sejtheti, melyik oldalról érkezett. De ő sem fordít túl nagy erőt az emberek mentésére, még akkor sem, amikor újabb erőhullám éri el őket. Arcáról minden dühös vagy épp semmis érzelem eltűnik, megkapaszkodik és persze kissé le is taglózza. A hideg fut végig rajta, de nem tart sokáig, ahogy jött, úgy megy. Mi történik mégis ott, arra? Lehet, hogy oda kellene tartaniuk, ahelyett, hogy itt bohóckodnak?
Mert azt teszik. Igen, felbátorodik azon, amit Ruben tesz és ő is megpróbálkozik vele. Hajszálnyira az embertől, tartva ebben a felfordult világban. Megtámassza a lábát is, hogy ne essenek hanyatt és ami eléri a fülét, az testvére kínlódása. A műveletet épp, hogy megkezdi, már szinte látja is a fényt, az erőt, amely megmarja ajkait, és amely kínozza fivérét. Amaz szenved, görnyed, mintha rosszat enne, mintha gyomrában már nem lenne többé hely. És a lélek távozik, ahogy jött, úgy megy. Kiköpte! Kiszakadt belőle! Szemeire tágra nyílnak, miközben ő is erre készül és mégsem. Félig sikerül talán, maga sem tudja, de olyan érzése van, mintha először szívná le az első slukk füstöt a cigarettából. Köhögve taszítja el magától az embert, akibe a lélek visszamászik és aki magához térve talán messzire menekül a leviatán elől. Köhög, a fejét rázza, és torkát kaparja a dolog. Végül, férfiasan oldalra köpve törli meg ajkait, és ha eddig nem volt letörve, akkor most már végleg. Miért van minden ellenük?
- Te és a hülye ötleteid... De komolyan! Mi jöhet még? - morog oda Ruben felé, mert egy kicsit rá is mérges, és persze magára is. Miért kell mindent elhinnie, amit lát? Egyre többször esik ebbe a hitbe, talpra kell állnia végre, és a saját gondolataiba esnie. Inkább azokba csalódjon.
- Ne mondd azt, hogy oda akarsz neki adni egyet... - arca fáradt, nyúzott, amikor az Ördög újabb ötletét figyeli. Ruben és egy pokolkutya? A legjobb párosítás. Ha már ezektől a dögötől lázba jött, akkor mi lesz most? Le se lehet majd lőni? Legszívesebben csak leülne és a fejét fogná, ehelyett inkább csak arcát dörzsöli, karjait tárja szét arra, mégis mit kellene tenni. Mit lehetne? Nem tudja megállítani a föld mozgását, nem tudja feltölteni magát innen-onnan, erejét pedig mégsem pazarolhatja, amíg rá nem veszélyes valami, nem akar feleslegesen lemerülni mert akkor megnézheti magát. Nem, nem. Okosabbnak kell lennie.
Ameddig az idilli képet nézi a kutyaadoptálásról, a szín változik. Mintha minden pillanatban rosszabb és rosszabb lenne. Az égre néz, miközben nekiesik egy lénynek, amelybe belekapaszkodik. Csak nem rágja le a karját emiatt, hogy ő támasznak használja. A villámok egy pillanatra nappali fénybe vonja a világot, és megpillanthatja azt, amelyet talán mutatni akart eddig is. A kékes derengés, az út azon vége, amely felé tartottak talán az elején, csak megakadtak. Lehet hogy...? Seth?
Keze valami hideghez ér, lehelete lassú gombócban száll tova. Pislogva lép el, kezét dörzsölve, és a hideget észlelve. Amely eddig forrt, most fagy, jég és a kíméletlen ridegség kúszik közéjük.
- Ezt nem valamelyikőtök csinálja, gondolom... - intézi a többiek felé szavait, de mivel azok is olyan értetlenek mint ő maga, így azt hamar kizárja, hogy bármelyikük is tehetné ezt. Megborzong, és inkább elsétál a lényektől, úgy érzi, ez már az a helyzet, amikor a dolgok egyre komolyabbakra fordulnak.
- Menni kellene, igen. Az emberek itt megfagynak, azokat is el kell innen vinni annak, akinek fontos. De... én megnézném magamnak a helyet. Bármit, de itt valami nem stimmel, ezek a lények sem. Szóval... Ruben, remélem velem tartasz és ha úgy van, te is – pillant kettejükre, aztán, mielőtt bármi rossz történhetne vagyis reméli, hogy nem történik aközben, hogy ő lassan megindul az előbb felizzott, kékes fény forrása felé. Lehet, hogy hülyeség, de nem hülyébb ötlet, mint a fagy birodalmában maradni.



Utolsó Poszt Csüt. Júl. 26, 2018 2:55 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next




Rejtély a Ködben
Levik & Ördög és még a bátyám is
──────────── ────────────

"In the dark of the night we are demons in silence
In the light of the moon we are the storm of the damned
In the heat of the wild we are the bloodred horizon
Stand anywhere we land
In the call of the wild we are the thunder and lightning
In the roar of the fight we are the sword in your rear
In the heart of the night we are the call of the sirens
Near anytime you fear, anytime you fear"

Mihály is küzdeni kezd, ahogy jómagam, de csak hamar be kell látnunk, hogy minden próbálkozásunk hasztalan fáradozás! Dühít ennek ténye s ettől lemállik arcomról az álca. A hangulatingadozás csúnya dolog, de én sem lehetek tökéletes. Kisebb gondom is nagyobb annál, mintsem, hogy külön oda figyeljek arra, hogy sármos angyali ábrázatommal villogjak itt a katasztrófa közepén. De legalább már Uriel és a nyomozó biztonságban vannak, legalább is remélem. Ahogy azt is, hogy Chloe sebét a húgocskám be tudja gyógyítani. Csomó mindent vágok fivérem fejéhez, de rangidőshöz méltán úgy is reagál, ahogy, vagyis sehogy. Hát persze, a halandók most is fontosabbak neki, mint a család! Apánk talpnyalója! Hogy én mi vagyok, ha ő a "talpnyaló", azzal most nem foglalkozom. Dühöngök. Mindig is én voltam kettőnk közül, aki az olthatatlan tűzzel égett. Nem is tudom miért kötöttem ki én a Pokolban s nem ő, irónia. De erre most nincs időnk.
- Én? Az embereket?! Szavamra, bátyám! Hiszen úgy sem maradnak halottak! Nem mind egy?!
Förmedek rá, mert szerintem sokkal nagyobb a gondunk jelenleg, mint a humánok élete vagy nem élete. Igen, biztos traumatikus meghalni és feltámadni, de nem pont ebben hisznek oly annyian?! Ekkor viszont egy bestia belé mar testvérembe, aki éppen mártírosdit játszik és én dühödten rontok a lényre, hogy egy rúgással taszítsak rajta.
- Hogy mertél a fivéremhez érni?!
Ordítom a balga állatnak, nos, igen, tajtékzok, ezért a kirohanások. Átlyukasztom puszta öklömmel zsigerből, ha ez lehetséges. Francba! Így csak ketten lesznek....le kell higgadnom! Körbe pillantok és látom, hogy Michael tereli az embereket. Egy kápolnába. Atyám, hol vagy?! Fogalmazódik meg bennem az épület láttán a keserű kérdés. Nincs idő. Démonkutyákat idézek, elégedett vagyok magammal, de csak amíg meg nem pillantom gyérnek mondható létszámukat. Az én erőm is jócskán megcsappant, mint mindenki másé, bármennyire is nem akartam erről tudomást venni. Amara, a Pokolba veled, néném! Ordítok egy förtelmeset tehetetlen haragomban. Túlvilági ez a kiáltás, nem hasonlít semmihez, - főleg nem emberi hanghoz -, állataim össze rezzennek, megmerevednek s rám emelik vak pofájukat. Az első riadalom után azonban teljesítik uruk parancsát, de bár ne tették volna! Tépem én is velük együtt a fenevadakat, szabadjára engedve tomboló indulatomat, míg nem realizálom, hogy szétfolynak ujjaim között végtagjaik, akár a homokszemek. Ettől csak még őrültebb lesz felindulásom. Szurokfekete nyelvemmel végig nyalom a felső ajkamat és igyekszek megzabolázni lényemet. Elsuttogom nekik átok-szerűen, hogy még se csonkítsanak, hiszen már látom, csak ártanak vele. Új utasítást kapnak, lehetőleg tereljék a lényeket és tartóztassák fel őket! Most érzékelem csak a lüktető fájdalmat a hátamban, amit az egyik rém okozott. A kín ez idáig oly mértékű volt, hogy teljesen elvakított, talán pont ezért tört rám a fékevesztett állapot. Megrándul a szám sarka, mérgesít, hogy sebesült vad módjára viselkedtem. Vörös köd takarta el látásom s józan ítélőképességem. Meg akarom tudni miféle mágia ez. Addig nem nyugszom! Mellettem karöltve Athan ácsorog felfegyverkezve angyali pengével. Hát, ha megszerezte, már az övé. Nem hullatok könnyeket távoli rokonaimért.
- Ahogy mondod.
Felelem leviatán barátomnak a sátáni arcomat illetően, de az idő sürget, nincs időnk hosszasabb csevejbe elegyedni. A történések kíméletlenül haladnak előre. Most már kiszúrom a két levi ténykedését, ráncolva vérvörös homlokomat. Erőt gyűjtenek? Figyelem ahogy Athi össze húzza a tátongó hasadékot és a láva felcsap lábai mellett.
- Hogy....?
Rebegem, de hogy neki szánom-e eme kis szócskát vagy pusztán költői kérdés, azt nehéz lenne eldönteni. Ruben pedig, aki eddig higgadt volt, most átkapcsolt egy másik üzemmódba és magam sem hiszem el, amit látok: lelkeket eszik?! Én vagyok a Sátán, de ennek látványa még engem is elborzaszt. Rusnya képem megvonaglik az undortól. Én, a kárhozott lelkek kínzója vagyok, na de felzabálni őket?! Mohón szipolyozni és tömni be a csuszalesőn?! Ez undorító. Ennek ellenére nem szólok semmit, csak némán figyelek, tanulmányozok. Athan arcára esik vérben forgó pillantásom, látom rajta, hogy hasonló gondolatok játszódhatnak le az ő fejében is a kifejezése alapján. Ismét a másik fivérre nézek, aki lakmározik. Egyszerre nyűgöz le, ahogy az ártalmatlannak tűnő férfiből vadállat lesz s egyszerre borzongok meg gyomorforgató tettétől. Továbbra is dicsőn képviselve az ellentmondásokat. Athan pedig megindul, átkarol egy fátyolos tekintetű halandót s én jól tudom, mire készül. Válaszol ugyan, de én már nem felelek tépelődéseire. Mereven bámulom, hogy valóban megteszi-e. Amíg öklendezésre nem leszek figyelmes. Oda lépek Rubenhez, leguggolok, amíg kálváriáját élve kiadja magából a gyönyörű kékkel izzó emberi lelket, Atyám ragyogó leheletét. A hátára teszem a kezem. Groteszk ötlettől vezérelve intek, az egyik házi kedvencem csak oda siet hozzám a jól ismert mozdulat láttán. Mit nekem halandó "kistestvéreim"?! Meghalni nem tudnak s míg nem egy újabb Rembrandt vagy Mozart éled fel bennük, értéktelenek s lényegtelenek a szememben. Inkább fordulok hát a leviatánokhoz, akik hozzám hasonló szörnyszülöttek. Az egyik vissza taszító lény kutya-szerű mozgással jön oda hozzám, lassan és lelógó tenyerembe dörgöli képét. Én megfogom, a mellső lábai alatt, pont mint egy kiskutyát és éppen, hogy csak elemelve a földről tartom a vélhetően meggyötört Ruben elé. Úgy lóg kezeimben, mintha valóban kisállat volna, fejét oldalra biggyesztve.
- Ruben. Tudom, hogy Koszost már nem hozhatjuk vissza, de mit szólnál egy ilyenhez? Megparancsolhatom neki, hogy engedelmeskedjen neked.
Próbálom kiengesztelni a levit, nem akarok haragot sem vérbosszút a részéről Chloe irányába. A föld azonban ismét megremeg, már két opálosan világító szemű warlock áll bundások gyűrűjében. Csodás! Itt szerencsétlenkedünk tehetetlenül! Ekkor azonban a falka felfelé kezd bámulni, mintha csak Istent keresnék. De ők nem holmi halandók, valami egészen mást keres bamba szemük. Követem hát a pillantásukat és most már én is megpillantom, amit ők. Összeszűkült szemmel figyelem a  jelenést, a kékesen derengő fényt a villámok csóvájában, valamiféle sziget-szerűséget a hófehér ködben. De mélázni sincs idő, jégvirágok fagyos pattogására kapom el a fejem az égi képtől: az átkozott monstrumok most már jég-kart növesztettek! A lávának hűlt helye, gőzölgés marad csupán és havas pernye a jégtől.
- Valami ötlet, fiúk?
Célzom meg kérdésemmel Athant és Rubent. Michael-el ellentétben én nem hiszek az emberek felesleges megmentésében. Szerintem a baj forrását kell megszüntetnünk. Mindenkinek úgy lesz a legjobb, legbiztonságosabb. Ha ő, a seregek ura nem akar harcolni, hanem fülét-farkát behúzva majomkodik az emberekkel, hát legyen! Én nem adom fel, ki kell találnunk valamit, hiszen megoldás mindig van.
- Szerintem fel kell jutnunk. Oda. Ott lehet a mágia forrása.
Javaslom a kölyköknek az ég felé mutatva fejemmel. Nekem kell az a varázs, amit a hústornyok parancsolója használ! A tudás hatalom.

"We are the dark of the night
We are the sermon of fight
We bring the nightside sacred and wild
We are the demons of light
The holy word you can't fight
We bring the nightside sacred and wild
Fight, fight, sacred and wild"




Tökéletes dal a kaladhoz:
 

avatar



☩ Reagok :
74
☩ Play by :
Keanu Reeves

Utolsó Poszt Csüt. Júl. 26, 2018 11:28 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Rejtély a ködben
Kuprit csapat Reign of the Dark  • Credit:
Belátom, hogy egyesével se jó mentei a embereket, így megcsillan angyal pengém, s beléjük kezdem mártani. Élvezettel kaszabolom őket, s figyelem, ahogyan porrá lesznek, de a helyén kettő jelenik meg. Miféle lények ezek? Elkap az ámulat, de egyben a tisztelet is. Igen, tudom. Démonokat is tiszteltem annak idején.

Nem foglalkozom ostoba mondatokkal, nem érdekelnek a szavak ebben a helyzetben, csak a tettek, ami számítanak. Vagdosás nem jön be, de lucifer nem látja ezt be.
- Fivérem, hasztalan a próbálkozás, kérlek inkább az emberekkel törődj. - Mondom olyan, hogy meghallhassa. Hirtelen pillantom meg ábrázatát, de csak égnek emelem a szeme, s folytatom utam. A szörnyek nem fognak ettől sem félni, mihaszna kis trükk. Hangomban továbbra is nyugodt összeszedett nincs idő a pánikra. Ha egyet ölök kettő lesz, így ez ne ér semmit. Az egyik embert éppen marni készüli a szörny, hirtelen repülök oda, s elkaptam, de a karom engem talált el. Leteszem a földre a férfit, s karom markolászom a fájdalom leírhatatlan. Sziszegek, de megrázom magam, s igyekszem folytatni. nem rég épült ide egy kisebb kápolna minek pincéje is van.

Kezemmel mutatom az utat az embereknek, s kiáltom nekik, hogy "Erre, erre". Sokan futásnak erednek, s követik az utasításaim. E közben a többiek tovább küzdenek? Vagy segítenek az emberekkel?




○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



@ I believe that we're meant to be I'm bad at love But you can't blame me for tryin'You know I'd be lyin' sayin'

avatar



☩ Reagok :
69

Utolsó Poszt Kedd Júl. 24, 2018 3:30 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Rejtély a ködben
Kuprit csapat Reign of the Dark  • Credit:
Lucifer könnyedén tépi le magáról a húsába maró állatot. Bőre ég, a sebe oly fájdalmat generál számára, melyet sose érzett még eddigi  élete során. Érezheti, hogy porként málik szét ujjai között a szörny állkapcsa. S lassan maga a szörny is. Nem erősek, de egyet észrevehet. Könnyedén legyőzhetnék őket, ha nem egy magasabb mágia szintjén mozognának a szörnyek. Így viszont minden végtag letépésnél elmorzsolódnak és kettő jön helyükre. Testrészeik nem hevernek szanaszét. Apró homokszemekké peregnek, majd ebből alkotják magukat újra. Csakhogy egy halálával kettő jelenik meg.
Az ördög sem tétlenkedik. Magához hívja a földön ragadt állatait. Démonkutyák tömkelege jelenik meg. Az elképzelés szerint több ezer, csakhogy nem számítja azt be, hogy az utóbbi időben mindenki mással együtt az ő ereje is meggyengült. A pokol és a menny bezártával érezhetően kevesebb az erejük, de ha nem is takarékoskodik vele is csak pár száz démonkutyát képes megidézni és parancsolni nekik. Ha nem vigyáznak lassan több szörny lesz jelen, mint démonkutya, vagy ember a városba.
Mígnem ki nem fogja azt az egyet, ki szerinte mindennek az okozója. Nem okoz nagy gondot számára, hogy megölje a mágust, elporlad, akár a többi kutya. Így megszűnik Athan és a máguslény között az összeköttetés. Mindent, mit csinált a leviatán hirtelen megszűnik. Visszaalakul olyanná, mint amilyen előtte is volt.
A föld újra megremeg a lábuk alatt. Lucifer mellett a földön újabb két lény alakja formálódik ki. Csakhogy mindkettő szeme immár opálosan ég.
A föld újra megremeg, Alcatraz felől egy újabb erőhullám söpri végig a várost. Megtaszítja nem csak a lényeket, de a két leviatánt is és az ördögöt is. A lények felkapják fejüket. Beleszagolnak a levegőbe.
Odafigyelni mégsem tudnak rá, hiszen Ruben vonja el a figyelmet, mégpedig, egy emberi lélek kiszívásával. A leviatán feltöltődik energiával, ahogy a kékesen világító lélekdarab átjárja ereit. Aztán hirtelen rázkódik össze. Mintha a teste nem fogadná be a lelket, mit magába szippantott. Nem, hiszen ez vissza akar térni gazda testébe. Nem tud eltávozni, sem a pokolba, sem a mennybe. Így a leviatán testében sem tud új életre kelni.
Gyomorgörccsel görnyed ketté és torkán keresztül kényszerül kiköpni a lelket. Athan ha ennek láttán is úgy kívánja, hogy felfalja az egyik ember lelkét, ő is hasonló állapotba kerül.
Michael nem foglalkozik a lényekkel, az embereket menti, ha tudja távol tartja tőlük a szörnyeket. Gyorsan felfogta, hogy nem lehet megölni őket, mert ezzel csak nagyobb bajba kerülnek. Feltartani próbálja, semmi mást, fogaskerekei mégis gyorsan járnak, mit lehetne tenni ellenük? Az angyalpenge hasztalan, hiába hord ő is magánál egyet-egyet. A démonkutyák széttépésére is csak megsokszorozódnak. Vajon szól fivérének, hogy csak tartsa fel őket, ne tépkedje? Vagy katonáit hívja segítségül?
A föld újra megremeg a talpuk alatt. Az égen villámok cikáznak át, a távolban megvilágítva valamit az apró szigetet, ahonnan a kéklő fényforrás még mindig látható a tejfehér ködön keresztül is.
Egy pillanatra nem figyelnek csak a szörnyekre. Azok keze pedig lassan kezd el fagyni, egészen könyék tájig. Karjuk mintha megnyúlna, hosszabodna, és jeges kardként teljesedik ki. Az egyik szörny a földön húzza maga után. A láva lassan kialszik, minden, amihez hozzáér jégvirággá dermed, majd lassan fagy meg. Legyen az a beton, a ház fala, kövérlő vízcseppek… vagy emberi bőr.




Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 27 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 0 rejtett és 18 vendég :: 2 Bots




Fajaink száma
Arkangyal
8/6
Leviatánok
8/8
Angyal
2
Démon
11
Bukott Angyal
4
Ember
5
Félvér
3
Harcos Angyal
8
Vadász
8
Nephilim
3