We're gonna rule the world We don't give up
So we'll keep on starting the fires We own the future The story that they sold us

 
Mission Dolores Park
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

Abaddon
avatar



☩ Reagok :
163

Utolsó Poszt Kedd 14 Aug. 2018 - 22:19
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Rejtély a ködben
KUPRIT CSAPAT  • Music - Light em Up • Credit:
Nagy lendülettel rugaszkodom el a tetőről, hogy egyenest a sűrűjébe vessem magam. Zuhanás közben van idő elmélkedni az élet nagy dolgain, mint például, kihúztuk e a vaslót otthon? Vajon jól megy a csíkos zokni a bőrcipőmhöz? Vajon honnan a jó büdös kénköves francból másztak elő ezek a kutyaemberek?! Nem, valójában nincs idő ilyesmire olyan gyorsan zuhanok... Aztán sikerrel földet is érek, és úgy tűnik a hatás ezúttal sem marad el. Szerencsére, nem lettem volna boldog ha megduplázom a számukat. De a tűz kifejtette ezúttal is a kellő hatást, csak megérte próbálgatni és nem eszetlenül kaszabolni. Ez esetben konstatálom, hogy nem kell újabb mód után néznem, maradok a beváltnál és ezt az utcán lévők tudtára is adom. Lucifer mondandóját felém intézi, így hát figyelmem felé irányítom. Fejem vakarnám mondatára, de legyen ahogy akarja, bólintással reagálok csupán nincs időm most kommentárra meg egyebekre, a lökéshullám csak megtántorította, földre lökte őket, de a tápászkodás nem tart órákig. Aztán távozik, pedig egy pillanatra azt hittem csupán humorizál, hát mégsem. Téged is jó volt látni, vonom meg a vállam gondolatban, de így még tán jobb is, legalább nem kell visszafognom magam, lebukásom elkerülendő. Időt nagyjából ennyit szánhatunk az aktuális eseményre, hiszen jöttöm érdekes láncreakciót indított meg. Szél borzolja ruhám, melyre visszafordulok az ellen irányába. A zöldes fény segítségükre kél és ködként borítja be őket. Enyhén döntöm oldalra a fejem ahogy meglátom amint a két emberpalánta szektásat játszik a kutyákkal. Az egyik a tüzem oltja egy kóbor mozdulattal míg a másik bánom is én mit csinál de az örvénylő szél nem utal semmi jóra. Fejem enyhén fordítom és homlokom balommal vakarom meg hogy utána ismét rájuk nézve rázzam meg kobakom. - Na meg a faszomat... - Bukik ki belőlem. Honnan a francból szalajtották ezt a sok szektás idiótát?! Pár utcával lejjebb az a kelekótya boszorka, most meg ezek ketten. A rémségek is mostanra már bizonyosan talpra állva néznek velem farkas - vagy hiánakutyaszörny - szemet. Akad itt néhány meg kell hagyni, vagy háromszor annyi mint néhány utcával lejjebb. - Azért... bevallom egy kicsit - szűkítem össze szemem és mutatok is ujjaimmal egy aprót. - érdekel kik vagytok, hogy ennyire ezeknek a dögöknek a pártját fogjátok. Pár utcával lejjebb az a flúgos maca, most meg Ti. - Regélem el rövid kis gondolatom ahogy immáron velük és a dögökkel szemben állok s közben a levegő vibrálni kezd körülöttem. Ha ők így, hát akkor én se leszek rest. A szemeim továbbra is olajos feketén fürkészik a szemben állókat. A kutyák tán még messze, így azokra még lehet kis időm. Előtte meg kell tudjam mit bírnak a szektatagok. - De előbb rendezzük kicsit sorainkat. - Toldom még meg, aztán balomat tolom előre hirtelen, hogy telekinézissel elemi erőt zúdítsak arra ki a tüzet oltotta. Lévén Lucifer nincs jelen nyugodtan engedhetem a legmagasabb verzióval. A célom, hogy kellő erővel lökjek rajta, hogy bármi is legyen mögötte éppen, fal autó, egyéb építőipari hulladék, annak bizony elemi erővel nekicsapjam. Csak, hogy érezze a törődést és persze a nem tetszésem a tüzek oltása miatt. A kérdés csak az vajon mit alkottak maguk köré, és persze, hogy sikerrel járok e.


Lucifer
avatar



☩ Keresett személy :
"When God is gone and the Devil takes hold
Who will have mercy on your soul?"
Maze


☩ Reagok :
38

Utolsó Poszt Hétf. 13 Aug. 2018 - 23:38
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next




Rejtély a Ködben
Levik & Ördög és még a bátyám is
──────────── ────────────

Nézem a körülöttem levő világ lassú omladozását. Káosz, vér és állatok kesernyés bűze. Az események elharapóznak. A bátyám továbbra is a természetellenesen szívós halandókat istápolja, Ruben enyhén szólva bepöccent s kifordult önmagából. Athan pedig...nos, képtelen kiállni a saját elvei és szándékai mellett. Túl fiatal még. Pedig hajthatná a vére! Kár érte, később, négyszemközt még tán a nem létező lelkére tudok beszélni. Több van benne, a vérei talán pont ezért akarják nyilvánvalóan lenyomni - legalább is ez az elképzelésem a szavai és korábbi találkozásunk alapján. Sóhajtok egyet, miközben visszatér angyali arcom. A lények, akár az ázott kutyák, marionettbábuként táncolnak a "boszorkánymester" ujjainak ütemére. S végül teátrális belépővel az egyik démonom is felbukkan. Nem is várok tőle mást, ismerem a teremtményeimet, akár a rossz pénzt. Elvigyorodom hát, mikor Abaddon-t megpillantom. Arról természetesen nem kell tudnia, hogy Atyám eltűnése meggyengített, ahogy a többi angyalt is. Drága néném kiszabadulásáról nem is beszélve. Szóval, szeszélyesen rá unva eme játszadozásra, úgy döntök, lelépek. Nincs itt több keresni valóm. A nyomozó immáron biztonságban, Uriel már meggyógyíthatta a sebét, tisztes távolságban vannak. Az Erő pedig, ami blokkolja a mágiám úgy sem dörgöli magát az orrom alá. Nem férkőzhetek a közelébe és nem csaklizhatom el. Legalább is egyelőre leteszek eme szándékomról.
- Abaddon, tartsd csak a frontot. Tudj meg mindent a kutyuskákat irányító warlock-ról, legyen bármiféle is. Ha végeztél, jelents nekem.
Adom ki az utasításaimat a démonhercegnek, ellentmondást nem tűrő hangon. Hiszen én vagyok a Sátán és nem azért létezem, hogy kedveljenek.
- Még találkozunk.
Szólok oda a két leviatánnak, egy végső pillantást vetve rájuk. Könnyen lehet, hogy viselkedésem érthetetlen lesz számukra, Abaddon majd felvilágosítja őket szeszélyes természetemről, ha akarja. Ha nincs szórakozásom, nincs maradásom sem. Azzal fogom magam, zsebre vágom a kezem és megindulok jobb híján gyalogosan. A pokolkutyák egyből kiszagolják távozásom és hű dögökhöz méltán követni kezdenek, akár az árnyék. A két méteres közelembe nem engednek egyetlent sem a hústornyok közül. Stílusosan távozom és már a következő lépéseket tervezem.






Aláfestés:
 

DragonLady
avatar



☩ Reagok :
49

Utolsó Poszt Hétf. 13 Aug. 2018 - 21:26
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Rejtély a ködben
Kuprit csapat Reign of the Dark  • Credit:
Hiába a Fényhozó szavai, bátyja mintha meg sem hallaná. Tán azért, mert ő odafentről pontosan látta, hogy mit művelnek ezek a lények? Hogyha megmarja az embereket, lelküt nem tovaszáll, egyszerűen csak megsemmisül? Vagy az évek alatt annyira hozzászokott az emberek védelmére, hogy képtelen a jó szót meghallani?
Bárhogy is legyen, Michael nem tesz le tervéről, hogy mentse a népet. Tereli őket, sikerrel. De vajon helyesen? Pincébe vinni őket, ahonnan nincs kiút? Szemmel láthatóan ezzel senki sem törődik most, az emberek is menedékként gondolnak rá, hisz az Úr első angyala jött el személyesen segíteni nekik. Parányi kis teremtmények, kiknek a hasonlók többet számítanak, mint ahogy azt bárki is gondolná.
A fronton mindeközbe folynak tovább az események.
A démonkutyák terelik a lényeket, néhol sikerrel, néhol kevésbé. Addig az egymással szembe felsorakozott felek egymással diskurálnak. A két leviatán szándéka egyértelmű, ők nem tágítanak bátyjuk lényei mellől, ahogy Michael sem kíván tágítani az Úr kedvenc teremtményei mellől. Lucifer pedig mintha hezitálna. Vonza az ismeretlen erő, mellyel tán találkozott, egyszer, régen, de az emlék nemhogy halvány, de egyenesen fekete és üres. Mégis segítene bátyján is, tán maga sem tudja, hogy mit is szeretne kezdeni?
De, pontosan tudja. A mágiát akarja, mely nem az övé.
Hiába vonja félre Athant, csalódottsággal kell eltöltenie, hogy régi volt mágikus ereje, bizony még az ördög számára is megkopott. Egykori fényes erejük, mintha tovaszállt volna, de állj! Van még a tarsolyukba egy két, trükk, ezt ő is pontosan jól tudja. Ezért is beszél hozzá telepatikusan…

S amíg ő beszél, addig új szereplő tűnik el a színen. A magasból száll alá, szárnyai mégsincsenek. Először csak egy apró fénypontot vehet észre, aki esetleg felfelé pillant, azonban ez a pont nemhogy csak közeledik, de szélesedik ki.
A nem túl messzi utcáról látta meg a fényeket, mely vonzotta. Sejtése bizonyosságra talált, itt is harcok folynak, ám a túlerő nagyobb, mint amilyen rajtuk volt. Nem érdekli ez, most miként lehet a Pusztító a bevált módszerét alkalmazza.
S láss csodát, egy démon, ki az embereket védelmezné a szörnyekkel szembe? Vagy egyszerűen csak véletlen, hogy oda érkezett pont meg? Elemi erővel csapódik a tömeg szélére. A robbanás a közelébe terelt lényeket éri, vele együtt a megfagyott démonkutyákat is. Szele elsodorja az embereket, felbuknak saját lábaikba, még maga Michael is megérzi, szárnyainak felborzolásával. A jégbe fagyott tetemek úgy dőlnek el, mint egy liszteszsákok.
Túlvilági ordítás rázza meg a színház előtti teret, a jég lassan olvad fel Abaddon és a tűz martaléka körül.
S amint a veszélyt megérzi a két leviatán nem rest cselekedni. Mágikus erőt szívnak el bátyjuk lényeitől, a fényforrás egy pillanatra megremeg, majd ahogy a magasba szökkent, úgy csapódik le a földre, zöldes füstöt képezve  vonja körbe a két kígyót.
Ruben a maradék tüzet kívánja erejével eloltani. Habár érzi, hogy még mindig nem az igazi, mégis egy legyintéssel képes megtenni. Közben pedig Athan védőfalat kíván felhúzni a szél segítségével. Elemi mágiája töretlen, a mágusokat védi. Kik mintha észrevennék, hogy mit is művel, s segítségére sietnek. Őket el nem érő, mégis szemmel látható, egyfajta tornádót képeznek maguk köré, mely elsőnek áthatolhatatlannak tűnik.
A Pusztító pedig elkiáltja magát. Tűz. A fáklyákat tartó emberek egyszerre kezdik el védeni becses zsákmányukat, de  mögéjük taszítani az embereket is védelmezve őket. A szörnyek mégsem jönnek közelebb. A megmaradtak új célpontot szemeltek ki. A démont magát.



Athan
avatar



☩ Reagok :
84

Utolsó Poszt Vas. 12 Aug. 2018 - 22:37
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


☠️ i like chaos

Egy angyal, az ördög, a halandó és a szörnyetegek
szószám: 670 • Credit:

 
Megértik a dühét és mégsem. Hiszen hogyan lehetne azt megérteni, hogy csonka és hiányos amióta csak szabad. Hogyan érthetné meg ezt egy olyan, akinek ereje teljes, akit nem csonkoltak meg úgymond? Muszáj, muszáj tiszta fejjel gondolkodnia, hogy ne a vesztes oldalra sodródjon. Ó nem, esze ágában nincs odáig jutni, ebben bárki biztos lehet. Csak, nem ő írja a történelmet se a sorsot. De ez részletkérdés.
Nem, nem fog most belemenni abba, mi ez az egész. Egyszerűen nem fordul az ellen, ami az övék. Mert nem akar. Nem, még ha van benne valami apró érzet, amely miatt vallania kellene vagy legalább segítenie. Ezt hessegeti el, foglalja le magát minden mással, de nem támad, egy szörnyet sem akart megütni vagy csonkolni. Viccesen nézhet ki, ahogy fivére is, miközben a két ark és a kutyák küzdenek, majd teszik amit tesznek, ők azon vannak, hogy a remegő talajon meg bírjanak állni. Mintha már ezzel is azt mutatnák, kik mellett állnak, de a van Ördög-szemek nem látják meg az igazat, vagy nem akarják.
- Magunkat védem, senki mást. Csak tippjeim vannak, de túl gyengék – rázza meg a fejét, hogy nincs itt semmi, amit el kéne mondania – látszólag. Ó Seth, miért hozod ilyen helyzetbe! Nem kért ő ebből, és most nyakig benne csücsül. Erejével, már amennyi ide használható, kicsit megpróbált a rengésen csillapítani, de már az is halottnak csók effektus, hát még az mennyire hasztalan volt, amit Rubennel együtt próbáltak. Ez van. Ez az ízmorzsa elkíséri őt egy darabig, és mutatja neki, mi fog történni, ha újabb ostobaságon töri a fejét és nekiáll mindenféle terv nélkül. Mély sóhajjal igyekszik visszarántani magát a csúfos valóságba és összeszedni mindenét, legfőképp a gondolatait. Lucifer feltevése igazából még őt is nevetésre sarkallná, de inkább csak értetlen pillantásokat szór felé, míg fivére átveszi a stafétát, és vázolja, mi is nem kerek ebben a történetben. Nos, igen. Az előbbiek után már nincs több kedve az emberektől bármit is kérni, vagy kicsikarni, nem bizony.
- Nem érünk velük semmit  – bólogat Ruben szavaira, és ő már valamelyest kész azzal, hogy mit akar tenni. Itt kezd hűvösre fordulni az idő, fagyos a hangulat, és bár nem érzi azt, hogy nagykabátért kellene imádkoznia, a jégen ő is seggre tud esni és... Túlságosan kíváncsi arra, mi van az út végén. A sárga köves helyett ezt a betont követné, és mégis, hiába mondja ki, talán süket fülekre lelt. Mindig ez van, mindig. Terve van, nem figyelnek rá, kövesse az idősebbét. Mordul, nem is halkan, de nem moccan, tudja, hogy botorság lenne odamenni egyedül. Nem a lények nélkül, hanem mint egyedüli a fajtájából. Így sincsenek sokan, de a kettő az már lehet tömeg.
- Egy percig sem álltam senki más mellé  – sziszegi, hogy ő sem lett emberpárti, vagy épp bármi, még ha némely pillanatban azt is érzi. Ruben lép most abba a cipőbe, amit nemrég ő próbált és amely láthatóan őt is felvillanyozza. No de itt mit lehetne mást tenni? A hideg töretlenül terjed, az energia megindul az ég felé...
És isteni vagy épp már sugallatra csapódik be a jel, vagy csupán egy kósza kalandor. De nem is rest, egyből hatalmas szólammal tudatja velük, mégis miért érkezett. Miért..
- Ez meg ki a fene? - dörmögi Ruben felé, figyeli a forróságot, melyet máris árasztani kíván. Tűz... a jég ellenfele. Hát igen, aki nincs ellenük, ebbe nem gondol bele, nem veszi számba azt, mi ölhetné meg őket. No de Lucifer? Erre biztos ráharap.
- Nem lesz jó ebből.. semmi  – lép fivére mellé, aki immáron átadja magát az erőnek. Mit tehetne hát? Tüzet gyújt és ellene fordulva segít a lények pusztulásában? Vagy kiáll amellett a család mellett, akit szidott, de akikhez tartozik? Döntenie kell és ez nem a legjobb idő arra, hogy ezen csapongjon.
És dönt.
Ahol egynek jut, kettőnek is. A másik varázsdög mellé pártol, de nem olt. Megragadva a dögöt, az erőt, mormolni kezd maga is, és ha az ég is úgy adja, próbál egy viszonylagos, erőfalnak nevezhető teret alkotni. Ha a többit fel is gyújtják, ezeket itt talán nem éri semmi. Döntött. Védelmez.


Ruben
avatar



☩ Reagok :
31

Utolsó Poszt Vas. 12 Aug. 2018 - 19:29
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Oh look! Puppies!

Kalandorok
zenei aláfestés • szószám: 1180 • Credit:

 
Csúnya, rossz Ruben! Látod mi lett a nem gondolkodás vége? Hányás! Kiguvadó szemekkel nézek farkasszemet az előttem lehetetlen mélységekig fölrepedezett betonnal, miközben meglehetősen hangosan öklendezem vissza a nem is olyan rég magamba szívott emberi lelket, ami a maga ragyogó kék fényével landol a földön, majd úszik vissza szemétként félredobott gazdájához, aki üres tekintettel mered maga elé, akár az elhagyatott, régóta senki által nem lakott házak. Mondanám, hogy kísérteties, de sokkal kísértetiesebb, ahogy zsíros tokája alól csorog az izzadtság és ingét úgy áztatta át, mintha a saját nyála folyt volna mellkasára. Fintorogva és köhögve, öklendezve nézem a zsíros férfit, akibe lelke rekordgyorsasággal költözik vissza és kelti az üres marionett bábot új életre, hogy aztán pápaszemén keresztül zavartan körbenézzen és el is iszkoljon rövid idő alatt. Alig tud futni! Csak kocog, de még ezt is inkább csak gyors gyaloglásnak nevezném és ha nem lennék olyan rossz állapotban, mint amilyenben most vagyok, talán még ki is röhögném hangosakat röfögve és horkantva, akár a malacok. Hogy lehet valaki lehetetlenül ekkora? Izzadtságtól fénylő, hurkákkal tarkított tarkója, a méretre szabott öltözéke, mert ekkorát nem lehet találni egy boltban sem, a hangos szuszogása, sőt inkább lahogó zihálása miatt csak egyetlen gondolat forog a fejemben: hogy nézhet ki ez nyárson forgatva? Rosszullétem ellenére visszanézek magam elé és támaszkodó kezeim körmeit szemlélve kezdek halk kuncogásba, ami egyre hangosodik, amíg végül az előre megjósolt röfögős röhögéssé nem válik, aminek köszönhetően elfekszem a földön és az öklendezéstől fájó hasamat fogva hentergek a mocsokban. Minden idők legnagyobb lakomáját lehetne belőle csapni! Légvételem szaggatott, sőt néha már kapkodó, ahogy mulatozásom közben megpróbálok kellő mennyiségű oxigénhez jutni, megfelejtkezve a káoszról és Koszosékról magam körül. Óóó atyavilág! Persze Athan biztos nem érti, ő sosem ért semmit, ami mókás lenne. Könnyáztatta szemeimet öcsémre és annak társaságára irányítom, akinek csúfságán az idő egy percet sem szépített, éppen ellenkezőleg. Hangosan kifújva a levegőt és hasamat masszírozva tápászkodom fel a betonról, majd porolom le ruhámat amennyire lehetséges, miközben immáron csöndben, felvont szemöldökkel hallgatom az Ördög vázlatos, világokat megmentő tervét. Még ha világokat mentene meg, akkor nem kívánkozna ki belőlem egy újabb hisztérikus röhögés roham, de jelenleg egy megvető horkantással és fejem csóválásával fejtem ki nem tetszésem.
'Nos, egy kicsit elveszem Athantól a rivaldafényt. Khm... a pompázatos haditerveddel egyetlen probléma van, vagyis több. Gondolom az előbb szemtanúja voltál annak, hogy a belünket kihánytuk a tévesen értelmezett magánakció után. Mivel az érzelmek is a lélekből erednek, a kettőt nem lehet elválasztani egymástól, ezért hogyha mi most megint elkezdenénk elszívni az emberek lelkeit, talán szét is robbannánk, rosszabb esetben, jobban pedig az egész mókát végighánynánk. Ez volt az egy és a több probléma együttese. Megjegyzem nekem sincs jobb ötletem, majd kitalálok valamit, de... eszem ágában sincs segíteni ezeken a toporzékoló majmokon.' - vonom meg a vállam és lapogatom meg Lucifer fejét, aminek tapintása... hát... hadd ne mondjam ki, hogy mire emlékeztet a látvánnyal együtt. Hogy ezzel együtt ellenségekké váltunk volna? Nagy a valószínűsége, hiszen úgy mentette meg azt az embernőt, aki lelőtte a drága háziállatomat, mintha hímes tojásból lenne. Mellkasom előtt összefonom karjaimat és hümmögve végignézek a katasztrófa sújtotta övezeten, ahol egyre több szörnyeteg leledzik, egész csinos hegyet lehetne belőlük összehozni, de már egyáltalán nincs kedvük hozzá, hogy tovább menjenek, sőt! Az embereket üldözik, ha kell egymáson gázolnak át, hogy egy - egy példányt el tudjanak kapni, nem beszélve arról, hogy a hosszú, csapzott hajú fickót is célba vették, aki eddig úgy próbált irtani őket, mint a szúnyogokat.
'Hát, de nem jött össze.' - jegyzem meg magamnak félhangosan és hajolok el egy felém repülő kuka elől, ami mögöttem hozzácsapódik egy lámpaoszlopnak és úgy nyomódik össze, akár egy üdítős üveg, majd hangosan kondulva ér földet. Szemem sarkából öcsém gondterhes arcát vizslatom, látom rajta a teljes tanácstalanságot, a vívódást, hogy kinek engedelmeskedjen, kinek higgyen, kinek segítsen, én viszont... én nem is tudom... nehéz megfogalmazni, még nehezebb elhinni, de teljesen nyugodt vagyok. Belül elöntött a teljes bizonyosság, ami szerint nekem Seth lényei oldalán kell harcolnom és ezt az akadályt legyőzve kell tovább haladnunk az út vége felé, ahol talán ott lesz valamiféle megvilágosodás, ami minden kérdőjellel felcímkézett kérdést helyre rak a fejünkben és már nem kell tovább morfondírozni rajta, nem kell bizonytalanságban és tudatlanságban élni.
'Nem tudom te hogy vagy vele, testvér, de én inkább a mieinket választom, nem pedig a csőcseléket.' - súgom oda Athannak és válaszát meg sem várva indulok közelebb az immáron két varázsló lény felé, azzal a határozott szándékkal, hogy segítek nekik. No de miért is? Hiszen ezek az emberek ugyanúgy Leáék is lehetnének, akikkel szemben nem követnék el semmi olyat, ami árthatna nekik. Na igen, de ezek az emberek nem a családom és végső soron, ha ők lennének túlerőben, nekünk sem kegyelmeznének, előzzük meg inkább a bajt. A két lénytől nem messze megállva vetek még egy utolsó pillantást öcsémre és a rémséges színdarab színpadára, ahol a hangulat kezd egyre fagyosabbá válni és lassan élő jégszobrok borítják be az egész teret. A sikoltások lassan kezdenek elhalni, de nem szűnnek meg végleg, csak egyre kevesebbet és kevesebbet lehet hallani, egyre halkabban és egyre távolabbról. Oh de nézd, újabb szereplő a semmiből! Kezdem megszokni, hogy egyre többen bukkannak fel a légüres térből és jönnek, hogy hősként próbáljanak rendet teremteni a káoszban, de eddig kettőből kettő próbálkozás fulladt kudarcba. Lássuk a harmadikat! Kíváncsian nyújtogatom az idegen felé a nyakamat, miközben kezemet az iker szörnyek felé kinyújtva kezdem lassan elszívni és mégis táplálni energiájukat, ugyanúgy, ahogyan ők az enyémet. Testem kissé megremeg a hirtelen mennyiségű energiától és úgy érzem magam, hogy képes lennék egy csepp izzadtság nélkül végigfutni a bolygót legalább háromszor. Arcomra elégedett vigyor ül ki, hisz amióta kiszabadultam sosem éreztem magam ennyire elevennek, ennyire a régi Rubennek, akit elvettek tőlem, mégis úgy fogadom őt vissza, mintha sosem váltunk volna el. Tekintetem végigfuttatom az égbe törő zöld oszlopon és magamban morfondírozom, hogy vajon mi lehet ezzel a szörnyek dolga, míg végül feladom a találgatást és a meglepetés erejére hagyatkozva engedem el a gondolatot. Ha eljön az ideje, úgyis megtudom. Mindeközben bőröm kezdi visszanyerni eredeti formáját, ezüstös pikkelyeimet többé nem rejti el semmiféle varázslat, nem is ellenkezem ellene, hagyom, hogy teljesen elborítsanak, mivel ez vagyok én, hozzám tartoznak. Legszívesebben ugrálnék az izgatottságtól, hogy mi fog kisülni ebből, de kedvemet rögtön lelohasztja az új jövevény piromániára való hajlamossága és buzdító cselekedetei, szavai. Ne olyan gyorsan! Másik kezemmel hanyagul intek a tüzek forrásai felé, hogyha amennyiben lehetséges, eloltsam mindet egyszerre, hogy senki ne tehessen kárt a kártevő lényekben. Ej - ej - ej...


Abaddon
avatar



☩ Reagok :
163

Utolsó Poszt Vas. 5 Aug. 2018 - 14:45
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Rejtély a ködben
KUPRIT CSAPAT  • Music - Light em Up • Credit:
Az angyal hátrahagyva az idegennel sietősen haladok a fénycsóva felé. Nehéz volna nem kiszúrni ezeket. Az angyal pedig ellesz, bizonyosan mély barátságot kötnek a boszorkával, bánom is én. Menekülés közben hátrahagyott autók, némelyik kirakatba vagy a másikba száguldva pihen, helyenként még a motor is jár úgy hagyták magára. A park nincs túl messze így viszonylag hamar el is érem. Nagyszerű látvány fogad: Az utcán a pánik hangulatban menekülők tömege lepi el. Amint a tömeghez közelebb érek azonnal irányt váltok, a legközelebbi ház tetejére ugrálok / mászok fel erőmnek köszönhetően igen sebesen. Onnan majd jobban belátom a terepet, mint a stratéga ki a sakktáblát felülről szemléli. Tetőről tetőre haladok s közben az utcán szemlélem, meglátom a célpontot: Igen szép mennyiségű, haszonszőrű förmedvény acsarkodik és hadakozik itt is a néppel mint ahogy nem sokkal arrébb is történt. Annyi különbséggel, hogy pokolkutyákat is fel vélek fedezni melyek vissza acsarkodnak a rémeknek (?) már ha jól látom. De amennyiben ez igaz úgy a tömegben hozzám hasonló démon leledzhet, másként hogyan lehetnének itt ezek a jószágok nemde? Viszont ha így van, hogy hogy nem jött még rá mint jómagam is, a tűz a gyengéjük. Legalább is eddig az bizonyult hatásosnak megannyi próbálkozás után S lám, nem sokkal arrébb már mind el is pusztultak. De ezen most nincs időm elmélkedni. Tetőről tetőre ugrálva, akadályokat leküzdve haladok a magasban, hogy a gócpontot keressem. Innen mérem fel a megfelelő helyet míg nem kellő közelségbe érve nem szakítom meg lendületem, levetem magam a tetőről. Nagy sebességgel zuhanok a magasból a célterület pedig egyenest a rémségek kellős közepe. Ott tervezek becsapódni ahol már a menekülőket nem érheti majd alkotásom végterméke, és a lehető legnagyobb rombolást végezhetem az ellenségek vonalakban. Szemeim olajos feketéje csak a célra koncentrál arcom megfeszül, vicsorba fordul át ahogy a sebesség exponenciálisan növekszik hála a gravitációnak. Jobbom ökölbe szorul ahogy hátrahúzva készülök fel a becsapódásra. Karom lángba borul, hogy úgy mérjem a csapást a célra és a célponthoz közel állókra. Nem tervezek rögvest atomcsapást mérni, nem volna túl bölcs, hiszen nem tudhatom, hogy ami bejött a másikakon az ezekre is hatással lesz e avagy itt alternatív hatást keltve megtöbbszörözöm létszámukat egyetlen mozdulattal. Nem volna túl bölcs, szerencsére Sariel is az első után felfogta, hogy nincs értelme agyatlan mód kaszabolni őket, másként a túlerő idővel fölénk kerekedett volna, de szerencsére nem így lett. Más megoldás kellett, hát megleltük, de lehet ezek másként reagálnak, mindjárt kiderül. Előbb csak egyen akarnám próbálni, de hát az erő már csak ilyen, a többi csak járulékos veszteség, útba voltak mondhatnám... Ha minden jól megy és semmi nem jön közbe akkor elemi erővel érkezem meg a tömeg szélére, hogy elvágjam a rémek útját a menekülőktől. - Ezt a kicseszett jegeteknek. - Bukik ki belőlem még földet érés előtt. A robbanás mely ezzel jár nem túl nagy körben hat, a lökés hulláma már annál inkább, hogy akit csak lehet lökjön hátra, taszítson el minél messzebb ezzel csinálva magamnak helyet. Ha minden jól ment akkor van időm felegyenesedni, hogy olajos fekete szemeimmel vegyem szemügyre a művet. Vélhetően egy kisebb kráter közepén állhatok és hamar kiderül, hogy ezúttal is hatással volt e a rémre a tűz ereje vagy más megoldás után kell nézzek sürgősen. Ha van egy kis időm akkor a tömegben tán kiszúrhatom Lucifert, szégyen volna ha éppen őt nem ismerném fel. Nem mondom, hogy boldog vagyok a látványától, s furcsa, hogy éppen itt látom, de mint jó bizalmas ennek jelét sem mutatom. Felé kiáltok, meg persze mindenkinek aki hallja körülöttem, főként inkább mögöttem ÉS amennyiben a tűz ezúttal is hatásos volt. - A tűz! Nem bírják a tüzet, gyújtsatok amennyit tudtok, pusztuljon mind. - Nagyjából ennyit szánok a dologra, a többi jelen lévő közül még Mihály volna ki felismerhető lenne számomra de Ő arrébb van, az embereket segíti így nem hinném hogy láthatom. A többieket pedig nem ismerem, számomra csupán részei a menekülő tömegnek. Nem is húzom az időt, túl sokan vannak még, fordul is vissza tekintetem feléjük, készülök a következő lépésre hiszen a lökés maximum lassíthatta őket, időt nyerettem vele, de ettől nem többet. Már ha minden a terv szerint megy.


Lucifer
avatar



☩ Keresett személy :
"When God is gone and the Devil takes hold
Who will have mercy on your soul?"
Maze


☩ Reagok :
38

Utolsó Poszt Pént. 3 Aug. 2018 - 10:05
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next




Rejtély a Ködben
Levik & Ördög és még a bátyám is
──────────── ────────────

Dühödten szemlélem, hogy nem csak megsokszorozódnak a fenevadak, - így halhatatlanok - , de alig fejtek ki erőt, máris hullanak, akár a legyek, hogy aztán átkozott, megkettőzött életüket élhessék tovább! Szinte hozzájuk sem tudok érni, máris kinyúlnak...a fenébe is! A hátam közbe ég, mintha tüzes parázzsal szórnák szüntelen. Lüktet az egész és sajog, a fájdalomtól ordítani tudnék, de senkinek sem adom meg ezt a kegyet. Tűröm, amit tűrnöm kell. Ha elviseltem azt, hogy  saját lényeim verjenek vasszegeket lapockáimba és felébük kerekedtem, akkor ez a nyavalyás szituáció sem állíthat meg! Bár a fájdalom még intenzívebb, mint akkor, de én is megkérgesedtem azóta. Egy sebhellyel több vagy kevesebb! Majd ráérek vele később foglalkozni, gondolom én. Jelenleg az izgatja a fantáziámat, hogy ki és miféle mágiával képes minderre. Sérti a büszkeségem, hogy az okkult képességeim az illetőéi mellett eltörpülni látszanak, pedig mindig is büszke voltam rájuk. A tudását akarom...és ha már ott vagyok, a feje is kecsegtető lenne. Ekkor pillantom meg, hogy bátyókám védencei szaladnának utána, mint a palotapincsik, de helyette eleven jégszoborrá válnak. Oda kiálltok testvéremnek, hogy legyen esze.
- Bátyám! Hagyd őket! A jég megőrzi porhüvelyük!
Tegye Mihály, amit jónak lát, de vissza ne menjen a szerencsétlenekért, nekik már úgy is mind egy. Remélem a közöttünk levő tömeg ellenére eléri a hangom fivérem. Csak nem lesz bolond. Aggodalmat éreznék iránta? Homlokom ráncolom és igyekszek kiszellőztetni a fejem, biztos csak ez az egész zavarja itt össze az elmém. Út közben ismét vissza térhet az angyali arcom, legaláb is megpróbálom magamra erőltetni, mert szemmel láthatóan nyugtalanítja itt a népeket - amit nem csodálok. A leviatánokat és humánokat egyaránt. Utóbbiak, nos, ha meglátják az arcomat normális esetben spontán eszüket vesztik, ami most nagyon nem kéne itt nekünk! Ilyenkor szokásuk kikaparni a szemüket vagy megöngyilkolni magukat. Eh, koszos, gyenge lények!
- Fussatok, bolondok!
Kiáltom oda a még egészben levő halandóknak - ha szerencséjük van, az angyalt pillantják meg és nem az ördögöt - és abba az irányba mutatok, amerre Michael sietett a többivel. Koncentrálnom kell! A leviatánokhoz fordulok. Ruben kuporog, nem áll valami jól a szénája, szóval Athannel paktálnék le. De ő...nos, tajtékzik. Megragadom mint a két felkarját, ha nem hátrál.
- Athan! Hallgass ide! Megértem csalódottságod és dühöd, mint láthattad mindez engem is elért. De nem hagyhatjuk, hogy eluralkodjék rajtunk! Mert akkor sose jutunk ki innen. Érted?
Kérdezem mélyen a kígyószemekbe bámulva ébenfekete íriszemmel, hogy jobb belátásra bírjam.
- Nem akartam végezni a mágussal, de nevetségesen könnyen halnak. Most viszont, van kettő is, akiket nem mellékesen csapolhatsz! Mert valami hasonlót csináltál, nemde?
Oldalra lépek tőle és míg jobbom a vállán marad, balommal mutatok az óriások irányába, pont mint a múzeumban, csak akkor műalkotásokra hívtam fel így a figyelmét. Végül kérdését is megválaszolom.
- Határozottan nem. De valahogy fel kéne oda jutnunk.  Talán...rajtuk keresztül.
Először az égi jelenésre emelem tekintetem majd a két balga hústoronyra, akik varázslósdit játszanak. És sajnos túl jól megy nekik.
- Nem értem, amit beszélnek...pedig minden nyelvet beszélek, amit az emberek valaha megalkottak.
Jegyzem meg csípősen és epésen, ahogy hol a lényekre és művükre, hol barátomra pillantok. Nem most jöttem le a falvédőről. A leviatánoknak közük kell, legyen ehhez az egészhez! S még is, valahol kívülállónak tűnnek. Merőben bizarr.
- Meglehet, de kitartó vagyok. Viszont ilyen tudást senki sem ad csak úgy oda.
Hülye is lenne az illető...sőt, ez már az a szint, hogy még árban sem igen lehet megegyezni, feltételezéseim szerint. Athan szavai pedig hiába burkoltak, eléggé árulkodóak.
Kissé megkésve reagálok korábbi mondandójára, de inkább kivártam, míg kissé lehiggad. A helyzet persze továbbra sem fényes.
- Atyám kedvenckéivel majd törődik Michael, mi menjünk és állítsuk meg ezt az őrületet! De előtte...
Helyeselek hát Athan szavaira, de ahogy megindulnánk a kékesen derengő jelenés irányába, még egy pillanatra megragadom a karját és mellé lépek. Csettintek egyet, bár valószínűleg hasztalan lesz, de hátha! Egy próbát megér...amit megkísérlek az az, hogy egy rövidke ideig körülöttem és Athan körül olyan mágikus burok keletkezzen, hogy hang se ki, se be ne jussék. Diszkrét megbeszélésekhez előnyös, fénykoromban rutin volt, na de most? Meglátjuk. Ha ez nem jön be, akkor az angyali telepátiával próbálkozom, hogy a hangomat a fejében hallja. Fogalmam sincs, hogy leviknél működik-e. Amennyikben nem járok sikerrel, egyszerűen csak halkan szólok hozzá.
- Athan. Ki az, akit védesz, még is...erősebb akarsz lenni?
Ismét a szemeibe meredek, válaszokat szeretnék.
- A helyzet kezd elfajulni, barátom. Te is jól látod. Amit kaptál eddig, az mi volt? Mézesmadzag. Nem tudom kihez vagy hű, de én nem látom, hogy ő is hű lenne hozzád.
Majd eszembe jut valami, csak egy kósza ötlet és némiképp bizonyítás is.
- Mit szólnál...ha inkább megpróbálnád az emberek érzelmi energiáit elszívni? Nem tudom hogyan működtök, de valahogy a lényekből és a lelkekből erőt merítettetek. Nem vagyok vak. Ezek veszélyes játszmák...de ebben a vészterhes szituációban a halandók pánikolnak, rengeteg energiát emésztenek fel ezzel, ami feleslegbe megy. Mi lenne ha ezt próbálnád meg lecsapolni? Biztonságosan.
Cinkos pillantást vetek a kölyökre, majd sunyin a jajveszékelőkre emelem tekintetem diszkréten. Majd újra rá. Mit felel vajon? Én nem vagyok az ellensége. Egyelőre semmi olyat nem tett, amivel rosszallásom járna. Mi több, csípem a srácot. E mellett ezt a helyzetet csak úgy vészelhetjük túl, ha össze dolgozunk. S ha majd eljutunk oda, ahonnan ez a csapás jött, nem szeretném, hogy én legyek a kakukktojás és mindenki az én torkomnak essen neki. Athant a szövetségesemnek sokkal szívesebben szeretném tudni. A döntés az övé. Ráadásul ha sikerülne elszívni a zaklatott lelkű emberek felesleges energiáját, még tán meg is nyugodnának, nem kapnának szívrohamot, mindenki jól járna! Ki mondta, hogy nem vagyok én jó Ördög?




DragonLady
avatar



☩ Reagok :
49

Utolsó Poszt Csüt. 2 Aug. 2018 - 22:55
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Rejtély a ködben
Kuprit csapat Reign of the Dark  • Credit:
Lassan mindenki számára világossá válik, hogy az esztelen öldöklés nem működik. Egyre jobban és jobban szaporodik el a park melletti utcácskába a lények száma. Nemsokára már többet fognak számlálni, mint az utcán menekülő emberek.
Michael védi az egyiket, karját marja. Égető, kínzó fájdalom hatol elevenébe. Láthatja, hogy a sebek szélei nem indulnak gyógyulásba, ahogy az várható lenne. A bőr elüszkösödik, olyan, mintha a sebek szélét rögtön megégették volna. Nem vérzik. Csak kínzó fájdalmat érez. Ugyanezt érezheti Lucifer is, csak hogy ő nem láthatja a sebét. Ellenben fivéréét, ebből sejtheti, hogy ő sem járt jobban.
A Fényhozó testvére védelmére kell, eltaszítja a szörnyet, s dühébe öklével nyúl át rajta. Sajnos a helyzet változatlan, haragja hiába csak belülről égeti.
Ő is belátásra tér, s új parancsot ad démonkutyáinak. Azok innentől kezdve a majd megtriplázódott szörnyeket próbálják egy helyre terelni. A lények megállnak, rájuk tekintenek, feléjük csapnak. Egy elpusztul, de semmi baj, van még itt rengeteg.
Amíg pedig a kutyák terelik a lényeket, addig Ruben és Athan is emberi lelkek kiszipolyázásába kezdenek. Mi végül nem működik. Pihegve térdel a földön Ruben, próbál úrrá lenni újra magán. Az eltávozott lélek keserű utóízt hagy a szájába, mintha egy marék földet evett volna meg, mohával és pár ganajtúró bogárral ízesítve.
A lökéshullám pedig eléri őket.
Néhány ember sikoltovza menekül. A színházból szerezett fáklyák fényével világítják meg az utat, igyekeznek arra menni, amerre a várost védő angyal mondja nekik. De a lények előttük teremnek. Kezük félig jéggé válik. Feléjük sújtanak.
Megfagynak, velük együtt a fáklya is, a tűz egy utolsót villan, próbál a jég ellen küzdeni…
A kékesen derengő fény oly gyorsan tűnik is tova, amilyen hirtelen felvillant. A szigetet jelzi, ahol történhetett valami. De vajon mi?
Az ördög és barátja ezt akarják kideríteni, de vajon tovább mennek? A lények nem szagolják már a levegőt, de nem is haladnak tovább. Újfajta erőt érzékelnek ereikbe. A jég… A jég hatalmas úr lett számukra. Ha továbbállnak, megtehetik, nem állítja meg őket senki, de bárhova is mennek a városba, ugyanezzel találják szembe magukat. Az emberek pedig látják, hogy miként hagyják őket magukra… Újra csak.
Mindeközbe pedig a két zöldesen világító lény tenyerükeg egymásba fonják. Szél támad körülöttük, majd pedig méregzöld fény tör fel a magasba egy oszlopként az ég irányába. Mormolnak valamit az orruk alatt.
A többi szörny pedig halad előre. Kardjuk ha pokolkutyához ér, az megfagy. Ha emberhez, azok is, sikítva veszik tudomásul, hogy testük lehűl, átveszi felettük az uralmat a jég. Ha a betonhoz, vagy az épülethez, az is eleinte dérbe fürdőzik meg, majd lassan, vánszorogva fagy meg.
A levegő lehűl körülöttük, noha a természetfelettinek ez nem akadály. De meg lehet akadályozni.



Athan
avatar



☩ Reagok :
84

Utolsó Poszt Kedd 31 Júl. 2018 - 12:28
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


☠️ i like chaos

Egy angyal, az ördög, a halandó és a szörnyetegek
szószám: 1000 • Credit:

 
Olyan jó volt érezni, ha csak kérészéletű pillanatig is azt, hogy szinte minden erejét visszakapta, hogy olyan, mint amikor még semmi sem állt az útjában, és amit akart, megtehette. De ez is csak egy apró szelet volt csupán, könnyen jött és könnyen ment. Valahol számított erre, mégis, amikor minden megszűnik, amikor az erő elszáll, csalódik, csalódott és kissé talán dühös. Ezzel a pillantással pillant arra, aki elbánt a tartállyal, amit kényelmesen csapolhatott volna még egy ideig. Talán egész sokáig. Hiába mondta, hogy nem tudja megölni őket, hogy ne csapkodja ész nélkül, mintha a falnak vagy épp ennek az átkozott, hasadó betonnak beszélt volna. Ha tudná, miért ilyen  értetlenek egyesek, vagy épp forrófejűek, boldog lehetne. Fáradt és csüggedt sóhaj hagyja el ajkait, miközben minden olyanná válik, mintha csak illúziót sütött volna el, nem pedig azt próbálta volna, hogy begyógyítsa a föld sebeit.
- Én mondtam, hogy ellenük ez mit sem ér! Mondtam... - igen, kissé sértett és dühös, így egy mozdulattal lök félre maga elől embert, aki épp menekülne az elől, hogy elnyelje a magma. Pedig olyan jól indult... igen, lehetett volna egy kicsit hős, egy kicsit magamutogató, ennyi kijárt volna neki is. Vagy nem? Maga sem tudja, csak azt, hogy az egész úgymond füstbe ment, és már az sem boldogítja, hogy két, opálos tekintetű szörny pislog vissza rá. Lophatna, de más foglalja le.
- Ez olyan mágia amely... amelyet talán nem is érthetnél elsőre. Ez régi, olyanok, mint mi magunk és akitől származik... Nem biztos, hogy okos dolog rájönni, veszélyes terep. Ez a régi idők lenyomata, azé, amely egykor a világban dolgozott – szól oda a tombolónak, a kíváncsiskodónak. Kerüli azt, hogy ez konkrétan a saját fajuk terméke, akaratlan védi be Seth kicsiny titkát, kicsiny lényeit, mintha amúgy számítana. Meg tudja védeni magát, meg tudná, ha itt lenne, mégis, nem akar minden titkot kifecsegni, mindent feltárni. Utalt rá már párszor, nem itt persze, másoknak, ismerteti magát, magukat a világgal, de hogy mindent felfedjen. Ó, azt már nem. Annyira nem lesz és nem volt sosem ostoba. Ha Ruben akarja, elmondhatja, neki el is nézik, de azért ő erősebbnek akarja mutatni magát, olyannak, aki megváltozott és aki nem az a kicsi, akit évezredekig piszkáltak vagy épp csak figyelték, mit tesz. A másik arkangyal rájuk se hederít, ez akár áldás is lehet, hiszen nem ismeri, milyen is a természete, de ahogy az embereket védi, hamar sejtheti, melyik oldalról érkezett. De ő sem fordít túl nagy erőt az emberek mentésére, még akkor sem, amikor újabb erőhullám éri el őket. Arcáról minden dühös vagy épp semmis érzelem eltűnik, megkapaszkodik és persze kissé le is taglózza. A hideg fut végig rajta, de nem tart sokáig, ahogy jött, úgy megy. Mi történik mégis ott, arra? Lehet, hogy oda kellene tartaniuk, ahelyett, hogy itt bohóckodnak?
Mert azt teszik. Igen, felbátorodik azon, amit Ruben tesz és ő is megpróbálkozik vele. Hajszálnyira az embertől, tartva ebben a felfordult világban. Megtámassza a lábát is, hogy ne essenek hanyatt és ami eléri a fülét, az testvére kínlódása. A műveletet épp, hogy megkezdi, már szinte látja is a fényt, az erőt, amely megmarja ajkait, és amely kínozza fivérét. Amaz szenved, görnyed, mintha rosszat enne, mintha gyomrában már nem lenne többé hely. És a lélek távozik, ahogy jött, úgy megy. Kiköpte! Kiszakadt belőle! Szemeire tágra nyílnak, miközben ő is erre készül és mégsem. Félig sikerül talán, maga sem tudja, de olyan érzése van, mintha először szívná le az első slukk füstöt a cigarettából. Köhögve taszítja el magától az embert, akibe a lélek visszamászik és aki magához térve talán messzire menekül a leviatán elől. Köhög, a fejét rázza, és torkát kaparja a dolog. Végül, férfiasan oldalra köpve törli meg ajkait, és ha eddig nem volt letörve, akkor most már végleg. Miért van minden ellenük?
- Te és a hülye ötleteid... De komolyan! Mi jöhet még? - morog oda Ruben felé, mert egy kicsit rá is mérges, és persze magára is. Miért kell mindent elhinnie, amit lát? Egyre többször esik ebbe a hitbe, talpra kell állnia végre, és a saját gondolataiba esnie. Inkább azokba csalódjon.
- Ne mondd azt, hogy oda akarsz neki adni egyet... - arca fáradt, nyúzott, amikor az Ördög újabb ötletét figyeli. Ruben és egy pokolkutya? A legjobb párosítás. Ha már ezektől a dögötől lázba jött, akkor mi lesz most? Le se lehet majd lőni? Legszívesebben csak leülne és a fejét fogná, ehelyett inkább csak arcát dörzsöli, karjait tárja szét arra, mégis mit kellene tenni. Mit lehetne? Nem tudja megállítani a föld mozgását, nem tudja feltölteni magát innen-onnan, erejét pedig mégsem pazarolhatja, amíg rá nem veszélyes valami, nem akar feleslegesen lemerülni mert akkor megnézheti magát. Nem, nem. Okosabbnak kell lennie.
Ameddig az idilli képet nézi a kutyaadoptálásról, a szín változik. Mintha minden pillanatban rosszabb és rosszabb lenne. Az égre néz, miközben nekiesik egy lénynek, amelybe belekapaszkodik. Csak nem rágja le a karját emiatt, hogy ő támasznak használja. A villámok egy pillanatra nappali fénybe vonja a világot, és megpillanthatja azt, amelyet talán mutatni akart eddig is. A kékes derengés, az út azon vége, amely felé tartottak talán az elején, csak megakadtak. Lehet hogy...? Seth?
Keze valami hideghez ér, lehelete lassú gombócban száll tova. Pislogva lép el, kezét dörzsölve, és a hideget észlelve. Amely eddig forrt, most fagy, jég és a kíméletlen ridegség kúszik közéjük.
- Ezt nem valamelyikőtök csinálja, gondolom... - intézi a többiek felé szavait, de mivel azok is olyan értetlenek mint ő maga, így azt hamar kizárja, hogy bármelyikük is tehetné ezt. Megborzong, és inkább elsétál a lényektől, úgy érzi, ez már az a helyzet, amikor a dolgok egyre komolyabbakra fordulnak.
- Menni kellene, igen. Az emberek itt megfagynak, azokat is el kell innen vinni annak, akinek fontos. De... én megnézném magamnak a helyet. Bármit, de itt valami nem stimmel, ezek a lények sem. Szóval... Ruben, remélem velem tartasz és ha úgy van, te is – pillant kettejükre, aztán, mielőtt bármi rossz történhetne vagyis reméli, hogy nem történik aközben, hogy ő lassan megindul az előbb felizzott, kékes fény forrása felé. Lehet, hogy hülyeség, de nem hülyébb ötlet, mint a fagy birodalmában maradni.


Lucifer
avatar



☩ Keresett személy :
"When God is gone and the Devil takes hold
Who will have mercy on your soul?"
Maze


☩ Reagok :
38

Utolsó Poszt Csüt. 26 Júl. 2018 - 14:55
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next




Rejtély a Ködben
Levik & Ördög és még a bátyám is
──────────── ────────────

"In the dark of the night we are demons in silence
In the light of the moon we are the storm of the damned
In the heat of the wild we are the bloodred horizon
Stand anywhere we land
In the call of the wild we are the thunder and lightning
In the roar of the fight we are the sword in your rear
In the heart of the night we are the call of the sirens
Near anytime you fear, anytime you fear"

Mihály is küzdeni kezd, ahogy jómagam, de csak hamar be kell látnunk, hogy minden próbálkozásunk hasztalan fáradozás! Dühít ennek ténye s ettől lemállik arcomról az álca. A hangulatingadozás csúnya dolog, de én sem lehetek tökéletes. Kisebb gondom is nagyobb annál, mintsem, hogy külön oda figyeljek arra, hogy sármos angyali ábrázatommal villogjak itt a katasztrófa közepén. De legalább már Uriel és a nyomozó biztonságban vannak, legalább is remélem. Ahogy azt is, hogy Chloe sebét a húgocskám be tudja gyógyítani. Csomó mindent vágok fivérem fejéhez, de rangidőshöz méltán úgy is reagál, ahogy, vagyis sehogy. Hát persze, a halandók most is fontosabbak neki, mint a család! Apánk talpnyalója! Hogy én mi vagyok, ha ő a "talpnyaló", azzal most nem foglalkozom. Dühöngök. Mindig is én voltam kettőnk közül, aki az olthatatlan tűzzel égett. Nem is tudom miért kötöttem ki én a Pokolban s nem ő, irónia. De erre most nincs időnk.
- Én? Az embereket?! Szavamra, bátyám! Hiszen úgy sem maradnak halottak! Nem mind egy?!
Förmedek rá, mert szerintem sokkal nagyobb a gondunk jelenleg, mint a humánok élete vagy nem élete. Igen, biztos traumatikus meghalni és feltámadni, de nem pont ebben hisznek oly annyian?! Ekkor viszont egy bestia belé mar testvérembe, aki éppen mártírosdit játszik és én dühödten rontok a lényre, hogy egy rúgással taszítsak rajta.
- Hogy mertél a fivéremhez érni?!
Ordítom a balga állatnak, nos, igen, tajtékzok, ezért a kirohanások. Átlyukasztom puszta öklömmel zsigerből, ha ez lehetséges. Francba! Így csak ketten lesznek....le kell higgadnom! Körbe pillantok és látom, hogy Michael tereli az embereket. Egy kápolnába. Atyám, hol vagy?! Fogalmazódik meg bennem az épület láttán a keserű kérdés. Nincs idő. Démonkutyákat idézek, elégedett vagyok magammal, de csak amíg meg nem pillantom gyérnek mondható létszámukat. Az én erőm is jócskán megcsappant, mint mindenki másé, bármennyire is nem akartam erről tudomást venni. Amara, a Pokolba veled, néném! Ordítok egy förtelmeset tehetetlen haragomban. Túlvilági ez a kiáltás, nem hasonlít semmihez, - főleg nem emberi hanghoz -, állataim össze rezzennek, megmerevednek s rám emelik vak pofájukat. Az első riadalom után azonban teljesítik uruk parancsát, de bár ne tették volna! Tépem én is velük együtt a fenevadakat, szabadjára engedve tomboló indulatomat, míg nem realizálom, hogy szétfolynak ujjaim között végtagjaik, akár a homokszemek. Ettől csak még őrültebb lesz felindulásom. Szurokfekete nyelvemmel végig nyalom a felső ajkamat és igyekszek megzabolázni lényemet. Elsuttogom nekik átok-szerűen, hogy még se csonkítsanak, hiszen már látom, csak ártanak vele. Új utasítást kapnak, lehetőleg tereljék a lényeket és tartóztassák fel őket! Most érzékelem csak a lüktető fájdalmat a hátamban, amit az egyik rém okozott. A kín ez idáig oly mértékű volt, hogy teljesen elvakított, talán pont ezért tört rám a fékevesztett állapot. Megrándul a szám sarka, mérgesít, hogy sebesült vad módjára viselkedtem. Vörös köd takarta el látásom s józan ítélőképességem. Meg akarom tudni miféle mágia ez. Addig nem nyugszom! Mellettem karöltve Athan ácsorog felfegyverkezve angyali pengével. Hát, ha megszerezte, már az övé. Nem hullatok könnyeket távoli rokonaimért.
- Ahogy mondod.
Felelem leviatán barátomnak a sátáni arcomat illetően, de az idő sürget, nincs időnk hosszasabb csevejbe elegyedni. A történések kíméletlenül haladnak előre. Most már kiszúrom a két levi ténykedését, ráncolva vérvörös homlokomat. Erőt gyűjtenek? Figyelem ahogy Athi össze húzza a tátongó hasadékot és a láva felcsap lábai mellett.
- Hogy....?
Rebegem, de hogy neki szánom-e eme kis szócskát vagy pusztán költői kérdés, azt nehéz lenne eldönteni. Ruben pedig, aki eddig higgadt volt, most átkapcsolt egy másik üzemmódba és magam sem hiszem el, amit látok: lelkeket eszik?! Én vagyok a Sátán, de ennek látványa még engem is elborzaszt. Rusnya képem megvonaglik az undortól. Én, a kárhozott lelkek kínzója vagyok, na de felzabálni őket?! Mohón szipolyozni és tömni be a csuszalesőn?! Ez undorító. Ennek ellenére nem szólok semmit, csak némán figyelek, tanulmányozok. Athan arcára esik vérben forgó pillantásom, látom rajta, hogy hasonló gondolatok játszódhatnak le az ő fejében is a kifejezése alapján. Ismét a másik fivérre nézek, aki lakmározik. Egyszerre nyűgöz le, ahogy az ártalmatlannak tűnő férfiből vadállat lesz s egyszerre borzongok meg gyomorforgató tettétől. Továbbra is dicsőn képviselve az ellentmondásokat. Athan pedig megindul, átkarol egy fátyolos tekintetű halandót s én jól tudom, mire készül. Válaszol ugyan, de én már nem felelek tépelődéseire. Mereven bámulom, hogy valóban megteszi-e. Amíg öklendezésre nem leszek figyelmes. Oda lépek Rubenhez, leguggolok, amíg kálváriáját élve kiadja magából a gyönyörű kékkel izzó emberi lelket, Atyám ragyogó leheletét. A hátára teszem a kezem. Groteszk ötlettől vezérelve intek, az egyik házi kedvencem csak oda siet hozzám a jól ismert mozdulat láttán. Mit nekem halandó "kistestvéreim"?! Meghalni nem tudnak s míg nem egy újabb Rembrandt vagy Mozart éled fel bennük, értéktelenek s lényegtelenek a szememben. Inkább fordulok hát a leviatánokhoz, akik hozzám hasonló szörnyszülöttek. Az egyik vissza taszító lény kutya-szerű mozgással jön oda hozzám, lassan és lelógó tenyerembe dörgöli képét. Én megfogom, a mellső lábai alatt, pont mint egy kiskutyát és éppen, hogy csak elemelve a földről tartom a vélhetően meggyötört Ruben elé. Úgy lóg kezeimben, mintha valóban kisállat volna, fejét oldalra biggyesztve.
- Ruben. Tudom, hogy Koszost már nem hozhatjuk vissza, de mit szólnál egy ilyenhez? Megparancsolhatom neki, hogy engedelmeskedjen neked.
Próbálom kiengesztelni a levit, nem akarok haragot sem vérbosszút a részéről Chloe irányába. A föld azonban ismét megremeg, már két opálosan világító szemű warlock áll bundások gyűrűjében. Csodás! Itt szerencsétlenkedünk tehetetlenül! Ekkor azonban a falka felfelé kezd bámulni, mintha csak Istent keresnék. De ők nem holmi halandók, valami egészen mást keres bamba szemük. Követem hát a pillantásukat és most már én is megpillantom, amit ők. Összeszűkült szemmel figyelem a  jelenést, a kékesen derengő fényt a villámok csóvájában, valamiféle sziget-szerűséget a hófehér ködben. De mélázni sincs idő, jégvirágok fagyos pattogására kapom el a fejem az égi képtől: az átkozott monstrumok most már jég-kart növesztettek! A lávának hűlt helye, gőzölgés marad csupán és havas pernye a jégtől.
- Valami ötlet, fiúk?
Célzom meg kérdésemmel Athant és Rubent. Michael-el ellentétben én nem hiszek az emberek felesleges megmentésében. Szerintem a baj forrását kell megszüntetnünk. Mindenkinek úgy lesz a legjobb, legbiztonságosabb. Ha ő, a seregek ura nem akar harcolni, hanem fülét-farkát behúzva majomkodik az emberekkel, hát legyen! Én nem adom fel, ki kell találnunk valamit, hiszen megoldás mindig van.
- Szerintem fel kell jutnunk. Oda. Ott lehet a mágia forrása.
Javaslom a kölyköknek az ég felé mutatva fejemmel. Nekem kell az a varázs, amit a hústornyok parancsolója használ! A tudás hatalom.

"We are the dark of the night
We are the sermon of fight
We bring the nightside sacred and wild
We are the demons of light
The holy word you can't fight
We bring the nightside sacred and wild
Fight, fight, sacred and wild"




Tökéletes dal a kaladhoz:
 

Michael
avatar



☩ Reagok :
69

Utolsó Poszt Csüt. 26 Júl. 2018 - 11:28
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Rejtély a ködben
Kuprit csapat Reign of the Dark  • Credit:
Belátom, hogy egyesével se jó mentei a embereket, így megcsillan angyal pengém, s beléjük kezdem mártani. Élvezettel kaszabolom őket, s figyelem, ahogyan porrá lesznek, de a helyén kettő jelenik meg. Miféle lények ezek? Elkap az ámulat, de egyben a tisztelet is. Igen, tudom. Démonokat is tiszteltem annak idején.

Nem foglalkozom ostoba mondatokkal, nem érdekelnek a szavak ebben a helyzetben, csak a tettek, ami számítanak. Vagdosás nem jön be, de lucifer nem látja ezt be.
- Fivérem, hasztalan a próbálkozás, kérlek inkább az emberekkel törődj. - Mondom olyan, hogy meghallhassa. Hirtelen pillantom meg ábrázatát, de csak égnek emelem a szeme, s folytatom utam. A szörnyek nem fognak ettől sem félni, mihaszna kis trükk. Hangomban továbbra is nyugodt összeszedett nincs idő a pánikra. Ha egyet ölök kettő lesz, így ez ne ér semmit. Az egyik embert éppen marni készüli a szörny, hirtelen repülök oda, s elkaptam, de a karom engem talált el. Leteszem a földre a férfit, s karom markolászom a fájdalom leírhatatlan. Sziszegek, de megrázom magam, s igyekszem folytatni. nem rég épült ide egy kisebb kápolna minek pincéje is van.

Kezemmel mutatom az utat az embereknek, s kiáltom nekik, hogy "Erre, erre". Sokan futásnak erednek, s követik az utasításaim. E közben a többiek tovább küzdenek? Vagy segítenek az emberekkel?




✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



@ I believe that we're meant to be I'm bad at love But you can't blame me for tryin'You know I'd be lyin' sayin'

DragonLady
avatar



☩ Reagok :
49

Utolsó Poszt Kedd 24 Júl. 2018 - 15:30
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Rejtély a ködben
Kuprit csapat Reign of the Dark  • Credit:
Lucifer könnyedén tépi le magáról a húsába maró állatot. Bőre ég, a sebe oly fájdalmat generál számára, melyet sose érzett még eddigi  élete során. Érezheti, hogy porként málik szét ujjai között a szörny állkapcsa. S lassan maga a szörny is. Nem erősek, de egyet észrevehet. Könnyedén legyőzhetnék őket, ha nem egy magasabb mágia szintjén mozognának a szörnyek. Így viszont minden végtag letépésnél elmorzsolódnak és kettő jön helyükre. Testrészeik nem hevernek szanaszét. Apró homokszemekké peregnek, majd ebből alkotják magukat újra. Csakhogy egy halálával kettő jelenik meg.
Az ördög sem tétlenkedik. Magához hívja a földön ragadt állatait. Démonkutyák tömkelege jelenik meg. Az elképzelés szerint több ezer, csakhogy nem számítja azt be, hogy az utóbbi időben mindenki mással együtt az ő ereje is meggyengült. A pokol és a menny bezártával érezhetően kevesebb az erejük, de ha nem is takarékoskodik vele is csak pár száz démonkutyát képes megidézni és parancsolni nekik. Ha nem vigyáznak lassan több szörny lesz jelen, mint démonkutya, vagy ember a városba.
Mígnem ki nem fogja azt az egyet, ki szerinte mindennek az okozója. Nem okoz nagy gondot számára, hogy megölje a mágust, elporlad, akár a többi kutya. Így megszűnik Athan és a máguslény között az összeköttetés. Mindent, mit csinált a leviatán hirtelen megszűnik. Visszaalakul olyanná, mint amilyen előtte is volt.
A föld újra megremeg a lábuk alatt. Lucifer mellett a földön újabb két lény alakja formálódik ki. Csakhogy mindkettő szeme immár opálosan ég.
A föld újra megremeg, Alcatraz felől egy újabb erőhullám söpri végig a várost. Megtaszítja nem csak a lényeket, de a két leviatánt is és az ördögöt is. A lények felkapják fejüket. Beleszagolnak a levegőbe.
Odafigyelni mégsem tudnak rá, hiszen Ruben vonja el a figyelmet, mégpedig, egy emberi lélek kiszívásával. A leviatán feltöltődik energiával, ahogy a kékesen világító lélekdarab átjárja ereit. Aztán hirtelen rázkódik össze. Mintha a teste nem fogadná be a lelket, mit magába szippantott. Nem, hiszen ez vissza akar térni gazda testébe. Nem tud eltávozni, sem a pokolba, sem a mennybe. Így a leviatán testében sem tud új életre kelni.
Gyomorgörccsel görnyed ketté és torkán keresztül kényszerül kiköpni a lelket. Athan ha ennek láttán is úgy kívánja, hogy felfalja az egyik ember lelkét, ő is hasonló állapotba kerül.
Michael nem foglalkozik a lényekkel, az embereket menti, ha tudja távol tartja tőlük a szörnyeket. Gyorsan felfogta, hogy nem lehet megölni őket, mert ezzel csak nagyobb bajba kerülnek. Feltartani próbálja, semmi mást, fogaskerekei mégis gyorsan járnak, mit lehetne tenni ellenük? Az angyalpenge hasztalan, hiába hord ő is magánál egyet-egyet. A démonkutyák széttépésére is csak megsokszorozódnak. Vajon szól fivérének, hogy csak tartsa fel őket, ne tépkedje? Vagy katonáit hívja segítségül?
A föld újra megremeg a talpuk alatt. Az égen villámok cikáznak át, a távolban megvilágítva valamit az apró szigetet, ahonnan a kéklő fényforrás még mindig látható a tejfehér ködön keresztül is.
Egy pillanatra nem figyelnek csak a szörnyekre. Azok keze pedig lassan kezd el fagyni, egészen könyék tájig. Karjuk mintha megnyúlna, hosszabodna, és jeges kardként teljesedik ki. Az egyik szörny a földön húzza maga után. A láva lassan kialszik, minden, amihez hozzáér jégvirággá dermed, majd lassan fagy meg. Legyen az a beton, a ház fala, kövérlő vízcseppek… vagy emberi bőr.



Athan
avatar



☩ Reagok :
84

Utolsó Poszt Szer. 18 Júl. 2018 - 19:14
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


☠️ i like chaos

Egy angyal, az ördög, a halandó és a szörnyetegek
szószám: 1394 • Credit:

 
- Micsodát? - pillant az Ördög felé, majd annak tekintetét követre a saját kezére, amelyben fegyvere pihen. Nos, igen. Apró, pajkos vigyor terül el ajkain, olyan, mint aki komisz dolgot tett, de rohadt büszke rá. Nem tudhatja, azóta kinek a kezébe került ilyesmi, de az első legalább most mindenképp ő volt. Szégyen, hogy ilyesmi kell neki, nem a puszta ereje, de a fegyver fogása kényelmes és mindenképp hasznos, ugyan, emberek ellen sem jobban, mint a lények ellen, de reméli, ha szúr is vele, az legalább fáj nekik.
- Ohh, hogy itt ezt. Egy angyaltól vettem kölcsön, de azt hiszem már az enyém. Nem fogja keresni -  utal arra, hogy kis küzdelmük az ő malmára hajtotta a vizet, amaz meg, nos.. már az örök vadászmezőkön repdes? Tényleg, ilyenkor, ezekben az időkben az angyalok kerülnek valahova? Alig halad előre, amikor apró motoszkálásként érzi meg a változást, igencsak közelről. Egy rövid pillantás és az Ördög valódi arcával néz szembe. Ez az az arc, amelyet rejteget, mint egyes testvérei és maga is a kígyó-vonásokat, mégis, rettegettebb, mint akármi más. Az angyali vonásoknak hűlt helye, ereiben akár megfagyhatna a vér is, de amilyen forróság tör fel odalentről, erre képtelen. Csak áll, bambán, majdnem el is vágódik egy ízben, és emészti a látottakat.
- Nem sokan élték túl azt, hogy láthatták a valódi arcot.. - motyogja maga elé, és tekintetét elszaggatja onnan. A hideg rázza, de tennie kell a dolgát, és teszi is. Nem akar világot megváltani, nem akar hős lenni, nem ő akar lenni a megoldás a helyzetre. Mégis, valami apró motor arra hajtja, hogy tegyen és ne csak nézzen. Megvédeni az embereket? Úgysem halnak meg... vagy ha mégis a lávába esnek... így jártak? A motor viszont löki előre, és magát meglepve, egy pillanatra az emberek pártjára áll, de csak addig, ameddig meg nem érzi a hasznos a cselekedetében. Amint eléri az erőt, és megragadva szedi el magának, valami felszakad benne. Szemeit lehunyva tölti fel magát, mámorítóan árad szét benne az energia, ajkai közül pedig halk sóhaj tör fel, ahogyan megérzi azt a szintet, ami egykoron jellemezte. Szabad kezének ujjait átmozgatva „ízlelgeti” saját erejét, ajkán pedig elégedett vigyor terül szét. A föld is megnyugodni látszik, már nem akar folyamatosan elesni, így úgy néz ki, sikerült elérnie, amit akar. Ruben szavaira tekint rá, szemében a kígyó tekintete csillan vissza, erősebben és talán eszelősebben, mint eddig.
- Kérésed számomra parancs, fivérem – negédes, de mégis szurkálódó hangneme után ropogtatja ki tagjait, és immáron erejével a földnek parancsolva kényszeríti arra, hogy a hasadékokat összébb húzza. Aki odalent maradt? Nos, így járt.. arra koncentrál, amire, és hajszálrepedések, vagy kövérebbek is maradnak, abba már csak kavicsok férnek bele, vagy csak egy láb, de teljesen nem húzódik az összes vissza, hiszen, milyen is a sors, testvérük hangja ismét felcsendül és kizökkenti a műveletből. Arcáról, az eddigi öröm és elégedettség eltűnik, helyébe zavar és kérdő mimika költözik. Ruben érintésére vándorol tekintete a lényig, majd fejét oldalra billentve figyeli azt, ahogy „beszél”, vagy legalábbis, annak tökéletes illúzióját hiteti el. Az erő, amit eddig elszívott, mintha lassan párologni kezdene, de őszintén, annyira meglepte az újabb szöveg fivérétől és persze annak mondanivalója, hogy elfelejt erre figyelni. A föld nem remeg, a rések nem elefántméretűek, nincs mire figyelni. Csak az, amit mond.
- Nem hiszem, azokban az erő van. A kincshez kell az erő – mereng kicsit a hallottakon, amiből neki az jött le, hogy két dologról van szó. Azonban meglehet, hogy csak totálisan túlkombinálja az egészet a nagy meglepettségben. Nem tudja... Ruben próbálkozik elérni a dögöt, de az még mindig nem foglalkozik velük, pedig meg van piszkálva, el lett szívva az ereje és semmi. Mintha..
- Nem lehet, hogy ez a szörnyeteg hírnök volt, nekünk? Idejött, megmutatta és elmondta amit akart.. - nyel egy aprót, miközben körülötte a Sátán őrült tombolásba kezd. Ha nem ölheti meg őket, akkor eltökélte, ezek szerint, hogy annyi darabot szakít le, amit még halál nélkül elbírnak. Végtagok, állkapcsok hevernek szanaszét, Lucifer nem áll le, annak testvére sem, ez az egész kezd őrült színházzá válni. Túl sok minden történik, neki is arrébb kell néha táncolnia, ha úgy látja, Lucifer egy játékszere az irányába repül. Az üvöltésbe, hörgésbe kúszik bele testvére hangja, és elsőre azt sem tudja, mégis miről beszél. Megenni? Mi?
- Te mégis mi... - fordul a másik felé, aki immáron mást tűzött ki, mint a szörny figyelmének felkeltése. Őszintén, előbb várta azt, hogy fogja magát, leül megint vagy egyenesen tovább indul, de nem, nagyon nem. Egy embert ragad meg, és egy pillanatra azt hiszi, menten széttépi, de csak annak lábai emelkednek el a talajtól, és immáron Ruben tartja csak őt, meg talán a rimánkodása, amit lerendez közben. Egy szörny végtag csapódik lábának, és azt kecsesen átlépve közelít a páros felé, aztán, hogy meg is torpanjon. A mókás Ruben, a bohókás bohóc, aki beérte eddigi erejével, most lelket szipolyoz ki egy emberből. Ezt most jól látja? Még meg is dörzsöli a szemeit, értetlen arca pedig egyszerre mókás és persze kissé komollyá teszi a helyzetet. Már amit itt lehet..
- Ezt komolyan két arkangyal előtt kell?  - sziszegi, még mindig megbabonázva, és a másik nem rest, csak úgy falja befele. Hatalmas sóhaj tör ki belőle, fejét megrázva néz a kérdező irányába, hiszen ő menne, tenné amit tenni kell, de most mit mondjon neki? Bocsi, nassolunk kicsit előtte? Pengéjét megszorongatva fordul vissza, és már érkezik is az utánpótlás. Ezt mindet?! Nem, úgy néz ki, elment az esze. Ez már biztos.
- Te hol voltál eddig..  - bámul annak arcába, akit rég látott. Magabiztos, erőteljes, nem pedig aggódó, kétkedő. És akkor itt van saját maga; toporog a fivére és az ark között, szörnyülködik a lélekzabáláson, amikor ennek nem kellene zavarnia, nagyon nem. Ő sosem volt szent, és mégis, bensője egy része tiltakozik ellene, mintha az a rész, amiről nem tud, és amit akaratlan tisztítottak meg benne...
Csakhogy egyelőre a késztetés erősebb. A csábítás.
A pengét eltüntetve lép közelebb a vonathoz, és választja ki az elsőt, akit talál. Óvatosan húzza magához, mintha törékeny porcelán lenne, nem emeli a magasba, elsőnek csak annak arcába bámul. Ruben varázslata üressé tette a tekintetet, de szemeiben még ott a félelem könnye. Talán odabent retteg.
- Csak azt tesszük, amit muszáj, Lucifer. Csak.., ne avatkozzatok közbe – zárja le ennyivel, majd úgy hajol a „vacsorája” felé, mintha könnyed csókot készülne az ajkaira lehelni. Aztán, szép lassan, lehunyt szemein keresztül is szinte „látja” a fényt, amely immáron az övé lesz. Ahogy a lélek lassan elhagyja a testet és egybeforr a benne tomboló erővel. Ahogy minden csak nő és nő. És nincs megállás, nyúl a repeta után, az újabb után, mint aki ráérzett az ízére. Finom mozdulatok, mintha féltené őket közben, és mégsem. Szemeiben fény csillan, és miután „belakmározott”, elégedett arccal néz Ruben felé, még ajkait is megnyalja, mintha csak azt mondaná, legközelebb is megvendégelhetné..
A porba hullanak.


Lucifer
avatar



☩ Keresett személy :
"When God is gone and the Devil takes hold
Who will have mercy on your soul?"
Maze


☩ Reagok :
38

Utolsó Poszt Pént. 13 Júl. 2018 - 22:45
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next




Rejtély a Ködben
Levik & Ördög és még a bátyám is
──────────── ────────────

Még egy leviatán ismerőssel gazdagszom, ahogy a múzeumban megismert kölyök bemutat a fivérének. Rá mosolygok Rubenre, majd a behemót házi kedvencére.
- Nagyon ennivaló! Én is örülnék egy hasonló kisállatnak!
Felelem őszinte lelkesedéssel, bár a méreteivel vannak problémák, a mágia megoldaná azt is. Éppen Athant hallgatom nagy filozofikus-átszellemült arccal, mikor fegyver dörren. A fiatal fiú arcát viselő szörnyeteg össze rezzen, mint egy állatka - nem csoda, bizonyára először hallott lőfegyvert. Ha tudná, ettől a halandók még meg is tudnak süketülni! Ahogy a szitok elhagyja száját, ugyan az a baljós árny suhan végig az én arcomon is, nem lesz ez így jó! Még válaszolni sincs időm neki, vége a bájcsevejnek! Az események szörnyű sebességgel zúdulnak a nyakunkba, nincs még lélegzetvételnyi idő sem. A szemem sarkából meglátom Rubent, amint megindul Chloe felé. Hiába szörnyszülött, az arcáról ugyan úgy lerí a sokk, a gyász, majd a vérbosszú. Megragadom a fél karját, hogy megállítsam, a lehető legkisebb erőszakkal. A nyomozó biztos nem az egyetlen ártalmatlan óriást akarta meglőni, az nevetséges lett volna, ő pedig túl eszes ahhoz, hogy hülyét csináljon magából.
- Csak megijedt, halandó!
Próbálom menteni a menthetőt, vagyis Chloém ügyét a szimpatikus, újdonsült levi-barátommal szemben. Ekkor viszont kettő lesz Koszosból és Ruben boldog lesz. Szóval, remélem már el is felejtette az iménti kis incidenst! A Koszos Ikrek azonban nem tétováznak, nekem s az éppen távozó nőknek esnek, így a Battle Royale megkezdődik.
- Ez itt mindennel végez. Mindennel.
Felem Athannek, aki megpróbál megkapaszkodni egy oszlopban mellettem. Én a térdemet rogyasztom, nem sok erőfeszítésembe kerül megállni, így fél karral Athant is megtartom. A Pokol időjárása sokkal rosszabb ennél, szóval már harcedzett vagyok a természeti katasztrófák és szeszélyes klíma terén. A penge pedig, amit előveszek, mikor eltávolodva a levikéktől az a tulok rám mer rontani, az angyalpengém. Isten alkotta meg, olyanra, hogy legyőzhetetlen legyen. Szemernyi kétség nélkül vágok hát a lény húsába, ami el is porlad rögtön, pedig csak a karját értem. De nem tart soká a bizakodás: A fenevadból egyből kettő lesz!
- Én és Pokol!
Rebegem homlokráncolva. Na ne...az, aki a lényeket irányítja még Atyámnál is hatalmasabb? De...én azt hittem nincs erősebb entitás. Hacsak...Amara! Villan be néném létének ténye az agyamba. Nem szoktam azon filozofálni, hogy melyikük az erősebb, de amit látok, elég aggasztóvá teszi a helyzetet! Ekkor pillantom meg a suhanc leviatán baljában a pengét. Már fordulnék is el, támadóimhoz, de vissza kapom tekintetem.
- Azt meg kitől szerezted?
Bökök az Athan kezében lógó angyalpengére. Nem rosszallóan, nem fenyegetően, valójában jelenleg csupán a kíváncsiság és megdöbbenés érződik hangomon. A válaszra azonban nem várhatok soká, mert befut bátyám és kettőnknek esnek a túlméretezett csatlósok. Ez így ördögi körré válik, szóval le is engedem a fegyvert a karomban, majd elrejtem a zakóm belső zsebében. Mire a mozdulattal végzek, már be is kerítettek, mint Roland vitézt, aki a Setét Toronyhoz ért, Robert Browning remekművében. Felsejlik elmémben az utolsó strófa:

"S ott álltak most körül, egész tömeg,
Lesték, mint végzem, eleven füzért
Fontak körém és lángolót, s ezért
Jól láttam mindent! – Ám nem törve meg
Számhoz emeltem, s fújtam kürtömet:
'Roland Vitéz a Setét Toronyhoz ért…' "

Bevégeztetett. Nincs kürtöm, mit fújhatnék, de az imént még feszült arcvonásaim lemállanak arcomról s átveszi helyét az a mosoly, melyet a halandók "ördöginek" kereszteltek. Ezzel egy időben ábrázatom is változik, lehull a lepel és a Sátán arcát nem fedem el többé Lucifer angyaléval. Michael még nem is látta, de nem is érdekel, hogy megpillanthatja ennyi eltelt évmillió után azt a szörnyeteget, amivé lettem. Ha nem tetszik, hát ne nézze! S én, ahogy a négy méteres, esetlen férgek felém rontanak, nem állok tétlen. Az egyik a hátam mögé slisszol és végig kaparja a vállam, meg se rezzenek. Ördögi testem tele van mélyebbnél mélyebb s ocsmányabb sebhelyekkel. A bőröm, mintha le lenne nyúzva vagy erősen meg lenne égve. Hirtelen fordulok hátra és már a mozdulat közben rá fogok a lény karmos mancsára és tőből tépem ki. Játszi könnyedséggel.
- Játszani akartok, fiúkák? Hát játszunk!
Mondom az értetleneknek, vagyis inkább csak úgy magamnak. Míg a rémség a fél karjának elvesztésével van elfoglalva, addig megszabadítom a másiktól is: Nem, nem ölöm meg őket, úgy se lenne értelme. De a csonkítás attól még határozottan kedvemre való és még hasznos is lehet! Ó, mily szerencse, hogy Uriel és Chloe már nincsenek itt, így nem kell visszafognom magam! Ahogy a hústorony vállízülete reccsen és szakad, vére fröccsen. Én pedig ennek látványától ínyenc módjára nyalom meg a szám szélét szurokfekete nyelvemmel. Mindez oly gyorsan történik! És már meg is ragadom a legújabb sebhelyemet okozó állat pofáját és egy rántással letépem az alsó állkapcsát! Úgy hajítom el, mint a papírpoharat. Így már ártalmatlan is a kicsike! A bűzös pofájába kuncogok elégedetten s mire a többi rám emelhetné buzogányát vagy mancsát, nem kímélem őket: A kartalant félre lököm és a hozzám legközelebb állót hasba rúgom, hogy menjen már egy kicsit odébb. A harmadik éppen kéznél van, a fogainál fogva ragadom meg és szétfeszítem a száját. Az alsó állkapcsa a balomban marad, ahogy a jobban egy maréknyi foga. Ő is kap egy jól irányzott hasba rúgást, miközben a kezemben levő állkapcsot és fogakat eldobom, csuklóit megragadom s így karjai maradnak markomban. A földre hányom. Lazának tűnik a mozdulat, a rúgás, de a lény repül. Mivel benne vagyok a dolgok sűrűjében, Rubenék ténykedése felett átsiklom. Akit elsőnek rúgtam el, most ér oda hozzám és ugyan úgy végzi, mint a másik kettő. Viszont még így is túl sokan vannak. Mi tévő lehet hát az Ördög maga? Széttárom karjaim, de nem túl szélesre, éppen, hogy csak és kántálni kezdek. Senki sem hallhatja, mert az ajkaim alig mozognak. Egy olyan nyelven szólok, amit én magam alkottam meg. Arra, hogy a démonaimmal kommunikáljak. Csak ők és én ismerem tehát. Mágia? Meglehet. De ez elemi szinten működik köztem és köztük. Ujjaim finoman mozognak, mint zenészé a hangszeren. Mosolygok, miközben a manővert hajtom éppen végre és körülöttünk ezernyi harcos démon-kutya jelenik meg, egyik a másik után. Apránként, de szaporán.Hiszen nénémnek hála, az összes teremtményem a Földön van, én pedig nem fukarkodtam az évmilliárdok alatt, hogy benépesítsem velük a Poklot! Ahogy megjelennek, rögvest négykézláb ereszkednek, hogy még gyorsabbak legyenek. Rendkívül ocsmányak, ahogy az én pofám is, de most éppen olyan hangulatban vagyok, hogy szeretem ezt a taszító külsőt. Ahogy pedig tovább kántálok nekik, kiosztom az utasításokat, ők pedig engedelmeskednek. Neki esnek a szörnyeknek, de nem ölnek, csak marcangolnak, végtagokat és hasonló. Ártalmatlanítás. Illetve távol tarják tőlem őket, hogy én lassan és sértetlen sétálhassak oda a mágiával majomkodni próbáló hátvédhez. Most tűnik fel, hogy szeme immáron fakó. De nem csak erről van szó. Megfigyelem, hogy hiába éled fel kettő, egy-egy gyilok révén, az erejük osztódik. Ez pedig gyengíti őket. Lecsapom hát ennek a varázslónak a pecsétet formázó karját, így a mágia törvényeinek értelmében azonnal meg kell szűnnie a varázsnak. Nincs kivétel. A szemeit is kiszúrom, mert idegesít az üveges, méregzöld bámulása. Utána jöhetnek a fogai, kikapom őket semmi perc alatt, a vére pedig dőlhet a rusnya pofájából, már ha van neki. Ha ezzel végeztem, ugyan olyan komótosan, könyékig a szörnyek vérében szambázok vissza, Athanéket megcélozva. Bátyámra ügyet sem vetek. Démonaim közben tartják a frontot: ha az egyik bestia lecsapna rájuk, rögtön a földdel lesznek egyenlők, majd felbukkannak másutt, ahogy azt utasításba adtam nekik. Ahogy arra figyelmeztettem őket. Mert ezek a monstrumok hatalmasak és ez azt vonja biza maga után, hogy lomha a mozgásuk. Főleg az én kecses kis dögevőimhez képest! Mellesleg bármit megesznek, ezeket is, az erejük pedig ezzel exponenciálisan nő! Nem hiába alkottam meg így őket, tudtam én, hogy egyszer majd hasznát veszik ennek a képességnek! Mondjuk nem az összes démonom ilyen, csak ezek ni, a harcos vagy dögevők, néha így-néha úgy hívom őket. A legalantasabb kaszt, az összes többi lenézi őket, pedig ha tudnák! Ó, ha tudnák! De persze alá becsülnek. Legalább is ameddig megtehetik. Még csak szlalomoznom sem igen kell, ahogy a két leviatán felé haladok s meg is állok előttük, immáron ördög arcom néz velük szembe.
- Nos, merre is keressük azt a bizonyos illetőt, aki ezeket alkotta és meg akarjuk találni?
Úgy kérdem mintha csak egy őrült tea partyra készülnénk s a részleteket szeretném megvitatni: milyen teát vegyünk és milyen zsírtartalmú tejjel kérik?
Ekkor viszont feltűnik valami...a leviatánok mintha furcsán viselkednének. És egy kisebb emberi füzér közeledik felénk, ami igazán nem mondható a humánok természetes magatartásának ilyen szituációban. Főként az az átszellemült arc itt a katasztrófa közepén. Összeráncolt vörös homlokkal nézek Athanre, majd Rubenre, hátha szeretnének valamit mondani. Közben az egyik démonkutya egy pillanatra megáll nem messze tőlünk és szemek nélküli pofáját szaglászva billenti ide-oda. Csupán a szemem sarkából látom, de úgy tűnik kis házi kedvencemnek is feltűnt valami.



Hymn:
 

Ruben
avatar



☩ Reagok :
31

Utolsó Poszt Pént. 13 Júl. 2018 - 21:32
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


☽ Oh look! Puppies!

Kalandorok
zenei aláfestés • szószám: 1339 • Credit:

Forró, forró, forró! Az újságot lehajítva magam mellé szinte felugrom a földről és úgy hátrálok el a repedésnek indult betontól, mintha üldöznének onnan. Koszos testvére nem viccelt ott hátul. Bocsánat, a két kis Koszos testvére. Apropó, hol vannak a fiacskáim? Már nyitnám a számat, hogy haszontalanul ugyan, mégis aggódó apa módjára szólongassam őket, de még mielőtt tölcsért csinálhatnék a kezemből, szemöldökeim a magasba szöknek és hitetlenkedve nézek az egyre alacsonyabb szörnyekből álló tömegre, akik között aztán kereshetem a két Koszost, mind tűt a szénakazalban. Állapítsam meg szagról? Na jó és azt hogy? Felkapom mindegyiket és azt a kettőt a hónom alá csapom, amelyek a leginkább szaglanak? Ezt én sem gondolhattam komolyan. Elkeseredetten sóhajtva nézem a két hős próbálkozását, hogy megmentsék az embereket, de túlontúl kevesen vannak egy egész városrész megmentésére, az emberek pedig úgy özönlenek feléjük, akárcsak az árvíz, a támadó szörnyekről nem is beszélve. Remegő léptekkel közeledek Athan felé, hogy legalább ha alatta beszakad a beton, el tudjam kapni, de ő most valahol egészen máshol jár. Tekintetét le nem emeli a mágiát használó szörnyetegről, mintha koncentrálna valamire, ami akármi is legyen, ennek hála a föld remegése ezd alább hagyni, a beton egyre kevésbé égeti a talpamat, mégis a résekbe eső emberek sikolyai és üvöltései úgy szakadnak meg, mintha elvágnák őket. Óvatosan a legközelebbi repedés szélére lépek és egész arcom rögvest fintorba torzul, egyrészt a lent szorgosan bugyborgó láva hőségétől, másrészt pedig, mert éppen valakinek most tűnik el teste utolsó részeként az alkarja, az égett, megpörkölt hús szaga pedig a hőséggel együtt száll fölfelé. Ezt a szagot már akkor sem bírtam, amikor Phalarisz nyilvános kivégzéseket rendezett oly módon, hogy egy bronzból elkészített bika gyomrába betuszkolták a tolvajokat, csalókat, gyilkosokat, illetve Phalarisz ellenlábasait, az állatot lezárták és alulról elkezdték a gyomrát melegíteni, egészen addig, amíg az illető halálra nem égett odabenn, de akár a máglyán elégetést is említhetném.
'Ha már ekkora mágus lettél, nem tudod becsukni ezeket a réseket? Kezdek rosszul lenni a szagtól.' - nekem mindig ilyen büdös, szagos dolgokkal kell hogy körbe legyek véve? Először Koszos, aztán a két kisebb, most pedig ez. Remélem azért Athan nem... ám még mielőtt odahajolhatnék fivéremhez, hogy röpke szagmintát vegyek róla, Seth hangja ismét felcsendül a fejünkben, én pedig nyakamat kissé behúzva hallgatom szavait, miközben Athan reakcióját figyelem. Szavai úgy visszhangzanak a fejemben, mintha egy barlangból kiabálna nekünk, a földrengés viszont nem kezdődik el újra, nem erősödik. Tekintetem elszakítom testvéremről és a mágikus tudással felruházott szőrgombóc felé nézek, akinek pofája emberszerűen mozog, mintha szavakat formálna. Hogyha Seth ebben a testben mászott ki a ládából én addig fogok rajta kacagni, amíg a szemeim ki nem ugranak a helyükről és már nem jön majd ki hang a torkomon a sok vihogástól. Valahogy... nem tudom elképzelni, de mégis reménykedem benne, hogy valahol félúton megátkozták és így lépett ki a piramisból. Athan karját megütögetve mutatok a lény felé, elmémben pedig újra és újra felharsannak Seth szavai olyan kristálytisztán, mintha folyamatosan ismételné önmagát, bekapcsolt volna valami programot, ami addig ismétli el nekünk ezeket a mondatokat, amíg mi is ilyen agy mosott módon fogunk hozzá rohanni, mint Koszosék.
'Szerinted a város kincse az emberek lehetnek?' - kérdezem Athantól, miközben elindulok a szörnyeteg felé, kikerülve a folyamatosan áramló többi lényt. Seth nem nagyon fog neki örülni, hogy a másik kettő összezsugorította a hadseregét és egy mondhatni kiskutyákból álló hadtest áll majd oda elé, hogy megjöttek és készek őt szolgálni, hacsak nem tudja a módját, hogy hogyan legyenek megint nagyok és erősek. Végül is az ő lényei. Megállva a mágus előtt, kezemet magasra nyújtva, szinte lábujjhegyen állva érem csak el a pofáját és lóbálom meg előtte a kezemet, de vagy nem nyújtóztam elég magasra, vagy idő közben összébb mentem, vagy csak szimplán nem érdeklem, mert arra nem méltat, hogy akár lepillantson rám, vagy esetleg odébb rúgjon, amit nem tolerálnék kimondottan, de legalább tudnám, hogy érzékeli a jelenlétem. Nagyképű Koszos.
'Oké, ez nem fog segíteni, mert fontosabb dolga van annál. De! Seth, vagy ez a nagy szőrmók azt mondta, hogy az emberek lelke mágiát rejt nem? Hatalmasabbak lehetünk, mint eddig bármikor. Ez azt jelenti, hogy...' - fordulok öcsém felé, de mondatomat nem fejezem be, hanem végignézek a visongó, jajveszékelő tömegen, akik Lucifer és társa oldalán keresnek menedéket a támadók elől, kevés sikerrel. Ez azt jelenti, hogy el kell kapdosnunk az embereket és ki kell szívni a lelküket, amitől meghalni ugyan nem fognak, hanem érzéketlen élőhalottak módjára fognak mászkálni a városban és egy cseppnyi rossz érzés nélkül fogják felgyújtani egymás házát, vagy rárontani a másikra, mert nem passzol a választott cipő a ruhához, de még az is elég lesz, hogyha rondán néznek egymásra.
'...hogy el kell kapnunk őket egytől egyig és ki kell szívnunk a lelküket.' - fejezem be a gondolatot immáron hangosan is, mégis félig elhaló hanggal. Nem vagyok egy nagy ember párti, félreértés ne essék, de nem is vagyok ellenük, egyszerűen csak nem foglalkoztat a jelenlétük, ez alól természetesen Leáék képezik a legnagyobb kivételt. Lea! Hogyha ez a hullám hozzájuk is elér és bajuk esik... mi van, hogyha egy másik leviatán találja meg őket, aki szemrebbenés nélkül emészti fel őket, vagy ha megkarmolja egy szörny valamelyikőjüket? Jeruzsálembe kell mennem, meg kell védenem őket, de Athant mégsem hagyhatom egyedül, aki viszont biztos nem jönne velem, mert ő nem kíváncsi holmi emberi lényekre és a bajaikra, arról nem beszélve, hogy nem is értené meg igazán, hogy miért aggódom értük.
'Mert ha megesszük őket, akkor újra erősek leszünk.' - suttogom magam elé, mint aki megbabonáztak és a rég polcra rakott, ereje teljére vágyó Ruben leugrik onnan, hogy kinyújtóztassa elgémberedett tagjait és jól megnézze magának az embereket, kiben lehet elsőre az a szufla mennyiség, amit egy ismét fejlődésben lévő leviatán szervezete igényelhet. Nem felejtkeztem meg Leáékól, szó se róla, mindössze megerősítem magam, hogy utána egy csettintésre ott lehessek náluk és megnézzem nem esett - e bántódásuk. Felejtsük el a régi bűvésztrükköket, amikkel már a cirkuszban sem lennénk ünnepeltek, szerezzük vissza a régi hatalmunkat. Lábaimat nem kell indulásra biztatni, szélsebesen indulnak neki a vadászatnak és nem is kell sokáig várni, hogy az első emberi lény az utamba akadjon. Nagydarab, kövér, sok zsírral a testén, ruháját átáztatta a verejték, melyet a menekülés fáradalmai okoztak neki. Mondhatni tökéletes első falat, csak ne legyenek rögvest koleszterin problémáim. Vastag karját megragadva fordítom magam felé, zsíros tokája alá nyúlva emelem fel a torkánál fogva, de hiába a természetfeletti erő, ha az ember egy hegyet akar fölemelni, azzal már nehezebb lesz a dolga.
'Jó nehéz vagy te.' - ujjaim szorosabban fonódnak az izzadtságtól sikamlós torkára, hogy magabiztosan tartsam, miközben közelebb emelem magamhoz, épp annyira, hogy az arcunkat pár centiméter válassza el és nagyot sóhajtva csóválom meg a fejemet. - 'Csak Lea meg ne tudja.' - számat szélesre tárva kezdem el kicsalogatni a kövér fickóból a lelkét és nem is kell soká várnom, hogy a kékes fehéres izzású anyag előbukkanjon belőle. Mint egy álom, olyan szép, de nem csodálhatom soká, mert az energiaforrás pillanatok töredéke alatt átvándorol egyik testből a másikba, a hirtelen jött erő pedig úgy áramlik szét testemben, mintha az emberek által oly kedvelt koffein forrást, a kávét ittam volna, de abból is vagy nyolc csészével és a legerősebből. Egy hegyet is fel tudnék emelni, ha akarnék és egyetlen ujjal megtartanám. Mit hegyet? Egy... egy... egy... várjunk, a hegynél, mi az ami nagyobb még? Bolygót nem tudok fölemelni, mert az túl messze van. Mindegy, maradjunk a hegynél, de akkor már legyen kettő. Úgy dobom el a lelkétől megfosztott férfit, mintha egy darab szemét lenne, semmi más és Athanra nézve röhögöm el magam, majd ujjaimat kiropogtatva emelem föl az egyik kezem és képzelek el egy emberekből álló méretes, táncoló vonatot, akik vígan, mondhatni önszántukból, egymás vállába kapaszkodva indulnak meg felénk, az eredményre pedig nem is kell sokat várni; kígyózó sorban, kikerülve a hatalmas szakadékokat, réseket, repedéseket, ugyanazon ritmusra táncolva, egymásba kapaszkodva indulnak meg felénk. Nem mondanám, hogy túl nagy lenne a hossza, hisz olyan erős egy embertől nem lettem, viszont tízen, tizenöten biztos, hogy felénk tartanak vígan és dalolva.
'Házhoz hozom a vacsorát.' - vigyorgok öcsémre és kezemet addig le nem engedem, amíg a vonatocska ide nem ér hozzánk. Jó étvágyat!


DragonLady
avatar



☩ Reagok :
49

Utolsó Poszt Pént. 13 Júl. 2018 - 19:48
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Rejtély a ködben
Kuprit csapat Reign of the Dark  • Credit:
A lények továbbra sem foglalkoznak a beszélgetőkkel. Mintha nem előttük tartanának teadélutánt. Talán meg sem értik azt, amit beszélnek. Meglehet a felek számára a percek csak vándorolnak, de a valóságban sokkal gyorsabban történnek. Hiába a pecsét, nem óv meg senkit, főként nem ezektől a szörnyektől.
Haladnak egyre csak előrébb, nem csak az emberek felé, de egy bizonyos irányba is. És mivel egyelőre senki sem tesz ellenük semmit, ők elhaladnak mellettük. Közöttük. Lucifer öleli szeretteit, Uriel szárnyat bont. Egy szörny elhalad az ördög mellett, s amikor a lövés elhangzik?
Azok kik eddig az emberek útjába kerültek és nem állította meg őket senki szörnyű véggel végzik be. Ordítások szakítják meg az éjfekete éjszaka csendjét. A bohókás angyal a magasba szökken, elvisz magával egy halandót, számosat magára hagyva. De tán a remény nem még meg számukra. Talán az ördög megvédi őket.
Talán.
Vagy mégsem.
Vagy mégis?
A helyzet pillanatról pillanatra változik. Nem csak a lények kelnek ki magukból, hanem maga az ördög is. Angyalpengét ragadva vágja le az egyik karját, s tapasztalhatja. A szörny porrá válik, már csak ennyi sebzéstől is. Szemmel láthatóan nem kell számukra sok. A betonra hull a kupacuk, de alig telik bele pár másodperc. Máris kettő áll a helyén, Luciferrel szembe.
A föld pedig megremeg. Az emberek sikoltozva rohannának már vissza a színházba, mégis csetlenek-botlanak. Egy asszony elesik, alatta a talaj felizzik. Hirtelen válik ketté és zuhanna a mélybe. Ha fentről nem kapná el valaki. Méretes angyalszárnyakkal csap le és menti ki onnan.
Michael-nek is belátja, hogy egyesével nem tudja menteni védenceit.
Harcba száll és pengéjét az egyik lénybe süllyeszti. Hasztalan, ugyanaz történik vele, mint az előzővel is.
S mintha Lucifer sem tanult volna abból, amit látott. Hiába a penge, mit használ. Úgy fúródik át a lények testén, mint kés a vajon. Lassan pedig azzal találják magukat szembe, hogy a túlerő kezdi kinőni őket. Az egyik szörny előlről támadja az ördögöt a másik hátulról. Még egy oldalról. Vállába karmok marnak. Hiába a nő távolléte, a húst érő fájdalom az ark elevenébe hat. Hátát félig végigkaristolja, mire sikerül valamit is reagálnia rá.
A háttérbe pedig Athan próbálja elszívni a méregzöld tekintetű lény energiáját. Meglepetésére sikerül is számára, az ereje egyre nő. A föld remegése alábbhagy. A lény szeme már csak opálosan világít. A forróság a beton alól nem árasztja el az utcát, mégis. Ki bekerült oda, szénné ég. De emberek, masszívak, újra feltámadnak.
Mégis, ki egy szörny elé kerül, annak nincs menekvése. Ketten vannak angyalok. Sokan védeni való emberek. A szörnyek pedig csak gyarapodnak, hála nekik. Athan érezheti, hogy kicsattanó ereje azt az érzést kelti számára, hogy olyan, amilyen egykoron volt.
De, Ó vigyázz. Amint alább hagy a mágiájának elszívásával, úgy csökken az ő ereje is.
Újabb hang hangzik fel a fiúk fejébe. Bátyjuk hangja.
~A város kincset takar. Az emberek lelkei mágiákat rejtenek. Erőnk hatalmasabb lehet bármi másnál, mint egykoron. Nem lesz szükségünk többé sem Amarára, sem senkire. A világ urai lehetünk.~
Az opálos szemű szörny tátog. Ő mondaná? Vagy a bátyjuk?
A helyzet az utcán mégis mérséklődik. A szörnyseregen kívül más nem háborgatja a csendet.



Ruben
avatar



☩ Reagok :
31

Utolsó Poszt Vas. 8 Júl. 2018 - 12:21
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


☽ Oh look! Puppies!

Kalandorok
zenei aláfestés • szószám: 1182 • Credit:

 
Nahát! Athan szokott beszélgetni másokkal is rajtam kívül, ráadásul pont az Ördöggel magával? Micsoda meglepetéseket tartogat még vajon ez a kis úrfi? A Koszos okozta bűztől arcom továbbra is csak arra képes, hogy fintorba torzuljon, de megteszek minden tőlem telhetőt, hogy Lucifer vendégszeretetét és lelkesedését viszonozzam, így ismételten befogom az orromat és szabad kezemet az Ördög felé nyújtva rázom meg azt, hiszen ez a szokás, így mutatkoznak be a földiek egymásnak. Bár mondjuk ő nem földi, de ebbe ne menjünk bele.
'Örvendek én is, ő itt az örökbefogadott kisfiam, Koszos. Ma találkoztunk először, van még rajta mit csiszolni, de igazi úriembert varázsolok belőle, ahogy időm engedi. Mondjuk nem ma este fogom elkezdeni, az is biztos.' - szólalok meg ismételten orrhangon, ahogy elengedem a férfi kezét és mutatok újdonsült kedvencemre, aki éppen a bundájában mászkáló csótánysereget kergeti oly módon, hogy csapkodja magát, akár egy gorilla, aki felsőbbrendűségét fejezi ki éppen. Apa kicsi szeme fénye. Gondolataimat a hegyomlásnyi bűzlő lénytől ismét Lucifer szakítja el, akinek lassan többet jár a szája, mint nekem, sőt, és több lelkesedést mutat a lények, valamint az este eddigi történései iránt, mint mi ketten Athannal összesen. Furcsa, azt hittem az Ördög egy csöndes lény, aki rejtélyes, sejtelmes, gonoszan kacag csak, néha vakkant egy - egy parancsot a démonainak és ezzel ki is merült a kommunikációja. Vagy csak túl sokat olvastam a szomszéd kisfiú képregényeiből, amíg rá és Leára kellett figyelnem? Orromat ismét elengedem és kissé megmasszírozgatva nézem a háttérben meghúzódó hölgyeket, akik riadt tekintettel nézik Koszos rohangáló testvéreit, de még maga Koszos sem győzte meg őket arról, hogy amúgy mondhatni teljesen ártalmatlanok, csak ne kerülj az útjukba, szemöldökeim viszont összeugranak a nagypapa szó hallatán. Miért hívnánk őt nagypapának? Lehet, hogy nem tudja mik vagyunk? Persze, hiszen honnan is tudná? Nem az övé és nem is Isten teremtményei vagyunk, így nekünk nem tollas a hátas, se nem feketék a szemeink, hogyha le akarjuk magunkat leplezni, mi csak újabb több ezer éves relikviák vagyunk, akik most kerültek elő a nagymama kacatos ládájából három váza és egy halom öreg - szagú holmi közül.
'Fúj, azt ne edd meg!' - legyintem meg az immáron guggoló állatot, aki ugyan mellettem marad, de a betonon heverő, szanaszét szórt szemeteket sokkal érdekesebbnek találja, mint a mi beszélgetésünket, ami főként testvérem és az Ördög, a két kebelbarát között zajlik, így nem is zavarok bele a társalgásba, helyette jó modorra tanítom kedvencem, aki egy jócskán megtépázott újságpapírt akar most hatalmas szájába gyömöszölni, de morogva ki is köpi, amikor rájön, hogy ennek koránt sincsen olyan jó íze, mint a maradék csirkehúsnak. Nevelési célzattan lekevert nyaklevesemre szinte oda sem figyel, csak megrázza magát kissé, a különféle bogarak és apró darab szemetek pedig úgy repülnek ki belőle, mintha egy szemeteszsákot ráznék meg. Lehet Seth tudna vele valamit kezdeni, hogy ne legyen ilyen butácska és ez akkor még elég enyhe kifejezés volt. Vagy lehet azt látná megoldásnak, hogy elpusztítja? Na azt már nem! De úgy látszik az élet nem kívánságok sorozata, Seth helyett előbb gondolt erre valaki, mert az éjszakai üvöltések és sikolyok zaját három fülsüketítő robbanásszerű hang zavarja meg, Koszos pedig egyetlen nyüszítés után úgy dől el, mint egy négy méteres krumplis zsák. Az egybegyűlteken végigtekintve állapodnak meg szemeim a füstölgő végű fegyveren, amit a szőke nő szorongat magánál. Bár nem volt velem az állat egy vagy maximum kettő óránál többet, mégis a szívemhez nőtt és majdhogynem könnyekkel a szemeimben gondolok vissza arra a végtelen butaságot tükröző pofájára, amikor egy félig héjastól megevett rohadt banánnal a szájában visszanézett rám. Elismerést várt a szentem, hogy megdicsérjem azért, hogy ilyen okos, amiért egyedül képes ellátni magát. Vagy amikor nagy testét befúrta az ablakon, akár egy dagadt bogár, felborított mindent és szaladt utánam, hogy nehogy lemaradjon bármiről is. Vagy amikor... istenem... túl sok az emlék... no de az ember nem hagyja megbosszulatlanul a kisállata halálát így sajnálatos módon Lucifer kedvence ő is ide vagy oda, kedvencet a kedvencért. Sajnálkozóan sóhajtva, fejemet rosszallóan ingatva indulok meg a nő felé, de úgy tűnik Koszos testvérei személyesen kívánnak revansot venni a hölgyeményen. Hatalmas talpuk alatt szinte megrázkódik a talaj, ám mégis csak az egyiknek sikerül olyan közel érnie és olyan magasba ugrania, hogy az angyali segítséggel elmenekülő tettes bőrét fertőző karmával felsértse. Sok sikert kisasszony, hogy ez meggyógyuljon! Arcomon elégedett mosollyal fordulok vissza döglött pajtásomhoz, akiből láss csodát, kettő lett!
'Kettős apuka lettem!' - csapom össze a tenyereimet elálló lélegzettel, szinte repülni tudnék a boldogságtól és sietve odalépek a két hasonlóan büdös lényhez, mint amilyen elődjük volt, pofájukra az értelemnek hasonlóan nem vetül árnyéka, úgyhogy mondhatni minden maradt a régiben. Széles mosoly kíséretében lépek vissza testvérem mellé és büszkén nézem, ahogy az apróságok testvéreikkel egyetemben dühösen támadnak immáron mindenkire aki él és mozog. Ejnye ejnye, Chloe, jobban át kellett volna gondolni, hogy kit lősz le és mikor.
'Mmm lehet igazad van. Mi itt úgysem tehetünk semmit, meg most amúgy is mérgesek. Hadd tombolják ki magukat, mi pedig szépen haladjunk egyenesen előre, mert az eddigiek alapján nem nagyon kell kanyargós utakat és utcákat követni, később meg jönnek utánunk. Lehet addigra bőven odaérünk hozzá, mire ezek a lények megint kezesbárányok lesznek. Tényleg! Adott nekik vajon nevet? Mármint, hogy ne úgy kelljen őket hívni, hogy szörnyek meg lények meg egyebek, hanem mondjuk... nem tudom... óriás farkas vagy hasonló. Tudom, nem túlságosan fantáziadús, de most ez jutott eszembe, még mielőtt valami sértőt a fejemhez vágnál.' - hajolok el felém repülő halandó elől, de abban a pillanatban hanyatt is esem, ahogy a föld elkezd alattunk földrengés szerűen remegni, fejemben pedig egy mély, majdnem dörmögés szerű hang szólal meg, szavai mégis tisztán kivehetőek. Minden erőmet bevetve tápászkodom fel és kapaszkodom Athanba, majd nézek körbe a káoszban, s a hátsó sorban megbújva, társai védelmét élvezve áll az a szörny, akinek úgy tűnik Seth a legtöbb észt adta, ugyanis képes varázsolni. De ha benne ez megvan, akkor a többiekben?
'Én a helyedben hagynám, hogy azt csináljanak, amit akarnak. Nem lehet őket legyőzni, nézd meg! Egyet megölnek, kettő lesz helyettük és egyre dühösebbek, a pláne pedig a dologban, hogy nem hallgatnak ránk, arról nem beszélve, hogy talán mi is meghalunk, ha itt megállunk hősködni.' - mintha a falnak beszélnék! Athan arcára kiül a tanácstalanság, látszik rajta, hogy nincs a helyzet magaslatán, képtelen eldönteni, hogy mit tegyen, én ennél viszont határozottabb vagyok. Öcsémet elengedve, reszkető léptekkel, akár a kocsonya indulnék odébb, de ebben a remegésben lehetetlen egy lépésnél többet megtenni úgy, hogy ne esnék hasra. Na jó. Ha nem, akkor nem. Teljes lelki nyugalommal ülök le a beton még be nem repedt részére és egy intéssel magamhoz reptetem a legközelebbi kukából a kupac tetején lévő reggeli friss újságot, majd mintha nem éppen a világvége lenne a küszöbön, úgy nyitom ki az első oldalon és kezdem el olvasni, de fél szememet az eseményeken tartom. Nocsak, nocsak, újabb szereplő? Néhány másodperc erejéig hajlandó vagyok kibújni az újságok enyhén bűzölgő lapjai mögül és figyelem, ahogy a két férfi vállt vállnak vetve harcolnak az életükért. Még majdnem hasonlítanak is, annyi különbséggel, hogy az újabb érkezőnek olyan az arca, mintha egy egész citromot kéne szopogatnia, testvérére megvetéssel, már majdnem undorral néz. Még mielőtt tovább állunk még lesz egy kisebb családi perpatvar is? Nagyszerű!


Athan
avatar



☩ Reagok :
84

Utolsó Poszt Szomb. 7 Júl. 2018 - 23:32
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


☠️ i like chaos

Egy angyal, az ördög, a halandó és a szörnyetegek
szószám: 1117 • Credit:

 
Fura találkák napja ez. A fura történéseké. Ugyan őt nem tölti el idegességgel a szemben lévő ark látványa, igazándiból, valahol örül is neki, hogy nem egyből testvére kárörvendő arca fogadja őket. Aztán, természetesen ebből is akadhat probléma, de nem úgy tűnik, mintha nagyon nagy gondot kerítene belőle, hogy ebben a szituációban találkoztak ismét. Nem lát rajta semmi olyat, amely miatt félnie vagy óvatosnak kellene lennie. Sőt... inkább megkönnyebbült, hogy az út eszen szakasza ilyen meglepetést hozott számára. Fogalma sincs arról, Ruben miképp vélekedik, csak rá-rápillant, de az ő arcáról csak a fintort tudja leolvasni, amit Koszos ereget magából, mintha máris bomlani készülne a fenevad, pedig alig bújt elő onnan, ahol eddig volt. Talán ennek tényleg ez a sorsa, vagy csak inkább nem egészséges a kukabúvárkodás, mondjuk ő eleve nem kívánt volna a közelébe menni, de... mindig vannak ilyen speciális esetek, amit inkább jobb csendben végignézni, mert csak a felesleges probléma akad vele, ha jobban beleássa magát. Őt érdekli is a szörny, meg nem is, még mindig kicsit sértett, hogy nem tudja elérni őket sehogy sem, de el is engedte ezzel. Tegyék amit jónak látnak, itt nem kell harcolni, elvégre Lucifer igencsak barátias, már-már szórakozott módon fogadja őket, és míg ők nem piszkálják a szeretett hölgyeket, addig nem is lesz probléma. Ha csak ennyi az ára, ő boldogan belemegy ebbe, és nem pattog. Van esze és használja is.
- Azt hiszem, ezeket a megnevezéseket el tudjuk tekinteni, ahogy minden mást is. Ígérem, mi nem bántjuk a hölgyeket, a véletlen sodort minket erre, meg persze maga a falka, akiket követtünk igáig. Lehet, kicsit megzavarta őket a pecsét és ez a sok-sok ember. Te jó ég... már nem láttam ennyit egy helyen hosszú, hosszú évek óta! Kár hogy...  - és ezzel egy olyan pont felé tekint, ahol épp valamelyik bestia masírozik előre, maga alá gyűrve egy menekülőt. Akármennyire is fel van fordulva a világ, és lehetetlen egyelőre az igazi, végleges halál, nem egy kellemes dolog így elmúlni, vagy csak épp átélni a fájdalmakat. Inkább nem próbálja ki, amondó marad, csak figyel és nézi azt az irányt, ahova tartanak. Még mindig nincs cél, még mindig nem lelték meg azt, akit keresnek. Ez valami rossz előjel lenne? Nem tudná megmondani, és nem is az a fajta, aki épp Seth miatt aggódik, de a túl sok kérdés ebben a pillanatban épp kellemetlen. Megcsóválja a fejét kissé, és ismét a pecsétre függeszti a tekintetét.
- Mi, vagy ki. Ez itt a kérdés, de úgy vélem, egyelőre nem fogunk ennek a végére jutni, túl sok minden az, amely most zavarhatná vagy épp amely miatt nem tudunk foglalkozni vele – vagy csak nem akarnak. Mégis csak kényelmesebb ha tovább akarnak menni, mintsem még egy pecséttel is meg kelljen küzdeni és átjutni rajta. Mindenben csak a hasznot kell nézni, ilyen világ lett ez, illendő használni is. Végül biccent csak, ha velük akar tartani, akkor ki fogná vissza, azonban az más, hogy ez mennyire okos dolog, elvégre, ez az egész az ő testvérük munkája, mennyire mutatna jól az, ha kiderülne? Talán lehet épp nem jól? Nagyon nem jól, de fel lehet mindenre készülni.
- Hogy kit? Azt, aki ezeket a lényeket teremtette – rövidíti le egyelőre ennyire a dolgot, nem keveri bele a családot és minden mást, még azt sem, hogy nyíltan fittyet hánynak arra, hogy ők itt vannak és netán parancsolnának, akármit. És ez meg is mutatkozik, amikor eldördül a fegyver. Nyakát behúzva rezzen össze a hangra, mely felerősödött érzékeinek igencsak sok, és talán nem épp kellemes módja annak, hogy megismerkedjen a modern fegyverekkel. Minden a pillanat tört része alatt történik. Koszos porrá lesz, és amennyire eddig a többi menetelt, úgy állnak meg. Mintha csak ez lett volna a parancs.
- Ó, a francba
– nyögi ki halkan, amikor a többi veszett véreb módjára kezd el viselkedni, és egyszeriben válik az egész utca mészárszékké. Egy pillanatra retten meg, de a lények őket még most is kikerülik, milyen szerencse a vérrokonság, legalább ennyi haszna adódik! Azonban mégis hátrébb lép, az angyal a nőt menti, és emelkedik el a földről, Ruben-t pedig egy határozott rántással húzza el az egyik lény elől, aki épp Luciferék irányába tart, és nem azért, mert pitizni kíván. Káosz mindenhol.
- Szerintem, most kellene továbbállni, amíg még lehet. Ezeken az embereken úgy sem tudunk segíteni, a dögök ellesznek velük, de mi megtalálhatjuk őt.. előbb, mint mások – halkan fűzi fivérének a szavait, tekintetét egy percre sem levéve az eseményekről. Nem támad, nem megy a lények ellen, ha útban van, odébb táncol, míg az Ördög a saját csatáját vívja. Őszintén, érdekelné a dolog, talán segítene is, még a másik érkezőre is figyelne, ha tekintetét nem kötné le Koszos földi hamvainak változása. Száját, talán életében először – és egy óvatlan pillanatban elsajátított – káromkodás hagyja el, idegennek hatva eddigi szavai mellett, de máshogy képtelen reagálni. Fejét ide-oda kapkodja, ujjai görcsbe szorulnak, a levegő egy pillanatra kiszorul a tüdejéből... Seth, Seth, hogy mennyire számító tud lenni!
- Ha leölik őket, csak többen lesznek. Még többen, kész sereg áll majd előtte. Ha jót akartok.. de az se megoldás, ha széttépetik magukat. Ez az egész egyre rossza...  - hallgat el, már épp rimánkodna, mitévők legyenek, amikor megérzi. Egy apró momentumra úgy érezte, megérkezett a házigazda, azonban amikor az irányba tekint, csak egy lényt lát, és annak vakító tekintetét. És a pecsét. Teljes testében borzong meg, ahogy kirajzolódik, ahogy a hang eléri őt. Megbabonázta kicsit? Meglehet, de amint a föld megnyílik és majdnem a szakadékba zuhan, már magához is tér. Hátrálva keresi azt a pontot, ahol nem veszélyezteti a zuhanás, és sikolyoktól kísérve indul meg a lény felé. Nem, ez nem lehet... és mégis...
- Emberek helyett nekik adott mágiát. Emberek helyett felfegyverkezett. Roppant mulatságos  – dörmögi, és megállva – vagyis inkább megkapaszkodva egy oszlopban, tekint Lucifer felé.
- Azzal a kezedben csak kettő lesz belőle! – azzal fordul is vissza. Az, hogy hullanak alá a halandók, nem számít. Talán a Poklot nyitották meg, és végleg odavesznek, talán a halandók lelkét is megkaparintják. De nem itt és nem most. Tekintete immáron elveszíti emberi mivoltát, a kígyóíriszek tekintenek a lényre, és valóban azért cselekszik, hogy védje a város, vagy csak azért, mert egója sérült, és ebben a földindulásban bizony ő is félti a bőrét? Ez most jó kérdés, de míg baljában az egykor elorozott angyalpenge pihen, erejével megpróbálja a lényét megragadni, és elfojtani. Elég a szórakozásból. Nem kíván egy hasadékban elveszi, és mégis, ott van benne a kapzsiság, hogy ebből az ősi mágiából valamelyest megkaparintson. Magyarán, egyik kézzel lop, pusztít, a másikkal segít, és miközben egy másik lény megközelítené őket, elegánsan távolabb repteti maguktól, próbálva tovább azt, hogy átvegye az irányítást. Valamelyest. Maga sem tudja, pontosan mit csinál, mintha egyszerre akar jót és rosszat cselekedi, mintha... nem tudná eldönteni, mi a helyes.


Lucifer
avatar



☩ Keresett személy :
"When God is gone and the Devil takes hold
Who will have mercy on your soul?"
Maze


☩ Reagok :
38

Utolsó Poszt Szer. 4 Júl. 2018 - 18:57
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next




Rejtély a Ködben
Levik & Ördög és még a bátyám is
──────────── ────────────

"No mercy, no mercy
I spit blood in a hurricane
Put the ghost in the graveyard
Gonna make that fire rain"

A két törékenynek tűnő-de csak tűnő!-nő mellett térdelek. Megkönnyebbülés tölt el, hogy nincs komoly bajuk. Bár ez nem jelent garanciát ebben az őskáoszban, tudom. Érzem. A nyomozó a vállamhoz hajtja a fejét, mitől kissé megilletődök. Halovány félmosoly játszik ajkamon és az őt ölelő karom most a füstös-szőke hajára vándorol. Észre sem veszem magam, hogy a mozzanat talán túlságosan is meghitten festhet, ami biztosan nem kerüli majd el húgom figyelmét. De már vége is, szinte káprázat volt csupán. Chloe jogosan néz fel rám és bombáz kérdésekkel, pedig valójában az ördög sem okosabb ebben a lehetetlen helyzetben, de ezt egy halandó természetesen nem sejtheti. Még mielőtt bármit válaszolhatnék, ismerős idegenek és szörnyetegek lepik el a várost. Felegyenesedek és az érkezőkhöz sétálok, kiszélesedő, amolyan igazi sátáni vigyorral.
Megállok Athantől karnyújtásnyira, nem leplezve kellemes meglepetésemet. Végül oda is lépek hozzá és amolyan férfiasan átnyalábolom s hátba veregetem. Mindig is közvetlen fickó voltam, ő pedig már a múzeumban rothadt szívem csücskévé avanzsálta magát. Ahogy kibontakozok az ölelésből, a másik fiatalemberre nézek, akit a kölyök éppen bemutat. Nyújtom is jobbomat és ha Ruben keze is emelkedik, akkor hevesen rázom meg.
- Á, értem! Örvendek a találkozásnak!
Mondom már-már eszelős mosollyal a testvérkének. Majd közelebb hajolok a kettőhöz, amolyan diszkréten suttogva nekik.
- De ha lehet azért a "Nagypapit" és hasonló családi kötelékeket boncolgató megszólításokat hanyagoljuk fiúk, rendben?
Ördögien rájuk kacsintok, majd ismét eltávolodom kissé.
- Semmi személyes, egyszerűen csak nem tekintek "gyermekeimként" a démonaimra, ennyi.
Fűzöm még hozzá, nem szeretném, hogy esetleg magukra vegyék. De én nem vagyok az Apám, aki minden teremtett lényét az ivadékaként azonosít. Tartózkodom többnyire az ilyesmitől. Mikor Athi a két szépség felől érdeklődik mögöttem, fel is vonom kacéran az egyik szemöldököm, tisztelegve ízlésének.
- Ők itt szívem hölgyei: Angyali fürtökkel és gyermekien bájos arccal Uriel, a kishúgom. Mellette pedig azokkal a hatalmas, tengerkék szemekkel s porcelánbaba-pofival a nyomozó, Chloe.
Mutatok jobb karommal a lányok felé és egy kis ideig rájuk is nézek, az én büszkeségeim! Nem leplezem, hogy fontosak nekem, hiszen ki lenne olyan őrült, hogy borsot törjön a Sátán orra alá? E mellett a rágalmak ellenére, én nem hazudok. A kérdésemre a magyarázatot figyelmesen hallgatom egy enyhe bólintással fűszerezve.
- Azt én is látom, hogy gyengíti valami. A kérdés az, hogy mi és hogy hogyan lehetséges ez? Még sosem történt velem korábban ilyen, okkult képességeim mindig is kiemelkedőek voltak a fivéreim között.
Magyarázom kérdésem mélységeit a fiúknak, nem fellengzésből, pusztán tényközlésként, hogy nem vagyok ám hozzá szokva, hogy az én mágiámat bárki  vagy bármi is lekorlátozza. És mivel ez így van, ezért nagyobb a baj, mint azt vélhetően bármelyikünk korábban gondolta volna. Csak, hogy ők is képben legyenek. Hiszen egy csapatban evezünk, én legalább is barátként tekintek most már Rubenre is. Tovább hallgatom Athant, még nekik is új, ez valamiért meglep, pedig nem kéne, hiszen én is tétlenül állok az egész jelenség előtt. Bólogatok, amíg beszél.
- Értem. Szívesen veletek tartok, ha gondoljátok...csak, hogy köztünk maradjon, kissé bántja az önérzetemet ez a "dolog", ha értitek, mire gondolok..szóval, kit is keresünk?
Ismét leheletnyit közelebb hajoltam a srácokhoz, hogy ezt megosszam velük és lelkesen vártam volna a válaszukat.
De a detektív nem maradt tétlen, zsigerből nyúl a fegyvere után, ami engem egy pillanatra kísértetiesen emlékeztet arra a jelenetre, amit a Toronyházban, a hadnaggyal megéltünk. Ő elém vetette magát és tüzelt, a golyóálló mellény mentette meg a golyózáportól, - amivel jutalmazták heves cselekedetét - na meg persze jómagam és a mágia szövedéke. Fekete szívem a pillanat hevében szúrni kezd, de csak hamar kiderül, hogy ez nem az a nap! Az egyik termetes dög találatot kap, visszatüzelni nyilván nem tud. Árgus szemekkel figyelem a következményeket, kétlem, hogy egy falka ezt annyiban hagyná. De addig éljenek eme nem e világi teremtmények, míg rá mernek támadni az egyetlen emberi lényre, aki fontos nekem. Ó, Atyám óvjon mindenkit az én haragomtól! Tekintetem ismét találkozik Urielével, nem kell mondanom semmit, tudja, mit kell tennie, mi az, amire kértem. A dolgok rohamosan kezdenek elfajulni, itt nem lehet maradásuk! És ő megérti, mit üzen neki szurokfekete pillantásom. Hirtelen bomlanak ki hatalmas szárnyai, káprázatos látványt nyújtva minden szemlélőnek. S ő nem habozik, átkarolja Chloét és egyenletesen kezd emelkedni vele. Milyen kifinomult! Ezzel egy időben könnyebbülök meg, ami ki is ül arcomra és a távolodó hölgyek még láthatják. Ahogy elég magasra szálnak, jobbommal integetni kezdek nekik, hiszen a detektív biztos frászt kap ettől a váratlan fejleménytől.
- Viszlát, nyomozó, majd beszélünk!
Üzenem neki integetés közben, feldúlt arcára mosolyogva. Nézném ahogy tova szállnak, de az túl idilli lenne. A lények, melyek a lövéstől kis időre lefagytak, most annál jobban kezdenek dühöngeni. Az egyik Chloe után kap és végig karmolja. Több se kell nekem! A Sátán Dühe az, mi kezd elszabadulni s mi semmi jót nem ígér, pusztán még egy katasztrófa a mai éjszakára a korábbiak mellé.


"You wanna dig in the earth
You wanna play in the flames
My hell, it's gonna hurt
Are you ready for the devil, man?
Are you ready for the devil, man?
Are you ready for the devil?
Are you ready for the devil, man?
Are you ready for the devil?"

Egy ideges mozdulattal rántom ki zakókabátom belső zsebéből azt a bizonyos fegyvert. A Fegyvert. A pengét, mely nem ismer kegyelmet, ahogy forgatója sem. A pengét, mit az Úr úgy alkotott meg, hogy bármely létezővel végezzen. Jobb ujjam bele szalad a karikába, mibe pont illik, hiszen ez személyre szabottan az én tőröm. A markolat kényelmesen s jól ismerten simul a tenyerembe, hogy aztán veszedelmes éle, mi akár egy meggörbült angyaltoll, meredezzen markomból. Íme, az angyal pengém!Mióta az a koszos nefilim, a hajdani Pierce hadnagy eltulajdonította eme becses fegyverem - mi túlságosan veszélyes ahhoz, hogy mihasznák rá tegyék a mancsukat -, s amivel megpróbált öcsém, Gabriel parancsára felnyársalni, azóta nem jól elzárva, hanem magamnál őrzöm. Én, aki mindig is az elmémet tartottam legfőbb fegyveremnek s így okkult képességeimmel harcoltam, ha arra került sor, most még is kénytelen vagyok pengémet forgatni eme célból. Természetesen a klasszikus harci képességekért sem kell a szomszédba mennem, ark révén. Egyenesen a dúvad karját veszem kezelésbe. Egy vágás és szerelmem támadójának karja már a földön kell, hogy heverjen, elporladva.  A kis jelenetet még tán látják az égből, talán már nem. De én nem érem be ennyivel! Hevesen csapok le a torzszülöttre, nyesve, ahogy érem, míg a pengém mentén nem veszik bizonyosan! Mire hátra fordulok, már Koszos földi maradványi éppen ketté osztódtak és valamiféle balsors révén, hát nem nekem rontanak?!
- Ne már! Hiába vagytok cukik, így nem leszünk jóban!
Felelem az őrjöngő szörnyetegeknek, akik teljes gőzzel rontanak rám. Szemem se rebben, ahogy kellő távolságba ér az első, torkon szúrom, egyenesen az állati tekintetébe fúrva szurokfekete szemeim. Majd szúrom szíven, gyomron és ha nem vágódik magától hanyatt - esetleg nem porlad el egyből - akkor egy jól irányzott rúgással küldi élénkpiros cipőtalpam neki a többinek. Éppen a másikat készülöm kibelezni - már ha vannak belsőségeik -, de megzavarnak. Bátyám landol mellettem és kaszabolja halomra a rémeket, köztük azt is, amelyikkel éppen most akartam végezni.
- Még csak ez hiányzott...
Szakad fel torkomból az őszinte sóhaj és szemeimet forgatni kezdem. Elkapom fivérem, Az Elsőszülött lesújtó pillantását. Mi sem változott, gyűlöl, a semmiért, ahogy Uriel húgunkon kívül az összes testvérünk. És még csodálkoznak pökhendi módon, hogy viszonzom eme gesztust! A föld megremegett lábunk alatt és meg is nyílt - így szerették a letűnt korban olykor ábrázolni a Pokol Földre törését, ironikus - , az emberek, mint a bábok potyognak bele sikoltozva. De a sikolyaik leperegnek rólam, az Alvilágban naphosszat hallgathattam, réges régen megszoktam. Michael persze szemezget közülük, amire csak fájdalmasan kapok a fejemhez. Nevetséges! Egyenként menteni a népeket egy ilyen katasztrófa epicentrumában!
- Ne bohóckodj itt, bátyám! S ne reám nézz ily szemrehányóan! Hiszen ez a TE városod, még is én voltam az, aki jóval előtted ide értem, hogy a dédelgetett halandóidat megvédjem! Még is mi a fenét csináltál ez idő alatt?! Hát nem te vagy a város önjelölt védelmezője?! Miattad Uriel is veszélybe került és a nyomozó!
Förmedek rá, mert ez a majomkodásos belépő fél perc alatt felhúzott. Én vagyok a rossz, én vagyok a gonosz s lenézendő, ehhez képest ő sodorja veszélybe a lakosokat és a húgunkat. Na meg persze a nyomozó, akivel együtt dolgozunk, hogy a koszos kis városában ne virágozzon annyira a bűnözés, amint azzal Misi is tisztában van. De nincs most idő a marakodásra, Mihály bele veti magát a vérengző tömegbe és szó szerint utat tör éppen magának a hátsó sorban pont valamiféle pecsétet idéző hátvédhez. Sóhajtok.
- Nem bánjátok, ha azt ott kiiktatjuk?
Kérdezem a leviatánok felé fordulva unottan, hiszen még is csak össze bratyiztam velük. Amíg nem felelnek, nem vetem magam lelkesem Misike után, had dolgozzon meg a Város Védelmezője címért, ha már egyszer magára aggatta. Érdemelje is ki. S aztán meg látom, mit lépek legközelebb. Ha közben megint rám támadnak, rutinosan iktatom ki a lényeket.


"No mercy, no mercy
No mercy, no mercy
Are you ready for the devil?"



Are you ready for the Devil?:
 

Michael
avatar



☩ Reagok :
69

Utolsó Poszt Kedd 3 Júl. 2018 - 15:09
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Rejtély a ködben
Kuprit csapat Reign of the Dark  • Credit:
Ablakból kitekintve, a várost elöntötték valamiféle lények. Szemem kikerekedik. - Faye! - Mondom, majd sietős léptekkel haladok a testéhez. Eltűnt, a pecsétet feltörték, neki nyoma veszett. Fejemhez kapok, és egyre idegesebb leszek. Sikoly mindenhol. Nem szabad ezzel foglalkoznom jelenleg, amikor a város bajban van. Hosszú hosszú, ideje nem vettem elő angyal pengém már a harchoz, itt az ideje.

Szárnyaim kibontom a teraszon, s vetem le magam a mélységbe, s sietek a hang irányába. A park, ahol találkoztam a különös harcossal, most vérengző csata mező lett.
Az út lassan kezd el repedezni az emberek lába alatt, sikoly egyre hangosabb, s hangosan. Az elmémbe mar a fájdalmuk.

Hirtelen merülők alá, s kapok el pár embert, s igyekszem biztonságba tudni őket, ha sikerül. Majd megjelenek lucifer mellett, ki iránt most nem érzek más csak megvetést. Szemem tüzel, ahogyan rá pillantok a hamisan ígért ördögre. Hiába a szó, nem ért semmit. Azt ígérte, segít megfékezni Amarát, de ő helyette, ahogyan a kémeim jelentette más dolga van, emberi dolga, mire most ebben a káoszban nem érünk rá! Még két alakra leszek figyelmes, s mérem fel őket. De ja vu érzés kerít hatalmába. Még is kik ők, s miért érzek így. De mi ez? Pillantok a lényre, kinek tekintette átváltozik, s rúnák villannak fel. De nincs időm gondolkodni, hiszen támadást indítok, s pengémmel a fenevadak húsába döfök.




✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



@ I believe that we're meant to be I'm bad at love But you can't blame me for tryin'You know I'd be lyin' sayin'


Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  
Chat Box
mennyei hangoküzenj a többieknek

Ido"szak Nyertesei
Gratulálunk mindenkinekOldal legjobbjai



friss írások
UTOLSÓ HOZZÁSZÓLÁSOKposztok, hírek neked!
Alexander Payne
Yesterday at 23:56
☽ Jósda

Calypso
Yesterday at 22:00
☽ Vidámpark

Calypso
Yesterday at 21:55
☽ Ancient Baths

Azura
Yesterday at 21:29
☽ Azura lakása




friss írások
ÖSSZESÍTETT LISTABELÉPETT TAGOK, FAJOK LÉTSZÁMA

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 22 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 16 vendég :: 1 Bot




Fajaink száma
Arkangyal
8/7
Leviatánok
8/8
Angyal
2
Démon
14
Bukott Angyal
2
Ember
8
Félvér
4
Harcos Angyal
6
Vadász
14
Nephilim
6