Ego Alpha et Omega, primus et novissimus, principium et finis
, said the Lord. which is, and which was, and which is to come, the Almighty.

 
Tánctér
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

Online
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
525
☩ Play by :
Raiden, Cassael, Ophilia

Utolsó Poszt Pént. Júl. 06, 2018 9:06 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


***
Szabad a játéktér


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Utolsó Poszt Pént. Júl. 06, 2018 9:01 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Party in the end
To Belial
Valójában néha már magam sem tudom, hogy melyikőjük is volt a valódi Luc-muc, de ha engem kérdeznek, tuti, hogy a parkos volt. Ahogy azt sem tudom, hogy csak beszívtam és azért láttam magam előtt őket, vagy teljes tudatában voltam magammal. Nem, kizárt a teljes tudatosság. De nem baj, erről nem kell tudnia - addig, amíg belém nem tekint.
De várjunk csak! Hiszen megtette! Akkor láthatta, hogy milyen cukker mukker módon viselkedett velem, amikor a vízbe fojtogagott. Szívesen hallatnék nosztalgikus sóhajt, ha a különös ideg nem táncolna a gerincemen végig.
Csikorduló fogakkal közlöm vele, hogy igenis, én vagyok a kedvence, de ez szinte nem is érthető. Számomra legalább is nem.
A gondolat, hogy felgyújtsam, hogy megegyem, hogy kibelezzem egyre csak nő és nő és nő bennem, egészen egy bizonyos pontig, ahol…
Történik valami.
Eszelős nevetéssel fordulok felé és ezernyi ötletem akadt. Naná, hogy meg lehetne csinálni, hogy elhitetjük velük! Ha Hermész képes rá, akkor pacikának is tudnia kell. Eszelős mosollyal fordulok felé, szememben gyermeknyi, őrült fény csillan fel.
Kezemet szorongatva mit nem tágítok attól, mi most a célom. Tekintetem egy pillanatra megvillan, amikor megszólal. Ajkamra galád mosoly kúszik, ezernyi fogamat mutogatva neki. A whiskyt hörpölőt szugerállom, majd amikor a fekete füstpamacs felém közelít, csak egy apró mondat csúszik ki a számon.
- Mindig megkapom, amit akarok - de aztán inkább csak nevetésbe török ki, mit úgy fojt belém, mint a kismacskákat, azon gazdák, akik nem akarták, hogy állatuk újabb porontyoknak adott életet.
Muszáj vagyok a pult szélébe megkapaszkodni, leülni egy bárszékre. Homlokom talán a pult fáján koppan. Talán felakadt szemmel csúszok le a székről fogalmam sincs, mert lelki szemeim előtt megint képek villódznak. De most annak a képe, hogy egymagam miként tudnék lerombolni egy egész várost. Őrült röhögésem közepette ott állok a romhalmazok közepén. Hogy mily erőre tehetnék is szert, ha megkaparintanám Hermész erejét. Vagy csak tudásának egy részét.
Egy emlékkép kristályosodik ki. Az egyszerű kérésem a kicsi kígyóka felé. Hogyan tudnék megfingatni egy lovast.
Aztán pedig…
Levegő után kapkodva, zavaros tekintettel, ámde őrült vigyorral a képemen figyelem, milyen kifacsart pózba is fekszik kedvenc pacikám, ki oly kínzó fájdalmat képes nekem okozni, mint senki más. Már-már kéjes. Ijesztően hat rám a pacák, amit egyszerre imádok és gyűlölök. Egy pillanatra azért haragszom rá, hogy gyönyörű lényével, most nem ajándékozott meg, de van egy olyan érzésem, hogy nem ez volt az utolsó ilyen élményem.
Nem, ezt ő is túlságosan élvezi.
- Megláttad, hogy van nálad jobb is a világba? - sápadok el, az értelem árnyéka elsuhan tekintetemről, újra csak úgy tekintek rá, mint a legutóbb. - Áh, ne hülyéskedj - nevetem el magam, fejem lehajtanám, ahogy az asztalt csapdosnám, de rögtön érdekesebb dolog akasztja meg szemem.
Viszont államat ropogtatják, szemem csak felcsillan a fájdalom hatására. Mélyet sóhajtok, ábrándosan, de még mielőtt a csont összeroppanna, egy futó csók kíséretében enged el. Nem mondom neki, hogy amúgy is befogom rajta hajtani. Mert, nem. Tudja, ezt magától is, remélem.
Érdeklődésem mégis elvesztem iránt, abba a pillanatba, hogy elsétál előlem. Jobb dolgot is találtam, nála. Rumot. Ajkaim megnyalva vetem rá magam az üvegre, közbe pedig az óra lassan éjfélt üt. A herceg elhagyja a bált, mielőtt visszaváltozhatna azzá a rusnya szörnyé, aki valójában is az.
Juj, ez egy másik mese?
- Okszi-mokszi, Beli-meli - intek neki hátra, gondolatba már rég ott járok, hogy miként nyúznám meg a bőrét.
Ezért lehet, hogy csorbám egyenesen a lapockája fölé fészkeli be magát? Ez az utolsó gondolatom, ugyanis… Megmerevedenek a végtagjaim. Épp az üveg szája előtt. Már épp innék, de nem tudok tovább mozogni. Átkozott démon, légy hát boldog átkozott késemmel a hátadba...

//Nem szabadulsz tőlem ilyen könnyedén  bbb //


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I looked in the mirror and said to myself

Why are you so serious?

It's time to confront my demon

avatar


☩ Reagok :
68
☩ Play by :
Christian Camargo

Utolsó Poszt Csüt. Júl. 05, 2018 10:32 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Party in the end
• Kyara & Belial •
Zene: Cherry Pie • szószám: 713 • Credit:

Angyali mosollyal biccen oldalra a kobakom, állva Zizi dühkitörését, majd a legkisebb mértékben sem leplezett lenézését. Ajkaim görbülete fokozatosan húzódik, formálódik, addig-addig nyújtózkodik, míg végül akaratomon kívül egy fültől-fülig érő ördögi vigyort formál a képemre. De tényleg, én ártatlan vagyok!
- Te kis naiv… - sziszegem jó kedéllyel, talán egy kicsit baljóslatúan, mert ez a drága inciri-pinciri pökhendi félvér némberem még mindig nem ért egy kukkot sem. Vagy csak nem akarja belátni az erőm lehetséges mértékét, akkor bizonyára nagyot koppanna a feje a tehetetlenség kőkemény padlóján, és félő, hogy egy végleges agyvérzés öntené el a buksiját, ami után nem maradna belőle több mint egy agyrágó zombi. Bármilyen mulattató is lenne, ezt még én sem szeretném, olyan muris figyelni ezt a nagy igyekezetét és magabiztosságát! Vajon Don-bon-bon tud róla, hogy egy ilyen kölyköt pottyantott a világra, vagy még várat magára a megszégyenülés hadteste, illetve a lelkes homlok veregetés a falba? Egek, megnézném a képét! Oké, nem kéretem magamat, tudom, hogy már találkoztak.
- Háp háp háp, kedvenc unoka? Ne szomoríts el, és mondd, hogy csak viccelsz! Gyorsan mert aztán idehányok! - sürgetem meg elsápadó képpel, majd legyintve egyet hagyom a saját levében meg a képzelt büszkeségében fürdeni. Az évődésünk kezd gyerekes „az én piros labdám sokkal menőbb” típusú nyafogásig alacsonyodni, amit már én sem űzök szívesen. Na jóóó, igazad van, még szép, hogy örömmel vagyok benne minden nevetséges civakodásban, de az egyenlet megborult ezzel a félig józan Kyara állapottal, amivel nem akarok mit kezdeni. Uncsiiiiiiiiiilibuncsili.
- Az a másik eszelős kiadásod biztosan, ez a beszámíthatóbb őrült verziód? - méregetem, csípőre téve a kezeimet és a számat nyalogatva. Végül csettintek egyet a nyelvemmel, és megrázom a fejemet. - Áhh, nem, ez nem dobálózik akármivel - vonom meg a vállaimat, mert persze felőlem aztán azt gondol, amit szeretne. Nem vagyok az a démon, aki nagypofával kérkedik a korával, meg azzal, hogy körülbelül már mindent látott a világon, főleg az őrültekből. Sokakból előhozza a zakkantságot a Pokol klímája, főleg, amikor ezer fokon pörkölnek alá a csupasz seggüknek. Hihi...!
Na de a bizarr móka véget ér Kyarácska-cska visszaszellemülésével, amiből most meg természetesen semmi érdekeset nem tudok kihúzni. Komolyan, felkorbácsolja a kedélyeimet, aztán meg kielégítetlenül hagy? Hát szabad ilyet tenni az apokalipszis első, ártatlan fehér pacijával? Hát szabad?!
- Na jól van, ciculi, egy kicsit lassíts. Csak pár pillanat, ígérem ez most nem fog annyira fájni. Annyira - vonogatom meg a szemöldökeimet, mintha legalábbis a legpajzánabb éjszakát vetíteném neki előre, de miután letudom a poharamba löttyintet whiskyt, inkább a megszállása mellett döntök. Hacsak nem vértezte fel magát legutóbb, úgy ismét elhagyom a testemet, alattomban és kérdés nélkül csusszanva be azokon a lepcses ajkain. Nincs is finomabb!
Az elméje ingatag, kaotikus, zűrzavarosabb, mint legutóbb, amelyhez bizonyára van köze az iménti agyi érkatasztrófájának. Nem mintha nyafognék, elég áldásos a számomra, elvégre a zűrzavarban jobban boldogulok, könnyedebben használom ki a lehetőségeimet, így a ládikákról szóló emlékeit is úgy szippantom magamba, mint szivacs a vizet. A tudomásomra kerülő információk pedig nem kicsit döbbentenek meg. Ejha! Még tovább fokozódik a világvége afterparty!
Szinte nevetve robbanok ki a törékeny leányzóból, vissza, a saját testembe, ami kissé bénácskán a földre esett, menet közben valahogy kitörve a saját nyakát a pultban. Egek, Belial, hát ittál?! Ch…
Szemeimet forgatva kászálódok fel az üvegszilánkokkal gazdagon megszórt padlóról, majd kezeimet a fejem két oldalára egyengetve, lassan egyenesbe forgatom a rendellenesen álló nyakamat. A csigolyák hangosan ropognak, az izmok feszengenek, de néhány pillanat, és jobb, mint újkorában!
- Huhh! - csattanok fel lelkesen, mint aki nem tud betelni a Kyarában ki-be mászkálás örömével. Na jóóóó, tényleg nem tudok. - Drága egyetlen Zizzenetem, olyan információkhoz juttattál, ami nem tűr halasztást - vigyorodok el, ezt követően pedig áthajolva a pult felett, elkapom a csinos állát, és annál fogva húzom magamhoz. - Egyszer meghálálom, ha nem felejtem el - pimaszkodok vele önelégült képpel, fokozatosan szorítva egyre erősebben az állkapcsát, és amikor már azt hihetné, hogy itt fogom ketté roppantani, elengedem, majd egy futó csókocskát nyomok az ajkaira. Most mondja meg, hogy nem vagyok figyelmes hapi!
- Egyszer érkezem, a konyhában várj, és főzz valami finomat - kacsintok rá, aztán lazán elsétálok. Megtehetem? Meg, hát, miután előfordulhat, hogy a puszika során egy huncut átkot tettem rá. Semmi komoly, talán egy-két óra cövekelés után újra fog tudni mozogni, mire újra találkozunk, el is felejti! Szégyellős legyintéssel tudom le a gondolatmenetet, miközben már a bejárat küszöbét lépem át.


//Köszike a kört Zizzenet  bbb //



Utolsó Poszt Csüt. Május 17, 2018 12:46 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Party in the end
To Belial
Szemeimet kidüllesztve meresztek rá, mintha valami új hírt hallottam volna. Mintha régi titokra került volna fény melyről eddig nem volt tudomásom.
- Tényleg!? Az te voltál!? De biztos? - dobbantok egyet idegesen. Ilyenkor még megjátszani sem tudom magam igazán. A düh minden porcikámat átjárja és fogalmam sincs, hogy miért. Miért érzem magam ennyire idegesnek. Szinte a semmiért…
- Neked? - fújtatok egyet, szánakozón nézve rajta végig. Talán az apám az egyetlen kinek eladnám, de azért olyat kell… Jah, hogy tudom, hogy mit is fogok kérni tőle. Nem nagy dolog, de tán ingyen nem tenné meg. De hogy ennek itt, adjam el magam?
Ha nem lennék ennyire dühös még nevetnék is rajta. Upsz, hogy megteszem? Akár egy hisztérika? Lépjünk túl rajta és szabaduljunk meg ettől a… a… a… még csak szavakat sem találok rá.
Ha normális elmeállapotomban lennék - mi ritkán esik meg, szinte soha - akkor elgondolkoznék azon, hogy igazából nem is rá vagyok mérges, rajta csak kitöltöm ezt. Ez a hely váltja ki belőlem. Vagy ő. Lényegtelen. Egyszer még elpusztítom… amíg emberi testem van, nem. Nem fogok addig várni, amíg démon nem lesz belőlem. Abban sem kihívás, sem élvezet.
S amúgy is, neki lesz megalázottabb, ha ebben a formámba győzöm le.
- Nem lehet nagy kunszt - vonom meg a vállamat, próbálom hetykén, de kezeim ökölbe szorulnak. Ha akarnék sem tudnék lazább lenni. Szívem szerint ezernyi pengét mélyesztenék testébe.
Tényleg, miért is nem teszem meg?
Bingó!
Tátog! Idegesen húzom aljas mosolyra ajkaimat.
- Pedig a kedvenc unokája vagyok - hajtom oldalra a fejemet. - Biztos elfogadja meghívásomat. Kár, hogy nem tudok már a régi módszerrel üzenni, de a módját megtaláltam rá. Hisz te is eljöttél, pedig téged még csak nem is hívtalak - legfeljebb álmomba. Más énem, ez most aki jelenleg itt áll, biztos, hogy egy porcikáját sem kívánja ennek a pacikának.
- Ugyan már, egy őrült, eszelős, ki legszívesebben itt helyben kicsinálna, mit gondolsz nem dobálózna mindennel? - ordítom felé. No persze a láda létezik, csak fogalmam sincs hogy hol és mit lehet bele tenni. Egy biztos eddig onnan az út egyirányú volt. Most kiszabadultak belőle cuki lények, de ez még jobban rohadtul nem érdekel.
Az az arrogancia, amivel sétál. Úgy képen törölném. De… A fejem. Egyre jobban fáj, egyre jobban…
Nem bírom tovább. Nem.
S mintha „imáim” meghallgatásra találtak volna, egyszerre múlik el minden és nem érzek semmit. Abszolút semmit, sem örömöt, sem bánatot. Sem fájdalmat.
Az üvegszilánkon tenyerelve csillogó szemekkel tekintek fel az óriásnak tetsző pacikára. Miért ilyen magas? Lényegtelen.
- Vadászatot! - vigyorodok lelkesen továbbra is, mintha valami óriási ötletem támadt volna. Hol már az előbbi kirohanásom? Az élet rövid, ne akadjatok fenn ilyeneken. - Elkapjuk őket - emelem fel mindkét kezemet. - Akár egyesével is és eljátszunk az elméjükkel! Kitörlünk belőle mindent és megalkotjuk belőlük a hét bűnt, az is lehetne a party neve: a hét bűn estéje! - lehelem elhalóan újra kezemet a fejem fölé emelve elnyíló mozdulattal látom lelki szemeim előtt a cégért, mely ezt hirdetné. - És itt a poén! - nyúlok a pohár irányába szétfarigcsált karommal, mégsem érem el. Ujjaim a koszos pohár széleit érik, átölelni mégsem tudják őket.
- Mindenki a másikra támadna! Azon vitatkoznának, hogy ki is az igazi bűn! Bűnök közötti párharc! - meg sem hallom kérését. Szinte toporgok mellette, ez az ötlet! Luciferális! - És a győztesek lehetnének New York igazi bűnei! Mondd, hogy meg lehet csinálni! - ugrálok kettőt, teljesen besózva eme remek ötlettől. Nem zavar,hogy lefoglalja egyik csuklómat van másik kezem. Ha azt is bilincsbe tartaná út közben, akkor is van még fejem. A pult fölé hajolva kapom szám közé a poharat, hogy aztán hirtelen hátrahajtva azt öblítsem le a rummal a torkomat. Az ivóeszközt pedig elegánsan köpöm ki magunk mellé.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I looked in the mirror and said to myself

Why are you so serious?

It's time to confront my demon

avatar


☩ Reagok :
68
☩ Play by :
Christian Camargo

Utolsó Poszt Hétf. Május 14, 2018 11:02 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Party in the end
• Kyara & Belial •
Zene: Cherry Pie • szószám: 561 • Credit:

Kezemet a szám elé emelve vinnyogok kettőt Zizi roppant nemes és kedves kívánságára a további sorsomat illetően, mármint hé, nem figyelt eléggé, amikor megmutattam magamat neki a kobakjában? Hová tudhatnék még rohadni? Jaj de cuki! Most még nevetgél is!
Vigyorogva ejtem vissza magam mellé a mancsomat, hagyva, hogy a lendülettől kilengjen hátrafelé a karom, majd vissza, majd hátra, majd megint vissza, egészen addig, amíg el nem fogy belőle a kezdeti lelkesedés.
- Aranyom, elfelejted, hogy jártam a csinimini kobakodban? És hogy a nagy részét apuci képében tettem? Ha nagyon akartam volna, simán eladod a rothadt kis lelkedet anélkül, hogy feltűnt volna neked - villantom rá teljes fogsoromat, nem mellőzve ábrázatomról a megátalkodottságot, ami naiv énem szerint minden démon ismérve, egyébként meg kevesen tudjuk igazán jól művelni eme adottságunkat. Ami máskülönben akkor sem hagyja cserben az arcomat, amikor a sármos és tökéletes testemet kezdi fenyegetni a kis csintalan félvér. Ej-ej, Kyara, még mennyi mindent kell megtanulnod erről a világról!
- Akkor még szomorúbb lesz? - kérdezek vissza, erőteljesen fintorogva, mint aki még abban sem biztos, hogy valós, amit lát, nemhogy teljes meggyőződéssel kijelenthessen effajta reszketeg lábakon álló tippet. - Persze - kapom fel a fejemet, egyből kisimítva vonásaimat. - Ahhoz előbb el kell pusztítani azt a testet - vonom meg a vállaimat, és már nyitnám is a számat, hogy folytassam az idegeinek cincálását, amikor beveti a Jolly Jokert, vagyis Lucfenyő Őméltóságát. Tátogok kettőt, mint partra vetett hal, aztán szép lassan hagyom, hogy ajkaim szélei újfent a füleim irányába araszoljanak.
- Inkább az a hiba, hogy ilyen aljas-mód hazudsz nekem, ahelyett, hogy tényleg meghívod ide - somolygok, nem mutatva szemernyi félelmet sem a nagynevű Teremtőnk iránt, elvégre miért kellene aggódnom? Luluval puszipajtik vagyunk, majd biztos rúg kettőt a seggemen, ha végre összehoz minket a sors, aztán élünk tovább, mint Marci hevesen. Nyilván arra is van megoldási stratégiám, ha a nagy arkangyal tesó mániájában inkább a likvidálásom mellett tenné le a voksát.
- Ládikó? Gondolom nem fenyegetnél ilyesmivel, ha nem létezne - emelem meg a szemöldökeimet, miközben színpadias előkelőséggel lecammogok a galéria lépcsőjéről, hogy enyhíthessek a légből kapott alkohol-szomjamon. - Kitől hallottál ilyesmit? Vagy honnét tudsz róla? - faggatózom, ugyanis kivételesen felkeltette az érdeklődésemet. Jaaj, most nem kell megsértődni, itt sem lennék, ha nem érdekelne Zizi, azonban az üzleti, cselszövő énemet lapogatta meg ezúttal. Aminek a figyelmét máskülönben egy egészen bolhányit eltereli a tény, hogy Kyara épp most kap valami agyi érkatasztrófát a viselkedéséből ítélve.
Egyik kezemben a kiválasztott whisky-vel, másikban egy tetszőleges pohárral figyelem, ahogy a tűzbe fröccsenő alkohol nyomán fellobbannak a narancsos lángnyelvek, és amiképpen Kya minden bizonnyal sokadik idegösszeroppanását éli. Nos, amíg elordibál magában, a pultra helyezem a poharamat, mellé pedig egy másikat, és töltök mindkettőbe az italból. A hirtelen csendre azért fél szemmel felsandítok, egyik szemöldökömet a magasba szökkentve az alkar-nyiszat láttán. Hát oké, nem ő lenne az első ember, akiből hasonló érzéseket váltok ki.
- Mi van? - kérdezek vissza az újabb pálfordulás kapcsán, majd elé tolom a poharát. - Tessék tündérbogár, rád fér - vigyorodok el, habár meg kell valljam, ezúttal kissé megzavart a nőszemély. Vagy inkább az eddigieknél is jobban felkeltette az érdeklődésemet, majd megesz a kíváncsiság, hogy kideríthessem, mi zajlik le olykor abban a kaotikus, roggyant agyában! - Inkább mesélj nekem a ládikáról, vagy megint beléd kell költözzek a válaszokért? - kapom el a rumért nyújtózkodó csuklóját, hogy az ivászat helyett egy kicsit még rám koncentráljon.


Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 16, 2018 11:56 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Party in the end
To Belial
Érzem, ahogy az ideg, a düh átjárja minden porcikámat. Ott csordogál ereimben - mely valljuk be nem csoda - tépi azokat. Szabadulna belőlem, valami mégis marasztalja. Nem engedi kitörni belőlem. Mellkasom rohamosan hullámzik, szinte pillanatok alatt józanodom ki, már ha ez nálam egyáltalán lehetséges.
Gyűlölöm az embereket. Gyűlölök mindent és mindenkit, irritál a jelenlétük, mégis itt kell élnem közöttük. Legszívesebben elevenen nyúznám meg mindent, de hasztalan. Bárhányszor döföm beléjük a késem, újra és újra feltámadnak. Mint a romlott marionett-babák.
S ha ez nem lenne elég a démoni társadalom is egy rohadék nagy csalódás. No nem ez a pacika, meg apám, de rajtuk kívül mindenki. Ez a nyomorult meg rajtam akarja kiélni magát. Na azt majd meglátjuk, aranyapám.
Mimikájában nincs semmi őszinteség, meglepne, ha volna. Abból a pár órából míg találkoztunk csak és kizárólag erre tudok következtetni. Semmi másra. S ez csak tovább növeli a dühömet, mely teljesen értelmetlen számomra. Élveznem kellene rothadó társaságát. De tény, hogy kétszer sosem találkozom ugyanazzal a személlyel.  Abból sosincs semmi jó, rám nézve.
- Rohadj meg - felelem számára tömören, kinyilvánítva, mit is gondolok valójában színjátékáról. Az ember, khm, félvér, összetöri itt magát és még csak meg sem becsülik.
Szent Lucifer, nem lehet ez a bajom!
Nem, kizárt, ennek az aljadéknak nem kell az elismerése. Nem lehet ez a bajom. Még csak az sem, hogy nem eszik a tenyeremből… Ő legalább kihívás lehetne. Végül szavai csak gúnyos kacajra kaparássza torkomat, melynek nem vagyok rest hangot adni.
- Aranyom ne hidd, hogy pont Neked adnám el drága lelkemet - nézek rá hasonló szánakozással. Ezzel elkésett úgy pár évet, hónapot, bánom is én, hogy mit. Fejem egyre jobban hasogat, de nem vagyok hajlandó erről tudomást venni. - Szeress máshol lenni - szűröm ki fogaim között, alig halhatóan, miközben megszerzem magamnak a drága gyújtómat.
- És ha elpusztul a teste? - vigyorodom elégedetten. Persze átszáll más emberbe, de ha végül emberek sem maradnak a földön és úgy pusztul el? Vajon mi lesz velük? Amíg mi halhatatlanok vagyunk, addig ők? Épp ők lettek halandóak?
A gondolatra nevetnem kell, idegesen. Valami nincs rendben. És nem csak velem, de vele sem, ebben egyre jobban biztos vagyok. Csak jelenleg nem tudom helyén kezelni az információkat melyeket elém tár.
- Szóval hiba volt meghívnom Luci-mucit is? - veszek nagy levegőt, de színjátszásomba hiba kúszik, persze hogy nem hívtam. Elég volt vele egyszer találkozni. Sok is volt belőle. Nem kell nekem még egyszer a nagyfater nyűgje. Hagyjon békén, ahogy jelenleg mindenki.
Hallgatom, ahogy lesétál a lépcsőn, a tűz halkan ropog lábam mellett, felvázolva a pecsét valódiságát.
Szinte egy helyben toporgok hallgatva szavait.
- Ó, tévedsz. Semmi buli nincs abban, ha elpusztulnál… De egy csini kis ládikó kijárna neked, ahol nincs semmi és senki csak te magad, amiből nem tudnál kitörni és… évszázadokra eltűnnél - vigyorodok elégedetten rá. Valami ilyesmiről magyarázott nekem az a pici leviatán nem is annyira régen. Fejem mégis egyre jobban kezd fájni.
Szavaim mégis igazak, dehogy akarnám megölni. Csak sarokba akarom látni, hogy ott nyüszít, mint egy rühes kutya. Ennyit akarok vele szemben csak elérni.
Erre mégsem tudok válaszolni, mégsem tudom megmagyarázni miért viselkedek így. Miért fáj ennyire a fejem.
- Csak egyszer tudsz egy valamivel felhúzni, az apukártyát már kijátszottad.
De megőrjít. Utálom, gyűlölöm. Szabad kezemmel a fejemhez kapok, a fájdalom hasogató, kínzó. Ez nem lehet ő - gondolom én. Üveget tartó ujjaim engednek, a vodka kiesik kezemből, a tűz mellett toccsan szét.
Összegörnyedve üvöltök fel a fájdalomtól.
Aztán hirtelen hagyom abba.
Fejem lehajtva tartom, kezem lassan engedem le, a tűz nyaldossa magastalpas cipőmet, mégsem foglalkozok vele. Csak mereven bámulok magam elé.
Lassan, vontatottan hajolok le egy üvegdarabért.
- Kedves, kedves, nincs semmi probléma, hazudj önmagadnak… - emelkedek fel, halkan énekelve, ujjaim között forgatva a forró, ámde éles eszközt. Kezem fölé vezetve, alkaromba karcolok bele, értelmetlennek tetsző jeleket. - Tégy bolonddá mindenkit, mondva, mily jól szórakozol - emelem fel végül tekintetemet is, enyhén félrehajtott fejjel figyelem az italát szopogató démoncikát. Vontatott léptekkel közeledem felé, széles vigyorral az ajkamon.
- Tudom már! - lelkesülök fel, a korábbi morcosságomnak már híre, hamva sincs. A pultra csapva hagyom, hogy tenyerem alatt törjön darabokra az üvegdarab. Tágra nyílt szemekkel tekintek kedvenc pacikámra. - Rendezzünk vadászatot! - lehelem elhalóan, mintha életem legnagyobb ötlete lenne ez. Vérem lassan folyik végig karomon, mégsem foglalkozom vele, nem érdekel, hogy a pulton gyűlik össze körülöttem, hogy a sebem körül ég a bőröm. Nem érzek semmit.
- Vagy - ül elégedett vigyor arcomra. - Töröljük ki az összes ittlévő emlékét és ültessük bele azt, hogy ők nem mások, mint démonok - nevetem el magamat őrült módjára, enyhén előredőlve, egy rumos üveg után nyúlkálva.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I looked in the mirror and said to myself

Why are you so serious?

It's time to confront my demon

avatar


☩ Reagok :
68
☩ Play by :
Christian Camargo

Utolsó Poszt Vas. Ápr. 15, 2018 1:07 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Party in the end
• Kyara & Belial •
Zene: Cherry Pie • szószám: 604 • Credit:

Míg én egyre jobban szórakozok az élő céltáblás üvegtörmelék darts-szal, Kyarában addig kezd valami igen csak megváltozni. Nem, szerencsére nem vagyok ráállva mások érzelmeire, mint holmi koszos kis erényangyal, de a káosz és düh kisugárzását kilométerekről kiszimatolom, ha úgy adódik, végtére az előbbinek én vagyok a fő forrása, az utóbbi pedig ennek a hozománya. Nem is tudom, melyik az ijesztőbb, a józan Zizi vagy a józanul dühös Zizi. Hé… Hé! Most komolyan volna képe lelépni, miután idecsalt? Azért ez nem így működik, cicabogár!
Az elhalkuló zene és a szavaim megteszik a hatásukat, megfordul, lesajnáló, szikrákat szóró tekintetét rám emeli, mintha én lennék minden problémájának és bajának a bölcsője. Jó, hát lehet, hogy mostanában igen, sajnálom…? Ugyan, dehogy! Persze tény és való, a kifakadása némileg még engem is meglep, de ami az arcomra kiül, az tömény színház, semmi őszinteség. Magasba szökkenő szemöldökökkel, elképedt ábrázattal és tágra nyílt szemekkel kapom a kezemet nagyra tátott számhoz, hallva a sértéseket, amiket a fejemhez vág. Aucs, a poshadó szívem!
- Szent Lucifer, azon nyomban… Már is megyek… - suttogom magam elé, mielőtt rá nem világítana egy még kínosabb tényre. - Jesszusom, tényleg! - ezúttal a szívem fölé tapasztom a tenyeremet, elborzadást mímelve. - V-várj, most elrontottam a bulidat? Úr ég, rettentően sajnálom… - hüledezek, noha túl sokáig nem bírom az előadást. Lassan leengedem a kezemet, ajkaimat megátalkodott, ördögi vigyor nyújtja két oldalra, fültől-fülig.
- Ez igen, Kyara, ez igen! - füttyentek, rácsapva egyet a korlátra, mintegy kifejezve elismerésemet. - Redvás Pokol? Mi lelt téged, cicamica, most már az is büdös neked? Nemrég még a lelkedet kínáltad volna örök kárhozatra, csakhogy tovább élvezhesd a perzselését még néhány perccel - billentem oldalra a fejemet szánakozóan. - Egyébként meg ne aggódj, nem undorodom annyira a Földikétől, egészen szeretek itt lenni! - jelentem ki emelkedett hangon, kitárva karjaimat oldalvást, akár egy megalomániás istenség az aranypódiumon, úgy tekintek alá a tánctérnek a galériáról, figyelve, amint a közepére csámpázik a drága. Megszokásból szisszenek, mikor orrba veri a tagot. Most mi az? Jótékony és ingyenes aláfestő hang szolgálat.
- Hmm lássuk csak… szomorú lesz? - biggyesztem le az ajkaimat, válaszolva annak ellenére, hogy kijelentette, nem szükséges felelnem a költői kérdésére. Pedig én aztán imádok költői kérdésekre felelni, nincs is jobb annál, mint látni a végső lemondást az emberek arcán! Na de azért nem kezelem teljes komolytalanságban a helyzetet, az az öngyújtó pattogás nyilván a jövendőbeli pusztulásomat hivatott beharangozni. Mostanában miért hiszi mindenki azt, hogy csak úgy fél vállról ki lehet fingatni egy lovast? Okké, lehet, hogy a Háború múltkor befürdött friciben egy tollassal szemben, de kérlek, tűz meg ördögcsapdák? Na jó, értékeljük a próbálkozást.
- Murisabb lett volna, az biztos, viszont gondolom ők jobban hallgatnak Luciferre, mint én - mosolyodok el negédesen, leképezve a lány korábbi, tenyérbe mászó arckifejezését. - Hogy mi történne akkor? Futnának Luluhoz, hogy közöljék a nagy hírt, az idiótábbak talán megpróbálnának elfogni, és jól meghalnának, míg a harmadik tábor a nevemet ünnepelve állna mellém, mert jelenleg utálják kinyalni a tollasok és az emberek seggét. Remélem ennyire nem vagy lemaradva a démon politikában, nehéz lesz felvenned a fonalat, ha egyszer lejutsz a föld sötétebbik oldalára - tanácsolom neki önzetlenül, majd felhagyva a korlát támasztásával, ráérős tempóban lesétálok a lépcsőn, hogy ismét kellő közelségbe kerülhessek Kyarával.
- Komolyan azt gondolod, hogy el tudnál pusztítani? Ugyan már, legyen egy kis életösztönöd a jövőre nézve - somolygok rá bájosan, és a pult mögé lépdelve kezdek el keresgélni valami jobbféle évjáratú whisky után. - Amúgy is, mi ez a hirtelen pálfordulás? Semmi nem untat jobban, mint ez az erő fitogtatósdi, persze folytasd, ha annyira kíváncsi vagy a korlátaimra - vigyorgok rá hátra. - Apucival is eljátszottad ugyanezt?


Utolsó Poszt Kedd Ápr. 03, 2018 11:58 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Party in the end
To Belial
Mintha minden, mit kívántam félresikerült volna. Mintha visszafordította volna valami az egészet. Azt akartam, hogy ő legyen dühös, hogy ő keljen ki magából. Mégis magamban érzem, a düh lassan kezd fokozódni bennem. Szívem szerint mindent, de tényleg mindent, elpusztítanék magam körül. Romba döntenék, a földdel tenném egyenlővé.
Szemem vérben forog, és ehhez vajmi kevés köze van, ahhoz, hogy az előbb egy üvegszilánkot szúrtak a mellkasomba. A fájdalom eme részét nem érzem. Úgy értem, nem érzek semmit az égegyadta világon. A „vidámságomat” is megjátszom mindig és ha nem lennének vicces sütik, alkohol, vagy egyéb dolgok, sivár lenne minden. Szürke és pusztítani való.
Hogy nem jöttem rá arra hamarabb, hogy kinek a gyermeke vagyok? Vajon ha az Övé lennék, akkor mit éreznék?
Hangosan kacagok fel. A káosszal kéz a kézben járok, elég csak az elmémbe pillantani, hogy egy pillanatig sem ismertem a rend átkozott fogalmát.
Dühöm, nőttön nő, és ezen mit sem segít a termen átcikázó újabb szilánk, mely ekkor a homlokomnak csapódik. Éles fájdalom járja át testemet, a szilánk a csontig hatol, töri koponyámat. Mégsem sikoltok fel. Egyenesen a képébe röhögök, fejemet hátrahajtva, engedve a gravitációnak.
A padló felé zuhanok, a pult szélébe csimpaszkodik szabad kezem, másikban lévő üveget újra számhoz illesztem.
Végül csak leszökkenve eddigi ülőhelyemről csípőmet kitolva jobb oldalra illendően meghajolok őkegyelmessége előtt - merő gúnyból. A szilánkot kipöckölöm fejemből, nem érdekel jelenleg, hogy a vér végigcsorog orrnyergemen, ketté választja azt, s az ajkaim felé veszik az irányt.
Van nagyobb gondom is. Újra átjár az emberiszony. Gyűlölöm őket és gyűlölök velük sokáig egy helysgében is tartózkodni. Rosszul vagyok tőlük és nem csak azért, mert egy vagyok valahol én is közöttük.
Megfordulnék, hogy elhagyjam a helyet, unom a saját bulimat. Ezek a birkák nem látnak tovább kettőnél, ám a zene elhallgat, s a démoncikat beszélni kezd.
Hirtelen állok meg, csak fejemet fordítom először hátra. Szemeim szikrákat hánynak.
- Tudod mit? - csattan hangom, miközben megfordulok végül, a dühöm nőttön csak nő, de miért? - Mi lenne, ha visszahúznál a redvás pokoldba és ott szerveznél egy bulit és azt basznád szét kedved szerint? - mosolygok rá negédesen. - Oh, tényleg! - kapok ijedten szívemhez. - Száműzve lettél az undorító kis Földikére - biggyednek le ajkaim, nevetésbe mégsem fulladok ki, a megszokotthoz híven. Most csak egy dolgot akarok.
Pusztítani. Ez nem az Ő műve.
- Mondd csak - sétálok lassan a tánctér közepére, egy itt maradt tökelütött kezéből kitépve egy gyújtót. Üveget tartó kezemmel töröm be az orrát. Tehetetlenül dől hanyatt, már csak percei vannak hátra. - Ne is mondd, igazából majd kitalálom - villan fel vészjósló ördögi vigyor arcomon. - Mi történik egy démoncika testével, ha az nem tud visszatérni a pokolba? - tekintek fel végül rá, enyhén vérben forgó szemmel, saját véremmel arcomon. Nem törlöm le, még csak az sem zavar, ha ajkamon keresztül számba férkőzik a vasas nedű.
Kezemmel folyamatosan pattintom az öngyújtót, mire lángra kapva dobom le a lábam mellé. A földön rögtön tűzbe gyullad egy alig ismert, de azért erős démonfogó rúna.
- Azért reméltem, hogy démoncikák, is eljönnek a buliba - noha tudom, hogy abba bele is kell állnia, hogy működjön. S úgy kell aktiválni. De ki mondta, hogy ez az egyetlen a helységben?
- Vagy mi történne ha bárki megtudná, hogy merre csellengsz? - nem loptam a napokat, noha mégis úgy tűnik. New York egy dologban jó… a vadászok melegágya, így csak a jó helyen kell keresni egy kis információért és tudásért. S a pecsétek… azok nagy fegyverek egy démon ellen. - Veled ellentétben engem most nem lehet elpusztítani, de téged? - nevetem el magamat, egy újabb kortyot húzva az üvegből.
- Tied a házigazda szerep… - lököm be az egyik embert a csapdába, az égő hús szaga sem nyújt megnyugvást, az idegeimen. Dühösen, dacosan tekintek fel arra az átkozott démonra. Ki álmaimba itta be magát, kit elkívánok pusztítani. Kit ennek ellenére is mindennél jobban kívánok.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I looked in the mirror and said to myself

Why are you so serious?

It's time to confront my demon

avatar


☩ Reagok :
68
☩ Play by :
Christian Camargo

Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 02, 2018 1:47 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Party in the end
• Kyara & Belial •
Zene: Cherry Pie • szószám: 378 • Credit:

Úgy fest, a félvér jól elszórakoztatja magát odalent, és lássuk be, ezt még nézni is dögunalmas. Ráadásul a vendégsereg nagy része átrongyolt a szomszédos szobába, el, a plafonon ékeskedő pecsét és temérdek kés alól, szóval attól tartok jó ideig nem válik még mészárszékké a szórakozóhely. Hát probléma egy szál se, Zizi még itt van, rajta elszórakozhatok, még ha nem is éppen első osztályú mulatsággal örvendeztettem meg magamat.
Persze a fájdalom nem hatja meg, noha nem is igazán élvezkedik. Döbbenet! Valamit sutyorog, de annyira nem izgat, hogy a korláton áthajolva próbáljam túlhallani a zenét, hát még a végén átesnék rajta és szörnyű kínhalált halnék a megszégyenüléstől! Mármint egy párhuzamos univerzumban, egy bénábbik kiadásommal ez történhetne, szigorúan a képzelet lankáin feltételezve, mert így belegondolva egyetlen alteregóm sem lenne tökéletlen. Ellent mondana a világegyetem törvényeinek, te kis butus, hát nem tudtad?
- Zizi ül a pulton, rosszban sántikálva~ - kezdek bele hirtelen a gyerek nótába, ne unatkozzak már annyira. - Zizi talán beteg vagy, hogy már nem is ugathatsz? Zizi hopp, Zizi hopp… máris.egyet.megfooo… - újabb szilánkot egyengetek az irányába, majd mutató-és hüvelykujjam pöccintésével a homloka közepébe állítom az éles kis darabot. - gott! - vigyorodok el szélesen, habár nem kerüli el a figyelmemet, hogy a tüzes trükkje után a maradék üvegtörmeléket is a magasba emeli. Azért nem semmi, egy ilyen bomlott elme, amit jelenleg az alkohol és egyéb kábítószerek ködösítenek tovább, még ekkora koncentrációt tudhat a magáénak, és egyáltalán eszébe jut velem versenyre kelni! Hát meg kell zabálni, azt hittem, Lilith után nincs még egy ilyen pofátlan létforma. De azért hé, ne menjünk el olyan sietősen a tény mellett, hogy képes minderre úgy, hogy az imént még azt is elfelejtette, mit akart velem megosztani. Vajon mikor jön el a pillanat, hogy a szabad tenyere fölött melengetett lángocskával felgyújtja magát és a kócerájt? Uhhh, remélem hamar, annnyira megnézném már a fejvesztve futkorászó, égő ember-gyertyákat!
- Mégis mit akarsz ezzel kezdeni? - teszem fel a kérdést, amely félreértés ne essék, biztosan eléri Kyara füleit, révén, a zene idő közben, és valamilyen mennyei csoda folytán elhalkult. Nem, csak vicceltem, én voltam. - Farokméregetünk, vagy micsoda? Meg ne haragudj, hogy tőlem tudod meg, de alapból hátrányból indulsz, neked olyan nincs ugyanis - biggyesztem le az ajkaimat szánakozást mímelve, alkarjaimmal pedig kényelmesen megtámaszkodok a korláton.


Utolsó Poszt Vas. Márc. 18, 2018 3:19 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Party in the end
To Belial
A pulton ücsörögve hirtelen jut eszembe, hogy mitől is támad ennyire hiányérzetem. Hát persze! Lázas kutatásba kezdek, ám lenge ruhám egyetlen redőjében sem lelem meg a kívánt dolgot. Pedig tényleg benézek mindenhova. Melleim közé, derekam alá. Még széles terpeszbe is helyezem lábaim és elvileg kincsem virágát is átkutatom, de ott sincs. Ajkamat félrehúzva fordulok balra, jobbra, de mellettem sincs. Semmi baj.
A pult szélére támaszkodva hajolok hátra, hogy beláthassak alá. És heuréka! Néhány vendégnek behoppja ugyanis nem más volt, mint… Ujjaim közé zárom a gyilkos nikotint. Vörös dobozt feldobva a levegőbe, ott húzok ki belőle egy szálat. Persze nem, én, hanem az elmém. Körbetekintve persze sehol sem találok semmi tüzet. De nem esek kétségbe, ilyen csekélységek miatt. Kreatívak vagyunk mi, nem igaz Kín? Na de, hol van Kín?
Kit érdekel, amikor tüzet kell szerezni? Végül megpillantom a forrást, égő gyertya formájában. Az orgia a szomszéd terembe már rég folyik, kihallatszik a kéjes nyögések, ordítások, kiáltások. Nem, nem a gyertyát hozom ide. Hanem egyenesen a lángot. Képességem ugyanis nem más, mint az atomok mozgatása, ez sokkal több, mint holmi tárgyak mozgatása. Ha megérted a világ működését, onnantól fogva, mindent képest vagy irányítani benne. Lucifer sokkal több erőt adott nekünk, korcsoknak, mint ahogy azt gondolta volna. Talán ez a legcsekélyebb, mind közül, de épp ez a legveszélyesebb is.
Kevesen ismerik ezt fel. Figyelem a láng táncát. Ajkaim közé dugott cigihez kúszik, s egy szippantással gyújtom azt meg. A láng mégse lobban el. Kezeim közé fogva, élvezem égető melegét. Megforgatom kezem, ám a láng mégsem lesz nagyobb. Fejem félrehajtva újabb hiányérzet fog el.
Ami rögtön tudatosul is bennem, ugyanis egy szilánk áll szegycsontom alá. Sziszegve nézek előbb le rá, majd fel a férfira. Ajkam aljas mosolyt formáz. Két ujjam közé csippentem a darabot, határozott mozdulattal húzom ki magamból. Magam mögé pöccintem, ám mégsem hull a földre. A levegőben megmaradva forog folyamatosan. Figyelem az apró szilánkokat a levegőbe.
- Vajon melyikünk az erősebb? - suttogom inkább csak magamnak a dübörgő zenébe. Ami ebben a pillanatban szűnt meg létezni számomra. Immár csak én vagyok, a pacika és az erőink. Kezemet felemelve, csak a drámai hatás miatt, fordítok egyet csuklómon, mely hatására az összes szilánk katonás sorrendbe sorakozik fel. Nyoma sincs már az előbbi káosznak. Eltüntetem minden maradványát. - Légy ideges - vonom össze szemöldökömet, igazából magam sem tudom, hogy mi fog használni ellene.Valószínűleg semmire, ez túl egyszerű lenne. De egy próbát megér.
Szabályos körbe formázom őket, s lassú táncba kezdenek el egyre apróbb és apróbb sugárba összpontosulni. Még egyelőre magam sem tudom, hogy mire akarok készülni velük. Vajon az üveg részecskéit mennyire tudnám szétszedni?


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I looked in the mirror and said to myself

Why are you so serious?

It's time to confront my demon

avatar


☩ Reagok :
68
☩ Play by :
Christian Camargo

Utolsó Poszt Pént. Márc. 09, 2018 12:17 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Party in the end
• Kyara & Belial •
Zene: Cherry Pie • szószám: 550 • Credit:

Kyara láthatóan jól elszórakoztatja magát, én meg suttyomban azon szórakozok, hogy mennyire nem figyel rá oda senki. Ostoba kis halandók, sosem látják előre a végzetüket, utána pedig rimánkodnak azon, hogyan történhetett mindez! Na jó, azért félig-meddig felmentést érdemelnek, odalent ugyanis a tánctéren éppen egy veszett pasas aprítja, harapja az útjába keveredőket. Ennek fényében valahogy nem csoda, ha nem egy betépett lányka bolondságaira koncentrálnak.
- Ugh, ez most a szívembe talált. Szerintem feltalálnám magamat - vigyorodok el, gondolatban már azon tűnődve, milyen esztelen és pipogya háborúkat vezetnék a világon, vagy, hogy mennyire röhejes betegségekkel fertőznék meg egy-egy várost. Például addig-addig csuklanának az emberek, amíg bele nem halnak, de mindaddig csak el kell képzelni a szituációt, amiben mindenki krónikusan csuklana egyszerre. Azt a koncertet!
Ajkaimat széles vigyorrá húzó vízióimból a Zizi felkiáltása zökkent ki, sajnos teljesen feleslegesen, mert láthatóan maga sem tudja, hogy mi akart kétségbeesetten feltörni az elmetekervényei mélyéről. Mondhatnám, hogy talán jobb is, de ugyan, eszem ágában sem lenne visszafogni még kimondatlan kívánalom formájában sem az őrületét. Ami néha elég meredek vizekre evez, ha már itt tartunk…
- Meghátrálást? - papagájkodom le a kérdését, hiszen ez még engem is ledöbbent. Sőt mi több, felháborít! Hát minek néz ez a bolond nőszemély engem, logikus létformának, aki holmi torokszorongatással akar beszaratni másokat? Ennyire amatőrnek festek? Helyeeeees, annál többet nem is lehet kívánni, mint a zűrzavart a halandó elmében, ami velem kapcsolatban dereng bennük. - Megdöbbentő, hogy ennyi alkohol és drog után még van ésszerű sarka a kobakodnak. Bár ha azt nézzük, ez sem igaz, amennyiben képes vagy ilyen kiszámíthatóságot feltételezni rólam.
Általában akkor szoktam megmagyarázni magamat, amikor még nagyobb káoszt óhajtok szítani az emberi agyban, merthogy a Viszályban semmi logika, következetesség vagy sablon nincsen. Na már most, ha a semmit akarjuk megforgatni egy kicsit és más szögbe, fény alá helyezni, akkor marad… Nos, a semmi. Elmebomlasztó gondolatmenet volt ez, láthatatlan vállpacsi magamnak!
Mindenesetre a szövegelés ideje pillanatnyilag leáldozik, szájainkat ugyanis a cseppet sem finomkodó csókunk foglalja le, kezeinket pedig egymás, alattomos testének sietős felfedezése. Ha lehetne valami őrjítőbb nálam, akkor bizonyára annak becézném Kyara ujjait zilált tincseim között, melyek sajnálatos módon túl hamar kényszerülnek elengedni a biztos fogódzkodókat. Azért nem hinném, hogy nagyon pityeregne érte a Zizi, látva az ajkain átsuhanó mosolyt, kétségem sincs afelől, hogy a zuhanás inkább a kedvére tesz, mint holmi hétköznapi smárcsata. Én is szívesebben nézem aláhulló alakját, azonban néhány percnyi ácsorgás után el kell gondolkozzak azon; a drámai hatást leszámítva mit reméltem ettől az egész akciótól?
Az biztos, hogy Kyara nem marad tétlen, bár az alant kibontakozó jelenet igazán nem vág a földhöz. A korlátra támaszkodva, és laposakat pislogva nézem végig az újabb vérengzést, majd követem zizibogár alakját egészen a bárpultig, ahol egyelőre megpihen. Remélem csak nem gondolta, hogy majd utána futkosok, én, egy szuka, egy halandó után! Ekkorát azért nem fordult a világ. Viszont szabadulni sem fog olyan könnyen tőlem, amit ne keverjünk össze ostoba birtoklási vággyal, nevezzük szimplán a másik őrületbe kergetése nemes küldetésének.
Tehát eme dicső célkitűzés előtt hódolva kapkodom fel elmém erejével a táncparketten szétszóródott, számos üvegszilánkot, amelyek a levegőben várják néma parancsomat. S amint bemértem a célt, az első szorgos kis katonám már röpül is, hogy belefúródhasson a lány kulcscsontja alá. Sokkal érdekesebb így a darts! Amennyiben felfigyel rám, szarevő vigyorral integetek neki újfent, majd megörvendeztetem egy ismételt szilánkkal, ezúttal fedetlen felkarján.


Utolsó Poszt Hétf. Márc. 05, 2018 11:07 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Party in the end
To Belial
Felvetésére szinte azon nyomban felélénkülök. Zavaros tekintetem csak tovább tündököl, miközben aljas gondolat fogan meg elmémbe. Efelől neki sem lehet kétsége, ajkaim aljas mosolyra húzódnak.
- S mily gyönyör ülhet ki tekintetükbe, amikor rájönnek - suttogom elhalóan, mintha a kéjes gondolat teljes mértékben magával ragadna.
Ami azt illeti ez így is van. Minden elhaladó mellett dicsérem a pacika nem létező erényeit. Kedvességét, józanságát, előzékenységét. S persze nem vagyok hálátlan, még az ajándékom is felmutatom úton, útfélen mindenkinek.
Viszont bosszant a dolog, hogy senki sem figyel rám. Arcomra durcás puffanás ül ki, ahogy felfújom orcáimat. De ez gyorsan eltávozódik. Meglakol minden aljas söpredék ki csak ide betért ma éjszaka. Még az is meglehet, hogy magam is közöttük leszek. A móka és a kacagás, mely készülőben van, máris kedélyemet javítják. Ha így sem lett volna ez jobb persze.
- S mily jó, hogy nem másra találta ki. Kevésbé lennél érdekes - vonogatom szemöldökömet. Lelki szemeim előtt kacéran, valójában a kettőt teljesen függetlenül a másiktól. Amikor az egyik már felér homlokom tetejére a másik akkor indul meg. Közben néhányszor kérdőjelet is formáznak, no meg ekg görbéket is.
- Tényleg! - jut eszembe valami, amint felérünk, még meg is fordulok, a démon felé, ám eme töredék pillanatban minden… Kimegy a fejemből. Ajakamat oldalra csücsörítve gondolkozok, de aztán csak vállamat vonom meg hetykén. - Biztos nem volt fontos - jegyzem meg inkább magamnak, mint neki.
Tökéletes ajándékom a sarokba vinnyog, amikor már torkomat markolásszák. Hallom hangját, de mégsem érdekel jelenleg. Hadd nyüszítsen a férgese, majd megtanulja hol a helye.
Ahogy én sose fogom, s a pimasz mosoly nem hajlandó távozni ajkamról.
- Meghátrálást? - tippelek, vállamat vonogatva újra csak. Ujjaim közül lassan csúszik ki a baseball ütő. Igazából nem tudom, hogy mi az, mi felidegesítette, amiért a torkom kezdte el markolászni. De megannyi emberrel ellentétben, én ezt élvezem. S ennek őrült nevetésemmel is a másik tudtára adom. Még akkor is, ha a levegő közöttünk igazán kezd fogyakozni.
Aljas mosollyal az ajkaimon pillantok még fel utoljára a pimasz szempárra, mely hirtelen lobban lángra. Ezt látom utoljára, mielőtt a férfira vetném magamat.
Tarkóján tartott kezem feljebb csúszik, hajába markolok, amint megérzem, hogy az ő kezei is vándorútra tévedtek. Ölelném a másikkal, de erre semmi szükségünk nincs most.
Pihe testem könnyedén emeli fel és visz… Valahova. Fogammal harapom fogát, nyelvét játékosan, ajkait. Derekam egy vékony valaminek ütköződik, s a részeg fél percünket a férfi töri meg.
Szemeim lassan nyitom ki, s érzékelem, hogy merre is állok. Engedek hámozásának, tán sejtem, hogy mire készül.
Kezeimet szinte azon nyomban széttárom, mikor könnyedén lök meg. Testem enged a lendületnek és a gravitációnak. Az alant elterülő tömeg felé siklok, nem igazán kecsesen, de annál fájdalmasabbnak tűnőnek. Nem vagyunk túl magasan, alig négy, öt, talán hat méter magasan. Ám innen is nagyot lehet ám esni…
Főleg ha a tömeg készségesen odébb áll. Még hallhatja őrült nevetésemet, felcsillanó szememet még láthatja, integetése közben, amikor a földnek csapódok. Fejem verve be.
A levegő szorul tüdőmbe, tudatom kikapcsol.
Hogy mennyi időre?
Szemeim hirtelen pattannak ki a végtelen űr után, ám csak nevetni tudok. Már ha ugyanott kelek fel. Ha nem, még kitalálom mi lesz, ám ha ott, akkor:
Felállnék, ám nem tudok. Lábaimat behajlítva szabadulok meg magastalpú topánomtól. Felállva, fel sem veszem, hogy az első lépésemmel üveg szilánkokra taposok. Feltekintek a magasra, figyelve, hogy ott van-e még a hőstelen pacikám. Bárhogy is legyen, mosoly kúszik arcomra. Elfordulva tőle.
Sokáig nem is jutok, hiszen egy igen kellemes küllemű nőszemély állja utamat. Egyik keze tarkómra vonja, azzal kényszerít, hogy felpillantsak rá, a következő pillanatban pedig édes ajkai már az enyémet érintik simán. Apró ideig viszonzom csak a buja kedvességet, de szabad kezembe egy tőr repül a plafonról. Hasába mártva lököm el magamtól.
Kihúzva belőle az éles fémet, fogom ajkaim közé azokat, vérét ízlelve, nem finom.
Tekintetem mégsem veszem le a nőről. Látom, ahogy megbotlik, hogy a tömeg megfogja és elsodorja magával. Összetalálkozik előző szatírommal, ki vért kívánva teperi a földre, és veti magát a sebre. Az éles sikoly gyönyörként hat rám.
Jólesően felsóhajtva, vállam megvonva indulok meg a pult irányába, hogy onnan lopjak el magamnak egy újabb üveg italt. Felülve annak tetejére, törökülésbe fonom lábaimat. Kócos hajjal, elmosott sminkkel, figyelem a tömeget. Már csak alig egy óra maradt hátra. Hol a késen lévő vért nyalogatom, hol pedig az italba vetem örömömet.
Hirtelen támad hiányérzetem.
- Valami még kell ide - hümmögök egyet, de ha a fene fenét eszik sem jut eszembe. Késsel vágom meg ujjam begyét, s amikor a szuka vére keveredik az enyémmel újra kostolóra fogom. Továbbra sem olyan, mint amilyennek kellene lennie.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I looked in the mirror and said to myself

Why are you so serious?

It's time to confront my demon

avatar


☩ Reagok :
68
☩ Play by :
Christian Camargo

Utolsó Poszt Vas. Márc. 04, 2018 12:32 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Party in the end
• Kyara & Belial •
Zene: Cherry Pie • szószám: 500 • Credit:

Mondhatnám, hogy lassan már semmi nem lep meg Kyara őrületével kapcsolatban, de a filmszakadása egészen mulattató. Ahogyan az is, miképpen próbál iszonyra gerjeszteni, valóban „durva” szavakat vágva nekem, amik hallatán egy jó hitű démon a szívéhez kapva vetné magát a Pokol mélységes bugyraiba. Bennem se jó, se hit nincsen, szóval felhorkanva engedek magamból előbukni egy könnyen elhaló nevetést.
- Kérlek, híreszteld rólam ezeket, annál nagyobb lesz a döbbenet, ha az ellenkezőit bizonyítom - vigyorodok el sokadik alkalommal, derülve a légből kapott gondolaton, leszámítva a bizonyítás részét, az egy igen csak szerencsétlenül elkapott kifejezés lett, elvégre nekem nem kell semmit sem bizonyítgatnom. Se neki, se a világnak, sem Lucifernek. Éppen emiatt az sem izgat különösképpen, hogy felháborodik a közelemben véletlenül lezajló baleseten, már ami az ürgét és a torkában szilánkosra tört poharat illeti.
- Baleset volt! - ha nem foglalná le a kezemet Kyara, a másikon meg nem csurogna a pohár tartalmának maradéka, illetve némi vér az utamba keveredő pulzáló artériájából, megadóan emelném magam elé a mancsaimat, megkérdőjelezhetetlen ártatlanságomról tanúsítva a Zizit. Ám révén, ilyen eszközök most nincsenek a kezeimben - kac kac -, kénytelen vagyok vállalni a felelősséget, mint egy érett, felnőtt paci. - Arra találtak ki, hogy mindent elrontsak - pillogok rá értetlenkedést mímelve, miközben végre felérünk az átkozott lépcsőkön. Valaki mondja el nekem, mi értelme van ezeknek a gólyalábaknak a nőkön, mikor nyilvánvalóan képtelenek bennük járni. Örök rejtélyek a Káosz előtt.
- Brühü, majd nyávogok mellé - vonom meg a vállaimat, nem kimondottan hatódva meg az Őrültke duzzogásán, okán annak, a sértegetéseink tűzről pattant labda módjára váltakoznak közöttünk, mindennemű súly és valós következmény nélkül. Olyan megható!
Lépteim az egyik asztalhoz vezetnek, amin ideiglenes nyughelyét találhatja az ajándékomul szegődött koponya. Casper lesz a neve, hogy stílusosak maradjunk, legalább ebben, ha már az angyalka kínzásával várni kell, mert csak nem gondolja Kya, hogy egy ilyen előadást éppen én fogok kihagyni!
- És mit szeretnék elérni, szerinted? - kérdezem, miután figyelmem újfent a Zizin összpontosul, ujjaim pedig törékeny, karcsú hattyúnyakára szorulnak. Pimaszságáról ezúttal sem felejt meg emlékeztetni, én pedig megátalkodott vigyorral élvezem minden pillanatát az őrületben kavargó játékának. Szája közel jár az enyémhez, s hogy lássa, kivel van dolga, hagyom neki, kedve szerint alakítsa a történéseket. Egyelőre. - Kívánságod számomra parancs… - suttogom mérgező, édes ajkai közé, jól tudva, mit remél most éppen tőlem, viszont mi lenne abban szórakoztató, ha az elvárásai szerint cselekednék? Ugye ugye!
Kezem lecsúszik a torkáról, kacéran végigandalog mellkasának domborulatán, mielőtt a másikkal egyetemben a derekára nem csusszanna. Határozott, erőteljes ölelésbe fogom a kis bomlottat, hosszú, elmélázott csókkal terelve figyelmét, míg finoman megemelem a földről. Lépteim egyértelmű cél felé vezetnek, a galéria vékonyka korlátjához, amelynek végezetül nekidöntöm Kyara csípőjét. Egy utolsó, aljas kis harapás az alsóajkán, mielőtt elhajolnék tőle, s mielőtt lehámoznám magamról ölelő karjait.
- Repülj hát - teljes fogsoromat villantó mosollyal tapasztom tenyereimet a mellkasára, amelyen egy erőteljeset lökve hagyom, hogy alázuhanjon a tömegnek a kedves. Ha lenne nálam egy zsepi, azzal integetnék neki, így azonban marad csupasz kezem, ami hevesen ingázik jobbra-balra ideiglenes búcsúmat közvetítendő.


Utolsó Poszt Kedd Feb. 27, 2018 1:50 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Party in the end
To Belial
A fények villódzása az elmémbe ivódik. Minden egyes színváltozásnál, minden egyes fénycsíknál, mely szemem előtt halad el, hunyorognom kell. Az elmém egy hátsó rejtekébe vándorol és különös dolgokat csal elő belőlem. Olyanokat, melyekről azt hittem, hogy már rég kivesztek belőlem. Azonban nem ezek az apró kis nüansznyi dolgok melyek, felhívják a figyelmemet. Hanem, hogy kimaradnak pillanatok az életemből. Tudom, hogy történt fél másodperccel valami, de ha megkínoznak - oh édes luciferem, tégy így - sem jutna eszembe.
Rendben a kínzás nálam nem működik teljesen, akkor ha megbabusgatnak sem jutna eszembe. Könnyedén vonok vállat, és fordulok félig oldalra, amikor is szembe találom magam egy ismerős démonnal. Ajkaimra vidám, ámbár mégis aljas mosoly kúszik, mikor is felismerem  - újra - álmaim megkeserítőjét.
- Pacika! - köszöntöm - újra. Kezd valami derengeni itt létéről és arról, hogy kaptam tőle valamit. Oh, hát persze, nem is kell sokáig gondolkoznom, hiszen valami húzza egyik kezemet. Odatekintve látom ajándékomat.
- Helyes! - vidulok fel sírási hajlamára. - Ideje lenne, hogy téged is megpityeregtessen már valaki! - veregetem vállon a tőlem jóval magasabb férfit. Persze, hiszen nem felejtem el, legújabb küldetésem. Megtalálom a gyengepontját és igenis meg fogja még keserülni, hogy az elmémmel ily játékot játszott.
Ne aggódjatok, a nagy részét élveztem, csak a végjátszmával voltak gondjaim. Enyhék. De nincs hari, imádom a démoncikát. Hosszú idők óta az első, aki úgy is viselkedik, mint egy démoncika. Szóval nincs harag, csak épp az idegeire készülök menni, de úgy az ördögigazából!
- Valóban? - vonom fel egyik szemöldökömet, s alkoholittas ajkaimmal hajolok hozzá közelebb. Ehhez még a magasított talpú cipőmbe is pipiskednem kell. - Ki Kyara kis cuki muki Pacikája? - kezdek neki el gügyögni. Ha már csúnyákat akar hallani, akkor tessék. Itt vannak azok az igazi csúnyák, melyek bánthatják kátrányos lelkét. - A legemberibb és legjobbszívű kis pacikája, ki ajcsikkal halmozza el az ő egyetlen kis uralkodóját? - játszok rá gagyogásomra, de aztán előle is felegyenesedve nevetve fordulok el tőle.
Inkább ne firtassuk, hogy mennyi is igaz szavaimból és mennyi nem. Melyek, miket valóban úgy gondolok. Nem ostoba a fickó, talán magától is rájön majd. De eme törékeny pillanatban…
Egy percig sem érdekel. Most csak jó minden. A zene ritmusára rázom csípőmet, miközben pipiskedve húzom magam után.
Nem könnyű ilyen platformokban mozogni, ne nézzetek ilyen csúnyán rám.
- Hé! - fordulok meg a torokvagdosás hallva. Az üveg csörömpölése késztet megállásra és megfordulásra. - Ne kezd el a partit túl hamar! - rivallok rá. Még hogy itt nekem elkezdje idő előtt. Akkor hova marad a valódi móka? - Még a végén mindent elrontasz - ráncigálom tovább a lépcső felé. Persze az angyalkámat is kell, ő sem akar önszántából jönni.
A lépcső közepén járva hallom meg méltatlankodó szavait. Hirtelen torpanok meg és fordulok meg.
- Jé! Így még a szemed is könnyedén ki tudom vájni - alélok el a gyönyörűségtől. No persze, hiszen lelki szemeim előtt a valódi alakjának tekintete lebeg. Miért is fordultam meg amúgy? Ja, hát persze! Jaj, de volt valami frappáns válaszom erre. Miért kellett elfelejtenem? - Mindjárt úgy vérig sértesz, hogy az ajándékoddal együtt hajítalak az utcára, mint egy rühes macskát - felelem végül. Végül is ez is megteszi. Még hogy megéri-e. Pf…
Igaz, első röpke találkozásunk alkalmával nem volt időm sem lehetőségem bemutatni bomlott elmém valódiságát.
- Legközelebb kapsz egy eccarvút is, csakhogy teljes legyen a gyűjteményed - vigyorgok rá pofátlanul, miközben drága ajándékomhoz lépek és móresre tanítom. Csak hogy tudja, hogy miként kell mellettem viselkednie. Tetemes vérmennyiséget köp ki magam mellé, ám a lendület miatt, mely hátat fordít neki már nem is érdekel.
Szemlélem tovább a pacikámat, csuklóimat átvetve a baseball ütőn.
- Majd ha kettesben maradok vele - húzom ajkaimat oldalasan el gonoszkásan. Majd ha már úgy leszünk, remek mód eljátszom vele, de ez intim dolog, ilyen sok emberkének nincs köze hozzá.
- Há, ne! - kapok ijedten az ő dobogtalan szívéhez. - Nem ma van!? - mímelek enyhe kétségbeesést arcomon, de újra csak nevetésbe török ki. De ha már kezemet elvettem az ütőről azt kényelmesen fektetem vállamnak. Eszem ágába sincs elengedni, most úgy csapkodnék valamit szét.
Nem ér váratlanul elkapása, ahogy fél kézzel húz magához közel, mégis valamit megindít bensőmbe. Torkomat fojtogató ujjai, álmomból előidéző kéjt idéz elő bensőmből.
- Vigyázz a fojtogatással, még a végén mást érsz el vele, mit szeretnél - vigyorgok rá pimaszul. Aj, Luciferre, most aztán nagyon figyelnem kellene, nem igaz? Mit is mondd? Ajkaim egy pillanatra lekonyulnak.
- Repülni akarok! - makacsolom meg magamat. Kit érdekel, hogy lehányna, nem ő számít. - Nem ér, hogy a mocskoknak szabad szárnyalni az égbe! - csücsörítek sértetten ajkammal. Oh, miért nem tudok rá haragudni. Hamar újra csak nevetésbe kötök ki. Szabad kezemmel lassan simítok végig karján, fel a nyakán, egészen a tarkójáig, megszorítva azt. Nem érdekel hogy ő az én torkomat szorongatja, hogy a levegő a tüdőmbe már rég elhasznált, hogy a világ egyre jobban kezd körülöttem forogni. Ha engedi  a szorító keze lassan pipiskedek fel, ajkai irányába. - Repíts el - függesztem kék szemeimet az övébe, nem engedve azt el. Hangom nem kérlelő, inkább parancsoló, ahogy ajkába suttogom ezt, pimasz mosollyal az enyéimen. Ama pár milliméternyi távolságot könnyedén lecsökkentem a nullára a tarkójára tapasztott kezemmel. Azzal kényszerítem, hogy lehajoljon hozzám.
Adj sárkányszárnyakat.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I looked in the mirror and said to myself

Why are you so serious?

It's time to confront my demon

avatar


☩ Reagok :
68
☩ Play by :
Christian Camargo

Utolsó Poszt Csüt. Feb. 22, 2018 9:26 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Party in the end
• Kyara & Belial •
Zene: Cherry Pie • szószám: 494 • Credit:

A fattyú újabb megfejthetetlen mozdulatsorát némán „szenvedem el”, és igyekszem semmi pofátlan célozgatást a lába és a köztem megtett, ismétlődő pillantások mögé látni.
Na de a veszett keringőnek itt még nincs vége, noha a történések nagy részét kívülálló szemlélőként követem nyomon. Valaki emlékeztessen, miért is szabadítottam meg ezt a szemtelen libát az erőszaktevőjétől? Ó, hát persze, azért, mert ezt a pofátlanságot egyelőre magamnak akarom tudni, ha már méltóztattam ide járulni, ebbe a lebujba.
- Jaj, Kyarácska, ne legyél ilyen kíméletlen velem, mert még elsírom magamat! Brühü! - törölgetem meg csont száraz szemeimet a kikosarazásomat követően, majd újfent erőt vesz rajtam megátalkodott, ördögi vigyorom. Ha valaki egyszer képes lesz rólam levakarni, annak… Annak elmondok három miatyánkot, csak hogy érezzük a kihívás súlyosságát. Két megjátszott hüppögés és feketéllő lényemből fakadó vigyorom között szorítok időt a felhőtlen szórakozásunkat beárnyékoló, idióta emberférfi megátkozására is, ami megint csak irigykedéssel tölti ki a hibbant kis félvérünket. Hogy ez milyen eszméletlenül szórakoztató!
- Uhh, folytasd, imádom, ha durván beszélnek hozzám - vonogatom meg a szemöldökeimet, ösztönből igyekezve nevetség tárgyává tenni gyermeteg féltékenységét, ami lássuk be, az ő esetében hamvában holt elképzelés, hiszen két pillanat után azt sem tudná megmondani, miért volt dühös. Bezzeg, ha apucit emlegetném, na de tartogassuk későbbre a nehéztüzérséget.
Beletörődően hagyom, hogy karomat ragadva vonszoljon maga után, persze nem unatkozom, addig is lelkesen, vihogva locsolgatom meg az elcsent itallal a mellettünk elhaladó vendégséget. A legutolsó szerencsésnek már csupán az üres pohár marad, ami hát… lehet, hogy véletlenül a torkában végezte, szilánkjaira törve. Ezek a megmagyarázhatatlan balesetek…
- Remélem megéri a sok ráncigálást az, amit mutatni akarsz - forgatom meg a szemeimet, követve őt fel, a lépcsősoron, amelynek tetején valamiféle privát tánctér fogad, meg tetemes mennyiségű koponya. Hát, nem kell a sarki antik boltba caplatnom ahhoz, hogy megállapítsam, a dekoráció lehet, hogy néhány Caspert is idecsalogatott a valódiságuk okán. Kezeim közé aztán az egyik csúszik kéretlenül.
- Ez igazán megindító, kiteszem a Hello Kitty plüssfigurám mellé - kacsintok rá, majd együttérzést mímelve szisszenek fel a baseballütős mutatványa láttán. Szegény angyalka, néhány fog repkedett ott az imént? - Túl elnéző vagy vele, ha engem kérdezel - vonom meg a vállaimat, miközben félreteszem az egyik asztalra megható ajándékomat. Jobban leköti figyelmemet az alant elterülő pecsét, illetve a felette katonás sorban csüngő késhad. Rég nem tapasztalt izgatottság férkőzik megátalkodott bensőmbe, szinte gyermeki kíváncsisággal várom, hogyan fog festeni a tánctér, ha egyszer aktiválódik a csapda.
- Ejnye, Kyara… Te elátkozott boszorka, ha nem tudnám jobban, azt hinném, hogy szülinapom van - vigyorgok rá sátánian, aztán elkapva felém közelítő alakját, vadul a torkára tapasztom ujjaimat. Azért lassan a testtel, a kis tollacskák nem az ő érdemei. - A-a, a fele szárnyacska máshol lapul, Lulunak. Eggyel kell beérned, de komolyan ezzel csúfítanád magad? Nem szeretnélek lehányni - húzom el a számat, szorítva a torkán. - Az angyalok a kutyáink, nem többek. Ezt vésd bele abba a dilis kobakodba - már persze, ha továbbra is jóban szeretne velem lenni, a végén még nem kap öribari karkötőt!


Utolsó Poszt Hétf. Feb. 12, 2018 3:30 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Party in the end
To Belial
Arcomat fintorba fordítom, szavai hallatán. Csakhogy ebből semmit sem érzek. Óvatosan nyúlok feketére kent körmeimmel az orrom mellé. Érzem a grimasz által képződő ráncokat, azonban még az érintésből sem érzek semmit. Miként lehetséges ez?
Oh hát persze, az alkohol! Mi más! Újra csak kényszerű nevetés lesz úrrá rajtam. A körülöttem élők ezt már mind megszokhatták, aki meg nem teszi? Arra kínos halál fog várni, bizony ám. Mh, kínos vagy kínzó? Hogy is van ez? Oh, megkívántam a csokit.
- Ezt is elvetted tőlem! - nyílnak el ajkaim meglepődöttségemben. Csalódottságomban újra lefelé biggyednek ajkaim. - Akkor nekem milyen szórakozás jut? - pillantok le lábamra, majd aztán újra fel a férfira. Majd újra le a lábamra. Majd újra a férfira. S még ezt úgy egy percen keresztül. Mondtam már, hogy vannak mozdulatok, melyek teljes mértékben rögeszméssé válnak nálam néha? És folyamatosan csak azt és csak azt kell csinálnom? No persze a nevetésen kívül, hiszen az már állandó nálam. Ritkán nem jelentkezik csak, de annak bizonyos, hogy különös oka van. S nem csak különös, de oh…
Miről is beszéltünk eddig?
- Áh, ne aggódj - legyintek nagylelkűen, mielőtt még lehajolnék a szolgához. - Valamit majd csak kitalálok, mit tehetnék vele - húzódik ajkam aljas mosolyra, miközben még a vállaimat is megvonom. Játékos hamissággal természetesen.
Azt hiszem, hogy nem volt túl jó ötlet lehajolni. Mintha a világ egy kicsit a feje tetejére állt volna. Nem, nem is odaállt volna, hanem egyszerűen csak mindenki elkezd zsugorodni és csak te maradsz nagy. Jaj volt egy ilyen történet is, valami fószerról szólt, aki csodasehova nem ment. Vagy egy picsa volt? Ki emlékszik már arra, hogy két ige között mily meséket olvastak? Az igék is csak halványan maradtak meg bennem. Ha áramütés ér, valamiért mégis mindig eszembe jutnak.
Ble, rossz emlék. De ennek hatására teljesen elfelejtem megint csak, hogy merre vagyok. Oh, hát persze, a valagomhoz valami pasi kezd el dörgölőzni.
Sebaj, csinálja. Jah, hogy még egy körre is elvisz, hát tegye, hangosan nevetve élvezem, miközben a fények össze vissza csapkodnak a fejem fölött, és a terem hirtelen kezd el forogni immár.
Ujjaim közül valami kicsúszik.
- Teremtett - ízlelgetem a szó jelentését. - Nem, még olyan sem teremtődött - nézek felfelé a plafonra, melyen apró játékszereim lógnak. Újabb aljas vigyorra futja tőlem. De hogy ez szavaimnak szólna, vagy a látványra? Nem tudom, mert most valami igazán különös történik és számat tátva állok a démon mellett.
- Utállak - irigykedem képességére, én is akarok ilyet! Most! Jah, de nekem van más is, mivel szórakozhatok. Akkor üsse kavics.
- Van! - lelkesülök nem is tudom, hogy mit kérdezett, de újra csak elveszem tőle a pórázt, másik kezemmel meg őt fogom karon és indulok el egy lépcső irányába, mely a tánctér felé visz. Igaz, ez is tánctér, de aranyos kis koponyákkal kirakott lépcsőkön nem mehet fel akárki. Csak én, és akit én jónak látok annak.
Szóval felmegyünk rá.
- Várj! - vonom össze szemöldököm, majd az egyik elmenő kezéből kiszedek egy üveg piát. Beleszagolva azt hiszem, hogy rumot szagolok. - Jé! Forog a szoba - lépek egyet bizonytalanul előre a pórázt markolászva, miközben figyelem miként rallizik körülöttem a tánctér. Az alélt emberek, s a vérre vágyó férfi, ki máris mészárlásba kezdett…
Tényleg!
Folytatom utam felfelé, ahol mindenhol kis helyes koponyák foglalnak helyet. Hogy igaziak e? Csak somolygok az orrom alatt, de talán jobb, ha egy ideig nem mennek ki a közeli temetőkbe, hol számos sírt bolygatva találnának. Szokatlan, hogy csak a fejeket vitték el.
- Te vagy a fejnélküli pacika! - adom a férfi kezébe a legékesebb fejecskét, mit találhattam odakint. Eközben meg az angyalunkat rángatom magam után és a korláthoz kötözöm. A sarokba vééééletlenül heverő baseball ütőhöz lépek. Felkapva könnyedén forgatom meg kezembe, majd egy erőteljes mozdulattal vágom pofán a pimasz angyalt.
- Mert engedetlen - fordulok szembe a férfival vigyorogva, miközben vállamra helyezem helyes ütőeszközömet. Mindkét csuklómat azon pihentetem.
- Ha lenézel látsz egy pecsétet, ha felnézel látsz késeket a plafonba. No, szerinted mire valóak? - nem árulom el neki, hiszen csak tudja, hogy ha azok egyszer lepotyognak valódi mészárlás veszi kezdetét odalent. A pecsét aktiválásakor vérszagra fog gyűlni az éji vad. De az még idő. Ha minden igaz, akkor éjfélre fog. - De jó lenne, ha néhány vadász is erre járna - sóhajtom el letargikusan. Tényleg reménykedem benne.
- Hogy szereztél nekem tollacskákat? Szárnyikóit hozzám tudod varrni? - csillognak szemeim, miközben közelebb sétálok a démonhoz. De nem, bárhogy is közeledek felé, nem változik át. Elhúzom számat.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I looked in the mirror and said to myself

Why are you so serious?

It's time to confront my demon

avatar


☩ Reagok :
68
☩ Play by :
Christian Camargo

Utolsó Poszt Vas. Feb. 11, 2018 6:18 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Party in the end
• Kyara & Belial •
Zene: Cherry Pie • szószám: 494 • Credit:

Elégedett vigyorral követem nyomon Kyara lelkesedését az ajándéka iránt, hiszen végre találtam valakit, aki tudja értékelni a megtört, rabszolgának való angyalokat! Luluka biztos páros lábbal rúgna ki, ha elé járulnék egy ilyen szerencsétlennel - persze csak azért, mert kislányos zavarában nem tudna mit kezdeni a helyzettel -, de remélhetőleg a lenyisszantott csirke-szárnyért hálás lesz, révén, hogy neki éppenséggel nincsenek ilyenjei. „Hálás”, vagyis kirúgás helyett talán beéri majd annyival, ha sósavat nyelek, tekintve az elmúlt években felhalmozott bűnlajstromomat. Hjaj, de hiányzik már a nagybetűs Sátán!
- Most már rád is fog, ne irigykedj. De hát mégis csak én törtem be, kínoztam meg, tudod, ez olyan intim dolog, még szerencse, hogy a nagy hálálkodásában nem akart valami kínos módon viszonzásban részesíteni - horkanok fel, figyelve, ahogy Zizi példát statuál a tollaska felett, megismertetve azt eszelős kacajával és érdekes ruha- meg cipőválasztásával.
- Parancsolj, élvezd ki a lehetőséget - biztatom, bár minden bizonnyal anélkül is folytatná az emberevő angyalunk nyomorítását. Ráérősen, hol a körmeimet nézegetve, hol a combomon dobolva várom a fejleményeket, fél szememet mindig Kyarán tartva, szóval elég hamar feltűnik az őt környékező ipse. Milyen eredeti, ördögszarvak… Kár, hogy az Ördögnek sosem voltak ilyenjei, vajon miért nem növesztett kettőt a feje búbjára a hülye szárnyai helyett? Vannak dolgok, amiket sosem fogok megérteni. A merészsége máskülönben nem lobbant féltékenységre vagy ilyen elcsépelt emberi érzésekre, teljes nyugalmamban vagyok tisztában azzal ugyanis, hogyha én nem, a hibbant nőszemély majd helyre teszi a maga módján. Vagy nem, és szimplán kihasználja, noha a fejében járva úgy láttam, ilyesmit legfeljebb érdekből hajlandó megtenni. Vicces, hogy mennyire hasonlít hozzánk, mégis mennyire különböző. Vajon, ha egyszer démon lesz belőle, hogyan fog szembesülni azzal az ürességgel, ami bennünk kong? Mármint, még a mostani, megközelítőleges állapotot is nehezen viseli. Na de elkanyarodtam, megint.
- Nem is fog olyan születni. Hozzád a teremtett lények állnak jól - somolygok, amint közelebb lépdelek az összegabalyodott pároshoz. Enyhén emelve kezemet, késztetem a pórázt, hogy kicsússzon a lány kezei közül, majd szépen learaszolgasson róluk.
- Kopj le, seggfej - szólal meg jóképű barátunk, de nem is méltatom válaszra. Mutatóujjamat ki-be hajlítgatva kényszerítem magam elé a fatökűt, majd homlokát érintve helyezek egy bájos kis rontást arra az üres fejére. Eleinte bambán pislog rám, mielőtt azonban még nekem eshetne, sietősen megfordítom, bemutatva számára az étlapot. Elméjét hamar elönti a düh és a haragvás, onnantól kezdve pedig nem lát mást, mint levadászásra váró vadakat. Alig telik el néhány másodperc, és már szalad is levezetni a frusztrációját a vendégseregen. A meghökkent sikolyokat, ellenálló ordításokat szinte észrevehetetlenné tompítja a hangosan dübörgő zene. Ó, hát van szebb dolog a káosznál?
- Remélem nem rontottam el a bulit - fordulok Kyara felé egy megátalkodott vigyort villantva rá, majd az egyik mellettem elhaladó liba kezéből kiemelve az italát, kortyolok bele valami vérszínű kotyvalékba. Szörnyű.
- Szóval, lesz az estnek valami nagy csattanója is, vagy megelégszel a bűnbe csalásukkal? - kíváncsiskodok ártatlanul, hangosan szürcsölve az italt, bár a zene és a háttérben zajló dulakodás, öldöklés mellett ez meg sem hallatszik.


Utolsó Poszt Szer. Feb. 07, 2018 7:59 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Party in the end
To Belial
Szemeim lehunyva, fejem hátrahajtva élvezem képzeletem szüleményét, mely mint mindig, most is oly valóságos. Pont ennek elkerülése véget rendeztem eme partit, hogy ha egy napra is, de kitöröljem emlékeimből. A gaz áruló mégsem engedi. Nem hagyja, hogy egy parányi időmet is mással töltsem. Önző egy paci, követeli jussát, mely nem jár neki. Hisz nincs itt.
Nem áltatom magam, hogy eljön, miért tenné? Mégis ez a képzelgés, ahogy hegyes fogait a nyakamba mélyeszti. Látom magam előtt füstösen megnyúló alakját, mellkasában lángol a tűz, kezében ott dobog egy angyali szív. Fejére még kis szarvacskákat is képzelek, hogy teljes legyen a kép.
- Mindenhova beeszed magad, te álnok kígyó - becézgetem tovább, noha teljes mértékben úgy gondolom, hogy csak a gondolataimba teszem. A külvilág ritmusa, a jókedv és bohém zajai nem jutnak el hozzám. Eme állapotban túl jól érzem magam. Ropogtasd a bordám, szorítsd össze, kínozz…
S ha már emberi alakját is ideképzelte elmém, hát eljátszok vele. Hogy legfeljebb hülyének néznek?
- Időm mint a tenger - vigyorodom álnokul, hiszen mi másra pazarolnám el? Amúgy is, volt valami… Történt valami és a várost elnyelte valami fekete füstösség. Az emberek pedig azóta megőrültek. Jah igen, ez egy idővel volt azzal, hogy képtelen vagyok meghalni. Ezt már sikerült kiderítenem. Innentől pedig nem volt nehéz a bűnbe csábítani őket. Túl egyszerű prédák voltak.
Azonban rá kell jönnöm, hogy eme képzelet szüleménye igenis valós és megtisztelt ördögi jelenlétével. Persze, hogy megtette, hiszen az évszázad bulija ez, pont démonok ne jelennének meg, hogy lelkeket lopdossanak el? Vagy csak készítsék elő, ha a pokol újra kinyitja kapuit?
Érzéseim keszekuszák, mint mindig is. Miután engedélyt kapok a nyiszit-nyaszatra, toporzékolva ugrok a nyakába, majd csak azután csattan tenyerem arcán.
- A minimum, hogy örülsz nekem - hordom magasan az orromat, vigyorgok pimaszul. Mi más érzést kelthetnék benne? Hiszen alig pár hete ősi ellenségemül fogadtam, vagy mi fenévé. Na jó, csak életét szeretném megkeseríteni, lehet, hogy nem is menne és gyengeségét sem találom meg, de attól ez még számomra egy remek célkitűzés lesz.
S eme elhatározás nőttön csak nő, látva, hogy szárnyas szolgám, nem nekem engedelmeskedik! A bitang!
- Casanova! - örülök meg a nevének. - Még ez is azt akarja, hogy bűnbe csábítsuk! Hisz ő maga a Bűn és kéj és vágy! - tapsolok párat ugrálva, s amikor végre térdre ereszkedik újdonsült királynője előtt mielőtt útnak engedném platformos cipőmet vállára helyezem. Megismertetem előbb vigyorommal, majd esztelen nevetésemmel, tudatosítva benne, hogy itt bizony csak a kínok kínja vár rá majd. Jaj, milyen jól fogunk a cuncival szórakozni!
- Nem ér, hogy csak rád hallgat! - reklamálok az áruért. Hisz mily áru az ilyen? Aztán csak vállat vonok. - Az idomítás is vicces - kúszik újra ajkamra a már megszokott aljas vigyor. Figyelmem azonban továbbra is a tollason függesztem. Lehajolok a rágcsálóhoz. No nem úgy, hogy leguggolok, szintjére nem süllyedek. Hanem, egyenes térdekkel, fenekemet pucsitva teszem ezt meg. Pár pillanatot sem kell várni, hogy a bűnös tánctéren valaki ne vegye észre a kínálkozó alkalmat. Mögém állva csap tenyerével combom és fenekem határára, én pedig csak félig tekintek hátra. Egy műszarvakat viselő, enyhén már ittas egyén.
- Oh aranyom rossz ajtón kopogtatsz - egyenesedek ki, figyelve a fiatal mihasznát. - Nem született még meg a férfi, ki elég jó lehet… - mondanám tovább, közben mutatóujjam hegyével pöckölve el a fiút, ám az csuklómat ragadva pörget meg. Fejem hátrahajtva nevetek rajta, csakhogy… Kezemben még ott a póráz így pedig… Saját lábunk köré tekerjük azt. Végül úgy állok meg, hogy a pacika szemeibe nézhessek. - Tied a szatír - fordítom meg az ipsét, ki azt hiszi, hogy ér is nálam valamit.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I looked in the mirror and said to myself

Why are you so serious?

It's time to confront my demon

avatar


☩ Reagok :
68
☩ Play by :
Christian Camargo

Utolsó Poszt Kedd Feb. 06, 2018 5:06 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Party in the end
• Kyara & Belial •
Zene: Cherry Pie • szószám: 444 • Credit:

Ráérős nyugalommal és elégedettséggel veszem birtokba Zizi nyakát, s bár nem időzök rajta sokat, abban a röpke momentumban mindenesetre úgy cuppogok rajta, akár egy elfuserált vámpír. Bőre olcsó parfümtől és alkoholtól bűzlik, egyszerűen pokolian jó! Mielőtt még elszakadnék tőle, nyelvemmel lenyalintom a fogaim mentén kiserkenő vércseppeket, oldalát simító ujjaimmal pedig rászorítok törékeny bordaívére. Kijelentése pusztán enyhe szemöldökvonást csikar ki belőlem, noha meggyes pitének még nem igazán hívtak rövidke pályafutásom alatt. De hát Kyaráról beszélünk, akinél még azt is nehéz eldönteni, hogy használt-e bármit, vagy alapvetően bomlott állapotában leltem rá.
- Ott is létezem - javítom ki, fülébe halkan duruzsolva a szavakat, aztán hagyok neki teret a megforduláshoz. Nevetését széles vigyorom követi, míg tekintetemet méltóságteljesen végighordozom a vendégseregen. Kész terülj-terülj asztalkám!
- Kitettél magadért - kijár neki a piros pont, amiért képes volt éppen New York kellős közepette összerittyenteni egy ilyen züllött mókát, miközben a város egyes részein még mindig sokan küzdenek az életükért, sikoltoznak a fájdalomtól, vagy szimplán rimánkodnak a hatalmas istenüknek a megváltásért. Korábban sem tévedtem, őméltóságának nem kell a szomszédba rohannia pofátlanságért, csupán az a kérdés, mikor bukkannak fel a nagyhírű vadászok, hogy elrontsák a szórakozását. Mondjuk van egy olyan sanda gyanúm, nem egy közülük már itt ropja félpucéran, romlott piától megrészegülten.
Gyönyörködő és elbájolt gondolatmenetemből Kyara taperolása ránt ki, ami úgy látszik, nála valamiféle rituálé részét képezi. Türelmesen hagyom, hogy ismerkedjen, s mikor úgy látom, kellően felocsúdott Csodaországból, elé lököm az ajándékát. Bizony, még piros masni is van a nyakán, arról meg ne is beszéljünk, mit nyelettem le vele, ha esetleg vagdalni támadna kedve a bolond nőszemélynek.
- Szabad, élvezd ki rendesen - vigyorgok, majd folytatnám a szövegelést az estimesével arról, hogyan is fogtam el a szárnyast, azonban mielőtt még megmukkanhatnék, tenyere az arcomon csattan. Aucs… Ez biztos fájhatott neki. - Én is örülök neked - pislogok rá laposakat, pusztán vállamat vonogatva a késésemre. Lulutól már hónapok óta késésben vagyok, ehhez képest atomóra pontossággal érkeztem a világvége bulira. Közben hagyom, hogy elvegye tőlem az ajándékát, aki szegénykém szerintem kezd rájönni; kettőnk közül velem volt a jobb dolga. Hehe.
- Ne kéresd magadat Casanova, kóstold meg Csipkerózsit. Mostantól Kyara a gazdid, szóval legyél jó kutyus, és négykézlábra - csettintek neki, ám az angyali méltósága erősebbnek bizonyul, mint a kényszerítő rúnáim, bezzeg a csajt fogadni mernék, hogy szó nélkül rágcsálná meg! Sebaj, elegánsan kirúgom alóla a lábait, hogy a megfelelő szintre kerüljön végre. Még egy kicsit megbökdösöm a cipőm orrával, emlékeztetve a dolgára, és szerencsére nem szégyenlősködik sokáig, négykézláb trappogva közelíti meg a kiütött leányzót, akinek a kezét választja rágókának. - Most mondd, hogy nem elragadó - villantok ördögi vigyort Kyarára, majd újfent körbefuttatom tekintetemet a vonagló népen. - Mi az est specialitása?


Utolsó Poszt Hétf. Feb. 05, 2018 12:47 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Party in the end
To Belial
Teljes mértékben kizártam a külvilágot. A gyógyszer és az alkohol megtették hatásukat, immár nem vagyok teljes mértékben tudatomban arról, hogy mit is művelek. Ha nem lenne, ha nem ittam volna rá, rá kellett volna jönnöm, hogy mérhetetlenül unom az embereket. Itt élik ki buja vágyaikat, leveszik az álarcot, mit nap, mint nap magukon hordanak. De szinte biztos vagyok benne, hogyha Kínnal közelítenék feléjük, ha éles fegyverem bőrükbe mártanám, rögtön kikérnék maguknak.
Hagyjuk már, hiszen nem hallhatnak meg, akkor meg mit vannak oda? Nincs is annál gyönyörűbb érzés, mint meghalni. Na jó, talán van, de erről ma este nem fogok tudomást venni.
Platformos cipőmmel ide-oda illegetem magam, mikor egy újabb ismerős zene csapja meg fülemet.
Gyanakodva tekintek fel a lemezlejátszóra, s láthatom, hogy egy ördögszarvakat viselő férfi vette át az üzemelését. Végül is nem bánom, igaz az én ritmusom korán sem követi a zene ritmusát. Mintha hallottam volna már ezt a zenét, de…
Egyszerre ismerős és ismeretlen. A refrémje viszont hamar a fülembe ég, szinte beleissza magát. Mit beleissza, beleköltözik és úgy döntött, hogy örökké ott marad. A galád. Oh, ha lenne erőm kiszedni onnan. De most csak lassú mozgásom tudja lekötni a figyelmem. Tekintetem hiába van nyitva, minden olyan homályos, mindenki, mintha… elmosódna. Egyszerre többször is látom őket.
- Oh, mily pokoli állapot - sóhajtom, fejemet hátrahajtva, amikor is valakinek a vállán koppan kobakom. Fel sem veszem, mintha észre sem venném, hogy áll mögöttem valaki.
Elmémnek bár megtiltottam, hogy emlékezzen, hogy máson járjon az esze, ám a kínzóan édes karmolást újra megérzem oldalamon. Érezni vélem, ahogy a karmok húsomba vájnak és felszakítják bőrömet.
- Te csak az elmémben létezel, édes meggyes pitém - sóhajtom kéjesen, ahogy libabőrössé válok nyakam környékén, ahol fogak mélyednek nyakamba. Szememet újra csak lehunyom és élvezem képzeletem valódiságát. Mily szép is az álomvilág. Mennyivel édesebb és kínzóbb, mint a valóság? Mennyivel érdekesebb, mint az unalmas emberek világa?
Aztán megszólal. Álmaimban először. Ekkor pattannak ki a szemeim és fordulok meg. Homályos látásomon mit sem segít, hogy összevonom szememet. Hangosan nevetem el magamat meglátva. Aztán színpadiasan körbefordulok, végigmutatva a vendégseregen.
- Jó étvágyat hozzájuk - fordulok vissza és pimasz kis vigyorommal pukedlizek előtte. De továbbra is gyanús, hiszen tovább beszél. - Várjunk csak - suttogom, csillogó szemekkel, és közelebb lépek hozzá. A valóságban magabiztos lépteim korán sem annyira magabiztosak, lábaim néha megbicsaklanak, és oldalra is húz elmém egy különös szeglete. De aztán csak ott vagyok előtte. Várj, mikor is kerültem el előle? Hiszen az előbb belém harapott nem? - Uh, ütős ez a cucc - jegyzem meg kidülledt szemekkel meredve mellkasára, hiszen ez van nekem szemmagasan. - Jaj de miért is jöttem ide? - esek lassan kétségbe, hogy aztán nevethessek rajta egyet.
Hát persze! Valódiságán. Kezeimet felemelve tapogatom meg arcát, annak minden szegletét, még az is lehet, hogy szemét is enyhén szúrom ki.  Valamit mintha még mondana. Valami mozdul mellette. S letekintve látásom hirtelen tisztul ki. Hangos sikoltásba kezdek, ám a zenét még így sem harsogom túl.
- Szabad? Nyiszit-nyaszat is? - teszem elképedve ajkam elé kezemet, mint aki lassan fogja fel, hogy mily ajándékkal is örvendeztették meg. Gyönyörködő pillantást, hol a beszart angyalra vetem, hol a démonra. Majd rájövök, hogy ez a valóság. Ez most nem álom. Ő most itt van. Most. A jelenben.
Kezem hirtelen lendül és csattan tenyerem az arcán.
- Késtél - öltöm ki rá nyelvemet, majd játszott sértettséggel kapom ki kezéből az új házikedvenc angyalkámat. - Nézzük mily idomított fajta vagy. Harapd meg! - intek fejemmel egy elalélt leányzó felé, ám az a kis pimasz láncos csak nagy szemeket mereszt… A Pacira! Tőle várja, hogy mi legyen.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I looked in the mirror and said to myself

Why are you so serious?

It's time to confront my demon


Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 1 Bot




Fajaink száma
Arkangyal
7/6
Leviatánok
8/6
Angyal
3
Démon
11
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
7
Vadász
9
Nephilim
3