This is it, the apocalypse Welcome to the new age
I'm breaking in, shaping up, then checking out on the prison bus

 
Tánctér
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

Kyara Gilberung
- CAELO VEL IN INFERNO -
avatar



☩ Keresett személy :
The boy with a demon blood
Madnass, as you know, is a lot like gravity, all it takes is a little push.
☩ Reagok :
84

Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 16, 2018 11:56 am
Következő oldal


Party in the end
To Belial
Érzem, ahogy az ideg, a düh átjárja minden porcikámat. Ott csordogál ereimben - mely valljuk be nem csoda - tépi azokat. Szabadulna belőlem, valami mégis marasztalja. Nem engedi kitörni belőlem. Mellkasom rohamosan hullámzik, szinte pillanatok alatt józanodom ki, már ha ez nálam egyáltalán lehetséges.
Gyűlölöm az embereket. Gyűlölök mindent és mindenkit, irritál a jelenlétük, mégis itt kell élnem közöttük. Legszívesebben elevenen nyúznám meg mindent, de hasztalan. Bárhányszor döföm beléjük a késem, újra és újra feltámadnak. Mint a romlott marionett-babák.
S ha ez nem lenne elég a démoni társadalom is egy rohadék nagy csalódás. No nem ez a pacika, meg apám, de rajtuk kívül mindenki. Ez a nyomorult meg rajtam akarja kiélni magát. Na azt majd meglátjuk, aranyapám.
Mimikájában nincs semmi őszinteség, meglepne, ha volna. Abból a pár órából míg találkoztunk csak és kizárólag erre tudok következtetni. Semmi másra. S ez csak tovább növeli a dühömet, mely teljesen értelmetlen számomra. Élveznem kellene rothadó társaságát. De tény, hogy kétszer sosem találkozom ugyanazzal a személlyel.  Abból sosincs semmi jó, rám nézve.
- Rohadj meg - felelem számára tömören, kinyilvánítva, mit is gondolok valójában színjátékáról. Az ember, khm, félvér, összetöri itt magát és még csak meg sem becsülik.
Szent Lucifer, nem lehet ez a bajom!
Nem, kizárt, ennek az aljadéknak nem kell az elismerése. Nem lehet ez a bajom. Még csak az sem, hogy nem eszik a tenyeremből… Ő legalább kihívás lehetne. Végül szavai csak gúnyos kacajra kaparássza torkomat, melynek nem vagyok rest hangot adni.
- Aranyom ne hidd, hogy pont Neked adnám el drága lelkemet - nézek rá hasonló szánakozással. Ezzel elkésett úgy pár évet, hónapot, bánom is én, hogy mit. Fejem egyre jobban hasogat, de nem vagyok hajlandó erről tudomást venni. - Szeress máshol lenni - szűröm ki fogaim között, alig halhatóan, miközben megszerzem magamnak a drága gyújtómat.
- És ha elpusztul a teste? - vigyorodom elégedetten. Persze átszáll más emberbe, de ha végül emberek sem maradnak a földön és úgy pusztul el? Vajon mi lesz velük? Amíg mi halhatatlanok vagyunk, addig ők? Épp ők lettek halandóak?
A gondolatra nevetnem kell, idegesen. Valami nincs rendben. És nem csak velem, de vele sem, ebben egyre jobban biztos vagyok. Csak jelenleg nem tudom helyén kezelni az információkat melyeket elém tár.
- Szóval hiba volt meghívnom Luci-mucit is? - veszek nagy levegőt, de színjátszásomba hiba kúszik, persze hogy nem hívtam. Elég volt vele egyszer találkozni. Sok is volt belőle. Nem kell nekem még egyszer a nagyfater nyűgje. Hagyjon békén, ahogy jelenleg mindenki.
Hallgatom, ahogy lesétál a lépcsőn, a tűz halkan ropog lábam mellett, felvázolva a pecsét valódiságát.
Szinte egy helyben toporgok hallgatva szavait.
- Ó, tévedsz. Semmi buli nincs abban, ha elpusztulnál… De egy csini kis ládikó kijárna neked, ahol nincs semmi és senki csak te magad, amiből nem tudnál kitörni és… évszázadokra eltűnnél - vigyorodok elégedetten rá. Valami ilyesmiről magyarázott nekem az a pici leviatán nem is annyira régen. Fejem mégis egyre jobban kezd fájni.
Szavaim mégis igazak, dehogy akarnám megölni. Csak sarokba akarom látni, hogy ott nyüszít, mint egy rühes kutya. Ennyit akarok vele szemben csak elérni.
Erre mégsem tudok válaszolni, mégsem tudom megmagyarázni miért viselkedek így. Miért fáj ennyire a fejem.
- Csak egyszer tudsz egy valamivel felhúzni, az apukártyát már kijátszottad.
De megőrjít. Utálom, gyűlölöm. Szabad kezemmel a fejemhez kapok, a fájdalom hasogató, kínzó. Ez nem lehet ő - gondolom én. Üveget tartó ujjaim engednek, a vodka kiesik kezemből, a tűz mellett toccsan szét.
Összegörnyedve üvöltök fel a fájdalomtól.
Aztán hirtelen hagyom abba.
Fejem lehajtva tartom, kezem lassan engedem le, a tűz nyaldossa magastalpas cipőmet, mégsem foglalkozok vele. Csak mereven bámulok magam elé.
Lassan, vontatottan hajolok le egy üvegdarabért.
- Kedves, kedves, nincs semmi probléma, hazudj önmagadnak… - emelkedek fel, halkan énekelve, ujjaim között forgatva a forró, ámde éles eszközt. Kezem fölé vezetve, alkaromba karcolok bele, értelmetlennek tetsző jeleket. - Tégy bolonddá mindenkit, mondva, mily jól szórakozol - emelem fel végül tekintetemet is, enyhén félrehajtott fejjel figyelem az italát szopogató démoncikát. Vontatott léptekkel közeledem felé, széles vigyorral az ajkamon.
- Tudom már! - lelkesülök fel, a korábbi morcosságomnak már híre, hamva sincs. A pultra csapva hagyom, hogy tenyerem alatt törjön darabokra az üvegdarab. Tágra nyílt szemekkel tekintek kedvenc pacikámra. - Rendezzünk vadászatot! - lehelem elhalóan, mintha életem legnagyobb ötlete lenne ez. Vérem lassan folyik végig karomon, mégsem foglalkozom vele, nem érdekel, hogy a pulton gyűlik össze körülöttem, hogy a sebem körül ég a bőröm. Nem érzek semmit.
- Vagy - ül elégedett vigyor arcomra. - Töröljük ki az összes ittlévő emlékét és ültessük bele azt, hogy ők nem mások, mint démonok - nevetem el magamat őrült módjára, enyhén előredőlve, egy rumos üveg után nyúlkálva.

Belial
- CAELO VEL IN INFERNO -
avatar


Utolsó Poszt Vas. Ápr. 15, 2018 1:07 pm
Következő oldal


Party in the end
• Kyara & Belial •
Zene: Cherry Pie • szószám: 604 • Credit:

Míg én egyre jobban szórakozok az élő céltáblás üvegtörmelék darts-szal, Kyarában addig kezd valami igen csak megváltozni. Nem, szerencsére nem vagyok ráállva mások érzelmeire, mint holmi koszos kis erényangyal, de a káosz és düh kisugárzását kilométerekről kiszimatolom, ha úgy adódik, végtére az előbbinek én vagyok a fő forrása, az utóbbi pedig ennek a hozománya. Nem is tudom, melyik az ijesztőbb, a józan Zizi vagy a józanul dühös Zizi. Hé… Hé! Most komolyan volna képe lelépni, miután idecsalt? Azért ez nem így működik, cicabogár!
Az elhalkuló zene és a szavaim megteszik a hatásukat, megfordul, lesajnáló, szikrákat szóró tekintetét rám emeli, mintha én lennék minden problémájának és bajának a bölcsője. Jó, hát lehet, hogy mostanában igen, sajnálom…? Ugyan, dehogy! Persze tény és való, a kifakadása némileg még engem is meglep, de ami az arcomra kiül, az tömény színház, semmi őszinteség. Magasba szökkenő szemöldökökkel, elképedt ábrázattal és tágra nyílt szemekkel kapom a kezemet nagyra tátott számhoz, hallva a sértéseket, amiket a fejemhez vág. Aucs, a poshadó szívem!
- Szent Lucifer, azon nyomban… Már is megyek… - suttogom magam elé, mielőtt rá nem világítana egy még kínosabb tényre. - Jesszusom, tényleg! - ezúttal a szívem fölé tapasztom a tenyeremet, elborzadást mímelve. - V-várj, most elrontottam a bulidat? Úr ég, rettentően sajnálom… - hüledezek, noha túl sokáig nem bírom az előadást. Lassan leengedem a kezemet, ajkaimat megátalkodott, ördögi vigyor nyújtja két oldalra, fültől-fülig.
- Ez igen, Kyara, ez igen! - füttyentek, rácsapva egyet a korlátra, mintegy kifejezve elismerésemet. - Redvás Pokol? Mi lelt téged, cicamica, most már az is büdös neked? Nemrég még a lelkedet kínáltad volna örök kárhozatra, csakhogy tovább élvezhesd a perzselését még néhány perccel - billentem oldalra a fejemet szánakozóan. - Egyébként meg ne aggódj, nem undorodom annyira a Földikétől, egészen szeretek itt lenni! - jelentem ki emelkedett hangon, kitárva karjaimat oldalvást, akár egy megalomániás istenség az aranypódiumon, úgy tekintek alá a tánctérnek a galériáról, figyelve, amint a közepére csámpázik a drága. Megszokásból szisszenek, mikor orrba veri a tagot. Most mi az? Jótékony és ingyenes aláfestő hang szolgálat.
- Hmm lássuk csak… szomorú lesz? - biggyesztem le az ajkaimat, válaszolva annak ellenére, hogy kijelentette, nem szükséges felelnem a költői kérdésére. Pedig én aztán imádok költői kérdésekre felelni, nincs is jobb annál, mint látni a végső lemondást az emberek arcán! Na de azért nem kezelem teljes komolytalanságban a helyzetet, az az öngyújtó pattogás nyilván a jövendőbeli pusztulásomat hivatott beharangozni. Mostanában miért hiszi mindenki azt, hogy csak úgy fél vállról ki lehet fingatni egy lovast? Okké, lehet, hogy a Háború múltkor befürdött friciben egy tollassal szemben, de kérlek, tűz meg ördögcsapdák? Na jó, értékeljük a próbálkozást.
- Murisabb lett volna, az biztos, viszont gondolom ők jobban hallgatnak Luciferre, mint én - mosolyodok el negédesen, leképezve a lány korábbi, tenyérbe mászó arckifejezését. - Hogy mi történne akkor? Futnának Luluhoz, hogy közöljék a nagy hírt, az idiótábbak talán megpróbálnának elfogni, és jól meghalnának, míg a harmadik tábor a nevemet ünnepelve állna mellém, mert jelenleg utálják kinyalni a tollasok és az emberek seggét. Remélem ennyire nem vagy lemaradva a démon politikában, nehéz lesz felvenned a fonalat, ha egyszer lejutsz a föld sötétebbik oldalára - tanácsolom neki önzetlenül, majd felhagyva a korlát támasztásával, ráérős tempóban lesétálok a lépcsőn, hogy ismét kellő közelségbe kerülhessek Kyarával.
- Komolyan azt gondolod, hogy el tudnál pusztítani? Ugyan már, legyen egy kis életösztönöd a jövőre nézve - somolygok rá bájosan, és a pult mögé lépdelve kezdek el keresgélni valami jobbféle évjáratú whisky után. - Amúgy is, mi ez a hirtelen pálfordulás? Semmi nem untat jobban, mint ez az erő fitogtatósdi, persze folytasd, ha annyira kíváncsi vagy a korlátaimra - vigyorgok rá hátra. - Apucival is eljátszottad ugyanezt?

Kyara Gilberung
- CAELO VEL IN INFERNO -
avatar



☩ Keresett személy :
The boy with a demon blood
Madnass, as you know, is a lot like gravity, all it takes is a little push.
☩ Reagok :
84

Utolsó Poszt Kedd Ápr. 03, 2018 11:58 am
Következő oldal


Party in the end
To Belial
Mintha minden, mit kívántam félresikerült volna. Mintha visszafordította volna valami az egészet. Azt akartam, hogy ő legyen dühös, hogy ő keljen ki magából. Mégis magamban érzem, a düh lassan kezd fokozódni bennem. Szívem szerint mindent, de tényleg mindent, elpusztítanék magam körül. Romba döntenék, a földdel tenném egyenlővé.
Szemem vérben forog, és ehhez vajmi kevés köze van, ahhoz, hogy az előbb egy üvegszilánkot szúrtak a mellkasomba. A fájdalom eme részét nem érzem. Úgy értem, nem érzek semmit az égegyadta világon. A „vidámságomat” is megjátszom mindig és ha nem lennének vicces sütik, alkohol, vagy egyéb dolgok, sivár lenne minden. Szürke és pusztítani való.
Hogy nem jöttem rá arra hamarabb, hogy kinek a gyermeke vagyok? Vajon ha az Övé lennék, akkor mit éreznék?
Hangosan kacagok fel. A káosszal kéz a kézben járok, elég csak az elmémbe pillantani, hogy egy pillanatig sem ismertem a rend átkozott fogalmát.
Dühöm, nőttön nő, és ezen mit sem segít a termen átcikázó újabb szilánk, mely ekkor a homlokomnak csapódik. Éles fájdalom járja át testemet, a szilánk a csontig hatol, töri koponyámat. Mégsem sikoltok fel. Egyenesen a képébe röhögök, fejemet hátrahajtva, engedve a gravitációnak.
A padló felé zuhanok, a pult szélébe csimpaszkodik szabad kezem, másikban lévő üveget újra számhoz illesztem.
Végül csak leszökkenve eddigi ülőhelyemről csípőmet kitolva jobb oldalra illendően meghajolok őkegyelmessége előtt - merő gúnyból. A szilánkot kipöckölöm fejemből, nem érdekel jelenleg, hogy a vér végigcsorog orrnyergemen, ketté választja azt, s az ajkaim felé veszik az irányt.
Van nagyobb gondom is. Újra átjár az emberiszony. Gyűlölöm őket és gyűlölök velük sokáig egy helysgében is tartózkodni. Rosszul vagyok tőlük és nem csak azért, mert egy vagyok valahol én is közöttük.
Megfordulnék, hogy elhagyjam a helyet, unom a saját bulimat. Ezek a birkák nem látnak tovább kettőnél, ám a zene elhallgat, s a démoncikat beszélni kezd.
Hirtelen állok meg, csak fejemet fordítom először hátra. Szemeim szikrákat hánynak.
- Tudod mit? - csattan hangom, miközben megfordulok végül, a dühöm nőttön csak nő, de miért? - Mi lenne, ha visszahúznál a redvás pokoldba és ott szerveznél egy bulit és azt basznád szét kedved szerint? - mosolygok rá negédesen. - Oh, tényleg! - kapok ijedten szívemhez. - Száműzve lettél az undorító kis Földikére - biggyednek le ajkaim, nevetésbe mégsem fulladok ki, a megszokotthoz híven. Most csak egy dolgot akarok.
Pusztítani. Ez nem az Ő műve.
- Mondd csak - sétálok lassan a tánctér közepére, egy itt maradt tökelütött kezéből kitépve egy gyújtót. Üveget tartó kezemmel töröm be az orrát. Tehetetlenül dől hanyatt, már csak percei vannak hátra. - Ne is mondd, igazából majd kitalálom - villan fel vészjósló ördögi vigyor arcomon. - Mi történik egy démoncika testével, ha az nem tud visszatérni a pokolba? - tekintek fel végül rá, enyhén vérben forgó szemmel, saját véremmel arcomon. Nem törlöm le, még csak az sem zavar, ha ajkamon keresztül számba férkőzik a vasas nedű.
Kezemmel folyamatosan pattintom az öngyújtót, mire lángra kapva dobom le a lábam mellé. A földön rögtön tűzbe gyullad egy alig ismert, de azért erős démonfogó rúna.
- Azért reméltem, hogy démoncikák, is eljönnek a buliba - noha tudom, hogy abba bele is kell állnia, hogy működjön. S úgy kell aktiválni. De ki mondta, hogy ez az egyetlen a helységben?
- Vagy mi történne ha bárki megtudná, hogy merre csellengsz? - nem loptam a napokat, noha mégis úgy tűnik. New York egy dologban jó… a vadászok melegágya, így csak a jó helyen kell keresni egy kis információért és tudásért. S a pecsétek… azok nagy fegyverek egy démon ellen. - Veled ellentétben engem most nem lehet elpusztítani, de téged? - nevetem el magamat, egy újabb kortyot húzva az üvegből.
- Tied a házigazda szerep… - lököm be az egyik embert a csapdába, az égő hús szaga sem nyújt megnyugvást, az idegeimen. Dühösen, dacosan tekintek fel arra az átkozott démonra. Ki álmaimba itta be magát, kit elkívánok pusztítani. Kit ennek ellenére is mindennél jobban kívánok.

Belial
- CAELO VEL IN INFERNO -
avatar


Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 02, 2018 1:47 pm
Következő oldal


Party in the end
• Kyara & Belial •
Zene: Cherry Pie • szószám: 378 • Credit:

Úgy fest, a félvér jól elszórakoztatja magát odalent, és lássuk be, ezt még nézni is dögunalmas. Ráadásul a vendégsereg nagy része átrongyolt a szomszédos szobába, el, a plafonon ékeskedő pecsét és temérdek kés alól, szóval attól tartok jó ideig nem válik még mészárszékké a szórakozóhely. Hát probléma egy szál se, Zizi még itt van, rajta elszórakozhatok, még ha nem is éppen első osztályú mulatsággal örvendeztettem meg magamat.
Persze a fájdalom nem hatja meg, noha nem is igazán élvezkedik. Döbbenet! Valamit sutyorog, de annyira nem izgat, hogy a korláton áthajolva próbáljam túlhallani a zenét, hát még a végén átesnék rajta és szörnyű kínhalált halnék a megszégyenüléstől! Mármint egy párhuzamos univerzumban, egy bénábbik kiadásommal ez történhetne, szigorúan a képzelet lankáin feltételezve, mert így belegondolva egyetlen alteregóm sem lenne tökéletlen. Ellent mondana a világegyetem törvényeinek, te kis butus, hát nem tudtad?
- Zizi ül a pulton, rosszban sántikálva~ - kezdek bele hirtelen a gyerek nótába, ne unatkozzak már annyira. - Zizi talán beteg vagy, hogy már nem is ugathatsz? Zizi hopp, Zizi hopp… máris.egyet.megfooo… - újabb szilánkot egyengetek az irányába, majd mutató-és hüvelykujjam pöccintésével a homloka közepébe állítom az éles kis darabot. - gott! - vigyorodok el szélesen, habár nem kerüli el a figyelmemet, hogy a tüzes trükkje után a maradék üvegtörmeléket is a magasba emeli. Azért nem semmi, egy ilyen bomlott elme, amit jelenleg az alkohol és egyéb kábítószerek ködösítenek tovább, még ekkora koncentrációt tudhat a magáénak, és egyáltalán eszébe jut velem versenyre kelni! Hát meg kell zabálni, azt hittem, Lilith után nincs még egy ilyen pofátlan létforma. De azért hé, ne menjünk el olyan sietősen a tény mellett, hogy képes minderre úgy, hogy az imént még azt is elfelejtette, mit akart velem megosztani. Vajon mikor jön el a pillanat, hogy a szabad tenyere fölött melengetett lángocskával felgyújtja magát és a kócerájt? Uhhh, remélem hamar, annnyira megnézném már a fejvesztve futkorászó, égő ember-gyertyákat!
- Mégis mit akarsz ezzel kezdeni? - teszem fel a kérdést, amely félreértés ne essék, biztosan eléri Kyara füleit, révén, a zene idő közben, és valamilyen mennyei csoda folytán elhalkult. Nem, csak vicceltem, én voltam. - Farokméregetünk, vagy micsoda? Meg ne haragudj, hogy tőlem tudod meg, de alapból hátrányból indulsz, neked olyan nincs ugyanis - biggyesztem le az ajkaimat szánakozást mímelve, alkarjaimmal pedig kényelmesen megtámaszkodok a korláton.

Kyara Gilberung
- CAELO VEL IN INFERNO -
avatar



☩ Keresett személy :
The boy with a demon blood
Madnass, as you know, is a lot like gravity, all it takes is a little push.
☩ Reagok :
84

Utolsó Poszt Vas. Márc. 18, 2018 3:19 pm
Következő oldal


Party in the end
To Belial
A pulton ücsörögve hirtelen jut eszembe, hogy mitől is támad ennyire hiányérzetem. Hát persze! Lázas kutatásba kezdek, ám lenge ruhám egyetlen redőjében sem lelem meg a kívánt dolgot. Pedig tényleg benézek mindenhova. Melleim közé, derekam alá. Még széles terpeszbe is helyezem lábaim és elvileg kincsem virágát is átkutatom, de ott sincs. Ajkamat félrehúzva fordulok balra, jobbra, de mellettem sincs. Semmi baj.
A pult szélére támaszkodva hajolok hátra, hogy beláthassak alá. És heuréka! Néhány vendégnek behoppja ugyanis nem más volt, mint… Ujjaim közé zárom a gyilkos nikotint. Vörös dobozt feldobva a levegőbe, ott húzok ki belőle egy szálat. Persze nem, én, hanem az elmém. Körbetekintve persze sehol sem találok semmi tüzet. De nem esek kétségbe, ilyen csekélységek miatt. Kreatívak vagyunk mi, nem igaz Kín? Na de, hol van Kín?
Kit érdekel, amikor tüzet kell szerezni? Végül megpillantom a forrást, égő gyertya formájában. Az orgia a szomszéd terembe már rég folyik, kihallatszik a kéjes nyögések, ordítások, kiáltások. Nem, nem a gyertyát hozom ide. Hanem egyenesen a lángot. Képességem ugyanis nem más, mint az atomok mozgatása, ez sokkal több, mint holmi tárgyak mozgatása. Ha megérted a világ működését, onnantól fogva, mindent képest vagy irányítani benne. Lucifer sokkal több erőt adott nekünk, korcsoknak, mint ahogy azt gondolta volna. Talán ez a legcsekélyebb, mind közül, de épp ez a legveszélyesebb is.
Kevesen ismerik ezt fel. Figyelem a láng táncát. Ajkaim közé dugott cigihez kúszik, s egy szippantással gyújtom azt meg. A láng mégse lobban el. Kezeim közé fogva, élvezem égető melegét. Megforgatom kezem, ám a láng mégsem lesz nagyobb. Fejem félrehajtva újabb hiányérzet fog el.
Ami rögtön tudatosul is bennem, ugyanis egy szilánk áll szegycsontom alá. Sziszegve nézek előbb le rá, majd fel a férfira. Ajkam aljas mosolyt formáz. Két ujjam közé csippentem a darabot, határozott mozdulattal húzom ki magamból. Magam mögé pöccintem, ám mégsem hull a földre. A levegőben megmaradva forog folyamatosan. Figyelem az apró szilánkokat a levegőbe.
- Vajon melyikünk az erősebb? - suttogom inkább csak magamnak a dübörgő zenébe. Ami ebben a pillanatban szűnt meg létezni számomra. Immár csak én vagyok, a pacika és az erőink. Kezemet felemelve, csak a drámai hatás miatt, fordítok egyet csuklómon, mely hatására az összes szilánk katonás sorrendbe sorakozik fel. Nyoma sincs már az előbbi káosznak. Eltüntetem minden maradványát. - Légy ideges - vonom össze szemöldökömet, igazából magam sem tudom, hogy mi fog használni ellene.Valószínűleg semmire, ez túl egyszerű lenne. De egy próbát megér.
Szabályos körbe formázom őket, s lassú táncba kezdenek el egyre apróbb és apróbb sugárba összpontosulni. Még egyelőre magam sem tudom, hogy mire akarok készülni velük. Vajon az üveg részecskéit mennyire tudnám szétszedni?

Belial
- CAELO VEL IN INFERNO -
avatar


Utolsó Poszt Pént. Márc. 09, 2018 12:17 am
Következő oldal


Party in the end
• Kyara & Belial •
Zene: Cherry Pie • szószám: 550 • Credit:

Kyara láthatóan jól elszórakoztatja magát, én meg suttyomban azon szórakozok, hogy mennyire nem figyel rá oda senki. Ostoba kis halandók, sosem látják előre a végzetüket, utána pedig rimánkodnak azon, hogyan történhetett mindez! Na jó, azért félig-meddig felmentést érdemelnek, odalent ugyanis a tánctéren éppen egy veszett pasas aprítja, harapja az útjába keveredőket. Ennek fényében valahogy nem csoda, ha nem egy betépett lányka bolondságaira koncentrálnak.
- Ugh, ez most a szívembe talált. Szerintem feltalálnám magamat - vigyorodok el, gondolatban már azon tűnődve, milyen esztelen és pipogya háborúkat vezetnék a világon, vagy, hogy mennyire röhejes betegségekkel fertőznék meg egy-egy várost. Például addig-addig csuklanának az emberek, amíg bele nem halnak, de mindaddig csak el kell képzelni a szituációt, amiben mindenki krónikusan csuklana egyszerre. Azt a koncertet!
Ajkaimat széles vigyorrá húzó vízióimból a Zizi felkiáltása zökkent ki, sajnos teljesen feleslegesen, mert láthatóan maga sem tudja, hogy mi akart kétségbeesetten feltörni az elmetekervényei mélyéről. Mondhatnám, hogy talán jobb is, de ugyan, eszem ágában sem lenne visszafogni még kimondatlan kívánalom formájában sem az őrületét. Ami néha elég meredek vizekre evez, ha már itt tartunk…
- Meghátrálást? - papagájkodom le a kérdését, hiszen ez még engem is ledöbbent. Sőt mi több, felháborít! Hát minek néz ez a bolond nőszemély engem, logikus létformának, aki holmi torokszorongatással akar beszaratni másokat? Ennyire amatőrnek festek? Helyeeeees, annál többet nem is lehet kívánni, mint a zűrzavart a halandó elmében, ami velem kapcsolatban dereng bennük. - Megdöbbentő, hogy ennyi alkohol és drog után még van ésszerű sarka a kobakodnak. Bár ha azt nézzük, ez sem igaz, amennyiben képes vagy ilyen kiszámíthatóságot feltételezni rólam.
Általában akkor szoktam megmagyarázni magamat, amikor még nagyobb káoszt óhajtok szítani az emberi agyban, merthogy a Viszályban semmi logika, következetesség vagy sablon nincsen. Na már most, ha a semmit akarjuk megforgatni egy kicsit és más szögbe, fény alá helyezni, akkor marad… Nos, a semmi. Elmebomlasztó gondolatmenet volt ez, láthatatlan vállpacsi magamnak!
Mindenesetre a szövegelés ideje pillanatnyilag leáldozik, szájainkat ugyanis a cseppet sem finomkodó csókunk foglalja le, kezeinket pedig egymás, alattomos testének sietős felfedezése. Ha lehetne valami őrjítőbb nálam, akkor bizonyára annak becézném Kyara ujjait zilált tincseim között, melyek sajnálatos módon túl hamar kényszerülnek elengedni a biztos fogódzkodókat. Azért nem hinném, hogy nagyon pityeregne érte a Zizi, látva az ajkain átsuhanó mosolyt, kétségem sincs afelől, hogy a zuhanás inkább a kedvére tesz, mint holmi hétköznapi smárcsata. Én is szívesebben nézem aláhulló alakját, azonban néhány percnyi ácsorgás után el kell gondolkozzak azon; a drámai hatást leszámítva mit reméltem ettől az egész akciótól?
Az biztos, hogy Kyara nem marad tétlen, bár az alant kibontakozó jelenet igazán nem vág a földhöz. A korlátra támaszkodva, és laposakat pislogva nézem végig az újabb vérengzést, majd követem zizibogár alakját egészen a bárpultig, ahol egyelőre megpihen. Remélem csak nem gondolta, hogy majd utána futkosok, én, egy szuka, egy halandó után! Ekkorát azért nem fordult a világ. Viszont szabadulni sem fog olyan könnyen tőlem, amit ne keverjünk össze ostoba birtoklási vággyal, nevezzük szimplán a másik őrületbe kergetése nemes küldetésének.
Tehát eme dicső célkitűzés előtt hódolva kapkodom fel elmém erejével a táncparketten szétszóródott, számos üvegszilánkot, amelyek a levegőben várják néma parancsomat. S amint bemértem a célt, az első szorgos kis katonám már röpül is, hogy belefúródhasson a lány kulcscsontja alá. Sokkal érdekesebb így a darts! Amennyiben felfigyel rám, szarevő vigyorral integetek neki újfent, majd megörvendeztetem egy ismételt szilánkkal, ezúttal fedetlen felkarján.

Kyara Gilberung
- CAELO VEL IN INFERNO -
avatar



☩ Keresett személy :
The boy with a demon blood
Madnass, as you know, is a lot like gravity, all it takes is a little push.
☩ Reagok :
84

Utolsó Poszt Hétf. Márc. 05, 2018 11:07 am
Következő oldal


Party in the end
To Belial
Felvetésére szinte azon nyomban felélénkülök. Zavaros tekintetem csak tovább tündököl, miközben aljas gondolat fogan meg elmémbe. Efelől neki sem lehet kétsége, ajkaim aljas mosolyra húzódnak.
- S mily gyönyör ülhet ki tekintetükbe, amikor rájönnek - suttogom elhalóan, mintha a kéjes gondolat teljes mértékben magával ragadna.
Ami azt illeti ez így is van. Minden elhaladó mellett dicsérem a pacika nem létező erényeit. Kedvességét, józanságát, előzékenységét. S persze nem vagyok hálátlan, még az ajándékom is felmutatom úton, útfélen mindenkinek.
Viszont bosszant a dolog, hogy senki sem figyel rám. Arcomra durcás puffanás ül ki, ahogy felfújom orcáimat. De ez gyorsan eltávozódik. Meglakol minden aljas söpredék ki csak ide betért ma éjszaka. Még az is meglehet, hogy magam is közöttük leszek. A móka és a kacagás, mely készülőben van, máris kedélyemet javítják. Ha így sem lett volna ez jobb persze.
- S mily jó, hogy nem másra találta ki. Kevésbé lennél érdekes - vonogatom szemöldökömet. Lelki szemeim előtt kacéran, valójában a kettőt teljesen függetlenül a másiktól. Amikor az egyik már felér homlokom tetejére a másik akkor indul meg. Közben néhányszor kérdőjelet is formáznak, no meg ekg görbéket is.
- Tényleg! - jut eszembe valami, amint felérünk, még meg is fordulok, a démon felé, ám eme töredék pillanatban minden… Kimegy a fejemből. Ajakamat oldalra csücsörítve gondolkozok, de aztán csak vállamat vonom meg hetykén. - Biztos nem volt fontos - jegyzem meg inkább magamnak, mint neki.
Tökéletes ajándékom a sarokba vinnyog, amikor már torkomat markolásszák. Hallom hangját, de mégsem érdekel jelenleg. Hadd nyüszítsen a férgese, majd megtanulja hol a helye.
Ahogy én sose fogom, s a pimasz mosoly nem hajlandó távozni ajkamról.
- Meghátrálást? - tippelek, vállamat vonogatva újra csak. Ujjaim közül lassan csúszik ki a baseball ütő. Igazából nem tudom, hogy mi az, mi felidegesítette, amiért a torkom kezdte el markolászni. De megannyi emberrel ellentétben, én ezt élvezem. S ennek őrült nevetésemmel is a másik tudtára adom. Még akkor is, ha a levegő közöttünk igazán kezd fogyakozni.
Aljas mosollyal az ajkaimon pillantok még fel utoljára a pimasz szempárra, mely hirtelen lobban lángra. Ezt látom utoljára, mielőtt a férfira vetném magamat.
Tarkóján tartott kezem feljebb csúszik, hajába markolok, amint megérzem, hogy az ő kezei is vándorútra tévedtek. Ölelném a másikkal, de erre semmi szükségünk nincs most.
Pihe testem könnyedén emeli fel és visz… Valahova. Fogammal harapom fogát, nyelvét játékosan, ajkait. Derekam egy vékony valaminek ütköződik, s a részeg fél percünket a férfi töri meg.
Szemeim lassan nyitom ki, s érzékelem, hogy merre is állok. Engedek hámozásának, tán sejtem, hogy mire készül.
Kezeimet szinte azon nyomban széttárom, mikor könnyedén lök meg. Testem enged a lendületnek és a gravitációnak. Az alant elterülő tömeg felé siklok, nem igazán kecsesen, de annál fájdalmasabbnak tűnőnek. Nem vagyunk túl magasan, alig négy, öt, talán hat méter magasan. Ám innen is nagyot lehet ám esni…
Főleg ha a tömeg készségesen odébb áll. Még hallhatja őrült nevetésemet, felcsillanó szememet még láthatja, integetése közben, amikor a földnek csapódok. Fejem verve be.
A levegő szorul tüdőmbe, tudatom kikapcsol.
Hogy mennyi időre?
Szemeim hirtelen pattannak ki a végtelen űr után, ám csak nevetni tudok. Már ha ugyanott kelek fel. Ha nem, még kitalálom mi lesz, ám ha ott, akkor:
Felállnék, ám nem tudok. Lábaimat behajlítva szabadulok meg magastalpú topánomtól. Felállva, fel sem veszem, hogy az első lépésemmel üveg szilánkokra taposok. Feltekintek a magasra, figyelve, hogy ott van-e még a hőstelen pacikám. Bárhogy is legyen, mosoly kúszik arcomra. Elfordulva tőle.
Sokáig nem is jutok, hiszen egy igen kellemes küllemű nőszemély állja utamat. Egyik keze tarkómra vonja, azzal kényszerít, hogy felpillantsak rá, a következő pillanatban pedig édes ajkai már az enyémet érintik simán. Apró ideig viszonzom csak a buja kedvességet, de szabad kezembe egy tőr repül a plafonról. Hasába mártva lököm el magamtól.
Kihúzva belőle az éles fémet, fogom ajkaim közé azokat, vérét ízlelve, nem finom.
Tekintetem mégsem veszem le a nőről. Látom, ahogy megbotlik, hogy a tömeg megfogja és elsodorja magával. Összetalálkozik előző szatírommal, ki vért kívánva teperi a földre, és veti magát a sebre. Az éles sikoly gyönyörként hat rám.
Jólesően felsóhajtva, vállam megvonva indulok meg a pult irányába, hogy onnan lopjak el magamnak egy újabb üveg italt. Felülve annak tetejére, törökülésbe fonom lábaimat. Kócos hajjal, elmosott sminkkel, figyelem a tömeget. Már csak alig egy óra maradt hátra. Hol a késen lévő vért nyalogatom, hol pedig az italba vetem örömömet.
Hirtelen támad hiányérzetem.
- Valami még kell ide - hümmögök egyet, de ha a fene fenét eszik sem jut eszembe. Késsel vágom meg ujjam begyét, s amikor a szuka vére keveredik az enyémmel újra kostolóra fogom. Továbbra sem olyan, mint amilyennek kellene lennie.

Belial
- CAELO VEL IN INFERNO -
avatar


Utolsó Poszt Vas. Márc. 04, 2018 12:32 pm
Következő oldal


Party in the end
• Kyara & Belial •
Zene: Cherry Pie • szószám: 500 • Credit:

Mondhatnám, hogy lassan már semmi nem lep meg Kyara őrületével kapcsolatban, de a filmszakadása egészen mulattató. Ahogyan az is, miképpen próbál iszonyra gerjeszteni, valóban „durva” szavakat vágva nekem, amik hallatán egy jó hitű démon a szívéhez kapva vetné magát a Pokol mélységes bugyraiba. Bennem se jó, se hit nincsen, szóval felhorkanva engedek magamból előbukni egy könnyen elhaló nevetést.
- Kérlek, híreszteld rólam ezeket, annál nagyobb lesz a döbbenet, ha az ellenkezőit bizonyítom - vigyorodok el sokadik alkalommal, derülve a légből kapott gondolaton, leszámítva a bizonyítás részét, az egy igen csak szerencsétlenül elkapott kifejezés lett, elvégre nekem nem kell semmit sem bizonyítgatnom. Se neki, se a világnak, sem Lucifernek. Éppen emiatt az sem izgat különösképpen, hogy felháborodik a közelemben véletlenül lezajló baleseten, már ami az ürgét és a torkában szilánkosra tört poharat illeti.
- Baleset volt! - ha nem foglalná le a kezemet Kyara, a másikon meg nem csurogna a pohár tartalmának maradéka, illetve némi vér az utamba keveredő pulzáló artériájából, megadóan emelném magam elé a mancsaimat, megkérdőjelezhetetlen ártatlanságomról tanúsítva a Zizit. Ám révén, ilyen eszközök most nincsenek a kezeimben - kac kac -, kénytelen vagyok vállalni a felelősséget, mint egy érett, felnőtt paci. - Arra találtak ki, hogy mindent elrontsak - pillogok rá értetlenkedést mímelve, miközben végre felérünk az átkozott lépcsőkön. Valaki mondja el nekem, mi értelme van ezeknek a gólyalábaknak a nőkön, mikor nyilvánvalóan képtelenek bennük járni. Örök rejtélyek a Káosz előtt.
- Brühü, majd nyávogok mellé - vonom meg a vállaimat, nem kimondottan hatódva meg az Őrültke duzzogásán, okán annak, a sértegetéseink tűzről pattant labda módjára váltakoznak közöttünk, mindennemű súly és valós következmény nélkül. Olyan megható!
Lépteim az egyik asztalhoz vezetnek, amin ideiglenes nyughelyét találhatja az ajándékomul szegődött koponya. Casper lesz a neve, hogy stílusosak maradjunk, legalább ebben, ha már az angyalka kínzásával várni kell, mert csak nem gondolja Kya, hogy egy ilyen előadást éppen én fogok kihagyni!
- És mit szeretnék elérni, szerinted? - kérdezem, miután figyelmem újfent a Zizin összpontosul, ujjaim pedig törékeny, karcsú hattyúnyakára szorulnak. Pimaszságáról ezúttal sem felejt meg emlékeztetni, én pedig megátalkodott vigyorral élvezem minden pillanatát az őrületben kavargó játékának. Szája közel jár az enyémhez, s hogy lássa, kivel van dolga, hagyom neki, kedve szerint alakítsa a történéseket. Egyelőre. - Kívánságod számomra parancs… - suttogom mérgező, édes ajkai közé, jól tudva, mit remél most éppen tőlem, viszont mi lenne abban szórakoztató, ha az elvárásai szerint cselekednék? Ugye ugye!
Kezem lecsúszik a torkáról, kacéran végigandalog mellkasának domborulatán, mielőtt a másikkal egyetemben a derekára nem csusszanna. Határozott, erőteljes ölelésbe fogom a kis bomlottat, hosszú, elmélázott csókkal terelve figyelmét, míg finoman megemelem a földről. Lépteim egyértelmű cél felé vezetnek, a galéria vékonyka korlátjához, amelynek végezetül nekidöntöm Kyara csípőjét. Egy utolsó, aljas kis harapás az alsóajkán, mielőtt elhajolnék tőle, s mielőtt lehámoznám magamról ölelő karjait.
- Repülj hát - teljes fogsoromat villantó mosollyal tapasztom tenyereimet a mellkasára, amelyen egy erőteljeset lökve hagyom, hogy alázuhanjon a tömegnek a kedves. Ha lenne nálam egy zsepi, azzal integetnék neki, így azonban marad csupasz kezem, ami hevesen ingázik jobbra-balra ideiglenes búcsúmat közvetítendő.

Kyara Gilberung
- CAELO VEL IN INFERNO -
avatar



☩ Keresett személy :
The boy with a demon blood
Madnass, as you know, is a lot like gravity, all it takes is a little push.
☩ Reagok :
84

Utolsó Poszt Kedd Feb. 27, 2018 1:50 pm
Következő oldal


Party in the end
To Belial
A fények villódzása az elmémbe ivódik. Minden egyes színváltozásnál, minden egyes fénycsíknál, mely szemem előtt halad el, hunyorognom kell. Az elmém egy hátsó rejtekébe vándorol és különös dolgokat csal elő belőlem. Olyanokat, melyekről azt hittem, hogy már rég kivesztek belőlem. Azonban nem ezek az apró kis nüansznyi dolgok melyek, felhívják a figyelmemet. Hanem, hogy kimaradnak pillanatok az életemből. Tudom, hogy történt fél másodperccel valami, de ha megkínoznak - oh édes luciferem, tégy így - sem jutna eszembe.
Rendben a kínzás nálam nem működik teljesen, akkor ha megbabusgatnak sem jutna eszembe. Könnyedén vonok vállat, és fordulok félig oldalra, amikor is szembe találom magam egy ismerős démonnal. Ajkaimra vidám, ámbár mégis aljas mosoly kúszik, mikor is felismerem  - újra - álmaim megkeserítőjét.
- Pacika! - köszöntöm - újra. Kezd valami derengeni itt létéről és arról, hogy kaptam tőle valamit. Oh, hát persze, nem is kell sokáig gondolkoznom, hiszen valami húzza egyik kezemet. Odatekintve látom ajándékomat.
- Helyes! - vidulok fel sírási hajlamára. - Ideje lenne, hogy téged is megpityeregtessen már valaki! - veregetem vállon a tőlem jóval magasabb férfit. Persze, hiszen nem felejtem el, legújabb küldetésem. Megtalálom a gyengepontját és igenis meg fogja még keserülni, hogy az elmémmel ily játékot játszott.
Ne aggódjatok, a nagy részét élveztem, csak a végjátszmával voltak gondjaim. Enyhék. De nincs hari, imádom a démoncikát. Hosszú idők óta az első, aki úgy is viselkedik, mint egy démoncika. Szóval nincs harag, csak épp az idegeire készülök menni, de úgy az ördögigazából!
- Valóban? - vonom fel egyik szemöldökömet, s alkoholittas ajkaimmal hajolok hozzá közelebb. Ehhez még a magasított talpú cipőmbe is pipiskednem kell. - Ki Kyara kis cuki muki Pacikája? - kezdek neki el gügyögni. Ha már csúnyákat akar hallani, akkor tessék. Itt vannak azok az igazi csúnyák, melyek bánthatják kátrányos lelkét. - A legemberibb és legjobbszívű kis pacikája, ki ajcsikkal halmozza el az ő egyetlen kis uralkodóját? - játszok rá gagyogásomra, de aztán előle is felegyenesedve nevetve fordulok el tőle.
Inkább ne firtassuk, hogy mennyi is igaz szavaimból és mennyi nem. Melyek, miket valóban úgy gondolok. Nem ostoba a fickó, talán magától is rájön majd. De eme törékeny pillanatban…
Egy percig sem érdekel. Most csak jó minden. A zene ritmusára rázom csípőmet, miközben pipiskedve húzom magam után.
Nem könnyű ilyen platformokban mozogni, ne nézzetek ilyen csúnyán rám.
- Hé! - fordulok meg a torokvagdosás hallva. Az üveg csörömpölése késztet megállásra és megfordulásra. - Ne kezd el a partit túl hamar! - rivallok rá. Még hogy itt nekem elkezdje idő előtt. Akkor hova marad a valódi móka? - Még a végén mindent elrontasz - ráncigálom tovább a lépcső felé. Persze az angyalkámat is kell, ő sem akar önszántából jönni.
A lépcső közepén járva hallom meg méltatlankodó szavait. Hirtelen torpanok meg és fordulok meg.
- Jé! Így még a szemed is könnyedén ki tudom vájni - alélok el a gyönyörűségtől. No persze, hiszen lelki szemeim előtt a valódi alakjának tekintete lebeg. Miért is fordultam meg amúgy? Ja, hát persze! Jaj, de volt valami frappáns válaszom erre. Miért kellett elfelejtenem? - Mindjárt úgy vérig sértesz, hogy az ajándékoddal együtt hajítalak az utcára, mint egy rühes macskát - felelem végül. Végül is ez is megteszi. Még hogy megéri-e. Pf…
Igaz, első röpke találkozásunk alkalmával nem volt időm sem lehetőségem bemutatni bomlott elmém valódiságát.
- Legközelebb kapsz egy eccarvút is, csakhogy teljes legyen a gyűjteményed - vigyorgok rá pofátlanul, miközben drága ajándékomhoz lépek és móresre tanítom. Csak hogy tudja, hogy miként kell mellettem viselkednie. Tetemes vérmennyiséget köp ki magam mellé, ám a lendület miatt, mely hátat fordít neki már nem is érdekel.
Szemlélem tovább a pacikámat, csuklóimat átvetve a baseball ütőn.
- Majd ha kettesben maradok vele - húzom ajkaimat oldalasan el gonoszkásan. Majd ha már úgy leszünk, remek mód eljátszom vele, de ez intim dolog, ilyen sok emberkének nincs köze hozzá.
- Há, ne! - kapok ijedten az ő dobogtalan szívéhez. - Nem ma van!? - mímelek enyhe kétségbeesést arcomon, de újra csak nevetésbe török ki. De ha már kezemet elvettem az ütőről azt kényelmesen fektetem vállamnak. Eszem ágába sincs elengedni, most úgy csapkodnék valamit szét.
Nem ér váratlanul elkapása, ahogy fél kézzel húz magához közel, mégis valamit megindít bensőmbe. Torkomat fojtogató ujjai, álmomból előidéző kéjt idéz elő bensőmből.
- Vigyázz a fojtogatással, még a végén mást érsz el vele, mit szeretnél - vigyorgok rá pimaszul. Aj, Luciferre, most aztán nagyon figyelnem kellene, nem igaz? Mit is mondd? Ajkaim egy pillanatra lekonyulnak.
- Repülni akarok! - makacsolom meg magamat. Kit érdekel, hogy lehányna, nem ő számít. - Nem ér, hogy a mocskoknak szabad szárnyalni az égbe! - csücsörítek sértetten ajkammal. Oh, miért nem tudok rá haragudni. Hamar újra csak nevetésbe kötök ki. Szabad kezemmel lassan simítok végig karján, fel a nyakán, egészen a tarkójáig, megszorítva azt. Nem érdekel hogy ő az én torkomat szorongatja, hogy a levegő a tüdőmbe már rég elhasznált, hogy a világ egyre jobban kezd körülöttem forogni. Ha engedi  a szorító keze lassan pipiskedek fel, ajkai irányába. - Repíts el - függesztem kék szemeimet az övébe, nem engedve azt el. Hangom nem kérlelő, inkább parancsoló, ahogy ajkába suttogom ezt, pimasz mosollyal az enyéimen. Ama pár milliméternyi távolságot könnyedén lecsökkentem a nullára a tarkójára tapasztott kezemmel. Azzal kényszerítem, hogy lehajoljon hozzám.
Adj sárkányszárnyakat.

Belial
- CAELO VEL IN INFERNO -
avatar


Utolsó Poszt Csüt. Feb. 22, 2018 9:26 pm
Következő oldal


Party in the end
• Kyara & Belial •
Zene: Cherry Pie • szószám: 494 • Credit:

A fattyú újabb megfejthetetlen mozdulatsorát némán „szenvedem el”, és igyekszem semmi pofátlan célozgatást a lába és a köztem megtett, ismétlődő pillantások mögé látni.
Na de a veszett keringőnek itt még nincs vége, noha a történések nagy részét kívülálló szemlélőként követem nyomon. Valaki emlékeztessen, miért is szabadítottam meg ezt a szemtelen libát az erőszaktevőjétől? Ó, hát persze, azért, mert ezt a pofátlanságot egyelőre magamnak akarom tudni, ha már méltóztattam ide járulni, ebbe a lebujba.
- Jaj, Kyarácska, ne legyél ilyen kíméletlen velem, mert még elsírom magamat! Brühü! - törölgetem meg csont száraz szemeimet a kikosarazásomat követően, majd újfent erőt vesz rajtam megátalkodott, ördögi vigyorom. Ha valaki egyszer képes lesz rólam levakarni, annak… Annak elmondok három miatyánkot, csak hogy érezzük a kihívás súlyosságát. Két megjátszott hüppögés és feketéllő lényemből fakadó vigyorom között szorítok időt a felhőtlen szórakozásunkat beárnyékoló, idióta emberférfi megátkozására is, ami megint csak irigykedéssel tölti ki a hibbant kis félvérünket. Hogy ez milyen eszméletlenül szórakoztató!
- Uhh, folytasd, imádom, ha durván beszélnek hozzám - vonogatom meg a szemöldökeimet, ösztönből igyekezve nevetség tárgyává tenni gyermeteg féltékenységét, ami lássuk be, az ő esetében hamvában holt elképzelés, hiszen két pillanat után azt sem tudná megmondani, miért volt dühös. Bezzeg, ha apucit emlegetném, na de tartogassuk későbbre a nehéztüzérséget.
Beletörődően hagyom, hogy karomat ragadva vonszoljon maga után, persze nem unatkozom, addig is lelkesen, vihogva locsolgatom meg az elcsent itallal a mellettünk elhaladó vendégséget. A legutolsó szerencsésnek már csupán az üres pohár marad, ami hát… lehet, hogy véletlenül a torkában végezte, szilánkjaira törve. Ezek a megmagyarázhatatlan balesetek…
- Remélem megéri a sok ráncigálást az, amit mutatni akarsz - forgatom meg a szemeimet, követve őt fel, a lépcsősoron, amelynek tetején valamiféle privát tánctér fogad, meg tetemes mennyiségű koponya. Hát, nem kell a sarki antik boltba caplatnom ahhoz, hogy megállapítsam, a dekoráció lehet, hogy néhány Caspert is idecsalogatott a valódiságuk okán. Kezeim közé aztán az egyik csúszik kéretlenül.
- Ez igazán megindító, kiteszem a Hello Kitty plüssfigurám mellé - kacsintok rá, majd együttérzést mímelve szisszenek fel a baseballütős mutatványa láttán. Szegény angyalka, néhány fog repkedett ott az imént? - Túl elnéző vagy vele, ha engem kérdezel - vonom meg a vállaimat, miközben félreteszem az egyik asztalra megható ajándékomat. Jobban leköti figyelmemet az alant elterülő pecsét, illetve a felette katonás sorban csüngő késhad. Rég nem tapasztalt izgatottság férkőzik megátalkodott bensőmbe, szinte gyermeki kíváncsisággal várom, hogyan fog festeni a tánctér, ha egyszer aktiválódik a csapda.
- Ejnye, Kyara… Te elátkozott boszorka, ha nem tudnám jobban, azt hinném, hogy szülinapom van - vigyorgok rá sátánian, aztán elkapva felém közelítő alakját, vadul a torkára tapasztom ujjaimat. Azért lassan a testtel, a kis tollacskák nem az ő érdemei. - A-a, a fele szárnyacska máshol lapul, Lulunak. Eggyel kell beérned, de komolyan ezzel csúfítanád magad? Nem szeretnélek lehányni - húzom el a számat, szorítva a torkán. - Az angyalok a kutyáink, nem többek. Ezt vésd bele abba a dilis kobakodba - már persze, ha továbbra is jóban szeretne velem lenni, a végén még nem kap öribari karkötőt!

Kyara Gilberung
- CAELO VEL IN INFERNO -
avatar



☩ Keresett személy :
The boy with a demon blood
Madnass, as you know, is a lot like gravity, all it takes is a little push.
☩ Reagok :
84

Utolsó Poszt Hétf. Feb. 12, 2018 3:30 pm
Következő oldal


Party in the end
To Belial
Arcomat fintorba fordítom, szavai hallatán. Csakhogy ebből semmit sem érzek. Óvatosan nyúlok feketére kent körmeimmel az orrom mellé. Érzem a grimasz által képződő ráncokat, azonban még az érintésből sem érzek semmit. Miként lehetséges ez?
Oh hát persze, az alkohol! Mi más! Újra csak kényszerű nevetés lesz úrrá rajtam. A körülöttem élők ezt már mind megszokhatták, aki meg nem teszi? Arra kínos halál fog várni, bizony ám. Mh, kínos vagy kínzó? Hogy is van ez? Oh, megkívántam a csokit.
- Ezt is elvetted tőlem! - nyílnak el ajkaim meglepődöttségemben. Csalódottságomban újra lefelé biggyednek ajkaim. - Akkor nekem milyen szórakozás jut? - pillantok le lábamra, majd aztán újra fel a férfira. Majd újra le a lábamra. Majd újra a férfira. S még ezt úgy egy percen keresztül. Mondtam már, hogy vannak mozdulatok, melyek teljes mértékben rögeszméssé válnak nálam néha? És folyamatosan csak azt és csak azt kell csinálnom? No persze a nevetésen kívül, hiszen az már állandó nálam. Ritkán nem jelentkezik csak, de annak bizonyos, hogy különös oka van. S nem csak különös, de oh…
Miről is beszéltünk eddig?
- Áh, ne aggódj - legyintek nagylelkűen, mielőtt még lehajolnék a szolgához. - Valamit majd csak kitalálok, mit tehetnék vele - húzódik ajkam aljas mosolyra, miközben még a vállaimat is megvonom. Játékos hamissággal természetesen.
Azt hiszem, hogy nem volt túl jó ötlet lehajolni. Mintha a világ egy kicsit a feje tetejére állt volna. Nem, nem is odaállt volna, hanem egyszerűen csak mindenki elkezd zsugorodni és csak te maradsz nagy. Jaj volt egy ilyen történet is, valami fószerról szólt, aki csodasehova nem ment. Vagy egy picsa volt? Ki emlékszik már arra, hogy két ige között mily meséket olvastak? Az igék is csak halványan maradtak meg bennem. Ha áramütés ér, valamiért mégis mindig eszembe jutnak.
Ble, rossz emlék. De ennek hatására teljesen elfelejtem megint csak, hogy merre vagyok. Oh, hát persze, a valagomhoz valami pasi kezd el dörgölőzni.
Sebaj, csinálja. Jah, hogy még egy körre is elvisz, hát tegye, hangosan nevetve élvezem, miközben a fények össze vissza csapkodnak a fejem fölött, és a terem hirtelen kezd el forogni immár.
Ujjaim közül valami kicsúszik.
- Teremtett - ízlelgetem a szó jelentését. - Nem, még olyan sem teremtődött - nézek felfelé a plafonra, melyen apró játékszereim lógnak. Újabb aljas vigyorra futja tőlem. De hogy ez szavaimnak szólna, vagy a látványra? Nem tudom, mert most valami igazán különös történik és számat tátva állok a démon mellett.
- Utállak - irigykedem képességére, én is akarok ilyet! Most! Jah, de nekem van más is, mivel szórakozhatok. Akkor üsse kavics.
- Van! - lelkesülök nem is tudom, hogy mit kérdezett, de újra csak elveszem tőle a pórázt, másik kezemmel meg őt fogom karon és indulok el egy lépcső irányába, mely a tánctér felé visz. Igaz, ez is tánctér, de aranyos kis koponyákkal kirakott lépcsőkön nem mehet fel akárki. Csak én, és akit én jónak látok annak.
Szóval felmegyünk rá.
- Várj! - vonom össze szemöldököm, majd az egyik elmenő kezéből kiszedek egy üveg piát. Beleszagolva azt hiszem, hogy rumot szagolok. - Jé! Forog a szoba - lépek egyet bizonytalanul előre a pórázt markolászva, miközben figyelem miként rallizik körülöttem a tánctér. Az alélt emberek, s a vérre vágyó férfi, ki máris mészárlásba kezdett…
Tényleg!
Folytatom utam felfelé, ahol mindenhol kis helyes koponyák foglalnak helyet. Hogy igaziak e? Csak somolygok az orrom alatt, de talán jobb, ha egy ideig nem mennek ki a közeli temetőkbe, hol számos sírt bolygatva találnának. Szokatlan, hogy csak a fejeket vitték el.
- Te vagy a fejnélküli pacika! - adom a férfi kezébe a legékesebb fejecskét, mit találhattam odakint. Eközben meg az angyalunkat rángatom magam után és a korláthoz kötözöm. A sarokba vééééletlenül heverő baseball ütőhöz lépek. Felkapva könnyedén forgatom meg kezembe, majd egy erőteljes mozdulattal vágom pofán a pimasz angyalt.
- Mert engedetlen - fordulok szembe a férfival vigyorogva, miközben vállamra helyezem helyes ütőeszközömet. Mindkét csuklómat azon pihentetem.
- Ha lenézel látsz egy pecsétet, ha felnézel látsz késeket a plafonba. No, szerinted mire valóak? - nem árulom el neki, hiszen csak tudja, hogy ha azok egyszer lepotyognak valódi mészárlás veszi kezdetét odalent. A pecsét aktiválásakor vérszagra fog gyűlni az éji vad. De az még idő. Ha minden igaz, akkor éjfélre fog. - De jó lenne, ha néhány vadász is erre járna - sóhajtom el letargikusan. Tényleg reménykedem benne.
- Hogy szereztél nekem tollacskákat? Szárnyikóit hozzám tudod varrni? - csillognak szemeim, miközben közelebb sétálok a démonhoz. De nem, bárhogy is közeledek felé, nem változik át. Elhúzom számat.

Belial
- CAELO VEL IN INFERNO -
avatar


Utolsó Poszt Vas. Feb. 11, 2018 6:18 pm
Következő oldal


Party in the end
• Kyara & Belial •
Zene: Cherry Pie • szószám: 494 • Credit:

Elégedett vigyorral követem nyomon Kyara lelkesedését az ajándéka iránt, hiszen végre találtam valakit, aki tudja értékelni a megtört, rabszolgának való angyalokat! Luluka biztos páros lábbal rúgna ki, ha elé járulnék egy ilyen szerencsétlennel - persze csak azért, mert kislányos zavarában nem tudna mit kezdeni a helyzettel -, de remélhetőleg a lenyisszantott csirke-szárnyért hálás lesz, révén, hogy neki éppenséggel nincsenek ilyenjei. „Hálás”, vagyis kirúgás helyett talán beéri majd annyival, ha sósavat nyelek, tekintve az elmúlt években felhalmozott bűnlajstromomat. Hjaj, de hiányzik már a nagybetűs Sátán!
- Most már rád is fog, ne irigykedj. De hát mégis csak én törtem be, kínoztam meg, tudod, ez olyan intim dolog, még szerencse, hogy a nagy hálálkodásában nem akart valami kínos módon viszonzásban részesíteni - horkanok fel, figyelve, ahogy Zizi példát statuál a tollaska felett, megismertetve azt eszelős kacajával és érdekes ruha- meg cipőválasztásával.
- Parancsolj, élvezd ki a lehetőséget - biztatom, bár minden bizonnyal anélkül is folytatná az emberevő angyalunk nyomorítását. Ráérősen, hol a körmeimet nézegetve, hol a combomon dobolva várom a fejleményeket, fél szememet mindig Kyarán tartva, szóval elég hamar feltűnik az őt környékező ipse. Milyen eredeti, ördögszarvak… Kár, hogy az Ördögnek sosem voltak ilyenjei, vajon miért nem növesztett kettőt a feje búbjára a hülye szárnyai helyett? Vannak dolgok, amiket sosem fogok megérteni. A merészsége máskülönben nem lobbant féltékenységre vagy ilyen elcsépelt emberi érzésekre, teljes nyugalmamban vagyok tisztában azzal ugyanis, hogyha én nem, a hibbant nőszemély majd helyre teszi a maga módján. Vagy nem, és szimplán kihasználja, noha a fejében járva úgy láttam, ilyesmit legfeljebb érdekből hajlandó megtenni. Vicces, hogy mennyire hasonlít hozzánk, mégis mennyire különböző. Vajon, ha egyszer démon lesz belőle, hogyan fog szembesülni azzal az ürességgel, ami bennünk kong? Mármint, még a mostani, megközelítőleges állapotot is nehezen viseli. Na de elkanyarodtam, megint.
- Nem is fog olyan születni. Hozzád a teremtett lények állnak jól - somolygok, amint közelebb lépdelek az összegabalyodott pároshoz. Enyhén emelve kezemet, késztetem a pórázt, hogy kicsússzon a lány kezei közül, majd szépen learaszolgasson róluk.
- Kopj le, seggfej - szólal meg jóképű barátunk, de nem is méltatom válaszra. Mutatóujjamat ki-be hajlítgatva kényszerítem magam elé a fatökűt, majd homlokát érintve helyezek egy bájos kis rontást arra az üres fejére. Eleinte bambán pislog rám, mielőtt azonban még nekem eshetne, sietősen megfordítom, bemutatva számára az étlapot. Elméjét hamar elönti a düh és a haragvás, onnantól kezdve pedig nem lát mást, mint levadászásra váró vadakat. Alig telik el néhány másodperc, és már szalad is levezetni a frusztrációját a vendégseregen. A meghökkent sikolyokat, ellenálló ordításokat szinte észrevehetetlenné tompítja a hangosan dübörgő zene. Ó, hát van szebb dolog a káosznál?
- Remélem nem rontottam el a bulit - fordulok Kyara felé egy megátalkodott vigyort villantva rá, majd az egyik mellettem elhaladó liba kezéből kiemelve az italát, kortyolok bele valami vérszínű kotyvalékba. Szörnyű.
- Szóval, lesz az estnek valami nagy csattanója is, vagy megelégszel a bűnbe csalásukkal? - kíváncsiskodok ártatlanul, hangosan szürcsölve az italt, bár a zene és a háttérben zajló dulakodás, öldöklés mellett ez meg sem hallatszik.

Kyara Gilberung
- CAELO VEL IN INFERNO -
avatar



☩ Keresett személy :
The boy with a demon blood
Madnass, as you know, is a lot like gravity, all it takes is a little push.
☩ Reagok :
84

Utolsó Poszt Szer. Feb. 07, 2018 7:59 am
Következő oldal


Party in the end
To Belial
Szemeim lehunyva, fejem hátrahajtva élvezem képzeletem szüleményét, mely mint mindig, most is oly valóságos. Pont ennek elkerülése véget rendeztem eme partit, hogy ha egy napra is, de kitöröljem emlékeimből. A gaz áruló mégsem engedi. Nem hagyja, hogy egy parányi időmet is mással töltsem. Önző egy paci, követeli jussát, mely nem jár neki. Hisz nincs itt.
Nem áltatom magam, hogy eljön, miért tenné? Mégis ez a képzelgés, ahogy hegyes fogait a nyakamba mélyeszti. Látom magam előtt füstösen megnyúló alakját, mellkasában lángol a tűz, kezében ott dobog egy angyali szív. Fejére még kis szarvacskákat is képzelek, hogy teljes legyen a kép.
- Mindenhova beeszed magad, te álnok kígyó - becézgetem tovább, noha teljes mértékben úgy gondolom, hogy csak a gondolataimba teszem. A külvilág ritmusa, a jókedv és bohém zajai nem jutnak el hozzám. Eme állapotban túl jól érzem magam. Ropogtasd a bordám, szorítsd össze, kínozz…
S ha már emberi alakját is ideképzelte elmém, hát eljátszok vele. Hogy legfeljebb hülyének néznek?
- Időm mint a tenger - vigyorodom álnokul, hiszen mi másra pazarolnám el? Amúgy is, volt valami… Történt valami és a várost elnyelte valami fekete füstösség. Az emberek pedig azóta megőrültek. Jah igen, ez egy idővel volt azzal, hogy képtelen vagyok meghalni. Ezt már sikerült kiderítenem. Innentől pedig nem volt nehéz a bűnbe csábítani őket. Túl egyszerű prédák voltak.
Azonban rá kell jönnöm, hogy eme képzelet szüleménye igenis valós és megtisztelt ördögi jelenlétével. Persze, hogy megtette, hiszen az évszázad bulija ez, pont démonok ne jelennének meg, hogy lelkeket lopdossanak el? Vagy csak készítsék elő, ha a pokol újra kinyitja kapuit?
Érzéseim keszekuszák, mint mindig is. Miután engedélyt kapok a nyiszit-nyaszatra, toporzékolva ugrok a nyakába, majd csak azután csattan tenyerem arcán.
- A minimum, hogy örülsz nekem - hordom magasan az orromat, vigyorgok pimaszul. Mi más érzést kelthetnék benne? Hiszen alig pár hete ősi ellenségemül fogadtam, vagy mi fenévé. Na jó, csak életét szeretném megkeseríteni, lehet, hogy nem is menne és gyengeségét sem találom meg, de attól ez még számomra egy remek célkitűzés lesz.
S eme elhatározás nőttön csak nő, látva, hogy szárnyas szolgám, nem nekem engedelmeskedik! A bitang!
- Casanova! - örülök meg a nevének. - Még ez is azt akarja, hogy bűnbe csábítsuk! Hisz ő maga a Bűn és kéj és vágy! - tapsolok párat ugrálva, s amikor végre térdre ereszkedik újdonsült királynője előtt mielőtt útnak engedném platformos cipőmet vállára helyezem. Megismertetem előbb vigyorommal, majd esztelen nevetésemmel, tudatosítva benne, hogy itt bizony csak a kínok kínja vár rá majd. Jaj, milyen jól fogunk a cuncival szórakozni!
- Nem ér, hogy csak rád hallgat! - reklamálok az áruért. Hisz mily áru az ilyen? Aztán csak vállat vonok. - Az idomítás is vicces - kúszik újra ajkamra a már megszokott aljas vigyor. Figyelmem azonban továbbra is a tollason függesztem. Lehajolok a rágcsálóhoz. No nem úgy, hogy leguggolok, szintjére nem süllyedek. Hanem, egyenes térdekkel, fenekemet pucsitva teszem ezt meg. Pár pillanatot sem kell várni, hogy a bűnös tánctéren valaki ne vegye észre a kínálkozó alkalmat. Mögém állva csap tenyerével combom és fenekem határára, én pedig csak félig tekintek hátra. Egy műszarvakat viselő, enyhén már ittas egyén.
- Oh aranyom rossz ajtón kopogtatsz - egyenesedek ki, figyelve a fiatal mihasznát. - Nem született még meg a férfi, ki elég jó lehet… - mondanám tovább, közben mutatóujjam hegyével pöckölve el a fiút, ám az csuklómat ragadva pörget meg. Fejem hátrahajtva nevetek rajta, csakhogy… Kezemben még ott a póráz így pedig… Saját lábunk köré tekerjük azt. Végül úgy állok meg, hogy a pacika szemeibe nézhessek. - Tied a szatír - fordítom meg az ipsét, ki azt hiszi, hogy ér is nálam valamit.

Belial
- CAELO VEL IN INFERNO -
avatar


Utolsó Poszt Kedd Feb. 06, 2018 5:06 pm
Következő oldal


Party in the end
• Kyara & Belial •
Zene: Cherry Pie • szószám: 444 • Credit:

Ráérős nyugalommal és elégedettséggel veszem birtokba Zizi nyakát, s bár nem időzök rajta sokat, abban a röpke momentumban mindenesetre úgy cuppogok rajta, akár egy elfuserált vámpír. Bőre olcsó parfümtől és alkoholtól bűzlik, egyszerűen pokolian jó! Mielőtt még elszakadnék tőle, nyelvemmel lenyalintom a fogaim mentén kiserkenő vércseppeket, oldalát simító ujjaimmal pedig rászorítok törékeny bordaívére. Kijelentése pusztán enyhe szemöldökvonást csikar ki belőlem, noha meggyes pitének még nem igazán hívtak rövidke pályafutásom alatt. De hát Kyaráról beszélünk, akinél még azt is nehéz eldönteni, hogy használt-e bármit, vagy alapvetően bomlott állapotában leltem rá.
- Ott is létezem - javítom ki, fülébe halkan duruzsolva a szavakat, aztán hagyok neki teret a megforduláshoz. Nevetését széles vigyorom követi, míg tekintetemet méltóságteljesen végighordozom a vendégseregen. Kész terülj-terülj asztalkám!
- Kitettél magadért - kijár neki a piros pont, amiért képes volt éppen New York kellős közepette összerittyenteni egy ilyen züllött mókát, miközben a város egyes részein még mindig sokan küzdenek az életükért, sikoltoznak a fájdalomtól, vagy szimplán rimánkodnak a hatalmas istenüknek a megváltásért. Korábban sem tévedtem, őméltóságának nem kell a szomszédba rohannia pofátlanságért, csupán az a kérdés, mikor bukkannak fel a nagyhírű vadászok, hogy elrontsák a szórakozását. Mondjuk van egy olyan sanda gyanúm, nem egy közülük már itt ropja félpucéran, romlott piától megrészegülten.
Gyönyörködő és elbájolt gondolatmenetemből Kyara taperolása ránt ki, ami úgy látszik, nála valamiféle rituálé részét képezi. Türelmesen hagyom, hogy ismerkedjen, s mikor úgy látom, kellően felocsúdott Csodaországból, elé lököm az ajándékát. Bizony, még piros masni is van a nyakán, arról meg ne is beszéljünk, mit nyelettem le vele, ha esetleg vagdalni támadna kedve a bolond nőszemélynek.
- Szabad, élvezd ki rendesen - vigyorgok, majd folytatnám a szövegelést az estimesével arról, hogyan is fogtam el a szárnyast, azonban mielőtt még megmukkanhatnék, tenyere az arcomon csattan. Aucs… Ez biztos fájhatott neki. - Én is örülök neked - pislogok rá laposakat, pusztán vállamat vonogatva a késésemre. Lulutól már hónapok óta késésben vagyok, ehhez képest atomóra pontossággal érkeztem a világvége bulira. Közben hagyom, hogy elvegye tőlem az ajándékát, aki szegénykém szerintem kezd rájönni; kettőnk közül velem volt a jobb dolga. Hehe.
- Ne kéresd magadat Casanova, kóstold meg Csipkerózsit. Mostantól Kyara a gazdid, szóval legyél jó kutyus, és négykézlábra - csettintek neki, ám az angyali méltósága erősebbnek bizonyul, mint a kényszerítő rúnáim, bezzeg a csajt fogadni mernék, hogy szó nélkül rágcsálná meg! Sebaj, elegánsan kirúgom alóla a lábait, hogy a megfelelő szintre kerüljön végre. Még egy kicsit megbökdösöm a cipőm orrával, emlékeztetve a dolgára, és szerencsére nem szégyenlősködik sokáig, négykézláb trappogva közelíti meg a kiütött leányzót, akinek a kezét választja rágókának. - Most mondd, hogy nem elragadó - villantok ördögi vigyort Kyarára, majd újfent körbefuttatom tekintetemet a vonagló népen. - Mi az est specialitása?

Kyara Gilberung
- CAELO VEL IN INFERNO -
avatar



☩ Keresett személy :
The boy with a demon blood
Madnass, as you know, is a lot like gravity, all it takes is a little push.
☩ Reagok :
84

Utolsó Poszt Hétf. Feb. 05, 2018 12:47 pm
Következő oldal


Party in the end
To Belial
Teljes mértékben kizártam a külvilágot. A gyógyszer és az alkohol megtették hatásukat, immár nem vagyok teljes mértékben tudatomban arról, hogy mit is művelek. Ha nem lenne, ha nem ittam volna rá, rá kellett volna jönnöm, hogy mérhetetlenül unom az embereket. Itt élik ki buja vágyaikat, leveszik az álarcot, mit nap, mint nap magukon hordanak. De szinte biztos vagyok benne, hogyha Kínnal közelítenék feléjük, ha éles fegyverem bőrükbe mártanám, rögtön kikérnék maguknak.
Hagyjuk már, hiszen nem hallhatnak meg, akkor meg mit vannak oda? Nincs is annál gyönyörűbb érzés, mint meghalni. Na jó, talán van, de erről ma este nem fogok tudomást venni.
Platformos cipőmmel ide-oda illegetem magam, mikor egy újabb ismerős zene csapja meg fülemet.
Gyanakodva tekintek fel a lemezlejátszóra, s láthatom, hogy egy ördögszarvakat viselő férfi vette át az üzemelését. Végül is nem bánom, igaz az én ritmusom korán sem követi a zene ritmusát. Mintha hallottam volna már ezt a zenét, de…
Egyszerre ismerős és ismeretlen. A refrémje viszont hamar a fülembe ég, szinte beleissza magát. Mit beleissza, beleköltözik és úgy döntött, hogy örökké ott marad. A galád. Oh, ha lenne erőm kiszedni onnan. De most csak lassú mozgásom tudja lekötni a figyelmem. Tekintetem hiába van nyitva, minden olyan homályos, mindenki, mintha… elmosódna. Egyszerre többször is látom őket.
- Oh, mily pokoli állapot - sóhajtom, fejemet hátrahajtva, amikor is valakinek a vállán koppan kobakom. Fel sem veszem, mintha észre sem venném, hogy áll mögöttem valaki.
Elmémnek bár megtiltottam, hogy emlékezzen, hogy máson járjon az esze, ám a kínzóan édes karmolást újra megérzem oldalamon. Érezni vélem, ahogy a karmok húsomba vájnak és felszakítják bőrömet.
- Te csak az elmémben létezel, édes meggyes pitém - sóhajtom kéjesen, ahogy libabőrössé válok nyakam környékén, ahol fogak mélyednek nyakamba. Szememet újra csak lehunyom és élvezem képzeletem valódiságát. Mily szép is az álomvilág. Mennyivel édesebb és kínzóbb, mint a valóság? Mennyivel érdekesebb, mint az unalmas emberek világa?
Aztán megszólal. Álmaimban először. Ekkor pattannak ki a szemeim és fordulok meg. Homályos látásomon mit sem segít, hogy összevonom szememet. Hangosan nevetem el magamat meglátva. Aztán színpadiasan körbefordulok, végigmutatva a vendégseregen.
- Jó étvágyat hozzájuk - fordulok vissza és pimasz kis vigyorommal pukedlizek előtte. De továbbra is gyanús, hiszen tovább beszél. - Várjunk csak - suttogom, csillogó szemekkel, és közelebb lépek hozzá. A valóságban magabiztos lépteim korán sem annyira magabiztosak, lábaim néha megbicsaklanak, és oldalra is húz elmém egy különös szeglete. De aztán csak ott vagyok előtte. Várj, mikor is kerültem el előle? Hiszen az előbb belém harapott nem? - Uh, ütős ez a cucc - jegyzem meg kidülledt szemekkel meredve mellkasára, hiszen ez van nekem szemmagasan. - Jaj de miért is jöttem ide? - esek lassan kétségbe, hogy aztán nevethessek rajta egyet.
Hát persze! Valódiságán. Kezeimet felemelve tapogatom meg arcát, annak minden szegletét, még az is lehet, hogy szemét is enyhén szúrom ki.  Valamit mintha még mondana. Valami mozdul mellette. S letekintve látásom hirtelen tisztul ki. Hangos sikoltásba kezdek, ám a zenét még így sem harsogom túl.
- Szabad? Nyiszit-nyaszat is? - teszem elképedve ajkam elé kezemet, mint aki lassan fogja fel, hogy mily ajándékkal is örvendeztették meg. Gyönyörködő pillantást, hol a beszart angyalra vetem, hol a démonra. Majd rájövök, hogy ez a valóság. Ez most nem álom. Ő most itt van. Most. A jelenben.
Kezem hirtelen lendül és csattan tenyerem az arcán.
- Késtél - öltöm ki rá nyelvemet, majd játszott sértettséggel kapom ki kezéből az új házikedvenc angyalkámat. - Nézzük mily idomított fajta vagy. Harapd meg! - intek fejemmel egy elalélt leányzó felé, ám az a kis pimasz láncos csak nagy szemeket mereszt… A Pacira! Tőle várja, hogy mi legyen.

Belial
- CAELO VEL IN INFERNO -
avatar


Utolsó Poszt Hétf. Feb. 05, 2018 11:53 am
Következő oldal


Party in the end
• Kyara & Belial •
Zene: Cherry Pie • szószám: 546 • Credit:

Elégedett vigyorral a képemen szívom magamba New York haláltól és pusztulástól terhes levegőjét, amint lábamat megvetem az egyik csalogató bárral szemközti járdán, kezemben egy meggyötört szórólappal, másikban pedig egy trükkös pórázzal, amelynek végén a meglepi-csepi várakozik türelmesen, kevésbé lelkesen. Kétség sem férhet hozzá, a Sötétség mindannyiunk ellensége, de komolyan elképesztő, hogyan tudnak rimánkodni a kialakult helyzet miatt akár a démonok is. Megteremtetett a földi Pokol, amerre a szem ellát, romok és nyomorúság, fájdalom s kín, minden, amelyről egy magunkfajta álmodozhat. Nincs szeglete a világnak, ahol most nem érezhetném jól magamat, mégis New York vonzott magához a leginkább. Ide sem a démoni közöny, sem az angyali összeszedettség nem ért el úgy, mint például San Fricibe, szóval itt azóta tombol a káosz, mióta a nagynénink megfingatta egy kicsit az univerzális békességet. Ez a város úgy szippant magához, mint vasat a mágnes, én meg hogyan jönnék ahhoz, hogy ellenálljak egy ilyen barátságos invitálásnak? Elvégre még a kapuk is nyitva állnak!
Mint kiderült, jól tettem, hogy hallgattam az elemi ösztöneimre, mi sem jobb bizonyítéka ennek ugyanis, mint az ujjaim között nyugvó plakát, ami megátalkodott, aljas kezek szorgalma alól került ki. Nem hittem volna, hogy néhány hét kell csupán, hogy újfent összetalálkozzunk, drága Kyara, azonban ez sem egy olyan dolog, aminek ellen szeretnék állni. Kezdődjön a parti!
A papírt félredobva rántok egyet a láncon, hogy utánfutóm felocsúdjon a szenvedéséből, és kövessen az úttesten át, oda, ahonnét a zene a leghangosabban szól, s ahonnét az emberi álmok a legvadabb módon válnak valóra. A hangokból ítélve, legalábbis. Az ajtót elegánsan belököm a lábammal, s noha korona nem ékesíti a fejemet, íj nem öltözteti testemet, Machiavelli pedig nem szolgál kényelmes ülőhelyemül, úgy lépek be a bűnbarlangba, akár egy király a tróntermébe. A bárban tomboló káosz, a kézzel tapintható bűnök úgy erősítenek, mint egykor a Pokol lángokban fürdőző, dicső valója. Ejha, ez már nagyon hiányzott!
Nagy a késztetés, hogy azon nyomban elvesszek az élvezetekben, ám a móka és szórakozás előtt még meg kell találnom az est házigazdáját, a tökéletesen és megmásíthatatlanul bomlott elméjű Kyarát. Nem mondom, a vonagló, sűrű tömegben nem olyan egyszerű a nyomára akadnom, talán egy kicsit meg is bánom, hogy nem hoztam magammal impeket az ilyen alantas feladatok elvégzésére, de néhány perc múlva szerencsére megpillantom ide-oda lődörgő valóját néhány félpucér - egy-két ennél alulöltözöttebb egyén - társaságában. Felélénkült, ördögi vigyorral közelítek hozzá, s noha háttal áll nekem, nem ácsorgok ott, mint néhány szerencsétlenség a társaságomban, akik csupán álmodni merhetnek egy ilyen veszett szukáról, hanem mögé lépve végigsimítok a fenekétől kezdve fel-fel az oldala mentén, ajkaimat pedig a nyakához érintem. Apró csók, mielőtt hiányolva vérének édes ízét, belemélyeszteném fogaimat bőrének sima felszínébe. Pusztán néhány csepp kóstoló, aztán füléhez hajolva, megnyalom a számat.
- A végén még azt kell hinnem, szándékosan csaltál ide ilyen ínyencségekkel - mosolyodok el, majd elhúzódva tőle megvárom, hogy felém forduljon. - Úgy tudom, az ilyen kis összeröffenésekre illik ajándékot is hozni, szóval… - mosolyom ismét megátalkodott vigyorba torzul, amint rántva egyet a pórázon, magam mellé kényszerítem az angyalkát, akit nemrég szedtem össze a város környékéről. Gyenge, mint a harmat, valószínűleg egy frissebb teremtmény, akire minden gond nélkül hat a rúnákkal felvértezett nyakörvem. - Nem tudtam, hogy ropogósan szereted-e a csirke szárnyakat, vagy inkább vaj puhán, így elhoztam nyersen - lököm oda neki, hadd szemlélje meg a külön-bejáratú tollasát.

Kyara Gilberung
- CAELO VEL IN INFERNO -
avatar



☩ Keresett személy :
The boy with a demon blood
Madnass, as you know, is a lot like gravity, all it takes is a little push.
☩ Reagok :
84

Utolsó Poszt Hétf. Feb. 05, 2018 9:22 am
Következő oldal


Party in the end
To Belial
Hetek óta álmatlanság gyötör. Oh dehogy gyötör, épp az a bajom, hogy minden kéjem és gyönyörűségem álmomba talál meg. Noha sokszor nem hiszem el, hogy amit látok, azt valóban álmodom. Ugyanis minden éjjel meglátogat a pokol egy gyönyörűséges szülöttje. Teste fekete, nyúlánk. Kezei karmokban végződnek, lábai pedig akár ha paták lennének. Arcán csak ördögi vigyora figyelhető meg, mely engedi láttatni a pimasz fogakat. Minden éjjel kéjes, gyötrő kínokkal gazdagít. Ám mielőtt még elérném a végkifejlettet, bőröm nyisszantását, a karmok éles karmolásának csontig ható fájdalmát, hirtelen kelek fel. Lihegve, kapkodó levegővel, teljesen átizzadva.
Azonban minden egyes alkalommal egyedül vagyok kietlen és üres szobámba. Igen, szobámba. Egy new yorki bérház egyik lakását tulajdonítottam ki magamnak. Nem él itt már senki, atyámat pedig innen könnyebben elérhetem, mint New Orleansba. Valamiért szeret az emberek között mozogni, tudja a fene, hogy miért.
Hol is tartottam? Jah igen, az álmatlanság. Egyik éjjel, amikor hasonlómód ébredtem fel, luciferi szikra pattant a fejembe. Számos üres lapot és fekete szént szereztem be és munkához láttam. Napokig tartott, amíg kellő mennyiségű „plakátot” készítettem. Nem messze innen van egy elhagyatott krimó. Hát rendezzünk világvége partyt. Kizártnak tartom, hogy én vagyok az egyetlen, kinek ez eszébe jutott. Ám én leszek az egyetlen, ki meg is szervezi.
Plakátjaim feketék, sötétek, vészjóslóak. Elmondják az időpontot és a helyszínt. Emellett van rajtuk kereszt, atombombafelhő, láncfűrész, pokol kapuja, megdöglött emberek, városok. Leomlott hidak, zombik, ufók. Minden mi egy jó világvégéhez csak kellhet.
Nem is kellett hozzá sok minden.
Most már csak várnom kell. A pulton ülve keresztbe font lábakkal ülök. Kezembe egy narancsszínű gyógyszeres dobozt tartok. Az van ráírva, hogy kedélyjavító. Oh, ne aggódjatok, kedélyem az egekig ér - vagy az én esetemben a pokolig?
Egy bakelit lejátszót csatlakoztattam a hangszórókhoz és a hangulathoz illő AC/DC szól belőle. Bizony ám, maradtak még ilyen lemezek, no meg lejátszók is eme városban. Talán mégsem olyan rossz néhány dolgot megtartani, igaz? A dekorációra is volt figyelmem. Minden csupa pókhálós, koponyás, vérvörös, véres. Buja, kéjes, bűnbe invitáló. Késeim is elrejtettem számos helyen - csakhogy tudjak mindig mire számítani. Sárgálló tökök, almák, kókuszok világítanak számos helyen. Egyes részlegeken gyertyák égnek, hátha felgyújtják az egészet a fenébe. Ma úgysem tudunk meghalni.
Lassan nyitom ki a doboz tetejét és pár piros-kék-rózsaszín bogyót öntök kezembe. Hátrahajtott fejjel kapom be őket. Határozottan ragadom meg a vodkás üveg nyakát és öblítem le vele torkomat. Ugyan már, ne nézzetek így. Embereket hívtam ide. Hozzájuk szükségem van némi ellazítóra, hogy ne akarjam megölni őket.
Mire a gyógyszerek lassan hatásba kerülnek a gyógyszerrel és már a semmin is nevetni tudok, lassan megérkezik a vendégsereg. Mindenki maga szolgálhatja ki magát, nincsenek szabályok, nincs rend, nincs logika. Csak a színtiszta káosz, melyben kiélheti magát a füstöt nyelt ember.
A buli elég hamar kezd „durvulni”, a legtöbb férfi és nő, félpucérra vetkőzve tombolja ki magát, melyet máshol nem tehet meg, egy átlagos napon. Itt senki sem szégyenkezik, senkinek sem kell számot adni. Ez maga Somora és Gomora.  
Kócos hajjal, gyorsan lefojt sminkkel tengek a tánctéren. Bal kezemre aggatott ezernyi karkötő csilingel az ütemre, ahogy a zenére rázom magam. Nem ritmusra, hisz körülöttem minden lelassult. Nyakamat számos lánc szorongatja olykor. Bébidollom dögösen fekete, ahogy annak lennie is kell egy ilyen helyen. Legyek én a fő bűn ezen a partyn.
Szemeimet lehunyva élvezem a villódzó fényeket, az alkohol hatását a szervezetemben, az éjszaka lüktetését.

Kyara Gilberung
- CAELO VEL IN INFERNO -
avatar



☩ Keresett személy :
The boy with a demon blood
Madnass, as you know, is a lot like gravity, all it takes is a little push.
☩ Reagok :
84

Utolsó Poszt Hétf. Feb. 05, 2018 9:19 am
Következő oldal


***

Ajánlott tartalom
- CAELO VEL IN INFERNO -



Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  
Ido"szak nyertesei
Oldal nyertes karaktereiGratulálunk mindenkinek!

Chat Box
mennyei hangoküzenj a többieknek





Friss Írások
Utolsó hozzászólásokAz oldal új posztjai, lesd meg őket!
Tori Mayer
Yesterday at 10:53 pm
☽ Versek, idézetek

Abaddon
Yesterday at 9:02 pm
☽ Frick Collection

Ophilia
Yesterday at 9:13 am
☽ Erdős terület

Tori Mayer
Szer. Ápr. 18, 2018 10:53 pm
☽ New Yorki kórház




Oldal Statisztika
Fajaink összesített listájaBelépett tagok, fajok létszáma

Belépett tagok az oldalon
Nincs


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 1 Bot




Fajaink száma
Arkangyal
8/6
Leviatánok
8/2
Angyal
2
Démon
12
Bukott Angyal
1
Ember
5
Félvér
3
Harcos Angyal
4
Vadász
7
Nephilim
3