We're gonna rule the world We don't give up
So we'll keep on starting the fires We own the future The story that they sold us

 
Alcatraz
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

DragonLady
avatar



☩ Reagok :
64

Utolsó Poszt Hétf. Szept. 10, 2018 3:13 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Rejtély a ködben
Alcatraz Nocturnus  • Credit:
Különös a terem tetejét mintha egy egykori vulkán pereme tátongana. Vajon miként lehet, hogy a csillagtalan, vaskos felhőkkel tarkított égről ez a krátér nem látható? Hiú ábránd, egy csalás lenne mindössze? Illúzió, melyet a másodszülött leviatán alkotott volna meg? Mégis oly valóságos, hogy szinte igazi az egész.
Talán ez lényegtelen is, a kis csapatot egyébként sem ez érdekli. Jobban vonza őket a kéken pulzáló kristály. Az angyal előbb meghátrál tőle. Vajon a hatalom készteti erre, mely sejteti vele mi is lehet ez, vagy a hirtelen elillanó ereje?
Emberek most mindannyian. Vannak itt olyanok, kik tapasztalhatták már az erőtlenség mibenlétét, de akik sose érezték? Meghátrálnak? Vagy tovább mennek, ahogy a főkígyó is teszi?
Lépteit egyenesen az emelvényhez vezeti az apró kavicsba sűrített erőhöz. Kezeit figyeli, de nem történik semmi. Vércseppje feketén maszatolva terül szét ujján, legfeljebb a kék fény játszik vele. Megcsillan rajta és… hopp.
Ha figyelmes, akkor láthatja, ahogy egy apró jelenség bontakozik ki előtte. Egy pislogás és az illúzió Kisa számára életre kel, mintha szereplője lenne az egésznek.
A régi börtön fénykorát éli. Rabok láncaikat verik. Egy csontsoványra fogyott fegyenc az utolsót leheli ki, hogy testét átadja a földanyának. Ám a lelke?
Látnia kell Kisának, hogy az nem száll sem alá a pokolba, sem fel a mennyekben. Egyenesen a kristályba vándorol, melynek létezéséről még csak nem is tudnak a fentiek.
Egy pislogás, ennyi csak a látomás, mely megadatott számára.
Mindeközbe Fayet elbűvölte a kék jelenség, hozzáérni mégsem mer.
De nem is kell. Amaz hirtelen megremeg, mintha élne és mozogna. Mintha megérezte volna, hogy a közelébe jöttek. Reszket, vagy éppen ő is saját vasláncait tépdesné?
A fény egyre jobban pulzál, mindaddig, amíg ki nem alszik. Megszűnik létezni, ahogy bevilágította a termet és az éjszakát úgy hunyt ki hirtelenjébe.
Értetlenül áll mindenki a történések felett. Egy villám csap le a magasból. Nincs idejük reagálni, védekezni. Az apró kő befogadja a csapást, ezernyi apró szálon fut körbe a terembe, mígnem robbanás rázza meg őket. A falnak repíti azt, kik túl közel állnak a kristályhoz.
A kék fény előbb a magasba tör fel, majd a szélrózsa minden irányába fénytenger borítja el a várost…

A robbanás úgy hat rájuk, mint bármely más emberre. A falhoz csapva őket számos bordájuk eltörhetett, a fülük dobhártyája beszakadhatott. Fejük zsong, látásuk homályos és zavaros. A fény megszűnt létezni a sötét éjszaka szállt rájuk.
Erejük még mindig nincs, mégsem látható semmilyen rúna a falakon. Okosan rejtette volna el őket Seth? Ki tudja?
Most mégis magukra vannak utalva. A démonok képtelenek átjárót nyitni, az angyal szárnyait nem tudja előhívni, a teret képtelen meghajlítani. S ha még csak egy apró vízcsepp is van a terembe a leviatán azt sem képes használni arra, hogy szebb világba suhanjon vele.
Emberek. Itt és most emberek.
Viszont ki kell jutniuk? Mögöttük az átjáró még nyitva, ám a rózsák termének ajtaja csukva van. Összedolgoznak vajon? Vagy egymás nyakának fognak ugrani, ahogy a feszültség egyre nő a terembe? Hiszen látszólag amiért jöttek az… mind hasztalan volt. Volt egy energiaforrásuk, erősebbek lehettek volna bárkinél, erre… Az megszűnt létezni. Erejük pedig nincs. És még csak az sem tudhatják biztosan, hogy ez végleges, netalán csak átmeneti? A kő is magába szívta volna az erejüket?
Mit tesznek majd most?



Kisa
avatar



☩ Reagok :
42

Utolsó Poszt Csüt. Szept. 06, 2018 5:13 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Rejtély a ködben
Furcsa banda az Alcatrazban  • Credit:
Ábrázatomon széles, elégedett mosoly ékeskedik, amikor a rózsa szirmai feketébe fordulnak. Pillantásom még akkor sem veszem le a számomra különösen gyönyörű virágról, amikor a lépcső feltáródásának első neszei eljutnak tudatomig. Nem. Amíg meg nem hallom ideiglenes társaim lépteit, a terem egyetlen ékét tartom szem előtt. Utána fordulok a lejárat felé, mikor meghallom a mellettem elhaladó angyal szavait.
Én sem mondhattam volna jobban. Ennyi szerencsétlennel összezárva egy kis zugban, nem valami kellemes. Van benne pár százévnyi tapasztalatom, és tudom, hogy sokáig a rózsa sem tudta volna elvonni róluk a figyelmem, főleg, hogy minden bizonnyal egyik-másik barbár úgyis tönkretette volna ezt a természeti műalkotást. Továbbra is úgy vélem, hogy rajtam kívül talán még Seth az, akibe szorult némi szépérzék. Közel sem annyi, mint belém, de egy kevés igen.
Elsőként a hátráló angyal tűnik fel a lépcsők végében, csak utána a tény, hogy egyébként is megcsappant erőm most semmivé foszlik. Törékenynek érzem magam, túlontúl halandónak ahhoz, hogy továbbra is halhatatlannak nevezhessem magam. Vonásaimra nem hagyom kiülni ezt az elkeserítő érzést. Halk, ingerült sziszegést hallatok, mikor eszembe jut, mikor történt meg velem hasonló. Akkor, amikor kijutottam abból az átkozott ládából. Jobban mondva, talán akkor, amikor Isten bezárt oda minket.
Kikerülve a tollseprűt, mi jobban hasonlít most egy rémült tyúkra, mint egy kakasra, a kéklő kristály felé indítom lépteim. Úgy tűnik, mindenki hasonló cipőben jár. Pillantásom ide-oda cikázik a teremben, nyomok után kutatva, a kékes derengés azonban visszacsalja tekintetem annak forrására. Fogalmam sincs, mi lehet ez. Ha a terem az oka, akkor kell lennie valaminek, amivel megszüntethető ez az őrült hatás. Ha viszont nem, és a kő az okozója… Akkor még hasznát vehetjük. Akár Amara elé is vihetnénk találkozásunkkor, köszönőajándékként. Amennyiben az ő erejét is képes lenne elvenni, lenne esélyünk véget vetni nyomorult életének. A kérdés azonban az, hogy hogyan? Hogy került Seth markába ilyesmi? Hogyan tudta eltitkolni előlünk az az alávaló csúszómászó?
- Ha egyszerűen elvesszük, biztosan aktivál még valamit – gondolkodom hangosan.
A kő mellett megállva, kezem magam elé emelve kezdem vizsgálni korábban felsértett bőröm. Kíváncsi vagyok arra, hogy vajon vérem színére is hatással van-e ez a valami, hogy teljesen emberré váltam-e, vagy csupán erőtlenné.



Online
Faye Cartelle
avatar



☩ Reagok :
74
☩ Korom :
29

Utolsó Poszt Kedd Aug. 28, 2018 10:33 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


A nő fekete vérének látványa nagyjából ezer újabb kérdést vet fel bennem, amiket ugyanúgy nem fogok most feltenni, mint a korábbiakat. Nem csak azért, mert tudom, hogy nem kapnék válaszokat, hanem azért sem, mert Miss Predátor véres kis akciója nyomban kinyitja a következő ajtót. Igazából elég furcsának találom, hogy valaki ennyit vesződik valaminek az elrejtésével és biztonságba helyezésével, és nem kívánja meg senki torkának elmetszését. Az erő, ami idevonzott, és a mágia, ami folyamatosan a bőrömet bizsergeti, mióta csak itt vagyok, valahogy nem épp erre engedett következtetni. Nem, mintha hiányérzetem lenne a vérontás miatt. Ahogy padló nyílás lépcsős lejárattá alakul, kicsit megkönnyebbülök. Nem lett volna jó vége, ha egy ilyen szűk helyre záródunk össze.

Lekukucskálok a lépcsőn, és én is elindulok, miután Rassilon leért, nem is törődve a többiekkel. A látvány néhány pillanatig tud csak lekötni. Ahogy a démoni energiák elpárolognak a testemből, hirtelen kiráz a hideg. Túlságosan ismerős érzés. Nem vagyok még elég ideje démon, hogy ne emlékezzem, milyen érzés apró kis porszemnek lenni. De Rassilon reakcióit látva gyanítom, hogy ő is hasonlóan járt, mint én. Csak neki valószínűleg megrázóbb élmény ez, mint nekem. A fókuszomba szinte azonnal a terem végében álló kristály kerül és le sem veszem róla a szemem, úgy indulok meg felé. Csak egy pillanatra torpanok meg az angyal mellett és ráemelem a tekintetemet. - Te is? - vele ellentétben azonban én képtelen vagyok csak ott állni. Lassú, kimért léptekkel ugyan, de újra elindulok a kristály felé. Tekintetem csapdák, rúnák után kutat a padlón, a falakon, még a plafonon is. Ép kezem a kardom markolatán pihen, de azért remélem, hogy nem lesz szükség rá. a vívótechnikám még Loki erősen elfogult véleménye szerint is csiszolásra szorul, bár azért nem vagyok kétbalkezes sem. Ha sikerül baj nélkül elérnem az emelvényt, akkor sem érintem a kristályt, csak megbabonázva pillogok rá, próbálva rájönni, mivel is van dolgom.

Rassilon
avatar



☩ Reagok :
109

Utolsó Poszt Szer. Aug. 15, 2018 10:46 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Nem állok a rózsa közvetlen közelében, de tekintetem nem veszem le a különös nőről. Ami azt illeti, szemöldököm vonulatai egyre erőteljesebb kifejezést kölcsönöznek arcomnak. Hűvösen figyelem, ahogy az tőlem megszokott, mégis szinte sajog a fejemben a fogaskerekek nyivákolása. Az előbuggyanó fekete vér különös emlékeket ébreszt bennem néhány héttel ezelőttről. Jeruzsálembe mentem, egy nyomot követve. Nem történt ott semmi egy démonszektával való komolyabb összecsapáson kívül. Legalábbis eddig úgy hittem. A vére látványa, a cseppek szaga azonban elindít bennem egy folyamatot. Újabb és újabb emlékképek villannak be. Találkoztam már a fajtájával. Méghozzá nem is olyan régen. Tudom ki ő. Illetve, hogy mi ő. Egyelőre mégis olyan távolinak tűnik. Abban már most biztos lehetek, hogy bármi is ő, a fajtája belepiszkált az emlékeimbe. Ha az ismeretlen nő felnéz rám, szigorú vonásaimon érezheti, hogy már nagyon közel járok a megoldáshoz. Ki tudja, talán azt is érezheti - ami előttem még csak körvonalazódni kezd - hogy egyik testvére a közelmúltban belepiszkált az elmémbe. Elrejtette magát az emlékeim között. Ezt így konkrétan persze nem, de a bomlásnak indult mágiája foszlányainak talán van nyoma lényemen.
Amikor köszönhetően a megmozdulásának lépcső tárul elénk, közelebb sétálok hozzá. Egyelőre semmiféle megjegyzést nem teszek legújabb felfedezésemre. Egyszerűen előre megyek.
- Mindjárt kényelmesebb. - Jegyzem meg az elénk táruló termet látva. Meg kell hagyni, hogy van abban valamennyi szépérzet, aki ezt létrehozta. Lassan, megfontolt léptekkel tartok a fényforrás irányába. Ám félúton lényegében satuféket húzok és egy másodpercre összeszorítom a szemeim, mintha nem is a valóságban lennék, amikor hirtelen olyan erőtlennek érzem magam, mint még soha. Soha. Még a levegő íze is eltűnt. Fegyverem azonnal kezembe veszem, és ha még nem ért mellém a csapatból senki, akkor én hátrálok vissza közéjük.



//Máshol úgysem olvassátok, úgyhogy itt jelezném, hogy a következő két hétben hiányzásnaplós leszek. Határidőn belül fogok írni, de ne várjatok rám a sorrendnél, ha nem szükséges. Aki tud írjon.//

DragonLady
avatar



☩ Reagok :
64

Utolsó Poszt Hétf. Aug. 13, 2018 9:25 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Rejtély a ködben
Alcatraz Nocturnus  • Credit:
Az erővonalak lassan kialakulnak, szövetségesek helyet cserélnek? Vagy csak szimpla információ gyűjtésről lenne szó? Bárhogy is történik, még ha hallani nem is hallják Gressil szavait, a hátramaradt két delikvens láthatja, hogy miként susmorog össze az újdonsült pár.
Kisa mégsem foglalkozik ezzel túl soká, fejében ott motoszkál a megoldás kulcsa. Tán helyesen? Vagy teljesen félreértelmezi az eddigi jeleket?
Ellentétben bárki mással ő ismeri legjobban kedvelt öccsének esze járását. Fekete vére a rózsa szirmaira csepeg, a piros ékesség szempillantás alatt válik feketévé.
A vízcseppek hullása abba marad, nem hallani már hangjukat amint a padlónak adják végső csókjukat. Pillanatra beáll a csend, nyomasztó üresség. Majd hirtelen rengés s a talaj megmozdul. A méretes kockakövek mozgásba lendülnek a virág körül, érdemes hátrébb mozdulni onnan azoknak kik a környékén tartózkodnak. Előbb egy kő süllyed lejjebb, hogy a helyére oldalról és másik ússzon, rendezőnek, helyet cserélnek de úgy, hogy közben lefelé haladva egyre nagyobb járatot képeznek. Nem tart soká és egy lepcső lejárat tárul fel a maroknyi csapat szeme előtt. Odalentről kékes derengés szűrődik felfelé, csalfán hívogatva a kíváncsi természetet. Amennyiben valaki úgy dönt megkockáztatja a jelenleg egyetlen irányul szolgáló járat birtokbavételét úgy lefelé haladva, idővel a következő látvány tárul elé:
A távoli kékes derengés egyre közelebbinek tetszik, a lépcsőjárat idővel egy terembe vezet. Világos márvány falai egy méretes csarnokot zárnak körbe. Plafon, mintha csak a tenger alján lennének s felettük fénylene az égbolt, olyan hatást kelt. De a kékes fény, mely a hívogató derengést szórta a csapat felé, egészen máshonnan érkezik. A csarnok túlsó végében, mely jó 15 méterre lehet, egy átlagos derékmagasságig érő állvány emelkedik ki. Olyan, mintha a padlóból faragták volna ki, mintha az egész termet ugyabból az egy termetes márványtömbből faragták volna. Az állványon pedig ott pihen a halovány fény forrása. Egy kék kristály henger melynek csúcsos helye élesen mutat a plafon irányába. A fentről szűrődő, tengeri hatást keltő fény játszik rajta vidám s ugyanakkor sejtelmes játékot.
S amint a kis csapat belép a terembe hirtelen szél támad fel, körbeöleli őket, óvon, sejtelmesen, hogy aztán csak huss, elillanjon. Vele együtt az erejük. Senkiben nem marad semmi. Egyszerű halandók, ezt még Rassilon is érezheti. Ide, vagy oda a Sötétség ereje ereiből is kiszállt. A kristály tette volna? Vagy a terem? Esetleg egy újabb csapdája Sethnek, mely a szemnek láthatatlan? Bárhogy is légyen, nem számíthatnak másra, mint a fizikális erejükre.
Több ajtó nem tárul fel eléjük, ez az a kékes derengés, mely ide vonzotta őket.



Online
Faye Cartelle
avatar



☩ Reagok :
74
☩ Korom :
29

Utolsó Poszt Vas. Aug. 12, 2018 11:31 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Lassancskán gyógyulásnak induló csuklómat szorongatva lépek be én is a kis, boltíves terembe, melynek falaira az üstben égő tűz fényei torz árnyékokat festenek. Elmerengek kicsit ezeket bámulva és csak az ajtó záródására kapom fel a fejem. Valahol viccesnek találom, hogy Rassilon jelenleg egyáltalán nem lóg ki közülünk.
Egyébként egyáltalán nem tetszik ez a helyzet, tekintve, hogy eddig sem volt túl barátságos a környezet. Arról nem is beszélve, hogy a társaimban sem bízhatok. Persze, az már kiderült, hogy elég civilizáltak tudunk lenni ahhoz, hogy ne ezen a helyen essünk egymás torkának. Abban azonban egészen biztos vagyok, hogy ha sokáig itt kell maradnunk, és egymás levegőjét szívni, ez nem marad így. Jó lenne, ha eddig nem jutnánk azért el. Nem én lennék az mvp, és attól tartok az eddig segítőkész Rassilon védelmére sem számíthatnék már.

Figyelem, ahogy a nő a rózsát vizsgálgatja, és úgy állok, hogy lássam, mit művel vele. Nem akarok egyelőre rákérdezni, épp csak csendesen megfigyelek. Eddig is zavaróan ragadozószerű vonásokat tulajdonítottam neki, de mikor a hencegnő egy étlapos megjegyzéssel áll elő, végképp eldől, hogy nem az esetem a nő. Ettől függetlenül egyre kíváncsibb vagyok, mi lehet ő. Talán, mire véget ér ez a kis felfedező túra, kiderül. De arra már most mérget vennék, hogy nem leszek boldog a válaszoktól.
- Talán ideje lenne összedolgoznunk kicsit. Azt hiszem, innen csak úgy jutunk tovább. - jegyzem meg, szinte csak magamnak, bár ebben az apró teremben még a szuperhallásuk nélkül is jól hallhatják a többiek.

Kisa
avatar



☩ Reagok :
42

Utolsó Poszt Szomb. Aug. 11, 2018 12:08 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Rejtély a ködben
Furcsa banda az Alcatrazban  • Credit:
Az ajtó csak akkor nyílik, amikor a maradék ideér. Fogalmam sincs, hogy Seth ezt hogy gondolta. Ó, dehogynem! Nem kell sokat gondolkoznom rajta, azonnal rájövök. Olyan nagyra tartja magát, hogy azt hiszi, semmiség számára összeszedni egy embert, egy démont és egy angyalt. Úgy gondolja, képes őket iderángatni azért, hogy megszerezhesse azt, amit ide eldugott. A régi erőnkkel talán tényleg nem lett volna nagy kihívás. Ahogy engem utánozva csavarja a szavakat, még arra is képes lett volna, hogy meggyőzze őket, az ő ötletük volt, hogy ide jöjjenek. Önszántukból sétálnának egyik helyről a másikra, kígyó testvérem irányításával. Mindenkit a megfelelő helyre állított volna, akár a bábukat a sakktáblán, miközben oly nagy lelkesedéssel játszik, akár Ruben a társasjátékain. A különbség jelenleg közte és köztem az, hogy nem ismerem ennek az ostoba játéknak a szabályait. Még nem.
Gondtalan megyek előre, töretlen magabiztossággal. Eddig minden teremben akkor aktiválódtak a csapdák, amikor mindannyian beértünk, éppen ezért nem hiszem, hogy én kapnám az első pofont. Sokkal inkább mindannyian, egyszerre. Vagy mégsem. A tűz engedelmesen megvilágítja a termet. Árnyaink felsorakoznak a falon, a lángok mozgására ringatózva. Mindez nem zavar, mikor azonban az egyetlen bejárat bezárul mögöttünk, megpördülök sarkaimon. Hát persze… Ezúttal tehát ez lenne az egyik kihívás. Nincs egyértelmű tovább vezető út, csak mi magunk.
Nem sokkal később, tekintetem a szoba közepén lévő rózsa vonja magára. Az egyetlen éke ennek a nyomorult teremnek. A víz csepegése egyfajta nyugalommal áraszt el. Tudom, hogy képes vagyok irányítani, miképpen fegyvert is formálhatok belőle baj esetén. Ha minden rosszul sülne el, hát még mindig átutazhatok rajta keresztül oda, ahol sokkal biztonságosabbnak ítélem a világot. Talán visszatérnék a görög partokra, esetleg Spanyolországba, ahol kellőképp kitombolhatom és feltölthetem magam, mielőtt visszatérnék ide. Kár, hogy a menekülés nemigen szerepel a repertoáromban. Több bennem a büszkeség annál, minthogy engedjem, hogy Seth játékbarlangja visszavonulásra kényszerítsen.
Ajkaim mosolyba vonulnak a mellém érkező démon szavait hallgatva. Ha tudná, hogy egyszerre igaza van és még sincs. Persze… lehetnék olyan kedves és felvilágosíthatnám őket. Az is lehet, hogy ez a hely, mivel a többi erőforrást feléltük, ezúttal engem követelne a továbbjutáshoz. Jobban mondva valamit, amit csak én adhatok és a többiek nem. Ez pontosan öcsémre vallana. Egy leviatán nélkül senki nem kaparinthatná meg a kincsét, akkor sem, ha eljut idáig.
- Közel jársz a valósághoz, mégis oly távol állsz tőle. Démon vagyok, ugyanakkor… a speciális fajta – tájékoztatom.
Hiszen anyánk démon volt. Az apánkat is előbb lehet annak nevezni, mint bármi másnak, ha viszonyítani akarunk. Tudom, nevezhetjük egyszerűen szörnynek is, de a tény, hogy anyám egy kígyóval közösült… Elég furán hangzik, még számomra is. Mintha az angyalok kecskével hálnának, bár néhányukból ezt is kinézném.
A rózsához lépve alaposan megfigyelem. Gondolom nem az a célja, hogy leszakítsuk, tehát azt nem teszem. Helyette, ha vannak tövisei, egyikkel felsértem ujjbegyemet és kiserkenő vérem a rózsa vörös szirmaira hullajtom.
- Nos, kedves mindenki… Azt hiszem, mostanra végigmentünk az étlapon.



Gressil
avatar



☩ Reagok :
28

Utolsó Poszt Kedd Aug. 07, 2018 1:48 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


☽ Death iscoming

Team xXx Gressil
zene • szószám: xXx • Credit:

 


Aki a csapdákat állította az gondolt mindenre. Az elsőhöz egy ember, a másodikhoz egy démon kellett. Józan paraszti ésszel ki lehet következtetni azt, hogy akkor most melyik lény következik a listán aki ki tudja nyitni az ajtót. Akkor nyílik csak ki, amikor Rassilon és Cartelle csatlakozik hozzánk. Hagyom, hogy Kisa előre menjen, inkább őt érje el a következő csapás mint engem. Zsebre dugom a kezeimet, és a sor hátánál kullogok be a terembe. A tekintetem először a rózsára téved, majd szépen lassan az árnyékainkra, ami szörnyetegeket formáz. Ha saját magunkkal kell szembenéznünk, akkor most kivételesen én vagyok lépés előnyben. Nekem nincsenek elfojtott vágyaim, félelmeim. S most már figyelek, nem fogok bedőlni még egy hallucinációnak. Egyszer bejött, többször nem fog. Engem sokkal jobban foglalkoztat az, hogy ki lehet ez a nő. Egyre gyanúsabb, és olyan, mintha tudná azt, hogy mi történt az előző teremben. Vagyis azt, hogy ki tehet róla. Így hát a szemeimmel már csak az ő alakját figyelem és most már kezdek kielőzni a sorba mindenkit, hogy közelebb kerüljek Kisahoz. Megállok mellette, de nem pillantok rá csak a virágot nézem.
- Előzőleg olyan eszközökhöz nyúltál mi a démonoknak a képességei. De tudom, hogy nem vagy az. Lehet, hogy nekik nem tűnt fel de nem is érdekel. Nem tudom, hogy mi vagy te de egy dologban biztos vagyok, hogy rád ez a hely máshogy reagál, mint ránk. Motyogom az orrom alatt a szavakat, hogy csak ő hallja azt, amit mondok.



Rassilon
avatar



☩ Reagok :
109

Utolsó Poszt Szomb. Aug. 04, 2018 10:59 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


A démonok rosszabbak az embereknél. Ez tiszta sor. Mégis átfut az agyamon, hogy vajon ott hagytam-e volna a teremben a fiatal Cartellet, ha még mindig halandó lenne? Hisz Gabriel eszméi így kívánják. De ott tudtam-e volna hagyni? Valószínűleg nem, de hiába az iménti állítás, reménykednék, hogy hamar életét veszti, vagy az első rossz szónál én magam húznám karóba. Azt hiszem így, hogy démonról van szó, kevésbé érzem rosszul magam amiatt, hogy nem hagytam hátra. Mert így még hasznos lehet. Talán csak évtizedek múlva, de egy jó kontakt sokat ér. Az ajtó talán akkor is kinyílt volna, ha csak hárman jutunk el odáig. Miért lenne szükség két démonra?
Én is előre engedem az ismeretlen lényt, akitől folyamatosan deja vu érzésem támad. Rá ez a hely valahogy máshogy reagál, én pedig nem kérek a meglepetésekből. Az első, ami belépve feltűnik a víz. Már megint víz. Ami nem olyan meglepő, hisz a föld alatt vagyunk. Mégis hallatok némi kósza zsörtölődést az orrom alatt, csak úgy, magamnak megjegyezve, amikor beletrappolok egy nagyobb tócsába.
A szürreális hatású rózsára pillantok, de a rejtvényfejtést egyelőre a többiekre hagyom. Az én tekintetem a falon játszó árnyékok vonzák oda. Sőt, néhány másodpercre teljesen elmerülök a látványban. Gyanakvó tekintettel figyelem az alakom. Kicsit mintha a halandók világában egy Rorschach-tesztet próbálnék elemezni. Csak azt remélem, hogy a teremből a kiút nem a belső démonainkon át vezet. Az kérdéses, hogy bennük nem bízom-e meg, vagy magamban.

DragonLady
avatar



☩ Reagok :
64

Utolsó Poszt Csüt. Aug. 02, 2018 10:56 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Rejtély a ködben
Alcatraz Nocturnus  • Credit:
Amíg nem érkeznek meg mindannyian, addig az ajtó nem nyílik ki. Úgy tűnik, hogy Kisa öccse gondolt mindenre. Nem lehet akárhogyan végigjutni a termen. Az elsőben egy ember volt a kulcs, a másodikban egy démont ejtett fogságba.
És lám, most hiába áll ott és mellette Gressil nem történik semmi. Az ajtó nem nyílik. Egészen addig, amíg Rassilon is oda nem érkezik Faye-jel az ölébe. Vajon mindkettőjükre szükség volt?
Az ajtó úgy tűnik el, mint a legelső. Egyszerűen köddé válik.
Ahogy pedig átlépi az első lény a küszöböt, a fények felvillanak. Hatalmas üstbe ég a tűz, mely narancssárgává varázsolja az apró termet, ami nem nagy.
Mégis ők négyen kényelmesen elférnek benne. Mégis úgy tűnik, hogy egy zsákutca. Félköralakúvá alakították ki, egykor. Dúrva metszésű kövekből rakták ki. Az építők nem ügyeltek arra, hogy egységes barázdájú legyen. Az idő vasfoga mégis kifogott a termen. A padlót víztócsák borítják, a plafonról hatalmas cseppekként buknak alá, hogy aztán fodrozódva tűnjenek el egy-egy tócsába.
A terem közepén, mintha a padlóból nőtte volna ki magát egy szál vörös rózsa szépíti a termet. Nincs benne semmi több. Egy árva ablak, egy árva ajtó. Az üstök hagyományosak, semmi érdekesség nincs az oldalukba vésve.
A tűz fénye játszik a falakon a négy kalandozó alakját szörnyként ábrázolva a falon.
Az ajtó bezárul mögöttük. Nincs már kijárat sem. A szomszédos teremből a víz morgása is megszűnik. Minden hang forrása a plafonról aláhulló vízcseppek, valamint saját hangjuk.
A rózsa pedig nem zavartatja magát. Vendégek ide, vagy oda, gyönyörű színében pompázik a terem közepén.



Online
Faye Cartelle
avatar



☩ Reagok :
74
☩ Korom :
29

Utolsó Poszt Csüt. Aug. 02, 2018 6:59 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Az, hogy mindenki egyszerre dönt úgy, hogy valami módon mégis meg kell menteni a démont a csapdából csak egy hiba a sok közül, amit csapatként elkövethetünk. A kommunikáció teljes hiánya persze a legfőbb, de, ha jobban belegondolok, az is csoda, hogy eddig nem próbáltuk megölni egymást. Ez mondjuk nem hiszem, hogy sokáig váratna magára, így nagyon résen kell lennem.
A nagy kavarodásban valahogy minden félresikerül, viszont legalább a démon megszabadul, és egy látványos bukfenccel a hídra vetődik. Arcom egyszerre fájdalmas grimaszba torzítja a hallény újabb sikolya, és jó ideig ez az utolsó mozdulat, amire képes vagyok. Nem tudom, a csillagpenge végül hogy talált el engem a sushi csaj helyett, de azt hiszem szerencsém volt. A fájdalom, amit az újabb sikoly okoz, nem is igazán fizikai. Ha még ember lennék, azt mondanám, a lelkembe próbál vasalt bakanccsal tiporni valaki, de ez most valahogy más, mint a korábbiak. Mozdulatlanná dermedve, hangtalanul nyögök fel, és bár csak a szemem sarkából, de látom Rassilont közeledni. Nem tudok segítséget kérni, de meglepő módon nem is kell. átcipel a hídon, és igaz, félúton már mintha mozdulnának a tagjaim, azért nem kezdek ficánkolni, hogy tegyen le. - Köszönöm! Most megint jövök eggyel. - mondom végül egy kisebb mosollyal, és ép kezemmel megérintem a vállát egy pillanatra, mielőtt a pulzáló fényt árasztó ajtó felé fordulok. Hagyom, hogy az idegen szagú nő előre menjen. Higgyen csak, amit akar, de nem a tisztelet, vagy a félelem vezérel. Fikarcnyit sem bízom benne, de golyófogónak pont jó lesz, ha úgy esik.

Kisa
avatar



☩ Reagok :
42

Utolsó Poszt Szomb. Júl. 28, 2018 1:23 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Rejtély a ködben
Furcsa banda az Alcatrazban  • Credit:
Csodásnak ígérkező tervem ott fullad kudarcba, hogy nem számoltam az eddig szintén semmire nem jó nő dobásával. Természetesen most kellett közbe avatkoznia, oly módon, hogy az erőfeszítéseim, amiket tettem, semmissé váljanak.
- Szomorú, de egyet kell értenem – sziszegem az angyal megjegyzését hallva.
Az már cseppet sem érdekel, hogy a manőverének hála, a lányt sebesítette meg a fegyvert, sőt, elégedettséggel tölt el. Amolyan kárörömmel, ami akár általánosnak is nevezhető, de most, hogy keresztül húzta számításaimat alig néhány másodperccel ezelőtt, egy fokkal nagyobb, mint a megszokott. A fegyvert, amit használtam, magamhoz veszem. A bájolás rajta marad, így mostantól bárki, akit megsebez, osztozhat a kicsi lány sorsában.
A hableány sikolyát hallva kezeim kénytelen vagyok füleimre tapasztani. A korábban magamhoz vett eszköz a földre hull, miközben én magamban mérgelődve szidom Calypso egykori házi kedvencét. Azt hiszem, mindannyiunk rendelkezett valami jellegzetes teremtménnyel, aminek létrehozásában kedvét lelte. Számára ezek a félig halak voltak azok, Sethnek pedig… Azok a förmedvények nem érdemelnék meg, hogy éljenek. Fogalmam sincs, mi bennük az élvezet. Most azt kívánom, bárcsak az elején úgy döntöttem volna, hogy megölöm. Ez esetben más taktikát alkalmaztam volna, csakhogy… Ha az az ostoba liba ugyanazt a vacakot használja, a végén én is megjártam volna. Nem, jobb ez így.
Az ajtóhoz indulok, immáron többedmagammal. Ezúttal nem sikerült megszabadulni tőlük, de ami késik, nem múlik. A bűvölt pengét azonban nem tartom meg. Erőm segítségével egyenest az angyal elé lebegtetem a kis eszközt, amint a továbbvezető útra lépünk. Egy kis ajándék. Rajtam úgysem használ, legfeljebb megkarcol egy kicsit. Ugyanez igaz bármely leviatán esetében.
- Egy kis ajándék. Vigyázz vele, ha megkarcol, úgy jársz, mint a kislány – mosolyodom el aljasul, visszapillantva rá.
Ha alaposabban megfigyeli a tárgyat, még a szerencsétlen vérét is megpillanthatja rajta. Most pedig, hogy ilyen szépen összegyűltünk mind és a látomások sem kísértenek minket az őrületig… Akár mehetnénk is tovább, velem az élen, ha senki nem olyan szemtelen, hogy megelőzzön.



Rassilon
avatar



☩ Reagok :
109

Utolsó Poszt Pént. Júl. 27, 2018 12:34 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Ajkaim enyhén összepréselem és orromon fújom ki a levegőt. Jól van Gressil, ez közel volt. De a csapda ereje megtört. És úgy tűnik, a többiek is hasznosítják magukat.  - Ez egy katasztrófa. - Jegyzem meg orrom alatt. Nem is a többieknek célozva. Afféle kicsúszott gondolat pusztán. Ha meghallják, hát meghallják. Kétlem ,hogy ezen a ponton bárki különösebben rám figyelne. Legalábbis ahhoz képest katasztrófa, ahogy egy összeszokott csapat dolgozna. Mondjuk az én csapatom. Itt bezzeg mindenki dobál mindent a vakvilágba. Ha nem lenne szentségtörés - és a motívum csak a halandók kiváltsága - jól lehet, most ironikusan keresztet vetnék.
Fegyvereim már a falon található rúnák felé száguldanak, amikor a lény felsikolt. Benn akad a levegő. Úgy érzem, mintha vákuum képződne a tüdőmben és eltüntetné a külvilágot. Jaesa érintését érzem az arcomon, majd a páncélom alatt végig futni úgy, hogy az ott sem lenne. - Ama… - Mégis más nevét kezdem el suttogni. Na nem, ezt nem játsszuk. Egy adag levegőt erőltetek a tüdőmbe, melyet néhány másodpercre úgy éreztem, mintha betonba öntöttek volna. A teremben kihunynak a fények, mire én kitárnám szárnyaim, hogy az ajtóhoz siessek, de nem jönnek… De hogy meglássuk a sok rosszban a jót is, legalább a Halál is saját magával van elfoglalva és nincs ideje angyal-viagrás vicceket elsütni.
Sietve teszem meg az első lépést a hídon, de azonnal feltűnik, hogy Faye megdermedve áll ott, ahol eddig. Ha úgy látom, hogy megoldja, egyedül rohanok az ajtóhoz. Ha nem, akkor a karjaimba veszem és valamivel lassabban ugyan, de vele együtt megyek előre. Közben gondolataim útján visszarántom magamhoz a két eldobott surikent, a helyükre illesztve őket.

Gressil
avatar



☩ Reagok :
28

Utolsó Poszt Csüt. Júl. 26, 2018 9:28 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


☽ Death iscoming

Team xXx Gressil
zene • szószám: xXx • Credit:

 


Körülnézek gyorsan a pecséten, hogy memorizálni tudjam azt és máskor ha kell, akkor be tudjam vetni ha az erőm engedi vagy ha megtudom ennek a helynek a titkát. Valami nagyon furcsa nekem, amióta csak itt vagyunk egyfajta elmondhatatlan érzés kerít hatalmába, mintha láttam volna már volna ezt a csapdát valahol, sőt mintha már raboskodtam is volna egy ilyenbe. De nem tudom, hogy mikor és hol. Idegesít a tény, de most nincs időm vele foglalkozni. Nem sok időm maradt, körülbelül másodpercek kérdése és elér engem ez a vízi szörnyeteg és akkor megnézhetem magam. A csuklómból csöpögő vért a körvonalra engedem s ezzel egy időben érkezik is meg a plusz löket, az angyal fegyvere a dobócsillag. A pecsét megtörik, érzem és látom. Nagyon gyorsan kell cselekednem, a szemem sarkából látom a gránátokat és emiatt csak egy halk morgás hagyja el a számat, de már ugrok is egy tigrisbukfencet a híd irányába, hogy kellő távolságra kerüljek a lökéshullámtól. De a biztonság kedvéért, az erőm egy gyengébb páncéllal védi a testem. Nem sok minden, a rúnák miatt nem tudom védeni magam rendesen de ez is több, mint a semmi. Ha sikerül, akkor Rassira pillantok és csak bólintok egyet a köszönetem jeléül. A lény kiáltására odakapom a fejem és érzem a melegséget ami belülről kezd úrrá lenni rajtam, de most nem engedem, hogy tőrbe csaljon. Az előbb megvágott kezembe mélyesztem az egyik karmomat megint, hogy a fájdalom elvegye a figyelmemet róla. Közeledek az ajtóhoz, de nem nyílik ki. Együtt kell tovább mennünk. Ejj, pedig tetszett volna ha most meg tudtunk volna fogyatkozni, de sajnos az élet kegyetlen. Viszont a szárnyast mindenféleképpen vittem volna magammal, hiszen elég jól összedolgozunk plusz az is benne van, hogy ő segített nekem kiszabadulni. Még kimondani is rossz, de tartozom neki.  


DragonLady
avatar



☩ Reagok :
64

Utolsó Poszt Csüt. Júl. 26, 2018 8:02 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Rejtély a ködben
Alcatraz Nocturnus  • Credit:
Rassilon és Gressil jól gondolkoznak. A pecsét egy mezei démonfogó, de mivel egykoron egy igen erős lény készítette, így még a Halált is képes volt csapdába ejteni. Régi emlékek kavarognak a férfiban, bár tudná, hogy mi is ez pontosan. Mikor állt hasonlóban. Bosszantó egy pillanat, mégsincs ideje most ezzel foglalkozni.
A vízoszlop sebesen közeledik felé, benne egy halfarok vergődik, szemei kékesen izzanak. Száját nagyra tartja, a vízoszlopból mégsem jön ki. Még kezét sem nyújtja előre, csak addig, ameddig a fekete szutyok engedi. Hegyes metszőfogai közel sem árulkodnak kedves fogadtatásról.
Szinte mindenki egyszerre mozdul.
Gressil erejét és vérét használja, hogy feltörje a pecsétet, ezzel egy időben Rassilon is abba az irányba hajítja dobócsillagát. Kettejük ereje elég ahhoz, hogy megtörje a pengét. Fél másodperce van elugrania a víztömeg irányából, mielőtt a habok martalékává válna.
Közben Kisa is egy tőrt dob a víztömegbe, egyenesen a lény irányába, de Faye is egy gránáttal engedelmeskedik. Az utóbbi épp a démon és vízoszlop közé esik. Gressil átkozódhat, de sebesen kell cselekednie, ha nem akarja, hogy a lökéshullám őt is elérje. Vagy leguggol és úgy gurul tova a hídon, hogy kikerülje, vagy… kitalál mást.
Kisa tőre azonban épp emiatt irányt téveszt, ahelyett, hogy eltalálná a sellőt, Faye felé száguldozik. Megkarcolja bőrét, néhány pillanatra megbénul a teste.
A lény hangosan felkiált. A lányok dobhártyaszaggatónak érzékelik, a fiúk pedig? Újra valami melegség árasztja el szívüket, vágyakat ébreszt bennük, mégis észnél kell lenniük, ha nem akarnak újra egy hamis ábrándba ébredni.
Rassilon tőrei eltalálnak két rúnát is, azok egy pillanatra felizzanak, majd végképp kialszanak. A teremre újra sötétségbe kúszik.
Az egyetlen fényforrás Kisa mögött az ajtó. Kékes izzássa egyre élénkebb, egyre kivehetőbb. A nőnek mégsem nyílik ki. Nem, amíg mind oda nem érnek...



Online
Faye Cartelle
avatar



☩ Reagok :
74
☩ Korom :
29

Utolsó Poszt Csüt. Júl. 26, 2018 2:32 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Annyira lefoglal, hogy az angyalt mentsem, hogy a környezetemből szinte alig-alig érzékelek valamit. Eleinte úgy tűnik, mindegy, mennyire akarom, nem tudom elérni Rassilon tudatát, hiszen egy pillanatra sem néz rám. Amikor viszont megragadja a kezem, felpislálkol valami reménysugár bennem. Talán most. Energiáim tovább örvénylenek körülötte, ő pedig olyan fájdalmasan kapaszkodik belém, hogy akaratlanul is felszisszenek, de nem próbálok szabadulni, csak szólítgatom, hátha sikerül elérnem őt, és visszabillentenem a valóságba valahogyan. Felegyenesedem én is, ahogy feláll, és szinte maga után ránt, amikor megfordul, de még ekkor is csak arra koncentrálok, hogy magához térítsem. Hiba? Talán igen, de ennyivel tartoztam neki, és az ilyesmit én nagyon is komolyan veszem.
Csak akkor ötlik fel bennem komolyabban, hogy hibát követtem el, mikor az angyal szorítása alatt hangosan reccsen a csontom, és éles fájdalom nyilall a karomon át a testembe. - Basszameg! - kiáltok fel fájdalomtól eltorzuló arccal, és elrántom a kezem. Reflexből emelem ép karomat, hogy bemossak egyet neki, de egy olyan adag mocskos vizet kapunk a nyakunkba, ami mindkettőnket észhez térít egy pillanat alatt. Sérült csuklómat szorongatva, csuromvizes fürtjeim alól pillantok az ismét előttem térdelő szárnyasra és már semmi kedvem megütni. Láthatóan van épp elég baja enélkül is. - inkább vele törődj! - sziszegem neki fájdalmas képpel, és ott hagyom, szedje csak össze magát, míg én a remegő falakkal és a felénk közelgő újabb vízoszloppal foglalkozom. Érzem, egy idegen erő szinte a földhöz szögez, és csak nagy nehezen bírom rávenni magam, hogy lépjek egyet a híd felé, melynek végében az ismerős kékes fény rajzol körül egy ajtót. A menekülőutat talán.. vagy egy újabb csapdát. ki tudja?
Az már egyértelmű. hogy a nőtől nem várhatunk semmi segítséget, ami igazából nem lep meg, csak kicsit bosszant. De ezen most nincs idő agyalni, mert amit a démon felé tartó vízoszlopban látok - vagy látni vélek- olyasmi, amit eddig csak ostoba gyerekmesékben meg legendákban volt szerencsém. Komolyan? egy kicseszett sellő? Egyszerűen lehetetlen, hogy egy találkozás ezzel bármelyikünknek is jót tegyen, de így legalább értem a korábbiakat.

Kissé meglep, hogy Rassilon és a nő összekapják magukat -igaz, mindketten máshogy- hogy megállítsák a vízoszlopot. Persze logikus, hogy az is a démont veszi célba, aki viszont elég furán viselkedik, mintha semmit sem értene és nem tudná, mihez kezdjen. Mindannyiunk érdekében remélem, hogy ez nem így van. Nagy nehezen mozdulok csak meg, és ha a démon eddigre még nem szabadult ki, fájdalmasan lüktető csuklómat elengedve húzok elő egy alig diónyi nagyságú kinetikus gránátot a zsebemből, amit még Loki nyomott a kezembe, mielőtt utamra engedett egyedül a városban. Ezzel biztosan nem tudnék senkiben valódi kárt tenni, de az ereje talán elég ahhoz, hogy a vízoszlop integritását megbontsa. A hídra lépek és a közelgő víztömeg útjába hajítom a kis szerkezetet. Ha sikerül, akkor a sellőnek ki kell kúsznia a partra, hogy a démont elérje. Egy partra vetett hallal már csak elbánunk valahogy...

Kisa
avatar



☩ Reagok :
42

Utolsó Poszt Szer. Júl. 25, 2018 2:00 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Rejtély a ködben
Furcsa banda az Alcatrazban  • Credit:
Egyelőre nem törődve a bajba jutott démonnal és a kis kompánia többi tagjával, akik nyilvánvalóan ellenem vannak, menetelek az ajtó irányába. Szemem sarkából látom az angyal felém induló kezét, ami oly erőtlenül hull vissza, mint feltöltésemre használt áldozataim az ágyba. A tákolmány azonban nem nyílik ki, bármilyen közel merészkedem hozzá. Ingerülten szisszenek egyet, majd megfordulok, hogy immáron azokkal foglalkozzak, akikkel a legkevésbé akarok. Majdnem…
Tekintetem a vízoszlopból előtűnő alak kapja magára. Hirtelen számos szitkot tudnék szórni, amikor felismerem a halfarkú lényt, aki valószínűleg egészen idáig idegesített minket. Nem a démon volt az ajtó nyitja, akkor lehet, hogy véremre reagált. Eszem ágában sincs kipróbálni és körbelocsolni ereim sötét tartalmát. Helyette a vízi lényt veszem célba, kinek egykoron köze lehetett egyik testvéremhez. Talán még mindig van, akkor azonban Calypso egy alapos számonkérésnek örvendhet, amint kijutok innen. Meglehet, hogy ez a hely nem csupán Seth játéka, akkor azonban nagyobb gondban vagyok, mint gondoltam. Lennék, ha nem én lennék az első mindannyiunk közül.
Kezdem megelégelni, hogy játszom itt a gyenge nőt, miközben tudom, hogy egyetlen másodperc alatt ott teremhetnék a halfarkú mögött, hogy ujjaim nyaka köré fonva eltörjem a nyakát. Mégsem teszem. Az túlontúl elütne a démoni mágiától, így valami olyasmihez fordulok, aminek hála elvegyülhetek a pokol lényei között. Az első dobócsillagot elengedem, had szálljon a csapda felé, amivel mindeddig nem sikerült megbirkózniuk. Béna népség! A következő adagból az egyiket azonban magamhoz húzom a telekinézis segítségével. Az ehhez hasonló apró tárgyakkal még most sincs problémám. Amint tenyeremben landol, felsértem bőröm, előcsalva fekete vérem. Ujjam összekenem vele, s tintaként használva kezdek el jeleket rajzolni a csillag tüskéire. Egyik következik a másik után, miközben halkan ősi szavakat suttogok. Aprócska bűvölés, amivel remélem, sikerrel járok. A lényege, hogy az a lény, kinek vére sajátomén kívül a fegyverre kerül, megbénul egy rövid időre. Annyinak elégnek kell lennie ahhoz, hogy használhassuk azt a halszörnyet.
A gyakorlott mozdulatok nem tartanak tovább néhány másodpercnél. Amint végzek, a csillagot útjára bocsájtom, egyenesen a hableány felé. Nincs szükség többre, mint egyetlen karcolásra. Jelen esetben az sem gond, ha közben a démont is megsebesíti. Komoly kárt nem fog benne tenni, legfeljebb egy darabig nem mozdul. Az erején múlik, hogy mennyi ideig. Ha lehetséges, nem végeznék a szerencsétlen sellővel, vagy nevezte őket Calypso bárhogyan. Még hasznomra lehet a későbbiekben, ha a mai napot túléli valamilyen csoda folytán.



Gressil
avatar



☩ Reagok :
28

Utolsó Poszt Kedd Júl. 24, 2018 11:35 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


☽ Death iscoming

Team xXx Gressil
zene • szószám: xXx • Credit:

 


Az első tudatomnál lévő kép az, hogy szépen előreborultam a víz miatt. Nagy valószínűséggel ha észnél vagyok, akkor meg tudtam volna tartani az egyensúlyom de így, hogy az zökkentett ki, teljesen levett a lábamról. Nagy nehezen feltápászkodom morgolódva, s csak akkor nézek körül, hogy milyen nagy slamasztikába kerültem, mert hát sikeresen pont előre estem bele a csapda közepére. Körülnézek magam körül, majd először megpróbálom az erőmmel feltörni a pecsétet, de minden hiába hiszen épp maradt. Milyen csapda ez, amit nem tudok feltörni? A szabályok szerint minden "börtönből" ki tudnék szabadulni a rangom és a hatalmam miatt, de ez nem sikerül most. Mit rejthet ez a hely? Mi lehet ez a rejtélyes erő? Ekkor néhány másodperce egy újabb emlékkép ugrik fel a szemem előtt, mintha ez megtörtént volna már korábban is, de nem tudok emlékezni, hogyan szabadultam ki. Pusztán egy véráldozat. De közben félfüllel hallom, hogy az ismeretlen szajha milyen szavakkal illet. Legszívesebben leharapnám a kis csinos kobakját, de tudom, hogy most nem szabad, hogy elterelődjön a figyelmem. Felpillantok a felém tartó vízoszlopra, és az abban kialakult személyre. Gondolkozz, gondolkozz. Mit tudnék csinálni ilyenkor? Véráldozat... talán... talán az én vérem. Az egyik ujjamon a körmöm meghosszabbodik és megvágom vele a csuklómat és a pecsét körvonala felé csepegtetem a véremet, hogy az hátha bejön. Ha nem, akkor az emberre pillantok és a maradék erőmmel megpróbálom magamhoz húzni és az ő vérét venni, ha nem az enyém kellene. S ha ez se jönne be akkor bizony rámarkolok az angyalpengére és várom, hogy megmérkőzzek azzal a lénnyel, hogy aztán egyenesen a mellkasába tudjam szúrni.  


Rassilon
avatar



☩ Reagok :
109

Utolsó Poszt Kedd Júl. 24, 2018 6:59 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Haragosan figyelem a női alak távolodását, amikor magamhoz eszmélek. Ugyanakkor „tiszta lelkiismerettel” nem hibáztathatom, hisz magam is hátra hagynám az itt lévők bármelyikét, ha az előnyömre szolgálna. De tekintve, hogy az embernő nélkül talán már eddig sem jutottunk volna, nem biztos, hogy olyan jó ötlet szétválni. Ennek ellenére, indulattal préselem össze ajkaim és nyújtom ki hirtelenjében kezem a deja vu-t keltő idegen felé. Visszarántanám. Minden erőmmel hozzávágva az egyik falon lévő pecséthez, hogy az a becsapódás erejétől repedezzen végig és hunyjon ki az ereje. Kellemest a hasznossal. De karom egy múló másodperc alatt leengedem és kifújom a levegőt. Nem itt és most kell impulzívnak lennem. Úgy nem, hogy a maradék erőm bánhatja.
- Legyen. Megvolt az esélyed. - Érezhetően többről beszélek, mint esély arra, hogy ő maga segítsen. Mintha afféle szövetségről beszélnék, amit felajánlottam neki. Persze kérdés, hogy milyen hosszúéltű „szövetség” lett volna. De itt és most… Az a gond ezzel az egésszel, ha azt vesszük, hogy a hely az ellenségünk, és hogy ellenségem ellensége a barátom. Hát nem barátom. Csak plusz egy fő, aki hátba szúrhat.
Eközben a tény, hogy a számomra absztraktnak tűnő lény Gressil felé közeledik, választás elé állít. Hagyjam és várjam ki, hogy mi történik? Talán egyel kevesebb magas rangú démon lenne a Föld felszínén. Csábító ajánlat. És hozzá talán még az ajtó is kinyílna. Tekintve, hogy a legutóbbi ajtóhoz is valaki kellett. De nem lehet biztos benne és átgondolni a lehetőségeket, a megoldásokat, megvizsgálni a pecséteket, most nincs idő. Így tartom magam a kettőnk közt szőtt, kimondatlan alkuhoz és előforgatok egy angyalfémből készült dobócsillagot. Harcos angyal vagyok, nem holmi mezei, hogy össz-vissz egy darab angyalpengével járjak keljek. Az angyalpengém pedig nem áll szándékomban feláldozni, ha valami rosszul sülne el.
Időnk nincs sok, és olykor a legegyszerűbb megoldás a legcélravezetőbb. Hisz ez is csak egy pecsét. Egy rajz. Nem számít, hogy mennyire erős. És ha a „rajz” felszíne megsérült, vagy megváltozik, elveszíti az erejét. Ez így működött mindig is.
Fegyverem az angyalok erejével vetem hát a Halál irányába, a lábai alatt húzódó rúnát célba véve. Az erőkifejtésnek köszönhetően, a dobócsillag a földbe fúródik, mély, szerteágazó repedéseket eredményezve maga körül. Minden ismert „szabály” szerinte, ennek már önmagában semlegesítenie kellene a pecsét hatását, mely fogva tartja a démont. Ha mégsem, remélem lesz annyi esze, hogy magához vegye az angyalfémet és a lény szívébe mártsa.
Én közben kezembe veszem a következő két dobócsillagot, hogy célba vegyem velük a falon található rúnákat is.

DragonLady
avatar



☩ Reagok :
64

Utolsó Poszt Kedd Júl. 24, 2018 3:31 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Rejtély a ködben
Alcatraz Nocturnus  • Credit:
Rassilon próbálkozása, hogy telekinézissel kiszedje a halált a csapdából nem működik. Nem lehet csak így kiszedni senkit sem egy csapdából, ha valakinek, hát neki ezt mindenkinél jobban kell tudni. Ahogy Gressil is sejtheti, hogy ily könnyedén nem tudja megtörni. Ámbár mégis ő a Halál. Egy Lovas, az egyik leghatalmasabb démon. A megoldás oly egyszerű, a kérdés csak az, hogy erre maga is rájön, a hirtelen magához térő állapotában.
Kisa szemmel láthatóan nem foglalkozik a csapdába esőkkel, de miért is foglalkozna, hisz nem ez a dolga. Nem ezért jött ide, halad az ajtó irányába, ám hiába éri el, az nem nyílik ki. Megtorpan és ahogy visszafordul…
Mindenki láthatja, hogy a vízoszlop egyértelműen Gressil irányába halad. Benne egy női alak sejlik fel, kinek lábai helyett halfarokkal áldotta meg az ég - vagy valami más. Szemei kékesen izzanak fel. Karját ölelkezően tárja szét. A rúnák még jobban felizzannak a terembe. Közeledik a fekete vízoszlop a démon felé, jót nem sejtet. Ha elnyerik a habok, mielőtt kiszabadulna a rúnákból, örökkre a víz fogságába reked.
A Halál démona fogságba eshet.
Lesz valaki, ki segít rajta? Vagy magának kell megoldani?
Pár másodperc csupán, amíg eléri, idejük nem sok már. Miként, mégis miként törjék meg a pecsétet?




Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  
Chat Box
mennyei hangoküzenj a többieknek

fontos linkek
MINDEN AMI KELLFONTOS, GYORSAN ELÉRHETŐ LINKEK



friss írások
UTOLSÓ HOZZÁSZÓLÁSOKposztok, hírek neked!
Zagan
Today at 10:03 am
☽ Zagan




Ki van itt?
ÖSSZESÍTETT LISTABELÉPETT TAGOK, FAJOK LÉTSZÁMA

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 19 felhasználó van itt :: 11 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 1 Bot




Fajaink száma
Arkangyal
8/7
Leviatánok
8/8
Angyal
2
Démon
12
Bukott Angyal
3
Ember
7
Félvér
3
Harcos Angyal
6
Vadász
10
Nephilim
5